Jane Sullivan. Rossz fiúk és rendes lányok

Jane Sullivan Rossz fiúk és rendes lányok

Sara ismert pszichológus, aki könyvet írt arról vajon a nők miért vonzódnak a rossz fiúkhoz. Nick Chandler a népszerű rádiós és hírhedt nőcsábász meghívja műsorába Sarát és nevetségessé teszi. A kezdeti ellenségeskedést követően egyre közelebb kerülnek egymáshoz és szenvedélyes éjszakákat töltenek együtt. Ám egy pletykalap újságírója ország világ elé tárja kapcsolatukat, ezzel veszélyeztetve mindkettőjük szakmai karrierjét. Nick ekkor kockázatos lépésre szánja el magát… Eredeti címe: When He Was Bad… (2004)

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

1. FEJEZET „Motoros fenegyerek, öntörvényű lázadó lelkiismeretlen szoknyavadász vagy izgalmasan titokzatos? Jóképű, kisportolt atléta vagy tetovált vagány, aki csak a bajt keresi? Elbűvölő csábító, aki a legjobbat hozza ki belőled. És a legrosszabbat… Önző, magának való, ugyanakkor féltékeny és uralkodni akar feletted. Vonz, mint a mágnes, mégsem kerülhetsz közel hozzá. Izgat a kihívás, elhatározod, hogy meghódítod ám, mindegyre azt érzed kicsúszik a kezed közül. Hiába tudod, hogy kerülni kellene, elég egy intés vagy egy mosoly és már rohansz is utána. Elhiteted magaddal, hogy megszelídítheted, pedig a rabszolgája leszel: Elolvadsz a tekintetétől, aléltan omlasz a lábai elé és pontosan ez az a pillanat amikor eltűnik, mint árnyék az éjszakában.” Sara Davenport tökéletesen ismerte az ilyen férfiakat. Oda-vissza fel tudta sorolni a jellemzőiket, viselkedésük legapróbb részleteit, kisded játékaikat, ámításaikat. Könyvet tudott volna írni a rosszfiúkról. Szó szerint. Belekortyolt a kávéjába, és hátradőlt. Mellette Karen ült ölében határidőnaplóval, és a heti elfoglaltságait sorolta. – Szerda és csütörtök este dedikálás itt, Boulderben. Holnap megkeres egy regionális magazin riportere Charlestonból, hogy időpontot egyeztessen. Péntek este pedig internetes csevegés a spokane-i olvasókörrel. – Hűha! – mosolyodott el Sara. – Te aztán gondoskodsz róla, hogy ne unatkozzam. – Rövidesen minden háztartásban fogalom lesz a neved. Efelől Sarának sem voltak kétségei. A könyv sikerében nem kis szerepe volt annak a hírverésnek, amelyet a barátnője agyalt ki. Karen pontosan tudta, melyik újságban kell megjelentetni egy-két részletet, hogy a legtöbb cikk és kritika szülessék. Az az ötlete, hogy mini előadássorozatot szervezzenek, szintén számos új olvasót hozott, s még mások is foglalkoztak a témával. Sara ismertté vált, az ismertség pedig sikert jelentett. Szinte maga sem merte elhinni, hogy alig harmincéves, és máris valóra válik az álma. Pedig művét eredetileg csupán a disszertációja kibővítésének szánta, tanulmánynak mindazon pszichológiai okokról, amelyek a nők téves párválasztásához vezetnek. Ám egy év és három átdolgozás után meglehetősen terjedelmes írás lett belőle, afféle tudományosismeretterjesztő kézikönyv, szembeszökő címlappal, „Vadászat a rosszfiúkra” címmel. Azóta sem békélt ugyan meg teljesen az átalakulással, de a sikerrel nem szállhatott vitába. Már a harmadik kiadásnál tartottak, s a kiadó a folytatást követelte. – Ja, és még valami. Reggel felhívtam a KZAP programigazgatóját. Sara felkapta a fejét. – Minek? – Hogy bekerülj á rádióadásba. – A rádióba? Nem, abból nem kérek! – Rengeteg hallgatót elérhetsz így, azonkívül ingyen reklámot is jelent. – De kiszámíthatatlan. Elég, ha az ember száján kicsúszik egy rossz szó, és máris kínos helyzetbe kerül. – Ugyan már, nap mint nap közönség előtt lépsz fel… – Az igaz, de az előadásokon ott vannak a jegyzeteim, és én irányítom az eseményeket. A bizonytalan kimenetelű helyzetek mindig magukban hordozzák a katasztrófa csíráját.

2

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– A kisujjadban van a téma, és kiváló szónok vagy. Mitől félsz? – Egyszerűen nem szeretem… Várj csak, nem ennél az adónál van Frieda doktornő? Egy orvossal beszélgetni talán nem lenne annyira vészes. Megtárgyaljuk az érzelmek élettani vonatkozásait, közben válaszolunk néhány hallgatói kérdésre… – Igen. De én Nick Chandler műsorában kértem időpontot. Sara másodpercekig nem jutott szóhoz. – Hogy mondtad? – Nézd, számítottam rá, hogy nem leszel oda a boldogságtól, de… – Semmi de! Közelébe se vagyok hajlandó menni annak az embernek. – Pedig nagyszerű reklámot jelentene. – Az ő műsorában reklámozzam a könyvemet? Ez még viccnek is rossz. – Tudom, hogy kicsit furcsán hangzik, de… – Még hogy kicsit! Tudod te, kikkel szokott ez az ember műsorokat csinálni? Olyan pasikkal, akik azzal hencegnek, hogy legalább ezer nővel lefeküdtek már, és erről az ágyuk fejébe vésett rovátkák is tanúskodnak. Meg olyan nőkkel, akik toplessbárokban lépnek fel. – Hallottam róla, viszont… – …Továbbá azzal a fickóval, aki internetes oldalt szerkeszt arról, miként lehet „megfűzni a tyúkokat!” – Jó, jó! – emelte fel Karen megadóan a kezét. – Tényleg nagyon macsós az egész… – Éppen eléggé ismerem Nick Chandlert ahhoz, hogy tudjam, hozzá képest az a pasas az ezer nőjével ártatlan bárányka! – Pontosan ezért kellene szerepelned a műsorában. Sara mély lélegzetet vett. A reklám jó dolog, de Nick Chandler nem az. Az a fickó ösztönlény. Primitív, mint egy ősember. Bizonyára görnyedten jár, szőrös a háta, és bivalyokat meg mamutokat rajzol otthon a falra. – Nem, Karen, sajnálom, de erre nem vagyok hajlandó. – Még akkor sem, ha százezer hallgatója van? – Komolyan mondod, hogy százezren kíváncsiak arra a műsorra? Mindegy, azokat úgysem érdekli az én könyvem. – Harminckét százalékuk nő, méghozzá tizennyolc és harmincöt év között. – De hát miért? Hogy megalázzák őket? – Ugyan már, édesem! Nick Chandlert hallgatják. – Na és? Fogalmam sincs, mi vonzót találhatnak benne. – Pontosan ezt a kérdést válaszoltad meg a könyvedben. Egyébként láttad már a pasit? – Nem. Még nem volt hozzá szerencsém. Karen a dohányzóasztalon álló laptop fölé hajolt, megnyomott rajta néhány gombot, majd Sara felé fordította a gépet. A képernyőn, a KZAP honlapján Nick Chandler terpeszkedett, és nyílt, elképesztően rokonszenves mosollyal nézett a szemlélőre. Dús, kávébarna haja hátul a gallérját súrolta, a szeme kékje pedig a legszebb drágakövek színével vetekedett. Sarát azonban nem lehetett becsapni: a csibészesen vonzó külső mögött azonnal észrevette a túlcsorduló önbizalmat. Semmi kétség, nőügyekben Nick Chandler valóban rámenős, célratörő és kíméletlen. Tisztában volt vele, hogy a fickó pontosan olyan sima modorú szoknyavadász, mint amilyen a híre. Elég egy pillantást vetni rá, és az ember lánya rögtön bajba kerül. – Nem néz ki rosszul – vonta meg a vállát. – Tréfálsz?! Csak tizenöt percet adj nekem egy ilyen hímmel… – És mi lesz a tizenhatodikban? – Eget verő utórezgések.

3

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Sara szeme elkerekedett a megbotránkozástól. – Természetesen én sem esküvőre gondoltam – csóválta meg a fejét a barátnője. – Hanem negyedórányi vad, gátlástalan szexre. – Rendben, te pontosan tudod, mi a különbség holmi egyéjszakás kaland meg egy komoly kapcsolat között. A legtöbb nő azonban azt hiszi, meg tudja változtatni még az ilyenfélék gondolkozását is. Csakhogy ez lehetetlen. – Akkor mondd meg nekik! – És tegyem ki magam annak, hogy Nick Chandler minden szavamba beleköt? – A vita kiváló reklám. Képzeld csak el: egy igazi rosszfiú és a rendes, megbízható kislány mérkőzése. – Megmondtam, hogy nem vágyom efféle dicsőségre. – Valld be, hogy félsz szembenézni vele. – Nem igaz! – Helyes. Legalább harminc ponttal magasabb az intelligenciahányadosod. – Honnét tudod? – Mert mindenkiénél legalább annyival magasabb. – Köszönöm a bókot, de ezzel együtt sem kívánok részt venni abban a műsorban. – Hát jó – sóhajtott megadóan Karen. – Való igaz, hogy sokkal biztonságosabb egyszerűen kinyilvánítani a tételeidet. – Ezt meg hogy érted? – Ahogy mondom. Az előadásokon jó pénzért elmondhatod a hallgatóidnak, amit már úgyis tudnak vagy legalábbis sejtenek, másképp nem lennének ott. Így aztán könnyűszerrel kimentheted az elveszett lelkeket az ördög karmai közül. Ez igaz, látta be Sara pillanatnyi tűnődés után. Egy dolog segíteni azoknak, akik tudják, mire van szükségük – de egész más felnyitni azoknak a szemét, akik tulajdonképpen csukva akarják tartani. – Tényleg olyan sok nő hallgatja azt a műsort? – Mondom: több mint harmincezren fogják bekapcsolni a rádiót jövő csütörtökön. – Pedig pont az ilyen férfiaktól kellene óvakodniuk. – Igazad van, de nem tudják. Minden egyes rajongója az ügyfeled lehetne. El tudsz képzelni ennél jobb célközönséget? Sara felsóhajtott. Érezte, hogy hibát követ el, ha részt vesz abban a műsorban. Csakhogy Karen ötletei eddig mindig beváltak. A leleményessége határtalan – akárcsak a rámenőssége. Azonkívül ez is egy módszer, hogy minél több nővel megismertesse a könyvét. – Rendben van – adta meg magát. – Elmegyek Nick Chandler műsorába. – Na végre! Csak-csak bevetted ezt a „reklámfogás” szöveget. Pedig valójában csak ürügyet kerestem, hogy megismerhessem Chandlert. – És lépéseket tegyél annak a bizonyos tizenöt percnek az ügyében… – Tied az elsőbbség. De ha nem tartasz rá igényt, nyugodtan átpasszolhatod. – Ugyan, Karen! Ennél mindketten okosabbak vagyunk. – Néha jobban szeretnék a buta kis szőkékhez tartozni – dünnyögte a barátnője, majd az órájára pillantott. – Vár a törzshelyem. Nem tartasz velem? – Nem lehet. Hazamegyek, gondolkodnom kell az új könyvemen. Nem könnyű feladat. – Ugyanaz a téma más megfogalmazásban? – A kiadó ezt szeretné, de még fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá. – Néhány Martini szárnyakat ad az ember képzeletének. Egyébként is, idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára együtt mulatni. – Sok a dolgom. Éppen te gondoskodsz róla…

4

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Valóban pártolom a kemény munkát, de néha szórakozásra is szükség van. Kéne neked egy jó pasi. – Nem vagyok híve a futó kalandoknak. – Akkor ne legyen futó. Sétálgathatsz is, ha neked úgy tetszik. Sara nem állhatta meg mosolygás nélkül. – Néha nem is értem, hogy lettünk mi ketten barátnők. – Együtt szenvedtük végig a középiskolát. Erről jut eszembe, anyád hogy van mostanában? – Egész jól, amióta hazaköltözött. – Tényleg szakított azzal a St. Louisban lakó tetűvel? – Már legalább három hónapja. Úgy néz ki, végre megint együtt fogjuk tölteni a karácsonyt. – Nagyszerű… Sara figyelmét nem kerülte el barátnője kétkedő arckifejezése. – Hidd el, most tényleg minden rendben lesz. – Eddig is ezt mondtad… – Igen, de ezúttal ő is felismerte, hogy hibázott. – Te vagy a szakember. Ha azt mondod, tisztább szemmel látja a férfiakat, készséggel elhiszem. Hoppá! – nézett Karen megint az órájára. – A végén még nélkülem kezdődik el a „happy hour”! Pedig ragaszkodom hozzá, hogy olcsóbban egyek. – Köszönöm a segítséget. – Csak bízd rám magad, drágám, egy-kettőre sztárt csinálok belőled! – dobott egy csókot Karen az ajtóból, és elviharzott. Sara pillantása a számítógépre siklott. Úgy érezte, Chandler egyenesen őt bámulja. Jóságos ég, mibe hagyta belerángatni magát? Ez a fickó gyakorlott rádiós, remekül rögtönöz, és arra tereli a beszélgetést, amerre csak akarja. Őróla pedig mindez nemigen mondható el. Arról nem is szólva, hogy az összes gondolat kiröpül a fejéből, ha csak belenéz abba a világítóan kék szempárba. Ám akkor sem szabad visszariadnia az akadályoktól. Hiszen küldetése van: csütörtök délután harmincezer nő fogja hallgatni a rádiót, akik közül egy csomó a lehető legrosszabb úton jár. Itt a lehetőség, hogy megmutassa nekik, merre menjenek. Chandler kénytelen lesz belátni, hogy emberére akadt! Sara úgy kapaszkodott a küldetés gondolatába, mint hajótörött a mentőövbe. De hiába – csütörtök délutánra a gyomra már egyetlen görcsben állt. Ráadásul leszakadt a hó, káoszba döntve a városi közlekedést. Az utolsó percben esett be a stúdióba, így aztán szó sem lehetett arról, hogy kifújja és összeszedje magát. – Nyugalom! – igyekezett lelket önteni belé Karen, amíg az előtérben várakoztak. – Mondtam, hogy nincs kedvem hozzá. – Csupa víz a tenyered az idegességtől… – Pedig oda is fújtam egy adag izzadásgátló dezodort. – Jobb lenne, ha megpróbálnál ellazulni. Ellazulni? Amikor úgy érzi, mintha a vesztőhelyre menne?! Kisvártatva egy negyven év körüli férfi jelent meg. – Biztosan a rendező – súgta Karen. – Mindjárt adásba kerülsz. Mondd el, amit akarsz, de lehetőleg emberi nyelven. – Ezt meg hogy érted? – Ha ideges vagy, előszeretettel váltasz szakzsargonra. Na, eredj csak, itt megvárlak! „Maradj a tárgynál, beszélj közérthetően, és legfőképpen ne idegeskedj” – mondani könnyű, de végigcsinálni!

5

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

A férfi, aki Butch Branniganként mutatkozott be, végigvezette Sarát egy hosszú folyosón, majd kitárta előtte a stúdió ajtaját. Ha a lány eddig reménykedett is benne, hogy felkészült a Nick Chandlerrel való találkozásra, hát tévedett. Az adó honlapján látható fénykép csupán halvány mása volt a valóságnak. A férfi farmernadrágot és mélyen kivágott, kopott pulóvert viselt, amely alól fehér póló nyaka kandikált elő. Borotvával legalább két napja nem került kapcsolatba. Természetes lezsersége és szikrázóan kék szeme halálos fegyvernek minősültek a nemek háborújában. – Üdv! – állt fel lassan a karosszékéből. – Maga bizonyára Sara. – Igen. Örülök, hogy megismerhettem. – Számomra a megtiszteltetés. Nick ajka elragadó mosolyra húzódott, és barátságosan megszorította Sara kinyújtott kezét, amitől a lány karja egyszerre libabőrös lett. – Foglaljon helyet, nemsokára kezdünk. Bársonyos baritonja, vonzó külseje és az a csábos mosoly komoly kísértést jelentett bármelyik védtelen, önbecsülés híján levő nő számára. Még szerencse, hogy Sara nem tartozott ebbe a kategóriába. Butch visszavonult a stúdiótól üvegfallal elválasztott kuckójába. – Harminc másodperc, Nick! – hajolt a mikrofonhoz. Sara kapott egy fülhallgatót, majd helyet foglalt, és öklével az asztalra támaszkodott. Arra gondolt, ez túlságosan is merev póznak tűnhet, úgyhogy inkább az ölébe ejtette a kezét. – Ideges? – kérdezte a férfi. – Nem, dehogy. – Szerepelt már rádióban? – Nem, ez az első alkalom. – Aha, szóval még szűz ezen a téren. Ne féljen, igyekszem kedves lenni. Sara szíve nagyot dobbant. – Ez is csak egy interjú, mint a többi. Azt meg már éppen eleget adtam. Nick mosolyogva bólogatott, majd megnyomott egy gombot, és a mikrofonhoz hajolt. – Következő áldozatunk Sara Davenport, a „Vadászat a rosszfiúkra” című könyv szerzője. Üdvözlöm, Sara, örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat. Ugye, nem baj, ha a keresztnevén szólítom? Mifelénk a kötetlen hangnem a divat. A lány, persze, szívesebben maradt volna a végzettségének kijáró címnél, de nem akart beképzeltnek tűnni. – Természetesen nem, ha cserébe én is Nicknek szólíthatom. – Annak nevez, aminek csak akar – villantotta fel szédítő mosolyát a férfi. – Tudja mit? Mesélje el dióhéjban, miről szól a könyve, azután majd részletesebben is nekimegyünk. Sara mély lélegzetet vett. – Nos, a könyvemben abból indulok ki, hogy bizonyos férfiaknak a nők nemigen tudnak ellenállni. Például a kisportolt testű szépfiúknak, akik maguk is csak a lányok testét akarják. Vagy a titokzatos idegeneknek, akik egyik napról a másikra többnyire el is tűnnek. A felszínen mind rendkívül vonzóak, ám valójában éretlen, felelőtlen emberek, akik semmit sem tudnak nyújtani a nőknek. – Hűha! Na és maga szerint hány ilyen férfi szaladgál közöttünk? – Pontos számot nem tudok mondani – felelte a lány meglepetten. – De azért nyilvánvalóan nem minden férfi ilyen. – Ezek szerint akadnak rendes fiúk is. – Természetesen. – Vagyis csupán egy-két elvetemült alak okozza azt a temérdek gondot. – Nem állítom, hogy temérdek gondról lenne szó…

6

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Pedig elég soknak kell lennie, ha egy egész könyvet írt erről a kérdésről. Mifelénk nem szokták szórakozásból kivágni a fákat. Sara némán bámult rá, csak a szíve zakatolt. Most mit feleljen? Vegye védelmébe a favágót, aki kivágta azt a fát, amelyből a könyvéhez felhasznált papír készült? – Jól van, akkor szűkítsük le a kérdést – folytatta a férfi. – Mi a legnagyobb probléma a rosszfiúkkal? – Az, hogy a nők azt remélik, meg tudják változtatni őket. – A férfiak viszont megátalkodottak. – Legalábbis némelyikük. – A nők viszont nem. – Hát, bizonyos nők azért igen. – De ők nyilván a fontos dolgokban hajthatatlanok… – Ahogy mondja. Itt azonban a férfiakról van szó. Köztük is főként azokról, akiknek eszük ágában sincs elkötelezni magukat, ám a nők mégis bolondulnak értük. – Miért? Élvezik a kihívást? – Pontosan. – És maga? – Tessék? – Maga nem vonzódik ezekhez a férfiakhoz? – Itt most nem én vagyok az érdekes. – Dehogynem. Maga is nő, nem igaz? Szóval azt akarja mondani, még sosem ejtette kísértésbe egyetlen úgynevezett rosszfiú sem? – Természetesen nem. – Hm… Talán csak az alkalom hiányzott – jegyezte meg Nick gunyorosan, s bársonyos hangja valami ősi, elfojthatatlan vonzalmat ébresztett Sarában. Szedd össze magad! – A probléma a nők reakciójában gyökerezik – kezdte magyarázni. – Némelyikük különös izgalmat él meg egy olyan férfi társaságában, akiről tudja, hogy nem illik hozzá. Úgy is mondhatnánk, keresi a veszélyt, és csak fizikailag érez vonzódást. – Fizikailag? Nick pillantása lassan végigvándorolt Sara testén. – Nem biztos, hogy tudom követni. Dehogyisnem, gondolta szorongva a lány. Minden szavát, minden lélegzetvételét, minden szemrebbenését követi. Az a típus, aki rosszfiús bájával fegyverzi le az áldozatait, és minden helyzetben magához ragadja az irányítást. Sara tökéletesen tisztában volt vele, mit forgat a fejében. De ha átlát rajta, akkor miért lesz tőle olyan ideges? – Igen, fizikailag felfokozott állapotba kerülnek. Felgyorsul a szívverés és a neurotranszmitter-kiválasztás, kitágulnak az erek, a verejtékmirigyek termelése megnövekszik… – Ácsi, ácsi! – emelte fel a kezét a férfi. – Tartok tőle, hogy elvesztettem a fonalat a sok orvosi műszó között. – Ó… – riadt meg Sara, pontosan abba a hibába esvén, amitől Karen annyira óvta. – Mindössze azt akartam mondani… – Úgy érti – hajolt előre Nick –, hogy a rosszfiúk felizgatják a nőket? A lány érezte, hogy a torkában kalapál a szíve, elvörösödik, és a tenyere is izzadni kezd. – Fizikai reakciót váltanak ki belőlük. Olyat, amit… nehéz figyelmen kívül hagyni. Persze a férfiak is randiznak néha rossz hírű nőkkel, de azokat sohasem mutatják be otthon a mamájuknak. Bizonyos nők viszont valósággal megfeszülnek, hogy megváltoztassanak egy férfit, aki erre úgysem hajlandó. A férfinak a rosszkislány kaland. A nőnek a rosszfiú feladat.

7

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Mégis epekednek utánuk. A legtöbben természetesen tagadják ezt, és azt hangoztatják, a férfi legyen jól nevelt, vigye ki magától a szemetet, legyen udvarias az anyósával. – Igen, de… – Csakhogy igazából nem ezt akarják. A férfi legyen izgalmas. Rejtélyes, kifürkészhetetlen. Legyen erotikus kisugárzása, amely lángra lobbantja a képzeletüket, egyszóval legyen kissé… veszedelmes… Sara csak bámult rá, mint aki megnémult. Nick pillantása a műszerekre siklott. – Már élnek is a telefonvonalak. Halljuk, mit akarnak mondani a kedves hallgatók! – Megnyomott egy gombot. – Az első hívónk Andy Alto Lindából. Mi újság? – Még nem hallottam az értékelést, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. – Igazad van Andy, köszönöm, hogy figyelmeztettél. Máris orvosolom a problémát. A hallgatóink tudni szeretnék – fordult Sara felé –, hogy milyen a külseje. – Ennek semmi jelentősége… – Számukra igenis van, higgye el! – Nick hátrább lökte a székét, feltámasztotta a lábát az asztal szélére, és maga elé húzta a mikrofont. – Jól van, emberek, akkor elmesélem, mit látok. Sara Davenport középtermetű, karcsú, hosszú, barna haja van és zöld szeme. Legalábbis azt hiszem, hogy zöld, mert a szemüvegen keresztül nehéz megítélni. A lány szája megrándult. – Ne aggódjék, Sara, azért nem vonok le pontot. A közvélekedéssel ellentétben – Nick hangja érzéki dorombolássá halkult –, a férfiak igenis kedvelik a szemüveges nőket. A kora pedig… mondjuk… talán harminckettő. Sara szeme önkéntelenül is összeszűkült. – Ami azt illeti, elég csúnyán néz rám. Tudja, azzal a sok rövidítéssel a neve előtt azt hittem, idősebb. De ezek szerint csak okos. Akkor inkább úgy huszonnyolc körülinek gondolnám. Ezúttal két évet tévedt, ám Sara ügyelt rá, hogy az arcizma se ránduljon. Csak ne higgyék a nőnemű hallgatók, hogy érdekli, mit gondol róla Nick Chandler! – Jól van, tehát huszonnyolc éves – nyugtázta a férfi, és tetőtől talpig végigmérte a vendégét. – Úgy sejtem, szép lába lehet, de a bő gyapjúnadrág alatt ez, sajnos, nem látszik. Felül pedig… – Sara nehezen állta meg, hogy össze ne fonja karját maga előtt. – Nos hát felülről is otthon hagyott minden testhezállót. Ez a nyakig gombolt pamutblúz igencsak keveset árul el. – Szóval, hányast adsz neki? – tért a lényegre Andy. – Attól tartok – sóhajtott Nick –, hatosnál nem adhatok többet. – Hatos? – horkant föl Sara, de nyomban el is némult. A kutyafáját, mégis bekapta a csalit! – Ne értsen félre! Biztos vagyok benne, hogy a tízest is megérdemelné, de a korlátozott látásviszonyok miatt nem adhatok többet. Ha megtalálná a módját, hogy megszabaduljon ettől a sok gönctől, esetleg módosítanám a véleményemet… A lány néhány másodpercig szóhoz sem jutott. Komolyan beszél ez a fickó? Csak nem képzeli, hogy ő is afféle sztriptíztáncosnő, mint hírhedt vendégei? Ám lelki szemei előtt nagyon is elevenen megjelent a kép, amint vetkőzni kezd Nick Chandler előtt… – Sose bánkódjék! – folytatta a férfi. – Végtére is a számok nem olyan fontosak. Inkább halljuk, mit akarnak mondani a többiek. – Megnyomott egy újabb gombot. – A vonalban egy Forest Heights-i hallgató. Üdvözöllek az adásban, Tawny. – A vendégedhez lenne egy kérdésem. – Tessék!

8

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Sosem láttam még Nicket élőben. Mondja, tényleg olyan észvesztően néz ki, mint a fényképeken? Sara pillantása a férfira siklott. Mit feleljen erre? Ha igent mond, Nick még ennél is beképzeltebb lesz. Ha nemet, az akkora hazugság lenne, hogy a mennyezet is rájuk szakadhat. Nem, erre a kérdésre csak egyféleképpen lehet válaszolni. Megmarkolta a mikrofont. – Üdv, Tawny! Szóval, azt szeretné tudni, tényleg olyan jól néz-e ki Nick? Nos, a legjobb, ha én is elvégzem a magam értékelését, és elmondom, hogy én mit látok. Szembefordult a férfival, aki kihívó mosollyal dőlt hátra, és hanyagul összefonta a karjait. – Nick Chandler tényleg az a fajta férfi, akinek láttán minden nő rögtön a szívéhez kap. Fogadni mernék, kétszer is beállt a sorba, amikor a jóképűséget osztogatták. Olyan ragyogó a mosolya, hogy egész New Yorkot bevilágítaná áramszünet idején. A teste, akár egy görög istené. – Biztosíthatom Tawny – szólt közbe a férfi vigyorogva –, ez a nő tényleg tudja, hogy mit beszél. – Várjon, még nem fejeztem be – intette le Sara. – Gyanítom, hogy ragyogó külseje birtokában sosem kellett egyéb tehetséget felmutatnia. Valószínűleg ezért vezet egy olyan rádióműsort, amely kétségtelenül vonzó megjelenésére, de hasonlóképpen romlott egyéniségére épül. A nőket illetően csupa üres frázist pufogtat. Az a fajta fickó, aki sosem kérdezi meg, hogy „ugye, jó volt neked is?”, mert el sem tudja képzelni, hogy a puszta jelenléte ne juttatna el a gyönyör csúcsára minden nőt. És amíg te a közös jövőtöket tervezgeted, addig ő azon töri a fejét, hogy van-e még elég sör a hűtőben. Összefoglalva tehát, fölösleges odáig alacsonyodnom, hogy arra kérjem, vetkőzzön le, mert a küllemére így is megszavazhatom a tizes skálán a tizenegyest. A belső értékekre ellenben mindössze egy nagy, kövér nullát javasolhatok. Ez az, gondolta Sara elégedetten. Talált, süllyedt! Erre varrjon gombot Nick Chandler! A férfi arcára kiülő döbbenetet azonban hamarosan elégedett vigyor váltotta fel. – Ez már beszéd? – szólt bele harsányan a mikrofonba. – Van itt tűz is a fagyos felszín alatt! Mit szóltok hozzá, fiúk? Ha buktok a cserfes csajokra, most igazán érdemes néhány percre elfordulnotok a tévétől. Telefonáljatok, és mondjátok el, mi a véleményetek! Cserfes? Sarában forrt a düh. Milyen alapon meri őt ez az alak cserfesnek nevezni? S egyáltalán, mióta lett az ő személye a tárgya ennek a beszélgetésnek? Nick már nyúlt is, hogy egy újabb hívást kapcsoljon be az adásba, amikor hirtelen a fejhallgatójához kapott. – Sajnálom fiúk! Butch most mondja, hogy lejárt az időnk. A szóban forgó könyv címe „Vadászat a rosszfiúkra” – pillantott az asztal sarkán fekvő kötet címlapjára. – Írta Sara Davenport. Feltétlenül vegyétek meg! Akár azért, mert hisztek benne, akár azért, mert nem. Aztán üzenjétek meg Sarának a… – gyorsan a könyv végére lapozott – …a saradavenport.com weboldalon, hogy mit gondoltok róla! Most pedig ne menjetek sehová, mert következnek a sporthírek. – Megnyomott egy gombot, levette a fülhallgatót, aztán a mellette ülő nőre villantotta a szemét. – Most aztán megkaptam a magamét, igaz? Sara is leemelte fejéről a hallgatót. – Nézze, ha bocsánatkérésre számít… – Badarság! Ez aztán műsor a javából! Ne adja tovább – nevetett csibészesen –, de néha jobb, mint a szex. Ugye, maga is érezte azt a különös bizsergést? – tette hozzá halk, érzéki hangon. „Mi az ördögről beszél?” – Én csak azt éreztem, hogy hülyét csinált belőlem!

