Hoffmann R. Viktória
ÍZLÉS ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
De gustibus non disputandum?
est
A vajdasági m a g y a r irodalomnak, művészetnek gyér a közönsége. N e g y v e n ö t t ő l napjainkig, a K a l a n g y á t ó l a Kilátóig fel-felbukkannak íróink, kritikusaink jogos panaszai: felróják „vajdasági nembánomsá g u n k " , a „langyos, vastag bácskai p o r d u n n á t " , „jellegzetes vajdasági tunyaságunkat". Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy nincs eleven, a d e k v á t irodal mi, művészeti életünk. A z a baj, hogy szűk körre korlátozódik, h a t ó sugara nem ér el messzire. Kovács Teréz, a fiatalok életmódjáról vég zett szociológiai felmérésének egyik következtetését idézem: „Ezek a fiatalok keveset olvasnak. Főként az a meglepő (sőt, minden szentimen talizmus nélkül szomorú), hogy az egyetemi hallgatóknál sincs másképp, akik számára pedig az olvasás nemcsak kedvtelés, hanem mindennapi m u n k a is: összidejük egynegyedét fordítják tanulásra, az olvasás igénye tehát n á l u k sem vert gyökeret. A d a t a i n k alapján a munkásfiatalok ol vasnak legtöbbet — kalandregényeket meg szerelmi és bűnügyi regénye ket." (Ami a jugoszláviai m a g y a r i r o d a l m a t illeti, száz parasztfiatal k ö zül például huszonnyolcan egyetlen költőnk, írónk nevét sem t u d t á k . S a többiek körében sem lényegesen más a helyzet.) Kulturális életünk meglétét nem vonhatjuk kétségbe. Valószónűbbnek látszik az a feltevés, hogy kulturális b l o k k o k a l a k u l t a k ki, s ezek olyan gúlaszerű modellként képzelhetők el, melynek csúcsán v a n n a k a kultúra termelői, majd a hivatásos olvasók, a h u m á n értelmiségiek stb. követ keznek; az alap felé h a l a d v a a kulturális j a v a k leszivárgása fokozato san ritkul, illetve szórványossá válik — az alapvető (legnagyobb) blokk ba jut el a legkevesebb. Ezért tűnik szélesebb látószögből szemlélve kul turális életünk állóvíznek. 1
Mi jellemzi a k u l t ú r b l o k k o k a t ? E n n e k felderítése sajátos kultúrszociológiai szempontú kutatás, elemzés feladata lenne. Józsa Péter t a n u l m á n y a n y o m á n t a l á l o m r a sorolunk fel a k u l t ú r b l o k k o k általános jellemzői közül n é h á n y a t : a műveltség foka, a kulturális j a v a k fogyasztására for-
dított időmennyiség, a k u l t ú r a iránti érdeklődés, igény, az esztétikai al kotásokat megítélő értékhierarchia felépítése, műalkotások befogadóké pessége, sőt világkép stb. M i n d e z t m e g h a t á r o z z a (legalább részben) egy tágabb fogalom: az ízlés. A kulturális blokkok ízlésblokkoknak is te kinthetők. Lehet, hogy nálunk a kulturális kommunikáció éppen az íz lések nagyméretű, éles különbözősége, ebből eredően az „üzenet"-hez való eltérő hozzáállás és viszonyulás m i a t t problematikus, g y a k r a n fel sem lép. J o b b lenne tehát a k u l t ú r a iránti érdektelenség, tunyaság vagy éppen irodalmunk, művészetünk életképességének kétségbe vonása he lyett ízléskülönbségekről beszélni, ilyen szempontból vizsgálni a p o t e n ciális vagy létező „közösséget" — ez talán a kritikus megállapításokon túl terápiára is a l k a l m a