IX. Társadalmiság, szocializáció az ezredforduló nyelvhasználatában és irodalmában

IX. Társadalmiság, szocializáció az ezredforduló nyelvhasználatában és irodalmában

Apáczai‐napok 2011

Tartalom Kakuszi B. Péter:Adalékok az ifjúsági regény értelmezéséhez Petres Csizmadia Gabriella: Egy naplopó naplója Bogárdi Tünde: A közösségi létezés a népmesékben Brutovszky Gabriella: Fogalmi integráció (blending) az irodalomórán Vízkeleti László: Nyelvek és alaktani sajátosságiak az igevonzatok kontrasztív vizsgálatában Lendvai‐Décsy Kornélia, Tóth Szilvia: A természetes kétnyelvűség hátrányai

2

Társadalmiság, szocializáció az ezredforduló nyelvhasználatában és irodalmában

KAKUSZI B. Péter Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító és Óvóképző Intézet Magyar Szakcsoport Adalékok az ifjúsági regény értelmezéséhez Kiss József László: Jó szelet, kapitány! című ifjúsági regénye a múlt rendszerben oly népszerű „Sirály könyvek” sorozatban jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában 1971‐ ben. Az 1960–70‐es években kiadott ‐ a szocialista rendszert a gyerekekkel, diákokkal indirekt módon elfogadtatni akaró, a rendszer propagandáját szolgáló ‐ alkotások (pl. Hetvenkedők című regény stb.) nyomait magán viselő szövegről van szó. A regény jelentősége – irodalmi értékétől vagy értéktelenségétől függetlenül ‐ az, hogy kora diákközösségeinek dinamikája jelenik meg benne sajátos humorral teli stílusban. A szocialista rendszer nem véletlenül helyezett nagy hangsúlyt az irodalomra, hiszen a serdülőkorának kezdeti időszakát megélő fiatal – ez ma már közhelyszerű – önmagát keresi, ugyanakkor tapasztalat és tudás hiányában fokozottan befolyásolható. Ma már közismert pszichológiai állítás, hogy a többé‐kevésbé kiforrott, de persze mindig és mindenkinél eklektikus világnézet csak a felnőtt kor elején alakul ki. Még akkor is így van ez, ha a szocializációban a család a későbbi stabilabb világnézet kialakításában döntő szerepet játszik. A direkt vagy indirekt módon nevelő célzatú írásoknak – képviseljenek azok többé‐kevésbé általánosan elfogadott vagy kevéssé elfogadott értékeket – egy különlegesen fogékony és érzékeny életkorban erőteljes az identitásformáló szerepük. Gyakran elhangzó kérdés, hogy az ifjúsági irodalom része‐e a nemzeti irodalomnak, esetleg része lehet‐e az irodalmi kánonnak vagy csupán alkalmazott irodalomról van szó, amely pedagógiai céllal íródik, ha úgy tetszik, erkölcsi példatár1. Alapvetőnek mondhatjuk, hogy az ifjúsági és gyermekirodalomnak nincsenek önálló poétikai sajátosságai. Ha a kódoló, a szöveg és a befogadó viszonyát tekintjük, akkor – az előbbi, a poétikával kapcsolatos kijelentésre építve – azt a megállapítást tehetjük, hogy a befogadó oldaláról célszerű megközelíteni a problémát.2 Feltehetjük a kérdést önmagunknak, hogy van‐e értelme szétválasztani a gyermek és az ifjúsági irodalmat? Vannak‐e olyan – egymástól különböző – jegyei, amelyek ezt a szétválasztást lehetővé és indokolttá teszik? Alapvető szempont, hogy más korosztályról van szó, ami a szövegek tematizáltságában és formáltságában is különbségeket feltételez. Szintén a befogadóval kapcsolatos különbség az, hogy a feltételezett szöveg az ifjúsági irodalmat olvasó korosztály, a potenciális befogadók esetében, egészen más, mint a gyerekirodalmat olvasó közönség esetén. Ez utóbbi esetben az irányítottság, a felnőttek, szülők érthető beavatkozása a szöveg kiválasztásába – tegyük hozzá elsősorban rendszerint pedagógiai célzattal – magától értetődő. A különbségek tehát az ifjúsági és gyerekirodalom esetében igen látványosak. Ehhez a beavatkozási folyamathoz kapcsolódhat – akár az oktatási rendszeren keresztül – a politikai, hatalmi struktúra is. Ezek a beavatkozások nagyon gyakran nevetségessé is tették a hatalmi pozícióban lévők ilyen irányú törekvéseit. Gondoljunk csak az ismert gyerekvers átírására. 1 KOMÁROMI GABRIELLA (szerk.), Gyermekirodalom. Budapest, 1999, Helikon Kiadó. p. 8–9. 2 Ua.: p. 8‐9. 3


„Kis kacsa fürdik fekete tóba, anyjához készül Lengyelországba” szöveg helyett a következőket tanították sok helyen az óvodásokkal: „Kis kacsa fürdik fekete tóba, anyjához készül az NDK‐ba”. Ez a nevetséges változtatás persze azt is jól mutatja, hogy a hatalom célja nem a szervesen kialakult kultúrkörnyezetbe való beágyazás, hanem a kultúrkörnyezet erőszakos átírása, amelynek következményei nehezen beláthatóak. A direkt vagy a kevésbé direkt befolyásolási szándék az elmúlt rendszer ifjúsági szövegeinek is a sajátossága. Helyenként ez érezhető Kiss József László regényén is. Összességében ez helyenként zavaró, helyenként nevetséges, de – főként a korszakot átélők számára ‐ kitűnő korrajzot ad. Fontos lehetne ezen a ponton az értékek állandóságának és változásának megvitatása, valamint a kultúra önmagában való átértékelésének és átértékelődésének kérdése is. Leegyszerűsítve: hogyan befolyásolja a politika által képviselt és erőltetett hivatalos ideológia az ifjúsági irodalom vagy éppen az egész irodalom beszédmódját a meghatározott idősíkban. Ennek a kérdéskörnek a vizsgálata azonban nem a jelen tanulmány feladata, ebben a tanulmányban erre a problémakörre nem térek ki. Visszatérve az eredeti gondolatmenethez a kódoló – szöveg ‐ befogadó hármasában a befogadó a dekódolás során nemcsak „belép” egy szövegvilágba, hanem megkerülhetetlenül értelmezi azt, vagyis teremt egy világot, megalkot egy lehetséges világot, és tőle – a dekódolótól ‐ elválaszthatatlan módon értelmezi a szöveget. A dekódolás elengedhetetlen velejárója az új ismeretek szerzése, tapasztalatok gyűjtése. Egyetértek azzal a megállapítással miszerint az „olvasás alkotói cselekvés”, de azzal kevésbé, hogy szükségképpen „azonosulási folyamat”.3 Már a kifejezés is elég nehezen értelmezhető. Kétségtelen azonban, hogy a befogadói tevékenység, amely a kreativitás szubjektív szintjén megy végbe, gyakran valamiféle azonosulást feltételez, sőt az is fontos állítás, hogy az ifjúsági regények esetében ez a kreativitás gyakran, de nem szükségképpen jár több‐kevesebb azonosulással. A szövegolvasó diák számára Kiss József László ifjúsági regényének közösségi tere kétségtelenül ismerős közeg volt a kötet megjelenésekor, hiszen a kor politikai kényszere a közösségi terek különféleségét a minimálisra szűkítette, határozott és erőszakos nyomást gyakorolt a kötetben szereplőhöz hasonló, felülről szervezett közösségek kialakítására. Éppen az előbbiek miatt ismerős volt a tér a befogadó, az olvasó számára. Ebben a szövegben is megjelenik – mint az ifjúsági regények esetében ez szokásos ‐ a gyerekirodalomból jól ismert morál. Lássunk néhány példát erre. A bűnös megkapja megérdemelt büntetését (pl.: jól igazolja ezt a regénybe ékelődő humoros detektívtörténet, melyben a hajóval manipuláló bűnözőt a főhős lebuktatja, így győz a becsületesség és az igazságosság, ti. a hajót az arra érdemes úttörőcsapat kaphatja meg a minisztériumtól stb.).4 Szintén még a gyerekirodalmat idéző morál továbbélését mutatja az is, hogy a kitartóan dolgozó, áldozatkész szereplő mindenképpen sikeres lesz, az erőfeszítéseknek és a szenvedéseknek értelme van pl.: a barátaihoz, közösségéhez ragaszkodó főhős vállalja a többlet erőfeszítést: megtanul úszni, hogy vízi úttörő lehessen5. A vizsgált esetben különös jelentősége van az elbeszélő szöveg első szemantikai részének, a narráció síkjának, amelynek alapvető sajátossága a humor. A humorral átszőtt történetelbeszélés ugyanakkor olyan reflexiókat és emóciókat is tartalmaz, amelyek részint magára az eseménysorra, részint a szereplőkre vonatkoznak. 3 Ua.: p. 298. 4 KISS JÓZSEF LÁSZLÓ: Jó szelet, kapitány! Budapest, 1971, Móra Kiadó. p. 40‐56. 5 Ua.: p. 59‐70. 4


Kiss József László a szöveg után egy nagyon rövid és a szöveg humorral teli narrációjára emlékeztető „önéletrajzi jellegű” ajánlást ír.6 Bármennyire kínálja is magát a szerző és a narrátor azonosítása vagy összekeverésének lehetősége a kettő nem azonosítható és nem keverhető össze. Fikcióról van szó és a fikció csak a szöveg egyik elemeként értelmezhető. Ez esetleg valóságos életrajz vagy történelmi elbeszélés esetén lenne lehetséges., de az irodalmi szöveg esetében feltétlenül hiba lenne, hiszen a narrátor szerepe is fiktív szerep, amelyet az író magára vesz.7 A szerző maga is mesemondó emberként jelöli magát, aki családi örökségként ápolja a mesemondást és a mese szeretetét.8 Ez egyben azt is jelenti, hogy megerősíti azt, hogy a szövege fikció. Bár a kiadói ajánlás hangsúlyozza, hogy a szöveg „megtörtént mese”, de ez nem változtat semmit azon, hogy a regény fikcióként kezelendő. A narrációt sok szempontból bravúrosan kezeli a szerző. A lényegében szakadatlanul humoros narráció és a dialogikus szituáció hangulata harmonizál. A humor éppen úgy végigvonul a dialógusokon mint a véleményformálásokkal tűzdelt szövegmondáson. A szerző kitűnően él a dialogikus beszédszituációra jellemző közlő ‐ befogadó felcserélhetőséggel, egy pillanatra sem téveszti szem elől a szöveg hangulatát meghatározó humor fontosságát, amely törés, darabosság nélkül érvényesül. A narratív közlések címzettje megtartja passzív pozícióját – a dolog lényegéből fakadóan nem is tehet mást –, a dialogikus szövegrészek címzője‐címzettje – felcserélhetőségük következtében – a humor kitüntetett szerepét erősíti. Pl.: „ – Mi baj van fedélzetmester? – kérdezte anélkül, hogy hátranézett volna. - Szeretnék Esztivel levelezni – vallottam be halkan. - ‐ Helyeslem… Egyébként mi közöm nekem a te leveleidhez? - ‐ Nagyon röstelleném, ha helyesírási hiba lenne benne! - Én is. - ‐ Tessék átnézni és kijavítani… - ‐ Jó! Előre figyelmeztetlek, hogy a „szeretlek” szór egy t‐vel írják. Ezt azonban, ahogy a lányokat ismerem, nem kell megírnod!”9 A szöveg humoros stílusához jelentősen hozzájárul a fejezetek elején lévő rövid, a tartalmat előkészítő, sőt kommentáló értelmezés. Pl.: „Első fejezet melyben az indiánok a hegyekből vízre mennének. Illetve nem. Azazhogy igen, de nem mind. Például én nem.”10

6 Ua.: a kötet hátoldala 7

MAÁR JUDIT: A drámai és elbeszélő szöveg szemantikai vizsgálata. Modern Filológiai Füzetek 53., Budapest, 1995, Akadémiai Kiadó. p. 30. 8 KISS JÓZSEF LÁSZLÓ: Jó szelet, kapitány! Budapest, 1971, Móra Kiadó. p. a kötet hátoldala 9 Ua.: p. 50-53. 10 Ua.: p. 5.

5


Lássunk egy másik példát: „Második fejezet melyben mindenki ellenem szavaz. Még én is.”11 Általam már több tanulmányban idézett pszichológus, ERIC BERNE, aki elsősorban a kisebb és nagyobb közösségek vagy éppen párkapcsolatok dinamikájával foglalkozik, kutatásaival megerősítette, hogy a hajlíthatóság elleni legjobb ismert fegyver maga a közösség.12 A közösségépítés és a közösség belső dinamikáját, intim együttléteit tárja fel – akaratlanul is – Kiss József László, a regény szerzője. Egy olyan közösséget mutat be, amely meghatározott ideológiai – politikai nyomás alatt szerveződő nagyon sok kisközösség egyike. Ugyanakkor minden rákényszerített retorika ellenére, sőt talán éppen ennek a retorikának a védelme alatt, néhány felnőtt irányításával megtanulnak a kisdiákok felelős közösségben létezni, élni és alkotni. Egymásért felelős tagjaivá válnak a közösségnek, ami a felnőtté válás fontos eleme. Megérzik az intimitást, amelybe kétségtelenül minimális a szociálisan rögzült játszmák száma, bár jelentőségük nem lebecsülhető. Kétségtelen, hogy itt nem a játszmák elemzése vagy felkutatása a cél, hiszen az átalakuló közösség tagjai, komoly családi vagy iskolai gonddal nem küszködnek. Úgy érezhetjük, hogy a közösséghez tartozó diákok és felnőttek valamennyien megtalálták helyüket a közösségben, kiegyensúlyozottak. Ez persze egyoldalú jellemrajzhoz is vezet. A szövegnek éppen ebben egyrészt a propagandisztikus jellege mutatkozik meg, másrészt a múltat átírja, kiszínezi az emlékezet. A szerző ‐ szelektív módon – a közösséggel kapcsolatosan „csak a szépre” emlékezik. A közösség tagjai ‐ minden hibájukkal – szerethetőek, a narrátor által elfogadottak. A regényben megjelenő negatív figurák – akikből alig akad – éppen olyan kevéssé árnyalt szereplők, mint a pozitív tulajdonságokkal bírók. Az egyes szám első személyű főhős helyenként még a népmese hőseinek leleményével bír. A közösség elkötelezett tagja, aki a gonoszat, a rossz szándékú erőket furfanggal győzi le. Lássunk erre egy példát A vízi úttörők által a minisztériumtól igényelt, használaton kívüli hajót egy Domcsák nevű szélhámos akarja megszerezni oly módon, hogy meglékeli azt. Ezek után a minisztériumban tárgyal az illetékesekkel a süllyedésnek, rozsdásodásnak indult használaton kívüli hajó ingyenes megszerzéséről. A tárgyalás alatt a vízi úttörők vezetői és néhány diák tétlenül, Domcsák céljairól mit sem tudva, várnak a minisztériumi előszobában. A leleményes főhős váratlanul kiválik a várakozók közül és belép a tárgyalószobába. Itt a következő zajlik le: „‐ Jó napot kívánok. Ne tessék haragudni, hogy betörtem és zavarok, de az ügy sürgős. Pepi bácsi üzeni Domcsák bácsinak, hogy úgy gondolta, nem lesz elég az a két lyuk a hajón, amit Domcsák bácsi csinált. Hát segített ő is és feszített rajta még kettőt. Elküldte velem a feszítővasat is. Mindezt nagyon ártatlan képpel mondtam, és olyan igyekezettel, hogy aki nem ismert azt hihette, majd belehalok a segíteni akarásba. Közben a nagyobb nyomaték kedvéért kibontottam az újságpapírt. A jókora feszítővasat szelíden lóbálni kezdtem.”13 11

Ua.: p. 15 ERIC BERNE: Emberi játszmák, Bp. Háttér, 1984. p. 17-18. 13 KISS JÓZSEF LÁSZLÓ: Jó szelet, kapitány! Budapest, 1971, Móra Kiadó. p. 50–53. 12

6


A folytatás szinte népmesei: a majdnem lépre ment magas beosztású elvtársak természetesen az igazság oldalára állnak, Domcsák megszégyenülten elmenekül. A hajó a vízi úttörőké lesz, a hősünket tiszté léptetik elő. Ezekben a jelenetekben határozott cél a morál tudatos formálása, amelynek lényege, hogy az individuális érdekek csoportérdek föle helyezése önmagában rossz. Benne van a korszakra jellemző politikai – ideológiai üzenet is, miszerint a fennálló állami struktúra önmagában a közérdeket szolgálja, a struktúrában dolgozók jó szándéka vitathatatlan, de szükség van az egyéni leleményességre, hogy az önös érdekek ne juthassanak érvényre. A morális elvek formálása és az ideológia célú üzenetek egyszerre vannak elrejtve a szövegben. A gyermek és ifjúsági irodalomra jellemző nevelő szándék ebben a regényben is könnyen fellelhető, igaz, a politikai érdekektől és céloktól elválaszthatatlanul.