9

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Szó sincs róla! Mondtam a magamét, maga visszavágott, és ebből létrejött egy izgalmas, szórakoztató adás. Ez a siker. – Nevetségessé tett. – Várjon! – kapta el a távozni készülő nő karját a férfi. – Ne fogja fel a dolgot ilyen tragikusan! Nem akarom, hogy dühösen menjen el. – Ezzel elkésett – rázta le Sara Nick kezét. – Jól van, belátom, nem volt egy szerencsés megismerkedés. De tudja mit? Kezdjük újra, mondjuk… Velem vacsorázik ma este? – Tréfál? – Az evéssel sohasem tréfálok. Ismerek egy vendéglőt a Campbell Roadon ahol olyan rostélyost lehet kapni, amelyért a lelkemet is eladnám. – Köszönöm, de nem kérek belőle. – Ajaj, nem eszik vörös húst, ugye? Csak nem az a fajta, aki kizárólag zöldségeken él? – Nem. – Hála Istennek! Kiábrándító dolog olyasvalaki mellett enni a rostélyost, aki csak salátát meg sült krumplit csipeget. Szóval – mosolyodott el –, ugye, velem vacsorázik? – Már megmondtam, hogy nem. Bár ami azt illeti, magát sem értem. Minek töltené az idejét egy magamfajta hatossal, amikor csak a noteszát kell felütnie, hogy válogathasson a jobbnál jobb tízesek között? – Ugyanmár, ez az osztályozás csak játék. A hallgatók szeretik. – Nos, én egy cseppet sem. – Rendben, akkor elmondom az igazat. Amikor pár perce belépett ide, semmi más nem jutott az eszembe, mint hogy végre itt egy igazán gyönyörű nő. A hangja meggyőzően csengett, és Sara már majdnem elhitte, hogy nem csak azért bókol itt neki, mert az önérzete nem tűri a visszautasítást. De csak majdnem. – Tudja, mi az igazság? A külsőmről alkotott véleménye fikarcnyit sem érdekel. Kizárólag azért jöttem ide, hogy a könyvemet népszerűsítsem, és nem azért, hogy kitegyem magam a gyerekes csipkelődésének. Belátom, ez egyedül az én hibám, hiszen tudtam, milyen a műsora, mégis hagytam rábeszélni magam erre a szereplésre! De mérget vehet rá, hogy az életben többé nem követek el hasonló hibát. – Nick! – hallatszott Butch hangja. – Tizenöt másodperc. A férfi arcáról lehervadt a mosoly. – Ha meggondolja magát, tudja, hol talál meg – szólt még Sara után, azzal a mikrofonhoz hajolt, és újfent ontani kezdte magából a megszokott, kedélyes szöveget. Mérföldes körzetébe se jövök többet ennek az átkozott stúdiónak, füstölgött magában Sara, miközben dühösen és csalódottan távozott. Ha arra gondolt, hány ezer ember volt fültanúja a megaláztatásának, legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Meg sem állt az előtérben, ahol a barátnője várta, hanem egyenesen a bejárathoz csörtetett. – Hé, várj egy kicsit! Én is meg akartam ismerkedni… – Nem, nem akarsz. Hidd el nekem! – Miért, mi történt? – kérdezte Karen, amikor utolérte. – Még kérded? Nem hallottad a műsort? – Minden egyes szavát! Zseniális voltál, a saját fegyvereivel verted meg. – Épp ellenkezőleg. Hagytam, hogy lerántson magával a sárba. – Ó, persze! És amíg ti ott bent dagonyáztatok, én az e-mailjeidet olvasgattam. Máris jött vagy fél tucat. – Nem értem… – Mindjárt megmutatom. Amint elhelyezkedtek a kocsiban, Karen felnyitotta a laptopot, és megnyomott pár billentyűt.

10

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ezt olvasd: „Most hallottam a rádióban. Teljesen igaza van, valakinek már fel kellett nyitnia a nők szemét, hogy óvakodjanak a Nick Chandler-féléktől. Csak így tovább!” Sara meglepetten pislogott. – Vagy ezt: „Jól megmondta neki a magáét, kedvesem! Bárcsak bennem is lett volna ennyi kurázsi, akkor nem ragadtam volna le mindenféle gazember mellett.” És ehhez mit szólsz? „Jártam az előadásaira, és most, hogy hallottam Chandler műsorában, már látom, hogy maga nem az a fajta, aki vizet prédikál, és bort iszik. Nem hagyja, hogy a férfiak szórakozzanak magával. Így kell ezt csinálni!” És ez csak néhány példa, folyamatosan érkeznek az üzenetek. – Hihetetlen! Tényleg megértették. – Mondtam, hogy így lesz. Elérted a célközönséget, még ha kissé szokatlan módszerekkel is. Úgy tűnik, Nick Chandler önmaga legnagyobb ellensége, csak éppen nem tud róla. Lehet benne valami, tűnődött Sara. Nick addig cukkolta, mígnem lerántotta róla a leplet, és a fickó női hallgatói legalábbis néhányan meglátták, milyen a pasi valójában. Ezt akarta elérni. Hirtelen szöget ütött a fejében egy gondolat, és izgatottan megmarkolta a kormánykereket. – Figyelj csak, Karen! Rájöttem, miről írom a következő könyvemet! Az előző a nők nézőpontjából vizsgálta a kérdést, ez pedig a férfiakéból fogja, ráadásul éppen ennek a nagyképű rosszfiúnak a szemszögéből. – Nickre gondolsz? – Pontosan. Ő lesz a kiindulópont. Ha a nők megtudják, hogyan gondolkozik, mik a céljai, miként igyekszik manipulálni és uralni a másik nemet, akkor többé nem dőlnek be neki, és tudni fogják, hogy kerülniük kell a fajtáját, mint a pestist. – Ígéretesen hangzik. Csak az a kérdés, mivel veszed rá Nick Chandlert, hogy elárulja a titkait. – Te mondtad, hogy ő a legnagyobb ellensége saját magának. Szerinte semmi rossz nincs a hozzáállásában, és amilyen öntelt hólyag, boldogan beszél majd magáról – kacsintott Sara vidáman a barátnőjére. – Hidd el, ha meg akarom tudni, mit gondol, csak meg kell kérdeznem.

11

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

2. FEJEZET Két órával később Nick is elindult hazafelé. Az ablaktörlő vadul dolgozott, hogy eltakarítsa a megállás nélkül szakadó hópelyheket, ám így is alig látta a fehér páncéllal borított úttestet. Amikor megállt egy piros lámpánál, pillantása a mellette heverő könyvre siklott. Tulajdonképpen nem is tudta, miért hozta magával. Az adás második felében végig ott hevert az asztalán, és folyvást elterelte a figyelmét, míg végül be nem dugta egy fiókba. Akkor viszont Sara arcát látta maga előtt… A könyv most is vádló tekintettel bámult rá az ülésről élettelen tárgy létére lelkiismeretfurdalást ébresztve benne. Valld be, Chandler, ezt elszúrtad, szakadt ki belőle egy bosszús sóhajtás. Amikor adás közben égni kezdtek a telefonvonalak, jóféle Pavlov kutyájaként ösztönösen azt tette, mint mindig. Felpezsdült a vére, belevetette magát a beszélgetésekbe, és iparkodott tovább fokozni az izgalmat. Ám mennél többet töprengett rajta, annál világosabban látta, hogy ezúttal bizony hibázott. Pedig valójában nem tett semmi rosszat. Kitűnően elszórakoztatta a hallgatókat, izgalmas vitát kavart, ráadásul a könyvet is bemutatta. Sajnos Sara nem érzett rá a műsor ízére, s annak alapján, ahogy távozott, biztosan meg is sértődött. Ami bántotta a férfit. A nők tekintettek már rá sokfeleképpen, de ellenségként még egyetlenegy se. Az a tény, hogy Sara Davenport valóban gyönyörű volt, csak még kellemetlenebbé tette a helyzetet. Újabb pillantást vetett a könyvre, és ismét felsóhajtott. Valahogy rendbe kell hoznia ezt az ügyet, csak még fogalma sem volt róla, hogyan. Pár perccel később bekanyarodott a fedett parkolóba. Ez is az új lakása előnyei közé tartozott, nem elhanyagolható dolog egy olyan városban, ahol évente átlagban több mint két méter hó esik Chandler a hóna alatt a könyvvel elindult a lakásajtó felé. A nappali ablakán át egy ismerős fejet pillantott meg a kanapé támlája fölött. Aha, mindjárt kezdődik a meccs, amit Ted mindig szívesebben néz az ő nagyképernyős tévéjén, mint a saját kis készülékén. Leverte a havat a csizmájáról, és benyitott. – A legjobbkor, öregfiú! – kurjantotta a cimborája. – Már attól tartottam, lekésed a mérkőzést. – Mindjárt jövök, csak hozok magamnak egy sört. – Nick ledobta a könyvet a dohányzóasztalra, és a konyha felé indult. – Te is kérsz? – Válaszolt már valaki nemmel erre a kérdésre? Nick kivett két üveget a hűtőből, aztán maga is letelepedett a kanapéra. Ted pontosan úgy nézett ki, mint mindig, ami egyáltalán nem volt meglepő, tekintve, hogy a ruhatára összesen három farmernadrágból és hatvankét pólóból állt, melyek mindegyikét valamilyen koncert vagy rádióállomás emblémája díszítette. Arra pedig, hogy klaffogó papucsát csizmára cserélje, nyilván csak az imént lehullott negyven centiméternyi hó vehette rá. Egy Colorado Springs-i adónál ismerkedtek meg. Nick zöldfülű gyakornok volt még, Ted pedig a reggeli műsor házigazdája egy másik lemezlovassal együtt, akinek a whiskysüveg iránti túlzott rajongása okozta a vesztét. Amikor az illetőt kirúgták, Ted kijárta, hogy Nick legyen a társa, elképesztő lehetőséget kínálva fel ezzel a tapasztalatlan ifjoncnak. Nick meg is fogadta, hogy ezt sosem felejti el neki. Bár kétségkívül sikeres csapatot alkottak, végül ők is lapátra kerültek – alighanem a miatt a kis tréfájuk miatt, aminek a polgármester volt a céltáblája.

12

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Nick Dallas és Chicago után Boulderben ütött tanyát. Tanulván a történtekből, nagy ívben elkerült mindenféle személyeskedést, nyugton maradt, építgette a karrierjét, míg lassan elérte, hogy saját műsora legyen. Ted viszont nem tudott sehol sem megmaradni, s végül egy vacak kis zugadónál kötött ki Tupelóban. Amikor aztán három hónappal ezelőtt telefonon közölte, hogy onnan is kitették a szűrét, Nick már meg sem lepődött. Ted egyszerűen nem tudott beállni a sorba. Mindig akadt egy szám, amit nem akart lejátszani vagy éppen egy fejes, akinek borsot tört az orra alá. Ezúttal azonban olyan elkeseredetten csengett a hangja, hogy Nick beajánlotta segédrendezőnek a boulderi adónál. Ted először itt is csak hőbörgött. – Én, aki húsz éve rock and rollt játszom szerte az országban, most egy kertészeti műsort rendezzek?! – kiabálta méltatlankodva, de aztán leszállt a fellegek közül, és elfogadta az állást, akárcsak Nick javaslatát, hogy lakjék nála, amíg egyenesbe jön. – Tetszett a mai adás – jegyezte meg csibészesen vigyorogva. – Különösen Amber, az az erotikus táncosnő. Nick legyintett. Bármilyen előnyös fizikai adottságokkal rendelkezett is Amber, s hiába hívta meg adás után egy kis magánbemutatóra, meglepő módon hidegen hagyta a dolog. Sara Davenport viszont, aki nyakig fel volt öltözve, és az idegességét a pszichológus fagyos álarca mögé igyekezett rejteni, egészen más hatással volt rá. Már alig néhány másodperccel a találkozásuk után arról ábrándozott, hogy szép lassan leveszi róla a szemüveget, átöleli, és… – De a legjobb pszichológusnő volt – folytatta Ted. – Jól megkaptad tőle. Első osztályú! Ilyen vendégek kellenek egy igazi műsorba. – Szerintem is, de a hölgy, sajnos nem találta olyan szórakoztatónak a dolgot. Úgy érezte, megaláztam. – De bőven volt módja visszavágni. És élt is vele! – Ezzel együtt igencsak sértetten távozott, és még a békítő szándékú vacsorameghívást se fogadta el. – Kosarat kaptál? – Volt már ilyen. – Utoljára tizenkét éves korodban… Ez az ő könyve? – vette fel Ted a kötetet, és kíváncsian belelapozott. – Az iskoláját, de sokat tanult! Mióta buksz az intellektuális csajokra? Nick nem érezte úgy, hogy bukna rájuk. Legalábbis eddig nem tudott róla. – Mindössze nem akartam haraggal elválni tőle. Nem tesz jót a rólam kialakított képnek. – Végül is mit érdemel: hatost vagy tízest? Nick elfintorodott. Ezzel az élccel most tényleg bakot lőtt. Sara nem iszapbirkózó, sztriptíztáncos vagy Playboy-nyuszi, akik nemcsak hogy hozzá vannak szokva az efféle incselkedéshez, de kifejezetten élvezik is azt. – Ostobaság ez az osztályzás. Azt hiszem, be is szüntetem. – Eszedbe ne jusson! Az ilyen ötleteknek köszönheted a népszerűségedet. A sikert pedig aknázd ki, öregem, amennyire lehet, máskülönben egyszer csak azon kapod magad, hogy megvénültél, és nem vagy jó semmire. Legfeljebb kertészeti műsorok vezetésére… – Az ég szerelmére, Ted, még csak negyvenegy éves vagy! – A mi szakmánkban ez olyan, mintha száznegyvenegy lennél. Okulj a példámból, kölyök, ez egy kegyetlen világ… De miket beszélek! Nem kell téged félteni, és ha országos sugárzású lesz a műsorod, végképp sínre kerülsz. – Ez még egyáltalán nem biztos.

13

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Sikerülni fog. Megvan benned a kellő spiritusz, ezt már akkor láttam, amikor először találkoztunk. Az országos adás a csúcs, tehát mindent, de mindent meg kell tenned, hogy bekerülj. Hallod? Máskülönben tíz év múlva te is úgy jársz, ahogy én. Emlékezz rá, milyen állapotban hívtalak fel. – Nem volt állásod. Ebben a műfajban előfordul. – Tudod – ingatta a fejét Ted komoran –, amikor kirúgtak, tényleg úgy éreztem, hogy elfogyott a tudományom. Nélküled nem is tudom, mi lett volna velem. Köszönöm, kölyök, igazán hálás vagyok neked. – Ugyan már, hiszen csak az önzés vezérelt – tréfálkozott Nick, hogy a meghatottságát leplezze. – Ilyen életmód mellett sosem fogok megnősülni, de nincs is rá szükségem, amíg te itt vagy. Ha még arra is rá tudnálak venni, hogy néha főzzél valamit, és esténként idehozd a papucsomat, eszményi lenne a helyzet. – Te is ugyanolyan jól ismered a pizzafutár telefonszámát, mint én. Az a nagy, büdös lábad meg felőlem le is fagyhat. És most már nézhetnénk végre a meccset? Nick vigyorogva nyúlt a távkapcsolóért, de ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. – Tessék, itt Nick Chandler. – Üdv! Sara Davenport vagyok… Rosszkor hívtam? – Nem… nem, dehogy. Csak kissé meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy jelentkezni fog. Meggondolta magát a vacsorát illetően? – Nem, valami mást szeretnék megbeszélni magával. Lenne egy üzleti ajánlatom. El tudna jönni a rendelőmbe holnap tízkor? Nick tűnődött néhány pillanatig, noha pontosan tudta, hogy a megadott időben semmi dolga nincs. – Igen, a tíz óra megfelel. – Gyorsan felírta a tévéújság szélére a címet. – Elárulná, hogy pontosan miről van szó? – Majd inkább holnap. Várni fogom. – Ott leszek. A vonal szétkapcsolt, de Chandler még másodpercekkel később is összevont szemöldökkel bámulta a telefonkagylót. – Hát ez fura – fordult aztán Tedhez. – Sara Davenport volt az. – Az a lélekgyógyász a műsorodból? – Igen. Megkért, hogy menjek el holnap a rendelőjébe. Azt mondta, üzleti ügy. – Üzlet, mi? – vigyorodott el Ted szélesen. – Nem szokott a pszichológusok rendelőjében dívány is állni? – A tévében legalábbis igen. – Ez már döfi! A hölgy nyilván egy kis kikapcsolódásra vágyik, te pedig meg spórolhatod a vacsoraköltséget. – Állj már le! Szó sincs ilyesmiről. Olyan fagyosan hagyta el a stúdiót, mint egy jégcsap, és nem hiszem, hogy azóta beállt volna az olvadás. – Csakugyan? Azért nem lepne meg, ha két perc alatt levetkőztetnéd őnagyságát. – Ted? – Igen? – Ideje lenne már a saját nemi életeddel foglalkoznod. – Badarság! Melyik épelméjű nőnek kellene egy ilyen magamfajta rozzant csavargó? Inkább adj egy sört, és szórakoztass el a kalandjaiddal! Azzal felkapta a távirányítót, és bekapcsolta a tévét, miközben Nick változatlanul azon törte a fejét, vajon miért akar találkozni vele Sara Davenport, s hogy ő miért örül ennek ilyen nagyon? Nem, ennek a világon semmi értelme. Ez a lélekbúvár távolról sem hasonlít magát, nem vett biliárddákót a kezébe, nem táncolt félmeztelenül a New Orleans-i karneválon,

14

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

nem viselt tangát, és nem ébredt másnaposan Cancunban arra, hogy fogalma sincs, hogyan került oda. Nem, Sara biztosan éjt nappallá téve dolgozott, hogy összeszedje azt a sok tudományos fokozatot, aztán írt egy könyvet, és most jó pénzért mások lelkét gyógyítgatja. Ha a bulizós, sportőrült, rekordtempóval csajozó rajongói meglátnák egy ilyen hűvös, konzervatív nővel, azt hinnék, átállt a sötét oldalra. Igen ám, de akkor miért bizsergeti a viszontlátás gondolata? Érthetetlen. Hacsak azért nem, mert már nagyon régen nem találkozott olyan nővel, aki igazi kihívást jelentett volna a számára. Mostanában akikkel dolga akadt, már az előtérben várták, a zsebébe dugták a címüket, vagy betelefonáltak a műsorba igencsak egyértelmű ajánlatokat téve, esetleg a bugyijukat dobták oda neki az élő adásokon. Majdnem hangosan elnevette magát, amikor elképzelte, hogy Sara is valami effélét tesz. Hátradőlt, és igyekezett a mérkőzésre figyelni. Nem sok sikerrel. Üzlet? No majd meglátjuk, Sara Davenport mennyire hajlamos összekötni a kellemeset a hasznossal.

15

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

3. FEJEZET – Nick Chandler tényleg idejön?! – Igen, Heather, pár perc múlva megérkezik. – Elképesztő! Láttam a nevet a naptárban, de nem gondoltam volna, hogy ez az a Nick. Miről van szó? Összezavarodott, vagy egyszerűen csak bolond? – A „bolond” kifejezés még véletlenül sem szerepelhet a mi szótárunkban. Erről már beszéltünk, ugye? – Hogyne, hogyne, elnézést! Vigyázni fogok, hogy ne mondjak előtte semmi ilyesmit. – Jobb lenne, ha megszokná, hogy a háta mögött se mondjon. Egyébként üzleti ügyben jön, nem a betegem. Lefűzte már az iratokat? – Igen, és ezúttal mindet a megfelelő helyre. – Helyes! – mosolygott Sara bátorítóan. Heathert felvenni titkárnőnek majdnem olyan volt, mint kimenteni egy didergő kiskutyát a hóviharból. Eltekintve a vizes szőrtől meg a szőnyegre pisiléstől… A feladat kezdetben nem tűnt nehéznek, hiszen a leányzó kétségbeesetten szeretett volna dolgozni. Ám amikor egymás után szakította meg a fontos telefonbeszélgetéseket, és rakta rossz helyre a kartonokat, Sara kénytelen volt közölni vele, hogy talán mégsem egészen neki való ez a munka. A nagy barna szemek azonnal könnybe lábadtak, és megindult a panaszáradat is: „Az ügyvédi irodában elrontottam a fénymásolót, egy másik helyen az igazgató ölébe öntöttem a kávét. Amikor tizenhét évesen a McDonald’snál dolgoztam, tüzet fogott az olajsütő… Jaj, Istenem, tudom, hogy sosem leszek képes rendes munkát találni…” Heather nem volt buta, csak borzasztóan bizonytalan. Sarának menten megesett rajta a szíve, és úgy döntött, nagyobb türelemmel lesz iránta. S valóban, két hónap elteltével a lány kezdett egész szépen beleszokni a feladatkörébe. – Más dolog miatt is büszke lehet rám – újságolta lelkesen. – Úgy döntöttem, este szakítok Richárddal. Ez valóban jó hírnek számított. Sara könyve és a sok-sok beszélgetés hatására Heather rájött, hogy jobban jár, ha megszabadul a fiújától, aki csak hitegeti, miközben más nők után futkos. – Nagyon helyes! De számítson rá, hogy megpróbálja majd eltéríteni a szándékától. – Tudom, de ezúttal hajthatatlan maradok. Sara tisztában volt vele, hogy pár nappal karácsony és az érzelmes időszak előtt milyen komoly lépés egy ilyen szakítás. Amellett tegnap maga megtapasztalta, milyen nehéz a gyakorlatban ellenállni bizonyos férfiak mesterkedéseinek. Azóta természetesen többször is kielemezte a történteket, s immár biztosra vette, hogy ebbe a csapdába még egyszer nem fog beleesni. Teljesen nyugodt volt – egészen addig, amíg Nick Chandler be nem lépett az irodájába. Hasonlóan nézett ki, mint tegnap, csak most valahogy magasabbnak tűnt talán az irhabéléses dzseki tette vagy a csizma… vagy egyszerűen a túláradó magabiztosság. Sara mindenesetre iparkodott közömbös arcot vágni. Nem úgy Heather, aki olyan döbbent rajongással bámult a férfira, mintha álmai lovagja bukkant volna fel hirtelen. Sara tartott tőle, hogy minden igyekezete ellenére az ő arcán is hasonló kifejeződés tükröződik. Tény és való, hogy ez a pasas tagadhatatlanul vonzó. Ám ő azt is tudja már, mi van a megtévesztő felszín alatt.

16

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Miután gyorsan bemutatta Nicket az olvadozó Heathernek, betessékelte vendégét a szobába, becsukta maguk mögött az ajtót, és leült az íróasztal mögé. Nick ledobta a dzsekijét, majd körülnézett. – Szép a rendelője, Sara. Vagy szólítsam inkább doktornőnek? Ez a terjedelmes íróasztal kettőnk között elbizonytalanít. – Inkább maradjunk a Saránál… – Se Jung, se Freud? – sétált oda a férfi a könyvespolchoz. – Miféle pszichológus maga? – Foglaljon helyet! Nick szemügyre vette a falon sorakozó okleveleket. – Ejha! – Rittyentett. – Biztos, hogy valóban csak huszonnyolc éves? – Harminc. Csak ráhagytam magára a huszonnyolcat. – Aha… Ne féljen, nálam jó helyen lesz a titka. – Nem titok. – A mindenit, micsoda kilátás! – kiáltott fel váratlanul a rádiós. – Ezek a hegyek egyszerűen lélegzetelállítóak. A stúdióból csak a parkolóra meg a kukákra látni. Mégiscsak pszichológusnak kellett volna mennem… – Rátérhetnénk a tárgyra? – Ó hogyne, az üzlet. – A férfi olyan természetes mozdulattal telepedett le az egyik karosszékbe, mintha csak a saját szobájában lenne. – Halljuk! Sara kihúzta magát. – A következő könyvem előkészítésén dolgozom, és ehhez szeretném megismerni a maga nézőpontját. – A nézőpontomat? Mivel kapcsolatban? – A könyv ugyanarról fog szólni, mint az előző, de most a férfiak szemszögéből szeretném megvizsgálni a témát. Úgy tapasztaltam, hogy magának eléggé markáns véleménye van a nőkről és a velük való kapcsolatról, ezért arra gondoltam, tanulságos lenne idézni. A férfi szeme összeszűkült. – Még akkor is, ha helytelen? – A szavai önmagukért beszélnek… – Értem. De abba, hogy maga a következő bekezdésben miként forgatja ki őket, nyilvánvalóan nem lesz beleszólásom. – Csupán annyit ígérhetek, hogy pontosan fogom idézni. Ha vállalja a véleményét, sőt a hallgatói is osztják azt, akkor nincs sok jelentősége, hogyan forgatom ki a szavait. Nick hosszú ideig némán, összehúzott szemmel nézett a lányra, mintha a veséjébe akarna látni. Sara állta a tekintetét, de attól tartott, a válasz nemleges lesz. Végül azonban a férfi ajkán halvány mosoly jelent meg. – Rendben. – Nagyszerű – könnyebbült meg a lány, és a naptáráért nyúlt. – Akkor meg is beszélhetnénk egy időpontot, amikor visszajön, és… – Nem. Nem itt. Mondtam már, hogy nem igazán rokonszenves nekem ez az íróasztal. – Ülhetünk a kanapéra is. – Tény és való, az valamivel jobb, de még mindig nem az igazi. Beszélgessünk inkább fehér asztal mellett! Egy jó vacsora meg egy üveg finom bor mindjárt kellemesebb hangulatot teremt. – Mondtam, hogy nem akarok magával vacsorázni. – Az tegnap volt. – Semmi sem változott azóta. – Ha úgy jobban tetszik, tekintse üzleti vacsorának.

17

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Sajnálom, de részemről csak a rendelő jöhet. – Ez az utolsó szava? – Igen. – Akkor nincs üzlet – jelentette ki Nick, majd felállt, vette a kabátját, és elindult az ajtó felé. – Várjon! – ugrott fel Sara. – Nem értem, miért bonyolítja a helyzetet. Nincs semmi oka… – Éppen ellenkezőleg, nagyon is jó okom van. Én ugyanis nagyon szeretnék magával vacsorázni. – Minek? – Tudja, van az a kis társasjáték férfiak és nők között, amit úgy hívnak, hogy randevú… – Az előbb még azt mondta, tekintsem a dolgot üzleti vacsorának! – Pontosan: maga üzleti vacsorának tekinti, én meg randevúnak. És ígérem, az est végére pontosan tudni fogja, mi jár a fejemben. Sara megborzongott. Hiába volt benne biztos, hogy mindez csupán egy hatalmi játszma, nem vonhatta ki magát a kétértelmű szavak hatása alól. – Kérdeznék valamit – folytatta Nick. – Úgy látom, meglehetősen lefoglalja a munkája. Mikor találkozott utoljára férfival? – Semmi köze hozzá. – Más szóval a tavalyi naptárban kellene megnézni? – Dehogy! – Jóságos ég, már két éve is megvan? – Hagyja már abba! – Tényleg túlzásba viszi a munkát. – Fontos számomra a karrierem. – Én is így vagyok ezzel, de azért mindig találok időt a szórakozásra. – A maga karrierje másról sem szól, csak a szórakozásról. – Akkor hát elismeri, hogy ebben szakértő vagyok. – Nick ismét felvillantotta híres mosolyainak egyikét. – Tartson velem, megmutatom, hogyan kell csinálni! Bizony, ez a mosoly majdnem lefegyverezte Sarát, de aztán eszébe jutott, hogy a tegnapi megaláztatását is ugyanilyen akció előzte meg. Mindazonáltal mit veszíthet, ha egy nyilvános helyen elköltött estebéd közben teszi fel a kérdéseit? – Jól van, legyen hát vacsora. – Nagyszerű! Mondjuk, holnap este hétkor? – Rendben. Hol? – Luiginál. Ismeri? – Nem. – Kedves, meghitt hely, kimondottan alkalmas a beszélgetésre. – Akkor sem értem, miért akar velem vacsorázni, hiszen pontosan tudja, mi a véleményem a magafajta férfiakról. – Szeretném megváltoztatni a véleményét. – Erre nagyon kevés az esélye. – Magának kellene a legjobban tudnia, hogy egyetlen ellenfelet sem ajánlatos alábecsülni – vigyorodott el Nick, és magabiztos léptekkel kivonult az ajtón. Sara némán bámult utána. Jóságos ég, mibe keveredtem! – tépelődött. Végül is bedőlt Nicknek. No de most már mindegy! Ha tényleg olyan okos és öntudatos nő, mint amilyennek tartja magát, képes lesz a fickót kordában tartani – ha pedig mégsem, akkor nincs joga másoknak tanácsokat adni.

18

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Egyébként itt igazából nem is őróla van szó. Nick csupán az önérzetén esett csorbát akarja kiköszörülni. Nem lesz vele a világon semmi gond.