t a d h a t n a . H o g y valóban aktuális és nem légből k a p o t t problémáról van szó, a Szabadkai N é p s z í n h á z Móricz-előadása n y o m á n k i r o b b a n t vita tanúsít ja. „Színházi v i t á n k : ízlésháború"— szögezte le Gerold László színi kritikus, s k i m o n d t a , hogy a közönség n a g y része igénytelen, giccskedvelő, nótázó szórakozást keres a színházban, és „ h a mereven k i a l a k í t o t t ízlés rendszerük elleni t á m a d á s t vélnek a k r i t i k á b a n felismerni, a k k o r még jobban b e z á r k ó z n a k . . . " A kritika fontos funkciója a népművelés, íz lésnevelés. Felnőtt emberek esetében viszont ez nagyon nehéz. Ez a kri tikaolvasás is egy bizonyos műveltségi szintet feltételez. E z t elsősorban az iskola h i v a t o t t biztosítani; a legfontosabb ízlésnevelő intézmény az iskola (lenne). Mielőtt azonban ezekhez a p r o b l é m á k h o z nyúlnánk, tisz tázásra szorul m a g á n a k az ízlésnek a fogalma, sajátossága és faja. E célból ismertetném Sz. Szabó László Ízlés és közművelődés című k ö n y vét, mely átfogóan foglalkozik az ízlés jelenségével, az ízléskultúra kér désköreivel. Saját gondolatain kívül ismerteti az idevágó magyarországi és külföldi t a n u l m á n y o k sokaságát, úgy történeti, mint szinkrón szem pontból. 2
Az
ízlés
fogaima
A z o k o n a jelenségeken, melyekkel a mindennapi életben számtalan szor találkozunk, keveset gondolkodunk. így v a n ez az ízléssel is. H á n y szor jelentjük ki v a g y csak gondoljuk, hogy ez tetszik, a m a z meg mi lyen csúnya — legyen szó filmről, h á z r ó l , ruháról, a k á r egy rágógumizó gyerekről. Intuitíve tudjuk tehát mi az ízlés; ha viszont értékelé sünk okára kérdeznek rá, nem olyan k ö n n y ű a válasz. N e m árt tehát, ha az ízlés fogalmát közelebbről vizsgáljuk meg. A fentiekben irodalomról, művészetről volt szó; az ízlés természetesen nem csak ott kompetens; illetékességi köre kiterjed a valóság több (de nem minden) szférájára. Pontos definiálása Plotinosztól szerzőnkig nem egy k u t a t ó j á n a k nehézséget okozott. A z Esztétikai kislexikon szaksze rűbb, de elvont meghatározása helyett inkább az Értelmező kéziszótárét idézem: „ a szép, a helyes és az illendő iránti érzék". A z esztétikum irán-
ti fogékonyság kétségkívül az ízlés függvénye, kérdés viszont, hogy az ízlés hat-e az etika területén is? Valószínűleg igen, bár erre Szabó sem ad k o n k r é t választ. Fontos az, hogy az ízlés nem érinthet olyan szférát, ahol ítéletalkotása a létezést vagy más alapvető társadalmi, illetve egyé ni érdekeket befolyásolna (pl. politika, t u d o m á n y , jog). A z ízlés legfontosabb rétege az esztétikai és a művészeti ízlés. (Van nak, akik szerint egyetlen rétege.) E két fogalom nem esik egybe. (Bár egyesek eltekintenek differenciálásuktól, Voigt Vilmos is.) A z esztétikai ízlés tágabb, magába foglalja a művészeti és nem művészeti ízlést. A z előbbi művészi áganként osztályozható, az utóbbiban pedig a természeti és a társadalmi élet esztétikuma iránti fogékonyság tartozik. „Az eszté tikai ízlés a valóság szép és rút jelenségeit megítélő t u d a t e s z k ö z e . . . sokkal szűkebb kategória