JEGYZŐKÖNYV
Készült:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. május 23-án megtartott n y í l t ü l é s é r ő l.
Jelen vannak:
Bognár Ignác, Dr. Csarnó Ákos, Csathó Csaba, Csákvári Antal, Császár Zoltán, Ficzere György, Gál Judit, Habis László, Ifj. Jung László, Lombeczki Gábor, Martonné Adler Ildikó, Dr. Misz Mihály, Nagy István, Orosz Lászlóné, Pál György, Rázsi Botond, Sós István, Tóth István
Tanácskozási joggal:
Dr. Kovács Luca jegyző Dr. Holló István könyvvizsgáló
Jegyzőkönyvvezető:
Bakosné Farkas Krisztina
Tisztelettel köszönti a közgyűlésen megjelent Képviselő hölgyeket és urakat, meghívott szakembereket és minden kedves vendéget. Külön tisztelettel köszönti dr. Boncz László urat, az Egri Járási Hivatal vezetőjét, és a Városi Rendőrkapitányság részéről megjelent Bognár József r.alezredes urat. Kéri Képviselőtársait, a fekete gomb megnyomásával jelentkezzenek be. Megállapítja, hogy a 18 fős Közgyűlés tagjai közül jelen van 16 fő, így a Közgyűlés határozatképes, azt megnyitja. Kéri képviselőtársait, amennyiben a rendőrség képviselőihez kérdésük, észrevételük van, azt a napirendek tárgyalása előtt tegyék fel. - Napirend előtti hozzászólások Martonné Adler Ildikó rendőrséghez Köszönetét fejezi ki a rendőrségnek azért, hogy létrehozták a gyermekbarát kihallgató szobát. Fontosnak tartja, hogy a bántalmazott gyermekek kihallgatása olyan környezetben történjen, hogy ne szenvedjenek még további sérüléseket. Kérdezi, hogy hol vannak a gyalogos rendőrjárőrök, akiket közgyűlések, fogadóórák és lakossági fórumok alkalmával jeleznek, kérnek és igényelnek a lakók.
2 Elmúlt évben megtörtént a körzeti megbízotti iroda felavatása. Úgy gondolták, hogy majd egy markánsabb, fokozottabb rendőri jelenlét tapasztalható majd a felsőváros terültén. Problémaként veti fel, hogy a körzeti megbízotti iroda sokszor úgy néz ki, mintha nem lenne ott senki, ugyanis az iroda bejárati ajtaja be van rácsozva, s együtt nyílik a rács az ajtóval, ezért sokszor úgy tűnik, mintha nem lennének ott a körzeti megbízottak. Az a kérése, hogy ez az ajtó külön nyíljon, s azért, hogy az emberek érezzék, hogy ott vannak a rendőrök. Elszaporodott az a rossz szokás, hogy az oktatási intézmények udvarára éjszaka bemennek, s tele hordják az udvart kosszal, mocsokkal. Ismételten kéri, hogy látható rendőri jelenlétet biztosítsanak a városban, különös tekintettel a felsővárosban. Császár Zoltán rendőrséghez Kérdését a kapitány úrhoz intézi. Eger idegenforgalma nagy, s zömében a turizmusból él. Milyen terveik, illetve milyen egyeztetés történt a tekintetben, hogy az Egerbe látogató külföldiek nyáron szót tudjanak váltani a hatóság embereivel, kérdést feltenni és érdeklődni, s lopás esetén segítséget kérni. Tudja, hogy a közterület-felügyelet a rendőrséggel szoros kapcsolatot ápol jelenleg is, de van-e valamilyen célirányú program a külföldiek védelme és informálása tárgyában. Csathó Csaba A Széchenyi utca Tűzoltó tér fölötti részén két olyan Herbária bolt nyílt, ahol bódító és egyéb szereket árulnak. Ennek bizonyítéka az, hogy mindennap 30-40 fős csapatok alakulnak ki délelőtt és a délutáni órákban, s a járókelők közlekedését is zavarják. Kéri a rendőrség hathatós beavatkozását. A szalában egyre több kábítószeres üzletelés folyik. Rendőri jelenlétre, azonnal felszívódnak, így nem érhetők tetten. Biztos abban, hogy azért a rendőrségnek meg vannak azon módszereik, amelyek segítségével a fiatal kábítószerezőket vissza lehetne fogni, illetve a terjesztőket elfogni. Kéri a Széchenyi utcai két Herbária boltnál történő tömeges vásárlások megvizsgálását, illetve a Szala városrészben történő kábítószer terjesztés hathatós megvizsgálását. Bognár József r. alezredes Miniszterelnök-helyettes úr a tegnapi napon adta át a Gyermek meghallgató szobát a Rendőr-főkapitányság részére. Bízik abban, hogy a továbbiakban minél kevesebb alkalommal kerül sor ezen helyiség alkalmazására. Sajnálatos módon az átadás előtt is használniuk kellett egy bűncselekmény során. Felvetődött a kérdés: Hol vannak a gyalogos járőrök? A körzeti Megbízotti iroda átadásakor ígéret született arra, hogy teljes létszámmal fog működni. Bátran kijelenti, hogy a felsővárosban 7 fővel működik az iroda – 4 fő nyomozó,2 fő felderítő és 3 fő körzeti megbízott teljesít szolgálatot. A kollégák felváltva vannak szolgálatban, civil
3 ruhások reggel 7.30-tól este 22 óráig látnak el ott szolgálatot. A körzeti megbízottak pedig a nap 24 órájában váltásban teljesítenek szolgálatot. Az elmúlt időszakban – téli időjárást tekintve – nem volt célszerű nyitva hagyni az ajtót. Miután egy rendőrségi épületről van szó, nem oldható meg, hogy ott tárva-nyitva legyen az ajtó. Bátran nyissanak be, a kollégák minden nap ott vannak, s teljesítenek szolgálatot. A közterületi járőri szolgálat létszámának növelése érdekében a közterület-felügyelet közös szolgálati ellátását sulykolta tekintettel arra, hogy a város minden pontján minél több gyalogos járőr teljesítsen szolgálatot. Ezt csak úgy tudják megoldani, ha osztódnak, s a belvárosban egy közterületfelügyelővel egy járőr pár teljesít szolgálatot. Továbbá egy pár teljesít szolgálatot a Népkertben illetve a buszmegálló területén. Kérésüknek megfelelően bővíteni fogják a gyalogos járőr szolgálatot, továbbá a felsővárosba is megpróbálnak közös szolgálatot szervezni, hogy gépkocsis szolgálatot teljesítő is és gyalogos szolgálatot teljesítő járőr is legyen. Felvetődött, hogy az oktatási intézmények udvarára bejárnak éjszaka. Ezzel kapcsolatban az a kérése, hogy tegyenek bejelentést, ugyanis amiről nem tudnak, abban nem tudnak intézkedést tenni. Császár kérdésére elmondja, hogy a tervezés megkezdődött. Minden évben készül a rendőrség a turisztikai idényre, s ez évben is megpróbálják azt a jól bevált gyakorlatot folytatni, hogy középiskolákból többféle idegen nyelvet beszélő diákokat helyeznek a szolgálatot teljesítő járőr mellé tenni, illetve fokozni fogják a szolgálati ellátást a Termálfürdő és a strand területén is. Bízik benne, hogy ez az együttműködés hamarosan létrejön. Természetesen az intézkedési tervnek megfelelően az Egri Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő kollégák közül sokan vannak, akik idegen nyelvet beszélnek. Az ő segítségükkel a nyár folyamán az Egri Rendőrkapitányság panasz felvételi helyiségében 24 órán keresztül biztosítani tudják az idegen nyelvtudással rendelkező kollégákat. Amennyiben szükséges, vannak tolmácsaik, akiket ki tudnak értesíteni, s amikor kell, a rendőrség rendelkezésre tudnak állni. Csathó tanácsnok úr által elmondottak ismertek a rendőrségen. Az elmúlt negyedévben a tanácsnok úr által említett helyeken a társhatóságokkal, több alkalommal tartottak akciót. A Széchenyi úton a múlt héten szerdán volt ez az akció, mely során eljárás indult a rendőrség és a társhatóságok részéről is. Kérése, hogy várják meg az eljárás végét, tekintettel arra, hogy szakértőket kell bevonni az eljárás folyamán az üzletben feltalált tárgyak bevizsgálásával kapcsolatban. A Verőszalában lévő helyzet nem ismeretlen úgyszintén számukra. Sajnálatos módon egyre több fiatal foglalkozik bódító hatású anyagok fogyasztásával. Egy-két olyan személy ismert a rendőrség előtt, akik ezen személyek részére terjesztik az élvezeti cikkeket. Van a rendőrség látókörében olyan személy, akik ellen az eljárás jelenleg is folyik, egyrészt az Egri és a Heves Megyei Rendőrkapitányságon. Habis László Négy képviselőtársa jelezte, hogy napirend előtt szólni kíván.
4 Csákvári Antal Az elmúlt napokban, Eger városban a magyar vízilabda bajnokságban két remek egri siker is született, A ZF Eger női vízilabda csapata a rájátszásban 2:0 –ra győzött a Szentes csapata ellen, s ezzel bajnokságot nyert. Ezen a héten kedden a ZF férfi vízilabda csapata 3:0-ra mérkőzést nyertek. Ez alkalomból gratulál mindkét csapat játékosainak, edzőinek, s megköszöni a munkájukat. A két klubot Eger város Önkormányzata támogatja. Azok a tízmilliók, amelyeket Eger városa adott támogatásként, nagyon jól hasznosul és eredményes. Nagyon jó marketingje Eger városának mind a női vízilabda csapatnak a sikere, mind pedig a férfi vízilabda csapat sikere. Az elmúlt napokban az országos médiában, s az írott sajtóban Eger városról rengeteget lehetett hallani és olvasni. Úgy gondolja, hogy a marketing mellett ez a két bajnoki cím az utánpótlás versenyzők számára példakép lehet. Felolvas egy cikket, mely az egyik napilapban jelent meg, hogy a csapat tagjai hogyan vélekednek Egerről és a szurkolókról – Salamon Ferenc válogatott játékos nyilatkozta ezt. „Fantasztikus város, fantasztikus emberek! Hihetetlen jó érzés így játszani, ilyet még sehol máshol nem éreztem.” Bízik benne, hogy a városházán lesz lehetőség arra, hogy mindkét csapat tagjait köszönthessék. Tóth István 2013. április 30-án 81. életévében elhunyt Rácz Sándor a Budapesti Központi Munkástanács Elnöke, 56-os elítélt, a Magyarok Világszövetségének Elnöke. Utolsó útjára ma kísérik el barátai, tisztelői, s örök nyugalomra a Nemzeti sírkertben helyezik el. Kéri képviselőtársait, a jelenlévőket, hogy egy perces néma felállással adózzanak az 56-os hős emléke előtt. Sós István Lajosváros közössége szeretettel meghívja a város lakosságát és minden jelenlevőt szombaton (május 25-én) a Kőlyuk tetőn tartandó majálisra. A Kőlyuktetőn egy új út és egy park is létesült, melynek a felavatására is ezen napon kerül sor. Egy jó hangulatú A főzőversenyen 29 versenyző indul, értékes díjak kerülnek majd kiosztásra. Délelőtt 10 órakor lesz az újonnan létesült út átadása. A főzőversenyen nem csak azok fogyasztanak, akik ott főznek, hanem az oda látogató vendégek is, ugyanis a két borászat és a Tengely Közmű Kft. 100 fő részére készít gulyást. Dr. Misz Mihály Örömmel tájékoztat mindenkit, hogy a HPV elleni védőoltás első sorozatát megkapták a 13 éves lánygyermekek, akiket szüleik lejelentettek erre a védőoltásra. Ez az oltás három részből áll, az elsőt a szülők fizették, a másik kettőt az Önkormányzat fizeti. A három oltás gyógyszertári ára 96.000 Ft, ezek a szülők 12.500 Ft-ot fizettek. Június 18-ig még él egy akció a városban, s mindenki, aki a védőoltást meg akarja kapni, 48.000 Ftért hozzájuthat a három oltáshoz. Lehetőleg aki teheti, adassa meg magának ezt a
5 védőoltást, ugyanis évente kb. 400-500 fiatal hölgy hal meg méhnyak rákban. Akik a három oltás mellett rendszeres szűrővizsgálatokon vesznek részt, csak nem 100 %-ban ezt a betegséget meg lehet szüntetni. Habis László Képviselőtársaim a meghívóban feltüntetett napirendi anyagot írásban megkapták. Bejelenti, hogy Sós István alpolgármester úrsürgősségi indítványt nyújtott be: „Előterjesztés az Agria-Humán Nonprofit Kft. bankszámlahitel – szerződésének önkormányzati készfizető kezesség meghosszabbításáról” címmel. Tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a 14-es napirendi pont címe az alábbiak szerint módosul: „Előterjesztés az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. törzstőke kivonásáról” címmel. Tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a meghívóban szereplő 1-es, 13-as és 14-es napirendek hiányzó anyagait a tegnapi napon, a hivatal munkatársa minden képviselőnek megküldte. Kéri, szavazzanak a sürgősségi indítvány, valamint az 1-es, 13-asés a 14-es napirendek napirendi pontként való tárgyalásáról. Szavazás:
14 igen szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadásra került.
Bejelenti, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi 189. törvény 46.§ (2) bekezdés a), és b), pontjai alapján a 46-os számú napirendet zárt ülésen tárgyalják. Tájékoztatja képviselő társait, hogy Alapokmányunk 23 .§ (1) bekezdése szerint: a napirendi pontok elfogadása előtt a Közgyűlés tagja kezdeményezheti, hogy az Eger város életét jelentősen befolyásoló napirendnél a hozzászólási lehetőséget a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. A kezdeményező a javaslatát indokolni köteles. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Dr. Csarnó Ákos A 2. sz. napirendi pont tárgyalása vonatkozásában kéri, hogy időkorlát nélkül biztosítsa a hozzászólási lehetőséget a közgyűlés, hiszen Eger város lakóit és az autóval közlekedő polgárokat biztosan érdekli az, hogy a parkolóhelyek díjazása illetve az új beosztás miként változik. Szavazás: 6 igen szavazat és 12 nem szavazat mellett a javaslat elutasításra került.
6 Habis László Alapokmány 23.§ (3) bekezdése szerint: A napirendi ponthoz meghívott legfeljebb 10 percben tehet szóbeli kiegészítést. Ha a kiegészítés várhatóan hosszabb időtartamú, az előterjesztő a napirendi pontok elfogadása előtt kezdeményezheti, hogy a meghívott hozzászólási lehetőségét a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Amennyiben, nincs, tájékoztatja a Tisztelt Közgyűlést, hogy a kiküldött anyagtól eltérően, de a meghívóval egyezően a 26-os napirendi pontot polgármesterként terjeszti elő. Szavazásra bocsátja a napirendekre tett javaslatát. Szavazás: 16 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással a napirend elfogadásra került. Polgármester úr átadja az ülés vezetését alpolgármester úrnak. Személyi ügy 1./ Előterjesztés bizottsági, felügyelő bizottsági és igazgatósági tagok választásáról (minősített szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Habis László A bizottsági külső szakértők, illetve önkormányzati gazdasági tisztségviselők esetében több esetben került sor lemondásra, illetve javaslatot tesznek visszahívásra. Valamennyi személyi változás arra a körre vonatkozik, amikor is a FIDESZ-KDNP frakció tett javaslatot, jelölést. Az Alapokmány értelmében véleményt kell, hogy mondjon Dr. Csarnó Ákos tanácsnok úr, ugyanez vonatkozik Ficzere György tanácsnok úrra is. Bognár Ignác Ezen napirend anyagát a tegnapi napon kapták meg, ezért is nem fogadta el ezen napirend „kutya futtában” való megismerését. Az előterjesztésben 1. pontjában Bodnár Gábor úr lemondása miatt dr. Stefán Zoltán szerepel, a határozati javaslatok között viszont nem találja. Visszavonásra került? Tóth István A visszahívások indokait megismerhetik-e, ugyanis az anyagból ez nem derül ki.
7 Habis László Adott esetben, amikor visszahívásra, lemondásra kerül sor, miden egyes esetben igyekeztek az érintettekkel egyeztetni. Vannak olyan esetek, amikor személy szerint ők kezdeményezték tekintettel arra, hogy élethelyzetük más munkafeladatuk okán nehezebben tudják ellátni a feladatot. Úgy gondolja, hogy köszönettel tartoznak az eddig végzett munkájukért. Dr. Csarnó Ákos Hozzászólása egyrészt ügyrendi jellegű, másrészt pedig köteles véleményezni az Alapokmány alapján az új jelölteket, illetve a visszahívást. Az ügyrendi hozzászólása az eljárás minőségével kapcsolatos. Az 1. sz. napirend anyagai a tegnapi nap folyamán érkeztek a képviselőkhöz, saját e-mail fiókjába 14.50 perckor érkezett meg. Az Alapokmány úgy rendelkezik, hogy előtte való nap 11 óráig meg kell érkezni az anyagoknak. Innentől kezdve nem tudja azt mondani, hogy érett felelős döntést tudnak hozni bármiféle ilyen jellegű ügyben. A Szervezeti és Működési Szabályzatban az szerepel, hogy „A meghívóban napirendi pontokhoz kapcsolódó előterjesztés kézbesítése a közgyűlés ülésének napját megelőző nap 11 óra után történik, a közgyűlés külön szavaz az előterjesztés napirendi pontként való tárgyalásáról. Az SZMSZ 18.§-a úgy rendelkezik, hogy „Előterjesztést, tájékoztatót a napirendre tűzést megelőzően legalább 8 nappal kell a polgármesterhez írásban benyújtani. A tegnapi nap délután 15 órakor kapott egy e-mailt az újonnan megválasztani kívánt jelöltekről s kérték a véleményét. Felkészülést, és utána érdeklődést, nem nagyon lehetett tenni ebben a témában. Ez az eljárás önmagában sérti a képviselők ahhoz való jogát, hogy megismerjék az előterjesztéseket. Emlékeztetni szeretne mindenkit arra, hogy a decemberi közgyűlés alkalmával volt egy bizottsági személyekkel kapcsolatos „kavarás”, polgármester úr azt mondta, hogy ő nyitott mindenféle tárgyalásra, s minden szervezettel leül beszélni. Bognár Ignác Kifogásolja, hogy a kérdésére nem kapott választ. Habis Képviselő úr kérdésére elmondja, hogy a fedlapon nem szerepel megfelelően, de az előterjesztés 2. számú határozati javaslatában korrekten szerepel a javaslat. Bognár Ignác Valóban csak a fedlapon volt hibás. A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságban való visszahívást nem támogatja, s erre kéri a közgyűlés tagjait is. A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság az utolsó három ülésén mindössze maximum öt napirendi pontot tárgyalt, s ebből kettőt-hármat az Emberi Erőforrás Bizottság újból tárgyalt. Okafogyottá vált a bizottság fenntartása. Véleménye szerint meg kellene szüntetni ezt a bizottságot, hiszen az Emberi Erőforrás Bizottság nagyrészt az anyagokat tárgyalja.
8 A következő közgyűlésre be fogja terjeszteni a bizottságok számának módosítását, 5 főről 4 főre. Méltatlan lenne erre az egy hónapra megválasztani őket, holott ez július 1jétől az ő javaslata alapján meg fog szűnni, s ez szakmailag teljesen indokolt. ifj.Jung László Bejelenti személyes érintettségét, ezért a 8-as számú határozati javaslatnál távol marad a szavazástól. Császár Zoltán Nem kíván a napirendben részt venni, hiszen a 2010, októberi választás óta nem érintett semmilyen értelemben. A Fidesz - Lokálpatrióta és KDNP között felosztott bizottsági helyeken semmilyen érintettsége nincs. Számára tény, hogy a nép akaratából választott képviselőket nem azonos jogok illetik meg, így nem kíván a szavazásban részt venni. Gál Judit Lehet, hogy a bizottsági ülésen 5 napirend van, de egy napirendet kb. egy óráig tart megbeszélni, hiszen annyi kulturális rendezvény és program van, amit nagyon ki kell tárgyalni, Van olyan napirendi pont, amit az összes bizottság tárgyal. Úgy érzi, hogy a bizottságnak komoly és fontos feladatai vannak, hiszen a város kulturális és idegenforgalmi életét kell, hogy megbeszéljék. Szeretné, ha az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságban továbbra is folyna ez a munka, s megbeszélhetnék azokat a feladatokat, amelyek még várnak rájuk. Pál György Nem ért egyet képviselőtársa ötletével, hogy szabják át a bizottsági struktúrát. Sajnos az előterjesztés egy ötletelő előterjesztés, ezért egy részét nem fogja támogatni. Fontos pozíciókról van szó, s ha ez szakmailag átgondolt dolog lenne, akkor erre időben meg lehetett volna kapni az anyagot. Természetesen ahol lemondás történt, a működőképesség érdekében természetes támogatja. Dr. Kovács Luca ügyrendi kérdésben Csarnó tanácsnok úr felvetésére elmondja, hogy az Alapokmány 8. §. (2) bekezdésében szerepel, hogy amikor a közgyűlési meghívó tartalmazza a napirendi pontot, s azt a megelőző nap 11 óráig nem kerül kézbesítésre, akkor a közgyűlés külön szavaz az előterjesztés napirendi pontként való tárgyalásáról. Ez megtörtént, s az Alapokmány szerint jártak el. Jung képviselő úr bejelentette érintettségét, s a 49.§. (1) bekezdése kimondja, hogy „a kizárásról az érintett önkormányzati képviselő kezdeményezésére vagy bármely képviselői javaslatra a képviselőtestület dönt.” Ilyenkor a képviselőt határozatképesség
9 szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni. Kéri, hogy erről a bejelentésről szavazzon a közgyűlés. Dr. Csarnó Ákos A Szervezeti és Működési Szabályzat 43. §-a rendelkezik arról, hogy a lemondás vagy a visszahívás milyen módon történik. „A bizottság tagjainak lemondása esetén a polgármester és a bizottság elnökének javaslatára az új bizottsági tagot a közgyűlés választja meg. A bizottság elnökét – polgármester javaslatára - a bizottság tagját az elnök véleményének meghallgatásával a közgyűlés visszahívhatja és helyét más képviselővel töltheti be.” Van egy lemondás és van egy visszahívás. A mai előterjesztésben ez a kettő duplán szerepel, vannak lemondások és vannak visszahívások. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság esetében nem lemondásról van szó, hanem visszahívásról, s nem a bizottság elnökének a hatásköre az, hogy véleményezze, illetve benyújtsa a javaslatot. Megkerülve az eljárást, véleményezés mentén kell dönteni erről a dologról. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnökeként kért a Jegyző Asszonytól egy olyan kimutatást, amely a bizottság tagjainak részvételét taglalja. A kimutatásból egyértelműen kiderült, hogy a bizottság tagjai között voltak olyanok, akik többet hiányoztak a kelleténél, többek között Földesi Dániel külső bizottsági szakértő tag is. Az új személy jelenléte tekintetében azért van szerencsés helyzetben, mert a jelöltet dr. Nagy Krisztiánt személyesen ismeri, s az ő személyében nagyobb garanciát lát arra, hogy a bizottság működése talán fennmarad. Ezek után el tudja mondani, hogy: „Képes átlépni a saját árnyékán, de Önök nem.” Habis László Köszöni az elhangzott észrevételeket. A frakción belüli egyeztetések meglehetősen sok időt vettek igénybe, de kizárólag az általuk korábban jelölt pozíciók esetében kerül sor személyi változásra. Továbbra is fenntartja, hogy ha képviselőtársai részéről van javaslat a személyi kérdéseket illetően, rendelkezésre áll az egyeztetésre. Az elmúlt alkalommal többször előfordult az, hogy képviselő, bizottsági tag képviselőtestületi ülésen nem tudott részt venni. Úgy gondolja, hogy egyfajta közös érdek és egységes testületi érdek, hogy ha szükséges a személyi változtatás valamelyik képviselő másik bizottságban szeretne tevékenykedni, mert ez időponti egyeztetés vagy szakmai szempontból indokolt, akkor abszolút partner ezekben a változtatásokban. Előfordult, hogy visszatérő hiányzások okán, frakción belüli cserére került sor, Egyebekben úgy gondolja, hogy az előterjesztés megfelel az Alapokmánynak és minden esetben az Alapokmány szerinti eljárásra került sor. Örül annak, hogy Csarnó tanácsnok úr elfogadja a bizottságát érintő javaslatot. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén a vitát lezárja. Az Önkormányzati törvény szerint önkormányzati képviselő kezdeményezésére vagy bármely képviselői javaslatára a képviselőtestület dönt. Ifj. Jung László képviselő úr ez irányú javaslatot tett, ezért kéri, hogy a közgyűlés szavazzon erről.
10 Szavazás: 12 érintettséget.
igen szavazat és 4
tartózkodás mellett elfogadták a személyes
264/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja, hogy Jung László személyes érintettség miatt az 1. sz. napirend 8. sz. határozati pontjáról nem kíván szavazni. Dr. Kovács Luca ügyrendi kérdésben Jelzi a közgyűlés felé, hogy Sós alpolgármester úrnak nem működött a kijelzője, ezért új szavazást kér. Rázsi Botond Kéri a közgyűlést szavazzanak újra. Szavazás: 11 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadták a személyes érintettséget. Szavazást kér az 1. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
1./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság külső szakértő tagjának, Dávid Zsoltnak a lemondását tudomásul véve a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával dr. Löffler Erzsébetet választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazás: 14 igen szavazattal és 2 nem szavazattal elfogadásra került. 265/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság külső szakértő tagjának, Dávid Zsoltnak a lemondását tudomásul véve a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával dr. Löffler Erzsébetet választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23.
11 Dr. Csarnó Ákos ügyrendi kérdésben Polgármester úr jelezte, hogy Ficzere tanácsnok úrnak is szükséges véleményezni, s ez elmaradt. Habis László Tanácsnok úr felvetésére elmondja, hogy nem kötelező a véleményezés, de lehetséges. Habis László Szavazást kér a 2. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
2./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság külső szakértő tagjának, Kormos Gyulának a lemondását tudomásul véve, az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával Baranyi Zoltánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazás: 12 igen szavazat, 2 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra került. 266/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Emberi Erőforrás Bizottság külső szakértő tagjának, Bodnár Gábornak a lemondását tudomásul véve, az Emberi Erőforrás Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával dr. Stefán Zoltánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazást kér a 3. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
3./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság külső szakértő tagját, Kormos Gyulát a bizottsági tagságából 2013. május 23-i hatállyal visszahívja, és az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával Baranyi Zoltánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23.
12
Szavazás: 12 igen szavazat, 2 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra került. 267/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság külső szakértő tagját, Kormos Gyulát a bizottsági tagságából 2013. május 23-i hatállyal visszahívja, és az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság szakértő külső tagjának 2013. május 23. napjával Baranyi Zoltánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazást kér a 4. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
4./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság szakértő tagját, Földesi Dánielt a bizottsági tagságából 2013. május 23-i hatállyal visszahívja, és a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tagjának 2013. május 23. napjával dr. Nagy Krisztiánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazás: 14 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra került. 268/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság szakértő tagját, Földesi Dánielt a bizottsági tagságából 2013. május 23-i hatállyal visszahívja, és a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tagjának 2013. május 23. napjával dr. Nagy Krisztiánt választja meg. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazást kér az 5. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
5./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi alapítói határozatot hozta:
13
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az EVAT Zrt. Igazgatóságából Tóth Attila Simon 2013. május 22-i lemondását tudomásul veszi és elfogadja.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a társaság kizárólagos tulajdonú részvényese - az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Igazgatóságába 2013. május 23. napjával 2015. április 1. napjáig tartó határozott időtartamra az alábbi személyt választja meg: Babus Gyula (an.: ………………., lakcím:………………………………………………) Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23. Szavazás: 12 igen szavazat, elfogadásra került.
1
nem szavazat és
3
tartózkodás mellett
269/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi alapítói határozatot hozta: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az EVAT Zrt. Igazgatóságából Tóth Attila Simon 2013. május 22-i lemondását tudomásul veszi és elfogadja.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a társaság kizárólagos tulajdonú részvényese - az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Igazgatóságába 2013. május 23. napjával 2015. április 1. napjáig tartó határozott időtartamra az alábbi személyt választja meg: Babus Gyula (an.: Zsákai Mária Magdolna, lakcím: 3300. Eger, Harangláb u. 8.) Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző Határidő: 2013. május 23.
Szavazást kér a 6. sz. határozati javaslatra.
14 Határozati javaslat: 6./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi alapítói határozatot hozta: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. május 22. napjával az EVAT Zrt. Felügyelő Bizottságából visszahívja az alábbi természetes személyt: Ficzere György Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – mint a társaság kizárólagos tulajdonú részvényese - az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felügyelő Bizottságába 2015. április 1. napjáig határozott időtartamra az alábbi személyt választja meg: Dr. Gondos István(an.: ………………., lakcím:………………………………………………)
Felelős: az EVAT Zrt. értesítésért Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23.
Szavazás: 12 igen szavazat, 2 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra került. 270/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi alapítói határozatot hozta: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. május 22. napjával az EVAT Zrt. Felügyelő Bizottságából visszahívja az alábbi természetes személyt: Ficzere György Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – mint a társaság kizárólagos tulajdonú részvényese - az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő
15 Részvénytársaság Felügyelő Bizottságába 2015. április 1. napjáig határozott időtartamra az alábbi személyt választja meg: Dr. Gondos István(an.: Petheő Mária, lakcím: 3390. Füzesabony, Hunyadi u. 11.)
Felelős: az EVAT Zrt. értesítésért Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23. Szavazást kér a 7. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
7./Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3.; a Heves Megyei Bíróságon mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi Alapítói Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy az EVAT Zrt Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint aláírja: Az Alapító Okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: Az Igazgatóság tagjai: Babus Gyula Lombeczki Péter Dr. Pajtók Gábor Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Dr. Nagy Lajos Az Alapító Okirat 14. pontja az alábbiak szerint módosul: Az alapító Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése négy éves határozott időtartamra az alábbi személyekből álló 5 (őt) tagú Felügyelő Bizottságot bíz meg. Dr Gondos István Herman István Martonné Adler Ildikó Láng András Trembeczki Gyula Az Alapító Okirat egyéb részei változatlanul hatályban maradnak.
16 E g e r, 2013. május 24. ……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester Felelős:az EVAT Zrt. értesítésért Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. július 30.
Szavazás: 13 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett elfogadásra került. 271/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3.; a Heves Megyei Bíróságon mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva adószáma: 105928032-10) alapítója a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján az alábbi Alapítói Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy az EVAT Zrt Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint aláírja: Az Alapító Okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: Az Igazgatóság tagjai: Babus Gyula Lombeczki Péter Dr. Pajtók Gábor Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Dr. Nagy Lajos Az Alapító Okirat 14. pontja az alábbiak szerint módosul: Az alapító Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése négy éves határozott időtartamra az alábbi személyekből álló 5 (őt) tagú Felügyelő Bizottságot bíz meg. Dr Gondos István Herman István Martonné Adler Ildikó Láng András Trembeczki Gyula
17
Az Alapító Okirat egyéb részei változatlanul hatályban maradnak. E g e r, 2013. május 24. ……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester Felelős:az EVAT Zrt. értesítésért Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. július 30.
Szavazást kér a 8. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
8./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.). - székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 55.- a Heves Megyei Bíróságon, mint Cégbíróságon a Cg. 10-09-029030 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 18578317-2-10) tagja indítványozza, hogy a társaság ügyvezetője a Gt. 143. §. (1) bek. alapján hívjon össze rendkívüli taggyűlést – vagy rendeljen el írásbeli szavazást, amennyiben azt a társasági szerződés megengedi - a felügyelő bizottság tagjának visszahívása, az új felügyelő bizottsági tag megválasztása, társasági szerződés módosítása napirendekkel. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján alapítói határozatával utasítja az EVAT Zrt. Igazgatóságát, hogy az EVAT Zrt., mint azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) tagjaként csatlakozzon az előző bekezdés szerinti Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. tagjának indítványához és a megtartásra kerülő taggyűlésen az EVAT Zrt.-t képviselő személy a napirendekben az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata taggal egyező indítványokat tegyen és vele egyező módon szavazzon. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) taggyűlésén - vagy taggyűlés tartása nélküli írásbeli szavazat esetén - az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy
18 indítványozza és „igen” szavazatával fogadja el a felügyelő bizottság tagjainak visszahívására vonatkozó taggyűlési határozatot az alábbiak szerint: A taggyűlés visszahívja a felügyelő bizottság alábbi tagját: Jung László (an: Richter Judit) 3300 Eger, Radnóti M. u. 32. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.)- székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 55. - a Heves Megyei Bíróságon, mint Cégbíróságon a Cg. 10-09-029030 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 18578317-2-10) taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy társaság taggyűlésén indítványozza 2015. április 1.-ig terjedő időtartamra az alábbi személyek felügyelő bizottság tagjává történő megválasztását: Balogh Ferenc (an: ………………….) lakcím: …………………………………..
Felelős: Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. június 30.
Szavazás: 11 igen szavazat, elfogadásra került.
1
nem szavazat és
3
tartózkodás mellett
272/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.). - székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 55.- a Heves Megyei Bíróságon, mint Cégbíróságon a Cg. 10-09-029030 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 18578317-2-10) tagja indítványozza, hogy a társaság ügyvezetője a Gt. 143. §. (1) bek. alapján hívjon össze rendkívüli taggyűlést – vagy rendeljen el írásbeli szavazást, amennyiben azt a társasági szerződés megengedi - a felügyelő bizottság tagjának visszahívása, az új felügyelő bizottsági tag megválasztása, társasági szerződés módosítása napirendekkel. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (3300 Eger, Zalár J. u. 1-3., a Heves Megyei Bíróságon, mint a Cégbíróságon a Cg. 10-10-020014 cégjegyzékszámon nyilvántartva, adószáma: 10592803-2-10) alapítója a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdésben foglaltak alapján alapítói határozatával utasítja az
19 EVAT Zrt. Igazgatóságát, hogy az EVAT Zrt., mint azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) tagjaként csatlakozzon az előző bekezdés szerinti Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. tagjának indítványához és a megtartásra kerülő taggyűlésen az EVAT Zrt.-t képviselő személy a napirendekben az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata taggal egyező indítványokat tegyen és vele egyező módon szavazzon. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) taggyűlésén - vagy taggyűlés tartása nélküli írásbeli szavazat esetén - az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy indítványozza és „igen” szavazatával fogadja el a felügyelő bizottság tagjainak visszahívására vonatkozó taggyűlési határozatot az alábbiak szerint: A taggyűlés visszahívja a felügyelő bizottság alábbi tagját: Jung László (an: Richter Judit) 3300 Eger, Radnóti M. u. 32. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza azEger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.)- székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 55. - a Heves Megyei Bíróságon, mint Cégbíróságon a Cg. 10-09-029030 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 18578317-2-10) taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy társaság taggyűlésén indítványozza 2015. április 1.-ig terjedő időtartamra az alábbi személyek felügyelő bizottság tagjává történő megválasztását: Balogh Ferenc (an: Balázs Edit) lakcím: 3325. Noszvaj, II. Rákóczi F. u. 23. Felelős: Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. június 30. Szavazást kér a 9. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat:
9./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.)- taggyűlésén - vagy taggyűlés tartása nélküli írásbeli szavazat esetén - az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy terjessze elő és fogadja el az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) társasági szerződésének alábbiak szerinti módosítását:
20
A társasági szerződés 3. pontja az alábbiak szerint módosul: A társaságnál 3 tagból álló felügyelő bizottság működik. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása 4 éves időtartamra szól. A felügyelő bizottság tagjai: Gál Judit (an: Pálinkás Erzsébet) 3300 Eger, Telekessy u. 5. Balogh Ferenc (an: ……………………) lakcím: …………………………….. Kun Róbert (an: Rácz Anna Mária) 3300 Eger, Szarvas G. u. 7. 4/46. A társasági szerződés egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza a polgármestert a fentiek szerinti taggyűlési határozat meghozatala esetén a módosított társasági szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. június 30. Szavazás: 12 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett elfogadásra került. 273/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.)- taggyűlésén - vagy taggyűlés tartása nélküli írásbeli szavazat esetén - az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy terjessze elő és fogadja el az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) társasági szerződésének alábbiak szerinti módosítását: A társasági szerződés 3. pontja az alábbiak szerint módosul: A társaságnál 3 tagból álló felügyelő bizottság működik. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása 4 éves időtartamra szól. A felügyelő bizottság tagjai: Gál Judit (an: Pálinkás Erzsébet) 3300 Eger, Telekessy u. 5.
21
Balogh Ferenc (an: Balázs Edit) lakcím: 3325. Noszvaj, II. Rákóczi F. u. 23. Kun Róbert (an: Rácz Anna Mária) 3300 Eger, Szarvas G. u. 7. 4/46. A társasági szerződés egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata felhatalmazza a polgármestert a fentiek szerinti taggyűlési határozat meghozatala esetén a módosított társasági szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: A végrehajtás megkezdésére: 2013. május 23. Beszámolásra: 2013. június 30.
A megválasztott bizottsági tagok eskütétele. Rendelet-tervezet 2./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatáról szóló 17/1998. (V.20.) önkormányzati rendelet módosítására, valamint előterjesztés a közterületi parkolás biztosítására kötött közszolgáltatási szerződés módosítására (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Sós István alpolgármester Várkonyi György Olivér vezérigazgató Korsós Lajosné vagyonkezelési divízióvezető EVAT Zrt.
Sós István Eger belvárosa az idén és jövőre is jelentős mértékben gazdagodik, hiszen egy olyan fejlesztés zajlik, melynek következtében jelentősen megváltozik jó néhány közterület funkciója. Új parkok létesülnek, új részekkel gazdagodik a város az a területe, ahol eddig elhanyagolt területek voltak. Ezen fejlesztés következtében parkolóhelyek szűnnek meg a városban. A parkolóhely problémák kezelésére a belvárosi rehabilitáció keretén belül egy parkolóház építését tett be projektelemként az Önkormányzat.
22 A parkolók száma nem fog csökkenni, kb. egyensúlyban marad a régi parkoló helyek számával. A tarifarendszert is változtatni kell, s módosítani szükséges az új körülményekhez a lakossági érdekek maximális figyelembevételével, s úgy, hogy az idegenforgalmi célok elérése érdekében is történjenek ezek a lépések. Eger városban a kiemelt és I. sz. parkolási övezetben a parkolási díjak az eddigi 280 Ftról 360 Ft-ra fog változni, a II. sz. parkolási övezetben 240 Ft-ról 280 Ft-ra emelkedik, míg a III. sz. parkolási övezetben 200 Ft lesz az óradíj. Jelentős változás a tarifa díjtételekben az, hogy a Knézich K. utcai parkolásnál az eddigi 140 Ft-os parkolási díj – mivel a II. sz. kategóriába kerül – 280 Ft-ra fog emelkedni. Indoka az, hogy a Knézich Károly utcai parkoló tarifája rendkívül alacsony volt, s ennek következtében a parkoló rendkívül zsúfolt volt, s ennek következtében állandó baleseti helyzet állt fenn. Elsősorban ez a zsúfoltság a környéken élő lakosságot sújtotta leginkább. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az itt lévő parkoló bérletek ára 1.600 Ft, s ha a ténylegesen parkolók számát összevetették a parkolási díjjal, akkor átlagosan 1 órára a parkolási díj 8 Ft-ra jött ki, ennyi volt belőle számítható. A megfelelő parkolási forgássebesség biztosítása érdekében mindenképpen emelni szükséges a tarifát, legalább olyan mértékben, mint amilyen mértékű lesz az 1 órás parkolási díj a létesülő új parkolóházban. Így a parkolási díj ugyanolyan nagyságrendben lesz megállapítva, mint a parkolóházban 280 Ft/óra mértékben. Így az előbb elmondottak alapján, javaslata szerint a Knézich Károly utcában a havi bérletek nem lesznek érvényesek. Szeretne új közterületeket bevonni a parkolásba, ezért módosító indítványként elfogadásra javasolja a közgyűlésnek, hogy október 1-jétől a Csákány utca teljes hosszában, valamint a Hadnagy utcai parkoló fizető övezetté váljon, s III. kategóriai övezetbe tartozzon. Tóth István A 10 %-os rezsi csökkentés fényében nem tűnik-e drasztikusnak egy kb. 35-50 %-os parkoló díjemelés? A többletbevétel szolgálja-e a fizető parkolóhelyek műszaki színvonalának az emelkedését? Az Urbanisztikai Bizottság ülésén alpolgármester úrtól elhangzott, hogy a Fekete Ló parkolóval kapcsolatosan egyeztet a lakossággal. Ez az egyeztetés nem történt meg, sőt a Csákány utcában sem. Dr. Csarnó Ákos Több ízben tárgyaltak erről a napirendről az Ügyrendi Bizottsággal, de a mai nap folyamán is találkoztak még két újabb terület bevonásával – nevezetesen a Hadnagy utcáról és a Csákány utcáról van szó. Ezek mikortól kerülnének be a rendszerbe? Martonné Adler Ildikó Örömmel fogadta Sós alpolgármester úr javaslatát, miszerint a Knézich Károly utcai parkolóba ne lehessen havi bérletet vásárolni. Mindenekelőtt a betegek érdekeit kell
23 szem előtt tartani, s ehhez kapcsolódik a kérdése is. Az újonnan épülő parkolóházban lesz-e személyi lift, idős beteg ember le tud-e majd jönni vele, ha majd leparkolnak? Éle még az a lehetőség, hogy talán 200 Ft-ért a kórház udvarára a beteggel be lehet menni, illetve kb. 400-500 ft-ért a napi parkolás is biztosított a számukra? Ficzere György A Csákány utcát illető parkolási renddel hozzá rendkívül sok megkeresés érkezett. Ebben az utcában sok turista áll meg, s elfoglalják a lakók elől a parkolási lehetőséget. Nyilván lesz olyan, akinek ez majd nem tetszik, de fizetős parkolót úgy kialakítani, hogy mindenkinek örömére szolgáljon, majdnem lehetetlen. A megkeresésekből úgy érzékelte, hogy a Csákány utcában lakók többségének ez az igénye, s ezt a törekvést a részéről is támogatja. A Fekete Ló előtti tereprendezést nézve ez a két dolog egymással nem párhuzamos. Sós István Az első kérdésre, hogy ez a javaslat mennyire van szinkronban a rezsicsökkentéssel, a válasza az, hogy nem összevethető egymással a rezsi csökkentés és a parkolási díjak kérdése. A parkolási díjak kérdése olyan fajta városi érdekeket képvisel, amely a lakosságnak is az érdeke, s ennek figyelembevételével tette meg ezt a javaslatot. Elhangzott kérdésként, hogy a befolyt bevételek várhatóan növekedni fognak, s ezt lehet-e majd a parkolók állapotára felhasználni. Az idei költségvetésben is van a parkolók felújítására egy jelentősebb összeg. Részéről azt az ígéretet tudja tenni, hogy a 2014. évi költségvetésben mindenképpen a parkoló bevételből el fognak különíteni összeget a parkolók színvonalának javítására. Az új nem fizető parkolási lehetőségek feltárására szeretne javaslatot tenni, hiszen a bizottsági ülésen is felmerült, hogy jó lenne, ha a város déli részén is legalább annyi nem fizető parkolási lehetőség lenne, mint a város északi részén. Vizsgálatokat fog végeztetni, hogy melyek azok a területek, ahol ingyenes parkolási területet tudnának majd biztosítani. Adler Ildikó képviselő asszony kérdésére elmondja, hogy a parkolóházban lift lesz kialakítva, melynek segítségével a mozgássérültek a parkoló igénybevételével akadálymentesen tudnak a parkolóházból távozni. A Csákány és a Hadnagy úti parkolónál az a javaslata, hogy október 1-jétől kerüljön be a fizető parkolók körébe, annál is inkább mert a felkészülés az EVAT részéről egy ilyen időszakot igényel, s a parkolóház üzembelépése kapcsán az automaták úgy fognak felszabadulni, hogy tudják fedezni az újonnan fellépő parkolók parkolási szükségletét. Lakossági észrevételek miatt úgy érezte, hogy nincs szükség a Csákány utcában lakók számára lakossági fórum tartására. A Csákóban lakók részéről személyesen is sokan keresték meg. Forgalomtechnikai eszközökkel próbálják majd megóvni a lakosságot azoktól a veszélyektől, amelyek abból származhatnak, hogy a Fekete Ló parkoló fizetős használatával együtt a fizetni nem szándékozó járművek tulajdonosai kintebb tolódnak a mellékutcákba. A mellékutcákban megfelelő forgalomtechnikai eszközökkel az ilyen fajta veszélyt mérsékelni fogják úgy, hogy megkülönböztetik az ott lakók megállási lehetőségét az idegenforgalmi illetve egyéb célú parkolási igényektől.
24 Habis László Tóth István képviselő úr felvetéséhez annyit tesz hozzá, hogy az elmúlt években jelentős közterületi fejlesztések zajlottak, s ezek főként uniós társfinanszírozással, de azért sok-sok városi pénz is van benne. Példaként említi: Szvorényi utca, Deák Ferenc utca teljes felújítása, ahol jelentős parkoló kapacitások jöttek létre, s ezek nem fizetősek. A mai közgyűlésen is van olyan napirend, mely a főiskola Almagyar-dombi Campushoz kapcsolódóan egy közel 40 milliós közterületi beruházást finanszíroznak. Folyamatosan vannak törekvések arra, hogy a parkolási kapacitások bővüljenek. Dr. Csarnó Ákos Felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy az előtte lévő anyagban még mindig 400 Ft-ról van szó és nem a 360 Ft-ról. Véleménye szerint folyamatos tűzoltás folyik a városban a parkolóház illetve a parkolási gondok esetében. Egy szóval tudja jellemezni a parkoló témát a városban, hogy „káosz”. Bizottsági ülésen feltett egy kérdést, melyre nem kapott választ. A Hotel alá tervezett mélygarázs milyen módon fogja befolyásolni a strandra járók parkolási szokásait? Vizsgálták-e, hogy az a parkoló kapacitás mennyire fogja befolyásolni a bevételeket? Azt is figyelembe kell venni, hogy hivatalosan már most át kellene adni a parkolóházat, de akár augusztusig vagy még későbbig kitolódik az átadás időpontja. A használatba vételi engedély megadása pedig még egy külön történet. Az előterjesztésben szereplő összegek igen drasztikus emelésnek tűnnek, főleg a 400 Ft. Kéri, hogy az autós társadalom haragjának elkerülése végett ne emeljék drasztikusan a parkoló díjat. Orosz Lászlóné A mai nap reggelén érkezett hozzá egy levél, melyet a Belvárosi Kereskedők Egyesülete juttatott el hozzá. Az Egyesület többnyire kis-, és középvállalkozásokból álló belvárosi üzlethelyiséggel rendelkező, tulajdonosként vagy bérlőként rendelkező vállalkozásokból áll. Kérésük, hogy legalább egy kedvezményes parkolásra jogosító engedélyt kaphassanak egy kijelölt területen, természetesen nem a belváros közepén. Végül is polgármester úrtól kaptak egy megnyugtató választ, hogy amint elkészül a parkolóház, ott lehetőség lesz kedvezményes bérlet megvásárlására. Ezzel csak annyi gond lehet, hogy a parkolóház nem önkormányzati fenntartású lesz, tehát az árképzésre, s kedvezményes bérletek megvásárlására sem lehetnek hatással. Bízik benne, hogy az eddigi gyakorlat szerint Eger városnak minden vállalkozása egyformán fontos, különösen a kisvállalkozások és különösen a belvárosi kisvállalkozások, hiszen ha azt akarják, hogy élettel teljen meg a belváros, akkor ez is a kereskedők komfort érzékéhez tartozik. Az egriek szeretnek, ott parkolni ahol éppen dolguk van, de azt is szeretnék, ha a belváros tiszta és füstmentes lenne. Nyilván van egy ár, amit a parkolásért fizetni kell, viszont ha kedvezményeket adnak, akkor azt úgy tegyék meg, hogy egyik fél érdeke sem sérüljön.
25 Tóth István Úgy látja, hogy ez a parkolási díjemelés, megint egy újabb svarc az autós társadalom felé. Úgy gondolja a városvezetés, hogy az autósokról még egy bőrt le lehet húzni, legyen az akár egri, akár turista. A mai napig nincs a városnak egy parkolási koncepciója. Két évvel ezelőtt Urbanisztikai Bizottsági ülésen is szorgalmazta az alpolgármester úr felé, hogy szívesen részt vennének ebben, s hozzanak össze egy team-t és gondolkodjanak el Eger rövid-, és hosszú távú parkolási koncepcióján. Többször elhangzott már, hogy szorítsák ki az autósokat a belvárosból, igen, de akkor határozzák már meg, hogy az utós hol teheti le az autóját, s hol parkolhat ingyenesen. Nem tudja, hogy alpolgármester úr a Hadnagy úti parkolót az előterjesztés részének tekinti-e, mert ha igen, akkor erre módosító indítványt tenne. Kitolódik a fizetős övezet határát egészen a Hadnagy utcáig illetve a Csákány utcát is bevonva szinte a lakótelepig. Itt az a probléma, hogy az ott megjelenő turisták, vidékről jövők el fogják foglalni a lakótelep előtt lévő területeket. Forgalomtechnikailag lehet, hogy ez a probléma megoldható, csak nem biztos, hogy ezek a táblák hatásosak is lesznek. Ugyanez lesz a helyzet a Hadnagy úti parkolóval, a Csákóban lakókkal a nyári szezonban. Jelöljenek már ki a déli városrészen egy olyan övezetet, amely nem fizetős. Az, hogy nincs semmiféle koncepció, csak a napi politikai, anyagi haszonszerzés az érdek, hogy legyen nagyobb a bevétel, amiből tudják finanszírozni majd a parkolóház veszteségét, nem hiszi, hogy e mögött valami más lenne. Császár Zoltán Nem ért egyet azzal, hogy az idényjellegű parkoló kategóriájába szerepel a szépasszonyvölgy egész területe. Ha megengedik, hogy a szépasszonyvölgyben az autók bárhol parkoljanak, ugyanis a rendeletben ez szerepel, akkor maguknak ártanak a legtöbbet. Módosító indítványként kéri, hogy a szépasszonyvölgy kijelölt parkoló helyére módosítással engedjék be idényjellegű parkolást, ne pedig a völgy egész területére. Telekessy utcában túl magas a parkolók szegélyezése, s sok autót tönkretesz. Kéri, hogy erre próbáljanak valamilyen megoldást találni, hogy a szegély alacsonyabb legyen. Az Arany János és a Szarvas Gábor utca kereszteződésében a borozó felőli oldalon van egy önként elfoglalt terület, melyet parkolónak használnak. Ha hozzák az ott lévő édességboltba az árut, mindig a másik oldalon áll meg az autó és az ott lakók nem tudnak kijönni. Ezen a területen is jó lenne kijelölni egy-egy területet a parkolásra, vagy engedélyt lehetne adni a boltnak, hogy az autó ott álljon meg a bolt előtt, és ne a másik háza előtt, s talán akkor ez a terület is rendezetté válna. Bognár Ignác Eger város szándéka, hogy a parkolóházat minél többen igénybe vegyék. Ez nem is lenne baj, ha nem a belvárosban lenne, s ez által bekényszerítik az autósokat egy kedvezőbb tarifa csábításával a belvárosba. Ez okozza majd a zsúfoltságot. A megoldás az lenne, ha kerékpárbarát várossá alakítanák Egert, s a belváros és a külváros határán ingyenes nagy kapacitású parkolókat kell létesíteni.
