Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
Határtalanul Erdélyben 2012. April 18. Wednesday 00:27
Iskolánk 7.b osztálya a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt BGA-11-HA-01 Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre címû pályázatán 497.510 forintot nyert. Ezzel a "Határtalanul!" program keretében 2012 áprilisának elsõ hetében Erdélyben kirándult. A program keretében történelmi emlékhelyeket, földrajzi látnivalókat, mûvészettörténeti nevezetességeket néztek meg. Élményeikrõl naplót vezettek, fotóztak, filmet készítettek.
1. nap 2012. március 31. "2012. március 30-án éjjel 11 órakor indultunk Pápáról. Az egész éjszakás utazás eredményeként reggelre Nagyváradon voltunk. Az óvodában ahol aznap éjjel aludtunk meleg teával vártak minket. Utána nyakunkba vettük a lábunk, hogy minél több nevezetességet megnézzünk. Az elsõ állomás a Püspöki Palota és a Római Katolikus Székesegyházhoz vezetett. Itt csatlakozott hozzánk egy idegenvezetõ, Attila bácsi, ki régész, és jól ismeri Nagyvárad történetét. A székesegyház elõtt áll Szent László szobra, és az oldalában is van egy Szent László szobor. Ez utóbbi elég vicces, mert aránytalanul nagy feje van. Ez azért van így, mert régen a szobor több méteres magasságban állt, és lentrõl fölnézve rá mások voltak az arányai. Bementünk a székesegyházba, hogy megnézzük Szent László hermáját. Ez a díszes üvegdoboz Szent László koponyájának egy darabját tartalmazza. A Püspöki Palotába most nem mentünk be, de este visszatértünk ide egy koncertre. A székesegyház mellett van a kanonok sor. Ez a tíz lakásból álló épületsor azért is érdekes, mert nem egyszerre épült, de ez nem látszik rajta. Ady Endre kapcsán tanultunk róla, ezért jó volt ezt is látni. Ady Endrének Nagyváradhoz sok köze volt, és mivel év elején tanultunk róla, elmentünk az Ady Múzeumba is. Ezt Ady egyik kedvenc kávéházából alakították át. A múzeumban egy nagy faragott Ady-szobor fogadott minket, amit azok a Szerváciusz-testvérek faragta, akik a pápai Jókai-szobrot is készítették. Itt elmondtunk közösen néhány Ady-verset, és a teremõr néni meg is tapsolt minket. Megismerhettük Ady Endre kézírását, átismételhettük életének legfontosabb eseményeit, láthattuk köteteinek korabeli kiadásait. Sétálva bejártuk a belvárost. Megnéztük a Holdas templomot, ami nevét az oromzatán lévõ égitestrõl kapta. Ez mindig mutatja, hogy milyen éppen a Hold járása (telihold vagy csak sarló). A Fekete Sas palota elõtt a bevásárlóközpontok õsérõl mesélt Attila bácsi, és a szecesszió jegyeit az életben is megfigyelhettük. A Városháza tornyába is felkapaszkodtunk (260 lépcsõ!), de megérte a kilátás! Az következõ állomás a nagyváradi vár volt. Idegenvezetõnk segítségével olyan helyekre is bemehettünk, ami a látogatók elõl még el van zárva. Mesélt a vár történetérõl, az ásatásokról, a katonai szempontból jelentõs építészeti megoldásokról. A vár ötszög alakú, és öt bástyája van: Aranyos bástya, Veres bástya, Királyfi bástya, Bethlen bástya és a Csonka bástya. Mi az Aranyos bástyára mentünk fel, ami onnan kapta a nevét, hogy egy címer volt az oldalán, amit sárgarézzel vontak be, és a napfényben már messzirõl csillogott, mintha aranyból lett volna. A várárok is érdekes volt, mert meleg vizû patakot folyattak bele, ezért télen sem fagyott be, és a törökök nem tudtak átkelni rajta. Csak árulással tudták meg a patak forrásának helyét a törökök, mert egy asszonynak a fiát elfogták, és õ elárulta a patak forrásának