7


PETRES CSIZMADIA Gabriella Konstantin Filozófus Egyetem, Közép‐európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv‐ és Irodalomtudományi Intézet, Nyitra Egy naplopó naplója Berg Judit – Kálmán Anna: Galléros Fecó naplójának műfaji kérdései Lehet‐e naplója egy mesehősnek? Hiteles lehet‐e – a mesevilág határain belül, fikciós paktumot (LEJEUNE 2003: 31) létrehozva – egy ilyen napló? Milyen eszközök szükségesek egy naplóregény referencialitás‐effektusának (LEJEUNE 2008: 19) megteremtéséhez? Ezekhez hasonló kérdések jártak a fejemben, amikor kezembe vettem a Rumini‐sorozat egyik legfrissebb kötetét, Galléros Fecó naplóját (BERG–KÁLMÁN 2010). A mű több szempontból is eltér az előző részektől: nemcsak abban, hogy ezúttal a sorozat címszereplője helyett a kis egér barátja, Galléros Fecó kerül a szöveg fókuszába, illetve a cím fölött Berg Judit mellett az illusztrátor, Kálmán Anna neve is szerepel (sőt, a tengerészballadák szerzőjeként Tóth Krisztina neve is felbukkan), hanem markáns narrato‐poétikai eltéréseket is találunk a műben. A legszembetűnőbb mindezek közül a műfajváltás kérdése: a címlapon a megszokott kalandregény helyett a napló zsánermegjelöléssel találkozunk. Ez a szövegtípus meglehetősen problematikusan illeszthető a mese fiktív világába, hiszen a referencialitáson alapuló műfaj működésbe lendítése képtelenségnek tűnik a mesék birodalmában. Philippe Lejeune szerint a napló alapvető kritériuma ugyanis az antifikciós jelleg: a fikciósítás lényegéből fakadóan ellentmond a napló természetének, mivel a naplóíró a jövőt nem ismerve csakis a jelen igazságát vetheti papírra. Áltörténetek szövése esetén a naplóíró előbb‐utóbb belegabalyodik saját hazugságainak szövevényes hálójába, és önmagát leplezi le (LEJEUNE 2008: 13‐24). Korpuszunkban azonban nem a mű autobiografikus/ fikciós dichotómiájára kívánunk rámutatni, hiszen egy fiktív személy fiktív naplója esetén ez a kérdés evidens: a fő probléma az lesz, hogy választott szövegünk milyen mértékben tudja imitálni a napló poétikai eljárásait úgy, hogy az az eredetiség benyomását keltse, illetve milyen műfajok együttes mozgósítására van ahhoz szükség, hogy egy naplóformában megírt fiktív szöveg a hitelesség benyomását keltse. Lejeune szerint „a regény képes utánozni – és sokszor utánoz is – minden olyan megoldást, melyet az önéletírás használ, hogy meggyőzzön bennünket hitelességéről.” (LEJEUNE 2003: 28). Ám az önéletírás és a regény narratológiai felépítése között több az átfedés, mint a napló és a naplóregény között. A mű helyzetét bonyolítja, hogy nem csupán két szövegtípus (napló, naplóregény) egymásba fonódásának lehetőségeit kínálja, hanem a műfajkontamináció egy sajátos esetét nyújtja, ahol autobiografikus és fiktív, vagyis látszólag egymást kizáró szövegtípusok olvadnak egymásba (1). A fikciós műfajok közül három szövegtípus – a próbatételes kalandregény, a pikareszk regény és a naplóregény – aspektusai jelennek meg a műben. A szövegtestben a napló műfajmegjelölés mellett a kalandregénnyel való rokonság felvállalásával találkozunk: a zárómondatban az elbeszélő ugyanis ehhez a műfajhoz hasonlítja saját szövegét („Galléros Fecó három éves bolyongása a nagyvilágban, 28 fejezetben. Tisztára, mint egy kalandregény.” BERG – KÁLMÁN 2010: 335). A bahtyini próbatételes kalandregény fogalma nem véletlenül merül fel, hiszen e szövegtípus cselekménye a mese szüzséjét követi: a hős

8


elhagyva otthonát (a Szélkirálynő fedélzetét) különböző próbákat áll ki (Fecó vagy mások életét menti meg, vagy az ő élete forog kockán; mindegyik próbatétel kiállása egy barátság születését eredményezi), majd hosszú kalandozás után végre révbe ér (pontosabban a Szélkirálynő ér abba a révbe, ahol Fecó rostokol). A szöveg epizodikus felépítésű, a barátságszerzések ciklikusan ismétlődnek (tíz „életmentés” szükséges ahhoz, hogy az elbeszélő letöltse penitenciáját, és méltónak bizonyuljon régi társai nemeslelkűségéhez), az egyes kalandok sorrendje szabadon variálható, felcserélhető (BAHTYIN 1976: 257–269). A kalandok laza láncolatát a naplóforma montázsjellege is biztosítja. A próbatételes kalandregény műfaji jegyein kívül azonban a pikareszk regény aspektusai is megjelennek a műben, hiszen a főhős nem önszántából hagyja el otthonát, hanem saját közösségének vezetője, a Szélkirálynő kapitánya veti ki. Fecó ezután csavargóként, otthontalanul tengeti az életét, és a bűnözők világát is megjárva különböző kalandokba keveredik (pl. kártyacsalással szerez pénzt), azonban eszességének és ügyességének köszönhetően, bölcsebbé válva, visszatalál az övéi közé. A regény formációi közül legmarkánsabban a naplóregény jegyei bontakoznak ki a műben: azé a szövegtípusé, amelyet leginkább tagadni próbál. A naplóregény ugyanis „hibrid alkotásmód” (LEJEUNE 2008: 19), amely ún. naplóeffektusokon, vagyis a napló eljárásainak imitációin alapul. Azonban míg „a naplóíró csak társszerzője a naplónak, mert nem tudhatja, mi kerül a végére” (VERES 1993: 46–49), a naplóregénynek teleológiája, előzetes szerzői terve van. Hiába szerepelnek a szövegben esetlegességet keltő effektusok, pl. az írás jelenére utaló sorok („Most nem írok többet, épp csak addig írogattam, amíg ittam egy jó tejeskávét.” BERG–KÁLMÁN 2010: 170), illetve a jövő kiszámíthatatlanságára vonatkozó kijelentések („Azt hiszem, újra elkezdek rendszeresen naplót írni, annyira egyedül vagyok. Amíg írok, majd elképzelem, hogy Balikónak mesélem, mi minden történt velem… Kérdés, hogy meddig fog kitartani a ceruzám, mert ezen a szigeten biztos nem tudok újat szerezni.” BERG–KÁLMÁN 2010: 121), a célelvűség a szöveg zárlatának megjelenésével is bizonyosságot nyer. A napló ugyanis töredékszöveg, és a műforma zárlata többnyire cselekvésjellegű (abbahagyás, megsemmisítés, újraolvasás, kiadás tevékenysége – LEJEUNE 2003: 210–211). Galléros Fecó naplójának explicitje viszont a naplóírás kezdetén felmerülő probléma megoldását is tartalmazza, vagyis egy előre megszerkesztett narratívát zár le, elvarrva a cselekmény szálait. Fecó visszatalál elveszettnek hitt társaihoz, és többé nincs szüksége írásra, hiszen az egész szöveg a valahová való tartozás elvesztésének terápiájaként szolgál. Az írás indítékát és zárlatát egyaránt a terapeutikus jelleg célelvűsége mozgatja, hiszen a naplóíró válsághelyzetben vagy a trauma‐feldolgozás eszközeként az öngyógyító írásmód (Bányai 2002: 35) eljárásait alkalmazza. Társai közül kivetetten egyetlen támaszként a naplója marad, aminek az írását – amint jobban megy a sora vagy barátokra talál – többször is megszakítja (pl. amikor remény mutatkozik arra, hogy egy hajóval elindulhat Egérország felé, így búcsúzik Datolyaparttól: „Végül is tényleg jót tett nekem az írás… Ha jobban belegondolok, az utóbbi hónapok legfontosabb dolgait beleírtam, olyan már, mintha az életem egy darabja volna. Na, ettől a gondolattól aztán jól elszégyelltem magam, kezdek olyan leni, mint egy érzelgős kislány. El is határoztam, hogy a naplót ugyan megtartom, de többet nem írok bele.” BERG– KÁLMÁN 2010: 78). A Szélkirálynőhöz való tartozás motívuma az epizódok közti kauzális kapocsként működik, ami a zárlat sejthetőségét és kiszámíthatóságát eredményezi, illetve az állandóan visszatérő Szélkirálynő motívuma a gyógyítás eszközeként funkcionál. A szöveg tehát elejétől kezdve tálcán kínálja a megoldás kulcsát, ahol az olvasói kihívást valójában a „kulcs megszerzése” jelenti. Ez a narrációtechnika pedig a fikció területére tartozik.

9


A mű szerkesztettségére utal a párbeszédek gyakori használata is. A naplóíró kétféle dialógust is megjelenít a műben: egyrészt az emlékkép élénk megjelenítése érdekében párbeszéd formájában rögzíti a megélteket, másrészt folyamatosan párbeszédet folytat az olvasóval. A dialógusok használata meglehetősen idegen a napló műfajától, inkább a fikció eljárásai közé tartozik. A párbeszédek csökkentik az autobiografikus művek referencialitás‐ értékét, mivel az emlékezet működéséből adódóan lehetetlen vállalkozásnak minősül a kerek párbeszédek felidézése. „Lényegében” természetesen felidézhetőek az egyes beszélgetések, azonban ezek csak a megtörténtek illúzióját kelthetik. A kalandregény műfaji konvencióihoz viszont szorosan hozzátartoznak a dialógusok, így a műfajkontaminációnak köszönhetően a napló a megszokottól jóval több beszélgetés rögzítését tartalmazza (ezek olykor több oldalon át tartanak, lásd 231–235.). Narratológiai szempontból rendkívül izgalmas megoldásként szerepel a naplóíró olvasóval folytatott párbeszéde. Ez a dialógustípus szintén két vonalon bontakozik ki: verbálisan és az illusztrációk segítségével. Galléros Fecó naplójának elbeszélője – a kezdeti intenciók ellenére (2) – a nyilvánosságnak szánja szövegét, amivel a napló intimitásának problematikusságát veti föl. Egy napló ugyanis többféle indítékkal íródhat: Alexa Károly szerint a napló, intimitásából adódóan, nem áhítozik a közvetlen és azonnali nyilvánosságra (ALEXA 1993: 24); Éles Csaba szerint a naplóíró önmagát tárgyiasítja, önmaga pszichológusa, megfigyelője (ÉLES 1993: 70); Bányai András a napló terapeutikus jellegét emeli ki, és az öngyógyítás eszközének tartja ezt a műformát (BÁNYAI 2002: 36–37), Olasz Sándor szerint ez a szövegtípus alkotáspótlékként, válságszövegként születik (Olasz 1993: 30–31); Bányai János a napló dokumentumértékét hangsúlyozza (BÁNYAI 1993 : 33). Fecó szövege egyszerre funkcionál terápiaként és élettörténetének dokumentumaként. Ez a szöveg azonban egyáltalán nem titkos – hiába a címlapra festett titkos szó, illetve a 3. („Ez a napló Galléros Fecó tulajdona.”), 4. („Kedves Olvasó! Galléros Fecó naplóját tartod a kezedben. Ez a napló szigorúan titkos. Nem is tudom, hogy került hozzád. Úgyhogy most szépen csukd be, és tedd vissza oda, ahonnét elvetted. Köszi: Galléros Fecó”) és 5. oldalon („Haha. Sejtettem, hogy hiába kértem, te folytatod az olvasást. Hát magadra vess. Néha egész rémisztő dolgok is lesznek benne, úgyhogy aki gyáva, még mindig becsukhatja! Még mindig itt vagy? Hát jó, én szóltam.”) szerepelő „elrettentő szövegek”. Ezek a retorikai fogások az olvasó érdeklődésének felkeltését szolgálják (a „minden, ami tilos, izgalmas”‐elv alapján), amit a szöveg kiszólásai igyekeznek a teljes szöveg során éberen tartani. Az 5. oldalon található kiszólás különösen érdekes, hiszen itt már nem a magántulajdonra, a magánszféra megsértésére hivatkozva próbálja „lebeszélni” olvasóját a napló befogadásától, mivel a szöveg elolvasását bátorságpróbaként tünteti fel. A napló „titkossága” tehát nem az intimitás, hanem a bennfentesség, a beavatottság jegyeit hordozza magán. Ugyanakkor megjelenik a szövegben az intimitás és titkosság egy másik szintje is: gyakran tematizálódik maga a napló a szövegben (az egyik kalandban pl. Fecó azt meséli el, hogy szerezte vissza a naplóját), ami bizonyos események, körülmények elhallgatását vonja maga után (pl. nem meséli el, hogyan kell kinyitni a Kamandukot védő ördöglakatot, nehogy a napló esetleges olvasói visszaéljenek tudásukkal). Ezek az elhallgatások sejtelmessé teszik a szöveget, és jövőbeli ígéretként, inter‐ és intratextuális utalásokként funkcionálnak – az olvasó már várja, hol, melyik epizódban (vagy sorozatrészben) nyer jelentőséget az elhallgatott adat vagy tett (az említett Kamanduk kinyitásának technikáira a Rumini Datolyaparton c. részben lesz szükségünk). Az olvasóval való kapcsolat ápolását szolgálják az illusztrációk is, mivel többnyire magyarázó jelleggel, kiegészítő funkcióval bírnak a leírtakhoz képest. A rajzok mellett több

10


helyen megjegyzés is található, amelyek kifejezetten az olvasónak szólnak, pl. egy önmagáról készített álruhás rajzot így kommentál: „Na, felismernél ebben a hacukában?” (BERG– KÁLMÁN 2010: 199). Az illusztrációk azonban nemcsak az olvasóval való kommunikációs helyzetük miatt válnak problematikussá a napló(regény) műfajában, hanem a szövegtestbe való elhelyezésük miatt is. A mű javára válik, hogy a sorozat többi részétől eltérően lényegesen több illusztrációt találunk a szövegben, azonban a napló(regény) műfaji konvencióit figyelmen kívül hagyják az illusztrációk elhelyezései. A képek ugyanis gyakran a mondatot kettészelve kerülnek a szövegtestbe, illetve nem közvetlenül a leírt események után szerepelnek, holott rendszeresen plasztikus funkcióval bírnak. Ezek a csúsztatások hiteltelenné teszik annak a lehetőségét, hogy az olvasó elfogadhatónak tarthassa a rajzok naplóíró általi készítését. Ráadásul megjelennek olyan illusztrációk is, amelyek egyáltalán nem illeszkednek az elmesélt történethez (pl. a visszatérő kártyafigurák rajzainak véletlenszerű felbukkanása). Hasonlóan direkt elemként véljük felfedezni a szövegben a fejezetcímek szerepeltetését. Bár a zárlatban az elbeszélő megpróbál racionális magyarázatot nyújtani a napló(regény)ben szereplő fejezetcímekre („Most, hogy végiglapoztam ezt az egész teleírt naplót, rájöttem, hogy teljesen átláthatatlan. Nem mintha nagyon át akarnám látni, de azért mégis. Gondoltam, így utólag kicsit feldarabolom, bejelölöm, melyik részben ki vagy mi a legfontosabb. Olyan így, mintha fejezetek lennének benne.” BERG – KÁLMÁN 2010: 335), ennek ellenére a napló(regény) műfajától meglehetősen idegen marad a fejezetcímek használata, még akkor is, ha a szöveg tördelésekor a kézíráshoz hasonló írásképpel nyomtatták ezeket a címeket. A mű perszonalitásának hitelességét az autobiografikus szövegtípusok aspektusainak alkalmazása próbálja erősíteni. Ezek közül két műfaj narrato‐poétikai összetevőire, a napló és az önéletírás jegyeire találunk. Első pillantásra egyértelműnek tűnik a napló műfaji konvenciórendszerének túlsúlya, azonban a szöveg több helyen kacérkodik az elönéletrajziasítás lehetőségével. Ez elsősorban a naplóíró időhöz való viszonyában mutatkozik: míg az önéletírás retrospektív módon, az írás jelenéből kiindulva a távolabbi múltat öleli fel, naplóírás során csupán a közeli múltra, az elmúlt napra tekint vissza a naplóíró (LEJEUNE 2008: 14). A nap‐ló műfaja ugyanis már a megnevezésében magába foglalja a napról napra történő szövegrögzítés szabályát – az időhöz való kötöttsége a műfaj egyik legmarkánsabb kritériuma, amelyet más nyelvek is visszatükröznek a szövegtípus megnevezésében, pl. diary, Tagebuch, dnyevnyik (GÖRÖMBEI 1993: 56). Hosszabb időintervallumok kihagyásával a naplóíró nagyobb ívű emlékcsoportot foglal össze, amit már az önéletírói emlékezet epizodikus emlékszerkesztési elvei (BORS 2004: 40–41) működtetnek. Galléros Fecó meglehetősen könnyedén bánik az idő kérdésével. Nem áll szándékában rendszeres bejegyzéseket készíteni, időnként egész hónapokat is kihagy, állandó időzavarban szenved, sőt elveszítve az időérzékét felolvad az otthontalanság időnélküli állapotában. Az időugrásoknak köszönhetően naplója elsősorban a külső vagy cselekvő naplók típusába sorolható, és már‐már filozófiájává válik, hogy csak akkor ír, ha történik vele valamilyen érdemleges esemény („Na, nem is szomorkodom tovább. Majd írok, ha történik valami említésre méltó.” BERG–KÁLMÁN 2010: 76). Ez az eljárás az önéletírás szelektív emlékezetének epizód‐kiválasztási eljárásait követi, és teret biztosít a fragmentumszerűség helyetti elliptikus történetszerkesztési elvek érvényesítésére. A napló műfajában viszont az események kronologikus sorrendben követik egymást, és az időrend nem fordítható visszájára (a mi elbeszélőnk váltogatja a régmúlt és közelmúlt eseményeinek leírását).