viszont a művészeti ízlés, mely a művészeti al kotások közvetlen megítélésének és minősítésének felel meg." (Razumnij) A művészeteknek m e g v a n n a k a maga specifikumai, törvényszerűségei; a jó művészeti ízlés ezek ismeretét is feltételezi, művészetelméleti, i r o d a l o m t u d o m á n y i jártasságot, művészeti t a p a s z t a l a t o k a t kíván. A művé szeti nevelés viszont nem biztosítja eleve az esztétikai jó ízlést is, mert ez utóbbi az egész egyéni magatartásra, életszemléletre kihat. A z eszté tikai ízlést befolyásolják a világnézet, az etikai n o r m á k , leginkább pe dig az egyén eszményei, esztétikai ideáljai. A jó ízlés érték, a személyi ség értéke is, ahogy ezt Sztolovics hangsúlyozza. (Az esztétikai nevelés tehát még inkább fontos!) A m i k o r azt mondjuk, hogy egy színdarab tetszik, valójában minősí tettük azt, értékítéletet m o n d t u n k ki róla. Rangsoroltuk m á r meglévő tapasztalatainkhoz, élményeinkhez viszonyítva. Ezért mondja Szántó Miklós, hogy az ízlés szabályozó a p p a r á t u s k é n t működik az emberben. Elősegíti bizonyos művek, élmények befogadását vagy elutasítását: válo gat, értékel, ítél. Egyéni
és
közízlés
A z egyéni ízlés szubjektívan és objektívan meghatározott. A z előbbin az egyéni attitüdrendszert értjük, az egyénben felhalmozódott t a p a s z t a l a t o k által kialakult viszonylag stabil pszichikus konfigurációkat, mely valami állandót képvisel lelki életünkben, bizonyos diszpozíciót, beállítottságot jelent, mely megszabja az ízlésreakciókat is. A legfon tosabb objektív tényezők, amelyek ízlésünket m e g h a t á r o z z á k : fiziológiai adottságok, neveltetés (család, iskola), a közösségi h a g y o m á n y o k , m u n k á n k , életkörülményeink, szűkebb és tágabb környezetünk kulturális színvonala, a divat, s végső soron életszemléletünk. A z ízlés tehát tör ténelmileg és társadalmilag (persze mindig egyénileg is) meghatározott. A z egyéni ízlést az ismeretek mellett leginkább az ember szubjektív világa befolyásolja, lelki élete, érzelmei, hangulatai. Egyszerre van ben ne jelen az értelmi és az érzelmi m o z z a n a t . Ezért van az, hogy nehe-
zebben fejleszthető, formálható, mint például a műveltség. „ A z egyén ízlése sokszor k o n z e r v a t í v a b b , mint maga az e m b e r " — írja Sz. Szabó László. T e h á t nagyon fontos, hogy az iskola még idejében ellássa ízlés nevelő feladatát is, mert felnőttkorban ez m á r sokkal nehezebb. A szakirodalomban vita folyik arról, hogy az ízlésítéletek mennyire intuitívek, mennyire tudatosak, racionálisak. Valószínűnek az a felfogás látszik, mely az ízlésítéletet nem szűkíti le a puszta ösztönös ráérzésre, hanem értelmi m o z z a n a t o t is tulajdonít neki, amihez az ismeretek ak tivizálása is szükséges. A közízlés „nem egyszerű összege az egyének ízlésének, h a n e m ezek sajátos összefüggéshálózata, struktúrája, a különböző irányokból össze futó összetevők eredője" (Sz. Szabó László). Térjünk vissza gúlahasonla tunkhoz. A gúla csúcsán levő k u l t ú r b l o k k nem lehet társadalmi hordere jű, mert legközelebb áll az egyéni ízléshez, így pedig nem vonhatja automatikusan