19

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

4. FEJEZET Másnap délben Nick a számára rendkívül ellenszenves, divatos éttermek egyikében ült. Az ilyen helyeken a berendezés is furcsa, a pincérek többnyire morcosak, az étlap alapján ki nem találja az ember, hogy mit eszik s mindezért cserébe még mélyen a zsebébe is nyúlhat. Igen ám, csakhogy nem ő állta a cechet. Mitzi Grant, az ügynöke hívta meg, hogy ebéd közben tájékoztassa a Mercury Mediával folytatott tárgyalásokról. Mitzi negyvenhat éves volt, filigrán, elegáns, pattogó beszédű, majd szétvetette az energia, de az eredményei fényében az ember könnyen hajlandó volt elnézni az erőszakosságát. Ezzel az asszonnyal az oldalán bárki biztos lehetett benne, hogy eléri a céljait. – Jó úton haladnak a dolgok – közölte Mitzi, miután gyakorlott mozdulattal pálcikái közé vette az előételként felszolgált nyers hal utolsó darabkáját. – Szerintem még az év elején megköthetjük a szerződést. – Úgy mondod, mintha már biztos lenne… – Kelendő áru vagy, Nick, nem vitás. Rendelkezel a vonzerőnek és a pimaszságnak azzal az egyedi keverékével, amiért bomlanak a hallgatók. Úgy vélem, már nem is az a kérdés, létrejön-e ez a szerződés, hanem hogy mennyi pénzt tudok kisajtolni a Mercuryból. Tetszik nekik a lezserséged meg azok a sikamlós témák, mint az egykori madám meg az éneklő szexterapeuta. Ja, és az a pszichológus is a minap! Nagyon bejött – mosolygott Mitzi ravaszkásan. – Egyébként olvastad Raycine Clark tegnapi cikkét? – Amikor Nick megrázta a fejét, elővett egy összehajtogatott újságot a táskájából. – Úgy véli, igazán izgalmas pár lennétek Sara Davenporttal. „Tegnapi műsorában Nick Chandler a jókislányok legjobbikával, Sara Davenporttal, a Vadászat a rosszfiúkra című könyv szerzőjével került szembe – aki tanulmányában éppen arra okítja a hölgyeket, hogyan kerüljék el az olyan szívtiprókat, mint Nick. Valósággal szikrázott az éter, ahogy ennek a két embernek a homlokegyenest különböző nézetei összeütköztek. Csakhogy az ellentétek vonzzák egymást! Nick Chandlert ismerve a dolognak lesz még folytatása.” Nick felsóhajtott. Kevés dolgot utált jobban, mint Raycine Clark pletykarovatában szerepelni. – Honnan a fenéből szedte ezt a hülyeséget? – Ne morogj! A cikk is növelheti a rajongóid számát. – Akkor is! Az igaz, hogy elviszem vacsorázni Sarát, de… – Elviszed vacsorázni? Mitzi sanda vigyora láttán Nick rögtön megbánta, hogy nem tartotta a száját. – Nem arról van szó, amire gondolsz. Az új könyvéhez gyűjt anyagot, és fel akar tenni pár kérdést. – Minek? – Állítólag most a férfiak nézőpontját akarja megírni. – Vagy úgy! És te leszel az elrettentő példa? Idézni fog, névvel, ahogy kell? – Azt hiszem. – Hogy utána kifigurázhassa az összes kijelentésedet? – Feltehetőleg. – Remek! – húzta fel Mitzi a szemöldökét. – Légy elhajoló, ugyanakkor vérlázító, hadd idézzen csak lépten-nyomon! A délutáni adásban pedig említsd meg, hogy úgy látszik,

20

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

mégiscsak mély benyomást tettél a vaskalapos lélekgyógyászra, mert az új könyvében téged akar bemutatni a rosszfiúk mintapéldányaként. A hallgatóid imádni fogják, mint ahogy Raycine is. – Nem biztos, hogy ezt közhírré akarom tenni. – Megbolondultál? Magad mondtad, mekkora siker volt a múltkori műsorod. Most megismételheted. – Inkább kihagynám. – Te tényleg megbuggyantál! Sara Davenport minden bizonnyal olyan vonzó pasasnak fog lefesteni, akinek a nők legfeljebb pszichológus segítségével tudnak ellenállni. Márpedig a Mereury Media a hírnevedet veszi meg, úgyhogy igyekezz! – Ez igaz, de nem biztos, hogy Sarának is jót tesz. – Már hogy ne tenne? Ébredj fel! Valahányszor kiejted a műsorodban a nevét, az neki mind ingyen reklám! De miért aggodalmaskodsz? Csak nem habarodtál bele? – Természetesen nem. – Csodálkoztam is volna. Nem az eseted. Hát éppen ez az! Akkor miért izgatja ez a nő? Az elegáns rendelő minden ízében sikert és gazdagságot sugárzott. Meg valami számára teljesen szokatlan szigort. Amiként Sara megjelenése is: a magasan záródó selyemblúz, a konzervatív, egyenes szoknya, a kontyba tűzött haj, mind-mind a hűvös, komoly szakember benyomását keltik. Persze a betegekre mindez valószínűleg megnyugtatóan hat. Úgy érezhetik, ez a pedáns teremtés még az ő fejükben is képes rendet rakni. Chandlerben azonban csupán a vágyat ébresztette fel, hogy feldúlja ezt a fene nagy rendezettséget. Hogy összekócolja a haját, letépje róla a ruhát, és megnézze, vajon a fehérneműje is olyan puritán-e, mint a többi holmija. – Ugye eljössz a szilveszteri bulira? – kérdezte rövid hallgatás után Mitzi. – Mercurytól is ott lesznek a fejesek, így aztán kiváló alkalom, hogy ismerkedj velük kicsit. Ja, és sürgősen szerezz be egy szmokingot! – Öltöny nem elég? – Nem. Egyébként sem árt, ha te is úgy nézel ki, mint azok, akik igazán gazdagok és híresek. Megérkezett a főfogás. Evés közben Mitzi tovább ontotta a tanácsait, s mire az ebéd véget ért, Nick aggályai is eloszlottak. Ha Sara idézheti őt a könyvében, akkor ő is beszélhet róla a műsorában. Mindazonáltal Mitzinek nem mondott igazat. Sara Davenport elsősorban mint nő érdekelte, és kíváncsian várta, mire jutnak majd egymással. Fél hét után Sara farmerban és blúzban – egy olasz kisvendéglőbe nyilvánvalóan ilyesmi dukál – lépett be a nappaliba. – Ideges vagyok – vallotta be Karennek, miközben előkereste a rúzsát, és egy leheletnyit az ajkára kent. – Jobb szerettem volna, ha ez a találkozó a rendelőben zajlik. – Az étterem mégiscsak nyilvános hely. A rendelőben az is előfordulhat, hogy becsukja az ajtót, és egy szempillantás alatt ledönt a kanapéra. – Köszönöm a bizalmat. – Ugyan, hagyd már! Elbírsz te Nick Chandlerrel. Hallottad a mai műsorát? – Nem tartozom a rajongótáborába… – Bejelentette, hogy ma együtt vacsoráztok. Jaj, ne vágj már olyan rémült képet! Kitűnő reklámot csinált a következő könyvednek. Még bókolt is egy kicsit. Azt mondta, kissé ugyan régimódi vagy, de egészen csinos. – Tényleg? – Aha. Aztán telefonált egy fickó, aki közölte, neki édes mindegy, hogy néz ki egy nő, amíg rendes szendvicset tud csinálni, és a meccs alatt befogja a száját.

21

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Nick azt felelte, hogy nyilván az újabb hallgatók közé tartozik, mert nem ismeri a helyes sorrendet. – Úgymint? – Először a nők, csak aztán a sport. – Igazán bűbájos… – Kivéve persze a szuperkupát, meg a bajnokok tornáját. Meg a Stanley-kupát, amennyiben amerikai csapat játszik. – És én ezzel az emberrel fogok vacsorázni?! – Ezzel az emberrel készítesz interjút az új könyvedhez. Ennek az embernek, százezres hallgatótábora van, akik úgy lesik a szavát, mint a mennyei kinyilatkoztatást. Ezüsttálcán kínálja neked a sikert. S a pletykák szerint rövidesen országos adásba kerül a műsora. Igaz, ami igaz, a pasiból tényleg lehet némi hasznot húzni, gondolta Sara Különben is, csak egyetlen estét kell kibírnia vele. Meghallgatja a nagyképű szövegét, aztán hazamegy. – Persze mindenki azt hiszi, hogy le akar venni a lábadról. Ami, köztünk szólva, nem is olyan valószínűtlen feltételezés… – Nick Chandler minden nőre ösztönösen kiveti a hálóját. Esetemben ehhez még hozzájön az elérhetetlen utáni sóvárgás is. – Biztos, hogy olyan elérhetetlen? – Térj már észhez, Karen! Mivé lenne a hitelességem, ha egy ilyen fickóval kezdenék viszonyt? – Jogos. De néhány titkos, buja éjszaka azért még belefér. – Titkos?! Ha lefeküdnék vele, arról másnap már az egész város értesülne. – Szóval semmiképpen sem akarsz engedni neki… Ebben a pillanatban csöngettek. Sara odalépett az ajtóhoz, és kikukucskált a kémlelőnyíláson. – Jóságos ég, ez ő! Arról nem volt szó, hogy értem jön… – Mégsem kívánhatod, hogy itt fagyjon jéggé. Ereszd be! Sara nagy levegőt vett, és kinyitotta az ajtót. – Hát maga hogy kerül ide? Úgy beszéltük meg, hogy az étteremben találkozunk. – Az a helyzet, hogy támadt egy kis gond az étteremmel. Bejöhetek? Nem túl barátságos idekint az idő. Sara félreállt az útból, s a férfi egy jeges széllökés kíséretében belépett. A dzsekije vállán hópelyhek csillogtak, és egy nagy papírzacskót szorongatott a kezében. – Luigi felhívott – mondta, miután levette a sapkáját, és megrázta vonzóan rendezetlen fürtjeit. – Figyelmeztetett, hogy néhány megátalkodott hallgatóm ott rostokol, és alig várja, hogy megérkezzünk. – Azt is elfecsegte, hogy hová megyünk? – Nem én! De köztudott, melyik a kedvenc vendéglőm. Felételeztem, hogy nem örülne a lármás és hívatlan társaságnak, amiként azt is, hogy szereti a lasagnét. Úgyhogy beosontam a hátsó ajtón, és becsomagoltattam két adaggal emelte fel a papírzacskót. – Elmehettünk volna egy másik étterembe is… – Semmiképpen. Az ízlelőbimbóimnak már megígértem a Luigi-féle lasagnét. – Sara imádja a lasagnét – szólt közbe Karen. – Mindig nyavalyog ugyan, hogy hizlal, de akkor is imádja. Nick rávillantotta káprázatos mosolyát: – Mi még nem ismerjük egymást. Nick Chandler vagyok. – Karen Dawson, Sara ügynöke. – Ó, szóval magának köszönhetjük, hogy megismerkedtünk… – Igen. Gondoltam, jól meg fogják érteni egymást. – És milyen igaza volt! Máris együtt vacsorázunk.

22

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Hányszor mondjam, hogy ez nem randi, hanem üzleti megbeszélés! – rázta meg Sara mérgesen a fejét. – Folyton ezt szajkózza – súgta a férfi Karennek. – De a dolog szerintem egyre jobban hasonlít egy igazi randevúra. – Akkor nem is zavarok tovább. Mulassatok jól! – Várj, Karen! Neked is jut a lasagnéból. – Ne vigyél kísértésbe, Sara, tudod, hogy fogyókúrázom. Majd holnap beszélünk. Karen belebújt a kabátjába, és sokatmondóan a barátnőjére kacsintott, aki legszívesebben megfojtotta volna. Mire Sara visszajött az előszobából, Nick már be is vette magát a konyhába, és csomagolni kezdte a vacsorát. A zacskóból meglepő módon nemcsak különféle dobozok kerültek elő, hanem egy üveg bor, gyertya, sőt egy színes abrosz is. – Ez meg micsoda? A férfi átment az étkezőbe, és nekilátott megteríteni az asztalt. – Nem tudtunk elmenni az étterembe, így hát idehoztam az éttermet. Egy romantikus olasz vacsorának elengedhetetlen kellékei a jó bor, a gyertyafény és a piros kockás abrosz. – Ez nem randevú, Nick. Nem mondom el többször. – Hála Istennek! Bíztam benne, hogy előbb-utóbb ráun a berzenkedésre. Hol tartja a borospoharakat? Sara nagy nehezen megadta magát, és kiment a konyhába poharakért. Mindazonáltal valami azt súgta, hogy a nehezebb utat választotta, amikor feladta a harcot. – Gyufa? – kukkantott be a férfi. – Nincs itthon. – Hazudik. Tele a lakás gyertyákkal. Sara nagy sóhajjal átadott neki egy doboz gyufát. Mire a tányérokkal és az evőeszközökkel felszerelkezve visszament az étkezőbe, a férfi a helyiség összes gyertyáját meggyújtotta, és sejtelmesre tompította az állítható mennyezetvilágítást. Sara azon nyomban feltekerte a kapcsolót, majd visszament a konyhába a szalvétáért. Amikor ismét bejött, újra félhomály fogadta, ám ezúttal a villanykapcsoló gombja is eltűnt. – Jól van, Nick, abbahagyhatja. Hol a gomb? – Miféle gomb? – pislogott a másik ártatlanul. – Mindegy, nem számít. Essünk végre túl ezen az egészen! – Ó, nem! Az ilyen ételt minden ízében élvezni kell. Sarát kissé feszélyezte a férfi közelsége, de el kellett ismernie, hogy a hangulat kellemes, a lasagne ínycsiklandozó – és Nick is elragadóan néz ki a gyertyák meleg fényében. Hirtelen rádöbbent, hogy tulajdonképpen egy régi álma elevenedett meg: nyugodt, meghitt este odahaza, finom vacsorával, borral, egy kedves, figyelmes férfi társaságában… „Állj, ez csak egy mihaszna szoknyavadász!” – Együnk gyorsan – ragadta meg a villáját –, és aztán lássunk neki annak az interjúnak! Nick megtöltötte a poharakat. – Ne kapkodja el – mosolygott. – Előttünk az egész este. A férfiból vacsora közben is csak úgy áradt a szó, de Sara nem volt kapható semmiféle üres fecsegésre. Ő aztán nem fogja tátott szájjal, elragadtatva hallgatni Nick Chandlert! Amikor végeztek az evéssel, és átmentek a dohányzóasztalhoz, a lány előrelátóan a kanapé közepén foglalt helyet, hogy amikor – amint az várta – a férfi túl közel ül majd le hozzá, legyen helye arrébb csúszni. – Kissé aggódom – jelentette ki Nick, miután kényelmesen elterpeszkedett. – Ki tudja, mit fog kiszedni belőlem?

23

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Nem aggódik maga egy cseppet sem. Nem tudok olyat kérdezni, amire ne lenne kész válasza. – Gondolja? – Nem gondolom, tudom. – Sara elővette a jegyzettömbjét, amelybe előre felírta magának a kérdéseket. – Jól van, akkor lássunk neki! – Várjon egy percet! Mi lenne, ha minden kérdésért cserébe én is kérdezhetnék valamit? – Nem így szólt az egyezség. Ez nem tisztességes. – Hát nem tudja, hogy a rosszfiúk nem játszanak tisztességesen? Különben sincs ebben semmi rossz. Maga is megtud rólam dolgokat, és én is megismerem magát. – De ez nem rólam szól! – Számomra igen. Sara ingerülten fújt egyet. Kénytelen engedni, ha választ akar kapni a kérdéseire. – Rendben van, ahogy óhajtja. – Hölgyeké az elsőbbség. – Nos hát… – nézett bele Sara a jegyzeteibe –, először meséljen valamit a tanulmányairól. Nick belekortyolt a borába. – A középiskolát az első kilencven között végeztem, amit egy nagyszerű év követett a coloradói egyetemen. Szerintem azóta se döntötte meg senki a rekordomat az egy óra alatt elfogyasztott tequilák terén. – És a következő három év? – Miféle három év? Félbehagyott tanulmányok, jegyezte fel Sara. – Akkor most én jövök – tette le Nick a poharat, és mélyen a másik szemébe nézve előrehajolt. – Szeretném tudni, milyen színű bugyit visel. Sara kezéből kihullott a jegyzettömb. – Ugyan már! Nem volt kikötve, hogy mit kérdezhetek. – Maga gúnyt űz mindenből! – Tévedés. Nagyon is komolyan érdeklődöm a női fehérneműk iránt. Sara komoly késztetést érzett, hogy felképelje Nicket, de aztán mégiscsak sikerült magát. Lassú mozdulattal fölvette a füzetet, és beleírta, hogy sikamlós célzásokkal akar zavarba ejteni. – Kék – felelte félvállról. – Láthatnám a bizonyítékot is? – Ez kérdés volt? – Igen. – Nem, nem láthatja. És most kétszer én jövök. Tehát… a maga korában a férfiak többsége már megállapodik. Maga miért váltogatja mégis a barátnőit? – Ugyanazért, amiért jobban szeretem a svédasztalt, mint étlapról megrendelni a fogást. Kedvelem a változatosságot. Nőkben is. Mind szép, jó szagú, jó ízű… Válogatás nélkül létesít viszonyokat. – A jelek szerint ennél több nem is érdekli. Azért kedveli a nőket, amiért a nagyképernyős tévét: mert szórakoztatóak. – És ők is pontosan ezt szeretik bennem. Nem látok ebben semmi rosszat. – Éppen ez a probléma. A következő kérdés: mennyi ideig tartott a leghosszabb kapcsolata? – Úgy érti, hány napig? – Én hónapokban vagy években szerettem volna számolni. – Mondjuk úgy, hogy nagy barátja vagyok a hosszú, szállodai hétvégéknek…

24

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ezek szerint teljes három napig? Felteszem, néha még ezt is kész örökkévalóságnak érezte. – A gúnyolódás nem áll jól magának. Tudós létére meglehetősen elfogult. – Sosem állítottam az ellenkezőjét. Miért létesít ilyen felszínes kapcsolatokat? – Egy pillanat! Megvolt a két kérdés, most én következem. – Nick pillantása beszélgetőtársa keblére vándorolt. – A melltartója is hasonló? Sara bosszúsan felsóhajtott. – Igen, kék, mint a bugyim. Selyemből készült, vékony csipkeszegéllyel. Szeretne még mást is megtudni róla? – Nem, ennyi épp elég a képzeletemnek. – Tudja – hajolt előre Sara –, pszichológusként azt kell mondanom, hogy feltűnő érdeklődése a női fehérneműk iránt kissé aggasztó. – Tényleg? – vigyorgott a férfi. – Biztos, hogy nem izgatják magát túlságosan a bugyik és a melltartók? Nick képéről lehervadt a vigyor. – A nőkön szeretem őket, nem magamon! – Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Ami azt illeti, elég ártalmatlan fétis. – Fétis? Na, idehallgasson… – Nem muszáj felvenni. Akadnak férfiak, akik csak fogdosni szeretik. Persze ez is könnyen oda vezethet, hogy… – Kizárólag olyankor fogdosok női fehérneműt, amikor a gazdája is benne tartózkodik. – Rendben van, nem kell megemelnie a hangját. Különben sem én hoztam fel a témát. – Jöjjön inkább a következő kérdés. De ha kérhetném, ne a fétisekről szóljon. – Megállapodtunk, hogy a kérdező dönt – fojtott el Sara egy mosolyt. Szívesen feltett volna még néhány kínos kérdést, hogy egy kicsit megizzassza fickót, de tekintettel kellett lennie a feladatára. Újból elővette hát a jegyzeteit. – A legtöbb nézeteltérés férfiak és nők között abból adódik, hogy mást várna a jövőtől. Mivel szokott elbúcsúzni egy-egy találka végén? – Hát… talán azzal, hogy köszönöm a rántottát… – Minden nőt ágyba visz, akivel randevúzik? – Ó, nem. Sokszor nem is jutunk el odáig. – Hány nővel feküdt le az elmúlt évben? – Mondjuk úgy, hogy a mai estét is figyelembe véve, eggyel kevesebbel, mint szerettem volna. – Inkább egy konkrét számot szerettem volna hallani. – Sajnálom, pillanatnyilag nem tudok más nőre gondolni. – Ne fárassza magát, Nick! Úgysem veszem be a szövegét. – Ezt meg hogy érti? – Minek erőltette annyira ezt a vacsorát? Merthogy nem őszinte vonzalom hajtotta, mindketten tudjuk. – Valóban? – Ez hatalmi harc. A stúdióban visszautasítottam a meghívását, és ez felpiszkálta az önérzetét. A magafajta férfiak mindig ugranak a kihívásra. Aztán, ha megkapják, amit akartak, mindjárt tovább is lépnek. Azt viszont még mindig nem fogja fel, hogy egy erős, intelligens nő nem dől be az ilyen viselkedésnek, és nem áll le magával játszadozni. – Ebben azért ne legyen olyan biztos. Órákon át mesélhetnék. Sara megborzongott. Az ilyesféle, elcsépelt célzásnak azon mód le kellett volna peregnie róla, ám a férfi szavai valahogy megfogták, nem is beszélve a duruzsoló baritonról meg az átható tekintetről… Térj észhez!

25

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Jellemző. A magafajta fickóknak csak a végeredmény számít, mintha az odavezető út nem is lenne fontos. – A férfiak már csak így vannak programozva. Tapossuk a gázt, hogy mihamarabb célba érjünk, a nőket ellenben jobban érdekli, amit útközben láthatnak. Maga igazán tudhatná. – Tudom is, ennek ellenére bosszant a viselkedése. – No jó, most én jövök – dőlt hátra Nick tűnődő képet vágva. – Kíváncsi volnék, hogy voltaképpen mi a gondja a férfiakkal. Miért ír könyvet a rosszfiúkról? Talán petrezselymet kellett árulnia az érettségi banketten? – Ami azt illeti, nem is voltam ott. Egy évvel korábban letettem a vizsgákat, és elmentem az egyetemre. – Osztályelső. No és milyen volt az első éve az egyetemen? – Átlagos. – Az átlagos nálam azt jelenti, hogy rengeteget bulizik, lehányja a cipőjét, és reggel azon töri sajgó fejét, vajon tényleg táncolt-e félmeztelenül az igazgatósági épület előtti szökőkútban. – Akkor visszavonom. Átlagon felüli volt. – És aztán, ha jól számolom, húszévesen már végzett is az alapképzéssel. – Tizenkilenc. Ötéves voltam, amikor elkezdtem az iskolát. – És a töméntelen okosodás közepette mikor ért rá jól érezni magát? – Meg fog lepődni, Nick, de én élveztem a tanulást. – Felteszem, hogy a munkát is élvezi… – Eltalálta. – És sose lazít? Mondjuk ünnepekkor? – Dehogynem. Az idén például az anyámmal fogom ünnepelni a karácsonyt. Nemrég költözött vissza a városba, így végre többet láthatjuk egymást. – Hála Istennek! Épp elképzeltem, ahogy fél kézzel az ajándékokat csomagolja, a másikkal pedig a számítógépet veri. – Számos hobbim van, bár maga valószínűleg nem sokra tartaná őket. – Például a sakk – biccentett a férfi a sarokban álló kisasztal felé. – Nem ismertem még nőt, akinél ilyet láttam volna. – Már megbocsásson, de ezen nem is csodálkozom. Nick felállt, és az asztalkához ballagott. – Szép – emelt fel egy figurát. – Miből van? – A bábuk ónból, az asztal pedig tölgy, mahagóni berakással. – Bizonyára komoly játékos. – Régebben az voltam. Az egyetemi csapatunk második lett az országos versenyen. Maga is játszik? – Nos, ismerem a szabályokat. Mostanában kivel szokott gyakorolni? – Két éve nem sakkoztam. – Akkor játsszunk egyet? – javasolta a férfi, és átvitte a poharakat a kisasztalhoz! – Most? – Igen. Miért ne? – De hát nem ezért jött… – Időnk, mint a tenger. Játszunk egy partit, aztán folytatjuk a munkát. – Nem. – Fél, hogy megverem, igaz? – Nick, maga a saját bevallása szerint épphogy ismeri a szabályokat. Ez olyan, mintha indulni akarna a Forma 1-en, csak mert van jogosítványa. Minek tenné ki magát kudarcnak?

26

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Csak azt érheti kudarc, aki mindenáron nyerni akar. Maga talán ilyen? – Természetesen nem. – Akkor jó. Nos, én sem akarok feltétlen győzni. Csöppet sem vall rá, tűnődött zavartan Sara. Az olyan férfiak, mint ő, dartsot játszanak, biliárdot vagy esetleg focit. Pszichológusként jól tudta, hogy a szokatlan viselkedés mindig jelzés is egyúttal: a fickó megint forral valamit. – Hát jó ült le kényszeredetten. Úgysem fog sokáig tartani. Maga van fehérrel, kezdjen! Nick felemelt egy gyalogot, de aztán megállt a keze a levegőben, és lassan a nőre emelte a szemét. – Hm, mit szólna hozzá, ha kissé érdekesebbé tennénk a játékot? Mondjuk… aki elveszít egy bábut, az levesz valamit. Vetkőzik. Kibújik a ruhájából. Hogy mondjam? Sara megrökönyödve dőlt hátra. Sejtette, hogy Nick töri valamiben a fejét, de ez… Egyszerűen döbbenetes volt. Hát tényleg mindenről az jut az eszébe? – Ugyan már, maga sem gondolhatja komolyan. – Vetkőzés terén nem ismerek tréfát. – Akkor sem játszom magával vetközősdit! – Ne legyen már ilyen, ez az egyetlen reményem. Máskülönben hogyan győződhetnék meg róla, vajon igazat mondott-e a fehérneműjével kapcsolatban? – Már megint ez a fétis! Úgy tűnik, nem tudja kiverni a fejéből. – Badarság. Magán akarom látni, nem magamon. – Felejtsed! Semmilyen vetkőzős játékban nem veszek részt. – Egek! Maga tényleg fél, hogy megverem. – Ostobaság. – Nem hinném. Kijött a gyakorlatból, és most fel, hogy vereséget szenved egy iskolakerülőtől – vigyorgott a férfi. – Ráadásul még pucérra is kell vetkőznie előtte. – Nem! – Hazudik. Sara érezte, hogy sürgősen véget kellene vetnie ennek a vitának, csakhogy volt itt egy komoly bökkenő: a férfi ugyanis rátapintott az egyetlen érzékeny pontjára. Amióta negyedikes korában kenterbe verte az országos helyesírási verseny összes résztvevőjét, egyszerűen nem tudott nemet mondani a kihívásokra. Tekintve pedig, hogy jelen esetben a verseny kimenetele aligha kétséges, miért ne leckéztesse meg egy kissé ezt a fickót? Természetesen mattot ad neki, mielőtt anyaszült meztelenre vetkőztetné, de addig még eljátszadozik vele egy kicsit. Ez lesz az est fénypontja. – Rendben van. Játsszunk! – Vetközősakkot? – Ahogy akarja. Bár sosem hittem volna, hogy ezt a két szót össze lehet kapcsolni. – Meglátja, príma móka lesz! Meghiszem azt, gondolta Sara, elfojtva kitömi készülő gúnyos nevetését. Gyalog F3: a legbugyutább amatőrnyitás. És a folytatás sem volt jobb semmivel. Néhány lépéssel később Sara huszárja le is kaszálta első áldozatát. Nicknek leesett az álla. – Hogy én ezt miért nem vettem észre?! – Ne bánkódjék, a kezdők rendszerint beleesnek ebbe a hibába. Nos, melyik ruhadarabjával kívánja kezdeni? A férfi lehúzta az egyik csizmáját, félredobta, majd ismét a tábla fölé hajolt. A következő lépések során sikerült megóvnia a bábuit, ám a nő futója kisvártatva kiütött egy újabb gyalogot. – A francba! Ezt se vettem észre. – A másik csizma?

27

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

A lábbeli a földön heverő párja mellett kötött ki, Nick pedig egyre nagyobb elszántsággal vetette magát a küzdelembe. Ennek ellenére a következő négy lépés során elveszítette a zoknijait is. – Nem fázik a lába? – Nem. – Ha kívánja, szívesen befutok. Csak mielőtt a többi ruháját is… – Tölthetek még? Úgy egy-két liternyit? – Ugyan! Szerintem már pontosan tudja, hogy akkor is megverem, ha Kalifornia éves bortermésének a felét megiszom – nevetett Sara, és bizonyságul fenékig ürítette a poharát. – Rövidesen megtudom, hogy bokszeralsót hord-e. – Nagyon vicces – dohogott a férfi. – Ejnye-bejnye, hát hová lett a humorérzéke? – Ne bízza el magát, még nem ért véget a játszma! – Lehet, hogy meg fog lepődni, de ez a játszma már akkor véget ért, mielőtt elkezdődött volna. – Csönd! Hadd gondolkozzam. Nick összeráncolt homlokkal tanulmányozta a táblát. – Ha ide lépek… nem, nem jó, a futó átlósan mozog, nem egyenesen… Na mindegy, egyszer élünk! – jelentette ki végül, és előretolt egy gyalogot, egyenesen az ellenfél bástyája elé. Sara más helyzetben és más ellenféllel talán úgy tett volna, mintha gondolkoznék a következő lépésen, ám az a férfi, aki a nők bugyijának a színét firtatja, nem érdemelt együttérzést. Abban a pillanatban lesöpörte a gyalogot a tábláról. – Nahát, nahát! Úgy látom, kifogyott a zoknikból meg a csizmákból – közölte kajánul. – Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a vetközősakk – felelte Nick idegesen. – Maga találta ki a szabályokat, most már játsszuk is végig! De bátorság, alighanem mattot kap, mielőtt bármi olyan testrészét fel kellene fednie, amit ne láthatnék a strandon is. Sara egyre inkább elemében érezte magát. Hah! Most aztán megtanulja milyen az, amikor puszta tárgyként kezelnek valakit. – Gondolom, most a pulóvere következik. Hacsak nem akar előbb a nadrágjától megszabadulni… Nick összeszorított szájjal húzta le magáról a pulóvert, amely alatt se ing, se trikó nem volt, csak a mezítelen felsőteste. Az pedig nem volt akármilyen! Széles váll, izmos, enyhén szőrös mellkas, inas karok. Egyszerűen tökéletes. Ámulatát leplezendő, Sara igyekezett a lehető legtudálékosabb képpel szemlélni a férfit. – Szép. Biztosan sok időt tölt edzőteremben. – Abbahagyná a bámészkodást? – Ahogy óhajtja – mosolygott önelégülten Sara, és kajánul leste, ahogy a férfi megfeszített figyelemmel tanulmányozza a sakktáblát. Remekül érezte magát. A bor kellemesen elzsongította, megleckéztetett egy pimasz frátert, ráadásul nem mindennapi látványban van része. Az élet szép. Ekkor történt, hogy Nick váratlanul leütötte a futóját. – Várjon csak! Ezt meg hogy csinálta? A férfi engedelmesen megismételte a lépést. – A jelek szerint szabályos – ismerte el Sara. – Igazán ügyes. – Csak nem azt akarja mondani, hogy nem látta előre? – A legjobb játékossal is megesik. – Aha. Hát akkor kezdheti! Sara vállvonogatva húzta le a cipőjét. Nem nagy ügy, vak tyúk is talál szemet.

28

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Lépett, majd ismét hátradőlt. Nick egy darabig tenyerébe támasztott állal fürkészte a táblát. Végül felemelte a bástyáját, és leütött vele egy gyalogot. – Remélem, ez is szabályos volt. – Hát… igen… Mindenkinek lehet szerencséje, igyekezett nyugtatni magát Sara, miközben kibújt a másik cipőjéből is. Bőven van még rajta, amit levehet anélkül, hogy kínos helyzetbe kerülne. Fél tucat lépéssel később, miután mindkét zoknija is odaveszett, kezdte sejteni, hogy az aggodalom mégis helyénvaló. Azt azonban sehogy sem értette, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Nick össze-vissza tologatta a bábuit, mégis ő áll jobban. Igen, igen… Kezdetben annyira biztos volt a sikerben, hogy óvatlanul játszott, s most megmutatkoztak a védelem hiányosságai. De ennek vége! Sajnos, a bor, amelytől az imént még olyan kellemesen érezte magát, lassan a fejébe szállt. Alig tudott gondolkozni, kábult szeme előtt összemosódtak a figurák. Dobogó szívvel bámulta a táblát, míg végül meglátta a megoldást, amelynek révén három lépésben mattot adhat. E4-ről F6-ra helyezte a huszárt. Na, most légy okos, Nick Chandler! – Biztos, hogy ezt akarja lépni? Sara megdermedt. Ezt akarta, de lehet, hogy… Badarság! A férfi nyilván csak össze akarja zavarni. Pimasz alak! – Igen – jelentette ki fensőbbségesen. – Maga jön. Nick megvonta a vállát, majd a huszárjával megint csak kiütött egy gyalogot. – Hé, várjon! Mit művelt? – Minden lépésnél meg fogja kérdezni? D4-re helyeztem a huszárt, hogy jobb legyen a helyzetem a tábla közepén. Ezzel megnyílt az út a bástya előtt, így aztán egyszerre két bábuja is veszélyben forog. – Miket beszél? – hebegte Sara, de a férfi kaján vigyora mindent elárult. – Becsapott! Azt mondta, hogy nem tud játszani. – Tévedés. Csak azt mondtam, hogy ismerem a szabályokat. – De hát hol az ördögben tanulta? – Apámtól, aki egyetemi tanár, akárcsak az anyám. Ez aztán a meglepetés, nem igaz? – Akkor is hazudott! – Nem, nem. Maga vont le téves következtetéseket. – Mindegy, a játszmának így is, úgy is vége. – Érdekes, az előbb nem akarta abbahagyni, de most, hogy nyerésre állok… – Nem áll nyerésre! – Kedvesem, hiába áll az a töméntelen rövidítés a neve előtt, a sakkban semmi esélye velem szemben. Sara nagyot nyelt. Égett az arca, és iszonyúan szégyellte magát. Tudhatta volna, hogy ezt az embert nem szabad alábecsülni! – Szóval – emelte fel Nick a legutóbb kiütött gyalogot –, mit kapok ezért cserébe? – Szó sem lehet róla! – csattant fel a lány, amikor ráébredt, hogy most a blúza következne. A férfi fejcsóválva felállt, lassan megkerülte az asztalt, és a háta mögé lépett. – Egyezséget kötöttünk – súgta a fülébe, miközben a vállára tette a kezét. Forró lehelete a nyakát súrolta, az ujjai pedig elindultak az ing gombjai felé. Sara vadul kalapáló szívvel hagyta, hogy kioldja a legfölső gombot, ám amikor a másodikhoz nyúlt, elkapta a csuklóját.

