I. NAGY LAJOS MAGYAR ÉS LENGYEL KIRÁLY HADMŐVELETEI ÉS MAGYAR KATONÁINAK SZEREPE LENGYELORSZÁG VÉDELMÉBEN

HADITECHNIKA TÖRTÉNET „Ott valának, midın Lengyelország népe Másodízben térdelt nagy Lajos elébe, Ki utólszor vonta fegyverét, -- a litván Zendülık haragját hódolni tanítván. (Arany János: Toldi estéje – 2. ének)

DR. SZABÓ BÉLA

I. NAGY LAJOS MAGYAR ÉS LENGYEL KIRÁLY HADMŐVELETEI ÉS MAGYAR KATONÁINAK SZEREPE LENGYELORSZÁG VÉDELMÉBEN

LOUIS I. THE GREAT, KING OF HUNGARY AND POLAND AND HIS MILITARY OPERATIONS IN DEFENCE OF POLAND

Jelen tanulmány Nagy Lajos magyar és lengyel király hadjáratai közül Lengyelország érdekében végrehajtott hadmőveleteit foglalja össze, kiemelve a magyar katonák és katonai parancsnokok szerepét. Bemutatom még magyar királyként, a lengyel trón várományosaként és lengyel királyként vezetett hadjáratait is. Bizonyítást nyer, hogy Lengyelország érdekében tett katonai aktivitása a koronázási feltételekkel összhangban történt. Természetesen részlegesen be kell mutatni az akkori legfıbb ellenfél, a késıbbiek folyamán Lengyelországgal uniót alkotó Litvániát is, amely létrejöttében Nagy Lajosnak is kiemelkedı szerepe volt, többek között Lengyelország trónját öröklı lánya, Hedvig férjhez ment a nagy ellenfél, Olgierd litván nagyfejedelem fiához, Jagelló Ulászlóhoz, és ezzel megvalósult a két államalakulat uniója évszázadokon át, amely már sikeresebben tudta felvenni a harcot közös ellenfeleikkel szemben.

.In my article I write about Louis the Great, King of Hungary and Poland and his military operations in defence of Poland, underlining role of Hungarian soldiers and officers. I show all campaigns in defence of Poland like prospective of Polish throne and like real king of Poland. I give evidence of his military activity in defence of Poland was in harmony with his condition of coronation. Of course, I have to show former enemy, later on one of the union Polish-Lithuanian Commonwealth, Lithuania. Louis the Great had important role in the later events, because his daughter, Hedvig got married son of former enemy Olgierd Grand Duke of Lithuania to Wladyslaw II Jagiello. After that got real union between these countries and Poland and Lithuania fought successfully against common enemies for centuries.

239


Nagy Lajos, a lovagkirály uralkodása (1342-1382) Magyarország egyik fénykora, édesapja Károly Róbert útján haladva a Magyar Királyság európai nagyhatalommá vált aktív külpolitikájának és hadjáratainak köszönhetıen. Már 9 évesen részvett az 1335-ös hármas visegrádi tárgyalásokon, ahol létrehozták a magyar - cseh - lengyel Habsburg - ellenes szövetséget és tárgyalásokat folytattak arról, hogyha Bölcs Kázmér fiú utód nélkül halna meg, akkor a magyar trón mellett ı örökli a lengyel trónt is. Ezt majd az 1339-es trónörökösödési szerzıdésben véglegesítették. Károly Róbert többek között megígérte, hogy Lajos fia minden tartományt, melyet elidegenítettek Lengyelországtól, elsısorban Pomérániát1 a német lovagrendtıl, vissza fogja hódítani saját költségén. Ezek után Kázmér király tanácsosai, sógora és nıvére rábeszéléseinek és ígéreteinek engedve, Lajos királyfit esküvel és pecsétes levelek erejével utódjának jelölte ki az esetre, ha neki fia nem születnék. Tehát a feltételek között az is szerepelt, hogy Lajos, Magyarország (leendı) királya Lengyelország határait visszaállítja saját hadi népével.2

1. kép: Nagy Lajos címere, amely egyesíti a liliomos Anjou-címert, a Magyar és a Lengyel Királyság, valamint Dalmácia címerét. 1

Pomeránia: történelmi régió a mai Lengyelország és Németország területén a Reknitz, Odera és Visztula folyók torkolatánál a Balti-tenger partján. 2 Pór Antal (1902): 58.