maga u t á n a közízlés megváltozását, mely a gúla súly pontja körüli kultúrblokkokéhoz hasonlítható. A műveltség, bár lassú, de észrevehető térhódításával p á r h u z a m o s a n a közízlés is fejlődik, a gúla karcsúsodik, a súlypont mind följebb kerül. A z esztétikai alkotá sok k ö n n y e b b hozzáférhetősége, a tudatos oktatási-nevelési törekvések, az életmódbeli változások stb. segíthetik az ízléskultúra fejlődését. N á lunk e téren is v a n n a k fogyatékosságok. A k ö n y v e k , festmények, m ű tárgyak nagyon drágák, a falusi k ö n y v t á r a k legtöbbje korszerűtlen, a k ö n y v t á r o s o k nem foglalkoznak az olvasókkal. A z iskolákban legkevés bé az ízlésneveléssel törődnek, a hangsúly a lexikális a d a t o k emlékezetbe vésésén v a n . A művészeti nevelés irodalom-, sőt irodalomtörténet-cent rikus. A z irodalomtörténet pedig még korántsem irodalomhoz értés. „ A cél az, hogy az iskola ne műtörténészeket, hanem a művészetet élni t u dó embereket neveljen" (Fülöp Lajos). A z esztétikum művészetén kívüli területeit is be kellene vonni az oktatásba. Meg kellene ismertetni, sze rettetni a gyerekekkel a természet esztétikumát, a mozgáskultúra, a be szédkultúra, az etikett, az erkölcs és az esztétikum határjelenségeinek esztétikumát, az a l k a l m a z o t t művészeteket, a folklórt, az amatőrizmust, és az a u t o n ó m művészeteket — valamennyit, egyenrangúan, beleértve a filmművészetet, filmesztétikát is. N a g y o b b baj viszont az, hogy „pszichológiai s o r o m p ó " áll az ízlés fejlődés útján. A mennyiségi fejlődést nem követi minőségi. Ennek okai: — a közismert tény, hogy a t u d a t fejlődése lassúbb, mint a t á r s a d a l mi-gazdasági alapé; — figyelemre méltó M á t r a i László észrevétele: „ A család, mint a tár sadalom legelemibb sejtje (minden pszichológiai, logikai és szociológiai v á r a k o z á s n a k ellentmondva) nem a legmozgékonyabb, hanem éppen for d í t v a : a legkonzervatívabb eleme a t á r s a d a l o m n a k . A családon belül mindig a megelőző társadalmi formáció jellegzetességei u r a l k o d n a k . . . " Illesszük ide Kovács Teréz megállapítását: „ A fiatalokat általában jel-
lemzi az elzárkózás, az eseményektől való t á v o l m a r a d á s . . . az egyete mi hallgatók b a r á t a i k n á l , a többiek családjuknál (a parasztfiatalok sok szor szüleiknél) h ú z ó d n a k meg." — a múlt terhes öröksége; pl.: „ . . . sokszor előfordul, hogy az egy kori u r a l k o d ó osztályok a k u l t ú r a terén ízlést d i k t á l n a k a maguk gaz dasági-politikai h a t a l m á n a k letűnte u t á n is. A paraszt például, aki a dzsentri életvitelt mint magasabb r e n d ű t látta maga előtt, a n n a k u t á n zójává válik nótázó-cigányos éjszakáival a maga felszabadult életét él ve is. S nemegyszer a munkásságnál is kísért hasonló jelenség. O p e r e t t dalokhoz s bulvárszínművekhez való vonzódásában a hajdani pesti bur zsoázia l á t h a t a t l a n kulturális, ízlésbeli diktatúrája él." (Király István) — külső ideológiai hatás (nyugati giccskultúra); — mivel az egyéni ízlés egyik jellemzője a konzervativitás, v o n a t k o zik, ez a közízlésre is.
