Humor rovat Gyerekszáj Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a fejünk belül sötét. A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak. A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik. Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai. Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik. A középkorban a várakat katakombákkal lőtték. Kanada területe egyenlő Európa lakosságával. A kenguru kicsinye fészeklakó. A ménes egy nagy lócsomó. Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet. Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát. Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg. Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt. És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset. Julius Caesart a márciusi Idusok ölték meg. Egyiptom őslakói a múmiák. A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
A kutatók az őshazában megtalálták az ősmagyarok hátrahagyott részeit. A Bibliát Guttenberg találta fel. Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt. A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal. A baktériumokról: Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható. A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé. A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak. Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba. Villon fő műve az Ótestamentum. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda... II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt. A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá. Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. Ady Boncza Bertalant vette feleségül. Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak. A kőolajat kövekből sajtolták. Eötvös József többek között Budán született. Csapadékfajta: lisztharmat. A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.
Misztikus rovat A Szent Grál igaz története III. rész Láthatatlan háború
Anno 2000 évvel ezelőtt járunk, amikor még egészen más spirituális képet mutatott a Föld és rajta az emberiség. A köznép nem is gondolta volna, hogy egy hatalmas isteni Terv öntudatlan résztvevője. Igaz, ma sem tudja… Visszatérve az akkori eseményekre, két vérvonal – a Grál és a Feketevérűek – máig hatoló, mindannyiunk életét gyökeresen meghatározó folyamatot indított el a lelki evolúciónkban. Ennek az okkult hatalmi játszmának bizonyos hatásait követhetjük nyomon, e cikk révén. Előző két cikkünkből kiderült, hogy a Grál vérvonalat Jézus Mester aktiválta, míg a Feketevérűek Apofisztól származnak. Utóbbiak tették rá a kezüket a pénz manipulatív eszközein keresztül az akkor cseperedő, tiszta keresztény egyházra. A láthatatlan háború évszázadokon keresztül zajlott, sőt folyik ma is. Szentek, kiválasztottak tucatjai születtek le és indítottak el titkos társaságokat, amelyek áldásos tevékenységét minduntalan rombolták a Feketevérűek. Utóbbiak világi és egyházi eszközeiket felhasználva a legnemtelenebb módszerektől sem riadtak vissza, ha a Grál és a hozzá hasonló áramlatok eredményeinek az elpusztítása volt a tét. Ennek keretében került sor többek között a boszorkányégetésekre és az inkvizíció intézményének a felállítására is. Egy idő múlva természetesen különböző szabadgondolkodású szervezetek alakultak titokban. Ez veszélyeztette a népbutítást, ezért jött – mert a Feketevérűek vezetői ezt a cselt eszelték ki – az ipari forradalom. Olyan technikai, technológiai fejlődés indult el, ami magától nem fejlődhetett volna ki, ha józan ésszel mélyebben belegondolunk. De ennek van okkult olvasata is. Nevezetesen, csupa olyan technikai eszköz kezdte körülvenni az embert, ami mind a fizikai érzékszerveket hivatott kielégíteni. Ennek tudható be az is, hogy a legfinomabb asztrálburok (az emberi energiamező egy része), amely hordozza a magasabb fejlettségű érzékszerveket, eltűnt a köztudatból. Az emberek fokozatosan elfelejtették, hogy van aurájuk. Ezzel sokat nyertek a Feketevérűek, végtére is, amiben nem hisz az ember, azt nem is akarja fejleszteni. Valljuk be, ügyes húzás volt ez a részükről. Közben azután jött a mozgófilm, a mozi, a rádió, a tévé, melyek egyszerre több érzékszervet is lefoglalnak. Mindezek együttesen arra csábítják az embert, hogyha van egy kis ideje, azt ne elcsendesedéssel, meditációval és gondolkozással töltse, hanem a tévét nézve, álmokat kapva élje fejletlen, beszűkült életét. S bizony, mélyebben belepillantva a dolgokba, ha belegondolunk, sok olyan dolog van, amit az ember meg sem kíván tapasztalni, inkább megnézi a moziban és megéli azon keresztül. Tehát, még az érzékszerveit is lustává teszi a sok-sok technikai vívmány, de akad egy még jobb fegyverük: az Internet. Ama iszonyatos