11


A dátumozás folyamatos megszakítása ugyanakkor a fikciósítás eszközének is bizonyul: míg a naplóban a keltezés gyakran a tények hitelességét dokumentálja és egyfajta krónika‐jelleget garantál (ÉLES 1993: 72), Galléros Fecó naplójában reális idő híján nincs szükség a külső időhöz való alkalmazkodásra, sőt a mesevilág irreális ideje kifejezetten ódzkodik a reális idő megjelenítésétől. A szöveg ennek ellenére rendelkezik egyfajta referencialitás‐alappal: azonban ez nem a történelmi idővel és eseményekkel való érintkezésben merül ki, hanem a Rumini‐sorozat további részeihez való intertextuális utalásokban. Megjelennek a szövegben olyan személyek, helyszínek és tárgyak, amelyek a sorozat többi részében nyernek jelentőséget, pl. feleség utáni vágy (Rumini Datolyaparton – ebben a részben Fecó megnősül), a feketesirályok hatalma (Rumini Zúzmaragyarmaton), Pelevár világhírű bazára (Rumini) stb. Ezek érdekessége, hogy a szöveg előrehaladtával egyre több intertextuális kapcsolatra találunk, sőt az utolsó fejezetben a Rumini Datolyaparton c. mű elejének újramesélését olvashatjuk. Ez utóbbi mű ő‐elbeszélőjű történetével szemben itt Fecó szubjektív nézőpontjával találkozunk, amely során kiegészíti egymást a két olvasat. A Galléros Fecó naplója c. gyermekregényben (szándékosan fordulva ehhez a műfajsemleges kategóriához) tehát a regény egyes alkategóriái olvadnak össze az autobiografikus szövegtípusok narratív eljárásaival. A naplóforma alkalmazásának előnyei, hogy változatosságot csempész a Rumini‐sorozat szövegei közé, hiszen a megszokott ő‐ elbeszélés helyett szubjektív hangnemmel találkozunk, illetve a műfajváltásnak köszönhetően az eddig mellékszereplőként ismert Fecó főszereplővé avanzsálódik. A naplóforma választása azonban több esetben a mű hátrányára válik, mivel a retrospektív és perszonális elbeszélésmódnak köszönhetően a kalandok feszültsége csökken (a leírás aktusa magában hordozza a megoldást, vagyis az életveszélyből való biztos kimenekülés tudatát), továbbá a naplóformából adódó ismétléseket, összefüggések hiányát a szöveg túlmagyarázásokkal (kiszólások, magyarázó illusztráció, intertextuális ismétlődések) kompenzálja. A naplóforma alkalmazása tehát csupán részben teremti meg a naplóolvasás illúzióját, mivel az előző részek kalandregény‐jellege végig „ott kísért” a műben.

12


Jegyzetek (1) A fikciós és autobiografikus művek egybeolvadása gyakori jelenség az irodalomban (autofikció), a gyermekirodalom szövegei azonban nem élnek ezzel a műfajjal. (2) Lejeune szerint a naplókezdés a tulajdonnév megjelöléséhez, címadáshoz, mottóválasztáshoz, az őszinteség ígéretéhez és bemutatkozáshoz köthető (vö. Hogyan végződnek a naplók). Választott szövegünkben a mottón kívül minden elem megtalálható. Irodalom ALEXA Károly: A rendszerváltozás és egy naplóváltozat. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 22–27. Mihail Mihajlovics BAHTYIN: A tér és az idő a regényben. In: A szó esztétikája. Bp.: Gondolat, 1976, p. 257–269. BÁNYAI András: Kedves Naplóm! A napló lélektani hasznáról. In: Ex Symposion, 2002, 9. évf. 38‐39. sz. p. 35–37. BÁNYAI János: Napló, költészet. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 33–38. BERG Judit – KÁLMÁN Anna: Galléros Fecó naplója. Bp.: Pozsonyi Pagony Kft., 2010 BERG Judit: Rumini. Bp.: Pozsonyi Pagony Kft., 2006 BERG Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton. Bp.: Pozsonyi Pagony Kft., 2007 BERG Judit: Rumini Datolyaparton. Bp.: Pozsonyi Pagony Kft., 2011 BORS Edit: Az idő poétikája az önéletírásban. Rousseau, Gide, Sartre önéletírásának szövegnyelvészeti‐pragmatikai elemzése. Bp. : Akadémiai Kiadó, 2004. ÉLES Csaba: Az önismeret irodalmi és művészi tükre: a napló. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 69–73. GÖRÖMBEI András: A naplóforma mai változatai. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 56– 61. Philippe LEJEUNE: Az önéletírói paktum. In: Önéletírás, élettörténet, napló. Válogatott tanulmányok Philippe Lejeune írásaiból. Szerk. Z. VARGA Zoltán. Bp. : L’Harmattan, 2003, p. 17–46. Philippe LEJEUNE: A napló mint antifikció. In: Írott és olvasott identitás. Az önéletrajzi műfajok kontextusai. Szerk. MEKIS D. János – Z. VARGA Zoltán. Bp. : L’Harmattan, 2008, p. 13–24. Philippe LEJEUNE: Hogyan végződnek a naplók? In: Önéletírás, élettörténet, napló. Válogatott tanulmányok Philippe Lejeune írásaiból. Szerk. Z. VARGA Zoltán, Bp.: L’Harmattan, 2003, p. 210–225. OLASZ Sándor: A naplóíró Németh László. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 30–32. VERES András: Egy műfaj a gyorsuló időben. In: Alföld, 1993. febr., 44. évf. 2. sz. p. 46–49.

13


BOGÁRDI Tünde Szent István Egyetem – Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar, hallgató A közösségi létezés a népmesékben

Korunkban, amit szokás információs társadalomként aposztrofálni, az emberek jelentős része úgy véli, hogy az írott mese, ez a kissé elavult műfaj gyermekeknek való, és nincs sok kapcsolata a valósággal. Ez a feltevés azonban nem állja meg a helyét, hiszen az orális népi kultúrában a mese elsősorban felnőtteknek szóló műfaj, és szorosan kötődik az adott közösség társadalmi‐kulturális életéhez. Amennyiben abból a feltevésből indulunk ki, hogy a népmesék leképezik a kultúrát, akkor a cigány népmesék vizsgálata megadja a lehetőségét annak, hogy általuk megismerjük a cigányság kultúráját. Mindez azonban abban az esetben különösen hasznos, ha nem csupán a cigány népmeséket vizsgáljuk, hanem egyúttal – hasonló tartalomelemzési szempontok szerint – magyar népmeséket is. Így megismerhetővé válik a magyarság és a cigányság azon kultúrája, amely a népmesékben tükröződik. JENEI (2009) erdélyi cigány népmeséket is beemelt a vizsgálati korpuszba, amelyek archaikusabbnak számítanak az általa vizsgált többi mesétől. Ennek analógiájára kutatásom vizsgálati mintájába bekerültek még székely népmesék is, hiszen azok is egy érintetlenebb, és relatíve zárt kultúrát jelenítenek meg. Olyan aspektusból vizsgáltam a mesékben megnyilvánuló kulturális, értékrendbeli különbségeket, amelyre még ilyen formában nem került sor. A mesék tartalomelemzése lehetővé teszi a magyar, a székely és a cigány közösségek differenciáltabb megismerését, hiszen a mese „a világ értelmezését örökíti nemzedékről nemzedékre, kiválóan alkalmas egy közösség érték‐, norma‐ és szokásrendszerének feltárására, elsajátíttatására, valamint a kívánt attitűdök kialakítására” (JENEI 2009:8). A kutatás bemutatása A kutatás célja a mesékben megnyilvánuló kulturális, értékrendbeli különbségek vizsgálata tartalomelemzés segítségével; a magyar, a székely és a cigány közösségek differenciáltabb megismerése: a népmesékben megjelenő közösségi funkciókra (WARREN 1957 id. VARGA‐ VERCSEG 1998) és a lokalitásra vonatkozó tartalmak elemzése. A kutatásom során 240 népmese tartalomelemzésével vizsgáltam a magyar, a székely és a cigány népmesékben megjelenő közösségiséget. Kutatásom két lépcsőre bontható: – a népmesékben található közösségre vonatkozó utalások (szavak, szókapcsolatok, mondatok, szövegrészek) kiválasztása; – a kódolás folyamata, azaz a megjelölt tartalmak olyan kategóriákba történő sorolása, amelyek lefedik a közösség WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) által meghatározott funkcióit, valamint a lokalitást. KRIPPENDORF (1980 id. SZABOLCS In: FALUS 1993) megjegyzi, hogy a megbízhatóság kritériumának való megfelelés érdekében ajánlott, ha a kategóriák felállítása után több kódoló végzi a kategóriákba sorolását a megjelölt elemeknek. Ebből kiindulva kutatásom során két független kódoló segítségével dolgoztam, akik mintegy kontrollként funkcionáltak az általam elvégzett tartalomelemzés során.

14


A tartalomelemzéssel nyert adatokat – a tartalomelemzés szempontjaihoz kapcsolódó említések számait – az SPSS statisztikai elemző programmal vizsgáltam. A tartalomelemzés dimenziói A tartalomelemzés során a WARREN‐féle (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) közösségi funkciókat és a lokalitásra vonatkozó tartalmakat vizsgáltam. Előbbiek a következők: – szocializáció, – gazdasági boldogulás, – társadalmi részvétel, – társadalmi kontroll, – kölcsönös támogatás. WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) funkcionalista megközelítése mindezek mellett az azonos földrajzi elhelyezkedést emelte ki ahhoz, hogy egy emberi csoportra közösségként tudjunk tekinteni. E definícióból következően, valamint a korábban csakugyan ismertetett KÖNIG‐féle (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) és a MACIVER és PAGE (1961 In: GOSZTONYI 2004) által használt közösség megközelítések miatt a lokalitás, mint tartalomelemzési szempont megjelenik a kutatásomban, méghozzá a mesékben említett földrajzi nevek vizsgálata által. A kutatási eredmények ismertetése A szocializáció mint tartalomelemzési dimenzió WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) a szocializáció fogalmát úgy határozta meg, hogy a közösség ezen keresztül ad át bizonyos értékeket a tagjai számára. Kutatásom során a szocializációs funkcióhoz tartozó említések mindig egyfajta értékátadást, értékközvetítést jelentettek, amelyet akár a mese egyik szereplője, akár maga a mesélő fogalmazott meg. 1. táblázat A szocializációhoz mint tartalomelemzési dimenzióhoz kapcsolódó említések száma Összesen

Magyar népmesék

Székely népmesék

Oláh cigány népmesék

Beás cigány népmesék

Romungró népmesék

31

26

11

7

6

Erdélyi cigány népmesék 33

Megállapíthatjuk, hogy az erdélyi cigány, valamint a magyar népmesék tartalmazták a legtöbb szocializációs funkcióhoz tartozó említést, majd ezt a székely népmesék követik. A trianoni Magyarország területén élő három cigány népcsoport esetében tíz közeli vagy tíz alatti említésszámmal találkozhatunk a vizsgált 40‐40 népmese esetében. Tartalmukban nem, csupán az említések számában tapasztalható eltérés ezen említések között. Néhány szemléltető példa, hogy mely tartalmak sorolhatók e kategóriába: – „Háborúban nincs pardon! Nem eszünk, nem iszunk. Aki győztes lesz, az egyedül fog mulatni.” (Szegény ember fia, Pista – erdélyi cigány népmese) – „Felséges királyapám, én még nem vagyok ahhoz való, hogy király legyek. Én még maradok, amíg tart, katonának.” (Szegény ember fia, János – erdélyi cigány népmese) – „… utadba minden házba menjél be, kérdezősködjél, szájával az ember messzire mehet, mert többet ér ám egy „kérdem”, mint száz „keresem”.” (Mese az ifjító madárról – magyar népmese)

15


A gazdasági boldogulás mint tartalomelemzési dimenzió A WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) definíció szerint a közösség megélhetési lehetőséget biztosít tagjainak. A népmesék tartalomelemzéséhez e meghatározást úgy bővítettem, hogy ide sorolandó minden olyan tartalom, miszerint a közösség vagy a közösség egy tagja munkát, szolgálatot kínál, valamint élelmet, pénzt, egyebet ad. 2. táblázat A gazdasági boldoguláshoz mint tartalomelemzési dimenzióhoz kapcsolódó említések száma Összesen

Magyar népmesék

Székely népmesék




19

27

24

12

14


A táblázatból látható, hogy legtöbb gazdasági boldogulás funkcióhoz sorolható említés a székely népmesékben volt, majd minimális eltéréssel követik ezt az erdélyi cigány és az oláh cigány népmesék. A magyar népmesékben is meglehetősen gyakori motívum, azonban a romungró és a beás cigány népmesék kevés erre vonatkozó említést tartalmaznak. Mind a hatféle mesében megjelent a cselédnek való elszegődés, a koldulás, valamint szívességből szállás kínálása. Példaként néhány ide sorolt tartalom: – - „Megyek szolgálni, édes gazduram, ha az isten helyet rendelne valahol. - Gyere hozzám – azt mondja – hadd lám, tudnád‐e hajtani ezt a négy ökröt, hogy szántsunk ketten?” (Az álomlátó fiú – székely népmese) – „Így járta sorra a közelebbi községeket, hogy egy‐egy karéj kenyeret juttasson a családjának.” (Villási, a táltosfiú – erdélyi cigány népmese) – - „Abban a járatban vagyunk, hogy adnál‐e szállást egy éjszakára? - Adnék én – mondja ‐, de a férjem olyan részeges, hogy most is a kocsmában van. Ha hazajön, titeket elver, engem is. - Nem baj, anyám – mondja a három fiú. – Meghúzódunk mi a sutban is. - No, megágyaz nekik, és lefeküsznek.” (A rossz királyné és a jó vargáné – oláh cigány népmese) A társadalmi részvétel mint tartalomelemzési dimenzió WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) úgy határozza meg a társadalmi részvételt mint a társasági élet iránt általános igény teljesítését. Kutatásomban társadalmi részvételnek tekintettem minden olyan eseményt, amely kapcsán az egyén részt vesz a közösség életében, vagy kikéri a közösség tanácsát, véleményét. Ide sorolhatóak az alábbiak: lakodalom, keresztelő, templomba menni, vendégség, díszebéd, a fonóban összegyűlni, kihirdetni/kidoboltatni valamit, királyválasztás, vadászaton részt venni, háborúzni, kivégzést megnézni, temetésre elmenni. 3. táblázat A társadalmi részvételhez mint tartalomelemzési dimenzióhoz kapcsolódó említések száma Összesen

16

Magyar népmesék

Székely népmesék




35

39

42

27

28



A társadalmi részvételhez tartozó említések száma az erdélyi cigány népmesékben a legmagasabb, amelyet az oláh cigány és a székely népmesék követnek. Kevesebb ehhez kapcsolódó említés van a magyar, a romungró és a beás cigány népmesékben, azonban még utóbbiban is 27 ide sorolható tartalom található, amely szám megegyezik a gazdasági boldogulás funkció esetében elért legmagasabb említésszámmal. Néhány szemléltető példa az ide sorolt tartalmakról: – „Úgy is tett a király. Leveleket küldetett minden községbe, amíg a királyok összegyűltek.” (A királyfiú – erdélyi cigány népmese) – „A sok nép, akik meg voltak híva az esküvőre, rögtön mind odafutott…” (Két herceg – oláh cigány népmese) – „Vivátot kiáltnak, s azt mondják: Ez a mi királyunk!” (Jakab gazda – székely népmese) A társadalmi kontroll, mint tartalomelemzési dimenzió A közösség értékeinek betartatását tekinti WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) a közösség társadalmi kontroll funkciójának. A tartalomelemzés során hasonló jelentést tulajdonítottam e funkciónak, megkülönböztetve a szocializáció funkciójától, amely ugyancsak a közösségi értékekkel áll kapcsolatban. Míg szocializációs funkcióhoz soroltam az értékátadást, értékközvetítést tartalmazó részeket, addig a társadalmi kontroll mindig értékítéletet jelentett, vagyis a közösség értékeinek betartása esetén jutalmazást, megszegése esetén szankcionálást. Nem tettem különbséget aközött, hogy közvetlenül az a személy hajtja végre e cselekedetet, akinek kárára a közösségi értékek megszegése történik, vagy közvetítő személy által zajlik mindez. 4. táblázat A társadalmi kontrollhoz, mint tartalomelemzési dimenzióhoz kapcsolódó említések száma Összesen

Magyar népmesék

Székely népmesék




21

48

21

25

25


A táblázatból leolvasható, hogy a társadalmi kontrollhoz tartozó említések száma az erdélyi cigány népmesék esetében a legmagasabb, s ezt a székely népmesék követik. A beás és a romungró, valamint a magyar és az oláh cigány mesék azonos említésszámmal jelentek meg e funkció esetében. Példák a társadalmi kontroll funkcióhoz sorolt említésekre: – „Akkor abban a percben az asszony terhes maradt, s az egész falu gyűlölte, meg csodálkozott: hogy lehet terhes az asszony, mikor nincs neki férje.” (A szegény asszony és Pirosborsó – erdélyi cigány népmesék) – „Hát kikacagta az öreget a falu, a szomszéd falu s a város…” (Sárból gyúrt leány meg a világhíres vitéz – erdélyi cigány népmese) – „Ne félj, mert azok becsületes embert nem bántanak!” (Rózsa királyfi – székely népmese) A kölcsönös támogatás, mint tartalomelemzési dimenzió WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) szerint kölcsönös támogatásnak tekinthető az a folyamat, mely segítségével az egyedülálló személy számára túl nagy vagy túl sürgős feladatokat a közösség tagjai közösen valósítják meg. A tartalomelemzés során ide soroltam minden olyan történést, amely során a közösség vagy a közösség néhány tagja összefog egy cél elérése érdekében, akár parancsra, akár a nélkül történik ez az összefogás.

