História Created by XMLmind XSL-FO Converter

História 1993-02

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

História 1993-02 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom 1. ........................................................................................................................................................ 1 1. A polgár és az õ társaságai .................................................................................................... 1 2. ........................................................................................................................................................ 3 1. Klub- és társasélet Angliában ................................................................................................ 3 2. Képek .................................................................................................................................... 6 3. ........................................................................................................................................................ 8 1. Egyesületek a reformkori Magyarországon .......................................................................... 8 2. Képek .................................................................................................................................. 10 4. ...................................................................................................................................................... 13 1. Védegylet ............................................................................................................................ 13 2. Képek .................................................................................................................................. 13 5. ...................................................................................................................................................... 14 1. Brunszvik Teréz grófnõ (1775-1861) .................................................................................. 14 2. Képek .................................................................................................................................. 14 6. ...................................................................................................................................................... 16 1. Diáktársaságok a reformkorban .......................................................................................... 16 2. Képek .................................................................................................................................. 16 7. ...................................................................................................................................................... 18 1. Egyesülési jog Magyarországon .......................................................................................... 18 8. ...................................................................................................................................................... 21 1. Klubélet a magyar fõvárosban. 1827-1944 ......................................................................... 21 2. Képek .................................................................................................................................. 24 9. ...................................................................................................................................................... 26 1. Fogyasztási szövetkezetek 1890-1918 ................................................................................ 26 2. Képek .................................................................................................................................. 27 10. .................................................................................................................................................... 29 1. Szövetkezetek Magyarországon .......................................................................................... 29 11. .................................................................................................................................................... 31 1. Hangya Szövetkezet ............................................................................................................ 31 12. .................................................................................................................................................... 32 1. Nõk az egyesületekben ........................................................................................................ 32 2. Képek .................................................................................................................................. 36 13. .................................................................................................................................................... 41 1. Románok egyesületei a magyar államban ........................................................................... 41 2. Képek .................................................................................................................................. 43 14. .................................................................................................................................................... 45 1. A szlovák Matica ................................................................................................................ 45 2. Képek .................................................................................................................................. 46 15. .................................................................................................................................................... 48 1. Közmûvelõdés, egyleti élet Erdélyben ................................................................................ 48 2. Képek .................................................................................................................................. 49 16. .................................................................................................................................................... 51 1. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gyûlésének engedélyeztetési eljárása 1928 elején ............. 51 17. .................................................................................................................................................... 52 1. Fürdõhelyek és társasági élet ............................................................................................... 52 2. Képek .................................................................................................................................. 54 18. .................................................................................................................................................... 55 1. Katolikus egyleti élet ........................................................................................................... 55 2. Képek .................................................................................................................................. 56 19. .................................................................................................................................................... 58 1. A KALOT története. Krónika ............................................................................................. 58 2. Képek .................................................................................................................................. 59 20. .................................................................................................................................................... 61 1. Lexikon. Szövetkezetek a két világháború között ............................................................... 61 21. .................................................................................................................................................... 62 1. A munkásotthonok .............................................................................................................. 62

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

História 1993-02

2. Képek .................................................................................................................................. 22. .................................................................................................................................................... 1. Gazdasági társulatok a jogszabályok tükrében .................................................................... 23. .................................................................................................................................................... 1. Lakásszövetek, 1992-ig ....................................................................................................... 2. Képek .................................................................................................................................. 24. .................................................................................................................................................... 1. Rendszerváltás egyesülési törvény .................................................................................. 2. Képek .................................................................................................................................. 25. .................................................................................................................................................... 1. Öröknaptár .......................................................................................................................... 2. Képek ..................................................................................................................................

iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

63 67 67 69 69 69 71 71 72 74 74 75

1. A polgár és az õ társaságai GLATZ Ferenc A polgár és az ő társaságai „A polgárok magán- és közügyek tárgyalására gyűléseket tarthatnak … egyleteket alkothatnak” – mondja a századelő lexikona. Mondat a ma már megsárgult cédulán, kijegyeztük 1984-ben, amikor a História „egyletek, társulások” tematikus számát készítettük elő. Emlékképek: újra-megújulási törekvések a rendszeren belül, az első választás a szovjet rendszerben többes jelöléssel. Ígéretek: valódi, a nemzet érdekeinek megfelelő reformpolitika következik. A História Széchenyit idézte, figyelmeztetve: a reformra képtelenség a társadalmat robbanásra késztetheti. Kettős füzet: parlamenti választásokról, a választójogról, a többpárti demokrácia múltjáról. Talán feszíthetőek tovább a politikai élet keretei – így akkor. Nem, nem a feltűnést, kétes hírű politikai konspirációkat, egy-egy zajos tüntetést, netán pofonokat remélni. A lázas szeműek tiszteletre méltó magatartása volt ez 1945 előtt is, azután mi lett belőle? Hivatkozási alap a régi szakember-garnitúra kiszorítására a rendszerváltás (1949) után, alap a felkészületlenek politikai karrierjéhez és az éremosztásra, egymásnak. A nemzetet művelni, hitben tartani, talpon tartani, önmegbecsülését fokozni – Széchenyi és huszadik századi követőinek programját idéztük. Emlékképek: hosszú beszélgetések öreg barátommal, a História „mindenesével”, Bölöny Józseffel a század első felének polgári és arisztokrata klubjairól, egyleteiről, társasköreiről. A vezetőréteg iskola-társadalma volt ez: az érintkezéskultúrának, évszázada kifinomult viselkedéskultúrának továbbadása, le nem írt társasági szabályok, a közösséget megtartó szokásrendek örökítése, csiszolása. (A cikk el is készült, most 1993-ban megjelenik, a szerző elhunyt…) Emlékképek: beszélgetések egy másik öregemberrel. Már beteg volt, érrendszerét tönkretette a 24 órázás az üzemben. Áldozata a lázas szeműek bátor, forradalmi hozzá nem értéssel megálmodott korának, az ötvenes éveknek. Amikor az „ő érdekükben” jelszava alatt tönkretették az „ő világukat”: a munkásotthont, a dalárdát, a zenekart, a munkás sportegyesületet. Ahol a törekvő munkásgyerek megtanulta a klasszikus zenét szeretni, a társastáncot kulturáltan járni, a szaklapot s a napilapot olvasni, egymást tisztelni, a kocsmát elkerülni. Azután állami vezetésű mozgalmat, lelkes bürokraták, hivatásos forradalmárok irányította szervezeteket hoztak mindezek helyébe. Az öreg szakikat lemunkásarisztokratázták, ha azok a műveltséget, a viselkedéskultúrát, a törekvő tisztességet, a szakértelmet emlegették, mint a közösség megtartó erejét; a derék polgárokat pedig leosztályellenségezték, a régi rend maradványainak bélyegezték a lelkes őrségváltók. S ha morogtak azok netán csendben a kultúra nemzetmegtartó voltáról, egy igényes műveltségű, felkészült középosztály nélkülözhetetlenségéről, akkor a könnyűbeszédű rendszerváltók, percemberkék harsogni kezdtek a régi rendszer visszahozataláról, burzsoáveszélyről, a régi rend kiszolgálóinak veszélyéről. 1993 Az igényes történelemírás szórakoztat, de nevel is. A jelent szolgálja. Nem követendő példákat gyárt a mai nemzedék számára, de alternatívákat tár fel a múltból. Nevel az újat keresésre, a gondolkodás igényére. A történész tudja, hogy nem lehet a jelenben valamit ott folytatni, ahol megszakadt az, 40 évvel ezelőtt. Esetleg érdek vagy tanácstalanság feledtetheti az ókori bölcs jól ismert mondatát: kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba… A történelemből tudjuk: a polgárok önszerveződései, klubok, egyletek, társaskörök megjelenítői, keretei is voltak a társadalom kasztosodásának. A századelő népi-szocialisztikus mozgalmai éppen azért keletkeztek, hogy a kívül rekedtek felemelésével áttörjék a kasztok rendjét. Egyik irányzatuk a már felemelkedetteket akarta lerántani magukhoz, másikuk a magukfajtát felemelni a kiváltságosokhoz. A kasztosodás intézményei nem ajánlhatóak ma, a mi világunk a társadalmi rétegek átjárhatóságát kívánja. Éppen az egyén szabad emelkedésének, kibontakozásának lehetőségét… A történelemhól tudjuk: a klubok, társaskörök, a politikai pártok informális közegét képezték, ahol a tarokk vagy az igényesebb társalgás mellett kormányokról, milliós vállalkozásokról, beruházásokról kötöttek egyezséget. Le is szűkítették ezzel a vezető réteg mozgásterét. A 20. század végén, a tömegesség, a rádió, a televízió világában nem tanácsolható, idejétmúlt „politikacsinálási” technika. De… A történelemhól tudjuk: az új társadalmi igények a közösség elvárásainak megfogalmazása vagy a művelt, szakszert) igazgatási adminisztrációtól vagy a spontán polgári szervezkedésektől várható. A diktatúrák nagy deficitje éppen az, hogy lemondanak a polgári kezdeményezések, önszerveződések hasznáról. Azt hiszik, az állami és párt adminisztrációk mindenkinél pontosabban mérik fel a helyzetet. Ez a gőgösség ma is az 1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

adminisztrációk legnagyobb veszélye: Nyugaton, Keleten egyaránt. – A polgári önszerveződések keretében kapott helyet a múlt században a temetkezés, a betegsegélyezés, sót a kisdedóvás, alkalmasint a nemzeti nyelv művelése, okszerűbb gazdálkodás, közintézmények létrehozásának terve. Egyikük az állami ellátás, a közösséget vezető adminisztráció feladataivá emelkedett, mások maradtak a társas szervezés szintjén. És korunkban? A fegyverkezés, a környezetpusztulás veszélye, a nemek közötti egyenlőség, az elesettek gondozásának követelménye vajon nem egyletek, társaskörök keretében fogalmazódott és fogalmazódik meg? Vajon nem 6k azok, akik az elaggott európai politikai rendszereket korunk kihívásaira figyelmeztetik, s talán megújításukat kikényszeríthetik? … A történelemhól tudjuk: a polgár – s az államnak polgára egyaránt a paraszt, a munkás, a tisztviselő, a tókés vállalkozó – önnevelésének otthonai az egyletek, klubok. Az egyén maga választotta keretekben közösséget képez és ezáltal képezi, csiszolja önmagát. Vajon jórészt nem a vidéki-városi olvasó- és társaskörök kicsiny példányszámú újságjaikkal, városépítő, környezetcsinosító munkájukkal, egymással vitatkozva, egymást műveléssel emelték fel a polgári Magyarországot? S vajon nem ez lehet-e járható útja, egyik M útja annak, hogy a rendszerváltás valóban megtörténjen? Nem 6rségváltáás a zsíros vagy presztízsállásokban, hanem rendszerváltás a társadalom mélyén, gondolkodásunkban, magatartásunkban? A tévéjének és italos üvegeinek, pörköltjének elszigeteltségébe süllyedt egyén búgjon ki maga rekesztette szűk világából, s kezdje a közösséggel mérni magát. A „mindig nekem van igazam”, „itthon senki sem beszél vissza”, „mindent jobban tudás” magatartásformát felváltani a másra kíváncsiság, a kísérletezés, a folyvást tanulás, a kölcsönös türelmesség igényével. A magunkra kényszerített parlagiasságot levetkőzve egy emelkedett, mindig jobbra törekvést tózni célul magunk elé? Vajon nem ez a legértelmesebb nemzeti program?… A történelemhól tudjuk: kormányok, pártok jönnek, mennek, a polgár, a nép marad A vezetők sohasem lehetnek önteltek, s biztosak döntéseik hasznában. Talán egy kivétellel: ha a kezükben tartott adminisztratív eszközöket a legkövetkezetesebben a társas lét kereteinek biztosítására és ugyanakkor a polgári szabad szervezkedés, a nyilvánosság feltételeinek megteremtésére használják…

2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. Klub- és társasélet Angliában SZÁNTÓ György Tibor Klub- és társasélet Angliában A brit klubok skálája szinte végtelen. A skála egyik végén a zártkörű elitklub áll. De létezik a másik véglet is. A dolgozó és alkalmazotti klubhoz tartozás épp olyan jellegzetes brit vonás, mint az, hogy a férfiaknak a lakóhelyükhöz vagy munkahelyükhöz közeli pub-ban (kisvendéglő) törzshelyük van. Itt még a postás is megtalálja őket, telefonüzenet is hagyható a számukra. Az angol életmód legkülönbözőbb vonásai nagy hatást gyakoroltak az egész emberi civilizációra. Wimbledon, Rolls-Royce, falkavadászat, lóverseny, fair-play, klubok: mind megannyi szimbólum. Anglia belső fejlődésének sajátosságait persze képtelenség másolni; a szigetország története semmilyen tekintetben nem lehet mérce, valamiféle etalon, mert Anglia soha nem haladt beprogramozott kód, törvényszerűségek szerint. Ma már egyre inkább terjed a felismerés, hogy a britek históriáját éppúgy egyfajta folyamatos esetlegesség jellemzi, mint a svédekét, spanyolokét, olaszokét, németekét vagy a magyarokét. Club = lebunkózni A brit társasélet eleven tradíciói maguk is jó példát kínálnak fentiek alátámasztására. Az angol klub az elmaradhatatlan bőrfotelekkel, diszkrét fényekkel, süppedő szőnyegekkel, lepedőnyi újságot böngésző, hatalmas szivarokból pöfékelő tokás urakkal, ezüsttálcán portóit egyensúlyozó, sietős lakájaival: nos, az angol klub is a társasélet hosszú-hosszú fejlődésének csupán egyik eredménye. Mire beköszönt a 17. század, London már óriási város, népének szava perdöntő a polgári forradalomban (1640– 1688). Ha a brit városlakók a hírekre kíváncsiak, „klubokba” járnak. Persze az efféle klub még távolról sem a 19. század, a viktoriánus korszak elegáns, zártkörű szalonja. Ellenkezőleg. Ivókban, fogadókban, és – főleg – a 17. század derekára elszaporodó kávéházakban gyűlnek össze a baráti körök, hogy a lakoma költségeit közösen „lebunkózzák”. (A club szó első jelentése: bunkósbot.) A fogadós, vendéglős, kávés, sörös szakma maga is tekintélyes céhekbe tömörült Angliában. A praktikus gondolkodású brit fogadósok korán felismerték a törzsvendégkör üzleti jelentőségét, és bátorították az asztaltársaságok létrejöttét. A tulajdonos kedvezményeket kínált a rendszeresen összetalálkozó baráti csoportoknak, és gyakran maga vált egy-egy kompánia vezéregyéniségévé, szószólójává, kohéziós erejévé. Fogadók és fogadások (17. század) Friss kutatási adatok szerint a 17. századi Londonban már legalább 30 000 (!) ember dolgozott közvetlenül a vendéglátóiparban. A kocsmáknak se szeri se száma: ezt az odalátogató turista talán még ma, utólag is, megállapíthatja. De a majdani klubélet igazi központjai a vendéglátó ipar „erődítményeiben”, a mintegy 150– 200 nagy londoni fogadóban („inn”) alakultak ki. Miért? Itt az épülethez istállót toldottak és kocsiszínt, vagyis a járművel könnyű volt a „parkolás”. Az elfogyasztott párlatok és sörök mennyisége – tudjuk – fordított arányban áll a továbbhaladási készségekkel és képességekkel: ezért a fogadó felső szintjein vetett ágy várta a társaságok elmerevedett tagjait. A fogadók fontos forgalmi csomópontokban és közintézmények közelében épültek. Jól ismerjük eme létesítmények hajdani belsejét, nem utolsósorban azért, mert jó pár ma is eredeti alakjában működik tovább. A fogadók külső homlokzata többnyire dísztelen és puritán: nincs szükség az adószedők figyelmének felkeltésére. A főútvonali homlokzatért ráadásul a város az épület hosszának arányában nehéz pénzeket szedett, ezért a fogadó mélységben – az útra merőlegesen – terjeszkedett. A széles kapun a lovas, a postakocsi vagy a szekér a tágas udvarba fordult be, innen olykor további udvarok nyíltak. Az udvarokat szegélyezték a söntések, csapszékek, kiadó szobák, kávézócsarnokok, ebédlőtermek, intim célra is kiigényelhető helyiségek, de innen nyíltak az utazó szükségleteit, kényelmét szolgáló műhelyek, boltok – kovácsoké, borbélyoké, szabóké, nyergeseké, szatócsoké, lódoktoroké. Az udvarokon alkalmi társulások szórakoztatták a közönséget. Az angol ember végtelen gyönyörűségét lelte a mutatványos műsorokban, kakasviadalokban, medvekínzásban, az egymásra eresztett kutyák párharcában. Minden szájtáti megtette a maga fogadását. Ha nyert, sietett a söntésbe, hogy megünnepelje a szerencséjét. Ha vesztett, még jobban sietett, hogy felejtse bánatát.


De a fogadó nem csak a szórakozás és pihenés fóruma volt. Nagy üzletek és kis üzletek is gyakorta itt köttettek. A Laurence Lane-en lévő Bimbó (Blossom) a rőfösök híres törzshelye volt; egyedül ebben az intézményben huszonnégy külön raktár is működött, ahol a kereskedők megtekinthették egymás választékát, és átvették szállítóiktól az árut. A műveleteket az áldomás követte. A vidéki boltos a Bimbó termeiben vásárolta meg készleteit, itt nézve meg a legújabb divatirányzatokat, itt cserélte ki a szülőföld híreit a főváros szenzációira. Nem csoda, ha a Bimbó a rőfösök szakmai érdekvédelmi főhadiszállásává is vált. Az analógia több szakmára is kiterjeszthető. Azt is tudjuk, hogy ezekben a fogadókban tartotta „rendelését” az útonálló céh is. A szemfüles highwayman a fogadóban a rakodás és készpénzfizetés önzetlen tanúja lehetett. Gondosan megfigyelhette, hogy milyen fogásra számíthat és hogy kiszemelt embere merre tart, hány kísérő védi és hová dugja az erszényét. Angliában az útonállás is jól szervezett, hatalmas és gyümölcsöző iparág volt. A városok azután a 18. századtól rohamosan terjeszkedtek, így a volt városszéli nagy fogadók viszonylag gyorsan közel kerültek az előkelő városközponthoz. Ez a körülmény részleges funkciómódosulással járt. A fogadó jellege átalakult, főleg éttermi és borkereskedelmi profilt kapott. A londoniak ezeket a helyeket tavernnek hívták. A szó mégis többet takar, mint a kocsma. A legtöbb étteremnek megadott „menüje” (ordinary) volt, szabott áron. „Nagyszerű dolog ez – írta a nevezetes naplóíró, Samuel Pepys –‚ mert az ember előre tudja, mit kap, és főleg, hogy mennyiért.” Mártás és kávé (18. század) A klubélet alakulása és a menü felbukkanása között szoros a korreláció. A 18. századtól kezdve az éttermek tulajdonosai arra törekedtek, hogy menüik eltérjenek a konkurens konyhákétól. Elszaporodtak az ajtóba kitett fekete táblák, rajtuk fehér krétával felírt francia fogások előkelősködő kifejezései. Jonathan Swift a „megszokott” angol húsokat kedvelte – ez nem volt más, mint a vízben főtt marhahús –‚ és nem értékelte a mártások új divatját. Úgy vélekedett, hogy a mártással a hús hitványságát leplezik a fogadósok. Ned Ward pedig arra figyelmeztette olvasóit, hogy a francia fogások révén az éttermesek valósággal kirabolják a gyanútlan angol vendéget: „húsz shillinget is elkérnek egy vacak tíz pennys húsdarabért, melyet lelocsolnak valami ehetetlen kulimásszal”. Hiába dohogott azonban az angol főtt és sült hús maradi tábora, a külföldi módi mágnesként vonzotta a közönséget. Ilyen „egzotikum” volt a kávé, amelyet az angolok a 17. században a levantei térségből szereztek be. Kezdetben a kávézók is levantei mintát követtek. Az elsőt Oxfordban nyitották meg, de rövidesen már egyedül a londoni Cityben 82 kávéház virágzott. Bristol, York, Liverpool is kávérajongó lett. A kávéház látogatása népszokássá vált. Olcsó volt. A jól öltözött embereket díjtalanul engedték be, a törzsvendégeket kitüntető kedvességgel köszöntötték. És miután a kávé reggeli ital, jól felkészít az aznapi üzletekre, a kávézás a középosztály napi szükségletévé rögzült. A kávé mellé az újságot is felszolgálták, a szertartás kávéval egyenrangú kellékeként pedig meghonosodott a dohányzás. Kávé, újság, pipafüst: az eszmék cseréje, a bölcselkedés, politikai és filozófiai fejtegetések nélkülözhetetlen és serkentő hatású rekvizitumai. Tízezer előfizető Még Anna királynő és Robert Walpole miniszterelnök is a lapok olvasásával kezdte a napot. Talán hihetetlen, hogy csupán a Spectator-t átlagosan tízezer példányban nyomtatták ki, miközben egyéb lapok is szépen prosperáltak. És mert a kávézással egybekötött reggeli újságolvasás is létszükségletté vált, az azonos lapok kedvelői azonos helyekre jártak, hogy egyúttal meg is vitathassák a legfrissebb híreket. A Child kávéház a Szent Pál-székesegyház kertjében volt. A tulajdonos a közeli Royal Society tudósainak és az orvosképezde doktorainak tartott fönn törzsasztalt. A Russel Streeten volt Will kávéháza, itt gyűltek össze a 17. század végétől a költők, írók. A Szent Jakab is nevezetes hely, nevét az út túloldalán elterülő St. James-parkról kapta. A whig párt politikai hangadói ütöttek itt tanyát. Nem messze innen, a Kakaófához címzett kávéházban szidalmazták őket a tory-pártiak. A korszak közéletének talán legfontosabb szereplői az alkotmányjogászok voltak, ők a Görögben gyülekeztek. A gazdag kereskedők klubéletének színtere a Jonathan volt, a City kellős közepén. A korai klubok közönsége persze nem volt igazán hűséges a törzshelyéhez. Ha új kávéház nyílt, illett azt kipróbálni. Az is a klubélethez tartozott, hogy egy-egy asztaltársaság felkerekedett, és átvonult eszmét cserélni egy másikhoz. A zordon Jonathan Swift a félreeső Robin állandó vendége volt, és gyakran panaszkodott, hogy őt „minduntalan megzavarják”, azaz más társaságok szállták meg az ő kedvenc kávézóját. Händel és a boksz


A zárttagságú klubok korszaka tehát nem a 17. és nem igazán a 18. század. A kor szóhasználatában a baráti társaságokat, kávéházban, fogadóban, lakások szalonjaiban összeverődő, többé-kevésbé persze azonos érdeklődésű és társadalmi helyzetű kompániákat nevezték kluboknak. Samuel Pepys azonban – aki magas rangú kormánytisztviselő volt – azt írja, hogy egy-egy szórakozóhely tőszomszédságában kakas- és patkányviadalok számára kiképzett „medencék” (cock-pit, rat-pit) szélén parlamenti honatyák ordítottak versenyt matrózokkal, mészárosokkal, vargákkal és saját inasukkal. A patkányverseny valóban nívós szórakozás lehetett. A gödör egyik oldalán útnak indítottak egy tucat patkányt, a másik oldalról a felhergelt kutya startolt. Az ebnek megadott idő alatt minél több patkányt kellett megölnie. A likvidálható patkányok számát a nézők elmélyült szakértelemmel prognosztizálták, és az izgalmakat nagy összegű fogadásokkal fűszerezték. A patkányviadal mellett nemesebb vetélkedőket is rendeztek, például a medve-gyötrést. Ilyenkor medvére kutyákat uszítottak. Ugyanezt lehetett felbőszült bikával, tigrissel és leopárddal is kombinálni. A Medvekert a mai Soho Squaren-en volt; a fontosabb eseményekre társadalmi pozícióról megfeledkezve tódult ide a londoni nép. A fejleményekről a másnapi újságok tudósították a vidék lakosságát. A Cavendish Square-en kétszer egy héten külön erre a célra emelt amfiteátrum-szerűségben díjbirkózást szerveztek. A gladiátorversenyek szenzációja volt, ha nő vívott meg férfival. A zenei és színházi élet – ez közismert – Anglia-szerte virágzott, és szintén tömegeket vonzott. Ezért a vásári látnivalókat úgy időzítették, hogy az itáliai operák vagy a Hamlet közönsége – színházba menet-jövet – pankrációval és kakasviadallal is szórakozhasson. A brit polgár Händelt és a bokszot egyaránt nagyra értékelte. Klub, politika, zártság A kávéházak, éttermek, szalonok, „cockpitek” közönsége a századok során viszonylag csekély érdemi változáson ment át. A kávéházi törzsasztal a Cityben a napi politikai és tőzsdei hírek megtárgyalásának és elemzésének, sőt a döntéshozatalnak is fontos fóruma volt, ahonnan szinte észrevehetetlenül kicsiny lépés a politika, adott esetben világpolitika formálása. Kávéházi asztal mellett született a Royal Society (1660), de ugyanígy jött létre a Bank of England is (1694). A restauráció kori Angliában a királyi udvar részéről fel is merült e politikacsináló klubok bezárásának gondolata. II. Károly 1675-ben rendeletet adott ki a kávéházak betiltására, mert ezeken a helyeken „henye és elégedetlen személyek nagyon veszélyes és kártékony hatást fejtenek ki”. Károly döntése azonban akkora felhördülést váltott ki, hogy a király jobbnak látta, ha a dolgot szép csendesen elfelejti... A Rózsához (Rose Tavern) címzett fogadó egyik hátsó szobájában is klub működött. Ide, a Cavent Garden-be jártak azok a magas rangú katonatisztek, akik 1688-ban elhatározták, hogy II. Jakabot sorsára hagyják és garantáltan protestáns uralkodó után néznek. A Dicsőséges Forradalom bölcsőjét tehát, ha tetszik, szintén egy londoni klubban ringatták. A brit klubok azonban csak az intézményesedő pártélet (és párttorzsalkodás) 18. századi felpezsdülése után öltötték fel mai exkluzivitásuk külső jegyeit. Anna királynő idején (1702–1714) például a Kit-Kat Club még a whig hatalmasságok cseppet sem titkolódzó tanyája volt. (Christopher Katt korának jeles pástétomsütője volt, pástétomának hívei Katt házában fogyasztották a birkából készült nevezetes étket, a Kit-Kat-et.) A tory-k – hogy minél markánsabban demonstrálják szembenállásukat – tüntetően marhát ettek. Innen ered „klubjuk”, a szintén igen befolyásos, de még szintén nyitott Beefsteak Club elnevezése. A ma is létező Carltont maga Wellington hercege alapította 1832-ben, a konzervatív eszmekör támogatására. Ezt a fejleményt viszont a kor liberálisai nem nézhették tétlenül: ugyanebben az évben megalakították a Reform Clubot. A Conservative Club 1840-ben született meg, ezt a Junior Carlton Club követte. A Carlton Club a 20. századi konzervatív politika egyik erődítménye lett, a tagok miniszterelnökök karrierjéről döntöttek két bridzsparti között. A 19. század közepétől a klubok többségében már korlátozott a taglétszám, a felvételről bizottság dönt, az alapítólevélben mereven rögzített szabályoktól eltérni nem lehetett, és ma sem lehet. A múlt századi alapítású klubok nagy része természetesen ma is működik. Különcökből sportolók Számos brit sportklub eredete is polgári klubokhoz kapcsolódik. A National Sporting Club tagjai például hajdan öklöztek, így később ez a klub lett a brit Amatőr Ökölvívó Szövetség jogelődje. Ugyanezt a pályát futotta be a brit biciklisták, golfozók, sakkozók, bridzselők, vívók, repülők, autósok, hegymászók, kempingezők stb. mai


szakszövetsége. Hajdan zártkörű, hobbyjuknak hódoló különcök alapították e társaságokat, s ma ezek az adott tevékenység nemzeti hatáskörű szervezetei. A brit klubokat nem csak férfiak alapíthatták. Az első női klub az Alexandria (1883) volt; az alapszabály tiltotta, hogy küszöbét férfi átléphesse. Még VII. Edward is a kapu előtt várakozott odabent időző feleségére. A London Lyceum a női művészek klubja volt, az University Women’s Club-ba a pedagógus és tudós nők nyerhettek felvételt, a Women’s Press Club-ba az újságíróhölgyek járhattak, a nevezetes Cowdray-ba az ápolónők, s a sort hosszan lehetne folytatni. A klubélet kóros túlburjánzása a futballtéboly. Mivel a meccsek eredményén hatalmas pénzek is múlnak, hiszen a nézők zöme fogadó is, a klub-sovinizmus gyakorlatilag minden bajnoki forduló alkalmából szinte utcai harcokkal jár. De már ez a jelenség sem csupán brit sajátosság. Igaz, még az Üllői út úri közönsége is angol zászlóba burkolózik, ha érzékeltetni kívánja félelmet nem ismerő elszántságát.