információdömpingben, melyet az Internet nyújt, az ember elveszíti figyelmét és koncentrációsképességét, és még a maradék érzékei is felületessé, kopottá válnak. Ha fontolóra vesszük, a XX-XXI. század embere teljes látszatban él, melynek odaadóan alárendeli az életét. Nézzük meg, hányan vannak, akik nem képtelenek napi sorozatuk, szappanoperájuk nélkül lehunyni nyugodtan a szemüket. Gondoljuk el, micsoda látszat eredménye, hogy Isaurának annak idején még gyűjtést rendeztek! Az emberek figyelmét teljesen lekötötték és rabul ejtették a forradalmi találmányok. Régen az ember a világ nyújtotta információkat feldolgozta, s aszerint élt, voltaképpen a világtól, az élettől tanult. Ők még bölcsek voltak. Ma hány bölccsel találkozhatunk jelen társadalmunkban? Egyáltalán nem ez a tipikus jellemvonásunk. Ma már oly sok az információ, hogy az ember képtelen feldolgozni azt. Ha valaki az összes híradást látni szeretné, szüksége lenne úgy 680 televízióra és ismernie kellene minimum 26 nyelvet, és 3 percen belül 16 síkra kéne bontania a gondolkodását. Azaz,
nagyjából 340-350-s IQ-ra lenne szüksége, ami még csupán a tévék híreinek a feldolgozására lenne elegendő. Az internet ettől még durvább. Ha beírsz egy webkeresőbe egy kulcsszót, mondjuk UFO, több százezer honlap jelentkezik le, és ez csupán a magyar nyelvű oldalak száma. Kérdezem én, mikor tud egy ember ennyit információt elolvasni és hogyan szűri ki, melyik igaz, s melyik nem? Egyszóval, mára az ember teljesen érzéketlenné és függővé vált. Ezzel győzte le az embert a fekete vérvonal. Boldog napot! Száraz György
Önismeret rovat A bűntudat ideje lejárt! Miből fakad az emberben a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és az önvád? – erre a kérdésre keresem a választ ebben az önvizsgálati és önismereti cikkben. Immáron annyifélét lehet hallani és olvasni ebben a tárgykörben, hogy jónak látom, ha a mi álláspontunkat is kifejtem. Talán nincs is olyan életművelő, aki ne érzett volna élete folyamán bűntudatot. Ki vallásos érzületből érezte már magát vétkesnek, ki a szülei elmarasztalásai miatt, a ki a lustasága, ki a mássága, ki a különcsége, ki a szenvedélybetegsége, ki a kirekesztettsége miatt kezdett el kételkedni valamiben. De miben? A kérdés inkább az, hogy kiben? A bűntudat egy megosztó erő, a kétely egyik fajtája, mely mindenkoron a szenvedély kötőerejéből és a tudatlanságunk sötétjéből születik meg. Olyan automatizmus ez a személyiségünk tudatalatti szférájából, mely gejzírként tör elő és tornádója olyan akár a válófélben lévő megvadult és bosszúálló feleség: viszi a házat, a kocsit és a vagyont. Egyszóval, ha előbújik belőlünk a bűntudat démona, mely saját teremtményünk, akkor uralkodik rajtunk. Mindenki követ el hibákat az életben, de vannak visszatérő és mélyreható, szarvas vétségeink, amelyek többnyire visszavezethetők egy bizonyos diszharmóniánkra, hiányosságunkra vagy fogyatékosságunkra. A bűntudat egy olyan attitűd, ami a nem értésből fakad. Valamit nem látunk, nem veszünk észre az életünkben. Amit pedig nem látunk, arra nem is figyelhetünk, tehát ténylegesen nem vagyunk éberek, nem vagyunk kihegyezve az adott dologra. Akkor viszont törvényszerű, hogy nem is tudjuk figyelembe venni, így a hibázás elkerülhetetlen. Mi a hibázás? Egy feladat, egy életszituáció rossz megoldása. Természetesen utólag már leesik a tantusz és rádöbbenünk, hogy hibáztunk: akaratlanul megsértettünk valakit a figyelmetlenségünkkel, a feledékenységünkkel stb. Ekkor ébred fel bennünk a bűntudat, amivel kezdenünk kellene valamit, mert különben vírus módjára terjed személyiségünkben és lerombolja az önértékelésünket. Sokszor tapasztalom, hogy a társas környezet és a társadalom még rá is kontráz az amúgy is mardosó bűntudatunkra már csak azért is, hogy még jobban a földbe döngölje és megalázza a polgárt. Persze megalázni csak azt lehet, aki hagyja magát, akinek nincs egy stabil önértékelése. De sokaknak nincs. Szóval, a bűntudatot kelteni a másikban és fenntartani azért éri meg valaki(k)nek, mert ezáltal manipulálhatóvá válik az egyén. Tulajdonképpen a bűntudat hatására a személyiség leengedi a védelmi pajzsát, mintha meggyengülne a mentális
