J 307 I M. Magyar Iparművészet. 1

KOZMA LAJOS: AZ IPARMŰVÉSZET FEJLŐDÉSÉNEK ÚJ IRÁNYÁRÓL.

•

••I •M H

modern iparművészet fejlődésének egy nagy elhatároló mesgyéjén állunk most. Visszatekintve két évtized munkájára : látjuk a törekvések elrejtett folyamát — és előre nézve, már halljuk az ú j a t , a n a g y o t dübörgő erejében. — Az elmúlt két fejlődési periódus: a szecesszió és a geometrizáló anyagszerű művészet üllepedő humuszából kezd kihajtani a f o r m a a l k o t á s művészete. — A mult század 90-es éveiben nagy láz fogta el az embereket : új formákról, új lehetőségekről beszéltek, új formanyelven gondolkoztak, és mindennek, amire szükségük volt, egyéni formálásához fogtak. Az új iparágak alkotásai, amik ideigóráig a mult idők köntösében jelentek meg : új mezben kerültek a publikum szeme elé. Az új stílus kemencéje csak úgy ontotta az újdonsült tárgyakat, sohasem látott különös formákat ; fantasztikus dekorációval telistele. Ezek az új formák és díszek mindannyian a természet gazdag műhelyéből származtak, és ahova csak kerültek: bútorra, ruhára, rácsra, lámpára — nem elégedtek meg a felület ellepésével, de az anyagszerüség korlátait, magukat a tárgyak lényegét, szerkezetét is átszakítva — egész megjelenésüket a természettől kölcsön vett ornamentika alapján formálták át. A mai ember libabőrös lesz a szfinkszlábú széktől, a vonagló indájú asztaloktól, a madarakból és lombokból összeépített lámpáktól. Lélektani szempontból érthető volt, hogy ugyanakkor, mikor festők, szobrászok új sejtelmektől áthatva ott hagyták az akadémiák unott korlátait és az anyatermészethez tértek vissza — az építészek is szakítottak a stíluseklektikával, és üde, új formákért szintén a természet műhelyébe mentek tanulni. Mi, akik az ő eredményeiken haladunk tovább, ha be is látjuk törekvéseik elhibázott voltát (piktúra, szobrászat lényében utánzó művészet — architektúra [iparművészet] önálló, a természet biológiai törvényeivel szemben más, talán fizikai törvényeknek hódol), de el kell ismernünk, hogy az első lépés megtevésének ezt a fajtáját egy más, tőlük független, magasabbrendű processzus parancsoló hatalmában kell keresnünk. Paradoxon az állításom, de ennek a stílusnak karaktere a : s t í l u s t a l a n s á g volt. Az iparművészet alkotásait meghatározó szerkezet, célszerűség, anyagszerüség nem szerepeltek, hanem mindent egyazon ornamenssel építettek föl — az ornamens szabad konstrukcióját tevén meg az anyagok szerkezete helyett. Az ornamens maga ugyebár csak rész : az egész megformálásában. É s ők ez alá a rész alá rendelték az egészet, a kevésbbé fontos alá a legfontosabbat : ez a megoldásuk stílustalansága, ez a primitív ősnépekkel való közösség, a kezdet lélektani magyarázata, ezért o r n a m e n s - n a t u r a l i z m u s a s z e c e s s z i ó . Az iparművészeti alkotásnak négy faktora van : az anyagok tulajdonságai : az anyagszerüség, — a fölépítés határozott törvényei : a szerkezet, — a fölépített tárgy viszonya az emberhez: a célszerűség, és az alkotó egyénisége: ahogyan ő azt a három előző föltételt felfogja. A szecesszióban a negyedik faktor túltengő — az első hármat maga alá rendelte. Az ezt követő fejlődési periódus kijavítja a hibát. Újra szóhoz engedi jutni mind a négy faktort egyenrangúan, egymás mellett. Nem véletlen, hogy az architektúrában a gótikával vetekedő tökéletességű konstrukciókkal dolgoztak ekkor: a vasbetonnal. Belerészegedtek a mindent megszerkeszteni tudásba, hideg, fölényes logikával formáltak meg mindent a széktől a pályaudvarig. De ez a hideg logika, ha ugyanez már architektúra nyelvén mondta el a mondanivalóit, — épp úgy a részt az egész alá rendelte, mint a cesszió — és ezért nem adta meg a tökéletest, a várvavártat: a f o r m á t , minden művészet igazi kifejező eszközét. A forma és az előbb jelzett négy adott előzmény között lényeges különbség van. A forma e négy adottsághoz híven ragaszkodónak még nem jelentkezik magától, vagyis nem a matematikai összege e négy adottságnak. A forma egy új hatalmas elementum, melyet meg kell teremteni, mely egyedül k i f e j e z ő — míg az előbbi négy csupán e l e n g e d h e t e t l e n f e l t é t e l ahhoz, hogy valami egyáltalában iparművészet lehessen.

•

•H

•

•H

•

•H

J 307 Magyar Iparművészet.

1

« í! V • » y H » • í! V • m y • » • í V • » « • » • íí V • » V íí » • n y • » • íí y • » y íí » • X y • £ y H

Az irodalomban is van forma, a természetben is, — de ezektől a formáktól teljesen mások az irodalom „műhelytapasztalaíai" és az élőlények belső szervi és más összefüggései — csak az a kapcsolat van meg, hogy az előbbiek nélkül nem lehet forma. Az anyagszerüség, konstrukció és célszerűséghez híven alkalmazkodó architektúra (iparművészet) is maga csak az adottságokat sorolja föl, de e meztelen vázra a forma ruháját nem tudja ráadni. Az a d o t t s á g o k m e g f o r m á l á s a hiányzik — a második korban, itt is rész, amit kapnak, itt is a naturalizmus (anyag, felépítés, praktikusság stb.) az uralkodó — a nagy művészi megformálással (melynek eszközei és célja éppen csak művésziek és stílustadók) szemben — ez a kor röviden jellemezhető az a n y a g n a t u r a l i z m u s elnevezéssel. A bútor sima volt, könnyen törölhető, tisztán tartható, sarkok gömbölyűek, tehát nem kellett vigyázni, géppel könnyen készíthető, tehát tömegcikk, tehát olcsó, tehát bárhová, bárkinek és bármikor szállítható, mindenki ízléséhez, szobájához alkalmazkodó, — hát kell-e ennél több jó tulajdonság ? — de egy szemernyi egyéniség, hajlás, finom vonal, jó arány nem lelhető föl — mert ezek a tulajdonságok összeütközésbe kerülnének az előbb fölsoroltak valamelyikével — és akkor nem lehet üzletet kötni. Ennek a kornak jellemző sajátsága még a k é s z b ú t o r — szemben a régen dívott és egyedül helyes tervezett és csakis a rendelő ízléséhez, szükségletéhez és viszonyaihoz alkalmazkodó bútorral — mely sivárságában óriási pusztítást vitt véghez úgy a rendelő ízlésében, mint szociális szempontból, a munkást és kisiparost és rajzolót teljesen a kereskedő karmaiba szolgáltatta ki, végeztetvén velők olyan munkát, ami erkölcsileg a kényszermunkához hasonlít, anyagilag a legminimálisabb bérekért — minőségben a leghitványabb munkákat termelve. Az ornamens, ahol van, geometrikus, rideg: tömeggyártásra alkalmas. Amíg a szecesszió ornamenskonstrukcióval építette a tárgyait, addig ez az építés konstrukcióját vitte bele az ornamensbe és megölte azt. Ami föltétlenül hasznos volt: az az anyagszerüség újraélesztése. Az anyagok primér szépségei öröktől fogva mágikus hatással voltak az emberre — ebben a korban csupán csak visszaéltek vele. Az anyagnaturalizmus e művészetében az ornamens szerepe csupán felületbetöltés (fiziológiai hatást keltően), ezért lesz az ornamens csak felületen maradó festés vagy intarzia, ami az adottságokon nem változtatott. Ahogy tetovált dísz nem ad új formát az emberi karnak — úgy ennek a kornak az ornamense is megmarad egész külön adottságnak: jól essék a szemnek, semmi egyéb. Az ornamens és a tárgy négy adottsága közt semmi kapcsolat nem volt; ez mutatja legőszintébben, hogy a teledekorált holmik is szegények formában és teledekorálva sem f e j e z i k ki az architektonikus adottságokat (tartás, támaszkodás, lógás, erő stb.) Van még ennek a két kornak egy érdekes, társadalmi körülményekből eredő összefüggése is, hogy mind a kettő főleg kiállításoknak és nem valódi szükségleteknek dolgozott. Mind a két periódus művészete kiállításokból indult hódító útjára és ami dekorativát, színpadias artisztikumot — ott talán helyén valót — alkotott, bevitte azt a polgári lakásokba, a bérlakások változó keretei közé és még lakálytalanabbakká, hidegebbekké tette] őket, egyszer már megkonstruált, kemény szigorral fölépített rendet nem tudván tágíthatóvá tenni az új szenzációk, egy folyton fejlődő egyéni élet új emlékei számára. A készen rendelt lakás tetőtől talpig új, és semmi nem hiányzik — csak nincs benne egy fejlődő család élete és históriája. Minden művészetben megvolt a m e g a d o t t , az összeforrasztásra váró elemek és a f o r m a közti dualitás. Ami adott, az „magától adódik" — az még nem a művészi tevékenység tartalma. A művészetnek nem adnia kell ezeket az elemeket, hanem kifejeznie, ábrázolnia. (Ahogy a festő nem adja a természetet, hanem ábrázolja, velünk megérezteti ez összefüggést, és ahegy nem művészet az egymás mellé rakott szinek és vonalak, mik közt nincs összefüggés, forma, úgy az architektúrában is.) Ezért erős a hitem, ahogy az ornamensnaturalizmusos, máshol túlságosan csak konstrukciós, anyagszerű középkori művészet után megszületett a, nem a véletlent és natu-

•

•

• íí y V í y •

£ • ?! $ • n V fi » • í! V • £ V íí $ • íí y • » V Jí y V í y • £ « íí y V £ y H » V íí y • $ • j;

ralisztikus vonatkozásokat hangsúlyozó, de stilizáló, klasszikus művészet: formákban gazdag k o r a i r e n e s z á n s z , * — úgy fog megérkezni a mi várva-várt és sokszor megjövendölt reneszánszunk is : a megformálás nyugodt, nemes művészete. Talán van valami hasonlóság e fejlődési folyamat és az egyén fejlődése között. A gyerek és a korai népművészet szecessziós kész elemeket vesz át a természetből és velők funkciókat végezteti (az oroszlán tart, a madár szájából lámpa lóg, kígyó mint kilincs stb.), az ifjuember a konstrukció rajongója, mindent szerkeszteni akar és mer, a férfi az erő és nyugalom formaalkotó bölcse. A legmagasabb formaalkotás az architektúrában a tér megoldása. A szoba mennyezetével, falaival, bútoraival egy egységes térhatás élő formája kell hogy legyen. Interior, mely meleg, világos, őszinte, mely az idők folyamán leegyszerűsödött külsőnkhöz alakuljon és el ne nyomjon bennünket (a rokokó bútor nem nyomta el a rokokó embert, mert az még gazdagabb volt ruhában és cicomás lélekben és manierban). A íérmegoldás e szempontjából újra átnézvén az idáig emelkedő fejlődést, céltudatosságot, az előrehaladáshoz szükséges biztosságot, feladataink és erőink mérlegelése alapján pedig valami eddig hiányzó nagy e r k ö l c s i b á z i s t kapunk. Ilyen alapon képzelem egy erre alkalmas korban az életmunkák egységes kialakulását, és ezekből az életmunkákból magát a nagytörzsökű folytonosan élő művészetet. * Egyiptom, asszír után a görög : Ez az örök folyam.

Kozma Lajos : Szalonkarosszék

vázlata.

Fauteuil.

V

s

•

V 8it •

(S

•H H «

•H

il

•

•II S fi •

•

•H

ï

í

j* N r i — --A i.V.; r i i yl if Ä.1 fcS-SfeîÎSC^« J

Oy.! i'.ivi F :

^fiiii ?

f'i :

.•,A;V...J|

! SÉÚ*"

y;:; a-ï X- 5, •bi^sS:«::

•f! II f! «

•H

V V

a

K o z m a L a j o s : Illusztráció k ö t e t h e z . .Halódik a falu.«

„Nagy

szonáta"

című

vers-

L. K o z m a : Illustration p o u r un p o è m e d e E . A d y .

3101*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z*z«z*z*z*z*z*z*z*z*z«z*z*z*z*z*z*z4z*z*z*s*z»

M A 5 Y A R IPARMŰVÉSZET 1913. VII.

