Internet: II. évf. 11. sz., nov

DEKA

ÉRTESÍTŐ

Internet: http://bajnok.hu/ertesito • E-mail: [email protected]

II. évf. 11. sz., 2013. nov.

Tartalom • • • • • •

Dr. Kamarás István: Gondolatébresztő ������������������������������������������������������������������ 2 Dr. Bajnok István: Válasz������������������������������������������������������������������������������������������ 3 Ágoston: Aktuális tanulság���������������������������������������������������������������������������������������� 5 Dr. Bajnok István: Nyudíjasokról���������������������������������������������������������������������������� 6 Olvasói levél����������������������������������������������������������������������������������������������������������������7 A keresztény magatartás�������������������������������������������������������������������������������������������� 7

Nagy magyar télben… Nagy magyar télben picike tüzek, A lángotokban bízom, Legyen bár messze pusztán rőzseláng, Bár bolygófény a sírón, Szent házi tűz vagy bújdosó zsarátnok: Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek. Jaj, be szétszórva égtek, Királyhágón, Kárpátokon, mindenütt! De mondok egyet néktek, Szelíd fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok : ha összefogóznátok

Nagy magyar télben picika tűzek, Szikrák, mécsek, lidércek, Mutassatok bár csontváz halmokat. Vagy rejtett aranyércet, Csak égjetek, csak melegítsetek ma, Soh’se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tűzek, Soh’se volt olyan máglya, Mintha most ez a sok-sok titkos láng Összefogna egy láncba!… Az égig, a csillagos égig érne, És minden idegen rongy benne égne! Végvári

Gondolatébresztő Hazánkban a szegénység ma még nem dél-amerikai vagy afrikai méretű, de égbekiáltó. Kétségkívül vannak becsületes próbálkozások állami, önkormányzati, egyházi és civil oldalról egyaránt. Ferenc pápa olyan programot hirdet a találkozás, a befogadás, a testvériség és a szolidaritás jegyében, mely elől lehetetlennek tűnik kitérni, méghozzá nem csak a katolikusoknak, hanem a más keresztényeknek, nem keresztény vallások híveinek, nem vallásos humanistáknak és mindenféle jóakaratú embernek. Szavai, gesztusai azt sugallják, hogy paradigmaváltásnak kell bekövetkezni az egyházak, a kormányok, a civil szerveződések és a bármilyen világnézetű egyének szegénységgel kapcsolatos felfogásában, stratégiájában és tetteiben. „Az egyháznak ki kell lépni önmagából és elindulni a létezés peremvidéke felé”, jelenti ki Ferenc pápa. Hasonlóképpen szólnak más egyházak vezető személyiségei is híveikhez. Vajon nem vonatkoztathatja-e magára ezt mindenféle szervezet? Hiszen a szegényekkel kapcsolatos felelősség tekintetében szinte minden egyház és kormány, egyén és közösség szégyenletes adósságban van. Ha pedig ez igaz, akkor az égbekiáltó mértékű szegénység ellenében vajon elegendő-e az eddigi jámbor jótékonykodás valamivel buzgóbb folytatása, nem szükséges-e a célok és prioritások átrendezése, az egyház- és kormánypolitikák alapos átalakítása az igazi áldozathozatal jegyében a tettek mezején? Sok keresztény hívő sürgeti a fordulatot. Hiszen például sokan látják úgy, hogy a rezsicsökkentés mellett kormányunk jó néhány rendelkezése (az egykulcsos adó, a tankötelezettség leszállítása, az egyetemre bejutás nehezítése, a hajléktalanok és a rokkantak helyzete) a szegényeket sújtja. A szociális kérdéseknek elsőbbséget kell kapni. A kilakoltatás előtt állók, a hajléktalanok úgy gondolják, hogy új stadionok helyett inkább számukra méltó, elhelyezéséről kellene gondoskodni, vagy rengeteg éhezőt lehetne jóllakatni. A keresztény hívők jelentős része egyházaik szegénységpolitikájával is elégedetlen, vagyis annak a prioritások között elfoglalt helyével, valamint irányával és intenzitásával. Természetesen ez azokban a hívekben, akikben felmerül, hogy az egyházaknak fel kellene hívniuk a kormányzat és az önkormányzatok figyelmét, hogy még édeskevés az, amit a szegényekért tesznek. Az egyház törődik a szegényekkel, a szegények egyházává kell lennie. Nagy kihívás volt ez Ferenc pápa számára is, akinek több rendtársa (Rutilia Grande, Oscar Romero, Ignacio Ellacuria) szenvedett vértanúságot a szegények melletti harcos kiállásuk miatt. A szegények egyháza nagy kihívás és lelkiismeret-vizsgálatra felszólítás a magukat humánusnak, szociálisnak vagy éppen kereszténydemokratának tartó társadalmi rendszerek, kormányok és pártok számára is. Kérdésünk a hallgatással és a mellébeszéléssel szemben az, milyen válaszok fogadhatók el az egyházak vezetése és a hívek, a kormányok, a pártok és a civilek részéről? „Ha a szegényeket csupán azzal vigasztaljuk, hogy 2