és pszichés immunrendszerünk és ezáltal könnyen befolyásolhatóvá válunk. Ezt mesterségesen is ki lehet váltani az emberből, akár reklámok is sugallhatnak érdemtelenséget és közvetve bűntudatot: „Magának még nincs ilyen-olyan eszköze, akkor…?”, „Ha szereti a gyermekeit (a családját), akkor mindenképpen vásároljon ilyet, mert…!”. A sugalmazott kiegészítést már az emberi elme teszi hozzá. A bűntudat miatt kompenzálunk és vásárolunk is az adott termékből. A bűntudat keltése a szülő gyermek viszonyban is mindennaposnak mondható. „Kisfiam, nem szégyelled magad, amiért…?” „Szégyelld magad, amiért…!” „Nincs lelkiismeretfurdalásod?” „Bezzeg a barátod mennyivel szorgalmasabb nálad!” „Ha te sem figyelsz anyádra, anyád se fog neked segíteni, aztán majd meglátod, mire mész nélküle!” Ilyen és ehhez hasonló típusú minősítések, lelki zsarolások és fenyegetőzések hangzanak el nap mint nap a családokban. S akkor még nem beszéltem a párkapcsolatokban tudatosan alkalmazott lelki zsarolásról és terrorról. „Ne merd megtenni, mert ha megteszed, én nyomban…” „Ha neked szabad, akkor nekem is jár egy kis…” A példák végtelen sora mögött vegyük észre a mozgatórugókat! A bűntudat mindig kételyből indul ki: kételkedünk magunkban és/vagy a másik félben. A szavahihetőségében, a hűségében, a megbízhatóságában, a hitében, cselekedeteiben, és ezért a sértett fél vagy összeomlik, vagyis bűntudatot érez magában és egy hatalmas belső feszültség keletkezik benne, ami végül is megkérdőjelezi korábbi viselkedés helyes voltát. Sokan itt törnek meg és a bűntudattól sanyargatott magatartásformák valamelyikét öltik magukra és szenvednek miatta. Ez egyfajta elnyomás, amely főnök-beosztott, szülő-gyermek, férj-feleség viszonyában az uralkodó és az alattvaló (esetleg alávaló) szerepek kiosztásának felel meg. A bűntudat keltése mindenképen agressziót tükröz. Az egyik fél uralkodni akar a másikon, s mivel nem válogat az eszközökben, egy erkölcstelen, nemtelen, de annál hatásosabb eszközhöz folyamodik: megingatja a másik hitét, megbontja az önérzetét, kibillenti a magabiztosságából az illetőt, s onnantól kezdve képletesen legyőzi őt. A bűntudat azonban nem megoldás. A bűntudat egy börtön, amibe akár életfogytiglan is beköltözhetünk. Nagyon sok földi vallás azzal próbálja híveit megtartani és irányítani, hogy különböző kényszerítő erőket – dogmákat, kötelmeket, parancsolatokat, törvényeket – alkalmaz, melyek egyik legtipikusabb formája a bűntudat. Vagyis úgy kényszerítik az embert alázatra a különböző vallási felekezetek, hogy felébresztik az emberi tudattalan sötétjében a bűntudatot. Ez spirituális szemszögből nézve óriási hiba és bizonyos hamisságot tükröz, amit persze a hívő legtöbbször nem vesz észre. Az individuális értékeket és tendenciákat tisztelő ezoterikus irányzatok nem akarnak szigorúak lenni és nem akarják lekorlátozni az egyéniséget. Nem szabad azonban ezt félreérteni. A spirituális szertartásos és hagyományőrző életmód ugyanis arra mutat rá, hogy az érett individuum sajátos ismérve az önszabályozás. Vagyis mindenkinek végső soron önmagát kéne leszabályozni, ha a helyzet úgy kívánja, de egyáltalán nem szükséges a személyiséget csökkenteni és még csak bűntudatra sincs ehhez szükség. Egyszerűen a belső ellenállásunkat kell legyőznünk anélkül, hogy a személyiségünk sérülne. Ebbe tehát nem kell beleroppanni. Szó sincs erről. Sőt, mosolyogni mindig lehet. Az életismerő és az életművelő nem arról ismerszik meg, hogy komoly, komor és csak bölcsességekben meg dogmákban képes gondolkodni, s csak szóvirágokban képes kifejezni magát. Nem. Nem erre van szükség. Az embernek méltóságra van szüksége és önbizalomra van szüksége és önbecsülésre van szüksége és alázatra van szüksége. Ha valaki elveszíti a személyiségét a fejlődésben, mert azt
hiszi, hogy az a jó, akkor azzal elveszíti az alázatot is saját magából, márpedig az alázatra nagyon nagy szükség van. Mondok én valamit, az egó egyik trükkje a bűntudat, melyet azért kreál, hogy megzavarja azt az érést, a személyiség kibontakozását, s azt a tevékenységet, amivel éppen foglalatoskodsz. Az egó legfőbb célja, hogy kiirtsa az emberből a spirituális energiákat. Miért? Mert az egó energiái alacsonyrezgésűek, míg a spiritualizáló erők magasabb rezgésűek. Az egó erőszakos és mindenáron megpróbálja kiszélesíteni a mozgásterét azáltal, hogy bűntudatot kelt és csupa olyan érzést indít el az emberben – főként kételyeket és más ehhez hasonló gondolatokat –, amelyekkel megpróbálja irtani a pozitív energiákat. Elárulok egy hatalmas okkult titkot: valójában nincs bűntudat! A létezésben nincs bűntudat! Ha az egó visszaszorul, a lélek és a gondolkodás nem lesznek ellentmondásban egymással. Az éberség csak a harmóniával jön létre. A lélek folyamatosan hangolt állapotban van. Jelzi például, hogy jó helyen vagy-e. Jelei érzetek formájában mindig jelentkeznek és a jó útra csalnak, ha meghallod és megérted a jelezéseit. Mert bizony a lélek csak akkor képes hatást gyakorolni a tudatra, ha éber vagy és rá vagy hangolva. Végeredményben az egó folyamatosan ez ellen küzdeni. Így hát le a bűntudattal, mert az teljességgel felesleges! A bűntudat nem vezet sehova, csak időt és energiát vesz el az embertől! Boldog napot! Száraz György