Polgári
ízlés
— szocialista
ízlés
„ A szocializmusért k ü z d ő politika és az igazi emberi-művészi érték nem lehetnek soha ellenfelek: átmeneti s elkerülhetetlen súrlódások elle nére is a kettő elválaszthatatlan, hisz m i n d k e t t ő az emberiség legnagyobb á l m á r a , a világban o t t h o n r a lelt, nagykorú emberre, a teljes emberre néz." (Király István) — Beszélhetünk tehát szocialista ízlésről, beszél n ü n k is kell róla, mert általános kifejlesztése nélkül a szocialista társa dalmi viszonyok építése sem h a l a d h a t a k í v á n t ütemben. A z 1920-as években Lenin is hangsúlyozta, hogy a politikai győzelem és a proletár hatalom megszervezése után a k u l t ú r a terjesztése az egyik legfőbb fel a d a t ; társadalmi méretekben kell elsajátítani a régi és új kulturális ér tékeket. Kulturális f o r r a d a l m u n k , a k u l t ú r a demokratizálódása korántsem m o n d h a t ó befejezettnek. A z általános műveltség szintje nem kielégítő. Egyetérthetünk Szabóval: „a hangsúly a minőségre, az esztétikai-művé szeti t a r t a l m a k befogadásának tökéletesítésére, elmélyítésére helyeződik á t " — az ízlésfejlesztésre, -nevelésre. A mai tőkés t á r s a d a l m a k kultúrájáról a szerző nem ad a d e k v á t á t t e kintést, a szocialista ízléssel oppozícióba állítva egyértelmű fekete-fehér képet fest. Igaz, hogy a kapitalista társadalom természetszerűleg nagy teret enged a kommersz művészetnek, hogy „ k o n z u m k u l t ú r á t szolgálnak fel a tömegeknek" s ezzel megrabolják ízlésüket, gondoskodva arról, „hogy az individuum szükségletei azok legyenek, amelyek a rendszert ö r ö k k é v a l ó v á és szilárddá teszik" — egyoldalúsága mégis dogmatikus. A vizuális k u l t ú r a (a lakáskultúra, az iparművészet) területén például sok m i n d e n t m e g t a n u l h a t n á n k nyugati szomszédainktól is. Sz. Szabó László „ A z ízlés a kapitalista M a g y a r o r s z á g o n " alcím alatt is csak a giccsbe fulladó világról ír, elfelejti megemlíteni, hogy a m ű -
veszeti a v a n t g á r d é a k k o r i b a n igen g y a k r a n átvette egy politikai előőrs feladatait. A z t viszont helyesen állapítja meg, hogy a kispolgári giccs, a p o n y v a , a karrier-, bűnügyi, szerelmesregények, „ a világot rózsaszí nűre v a r á z s l ó " álművészet tömeges piacra dobásának célja a közízlés manipulálása, a fennálló társadalmi rendszer szolgálatába állítása. A szocialista ízlésről írva Szabó kiemeli, hogy ez korántsem aszketi kus, nem zárja ki a szórakoztató irodalmat, zenét stb. S itt érdemes idézni H o r n y i k Miklós gondolatait: „ A z olvasók nagy h á n y a d a . . . a k ö n y v n y o m t a t á s feltalálása óta, kizárólag »pihenésképpen« szeret olvas ni; s ha n a p j a i n k b a n m á r csak félponyvát és p o n y v á t olvas, nem hibáz t a t h a t ó érte. Valószínű ugyanis, hogy nem az olvasók v á l t o z t a k meg — a jó irodalom veszítette el vonzóerejét, tömeghatását, mert elhatároló d o t t elemi olvasói i g é n y e i n k t ő l . . . Lényegében érdekes emberekről szóló olvasmányos történetekre v a g y u n k kíváncsiak v a l a m e n n y i e n " — ami ből pedig a valódi, művészi irodalom keretében manapság kevés v a n . Nincs színvonalas szórakoztató irodalmunk, művészetünk. Pedig a kettő nem áll ellentétben egymással. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a mű vészetnek a közízléshez kell mérnie magát, hogy ki kell szolgálnia a k ö zönség igényeit (ahogy ezt a Szabadkai N é p s z í n h á z teszi sokszor), de azt sem, hogy didaktikus legyen (ahogy ezt az általános iskolai olvasó k ö n y v - í r ó k szorgalmazzák). A szocialista ízlés fejlődésirányára Bosnyák István m u t a t r á : „ A z irodalom nem a k a r irodalom m a r a d n i (Sinkó Er vin), a k u l t ú r a nem a k a r »kultúra«, emberek embertelen életének külső cikornyája, vásári csecsebecse lenni, de tényezője, életeleme a lehető leg nagyobb mértékben." A
