HANS-JOACHIM HOFFMANN-NOWOTNY

A CSÖKKENŐ TERMÉKENYSÉG STRUKTURÁLIS ÉS KULTURÁLIS v o n a t k o z á s a i n a k s z o c i o l ó g i a i ELEMZÉSE

HANS-JOACHIM HOFFMANN-NOWOTNY 1. Bevezetés Ha egy demográfiai jelenséget kívánunk magyarázni, nemcsak a különböző tudományágak, hanem egy adott tudományág eltérő meg közelítési módjai közül kell választanunk. Amikor ezt tesszük, felme rül az általánosítás kívánatos szintjének a kérdése, pl. dönthetünk egy nagyon általános, de empirikusan nem túlságosan megalapozott el mélet mellett, vagy választhatjuk az ún. „középszintű elméleteket” (Robert К. Merton elnevezése1), amelyek az empirikus hipotézisek vi szonylag egyszerű dedukcióját teszik lehetővé, de általában nélkülözik a mélyebb alapokat. Jelen tanulmányban megállapításainkat túlnyomórészt „közép szinten” tesszük, anélkül, hogy — mintegy háttérként — kizárnánk a struktúra és a kultúra általános elméletét.2 Nem fontos hangsúlyozni, hogy egy ilyen — szükségképpen eklektikus — megközelítés nem egé szen kielégítő. Minden valószínűség szerint ez az egyetlen módja, hogy a problémák szempontjából releváns szociológiai elméletek al kalmazhatóságát a fokozatos megközelítés módszerével becsüljük. A csökkenő népességnek azon partikuláris kérdésével kapcsolatban, ami ről beszélni fogunk, szinte kínálja magát a megközelítésnek ez a mód ja, hiszen e témában ez ideig nagyon kevés szociológiai tanulmány született.3 Az ebből származó nehézségeket még az is súlyosbítja, hogy az itt tárgyalt jelenségek nagyon bonyolult, komplex rendszerekben 1 M e r t o n a la p v e t ő m u n k á ja , a S o c ia l T h e o r y a n d S o c ia l S tr u c t u r e , á t d o lg o z o t t é s b ő v í t e t t k i a d á s , N e w Y o r k 1957. 2 H a n s -J o a c h im H o ff m a n n - N o w o t n y , S o z io lo g ie d e s F r e m d a r b e it e r p r o b le m s E in e t h e o r e t i s c h e u n d e m p i r i s c h e A n a l y s e a m B e i s p i e l d é r S c h w e i z , S t u t t g a r t 1973, C h a p t e r 1.1, D é r a llg e m e in e t h e o r e t is c h e B e z u g s r a h m e n . 3 A m e g e m lít h e t ő m u n k á k : R a in e r M a c k e n s e n , „ D a s g e n e r a t iv e V e r h a lt e n im B e v ö lk e r u n g s r ü c k g a n g ” , in : F r a n z X a v é r K a u fm a n n (H r s g ), B e v ö lk e r u n g s b e w e g u n g z w is c h e n Q u a n t i t a t u n d Q u a l it á t , B e i t r á g e z u m P r o b l e m e i n e r B e v ö l k e r u n g s p o l i t i k i n i n d u s t r i e l l e n G e s e l l s c h a f t e n , E n k e V e r l a g , S t u t t g a r t 1975, p . 82— 104, é s F r a n z X a v é r K a u f m a n n , „ M a k r o s o z io lo g is c h e U e b e r le g u n g e n z u d e n F o lg e n e in e s B e v ö lk e r u n g s r ü c k g a n g s ” i n : K a u fm a n n , o p . c i t . , p . 45— 7 1 .'

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

61

helyezkednek el, és ezáltal lehetetlenné válik egyszerű, egyirányú okozati elemzésük. Ezzel a háttérrel — amely hosszú távon feltehetően rendszerel méleti analízist igényel — foglalkozunk a születések csökkenésének szociológiai vonatkozásaival és társadalmi következményeivel, amely csökkenő születésszám a termékenység visszaesésének hatására alakul ki és a népesség csökkenéséhez vezet, ha nincs bevándorlás. Felmerül a tanulmány strukturálásának kérdése, legalábbis amíg a társadalmi valóság dimenziójában járunk, nevezetesen, amíg a struk túra és a kultúra fogalmát a megismerés kategóriáiként kezeljük. A dimenziók komplex összefüggését grafikusan így ábrázolhatjuk :

STRUKTÚRA

KULTÜRA

Először is feltételezzük, hogy a struktúra és a kultúra összefügg egymással, másodszor pedig, hogy a strukturális és a kulturális folya matok, ha mozgásba lendülnek, megtermelik saját belső hajtóerejü ket. Hogy úgy mondjuk, ezek a folyamatok önfenntartókká válnak, és nem igényelnek további lökést a mozgásban maradáshoz. A szocio lógia szférájában ezt a teorémát alkalmazhatjuk például a szubkultú rák fejlődésére, de nyilvánvalóan ez jellemzi a demográfiai fejlődést is. Ha például az alacsony családonkénti gyermekszám társadalmi nor mává válik, hatása fennmarad akkor is, amikor okai már megszűntek. A demográfiai problémáknak ebben az elméleti keretben való el helyezésével kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a demográfusok jóvoltából rendelkezünk a népesség szerkezetére és időbeli alakulásá ra vonatkozó adatokkal; köztük nem utolsó sorban az említett önfenn tartó folyamatokra vonatkozóakkal is. Hogy ezeket az adatokat — az elméletnek megfelelő változókká átalakítva — függő vagy független változókként használjuk, azt az értelmezés célja határozza meg. Az elméleti megközelítés mögött húzódó rendszerelméleti koncepció le hetővé teszi, hogy a változókat tisztán pragmatikus szempontokból függő és független kategóriába soroljuk. Persze ez szükségképpen önkényes, és sem teoretikus, sem gyakorlati síkon nem tartható fenn következetesen. A következőkben a „születések és a népesség csökkenését” , mint demográfiai jelenséget független változóként vezetjük be, pragmati kus okokból, hiszen a következményeit kívánjuk vizsgálni; de az előbb már elmondottak következtében ez a jelenség elkerülhetetlenül meg fog jelenni függő kapcsolatban is.

62

H. - J.

H O F F M A N N — N O V O T N Y

2. Gazdaság és a társadalmi struktúra A csökkenő népesség szociológiai vizsgálata mind makro-, mind mikroszinten lehetetlen anélkül, hogy ne vonnánk be — legalább érintőlegesen — a gazdasági megfontolásokat. Marx Károly nyomán magunk is könnyen észrevehetjük: a gazdaság rendszere tartal mazza a társadalmi struktúra legerőteljesebb meghatározóit. Ha csak az individuális szinten maradunk, láthatjuk, hogy a jövedelem és a foglalkozási státusz nagymértékben meghatározza a társadalmi hely zetet. Ugyanígy a nők emancipációja — ami a termékenység fontos meghatározója — nehezen képzelhető el gazdasági biztosítékok nél kül. A gazdaság és a társadalmi struktúra közötti kapcsolat könnyeb ben megérthető lenne a szociológus számára, ha a közgazdászok között egyetértés lenne abban, hogyan és mennyire befolyásolja a csökkenő népesség a gazdasági folyamatokat. Különböző okok miatt ez az egyet értés hiányzik. Egyrészt a gazdaság hálózata, amit a közgazdász tanul mányoz, olyan összetett, hogy az egyes feltételezésekből adódó legki sebb eltérések is szükségképpen óriási változásokat eredményeznek a prognózisban. A számításba veendő tényezők között bőven találunk szociológiai tényezőket is. A közgazdásznak ezért jó oka van arra, hogy először a szociológustól kérjen prognózist az ő szférájába tartozó tényezőkre. Ezen túlmenően a közgazdász (csakúgy, mint a szocioló gus), konfrontálódik egy új történelmi helyzettel, ami nem illik bele a priori az eddig használatos modellbe. Nem marad más hátra, mint bi zonyos feltevésekből kiindulva előrebecsülni a következményeket, megváltoztatni a kiinduló feltevéseket és folytatni az eljárást annak tudatában, hogy pragmatikus okokból ezt a játékot valahol el kell vágni. A múltra vonatkozóan Hans-Georg Graf — szerintünk helyesen — azt állítja, hogy helytelen lenne ” az Európában az elmúlt másfél évszázad során végbem ent gazdasági expanzió legfőbb hajtóerejének a népesség növekedését tekinteni,” 4 A másik oldalon bebizonyítható, hogy az ipari országokban a gazdasági növekedés aránytalanul követte a népesség növekedését. Ha a fejlődő országokat nézzük, azt is állít hatjuk, hogy a népesség növekedésének lelassulása szükséges előfel tétele a hosszútávú gazdasági növekedésnek, a népesség összes rétegét beleértve.5 Ha nem is kizárólagosan a népesség növekedése eredményezte a gazdasági növekedést, akkor is széles körű az egyetértés abban, hogy legalábbis pozitív irányban járult hozzá a fejlett országokban. Ami a jövő fejlődését illeti, tanácsos lehet külön kezelni a születések csök kenésének rövid-, közép- és hosszútávú következményeit. Hilde Wan4 H a n s -G e o r g G raf, „ Z u s a m m e n h á n g e u n d W e c h s e lw ir k u n g z w is c h e n B e v ö lk e r u n g s u n d W i r t s c h a f t s w a c h s t u m ” , i n : K a u f m a n n , o p . c it . p . 31 ( a z e r e d e t i b e n k u r z í v ) . 5 T e r m é s z e t e s e n e z e k a m e g je g y z é s e k s e m m i t ö b b e t n e m je le n t e n e k , m in th o g y a n é p e s s é g n ö v e k e d é s e v a g y c s ö k k e n é s e c s a k e g y i k e a g a z d a s á g i n ö v e k e d é s s z e m p o n t já b ó l f o n t o s t é n y e z ő k n e k , é s n e m v á r h a t u n k e g y s z e r ű lin e á r is ö s s z e fü g g é s t a n é p e s s é g n a g y s á g a é s a g a z d a s á g i n ö v e k e d é s k ö z ö t t . L o g ik a ila g a z s e m k iz á r t, h o g y a z ö s s z e fü g g é s a jö v ő b e n m e g s z ű n ik .