Ezomozi A múmia visszatér – ANUBISZ NAGYÚR A múmia visszatér című filmben többször említenek egy istenséget, akit a túlvilággal hoznak kapcsolatba. Sőt, a film elején egy különleges sereggel is találkozunk, nevezetesen, Anubisznak a misztikus hadseregével, ami tulajdonképpen halhatatlan lényekből áll. Ez eddig akár mese is lehetne, ha az egyiptomi panteonban ne találkoznánk egy pontosan ilyen Anubisz nevű félistennel. Kérdés: van-e valóságalapja egy ilyen istenség létezésének, vagy csak mitologikus képzelgés az egész? Az egyiptomiak hittek a túlvilági létben. Vallási képzeteikből kiderül, hogy egész életüket áthatotta a szertartásosság. Az ősi egyiptomiak istenfélő módon éltek, ám nem abban az értelemben, hogy minden hibájuk nyomán bűntudatot éreztek, hanem oly módon, hogy tisztában voltak azzal a spirituális ténnyel, hogy életük minden egyes vétkéért egyszer majd elszámoltatják őket. Így a korrupció mint olyan nem kifizetődő üzlet a számukra. A Nílusmenti birodalom fénykorában a félistenek a földön jártak és csodákat tettek. Így a népnek nem volt nehéz hinnie a szinte korlátlan mágikus hatalmukat látva és tapasztalva. Ők nem a történetírásra hagyatkoztak, hanem az élő, eleven valóságra. Vallásuk szerint a túlvilágra történő bejutás egy bizonyos stádiumában az Igazság (Maat) Kettős termébe kerülnek, ahol mérlegre helyezik a szívüket. Ennek a ceremóniának az egyik résztvevője Anubisz isten, vagy Anubisz egyik papja, aki az eltávozott, azaz az „igaz hangú”, szívét az isteni Igazság mérlegének egyik serpenyőjébe helyezi, míg a másikban Maat istennő
attribútuma (személyes jelvénye), legtöbbször egy strucctoll, kerül. Ha az illető könnyűnek találtatik, beléphet a túlvilág felsőbb régióiba, ha lelke leroskad bűnei terhei alatt, akkor különféle megpróbáltatásokkal kényszerül szembenézni a lélek. Anubisz tehát segédkezik a mérlegelésnél, hogy minden a legnagyobb rendben történjen. Ezek után nyilvánvalóan jobban érthető, hogy Anubiszt miért tisztelik az Alvilág egyik bírájaként, illetve Uraként és miért éppen ő a temetési szertartások felelőse és az „örök utak megnyitója”. Spirituális információim szerint Anubisz Nagyúr ma is ellátja ezeket a feladatokat, s ezáltal jelen van az életünkben, mármint nem csak az evilági, hanem a túlvilági létünkben. Ő ténylegesen holisztikus lélek kísérőnk. De mikor és hogyan érezhetjük áldásos tevékenységét az életünkben? Nos, az olyan magasztos ünnepek alkalmával, mint a Karácsony vagy épp a Húsvét, megszaporodnak a földön a szellemi megtapasztalások. Ennek oka abban keresendő, hogy a mennyei kasztok, ahová az ember szelleme kerül földi létét követően, nincsenek végtelenül eltávolodva a földi kasztoktól. Ilyen jeles alkalmakkor az eltávozott emberek lelkeit elengedi az Erő, akit Anubiszként tisztelt Egyiptom. Ő kíséri el ugyebár a holtakat a túlvilágra. Szóval elengedi a lelkeket egy rövid időre oda, ahol elhunytak vagy oda, ahová, vagy akihez erősen kötődnek. Ez természetesen akkor van így, ha időközben nem született még újjá a lélek, tehát nem költözött egy újabb emberi testbe. Ellenkező esetben mások a szabályok. Ilyen esetek csak korlátozott időtartamokban vannak, jobbára ünnepek környékén. Megközelíthetjük Anubisz Nagyúr lényegiségét más oldalról is. Anubisz papjai, beavatottjai végezték a mumifikálást is. Ez a szertartás 70 napig tartott. Ennek keretében különleges halotti rituálék közepette megtisztították az elhunyt földi porhüvelyét, majd bebalzsamozták, ezzel lehetővé téve, hogy ha a lélek óhajtja, bármikor visszatérhessen abba a testébe. Eredetileg a mumifikálás kiváltsága csak a fáraóknak és a legmagasabb rangú előkelőségeknek járt osztályrészül. Később az alacsonyabb beosztásúak is részesülni kívántak az öröklétben, ezért magukat is, igaz, szerényebb körülmények között, mumifikáltatták. Az első múmia, akit ma ismerünk, Ozirisz volt, akit testvére, Széth gyilkolt meg és vágott tizennégy darabra. Később Anubisz és Thot támasztotta fel, mágikus erejük és tudásuk segítségével. Így Anubisz a test konzerválásának és egyúttal a feltámasztásnak is a mestere volt. Ezek után kézenfekvő, hogy miért esett Anubiszra A múmia visszatér című film készítőjének választása: ő az, aki mumifikál, vagyis a múmiát készíti, egyszersmind a túlvilágról való visszatérésben, de a túlvilágba való belépésben és az ott történő kalauzolásban is ő a legkompetensebb istenség. Boldog napot! Száraz György
Ezokonyha Isteni kakaó Szinte minden gyermek imádja és csaknem valamennyi felnőtt szereti magát kényeztetni vele. Forrón a legfinomabb, édes és fenséges aromája pillanatok alatt bejárja a teret, még mielőtt elfogyasztanánk e folyékony isteni nedűt. Igen, valóban, a kakaóból készült italféleségről lesz szó a továbbiakban.