giccs
Giccses filmek tömkelege a moziban, a tévén, giccses újságok halmai a trafikokban, giccses zene a rádióban, hanglemezen és giccses szórakozó helyek, k i r a k a t o k , lakások, fényképek, t á r g y a k , festmények, souvenirek, színdarabok, giccses állirodalom a giccsessé szakosodott magazinokban. Mindez nem túlzás, virágzik a giccs szűkebb-tágabb környezetünkben, bárki meggyőződhet róla, h a sétál egyet a városban. K u l t ú r á n k b a n nem esik egybe a jó, az igazán értékes, és a keresett. A k i a d ó k n a k , v á l l a l a t o k n a k mindenekelőtt (sajnos az ízlésnevelés előtt is) forgalmat kell lebonyolítaniuk — így kerül piacra a giccs, viszony lag olcsón, nagy választékban és p é l d á n y s z á m b a n . A F o r u m K ö n y v k i a d ó is hetenkét kétszer ü d v ö z í t i olvasóit a Ljubavni vikend r o m á n o k k a l , sőt V a n r e d n i ljubavni r o m á n n a l is, s ott v a n még a Vajat E r p , a D o k Holidej, a Stripoteka stb. K o m o l y irodalom öltözetében árusítják M a r garet Michell regényét, H a r s á n y i Zsolt élettörténeteit. H a egy szocialista országban oly nagy a giccskínálat, m i n t nálunk, ennek egyik fő oka a fejletlen ízléskultúra. Mi is a giccs? Á b r a h á m A. Moles így h a t á r o z z a meg: „ A giccs inkább
az ember és a dolgok közötti kapcsolat, mintsem egy dolog; inkább melléknév, mint főnév; egész p o n t o s a n : a környezethez való viszony esztétikai m ó d o z a t a . . . az a művészet, amely nem h ö k k e n t meg azáltal, hogy túlemel a m i n d e n n a p o k körén, nem késztet erőnket meghaladó erő feszítésre — különösen nem arra, hogy túllépjünk ö n m a g u n k o n . " Beszél h e t ü n k giccs-életformáról — ilyenkor leginkább a gyűjtögető-felhalmozó, a fogyasztókirály előtt tisztelgő kispolgári életszemléletre gon dolunk. A giccs társadalmi jelenség, a társadalmi fejlődés következménye (a burzsoá társadalom kibontakozása során k a p erőre). Szocialista viszo n y a i n k k ö z ö t t létének o k a a szellemi-kulturális rétegezettség, a kulturális b l o k k o k értékrendszerének szembenállása, a „művelődési rétegfeszültség", ahogy ezt Deme T a m á s megállapította. S fel is lehet számolni, említett szerzőnk szerint „ a szellemi k u l t ú r a új viszonyainak kialakításával, a „ g e n e r a t í v " alkotótevékenységek térnyerésével, az öntevékeny, közössé geken alapuló művelődési formák t á m o g a t á s á v a l " , tehát a spontán, sza badidős-művelődés és a közművelődés szerkezetének, t a r t a l m á n a k meg változtatásával. 3
ízlés
— világkép
—
divat
A z ízlés nemcsak az egyén műveltségétől, az esztétikum iránti fogé konyságától, életszemléletétől függ. T ö b b társadalmi tényező is kihat rá, k ö z t ü k a világkép és a divat. E m l í t e t t ü k már, hogy az ízlés a világné zeti szférákban nem kompetens, ez közvetett úton, eszményeken, ideálo kon keresztül h a t az ízlésre, mégpedig annál inkább, minél tudatosabb, minél több értelmi elemet t a r t a l m a z az ízlésítélet. A z ízlés is h a t a világnézet tudatosulására, fejlődésére. A rossz ízlésű ember önnön filozófiai fejlődését is megakasztja. A giccsember igényte lensége gondolkodására is átterjed. Viszont h a l a d ó világnézetű ember ízlése is lehet elmaradott, h a nem