História 1997-08
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
História 1997-08 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom 1. ........................................................................................................................................................ 1 1. A szovjet katonai intervenció ................................................................................................ 1 2. Képek .................................................................................................................................... 4 2. ........................................................................................................................................................ 9 1. Röpirat szovjet katonák számára, 1957 ................................................................................. 9 2. Képek .................................................................................................................................. 11
iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A szovjet katonai intervenció ÉVFORDULÓ GYÖRKEI Jenő–HORVÁTH Miklós A szovjet katonai intervenció 1956. november 4. A magyar felkelés 1956 őszén a diktatórikus rendszer és az idegen megszállók ellen irányult. Egyetlen nép sem viseli el könnyen a katonai megszállást, s különösen nem, ha az a hagyományainak megtagadására kényszerítő politikai rendszerrel párosul. Így volt ez a mi népünkkel is. Történészeinknek kellene utánajárni: vajon igaz-e, hogy a szovjet csapatok kivonulása után hamar megbékélt a magyar közvélemény a volt Szovjetunió népeivel, így az oroszokkal is. 1956–57-ben még „ruszkizták” a szovjet csapatokat: egy katonai-politikai rendszert azonosítottak egy néppel, az orosszal. Ma más a helyzet: a rendszer megszűnt, ’56 történelmi távlatba került. A sebek, igaz, nehezen gyógyulnak. De az orosz elnök, bölcsen, bocsánatot kért a magyar néptől. A tőlünk keletre élő szláv népekre ma már úgy tekintünk, mint akikkel az átmeneti ellenségeskedések mellett a békés kereskedés, kultúracsere kötött össze évezred óta. S akikkel – ez csak a történész feltevése – a jövőben is így kell számolnunk. Mert meghatározóak lehetnek sorsunkra. Mert nemzeti érdekünk, hogy reálisan számoljunk. És ne engedjünk a tegnapi haragnak, mint tanácsadónak. Sem politikusok, sem kereskedők, sem értelmiségiek nem hagyhatják ezt figyelmen kívül. (G.) Az 1956. évi szovjet katonai intervencióról eddig vajmi keveset tudott a közvélemény. Homály fedte méreteit, azt, hogy milyen erőkkel, hány hadosztállyal hajtották végre, és a veszteségekről sem lehetett beszélni. Tabunak számított, hogy a szovjet katonák hogyan élték át a magyarországi beavatkozást. A szovjet–orosz hadtörténészek csak ködösítettek, a moszkvai Hadtörténeti Intézet ’56-ról a mai napig semmit nem publikált. Még az olyan hadtörténészek is, mint V. I. Fomin ezredes, a történelemtudomány kandidátusa – aki részese volt az intervenciónak – sem törekedett a valóság feltárására. Példa erre a vele készült riportsorozat, mely a Magyarország című hetilap 1990. évi október november havi számaiban jelent meg. Azóta is több megnyilatkozása volt a médiában, de távol állt tőle az igazság feltárása. Holott Jelcin szavai őhozzá is szólnak: „A teljes igazság nélkül nem hozhatók működésbe a haladás olyan mozgatórugói, mint a lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat és a megbocsátás.” Ezért tekinthetjük újnak a 40. évforduló alkalmából az Argumentum Kiadó gondozásában megjelent gyűjteményes kiadványt, a „Szovjet katonai intervenció – 1956” című művet, mely 21 ív terjedelemben, 3 részre tagolódik. (A kötetet 1998 októberében az Atlantic Research and Publikations Inc. angol nyelven is megjelenteti.) Az első rész a jelen sorok szerzőinek tanulmánya: „Adalékok a szovjet katonai megszállás történetéhez” címen, a hazai kutatásokra támaszkodva foglalja össze az eseményeket, és korrigálja az orosz szerzők tévedéseit. Cenzúra, 1996 Alekszandr Kirov orosz hadtörténész tanulmányának legnagyobb érdeme, hogy levéltári forrásokra épül, még ha azoknak csak egy részéhez jutott