240

HADITECHNIKA TÖRTÉNET

A gyermekkorú trónörökös a következı évben vett részt elıször hadmőveletekben amikor is a visegrádi egyezménynek megfelelıen a Habsburgok ellen a cseheket támogatva a magyar-lengyel segédhadak kinevezett „parancsnoka” volt. 1342-ben édesapja halálakor mindössze 16 éves, amikor Székesfehérváron megkoronázzák az ország tisztségviselıi „egy szívvel, egy akarattal”. Uralkodását aktív külpolitika jellemezte, amit katonai tevékenysége is megerısített. Amíg édesapja Károly Róbert idegen földre csak szükség esetén vezetett hadjáratot, addig Nagy Lajos uralkodását végig kisérték az Itáliában, Dalmáciában3, Litvániában és a Balkán-félszigeten végrehajtott hadmőveletek, amelyekben a korabeli források szerint személyesen is vitézül jeleskedett, néhányszor veszélyeztetve magát is, és így méltón szolgált rá a lovagkirály elnevezésre.4

2. kép: Nagy Lajos Magyarország és Lengyelország királya. 3 4

Dalmácia: a mai Horvátország tengerparti délkeleti része. Bellér Béla (1986): 15.

241


Jelen tanulmány hadjáratai közül a Lengyelország érdekében végrehajtott hadmőveleteit emeli ki, amelyeket elıbb, mint a lengyel trón lehetséges örököse, majd lengyel királyként hajtott végre Lengyelország védelmében. Számunkra azért fontos ezeknek a hadjáratoknak az ismerete, mivel ebben nagy segítségére voltak magyar katonái is. A korábban megkötött egyezmény alapján 1344-ben közös magyar cseh - lengyel hadjáratot indítottak a pogány litvánok ellen, akik folyamatos portyázásaikkal veszélyeztették Lengyelország keleti határvidékét. A keresztes hadjárat részvevıi boroszlói5 gyülekezı után Königsberg6, a német lovagok székhelye felé vették az irányt, ahonnan a lovagok nagymestere kalauzolta az egyesült hadakat Litvánia területén, ahol elıször két határmenti várat kezdtek el ostromolni nyílván azzal a céllal, hogy elfoglalásuk után Litvánia fıvárosát Wilnát7 megtámadják, erre erısnek és jól felszereltnek tartván hadaikat. Olgierd8, a litvánok nagyfejedelme értesülve az országát fenyegetı veszélyrıl az egyesült hadak mögött védtelenül hagyott német lovagrend tartományaira támadt. A keresztes hadak erre a hírre abbahagyták a két erıd ostromát és visszafordultak. A hadjárat folytatása azért is lehetetlenné vált, mivel az enyhe tavaszi idıjárás miatt felengedett a talaj, ami azon a mocsaras vidéken utak és hidak híján a hadviselést lehetetlenné tette. Így tehát ez a hadjárat minden eredmény nélkül ért véget a szövetséges csapatok hazaindultak, nem sokkal késıbb Lajos király már Visegrádról ír levelet.9 A király a Litvánia elleni hadjáratban résztvevı magyar katonák közül Laczkfi István erdélyi vajdát és fiát Dénest, királyi lovászmestert említi. A vajda a hadjárat során lovastól elbukott és lábát törte. Ugyancsak részvett a katonai expedícióban Lırinczfia Miklós, az országbíró 5

Boroszló: ma Wroclaw, Lengyelország. Königsberg: ma Kalinyingrád, Oroszország. 7 Wilna: ma Vilnius, Litvánia. 8 Olgierd Giedyminowicz (Algirdas): a dinasztiaalapító Giadymin litván nagyfejedelem fia; litván nagyfejedelem 1345 és1377 között, Jagelló Ulászló édesapja. Uralkodása alatt Litvánia területe jelentısen megnövekedett. 9 Pór Antal (1892): 6

242


unokaöccse, aki jelentıs magyar katonai kísérettel, saját költségén követte királyát és a források szerint „bátorsággal szolgált neki”.10

3. kép: A litván nagyfejedelem Olgierd Giedyminowicz egykorú ábrázolása. A hazatérı cseh és lengyel szövetségesek között nézeteltérés tört ki, amely gyakorlatilag háborús eseményekig fajult, amelyben hadaival Lajos király is részt vett. Történt ugyanis, hogy a cseh hadak királyuk fiának vezetésével Litvániából a rövidebbik úton, Lengyelországon keresztül igyekezett haza, amikor úgy érezte, hogy a lengyelek le akarják tartóztatni. Nehézségek után hazatérve János cseh király felháborodva a fián megesett sérelem miatt hadait Lengyelország ellen vezette. Kázmér lengyel király küzdve vonult vissza székvárosáig és a magyar királytól kért segítséget, aki személyesen nem szállhatott hadba, mivel államügyei Horvátországba szólították, Lengyelországgal szomszédos felsımagyarországi - vármegyék katonaságát küldte Kázmér király megsegítésére két jeles fıtisztjének Szécsi Miklós és Poháros Péter parancsnoksága alatt Krakkó felé. Ezalatt Lengyelországban véres csatákat vívtak, amelyekben nem mindig a 10