rendelkezik esztétikai alapismeretek kel és nincsenek művészeti tapasztalatai. „ A világnézet, szélesebb: a v i lágszemlélet, benne többek között az ízlés alakulását nem lehet a t u d a t m i n d e n szféráját egyidejűleg érintő, egyenes vonalú fejlődésként elkép z e l n i . " ( H . Sas Judit) O l y a n n y i r a nem, hogy elképzelhető kitűnő ízlésű i r o d a l m á r , aki a festészethez vagy a lakáskultúrához még csak nem is k o n y í t . A z effajta egyenlőtlenségek elébe á l l h a t n a az iskola, h a k o m p lex művészettörténeti o k t a t á s bevezetéséről gondoskodna. S ebbe bele t a r t o z n a a társadalmi alap és felépítmény összefüggéseinek, kölcsönha tásainak tisztázása is. Így kifejlődhetne egy olyan szocialista ízlés, mely összhangban v a n a világnézettel, az erre épülő általános életeszménynyel. A szocialista közízlés és a szocialista t u d a t szoros kapcsolatban, kölcsönhatásban áll egymással, s csak együtt fejlődhet. 4
A m i n d e n n a p i és művészeti ízlést n a g y b a n befolyásolja a divat, de nem csak negatív értelemben. Igaz, hogy a d i v a t „mesterségesen gerjesz-
tett hamis szükséglet", hogy a művészetben epigonokat, giccsműveket, sablonos alkotásokat szül, de jobb az előbbieket feltételes m ó d b a n ér teni, mert „a d i v a t t á válás semmiképpen sem minősítheti az esztétikai jelenségeket" (Szerdahelyi István). A divatos is lehet reális, értékes — ezt a művészettörténeti korszakok is bizonyítják, amikor is sok minden divatossá vált, ezért beszélhetünk stílusokról. „ A divat ugyanis sohasem falanszter (egyéniséget elnyomó, merev), hanem mindig réseket hagy az egyéniség kiélésére, az eredetiség megcsillantására." (Sz. Szabó László)
Az ízlés
nevelése
Először is szükség lenne egy olyan módszeres k u l t ú r - és művészetszo ciológiai vizsgálatra (minél sűrűbb k u t a t ó p o n t o k k a l ) , melynek adatai alapján felrajzolhatnánk kultúrblokkjainkat. Ezzel lehetővé válna a különböző ízlésfajták, ízléstípusok t u d o m á n y o s vizsgálata. Ezek után a közművelődés, szabadidős-művelődés új formáin a kialakítására, a régiek továbbfejlesztésére lehetne gondolni. Bizonyos gazdasági intézkedések is szükségesek: még mindig nem eléggé hozzáférhető a kultúrjavak, nem elég nagy a választék. Csökkenteni kellene a giccstermelést. A gyermekek és az ifjúság ízlésnevelése elsősorban az iskolára t a r t o zik, ahol viszont fokozódó az eltolódás a reáltárgyak j a v á r a . Az a n y a nyelvórák száma csökkent, a művészeti nevelés pedig a rajzórákra kor látozódik. A t a n á r o k feladata a művelődési, önművelési igény felkelté se, ami pedig a d a t o k és életrajzok bemagoltatásával nem érhető el. A kulturális, művészeti folyóiratok és az újságok is hozzájárulhatná nak az ízlés formálásához. Kritikáink viszont legtöbbször a n n y i r a szak szerűek, hogy csak szűk réteghez, a b e a v a t o t t a k h o z szólnak. Pedig, Szerdahelyi szerint még az esztétika sem igényel „sem tárgyában, sem m ó d s z e r é b e n . . . olyan, csak a b e a v a t o t t a k számára érthető kifejezés módot, amilyenben oly gyakran — sajnos — tisztelegd". Szükség lenne olyan ismeretterjesztő, tudomány-népszerűsítő olcsó könyvekre, brosúrákra, melyekben az esztétikum különböző szféráiról lenne szó, s az alapfogalmakat ismertetnék legalább. A tévé, a rádió is i n d í t h a t n a efféle tanfolyamokat, műsorokat. S ha az új lakótelepekre nem csak új önkiszolgálókat, hanem k ö n y v t á r a k a t is építenének! Elgondolkoztató, hogy frissen képzett kulturológusaink nem k a p n a k m u n k á t . H á t nincs szükség rájuk?!