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

63

der mutat rá elemzésében, hogy rövidtávú szemléletben a csökkenő népesség társadalmi és gazdasági szempontból kedvezőbb a stacioner népességnél. „A magánfogyasztónak — ceteris paribus — nagyobb vásárlóerőt, a közösségnek nagyobb adóbevételeket jelent (a gyerme kekkel kapcsolatos járadékok és a gyermekek adómentességének csök kenő mértéke miatt), és kevesebb egészségügyi és oktatási kiadással jár.” 6 Középtávon már felmerülhetnek komolyabb nehézségek, mivel a fogyasztás volumene mellett a munkaerő állománya is csökkenni kezd. Nyitva marad a kérdés, hogy a foglalkoztatott népesség csökkenése nem kompenzálható-e még hosszú ideig további népességcsoportok aktivizálásával (pl. idősebbek, nők), vagy erőltetett racionalizálással. De figyelembe kell venni azt is, hogy a nők további aktivizálása megint csak csökkenti a születések számát.7 Ami az áruk iránti keres letet illeti, megfontolandó, hogy a fogyasztók számának csökkenése nem kompenzálható-e (sőt túlkompenzálható) külső kereslet stimulálásával, vagy talán a termékek mesterséges elavultatásával. Míg a népesség csökkenése rövid távon inkább gazdasági előnyök kel jár, középtávon pedig a felmerülő problémák megfelelő intézmé nyi rugalmassággal megoldhatók, mindez valószínűleg nem lehetséges hosszú távon, folyamatos népességcsökkenés esetén. Hilde Wander csakúgy, mint Hans-Georg Graf a népesség hosszú távú csökkenésé nek következményeit negatívnak ítéli.8 Ugyanakkor Herman Schubnell teljesen eltérő következtetésre jut. Az a nézete, hogy „a demográ fiai trendek, kiváltképp a születések csökkenése, relatíve elenyésző szerepet fognak játszani a hosszú távú gazdasági fejlődésben és hala dásban számos más tényezőhöz képest. így nem tekinthető bizonyí tottnak az az állítás, hogy a születések csökkenése akár rövid, akár hosszú távon gazdasági stagnációhoz vezet, vagy hogy gazdasági nö vekedés csak a népesség állandó növekedése mellett mehet végbe.” 9 Egyelőre eltekintünk a 2030 utáni időszakra irányuló hosszú távú prognózistól, és összegezzük a közgazdászok optimista, pesszimista, vagy tisztán feltételes véleményeit (ez utóbbiak képviselik a többsé

6 H i l d e W a n d e r , ,,S h o r t , M e d i u m a n d L o n g T e r m I m p l i c a t i o n s o f a S t a t i o n a r y o r D e c lin in g P o p u la t io n o n E d u c a t io n , L a b o u r F o r c e , H o u s in g N e e d s , S o c ia l S e c u r it y a n d D e v e l o p m e n t ” , i n : I n t e r n a t i o n a l P o p u l a t i o n C o n f e r e n c e , M e x i c o 1977, v o l . 3., I n t e r n a t i o n a l U n i o n f o r t h e S c i e n t i f i c S t u d y o f P o p u l a t i o n , L i é g e , o . J ., p . 103. 7 E g y e b e k k ö z ö t t L in k é , I n t e r r e la t io n s h ip s b e t w e e n N u m b e r o f C h ild r e n a n d E c o n o m ic a c t iv it y o f th e M a r r ie d W o m e n , C o u n c il o f E u r o p e , 2 n d E u r o p e a n P o p u la t io n C o n fe r e n c e , S t r a s b o u r g 1971 é s G e r d - R ü d i g e r R ü c k e r t , T h e E m p l o y m e n t o f W o m e n a s a C a u s e o f a D e c l i n i n g N u m b e r o f B i r t h s , B e i t r a g z u r G e n e r a l C o n f e r e n c e o f t h e I n t e r n a t i o n a l U n io n f o r t h e S c i e n t i f i c S t u d y o f P o p u l a t i o n , M e x i c o C i t y , 1977. 8 G r a f , o p . c i t . , W a n d e r , o p . c it . 9 H e r m a n n S c h u b n e ll, D e r G e b u r t e n r iic k g a n g in d e r B u n d e s r e p u b lik D e u t s c h la n d , S c h r i f t e n r e i h e d e s B u n d e s m i n i s t e r s f ü r J u g e n d , F a m i l i e u n d G e s u n d h e i t , v o l . 6., B o n n — B a d G o d e s b e r g 1973, p . 70.

H. - J.

64


get).10 Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a tényezők olyan konstel lációjában, ahol a népesség növekedése (vagy csökkenése) összekap csolódik a gazdasági növekedéssel, a társadalom tágabb értelemben vett alkalmazkodóképessége az, ami a legdöntőbb jelentőséggel bír. Ha feltételezhetjük, hogy az adaptációs képesség nő, akkor a gazdasági fejlődés nincs veszélyben, és fordítva. Ez azt jelenti, hogy ismét a szo ciológusoknál van a labda, akiknek az a feladatuk, hogy megbecsüljék az alkalmazkodóképesség társadalmi lehetőségeit, számításba véve demográfiai adatokat és egyéb feltételezéseket. A későbbi elemzések számára összegezve állíthatjuk, hogy közép távon sem kell drasztikus nehézségekkel számolni, feltételezve a társadalmi struktúra megfelelő adaptációs készségét. Ezért feltételezhetjük, hogy a gazdasági fejlődés és a népesség csökkenése a lehetőségeken belül függetleníthető egy mástól. 3. A társadalmi struktúrák adaptációs képességéről A fenti megállapítások értelmében arra a következtetésre jutha tunk, hogy a társadalom adaptációs képessége központi probléma; hogy mennyire központi, az attól függ, hogy az optimista, vagy a pesszimista gazdasági prognózisok bizonyulnak-e igaznak. Kaufmann nyomán meg kell vizsgálnunk, hogy „vajon az ipari társadalmak valóban bővelkednek-e adaptív képességekben, tehát ne hézségek nélkül meg tudnak-e birkózni az adaptáció újabb követel ményeivel?” 11 Kaufmann maga pesszimista nézetet vall: „A gazdasági növekedés népességnövekedés nélkül intezívebb adaptációs folyama tokat és fokozott társadalmi változásokat követel. Kimutatható, hogy a társadalom változásai és a népesség növekedése között pozitív kap csolat létezik. Ha megszűnik a népesség növekedése, az adaptáció növekvő követelményei alacsonyabb adaptációs készséggel fognak ta lálkozni.” 12 Ezt a hipotézist nem dobhatjuk egyszerűen félre, így a továbbiakban vitába szállunk a hozzá kapcsolódó állításokkal. Kaufmann rendszerelméleti alapon felépített állításaiban abból indul ki, hogy a „népesség növekedésének megtorpanása, de különö sen a népesség csökkenése, súlyosan kihat egy komplex társadalmi rendszer azon képességére, hogy az adaptáció törvényszerű követel ményeinek eleget tegyen.” 13

10 P é l d á u l D e n i s M a i ll a t , P o p u l a t i o n G r o w t h a n d E c o n o m i c G r o w t h , C o n t r i b u t i o n t o th e „ C o u n c il o f E u r o p e S e m in a r o n th e I m p lic a t io n s o f a S ta tio n a r y o r D e c lin in g P o p u la t i o n G r o w t h ” , S t r a s b o u r g 6 th — 10th S e p t . 1976, v a g y W i l l i m J . S e r o w é s T h o m a s J . E s p e n s h a d e k itű n ő ir o d a lm i á tte k in té s e , a T h e E c o n o m ic s o f D e c lin in g P o p u la tio n G r o w t h : an a s s e s s m e n t o f th e c u r r e n t L ite r a tu r e . C o n tr ib u tio n to th e G e n e r a l C o n fe r e n c e o f th e IU S S P , M e x i c o C i t y , A u g u s t 8th — 13th 1977. 11

K a u f m a n n , o p . c it . p . 57.

12 i b i d . 13 i b i d ., p . 58.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

65

Először is meg kell vizsgálnunk a fenti konklúziókhoz szükséges empirikus bizonyítékokat vagy elméleti premisszákat. Kaufmann történeti vizsgálódása során kimutatja, hogy a népes ség csökkenése törvényszerűen együtt járt a gazdaság stagnálásával és visszaesésével.14 Mivel az általa feldolgozott anyag nem ipari tár sadalmakra vonatkozik, eredményeit óvatosan kell az ipari társadal makra lefordítani, amint erre a szerző is felhívja a figyelmet. A szer ző francia társadalomtudósokra is hivatkozik, akik „tényleges össze függést látnak a francia népesség stagnálása és a francia gazdaság Angliához és Németországhoz viszonyítva alacsony fejlettsége között a 20. század első felében.15 További empirikus bizonyítékként Kaufmann felsorolja az ipari társadalmakat, ahol pozitív korrelációt talált a gazdasági növekedés és a népesség növekedése között. Ha el is fogadjuk az empirikus bizonyítékok alapján a fenti hipo tézist, még mindig megválaszolatlanul marad az a kérdés, hogy mi lyen teoretikus mechanizmus alapján várhatjuk a csökkenő népesség és a társadalom adaptációs képessége közötti negatív kapcsolatot. Kaufmann megpróbál néhány ötletet adni Parsons és Luhmann alap ján. Elfogadja azt a nézetüket, hogy a fejlett ipari társadalmak „külö nösen magas adaptációs képességekkel” rendelkeznek, és felteszi a kérdést, „vajon nincsenek-e, e tulajdonságuk következtében előny ben a fejletlenebb országokhoz képest, amikor a népességnövekedés megtorpanása vagy csökkenése által támasztott adaptációs követelmé nyeknek kell eleget tenniük?” 16 Mint már említettük, Kaufmann en nek ellenére arra a megállapításra jutott, hogy a fejlett társadalmak adaptációs képessége nem növekedhet olyan mértékben, hogy meg feleljen a népességcsökkenéssel együtt járó magasabb követelmények nek. Kaufmann e következtetését arra az elméleti feltevésre építi, hogy az egyénnek a folyamatos adaptálódásra való képessége korlá tozott, és így a társadalom evolúciós folyamatának „leggyengébb lánc szemévé” válik. A továbbiakban néhány olyan konstellációt mutatunk be, melyek fejlődése alátámaszthatja Kaufmann központi hipotézisét. Meg kell még említenünk, hogy a kiválasztott és korábban már vázolt elméleti premisszákból levezetett dedukció nem szükségképpen következetes. Különösen rendszerelméleti szempontból mondhatjuk, hogy ha el is fogadjuk a „leggyengébb láncszem” gondolatát, mint olyat, akkor sem kell feltétlenül Kaufmann következtetéseihez jutnunk. Elméletileg az is elképzelhető, hogy az adaptációs rendszerek ké pessége növekszik meg, ami ellensúlyozhatja, sőt túl is kompenzálhat ja az egyén adaptációs készségének — különböző mellékhatások kö vetkeztében — elégtelen voltát. Luhmann nyomán azt állítjuk, hogy ez együtt jár további szocio-strukturális differenciálódással, ami konk14 i b i d ., p . 58— 59. 15 i b i d ., p . 59. 16 K a u f m a n n , o p . c i t . , p . 60.