helyét. A vár arról is híres, hogy hét magyar királyt vagy királynõt temettek el itt (pl. Luxemburgi Zsigmondot, Károly Róbertet.) A helyi ifjúsági centrumban egy meglepetés program várt minket. Csilla néni, a szállásadónk szervezte a számunkra. Egy interaktív foglalkozás keretében Jézus életének utolsó napjait követtük nyomon egy pince-labirintusban. Nagyon érdekes állomások voltak díszlettel, fénnyel, zenével tarkítva. Különféle szerepekbe bújhattunk. Elõször még furcsa volt a jelképes lábmosás és az utolsó vacsora eljátszása, de aztán fokozatosan belekerültünk a történetbe. Mi árultuk el háromszor Jézust, és egyik osztálytársunk, Matyi Pilátus szerepét is magára vette. Magunkkal vittünk egy követ a Golgotára, ami a terheinket jelképezte. A végén, mikor a http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
véleményünket kérdezték a foglalkozásról, mindannyian kellemes élményrõl számoltunk be. Húsvéthoz közeledve segített ez a foglalkozás ráhangolódni az ünnepre. Visszatértünk az óvodába, ahol a szállásunk volt, és megvacsoráztunk. De a nap még nem ért véget. Csilla néni a Püspöki Palotába is elvitt minket, mivel a temesvári székesegyház ifjúsági kórusa adott itt koncertet. A koncert elõtt Deák Árpád szobrászmûvész Keresztúti stációk címû bronzszobrait avatták fel. A váradi püspök is itt volt, külön köszöntött is minket, és két vezetõnkkel, Marika nénivel és Tibi bácsival kezet is fogott. A koncert egyházi énekekbõl állt, nekünk egy kicsit unalmas volt, meg az elõzõ éjjel sem aludtunk a buszon rendesen. Két osztálytársunk el is aludt a koncert közben. Visszatérve az óvodába felfújtuk a matracainkat, megmosakodtunk, és nekiálltunk a napló megírásának. Tibi bácsi még egy feladatlappal is megörvendeztetett minket. Mire mindezzel végeztünk, senkit sem kellett már álomba ringatni. Tíz órától aludtunk, mint a bunda." Az elsõ nap krónikásai: Biró Friderika, Kovács Patrik, Meizer Eszter
2. nap 2012. április 1. "Tibi bácsi hat órakor keltett minket. Kissé álmosan kezdtünk készülõdni a mai útra. Fogat mostunk, mosakodtunk, bõröndöt pakoltunk, matracot eresztettünk: készen álltunk arra, hogy elinduljunk Barót irányába. Az oda vezetõ úton nem álltunk meg mindenhol, de út közben is sok érdekes hely mellett haladtunk el. Csucsán például a Boncza-kastély elõtt, ahol Ady Endre és felesége, Boncza Berta a háború alatt meghúzódott. Bánffyhunyadon egy rakás érdekes palotát láttunk, olyanokat, mint a pagodák. Kiderült, hogy az ottani bádogos cigányoké, és egymás túllicitálására építik ezeket a hatalmas, több emeletes házakat. Elsõ megállónk Körösfõn volt, mivel a buszsofõrnek pihenõt kellett tartani. Bár a hazaútra terveztük, de mivel most volt idõ, megnéztük a körösfõi templomot. Hóesésben mentünk fel a templomhoz, ami azért volt furcsa, mert otthon már pólóban jártunk, itt meg újra télire váltott az idõ. A templomba nem tudtunk egybõl bemenni, mert zárva volt a kapuja, ezért csak kívülrõl vettük szemügyre a négy fiatornyos, fatornácos templomot. Attila bácsi elment a harangozóhoz, hogy megszerezze a kapukulcsot. Visszatérve aztán beengedett minket a templomkertbe. Beljebb nem jutottunk, így Attila bácsi újra elment a harangozóhoz, és most már vele együtt tért vissza. Így végre bejutottunk a templomba, ahol sokkal kellemesebb volt az idõ. A harangozó aztán mesélt a templom történetérõl, miközben megnéztük a fakazettás mennyezetet (225 festett fakazetta borítja), felmentünk a szószékre és az orgonához