Jegyzetek „A kulturális fogyasztás terén hasonló beállítottságú egyénekből álló és ön magukat a kommunikáció különböző formái révén szinte szervesen fenntartó sokaságok." (Józsa Péter)
* Sz. Szabó László: Ízlés és közművelődés. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978. „A generatív művészetek . . . alkotója átvett elemekből hoz létre korlátozott eredetiségű egyéni variációkat, mint pl. a folklór egy részében, az amatőrmozgalmak kereteiben stb." (Szerdahelyi István) Vö: Szerdahelyi István A komplex művészettörténeti oktatás elméleti kérdé sei. Látóhatár, 1978/12. 3
4
Forrásmunkák 1. Bosnyák István: Laskói esték. Forum, Újvidék, 1968. 2. Deme Tamás: A vizuális kultúráról — keményen. Látóhatár, 1978/12. 3. Fülöp Lajos: Művészi nevelés az iskolában. Esszépanoráma, II. k. Szép irodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978. 4. Gerold László: Színházi vitánk: ízlésháború. Magyar Szó, 1980. jan. 12. 5. Hornyik Miklós: Mit mondanak a derék indiánok. Magyar Szó, 1980. jan. 19. 6. Király István: Irodalom és társadalom. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budadapest, 1976. 7. Kovács Teréz: A jugoszláviai magyar fiatalok életmódjának szociológiai felmérése 6. Új Symposion, 1978/12. 8. Ábrahám A. Moles: A giccs, a boldogság művészete. Gondolat, Budapest, 1975.
Rezime Kulturno
obrazovanje
Autor ovog članka daje prikaz stanja u oblasti kulture i formiranja ukusa građana na jezicima narodnosti sa posebnim osvrtom na mađarski jezik. Najvećim delom obrađuje književnost kao jedan od glavnih izvora kulture. Kritički razrađuje problematiku dostupnosti vrednih književnih dela građa nima i prinuđenost da se umesto skupih, vrednih književnih dela konzumiraju ljubavni i slični romani što ni najmanje ne može doprineti formiranju ukusa u pozitivnom smislu. Autor daje kratak prikaz metodike izučavanja stvaranja ukusa i uticanja na njegovo formiranje, oslanjajući se na naučnu literaturu iz ove oblasti i pot krepljujući pojave sa rezultatima anketiranja. Članak je vrlo interesantan i podstiče na dalje analize negativnih pojava u kulturnoj politici.
Summary Cultural Policy The author of this article gives a report on the situation in the field of culture, formation of cultural desires an taste of masses on the language of nationalities especially hungarian. Most part of this article deals with literature for it's one of the most im portant sources of culture. Critically analises this problem of availability of valuable literal books from the aspect of prices. High prices of these books contribute to the consumption of love-stories and similar novels which is cer tainly not the best way of effecting the taste of people in a positive sence. The author gives a brief outline of the method of studiing the phenomenon of taste and cultural desire of the masses based on scientific research in this field, and showing the results of some interviews to underline the facts. The article is very interesting and it stimulates for furthr análisis of these negative phenomenons in our cultural policy.