2. Képek



1. Egyesületek a reformkori Magyarországon PAJKOSSY Gábor Egyesületek a reformkori Magyarországon Az egyesület, a szabad és egyenlő személyek meghatározott célra alakult önkéntes társulása, a modern polgári társadalom szülötte. A polgári társadalom ideális politikai formájának, a köztársaságnak mintegy mikromodellje. Az egyesületben a célokat, a tagok jogait és kötelességeit, a működési mechanizmust, a vezetők választását és rendszeres elszámoltatását közösen megalkotott alapszabály rögzíti. Nem törekszik a tagok életének teljes körű meghatározására, mint a feudális-rendi korporációk, nem rendi alapon szerveződik, és nem is kényszeregyesülés. Formális, tradíciókat alkot, és erősíti a tagok polgári öntudatát. Fejlődése a társadalom polgáriasultságát feltételezi, egyben a polgári társadalom megszerveződésének egyik legfontosabb formája. Keretei között szembesül a polgárság a modern fejlődés által felvetett problémákkal, és dolgoz ki rájuk megoldási, kezelési javaslatokat, majd egyletek útján szerveződik meg a munkásság és a parasztság is. Tehát mintegy a polgáriasultság egyik fokmérője. Hogy a 19. századi német fejlődést ma már nem a rendi és bürokratikus struktúrák túlsúlyával jellemezzük, ahhoz a legtöbbel azok a kutatások járultak hozzá, amelyek feltárták: Németország az egyletek birodalma volt (az egyletek a német dögvész – így Metternich), sok tízezer egylettel, hihetetlenül széles tevékenységi körrel, óriási vagyonnal, sokmilliós tagsággal. Az egyletek létezésének keretfeltételeit a mindenkori jogrend határozza meg: kibontakozásuknak leginkább az a liberalizmus által érvényre juttatott felfogás kedvez, amely az államnak csak minimális felügyeleti jogokat biztosít. Egyesületek és jogrend Mint az abszolutizmusok általában, a Habsburg-abszolutizmus is magának tartotta fenn annak eldöntését, hogy mely egyesületek szolgálják az állam javát, és melyek nem. Az egyesületalapítás előtt felszabadított tér 1815 után fokozatosan tágult: 1843 novemberében a Lajtán túl átfogó rendelet született, amely a politikai egyleteket kivéve, elvileg mindenféle egyesület alapítását lehetővé tette – hatósági jóváhagyás mellett. A Lajtán innen semmiféle törvény nem szólt az egyletekről: így az egyesületalapítás semmiféle korlátba nem ütközhetett; sem rendi közjogi, sem elvi liberális alapon. A magyarországi egyletek többsége anélkül jött létre, hogy alapszabályait felterjesztette volna jóváhagyásra, noha azt 1844 novemberétől rendelet írta elő. Az ausztriai engedélyezési gyakorlat 1843 után enyhült (bár az egyletek egy részének tevékenységét kirendelt biztos felügyelte), és ez jótékony hatást gyakorolt az egyesületek fejlődésére: a magyarországi és erdélyi előírások szigorodtak ugyan, ez azonban nem befolyásolta az egyletek számszerű gyarapodását. A kormányzat elzárhatta volna az egyleteket a sajtónyilvánosságtól, mivel azonban helyi szervekkel, főként rendőrséggel nem rendelkezett, tevékenységüket nem tudta korlátozni. Célok és elvek Céljaik, szerveződési elveik, struktúráik, tagságuk összetétele igen változatosak voltak. Az 1800 előtt alakult egyletek egy része, de újabbak is (mint egyes önsegélyező egyletek) céhes alapon szerveződtek. Más egyesületek vallási keretek között, az egyházhoz kapcsolódva jöttek létre. A II. József által feloszlatott vallásos társulatok, testvérületek folytonosságát (amellett, hogy néhányuk fennmaradt, sőt, püspöki felügyelet alatt újak is alakultak) részben és csak egy funkcióra szorítva megőrizte a temetkezési és betegegyletek Önkéntes társulások, melyben a tagok kötelezik magukat, hogy egymás temetési költségeihez előre meghatározott tagdíjfizetéssel hozzájárulnak. A fenti cél sok esetben betegsegélyező pénztár fenntartásával is bővül. Hálózatuk Budapesten és a nagy alföldi mezővárosokban alakult ki. Szervezetük autonóm. A tagok hozzájárulásán kívül ajándékot és jótékony adományt is elfogadnak. A 19. század második felében az állam, a munkaadók, az egyházak stb. által fenntartott betegpénztárak és biztosítók veszik át a szerepét. azon egyharmada, amely felekezeti alapon, illetve plébániák szerint szerveződött meg. Olyan új igények kielégítését azonban, mint a templomi zene magas szintű művelése, már az egyháztól szervezetileg független egyletek szorgalmazták. A magas klérus is a modernebb egyesületi forma előnyeivel élt, amikor 1848-ban létrehozta a jó és olcsó könyveket terjesztő társaságot, a későbbi Szent István Társulatot, amely a népművelést a vallásosság erősítésével kapcsolta össze. A hitközséghez rendelve alakultak meg az izraelita szentegyletek, a Chevra Kadisák és más jótékony egyesületek (összesen több mint 70), korszakunkban azonban már megindult szervezeti függetlenedésük, és megalakultak az első izraelita nőegyletek is. Végül a lövészegyletek (számuk húsz) régebben a városi polgárjoggal rendelkezőket tömörítették, a korszakunkban alakult egyesületek azonban


már nyitottabbak voltak, és mintegy társaskörként működtek. Korszerűsödtek tehát a régies alakulatok is, az egyletek nagy többsége pedig már a rendi, vallási választóvonalakat keresztül metszve jött létre. Az említett izraelita egyletek mellett több mint 40 egylet gyakorolt jótékonyságot. Egyharmaduk nőegylet volt, néhányuk szintén felekezeti alapon szerveződött, de az egyháztól már függetlenül. A hagyományos célkitűzés, a szegények segítése, korszakunkra kiegészült az alsóbb osztályok szocializációjában, a polgári értékek (szorgalom, takarékosság, mértékletesség, bizonyos műveltség) elsajátításában való közreműködéssel. Egy-egy egyesület munkaiskolát, dologházat működtetett, és az első takarékpénztárak még nem a nyereség maximalizálását, hanem a takarékosság meggyökereztetését tűzték maguk elé. Több mint húsz jótékony egylet kisdedóvót tartott fenn: az 1848 előtt Magyarországon létrejött kisdedóvók több mint kétötödét egyletek, főleg nőegyletek alapították, illetve működtették. Működésükhöz az a Kisdedóvókat Magyarországon Terjesztő Egyesület nyújtott szakmai segítséget, amely a kisdednevelés ügyét a magyar nyelv terjesztésével kötötte össze. A 100 önsegélyező egylet legnagyobb részét a 70 temetkezési és betegsegélyezési egylet alkotta – a kölcsönös biztosítók, a különféle, részben a munkaadókhoz (egyház, város) kötődő nyugdíjpénztárak, a segélyegyletek, az ínségek csillapítását szolgáló takarékmagtárak mellett. Ebből 45 kizárólag „halotti társulat” volt. Ezek voltak a legnépesebb egyletek. Egy-egy egyesület tagsága sok százra, sőt több ezerre rúgott (hiszen a cél megvalósítása szinte egyenes arányban állt a fizető taglétszámmal). Egyben ezek az egyletek vették a legkevésbé igénybe tagjaik aktivitását, hiszen valójában befektetést, egyfajta beteg- és életbiztosítás kínáltak. A mezőgazdaság, a gazdálkodói szemlélet korszerűsítését szolgálta az a 15–20 gazdasági egyesület, amelyek nagyrészt az 1830-ban alakult Gazdasági Egyesület, a későbbi OMGE fiókjaként működtek**. Az 1841-ben létrejött Iparegyesület a szakoktatás, az ipar fejlődését szorgalmazta. Kevésbé gazdasági, mint politikai jelentősége volt az egyedülállóan széles bázisra támaszkodó Védegyletnek. A mintegy húsz tudományosirodalmi-művészeti egyesület közül a legfontosabbak voltak a Tudós Társaság, az 1841-ben alakult, a tudományok népszerűsítését vállaló Természettudományi Társulat (a TIT elődje), a tudomány művelését a hon ismeretével ötvöző Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlése és a Kisfaludy Társaság. Városok és társulások Az egyletek legjelentősebb csoportját a kaszinók, olvasótársaságok alkották. Az első kaszinó a szász Brassóban jött létre, Magyarországon egy év múlva, 1827-ban Pesten, Széchenyi kezdeményezésére alakult meg az első kaszinó, a concentratio, az eszmesúrlódás, a társasélet normáinak elsajátítatása végett. A kaszinóalapítás rövidesen valóságos mozgalommá fejlődött: Magyarországon több mint 180, Erdélyben 30 tartós alakulat jött létre, tagságuk tízezres nagyságrendű volt. Szorosan vett céljaik mellett kiindulópontjai voltak seregnyi más – jótékony, gazdasági, városszépítő stb. – kezdeményezésnek, általában véve az egyesületi fejlődés motorjai voltak. Széchenyi elképzeléseivel ellentétben ezek a 40-es évekre sok helyütt valóságos politikai vitakörökké váltak. Bár több városban társadalmi feszültségekre vezethető vissza az a jelenség, hogy külön kaszinóba tömörült a helyi elit, és olvasótársaságot, polgári kaszinót hoztak létre maguknak a középrétegek, másutt meg külön zsidó kaszinók alakultak, mégis ezekben az egyletekben érvényesültek a legkevésbé a külső világban még létező rendi és vallási válaszfalak, és jutottak a leginkább érvényre a kibontakozó polgári társadalom szervező elvei. Ezek lettek a közélet előiskolái azok számára, akik a rendiség keretein kívül állottak. Központok: a városok Egyletek elsősorban a városokban alakultak. Bár Magyarországon több mint 170 település mondhatott magáénak valamilyen egyletet, azoknak csaknem egyhatoda Pest-Budán, további harmaduk pedig azon a 22 településen alakult meg, amely utóbb törvényhatósági jogú város lett. Az egyletek elsősorban a magyarsághoz, illetve a németséghez, Erdélyben a szászsághoz kötődtek. Az ilyen társulások száma igen magas volt a nagy német többségű városokban, mint Pozsonyban és Sopronban; kiugróan sok, csaknem 40 egylettel rendelkeztek a szászok, kaszinókkal, ipari és mezőgazdasági egyletekkel és a tartományi patriotizmus szolgálatában álló honismereti-tudományos egyesülettel. Mintegy 20 társulást hoztak létre a horvátok, a gazdasági egyletet, Maticát, kaszinókat. Irodalmi-művelődési egyesülettel a szerbek (Matica Srpska) és a szlovákok is (Tatrin) rendelkeztek, a szerb kultúra erősítését szolgálta három olvasótársaság is, s néhány további egyletet mondhat magáénak a szlovákság: irodalmi diáktársaságokat, mértékletességi egyleteket, tanítóegyleteket. 1848 előtt mindössze egy egyesület alakult a románság körében (a brassói kaszinó). Mindezek az egyesületek hordozták a

OMGE = Országos Magyar Gazdasági Egyesület. 1835-ben alakult a földbirtokosok érdekképviseletére. 1868-tól évente gazdakongresszusokat tartott, igyekezett befolyásolni a gazdasági törvényhozást. 1890–1944 között hetilapja a Köztelek. (A szerk.) *


kisebbségek nemzeti törekvéseit. A magyar liberális nacionalizmus jóval kiterjedtebb szervezeti hátterét elsősorban a kaszinók, az Iparegyesület, a Kisdedóvó Egyesület, a magyar diáktársaságok, az első országos hálózattal, csaknem másfél száz fiókkal rendelkező szervezet, a Védegylet, végül az Ellenzéki Kör jelentették. A magyarországi és erdélyi egyesületek számát egykorú nyilvántartások híján csak közvetett úton tudjuk meghatározni. Elsősorban olyan későbbi összeírásokat (1857, 1867, 1878) használtunk fel, amelyek feltüntetik az összeírt egyletek alapítási évét is. Figyelembe vettük azokat az egyleteket, amelyeknek alapszabályai megfordultak a kormányhatóságokon, végül hasznosítottuk a kutatás korábbi (elsősorban a kaszinókra, olvasótársaságokra vonatkozó) eredményeit. Mind ezek alapján Magyarországon (a horvát megyék és a Határőrvidék nélkül) – nem számolva a Védegylet fiókegyesületeit és a diáktársaságokat – 1848-ban legkevesebb 500 egylet állt fenn (ebből 80 Pest-Budán), míg Erdélyben (a Partiummal együtt) csaknem 100. (Horvátországra és a Határőrvidékre nem rendelkezünk pontos adatokkal: a megfelelő szám 20 és 30 között mozoghatott.) Magyarországon egytizedük jött létre 1800 előtt (több mint felük izraelita jótékony egylet volt), több mint háromnegyedük 1830 után, több mint kétötödük pedig 1840 után alakult meg. Erdélyben, a fejlődés is valamivel később bontakozott ki: az egyletek öthatoda alakult meg 1830, és több mint a fele 1840 után. Kitekintés Párhuzamok sora mutatja, hogy az egyesületek fejlődése Magyarországon a nyugat-, illetve közép-európai fejlődési tendenciákba illeszkedett, ha kisebb-nagyobb késéssel is. (A munkásegyletek, paraszti olvasókörök fejlődése a kiegyezés után bontakozik majd ki.) Részletes és számszerű összehasonlításra egyelőre még a Monarchia túlsó felével sincs lehetőség. A Monarchia egész területére kiterjedő első megbízható adatokat egy 1857-ben összeállított hivatalos statisztika tartalmazza. Ezek alapján megállapítható, hogy a pest-budai fejlődés, figyelembe véve a népesség létszámát is, lépést tartott a bécsivel (1848-ban 203 egylet, 1857-ben 250 egylet), az osztrák–német tartományokban azonban ötször, a cseh korona országaiban és Dalmáciában több mint kétszer annyi egyesület létezett, mint Magyarországon. A galíciai és bukovinai, illetve horvátországi egyletek száma viszont a népességhez mérten fele, az erdélyi egyesületek száma kétharmada volt a magyarországinak. A statisztika alapján ugyanis az összesen hat tartományra osztott Magyarországon kereken 430, Erdélyben 60 (míg Horvátország–Szlavóniában 40) egylet létezését regisztrálhatjuk. Magyarországon tehát 1848-hoz képest egyhetedével, Erdélyben több mint egyharmadával esett vissza az egyletek száma. Az 1852. novemberi egyleti pátens, amellyel a Lajtán innen először kerültek tényleges és szigorú hatósági ellenőrzés alá az egyesületek, visszavetette fejlődésüket. A visszaesés elsősorban a társasegyleteket érintette: míg 1848-ban több mint kétszáz kaszinó, olvasótársaság, dalárda és lövészegylet létezett, 1857-ben mindössze 140. (Ugyanilyen arányban esett vissza Erdélyben is a társasegyletek száma.) A magyarországi egyletek száma csak a provizórium idején haladta meg az 1848 előtti szintet (1862-ben több mint 500, 1867 elején 620 egyesület). Hogy mennyire meghatározza az egyesületek kibontakozását a jogrend, a joggyakorlat, azt a kiegyezés utáni fejlődés mutatja meg igazán. Az immár alkotmányos államhatalom, bár biztosította magának a politikai, munkás- és nemzetiségi egyesületek esetében a beavatkozási lehetőségeket, általában nem állított akadályokat az egyesületalapítás elé. Ennek következtében tizenegy év alatt (1867–1878 között) az egyesületek száma Magyarországon csaknem megnégyszereződött, és az Erdéllyel egyesített Magyarországon 1878-ra 2720-ra emelkedett. * OMGE = Országos Magyar Gazdasági Egyesület. 1835-ben alakult a földbirtokosok érdekképviseletére. 1868tól évente gazdakongresszusokat tartott, igyekezett befolyásolni a gazdasági törvényhozást. 1890–1944 között hetilapja a Köztelek. (A szerk.)

2. Képek




1. Védegylet EGY KÉP – EGY ESEMÉNY Védegylet 1841-ben alakult meg a Magyar Iparegylet, amely tagjai számára kötelezően előírta a magyar ipar termékeinek vásárlását. E testület választmánya határozta el 1844 októberében – Kossuth Lajos javaslatára – a Honi Iparvédegylet létrehozását, amely a fenti célkitűzést nemzeti mozgalommá bővítette. A tagok kötelezték magukat, hogy – ha lehetőségük van rá – tíz évig csak hazai ipari termékeket vásárolnak. Ez egyben a külföldi – elsősorban az örökös tartományokból, mindenekelőtt az ausztriai piacról beáramló – áruk bojkottját is jelentette. A Védegylet elnöke Batthyány Kázmér, alelnöke Teleki László, igazgatója Kossuth Lajos lett. Első közgyűlésüket 1845. november 17-én tartották Pesten 138 vidéki fiókegylet részvételével. Az iparvédelem mellett konkrét iparfejlesztő programja nem volt. Célkitűzéseit csak részben tudta elérni. Kossuth 1846. augusztusi lemondása után tevékenysége visszaszorult, elsodorták a politikai események.

2. Képek


1. Brunszvik Teréz grófnõ (1775-1861) Brunszvik Teréz grófnő (1775–1861) Filantróp jellegű tevékenységét a nőnevelés és a kisdedóvás területén fejtette ki. 1808-ban utazásai során eljutott a modern európai pedagógia legnagyobb teoretikusának Pestalozzinak Yverdon-i intézetébe, s az ott látottakból merítette a nevelői programját. 1828. június 1-jén anyja budai házában (I. ker. Mikó u. 1.) megalakította az első hazai kisdedóvó intézetet, az „Angyalkertet”, amelyet 1829-ben további 2 budai, 1 pesti és több vidéki óvoda is követett. Szervező tevékenységét Ausztriára és Bajorországra is kiterjesztette. Részt vett a krisztinavárosi ipariskola megalakításában is, mely 7–9 éves gyerekek számára az elemi oktatást kézműipari tevékenységgel egészítette ki. 1829-ben cselédlányoknak szervez iskolát. Munkája nyomán 1836-ben létrejött a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület, vezetőségében Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós is helyet kapott. A tagok kötelezték magukat, hogy hat éven át havi 6 ezüstforintot fizetnek az egyesület céljaira. Ennek eredményeként 1836–48 között a kisdedóvók száma 89-re emelkedett, a mozgalom „nemzeti üggyé” vált. A magyar nyelv használatának igénye, a nemzeti egység jelszavai eltávolították Brunszvik Terézt (aki német anyanyelvű volt, és 75 évesen tanult magyarul) az egyesülettől. Így 1836-tól visszavonultan élt. A kisdedóvás területén újabb csúcspontot az első állami kisdedóvó megjelenése (1876, Liptószentmárton) és az 1891. évi törvényi szabályozás jelentett.

2. Képek



1. Diáktársaságok a reformkorban Diáktársaságok a reformkorban Gyökereik a 18. századig az iskolák mellett működő önképzőkörökhöz nyúlnak vissza. 1790-ben soproni diákokból megalakult a Magyar Társaság (Magyar Tanuló Társaság), amely – szemben a birodalmi (germanizáló) törekvésekkel – céljának a magyar nyelv ápolását tűzte ki. Ez megkülönböztette őket a Sopronban később megalakuló német, latin, szlovák társaságtól. (Az állami és katolikus gimnáziumokban 1844-ig latin a tanítási nyelv, és a református gimnáziumokban is csak 1833-tól adható elő magyarul a tudomány „a hazai törvények kivételével”.) Sopron nyomán Pesten, Pozsonyban, Nagyenyeden, majd az 1820-as években Selmecen, Eperjesen és Késmárkon alakultak hasonló diáktársaságok. (Sok esetben megnyerve a német anyanyelvű polgárság támogatását is,) A magyar nyelv ápolása kibővült a magyar nemzeti öltözet kultuszával, hazafias jellegű ifjúsági mulatságok rendezésével. Az 1830-as években virágzásnak indultak a református kollégiumi diáktársaságok (különösen Erdélyben). Az eddigi célok erős politikai érdeklődéssel társultak, a társadalmi haladás szolgálata jegyében. A híres kolozsvári, sárospataki református társaságokat követte az evangélikus iskolák diáksága is. A diáktársaságok a reformkori politikai harcok hatására mindinkább politizáló társaságokká váltak. Különösen fogékonyak voltak az országgyűlési vitákra, ezek közül is azokra (pl. a nyelv kérdése), amelyek a magyar nemzeti mozgalmakhoz kapcsolódtak. Az 1840-es években a magyarországi Helytartótanács és az erdélyi Gubernium többször korlátozta, majd betiltotta tevékenységüket. A betiltások ellen már az iskolafenntartók és a vármegyék is tiltakoztak. A társaságok szervezete az iskoláktól elkülönítetten működött, önállóan választották tisztviselőiket (elnök, titoknok, pénztárnok, könyvtárnok). Saját könyvtárat alakítottak ki, szinte kizárólag magyar nyelvű művekből, pecsétjük, pénztáruk volt. Szervezeti szabályzataikat autonóm módon alkották és módosították. Megszabták gyűléseik helyét, idejét, témáját, a tagfelvétel feltételeit, a tagok jogait és kötelességeit. A gyűlésekről fennmaradt jegyzőkönyvek szerint eleinte könyvek olvasásával, kivonatolásával, majd saját művek felolvasásával és megvitatásával töltötték a tagok idejüket. A 19. század első éveiben divatba jött a szavalás is. Az 1840-es évektől pályadíjat tűztek ki egy-egy téma kidolgozására. (A társaságok anyagi alapját a tagdíjak adták, ebből fedezték a könyvtár beszerzéseit, a lapvásárlásokat, pályadíjakat.) A társaságok az 1830–40-es évek során felneveltek egy értőn olvasó, jó íráskészséggel rendelkező értelmiségi réteget, amely kapcsolatot tartott a honi irodalmi és politikai élet jeles képviselőivel is. Jelentőségükből nem von le semmit az a tény, hogy csak a diákság kis hányadát tömörítették. (1819–20-ben Sopronban például 172 felsőbb évfolyamra járó diákot találunk, s közülük csak 27 volt társasági tag.) A szabadságharc után a társaságok helyén „ártatlan” – tehát kevésbé politizáló – önképzőkörök alakultak. Azonban ezek tagsága is élénken figyelte a hazai politikai élet változásait, és a később aktívan politizáló hazai értelmiség bázisát képezték.