DEKA ÉRTESÍTŐ

Isten mindenkit szeret – a gazdagot és a szegényt egyaránt – , akkor felfoghatják ezt úgy is, hogy vallásunk ópium a nép számára”, figyelmeztet Mustó Péter jezsuita szerzetes, aki Lima és Bogota szegénynegyedeiben működött. Oscar Romero szerint az egyháznak nem szabad szótlanul nézni az igazságtalan gazdasági rendszert, az igazságtalan politikai és szociális struktúrát. Akkor hát mégiscsak politizáljon az egyház? Romero válasza egyértelmű igen. Ferenc pápa számára, aki minden erőszakot elutasít, és aki szerint a szegények a szegény Jézus teste, megkérdezhetjük magunktól: mi mit tettünk a szegények megfeszítéséért? És mit teszünk azért, hogy megszabadítsuk őket keresztjüktől? Ami pedig a politizálás szennyétől való pilátusi kézmosást illeti, vajon elfogadhatjuk-e Leonardo Boffnak, a felszabadítási teológia prominensének válaszát, aki szerint „minden politika, de a politika nem minden”? „Részt venni a politikában a keresztény ember számára kötelesség. Be kell szállnunk a politikába, mert a politika a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjót keresi”, követeli Ferenc pápa. Arról kell szólni, megegyezni, hogy milyen módokon, milyen cselekvési formákban lenne legitim szerepe az evangéliumi elkötelezettségből fakadó szegénységtől felszabadító politikai cselekvésnek az egyházi, az egyházközségi, az állami, az önkormányzati, valamint a civil jótékonysági gyakorlatban. Dr. Kamarás István, Budapest

Válasz Az október havi Értesítőben többen kifogásolták, hogy nem emlékeztem meg a magyar történelem nagy eseményéről, az aradi 13 magyar vértanúról, és a függetlenségi küzdelem nagy eseményéről: október 23-ról. Mielőtt válaszolnék a felvetett kérdésre, el kell mondanom, hogy az Értesítő havilap nem napi eseményekről tájékoztató újság. A cikkekben véleményt közöl olyan eseményekről, amelyről szándékosan vagy valamilyen okból a média hallgat. Nem írunk árvizekről, balesetekről, szónoklatokról, katasztrófákról és olyan történésekről, amellyel tele van a napi sajtó. Egyébként a lap terjedelme sem teszi lehetővé, hogy minden fontos témáról szóljunk. Egy kivétel van, ha hamis adatokat közölnek vagy véleményünk szerint tudatosan félre akarják tájékoztatni az olvasót. A választott témáinkban is a napi sajtóban kevésbé írt történetet kívánunk ismertetni azért, hogy a tisztelt olvasó több oldalról tájékozott legyen. Mi gondolkozásra kívánjuk késztetni az olvasót, hogy minden eseményről saját maga alakítsa ki véleményét. Példának vettem a kettős mérce írásomban is ennek alkalmazását. A két halálesettel kapcsolatban kisebb helyreigazítást kell tennem, mert a közúti balesetben az idős férfi nem halt meg a helyszínen, hanem orvosi kezelést követően (nyilván az átélt stressz hatására, és idős korára tekintettel) később halt meg. Ugyanekkor nem említettem, hogy a gépkocsi vezetőjének már nem ez volt II. évf. 11. szám