17


5. táblázat A kölcsönös támogatáshoz, mint tartalomelemzési dimenzióhoz kapcsolódó említések száma Összesen

Magyar népmesék

Székely népmesék




28

29

32

26

22


Az oláh cigány népmesékben található a legtöbb kölcsönös támogatáshoz sorolható említés, majd közel azonos számban jelenik meg a székely és a magyar meséknél. A beás cigány és a romungró mesékben kevesebb található, míg a legalacsonyabb említésszámmal ez esetben az erdélyi cigány népmeséknél találkozunk. A kölcsönös támogatáshoz tartozó említések közül néhány példa: – „Írt egy cédulát, hogy ez meg ez ellopta. Akkor az a betyár hazament, és szólt a huszonnégy emberének, hogy tegyenek fel álarcot. Elmentek a királyhoz és visszalopták.” (A fiú, aki a húgát kereste – oláh cigány népmese) – „Ekkor megparancsolta a királyi udvar népének, hogy mindnyájan seprűt keressenek, azt gyújtsák meg, s tüzes seprűkkel seprűzzék ki a Halált a halhatatlanság királynéja várából…” (A halhatatlanságra vágyó királyfi – székely népmese) – „Neveljük fel, még kicsi, nem tud a világról…” (Aranyhajú Kálmán – magyar népmese) A lokalitásra vonatkozó említések Mind WARREN (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998), mind KÖNIG (id. VARGA‐VERCSEG 1998), mind MACIVER és PAGE (1961 In: GOSZTONYI 2004) közösség‐definíciója kiemeli a lokalitás szerepét, vagyis az azonos földrajzi elhelyezkedést, mint a közösséget meghatározó tényezőt. Kutatásom során mindezt úgy vizsgáltam, hogy a népmesékben megjelenő földrajzi nevek említését vettem figyelembe. 6. táblázat A lokalitáshoz kapcsolódó említések száma Összesen

Magyar népmesék

Székely népmesék




5

55

11

0

8


A 6. táblázatban láthatjuk, hogy a legtöbb földrajzi helyre vonatkozó említés a székely népmesékben található, majd ezt az erdélyi cigány népmesék követik. A vizsgált többi mesetípusban ezeknél jóval kevesebb földrajzi név fordul elő, sőt az általam tartalomelemzett beás cigány népmesékben egyáltalán nem volt található. A székely népmesékben leggyakrabban előforduló földrajzi nevek: havas, havasok, Udvarhely, Csíkszereda, Szeben, Farkaslaka és Kolozsvár. Az erdélyi cigány népmesék szintén említik Kolozsvárt, valamint ennél pontosabban megfogalmazva az egyik mesében a következő olvasható: „a Főtérig, Mátyás királlyal szemben” (Károly király – erdélyi cigány népmese). JANCSÓ (1921:39) írja a székely emberről: „elsőrendű mesemondó, sőt meseköltő”, illetve ugyancsak hozzá köthető azon megállapítás, miszerint Székelyföldön alig található olyan folyó, hegy, szikla, várrom, amelyhez ne fűződne történet, hiszen a székelység benépesítette földjét különféle mitológiai alakokkal és történelmi személyekkel. Mindez a vizsgált székely népmesékben is visszaigazolódni látszik. Emellett megjelenik még bennük a Maros partja, Méra, Szamosfalva és a Kárpátok is. Az oláh cigány népmesékben

18


szerepel például a Tisza, Duna, a romungró népmesékben a Dráva, a magyar népmesékben pedig Eger és a Kőrös kerül megemlítésre. A hipotézis vizsgálata A kutatás hipotézise arra vonatkozott, hogy az erdélyi cigány népmesékben megjelenített közösségiség nagyobb hasonlóságot mutat a székely népmesékkel, mint a trianoni Magyarország cigányságának népmeséivel. E hipotézis vizsgálata során a magyar népmesékkel nem dolgoztam, ugyanis kifejezetten arra irányult az összefüggés‐vizsgálat, hogy az erdélyi cigányság meséiben megjelenített közösségiséggel a székely vagy a trianoni Magyarország területén élő cigány népcsoportok mutatnak nagyobb hasonlóságot. Kiinduló gondolat volt a hipotézis megalkotása során, hogy a közösségiség fontos eleme a lokalitás és az abból fakadó következmények, így valószínűsítettem, hogy az erdélyi cigány népmesék közösségiség ábrázolása közelebb áll a székely népmesékéhez. A szocializáció, a társadalmi részvétel, a társadalmi kontroll és a lokalitás összefüggést mutat a népmese származásával, míg a gazdasági boldogulás és a kölcsönös támogatás esetében ez nem mondható el. Azon tartalomelemzési dimenziókat, amelyeknél statisztikailag kimutatható összefüggés volt a népmese származása és az egyes dimenziókhoz tartozó említések száma között, tovább vizsgáltam. A vizsgált ötféle mesetípust (hiszen a magyar népmesék nem szerepelnek ebben a hipotézisben) rangsoroltam aszerint, hogy milyen átlagértékkel találhatóak bennünk a dimenziókhoz tartozó említések. 7. táblázat Az összefüggést mutató dimenziók esetében elért átlag említésszám alapján felállított rangsorok Ranghely

Szocializáció erdélyi cigány népmesék

Társadalmi részvétel erdélyi cigány népmesék

Társadalmi kontroll erdélyi cigány népmesék

2.

székely népmesék

oláh cigány népmesék

székely népmesék

3. 4. 5.

oláh cigány népmesék beás cigány népmesék romungró népmesék

székely népmesék romungró népmesék beás cigány népmesék

beás cigány népmesék romungró népmesék oláh cigány népmesék

1.

Lokalitás székely népmesék erdélyi cigány népmesék oláh cigány népmesék romungró népmesék beás cigány népmesék

A táblázatból leolvasható, hogy a szocializáció, a társadalmi kontroll és a lokalitás tartalomelemzési szempontok esetében az erdélyi cigány és a székely népmesék kerültek az első két ranghelyre az átlag említésszámok alapján. A társadalmi részvétel esetében a székely népmesék a harmadik helyre kerültek, míg második helyen az oláh népmesék találhatók. (Az általam vizsgált oláh népmeséket Püspökladányban jegyezték le, és az itt élő oláh cigányok a XIX. század végén vándoroltak ide Erdélyen keresztül Romániából. Ez a háttérismeret magyarázhatja az erdélyi cigány, székely és oláh cigány népmesékben talált említések egymáshoz közeli átlagértékeit.)

19


8. táblázat Az összefüggést nem mutató dimenziók esetében elért átlag említésszám alapján felállított rangsorok Ranghely 1. 2. 3. 4. 5.

Gazdasági boldogulás székely népmesék erdélyi cigány népmesék oláh cigány népmesék romungró népmesék beás cigány népmesék

Kölcsönös támogatás oláh cigány népmesék székely népmesék beás cigány népmesék romungró népmesék erdélyi cigány népmesék

A gazdasági boldogulás mint tartalomelemzési szempont esetében ugyancsak megállapítható, hogy az említésszámok rangsorolása után a székely és az erdélyi cigány népmesék kerültek az első két helyre. A kölcsönös támogatás esetében azonban az oláh cigány és a székely népmesék vannak itt, míg az erdélyi cigány mesék az utolsó helyen találhatóak. A hipotézis vizsgálata során bemutatott eredményeket összegezve megállapítható, hogy a vizsgált hat tartalomelemzési dimenzió közül négy esetben statisztikailag kimutatható összefüggés van az említésszámok átlaga és a népmesék származása között. Ezek közül három dimenzió esetében (szocializáció, társadalmi kontroll, lokalitás) az erdélyi cigány és a székely népmesék kerültek a rangsor első két helyére, egy esetben (társadalmi részvétel) pedig bár ez a feltétel nem teljesül, de az első három helyeken megtalálhatóak. Azon tartalomelemzési dimenziókat vizsgálva, ahol nincs statisztikailag kimutatható összefüggés az említések számával, ott az egyik dimenzió esetében (gazdasági boldogulás) ugyancsak a rangsor első két helyét foglalják el a székely és az erdélyi cigány népmesék. A bemutatott eredmények alapján hipotézisemet igazoltnak tekintem, vagyis az erdélyi cigány népmesékben megjelenített közösségiség nagyobb hasonlóságot mutat a székely népmesékkel, mint a trianoni Magyarország cigányságának népmeséivel. Összegzés A kutatásom során a mesékben megnyilvánuló kulturális, értékrendbeli különbségek vizsgálatát végeztem el tartalomelemzés segítségével: a magyar, a székely és a cigány közösségek differenciáltabb megismerése, a népmesékben megjelenő közösségi funkciókra (WARREN 1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) és a lokalitásra vonatkozó tartalmak elemzése volt a célom. A kutatási mintába magyar, székely és cigány népmesék kerültek be, utóbbit tovább bontva romungró, oláh, beás és erdélyi cigány népmeséket is tartalomelemeztem. Mind a hatféle meséből 40‐40 került a vizsgálati korpuszba, vagyis összesen 240 mese tartalomelemzésével zajlott a kutatás. A tartalomelemzés során a WARREN‐féle (1957 id. VARGA‐VERCSEG 1998) közösségi funkciókra (szocializáció, gazdasági boldogulás, társadalmi részvétel, társadalmi kontroll, kölcsönös támogatás) és a lokalitásra (a mesékben említett földrajzi nevek) vonatkozó tartalmak említésszámát vizsgáltam. Az említésszámokon kívül az említések tartalmát is feltártam. A népmesék tartalomelemzését két független kódoló végezte. A hipotézis vizsgálatához varianciaanalízist alkalmaztam, amelynek segítségével igazoltam feltevésemet. Statisztikailag kimutatható, hogy az erdélyi cigány népmesékben megjelenített közösségiség nagyobb hasonlóságot mutat a székely népmesékkel, mint a trianoni Magyarország cigányságának népmeséivel.

20


Kutatásom alátámasztotta azt a megállapítást, miszerint az ezredforduló, illetve a XXI. század olyan kihívások elé állítja az egyéneket, amelyekre megfelelő válasz csak a közösségek tagjainak együttműködésével, a közösségekben létezve adható. A közösséghez tartozásnak, az identitástudat kialakulásának, megszilárdulásának egyik eszközeként funkcionálhatnak a népmesék. Irodalom JANCSÓ Benedek: A székelyek. Történeti és néprajzi tanulmány. Bp. : Hornyánszky Viktor M. Kir. Udvari Könyvnyomdája, 1921. [online]. (2010.08.14.) http://mtdaportal.extra.hu/books/a_szekelyek.pdf JENEI Teréz: Cigány mesék szerepe a szociális tanulásban. Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola. [online]. (2010.09.18.) http://www.nevtudphd.pte.hu/files/Jenei%20Terez%20PhD%20dolgozata.pdf MACIVER, Robert Morrison, PAGE, Charles H.: A közösség az, amelyben az egyén teljes életet élhet. In: Közösségi szociális munka. Szerk. GOSZTONYI Géza. Bp. : Nemzeti Család‐ és Szociálpolitikai Intézet, 2004. SZABOLCS Éva: Tartalomelemzés. In: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe p. 330‐339. Szerk. FALUS Iván, Bp. : Keraban Kiadó, 1993. VARGA A. Tamás, VERCSEG Ilona: Közösségfejlesztés. Bp.: Magyar Művelődési Intézet, 1998.

21


BRUTOVSZKY Gabriella Magyar Nyelv‐ és Irodalomtudományi Intézet, Közép‐európai Tanulmányok Kara, Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra Fogalmi integráció (blending) az irodalomórán (Erdős Virág: parti kis című verse alapján) Jelen írásom egyrészt egy a posztmodern irodalmi szövegek nyelvészeti megközelítésére tett kísérletet mutat be, másrészt pedig egy egyetemi irodalmi kurzus módszertani tapasztalatairól számol be. Mind elméleti, mind gyakorlati síkon tanulmányom célja egy interpretációs technika alkalmazási lehetőségeinek a bemutatása, illetve az általam vizsgált nyelvészeti jelenség applikálása az iskolai irodalomórán manapság nagyon népszerű módszer, a kreatív írás keretén belül. Mindemellett törekszem arra is, hogy rámutassak az irodalomtudomány és a nyelvészet békaegérharcának lehetséges felszámolására. Köszönettel tartozom Eck Júliának, akinek bemutatóórája a budapesti Toldi Ferenc Gimnáziumban 2010‐ben nagy befolyással volt rám és ezen tanulmány megírására is inspirált. A „nyelvi fordulat” és hatása az irodalomra Az irodalomtudományt és a nyelvészetet sokáig egy statikus tér választotta el egymástól, és izoláltan kezelték őket. Mindkettőnek megvoltak a kutatási területei és tudományos elméletei. Ez egy kényelmes megoldásnak ígérkezett mindaddig, amíg mindkét fél rájött, hogy egymás nélkül „hiányos egészet” alkotnak. A nyelvtudományban ez akkor következett be, amikor a nyelv nem mint eszköz, hanem mint létforma került a vizsgálatok középpontjába.14 Ez az elv elsősorban a 20. században került terítékre, de már Humboldt tekinthető a szemlélet legkorábbi képviselőjének. Ennek a nyelvszemléleti módnak az alapján a nyelv mint eszköz elhárítható, ezzel szemben a nyelvet mint a beszélők nyelvi tudásának rendszerét a beszélőkkel magukkal fenntartott diskurzus‐ és cselekvő viszonyban látja megragadhatónak és a gyakorlatban érvényesíthetőnek (TOLCSVAI 1999: 15). „Nyelvi fordulat” a prózában Mindez az irodalomban a metaforikus elbeszélés megjelenésével kerül az érdeklődés középpontjába és kapcsolatba a szövegek nyelvészeti tanulmányozásával. A metaforikus elbeszélés (a metonimikus elbeszélési móddal szemben) egy olyan formanyelv alapján működik, amely felszámolja az elbeszélés folyamatosságát, fellazítja a történet ok‐okozati összefüggésrendszerét, sokkal töredezettebb prózavilággal találkozunk benne. A szerző ismétléseken, hasonlóságokon és utalásokon alapuló szövegszervező eljárásokat alkalmaz, nézőpontok sokaságát és sokrétűségét ütközteti egymással. A lineáris történetmondás és idővezetés felbomlik, előtérbe kerülnek a szereplőkben lejátszódó belső monológok (pl. lélektani regény) és sokkal inkább az objektív elbeszélési nézőpont uralkodik. A szövegek narratív játéka és újszerű szövegszervező eljárásai az olvasótól igényesebb olvasási módot várnak el. A metaforikus elbeszélés fontos tényezője az önreflexió, ami abban nyilvánul meg, 14

Természetesen már korábban is voltak kisebb mértékű törekvések. Munkámnak nem célja, hogy átfogó képet adjon az egyes nyelvszemléleti módokról (lásd a 20. századi irodalomtudományi iskolák és nyelvtudományi irányok törekvéseit stb.).