2. Képek



1. Egyesülési jog Magyarországon TARR Henrik–BURUCS Kornélia Egyesülési jog Magyarországon 1867–1919 1934/1873. (IV. 29.) eln. B.M. sz. körrendelet, az egyesületek ellenőrzése tárgyában. Egyesülési jog alapvető rendelete 1919. szept. 30-ig. (Nem soroljuk most fel az egyes gazdálkodási szakágazatok körébe vágó egyesülési és társulási szabályozásokat. Így például az erdőtörvényben szabályozott erdősítési társulásokat – 1879. XXXI. tc. –‚ a vízi társulásokról szóló – 1885. XXIII. tc. 31. és 1308. § – jogszabályokat.) Az egyesülés szabadságának kimondása. Jelentős kiegészítő rendelkezések: 773/1874. (III. 1.) B.M. sz. körrendelet az egyletek, társulatok, intézetek nyilvántartása tárgyában. Az egyesület működését alapszabályaiban rögzíti, az Alapszabályt a törvényhatóság révén a belügyminiszterhez kell felterjeszteni. Az Alapszabály miniszteri láttamozás után működhet. A felügyelet joga az illető törvényhatóságé. 1508/1875. (V. 2.) B.M. sz. körrendelet eljárási szabályokat tartalmaz. 1136/1898. (II. 26.) B.M. eln. sz. körrendelet kormányhatósági ellenőrzést ír elő az egyesület alapszabályának tekintetében. 5479/1914. (VII. 24.) M.E. sz. rendelet, 5735/1914. (VIII. 1.) M.E. sz. rendelet, illetve 1442/1916. (IV. 26.) M.E. sz. rendelet új egyesületek és fiókegyesületek alapításának tilalmáról, illetve ennek enyhítéséről. A 4070/1918. M.E. sz. rendelet, valamint az 1919. évi III. néptörvény eltörölte az alapítási tilalmat. 5084/1919. (IX 30.) M.E. sz. rendelet az egyesülési és gyülekezési jogról visszaállította az 1918. okt. 30-án – azaz a forradalom előtt – hatályban volt jogszabályok érvényét, hatályon kívül helyezte a forradalmi kormány által hozott jogszabályokat. Ezzel ismét életbe léptek az I. világháború alatt hozott tiltó rendelkezések. A belügyminiszter kivételes engedélyezési jogát azonban – a jogi szakirodalom szerint – liberálisan gyakorolta az 1920-as években, az új alapszabályok 90%-át jóváhagyta. E rendelet képezi jogalapját a következő jogszabályoknak: 7700/1922. B.M. sz. körrendelet az egyesületek alapszabályának kötelező tartalmát határozza meg részletesen. Az 1930-as években a gyülekezési és egyesülési jog szabályozására egyrészt a különböző tevékenységek szerinti speciális rendeleti jogszabályalkotás, főleg ellenőrzés elrendelése jellemző. 132.948/1931. B.M. sz. körrendelete a vasúti alkalmazottak egyesületeinek hatósági vizsgálatáról. 4980/1931. (IX.19.) M.E. sz. rendelet: A gyülekezési jog korlátozása [a rendelet 1932-ben, illetve 1933-ban módosult] a politikai jellegű népgyűlések, felvonulások, körmenetek tartását tiltotta meg. (6070/1933. (VI. 9.) M.E. sz. rendelet a fent említett jogszabály alól a parlamentben képviselt pártok zárt helyen tartott gyűléseinek tekintetében kivételt engedett. – 2300/1935. (II. 28.) M.E. sz. rendelet a fent említett kivételt is megszüntetve teljes tilalmat rendelt el a politikai jellegű gyűlések területén.) 109.000/1932. ( 17.) B.M. sz. körrendelete a műkedvelői előadások tárgyában. 115.000/1932. (VIII. 24.) B.M. sz. körrendelete a politikai pártszervezetek egyenruha viselésének eltiltásáról. 259.287/1932. B.M. sz. körrendelete református bibliakörök működése zavartalanságának biztosítása. 181.000/1937. II.M. sz. körrendelet: Az egyesületek működésének fokozottabb ellenőrzése és felügyelete tárgyában. 181.001/1937. B.M. sz. körrendelet: Újabb egyesületek alakításának korlátozása és a „felesleges” egyesületek megszüntetése.


8110/1939. (IX. 1.) M.E. sz. rendelete az egyesülési jog korlátozásáról, betiltja új egyesület, fiókegyesület továbbá minden egyesületi jellegű szerv alakítását, a működő egyesületek felett pedig fokozott rendőri ellenőrzést rendel el, a felfüggesztés javaslati jogával. 8120/1939. (IX.1.) M.E. sz. rendelete a gyülekezési jog korlátozásáról megerősíti a már 1935-ben kiadott tiltó rendelkezést, külön büntető szankciókat rendelve megszegésük esetére. Speciális tiltást tartalmaz többek között a következő jogszabály: 1939. évi IV. tc. a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról. 5159/1945. (III. 24.) BM. sz. rendelet Minden politikai és gazdasági jellegű nyilvános népgyűlés felvonulás és bármilyen más politikai összejövetelről közvetlenül a gyűlés megkezdéséig kellett szóban vagy írásban ez illetékes rendőrhatóságot egyszerű bejelentéssel értesíteni. A hatóságok előzetesen semmilyen indokkal nem tilthatták be a rendezvényeket. Még a bejelentés elmulasztása sem vont maga után súlyos retorziót: 500 pengő pénzbüntetéssel sújtották a szervezőt. (E rendelet – formailag – 1989. januárig volt hatályban.) 1946. évi I. tc. (I. 31.) Magyarország államformájáról Preambulumában deklarálja a gyülekezési és egyesülési jogot mint az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogait. 8.597/1947. (VII. 27.) Korm. sz. rendelet a demokratikus pártok és szervezetek által rendezett vigalmak rendőrségi felügyeleti és ellenőrzési díjak alóli mentesítése tárgyában. 1949:XX. törvény (Alkotmány) Az Alkotmány 56. §-a biztosítja az állampolgárok egyesülési jogát. 1955: 18. törvényerejű rendelet az egyesületekről. Megállapította az egyesületekkel kapcsolatos rendelkezéseket és az állami felügyelet szabályait. A tvr. „a dolgozók társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységének” előmozdítása érdekében állami, társadalmi és szövetkezeti szervek, illetve magánszemélyek számára biztosítja egyesületek létrehozását. A tvr. szól az egyesület megalakulásáról, alapszabályáról, nyilvántartásba vételéről, jogképességéről, megszűnéséről, vagyonáról, felügyeletéről. (Utóbbi a belügyminiszter hatásköréből az egyesület alapszabályszerű célja szerint illetékes minisztérium, főhatóság, illetve tanácsi szerv hatáskörébe került.) A tvr. hatálya nem terjedt ki a szakszervezetekre, a DISZ-re, a Magyar Nők Demokratikus Szervezetére, s a külön jogszabályi rendelkezés alá tartozó szervezetekre. 1959: IV. törvény (Polgári Törvénykönyv) Elhatárolta az egyesületet a társadalmi szervezettől, s részletesen szabályozta az egyesület létrejöttét, működését és megszűnését. Az 1955. évi tvr.-t azonban nem helyezte hatályon kívül, így bizonyos fokú kettősség élt e téren. 1970: 35. törvényerejű rendelet az egyesületekről A tvr. a változó körülményekhez kívánta hozzáigazítani az egyesületekre vonatkozó igazgatási szabályokat. Valójában nem az egyesülési jog gyakorlásának módját és garanciáit, hanem e jog alapján létrehozott egyesületeket szabályozza – a politikai, érdekképviseleti típusú szervezetekről azonban nem szól. Az államigazgatási beavatkozás ekkortól szigorodik. Az egyesület létrehozására irányuló szervező munkát már előzetesen közölniük kellett a hatóságokkal, amelyeknek joga volt a szervezést feltételekhez kötni, sőt megszüntetni, ha az egyesület „előreláthatólag nem felelne meg a nyilvántartásba vétel feltételeinek”. Az országos egyesület felügyeletét az illetékes miniszter, a helyi egyesületekét pedig a székhely szerint illetékes megyei (fővárosi) tanács látta el. Az egyesület csak a felügyelő hatóság engedélyével léphetett külföldi szervezettel kapcsolatba. 1976. évi 8. tvr. csatlakozás az 1966-ben az ENSZ közgyűlése által elfogadott nemzetközi egyezségokmányhoz. Vö. erre Kiss Elemér cikkét (32. oldal). 1983: 27. törvényerejű rendelet A felügyeleti szabályok terén hoz újabb változást: a Minisztertanács vagy az illetékes miniszter hozzájárulásával az országos egyesület vagy annak helyi csoportja felügyeletét társadalmi szervezet is elláthatja.* Az ún. „demokrácia-csomagtervnek” nevezett közjogi és emberi jogi törvények jelentős részének megfogalmazására 1989-ben került sor. Az elsők között szabályozták az egyesülési és gyülekezési jogot. Az elmúlt négy évtized jóformán csak a nem politizáló, szabadidős, kulturális célú egyesülési és gyülekezési formákat tűrte meg.


1989: I. törvény az Alkotmány módosításáról Az Alkotmány 65. §-a mindenki számára biztosítja az egyesülés és a békés gyülekezés jogát, melyeknek gyakorlása nem sértheti a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét. Az alkotmánymódosítás külön törvényekbe utalja e jogok gyakorlása részleteinek szabályozását. 1989: II. törvény az egyesülési jogról 1989. január 11. A politikai átmenet egyik legfontosabb indító törvénye. A törvény mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjognak nyilvánítja az egyesülés jogát, amely a népszuverenitásból következik, s nem pedig az állami kegy adománya. Az Alkotmánnyal összhangban állapítja meg e jog gyakorlásának részletes szabályait, zavartalan gyakorlásának törvényes garanciáit. E jog alapján magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek politikai pártot, szakszervezetet, kulturális és egyéb célok érdekében egyesületet vagy más szervezetet hozhatnak létre. (A politikai pártok megalakulásáról, nyilvántartásba vételéről, felügyeletéről, megszűnéséről külön törvény rendelkezik.) Az önkéntesen létrehozott, önkormányzattal, nyilvántartott tagsággal rendelkező, az alapítók által meghatározott, s törvény által nem tiltott közös cél érdekében tevékenykedő szervezetek bírósági bejegyzéssel (nyilvántartásba vétel) válnak jogi személyiséggé. Az egyesülési jog törvényi korlátja, hogy gyakorlása nem sértheti mások jogait, nem valósíthat meg bűncselekményt vagy nem hívhat fel annak elkövetésére, s e jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre. A társadalmi szervek autonómiájának igényével összhangban működésük felett az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet, s a bíróságot illeti a jogkör, hogy kötelező erejű határozatokat hozzon a törvényesség helyreállítása érdekében. Államigazgatási szervek tehát a továbbiakban nem gyakorolnak általános felügyeletet a társadalmi szervek felett. 1989: III. törvény A gyülekezési jogról 1989. január 11. A gyülekezési joggal kapcsolatos szabályozás rendkívül szűk körű, s sok vonatkozásban elavult volt. A törvény megalkotóinak deklarált célja, hogy „biztosítsa a demokrácia érvényesülését, előmozdítsa a véleménynyilvánítás szabadságát”. E jogot is mindenkit megillető alapvető szabadságjognak tekintik, melynek gyakorlása szoros kapcsolatban van a szólásszabadsággal és az ún. petíciós joggal. A gyülekezési jog keretében – elsősorban a politikai célú és indítékú – békés összejöveteleket, felvonulásokat és tüntetéseket legalizálták. Nem tartoznak a törvény hatálya alá az országgyűlési és tanácstagválasztási gyűlések, beszámoló gyűlések, a kulturális és sportrendezvények, a törvényesen elismert egyházak és felekezetek vallási szertartásai és rendezvényei, valamint a családi eseményekkel kapcsolatos összejövetelek. Az említettek kivételével a törvény hatálya kiterjed a közterületeken és középületekben megtartandó rendezvényekre. A törvény értelmében a közterületen tartandó rendezvény szervezését legalább 3 nappal a tervezett időpont előtt a rendezvény helye szerint illetékes rendőrhatóságnak írásban kell bejelenteni. (Az indokolás szerint a bejelentés célja nem az államigazgatási szerv előzetes engedélyének „elnyerése” – hiszen az alapvető szabadságjogok engedély nélkül gyakorolhatók –‚ hanem az, hogy e szervek felkészüljenek a közrend, a közlekedés zavartalanságának a biztosítására.) A törvény csak szűk körben teszi lehetővé a bejelentett rendezvények előzetes betiltását: ha a rendezvény megtartása „a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné” illetve, ha a közlekedésben aránytalan fennakadásokat okozna. (A betiltó rendőrségi határozat ellen bírósági felülvizsgálatot biztosít a törvény.) A rendezők kötelességévé teszi a jogszabály a rendezvény zavartalan lebonyolításának biztosítását. A törvény sokak által bírált egyik nóvuma volt az, hogy megtiltotta az Országház közvetlen környékén rendezvények szervezését és megtartását. (E kitételt az 1989:IV. törvény hatályon kívül helyezte.) 1989: XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról 1989 október 12. A pártok „szervezeti kereteket nyújtanak a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez” – deklarálja a törvény. Bár a pártok működésének, s így a közhatalomból való részesedésének elvi lehetősége alkotmányjogilag korábban is megvolt, a hatóságok politikai, büntetőjogi eszközökkel ennek érvényesülését évtizedeken keresztül meggátolták. Jelen törvény az egyesülési jog általános szabályait érvényesíti a pártok alapítása (párt alapítója és vezető tisztségviselője csak magyar állampolgár lehet), működésük feletti törvényességi fel ügyelet tekintetében (ügyészség), míg a pártok munkahelyi működésére, vagyonára, gazdálkodására nézve speciális előírásokat rögzít (a pártok munkahelyen, szolgálati helyen, tanintézetben szervezetet nem hozhatnak létre s nem működtethetnek; gazdálkodásukról minden év március 31ig számot kell adniuk).


1. Klubélet a magyar fõvárosban. 1827-1944 BÖLÖNY József Klubélet a magyar fővárosban 1827–1944 A magyar klubélet a Széchenyi István gróf által 1827. június 10-én alapított Pesti Casinóval vette kezdetét, amely már 1830-tól Nemzeti Casino néven működött. Alapításakor a ma Dorottya utcai Vogel-féle házban voltak a helyiségei, 1895-től 1944-ig a Kossuth Lajos utca 5. – Szép utca 2. szám alatti palotájában. Az alapító szándéka szerint a társadalmi élet központjának szerepét volt hivatva betölteni, de a bécsi körökben már egy-két évvel az alapítás után a liberalizmus és a magyarság központi intézményének tekintették. Alapításának körülményei, szervei és működése önálló bemutatást érdemel. Ehelyütt csak mint a magyar klubélet keletkezésének határkövéről emlékezünk meg, mivel – bár alapítójának szeme előtt kétségtelenül az angol példa lebegett – a széleskörű, szinte általánosnak tekinthető klubélet nálunk sem a zártkörű Nemzeti Casino alapításával, sem később nem tudott meghonosodni. Kaszinók Budapesten A magyar főváros „klubéletének” helyszíneit vagy casino (kaszinó, társaskör) néven nevezték a későbbiek során is, vagy kör és club (klub) néven. Bár a válaszvonalak közöttük korántsem voltak merevek, bizonyos mértékben mégis megkülönböztették őket egymástól céljuk, működésük, tagjaik és társadalmi jelentőségük vonatkozásában. A Nemzeti Casino mintájára alakult az Országos Casino és a Lipótvárosi Casino. Az Országos Casino 1883. január 28-án 352 taggal alakult meg, s taglétszáma 1917-ig folyamatosan 2227-re emelkedett. A mágnáskaszinónak is nevezett Nemzeti Casinóval – melynek tagjai között azonban szép számmal voltak nem mágnások is! – szemben az Országos Casino a középosztály kaszinója volt: az ún. dzsentri réteg, az állami tisztviselők és a vezető politikusok közül került ki tagjainak többsége, de mágnás tagjai, sőt igazgatói is voltak. Alig több mint egy évtizeddel az alapítása után foglalta el az ugyancsak a Kossuth Lajos utcában, a Semmelweis utca sarkán lévő székházát (IV. Semmelweis utca 1.). Három igazgatójának egyike már az alapítástól Wekerle Sándor volt, egészen a haláláig. A később három ízben is miniszterelnök és pénzügyminiszter, tíz éven át a Közigazgatási Bíróság elnöke, az igazgatói tisztség átvételekor még csak fiatal miniszteri osztálytanácsos volt, de 4 év múlva már pénzügyminisztériumi államtitkár. Még Wekerle életében, 1920-ban választották meg igazgatótársának az ismételten miniszterelnök és külügyminiszter Teleki Pál grófot, aki szintén haláláig töltötte be ezt a tisztét is. Mindketten tagjai voltak azonban a Nemzeti Casinónak is. Ugyancsak igazgatótársa volt Wekerlének korábban több mint egy évtizeden át Teleki Pál atyja, Teleki Géza gróf, az egykori belügyminiszter. A harmadik vezető kaszinó az V. Zrínyi utca 5. szám alatti Lipótvárosi Casino volt, amelyik már a nevében is kifejezésre juttatta tagságának összetételét: abból az üzleti és pénzügyi életben, a kereskedelem és az iparűzés területén tevékenykedő társadalmi rétegből verbuválódtak tagjai, melynek elitje főként az akkori Lipótvárosban lakott. A Lipótvárosi Casinót ne tévesszük össze a magyarra fordított nevét viselő Lipótvárosi Társaskörrel, amely későbbi és általános jellegű alapításként az V. Lipót (később Szent István) körút 1. szám alatti klubhelyiségében látta tagjai sorában azokat az üzletembereket, akik vagy nem akarták, vagy nem tudták elérni felvételüket a Lipótvárosi Casinóba. Ugyancsak a Lipótvárosban, az eredetileg Váci körút, majd Vilmos császár (ma BajcsyZsilinszky) út 50. szám alatt működött a Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskör és az ún. új-lipótvárosi részben, az V. Váci út 50. szám alatt a Külső Lipótvárosi Keresztény Kör, már nevükben is kihangsúlyozva tagjaiknak nem is annyira foglalkozási és társadalmi, mint inkább származási különbségét. Mintegy átmenetet képezve közöttük, ugyancsak a Lipótvárosban működött a Lipót körút 18. szám alatt a Budapest Polgári Kaszinó, melynek célja a főváros pesti oldala szűkebb értelemben vett polgárságának különösebb válaszvonalak nélküli tömörítése és egymással megismertetése volt. Társaskörök


Szintén a polgári jellegét hangsúlyozta ki már a nevében is a Józsefvárosi Keresztény Polgárok Köre (VIII. Tavaszmező utca 6.) és főként a Belvárosi Polgári Kör, melyet a Szabadelvű Párt IV. kerületi (belvárosi) szervezetének és helyzetének megerősítésére alapított 1892-ben Podmaniczky Frigyes báró országgyűlési képviselő. Első klubhelyisége a Váci utca 14. számú házban volt, 1903 óta az Eskü tér 8. szám alatt (ma: Március 15. tér) működött. Elnöke Láng Lajos volt, taglétszáma az alakuláskor 220. Politikai befolyására jellemző, hogy a Szabadelvű Párt, majd az ellenzéki koalíció bukása után tagjai sorából alakult meg a Nemzeti Munkapárt törzsgárdája, melynek vezére Tisza István gróf volt az 1910–1918. évi országgyűlésben. A Belvárosi Polgári Kör ellenlábasa volt a belváros politikai vezető és irányító szerepének megszervezése terén a Saskör. 1892-ben Polónyi Géza kezdeményezésére alakult meg IV. Ker. Társaskör néven, 1896-ban a „Sas és Körház rt.” épületébe költözött a IV. Vámház körút 4. szám alá, és itt vette fel már 1899-ben a Saskör nevet. A főváros budai oldalán is több társaskör emelte ki elnevezésében is a „polgári” jellegét: a Budai Polgári Casinó (I. Krisztina tér 1.), a Budai Polgári Kör (II. Szilágyi Dezső tér 5.), a Némelvölgyi Polgári Kör (XII. Csörsz utca 4.), az óbudai Polgári Társaskör (III. Hajógyár u. 2.). A hangsúlyozottan katolikus jellegű társadalmi intézmények közül kiemelkedett s mintegy központi szerepet töltött be a Központi Katholikus Kör a belvárosban. A székesfőváros katolikus vallású polgárságának kulturális és anyagi érdek védelmére, a vallási alapokon álló társadalmi élet előmozdítására alakult meg 1888-ban Lévay Imre tankerületi főigazgató kezdeményezésére. 1896-ig a Korona utca 17. számú házban, majd a Molnár utca 11. szám alatt voltak a helyiségei. 1908-ig Budapesti Katholikus Kör néven működött, az 1947-ben történt megszüntetéséig Központi Katholikus Kör néven. Viszonylag alacsony taglétszáma mellett előadásain és rendezvényein nagy számban vettek részt a meghívott vendégek. Tágas ülés- és előadástermét rendelkezésre bocsátotta a rokon célú és világnézetű intézményeknek és szervezeteknek is. Hasonló jellegű volt Budán a már említett Budai Katholikus Kör (II. Pálffy tér 4.), a Szent Imre-városi Katholikus Kör (XI. Lágymányosi utca 3.); az akkor még önálló elővárosokban pedig Kispesti Katholikus Kör (Kispest, Kisfaludy utca 29.), a Pestszenterzsébeti Egyesült Katholikus Társaskör (Pestszenterzsébet, Erzsébet utca 55.), az Újpesti Katholikus Kör (Újpest, Szent István túr 13.). Egyletek és klubok Szűkebb körű társadalmi réteg klubéletét szolgálta elsősorban a Park-Club (Stefánia út 34–36.), amely alapítójának, Atzél Béla bárónak az eredeti szándéka szerint lehetőséget kívánt nyújtani a fő- és köznemesség közös szórakozásához. Alapítási éve 1895. A fényűzően berendezett klub – melynek Londonból hozatott bútorzata iparművészeti látványosságnak számított – nem tudta beváltani alapítója szándékát, és már az első világháború előtt is a Nemzeti Casino nyári klub helyiségének tekintették, bár önálló szervezete és tagsága volt (1936-ban 632 taggal), melyben erősebben domináltak a mágnások, mint a Nemzeti Casinóban. Ebből a szempontból átmenetnek volt tekinthető a Nemzeti Casino és az egészen zártkörű Lovaregylet között. Szintén egy szűkebb társadalmi réteg klubéletének céljaira szolgált az 1861-ben megalakult Tiszti Kaszinó, az Invalidusok házában – későbbi Városháza –‚ a IV. Városház utca 9–11. szám alatt. 1899. november 8-án nyitották meg a IV. Váci utca 38. szám alatti székházát. Tagjai csak hivatásos katonatisztek lehettek. 1936-ban 8319 tagja volt. Ugyancsak egy külön társadalmi réteg részére alakult 1901-ben a FÉSZEK Művészklub (VII. Kertész utca 46.). Neve a „Festők, Építészek, Szobrászok, Énekesek és Komédiások” klubjának kezdőbetűiből keletkezett. Bár ez utóbbit nem csak Budapest, hanem Európa egyik legrégibb és legjellegzetesebb művészklubjának tekintik, mégis kereken 60 évvel megelőzte létrejöttét az 1841. december 10-én megalakult Nemzeti Kör, amelynek alapja az 1837-ben színészek, írók, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok stb. társaságából alakult Irodalom és Művészet Barátainak Egyesülete volt. A Nemzeti Kör elnöke Fáy András, alelnöke Császár Ferenc, majd Vörösmarty Mihály, később Fényes Elek lett. A reformkor haladó politikai, irodalmi és művészeti mozgalmakat támogatta. 1845-ben kivált belőle a kevésbé radikális Pesti Kör, 1847 elején azonban Ellenzéki Kör néven ismét egyesültek. Helyiségeiben rendezték a védegyleti bálokat is. Jelentős közvélemény-formáló ereje volt. Ha nem is külön, de mindenesetre különleges érdeklődésű társadalmi rétegből toborozta tagjait – az automobilgyártás és használat hőskorában, 1900. november 30-án alakult Magyar Automobil Club jogutódjaként – a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC), amely 1911–1945 között a Kígyó (később Apponyi) tér 1. szám alatti királyi családi bérpalotában működött. Motorkerékpár, motorcsónak és galamblövő alosztályai is voltak.