3

az első közúti balesete. Az írás célja az volt, hogy bemutassam, az enyhítő és súlyosbító körülményeket figyelembe lehet venni, de fontosabb az igazságosság betartása. Amikor a drogozás és a túlzott alkoholfogyasztás ellen küzdünk, akkor ezt az esetet nem tartom helyesnek enyhén elbírálni. A terroristákról szóló részben azt kívántam bemutatni (gondolatébresztőnek), hogy a terrorizmus megítélése nézőpont kérdése. Mi magyarok a ’48-as vértanúkat, az ’56-os harcosokat nemzeti hősöknek tekintjük! Az osztrák, Rákosi-, Kádár-jog szerint ezek a hazafiak „árulók, ellenforradalmárok, úgy is mondhatjuk, terroristák” voltak. A jog és az igazságosság ellentétes ebben a tekintetben. Mi az igazságosságot tartjuk elfogadhatóbbnak. A jog (emberi rendeletek, törvények) változhatnak, de az isteni igazságosság (lopás, ölés stb.) nem. Erre példa Batthyány Lajos ’48-as első magyar miniszterelnök kivégzése az akkori osztrák jog alapján, nyilvánvalóan Ferenc József császár beleegyezésével. Amikor megtörtént a kiegyezés – az Osztrák–Magyar Monarchia születése –, keresni kezdték Batthyány holttestét. Ugyanis az osztrákok nem engedték 1849-ben a hullát nyilvános helyre még eltemetni sem, valószínűleg azért, nehogy a magyarok zarándokhelyévé váljon. Szerencsére a ferencesek apátjának furfangosan sikerült a holttestet megszerezni és 2l évig eldugni, hogy nem is tudta senki, hol van Batthyány teteme. A kiegyezés után az 1880-as években mauzóleumot kívántak építeni az első magyar miniszterelnök tiszteletére, és keresték a tetemet. Ekkorra már nyilvánvalóan a császár véleménye is megváltozott (a volt bűnösből vértanú lett). Ezt is tudni kellene minden magyarnak! A politikában sok minden előfordulhat. Ellenfelek szövetségessé válhatnak, vagy fordítva, barátból ellenség lesz. Hasonló eset történt az 1980–90-es években. Ekkor már hivatalosan nem ellenforradalomnak, terrorista harcnak nevezték 1956-ot, hanem előbb népfelkelésnek, majd függetlenségi harcnak emlegették, később nemzeti forradalom, szabadságharc lett belőle. A  „rendszerváltozáskor” a pártok vitatkoztak, melyik napon emlékezzenek a forradalomra. Egyesek a dicsőséges október 23–30-i győztes forradalom emlékére 23-át jelölték emléknapnak, mások november 4-ét javasolták a nemzeti gyásznap emlékére. Abban az időben kb. 100 párt működött – nem kívánom megemlíteni, kik javasolták november 4-ét megemlékezési napnak nyilvánítani. Azért lett képletesen említés az októberi eseményekről, hogy az eseményeket mindenki több oldalról is vizsgálja meg, mi volt a kiváltó oka, és lássa, hogyan interpretálja az eseményeket a média. Ugyanis az ’56-os forradalom kiváltásának jogi alapjáról megfeledkeznek. Ezt nem emlegetik! A győztesek a magyarokkal a békét megkötötték még 1949-ben, és a nemzetközi egyezmény szerint ezt követően a megszálló katonai egységeknek el kellett volna hagyni Magyarországot. De nem ez történt, mert az osztrákokkal még nem kötötték meg a békét 1949-ben, csak 1955-ben. Az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok ellátása, biztosítása miatt kellett tovább tűrnünk hazánkban a szovjet csapatokat. Tulajdonképpen az útvonalat biztosítottuk az oroszoknak Ausztriába. 1955 után már nem volt jogi indok a szovjet csapatok Magyarországi tar4