29

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ejnye, azt hittem, állja a szavát – duruzsolta Nick. – Ez csak egy játék! – zihálta Sara. Alig bírta legyűrni a rátörő sóvárgást. – Ideje abbahagyni – lökte el hevesen a férfi kezét. – Várjon! Még nem végeztünk. Nick megfogta a vállát, de az érintése annyira gyöngéd volt, hogy Sara könnyűszerrel elhúzódhatott volna, ám egyszerűen képtelen volt rá. Valami felfoghatatlan erő visszatartotta. A férfi szorosan mögéje lépett, s közben lassú, finom mozdulatokkal cirógatni kezdte a karját. – Üzletet ajánlok. Megtarthatja a blúzát, ha valami mást kapok cserébe. Mielőtt Sara megkérdezhette volna, mi lenne az, Nick lassan kihúzott egy hajtűt a kontyából. A lány egész teste megborzongott a könnyű, szinte észrevehetetlen mozdulattól – ami aztán többször is megismétlődött, mígnem az egész hajzuhatag szabadon omlott a vállára. – Látja, így mindjárt jobb. Kár ilyen szép hajat feltűzni. – Nick… – Csitt! A férfi átkarolta a derekát, magához vonta, majd félrehúzta a haját, és csókot lehelt a nyakára. Sara minden idegszálában megborzongott. Ez lehetetlen! Lehetetlen, hogy itt áll, és úgy tűri ennek a fickónak a becézgetését, mintha tehetetlen báb lenne… Pedig pontosan ez volt a helyzet. Egyszerűen eszébe se jutott tiltakozni. Nick ajka lassan végigsiklott a nyakán, és Sara érezte, amint elhagyja minden ereje. Ösztönösen megfogta a hasára simuló kezet. – Az az érzésem – súgta a férfi –, hogy akad legalább egy olyan erogén zónád, amit még senki se fedezett fel. Nem lenne csoda, gondolta Sara kábán, hiszen nem valami sok időt vesztegettek a keresgélésére… – Na és mi lenne az? – Az agyad. El tudom képzelni, mennyire eleged van abból, hogy folyton olyan pasikkal randizz, akik nem érnek fel hozzád. Én viszont – az ajka ismét súrolta a nő nyakát –, amióta csak találkoztunk, folyton mozgásban tartom az elméd. Sara nem is tagadta, hogy Nick társasága tényleg komoly szellemi kihívást jelentett a számára, kiszámíthatatlansága pedig színt és életet hozott a hétköznapok szürkeségébe. Csakhogy mindez akkor is messze van a valóságtól. Ez a pasi olyannyira nem illik bele az életébe, hogy ez az egész jelenet maga a képtelenség. – Nick, ez… ez lehetetlen… – motyogta. – Miért? – Mert te nem olyan vagy… – Nem olyan vagyok, mint akit elképzelsz magadnak? Sara, te pontosan egy ilyen férfira vágysz! Olyanra, aki mellett végre életre kelsz, aki minden idegszálával rád figyel, és úgy kezel, mintha te lennél az egyetlen nő a föld kerekén. – Nick… – Egy izgalmas, kiszámíthatatlan férfira, aki felizgat és felajz, mert olyan dolgokat gondolsz és érzel mellette, amelyeket még soha azelőtt. Aki alig várja, hogy felülmúlja a legvadabb álmaidat. Sara a férfi vállára tette a kezét, eredetileg azért, hogy eltolja magától, de abban a pillanatban, ahogy tenyere a másik bőréhez ért, már nem tudott mást, mint megbabonázva nézni abba a szédítően kék szempárba. Képtelen volt megmozdulni, képtelen volt gondolkozni képtelen volt ellenállni. – Úgy vágysz minderre, mint az éltető oxigénre – hajolt a férfi az ajka fölé. – És tőlem pontosan ezt fogod megkapni.

30

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Azzal magához húzta, és vad, mohó csókkal zárta le az ajkait. Sara csak állt, és hagyta, hogy mindez megtörténjék vele. Kábultan karolta át a férfi nyakát, és szorosan hozzásimult. Egyre fokozódott a sóvárgása. Igen, ennek így kell történnie, borzongott végig rajta az érzés. Ez az, amire mindig is vágyott, amit eddig egyetlen fiúja mellett sem élt át. Vajon miféle egyéb, csodálatos élmények maradtak ki eddig az életéből? Valami azt súgta, hogy Nick mindet ismeri… A férfi ujjai ismét a gombokhoz vándoroltak, sorra kioldották őket, aztán anélkül, hogy egy pillanatra is megszakadt volna a csók, kikapcsolták a melltartóját is. Ez volt az a pont, ahol Sara agya újból működésbe lépett. Miközben a férfi keze lágyan a keblére simult, ő lassan ráébredt, mit is művel valójában. És főleg arra, hogy kivel műveli. Kitépte magát az ölelésből, és remegő ujjakkal nekilátott rendbe szedni az öltözékét. Nick zihálva, értetlenül meredt rá, és a keze, mintha csak magától mozdult volna, utánanyúlt. – Hagyj békén! – Mi a baj? – El se tudom hinni, hogy bedőltem ennek! – Minek? – Ennek az egésznek. Vacsora, gyertyafény, a sikamlós célozgatások meg a vetközősakk… – Azt hittem, ezen már túljutottunk… – A magadfajta bármilyen mocskos trükkre képes, csak hogy ágyba vihessen egy nőt! – Mégis mit kellett volna tennem? Olyan falat emeltél magad köré, hogy az magától sosem omlott volna le. – Miért kellene egyetlen este folyamán leomlania? – Én csak fel akartalak rázni. Hogy elismerd, igenis vonzódsz hozzám… – Pedig nem. – Ugyan már! Életemben nem töltöttem ennyi időt szóbeli előjátékkal. – Jellemző! Az olyanok, mint te, még beszélni sem tudnak egy nővel anélkül, hogy közben ne folyton a szexre gondolnának. Eleve azért jöttél ide, hogy ágyba csalj! – Azért jöttem, hogy kettesben lehessünk. Hogy megismerjelek. Hogy meglássuk, mire jutunk egymással. Tudom, mi a véleményed rólam, de sosem fordult még meg a fejedben, hogy esetleg tévedsz? – Nem. Pontosan tudom, miféle vagy. – Ami azt illeti, te sem vagy egy világra szóló rejtély! Azzal akarsz karriert csinálni, hogy megmagyarázod a többi nőnek, miként tartsák távol magukat a hozzám hasonló férfiaktól. Csakhogy, édesem, a jelek szerint bort iszol, miközben vizet prédikálsz. Sarának egyszerre könnybe lábadt a szeme. Szeretett volna visszavágni, de nem tudott. Nick az igazat mondta. Sarkon fordult hát, és bemenekült a hálószobába. Rövidesen hallotta, amint becsapódik a bejárati ajtó. Elkeseredetten ült le az ágyra. Dühös volt Nickre, de saját magára még inkább. Alábecsülte a férfit, pedig sejthette volna, hogy akinek így fel van vágva a nyelve, annak a fejét sem szalmával tömték ki. De hát a műsora színvonalát nézve ki gondolta volna, hogy ennyire okos? Márpedig annyira az, hogy hajszál híján az ágyban kötöttek ki. Istenem, mit csinált? Ha valaki megtudja… Hirtelen páni félelem hasított belé. Mi van, ha Nick csak azért akart lefeküdni vele, hogy utána eldicsekedhessen a hallgatóinak? Holnap délután talán már az egész város tudni fogja, hogyan hozott neki vacsorát, játszott vele vetközősakkot, hogyan csókolta, majd vetkőztette le hajszál híján a saját nappalijában…

31

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

És akkor egy szempillantás alatt semmivé foszlik az a szakmai hitelesség, amelyért olyan keményen megdolgozott.

32

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

5. FEJEZET Másnap Sara megkérte Karent, jöjjön el hozzá a rendelőbe. Egyrészt, hogy meggyónja neki a történteket, másrészt, hogy légyen kinek a vállán kizokognia magát, ha majd Nick nyilvánosan megalázza. Barátnője pár perccel a műsor kezdete előtt érkezett, és rémülten hallgatta végig Sara beszámolóját. – Ugye, csak tréfálsz? Hová tetted az eszed? – Ne is mondd, borzalmasan érzem magam! Egyébként te ajánlgattad, hogy élvezzem ki a lehetőséget. – Csak ugrattalak. Meg sem fordult a fejemben, hogy komolyan veszed. Azt hittem, ennél okosabb vagy… Ne haragudj! Nem úgy értettem… De most hagyjuk ezt, mindjárt kezdődik a műsor – ült le Sara mellé a kanapéra. Végighallgatták, amint Nick a tőle megszokott hangnemben üdvözli hallgatóságát, majd lebonyolít egy gyors telefoninterjút egy nővel, aki saját bevallása szerint egy földönkívülivel bonyolódott pikáns kalandba. Csak ezután következtek a hallgatói telefonok. – Dave van a vonalban Broomfieldből, akit a jelek szerint nagyon érdekel a tegnapi találkám. Sara görcsbe rándult gyomrára szorította a kezét. – Szevasz, Nick! Hogyhogy nem voltál Luiginál tegnap este? – Honnét tudod? – Onnét, hogy én viszont ott voltam. – Na látod, cimbora, engem sem ejtettek a fejemre. Sejtettem, hogy ti, latrok, odajöttök majd szájat tátani, úgyhogy kitaláltam valami mást. Nincs szükségem nézőközönségre, ha el akarok csábítani egy nőt. Szóval nyilvánosan is elismeri, hogy kezdettől fogva erre ment ki a játék, hunyta le Sara elkínzottan a szemét. – Na és, hova mentetek? – Tényleg azt hiszed, hogy minden titkomat kifecsegem? Akkor aztán végképp esélyem se lenne a magánéletre. – Azt mondtad, az a pszichológusnő kérdéseket akart feltenni neked. Miket kérdezett? – folytatta Dave a kíváncsiskodást. – Ami azt illeti, nem volt valami érdekfeszítő. Mindenféle unalmas pszichológiai halandzsa, követni se nagyon tudtam. Tudod, mint amikor eléd tesznek egy papírt tintapacákkal, hogy mondd meg, mit látsz bennük. Aztán csak hümmög és sose tudod meg, hogy jól válaszoltál-e. Sara nem akart hinni a fülének. – Ezek szerint elég unalmas estéd volt… – Ó, nem, a látvány kárpótolt mindezért. – Vagyis tényleg tízest érdemel? – Az az igazság, hogy a képzeletemet is be kellett vetnem, mert ezúttal is keveset mutatott magából. De igen, határozottan megérdemli a tízest. – Száz szónak is egy a vége, mire jutottál? Nick hallgatott néhány pillanatig, de ez is elég volt ahhoz, hogy Sara előtt leperegjen az egész élete. – Maradjon köztünk, Dave – szólalt meg végül –, de még csak hozzá se érhettem.

33

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Sara elképedve dőlt hátra. Hiszen még most is bizsergett a bőre Nick érintésétől. – Azt akarod mondani, hogy meghátráltál? – Azért azt ne hidd, hogy nem próbálkoztam! Minden elképzelhető módszer bevetettem, de ez a nő tényleg nem iszik bort, ha egyszer vizet prédikál. Ugyanazok a szavak, mint előző este, csak éppen ellenkező értelemben. Felfoghatatlan! Miért nem rántja le róla a leplet? – Hasztalan kecsegtettem mennyei gyönyörökkel, Sara Davenport, sajnos, megátalkodott jókislány – sóhajtott Nick színpadiasan. – Azért bízom benne, hogy egyszer még meggondolja magát. Ha hallja, amit most beszélünk, tudja, hol talál meg. A két nő döbbenten nézett egymásra. – Most egy kis reklám következik, aztán pedig egy olyan különlegesség, ami elsősorban a hölgyek érdeklődésére tarthat számot. Ül itt egy férfiú, aki azt állítja, neki van a legnagyobb… Na, vajon mije? Próbáljátok meg kitalálni! Néhány perc múlva folytatjuk. – Istenem! – hanyatlott hátra Sara a díványon. – Tönkretehetett volna, és mégsem tette. – Valóban. De hátha épp ezzel akar levenni a lábadról, hogy aztán annál nagyobb mellénnyel számolhasson be a hódításáról? – Lehetséges… – Mindenesetre tartsd magad távol tőle, abból nem lehet baj. – Tudod, az is lehet, hogy rosszul ítéltem meg… – Hogy érted? – Való igaz, hogy nagyon rámenős volt, és nem csinált titkot abból mit is akar, mégis… valahogy jól éreztem magam vele. Karen szeme elkerekedett. – Eszedbe ne jusson! – Micsoda? – Szeretnél újból találkozni vele. Ugye eltaláltam? – Csak nem képzeled? – Nézz a szemembe, úgy ismételd meg! Sara kelletlenül barátnőjére emelte a tekintetét, ám végül csak egy hosszú sóhaj tellett tőle. – Az ég szerelmére, felejtsd el, de azonnal! Tudom, korábban én magam ugrattalak, hogy tölts el vele egy-két vad, buja éjszakát, de az csak vicc volt. Egyetlen pillanatig se gondoltam komolyan. Tönkretehet! – Ne félj, én is tudom, hogy ostobaság lenne. – Ha megteszed, és még ki is tudódik, többé senki sem fog komolyan venni. Átkozottul jó ügynök vagyok, de egy ilyen csorbát még én sem tudnék kiköszörülni. – Tisztában vagyok vele. – Ezúttal megkönyörült rajtad, de ne reménykedj benne, hogy még egyszer megtörténik! – Nyugi, Karen, megbízhatsz bennem. Nem vagyok bolond, hogy újból vásárra vigyem a bőrömet. – Akkor sem, ha piszok vonzó a pasi? – Akkor sem – sóhajtott Sara megadóan. – Helyes. No és mondd csak – húzta fel Karen kíváncsian a szemöldökét –, tényleg olyan jól csókol? – Azt el se tudod képzelni. – Vetközősakk… meg kell hagyni, igazán elmés ötlet. A legszellemesebb, amit egy férfi eddig kitalált, hogy ágyba vigyen, az volt, hogy letolta a gatyáját, és megkérdezte: hé, bébi, akarod? Képzelheted, mennyire felpezsdült a vérem!

34

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Sarának viszont még most is pezsgett a vére az előző esti csóktól. Személyesen is megtapasztalta, milyen nehéz ellenállni egy igazi férfinak, milyen keservesen erős a kísértés, hogy újból a karjaiba vesse magát, függetlenül attól, mekkora veszélyt is jelenthet a számára… Erről azonban szó sem lehet. Távol kell tartania magát Nick Chandlertől. Egy dolog azonban még most sem volt világos. Ha Nick tényleg az a rosszfiú, akinek látszik, akkor az lett volna logikus, ha fennhangon eldicsekszik a tegnapi estével. Vajon miért nem tette? Pár nappal később Nick Teddel együtt a rendezőjéhez tartott, Butch szokásos karácsonyesti bulijába. Az ilyen összejöveteleknek, persze, vajmi kevés köze volt az ünnephez, annál több a féktelen mulatozáshoz. – Elképesztőén hülyén néz ki ez az agancs – sandított Nick a mellette ülő Tedre. A barátja erre kinyújtotta a nyakát, és a visszapillantó tükörben alaposan meg szemlélte a fejére erősített műanyag rénszarvasagancsot. – Gondolod? Szerintem jópofa. – Csodálom, hogy nem egy világítósat vettél… – A fenébe! Nyitva van még a bolt? Na mindegy, amilyennek azt a bulit leírtad, biztosan el tudok vegyülni majd a tömegben. Nicknek azonban valahogy nem volt kedve a bulihoz. Régebben mindig lelkesen várta Butch partiját, ahol töméntelen alkohol fogyott, kiforgatott szövegű karácsonyi dalokat énekeltek, és kivétel nélkül mindenki elengedte magát. A lányok az ölébe ültek, és elmondták, mit szeretnének karácsony! Később pedig, mielőtt még az éjszaka véget ért, többnyire teljesítette is egyikük másikuk kívánságát. Ezúttal azonban semmi kedve nem volt ehhez. – Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért töltök minden szentestét Butchnál. Egyszer már igazán hazamehetnék Colorado Springsbe – adott hangot a kétségeinek a következő piros lámpánál. – Hát… talán azért, mert nyilván szórakoztatóbbak itt a lányok, mint a kedves családod odahaza. – Valóban? Tudod te, miféle nők töltik Butchnál a szentestét? – Nyilván olyanok, akiknek nincs pénzük hazautazni. Vagy csak akarnak egy görbe estét, és nem törődnek vele, milyen dátumot írunk. – Na látod, éppen ez az. – Mi a hézag, öregfiú? Eddig állítólag szeretted ezt a bulit, most mi kifogásod van ellene? Igazság szerint Nick maga sem tudta volna megmondani. Csak abban volt biztos, hogy semmi kedve hozzá. – Már napok óta pocsék a hangulatod… – Nem igaz. – De bizony! Nem akarod elárulni, miért? – Egyáltalán nincs pocsék hangulatom! – Jó, jó, azért ne harapd le a fejem! A lámpa zöldre váltott, és Nick beletaposott a gázba. Azaz igazság, hogy igen pocsék volt a hangulata, méghozzá jó okkal, de nem kívánt beszélni róla. Néhány perccel később megálltak Butch háza előtt. Odabent úgy üvöltött a zene, hogy a kocsiban ülve is hallani lehetett. Előbb-utóbb alighanem megjelennek majd a zsaruk, hogy valamelyest mérsékeljék a ricsajt. – Ajaj – sóhajtott fel Ted, egy feléjük közeledő magas, szőke nőre mutatva. – Nézd csak, ki van itt! Fogalmam sincs, hogy Butch mi az ördögnek hívta meg.

35

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Nem hívta. Raycine hivatásos potyázó. Nick megadó sóhajjal eresztette le az ablakot. Raycine-t úgysem kerülheti el, úgyhogy jobb most rögtön túlesni a dolgon. A nő hátravetette hidrogénezett sörényét, és kaján mosollyal bekandikált a kocsiba. Mint egy macska, aki éppen bekapni készül a kanárit. – Szevasz, Nick! – Szia, Raycine! – Hallottam a minap a műsorodat, és arra gondoltam, biztosan tudnál mesélni egyet s mást. Például azt, hogy mi van azzal a megközelíthetetlen pszichológusnővel? – Semmi. Újabb könyvet ír, és feltett nekem pár kérdést. – Ugyan, ugyan! Lehet, hogy a bugyuta hallgatóságod beveszi ezt a maszlagot, de én nem. – Pedig attól tartok, többet nem mondhatok. – Akkor kénytelen leszek a képzeletemre hagyatkozni – búgta a nő, és Nick pontosan tudta, miről beszél. Raycine már rengeteg nővel gyanúsította meg, melyeknek töredéke volt csak igaz. Különösebben, persze, nem kellett aggódnia, hiszen a szóban forgó hölgyeket csöppet sem zavarta a dolog. Csakhogy Sara aligha lenne ennyire rugalmas. – Szerintem igenis van köztetek valami. – Ha így lenne, gondolod, hogy nem dicsekedtem volna el a műsorban? – Talán igen, talán nem. Mindenesetre figyelni foglak. Mindkettőtöket. Azzal Raycine búcsút intett, és ringó léptekkel elvonult a ház felé. – Eddig azt hittem, hogy a kígyók télen alszanak – biggyesztette el a száját Ted. – Ha zaklatni merészeli Sarát, én úgy éljek… – fakadt ki Nick, de aztán hirtelen elhallgatott. – Egek! – bámult rá döbbenten a barátja. – Köztetek tényleg van valami. Ezért olyan harapós a kedved az utóbbi időben. – Badarság! Hallottad a műsort, elmondtam, mi történt. – Meghátráltál… – Pontosan. – Pedig ez rád aligha jellemző. Csak nem öregszel? – Nem. Egyszerűen hiányzott az a szikra. Ted csalódottan ingatta a fejét. – Pedig előbb vagy utóbb úgyis elmondod, mi a baj. Akkor miért nem esünk túl rajta minél hamarabb? Nick villámló szemmel meredt rá. Ez a pasas elviselhetetlenül makacs tud lenni. De még elviselhetetlenebb, ha még igaza is van. – Köztünk marad, amit hallani fogsz? – Fiacskám, ha én mindazt kikotyognám, amit rólad tudok, már régen a dutyiban ülnél. – Nos, legyen – sóhajtott nagyot Nick, és dióhéjban elmesélte a Sarával töltött este történetét. Mire a végére ért, Tednek már fülig ért a szája. – Barátom, szóval mégiscsak rávetted, hogy játsszék vetközősakkot! – Igen, és ez elég mocsok dolog volt tőlem. – Szerintem inkább elmés. – Egy fenét! Nem gondoltam végig, kivel szórakozom. Sara nem valami buta kis liba, akinek elég füttyenteni, és máris szétteszi a lábát. – Pedig nekem úgy tűnik, éppen arrafelé tartottatok… – Hát nem érted? Ez a nő abból él, hogy könyvet ír arról, hogyan kell ellenállni a magamfajta férfiak csábításának, én meg mindenféle trükkel félmeztelenre vetkőztettem a tulajdon nappalijában. Nem is csodálom, hogy megutált.

36

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Hé, nem követtél el rajta erőszakot! – Bizonyos értelemben igen. Úgy érzi, megszégyenítettem. Pedig semmi rosszat nem tett, a hiba egyedül az volt, hogy velem tette. – Tudod, nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. – Miféle napot? – Amikor szerelmes leszel. – Nem erről van szó. – Nem? Hát akkor miről? – Úgy érzem, szemét módon viselkedtem. – Akkor kérj bocsánatot! – Szerintem szóba se állna velem. – Ebben az esetben viszont nincs más hátra, mint hogy alkoholba fojtsd a bánatod. Nick nagyot sóhajtott, és elővette a kesztyűjét. Eközben valami kiesett a zsebéből, és a lába elé pottyant a padlóra. Lehajolt, és felvette. Egy kis műanyag gomb… A fényerőszabályzó Sara ebédlőjéből! A kabátzsebébe dugta, hogy a lány ne találja meg. Emlékezetében megelevenedett a jelenet, ahogy átöleli, és megcsókolja… Tökéletes volt minden, amíg Sara rá nem jött, kivel enyeleg. Azóta már legalább tucatszor felemelte a telefont, hogy bocsánatot kérjen, de mindannyiszor letett róla. Az a nő nyilván hallani se akar felőle többet. De ezt a mütyürkét akkor is vissza kellene adnia… Vacak kifogás, de hátha beválik. – Te csak menj be, Ted, nekem még van egy kis dolgom. Nemsokára visszajövök. – Hé, nem hagyhatsz itt csak úgy! A te kocsiddal jöttünk. – Mondom, hogy visszajövök. – Van ennek valami köze Sarához? – Igen. – Akkor minden rendben. De azt ajánlom, igyekezz, különben a lányok palotaforradalmat rendeznek. – Majd te elszórakoztatod őket. Eszükbe se jutok. – Persze, majd azt mondom, én vagyok a helyettesed – kászálódott ki Ted nagy nehezen a kocsiból. – Aztán nehogy megfeledkezz rólam! – Nem fogok. Ted becsapta az ajtót, és Nick már nyúlt is a slusszkulcshoz, hogy beindítsa a motort, amikor hirtelen észbe kapott. Mégsem állíthat be csak úgy, bejelentés nélkül Sarahoz, aki ráadásul pont az anyjával karácsonyozik. Ámbár, ha az öregasszonyt sikerül elbűvölnie, az talán megpuhítja a lányát is… Szamárság! Ha Sara meglátja, ki kopogtat, valószínűleg az ajtót sem nyitja ki. Végül úgy döntött, telefonál, és megpróbálja valahogy megtörni a jeget. Felhívta a tudakozót, majd a kapott számot, és dobogó szívvel hallgatta, amint a telefon kicsöng. – Tessék – szólalt meg végre a már jól ismert hang. – Sara? Itt Nick. – Mit akarsz? – hallatszott némi döbbent szünet után. – Nos… vicces dolog történt. Éppen most került a kezembe a fényerőszabályzó gombja, amit a múltkor eldugtam előled. A kabátom zsebébe tettem… és hát… arra gondoltam, vissza kellene adnom. Bizonyára hiányzik. Szóval… miután úgyis a városban mászkálok ma este, eszembe jutott, mi lenne, ha beugranék hozzád, hogy visszaadjam. Csak egy pillanatra… Néma csönd. Öt másodperc. Tíz. Hogy képzelhette, hogy ez jó ötlet? – Sara? – Sose törődj azzal a gombbal! Nem hiányzik.

37

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

A lány hangja nagyon furcsán csengett. Erőtlenül, kapkodva ejtette a szavakat, és Nick csak a végén jött rá, hogy sír. – Bánt valami? – Semmi… – Ott van az édesanyád? Újabb szünet. – Nincs. – Hogyhogy nincs? Miért nem jött el? – Semmi közöd hozzá! – Valami baj történt? – Nem. – Egyedül vagy? – Igen. – Akkor mondd el, mi a baj! – Elnézést, de most be kell fejeznem. Nick jó néhány másodpercig bámulta az elnémult telefont. De aztán egyszerre világos lett előtte, hogy mit kell tennie.

38

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

6. FEJEZET Sara kicibált egy újabb papír zsebkendőt a mellette álló dobozból, és megtörölte a szemét. A könnyei azonban tovább patakzottak, s az egész ünnepélyesen kivilágított szobát egyetlen elmosódott fénypacának látta. Dühösen felállt, elfújta a gyertyákat, és kikapcsolta a karácsonyfaégőket meg a gázkandallót. Felesleges pazarlás a semmiért. A nagy semmiért… Lerúgta a cipőit, és visszakucorodott a kanapéra. Vajon képes lesz-e valaha is felhagyni ezzel az értelmetlen reménykedéssel, tépelődött elkeseredetten. A legszívesebben felhívta volna Karent, hogy kipanaszkodja magát, csakhogy a barátnője aznap reggel utazott el a családjához, és ő nem vette volna a lelkére, hogy megzavarja a karácsonyukat. Váratlanul kopogtatást hallott, és még a vére is meghűlt, amikor a kémlelőn keresztül meglátta, ki áll az ajtó előtt. Mit keres itt ez az ember? Komolyan képes beállítani szenteste, hogy visszaadjon valami semmiséget, amire ő amúgy sem tart igényt? Csendesen megfordult, és az ajtónak vetette a hátát. Újabb kopogás. „Menj el, kérlek!” – Sara! Tudom, hogy ott vagy! Dorombolás. Az ördög vigye, még csak az hiányzik, hogy a szomszédok is felfigyeljenek rá. – Abbahagynád végre? – förmedt a férfira, miután lenyomta a kilincset. – Még meghallja valaki. Nick szó nélkül befurakodott, és becsukta maga mögött az ajtót. – Semmi keresnivalód itt. – Halljam, mi a baj! – Nincs semmi, csak menj el innen! – Nem megyek sehova, amíg el nem mondod, mi történt. Sara sajgó homlokára szorította a kezét. A legkevésbé arra vágyott, hogy éppen Nick Chandler vállán zokogja el a félresikerült családi karácsony feletti bánatát. – Hallottam a telefonban, hogy sírsz. Kérlek, mondd el, mi bánt! Nem! Lehetetlen megbíznia ebben az emberben. Főleg azok után, ahogy a múltkor viselkedett… Viszont tagadhatatlan, hogy a nyilvánosság előtt megvédte a hírnevét, miközben könnyűszerrel tönkretehette volna… És most is őszinte aggodalmat lát csillogni a szemében. – Az anyám… úgy volt, hogy együtt töltjük az estét. – Igen, tudom. És most merre van? – Úton St. Louis felé. – De hát miért? – Mert az a mihaszna volt férje bejelentette, hogy látni kívánja. Rögtön ki is ment a reptérre, hátha valamelyik járaton jut neki hely. – Elutazott ahelyett, hogy veled karácsonyozzon? Hogy tehetett ilyet? – Ó, ebben van elég gyakorlata! Nem jött el a diplomaosztómra sem, mert az aktuális pasija meghívta egy mexikói hétvégére. – Nem mondod… – De igen. És ezt még egy csomó hasonló eset követte. De pár hónapja elvált ettől a St. Louis-i fickótól, és ideköltözött. Azt hittem, végre rendbe jönnek a dolgok.

39

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– És apád? Ővele mi a helyzet? – Tényleg kíváncsi vagy rá? Igazság szerint nem is tudom pontosan, hogy ki az apám. Habár jelölt valószínűleg három is akadna… – Sara egyre kilátástalanabbul küzdött a torkát szorongató sírás ellen. Ne! – emelte fel a kezét, amikor a férfi magához akarta ölelni. – Ne gyere közelebb! – Miért ne? – Mert ha vigasztalsz, még jobban elgyengülök. – Te vagy a legerősebb nő, akit ismerek. – Persze! A múltkor is erős voltam, ugye? – Pontosan erről szerettem volna beszélni veled. – Már épp eleget mondtál. – Távolról sem. Borzasztóan sajnálom, ami akkor történt. Mérhetetlenül ostobán viselkedtem. Olyasmibe rángattalak bele, amibe nem lett volna szabad. Még hogy vetközősakk?! Nem is tudom, hogy juthatott az eszembe. Sara döbbenten kapta fel a fejét. Ez nem lehet igaz! Nick Chandler bocsánatot kér? – Éppenséggel mondhattam volna nemet… – Igaz, de akkor sem lett volna szabad, hogy ilyen helyzetbe hozzalak. Azóta is mardos a bűntudat. Az én hibám, hogy az az este olyan csúnya véget ért. – Attól féltem, be fogsz számolni róla a műsorodban. – Hogy még nagyobb fájdalmat okozzak neked? Nem, ilyet sose tettem volna. – Nick benyúlt a zsebébe, és elővette a kapcsológombot. – Elég bugyuta kifogás, de amikor a kezembe került… – Közelebb lépett, és megsimogatta a lány vállát. – Sajnálom, hogy ilyen rosszul sikerült az estéd. Sara behunyta a szemét. – Ne csináld ezt, kérlek! – Miért? – Mert itt és most beléd habarodok… Ez a vallomás is mutatja, hogy nem vagyok teljesen magamnál. – Sara… – Ne! Ne légy kedves! El tudom viselni a pimaszságot, a gúnyt, a buta gőgöt, de a kedvességet nem. Úgyhogy hagyd abba! Nick azonban, dacára az erőtlen tiltakozásnak, magához húzta Sarát, és átölelte. A lány önkéntelenül viszonozta a mozdulatot, majd a férfi vállára hajtotta a fejét, és kitört belőle a zokogás. Nick csak állt, gyöngéden cirógatta a hátát, és az erős, meleg karok védelmében Sara bánata lassan csitulni kezdett. – Képzelem, mit gondolhatsz rólam – emelte fel végül szipogva a fejét. – Csalódott vagy. Feldíszítetted a lakást, vacsorát főztél, miegymás, mire az anyád fogja magát, és lelép. Egyáltalán nem csoda, hogy kiborultál. – Magamra is haragudhatnék. Minek reménykedem még mindig? – Nem a te hibád, hogy képtelen megváltozni. Ha ezt egyszer belátod, már nem tud akkora fájdalmat okozni. – Csak ne lennél ennyire bölcs! Elvileg én vagyok a hivatásos emberismerő, és ma már éppen elég pofont kapott az önérzetem. – Túl fogja élni. Igen, ő is pontosan ezt szokta mondani a betegeinek. Úgyhogy igazán megfogadhatja a saját tanácsát. – Hát… biztosan akad jobb dolgod is ma este, mint hallgatni a sirámaimat. – Egy buliba vagyok hivatalos… – Buliba?