Székesfővárosi iparrajziskola. Üvegfestők szakosztálya. Tanár : Kälber Dezső. Szakoktató: Feigl Rikárd.

VI. MELLÉKLET.

Travaux d'élèves de l'école l'industrie à Budapest.

communale

du dessin appliqué

à

• il

« y

•

K o z m a L a j o s : Illusztráció „ N a g y k ö t e t h e z . .Születik a V á r o s . '

szonáta"

cfmű vers-

L. K o z m a : Illustration p o u r un p o è m e d e E . A d y .

• V

M

II

»

$

SZTRAKONICZKY KÁROLY: AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZET KRITIKÁJA. kérdések között, amelyeket a művészet és a művészetnek az élethez, közelebbről a magyar élethez való viszonya elénk tár, az építőművészet, a budapesti építkezések kérdése a leginkább izgató és aktuális. Sőt ezek nagyon gyenge és erőtlen kifejezések annak a jelentőségnek meghatározására, amellyel ez a kérdés a lelkekbe vág. Már nem izgató és nem aktuális, hanem forrongó és nyugtalanító vagy elkeserítő és felháborító. Már szinte megerőltetést követel, hogy nyugodtan és az objektív tárgyalás fölényével írjunk róla, a lelkiállapotnak, amelyet a probléma felébreszt, leginkább az „ordíts kapu, kiálts város" stílusa felelne meg, egy rövid, de lázító forradalmi szónoklat, amely megunta a hosszú taglalásokat és cselekedni akar. Mert irodalmi diszkussziók, okos és körülményes értekezések sohasem hiányoztak a művészeti élet mindennapjából, de ezeknek nincsen több értékük, mint amennyit a francia forradalom számára az alkotmányozó gyűlésnek a rendhagyó igékről szóló elmélete jelentett. A dolgok ezeken kívül mennek a maguk útján, sajnos a legrosszabb úton, amely egyáltalában elképzelhető és az érzékeny lelkű szemlélő napról-napra rezignáltán szemléli, miként romlik a város külső képe s miként ölt a ma építészetének segélyével Budapest olyan formát, amelyet az utánunk következő, remélhetőleg jobb ízlésű, nemzedék csak bosszúságok és az elődök lebecsülése közben fog elviselni. Kétségtelen, hogy a XX. század vége óta az építőművészeire az egész világon nagyon rossz napok járnak, de az architektúrának ez a zavaros és balsikerű korszaka sehol sem járt olyan végzetes következményekkel, mint Budapesten. Mert a modern, nagyszabású Budapest megszületése éppen erre az időre esett. Más nagy világvárosok, amelyek a maguk méreteit már évszázadokra vezethetik vissza, túlélik ezt az időt is és a hanyatlás évei nem teszik tönkre az ábrázatukat. Budapest ellenben most van épülőfélben, a házadómentességről intézkedő törvény előidézte, hogy nemcsak az építkezési kedv öltött hihetetlen arányokat, hanem a régi, meglévő házakat is sorra kicserélik. Budapestet, a jövendő magyar világvárost, most építik ; sajnos akkor építik, amikor az emberek nem tudnak építeni. Akkor, amikor az architektúra csak annyira jutott, hogy szakított a régi stílusokkal, de semmitől nincsen távolabb, mint hogy ezek helyébe az építésnek és különösen a városi építkezésnek valamely új, logikus, elfogadható formáját léptetné s ennek következtében zavart, kapkodó stílusokkal kísérletező, stílusokat, sőt általános architektónikus törvényeket félreértő és mellőző alkotásokkal távolodik el attól a rangtól,amelylyel valaha valamennyi művészetek élén dicsekedhetett.Akkor, amikor az é p í t é s z e t egy csomó új anyagot ismert meg, denincsenbenne K o z m a L a j o s : Vázlat egy f é r f i d o l g o z ó s z o b á h o z .

Meubles d'une chambre de monsieur.

Sem

i n v e n c i ó ,

sem lelkesedés ahhoz, hogy ezeknek az új anyagoknak artiszíikus formanyelvét megkeresse és megtalálja, s így nem használhatja őket többre, minthogy a régi anyagokat pótolja velük és művészeti szélhámoskodást űz. Mindezek — ismétlem — európai betegségek, de sehol sem váltak annyira akúttá, mint nálunk, ahol a város betegen jön a világra, hogy egy elriasztó kórképet mutasson mindaddig, amíg az új nemzedék helyre nem hozza azt, amit egy rossz kor, a magyar főváros átalakulásának szerencsétlen időpontja és még egyéb körülmények elrontottak. Ezekről az egyéb körülményekről hadd essék még néhány szó. Mert hiszen sok bajnak lett okozója az európai művészet jelen állapota, ehhez a művészethez való rosszkor jött kapcsolódásunk szintén elvégezte a magáét, de mindez nem zárja ki, hogy a hanyatlásért ne tegyük felelőssé azokat, akik az alkotás munkája helyett szinte az ízlés lerontásának szolgálatába szegődtek : a magyar építészeket. Nagyon természetesen : tisztelet a kivételnek, tisztetelet azoknak, akik becsületes törekvéssel a művészetet szolgálják, tisztelet még akkor is, ha az erejük, a munkájuk nincsen arányban a szándékaikkal. De milyen kevesen vannak ezek azokhoz képest, akiket éppen a szándékok ridegsége és közönye miatt kell szemrehányással illetnünk. É s mit mondjunk azokról az építészekről, akik napról-napra egy-egy újabb architektónikus szörnyeteggel lepik meg a közönséget, akik tényleg végrehajtják azt a munkát, amely Budapestet már körülbelül a világ Iegízléstelenebb városává tette ? Miként vélekedjünk azokról, akik nem akarnak részt venni abban a munkában, amely ez építőművészetnek ismét artisztikus értéket kíván szerezni? Mert ez a munka megindult, külföldön lázasan és izgatottan folyik. Naponkint alkalmunk van arra, hogy egy újabb haladó lépését konstatáljuk ; a magyar építészek zöme miért nem vesz benne részt ? Igen természetesen szemrehányásunk nem arra irányul, hogy a zsenik hiányát felpanaszoljuk, a tehetségtelenség inkább szerencsétlenség, mint bűn, de nem is a zseniálitást kérjük mi számon, hanem inkább a szándékokat. A tendenciát, amelynek tökéletes végrehajtása csak nagy tehetség mellett lehetséges ugyan, de amelynek jelenléte, tisztelete mindig, minden értékű alkotásban megállapítható. Mi az a tendencia, amelyet a magyar építészek zöme követ? A kör^ utak házai adják meg erre a kérdésre a feleletet, a bérpaloták, amelyeknek az ép ízlésű laikus is megvetően fordít hátat. Ez már nem a tehetségtelenség dolga, hanem ha nem a rosszakaraté, akkor a teljes in.dolenciáé.Mert az építészetnek csak úgy, mint minden művészetnek, megvannak a maga feltételei, amelyeknek betartása nem követel zseniálitást, lángelmét, művészi ihletet, hanem csak egyszerűen a mesterségtörvényeinek ismeretét és a mesterség szeretetét. És a jó értelemben modern, regenerálásra t ö r e k v ő építésznek szintén megvannak a maga törvényei, amelyeket nem lehet nem i s m e r n i , amelyeknek betartása nem jelent K o z m a L a j o s : H e v e r ő p a m l a g vázlata. Chaise longue.

3481. IL

H

•

• M • H y • M V ?! » • ?! y • n y • y y ?! y • » • ?! y • ?! y • £ • ?! y • n y • » • ?! y • » y • » • í y • n y

•

utánzást, amelyek oly mélyen vágnak az architektúra lényegébe, hogy ismeretük és betartásuk minden lelkiismeretes építésznek elemi kötelessége. Ennek a kötelességnek miért nem tesznek eleget s ha a képesség nincsen meg bennük, miért hiányzik még az akarat i s ? Mert tévedni mindenkor lehet és tévedni egy zavaros, fejlődő, meg nem állapodott korszakban nagyon könnyű, de mindig tévedni, megmaradni a tévedésben és lemondani a kísérletről is, amely a tévedések helyébe az artisztikus alkotás világosságát hozná: ez már csak abban az esetben lehetséges, ha valaki jól érzi magát a tévedésben. És nem is képzelhető el másképpen, hogy Budapesten örökös otthont találjon az a pöffeszkedő, ízléstelen, „fenn az ernyő, nincsen kas" stílus, amely ma a fővárost jellemzi, mivelhogy — ismét eltekintve a csekélyszámú kivételektől — a magyar építészek nem törődnek mesterségük művészi követelményeivel. Az építés az ő szemükben nem úgy szerepel, mint művészet, hanem csak, mint technika vagy üzlet. És nincsen senki, aki a felfogásnak ezt a végzetes eltolódását számon kérné tőlük. Sőt élőbbről kezdhetjük: nincsen senki, aki felfogásuknak téves voltára egyáltaIában figyelmeztetné őket. Az építészet Magyarországon az utolsó évtizedekben úgy az építészek, mint a közönség és a sajtó szemében kikapcsolódott a művészetek közül, Semmi sem jellemzőbb erre, mint hogy az építőművészetnek nincsen semmiféle iskolája. A festészet vagy a plasztika, zene és a színjátszás számára az állam gondoskodott pedagógiai intézményekről, amelyek a művészeti fejlődés folytonosságát biztosítják, az architektúra művészi jövőjével ellenben nem törődik senki. A műegyetem diplomája csak arra képesít, hogy az építész meg tudjon felelni a technikai követelményeknek, a művészi szempontoknak legfeljebb néhány formális, elméleti tanfolyammal kíván eleget tenni. Az építés művészi karakterének fejlődése tehát a véletlenre van bízva s valóban minden egészséges építészeti alkotást az utolsó években csak annak az örvendetes véletlennek köszönhetünk, hogy némelyekben az ambició felülemelkedett az általános nemtörődömségen. É s a sajtó ? A színészt, ha kiáll a színpadra, megtapsolják vagy kifütyülik, a festő a legszigorúbb kritika alatt dolgozik, minden művészet kénytelen elszenvedni a nyilvánosság ítéletét, egyedül az építészet van abban a kétesen szerenesés helyzetben, hogy minden ellenőrzés nélkül dolgozhatik. Időnkint a napilapokban cikkek jelennek meg, amelyek az általánosság erőtlen hangjain elsiratják a magyar építészet hanyatlását, de soha senki nem gondol arra, hogy az építész alkotásai tulajdonképpen csak olyan értékelést kívánnak és érdemelnek, mint egy szobor vagy egy új dráma. Az ellenőrzés hiánya nézetem szerint a hanyatlás egyik legfőbb oka. Mert igaz, az építészet, jobban mondva az építkezés olyan szükséglet, amelynek betöltését nem lehet mindig a művészi tehetségtől függővé tenni. Építeni muszáj akkor is, ha kevesebb az építőművész, mint amennyi új házra szükség van. De ha a sajtó állandó komoly kritikával kísérne minden építőművészeti megnyilatkozást, akkor legalább azoktól a kísérletektől szabadulnánk meg, amelyek most az eredetieskedés és a tehetségnélküli nagyotakarás zavarából támadnak. A régi építészek sem voltak valamennyien zsenik, de ha nem voltak új nagyméretű koncepcióik, megmaradtak mesterségük becsületes törvényeinél s azon szerény keretek között,amelyeken belül,ha nem is alkottak korszakosat, de olyat sem, ami bántó pretenziókkal hívta ki az ízlést. Ma ellenben az építészetbe is bevonult a bluff, amely itt annál károsabb, mert évtizedekre szól. Ezt a szemfényvesztést, az álmodernséget, a nagyhangú tehetségtelenség rakoncátlanságát mindenesetre megakadályozhatná a sajtó szigorú, de igazságos kritikája. Egyrészt felvilágosítaná a közönséget, amely a legtöbb esetben a maga jóhiszemű ízléstelenségének áldozata, másrészt útját állná az áltehetségek túlontúli megnövekedésének. Soha semmiféle téren nem volt annyira jogosult és annyira szükséges a nyilvánosság képviselőinek bíráló szava, mint itt. Mert az új épület sohasem magánügy, hanem az összeség érdeke, éppen művészi karakterénél fogva s ezt ismét seholsem tapasztalhatni olyan világosan, mint éppen Budapesten, ahol a mások ízléstelensége miatt nemsokára tűrhetetlen lesz az élet.