66

H. - J.


rétan annyit jelent, hogy az adminisztratív kapacitások megnőnek. Az ilyen stratégia hosszabb távon nehézségekhez vezet, mivel a munka erő csökkenni fog (jóllehet egyelőre még nő), és így pl. az á l l a m i ad minisztráció további differenciálódásához szükséges személyi felté telek hiányozni fognak.17 Ezt a körülményt Kaufmann figyelmen kí vül hagyta. Így elképzelhető, hogy ugyanarra a következtetésre ju tunk, mint Kaufmann, rendszerelméleti megközelítéséből, csak más okok alapján. Mindazonáltal, ahogy már az előző részben kifejtettük, arra számítunk, hogy a munkaerőforrások mennyisége nem befolyá solja az adaptációs rendszerek képességeit, sem rövid, sem közép tá von. Egy másik tényező, a népesség elöregedése azonban járhat ilyen következményekkel. Jelenlegi adataink és a modellszámítások is azt mutatják, hogy egy adott demográfiai szituációban számításba kell vennünk az idő sebb népesség viszonylag magas, és feltehetően növekvő részarányát az össznépességben.18 Számtalan empirikus tanulmányból ismert, hogy az életkor pozitív kapcsolatban áll a politikai konzervativizmus kialakulásával. Persze kiderülhet, hogy ez az empirikus szabályosság nem általános érvényű, amíg részben nem valódi korreláción nyug szik; különösen az oktatás és a továbbképzés az a tényező ami gyen gítheti ezt a korrelációt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az említett tényezők szo rosan korrelálnak a korral, egyrészt az oktatási periódus meghosszab bodása miatt a fiatalabb generációnál, másrészt az oktatási rendszer teljesen egyoldalú felépítése miatt, nevezetesen, hogy csak a gyerme kekre, serdülőkre és a fiatal felnőttekre terjed ki, míg az idősebb em berek rendszeres továbbképzésének intézményei kialakulatlanok. Amíg ez a helyzet nem változik, addig biztonsággal számíthatunk a fenti összefüggésre. Az adott körülmények között nem lehetetlen, hogy a népesség el öregedésével a politikai konzervativizmus erősödni fog. Ez azt jelent heti, hogy a politikai és társadalmi struktúrák megmerevednek, és így a politikai, gazdasági és társadalmi innovációkat késleltetni fogják vagy egyszerűen nem valósítják meg. Ha ezenkívül figyelembe vesszük azt, hogy az életkor előrehalad tával csökken a horizontális mobilitási készség, akkor nyilvánvalóan problémák adódnak majd a társadalom szükségszerű átstruktúrálódásakor. Ezek a nehézségek talán feloldhatók azzal, hogy a személyes adaptációs képességet társadalmi adaptációs képességgel helyettesít jük, abban az értelemben, hogy az idősebb emberek csökkenő mobi 17 E z z e l k a p c s o l a t b a n l á s d : H a n s G e s e r / F r a n c o i s H ö p f l i n g e r , „ P r o b l è m e d é r s t r u k t u r e l l e n D i f f e r e n z i e r u n g i n k l e i n e n G e s e l l s c h a f t e n ” , S c h w e i z . Z e i t s c h r i f t f ü r S o z i o l o g i e , 2. J g . n o . 2., 1976, p . 27— 54. 18 K a r l S c h w a r z s z á m í t á s a i s z e r in t e g y s t a b i l n é p e s s é g b e n , a m e l y b e n a z á t l a g o s g y e r m e k s z á m 1,6, 30,2% 59 é v n é l i d ő s e b b e k a r á n y a . L á s d K a r l S c h w a r z , T h e o r e t i s c h e U e b e r le g u n g e n z u r B e v ö lk e r u n g s e n t w ic k lu n g in ih r e r B e d e u t u n g f ü r d ie R a u m o r d n u n g , A k a d e m ie fü r R a u m fo r s c h u n g u n d L a n d e s p la n u n g , A r b e it s k r e is „ S o z ia le E n tw ic k lu n g u n d r é g i o n a l e B e v ö l k e r u n g p r o g n o s e ” , A r b e i t s m a t e r i a l 1976— 78, H a n n o v e r 1876, T a b l e 4, p . 3 4 ; a f e n t i p r e m i s s z á k k a l k a p c s o l a t b a n p . 2.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L E M Z É S E

67

litási hajlamát a szervezetek növekvő adaptációs képességével ellensú lyozzuk. Ez a gazdaság és az adminisztráció nagyfokú innovációs kész ségét kívánja meg. Ilyen előfeltételek megvalósulásának kicsi az esé lye; valószínűbb, hogy az alapvető attitűd a politikai és társadalmi konzervativizmus lesz. Az így felmerülő problémák következménye képp nagyobb politikai és társadalmi nyomás várható, leplezendő a szervezeti innováció iránti sürgető igényeket. Ezek a tendenciák csakúgy, mint a korábban tárgyaltak, csak ak kor fordíthatók vissza, ha az egész életen át való tanulás, képzés intéz ményei kialakulnak. Ha ez megtörténne, biztosan fokozná az adap tációs képességet. A hagyományos oktatási ágazat a foglalkoztatottak számának még most is tartó növekedése és a gyermekek számának csökkenése miatt kevesebb tanárt és instruktort foglalkoztathat, így az egész életen végighúzódó oktatás személyi feltételei legkésőbb a közeljövőben biztosíthatók. Kaufmann egy másik megállapítása, hogy nevezetesen a népes ség növekedése a társadalmi konfliktusok kialakulásának és fokozó dásának nem specifikus tényezője, de ugyanakkor ösztönzi a társadal mi változásokat, aligha tartható fenn.19 Ha általánosítjuk ezt az állí tást, akkor arra a hipotézisre redukálhatjuk, hogy a nehézségek nyo mása fokozza a szociális rendszerek adaptációs képességét. Ha elfo gadjuk ezt a feltételezést, akkor érthetetlen, hogy a népesség csökke nésével kétségtelenül együttjáró problémák nyomása miért nem fo kozza az adaptációt? Kaufmann, E. Dupréel-lel összhangban azt mond ja, hogy „a növekvő népességekben a társadalomszerkezet megmere vedésének veszélye kisebb, és nagyobbak az esélyei a társadalmi ellen tétek produktív megoldásának.” 20 Ezzel az állítással addig érthetünk egyet, amíg a társadalmaink ban megfigyelhető vertikális mobilitás nagyobb része expanziós folya matokon alapul. A meghatározó tényező ebben a tekintetben úgy tű nik nem a népesség növekedése, hanem a középosztályok expanziója a gazdasági szerkezetben, illetve a közigazgatás feladatainak megnö vekedése. Míg az utóbbi körülmények részben betudhatok a népesség növekedésének is, addig az előzőek nagymértékben függetlenek tőle, és elsősorban a gazdasági és termelési szerkezet változásának ter mékei. De ha a felfelé irányuló társadalmi mobilitás — mint Kaufmann feltételezi — nem a szociális rendszerek kiterjedésének21, hanem azok belső szerkezetének és a szolgáltatásoknak a függvénye, akkor, felté telezve, hogy a szerkezet megváltozására irányuló trend folytatódik, nem kell számítanunk a vertikális társadalmi mobilitás csökkenésére. Ha pedig a társadalmi rendszerek adaptációs képessége (más ténye zők mellett) tagjaik vertikális mobilitásának a következménye, akkor nem feltételezhetjük, hogy csökkenne, vagy hogy nem növelhető. 19 K a u f m a n n , o p . c it ., p . 65. 20 i b i d . 21 i b i d .

H. - J.

68


összefoglalva a társadalom adaptációs képességével kapcsolatos vitákat, azt mondhatjuk, hogy Kaufmann pesszimista prognózisa nem teljesen elképzelhetetlen, mindazonáltal nem is törvényszerű, amint azt megpróbáltuk bebizonyítani. Elegendő érv szól amellett is, hogy a társadalom adaptációs készsége fennmarad, sőt növelhető. Ha nem is osztjuk Hermann Schubnell túláradó optimizmusát a születések és a népesség csökkenésének hosszú távú következményeit illetően, azt biztosan állíthatjuk, hogy a társadalom adaptációs képessége meg fog ja tudni oldani az előttünk álló problémákat. Ennyiben el tudtuk vá lasztani a gazdasági növekedést a népesség alakulásától. A kritikus kérdés az, hogy megelőzhető-e a népesség feltételezett csökkenésének közép távúból hosszú távú folyamattá való átalakulása, ami felveti azt a később még tárgyalandó kérdést, hogy a népesség csökkenése időszakos, vagy állandó jelenség-e. 4. A születések csökkenése és a területi szerkezet A népesség csökkenése nemcsak a gazdasági és a társadalmi, ha nem a területi szerkezetet is befolyásolja. A tervprognózis 38 egysé gére elvégzett modellszámítás szerint „a természetes szaporodás alap ján, figyelmen kívül hagyva a vándormozgalmat, 2000-ig a 38 egység ből csak 12-ben lehet számítani a népesség növekedésére, 5%-nál na gyobb növekedésre pedig csak 6 egységben.” 22 Karl Schwarz azt állítja, hogy figyelmen kívül hagyva a vándor mozgalmat, a jelenlegi születési arányszám mellett a tervezési egysé gek területén a népesség alakulásának csak három elképzelhető alter natívája van: „1. nagyobb vagy kisebb mértékű csökkenés az összes egységben; 2. különösen magas csökkenés az urbanizált területeken; 3. különösen magas csökkenés majdnem az összes vidéki egység ben.” 23 Lényegében egyetértünk Schwarz-cal, amikor a legnagyobb esélyt a harmadik alternatívának adja. Szociológiai szempontból mindazon által helye van néhány megkülönböztetésnek. A népesedésstatisztika kielégítően bizonyította, hogy az ipari tár sadalmakban a népességcsökkenés nemcsak a nagyvárosokat és agg lomerációjukat érinti, hanem kiterjed a vidéki területekre is. Ha né hány területen még van is születési többlet, ez folyamatosan megszű nőben van. Ha feltételezzük, hogy a faluból való elvándorlás mostanáig első sorban a gazdasági túlnépesedés és csak másodsorban a városközpon tok vonzásának a következménye volt, akkor a következő megállapí tást tehetjük: ami a városba vándorlás utóbbi okát illeti, a városköz pontok vonzása csökkenni látszik. A legtöbb nagyvárosban tapasztal ható népességcsökkenés nemcsak a születések csökkenésének, hanem 22