Pór Antal (1892):

243


csehek gyıztek, de mégis körülzárták Krakkót, felperzselve külvárosait, pusztítva környékét 1345 júniusában és júliusában. Ettıl a veszélytıl a megérkezett magyar hadak mentették meg Kázmért. A korabeli történetíró méltán állítja azt, hogy Lajos hadai mentették fel Krakkót az ostromzár alól és óvták meg a környékét a teljes pusztulástól. Az tény, hogy a magyar katonai jelenlét miatt a csehek kénytelenek voltak elfogadni a felajánlott fegyverszünetet, amelyet aztán béke követett.11 A békekötésrıl meg kell jegyezni, hogy létrehozásában sokat fáradozott VI. Kelemen pápa, aki szerette volna a volt szövetségeseket kibékíteni, hogy a késıbbiek folyamán közös ellenségeik ellen együttesen lépjenek fel. A pápa Pusterlai Vilmos pozsonyi prépostot küldte János és Kázmér királyokhoz, hogy békét eszközöljön a hadviselı felek között. A pápa Lajos királyt is felkéri a béke megkötésének segítésére, mivel „ama tartományok jólléte ıt közelebbrıl érdekli, legyen elımozdítója célzatainak”. A békét végül is sikerült megkötni, amiért a pápa köszönetét is kifejezi Lajos királynak 1346. május 22-én kelt levelében.12

4. kép: III. Bölcs Kázmér, Lengyelország királya. 11 12

Uo. Uo.

244


Nagy Lajos következı hadjárata Litvánia ellen, Lengyelország érdekeit is szem elıtt tartva 1351-ben történt, amikor is Lajos magyar király Itáliában járt seregével, Kázmér lengyel király a Lubart13 herceg által uralt Volhynia14 litván tartományt foglalta el, amelyet a litvánok nem könnyen engedtek át és ellentámadást indítottak Lengyelország ellen. Kázmér ekkor a pápához és a magyar királyhoz fordult segítségért. A segítségkérésre Lajos király hazatért és sietve összegyőjtött hadával 1351. június 19-én indult el Budáról Krakkóba. Onnan az egyesült magyar - lengyel hadsereg „fényes elımenetelt” tett. A litvánokat kiszorította Galiciából és Ladomériából15, amely jogilag a magyar korona része volt és elfogta a sok gondot okozó Lubart herceget egy várban, amelynek elfoglalása nagy vérveszteségbe került. Nagy Lajos bölcsen egyelıre nem tartotta meg, e két tartományt, hanem átengedte élethossziglan nagybátyának, a lengyel királynak.16 A hadjárat közben a lengyel király súlyosan megbetegedett. Állapota olyan válságos lett, hogy a lengyel fıurak „siettek ünnepélyes esküjükkel Lajost biztosítani arról, miszerint híven állanak mellette és fogadják ıt királyoknak”. Így Lajos király állt az egyesült lengyel-magyar sereg 13

Lubart Dymitr (Demetrijus Luibartas): litván herceg, a dinasztiaalapító Giadymin litván nagyfejedelem legkisebbik fia, Luck hercege (1340-1383), az egységes Halics és Volhynia utolsó hercege. 1377-ig Halics hercege is. 14 Volhynia: történelmi régió ÍX-XVIII. században, amely a jelenlegi Ukrajna északnyugati részén létezett. 15 Galícia és Lodoméria: közép - európai történelmi régió, jelenleg Lengyelország és Ukrajna között oszlik meg. Keleti felének történelmi neve Vörösoroszország. 16 Ez elhatározásáról Budán 1352-ben kelt levele magyar fordításban így hangzik: „Mi Lajos Isten kegyelmébıl Magyarország, stb. Galícia és Lodoméria királya tudtul adjuk jelen levelünk során, hogy Vörösoroszországot, melyet elıdeink a magyar királyok birtokoltak, amely minket, kik jelenleg Magyarország fölött örök jogon uralkodunk, nagybátyánknak ,Kázmérnak Lengyelország királyának, jelen levelünk által adtuk és ajándékoztuk. Ha pedig, mitıl Isten ırizzen! Kázmér Lengyelország királya fiörökös nélkül hunyna el, ez esetben Vörösoroszország mint jogos tulajdonunk Lengyelországgal együtt teljes joggal kezünkre kerül, az erre vonatkozó jogi, eredeti szerzıdés értelmében. Segítségül, pedig a poroszországi keresztesek, valamint Vörösoroszország bármely megtámadói ellen, amint erre szükség lesz, adni fogunk azon módon, mint erre atyánk Károly király kötelezte magát és utána mi is köteleztük magunkat. Kelt Budán, húsvét ünnepe nyolcadában, 1352. évben” A Stadnicki:Synowie Gedimina II,231.kiadott latin eredeti után, közli: Pór Antal (1902): 64.