Egy csészényi kakaó reggel abszolút élvezetet nyújt. Elsősorban teobromin tartalmának köszönhető, hogy megemelve a vérnyomásunkat serkentőleg hat az idegrendszerünkre és élénkíti a gondolkodásunkat. Természetesen cukorral elegyítve adja azt a tápértéket, ami egy kissé eltelíti az ember. A kakaófa Amerikában őshonos. Érdekes, hogy nem csak táplálék gyanánt, hanem értékmérőként, pénzként is használták, mint oly sok fűszernövényt és magvat. Eredetileg a maják termesztették és tőlük terjedt el a kontinens többi részén, illetve általuk hagyományozódott jó néhány recept az utókorra, így az aztékokra is. Az aztékok szent madara például a kakaót imádta legjobban. Később a nagy konkvisztádorok, élükön Cortezzel, vitték el az Újvilágból a vén Európába, onnan pedig Ázsiába ezt a csemegét. Itt azután tovább fokozták az élvezeti értékét: vaníliával, fahéjjal, szegfűszeggel, ánizzsal vagy éppen csilivel (!) bolondították meg és varázsoltak neki mennyei ízt. Linné adta neki az „istenek eledele” titulust, innen ered alkaloid hatóanyagának, a teobrominnak az elnevezése. Theo+broma=isteni étek Spirituális étrendünkbe bátran beilleszthetjük ezt a csemegét, mert nagyszerűen stimulálja a korona csakra energiáit. A korona csakra az az energiaközpontunk, amely az isten-tudathoz, a felsőbb énünkhöz kapcsol bennünket. Amennyiben a saját lelkünkkel szeretnénk intimebb kapcsolatba kerülni, ha csökkenteni szeretnénk az egónk ránk nehezedő presszionáló hatásait, ha szeretnénk elménket és gondolkodásunkat kifinomítani akkor ajánlatos időnként egy pohár forró csokit elfogyasztani. Mint tudvalevő, a csokoládé alapanyaga a kakaó. Aki kakaóitalt fogyaszt, az számíthat arra, hogy energiák fognak felszabadulni a feje tetején elhelyezkedő korona csakránál. Ez a hatás kellemes érzéseket kelt és örömérzetet is ad, nem véletlen, hogy vannak, akik szó szerint kakaó- és csokoládéfüggőkké válnak. Igaz, ezt bizonyos boldogsághormonok felszabadulásával szokták magyarázni, de ne felejtsük el, hogy a hormonháztartást az idegrendszer vezérli, ami pedig az energiarendszerünk irányítása alatt áll. Így a kör bezárul a kakaó fiziológiai és energetikai hatásai között. A kakaó által kiváltott pozitív hatásokat: a pezsgést, az ellazulást és a boldogságot pedig mostantól nyugodtan élvezheti mindenki, szem előtt tartva persze a mértéket. Boldog napot! Száraz György
Gyermeknevelés rovat Türelempróba A gyermeknevelés egyik legfontosabb és véleményem szerint az egyik legmeghatározóbb feltétele és kritériuma a türelem. Sokan sokfélét értenek ez alatt a fogalom alatt. Én ezúttal a spirituális alapokon nyugvó toleráns ön- és megnevelésről szóló nézeteimet osztom meg a kedves olvasóval. A türelmünkre mindig akkor van szükség, amikor valami nem az elvárásainknak megfelelően alakul. Ha a gyermek nem alszik, amikor mi szeretnénk, nem fekszik le időben, nem viselkedik a normáknak megfelelően, nem teszi azt, amit mi jónak tartunk, ellenben önálló életet él és kívülről nézve kissé öntörvényűvé válik. Természetesen a szempontok mindig szubjektívek, hiszen ami a kívülálló, vagy a szülő számára öntörvényűségként jelentkezik, az
lehet, hogy a gyermek belső ösztönvilágában nagyon is indokolt és egyébiránt logikus folyamat. A gondot rendszerint a figyelem és a türelem csökkenése által kiváltott, érzelmi akcióciklus jelenti az emberben. Sok a negatív érzelem és az egós reflex az emberben, ami pillanatok alatt uralma alá hajtja az értelmet és így a gondolkodás színvonala drasztikusan lecsökken és beleütközünk a saját korlátainkba. Voltaképpen a gyermeknevelés a szülő szemszögéből nézve egy hatalmas önismereti iskola is, amiben megtanulhatja leküzdeni és átlépni a saját korlátait. Szóval, amikor a gyermek „rosszul” viselkedik és a szülő tehetetlennek érzi magát, mert a rászólás, a figyelmeztetés, az intés, a dorgálás és még komolyabb fenyegetések hasztalanok, akkor van szükség a türelem erényére. Ezek az életszituációk nem feltétlenül jók, sőt esetenként kimerítően hatnak az idegrendszerünkre, de ilyenkor az a titok, hogy nem erre, nem a veszteségekre figyelünk. A türelem képességét ugyanúgy fejleszteni kell, mint ahogyan a test izmait is a rendszeres kondicionálás tartja csak fitten. Ilyen esetekben türelemmel emelkedj felül az akaratlagosan bevonzott negatív érzelmeken! Ez ugyanis – bárki könnyen beláthatja – nemcsak rombolóan hat az önértékelés emberi oldalára, hanem a spiritualitás és a mágia szempontjait nézve, épít is! Aki felvértezi magát a kitartás, a belső erő, a szeretet mellett a türelemmel is, az egyedi magasságokba emelkedhet és mindent elérhet, amit csak akar. Tulajdonképpen most az önmegvalósítás útjáról beszélek. A távoli célok elérésének egyik záloga a türelem. Amit minden terv megkívánt az az, hogy jelölj ki és alakíts ki