is hozzá – nevezetesen az Orosz Föderáció Fegyveres Erői Vezérkara Központi Archívumában (Podolszk) őrzött 32. számú fondhoz. Ez az irategyüttes tartalmazza a magyarországi intervenció, illetve előkészítésének jelentős anyagát. Azonban titok fedi még a KGB levéltárának mélyén szunnyadó iratok lapjait. Kirov publikációját, melyet a 32. fondra alapoz, azért tartjuk jelentősnek, mert kutatásait követően a podolszki levéltár kapui ismét bezáródtak – még az orosz kutatók előtt is. A személyiségi jogokra hivatkozva 2031-ig, 75 évre zárolták a podolszki levéltárban az ’56-os iratokat. Ezért Kirov tanulmányának közlése az elkövetkező évtizedekben is forrásértékű lesz. Alekszandr Kirov a fiatal nemzedékhez tartozik, a történelemtudomány kandidátusa. 1956-ban, a magyar forradalom évében Szibériában, a krasznojarszki járás egyik kicsiny falujában született. Katonapolitikai főiskolát, majd katonai akadémiát végzett. Az Orosz Föderáció Fegyveres Erői légideszant alakulatainál,
1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
alezredesi rendfokozatban teljesített szolgálatot. A deszantosok csapattörténetét kutatva jutott el 1956 magyarországi eseményeinek történetéhez. A katonai Humán Akadémia rendes, ösztöndíjas aspiránsa volt három éven keresztül. Disszertációját az 1956-os magyarországi szovjet katonai beavatkozásról zárt ülésen, 1994-ben védte meg, és elnyerte a történelemtudomány kandidátusa fokozatot. Kutatási területe: katonapolitikai válságok és konfliktusok a kelet-európai országokban az 1950-es és ’60-as években, ill. a Szovjetunió szerepe azok „megoldásában”. Disszertációját, levéltári jegyzeteit a kandidátusi védést követően elkobozták tőle, és őt a hadseregből leszerelték. 1996. szeptember 25–29. között Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek, az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából. Több ország tudósai mellett meghívták a konferenciára Kirovot is, hogy „A szovjet hadsereg és a magyar forradalom” címen tartson referátumot. Kirov sajnos nem tudott megjelenni, mert az orosz belügyi szervek az útlevél kiadását megtagadták tőle. Az elutasítást azzal indokolták, hogy katonai szolgálati lakásban lakott (Moszkvában), és a hadseregből leszerelték. Ezért jogcím nélküli lakónak nyilvánították. Így nem rendelkezett állandó bejelentett lakással, s emiatt az útlevél kiadását megtagadták tőle. Ezt követően egy hosszabb peres eljárás kezdődött Kirov és az orosz Honvédelmi Minisztérium között. A független bíróság végül is Kirov javára döntött, és kötelezte a minisztériumot, hogy számára lakást biztosítson. A közel egy évig tartó peres eljárás vége az lett, hogy ez év június utolsó napjaiban a Moszkvai kerület Krasznogorszki járás Nahabino községében, Moszkvától több mint ötven kilométer távolságra lakást kapott, és ezzel igényjogosultságot szerzett az útlevélhez. Kálváriájáról a „Nyezaviszimaja Gazeta” (Független Újság) 1996. október 10-i számában számolt be. Kirov munkássága azért is jelentős, mert az eddig publikált forráskiadványok (Jelcin-dosszié, Hiányzó lapok, Döntés a Kremlben, valamint az előkészületben levő „Szovjetunió és az 1956. évi magyar krízis”) mind csak a jéghegy csúcsát képezik. Ezek a dokumentum-kiadványok a katonai beavatkozás konkrét hadműveleti, harcászati megoldásait nem tartalmazzák, értékelést nem adnak. A 32. fond anyagából pedig eddig egy lapot sem publikáltak. Terv 1956 júliusában Kirov írása arról tanúskodik, hogy a szovjet beavatkozás tervszerű, előre elkészített volt, még jóval a politikai döntéshozatal előtt minden előkészület megtörtént, és erre „magyar kérés” nélkül is sor került volna. A magyarországi szovjet nagykövet, Jurij Andropov, a KGB későbbi elnöke, majd az SZKP főtitkára már 1956 júliusában, az MDP KV plénuma előtti napokban a Különleges Hadtest vezetőit arról tájékoztatta, hogy „a magyar kormány esetleg hozzánk fordul majd segítségért”. 1956. október 23-án, a békés tüntetés ideje alatt a Különleges Hadtestet beavatkozásra utasította. Annak parancsnoka, Lascsenko altábornagy azonban ezt visszautasította, mondván, hogy ezt csak a szovjet fegyveres erők vezérkara teheti meg. Nem kellett sokáig várni. Egy órán belül megérkezett Moszkvából a parancs! 