245


élére. A közös hadsereggel 15 napi utat tett meg a litvánok országában nehéz körülmények között, majd beszüntette a hadmőveleteket, mivel úgy látta, hogy a hadjárat elérte a célját. Döntésében az is szerepet játszott, hogy nem akarta végleg megsemmisíteni az ellenséget, inkább megegyezésre akart jutni. Nem mellékesen Olgierd nagyfejedelem és Lubart herceg szövetségi viszonyt tartottak a moszkvai nagyfejedelemmel, és a források szerint „az oroszok már akkor hajlandóbbak voltak a pogányokat, mint a római katolikusokat segíteni. Még veszélyesebbeké válhattak a tatárok, akik elıl Magyarország észak-keleti végeit a hıs székelyek nem voltak mindig képesek megoltalmazni.” Nem szabad továbbá felednünk, hogy Lajos király bevallott célja volt a kereszténység terjesztése, és tudomása szerint Kiejstut17 litván herceg hajlandó volt a kereszténység felvételére. Így Lajos király elküldte kiváló diplomatáját, Kont Miklóst néhány magyar fıúrral a litvánokhoz, hogy békeajánlatot tegyenek. A tárgyalásokon litván részrıl Kiejstut vett részt, aki a magyar táborba érkezett. A litván herceg többek között a következı békefeltételeket fogadta el: 1. A litvánok megkeresztelkednek, ha a magyar király koronát és királyi címet szerez a pápától. 2. A litvánok kötelezik magukat, hogy a „magyar király hadába szállanak, valahányszor kívántatik, saját költségen, ha a magyar és lengyel királyok ıket a német lovagoktól és a tatárok ellen megoltalmazzák”. 3. Kiejstut Budáig kíséri a magyar királyt és ott megkeresztelkedik. 4. „A szerzıdı felek kölcsönösen szabad járást biztosítanak tartományaikban egymás alattvalóinak. Egymás közt örök békét tartanak.”18 A békekötést Lajos király sátrában augusztus 15-én pecsételték meg. A szerzıdés értelmében Kiejstut herceg Lajos királlyal tartott, de a harmadik napon a litván herceg kíséretével együtt megszökött. Ezért a következı év elején Lajos király újabb hadjáratot indított a szerzıdésszegı litvánok ellen. Lajost már a következı év március 21-én a litván erısség Bełz19 vára alatt találjuk, ahol seregteste egyesült a 17

Kiejstut Giedyminowicz (Kestútis): litván herceg, Troki hercege (1337-1382), Olgierd testvére, Litvánia nagyfejedelme (1381-1382). 18 Küküllei János (2000): 19 Bełz: ma Белз, város Nyugat – Ukrajnában, Lvovnál, a lengyel határ közelében.