magadban egy helyet, ahol türelemmel, kitartó szorgalommal és igazi hittel felépítesz magadban egy dolgot, vagy akár egy egész világot. Ha ezt megteremted, onnantól egyenes az út a megvalósuláshoz. Bármit is szeretnénk kifejleszteni magunkban vagy kihozni gyermekeinkből, ahhoz toleranciára van szükségünk. Hidd el, ez a legjobb megoldás és a legjobb befektetés az életben. A lázongással, a hőbörgéssel, a feszültséggel, az indulatoskodással, ami mindenkinek szabad akarati döntése, csak hátráltatod magadat és gyermekeidet is az önérvényesítés és az önkibontakoztatás útját. Az életben mindenki hibázhat és hibázik. De a türelem és megbocsátás tulajdonságát elsajátítva, eszerint élve mindenből kihozható a legjobb, s a nemkívánatos kerülőutak is megspórolhatók. A szülő-gyermek viszony egyik rákfenéje az, hogy a szülő egója bizonyos esetekben gyors fejlődést akar, a gyermeki természet gyors átalakulását, de ez nem így működik. Egy gyermek nem ugyanúgy érési folyamatokon keresztül tud csak változni, mint egy felnőtt. Hozzáteszem, sokkal gyorsabban képes változni, mint egy felnőtt, csak a felnőtt kettős mércével mér. Ő maga lassan változik, de ezt gyorsnak tartja, míg a gyermek relatíve gyors változását olykorolykor lassúnak ítéli. A gyermekekben megbújó lélek válni akar valamivé, törekszik arra, hogy kibontakozzon, de ehhez feltétlenül tartós alapokra van szükség. Az azonnali változás illúzió, többnyire megfelelés és kényszer, egyfajta megerőszakolása a természetnek, de semmiképpen sem az, amit a lélek akar. Az ilyen elvárásokon és instant megoldásokon alapuló fejlődésnek nincsenek tartós alapjai, ebben nem lehet rohanni. Türelem kell, hagyni kell az érést, hogy mindenki a maga tempójában nőhessen fel a feladathoz! Az ilyesfajta megkülönböztetésre, vagyis az egyéni kompetenciák (képességek, alkalmasság) figyelembevételére, igenis múlhatatlan szükség van. Minden gyermek egyedi és az igényei egyediek. Ha már a szocializációs folyamtok során nem veszik figyelembe az ilyen irányú eltéréseket, legalább a saját szülő vagy nevelő vegye figyelembe gyermeke szükségleteit,
lehetőségeit és adottságait. A fa sem nő ki egy nap alatt a földből, miért kéne az embernek gyorsan felnőni. A felnőttek türelmetlensége egyénként ragadós. Az intoleráns szülők, akiknek valószínűleg valamelyik nevelője is türelmetlen lehetett, átörökíti a hibás viselkedésmintáit, a saját kisebbnagyobb fogyatékosságait a gyermekeire. Némelyikünknek túl sok hang van a torkában, túl sok szó a nyelvén, túl sok imádatot érez saját elképzelési iránt, ellenben semmi megértést és semmi türelmet nem tanúsít, ha másokról van szó. Felelősek vagyunk a kimondott szavainkért! Felelősek vagyunk akkor is, ha más nincs jelen, ha más nem hallja! Mindenkinek bőséggel kijut türelempróbából, hidd el! Mivel a spontán és a váratlan helyzetekben meghozott döntéseink döntően befolyásolják és folyamatosan teremtik a jövőnket, ezért legyünk türelmesek és éberek! Boldog napot! Száraz György
Önmegvalósítás rovat Veszedelmes viszonyok Önérvényesítésünket és érdekérvényesítésünket döntően meghatározza a fellépésünk, különösen a problémamegoldó és a konfliktuskezelő kompetenciánk. Az ebbéli adottságainkat elsősorban akkor kell előkapnunk, amikor valamilyen ellenállásba ütközünk a rokonainkkal, a kollégáinkkal vagy a barátaink barátaival. Ilyenkor nem mindegy, milyen stratégiát választunk, s hogyan reagálunk. Minden emberi kapcsolat azon áll vagy bukik, hogy: 1.) valójában mennyire tiszteljük a másikat, 2.) mennyire bízunk a másikban és 3.) képesek vagyunk-e elfogadni a környezetünkben élőket olyannak, amilyenek. Ezeket a főbb elveket alkalmazni nem okoz különösebb problémát egészen addig, amíg számunkra elfogadható, tiszteletreméltó és bizalomgerjesztő személyiséggel megáldott emberekkel van dolgunk. Nem így áll a helyzet azonban, amikor ezen tulajdonságok fogyatékosan, illetve hiányosan jelennek csak meg olyan személyeknél, akikkel éveken át napi több órás kapcsolatban vagyunk/kényszerülünk lenni. A rokonainkat, a kollégáinkat és közvetett módon ezek barátait nem válogathatjuk meg. Mindazonáltal az együttlét, a társas érintkezés elkerülhetetlensége és a kollegialitás követelményrendszere nem szabad, hogy megfutamodást eredményezzen részünkről, hiszen ez a hozzáállás nem vezet el valódi változásokig. Sokkal jobban járunk el, ha erőt veszünk magunkon, szembenézünk a nemtetszést kiváltó vagy idegesítő emberi jellemvonásokkal és azokat felhasználjuk saját jellemünk csiszolására, fejlesztésére és tökéletesítésére. Kiváló önismereti és személyiségfejlesztő tréningé válik ily módon életünk minden eddigi kellemetlen pillanata, sőt, a spirituális felemelkedés egyik főbb princípiumához is közelebb juthatunk általa, nevezetesen önmagunk felülmúlásához.