Politika a klubokban Az utolsó koronás király és a trónörökös hívei alakították meg a legitimizmus politikai és társadalmi szervezeteit, köztük elsőként még 1919-ben a Magyar Keresztény Royalista Clubot (MEKERC), Széchényi József gróf elnökletével. Ifjúsági klubként tagjai főképpen a budapesti egyetemi hallgatók köréből kerültek ki, ajánlás és felvétel alapján. Klubhelyisége kezdetben a Trefort utcai Hunyady-palotában, majd a NÖT IV. Vámház körút 2., később 1944-ig a VIII. Baross utca 10. szám alatti helyiségeiben volt, keddi klubnappal. Politikai téren a klub eleinte az ún. „szegedi gondolat” és a kormányzói jogkör kiterjesztése, majd a kormányzó dinasztia-alapítási szándékai és a növekvő német befolyás és nyilas mozgalmak ellen szállt síkra tagjain keresztül. Szükségképpen fejlődött ki ebből az üldözöttek védelmében kifejtett széles körű tevékenysége. Megindítója és szervezője volt az 1944-ben a Magyar Front egyik alapítójaként szerepelt Kettőskeresztes csoportosulásnak. Még 1920 elején alakult meg Zichy János gróf elnökletével a Nemzeti Összetartás Politikai Társasköre (NÖT), a legitimista politikai és társadalmi élet klubja. A IV. Vámház körút 2. szám alatti Brauch-ház második emeleti sarokhelyiségeiben, majd a német megszállásig – amikor vezető tagjainak jelentékeny részét letartóztatta és deportálta a Gestapo – a VIII. Baross utca 8. szám alatti sarokház földszinti helyiségeiben igen élénk klubéletet folytatott. Politikai tevékenységét a százas bizottságnak is nevezett száztagú politikai bizottsága irányította, Zichy Aladár gróf elnökletével. Kiemelkedő szerepet töltött be a főváros társadalmi és politikai életében az 1928-ban alapított Sol-Club. Alapszabályai szerint célja a magyar társadalmi együttérzés, erős nemzeti öntudat fejlesztése, magyar tehetségek felkutatása és támogatása volt. Ezt a célt előadásokkal és egyéb összejövetelekkel és a nemzeti élet minden ágát felölelő társadalmi kérdések tudományos megtárgyalásával óhajtotta megvalósítani. A klub tagja lehetett „minden fedhetetlen jellemű és életű magyar állampolgár”; a tagok felvétele két rendes tag ajánlása alapján meghívással történt, a választmány titkos szavazással hozott határozata szerint. Egy nemleges szavazat három igenlő szavazatot semmisített meg, a felvételhez tehát több mint háromnegyedes szótöbbségre volt szükség. A klubélet kényelméről és zavartalanságáról, úgyszintén a házirend betartásáról a klub igazgatója a választmány által kijelölt háznaggyal gondoskodott. Klubnapja péntek, klubhelyisége a IV. Múzeum körút 13. szám alatt volt. Igazgatója 1938-ban Miskolczy Ágost, titkára Zlinszky György volt; a választmány tagjai között szerepelt Ajtay Gábor, Albrecht Ferenc, Bencs Zoltán, Gyulay Tibor, Halla Aurél, Hankiss János, Hoór Károly, Ihring Károly, Kaas Albert báró, Kerék Mihály, Kovács Alajos, Padányi Gulyás Jenő, Perneczky Béla, Pőzel István, Trócsányi György, Vladár Gábor, Zichy-Czikann Móric báró, a póttagok sorában Torma Domokos és Radvánszky Antal báró, a tagok között Egyed István, Elekes Dezső, Hlatky Endre, Kogutowitz Károly, Kovrig Béla, Mikecz Ödön, Nékám Sándor, Pázsint Ödön, Radisics Elemér, Rácz Jenő, Stolpa József, Törley Bálint, Vladár Ervin és Zsilinszky Antal. Meghatározó a hely és a foglalkozás A katolikus egyetemi ifjúság tudományos igényű klubjaként működött a Szent Imre Kör (IV. Szerb utca 9.). Foglalkozás szerint körülhatárolt társadalmi rétegek kaszinója volt a Tisztviselő Kaszinó (VIII. Esterházy utca 4.), a Pesti Lloyd Casinója (VI. Eötvös utca 12.), a Nemzeti Gazdasági Klub (V. Mária Valéria utca 12.). Helyileg körülhatárolt társadalmi rétegeké a Budapesti III. kerületi Keresztény Társaskör (III. Korona tér 2.), a Ferencvárosi Kaszinó (IX. Üllői út 115/a.), a Kelenföldi Kaszinó (XI. Horthy Miklós út 31.), a Kispesti Úri Kaszinó (Kispest, Horthy Miklós út 38.), a Kőbányai Kaszinó (X. Füzér utca 13.), a Rákosvárosi Keresztény Kaszinó (XIV. Thököly út 80.), a Wekerle-telepi Társaskör (Kispest, Kálmán király út 26.). Szomorú nevezetességre tett szert közülük a különítmények garázdálkodása idején falai közt végrehajtott bombamerénylettel az Erzsébetvárosi Kör (VII. Dohány utca 76.). Politikai jellegű volt elsősorban a Tisza István Társaskör (IV. Dorottya utca 14.), a városházi Keresztény Községi Párt égisze alatt működő Wolff Károly Klub (IV. Városház utca 14.), az Országos Szabadelvű Klub (VI. Andrássy út 43.), a Magyar Élet Külső Váci-úti Keresztény Társasköre (XIII. Váci út 161.), melyek irányzata tükröződött az elnevezésükben is. A Gyáriparosok és Gyárigazgatók Klubja (VI. Andrássy út 3.) az ellenállás polgári szálainak összefogására és irányítására akkor alakult Magyar Társaskör rendelkezésére bocsátotta 1943-ban a helyiséget, amit annál könnyebben megtehetett, mert akkor már Magyar Unió Club néven a IV. Vörösmarty tér 4. szám alatt működött egy újabb és modernebb exkluzív klubjuk a nagyiparosoknak és pénzmágnásoknak.


Szintén exkluzív jellegű zártkörű klubok voltak még a Duna Club (V. Apponyi tér 1.), a Hungária Club (IV. Semmelweis utca 9.). Ismételten hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az angol példa nyomán elindított és a fentiekben vázolt klubélet a magyar fővárosban mindvégig gyökeresen különbözött az Angliában virágzótól, ahol a számtalan klub rendeltetése nem annyira egyes politikai és társadalmi rétegek összefogása és irányítása, mint inkább a gondosan megválogatott, hasonló származású, felfogású és foglalkozású tagok mindennapi kényelmes időtöltésének, kifogástalan ellátásának és bizalmas érintkezésének vagy akár csak esetenkénti zavartalan megbeszéléseinek biztosítása tagtársaival, vendégeivel vagy tárgyaló partnereivel.

2. Képek



1. Fogyasztási szövetkezetek 1890-1918 SIPOS András Fogyasztási szövetkezetek 1890–1918 A 19. században az önellátásra alapozott életformák felbomlása, a mindennapi életszükségletei tekintetében is bevásárlásra utalt modern fogyasztói réteg tömeges kialakulása viszonylag hamar felkeltette az igényt aziránt, hogy az emberek ezen új „fogyasztói” minőségükben is megszerveződjenek. A munkások, kistisztviselők, kisiparosok léptek elsőként erre az útra – többnyire a gazdasági nyomorúság időszakaiban. Törekvésük a kereskedelem „közvetítői hasznának” kiküszöbölése, ennek révén megélhetési költségeik olcsóbbá tétele volt. Az ilyen szerveződések egy része beleillett a különféle praktikus célokat szolgáló, vagy a helyi jótékonysági egyletek sorába. Más esetekben létrehozóikat sajátos „szövetkezeti ethosz” fűtötte, gyökeresen új társadalmitermelési forma csíráiként tekintettek alkotásaikra. A „rochdale-i úttörők” Az első életképesnek bizonyult szövetkezetet ilyen társadalom-átalakító pátosz jegyében hozták létre az angliai Rochdale textilmunkásai. Az 1844-ben bérharcban vereséget szenvedett takácsok nem utolsósorban az utópista szocialista Owen eszméinek hatása alatt határozták el, hogy gyűjtés útján saját közös vállalkozást hoznak létre. A szövetkezeti boltot, amelynek szerény induló tőkéje a kb. 40 alapító tag 20–40 pennys befizetéseiből gyűlt össze, eredetileg csupán kiinduló pontnak szánták ehhez. Végül a fogyasztási ágazat lett a cég felvirágoztatója. A siker titka nem eladási áraikban rejlett, ezek általában megfeleltek az átlagos kiskereskedelmi árnak. Sokkal fontosabb volt, hogy a tiszta nyereség nagyobbik részét a vásárlások arányában (visszatérítés formájában) visszajuttatták a tagoknak. Ehhez képest háttérbe szorult a befizetett üzletrész utáni osztalék. Komoly vonzerőt jelentett továbbá a megbízható minőséghez és a pontos méréshez való ragaszkodás. A „rochdale-i becsületes úttörők” kimondták: minden tag, a befizetett üzletrészek arányától függetlenül, azonos mértékű szavazattal bír. A szövetkezetet a demokrácia iskolájának tekintették, a tagok anyagi érdekeinek óvását összekapcsolták a közösségi-kulturális élettel. A terebélyesedő vállalkozás 1856-tól kezdve sorra nyitotta fióküzleteit, majd a példájuk nyomán megalakult többi fogyasztási szövetkezettel összefogva nagybani beszerző központokat hoztak létre. Ily módon emberbaráti, illetve praktikus megfontolásaikat követve leltek rá olyan járatlan utakra, amelyek azután a tőkés kereskedelmi vállalatok számára is irányadónak bizonyultak. Addig ugyanis általában ismeretlen volt a termelőtől nagy tételben beszerezhető, vagy általa előállított árucikkeket széles bolthálózat útján a fogyasztókhoz eljuttató kereskedelmi vállalat. A nagykereskedők árujukat egyéni kisboltok tulajdonosainak adták tovább, de általában egyazon üzlethelyiségben közvetlenül a fogyasztóknak is árusítottak. Ugyanakkor a legkisebb kereskedőnek is egy kicsit „nagykereskedőnek” kellett lennie, hiszen az áru beszerzésében, a választék biztosításában, a széles körű üzleti kapcsolatok fenntartásában magára volt utalva. Mindez alaposan megdrágította a fogyasztási cikkek közvetítését. A szövetkezetek kereskedelemszervezési módszerét hamarosan a tőkés vállalkozások is követték. Így a gyakorlatban derült ki, hogy a nagybani beszerzés és a fiók-üzlethálózat összekapcsolása az átlagosnál jóval alacsonyabb kereskedői haszonkulcs mellett is roppant nyereséges lehet. A mérsékelt árak hatására a szegényebb rétegek körében is mindennapos tömegfogyasztási cikké vált több, addig exkluzívnak mondható áruféleség, a teától kezdve a különféle fűszerekig. Magyar szövetkezetek Az európai – és ezen belül a magyar szövetkezetekre legközvetlenebb hatást gyakorló német és osztrák – fogyasztási szövetkezeti mozgalom jellegzetes fejlődési útja tehát a helyi jelentőségű „fogyasztási egyletektől” a szövetkezeti szövetségek és nagy bevásárlóközpontok létrehozásáig vezetett. A magyar út ettől kissé eltért: egyrészt tetemes késéssel bontakozott ki, másrészt „felülről lefelé”, állami segítséggel szerveződött meg. Hazánkban egészen az 1890-es évek második feléig csak kezdeményekről, elszórt alapításokról beszélhetünk. Fordulat 1898-ban következett be, amikor a Magyar Gazdaszövetség égisze alatt gróf Károlyi Sándor elnökletével megalakult a Hangya Szövetkezeti Központ, és nagy lendülettel megkezdte hálózatának kiépítését. 1911. március 15-én már az ezredik tagszövetkezet ünnepélyes megnyitására került sor. A Hangya az agrárius nagybirtokosság irányítása alatt állt, célját a parasztság „ingó tőkével” szembeni védelmében jelölte meg. Helyi 26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

szövetkezetei valójában a falusi szatócsoknak jelentettek kellemetlen konkurenciát, és valóban érzékelhetően javítottak az érintett falvak ellátási viszonyain. Létrehozói egyben az önkormányzat iskolájának, a tudatos gazdálkodásra nevelés eszközének tekintették a Hangyát. A kezdetben önszervező mozgalomban azonban fokozatosan a központi irányítás nyert teret. A Hangya Központ maga is szövetkezetként működött, és a nyugateurópai mintától eltérően önmagában egyesítette a szövetkezeti érdekképviselet, szervezés, ellenőrzés, valamint a nagybani ellátó központ funkcióit. Tevékenységében egyre inkább az üzleti érdek került előtérbe, a kívánatos az volt, hogy a tagszövetkezetek áruik minél nagyobb részét a központnál szerezzék be. Ennek kikényszerítése viszont a szövetkezetek kemény kézbentartását, önállóságuk visszaszorítását követelte meg. Magyarországon a városi fogyasztási szövetkezeti mozgalom méreteiben meg sem közelítette a falusit, és jobbára csak a közalkalmazotti rétegek körében, állami támogatás mellett tudott gyökeret verni. Taglétszámát tekintve legnagyobb a MÁV alkalmazottainak fogyasztási szövetkezete (közismert nevén a MÁV-konzum) volt, amely 1913-ban már több mint 18 ezres tagsággal rendelkezett. Ez azonban erősen kötődött az államvasutak hierarchiájához, s így sokban eltért a klasszikus szövetkezeti alapelvektől. Nem érvényesült az egy tag–egy szavazat elve, előnyt élvezett az üzletrészek kamatoztatása. Lehetővé tették a hitelbe vásárlást, aminek ellenértékét hivatalból vonták le a tagok fizetéséből. A másik jelentékenynek mondható alapítás, a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete 1893-ban jött létre. Jó ideig még árudával sem rendelkezett, hanem a Földművelésügyi Minisztérium épületében lévő raktárhelyiségből látta el tagjait. Az egyetlen sikeres, alulról szerveződő és a „rochdale-alapelveknek” megfelelő városi szövetkezet az Általános Fogyasztási Szövetkezet volt, amely 1904-ben a munkásság fogyasztási szövetkezeteként alakult meg. Kezdeményezője: Erdélyi Mór, külföldet járt nyomdász volt, aki kapcsolatot talált a szövetkezetalapításra fogékony kereskedők egy csoportjával is. Az ÁFOSZ fejlődése különösen 1907-től kezdve volt lendületes, amikor a Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács – kezdeti idegenkedés után – felkarolta a mozgalmat. A világháború küszöbén már több mint 22 ezer tagot számlált, közel 30 fióküzlettel, húsüzemmel, vegyiüzemmel rendelkezett a fővárosban és környékén.

2. Képek



1. Szövetkezetek Magyarországon ANTAL Andrea Szövetkezetek Magyarországon 1875–1992 1875: XXXVII. tc.: Kereskedelmi törvény – Első rész. 11. cím. I–V. fejezetek (223–257. §) rendelkeznek a szövetkezetekről, még a társaságok keretén belül. Szövetkezetnek tekinti a meg nem határozott tagból álló olyan társaságokat, melynek tagjai hitelüknek, keresetüknek vagy gazdálkodásuknak – közös üzletkezelés mellett, a kölcsönösség alapján – előmozdítására alakul. A törvény hatálya alá tartoznak: – előlegezési, hitelegyletek – a nyersanyag közös beszerzésére, közös raktár tartására vagy közös termelésre alakult egyletek – fogyasztási egyletek – lakásépítő társaságok – kölcsönös biztosító társaságok. [Az 1875: XXXVII. tc. az első jogi szabályozása a szövetkezeteknek, de természetesen szövetkezeti jellegű formák már korábban is működtek, s előfordulnak más néven is a jogszabályokban, így például az 1885: XXIV. tc. előlegezési és önsegélyező egyletnek nevezi a hitelszövetkezeteket.] 1898: XXIII. tv. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről. Hatályban tartja az 1875. évi tv.-t, s annak rendelkezéseit ezen tv.-ben megállapított eltérésekkel kellett alkalmazni. Létrehozta az Országos Központi Hitelszövetkezetet (OKH), azaz a központkényszert. 1920: XXX. tv., mely az 1898: XXIII. tv.-t módosította, s elrendelte a központkényszert. 1924: XVIII. tc. az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről és az ipari nyersanyag-beszerző, termelő és értékesítő szövetkezetekről. Kimondta, csak az IOKSZ kötelékébe tartozó szövetkezetek részesülhetnek adó-, illetve illetékkedvezményben [indirekt központkényszer]. 1947. XI. tc. az első önálló szövetkezeti törvény. Kimondja, hogy a szövetkezet nemcsak kereskedelmi társaság, hanem társadalmi, gazdasági és mozgalmi szervezet is. 131.000/1948. (IX.18.) FM. sz. r. alapján 1948. december 31-ig minden községben meg kell szervezni a földművesszövetkezeteket. 8000/1948. (VIII.13.) Korm. sz. r. a földművesszövetkezetek működéséről. Ipari szövetkezetekre vonatkozó szabályok 1948. évi XXXI. törvény. Mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom 1948-tól. A 14.000/1948. Korm. sz. r. I., II., III. típusú termelőszövetkezeti csoportokat különböztetett meg. Ezek a földművesszövetkezetek alá tartoztak, jogi személyiség nélkül. A III-ból lesz a mezőgazdasági szövetkezet 1953-ban, önálló jogi személyiséggel. 1955-ben az I., II-ből termelőszövetkezeti csoport jött létre, szintén jogi személyiséggel. 1967: III. tv. a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, s az 1967: IV. tv. a földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztéséről új alapokra helyezte a szövetkezeteket. Megszűnt ugyanis a szövetkezetek közvetlen állami


irányítása, az állam a szövetkezetek belügyeibe csak akkor szólhatott bele, ha törvényt sértő gyakorlatot folytatott. 1971: III. tv. – második egységes szövetkezeti törvény. Kimondja, hogy a szövetkezeti tulajdon a társadalmi tulajdon más formáival egyenrangú. S ennek kapcsán kerültek megalkotásra a szövetkezeti ágazati jogszabályok is. 1992: I. tv. a szövetkezetekről. Ennek értelmében 1993. január 1-től megszűnnek az ágazati jogszabályok és az átmeneti, azaz az 1992. II. tv. hatálya. Említett jogszabályok hatálya megszűnik 1993. január 1. előtt is, ha a szövetkezet megfelelően átalakult.


1. Hangya Szövetkezet Hangya Szövetkezet A Magyar Gazdaszövetség 1898-ben a fogyasztási szövetkezetek központjaként alakította meg a Hangya Termelő Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetet. Az 1890-es években sorra alakuló fogyasztási szövetkezetek a szükségleti cikkeket nagy tételben, olcsóbban vásárolták, és jutányosan adták el tagjaiknak. A Hangya induló alaptőkéjének nagy részét első elnökének, gróf Károlyi Sándornak adománya biztosította. A szövetkezeti központ feladata volt újabb tájszövetkezetek szervezése, azok ellenőrzése, valamint a beszerzés és az áruellátás. 1911 végén forgalmuk 23 millió koronát tett ki. 1912-ben összesen 1276 tájszövetkezet tartozott hozzá, melyek árumegrendelésének 60%-át a Hangya teljesítette. Igény esetén házilag is gyártott egyes cikkeket. Nyereségéből a szövetkezetnek vásárlási visszatérítést nyújtott. Az 1940-es évek elején 1800 tájszövetkezet 800 ezer taggal tartozott hozzá. 1948-ben, a földműves-szövetkezetek megalakulásával, szűnt meg. Általános Fogyasztási Szövetkezet (ÁFOSZ) A szociáldemokrata szervezett munkások fogyasztási szövetkezete, melyet 1904-ben nyomdászok hoztak létre. Budapest székhellyel 20 fiókszervezete alakult, hálózata az egész országra kiterjedt. 1906-tól a szakszervezetek is támogatták működését. 1921-ben, a Bethlen–Peyer paktum után, korlátozott autonómiát kapott. Elsősorban a városi munkásság szövetkezete volt. 1941-ben feloszlatták.