40

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Igen. Butch minden évben partit rendez ilyenkor. Mindenki karácsonyi gúnydalokat óbégat, és leissza magát a sárga földig, én meg eljátszom a Télapót. A lányok az ölembe ülnek, és elmondják a kívánságaikat. Gondolom, megbotránkoztat – mosolyodott el. – De még mennyire! Egy ideig csak álltak egymással szemben, tétován. – Nos… azt hiszem, ideje indulnod. Mi lesz a bulival, ha nem jelenik meg a főszereplő? Nick az ajtóra nézett, majd visszafordult a lakás felé. A lány esküdni mert volna, hogy sóvárgást lát a szemében. – Sara? – Igen… – Komolyan mondom, ha megint végig kell hallgatnom azt a sok idétlen danászást, én megőrülök. Sara tudta, hogy nem lenne szabad kimondania, ami az eszébe jutott. Nem, mert minden másodperc, amit ezzel a férfival tölt, katasztrófához vezethet. Mégis, ez egy kivételes este… – Ha tényleg így van, itt maradhatnál vacsorára… Nick arcán azonnal megjelent az a kedves, szívet melengető mosoly, amelytől Saranak mindig elakadt a lélegzete. Amíg Sara a konyhában foglalatoskodott, Nick visszaállította az ünnepi világítást, azután kinyitott egy üveg bort. Tökéletes, meghitt hangulat vette őket körül, amikor asztalhoz ültek. – Remélem, jól sikerült a pulyka. Nem vagyok valami nagy szakács. – Ne bolondozz, remekül néz ki. Tudod, miből álma az ünnepi menüm, ha nem hívtál volna meg? Sörből meg chipsből. Igaz, karácsony lévén, Butch be szokott szerezni néhány köcsög pikáns szószfélét is, hogy legyen mit mártogatni. Sarának azonban nem a menü számított, hanem a társaság. Most jött csak rá, milyen szerencsés dolog, ha az ember vendége hivatásos társalgó. Így nem állhatnak elő azok a kínos csendek, amelyekhez más férfiakkal annyira hozzászokott. Egyre kevésbé értette, hogy a múltkor miért nem akart részt venni abban a beszélgetésben, amit Nick kezdeményezett. A vacsora végeztével együttes erővel letakarították az asztalt, majd kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén. – Nagyon kellemes itt – csillant meg Nick szeme a gyertyafényben. – Sokkal kellemesebb, mint ahol egyébként lennék. Elégedetten felsóhajtott, és a mozdulattól a térde Sarához ért. Egy pillanatra csak, de a lány így is megérezte. Gyorsan kortyolt egyet a borából. Sejtette, hogy veszélyes lenne többet innia, ám pillanatnyilag nem tudott más módszert, amivel zsibongó idegeit lecsillapíthatta volna. – Most már értem, miért írtad meg azt a könyvet – szólalt meg a férfi. – Az anyád miatt. Sara nagyot sóhajtva letette a poharát. – Hát sosem hagysz fel a bölcselkedéssel? – Nem kell ehhez akkora bölcsesség… – Mondjuk úgy, hogy mellette közvetlen közelről láthattam, miként szúrja el az életét egy nő a rosszul megválasztott pasijai miatt. – Ilyen gyerekkor után nem lehetett könnyű eddig eljutnod. – Nem anyám ellenében lettem az, aki vagyok, hanem miatta. Ő a példa, amit semmiképpen sem akartam követni. Amellett sokan segítettek. Karent ismered, vele még a középiskolában lettünk barátnők. Neki is elég zűrös volt a családja, úgyhogy megértettük

41

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

egymást. Azonkívül ott voltak a tanárok, akiktől rengeteg támogatást kaptam, amikor észrevették, hogy jól fog az agyam. – És most, hogy szakmailag rendben vagy, mi lesz a következő lépés? Férjhez mégy? – kérdezte Nick, miközben karját a kerevet támlájára fektette, pontosan Sara válla mögé. A lánynak azonnal az jutott erről eszébe, amit a múltkor hallott tőle: „Olyan férfira vágysz, aki minden idegszálával rád figyel, és úgy kezel, mintha te lennél az egyetlen nő a föld kerekén.” Nos, most pontosan így érezte magát. – Nem tudom. Anyám háromszor vált el, és ez valahogy elveszi az ember kedvét a házasságtól. De ha egyszer mégis rászánom magam, akkor az végleges lesz. Ásó, kapa, nagyharang… Lehet, hogy ez manapság idejétmúltnak tűnik, de én ilyen vagyok. – Egy igazi házasságnak ilyennek is kellene lennie, én sem vitatom. A szüleim harmincöt éve vannak együtt. Sara meglepetten nézett a férfira. – Hova valósi vagy? – Colorado Springsbe. A szüleim meg az öcsémék most is ott élnek, én voltam az egyetlen, aki elkóborolt. Tucson, Dallas és Chicago után még itt vagyok a legközelebb a famíliához. – Biztosan te is örülsz, hogy gyakrabban láthatod őket. – Persze. Amíg nem visszük túlzásba. – Nem vagytok jó viszonyban? – Ó, dehogynem. Csak éppen nem bánnám, ha kissé lezserebbek lennének, és nem nyaggatnának annyit, hogy miért nincs rendes állásom, rendes feleségem, gyerekeim meg kertvárosi házam. Úgy, mint az öcsémnek. – Az öcséd mivel foglalkozik? – A bankszakmában van. Az bezzeg tetszik nekik. – Nem áll szándékodban megállapodni? – Egyelőre nem. Még más terveim vannak. – Ők viszont nyaggatnak… – Ahogy mondod. Bár nincs ebben semmi új, egész gyerekkoromban ez ment. „Nick, ne dobálj pókokat a lányokra! Nick ne menj iskola helyett szánkózni! Nick, ne ugorj le a garázs tetejéről, úgysem tudsz repülni!” Hát nem elviselhetetlen? – Komolyan azt hitted, hogy tudsz repülni? – Könyörgöm, még csak ötéves voltam! – Egyszóval te vagy a család fekete báránya. – Csak szürke. Grafitszürke. Sara felnevetett. Kezdett képet alkotni a Chandler famíliáról. Nincs itt semmi gond, a szülők nyilvánvalóan a legjobbat akarják Nicknek. Csak egy kicsit sokat rágják a fülét. – Ahogy vénülök, úgy válik anyám arckifejezése is egyre komorabbá. Már sokszor úgy kezdi a prédikációit, hogy „mielőtt meghalok…”. – Szegény asszony! – Szegény erőszakos asszony – dohogott Nick színlelt felháborodással, aztán megvonta a vállát. – Persze nem is lehet csodálkozni rajta. Minden esélyem meglett volna a hagyományos értelemben vett sikerre. Anyám alighanem azt remélte, hogy az elnöki székig meg sem állok. – Csakhogy neked más terveid voltak. – Igen. Mindig is rajongtam a rádiózásért. Számomra ez az eszményi munka, azért fizetnek, hogy beszélgessek az emberekkel. Tudom, hogy nem tartod sokra, de a műsorom akkor is nagyon sikeres, és ha tető alá tudjuk hozni a szerződést, rövidesen országos sugárzású lesz. – Az már valami. Gratulálok. A szüleid is tudják?

42

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Holnap fogom elújságolni nekik. Reggel indulok Colorado Springsbe, és másnap jövök is vissza. – Kellemes lehet, ha az embert várja a család, tudom, hogy nyaggatnak, de mégis… A férfi bólintott, és ivott egy korty bort. – Neked mi a terved holnapra? – Semmi. – Akkor tarts velem! – Tessék…? – Jól hallottad. Gyere velem! Remek móka lesz. Anyámmal biztosan madarat lehet majd fogatni, ha meglát. Azt fogja hinni, hogy együtt vagyunk. – De hát nem vagyunk együtt… – Mikulás sincs a valóságban, a karácsony mégis a szép mesék ideje. Senkinek sem ártunk vele, te kapsz egy remek vacsorát, én meg pár óra nyugalmat. – Komolyan beszélsz? – Természetesen. – Csak megsajnáltál, mert tudod, hogy egyedül leszek… – Ugyan már, annál sokkal önzőbb vagyok. Magamat sajnálom, és te kapóra jössz afféle villámhárítónak. – De te ott maradsz éjszakára… – Ahogy te is. Bőven van hely. – Nem ismerem a szüleidet, nem tolakodhatok oda karácsony napján. – Badarság! Vörös szőnyeget fognak a lábaid elé teríteni, ha meglátnak. Gondolj csak bele! Öregszenek, ne foszd meg őket attól a reménysugártól, hogy a mihaszna, tévelygő fiuk mégiscsak egy rendes lányra talált. – Nem is tudom… nem lenne jó, ha együtt látnának bennünket. – Colorado Springs száz mérföldre van innét, kevés a valószínűsége, hogy egyszerre mindkettőnket felismernek. – Mégis, csak úgy beállítani egy családi összejövetelre… – Nem lesz semmi gond, ne félj! A szüleim nyílt, barátságos emberek, szeretik a vendégeket, és boldogan fogják hallgatni, ha a pszichológiáról magyarázol nekik. Sara hitetlenkedve csóválta a fejét. Nick Chandler meghívja, hogy töltse vele a karácsonyt a szüleinél – ez azért meglepő. Mindazonáltal neki köszönheti, hogy nem pityergéssel töltötte a karácsony estét. – Rendben van, veled megyek. – Nagyszerű! Végre egy karácsony, amikor anyám nem vág majd fancsali képet! Fel is hívom még ma, és megmondom neki, hogy jössz. – Nick az órájára pillantott, és elhúzta a száját. – De ne haragudj, most már tényleg mennem kell. Egy barátomat otthagytam a buliban, és megígértem neki, hogy érte megyek. Sara kikísérte az ajtóig. – Úgy terveztem, hogy nyolckor indulok. Remélem, neked is megfelel. – Tökéletesen. De én nem tudok hazudni a szüleidnek. Nem áltathatom őket azzal, hogy a barátnőd vagyok… – Mindegy, mit mondasz, úgyis pillanatok alatt el fogják hitetni magukkal, hogy egy pár vagyunk. Nem kell mást tenned, mint meghagyni őket ebben a hitben, és mindenki nagyon boldog lesz. – Sosem volt erős oldalam a színlelés. – Hogyhogy? – Mondjuk úgy, hogy amíg te a képzeleted szárnyain repülni próbáltál, én azt igyekeztem kitalálni, ki lehet az a sok bácsi, aki ki-be jár az anyám szobájába.

43

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Egy pillanat, mindjárt megmutatom, hogy kell csinálni – fogta meg Nick a kezét.– Nézz csak föl! Nem látod? – Nem. Micsodát? – Pedig ott van. – Akkor sem látok semmit. – Használd a képzeletedet! Pontosan ott lóg az ajtókeret fölött. Sötétzöld levélkék, apró, fehér bogyók… Sara pár másodpercig értetlenül bámulta az üres falat, majd lassan világosság gyúlt a fejében. – Fagyöngy? – Na látod, nincs semmi baj a képzelőerőddel – mosolygott rá kedvesen a férfi, aztán finoman megfogta a vállát, és föléje hajolt. „Meg fog csókolni”, gondolta Sara bénultan. Tiltakoznia kellene, hiszen éppen ez az, amit nem lenne szabad… csakhogy képtelen volt megtörni a varázst. Itt áll karácsony éjszakáján a legszebb képzeletbeli fagyöngyág alatt, és a világ legvonzóbb férfija meg akarja csókolni. Mintha megállt volna az idő, amikor Nick szája végre az övéhez ért. S amilyen vad és szenvedélyes volt a múltkori csókja, olyan gyöngéd és finom a mostani. Ha Sara táplált is még vele szemben kétségeket, azok most végleg szertefoszlottak. – Ezúttal nem kérek bocsánatot – dünnyögött a férfi, amikor felemelte a fejét. – A fagyöngy miatt volt. – Az ünnep varázsa? – Az, bizony. Azt mondják, mindenféle bolondságra ráveszi az embert… Megszorította a lány vállát, és Sara hirtelen rádöbbent, hogy Nick egy csóknál sokkal többre vágyik. Aztán lehanyatlott a keze, és hátrébb lépett. – Azt hiszem, jobb lesz, ha most már tényleg megyek. Sara egyszerre érzett megkönnyebbülést és csalódottságot. Minden porcikája azt követelte, hogy vágja sutba a józan észt, ne foglalkozzon a következményekkel, és életében egyszer engedjen az ösztöneinek. Csakhogy Nick akkor sem a megfelelő ember ehhez a kísérlethez. Annyi érv szól ellene, hogy megszámlálni se tudja. Mégis, ebben a pillanatban megfelelőbbnek érezte, mint bárki mást. Kinyitotta az ajtót, és összefont karral nézte, ahogy a másik felveszi a kabátját. – Köszönöm, hogy visszahoztad a kapcsolót… – Nincs mit. Reggel nyolckor itt leszek. – Várni foglak. Sara az ajtó melletti ablakból nézte, amíg a férfi kocsija eltűnik, aztán visszament a nappaliba, elfújta a gyertyákat, kikapcsolta a világítást, aztán levetkőzött, és ágyba bújt. Majd reggel összecsomagol magának pár holmit. Most semmi másra nem vágyott, mint Nickről álmodozni egy kicsit. Mindketten tisztában voltak vele, hogy ez az este nem vezet, és nem is vezethet sehová – de azért képzeletben olyan jólesett eljátszani a gondolattal.

44

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

7. FEJEZET Karácsony napja szikrázó napsütéssel virradt fel. A csípős reggeli levegőben fehéren ragyogtak a hófödte csúcsok a vakító, kék ég háttere előtt. Nick kényelmesen terpeszkedett a terepjáró ülésében, fel kézzel fogta a kormányt, s napszemüvegében meg sportemblémás pulóverében fesztelen volt és hihetetlenül vonzó. Egészen más, mint azok a férfiak, akiket Sara eddig ismert, akik görcsösen szorongatták a jól betanult „tíz óra tíz perc” fogással a kormányt, és csak úgy ordított róluk a koncentráció. Nick így is teljesen ura volt a helyzetnek, habár nyilvánvalóan nem tekintette nagy ügynek ezt az egészet. A nyugalma átragadt Sarára is. Sajnos csak addig, amíg el nem érték Colorado Springs határát. – Ideges vagy? – Kicsit… – Felesleges. – Tulajdonképpen mit mondtál anyádnak rólam? – Hogy jó nevű pszichológus vagy, és félelmetes ellenfél a sakkban. – Netán azt is elmesélted, milyen sakkot játszottunk? – Dehogyis! Hogy szívrohamot kapjon szegény? Megtettek még pár mérföldet az autópályán, aztán Nick bekanyarodott egy hatalmas fenyőfák közt kanyargó mellékútra. – Nem a városban laknak? – Nem egészen. Mindjárt meglátod. Az egyik éles kanyar mögött aztán felbukkant a ház, és Sarának menten leesett az álla. Tágas, kétszintes épület húzódott meg a nyárfákkal borított, havas dombok hajlatában. A bejáratot karcsú, magas, fehér oszlopok övezték. – Kész udvarház! Nem is tudtam, hogy az egyetemi tanárokat ilyen jól megfizetik. – Apám közgazdaságtant oktat, tud egyet s mást a befektetésekről. – És az édesanyád? – Középkori irodalommal foglalkozik, és fogalma sincs a gazdaság rejtelmeiről. Ellenben fantasztikus diótortát tud sütni. Amint megálltak a kocsifelhajtón, a házból előbukkant egy középkorú pár. Nick és az apja közt szembeszökő volt a hasonlatosság: ugyanaz a sötét, igaz, enyhén már deresedő haj, ugyanaz a kék szem a fémkeretes szemüveg mögött. Az anyja alacsony volt, világosabb hajú és gömbölyded – pontosan olyan, amilyennek az ember egy irodalomtanárnőt elképzel. Nick szeretettel ölelte át mindkettejüket, majd bemutatta a vendéget. – Annyira örülök, hogy eljött. Nick már rengeteget mesélt magáról – üdvözölte az asszony Sarát, aztán betessékelte a házba, miközben a férfiak a csomagokat szedegették ki a kocsiból. A terjedelmes épület belülről meghitt, otthonos képet nyújtott. Az emeletre vezető lépcső korlátját fenyőgallyak és színes szalagok díszítették, a nappaliban egy legalább három méter magas karácsonyfa állt. – A régi szobádat készítettem elő Sarának – fordult Anna a fiához. – Ahhoz van külön fürdőszoba is. Kísérd fel! Mire visszajöttök, bizonyára Brent meg Lori is megérkezik, és nekiláthatunk a villásreggelinek. – Köszönöm, anya – nyalábolta fel Nick a lány táskáját, és felvitte az egyik emeleti szobába, amely ugyanolyan bájosan volt berendezve, mint a ház többi része.

45

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Csipkefüggöny és rózsás ágytakaró? Feltételezem, kamaszkorodban azért egy kicsit másképp nézett ki… – No igen, amint tehette, anya gyorsan megszabadult a heavy metál poszterektől meg a böhöm hangfalaktól. – Igazán helyes emberek a szüleid. – Nem megmondtam? Nincs itt semmi gond. Motorzúgás hallatszott. Sara az ablakhoz lépett, és egy fehér Lexust látott bekanyarodni az udvarra. – Az öcsédék? Szép kocsijuk van. – Ennél kevesebbel Brent be se érné. – Kedveli a státusszimbólumokat? – Fogalmazzunk úgy, hogy nagyra tartja a siker látható jegyeit – fordult el Nick az ablaktól. – Menjünk, mert anya mindenképpen meg akar bennünket etetni. – De én már reggeliztem. – Ezzel az érvvel nála nem sokra mégy. A lépcső aljában összetalálkoztak Nick öccsével és a feleségével. Brent is hasonlított a család többi férfitagjára, ámbár neki zöld szeme volt, és rövidre vágott frizurát viselt. A felesége helyes kis szőke nő a jelek szerint úgy a hatodik hónapban lehetett. – Boldog karácsonyt! – ölelte meg Lori Annát és Richardot, majd mosolyogva a vendéghez fordult. – Te pedig bizonyára Sara vagy. Örülök, hogy végre megismerkedhettünk. – Én is örülök, hogy itt lehetek. Sara azonnal rokonszenvesnek találta Nick sógornőjét. A testvérében azonban már nem volt olyan biztos. Brent úgy bámult rá, mint egy különleges bogárra a nagyító alatt. – Anya szerint pszichológus vagy. Tényleg? – Igen. Magánrendelőm van Boulderben. – Érdekes – szűkült össze a fiatalember szeme. – És a fivéremmel is ott találkoztatok? Sara még véletlenül sem akarta elárulni az igazat, mert akkor biztosan beszélnie kellene a könyvéről is. Ahhoz pedig most cseppet sem fűlt a foga. – Az egyik közös ismerősünk mutatott be minket egymásnak – sietett a segítségére Nick. – De csak barátok vagyunk – fűzte hozzá a lány, kissé pironkodva a füllentés miatt. – Jó barátok – kacsintott rá Nick csibészesen.– Nagyon jók… Ördög vigye, ez a fickó csak megtalálta a módját, miként keltse azt a látszatot, hogy együtt járnak, még ha nem is mondta ki szó szerint! Brent hitetlenkedve méregette őket, Sara pedig roppant kínosan érezte magát. Amikor a többiek átmentek az ebédlőbe, elkapta Nick karját, és visszatartotta. – Attól tartok, az öcséd nem kedvel – súgta zavartan. – Éppen ellenkezőleg. Nagyon is tetszel neki, pontosan ez a baj. – Hogyhogy? – Idegbajt kap, hogy egy ilyen nővel lát engem. – Milyen nővel? – Tudod… természetes hajszín, természetes körmök, természetes… – pillantása a nő keblére siklott. – Hiszen érted. – Nem egészen. – Ő a jófiú, a sikeres mintagyerek. Azzal, hogy idehoztalak, felborítottam a megszokott rendet. Klasszikus, testvérek közötti rivalizálás, Davenport doktornő. – Fenyegetve érzi magát? – Ahogy mondod! – Azért, mert itt vagyok?

46

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Bizony! Az eddigi barátnőim nemigen rendelkeztek doktori címmel. Mi lesz szegény öcsémmel, ha komolyra fordul a kapcsolatunk? Ha jó útra térítesz, és ügyvéd lesz belőlem vagy tőzsdeügynök? Ha, ne adj’ Isten, összeházasodunk, gyerekeink születnek, és nem leszek többé mihaszna munkakerülő? Még le találom taszítani őt a piedesztálról! – Semmi ilyesmi nem fenyegeti. – Persze hogy nem, de ő ezt nem tudja. Ha most még azt is elmesélem, hogy várhatóan országos adásba megy a műsorom, megüti a guta. Ritkán van rá lehetőségem, hogy egy kis borsot törhessek az öcsém orra alá, de ez most jó móka lesz. – Ne merj engem kínos helyzetbe hozni! – Nyugi, élvezd a játékot! – nevetett Nick, azzal kézen fogta a lányt, és bevezette az ebédlőbe. A család figyelő szeme előtt Sara még csak tiltakozni se tudott ez ellen a barátságon némiképp túlmutató gesztus ellen. Mi ütött bele tegnap este, hogy elfogadta ezt a meghívást? Őrület! Nick egész élete a korlátok feszegetéséről, a megszokott rend megkérdőjelezéséről szól, és ő beleegyezett, hogy vele tart egy újabb hasonló akciójában. – Mondd csak, még mindig annál a rádiónál játszadozol? – szólalt meg Brent, miután helyet foglaltak az asztalnál, és nekiláttak megrakni a tányérjaikat. – Rendületlenül. És a pénzügyek világában minden rendben? – Természetesen. Ne higgy a sok huhogó elemzésnek, azok sosem vonatkoznak az olyan befektetőkre, akik pontosan tudják, mit csinálnak. – Brentet ismét előléptették – újságolta Anna. – Két év alatt már másodszor. – Gratulálok! – Megszereztem ugyanis a mester fokozatot. A nagykutyák szeretik a tanult embereket. – Látod, fiam – fordult Richárd az idősebbik fia felé. – Te is befejezhetnéd legalább az alapképzést. Végtére is valamennyit jártál egyetemre. – Ez igaz, apa, de tudod, szeretem a munkám, és egész jól meg is élek belőle. Attól tartok, nehezen lenne összeegyeztethető a tanulással. – Nyilván némi kényelmetlenséggel járna, ám egy jó diploma minden áldozatot megér. – Apád arra gondol – vette át a szót Anna –, hogy lassan ideje lenne megállapodnod és valami… komolyabb munkát találnod. – Ami azt illeti, nemrég megkeresett a Mercury Media, és ha minden jól megy, rövidesen országszerte hallani lehet majd a műsoromat. Nem tudom, ennél mi lehetne komolyabb. Az asztal körül döbbent csönd támadt. Se kanálcsörgés, se pohárcsilingelés, se egyetlen fitymáló megjegyzés – semmi. – Országos adás? – törte meg végül Richard a hallgatást. – Valóban jól hangzik. – Úgy, bizony! Persze nem egyik napról a másikra, először valószínűleg néhány regionális adó veszi át a műsort, és úgy terjesztik ki fokozatosan az egész országra. – Ezek szerint meglehetősen sikeres lehetsz… – Igen, ezt merem állítani. – Ez nagyszerű! – lelkendezett Anna. – Akkor ugye nem fogsz több riportot csinálni olyan nőkkel? – Ki kell ábrándítsalak, anya. Alighanem még több riportot kell velük csinálnom. – Egy ilyen hangvételű műsor országos adásba? – csóválta a fejét Brent. – Ha nem lenne ilyen a hangvétele, biztosan nem kerülne föl. – Hát, remélem, jól fogsz vele keresni. Milyenek az esélyek, hogy létrejön a megállapodás? – Még folynak a tárgyalások, de az ügynököm kész tényként kezeli a dolgot. – Neked ügynököd van? – csodálkozott az öccse. – Aha. Az ilyesmit többnyire az ügynökök intézik.

47

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Nos, ha mindenáron komolytalan kamasz akarsz maradni, legalább nem ingyen teszed. A tüskés megjegyzés, a merev tartás, az összeszorított száj mind-mind arról tanúskodtak, hogy Brent valóban nem lelkesedik a bátyja sikeréért. Sara kíváncsian nézett Nickre, de az még szélesebben vigyorgott. – Jól beszélsz! Sok pénz, semmi felelősség. – Igazán? És neked mi a véleményed erről a „semmi felelősség” hozzáállásról? – fordult Brent Sara felé. – Hm… hát… az én véleményem nem sokat számít. Hogy miként alakítja a karrierjét, az Nick magánügye. – Ez aztán a megértő hozzáállás! Összetehetnéd a kezed, hogy ilyen nőt találtál – villantotta Brent a bátyjára a szemét. – Nagy kár, hogy csak barátok vagytok. – Amint már megjegyeztem, nagyon jó barátok! Azzal Nick átkarolta Sara vállát, és a világ legtermészetesebb módján megcsókolta. A lány ereiben megfagyott a vér. Nem volt ez hosszú csók, de futó puszi sem. Pontosan annyi, amennyi egyértelművé tette, hogy a viszonyuk, bizony, túlmegy a barátságon. Nick könnyed mozdulattal elhúzódott, és ő lopva végignézett a társaságon. Brent elhűlten bámult rájuk, Lori vidáman mosolygott, Richard felvonta a szemöldökét, Anna pedig ragyogott a boldogságtól. – Istenien néz ki ez a sok finomság, anya – jegyezte meg Nick egész más hangnemben. – Ideadná valaki a tojást? Étkezés után Anna kedvesen tiltakozva, mondván, hogy a vendégeknek semmi keresnivalójuk a konyhában bezavarta őket a nappaliba. Sara nem is bánta, hogy négyszemközt maradhat Nickkel. – Miért csináltad? – Fortyant föl, amint elhelyezkedtek a kanapén. – Micsodát? – Hogy megcsókoltál a családod előtt. – Nem tudom. Akkor és ott ez tűnt a helyes lépésnek. – Barátok nem tesznek ilyet! – Ezzel azt akarod mondani, hogy kínos helyzetbe hoztalak? – Meglehetősen! – Ó… – Nick a homlokát ráncolva meredt maga elé. – Szerintem, ha még párszor megismételjük, nem fogod annyira kínosnak érezni. – Kihasználsz! Eszköz vagyok a számodra, amellyel visszavághatsz az öcsédnek, és… – Állj! Gondolod, hogy csupán ezért tettem? Mert Brent falra mászik, ha azt látja, hogy egy szép, okos és sikeres nővel csókolózom, aki bárkit megkaphatna, de valamilyen kifürkészhetetlen okból mégis velem jár? Sara zavartan pislogott. Egyedül Nick képes így csavarni a szót, hogy bókkal válaszoljon a szemrehányásra. – Meg sem fordul a fejedben, hogy bármilyen ürügyet megragadnék a csókolózásra ezzel a szép, okos és sikeres nővel, függetlenül attól, mi vagy ki van éppen körülöttünk? A hangja elhalkult, érzéki lett és kihívó, miközben áthatóan nézett a lány szemébe, és mintegy mellékesen kisimított egy hajfürtöt a homlokából. Ez az apró mozdulat, ez a könnyed érintés is elég volt ahhoz, hogy Sara testén kéjes borzongás fusson végig. – Ne csináld ezt! – húzodott el kényszeredetten. – Miért ne? – Ugyanazért, amiért nem akarom, hogy megcsókolj. – Mert magad előtt is hiába próbálod tagadni, mennyire jólesik?

48

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Nem… hanem mert messzemenően helytelen így viselkednünk a családod előtt. Nem vagyok a barátnőd. Ezért kérlek, hogy ne csókolj meg többet! – Nem ígérhetem. – Komolyan beszélek! – Jól van – adta be a derekát kelletlenül Nick. – Megígérem, hogy nem csókollak meg többet. – Köszönöm – sóhajtott Sara megkönnyebbülten, noha csak mérsékelten bízott benne, hogy a férfi betartja az ígéretét. Kora délután a család tagjai átadták egymásnak az ajándékokat, és elfogyasztottak egy könnyű uzsonnát. Nick pedig azzal okozott általános meglepetést, hogy megkérte az édesanyját, hozza elő a fényképalbumot. Tekintve, hogy a családi fotók nézegetése általában nem tartozik a férfiak kedvenc időtöltései közé, Sara gyanakodni kezdett, s rövidesen beigazolódott, hogy nem is alaptalanul. A kanapén ültek, egyik oldalon Anna az albummal, a másikon térdtől derékig szorosan hozzásimulva Nick, aki nagy érdeklődéssel hajolt a képek fölé. Kisvártatva aztán a férfi átvetette karját a lány háta mögött, és lassan, finoman cirógatni kezdte a vállát. Sarának összerándult a gyomra, a karja libabőrös lett, és egy árva szót sem értett abból, amit Anna mesélt. Ugyanis Nick kötötte le minden figyelmét. Miután már mindenki egy párnak hitte őket, a család tagjai ügyet sem vetettek erre a meghitt közelségre – ő azonban semmi másra nem tudott gondolni. – Te anya, nincs még egy-két album az előszobái szekrényben? – kérdezte a férfi nagy ravaszul. – Ugyan már Nick, halálra untatnánk a vendégünket. – Badarság! Szerintem egy cseppet sem unja. Nem igaz, Sara? Gazember! – Persze, hogy nem unom – mosolyodott el a lány bajosan. – Örülnék, ha a többit is láthatnám. – Akkor gyere, Richard! – állt fel az asszony. – Segíts nekem levenni azokat az albumokat! Lori és Brent kiment a konyhába valami innivalót keríteni, így aztán ők ketten újra magukra maradtak. Sara megpróbált elhúzódni Nick mellől, ám az szorosan átkarolta a vállát. – Kár ficánkolni. Anya mindjárt visszajön. – Mit művelsz?! – Semmit. Betartottam a szavam. Egyszer sem csókoltalak meg, nem igaz? Azt hiszem, esetemben ez komoly önuralomra vall. – Még hogy önuralom! Szerintem éppen eléggé kárpótoltad magad. Nick pillantása a szájára siklott. – Biztos, hogy az tabu? – Igen, és a többi testrészem is. Úgyhogy légy szíves… – Sajnálom, de hivatkoznom kell az öt másodperces szabályra. – Micsoda? – Nem tiltakoztál öt másodpercen belül az érintésem ellen, tehát most már nincs jogod berzenkedni. – Mégis, mit kellett volna tennem? Ellökni a kezed? – Természetesen nem, hanem viszonozni az érintést. Nick határozott mozdulattal megfogta a lány jobbját, és a combjára szorította. Sara tiltakozni akart ugyan, de a farmeranyag alatt feszülő izmok tapintása menten a torkára forrasztotta a szót.