is. Még a templom emlékkönyvébe is beleírtuk, hogy itt jártunk. Legközelebb a parajdi sóbányánál álltunk meg. A bányába különbusszal lehet lejutni. Kinn szakadt a hó, nem volt ellenükre a buszra szállás. A busz egy darabig vitt bennünket, aztán lépcsõkön még lejjebb ereszkedtünk. Már a lépcsõn lefele menet megtöltötte a levegõt a só illata. Azt hittük, a bányában sötét lesz, de annyi lámpa égett, mintha a szabadban lettünk volna. A kapun belépve sóból faragott szobrok fogadtak minket. Nem sokat foglalkoztunk velük, mert megláttuk a játszóteret, és mindannyian odaszaladtunk. Hintáztunk, csúszdáztunk, fajátékokra másztunk fel nagy hetedikesekként. Többen facebook-profilképet is csináltak magukról. Aztán a látványt is szemügyre vettük: elképesztõ csoda tárult a szemünk elé. A belmagasság 20-30 méteres lehetett, és a termek mérete is hatalmas volt. A padló tükörsima, a falak és a mennyezet csillogott a só miatt. Páran meg is nyalták a falakat, és tényleg sós volt az íze. A másik terem is ilyen hatalmas volt, még egy kápolna és egy múzeum is elfért a végében. A kápolna faragott faszobrai kezében aprópénzek voltak. Gondolom, a hívõ emberek hagyták itt imájukat követve. A múzeum a bányászat történetét mesélte el, kis tárlókat berendezve mutatták be, hogyan folyt régen a só kitermelése. A falak mellett székelykapuk is álltak, ami azért volt meglepõ, mert nem vezettek sehová, csak a csöveket takarták el. Páran bányászkodtunk is: apró köveket kerestünk, de ez nem volt egyszerû, mert alaposan lecsiszolták már a felületeket. Azért néhány kisebb követ találtunk, és el is hoztuk õket. Egy kicsit még játszottunk a játszótéren, aztán feljöttünk a busszal a bányából a szakadó hóesésbe. Korondra érve az irodalmi parlamentnél álltunk meg. Ez egy emlékmû, ahol harminc magyar irodalmi alak dombormûve nézhetõ meg. Át is böngésztük, és sok tanult költõ, író képmását felismertük. Korondon persze a bazársoron is végigmentünk, hogy költsünk egy keveset a pénzünkbõl. Farkaslaka volt a következõ megálló. Itt született Tamási Áron, és a kérésének megfelelõen itt is temették el. A sírját ugyanazok a Szervátiusz-testvérek faragták, akik az Ady-szobrot és a pápai Jókai emlékmûvet is. A sírnál Tibi bácsi mesélt Tamási Áronról, majd Matyi felkötött egy emlékszalagot a sírra: Weöres Sándor Általános Iskola 7.b osztály. Aztán a Matyit lepisilte egy kutya, és szegényt ettõl fogva mindenki ezzel cukkolta. Tamási Áron sírja mellett volt egy trianoni emlékmû is, ezt is megnéztük. Farkaslakáról Szelykefürdõre vitt minket a busz. Itt azért álltunk meg, mert a székelység legnagyobb kutatójának, Orbán Balázsnak itt van a sírja. A sír egy domb tetején látható, és a felvezetõ úton székelykapuk alatt kell felmenni. Tizenhárom székelykapu vezet fel, ezeket különbözõ szervezetek állították Orbán Balázs emlékére. Tibi bácsi a sírnál mesélt Orbán Balázsról, majd Bettina felkötötte az emlékszalagunkat. Estére aztán Barótra értünk. Ki sem pakoltunk a buszból, hanem egyenesen a pubba mentünk, ahol már várt minket a megrendelt vacsora. Ide jött Sanyi bácsi is, egy baróti tanár, aki a legtöbbet segített nekünk a hét során. A szállásunk a tornateremben volt. Itt rendezkedtünk be éjszakára szivacsokkal, hálózsákokkal, hogy aztán fürdés után nekiálljunk a feladatlapoknak, és 10 órakor nyugovóra térhessünk." A második nap krónikásai: Bolla Kitti, Magyar Balázs, Vései Gergõ. http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
3. nap 2012. április 2.