1. Nõk az egyesületekben BURUCS Kornélia Nők az egyesületekben A 19. század a civil társadalom szerveződésének időszaka. A politikai, gazdasági, érdekvédelmi szervezetek mellett különböző – néha meghökkentő – érdeklődési kör, felekezet, foglalkozás stb. mentén megszámlálhatatlan kaszinó, társaskör, társulat, egylet alakult. Sajátos csoportot alkotnak a nők által létrehozott szervezetek. Igaz, sokan lekicsinylően vélekedtek „az egyleti, jótékonykodó hölgyekről”, s az emancipáltság mosolyt fakasztó jeleként értékelték buzgólkodásukat a pénzgyűjtő bálokon, tombolákon, sorsjátékokon, vagy kategorikusan úgy gondolkodtak: a közélet bármely területén szerepet vállaló nő eleve nem lehet jó háziasszony, gondos anya, szerető feleség. Holott ezek a szervezetek nem elsősorban a „kékharisnyák” gyűjtőhelyei voltak, hanem azoké az elhivatottságot érző asszonyoké és lányoké, akik a nőnevelés, az anya- és gyermekvédelem terén igyekeztek valamit tenni, a társadalom által kitaszítottakat istápolták, az emberi nyomort próbálták enyhíteni a maguk eszközeivel. E szervezetek számbavétele azonban nem könnyű. A szakirodalom csak néhányukat említi, az esetlegesen fennmaradt forrásanyagban (alapszabály, éves beszámoló) szereplő társaságok tényleges működéséről pedig sokszor csak szórványos adatokat találunk. A legkorábbi híradások az 1810-es évek végéről vannak: jótékony célú egyletek alakultak a napóleoni háborúk kiváltotta nyomor enyhítésére (1817: Budai, ill. a Pesti Jótékony Nőegylet). A 19. század utolsó harmadától aztán megszaporodtak e szervezetek: 1879-ben Erzsébet királynő védnöksége alatt, Tisza Kálmánné elnökségével létrejött az ugyancsak általános irányú emberbaráti és közhasznú tevékenységet folytató Magyar Országos Segélyező Nőegylet. Sorra alakultak – főleg felekezetenként – a kimondottan a nők sajátos problémáira választ kereső egyletek (katolikus, református, zsidó, görög katolikus), itt nem említve a számtalan gyermekmenhely női alapítóit és munkásait. Az alábbiakban csak a legfontosabb, bár nevében nem mindig „országos” társaságok célkitűzéseit, működését vesszük számba. Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete Az 1861. március 15-én özv. Damjanich Jánosné, özv. gr. Batthyány Lajosné és gr. Zichy Pál Ferencné kezdeményezésére megalakult egyesület a szabadságharcban elesett hősök elárvult leánygyermekeinek kívánt „védőbástyája” lenni. Az egyesület „szentháromsága: az anya, a feleség és a honleány kötelességeit foglalja magában” – hangzott a programadás. A nemes asszonyok és közéleti férfiak által is támogatott egyesület az első években gyűjtések, ínségbazárok szervezésével általános közjótékonykodást végzett, valamint háziipari és gazdasszonyi kiállításokat szervezett. 1866-ban a Damjanich utcában felépítették a több mint száz leányárva befogadására alkalmas árvaházat, melyet 1876-ban kibővítettek. Ezen intézményhez kapcsolódóan kialakították a lányok képzésére szolgáló elemi és polgári iskolát, mely 1906-ban egy cinkotai nemesi kúriába költözött. A leányokat eleinte nevelőnőknek képezték, az 1890-es évektől pedig már varrni tanultak. 1908-tól, az állami költségvetés támogatását is élvezve, a községi jegyzők, körjegyzők gyermekeinek és árváinak leánynevelő intézeteként működött. (Az árvaház az I. világháború alatt megszűnt.) Az egyesületnek lapja is volt: az 1873-ben induló Magyar Gazdasszonyok Hetilapja. Pesti Izraelita Nőegylet Az 1866 februárjában alakult egylet a „szegény, beteg, keresetképtelen, gyermekágyas, özvegy” nők, árva leányok megsegítését tekintette feladatának. Már egy év múlva, 1867 őszén megnyitotta leányárvaházát és menhelyét (utóbbiban a félárva, ill. az átmenetileg anyagi gondokkal küzdő családok leányai kaptak helyet). 1869-ben tápintézet elnevezéssel elsőként nyitottak népkonyhát, ahol az első időkben napi 300, az 1920-as években 1500–2000 adag ételt osztottak ki csekély térítés fejében a rászorulóknak. (A menü: húsleves rizzsel vagy darával, egy tál főzelék, ill. tészta, marhahús, kenyér.) A segélyezési osztály bírálta el az esetenkénti folyamodványokat, ítélte meg a rendszeres segélyeket, anyagi támogatást nyújtott a gyermekágyasoknak, kiházasítási és kelengyesegélyeket folyósított. 1910-ben nyílt meg a gyermekágyas otthon (1922-ben már 120 ággyal működött), ahol orvosok, bábák, ápolónők segítették a szülő nőket. 1916-tól a Női Ipari Foglalkoztatóban munkaalkalomhoz, kereseti lehetőséghez juttatták a dolgozni tudó segélyezetteket. Az egylet – a pápai és a budai testvéregyesülethez hasonlóan – az 1930-as években is működött: 1930-ban adták át a Vilma Nő Otthont, ahol a bentlakók saját, megszokott bútoraikkal rendezhették be szobáikat, ellátásukért pedig csak szerény díjjal tartoztak. 32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Országos Nőképző Egylet A női művelődés és oktatás fontosságának propagálására 1867-ben Veres Pálné indította útjára. Az egylet nevéhez fűződik az első felső leányiskola felállítása. Magyar Országos Segélyező Nőegylet Az Erzsébet királyné védnöksége alatt 1879-ben megalakult egylet minden irányú emberbaráti és közhasznú tevékenységet folytatott. Mária Dorothea Egyesület A magyar tanítónők első hazai egyesülete 1885-ben Zircen Janka, Rómer Flóris és Péteri Sándor kezdeményezésére alakult, azzal a céllal, hogy a munkanélküli nevelőket, tanítónőket álláshoz juttassák, átmenetileg segélyezzék, illetve az elöregedett, keresőképtelen vagy elhagyatott pályatársakat megsegítsék. 1889 decemberében az Orczy úton közadakozásból felépült a Tanítónők Otthona. Karitatív tevékenysége keretében az egyesület segélyezési akciókat is szervezett, 1891-től pedig elhelyezési irodát nyitott, amely magasabb képzettségű hazai nevelőket közvetített ki családokhoz. 1888 januárjában megkezdte működését a Tanítónői Szakosztály is, amely a tagok műveltségének emelését, szellemi életének irányítását, a hivatásszeretet növelését tekintette feladatának. A nőnevelés előmozdítására pedagógiai, ismeretterjesztő előadássorozatokat szerveztek, irodalmi pályázatokat írtak ki, zenei, művészeti rendezvényeket tartottak, agitáltak a nők egyetemre bocsátása mellett, szorgalmazták a leány inasiskolák, földműves leányiskolák, felsőbb leányiskolák működését, propagálták a kézimunkaoktatás, a háztartási szakoktatás bevezetését. Az egyesület tagjaiban merült fel először a szülői értekezlet gondolata. A szervezet 1945-ig működött. Lorántffy Zsuzsanna Egylet Az 1892-ben alakult egylet a protestáns erkölcsi és hitélet szellemében fejtette ki tevékenységét. Elnöknője több évtizeden keresztül Szilassy Aladárné volt. Az egylet 250–300 tagja a „könyörülő és segítő szeretet” gyakorlása során szegények segélyezését, gondozását, betegek ápolását végezte. A család védelmében otthonokat, pályaudvari missziót szerveztek, az élelem, ruha- és pénzadományokon kívül évente 10 árva gyermek neveltetési költségét fedezték. Vasárnapi iskolákat működtettek, vallásos szellemű kiadványokat jelentettek meg. Az 1908-ban létesített Diakonissza Nevelőintézetben felügyelő, tanítónő és kórházi ápolóképzés folyt, 1920-ban pedig megkezdte működését a Diakonissza Kórház is. Női Munkát Értékesítő Lujza Egylet Az egylet 1892-ben azzal a céllal alakult, hogy a művelt osztályokhoz tartozó nőknek, „amennyiben önálló iparüzletet nem folytatnak, bárminemű munkát közvetíteni, azokat értékesíteni s általában a nők tisztességes mellékkeresetét előmozdítani” tudják. Az egylet munkaközvetítő irodát működtetett, ahol az arra rászoruló nők kéziratok, kották másolására, fordításra kaptak megbízást, vagy az ún. női iparágak (kézimunka, virágkötés, majolikafestés, bijouterie-munkák) termékeit értékesíthették. Országos Katholikus Nővédő Egyesület Magyarországon a nővédelem szükségességét az elsők között ismerte fel az 1896-ben alakult egyesület. Vasárnap délutánonként a Leánykörökben és az Anyák körében katolikus szellemben tartottak előadásokat, s tanácsot osztottak a háztartás vezetéséről, a gyermeknevelésről. Az egyesület a kenyérkereső nők anyagi, szellemi támogatását, önálló pénzkereső tevékenységre való kiképzését jelölte meg céljának. Nőtisztviselők Országos Egyesülete Az 1896-ben alakult egyesület a magántisztviselőként irodákban dolgozó nők gazdasági érdekvédelmére szerveződött, de tevékenységét 1908-tól a köztisztviselőnőkre (telefonos és postáskisasszonyok) is kiterjesztette. A Schwimmer Róza, majd Gergely Janka elnökletével működő egyesület tagjait ingyenes állásközvetítéssel, a munkaképteleneket segélyezéssel támogatta, a kereskedelmi szakoktatás hiányait pótolandó pedig a dolgozni kényszerülő nők számára szaktanfolyamokat (könyvvitel, magyar, angol, német gyorsírás, gépírás) indított. A századforduló választójogi mozgalmaiba is bekapcsolódott: a gyűléseken, felvonulásokon képviselői mindig megjelentek. Az egyesület, férfikollégáikkal karöltve, képviselte e társadalmi réteg érdekvédelmét: kezdettől tagja volt a Magántisztviselők Országos Szövetségének valamint a Magántisztviselők Országos 33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Nyugdíjegyesületének. Az egyesület jelentős szerepet játszott a Magyarországi Munkásnő Egyesület megszületésében is: az 1903 februárjában tartott munkásnőgyűlésen Schwimmer Róza terjesztette elő a munkásnők egyenjogúsítására vonatkozó elképzeléseket, s közreműködtek az alapszabályuk megfogalmazásában is. Lapjuk: Nőtisztviselők Lapja, majd A Nő és a Társadalom volt. 1919 nyarán az egyesület feloszlott. Művelt Nők Otthona Egyesület Az 1897-ben létrejött jótékony egyesület az „egyedül álló tisztességes és művelt” nőknek kívánt csekély térítés ellenében vagy ingyen családias szellemben vezetett otthont biztosítani öreg napjaikra. A nyugdíjjal vagy más járadékkal nem rendelkezők kisebb munkák elvégzésével (irodai, fehérneművarrás, ill. -javítás) járultak hozzá eltartásukhoz. Az Orczy úton épített Otthon azonban már a századfordulón anyagi nehézségekkel küzdött. Feministák Egyesülete 1904-ben Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezetésével a Nőtisztviselők Országos Egyesületéből vált ki, azzal az elhatározással, hogy a nők érdekeit nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai téren is képviselik. Céljaik támogatásához számos szakértő, közéleti férfiút is megnyertek. Kezdetben a női választójog kiharcolására összpontosítottak, de ebben a kérdésben alapvető nézeteltérés volt a szocialista nőmozgalomhoz képest. (A feministák a nők érdekeit nemi oldalról közelítették meg, míg a szociáldemokraták az egy osztályhoz tartozás alapelvét vallották.) Az egyesület 1907-ben bizottságot hozott létre az anya- és gyermekvédelmi munka irányítására. Képviselői elszántan küzdöttek a prostitúció, a leánykereskedelem ellen, követelték a leányanyák és a házasságon kívül született gyermekek társadalmi és jogi hátrányának felszámolását. Szót emeltek a nők tanulási szabadságáért, a koedukációért, a munkavállalás lehetőségéért, s az egyenlő munkáért egyenlő bért jelszavát hirdették. Az egyesület az I. világháború alatt a Nők Nemzetközi Békeligájának hazai képviselőjeként aktív háborúellenes tevékenységet fejtett ki. Legálisan 1942-ig működött. Lapjuk: A Nő. Magyarországi Munkásnő Egyesület Szociáldemokrata vezetés mellett 1903 februárjában alakult meg a Magyarországi Nőmunkás Egylet, mely célul tűzte ki a szabadfoglalkozású nők és a háziasszonyok szervezését. 1904 júniusában Gárdos Mariska vezetésével az addig szakszervezeti keretekben működő gyáripari, háziipari munkásnőket és a házicselédeket közös érdekeik védelmére egyesületbe tömörítette. Az egyesület az I. világháború alatt játszott jelentősebb szerepet, amikor a szocialista nők számos éhség- és háborúellenes tüntetést szerveztek. Lapjuk: Nőmunkás. Művészet és Művelődés Magyar Nők Egyesülete A Huszár Ilona bárónő kezdeményezésére 1904-ben alakult egyesület már célkitűzéseiben is bevallottan csak a szellemi munkával foglalkozó nőket kívánta tömöríteni, s elhatárolta magát a „jogokért viaskodó, a női munka egyenlőségéért harcoló” asszonytársaktól. Az egyesület 500–600 tagja a festő és iparművészeti, az irodalmi, a zenei és az ismeretterjesztői szakosztályban a művészet és a tudomány „finomított ízlésének” elterjesztéséért fáradozott. A Vigadó épületében hangversenyteremmel, társalgószobával rendelkeztek. Keddenkénti hangulatos zsúrjaikon irodalmi vagy ismeretterjesztő felolvasások, zenei programok, kiállítások szerepeltek. A szervezet anyagi nehézségek miatt 1935-ben beolvadt a Mária Dorothea Egyesületbe. Magyar Úrinők Egyesülete 1906-ban mindössze 3 fővel alakult meg Magyar Hölgykoszorú néven, de pár év múlva a többszáz főnyi tagság már a Magyar Úrinők Egyesületében tevékenykedett. Munkásságuk központjában a középosztály hölgyeinek háztartási és gazdasági ismeretekkel való ellátása állt. Évekig nyitva tartó háztartási kiállítást rendeztek, ahol teljes berendezéssel és felszereléssel mutatták be a konyhát, ebédlőt, fürdőszobát, munkaszobát (kötő-, varró- és hímző gépekkel), női és leányszobát, a mosókonyhát, a pincét és a padlást. Az ún. női iparok felkarolására a kispesti Wekerle-telepen női ipariskolát létesítettek, s ugyanitt 42 fővel cselédképző és főzőiskolát is működtettek. A fővárosban és Szentendrén az I. világháborúig működő otthont tartottak fenn magányos úrinők részére. A nőnevelés tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez benyújtott tervezetükben a leányok hiúsága elleni védekezésül felvetik az iskolaköpeny és a tanítónői egyenruha ötletét. Munkát Kereső Nők Szövetsége A Lorántffy Zsuzsanna Egylet keretében és erkölcsi segítségével kezdte meg működését 1906-ban a Munkát Kereső Nők Otthona elnevezésű szervezet, mely 1913-ban alakult szövetséggé. Nővédelmi munkájuk a szűkölködő, elszegényedett, vagy a „tévútra tévedt, de tisztességes foglalkozást űzni kívánó” nőkre terjedt ki. 34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Börtönmissziós munkájuk során összejöveteleket rendeztek a gyűjtőfogházban ítéletre várakozó protestáns nőknek, illetve a börtönből szabadultaknak nyújtottak segítő kezet. Otthonokat, menhelyeket létesítettek, tanácsadókat működtettek fiatal lányok számára. Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége A Katholikus Nővédő Egyesület keretében gr. Pálffy Pálné 1907-ben a háziasszonyokat Katholikus Háziasszonyok Egyesülete néven tömörítette. E csoport 1908 októberében kivált, s önálló alapszabály alapján folytatta tevékenységét. Célul tűzte ki olyan „öntudatos háziasszonytípus kialakítását, aki vallásos szemléletével megőrzi a család erkölcsi tisztaságát”, és megvannak alapismeretei a háztartás vezetéséhez is. Feladatának tartotta egyebek mellett a szegények istápolását, árvák felkarolását, a család- és leányvédelmi munkát. A családvédelem fontos területének tekintették a cselédkérdés megoldását. Felfigyeltek a háziasszony és a cseléd viszonyának általános megromlására, a cselédhiányra és a cselédek erkölcseinek – szerintük – a családi békét veszélyeztető süllyedésére. Ezért igyekezetük fókuszában a cselédkérdés szerepelt. Már 1909-ben a Váci utcában cselédelhelyezővel és cselédképzővel működő cselédotthont nyitottak. A cselédek lelki vezetésére, nevelésére cselédköröket (Szt. Zita-körök) szerveztek. 1911-ben a Mária utcába költözött a központ, ahol már kápolna is működött. Ide költözött a cselédotthon, cselédképző, elhelyező, a külföldről jött német nevelőnők, bonne-ok otthona és elhelyező irodája, valamint az Úrinők Otthona. (Utóbbiban a tanulmányaik, állásuk miatt a családjuktól távol levők, illetve az átutazók kaptak szállást, ellátást.) 1911 májusában négy fővárosi és néhány vidéki város pályaudvarain, továbbá a határállomásokon megkezdte munkáját a vasúti misszió. Fehér-sárga karszalagos megbízottai a tanácsra, eligazításra szoruló, az erkölcsi csapdáktól fenyegetett nők védelmét látták el. Hangsúlyt kapott a szövetség munkájában a tagok háztartási ismeretekkel való ellátása. Háztartási, egészségügyi, ruházkodási, takarékossági, illemtani, gyermeknevelési stb. kérdéseket vitattak meg a havonta tartott összejöveteleiken. Az I. világháború alatt a szövetség által működtetett cselédkörökben, otthonokban feszültségek érlelődtek: a cselédek osztály- és érdekellentétei a középosztály asszonyai számára is érezhető formákat öltöttek. (1918-ban, a forradalmi forrongás idején létre is hozták a Tűzhely elnevezésű cselédszervezetet, mely 1929-ig létezett.) A háború után még mindig a cselédkérdés állt a szövetség érdeklődésének homlokterében. A cselédek valláserkölcsi gondozása és egyéb ismeretszerzése érdekében újjászervezték a Szt. Zita-köröket, 1925-től pedig oklevéllel, emlékéremmel honorálták a hosszabb ideje egy helyen szolgáló cselédek állhatatosságát. 1930-ban, 1931-ben ankétot rendeztek a cselédkérdés rendezéséről, az elavult cselédtörvény módosításáról. A korábbinál nagyobb gondot fordítottak a középosztály leányainak, asszonyainak iskolán kívüli nevelésére, a háztartásban nélkülözhetetlen praktikus ismeretek továbbítására. Háztartási Tanácsadó Irodát állítottak fel, 1928-tól pedig Élet Iskolája címmel előadássorozatot indítottak. Emellett 2 hetes–3 hónapos főzőtanfolyamokat szerveztek, megtanítva az asszonyokat a gáz- és villanytűzhelyen való főzésre is, s a varrótanfolyamoknak is szép számmal voltak résztvevői. A rendszeres gyárlátogatások a magyar ipar termékeit voltak hivatottak a háziasszonyokkal megismertetni és megkedveltetni. Lapja: Katholikus Háziasszonyok Lapja (1924-ben újraindul). Elnök: Szegedy-Maszák Aladárné. Katholikus Női Patronage Egyesület Az 1909-ben Budapesten létrejött szervezet a züllésnek indult, az erkölcsi romlás veszélyének kitett, sőt bűncselekményt elkövetett leánygyermekek, fiatalkorú leányok védelmét tűzte zászlajára. Fogházmissziót ellátó tagjai az elítélésükre váró nők lelki támaszául szolgáltak, s ellátták a feltételesen elítéltek vagy próbára bocsátottak felügyeletét. Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) Az egyik legnagyobb hatású nőszövetség politikai céllal alakult 1918 decemberében Tormay Cécile írónő vezetésével. Zászlóbontó közgyűlésére 1919 januárjában került sor. Célul tűzte ki a „keresztény és nemzeti alapon álló asszonyok, lányok és női szervezetek” egyesítését, a keresztény világnézet erősítését, a nemzeti hagyományok ápolását, a keresztény nők jogainak és érdekeinek védelmét. Az első években főleg politikai tevékenységet fejtettek ki: a képviselőválasztásokra szervezték a választójoghoz frissen jutott nőtársadalmat, emlékszobrok, táblák kezdeményezésével a háborúban elesett hősök emlékét ápolták. 1919. november 16-án a 35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Parlament előtt 63 vármegyét szimbolizáló gyászba borított bokrétát nyújtottak át a bevonuló Horthy fővezérnek, s 3 hét alatt több ezer fehérneműt gyűjtöttek össze a nemzeti hadseregnek. Fáradhatatlan revíziós propagandát fejtettek ki. Olasz, francia és angol nyelvű füzetekben igyekeztek együttérzést kiváltani a trianoni Magyarország iránt. 100 ezer darab trianoni levelezőlapot nyomtattak angol, francia és német nyelven: a NagyMagyarországot ábrázoló képeslap az oldalán levő forgatható kerékkel az ötfelé hulló országot mutatta be. A szövetség kiváló olasz kapcsolatait is a békerevízió céljaira használta fel: 1932-ben, a Marcia su Roma 10. évfordulóján küldöttségük „a hódoló tisztelet és hálás megemlékezés” jeleként 1,5 méter átmérőjű halasi csipkét ajándékozott a Ducenak „az olasz–magyar testvériségnek és a magyar fájdalomnak” szimbólumaként. A kerek asztalterítő közepén az ezeréves magyar tölgyfa állt, törzsénél a magyar címer, kard, a fascista jelvény (vesszőnyalábok), a fa lombjai között pedig a megcsonkított Magyarország körvonalai rajzolódtak ki. A revíziós propaganda mellett a szövetség sokoldalú szociális, gyermekvédelmi tevékenységet is folytatott. (Gyorssegéllyel, ruhaneművel, élelmiszerrel segítették a hazatérő hadifoglyokat, rendszeres támogatást nyújtottak a háborút járt fiatal férfiak nevelésére létesített Horthy Miklós Kollégiumnak. Az egyetemi hallgatónők részére 1923-ban Budapesten (Sarolta Leányotthon), 1926-ban Debrecenben (Horthy Miklósné Leányotthon) kollégiumot hoztak létre, Szegeden pedig 50 „elbukott leány” lelt menedéket az Átmeneti Leányotthonban. A gyermek- és családvédő bizottságok tanyai internátusokat állítottak fel, szeretetcsomagokat, vándorkosarakat, tanszersegélyt juttattak a rászorulóknak, tejellátást, felruházásokat szerveztek. A magyar háziipar támogatására szövőtelepeket létesítettek – a leghíresebbet Horthy Miklósné rendezte be a budai Várban –, ahol vásznat, gyapjúszövetet, nyersselymet állítottak elő. Tevékenységük nyomán újra divatba jött a magyaros hímzés és a csipke. 1929-ben a Vigadó épületében Magyar Boltot nyitottak. Támogatói voltak a nőnevelésnek, az elemi iskoláztatás mellett nagyobb teret kívántak a leányok számára a gazdasági, az ipari, kereskedelmi szakoktatás terén, szorgalmazták a leánygimnáziumok, leánylíceumok, tanítónőképzők felállítását, a nők egyetemi képzése lehetőségeinek bővítését. Lapjuk. A Magyar Asszony (1921). Egyetemet és Főiskolát végzett Magyar Nők Egyesülete 1925-ben alakult, elnöke Magyary Zoltánné volt. Az egyesület magas színvonalú irodalmi, zenei és tudományos előadásokkal, aktuális kérdések megvitatásával tagjainak szellemi érdeklődését kívánta ébren tartani. Emellett figyelemmel kísérte s regisztrálta a női tudományos munka produktumait. Lapjuk: Magyar Női Szemle. Pro Hungária Nők Világkongresszusa A trianoni békeszerződés revíziójáért való küzdelemre és a magyar igazság külfölddel történő megismertetésére 1928 augusztusában Réthey Ferencné elnökletével alakult meg. Fővédnökül lord Rothermere-t nyerték meg. Külföldi nagy nőegyletekkel vették fel a kapcsolatot, ahova francia és angol nyelvű röpiratokat, Magyarország történetét és feldarabolását bemutató térképeket juttattak el. 1929 októberében Rétheyné Párizsban, Londonban és számos amerikai városban tartott revíziós előadókörutat. A külföldi propaganda mellett a hazai szervezet kiépítése is folyt (Pest környéki szervezetek, Pécs, Ungvár, Kassa stb.). A Pro Hungaria-tagok már külső megjelenésükben is ki akarták fejezni magyarságukat: 1928-ben trianoni fekete magyar ruhát terveztek – megelőzve minden későbbi magyar ruha mozgalmat. A Zeneakadémián márciusonként hazafias ünnepélyt rendeztek, irredenta délutánokat, felolvasó üléseket tartottak. 1949-ben az egylet megszűnt. Egyesült Női Tábor 1940-ben, szakítva az addigi karitatív segélyezéssel, a nőtársadalom szociálpolitikai munkásságának megszervezése, irányítása végett csúcsszervként alakult meg. Feladatai között szerepelt a női honvédelmi munka organizálása (betegápolás, irodai, gyári, mezőgazdasági munkában való helyettesítés stb.), gyermekgondozás (felruházás, nyaraltatás, bábjátékok népszerűsítése), szociális segítés, cselédelhelyezés. Munkájában támaszkodhatott a hivatalos szervek, valamint a nagyobb nőegyesületek (MANSZ, Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetsége, Magyarországi Nőegyesületek Országos Szövetsége) támogatására.

2. Képek






1. Románok egyesületei a magyar államban SZÁSZ Zoltán Románok egyesületei a magyar államban 1867–1918 „Amikor néhány évvel a világháború kitörése előtt O. Goga és Ii. Chendi ambiciózus csapatai rohamoztak bennünket, éppen ők, akik csak fogyasztották a mi munkánk gyümölcseit, de szép verseken és fulmináns újságcikkeken kívül semmi pozitívat nem alkottak, azzal támadtak minket, hogy nem csinálunk semmit, csak lassítjuk mint „burzsoák” (!) a nemzeti élet lendületét, akkoriban mindegyre össze akartam állítani összes tisztségeink listáját, azokét a köztisztségekét, melyekben népem annyi pozitív és valós érdekét képviseltük és védelmeztük – de sosem volt hozzá türelmem. Hosszú lista. Egyszer hozzávetőlegesen kiszámítottam a magamét: a társadalmi és egyházi-iskolai feladatokkal együtt több mint 60 olyan köztisztség jött össze, melyeket egyidejűleg viseltem, s mindegyik kötelezettségnek eleget is tettem, amennyire erőm és időm engedte!” E sorokat Valeriu Braniste, a történelmi Magyarország egyik jeles román nemzetiségi politikusa a világháború vége felé vetette papírra szegedi vizsgálati fogságának magányában. A parlamenthez és a pártokhoz ragadó történetírás alig tudta érzékeltetni, hogy a politikai küzdelem, a társadalomépítő munka, a napi élet hány különböző szintjén terebélyesedett ki az 1861 utáni korszakban. A látszólag mereven elkülönülő politikai élet és a „politikamentes” egyleti munkálkodás nagyon is összefonódott, a nemzetiségeknél pedig különösen kitűnt, hogy mindkettőt jobbára ugyanazon egyéniségek éltetik, alakítják. A társadalmi-kulturális élet központjában A lugosi Braniste a városi képviselőtestület (választott) tagja volt, s mint ilyen, eredményesen szolgálta a román különérdekeket. Tagja az iskolaszéknek, különféle bizottságoknak. De beválasztották a megyei közgyűlésbe is, egyben egy sor megyei szaktestületbe, köztük a jövedelemadót megállapító bizottságba; megyei bizalmi férfi a kir. törvényszék esküdtjeit kiválasztók között, miniszteri kinevezés alapján szerepet kap a fiatalkorú bűnözők feletti ítélkezésben. Ugyanakkor az egyházi közéletben is szükség volt rá; tagja az ortodox egyházközségi bizottságnak, ebből következően 2 évig iskolaigazgató is, tanfelügyelő is, új épületek építtetője; 1908-ban Karánsebesen az egyik fő püspökcsináló, választott képviselője a (szebeni) egyházi-nemzeti kongresszusnak, ami már erősen belefolyt a politizálásba. A Román Olvasóegylet („román kaszinó”) lelke Lugoson ugyanő volt. Helyiséget az ortodox egyház tulajdonában lévő Concordia szállóban kaptak, s ez egyben Városi Klubjuk is, itt gyűlnek össze a nemzeti párt megyei képviselői, innen indul a legtöbb bánsági román társadalmi-kulturális és politikai kezdeményezés. Ők segítik világra a Román Nők Jótékonysági Egyletét, mely komoly pénzvagyont gyűjtött, külön Iskolai Menza Alapot hozott létre 40–60 helyi szegény tanuló étkeztetésére, ruháztatására. Az egylet román irodalomból és történelemből felolvasó üléseket tartott, az utolsót Eminescuról, éppen azon a napon, amikor Ferenc Ferdinándot Szarajevóban meggyilkolták... A helyi Román Dalegylet elnöke is sokáig Braniste volt. Neves énekeseket hívtak meg a Kárpátokon túlról, 1906-ban viszont a bánsági énekesek vettek részt a politikai demonstrációként számon tartott bukaresti nagy nemzeti kiállításon. Egy komoly állandó színház megteremtését szolgálta a Román Színházi Alap Társaság, melynek 1907-ig Iosif Vulcan – aki a Kisfaludy Társaságnak is tagja – volt az elnöke. A pénz ugyan lassan gyűlt, a háború kitörésekor érte el a félmillió Koronát, de a társaság gyűléseket tartott, évkönyveket adott ki, mozgó népszínházat szervezett. A Bánságban ennek is Braniste volt a lelke. A parasztok szekerezték a díszleteket, s amíg a színészek rendezkedtek, ő mondta a bevezető előadást. A társaság vezérkarában a korszak végén ott voltak a nagypolitika olyan alakítói, mint Al. Vaida-Voevod, Vasile Goldis, a majdani Nagy-Romániának is kiváló államférfiúi. A politika mezsgyéjén állott az 1910-ben létesített Magyarországi Román Újságírókat Támogató Alap, melynek ugyancsak Braniste volt az elnöke, s Tisza közbenjárásával hagyatták jóvá alapszabályait. Támogatók: ASTRA és Albina


A kulturális és gazdasági egyesületek végtelen sora mögött két nagy támasz állott. Az ASTRA (az Erdélyi Románok Művelődési Egyesülete), melyet még 1861-ben alapítottak. 1905-től komoly székháza volt Nagyszebenben, s a századfordulótól szinte román művelődési minisztériumként működött. Kiadta az első román enciklopédiát, vidéki szervezeteket épített ki, előadókat küldött, ifjúsági és népkönyvtári sorozatot jelentetett meg, a világháború kitörésekor félezer népkönyvtára volt, vagyona meghaladta az 1 millió Koronát, s maga mögött tudhatta a 6 millió Korona tőkéjű diáksegélyező Gozsdu Alapítványt. Közgyűlései időnként politikai népgyűléssé változtak át. A román pénzintézetek közül a legnagyobb a nagyszebeni Albina volt, melynek alaptőkéje a tartalékokkal 1914ben elérte a 7 millió Koronát. S a bankokat megint ugyanazon férfiak igazgatták, akik a politikát és az egyesületeket is. A politika elölállói és szürke eminenciásai egyaránt bent ültek a bankokban. (Braniste például az Albina lugosi fiókjának ellenőrzését végezte.) Ekkor már száznál több román pénzintézet működött, melyek összesített tiszta profitja 4 millió Korona fölé emelkedett. Ezeknek komoly rész jutott a román parasztság földbirtokvásárlásaiban, a kereskedők és iparosok támogatásában, a középosztály megteremtésében, de részük volt az egyesületi élet felvirágoztatásában is, mert a banki jótékonykodáshoz szervesen hozzátartozott a kisebbnagyobb egyletek rendszeres segélyezése. A közéletben a románoknál is a bankok pótolták azt az anyagi hiányt, amely a szélesebb társadalom viszonylagos szegénységéből és mérsékelt adakozási hajlamából következett. Az erdélyi szászok legfontosabb egyesületei Elnevezés Verein für Siebenbürgische Landeskunde

alapítás éve

helye

1842

Nagyszeben

1845

Nagyszeben

1861

Medgyes

1879

Nagyszeben

1880

Nagyszeben

1884

Nagyszeben

(Erdélyi Országismereti Egyesület) Siebenbürgisch-sächsischer Landwirtschaftsverein (Erdélyi Szász Mezőgazdasági Egyesület) Gustav Adolf-Verein Verschönerungsverein (Városszépítő és Műemlékvédő Egyesület) Siebenbürgischer Karpatenverein (Erdélyi Kárpát-Egyesület) Allgemeiner Evangelischer Frauenverein (Evangélikus Nőegylet) Raiffeisen-Verein (Raiffeisen Szövetkezeti Mozgalom)

1881-től

Hermannstädter Turnverein 1845

Nagyszeben

(Nagyszebeni Torna-Egyesület)


Verband Sächsischer Turnvereine (Szász Torna-Egyletek Szövetsége)

1890

Brassó

1843

Nagyszeben

Evangelischer Schulfondverein (Evangélikus Iskola-Egyesület)