• £ • ü » • ?! y • y V í y • ?! y • £ y í y • ?! y • £ y ?! y • í y • £ • ?! y • « y • y • ?! y • £ y ?t y V n y

358. Kozma L a j o s : A PózSaVölgyi-féle z e f l e m ű k e r e s k e d é s elárúsítóhelyisége. Készítette : A r n ó t Dezső.

358. L. Kozma : Partie d'interieur d'un m a g a s i n de musique,

341 Magyar Iparművészet.

359. Kozma L a j o s : A R ó z s a v ö l g y i - f é l e z e n e m ű k e r e s k e d é s ó r á j a . Készítette : A r n ó t D e z s ő .

359. L. Kozma : P e n d u l e d ' u n m a g a s i n de m u s i q u e ,

360. Kozma L a j o s : A K ó z s a v ö l g y i - f é l e z e n e r n ű k e r e s k e d é s írópolca. K é s z í t e t t e : A r n ó t D e z s ő .

360. L. K o z m a : B u r e a u d ' u n m a g a s i n d e m u s i q u e ,

361.

3481.

361. K o z m a L a j o s : A R ó z s a v ö l g y i - f é l e z e n e m ű k e r e s k e d é s e l á r u s í t ó h e l y i s é g é n e k részlete, G a r a A r n o l d képével. K é s z í tette : A r n ó t D e z s ő .

361. L. K o z m a : Partie d ' i n t é r i e u r d ' u n m a g a s i n de m u s i q u e . P a n n e a u décoratif de A. G a r a .

363.

362. K o z m a L a j o s : Ü l ő b ú t o r o k a R ó z s a v ö l g y i - f é l e z e n e m ű k e r e s k e d é s b e n . — 363. E m l é k p a j z s f a r a g o t t t ö l g y f á b ó l . Készítette : A r n ó t D e z s ő .

362—363. L. K o z m a : P a r t i e d ' i n t e r i e u r et plaquette c o m m e m o r a t i v e ( b o i s s c u l p t é ) d'un m a g a s i n d e m u s i q u e . a

â 319

V .) .V

3481.

364. Kozma L a j o s : E b é d l ő s z e k r é n y . Készítette: Margitta S . 365. H á l ó s z o b a s z e k r é n y . Készítette : B r u n n e r F á b i á n .

*

.

ft

364 —365. L. K o z m a : Buffet et a r m o i r e .

ÍÜ"!1!

367.

366. K o z m a L a j o s : M á r v á n y k a n d a l l ó . — 367. A l u m i n i u m é s c s e m p e k á l y h a . A k a n d a l l ó t k é s z í t e t t e : K a d ó s Manó.

366 —367. L. K o z m a et aluminium.

C h e m i n é e de m a r b r e . P o ê l e f a ï e n c e

» 7% 91

3481.

368. K o z m a L a j o s : Kettős á g y . — 369. és karosszék.

Dohányzóasztalka

368 —369. L. K o z m a : Lit et a m e u b l e m e n t de f u m o i r .

Magyar Iparművészet.

3

3481.

373. K o z m a L a j o s : E b é d l ő s z e k r é n y .

373. L. K o z m a : B u f f e t .

351*

LENGYEL GÉZA: KOZMA LAJOSRÓL Jl S

•

•ÍÍ

• V

V II • II

jfejcrpgji ^e^Vlozma Lajos művészetével alaposabban, szélesebben kellene foglalkozni s azt hiszem, lesz még erre a l k a l o m ; remélhetőleg ugyanitt, ahol most néhány ?i TífífZfc TOvi szemelvényt kap az olcj vasó újabb iparművészeti m u n k á i b ó l . Beszéljünk egész őszintén : rajzai, különösen a modern költők kísérői gyanánt készültek, nem engedtek arra következtetni, hogy alig egy-két év múlva ennyire izmos, határozott, férfias, termékeny művésszé válik "az, aki akkoriban nem volt kevésbbé artisztikus, de tépelődő, kísérletező, pesszimista volt. Ma a megtestesült optimizmus. A rajzok azt árulták el, hogy alkotójuk nem nyer teljes kielégülést a maga métierjében, talán fáj neki, a líra felé hajlónak, az architektúra közvetlen kapcsolata a reális élettel s szükségét érzi, hogy fantasztikus csipkeszövetű rajzokban közölje álmait és intuícióit, művészeti erőfeleslegét, mely nem tűrte, hogy az architektúra szigorú korlátai közé szorítsák. Nem az a fontos, milyen kvalitásbeli különbségek vannak a grafikus Kozma és az interiőr-építész között, hanem, hogy ez az utóbbi, ez a mostani valami egészen, meglepően más. Másik meglepetés : hogy a két művész között ő maga megtudja mutatni a kapcsolatot s az iparművészet új irányáról írott magyarázatában teljes öntudatossággal mutat rá a nagy változásra, amely vele történt, amikor a maga férfiúi erejét és nyugalmát megtalálta. Nagyon hasznos és igen sok részletet megvilágító útbaigazítás gyanánt szolgál az ilyen pregnáns önvallomás. Amellett bizonyos szimbólikus jelentőséget is látok benne. Kozma Lajos néhány évvel ezelőtt megjelent rajzkönyvéhez egyik megértője írt kísérősorokat „A szimbólumról". Az a képzőművész, akinek rajzaiban annyi volt a líra, nem akart beszélni arról, ami hite szerint csak vonalakkal fejezhető ki ; talán helytelennek is tartotta, hogy más megnyilatkozási módot is használjon, mint amire mesterségének eszközei képesítik. Ma bátran és nyugodtan foglalja írásba képzőművészeti elveit; nem félhet többé határsértéstől; amit csinál, az végleg építészi, s amit ír, az megint külön megálló. Régebben attól félhetett, hogy a grafika lírikusa írásban megint csak lirizálni fog ; ma egy erőteljesen kibontakozó drámaszerző beszél a színpadi elméletről, amelyet kitűnően ismer. Elméletét legfeljebb azzal kell kiegészíteni, saját személyével kapcsolatosan, hogy

Magyar Iparművészet.

mostani művészi állapota minden valószínűség szerint egy reakció eredménye. A régi álmodozó végképp szakított a szobalevegővel s pompás izmai segítségével helyenként erőpróbákat is végez, melyeket nem fog mindig szükségeseknek tartani. S más tekintetben is észre lehet venni abban, ahogyan Kozma egy interiőrt megformál, bizonyos egészséges reakciót. Bútorai, interiőrjei összhatásukban egészen újak, egyéniek és modernek. Ha azonban azt kutatjuk, mi az, ami e berendezéseknek nagyobb nyugalmat ád, mint amennyit egyénien, történelmi stílusok béklyóitól szabadultan tervezett interiőröknél általában találni szoktunk, akkor, egyebek között, teljes építőművészi fegyverzete mellett bizonyos, ma még ritka merészséget találunk : ismert, bevett, megszokott formák tudatos felhasználását. Nem történelmi stílus-elemekre gondolunk, nem gyöngysorokra, akantuszlevelekre, oszlopfejekre. Ha félreértéstől nem kellene tartanunk, úgy mondanók : bizonyos használati sablonok jelennek meg itt-ott, konvencionális formák, amelyeket az elmúlt forradalmi évtizedek iparművészete sok minden egyébbel együtt kizárt, elpusztított. E helyen nem kell magyarázni a pusztítás okait. A mult század hetvenes és nyolcvanas éveinek művészi képtelenségei soha el nem tűntek volna ama radikalizmus nélkül, mely mindenütt és feltétlenül újat követelve, természetesen fölösleges kísérleteknek is utat nyitott. Amilyen érthető és hasznos volt az a forradalmi láz, mely nem elégedett meg a torz konvenciók kiirtásával, hanem szinte kétségbeesve vigyázott arra, hogy sem részlet, sem általános koncepció dolgában a világért se hasonlítson valamihez, ami „már volt" : épp oly jóleső, ha most, a pusztítás sikere után, akadnak, akik a fejlődés megszakított vonala mellett mennek tovább, akik nyugodtan veszik át a hasznos konvenciókat. Hogy teljes és harmónikus egyéni formálás mellett a multak öröksége is használható, azt Kozma még inkább csak jelzi s igen óvatosan, igen kevés helyen. Több, egyelőre, nem is kívánatos. Ha a forrongó iparművészet lecsillapodása után egészen természetesnek tartjuk is bizonyos konzervatívabb íz megjelenését, ez ma csupán nyugalmi vágyat jelent, bizonyos fáradtságot a mindent átformáló igyekezet csillapultával s nem utolsó sorban védekezést a kontárokkal szemben, akik a megújulás zavarosában halásztak. A román hálószoba s az alt-deutsch ebédlő ma épp oly bűn, mint a szecesszionista, majd az anyagszerüségi jelszavak virágzása idejében volt. Enyhébb megítélés alá esnek

353

•

•H •H •H

X •

•H H •

t

f"\

• •il H

• H • H •

f! •

•î!

3481.

K o z m a L a | o s : Illusztráció A d y „Az úri s z ű z d i c s é r e t e " c. v e r s é h e z .

L. K o z m a : Illustration p o u r un p o è m e de E . Ady.

4«

G e i g n e r silhoueltlei 1820-ból. Ö z v . gr. S z ö g y é n y - M a r i c h F e r e n c n é t u l a j d o n a .

— elvben —, akik egyszerűen egy új, de a régit híven követő biedermeier formáit próbálgatják. Nem mintha igazuk volna ; nem mintha nem látnók tisztán e kor tömérdek tévedését. Hanem, mert a szerves stílusfejlődést csakugyan körülbelül a biedermeier után szakította meg — legalább magyar és német földön — a mult század közepének romantikája és az első igazi bútorgyárakkal természetszerűen kapcsolatos teljes eltévelyedés. Kétségtelen, hogy Kozma sem idegenkedik az egyszerűsített, klasszikus ízű empire bizonyos igen jól bevált ötleteitől. S ő ama művészek közül való, akik hivatottaknak látszanak a stílusfejlesztés, a jó múlthoz kapcsolódó, a kívánatos jövőre reményt adó formanyelv-kidolgozás nagy munkájára. A ví-

S i l h o u e t t e s d e l ' a n n é e 1820.

ziók egykori embere ma a megtestesült szigorúság és diszciplína. Nemrégen egyetlen lapon egész világot befoglaló álmokat írt, ma szinte elfeledtetni igyekszik velünk, hogy a tervező művész a rajz segítségére szorul, hogy a gondolatait a műhellyel közölje. Mégis, ez az ábrázolás teszi lehetővé, hogy a tervező valóban téralkotó, egész interiőrt átfogó művész legyen s ne csupán egy-egy részlet mestere. Művészetének és művészi elméletének olyan pontja ez, amely — mint bevezetésképpen céloztunk reá — megérdemli a terjedelmesebb kitérést s a vitát is, egy későbbi időben. Ezúttal vegyük, fogadjuk, ahogyan elénk teszi új munkáit: izmosan, frissen, meglepetések gyanánt, készen s megismételi újabb meglepetések Ígéreteivel.