49

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Javaslom, élvezzük ki az együtt-töltött időt. Nem ártunk vele senkinek – duruzsolta a férfi ártatlan képpel, pedig gondosan kitervelte az egész jelenetet. Sara ellenállása kezdett megtörni, hiszen egyáltalán nem érezte rosszul magát. Épp ellenkezőleg… Őszintén élvezte a kedélyes, családi körben eltöltött délutánt, de még annál is jobban Nick gyöngéd simogatásait… – Amellett – folytatta a férfi – végignézzük az összes albumot, előbb-utóbb láthatsz rólam néhány nagyszerű aktfotót is. – Tessék?! – Jó, igaz, hogy csak hat hónapos koromból, de már akkor is piszok jóképű voltam. – Mondták már neked, hogy szörnyen beképzelt vagy? – Családi vonás. Találkoztál az öcsémmel. – Ami őt illeti, úgy tűnik, inkább féltékeny rád. – Te is észrevetted? – Ahogy említetted: a klasszikus testvérek közti rivalizálás. Nick elkomolyodott. – Tudod, mindig is azt hittem, hogy nem érdekel a családom véleménye, de most mégis úgy érzem, legalább egyszer szeretnék letenni valamit az asztalra. A szüleim megbecsült tanárok, az öcsém menő bankszakember, milliós befektetéseket kezel, és mit csinálok én? Sztriptíztáncosnőkkel beszélgetek… – Velem is beszélgettél. – Valóban, és a műsor történetében ez volt a csúcs. – Nick felsóhajtott. – Nem hiszem, hogy a családom valaha is megbarátkozna az adás tartalmával, de a sikert azért felismerik. Ez az országos adás az egyetlen lehetőségem, és én élni is fogok vele. Sara hirtelen megértette, hogy bár látszólag semmit sem vesz komolyan, Nick mégsem az a lusta élvhajhász, aminek a testvére tartja. Noha a műsor tartalmát illetően neki is voltak kifogásai, akaratlanul is csodálni kezdte azt a kitartást, amellyel a férfi a céljai megvalósításán dolgozott. – Íme – jött vissza Anna nyomában Richarddal, és egy tekintélyes méretű albumot tett Sara ölébe – 1984, Disneyland. – Az jó! – vigyorgott Nick. – Szép, hosszú kirándulás volt, sok-sok képpel. Lássuk csak… aztán volt a karibi körút nyolcvanötben meg a kirándulás a Yellowstone parkba nyolcvanhatban… Sara suttyomban belecsípett a combjába. A férfi játékosan megfenyegette, majd megfogta a kezét, elejét véve a további fenyítéseknek. Aztán lassú, puha mozdulatokkal cirógatni kezdte, és a lány rövidesen megfeledkezett az összes fényképről. „Valld be, örülsz, ha hozzád ér…” – Öt másodperces szabály – súgta Nick észrevétlenül. Anna lelkesen lapozgatta az albumot, és magyarázott a képekről, ám Sarának minden figyelmét a mellette ülő férfi kötötte le. Sajátos illata, bársonyos hangja, mámorító érintései szinte pattanásig ajzották az érzékeit. De a legelképesztőbb az volt az egészben, hogy mindez teljesen természetesnek tűnt. Mintha az lenne a világ rendje, hogy ők itt ülnek összesimulva ebben a békés családi körben… Lehunyta a szemét. Mélyen be akarta vésni ezt a képet az emlékezetébe, hiszen tudta, hogy másnapra mindebből semmi sem marad. Később elfogyasztották az ünnepi vacsorát, majd a Chandler család hagyományainak megfelelően letelepedtek a televízió elé meccset nézni – kivéve természetesen Sarát, mert ő egyre csak Nicket leste. Lenyűgözve figyelte, ahogy a többiekkel együtt szurkol, éljenez vagy éppen pfujol a játék menetének megfelelően.

50

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Milyen más, mint azok az általa ismert, komoly, megfontolt férfiak, akik ha meg is néznek egy-egy mérkőzést, sosem követelik fennhangon, hogy „szemüveget a bírónak!”. Eddig azt hitte, erről ismerszik meg az érett, kiegyensúlyozott személyiség, most azonban már kezdte sejteni, hogy Nick felhőtlen jókedve – amelyet nem szégyell kimutatni – is legalább ér annyit. Tíz órakor aztán az öregek jó éjszakát kívánva elköszöntek, és Lori meg Brent is visszavonult. – Azt hittem, már sosem fekszenek le – dörmögött Nick a távozók után nézve. – Későre jár, nekem is ideje nyugovóra térnem. – Szó sem lehet róla! Egész nap erre vártam – húzta őt magához a férfi. – Mit csinálsz? – hüledezett Sara meglepetten. – Megígértem ugyan, hogy nem csókollak meg, de most már elfogyott az önuralmam… Gyere, menjünk a szobámba! – súgta. – Micsoda? – Senki nem fogja megtudni, egyedül én alszom a földszinten. – Nem tehetem. – Nem hagyhatjuk, hogy máris véget érjen ez az este. Többet akarok látni belőled. – Ajkát finoman a lányéhoz súrolta. – Mindent látni! – Hogy… hogy érted ezt? – Én is tudom, hogy nincs jövője a kapcsolatunknak. Ha az emberek rájönnek, hogy viszonyod van velem, oda a hitelességed. Mégis… csak ma éjszaka… szeretkezni akarok veled! Szavai rendkívüli módon felizgatták Sarát, ugyanakkor meg is rémítették. Egész nap tudatában volt, hogy Nick pillantása egyre hosszasabban időzik rajta, az érintései fokrólfokra bizalmasabbak… ám erre mégsem számított. – Őrültség. A szüleid házában vagyunk. – És ha máshol lennénk? – Akkor is. Nem tehetünk ilyet. – Ez az utolsó esélyünk. Boulderben többet nem láthatjuk egymást. – Kérlek… – Egész nap ettől szenvedek. Kívánlak, és tudom, hogy te is kívánsz engem. – Hát nem érted? Nem számít, hogy mit kívánok. – Tehát elismered? Hát persze, hogy kívánja! Az első perctől fogva, hogy találkoztak. – Mindegy. Akkor sem szabad megtennünk – bújt ki a lány Nick öleléséből, és elindult a lépcső felé. – Várj! – kapta el a férfi a karját. – Amíg fel nem kel a nap, meggondolhatod magad. Baloldalt a második ajtó, és nyugodt lehetsz felőle, hogy ébren várlak. Az a tudat, hogy itt vagy velem egy fedél alatt, biztosan elűzi a szememből az álmot. Sara kiszabadította magát, és újra az emelet felé vette az irányt. A második lépcsőfoknál azonban engedett a kísértésnek, és visszanézett. Alig akart hinni a szemének, mert Nick feje fölött az ajtófélfán egy csokor fagyöngyöt látott himbálózni. Jóságos ég! Mintha a sors is azt akarná, hogy menjen vissza hozzá, ölelje át, és csókolja meg. Minden akaraterejére szükség volt, hogy ne engedjen a kísértésnek. – Jobban tennéd, ha te is aludnál. Reggel találkozunk. Maga is érezte, mennyire ostobán és kegyetlenül hangzanak a szavai, de folytatta az útját az emeletre anélkül, hogy még egyszer megfordult volna. A szobájába érve aztán az ajtónak vetette a hátát, vett néhány mély lélegzetet, és igyekezett meggyőzni magát, hogy helyesen cselekedett.

51

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Később, amikor már az ágyban feküdt, és a holdfény rajzait bámulta a falon, maga elé képzelte Nicket. Vajon tényleg nem jön álom a szemére? Mindazonáltal őrültség lenne komolyan venni az ajánlatát. A búcsú így is nehéz lesz, de egy együtt töltött éjszaka után sokkal nehezebb… Az oldalára fordult, fülére húzta a takarót, és megpróbált aludni. Hiába. Boulderben többet nem láthatjuk egymást, visszhangzott a nemrég hallott mondat a fülében. Igen, lehet hogy fájdalmas lesz az elválás, de mit számít ez ahhoz képest, amit azért fog érezni, mert elszalasztotta az alkalmat, hogy legalább egyetlen éjszakát eltöltsön ezzel az elképesztően vonzó és izgalmas férfival? Tedd meg, súgta egy belső hang, és ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább csak ez a két szó töltötte be minden gondolatát. Ez az utolsó esélyed. Holnap örökre eltűnik az életedből. Megdermedt. Képzeletben újra átélte a becéző simogatásokat és a mámorító csókokat – s egyszerűen elviselhetetlennek érezte, hogy Nick talán soha többé nem fog hozzáérni. Lassan felült az ágyban, és valami eddig ismeretlen, olthatatlan sóvárgásnak engedelmeskedve lerúgta magáról a takarót, felkelt, és belebújt a köntösébe. Aztán, mielőtt még meggondolhatta volna magát, gyorsan kiosont a szobából, le a lépcsőn, át a nappalin. Meztelen lába hang nélkül surrant a padlón. Megkereste Nick ajtaját, és halkan bekopogott. Pár másodperccel később kattant a kilincs, és a férfi meglepett arca nézett rá. – Sara? Úgy értsem, hogy…? Nem fejezhette be a mondatot, mert a lány a nyaka köré fonta a karját, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Minden vágyát, minden érzékiségét belesűrítette ebbe a csókba, szájával, kezével, testével mondva el, hogy őt is egész nap ugyanúgy kínozta az elfojtott sóvárgás. Úgy érezte, mintha a felhők között járna. – Csak ez az egyetlen éjszaka a mienk – szólalt meg zihálva Nick. – Ezzel, ugye, te is tisztában vagy? – Akkor hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet! A férfi olyan pillantást vetett rá, amitől felforrt Sara vére, s az újabb csók közben boldogan érezte meg magán Nick simogató tenyerét. Aztán, amikor a férfi megoldotta, és finoman lehúzta a válláról a köntöst, hirtelen zavarba jött. – Ó, a fenébe! – Mi a baj? – Ez a hálóing. Körülbelül annyira csábos, mint egy kezeslábas. – Igazad van mérte – végig mosolyogva a férfi. – – Vegyük is le rólad gyorsan ezt a csúfságot! – Nem veszel komolyan, ugye? – Nem bizony – bújtatta ki a helyükről Nick sorra a gombokat. – Egyébként csak a rend kedvéért jegyzem meg, cseppet sem érdekel, mi van rajtad, ha úgyis az a sorsa, hogy a padlón kössön ki. Hirtelen felhagyott a gombokkal való játszadozással, és egyetlen mozdulattal lerántotta Saráról a hálóinget. Aztán hosszasan meredt rá, mígnem a lánynak az a kellemetlen érzése támadt, hogy nem sikerült elnyernie a tetszését. Amikor azonban a kapcsoló után nyúlt, hogy leoltsa a villanyt, a férfi azonnal elkapta a karját. – Ne, ne! Hagyd csak így! Sara egyre inkább zavarba jött. Sosem szeretkezett még lámpafénynél. Nick az ágyhoz vezette, leült mellé, és újfent bámulni kezdte. A lány félénken összefonta mellén a karját, ám a férfi gyöngéden megfogta a csuklóját. – Ne, kérlek, ne tedd!

52

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Le nem veszed a mellemről a szemed… – Mit gondolsz, miért? – Nem tudom. Nemigen van ott mit nézni. – Azt hiszed, mert kicsik, nem is izgatnak? – Nem lepődnék meg. – De igenis izgatnak. Mindjárt bebizonyítom lehelte – Nick, s tovább is fogva tartva Sara csuklóját, a melle fölé hajolt, s finoman becézni kezdte. A lány megvonaglott a gyönyörtől, amely Nick minden érintésével erősödött, míg végül úgy érezte, nem bírja tovább. – Gyönyörű vagy, másképp nem kívánnálak ennyire – suttogta a férfi. – Hidd el, nem kell takargatnod semmit. Elengedte Sara kezét, de csak azért, hogy lehámozhassa róla a bugyit. Aztán ő is megszabadult a pizsamanadrágjától, kéjes mozdulattal elnyúlt a lány mellett, újra megcsókolta, miközben finoman a combjai közé csúsztatta a kezét. – Mondd csak, kedves! – duruzsolta. – Könnyen eljutsz a csúcsra? Sara elpirult. Ilyet még soha, senki nem kérdezett tőle. Nick gyöngéd, puha csókokkal tarkított unszolása azonban lassan elfeledtette vele a szégyenérzetét. – Néha igen, néha nem – rebegte. – Nos, ezen sürgősen változtatunk. Miután gondoskodott az óvszerről, Nick a hátára fordult, s a lányt lovagló ülésben magára húzta. Sara újra zavarba jött. Gazdagnak messze nem nevezhető szexuális tapasztalatai nem terjedtek ki erre az egyébként elég hétköznapi pózra. De hát bizonyára így is lehet. Főleg, ha Nick keze ilyen magabiztosan simul a csípőjére… Ám ahelyett, hogy a férfi a lényegre tért volna, az utolsó pillanatban arrébb csúszott. Aztán újra és megint újra. Felajzott testük ütemesen összedörzsölődött, s kisvártatva Sara is megértette, mire megy ki a játék. Már nem volt szükség semmiféle irányításra, csípője vad táncot járt az érzékei diktálta ütemre, kapkodva szedte a levegőt, és olyan heves gyönyör járta át, hogy akkor sem tudta volna abbahagyni, ha akarja. Két kezével a férfi vállára támaszkodott, s mikor egy pillanatra kinyitotta a szemét, látta, hogy a másik őt figyeli, mintha csak az arcáról akarná leolvasni, miként kell a kedvére tennie. Aztán Nick finoman belehatolt, és Sarának minden porcikáját átjárta a kéj. Egyre vadabbul mozgott, még gyorsabban, mint az előbb, s rövidesen olyan érzések kerítették hatalmukba, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudott. Átszakadt egy gát, s ő fejét előre-hátra vetve, összeszorított fogakkal küzdött a torkából feltörő sikoly ellen. Azután a férfi egy ügyes mozdulattal a hátára fordította, és megint belehatolt. Sara pedig alig néhány mozdulat után érezte, hogy újból, elképesztő erővel közeleg a beteljesedés. – Nick! Ó, Nick… – zihálta, a vállába mélyesztve a körmeit. A férfi egy vad, szenvedélyes csókkal némította el, s közvetlenül utána maga is elérkezett a kéj tetőfokára. Remegve, összefonódott tagokkal hevertek kimerülten és kielégülten. – Tudod – súgta Nick végül –, sokat ábrándoztam ebben az ágyban nőkről, de sosem hittem volna, hogy egyszer minden vágyam beteljesül. Sara halkan felnevetett. Imádta hallgatni ezt a rekedtes, érzéki hangot, s nem akart arra gondolni, hogy erre nem sokáig lesz alkalma. – Megismételjük? – kérdezte, miután egy kicsit kifújták magukat. A férfi felkönyökölt, és kisimított egy csapzott hajfürtöt a homlokából. – Akkor közölje, hölgyem, a kívánságait! A magáé vagyok.

53

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

8. FEJEZET Másnap délben hagyták el Colorado Springst. Nick még életében nem érezte ilyen nyomorultul magát. Minden mérföld, amelyet Boulder felé megtettek, közelebb hozta az elválás pillanatát. Mire megérkeztek a városba, úgy érezte, menten megőrül. Már abba is majdnem belepusztult, amikor hajnalban Sara kiosont a szobájából. Talán mégsem kellett volna lefeküdniük egymással, mert mostantól fogva semmi másra nem tud majd gondolni. Néhány perccel később leparkolt a lány lakása előtt, leállította a motort, és lassan ráemelte a tekintetét. Az éles, téli napsütésben Sarának a szó szoros értelmében ragyogott a bőre, szikrázott a haja. Nick csak nehezen állta meg, hogy meg ne érintse. – Szótlan vagy… – Gondolkoztam. Az elmúlt éjszakáról. – Remélem, nem érzed úgy, hogy bármire is kényszerítettelek volna. Egyszerűen szerettem volna veled lenni… mást nem mondhatok. – Ha elfelejtetted volna, én kopogtam be hozzád. – Tényleg – mosolyodott el a férfi. Hosszú csend támadt. – Nézd, tudom, hogy abban egyeztünk meg, ma örökre elválnak az útjaink, de… – Kérlek! – De… – Nem tehetem. Ha kiderül, vége a karrieremnek… Mindazonáltal tényleg csodálatos volt ez a karácsony. Talán a legszebb életemben. Sara elfordult, és a férfi látta, hogy szaporán pislog, mint aki a könnyeivel küzd. De amikor ismét a szemébe nézett, már újra szélesen mosolygott. – Nos, akkor sok sikert az országos adáshoz! – Neked is az új könyvedhez. – Hát, az most már nem lesz olyan egyszerű. Mégsem hozhatlak föl negatív példaként, miután én magam is elbuktam… – Megbántad? – Nem. Egy csöppet sem. – Ez a kettőnk titka, senki sem fogja megtudni. Ugye, megbízol bennem? – Természetesen. Tekintetük egybefonódott. A levegő valósággal vibrált közöttük, és Nick végül nem állhatta meg, hogy meg ne csókolja Sarát. A lány azonban hirtelen elfordult. – Az ünnepnek vége – mondta elfúló hangon. – Megfogadtuk, hogy befejezzük. A férfi sóhajtva bólintott, majd kiszállt a kocsiból, kivette a hátsó ülésről a lány táskáját, és átnyújtotta. – Rajtad tartom majd a szemem. Biztos vagyok benne, hogy még nagyon szép sikereket fogsz elemi. – Mint ahogy te is. Néha majd bekapcsolom a rádiót, hogy tudjam, mi van veled. – De ígérd meg, hogy olvasol a sorok között! – Úgy lesz – mosolyodott el Sara. – Hát akkor… Azt hiszem, egyikünknek sem használna, ha együtt látnának minket, úgyhogy jobb lesz, ha lelépek. – Isten veled, Nick! – Szia.

54

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

A férfi nehéz szívvel szállt be a kocsiba, s onnét nézte, ahogy a lány fölmegy a lépcsőn, kinyitja az ajtót, és eltűnik mögötte. Ennyi volt, hunyta le aztán a szemét, és tarkóját a fejtámlának hajtotta. Nincs más út. De akkor miért érzi magát olyan nyomorultul? Sara ledobta a táskáját, kibújt a kabarjából, aztán leroskadt a kanapéra, és úgy érezte, menten sírva fakad. Sose érzett még így egyetlen férfi iránt sem. A hazaút maga volt a pokol. Ott ülni Nick mellett, és szinte megszállottan sóvárogni utána… Tisztában volt azzal, hogy veszélyes útra lépett, mert a józan ész helyett az érzelmei vezérelték. Márpedig az nem tesz jót az ember lányának, ezt már sokszor tapasztalta. Hideg fejjel nézve teljesen világos a helyzet: Nick izgalmas és szórakoztató, elképesztő gyönyöröket élt át vele és mellette, érthető hát, hogy minderről nem egykönnyen tud lemondani. Csakhogy az életben fontosabb dolgok is vannak, mint a szex. Illetve… A kezébe temette az arcát. Jóságos ég, ha már ebben sem biztos, akkor tényleg nagyon mélyre süllyedt. Össze kell szednie magát! Ott van a szakmája, a betegei, az olvasói… Igen ám, de hiába igyekezett másra gondolni, egyre csak Nick arcát látta maga előtt. Eszébe jutottak a becézgetések, amelyektől a lélegzete is elakadt. Fülében még mindig visszhangzott az a duruzsoló hang, amint újra és újra felszítja a vágyát… Bizony, Nick nem olyan, mint a híre. Kedves, figyelmes, együtt érző ember, aki mellett csodálatosan érezte magát. „Nem mondhatsz le róla. Nem teheted” Sara semmi másra nem tudott gondolni, csak Nickre. Nem érdekelte a holnap, nem érdekelték a következmények, csak az járt a fejében, hogy Nickkel akar lenni, az egyetlen férfival, aki mellett felébredt Csipkerózsika-álmából. Megszállottként rohant az ajtóhoz, s amikor feltépte, megdermedt a döbbenettől. Nick állt ott, és mentegetőzve emelte fel a kezét. – Kérlek, hallgass meg! Tudom, abban egyeztük meg, hogy befejezzük, mégsem tudlak csak így itt hagyni. Helytelenül cselekszem, de egyszerűen… Sara megragadta a férfi gallérját, behúzta a lakásba, és ugyanazzal a mozdulattal a szájára tapadt. Nick a cipője sarkával rúgta be az ajtót, és úgy csókolta vissza, mintha legalábbis évekkel s nem csupán percekkel ezelőtt váltak volna el. Ölelkezve, csókolózva, egymás ruháját bontogatva támolyogtak a hálószoba felé. Valahol félúton aztán Nick a falhoz nyomta Sarát, félrehúzta a blúzát meg a melltartóját, és a mellére tapasztotta a száját. A lány hátravetett fejjel, és kéjesen megvonaglott. Ujjait Nick hajába fúrta, magához szorította a fejét, és azt kívánta, bárcsak sose hagyná abba… Végül kiszabadította magát, és kézen fogva a hálószobába húzta a férfit, ahol sebesen megszabadultak öltözékük maradékától. – A probléma változatlanul fennáll – zihálta Nick, miután lerogytak az ágyra. – Tudom. De most csak az számít, hogy itt vagy. És különben is… ha jobban meggondolom, az ünnep még egyáltalán nem ért véget. – Hm…? – Karácsonytól… – „Mire képes ez az ember a szájával!” – Újévig tart az ünnepi időszak. – Tényleg – csúsztatta be Nick kezét a bugyi selyme alá. – Erre nem is gondoltam. – A rendelő egész héten zárva tart – folytatta Sara levegő után kapkodva. – Neked be kell menned dolgozni? – Nem. Ilyenkor csak a legsikeresebb műsorok ismétlése megy. – Egyéb tervek? – Egy szinglibuli Charlie bárjában csütörtök este, amelyet az adó szponzorál. Kiosztok pár pólót, és dedikálok néhány cicit, ennyi. – Micsoda?!

55

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Mindegy. Téged úgyse érdekel. Nick a hátára hengeredett, magára húzta Sarát, majd egy határozott mozdulattal átfogta, és magához szorította a csípőjét. – Aztán részt kell vennem az adó szilveszteri partiján, de ezzel tényleg vége. Sara a tenyerére támaszkodva ringatózott. Mellbimbói a férfi izmos mellkasát súrolták, és ő sírni tudott volna a gyönyörűségtől. – Szóval – folytatta Nick, miközben ujjai a lány mellére vándoroltak, kéjes sóhajt csalva elő a torkából –, úgy döntünk, hogy még tart az ünnep? – Igen, Újév napjáig. Ha a lakásban maradunk, senki sem fogja megtudni. – Így igaz. – És akkor vége. Befejezzük. – Igen. – De ha kiderül… – Nem fog kiderülni. Esküszöm. Nick gyorsan megkereste az óvszert, felhúzta, majd egyetlen erőteljes mozdulattal birtokba vette a lány testét. Sara megrészegülten kulcsolta át a lábaival a derekát. Nickkel nem csupán testi élmény a szeretkezés, gondolta Sara, miközben medencéje lüktetve járta az ősi táncot, s amikor már nem bírt lépést tartani a férfi diktálta vad irammal, belekapaszkodott a vállába, és hagyta, hadd sodorja tovább magával a vágy. Mint viharos tengerár érkezett meg a beteljesülés, és Sara torkából sikolyként tört elő a férfi neve. Pár másodperccel később pedig boldogan nyugtázta, hogy Nick minden izma megfeszül, s egy fojtott nyögéssel ő is a révbe ér. Zihálva, remegve hanyatlott rá, arcát a nyakába fúrta, és ámulva tapasztalta, hogy a szó szoros értelmében érzi a szívverését, ahogy a mellkasuk összesimul. – Elképesztő volt – súgta kicsivel később. – Talán még a szomszédok is hallották – mosolygott a másik. – Szerencsére elutaztak. – Sosem gondoltam volna, hogy ekkorát tudsz kiáltani. – Zavarba akarsz hozni? – Szó sincs róla. Kimondottan élvezem. Sara tudta, hogy komolyan gondolja. Nick mindent szeret, ami szenvedélyes és mértéktelen. Ráadásul ő maga is kezdte megkedvelni ezeket a dolgokat. A férfi lusta mosollyal nézett rá. – És gondolj bele! Még alig kezdtük el. Veszélyes vállalkozás volt ez, olyan kísérlet, amely egyformán tönkretehette a karrierjét és a lelki békéjét, de Sarát ez most nem érdekelte. Ő, akinek egész eddigi élete a rendről és a fegyelemről szólt, most az egyszer a pillanatnak akart élni. Együtt lenni Nickkel, szeretkezni és nevetni, élvezni az új és izgalmas érzéseket. Egy hét. Csak egyetlen hét. Maradéktalanul ki fogja használni.

56

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

9. FEJEZET Amíg Nick hazaugrott néhány holmiért, Sara elment a boltba, hogy feltöltse a hűtőt. Mivel nem akarták megkockáztatni, hogy együtt lássák őket, ezt a hetet szigorúan a lakásban szándékoztak eltölteni, ami egyáltalán nem esett nehezükre, tekintve, hogy egyikük sem akart túlságosan eltávolodni az ágytól. A következő napokban ehhez nem is kellett külön megegyezés nem hozták szóba, hogy mi lesz Újév reggelén. Mindketten érezték, hogy azzal megtörnék a varázst. Hosszú órákat töltöttek a kandalló előtt heverészve. Addig álltak együtt a zuhany alatt, amíg teljesen ki nem fogyott a meleg víz. Közösen főztek, közösen ettek, közösen raktak rendet. Filmeket néztek, és néhányszor sakkoztak is, ám sosem derült ki, melyikük a jobb játékos, mert mielőtt még befejezték volna a partit, mindketten elvesztették az összes ruhadarabjukat… És beszélgettek. Végtelen órákon át beszélgettek az égvilágon mindenről, és Sara rájött, hogy Nick sosem habozik kimondani, amit gondol, és egyszerűen nem tudott betelni ezzel. Szerencsére Karen a családjánál töltötte az év utolsó napjait, úgyhogy neki sem kellett magyarázkodniuk. Nick azonban kénytelen volt elárulni Tednek, hol időzik, de megeskette, hogy hallgatni fog, mint a sír. Két nappal karácsony után telefonált Sara anyja, és bejelentette, hogy legalább szilveszterig St. Louisban marad. A lány meglehetősen elkedvetlenedett, mint mindig, amikor megtudta, hogy anyja ostobaságot csinál, de Nick társaságában hamar túltette magát a dolgon. A férfit egyszerkétszer felhívta az ügynöke, hogy tájékoztassa a tárgyalások legújabb fejleményeiről, de ettől eltekintve semmi sem zavarta meg boldog magányukat. Néhány nappal később Sara éppen a kiszóródott cukrot törölte le az asztalról, Nick pedig az ajtófélfának dőlve, összefont karral nézte őt. Egy szál farmerban… A lány már régebben bevallotta, mennyire tetszik neki így, mire a férfi biztosította róla, hogy maga is egy szál ingben látja őt a legszívesebben. – Baj van? – biccentett a férfi a törlőruha felé. – Nem. A kávéba céloztam, de elhibáztam. – Nem ismerek mást, aki vacsora után még kávét iszik… – Azt akarod, hogy korán elálmosodjak? – Felejtsd el a kávét! – lépett mögéje a férfi, és átölelte. – Majd én gondoskodom róla, hogy ne aludj el. – Nem kezd még az agyadra menni a bezártság? – fordult meg Sara mosolyogva. – Egyáltalán nem. – De azért nem baj, hogy ma este kimozdulhatsz? – Épp ellenkezőleg. – Nick az órájára pillantott, és kelletlenül elhúzta a száját. – Fene vigye el, mindjárt indulnom kell. De nem maradok soká, hetyegek kicsit az emberekkel, megiszom egy sört, és már jövök is haza. – A múltkor valami olyasmit mondtál, hogy ciciket is fogsz dedikálni. Hogy is van ez pontosan? – Muszáj erről beszélnünk? – Muszáj. Különben kifúrja az oldalamat a kíváncsiság. – Úgy egy évvel ezelőtt valami rendezvényen éppen fényképeket dedikáltam, amikor odajött egy nő, lecsúsztatta a trikója pántját, és a mellére kérte az aláírást. – Viccelsz! – Nem, nem. Komolyan mondom.

57

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Te persze készségesen teljesítetted a hölgy óhaját… – Akkor egész mókás ötletnek tűnt – vonta meg a vállát a férfi. – Csakhogy azóta híre ment, és a nőket egyszerűen nem lehet leállítani. – Szerintem olyan nagyon nem is akarod. – Időnként úgy érzem magam, mint egy nőgyógyász. – Ugyan már, a legtöbb férfi ölne érte, hogy a helyedben lehessen. – Meglehet – mosolyodott el Nick, és megsimogatta Sara arcát. – Különösen most – tette hozzá, azzal hosszan, kéjesen megcsókolta, további gyönyöröket helyezve kilátásba. Két órával később Nick kilépett Charlie bárjából, és Ted társaságában elindult az autója felé. A dübörgő zene, a zsákmányra leső szinglik és a mértéktelen alkoholfogyasztás most kifejezetten taszította, pedig nem is olyan régen még élvezte a dolgot. Meglehet, azért mégis képes lett volna némi lelkesedést kicsiholni magából,ha azóta nem ismert volna meg egy nagyságrendekkel kellemesebb időtöltést… – No, hány telefonszámot kaptál az este? – érdeklődött Ted. Nick előkotort egypár gyűrött szalvétát a zsebéből, és a cimborája kezébe nyomta őket. – Lássuk csak! Az első April. Az a kis szöszi, nemde? Az i-re szívecskét rajzol pont gyanánt. Milyen cuki… De mondd csak, nem szűrik ki a tizenhat éves csitriket a bejáratnál? – Azt mondta, huszonkét éves. – Kizárt. Az ilyenek miatt kerül dutyiba az ember. – Ted eldobta a szalvétát, és megnézte a következőt. – Danielle? Ő volt az, akinek erősen ki volt festve a szeme, és karikagyűrűt viselt? – Aha. Ez a szalvéta is repült. – Na, ezt Branditől kaptad – pillantott a vén rádiós a következőre. – Ő volt az a dúskeblű hölgy, nem igaz? Akinek az egész Függetlenségi Nyilatkozat elfért volna a pólója alatt. – Nick felé nyújtotta a szalvétát, de az megrázta a fejét. – Tedd csak el, a tied lehet. – Hm… úgy látom, valaki más jár az eszedben. Ezek szerint egész jól állnak a dolgok Sarával… – Képzeld el a legnagyszerűbb időszakot, amit egy nővel valaha átéltél! – Komolyan? – És aztán szorozd meg tízzel! Ted kétkedve nézett a barátjára. – Tényleg csak egy hétig fog tartani? Biztos vagy te ebben? – Nem kockáztathat többet. Ha kiderül, hogy velem jár, búcsút mondhat a karrierjének. Nem papolhatna többet arról a nőknek, miként tartsák távol magukat a magamfajta fickóktól. – Jogos. Ámbár nem csak neki van vesztenivalója. – Hogy érted? – Egek, Nick, hát nem gondolkozol? Akkor megmagyarázom. Képzeld el, mi történne, ha a rajongóid rájönnének, hogy komoly viszonyt kezdtél egy olyan szigorú, vaskalapos nővel, mint Sara. Egyből odalenne a hírneved. A srácok azért szeretnek, mert azt az életet éled, amiről ők csak álmodoznak: a város domináns hímje, aki minden este más nőt visz az ágyba. A csajok meg azért, mert magukat képzelik a nők szerepébe. – Szóval, ha Sarával komolyra fordulna a dolog… – Akkor nem lennél többé az a Nick Chandler, akiért rajonganak a hallgatók. Nicknek eddig meg sem fordult a fejében, hogy ebből a kalandból neki is kára származhat. Persze ez csupán akkor lenne így, ha ebből tartós kapcsolat lenne, de erről szó sincs.