Vegyük sorra, hogy nagyjából milyen főbb kapcsolattípusokat és viszonyulási módokat különböztethetünk meg! Hogy a kört az érthetőség és az áttekinthetőség kedvéért leszűkítsük, mondjuk, a munkahelyi kapcsolatok minőségén keresztül közelítem meg ezt a problematikát, de természetesen az elveket levetíthetjük minden más társas kapcsolatra is. Kibékíthetetlen típus: Mindenki találkozik olyan emberekkel, akikkel generálisan nem illik össze. Az ilyen ember nem tudja pontosan definiálni, hogy mi irritálja őt a másik emberben. Ennek ellenére léptennyomon észreveszi, hogy van egy vagy több pont, ahol a másik ember szerinte és számára tűrhetetlenül viselkedik. Az ilyen típus nem képes megbirkózni a másik ember bizonyos „negatív” tulajdonságával, ezért nem tud teljesen megbékülni sem vele, hanem egyfajta harcot vív magában. De vegyük észre, hogy mindenki csakis önmagával harcol. A másik ember bizonyos jellemvonásainak nemtetszése valójában rólunk árul el egyet, s mást. Tehát az önismereti síkon azt a kérdést kellene ilyen esetben feltenni magunknak, hogy a másokban felismert hiba mire mutat rá bennünk, a saját belső világunkban. Mert például lehet, hogy valaki azért nem képes elviselni valakit feljebbvalójaként, vezetőjeként, vagy egyszerűen azt, hogy igaza van valamiben, mert nem tiszteli és nem becsüli az individuumát. Lehet, hogy mindeközben önmagát azzal téveszti meg, hogy ő minden másban tiszteli az illetőt, de ez elég szánalmas önámítás, hiszen a mindennapi valóság nem ezt igazolja. Ha valakit tisztelünk, akkor azt minden körülmények között tiszteljük. Akinek a tisztelete viszonyítás kérdése, igazából csak addig tiszteli a másikat, amíg ő az elvárásainak megfelelőn viselkedik, de amint változik az illető magatartása, máris elviselhetetlen averziót, ellenszenvet érez a másik iránt. Általában a kibékíthetetlen típus olyan mélyen elfojtja magában az adott személlyel kapcsolatos dühét és indulatait, hogy ha megkérdezik az őszinte véleményét, akkor homlokegyenest az ellenkezőjét is mondhatja annak, amit gondol, mert nem büszke bevallani az averzióit. Az ilyen ember akár élete végégig is dédelgetheti a sérelmeit, amit – vegyük észre – tisztázni sem akar, a rendeződés, a „gyógyulás” esélyét sem adja meg. Ez egy nagyon korlátolt emberi vonás. Tanulság: ne mentsd fel rögtön önmagadat, hanem gondolkodj el alaposan, hogy nincs-e olyan ember/kolléga a környezetedben, akivel szemben kibékíthetetlen ellentéteid lennének. Ha nem feltételezed senkiről, hogy olykor elemi ellenszenvet érez irántad, vagy magadban nem fedeztél fel eddig ilyen érzést, akkor biztos, ami biztos, bátran kérdezz rá a saját hibáidra kollégáidtól, mert ha szeretnek, akkor úgyis őszintén elmondják neked. Ha pedig a munkatársaid csak hímeznek-hámoznak, akkor sejtheted, hogy veled (!) kapcsolatban valami nem stimmel. Féltékeny típus: A kollégák és a kolleginák antipátiájukat millióféleképpen kifejezhetik. Ez ellen tenni nem mindig könnyű, különösen úgy, hogy az ember ne sározza be magát, tehát ne süllyedjen le az ő szintjükre. Például a féltékenység bújik meg annak az attitűdnek a hátterében, amikor kollégái kéretlenül világosítják fel az irigyelt személyt arról, hogy az emberek szerintük mit gondolnak róla a háta mögött. Az ilyen típus a jó szerepében tetszelegnek, hiszen úgy állítják be magukat, mint akik igazságot szolgáltatnak, sőt még szívességet is tesznek azzal, hogy elmondják az őszinte véleményüket. Holott itt éppen őszintétlenségről van szó. Alapszabály, hogy nem adunk tanácsot és nem mondunk véleményt kérés nélkül. Amennyiben kifejezett kérés nem hangzik el az egyik fél részéről, addig nem kezdjük el kritizálni őt. Általában a minősítéseink nem mások, mint szubjektív érzelmi viszonyulásaink
másokra kollektíve kivetített formája. Vagyis ezt a stratégiát akkor alkalmazza az egyén, ha nem meri nyíltan és őszintén közölni, bevallani valakinek, hogy melyik az a tulajdonsága, amit nem szeret benne. Ehelyett inkább úgy fogalmaz, hogy mások szájába adja a kritikát és úgy adja elő, mintha mások gondolnák róla ugyanezt. Önismereti szempontból ez azt jelenti, hogy az illető féltékeny, irigy a másik embert övező szeretetre, megbecsülésre, elismerésre és általában a másik jó tulajdonságaira. De az ilyen személyiség belül annyira gátolt és kisstílű, hogy inkább bemószerolja a másikat, semmint, hogy elismerné az illető erényeit és szembenézne saját hiányosságaival. Ilyenkor azon érdemes elgondolkodnunk, hogy mi az, ami a másikban megvan, de belőlünk hiányzik. Tisztázzuk magunkban, hogy mire vágyunk titkon: elismerésre, pozitív visszajelzésekre, figyelemre, megértésre, elfogadásra stb. Majd ezután állapítsuk meg, hogy nem etikus dolog mások lejáratásával látszólagos és átmeneti előnyökre szert tennünk. A Sorsot ugyanis nem csaphatjuk be, legfeljebb magunkat. A féltékeny ember rossz szemmel nézi, amikor a kollégája az elképzeléseit érvényesíti, sikereket arat és besöpri az elismeréseket. Sajnos, a jó szándékú és kissé naiv emberek nem veszik észre azonnal, hogy szálkák valakinek a szemében, s csak jóval később hullik le a fátyol a szemükről a környezetükben élő ellenlábasokkal és riválisokkal kapcsolatban. Tanulság: figyeljük meg a bennünk bujkáló irigységet. Ha a másik ember vagy kolléga előnyös tulajdonságai bennünk kétes érzéseket ébresztenek, akkor tudhatjuk, hogy