22


hogy a szövegre magára, annak megszerkesztettségére, irodalmiságára hívja fel az olvasó figyelmét. Tehát magára a nyelvre. Mindeközben viszont az elbeszélői hang tudatos létesítésével fenntartja a gondolatok és érzések kifejezésének lehetőségét is. Ennek a jelenségnek a kicsúcsosodása a posztmodern irodalmi szövegekben érhető tetten. Ezeknek a szövegeknek az elemzésével és nyelvészeti megközelítésével Tolcsvai Nagy Gábor foglalkozik a „Nem találunk szavakat” című 1999‐ben megjelent tanulmánykötetében, melyben a szerző a posztmodern próza nyelvértelmezéseinek lehetőségét tárgyalja pl. Szentkuthy, Ottlik, Mészöly, Esterházy szövegeiben. Megelőzve a konkrét szöveginterpretációkat, átfogó tanulmányokkal vezeti be az olvasót a kötetben felvetett problémakörbe, melyek a magyar irodalom, a nyelv és a nyelvközösség párhuzamaira mutatnak rá a 20. században, egy rövid áttekintést nyújtva a nyelvészeti szemléletmódok történeti alakulásáról, illetve a mai nyelvtudomány lehetőségeiről a szövegértésben. „Nyelvi fordulat” a lírában A költészetben a fordulat a 70‐es években következett be, amikor a nyelvvel való kifejezés lehetősége, az elmondhatóságba vetett bizalom megingott, a nyelv uralhatatlanságának tapasztalata az irodalom átértékelésének igényét követelte. A nyelv metanyelvi funkciója került előtérbe, nemcsak az volt a fontos, hogy a szerzők mit mondanak el a szövegeikkel, hanem hogy mindezt hogyan, milyen eljárással teszik. A beszéd tárgya helyett a beszéd módja válik fontosabbá. Az alkotók vizsgálják a nyelvben rejlő lehetőségeket, kísérleteznek, keresik a megfelelő nyelvi‐formai megoldásokat, miközben a saját nyelvhasználatukra is reflektálnak (DOMONKOSI, http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01‐ 2/domonkosi.htm). Költészetünkben Parti Nagy Lajos tekinthető a nyelvi fordulat utáni időszak legnagyobb mesterének és mindmáig legmarkánsabb képviselőjének. Verseiben a hagyományos nyelvi konvenciók felbomlása, a nyelvi elemek dekonstrukciója mutatkozik (nyelvrontás), miközben gyakran kísérletezik a nyelvi egységek újszerű szintézisével is. A szerző így jellemzi saját költészetétének nyelvi világát: „Játék a nyelvvel, rontása, törése, nyüstölése. De hát minden nyelvi mű létrehozása ez, játék a nyelvvel, kirakósdi, térbeli, időbeli dominó. Elemek megfelelése, viszonya, anyag, gyűrhető, alakítható, kiismerhetetlen és csodálatos anyag. Nyelvhús. Teremtés, munka, melyből és mely által létrejön, ha létrejön valami, ami működni kezd és működtében elhagy, több, legalábbis más lesz, mint amire szántad, szánódott. Valami, ami még konszenzuális, tehát hagyományozható, de már egyedi, egyszeri sosem volt” (KERESZTURY 1991: 168). Parti Nagy Lajos kreatív nyelvi kompetenciával, dekonstruktivista‐posztstrukturalista nyelvkezeléssel, valamint pontos filológiai idézetekkel, a kiválasztott idézetek és stílusok de/re‐ kontextualizálásával teremti meg sajátos költői, nyelvi világát (HUBOR http://www.lib.jgytf.u‐szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04‐10/huba.pdf). Erre utal a verseiben elrejtett számos intertextus is, melyek feloldását a szerző az olvasó műveltségére bízza. Parti Nagy Lajos nyelvi stílusát ecsetelve meg kell említenünk a fogalmi integrálás technikáját (blending) is, melyet a szerző nagy előszeretettel alkalmaz költeményeiben (pl. az elrepullman című versében). Erre a módszerre és a Parti Nagy‐féle nyelvi stílusra játszik rá Erdős Virág parti kis című verse, mely 2011‐ben jelent meg a kortárs költőnő A Trabantfejű Nő című verseskötetében a Palatinus kiadónál. A funkcionális nyelvészet által ismert blending módszert az alábbi Erdős Virág költeményben vizsgálom. Mielőtt rátérnék a konkrét műelemzésre, és az általam kiválasztott nyelvi jelenség vizsgálatára, szeretném röviden összefoglalni a fogalmi integrálás (blending) módszerének eljárásait.

23


A funkcionális nyelvészet és a kognitív szemantika A funkcionális nyelvészet a nyelvet nem elvont szabályrendszernek tekinti, nem egy közösségi tudás elvont rendszerének, amelyet az egyén készen kap (strukturalizmus), és nem is az egyén elméjében beprogramozott algoritmikus jellegű tudásnak (generatív grammatika). A szemantikát előtérbe helyező irányzatok (pl. a holista kognitív nyelvtan) a szabályt prototípuselvvel összefüggésben kezeli, és a szabály – lista típusú szembenállását elutasítja. A különböző összetettségű, szintű nyelvi kifejezések nem magukban állnak a nyelvhasználatban, ezért vizsgálatuk is gyakori környezetükben válik teljessé. A funkcionális nyelvészet szerint a nyelv rendszer jellegét elsősorban sémák adják meg. A sémák – a szabályoktól eltérően – valószínűségi minták, amelyekre nem a biztos megjósolhatóság a jellemző. A nyelvi kifejezések helyességét nem a szabályszerűséggel (a szabályoknak való megfeleléssel) lehet jellemezni, hanem az adekvátsággal, amelyet a beszélői szándék és a hallgatói elvárás valós nyelvi interakcióban határoz meg (TOLCSVAI 2010: 11). A kognitív szemantika a funkcionális nyelvészet egyik kidolgozott iránya, változata, az emberi megismerésre alapozott jelentéstan. Az emberi elme a megismerés (kogníció) képességével születik, rendelkezik bizonyos kognitív beállítottságokkal. Ez az elme fokozatosan fejlődik, az emberi megismerés során a bejövő ismeretek feldolgozása, rögzítése eredményezi a tudást. A világról való tudás hálózatokban rendeződik el, párhuzamosan megosztott műveletekkel hozható létre vagy hívható elő a hosszú távú emlékezetből, ezen kívül fontos tulajdonsága, hogy nyitott, bővíthető, alakítható, nem zárt és merev. A nyelvi szerkezetek a világ egyes dolgait, viszonyait és folyamatait az emberi megismerésben fogalmi konstruálások révén, alapvetően szemantikai szerkezetben képezik le és teszik mások számára hozzáférhetővé. Ugyanazt a dolgot vagy elemi jelenetet többféleképpen meg lehet fogalmilag és szemantikailag konstruálni, fogalmi nézőpontoktól függően. (TOLCSVAI 2010: 12–13). A nyelv a világ társas megismerésén alapuló tudás. A nyelv mint tudás nem autonóm jelenség, szoros kapcsolatban áll a világról való tudással: a világról való tudás a megismerési módok, az elmeműködés lehetőségei szerint rendeződik el fogalmi struktúrákban. Ezek a fogalmi struktúrák analóg módon szervezik a nyelvi kifejezéseket. Ezek esetében fontos szerepet játszik a már korábban említett séma. (TOLCSVAI 2010: 14).15 Fogalmi integráció (blend/ing) Giles Fauconnier és Mark Turner 1994‐ben dolgozta ki a jelentésintegráció vagy fogalmi ötvözés (blending) modelljét.16 (Séra László http://apertura.hu/2009/nyar/sera). A blending (’elegyítés’) jelensége úgy alakul ki, hogy a gondolkodás és a beszéd során egymással kapcsolatban álló kis fogalmi egységeket (ún. mentális tereket) hozunk létre, amelyek segítik a megértést és a további reakciókat. Ezek a diskurzus előrehaladtával változtathatók is. (Tolcsvai Nagy 2010: 96). A fogalmi integráció dinamikus, aktuálisan kialakuló fogalmi szerkezet: két fogalom egy nagyobb nyelvi szerkezetben (mondatban, szövegrészletben) az adott kontextusban összetett és új jelentést hoz létre. Az új jelentés lehet alkalmi vagy konvencionálódhat. Gyakran az egyes új kifejezések korábban nem létező fogalmakat konstruálnak (pl. Pilinszky János Négysoros című versében a plakátmagány). A plakátmagány összetett főnév két mentális teret, két fogalmi tartományt kapcsol össze, egyszeri alkalommal. A két fogalomból egy harmadik, új fogalom jön létre, a kettő vegyüléséből. Mindkét fogalomból átkerülnek 15

Bővebben a funkcionális nyelvészetről és a kognitív szemantikáról lásd: Tolcsvai (2010), Ladányi-Tolcsvai (2008). 16 A blending szó magát a műveletet jelzi, a blend pedig az integrációs művelet eredményét.

24


fogalmi összetevők a harmadikba, amely így új fogalom. Ez a fogalmi integráció leggyakoribb változata. A két eredeti fogalom a bemeneti tér (bemenet, input), a létrejövő harmadik fogalom a blend. A két bemeneti tér (fogalmi tartomány) között fogalmi megfelelések vannak, a két bemeneti térből a blend terébe áthelyezés, fogalmi kivetítés történik. A vegyülés műveletét generikus tér (mintaadó általános fogalmi tartomány) irányítja. (TOLCSVAI 2010: 96, 98–99). Seana Coulson alkalmazta először ezt a modellt politikai karikatúrák elemzésére. Ezek az elemzések meggyőzően bizonyították az ötvözés és az értelmezési keretváltás, a szemantikai újraértelmezés fogalmainak használhatóságát. Mint állítja, „A fogalmi integráció lehetővé teszi, hogy bizarr, rendelkezésre álló fogalmakat konstruáljunk, amelyek input területei viszont partikuláris értelmezéseket segítenek elő.” Vagyis a blend alapvető tulajdonsága, hogy többirányú folyamat, benne több forrástartományból származó, egymással gyakran nem is összeegyeztethető elemek találkozhatnak, valami új, csak a forrásokból meg nem jósolható tartalmat hozva létre. Az eredmény gyakran rövid életű, csak szituációhoz van kötve. (SÉRA http://apertura.hu/2009/nyar/sera). A fogalmi integráció minden esetben a jelentéskonstrukció folyamatára helyezi a hangsúlyt. A létrejött fogalmi kapcsolatok gyakran szellemesek: szójátékot, célzásokat tartalmaznak. Amikor pedig sikerül „megfejteni” a szó vagy a kifejezés jelentését, az olvasó jogosan érezheti magát eredményesnek, okosnak. Ennek következtében pedig pozitív attitűdöt táplál a beszédesemény (és valószínűleg a beszélő és a neologizmus jelentése) iránt (SÓLYOM, http://www.anyanyelv‐pedagogia.hu/cikkek.php?id=3029). A fogalmi integráció módszere az irodalomban – Erdős Virág: parti kis című verse A fogalmi integráció a posztmodern költészet egyik kedvelt módszere. Gyakran képződnek az integrációs művelet eredményeként egymásnak ellentmondó vagy éppen egymást magyarázó fogalmak, amelyeket az olvasó sajátos szemantikai szerkezetben elhelyezve old fel különbözőképpen. Erdős Virág parti kis című verse nagyon jó példája a fogalmi integráció jelenségének. Egyrészt a vers rájátszik Parti Nagy Lajos költői stílusára, másrészt pedig egy nagyon sajátos módon mutatja be a fogalmi integráció módszerét – a versben előforduló fogalmak összekapcsolása gyakran azok alaktani és grammatikai változásával is jár. Először röviden, egy komplex elemzés keretén belül, ismertetném Erdős Virág versét, majd egy‐két blendet kiemelve mutatom be a fogalmi integráció jelenségét Giles Fauconnier és Mark Turner modellje alapján. A költemény elemzését az Irodalmi művek interpretációja nevű kurzuson (2011) a nyitrai elsőéves magyar szakos egyetemista hallgatókkal is elvégeztem, az eredmény különböző értelmezési lehetőségeket tárt fel. Ezúton köszönöm a diákjaim aktív részvételét és értékes hozzászólásait, véleményeit a verssel kapcsolatban. A szeminárium célja az volt, hogy a hallgatók a már elsajátított irodalomelméleti ismereteiket egy kortárs költő szövegén komplex elemzést végezve használják fel (kiaknázva a kortárs irodalom szövegeinek interpretációs lehetőségeit), majd az óra végén kreatív írás keretén belül saját maguk is megpróbálkozzanak hasonló jellegű vers írásával. Erdős Virág költeménye első olvasatra az általam várt reakciót váltotta ki a hallgatókból. A szöveg grammatikai dekonstrukciója, a fogalmi integráció által létrejött elvont kifejezések halmaza mind idegenként hatott rájuk (figyelembe kell vennünk, hogy elsőévesekről van szó!). Miután nekikezdtünk közösen a vers elemzésének, a folyamatot indukálva az általam felvetett kérdésekkel, egyre többen kapcsolódtak be az elemzés menetébe és jobbnál jobb, értékesebbnél értékesebb gondolatok, ötletek, vélemények

25


kerültek a felszínre. Az általam választott kérdve kifejtő módszer, illetve a heurisztikus felismerések nagyon pozitív hatást értek el a diákoknál. Az elemzés végére szemmel látható volt a csodálkozás, nem ezt a sokrétű értelmezési skálát várták (el maguktól). A jelentéskonstrukciók feloldása nem könnyű feladat és időigényes. De miután sikerült a diákoknak „megfejteniük” a szó vagy a kifejezés jelentését, jogosan érezhették magukat eredményesnek. Íme, a vers, és annak rövid elemzése. Természetesen ez csupán egy a sokféle értelmezési lehetőség közül. A következőkben felvázolt interpretációban a hallgatók véleményét, meglátásait is belefoglaltam: Erdős Virág: parti kis van vakanyag pupillatágító van tollbamondat szórakosgató kibicfelár van tintatöltelék hiába már hiába volna még van lakkcipó karéj gyalog fele van véresmájas tömni mű bele van zuglakás családi kibelakoló van riplrón keret kalapadagoló van szélütés esőverő van ághuzat peremverem van káröröm van kárhozat van rumbatej van vodkalács van tyúkketrec járókarács kabátmeleg van rózsagomb van másvirág van irgalomb van élesztő van inhalál vanzsilettzsúr ampullabál van éberálom vénamély ágytálaló van véredény van szappanszőke jajcsomó van kádmagány még pengeszép van általázott gézirat minekbeszéd A cím az olvasó számára hamar feloldható, hiszen, aki kicsit is tájékozott az irodalomban, annak máris feltűnik a hasonlóság a „part kis” cím és Parti Nagy Lajos neve között, mely elsősorban a költő nyelvi stílusára utal, másrészt viszont a két fogalom felcserélése (kis parti) az élet kis bohémszerű jellegét jelképezheti (az élet egy kis parti). A vers fizikai teste tipográfiailag szabad, a szerző nem használ sem központozást, nagy és kis betűt sem különböztet meg, akusztikailag viszont kötött, mivel az egyes sorokban páros rím figyelhető meg. Ami a vers grammatikai és stilisztikai jegyeit illeti, a szerző egyetlen igét használ az egész versben, a jelen idejű van létigét, amely megadja a vers ritmusát (gyakran anaforaként jelenik meg), és stiláris szempontból hozzájárul a költemény leltár jellegéhez is. Egyetlen egyszer jelenik meg feltételes módban a létige („hiába volna még”), amely az adott szintaktikus viszonyban inkább a reménytelenségre, mint a reményre utal. Az állandó lüktetést, a vers ritmikáját a felsoroláson és ismétlésen („van”, „hiába már hiába”) kívül az alliterációk alkalmazása is megadja („keret kalapadagoló”, „van véredény”, „káröröm van