1956. július közepén A. I. Antonov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek törzsfőnöke vezetésével szemlebizottság érkezett Budapestre, hogy tanulmányozzák és ellenőrizzék a Különleges Hadtest csapatainak harckészültségét. Ezt követően a hadtest törzse, a moszkvai vezetés utasítására és segítségével egy szigorúan titkos tervet dolgozott ki. E terv „A Különleges Hadtest részvétele a társadalmi rend helyreállításában Magyarország területén” címet kapta. A szovjet katonai intervenció A tervezetet Budapest térképén dolgozták ki, mellékelve hozzá a főváros főbb objektumainak listáját, amelyeknek védelmét a Különleges Hadtest magasabb egységeinek kellett biztosítaniuk. A térképen feltüntették az egységek Budapestre vonulásának útvonalait, az út megtételének és a fővárosba érkezésüknek az idejét. Minden egyes objektum védelmére szakasz és század nagyságrendű alakulatot szerveztek. A tervrajzon körülbelül harminc létesítmény szerepelt, rajta az őrjáratok útvonalai, a tartalék állománya és támaszpontjai, valamint az egységek vezetési pontjai. A kidolgozott tervezetet július 20-án hagyta jóvá Lascsenko altábornagy, a Különleges Hadtest parancsnoka. A tervezet a „Volna” (Hullám) fedőnevet kapta, a végrehajtást a „Kompasz” (Iránytű) jelszóra kellett megkezdeni. 2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az intervenció Az intervenció, mint ismeretes, két menetben történt. Az első október 23-tól november 3-ig tartott, míg a második, mely a „Forgószél” hadművelet nevet viselte, november 4-én hajnalban kezdődött. Ebben tizenhét hadosztály rontott a fővárosra és az országra – köztük nyolc gépesített-, kettő lövész-, egy harckocsi-, két légideszant, kettő légvédelmi és kettő repülőhadosztály – összesen több mint százezer fő. A szovjet csapatok 2170 fő veszteséget szenvedtek, ebből 670 volt az elesettek és 1500 a sebesültek száma. Csupán a 33. gépesített hadosztály 14 harckocsit és önjáró rohamlöveget, 9 páncélozott szállító járművet, 13 löveget, 4 sorozatvetőt, 6 légvédelmi ágyút, 45 golyószórót és 31 gépkocsit vesztett a budapesti harcokban. Ellenszegülés Az 1956 történetével foglalkozók körében fel sem merülhetett az a kérdés, hogy a szovjet katonák körében előfordult-e ellenszegülés. Voltak-e parancs-megtagadások, függelemsértések avagy dezertálások. Kirov kutatásai alapján ismeretes – ez is a 32. fond anyagában található –, hogy a „veszélybe került” szovjet hazáról történő gondoskodás és az „internacionalizmus magasabb érdekei” lehetővé tették a megtorló szerveknek a bevetéssel egyet nem értő katonák személyiségjogainak a megsértését. Tudunk a KGB Harmadik Főcsoportfőnöke, Leonov altábornagynak a feljelentéséről, melyben a szovjet hadsereg 200 olyan katonájának a neve szerepel, akik mertek a hivatalostól eltérő, saját értékelést adni, és akik a hivatalos véleménnyel ellentétben bűnnek tartották a Magyar Népköztársaság belügyeibe történő katonai beavatkozást. Az egyet nem értő tisztek, katonák és családtagjaik, mivel a hivatalostól eltérő saját véleményüket kifejezésre juttatták, a pártbizottságoktól és az állami megtorló szervektől erkölcsi és fizikai kárt is szenvedtek. Előfordult az 1956. évi katonai intervenció során, hogy szovjet katonák megtagadták a parancsok végrehajtását. Ezeket az eseteket azonban nem vizsgálta a szovjet Katonai Ügyészség, mert az ilyen esetekben a kivégzetteket hadiveszteségként írták le. „Eltüntették a nyomokat” – ahogy a nép mondta. Így történt ez Pidlitejcsuk sorkatona esetében is, akit parancsnoka, Kocsnyev őrnagy „gyávaságért és a parancs megtagadásának kísérletéért” helyben agyonlőtt. Majd később, a helyőrségbe visszatérve, a lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az adott körülmények között a legszigorúbb büntetést el lehetett volna kerülni. Ezért Kocsnyev őrnagyot elöljárója, a 7. ejtőernyős deszant-gárdahadosztály 108. ezredének parancsnoka öt nap szobafogsággal fenyítette meg. A podolszki katonai levéltárban, a 32. fond iratanyagában őrzik a 32. gépesített gárdahadosztály