26
Habis László A belvárosi parkolási rendszer egy kicsit a „van sapkája, nincs sapkája” eset, hiszen egyfelől képviselő úr azt mondja, hogy becsábítják a belvárosba az autósokat, másfelől tudják, hogy összességében kevesebb parkoló áll majd rendelkezésre a belvárosban mint eddig. Nem becsalogatják az autósokat, hanem arra bíztatják őket, hogy lehetőség szerint járjanak tömegközlekedési eszközzel, még inkább kerékpárral, gyalogosan, aki teheti. E mellett kell egy olyan megoldást találni, amikor harmonizált a parkolóház és a környező területek tarifája. Szeretné megnyugtatni Orosz Lászlóné képviselőasszonyt, hogy bár nem terjed ki a parkolóházra ezen rendelet hatálya, de összességében nem véletlen, hogy az EVAT Zrt-re bízták az üzemeltetést. Az EVAT igazgatósági kompetenciájába tartoznak a tarifaharmonizálások, s folyamatos együttműködés van a céggel. Egy olyan kedvezmény, bérlet és tarifa rendszert kell alkalmazni, amely megfelel a város adottságainak, s amely orientálja az autósokat. Vannak a belváros közvetlen közelében is olyan zónák, amelyek ingyenesek, s ezt az autósok egyébként kitűnően tudják. Ilyen a Malom utcai terület, a volt 3-as iskolai sportpálya, a Kisvölgy - Sertekapu út kereszteződése, stb. Megnézték egyébként hasonló adottságú városok tarifáit, kedvezményrendszerét, nyilván figyelemmel kell lenni a parkolás üzemeltetés költségeire is. Megítélése szerint ez a döntés szükséges, s szükséges az is, hogy a folyamatban levő közlekedési koncepció kapcsán újra gondolják a lehetőségeket. Az intermodális csomópont megvalósíthatósági tanulmányának az anyaga készül, s ennek a folyamatába be fogják kapcsolni valamennyi képviselőt, s szeretnék ennek a munkának az eredményeit megismertetni. Alpolgármester úr is igyekezett a bizottsági és egyéb véleményeket figyelembe véve egy harmonizált javaslatot tenni. Úgy gondolja, hogy ezek a tarifák kezelhetők és elfogadhatók. Pál György Kifogásolja, hogy a parkolási rendszerben nincs koncepciója a városnak, s csak ötletelés folyik. A koncepcióhoz hozzátartozna az is, hogy a belváros körül egy gyűrűbe legyenek ingyenes parkoló felületek. Amennyiben ez a szabályozás most életbe lép, akkor nem lesz a fizető övezet szélénél ingyenes lehetőség. Hozzátartozna valóban a tömegközlekedés is. Javasolja mindenkinek, hogy kérdezzék meg a Felnémeten lakókat, hogy ugyan mi a véleményük a mostani tömegközlekedési rendszerről. Véleménye szerint ez az emelés semmi mást nem szolgál, csak azt, hogy a parkolóházba menjenek be minél többen, s legalább nullán lehessen üzemeltetni. Sokszor elmondta és sokat vitatkozott arról, hogy a parkolóház építése egy rossz döntés volt. Pénzügyi konstrukcióban ez a parkolóház rossz döntés volt a város számára. Egyre jobban tágul a belvárosi övezet, de nem amiatt, hogy egyre több autó van Egerben, hanem a miatt, hogy a szűken vett belvárosban szűnnek meg parkolóhelyek. Azt teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy a Knézich Károly utcában bérlettel nem lehet parkolni. Ha van egy bérlet, ami mindenhová vonatkozik, akkor az vonatkozzon mindenhová.
27 Ki kellene jól táblázni és az emberek tudomására kellene hozni, hogy aki a kórházba megy, az kedvezményesen használhatja a kórház parkolóját. Biztos benne, hogy ha ez normálisan ki lenne táblázva, s tudnának róla az emberek, akkor ott szabadulnának fel parkolóhelyek. Az lenne ebben az előterjesztésben az igazi nagy húzás, ha az EVAT céltartalékából, annak a terhére csökkentenék a parkoló díjakat például 30 %-kal és nem emelnék, s akkor összhangban lennének a kormányzati intézkedésekkel, s boldogan tapsolhatnának, hogy újabb rezsicsökkentést hajtottak végre. Császár Zoltán Elhangzott polgármester úrtól, hogy kedvezmény több városhoz viszonyítva ez a parkolási díj. Budapesten a XIII. kerületben, ha valaki igazolja, hogy abban a kerületben lakik, a háza előtt ingyen parkolhat. Bognár Ignác úrtól elhangzott, hogy ő kerékpár párti, teljesen igaza van, csak éppen a Deák Ferenc utcánál véget ért a kerékpárút. Ő is kerékpár párti, de ez nem váltja ki a parkolót. Dr. Misz Mihály A Knézich Károly utcával kapcsolatban el szeretné mondani, hogy borzasztó nagy ott a zsúfoltság, s nagyon sok ott a bérletes. Ahhoz, hogy ott a betegek oda tudjanak jutni a kórház bejáratához, nagy szükség van erre a parkolóra. A kórház udvarán lévő parkolás tekintetében, mindig az volt a gond, hogy a dolgozók sem tudnak behajtani a kórház udvarára, mert zsúfolt az udvar. Valóban van arra lehetőség, hogy súlyos beteget, aki nem tud járni, bevihessenek az udvarba. Azonban a kórház udvara nem alkalmas arra, hogy ott sokan parkoljanak olyanok, akik nem a kórházban dolgoznak. Dr. Csarnó Ákos Tisztán látszik, hogy a városban komoly problémát okoz a parkolás. A probléma gyökere, hogy koncepciótlanság van. Nem igazán érti, miért nem lehet azt csinálni, hogy leül pár szakértő és megvárva az eredményeket, a helyzetelemzéseket, kiértékeli és megmondja, hogy mi alapján kell a jövőben az intézkedéseket tenni a parkolás ügyében. Mindenkinek közös felelőssége, hogy ez a koncepció elkészüljön. Nincs kialakítva olyan infrastruktúra, ami kerékpáros közlekedőket tudná fogadni a belvárosban, sokkal több kerékpár tároló kellene és olyan kampány, amellyel kiszorítanák a belvárosból az autókat. Igaza van Pál képviselő úrnak, meg lehet kérdezni a felnémeti és bervai lakosokat, hogy ők milyen módon közlekednek a helyi tömegközlekedéssel, ugyanis azzal is folyamatosan problémák vannak. Javaslata szerint meg kellene várni az október 1-jét, amikor is átadásra kerül a parkolóház, s egységben tudnák látni az egész koncepciót. Átgondolásra javasolja a 360 Ft-os díjtételt is. Javaslatot tesz 300 Ft-os óradíjra. Áldatlan állapotok vannak a parkolás miatt a líceum körül is.
28
Csathó Csaba A parkolás egy nagyon nehéz kérdés. Nyilván mindenki szeretne ingyen parkolni, s minél közelebb kerülni ahhoz a célponthoz, ahová el szeretne jutni. Felvetődött, hogy miért nincsenek egyes parkolók. A város részéről egy komoly gesztus született, hogy a piac környékén nagyon nehéz parkolni. A Tündérparton a parkolót, ami egyébként 150 méterre van a piactól, jelenleg senki nem használja. Lehet, hogy ennek azaz oka, hogy a köztudatba nem került be, hogy ott van egy szabad parkoló, teljesen közel a városhoz, ezért kihasználatlan. A kérdés az, hogy kellene-e a városban olyan tábláknak lenni, hogy hol találhatók parkolók. Nyilvánvalóan erről több hírt, információt kellene szolgáltatni. Ahol fizető parkoló van a városban, annak a 90 %-a a körzetében van. Ismeri, mi az, amikor valamit fizetővé tesznek, s annak milyen hatásai vannak. A Servita utcán kialakult parkoló kialakításakor kiderült, hogy a kórháztól senki nem ment át parkolni, teljesen kihasználatlan. A bizottsági ülésen felmerült az is, hogy meg kellene vizsgálni a város déli részén is a parkolóhelyeket, hogy hogyan lehetne ott ingyenesen parkolni. Kéri képviselőtársait, hogy ne csak az aggályaikat, hanem az ötleteiket is fogalmazzák meg. Mindannyijuknak az a szándéka, hogy Egerben jól lehessen parkolni. Gál Judit A rezsicsökkentés kapcsán elmondja, hogy ha valaki tud parkolni, vagy van autója vagy nincs, az nem szervesen a megélhetés része. Azt a pénzt, amit a városnak adnia kell, azt a gyerekétkeztetésre, oktatási intézményekre költse, ne pedig a parkolási díj kedvezményére. Aki nem engedheti meg magának, mert keveset keres, az autót sem tud venni, s nem fogja ilyen probléma érni, inkább az a probléma, hogy még busszal sem tud jönni, mert bérletet sem tud venni. Ficzere György Volt egy régen elindított pályázat, mely az előző kormány alatt került kiírásra, s a pályázatnak kimondott követelménye volt, hogy egy 20 %-os külső magántőke bevonása történjen meg. Nehéz lett volna olyan funkciót találni a belvárosi rehabilitási programban, amely megtérül a magántőke számára. Maradt ez a parkolóház, amelyre elég hosszas tárgyalások után sikerült befektetőt találni. Aztán, hogy ez elhibázott-e vagy sem, inkább kényszerhelyzet volt ez. Parkolóházra szükség van, ugyanis a belváros központi magterhelését jelentősen fogja csökkenteni. Egernek már csak a történelmi adottságából és szerkezetéből fakadóan is jó közlekedése, parkolása nincs és sosem lesz. Tudnak rajta segíteni, javítani különböző forgalomtechnikai eszközökkel, beruházásokkal. Eger már csak ilyen, s ezért is szerethető adott esetben a nehézségével együtt, a közlekedése pedig pontosan ilyen marad. Valóban a parkolási koncepció készítésének minél gyorsabban a végére kellene jutni.
29 Nagy István Alapvetően az a pályázati konstrukció, ami a város rehabilitációról szólt az Integrált Városfejlesztési Stratégia első eleméről, ami belvárosi projektet érintette arról szólt, hogy mindenképpen magántőkét kell bevonni. Ez más városokban úgy valósult meg, hogy ténylegesen a magánvállalkozókat teljesítették, a magánvállalkozók a saját üzleteik felújításával járultak hozzá ehhez. Polgármester úr pontosan tudja, hogy első ütemben a Centrummal milyen hosszas tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy a felújítását be lehessen vonni, mint magántőkés beruházást. A parkolóház kapcsán többször és nem elégszer elmondták, hogy az a konstrukció ahogyan ez megvalósult, az véleményük szerint elhibázott. Létre lehetett volna hozni egy olyan projekt céget, ami már magántőkének minősült volna, s akkor a város teljesen saját beruházásban tudta volna megcsinálni ezt a parkolóházat. Egyébként a parkolóház hozza az összes olyan problémát, amiről ma beszélnek, hiszen a közterületi parkoló helyek száma jelentősen csökkent. Folyamatos vita van arról, hogy mennyivel csökken. Egy biztos, ha új közterületi parkolóhelyeket nem vonnak, akkor a parkolóház sem váltaná ki önmagában a közterületi parkolókat, amelyek megszűnnek. Igaz az a vélemény, hogy nem eléggé átgondolt módon született meg a parkolóház koncepció, s nem elég átgondolt a parkolási történet Egerben. Ezt az is bizonyítja, hogy kb. félóra vita után kapják meg azt a végleges anyagot, ami már véglegesnek tekinthető. Ilyen szintű ötleteléssel, egy ilyen jelentős kérdést egy városban nem lehet kezelni. Habis László Több hozzászóló nem lévén, a vitát lezárja. Nagy István képviselő úr hozzászólásához annyit tesz hozzá, hogy a város rehabilitációs szabályokat az MSZP-s kormány határozta meg, a leghatározottabb álláspont az volt, hogy kötelező a magántőke bevonása. Ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor bekövetkezett a pénzügyi világválság és „lámpással” kellett keresni befektetőt. A Centrum Áruházzal valóban hosszas tárgyalásokat folytattak, mert tudván tudják, hogy az egriek szemében szálka ez az épület. Sajnos a tárgyalásokat nem sikerült sikerrel lezárni. Az a törekvés, hogy saját vállalatuk, akár csak résztulajdonban lévő vállalatuk valósítsa meg ezt a beruházást, ettől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elzárkózott, holott a leglogikusabb azt lett volna, ha ezt a beruházást az EVAT Zrt. valósítja meg saját beruházásban, uniós támogatással, s akkor most nem lennének egy bonyolult konstrukcióba kényszerítve. A legjobb akarat mellett sem lehetett mást megoldást találni. Ez egyfajta kényszer része a belvárosi rehabilitációs projektnek. Sós István Köszöni azokat a jó szándékú hozzászólásokat, amelyek az ügy előre vitelét szolgálják. Csarnó tanácsnok úr hozzászólására elmondja, hogy Eger városában eléggé furcsa állapotok uralkodnak a beruházások miatt, de a parkolással kapcsolatosan káosz nincs.
30 A parkolási rend nagyjából meg van a városban, a parkolók működnek. Nem zsúfoltabbak a parkolók attól, mint a belváros rehabilitáció előtti időszakban voltak. A 300 Ft-os díj javaslattal nem ért egyet. Orosz Lászlóné képviselőasszonynak a Belvárosi Kereskedők Egyesületének érdekében tett hozzászólására elmondja, hogy az Eger kártya bevezetésével megteremtik annak a lehetőségét, hogy a belvárosi kereskedők egy kedvezményes parkolási rendszerrel találkozzanak. Hozzáteszi, hogy mostanában előtérbe került a közterület-felügyeletnek egy előszigorító intézkedés sorozata, ami a behajtási engedélyekre vonatkozik. A belvárosi kereskedők jelentős része előszeretettel használja a belváros azon utcáit járműveik parkoltatására, ami egyébként a sétáló belváros részei. Tóth István képviselő úr parkolási koncepcióval kapcsolatos észrevételére elmondja, hogy a parkolási koncepció hiánya gondokat okoz városnak. A város közlekedési koncepciójának a részeként mindenképpen megalkotásra kell, hogy kerüljön a parkolási koncepció. A közlekedési koncepció elkészítésének a feltétele az, hogy az intermodális csomópontra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány elkészüljön. A koncepció elkészültének várható időpontja ez év vége vagy a jövő év első negyedéve, a költségek fedezetére a költségvetésben a forrás, rendelkezésre áll. ű Indokoltnak tartja, hogy a város közvetlen permén létesüljenek nem fizető parkolási lehetőségek, ennek vizsgálata fontos a jövőben. Azzal a felvetéssel, hogy a parkolóház egy rossz döntés volt a közgyűlés részéről, nem szeretne foglalkozni, Polgármester úr Pál György képviselő úr számára már megadta a választ. Megjegyzésként csak annyit fűz hozzá, hogy a 2002 – 2010. közötti időszakban, hogy milyen célokra fordítódjanak az uniós pályázati források, azt az akkori kormányzat határozta el. Számára nagy öröm lett volna, ha ezek a források nem a belvárosi rehabilitációra lett volna döntő többségében fordítva, hanem a gazdasági élet élénkítésére illetve fejlesztésére. Ezzel, jóval kevesebb pénzt lehetett volna a belvárosi rehabilitációra fordítani, de a gazdaság talpra állítása és fejlesztése mindentől fontosabb az ország számára. Császár képviselő úrtól elhangzott, hogy Budapesten, például Angyalföldön a lakosok a házuk előtt simán leparkolhatnak az autójukkal. Ez a kedvezmény Egerben is meg van, hiszen az a lakos, akinek nincs garázsa és a ház előtt fizető parkoló van, az igen kedvezményesen használhatja a parkolót. Az elhangzott észrevételeket köszöni, melyeket a munkája során megpróbál felhasználni. Felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy a kiosztott anyagban vannak számszaki tévedések, s ezeket szeretné most korrigálni. A 4.§-nál az 1. sz. mellékletben a Knézich Károly utca tévesen a kiemelt övezetbe került, természetesen a II. övezetbe tartozik. A II. övezet díja rosszul szerepel az előterjesztésben ugyanis nem 180 Ft, hanem 280 Ft. Rátér az elhangzott módosító indítványokra: Tóth István képviselő úrnak a Hadnagy úti parkolóra vonatkozó módosító indítványát elfogadja, mely szerint ingyenes marad a Hadnagy úti parkoló, a lakossági egyeztetés lefolytatásának végéig. Császár képviselő úrnak a Szépasszonyvölgy szabályozásával kapcsolatos észrevételére javasolja, hogy az 5. § (3) bekezdésében az idényjellegű parkolók üzemeltetéséhez mely május 1-től szeptember 30-ig tart - tegyék oda azt, hogy idényjellegű fizető parkoló. Személy szerint is úgy értelmezi, hogy a Szépasszonyvölgyben az egész
31 szabályozás csak azokra a parkolókra kell, hogy vonatkozzon, ahol fizetési kötelezettség van. Dr. Csarnó Ákos tanácsnok úr javaslata, hogy a kiemelt I. sz. övezetnek a parkolási díja 320 Ft/óra legyen, ezt a javaslatot nem fogadja be. Azt, hogy a közgyűlés a parkolóház használatba vétele után vizsgálja felül a parkolási díjakat, szintén nem fogadja be. Habis László Kéri, hogy szavazzanak Csarnó tanácsnok úr módosító javaslatáról, miszerint a kiemelt I. övezet parkolási díja 320 Ft legyen. Szavazás: 6 igen szavazat, 10 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadták el. A következő módosító javaslatra kéri, hogy szavazzanak: „A Közgyűlés a parkolóház használatba vétele után vizsgálja felül a parkolási díjakat.” Szavazás: 6 igen szavazat, 11 elutasították.
nem szavazat mellett a módosító javaslatot
Kéri, hogy szavazzanak a rendelet-tervezetre, az alpolgármester úr által tett kiegészítésekkel.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatáról szóló 17/1998. (V. 20.) önkormányzati rendelet módosítására
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdése és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A Rendelet 7. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: ( 1 ) A parkolásért fizetendő várakozási alapdíjak, pótdíjak, bérletjegyek, kizárólagos használatért fizetendő díjak és nem rendeltetésszerű használatért fizetendő díjak mértékét – az üzemeltető javaslatára az illetékes bizottságok előzetes egyetértésével - a Közgyűlés állapítja meg. Óránként Bruttó (Ft) Kiemelt övezet 360,I. övezet 360,II. övezet 280,III. övezet 200,Bazilika parkoló: 200,-
32 III. övezet napi díj: 600,Knézich Károly út napi díj: 800,2. § A Rendelet 5. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az egész évben üzemelő fizető parkolók üzemeltetési ideje: - munkanapokon 8 - 17 óráig - szombaton 8 - 13 óráig Petőfi tér, Fürdő utca, Csákány utca, október 01- április 30. - munkanapokon 8 - 17 óráig - szombaton 8 - 13 óráig május 01- szeptember 30. - minden nap 8-18 óráig
3. § A Rendelet 10. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: ( 2 ) A bérletjegy kizárólagos használatra nem jogosít, csak a helyszíni díjfizetési kötelezettség alól mentesít. A Bérletjegy nem jogosít a Knézich Károly utcában kialakított parkolóhelyek használatára. 4.§ A Rendelet 1. melléklete az alábbiak szerint módosul: 1. melléklet a …/2013. (………) önkormányzati rendelethez Egész évben üzemelő várakozóhelyek Kiemelt övezet • Bajcsy-Zsilinszky u. - Fellner Jakab u. • Kossuth L. u. • Centrum parkoló • Egészségház u. (Kertmozi területe is) • Markhot Ferenc u. I. övezet • Belvárosi ABC udvara • Katona István tér (Árva köz) • Zalár u. • Csiky Sándor u. (Gimnáziumnál) II. övezet • Szúnyog köz • Klapka György u.
33
• • • • • • • •
Szálloda u. Almagyar u. Telekessy u. Hatvani kapu tér DOMUS parkoló Petőfi tér, Fürdő u. Bartók tér- Neumayer utca Knézich Károly u.
III. övezet • Szaicz Leó u. - Servita u. • Törvényház utca (a Barkóczy úti kereszteződéstől a Vörösmarty utcáig) • Dr. Nagy János utca • Rózsa Károly út (Barkóczy utca és Vörösmarty út között) • Csiky Sándor út (a Gárdonyi Géza Gimnáziumtól a Vörösmarty útig) • Tűzoltó tér • Széchenyi utca 48-52 (a patakpart mellett) • 4844 és 4845 hrsz-ú területek Knézich Károly u. (Markhot Ferenc Kórház északi oldala)
Bazilika parkoló Idényjellegű parkolók • Ady Endre úti buszparkoló • Szépasszony-völgyben a fizető várakozóhelyek 5. § A rendelet 1. melléklete II. övezeti felsorolása az alábbi pontokkal egészül ki: • Csákány utca 6. § (1) Ez a rendelet a 2.§ és az 5. § kivételével 2013. július 1. napon lép hatályba és hatálybalépését követő napon hatályát veszti. (2) Az 2.§ és az 5. § 2013. október 1-jétől lép hatályba, és 2013. október 2. napján hatályát veszti.
Habis László polgármester
Dr. Kovács Luca jegyző
Szavazás: 13 igen szavazat, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett elfogadásra került.
34
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2013. (V. 24.) önkormányzati rendelete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatáról szóló 17/1998. (V. 20.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdése és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A Rendelet 7. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: ( 1 ) A parkolásért fizetendő várakozási alapdíjak, pótdíjak, bérletjegyek, kizárólagos használatért fizetendő díjak és nem rendeltetésszerű használatért fizetendő díjak mértékét – az üzemeltető javaslatára az illetékes bizottságok előzetes egyetértésével - a Közgyűlés állapítja meg. Óránként Bruttó (Ft) Kiemelt övezet 360,I. övezet 360,II. övezet 280,III. övezet 200,Bazilika parkoló: 200,III. övezet napi díj: 600,Knézich Károly út napi díj: 800,2. § A Rendelet 5. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az egész évben üzemelő fizető parkolók üzemeltetési ideje: - munkanapokon 8 - 17 óráig - szombaton 8 - 13 óráig Petőfi tér, Fürdő utca, Csákány utca, október 01- április 30. - munkanapokon 8 - 17 óráig - szombaton 8 - 13 óráig május 01- szeptember 30. - minden nap 8-18 óráig 3. § A Rendelet 10. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: ( 2 ) A bérletjegy kizárólagos használatra nem jogosít, csak a helyszíni díjfizetési kötelezettség alól mentesít. A Bérletjegy nem jogosít a Knézich Károly utcában kialakított parkolóhelyek használatára. 4.§
A Rendelet 1. melléklete az alábbiak szerint módosul: 1. melléklet a 14/2013. (V.24.) önkormányzati rendelethez
35 Egész évben üzemelő várakozóhelyek Kiemelt övezet • Bajcsy-Zsilinszky u. - Fellner Jakab u. • Kossuth L. u. • Centrum parkoló • Egészségház u. (Kertmozi területe is) • Markhot Ferenc u. I. övezet • Belvárosi ABC udvara • Katona István tér (Árva köz) • Zalár u. • Csiky Sándor u. (Gimnáziumnál) II. övezet • Szúnyog köz • Klapka György u. • Szálloda u. • Almagyar u. • Telekessy u. • Hatvani kapu tér • DOMUS parkoló • Petőfi tér, Fürdő u. • Bartók tér- Neumayer utca • Knézich Károly u. III. övezet • Szaicz Leó u. - Servita u. • Törvényház utca (a Barkóczy úti kereszteződéstől a Vörösmarty utcáig) • Dr. Nagy János utca • Rózsa Károly út (Barkóczy utca és Vörösmarty út között) • Csiky Sándor út (a Gárdonyi Géza Gimnáziumtól a Vörösmarty útig) • Tűzoltó tér • Széchenyi utca 48-52 (a patakpart mellett) • 4844 és 4845 hrsz-ú területek Knézich Károly u. (Markhot Ferenc Kórház északi oldala) Bazilika parkoló Idényjellegű parkolók • Ady Endre úti buszparkoló • Szépasszony-völgyben a fizető várakozóhelyek 5. § A rendelet 1. melléklete II. övezeti felsorolása az alábbi pontokkal egészül ki: • Csákány utca 6. §
(1) Ez a rendelet a 2.§ és az 5. § kivételével 2013. július 1. napon lép hatályba és hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
36
(2) Az 2.§ és az 5. § 2013. október 1-jétől lép hatályba, és 2013. október 2. napján hatályát veszti. Habis László
Dr. Kovács Luca
polgármester
jegyző
Kéri, hogy szavazzanak a határozati javaslatra. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az EVAT Zrt-vel a melléklet szerinti közszolgáltatási szerződés megkötését. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására.
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZTERÜLETI PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁRA 1. számú módosítása
Amely létrejött egyrészről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2. adószám:15729325-2-10) képviseletében Habis László Polgármester (a továbbiakban: mint Önkormányzat), másrészről azEVAT Zrt. (3300 Eger, Zalár J. út 1-3. sz.) képviseletében: Várkonyi György Olivér vezérigazgató és Korsós Lajosné vagyonkezelési divízió vezető, mint Közszolgáltató (továbbiakban: Közszolgáltató) között alulírott napon és helyen a következő feltételek mellett: 1./ Felek rögzítik, hogy közöttük 2012. június 1. napjától 2013. május 31. napjáig érvényes közszolgáltatási szerződés jött létre, Eger MJV közigazgatási területén belül a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítását célzó közszolgáltatás megvalósítása tárgyában. 2./ Az 1./ pontban meghatározott feladat elősegítése érdekében Felek a közszolgáltatási szerződés II. pontját az alábbiak szerint módosítják: A közszolgáltatási szerződést felek közös akarattal meghosszabbítják és módosítják 2013. június 1. napjától határozatlan időtartamra, melyet bármelyik fél jogosult 6 hónapos felmondási idővel adott naptári év utolsó napjával felmondani.
37 3./Felek a közszolgáltatási szerződés 6./ és 7./ pontját az alábbiak szerint módosítják: 6. A Közszolgáltató közszolgáltatás-ellátási költségeinek megtérítése tárgyában Szerződőfelek megállapodnak, hogy az Önkormányzat havonta, a tárgyhó utolsó napját követő 30. napig a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatban felmerülő közvetlen költségeire fedezetet nyújtó közszolgáltatási díjat fizet. A Közszolgáltató a közszolgáltatási díjra vonatkozó számláját a tárgyhót követő hónap 15. napjáig állítja ki, annak kiegyenlítése a tárgyhót követő 30. napig történik. Felek az egymás részére kibocsátott számlák tekintetében pénzügyi teljesítést számla összevezetéssel és a fennmaradó különbözetet banki átutalással rendezik. 7. Közszolgáltató tényleges költségeinek megtérítése, és a szolgáltatásból eredő 3%-os elvárt bruttó nyereség érdekében, Szerződő felek megállapodnak, hogy Közszolgáltató a közszolgáltatás-ellátási, általános, igazgatási és irányítási költségeket valamint a szolgáltatásból eredő 3%-os elvárt bruttó nyereséget is tartalmazó összegről - 1. számú melléklet szerint - az Önkormányzat részére negyedévente elszámolást készít a negyedévet követő hónap 25. napjáig. Az elszámolás jóváhagyását követően az Önkormányzat annak benyújtásától számított 5 napon belül átvizsgálja, és teljesítés igazolásként ellen jegyzi. A Közszolgáltató a közszolgáltatási díj ezen, közvetett költségeit és bruttó 3% elvárt nyereséget tartalmazó számláját a tárgyhót követő hónap 30. napjáig állítja ki, annak kiegyenlítése a tárgyhót követő 30. napig történik. Felek az egymás részére kibocsátott számlák tekintetében pénzügyi teljesítést számla összevezetéssel és a fennmaradó különbözetet banki átutalással rendezik. 4./ Felek a szerződés cserélik.
mellékletét a jelen szerződés 1módosítás 1. sz. mellékletére
5 / Felek rögzítik, hogy jelen szerződésmódosításban nem szabályozott kérdésekben a hivatkozott közszolgáltatási szerződésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Jelen szerződésmódosítást Felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírták. Eger, 2013. …….. …. …………………………………………….. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Önkormányzat
Szavazás:
…………………………………………….. EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen működő Részvénytársaság képviseletében Várkonyi György Olivér vezérigazgató és Korsós Lajosné divízióvezető Közszolgáltató
13 igen szavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadásra került.
38 274/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az EVAT Zrt-vel a melléklet szerinti közszolgáltatási szerződés megkötését. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZTERÜLETI PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁRA
1. számú módosítása Amely létrejött egyrészről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2. adószám:15729325-2-10) képviseletében Habis László Polgármester (a továbbiakban: mint Önkormányzat), másrészről azEVAT Zrt. (3300 Eger, Zalár J. út 1-3. sz.) képviseletében: Várkonyi György Olivér vezérigazgató és Korsós Lajosné vagyonkezelési divízió vezető, mint Közszolgáltató (továbbiakban: Közszolgáltató) között alulírott napon és helyen a következő feltételek mellett: 1./ Felek rögzítik, hogy közöttük 2012. június 1. napjától 2013. május 31. napjáig érvényes közszolgáltatási szerződés jött létre, Eger MJV közigazgatási területén belül a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítását célzó közszolgáltatás megvalósítása tárgyában. 2./ Az 1./ pontban meghatározott feladat elősegítése érdekében Felek a közszolgáltatási szerződés II. pontját az alábbiak szerint módosítják: A közszolgáltatási szerződést felek közös akarattal meghosszabbítják és módosítják 2013. június 1. napjától határozatlan időtartamra, melyet bármelyik fél jogosult 6 hónapos felmondási idővel adott naptári év utolsó napjával felmondani. 3./Felek a közszolgáltatási szerződés 6./ és 7./ pontját az alábbiak szerint módosítják: 6. A Közszolgáltató közszolgáltatás-ellátási költségeinek megtérítése tárgyában Szerződőfelek megállapodnak, hogy az Önkormányzat havonta, a tárgyhó utolsó napját követő 30. napig a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatban felmerülő közvetlen költségeire fedezetet nyújtó közszolgáltatási díjat fizet. A Közszolgáltató a közszolgáltatási díjra vonatkozó számláját a tárgyhót követő hónap 15. napjáig állítja ki, annak kiegyenlítése a tárgyhót követő 30. napig történik. Felek az egymás részére kibocsátott számlák tekintetében pénzügyi teljesítést számla összevezetéssel és a fennmaradó különbözetet banki átutalással rendezik.
39 7. Közszolgáltató tényleges költségeinek megtérítése, és a szolgáltatásból eredő 3%-os elvárt bruttó nyereség érdekében, Szerződő felek megállapodnak, hogy Közszolgáltató a közszolgáltatás-ellátási, általános, igazgatási és irányítási költségeket valamint a szolgáltatásból eredő 3%-os elvárt bruttó nyereséget is tartalmazó összegről - 1. számú melléklet szerint - az Önkormányzat részére negyedévente elszámolást készít a negyedévet követő hónap 25. napjáig. Az elszámolás jóváhagyását követően az Önkormányzat annak benyújtásától számított 5 napon belül átvizsgálja, és teljesítés igazolásként ellen jegyzi. A Közszolgáltató a közszolgáltatási díj ezen, közvetett költségeit és bruttó 3% elvárt nyereséget tartalmazó számláját a tárgyhót követő hónap 30. napjáig állítja ki, annak kiegyenlítése a tárgyhót követő 30. napig történik. Felek az egymás részére kibocsátott számlák tekintetében pénzügyi teljesítést számla összevezetéssel és a fennmaradó különbözetet banki átutalással rendezik. 4./ Felek a szerződés mellékletét a jelen szerződés 1módosítás 1. sz. mellékletére cserélik. 5 / Felek rögzítik, hogy jelen szerződésmódosításban nem szabályozott kérdésekben a hivatkozott közszolgáltatási szerződésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Jelen szerződésmódosítást Felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírták. Eger, 2013. …….. …. …………………………………………….. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Önkormányzat
…………………………………………….. EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen működő Részvénytársaság képviseletében Várkonyi György Olivér vezérigazgató és Korsós Lajosné divízióvezető Közszolgáltató
3./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének rendelet – tervezete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultációról és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről szóló 81/2012.(XII.21.) rendelet módosításáról, valamint Eger településképi védelméről szóló 82/2012.(XII.21.) rendelet módosításáról (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó:
Ficzere György tanácsnok
Ficzere György
A Közgyűlés 2013. januárjában fogadta el ezt a településképi eljárásokról szóló új jogiintézményi rendszert. A közben eltelt idő rávilágított arra, hogy néhány ponton érdemes ezt módosítani. Elsősorban Eger közigazgatási területén a közterületek más
40 célú igénybevétele esetén ugyanúgy dokumentáltan és pontos feltételek meghatározása mentén történik majd az engedélyezési procedúra. Pontosításra kerül, hogy a tervtanácsnak nem feltétlenül és szükségszerűen kell tárgyalni minden apró és kisebb jelentőségű változtatási igényt. Ebben az eljárási rendben településképi kötelezési eljárás is létezik. Ez ügyben a városháza keretén belül létrejött egy szakmai grémium, Az első lépéseket már meg is teszik, hogy a városképest sok helyen erősen csúfító és különösen a városi rehabilitáció által érintett terülteken lévő homlokzatok valamilyen szinten kerüljenek javításra, felújításra. A szakmai kamarák és az építésztársadalom is észrevételezte, hogy vonnak olyan bizonyos montázsi munkák, amelyek váratlanul jönnek. Legutóbb a Dobó utcában történt egy ilyen, mely nem műemléki épület, de városképi, utcaképi szempontból, meghatározó jelentőségű a területen, s életveszélyre való hivatkozással lebontásra került. Ez egy kívülről csúnya állapotú, de igazából még egy abszolút megőrizhető épület. Jó lenne, ha egy szakmai grémium mielőbb kitalálná annak rendjét és módját, hogy ez a típusú beavatkozások a város életében ne váljanak gyakorlottá. Javasolja a közgyűlésnek az előterjesztés támogatását.
Habis László
Tanácsnok úr által elmondottakhoz annyit tesz hozzá, hogy a településképi kötelezési eljárással kapcsolatos előírásokat már elkezdte alkalmazni a hivatal, így május hónapban a Főépítészi Csoport a városképi sebek orvoslására több kötelezést adott ki. Ilyen volt a Hibay K. utca 17, a Sas u. 7., a Mecset u. 3. kerítés ügye, a Sertekapu u. 32., stb. A tanácsnok úr által előterjesztett korrekció a gyakorlatban is hasznosulhatnak. Kérdés, észrevétel nem lévén elsőként kéri, hogy szavazzanak a településképi védelemről szóló rendelet módosításáról.
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet - tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 62. § (6) bekezdés 7. pontjában szereplő felhatalmazás alapján –figyelemmel az Étv. 6/A. § (1) bekezdésében, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben, továbbá az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben foglaltakra –a településképi véleményezési valamint bejelentési eljárás részletes szabályairól a következő önkormányzati rendeletet alkotja.
41 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet célja 1. § A rendelet célja Eger építészeti, városképi, természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében az építésügyi hatósági engedélyhez kötött, illetve az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött egyes építési munkákkal kapcsolatban – a helyi adottságok figyelembe vételével – a városépítészeti illeszkedéssel és a településfejlesztési célokkal összefüggő követelmények kiegyensúlyozott érvényesítése, összességében az épített környezetesztétikus kialakítása.
2. A rendelet hatálya 2. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – Eger közigazgatási területére terjed ki. (2) A rendelet előírásai nem vonatkoznak az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben meghatározott azon engedélyezési eljárásokra, amelyek esetében a) az építészeti-műszaki tervdokumentációk előzetes minősítése a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerint a központi, vagy a területi építészeti tervtanács hatáskörébe tartozik, vagy b) az építtető összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt kezdeményezett. (3) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki/amely Eger közigazgatási területén a) jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít. b) jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít. (4) A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásait a jelen rendeletben foglalt kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni. II. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS 3. § (1) A jelen rendelet előírásai szerint településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni Eger közigazgatási területén lévő ingatlanokon tervezett, jogszabályban
42
(2)
(3)
(4)
(5) (6)
meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban. A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a főépítész szakmai álláspontja képezi. A tervezési terület, és az építési munka sajátosságai alapján indokolt esetben a polgármester vagy – a polgármester egyetértésével – a főépítész kezdeményezheti a (1) bekezdés szerinti építészeti-műszaki terv tervtanácsi véleményezését. A (3) bekezdés szerinti településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a Tervtanács állásfoglalása képezi. A Tervtanács működési feltételeit és eljárási szabályait az Önkormányzat külön rendelete tartalmazza. Amennyiben a Tervtanács határozatképessége objektív okok miatt nem biztosítható, kivételes esetben az (3) bekezdés szerinti tervtanácsi állásfoglalást a főépítész – (2) bekezdés szerinti – szakmai állásfoglalása helyettesítheti.
1. A véleményezési eljárás lefolytatása 4. § (1) A településképi véleményezési eljárás az építtető, vagy az általa megbízott tervező (a továbbiakban együtt: kérelmező) által a polgármesterhez benyújtott – 3. melléklet szerinti papíralapú – kérelemre indul, melyhez műszaki tervdokumentáció csatolása szükséges. A településképi véleményezi eljárás megelőzheti az építésügyi hatósági eljárás indítását, de a két eljárásra benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációnak megegyezőnek kell lenni. Az építésügyi hatósági eljárás indításakor a kérelmező a véleményezendő építészeti-műszaki tervdokumentációt elektronikus formában feltölti az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre. (2) A polgármester településképi véleményét – a 3. § (2) és (6) bekezdése szerint – a főépítész készíti elő. (3) A településképi véleményben a polgármester a tervezett építési tevékenységet engedélyezésre a) javasolja, b) feltétellel javasolja, vagy c) nem javasolja. (4) A településképi véleményhez minden esetben csatolni kell az 3. § (2) és (3) – illetve kivételes esetben (6) – bekezdése szerinti tervtanácsi állásfoglalást vagy főépítészi szakvéleményt, melynek tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklását. (5) A településképi véleményt – a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb 15 napon belül –postázni kell a kérelmezőnek, valamint a kérelemben megadott e-mail címre pdf. formátumban is meg kell küldeni. 2. A településképi véleményezés részletes szempontjai 5. § (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészetiműszaki tervdokumentáció
43 a) megfelel-e a településrendezési eszközben foglaltkötelező előírásoknak, b) előzőleg kérelmezett beépítési előírás kérelem esetén figyelembe veszi-e az abban szereplő további – a (város)építészeti illeszkedésre vonatkozó – javaslatokat, illetve hogy c) a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától, valamint a b) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e. (2) A véleményezési eljárás során továbbá vizsgálni kell a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. Rendeletben foglaltakat.
III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS 1. A településképi bejelentési eljárással érintett területek 6. § (1) A jelen rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a) a rendelet 1. melléklet 1.) pontja szerint lehatárolt belvárosi, valamint helyi vagy országos védelem alatt álló területeken (I. terület) b) a rendelet 1. melléklet 2.) pontja szerint lehatárolt területeken (II. terület – lakótelepi területek) c) a rendelet 1. melléklet 3.) pontja szerint lehatárolt területeken (III. terület – Eger közigazgatási területe a) és b) pontban szereplő területek kivételével) elhelyezkedő ingatlanokat érintő, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési munkák, rendeltetés-módosítások, vagy reklámelhelyezések esetében. (2) Településrendezési eszköz – a szabályozással érintett terület sajátosságai alapján – további területek esetében is előírhatja településképi bejelentési eljárás lefolytatását. 2. A településképi bejelentéshez kötött eljárások 7. § (1) A jelen rendelet előírásai szerint az I. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül a) az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása esetében, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni, b) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén,
44 c) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) – 6,0 m-t meg nem haladó magasságú – égéstermék-elvezető kémény építése esetén, d) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, felújítása, helyreállítása vagy megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, e) meglévő épület tetőfedésének cseréje, megváltoztatása esetén, ha az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni, f) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, g) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén kivéve ha műemléki épület esetén engedélyköteles, h) kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, i) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz, üzlet előtti kitelepülés - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) j) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. k) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot, l) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással vagy m) park, teljesítménynyilatkozattal és műszaki specifikációval rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése. n) Megfelelőség igazolással vagy teljesítmény-nyilatkozattal és jóváhagyott műszaki specifikációval rendelkező építményszerkezetű, vagy tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, vagy legfeljebb 180 napig fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), építése. o) Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t. p) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld
45 feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén, q) közterületi kerítés, valamint közterületről látható kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén, r) szellőző-, illetve klíma-berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, s) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén. t) Elektronikus hírközlési építmény: a.műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy b. az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg. (2) A jelen rendelet előírásai szerint az II. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül a) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén, b) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, illetve megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, c) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, d) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén, e) kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, f) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) g) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. h) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot,
46 i) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, j) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén, az iparterületi övezetbe tartozókat kivéve. (3) A jelen rendelet előírásai szerint az III. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül a) az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása esetében, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni, b) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén, c) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) – 6,0 m-t meg nem haladó magasságú – égéstermék-elvezető kémény építése esetén, d) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, vagy megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, e) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, f) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén g) kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, h) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) i) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. j) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg ga) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m, gb) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot, k) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t,
47 l) Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a. beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b. beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t. m) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén, n) a telek természetes terepszintjének – építési tevékenységgel összefüggő – 1,0 m, vagy annál kisebb mértékű végleges jellegű megváltoztatása. o) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén. p) Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. q) Elektronikus hírközlési építmény: a. műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy b. az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg. (4) A 6. § (1) bekezdésében felsorolt területekre vonatkozó, építésügyi hatósági engedélyhez kötött, de a jogerős engedélytől eltérően megvalósuló–az eltérést illetően építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött – építési munkák csak településképi bejelentési eljárás alapján végezhetők. (5) A jelen rendelet előírásai szerint –településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet szerint építésügyi hatósági engedélyezési eljáráshoz nem kötött reklám-elhelyezések közül a) a rendelet 1. melléklet 1.) pontjában felsorolt területekre vonatkozóan az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített aa) cég- és címtábla, cégér vagy cégérszerű reklámtábla, ab) egyedi tájékoztató tábla, ac) kirakat, ad) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva b) Eger teljes közigazgatási területére vonatkozóan az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített, közterületen, magánterületen, vagy közhasználatra átadott magánterületen elhelyezett: ba) hirdetőtábla, hirdetővitrin, reklámvitrin bb) óriásplakát tartó-, illetve hordozó-berendezése, bc) reklámtábla (hirdetőtábla),
48 bd) integrált információ-hordozó berendezés vagy szerkezet, be) totemoszlop és reklámzászló bf) reklám-célú építési védőháló, molinó bg) hirdetőoszlop, bh) citylight berendezés, bi) megállító tábla, bj) reklámkorlát, bk) transzparens elhelyezése esetén. (6) Az (5) bekezdésben felsorolt reklám-, illetve hirdető-berendezések kialakításával és elhelyezésével kapcsolatos szabályokat és követelményeket az Önkormányzat külön rendelete tartalmazza. (7) Amennyiben az (5) bekezdésben felsorolt reklám-, illetve hirdető-berendezések elhelyezésére közterületen kerül sor, a közterület-használati szerződés megkötésére csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a bejelentés tudomásulvételét tartalmazó igazolás alapján, és az abban meghatározott kikötések figyelembevételével kerülhet sor.
3. A településképi bejelentési eljárás lefolytatása 8. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott –2. melléklet szerinti papíralapú – bejelentésre indul. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni. (2) A dokumentációnak – a bejelentés tárgyának megfelelően – legalább az alábbi munkarészeket kell tartalmazni: a) a 7. § szerinti építési munkák esetében – megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített – aa) műszaki leírást a telepítésről és az építészeti kialakításról ab) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével, ac) alaprajzot, ad) valamennyi homlokzatot a két szomszédos épület teljes homlokzatának feltüntetésével, valamint ae) – amennyiben az építmény az utcaképben megjelenik – utcaképi vázlatot, af) fotódokumentációt a helyszín és a környezet bemutatásáról. b) a 7. § (5) bekezdés szerinti reklám-elhelyezések esetében – megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített – ba) műleírást, bb) – közterületi elhelyezés esetén (a mobil megállító tábla kivételével) M=1:500 méretarányú, a közmű-szolgáltatókkal dokumentáltan egyeztetett –helyszínrajzot, bc) a reklámberendezés elhelyezésének, illetve rögzítésének műszaki megoldását, bd) az építmény érintett részletét, 2 m2-t meghaladó felületű berendezés esetén az érintett felület egészét ábrázoló homlokzatot, valamint
49 be) látványtervet vagy fotómontázst. bf) közterületi elhelyezés esetén, közútkezelői hozzájárulást. c) a 7. § szerinti közterület más célú használata esetében,amennyiben az berendezések kihelyezésével jár ca) fotódokumentációt a helyszín és a környezet bemutatásáról a kitelepülő berendezések elhelyezésének bemutatásával (pl: léptékhelyes helyszínrajz, arányhelyes fotomontázs), cb) anyaghasználatot, elhelyezést, időtartamot stb. tartalmazó leírást, cc) közútkezelői hozzájárulást. (3) A 7. § szerinti tevékenység a bejelentés alapján – a (5) bekezdés szerinti igazolás birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével – megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges. (4) a 7. § szerinti közterület más célú használatának feltételei - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár – a) vendéglátó egységenként összesen 1 db menütábla engedélyezhető, amit az épület bejárata előtt kell elhelyezni, továbbá meglévő teraszhelyiség esetén egy tábla kihelyezése lehetséges a terasz területén, b) üzletenként legfeljebb 2 berendezés helyezhető ki, az épület homlokzatától maximum 50 cm távolságba. (5) a 7. § (5) bekezdés b) pontja szerinti hirdető-berendezések kihelyezésére Eger MJV Önkormányzat Közgyűlésének 45/2012. (IX.28.) sz. önkormányzati rendelet szerinti módon van lehetőség. (6) A polgármester a tervezett építési tevékenységet, reklámelhelyezést vagy rendeltetésváltoztatást – kikötéssel vagy anélkül – tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről igazolás megküldésével értesíti, ha a bejelentés megfelel a 314/2012.(XI.8.) Korm. Rendeletben meghatározott követelményeknek, és a tervezett tevékenység illeszkedik a településképbe. (7) A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés a) nem felel meg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben meghatározott, továbbá – a csatolandó dokumentációt illetően – a (2) bekezdésben előírt követelményeknek, b) a tervezett építési tevékenység, vagy reklám nem illeszkedik a településképbe, c) a tervezett rendeltetés-változás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz, vagy ha a bejelentés és az ahhoz csatolt dokumentáció nem igazolja, hogy az új rendeltetés a környező ingatlanok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, nem korlátozza. (8) Amennyiben a tevékenység megfelel az (5) bekezdésben szereplő szempontoknak, a polgármester a tervezett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetés változtatás tudomásul vételéről igazolást állít ki, melynek érvényességi ideje - ha az igazolás másképpen nem rendelkezik: a) állandó építmény esetén végleges,
50 b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén 180 nap, c) reklámcélú hirdetmény és hirdető-berendezése – kivéve cégér – esetén 1 év d) cégér, valamint cégjelző- és címjelző hirdetmények és hirdető-berendezései esetén 5 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig, e) útbaigazító hirdetmény esetén 2 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig. (9) A településképi bejelentés tudomásul vételét tartalmazó igazolást, illetve a tudomásulvétel megtagadását tartalmazó határozatot a polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 8 napon belül adja ki. (10) A polgármesternek a településképi bejelentéssel kapcsolatos döntését a főépítész készíti elő. (11) A bejelentés elmulasztása, a polgármester döntésének megszegése esetén e magatartás megszegőjével szemben 50.000 forintig terjedő pénzbírság szabható ki.
IV. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS 9. § (1) Településképi kötelezési eljárást kell lefolytatni: a) a településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetése érdekében, amennyiben a hirdető berendezés nem felel meg a helyi reklámrendeletben meghatározott szabályoknak (elhelyezés, létesítés, megjelenés, méret, stb.), különösen, ha a hirdetmény és hirdető berendezése: aa) állapota nem megfelelő, ab) megjelenése idejétmúlt vagy félrevezető, ac) nem illeszkedik a megváltozott környezetéhez. b) a helyi építészeti értékvédelem és településképi védelem érdekében, amennyiben a településképi elem (egyedi és területi) fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata a helyi értékvédelmi rendeletben meghatározott szabályokkal ellentétes, vagy a településképet rontja, arra hosszútávon kedvezőtlen hatást gyakorol, különösen ba) az épületek jó karbantartása, homlokzati elemeinek, színezésének védelme, egységes megjelenésének biztosítása, rendeltetésének megfelelő funkciójának megőrzése bb) az építési övezetre előírt zöldterület biztosítása, bc) a telek építési övezeti szabályoknak megfelelő használata bd) építkezések átmeneti állapota keretében a terület adottságának megfelelő szintű bekerítése, rendben tartása érdekében. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás megszegőjével szemben 50.000 forintig terjedő pénzbírság szabható ki. V. FEJEZET
51 ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 10. § A jelen rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba, és rendelkezéseit az ezt követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Eger, 2013. május Dr. Kovács Luca jegyző
Habis László polgármester
52 1. melléklet 1. A településképi bejelentési eljárással érintett területek (1) I. terület: Belvárosi, vagy védelem (helyi vagy országos) alatt álló területek, épületek. • Belváros: A Barkóczy u. – Törvényház u. – Pyrker tér – Hatvani kapu tér – Deák F. u. Hadnagy u. – Csákány u. – Kötő u. - Kertész u. – Szarvas tér – Almagyar u. – Dózsa tér – Vár köz – Bástya u. – Gárdonyi Géza u. – Vécsey u. – Servita u. – Balassi B. u. - Knézich K. u. – Tűzoltó tér – Széchenyi I. u. – Csiky S. u. által határolt terület (a határoló utcák mindkét oldalát magába foglalóan).
53 (2) II. terület - Lakótelepi területek: • Hadnagy utcai lakótelep • Felsővárosi lakótelep • Lajosvárosi lakótelep • Puky M. és Bereznay M. utca • Szarvas Gábor utca • Gólya utca • Veres Péter utca • valamint minden a II. és III. területen található földszint + 1 emeletnél magasabb társasházi épületek (pl: Kertész utca) (3) III. terület: Egyéb területek: Az (1) és (2) pont kivételével, minden Eger közigazgatási területén található ingatlan (pl: családi házak, vendéglátó egységek, külterületi ingatlanok). Szavazás: 14 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2013 (V. 24.) önkormányzati rendelete Eger településképi védeleméről szóló 82/2012 (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 62. § (6) bekezdés 7. pontjában szereplő felhatalmazás alapján –figyelemmel az Étv. 6/A. § (1) bekezdésében, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben, továbbá az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben foglaltakra –a településképi véleményezési valamint bejelentési eljárás részletes szabályairól a következő önkormányzati rendeletet alkotja.
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet célja 1. § A rendelet célja Eger építészeti, városképi, természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében az építésügyi hatósági engedélyhez kötött, illetve az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött egyes építési munkákkal kapcsolatban – a helyi adottságok figyelembe vételével – a városépítészeti illeszkedéssel és a településfejlesztési célokkal összefüggő követelmények kiegyensúlyozott érvényesítése, összességében az épített környezetesztétikus kialakítása.
54
2. A rendelet hatálya 2. § (5) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – Eger közigazgatási területére terjed ki. (6) A rendelet előírásai nem vonatkoznak az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben meghatározott azon engedélyezési eljárásokra, amelyek esetében építészeti-műszaki tervdokumentációk előzetes minősítése a c) az településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerint a központi, vagy a területi építészeti tervtanács hatáskörébe tartozik, vagy d) az építtető összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt kezdeményezett. (7) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki/amely Eger közigazgatási területén c) jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít. d) jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít. (8) A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásait a jelen rendeletben foglalt kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni. II. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS 3. § (7) A jelen rendelet előírásai szerint településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni Eger közigazgatási területén lévő ingatlanokon tervezett, jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban. (8) A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a főépítész szakmai álláspontja képezi. (9) A tervezési terület, és az építési munka sajátosságai alapján indokolt esetben a polgármester vagy – a polgármester egyetértésével – a főépítész kezdeményezheti a (1) bekezdés szerinti építészeti-műszaki terv tervtanácsi véleményezését. (10) A (3) bekezdés szerinti településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a Tervtanács állásfoglalása képezi.