26


kárhozat”…). A jelenidejűség pedig a létező valóságra utal, az élet egyes szakaszainak felsorolásszerű tényeire. A nominatívusz alkalmazása egy bizonyos fokú idegenséggel hat az olvasóra. A szerző a szófajok szempontjából elsősorban főnevet és melléknevet alkalmaz (találkozunk benne még főnévi igenévvel (tömni), illetve határozószókkal (már, még, hiába, gyalog) is. A lírai önreprezentáció kérdéskörét vizsgálva, személytelen líráról van szó, a lírai szubjektuma versben teljesen eltűnik. Leltárverssel találja magát szemben az értelmező, egy emberi sors bemutatását kíséreli meg elénk tárni a szerző. A születéstől az elhalálozásig minden életszakaszt sorra vesz, egy hagyományosnak (?) tekinthető születéssel indít („van vakanyag pupillatágító”), a csecsemő szemébe pupillatágítót kell csepegtetni (szemvizsgálat előtt szokás), majd az iskoláskor bemutatása („van tollbamondat szórakosgató”) ‐ a beszéd és az írás elsajátítása (és a játékok), ezzel együtt a figyelő és az első „miért” korszak is („kibicfelár van tintatöltelék”). Közben a szerző beiktat egy sort, mely megszakítja rövid időre a leltározást – „hiába már hiába volna még” – szinte egy felsóhajtás, nem vágyódik vissza a gyerekkorba, nem segítene rajtunk a visszatérés (de azért mindvégig érezhető pozitív attitűd ez iránt a fejlődési korszak iránt). Fokozatosan felnövünk, eljön „a magunkra sokat adunk” szerelmes időszak („van lakkcipő karéj gyalog fele”), és a kényelem, a rutin, a nagy zabálás évei („van véresmájas tömni mű bele”) – ez szexuális értelemben is felfogható. Majd jön a fészekrakás (eleinte kis szobákkal), a családalapítás időszaka, a gyakori költözés („van zuglakás családi kibelakoló”), majd az egyre igényesebb berendezés („riplrón keret kalapadagoló”). Aztán bekövetkezik a nem várt betegség és az ágyhoz kötöttség („van szélütés esőverő van ághuzat”), ami a peremre való kerüléssel jár (elzárkózottság), a másoknál tapasztalt kárörömmel, gúnnyal („peremverem van káröröm van kárhozat”). Majd ez magával hozza az elzüllést („van rumbatej van vodkalács”), melyet a kórház bezártsága követ („van tyúkketrec járókarács”), az állandó hideglelés („kabátmeleg van rózsagomb”), mely utalhat a(z új)gazdagok budai lakóterületére („Rózsadomb”) és a hajléktalanokra („kabátmeleg”), melyet a „gomb” szó kapcsol egybe, a másvilágra való elvágyódás („van másvirág van irgalomb”), s végül az öngyilkossági kísérletek sora és az orvosok általi újraélesztés („van élesztő van inhalál/van zsilettzsúr ampullabál”). Minduntalan orvosi ellátásra vagyunk hagyatkozva, már nem tudunk magunkkal törődni („van éberálom vénamély/ágytálaló van véredény”), az őrületbe kerget a magány („van szappanszőke jajcsomó van/kádmagány még pengeszép”), a kádban felvágjuk az ereinket, és itt a vég („van általázott gézirat”). A vers utolsó szava – „minekbeszéd” – egy nagy törés, mintha az egész élet (emberi lét) fölösleges volna, és az egész itt lezajló leltározás levegőbe szórt „minekbeszéd”‐ként funkcionálna. A szóképek szempontjából a versben a metafora és metonímia csoportján átívelő fogalmi integráció jelenségével találkozhatunk leginkább. A felsorolt szavak legtöbbje blending technikával jött létre, és sok esetben a megalkotott jelentéskonstrukciókat nem könnyű feloldani. Előfordulnak a szövegben olyan szavak, amelyek a köznapi szókincsünkben ténylegesen létező szótári szavakként is funkcionálnak (pupillatágító, szélütés, inhalál, éberálom, ágytálaló, véresmájas, káröröm, kárhozat, tyúkketrec, élesztő), csak éppen másképp íródnak (éber álom, tálaló ágy), vagy más jelentésmezőbe tartoznak (élesztő, tyúkketrec stb.). Ezek általában a szóképek szempontjából a metonímia csoportjába sorolhatók. A legtöbb kifejezés viszont fogalmi integrációval jön létre (vakanyag, tollbamondat, szórakosgató, kibicfelár, tintatöltelék, lakkcipó, zuglakás, kibelakoló, riplrón, kalapadagoló, esőverő, ághuzat, peremverem, rumbatej, vodkalács, járókarács, kabátmeleg, rózsagomb, másvirág, irgalomb, zsilettzsúr, ampullabál, vénamély, szappanszőke, jajcsomó, kádmagány, pengeszép, általázott, gézirat, minekbeszéd). A fogalmi integráció (blending)

27


folyamata röviden: a blend létrejöttében négy mentális tér (2 bemeneti tér, a blend és a generikus tér) játszik szerepet. A két eredeti fogalom a bemeneti tér (bemenet, input), a létrejövő harmadik fogalom a blend. A két bemeneti tér (fogalmi tartomány) között fogalmi megfelelések vannak, a két bemeneti térből a blend terébe áthelyezés, fogalmi kivetítés történik. A vegyülés műveletét generikus tér (mintaadó általános fogalmi tartomány) irányítja. (TOLCSVAI 2010: 96, 98–99). Vagyis a blend alapvető tulajdonsága, hogy többirányú folyamat, benne több forrástartományból származó, egymással gyakran nem is összeegyeztethető elemek találkozhatnak, valami új, csak a forrásokból meg nem jósolható tartalmat hozva létre. (SÉRA http://apertura.hu/2009/nyar/sera). Az új jelentés lehet alkalmi vagy konvencionálódhat. Gyakran az egyes új kifejezések korábban nem létező fogalmakat konstruálnak. Nézzünk meg néhány példát a fogalmi integrációra Erdős Virág parti kis című versében: A peremverem fogalmi integrációja:

28


A peremverem, jajcsomó, kádmagány, zsilettzsúr összetett főnév két mentális teret, két fogalmi tartományt kapcsol össze, egyszeri alkalommal. A két fogalomból egy harmadik, új fogalom jön létre, a kettő vegyüléséből. Mindkét fogalomból átkerülnek fogalmi összetevők a harmadikba, amely így új fogalom. A két eredeti fogalom a bemeneti tér (fogalmi tartomány) között fogalmi megfelelések vannak, a két bemeneti térből a blend terébe áthelyezés, fogalmi kivetítés történik. A vegyülés műveletét egy generikus tér irányítja (Tolcsvai Nagy Gábor nyomán 2010: 99).

29


Az óra végi kreatív írásgyakorlat menete és eredménye Az Erdős Virág parti kis című versének elemzése során a hallgatók már megismerkedtek a blending módszerrel. A tanulók saját maguk is kipróbálhatják a versírást. Párosával dolgoznak. Kis kártyákat (cédulákat) húznak, melyek mindegyikén egy téma áll, amely majd a versük központi motívuma lesz (ezt a tanár előre elkészíti). A végén a párok az osztály előtt felolvassák a verskreációkat, a többiek feladata, hogy kitalálják a versek témáit (a végén beszélgessünk a tanulókkal a fogalmak létrejöttéről és értelmezéseinek lehetőségéről – szemantikai többlet). Ajánlott témák: tenger, utazás, tavasz, erdő, szerelem, naplemente, orgazmus (végzősöknél, egyetemistáknál) stb. A versírás menete: 1. Párosával váltakozva írjatok fel egy‐egy szót (szabad asszociációt) a témátokkal kapcsolatban (főleg főnév és melléknév legyen)! Összesen kb. 20–30 darabot gyűjtsetek össze (fejenként 10–15 szó)! 2. A szavakat társítsátok saját tetszés alapján úgy egymással, hogy egy harmadik fogalom jöjjön létre (mindkét bemeneti fogalomból tartalmazzanak fogalmi összetevőket). A szavakat foglaljátok versbe (ki is hagyhattok belőlük vagy ismétlődhetnek is), de közben csak egy létigét alkalmazzatok (a létigének nem kell minden sorban ismétlődnie). Versetek terjedelme 4–10 sor legyen! Pl. Téma: Tenger Összegyűjtött szavak: tajték, hullám, sötét, erdő, türkiz, csendes, macska, homok, bohóchal, bálna, ikra, moszat, hideg, mélység, veszély, hínár, csillag, tükörkép, csendes, halál, zavaros, hallgatás, tintahal, medúza, gyöngy, apály. A párban elkészült vers: Tenger van homoktajték macskabálna van moszatveszély van türkizmély csend bohóchalkapály hideghullám van csendesveszély és ikrahalál gyöngycsillagtükörkép hínárerdő sötétmélység medúzavaros tintahallgatás Néhány további hallgatók által megírt vers: Orgazmus Tenger van kéjjelenség élverekció van fürdőruca matrackolás heveremegés nedvfelláció van koktélágy és nyugónia van nyallovaglás finomharapás van homokjáték röplandolás puncizzadság sikító simogatás melegstrand van hideglelés ordító örömrivallás van nyugágyozás és álmalkotás van rumbatánc van hawaiigyöngy van csóklopás éjféltájt van turbolyázás másnap fejfázás és hullámjárás

30


Tavasz ZOO van náthavirágzás és zöldillat van rácsospark majomutánzó van méhbimbó fecskebeporzás van galambtigris van üvegfalonát kukkoló van vidám kiscipő és pitypang szerelem van isteni teremtés állati klausztrofób van fóliahúsvét ibolyanapsütés van emberi bezártság van kerítésnevelő Összefoglaló A tanulmányomban felvázolt blending módszer is jól mutatja, hogy a nyelvészet és az irodalomtudomány között sok híd ível át. A költészetben mindez a 70‐es évektől figyelhető meg leginkább, a nyelvi fordulat eredményeképpen. Parti Nagy Lajos mellett későbbi követői, ahogyan Erdős Virág is, szívesen élnek a nyelv adta lehetőségekkel, játszanak, kísérleteznek a nyelvi elemekkel. A funkcionális nyelvészet és azon belül a kognitív szemantika elmélete szerint a tudás, melyet az agyunk elraktároz, nem egy bizonyos szabályrendszer szerint történik, hanem sémák alapján különböző módon elhelyezve egyénenként változó fogalmi/szemantikai szerkezetekbe. Így történik ez a versek interpretációjánál is, ahol nincs két teljesen egyforma értelmezés, hiszen nincs két teljesen egyforma ember sem. A fogalmak, melyeket olvasunk, hallunk, minden emberben más emléket, képet jelenítenek meg, és más‐más fogalomhoz kapcsolódnak. Az irodalomban a metafora és a metonímia típusú szóképek mellett megjelenik a fogalmi integráció (blending) is. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen olyan új jelentéskonstrukciók jönnek létre, melyek korábban nem létező fogalmak voltak, az alkalmiság jellemző rájuk, és mindkét bemeneti fogalomból tartalmaznak fogalmi összetevőket. A szerző az olvasótól várja el az új fogalmak jelentésének feloldását, melyhez magasabb olvasási igény szükséges. A fogalmak jelentésének feloldása nem egyszerű, de ha sikerül megfejtenünk, egy csodálatos kapu nyílik meg előttünk, amiért érdemes küzdenünk. A blending módszer alkalmazható irodalomórán kreatív írás keretén belül, ahol a diákok saját maguk is kipróbálhatják a versírás ezen érdekes és izgalmas módját, és ezáltal még közelebb kerülhetnek a kortárs irodalomhoz. Irodalom ERDŐS Virág: A Trabantfejű Nő, Budapest: Palatinus, 2011. Erdős Virág honlapja. (2011.06.16., 15:15.) http://www.erdosvirag.hu/ HUBOR Márk: Nyelvi kondikció (Parti Nagy Lajos: Grafitnesz). (2011.06.17., 20:45.) http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04-10/huba.pdf KERESZTURY Tibor: Félterpeszben. (Arcképek az újabb magyar irodalomból). Budapest: Magvető, 1991. p. 168. SÉRA László: A politikai karikatúrák humoros és retorikai elemei. (2011.06.19., 12:30.) http://apertura.hu/2009/nyar/sera SÓLYOM Réka Új szavak értelmezési stratégiái különböző korcsoportokban. (2011.06.18., 18:40.) http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=302 TOLCSVAI NAGY Gábor: Kognitív szemantika. Nyitra: Konstantin Filozófus Egyetem, 2010. p. 11-14, 96, 98-99. TOLCSVAI NAGY Gábor: „Nem találunk szavakat” (Nyelvértelmezések a mai magyar prózában). Pozsony: Kalligram, 1999. P. 15. A hallgatók által írt versek.

31


VÍZKELETI László Konstantin Filozófus Egyetem Közép‐európai Tanulmányok Kara Nyelvek és alaktani sajátosságiak az igevonzatok kontrasztív vizsgálatában Bevezetés A dolgozat kontrasztív nyelvészeti megközelítésből vizsgálja a magyar és a német igevonzatok alaktani sajátosságát, pontosabban a magyar esetragok és a német elöljárók közti alaktani és jelentéstani sajátosságokra hívja fel a figyelmet. Két vagy több nyelv összehasonlítása (egybevetése) a nyelvtudomány gyakran alkalmazott módszereinek egyike. A kontrasztív nyelvészet történetileg a nyelvtipológia eredményeit is felhasználva a történeti‐összehasonlító nyelvészetből építkezik. A nyelvtipológia a nyelvek osztályozására irányuló módszer a nyelvi szerkezetek típusai alapján, a kontrasztív nyelvészet pedig két vagy több nyelv összehasonlítására fókuszál, azok eltérő jegyeit vizsgálja. A kutatási eredmények gyakorlatban leginkább az idegen nyelvek oktatásában nyerik el érdemüket. A dolgozat a magyar ‐ra/‐re esetrag német ekvivalenseivel foglalkozik, vizsgálja azok morfológiai és szemantikai sajátosságát néhány sajátos igevonzaton, melyek egyértelmű bizonyítékai a két nyelv különbözőségének (vö. Crystal 2003: 112−113, 372). A tanulmányban arra szeretnék rámutatni, hogy mi befolyásolja azt a tényt, hogy az alakilag egyező szerkezetekben a németben más‐más elöljáró váltakozik egymással? Agglutináló és flektáló jegyek a nyelvek kontrasztivitásában A kontrasztív kutatás kiindulópontja a vizsgált nyelvek részrendszerének leírása, azok tipológiai sajátosságának elemzése. Dolgozatom elméleti részét az alaktani tipológia eredményeire építem. A legtöbb besorolás szerint a magyar az agglutináló (ragasztó) nyelvek közé tartozik. A nyelvtípus fő jellemzője, hogy a grammatikai viszonyokat olyan toldalékok fejezik ki, amelyek csak külsőleg „tapadnak” a tőelemhez úgy, hogy a tő és a toldalékok tisztán elválnak egymástól (kér‐het‐né‐lek). Az ilyen nyelvekben a szavaknak egyetlen alapalakja van, ehhez járul a sokféle toldalék. Az egyetlen alapalak alól vannak a névszó‐ és az igetövek közt is kivételek (tesz ~ tenni; alszik ~ aludni ~ alvás; erdő ~ erdőben ~ erdeje). A magyar nyelv toldalékrendszere gazdag, több alcsoportot ismerünk a képzők, a jelek és a ragok rendszerében is, sőt vannak, amelyek besorolása a képzők és az inflexiós toldalékok közé nehézségekbe ütközik; lásd pl. az ‐n/‐an/‐en szóelem kérdéses volta (vö. Crystal 2003: 371; Misad 2002: 8−10). A magyar nyelv tipikus szófajtani jellemzője, hogy az egyes szófajok nem különülnek el élesen egymástól, hisz ismertek a kettős szófajú szavak (kék – melléknév és főnév szerepét is betöltheti), valamint a kereszteződő szófajúság (igenevek). A szófajcsoportok meghatározása szintén problémás, hiszen még mindig nem egységes pl. az igenevek vagy a névmások besorolása a mai magyar nyelv szófaji rendszerébe (Lengyel 2000: 70−80). A német flektáló nyelv. A tő és a toldalék szerves egységet alkot, amennyiben a tő a maga alakváltozataival vesz részt nyelvtani kategóriák és szintaktikai viszonyok kifejezésében, vagyis a német esetében a tőmorfémák alakképzésében elsősorban a magánhangzó‐alternáció (Ablaut, Brechung, Umlaut) vesz részt (sprechen – sprach, sprechen

32


– sprich, sprechen – Gespräch). Ezekben a nyelvekben számos névszói osztály van, többféle névszó‐ és igeragozás. A német nyelv esetében kiemelném a több lépcsőből álló igeragozási rendszert. A mai magyarhoz képest gazdag a múlt (Präteritum, Perfektum, Plusquamperfektum) és a jövő (Futur I, Futur II) idő paradigmája (vö. Kiefer 2006: 54−60; Vennemann 1982: 331). A német nyelv további kiemelt tulajdonsága, hogy megkülönbözteti a nyelvtani nemeket, az egyes szintaktikai viszonyok kifejezése névelő (der, die, das) nélkül szinte elképzelhetetlen, ami a grammatikai nem jelölője. Morfológiai elemzésnél a német grammatika a prefixumon és a szuffixumon kívül egyéb toldalékmorfémát is megkülönböztet. A magyarban ismeretlen az interfixum fogalma. Az interfixum olyan morfémát jelent, amely beékelődik a tőbe, mert az adott kifejezés ezt megkívánja. Interfixum figyelhető meg a das Mauseloch (egérlyuk) vagy a hoffentlich (remélhetőleg) szavakban. Tipikus német affixum a cirkumfixum is: gelaunt (vmilyen kedvű), bebrillt (szemüveges), ebben az esetben a tő ékelődik be az affixumba, viszont erre van példa a magyarban is: legnagyobb. (vö. Vennemann 1982: 331). A tőmorfémákban megvalósuló alakmódosulás általában egyszerre több jelentésmozzanatot sűrít. A geben (adni) morféma esetében a geb‐ tőből levezethető a gib ~ gab alakpár, amelyek igeidő, igemód és személy tekintetében is eltérést mutatnak. A toldalékok rendszerére a poliszémia jellemző, pl. a ‐t szuffixum jelentése eltérő a spricht, sprecht vagy a Sicht szavakban (Szűcs 1999: 74−75). A fent megjelölt és elemzett sajátosságok függvényében fontos megjegyezni, hogy a vizsgált nyelvekben észlelt agglutináló, ill. flektáló vonások megállapítása sokkal bonyolultabb. Nem elegendő kijelenteni, hogy a magyar agglutináló, a szlovák és a német flektáló nyelvek, mert ezek a tulajdonságok keverednek. A magyarban is fellelhetők a flektáló jegyek (erdő ~ erdejében, mező ~ mezején, ajtó ~ ajtajában), de akár még inkorporációra is találunk példát (Kedvellek. Szeretlek.) a ‐LAK morféma inkorporálja az E/2. sz. tárgyat. A németben is találunk agglutináló vonásokat (antworte, antwortest, antwortet, antworten, antwortet, antworten). Megállapíthatjuk, hogy a nyelvekben bizonyos tipológiai sajátosságok dominálnak, ennek alapján soroljuk be őket az egyes csoportokba, de ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy az idealizált típusok mellett olyan tulajdonságok is fellelhetők bennük, melyek viszont más nyelvek tipológiai sajátossága. Ennek függvényében kijelenthetjük, hogy tiszta nyelvtípusok nem léteznek, hanem a típusvonások fokozatairól, keveredéséről, megoszlásáról és a folyamatban lévő elmozdulásokról beszélhetünk. Igevonzatok és esetragok Dolgozatomban igei vonzatokat szeretnék vizsgálni, azokra a jellemző alaktani sajátosságokra szeretnék kitérni, melyek eltérnek a két nyelvben. Az igevonzatok kérdésköre szorosan összefügg a két nyelv esetrendszerével. A magyar a nyelvtani esetet ragok segítségével fejezi ki (apuval, házban) a német elöljárószókkal (mit dem Vater, in dem Haus), amihez persze kötelező elemként járulnak a névelők, mert a német nyelvben a magyarral szemben a névelő grammatikailag szinte elengedhetetlen elem. A két nyelv rendszeréből adódóan jelentős eltérések vannak egy‐egy eset kifejezésében. Példaként említhetnénk a tárgyeset alaktani sajátosságát. A magyar a tárgyesetet egyértelműen a ‐t tárgyraggal (apát, anyát, gyereket) fejezi ki, a németben a nőnem (die Mutter) és a semleges nem (das Kind) esetén az alanyeset megegyezik a tárgyesettel, azaz csak konkrét kontextusban nyeri el morfoszemantikai szerepét (vö. Antal 2005: 274−275, Szűcs 1999: 107).