jelentését 1956 eseményeiben való részvételéről. Ebben olvasható, hogy „1956. november 3-án 21 órakor (moszkvai idő szerint) Békéscsaba nyugati körzetéből elhagyta alakulatát Matvej Janovics Lukács, magyar nemzetiségű, szovjet sorkatona. Karabélyát tíz darab lőszerrel egy közeli kútba dobta. November 6-án délután került elő, fegyver nélkül, magyar katonai egyenruhában. A Komszomolból kizárták, és átadták a katonai bíróságnak.” Előzőleg mint tolmács, parancsnokával a békéscsabai Forradalmi Tanácsnál járt, és tudta azt, hogy hajnalban kezdődik a támadás, erről akarta értesíteni a Forradalmi Tanácsot. Lukács Mátyás csodával határos módon életben maradt. A pokol tornácát is megjárva, a Gulág után önkéntes száműzetésbe vonult, és a Krím félsziget egy eldugott kis falujában él, távol a világtól. Most készül hazatelepülni szülőföldjére, Kárpátaljára. Az operatív parancsnok értékelése Végül, de nem utolsósorban az említett kötetben találjuk Malasenko nyugalmazott altábornagy emlékiratát, aki 1956. október–november hónapjaiban a Különleges Hadtest megbízott törzsfőnöke, a budapesti harcokat irányító operatív csoport vezetője volt, ezredesi rangban. Emlékiratának legértékesebb sorai 1956 értékeléséről szólnak. Ez a budapesti harcokat vezető, rangban második ember őszinte és tiszteletet kiváltó megnyilatkozása. Malasenko negyven év után a következőket állapította meg: „1956 ősze volt az első alkalom, amikor tömegesen, fegyverrel léptek fel a fennálló totalitárius rendszerrel szemben. A magyar nép felkelt a Rákosi–Gerő-klikk ellen, és harcot indított hazája szabadságáért és függetlenségéért. A magyarországi felkelés tömeges méreteket öltött, azt nem a Nyugat inspirálta, bár támogatásban részesítette.
3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A történelem azt mutatja, hogy nem lehet erőszakkal hosszabb időn át olyan eszméket kényszeríteni egy népre, melyeket az nem fogad el. A szovjet csapatok bevonulása Budapestre, majd az ország egész területére, a magyar belügyekbe való beavatkozás volt. A szovjet csapatok kormányuk, honvédelmi miniszterük parancsát teljesítették, a harci cselekményeket nem saját kezdeményezésükre indították meg. A szovjet tisztek és katonák akkor nem gondolkodtak el fellépésük jogszerűségén... Mindazonáltal nem élt bennünk gyűlölet a magyarok iránt, annak ellenére, hogy katonáink emlékeztek arra is, hogy 1941-ben Magyarország Németországgal együtt megtámadta a Szovjetuniót, és a magyar katonák a mi földünket pusztították. Most, négy évtizeddel később, az 1956 őszén végbement eseményeket történelmi tragédiának értékelem...” Jevgenyij Malasenko, az egykori törzsparancsnok memoárja érdekes olvasmány, tanulságos emlékeztető a másik oldalról. DOKUMENTUM A 7. légideszant-gárdahadosztály parancsnokának 018. számú, 1957. február 5-én kelt parancsa A 108. ejtőernyős deszant-gárdaezred ejtőernyős deszant-zászlóalja törzsparancsnokának fegyelmi fenyítéséről. A magyarországi ellenforradalmi felkelés során Sz. T. Kocsnyev őrnagy, a légideszant-gárdahadosztály 108. ezrede zászlóaljának törzsparancsnoka, Pjotr Szemjonovics Pidlitejcsukot, az ezred sorállományú katonáját, mert gyávának mutatkozott, és vonakodott a parancsot teljesíteni, lelőtte. Ebben a helyzetben, ahogy a fegyelmi bizottság megállapította, ha körültekintőbben jár el, el lehetett volna kerülni ezt a legszigorúbb büntetést. Az ügy tanulságát levonva, Sz. T. Kocsnyev őrnagyot, figyelembe véve, hogy P. Sz. Pidlitejcsuk nem volt fegyelmezett katona, megparancsolom: 1. Sz. T. Kocsnyev őrnagyot öt nap szobafogsággal fenyítem meg. 2. A szigorú alárendeltségi viszonyt és a parancs ingadozás nélküli teljesítését, a teljes tiszti és tiszthelyettesi állomány előtt, oktatás tárgyává kell tenni; az ellenőrzést és az ellenőrzés végrehajtását meg kell szervezni. 3. A parancsot, a magasabb rendfokozatú tiszti állomány előtt ki kell hirdetni. A 7. légideszant-gárdahadosztály parancsnoka ANTONOV ezredes A hadosztály törzsparancsnoka BOLSAKOV ezredes Az Orosz Föderáció Fegyveres Erői Vezérkarának Központi Archívuma (Podolszk) [Fond: 1317., Opisz: 7327980., Gyelo: 41., Lap: 49.]