55 (11) A Tervtanács működési feltételeit és eljárási szabályait az Önkormányzat külön rendelete tartalmazza. (12) Amennyiben a Tervtanács határozatképessége objektív okok miatt nem biztosítható, kivételes esetben az (3) bekezdés szerinti tervtanácsi állásfoglalást a főépítész – (2) bekezdés szerinti – szakmai állásfoglalása helyettesítheti.
1. A véleményezési eljárás lefolytatása 4. § (6) A településképi véleményezési eljárás az építtető, vagy az általa megbízott tervező (a továbbiakban együtt: kérelmező) által a polgármesterhez benyújtott – 3. melléklet szerinti papíralapú – kérelemre indul, melyhez műszaki tervdokumentáció csatolása szükséges. A településképi véleményezi eljárás megelőzheti az építésügyi hatósági eljárás indítását, de a két eljárásra benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációnak megegyezőnek kell lenni. Az építésügyi hatósági eljárás indításakor a kérelmező a véleményezendő építészeti-műszaki tervdokumentációt elektronikus formában feltölti az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre. (7) A polgármester településképi véleményét – a 3. § (2) és (6) bekezdése szerint – a főépítész készíti elő. (8) A településképi véleményben a polgármester a tervezett építési tevékenységet engedélyezésre d) javasolja, e) feltétellel javasolja, vagy f) nem javasolja. (9) A településképi véleményhez minden esetben csatolni kell az 3. § (2) és (3) – illetve kivételes esetben (6) – bekezdése szerinti tervtanácsi állásfoglalást vagy főépítészi szakvéleményt, melynek tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklását. (10) A településképi véleményt – a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb 15 napon belül –postázni kell a kérelmezőnek, valamint a kérelemben megadott e-mail címre .pdf formátumban is meg kell küldeni., 2. A településképi véleményezés részletes szempontjai 5. § (3) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészetiműszaki tervdokumentáció d) megfelel-e a településrendezési eszközben foglaltkötelező előírásoknak, e) előzőleg kérelmezett beépítési előírás kérelem esetén figyelembe veszi-e az abban szereplő további – a (város)építészeti illeszkedésre vonatkozó – javaslatokat, illetve hogy f) a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától, valamint a b) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e. (4) A véleményezési eljárás során továbbá vizsgálni kell a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. Rendeletben foglaltakat.
56
III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS 1. A településképi bejelentési eljárással érintett területek 6. § (3) A jelen rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni d) a rendelet 1. melléklet 1.) pontja szerint lehatárolt belvárosi, valamint helyi vagy országos védelem alatt álló területeken (I. terület) e) a rendelet 1. melléklet 2.) pontja szerint lehatárolt területeken (II. terület – lakótelepi területek) f) a rendelet 1. melléklet 3.) pontja szerint lehatárolt területeken (III. terület – Eger közigazgatási területe a) és b) pontban szereplő területek kivételével) elhelyezkedő ingatlanokat érintő, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési munkák, rendeltetés-módosítások, vagy reklámelhelyezések esetében. (4) Településrendezési eszköz – a szabályozással érintett terület sajátosságai alapján – további területek esetében is előírhatja településképi bejelentési eljárás lefolytatását. 2. A településképi bejelentéshez kötött eljárások 7. § (8) A jelen rendelet előírásai szerint az I. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül u) az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása esetében, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni, v) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén, w) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) – 6,0 m-t meg nem haladó magasságú – égéstermék-elvezető kémény építése esetén, x) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, felújítása, helyreállítása vagy megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, y) meglévő épület tetőfedésének cseréje, megváltoztatása esetén, ha az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni,
57 z) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, aa) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén kivéve ha műemléki épület esetén engedélyköteles, bb)kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, cc) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz, üzlet előtti kitelepülés - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) dd) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. ee) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot, ff) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással vagy gg) park, teljesítménynyilatkozattal és műszaki specifikációval rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése. hh) Megfelelőség igazolással vagy teljesítmény-nyilatkozattal és jóváhagyott műszaki specifikációval rendelkező építményszerkezetű, vagy tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, vagy legfeljebb 180 napig fennálló d) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, e) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, f) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), építése. ii) Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t. jj) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén, kk) közterületi kerítés, valamint közterületről látható kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén, ll) szellőző-, illetve klíma-berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,
58 mm) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén. nn) Elektronikus hírközlési építmény: a.műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy b. az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg. (9) A jelen rendelet előírásai szerint az II. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül k) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén, l) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, illetve megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, m) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, n) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén, o) kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, p) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) q) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. r) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot, s) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, t) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén, az iparterületi övezetbe tartozókat kivéve.
59 (10) A jelen rendelet előírásai szerint az III. területen településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt építési munkák közül b) az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása esetében, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni, r) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, a homlokzatfelület színezése, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén, s) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) – 6,0 m-t meg nem haladó magasságú – égéstermék-elvezető kémény építése esetén, t) meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, vagy megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, u) épületben az önálló rendeltetési egységek számának vagy rendeltetés módjának megváltoztatása, v) nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén w) kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épülethez kapcsolódó előtető, terasz kialakítása, x) közterület más célú használata - vendéglátó-ipari terasz - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár (pl: menütábla, próbababa, árú tartó állvány, stb.) y) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. z) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg ga) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m, gb) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot, aa) szobor, emlékmű, kereszt, kopjafa, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, bb)Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a. beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b. beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t. cc) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén,
60 dd) a telek természetes terepszintjének – építési tevékenységgel összefüggő – 1,0 m, vagy annál kisebb mértékű végleges jellegű megváltoztatása. ee) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén. ff) Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. gg) Elektronikus hírközlési építmény: a. műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy b. az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg. (11) A 6. § (1) bekezdésében felsorolt területekre vonatkozó, építésügyi hatósági engedélyhez kötött, de a jogerős engedélytől eltérően megvalósuló–az eltérést illetően építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött – építési munkák csak településképi bejelentési eljárás alapján végezhetők. (12) A jelen rendelet előírásai szerint –településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI.8.) Korm. rendelet szerint építésügyi hatósági engedélyezési eljáráshoz nem kötött reklám-elhelyezések közül c) a rendelet 1. melléklet 1.) pontjában felsorolt területekre vonatkozóan az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített aa) cég- és címtábla, cégér vagy cégérszerű reklámtábla, ab) egyedi tájékoztató tábla, ac) kirakat, ad) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva d) Eger teljes közigazgatási területére vonatkozóan az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített, közterületen, magánterületen, vagy közhasználatra átadott magánterületen elhelyezett: ba) hirdetőtábla, hirdetővitrin,reklámvitrin bb) óriásplakát tartó-, illetve hordozó-berendezése, bc) reklámtábla (hirdetőtábla), bd) integrált információ-hordozó berendezés vagy szerkezet, be) totemoszlop és reklámzászló bf) reklám-célú építési védőháló, molinó bg) hirdetőoszlop, bh) citylight berendezés, bi) megállító tábla, bj) reklámkorlát, bk) transzparens elhelyezése esetén.
61 (13) Az (5) bekezdésben felsorolt reklám-, illetve hirdető-berendezések kialakításával és elhelyezésével kapcsolatos szabályokat és követelményeket az Önkormányzat külön rendelete tartalmazza. (14) Amennyiben az (5) bekezdésben felsorolt reklám-, illetve hirdető-berendezések elhelyezésére közterületen kerül sor, a közterület-használati szerződés megkötésére csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a bejelentés tudomásulvételét tartalmazó igazolás alapján, és az abban meghatározott kikötések figyelembevételével kerülhet sor.
3. A településképi bejelentési eljárás lefolytatása 8. § (12) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott – 2. melléklet szerinti papíralapú – bejelentésre indul. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni. (13) A dokumentációnak – a bejelentés tárgyának megfelelően – legalább az alábbi munkarészeket kell tartalmazni: c) a 7. § szerinti építési munkák esetében – megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített – aa) műszaki leírást a telepítésről és az építészeti kialakításról ab) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével, ac) alaprajzot, ad) valamennyi homlokzatot a két szomszédos épület teljes homlokzatának feltüntetésével, valamint ae) – amennyiben az építmény az utcaképben megjelenik – utcaképi vázlatot, af) fotódokumentációt a helyszín és a környezet bemutatásáról. d) a 7. § (5) bekezdés szerinti reklám-elhelyezések esetében – megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített – ba) műleírást, bb) – közterületi elhelyezés esetén (a mobil megállító tábla kivételével) M=1:500 méretarányú, a közmű-szolgáltatókkal dokumentáltan egyeztetett –helyszínrajzot, bc) a reklámberendezés elhelyezésének, illetve rögzítésének műszaki megoldását, bd) az építmény érintett részletét, 2 m2-t meghaladó felületű berendezés esetén az érintett felület egészét ábrázoló homlokzatot, valamint be) látványtervet vagy fotómontázst. bf) közterületi elhelyezés esetén, közútkezelői hozzájárulást. c) a 7. § szerinti közterület más célú használata esetében,amennyiben az berendezések kihelyezésével jár ca) fotódokumentációt a helyszín és a környezet bemutatásáról a kitelepülő berendezések elhelyezésének bemutatásával (pl: léptékhelyes helyszínrajz, arányhelyes fotomontázs), cb) anyaghasználatot, elhelyezést, időtartamot stb. tartalmazó leírást, cc) közútkezelői hozzájárulást.
62 (14) A 7. § szerinti tevékenység a bejelentés alapján – a (5) bekezdés szerinti igazolás birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével – megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges. (15) a 7. § szerinti közterület más célú használatának feltételei - amennyiben az berendezések kihelyezésével jár – a) vendéglátó egységenként összesen 1 db menütábla engedélyezhető, amit az épület bejárata előtt kell elhelyezni, továbbá meglévő teraszhelyiség esetén egy tábla kihelyezése lehetséges a terasz területén, b) üzletenként legfeljebb 2 berendezés helyezhető ki, az épület homlokzatától maximum 50 cm távolságba. (16) a 7. § (5) bekezdés b) pontja szerinti hirdető-berendezések kihelyezésére Eger MJV Önkormányzat Közgyűlésének 45/2012. (IX.28.) sz. önkormányzati rendelet szerinti módon van lehetőség. (17) A polgármester a tervezett építési tevékenységet, reklámelhelyezést vagy rendeltetésváltoztatást – kikötéssel vagy anélkül – tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről igazolás megküldésével értesíti, ha a bejelentés megfelel a 314/2012.(XI.8.) Korm. Rendeletben meghatározott követelményeknek, és a tervezett tevékenység illeszkedik a településképbe. (18) A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés d) nem felel meg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendeletben meghatározott, továbbá – a csatolandó dokumentációt illetően – a (2) bekezdésben előírt követelményeknek, e) a tervezett építési tevékenység, vagy reklám nem illeszkedik a településképbe, f) a tervezett rendeltetés-változás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz, vagy ha a bejelentés és az ahhoz csatolt dokumentáció nem igazolja, hogy az új rendeltetés a környező ingatlanok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, nem korlátozza. (19) Amennyiben a tevékenység megfelel az (5) bekezdésben szereplő szempontoknak, a polgármester a tervezett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetés változtatás tudomásul vételéről igazolást állít ki, melynek érvényességi ideje - ha az igazolás másképpen nem rendelkezik: a) állandó építmény esetén végleges, b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén 180 nap, c) reklámcélú hirdetmény és hirdető-berendezése – kivéve cégér – esetén 1 év d) cégér, valamint cégjelző- és címjelző hirdetmények és hirdető-berendezései esetén 5 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig, e) útbaigazító hirdetmény esetén 2 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig. (20) A településképi bejelentés tudomásul vételét tartalmazó igazolást, illetve a tudomásulvétel megtagadását tartalmazó határozatot a polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 8 napon belül adja ki.
63 (21) A polgármesternek a településképi bejelentéssel kapcsolatos döntését a főépítész készíti elő. (22) A bejelentés elmulasztása, a polgármester döntésének megszegése esetén e magatartás megszegőjével szemben 50.000 forintig terjedő pénzbírság szabható ki. IV. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS 9. § (2) Településképi kötelezési eljárást kell lefolytatni: a) a településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetése érdekében, amennyiben a hirdetőberendezés nem felel meg a helyi reklámrendeletben meghatározott szabályoknak (elhelyezés, létesítés, megjelenés, méret, stb.), különösen, ha a hirdetmény és hirdető berendezése: aa) állapota nem megfelelő, ab) megjelenése idejétmúlt vagy félrevezető, ac) nem illeszkedik a megváltozott környezetéhez. b) a helyi építészeti értékvédelem és településképi védelem érdekében, amennyiben a településképi elem (egyedi és területi) fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata a helyi értékvédelmi rendeletben meghatározott szabályokkal ellentétes, vagy a településképet rontja, arra hosszútávon kedvezőtlen hatást gyakorol, különösen ba) az épületek, jó karbantartása, homlokzati elemeinek, színezésének védelme, egységes megjelenésének biztosítása, rendeltetésének megfelelő funkciójának megőrzése bb) az építési övezetre előírt zöldterület biztosítása, bc) a telek építési övezeti szabályoknak megfelelő használata bd) építkezések átmeneti állapota keretében a terület adottságának megfelelő szintű bekerítése, rendben tartása érdekében. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás megszegőjével szemben 50.000 forintig terjedő pénzbírság szabható ki. V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 10. § A jelen rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba, és rendelkezéseit az ezt követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Eger, 2013. május Dr. Kovács Luca jegyző
Habis László polgármester
64
1. melléklet 1. A településképi bejelentési eljárással érintett területek (1) I. terület: Belvárosi, vagy védelem (helyi vagy országos) alatt álló területek, épületek. • Belváros: A Barkóczy u. – Törvényház u. – Pyrker tér – Hatvani kapu tér – Deák F. u. Hadnagy u. – Csákány u. – Kötő u. - Kertész u. – Szarvas tér – Almagyar u. – Dózsa tér – Vár köz – Bástya u. – Gárdonyi Géza u. – Vécsey u. – Servita u. – Balassi B. u. - Knézich K. u. – Tűzoltó tér – Széchenyi I. u. – Csiky S. u. által határolt terület (a határoló utcák mindkét oldalát magába foglalóan).
65 (2) II. terület - Lakótelepi területek: • Hadnagy utcai lakótelep • Felsővárosi lakótelep • Lajosvárosi lakótelep • Puky M. és Bereznay M. utca • Szarvas Gábor utca • Gólya utca • Veres Péter utca • valamint minden a II. és III. területen található földszint + 1 emeletnél magasabb társasházi épületek (pl: Kertész utca) (3) III. terület: Egyéb területek: Az (1) és (2) pont kivételével, minden Eger közigazgatási területén található ingatlan (pl: családi házak, vendéglátó egységek, külterületi ingatlanok).
Szavazásra bocsátja a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló rendelet – tervezetet. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet–tervezete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultációról és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6/A. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő feladatok ellátásával kapcsolatban a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, és az azzal összefüggő szakmai konzultáció szabályairól, valamint az Étv. 62. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsról szóló 252/2006.(XII.07.) Korm. Rendelet figyelembevételével Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről a következő önkormányzati rendeletet alkotja.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya Eger közigazgatási területén végzett építési munkákra terjed ki, függetlenül attól, hogy az adott munka a jogszabályok szerint építésügyi hatósági engedélyhez, illetve településképi bejelentéshez kötött-e, avagy sem.
66 (2) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre (a továbbiakban: építtető, illetve tervező), aki/amely Eger közigazgatási területén az (1) bekezdés szerinti építési munkát kíván végezni, illetve az elvégzendő építési munkával összefüggésben építészeti-műszaki tervdokumentációt készít.
II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI ELŐÍRÁS 1. A beépítési előírás iránti kérelem 2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti építési munkákra vonatkozóan az építtető, illetve az általa megbízott tervező – az építési munkával kapcsolatos helyi építési előírásokról, valamint a településképi követelményekről – beépítési előírást kérhet a Polgármesteri Hivataltól. (2) Beépítési előírást bármely építtető vagy egyéb módon érintett kérelmező, illetve az általa megbízott tervező bármely építési telek beépítésével, a beépítésre vonatkozó előírásokkal és követelményekkel kapcsolatban kérhet. (3) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtásához az építési, illetve tervezési jogosultságot nem kell igazolni. (4) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtása díj- és illeték-mentes. 3. § (1) Mivel a beépítési előírás az elvégezni kívánt konkrét építési munkával (munkákkal) kapcsolatos szabályokat és követelményeket tartalmazza, a kérelemben minden esetben meg kell nevezni valamennyi tervezett építési munkát függetlenül attól, hogy azok tervezése, illetve megvalósítása egy vagy több ütemben, illetve milyen sorrendben történik. (2) Amennyiben a beépítési előírás iránti kérelem benyújtásakor a konkrét építési munkák köre még nem ismert, az adott telek beépíthetőségével kapcsolatban általános tájékoztatás is kérhető. (3) A beépítési előírás iránti kérelem – a kérelmező egyértelmű megjelölésével és aláírásával – az 1. melléklet szerinti papír alapon és digitális formában (.pdf formátumban) is benyújtható. A benyújtás címét a kérelem-formanyomtatvány tartalmazza.
2. A beépítési előírás tartalma 4. § (1) A beépítési előírás olyan – a hatályos településrendezési eszközökön alapuló – tájékoztató tartalmú (szöveges és térképi adatokat tartalmazó) dokumentum, mely a kiadástól számított egy évig érvényesés az építésügyi hatóságot, valamint településképi bejelentéshez kötött eljárás esetén a polgármestert – a jogszabályon alapuló, kötelező elemeket illetően – az érvényességi időn belül köti. A beépítési előírásban meg kell jelölni
67
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
a) a kötelező (a településrendezési eszköz előzetes megváltoztatása nélkül nem módosítható), b) az irányadó (javaslat jellegű), az illeszkedési követelményeket meghatározó ajánlásokat, valamint c) a tájékoztató (pl. a műemléki, illetve helyi építészeti értékvédelemmel kapcsolatos), tartalmi és eljárási (pl. a településképi véleményezési eljárásra vonatkozó) elemeket. Amennyiben a beépítési előírás érvényességi ideje alatt változás történik az adott előírásokban, kérelmezőt 30 napon belül tájékoztatni kell a bekövetkezett változásokról. A beépítési előírás– az adott helyszín és környezete adottságait figyelembe véve, az Étv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – az illeszkedési követelményeket illetően az (1) bekezdés b) pontja szerint javaslatokat, illetve ajánlásokat is tartalmazhat. Konkrét telepítéssel, vagy formai kialakítással kapcsolatos kérdésekben, csak megfelelő tervezői jogosultsággal rendelkező tervező által készített vázlattervi szintű rajz(ok) benyújtása esetén van mód az állásfoglalásra. A beépítési előírásban szereplő irányadó szabályozási elemektől, valamint a (2) bekezdés szerinti javaslatokban, illetve ajánlásokban szereplő illeszkedési követelményektől való eltérés esetén a tervdokumentáció műleírásában indokolni kell a településrendezési eszköz irányadó szabályozási elemeitől, illetve a beépítési előírásban foglalt egyéb javaslatoktól, ajánlásoktól való eltérés szükségességét és megalapozottságát. A beépítési előírásban szereplő kötelező követelményeket és adatokat (a beépítésre, valamint az építmények kialakítására vonatkozó paramétereket és egyéb előírásokat) – az építési munkával érintett ingatlan és környezete adottságait is figyelembe véve – együttesen kell értelmezni és alkalmazni, azoknak különkülön és együttesen is meg kell felelni. A beépítési előírás nem mentesíti a tervezőt attól, hogy a tervezés során a helyszínen ellenőrizze a tervezési feladattal összefüggő, azt befolyásoló adottságokat, így különösen a) a telek tényleges beépítését, a telken álló, valamint a szomszédos telkeken lévő építmények kialakítását és műszaki állapotát, valamint b) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét. Az építési munkával érintett ingatlan, illetve a tervezési feladat sajátosságainak ismeretében a főépítész javaslatot tehet a tervvel kapcsolatos koncepcionális, illetve tartalmi kérdések előzetes tisztázását célzó szakmai konzultációra, vagy tervtanácsi véleményezésre. A beépítési előírás építési munka végzésére nem jogosít. 3. A beépítési előírás kiadása
5. § (1) A beépítési előírás kiadását megelőzően a kérelemmel érintett telek és környezete aktuális vizsgálata céljából szükség szerint helyszíni szemlét lehet tartani. (2) A helyszíni szemle során vizsgálni kell különösen
68
(3) (4)
(5) (6)
a) a kérelemmel érintett, valamint a szomszédos telkek közterületről látható beépítését, b) a kérelemmel érintett, valamint az azzal városképi szempontból együtt értelmezhető építmények ba) jellemző méreteit, bb) tömegalakítását, bc) homlokzatának és tetőzetének építészeti kialakítását, bd) a tervezés szempontjából lényeges rendeltetéseit, valamint c) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét. A beépítési előírás kiadásáról – a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül – a főépítész gondoskodik. A beépítési előírás kézbesítése postai úton történik, de – a kérelemben foglaltaknak megfelelően – (mellékletként, .pdf formátumban) elektronikus úton is továbbítható, vagy személyesen is átvehető. A beépítési előírások nyilvántartásáról a főépítész gondoskodik. Beépítési előírás kérelmezése esetén azt a későbbiek során az építési engedély iránti kérelemhez, valamint a településképi bejelentéshez mellékelni kell.
III. FEJEZET A SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 1. Általános rendelkezések 6. § (1) A helyi településrendezési előírások értelmezésével, illetve a beépítési előírás tartalmával kapcsolatban, továbbá a készülő építészeti-műszaki dokumentációk munkaközi egyeztetése céljából az építtető, vagy az általa megbízott tervező szakmai konzultációt kezdeményezhet. A konzultációs lehetőség biztosításáról a főépítész gondoskodik. (2) A szakmai konzultáció keretében lehetőség van a) a tervezés során felmerült alternatív megoldások értékelésére, b) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére, c) a beépítési előírásban foglalt irányadó szabályozási elemektől, illetve az Étv. 18. § (2) bekezdése szerinti illeszkedési követelményekre vonatkozó javaslatoktól, ajánlásoktól eltérő tervezői megoldások egyeztetésére, valamint d) az esetleges tervtanácsi bemutatással összefüggő tartalmi és eljárási szabályok pontosítására.
2. A szakmai konzultáció részletes szabályai 7. § (1) A szakmai konzultációt – az építési munkával érintett ingatlan megjelölésével, valamint a 6. § (2) bekezdésében szereplő cél megnevezésével – az építtető, vagy az általa megbízott tervező kezdeményezi, a tervezés során akár több alkalommal is. (2) Az építészeti-műszaki terv előzetesen egyeztetett időpontban megtartott munkaközi egyeztetésére a tervezőnek – a munka készültségi fokának megfelelő, a szakmai konzultáció napjára dátumozott – munkaközi dokumentációt (terv-
69
(3)
(4)
(5)
(6)
vázlatot) kell készítenie, melyet a szakmai konzultáció során be kell mutatni a főépítésznek, illetve a főépítész által megbízott főépítész közvetlen munkatársának. Az építtető, vagy az általa megbízott tervező a szakmai konzultáció során elhangzottakról emlékeztetőt készíthet, melyet – ellenjegyzés céljából(szerkeszthető formátumban) – meg kell küldenie a főépítésznek. A szakmai konzultációk alapján készített emlékeztetők – a hozzájuk tartozó munkaközi tervdokumentáció tartalmának megfelelően – a feleket kölcsönösen kötik a főépítészi állásfoglalásra (szakvéleményre) alapozott településképi vélemény tartalmát illetően. Ha az építészeti-műszaki tervdokumentáció műleírása a szakmai konzultáció(k)ra vonatkozó utalást, hivatkozást is tartalmaz, a terviratok között a (2) bekezdés szerinti emlékeztető(ke)t és az azokhoz tartozó munkaközi dokumentáció meghatározó tervlapjainak másolatát is szerepeltetni kell. A szakmai konzultációkról készített emlékeztetők, valamint az azokhoz – azonosítható módon – tartozó munkaközi dokumentációk nyilvántartásáról a főépítész gondoskodik.
V. FEJEZET A TERVTANÁCS 1. Általános rendelkezések 8.§ (1) A település, a települési környezet, illetve az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló településrendezési és építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése érdekében, továbbá a településrendezési, építészeti-műszaki, környezetalakítási és egyéb fontos építésügyi célok, valamint az erre vonatkozó jogszabályok összehangolt érvényre juttatásának céljából Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi ÉpítészetiMűszaki Tervtanácsot (a továbbiakban: Tervtanács) működtet. (2) A Tervtanács illetékessége Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed ki. (3) A Tervtanács külön megállapodás alapján más települések közigazgatási területén lévő építmények terveit konzultatív jelleggel megtárgyalhatja. (4) A rendelet hatálya kiterjed e rendeletben meghatározott településrendezési és építészeti-műszaki tervekre, illetve ezek készítőire (továbbiakban: Tervezők). (5) A Tervezők, vagy a tervezéssel megbízott szervezet vezetője a jelen rendeletben szabályozottak szerint kötelesek kikérni a Tervtanács szakmai véleményét a rendelet 10. § (5)bekezdésében foglalt tervek vonatkozásában. (6) A Tervtanács szakmai véleményező testület, amelynek állásfoglalásai illetve konzultációs javaslatai a településrendezési tervek jóváhagyási eljárásában, az építészeti-műszaki tervek hatósági engedélyezési eljárásaiban kerülnek felhasználásra, valamint a településképi véleményezési eljárás során a polgármester véleményének szakmai alapját jelentik.
70 2. A Tervtanács összetétele 9.§ (1) A Tervtanács elnökből, tagokból álló legfeljebb 30 fős testület. (2) A Tervtanács elnöke (a továbbiakban: Elnök) Eger Megyei Jogú Város mindenkori főépítésze, aki irányítja a Tervtanács munkáját, ellátja a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsról szóló 252/2006. (XII.7) Korm. rendeletben (továbbiakban Korm. rendelet) meghatározott feladatokat. (3) A Tervtanács szakmai titkára (a továbbiakban: Titkár) a Polgármesteri Hivatal Főépítészi feladatait ellátó szervezeti egységének szakirányú végzettséggel rendelkező köztisztviselője, akit az Elnök nevez ki négy éves időtartamra, amely meghosszabbítható. A Titkár, amennyiben megfelel a Korm. rendeletben foglalt előírásoknak, tagja a Tervtanácsnak. (4) A Tervtanács feladatai ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket a Polgármesteri Hivatal Főépítészi feladatait ellátó szervezeti egysége biztosítja. (5) A Tervtanács tagjai (a továbbiakban: Tagok) településtervezésben, illetve építészeti-műszaki tervezésben magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező, szakirányú végzettségű, a jogszabályi előírásoknak megfelelő körből kinevezett személyek. A Tagokat a Korm. rendelet alapján az Elnök nevezi ki négy éves időtartamra, amely meghosszabbítható. Az Elnök, a Titkár és a Tagok nevét tartalmazó lista az ügyrend mellékletét képezi. (6) A Tervtanács munkáját esetileg felkért Bírálók segítik, szavazati jog nélkül. Felkérésükről és meghívásukról az Elnök előzetes egyetértésével a Titkár gondoskodik. Azokat a Bírálókat, akik nem tagjai a Tervtanácsnak, a Főépítész esetileg kéri fel a bírálatra (opponenciára). A Bíráló az adott területen a Korm. rendeletben meghatározott, magas fokú szakértelemmel és széleskörű szakirányú tapasztalattal rendelkező személy. A Bírálónak legalább olyan tervezési jogosultsággal kell rendelkeznie, amilyen a tárgyalt terv készítéséhez szükséges. (7) Az Elnökre, a Titkárra, a Tagokra és a Bírálóra a Korm. rendeletben szereplő összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. Az összeférhetetlenség elbírálásának részletes szabályairól az ügyrend rendelkezik.
3. A Tervtanács feladata és működési köre 10.§ (1) A Tervtanács működésének célja a település, a települési környezet, illetve az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló településrendezési tervek, továbbá az építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése, e körben különösen a meglévő településkép értékeinek védelme, a településkép harmonikus alakításának elősegítése, a településrendezési és fejlesztési döntések megalapozása és hatékony érvényre juttatása, az ezekkel ellentétes hatások kiszűrése, valamint a településképi véleményezési és bejelentési eljárás során önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben szakmai állásfoglalás adása. (2) A Tervtanács a rendelkezésére bocsátott dokumentációt a) minősítő-értékelő b) konzultatív jelleggel bírálja el.
71 A konzultatív véleményezés, javaslat nem tekinthető a (3) bekezdésében előírt kötelezettség teljesítésének. (3) A Tervező köteles az építmény építési engedélyezési tervdokumentációjának benyújtásakor - vagy azt megelőzően - településképi véleményezésre is benyújtani a tervet a polgármesterhez, aki külön önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben a Tervtanács állásfoglalása alapján ad településképi véleményt. (4) A Tervtanács az (1) bekezdésben meghatározott célok érdekében jóváhagyás, illetve hatósági engedélyezési eljárásra benyújtás előtt, a (5) bekezdésben meghatározott terveket minősítő-értékelő, a (6) bekezdésben meghatározott terveket konzultatív jelleggel bírálja el. (5) A Tervtanács minősítő-értékelő jelleggel bírálja az alábbi jogszabállyal építési engedélyezéshez és a településképi követelmények tisztázását szolgáló elvi építési engedélyezéshez kötött építészeti-műszaki terveket, melyekre vonatkozóan Tervtanácsi állásfoglalást ad ki: a) minden nettó 500 m2 összes szintterületet meghaladó új építmény, vagy építménycsoport, illetve meglévő építmény átalakításának terveit, ha az épület külső megjelenésének megváltoztatását tartalmazza, b) műemléki ingatlan területén megvalósuló új, vagy meglévő építmény homlokzatátjelentősen megváltoztató építési munka terveit, c) Főépítész javaslata esetén a helyi védelem alatt álló vagy a Szabályozási Tervekben helyi védelemre javasolt építményt érintő jelentősebb építési munka terveit, d) Főépítész javaslata esetén szobor, emlékmű, díszkút terveit, e) Főépítész javaslata esetén toronyjellegű építmények terveit, f) mindazon további - a település közigazgatási határán belüli területét érintő – terveket, fa) amelyek esetében az illeszkedés szabályait vizsgálni szükséges, fb) amelyek esetében a Helyi Építési Szabályzat elvi építési engedély készítését írja elő. fc) amely esetekben a Helyi Építési Szabályzat az illeszkedés szempontjainak való megfelelést a Tervtanács állásfoglalásához köti. (6) A Tervtanács a Főépítész minősítése alapján konzultatív jelleggel tárgyalja az Önkormányzat területét érintő alábbi terveket, melyekre vonatkozóan Tervtanácsi konzultációs javaslatot fogalmaz meg: a) településrendezési terveket, ezen belül a településszerkezeti tervet (TszT), szabályozási tervet (SZT), helyi építési szabályzatot (HÉSZ), azok felülvizsgálatait és módosításait, b) közterület alakítási (KAT), közterületi park- és kertépítészeti terveket, c) helyi védelemre javasolt épületek védelem alá helyezését megalapozó dokumentációt, d) azokat a terveket, melyek véleményezésének joga magasabb szintű tervtanács(ok) hatáskörében van, e) azokat a terveket, melynek tervezője a Tervtanácsot konzultációra kéri fel. (7) Ugyanazon ténybeli állapot mellett azonos építészeti megoldást tartalmazó tervdokumentáció ismételten nem bírálható el.
72 (8) A városi főépítész feladatkörében – szakmai álláspontjának kialakításához, valamint a településképi véleményezési eljárás során – a Tervtanács közreműködését igénybe veheti.
4. A Tervtanács működési rendje 11.§ (1) A Tervtanácsot az Elnök hívja össze az ügyrendben meghatározott gyakorisággal és helyszínen. (2) A Tervtanácsi ülésen a Tagok közül minden esetben részt vesz a területi építész kamara képviselőjeként a Heves Megyei Építész Kamara vezetőségének 1 tagja. (3) Tanácskozási joggal – szavazati jog nélkül – meg kell hívni a Tervtanács üléseire: a) a szükség szerint felkért Bírálókat, b) a felelős tervezőket, c) a Polgármestert, d) az illetékes állami főépítészt, e) az illetékes I. fokú építési hatóság képviselőjét, f) az építtetőt (beruházót), g) településrendezési szerződés esetén az önkormányzattal szerződő felet, h) az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elnökét vagy megbízottját, i) a tervezés tárgya által érintett egyéni választókerületi önkormányzati képviselő(ke)t, j) védett területet, műemléki épületet, tárgyat, objektumot érintő esetekben, a szakhatósági jogkörben eljáró szerv területi képviselőjét, k) a benyújtott témával összefüggően szakági (közlekedési, környezetvédelmi, táj- és kertépítészeti) szakértőket, l) akiknek meghívását az Elnök szükségesnek tartja. (4) A Tervtanács ülésének időpontjáról és napirendjéről az ülést megelőzően 4 nappal a Titkár írásban értesíti a Tagokat, illetve a meghívottakat. (5) A működési rend részletes szabályai a Tervtanács ügyrendjében kerülnek meghatározásra. Az ügyrendet a Tervtanács egyszerű többséggel fogadja el.
5. A Tervtanács eljárás rendje 12.§ (1) A Tervtanácsi eljárás a tervdokumentáció benyújtójának kérelmére indul. (2) A Tervtanácsra benyújtandó anyag tartalmát a Korm. rendeletben foglalt előírásainak megfelelően kell összeállítani. (3) Az építészeti-műszaki tervdokumentáció kidolgozottságának legalább az engedélyezésre benyújtandó terv előkészítő tervi szintjén kell lennie, olyan mélységben, kiterjedésben és tartalommal, hogy megfelelően bemutassa - nagyobb városrészi összefüggésben is - a városképi, városszerkezeti, beépítési illeszkedést, terepbe helyezést, tömegalakítást, az épített és természetes környezettel való kapcsolatot, tájalakítási, zöldfelületi elhatározásokat. (4) A Tervtanács az állásfoglalásra, vagy konzultációra benyújtott tervet általános esetben a benyújtástól, illetve hiánypótlás esetén, annak teljesítésétől számított 15 munkanapon belül – melybe a hiánypótlásra biztosított határidő nem számít bele -
73 , településképi véleményezési eljárás során pedig 10 napon belül megtárgyalja, állásfoglalását, javaslatát kialakítja. (5) Az Elnök által aláírt Tervtanácsi állásfoglalást illetve Tervtanácsi konzultációs javaslatot a Titkár küldi meg - építészeti-műszaki terv esetén a tervdokumentáció egy lepecsételt példányával együtt - a tervdokumentáció tervezőjének. (6) A Titkár a Tervtanácsot működtető szerv iratkezelési szabályai szerint nyilvántartásba veszi és megőrzi a jegyzőkönyvet és annak mellékleteit, valamint a Tervtanács állásfoglalását illetve konzultációs javaslatát, továbbá a tervdokumentáció egy példányát. (7) Az Elnök évente tájékoztatja a Tagokat arról, hogy a Tervtanácsi állásfoglalásokat illetve konzultációs javaslatokat hogyan vették figyelembe a jóváhagyási / engedélyezési eljárások folyamán.
6. A Tervtanács szakmai véleményezése 13.§ (1) A Tervtanács a bemutatott tervek szakmai véleményezése során vizsgálja, hogy az építmény építészeti-műszaki terve a Korm. rendeletben meghatározott követelményeknek megfelel-e. (2) A Tervtanács szakmai véleményét – a Tervtanácsi állásfoglalását vagy Tervtanácsi konzultációs javaslatot - az (1) bekezdésben meghatározott szempontok vizsgálata alapján alakítja ki, amely szerint a tervdokumentációt elfogadásra / engedélyezésre / településképi véleményezési eljárás során polgármesteri jóváhagyásra a) ajánlja, b) a javasolt átdolgozás után ajánlja, c) nem ajánlja. (3) A Tervtanácsi tárgyalásról - a Korm. rendelet szerinti tartalommal - az elhangzott lényeges megállapításokról jegyzőkönyv és jelenléti ív készül, amelynek melléklete a nyílt ülésről készült hangfelvétel és a bírálat (opponencia). A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Tagok esetleges különvéleményét is. (4) A Tervtanácsi állásfoglalás illetve a Tervtanácsi konzultációs javaslat tartalmazza az (1) bekezdés szerinti szempontok vizsgálatát, annak eredményét, továbbá a (2) bekezdés b) pontja esetében az átdolgozás szempontjait és arra tett javaslatokat. (5) A Tervtanácsi állásfoglalás illetve a Tervtanácsi konzultációs javaslat a Korm. rendeletben előírt szempontok alapján külön dokumentumban foglalva készül. (6) A Tervtanács szakvéleménye, állásfoglalása illetve konzultációs javaslata ellen jogorvoslatnak helye nincs.
7. Finanszírozás 14.§ (1) A Tervtanácsi eljárás díj- és illetékmentes. (2) A Tervtanács működéséhez szükséges pénzügyi fedezetet az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.
74 (3) A Tagokat mindazon napirendi pontok tekintetében, amelyek tárgyalásán részt vettek tiszteletdíj, a Bírálókat megbízásonként tiszteletdíj illeti meg. (4) A tiszteletdíjak mértéke a Tervtanács ügyrendjében kerül meghatározásra. (5) A tiszteletdíjak számfejtése a Főépítész által készített munkavégzési igazolás alapján történik. A tiszteletdíjak évente kerülnek kifizetésre. (6) Nem jár tiszteletdíj az Elnöknek, a Titkárnak, a Tagnak, ha a Tervtanács működtetőjének köztisztviselője.
V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 15. § (1) A jelen rendelet 2013. június 1-jén lép hatályba. (2) A rendeletben foglalt szabályokat a) a II. fejezetet illetően a hatályba lépést követően indult eljárások során, b) a III. fejezetet illetően a folyamatban lévő tervezési munkák tekintetében is alkalmazni kell. (1) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 43/2007.(IX.28.) rendelete hatályát veszti 2013. január 1-én.
Eger, 2013. május
Dr. Kovács Luca jegyző
Habis László polgármester
Szavazás: 14 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2013 (V. 24.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultációról és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről szóló 81/2012 (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosítására
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6/A. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő feladatok ellátásával kapcsolatban a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, és az azzal
75 összefüggő szakmai konzultáció szabályairól, valamint az Étv. 62. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsról szóló 252/2006.(XII.07.) Korm. Rendelet figyelembevételével Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről a következő önkormányzati rendeletet alkotja.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya 1. § (3) A rendelet hatálya Eger közigazgatási területén végzett építési munkákra terjed ki, függetlenül attól, hogy az adott munka a jogszabályok szerint építésügyi hatósági engedélyhez, illetve településképi bejelentéshez kötött-e, avagy sem. (4) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre (a továbbiakban: építtető, illetve tervező), aki/amely Eger közigazgatási területén az (1) bekezdés szerinti építési munkát kíván végezni, illetve az elvégzendő építési munkával összefüggésben építészeti-műszaki tervdokumentációt készít.
II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI ELŐÍRÁS 1. A beépítési előírás iránti kérelem 2. § (5) Az 1. § (1) bekezdése szerinti építési munkákra vonatkozóan az építtető, illetve az általa megbízott tervező – az építési munkával kapcsolatos helyi építési előírásokról, valamint a településképi követelményekről – beépítési előírást kérhet a Polgármesteri Hivataltól. (6) Beépítési előírást bármely építtető vagy egyéb módon érintett kérelmező, illetve az általa megbízott tervező bármely építési telek beépítésével, a beépítésre vonatkozó előírásokkal és követelményekkel kapcsolatban kérhet. (7) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtásához az építési, illetve tervezési jogosultságot nem kell igazolni. (8) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtása díj- és illeték-mentes. 3. § (4) Mivel a beépítési előírás az elvégezni kívánt konkrét építési munkával (munkákkal) kapcsolatos szabályokat és követelményeket tartalmazza, a kérelemben minden esetben meg kell nevezni valamennyi tervezett építési munkát függetlenül attól, hogy azok tervezése, illetve megvalósítása egy vagy több ütemben, illetve milyen sorrendben történik. (5) Amennyiben a beépítési előírás iránti kérelem benyújtásakor a konkrét építési munkák köre még nem ismert, az adott telek beépíthetőségével kapcsolatban általános tájékoztatás is kérhető.
76 (6) A beépítési előírás iránti kérelem – a kérelmező egyértelmű megjelölésével és aláírásával – az 1. melléklet szerinti papír alapon és digitális formában (.pdf formátumban) is benyújtható. A benyújtás címét a kérelem-formanyomtatvány tartalmazza.
2. A beépítési előírás tartalma 4. § (9) A beépítési előírás olyan – a hatályos településrendezési eszközökön alapuló – tájékoztató tartalmú (szöveges és térképi adatokat tartalmazó) dokumentum, mely a kiadástól számított egy évig érvényesés az építésügyi hatóságot, valamint településképi bejelentéshez kötött eljárás esetén a polgármestert – a jogszabályon alapuló, kötelező elemeket illetően – az érvényességi időn belül köti. A beépítési előírásban meg kell jelölni a) a kötelező (a településrendezési eszköz előzetes megváltoztatása nélkül nem módosítható), b) az irányadó (javaslat jellegű), az illeszkedési követelményeket meghatározó ajánlásokat, valamint c) a tájékoztató (pl. a műemléki, illetve helyi építészeti értékvédelemmel kapcsolatos), tartalmi és eljárási (pl. a településképi véleményezési eljárásra vonatkozó) elemeket. (10) Amennyiben a beépítési előírás érvényességi ideje alatt változás történik az adott előírásokban, kérelmezőt 30 napon belül tájékoztatni kell a bekövetkezett változásokról. (11) A beépítési előírás– az adott helyszín és környezete adottságait figyelembe véve, az Étv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – az illeszkedési követelményeket illetően az (1) bekezdés b) pontja szerint javaslatokat, illetve ajánlásokat is tartalmazhat. Konkrét telepítéssel, vagy formai kialakítással kapcsolatos kérdésekben, csak megfelelő tervezői jogosultsággal rendelkező tervező által készített vázlattervi szintű rajz(ok) benyújtása esetén van mód az állásfoglalásra. (12) A beépítési előírásban szereplő irányadó szabályozási elemektől, valamint a (2) bekezdés szerinti javaslatokban, illetve ajánlásokban szereplő illeszkedési követelményektől való eltérés esetén a tervdokumentáció műleírásában indokolni kell a településrendezési eszköz irányadó szabályozási elemeitől, illetve a beépítési előírásban foglalt egyéb javaslatoktól, ajánlásoktól való eltérés szükségességét és megalapozottságát. (13) A beépítési előírásban szereplő kötelező követelményeket és adatokat (a beépítésre, valamint az építmények kialakítására vonatkozó paramétereket és egyéb előírásokat) – az építési munkával érintett ingatlan és környezete adottságait is figyelembe véve – együttesen kell értelmezni és alkalmazni, azoknak különkülön és együttesen is meg kell felelni. (14) A beépítési előírás nem mentesíti a tervezőt attól, hogy a tervezés során a helyszínen ellenőrizze a tervezési feladattal összefüggő, azt befolyásoló adottságokat, így különösen
77 c) a telek tényleges beépítését, a telken álló, valamint a szomszédos telkeken lévő építmények kialakítását és műszaki állapotát, valamint d) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét. (15) Az építési munkával érintett ingatlan, illetve a tervezési feladat sajátosságainak ismeretében a főépítész javaslatot tehet a tervvel kapcsolatos koncepcionális, illetve tartalmi kérdések előzetes tisztázását célzó szakmai konzultációra, vagy tervtanácsi véleményezésre. (16) A beépítési előírás építési munka végzésére nem jogosít. 3. A beépítési előírás kiadása 5. § (7) A beépítési előírás kiadását megelőzően a kérelemmel érintett telek és környezete aktuális vizsgálata céljából szükség szerint helyszíni szemlét lehet tartani. (8) A helyszíni szemle során vizsgálni kell különösen d) a kérelemmel érintett, valamint a szomszédos telkek közterületről látható beépítését, e) a kérelemmel érintett, valamint az azzal városképi szempontból együtt értelmezhető építmények ba) jellemző méreteit, bb) tömegalakítását, bc) homlokzatának és tetőzetének építészeti kialakítását, bd) a tervezés szempontjából lényeges rendeltetéseit, valamint f) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét. (9) A beépítési előírás kiadásáról – a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül – a főépítész gondoskodik. (10) A beépítési előírás kézbesítése postai úton történik, de – a kérelemben foglaltaknak megfelelően – (mellékletként, .pdf formátumban) elektronikus úton is továbbítható, vagy személyesen is átvehető. (11) A beépítési előírások nyilvántartásáról a főépítész gondoskodik. (12) Beépítési előírás kérelmezése esetén azt a későbbiek során az építési engedély iránti kérelemhez, valamint a településképi bejelentéshez mellékelni kell.
III. FEJEZET A SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 1. Általános rendelkezések 6. § (3) A helyi településrendezési előírások értelmezésével, illetve a beépítési előírás tartalmával kapcsolatban, továbbá a készülő építészeti-műszaki dokumentációk munkaközi egyeztetése céljából az építtető, vagy az általa megbízott tervező szakmai konzultációt kezdeményezhet. A konzultációs lehetőség biztosításáról a főépítész gondoskodik. (4) A szakmai konzultáció keretében lehetőség van e) a tervezés során felmerült alternatív megoldások értékelésére, f) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére,
78 g) a beépítési előírásban foglalt irányadó szabályozási elemektől, illetve az Étv. 18. § (2) bekezdése szerinti illeszkedési követelményekre vonatkozó javaslatoktól, ajánlásoktól eltérő tervezői megoldások egyeztetésére, valamint h) az esetleges tervtanácsi bemutatással összefüggő tartalmi és eljárási szabályok pontosítására.
2. A szakmai konzultáció részletes szabályai 7. § (7) A szakmai konzultációt – az építési munkával érintett ingatlan megjelölésével, valamint a 6. § (2) bekezdésében szereplő cél megnevezésével – az építtető, vagy az általa megbízott tervező kezdeményezi, a tervezés során akár több alkalommal is. (8) Az építészeti-műszaki terv előzetesen egyeztetett időpontban megtartott munkaközi egyeztetésére a tervezőnek – a munka készültségi fokának megfelelő, a szakmai konzultáció napjára dátumozott – munkaközi dokumentációt (tervvázlatot) kell készítenie, melyet a szakmai konzultáció során be kell mutatni a főépítésznek, illetve a főépítész által megbízott főépítész közvetlen munkatársának. (9) Az építtető, vagy az általa megbízott tervező a szakmai konzultáció során elhangzottakról emlékeztetőt készíthet, melyet – ellenjegyzés céljából(szerkeszthető formátumban) – meg kell küldenie a főépítésznek. (10) A szakmai konzultációk alapján készített emlékeztetők – a hozzájuk tartozó munkaközi tervdokumentáció tartalmának megfelelően – a feleket kölcsönösen kötik a főépítészi állásfoglalásra (szakvéleményre) alapozott településképi vélemény tartalmát illetően. (11) Ha az építészeti-műszaki tervdokumentáció műleírása a szakmai konzultáció(k)ra vonatkozó utalást, hivatkozást is tartalmaz, a terviratok között a (2) bekezdés szerinti emlékeztető(ke)t és az azokhoz tartozó munkaközi dokumentáció meghatározó tervlapjainak másolatát is szerepeltetni kell. (12) A szakmai konzultációkról készített emlékeztetők, valamint az azokhoz – azonosítható módon – tartozó munkaközi dokumentációk nyilvántartásáról a főépítész gondoskodik.
V. FEJEZET A TERVTANÁCS 1. Általános rendelkezések 8.§ (7) A település, a települési környezet, illetve az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló településrendezési és építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése érdekében, továbbá a településrendezési, építészeti-műszaki, környezetalakítási és egyéb fontos építésügyi célok, valamint az erre vonatkozó jogszabályok összehangolt érvényre juttatásának céljából Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi ÉpítészetiMűszaki Tervtanácsot (a továbbiakban: Tervtanács) működtet.
79 (8) A Tervtanács illetékessége Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed ki. (9) A Tervtanács külön megállapodás alapján más települések közigazgatási területén lévő építmények terveit konzultatív jelleggel megtárgyalhatja. (10) A rendelet hatálya kiterjed e rendeletben meghatározott településrendezési és építészeti-műszaki tervekre, illetve ezek készítőire (továbbiakban: Tervezők). (11) A Tervezők, vagy a tervezéssel megbízott szervezet vezetője a jelen rendeletben szabályozottak szerint kötelesek kikérni a Tervtanács szakmai véleményét a rendelet 10. § (5)bekezdésében foglalt tervek vonatkozásában. (12) A Tervtanács szakmai véleményező testület, amelynek állásfoglalásai illetve konzultációs javaslatai a településrendezési tervek jóváhagyási eljárásában, az építészeti-műszaki tervek hatósági engedélyezési eljárásaiban kerülnek felhasználásra, valamint a településképi véleményezési eljárás során a polgármester véleményének szakmai alapját jelentik.
2. A Tervtanács összetétele 9.§ (3) A Tervtanács elnökből, tagokból álló legfeljebb 30 fős testület. (4) A Tervtanács elnöke (a továbbiakban: Elnök) Eger Megyei Jogú Város mindenkori főépítésze, aki irányítja a Tervtanács munkáját, ellátja a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsról szóló 252/2006. (XII.7) Korm. rendeletben (továbbiakban Korm. rendelet) meghatározott feladatokat. (8) A Tervtanács szakmai titkára (a továbbiakban: Titkár) a Polgármesteri Hivatal Főépítészi feladatait ellátó szervezeti egységének szakirányú végzettséggel rendelkező köztisztviselője, akit az Elnök nevez ki négy éves időtartamra, amely meghosszabbítható. A Titkár, amennyiben megfelel a Korm. rendeletben foglalt előírásoknak, tagja a Tervtanácsnak. (9) A Tervtanács feladatai ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket a Polgármesteri Hivatal Főépítészi feladatait ellátó szervezeti egysége biztosítja. (10) A Tervtanács tagjai (a továbbiakban: Tagok) településtervezésben, illetve építészeti-műszaki tervezésben magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező, szakirányú végzettségű, a jogszabályi előírásoknak megfelelő körből kinevezett személyek. A Tagokat a Korm. rendelet alapján az Elnök nevezi ki négy éves időtartamra, amely meghosszabbítható. Az Elnök, a Titkár és a Tagok nevét tartalmazó lista az ügyrend mellékletét képezi. (11) A Tervtanács munkáját esetileg felkért Bírálók segítik, szavazati jog nélkül. Felkérésükről és meghívásukról az Elnök előzetes egyetértésével a Titkár gondoskodik. Azokat a Bírálókat, akik nem tagjai a Tervtanácsnak, a Főépítész esetileg kéri fel a bírálatra (opponenciára). A Bíráló az adott területen a Korm. rendeletben meghatározott, magas fokú szakértelemmel és széleskörű szakirányú tapasztalattal rendelkező személy. A Bírálónak legalább olyan tervezési jogosultsággal kell rendelkeznie, amilyen a tárgyalt terv készítéséhez szükséges. (12) Az Elnökre, a Titkárra, a Tagokra és a Bírálóra a Korm. rendeletben szereplő összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. Az összeférhetetlenség elbírálásának részletes szabályairól az ügyrend rendelkezik.