246


lengyel király nagy hadseregével, amely a vár elfoglalására érkezett oda. Minden arra mutat, hogy katonailag az ez évi hadjárat nem volt szerencsés a szövetséges lengyel-magyar hadak számára. Az ostrommal egyidıben a litvánok az ekkor velük szövetséges tatárokkal és oroszokkal pusztítva bekalandozták Lodomériát és Galíciát. Az ostromban személyesen maga Lajos király is részvett. „A csapatok meggázolták a várnak csaknem embermélységő árkait. Lajos királyt, aki itt is elıl járt, fején érte a ’sulyok’ s a földre terítette; az elaléltat Perényi Miklós vette a hátára és vitte vissza a vízen keresztül. Rokonának, Oppelni László hercegnek azon alkalommal, hogy elsı ért föl valamely toronyra, sisakját lekapták fejérıl, ıt pedig lelökték, hogy majdnem agyonütötte magát. Rátót nemzetségbeli Lorántfia Lestákot, a király kedves udvarmesterét és somogyi vármegye-ispánt, a kı mellén érte és úgy a földre sújtotta, hogy holta napjáig megsínylette. Simont, a Móricz fiát (a Pok nemzetségbıl) az alsó árokból félholtan hozták vissza. Szécsi Miklós (a Balog nemzetségbıl), Bebek Balázs és István (az Ákos nemzetségbıl) iszonyú sebeket vettek. Ez utóbbi (Bebek István) királyi zászlótartó kezében négy zászlórudat törtek el; de ı tovább is tartotta volna magát, hanem ötödik zászlója már nem volt és mellıle mind elmenekültek. Délig tartott az ostrom. A magyarok és a lengyelek között annyi a sebesült, hogy annak se szeri se száma.”20 – írja Küküllei János, Lajos király krónikása az ostromról. Lajos király a sikertelen ostrom után az elvonulás mellett döntött, de elıtte még tárgyalásokat kezdeményezett a litvánokkal, ahol a „nagyesző békeszerzı” Kont Miklósnak sikerült két évre békét kötnie a litvánokkal. Ebbıl is látszik, hogy a litvánokat is megviselte az ostrom. A tárgyalások után a litvánok levették a tornyok tetején lévı „litvai gyızelmi jeleket és kitőzték a magyar király zászlaját, melyet megpillantván a magyarok örömmel kiabálták: ’béke, béke!’”.21 A fegyverszünet leteltével újra készületek történtek a háborúra a tatárok és a litvánok ellen. VI. Ince pápa 1354-ben keresztes háborút hirdetett Magyar-, Cseh- és Lengyelországban a nevezett népek ellen. Pápai bullájában azt említi, hogy az elızı évben „a pogányok sokakat 20 21

Küküllei János (2000): Pór Antal (1892):

247


leöltek és fogságba hurcoltak”. Kevés forrásanyag áll rendelkezésre errıl a hadjáratról. A kevés forrás egyike az a levél, amelyben Lajos király azzal menti ki az egyik katonáját a nádor elıtt, hogy Bebek István nem tud megjelenni tanúként az egyik tárgyaláson, mert „a lengyel király segítségére indulandó”. A kevés külföldi forrás egyike az egykorú itáliai krónikás, Villani beszámolója, amely szerint „Lajos magyar király nagyszámú seregével Tatárországba érkezett”. Elmondása szerint a katonai összecsapás elmaradt, a magyar király és a tatár fejedelem szövetséget kötött, amely szerint „tiltsa el népeit, hogy a magyar és lengyel királyokat beütéseikkel háborgassák”, majd „tıle az ország határáig kísértetvén visszavezette seregét”.22 Ami a hadjárat és a tárgyalások sikerét igazolja az, hogy a tatárok ezentúl hosszú ideig nem háborgatták se Lengyel-, se Magyarországot. Miután Bölcs Kázmér fiútód nélkül halt meg 1370-ben, a korábbi szerzıdésnek megfelelıen lengyel királlyá koronázták november 17-én. Nagy Lajos király Krakkóba jövetelét, tiszteletes fogadtatását, koronázását, a Kázmér király halottas ünnepélyét, az azon kiosztott bıséges adományokat s az azt követı eseményeket a korabeli források jelentıs eseménynek tartják.23 İszintén nem sokat foglalkozott személyesen a lengyel ügyekkel, Lengyelország kormányzását édesanyjára, Erzsébetre24 bízta, akinek kormányzása a lengyelek felháborodását váltotta ki. 1376-ban lemészárolták a kormányzónı 160 fıs magyar kíséretét25. A magyar áldozatok közül Jan Czarnkowi lengyel krónikás szerint, akik Nagy Lajos király, kíséretében, vagy egyéb, többek között katonai szolgálat végett Lengyelországban megfordultak, név szerint csak egyet említ, Pogány Mihály vitézt, akit 1376. december 7-én, mikor a magyarokat gyilkolták Krakkóban, szállása pincéjébıl kivonszoltak és megöltek. Nagy Lajos a Pogány 22

Pór Antal (1892): Pór Antal (1904) 1: 173. 24 Łokietek vagy Piast Erzsébet (ElŜbieta Łokietkówna), ismertebb nevén Erzsébet anyakirályné (1305–Buda, 1380): Károly Róbert (I. Károly) magyar király (13081342) felesége, I. Nagy Lajos magyar király (1342-1382) édesanyja, a XIV. századi magyar politikai és kulturális élet meghatározó szereplıje volt. Erzsébet a Piast házból származó I. Łokietek Ulászló lengyel király (306-1333) lánya, anyai ágon pedig IV. Béla magyar király (1235-1270) dédunokája volt. 25 Pór Antal (1899) 1: 511. 23