58

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ne félts engem, öreg, nem komoly az ügy. – A világ tele van jobbnál jobb nőkkel, de országos sugárzást nem ajánlanak fel minden nap. Ajánlom, el ne baltázd! – Ne aggódj! Tudod, mennyire fontos nekem ez a szerződés. Nem fogom elszúrni. – Eddig még sose csináltál bolondot magadból egyetlen nő miatt se. Kár lenne most elkezdened. – Nem fogom. – Feltéve, ha nem akarod egy kertészeti műsor rendezőjeként végezni. Ha már nem lehetek minta a számodra, legalább hadd legyek elrettentő példa! – Abbahagynád végre a károgást? Megértettelek. – Ugye, ott leszel a szilveszteri partin? – Természetesen. Mitzi odarendelt. – Igaza is van. Találkoznod kell a nagyfőnökkel. Nick bólintott. Bármennyire is ódzkodott a hivatalos ünnepségektől, tisztában volt vele, hogy az üzlet megkötése szempontjából létfontosságú a jelenléte. Búcsút vett Tedtől, és elindult Sara lakása felé. A barátja aggodalma minden alapot nélkülöz. Teljes mértékben ura a helyzetnek. Sarával nyílt kártyákkal játszanak. Akármi történik is közöttük, az az új év első napjával véget ér. Addig, persze kitűnően elszórakoznak, és ez így van jól. Kinyitotta az ajtót, és belépett a lakásba. Meglepetésére szinte teljes sötétség fogadta. Felakasztotta a kabátját, aztán bement a nappaliba, ahol szintén nem égtek a lámpák, csak a kandallóban lobogott a tűz. Sara kényelmesen, térdét felhúzva hevert a földre terített takarón, egyetlen szál férfiingben. A lángok aranyfénybe bontották az arcát, a haja szikrázó zuhatagként omlott alá. Gyönyörű volt, izgalmas és elbűvölő. – Milyen volt? – Semmi különös. Egy újabb nap az irodában… – Gyere ide! – tárta ki Sara a karját. Kéjesen búgó hangja már önmagában is felajzotta Nicket. Odalépett a takaró széléhez, és zakatoló szívvel nézte a lány tűzfényben ragyogó zöld szemét. – Vetkőzz le! – Ha megteszem, meztelen leszek, rajtad pedig még mindig van ruha. Ez nem tisztességes játék. – Úgy döntöttem, a tisztességes játék ideje lejárt. Rendben, gondolta Nick, ő ugyan nem lesz semmi jónak az elrontója. Tekintve pedig a takaró szélére készített óvszereket, előbb-utóbb Sara is le akar majd vetkőzni. Tud ő türelmes lenni – legalábbis egy kis ideig. Komótosan hámozni kezdte magáról a ruhákat. A lány leplezetlen érdeklődéssel legeltette rajta a szemét, mintha csak egy szép, új játékszert csomagoltak volna ki előtte. – Pompás férfi vagy, mondtam már? – dorombolt. – Ennyire egyértelműen még nem. De legyezgesd nyugodtan a hiúságomat… – Mintha anélkül olyan gyámoltalan lennél… – Szeretem a bókokat, különösen a te szádból. Sara levett egy párnát a díványról, és a takaróra dobta. – Feküdj le! Nick lehajolt hozzá, hogy megcsókolja, de a lány finoman megállította. – Úgy emlékszem, azt mondtam, feküdj le. Nicknek sejtelme sem volt, mire megy ki a játék, de szívesen vett részt benne. Egy cseppet feszélyezte ugyan, hogy az ő – ráadásul felajzott – teste teljesen meztelen, míg Sarán még mindig rajta van az ing. Kinyújtotta kezét, hogy kigombolja, de a lány rögtön elkapta a csuklóját.

59

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Sajnálom, Nick. Új szabály. Feküdj le, itt a párna a fejednek, és dugd alá a kezed! – Miért? – Mert éget a vágy, hogy leírhatatlan dolgokat műveljek a testeddel, de az a gyanúm, a kezed folyvást útban lenne. – Ha az a célod, hogy felizgass, elérted – mondta rekedten Nick, miközben engedelmesen követte Sara utasításait. – Bár sosem hittem volna, hogy efféle hóbortjaid vannak. – Szó sincs semmiféle hóbortról. Egyszerűen ez az egyetlen módja, hogy megfékezzelek. – Rendben van, de csak öt percet kapsz. Aztán levetkőzöl. – Ne okvetetlenkedj, édesem – súgta a füléhez hajolva Sara. – Egész éjszaka eljátszadozhatunk, ha úgy tartja a kedvem. Pontosabban… – nyalta meg kéjesen az ajkát –, ha a te kedved is úgy tartja… Nick elragadtatva hallgatta a buja szavakat. Pár hete még meglehetősen kételkedett abban, hogy Sara képes ennyire felengedni, és átadni magát a szerelemnek. Ám az elmúlt napokban számos meglepetésben volt része. A lány kiegyenesedett, és fél kezére támaszkodva nézte Nicket. Pillantása lassan végigvándorolt a testét, miközben néhol egy-két másodpercre is elidőzött. – Sara…? – Pszt! Gondolkozom. – Micsodán? – Rövidesen megtudod. De talán jobb lenne, ha behunynád a szemed. Nick csukott szemmel, végsőkig felajzott érzékekkel várta az érintést, de hosszú ideig nem történt semmi, csak a tűz pattogása hallatszott, és Sara parfümének az illata lebegett a kellemesen meleg levegőben. Aztán, szinte egy örökkévalóságnak tetsző idő után megérezte az ajkát a mellkasán. Összerezzent. – Ne légy ilyen ijedős! Engedd el magad! Sara szája elindult lefelé, a csípő irányába. Nick keze ökölbe szorult a párna alatt, s amikor a lány nedves, puha szája a combjához ért, úgy érezte, mindjárt felrobban. Körmeit a párnába vájta, és óvatosan résnyire nyitotta a szemét. A látvány elképesztő volt: Sara ott térdelt mellette, a mögötte lobogó tűz sejtelmesen rajzolta ki az ing alatt rejtőző teste körvonalait, a haja ragyogott, és a szája olyan közel, de olyan közel volt ahhoz a ponthoz, ahol érezni szerette volna… Zihálva, remegő izmokkal, pattanásig feszült idegekkel hanyatlott vissza a párnára, aztán csalódott nyögéssel ernyedt el, mert a nő ajkai ismét csak a mellkasát becézték. – Megőrjítesz… – Akkor jó. Tudsz még olyan helyet, ami kimaradt? – Tréfálsz? Sara gyermeki ártatlansággal megvonta a vállát. – Na, ebből elég! – ült föl határozott mozdulattal a férfi. – Most azonnal vetkőzz le! – Nem jól csináltam valamit? – Ha nem veszed le magadtól azt az inget, én tépem le rólad! – Hiszen a tied. Ha szét akarod tépni… – Sara! A lánynak tényleg nem maradt ideje kibújni a szóban forgó ruhadarabból, mert Nick türelmetlenül lerángatta róla, félredobta, s miután felkapott egyet az óvszerek közül, a combjai közé hengeredett. A bugyival nem is vesződött, csak félrehúzta a vékony anyagot. – Hé, és a bugyim? Azt hittem… – Sara kéjesen felnyögött, és hátravetette a fejét –, azt hittem, meztelenül akarsz látni – folytatta, miközben a férfi dereka köré fonta a lábait. – Mindegy, így is épp elég meztelen vagyok. Csak ne hagyd abba!

60

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Nick elégedetten tapasztalta, hogy az iménti kis játék Sarát is teljesen tűzbe hozta. Így még szórakoztatóbb lesz, amit kitalált, gondolta kajánul, s bármennyire feszítette is a vágy, gondos időzítéssel újból és újból kitért a lány epedve ringatózó csípője elől. – Ez mind nagyon szép – zihálta Sara. – De tudod te, hogy kell ezt rendesen csinálni. Úgyhogy lennél szíves… – Nagyon rossz kislány voltál. Élvezted, hogy kínzol… – Nem kínoztalak, csak… – Csak? Sara körme a vállába mélyedt, s bár a férfit is majdnem szétvetette már a szenvedély, erőt vett magán, és gondoskodott róla, bárhogy ficánkol is a másik, ne kapja meg azt, amit áhít. – Jól van, elismerem. Rossz kislány voltam. Alattomos, gonosz dolgot műveltem, szégyellem magam… Mindent elismerek – fogta Sara két keze közé a férfiarcát, és lázasan szájon csókolta –, csak tégy már a magadévá! – Rendben, de csak akkor, ha megígéred, hogy máskor is csinálod. – Tessék…? – Mondtam egy szóval is, hogy nem élveztem? Sara megadóan felnyögött, és átkarolta a nyakát. – A tied vagyok, Nick. Bármit megteszek, ami nem törvénybe ütköző. – Vagyis legközelebb megtalálod azt a helyet, amit most kihagytál? – Az lesz az első! De most légy szíves… A férfi nem kérette magát tovább. Szenvedélyes lüktetésben forrt össze a testük, mohó, vad vágtában közeledtek a robbanásszerű beteljesülés felé, amely folyékony tűzze változtatta ereikben a vért, és a gyönyör fehéren izzó fátylával bontotta be az agyukat. Lihegve, kimerültén hevertek a takarón, sokáig csak egymás csöndesedő lélegzését hallgatva. Aztán Sara lassan felemelte a fejét, és megpróbált mondani valamit, de szinte azonnal visszahanyatlott. – Egek, Nick! – suttogta elfúltan. – A végén még megöljük egymást. – Legalább szép halálunk lesz. Nick nem érzett mást csak mélységes elégedettséget. Sikerült felvillanyoznia, és boldoggá tennie azt a nőt, aki mellette ismerte meg az igazi erotikát, és most egyszerűen nem tud betelni vele. A pár hete megismert, zárkózott, rideg teremtésből, játékos, izgalmas, szenvedélyes nő lett, aki valódi, kamaszos hevülettel veti magát a karjaiba, félretéve álszemérmet, gátlást, megfontolásokat. Igen, Sara fölülmúlta a legmerészebb álmait. Olyan, mint a főnyeremény a lottón vagy egy csodálatosan becsomagolt ajándék, ami kibontva a reméltnél is százszorta szebbnek bizonyul. „Ne veszítsd el a fejed! Újév napján mindez véget ér!” Nick nagyot sóhajtva magához ölelte kedvesét, s már azon tanakodott, milyen őrültséget eszelhetne ki a legközelebb, amikor váratlanul kopogtattak az ajtón. Sara elképedt arccal ugrott fel a takaróról, nesztelenül a bejárathoz osont, és kikukucskált a kémlelőnyíláson. – Heather az – jelentette súgva, amikor visszatért. – A titkárnőd? Mit keres itt? – Fogalmam sincs, de be kell engednem. Eltünteted innen a holmijainkat, amíg magamra kapok valamit? Nick felnyalábolta a takarót meg a ruhákat, és elindult velük a hálószoba felé. Az ajtóban Sarába ütközött, aki épp belebújt a köntösébe.

61

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Nem tart sokáig – súgta biztatóan, miután gyors csókot lehelt a férfi szájára. – Csak kiderítem, mit akar. Felkapcsolta a villanyt a nappaliban meg az előszobában, aztán eltökélt mozdulattal ajtót nyitott. A titkárnője kivörösödött szemmel, könnyáztatta arccal bámult rá. – Mi történt, Heather? – Ne haragudjék! Nem lenne szabad így magára törnöm, de… Sara gyorsan betessékelte a lányt a lakásba, és hellyel kínálta a kanapén. – Mondja el, mi a baj! – Nos… – Heather nagyot sóhajtott – emlékszik még, ugye, hogy szakítottam Richarddal? – Hogyne. – Biztos voltam benne, hogy helyesen döntöttem. Borzasztóan fájt, de tudtam, hogy nem tehetek mást. Aztán… ma délután felhívott. Ajaj! Sara már tudta, mi következik. – És mit mondott? – Hogy borzasztóan hiányzom neki, meg hogy tudja, rosszul bánt velem, de szeretné helyrehozni. Arra kért, este hadd jöjjön át hozzám. Úgy tűnt, komolyan beszél, ezért elmondtam neki, hogy ő is hiányzik nekem, és szeretettel várom. Ez volt az a pont, ahol Sara mindig szerette volna alaposan megrázni a nőket. Hát nem látják, milyen könnyen hagyják levenni magukat a lábukról? – Aztán eljött az este, és ő mégsem jelent meg. Vártam egy órát, kettőt: semmi. Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel a telefont. Aggódni kezdtem… hátha történt vele valami. Ezért… – Heather hangja elcsuklott. – Istenem, olyan ostobának érzem magam! – Folytassa! Mi történt? – Elmentem a lakására. Csak hogy lássam, jól van-e. Becsöngettem, és… egy idegen nő nyitott ajtót. – Jaj, Istenem! – Aztán előkerült Richard, és úgy bámult rám, mintha nem ismerne… Mintha nem is ő hívott volna fel… Egyértelmű volt, hogy azzal a nővel… – Heather hangja ismét szipogásba fúlt. – Aztán sarkon fordultam, és elrohantam. Ne haragudjék, hogy idejöttem, de… borzalmasan éreztem magam, és semmi más nem jutott az eszembe. – Nagyon jól tette, hogy eljött – csitította Sara, majd megfogta a kezét, és beszélni kezdett hozzá. Bárcsak lenne egy varázspálcája, amelynek érintésével legalább némi önbecsülést plántálhatna ezekbe a Heather-féle lányokba! De sajnos, nincs olyan varázslat, amely enyhítene a gondjaikon. Vagy egy óra hosszat beszélgettek, de Sara még ennek eltelt évet is csak remélni merte, hogy ezúttal sikerült elérnie valamit, és Heather a legközelebb elküldi a pokolba ezt a Richardot. Mindazonáltal tisztában volt vele, hogy ha a fickó el is tűnik a képből, jön majd egy másik, akivel elölről kezdődik minden. Igen, sokszor teljesen hiábavalónak érezte a munkáját. A nők minden tanácsa és fáradozása ellenére újból és újból beleestek ugyanazokba a csapdákba. Amint becsukódott az ajtó a titkárnő mögött, Nick is előjött a hálószobából. – Hallottam, miről beszélgettetek. Remélem nem baj. – Nem, nem. – Heather hogy van? – Most már jobban. Magamról viszont nem mondhatom el ugyanezt. – Ugyan miért? – Hogy őszinte legyek, néha az agyamra meg a munkám.

62

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Jól van, doktornő – karolta át Nick Sara vállát, és leültette a kanapéra. – Ha akar, meséljen róla! – Az bánt, hogy hiába mondok akármit, a nők újra és újra elkövetik ugyan azokat a hibákat. – Ráadásul anyádat látod mindegyikükben… – Már megint túlságosan bölcs vagy. – De ez az igazság, ugye? – Igen – sóhajtott megadóan Sara, és odabújt a férfi vállához. – Nem tehetek róla, de mindig arra gondolok, ha egy ilyen nő teherbe esik, és nem történik valami csoda, akkor az a szegény gyerek állandó érzelmi viharoknak lesz kitéve. Én is így nőttem fel, és nem kívánom senkinek. – Csak azt nem értem, miért nem küldik el a fenébe az ilyen fickókat. – Mert tudnak borzasztó kedvesek is lenni. Csak aztán előjön a másik énjük… – Akkor is észre kellene venniük, hogy kihasználják őket! Miért tűrik? – Magad mondtad, amikor a stúdióban beszélgettünk, hogy némely nő szereti a veszélyes férfiakat. Nick meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Nem úgy értettem a veszélyest, hogy fájdalmat okoz, hanem hogy izgalmas, szórakoztató és… – hirtelen elhallgatott, mert most értette meg, miről beszél Sara. – Heather szerint Richard nagy rajongója a műsorodnak. – Szerinted tőlem hallotta, hogy így kell bánni a nőkkel? – Természetesen nem. Legalábbis nem közvetlenül. De amikor olyan embereket szerepeltetsz, akik azzal dicsekszenek, hogy több mint ezer nővel lefeküdtek már… – Azért szerepeltetem őket, hogy nevessenek rajtuk. Sosem próbálom igazolni a viselkedésüket. – De az üzenet mégiscsak benne van. Azt sugallod a hallgatóidnak, hogy a szex egyfajta szórakozás, amelynek a mennyisége számít, nem a minősége. És némely hallgató ezt egyenesen követendő példának tartja. – Ez csak egy szórakoztató adás, semmi több. Nem én tehetek róla, ha valaki rosszul bánik a barátnőjével. – Nem vádollak semmivel, csak azt mondom, hogy talán több befolyásod van, mint gondolnád. Fiatal srácok is hallgatják a műsorodat, akik olyanok szeretnének lenni, mint te. Nicknek hirtelen eszébe jutott, amit Ted mondott: „A srácok azért szeretnek, mert azt az életet éled, amiről ők csak álmodoznak: a város domináns hímje, aki minden este más nőt visz az ágyába.” Évek óta hülyéskedik az olyan fickókkal, mint ez a Richard gyerek, és ha a szerződés létrejön, még jó darabig folytatnia is kell. Természetesen ezek a kölykök korántsem mind rosszak de vajon hányan igazolják az önző viselkedésüket azzal, amit a rádióban hallanak? Ez az, amire eddig sohasem gondolt… – Ez csak egy rádióműsor. Nem vállalom a felelősséget azért, mert némely pali rondán viselkedik a barátnőjével. A műsoron meg akkor se tudnék változtatni, ha akarnék. El tudod képzelni, mennyi pénztől esnék el, ha most abbahagynám? – Gondolom, elég soktól… – Végre úgy néz ki, hogy beindul a karrierem. Eszem ágában sincs kiszállni. – Tudom. Már Colorado Springsben megmondtad, hogy mindenképpen be akarsz kerülni az országos adásba. – Mindazonáltal ez még nem jelenti, hogy tényleg az lennék, akinek a hallgatóim hisznek. – Nem? – Szóval, csak ezt látod bennem. A műsorvezetőt.

63

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ez a mi kis kalandunk éppenséggel nem összeegyeztethetetlen a rólad kialakult képpel… – De hát ez nekem sokkal többet jelent! – Valóban? Nick elbizonytalanodott. Hirtelen teljesen új fényben látta az életét. Sara egészen más, mint azok a nők, akikkel eddig dolga volt. Életében először kimondottan vonzónak tartja az elképzelést, hogy minden este ugyanahhoz a nőhöz menjen haza, olyannyira, hogy már most irtózik a perctől, amikor véget ér majd ez a kapcsolat. Igen ám, de mindezt hogyan mondja el Sarának? – Nehéz szívvel fogok búcsút venni tőled – dörmögte. – Nekem se lesz könnyű. Ami azt illeti, most már tudom, hogy messze nem az a link, felszínes fickó vagy, akinek a kedvéért a hallgatóid nap mint nap bekapcsolják a rádiót. Bizonyos átfedés természetesen van: a humor, a pimaszság, a pajzán megjegyzések… – Sara ajkán mosoly suhant át, de aztán elkomolyodott. – Én azonban láttam a kedvességed, a figyelmességed, az eltökéltséged, hogy felejthetetlenné tedd az ünnepet egy nő számára… – A férfi vállára hajtotta a fejét. – Bárcsak mindenki láthatná ezt az arcodat is! Nick úgy érezte, csapdába került. Az ügynöke, a rendezője, a jövendő főnökei mindmind azt várják tőle, hogy az a fickó legyen, akit Sara egyáltalán nem kedvel és akit, őszintén szólva, talán ő maga sem. Természetesen volt idő, amikor valóban úgy viselkedett, ahogy és amilyennek a rajongói látták vagy látni akarták. Csakhogy a dolgok észrevétlenül megváltoztak, ma már a mikrofon előtt csak szerepet játszik. – Bárcsak el se kezdtünk volna ezt a témát! A hátralévő két napot nem szeretném vitatkozással tölteni. – Tudom – sóhajtott fel Sara. – Én sem. – Csak én vagyok itt, Sara. Nem az a másik fickó. – És én mindig erre az emberre fogok emlékezni – simult hozzá odaadóan a lány, és Nick igyekezett bevésni az emlékezetébe az ízét, az illatát, az érintését. Az év utolsó napját ugyanúgy töltötték, ahogy az eddigieket, bár Sara sokszor úgy érezte, mintha egy óra ketyegne a fejében, könyörtelenül számolva a múló perceket. Nick természetesen a tőle telhető módon igyekezett titkolni az idegességét, de lopva azért ő is meg-megnézte az óráját. – Nos – állt fel a lány vacsora végeztével az asztaltól –, azt hiszem, nem halogathatod tovább. Elmúlt a hét. – El, bizony – sóhajtott a férfi. – Ha nem kezdek el készülődni, sosem érek oda, az ügynököm pedig agyvérzést kap. – Eredj öltözni, addig rendet rakok. – Jobb ötletem van. Előbb még meg kell mosdanom, és utálok egyedül zuhanyozni… Sarának azonnal eszébe jutottak a közös fürdőzések, és nyomban igent mondott. Valamivel később, miután a szerelmi láz elcsitult, a lány megtörülközött, és visszament a konyhába eltakarítani a vacsora romjait. Éppen bekapcsolta a mosogatógépet, amikor hallotta, hogy a férfi kijön a hálószobából. Követte a nappaliba, és a csodálkozástól elállt a szava. A szmokingba öltözött Nick elegáns volt, ugyanakkor csibészes báj lengte körül. Minden nő odalesz érte. – Mi van? – kérdezte a férfi, látva Sara meghökkenését. – Mi az, hogy mi van? Elképesztően festesz! – Naná! – vigyorodott el Nick. – Kérek egy Martinit. Felrázva, nem keverve. Sara odalépett hozzá, és átkarolta a nyakát. – Hidd el, nem volt még James Bond, aki csak fele olyan jól nézett volna ki, mint te.

64

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Vigyázz, még a fejembe száll a dicsőség! Többször a szememre hánytad, hogy öntelt vagyok. – Korábbi vádaskodásom dacára el kell ismernem, hogy ez nem igaz. És ez csak az egyik dolog, amit szeretek benned. – Folytasd! – ölelte magához a férfi. – Majd szólj, ha lesz egy szabad órád. – Őszintén sajnálom, hogy el kell mennem. De hidd el, nem tehetek mást. – Tudom. – Végre egy nő, akit szívből szeretnék éjfélkor megcsókolni, és erre a város két ellentétes végében leszünk. – Én még sosem csókoltam meg senkit szilveszter éjfélkor… – Komolyan beszélsz? – Sajnos igen. – Akkor tudod mit? Ne nézd meg a közvetítést a Times Square-ről, csak vedd fel videóra! Ha hazajöttem, lejátsszuk, és úgy teszünk, mintha akkor lenne éjfél. – Szóval használjuk megint a képzelőerőnket? – A fagyönggyel is működött, nem igaz? Sara elmosolyodott, bár nehéz volt a szíve. Legszívesebben az egész elmúlt hetet újrajátszották volna. – Amint tehetem, lelépek. – Várni foglak. Nick belebújt a kabátjába, de mielőtt kilépett az ajtón, Sara még a fülébe súgott valamit. Valami pajzán huncutságot, amitől azt remélte, hogy a férfi még jobban sietni fog. Miután Nick belépett a Brownleigh Hotel márványborításos előterébe, és leadta a kabátját, megállt egy pillanatra a zsúfolt bálterem ajtajában, és tűnődve nézte a bent hullámzó, tarkabarka tömeget. – Hol a csudában voltál? – sietett hozzá Mitzi bosszúsan. – Már kilenc óra is elmúlt! – Szilveszter van, éjfélig biztosan nem ér véget a buli. – Azonkívül a telefonodat is kikapcsoltad. Mégis, hogyan érjelek el? – Nyugi! Itt vagyok, nem igaz? Csak mutasd meg, kihez kell kedvesnek lennem. – Látom, tudod, mi a feladatod – mosolyodott el az asszony, majd egy kopaszodó férfiakból és flitteres estélyit viselő nőkből álló asztaltársaságra mutatott. – Akin majd szétreped az öv, az Rayburn, a nagyfőnök. Tőle jobbra a neje, balra meg Morris, a helyettese, szintén feleségestől. Már eleget ittak, úgyhogy elég jó hangulatban vannak. Bemutatlak nekik, azután te jössz. Hitesd el velük, hogy a legjobb vásárt csinálják Nick Chandlerrel! – Jó. – Bűvöld el őket a sziporkázó személyiségeddel. – Rendben. – Ragyogj, mint egy fáklya a sötétben. Érted? – Eddig is értettelek. – És bájold el az asszonyokat is. Úgy sejtem, van egy kis hatásuk a férjeikre… – Meglesz – sóhajtott Nick. – Essünk túl rajta! Sara pocsékul érezte magát. Ki tudja, Nick mikor jön haza, és ő egyedül fog itt búslakodni, amikor az óra elüti az éjfélt. Lehunyta a szemét, és felidézte az első találkozásukat. Most pedig rövidesen örökre el kell válniuk, és ezúttal nincs semmilyen kibúvó.

65

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Ha legalább az újesztendő beköszöntét együtt ünnepelhetnék! Beleborzongott, amint elképzelte, hogy Nick magához öleli, és megcsókolja, miközben a tévéből a Times Square-en ünneplő tömeg zsivaja hallatszik, aztán koccintanak… Tökéletes szilveszter lenne. Egyszerűen tökéletes. Hirtelen támadt egy ötlete. Egy egészen elképesztő, vad ötlete. Ámbár az óra már a kilencet is elütötte, úgyhogy nem sok esély van rá, hogy sikerül megvalósítani. Mégis… egy próbát azért megér. Kisietett a konyhába, ahol a telefonkönyvet tartotta. Hátha mégis megcsókolhatja Nicket éjfélkor…

66

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

10. FEJEZET A Mercury Media döntéshozói a következő órában igazán kiadós ízelítőt kaptak abból a Nick Chandlerből, akivel üzletet szándékoztak kötni. Nick a tőle telhető legszínesebb stílusban mesélt rádiós tapasztalatairól és az élő adásban előforduló váratlan, mókás fordulatokról. Közben flörtölt az asszonyokkal is, persze csak finoman, hogy a férjeikben ne ébresszen semmi féltékenységet. Szórakoztatott, nevettetett, és amikor a társaság végül feloszlott, azzal a jó érzéssel sétált oda a bárpulthoz, hogy a dolgokat szinte biztosan sikerült sínre tennie. Kisvártatva Ted jelent meg mellette ingujjban és lötyögő nyakkendővel. – Na, hogy megy? – Eddig egész jól. – A fejesek fölöttébb elégedettnek látszanak. Szerintem rendben lesz a szerződés. – Reméljük. – Na és… hogy van Sara? – Jól. – Holnap tényleg vége? – Ahogy mondod. – Mr. Chandler? – lépett oda hozzájuk egy ismeretlen férfi. – Ezt önnek küldik – nyújtott át egy borítékot. – Azt mondták, érteni fogja. További kellemes estét! Nick kibontotta a rózsaszín kopertát, és egy összehajtogatott papírlap meg egy kulcs hullott a tenyerébe. Egek! Hányszor kapott már ilyesmit az elmúlt évek során! – Nos, melyik hölgy vár egy kis utóbulira? – kíváncsiskodott Ted. „Ha mégis el tudnál szabadulni, nagyon örülnék annak az éjféli csóknak a 617-es szobában. Várni foglak.” – állt a levélben. Nick azonnal tudta, kitől származik az üzenet. Legszívesebben hangosan felnevetett volna örömében. Ezek szerint nemcsak szép, okos és kívánatos, hanem leleményes is! Újabb olyan tulajdonság, amelyet különösen nagyra értékel. – Sarától jött. Itt van. Ted szeme elkerekedett. – Bejelentkezett a szállodába? – Igen. – Őrület! Te nem is tudtál róla? – Nem bizony. – Barátom, igazad van. Ez a nő tényleg különleges teremtés. Felmégy hozzá? – Miért? Te nem tennéd? – Ezt majd akkor kérdezd meg, ha legközelebb engem hív meg egy gyönyörű nő a szobájába. – Erről egyetlen szót se, senkinek! – Néma leszek, mint a sír. Nick az órájára pillantott. Fél tizenkettő. Miért várna éjiéiig? Senki se fogja észrevenni, ha lelép… – Szóval, itt vagy! – bukkant fel Mitzi mellettük. – Rayburn beszélni akar veled. – Minek? – Nem tudom, de nagyon vidám, és ez csak jót jelenthet. Nick a zsebébe csúsztatta a borítékot, és követte ügynökét a nagyfőnök asztala felé. Semmi gond, mosolygott magában, hiszen éjfélig bőven van még idő.