DEKA ÉRTESÍTŐ

tózkodására. A gondolkodók és az ifjúság ragaszkodott a háború lezárásakor kötött nemzetközi egyezmény betartásához. Az volt a jelszavuk: Ruszkik haza! Ezért kellett kb. 1957-ben Kádárnak kérni a szovjet csapatok további maradását. Ezután már csak pártérdekből maradhattak a szovjet csapatok Magyarországban, és ez az állapot csak 1992-ben szűnt meg! Még egy megjegyzés: a politikában az adok-kapok elv érvényesül. 1990-ben megengedték az ún. rendszerváltást, és megkaptuk (?) a vadkapitalista-liberális piacgazdaságot. Ezt kívántuk, mi? Nem! Nem! Mi a szociális (nem szocialista!) gazdasági rendszert szerettük volna bevezetni. Ez az NSZK-ban jó eredményt hozott. Nálunk a vadkapitalista rendszer bevezetése végeredményben a magyar gyárak, bányák bezárását és óriási munkanélküliséget okozott, a nyugati vállalatoknak pedig piacot. Csak reményünk lehet a jövőnket illetően, hogy az szebb lesz, jobb lesz! Dr. Bajnok István

Aktuális tanulság Amikor Jézustól azt kérdezték, hogy kevesen vannak-e, akik üdvözülnek, Jézus nem válaszolt adatszerű felvilágosítással, mert ez alapot jelenthetett volna a restség igazolására. Ha ugyanis az derülne ki, hogy kevesen üdvözülnek, ekkor azt mondhatná valaki, hogy minek igyekezzem, én úgysem reménykedhetem. Ha viszont azt mondta volna Jézus, hogy sokan, akkor szintén megindulhatna a hamis számítgatás: a sok közé majdcsak becsúszok valahogy, erőfeszítés nélkül én is. Ehelyett Jézus cselekvési, magatartási szabályt adott, hogy a számítgatás, illetve a csüggedés vagy elbizakodás helyett tevékenységre bírjon: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni!” Az elbizakodás veszedelme, a beérkezettség gőgje mindnyájunkat fenyeget. Személyes igyekezet nélkül, elszánt és számítgatást nem tűrő, mindent latba vető törekvés nélkül nem üdvözülhet senki. Hiába mondunk, szónokolunk a jövőről, ha életvitelünk távol áll az evangéliumi gyakorlattól. Ugyanis rajtunk múlik, hogy minden erőnket latba vetve igyekszünk-e a célt elérni, a „szűk kapun átjutni”! Az életre mindig szűk kapu vezet. Ez igaz a felnőtté válásra, a szabadságra, a több és gazdagabb életre, az erkölcsi tisztaságra, a teljes mélységükben felvállalt emberi kapcsolatokra is. Ágoston A szerkesztő megjegyzése: Az evangéliumi tanács megfogadása nagyon fontos minden cselekvésünkben. Nem szabad semmiben sem elcsüggedni, sem elbizakodni. Ha valamiben hiszünk, reménykedünk, szeretnénk megvalósítani, akkor annak érdekében nemcsak szónokolni, beszélni kell, hanem cselekedni, tenni is kell érte valamit Ezt ajánlani lehet minden törekvő embernek, szervezetnek. II. évf. 11. szám