23 K a r l S c h w a r z , o p . c it ., p . 26.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

69

a vándorlási veszteségnek tudható be. Továbbá azok a tényezők, ame lyek a nagyvárosok vonzerejét adták, ma már megtalálhatók a vidé ki területek kisebb városaiban is. Más szavakkal a város és a falu kö zötti különbségek csökkentek; így a vándorlás motivációja is csökken. Ha a születési arányszám a falvakban is visszaesik, akkor a ván dorlás elsőként említett oka is gyengül. A falusi területek születésszá mának csökkenése növeli a mobilitási esélyeket, a kínálat csökkenése következtében jobb lehetőségeket biztosít a munkaerőpiacon, és gaz daságosabbá teszi a nagyobb területek megművelését. Ehhez hasonló fejlődés és migráció várható a szerkezetileg vagy földrajzilag nem túl hátrányos helyzetben levő falusi területeken. A másik oldalon viszont erős visszaesés várható az olyan eleve hátrányos helyzetű területe ken, ahol a gazdasági szerkezet kedvezőtlen, alacsony színvonalú az infrastrukturális ellátottság, távoli vagy periférikus az elhelyezkedése, vagy kedvezőtlenek a földrajzi adottságai. Az ilyen területeken foly tatott marginális ipar nehezen fogja átvészelni azt az általános struk túraváltozást, ami a munkaigényes egyszerű termékek termelésének a fejlődő országokba való áthelyeződését követi. A népesség további csökkenése mégjo bban kihangsúlyozza a már meglevő infrastrukturá lis hiányosságokat, különösen a szolgáltató ágazatok, azon belül is az oktatás vonatkozásában. Az elvándorlás fokozódik, és ennek követ keztében növekedni fog a megmaradó népesség társadalmi elszigetelt sége, és ez a népesség megfelelő körülmények között könnyen mobi lizálható szélsőséges, elsősorban jobboldali politikai mozgalmakra. Hosszabb távon nem elképzelhetetlen, hogy a periférikus terüle tek elnéptelenedése lelassul, vagy megfordul. Rendszerelméleti szem pontból elképzelhető, hogy az alacsony funkcionális elkülönültségű, egyszerűen struktúráit hagyományos alakulatok kevésbé érzékenyek a népesség csökkenésére, mint a magas fokon differenciált városköz pontok.24 Még az is elképzelhető, hogy az értékek megváltozása esetén a tradicionálisan stagnáló területek válnak a zéró-növekedési elmélet specifikus megnyilvánulási formájának társadalmi magjává, és olyan értékek feltámasztójává, mint a „szerénység” , „önelégültség” , „kicsi nyesség” stb. A relatíve elnéptelenedett területek kiváló lehetőséget kínálnak majd bizonyos csoportoknak az autarkiás termelésen alapuló önkéntes izolációra. Végül meg kell említeni, hogy az elnéptelenedett terüle tek új szubkulturális központjai lehetnek bizonyos fél-vallásos vagy vallásos nézeteknek. Ha a városközpontok vonzó hatásával kapcsolatos feltételezésün ket megváltoztatjuk, és abból indulunk ki, hogy a vidék és a nagyvá ros közti különbség nő, akkor természetesen egészen más következ tetésekre jutunk a faluból városba vándorlással kapcsolatban. A né pesség csökkenése esetén bizonyára elegendő lakóterület és feltehe tően elegendő munkalehetőség állna rendelkezésre a konurbációkban. 2/* L á s d m é g D a v i d E v e r s l e y , J o h n E r m i s c h é s E l i s a b e t h O v e r t o n , T h e R e v i s i o n o f R e g io n a l P la n s a n d R e g io n a l P o lic ie s in th e L ig h t o f th e R e c e n t S t a b iliz a t io n o r o f P o s s ib le D e c r e a s e in P o p u la t io n w it h S p e c ia l R e f e r e n c e t o t h e D e m a n d f o r H o u s in g . C o n tr ib u t io n t o t h e G e n e r a l C o n f e r e n c e o f t h e I U S S P , M e x i c o C i t y A u g . 8— 13. 1977.

70

H. - J.


Karl Schwarz25 szerint feltételezhetjük, hogy a munkapiac vonzereje megnő a fiatalok számára, mivel a konurbációkban kevés fiatal nő fel munkaképes korba. Schwarz azt is feltételezi, hogy az egyházi oktatás hiányosságainak felszámolásával egyre több vidéki fiatal szerez szakképzettséget, és megfelelő munkát sokkal könnyebben kap a konurbá ciókban, mint vidéken. Feltehetjük azt a kérdést, hogy a fent vázolt konstelláció, amely kétségtelenül hibátlan, elegendő-e ahhoz, hogy erős szívóhatást kelt sen a konglomerációkban. A kérdésre adandó választ nem utolsósor ban az befolyásolja, hogy a konurbációk elérték-e a fejlődésnek azt a fokát, ahol a városi élet bizonyos körülményeit egyre inkább kedve zőtlennek ítélik meg. Ebben a vonatkozásban kétségeinket fejezhetjük ki, ha a városok feltehetően csak súlyosbodó anyagi helyzetére gondo lunk, ami gyakran útjában áll a városi élet minőségének javítását szol gáló tervek realizálásának. Összefoglalva: azt mondhatjuk, hogy a fa luból városba vándorlás folytatódása valószínű, de nem olyan mér tékben, mint ahogy azt Schwarz feltételezi. A népesség területi eloszlása kapcsán még röviden érintenünk kell a külső vándorlás problémáját. Ha Kaufmann korábban idézett hipo tézise igaznak bizonyul, néhány már említett körülmény ellenére, és ha — ebből következően — a társadalom hiányos adaptációs képessé ge társadalmi státusz veszteséget eredményez, akkor a migrációs el méletek szerint26 ez elsősorban a fiatal és a munkaképes korú népes ség elvándorlásához vezet. Mindazonáltal ez csak az alábbi körülmé nyek esetén érvényes: a népesség csökkenése és az ezzel kapcsolatos problémák valószínűleg nem jelentkeznek azonos mértékben minden összefüggésben a bevándorlási országban; ha viszont ez így van, ak kor a különböző társadalmi összefüggésekben eltérő lesz az adaptációs készség, és így nem keletkezhet minden összefüggésben egyforma stá tuszveszteség. Az utolsó premisszánk az lesz, hogy a vándorlás nem ütközik adminisztratív korlátokba. Ha külső vándorlás jelentkezik, akkor a népesség csökkenése és az ezzel kapcsolatos problémák még nagyobb hangsúlyt kapnak, ami végül is egy önfenntartó, lefelé irányuló folyamathoz vezet. 5. A népesség elöregedése A társadalmi struktúrák adaptációs készségével foglalkozó feje zetben feltételeztük, hogy a népesség várható elöregedése a társadal mi és politikai konzervativizmust erősíti. Ez is egy példája lehet a né pesség egy-egy szerkezeti és kulturális elemének összekapcsolódására. Ezen túlmenően az idősebb emberek növekvő részaránya a népesség ben azt a feltételezést hordozza magában, hogy a korspecifikus érté 25 S c h w a r z , o p . c it ., p . 30. 26 L á s d p l . G ü n t e r A l b r e c h t , S o z i o l o g i e d e r g e o g r a p h i s c h e n S t u t t g a r t 1972 é s H a n s - J o a c h i m H o f f m a n - N o w o t n y , M i g r a t i o n - E i n l o g i s c h e n E r k l ä r u n g E n k e V e r l a g , S t u t t g a r t 1970.

M o b i l i t ä t, E n k e V e r l a g , B e itr a g z u e in e r s o z io -

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L E M Z É S E

71

kék és intézmények jelentősége megnő. Nem zárható ki az sem, hogy mindez az öregkor sajátos, szubkulturális formációihoz vezet. Persze ez utóbbi feltevésnél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az idős emberek csoportjában meglehetősen nagy a differenciáció, ami nem kedvez egy homogén szubkultúra kialakításának. Az Egyesült Álla mokban — különösen a középosztálybeliek körébe — már kialakuló ban van az idős korúak szubkultúrája, ami egyfajta gettó-helyzethez vezet az idős emberek számára épített városokban. Egy ilyen földrajzi és társadalmi szegregáció — ha még jobban kiszélesedik — kulturá lis szegregációval is jár, mint ahogy ez már szubkultúra kifejezésből is kiderül. Még jobban kihangsúlyozódik ez akkor, ha a különböző korcso portok közötti fizikai kontaktus minimálisra csökken. A szegregációra törekvő irányzatok ellenére az úgynevezett kor értékek bizonyos szó ródása figyelhető meg, ami nem kis mértékben annak tudható be, hogy a vártnál nagyobb mértékben számíthatunk a gazdaság idősebb kor csoportúak iránti érdeklődésére.27 A születések visszaesése következtében nemcsak az idősebbek na gyobb részaránya, hanem a fiatalok arányának csökkenése miatt is számíthatunk az értékrend megváltozására. Feltételezhető, hogy a fia talok mennyiségi csökkenésével a fiatal szubkultúrák jelentősége is csökken. Ezt a folyamatot csak erősítheti a fiatalok gazdasági jelentőségé nek csökkenése. Ily módon feltételezhető, hogy a születések csökke nésével és a korstruktúrában bekövetkező eltolódással a fiatalkorra jellemző értékekkel szemben, mint pl. „erő” , „energia” , „nemtörődöm ség” , „sikerülnie kell” stb., az olyan korhoz kapcsolódó értékek jutnak túlsúlyba, mint „kitartás” , „tapasztaltság” , „határozottság” , „óvatos ság” stb. Ebben a vonatkozásban fontos lehet az a kérdés is, hogy a (csökkenő számú) fiatalság hogyan reagál erre a várható irányzatra. Hans W. Jürgens szerint érvényesül az az „évezredes tapasztalat” , hogy a „fiatalabb generáció kritikusan szemléli az idősebb korosztályt, és ez a kritika gyakran nyílt szembenállásban fejeződik ki.” 28 Szocio lógiai szempontból a fiatalok idősebbekkel szembeni lázadása — ami történelmünk, de egyben napjaink ténye is — legalább két, egymással összefüggő tényezőre vezethető vissza. A fiatalok helyzetére — külö nösen a fejlett országokban — jellemző egyfelől a nagyfokú státusz bizonytalanság. A státuszbizonytalanság abból az anomikus, azaz strukturálatlan és normák nélküli átmeneti fázisból adódik, amit a gyermekkor vala melyest struktúráit világából a felnőttkor még jobban struktúráit vi lágába való átlépés jelent, és ami a fiatalkor társadalmi meghosszab bítását is jelenti. A bizonytalanság, és az ellene való lázadás ezért jó27 A z i d ő s e b b e m b e r e k n ö v e k v ő r é s z a r á n y á r a a n é p e s s é g b e n a g a z d a s á g m á r f e l k é s z ü lt . L á s d D e r M o n a t i n W i r t s c h a f t u n d F i n a n z 1977/6 S c h w e i z . B a n k v e r e i n , é s ,,D ie R e n t n e r — e in W ir t s c h a ft s fa k t o r v o n w a c h s e n d e r B e d e u t u n g ” . 28 H a n s W . J ü r g e n s , S o c i o p s y c h o l o g i c a l A s p e c t s o f a P o p u l a t i o n D e c r e a s e , P a p e r c o n t r i b u t e d t o t h e G e n e r a l C o n f e r e n c e o f t h e I U S S P , M e x i c o C i t y , A u g u s t 8th — 13th 1977.