80
3. A Tervtanács feladata és működési köre 10.§ (7) A Tervtanács működésének célja a település, a települési környezet, illetve az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló településrendezési tervek, továbbá az építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése, e körben különösen a meglévő településkép értékeinek védelme, a településkép harmonikus alakításának elősegítése, a településrendezési és fejlesztési döntések megalapozása és hatékony érvényre juttatása, az ezekkel ellentétes hatások kiszűrése, valamint a településképi véleményezési és bejelentési eljárás során önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben szakmai állásfoglalás adása. (8) A Tervtanács a rendelkezésére bocsátott dokumentációt a) minősítő-értékelő b) konzultatív jelleggel bírálja el. A konzultatív véleményezés, javaslat nem tekinthető a (3) bekezdésében előírt kötelezettség teljesítésének. (9) A Tervező köteles az építmény építési engedélyezési tervdokumentációjának benyújtásakor - vagy azt megelőzően - településképi véleményezésre is benyújtani a tervet a polgármesterhez, aki külön önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben a Tervtanács állásfoglalása alapján ad településképi véleményt. (10) A Tervtanács az (1) bekezdésben meghatározott célok érdekében jóváhagyás, illetve hatósági engedélyezési eljárásra benyújtás előtt, a (5) bekezdésben meghatározott terveket minősítő-értékelő, a (6) bekezdésben meghatározott terveket konzultatív jelleggel bírálja el. (11) A Tervtanács minősítő-értékelő jelleggel bírálja az alábbi jogszabállyal építési engedélyezéshez és a településképi követelmények tisztázását szolgáló elvi építési engedélyezéshez kötött építészeti-műszaki terveket, melyekre vonatkozóan Tervtanácsi állásfoglalást ad ki: a) minden nettó 500 m2 összes szintterületet meghaladó új építmény, vagy építménycsoport, illetve meglévő építmény átalakításának terveit, ha az épület külső megjelenésének megváltoztatását tartalmazza, b) műemléki ingatlan területén megvalósuló új, vagy meglévő építmény homlokzatátjelentősen megváltoztató építési munka terveit, c) Főépítész javaslata esetén a helyi védelem alatt álló vagy a Szabályozási Tervekben helyi védelemre javasolt építményt érintő jelentősebb építési munka terveit, d) Főépítész javaslata esetén szobor, emlékmű, díszkút terveit, e) Főépítész javaslata esetén toronyjellegű építmények terveit, f) mindazon további - a település közigazgatási határán belüli területét érintő – terveket, fa) amelyek esetében az illeszkedés szabályait vizsgálni szükséges, fb) amelyek esetében a Helyi Építési Szabályzat elvi építési engedély készítését írja elő. fc) amely esetekben a Helyi Építési Szabályzat az illeszkedés szempontjainak való megfelelést a Tervtanács állásfoglalásához köti.
81 (12) A Tervtanács a Főépítész minősítése alapján konzultatív jelleggel tárgyalja az Önkormányzat területét érintő alábbi terveket, melyekre vonatkozóan Tervtanácsi konzultációs javaslatot fogalmaz meg: a) településrendezési terveket, ezen belül a településszerkezeti tervet (TszT), szabályozási tervet (SZT), helyi építési szabályzatot (HÉSZ), azok felülvizsgálatait és módosításait, b) közterület alakítási (KAT), közterületi park- és kertépítészeti terveket, c) helyi védelemre javasolt épületek védelem alá helyezését megalapozó dokumentációt, d) azokat a terveket, melyek véleményezésének joga magasabb szintű tervtanács(ok) hatáskörében van, e) azokat a terveket, melynek tervezője a Tervtanácsot konzultációra kéri fel. (7) Ugyanazon ténybeli állapot mellett azonos építészeti megoldást tartalmazó tervdokumentáció ismételten nem bírálható el. (8) A városi főépítész feladatkörében – szakmai álláspontjának kialakításához, valamint a településképi véleményezési eljárás során – a Tervtanács közreműködését igénybe veheti.
4. A Tervtanács működési rendje 11.§ (1) A Tervtanácsot az Elnök hívja össze az ügyrendben meghatározott gyakorisággal és helyszínen. (8) A Tervtanácsi ülésen a Tagok közül minden esetben részt vesz a területi építész kamara képviselőjeként a Heves Megyei Építész Kamara vezetőségének 1 tagja. (9) Tanácskozási joggal – szavazati jog nélkül – meg kell hívni a Tervtanács üléseire: m) a szükség szerint felkért Bírálókat, n) a felelős tervezőket, o) a Polgármestert, p) az illetékes állami főépítészt, q) az illetékes I. fokú építési hatóság képviselőjét, r) az építtetőt (beruházót), s) településrendezési szerződés esetén az önkormányzattal szerződő felet, t) az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elnökét vagy megbízottját, u) a tervezés tárgya által érintett egyéni választókerületi önkormányzati képviselő(ke)t, v) védett területet, műemléki épületet, tárgyat, objektumot érintő esetekben, a szakhatósági jogkörben eljáró szerv területi képviselőjét, w) a benyújtott témával összefüggően szakági (közlekedési, környezetvédelmi, táj- és kertépítészeti) szakértőket, x) akiknek meghívását az Elnök szükségesnek tartja. (5) A Tervtanács ülésének időpontjáról és napirendjéről az ülést megelőzően 4 nappal a Titkár írásban értesíti a Tagokat, illetve a meghívottakat. (6) A működési rend részletes szabályai a Tervtanács ügyrendjében kerülnek meghatározásra. Az ügyrendet a Tervtanács egyszerű többséggel fogadja el.
82 5. A Tervtanács eljárás rendje 12.§ (4) A Tervtanácsi eljárás a tervdokumentáció benyújtójának kérelmére indul. (5) A Tervtanácsra benyújtandó anyag tartalmát a Korm. rendeletben foglalt előírásainak megfelelően kell összeállítani. (6) Az építészeti-műszaki tervdokumentáció kidolgozottságának legalább az engedélyezésre benyújtandó terv előkészítő tervi szintjén kell lennie, olyan mélységben, kiterjedésben és tartalommal, hogy megfelelően bemutassa - nagyobb városrészi összefüggésben is - a városképi, városszerkezeti, beépítési illeszkedést, terepbe helyezést, tömegalakítást, az épített és természetes környezettel való kapcsolatot, tájalakítási, zöldfelületi elhatározásokat. (10) A Tervtanács az állásfoglalásra, vagy konzultációra benyújtott tervet általános esetben a benyújtástól, illetve hiánypótlás esetén, annak teljesítésétől számított 15 munkanapon belül – melybe a hiánypótlásra biztosított határidő nem számít bele , településképi véleményezési eljárás során pedig 10 napon belül megtárgyalja, állásfoglalását, javaslatát kialakítja. (11) Az Elnök által aláírt Tervtanácsi állásfoglalást illetve Tervtanácsi konzultációs javaslatot a Titkár küldi meg - építészeti-műszaki terv esetén a tervdokumentáció egy lepecsételt példányával együtt - a tervdokumentáció tervezőjének. (12) A Titkár a Tervtanácsot működtető szerv iratkezelési szabályai szerint nyilvántartásba veszi és megőrzi a jegyzőkönyvet és annak mellékleteit, valamint a Tervtanács állásfoglalását illetve konzultációs javaslatát, továbbá a tervdokumentáció egy példányát. (13) Az Elnök évente tájékoztatja a Tagokat arról, hogy a Tervtanácsi állásfoglalásokat illetve konzultációs javaslatokat hogyan vették figyelembe a jóváhagyási / engedélyezési eljárások folyamán.
6. A Tervtanács szakmai véleményezése 13.§ (3) A Tervtanács a bemutatott tervek szakmai véleményezése során vizsgálja, hogy az építmény építészeti-műszaki terve a Korm. rendeletben meghatározott követelményeknek megfelel-e. (4) A Tervtanács szakmai véleményét – a Tervtanácsi állásfoglalását vagy Tervtanácsi konzultációs javaslatot - az (1) bekezdésben meghatározott szempontok vizsgálata alapján alakítja ki, amely szerint a tervdokumentációt elfogadásra / engedélyezésre / településképi véleményezési eljárás során polgármesteri jóváhagyásra a) ajánlja, b) a javasolt átdolgozás után ajánlja, c) nem ajánlja. (3) A Tervtanácsi tárgyalásról - a Korm. rendelet szerinti tartalommal - az elhangzott lényeges megállapításokról jegyzőkönyv és jelenléti ív készül, amelynek melléklete a nyílt ülésről készült hangfelvétel és a bírálat (opponencia). A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Tagok esetleges különvéleményét is. (7) A Tervtanácsi állásfoglalás illetve a Tervtanácsi konzultációs javaslat tartalmazza az (1) bekezdés szerinti szempontok vizsgálatát, annak eredményét, továbbá a
83 (2) bekezdés b) pontja esetében az átdolgozás szempontjait és arra tett javaslatokat. (8) A Tervtanácsi állásfoglalás illetve a Tervtanácsi konzultációs javaslat a Korm. rendeletben előírt szempontok alapján külön dokumentumban foglalva készül. (9) A Tervtanács szakvéleménye, állásfoglalása illetve konzultációs javaslata ellen jogorvoslatnak helye nincs.
7. Finanszírozás 14.§ (7) A Tervtanácsi eljárás díj- és illetékmentes. (8) A Tervtanács működéséhez szükséges pénzügyi fedezetet az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja. (9) A Tagokat mindazon napirendi pontok tekintetében, amelyek tárgyalásán részt vettek tiszteletdíj, a Bírálókat megbízásonként tiszteletdíj illeti meg. (10) A tiszteletdíjak mértéke a Tervtanács ügyrendjében kerül meghatározásra. (11) A tiszteletdíjak számfejtése a Főépítész által készített munkavégzési igazolás alapján történik. A tiszteletdíjak évente kerülnek kifizetésre. (12) Nem jár tiszteletdíj az Elnöknek, a Titkárnak, a Tagnak, ha a Tervtanács működtetőjének köztisztviselője.
V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 15. § (3) A jelen rendelet 2013. június 1-jén lép hatályba. (4) A rendeletben foglalt szabályokat c) a II. fejezetet illetően a hatályba lépést követően indult eljárások során, d) a III. fejezetet illetően a folyamatban lévő tervezési munkák tekintetében is alkalmazni kell. (2) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 43/2007.(IX.28.) rendelete hatályát veszti 2013. január 1-én.
Eger, 2013. május
Dr. Kovács Luca jegyző
Habis László polgármester
Polgármester úr átadja az ülés vezetését Alpolgármester úrnak.
84 Előterjesztés
4./ Előterjesztés a (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
gazdasági
program
felülvizsgálatára
Habis László polgármester
Habis László Elég sokat hezitáltak annak okán, hogy az Állami Számvevőszék felhívta a figyelmet arra, hogy 2007-2014. közötti gazdasági programot vizsgálják felül. Úgy gondolták, hogy a 2007. márciusában elfogadott vaskos anyagot nem kurtítják meg jobban, mint ami ez az előterjesztés. Elsősorban azért, mert úgy gondolták, hogy csak az abszolút aktualitásokat, vesztett ügyeket hagyják ki belőle. Egy nagyon fontos tervezési folyamat kiindulópontjában vannak, nevezetesen a 2014 – 2020. közötti városfejlesztési koncepciót kell a következő hónapokban megalkotni. Egyfajta háttéranyagként a képviselők számára hasznos lehet, hogy adott esetben majdnem 10 évre visszamenőleg felsorolják azokat a tanulmányokat, szabályozásokat és egyebeket, amelyek valamiféle háttér információt jelenthetnek. Ezzel együtt a törekvés az volt, hogy az új Széchenyi terv és a városban folyó gazdasági folyamatok és a városfejlesztés célkitűzései közötti kapcsolatokra utaljanak. Több új fejezet került be az anyagba. A gazdasági program kapcsán elmondhatta volna, hogy a pénzmaradvány elszámolásra a tavalyi beszámolóval megerősített ez évi költségvetés az aktuális gazdasági program., mely arról szól, hogy 6 milliárd forint felhasználásával működtetik azt a közintézmény hálózatot, amely a legalapvetőbb oktatási, szociális, egészségügyi, kulturális és egyéb szolgáltatásokat biztosítja az egész város lakosságának. Példátlan méretű fejlesztési folyamat megvalósításán dolgoznak, ha ezek eredményre vezetnek, ez a város gazdaságának erősödését jelenti. Ha képviselőtársai elolvasták a megyei fejlesztési koncepciót, akkor az a dolguk, hogy ennek figyelembe vételével határozzák meg azokat az irányokat, amellyel Eger gazdasági felemelkedése 2020-ig biztosítható. Kéri, hogy az Állami Számvevőszék által meghatározott kötelező penzumot teljesítsék azzal együtt, hogy a városi költségvetés működési fejezete mindenkor egyensúlyban volt és igyekeztek hosszútávon fenntartható költségvetés politikát folytatni. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2007-2014. évi gazdasági programban foglaltakat elfogadja.
85
Felelős:
Habis László Polgármester
Határidő: 2013. június 30.
Szavazás: 13 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 275/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2007-2014. évi gazdasági programban foglaltakat elfogadja. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő: 2013. június 30. /A Gazdasági program a jegyzőkönyv mellékletét képezi./
5./ Előterjesztés az Egri Városfejlesztési Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról, eredményfelosztásáról, az ügyvezető 2012. évi prémiumfeladatának értékeléséről, valamint tájékoztató a 2013. évi üzleti terv I. negyedéves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Meghívott:
Dr. Kurucz András ügyvezető Egri Városfejlesztési Kft. Zay Ferencné könyvvizsgáló Kontra Anna könyvvizsgáló
Bognár Ignác A prémium feltétellel kapcsolatosan elmondja, hogy az elmúlt alkalommal a közgyűlés elfogadta javaslatát, hogy maximum 50 % legyen, amit az éves javadalmazásából még fel lehet osztani. Ezt úgy értelmezte, hogy ezzel nem fogak élni minden esetben. Megértették a szándékát, hiszen a következő napirendnél a Városgondozás esetében 20-20 % szerepel. Miden esetben javasolja a gazdasági helyzetre való tekintettel, hogy az 50 %-ot csak nagyon kirívó esetben alkalmazzák. Jelen napirend esetében pedig 20 20 %-ot javasol. A prémiumfeltételek legyenek valóban ösztönzőek, s ne a munkaköri kötelességet premizálják.
86 Császár Zoltán Ha az igazgató úr prémium terve teljesült, és amennyiben a mai napon a közgyűlés elfogadja, akkor kérdezi, hogy a dolgozók kaptak-e béremelést? Habis László Bognár képviselő úrral abszolút egyetért, hogy a prémium nem arról szól, hogy valaki a munkaköri feladatait hibátlanul teljesíti, hanem egy plusz teljesítménynek, s ezzel együtt mérhető teljesítménynek kell lennie. A javaslat készítésekor abból indultak ki, hogy a december 31-i hivatalos készültségi állapot 45 %-os volt, s ennek megfelelően az adott prémiumfeladat tekintetében a legszigorúbb javaslatot tette. Összességében úgy gondolja, hogy ez egy méltányos javaslat. A társaság és az ügyvezető az adott körülmények között nem kevés munkával a lehetőségeket figyelembe véve elősegítette, biztosította e rendkívül komplex feladat megvalósítását. Az ügyvezetőnek lehetősége van arra, hogy a munkavégzés minősége szerint differenciál a dolgozók körében. Ismeretes az, hogy a társaság alapvetően arra jött létre, hogy a belvárosi rehabilitáció projektet menedzselje, s e mellett közgyűlési döntéssel biztosították azt a feladatot is számára, hogy a műszaki ellenőri feladatokat ellássa illetve lesz később egy előterjesztés a szociális város rehabilitáció kapcsán. A bizottsági vitákat is figyelembe véve kéri a közgyűlést a határozati javaslatok elfogadására. Császár Zoltán Kéri, hogy igazgató úr egy pár mondatban számoljon be arról, hogy kaptak-e a dolgozók béremelést, jutalmat, vagy differenciált jutalmat, s ez milyen százalék volt? A dolgozók teszik a céget eredményessé vagy gazdaságtalanná. Ha az igazgató úr megkapja a jutalmat, annak van eredménye, s azt az eredményt a dolgozók hozzák létre. Dr. Kurucz András Tájékoztatja képviselő urat, hogy még nem kaptak a dolgozók sem és ő sem jutalmat. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén a vitát lezárja. Szavazást kér az 1-es számú, 2-es számú és 3-as számú határozati javaslatról egyben.
87 Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városfejlesztési Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 38 504 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 2 494 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, valamint elrendeli a mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését, továbbá kötelezi a Társaság ügyvezetőjét arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: 2013. május 31.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tudomásul veszi az Egri Városfejlesztési Kft. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: 2013. május 31.
3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért azzal, hogy az Egri Városfejlesztési Kft. ügyvezetője a Közgyűlés 246/2012 (V.23.) határozatában 2012. évre előírt prémiumfeladatát részben teljesítette, ezért részére prémiumként a 2012. évi éves alapbére 36,25 %-ának kifizetéséről dönt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: 2013. június 30.
88 Szavazás: 12 igen szavazattal, elfogadásra került.
1
nem szavazattal és
3
tartózkodás mellett
276/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városfejlesztési Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 38 504 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 2 494 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, valamint elrendeli a mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését, továbbá kötelezi a Társaság ügyvezetőjét arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: 2013. május 31. 277/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tudomásul veszi az Egri Városfejlesztési Kft. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: 2013. május 31. 278/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért azzal, hogy az Egri Városfejlesztési Kft. ügyvezetője a Közgyűlés 246/2012 (V.23.) határozatában 2012. évre előírt prémiumfeladatát részben teljesítette, ezért részére prémiumként a 2012. évi éves alapbére 36,25 %-ának kifizetéséről dönt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: 2013. június 30.
89
6./ Előterjesztés az EVAT Zrt. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról, tájékoztató a cégcsoport 2012. évi beszámolójáról, valamint az EVAT Zrt. és a cégcsoport 2013. évi I. negyedéves gazdálkodásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Sós István alpolgármester
Meghívott:
Várkonyi György Olivér vezérigazgató Csirke Józsefné gazdasági divízióvezető EVAT Zrt. Szabó Zoltán könyvvizsgáló
Sós István
A törzsház tagcégeinek munkáinak értékelése az igazgatóság feladata, melyre részletesen nem szeretne kitérni, de amennyiben a hozzászólásokban valamiféle felvetés lesz ezzel kapcsolatban, szívesen fog nyilatkozni. Az EVAT Zrt. 2012. évben gazdálkodása folyamán 7.184 eft nyereséget ért el, és a 2013, I. negyedéves eredménye 606 eft. Bognár Ignác Egy ajándékboltot, hogyan lehet veszteségesen üzemeltetni az Eger Termál részéről? Sós István Az ajándékbolt üzemeltetését nem teljesen a Termál Kft. szándéka szerint adták oda üzemeltetésre, hanem az Önkormányzat szándéka volt. Úgy gondolták, hogy ez a cég az, aki ezt a várhatóan jelentkező gazdasági terhet. A bolt üzemeltetésével kapcsolatosan azokat az alapvető célokat nem sikerült belőni, hogy az első időszakban nyereségesen működjön bolt. Ha ezt az üzletet tovább fogják működtetni a TDM keretei között és egy jó üzletpolitika kíséri majd, akkor van remény arra, hogy hosszú távon ez a tevékenység nyereséges lesz. Csákvári Antal Arra bíztatja a jelenlévőket, képviselőtársait és minden egri polgárt, hogy térjenek be ebbe az ajándéküzletbe és ismerőseiknek, barátaiknak ott vegyék meg ajándékaikat. Arra bíztatja a hivatal gazdasági vezetését és Jegyző asszonyt is, hogy a képviselőtestületi ülésekre is ebben a boltban vásárolják az ásványvizet.
90 Császár Zoltán Ki volt a bolt vezetője? Ugyanis olyan embert már nem szívesen bíznak meg, aki már egyszer veszteségessé tette az üzletet. Véleménye szerint vagy nem érdekel senkit az egri áru, vagy nincs üzleti érzéke a bolt vezetőjének. Megfogadja Csákvári úr tanácsát, vásárolni fog ebben az üzletben, Rázsi Botond Az ajándékbolt marketing céllal jött létre, egy üzleti vállalkozásnak lehetőség szerint nyereségesen kell működnie. Marketingre viszont költeni kell. Nyilvánvalóan meg kell oldani, hogy ez az üzlet a továbbiakban pozitív tevékenységgel működjön, ezért is került át az újjá alakuló Egri Turisztikai Kft. üzemeltetésébe, ahol átgondolják az üzletpolitikát és a termékskálát, egyébként át fog kerülni egy másik helyre, ugyanis a felújítás miatt amúgy sem lesz aktuális lassan a Dobó téri helyiség. Az ajándéküzletet az Eger Termál üzemeltette, s az igazgató úr egy bolt vezetőt nevezett ki a bolt üzemeltetésére, Domán Olgának hívják a hölgyet, egyébként az Eger Termál felelősségének a körébe tartozik. Habis László Kéri, hogy az öt határozati javaslatra egyszerre szavazzanak. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt. 2012. évi beszámolóját 3 080 466 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, valamint 7 184 E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Kötelezi a Társaság vezérigazgatóját arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31.
91
3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak 2012. éves gazdálkodásáról készült beszámolóit. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31.
4. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak 2013. I. negyedéves gazdálkodásáról szóló beszámolóit. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31. 5. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Művészetek Háza Eger Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 82 794 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 5 972 E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető Művészetek Háza Eger Nonprofit K. K. Kft.
Határidő:2013. május 31. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 279/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt. 2012. évi beszámolóját 3 080 466 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, valamint 7 184 E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Kötelezi a Társaság vezérigazgatóját arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31.
92
280/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31. 281/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak 2012. éves gazdálkodásáról készült beszámolóit. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31. 282/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak 2013. I. negyedéves gazdálkodásáról szóló beszámolóit. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
EVAT Zrt. Igazgatósága Határidő:2013. május 31. 283/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Művészetek Háza Eger Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 82 794 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 5 972 E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős:
Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető
Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető Művészetek Háza Eger Nonprofit K. K. Kft.
Határidő:2013. május 31.
93 7./ Előterjesztés a Városgondozás Eger Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Sós István alpolgármester
Jakab Zoltán ügyvezető Huszár Katalin gazdasági igazgatóhelyettes Városgondozás Eger Kft.
Sós István A Városgondozás Eger Kft. 2012. évi gazdasági évet 4.856 eft pozitív eredménnyel zárta. Azok a gazdasági körülmények, amelyek között a cég gazdálkodott, igen nehézzé tették a cég helyzetét. Úgy véli, hogy ebben a nehéz helyzetben a Kft. helytállt, hiszen olyan feladatokra is fel kellett készülni, mely szerint átvett egy multinacionális cégtől a hulladékátrakó állomás üzemeltetését. Ez jól sikerült, hiszen március 1-jétől sikeresen üzemelteti a Hejőpapi hulladéklerakót és az egri átrakó állomást is. Komoly feladatot jelent kigazdálkodni azokat a forrásokat, amelyek a rezsicsökkentés következtében a cég működéséhez szükségesek. Úgy véli, hogy erre meg van a reális lehetőség. Kéri a cég vezetését, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mind a város, mind a térség hulladékgazdálkodásában betöltött vezető szerepét meg tudja őrizni. Tóth István Félévvel ezelőtt egy korábbi beszámoló kapcsán kérte az ügyvezető igazgató urat, hogy a Faiskolával kapcsolatos eredményességről tegyen említést. Igazgató úr elküldte számára a Faiskola Kft.-vel kapcsolatos beszámolót, sajnos ennek az eredményessége negatív. A Kft. a Városgondozás keretében belül, még csak egy éve működött, a következő években ezt pozitív eredményre lehet fordítani. Az Urbanisztikai Bizottság ülésén már megfogalmazta, hogy ha már van egy faiskola, akkor itt lenne annak az alkalma, hogy a város parkjain, közterületein gondolják át a nevezetes fasorok pótlását. Sós István Képviselő úrral a majálison fognak találkozni, ahol megtapasztalhatja majd, hogy a környezetet a Városgondozás Kft. szépen ellátta cserjékkel, bokrokkal, fákkal. Ez a tendencia az egész városban folytatódik. A dr. Nagy János utcában most történik a kiszáradt fák pótlásai. Egyeztetni fog az igazgató úrral, hogy ez egy tervszerű és folyamatos munka legyen a fák pótlása.
94 Császár Zoltán Valóban a fák pótlása, az arculat jelentős része. A körzetében van négy-öt olyan hely ahol fák valamilyen okból kivágásra kerültek, s így a fák pótlása szükségessé vált, s ezt egy lista formájában szeretné majd az igazgató úr tudomására hozni. Habis László Több hozzászóló nem lévén, szavazást kér az 1-től 3-ig terjedő határozati javaslatokra. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. 2012. évi beszámolóját 706.051 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, 4.856 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, amelyet az eredménytartalékba kell helyezni. Javasolja, hogy a 2012. évi éves beszámoló letétbe helyezéséről és nyilvánosságra hozataláról az ügyvezető 2013. május 31-ig gondoskodjon. Felelős: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető Határidő:
2013. május 31.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője részére 2012. év teljesítménye alapján 2013. üzleti év terhére bruttó 1.362.720.- Ft jutalom kifizetését. Felelős:
Határidő:
Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető 2013. június 30.
3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetőjének 2013. évi prémiumfeladatát az alábbiak szerint: a) Az ügyvezető igazgatót éves alapbérének 20 %-a illeti meg a 2013. évre, amennyiben az új szakirányú jogszabályi előírásoknak (pl. közszolgáltatói engedély, OHÜ minősítés, rezsidíj csökkentés) teljes egészében, határidőre eleget tesz a Társaság. Nonprofit gazdasági társaság alapítása esetén az ügyvezető igazgató új üzleti tervet köteles készíteni.
95 b) Az ügyvezető igazgatót éves alapbérének 20 %-a illeti meg a 2013. évre, amennyiben a Telephelyfejlesztés tárgyában nyertes, közel 180 millió forint összköltségű (megítélt támogatás mértéke 54 millió Ft) pályázatban vállaltaknak legalább 50 %-át megvalósítja a cég 2013. év végéig. c) Az ügyvezető igazgató éves prémiumának 10 %-a kerül elvonásra, amennyiben a tulajdonos által kért adatszolgáltatást időben és maradéktalanul nem teljesíti. Felelős:
Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. június 30.
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 284/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. 2012. évi beszámolóját 706.051 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, 4.856 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, amelyet az eredménytartalékba kell helyezni. Javasolja, hogy a 2012. évi éves beszámoló letétbe helyezéséről és nyilvánosságra hozataláról az ügyvezető 2013. május 31-ig gondoskodjon. Felelős:
Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. május 31.
285/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője részére 2012. év teljesítménye alapján 2013. üzleti év terhére bruttó 1.362.720.- Ft jutalom kifizetését. Felelős:
Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. június 30.
96
286/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetőjének 2013. évi prémiumfeladatát az alábbiak szerint: a.) Az ügyvezető igazgatót éves alapbérének 20 %-a illeti meg a 2013. évre, amennyiben az új szakirányú jogszabályi előírásoknak (pl. közszolgáltatói engedély, OHÜ minősítés, rezsidíj csökkentés) teljes egészében, határidőre eleget tesz a Társaság. Nonprofit gazdasági társaság alapítása esetén az ügyvezető igazgató új üzleti tervet köteles készíteni. b.) Az ügyvezető igazgatót éves alapbérének 20 %-a illeti meg a 2013. évre, amennyiben a Telephelyfejlesztés tárgyában nyertes, közel 180 millió forint összköltségű (megítélt támogatás mértéke 54 millió Ft) pályázatban vállaltaknak legalább 50 %-át megvalósítja a cég 2013. év végéig. c.) Az ügyvezető igazgató éves prémiumának 10 %-a kerül elvonásra, amennyiben a tulajdonos által kért adatszolgáltatást időben és maradéktalanul nem teljesíti. Felelős:
Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási csoportvezető Jakab Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. június 30.
8./ Előterjesztés az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról, valamint a 2013. évi I. negyedéves gazdálkodásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Sós István alpolgármester
Meghívott:
Fazekas László Albert ügyvezető Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft Kameniczky Andrásné könyvvizsgáló
Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér az 1. számú és 2. számú határozati javaslatra.
97 Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Agria Humán Kft. kizárólagos tulajdonosa elfogadja a Társaság 2012. évi éves beszámolóját 367.666 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, -28.602 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, melyet eredménytartalékba kell helyezni. Kötelezi a társaság ügyvezető igazgatóját, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Fazekas László Ügyvezető
Határidő:
2013. május 31.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Agria Humán Kft. kizárólagos tulajdonosa a gazdasági társaságokról szóló 2006. IV. tv. 51. §-a szerint a Társaság 60.000 E Ft összegű törzstőkéjét 30.000 E Ft összegre leszállítja, melyet a gazdasági társaságokról szóló 2006. IV. tv. 160. § (2) bekezdésében foglaltak alapján veszteségrendezésre kell fordítani. Kötelezi a társaság ügyvezető igazgatóját, hogy gondoskodjon a tőkeleszállítás cégbíróságon történő bejegyzéséről. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Fazekas László Ügyvezető
Határidő:
2013. július 31.
Szavazás: 17 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 287/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Agria Humán Kft. kizárólagos tulajdonosa elfogadja a Társaság 2012. évi éves beszámolóját 367.666 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, -28.602 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, melyet eredménytartalékba kell helyezni. Kötelezi a társaság ügyvezető igazgatóját, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Fazekas László Ügyvezető
Határidő:
2013. május 31.
98
288/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Agria Humán Kft. kizárólagos tulajdonosa a gazdasági társaságokról szóló 2006. IV. tv. 51. §-a szerint a Társaság 60.000 E Ft összegű törzstőkéjét 30.000 E Ft összegre leszállítja, melyet a gazdasági társaságokról szóló 2006. IV. tv. 160. § (2) bekezdésében foglaltak alapján veszteségrendezésre kell fordítani. Kötelezi a társaság ügyvezető igazgatóját, hogy gondoskodjon a tőkeleszállítás cégbíróságon történő bejegyzéséről.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Fazekas László Ügyvezető
Határidő:
2013. július 31.
Szavazást kér a 3. sz. határozati javaslatról. Határozati javaslat:
3./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az általa alapított AgriaHumán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság– amelynek nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról az alapító 729/2009. (XII. 17.) számú határozatában döntött - (székhelye: H-3300 Eger, Mecset út 6-8.; a Heves Megyei Bíróságon, mint cégbíróságon a Cg. 10-09-021223 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 111638952-10; statisztikai számjele: 11163895-1729-572-10; rövid neve: Agria-Humán Kft.) Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: A társaság törzstőkéje: 30.000.000 Ft, azaz Harmincmillió forint. 6. 1. Az alapító törzsbetéte: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító törzsbetétje 60.000.000 Ft, azaz Hatvanmillió forint. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító a törzsbetét 20.000.000 Ft-os hányadát már korábban a társaság részére bocsátotta, míg a 2011. augusztus 25-ei alapítói határozat szerint új 40.000.000 Ft összegű törzsbetét 2011. augusztus 29. napjával teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátotta banki átutalás útján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító a 2013. május 23-ai alapítói határozat szerint - 30.000.000 Ft összegű tőkeleszállításról döntött. Az alapító okirat egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak.
99 A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. alapító okiratát módosító okiratot a jelen alapítói határozatnak megfelelő tartalommal aláírja. E g e r, 2013. május 23. ……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. július 31. Szavazás: 17 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 289/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az általa alapított AgriaHumán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság– amelynek nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról az alapító 729/2009. (XII. 17.) számú határozatában döntött - (székhelye: H-3300 Eger, Mecset út 6-8.; a Heves Megyei Bíróságon, mint cégbíróságon a Cg. 10-09-021223 cégjegyzékszámon nyilvántartva; adószáma: 111638952-10; statisztikai számjele: 11163895-1729-572-10; rövid neve: Agria-Humán Kft.) Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: A társaság törzstőkéje: 30.000.000 Ft, azaz Harmincmillió forint. 6. 1. Az alapító törzsbetéte: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító törzsbetétje 60.000.000 Ft, azaz Hatvanmillió forint. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító a törzsbetét 20.000.000 Ft-os hányadát már korábban a társaság részére bocsátotta, míg a 2011. augusztus 25-ei alapítói határozat szerint új 40.000.000 Ft összegű törzsbetét 2011. augusztus 29. napjával teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátotta banki átutalás útján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító a 2013. május 23-ai alapítói határozat szerint - 30.000.000 Ft összegű tőkeleszállításról döntött. Az alapító okirat egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. alapító okiratát módosító okiratot a jelen alapítói határozatnak megfelelő tartalommal aláírja. E g e r, 2013. május 23.
100 ……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. július 31. 9./ Előterjesztés az Egri Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. évi I. negyedéves üzleti tervének teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Sós István alpolgármester
Meghívott:
Takács Zoltán ügyvezető Egri Térségi Integrált Szakképző Központ
Sós István Az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. I. negyedévét 2.434 eft veszteséggel zárta. Annak ellenére, hogy az első negyedév veszteséges volt, a következő időszakban a folyamatban lévő nyert pályázatok megvalósításával együtt és a források várható előteremtésével korrigálni tudja, s az éves eredményét nullára ki tudja hozni. A TISZK létrehozását lehetővé tevő projektek támogatási szerződései 5 éves fenntartási kötelezettséget írtak elő, ez 2013. december 31-én lejár. A további működtetés lehetőségeiről, az eszközök felhasználásáról az egyeztetések elkezdődtek. Szeptemberben érnek oda, hogy a TISZK további fenntartásáról a működtetésbe bevont szervezeteknek a hozzájárulásáról tisztázódnak a feltételek. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről szóló tájékoztatóját - 2 434 EFt adózás előtti eredménnyel.
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták.
Felelős:
Habis László Polgármester Takács Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. május 31.
101
290/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről szóló tájékoztatóját - 2 434 eFt adózás előtti eredménnyel. Felelős:
Habis László Polgármester Takács Zoltán Ügyvezető
Határidő:
2013. május 31.
10./ Előterjesztés az Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Kft. 2013. évi üzleti terv I. negyedéves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Sós István alpolgármester
Meghívott:
Palcsó Péter ügyvezető Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető Kft.
Habis László Hozzászólás nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről szóló tájékoztatóját 4 922 EFt adózás előtti eredménnyel. Felelős:
Habis László Polgármester Palcsó Péter Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Kft. Ügyvezetője
Határidő: 2013. augusztus 31.
102
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 291/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről szóló tájékoztatóját 4 922 EFt adózás előtti eredménnyel. Felelős:
Habis László Polgármester Palcsó Péter Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Kft. Ügyvezetője
Határidő: 2013. augusztus 31.
11./ Előterjesztés az Agria Film Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról, eredményfelosztásáról, tájékoztató a 2013. évi üzleti terv I. negyedéves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Sós István alpolgármester Kiss Lajos ügyvezető Agria Film Kft. Zay Ferencné könyvvizsgáló
Sós István
A 2012. évi gazdasági évet az Agria Film Kft. pozitív eredménnyel zárta. Ennek az eredménynek elérése is komoly siker a cég részéről. A 2013. I. negyedév negatív eredményt hozott, s abban reménykedik, hogy a 2013. évben telepített új technikák segítségével az Agria Parkban működő mozik kihasználtságának a növelésével és a legújabb vetítőgép üzembe állításával az Uránia Moziban az éves eredmény pozitívra fordítható. Habis László
Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér az 1. sz. és 2. sz. határozati javaslatról.
103 Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 102 756 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 362 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, valamint elrendeli a mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését, továbbá kötelezi a Társaság ügyvezetőjét arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: 2013. május 31. 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tudomásul veszi az Agria Film Kft. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: 2013. május 31. Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadásra került. 292/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 102 756 E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel és 362 E Ft mérleg szerinti eredménnyel, valamint elrendeli a mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését, továbbá kötelezi a Társaság ügyvezetőjét arra, hogy intézkedjen az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele iránt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: 2013. május 31.
104
293/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tudomásul veszi az Agria Film Kft. 2013. évi üzleti tervének I. negyedéves teljesítéséről készült beszámolóját. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: 2013. május 31.
12./ Előterjesztés az Agria Film Kft. által az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének pályázatán elnyert támogatási összeg, illetve az Önkormányzat által nyújtott fejlesztési célú támogatás elszámolásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Sós István alpolgármester
Meghívott:
Kiss Lajos ügyvezető Agria Film Kft.
Császár Zoltán Gratulál Kiss Lajos igazgató úrnak, hiszen ez a cég mindig hozta azt a szintet, még a legnehezebb körülmények között is. Habis László Több hozzászóló nem lévén, szavazást kér az 1. sz. és 2. sz. határozati javaslatról. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. részére nyújtott, a 18/2012.(VIII.29.) EMMI rendelet keretében kihirdetett „art” mozihálózat digitális fejlesztésének pályázatán elnyert 8 500 000 Ft összegű fejlesztési célú támogatás elszámolását. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. június 30.
105 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. részére az „art” mozihálózat digitális fejlesztése pályázathoz szükséges, a támogatási részen felüli költségek fedezetéhez nyújtott 5 000 000 Ft összegű fejlesztési célú támogatás elszámolását. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. június 30. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 294/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. részére nyújtott, a 18/2012.(VIII.29.) EMMI rendelet keretében kihirdetett „art” mozihálózat digitális fejlesztésének pályázatán elnyert 8 500 000 Ft összegű fejlesztési célú támogatás elszámolását. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. június 30. 295/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft. részére az „art” mozihálózat digitális fejlesztése pályázathoz szükséges, a támogatási részen felüli költségek fedezetéhez nyújtott 5 000 000 Ft összegű fejlesztési célú támogatás elszámolását. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. június 30. Polgármester úr átadja az ülés vezetését alpolgármester úrnak. 13./ Előterjesztés az EVAT Zrt. Alapító Okirat módosításáról (minősített szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Habis László polgármester Várkonyi György Olivér vezérigazgató Korsós Lajosné vagyonkezelési divízióvezető EVAT Zrt.
Rázsi Botond Kérdés észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
106 Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 3300 Eger, Zalár J. u. 1-3; cégjegyzékszáma: Cg. 10-10-020014; adószáma: 10592803-2-10; rövid neve: EVAT Zrt.) egyedüli részvényese alapítói határozatával a Társaság Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat 1./ pontja az alábbiak szerint módosul: 1./
A társaság cégneve, székhelye és telephelyei: A társaság cégneve:
EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Rövidített neve:
EVAT Zrt.
A társaság székhelye:
3300 Eger, Zalár J. u. 1-3
A társaság telephelyei:
3300 Eger, Törvényház u. 15. 3300 Eger, Malomárok u. 28. 3300 Eger, Harangöntő u. 4. 3300 Eger, Dobó u. 9. 3300 Eger, Tűzoltó tér 5. 3300 Eger, Servita u. 3-5.
Az alapító okirat egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító Okiratát módosító okiratot a jelen alapítói határozatnak megfelelő tartalommal aláírja.
E g e r, 2013. május 23.
……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31.
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került.
107 296/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 3300 Eger, Zalár J. u. 1-3; cégjegyzékszáma: Cg. 10-10-020014; adószáma: 10592803-2-10; rövid neve: EVAT Zrt.) egyedüli részvényese alapítói határozatával a Társaság Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat 1./ pontja az alábbiak szerint módosul: 1./
A társaság cégneve, székhelye és telephelyei: A társaság cégneve:
EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Rövidített neve:
EVAT Zrt.
A társaság székhelye:
3300 Eger, Zalár J. u. 1-3
A társaság telephelyei:
3300 Eger, Törvényház u. 15. 3300 Eger, Malomárok u. 28. 3300 Eger, Harangöntő u. 4. 3300 Eger, Dobó u. 9. 3300 Eger, Tűzoltó tér 5. 3300 Eger, Servita u. 3-5.
Az alapító okirat egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító Okiratát módosító okiratot a jelen alapítói határozatnak megfelelő tartalommal aláírja.
E g e r, 2013. május 23.
……………………………………… Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító képviseletében Habis László polgármester
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31.
108 14./ Előterjesztés az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. (névváltozás előtt: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.) Alapító Okirat módosításáról (minősített szavazattöbbség) Meghívott:
Várkonyi György Olivér vezérigazgató EVAT Zrt Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.
Habis László Az elmúlt év végén elfogadták a város kulturális koncepcióját, mely érintette a város egész kulturális intézményrendszerét, beleértve a Művészetek Háza Kft. tevékenységét is. Döntés született arra, hogy egy Városi Turisztikai Kft. jön létre, s ez a régi tourinformos feladatokkal, illetve menedzsment feladatokkal foglalkozik majd. Ezen döntés egyik végrehajtási lépése az, hogy azok az eszközök, amelyek adott esetben városi intézmény által hasznosítandók az elkövetkező kulturális rendezvényeknél, azok könyveiben jelenjen meg, akik ezt valójában működésük során hasznosítják. Az előterjesztés az EVAT igazgatóság kezdeményezésén alapul, s ehhez a pénzmaradvány elszámolás során a pénzügyi feltételeket hozzárendelték. Kéri a közgyűlést, hogy fogadják el határozati javaslatban foglaltakat. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a három a határozati javaslatot egyben. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 16.040.000 Ft törzstőkéjének 15.240.000 Ft összeggel történő leszállítását 800.000 Ft összegre úgy, hogy a 15.240.000 Ft összegű törzstőke leszállítás kizárólag az EVAT Zrt. 15.340.000 Ft összegű üzletrészét érintse, melynek következtében a Társaság jegyzett tőkéje az alábbiak szerint alakul: adatok ezer forintban Tulajdonosok EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesülete Eger Magánszálláshelyeinek Egyesülete Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület Eger Turisztikai Egyesület
Jegyzett tőke 100 100 100 100 100 100
Tulajdonosi részarány 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50%
109 Egyesület Eger Idegenforgalmáért Agria Játékok Kulturális és Szolg. Közh. Nonp. Kft. Összesen:
100 100 800
12,50% 12,50% 100,00%
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a 15.240.000 Ft összegű, EVAT Zrt. üzletrészét érintő törzstőke leszállítás pénzeszközzel történő kifizetését az EVAT Zrt. részére. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. 3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése akként dönt, hogy az Önkormányzat adásvétel jogcímen megvásárolja az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft-től a Társaság per-, teher- és igénymentes, kizárólagos tulajdonát képező, alábbi tárgyi eszközöket összesen 14.590.000 Ft vételár megfizetésével.
Tárgyi eszközök Középkori piactér elemei Dobogó vasszerkezet (középkori) Mikroport antenna rendszer 18 db Tárgyi eszközök összesen:
Vételár 14 050 000 Ft 235 000 Ft 305 000 Ft 14 590 000 Ft Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31.
Szavazás: 16 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 297/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság 16.040.000 Ft törzstőkéjének 15.240.000 Ft összeggel történő leszállítását 800.000 Ft összegre úgy, hogy a 15.240.000 Ft összegű törzstőke leszállítás kizárólag az EVAT Zrt. 15.340.000 Ft összegű üzletrészét érintse, melynek következtében a Társaság jegyzett tőkéje az alábbiak szerint alakul:
110 adatok ezer forintban Tulajdonosok
Jegyzett tőke
EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesülete Eger Magánszálláshelyeinek Egyesülete Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület Eger Turisztikai Egyesület Egyesület Eger Idegenforgalmáért Agria Játékok Kulturális és Szolg. Közh. Nonp. Kft. Összesen:
100 100 100 100 100 100 100 100 800
Tulajdonosi részarány 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 12,50% 100,00%
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. 298/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a 15.240.000 Ft összegű, EVAT Zrt. üzletrészét érintő törzstőke leszállítás pénzeszközzel történő kifizetését az EVAT Zrt. részére.
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31. 299/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése akként dönt, hogy az Önkormányzat adásvétel jogcímen megvásárolja az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft-től a Társaság per-, teher- és igénymentes, kizárólagos tulajdonát képező, alábbi tárgyi eszközöket összesen 14.590.000 Ft vételár megfizetésével. Tárgyi eszközök Középkori piactér elemei Dobogó vasszerkezet (középkori) Mikroport antenna rendszer 18 db Tárgyi eszközök összesen:
Vételár 14 050 000 Ft 235 000 Ft 305 000 Ft 14 590 000 Ft Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 31.
111
15./ Előterjesztés a TERRA-VITA elidegenítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Kft.-ben
lévő
önkormányzati
üzletrész
Habis László polgármester
Demeter Iván ügyvezető TERRA-VITA Kft.
Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése névértéken értékesíti a TERRAVITA Környezetgazdálkodási Kft-ben (székhelye: 3300 Eger, Grónay u. 10., Cg. 10-09021353, adószáma: 11164872-2-10) lévő 450.000,- Ft összegű törzsbetéthez igazodó üzletrészét azzal a feltétellel, hogy a vevő az üzletrész vételárát az üzletrész adásvételi szerződés aláírását követő 8 napon belül megfizeti. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az üzletrész adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: 2013. augusztus 31. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 300/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése névértéken értékesíti a TERRAVITA Környezetgazdálkodási Kft-ben (székhelye: 3300 Eger, Grónay u. 10., Cg. 10-09021353, adószáma: 11164872-2-10) lévő 450.000,- Ft összegű törzsbetéthez igazodó üzletrészét azzal a feltétellel, hogy a vevő az üzletrész vételárát az üzletrész adásvételi szerződés aláírását követő 8 napon belül megfizeti. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az üzletrész adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: 2013. augusztus 31.
112
16./ Előterjesztés „A Szala városrész szociális rehabilitációja" című pályázathoz kapcsolódó Konzorciumi Együttműködési Megállapodás és javított Akcióterületi terv tárgyában (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Habis László polgármester Dr. Kurucz András ügyvezető Egri Városfejlesztési Kft.
Habis László
Nagyon nagy sikernek tartja, hogy a második város rehabilitációs pályázatuk is eredménnyel jár, s a maximális összeget sikerült elnyerni. A támogatási tartalom valamelyest más, mint amit a pályázatba benyújtottak. Ebből reményeik szerint a júniusi közgyűlésre be tudják hozni azt a javaslatot, mely a pályázaton kívül önerőből megvalósítandó műszaki elemek megvalósítására irányulna. Konzorciális partner az Egri Városfejlesztési Kft., ők az ún. soft projektekért, a mini projektért illetve a projekt menedzsmentért felelősek, míg az Önkormányzat az infrastrukturális fejlesztéseket valósítja meg. Ahhoz, hogy ezt a támogatási szerződést haladék nélkül alá tudják írni, ahhoz a közgyűlésnek az előterjesztésben foglalt határozati javaslatokat el kellene fogadnia. Csathó Csaba
A Szala városrész szociális rehabilitációja pályázat egy nagyszerű siker. Vannak azonban olyan elemek, amelyek nem lettek támogatva. Azok az elemek, amelyek ezen kívül vannak, azoknak is van lehetősége arra, hogy megvalósuljanak. Itt a programból kimaradt Kertalja utca szennyvíz kiépítésének kérdésére gondol. Lesz-e lehetőség ennek az utcának a megoldására? Habis László
Igen azon vannak, hogy ezt bármilyen módon oldják meg. Az eredeti elképzelésnek vannak olyan elemei ahol a műszaki tartalmat, a megvalósítást felül kell vizsgálni. Mindenekelőtt úgy gondolja, hogy elmaradnak azok a kertfelőli kisajátítások és egyebek, amelyek az eredeti projekt megvalósítást feltételezték, de itt a Kertalja utca szennyvíz beruházása az egész városrész szempontjából egy olyan feladat, amit meg kell valósítani. A javaslat arra irányul, hogy ezt az eredeti műszaki tartalommal hiánytalanul létrehozzák.
113 Csathó Csaba Ez egy nagyon fontos terület számára, s egy hatalmas siker, hiszen egy 400 mft-os támogatásról van szó. A Rákóczi utca 8-10. szám alatti önkormányzati szociális bérház felújítása 198 db lakást érint. A Szala városrészben egy komoly játszótér építése, sportpályaépítés, közösségi ház építés és a környék lakosságának felzárkóztatása, s egyéb kérdések is benne vannak. Tóth István A bizottsági szakaszban is szóvá tette, hogy nagyon szép dolog, hogy közösségi ház és egyéb felújítások, infrastrukturális beruházások készülnek, de egy dologról nem esett akkor szó, hogy nem kellene-e az ott lakóknak munkalehetőséget biztosítani. Ott a környéken esetleg vannak-e mezőgazdasági területek a város tulajdonában? El kellene egy olyanban gondolkodni, hogy az ott városi tulajdonban lévő mezőgazdasági területeket valamilyen formában művelés alá vonni. Az idén esetleg vetőburgonya lett volna szétosztva, de ha fel sem szántották a területeket, akkor teljesen irreális ilyesmiben gondolkodni. A város kezdjen el gondolkodni arról, hogy több legyen a munkalehetőség Egerben a kevésbé képzett embereknek. Csathó Csaba Az elmúlt év során 50-60 ember közmunka programja valósult meg ezen a területen, ahol alacsonyabb szintű munkákat is be lehetett vonni. Ez évi terveiben is szerepelnek ezek a feladatok, s a munkaügyi központot is meg kell újra keresni ebben a kérdésben, hogy újra tudjanak alkalmazni ilyen embereket. Dr. Misz Mihály A kormány által támogatott módon szociális szövetkezet létrehozásában kellene lépniük, s így lehetne hasznosítani és munkát adni embereknek. Császár Zoltán A televízióban látni lehet, hogy a miniszterelnök úr tanácsadója járja az országot a „Minden gyermek lakjon jól” Alapítvánnyal. Volt-e már itt ilyen kísérlet valamire? Csathó Csaba Létrejött egy Szalai Környezetvédő és Ifjúság Egyesület. Sikerült egy olyan öntevékeny roma embereket ebbe bele venni, ahol a tagság 50-60 főt jelent. Megkérdezve az ott lakókat kb, 40-50 család már hajlandó lett volna ültetni. Polgárőrség létrehozásában is gondolkodnak, hogy az ottani értékeket megvédjék.
114 Habis László Az anyagban szerepel, hogy 36 mft értékben az Egri Városfejlesztő Kft. koordinálásában valósulnak meg azok a szociális típusú társadalmi felzárkóztatást szolgáló projektek, amelyek olyan feladatokról szólnak, mint amiről képviselőtársai javaslatot tettek. Korábban a közgyűlés hozott egy döntést, hogy bizonyos állami tulajdonú használaton kívüli területeket arra a célra szerezzen meg a város, hogy az adott lakóközösség azt művelésbe vonhassa. Képviselő úrnak örömmel mondhatja, hogy néhány esetben már a siker kapujában vannak, például a Baktai úti térségre vonatkozóan a MNV Zrt.-től pozitív választ kaptak, s lehet, hogy egy gyors eljárásban városi tulajdonba kerül s akkor így hasznosítani fogják tudni. A 2014-2020. időszakban jelentősen nő majd a társadalmi felzárkózást segítő lehetőségek köre, az összes forrás mintegy 30 %-kal ezt fogja szolgálni. Egy teljesen új feladatot kell majd elsajátítani, s ilyen szempontból is jó a szociális város rehabilitáció. Ismeretes, hogy ennek egy URBACT keretén belül egy helyi támogató csoportját hozták létre, s ez is azt szolgálta, hogy ez ne csak szigetelő és építményanyagból legyen, hanem valóban a város egészét, a közbiztonságot is javító projekté tudják tenni. Felhívja képviselő úr figyelmét, hogy a nyári időszakban 425 gyermek részesül Egerben ingyenes étkeztetésben, összesen 44 napon át. Rázsi Botond A vitát lezárja, s szavazást kér az 1. sz. és 2. sz. határozati javaslatról. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, „Szala városrész szociális rehabilitációja” című, ÉMOP-3.1.1.-12-2013-0007 kódszámú pályázathoz kapcsolódó „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” című dokumentumot. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23. 2. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, „Szala városrész szociális rehabilitációja” című, ÉMOP-3.1.1.-12-2013-0007 kódszámú projekt Akcióterületi Tervét (ATT). Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23.
115
Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadásra került. 301/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, „Szala városrész szociális rehabilitációja” című, ÉMOP-3.1.1.-12-2013-0007 kódszámú pályázathoz kapcsolódó „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” című dokumentumot. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23. 302/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, „Szala városrész szociális rehabilitációja” című, ÉMOP-3.1.1.-12-2013-0007 kódszámú projekt Akcióterületi Tervét (ATT). Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. május 23. 17,/ Előterjesztés Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítására (minősített szavazattöbbség) Előadó:
Meghívott:
Habis László polgármester Fejes János projektmenedzser Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Habis László
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény előírja, hogy felül kell vizsgálni a társadalmi megállapodásokat, s június 30-ig módosítani kell. A Társulási Tanács megvitatta az előterjesztést és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Ezen az anyagon a jogszabályi változásokat vezették végig. A társulás egészén belül vannak viták, elsősorban Hatvan város és közvetlen térsége összefüggésében. Elképzelhető, hogy ezt az anyagot változatlan formában minden tagönkormányzat nem fog elfogadni, ezért
116 vissza kell térni az átdolgozásra. Ez összefüggésben van azzal a KEOP pályázattal, melynek az érvényességéért és elnyeréséért igen erőteljesen küzdenek, hiszen nagymértékben javítaná a társulás pozícióit és a térség hulladékgazdálkodási perspektíváit. Elképzelhető, hogy ennek kapcsán külön megállapodásokra kell majd jutni a térségen belül. Vannak olyan törekvések, bizonyos települések, térségek a társuláshoz csatlakozni szeretnének. Rázsi Botond
Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (MÖtv.) alapján felülvizsgált Heves Megyei regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását az előterjesztett formában elfogadom. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az Alapdokumentumok aláírására. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
2013. június 15.