NÁDAI PÁL: SILHOUETTEK. z amatőrök lakása falain, azelsuhant korok imádóinak ablaktábláin egyre gyakrabban jelentkezik egy régi kedves művészet gyermeke : a silhouette. Fekete fürtös fejek, nemes arcélek,imádandó orrocskák a fehér papiroson, elefántcsonton vagy pergamenen úgy köszöntenek, mint ollóval vágott lovagi hőstettek nagyanyáink idejéből. És csak természetes, hogy a mai ízlésnek, mely a művészet nagy erőfeszítéseivel szemben kissé hitetlen, kedve telik e játékos képecskékben, melyeknek hervadt illata ifjúkorának finom élményeibe ringatja vissza. Csak mostanában jelent meg egy

330 1

Gugitz nevű bécsi amatőr kiadásában isten tudja hányadik csoportja ódon bécsi silhouetfeképeknek, költőknek, akik wertheri panaszokat zengtek, grófnőknek és utcai cipőkereskedőknek, a nagyszerű Mária Lujzának, Napoleon irigyelt hitvesének és színésznőknek meg szerelmi kalandoroknak ollóval kivágott, majd rézbe maratott és egypár barátnak dedikált arcképe. Egy megelevenedett biedermeier-szalón azokból a bécsi jozefinus és Ferenc-korabeli időkből, melyek a lírai szelídséggel, jósággal,kémkedéssel, félelemmel, pletykákkal és akasztófákkal voltak tele és amelyekben sehol sem lógott a falon, mégis odavefődött mindenüvé árnyék gyanánt a finom korzikai fej, cserkoszorúval körülfuttatva. A mai szemlélő számára így ezek az árnyképek eggyé olvadtak a tizennyolcadik

• ••I •ti H • H • H •

G e i g n e r silhouettjei 1820-ból. Ö z v . gr. S z ö g y é n y - M a r i c h F e r e n c n é t u l a j d o n a .

századvég képzetével, a weimari hangulatokkal, a bölcs és nemes Frau Rafh-tal, esetleg a mult század elejének amaz időivel, amikor Oberon és Titánia szerelmének tündérvilágát volt szokás cukorpapirosból kivágva két beólmozott ablaktábla közé préselni. Holott valóságban ez a kor nem szülte, csak becézte e művészetet, mert a természetében volt, hogy becézzen, pepecseljen, játszadozzék. Ahhoz, hogy egy ilyen raffinálatlanul egyszerű, szinte vakmerően szűkszavú művészet nyelve létrejöjjön, ősibb, erőteljesebb korokra volt szükség, oly nemzetekre, melyeknek művészi készsége egyetlen vonal kanyarulatába, egyetlen folt összefoglaló erejébe egész mondanivalóját bele tudja vinni. Ősi, naiv áhitat kellett ahhoz, hogy az, ami a grafikusnál rendesen csak eszköz : a fehér papiros és a fekete tusfolt, az itt végeredményben céllá váljék. Át kellett hatva lenni, szinte a priori telítve kellett lenni avval a misztikus meggyőződéssel, hogy aminek csak a világon színe, illata, formája van, a lélekben mind egy síkra vetődik és az imádott nő arca, a büszke hattyú, a virágzó mandolafa legbelső énünkben mind, mind csak elsuhanó árnyék e szegény földön. Az első silhouette nyilván egy ilyen mély életmegismerés finom zenéjeként támadt és ebből meg is sejttet valamit az a régi legenda, mely görög művész javára írja a silhouette feltalálását. Azt mondja ez a hagyomány, hogy egy Dibutades nevű ember leánya írta volna távozó kedvese körvonalait a fehér falra, mikor az árnyék még ott remegett utána. Az a mély bánat, mely ebben a kedves hitben szunnyad, még úgy is megszépíti a silhouette ősiségét, ha tudjuk, hogy az árnyképek és általában az árnyékjátékok szokása egyiptomi és khínai vallásos ritusba nyúlik bele, és legalább

S i l h o u e t t e s de l ' a n n é e 1820.

is olyan régi, mint maga az a szokás, hogy miniatűrképeken ábrázolják egy-egy kedves személy arcvonásait. Akár így, akár úgy, bizonyos, hogy egy olyan korra volt szükség e szokás nagyranevelésére, mely a lélek intim kifejezéséhez közel áll, mely szereti a finom hajlásokat, a lágy bensőséget, mely a nagy affektusokból született művészetet csendesen átveszi és elterjeszti, mert kényelmes, jó és olcsó. Egy kicsit talán az antik reliefek iránt való érzék és az antik vázák divatja, egy kicsit a sèvres-i chinoiseriek szeretete is öregbítette a silhouette népszerűségét a rokokó századában, de bizonyos, hogy a legjobb ajánlólevél mégis az volt a számára, hogy olcsó. Az embernek nem kellett napokig ülnie, felesleges öltözködéseket, mosdásokat végeznie, akármelyik vándor-művész öt perc alatt kivágta a nagyasszonyt két rézgarasért. Volt e művészek közt, aki mindenféle hókuszpókuszokat is csinált a dologhoz, hogy karosszékbe ültette a kivágandót, amelynek támláján fejetigazító pálca volt, azután olajos fehér papirost tartott az arca elé, gyertyával kereste az árnyékot és úgy vágta ki, már majdnem annyi ceremóniát csinált, mint később a híres gyógyszeres festő : Daguerre. De a legtöbbje egyszerű és keresetlen volt e kóklereknek, aki egy perc alatt még az asztal alatt is kivágta a sörivó svalizsér profilját, hogy a menyasszonya azután egy életen át porcellángombon hordja a nyakában. E művészek közt sem a legjelesebb, nem is a legnépszerűbb volt a francia Etienne de Silhouette, akiről érthetetlen okból elnevezték azt a sportot, hogy az ember a kastélya falain megrögzíti a vendégei árnyképét, aztán mikor már elég ügyes ebben a műkedvelésben, elmegy vele pénzt keresni. Bizony nem ő volt a leg-

•

•ÍÍ •H •H

=; 331

M

G e l g n e r sllhouetliel 1820-ból. ö z v . gr. S z ö g y é n y - M a r i c h F e r e n c n é

tulaldona.

S i l h o u e t t e s d e l ' a n n é e 1820.

keresettebb művész ebben a genre-ben, hanem terrel fűzi össze, hanem a kissé távoleső hama nagy angol Auguste Edouart, aki két világ- burgi festővel és romantikussal Ph. O. Rungerészben kivágott minden számottevő embert val is, ki mindenki jellemét szívesen boncolta és pedig olyan tökéletes portréhűséggel, hogy Lavaterrel együtt, csak az édesanyja silhouazt mondták „dupla hasonlatosságot hoz ki az ettejéből nem engedett j ó s o l n i . . . ollójával". El is bizakodott eléggé, amiért 1835Ebben az időben, körülbelül a század forben kiadott albumában két királyi családnak, dulóján volt a silhouette-művészet népszerűa franciának és az angolnak, csaknem minden sége zenitjén. Hány album, gyűjtemény, kiskáté tagja ott figurái, és ki tudja méghány más magas jelenik meg ez időtájt a silhouette-kivágás személy ült volna neki mell- vagy térdképet, ha művészetéről! De messze kivilágít az irodalomegy viharos tengeri úton, mikor éppen Ameriká- ból egy vastag fóliáns, mely Lipcsében jelent ból sietett haza az akkori Boldini, hajótörés meg 1779-ben Römhildnél és amely úgy beszél következtében végképp búcsút nem mond az a silhouetteről, mint komoly és mély tudományárnyékvilágnak. Akkor azonban már közkincse ról. És silhouettek árnyékába burkolódzott az volt a világnak ez az ábrázoló művészet és egész világ. Silhouettek lógtak a szobák falán, talán sehol sem terjedt el olyan mértékben, mint az óraláncon vagy a számlapon, silhouettek az olcsóságok iránt már akkor is legfogéko- kacérkodtak a teáscsészéken, az ivópoháron nyabb Németországban. és az előkelőbb levesestálakon. Kivált a nászAma sok szép silhouttekép tanúskodik erről, ajándékul szolgáló serviceken csakúgy ontotta amelyek Leisching, Pazaurek és mások kiad- a fekete, színes vagy aranyos arcképeket a bécsi ványaiban megjelentek, és ama néhány száz- és a sèvres-i gyár. Nem lehet mondani, hogy ezer, amelyek sehol sem jelentek meg, de múze- ezek mindig a művészi tökéletesség s az égetés umok falán, porlepett levelek között és nehéz tisztaságának mintaképei voltak. A divatnak, a lojalitásnak több szava diófaágyak felett még volt ebben, mint a műott találhatók. Azt mondvészetnek. A haldokló ják : a Lavater tanainak Mária Terézia gyermeelterjedése is kedvezett keitől körülvéve, a rete d i v a t n a k Németortenetes Mirabeau, a szelszágban, ahol a weimari lemes Byron feje, II. Friminisztertől a brünni gyes Vilmos, amint két szatócsig mindenki igyegyermekével sétál a kezett kiolvasni az arckertben, — a vérszagból, a koponyahajlásból tól a családi idillig mina jellemet. Bizonyos, den megvan százötven hogy Goethe szenvedéév történetéből papirolyesen szereti a silhouson, üvegen, findzsában etteket gyűjteni is, csiés elefántcsonton. Még nálni is és ez a szenvea legappartabbnak e műdélye nemcsak LavaterG e i g n e r silhouetteje 1820-ból, Ö z v . gr. S z ö g y é n y - M a r i c h vészet az üvegen hat, rel meg Zürich miniszFerencné tulajdona.

•

•H H • H • •ÍÍ •H ÍÍ

amikor ü v e g p o h á r b a edzették egy fej vagy kastély silhouettejét s azután újabb üvegréteggel vonták be. Ezt az eljárást — eglomisének nevezik a Glomis nevű feltalálója után — még ma is űzik némelyik üveggyárban. De vannak artisztikus elfinomodásai is ennek a műfajnak és az ecsettel való retussirozás egyre jobban beleszól az olló O r . Niczky G y ö r g y n é 1780—1828. meg a rézlemez művéGonord silhouetteje. szetébe. Ha a fentebb említett biedermeier silhouettemetszet - gyűjteményben f i g y e l m e s e n nézzük meg egy-egy női fej kontúrjait, a csipkének, hajnak, dessousknak finom fodrait, egy filigrán művészet aprólékosságára bukkanunk. A szomorú és érdekes Baumberg Gabriella feje szinte átszellemül ettől, a szép orosz hercegnőnek, Alexandra Pavlovnának, József főherceg hitvesének a tömött hajkoronája, puha, asszonyos keble mintha a gyász fátyolain át szövődne. Olykor valóban lírikusok ezek az egyszerű és névtelen mesterek, vallomások, lelki szubtilitások rezdülnek vele az ollójukkal... A mult századiak közt a legkülönbek közül való a bécsi Franz X., Geiger és a német Konewka Pál ; utóbbinak Faustillusztrációiban, Szentivánéji álomképeiben csodás finomságok lappanganak, melyek egész a látomás erejével hatnak, amikor halálos ágyán megcsinálja a híres német dal silhouette-képét: „Oh Strassburg, du wunderschöne Stadt".

És ha e történeti művészet nagy százada elmúlt is, divatja még ma sem csitult el végleg. Mint egy régi szép világ daltöredékeit, úgy hordják ma emlékét az éjszakai élet nagyvárosi lázárjai, szegény, ügyefogyott árnyképvágók, képeslapok illusztrálói. És még egy helyen kapott menedéket, a gyermekszobában, ahol Alexandra Pavlovna. minden h ő s k ö l t é s z e t 1785—1801. megértőre talál. Ma már József n á d o r f e l e s é g e . nemcsak öreg dajkák, Deiwel s i l h o u e t t e j e . óvónők jóvoltából él itt ez az ügyesség, hanem az iskolai művészi nevelés, a megfigyelés és formakifejezés ötletes eszköze is lett a színes papiros meg az olló. Hány szép meséskönyv forog a gyermekek kezén, melyekben olyan művészek, mint az angol Phil. May, a német Dieffenbach, a francia Walloton és az osztrák Kolo Moser szórakoztatják őket egy tündérvilág ködképeivel. Ők az igazi méltatói az ilyen művészi delikatesszeknek és talán az ő kedvükért fog feltámadni az árnyékjátékok finom poézise is. Az a kedves és naiv játék a fehér vászon mögött mozgó babákkal, melyet Buddha papjai találtak ki és Henri Rivière próbált elfogadtatnia francia kabaré-publikummal aMarche à l'Etoile-ban, meg az Enfant prodigue-ben, visszajön-e még, mint kultusz vagy mint megértőkfinom élvezete? És felharsan-e méga selyemkárpit előtt, mint egykor a versaillesi kerti játékok éjjelén, Seraphim bohókás prológusa : „ V e n e z g a r ç o n s , v e n e z Alleles Voir M o m u s à la silhouette !"