33


Vonzatnak nevezünk olyan kötelező vagy fakultatív bővítményt, mely az alaptag (ige) által megkívánt szintaktikai funkciót tölti be, szervesen hozzátartozik az alaptag jelentésszerkezetéhez, ill. bizonyos mozzanattal egészíti ki azt (Keszler 2000: 355). A vonzatok kérdésköre az összehasonlító vizsgálatok egyik kedvelt témaköre, mellyel gazdag szakirodalom rendelkezik. A vonzatok vizsgálata tulajdonképpen a szintaxis síkján lehet a legeredményesebb, viszont az összehasonlításokban felismert kiemelkedő alaktani sajátosságok miatt a morfológia, ill. a morfoszintaxis szinteken vizsgálható. Ha megvizsgáljuk a morfológiai összetételeket, körvonalazódik az esetrendszer jelölési módja. A mai német négy alapesetet különböztet meg: nominativus, genitivus, dativus, accusativus. Az esetjelölés alapvető módja nyelvtani morfémákkal történik. A magyar esetvégződéseket, a német elöljárókat használ egy‐egy szerkezet grammatikai jelöléséhez (vö. Szűcs 1999: 101−102). A vonzatszerkezetek oktatása sarkalatos pontja minden nyelvoktatási programnak, a kontrasztív nyelvészeti munkák kiemelt témájának számít. Magyar‐német viszonylatban gyakoriak az ekvivalens vonzatok nemcsak az igék, hanem a névszók esetében is (büszke vkire/vmire – stolz auf + A), azonban az olyan példák száma sem alacsony ahol a két nyelv egy adott vonzat kifejezésében eltérő alaktani sajátosságokkal bír, másként fejezi ki a magyar és másként a német (gazdag vmiben – reich an +D; követ vkit – folgt + D), (Szűcs 1999: 102). Dolgozatomban néhány ilyen sajátos igei vonzat elemzésére szeretnék kitérni, azokat az alaktani jellemzőket kiemelni, melyek egyértelmű bizonyítékai a két nyelv különbözőségének. Az igevonzatokat konkrét mondatokba ágyazva fogom szemléltetni. Az elemzés során a ‐ra/‐re esetragok és azok német ekvivalensére fogok fókuszálni, két fő aspektust szeretnék kiemelni: - morfológiai sajátosságok - szemantikai jellemzők Dolgozatomban a következő kérdésekre keresem a választ: Mi befolyásolja azt a tényt, hogy az alakilag egyező struktúrákban a németben más‐más elöljáró váltakozik egymással? Mikor kell egy‐egy magyar mondat fordításánál a ‐ra/‐re ragos főnév megfelelőjeként az auf (an), illetve a zu német elöljárót alkalmaznunk? Magyar és német igevonzatok egybevetése Alaktanilag a németben a ‐ra/‐re esetragnak két megfelelője is van – auf, an ‐ aszerint, hogy az irányjelölés vízszintes vagy függőleges objektumra történik‐e (Helbig−Buscha 2001: 564). Ottó a táblára krétával ír. Otto schreibt an die Tafel mit der Kreide. Éva a könyvet az asztalra teszi. Eva legt das Buch auf den Tisch. Az említett esetrag vizsgálata viszont korántsem ilyen egyszerű, ugyanis a fenti példák csupán rendszertani sajátosságokra utalnak, nem magyarázható velük, hogy pl. miért nem

34


alkalmazhatjuk a fordításban a zu der Post (postára) helyett az auf/an die Post kifejezést. Az utóbbi is létező forma (an der Post), csakhogy ennek megfelelője a postán szó. Elemzéseimben továbbá a következő mondatokkal foglalkozom: 1. Az apa a kenyeret az asztalra teszi. Der Vater legt das Brot auf den Tisch. 2. Az élet a fiatalokat önálló gondolkodásra neveli. Das Leben erzieht die Jugendliche zum selbstständigen Denken. 3. A tanár felhívja a figyelmet az új regényre. Der Lehrer lenkt die Aufmerksamkeit auf den neuen Roman. 4. A polgármester meghívja a képviselőket a tanácskozásra. Der Bürgermeister lädt den Abgeordneten zur Beratung ein. Ha megvizsgáljuk a fenti mondatokat, arra a következtetésre jutunk, hogy míg a magyar mondatokban nem változik a harmadik, ill. negyedik bővítmény ragja (asztalra, gondolkodásra, regényre, tanácskozásra), addig a német fordításban az auf és a zu elöljáró váltakoznak egymással. Ebből arra következtethetünk, hogy az első és a harmadik, ill. a második és a negyedik mondat lexikai‐szemantikai szempontból közelebb áll egymáshoz, amit a konkrét (asztalra, regényre) és az elvont (gondolkodásra, tanácskozásra) bővítmény alapján vizsgálhatunk. Szembetűnő a különbség azonban a második és a negyedik mondat jelentésszerkezete (elvontság) a többihez viszonyítva. Az első mondat harmadik bővítményében az auf konkrét irányt jelöl. Megállapíthatjuk tehát, hogy az irányt jelző elöljárók közül az auf alkalmazható, ha a főnév, amelyre vonatkozik, konkrét (auf den Tisch, auf den neuen Roman ). Az első és a negyedik mondat lexikai‐szemantikai távolsága nem szembetűnő, okát valószínűleg abban kereshetjük, hogy a két elöljáró jelentéstartalma közelebb áll egymáshoz. Az első mondatban az auf konkrét irányt jelöl, a negyedikben a zu szerepe szintén irányjelölés (auf den Tisch, zur Beratung). Ha keresünk analóg példát, akkor láthatjuk jobban a zu irányjelölését: Péter anyját a megállóhoz kíséri. Peter begleitet seine Mutter zu der Haltestelle. Klára a lányát a postára küldi. Klara schickt ihres Mädchen zur Post. Ha bizonyítani szeretnénk az irányjelölést, mindenképpen más irányjelölő elöljáróval helyettesíteni tudjuk (an die Haltestelle, in die Post). Ugyanilyen konkrét irányjelölést látunk a harmadik példamondatban. Megpróbálhatjuk a második mondat vonzatába konkrét főnevet helyettesíteni, valamint a harmadik mondat vonzatában egy elvont főnevet helyettesíteni:

35


2. *Az élet a fiatalokat az új regényre neveli. *Das Leben erzieht die Jugendliche zum neuen Roman. 3. A tanár felhívja a figyelmet az önálló gondolkodásra. Der Lehrer lenkt die Aufmerksamkeit auf das selbstständige Denken. A fenti mondatok elemzéséből arra következtethetünk, hogy a második mondat vonzata konkrét főnevet nem tűr meg, míg a harmadik mondaté minden nehézség nélkül megengedi akár az elvont főnév jelenlétét is. Annak megítélésében, hogy a magyar ‐ra/‐re határozóragnak az adott kontextusban melyik (auf, zu) német elöljárószó a megfelelője, két lényeges összetevő határozza meg: 1. Igei jelentéstartalom Ha az ige konkrét főnevet vonz, akkor a ‐ra/‐re esetragnak az auf (an) elöljárószó fog megfelelni a németben. asztalra tenni – auf den Tisch legen ágyra nézni – auf das Bett sehen tanárra figyelni ‐ auf den Lehrer achten feladatra összpontosítani – auf die Aufgabe konzentrieren táblára írni – an die Tafel schreiben faliújságra nézni – an die Wandzeitung sehen tolvajra rátámadni – auf den Dieb losgehen az ételre panaszkodni – auf das Essen klagen a hibáira rájönni – auf den Fehler kommen az órára ránézni – auf die Uhr sehen a hírre ráakadni – auf die Nachricht treffen a kártyára rámutatni – auf die Karte zeigen a barátságra fütyülni – auf die Freundschaft pfeifen Ha elvont főnevet vonz az ige, akkor a ‐ra/‐re esetrag német megfelelője a zu elöljáró lesz. gondolkodásra ösztönözni – zum Denken fördern döntésre kényszeríteni – zur Entscheidung erzwungen tanácskozásra hívni – zur Beratung laden elhagyásra felszólítani – zum Verlassen auffordern halálra ítélni – zum Tode verurteilen becsületére szolgálni – zur Ehre dienen nyitásra felkérni – zur Eröffnung bitten a harcra felkészülni – zur Kampf vorbereiten részvételre felszólítani – zur Teilnahme auffordern jóra fordulni – wenden sich zum Guten rosszra bátorítani – zum Schlechten fördern karácsornyra elutazni – zum Weihnachten wegfahren születésnapra kapni – zum Geburdstag bekommen az életre felkészíteni – zum Leben vorbereiten

36


egy alkalomra vásárolni – zu einem Anlass kaufen halálra rémülni – zum Tode erschrecken olvasásra időt találni – zum Lesen die Zeit finden 2. A bővítmény minősége Legtöbbször pont a főnév minősége teszi az igét alkalmassá arra, hogy vele együtt újabb jelentésárnyalatot fejezzen ki: A tanár felhívja a figyelmet az önálló gondolkodásra. Der Lehrer lenkt die Aufmerksamkeit auf das selbständige Denken. Ez azonban korlátozott, az alábbi példamondat szemantikailag lehetetlen: *Az élet a fiatalokat az új regényre neveli. *Das Leben erzieht die Jugendliche zum neuen Roman. Befejezés Tanulmányomban a ‐ra/‐re irányt jelölő toldalékmorfémák német megfelelőivel foglalkoztam, pontosabban az auf (an) és a zu elöljárószók előfordulási lehetőségeit tárgyaltam. Az említett ekvivalensek alkalmazása morfológiai és szemantikai szabályszerűségekkel magyarázhatók. Az elemzésekből a következő szabályszerűségek figyelhetők meg: - ha az ige konkrét főnevet vonz, akkor a sublativusi ‐ra/‐re esetrag német megfelelője az auf, ill. az an elöljáró lesz, - elvont vonzatok esetében a fordításban a zu elöljárót alkalmazzuk. A kontrasztív nyelvészeti kutatások eredménye leghatékonyabban az idegen nyelvek oktatásában hasznosítható. A grammatikaközpontú kontrasztív szemlélet alapul szolgál a kommunikáció‐központú szemléletnek.

37


Irodalom ANTAL László: A formális nyelvi elemzés. A magyar esetrendszer. Bicske: SZAK Kiadó, 2005. CRYSTAL David: A nyelv enciklopédiája. Bp.: Osiris Kiadó, 2003. DOBA Dóra: Német−magyar idiómaszótár. Germanizmusok. Bp.: Akadémiai Kiadó, 2006. GECSŐ Tamás: Kontrasztív szemantikai kutatások. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XI. Bp.: Tinta Könyvkiadó, 2001. GÖTZ Dieter−HAENSCH Günther–WELLMANN Hans: Langenscheidts Großwörterbuch. Deutsch als Fremdsprache. Berlin, 1997. HALÁSZ Előd−FÖLDES Csaba−UZGONYI Pál: Akadémiai német˗magyar szótár, Akadémiai magyar−német szótár. Bp.: Akadémiai Kiadó, 2003. HELBIG Gerhard−BUSCHA Joachim: Deutsche Gramma k. Druckhaus „Thomas Müntzer” Thüringen, 2005. HORVÁTH Miklós–TEMESI Mihály: Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás. Budapest: Tankönyvkiadó, 1972, p. 228–329. KESZLER Borbála: A szintagmák. In: KESZLER Borbála: Magyar grammatika. Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. p. 355. KIEFER Ferenc: Alaktan. In: Magyar nyelv, Bp: Akadémiai Kiadó, 2006. p. 54−60. KOZMÁCS István: Ismeretek a nyelvről – nyelvészeti alapismeretek. Nyitra: Konstantin Filozófus Egyetem, 2008. LÁSZLÓ Sarolta−SZANYI Gyula: Magyar−német igei vonzatok. Bp.: Tankönyvkiadó, 2003. LENGYEL Klára: Szófajok a nyelvben és a beszéd mondataiban. In: KESZLER Borbála: Magyar grammatika. Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. p. 70−80. LOTZ János: Szonettkoszorú a nyelvről. Bp: Gondolat Kiadó, 1976. MISAD Katalin Képző vagy rag az ‐n/‐an/‐en szóelem? In: Katedra IX. évf. 5. sz., 2002, 8−10. MISADOVÁ Katarína: Kapitoly z morfológie maďarského jazyka. Kontrastívny opis niektorých morfologických javov maďarského jazyka. Univerzita Komenského v Bratislave, 2011. PÉTERI Attila: Mondattípus és mondatmodalitás a német és a magyar nyelvben. Beszámoló egy kutatási projektről. In: Magyar Nyelvőr, 2005, 129. évf. 2. sz. p. 218–235. PUSZTAI Ferenc: Magyar értelmező kéziszótár. (2., átdolgozott kiadás.) Bp: Akadémiai Kiadó, 2003. SZŰCS Tamás: Magyar−német kontrasz v nyelvészet a hungarológiában. (a magyar mint idegen nyelv és kultúra közvetítésében), Pécsi Nyelvészeti Tanulmányok. Bp.: Nemzeti Tankkönyvkiadó, 1999. VENNEMANN, Theo: Isolation – Agglutination – Flexion? In: Sieglinde und Ulrich Wandruszka: Fakten und Theorien. Thübingen: Gunter Narr. 1982, 327−334.