Szavazás: 15 igen szavazat, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 303/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (MÖtv.) alapján felülvizsgált Heves Megyei regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását az előterjesztett formában elfogadom. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az Alapdokumentumok aláírására. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő: 2013. június 15.
Alpolgármester úr visszaadja az ülés vezetését Polgármester úrnak.
117
18./ Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására (minősített szavazattöbbség) Előadó:
Dr. Kovács Luca jegyző
Dr. Kovács Luca
Kéri, hogy a kiosztott anyagban foglaltakat, mind a módosítást, mind az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot elfogadni szíveskedjenek, mely az MÖ tv. és a KT tv. pontosításait, tartalmazza. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítását az 1. melléklet szerint, 2013. május 23-i hatállyal. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat módosítás és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására az 1. és 2. melléklet szerint. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
2013. június 1 1. melléklet
MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat 2.b pontja az alábbiak szerint módosul: b) Telephelyei: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. 3300 Eger, Szvorényi út 50. 2./ Az Alapító Okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul:
5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében:
118 1./
Gyámügyek:Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét,
2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek: Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe:
Kerecsend, Novaj, Ostoros
3./ Az Alapító Okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. A polgármester által pályázat alapján határozatlan időre kinevezett jegyző. 4./ Az Alapító Okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása.
5./ Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbi tevékenységekkel egészül ki: 9./ Alaptevékenysége:
882111 Rendszeres szociális segély 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882202 Közgyógyellátás 823000Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 811000 Építményüzemeltetés 960900 Máshová nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás 6./ Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:
119
- A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény az irányadó
Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) számú határozatával 2011. október 27-i hatállyal, 24/2012 (II. 23.) számú határozatával 2012. február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) számú határozatával 2012. április 26- hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával 2012. október 25-i hatállyal, a …/2013 (V. 23.) számú határozatával 2013. május 23. hatállyal módosította. Habis László polgármester 2. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve:
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
2. a) Székhelye: b) Telephelyei:
3300 Eger, Dobó tér 2 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10.
3./ Létrehozásáról rendelkező határozat: 1990.09.30 alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300. Eger, Dobó tér 2.
5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: Építéshatósági ügyek:
120 Andornaktálya, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét
6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: A polgármester által pályázat alapján határozatlan időre kinevezett jegyző.
7./Gazdálkodási jogkör: önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége: 6800002
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
811000
Építményüzemeltetés
823000
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
960900
Máshová nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás
841112
Önkormányzati jogalkotás
841114
Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek.
841115
Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
841116
Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek
841117
Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek .
841118
Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
841124
Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841126
Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó tevékenysége
841133
Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés
841401
Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások
840403
Város-, községgazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások
841907
Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel
842153
Nemzetközi kulturális együttműködés
121
842421
Közterület rendjének fenntartása
88211
Rendszeres szociális segély
882113
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
882202
Közgyógyellátás
890441
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
890442
Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása
841173
Statisztikai tevékenység
940000
Közösségi, társadalmi tevékenységek
10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: -
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
- Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény az irányadó Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) számú határozatával 2011. október 27-i hatállyal, 24/2012 (II. 23.) számú határozatával 2012. február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) számú határozatával 2012. április 26- hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával 2012. október 25-i hatállyal, a …/2013 (V. 23.) számú határozatával 2013. május 23. hatállyal módosította. Habis László polgármester
Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadásra került. 304/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítását az 1. melléklet szerint, 2013. május 23-i hatállyal. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat módosítás és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására az 1. és 2. melléklet szerint. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
2013. június 1
122
1. melléklet MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat 2.b pontja az alábbiak szerint módosul: b) Telephelyei: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. 3300 Eger, Szvorényi út 50. 2./ Az Alapító Okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul:
5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: 1./
Gyámügyek:Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét,
2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek: Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe:
Kerecsend, Novaj, Ostoros
3./ Az Alapító Okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. A polgármester által pályázat alapján határozatlan időre kinevezett jegyző. 4./ Az Alapító Okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása.
123 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása.
5./ Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbi tevékenységekkel egészül ki: 9./ Alaptevékenysége:
882111 Rendszeres szociális segély 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882202 Közgyógyellátás 823000Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 811000 Építményüzemeltetés 960900 Máshová nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás 6./ Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: - A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény az irányadó
Záradék:
A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) számú határozatával 2011. október 27-i hatállyal, 24/2012 (II. 23.) számú határozatával 2012. február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) számú határozatával 2012. április 26- hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával 2012. október 25-i hatállyal, a …/2013 (V. 23.) számú határozatával 2013. május 23. hatállyal módosította. Habis László polgármester
124 2. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve:
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
2. a) Székhelye: b) Telephelyei:
3300 Eger, Dobó tér 2 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10.
3./ Létrehozásáról rendelkező határozat: 1990.09.30 alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300. Eger, Dobó tér 2. 5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: Építéshatósági ügyek: Andornaktálya, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét
6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: A polgármester által pályázat alapján határozatlan időre kinevezett jegyző.
7./Gazdálkodási jogkör: önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége: 6800002
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
125
811000
Építményüzemeltetés
823000
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
960900
Máshová nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás
841112
Önkormányzati jogalkotás
841114
Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek.
841115
Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
841116
Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek
841117
Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek .
841118
Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
841124
Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841126
Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó tevékenysége
841133
Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés
841401
Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások
840403
Város-, községgazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások
841907
Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel
842153
Nemzetközi kulturális együttműködés
842421
Közterület rendjének fenntartása
88211
Rendszeres szociális segély
882113
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
882202
Közgyógyellátás
890441
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
890442
Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása
841173
Statisztikai tevékenység
940000
Közösségi, társadalmi tevékenységek
10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: -
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
- Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó.
126 - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény az irányadó Záradék:
A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) számú határozatával 2011. október 27-i hatállyal, 24/2012 (II. 23.) számú határozatával 2012. február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) számú határozatával 2012. április 26- hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával 2012. október 25-i hatállyal, a 304/2013 (V. 23.) számú határozatával 2013. május 23. hatállyal módosította. Habis László polgármester
19./ Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési tervének módosításához (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Dr. Kovács Luca jegyző
Dr. Kovács Luca Képviselői kezdeményezésre rendelt el belső ellenőrzést az önkormányzatnál, a hivatalnál és intézményeinél. A kezdeményezés esetlegesen felmerülő személy összeférhetetlenségre irányult, ezért szükséges az elfogadott belső ellenőrzési terv módosítása. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési tervének módosítását. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: 2013. december 31. Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadásra került.
127 305/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési tervének módosítását. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: 2013. december 31.
20./ Előterjesztés a társasházak magánerős felújítására benyújtott pályázatok elbírálásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Dr. Kovács Luca jegyző
Martonné Adler Ildikó Első ütemben azok a házak kerülnek felújításra, amelyek a belvárosi rehabilitációhoz kötődnek, azért, hogy egy egységesebb városképet kaphassanak. Körzetéből, a Cifrakapu utcából több ház is jelezte ezt az igényét, ez 89 lakást érint. Ezek az emberek már elkezdték a felújítási munkálatokat, sok önerőt tettek bele. Mikor várható a következő ütem, amikor is ezek a lakások is részesülhetnek ilyen támogatásban? Dr. Kovács Luca A belvárosi ingatlanok homlokzat felújítása címszámon 2012. évi pénzmaradvány 10 mft, a jelenlegi előterjesztés szerint ez az igényelt támogatás 4.445.546 Ft, mintegy 50 %-a kerül felhasználásra, ezért az év második felében lehetőség van újra ezeket a pályázatokat benyújtani. Korábban voltak olyan pályázatok, amelyeket támogatásban részesített a közgyűlés, azonban a társasházak ki tudja milyen okból, nem használták fel és nem végezték el a munkát. A korábbi rendelet módosítása miatt – s a jelenlegi rendelet is kimondja -, hogy 2012. augusztus 1. napjától számított 2 éven belül van lehetőség a támogatás elszámolására. A korábban benyújtott, el nem végzett pályázatok esetében ezek a kötelezettségek leghamarabb 2014. augusztusában lesznek felszabadíthatóak. Akkor várható, hogy azok a társasházak, melyek nem használják fel ezt a pénzkeretet, esetleg még többlet pénzkeret is rendelkezésre állhat erre a munkára. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról.
128 Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a III/12. címszámról a 2012. évben benyújtott 23 db társasház magánerős pályázata közül az alábbi 5 db pályázatot, 4.455.546 Ft. összeggel támogassa, az alábbi táblázat szerinti bontásban. Társasház
Műszaki tartalom
Teljes bekerülési költség
Homlokzati felújítás Dobó I. tér 7. homlokzati vakolatjavítás, festés Széchenyi u. 12. homlokzati vakolatjavítás, tűzfalak javítása, bádogozás Csapadékvíz-elvezető csatorna felújítás Bajcsy-Zs. u. 11. ereszcsatorna és lefolyócső felújítás Bajcsy-Zs. u. 13. ereszcsatorna és lefolyócső felújítás Dr. Nagy János függőeresz-csatorna és u. 24. lefolyócső csere Összesen:
7.943.172 Ft
Igényelt támogatás 25 % 1.985.793 Ft
3.924.719 Ft
981.180 Ft
800.113 Ft
35 % 280.040 Ft
1.255.014 Ft
439.255 Ft
2.197.938 Ft
769.278 Ft 4.455.546 Ft
Felelős:
Habis László Polgármester
Határidő: 2013. június 30.
Szavazás: 16 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 306/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a III/12. címszámról a 2012. évben benyújtott 23 db társasház magánerős pályázata közül az alábbi 5 db pályázatot, 4.455.546 Ft. összeggel támogassa, az alábbi táblázat szerinti bontásban. Társasház
Műszaki tartalom
Homlokzati felújítás Dobó I. tér 7. homlokzati vakolatjavítás, festés Széchenyi u. 12. homlokzati vakolatjavítás, tűzfalak javítása, bádogozás Csapadékvíz-elvezető csatorna felújítás Bajcsy-Zs. u. 11. ereszcsatorna és lefolyócső felújítás
Teljes bekerülési költség 7.943.172 Ft
Igényelt támogatás 25 % 1.985.793 Ft
3.924.719 Ft
981.180 Ft
800.113 Ft
35 % 280.040 Ft
129 Bajcsy-Zs. u. 13.
ereszcsatorna és lefolyócső felújítás Dr. Nagy János függőeresz-csatorna és u. 24. lefolyócső csere Összesen:
1.255.014 Ft
439.255 Ft
2.197.938 Ft
769.278 Ft 4.455.546 Ft
Felelős:
Habis László Polgármester
Határidő: 2013. június 30.
21./ Előterjesztés az 569/2011. (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
(IX.29.)
közgyűlési
határozat
módosításáról
Csathó Csaba tanácsnok
Meghívott:
Várkonyi György Olivér vezérigazgató Korsós Lajosné vagyonkezelési divízióvezető EVAT Zrt.
Csathó Csaba Ez az előterjesztés sok-sok kínnal és gondolattal járt, mire eljutottak ehhez a szinthez, s úgy véli, hogy egy jó döntés született. A Tourinform Iroda elhelyezéséről van szó, mely Eger város számára egy belépési pont. Az iroda a régi Eger Tourist iroda helyére kerülne, s jelenlegi 120 m2-es terület 153 m2 lenne. Egy impozánsabb, szélesebb portával, egy tágasabb turista fogadótérrel rendelkező helyet tudnának létrehozni a városban. Eger a minőség városa, s ezért is fontos, hogy újra létre jöjjön a Tourinform Iroda, mely ajándéktárgyakkal, ajánlatokkal bővül. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése módosítja a569/2011. (IX.29.) számú közgyűlési határozatot, az Eger, Bajcsy-Zs u. 9.sz. alatti ingatlan a Művészetek Háza Kft. használatába kerüljön térítésmentesen, de forgalmi adó és rezsifizetési kötelezettséggel.
130
Tourinform iroda korábbi elhelyezésére szolgáló ingatlanrész a továbbiakban is licites eljárással kerüljön hasznosításra. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: 2013. július 31. Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 307/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése módosítja a569/2011. (IX.29.) számú közgyűlési határozatot, az Eger, Bajcsy-Zs u. 9.sz. alatti ingatlan a Művészetek Háza Kft. használatába kerüljön térítésmentesen, de forgalmi adó és rezsifizetési kötelezettséggel. Tourinform iroda korábbi elhelyezésére szolgáló ingatlanrész a továbbiakban is licites eljárással kerüljön hasznosításra. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: 2013. július 31. 22./ Előterjesztés birtok-összevonási célú földcsere előkészítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Csathó Csaba tanácsnok
Csathó Csaba
Nyilvánvalóan a város számára nagyon fontos, hogy a külterületen lévő birtokok, mezőgazdasági területek, tömbösödjenek. Az önkormányzat több éves célja, hogy úgy vonjanak össze területeket, hogy minél nagyobb szigetek alakuljanak ki, illetve ha cserélnek, akkor jobb pozícióba kerüljenek. Fontos szempont az út közelsége, fontos, hogy értékben megfelelően tudjanak cserélni. A jelenlegi előterjesztésben egy megfelelő földterületet egy megfelelő területre cserélnek, s megfelel azon kitételnek, hogy tömbösítés jön ez által létre. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról.
131 Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az Eger, 0992/14 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 18886 m2 térmértékű magántulajdonban lévő ingatlan és 01005/49 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 21601 m2 térmértékű, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok azonos 1 700 000.- Ft és 1 700 000.- Ft értéken történő cseréjéhez. A csere ügylet kiadási előirányzata a II/132. Mezőgazdasági földterületek megszerzése címszámon biztosított. A termőföld csere az ÁFA mentes körbe tartozó ügylet. Közgyűlés felhatalmazza polgármestert a csere szerződés aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás csoportvezető, Dr. Bánhidy Péter irodavezető Határidő: 2013. december 30.
Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 308/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az Eger, 0992/14 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 18886 m2 térmértékű magántulajdonban lévő ingatlan és 01005/49 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 21601 m2 térmértékű, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok azonos 1 700 000.- Ft és 1 700 000.- Ft értéken történő cseréjéhez. A csere ügylet kiadási előirányzata a II/132. Mezőgazdasági földterületek megszerzése címszámon biztosított. A termőföld csere az ÁFA mentes körbe tartozó ügylet. Közgyűlés felhatalmazza polgármestert a csere szerződés aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás csoportvezető, Dr. Bánhidy Péter irodavezető Határidő: 2013. december 30.
Polgármester úr átadja az ülés vezetését Alpolgármester úrnak.
132 23./ Előterjesztés költségvetési (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
kiadási
sor
nevesítéséről
Habis László polgármester
Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése támogatja, hogy a költségvetésben a II. fejezet 45/1/3 címszámán a Kéklámpás Nap rendezvény lebonyolítására betervezett 450.000.- Forint összeget a Tűzoltók Egri Szakszervezete (3300 Eger, Vincellériskola utca 5.) használja fel. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a Tűzoltók Egri Szakszervezetével a támogatási szerződés megkötésére, egyben az összeg átcsoportosítására a II/45/1/3 címszámról a II/45/1/5 címszámra. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Tuza Róbert irodavezető Juhászné Dr. Krecz Erzsébet irodavezető Határidő: 2013. június 30. Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 309/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése támogatja, hogy a költségvetésben a II. fejezet 45/1/3 címszámán a Kéklámpás Nap rendezvény lebonyolítására betervezett 450.000.- Forint összeget a Tűzoltók Egri Szakszervezete (3300 Eger, Vincellériskola utca 5.) használja fel. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a Tűzoltók Egri Szakszervezetével a támogatási szerződés megkötésére, egyben az összeg átcsoportosítására a II/45/1/3 címszámról a II/45/1/5 címszámra. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Tuza Róbert irodavezető Juhászné Dr. Krecz Erzsébet irodavezető Határidő: 2013. június 30.
133
24./ Előterjesztés az Egri (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Vízilabda
Klub
működési
támogatásáról
Habis László polgármester
Habis László Csákvári tanácsnok úr napirend előtti hozzászólásában oly ékes szólóan beszélt az egri vízilabda eredményekről, hogy ez már nem múlható felül, s ezért nem bocsátkozik további részletekbe. Az biztos, hogy párját ritkító és az egész ország figyelmét kiérdemlő két bajnoki címről van szó. A pénzmaradvány elszámolásnál kalkuláltak egy ilyen összegű későbbi támogatási igénnyel, így a nyári likviditási problémákat is kezelni tudják a csapatoknál. Az Egyesület igyekszik majd az adó címkézés kapcsán is további önkormányzati támogatásokat szerezni. Bízik benne, hogy ezzel a döntéssel zökkenőmentessé tudják tenni az élvonalbeli vízilabda csapat és az utánpótlás nevelés feltételeit. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egri Vízilabda Klub részére 15 millió Ft összegű működési célú támogatást nyújt, az V. fejezet 18. címszámának terhére, az önkormányzati feladatellátás tartalékának kibontásából, átcsoportosítással a sporttevékenység II/15/2/1 címszámára. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. május 14.
Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 310/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egri Vízilabda Klub részére 15 millió Ft összegű működési célú támogatást nyújt, az V. fejezet 18. címszámának terhére, az önkormányzati feladatellátás tartalékának kibontásából, átcsoportosítással a sporttevékenység II/15/2/1 címszámára.
134 Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. május 14.
25./ Előterjesztés az Eger, Bárány utca 24. szám mögötti partfalomlás vis maior pályázata tárgyában (egyszerű szavazattöbbség) Habis László polgármester
Előadó:
Habis László
Igen jelentős költséggel, mintegy 38 millió forinttal kezelhető ez a súlyos veszély elhárítási munka. Reményeik szerint 26,6 mft-ot a BM-től igényelhet a város a helyreállításra. Mintegy 10 mft-os sajáterőt két forrásból tudják biztosítani, erről szól az előterjesztés. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy vis maior támogatás címen támogatási igény kerüljön benyújtásra a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Eger, Bárány u. 24. szám mögötti közterületi ingatlanon (5322. hrsz.) bekövetkezett partfalomlás Helye: Eger, Bárány u. 24. sz. mögötti közterület – Bérc utca - (5322. hrsz.) A káresemény forrás összetétele
Megnevezés forrás (biztosítási
Saját nélkül) Biztosító kártérítése Egyéb forrás Vis maior igény Források összesen
összeg
adatok Ft-ban 2013. év % 11.400.000 Ft 30 Ft Ft 26.600.000 Ft 38.000.000 Ft
70 100
135 -
-
A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége 38.000.000 Ft, melynek fedezetét az Önkormányzat nem tudja/részben tudja(a megfelelő rész aláhúzandó) biztosítani. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilatkozik arról, hogy a káreseménnyel érintett vagyonelem a tulajdonát képezi. A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban az Önkormányzat biztosítással rendelkezik/nem rendelkezik * (a megfelelő rész aláhúzandó) Biztosító Társaság megnevezése Biztosítási szerződés száma -
-
-
-
Az adott káreseményre igényelt biztosítási összeget igényelt/nem igényelt(a megfelelő rész aláhúzandó). Vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjára tekintettel történő helyreállítását. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata más – a tulajdonában lévő – vagyontárggyal a feladatát el tudja látni/nem tudja ellátni (a megfelelő rész aláhúzandó). Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a 2013. évi költségvetés „pince- és partfalveszély elhárítási” címszámról 11.400 EFt saját forrás kerüljön elkülönítésre a Bárány u. 24. sz. mögötti közterületen bekövetkezett partfalomlás veszélyelhárítási munkáinak megvalósításához. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert/ társulási tanács elnökét az igénybejelentés benyújtására.
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a helyreállításhoz szükséges 11.400.000 Ft saját forrásból 10.000.000 Ft a 2013. évi költségvetés „pince- és partfalveszély elhárítási” címszámról kerüljön elkülönítésre, a hiányzó 1.400.000 Ft pedig a költségvetés V. fejezet „pályázati tartalék” soráról. Felelős:
Habis László Polgármester
Határidő: 2013. december 31.
Szavazás: 14 igen szavazat mellett elfogadásra került. 311/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy vis maior támogatás címen támogatási igény kerüljön benyújtásra a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Eger, Bárány u. 24. szám mögötti közterületi ingatlanon (5322. hrsz.) bekövetkezett partfalomlás Helye: Eger, Bárány u. 24. sz. mögötti közterület – Bérc utca - (5322. hrsz.)
136
A káresemény forrás összetétele
Megnevezés forrás (biztosítási
Saját nélkül) Biztosító kártérítése Egyéb forrás Vis maior igény Források összesen -
-
összeg
adatok Ft-ban 2013. év % 11.400.000 Ft 30 Ft Ft 26.600.000 Ft 38.000.000 Ft
70 100
A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége 38.000.000 Ft, melynek fedezetét az Önkormányzat nem tudja/részben tudja(a megfelelő rész aláhúzandó) biztosítani. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilatkozik arról, hogy a káreseménnyel érintett vagyonelem a tulajdonát képezi. A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban az Önkormányzat biztosítással rendelkezik/nem rendelkezik * (a megfelelő rész aláhúzandó) Biztosító Társaság megnevezése Biztosítási szerződés száma -
-
-
-
Az adott káreseményre igényelt biztosítási összeget igényelt/nem igényelt(a megfelelő rész aláhúzandó). Vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjára tekintettel történő helyreállítását. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata más – a tulajdonában lévő – vagyontárggyal a feladatát el tudja látni/nem tudja ellátni (a megfelelő rész aláhúzandó). Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a 2013. évi költségvetés „pince- és partfalveszély elhárítási” címszámról 11.400 EFt saját forrás kerüljön elkülönítésre a Bárány u. 24. sz. mögötti közterületen bekövetkezett partfalomlás veszélyelhárítási munkáinak megvalósításához. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert/ társulási tanács elnökét az igénybejelentés benyújtására.
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a helyreállításhoz szükséges 11.400.000 Ft saját forrásból 10.000.000 Ft a 2013. évi költségvetés „pince- és partfalveszély elhárítási” címszámról kerüljön elkülönítésre, a hiányzó 1.400.000 Ft pedig a költségvetés V. fejezet „pályázati tartalék” soráról. Felelős:
Habis László Polgármester
Határidő: 2013. december 31.
137
26./ Előterjesztés Generali a Biztonságért Alapítvány által nyújtott, csúszásgátló burkolat építésére adott támogatás jóváhagyásáról(egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Habis László Állami források bevonásával 25-ös úton három gyalogátkelőhely vált védettebbé az elmúlt időszakban. A javaslat a Generáli által támogatott beruházás több, mint 5 mft értékben. Megjegyzi, hogy egri kötődésű az a vállalkozás, mely ezt a technológiát biztosítja és igyekszik országosan forgalmazni. A tapasztalatok függvényében meg fogják vizsgálni azt, hogy van-e lehetőség a továbbiakban más balesetveszélyes helyeken is az alkalmazására. Császár Zoltán Köszönetét fejezi ki azért, hogy ez a gyalogátkelőhely átkerül a Hatvani kapu térre. Korábban Szeleczki alpolgármester próbálta ezt a kérdést már megoldani, mert ez egy rendkívül veszélyes átjáró. Egy nagyon erős küzdelemben megnyerte azt az összeget, melyből a gyalogátkelőhely kivilágításának telepítése megtörtént. Azonban ez nem volt hosszú életű, ugyanis elromlott. Úgy gondolja, hogy az elemeit nem kellene kidobni, hanem esetleg az Idősek Otthonánál az orvostól az ÁBC-ig a szűk átkelőhelyre át lehetne telepíteni, mely pótolná azt a nem létező gyalogátkelőhelyet, amely most nincs és nagyon sokan kérték. Felhívja a polgármester úr figyelmét a Bazilika átjáróra is, mely ugyanúgy életveszélyes, hiszen a Dohánygyár felől zúdul le a forgalom. Lombeczki Gábor Megjegyzi, hogy nem csak az I-es körzetben vannak fejlesztések, ugyanilyen csúszásgátló burkolat jön létre Vallon utcában, csak nem a Generáli jóvoltából, hanem a 2013-as költségvetési forrásból. A Malomárok u. 66, alatti nyugdíjasház lakói és a Tínódi Általános Iskolának a védelme érdekében a Vallon utcán ugyanilyen csúszásgátló útburkolat lesz elhelyezve, annyi különbséggel, hogy nem lesz ilyen vöröses színű, hanem hasonló, de megkülönböztethető a mostani burkolattól. Rázsi Botond További hozzászóló nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
•
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Hatvani kapu téri gyalogátkelőhely előtt összesen 321,4 m2 felületű csúszásgátló érdesített burkolat épüljön 5.306.314,- Ft értékben.
138
• •
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja és jóváhagyja, hogy a kivitelezési költséget a Generáli a Biztonságért Alapítvány finanszírozza. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a projekt megvalósításához szükséges Együttműködési megállapodás és Vállalkozási Szerződés aláírására. Felelős: Habis László Polgármester Tuza Róbert a Városüzemeltetési Iroda vezetője Határidő: 2013. december 31.
Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 312/2013. (V.23.) közgyűlési határozat •
• •
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Hatvani kapu téri gyalogátkelőhely előtt összesen 321,4 m2 felületű csúszásgátló érdesített burkolat épüljön 5.306.314,- Ft értékben. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja és jóváhagyja, hogy a kivitelezési költséget a Generáli a Biztonságért Alapítvány finanszírozza. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a projekt megvalósításához szükséges Együttműködési megállapodás és Vállalkozási Szerződés aláírására. Felelős:
Habis László Polgármester Tuza Róbert a Városüzemeltetési Iroda vezetője
Határidő: 2013. december 31.
27./ Előterjesztés települési értéktár létrehozásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Habis László
Biztos abban, hogy valamennyi képviselő támogatását élvezi ez az előterjesztés, hiszen a nemzeti értéktár létrehozása egy alulról építkező folyamat. A településeknek meg van a maguk teendője, s úgy gondolja, hogy Eger a múltból és a jelenben is rendelkezik mind az agrár- és élelmiszergazdaságban, mind az ipari területen az ipari kultúrában, kulturális örökségben, sportban, épített környezetben olyan értékekkel, amelyek méltóak a magas szintű védelemre, gondozásra. Adott esetben közös erővel
139 gondolkodhatnak azon is, hogy van-e olyan rendkívüli érték, mely hungarikummá minősíthető. Ezt a munkát el kezdeni, s erről szól az előterjesztés is. Rázsi Botond
Támogatja az előterjesztést, ugyanis nagyon jól lehet illeszteni ezeket a törekvéseket a város imázs alakításában is. Kérdés, észrevétel nem lévén szavazást kér a határozati javaslatról. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló114/2013. (IV.16.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdése alapján élni kíván a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a települési értéktár létrehozásával kapcsolatos döntéséről tájékoztassa a megyei közgyűlés elnökét és a Települési Értéktár Bizottság tagjaira vonatkozó javaslatát terjessze a Közgyűlés elé. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
a megyei közgyűlés elnökének tájékoztatására 2013.június 01.
Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 313/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló114/2013. (IV.16.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdése alapján élni kíván a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a települési értéktár létrehozásával kapcsolatos döntéséről tájékoztassa a megyei közgyűlés elnökét és a Települési Értéktár Bizottság tagjaira vonatkozó javaslatát terjessze a Közgyűlés elé. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
a megyei közgyűlés elnökének tájékoztatására 2013.június 01.
Alpolgármester úr visszaadja az ülés vezetését Polgármester úrnak.
140 28./ Előterjesztés az Országzászló felállításáról és az Egri Emlékhely Bizottság létrehozásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Csákvári Antal tanácsnok
Csákvári Antal 1921-ben a trianoni döntéssel az országot szétszakították, nem kérdezték meg az érintett magyar lakosságot, hogy hová kívánnak tartozni. Ez sokak számára egy fájó döntés volt, különösen fájó azoknak, akik az anyaországon kívül rekedtek. Ezt követően Magyarországon sok településen azért állítottak országzászlókat, hogy azoktól a testvéreiktől, akiktől ezzel a döntéssel elszakították őket, kifejezzék nemzeti összetartozásukat. Így történt ez Egerben 1936-ban Pünkösdkor, amikor az Eszterházy téren állítottak Eger város vezetői és polgárai országzászlót. 1945 után ezt az országzászlót a hatalom eltávolíttatta. A rendszerváltozás után Egerben elkezdődött újra egy egyeztetés. Ez az egyeztetés megakadt és nem valósult meg a mai napig, hogy újra álljon ez az emlékmű. Kezdeményezésére ez év áprilisában új egyeztetés kezdődött az Országgyűlésének felállításának ügyében, mely egyeztetésen részt vett a Jobbik, a Fertálymester Testület tagjai, önkormányzati képviselők, hivatal szakirodáinak képviselői és főépítész úr. Már három alkalommal ülésezett ez a testület. Azért, hogy legyen felhatalmazás a közgyűlés részéről, kéri, hogy támogassák az előterjesztést. Korábbi közgyűlési döntésnek megfelelően a Pyrker téren valósulna meg az Országzászló újra felállítása Egerben. Arra gondoltak, hogy más nemzeti emlékhelyeket is létre lehetne hozni Egerben, továbbá felmerült a belvárosi rehabilitáció kapcsán, a Jókai vagy a Bajcsy Zs. utcában egri hírességekről lehetne kis emléktáblákat elhelyezni, s egy egri hírességek utcáját is létrehozni. A bizottság nevének az Egri Emlékhely Bizottságot javasolja. Császár Zoltán Ez a téma már 2001. évben elkezdődött, ugyanis, amikor az Idegenforgalmi Bizottságban dolgozott, Deé András elnök úrral beterjesztették az Országzászló felállítását. Az akkori baloldal nem járult hozzá művészeti értelemben a sárkányölő szobor elszállításához, így nem tudták megvalósítani. Jónak tartja az Egri Emlékhely Bizottság felállítását. Véleménye szerint az a tér többet érdemel, hiszen akkori városi vezetés, vagy bizottság azt mondta, hogy a lovas szobrot az Eszterházy térre kellett volna helyezni és nem a Dobó térre. Nagyon szeretné, ha esetleg odahoznák a lovas szobrot. Tóth István Bízik benne, hogy az országzászló felállítása 2014. június 8-ára átadásra kerül. Nem érti, hogy miért nem lehet a bizottság elnevezése Országzászló és Egri Emlékhely Bizottság.
141 Ha szégyellik az országzászlót a bizottság nevében is, akkor el sem kell kezdeni az országzászló felállítását. Bizottsági egyeztetésen is kérte, hogy a bizottság nevébe kerüljön be az országzászló, s ezen egyeztetés végén konszenzussal abban maradtak, hogy bekerül az országzászló is a bizottság nevébe. Sós István Részt vett rendszeresen a bizottság munkájában, s okafogyott az a kérdés, hogy most hová kerüljön a trianoni emlékmű, nem csak országzászlónak nevezné, hanem emlékműnek is hiszen van egy talapzata is, mely az országzászlót tartja. Nem az a leglényegesebb dolog, hogy a bizottságot hogyan nevezik, ettől függetlenül el tudja fogadni Tóth képviselő úr javaslatát. Ha megvalósítják a Pyrker téren az országzászló és emlékhelyet, van egy olyan vállalásuk is, hogy a mostani kígyóölő szobor helyén másik emlékhelyet alakítanak ki, s a kígyóölő szobor az őt megillető helyre kerüljön, ahol igazából megőrződik a történelem számára. Nagyon fontosnak ítéli meg, hogy az emlékhely kialakításával együtt a tér végleges rendezése is megtörténjen és egy olyan emlékhely legyen Egerben ami a város nagyjaira emlékeztető és a hely méltóságához mérhető és nagyságú emlékmű legyen ezen a területen kialakítva. Ehhez tervezési munka szükséges, s ez egy folyamat, melynek az első lépése lesz az országzászló felállítása. Dr. Csarnó Ákos Nem szívesen menne bele, hogy országzászló ilyen-olyan emlékhelyek, igazából a bizottság összetétele érdekli. A bizottsági tagok közül négy Fidesz-Lokálpatrióta politikus, kettő Jobbikos politikus, kettő fertálymester és egy városi szakember van. Kifogásolja, hogy a vezetés kifelejtette a baloldali csoportosulásokkal illetve független képviselőkkel való konzultációt, hogy egyáltalán mit gondolnak erről, dologról, van-e olyan elképzelésük, amit meg lehetne fontolni. „Innentől kezdve álságos lesz azt mondani azt a közeljövőben, hogy az Önöktől balra elhelyezkedő politikai csoportosulásokat nem érdekli a nemzeti kérdés.” Addig, amíg ilyen összetételű bizottság lesz, nem tudja megszavazni ezt a bizottsági összetételt. Dr. Misz Mihály Köszönetét és tiszteletét fejezi ki mindenkinek, aki ebben az ügyben tett valamit. Nem hiszi, hogy bennük valamiféle nagy kirekesztő szándék volt. Az országzászlóról már a közgyűlésen többször esett szó, javaslatok, viták hangzottak el, de nem vette észre, hogy tanácsnok úr, érdeklődést mutatott volna ebbe az irányba. Bocsánatot kér, amennyiben ez nem így van, de tanácsnok úr nem kapcsolódott be ebbe a munkába.
142 Nagy István Nehéz bekapcsolódni úgy egy témába, hogy ez még nem volt napirend a közgyűlésen. Sós alpolgármester úr hozzáállásán is csodálkozik, mikor azt mondja, hogy ez a kérdés már eldőlt, hogy a Pyrker téren lesz az emlékmű felállítva. Tudomása szerint a fertálymesterek kezdeményezésére készült egy látványterv, melyet a közgyűlés még nem fogadott el. A látványterv 2012. után készült. Véleménye szerint azt, hogy a Pyrker téren vagy az Eszterházy téren lesz felállítva, azt sem beszélte át ez a közgyűlés. Császár Zoltán Alpolgármester úr kijelentette, hogy az Eszterházy téren ki fogják cserélni a Sárkányölő szobrot, mást tesznek oda, stb. Van a városnak lakossága, képviselője. Alpolgármester úr mindent csak úgy kijelent, anélkül, hogy itt valaki tudna valamiről, vagy már tárgyalták volna. Nem hiszi, hogy alpolgármester úrnak módjában lesz majd ott eldönteni, hogy ott mi legyen, ha csak nem a Városszépítő Egyesület vezetőjeként, de ott is előbb vagy utóbb vezetőváltás lesz. Habis László Ha tagja lenne képviselő úr a Városszépítő Egyesületnek, akkor tudná, hogy az elmúlt egy-két hétben volt tisztújítás. Tóth István Úgy gondolja, hogy a szocialistáknak 1998-2006-ig lett volna lehetőségük lett volna országzászlót állítani. 2011. évi költségvetésben 2 mft volt az országzászló felállítására elkülönítve, illetve a 2011. februári Urbanisztikai Bizottság tárgyalta illetve a közgyűlés is döntött a helyszínről, s megnevezték a Pyrker teret. Úgy gondolja, hogy a szocialista képviselők előtt sem ismeretlen ez a téma, ha akartak volna, akkor bekapcsolódhattak volna a bizottság munkájába. Sós István Úgy gondolja, hogy a kijelentés nem egyenlő az utasítással, mint képviselőnek van joga kijelentéseket, javaslatokat tenni. Elmondja, hogy az elmúlt héten választotta meg a Városszépítő Egyesület újabb négy évre az Egyesület Elnökének. Egyébként azon a területen, ahol képviselő úr biztosként működött tapasztalhatta, hogy valamiféle felelőssége van a városért, s talán a szépasszonyvölgyért is. Habis László Kéri képviselő urat, hogy a személyeskedő stílust lehetőség szerint mellőzze. Ne legyenek indulatosak, amikor egyébként egy jó ügyről, s a közgyűlés többségét foglalkoztató és felelősségteljes döntést igénylő ügyről van szó.
143 Császár Zoltán Bocsánatot kér alpolgármester úrtól. Szeretné, ha előbb megkérdeznék az emberek véleményét, mielőtt valamit kijelentenek. Tóth István Ha úgy gondolják, akkor a bizottsági posztjáról nagyon szívesen lemond akár a szocialista, akár az MSZP-s képviselő javára, ha részt kívánnak venni a munkában. Csákvári Antal Örül annak, hogy igazából mindenki támogatja az előterjesztést. Tóth István képviselő úrnak köszöni ezt a felajánlást. Tanácsnok urat megkérdezi, hogy elfogadja-e képviselő úr javaslatát. Bízik benne, hogy ha ezt tanácsnok úr elfogadja, akkor támogatni fogja az előterjesztést. Befogadja Tóth képviselő úr javaslatát, mely szerint a bizottság neve „Egri Országzászló és Emlékhely Bizottság” legyen. A parkot átalakításával kapcsolatos rendezési terv jóváhagyása a közgyűlés feladata, tehát lesz lehetősége a képviselőknek élni javaslataikkal. Véleménye szerint egy nagy adósságot pótolnak, ha ezt sikerül megoldani.
Dr. Csarnó Ákos Nem gondolja, hogy Tóth képviselő úrnak le kellene mondania a bizottsági helyről, hanem bővítsék ki a bizottságot. Nem biztos, hogy az a konszenzus, hogy minél kevesebben legyenek. Nem csak személyesen neki szólt a felajánlás, hanem a szocialista képviselőknek is. Részéről szívesen részt vesz a bizottság munkájában, de nem szeretne a jobbikos képviselőtársa rovására, hanem akkor, ha kibővül a bizottság. Habis László Tóth képviselő úr komolyan gondolja, hogy ez maradjon egy 9 fős grémium azzal a tanácsadói háttérrel, aki benne szerepel. Nem szeretné, ha bármiféle jogi félreértés lenne, mivel ez a bizottság semmilyen tiszteletdíjban nem részesül. Nem hiszi, hogy az érintettség kérdése felmerülhetne de, hogy teljesen jogszerű legyen, javasolja, hogy szavazzanak arról, hogy az előterjesztés kapcsán mindenki szavazhasson, aki ebben a bizottságban munkát vállal. Ügyrendi kérdésben: szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. Szavazást kér az 1-es számú határozati javaslatról.
144 Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseirőlszóló2011. évi CCII. törvény 7.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Országzászló felállításáról dönt, melynek helyét az egri belterületi 4560 hrsz alatt lévő Pyrker téren jelöli ki, továbbá hatályon kívül helyezi 62/2011 (II.24.) számú határozatát. A Közgyűlés felhatalmazza Eger MJV Önkormányzata Főépítészét a tervpályázati eljárás lefolytatására, valamint az 1991. évi XX. törvény 109.§ (2) bekezdése alapján szakvélemény beszerzésére a Képzőés Iparművészeti Lektorátustól. A Közgyűlés elrendeli, hogy a tervpályázat lefolytatása, valamint a szakvélemény készítése a 2010. évi pénzmaradványból Országzászló felállítása célra elkülönített 2 millió forint összegű előirányzat terhére történjen. Felelős: Rátkai Attila főépítész Határidő: 2013. augusztus 31.
Szavazás: 16 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 314/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseirőlszóló2011. évi CCII. törvény 7.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Országzászló felállításáról dönt, melynek helyét az egri belterületi 4560 hrsz alatt lévő Pyrker téren jelöli ki, továbbá hatályon kívül helyezi 62/2011 (II.24.) számú határozatát. A Közgyűlés felhatalmazza Eger MJV Önkormányzata Főépítészét a tervpályázati eljárás lefolytatására, valamint az 1991. évi XX. törvény 109.§ (2) bekezdése alapján szakvélemény beszerzésére a Képzőés Iparművészeti Lektorátustól. A Közgyűlés elrendeli, hogy a tervpályázat lefolytatása, valamint a szakvélemény készítése a 2010. évi pénzmaradványból Országzászló felállítása célra elkülönített 2 millió forint összegű előirányzat terhére történjen. Felelős: Rátkai Attila főépítész Határidő: 2013. augusztus 31.
Szavazást kér a 2. sz. határozati javaslatról, az említett két módosítással együtt. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 28/2011 (VI. 30.) önkormányzat rendelet 39.§ (2)bekezdése
145 alapján létrehozza az Egri Emlékhely Bizottságot az alábbi koordinációs, végrehajtói, és javaslattételi feladatokra: 1. Az Országzászló emlékmű felállításával kapcsolatos koordináció, tervek véleményezése 2. Egri építmények, szobrok, egyedi tájértékek történelmi vagy nemzeti emlékhellyé nyilvánításának kezdeményezése a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján a kijelölt miniszter valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság felé 3. Javaslattétel Egri Hírességek utcája kialakítására a belvárosi rehabilitáció keretében 4. Emlékhely, emlékjel (pl: kopjafa, emléktábla stb.) kialakításának kezdeményezése, létesítési feltételeinek meghatározása, dokumentációk értékelése és a telepítésről szóló döntés meghozatala. (A bizottság döntésének megalapozása érdekében eseti bíráló bizottságot hívhat össze a szükséges szakértők bevonásával) A Közgyűlés a Bizottság tagjainak az alábbi személyeket választja meg: Sós István alpolgármester, Csákvári Antal tanácsnok, Ficzere György tanácsnok, Dr. Misz Mihály tanácsnok, Bognár Ignác képviselő, Tóth István képviselő, Oláh István fertálymester, Dr. Estók Bertalan fertálymester, Rátkai Attila főépítész, A Közgyűlés a bizottság szakértő tagjainak az alábbi személyeket választja meg: Karádi Gábor tájépítész, kertészmérnök Nagy Tamás városrendezési ügyintéző, Dr Nagy-Holló Eszter jogi csoportvezető Koósné Nagy Ildikó ügyintéző, Városüzemeltetési Iroda Tóthné Török Edit Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal, Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala Bujdosné dr. Pap Györgyi történész, a Vármúzeum muzeológusa A Bizottság a munkatervét, eljárási és munkarendjét saját maga jogosult meghatározni. Felelős:
Rátkai Attila főépítész
Határidő: 2013. május 24. napjától folyamatosan
Szavazás: 15 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra került.
146 315/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 28/2011 (VI. 30.) önkormányzat rendelet 39.§ (2) bekezdése alapján létrehozza az Egri Országzászló és Emlékhely Bizottságot az alábbi koordinációs, végrehajtói, és javaslattételi feladatokra: 1. Az Országzászló emlékmű felállításával kapcsolatos koordináció, tervek véleményezése 2. Egri építmények, szobrok, egyedi tájértékek történelmi vagy nemzeti emlékhellyé nyilvánításának kezdeményezése a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján a kijelölt miniszter valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság felé 3. Javaslattétel Egri Hírességek utcája kialakítására a belvárosi rehabilitáció keretében 4. Emlékhely, emlékjel (pl: kopjafa, emléktábla stb.) kialakításának kezdeményezése, létesítési feltételeinek meghatározása, dokumentációk értékelése és a telepítésről szóló döntés meghozatala. (A bizottság döntésének megalapozása érdekében eseti bíráló bizottságot hívhat össze a szükséges szakértők bevonásával) A Közgyűlés a Bizottság tagjainak az alábbi személyeket választja meg: Sós István alpolgármester, Csákvári Antal tanácsnok, Ficzere György tanácsnok, Dr Misz Mihály tanácsnok, Bognár Ignác képviselő, Dr Csarnó Ákos tanácsnok, Oláh István fertálymester, Dr Estók Bertalan fertálymester, Rátkai Attila főépítész, A Közgyűlés a bizottság szakértő tagjainak az alábbi személyeket választja meg: Karádi Gábor tájépítész, kertészmérnök Nagy Tamás városrendezési ügyintéző, Dr Nagy-Holló Eszter jogi csoportvezető Koósné Nagy Ildikó ügyintéző, Városüzemeltetési Iroda Tóthné Török Edit Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal, Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala Bujdosné dr. Pap Györgyi történész, a Vármúzeum muzeológusa A Bizottság a munkatervét, eljárási és munkarendjét saját maga jogosult meghatározni. Felelős:
Rátkai Attila Főépítész
Határidő: 2013. május 24. napjától folyamatosan
147 29./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának javaslata Eger város településfejlesztésével és településrendezésével összefüggő partnerségi egyeztetés szabályzatának módosításáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Ficzere György tanácsnok
Ficzere György A szabályozási tervek módosítása esetén eddig két alkalommal történt hirdetményes megjelenés, egyik a szabályozás indításakor, a másik pedig a közgyűlés első fordulós tárgyalását követően. Az előterjesztésben az szerepel, hogy az szűkítsék egy fordulóra a hirdetményes megjelenést, azzal a különbséggel, hogy ha mégis csak nagyobb horderejű és a város egészét érintő módosításokról esik szó, akkor maradjon meg a két fordulóban történő hirdetményes megjelenés. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén, szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger város településfejlesztésével és településrendezésével összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló szabályzat módosítását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője
Határidő: 2013. június 1. Szavazás: 16 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 316/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger város településfejlesztésével és településrendezésével összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló szabályzat módosítását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője Határidő: 2013. június 1.
148
30./ Előterjesztés a Leányka úton tervezett útépítés parkolók, járda, csapadékcsatorna és közvilágítás kiépítése II. ütemének megvalósításáról, továbbá megállapodás megkötése az Eszterházy Károly Főiskolával (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Ficzere György tanácsnok
Ficzere György Az elmúlt évben már döntöttek a Leányka utcán történő 20 db parkolóhely kivitelezéséről, melyben nagyjából feles teherviselés mellett a Főiskola és az Önkormányzat állt helyt. Második fordulós tárgyalásról van szó, ahol 23 db parkolóhely kialakítását célozzák meg, s nagyjából ugyancsak feles költségviselés mellett. Nem csupán parkolóhely fog kialakulni, hanem a csapadékvíz elvezetés, közvilágítás is megújul, illetve sor kerül járda építésére is. A Leányka utca jelentős terhelését ezek a parkolók nagy mértékben könnyíthetik. Habis László Kérdés, észrevétel nem lécén szavazást kér a határozati javaslatról. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja, hogy a 456/2012 (VII. 30.) határozata és jelen döntése alapján saját beruházás keretében megvalósítsa az Egri Közműtervező Iroda Bt által készített „Eger, Leányka utca útépítés parkolók, járda, csapadékcsatorna és közvilágítás engedélyezési és kiviteli tervet” az Eger belterületi 5743 hrsz-ú területen. Az Önkormányzat a beruházás II. ütemének részbeni fedezetét, bruttó 11.024.000.- Ft-ot biztosít a 2013. évi költségvetése II/222 címszáma és V. fejezet tartalékok terhére, azzal a feltétellel, hogy a II ütem megvalósításához az Eszterházy Károly Főiskola a fedezet másik részét, 9.700.000.- Ft + ÁFA összeget bérleti díj címén biztosítja. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közterület használatáról szóló hosszú távú bérleti megállapodás aláírására, valamint a Városüzemeltetési Irodát a közbeszerzési eljárás megindítására, és a beruházás lebonyolítására. Felelős: Habis László polgármester Tuza Róbert irodavezető Városüzemeltetési Iroda Határidő:
2013. december 31.
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került.
149 317/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja, hogy a 456/2012 (VII. 30.) határozata és jelen döntése alapján saját beruházás keretében megvalósítsa az Egri Közműtervező Iroda Bt által készített „Eger, Leányka utca útépítés parkolók, járda, csapadékcsatorna és közvilágítás engedélyezési és kiviteli tervet” az Eger belterületi 5743 hrsz-ú területen. Az Önkormányzat a beruházás II. ütemének részbeni fedezetét, bruttó 11.024.000.- Ft-ot biztosít a 2013. évi költségvetése II/222 címszáma és V. fejezet tartalékok terhére, azzal a feltétellel, hogy a II ütem megvalósításához az Eszterházy Károly Főiskola a fedezet másik részét, 9.700.000.- Ft + ÁFA összeget bérleti díj címén biztosítja. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közterület használatáról szóló hosszú távú bérleti megállapodás aláírására, valamint a Városüzemeltetési Irodát a közbeszerzési eljárás megindítására, és a beruházás lebonyolítására. Felelős: Habis László polgármester Tuza Róbert irodavezető Városüzemeltetési Iroda Határidő:
2013. december 31.
31./ Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Minőségirányítási Programjának felülvizsgálatára (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Rázsi Botond alpolgármester
Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy szavazzanak 1-től 4-ig terjedő határozati javaslatról egyben. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Minőségirányítási Programját hatályon kívül helyezi. Felelős: Határidő:
Habis László polgármester 2013. május 31.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése feladatul szabja, hogy a fenntartásában lévő óvodák, bölcsődék fenntartói elvárásaira, ellenőrzési és értékelési rendszerének kialakítására szabályozás készüljön.
150
Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője 2013. augusztus 31.
3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése feladatul szabja, hogy az Önkormányzat működtetésében lévő iskolák működtetői feladataira, ellenőrzési, értékelési rendszerének kialakítására szabályozás készüljön. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője 2013. december 31.
4. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése feladatul szabja, hogy a gyermekétkeztetés biztosítására, ellenőrzési és értékelési rendszerének kialakítására szabályzás készüljön. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője 2013. december 31.
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 318/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Minőségirányítási Programját hatályon kívül helyezi. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
2013. május 31.
319/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése feladatul szabja, hogy a fenntartásában lévő óvodák, bölcsődék fenntartói elvárásaira, ellenőrzési és értékelési rendszerének kialakítására szabályozás készüljön.
151
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. augusztus 31.
320/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése feladatul szabja, hogy az Önkormányzat működtetésében lévő iskolák működtetői feladataira, ellenőrzési, értékelési rendszerének kialakítására szabályozás készüljön. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. december 31.
321/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése feladatul szabja, hogy a gyermekétkeztetés biztosítására, ellenőrzési és értékelési rendszerének kialakítására szabályzás készüljön. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. december 31.
32./ Előterjesztés az általános iskola táboroztatásával kapcsolatos (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
gyermekek imókői alapítványi
táborban történő támogatásokról
Rázsi Botond alpolgármester
Rázsi Botond Bár átalakult az iskolafenntartás rendszere, de, mint önkormányzat igyekeznek továbbra is támogatást nyújtani általános iskoláskorú gyermekek táboroztatáshoz. Ezt alapítványokon keresztül oldják meg.
152
Habis László Szavazást kér a határozati javaslatról. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az általános iskolások imókői táborozása érdekében az alábbi alapítványokat támogatja: Ssz.
1.
2.
Alapítvány neve Alapítvány a Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért A Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
3.
Balassi Bálint Általános Iskola Alapítványa
4.
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
5.
Szivárvány Kulturális Alapítvány
Iskola
Támogatás összege
„Hunyadi Mátyás Általános Iskola” Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola Összesen:
Táborozási keretszám
393 000 Ft
75 fő
380 000 Ft
71 fő
303 000 Ft
48 fő
214 000 Ft
35 fő
210 000 Ft
34 fő
1 500 000 Ft
263 fő
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a működési célú támogatási szerződések megkötésére. A támogatás fedezeteként szolgáló 1 500 ezer Ft összeg kerüljön átcsoportosításra a II/17/1/3 Imókői táborban történő táboroztatás, Dologi kiadások költségvetési sorról a II/17/1/5 Imókői táborban történő táboroztatás, Egyéb működési célú kiadások költségvetési sorára.
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. június 30.
153
Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadásra került. 322/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az általános iskolások imókői táborozása érdekében az alábbi alapítványokat támogatja:
Ssz. 6.
7.
Alapítvány neve Alapítvány a Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért A Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
8.
Balassi Bálint Általános Iskola Alapítványa
9.
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
10.