Urambátyám a halálra ítélt Lloydot, mikor helyére egy éppen olyan gyönyörű jön majd, mint a kígyótéri majolikabálvány vagy a körutak különböző műremekei? Miért sajnálja a régi köveket, mikor azok helyét a legfinomabb anyaKUrthy G y ö r g y rajzaival. gok foglalják majd el: pyrogránit, eozin, bronz, À PESTI UTCA. Urambátyám azelőtt, mikor márvány, mozaik, csempe, hacacáré? És a régi úgy Szent István táján beérkezett Buda- egyszerű façade-ok veszte kinek fájna, mikor pestre és végigbaktatott a Hatvani-utcán, bá- csillagvizsgálótornyok, apró zsinagógák, csomult ugyan, de azért értelemmel nézegette a vá- dakerék, hindú istenek, gipszbe öntött vitustánros külsejét, mert otthon találta magát benne. cok ékesítik gyönyörű középületeinket? És ha még tudná Urambátyám, • ui u uj unt A város, a büszke Pest, hogy míg a régi kövek azelőtt egy egészen renmind kőből voltak s így des, tisztességes hely volt, az anyagnak haszontalan ahol nagyobb házak valápazarlását követelték, ma nak ugyan, mint Karakóa legfinomabb anyagok is Szörcsökön, de azért egéalig kerülnek valamibe! szen rendesen házaknak Mert márványok és hejevoltak nevezhetők. Ma huják, mozaikok és fresmár ez a rendes forma kók, modern homlokzatok és világítótornyok csak régi emlék. Az utcák például teljesen anyaga jórészben gipsz, malter, cement, ócska megváltoztak. A városháza urai, akik szívürongy, drót, olcsó piszok és értéktelen szemét. kön viselték Budapest európai hírnevét, kitaSZOBROK. Budapesten a szobrászatot lálták, hogy a régi terek és utak nem felelvalamikor Nagy Kristóf képviselte. Ez volt nek meg az amerikai arányoknak, amelyek szerint Budapestnek fejlődnie kell s azért bizo- az aranykor, amelyről a klasszikus költők és nyos örvendetes változtatásokat eszközöltek, Krúdy Gyula énekelnek. Azután a nemzet néMindenekelőtt: ahol az utca netalán görbe volt, hány emlékművet állított nagyjainak derék, bemert így kívánta az évszázados forgalom, ott csületes szobrászok által, akik sok szeretettel szépen kiegyenesítették, ahol pedig új utcákat mintázták meg József nádort, Széchenyi Istvánt, csináltak, amelyek egyenesek is lehettek, ott Petőfit. Ezt a korszakot talán a szelídfényű szépen begörbítették az útvonalat. Az is meg- ezüstről lehetne elnevezni. Tartott pedig ez a esett, hogy a tereket, amelyeken a város lélek- korszak a millenniumig. Ekkor történt, hogy a zetet vehetett volna, szépen beépítették, egy-egy magyar ősök tanácskozásra ültek össze s j helyes kis Operával vagy kávéházzal zárva el a miután meghányták-vetették az elmúlt ezer esz nagyobb távlatokat. Ez azonban még nem min- tendőt, kimondották, hogy a nemzet mégsem den. A város szépítőinek volt annyi eszük, hogy viheti el szárazon ama bűnöket, amelyeket a a neveletlen és rakoncátlan természetet nem fentemlített ezer esztendő alatt elkövetett. Enhagyták kénye-kedve szerint garázdálkodni,ha- nélfogva egy kisebbfajta büntető hadjáratra nem szépen körülkerítették a Gellérthegyet, és szánták el magukat saját személyükben, de nemagas tűzfalakkal fedték hogy valaki reájuk ismerel a Várhegy éretlenül jen, a szobrászat című zöld bokrait, kőbe öltöz- mesterségtől kértek álrutették a domboldalakat, hát. Megszületett tehát a és a terek közepére fák millenniumi emlék és a tíz helyett lovasrendőröket szobor terve, s az álruhás ültettek. így sikerült hely- ősökelindultak.Elől Árpád, rehozni az oktalan termé- a honszerző, aki nagyon szet ama csínyjét, hogy mérges volt Gábor arkBudapestnek oly előnytelen fekvést adott a angyalra, mert a fejedelem még mindig pogány budai hegyek alatt, a Duna partján, így jött hiten volt. Mérgében ősi szokás szerint leütötte létre Budapest, mint művészet, amely merőben az arkangyal fejét s szegény Gábor azért tartja fejetlenül a koronát a „millennium" oszlopán. más, mint a régi. Árpád azután elfoglalta a helyét a piedeszÀ HÁZAK. Ha pedig még ez sem elég, mit tálon, a „Millennium" kávéházból kölcsönszól Urambátyám azon dicséretes munká- kért babérfák között s a többi királyok is hoz, amellyel a modern építész urak a város- belemásztak a fülkéikbe. A fülkék kissé nagyok szépítés munkáját kiegészítették? A pagodák ugyan, de legalább elférnek bennük. A kisebb és biedermeierek, hejehuja-magyarok és finn- méltóságok, hősök és tudós férfiak a város asszír-németek csak tetszenek? Miért siratja

À

376. 376. K o z m a L a j o s : I p a r m ű v é s z e t i kiállítási é s eladási c s a r n o k .

I

376. L. K o z m a : P r o j e t d ' u n pavillon d e s e x p o s i t i o n s et d e s v e n t s d e s a r t s décoratifs.

I

„ E l h ű l n é t e k , látva r e t t e netes pajzsát, É s , kit a c s i z m á j a viselt, sarkantyúját."

_—.. ' ' i v \ •. "

f

' . Ï

! &ÊT-

* « « l T T i

r-.

„Mészároslegények m e r r e láttak s z é j j e l Iramodtak egy-egy hurkoló k ö t é l l e l . . . "

577—978. N a g y s á n d o r : Iskolai f a l i f e s t m é n y e k . Jelenetek A r a n y Toldijából.

377—378. A. N a g y : T a b l e a u x d é c o r a t i f s d ' u n e école é l é m e n t a i r e à B u d a p e s t .

« "

•il H

„ N o s fiuk b i r o k r a , h a d d l á s s u k ki áll k i ? V a g y ki t a r t j a ú g y fel ezt a hitvány r u d a t ?"

379. N a g y S á n d o r : A r a n y Toldijából.

Iskolai

f a l i f e s t m é n y . Jelenet

379. A. N a g y : T a b l e a u décoratif élémentaire à Budapest.

d'une école

fí Jt • •

í • • H

=•

5*

337

1 í! f!

380. 380. K o z m a L a j o s : B e l s ő címlap.

3481.

380. L. K o z m a : F r o n t i s p i c e intérieure.

különböző pontjain helyezkedtek el. A legjobban Gellért püspök járt, mert az ő kedvéért vadregényessé tették a hegyet egy kőhalmazzal, amelyet valamely ujságcsináló oly találóan nevezett töpörtyürakásnak. Tinódi Sebestyén a Bob herceget fújja a Népszínház előtt, míg Anonymus elvesztette az arcát bánatában, hogy nemzetének ilyen megnyomorítását meg kellett érnie. Már ama boldog emlékezetű Nagy Kristóf is megduplázódott kínjában, és félő, hogy Urambátyám és vidéki társai már nemsokára egyáltalában nem merészkednek Budapestre, ahol nappal is kísértetek garázdálkodnak. Hiába! Az ősök kegyetlenek, csak a mi áldott emlékű királynénk, Erzsébet, maradt halálában is olyan irgalmas hozzánk, mint életében volt. Ő nem engedi, hogy a szobra elkészüljön. Z UTCA BERENDEZÉSE. A bölcs városA csinálók igen jól tudják azt, hogy az utcán nem elég az aszfalt, amelyen Urambátyám a csizmáját koptatja. Az utcán egyéb dolgok is szükségeltetnek. Ilyen például a szemétkosár, amely mellé Urambátyám elhajigálja a szalonnáspapirost, minekutána a templom lépcsőin megreggelizett, ilyen továbbá a lámpa, amelybe Urambátyám beleütközik, ha éjfél után boros fővel hazabandukol. Nos ! A városcsináló urak még ennél is műveltebbek és tudják, hogy a modern világban minden használati tárgy egyszersmind művészetet is jelent. Eme hasznos dolgokba tehát annyi művészetet rejtettek, amennyi csak tőlük tellett. A legfőbb művészetet a földalatti villamos lejáró házaiba sikerült elhelyezni. Sőt, miután itt annyi volt a művészet, hogy egy sütetre talán meg is ártott volna, a város szépsége felett őrködő hatalom úgy oldotta meg a kérdést, hogy a lejárókban rejlő művészet több felvonásban gyönyörködtesse a közönséget. Ez pedig így történt: Először kis hindu-templomokat építtettek a lejárók fölé majolikából. Miután ezekben eléggé kigyönyörködte magát a szem, elvitték, lehordták és helyébe egy kőpárkány került,hasonlatos amaz irdatlan építményekhez, amelyek a kyklopsok emlékét őrzik valahol Mykene körül. Nemsokára azonban újból mozogni kezdett a szépség s a kőpárkány is eltűnt. Helyébe hatalmas vasrudak kerültek karikákkal, irtózatos erős kapcsokkal, nyilván arra számítva, hogy az orosz invázió esetén a földalatti meg legyen védve. A háborús veszély elmúlt s ezért a védelmi eszközök is elhurcoltattak, és jelenleg a lejárók körül nincsen semmi; kíváncsian és elszorult szívvel várjuk, vájjon miféle

újabbb meglepetésben lesz ismét részünk. Egyelőre csak az történik, ami eleitől fogva, hogy a földalatti lejáratok nem lévén semmiképpen elzárva, az esővíz hatalmas zuhatagokban folydogál alá a lépcsőkön és a közönség sokszor tutajokon kénytelen megközelíteni a jegyváltóasztalt. Az utcai lámpák szinte önként kínálkoznak a művészet számára, nem csoda, hogy ezekben szinte tetőpontjára emelkedett a városszépészet. A gyönyörök gyönyöre e pillanatban a Gizella-téren székel, itt helyeztetett el a világ kilencedik csudája: a gothikus körlámpa. Ezen egy hosszú rúd, rajta egy nagy korong, gothikus ívek, ablakfülkék, templomtornyok, pillérek, oltárok, lőrések, hidak, kosarak, erkélyek.Magassága tizenöt méter, átmérője harminc; összesen hetvenhárom. Méltó versenytársa nemcsak a Vörösmarty-szobornak, hanem a Bazilikának, sőt az Iparcsarnoknak is. Szépségeit az idegeneknek állandóan négy cicerone magyarázza, rendeltetését még senki sem tudta megmagyarázni, mert csak nem azért a négy körtéért van, amely az oldalán lóg ? Ez a négy lángocska csak arra szolgál, hogy lehessen látni, a lámpa milyen szép, mert a Gizella-tér sötét. A többi kis lámpafiókák mind irigykedve néznek erre az anyaszörnyefegre, de hiába, ezt legfeljebb a nyilvános órák tudják utóiérni. Ezek az órák különben is igen kegyetlen természetűek, mindegyikük agyonnyom egy-egy hirdetési oszlopot. Masszív formáikkal leginkább arra vannak hivatva, hogy mint vágótőke szerepeljenek valamely mészárosnál, s ők eme magasabb rendeltetéstudatában nem is bíbelődnek azzal, hogy az időt mutassák. Erre még nem is volt eset, egyszer próbálta meg egy vidéki, hogy megnézze hány az óra, de megjárta, mert kicsavarodott a nyaka és megrajzolták a Fliegendébe viccnek. Urambátyám jól teszi, ha óvakodik az efféle német praktikáktól. GYEPEK. Volt nemrégiben Budapesten A egy jókedvű, derék, öreg kertész bácsi, gondolom Ilsemannak hívták, az addig volt főkertész, míg egyszer csak így szólt magában: fenni is kéne már egyszer valamit ezen szép Budapest érdekében a jóreggelét neki. Azzal magához vett egy kötényre való szép zöld füvet, aztán elindult befelé a városba, mint Szent Péter annak idején a cseresznyével.

339 Magyar Iparművészet.

6

És elkezdte hullatni a gyepet. Először a Városligetben hullatott egy gyepet, azután az Erzsébet-téren gyepeit egyet, és — no hadd örüljön a Józsefváros is — a Múzeum környékének is juttatott a gyenge gyepecskéből. Ahogy így gyepeget-gyepeget magában, szembejön vele a Közmunkatanács. „Hova-hova, Ilsemann bácsi?" „Csak egy kis gyepecskét hoztam ezeknek a vánnyadt pesti gyerekeknek, hadd örüljenek neki". „Sose erőlködjön, kertészbácsi — mondja a Közmunkatanács —, ismerjük már mink ezeket a pesti gyerekeket, egykettőre lelegelik ezek azt a kis gyepecskét." „Nono, mondja azután Ilsemann bácsi, nem addig van az ecsém, mert én bizony nem enni hoztam ezt a gyepecskét, sem nem sétálni, vagy játszani, hanem csak nézni. Mindenki nézheti, aki akarja.de a gyepre ne lépjen,mert akkor meghal." És amint mondta, úgy ki is írta a jó öreg kertészbácsi. így lett Budapest gyepváros. London a parkváros, Florenc a virágok városa, Drezda a kertváros és Budapest a gyepváros. Ahol park van, ott szökőkutak is vannak, ahol virágok vannak, ott színekkel és illatokkal ejtik meg a nézőt, a kertváros ligeteket varázsol a kőházak közé, de Budapest megelégszik a gyeppel, a szimpla gyeppel. Mindenütt másutt abból indult ki a városkertészet, ami meg volt adva: a terekből, a régi romokból, a meghitt kis utcákból, a vízpartokból s azokhoz konstruálta a maga mondanivalóit. Budapesten ott van gyep, ahova Ilsemann bácsi hullajtott. A Kálvin-téren ott van az egyetlen szép szökőkút, amely szinte sóhajtozik egy kis zöld dísz után, a pesti Dunapart eltikkad a sok sívó kőkockától. Ha karácsonykor a fenyőfás tótoknak,ősszel a bolgárkertészeknek meg nem esne a szívük a Dunaparton, még sárgarépa sem nyílna e partokon. Az egyetlen művészies kert, amelyben a pesti embernek része lehet, amelyben fák, kövek, padok, utak nyugodtan és egyszerűen simulnak össze, a Kerepesi temető. Ez az egyetlen gyep, amely nem zavarja meg az esztétikai érzéket és ezt is csak a visszájáról nézi a pesti ember: alulról.