2. Képek
4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Röpirat szovjet katonák számára, 1957 Röpirat szovjet katonák számára, 1957 1957. március elejének egyik reggelén Hímesházán (Pécsvárad–Mohács közt fele útban) vettem föl, a havas járdán görgette a szél az alábbi orosz nyelvű röplapot. Az 1956-os forradalmunk leverésében részt vevő szovjet katonáknak szánták. Léggömb útján kerülhetett ide, de gépkocsiról való ledobása sem kizárt. (Más példányról nincs tudomásom.) Papírja vékony, erős, csaknem bibliapapír. Egyetlen, négyrét hajtott, újság terjedelmű röplap.* DOKUMENTUM „Vetés”. Az NTSZ forradalmi stábjának sajtóorgánuma (hetilap), 1957. feb. 2. szám Oroszországért! A szabadságért! Az igazságért! „Possev”-Verlag, Frankfurt/Main, Merianstraße 24/a. „Elvtársunk! Barátunk! Az Oroszországi Szocialisták Nemzeti Dolgozó Szövetsége (NTSZ) forradalmi szervezetének újságját olvasod. Az NTSZ felemelte a nemzeti felszabadító harc zászlaját. Az NTSZ a népakaratért, a boldogságért, a szabad Oroszországért folytatott harc szervezete. Az NTSZ követeli a politikai elítéltek azonnali szabadon bocsátását és a koncentrációs táborok tényleges felszámolását. Az NTSZ követeli a kolhozrabság megszüntetését, a föld átadását az azt megművelő parasztság tulajdonába, a munkások jogát a sztrájkra, a vállalati nyereségből a részesedést. Az NTSZ küzd a szabad alkotó tevékenységért, az alkotó személyiség felszabadításáért, a hatalom átadásáért a szabadon választott képviselők kezébe. Az NTSZ olyan szolidaritásra épülő társadalmat akar, amelyben nem harc és gyűlölet, hanem barátság, együttműködés, szolidaritás uralkodik. Az NTSZ felszólít az igaz ügyért folytatott harcra, felveszi a harcot a kommunizmus ellen.” Az NTSZ Forradalmi Stábjának útmutatása „A magyarországi és a lengyelországi események megmutatták a kommunista hatalom egész népellenes lényegét és az egész rendszer tényleges gyengeségét. Megkezdődött a hatalom és a rendszer elleni nyílt forradalmi harc időszaka. Az NTSZ alapvető célja a kommunista rezsim megsemmisítése és olyan új rend létrehozása az országban, amely a szabadságra, az igazságosságra és az igazságra épül. Mindenki beléphet az NTSZ-be, aki kész a kommunista hatalom elleni harcra. Ennek érdekében a következő esküt kell letennie, és szívében azt megőrizni: »Mint Oroszország hű és becsületes fia, szavamat adom és fenntartás nélkül esküszöm, hogy híven és odaadóan szolgálom Oroszország felszabadításának ügyét. Esküszöm, hogy minden cselekedetemben a Haza java és becsülete fog vezérelni, és erőmet nem kímélve teljesíteni fogom az NTSZ Forradalmi Vezérkarának útmutatásait.« Aki ezt az esküt letette, ettől kezdve tagja az NTSZ-nek. A forradalom és a nép iránti hűségre tett NTSZ-eskü feloldja a harcost a hatalomnak tett esküje alól. Barátaink! Elvtársak! Polgártársak! Mindegyikőtök elősegítheti a forradalom ügyét, ha teljesíti az NTSZ következő utasításait: 1. Terjeszd és magad is hozz létre forradalmi irodalmat! 2. Hozz létre forradalmi sejtet! Egyedül is dolgozhatsz, de a harc érdekében célszerűbb, ha bevonsz egy-két kipróbált, hűséges barátot. Három embernél több egy sejtben ne legyen! Ez biztonsági követelmény. 9 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