Szivárvány Kulturális Alapítvány
Iskola
Támogatás összege
„Hunyadi Mátyás Általános Iskola” Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola Összesen:
Táborozási keretszám
393 000 Ft
75 fő
380 000 Ft
71 fő
303 000 Ft
48 fő
214 000 Ft
35 fő
210 000 Ft
34 fő
1 500 000 Ft
263 fő
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a működési célú támogatási szerződések megkötésére. A támogatás fedezeteként szolgáló 1 500 ezer Ft összeg kerüljön átcsoportosításra a II/17/1/3 Imókői táborban történő táboroztatás, Dologi kiadások költségvetési sorról a II/17/1/5 Imókői táborban történő táboroztatás, Egyéb működési célú kiadások költségvetési sorára.
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. június 30.
154
Szünet Polgármester úr átadja az ülés vezetését alpolgármester úrnak. 33./ Előterjesztés önkormányzati intézmények gyermekétkeztetéssel összefüggő előirányzat módosításáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Sós István Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazást kér az 1-4. sz. határozati javaslatokról. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 239/2013.(IV.25.) közgyűlési határozatot, valamint a 240/2013.(IV.25) közgyűlési határozatot. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő:2013. május 31. 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye költségvetését a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő átszervezések miatt az alábbiakban módosítja: Intézményi működési bevétel csökkenés: 6 818 e Ft Intézményi működési költségvetés dologi kiadás zárolása: 53 077 e Ft A kiadási előirányzatok zárolása az intézményi működési bevételeken túl 46 259 e Ftos összeg, mely az Önkormányzat 2013. évi költségvetése V. fejezet 18. címszám önkormányzati feladatellátás tartalékára kerül. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
155
Határidő:
Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. június 30.
3. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság költségvetését a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő átszervezések miatt az alábbiakban módosítja: Intézményi működési bevétel többlete: Személyi juttatások kiadásának többlete: Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásának többlete: Dologi kiadások többlete:
6 818 e Ft 8 784 e Ft 2 368 e Ft 41 925 e Ft
A kiadási előirányzatok módosításának az intézményi működési bevételeken túli 46 259 e Ft-os összeg fedezete a 2013. évi költségvetés V. fejezet 18. címszám önkormányzati feladatellátási tartaléka. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. június 30.
4. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja, hogy a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő 2013. május 1-jei hatályú árváltozások miatt a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságkiadási és bevételi előirányzatát a következők szerint módosítja: Dologi jellegű kiadások többlete: 4 253 e Ft Intézményi működési bevételek többlete: 983 e Ft A kiadási előirányzatok módosításának az intézményi működési bevételeken túli fedezete 3 270 e Ft-os összegben önkormányzati támogatás, amely a 2013. évi önkormányzati költségvetés V. fejezet 17 címszámáról („Élelmezéssel összefüggő tartalék”) kerül átcsoportosításra az I. fejezet megfelelő címszámaira és kiemelt előirányzataira. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője érintett intézményvezetők Határidő:2013. június 30.
156
Szavazás: 13 igen szavazattal elfogadásra került. 323/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 239/2013.(IV.25.) közgyűlési határozatot, valamint a 240/2013.(IV.25) közgyűlési határozatot. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő:2013. május 31. 324/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye költségvetését a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő átszervezések miatt az alábbiakban módosítja: Intézményi működési bevétel csökkenés: 6 818 e Ft Intézményi működési költségvetés dologi kiadás zárolása: 53 077 e Ft A kiadási előirányzatok zárolása az intézményi működési bevételeken túl 46 259 e Ftos összeg, mely az Önkormányzat 2013. évi költségvetése V. fejezet 18. címszám önkormányzati feladatellátás tartalékára kerül. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. június 30.
325/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság költségvetését a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő átszervezések miatt az alábbiakban módosítja: Intézményi működési bevétel többlete: Személyi juttatások kiadásának többlete: Munkaadókat terhelő járulékok és
6 818 e Ft 8 784 e Ft
157 szociális hozzájárulási adó kiadásának többlete: Dologi kiadások többlete:
2 368 e Ft 41 925 e Ft
A kiadási előirányzatok módosításának az intézményi működési bevételeken túli 46 259 e Ft-os összeg fedezete a 2013. évi költségvetés V. fejezet 18. címszám önkormányzati feladatellátási tartaléka. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője 2013. június 30.
326/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja, hogy a gyermek- és diákétkeztetéssel összefüggő 2013. május 1-jei hatályú árváltozások miatt a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságkiadási és bevételi előirányzatát a következők szerint módosítja: Dologi jellegű kiadások többlete: 4 253 e Ft Intézményi működési bevételek többlete: 983 e Ft A kiadási előirányzatok módosításának az intézményi működési bevételeken túli fedezete 3 270 e Ft-os összegben önkormányzati támogatás, amely a 2013. évi önkormányzati költségvetés V. fejezet 17 címszámáról („Élelmezéssel összefüggő tartalék”) kerül átcsoportosításra az I. fejezet megfelelő címszámaira és kiemelt előirányzataira. Felelős:Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője érintett intézményvezetők Határidő:2013. június 30. 34./ Előterjesztés a 2014. évi kulturális turisztikai rendezvények támogatására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Habis László
A Nemzeti Kulturális Alap pályázatot hirdetett a téli illetve a jövő tavaszi időszakban szervezendő kulturális turisztikai rendezvények támogatására. A javaslat arról szól,
158 hogy a Tavaszi Fesztivált egy teljesen új szakmai tartalommal szeretnék megtölteni. Minden egri kulturális művészeti intézmény részvételére, illetve egri együttesek részvételére is számítanak. Jelentős összeggel pályáznak mind a Tavaszi Fesztiválra, mind pedig a Vármúzeum által megrendezendő Egri Csillag Borfesztiválra. Ehhez szükséges az önerő vállalása, a Borfesztiválra 1 mft, Tavaszi Fesztiválra 4 mft értékben. Kéri a közgyűlést fogadja el az előterjesztésben foglaltakat. Sós István Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja az 1. sz. és 2. sz. határozati javaslatot. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Dobó István Vármúzeum által az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumához benyújtandó pályázatához a jövő évi „Egri csillag Borfesztivál” költségeihez 1.000.000,-Ft, azaz egymillió forint támogatást nyújt. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésében biztosítja, amely a pályázati önrész fedezetéül szolgál. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna és Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezetők Határidő: 2013. május 28.
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Kulturális és Művészeti Központ által az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumához benyújtandó pályázatához a jövő évi „Tavaszi Fesztivál” költségeihez 4.000.000,-Ft, azaz négymillióforint támogatást nyújt. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésében biztosítja, amely a pályázati önrész fedezetéül szolgál. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna és Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezetők Határidő: 2013. május 28.
Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 327/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Dobó István Vármúzeum által az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumához benyújtandó pályázatához a jövő évi „Egri csillag Borfesztivál” költségeihez 1.000.000,-Ft, azaz egymillió forint támogatást nyújt. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésében biztosítja, amely a pályázati önrész fedezetéül szolgál.
159 Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna és Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezetők Határidő: 2013. május 28. 328/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Kulturális és Művészeti Központ által az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumához benyújtandó pályázatához a jövő évi „Tavaszi Fesztivál” költségeihez 4.000.000,-Ft, azaz négymillióforint támogatást nyújt. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésében biztosítja, amely a pályázati önrész fedezetéül szolgál. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna és Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezetők Határidő: 2013. május 28.
35./ Előterjesztés kulturális célú támogatás nyújtásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Habis László polgármester
Sós István Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja az 1. sz. és 2. sz. határozati javaslatokat. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bruttó 200.000,- azaz kettőszázezer forinttal támogatja a két nagy íróról – Gárdonyi Gézáról és Bródy Sándorról – szóló tanulmánykötetet kiadó Felsőmagyarországi Művészeti Alapítványt. A támogatás összege a tanulmánykötet megjelentetésével kapcsolatos kiadásokra fordítható, melynek fedezete a 2013. évi költségvetés II/14/15/1/5 címszáma. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a működési célú támogatási szerződés megkötésére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2013. május 30.
160 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 250/2013.(IV.25.) közgyűlési határozatban szereplő civil szervezetek elnevezését az alábbiak szerint módosítja: - Cantus Agriensis Egyesület helyett: Cantus Agriensis Egri Énekesek - Kavalkád Egyesület helyett: Kavalkád Egri Pedagógiai, Művészeti és Környezetvédelmi Egyesület - Egri Majorette csoport helyett: Majorette Csoport Közhasznú Egyesület - Értelmi Fogyatékosok Heves Megyei Egyesülete helyett: ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2013. május 24. Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadásra került. 329/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bruttó 200.000,- azaz kettőszázezer forinttal támogatja a két nagy íróról – Gárdonyi Gézáról és Bródy Sándorról – szóló tanulmánykötetet kiadó Felsőmagyarországi Művészeti Alapítványt. A támogatás összege a tanulmánykötet megjelentetésével kapcsolatos kiadásokra fordítható, melynek fedezete a 2013. évi költségvetés II/14/15/1/5 címszáma. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a működési célú támogatási szerződés megkötésére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2013. május 30. 330/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 250/2013.(IV.25.) közgyűlési határozatban szereplő civil szervezetek elnevezését az alábbiak szerint módosítja: - Cantus Agriensis Egyesület helyett: Cantus Agriensis Egri Énekesek - Kavalkád Egyesület helyett: Kavalkád Egri Pedagógiai, Művészeti és Környezetvédelmi Egyesület - Egri Majorette csoport helyett: Majorette Csoport Közhasznú Egyesület - Értelmi Fogyatékosok Heves Megyei Egyesülete helyett: ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2013. május 24.
161
36./ Előterjesztés önkormányzati bérlakások tekintetében fennálló bérlőkijelölési jog biztosítására, megszűnésére. (egyszerű szavazattöbbség) Habis László polgármester
Előadó:
Habis László
Kiegészítésként elmondja, hogy igazából egy bérlőkijelölési jog biztosításáról van szó az előterjesztésben, a Pozsonyi utcában egy 48 m2-es lakást javasolnak bérbe adni a Megyei Rendőrkapitányság kérésére. Sós István Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatban fogltakat. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság számára az Eger, Pozsonyi u. 16/A. I/6. szám alatti lakásra vonatkozóan bérlőkijelölési jogot biztosít, a következő feltételekkel: • • •
•
A bérlőkijelölési jog időtartama 5 év, 2013. június 01. napjától 2018. május 31. napjáig biztosított. A bérleti jogviszony időtartama öt év, de legfeljebb a Heves Megyei Rendőrfőkapitánysággal fennálló jogviszony időtartama. A lakbér mértéke megegyezik a 26/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelet 39. §. (1) bek. a) pontja, és a 43. § (1) bek. c) pontja alapján meghatározott költségelvű lakbér (540 Ft/m2/hó + 10 % + Áfa) mértékével. A bérlő kötelezettsége 2 (kettő) havi óvadék, valamint a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalásával járó költségek megfizetése.
Szavazás:
Felelős:
a polgármester megbízásából dr.Palotai Zsuzsanna irodavezető
Határidő:
2013. június 30.
15 igen szavazat tartózkodás mellett elfogadásra került.
331/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság számára az Eger, Pozsonyi u. 16/A. I/6. szám alatti lakásra vonatkozóan bérlőkijelölési jogot biztosít, a következő feltételekkel:
162
• • •
•
A bérlőkijelölési jog időtartama 5 év, 2013. június 01. napjától 2018. május 31. napjáig biztosított. A bérleti jogviszony időtartama öt év, de legfeljebb a Heves Megyei Rendőrfőkapitánysággal fennálló jogviszony időtartama. A lakbér mértéke megegyezik a 26/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelet 39. §. (1) bek. a) pontja, és a 43. § (1) bek. c) pontja alapján meghatározott költségelvű lakbér (540 Ft/m2/hó + 10 % + Áfa) mértékével. A bérlő kötelezettsége 2 (kettő) havi óvadék, valamint a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalásával járó költségek megfizetése. Felelős:
a polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető
Határidő:
2013. június 30.
Alpolgármester úr visszaadja az ülés vezetését Polgármester úrnak. 37./ Beszámoló a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján végzett 2012. évi feladatokról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Dr. Kovács Luca jegyző
Dr. Kovács Luca Törvényi kötelezettségnek tesznek eleget, a gyermek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján, illetve a 149/1997-es kormányrendelet 10. sz. melléklete tartalmazza, hogy a beszámolónak mit kell tartalmaznia. A Kormányrendelet januártól kivette azokat a gyámhatósági intézkedéseket a beszámolási kötelezettség alól, amelyek átkerültek a járáshoz. Így nem kell a volt jegyzői védelembe vételről, a városi gyámhivatali körről sem tájékoztatást adni. Csak arról kell beszámolót adni, melyek jegyzői hatáskörben maradtak. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján végzett 2012. évi feladatokról készített beszámolót jóváhagyja és elrendeli a Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához történő felterjesztését.
163 Felelős:
dr. Kovács Luca jegyző
Határidő: 2013. május 31. Szavazás:
15 igen szavazat mellett elfogadásra került.
332/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján végzett 2012. évi feladatokról készített beszámolót jóváhagyja és elrendeli a Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához történő felterjesztését. Felelős:
dr. Kovács Luca jegyző
Határidő: 2013. május 31. 38./ Előterjesztés Települési Oktatási Kerekasztal létrehozására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Dr. Csarnó Ákos tanácsnok
Dr. Csarnó Ákos Az Emberi Erőforrás Bizottságban tárgyaltak erről az előterjesztésről, ahol érvek, ellenérvek hangzottak el. Arra hívná fel a közgyűlés figyelmét, hogy mi is az előnye a kerekasztal létrehozásának. A Települési Kerekasztal létrehozása arra lenne megoldás, hogy a még most működő, de különálló egyébként egymással beszélő viszonyban lévő részegységeket egy asztalhoz ültetné le és az itt megszületett döntések, tájékoztatások széles körű nyilvánosságot kapnának. A kerekasztal tagjai, a fenntartó, az önkormányzat, a KIÉT, a Városi Diáktanács, a szülői munkaközösségek képviselői. Ez idáig még módosító indítvány hozzá nem érkezett. Az Emberi Erőforrás Bizottság nem támogatta az előterjesztést arra való hivatkozással, hogy már léteznek alapvető párbeszéd egységek, például a KIÉT, Diáktanács, Ifjúsági Kerekasztal. A mási ellenérv az volt, hogy ha átmeneti időszak van, akkor nincs értelme létrehozni egy újabb bizottságot. Véleménye szerint, azért mert átmenti időszak van, s előfordulhat egy-két probléma akkor az érintettek bevonásával ez sokkal egyszerűbben kezelhető. Martonné Adler Ildikó Módosító indítvánnyal él az előterjesztéshez. Tanácsnok úr előterjesztése abból indul ki, hogy az állami fenntartásba vett oktatási intézményekben csökken a minőség, a demokrácia pedagógusok jogköre.
164 Tanácsnok úr bizonyára ismeri a köznevelési törvényt, és ha ez így van, akkor pontosan tudja, hogy ezek állítások nem állják meg a helyüket. Miután tanácsnok úr nem részletezte kitételeit, ő sem fog ezekre részletesen kitérni, s a közgyűlést ezzel untatni, megcáfolva ezeket. Az oktatás átalakítása annak érdekében történt, hogy egy egységes átlátható és ellenőrizhető, ésszerűen finanszírozható rendszert működtessenek, szem előtt tartva a minőséget és az esélyegyenlőséget. Eger kiváló fenntartója volt oktatási intézményeinek és működtetőként is ezt a színvonalat kívánja tartani. Eger iskolahálózata rendkívül színes, ugyanis állami, egyházi, alapítványi és az EKF által fenntartott intézményekben, iskolákban tanulnak a gyermekek. Úgy gondolja, hogy oktatási intézményeik működtetése érdekében hasznos lehet a fenntartó képviselőjével rendszeresen konzultálni. Egyébként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetőjével Ballagó Zoltán úrral rendszeres kapcsolatban áll, hiszen ez kötelesség is, mint működtetőknek, akkor miért ne tennék meg a többi érdekelt szervezettekkel, csak nem a tanácsnok úr által javasolt módon. Javasolja, hogy az intézményfenntartók vezetőinek vessék fel egy városi, oktatási egyeztető fórum létrehozásának a lehetőségét. Egyértelműen szakmai szempontok szerint tudja elképzelni ennek a működését. Amennyiben ez az igény felmerül a részükről, csak akkor kellene kidolgozni ennek a menetét. Általa javasolt határozati javaslat a következőképpen hangzana: „Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a nevelési-oktatási feladatok összehangolása és az intézményrendszer hatékony működése érdekében az intézményfenntartók részvételével Városi Oktatási Egyeztető Fórum létrehozását javasolja. Felhatalmazza a polgármestert, kezdeményezze, hogy a városban működő intézmények fenntartói biztosítsák képviseletüket az Egyeztető Fórum munkájában. Az Egyeztető Fórum dolgozza ki saját működési szabályait. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. augusztus 31.” Dr. Csarnó Ákos El tudja fogadni Martonné Adler Ildikó képviselőasszony módosító javaslatát, de technikailag sokkal jobb lenne, ha ez egy önálló indítványa lenne képviselő asszonynak. Habis László Úgy gondolja, hogy az Alapokmányból az következik, hogy egy módosító indítványra van olyan lehetősége, hogy elfogadja, vagy nem fogadja el. Ha nem fogadja el tanácsnok úr a módosító javaslatot, akkor a közgyűlés szavaz róla. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a módosító indítványt, akkor tanácsnok úr egyéni indítványától függetlenül születik ugyanazon dologra egy másfajta megoldás. Dr. Kovács Luca Az előterjesztés határozati javaslata nem szabályszerű, mert az MÖ tv.41 §. (4) bekezdése szerint a képviselőtestület hatáskörét a polgármesterre ruházhatja át és
165 közvetlenül az alpolgármesterre nem, ezért polgármester úr delegálhatná a feladatot az alpolgármesterre. Továbbá azt is kellő finomhangolással kellene megfogalmazni, hogy azok az intézmények, mint pl.: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amire ráhatásuk nincsen ebben a munkában csak egy felkérés alapján tudjon részt venni. Képviselőasszony által tett módosító javaslat a törvényekkel is összhangban áll. Kéri, hogy tanácsnok úr ezt fontolja meg. Dr. Csarnó Ákos Ilyen formában a módosító javaslatot nem támogatja, s döntsön róla a közgyűlés. Habis László Több hozzászóló nem lévén a vitát lezárja. Csarnó tanácsnok úr által beterjesztett határozati javaslat: Határozati javaslat: 1.) Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Települési Oktatási Kerekasztal néven konzultatív testületet hoz létre Eger város köznevelési intézményrendszerének hatékony működtetése céljából, mely által megvalósul a közvetlen részvételi demokrácia. A testület tagjai: Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a KIÉT az Egri Városi Diáktanács és a szülői munkaközösség delegáltja. Az alapítványi és egyházi oktatási intézmények képviselőit is fel kell kérni a csatlakozásra. 2.) A Közgyűlés felkéri Rázsi Botond alpolgármestert, mint tag vegyen részt a Települési Oktatási Kerekasztal munkájában és felkéri az 1. pontban felsorolt szervezeteket, hogy létrejövő testületbe delegálják az általuk kiválasztott küldöttet. 3.) A Közgyűlés felkéri Rázsi Botond alpolgármestert, hogy a létrejövő testület munkarendjét, ügyrendjét tájékoztatásul terjessze a Közgyűlés elé. Felelős:
Rázsi Botond alpolgármester
Határidő:
2013. június 30.
Kéri, hogy elsőként szavazzanak Martonné Adler Ildikó képviselőasszony módosító indítványáról: „Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a nevelési-oktatási feladatok összehangolása és az intézményrendszer hatékony működése érdekében az intézményfenntartók részvételével Városi Oktatási Egyeztető Fórum létrehozását javasolja.
166 Felhatalmazza a polgármestert, kezdeményezze, hogy a városban működő intézmények fenntartói biztosítsák képviseletüket az Egyeztető Fórum munkájában. Az Egyeztető Fórum dolgozza ki saját működési szabályait. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. augusztus 31.” Szavazás: 11 igen szavazat, 3 nem szavazat és 1 indítványt a közgyűlés elfogadta.
tartózkodás mellett a módosító
333/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a nevelési-oktatási feladatok összehangolása és az intézményrendszer hatékony működése érdekében az intézményfenntartók részvételével Városi Oktatási Egyeztető Fórum létrehozását javasolja. Felhatalmazza a polgármestert, kezdeményezze, hogy a városban működő intézmények fenntartói biztosítsák képviseletüket az Egyeztető Fórum munkájában. Az Egyeztető Fórum dolgozza ki saját működési szabályait. Felelős:
Habis László polgármester
Határidő:
2013. augusztus 31.
Habis László Hangsúlyozza, hogy ez a napirenddel kapcsolatos érvényes közgyűlési döntés.
39./ Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város 2013-2014. évi Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogadására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Lombeczki Gábor képviselő
Lombeczki Gábor
2011-ben fogadták el a középtávú gyermek- és ifjúsági koncepciót, melyben kidolgozták azt, hogy mint szeretnének elérni a következő hat évben. Ebben a szakaszban ez a második cselekvési terv, s ezek azok a kézzel fogható dolgok, melyeket megvalósítanak a koncepcióból, természetesen megjelölve forrással, ugyanis ezek a források a 2013-as költségvetésben rendelkezésre állnak. Jelenlegi anyag egy kicsit különbözik a két évvel ezelőtti anyagtól, ugyanis a kormány is elfogadta az Új Nemzedék Jövőjéért Programot, ezért a négy alappillérnek a fejezet címei alapján csoportosították be ezt a dokumentumot is. Állampolgárság, otthonteremtés és családalapítás, karrier és egzisztencia, szabadidő, sport, szórakozás és kultúrafogyasztás. 2013. januárban változott az Önkormányzat irodai összetétele,
167 ezért belekerült az ifjúsági sorokhoz kapcsolódóan a lakáscélú támogatások fiataloknak, garzonházi lakások bérbeadása. Mivel az ifjúsági referens és a lakáscélú támogatások ügyintézése is egy irodához tartozik, ezért ezt is beletették a cselekvési tervbe. Bognár Ignác Ma reggel halotta a rádióban Soltész Miklós államtitkár urat, aki a párkapcsolati programról beszélt. Elmondta, hogy rövid időn belül 10 %-kal csökkent a házasságban élők száma, s ez által a gyermekvállalási kedv is csökkent. Szeretné, ha cselekvési tervbe ez a párkapcsolati program beépítésre kerülne. Lombeczki Gábor
Bognár képviselő úr javaslatát a cselekvési tervbe így nem tenné bele, de koncepcióba finoman fogalmazva bele lehetne tenni, ugyanis koncepcióban fogalmaznák meg a célt. Az Ifjúsági kerekasztal is tárgyalta a tervezetet, s az ott megfogalmazott módosító javaslatok a cselekvési tervbe beépítésre kerültek, a képviselő úr által tett javaslat akkor nem merült fel, ezért nem építették be és most nem tenné bele, Habis László Képviselő úr megnyugtatására elmondja, hogy hallotta, hogy a KSH egyik alelnökének előadásában a népszámlálás adatait előzetesen publikálta. Valóban a demográfiai folyamatok súlyosak, melyek megfordítása egy hosszú távú szisztematikus munkát igényel. Elhangzott, hogy a szülőképes nőknek ma hat gyermeknek kellene életet adni ahhoz, hogy ez a folyamat megforduljon a magyar népesség tekintetében. Legjobb tudomása szerint a kormányzat dolgozik egy demográfiai stratégián. A dolguk az, hogy helyben elemezzék a helyzetet és a lehetséges első időpontban bekapcsolódni abba, a munkába, ez az országos stratégia érvényre juthasson. Egyebekben egyetért Lombeczki Gábor képviselő úrral, hogy a Bognár Ignác képviselő úr javaslata ma ne kerüljön beépítésre a cselekvési tervbe, de a téma fontosságát egyikőjük sem kérdőjelezi meg. Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város 20132014 évi Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Tervét. Felelős:
Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2014. december 31.
168
1. sz. melléklet
Eger Megyei Jogú Város Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Terve
2013-2014.
169 Ifjúsági Cselekvési Terv alapelvei, együttműködések, pénzügyi eszközök, erőforrások ..................................................................................................................... 170 Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza .................................................................... 170 Együttműködés az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtóival ......................................... 170 Az Ifjúsági Cselekvési Terv az alábbi dokumentumok felhasználásával, figyelembevételével készült el ........................................................................................ 171 Rendeletek, melyek a horizontális szempontok figyelembe véve kiegészítik az Ifjúsági Cselekvési Tervet ................................................................................................ 171 Horizontális szempontok ................................................................................................ 171 A célcsoportra vonatkozóan........................................................................................ 172 A célcsoportot segítőkre vonatkozóan....................................................................... 172 Esélyegyenlőség ............................................................................................................ 172 Részvétel ........................................................................................................................ 173 Környezettudatos szemlélet ........................................................................................ 173 Szubszidiaritás .............................................................................................................. 173 Állampolgárság .............................................................................................................. 174 Információs hálózatok, Egri Kisdiák Tanács, Városi Diáktanács ............................ 174 Egri Ifjúsági Kerekasztal .............................................................................................. 175 Fiatalok döntés-előkészítő folyamatokban való részvétele ..................................... 176 Nemzetközi kapcsolatok ............................................................................................. 176 Otthonteremtés és családalapítás ............................................................................... 177 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ................... 177 Lakáscélú támogatások fiataloknak ........................................................................... 177 Garzonházi lakások bérbeadása ................................................................................. 178 Karrier és egzisztencia.................................................................................................. 178 Fiatalok vállalkozóvá válásának segítése ................................................................... 178 Eger Város ösztöndíjasa pályázat ............................................................................... 179 Szabadidő, sport, szórakozás és kultúrafogyasztás ................................................ 180 Táborok, képzések megrendezése .............................................................................. 180 IFI MOZI........................................................................................................................ 180 Rendezvények ............................................................................................................... 181 Imókői gyermektábor .................................................................................................. 182 Szabadidős lehetőségek felmérése ............................................................................. 182 Előny pályázat ............................................................................................................... 183 Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda ....................................................................... 183 Záró rendelkezések, hatályossági záradék..................................................................... 187
170 Bevezetés:
A cselekvési tervcélja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítsa meg a Nemzeti Ifjúsági Stratégiával összhangban, a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a feladatokra fordítandó összeget.
ÁLTALÁNOS RÉSZ Ifjúsági Cselekvési Terv alapelvei, együttműködések, pénzügyi eszközök, erőforrások Az ifjúsági koncepció végrehajtása érdekében az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata két éves időtartamra szóló helyi Ifjúsági Cselekvési Tervet alkot. Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza 1.
A cselekvési terv időszakának konkrét céljait, amelyek hozzájárulnak a koncepcióban megfogalmazott célkitűzések eléréséhez.
2.
Az önkormányzat által a koncepció végrehajtására indított projektek, tevékenységek, a fiatalok részére nyújtott szolgáltatások kialakításával és fejlesztésével kapcsolatos intézkedéseket.
3.
Az intézkedések határidejét, felelőseit, valamint a megvalósításban résztvevő intézményeket, és szervezeteket.
4.
A projektek, tevékenységek, szolgáltatások fejlesztésére és működtetésére fordítandó pénzügyi forrásokat.
A cselekvési tervet az önkormányzat a fiatalokkal, valamint a fiatalokkal foglalkozó szervezetekkel széles körben egyeztette, és biztosította a fiatalok részvételét az előkészítés és a döntéshozatal folyamatában. Együttműködés az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtóival Az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek és szolgáltatások kialakításában, fenntartásában, valamint működtetésében együttműködhetnek: • •
Az önkormányzat; a helyi kisebbségi önkormányzatok; ezek költségvetési szervei és intézményei; önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok. Területi és helyi közigazgatási, köznevelési, kormányzati szervek, ezek intézményei
171
•
•
Non-profit szervezetek: alapítvány; egyesület; közhasznú társaság; egyház, egyházi intézmény; köztestület; kamara, és egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet. Fiatalok jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei, csoportjai
Az Ifjúsági Cselekvési Terv az alábbi dokumentumok felhasználásával, figyelembevételével készült el • • • •
Eger Város 2010-ben készült Ifjúsági Helyzetelemzése Eger Megyei Jogú Város Középtávú Gyermek- és Ifjúsági Koncepciója, mely 2011. április 1-jén lépett hatályba a 2011-2012.évre szóló Eger Megyei Jogú Város Ifjúsági Cselekvési Terve Az Új Nemzedék Jövőjéért Program, a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja
Rendeletek, melyek a horizontális szempontok figyelembe véve kiegészítik az Ifjúsági Cselekvési Tervet Az alábbi dokumentumokban található intézkedéseket az ifjúsági cselekvési terv nem kívánja duplikálni, meglétükre hivatkozik. A meglévő intézkedési tervek ifjúsággal kapcsolatos rendelkezéseit és végrehajtását az ifjúsági ügyekben eljáró iroda, az ifjúsági referens és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársa figyelemmel követi, szükség esetén felhívja a szakirodák az együttműködő szervezetek és munkatársak figyelmét tennivalókra, koordinációs lehetőségekre. A rendeletek így kiegészítik, erősítik egymás hatását. Ezek alapján a fiatalok sport és tanulmányi eredményeinek elismeréséről, jutalmazásáról, az esélyegyenlőség biztosításának szabályozásáról az önkormányzat gondoskodik. • • • • • • • • • • • •
Eger Megyei Jogú Város feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési terve Eger Megyei Jogú Város Települési Környezetvédelmi Programja Közoktatási Esélyegyenlőségi terv 2010. az “Eger Város Ösztöndíjasa” cím alapításáról „Eger Megyei Jogú Város jó tanulója, jó sportolója” elismerő cím Eger Város kötelező közművelődési és kulturális feladatairól A lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről A személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátásokról és azok térítési díjairól Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának szabályairól Eger Megyei Jogú Város sporttámogatási rendszeréről. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról Városi Drogstratégia.
Horizontális szempontok
172 Az ifjúsági koncepció végrehajtása során érvényesíteni kell az itt meghatározott horizontális szempontokat, értékeket és alapelveket. A horizontális szempontoknak meg kell jelennie a cselekvési terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek minden szakaszában: a tervezésben, a megvalósításban és az értékelésben egyaránt. A célcsoportra vonatkozóan • • • • • •
A fiatalok képessé tevése az önálló egzisztenciájuk megteremtéséhez. Egyéni boldogulásuk, családalapításuk, otthonteremtésük elősegítése. A célcsoportba tartozók társadalmi szerepvállalásának, aktív állampolgárságának elősegítése, ösztönzése. Az ifjúsági korosztály társadalmi és egyéni felelősségének és tudatosságának fejlesztése, integrációjának segítése, közösségeik fejlesztése. Biztosítani kell a versenyképes tudást és az önálló élethez szükséges kompetenciák fejlesztését. Hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolai és munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítése. A társadalmi mobilitás lehetőségeinek bővítése.
Célunk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a fiatalok jogaikat érvényesítő, kötelezettségeiket teljesítő, az emberi jogokat tiszteletben tartó, a nemzeti hagyományokat ismerő és ápoló, ugyanakkor a más népek kultúráját elfogadó, befogadó és nyitott, a világban eligazodni tudó felnőtté váljanak, akik felelősséget vállalnak magukért, szűkebb és tágabb környezetükért, hazájukért. A célcsoportot segítőkre vonatkozóan • • • •
• • •
Hatékonyabb kommunikáció kialakítása a szektorok és szakmai ágazatok között az ifjúsági feladatok ellátásában. A koordinációs tevékenységek erősítése. Többcsatornás kommunikáció folytatása. A célcsoport és az őket segítők kommunikációjának elkülönítésével, a változatosságok figyelembevételével. Az ifjúsági szolgáltatások elérhetőségének, hozzáférhetőségének biztosítása a célcsoport számára lakóhelytől függetlenül. Hatékonyabb erőforrás-gazdálkodás feltételeinek megteremtése. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek működésének stabilizálása, a hatékonyabb működés elősegítése. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek bevonása a közfeladatok ellátásába. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek egymás közötti együttműködésének erősítése. Szakmai-módszertani támogatás biztosítása a városban ifjúsági feladatokat felvállaló, ifjúsági szolgáltatásokat biztosító intézmények, civil szervezetek és vállalkozások részére.
Esélyegyenlőség Az esélyegyenlőség legáltalánosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a társadalom minden tagjának lehetősége van arra, hogy kedvező társadalmi pozíciókat érjen el, és
173 képességei, értékei, szándékai alapján saját döntésével (ne külső kényszerből) határozza meg saját sorsát. Az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtása során az esélyegyenlőség érvényesítése azt jelenti, hogy: • a képességek kibontakoztatása kapjon az eddigieknél szélesebb teret • a feltételek egyenlőségének a biztosítása: minden fiatal megkülönböztetés nélkül hozzáférhessen a létrehozott szolgáltatásokhoz, bekapcsolódhasson a különböző tevékenységekbe • a bánásmódok egyenlőségének biztosítása: a szolgáltatásokat, tevékenységeket diszkrimináció-mentesen kell biztosítani, és ahol, amikor lehetséges, hozzá kell járulni az előítéletek csökkentéséhez • a szolgáltatások, programok közvetlen, vagy közvetett módon járuljanak hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez. Részvétel A fiatalok részvételét biztosítani kell a cselekvési terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek minden szakaszában: a tervezésben, a megvalósításban és az értékelésben egyaránt. Környezettudatos szemlélet Globálisan elmondható, hogy környezetünk rombolása, az erőforrások felélése már a jövő generációk és a köröttünk lévő élővilág túlélési esélyeit fenyegeti. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket. A fenntartható fejlődésnek ezért három, egyenrangú pillére a gazdaság, társadalom és a környezet harmonikus fejlesztése. A fiatalok, a jövő generációk környezettudatos szemléletének elmélyítése érdekében az ifjúsági koncepció végrehajtása során is - elsősorban nevelő és preventív célzattal - a következőket kell figyelembe venni környezetünk fenntarthatóságával kapcsolatban: • a környezetünk követelményeinek elfogadása és megtartása • az emberi szükségleteink kielégítése és a megfelelő környezeti állapot között egyensúlyt kell biztosítani • a természeti erőforrásaink fenntartható használata • a meglévő értékeink védelme és megőrzése • a hosszú távon egészséges környezetünk biztosítása. Szubszidiaritás Az ifjúsági koncepció érvényesítése során érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. Az önkormányzat részt vesz és alapvető felelősséget vállal a koncepció végrehajtásáért, de a konkrét végrehajtását azon a szinten és azzal a szereplővel kell megszervezni, ahol: • az érintettek és érdekeltek leginkább jelen vannak
174
• •
a legtöbb információ áll a rendelkezésre az adott feladat végrehajtására kompetenciával, személyi, tárgyi és anyagi eszközökkel rendelkeznek. INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK
Az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Középtávú Gyermek és Ifjúsági Koncepciója mentén meghatározott ifjúsági feladatok és a hozzájuk kapcsolódó konkrét intézkedések az Új Nemzedék Jövőjéért Program alapján négy fogalomkörbe csoportosíthatóak. Állampolgárság Mind az egyén, mind pedig a társadalom egészének érdeke, hogy a fiatalok pontos ismeretekkel rendelkezzenek arról a világról, társadalomról, amelyben élnek. Az ifjúsági életszakasz sikerességének kulcskérdése, hogy az adott fiatal mennyire ismeri fel és használja az állampolgársághoz kötötten őt szolgáló, vagy tőle aktivitást elváró intézményeket, a jogait és kötelezettségeit. Az aktív állampolgárság bemutatásának része az emberi és állampolgári jogok megismertetése, a hazaszeretet, a hazafiasság gondolatának elültetése, valamint a társadalmi felelősségvállalásra, a társadalmi szolidaritásra nevelés. Információs hálózatok, Egri Kisdiák Tanács, Városi Diáktanács Intézkedés: Ifjúsági információs hálózatok jönnek létre, működnek és folyamatosan fejlődnek. Az információs hálózat a különböző információs eszközök és csatornák összekapcsolt rendszere, amelyben a fiatalok között megvalósul az általános információterjesztés, biztosítja a fiatalok közötti információcserét és a fiatalok véleményének megismerését az őket érintő témákban, kérdésekben. Létrejön, megvalósul, folytatódik: • Eger Megyei Jogú Város hivatalos portálján belül a Városi Diáktanács, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum oldala, valamint elérhető szabadidős tevékenységekről adatbázis, • városi ifjúsági újság (DÉR: Diákélet Részletekben)
Feladat: A diákbizottságok, diákönkormányzatok erősítése anyagi, tárgyi és morális szempontból. A Városi Diáktanács és az Egri Kisdiák Tanács működtetése, infrastruktúrával felszerelt iroda biztosítása az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában. A szervezetek működéséről minden évben készüljön tájékoztató, mely kerüljön az érintett bizottságok és a Közgyűlés elé.
175 Felelős: ifjúsági referens, IFI PONT munkatársai. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete, valamennyi alap és középfokú nevelési-oktatási intézmény, a diákönkormányzatok, EKMK. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 650 000Ft/év (2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll). Egri Ifjúsági Kerekasztal Intézkedés: Fontos szerep hárul a megalakult EgriIfjúsági Kerekasztalra, mely véleményezi a helyi ifjúsági cselekvési tervet, közreműködik az önkormányzat ifjúsággal kapcsolatos döntéseinek előkészítésében, az ifjúságot érintő kérdésekben figyelemmel kíséri az önkormányzat munkáját. A Kerekasztal tagságának bővítése szükséges ifjúsági szervezetekkel. Tevékenységének legjelentősebb területei: • A tagságot alkotó szervezetek ifjúsággal összefüggő tevékenységének megismertetése, összehangolása, koordinációja a hatékonyság növelése érdekében. • Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás civil szerveződésű csoportokkal, klubokkal, helyi vállalkozókkal, ifjúsági feladatokat ellátó (programszervezéssel, ifjúságvédelemmel foglalkozó) és oktatási intézményekkel, kollégiumokkal. • Civil szervezetek munkájának megismertetése. • A Közgyűlés elé kerülő ifjúsággal kapcsolatos előterjesztések véleményezése, javaslatok megfogalmazása. • Bekapcsolódás a városi képzési programokba. • A kortárssegítő hálózat figyelemmel kísérése, támogatása. • A városi gyermek- és ifjúsági rendezvények szervezésében feladatvállalás. • Szakmai tanácskozásokon való részvétel. • Információk továbbítása, ifjúsággal kapcsolatos információs hálózat kiépítése, fenntartása. • Programszervezés, érdekegyeztetés. • A már meglévő programok összehangolása. Felelős: ifjúsági koordinátor, ifjúsági referens. Végrehajtásban közreműködnek: ifjúsági szervezetek, alap és középfokú nevelésioktatási intézmények, diákönkormányzatok, kollégiumok, a tagságot vállaló, fiatalokkal foglalkozó civil és önkormányzati szervezetek, intézmények vezetői, illetékes munkatársai. Határidő: folyamatos.
176
Pénzügyi forrás: Fiatalok döntés-előkészítő folyamatokban való részvétele Intézkedés: •
•
A Városi Diáktanács, és a diákönkormányzatok döntés-előkészítő folyamatokban való részvételének erősítése: o A Városi Diáktanács képviselője továbbra is részt vesz az Emberi Erőforrás Bizottság ülésein tanácskozási joggal, az általuk kijelölt személy állandó meghívást kap. o A Városi Diáktanács továbbra is tagja a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak, részt vesz annak munkájában. Az Egri Ifjúsági Kerekasztal tevékenységén keresztül a tagságban jelenlévő fiatalok véleményezik a bizottságok és a Közgyűlés elé kerülő testületi anyagokat.
Felelős: ifjúsági referens, IFI PONT irodavezető, ifjúsági koordinátor. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete középfokú nevelési-oktatási intézmények, a diákönkormányzatok, Emberi Erőforrás Bizottság, Egri Ifjúsági Kerekasztal Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Nemzetközi kapcsolatok Intézkedés: Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatok terén egri fiatalok nemzetközi diákcsereprogramokon, sportversenyeken, kulturális eseményeken történő részvételénekbiztosítását, szakmai segítségnyújtással támogatja az iskolák közötti cseréklebonyolítását. A kapcsolatok erősítése érdekében a város és intézményei isrendszeresen fogadnak testvérvárosi fiatalokat. Az önkormányzat szorgalmazza és segíti a fiatalok nemzetközi ifjúsági programokba történő bekapcsolódását, a fiatalok önkifejező-erejének erősítését, az ehhez szükségesinformációk biztosítását. Ösztönzi a határ közeli ifjúsági együttműködéseket. Az IFI PONT az Eurodesk hálózat partnerirodája, amelyen keresztül ifjúsági cserékre, ifjúsági kezdeményezésekre, külföldi önkéntes munkavégzésre van lehetőség pályázati kereteken belül. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eurodesk koordinátora, ifjúsági referens, nemzetközi és Európai Uniós projektmenedzser
177 Végrehajtásban közreműködik: a testvérvárosi, nemzetközi ügyintézők Egerben és a testvérvárosokban, Humán Szolgáltatási Iroda. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Nemzetközi kapcsolatok címsoron áll rendelkezésre, valamint pályázati források
Otthonteremtés és családalapítás
A családalapítás és az otthonteremtés időpontjának kitolódása – többek között – az egzisztenciális bizonytalanság problémájához köthető. A város demográfiai helyzetének javítása érdekében vonzóvá kell tenni a fiatalok számára Egert, mint életteret, hogy az elvándorlás ne egyedüli perspektíva legyen önálló életük megalapozásához. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat Intézkedés: A szociális ösztöndíjrendszeraz esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt a pályázaton elnyerhető anyagi támogatás nyújtásával. Feladat: Csatlakozás az oktatásért felelős minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével a 2001/2002. tanév során elindított BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 5 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.)
Lakáscélú támogatások fiataloknak Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvezményes kölcsön formájában támogatást nyújt az Egerben élő, vagy Egerben munkahellyel rendelkező kérelmezők az első lakásuk vásárlásához, építéséhez, valamint a három és többgyermekes családok minőségi lakáscseréjük elősegítéséhez, amennyiben a lakás vásárlására, építésére Eger közigazgatási területén belül kerül sor. A támogatás nem kizárólag a fiataloknak szól,
178 azonban mivel a támogatottak között nagy számban vannak, így ez az intézkedés jelentősen segíti az egri fiatalokat az otthonuk megteremtésében. Feladat: Évente négy alkalommal a beérkezett igények elbírálása, Közgyűlés elé terjesztése, támogatások utalása Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, lakásügyi ügyintéző Határidő: folyamatos Pénzügyi forrás: 20 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.) Garzonházi lakások bérbeadása Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a Felsővárosban található Garzonházban lakhatási lehetőséget biztosít fiataloknak a rendeletben szabályozott feltételek fennállása esetén. A támogatás 40 év alatti fiataloknak szól, akik vállalják lakáscélú előtakarékosság teljesítését. Feladat: Évente 5-6 alkalommal a beérkezett igények elbírálása, Közgyűlés elé terjesztése, támogatások utalása Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, lakásügyi ügyintéző Határidő: folyamatos Pénzügyi forrás: a város bérlakás állományának fenntartásából kb. 25 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.)
Karrier és egzisztencia Ez a fogalomkör szoros kapcsolatban van az otthonteremtés, családalapítás fejezettel, átfedések számtalan területen találhatóak közöttük, azonban a feladatok tekintetében mégis külön kell tárgyalni. A biztos egzisztencia és pozitív jövőkép kialakulásához tudatos karriertervezés kell, amelyhez egy rendszer szükséges, melyben helyet kap a pályaorientációs tanácsadástól kezdve a munkajogi ismeretek bemutatásán keresztül a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatásáig számos terület is. Fiatalok vállalkozóvá válásának segítése Intézkedés:
179 A fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése érdekében az önkormányzat felveszi a kapcsolatot, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, és a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltségével, valamint támogatja azon intézményeket, szervezeteket, akik ennek megvalósításában közreműködnek. A különböző készségek és képességek elsajátítása által, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökről és igénybevételük feltételeiről való tudás birtokában javulni fog a fiatalok érvényesülési esélye vállalkozóként, ezért biztosítani kell számukra a szükséges információkat. Feladat: Képzések, tájékoztatások, előadások szervezése. Felelős: ifjúsági referens, ifjúsági koordinátor Végrehajtásban közreműködik: Heves Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara, Heves Megyei Munkaügyi Központ Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Eger Város ösztöndíjasa pályázat Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az esélyegyenlőség növelése, a tehetséges, szociális szempontból rászoruló egri fiatalok tanulmányainak segítése, a városban való letelepedésének elősegítése céljából ösztöndíj rendszert működtet. Az „Eger Város Ösztöndíjasa” pályázat keretében a középiskolások és a főiskolások támogatása továbbra is fontos cél. Középfokon 10 diák, felsőfokon szintén 10 fő nyerheti el a pályázatot, valamint kiegészítő ösztöndíjban részesülhet 10 felsőfokú tanulmányait folytató fiatal. A kiegészítő ösztöndíjat elnyert fiatal részére egri munkahelyen állást biztosítanak a végzettségének megfelelően. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens Végrehajtásban közreműködik: kereskedelmi és Iparkamara
Humán Szolgáltatási
Iroda,
Heves
Megyei
Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata: 6 000 000 Ft/év (2013. évi költségvetésben szerepel). Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: 2 000 000 Ft/év
180 Szabadidő, sport, szórakozás és kultúrafogyasztás
A fiatalok szabadidejét kitöltő tevékenységek koordinálásához, illetve az ifjúság különböző csoportjai által elindított kezdeményezések támogatásához elengedhetetlen a fiatal társadalom megértése, problémáikra való érzékenység, kérdéseikre pedig az empátia és válaszkészség megléte. A szabadidős – legyen szó akár kulturális, akár sportolási – tevékenységek kérdése a fiatalok életének egyik legfontosabb területe, mellyel kapcsolatban az a feladat, hogy minél szélesebb kör számára biztosítsa a kikapcsolódási, sportolási és kulturálódási lehetőséget, összhangban a városi Sport és a Kulturális Koncepcióval. Táborok, képzések megrendezése Intézkedések: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évente öt alkalommal biztosít a Városi Diáktanács és az Egri Kisdiák Tanács tagjai számára táborozási lehetőséget, melynek során különböző képzésekre, kompetenciafejlesztésekre kerül sor. A táborokban az általános iskolások – többek között – megismerhetik egymás diák-önkormányzati munkáját, jó gyakorlatokat vihetnek az iskolájukba. A középiskolások – számos egyéb mellett – a készségfejlesztő foglalkozásokon túl felkészülnek az aktív városi közéletében való részvételre, megismerik kötelességeiket, jogaikat. A diákönkormányzatoknak, az őket segítő pedagógusoknak képzéseket szervez az önkormányzat a munkájuk segítése érdekében Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, IFI PONT munkatársai Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete, valamennyi alap- és középfokú nevelési-oktatási intézmény, a diáktanácsok, diákönkormányzatok. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 2 100 000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll), az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. IFI MOZI Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az Egerben lakó és/vagy tanuló fiatalok mozilátogatását támogatja. Hetente a meghatározott előadásokra 50 százalékkal kedvezőbb áron vásárolhatnak mozijegyet a város fiataljai. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens
181 Végrehajtásban közreműködik: Agria Film Kft Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 1 500 000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll) Rendezvények Az önkormányzat szorgalmazza, hogy a városban működő közművelődési intézmények éves programtervük összeállításakor hangolják össze gyermek- és ifjúsági programjaikat, illetve a továbbiakban is működjenek együtt a fiataloknak szóló szabadidős programok megvalósításában, ez az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és az Egri Ifjúsági Kerekasztal egyik koordinációs feladata. A városban rendszeres, hagyomány-, és értékteremtő ifjúsági - kisebb és nagyobbrendezvények kerüljenek megszervezésre. Cél a fiatalok füst-, és alkoholmentes délutáni, esti szórakozási lehetőségeinek bővítése. • „Tiszta élvezet” drogprevenciós nap a Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal és a Városi Diáktanáccsal együttműködve; • a Városi Diáktanács minden évben megrendezi a város fiataljainak szóló programokat, így az 1848 méteres emlékfutás, Egri Diákbál, Játék Tanárok Nélkül; • családi (a család tagjait bevonó) rendezvények; • iskolai közösségeket (tanárokat-diákokat) bevonó rendezvények, bemutatók a fiatalok különböző irányú (zenei, irodalmi, képző-, és színházművészeti) művészeti teljesítményének bemutatására; • fogyatékkal élő fiatalokkal, cigány származású és a mélyszegénységben vagy hátrányos helyzetű városrészekben élő, marginalizálódott gyermekekkel és fiatalokkal közös szabadidős programok, rendezvények; • egészséges életmóddal kapcsolatos programok. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a városban élő hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára szervezett szabadidős és prevenciós programok összehangolására; a szabadidős szolgáltatások és a fiatalok összetalálkoztatására, együttműködésbe vonva (igényfeltárás, közös tervezés, programegyeztetés) a korosztállyal foglalkozó városi szervezeteket, intézményeket (pl.: Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda). Erősíteni kell a másodlagos szocializáció színtereit (iskola, nem-formális közösségi terek), melyek fejlesztik társas és egyéni kompetenciáikat és megvédik őket a deviáns karrier felé sodródástól. Meg kell akadályozni a diszkriminációs élethelyzeteket és fel kell lépni a társadalmi kirekesztés ellen (pl. a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a Fiatalok Lendületben Program 2007-2013. programjaiba, önkéntes programokba, ifjúsági cserékbe, helyi kezdeményezésekbe). Figyelmet kell fordítani az ifjúsági korosztály körében a kisebbségekkel, marginalizálódott társadalmi csoportokkal kapcsolatos empatikus, szolidáris, befogadó attitűd fejlesztésére. Felelős: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársai, ifjúsági referens.
182 Végrehajtásban közreműködik: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, Városi Diáktanács, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, valamennyi alap és középfokú nevelési-oktatási intézmény, diák-önkormányzatok, EKMK, civil szervezetek. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll) , az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. Imókői gyermektábor Az önkormányzat továbbra is működteti az Imókő-i gyermektábort, ahol biztosítja az egri ifjúság számára az iskolai foglalkoztatáson kívüli csoportos foglalkozást napközi otthon jelleggel, az erdei iskola tevékenységet és táborok szervezését. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens. Végrehajtásban közreműködik: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye, iskolák mellett működő alapítványok Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll). Szabadidős lehetőségek felmérése Felmérés készül a fiatalok számára az általuk igénybe vehető szabadidős lehetőségekről. Az önkormányzat a felmérés eredményét Eger város honlapján, közösségi portálokon, az IFI PONT honlapján nyilvánosságra hozza és frissíti. Ingyenesen használható közterek, intézményi udvarok helye, használatlanának módja, ideje • Az Egerben működő szabadidős, iskolai időszak utáni tevékenységek 6 kategóriában: 1. sport, 2. turisztika, 3. képzőművészet, kézművesség, 4. előadó művészet, 5. tudományok, 6. egyéb szabadidős tevékenységek (a foglalkozások székhelye, helye, ideje, foglalkoztatott korosztály, szükséges részvételi díj, a foglalkozás vezető neve, elérhetőségei) •
Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, ifjúsági koordinátor. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általános és középiskolák, Egri Városi Sportiskola.
183 Határidő: elkészüléshez: 2013. 06. 30. az adatbázis frissítésére: folyamatos Pénzügyi forrás: Előny pályázat Intézkedés: Az Eger városában működő gyermek- és ifjúsági közösségek tevékenységének segítése, a korosztály közéleti részvételének fejlesztése érdekében évente pályázat kiírására kerül sor, amelyben gyermek- és ifjúsági szervezeteknek, kluboknak, diákönkormányzatoknak szervezett programok, képzések, táborok támogatására, kortárssegítő képzések támogatására nyílik lehetőség. Felelős: Emberi Erőforrás Bizottság, Humán Szolgáltatási iroda vezetője, ifjúsági referens Végrehajtásban közreműködik: Önkormányzat által kiírt pályázatot elnyerő szervezet Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 1.000.000 Ft/év (2013. évi költségvetés tervezetben szerepel).
Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eger Megyei Jogú Város Középtávú Gyermek és Ifjúsági Koncepciójában kiemelt jelentősége van egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda létrehozásának. Az önkormányzat által civil segítséggel 2011-ben létrehozott IFI PONT olyan széles spektrumú, komplex tevékenységkört lát el, amely mind a négy pillérhez köthető. Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda másfél éves működése alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatásaira, az ifjúsági színtérre sokkal nagyobb igény van, mint amit ki tud elégíteni, főként a területi adottságai miatt. Az IFI PONT bővítése szükségessé vált, ezáltal nagyobb létszámú fiatal tudja igénybe venni a különböző tanácsadásokat, valamint nagyobb létszámú képzések, előadások szervezésére is lehetőség nyílik. Intézkedések: Az önkormányzat bővíti az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát, és a fenntartáshoz forrást biztosít a működtető intézmény részére. Az iroda biztosítja a gyermekek és a fiatalok korosztályi sajátosságainak, szükségleteinek megfelelő információk elérhetőségét, biztosítja az országos ifjúsági szolgálat által létrehozott és karbantartott ifjúsági adatbázishoz történő hozzáférés
184 lehetőségét, tevékenysége ellátása során együttműködik az ifjúságspeciális élethelyzetével kapcsolatban tájékoztatási és tanácsadási feladatkörrel rendelkező más intézményekkel, szervezetekkel. Az ifjúsági korosztály élethelyzetével összefüggő jogi, pszichológiai, mentálhigiénés, életvezetési, továbbtanulási, valamint munkaerő-piaci tanácsadást biztosít. Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodához kapcsolható irodarész méretei már lehetővé teszik többek között komolyabb létszámú kortárssegítő képzések, városi szintű egészségfejlesztésről szóló előadások lebonyolítását, az Egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum üléseinek megtartását, és egyéb ifjúsági programok megszervezését. A kialakuló nagyobb közösségi térben egy időben több fiatal elfér. Az iroda a tanácsadó tevékenységét továbbra is alacsony küszöbű szolgáltatásként, mindenki számára nyitott formában, a személyes adatok felvétele és rögzítése nélkül végzi. A közösségi tér helyszíne a Dobó tér 9 sz. alatti, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan. Kialakítása 2013. májustól kezdődik, és várhatóan 2013. júniusban kezdheti meg működését. Az új rész tervezett nyitva tartása az IFI PONT eddigi idejétől kis mértékben eltér: csak a délutáni órákban áll a rendelkezésre 18 óráig. Programoknak megfelelően ez változhat, korábbi nyitással és/vagy későbbi zárással, de szükség szerint hétvégén is igénybe vehető. Feladatok: • Koordináció (szakmai együttműködések erősítése, személyek és szervezetek munkájának összehangolása)
az
ifjúságsegítő
Többcsatornás kommunikáción keresztül kell hatékonyabbá tenni az együttműködést a fiatalok és a szolgáltató intézmények, a médiumok, tartalomszolgáltatók között. A jelenlegi együttműködések, közös programok fenntartásán túl további fejlesztéseket kell elősegíteni a közművelődési szervezetek, a szociális intézmények, az ifjúsági információs pont hálózatának összekapcsolásával, továbbá az internetes szolgáltatások, közösségi hozzáférések biztosításával és fejlesztésével, valamint speciális, a fiatalok igényeit figyelembe vevő adatbázisok létrehozásával. A feladat végrehajtása érdekében az alpontoknak megfelelő 3 mátrix (feladatellátási táblázat) elkészítése szükséges és a megfelelő szervezetek bevonása, a táblázat elkészítésébe és folyamatos kapcsolattartás. Célja az egyes folyamatok leírása, szabályozása, mely választ ad azokra a kérdésekre, hogy mely tevékenységeket ki, mikor hajtja végre és azt, hogyan dokumentálják. A feladat-ellátási táblázat (mátrix) tartalmazza az adott folyamat (-ok) végrehajtásának lépéseit, meghatározza az egyes feladatok tartalmát, a teljesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
185 -
-
-
Diáktanácsadás és pályaorientációhoz kapcsolódó programok összehangolása, együttműködés az intézményekkel (Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Munkaügyi Központ, Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Nemzeti Művelődési Intézmény, Eszterházy Károly Főiskola, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általános- és középiskolák), egri ifjúsági programok összehangolása (EKMK, civil szervezetek, Civil Ház, HÖK, KOMETI, Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont), ifjúságsegítők tevékenységének, programjainak összehangolása (DÖK segítő pedagógusok, GYIV felelősök, KEF, Családsegítő, civil szervezetek, Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont) az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretén belül kialakításra kerülő ifjúsági irodával együttműködés.
• -
Információgyűjtés és szolgáltatás helyi, regionális és országos kulturális programok, rendezvények helyi sportolási lehetőségek, helyi, regionális és országos sportrendezvények helyi, regionális és országos közoktatási és felsőoktatási információk helyi egészségügyi ellátások helyi szociális ellátások helyi hivatalok országos hatáskörű hivatalok, hatóságok helyi és megyei önkormányzatok helyi, regionális és országos olcsó szálláslehetőségek országos utazási és szállás kedvezmények helyi és regionális munkalehetőségek munkanélküli ellátás helyi albérletek helyi, regionális és országos pályázatok helyi és regionális segítő-és krízisellátó helyek ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltató helyek Eurodesk információk
• -
Találkozóhely biztosítása iskola utáni időszakban, találkozó, korrepetáló, leckeíró hely
• Önszerveződő csoportok, klubok befogadása, hely biztosítása A kibővült IFI PONT alkalmas lesz arra, hogy további klubokat fogadjanak be, akik akár heti rendszerességgel tudnak foglalkozásokat tartani. ide tartozik az önkormányzat által működtetett VDT, KDT, KEF, melyek önkéntesei információs ügyeletet látnak el, megállapodás alapján, napi, heti, vagy havi rendszerességgel. Az ügyeletben diákjogi, prevenciós, programszervezéssel kapcsolatos ügyekben kaphatnak információt a fiatalok, vagy ide forduló különböző szervezetek szakemberei. találkozóhelyet biztosít fiatalok által szervezett csoportok részére (pl. anime klub). •
Gyermek és fiatal művészek bemutatkozása
186 -
mini tárlat, péntek esténként fiatal írók, költők, zenészek, énekesek és humoristák bemutatkozása.
• -
Tanácsadás pszichológiai, pályaorientációs, álláskeresési tanácsadás, önismereti, jogi (egyéni és csoportos) foglalkozások, heti rend kialakításával.
• Önkéntesség koordinációja Bővíteni kell a közösségi és önkéntes tevékenységek lehetőségeit. Érdekeltté kell tenni a kulturális, a szociális és a civil szolgáltató intézményeket, szervezeteket az ifjú önkéntesek alkalmazására. Fejleszteni kell az önkormányzati, non-profit és piaci szektorban végezhető önkéntes munka feltételrendszerét, ösztönözni kell az ezekben való részvételét. o Önkéntesek fogadó és önkénteskedni akaró felek regisztrációja és egymáshoz való találásának segítése. o Önkéntes akciók szervezése. o Kortárs-segítés szinten tartása, generálása. • A cigány származású fiatalok jövőképének formálása Az IFI PONT, az önkormányzat, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a RÉV, és az egri közoktatási intézmények meglévő programjaikat egyeztetik a hatékonyabb munka érdekében. Meg kell vizsgálni közös programot kidolgozásának lehetőségét. Ezen program fontos területei a gyökerek, az identitás, a jövőkép, a kultúra, a szabadidő hasznos eltöltése. A program főbb elemei a már sikereket elért hasonló identitású emberek életútjának megismertetése, kiugrási pontok, lehetőségek hatékony feltárása és biztosítása, az erre nyitott családok, fiatalok felkutatása és motiválása, támogató kör kialakítása, pozitív életvitel hangsúlyozása. • Indokolt az alacsonyküszöbű szolgáltatási formák biztonságos működtetése, szolgáltatásbővítése (megkereső programok, lelki segély internetes szolgálat, egyéni- és csoportos konzultációk, alternatívát kínáló projektek). Az iroda működéséről minden évben készüljön tájékoztató, mely kerüljön az érintett bizottságok és a Közgyűlés elé. Felelős: polgármester, Gazdasági Iroda vezetője, Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársai. Végrehajtásban közreműködik: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Iroda, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Heves Megyei Munkaügyi Központ, Nemzeti Művelődési Intézet, Eszterházy Károly Főiskola, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általánosés középiskolák, civil szervezetek, Civil Ház, diákönkormányzatokat segítő pedagógusok, GYIV felelősök, KEF, Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ, Nevelési Tanácsadó.
187
Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 Ft a bővítés költségeire, a fenntartásra a forrás az EKMK költségvetésében 2013-ban rendelkezésre áll), az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. Záró rendelkezések, hatályossági záradék Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza a szükséges önkormányzati döntések előkészítését szolgáló szakmai programot. Az Ifjúsági Cselekvési Terv olyan két évre szóló terv, melynek megvalósításának felelőssége Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűléséé. A végrehajtásban azonban a szakmai irányítói testületek (bizottságok, szakirodák) és civil szervezetek szerepvállalása döntő tényező, mint ahogyan az intézmények feladatvállalása nagyon fontos a végrehajtás folyamatában. Az időben meghozott, megalapozott döntések, az irányítás és végrehajtás szereplőinek egysége nélkül a terv megvalósítása nem képzelhető el. Az Ifjúsági Cselekvési Tervet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 334/2013. (V.23.) számú határozatával fogadta el, mely 2013. június 1-jén lép hatályba. Az Ifjúsági Cselekvési Terv módosítására Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hivatott. Az Ifjúsági Cselekvési Tervben foglaltakat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata honlapján nyilvánosságra hozza. Eger, 2013. május 30. Habis László Polgármester
Dr. Kovács Luca Jegyző
Szavazás: 13 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 334/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város 20132014 évi Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Tervét. Felelős:
Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2014. december 31.
188
1. sz. melléklet
Eger Megyei Jogú Város Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Terve
2013-2014.
189
Ifjúsági Cselekvési Terv alapelvei, együttműködések, pénzügyi eszközök, erőforrások ..................................................................................................................... 170 Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza .................................................................... 170 Együttműködés az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtóival ......................................... 170 Az Ifjúsági Cselekvési Terv az alábbi dokumentumok felhasználásával, figyelembevételével készült el ........................................................................................ 171 Rendeletek, melyek a horizontális szempontok figyelembe véve kiegészítik az Ifjúsági Cselekvési Tervet ................................................................................................ 171 Horizontális szempontok ................................................................................................ 171 A célcsoportra vonatkozóan........................................................................................ 172 A célcsoportot segítőkre vonatkozóan....................................................................... 172 Esélyegyenlőség ............................................................................................................ 172 Részvétel ........................................................................................................................ 173 Környezettudatos szemlélet ........................................................................................ 173 Szubszidiaritás .............................................................................................................. 173 Állampolgárság .............................................................................................................. 174 Információs hálózatok, Egri Kisdiák Tanács, Városi Diáktanács ............................ 174 Egri Ifjúsági Kerekasztal .............................................................................................. 175 Fiatalok döntés-előkészítő folyamatokban való részvétele ..................................... 176 Nemzetközi kapcsolatok ............................................................................................. 176 Otthonteremtés és családalapítás ............................................................................... 177 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ................... 177 Lakáscélú támogatások fiataloknak ........................................................................... 177 Garzonházi lakások bérbeadása ................................................................................. 178 Karrier és egzisztencia.................................................................................................. 178 Fiatalok vállalkozóvá válásának segítése ................................................................... 178 Eger Város ösztöndíjasa pályázat ............................................................................... 179 Szabadidő, sport, szórakozás és kultúrafogyasztás ................................................ 180 Táborok, képzések megrendezése .............................................................................. 180 IFI MOZI........................................................................................................................ 180 Rendezvények ............................................................................................................... 181 Imókői gyermektábor .................................................................................................. 182 Szabadidős lehetőségek felmérése ............................................................................. 182 Előny pályázat ............................................................................................................... 183 Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda ....................................................................... 183 Záró rendelkezések, hatályossági záradék..................................................................... 187
190
Bevezetés:
A cselekvési tervcélja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítsa meg a Nemzeti Ifjúsági Stratégiával összhangban, a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a feladatokra fordítandó összeget.
ÁLTALÁNOS RÉSZ Ifjúsági Cselekvési Terv alapelvei, együttműködések, pénzügyi eszközök, erőforrások Az ifjúsági koncepció végrehajtása érdekében az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata két éves időtartamra szóló helyi Ifjúsági Cselekvési Tervet alkot. Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza 5.
A cselekvési terv időszakának konkrét céljait, amelyek hozzájárulnak a koncepcióban megfogalmazott célkitűzések eléréséhez.
6.
Az önkormányzat által a koncepció végrehajtására indított projektek, tevékenységek, a fiatalok részére nyújtott szolgáltatások kialakításával és fejlesztésével kapcsolatos intézkedéseket.
7.
Az intézkedések határidejét, felelőseit, valamint a megvalósításban résztvevő intézményeket, és szervezeteket.
8.
A projektek, tevékenységek, szolgáltatások fejlesztésére és működtetésére fordítandó pénzügyi forrásokat.
A cselekvési tervet az önkormányzat a fiatalokkal, valamint a fiatalokkal foglalkozó szervezetekkel széles körben egyeztette, és biztosította a fiatalok részvételét az előkészítés és a döntéshozatal folyamatában. Együttműködés az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtóival Az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek és szolgáltatások kialakításában, fenntartásában, valamint működtetésében együttműködhetnek: •
Az önkormányzat; a helyi kisebbségi önkormányzatok; ezek költségvetési szervei és intézményei; önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok.
191
• •
•
Területi és helyi közigazgatási, köznevelési, kormányzati szervek, ezek intézményei Non-profit szervezetek: alapítvány; egyesület; közhasznú társaság; egyház, egyházi intézmény; köztestület; kamara, és egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet. Fiatalok jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei, csoportjai
Az Ifjúsági Cselekvési Terv az alábbi dokumentumok felhasználásával, figyelembevételével készült el • • • •
Eger Város 2010-ben készült Ifjúsági Helyzetelemzése Eger Megyei Jogú Város Középtávú Gyermek- és Ifjúsági Koncepciója, mely 2011. április 1-jén lépett hatályba a 2011-2012.évre szóló Eger Megyei Jogú Város Ifjúsági Cselekvési Terve Az Új Nemzedék Jövőjéért Program, a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja
Rendeletek, melyek a horizontális szempontok figyelembe véve kiegészítik az Ifjúsági Cselekvési Tervet Az alábbi dokumentumokban található intézkedéseket az ifjúsági cselekvési terv nem kívánja duplikálni, meglétükre hivatkozik. A meglévő intézkedési tervek ifjúsággal kapcsolatos rendelkezéseit és végrehajtását az ifjúsági ügyekben eljáró iroda, az ifjúsági referens és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársa figyelemmel követi, szükség esetén felhívja a szakirodák az együttműködő szervezetek és munkatársak figyelmét tennivalókra, koordinációs lehetőségekre. A rendeletek így kiegészítik, erősítik egymás hatását. Ezek alapján a fiatalok sport és tanulmányi eredményeinek elismeréséről, jutalmazásáról, az esélyegyenlőség biztosításának szabályozásáról az önkormányzat gondoskodik. • • • • • • • • • • • •
Eger Megyei Jogú Város feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési terve Eger Megyei Jogú Város Települési Környezetvédelmi Programja Közoktatási Esélyegyenlőségi terv 2010. az “Eger Város Ösztöndíjasa” cím alapításáról „Eger Megyei Jogú Város jó tanulója, jó sportolója” elismerő cím Eger Város kötelező közművelődési és kulturális feladatairól A lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről A személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátásokról és azok térítési díjairól Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának szabályairól Eger Megyei Jogú Város sporttámogatási rendszeréről. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról Városi Drogstratégia.
192 Horizontális szempontok Az ifjúsági koncepció végrehajtása során érvényesíteni kell az itt meghatározott horizontális szempontokat, értékeket és alapelveket. A horizontális szempontoknak meg kell jelennie a cselekvési terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek minden szakaszában: a tervezésben, a megvalósításban és az értékelésben egyaránt. A célcsoportra vonatkozóan • • • • • •
A fiatalok képessé tevése az önálló egzisztenciájuk megteremtéséhez. Egyéni boldogulásuk, családalapításuk, otthonteremtésük elősegítése. A célcsoportba tartozók társadalmi szerepvállalásának, aktív állampolgárságának elősegítése, ösztönzése. Az ifjúsági korosztály társadalmi és egyéni felelősségének és tudatosságának fejlesztése, integrációjának segítése, közösségeik fejlesztése. Biztosítani kell a versenyképes tudást és az önálló élethez szükséges kompetenciák fejlesztését. Hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolai és munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítése. A társadalmi mobilitás lehetőségeinek bővítése.
Célunk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a fiatalok jogaikat érvényesítő, kötelezettségeiket teljesítő, az emberi jogokat tiszteletben tartó, a nemzeti hagyományokat ismerő és ápoló, ugyanakkor a más népek kultúráját elfogadó, befogadó és nyitott, a világban eligazodni tudó felnőtté váljanak, akik felelősséget vállalnak magukért, szűkebb és tágabb környezetükért, hazájukért. A célcsoportot segítőkre vonatkozóan • • • •
• • •
Hatékonyabb kommunikáció kialakítása a szektorok és szakmai ágazatok között az ifjúsági feladatok ellátásában. A koordinációs tevékenységek erősítése. Többcsatornás kommunikáció folytatása. A célcsoport és az őket segítők kommunikációjának elkülönítésével, a változatosságok figyelembevételével. Az ifjúsági szolgáltatások elérhetőségének, hozzáférhetőségének biztosítása a célcsoport számára lakóhelytől függetlenül. Hatékonyabb erőforrás-gazdálkodás feltételeinek megteremtése. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek működésének stabilizálása, a hatékonyabb működés elősegítése. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek bevonása a közfeladatok ellátásába. Az ifjúsági feladatokat ellátó szervezetek egymás közötti együttműködésének erősítése. Szakmai-módszertani támogatás biztosítása a városban ifjúsági feladatokat felvállaló, ifjúsági szolgáltatásokat biztosító intézmények, civil szervezetek és vállalkozások részére.
Esélyegyenlőség
193 Az esélyegyenlőség legáltalánosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a társadalom minden tagjának lehetősége van arra, hogy kedvező társadalmi pozíciókat érjen el, és képességei, értékei, szándékai alapján saját döntésével (ne külső kényszerből) határozza meg saját sorsát. Az Ifjúsági Cselekvési Terv végrehajtása során az esélyegyenlőség érvényesítése azt jelenti, hogy: • a képességek kibontakoztatása kapjon az eddigieknél szélesebb teret • a feltételek egyenlőségének a biztosítása: minden fiatal megkülönböztetés nélkül hozzáférhessen a létrehozott szolgáltatásokhoz, bekapcsolódhasson a különböző tevékenységekbe • a bánásmódok egyenlőségének biztosítása: a szolgáltatásokat, tevékenységeket diszkrimináció-mentesen kell biztosítani, és ahol, amikor lehetséges, hozzá kell járulni az előítéletek csökkentéséhez • a szolgáltatások, programok közvetlen, vagy közvetett módon járuljanak hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez. Részvétel A fiatalok részvételét biztosítani kell a cselekvési terv végrehajtását szolgáló projektek, tevékenységek minden szakaszában: a tervezésben, a megvalósításban és az értékelésben egyaránt. Környezettudatos szemlélet Globálisan elmondható, hogy környezetünk rombolása, az erőforrások felélése már a jövő generációk és a köröttünk lévő élővilág túlélési esélyeit fenyegeti. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket. A fenntartható fejlődésnek ezért három, egyenrangú pillére a gazdaság, társadalom és a környezet harmonikus fejlesztése. A fiatalok, a jövő generációk környezettudatos szemléletének elmélyítése érdekében az ifjúsági koncepció végrehajtása során is - elsősorban nevelő és preventív célzattal - a következőket kell figyelembe venni környezetünk fenntarthatóságával kapcsolatban: • a környezetünk követelményeinek elfogadása és megtartása • az emberi szükségleteink kielégítése és a megfelelő környezeti állapot között egyensúlyt kell biztosítani • a természeti erőforrásaink fenntartható használata • a meglévő értékeink védelme és megőrzése • a hosszú távon egészséges környezetünk biztosítása. Szubszidiaritás
194 Az ifjúsági koncepció érvényesítése során érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. Az önkormányzat részt vesz és alapvető felelősséget vállal a koncepció végrehajtásáért, de a konkrét végrehajtását azon a szinten és azzal a szereplővel kell megszervezni, ahol: • az érintettek és érdekeltek leginkább jelen vannak • a legtöbb információ áll a rendelkezésre • az adott feladat végrehajtására kompetenciával, személyi, tárgyi és anyagi eszközökkel rendelkeznek. INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK
Az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Középtávú Gyermek és Ifjúsági Koncepciója mentén meghatározott ifjúsági feladatok és a hozzájuk kapcsolódó konkrét intézkedések az Új Nemzedék Jövőjéért Program alapján négy fogalomkörbe csoportosíthatóak. Állampolgárság Mind az egyén, mind pedig a társadalom egészének érdeke, hogy a fiatalok pontos ismeretekkel rendelkezzenek arról a világról, társadalomról, amelyben élnek. Az ifjúsági életszakasz sikerességének kulcskérdése, hogy az adott fiatal mennyire ismeri fel és használja az állampolgársághoz kötötten őt szolgáló, vagy tőle aktivitást elváró intézményeket, a jogait és kötelezettségeit. Az aktív állampolgárság bemutatásának része az emberi és állampolgári jogok megismertetése, a hazaszeretet, a hazafiasság gondolatának elültetése, valamint a társadalmi felelősségvállalásra, a társadalmi szolidaritásra nevelés. Információs hálózatok, Egri Kisdiák Tanács, Városi Diáktanács Intézkedés: Ifjúsági információs hálózatok jönnek létre, működnek és folyamatosan fejlődnek. Az információs hálózat a különböző információs eszközök és csatornák összekapcsolt rendszere, amelyben a fiatalok között megvalósul az általános információterjesztés, biztosítja a fiatalok közötti információcserét és a fiatalok véleményének megismerését az őket érintő témákban, kérdésekben. Létrejön, megvalósul, folytatódik: • Eger Megyei Jogú Város hivatalos portálján belül a Városi Diáktanács, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum oldala, valamint elérhető szabadidős tevékenységekről adatbázis, • városi ifjúsági újság (DÉR: Diákélet Részletekben) Feladat: A diákbizottságok, diákönkormányzatok erősítése anyagi, tárgyi és morális szempontból. A Városi Diáktanács és az Egri Kisdiák Tanács működtetése, infrastruktúrával felszerelt iroda biztosítása az Ifjúsági Információs és Tanácsadó
195 Irodában. A szervezetek működéséről minden évben készüljön tájékoztató, mely kerüljön az érintett bizottságok és a Közgyűlés elé. Felelős: ifjúsági referens, IFI PONT munkatársai. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete, valamennyi alap és középfokú nevelési-oktatási intézmény, a diákönkormányzatok, EKMK. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 650 000Ft/év (2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll). Egri Ifjúsági Kerekasztal Intézkedés: Fontos szerep hárul a megalakult EgriIfjúsági Kerekasztalra, mely véleményezi a helyi ifjúsági cselekvési tervet, közreműködik az önkormányzat ifjúsággal kapcsolatos döntéseinek előkészítésében, az ifjúságot érintő kérdésekben figyelemmel kíséri az önkormányzat munkáját. A Kerekasztal tagságának bővítése szükséges ifjúsági szervezetekkel. Tevékenységének legjelentősebb területei: • A tagságot alkotó szervezetek ifjúsággal összefüggő tevékenységének megismertetése, összehangolása, koordinációja a hatékonyság növelése érdekében. • Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás civil szerveződésű csoportokkal, klubokkal, helyi vállalkozókkal, ifjúsági feladatokat ellátó (programszervezéssel, ifjúságvédelemmel foglalkozó) és oktatási intézményekkel, kollégiumokkal. • Civil szervezetek munkájának megismertetése. • A Közgyűlés elé kerülő ifjúsággal kapcsolatos előterjesztések véleményezése, javaslatok megfogalmazása. • Bekapcsolódás a városi képzési programokba. • A kortárssegítő hálózat figyelemmel kísérése, támogatása. • A városi gyermek- és ifjúsági rendezvények szervezésében feladatvállalás. • Szakmai tanácskozásokon való részvétel. • Információk továbbítása, ifjúsággal kapcsolatos információs hálózat kiépítése, fenntartása. • Programszervezés, érdekegyeztetés. • A már meglévő programok összehangolása. Felelős: ifjúsági koordinátor, ifjúsági referens. Végrehajtásban közreműködnek: ifjúsági szervezetek, alap és középfokú nevelésioktatási intézmények, diákönkormányzatok, kollégiumok, a tagságot vállaló,
196 fiatalokkal foglalkozó civil és önkormányzati szervezetek, intézmények vezetői, illetékes munkatársai. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Fiatalok döntés-előkészítő folyamatokban való részvétele Intézkedés: •
•
A Városi Diáktanács, és a diákönkormányzatok döntés-előkészítő folyamatokban való részvételének erősítése: o A Városi Diáktanács képviselője továbbra is részt vesz az Emberi Erőforrás Bizottság ülésein tanácskozási joggal, az általuk kijelölt személy állandó meghívást kap. o A Városi Diáktanács továbbra is tagja a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak, részt vesz annak munkájában. Az Egri Ifjúsági Kerekasztal tevékenységén keresztül a tagságban jelenlévő fiatalok véleményezik a bizottságok és a Közgyűlés elé kerülő testületi anyagokat.
Felelős: ifjúsági referens, IFI PONT irodavezető, ifjúsági koordinátor. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete középfokú nevelési-oktatási intézmények, a diákönkormányzatok, Emberi Erőforrás Bizottság, Egri Ifjúsági Kerekasztal Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Nemzetközi kapcsolatok Intézkedés: Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatok terén egri fiatalok nemzetközi diákcsereprogramokon, sportversenyeken, kulturális eseményeken történő részvételének biztosítását, szakmai segítségnyújtással támogatja az iskolák közötti cserék lebonyolítását. A kapcsolatok erősítése érdekében a város és intézményei is rendszeresen fogadnak testvérvárosi fiatalokat. Az önkormányzat szorgalmazza és segíti a fiatalok nemzetközi ifjúsági programokba történő bekapcsolódását, a fiatalok önkifejező-erejének erősítését, az ehhez szükséges információk biztosítását. Ösztönzi a határ közeli ifjúsági együttműködéseket. Az IFI PONT az Eurodesk hálózat partnerirodája, amelyen keresztül ifjúsági cserékre, ifjúsági kezdeményezésekre, külföldi önkéntes munkavégzésre van lehetőség pályázati kereteken belül.
197 Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eurodesk koordinátora, ifjúsági referens, nemzetközi és Európai Uniós projektmenedzser Végrehajtásban közreműködik: a testvérvárosi, nemzetközi ügyintézők Egerben és a testvérvárosokban, Humán Szolgáltatási Iroda. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Nemzetközi kapcsolatok címsoron áll rendelkezésre, valamint pályázati források
Otthonteremtés és családalapítás
A családalapítás és az otthonteremtés időpontjának kitolódása – többek között – az egzisztenciális bizonytalanság problémájához köthető. A város demográfiai helyzetének javítása érdekében vonzóvá kell tenni a fiatalok számára Egert, mint életteret, hogy az elvándorlás ne egyedüli perspektíva legyen önálló életük megalapozásához. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat Intézkedés: A szociális ösztöndíj rendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt a pályázaton elnyerhető anyagi támogatás nyújtásával. Feladat: Csatlakozás az oktatásért felelős minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével a 2001/2002. tanév során elindított BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 5 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.) Lakáscélú támogatások fiataloknak Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvezményes kölcsön formájában támogatást nyújt az Egerben élő, vagy Egerben munkahellyel rendelkező kérelmezők az első lakásuk vásárlásához, építéséhez, valamint a három és többgyermekes családok
198 minőségi lakáscseréjük elősegítéséhez, amennyiben a lakás vásárlására, építésére Eger közigazgatási területén belül kerül sor. A támogatás nem kizárólag a fiataloknak szól, azonban mivel a támogatottak között nagy számban vannak, így ez az intézkedés jelentősen segíti az egri fiatalokat az otthonuk megteremtésében. Feladat: Évente négy alkalommal a beérkezett igények elbírálása, Közgyűlés elé terjesztése, támogatások utalása Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, lakásügyi ügyintéző Határidő: folyamatos Pénzügyi forrás: 20 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.) Garzonházi lakások bérbeadása Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a Felsővárosban található Garzonházban lakhatási lehetőséget biztosít fiataloknak a rendeletben szabályozott feltételek fennállása esetén. A támogatás 40 év alatti fiataloknak szól, akik vállalják lakáscélú előtakarékosság teljesítését. Feladat: Évente 5-6 alkalommal a beérkezett igények elbírálása, Közgyűlés elé terjesztése, támogatások utalása Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, lakásügyi ügyintéző Határidő: folyamatos Pénzügyi forrás: a város bérlakás állományának fenntartásából kb. 25 000 000 Ft/év (2013-as költségvetésben rendelkezésre áll.) Karrier és egzisztencia Ez a fogalomkör szoros kapcsolatban van az otthonteremtés, családalapítás fejezettel, átfedések számtalan területen találhatóak közöttük, azonban a feladatok tekintetében mégis külön kell tárgyalni. A biztos egzisztencia és pozitív jövőkép kialakulásához tudatos karriertervezés kell, amelyhez egy rendszer szükséges, melyben helyet kap a pályaorientációs tanácsadástól kezdve a munkajogi ismeretek bemutatásán keresztül a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatásáig számos terület is. Fiatalok vállalkozóvá válásának segítése Intézkedés:
199 A fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése érdekében az önkormányzat felveszi a kapcsolatot, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, és a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltségével, valamint támogatja azon intézményeket, szervezeteket, akik ennek megvalósításában közreműködnek. A különböző készségek és képességek elsajátítása által, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökről és igénybevételük feltételeiről való tudás birtokában javulni fog a fiatalok érvényesülési esélye vállalkozóként, ezért biztosítani kell számukra a szükséges információkat. Feladat: Képzések, tájékoztatások, előadások szervezése. Felelős: ifjúsági referens, ifjúsági koordinátor Végrehajtásban közreműködik: Heves Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara, Heves Megyei Munkaügyi Központ Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: Eger Város ösztöndíjasa pályázat Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az esélyegyenlőség növelése, a tehetséges, szociális szempontból rászoruló egri fiatalok tanulmányainak segítése, a városban való letelepedésének elősegítése céljából ösztöndíj rendszert működtet. Az „Eger Város Ösztöndíjasa” pályázat keretében a középiskolások és a főiskolások támogatása továbbra is fontos cél. Középfokon 10 diák, felsőfokon szintén 10 fő nyerheti el a pályázatot, valamint kiegészítő ösztöndíjban részesülhet 10 felsőfokú tanulmányait folytató fiatal. A kiegészítő ösztöndíjat elnyert fiatal részére egri munkahelyen állást biztosítanak a végzettségének megfelelően. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens Végrehajtásban közreműködik: kereskedelmi és Iparkamara
Humán Szolgáltatási
Iroda,
Heves
Megyei
Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata: 6 000 000 Ft/év (2013. évi költségvetésben szerepel). Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: 2 000 000 Ft/év
200 Szabadidő, sport, szórakozás és kultúrafogyasztás
A fiatalok szabadidejét kitöltő tevékenységek koordinálásához, illetve az ifjúság különböző csoportjai által elindított kezdeményezések támogatásához elengedhetetlen a fiatal társadalom megértése, problémáikra való érzékenység, kérdéseikre pedig az empátia és válaszkészség megléte. A szabadidős – legyen szó akár kulturális, akár sportolási – tevékenységek kérdése a fiatalok életének egyik legfontosabb területe, mellyel kapcsolatban az a feladat, hogy minél szélesebb kör számára biztosítsa a kikapcsolódási, sportolási és kulturálódási lehetőséget, összhangban a városi Sport és a Kulturális Koncepcióval. Táborok, képzések megrendezése Intézkedések: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évente öt alkalommal biztosít a Városi Diáktanács és az Egri Kisdiák Tanács tagjai számára táborozási lehetőséget, melynek során különböző képzésekre, kompetenciafejlesztésekre kerül sor. A táborokban az általános iskolások – többek között – megismerhetik egymás diák-önkormányzati munkáját, jó gyakorlatokat vihetnek az iskolájukba. A középiskolások – számos egyéb mellett – a készségfejlesztő foglalkozásokon túl felkészülnek az aktív városi közéletében való részvételre, megismerik kötelességeiket, jogaikat. A diákönkormányzatoknak, az őket segítő pedagógusoknak képzéseket szervez az önkormányzat a munkájuk segítése érdekében Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, IFI PONT munkatársai Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete, valamennyi alap- és középfokú nevelési-oktatási intézmény, a diáktanácsok, diákönkormányzatok. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 2 100 000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll), az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. IFI MOZI Intézkedés: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az Egerben lakó és/vagy tanuló fiatalok mozilátogatását támogatja. Hetente a meghatározott előadásokra 50 százalékkal kedvezőbb áron vásárolhatnak mozijegyet a város fiataljai. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens
201 Végrehajtásban közreműködik: Agria Film Kft Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 1 500 000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll) Rendezvények Az önkormányzat szorgalmazza, hogy a városban működő közművelődési intézmények éves programtervük összeállításakor hangolják össze gyermek- és ifjúsági programjaikat, illetve a továbbiakban is működjenek együtt a fiataloknak szóló szabadidős programok megvalósításában, ez az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és az Egri Ifjúsági Kerekasztal egyik koordinációs feladata. A városban rendszeres, hagyomány-, és értékteremtő ifjúsági - kisebb és nagyobbrendezvények kerüljenek megszervezésre. Cél a fiatalok füst-, és alkoholmentes délutáni, esti szórakozási lehetőségeinek bővítése. • „Tiszta élvezet” drogprevenciós nap a Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal és a Városi Diáktanáccsal együttműködve; • a Városi Diáktanács minden évben megrendezi a város fiataljainak szóló programokat, így az 1848 méteres emlékfutás, Egri Diákbál, Játék Tanárok Nélkül; • családi (a család tagjait bevonó) rendezvények; • iskolai közösségeket (tanárokat-diákokat) bevonó rendezvények, bemutatók a fiatalok különböző irányú (zenei, irodalmi, képző-, és színházművészeti) művészeti teljesítményének bemutatására; • fogyatékkal élő fiatalokkal, cigány származású és a mélyszegénységben vagy hátrányos helyzetű városrészekben élő, marginalizálódott gyermekekkel és fiatalokkal közös szabadidős programok, rendezvények; • egészséges életmóddal kapcsolatos programok. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a városban élő hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára szervezett szabadidős és prevenciós programok összehangolására; a szabadidős szolgáltatások és a fiatalok összetalálkoztatására, együttműködésbe vonva (igényfeltárás, közös tervezés, programegyeztetés) a korosztállyal foglalkozó városi szervezeteket, intézményeket (pl.: Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda). Erősíteni kell a másodlagos szocializáció színtereit (iskola, nem-formális közösségi terek), melyek fejlesztik társas és egyéni kompetenciáikat és megvédik őket a deviáns karrier felé sodródástól. Meg kell akadályozni a diszkriminációs élethelyzeteket és fel kell lépni a társadalmi kirekesztés ellen (pl. a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a Fiatalok Lendületben Program 2007-2013. programjaiba, önkéntes programokba, ifjúsági cserékbe, helyi kezdeményezésekbe). Figyelmet kell fordítani az ifjúsági korosztály körében a kisebbségekkel, marginalizálódott társadalmi csoportokkal kapcsolatos empatikus, szolidáris, befogadó attitűd fejlesztésére. Felelős: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársai, ifjúsági referens.
202 Végrehajtásban közreműködik: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, Városi Diáktanács, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, valamennyi alap és középfokú nevelési-oktatási intézmény, diák-önkormányzatok, EKMK, civil szervezetek. Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll) , az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. Imókői gyermektábor Az önkormányzat továbbra is működteti az Imókő-i gyermektábort, ahol biztosítja az egri ifjúság számára az iskolai foglalkoztatáson kívüli csoportos foglalkozást napközi otthon jelleggel, az erdei iskola tevékenységet és táborok szervezését. Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, Gazdasági Iroda vezetője, ifjúsági referens. Végrehajtásban közreműködik: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye, iskolák mellett működő alapítványok Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 forint/év(2013. évi költségvetésben rendelkezésre áll). Szabadidős lehetőségek felmérése Felmérés készül a fiatalok számára az általuk igénybe vehető szabadidős lehetőségekről. Az önkormányzat a felmérés eredményét Eger város honlapján, közösségi portálokon, az IFI PONT honlapján nyilvánosságra hozza és frissíti. Ingyenesen használható közterek, intézményi udvarok helye, használatlanának módja, ideje • Az Egerben működő szabadidős, iskolai időszak utáni tevékenységek 6 kategóriában: 1. sport, 2. turisztika, 3. képzőművészet, kézművesség, 4. előadó művészet, 5. tudományok, 6. egyéb szabadidős tevékenységek (a foglalkozások székhelye, helye, ideje, foglalkoztatott korosztály, szükséges részvételi díj, a foglalkozás vezető neve, elérhetőségei) •
Felelős: Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, ifjúsági koordinátor. Végrehajtásban közreműködik: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általános és középiskolák, Egri Városi Sportiskola.
203 Határidő: elkészüléshez: 2013. 06. 30. az adatbázis frissítésére: folyamatos Pénzügyi forrás: Előny pályázat Intézkedés: Az Eger városában működő gyermek- és ifjúsági közösségek tevékenységének segítése, a korosztály közéleti részvételének fejlesztése érdekében évente pályázat kiírására kerül sor, amelyben gyermek- és ifjúsági szervezeteknek, kluboknak, diákönkormányzatoknak szervezett programok, képzések, táborok támogatására, kortárssegítő képzések támogatására nyílik lehetőség. Felelős: Emberi Erőforrás Bizottság, Humán Szolgáltatási iroda vezetője, ifjúsági referens Végrehajtásban közreműködik: Önkormányzat által kiírt pályázatot elnyerő szervezet Határidő: 2014. december 31. Pénzügyi forrás: 1.000.000 Ft/év (2013. évi költségvetés tervezetben szerepel).
Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eger Megyei Jogú Város Középtávú Gyermek és Ifjúsági Koncepciójában kiemelt jelentősége van egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda létrehozásának. Az önkormányzat által civil segítséggel 2011-ben létrehozott IFI PONT olyan széles spektrumú, komplex tevékenységkört lát el, amely mind a négy pillérhez köthető. Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda másfél éves működése alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatásaira, az ifjúsági színtérre sokkal nagyobb igény van, mint amit ki tud elégíteni, főként a területi adottságai miatt. Az IFI PONT bővítése szükségessé vált, ezáltal nagyobb létszámú fiatal tudja igénybe venni a különböző tanácsadásokat, valamint nagyobb létszámú képzések, előadások szervezésére is lehetőség nyílik. Intézkedések: Az önkormányzat bővíti az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát, és a fenntartáshoz forrást biztosít a működtető intézmény részére. Az iroda biztosítja a gyermekek és a fiatalok korosztályi sajátosságainak, szükségleteinek megfelelő információk elérhetőségét, biztosítja az országos ifjúsági szolgálat által létrehozott és karbantartott ifjúsági adatbázishoz történő hozzáférés
204 lehetőségét, tevékenysége ellátása során együttműködik az ifjúságspeciális élethelyzetével kapcsolatban tájékoztatási és tanácsadási feladatkörrel rendelkező más intézményekkel, szervezetekkel. Az ifjúsági korosztály élethelyzetével összefüggő jogi, pszichológiai, mentálhigiénés, életvezetési, továbbtanulási, valamint munkaerő-piaci tanácsadást biztosít. Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodához kapcsolható irodarész méretei már lehetővé teszik többek között komolyabb létszámú kortárssegítő képzések, városi szintű egészségfejlesztésről szóló előadások lebonyolítását, az Egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum üléseinek megtartását, és egyéb ifjúsági programok megszervezését. A kialakuló nagyobb közösségi térben egy időben több fiatal elfér. Az iroda a tanácsadó tevékenységét továbbra is alacsony küszöbű szolgáltatásként, mindenki számára nyitott formában, a személyes adatok felvétele és rögzítése nélkül végzi. A közösségi tér helyszíne a Dobó tér 9 sz. alatti, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan. Kialakítása 2013. májustól kezdődik, és várhatóan 2013. júniusban kezdheti meg működését. Az új rész tervezett nyitva tartása az IFI PONT eddigi idejétől kis mértékben eltér: csak a délutáni órákban áll a rendelkezésre 18 óráig. Programoknak megfelelően ez változhat, korábbi nyitással és/vagy későbbi zárással, de szükség szerint hétvégén is igénybe vehető. Feladatok: • Koordináció (szakmai együttműködések erősítése, személyek és szervezetek munkájának összehangolása)
az
ifjúságsegítő
Többcsatornás kommunikáción keresztül kell hatékonyabbá tenni az együttműködést a fiatalok és a szolgáltató intézmények, a médiumok, tartalomszolgáltatók között. A jelenlegi együttműködések, közös programok fenntartásán túl további fejlesztéseket kell elősegíteni a közművelődési szervezetek, a szociális intézmények, az ifjúsági információs pont hálózatának összekapcsolásával, továbbá az internetes szolgáltatások, közösségi hozzáférések biztosításával és fejlesztésével, valamint speciális, a fiatalok igényeit figyelembe vevő adatbázisok létrehozásával. A feladat végrehajtása érdekében az alpontoknak megfelelő 3 mátrix (feladat ellátási táblázat) elkészítése szükséges és a megfelelő szervezetek bevonása, a táblázat elkészítésébe és folyamatos kapcsolattartás. Célja az egyes folyamatok leírása, szabályozása, mely választ ad azokra a kérdésekre, hogy mely tevékenységeket ki, mikor hajtja végre és azt, hogyan dokumentálják. A feladat-ellátási táblázat (mátrix) tartalmazza az adott folyamat (-ok) végrehajtásának lépéseit, meghatározza az egyes feladatok tartalmát, a teljesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
205 -
-
-
Diáktanácsadás és pályaorientációhoz kapcsolódó programok összehangolása, együttműködés az intézményekkel (Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Munkaügyi Központ, Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Nemzeti Művelődési Intézmény, Eszterházy Károly Főiskola, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általános- és középiskolák), egri ifjúsági programok összehangolása (EKMK, civil szervezetek, Civil Ház, HÖK, KOMETI, Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont), ifjúságsegítők tevékenységének, programjainak összehangolása (DÖK segítő pedagógusok, GYIV felelősök, KEF, Családsegítő, civil szervezetek, Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont) az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretén belül kialakításra kerülő ifjúsági irodával együttműködés.
• -
Információgyűjtés és szolgáltatás helyi, regionális és országos kulturális programok, rendezvények helyi sportolási lehetőségek, helyi, regionális és országos sportrendezvények helyi, regionális és országos közoktatási és felsőoktatási információk helyi egészségügyi ellátások helyi szociális ellátások helyi hivatalok országos hatáskörű hivatalok, hatóságok helyi és megyei önkormányzatok helyi, regionális és országos olcsó szálláslehetőségek országos utazási és szállás kedvezmények helyi és regionális munkalehetőségek munkanélküli ellátás helyi albérletek helyi, regionális és országos pályázatok helyi és regionális segítő-és krízisellátó helyek ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltató helyek Eurodesk információk
• -
Találkozóhely biztosítása iskola utáni időszakban, találkozó, korrepetáló, leckeíró hely
• Önszerveződő csoportok, klubok befogadása, hely biztosítása A kibővült IFI PONT alkalmas lesz arra, hogy további klubokat fogadjanak be, akik akár heti rendszerességgel tudnak foglalkozásokat tartani. ide tartozik az önkormányzat által működtetett VDT, KDT, KEF, melyek önkéntesei információs ügyeletet látnak el, megállapodás alapján, napi, heti, vagy havi rendszerességgel. Az ügyeletben diákjogi, prevenciós, programszervezéssel kapcsolatos ügyekben kaphatnak információt a fiatalok, vagy ide forduló különböző szervezetek szakemberei. találkozóhelyet biztosít fiatalok által szervezett csoportok részére (pl. anime klub). •
Gyermek és fiatal művészek bemutatkozása
206 -
mini tárlat, péntek esténként fiatal írók, költők, zenészek, énekesek és humoristák bemutatkozása.
• -
Tanácsadás pszichológiai, pályaorientációs, álláskeresési tanácsadás, önismereti, jogi (egyéni és csoportos) foglalkozások, heti rend kialakításával.
• Önkéntesség koordinációja Bővíteni kell a közösségi és önkéntes tevékenységek lehetőségeit. Érdekeltté kell tenni a kulturális, a szociális és a civil szolgáltató intézményeket, szervezeteket az ifjú önkéntesek alkalmazására. Fejleszteni kell az önkormányzati, non-profit és piaci szektorban végezhető önkéntes munka feltételrendszerét, ösztönözni kell az ezekben való részvételét. o Önkéntesek fogadó és önkénteskedni akaró felek regisztrációja és egymáshoz való találásának segítése. o Önkéntes akciók szervezése. o Kortárs-segítés szinten tartása, generálása. • A cigány származású fiatalok jövőképének formálása Az IFI PONT, az önkormányzat, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a RÉV, és az egri közoktatási intézmények meglévő programjaikat egyeztetik a hatékonyabb munka érdekében. Meg kell vizsgálni közös programot kidolgozásának lehetőségét. Ezen program fontos területei a gyökerek, az identitás, a jövőkép, a kultúra, a szabadidő hasznos eltöltése. A program főbb elemei a már sikereket elért hasonló identitású emberek életútjának megismertetése, kiugrási pontok, lehetőségek hatékony feltárása és biztosítása, az erre nyitott családok, fiatalok felkutatása és motiválása, támogató kör kialakítása, pozitív életvitel hangsúlyozása. • Indokolt az alacsonyküszöbű szolgáltatási formák biztonságos működtetése, szolgáltatásbővítése (megkereső programok, lelki segély internetes szolgálat, egyéni- és csoportos konzultációk, alternatívát kínáló projektek). Az iroda működéséről minden évben készüljön tájékoztató, mely kerüljön az érintett bizottságok és a Közgyűlés elé. Felelős: polgármester, Gazdasági Iroda vezetője, Humán Szolgáltatási Iroda vezetője, ifjúsági referens, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársai. Végrehajtásban közreműködik: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Iroda, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Heves Megyei Munkaügyi Központ, Nemzeti Művelődési Intézet, Eszterházy Károly Főiskola, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerület, általánosés középiskolák, civil szervezetek, Civil Ház, diákönkormányzatokat segítő pedagógusok, GYIV felelősök, KEF, Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ, Nevelési Tanácsadó.
207
Határidő: folyamatos. Pénzügyi forrás: 1.500.000 Ft a bővítés költségeire, a fenntartásra a forrás az EKMK költségvetésében 2013-ban rendelkezésre áll), az önkormányzat és civil szervezetek által benyújtott pályázati források. Záró rendelkezések, hatályossági záradék Az Ifjúsági Cselekvési Terv meghatározza a szükséges önkormányzati döntések előkészítését szolgáló szakmai programot. Az Ifjúsági Cselekvési Terv olyan két évre szóló terv, melynek megvalósításának felelőssége Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűléséé. A végrehajtásban azonban a szakmai irányítói testületek (bizottságok, szakirodák) és civil szervezetek szerepvállalása döntő tényező, mint ahogyan az intézmények feladatvállalása nagyon fontos a végrehajtás folyamatában. Az időben meghozott, megalapozott döntések, az irányítás és végrehajtás szereplőinek egysége nélkül a terv megvalósítása nem képzelhető el. Az Ifjúsági Cselekvési Tervet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 334/2013. (V.23.) számú határozatával fogadta el, mely 2013. június 1-jén lép hatályba. Az Ifjúsági Cselekvési Terv módosítására Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hivatott. Az Ifjúsági Cselekvési Tervben foglaltakat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata honlapján nyilvánosságra hozza. Eger, 2013. május 30. Habis László Polgármester
Dr. Kovács Luca Jegyző
40./ Előterjesztés az „Előny 2013" pályázat keretén belüli támogatások felosztásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó:
Lombeczki Gábor képviselő
Lombeczki Gábor Az „Előny 2013” pályázatban összesen 1 mft-ra lehetett pályázni. Több, mint 30 pályázat érkezett be. Az előterjesztésben húsz pályázatot támogatnak. Fontos, hogy ne darabolják szét ezt a forrást, mivel a pályázóknak el kell vele számolni, ezért egy bizonyos összeghatárt meg kell tartani. Azok a pályázók, akik már részesültek
208 támogatásban más alapból, vagy nem ifjúsági célra kívánták a forrást felhasználni, nem kapnak támogatást, ezért másoknak szeretnék most a támogatást adni. Idén csak önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetek pályázhattak. Az elmúlt évben ez nem így volt, csak alapítványok, egyesületek kerülhettek a közgyűlés elé. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Emberi Erőforrás Bizottság javaslata alapján az alábbi pályázatokat támogatja:
A pályázó neve
A pályázat címe
Javaslat
1.
Aranykapu Alapítvány
Mozgásfejlesztő nyári napközi ép és sérült tanulók részére
50.000,-
2.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
Sérült gyermeket nevelő családok üdültetése
50.000,-
3.
Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
Gólyatábor 2013
60.000,-
4.
„kis Balázs” Alapítvány
Vándorkupa 2013
50.000,-
5.
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola
Diákbizottsági tréning és gólyatábor előkészítés
60.000,-
6.
Szemünk Fénye Alapítvány
A Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvoda nagycsoportosai részére túrázás, kirándulás szervezése Poroszlóra
50.000,-
7.
Vízimolnár Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
Hegyen-völgyön patak mentén
50.000,-
8.
Bornemissza Gergely Alapítvány
Diákönkormányzat kétnapos tréningje
50.000,-
9.
Mlinkó István Alapítvány a Siket Gyermekekért
„A Bükk felfedezése kerékpárral2013”
50.000,-
10.
Farkasvölgyi Óvodáért Alapítvány
Egészségmegőrző,
50.000,-
209 mozgásfejlesztő tábor
11.
Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület
„Merj álmodni” nyári tábor a hátrányos helyzetű gyerekeknek
50.000,-
Gólyák, táborozzatok!
50.000,-
Ward Mária Alapítvány 12. (Sancta 1.) 13.
Napfényes Óvodákért Alapítvány
Előny 2013
50.000,-
14.
Tittel Pál Úti Óvodáért Alapítvány
Erdei tábor - 2013.
50.000,-
Családi sportnap
40.000,-
16.
Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
Személyiségfejlesztő tréning és ifjúsági programok szervezése
50.000,-
17.
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
Pásztorvölgyis gólyatábor
60.000,-
18.
Hangolda Egyesület
Zenei tábor, 2013 nyár
30.000,-
19.
Heves Megyei Diabetes Szövetség
„Diabétesz, Sport, Kaland”
40.000,-
20.
Egri Családsegítő Alapítvány
Balatoni Bárka gyermektábor
60.000,-
Lenkey DSE 15. (lenkey 2.)
Összesen:
1.000.000,-
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. június 20.
210 1. melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Emberi Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet a gyermek- és ifjúsági korosztály részére „Előny 2013” címmel.
Célja Az Eger városában működő gyermek- és ifjúsági közösségek tevékenységének segítése, a korosztály közéleti részvételének fejlesztése. Pályázati keretében támogatható projektek : Gyermek- és ifjúsági szervezeteknek, kluboknak, diákönkormányzatoknak szervezett, programok, képzések, táborok támogatása; kortárssegítő képzések támogatása. Pályázható keretösszeg: 50.000 -100.000 forint. A pályázó szervezetnek a teljes költségvetés legalább 10 % -át kell önrészként biztosítania. Az önrésznek teljes egészében pénzbeli hozzájárulásnak kell lennie. Pályázati feltételek A pályázatokban megjelölt programokat legkésőbb 2013. december 31-ig kell befejezni, illetve a kapott támogatást fel kell használni. A nyertes pályázónak – a vele kötött szerződésnek megfelelően – szakmai és pénzügyi beszámolót kell készítenie a programot követő 30 napon belül, de legkésőbb 2014. január 31-ig.