bennünk van a hiba. Ilyenkor ne rosszaljuk a másik ember viselkedését, ne keressünk feltétlenül hibát abban, amit csinál, hanem szálljunk magunkba és őszintén vizsgáljuk meg, milyen húrt pendített meg bennünk az Élet. Amíg másokat nem tisztelünk és nem fogadunk el, addig nem várhatjuk el, hogy minket is tiszteljenek és elfogadjanak. És fordítva, ha mi elkezdjük tisztelni és elfogadni azokat, akiket eddig nem sikerült, egy idő után kölcsönösséget és együttérzést fogunk tapasztalni a részükről. Intrikus típus: Kétségtelenül a legördögibb emberi vonás az intrika. Amikor az egyik kollega a másik háta mögött tudatosan alátesz neki valamilyen etikátlan megfontolásból, akkor cselszövésről beszélünk. Ennek oka sokféle lehet, azonban a mögöttes szándékok hasonlók: megakadályozni a másik boldogulását, előrébbjutását és érvényesülését. Sokszor lejáratás, pletykálás, mások fél információkkal való traktálása, kasztosodás, szolidaritás és sorsközösség vállalása, egyoldalúan negatív színezet lefestése gyakran szerepel az intrikus praktikák között. Ezzel csaknem minden ember találkozik élete folyamán. Az intrikus ellen azért nehéz tenni, mert általában képmutatással társul ez a tulajdonság. Itt már messze nem beszélhetünk elfogadásról, tiszteletről és bizalomról, bár paradox módon sokan azokkal szemben intrikusak, akikkel közös vonásaik vannak. Például az uralomvágytól hajtott személyiség nem tűri, nem viseli el egykönnyen, ha más van „hatalmon”, ha más szabja meg, hogy neki mit hogyan kell csinálni. A gáncsoskodás egyik további megnyilvánulási formája, hogy az „ellenségem ellensége a barátom” elvet alkalmazza az intrikus fél és behízelgi magát a megfelelő személy kegyeibe, akit finoman a saját riválisa ellen hangol. A képmutatás sokáig képes palástolni az intrikus valódi kilétét és érzéseit. A lebukás persze elkerülhetetlen, de időközben rengeteg „megmagyarázhatatlan” problémát okozhat e hozzáállás az érintettnek. Védekezni hathatósan nem lehet ez ellen a viselkedésminta ellen. Tanulság: éberen figyeljünk oda, hogy ki hogyan viselkedik velünk. Ne legyünk gyanakvóak, de annál inkább óvatosak. Ha egy mód van rá, ne ragadtassuk el magunkat. Csak olyan
véleményünknek adjunk hangot, amit bármikor felvállalunk, ha esetleg majd egyszer visszahalljuk valakitől. Ne dédelgessünk tüskéket, mert akkor észrevétlenül mi is intrikussá válhatunk. Ha ezt a vonást tapasztaljuk magunkon, figyeljük meg, mit gerjeszt bennünk, mit indít el benső világunkban. Tudatosan ne ártsunk a másiknak, se a taszítóan, visszatetszően viselkedő kollégáknak, se az unszimpatikus barátoknak, mert nem tudhatjuk, hogy ki miért olyan amilyen. Ehelyett inkább igyekezzünk tisztázni és kikommunikálni, amit a másikkal szemben érzünk, főként, ha vélt konfliktust vagy esetlegesen ellenszenvet orrontunk a másik részéről. Megértő, együtt érző típus: Vannak olyan kollégák, akik nagyon jól kijönnek egymással. Ők segítik egymást, sokat beszélgetnek egymással, ezáltal megismerik a másik embert, annak minden jó és kevésbé jó tulajdonságával. Ez azért lényegbevágó, mert a másik embernek csak azt a részét tudjuk elfogadni, tisztelni és bizalommal megajándékozni, amelyiket már megtapasztaltuk, megismertük és megértettük. Ez nem mindig jelenti automatikusan, hogy jól kijövünk egymással, hiszen a rezgéseinket nem csaphatjuk be. Egyes emberek pillanatok alatt egy közös hullámhosszra tudnak hangolódni, míg másoknak ez nem sikerül, mert értékrendjük, múltjuk és beállítódásuk merőben eltér a másikétól. De toleranciát mindenki gyakorolhat. Aki rááldozza az idejét és az energiáját kollégái megismerésére és elfogadására, az sokszorosan kamatoztatja az erőfeszítéseit. Egyfelől esélyt ad magának arra, hogy barátokra és minőségi emberi kapcsolatokra tegyen szert, másfelől mindent elkövet, hogy minimálisra csökkentse a felesleges félreértések, a súrlódások és a konfliktusok esetleges kibontakozásának valószínűségét. Aki együtt érez a másikkal, az nyitott. Aki nyitott, az olyan dogokat vehet észre az életből és olyan lehetőségeket ragadhat ki a sorsból, amilyeneket a zárkózott, sértődött, agresszív emberek egyáltalán nem tudnak elérni. Finoman vagy agresszíven? Az, hogy egy adott konfliktust vagy félreértést inkább finoman vagy inkább agresszíven érdemes feloldani, nagyban függ attól, hogy a résztvevőknek mit kell megtanulniuk az életük aktuális szakaszában. Vannak, akiknek szelídséget és toleranciát kellene tanulniuk, míg másoknak karakánságot, határozottságot és hatékonyabb érdekérvényesítést. Akiket sokáig elnyomtak és akikre mások málhás terheket aggattak, azok általában alulértékelik magukat, ezért nekik határozottabb, agilis és erőteljesebb módon kellene érvényre juttatni a véleményüket és az álláspontjukat. Ezt úgy tehetik meg, ha egészséges önbizalomra tesznek szert. Az elnyomó, ex katedra és hasító személyiségeknek megértést és érzelmi finomságot kellene tanulniuk, ezt az érzelmi intelligenciájuk fejlesztésével érhetik el. Mindkét típusnak lényeges megváltozni, változtatni önmagán és a hozzáállásán. Ha a metafizikai erő-ellenerő dinamikát vesszük alapul, akkor mindenki ott finomodjon, ahol durva, s ott keményedjen, ahol túl lágy. Ez persze a jellem szélsőséges, sokszor aberrált részeire értendő és nem a fizikai megnyilvánulásainkra. Sikeres ön-felülmúlást kívánok! Boldog napot! Száraz György