3. Jelezd harcostársaidnak, hogy a harc folyik! Mindenhová, ahol lehet, rajzold fel a munkások, kolhozparasztok és értelmiségiek egyesülésének és felkelésének jelképét: a népharag vasvilláját vagy az »NTSZ« rövidítést.” Mikor a lelkek lázadnak „A magyar nép tragédiájától megrendülten nem hallgathatunk tovább! Olyan ország íróiként és polgáraiként, amely ismeri a szabadság jelentőségét és értékét, mélységes fájdalmunkat fejezzük ki a vérontás miatt, amelyet a kormány nem megfelelő módszerei és a külföldi csapatok intervenciója okozott.” E szavakkal kezdődik az a magyar írókhoz intézett kiáltvány, amely a »Zycie Warszawy« c. újságban jelent meg, és amelyet 37 ismert lengyel újságíró írt alá. Bátran és őszintén beszélnek a lengyel írók magyar kollégáikkal. Gyöngéd kézzel érintik a magyar nép sebeit. Milyen felháborodás emelkedik viszont a lelkünkben, ha kezünkbe vesszük a »Lityeraturnaja Gazetá«-t az arcátlan és cinikus vádakkal, kérdésekkel. Nem marad más, mint megismételni V. Kocsetov számára (a »Lityeraturnaja Gazeta« szerkesztője) azokat az ismert sorokat, amelyeket Gyemjan Bednijhez intéztek annak idején, miután Krisztust káromolta: »kicsiny tehetségét nagy gyalázattal takarta«.” A röpirat cikkeiről (A röplapon olvasható cikkeket, írásokat a továbbiakban kivonatosan, összefoglalva közöljük.) A 2. oldalon a fentiekben idézett „Útmutatás” mellett „Az országot járva” cím alatt három rövidebb írás olvasható: „Veszélyes repedések az alapban”. A cikk az SZKP KB decemberi plénumának határozatával foglalkozik. Írója szerint a 6. ötéves terv előirányzatai nem valósultak meg, Hruscsov és Bulganyin tekintélyét ellenfelük, Molotov sikeresen ingatta meg, s kezébe vette az állami ellenőrzés vezetését. „Veszélyes zátonyok”. A cikk szerint az NTSZ az igazságnak megfelelő magyarországi híradásai vezettek oda, hogy a Szovjetunió diplomáciai jegyzékben követelte az NTSZ külföldi centrumának betiltását (Izvesztija, 1957. január 8.). A szovjet vádak szerint a szervezet „akadályozza a békés együttélés politikáját”. E fellépéssel azonban a kommunista propaganda elismerte az NTSZ létezését, ill. eszméinek széles körű terjedését. 4. „Az országban antikommunista röplapokat nyomtatnak”. A Komszomolszkaja Pravda egyik írásából kiderült, hogy Oroszországban is nyomtatnak ellenzéki röplapokat. Eddig a hivatalos propaganda azt állította ezekről, hogy léggömbökkel küldik át azokat a határon. Most a Szovjetunióba küldött ügynökök tevékenységének tulajdonítják e röplapokat. A 3. oldalon egész oldalas cikket olvashatunk „Az ifjúság az élcsapat”címmel. A szerző, V. Arszenyev szerint a magyar forradalom megmutatta, hogy a kommunista blokkban sok fiatal vesz részt az antikommunista harcokban. Így van ez az NDK-ban, Romániában és Bulgáriában is. A népi demokráciákban az ifjúság kommunistaellenességét pszichikailag erősíti a megszálló csapatok jelenléte, a nemzeti függetlenségért vívott harc mozzanata. De Oroszországban is vannak olyan fiatalok, gyakran a komszomolisták között is, akik szembehelyezkednek a párt politikájával. Illegális csoportjaik az „ifjú leninisták” nevet viselik. Valójában azonban semmi közük a leninizmushoz, egy új társadalmi berendezkedés eszméit keresik. A szerző szovjet újságok tudósításait idézi, melyek beszámolnak a diákok rendszert kritizáló kijelentéseiről. A röplap 4–5. oldalán megjelenő két cikk a „Jog és független bíróság – a szabadság és igazságosság garanciái” közös cím alatt olvashatóak. Az egyik a törvényességgel, az