H. - J.

72


val gyakoribb az olyan fiatalok között, akik hosszabb oktatási perió dusban vesznek részt. Másrészt feltételezhetjük, hogy a struktúrát és identitást kereső embercsoportok gyakran próbálják ezt elérni más csoportokkal való negatív szembehelyezkedéssel. Hogy a felnőttek negatív vonatkoztatási csoportot jelentenek a fiataloknak, az több ok ból is nyilvánvaló. Jürgens úgy gondolja, hogy egy növekvő népesség ben a fiataloknak nagyobb esélyük van arra, hogy ellenzéki nézeteiket a jövőben kierőszakolják, márcsak számbeli fölényük miatt is, ami csillapítaná a „generációk közötti konfliktusokat” . „Teljesen elkép zelhető” — mondja Jürgens —- „hogy a fiatalság az ügv hiábavalósága láttán (ami a kedvezőtlen korösszetétel következménye) pedig radikalizálódik.” Ez pedig a generációs ellentétek elmélyülését jelenti.29 A szociológiai elméletek sugallják a születések csökkenésének ilyen következményeit, anélkül persze, hogy nagyon valószínűnek tartanák a bekövetkezését. Robert К. Merton30 az anomikus helyzet reakcióira vonatkozó híres osztályozásában öt lehetséges viselkedési mintát sorol fel: 1. konformitás 2. innováció 3. ritualizmus 4. visszavonulás és 5. lázadás. A lázadás fokozódása tehát — amit Jürgens feltételez — csak egy a számtalan lehetséges viselkedés közül. Szociológiai szempontból sok kal valószínűbbnek tűnik, hogy ha a fiatalság a radikális változásokra irányuló erőfeszítések hiábavalóságát fogja megélni, ahogy azt Jür gens feltételezi, akkor a várható magatartásforma inkább a „konfor mitás” és a „visszahúzódás” lesz. A felnőtt társadalom céljainak és ér tékeinek megfelelő magatartás előnyben részesítése további biztosí ték arra, hogy a létszámukban csökkenő korcsoportok jó eséllyel in tegrálódjanak a felnőtttársadalomba, különösen ami a foglalkozási struktúrát illeti. Ez csökkenti a fiataloknak a jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatos bizonytalanságát, és a lázadást legalábbis strukturális alapjaitól fosztja meg. A lázadás marginális jelenségként marad fenn, ami a szubkultúrák belső mozgatóerői miatt már nem szüntethető meg.31

6. A születések alakulása és a nők helyzete A születések és a népesség csökkenésének gazdasági aspektusait tárgyalva feltételeztük, hogy rövid távon nem kell számolni semmi féle említésre méltó, átfogó gazdasági jellegű problémával. Mindazon 29 J ü r g e n s , o p . c it . 39 M e r t o n , o p . c i t . p . 194. 31 A z i f j ú s á g p r o b l é m á i t e g y s é g e s e n t á r g y a l j a R o b e r t B l a n c p a i n , E r i c h H a u s e l m a n n , Z ű r U n r a s t d e r J u g e n d : e i n e s o z i o l o g i s c h e U n t e r s u c h u n g ü b e r E i n s t e l lu n g e n , p o l i t i s c h e V e r h a lt e n s w e is e n u n d ih r e g e s e lls c h a ft lic h e D e te r m in a n t e n , R e ih e S o z io lo g ie in d e r S c h w e iz 2, F r a u e n f e l d u n d S t u t t g a r t 1974.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

73

által a nők helyzetével kapcsolatban felmerülhetnek nehézségek, mivel a gazdasági szerkezetnek a következő években még viszonylag nagy korcsoportokat kell foglalkoztatnia, de ugyanakkor a születések gyors visszaesése következtében bizonyos ágazatok fogyasztása már csök kenni kezd. Ez elsősorban a gyermekekkel közvetlenül összefüggő ágazatokat fogja érinteni, mint pl. a kórházak szülőosztályait, az óvo dákat, iskolákat, de azokat az ipari és kereskedelmi ágazatokat is, ame lyek a gyermekek és a serdülők igényeinek kielégítését szolgálják. Az e szektorokban jelentkező problémákkal nem foglalkozunk többet, hiszen azt mondtuk, hogy ezek a gondok a társadalom kielégí tő adaptációs képessége esetén megoldhatók. Figyelmünket inkább arra irányítjuk, hogy az előbb említett esetek mennyiben érintik a nők társadalmi helyzetét. Ha csak az említett szolgáltató ágazatokat nézzük, látható, hogy zömükben tipikusan női foglalkozásokat rejtenek, pl. ápolónő, óvónő; de a tanári pályákon is, különösen az oktatási rendszer alacsonyabb szintjein dominál a női munkaerő. Az általános fellendülés időszaká ban ezeket a pályákat a férfiak előszeretettel hagyják el magasabb pozícióra törekedve, és a nők, anélkül, hogy különösebb versenyre kényszerülnének, elfoglalják ezeket a szabad állásokat. Ha a fent vá zolt konstelláció erősebb versenyhez vezetne, ami valószínű, a nők lesznek azok, akik aránylag nagy nyomásnak lesznek kitéve. Amit itt egy ágazat példáján kifejtettünk, érvényes lehet más ágazatokra is. Ilyen helyzetben feltételezhetjük, hogy nagy lesz azoknak a nők nek a száma, akik megfutamodnak a verseny nyomása, és rájuk nehe zedő a szerteágazó társadalmi nyomás elől (gondoljunk csak a jelen legi recesszióban egyre gyakrabban hallható „kettős jövedelműek” szóra), és visszavonulnak a családhoz. Ez azt jelenti, hogy a nők nagy jából a hagyományos háziasszony-szerep felvételére kényszerülnek. Törvényesítendő e szerepüket, növekvő mértékben szánják el magu kat az anyaszerepre, ami más szavakkal több gyermek vállalását jelen ti. Ugyanoda jutunk, amit már más társadalmi folyamatok kapcsán említettünk : nemcsak lehetséges, de valószínű, hogy a születések csök kenése a hozzá kapcsolódó társadalmi folyamatok miatt leáll, sőt ellen kező irányban fejlődik tovább. Közép távon ugyanakkor a folyamat ismét megfordulhat, amikor a kisebb korcsoportok lépnek munkába, és a munkaerő kereslete na gyobb lesz, mint a kínálat. Ez ismét mozgósítja majd a nőket, ami pe dig újra a születések számának csökkenéséhez vezet. Ezért úgy tűnik, mintha hosszabb távon inkább a születési arányszám hullámzásával, és nem egy lineáris, lefelé tartó trenddel kellene számolnunk. A prognózis mellett szól az is, hogy a születési arányszám csökke nése az ipari társadalmakban feltehetően nem csupán strukturális, ha nem kulturális változások következménye is, ami konkrétan az érték rend megváltozását jelenti.32 Ezért elképzelhető, hogy a kulturális vál

32 R á k e l l m u t a t n u n k i s m é t , h o g y a z é r t é k e k m e g v á l t o z á s á n a k s a j á t s t r u k t u r á l is m e g h a tá r o z ó i v a n n a k , és e z e k v is s z a h a tn a k rá .

74

H. - J.


tozás keretén belül a jelentőségek újraértékelése ment végbe. Az eb ben a vonatkozásban jelentős értékeket olyan kifejezésekkel írhatjuk le, mint „személyes függetlenség” , „emancipáció” , „önmegvalósítás” stb. Ha ebbe a képbe még bevonjuk a növekvő fogyasztást mint érté ket is, akkor azt mondhatjuk, hogy ez az érték is, hasonlóan a többi hez, könnyebben realizálható kevés gyermek mellett vagy gyermek nélkül. Végül a társadalmi elszigeteltségtől való félelem is visszatart hatja a nőket az anyaság vállalásától. A kulturális változás így magá ban foglalja a nők szerepének értelmezésében beállott változást is; az anyaszerep háttérbe szorul a partnerszereppel és a dolgozó nő szerepé vel szemben. A gyermekek kis száma (együtt a megjavult oktatási le hetőségekkel, magasabb jövedelmekkel és a nők fokozódó részvételé vel a társadalom központi státusz-vonalaiban) elősegíti a vázolt kultu rális változásokat. Hogy elérhető-e a fenti folyamatban egy küszöbérték és mikor, vagy hogy a folyamat gyengülése következik-e be, még nyitott kérdés. A válasz többek között attól függ, hogy tesznek-e intézményes óvin tézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermekes nők is megvalósít hassák a fenti értékeket. Elképzelhető, hogy egy bizonyos ideig tartó népességcsökkenés politikai eszközöket fog megmozgatni a probléma megoldására. Nem tűnik elképzelhetetlennek az „önmegvalósítás” definíciójá nak olyan értelmű kiszélesítése, hogy abba beletartozzon a gyermek vállalása is, mint lényeges elem. Végül, a személyes függetlenség ér téke is elérhet egy küszöböt, ha kiderül, hogy megvalósításával leszű kül az interakció társadalmi tere, különösen a családi szférában. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk újból rámutatni a gaz dasági fejlettség és a nők aktivitása közötti kapcsolatra, különösen ab ból a szempontból, hogy a tradicionális családhoz kapcsolódó értékek újraéledhetnek, ha a nőket valamilyen kényszer kizárja a munkavál lalásból. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy általános tár sadalmi szemszögből létezik egy olyan tradicionális beállítottság, amely támogatja ezt a folyamatot. Ily módon tehát kulturális és struk turális szempontok is szólnak a korábban kialakított prognózis mel lett. 7. A család és a gyerm ek Első megközelítésben, ahogy Friedhelm Neidhardt állítja, a család reprezentálja „a privát szféra megtestesülését” . „Ez rendszerint össze kapcsolódik egy olyan társadalmi tér ideájával, amelyben nyilvánva lóan minden társadalmi kényszeren kívül, egyéni és „autentikus” mó don lehet élni.” 33 A következőkben meg kell vizsgálnunk az előbbi állítás következ ményeit a család társadalmi mikro-szférájában, különös tekintettel 33F r i e d h e l m N e i d h a r d t , D ie F a m i l i e i n D e u t s c h l a n d , G e s e l l s c h a f t l i c h e S t e l lu n g , S t r u k t u r u n d F u n k t i o n e n , L e s k e V e r l a g , O p l a d e n 1966, p . 5.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L E M Z É S E