K

IRAKATMŰVÉSZET. Mikor először járt Pesten Urambátyám a hetvenes esztendők végén, a kirakatművészet még nem virágzott úgy, mint manapság. A kázsmirkendőknek, a citromos kolbászoknak, az óriástököknek meg a szájharmonikáknak nem kellett a cifra keret, elég volt egy kis ablak is nékiök. De negyven év alatt Budapest, mint mondani szokás, nagyleánnyá serdült és a kirakatművészet terén rohamlépéseket tesz előre. A budapesti utca ma úgyszólván kirakat, keblén hordja iparának összes termékeit. A négy és fél méteres ablaknyílásokban jól megfér például a sárga cipők

mellettaművirág.arokokódísz, a bécsi művészvászon és a márványszökőkút. A cégtáblák sem a régi jó betűk kerek és nyugodt formáitól gömbölyödnek, hanem kiáltoznak, fogdmeget ordítanak, elbájolnak és utoljára még le is tegezik kelmedet. Ez alighanem onnan van, mert míg azelőtt az, aki bennült a boltban, egyszerű, becsületes adófizető polgár volt, akár mint szatócs, akár mint kalmár,boltos,nagykereskedő vagy cégtulajdonos. Ma már azonban csak királyok foglalkoznak Pesten kereskedelemmel, a cipőkirály, a pedrőkirály, a baromfikirály, irtókirályságok vannak itt, Urambátyám. Pedig másutt is van nagyipar, üzleti élet, kereskedelem és még sincs ennyi hűhó, ennyi értéktelen hacacáré, ennyi ramazúri. Mert hiszen nem a kirakat ordítása fogja meg a vevőt és nem a legszélesebb portál egyúttal a legjobb cégér. Egynéhány jó vastag üveglappal, finom metszésű tükörrel jó színhatású lámpaernyővel nagyobb művészetre lehet hangolni a kirakatot, mint akárhány kávémasinával, meg nevető szerecsennel. A kirakat azonban vajmi keveset törődik ezzel. A kirakat élni akar, azért van tele viaszbabákkal, viasz Blaha Lujzákkal és viasz Bachó karmesterekkel. A kirakat gusztust akar kelteni a járókelőben s azért raknak bele kelettengeri heringet kis hordóban, parókát üvegszemmel és kis koporsót ércből. A kirakat beszédes akar lenni s ezért harsog belőle a grammofon. A kirakat őszinte vallomásokra késztet és ezért vágják be a legelső tüntetéskor fütykösökkel.

M

AGYARSÁGUNK

AZ

UTCÁN.

NÉHAI

Nagyzajtay Zajtay urunkbátyánk Pesten jártában még panaszkodhatott annak csúf németsége miatt, de már minékünk csak juhoházni és zsupszaszázni lehet, annyira megmagyarosodtunk az utolsó években. Nem dagad-e büszkén a honfikebel, ha látja, hogy mennyi magyarság les rá minden utcafalról ? Magyar csempe az oromfalon, magyar nyeregkápa a háztetőn, magyarderes az erkélyeken, magyar árvaleányhaj a bankfiókok cégtábláin, magyar ihajtyuhaj amozikasszákon.Denemcsakilyenetnográfikus magyarságokkal van teli a magyar utca, hanem mélyebb értelmű, hogy úgy mondjuk : szimbolikus magyarságokkal? Mennyi magyarság van például a kis szürke vasházakban, melyek itt a főterek közepén s az utcák járdaszegélyén

vonnak árnyékot a napfényes úttestre, holott másutt ezek hivalkodás nélkül elbújnak egy cserjesor mögé, a föld alá vagy egy mellékutcába. Mennyi magyarság púposodik ki továbbá azokból a rejtelmes pléhházakból, melyekből maszatos munkások bújnak ki néha, de senki sem tudja, mely kazamatákkal állnak összefüggésben. És azok a kedves kis nomád sátrak, melyek alatt a telefont szerelik elvtársaink, nem emlékeztetnek-e a pusztaszeri honfoglaló ősök, vagy a hortobágyi csikósok karámaira ? És az ívlámpakarók, az ő kétségtelen bitójellegükkel nem juttatják-e eszünkbe történelmünk leggyászosabb lapjait ? No lássa, Urambátyám, van itt magyarság elég, magyar áldja,magyar bánja, magyar násfa, magyar ángya. Maholnap már az öltözetünk is csupa olyan lesz, mentés, dolmányos, anyókás, panyókás. Csak jól körül kell nézni : ímhol ni ! Tíz évvel ezelőtt mégjcsak a cégtáblákon állt mindenütt — igaz-e, Urambátyám ? — hogy : Rákóczi Mór, Frangepán Izidor. Most már ott áll a tér közepén Rákóczi Mór és Frangepán Izidor életnagyságban és kard, sisak meg rendőrruha van rajta.

H

AYDEN, ARTHUR. KOPENHAGENER PORZELLAN. E n t w i c k l u n g s g e s c h i c h t e der königl. Porzellanmanufaktur in Kopenhagen v o m achtzehnten Jahrhundert bis zur Gegenwart. Mit 124 Tafeln und 76 Abbildungen im Text. Leipzig, K. W. Hiersemann, 1913. Ára : 57 kor. 60 fill. Hayden munkája az e l s ő nagyobbszabású mű, mely a kopenhágai kir. porcellángyár történetével behatóan foglalkozik. Visszapillantást vet a XVIII. században keletkezett európai porcellángyárakra, majd a kopenhágai porcellángyár keletkezésének körülményeit írja le. Dániában e g y porcellángyár felállítását V. Frigyes király határozta el. Az új gyár e l s ő évei eredménytelen kísérletezésekkel multak el. Fejlődése akkor kezdődik, amikor Louis Fournier lépett a gyár élére (1760—66). Az általa tervezett por cellántárgyak idegen fejedelmek é s követek ajándékozására készültek s így utat törtek maguknak idegen udvarok gyűjteményeibe. Fournier idejéből ö s s z e s e n csak 20 drb ismeretes, é s meglepő szépségük s ritkaságuk folytán igen nagy beccsel bírnak. A mintázás, a rajz, a színezés sèvresi mintákra emlékeztetnek. A Fournierről elnevezett korszak rövid életű volt, a gyár V. Frigyes halála után 1766ban kénytelen volt kapuit bezárni s Fournier visszatért Franciaországba. Néhány évi szünetelés után, 1775-ban Franz Heinrich Müller került a gyárba, kinek d i c s ő nevéhez fűződik a gyár felvirágzása. Müller maga készítette a mázat, meghatározta az égetés helyes módjait é s preparálta a festéket. A máz egyenletes é s sima, a színezés tengerzöld. A produktumok a szakértőket is

bámulatra ragadták. A modern technikai é s kémiai eszközökkel sem sikerUlt eddig Müller készítményeihez hasonlókat létesíteni. Az ő kezéből kerültek ki a máz alatt festett kék-fehér porcellánok, melyeknél azanyagmindinkábbtökéletesedik s a rajz fokozatos fejlődést mutat. Továbbá a máz fölötti festéssel ellátott korai példák, tálak, tányérok, teás- é s k á v é s készletek, leginkább fejedelmi é s főúri családok részére, vázák plasztikus alakokkal, mellszobrok, g o n d o s a n kidolgozott é s finoman mintázott vázák é s drága készletek, melyeknek fénypontját a „Flora Danica Service" képezi. Ez 1790—1802-ig készült II. Katalin o r o s z cárnő részére, körülbelül 750 darabból áll é s circa 270,000 márkába került. Naturalisztikus modorban a dán flóra e g y - e g y faját látjuk az e g y e s darabokon, melyek gazdagon vannak aranyozva. A technika terén elért eredményei máig is utolérhetetlenek. Az általa föltalált új anyag, melyet Jungfrauenmasse-nek nevezett el, tiszta vakító fehér, a máz, mellyel be van vonva, oly átlátszó é s sima, mint a csiszolt kristály. A rajz gazdagsága, a találék o n y s á g eredetisége, a mintázás ereje tüntetik ki valamennyi munkáját. Az általa fölfedezett anyagot zöld, kék é s bíborral díszítették. A díszítés, tekintve a tájkép é s a portrait, játssza a főszerepet. A fejedelmi é s főúri családok részére nagy fényűzéssel készült tárgyakon kívül említendők a kevésbbé v a g y o n o s a k részére készített korhű k o s z tümben ábrázolt szobrok é s szoborcsoportok, vázák, készletek kevesebb díszítéssel, de nem kevesebb ízléssel, melyek a gyárban alkalmazott festők é s mintázóknak — kiket a szerző külön fejezetben sorol fel — sokoldalúságát bizonyítják. Előkelő egyszerűség, tiszta mintázás é s diszkrét díszítési mód jellemzik ezeket a darabokat. Müller működése a gyár történetében korszakot alkot. Rövid időn belül felvirágoztatta a már pusztulásnak induló gyárat s produktumai méltán s o r a kozhatnak a meisseni, a berlini é s a sèvresi porcellánok mellé. Idejében a gyárban s a j á t s á g o s nemzeti stílus fejlődött ki, dacára annak, h o g y kezdetben idegen minták után dolgoztak s a gyárban alkalmazott művészek is idegen származásúak voltak. Müller után a gyár hanyatlásnak indult. Müllerhez h a s o n l ó v a g y csak megközelítő, alkalmas vezetőnek a hiánya minden téren éreztette kedvezőtlen hatását. Ehhez járult az akkori háborús idő is, mely romboló hatását a művészetben is éreztette. 1807-ben a britt flotta bombázta Kopenhágát s ez alkalommal a g y á rat nagy veszteség érte. A Fournier-korszakból fennmaradt porcellán legnagyobb része akkor pusztult el s ez a veszteség s o h a s e m lesz pótolható. 1824-ben G. Hetch a gyár igazgatója. Vezetése alatt a gyár empire-stílusú darabokat produkált, mely stílus akkor már Európa m á s államaiban eltűnőiéiben volt. Az 1820—1880 közt lefolyt öt évtized a g y á r hanyatlásának korszaka. Készítményeit szellemtelenség, az invenció hiánya jellemzi. H o s s z ú pangás után 1885-ban Philipp S c h o u adott lendületet a Fredericksborgban újonnan létesített gyárnak, melyet modern vívmányokkal látott el. Ő volt a gyár újraalkotója. 1885-ben a gyár vezetését Arnold Krog vette át. Krogra nagy hatással voltak Bing gyűjteményének tárgyai, melyeket Párisban tanulmányozott. Ezeket a keleti tárgyakat utánozták a gyárban, de nem oly szolgai módon, mint azt Sèvresben é s Worcesterben tették. Krog ízlésének megfelelően átalakította ezeket, a tárgyakat dán tájképekkel s nemzeti v o n á s o k k a l látta el. Az 1889-ki párisi kiállításon a kopenhágai porcellán már általános figyelmet keltett. Tizennégy napon belül valamennyi kiállított tárgy elkelt. Ezen a kiállításon került először közszemlére a s z í n e s kristálymáz, melyet 1886-ban a kopenhágai por-

367*

•

•ÍÍ •ÍÍ H • H • H • •H •M •H •H

•

H •

•M •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •II •M •II •II

• •II •II II • II • II • II •

•II II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II » II • II • II • II •

V

cellángyár v e g y é s z e — Clement — fedezett fel é s utódja — Engelhardt — tökéletesített. Hogy mily nagy befolyást gyakorolt a kopenhágai porcellángyár a keramikára, mutatja az 1900. évi párisi kiállítás, ahol vezetőszerepre tett szert s a kiállított daraboknak nagy része a múzeumok gyűjteményeibe került. — A szerző e g y fejezetben megismertet a modernül berendezett é s fölszerelt gyárral. Hayden elsősorban a gyUjtők szempontját tartotta szem előtt műve megírásánál, de nagy súlyt helyezett a történeti é s technikai tárgyalásra is. Ami az ábrákat illeti, a szerző minden korra nézve a legjellemzőbb példákat mutatja be, melyeket a nyilvános é s magángyűjteményekben lefényképezett. Az ábrák közt vannak darabok, melyek VII. Edvárd, Alexandra királyné, a német császár, az orosz cár, a dán királyné, a g ö r ö g király é s a cumberlandi herceg gyűjteményéből valók. Ezek mellé sorakoznak az angol, dán, s v é d é s német múzeumokban levő porcellántárgyak. Nagybecsüek a közölt porcellánjegyek, melyek a kutatók munkáját nagy mértékben megkönnyítik. A mű mint úttörő méltán számíthat kedvező fogadtatásra úgy a nyilvános gyűjtemények kezelői, mint privátgyüjtők é s mindazok részéről, akiket az európai keramika története érdekel. SZ. L.