248


Mihály családjának kárpótlásul Lubosz várát és tartozékait adta.26 Ezért is a késıbbiek folyamán a lengyeleknek jobban megfelelı, Oppelni László hercegre bízta Lengyelországot.27 Viszont 1376-ban, amikor a litvánok újfent hadjáratot intéztek Lengyelország ellen, Nagy Lajos magyar katonái élén megint a lengyelek segítségére sietett. A következı évben a király megértvén hazamenekült anyjától a litvánok rablótámadásainak körülményeit, azonnal elhatározta, hogy ellenük hadat indít, melyben mind a magyaroknak, mind a lengyeleknek részt kell venniük.28 A lengyelek hét csapattestet (korabeli megnevezéssel hét zászlóaljat) állítottak ki és a források szerint Lajos király nagy sereget hozott magával Magyarországról. A király toborzásairól annyit tudunk, hogy még a hadjárat megkezdése elıtt, 1377 tavaszán maga jött Erdélybe, és Tordára áprilisban az erdélyi nemeseknek és lakosoknak közgyőlést hirdetett, ott hosszabb ideig tartózkodott, az erdélyi városokat nagy kedvezményekben részesítette, mivel feltehetıleg pénzt és katonát a litván hadjáratra fıképpen Erdélyben győjtött. Hogy a magyar seregrész parancsnokai kik voltak, arról keveset tudunk. Csak Demeter királyi kancellárról van tudomásunk, aki a litvánok uralma alatt álló Bełz vára 26

Pór Antal (1904) 2: 254. A lengyel származású Oppelni László herceg 1367-tıl 1372-ig Magyarország nádora volt. Miután Lajos 1370-ben elnyerte a lengyel koronát, 1378-ban ıt tette meg Lengyelország kormányzójává. Ezzel és a lengyel állapotokkal kapcsolatban Szilágyi Sándor a Magyar Nemzet Történetében a következıket írja: „Oppelni László, ki eddig Galíciában és Lodomériában igen jótékonyan kormányzott és Lajos király kinevezte e derék embert helytartójává Lengyelországban. László herceg új állása nem volt irigylésre méltó. A pártokra szakadt és egymás ellen fenekedı fınemesség, ha arról volt szó, hogy ellenzéket képezzen a helytartó ellen, ritka egyetértésre jutott. Rosszallták a hercegben „hogy csendes és békeszeretı, hogy a földmőves és iparos népet pártolja, ellenben a nemességet és papságot győlöli”. Ez ellenzékkel szemben László hercegnek nem volt hatalma, ereje. A nagy-lengyel nemesek egymás ellen viseltek háborút. A papság a fıurak erıszakoskodásaiért és rablásaiért panaszkodott. A zavar tetıpontját érte. Küldöttség ment Lajos királyhoz, kérvén ıt, hogy mozdítsa el László herceget, kinek kinevezésében és segítsen a bajon. Sajnos a király, kénytelen volt vérzı szívvel nézni, mint silányul el legjobb szándéka. A lengyel történetírók is elismerik, hogy Lajos király jellemét nem lehet kétségbe vonni. A baj abban rejlett, hogy lehetetlen volt két oly egyenlıtlen széken, mint a magyar és lengyel trón, egy idıben helyet foglalni.” /Forrás: Szilágyi Sándor /szerk./(1898): / 28 Pór Antal (1899) 2: 561. 27

249


elıtt adta ki Lajos király egyik adománylevelét. Egy másik adománylevélbıl kiderül, hogy „Martinkfalvi Miklóst és testvéreit a király megnemesíti, tetteikért melyeket a királynak a litvánok ellen teljesítettek”.29

5. kép: Lengyelország Nagy Lajos lengyel trónra lépésekor. A hadjáratról a krónikások a következıt írják: „Egybegyülekezvén a magyar sereg, a legegyenesebb úton a Kárpátokon át Sandomirba30 indult. Odaérkezett Nagy Lajos király is, ahol a lengyel fõurak és a lengyel hadak várták. Itt Lajos király hadseregét két részre osztotta. A lengyeleket Chelm31 vára ellen küldötte; magyarjaival pedig Bełz várát 29

Az oklevél eredeti példánya a Fejér, Cd. 1X/V, 166. oklevélgyőjteményben szerepel, amit Pór közöl: Pór Antal (1899) 2: 564. 30 Sandomir: ma Sandomierz, város Dél-kelet Lengyelországban. 31 Chelm: ma város Lengyelország Lublini vajdaságának keleti részén.