75

a nők helyzetére a családban, a házastársi kapcsolatokra, a szülő és a gyerm ek kapcsolatára, a gyerm ek helyzetére (különösen egyke esetén), és végül az egyéb rokoni kapcsolatokra. A nők helyzetét illetően kitartunk amellett (bár megtehetnénk azt is, hogy okozatilag kifejtjük a nők gazdasági aktivitása és a gyerme kek száma közötti, már többször bebizonyított negatív kapcsolatot), hogy a nőnek a tradicionálisan férfiaknak fenntartott státusz megszer zésére való esélye nem kismértékben függ gyermekei számától. Kétségtelenül helytelen lenne, és a középosztályra való elfogult ságot jelentene, ha azonosítanánk a nők aktivitását a nem családi szfé rában való önmegvalósítás magasabb esélyeivel. Ez ellen szól az a puszta tény, hogy a gazdasági aktivitás a férfiak esetében is az ön megvalósítás legkülönbözőbb esélyeit nyújtja. E kétségktelenül igazolt állítás ellenére nem hagyhatjuk figyel men kívül, hogy a nők fokozódó részvétele a társadalom központi stá tusz-vonalaiban megváltoztatja általános társadalmi helyzetüket és hosszú távon a hagyományos női szerepvállalás ellen hat. Végül, a fér jes nők saját forrásokkal rendelkeznek gazdasági aktivitásuk követ keztében, ami a családon belül is megváltoztatja helyzetüket, ahogy azt Blood és W olfe megállapítja a „Resource Theory’’-ban.34 Ezzel szemben családszociológiai tanulmányok azt állapították meg, hogy a társadalom intézményrendszerén belül a család kevés kül ső hatalommal és kevés hatalmi eséllyel rendelkező láncszem, és a makroszociológiai intézmények erős adaptációs nyomása nehezedik rá. Rá kell mutatnunk ebben az összefüggésben az iparosodás által kikényszerített átalakulásra, amelynek során a kiterjedt családból elszi geteltségben élő család-mag lesz, és a család bizonyos funkcióit átadja a közintézményeknek és más szervezeteknek. Másfelől a tanulmányok arra is rámutatnak, hogy a család erőtlenségének hipotézisét módosí tani kell. Kurt Mayer helyesen állítja, hogy „számos tanulmány bizto sítja a kiterjedt rokonsági kapcsolatok tartósságát és funkcionális ér tékét, annak ellenére, hogy ezek a kapcsolatok most már elkülönült háztartások között léteznek,35 és nem egy nagyméretű háztartáson be lül.” 36 Továbbá az is kimutatható, hogy a mag-család belső szerkezete, amely a nagy család központja és napjainkban leginkább különálló háztartás, rendkívül ellenállónak bizonyul a társadalmi változásokkal szemben. Valószínűleg helyesen állítjuk, hogy a mag-család, talán funkcionális tehermentesítése miatt meg tudta őrizni belső szerkeze tét egy feudálisan vagy patriárkálisan szervezett kis rendszerként. Mindenesetre ez addig érvényes, amíg a családok egyre inkább fel nem szabadítják magukat a reprodukciós funkció alól is. Ez csak más 34R o b e r t О . B l o o d é s D o n a l d M . W o l f e , H u s b a n d s a n d W i v e s , t h e F r e e P r e s s , G l e n c o e , H I. 1960. 35 L á s d K u r t B . M a y e r , , , S o z i o l o g i e u n d D e m o g r a p h i e ” , i n : S o z i o l o g i e . S p r a c h e , B e _ z u g z u r P r a x i s , V e r h ä l t n is z u a n d e r e n W i s s e n s c h a f t e n . R e n é K ö n i g z u m 65. G e b u r s t a g . H e r a u s g e g e b e n v o n G ü n t e r A l b r e c h t , H a n s j ü r g D a h i e m u n d F r i t z S a c k , O p l a d e n 1973, p . 9. 36 L á s d m é g M i c h a e l M i t t e r a u e r é s R e i n h a r d S i e d e r m ó d o s í t ó m e g j e g y z é s e i t ( V ö m P a t r i a r c h a t z u r P a r t n e r s c h a f t , z u m S t r u k t u r w a n d e l d e r F a m i l i e , M ü n c h e n 1977) a k i k a p r e in d u s z t r iá lis n a g y c s a lá d m ít o s z á r ó l b e s z é ln e k .

H. - J.

76


féle kifejezése annak a ténynek, hogy a népesség csökkenése a házas ságon belüli termékenység csökkenésének a következménye. Különösen ez az utolsó állítás befolyásolja nagymértékben a ház tartási kapcsolatokat, vagyis a család szerkezetét. A nők külső foglalkoztatottságával — aminek feltétele a kevés gyermek vagy a gyermektelenség — nő a család jövedelme, és megnő az egész család számára annak a lehetősége, hogy a magasabb státu szú csoportok szimbólumainak élvezője legyen, ami társadalmi felemelkedésként fogható fel. Amint Thomas Held és René Levy a nők családi és társadalmi helyzetéről szóló átfogó tanulmányában kimutat ta, a nagyvárosokban létezik egy általános összefüggés: „Minél ala csonyabb a férj keresete, annál valószínűbb, hogy a feleség is dolgo zik.” 37 „Kisvárosi összefüggésben nincs ilyen kapcsolat. A szerzők eb ből arra következtetnek, hogy a kisvárosokban nyilvánvalóan erőseb ben élnek azok a normák, melyek a házas nők és különösen az anyák munkavállalását helytelenítik.” „Strukturális szempontból azonos hely zetükre másképp reagálnak az alacsonyabb helyzetű családok a két környezetben : a nagyvárosokban a nőket további pénzkeresőként hasz nálják, a kisvárosokban pedig gyakran a fogyasztás fékezésére. A fe leség és anya otthon marad, és igyekszik a családi igényeket olyan mértékben kielégíteni, amennyire csak saját erejével, vagy a roko nok segítségével bírja, és ez kevesebb kiadást jelent. E takarékosko dáshoz még tényleges restrikciók is járulnak; a fogyasztás alacso nyabb színvonala könnyebben tartható fenn itt, mint a nagyváros ban, ahol a státusszal járó elvárások sokkal nagyobbak.” 38 A család belső struktúrájával kapcsolatban Held és Levy azt állította, hogy „je lentős kapcsolat van a női aktivitás és a szerepek hálózatának tradicio nális volta között: ha a nő dolgozik, a szerepek kevésbé tradicionáli sak, mint a nem dolgozó nők esetében.” 39 A szerzők azt is állítják, hogy a nők gazdasági aktivitása a családon belüli hatalom-megosztásra is kihat: „ha a feleség dolgozik, sokkal ritkább a férj dominanciája” . A nők gazdasági aktivitása rendkívül fontos tényező a tradicionális sze reposztás és a férfiak domináns helyzetének megváltoztatásában. Ez részben szorosan összefügg a réteghelyzettel. Az a feltételezésünk, hogy a nagyvárosok alacsonyabb társadalmi rétegeiben ritkább a fér fiak dominanciája a döntéshozatalban, ennek oka pedig a nők — ezek ben a rétegekben különösen gyakori — gazdasági aktivitása.”40 Ezek a megállapítások összhangban állnak Hans W. Jürgens és Katharina Pohl eredményeivel, melyek szerint a családi szereposztás tradicionalitása és a férfiak hatalomnövekedése azonnal bekövetkezik, mihelyt

37 T h o m a s H e l d / R e n é L e v y , D i e S t e l lu n g d e r F r a u i n F a m i l i e u n d G e s e l l s c h a f t . E in e s o z i o l o g i s c h e A n a l y s e a m B e s p i e l d e r S c h w e i z , V e r l a g H u b e r , F r a u e n f e l d , S t u t t g a r t 1974. p . 180 ( E r e d e t i k i e m e l é s e k ) . 38 i b i d . p . 181. 39 i b i d . p . 180. « H e l d ] L e v y , o p . c i t . , p . 162/163.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

77

a dolgozó, gyermektelen feleség gyermeket szül és otthon marad.41 Ha a fenti teoretikus modellt tekintjük kiindulásnak, azt mondhatjuk, hogy a családszerkezet részleges tradicionalizálódása (gyermekszülés, a nő visszavonulása a munkából) további szerkezeti elemeket is ha gyományossá merevit belső mozgatóerőkön keresztül. Jürgens és Pohl bebizonyítja, hogy ez a helyzet legkésőbb a második gyermek után bekövetkezik.42 A társadalom fontos alrendszeréből való visszavonu lással a női emancipáció már nemcsak társadalmi méretekben, hanem a családon belül is veszélyeztetve van. Természetesen elképzelhető olyan család-modell (amint ezt már sokan vitatták)43, amely segíthet csökkenteni vagy kizárni a gyermek vállalásának említett következ ményeit, azonban a család külső gyengesége miatt, amiről már koráb ban beszéltünk, ezek a modellek nem valósíthatók meg a megfelelő intézmények és szervezetek ellenállásával szemben. A család átala kulását átfogó társadalmi változásoknak kell megelőzniük. A házastársi kapcsolatok strukturális szempontjait vizsgálva fel kell vetnünk azt a kérdést is, hogyan alakulnának ezek a kapcsolatok, ha a házasságot funkcióveszteségek érnék, különösen, ha felszabadulna a reprodukciós funkció alól. Valószínűleg el kell fogadnunk, hogy ilyen feltételek mellett a társadalmi-emocionális komponens, vagy ahogy Niklaus Luhmann nevezi: „a szerelem mint integrációs közeg” nagyobb jelentőséget nyer. így nem véletlen, hogy a házasság mint párkapcsolat (legyen az akár intézményesített, akár nem) alig veszít népszerűségéből, annak ellenére, hogy a termelés és a reprodukció ha gyományos funkcióját már nem hordja magában. A teljesen szemé lyes, emocionális kapcsolatokra való redukálás kitágítja a strukturá lis szabad teret, különösen a gyermektelen mag-családok esetében, még felbontásuk tekintetében is. A túlnyomóan emocionális szférában stabilizálódott partnerkapcsolat fenntartása sokkal nehezebb, mivel a kapcsolat csak érzelmi alapokon nyugszik. Ezért nagy a valószínűsége a válások és az újraházasodások növekedésének. Az is lehet, hogy az egyedülállók száma is növekedni fog, ami a társadalmi elszigetelődés kockázatával jár. Ami a házastársi kapcsolatok normatív tartalmát illeti, azt mond hatjuk, hogy a családszerkezet nagymértékben mentes lesz társadal mi normáktól, ha nincsen gyermek, azaz, ha nincs szociális kötelezett ség a gyermek vállalására. Erősebb szabályozottság csak akkor kezdő dik, ha a család gyermeket is tartalmaz, ahogy ezt már említettük 41 N e m h a g y h a t ó f i g y e l m e n k í v ü l , h o g y a f é r j e s a s s z o n y , k ü l ö n ö s e n , h a g y e r m e k e v a n , t é n y le g e s d ile m m á b a n é l a t ú lz o tt k ö v e t e lm é n y e k (d o lg o z ó n ő , a n y a , fe le s é g , h á z i a s s z o n y ) i l l e t v e a m a g á n y o s s á g (a z i n t e r a k c i ó k e g y l é n y e g e s t e r ü l e t é n e k e l v e s z t é s e a g a z d a s á g i a k tiv itá s fe la d á s á v a l) k ö z ö t t . E z a d ile m m a n e h e z e n o ld h a t ó m e g a c s a lá d k e r e t e in b e lü l. 42 H a n s W . J ü r g e n s , K a t h a r i n a P o h l , K i n d e r z a h l — W u n s c h u n d W i r k l i c h k e i t , S c h r i f t e n r e ih e d e s B u n d e s in s titu ts f ü r B e v ö lk e r u n g s fo r s c h u n g , D e u t s c h e V e r la g s -A n s t a lt , S tu tt g a r t 1975. 43 L á s d p é l d á u l : D ie F a m i l i e u n t e r D r u c k . F a m i l i e , W i r t s c h a f t , G e s e l l s c h a f t , Z u k u n f t , e d . b y I n s t it u t f ü r E h e u n d F a m i l i e n w i s s e n s c h a f t , Z ü r i c h , Z ü r i c h / K ö l n 1973; M a n n u n d F r a u — S c h o n P a r t n e r ? Z u r E m a n z ip a tio n o d e r E ig e b e r e c h t ig u n g v o n M a n n u n d F ra u , e d . b y I n s t it u t f ü r É h e u n d F a m i l i e n w i s s e n s c h a f t , Z ü r i c h , Z ü r i c h / K ö l n 1973; é s J o h a n n e s F e i l ( s z e r k .) W o h n g r u p p e , K o m m u n e , G r o s s f a m i l i e , R e i n b e k b e i H a m b u r g 1972.