A mai nap a tegnapihoz képest jól indult, hiszen mindannyian kipihenten ébredtünk fel. Miután elpakoltunk, elindultunk a pubba reggelizni: virsli volt teával. A tea nagyon finom volt. Ezután átmentünk az iskolába. Az osztályunk kétfelé oszlott, hogy egy szintén kettéosztott hetedikes osztállyal két csoportban tudjanak a tanáraink foglalkozást tartani. A csapat egyik fele Marika nénivel, a másik fele pedig Tibi bácsival drámaórán vett részt. A két órás drámafoglalkozás a kötekedésrõl, a kötekedõkrõl és áldozataikról szólt. A barótiak az elején agyon izgultak, de a névtanulós játékok után már teljesen nyíltak, bátrak voltak. Kitöltöttünk egy kérdõívet a kötekedõkrõl. Érdekes, hogy õk is hasonlóan vélekednek a kötekedésrõl, mint mi. Ezután kisebb, 2-3 fõs csoportokra oszlottunk, és egy olyan képet kellett állóképpé alakítanunk, amin egy kötekedõ és az áldozata látható. Ez többé-kevésbé sikerült is. A szobrok megnézése után a kötekedõ és az áldozata tulajdonságait gyûjtöttük össze két csoportban. Majd a kiscsoportok jeleneteket alkottak a témával kapcsolatban. Szerintem ez volt a foglalkozásnak az a pontja, amikor a barótiak és mi már annyira összeszoktunk, hogy már úgy játszottak velünk, mintha legalább két éve ismernénk egymást. A drámajáték végén átalakítottuk a jeleneteket, megoldásokat keresve a kötekedés elkerülésére. A játék végén ismerõsként búcsúztunk el, hívva õket az esti közös métázásra. Szívesen vették az invitálást, és megígérték, hogy ott lesznek. Dél körül a pubban ebédeltünk. Bár a fûszerezés kicsit furcsa, de ettõl csak finomabb volt a grillezett hús, a krumpli (itt: pityóka) és a rizs. Ebéd után átcipeltük a szerdai szereplés kellékeit a mûvelõdési házba. Megtartottuk az elõadás fõpróbáját is: a szóló produkciókat nem adtuk elõ, de a nagycsoportos játékokat, jeleneteket elpróbáltuk a tér használata miatt. Busszal utaztunk a közeli faluba, Bibarcfalvára. Itt megnéztük azt a templomot, ami a falucska hírét messze földre vitte. Az 1837-ben átalakított templom északi falán van az az Árpád-kori freskó, amely Szent László és a kun vitéz történetét meséli el. Elég rossz állapotban van már a freskó sajnos. A történetrõl annyit mesélt a templom ismerõje, hogy Szent László megmentett egy magyar leányt, akit egy kun vitéz elrabolt. Érdekes volt a történet, mint ahogy a falu különleges borvizéhez kapcsolódó monda: Erdõvidék nagyhatalmú földesura nem Talált feleséget magának, ezért a szomszédos tündérek közül választott egyet. Ez a tündér csak akkor volt hozzámenni Bíbarchoz, ha az teljesíti két kívánságát: egy olyan forrás, amibõl ha iszik, csoda történik, és egy másik forrás, amiben ha megfürdik, örök életû lesz. Ezt a két kívánságot teljesítvén Bíbarc két forrást fakasztott. Innen a falu neve: Bibarcfalva. Továbbutazva Kisbaconba értünk. Ebben a faluban született és élt a nagy magyar mesemondó: Benedek Elek. A híres meseíró és gyûjtõ által építtetett házban mûködõ emlékházat is megnéztük. Itt a dédunokájával beszélgettünk. Csodálatos az erdélyiek kereszténysége, Szent László- és Benedek Elek-kultusza. Elek apó elõtt tisztelegve az emlékházban kötöttünk egy nemzeti színû szalagot is. A faluban a még meglévõ és mûködõ vízimalmot az utolsó molnárné, a 70 éves Etelka néni mutatta meg. Érdekes volt a habitusa, a