250


zárta körül. A lengyelek Subini Sendivoj vajda vezérlete alatt, nyolc nap alatt bevették Chelmet, sıt más erısségeket is; azután a király segítségére siettek Bełz alá.”32

6. kép: I. Nagy Lajos (lengyelül Ludwik Węgierski/Wielki/Andegaweńsk azaz Magyar Lajos, Nagy Lajos, Anjou Lajos), „Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország és Lengyelország (Król polski) királya, Salerno fejedelme és a szent Angyalhegyi javadalom ura”. Figyelemreméltó Wartbergi Hermann krónikaíró korabeli feljegyzése Bełz ostromáról: „A magyar király — úgymond — nagy sereggel jött a ladoméri félhitőek területére, melyeket részben elpusztítván, Bełz várát minden oldalról körülkerítette. A várban a litván herceg Narymuntovicz György33 ült. Miután pedig Lajos király hét hétig állott a vár körül, 32 33

Pór Antal (1899) 2: 565. Jury Narymuntovicz: Narimunt Giedyminowicz (Narimantas) fia, Giadymin litván nagyfejedelem unokája. Bełz hercege (1340-1377). Elıször Lubart litván herceg, majd III. Kázmér lengyel király, végül Nagy Lajos vazallusa volt.

251


György félvén a veszedelemtıl, mely fenyegette, átadta azt a földdel és emberekkel együtt a királynak. Aközben pedig, míg a király Bełz várát ostromlá, kiküldött némelyeket, kik a rutének két más várát kivívták.” Hermann állítását az okmánytárak is alátámasztják, mivel a lublói várnagy szeptember 9-én kelt levelében jelenti a vár elfoglalását.34

7. kép: Kiejstut Giedyminowicz litván herceg Dlugosz a kortárs lengyel krónikás szerint a hadjárat a következı módon zárult: „Eljött idıközben menedéklevéllel Kiejstut litván fejedelem a magyar király táborába, és a ki elıbb ellenség volt, most békéért könyörgött. Nagy Lajos király a békét a következı feltételek mellett kötötte meg: a litvánok által megejtett lengyel foglyok szabadon bocsáttatnak; György herceg Bełz várát a magyar királynak átadja, és magát kegyére bízza. Miután a vár átadása megtörtént, a rosszért jóval fizetı Lajos király a litvánoknak és ruténeknek visszaadta Bełz várát azon kikötés mellett, hogy azt a király nevében — tehát hőbérül — bírja, különben Lengyelország érdekében híven kormányozza. Állítólag Lajos 34

Az eseményeket alátámasztó leveleket szintén Pór idézi, fent említett mővében. Eredeti lelıhelyük: Fejér, CD. 1X/B, 153.

252


király adott még egy más Lubaczow35 nevő várat is György herceg utódjának és ráadásul száz márka évdíjat rendelt számára Bochnia36 sóaknái jövedelmébıl.” Tehát elmondható, hogy a litvánok mindenestıl meghódoltak: Kiejstut esedezik unokaöccséért Narymuntovicz Györgyért, aki kegyelemre megadja magát, elveszti rutén uralmát és birtokait, Magyarországon kap lakóhelyet, ahol tisztességesen megélhet. (A rutének letelepedése hazánkban talán ekkor kezdıdött.) Lengyelországra állandóan veszélyt jelentı Kiejstut és Lubart litván hercegek végleg meghódolnak a magyar királynak, hőséget esküsznek neki, és adófizetıivé válnak. „Ily módon elintézvén Lajos király a rutén és litván ügyeket, azon az úton, amelyen jött, visszatért Magyarországba.”37 Ezek szerint Lajos király 1377. évi litván hadjáratát teljes és fényes siker koronázta.