38


LENDVAI‐DÉCSY Kornélia – TÓTH Szilvia (TAN IV. hallgató) Nyugat‐magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar A természetes kétnyelvűség hátrányai Bevezetés „A két‐ és többnyelvűség története egyidős az emberiség különböző népcsoportjai földrajzi, gazdasági, politikai, katonai, kulturális stb. érintkezésének történetével, hiszen bármiféle kapcsolat feltételezi az egyes csoportok közötti kommunikáció valamilyen szintjét. A nyelvek egymásra hatásának nyelvrendszerbeli következményeit régóta vizsgálja a nyelvtudomány, kétnyelvűség‐kutatásról, mint a nyelvi változásokat mozgató, nyelvhasználókat is figyelembe vevő, sajátos elméleti és módszertani kérdéseket felvető vizsgálati területről azonban csak az 1950‐es évek óta beszélhetünk.” (Bartha 1999: 9) Ki tekinthető kétnyelvűnek? – gyakran merül fel ez a kérdés. A kétnyelvűség kutatása nagyon rövid múltra tekint vissza. Önálló nyelvészeti kutatási területnek mindössze a XX. század közepétől tekinthető. A szakirodalmakban sokféle meghatározást találunk a kétnyelvűség definiálására. A fogalmak jelentős része kompetencia központú, ezért az adott nyelv ismerete alapján osztályoz. Vannak olyan nyelvészek, akik szerint akkor is kétnyelvűnek számít valaki, ha a négy készség – beszédprodukció, beszédértés, írás, olvasás – valamelyikét birtokolja, mások kizárólag a nyelvet anyanyelvi szinten birtoklókat ismerik el igazi kétnyelvűnek. Grosjean a nyelvhasználat gyakoriságát és szükségességét állította a kétnyelvűség meghatározásának középpontjába. Használatközpontú szemlélete alapján: az a személy nevezhető kétnyelvűnek, aki a mindennapokban rászorul mindkét nyelv rendszeres használatára. Változó mértékben ismeri és használja azokat különböző szituációkban. Véleménye szerint a kétnyelvűeket nem lehet összehasonlítani az egynyelvűekkel, és az 1 + 1 = 2 elv sem alkalmazható rájuk, mivel a kétnyelvű nem két egynyelvű összege, hanem önálló (Vékony 2010‐2011). Sokan úgy vélik a kétnyelvű nevelésnek csak előnye lehet, hiszen nagyon jó dolog, hogy a gyerekek kiskorukban elsajátítanak több idegen nyelvet is. A tanulmány egy kétnyelvű testvérpár, egy kislány és egy kisfiú, nyelvelsajátításával foglalkozik. Az anya magyar, az apa német anyanyelvű. A pszicho‐ és neurolingvisztika kutatja, vajon milyen kapcsolat van a két nyelv között a kétnyelvű agyában. Egy helyen lokalizálódnak a nyelvek, vagy külön szerveződnek, és egymástól függetlenül funkcionálnak. A legeredményesebb vizsgálati módszer a mentális lexikon feltérképezése. Ehhez alkalmazhatjuk a szóasszociációs vizsgálatokat és a szófelidézési teszteket. Kérdés, hogy mi befolyásolja az egyik vagy másik nyelv elsőbbségét. A vizsgálatot sokféle feladatsor kitöltése segítette magyar és német nyelven. A továbbiakban a kutatás menete, illetve eredményei kerülnek bemutatásra. A vizsgálat feladatai A mentális lexikon feltérképezése A vizsgálat megkezdése előtt feltételeztük, hogy a természetes kétnyelvűség bizony gátló hatásokkal is bír. A vizsgálat a mentális lexikon feltérképezésével kezdődött. A mentális lexikon nagysága és szerkezete régóta foglalkoztatja az emberek érdeklődését. A felmerült kérdésekre elsősorban a pszicholingvisztika próbál választ adni különböző kísérleti

39


módszerek segítségével. Az anyanyelv‐elsajátítás folyamatának vizsgálatában központi kérdést foglal el az első szavak megjelenésének módja, és azok változása a fejlődés során. A szókincs nagyságának változása nem feltétlenül időben egymást követő a gyermek életkorának növekedésével, és előfordulnak egyéni különbségek is. Bizonyos fogalmak megértésének és produkálásának a fejlődése több hasonlóságot és szabályszerűséget mutathat az egyes gyermekek között. Az új szavak megtanulása nem csak a fogalom és a jelentés elsajátítását feltételezi, hanem a kapcsolódásokét is. A jelentés elsajátítása az elsődleges, a viszonyok felismerése és használata pedig másodlagos. Sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon mekkora a gyermek szókincse az egyes életkorokban, milyen mértékű annak növekedése. A gyermekek kezdeti szókincse nagy individuális különbségek ellenére sokban hasonlít. Az eltérések inkább mennyiségiek, mint minőségiek. A szakirodalmi adatok szerint a szavak elsajátítása 1‐6 éves korig viszonylag lassú, innentől viszont rohamos növekedés kezdődik. (Gósy ‐ Kovács 2001) A jelentésreprezentációk és a lexikális hozzáférések megismerésére jó módszer a szóasszociáció. Az első ismert szóasszociációs kísérlet Francis Galton nevéhez fűződik, aki 1883‐ban saját magán próbálta ki a szóasszociáció működését, illetve gyorsaságát. A kutatás célja a kétnyelvű gyerekek szókincsének több szempontú elemzése, összehasonlítása. Az első vizsgálat egy 1939‐ben publikált kutatás (Cser János) megismétlése, majd a kapott adatok összehasonlítása, önálló és együttes értékelésük. A szókincs nagyságának megállapítására végzett vizsgálatok nagyrészt a beszédmegértés szókészleti hozzáférési folyamatára összpontosítanak. „A beszédprodukció során aktivált lexikális hozzáférés eredményeinek elemzése pontosabb képet adhat a mentális lexikon szerveződéséről. Ez a következőkkel támasztható alá: a) Szabad asszociációban a mentális lexikonnak mind az aktív, mind a passzív része aktiválódik, b) minél gyorsabb a lexikális hozzáférés, annál több szó hívható elő, c) minél nagyobb a lexikális egységek száma, annál könnyebb a hozzáférés (hiszen nincsenek korlátozó nyelvi vagy egyéb szabályok), d) valószínűsíthető a mentális lexikon hálózatstruktúrájának jellege, e) következtetések vonhatók le az egyes nyelvi kategóriák kódoltságáról, végül f) óvatos becslések fogalmazhatók meg a szókincs nagyságáról” (Gósy – Kovács 2001: 333) A Cser János által alkalmazott szabad asszociációs módszer lényege, hogy a gyermek minden megkötés nélkül aktiváljon szavakat egymás után 15 percen keresztül (a szavakat a gyerekeknek le kellett írniuk). Az adatok háromféle szempontból értékelhetők: egyrészt a kapott szavak számának elemzése révén, másrészt a szósorok sajátosságainak feltérképezésével bepillantást nyerhet a gyermek gondolkodásmódjába, harmadrészt pedig lehetőség nyílik a vizsgált gyermekek aktív szókincsének becslésére, illetőleg a szavak gyakoriságának megismerésére. A tesztelést otthon, szobai körülmények között történt. A szabad asszociáció volt a cél. 1.1.1

40


1.1.2 A szabad asszociáció eredményei

1. ábra: Lili szókincsének vizsgálati eredményei

2. ábra: Lukas szókincsének vizsgálati eredményei

3. ábra: Anna szókincsének vizsgálati eredményei

41


A fogalomkörök szerinti felsorolás eredményei A továbbiakban a gyerekeknek a megadott fogalomkörökre kellett asszociálniuk. A fogalomkörök szerinti elemzés a köznevekre terjedt ki (1 kivétel: „színnevek”, melléknevek szerepelnek). A fogalomkörök a következők voltak: növények, ház és háztartás, műszaki, tananyag, ruha, iskola, állatok, sport és szabadidő, színek, testrészek, ennivaló, innivaló, szerszám, anyagnév, foglalkozás, ember, közlekedés, nemzetiségek, negatív. Lili (kétnyelvű)

Anna (egynyelvű) Lukas (kétnyelvű)

Magyar szavak száma

Német szavak száma

Összes szavak száma

4. ábra: A gyerekek által használt szavak aránya nyelvek szerint A gyerekek passzív szókincsének vizsgálata a „Peabody” szókincs –teszt segítségével A Peabody – képes szókincs teszt (Peabody Picture Vocabulary Test) rövidítve: ’PPVT” – szerzője az amerikai Dunn, aki a teszt standardizálását 1958‐ban végezte el 4012 2,6 és 18 év közötti vizsgálati személyen. Magyarországon F. Csányi Yvonne vezette be (1974), a „PPVT”‐ t ő ültette át magyarra. E munkát több tényező nehezítette, mint pl. a tipikusan amerikai kifejezések, a fordítás során előálló és a feladatot könnyítő szóösszetételek, az eltérő előfordulási gyakoriság. Az adaptálás során szakértői segítséget nyújtott Magay Tamás nyelvész, angol – magyar szótárkészítő. A nehézségeket jelzi, hogy az eredetileg kétszer 150 szavas A és B sorozatokból csak egy 150 szavas sort sikerült összeállítani. Ebben az eredeti A sorozatból 93 került átvételre, a B sorozatból 16 szerepel és 41 esetben az új szó megjelölésére volt szükség, a kívánatos gyakorisági előfordulás lehetséges megtartása mellett. 5 kép átrajzolására is szükség volt a jellegzetesen amerikai utalások miatt.

42


Az egyes fogalmakat ábrák jelenítik meg. A feladat, hogy a hívó szóra 4 kép közül a megfelelőt jelölje meg a vizsgálati személy. A megjelölés a kép eredeti instrukciója szerint 8 éves kor alatt, rámutatással, e felett pedig a kép alatti szám megnevezésével történik. A fogalmak fokozatosan nehezednek, de a nehezedés sorrendje nem egészen szabályos. A hasonló nehézségi fokú szavakat olykor megszakítja egy‐egy gyakoribb előfordulású vagy éppen kevésbé ismert fogalom. A vizsgálat menete A vizsgálatot csendes szobában végezzük egyedileg. A vizsgálatvezető magatartása legyen bátorító. Általában biztassuk a gyermeket: ‐ „Jól van! Ügyes vagy!” A dicséretet azonban ne vigyük túlzásba. Hibás válasz esetén is bátorítsuk a gyermeket: ha a vizsgálati személy megkérdi: ‐ „Jól feleltem?” A válasz mindig az: ‐ „Jó válasz volt.” Halló gyermeknek ne mutassuk meg a leírt hívószót! A hívószót többször is megnevezheti a vizsgálatvezető. Soha ne használjon névelőt a hívószavak előtt a vizsgálatvezető, mivel ez megkönnyítené az igék felismerését! A vizsgálati személy időkorlátozás nélkül szemlélheti a képet, de ha már közel egy perc telne el, biztassuk: ‐ „Próbáld meg! Mutass rá egy képre!” (Itt kell megjegyeznünk, hogy a hosszabb gondolkodás általában a negatív teljesítményt jelzi.) Kisebb gyermekeknél előfordul, hogy rendre a lap egy meghatározott pontjára mutatnak. Ilyenkor gyakran ismételjük: ‐ „Nézz meg alaposan minden képet! Itt négy kép van!” Ha a gyermek továbbra sem változtat a stílusán, mutasson rá a vizsgálatvezető az első képre, s mondja: ‐ „Nézd meg ezt!” – azután a másodikra: ‐ „És ezt is!”, majd a harmadikra stb. Ha a vizsgálati személy spontán javítja magát, úgy ezt a válaszát regisztrálhatjuk.

5. ábra: A Peabody – képes szókincs tesztben adott válaszok megoszlása 43


Az olvasásterjedelem‐teszt Az olvasásterjedelem‐teszt olyan komplex munkamemória feladat, mely terheli a tároló és a feldolgozó komponenseket is. A teszt kidolgozása (1980) Daneman és Carpenter nevéhez fűződik. A vizsgálatban részvevőknek a felolvasott mondatokat kell megérteniük és a mondatok utolsó szavait megismételniük. A feladat nagyon összetett, mivel egyidejűleg terheli a memória manipulációs, feldolgozó és tároló részeit is. A feladat és az olvasott szöveg megértése nagyon összefügg. A helyesen visszamondott szavak átlaga megadja az olvasásterjedelem számát. Sem a mondatoknak és a mondatvégi, megjegyzendő szavaknak sem szabad túl nehéznek, hosszúnak vagy érthetetlennek lenniük. (Grabovac 2009)

Helyesen visszamondott magyar szavak Hibásan visszamondott magyar szavak Helyesen visszamondott német szavak Hibásan visszamondott német szavak

6. ábra: Az olvasásterjedelem‐tesztben elért eredmények

Álszóismétlési‐teszt Az álszóismétlési‐teszt a rövid távú, verbális munkamemória, valamint a nyelvtanulási képességek mérésére alkalmazható eljárás. A későbbi idegen nyelv szókincsének nagyságát mérhetővé teszi. Különböző hosszúságú értelmetlen szavak („álszavak”) kerültek összeállításra úgy, hogy fonológiailag és fonotaktikailag megfeleljenek a kísérleti személy anyanyelvi struktúrájának. Megállapítható, hogy az idegen nyelvi szókincs annál nagyobb lesz, minél jobb eredményt érnek el a gyerekek az ismétlésben. (Grabovac 2009)

44


Lili (kétnyelv ű)

Lukas (kétnyelv ű)

Anna (egynyelv ű)

Helyesen jelölt magyar szavak száma

25

21

24

Helyesen jelölt német szavak száma

9

11

0

Hibásan jelölt magyar szavak száma

6

16

8

Hibásan jelölt német szavak száma

25

43

0

7. ábra: Az álszóismétlési–teszt eredményei

A névutóhasználat vizsgálata A gyermek elé egy bababútorból álló elrendezést helyezünk. A kísérletvezető a Token‐teszt zsetonjait különböző helyekre teszi (1 – 5‐ös feladat), és arra kérdez rá, hogy hová tette a céltárgyat. A 6 – 10‐es feladatok a hol kérdésre keresik a választ. Végül a 11 – 15‐ös feladatoknál a honnan kérdőszóval a forrásokra kérdez rá. Az elé típusú orientált kérdéseknél mindig a szekrényt használjuk vonatkoztatási tárgyként, az alá típusúnál az asztalt, a közénél a széket, a mögénél a szekrényt, a mellénél pedig az asztalt. (Pléh – Palotás – Lőrik 2002)

45


Helyes magyar válaszok száma

Lili (kétnyelvű) 11

Lukas (kétnyelvű) 7

Anna (egynyelvű) 15 0

Hibás magyar válaszok száma

4

8

Helyes német válaszok száma

10

12

0

Hibás német válaszok száma

5

3

15

8. ábra: A névutóhasználat vizsgálat eredményeinek bemutatása Összefoglalás A gyerekekkel eltöltött rengeteg idő alatt meg lehetett bizonyosodni arról, hogy a kétnyelvűség nem csak előnyt jelent. A feladatsorok eredményei bizonyítják, hogy a két nyelv sokszor gátló hatást vált ki a két nyelven felnövők életében. Anna magyar anyanyelvű, de nemzetiségi iskolába jár, ahol első osztálytól tanulja a német nyelvet. Így neki nincsenek gondjai a két nyelv alkalmazásával. Lili születésétől tanulja mindkét nyelvet, szülei következetesen beszélnek hozzá. Lukas születésétől csak német nyelvet tanult, csak később, két évesen kezdtek magyarul beszélni hozzá. Anyukája nemcsak magyarul, hanem németül is beszél hozzá. A kisfiú sokat játszik apukájával német játékokat a számítógépen, többször beszélget külföldi rokonaival németül. Többször előfordult, hogy nem értette az általam magyarul mondott kérdést. Mindkét gyermeknél fellépett az egyeztetési hiba a szóbeli beszélgetések alkalmával. Előfordult, hogy a magyar nyelven történő beszélgetések során németül szólaltak meg. A nyelvcsere a feladatsorokban is jelentkezett, mindezt bizonyítja a fogalomkörök eredményeit tartalmazó táblázat. Külföldön nem éltek, de sokat járnak Németországba rokonaikat meglátogatni. Leginkább Lukas szokott utazni apukájával. Lukas jobban beszél németül, mint magyarul. Saját bevallása szerint is több szót ismer németül. A kislány véleménye szerint jobban szereti a magyar nyelvet, és többet is tud. „Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy”‐ mondja a közmondás, csak a nyelvtanulás módja nem mindegy. A nyelvtanítást nagyon következetesen kell végezni, mert gondok lépnek fel a nyelvhasználatban, valamint a beszédmegértésben. A vizsgálatokat és az értékelést Tóth Szilvia hallgató végezte.

46


Irodalom Könyv, könyvek részei, tanulmány könyvben: Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. DIFER PROGRAMCSOMAG, Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer 4‐8 évesek számára. Szeged, Mozaik Kiadó, 2011. F. Csányi Ivonne: A „PEABODY” szókincs teszt, 1974. Gósy Mária: A beszédészlelési és beszédmegértési folyamat zavarai és terápiája. FEFA II.26. sz. projekt támogatásával 1992‐1995. Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Budapest, Corvina Kiadó, 1999 Juhász Ágnes szerk.: Logopédiai vizsgálatok kézikönyve. Budapest, Logopédiai Kiadó, 2007 Kunz Eszter: A Meixner‐féle szókincs‐, szótanulás‐vizsgálat bemutatása, alkalmazásának lehetőségei. Szakszolgálati füzetek. Budapest, 2007. Navracsics Judit: A kétnyelvű gyermek. Budapest, Corvina Kiadó, 2000. Pléh Csaba ‐ Palotás Gábor ‐ Lőrik József: Nyelvfejlődési szűrővizsgálat (PPL). Budapest Akadémiai Kiadó, 2002. Folyóirat Gósy Mária – Kovács Magdolna: A nyelvtudomány műhelyéből: A mentális lexikon a szóasszociációk tükrében. In: Magyar Nyelvőr, 125. évfolyam 3. szám, 2001. július– szeptember Navracsics Judit: A kétnyelvű beszédprodukció jellegzetességei. In: Iskolakultúra 2010. 10. szám Internet Grabovac Beáta: Egynyelvűség, kétnyelvűség és rövid távú memória. In: Határhelyzetek II. Kultúra – Oktatás – Nyelv – Politika. Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium Budapest, 2009. pp 314‐338 http://www.mtaki.hu/docs/kotel_szarka_hatarhelyzetek_2/kotel_szarka_hatarhelyzetek_2_ grabovac.pdf (2012.04.05.) Horváth Viktória: Funkció és kivitelezés a megakadásjelenségekben. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Doktori disszertáció. Budapest, 2009. október http://spontanbeszed.hu/letoltes/vikidisszertacio.pdf pp 12 (2012.04.05.) Németh Dezső és Pléh Csaba (2001): Nyelvfeldolgozás, munkaemlékezet és fordítás. In: Fordítástudomány III. 1. 40‐53 www.staff.u‐szeged.hu/~nemethd/nemeth5.htm (2012.04.05.) www.plehcsaba.hu/Cikkek/tolmacscikk.doc pp 1‐19 (2012.04.05.) Vékony Valéria: A kétnyelvű beszéd. 2010‐2011. http://www.vekony.eu/ketnyelvuseg/?page‐id=538 (2012.04.05.)

47

IX. Társadalmiság, szocializáció az ezredforduló nyelvhasználatában és irodalmában

Recommend Documents