közvetlensége, ahogy mindenkivel egybõl megtalálta a hangot. Már a vendégszeretete is bizalmat ébresztett bennünk. A néni fia avatott be bennünket a malom mûködésének titkaiba. Etelka néni egy képet is mutatott nekünk, amin az angol Charles herceggel látható, aki szintén élvezte vendégszeretetét. Ezek után a Vashámorhoz akartunk elmenni, de a jeges utak miatt ez a program sajnos meghiúsult. Miután visszatértünk Barótra, a meghívásnak eleget téve megjöttek a baróti diákok, és kezdetét vette a közös métázás vegyes csapatokban. Õk nem ismerték ezt a játékot, de nagyon élvezték, oroszlánként küzdöttek minden pontért. A második körben a fiúk játszottak a lányok ellen, és nagy fölénnyel a lányok nyertek. A program jól sikerült, hiszen összekovácsolódtunk a baróti gyerekekkel: a méta után még beszélgettünk, fociztunk, kosaraztunk velük. Reméljük, hogy a barátság megmarad, és lesz még módunk találkozni velük a késõbbiekben is. Miután elmentek, nekiálltunk az esti programnak: a lányok kezdték a fürdést, a fiúk folytatták. A fürdés után jött a közös hideg vacsora, majd a naplóírás és a közös csoportfeladatok. 10 órára végeztünk is, hogy aztán nyugovóra térhessünk. A harmadik nap krónikásai: Döbröntei Dávid, Magyari Henriett, Végh Balázs. 4. nap 2012. április 3. Ma is korán keltünk, mint eddig minden nap. Erre azért van szükség, mert a tornaterem ami éjjel a hálószobánk nappal a baróti gyerekek terepe. Ezért aztán minden reggel összepakoljuk a cuccainkat, és egy öltözõbe zárjuk az esti hazaérkezésünkig. Ma is a pubban reggeliztünk, hogy útra keljünk buszunkkal. A buszon körbenézve csak álmos szempárokat láttam, de aztán ahogy elértük a Keleti-Kárpátok vonulatait, a napsütésben szikrázó havas hegycsúcsok látványa mindenkit felébresztett. Sepsiszentgyörgy volt az elsõ állomásunk, ahol megálltunk. Itt a Székely Nemzeti Múzeumba látogattunk el. Egy idegenvezetõ kalauzolt végig minket a múzeumon. Az elsõ teremben Gábor Áron ágyúját láttuk; csak az ágyúcsõ az eredeti, a kereke, tartója már utólag készült. Ebben a teremben egy kisfilmet is megnéztünk a szabadságharc erdélyi csatáiról, illetve Gábor Áronról mesélt az idegenvezetõ. Az emeleten a székely népi kultúra emlékeit, a régi berendezési tárgyakat, viseleteket, mesterségeket néztük meg. Egy másik teremben a hétköznapi élet kellékei voltak a tárlókban. Megtudtuk például, hogy a bölcsõre azért tettek keresztbe egy seprût, hogy távol tartsák a boszorkányokat. Ugyanis a boszorkány ha meglátta seprût, megijedt, hogy ilyen kis ember már ekkora seprûvel jár, és nem bántotta a babát. A román temetkezési szokások közül a legérdekesebb egy kalácsokkal, kiflikkel feldíszített fa volt, amit a koporsó elõtt vittek. A temetõben megrázták ezt a fát, és a lepotyogó péksüteményeket a gyerekek megették. A múzeum alagsorában Erdély állatvilágáról volt egy kiállítás: végre láttunk medvét is, igaz, csak http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