78

H. - J.


Jürgens és Pohl kutatására hivatkozva. Végül meg kell említeni, hogy a gyermektelen házasságok viszonylagos normamentessége, ami hoszszabb távon hatással lehet a gyermekes családokra is, megkönnyíti más intézmények — mint pl. a gazdaság — számára a családok befolyáso lását. A családszerkezet nemcsak a házastársi, hanem a szülő-gyermek kapcsolatokat is jelenti. Feltételezhetjük, hogy a szülő-gyermek kap csolatok nem függetlenek attól, hogy a házastársak partnerkapcsolat ban, vagy tradicionális párkapcsolatban élnek. Ha a szülők viszonyát nem jellemzi az alá- és fölérendeltség, akkor a gyermek valószínűleg kevesebb uralkodó szerepet tanul. A szülő-gyermek kapcsolatoknak másik oldalát képviseli az a kér dés, hogy milyen normákat és értékeket, vagy milyen szerepmintákat fogad be a gyermek szocializációja során. Ha az apa gondosan ápolja külső kapcsolatait és az instrumentális vezető szerepét játsza, míg az anya a belső szférát és az érzelmi irányítást vállalja, tudjuk, hogy a szocializációs folyamatban nemek szerinti szerepfelfogást adnak át. A nő visszatartása a munkavállalástól — ami rendszerint sokgyerme kes családokban következik be — tudatosan a tradicionális szülő-gyer mek kapcsolat fenntartásához és társadalmi méretekben a szocializá ció folyamatán keresztül a hagyományos „férfi” és „női” szerepfelfo gás megmerevedéséhez vezet. Másfelől az egygyermekes családmodell felé mutató trend össz hangban a születések csökkenésével, hozzájárulhat a nemekkel kap csolatos sztereotípiák megszüntetéséhez. Köztudott, hogy az egyetlen gyerm ek helyzetét általában prob lematikusnak tartják. Ezért foglalkoznunk kell a születések csökkené sének ilyen vonatkozású következményeivel is. Azt is meg kell vizs gálnunk, hogy vajon a nők gazdasági aktivitása — amit az alacsony házassági termékenység tesz lehetővé — szükségképpen negatív kö vetkezményekkel jár-e a gyermekre (gyermekekre) nézve. Rainer Tölle44 valószínűleg helyesen állapítja meg, hogy egy „pretudományos koncepcióban” az egyke legalább két problémakomp lexum hordozója. Egyrészt a szülők osztatlan gondoskodása az egy kére irányul, ami akadályozza a független személyiség kifejlődését. Másrészt további nehézség származik abból, hogy az egykénél hiány zik a testvérekkel való versengés, és így nem kényszerül rá, hogy be illeszkedjen egy közösségbe. Ez a gyermek túlzott önértékeléséhez és igényeihez vezet, de még felnőttkorban is nehézségeket okozhat. Ezen túlmenően az egyke jóval több ideges, neuropatikus szimptómát mu tat, és általában hajlamosabb a viselkedési zavarokra. Hogy a család jótékony hatással van-e az egy vagy több gyermek re és milyen mértékben, azt most csak részlegesen tudjuk megvála,л A k ö v e t k e z ő k h ö z : R a i n e r T ö l l e , „ P s y c h i a t r i s c h e P r o b l e m e d e r G e b u r t e n k o n t r o l l e u n d F a m ilie n p la n u n g ” , i n : R . B lo b e l, A . F litn e r , R . T ö lle (s z e r k .), F a m ilie u n d G e b u r t e n r e g e l u n g , P i p e r V e r l a g M ü n c h e n 1967, p . 102/103, v a g y T o n i F a l b o b i b l i o g r á f i a i u t a l á s a i , , ,D o e s t h e o n l y c h i l d g r o w u p m i s e r a b l e ? ” P s y c h o l o g y t o d a y , M a i 1976 p . 60.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L E M Z É S E

79

szolni. A meglevő kutatási eredmények azt a következtetést támaszt ják alá, hogy a vázolt pretudományos benyomások helytelenek, vagy legalábbis eltúlozzák a problémát. A függetlenség hiányát illetően Toni Falbo45 megjegyezte, hogy azok a személyek, akik egyetlen gyermekként nőttek fel, jobb vezetői adottságokkal rendelkeznek, mint akik testvérek között nevelkedtek. Továbbá, az egyke, megbízhatóbb, és az adaptáció neurotikus problé mái semmivel sem gyakoribbak nála, mint más gyermekeknél. Falbo eredményeit azzal magyarázza, hogy az egyke gyermekkorában nem tanulja meg a versenyszellemet, ami a bizalmatlansághoz vezet, és általában hamarabb érik a felnőttekkel való intenzívebb kapcsolatok során. Azt is bebizonyítja, hogy az egyke nagyfokú teljesítménymotivációval és intelligenciájával tűnik ki. Ami az utolsó megállapítást il leti, B. Zajonc46 átfogóbb jellegű tanulmányában kimutatja, hogy az intellektuális teljesítőképesség a sokgyermekes családokban a gyerme kek sorszámával csökken, tehát az első gyermek rendszerint a legjobb képességű. Kiderült, hogy az egyke intellektuális képessége, össze hasonlítva a sokgyermekes családból származó gyermekekkel, nagyjá ból a két-háromgyermekes családok második gyermekével egyezik meg. A Zajonc által közölt adatok szerint úgy tűnik, hogy a kis csa lád, — különösen a kétgyermekes család — jelenti a legjobb feltéte leket a gyermekek intellektuális fejlődéséhez. De az egygyermekes családdal kapcsolatban egyetérthetünk Toni Falbo-val, aki azt mondja: „Ezek a megállapítások azt sugallják, hogy a házaspárok családjukat egy gyermekre korlátozhatják, anélkül, hogy ennek akár rájuk, akár a gyermekre nézve nemkívánatos következmé nyei lennének. A szülőknek nem kell nyugtalankodniuk amiatt, hogy még egy gyermeket vállaljanak csak azért, hogy első gyermekük ne legyen neurotikus, önző és magányos. Ehelyett azzal törődhetnek, hogy úgymond minden tojást egy kosárba rakjanak, de elég nagyok-e az esélyek arra, hogy ez a kosár erős és stabil lesz?” 47 Ebben az összefüggésben fontos a szülések közötti intervallum kérdése. Zajonc szerint a korábban született gyermek intellektuális előnye különösen szignifikáns, ha a szülések közti intervallumok rela tíve rövidek. A nagyobb intervallumok eredményeképpen a szülési sorrend negatív hatása eltűnik. A szülések közötti nagyobb intervallu mok — ami napjainkban gyakori — tehát szintén a gyermekek intel lektuális fejlődését segíti elő. A neurotikus és a viselkedészavaros gyer mekek körében végzett vizsgálatok eredményei a korkülönbséget ille

45 F a l b o , o p . c it . 46 R . B . Z a j o n c , „ F a m i l y C o n f i g u r a t i o n a n d I n t e l l i g e n c e . V a r i a t i o n in S c h o l a s t i c A p t i t u d e S c o r e s P a r a lle l T r e n d s in F a m ily S iz e a n d th e S p a c in g o f C h ild r e n ” , S c ie n c e , v o l. 192, N o . 4236, 1976, p . 227— 236. E m e l l e t t r á k e l l m u t a t n i , h o g y Z a j o n c e r e d m é n y e i r é t e g s z e r in t n e m v á lt o z n a k , a n n a k e lle n é r e , h o g y je le n t ő s k ü lö n b s é g e k m u t a t k o z n a k a t e s z t e r e d m é n y e k b e n a z e g y e s r é te g e k , k ö z ö t t . L á s d m é g : U lr ic h O v e r m a n n é s m á s o k „ D ie S o z ia ls t r u k t u r e lle E in b e ttu n g v o n S o z ia lis a t io n s p r o z e s s e n : E m p ir is c h e E r g e b n is s e z u r A u s d if f e r e n z ie r u n g d e s g lo b a le n Z u s a m m e n h a n g s v o n S c h ic h t z u g e h ö r ig k e it u n d g e m e s s e n e r I n t e ll i g e n z s o w i e S c h u l e r f o l g ” , Z e i t s c h r i f t f ü r s o z i o l o g i e , V o l . 5, N o . 2. A p r i l 1976, p . 167— 199. 47 F a l b o , o p . c it ., p . 65.

H. - J.

80


tőén megegyeznek az előzőekkel. Dechéne megfigyelései szerint (Tölle48 hivatkozásában) ha két gyermek között kicsi a korkülönbség, az az idősebb számára kedvezőtlenebb, és vice versa nagy korkülönség ese tén. Más szavakkal pszichoreaktív zavarok kis korkülönbség esetén gyakoribbak az idősebb gyermeknél, nagy korkülönbség esetén pedig a fiatalabb gyermeknél. Lempp49 megfigyelései ennek ellentmonda nak, mivel szerinte a testvérek közötti beteges rivalizálás nem válik olyan élessé, ha az idősebb gyermeket időben megerősítik és megtanul együtt felnőni testvérekkel. Ami az egyke idegességét és neuro-patológiás szimptómáit illeti, Tölle rámutat, hogy a „pszichés zavarok nem gyakoribbak az egyké nél, mint más gyermekeknél. Ezt különböző korcsoportok szisztemati kus vizsgálata mutatja.” 50 Megfelelő klinikai eredmények is rendelkezésre állnak.51 Mivel ezeket az eredményeket még módszertanilag körültekintően kell inter pretálni, nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy az egyke többé nem, vagy jóval kevésbé (mint ahogy Beck és Lempp találta) hajlamos zavarokra, mint a többgyermekes családok gyermekei.52 Hogy az egy ke több pszichikai zavarral küzd-e felnőttkorban vagy sem, még szin tén megválaszolatlan Enke és Michler megfigyelései szerint a pszicho szomatikus betegek között szignifikánsan több az egyke53; néhány, ab normális személyiségek életrajzával foglalkozó tanulmány szerint ezek között is többségben vannak az egykék. Természetesen ezek az eredmények nem elegendőek statisztikai lag megcáfolhatatlan állításhoz, így sürgősen szükség lenne további vizsgálódásra ebben a témában. Zajonc tanulmánya alapján, amely módszertanilag a legmegalapozottabb, azt mondhatjuk, hogy kevés gyermek lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy a gyermekek felnövé séhez, oktatásához és neveléséhez a legkedvezőbb feltételeket teremt sék meg. Held és Levy nagyon helyesen állapítja meg, hogy „hosszú ideig az anya gazdasági aktivitását a gyermek egészséges fejlődését akadá lyozó körülménynek tekintették. Ez az értékelés egyrészt a kisgyerme kek úgynevezett hospitalizmusának vizsgálatával foglalkozó pszicholó giai tanulmányokon alapult, miszerint a gyöngéd és gondoskodó anya folyamatos hiánya komoly zavarokat okozhat a személyiségfejlődés ben. Másrészt ez a vélemény megegyezik a hagyományos szerepelvá rásokkal, nevezetesen, hogy a férjes asszony és anya ne vállaljon mun kát, hanem lássa el a férjét, gyermekeit és a háztartást.” 54