2. Képek



1. A szlovák Matica SZARKA László A szlovák Matica 1862–1875 Az Osztrák–Magyar Monarchia területén a 19. század folyamán összesen tíz szláv Matica-egyesületet hoztak létre. (Az ószláv szó eredetileg forrást jelentett, majd némely szláv nyelvben „anya” értelemben is használatos volt.) Az első Maticát a szerbek alapították 1826-ban Pesten, a szerb nyelv és irodalom ápolásának biztosítására. A cseh Matica öt évvel később jött létre, céljául főként a cseh nyelvű iskolaügy felkarolását tűzte ki. A kétmilliónyi magyarországi szlovákságnak voltak ugyan már korábban is próbálkozásai, hogy össznemzeti kulturális szervezetet hozzon létre, de az Anton Bernolák által 1792-ben alapított Szlovák Tudós Társaság mindössze nyolc esztendeig működött. A 19. század első felének jórészt irodalmi és nyelvi küzdelmekben kialakult szlovák csoportosulásai a felekezeti és az azzal sokáig azonos nyelvi megosztottság miatt (az evangélikusok a Stúr-féle 1842. évi szlovák nyelvreformig írásban a bibliai cseh nyelvet használták) nem tudtak átfogó nemzeti intézményt kialakítani. „Kívánjuk, hogy irodalmi s erkölcsi nevelő nemzeti társulatokat a szabad asszóciatio jogánál fogva szabadon alapíthassunk, s e célból szükséges adakozásokat gyűjtenünk mindig szabad legyen” – hangzott az 1861. évi turócszentmártoni szlovák nemzeti követeléseket – köztük az autonóm szlovák kerület kívánalmát is – megfogalmazó 1861. évi turócszentmártoni szlovák memorandum egyik pontja. A memorandumnak jószerivel ez az egyetlen pontja teljesült, amikor Ferenc József 1862 augusztusában engedélyezte a Matica slovenská megalapítását. A pánszlávizmus vádja Az egyéni és közületi adományokból létrehozott Matica-alap biztosította az egyesület anyagi hátterét. Alapszabályait hosszú huzavona után 1863. május 31-én hagyták jóvá. Az ünnepélyes megnyitás egybeesett a két szláv térítő, Cirill és Metód missziójának ezeréves ünnepségeivel. Ezek össz-szláv jellegüknél fogva a magyar egyházi, helytartótanácsi és vármegyei hierarchia és apparátus számára kezdettől fogva „pánszláv”gyanús színben tüntették fel az egyesületet. Az 1863. augusztus 4-i turócszentmártoni nyitóünnepségekre Garamszentkeresztről érkező Stefan Moyses püspököt útja során a szlovák vidéken mindenütt szokatlanul erőteljes nemzeti lelkesedéssel fogadták. A Matica első elnökévé választott Moyses javaslatára az egyesület hódoló küldöttséget küldött az uralkodóhoz, amely köszönetet mondott az uralkodó jóindulatáért és az egyesületnek adományozott 1000 aranyért. A Matica hat szakosztályát hozták létre az alapítók: a filológiai, irodalmi, történeti, jogi-filozófiai, matematikaitermészettudományi és ének-zenei szekciókban változó színvonalú, de kétségkívül igen aktív tudományos, tudományszervezői, népművelői és kiadványi munka bontakozott ki. Kezdettől fogva nagy súlyt helyeztek a szlovák nemzeti kultúra, illetve a szlovák nemzeti régió értékeinek összegyűjtésére, valamint a nem sokkal korábban kialakított három szlovák tannyelvű gimnázium anyanyelvi tankönyveinek elkészítésére. Éppen ezek a tankönyvek adták az első ürügyet arra, hogy 1868-ban a belügyminisztérium közbeavatkozzék. A Matica által kezdeményezett honismereti, illetve történelmi tankönyv a szlovákok autochton jellegét hangsúlyozta, kétségbe vonta a magyar honfoglalás jelentőségét, az államalapító magyarság érdemeit. Az így elmarasztalt tankönyveket bevonták. Az 1870-es évek elejétől kezdve Grünwald Béla, Zólyom vármegyei alispánként kezdte követelni a szlovák tudományos és kulturális egyesület tevékenységének betiltását, mert az – úgymond – alapszabályellenes, amennyiben közvetlen kapcsolatban áll a pánszláv mozgalmakkal. A támadások különben azt követően erősödtek fel, hogy a Matica küldöttsége részt vett a zágrábi egyetem 1874. évi megnyitásán, s ott a szervezet titkára a magyarországi szlávok szebb jövőjének zálogaként üdvözölte a horvát universitást. „A szláv nemzet vagyona” Kétségtelen tény, hogy a Matica működését a várakozásokat messze felülmúló adományok tették lehetővé. Az egyesület Turócszentmártonban házat vásárolt, nyomdát alapított. 1874-ben tagjai száma meghaladta az 1300 főt, annak ellenére is, hogy a hatóságok nem engedélyezték helyi szervezetek létrehozását. A Matica vagyona megközelítette a 100 000 forintot, könyvtárában 10 000-nél is több könyv, köztük számos könyvritkaság volt. 45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A Tisza Kálmán-féle nemzetiségi rendteremtés a felső-magyarországi és erdélyi megyékből érkező türelmetlen nemzetiségellenes közhangulatnak kívánt megfelelni: 1874 őszén a kormányzat bezáratta a három szlovák gimnáziumot, majd 1875. április 6-án belügyminiszteri rendelettel felfüggesztette a Matica működését. Ezt követően „a Matica slovenska című tót irodalmi és népművészeti egylet működése iránt rendőri nyomozás tartatva, az ezen nyomozásról tett jelentésből kiderül, hogy a mondott egylet, noha alapszabályai szerint minden politikai és vallási ügy köréből ki van zárva, nem annyira az irodalom fejlesztésével, mint inkább a pánszláv irányú politikai izgatásokkal foglalkozik: hogy irodalmi tevékenységében jobbadán csak a magyar állam és nemzet ellen gyűlölséget szító s a történelmet meghamisító művek kiadására szorítkozik, s végre hogy az egylet vagyona szabályellenesen az egylet körén kívül eső célokra, sőt magánkölcsönökre és segélyezésekre is fordíttatik.” Ezen indokok alapján Tisza a Maticát 1875. november 12-én feloszlatta. Az. egyesület feloszlatása a szlovákok egyik legnagyobb nemzeti sérelmévé vált. Ráadásul a képviselőházban Tisza éppen a feloszlatás kapcsán, az alapítvány visszaadását követelő interpellációra válaszolva mondta el azóta is sokszor felhánytorgatott mondatát: „Én óhajtottam volna t. ház, hogy tehessem azt, hogy az alapszabályokban említett tulajdonosoknak adjam át a Matica vagyonát, de ezt, engedelmet kérek, nem tehettem, ... mi után meggyőződtem róla, hogy e vagyon a szláv nemzet vagyonaként van megemlítve: én kerestem Magyarországon e tulajdonost, de azt meglelni nem tudtam.” A szlovák nemzet létezésének kétségbevonásaként értelmezett mondatával Tisza sok keserűséget okozott a korabeli szlovák mozgalom vezetőinek. (A Matica vagyonának kamatait végül az 1885-ben létrehozott Magyarországi Tót Közművelődési Egyesületnek engedte át a kormányzat.) Ez az egyesület a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesülethez (ismertebb nevén: FEMKE) hasonlóan a hazafias szellemű felvidéki közművelődést volt hivatva – szlovák nyelven! – szolgálni, s éppen ezért az ellenzéki szlovák mozgalom kezdettől fogva nehezményezte a Matica vagyonának „átengedését”. A dualizmus kori nemzetiségi egyesületi élet a Bánffy-korszaktól kezdődően fokozatosan igen reménytelen helyzetbe került: olvasóegyleteket, önképzőköröket, női egyleteket tiltottak be, illetve tagadták meg engedélyezésüket pusztán azért, mert az egylet nyelve nem a magyar volt. A Matica slovenskát 1919-ben újra alapították, és azóta is a szlovák kulturális élet egyik fontos intézményét jelenti.

2. Képek



1. Közmûvelõdés, egyleti élet Erdélyben BALOGH Júlia Közművelődés, egyleti élet Erdélyben 1918–1940 A trianoni békeszerződés ratifikálásakor 1920-ban olyan tartományok is kerültek az új román államhoz, amelyek területein románok egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis létszámban éltek. Ilyen terület volt például Székelyföld, ahol a magyarság aránya – Udvarhely, Háromszék és Csík vármegyében – 85% fölött volt és van, de említhetjük a dél-dobrudzsai Drostor vagy Caliacra megyéket is, ahol a román jelenlét alig haladta meg a 20%-ot, vagy a bukovinai Csernovitz-ot, valamint a besszarábiai Cetatea Alba megyét. A társadalmi átrendeződések mindig komoly megrázkódtatást jelentenek egy-egy ország életében. A győztes román többség az első világháború után törvényszerűen igyekezett megragadni minden eszközt és ideológiát, hogy a maga teremtette társadalmi-politikai életen belül az élet minden területén valóban uralkodóvá válhasson. Az erdélyi magyarságnak nemzeti és kulturális érdekeinek védelmére mindössze két hivatkozási alapja volt: a gyulafehérvári határozatok, amelyben teljes nemzeti autonómiát ígértek az Erdély területén élő népeknek és az 1919-es párizsi Kisebbségi Szerződés, amely biztosította számukra az élet és a szabadság védelmét (2. §), a román állampolgársághoz való jogot (2–7. §) jogegyenlőséget (8. §), az iskolák és társadalmi intézmények fenntartásának a jogát (9. §)‚ a magyar nyelvű állami iskolákhoz és a közsegélyekhez való jogot (10. §)‚ valamint a székely és szász közületek egyházi és iskolai önkormányzatát (11. §) Ennek ellenére a romániai törvényhozás 1920. január 1-jén a gyulafehérvári határozatokból csak az egyesülést kimondó szakaszt iktatta törvénybe. Tehát az erdélyi kisebbségeknek, csak papíron létező jogokkal, kellett megvívniuk a csatát az önálló oktatási és közművelődési intézményeik felállításáért. A nemzetközi ellenőrzés csak formálisan kötelezte Romániát a Kisebbségi Szerződés paragrafusainak betartására, így semmiféle ellenőrzéstől tartaniuk nem kellett. A kisebbségbe szorultak pedig eleinte még a hangjukat sem merték felemelni saját jogaik védelmében, mert az új alkotmány erejében nem bízhattak, hisz annak meghirdetett alkotmányos jogait nem gyakorolhatták. Valódi, tudatos és rendszeres helyzetfelméréssel csak évek múlva foglalkozhattak s elemezhették a kisebbségiek értelmiségi csoportjai az elnyomatásukban szerepet játszó elemek közötti összefüggéseket. Az egyháznak iskolát kellett állítania, s csak utána gondolkodhatott azon, hogy mik is lehetnek az okai az állami iskolák visszafejlesztésének s néhány egyházi intézmény bezárásának... 1918 és 1921 között az erdélyi magyar felekezetek 403 új elemi iskolát alapítottak: 23 unitárius, 319 református, 61 római katolikus, 33 polgári, 7 líceum, 7 felső kereskedelmi iskola, 4 tanítóképző, 1 polgári felső tanítóképző. Emellett különféle egyesületek, magyar nyelvű színház és sajtó, az európai hírű erdélyi magyar irodalom egyesülései és szervei próbálták kielégíteni az erdélyi magyarság igényeit. Nagy-Románia 1923. évi alkotmánya kimondotta az egyesülési és gyülekezési szabadságot is. Az egyesületi törvény (pontosabban „a jogi személyiségre vonatkozó törvény”) a valóságban viszont korlátozta az egyesülési szabadságot. Egy egyesület „törvényessége” felől bíróságnak kellett határoznia, ez pedig köteles volt figyelembe venni az illetékes minisztérium véleményét. Így a mindenkori kormányok szeszélye erősen befolyásolta az egyesületi életet. A rendezvények, vallásos estély, közművelődési előadás megtartása is engedélyhez volt kötve. Faluhelyen a szolgabíró, városon akár több hatóság hozzájárulását kellett kikérni, annál is inkább, mert Erdély nagy részén 1919 és 1940 között – leszámítva az 1928–34 közötti éveket – végig ostromállapot (és előzetes cenzúra) volt érvényben. A szabadságjogok és a hatósági önkény különleges keverékeként működtetett rendszer az egyesületek számára a bizonytalanságot jelentette. Meghirdetett rendezvények gyakran maradtak el hatósági betiltás miatt. A magyar egyesületek zöme még 1918 előtt alakult. Az 1930-ban működő 195 olvasó- és társaskör (kaszinó, polgári kör, iparos kör, klub, jótékony kör) mintegy 16 ezer tagot számlált, egy egyletre átlagban 153 tag jutott. A nőmozgalom 1925 után vett némi lendületet, amikor létrehozták a Romániai Magyar Nők Központi Titkárságát. A legtekintélyesebb egyesület az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) volt, ezenfelül működtek különféle kaszinók, nőegyletek, dal-, és olvasóegyletek is. 48 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Az EME 1859-ben alakult meg, alapszabályát az akkori osztrák önkényuralom képviselői is elismerték. Hosszú évek alatt az egyesület létrehozott egy igen gazdag ásvány- és növénytárt, nagy értékű könyvtárat s mindezeket 1872-ben, amikor megalakult a kolozsvári egyetem, annak használatára bocsájtotta. Az egyetem szerződésben megállapított bért fizetett a gyűjteményekért, amelyet az 1919-ben megalakult román egyetem (a magyar egyetem helyén és helyett működött) a továbbiakban nem vett tekintetbe, s az új egyetem és az EME 1940-ig pereskedett! Ilyen körülmények között is képes volt az egyesület 237 vándorgyűlést, 114 bölcsészet-, nyelv-, és történelmi szakosztályi előadást, 163 természettudományi és 257 orvostudományi szakosztályi előadást rendezni. Kiadta az Erdélyi Múzeum c. folyóiratát 8 kötetben s az Erdélyi Tudományos Füzetek c. sorozatában 101 munkát. Az EMKE már az első világháború előtt egyik legfontosabb feladatának a szórványmagyarság megmentését tekintette. Különféle alapítványokat hozott létre, földművesiskolákat állított, s társadalmi és közművelődési eszközökkel igyekezett segíteni a szórványban élő magyarokon. 1918 után a román közigazgatás az EMKE tevékenységét „személyes sértésként” élte meg, ezért 1920-tól sorozatos vizsgálatokat indított az egyesület ellen, s csak 15 év után, 1935-ben kezdhette újra működését. Mivel 15 éven keresztül nem létezett az EMKE, mint önálló jogi személy, nem is tarthatott kapcsolatot a magyar közönséggel. Újjászervezése csak lépésrőllépésre történhetett, s igazi tevékenységét csak 1940 és 44 között fejthette ki ismét, feltérképezve a szórványban élő magyarok sorsát. Új egyesületek alapítása a legnagyobb nehézségekbe ütközött s általában egy-két évi huzavona után lehetetlenné is vált. Egyetlen lehetőség a szervezkedésre a dalegyletek létrehozása volt. Ezeket az 1921. november 13-án alakult Romániai Magyar Dalosszövetség szervezte. Néhány esztendő alatt már több mint 150 ilyen egylet működött Erdély-szerte. Kerületi és országos versenyeket szerveztek karvezető tanfolyamokkal egybekötve. A magyar közművelődési intézmények legnagyobb ellensége a 22 év alatt az előzetes cenzúra volt. Ezzel a módszerrel a legártatlanabb közművelődési megmozdulást is már csírájában el lehetett fojtani. Ez az egyesületek szervezésén túl vonatkozott mindenekelőtt a sajtó és színház világára, de kiterjedt a könyvkiadásra is. Volt olyan román politikus, akinek szemet szúrt a hivatalos politikába beépített kisebbségüldözés. Tiberiu Vornic erről így vall az Adevarul c. lapban: „Amikor fajunk oda süllyed, hogy megijed attól a maréknyi embertől, akik történelmük megalázó korszakába jutottak, akkor nagyon-nagyon rosszul áll a sorsa. Mi ne döntsük le azt, ami a másé, hanem építsünk melléje szebbet és nagyobbat. Csak így juthatunk rövid idő alatt mint faj és mint ország a teljes biztonság tudatához. De csak a szabadság – és nem az elnyomás útján. Nem a magyarok kedvéért, hanem a saját javunk érdekében.” (Adevarul, Buc. 1924. febr. 16.)

2. Képek



1. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gyûlésének engedélyeztetési eljárása 1928 elején Az Erdélyi Múzeum Egyesület gyűlésének engedélyeztetési eljárása 1928 elején Alelnöki utasítás az egyesületi titkárnak „A kérvény a hadtestparancsnoksághoz intézendő, 3 eredeti példányban készítendő, az elsőre 8 lej, a többire 1 lej okmánybélyeg. 1 Siguranta (vasútnál), Str. Basarab, sarokház I. em.) láttamozza: 1. kérvény példány ott marad; 2. a Siguranta láttamozása után a kérvény a rendőrprefektusnál beadandó (kétsoros kérvény, 8 lej bélyeg, I. em. 2., előszobán át utcai szobába); 3. ha a rendőrprefektus aláírta, a kérvény továbbviendő a megyei prefektúrára földszint jobbra (egy kérvénypéldány itt marad), iktatandó – erről a szomszéd szobában dossziét készítenek, I. em. prefektúrán a titkár az eredeti példányt aláíratja a prefektussal (még az emeleten is iktatják); 4. ha a Siguranta, a rendőrségi és megyei prefektusok aláírták, a kérvény a hadtestparancsnoksághoz (Str. Regala 19. V. 21.) beadandó 8 lej bélyeggel, onnan leküldik a Calea Dorobantilor-ban lévő kaszárnyába Gutean őrnagyhoz. Ez »kidolgozza« és felterjeszti az engedélyt a generálishoz aláírás végett (a generális szerdán és szombaton ír alá), onnan ismét a kaszárnyába küldik, ott kiállítják az átiratot a rendőrséghez. Másnap a rendőrprefektusnál (5 lej bélyeg) az engedély átvehető.” (Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867–1940 Bern 1989, 514. 1.)


1. Fürdõhelyek és társasági élet PETNEKI Áron Fürdőhelyek és társasági élet A polgárosodás csírái, a polgárosuló életforma, a 18. század utolsó két évtizedétől kezdve lehetővé tették, hogy lassan ne csak azok keressék fel a fürdőhelyeket, akik valamiféle betegséggel küszködnek, hanem azok is, akik egyszerűen pihenni, nyaralni akartak, vagy éppen a társaséletben keresték a változatosságot. A feudális viszonyok lazulásának megindulásával egy sereg olyan foglalkozási ág is született, amelynél nem a földművelés terminusai szabták meg a dologidőt és szabadidőt, ugyanakkor egyre több földesúr is megengedhette magának, hogy a nyári aratás idején ne tartózkodjék feltétlenül otthon. (Ne feledjük: a korábbi századokban a „feredőzés” ideje mindig a tavasz volt!) A polgárság anyagi erejének növekedésével nőtt a korántsem mindig olcsó fürdőhelyek látogatottsága is. Így alakult ki lassanként az a nyaralási forma, amely alapjában véve ma is általános. A fürdőhelyek gyors fejlődését akadályozták a feudális kötöttségek, hiszen ezek, a környező erdőkkel, hegyekkel együtt, legtöbbször magánkézben voltak, s egyedül a mindenkori tulajdonos belátásától – s néha anyagi erejétől – függött, hogy föl tudnak-e zárkózni az akkor már igen magas európai színvonalhoz. Ha a királyi kamara volt a tulajdonos vagy esetleg egy jól felfogott érdekeit szem előtt tartó testület (pl. a tihanyi apátság Balatonfüred, Bártfa szabad királyi város pedig Bártfafürdő esetében), még könnyebben ment a dolog. Ha azonban a közbirtokosság gyakorolta a tulajdonjogot, bizony nagyon keserves győzködésekbe tellett, míg az egész birtokosi gyűlés elfogadta egy fürdőhely kiépítésének tervét. (Ilyen adataink vannak az 1840-es évekből.) A tulajdonos persze a leggyakrabban nem maga foglalkozott a fürdőhely gazdasági és szervezési ügyeivel, hanem bérbe adta azt. A bérlő – korabeli szóhasználattal élve: árendátor – gondoskodott a vendégek elszállásolásáról és étkezéséről, vagyis a fogadót (esetleg többet is) igazgatta. Fürdőhelyi romantika Milyen volt a jellegzetes magyarországi fürdőhely? Nagyon sok közös vonást találunk mindegyiknél, akár a Balaton mellett, akár a Vág mentén, akár az erdélyi havasok tövében feküdtek. Legelőször is a természeti környezet, a romantikus fekvés az, amelyet a 18. század végi, majd 19. századi fürdőirodalom kiemel. (Bármilyen furcsán hangzik a mai fülnek: még a tudományos gyógyvíz-analízisek is legelőször a forrás környékének festőiségét magasztalták...) A szentimentalizmus, az irodalmi romantika korában még egy tudós főorvosnak is ezt kellett hangsúlyoznia. „Parád romantikus fekvését az uraság a lehetőség szerint kihasználta, hogy a fürdővendégnek kényelmes módon szerezzen kellemetességeket a hegyek között fekvő gyönyörű völgyekben és a pompás, zölddel koszorúzott magaslatokon teendő barátságos sétautak által. Nemcsak a forrás körül, hanem nagyobb távolságokra is sétányokat képeztek ki, ösvényeket vezettek, kilátóhelyeket nyitottak, amelyek az idegennek egy vidám, bájos hegyvidéken már önmagában magas fokú élvezetet készítenek elő...” (Prunyi Imre német nyelvű Parád-leírásából, 1837.) A 19. század elejétől már nemcsak a hazai táj, hanem a hazai történelem is egyre inkább érdekelte az embereket. Szinte minden fürdőleírásban megtaláljuk az illető hely történetére vonatkozó adatokat. Mehádia – a 19. század elejétől hivatalosan is Herkulesfürdő – római régiségeivel vonzotta a látnivalók iránt lelkesült látogatókat. 1834ben egy erdélyi fürdőhelyre, Kalánra, amely akkor már nagyon elhanyagolt állapotban volt, azzal próbálták felhívni a figyelmet, hogy egykor maga Zsigmond király fürdött itt. Horváth Bálint 1848-ban megjelent, Balatonfüredet ismertető könyvében pedig már a Balaton-felvidék végvárainak – mint lehetséges kirándulási célpontoknak – a történetéről közölt dokumentumokat. Házak és kutak A fürdőhely tulajdonképpeni középpontja a gyógykút és a fürdőház volt. A fürdő épületek kezdetben – éppen az idényjelleg miatt – a legtöbbször csak fából épültek, a 18. század végétől lesz csak rendszeres a kőépítkezés. A kisebb erdélyi üdülőhelyeken azonban a faépítkezés megmaradt a múlt század végéig is. Gyakran maguk a tulajdonosok sem látták sok értelmét a nagyméretű beruházásnak. A gyógyvizek forrását a legtöbb fürdőhelyen hamar befoglalták, kezdetben fába – elsősorban fenyő, vörösfenyő volt a csövek és medencék anyaga –‚ később pedig kőbe is. A kútházat szívesen építették antik kerek templomok, gloriettek formájára, nem véletlenül. Fürdőhelyeink kiépítése egybeesik a klasszicista építészeti stílus elterjedésével. Batthyány József Antal gróf a tarcsafürdői gyógyforrás fölé 1795-ben egy olyan gloriettet épített, amelynek elnevezése „Tempel der Genesung”, azaz a gyógyulás temploma volt. 52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A bártfai fürdő kútházának fedelét 1798-ban megújították, s a fürdőn tartózkodó Dessewffy József grófot megkérték, szerkesszen valami találó feliratot a kútra, ezt javasolta: „Robori virorum, mulierum foecunditati, saluti omnium” (A férfiak erejének, az asszonyok termékenységének, mindenki egészségének). A helyiek ezt megbotránkoztatónak és világinak találták, s helyette egy olyan versezetet szerkesztettek, amely a „bártfai najádoknak” szentelte az épületet. …és egyéb építmények A gyógyforrás közvetlen környékének, a kertnek egyik elengedhetetlen kelléke volt a sétány, a promenád. Ennek az eredete túlságosan is gyakorlati: az orvosok általában azt ajánlották a fürdővendégeknek, hogy pontosan megszabott időközökben, sétálva fogyasszák a kútból poharakba kimert ásványvizet. Természetesen a gyógyvíz hatása a leggyakrabban nem maradt el, ezért a hársfa-allék mellett másra, még prózaibb dolgokra is szüksége volt a vendégnek. Bártfay László 1838-ban Füreden tett látogatásáról írt naplójegyzeteiben így ír: „A sétahely végén, dél felé (a Balaton felé), csinos kis épületkékben tiszta árnyékszékek találtatnak a vízivók számára.” Nem mindenütt ügyeltek ennyire a közegészségre és a környezetre, mert egy mérges herkulesfürdői vendég még 1847-ben is azt javasolta, hogy a Cserna jobb partján fasort kell ültetni, végül néhány árnyékszéket kell felállítani, „hogy a gyógyvíz hatásaitól az ember zavar nélkül menekülhessen”. A fürdővendégek befogadására s egyben a fürdőzésre szolgáltak a fürdőházak, amelyek kezdetben magukba foglalták a fürdőszobákat, a lakószobákat, az éttermet és a kávéházat is. A szálloda csak később vált teljesen külön a fürdőmedencétől, de ez sem volt mindenütt törvényszerű (ahogyan a mai gyógyszállók is egybeépültek a fürdővel). A férőhelyek száma természetesen mindig és mindenütt kevés volt. Erre panaszkodott az utas, akár Bártfára, akár Előpatakra, akár Szliácsra, akár Füredre utazott. Waltherr Imre frissen végzett jogászként 1847ben Füredre utazott, s szálláskeresési gondjaival korántsem állott egyedül. „Kellemetlenül hatott reám, hogy a legszorgosabb keresés mellett sem kaptam éjjelre szobát, s kénytelen valék egyik fürdő szobában meghúzni magamat, hol a víz folytonos csepegése végképp elűzte szemeimről az álmot; mindamellett azonban, hogy a nyert szoba kényelmetlen s éjjeli szállásra legkevésbé sem vala alkalmas, a haszonbérlő mégis 1 forintnyi díjat húzott rajtam...” A fürdői épületek sorát kiegészítette a fürdőkápolna (ilyen ma is látható pl. a Sopron melletti Balfon vagy Balatonfüreden a „kerek templom”), valamint Thália szentélye, a színház. Ez utóbbi nyújtotta a fürdővendégek számára a leggyakoribb esti szórakozást. Füreden a Dunántúl első kőszínháza nagyobbrészt az ottani állandó vendégek áldozatkészségéből született. Más fürdőkön csak fából épített színkörökben léptek a világot jelentő deszkákra. A színház mellett a bálok, különösen a szezon végét jelentő (!) Anna-bálok számítottak nagy eseménynek. Egyegy derült estén tűzijáték is szórakoztatta a vendégeket. Zenei élvezetekben leginkább a kút körül részesültek a nyaralók: a reggeli víziváshoz a legtöbb helyen felváltva cigány és német banda húzta, illetve fújta a kedvderítő muzsikát. A fürdőzők Végezetül lássuk, kik is voltak tulajdonképpen a fürdővendégek? Az emlékiratok, a levelezések csak nagyon töredékes képet adnának. Szerencsére több fürdőhelyen listát készítettek az érkezőkről, s azt kezdetben kézzel írva, majd nyomtatva a vendégeknek osztogatták. Balatonfüreden pl. 1837-től rendszeres fürdőjegyzéket nyomatott ki Écsy László, innen ismerjük a látogatók társadalmi hovatartozását. Megtaláljuk közöttük az arisztokratákat éppúgy, mint a középnemességet, a vármegyei tisztviselőket, katonatiszteket. Feltűnően sok az értelmiségi, a honorácior, a francia nyelvtanártól az akadémia titkáráig. Jelen van a nagypolgárság, de a gyáros mellett ott nyaral a kalmársegéd is. Az egyháziak között egyaránt megtalálhatjuk a plébánusokat és rabbinusokat is. Vannak persze kétes egzisztenciák is, akik foglalkozásukat csak Privatier-nak, magánzónak jegyeztetik be. (Az ilyenek közül kerülnek ki a kártyaasztalok szerencselovagjai vagy a társaságot minduntalan szórakoztatni akaró mókamesterek.) Feltűnően sok a magyarországi fürdőhelyek látogatói között a zsidó származású vendég. Ez egyben azt is jelzi, hogy a magyarországi fürdőhelyek a kor egyik legfontosabb kérdésében, az emancipációban, vagyis a zsidók egyenjogúsításában, nagyon fontos szerepet játszanak, amikor semmiféle hátrányos megkülönböztetést sem alkalmaznak. Éppen ellenkezőleg: a fürdőhely a 19. század elejétől általában a polgári egyenjogúság kialakulásában játszik fontos szerepet, hiszen mindenki ugyanabból a kútból iszik, ugyanazon a sétányon járkel, egyazon asztalnál eszik (ez az ún. table d’hote, azaz a közös asztal). Természetes tehát, hogy a feudális etikett, a szabályok merevsége itt korántsem kötelező. Mindenki bemutatkozhatik a másiknak, ami egyébként roppant illetlenség lenne (jobb helyeken ui. az ember nem bemutatkozott, hanem bemutatták...). 53 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Bárki volt tehát a magyarországi fürdővendég, egy nyári szezonra legalább egy fejlettebb, kötetlenebb társadalomba álmodhatta magát.