67

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Sara merész, fekete szaténruhában ült a 617-es szoba franciaágyán. Néhány hónapja vette egy hóbortos pillanatában, de eddig még sosem merte felvenni. Nick imádni fogja, ebben biztos volt. Leoltotta a lámpát, és a bekapcsolta a tévét, ahol a Times Square-i ünnepséget közvetítették. Felhúzta a redőnyt, hogy lássák majd a kivilágított, éjszakai várost, a pezsgőt betette a jeges vödörbe, és csendben várakozott. A szállodával nagy szerencséje volt, mert az egyik vendég az utolsó pillanatban mondta le a szobafoglalást. Egy cseppet sem érdekelte, mekkora veszélyt vállalt azzal, hogy idejött. Nem érdekelte sem a közelebbi, sem a távolabbi jövő. Csak és kizárólag erre az éjszakára gondolt, a csókra, amelyre mindennél jobban vágyott. Az órára pillantott. Tizenegy negyven. Semmi biztosíték nincs rá, hogy Nick el tud szabadulni a partiról, ezt kezdettől fogva tudta. De nem érdekelte. Egyszerűen biztos volt benne, hogy az éjfél a férfi karjai között találja. – Meghánytuk-vetettük a dolgot Morrisszal – közölte Rayburn, amikor Nick Mitzi kíséretében megérkezett az asztalukhoz. – Most pedig magához lenne néhány szavunk. – Parancsoljon! – Nem köntörfalazok. Tetszik a műsora. De a véleményünk fikarcnyit sem számít, ha nem látjuk bizonyítottnak, hogy érdemes országos adásba vinni. Végeztünk tehát egy kis piackutatást, amelyből kiderült, hogy másutt is lenne vevő Nick Chandlerre. A hirdetők is látnak fantáziát magában. Ugyan szűk réteget céloz meg, de a hallgatói roppant hűségesek. Már csak egy darabka hiányzott a kirakós játékból: ez pedig a pénz. Nick zakatoló szívvel hallgatott. – Az ügynöke kemény játékos, váltig kötötte az ebet a karóhoz, hogy maga megérdemli azt a szemérmetlen fizetést, amit követel. A mai este után azt kell mondanom, egyetértek vele. Nem akartunk ilyen hamar dönteni, de miután Morrisszal megbeszéltük a dolgot, nem látom értelmét tovább húzni az időt. Áll az alku! Nicket valósággal letaglózta az öröm. Valóra vált, amiért évek óta keményen dolgozott. Olyan izgatott volt, hogy nem bírt megszólalni, így csak némán megrázta a nagyfőnök kezét. – A jövő hónapban tizenkét adón indul, aztán majd meglátjuk. – Köszönöm, Mr. Rayburn! – nyögte ki végül rekedten Nick. – Örülök, hogy bekerülhettem a csapatába. – Csak folytassa, amit eddig csinált, és meg sem áll a csúcsig. Nick előtt hirtelen lepergett egész eddigi pályafutása. Az évek, amelyeket lemezlovasként töltött, aztán a többi, immár a saját műsora házigazdájaként. Az igyekezet, hogy egyre jobb legyen, hogy a legtöbbet csiholja ki a vendégeiből, hogy még jobb viszonyt alakítson ki a hallgatókkal… És most beérett a sok fáradozás gyümölcse! Kábultan hagyta, hogy Rayburn felvigye a színpadra, ahol hivatalosan is bejelentette, hogy megkötötték az üzletet. És a következő pillanatban már ő is azt tette, amihez a legjobban értett. Beszélt és tréfálkozott, szellemes szavakkal dicsérte új munkaadóit. Aztán valaki a kezébe nyomott egy pohár pezsgőt, valaki más pedig pohárköszöntőt mondott. Az egész olyan volt, mintha álmodna… Elképzelte, hogy vesz egy Lexust, és begurul vele a szülői ház elé. Csudát Lexust, inkább egy Jaguárt, hiszen mindig is a sportos kocsikat szerette. Brentet pedig megeszi a sárga irigység. Istenem, micsoda móka lesz! A munkatársai köréje gyűltek, hogy gratuláljanak. Ted kissé bizonytalanul mozgott már, és leöntötte a pezsgőjével, de az emelkedett hangulatban ezen senki sem botránkozott

68

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

meg. Nick úgy érezte, a felhők között jár. Remélni se merte, hogy ez az este ennyire jól végződik. Varázslatos. Az ünnep varázsa. Megdermedt. Sara! Sara fönt vár rá a szobájában. Gyors pillantás az órára: két perc múlva éjfél. Nem ér oda… De megpróbálja! Mentegetőzve letette a poharat, és átvágott a tömegen, miközben kis híján fellökött egy pezsgőspoharakkal teli tálcát cipelő pincért. Az előtérben már rohant, úgy kapta elő a zsebéből a levélkét: 617-es szoba. Amikor vissza akarta gyömöszölni, nem vette észre, hogy elvétette, és a cédula a földre esett. Végre odaért a lifthez, és rácsapott a gombra. Aztán még egyszer. Egy perc múlva éjfél. Átkozott felvonó! Tekintete a lépcsőre siklott, és nekilódult, kettesével szedve a fokokat. Hat emelet. Csak remélni merte, hogy sikerül. Éjfél közeledtével a Times Square-en egyre vidámabb, egyre szertelenebb lett a hangulat. Sara pedig egyre csüggedtebb. Ostobaság volt ide jönnie. Úgy viselkedett, mint valami szerelmes kamasz. Nick üzleti vacsorára jött. Semmi esély sincs rá, hogy el tud szabadulni. Ő pedig kidobott százötven dollárt az ablakon… Aztán elkezdődött a visszaszámlálás. Tíz, kilenc, nyolc, Kopogtak. Sara megdermedt, majd felugrott, és az ajtóhoz rohant. Hét, hat, Újabb kopogás. Istenem, Nick! Öt, négy, Kétségbeesetten vesződött a biztosítólánccal. Három, kettő, Feltépte az ajtót, és belehullott az ölelő karokba. Egy. És abban a pillanatban, amikor az óra elütötte az éjfélt, Nick ajka az ajkához ért. Vad, heves csókkal köszöntött be az új év, olyan szenvedéllyel, amelyet csak az elmúlt hetekben ismert meg, és amellyel azóta sem tudott betelni. Mikor felcsendült az „Auld Lang Syne” bevezető taktusa, a csók gyöngédebb lett, édes és becéző, majd miután elhaltak a dal utolsó hangjai, Nick lassan felemelte a fejét. – El sem tudom hinni, hogy itt vagy – suttogta. – Mondtam, hogy szeretnék csókot kapni éjfélkor. – De erre nem számítottam. – Féltem is, hogy nem tudsz elszabadulni… – Nem jöhettem hamarabb. – Tudom, hogy őrültség, de itt akartam lenni. Alig van már időnk, és szerettem volna… De Nick újabb csókja belefojtotta a szót. És ebben a pillanatban kattant a fényképezőgép. A férfi megpördült. Raycine Clark állt a felvonó ajtajában, mellette pedig egy fotós vakuja villogott. – Raycine! Mi a fenét keresel itt? – Raycine? Raycine Clark? – visszhangozta rémülten Sara. – Pontosan! Maga pedig Sara Davenport, nemde? – vigyorgott az újságírónő, majd a férfihoz fordult. – Ejha, Nick, te aztán sikert sikerre halmozol! Megkaptad a szerződést is meg a lányt is, ráadásul egyazon este! Igazán szép munka. – Sara, menj be a szobába! A lánynak azonban földbe gyökerezett a lába a döbbenettől. Nicknek úgy kellett a vállánál fogva betuszkolnia. Aztán becsukta az ajtót, és elindult Raycine felé. A fényképész menekülőre fogta a dolgot. Nick fején ugyan átfutott, hogy utánaered, de minek? Raycine nyelve úgyis többre képes bármelyik fotónál. – Nahát, meg vagyok sértve – ingatta fejét az újságírónő. – Eltitkoltad előlem a legújabb hódításodat. Hogy tehettél ilyet?

69

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Ne közöld le azt a képet! Hallod? – Ugyan már! Én is végzem a munkám, akárcsak te. – Honnét tudtad, hogy itt vagyok? – Láttam, amikor nagy dérrel-dúrral kirohantál a teremből, utánad osontam, és ezt találtam az előtérben – emelte fel magasra Raycine Sara céduláját. – Épp akkor nyílt a liftajtó is, úgyhogy a legjobbkor értünk ide. – Tudod, hogy ezzel tönkreteheted a karrierjét. Ha van lelkiismereted… – Butaság olyasmire apellálni, ami nem létezik. De ne izgulj! Ami neki rossz, neked biztos a javadra válik. Ma este végre akció közben sikerült megörökítenem Nick Chandlert. Az új főnökeid elégedettek lehetnek a választásukkal. Még találkozunk! Nick tehetetlenül bámult utána. Bármit megtett volna, hogy megállítsa, de ismerte annyira Raycine-t, hogy tudja, vele szemben minden érv hasztalan. A szobában Sara éppen a farmerjét rángatta magára. – Mit csinálsz? – Eltűnök innét. – Kérlek, maradj! Beszélnünk kell. – Erről nincs mit beszélni. A tűzzel játszottam, és megégettem magam. – Próbáltam a lelkére beszélni, de Raycine-ről lepereg minden. Az a kép meg fog jelenni. Borzasztóan sajnálom… – Mit sajnálkozol? Nem a te hibád. Csak magamat okolhatom. Vakmerő voltam, kiadtam százötven dollárt csupán azért, hogy kapjak egy csókot. Ostobaság! – Nem az! Látni akartál, és Isten a tudója, én is látni akartalak. – Igen ám, de ha a lakásomban is veszélyes volt együtt lennünk, akkor az idejövetelem felért egy öngyilkossággal. Kockáztattam és vesztettem. – Sara befejezte az öltözködést, és elindult az ajtó felé. – Mennem kell. Nick megragadta a karját, és heves mozdulattal maga felé fordította, de a lány haragosan kitépte magát a szorításából. – A mindenségit, hagyj békén! – Nem! Nem akarom, hogy így legyen vége. – Mindenképpen vége lett volna. Számunkra nincs közös jövő, ezt kezdettől fogva tudtuk. Nick szíve elszorult. Nem engedheti el. Miféle élete lenne az Sara nélkül? Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ne érinthesse meg többé. – Várj! Kell lennie valami megoldásnak. – Valóban? Mintha Raycine azt mondta volna, hogy létrejött a megállapodás a Mercuryval. – Igen, pont éjfél előtt jelentették be, ezért nem tudtam hamarabb jönni. Ünneplés, beszédek, miegymás… – Gratulálok. Megkaptad, amit akartál. – Nem csak ezt akartam… – Rólam beszélsz? – Igen. – Országos adásba kerültél, többé nem bújhatsz ki Nick Chandler szerepéből. Én viszont nem mutatkozhatom Nick Chandlerrel. – De hát az a Nick Chandler nem én vagyok! – Mégis, mit akarsz tenni? Megjavulsz? Családot alapítasz? Ha megteszed, búcsút mondhatsz a munkádnak. A te karriered arra épül, hogy a rosszfiút alakítod, az enyém arra, hogy segítsek az ilyenektől megszabadulni. Illetve csak épült, nemigaz? Megragadta a kilincset, de Nick átnyúlt a válla felett, és az ajtóra tenyereit. – Kérlek!

70

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

A lány felsóhajtott, és lassan megfordult. Mélységes bánat, szégyen és elkeseredés tükröződött az arcán. – Sara… – Nick a két keze közé fogta a lány arcát. – Azt akarod mondani, hogy hiába kopogtatnék nálad, nem engednél be? Sara zöld szemét könny homályosította el. – De igen. Nem tehetnék mást. Éppen ezért – nagyot nyelt – arra kérlek, soha többé ne keress! Nickben egy pillanatra még feléledt a remény, mert a lány megtorpant a nyitott ajtóban. – Ez tényleg a sors fintora – nevetett fel keserűen Sara. – Kitehetem az ablakba a nagy tudományomat, a józan eszemet, a sok fogadkozást, hogy ez az egész csak egy hétig fog tartani, mert… – Egy pillanatra elhallgatott, és könnyek futották el a szemét. – Mert mindezek dacára beléd szerettem. Nick földbe gyökerezett lábbal hallgatta a távolodó lépteket. A lány utolsó szavai egyszerűen letaglózták. Hiszen ez őrültség! Egy olyan nő, mint Sara, bárkit megkaphat, akivel büszkén mutatkozhat a világ előtt nem úgy, mint ővele, az idétlen rádióssal, aki hülyéskedéssel keresi a kenyerét. Leroskadt az ágyra, és a kezébe temette az arcát. Elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy Sara élete derékba törjön csak azért, mert beleszeretett. Igen, elviselhetetlen, hiszen ő is ugyanúgy szereti.

71

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

11. FEJEZET „Boulder első számú szoknyavadásza, Nick Chandler szilveszter éjjelén még az átlagosnál is ravaszabb volt. A Brownleigh Hotelben tartott partiról éjfélkor titkos találkára szökött, ahol nem más várt rá, mint a Vadászat a rosszfiúkra című sikerkönyv szerzője, Sara Davenport! Korábbi ellenségeskedésük egészen másfajta viszonynak adta át a helyét. A rendes lányok zászlóvivője a jelek szerint mégis rátalált a maga rosszfiújára. Afelől semmi kétség, hogy Nick ellenállhatatlan vonzereje el fogja bűvölni a Mercury Mediavezetőségét is, akik éppen most kötöttek vele szerződést a műsora országos sugárzásáról. Állítólag tetemes összeget fizetnek ennek az egyedi humorú fickónak – és a szilveszter éji események fényében úgy tűnik, nem is csináltak rossz üzletet.” Sara elkeseredetten hajította el az újságot. Úgy érezte, ekkora megaláztatás után soha többé nem mehet az emberek közé. Szörnyű volt ez a cikk, még szörnyűbb a kép, és a legszörnyűbb, hogy ebben a pillanatban nyilván az egész város rajta nevet. – Egyszerűen nem tudom, mihez kezdjek. – Ne ess pánikba! Kitalálunk valamit. – Karen elszántan járkált fel-alá a szobában. – Azt fogjuk mondani, hogy csak egy kis szórakozást kerestél. Minden nő önérzetének jót tesz az ilyesmi. Az pedig, hogy éppen Nickkel kezdtél, aki köztudottan nem híve a tartós kapcsolatoknak, ékesen bizonyítja, hogy te sem hosszú távra terveztél. Szerintem igazán elegáns magyarázat, és nem bántunk meg vele senkit. Sara felsóhajtott, és behunyta a szemét. – Ne félj, elsimítjuk az ügyet, mielőtt a kiadód fülébe jutna. – És a betegeim? – Kiadunk egy sajtónyilatkozatot. Aztán majd egyenként elbeszélgetsz velük. – Ha egyáltalán felkeresnek még… Karen összevont szemöldökkel ült le mellé a kanapéra. – Tudod, komolyan aggódom érted. Kaland Nick Chandlerrel? Nem vall rád, hogy ekkora kockázatot vállalsz. – Tudom. – Akkor mégis miért tetted? „Mert egy olyan férfire vágytam, aki mellett életre kelhetek, aki minden idegszálával rám figyel, és úgy kezel, mintha én lennék az egyetlen nő a földkerekén.” – Hosszú lenne elmondani. – Sajnálom – sóhajtott Karen szánakozó, de szeretetteljes pillantás kíséretében. – Őszintén sajnálom, hogy ennek így kellett történnie. Nick az irodájában ült, és meredten bámulta az újságot. Titokban azt remélte, hogyha kinyitja a lapot, valami mást fog találni Raycine rovatában, de természetesen nem így történt. Ott volt a kép, alatta a szöveg, tele olcsó poénokkal. El tudta képzelni, hogy Sara milyen szörnyen érezheti magát… Már vagy egy tucatszor nyúlt a telefon után, de végül mindig meggondolta magát. Végtére is ez a kapcsolat sodorta őt bajba, minek rátennie még egy lapáttal? Negyvenöt perc múlva kezdődik a műsora, és a hallgatói minden bizonnyal erről akarnak majd hallani. Ő pedig semmi olyasmit nem tud mondani, amivel segíthetne Sarán. – Ne lógasd már az orrodat, kölyök! – dünnyögte Ted, csizmába bújtatott lábát az asztal szélére támasztva. – Úgysem tehetsz semmit. – Ez romba dönti Sara karrierjét.

72

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Való igaz, de hát ő választotta ezt az utat. – Együtt választottuk. – Tőlem! Ilyesmi bárkivel előfordul. Sajnálatos, hogy épp Sarán csattan az ostor, de hát nagy kislány ő már, felesleges aggódnod érte. – Hogyne aggódnék, amikor szeretem? Ted másodpercekig szóhoz se jutott. – Mit mondtál? – Hogy szeretem. – Szerelmes vagy? Te? Viccelsz… – Úgy nézek ki? – Hát… kutya legyek… Hogy történt? – Honnan az ördögből tudjam? Egyszerűen csak megtörtént. – Nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. – Én sem. – Barátom… Akkor ez most tényleg nagy gond. – Ahogy mondod. Ez – csapott Nick az újságra – tönkreteszi Sarát, és én soha többé nem láthatom. Ráadásul egész délután azt fogom hallgatni, hogy milyen belevaló gyerek vagyok, mert elcsábítottam. Egek, de gyűlölöm ezt az egészet! Rettegett a következő óráktól, a rajongók buta szövegeitől. Hogy a fenébe kötött ki ennél a műsornál? Már hónapok óta csak rutinból csinálta, de igazából csak az utóbbi napokban ébredt rá, hogy már rég nem az az ember, akinek a hallgatók hiszik. Eszébe jutott a karácsonyi ebéd Colorado Springsben. Való igaz, hogy irigyelte Brentet, de nem a pénze meg a kocsija miatt, hanem azért, mert felesége van, gyereke, normális élete. És neki mije van? Országos adása valami idétlen műsorral, meg egy szekérderéknyi pénze, amit nincs kivel megosztania. Harmincegy éves. Mit fog csinálni öt vagy tíz év múlva? Tovább halogatja a családalapítást a munkája miatt, amelyet már cseppet sem élvez? Az elmúlt héten rádöbbent, hogy Sara az a nő, akire szüksége van. Aki elbűvöli az eszével, megbabonázza a szépségévet, akire mindig számítani lehet. Hirtelen világosság gyúlt az agyában. Életében nem látott még ilyen tisztán. Pontosan tudta, mit kell tennie. – Tessék! – A lány elkínzottan emelte fel a telefonkagylót. Amióta Karen elment, még gyászosabbnak látta a jövőt, elképzelni sem tudta, hogyan tovább. – Sara? Nick vagyok. – Nick… – Már a hang hallatán is könnybe lábadt a lány szeme. – Mit akarsz? – Láttad az újságot? – Bár ne láttam volna! Egyszerűen borzalmas, amit… – Figyelj rám! Gyere be a stúdióba! – Tessék? – Most azonnal. Félóra múlva kezdődik az adás. Beszélni fogok erről az ügyről, és szeretném, ha te is ott lennél. – Nem… erre nem vagyok képes… – Kérlek, bízz bennem! Ugye, tudod, hogy sosem tennék olyat, amivel fájdalmat okoznék? – Tudom – szipogta a lány. – Akkor gyere be! Minden rendben lesz. – Mit akarsz mondani? – Most nincs időm bővebben kifejteni, de ígérem, mire véget ér a műsor, megoldódik a problémád.

73

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Nick nyugodtan beszélt. Higgadtan. Mint aki ura a helyzetnek. De vajon mit forgat a fejében? Sara úgy érezte magát, mintha egy tízemeletes ház tetejéről kellene leugrania, és fogalma sincs, van-e odalent háló. – Rendben, ott leszek – mondta végül, vadul kalapáló szívére szorítva a kezét. – Máris jönnek a telefonok, és Butch azt akarja, hogy ezzel indítsam az adást. Ha kell, húzom majd az időt, de kérlek, nagyon siess! – Sietek. Az esze azt súgta, tartsa távol magát a férfitól. Ám a szíve mást tanácsolt. Valóban megbízott Nickben, noha tartott tőle, hogy bármilyen ügyesen forgatja is a szót, még ő sem tudja tudni kihúzni őt ebből a slamasztikából. Bárhogy igyekezett is, csak pár perccel az adás kezdete előtt érkezett meg. Egyenesen a stúdió ajtajához sietett. Nick, mintha csak megérezte volna, hogy ott van, felnézett. A tekintetük találkozott, aztán a férfi intett, és Sara belépett az üvegkalitkába. – Mit akarsz tenni? – kérdezte csendesen, miután leült, és átvette a fülhallgatót. Nick nem felelt. Komoly arccal matatott a keverőpulton. Az üvegfal mögött Butch meglepett képe látszott. Ezek szerint a férfi a rendezőt sem avatta be a tervébe. – Nick…? – Csitt. Másodperceken belül kezdünk. Sara feltette a fejére a készüléket, s nyomban meg is hallotta a műsor szignálját. Aztán felcsendült Nick hangja. Ám ahelyett, hogy a szokásos módon elmondta volna, mi mindenről lesz szó az adásban, rögvest a tárgyra tért. – Nagyon szorgalmasak vagytok ma, gyerekek, amint hallom, már vagy fél órája nyüstölitek a telefonokat. Ebből arra következtetek, hogy olvastátok Raycine cikkét a mai újságban, és beszélni akartok róla. – Kis szünetet tartott. – Akárcsak én. Sara dobogó szívvel markolta meg a szék karfáját. – Először is, amit Raycine írt, szóról szóra igaz. Tegnap éjfélkor valóban a Brownleigh Hotelben csókolóztam Sara Davenporttal. Bár ami azt illeti, nem ez volt az első csók, amit váltottunk… Sara rémülten hallgatta. – Csakhogy Raycine korántsem tud mindent. Közületek sokan most hőst látnak bennem. A nagy nőcsábász, aki elcsábította a rendes kislányok szószólóját. Nyilván azt hiszitek, hogy Sara álszent. Hiszen könyvet írt arról, hogyan kell ellenállni a rosszfiúknak, aztán meg beadta a derekát. Csakhogy ez tévedés. Az igazság az, hogy én adtam be a derekamat… Nem arról van szó, hogy lefeküdt egy fickóval, aki aztán otthagyta. Mert én nem ilyen ember vagyok. Őszintén szólva, már jó ideje nem vagyok ilyen, csak ti nem tudtatok róla. Már nem vágyom sztriptíztáncosnőkkel beszélgetni a mikrofon előtt. Nincs kedvem élő adásban pontozni a nők testét. Nem akarok hajnalig bulizni, leinni magam a sárga földig, és minden reggel más nő mellett ébredni. Soha többé nem akarok ilyesmit csinálni. Sara nem akart hinni a fülének. Nick lerombolja a karrierjét, hogy megmentse az övét. – Nem akarom, hogy azt higgyétek, Sara vizet prédikál, és bort iszik. Nem vagyok éppen egy főnyeremény, de azt bizton állíthatom, hogy Miss Davenport nem futó kalandot keresett. Nem. Mert én… – Nick egy pillanatra elhallgatott, és lehajtotta a fejét. Amikor ismét felnézett, gyanúsan csillogott a szeme –, …szeretem, és örökké vele akarom leélni az életemet. – Nem köntörfalazok, sosem volt szokásom. Választás elé kerültem: vagy ez a műsor, vagy az a nő, aki itt ül mellettem. Azt hiszem, elég világos, melyiket választom. Úgyhogy, ha megbocsátotok egy percre… Odahajolt Sarához, és forrón megcsókolta. A lány alig tudta felfogni, mi történt. Nick mindent feladott, hogy megvédje őt.

74

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Hogy együtt lehessenek. A szívtelen szoknyavadászról kiderült, hogy a legkedvesebb, legfigyelmesebb fickó a világon… – Nick! – hallatszott Butch hangja – Folytasd! A férfi kelletlenül fordult vissza a mikrofonhoz. – Ja, és üzennék valamit Raycine Clarknak is. Raycine, ha hallasz, szeretnék köszönetet mondani neked. A tegnapi este valami különleges volt a számunkra, és hála neked, van egy fényképünk is róla. Mosolyogva rákacsintott Sarára, akinek, ha eddig voltak is kétségei a másik érzelmeit illetően, most végképp eloszlottak. – Jól van, most következzék egy kis reklám, azután pedig… nos, nem vagyok benne egészen biztos, hogy azután mi lesz. Egy pornósztár ikerpár várakozik a társalgóban, de tartok tőle, hogy most már ott is maradnak. Megnyomott egy gombot, hátradőlt, és levette a fülhallgatóját. – Nick, a műsorod… – Fütyülök rá. – És az országos adás… – Nem érdekel. – De hát ez volt a legfőbb vágyad! – Megmondtam neked szilveszterkor, hogy a legfőbb vágyam egészen más. A műsor nélkül el tudom képzelni az életemet, nélküled viszont nem. Akkor azt mondtad, hogy szeretsz. Komolyan gondoltad? – A legkomolyabban. – Nos, akkor minden megvan, amire vágytam – mosolyodott el a férfi, és ismét megcsókolta Sarát. Ebben a pillanatban Butch rontott be a szobába. – Mi a fészkes fenét művelsz?! – Hm… csókolózom… – Ha ezt a Mercurynál megtudják, örökre búcsút inthetsz a szerződésednek! – Alighanem igazad van. – A tetejébe innen is ki kellene rúgjalak, hogy a lábad se érje a földet. És Istenemre, meg is tenném, ha… – Ha? – Ha nem fenyegetné összeomlással a telefonközpontot a rengeteg bejövő hívás. Valami számomra felfoghatatlan okból mégsem riasztotta el a hallgatóidat ez a zagyvaság, sőt égnek a vágytól, hogy beszélhessenek veled. – Valóban? Butch a fogát csikorgatta. – Valószínűleg meg fogom bánni, de most azt akarom, hogy a szünet után beszélgess el velük. És maga is itt marad – fordult Sara felé. – Hirtelen egész rajongótábora támadt, felelnie kell a kérdéseikre. – Mély lélegzetet vett. – Én pedig megyek, és megmondom Candinek meg Brandinek, hogy már nincs rájuk szükség. Amint Butch mögött becsukódott az ajtó, Sara ijedten fordult oda Nickhez. – Most mit csináljunk? A férfi néhány pillanatig kifejezéstelen arccal bámult maga elé, aztán vigyorogva megvonta a vállát. – Nem tudom. Alighanem azt, amit Butch mondott: belevágunk. – De hát azt sem tudjuk, mit fognak kérdezni! – Nem, bizony. – Hiszen ez őrültség! – Na és? Nem szoktál még hozzá az őrültségekhez?

75

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

Egy perccel később már adásban is voltak. Az emberek szakadatlan bombázták őket a kérdéseikkel, mi, mikor és hogy történt közöttük, Nick és Sara pedig türelmesen válaszolgattak. Egy nő azt tudakolta Sarától, hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt megszelídítenie Nicket, mert ő már két éve próbálja rávenni a barátját, hogy kötelezze el magát, de hiába. Sara nem tudott mást mondani, mint hogy maga sem tudja, egyszerűen csak megtörtént. Kisvártatva Nick is bekapcsolódott a társalgásba, és kiderítette, hogy a szóban forgó barát már harmincnyolc éves, de még mindig a mamájánál lakik. Erre aztán kendőzetlenül közölte a telefonálóval, hogy ha nem akar anyja helyett anyja lenni a fickónak, akkor a lehető legrövidebb időn belül adja föl ezt a kilátástalan harcot. Sarát először nyugtalanította a férfi nyíltsága, de aztán hamar belátta, hogy ilyen esetben ez a legcélravezetőbb. Ez a beszélgetés újabb hívásokat indított el, amelyekben a telefonálók immár valamennyien a saját kapcsolataikat illetően tettek fel kérdéseket. Mire véget ért a műsoridő, Sara úgy élvezte az új szerepkört, hogy a legszívesebben abba se hagyta volna. – Nos, ennyi volt mára – búcsúzott el Nick a hallgatóktól. – Hogy holnap is itt leszek-e, arról fogalmam sincs. Ha igen, akkor a viszonthallásra. Ha nem, akkor köszönöm, Boulder, igazán klassz menet volt. – Hihetetlen! – fordult Sara mosolyogva a férfihoz, miután kikapcsolták a mikrofonokat és levették a fejhallgatót. – Kimondottan élveztem. És te – folytatta elbizonytalanodva –, te is érezted azt a bizsergést? – Hogyne. De ha azt mondod, hogy jobb volt, mint a szex, rögtön megsértődöm. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és egy apró termetű, de rendkívül energikus nő masírozott be a stúdióba. – Nektek aztán van érzéketek hozzá, hogy kell elszúrni a dolgokat! – Sara, bemutatom az ügynökömet, Mitzi Grantot. Legalábbis azt hiszem, hogy az ügynököm, ámbár lehet, hogy pillanatnyilag egész más gondolatokat forgat a fejében. – A legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben. Most beszéltem Rayburnnel. Gyorsan terjednek a hírek. A szerződésed természetesen tárgytalan. Csodálkozol? – Cseppet sem. – Akkor mondd a szemembe, hogy elvesztetted az eszedet, és nem is áll szándékodban megkeresni! – Megértem, ha így látod. Mitzi dohogott még egy kicsit, aztán mély lélegzetet vett. – Na, jó. Akkor kénytelen leszek ebből a nagy adag citromból, amit a fejemre borítottatok, néhány korsó limonádét csinálni. – Miről beszélsz? Válasz helyett Butch döbbent képe jelent meg az ajtóban. – Én nem tudom, Nick, mi az ördögöt műveltetek, de az biztos, hogy utoljára akkor volt ennyi telefonálónk, amikor a leszbikus Amerika-szépét szerepeltetted. – Ez az! – kapott a szón Mitzi. – Ha a hallgatóknak tetszik, ezen az úton megyünk tovább. Új műsor Nickkel és Sarával. Párkapcsolati tanácsadás. Sara a lélekbúvár, Nick a kommentátor. Sara adja a hitelességet, Nick pedig a színt és a humort. Sok csipkelődéssel kettőjük között. Valószínűleg megváltozik majd a célközönség, de a siker akkor is garantált. Butch tátott szájjal bámult rá. – Jöjjön – fogta karon Mitzi a férfit –, beszéljük meg a dolgot egy ital mellett. A Nick Chandler-show is elég nagy szám volt, de amit ezek itt ma produkáltak… – Mitzi! Az asszony meglepetten fordult hátra Nick éles hangja hallatán.

76

Jane Sullivan

Rossz fiúk és rendes lányok

(JKSZ/2009/31/3.)

– Mi az? – Nem gondolod, hogy bennünket is meg kellene kérdezned? Lehet, hogy Sarának nem is tetszik az ötleted. Azelőtt sosem rádiózott. Ráadásul megvan a saját munkája. Mindennap egy óra itt, a stúdióban, meg a felkészülési idő: szerintem túl sokat kérsz tőle. – Nem – szólt közbe Sara. – Egyáltalán nem sok. – Biztos? – nézett rá meglepetten Nick. – Biztos – ölelte át a lány. – Te sokkal többet adtál föl értem. – Egek! – húzta fel Butch iszonyodva a szemöldökét. – Hogy ez mekkora giccs! – Sose bánja – legyintett Mitzi. – A jó giccs mindig eladható. – Ne haragudj rá – mondta Nick, amikor magukra maradtak. – Az az igazság, hogy néha nagyon erőszakos tud lenni. – Tényleg képes lesz eladni ezt az ötletet? – Bármit kinézek belőle. – De mi akkor sem csinálhatunk közös műsort… – Ugyan miért nem? Sara ajka huncut mosolyra húzódott. – Mert akkor azt a látszatot kellene keltenünk, hogy milyen boldog pár vagyunk. Márpedig pontosan tudod, milyen rossz színész vagyok. Nick meglepő módon nem találta tréfásnak a megjegyzést. Még csak el sem mosolyodott. – Nem kell színlelned semmit – mondta csendesen. – Mint ahogy nekem sem. Sara szemét elfutotta a könny. Az az ember, akiről azt hitte, hogy az életben semmit sem vesz komolyan, őszintén és igazán szereti őt. S amikor Nick megcsókolta, arra gondolt, hogy ez a földi mennyország.

77