48 R . T ö l l e , o p . c i t . p . 111. 49 i b i d p . 112. 50 i b i d . 51 T ö l l e , o p . c i t . p . 112. 52 i b i d . 53 i b i d ., p . 108. 54 H e l d / L e v y , o p . c it ., p . 182.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

81

A hospitalizmusra vonatkozó kutatás eredményeit komolyan kell vennünk és nem szabad kétségbe vonnunk. R. A. Spitz alapkutatásá ban megállapította, — ahogy az később többször beigazolódott — , hogy a hatások a családban „csak akkor jelentkeznek élesen, amikor a vonatkoztatási személy megváltozása olyan gyors, hogy a hospitalizmus helyzete a családon belül áll elő.” 55 Követhetjük Röttgert, azt ál lítva, hogy megfelelő intézményes óvintézkedések mellett az anya rednszeres hiánya nem vezet hospitalizmushoz, sőt, az anya gazdasági aktivitása pozitív hatással is járhat.56 Ezt a nézetet igazolja számos ta nulmány is, E. G. Maccoby szerkesztésében.57 Ezek szerint, a fiatal korú bűnözés például ritkább dolgozó anyák gyermekei között. Az is kolai problémák, amelyek néha gyakrabban fordulnak elő a dolgozó nők gyermekeinél, inkább a társadalmi réteghelyzettel lehetnek össze függésben, semmint az anya gazdasági aktivitásával, és ugyanez vo natkozik más adaptációs problémákra is, pl. a dolgozó nők leánygyer mekeinek az apához való viszonyában több a konfliktus; a dolgozó nők gyermekei viszont általában önállóbbak. Ezért azt mondhatjuk, hogy a gazdasági aktivitásuk folytán társadalmilag integrálódott nők a gyermekek fejlődése tekintetében talán még jobban megfelelnek az anyaszerep követelményeinek, mint a szociálisan nem integrálódott anyák. A rokoni kapcsolatokról azt mondhatjuk, hogy a kisebb és az egé szen kis család felé mutató trend szükségképpen annak a rokonsági körnek a szűküléséhez vezet, amihez gyakran a társadalmi kapcsola tok jelentős része tartozott. Más szavakkal ez a trend az interakció családi mezőjének szűküléséhez vezet, ami hozzájárul a kis család tár sadalmi elszigeteltségéhez. Felvetődik a kérdés, hogy ez milyen hatá rig kompenzálható egy család-helyettesítő interakciós térrel. Mivel a gyermektelen vagy egygyermekes nő gyakrabban dolgozik, mint a sokgyermekes, ez egyben lehetőséget is ad új interakciós területekre; a gazdaságilag aktív nőnek több lehetősége van a saját, családtól függet len, de azzal akár össze is kapcsolható ismeretségi kör kialakítására, mint annak, aki nem dolgozik. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy a ré teg szerinti hovatartozás meghatározó szerepet játszik ebben is. „Azok ban a tevékenységekben, amelyek bizonyos időráfordítással és intenzív társadalmi kapcsolatokkal járnak (társasági vagy csoporttagság), az alacsonyabb társadalmi helyzetű dolgozó nők hátrányban vannak” 58, míg a magasabb társadalmi helyzetű nőknek, akik könnyebben sza baddá tudják tenni magukat háztartási kötelezettségeik alól, több le hetőségük van saját, családon kívüli interakciós tér megteremtésére. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a család kisebb mérete nem vezet szükségképpen az interakciós tér szűküléséhez. Nem feledkezhe',3 H e l d / L e v y , o p . c i t . p . 182/183. 56 W . A . R ö t t g e r , M ü t t e r , E m a n z i p a t i o n u n d K i n d e r e r z i e h u n g , G ö t t i n g e n 1971, k ü l ö n ö s e n p . 200— 210, H e l d é s L e v y n y o m á n , o p . c i t . p . 183. 57 E . E . M a c c o b y , E f f e c t s u p o n C h i l d r e n o f t h e i r M o t h e r ’ s O u t s i d e E m p l o y m e n t , i n : N a t i o n a l M a n p o w e r C o u n c i l , W o r k i n t h e l i v e s o f m a r r i e d w o m e n , C o l u m b i a U n iv e r s i t y P r e s s , N e w Y o r k 1958, H e ld é s L e v y n y o m á n , o p . c i t . p . 182. 58 H e l d / L e v y , o p . c it ., p . 324.

82

H. - J.


tünk meg azért arról sem, hogy a viszonylag nagy földrajzi mobilitás többé-kevésbé felbomlasztja a kiterjedt rokonsági kapcsolatokat, így emiatt is szükségessé válik az elszigetelődés elleni védekezésként, a család-helyettesítő interakciós tér megteremtése. A családon kívüli interakciós teret persze a fluktuáció és a hasznos társadalmi kapcsola tokra való törekvés jellemzi, különösen akkor, ha egy speciális fog lalkozási körből alakul ki. Ezenkívül valószínűleg jellemző rá az élet kor homogenitása és a generációs együvétartozás (pl. egyedülállók csoportja). Ilyen következményekkel az egykék számának növekedése is, úgyhogy általánosságban a korcsoportok erősödő társadalmi szegregálódása várható. Valószínűnek tűnik, hogy mindez erősíti a kor szerint kialakuló szubkultúrákat. 8. K övetkeztetések Az össztársadalmi háttér eddig tárgyalt problémáiról joggal mond hatja bárki, hogy marginális jelentőségűek. Sokkal fontosabbnak tűn het ebből a szempontból az, hogy vajon a világ népessége eléri-e 2000re a 6 billiós küszöbértéket és hogy néhány évtizeddel később kiegyen lítődik-e 10 és 12 billió között. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy az ilyen nagyszabású prognózisok aligha nyújtanak többet hatáskeltő, esetleg ijesztő vagy bénító adatoknál. A népesség fejlődésének aktuális prob lémái, különösen ezek okai és következményei csak megfelelő módon közelíthetők meg, az elemzést homogén problématerületekre korlá tozva. Globális szempontból azok a kérdések, amelyekkel itt foglal koztunk, talán fel sem merültek volna. Függetlenül a következteté sektől, melyekhez a fejlett országok népesedési trendjeinek vizsgála tával jutottunk, elemzésük hasznos lehet olyan országokban is, ahol a népesség fejlődése másként alakul. Látható ebből, hogy például a né pesség esetleges exponenciális növekedése nem természeti csapásként zúdul ránk, hanem konkrétan megkülönböztethető és megváltoztat ható társadalmi körülményekkel függ össze. Elemzésünkben elsősorban azoknak az összefüggéseknek a komp lexitását szerettük volna bemutatni, amelyekkel egy demográfiai prob lémákkal foglalkozó szociológiai elemzésnek ki kell indulni. Ebből a szempontból közömbös, hogy a demográfiai jelenségek okait vagy kö vetkezményeit elemezzük. A bevezetésben már említettük a szociológiai elemzés nehézségeit. E nehézségek oka bizonyára a szociológiai elméletek szélsőséges hete rogenitásában kereshető.59 Ugyanakkor ezek az elméletek alapvető je lentőségűek, mivel a népesség csökkenése a fejlett országokban a jö vőre koncentrálódik, és ily módon a következményeire vonatkozó kér dések leginkább spekulatív úton válaszolhatók meg. Ahogy láttuk, ez

59 L á s d : Z w i s c h e n b i l a n z d e r S o z i o l o g i e , V e r h a n d l u n g e n d e s 17. D e u t s c h e n S o z i o l o g e n ta g e s , im A u ft r a g d e r D e u t s c h e n G e s e lls c h a ft f ü r S o z io lo g ie , e d . b y M . R a in e r L e p s iu s , E n k e V e r l a g S t u t t g a r t 1976.

C S Ö K K E N Ő

N É P E S S É G

E L L E M Z É S E

83

elsősorban a makroszociológiai és a makrogazdasági jelenségekre ér vényes. A mikroszféra elemzéséhez már kedvezőbbek a feltételek, külö nösen a család vizsgálatánál, mivel itt olyan problémákról van szó, amelyek a népesség egy részénél már jelentkeztek, de a születések további csökkenését feltételezve törvénnyé válhatnak. Tudományos logikai szempontból az erre vonatkozó állításaink is természetesen hi potetikus jellegűek, de legalábbis részben empirikusan megalapozot taknak tekinthetők. Különösen komoly problémát jelent az összes releváns tényező összefüggés-rendszerének felderítése. Néhol megkíséreltünk rámutatni arra, hogy bizonyos feltételezések minimális megváltoztatása is jelen tős változásokat eredményez a prognózisban. Ha végigvisszük a feltételezések variánsainak logikai elvét, akkor e tanulmány mérete még jobban meghaladta volna a kívánatosat. így csak azt remélhetjük, hogy sikerült néhány olyan szempontot felvetnünk, ami értékes lehet további tanulmányok számára. Mivel ez a problémakomplexum aligha írható le verbálisán ki elégítő módon, a következő lépés olyan rendszerszemléletű parcionális modellek kifejlesztése, amelyek remélhetően összekapcsolhatók egymással és egy átfogó modellt alkotnak. Az itt bemutatott elméleti vázlat ennek kiindulópontja lehet.

84

H. - J.


СОЦИОЛОГИЧЕСКИИ АНАЛИЗ СТРУКТУРНЫХ И КУЛЬТУРНЫ Х АСПЕКТОВ УМЕНЬВ1АЮЩЕГОСЯ НАСЕЛЕНИЯ

Резюме А втор изучает корреляции меж ду уменьш ающ имся населением и стр ук турным и культурным составом общ ества. В приближении с точки зрения теории системы он предполагает, что с одной стороны стр у к ту р а и культура связаны одна с др угой , а с другой стороны , что структурны е и культурные процессы , когда они у ж е начали двигаться, создавая свои внутренние дви ж ущ ие силы, они сами сохраняю тся. А втор исследует взаимодействия меж ду экономикой и общ ественной структурой, сп особн ость общ ества к адапта ции, корреляции меж ду уменьшением населения и региональной стр у к ту р ой как социально-экономический фон изменений населения. Он занимается проблемой старения населения, полож ением женщин. Н аконец, в микро сфере общественной жизни, в семье он изучает сеть связей и и х соци ологи ческие аспекты.

A SOCIOLOGICAL ANALYSIS OF STRUCTURAL AND CULTURAL ASPECTS OF DECLINING POPULATION Summary Author studies the relations between declining population and the struc tural and cultural composition of society. Applying system theory approach he supposes that, on the one hand, structure and culture are related to one another, on the other hand, that the structural and cultural processes, once they had be gun to move, producing their internal impetus, become self-preserving. Author investigates the interrelation between economy and social structure, the adap tation disposition of society, the interdependence between decline in population and the regional structure as socio-econom ic background of changes in popula tion. He deals with the ageing problem of population, the situation of women. Finally, in the microsphere of social life, in the fam ily he examines the network of relations and its sociological aspects.

HANS-JOACHIM HOFFMANN-NOWOTNY

Recommend Documents