5

Nyugdíjasokról Egyre többször hallani azt a megállapítást, hogy a nyugdíjas eltartott! Kétségtelenül igaz, amit mondanak, mert a közgazdaságtan fogalmazása szerint ugyan nem adózik, de részesül az állami szolgáltatásokból. Ez a kijelentés 3 millió nyugdíjas számára megalázó sértés. Ugyanis a nyugdíjas aktív dolgozó életében tevékenyen részt vett az állami szolgáltatások létrejöttében (adózott és fizetett nyugdíjjárulékot), idős korában ezért is jogosult az állami támogatásokra. Egy társadalom fejlettsége megítélhető azáltal is, hogyan bánik nyugdíjasaival, haszontalanoknak tartja-e őket, vagy csak az országgyűlési választásokon számít rájuk, szavazataikra. Vizsgáljuk meg pár szóban a nyugdíjak keletkezésének lehetőségeit. 1. Vannak magas nyugdíjjal rendelkezők, akiket az igazságosság szempontjából nem tartunk méltónak kiemelkedő nyugdíjra. Ezek azok a politikusok, akik az ország méltatlan gazdasági helyzetét okozták: ÁVH-sok, pufajkások, verőlegények, és akiket magatartásuk miatt sem tartunk igen emelt nyugdíjra alkalmasnak. 2. A nyugdíj nagyságát a munkában eltöltött idő és a nyugdíjjárulék fizetése alapján határozzák meg. Méltatlannak tartjuk, ha a rossz gazdasági politika miatt egyesek hos�szú ideig munkanélküliek voltak, vagy kénytelenek voltak „feketén” dolgozni, ezért kisebb nyugdíjra jogosultak. Más az elbírálás tudatos munkakerülés esetében. 3. Az alacsonyabb nyugdíjat kapók legtöbbje a becsületes, kétkezi munkát végzők közül kerülnek ki. Az alulképzett, képzetlen vagy alkalmi munkát végzettek is megélhetésükhöz méltó nyugdíjra jogosultak. A törvény alkotásakor ezt is figyelembe kell venni. 4. A nyugdíjtörvényben az elmondottakat figyelembe kell venni. A törvényben ne biztosítsanak kiskaput, ahol indokolatlanul egy nyugdíjas magasabb vagy alacsonyabb fizetési kategóriába kerülhet. A nyugdíjak fedezete A nyugdíjakat a közgazdaságtan fogalma szerint az aktív dolgozók befizetései fedezik. 1945 után az állam átvette a nyugdíjasok ellátását, és az alkalmazásban álló dolgozók kötelező befizetéseivel biztosítja a 3 millió nyugdíjas nyugdíját. Ez bizonyos felelősséget jelent a kormány gazdaságpolitikájának kialakításában. Ugyanis a kormány intézkedéseivel, rendeleteivel segítheti vagy fékezheti a munkahelyek kialakításának lehetőségét. Meggondolandó, hogy nem lenne-e helyesebb, amit az 1945 előtti nyugdíjintézetek tettek, nyugdíjalapokat létesítettek a nyugdíjak kifizetésének biztosítására. Esetleg az állam is létesíthetne hasonló alapokat a nyugdíjbiztosításhoz. Javaslatok a nyugdíjrendelethez. 1. Rendeletben kellene meghatározni a minimál- és maximált nyugdíjak összegét. A minimálnyugdíj már ma is létezik, de a maximált nem! A maximálásra azért lenne szükség, hogy a szülők magas nyugdíjából ne lehessen támogatni a hozzátartozók (saját munkavégzésük hiányában) felelőtlen költekezését, szórakozását. 6

DEKA ÉRTESÍTŐ

2. Szüntessék meg a választott képviselők, országgyűlési képviselők, államelnökök leváltását követő támogatását. Ezek a tisztségek határozott idejű dolgozók megbízásához hasonlóan legyenek elbírálva. 3. Esetenként előfordul, hogy a nyugdíjas házaspár olyan alacsony összegű nyugdíjat kap, amiből régi életvitelét nem tudja folytatni. Gyermekei viszont sokkal jobb körülmények között élnek. Ilyen esetben a gyermeket kötelezni lehessen szüleik támogatására. 4. A sérült vagy fogyatékos emberek ellátását megfelelő összeggel támogassák, hogy emberhez méltó életet élhessenek (ez részben már ma is megvan). Dr. Bajnok István