kitömve. A múzeumot elhagyva Kovásznára mentünk. Kovászna Pápa testvérvárosa, ezért itt a helyi polgármesteri hivatal munkatársa, Zsuzsa néni vezetett minket. A hely nevezetességei közül az egyik a vasas borvíz, ami a város fõterén lévõ szabadtéri kutakból bárki ihat. Mi is megkóstoltuk, nekünk nagyon rossz volt. A másik nevezetesség a Pokol-sár: a vulkáni utómûködés következtében feltörõ iszapvulkán, ami állítólag 30 évenként a felszínre tör. Utoljára 30 éve tört ki. A város parkjában sétálva Zsuzsa néni megmutatta a testvérvárosok emlékére állított kopjafákat is. Meg is találtuk a pápa feliratú kopjafát a többi között. Busszal elmentünk a szívkórházba, ahol a mofettákat néztük meg. Ezek olyan gyógyüregek, amelyek a bennük lévõ gázokkal gyógyítanak. Kovászna után Gelencén álltunk meg, a világörökség részét képezõ Árpád-kori templomnál. Egy harangláb alatt lehetett bejutni a templomkertbe. A harangot egyik társunk meg is kongatta nem tudom, a falu mit szólt a szokatlan harangszóhoz. A templomban Árpád-kori freskók láthatók a bibarcfalvi templomhoz hasonlóan. De ott csak egy kép meséli el Szent László lánymentésének történetét, míg itt képsorok képregényszerûen. Gyönyörû volt a templom, érdekes történetekkel szórakoztatott minket a templomot bemutató öreg néni. A templomkertben ebédeltünk. Kaptunk egy faasztalt és padot, amin megkentük kenyereinket, és a fûben heverészve elfogyasztottuk. Kézdivásárhelyen csak egy rövid sétát tettünk a fõtéren. Az udvartereket néztük meg, illetve Gábor Áron ágyújának másolatát. Egy nagy Gábor Áron-szobor is áll a város fõterén. Utazás közben átmentünk Torján is. Attila bácsi azt mesélte, hogy három Guiness-rekordot is magáénak tudhat ez a kis falu: 1. itt van a világ legnagyobb székelykapuja; 2. itt van a világ legmagasabb kopjafája; 3. itt készítették a világ leghosszabb túrós rétesféle süteményét. Torja persze a büdös barlangról nevezetes. Elõzõ este Tibi bácsi altatóként felolvasta nekünk Sántha Ferenc: Sokan voltunk címû novelláját, ami a barlanghoz kötõdik. Mi is felmentünk a barlanghoz, és már út közben éreztük a kén szagát. A barlanghoz felérve vettük észre, hogy az osztály fele lemaradt. Hamarosan jött is a telefon: Hol vagytok? Merre menjünk? Tibi bácsinak kellett visszaereszkedni értük. A barlang különlegességét a bõrünkön éreztük: ahogy bementünk a barlangba, és derékig álltunk a kéngázban, a lábunkba melegség költözött, szinte izzadtunk. Attila bácsi gyufával is megmutatta, milyen magasan van a kéngáz szintje. A torjai barlanggal nem ért véget a természetjárás. A Mohos-láphoz mentünk, ahol egy természetõr vezetett végig minket. Még medve lábnyomot is mutatott a hóban. Közben sok érdekességet mesélt az itt élõ növényekrõl, állatokról, medvékrõl szóló történetekkel szórakoztatott minket. Ami még külön jó volt, hogy áprilisban a 10 centis hóban hógolyóztunk! A Mohos-láp melletti csodaszép krátertavat, a Szent Anna-tavat is megnéztük. Nagy öröm volt, hogy a befagyott tó szélén csúszkálhattunk. Horgász-lelkeink ide-oda tologatták a jégkását, amit vicces volt figyelni. Mire visszakapaszkodtunk a buszhoz, kiderült, hogy Bálint a tóparton hagyta hátizsákját. Futhatott vissza érte, mi meg vártunk rá 25 percet. Jólesõ fáradtsággal értünk vissza Barótra, hogy a pubban megvacsorázzunk. Innen a nap a szokásos ritmusban folytatódott: bõröndök elõ, matracok elõ, irány a zuhanyzó, majd az egyéni naplók és a csoportfeladatok. Tíz órakor takarodó, am egy kicsit most elcsúszott, mert elalvás elõtt még egyszer összemondtuk a másnapi szereplés közös szövegeit. Biztos, ami biztos. A negyedik nap krónikásai: Farkas Boglárka, Kömöcsi Tamás, Pulay Kata.