A pályázaton csak jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek, intézmények vehetnek részt. A pályázat keretében nem támogathatók a profitorientált programok, valamint költségvetési intézmények, ill. már más költségvetési forrásból támogatást nyert szervezetek. A hiányosan, vagy rosszul kitöltött, nem a megadott űrlapon beadott, illetve a megadott határidő után beérkezett pályázatok az elbírálásnál nem vehetők figyelembe, valamint azok a pályázók, akik a korábban elnyert pályázati támogatással nem számoltak el az önkormányzat felé. Magánszemély bankszámlájára pénzkifizetést nem áll módunkban folyósítani. A felosztható keretösszeg: 1.000.000 Ft
Beérkezési határidő: 2013. április 26. péntek 1200
211 A pályázati döntésekről szóló értesítés várható határideje: 2013. június 20.
A pályázati anyagot egy példányban kérjük megküldeni Eger Megyei Jogú Város Humán Szolgáltatási Irodájára (3300 Eger, Dobó tér 2.,) „Előny 2013” megjelöléssel. Űrlap ugyanitt igényelhető vagy a www.eger.hu honlapról letölthető. További információ telefonszámon.
Tóth
Péter
ifjúsági
referenstől
kérhető
a
36/523-796
2. melléklet Eger Megyei Jogú Város Emberi Erőforrás Bizottsága által elfogadott „Előny 2013” néven meghirdetett pályázat elbírálási szempontjai
Elbírálásból kizáró körülmények: 1. Határidőn túl beérkezett pályázat; 2. Nem pályázati űrlapon benyújtott pályázat; 3. Hiányosan, illetve formai hibákkal kitöltött űrlap; 4. A pályázati kiírástól eltérő célok megjelölése; 5. Korábbi pályázatával nem számolt el az Önkormányzat felé. 6. A pályázat keretében nem támogathatók a profitorientált programok, valamint költségvetési intézmények, ill. már más költségvetési forrásból támogatást nyert szervezetek. Elbírálás szempontjai: 1.
Mennyiben valósítható meg a program célkitűzése a leírt tevékenységek keretein belül.
2. A jelzett korosztály számára mennyire adekvát a program. 3. A jelzett létszámmal menyiben valósítható meg a program. 4.
Milyen nagyságú önrészt, illetve egyéb forrásokat tudnak felmutatni a projekt megvalósításában.
5. Mennyire reális a tervezett költségvetés. 6. Milyen konkrét eredmények várhatóak a program megvalósításától.
212 7.
Mennyiben veszi figyelembe a kidolgozott program a résztvevők valós igényeit.
8.
Milyen módszertani, pedagógiai elemeket használnak fel a program során.
9. Milyen széles réteget érint a program megvalósítása. 10.
Mennyiben
hasznosítható
a
program
eredménye,
továbbiakban, illetve más közösségek számára.
tapasztalatai
a
213
3. melléklet „ELŐNY 2013” PÁLYÁZATOK
Felosztható keretösszeg :1.000.000 forint Pályázható összeg: 50.000 -100.000 forint
Igényelt Ikt.
Össz. ktgv. A pályázó neve
A pályázat címe
Megjegyzés
sz.
támogatás
Ifjúságszakmai javaslat
Ft Ft
1.
Aranykapu Alapítvány
Mozgásfejlesztő nyári napközi ép és sérült tanulók részére
Tavaly nyert. Nyári napközi, 20 főnek, 1 hétre. Dologi kiadásokra.
2.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
Tavaly nyert. Ötnapos tábor, 50 Sérült gyermeket nevelő családok gyereknek (+családok) Szállás üdültetése költségekre.
3.
Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
Gólyatábor 2013
Tavaly az iskola nyert. 50 fő 3 napos tábor. Dologi kiadásokra,szállás,
304300
100000
50000
1450000
100000
50000
450000
100000
60000
214 utazás,belépők, díjak költségeire.
4.
5.
SAPIENTIA – GYERMEKEINK JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
6.
„kis Balázs” Alapítvány
7.
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola
8.
Szent Lajos Plébánia Eger
Barátok között Kutna Horában – Testvérvárosunkban.
Tavaly nem pályázott. A leírás szerint 50 fő, 4 nap. A cseh vendégek látogatásának költségeire kérik: múzeum, strand, egyéb belépőkre.
Óvodástól nyugdíjasig
Ugyanerre a programsorozatra tavaly más szervezet kért támogatást. 1000 fő, 8-9 program: túrák, városismereti vetélkedők. Nem csak ifjúságnak. Dologi kiadásokra (érmek, kupák,stb.)
1400000
Vándorkupa 2013
Tavaly nem pályázott.100 fő, egynapos sportrendezvény fogyatékkal élőknek. Étkezésre, érmekre, pavilonok vásárlására.
110000
100000
50000
Diákbizottsági tréning és gólyatábor előkészítés
Tavaly nyertek. 14 fő, 4 nap. A pályázat céljával teljes mértékben egyezik, ifjúságszakmailag megalapozott. Szállásra, étkezésre kérik.
140000
100000
60000
Társas kapcsolatok elősegítése
Korábban nem pályázott. 10 fő, időtartam nem megállapítható. A program nincs kidolgozva. Szállásra, étkezésre kérik.
0 Ft 650000
75000
Nem az egri fiataloknak szól, a civil alapból erre kap támogatást 0 Ft
60000
nem egyezik a pályázati célokkal, nem ifjúsági civil alapból is kap támogatást
0 Ft 80000
60000
A program nincs kidolgozva, nem követhető
215 a tevékenység
9.
10.
Szemünk Fénye Alapítvány
Halas Iskola Szülői Alapítvány
A Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvoda nagycsoportosai részére túrázás, kirándulás szervezése Poroszlóra
Makk Marci Életmód Hét
Tavaly nem nyert. 15-20 óvodás négynapos táborozása. Szállásra, étkezésre, utazásra, belépőre és hajókirándulásra kérik. Tavaly az iskola indult, egy pályázatuk nyert. Egy projekthét finanszírozására kérik, amelyen az iskola 480 tanulója vesz részt.
110000
10000
0 Ft 120000
100000
480000
100000
Dologi költségek, jutalmak
11.
12.
Vízimolnár Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
Forrás Szabadidő DSE
Hegyen-völgyön patak mentén
Tavaly nyertek. 22 fő hatnapos tábor. Étkezésre, utazásra, lovas kocsival utazásra, belépőkre kérik.
„Újra kerek a világ” – Találkozó a Barlangok napja alkalmából a DIDAKTIKA Egyesülettel
Tavaly nyertek. 70-80 fő, egynapos program. Nem egyértelműen ifjúsági rendezvény. Utazásra, dologi költségekre (szakkönyvek, ajándékok, kitűzők) kérik.
50000
Az általa támogatott intézmény (Lenkey) másik pályázata támogatásra javasolt
50000
0 Ft 157000
82000
Nem ifjúsági program, ifjúságszakmailag nem elég megalapozott.
216
13.
14.
15.
16.
17.
Ifjúsági közösségi programok szervezése – elméletben és gyakorlatban. Képzés diákönkormányzatoknak és aktív fiataloknak
Korábban nem pályázott. Olyan ifjúságszakmai tevékenységre kéri, amelyet az ifjúsági referens, és az IFI PONT dolgozói naponta végeznek. 15-20 fő, 2 nap. Étkezésre, dologi költségre, és nagyrészét tiszteletdíjra kéri.
120000
100000
Olyan tevékenységre kéri, amelyet már ellát az önkormányzat
Bornemissza Gergely Alapítvány
Diákönkormányzat kétnapos tréningje
Tavaly nem nyertek. 10 fő, 2 nap. A pályázat céljával teljes mértékben megegyezik. Szállásra, étkezésre kérik.
85000
70000
50000
Kárpát Egyesület, Eger
Természetvédelmi tábor a Bükkben általános iskolásoknak.
Tavaly is erre a programra nyertek támogatást. 30 fő, 6 nap. Étkezésre kérik.
590000
50000
Királyság tábor
Tavaly nem pályázott. Kétszer egyhetes tábor, kb. 30-40 egri fiatal részvételével. Ifjúságszakmailag megalapozott, szépen kidolgozott program. Szállásra, étkezésre kérik.
748750
100000
A civil alapból erre a programra kaptak támogatást
„A Bükk felfedezése kerékpárral 2013”
Tavaly erre a programra nyertek támogatást. 12-14 hallássérült fiatal részére hatnapos csillagtúra kerékpárral. Étkezésre, kerékpárkölcsönzésre, túravezetésre kérik
290000
100000
50000
Kreateam Egyesület
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
Mlinkó István Alapítvány a Siket Gyermekekért
0 Ft
0 Ft Forráshiány 0 Ft
217
18.
Szederina Alapítvány
Szederina Néptáncegyüttes Szakmai Tábora
19.
Farkasvölgyi Óvodáért Alapítvány
Egészségmegőrző, mozgásfejlesztő tábor
Tavaly nem nyert. 45 fő, hatnapos néptánc tábor (nem bentlakásos). Étkezésre, terembérletre és tiszteletdíjra kérnek.
434000
100000
0 Ft inkább kulturális, nem egyezik teljesen a pályázat kiírási céljaival
Tavaly nem nyert. 15 fő, ötnapos tábor. Szállásra kérnek.
271000
90000
50000
Tavaly nem pályázott. Táncházak, 150-200 fő. 20.
21.
Tekergő Népzenei Egyesület
Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület
Tekergő táncházak ép és fogyatékos gyermekek számára
100000
„Merj álmodni” nyári tábor a hátrányos helyzetű gyerekeknek
Tavaly nem pályázott. Ifjúságszakmailag megalapozott program: 50 fő nyári napközi. Étkezésre és dologi költségekre.
113000
100000
50000
Gólyák, táborozzatok!
Tavaly nem nyert. 20 fő, ötnapos gólyatábor. Szakmailag indokolt program. Belépőjegyekre kérnek.
330000
97000
50000
„Egészség élményeken át”
Tavaly nem pályázott. Iskolai projekthét, 138 fő. Étkezésre, dologi költségekre (pl.: sportszerek) és jutalmakra kérik.
(Sancta 1.) 23. Pannonia Sacra Alapítvány(Sancta 2.)
inkább kulturális program + a támogatás csak dologi kiadásokra, azon belül felszerelésre menne, civil alapból kap
220000
Ward Mária Alapítvány 22.
Dologi költségekre kérik: Hegedűre, hangszerjavításra, klarinét fúvóka + szorítóraInkább kulturális program
0 Ft
0 Ft 120000
100000
Az általa támogatott intézmény (Sancta) másik pályázata támogatásra
218 javasolt 24.
Előny 2013
Tavaly nem nyert. 50 gyerek egynapos kirándulása. Utazásra, belépőjegyekre kérnek.
180040
100000
50000
Erdei tábor - 2013.
Tavaly nyertek. 20 fő, ötnapos tábora. Szakmailag támogatott program. Szállásra, utazásra, lovaglásra, múzeumi belépőre
373000
97000
50000
Családi sportnap
Tavaly nem nyert. Kb. 400 fő, egynapos kirándulás. Sportszerekre, vetélkedők eszközeire, jutalmakra kérik.
140000
100000
40000
Személyiségfejlesztő tréning és ifjúsági programok szervezése
Tavaly nem pályázott , de az iskola nyert (Kemény F.). Szakmailag alátámasztott program. Étkezésre, jutalmakra, édességre
450000
100000
50000
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
Pásztorvölgyis gólyatábor
Tavaly nem nyert. 70 fő, kétnapos tábor. Szakmailag megalapozott program. Étkezésre, apróbb dologi kiadásokra, belépőkre, üzemanyagra kérik.
590000
100000
60000
Hangolda Egyesület
Zenei tábor, 2013 nyár
Tavaly nyertek. 15 fő 6 napos tábor. Szállásra, étkezésre kérik.
446800
100000
30000
Napfényes Óvodákért Alapítvány
25. Tittel Pál Úti Óvodáért Alapítvány
26.
Lenkey DSE (lenkey 2.)
27. Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
28.
29.
219 30. Heves Megyei Diabetes Szövetség
Egri Családsegítő Alapítvány
„Diabétesz, Sport, Kaland”
Tavaly nem nyertek. 30 fő, 1 napos program. Utazásra, belépőkre és készenléti csomagra kérik.
215000
100000
40000
Balatoni Bárka gyermektábor
Tavaly nyertek. 20 fő hatnapos tábor. Szakmailag megalapozott rendezvény. Étkezésre kérnek.
686400
100000
60000
Arany – tábornap a Bél-kőnél
Tavaly nem nyertek. Egynapos kirándulás, 210 fő. Étkezésre, utazásra kérnek.
31.
32.
0 Ft Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Összesen:
150000
140000
Határidőn kívül érkezett, a pályázó nem megfelelő, önerő kevés, stb.
2791000
1000000
220 Szavazás:
14 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra került.
335/2013. (V.23.) közgyűlési határozat
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Emberi Erőforrás Bizottság javaslata alapján az alábbi pályázatokat támogatja:
A pályázó neve
A pályázat címe
Javaslat
1.
Aranykapu Alapítvány
Mozgásfejlesztő nyári napközi ép és sérült tanulók részére
50.000,-
2.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
Sérült gyermeket nevelő családok üdültetése
50.000,-
3.
Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
Gólyatábor 2013
60.000,-
4.
„kis Balázs” Alapítvány
Vándorkupa 2013
50.000,-
5.
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola
Diákbizottsági tréning és gólyatábor előkészítés
60.000,-
6.
Szemünk Fénye Alapítvány
A Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvoda nagycsoportosai részére túrázás, kirándulás szervezése Poroszlóra
50.000,-
7.
Vízimolnár Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
Hegyen-völgyön patak mentén
50.000,-
8.
Bornemissza Gergely Alapítvány
Diákönkormányzat kétnapos tréningje
50.000,-
9.
Mlinkó István Alapítvány a Siket Gyermekekért
„A Bükk felfedezése kerékpárral2013”
50.000,-
10.
Farkasvölgyi Óvodáért Alapítvány
Egészségmegőrző, mozgásfejlesztő tábor
50.000,-
11.
Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület
„Merj álmodni” nyári tábor a hátrányos helyzetű gyerekeknek
50.000,-
221 Ward Mária Alapítvány 12.
Gólyák, táborozzatok!
50.000,-
(Sancta 1.) 13.
Napfényes Óvodákért Alapítvány
Előny 2013
50.000,-
14.
Tittel Pál Úti Óvodáért Alapítvány
Erdei tábor - 2013.
50.000,-
Családi sportnap
40.000,-
16.
Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
Személyiségfejlesztő tréning és ifjúsági programok szervezése
50.000,-
17.
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
Pásztorvölgyis gólyatábor
60.000,-
18.
Hangolda Egyesület
Zenei tábor, 2013 nyár
30.000,-
19.
Heves Megyei Diabetes Szövetség
„Diabétesz, Sport, Kaland”
40.000,-
20.
Egri Családsegítő Alapítvány
Balatoni Bárka gyermektábor
60.000,-
Lenkey DSE 15. (lenkey 2.)
Összesen:
1.000.000,-
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője
Határidő:
2013. június 20. 1. melléklet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Emberi Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet a gyermek- és ifjúsági korosztály részére „Előny 2013” címmel.
Célja Az Eger városában működő gyermek- és ifjúsági közösségek tevékenységének segítése, a korosztály közéleti részvételének fejlesztése. Pályázati keretében támogatható projektek :
222 Gyermek- és ifjúsági szervezeteknek, kluboknak, diákönkormányzatoknak szervezett, programok, képzések, táborok támogatása; kortárssegítő képzések támogatása. Pályázható keretösszeg: 50.000 -100.000 forint. A pályázó szervezetnek a teljes költségvetés legalább 10 % -át kell önrészként biztosítania. Az önrésznek teljes egészében pénzbeli hozzájárulásnak kell lennie. Pályázati feltételek A pályázatokban megjelölt programokat legkésőbb 2013. december 31-ig kell befejezni, illetve a kapott támogatást fel kell használni. A nyertes pályázónak – a vele kötött szerződésnek megfelelően – szakmai és pénzügyi beszámolót kell készítenie a programot követő 30 napon belül, de legkésőbb 2014. január 31-ig.
A pályázaton csak jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek, intézmények vehetnek részt. A pályázat keretében nem támogathatók a profitorientált programok, valamint költségvetési intézmények, ill. már más költségvetési forrásból támogatást nyert szervezetek. A hiányosan, vagy rosszul kitöltött, nem a megadott űrlapon beadott, illetve a megadott határidő után beérkezett pályázatok az elbírálásnál nem vehetők figyelembe, valamint azok a pályázók, akik a korábban elnyert pályázati támogatással nem számoltak el az önkormányzat felé. Magánszemély bankszámlájára pénzkifizetést nem áll módunkban folyósítani. A felosztható keretösszeg: 1.000.000 Ft
Beérkezési határidő: 2013. április 26. péntek 1200
A pályázati döntésekről szóló értesítés várható határideje: 2013. június 20.
A pályázati anyagot egy példányban kérjük megküldeni Eger Megyei Jogú Város Humán Szolgáltatási Irodájára (3300 Eger, Dobó tér 2.,) „Előny 2013” megjelöléssel. Űrlap ugyanitt igényelhető vagy a www.eger.hu honlapról letölthető. További információ telefonszámon.
Tóth
Péter
ifjúsági
referenstől
kérhető
a
36/523-796
223
2. melléklet Eger Megyei Jogú Város Emberi Erőforrás Bizottsága által elfogadott „Előny 2013” néven meghirdetett pályázat elbírálási szempontjai
Elbírálásból kizáró körülmények: 1. Határidőn túl beérkezett pályázat; 2. Nem pályázati űrlapon benyújtott pályázat; 3. Hiányosan, illetve formai hibákkal kitöltött űrlap; 4. A pályázati kiírástól eltérő célok megjelölése; 5. Korábbi pályázatával nem számolt el az Önkormányzat felé. 6. A pályázat keretében nem támogathatók a profitorientált programok, valamint költségvetési intézmények, ill. már más költségvetési forrásból támogatást nyert szervezetek. Elbírálás szempontjai: 1. Mennyiben valósítható meg a program célkitűzése a leírt tevékenységek keretein belül. 2. A jelzett korosztály számára mennyire adekvát a program. 3. A jelzett létszámmal menyiben valósítható meg a program. 4. Milyen nagyságú önrészt, illetve egyéb forrásokat tudnak felmutatni a projekt megvalósításában. 5. Mennyire reális a tervezett költségvetés. 6. Milyen konkrét eredmények várhatóak a program megvalósításától. 7. Mennyiben veszi figyelembe a kidolgozott program a résztvevők valós igényeit. 8. Milyen módszertani, pedagógiai elemeket használnak fel a program során. 9. Milyen széles réteget érint a program megvalósítása. 10. Mennyiben
hasznosítható
a
program
eredménye,
továbbiakban, illetve más közösségek számára.
tapasztalatai
a
224
225
3. melléklet „ELŐNY 2013” PÁLYÁZATOK
Felosztható keretösszeg :1.000.000 forint Pályázható összeg: 50.000 -100.000 forint
Igényelt Ikt.
Össz. ktgv. A pályázó neve
A pályázat címe
Megjegyzés
sz.
támogatás
Ifjúságszakmai javaslat
Ft Ft
1.
Aranykapu Alapítvány
Mozgásfejlesztő nyári napközi ép és sérült tanulók részére
Tavaly nyert. Nyári napközi, 20 főnek, 1 hétre. Dologi kiadásokra.
2.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
Tavaly nyert. Ötnapos tábor, 50 Sérült gyermeket nevelő családok gyereknek (+családok) Szállás üdültetése költségekre.
3.
Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
Gólyatábor 2013
Tavaly az iskola nyert. 50 fő 3 napos tábor. Dologi kiadásokra,szállás,
304300
100000
50000
1450000
100000
50000
450000
100000
60000
226 utazás,belépők, díjak költségeire.
4.
5.
SAPIENTIA – GYERMEKEINK JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
6.
„kis Balázs” Alapítvány
7.
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola
8.
Szent Lajos Plébánia Eger
Barátok között Kutna Horában – Testvérvárosunkban.
Tavaly nem pályázott. A leírás szerint 50 fő, 4 nap. A cseh vendégek látogatásának költségeire kérik: múzeum, strand, egyéb belépőkre.
Óvodástól nyugdíjasig
Ugyanerre a programsorozatra tavaly más szervezet kért támogatást. 1000 fő, 8-9 program: túrák, városismereti vetélkedők. Nem csak ifjúságnak. Dologi kiadásokra (érmek, kupák,stb.)
1400000
Vándorkupa 2013
Tavaly nem pályázott.100 fő, egynapos sportrendezvény fogyatékkal élőknek. Étkezésre, érmekre, pavilonok vásárlására.
110000
100000
50000
Diákbizottsági tréning és gólyatábor előkészítés
Tavaly nyertek. 14 fő, 4 nap. A pályázat céljával teljes mértékben egyezik, ifjúságszakmailag megalapozott. Szállásra, étkezésre kérik.
140000
100000
60000
Társas kapcsolatok elősegítése
Korábban nem pályázott. 10 fő, időtartam nem megállapítható. A program nincs kidolgozva. Szállásra, étkezésre kérik.
0 Ft 650000
75000
Nem az egri fiataloknak szól, a civil alapból erre kap támogatást 0 Ft
60000
nem egyezik a pályázati célokkal, nem ifjúsági civil alapból is kap támogatást
0 Ft 80000
60000
A program nincs kidolgozva, nem követhető
227 a tevékenység
9.
10.
Szemünk Fénye Alapítvány
Halas Iskola Szülői Alapítvány
A Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvoda nagycsoportosai részére túrázás, kirándulás szervezése Poroszlóra
Makk Marci Életmód Hét
Tavaly nem nyert. 15-20 óvodás négynapos táborozása. Szállásra, étkezésre, utazásra, belépőre és hajókirándulásra kérik. Tavaly az iskola indult, egy pályázatuk nyert. Egy projekthét finanszírozására kérik, amelyen az iskola 480 tanulója vesz részt.
110000
10000
0 Ft 120000
100000
480000
100000
Dologi költségek, jutalmak
11.
12.
Vízimolnár Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
Forrás Szabadidő DSE
Hegyen-völgyön patak mentén
Tavaly nyertek. 22 fő hatnapos tábor. Étkezésre, utazásra, lovas kocsival utazásra, belépőkre kérik.
„Újra kerek a világ” – Találkozó a Barlangok napja alkalmából a DIDAKTIKA Egyesülettel
Tavaly nyertek. 70-80 fő, egynapos program. Nem egyértelműen ifjúsági rendezvény. Utazásra, dologi költségekre (szakkönyvek, ajándékok, kitűzők) kérik.
50000
Az általa támogatott intézmény (Lenkey) másik pályázata támogatásra javasolt
50000
0 Ft 157000
82000
Nem ifjúsági program, ifjúságszakmailag nem elég megalapozott.
228
13.
14.
15.
16.
17.
Ifjúsági közösségi programok szervezése – elméletben és gyakorlatban. Képzés diákönkormányzatoknak és aktív fiataloknak
Korábban nem pályázott. Olyan ifjúságszakmai tevékenységre kéri, amelyet az ifjúsági referens, és az IFI PONT dolgozói naponta végeznek. 15-20 fő, 2 nap. Étkezésre, dologi költségre, és nagyrészét tiszteletdíjra kéri.
120000
100000
Olyan tevékenységre kéri, amelyet már ellát az önkormányzat
Bornemissza Gergely Alapítvány
Diákönkormányzat kétnapos tréningje
Tavaly nem nyertek. 10 fő, 2 nap. A pályázat céljával teljes mértékben megegyezik. Szállásra, étkezésre kérik.
85000
70000
50000
Kárpát Egyesület, Eger
Természetvédelmi tábor a Bükkben általános iskolásoknak.
Tavaly is erre a programra nyertek támogatást. 30 fő, 6 nap. Étkezésre kérik.
590000
50000
Királyság tábor
Tavaly nem pályázott. Kétszer egyhetes tábor, kb. 30-40 egri fiatal részvételével. Ifjúságszakmailag megalapozott, szépen kidolgozott program. Szállásra, étkezésre kérik.
748750
100000
A civil alapból erre a programra kaptak támogatást
„A Bükk felfedezése kerékpárral 2013”
Tavaly erre a programra nyertek támogatást. 12-14 hallássérült fiatal részére hatnapos csillagtúra kerékpárral. Étkezésre, kerékpárkölcsönzésre, túravezetésre kérik
290000
100000
50000
Kreateam Egyesület
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
Mlinkó István Alapítvány a Siket Gyermekekért
0 Ft
0 Ft Forráshiány 0 Ft
229
18.
Szederina Alapítvány
Szederina Néptáncegyüttes Szakmai Tábora
19.
Farkasvölgyi Óvodáért Alapítvány
Egészségmegőrző, mozgásfejlesztő tábor
Tavaly nem nyert. 45 fő, hatnapos néptánc tábor (nem bentlakásos). Étkezésre, terembérletre és tiszteletdíjra kérnek.
434000
100000
0 Ft inkább kulturális, nem egyezik teljesen a pályázat kiírási céljaival
Tavaly nem nyert. 15 fő, ötnapos tábor. Szállásra kérnek.
271000
90000
50000
Tavaly nem pályázott. Táncházak, 150-200 fő. 20.
21.
Tekergő Népzenei Egyesület
Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület
Tekergő táncházak ép és fogyatékos gyermekek számára
100000
„Merj álmodni” nyári tábor a hátrányos helyzetű gyerekeknek
Tavaly nem pályázott. Ifjúságszakmailag megalapozott program: 50 fő nyári napközi. Étkezésre és dologi költségekre.
113000
100000
50000
Gólyák, táborozzatok!
Tavaly nem nyert. 20 fő, ötnapos gólyatábor. Szakmailag indokolt program. Belépőjegyekre kérnek.
330000
97000
50000
„Egészség élményeken át”
Tavaly nem pályázott. Iskolai projekthét, 138 fő. Étkezésre, dologi költségekre (pl.: sportszerek) és jutalmakra kérik.
(Sancta 1.) 23. Pannonia Sacra Alapítvány(Sancta 2.)
inkább kulturális program + a támogatás csak dologi kiadásokra, azon belül felszerelésre menne, civil alapból kap
220000
Ward Mária Alapítvány 22.
Dologi költségekre kérik: Hegedűre, hangszerjavításra, klarinét fúvóka + szorítóraInkább kulturális program
0 Ft
0 Ft 120000
100000
Az általa támogatott intézmény (Sancta) másik pályázata támogatásra
230 javasolt 24.
Előny 2013
Tavaly nem nyert. 50 gyerek egynapos kirándulása. Utazásra, belépőjegyekre kérnek.
180040
100000
50000
Erdei tábor - 2013.
Tavaly nyertek. 20 fő, ötnapos tábora. Szakmailag támogatott program. Szállásra, utazásra, lovaglásra, múzeumi belépőre
373000
97000
50000
Családi sportnap
Tavaly nem nyert. Kb. 400 fő, egynapos kirándulás. Sportszerekre, vetélkedők eszközeire, jutalmakra kérik.
140000
100000
40000
Személyiségfejlesztő tréning és ifjúsági programok szervezése
Tavaly nem pályázott , de az iskola nyert (Kemény F.). Szakmailag alátámasztott program. Étkezésre, jutalmakra, édességre
450000
100000
50000
Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány
Pásztorvölgyis gólyatábor
Tavaly nem nyert. 70 fő, kétnapos tábor. Szakmailag megalapozott program. Étkezésre, apróbb dologi kiadásokra, belépőkre, üzemanyagra kérik.
590000
100000
60000
Hangolda Egyesület
Zenei tábor, 2013 nyár
Tavaly nyertek. 15 fő 6 napos tábor. Szállásra, étkezésre kérik.
446800
100000
30000
Napfényes Óvodákért Alapítvány
25. Tittel Pál Úti Óvodáért Alapítvány
26.
Lenkey DSE (lenkey 2.)
27. Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
28.
29.
231 30. Heves Megyei Diabetes Szövetség
Egri Családsegítő Alapítvány
„Diabétesz, Sport, Kaland”
Tavaly nem nyertek. 30 fő, 1 napos program. Utazásra, belépőkre és készenléti csomagra kérik.
215000
100000
40000
Balatoni Bárka gyermektábor
Tavaly nyertek. 20 fő hatnapos tábor. Szakmailag megalapozott rendezvény. Étkezésre kérnek.
686400
100000
60000
Arany – tábornap a Bél-kőnél
Tavaly nem nyertek. Egynapos kirándulás, 210 fő. Étkezésre, utazásra kérnek.
31.
32.
0 Ft Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Összesen:
150000
140000
Határidőn kívül érkezett, a pályázó nem megfelelő, önerő kevés, stb.
2791000
1000000
232
41./Előterjesztés a „Civil Alap szakmai programok/projektek megvalósítása 2013” civil szervezetek támogatására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Dr. Misz Mihály tanácsnok Dr. Misz Mihály Két hete ülésezett az Egri Civil Fórum, amikor is megválasztották a szekció vezetőket, a kerekasztal résztvevőit és a civil alap Bíráló Bizottságot. A bíráló bizottság hozta meg a javaslatát a közgyűlés által a civil alapban rendelkezésükre bocsátott 5,7 mft felosztásáról. Mintegy száz civil szervezet vett rész a Civil Fórumon és ezek közül 75 szervezet adott be 132 pályázatot, s a bizottság 109 pályázatot ítélt eredményesnek. Habis László Támogatja, hogy a civil alap Bíráló Bizottsága által összeállított javaslatot a közgyűlés fogadja el. Megjegyzi, hogy a Belvárosi rehabilitációhoz volt két pályázati kiírásuk az egyik:„A Biztonságos környezetbarát városi közlekedés elősegítése, népszerűsítése szemléletformáló akciók Egerben” tárgyban. Erre öt pályázatot fogadott be a bizottság, s a megítélt támogatás 7,3 mft. A másik „Közösségi programok, akciók az egriek helyi kötődésének erősítése, s egy vonzóbb élettelibb belvárosi közösségi terek kialakítása érdekében.” Itt 10 támogatott pályázat van, 10,7 mft volt, azaz összeg, amelyet megítéltek. Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Határozati javaslat:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Polgármesteri Hivatal által „Szakmai programok/projektek megvalósítása 2013” címmel meghirdetett pályázatok alapján, támogatásban részesíti az alábbi szervezeteket: Szervezet neve
E Ft
1.
56-os Szövetség Heves Megyei és Egri Szervezete
90
2.
56-os Szövetség Heves Megyei és Egri Szervezete
30
3.
Agriart Ifjúsági, Zenei és Kulturális Egyesület
4.
Agria Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Polgárőr Kiemelkedően Közhasznú Egyesület
50
5.
Agria Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Polgárőr Kiemelkedően Közhasznú Egyesület
20
100
233 6.
Aranykapu Alapítvány
100
7.
Az Egri Csillagásztorony Védelmében Alapítvány
50
8.
Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány
50
9.
Bartakovics Béla Kulturális Szövetség
70
10.
Berva Völgyi Óvodásokért Alapítvány
40
11.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
12.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
13.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
14.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
40
15.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
30
16.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
30
17.
Cukorbetegek Egri Egyesülete
120
18.
Cukorbetegek Egri Egyesülete
100
19.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
20.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
30
21.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
22.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
23.
Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet
40
24.
Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet
20
25.
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
50
26.
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
70
27.
Eger Vára Barátainak Köre Egyesület
50
28.
Egri Autista Alapítvány
60
29.
Egri Barátnők a Jövőért Egyesület
40
30.
Egri Barátnők a Jövőért Egyesület
40
31.
Egri Borút Egyesület
50
234 32.
Egri Bridzs Sport Egyesület
25
33.
Egri Civitan Club Alapítvány
50
34.
Egri Családsegítő Alapítvány
70
35.
Egri Családsegítő Alapítvány
40
36.
Egri Polonia Klub, Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
30
37.
Egri Szent-Györgyi Albert Diáksport Egyesület
80
38.
Egri Szív Egyesület
45
39.
Egri Városszépítő Egyesület
70
40.
Együtt Egymásért Alapítvány
50
41.
Ezüstidő Szabadidős Egyesület
30
42.
Ezüstidő Szabadidős Egyesület
30
43.
Életminőségért Alapítvány
50
44.
Életminőségért Alapítvány
80
45.
Életminőségért Alapítvány
60
46.
Életminőségért Alapítvány
120
47.
Életminőségért Alapítvány
40
48.
Életminőségért Alapítvány
40
49.
Életminőségért Alapítvány
45
50.
Életminőségért Alapítvány
40
51.
Életminőségért Alapítvány
60
52.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
150
53.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
40
54.
Felnémet Kultúrájáért Alapítvány
80
55.
Felnémet Kultúrájáért Alapítvány
90
56.
FET Egri Dobó István Nyugdíjas Klubja
40
57.
FET Egri Dobó István Nyugdíjas Klubja
40
235 58.
Forrás Alapítvány
80
59.
Forrás Alapítvány
100
60.
Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványa
61.
Forrás Szabadidős Diáksport Egyesület
120
62.
Forrás Szabadidős Diáksport Egyesület
50
63.
Gondviselő Alapítvány
20
64.
Heves Megyei Életreform Népfőiskola
20
65.
Heves Megyei Életreform Népfőiskola
30
66.
Heves Megyei Népművészeti Egyesület
40
67.
Heves Megyei Népművészeti Egyesület
70
68.
Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület
60
69.
Heves Megyei Hallássérültek Egyesülete
40
70.
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
50
71.
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
30
72.
Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület
50
73.
Kálvin Ház Alapítvány
100
74.
Kálvin Ház Alapítvány
100
75.
Kárpát Egyesület
20
76.
Kárpát Egyesület
20
77.
Kavalkád Egri Pedagógiai, Művészeti és Környezetvédelmi Egyesület
78.
Kertbarátkör Egyesület Eger
60
79.
Kertbarátkör Egyesület Eger
20
80.
Kertbarátkör Egyesület Eger
20
81.
Kisdobos Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület
50
82.
Közösségfejlesztők és Helyi Társadalomkutatók Egyesülete
20
83.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi
30
50
100
236 Csoport 84.
Magyar Vásár Kulturális Egyesület
20
85.
Magyar Vásár Kulturális Egyesület
80
86.
„Mondjunk Mancsot” Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület
30
87.
Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete
85
88.
Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete
90
89.
Művelt Ifjúságért Alapítvány
40
90.
Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány
90
91.
Pannónia Sacra Alapítvány
50
92.
Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület
70
93.
Sapientia – Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány
60
94.
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Egri Helyi Szervezete
70
95.
S.O.S. Vox Humana „Telefonszolgálat” Alapítvány
30
96.
S.O.S. Vox Humana „Telefonszolgálat” Alapítvány
20
97.
Szederinda Alapítvány
70
98.
Szöcskék Akrobatikus Rock and Roll Táncsport Egyesület
50
99.
Teadélután az Egészséges Társadalomért Egyesület
60
100.
Tekergő Népzenei Együttes
50
101.
Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület
30
102.
„Új Akropolisz Filozófiai Iskola” Kulturális Közhasznú Egyesület
30
103.
„Új Akropolisz Filozófiai Iskola” Kulturális Közhasznú Egyesület
20
104.
Univerzum Klub
40
105.
Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete
70
106.
Véradó Mozgalomért Alapítvány
30
107.
Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület
50
237 108.
Ward Mária Alapítvány
30
109.
Zöldpanel Egyesület
30 Összesen:
Fedezete:
5630
Eger MJV Önkormányzatának 2013-as évi költségvetése II / 37. - Alapítványok és civil szervezetek támogatása
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződések megkötésére.
Szavazás:
Felelős:
dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője
Határidő:
2013. december 30.
14 igen szavazat mellett elfogadásra került.
336/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Polgármesteri Hivatal által „Szakmai programok/projektek megvalósítása 2013” címmel meghirdetett pályázatok alapján, támogatásban részesíti az alábbi szervezeteket: Szervezet neve
E Ft
1.
56-os Szövetség Heves Megyei és Egri Szervezete
90
2.
56-os Szövetség Heves Megyei és Egri Szervezete
30
3.
Agriart Ifjúsági, Zenei és Kulturális Egyesület
4.
Agria Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Polgárőr Kiemelkedően Közhasznú Egyesület
50
5.
Agria Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Polgárőr Kiemelkedően Közhasznú Egyesület
20
6.
Aranykapu Alapítvány
100
100
238 7.
Az Egri Csillagásztorony Védelmében Alapítvány
50
8.
Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány
50
9.
Bartakovics Béla Kulturális Szövetség
70
10.
Berva Völgyi Óvodásokért Alapítvány
40
11.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
12.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
13.
Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
25
14.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
40
15.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
30
16.
Cíves Pro Urbe Alapítvány
30
17.
Cukorbetegek Egri Egyesülete
120
18.
Cukorbetegek Egri Egyesülete
100
19.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
20.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
30
21.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
22.
Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület
15
23.
Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet
40
24.
Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet
20
25.
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
50
26.
Eger Kapui Kulturális Alapítvány
70
27.
Eger Vára Barátainak Köre Egyesület
50
28.
Egri Autista Alapítvány
60
29.
Egri Barátnők a Jövőért Egyesület
40
30.
Egri Barátnők a Jövőért Egyesület
40
31.
Egri Borút Egyesület
50
32.
Egri Bridzs Sport Egyesület
25
239 33.
Egri Civitan Club Alapítvány
50
34.
Egri Családsegítő Alapítvány
70
35.
Egri Családsegítő Alapítvány
40
36.
Egri Polonia Klub, Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
30
37.
Egri Szent-Györgyi Albert Diáksport Egyesület
80
38.
Egri Szív Egyesület
45
39.
Egri Városszépítő Egyesület
70
40.
Együtt Egymásért Alapítvány
50
41.
Ezüstidő Szabadidős Egyesület
30
42.
Ezüstidő Szabadidős Egyesület
30
43.
Életminőségért Alapítvány
50
44.
Életminőségért Alapítvány
80
45.
Életminőségért Alapítvány
60
46.
Életminőségért Alapítvány
120
47.
Életminőségért Alapítvány
40
48.
Életminőségért Alapítvány
40
49.
Életminőségért Alapítvány
45
50.
Életminőségért Alapítvány
40
51.
Életminőségért Alapítvány
60
52.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
150
53.
ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete
40
54.
Felnémet Kultúrájáért Alapítvány
80
55.
Felnémet Kultúrájáért Alapítvány
90
56.
FET Egri Dobó István Nyugdíjas Klubja
40
57.
FET Egri Dobó István Nyugdíjas Klubja
40
58.
Forrás Alapítvány
80
240 59.
Forrás Alapítvány
100
60.
Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványa
61.
Forrás Szabadidős Diáksport Egyesület
120
62.
Forrás Szabadidős Diáksport Egyesület
50
63.
Gondviselő Alapítvány
20
64.
Heves Megyei Életreform Népfőiskola
20
65.
Heves Megyei Életreform Népfőiskola
30
66.
Heves Megyei Népművészeti Egyesület
40
67.
Heves Megyei Népművészeti Egyesület
70
68.
Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület
60
69.
Heves Megyei Hallássérültek Egyesülete
40
70.
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
50
71.
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
30
72.
Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület
50
73.
Kálvin Ház Alapítvány
100
74.
Kálvin Ház Alapítvány
100
75.
Kárpát Egyesület
20
76.
Kárpát Egyesület
20
77.
Kavalkád Egri Pedagógiai, Művészeti és Környezetvédelmi Egyesület
78.
Kertbarátkör Egyesület Eger
60
79.
Kertbarátkör Egyesület Eger
20
80.
Kertbarátkör Egyesület Eger
20
81.
Kisdobos Környezetvédő és Kulturális Egyesület
50
82.
Közösségfejlesztők és Helyi Társadalomkutatók Egyesülete
20
83.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoport
30
50
100
241 84.
Magyar Vásár Kulturális Egyesület
20
85.
Magyar Vásár Kulturális Egyesület
80
86.
„Mondjunk Mancsot” Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület
30
87.
Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete
85
88.
Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete
90
89.
Művelt Ifjúságért Alapítvány
40
90.
Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány
90
91.
Pannónia Sacra Alapítvány
50
92.
Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület
70
93.
Sapientia – Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány
60
94.
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Egri Helyi Szervezete
70
95.
S.O.S. Vox Humana „Telefonszolgálat” Alapítvány
30
96.
S.O.S. Vox Humana „Telefonszolgálat” Alapítvány
20
97.
Szederinda Alapítvány
70
98.
Szöcskék Akrobatikus Rock and Roll Táncsport Egyesület
50
99.
Teadélután az Egészséges Társadalomért Egyesület
60
100.
Tekergő Népzenei Együttes
50
101.
Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület
30
102.
„Új Akropolisz Filozófiai Iskola” Kulturális Közhasznú Egyesület
30
103.
„Új Akropolisz Filozófiai Iskola” Kulturális Közhasznú Egyesület
20
104.
Univerzum Klub
40
105.
Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete
70
106.
Véradó Mozgalomért Alapítvány
30
107.
Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület
50
108.
Ward Mária Alapítvány
30
242 109.
Zöldpanel Egyesület
30 Összesen:
Fedezete:
5630
Eger MJV Önkormányzatának 2013-as évi költségvetése II / 37. - Alapítványok és civil szervezetek támogatása
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződések megkötésére.
Felelős:
dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője
Határidő:
2013. december 30.
Sürgősségi indítvány: Előterjesztés a gazdasági társaságok hitelszerződésének önkormányzati készfizető kezesség meghosszabbításáról
Előadó:
Sós István alpolgármester
Sós István Eger város Önkormányzata évek óta készfizető kezességet vállal az önkormányzati tulajdonú társaságok hitelfelvétele és fejlesztési célú hitelfelvétele kapcsán. Két gazdasági társaságuk az Agria Humán Kft. és az EVAT Zrt. számára fog ez az előterjesztés biztosítani egy készfizető kezességvállalást, mely azt jelenti, hogy az Agria Humán Kft-nek egy 170 mft-os folyószámlahitelre vonatkozóan, az EVAT Zrt.-nek pedig 60 mft plusz járulékai fejlesztési célú hitelre vállalnak kezességet 1 év időtartamra. Egyébként az idei kezességvállalásuk szeptember 30-án jár le. Kéri, hogy a kezességvállalásra vonatkozó határozati javaslatot fogadja el a közgyűlés. Habis László A javaslat arról szól, hogy a szeptember – decemberben lejáró hitelszerződésekhez a szükséges kezességvállalás rendelkezésre álljon.
243
Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja az 1. sz. határozati javaslat. Határozati javaslat:
1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. szeptember 27-ig meghosszabbítja a kezességvállalását az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. bankszámlahitelkeretére 170 millió forint hitel és járuléka erejéig. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a készfizető kezesi szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2015. szeptember 27. Szavazás:
15 igen szavazat mellett elfogadásra került.
337/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. szeptember 27-ig meghosszabbítja a kezességvállalását az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. bankszámlahitelkeretére 170 millió forint hitel és járuléka erejéig. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a készfizető kezesi szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2015. szeptember 27. Szavazásra bocsátja a 2, sz. határozati javaslatot. Határozati javaslat:
2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. december 27-ig meghosszabbítja az EVAT Zrt. Raiffeisen Bank Zrt. Zrt. EGR-01/2009 számú hitelszerződése szerinti kezességvállalását 60 millió forint hitel és járuléka erejéig. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a készfizető kezesi szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2015. december 27. Szavazás:
14 igen szavazat mellett elfogadásra került.
338/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. december 27-ig meghosszabbítja az EVAT Zrt. Raiffeisen Bank Zrt. Zrt. EGR-01/2009 számú hitelszerződése szerinti kezességvállalását 60 millió forint hitel és járuléka erejéig. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a készfizető kezesi szerződés aláírására.
244
Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2015. december 27. Tájékoztató 42./ Tájékoztató a megyei köznevelés-fejlesztési tervről Előadó:
feladat-ellátási,
intézményhálózat-működtetési
és
Rázsi Botond alpolgármester
Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy szavazzanak a tájékoztató tudomásulvételéről. Szavazás:
14 igen szavazat mellett elfogadásra került.
43./Tájékoztató a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2012. évi tevékenységéről Előadó:
Rázsi Botond alpolgármester
Meghívott:
Dr. Czövek Andrea Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke
Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy szavazzanak a tájékoztató tudomásulvételéről. Szavazás:
14 igen szavazat mellett elfogadásra került.
44./ Tájékoztató a Városi Diáktanács és az Egri Kisdiák Tanács 2012. évi tevékenységéről Előadó:
Lombeczki Gábor képviselő
Lombeczki Gábor
Az Emberi Erőforrás Bizottság előtt a Városi Diáktanács tagjainak megköszönték a 2012. évi munkát és azt is, hogy ez évben már az első diákbált is létrehozták. A Közgyűlés nevében megköszöni a diákok munkáját, és a továbbiakban is sok sikert kíván.
245 Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy szavazzanak a tájékoztató tudomásulvételéről. Szavazás:
14 igen szavazat mellett elfogadásra került. Polgármester úr átadja az ülés vezetését alpolgármester úrnak.
45./ Tájékoztató a 2013. április havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításról Előadó:
Habis László polgármester
Habis László Megemlít három fontosabb beruházást illetve ügyet. Az egyéb fejlesztések sorról polgármesteri hatáskörben kötelezettséget vállalt a Dobó István Vármúzeumban elvégzendő felújítási munkák megtervezésére. Indoka az, hogy reményeik szerint első ütemben 50 mft, második ütemben további 30 mft összegű munka elvégzésére nyílna lehetőség a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. finanszírozásában. E mellett csapadékvíz és útépítési projektekhez több millió forint összegű plusz forrás biztosítása történt meg azért, hogy tavasszal kellő ütemben kezdődjenek el ezek a munkálatok. Sós István Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy szavazzanak a tájékoztató tudomásulvételéről. Szavazás:
14 igen szavazat mellett elfogadásra került. Alpolgármester úr visszaadja az ülés vezetését Polgármester úrnak.
Habis László Ütemezett napirendek végére értek. Három képviselőtársa jelezte, hogy napirend után szólni kíván. Napirend utáni hozzászólások: Csákvári Antal Segélykérő levelet juttattak el hozzá, s ebben kéri a közgyűlés és Eger város polgárainak együttműködését.
246 Most június 4-én a Nemzeti Összetartozás napján emlékezik meg az ország a trianoni diktátumról. Székelyföldön Zetelakán Szabó Gábor és családja vette azt a tragédiát, amely ha bármelyikükkel megtörténik, akkor igazán fájdalmas és segítség nélkül tudják rendbe tenni vagy megoldani ezt a problémát. Áprilisban leégett családi házuk, az asztalos műhelyük, amely a család számára a munkát és a megélhetést jelentette. Egy három gyermekes családról van szó. Egerhez annyiban van kötődésük, hogy 2007-ben avatták a kopjafát június 3-én a nemzeti összetartozást szimbolizálva a Petőfi téren. Itt voltak Zetelakáról is több mint 30-an fiatalok illetve felnőttek, s ebből a családból is itt volt az egyik gyermek, aki részt vett a kulturális műsorban és maga is szerepelt. Kéri képviselőtársait, az egri polgárokat, hogy amennyiben lehetőség van rá támogassák ezt a családot. Az édesapa által írt pár mondatos levelet olvassa fel: „Szabó Gábor vagyok, három gyermekes családapa, 1970-ben születtem Zetelakán, 394. szám alatt laktam. Segítséget szeretnék kérni családi házunk és az asztalos műhelyünk újjáépítéséhez, mely 2013. április 25-én porrá égett. Számunkra létfontosságú az asztalosműhely, mert a mindennapi kenyerünket biztosította. Bármilyen segítséget szívesen fogadunk, legyen az anyagi, akár természetbeli tégla, faanyag, cserép vagy fizikai munka. Ha valaki nagyobb pénzösszeget tud felajánlani, ellenértékben asztalos munkákat vállalok, ajtó, ablak, bútor, kerti bútorok, székely kapuk, és bármit elvállalok, amit fából varázsolni lehet, mert hagyományőrzéssel is foglalkozunk.” A levélben fel van tüntetve telefonos elérhetősége, e-mail címe, bankszámla száma. Kérésére az Egri Magazinban ezt a felhívást közzé fogják tenni. Eger város honlapjára is felkerülhetne ez a segélykérő levél. Csathó Csaba A mai közgyűlés napirendjei között szerepelt a Bárány utcai támfal kérdése, melyet a közgyűlés is támogatott. Kiegészítésként elmondja, hogy a támfal nem 10 méter széles, s ebben az esetben 2 m széles átmérőjű golyó kő esett le a házra. Végigjárva a mellette lévő házakat, ugyanezeket tapasztalta, sőt vannak, ott ahol szinte negatívban van a hegyoldal. Azt kéri, hogy műszaki szempontból ne csak ezt a területet nézzék meg, hanem több területet is vizsgáljanak meg, hiszen hatalmas károkat tudnak megelőzni vele, ugyanis ha Bérc utca megindulna és rázuhanna a lenti részre, óriási tragédia lenne. Mérnöki szempontból meg lehet állapítani, hogy a fal minősége a továbbiakban is ennyire tragikus-e – egyébként szemrevételezve ez teljesen így van. Kéri a közgyűlés és polgármester úr segítségét abban, hogy vizsgálják meg műszaki szempontból a többi ház udvarát is. Habis László A Városüzemeltetési Irodával meg fogják vizsgáltatni a házak udvarait, illetve ha kell, akkor szakértő bevonásával igyekszik majd a Belügyminisztérium illetékes államtitkárságával felvenni a kapcsolatot, hogy milyen megoldás lehetséges ebben az ügyben.
247
Dr. Csarnó Ákos Napirend utáni hozzászólásában két dologra hívja fel a közgyűlés figyelmét. Egri lakos kereste meg abban az ügyben, hogy az iskolai étkezések befizetése az EKVI pénztárába történik, s jelen pillanatban csak készpénzes fizetés létezik. Sok családnak nagy könnyebbség lenne, ha lehetővé tennék az átutalásos fizetést. Kéri polgármester urat, vizsgáltassa meg ennek a lehetőségét. Eger folyik a Belvárosi Rehabilitációs Program, szépülnek az épültek, de vannak azonban olyan városképi elemek a városban, amelyek el lettek hanyagolva az utóbbi időben. Ilyem a Dómus lépcső, ami évek óta felújítás alatt van. A Városfal utcában a Ciszterci Gimnázium felújítása után a belevágott kaput egyszerűen csúnyán néz ki és a mai napig nincs helyreállítva. A Bródy Sándor utcában a Ciszterci Gimnázium tornaterme mellett lévő lépcsősoron, éveken keresztül voltak kőből kirakott virágládák a mai napig nem hozták rendbe a lépcsősort, a virágládákat. Csiky Sándor úton folyik a gödör betemetése, de mellette a parkoló sáv legfelső egy-két parkolóhelyénél a perem teljesen szétment, balesetveszélyes is és nem szép látvány. Kéri, hogy az általa említett kérdésekben tegyenek lépéseket. Csathó Csaba A Foglár utca lépcsőjére egy tervet fognak készíteni, s a fele rész a rokkantak számára fog elkészülni, ugyanis még egy bőrönddel sem lehet fel menni. A Dómus lépcsőnek meg vannak a tervei és az idén indul a beruházása, át fog kerülni a lépcső egy másik helyre, a szobor helyzetét át fogják alakítani, hogy a tér struktúrája a kornak megfelelő követelménnyel legyen. A Bródy Sándor utca felújítására van egy új terv, s a járda is át lesz helyezve a másik oldalra. Habis László Több hozzászóló nem lévén az ülést bezárja. Bejelenti, hogy legközelebb 2013. június 27-én tartanak közgyűlést. Felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy 2013, május 30-án délután 16.00 órakor közmeghallgatás lesz.
Zárt ülés
K.m.f.
Habis László polgármester
Dr. Kovács Luca jegyző