2. Képek


1. Katolikus egyleti élet BALOGH Margit Katolikus egyleti élet A KALOT-ról A Rerum novarum (1891) és kiváltképp a Quadragesimo anno (1931) pápai enciklikák számos, az 1930-as években szerveződő mozgalomnak adtak ideológiai alapot az osztálytagozódás helyetti hivatásrendi rendszer eszméjével. A KALOT megszervezése Nemzetközi példák és a hazai előzmények nyomán 1935 nyarán indult útjára az agrárifjúsági mozgalom. 1935. október 8-án Glattfelder Gyula csanádi püspök először fogadta P. Kerkai Jenő jezsuita atyát, akinek addigra 150 munkás- és gazdaifjút sikerült tömörítenie. A püspök 6 hónapra ígért támogatást, későbbre csak akkor, ha az ifjúsági munka megkétszereződik. 1935 decemberében megkezdődtek az első három és félnapos vezetőképző tanfolyamok. 1936. januárban megjelent első lapjuk, a Dolgozó Ifjúság. Áprilisra a püspöki támogatás hatszorosára nőtt. 1936. augusztus 15én Nagyboldogasszony napján megrendezték az első legénynapot Kiszomborban. A katolikus püspöki kar 1936. október 7-i konferenciája határozatot hozott arról, hogy a férfi ifjúsági szerveztek központi összefogó szerve a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége legyen. A püspöki kar 1936. november 10-én kelt 1570. számú leirata közölte, hogy a magyar agrárifjúság katolikus legényegyletekbe való szervezésére fölállítja a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkárságát (KALOT), Szeged székhellyel. Főtitkára: P. Kerkai Jenő S. J., ügyvezető titkára Farkas György dr. és Ugrin József. 1937 januárjában a KALOT újabb lapot adott ki Forrástár (1940-től Dolgozó Fiatalság Vezetői Forrástár) címmel, és megkezdte munkáját a KALOT Műsorközpont, amely a falusi műkedvelő színpadokat katolikus szempontból kifogástalan előadási anyagokkal, könyvekkel, játékokkal látta el. 1937 szeptemberében jelent meg a Vezérkönyv című kézikönyv, amely 4 pontba foglalva rendszerezte az agrárifjúsági mozgalom célkitűzéseit: 1. Krisztusibb embert! 2. Műveltebb falut! 3. Életerős népet! 4. Önérzetes magyart! Ezzel a programmal egyszerre keresett választ, alternatívát a falu létkérdéseire és a kor erőteljes, kereszténytelen ideológiáira (nemzeti szocializmus, kommunizmus). A KALOT jezsuita vezetőnek közreműködésével 1938. március 14-én tartotta zászlóbontó gyűlését a Szegedi Ipari Munkavállalók Hivatásszervezete. Két hónappal később, május 15-én a budapesti Tattersallban az EMSZO-val (Egyházközségi Munkásszakosztályok) karöltve meghirdette a Magyar Cél-t, „Az erkölcsi forradalom program”-ját, amely független, erős és szociális államot kívánt. 1938 végére 1000–1050 egylet szerveződött meg, a tagság számát 62 ezer főre, a pártoló tagságét 150–180 ezer főre becsülték és 38 helyen tartottak seregszemléket. Miniszterelnöki támogatás A terebélyesedő mozgalom hatékony pártfogóra talált Imrédy Béla, majd gr. Teleki Pál miniszterelnökök személyében. 1939. február 1-jén a központ Szegedről Budapestre költözött. Imrédy kormányelnöksége alatt mint népmozgalom bontakozott ki, e jellege Teleki miniszterelnöksége idejében megfakult, mert ő a szervezetet inkább nemzetnevelési eszméjének kereteibe illesztette be. Ez magyarázza, hogy más katolikus hivatásrendi mozgalmakhoz hasonlóan a KALOT is szerepet vállalt a totális fasiszta eszmék megfékezését célzó Nemzetpolitikai Szolgálatban, aminek fejében (1941 őszéig) anyagi támogatásban részesült a miniszterelnökségtől. Ugyanakkor az egyházi vezetés ellenérzéssel figyelte a KALOT mind radikálisabb, esetenként szélsőséges megnyilvánulásait. Gr. Teleki Pál miniszterelnök támogatásának köszönhetően 1940. november 12-én Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter láttamozta a KALOT új egységes alapszabályát. Ezzel az agrárifjúsági mozgalom önálló jogi személlyé alakult, levált a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetségéről, s neve – a rövidítés változatlanul hagyásával – Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete lett. 1940. október l-jén Érden megnyílt a KALOT első állandó jellegű bentlakásos népfőiskolája. 1944 végéig további 19 várta a parasztfiatalokat továbbképzésre: kulturális, vezető- és gazdaképző tanfolyamokra.


Az ifjúságot is militarizálni szándékozó törekvések a KALOT-ot sem kerülték el. 1941. október 18-án együttműködési megállapodást kényszerült aláírni a Leventeegyesületek Országos Központjával. Így függetlensége ugyan csökkent, de önálló maradhatott, s folytathatta népnevelő munkáját, mind a magyar, mind a nemzetiségi fiatalok között. 1943. június 23-án a hivatásrendi mozgalmak vezetői tudatták Serédi Jusztinián hercegprímással, hogy munkaközösséget alakítottak azzal a céllal, hogy „közös taktikával vehessék fel a küzdelmet mindazokkal szemben, akik a nemzet sorskérdéseiben nem a keresztény erkölcstan alapján keresik a megoldást”. 1943. augusztus 28-án a győri püspöki palotában tartott titkos találkozón a KALOT vezetői is részt vettek, s a Zichy János-féle megcsontosodott Kereszténypárt helyett új, dinamikus tömegpárt megalakítását szorgalmazták. Ezzel a lépéssel készültek a háború utáni Magyarországra. Szálasi hatalomátvétele a katolikus szervezetek tevékenységét is megbénította. A KALOT központját is feldúlták, több tagját a Nemzeti Számonkérő Szék hurcolta el. Ugrin József és P. Nagy Töhötöm jezsuita atya, más útvonalon P. Kerkai Jenő úton voltak Debrecen felé, az Ideiglenes Nemzeti Kormány székhelyére. 1945 után A KALOT bekapcsolódott a demokratizálódás folyamatába. 1945. július 14–16-án Hódmezővásárhelyen hét ifjúsági szervezet képviselői tanácskoztak a fasizmus és a reakció elleni küzdelem jegyében. A KALOT 1946. március 4-én csatlakozott a Magyar Ifjúság Országos Tanácsához (MIOT). E lépése Mindszenty József hercegprímás megrovását vonta maga után. A megrovást szakítás követte, miután május 24-én a MIOT felhívása a közélet és az iskolák demokratizálását követelte. 1946. június 10-én a mozgalom fennállásának 10. éves jubileumi ünnepségein a Szovjet Antifasiszta Ifjúsági Bizottság delegációját is üdvözölhették a vendégek között. Egy héttel később egy Pénzes István nevű fiatalember a Teréz körút 15. számú ház padlásáról tüzet nyitott az utcán haladó szovjet katonákra. A merénylet ürügyül szolgált a nem baloldali egyesületeket korlátozó, illetve fölszámoló intézkedések bevezetéséhez. A KALOT sorsát a koalíciós pártok július 8-i értekezlete döntötte el: a KALOT is a fölszámolandó egyesületek listájára került. A Központ fölszámolását a július 23-i Magyar Közlöny hozta nyilvánosságra. Július 18. és 27. között a KALOT 611 helyi szervezetét oszlatták fel. A KALOT jogutódja, a Katolikus Parasztifjúsági Szövetség 1946. augusztus 11-én tartotta alakuló közgyűlését. 1947. nyarán már mint Egyházközségi Földműves Legénycsoportok működtek, egyre erőtlenebbül. P. Kerkait az Államvédelmi Hatóság 1949. február 12-én letartóztatta, és 1949 folyamán az utolsó, valamilyen jogcímen addig még működő népfőiskolák is bezárták kapuikat. A KALOT 1988-ban újraéledt. Június 2-án emlékkiállítás nyílt a Belvárosi- templomban, november 24-én pedig II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség néven megalakult a KALOT jogutódja.

2. Képek



1. A KALOT története. Krónika BALOGH Margit A KALOT története 1935–1988 1935. október 8. Glattfelder Gyula csanádi püspök fogadta P. Kerkai Jenő jezsuita atyát, és az agrárifjúság szervezéséhez 6 hónapra ígért támogatást. 1935. december Megkezdődtek az első három és félnapos vezetőképző tanfolyamok. 1936. január Megjelent a Dolgozó ifjúság, az agrárifjúsági mozgalom első lapja. 1936. november 10. A Magyarországi Katolikus Legényegylet Országos Szövetsége (MAKLOSZ) a magyar agrárifjúság katolikus legényegyletekbe való szervezésére fölállította a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkárságát (KALOT) Szeged székhellyel. Főtitkára: P. Kerkai Jenő S. J., ügyvezető titkára Farkas György dr. és Ugrin József. 1937. január Megkezdte munkáját a KALOT Műsorközpont, amely a falusi műkedvelő színpadokat látta el előadási anyagokkal. Könyvekkel, játékokkal. 1937. augusztus 2–5. Szegeden megrendezték az első vezetői kongresszust mintegy 250 pap és tanító részvételével. 1937. szeptember Megjelent a Vezérkönyv című kézikönyv. 1938. május 29. Budapesten, az Iparcsarnokban rendezett nagygyűlésen mintegy 25 000 fiatal és felnőtt paraszt jelenlétében a KALOT bemutatkozott az ország nyilvánossága előtt. 1938 végére 1000–1050 egylet szerveződött meg, a tagság számát 62 000 főre, a pártoló tagságét 150–180 000 főre becsülték és 38 helyen tartottak seregszemléket. 1939. február 1. A Központ Szegedről Budapestre költözött. 1939. szeptember 8. XII. Pius pápa üzenetében további munkára buzdította a KALOT-ot. 1939. szeptember A KALOT megalakította a Szlovák Katolikus Ifjúsági Egyesület (Sdruzenie Katolickej Mládeze) nevű szlovák titkárságát. 1939. október 31. A ruszin fiatalok szervezésére felállt a Görög Katolikus Ifjúsági Szervezet (Organizacia Grekokatolickej Molodec). 1940. október 1. Érden megnyílt a KALOT első állandó jellegű bentlakásos népfőiskolája. 1944 végéig további 19 (Balatonberény, Csíksomlyó, Endrőd, Eger, Egyházasfalu, Hajdúdorog, Jánosi, Kassa, Kecskemét, Kisunyom, Palicsfürdő, Püspöknádasd, Szatmárnémeti, Szeged, Szilágysomlyó, Ungvár, Vágsellye, Vértesacsa, Zirc) várta a parasztfiatalokat kulturális, vezető- és gazdaképző tanfolyamokra. 1940. november 12. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter láttamozta a KALOT új egységes alapszabályát. Ezzel az agrárifjúsági mozgalom önálló jogi személlyé alakult, levált a MAKLOSZ-ról, s neve – a rövidítés változatlanul hagyásával – Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete lett. 1941. május 22. Nágocson, gr. Zichy Rubidó Iván földbirtokos parkjában lezajlott a KALOT német nemzetiségű ifjúságának legnagyobb seregszemléje. 1941. október 18. A KALOT együttműködési megállapodást írt alá a Leventeegyesületek Országos Központjával. 1942. június 22. A Nyilaskeresztes Párt országos szervezési osztályának bizalmas megbeszélésén a KALOT és az EMSZO elleni taktikát vitatták meg.


1942. szeptember 15. A besztercebányai püspökség tulajdonát képező 418 holdon, Egeg község határában létrejött az első KALOT-falu, ahol a Jánosi Telepesképző Népfőiskolán végzett 20 hallgató települt le. 1942. A KALOT Könyvosztálya meghirdette az Alapítsunk parasztkönyvtárat! akciót. 1944. február 25. P. Kerkai Jenő S. J. a szélsőbaloldali radikalizmus veszélyeire hívta föl Serédi Jusztinián herceprímás figyelmét. 1944. október 30. P. Nagy Töhötöm S. J. és Ugrin József KALOT vezetők Miskolc felé indultak, hogy kapcsolatokat keressenek a szovjet hadsereggel. 1944. december 6. A nyilasok feldúlták a KALOT Cukor utcai központját. 1944. december 28. Vörös János vezérezredes, honvédelmi miniszter fogadta P. Kerkai Jenőt, aki fölajánlotta a KALOT szolgálatait. Működésükhöz meghatalmazó levelet kapott. 1945. február 1. Debrecenben megjelent a „Második évtizedbe indul a KALOT” című körirat, benne a Kereszténydemokrata Néppárt programjával. 1946. március 4. A KALOT csatlakozott a Magyar Ifjúság Országos Tanácsához (MIOT). E lépése Mindszenty József hercegpímás megrovását vonta maga után. 1946. május 24. A KALOT is aláírta a közélet és az iskolák demokratizálását követelő MIOT felhívást. 1946. június 10. A mozgalom fennállásának 10. éves jubileumi ünnepségei. 1946. június 17. Egy Pénzes István nevű fiatalember a Teréz Körút 15. számú ház padlásáról tüzet nyitott az utcán haladó szovjet katonákra. A merénylet ürügyül szolgált a nem baloldali egyesületeket korlátozó, illetve fölszámoló intézkedések bevezetéséhez. 1946. július 18–27. A KALOT 611 helyi szervezetét oszlatták fel. 1946. augusztus 11. Alakuló közgyűlést tartott a KALOT jogutódja, a Katolikus Parasztifjúsági Szövetség (KAPSZ). 1947 nyara A KAPSZ helyett Egyházközségi Földműves Legénycsoportok működtek. 1949. február 12. P. Kerkait az Államvédelmi Hatóság letartóztatta. 1988. november 24. A KALOT mozgalom folytatásaként megalakult a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség.

2. Képek



1. Lexikon. Szövetkezetek a két világháború között ANTAL Andrea Szövetkezetek a két világháború között Hitelszövetkezetek 1886-ban alakult meg a Pest-Megyei Hitelszövetkezet, s ezzel megindult a hitelszövetkezetek központosítása. Az úgynevezett „köteléken kívüli” hitelszövetkezetek között jelentős helyet foglalt el a Magyar Államvasutak Takarék- és Segélyszövetkezete (1879-ben alakult), mely még a felszabadulás után is folytatta működését, jelentős segélyeket, kamatmentes előlegeket, kölcsönöket nyújtva tagjai számára. 1898: XXIII. tc. A gazdasági és Ipari hitelszövetkezetekről. Nem helyezte hatályon kívül az 1875. évi kereskedelmi törvényt, hanem annak rendelkezéseit ezen törvényben megállapított eltérésekkel kellett alkalmazni a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekre. E törvény hozta létre Budapesten az Országos Központi Hitelszövetkezetet (OKH). Ez központja lett a mezőgazdasági, kisipari hitel-, beszerző és értékesítő, illetve raktárszövetkezeteknek is. Az OKH kötelékében más célú mezőgazdasági és földmunkás vállalkozó szövetkezetek is alakulhattak, működhettek. Szövetkezeti formában működtek az úgynevezett földhitelintézetek is [1863: Magyar Földhitelintézet; 1879-től: Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete; Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége (1911)], melyek 1936-ban fuzionáltak, s létrejött az Országos Földhitelintézet, mely 1947-ben fuzionált az Országos Központi Hitelszövetkezettel s létre jött az Országos Szövetkezeti Földhitelintézet. Mezőgazdasági szövetkezetek Magyar Mezőgazdák Szövetkezete (1891) – tagjainak termelési áruszükségleteit kívánta kielégíteni, illetve ezek termelvényeit értékesíteni. 1946-ig működött. Tejszövetkezetek – mezőgazdasági értékesítésben játszottak fontos szerepet. Az 1880-as évektől alakultak. Első 1881-ben. Pinceszövetkezetek – borértékesítéssel foglalkoztak. Legnevezetesebb: 1883-ben alakult Magyar Bortermelők Országos Szövetkezete. Szeszfőző szövetkezetek: gyümölcsértékesítő és szeszfőző szövetkezetek értékesítéssel, valamint tagjaik gyümölcs-cefre, szőlő, törköly és borseprő feldolgozásával is foglalkoztak. Központjuk az 1917-től a Fructus gyümölcsértékesítő és szeszfőző szövetkezetek központja volt. Földbérlő szövetkezet: szövetkezeti formában működő gazdasági jellegű társaságok, melyek földtulajdonnal egyáltalán nem, vagy csak csekély birtokkal rendelkező parasztok számára a közös vagy egyéni bérleti gazdálkodást teszik lehetővé. Földmunkás vállalkozó szövetkezetek: szintén az OKH kötelékében működtek. Földbérlő társaságok, szövetkezetek Több kisbirtokos gazda önkéntes társulása egy nagyobb föld haszonbérletére. (A tulajdonos átengedi földjének használatát meghatározott időre és haszonbér – pénz, természetbeni hozzájárulás vagy bérelt föld termésének meghatározott hányada – fejében.) A bérlők a bérbeadóval szemben egyetemleges felelősséget vállalnak, egymás közti jogviszonyuk vagyoni erejük alapján szabályozódik. A földbérlő társaságok előnye, hogy a bérlők kisebb tőkével is nagyobb vállalkozásba kezdhettek, míg a bérbeadó magasabb haszonbérhez juthatott.


1. A munkásotthonok SIPOS Péter A munkásotthonok A magyar társadalom a két világháború közötti korszakban leginkább a rétegek, osztályok kaszt jellegű elkülönülésében, az emberek közötti érintkezésben őrzött feudális jellegű maradványokat. A szervezett munkásság ehhez oly módon alkalmazkodott, hogy létrehozta a saját világát, amelyben kialakította az együttélési formákat, a segélyezéstől az oktatáson át a farsangi bálokig. Az egyes munkásközösségek szuverenitását fejezték ki a székházak, munkásotthonok Budapesten, a főváros környékén és több vidéki településen. A kivitelben és nagyságrendben különböző épületek közös vonása, hogy a munkások otthonai voltak. Egész napon át roppant forgalom uralkodott bennük; a nyüzsgés, az élénkség a késő délutáni és az esti órákban érte el a tetőpontját. Minden napra jutottak értekezletek, gyűlések, rendezvények. Sokan keresték fel az irodákat ügyes-bajos dolgaikkal: tagsági díjukat rendezték, segélyügyeket tisztáztak, jogi tanácsot kértek a szakszervezet ügyvédjétől. Mások a könyvtárat látogatták, gyakrabban újságolvasás, mint kölcsönzés céljából. Volt, aki csak „éppen benézett”, hogy megtudakolja, mi újság a szakmában, esetleg egyegy sakk-, dominó- vagy biliárdpartira is sor került. A ház délelőttönként sem volt üres. Ekkor főként a munkanélküliek jártak itt. A kora ősztől nyárelőig tartó „mozgalmi főszezonban” hétvégeken sem szünetelt az élet, sőt ez volt a legalkalmasabb időpont a műsoros estekre és más kulturális, szórakoztató programokra. Az épületek kivitelezése és berendezése általában igényes, esztétikus volt, a kulturálódást szolgálta. Az anyagi áldozatokat azért hozták, hogy az otthonokba „a szakma minden munkása örömmel jöjjön”... A szegedi építőmunkás-csoportnak 652 könyve, biliárd- és sakkfelszerelése, dominója volt, a falakon Gorkij, Lassalle, Mateotti képei függtek. A Magdolna utcai vasasszékház a két világháború közötti időszak legnagyobb olyan létesítménye, amelyet egy munkásszervezet építtetett (1928-ban) önerejéből. DOKUMENTUMOK I. Kárpitosok – Propper Sándor emlékirataiból Elindultam megkeresni a szakegyletet. Igen, úgy kellett keresni, mert az én szakmai környezetemnek sejtelme sem volt a szakegylet hollétéről. Eligazítottak egy címre, ahol azonban a kárpitossegédek betegsegélyező és temetkezési egylete volt, egy százéves egylet, amely akkor úgynevezett „sarkantyús” alakulat volt. Nem mondom, nagyon szívesen fogadtak ott is, de én nem ezt kerestem, nem ezt akartam. Én nem a halál, hanem az élet forrása után kutattam. Meg is találtam. A szakegylet akkor a Csengery utca és Almássy tér sarkán volt egy vendéglőhelyiségben. Igen élénk életet találtam ott. Jelentkezésem és fogadtatásom élményszerű volt. Nyájasan fogadtak, kedves szaktársnak szólítottak. Barátságosan kikérdeztek helyzetemről, munkámról, béremről, kikeresték régi adataimat annak rendje, módja szerint, mellőzve minden formaságot – 1899 októberében – fölvettek a tagok közé: egyforma jogokkal és egyforma kötelességekkel. Beszélhetnek, írhatnak a szakszervezetekről az ellenlábasok, amit akarnak, csinálhatnak megannyi ellenalakulatot, azt az egyet nem vitathatják el, hogy a szakszervezet az a hely, ahol a munkás igazi otthonra, igazi társakra, igazi egyenlőségre, őszinte légkörre talál, ahol tehát vigaszt, védelmet, igaz barátságot és emberiességet tartogatnak a számára. Nekem ez volt az első benyomásom, amikor a lábamat a szervezetbe betettem, s ez a benyomás később még fokozódott, szilárd meggyőződéssé jegecesedett. A szakszervezet légköre babonásan magához láncolt. Más volt ez, mint a szegény családok légköre, amely sivár és vigasztalan. Más volt az iskola légkörénél is, amely kedves ugyan és felejthetetlen, hiszen ott telik el a gyermekkor, de a szegénység ide is elkíséri a szegény gyereket, mint valami ijesztő fekete árnyék. A sok hiány – hol füzetem, hol könyvem, hol írószerem nem volt, hol a cipőm, nadrágom mondta föl a barátságot – bizony az örökös hiány megmérgezi a szegény gyerek számára az iskola poétikus légkörét is. De nem hasonlítható a műhely, a munkahely légköréhez sem, amely az inasélet pokla. Az örökös fenyegetés, a megfélemlített lelkiállapot, a tettlegesség, a nehéz robot, s a megértés, a szeretet teljes hiánya – még visszaemlékezni is rossz erre a rövid, de kínos korszakra, a műhely légkörére.