Olvasói levelek Kedves István! Felvillanyozva éreztem magam, amikor az Értesítő szeptemberi számában „A XXI. század témáiról” szóló cikkedet olvastam. Végre egy közéleti kiadvány segít a fejekben – az illetékes fejekben is – világosságot gyújtani. A NEVELÉS, OKTATÁS kulcsfontosságú kérdés a felvételinél, a pedagógus alkalmassága vizsgálatában! Ide kellene jó szakembereket irányítani. Pedagóguspályám aktív éveiben mindig ezt hangoztattam, és a magam munkájában is ezen elv jegyében munkálkodtam. 2010-ben megjelent könyvemben is ezt hangsúlyoztam. Szerintem, aki a tanulót nem tudja a társadalom hasznos, erkölcsös tagjává gyúrni, annak semmi keresnivalója nincs a katedrán. Ő is szenved ott, az eredmény pedig hervatag. Sajnos jelenleg a pedagóguspályán dolgozók teljesítményét csak 40%-ban lehet eredményesnek elismerni. A NEMZETI IDENTITÁS elismerésében is rossz a kép. Pedig aki mindezekhez a kívánt légkört megteremteni nem tudja, az nem való pedagógusnak! Sok erőt, egészséget kívánok munkádhoz szeretettel Ágoston Laci

Az Értesítőt ne dobd el, add tovább!

A keresztény magatartás Ismerős tétel: a polgári erények nem azonosak a keresztény erényekkel. Ez a sanyarú tény már sokszor okozott „bizonyos csikorgásokat” úgy a magyar (Barankovics–Mindszenty), mind az osztrák Mayr Michel-féle keresztény pártokban. Még az öntudatos módon polgárosodó bajoroktól is bőségesen lehetne példákat összeszedegetni. Ilyen szerepkörben az ún. „hídemberek” áthidaló vagy „áthalló” adottságokra képes személyek tevékenysége igen üdvös lehet. Ilyen embernek tartom Franz König, Karl Rah­ II. évf. 11. szám

7

nert és J. Ratzingert (aki később pápa lett). De lehetne a neveket sorolni Mindszentytől, Márton Árontól Ferenc pápáig. Mayr kancellár (1919–1920) szerint „…féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorsunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van”. A regnumi atyák anno rendre-módra feltárták a humanizmus és a kereszténység közötti határozott különbségtételeket. A humanizmus ugyan nem tagadja a meggyőződést (féljük az Urat), de nem is szorgalmazza, sőt elfordul ezektől (felelősség, hitvallás kérdésében). Befejezésül röviden: a Szent István-dómban nyugvó König bíboros példánk lehet. Ő, aki a Szentlélekben barátja volt Rahnernek, ő, aki (utóbb) meg barátja volt Ratzingernek – intő jel lehet nekünk napjainkban. Franz König bécsi érsek ugyanis hídember-főpásztorként először járt a Szentlélek erejétől eltelve, a házi őrizettel küzdő Mindszentynél, és szót emelt Márton Áron nehéz börtönben tartása ellen is. Üdvözlettel László Péter Sándor

Meghívó Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület (ONYPE) XI. kerületi szervezet következő előadása 2013. november 12-én, kedden 15 órakor lesz a szokásos helyen (Szent Imre Gimnázium, Villányi u. 27, földszint). Előadó: Magyaródy Szabolcs Hamilton (Kanada) Előadásának címe: Mit tesznek a nyugati magyarok a „Bűnős Nemzet” hazugsága ellen Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

TERJESZD AZ ÉRTESÍTŐT! Ha több példányt kívánsz, vagy nem kívánod további küldését ingyenes havilapunknak, kérem, jelezd – kívánságod teljesítjük. Ha támogatni kívánod megjelenését, bankszámlaszámunk: OTP 11711034-20833390. A De­mok­ra­ti­kus Köz­élet­ért Ala­pít­vány (DE­K A) közhasznú szervezet lapja. Felelős szerkesztő: dr. Baj­nok Ist­ván. Eng. szám: 90324363 Szerkesztőség: 1111 Budapest, Bartók Béla út 18. Tel./fax: 386 4476 8

DEKA ÉRTESÍTŐ