8. kép: Nagy Lajos magyar és lengyel király uralma álló terület. 35

Lubaczow: ma város Dél-kelet Lengyelországban. Bochnia: ma város Dél-Lengyelországban. 37 Dlugosz, Jan (2004): 372. 36

253


Összegzésül elmondható, hogy Nagy Lajos magyar és lengyel király Lengyelország érdekében végrehajtott hadmőveletei nagyban stabilizálták az ország politikai és katonai tekintélyét, amelyben a kevés forrásanyag ellenére is látható, hogy ebben jelentıs szerepet vállaltak a magyar katonák is. A Nagy Lajos uralkodásával kevésbé foglalkozó lengyel történetírás szerint Lajos csak lánya öröklését tekintette lengyel uralkodása céljának38, amely teljesülése viszont hosszabb távon Lengyelországot erısítette meg. Halála után a Lengyel Királyság trónját lánya, a késıbb szentté avatott Hedvig (Jadviga) örökölte, aki a korábbi ellenfél, Olgierd litván nagyfejedelem fiához, Jagelló Ulászlóhoz ment feleségül, ezzel a Jagelló-dinasztia uralkodói ültek Lengyelország és Litvánia trónján is a XVI. század második feléig. Így elmondható, hogyha tehette, nem fegyverekkel, hanem a tárgyalóasztalnál igyekezett megoldani a vitás kérdéseket. Így hiába vezetett Litvánia ellen hadjáratokat Nagy Lajos, hozzájárult a lengyel és a litván nemzet egymásra találásában, amely a késıbbiek folyamán közös államalakulatuk a Lengyel-litván Unió kialakulásához vezetett, hogy együttesen tudják felvenni a harcot a közös ellenségeikkel szemben. Habár meg kell jegyezni, hogy Nagy Lajos halála után Magyarország és Lengyelország között egy ideig feszült volt a viszony, nem egyszer háborús események is bekövetkeztek a két ország között. Lengyel királyságának hatása a továbbiakban magyar politikai életre is jelentıs hatást gyakorolt, amely szintén a közös ellenfelek ellen irányult. Jagellók a magyar trónon, Báthory István erdélyi fejedelem lengyel királlyá és litván nagyfejedelemmé választása, az erdélyi fejedelmek törekvései a lengyel trón megszerzésére, mind Nagy Lajos királyunk öröksége.

38

Bagi Dániel (1997): 45-60.

254


Felhasznált irodalom 1.

Bagi Dániel (1997): Nagy Lajos lengyelországi uralmának megítélése a lengyel történetírásban. In: Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Fıszerk.: Hanák Péter. Pécs. pp. 45-60.

2.

Bellér Béla (1986): Magyarok Nápolyban. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest.

3.

Dlugosz, Jan (2004): Historicum Polonicum, t. III. http://bluedragon.mordy.pl/pliki/publikacje/dlugosz.pdf (2010-12-02)

4.

Küküllei János (1884): Küküllei János és a névtelen minorita krónikája (Iohannes De Kikullew Et Anonymus Minorita Chronica) / Lajos király krónikája - Geszta Lajos királyról (De Gestis Ludovici I. Regis Hungarorum) Budapest, Monumenta Hungarica IV. http://mek.niif.hu/05500/05564/05564.htm (2010-12-04)

5.

Pór Antal (1892): Nagy Lajos 1326-1382. Budapest, Magyar Történeti Társulat kiadása. http://mek.niif.hu/05800/05827/html/index.htm (2010-12-04)

6.

Pór Antal (1899) 1: Nagy Lajos litván hadjárata 1377-ben (Elsı közlemény). In. Erdélyi Múzeum, XVI. évf./8. pp. 504-514.

7.

Pór Antal (1899) 2: Nagy Lajos litván hadjárata 1377-ben (Második, befejezı közlemény). In. Erdélyi Múzeum, XVI. évf./9. pp. 561-573.

8.

Pór Antal (1902): A magyar Anjouk igényei a lengyel trónra. In. Erdélyi Múzeum, XIX. évf./2. pp. 57-75.

9.

Pór Antal (1904) 1: A magyar Anjouk lengyel krónikása (Czarnakowi János) (Elsı közlemény). In. Erdélyi Múzeum, XXI. évf./4. pp. 169-176. 255


10. Pór Antal (1904) 2: A magyar Anjouk lengyel krónikása (Czarnakowi János) (Második, befejezı közlemény). In. Erdélyi Múzeum, XXI. évf./5. pp. 249-256. 11. Szilágyi Sándor /szerk./ (1898): A Magyar Nemzet Története. Athenaeum Kiadó, Budapest. http://mek.niif.hu/00800/00893/html/doc/c400237.htm (201012-04)

256

I. NAGY LAJOS MAGYAR ÉS LENGYEL KIRÁLY HADMŐVELETEI ÉS MAGYAR KATONÁINAK SZEREPE LENGYELORSZÁG VÉDELMÉBEN

Recommend Documents