A szakszervezet légköre egészen más, amit a mesterkéletlen lelki vonzódás tanúsít a legélénkebben. Alig vártam a szombat estéket, hogy a szakegyletbe mehessek. Pedig kocsmában volt, ami ellenkezett az ízlésemmel. Kocsmába ugyanis sohasem jártam, az ivás sohasem vált szenvedélyemmé. Ittam itt-ott, leginkább a társaság és barátság kedvéért, álszeméremből, hogy ki ne nevessenek, de részeg soha életemben nem voltam. Sok jó és rossz szokásnak hódoltam, az élettől, amit csak lehetett, kikényszerítettem, de az ital mámorát sohasem kóstoltam meg. […] A szakegylet magánhelyiségbe költözött. A Dohány utcában vettünk szép, tágas helyiséget. Új élet, új szellem honosodott meg a szervezeti életben. Új munkástípus fejlődött. A kárpitosok nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak más szakmabeli munkásoknál. A szervezkedést megelőző korszakban ittak, kártyáztak, táncoltak. A „Blaumontág” [semmittevéssel eltöltött hétfő] rendszeres volt, sokszor szerdáig tartott, hogy azután fárasztó éjszakai munkával pótolják a mulasztott időt. A szervezkedés csak lassan, fokozatosan hozta meg a javulást, de a gyökeres átalakulás csak akkor következett be, amikor végleg megszabadultunk a kocsma gőzétől. A magánhelyiség volt minden a számunkra: klub, a nemes szórakozások (sakk, biliárd) helye, a tudás forrása, nagy társadalmi és szocialista viták színhelye, kellemes otthon, ahol szívesen töltöttük el minden szabad időnket. Most már nemcsak szombatonként, hanem naponként jöttünk össze, örülve egymásnak, és szép helyiségünknek. Családom egyes tagjai nehezteltek rám azért, hogy „mindig csak a szakegylet”. Más szórakozást ugyanis nem kerestem, s otthon is keveset tartózkodtam, de hát én nem tágítottam. Komoly önállóságom volt, úgy mint a pályaválasztásnál, nem engedtem beleszólást szabad időm felhasználásába sem. Nem értem rá napi munkámon kívül semmire, ismerkedtem a szocializmussal! Még csak ismerkedtem. Én is úgy lettem szocialista, mint a legtöbben, ösztönből. Az ösztönt azután kell tudattá fejleszteni, S ez hosszadalmas, nehéz folyamat... (Politikatörténeti Intézet Levéltára 747 f. 1. kötet.) II. Asztalosok – Weltner Jakab: Milliók egy miatt c. könyvéből (Bp. 1927.) A szakegylet a Luther-utcában olyan szép, tágas magánhelyiséget bérelt, amelynek 2300 koronás házbére több volt, mint valamennyi tagnak a teljes befizetett járuléka. A szervezet vezetői csüggedten tanácskoztak, és már szó volt arról is, hogy a magánhelyiséget fölmondják. Erre azonban nem került sor, mert váratlan segítséget kaptak a Bécsből visszatért fiatalok csoportjában. Vagy tizenöten lehettünk olyanok, akiket késsel se tudtak volna elkergetni a szervezetből. Amikor meghallottuk, hogy a magánhelyiséget el akarják venni tőlünk, deputációba mentünk a választmányhoz, és felelősséget vállaltunk a házbér előteremtéséért. Azt mondtuk, hogy mi magunk is minden áldozatra készek vagyunk és reméljük, hogy a többiek követik a mi példánkat. Hiszen – mondtuk fiatalos lelkesedéssel –‚ ha minden tag csak heti egy koronát ad a helyiség céljaira, ez már bőven elég a házbérre. Később kiderült, hogy a heti egykoronás hozzájárulás naiv elgondolás volt, mert mindössze vagy 32-en vállaltak ilyen áldozatot. Szerencsére csak rövid ideig volt szükség az önként vállalt koronákra. A taglétszám is növekedett és a házbérbajokat egyszer s mindenkorra megszüntette – a tánc. A szakegylet vezetősége a tánctanítást az egylet jövedelmeinek fokozására rendezte, de csakhamar kiderült, hogy a vasárnapi táncesték az agitációra is kiválóan alkalmasak. A fiatalabb segédek a tánc kedvéért iratkoztak a szervezetbe, de az öntudatosabb munkásokkal való érintkezés és a táncestéken szokásos viták nevelő hatása nagyon hamar öntudatos, meggyőződött harcosokká fejlesztette őket. A tánc segítségével a fiatal szervezet nemcsak a házbért fizette ki minden különösebb nehézség nélkül, hanem nagyon sok új tagot is szerzett.

2. Képek





1. Gazdasági társulatok a jogszabályok tükrében TARR Henrik Gazdasági társulások a jogszabályok tükrében 1945–1991 Az egyesülés szabadsága és a polgári társadalom egy másik alapvető jogalanyiságához fűződő joga a tulajdonhoz való jog, az alapfeltétele a gazdasági tevékenység végzése céljából történő társulásnak. A gazdasági társulások formáit, kereteit először az 1875. évi XXXVII. tc. – a kereskedelmi törvényről – szabályozta átfogóan Magyarországon. A német–osztrák szabályozás hatása alatt készült törvény ismerte a közkereseti, a betéti társaságot, illetve a részvénytársaságot. 1930-ban módosították a törvényt. Ekkor került a háború előtti kereskedelmi törvényünkbe a korlátolt felelősségű és a csendes társaság intézménye. Ezeknek a kereskedelmi társaságoknak mind magánszemélyek, mind jogi személyek alapító alanyai lehettek. Bár 1945 után a kereskedelmi törvény fent említett rendelkezései nagyobb részben hatályban maradtak, a szocialista vállalatok tekintetében alkalmazásukra nem került sor, néhány államosítás alá nem esett nemzetközi vegyesvállalat kivételével. A tervgazdaság kiépülése után (1947) a gazdasági tevékenység alanyi struktúrája teljesen megváltozott. Alapvető követelmény lett, hogy magánszemélyek üzletszerű gazdasági tevékenységet ne folytassanak (így ilyen céllal gazdasági társulást, kereskedelmi társaságot ne is alakítsanak). E ponttól kezdődően a gazdasági társulások és az állampolgárok gazdasági tevékenységének (mind egyéni, mind csoportos) formáinak jogi szabályozása egymástól elkülönült. Az 1959-ben kodifikált Polgári Törvénykönyv (PTK) a jogi személyekről szóló fejezetében nem rendelkezik a jogi személyiségű társulásokról; mindazonáltal a jogszabály hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet a kereskedelmi törvény a kereskedelmi társaságokra vonatkozó rendelkezéseit jórészt (az 1946., 1949. és 1950. évi módosításokkal) hatályban tartotta. A PTK XLVI. fejezete ugyanakkor szabályozta az állampolgárok társulásaira is vonatkozó polgári jogi társaság – az állam által erősen korlátozott – társasági szerződés típusát. Az egyéni gazdálkodás formái. A tervgazdasági modellnek megfelelően korlátozták az egyén, az állampolgárok tulajdonjogát. De egy jogilag új kategória a „személyi tulajdon” fogalmának bevezetésével törvényben is biztosították a magántulajdon legszerényebb formáját. Háztáji gazdaság, kisipar. 1956 után változott a tulajdonnal kapcsolatos politikai álláspont. Az állampolgárok személyes szükségleteik kielégítését szolgáló vagyontárgyak köre az 1959. évi PTK 92. §-a szerint elismerte a lakáshoz való jog miatt a családi ház és a kisegítő mellékgazdaság célját szolgáló háztáji gazdaság körébe tartozó vagyontárgyak szükségességét is. A törvény megengedte továbbá a nem kizárólag az állami tulajdon körébe tartozó termelőeszközök magántulajdonát is, kiemelve az egyénileg dolgozó parasztok s a kisiparosok magántulajdonát, minthogy ezeken a területeken a tevékenység kollektivizálása nehézséget jelentett. A termőföld szerzésére külön jogszabály szigorú korlátokat állított. Az 1959. évi 7. tvr. a PTK rendelkezését kibontva, részletesen tartalmazza a háztáji gazdaság tulajdoni körét, és elismeri a családtagok közreműködésének jogát. A fenti jogszabályt hatályon kívül helyező 1967. évi III. törvény már elfogadja a háztáji termelést mint árutermelő gazdálkodást. A nehezen kollektivizálható kisipari és kiskereskedelmi tevékenységet szabályozták 1977-ig a kisiparosok ipargyakorlásáról szóló, 1964-ben, 1968-ban, 1970-ben módosított 1958. évi 9. számú törvényerejű rendeletben, illetve a magánkereskedelemről szóló, erősen korlátozó 1957. évi 17. számú, illetve 49. számú törvényerejű rendeletben. Változásokat hoztak az eddig felsorolt összes szabályozási területen az 1977-es és 1978-as esztendők. Könnyítették a kisipar és a magánkereskedelem jogszabályi feltételeit. Az 1980-as években még további három törvényerejű rendelettel (1982, 1986, 1987) és egy új törvénnyel (1987. évi VII. törvény) alakították a változó gazdaság struktúrájához a szabályozást az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény teljes liberalizációja előtt. Építőközösség. A PTK módosításáról szóló 1977. évi IV. törvény bevezeti az állampolgárok által is köthető építőközösségi szerződést, mint a társasági szerződés speciális formáját. Ez a rendelkezés a társasházról szóló 1977. évi 11. tvr.-el együtt nagy szerepet játszott az 1970-es évek végén és az 1980-as években a társasházépítések kibontakozásában.


Polgárjogi Társaság. A gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. tvr. egységesen rendezi a jogi személyek társulási jogát, így az 1978-ban hatályos PTK a polgárjogi társaságra vonatkozó 573–574. §-ai már csak a részben vagy teljesen az állampolgárok által alakított társaságokra vonatkoznak. Az 1977. évi IV. törvény 573. §-a rendelkezése szerint a polgárjogi társaságban a társasági szerződéssel a tagok arra vállaltak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek és az ehhez szükséges anyagi eszközöket közös rendelkezésre bocsájtják. Így a polgárjogi társaság egyszerre követelt az állampolgároktól közvetlen vagyoni és személyes hozzájárulást, egyetemleges felelősségi alakzat mellett. Munkaközösségek. Az 1980-as évek, a kereskedelem kivételével a gazdaság minden területén széles körben kibontakozott úgynevezett gmk. „gazdasági munkaközösség” mozgalom alapja egyrészt a már említett 1977. évi PTK módosítás (XLVI. fejezete), másrészt az 1981. évi 15. tvr. felhatalmazása alapján kiadott 28/1981. (IX. 29.) számú MT. rendelet, melyet 1981–82-ben egy sor ágazati, a gmk működésével, tevékenységével, szervezetével kapcsolatos jogszabály követ. Az 1982 és 1985-ös Interpress Adattár tanúsága szerint országszerte ezrével alakultak gmk-k az ipari termelés és a szolgáltatás területén. A később, 1984, 1985, 1987-ben módosított jogszabály rendelkezéseinek megfelelően csak fogyasztási, kisüzemi szolgáltató termelési, illetve gazdálkodó szervezetek tevékenységét kiegészítő tevékenység elvégzésére, a tanács vb és a helyi szakigazgatási szerv (vállalati kereten belül működő gmk esetében a vállalat vezető szervének) hozzájárulásával lehetett gmk-t alapítani. A tagok által bevitt vagyon közös tulajdonba került, de harmadik személlyel szemben (a társaság tartozásaiért) a tagok egyetemlegesen feleltek. A gmk nagy változást hozott a magánszemélyek alkalmazottainak kérdésében is. Az említett rendelkezések a tagok számától függően tették lehetővé az alkalmazottak, bedolgozók számát. A legfeljebb 30 társasági tag akár főfoglalkozású is lehetett a munkaközösségben. Demokratizálódás, áttörés 1988-ban. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel a jogi és a természetes személyek (gazdálkodó szervezetek és állampolgárok) kereskedelmi társaságainak szabályozása ismét egységesül. A törvény alanyi korlátozás nélkül (kivéve 1-személyes rt., mely rendelkezést az 1992. évi LV. törvény módosít) ismeri el gazdasági célú személyi és vagyonegyesítő kereskedelmi társasági formákat. Lehetővé teszi a tisztán vagyonegyesítő társaság (részben Bt, Kft, rt.) magánszemélyek általi alapítását, tulajdonjog átfogó reformja nélkül (melyre részben majd az 1991. évi XIV. törvénnyel kerül sor). A szabályozás integrálja az 1980-as években kialakult gazdasági munkaközösségi formákat, az Európa fejlett jogrendszerei által ismert kereskedelmi társaságokat (közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) továbbá a jogi személyek által alapítható egyesülést és a közös vállalatot. Az 1989. január 1jén hatályba lépett jogszabály többszöri módosítása közül a két legjelentősebb az 1991. évi LXV. törvénnyel, illetve az 1992. évi LV. törvénnyel történt.


1. Lakásszövetek, 1992-ig ANTAL Andrea Lakásszövetkezetek (–1992-ig) Az 1920-as 1930-as években kezdtek, főleg Budapesten, elterjedni a lakásépítő, illetve társasház-szövetkezetek. (1924: XII. tc. – a társasház-tulajdonról.) 1950-ben volt próbálkozás, hogy Budapesten szövetkezeteket hozzanak létre (2012/1950. (VI.10.) HT. sz. hat.), de a meghirdetett kedvező feltételekhez az állami pénzeszközök nem álltak rendelkezésre, ezért az akció félbeszakadt. Újabb fellendülés 1959-től. Igaz, már az 11/1956. (IV.24.) MT. sz. rendelet is szabályozta a lakószövetkezetek szervezését és a szövetkezeti társasházak építését. A lakásszövetkezetekről szóló 20/1959. (IV.16.) Korm. sz. rendelet már részletesebben szabályozza a szervezetüket, pontosítja és még kedvezőbb feltételeket biztosít a szövetkezeteknek. 1971-ig az érdemi szövetkezeti működés a lakóépületek üzemeltetésére, karbantartására, a felújításra való közös felkészülésre terjed ki. Tehát e szövetkezetek lakásfenntartó szövetkezetként működtek. Lakásépítő szövetkezetek 1971-től működnek. Erről tanúskodik a 6/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet, mely már a lakásépítő szövetkezetekről külön is rendelkezik. 1971 után a lakásszövetkezés rendkívül gyors fejődésnek indult. Ágazattá szerveződött. A lakásfenntartó és lakásépítő szövetkezeti formák mellett az üdülő és a garázsépítő szövetkezetek is meghonosodtak. Az 1977. évi 12. sz. tvr. a lakásszövetkezetekről, már együttesen rendelkezik a lakásépítő, lakásfenntartó, az üdülő- és garázsszövetkezetekről. A törvényerejű rendeletre szükség volt azért is, mert az 1971. évi III. tv. átfogóan rendezte a szövetkezetek helyzetét, s ezután megalkotásra kerültek a különböző szövetkezeti ágazatokra vonatkozó sajátos szabályokat megállapító törvényerejű rendeletek. A lakásszövetkezeti ágazatban erre azonban nem került sor. Új, átfogó szabályozást az 1992: I. tv., a szövetkezeti törvény hozott, mely külön fejezetben szabályozza, már törvényszinten, a lakásszövetkezetekre vonatkozó sajátosságokat.

2. Képek



1. Rendszerváltás egyesülési törvény KISS Elemér Rendszerváltás – egyesülési törvény 1988–1989 Magyarország 1976-ban csatlakozott az ENSZ közgyűlése által 1966-ban elfogadott nemzetközi egyezségokmányhoz, amely a polgári és politikai jogokat foglalja össze. A kihirdetésre törvényerejű rendelettel került sor (mint ebben az időben szinte minden államközi egyezmény esetében). Az 1976. évi 8. tvr. 1976. március 23-án lépett hatályba. Igazodás az európai feltételrendszerhez? Az egyesülési jog tekintetében a törvényerejű rendelet tartalmazza a jog meghatározását és a korlátozási lehetőségek behatárolását az alábbiak szerint: „Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteket alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság, és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők és a rendőrség tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.” Az idézett nemzetközi egyezmény kihirdetését megelőzően mindössze az Alkotmány 65. §-a foglalkozott az egyesülési joggal, azzal az alapvető megszorítással, hogy tömegszervezeteket és tömegmozgalmakat csak „a szocializmus rendjének és vívmányainak védelmére, a szocialista építőmunkába és közéletbe való fokozott részvételre, a kulturális nevelőmunka kiszélesítésére, a nép jogainak és kötelességeinek megvalósítására, a nemzetközi szolidaritás ápolására” hozhatnak létre a dolgozók. A kihirdetést nem követte semmiféle jogi szabályozás, így a magyar jogban az egyesülési jog gyakorlására jogi értelemben nem volt lehetőség. Mindössze az egyesülési jog körébe tartozó szigorúan szakmai szervezetek, az egyesületek létrehozásának és működésének voltak meg a szabályai (1970. évi XXXV. tvr.), azonban ezek is komoly államigazgatási kontroll alatt tevékenykedhettek. Irány a jogállam felé? A témával érdemben, első alkalommal 1988. április 22-én foglalkozott a kormány. Az igazságügy-miniszter által előterjesztett anyag a törvény téziseit tartalmazta. Fontos megjegyezni, hogy ekkor a Grósz-kormány idején – a törvényalkotási, pontosabban a komoly politikai töltetű javaslatok kidolgozási menetrendjében jelentős változás történt. A korábbi időszakban előbb az MSZMP Politikai Bizottsága (és a legjelentősebb ügyekben a Központi Bizottsága) tárgyalta az anyagokat, és mintegy „végrehajtásként” kiadta a kormánynak. A változás abban állt, hogy elsőként a kormány tárgyalta meg, és kialakította a kérdéses ügy megoldásának koncepcionális kérdéseit, ezt követően került az a Politikai Bizottság elé, majd véglegesítés céljából ismét a kormány foglalkozott vele. (A változás a Németh-kormány idején eljutott az MSZMP-kontroll megszűnéséig.) A kormány fent említett ülésén a főbb vitakérdések a következők voltak: 1. Egyesületeket vagy egyesüléseket szabályozzon-e a törvény. Az előterjesztés e tekintetben nem volt következetes, pontosabban bátortalanul vetette fel az egyesületeken túli kérdéseket, amelyek az ügyben az igazi politikumot jelentették. Hozzá kell tenni, hogy a téma a Lázár-kormány időszakában került előtérbe, az előkészületek akkor kezdődtek, de csak az egyesületek szabályozását fogta át az akkor meghatározott feladat. A kormány állást foglalt amellett, hogy az egyesülési jogot kell szabályozni, mert az az igazi feladat. 2. Az egyesülési jog alapján létesülő szervezetek nyilvántartásba vételénél legyen-e bírósági hatáskör, vagy a helyi szervezeteknél a területileg illetékes tanácsok igazgatási szervei járjanak el. A döntés úgy szólt, hogy egységesen érvényesüljön a bírói hatáskör. 3. Külföldi állampolgárok alakíthatnak-e szervezeteket vagy sem. Erről a kormány álláspontja: tovább kell vizsgálni a kérdést.


4. Ez az időszak a „társadalmi viták” időszaka is volt. A törvényjavaslatokat a kormány lakossági vitára bocsátotta. Az egyesülési törvényjavaslat (és a gyülekezésről szóló törvényjavaslat, amely az előbbivel párhuzamosan készült) társadalmi vitájának szervezésére a kormány felkérte a Hazafias Népfrontot. A kormány döntései szerint átdolgozott javaslatot – az új gyakorlatnak megfelelően – az MSZMP Politikai Bizottsága 1988. júniusában tárgyalta meg. A kormány 1988. november 10-i ülésén foglalkozott ismét a témával. „Társadalmi vita – Népfront” A vita értékelte a Hazafias Népfront keretében szervezett társadalmi viták tapasztalatait. A vitákon 50 000 személy részvételét regisztrálták, a kormány nagyobb érdeklődésre számított. Érdemben a legfontosabb kérdésnek az tűnt, hogy elfogadja-e a kormány a törvényjavaslat koncepcióját, amely szerint a társadalmi szervekre – függetlenül azok tevékenységi körére (párt vagy más politikai szervezet, illetőleg szakmai egyesület) – egységes szabályozás érvényesül, külön törvények készüljenek. A kormány az egységes szabályozás mellett voksolt azzal, hogy a pártok működését illetően meghatározott kérdéseket külön törvényben kell szabályozni. Ismételten felmerült a külföldi állampolgárok jogainak értelmezése. Abból kiindulva, hogy az egyesülési jog nem állampolgári, hanem emberi jog, a kormány a belföldiek és külföldiek között nem tett különbséget. Az adott időszakra jellemző volt az emberek felfokozott politikai érdeklődése, amely az ülésen abban nyilvánult meg, hogy többen kifogásolták: a munkahelyen kerül sor a szervező munka végzésére, és ez alapvetően hátráltatja a munkafeladatok elvégzését. Már törvény Végül az Országgyűlés a benyújtott javaslatot megtárgyalva elfogadta az egyesülési jogról szóló törvényt, amelyet a Magyar Közlöny, mint 1989. évi II. törvényt, 1989. január 24-i számában hirdetett ki. A törvény – ugyancsak a kormány javaslatának megfelelően – kihirdetése napján hatályba lépett.

2. Képek



1. Öröknaptár SZAKÁLY Ferenc Öröknaptár A 7–8. század fordulóján élt angol bencés, Beda Venerabilis jótanács- és előrejelzés-gyűjteménye annyira helytállónak bizonyult, hogy a 17. századi nagy erdélyi tudós és pedagógus, Apáczai Csere János még 1653-ban is érdekesnek ítélte felvenni magyar nyelvű Magyar enciklopaediájába. (Némileg modernizált helyesírással közöljük.) A január–február hónapra vonatkozó részeket előző számunkban olvashatták. (A szerk.) Március (Böjtmás hava) Ekkor 1. a szántóvető emberek és a vincellérek az ő munkájokra kimennek. 2. Holdfogytára, és ha az idő száraz és tiszta, a fákat elültesd, csakhogy úgy állasd, amint azelőtt állott mindenképpen, ha penig az ág bő rajta, a nem olyasat vagdald le; [= a fölöslegeset] a tövére penig a földbe áss köveket bé, mivel ez nyárba hűvösséget szolgáltat, télbe meleget, ellenben a föld szinén való. 3. A megveszni kezdett fának a tövére tölts vízzel megelegyített régi borseprűt és egynéhány hónapnyi embervizeletet. 4. A fűzfákat holdtöltére ültesd el s fogytára nyesd penig meg. 5. Mindent akkor vess, mikor a hold a Halakban, a Rákban és a Szűzben növésében vagyon, mivel ekkor az idő lágymeleg. 6. A magot egyaránt hintsd. 7. A tavaszi napéjegyenlősége Gergely pápa napja [március 12.] előtt való nap lészen, mely mind az őszivel együtt a betegeseknek veszedelmes, ha akkor betegülnek meg, nem is kell akkor orvossággal is élni. Az őszi gonoszabb. Mind a két napéj egyenlőségekor többire déli szelek fúnak, a nap megállásakor penig északiak. 8. Amely szárnyas állatok nem mennek el ősszel, Kisasszony [augusztus] havában bújnak el, s Böjtmásban jönnek elé. 9. A fecskék is akkor jönnek ismét meg, amikor napnyugati szélnek kell egy néhány napig fúni. 10. A gólya is ebben jő Gergely napja tájátt meg, melyet ha ki szárnyalva lát, annak szerencsés az esztendő, ha ki penig ülve, szerencsétlen. 11. A fülemüle akkor kezd énekelni, mikor már az erdők bé kezdnek borulni, és tizenötöd napig szüntelen énekel. 12. A kakukkok is akkor kezdenek szólni, mikor a bükkfák bimbóznak; ritkán szólnak Szent János napja [június 24.] után. 13. Amely ser most főzetik, sokáig áll. 14. A szarvas is ekkor hányja el szarvait. 15. Vess zabot és árpát. 16. A hó ártalmas, ha most esik. 17. Nyulat vadászni most legjobb. 18. Békamonyakat most szedj, ha azoknak a vér megállatásában s egyébben hasznát akarod venni. 19. Vess borsót, vereshagymát, petrezselymet stb. Most jó a rózsát is s az egyéb bokros fákat s füveket más helyre ültetni a kertekben. 20. A halak ikrásodni kezdenek. 74 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

21. Az ölyveket, karulyokat [=karvalyokat] s többet effélét ennek vége felé fogd, ha jól meg akarod osztán őköt tanítani. 22. Valamennyi ködös nap van márciusban, annyi eső lészen azon a nyáron, és valamennyi éjszakai harmat esik, annyi zúzmarás lészen húsvét után, s augusztusban annyi köd. 23. A tavaszi napéjegyenlőségétől fogva a nap nyári megállásáig jó a ménlovat a ménesbe bocsátani, hogy a más esztendőn tavasszal vemhezzenek a kancák. 24. A disznók penig a tavaszi napéjegyenlőségig, hogy ők is szokások szerént négy hónapra malacozván meg, szinte nyárba essék. 25. Midőn a süldő két hónapig, akkor kell megherélni, de azt is tavasszal vagy ősszel. 26. A lúdak is márciustól fogva nyárig tojnak; ekkor kezdnek a fácánok is; de a tyúk ettől fogva mind egész télig tojik, azt penig jobb holdtöltére megültetni. 27. A holló böjtbe költ; húsz napig ül s többire öt fia vagyon (nem úgy, mint a szarkának, kinek kilenc), s a varjú mindenkor a szél ellenében ül a fészekben. 28. Nem jó ebben a hónapban borral, Vénusszal, érvágással és orvosságokkal, ha ember elkerülheti, élni; jó mindazáltal gyakorta megförödni és tiszta étkeket enni. 29. Ha március száraz, az egész esztendőben jó időket és bőséget jelent.

2. Képek



História Created by XMLmind XSL-FO Converter

Recommend Documents