S

ZÜNIDEI MUNKÁK KIÁLLÍTÁSÁT rendezte szeptember 25-től október hó 6-ig az O. M. K. Iparművészeti Iskola növendékeinek a nyár folyamán készült rajzaiból és festményeiből. A tágas intézet első- és másodemeleti folyosóinak falait egészen betölti a sok szemrevaló, friss vázlat, tanulmány és befejezett grafikai kép, melyek között akad elég abszolút művészi értékű munka. Még néhány évvel ezelőtt a szünidei kiállításokon úgyszólván alig akadt más mind tájkép. A munkák alig voltak vonatkozásban a növendékek iskolai tanulmányaival és jövendő életpályájával. Most gyökeres — és mondhatjuk igen örvendetes — változást kell megállapítanunk. Az ifjú iparművésznemzedéknek az iskola adja meg a jól megfontolt irányítást arra, hogy mit és hogyan dolgozzanak (olykor megtoldja egy kis útravalóval is). Egy része az ifjúságnak feladatul kapja pl., hogy bizonyos meghatározott régi városoknak, melyek építészetében sok az artisztikum, érdekesebb részleteit örökítsék meg oly módon, hogy rajzuk képeslevelezőlapokon és a város idegenforgalmát előmozdító egyéb hasznosítható nyomtatványokon közvetlenül reprodukálható legyen. Mások különböző vidékek jellemző népviseleteit, a népi művészet érdekesebb alkotásait gyűjtik össze vázlatkönyveikben ; egy csoport állattanulmányokat végez az állatkertben és a falun, más pedig vidéki könyvtárak porlepte foliánsait kutatja és napvilágra hozza és ezzel közkinccsé teszi nagy tömegét a könyvművészeti remekek-

nek. E változatos csoportok közül különös dicséretet érdemel a dekoratív növénytanulmányokat feltüntető igen gazdag s áhítatos elmélyedéssel s meglepő rajzbeli intelligenciával megrajzolt sorozat. Akik iskoláink rajzkiállításait figyelemmel kísérik, tudják, hogy éppen a növényelemek dekoratív transzponálása az, amiben legtöbbet vétenek. Ezért kívánatos volna, ha ez a nem csupán iparművészeti,hanem rajzpedagógiai szempontból értékes sorozat egészében együtt maradhatna és hozzáférhető helyre kerülne mindazok részére, akik iparművészeti vonatkozású rajzzal foglalkoznak. A kiállítás egészéről pedig állíthatjuk, hogy nemcsak az iparművészeti iskola szempontjából igen becses anyagot foglal magában, hanem a magyar művészi kultúra számottevő, egészséges megnyilatkozását adja, mely sok biztató jelenséggel örvendezteti a figyelmes nézőt.

A

Z IPARMŰVÉSZETI ISKOLA új tanévét L szeptember hó 9-én kezdte meg. A felvételi vizsgák 1-én és 2-ikán voltak. A jelentkezők közül átlag minden hatodik volt csak felvehető. A felvételi vizsgálatot letették ugyan 107-en, de az iskola mai állapota mellett a másodsorban minősítettek közül 38-at volt kénytelen hely hiányában visszautasítani. A növendékek száma az utolsó 20 év alatt 80-ról 240 nappali, 250 esti és mintegy 100 tanfolyami látogatóra, azaz összesen körülbelül 600 növendékszámra emelkedett. Az iskola mostani hajléka építési évében — 1896-ban — csak 120 növendékre volt tervezve s 113 növendéket fogadott be, ma 600 főnyi létszám mellett igen sok szülő és tanuló érdekeit kielégítetlenül kénytelen hagyni.

A

Z O. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA L MŰKEDVELŐ TANFOLYAMA szombat kivételével minden hétköznapon látogatható d. u. 3—7-ig tetszésszerinti beosztásban. Oktatás nyerhető a következő munkákból: I. Hímzés, szövés, csipke, gyöngy, patronfestés, géphímzés, batik (szövet és bőr). II. Papírmunka, doboz, kötés, béléspapir, keret. III. Bőrmunka, domborítás, metszés, berakás, felhámmetszés, égetés, színezés. IV. Fémmunka, domborítás, maratás. Beiratási és szerszámhasználati díj 10 kor. Munkadoboz díja 2 kor. Az oktatás ingyenes. A résztvevők a munkához szükséges anyagot maguk szerzik be. Tervekkel és technikai útbaigazítással az iskola szolgál teljesen díjtalanul. A befejezett munkák a készítők tulajdonai. Beiratkozni lehet minden d. u. 3-7 között Kinizsi-u. 31.

G

YÖRGYI DÉNES oki. építőművészt, az iparművészeti iskola óraadó tanárát a közoktatásügyi miniszter úr ugyanoda végleges minőségben kinevezte. Györgyi már ötödik éve működik az orsz. m.kir. iparművészeti iskolán, ahol a belső építészetet tanítja.

•

•

••i íí • h • h • • * J!

aM

381.

381. Alpár Ignác : A m. kir. m e z ő g a z d a s á g i m ú z e u m előa d ó t e r m é n e k r u h a t á r a . B e r e n d e z é s é t tervezte Györgyi D é n e s , készítette S c h m i d t Miksa.

M a g y a r Iparművészet. 369

381. Vestiaire d a n s le M u s é e d ' a g r i c u l t u r e h o n g r o i s .

• M • M • • +

3481.

382. A l p á r I g n á c : M. kir. m e z ő g a z d a s á g i m ú z e u m e l ő a d ó t e r m e . A b e r e n d e z é s t t e r v e z t e G y ö r g y i D é n e s . — 383. P a d a k ü l s ő f o l y o s ó n . F e n y ő f a . Készttette S c h m i d t Miksa.

382. S a l l e d e s c o n f é r e n c e s du M u s é e d ' a g r i c u l t u r e h o n g r o i s . — 383. B a n c de c h ê n e s u r le c o r r i d o r extérieur.

384.

•BHë-

r ^ a M M f e v . . ^

g-1

É f l ^ B H H Ë i i S

Sä Wj/t

MHSKL

V

^

385.

386.

384 —386. G y ö r g y i D é n e s : A m. kir. m e z ő g a z d a s á g i m ú z e u m e l ő a d ó t e r e m t ö l g y f a b u r k o l a t a f a r a g o t t f r í z é n e k részletei. Készítette S c h m i d t Miksa.

384 —386. S a l l e d e s c o n f é r e n c e s du M u s é e d ' a g r i c u l t u r e h o n g r o i s . Détails en b o i s s c u l p t é du l a m b r i s .

=5 345 371*

387.

388.

3481.

387—388. G y ö r g y i D é n e s : A m. kir. m e z ő g a z d a s á g i m ú z e u m e l ő a d ó a s z t a l a é s s z é k e . Készítette S c h m i d t Miksa.

387 —388. T a b l e et chaire d a n s la salle d e s du M u s é e d ' a g r i c u l t u r e h o n g r o i s .

conférences

• «

MŰKEDVELŐK IPARMŰVÉSZETI KIÁL-

LÍTÁSA, melyet az Országos Magyar IparÀ művészeti Társulat hazai és külföldi amatőrök munkáiból rendez, november hó második felében nyílik meg az Iparművészeti Múzeum földszinti helyiségeiben. A tárgyak beküldésének végső határideje november hó 5-ike. A társulat kiállítás-bizottsága ezen az úton is felhívja az iparművészeti munkák (hímzés-, csipke-, bőr-, fém-, kerámiai munkák stb.) készítésével foglalkozó amatőröket, hogy a kiállításon vegyenek részt s tárgyaikat már most jelentsék be a társulat igazgatóságánál, ahol e célra szolgáló ívek kaphatók. • •II

N

ÉGY ORSZÁG KIÁLLÍTÁSA címmel érdekes füzet jelent meg, mely magában foglalja G e l l é r i Mórnak az idei osztrák, német, belga és hollandus kiállításokról szóló beszámolóit. A Gellérinél megszokott alapossággal megírt jelentések végén konklúzióba foglalja azok tanulságait. Gelléri fejtegetései megegyeznek a lapunkban már sokszor hangoztatott, megokolt, de eddig — sajnos — még nem teljesült kívánságokkal s mi azok teljesülését ipari fejlődésünk nagyfontosságú feltételének ismerjük. Ezért azzal az óhajtással, hogy bár az oly égetően szükséges állandó kiállítási terület mennél előbb megvalósulna, Gelléri konklúzióját egész terjedelmében itt közöljük :

Nem minden jelentés végződik konklúzióval. Hiszen a tanulságokat o l v a s á s közben vonja le az érdekeltség. Az egyiket a külsőségek, a másikat a tartalom érdekli jobban, vannak, akik a stílus, a forma iránt érdeklődnek, vannak, akik a lényegbeli tanulságokat helyezik e l s ő sorba. Ezeket tehát külön pointirozni nem s z ü k s é g e s . Az idei nagy kiállítások közül, különösen a német kiállítások e g y érdekes tanulságot nyújtanak, mely fölött nem térhetünk s z ó nélkül napirendre. Boroszló é s Lipcse állandó kiállítási területet létesítettek 5—8 millió márka költséggel. Eddig Drezda, München, Frankfurt előzték meg őket. É s e most felsorolt városok által e réven elért eredmények élénk versenyre buzdítják a többi német nagy városokat. Ezek közül az idén avatta föl állandó kiállítási területét Boroszló é s Lipcse. Az állandó kiállítási terület e l s ő célja a kiállítási ügynek lendületet adni. A modern szakkiállítások hasznosak é s tanulságosak. Tehát ez a szempont is elég fontos egymagában. A második cél azonban az idegenforgalom rendszeres fejlesztését tartja szem előtt. Még az olyan városok is mint Lipcse, mely az évenként többször ismétlődő M e s s e révén amúgy is szinte Mekkája az idegenforgalomnak, nem elégszik m e g ezzel, nem engedi, hogy München, Drezda, a két legforgalmasabb kiállítási város állandóan elhódítsa tőle az idegeneket. É s h o g y menynyire igaza van, igazolja a mostani kiállítás látogatottságát feltüntető statisztika, mely június 14-ére

Magyar Iparművészet.

960.104 látogatót mutat föl. De minden hétköznap is meghozza a maga sok ezer látogatóját. Boroszlóban a százezer napi látogató nem ritkaság, Szilézia minden falujából tömegesen jönnek a látogatók s a tolongás ünnepnapokon szinte kellemetlen é s terhes a komolyabb célokat követő látogatónak. Az a néhány millió márka tehát, amit az említett városok az állandó kiállítási területekbe befektettek, tőkeelhea l e g o k o s a b b é s leggyümölcsözőbb lyezés. Néhány év előtt szerencsés voltam az O r s z á g o s Magyar Kiállítási Központ megbízásából részletes javaslatot kidolgozni a Budapesten létesítendő állandó kiállítási területre nézve. Be is terjesztettük azt a S z é k e s f ő v á r o s Tanácsához. Azt hittük, h o g y a dolog fontos é s sürgős. Mert nálunk is nőttönnőaz érdeklődés a kiállítások iránt. Minden évben érdemes volna egy-két igazán országra s z ó l ó instruktiv é s minden három évben egy-egy látványos, részben v a g y egészben nemzetközi kiállítást rendezni. De h o l ? Sehol s i n c s alkalmas kiállítási csarnokunk. A városligeti iparcsarnok felét múzeum é s vásár foglalja el állandóan. Mind a kettő akadály e g y nagyobbszabású kiállítás rendezésére. E csarnok s o h a s e m volt valami ideális kiállítási hely, de az idők folyamán szinte unottá vált, s a k ö z ö n s é g bizony nem rajong érte. Tehát többszörös érdek fűződik hozzá, hogy nálunk, ahol 'az idegenforgalomért oly keveset tesznek, mielőbb létrehozzuk annak egyik nem utolsó eszközét, az állandó kiállítási területet. A fönnebbi két útmutatás legyen ránk nézve is buzdítás. Nem muszáj minden modern kultúrintézmény létesítésében az utolsó helyet elfoglalnunk, pláne, mikor azok közé tartozunk, akiknek legnagyobb szüksége volna erre az i n t é z m é n y r e . . .