állambiztonsági szervek önkényének korlátozásával foglalkozik (E. Szerbin: „Bíróság és törvényesség”). Megállapítása szerint törvényes jogrend csak akkor létesülhet, ha az egypárti kommunista diktatúra politikai és gazdasági alapjait már lerombolták. Addig a „rendszer természetéhez” tartoznak a visszaélések. A másik cikk az NTSZ „Jog és társadalmi jogrend” című programjából idéz, amelyben követelik az alapvető állampolgári és emberi jogok érvényesülését. Ehhez kapcsolódik egy karikatúra a szovjet bíróságokról. A röplap 6. oldalán L. Szergejeva cikke olvasható „Milyen tanácsokra van szüksége a népnek?” címmel. A tanácsoknak a párt kiszolgálóiból a valódi demokratizmus eszközeivé, azaz a népképviselet szerveivé kell válniuk. A szerző szerint a tanácsok munkatársai közül kerülhet ki az a forradalmi, állami erő, amely a hatalomváltás után majd biztosítani fogja az új szociális eszmék győzelmét, a törvényes népképviseletet. N. Rutics cikke „Az igaz úton” címmel újra a magyar példára hivatkozik: a felkelést fegyverrel le tudták verni, de a 10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
gazdasági követelések terén a dolgozók ellenállási mozgalma ma is sikeresen folytatódik. A szabadon választott üzemi, gyári és egyéb munkástanácsok a sztrájk eszközével harcolnak a munkások jogaiért, gazdasági helyzetük javításáért. Kádár „munkás–paraszt” kormánya – az SZKP vezetésének utasítására – meg akarja fosztani a munkásokat ettől a fegyvertől, és halállal fenyegeti a sztrájkra hívókat. A cikkíró összefoglalja a gazdasági harc legfontosabb eszközeit, követeléseit, s a magyar út követésére hívja fel a szovjet munkásokat. Ugyanezen az oldalon A. Nyikolin „A forradalom tüzét nem lehet vérrel eloltani” című cikke leleplezi Kádár „bábkormányának” hazugságait, reakciós és népellenes lényegét. Nyikolin szerint a magyar forradalom és a lengyel nép szabadságharca akkora csapást mért a kommunista rendszerre, hogy semmilyen megtorlás vagy terror nem tudja visszatartani a belső széthullást. Magyarországon kényszerítéssel sem tudták elérni, hogy százezernél többen lépjenek be a pártba (a lakosság 1%-a párttag), hét író börtönben van, az író- és az újságíró szövetséget feloszlatták, a diáktanácsot megszüntették, a felsőoktatásban szünetel a tanítás. Tovább folytatódik a forradalmárok kivégzése. De semmilyen terror és kivégzés nem tudta megtörni a magyar nép lelkét. Január 20án Budapest házfalain plakátok jelentek meg – állítja Nyikolin –, amelyeken új felkelésre és az elesettekre való emlékezésre szólítják fel a lakosságot. Még mindig harcolnak az ország területén partizánok, köztük átállt szovjet katonák és tisztjeik. A cikkben a lengyel, a bolgár és az NDK-beli helyzetet is elemzi a szerző. A röplap utolsó írása L. Tyernov cikke „Egy beszéd kapcsán” címmel. Kritizálja Hruscsov beszédét, melyet a Csou En-laj tiszteletére adott fogadáson mondott el. A cikkíró szerint itt Hruscsov dicsérőleg szólt Sztálinról, nem úgy, mint a XX. kongresszuson. Ezután részletesen idézi a sztálini törvénytelenségeket, a táborba hurcolt, ill. ártatlanul kivégzett emberek tömegének szenvedéseit. * A röplapot Kardhordó Kálmán (Pécs) küldte be szerkesztőségünkbe a fenti levélke kíséretében. Az összefoglalót és a fordítást Borbás Katalin készítette. (A szerk.)
2. Képek
11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