G

ÖDÖLLŐI

SZŐNYEGEK

ÁRVERÉSE.

A Körösfői Kriesch Aladár vezetése alatt álló gödöllői szövőműhelyben eredeti művészi tervek nyomán készült különféle csomózott és szövött szőnyegeket, pamlagtakarókat, párnákat, stb. az Országos Magyar Iparművészeti Társulat nyilvános árverés alá bocsátja, mely folyó évi október hó 31-én, november hó 3-án és esetleg 4-én lesz, mindig délután 4 órakor, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban, ahol az árverés alá kerülő egész anyag október hó 20-tól kezdve már látható lesz.

A

Z ÚJ HÚSZKORONÁS. Mindazok, akik i abban a meggyőződésben élnek, hogy a művészet szelleme át kellene hogy járja az élet minden mozzanatát, szomorúan vették tudomásul, hogy a vezető körök jórésze még mindig nem barátkozott meg ezzel az egyedül helyes felfogással. Ezt a lehangoló tudatot legújabban az új húszkoronás bankjegy erősíti meg, amelynek külső formája távolról sem olyan, mint amilyet az artisztikus ízlés megkívánna. A bankjegy, amely bizonyos tekintetben magát az államot reprezentálja, éppen ennél a jelentőségénél

8

•

•H

fogva megköveteli az ízléses formát, annál is inkább, mert a grafikai művészet mai fejlettsége mellett mi sem könynyebb, mint ennek a formának létrejövetele. Csak az indolencia és a művészi követelményekkel szemben való nemtörődömség okozhatta, hogy az új bankjegy ilyen í z l é s t e l e n , szellemtelen, zavaros külsőt kapott. Semmi esetre sem művészember munkája, legfeljebb egy nem elég kulturált rajzolóé, aki a régi bankjegyornamentikát minden tervező érzék nélkül variálta. Az illetékes körök rendesen azzal védekeznek a művészietlenség vádja ellen, hogy K o z m a L a j o s : C í m l a p r a j z . az ő szemükben nem a forma a fontos, hanem a hamisítás megakadályozása. Nem hisszük azonban, hogy ez a két követelmény ne volna összeegyeztethető, sőt ellenkezőleg: a művészi forma sokkal kevésbbé könnyen utánozható, mint a sablon. És viszont a külföld előtt éppen annyi tisztességet szerezne a monarchiának az artisztikus bankjegy, mint amennyit ront ennek presztízsén ez a balkánízű papirszelet.

vetődik emennek a recehártyájára minden a fotografikus b e n y o m á s erejével. Ezeket a gondolatokat, melyek a sötét nézőtéren egy-egy színházi beállítás láttára már gyakran megvillantak bennünk, most gyakorlatilag készül érvényesíteni egyik fotóművészünk, Rónai Dénes. Abból indul ki felfogásában, hogy a filmnek a tisztán artisztikus elemekre kell a jövőben a fejlődés hangXSSSSSSSSSSS^Q súlyát helyeznie, még <22Zti2Zt2ZZ&/t\ Ctt2222Zt222&/tb pedig nem a megszokott sssssssssssske artisztikus eszközökre, mint a szép tapétás fal, az esti hangulat, a cigarettafüstből előtűnő ábrándkép, hanem a meF r o n t i s p i c e . rőben fotografikus hatásokra. Szerinte a mozgófénykép akkor igazán esztétikus, ha valóban képek sorozata, olyan képeké, amelyek mindenike befejezett egész és ha megállítom a masinát, akkor is teljességében érvényesül, ő maga kereste ki tehát a maga filmje számára először a helyet, azután a megfelelő fényhatásokat és ezekbe komponálta bele, szinte lehelte kereteik közé az akciót. Látnivaló : ezzel a film is eljutott a maga romantikájához, melynek maga az élet csak alkalom, a nyers anyag, hogy mondanivalóinak formái közé törje. Mise en scène-Ul a Halászbástyát és a Gellérthegy tövét választotta s ott játszatta le szereplőivel a hitviták idején lezajló családi idillt. Különös és szokatlanul artisztikus hatások keltek. Beállításokat láttunk, amelyekben a szereplők maguk is mint élő és játszó díszletek hatottak s a börtönablak rózsája mögött kuporgó alak, a napfény szikraözönében a földön síró gyerek szinte együtt Iélekzettek az egésznek kattogó ritmusával. Itt igazán a fantázia szárnyain sikamlott a henger és újra meg újra elteltünk annak a sajátos couleur local-nak szépségével, mely évszázadok árnyékát borítja a mi csöndes budai hegyeinkre. Helyenként persze még feltűnő fogyatkozások voltak és maga a mese sajnálatosan érdektelenné vált a művészi eszközök előbbvalósága miatt. De a filmnek mai kapitális korszaka után, amikor ez az embertömegek és díszlethekatombák izzadság- és vérszagból ki fog bontakozni, alighanem a szelíd szépségek idejére virradunk — ez volt a benyo-

BUDAPEST! ÜJSÄGIRÖK EG/ESGLETEV ÀLMÀNÀCH1AJ

MŰVÉSZI FILM. A mozgófénykép techni-

À kailag szédítően fejlődik és csaknem min-

• •II

3481.

den év meghozza e téren a maga nagy jelentőségű haladását. A pár évvel ezelőtt még nyugtalanul vibráló természetkép, ma az élet színeiben nyugodt simasággal pereg és Iombsuhogás, víznek játéka, fény és árnyék összemosódása : csupa győzelmes lépés a filmnek hódító útján. Ám a technikai tökéletesedés, bármennyire jóleső érzést ad is a szemnek, még nem jelenti a művészet bevonulását a filmre, csakúgy, mint ahogy egypár író regényének átalakítása „mozgószínművé" még nem jelenti az irodalmi film életbeléptét. A művészi filmnek egész más feltételei vannak és még a legtökéletesebb északi meg amerikai filmtársaságok is csak igen kis részben juttatják érvényre a feltételeket. A művészi filmnek a fotóművészet közelsége kell hogy inspirálója legyen és a művészi mozgókép rendezőjének a sok mindenféle rendezői tudáson és trükkön kívül még egy képességgel kell rendelkeznie : a fotoszerű látással. Mint ahogy a színpadi rendező mindent a háromoldalú színpadra transzponálva lát, úgy

^

lÓRICZZSÍGMOND]

ft

" H á r o m

s z í n d a r a b

mezőn e k . v n Alagyarosana

K e n d a

û O i l O û C

v/ a p a i '

« O r t

JEL g ^

a i

p a p

íiCiftP

JEL

? < Ï. '

-<>N

Q

»M» W J ^ W J » »JJ» » H T T l V f t

BUDAPESTI S UMGIRÖK EQ/ESÜLETE

FALU i H i n t

W

J f t . »W

C í í O

ft

j ^ l P i i S r ^ o W P i ' ö " F i o W « SSsF« ö s v «

fl

A

KAY E HÄZ

T, • *

*

-V

Aij t . ^

^

ÜK K o z m a L a j o s : C í m l a p o k é s plakát.

L. K o z m a : F r o n t i s p i c e s et affiche.

J 349 8*

másunk — és a film nem az arénával fog versenyre kelni, sem a színházzal, nem is a regénnyel, hanem képegységekre fogja bontani az életet és a képzelet világát és fotogrammatikus hangulatokat fog megütni. BÉCSI IPARMŰVÉSZETI TERMÉKEK A bécsi iparművészeti termeléssel foglalkozó ipartestületek főnökei nemrég tartott gyűlésükön elhatározták, hogy a Bécsben készült iparművészeti termékek számára egy közös védjegyet fognak alkalmazásba hozni. Ez a védjegy lesz hivatva annak jelzésére, hogy az illető tárgy a bécsi művészi ipar terméke. Ennek a látható megkülönböztetésnek az a célja, hogy a bécsi művészi ipar meg legyen védve a külföldi konkurrenciától, amely olcsó árakon vesztegeti a maga silány portékáját s ezzel a bécsi iparosoknak igen nagy károkat okoz. A védjegy kivétel nélkül alkalmazást nyer majd minden tárgyon, amely a tisztességes, komoly bécsi ipari termelés produktuma — divat és iránykülönbség nélkül, mert célja nem valamely művészi irány propagálása, hanem kizárólag a közönségnek az iparművészeti tárgyak eredete felől való felvilágosítása. Mindenesetre igen ügyes és méltánylást érdemlő dolog, hogy a bécsi iparművészeti termelők így biztosítják az érdekeiket. Igen kívánatos lenne, ha a példa Magyarországon is követésre találna, különösen akkor, ha a magyar közönségben lenne annyi hazafias szellem, hogy az esetleges magyar védjeggyel ellátott tárgyakat vásárlásaival előnyben részesítené, ami a bécsi publikumnál egészen bizonyosan várható.

À VÉDJEGYE.

A

NEMES ROZSDA. Régi templomok fedelének, öreg bronzok felületének kedves, megkapó dísze a nemes rozsda (patina). Az idő festőereje nemes zománcot von a fémtárgyakra, de talán egyre sem oly enyhe színűt s lágyat, mint azokra az ásatásokból előkerült régiségekre, melyek a múzeumok fődíszei. Már vagy ötven éve foglalkozik a tudomány e régiségek patinájának vizsgálatával, azokkal a vegyi eljárásokkal, melyeken a fémek a patinaképződés folyamán átesnek. A laikus szemlélő magától is rájöhetett már, mekkora különbség

van az egyes tárgyak patinázódása tekintetében. A szép, tiszta kerti levegőbe állított szobor zöldje eleven, egyöntetű, tiszta alkalikus szénsavas só. Mily más azoknak az érctárgyaknak patinája, amelyek a nagyváros gőzkörében, füstös kéményei közelében vannak kitéve az idő vasfogának. Ezeken megfigyelhetni, mint váltják fel a zöldes árnyalatokat piszkosbarna foltok, mint vész el lassan egészen a nemes szín s amily mértékben hatnak a levegőben levő kénvegyületek, oly módon változik meg az egésznek rozsdásodási processzusa. Itt is igen beható vizsgálatok szükségesek, ha tisztítási vagy megóvási eljárást akarnak kezdeni s meg kell állapítani, vájjon: a régi rozsda vegyi elváltozásáról van-e szó, vagy a levegő tisztátalan alkatrészei egyenest a fémre rakodtak rá, elősegítve a rézkéneződést. A legszebbek mindenesetre azok a patinák, melyek mattfényű zöld színükkel szinte átlátszóak, zsiros felületűek s egy percig sem hagynak kétségben aziránt a tiszta rézfelület iránt, mely alattuk van. Hisz az ilyen patinát igazán csak az idő lassú tüze hívja életre. Évszázadoknak kell eltelniök, hogy a természet e játékkal kedveskedjék és semmi mesterséges eljárással sem lehet ezt a nemes rozsdát életrehívni. Megkísérelték, hogy oly módon állítsák elő a patinát, hogy a bronzot olivolajjal dörzsölték be s az így keletkezett zsírsavas fémsókat azután a szénsav gyorsan megtámadja. De kiderült, hogy az ilyen patina csak bizonyos ideig őrzi meg a szép színét, hamar fátyolos fényt kap, elszürkül s még a fém is romlik alatta, míg a természetes úton keletkezett patina jól ellenáll az idő mindenféle viszontagságának. A magyarázatot nem nehéz megtalálni : a természetes patina egész felületén egyenletes s mint valami erős védőburok, úgy övezi a maga tárgyát, míg a mesterséges patina durva, egyenlőtlen felületű lévén, külső behatásokat nem igen tud ellensúlyozni. Egy szóval, amint a művészet nem tűri a hamis látszatokat, úgy maga a természet is kifog az efféle csalafintaságokon és talán éppen ez a magyarázata az ízlésünkbe belerögződött hitnek, hogy csak az anyagszerű és a valódi az, ami iparművészi szenzációk keltésére alkalmas.

MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1913. IX.

Veszprém- és borsodmegyei szűr.

VII. MELLÉKLET.

Art paysan hongrois. — Mantoux appelées „ s z ű r " .