5. nap 2012. április 4. Ez volt a világ legjobb napja! Mikor fél hétkor felébredtünk, nem voltunk annyira fáradtak. Gyorsan mindenki felöltözött, majd összepakoltunk, és mentünk reggelizni. Ma tojásrántotta volt paradicsommal, teával nagyon finom volt. A busz már kinn várt minket a sofõrrel. Elõször Vargyasra mentünk, ahol megnéztük Máthé Ferenc fafaragó munkáit. Feri bácsi sokat mesélt fiatalkoráról, a régi bálokról. Megmutatta az elsõ munkáját is, amit 10 évesen faragott. Egy fa tolltartó volt ez, amitõl többen kedvet kaptak a fafaragáshoz. Mutatott egy faragott bölcsõt is, aminek a ringatása közben a szívdobogáshoz hasonló hangot adott. Erre a baba könnyen elaludt. A munkái között rengeteg faragott kép, szobrok, kopjafák voltak, és mindegyikhez volt egy története is. Kifaragta annak a barlangnak a történetét is, ahová a nap folyamán igyekeztünk. Megmutatta a tilolófa gyûjteményét is. Érdekes volt hallgatni ezt az öreg bácsit. A házból kilépve három lovas szekér várt minket. A szekereken általában trágyát és szénát szoktak hordani, de most a mi utazásunkat szolgálták. Három csoportra oszolva felmásztunk a szekéren keresztbe fektetett pallókra, hogy induljon az izgalmas kirándulás. Az út nem volt zökkenõmentes. A mi lovunkat Mancinak hívták, õ lett a kedvencünk. Az út hosszadalmasnak ígérkezett, de ez nem volt baj, mert a két és fél óra alatt a festõi tájban gyönyörködtünk. A Vargyas-patak mellett haladtunk, néha havas úton, néha sziklák között. Út közben a fiúk megvicceltek három lányt, akik levették a cipõiket. A fiúk meg ellopták tõlük, és átszaladtak vele a másik szekérhez. A lányok nem vették észre ezt, és kétségbe estek, hogy hová lett a cipõjük. Elérve egy turistaházhoz, leszálltunk, és gyalog folytattuk az utat. A patak medrében sziklákon ugrálva, függõhídon átkelve jutottunk el a barlanghoz. Láttunk néhány táblát is Medveveszély! Vigyázat! felirattal. Mi mindenhol kerestük a medvéket, de sajnosszerencsére egy sem jött felénk. Biztos félnek az embertõl gondoltuk. Az út során páran a jeges úton el is estek, de nem lett semmi bajuk. Sziklákon és köveken keresztül jutottunk el a sötét, zord barlanghoz. A többiek láttak denevéreket is, de mi nem. Zseblámpát is vittünk magunkkal, és erre szükség is volt, hiszen egy-két lépés után már csak zseblámpával tudtunk haladni. A visszafele út is ugyanolyan izgalmas volt. A turistaházhoz érve már vártak minket a baróti iskola tanárai. Húst sütöttek nekünk faszénen, szépen megterítettek, és a szabad ég alatt, a patak mellett, sziklák http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
tövében ebédeltünk. Ebéd után a fiúk megrohanták a patakot, és mezítláb a jéghideg vízbe gázoltak. Mi, lányok a lovakat etettük meg szénával. Az út visszafelé izgalmas volt. Két kocsi egymással versengve vágtatott az erdei úton, levágva a kanyarokat, belegázolva a patakba. Az õ kocsijukat két ló húzta, a miénket csak a Manci egyedül. Ezért mi lassabban haladtunk, de végig énekeltük az utat, dalokat is költöttünk. Hiába voltunk mi az utolsó megérkezõk, nekünk rövidnek tûnt az út. Vicces dolog volt az is, amikor az egyik osztálytársunk alatt leszakadt a szekéren lévõ palló. Vargyasra visszaérve buszra szálltunk, és jöttünk Barótra. A tornaterem birtokba vétele után fürdés, majd vacsora következett. Hat óra körül elindultunk a kultúrházba, hogy elõkészüljünk a mûsorhoz. Elõször átöltöztünk a szereplõs ruhánkat, majd berendeztük a játékteret. Az elõadást nem mi kezdtük, hanem a helyi néptánccsoport. Utánuk mi következtünk. Több mint egy órás mûsort adtunk, ami szerintünk nagyon jól sikerült. Verseket és prózákat mondtunk, énekeltünk, szerkesztett játékot adtunk elõ Weöres Sándor verseibõl, illetve az országos színjátszó fesztiválon díjazott színdarabunkat, A kiskakast is játszottuk. Itt voltak a nézõk között a helyi iskola tanulói is, aminek nagyon örültünk. Láthatták, mire vagyunk képesek. A mûsor végén rózsával köszönték meg tanárainknak a mûsort. Az elõadás után Tibi bácsival elköszöntünk A kiskakastól, mert ezt valószínûleg ma játszottuk utoljára. A mûsor után visszatértünk a tornaterembe. Labdáztunk még egy keveset, és jött az ötlet: rendezzünk másnap kosárlabda bajnokságot. Háromfõs csapatokban lehetett nevezni, rögtön össze is állt öt csapat, és a sorsolás is megtörtént. A nap zárásaként még táncoltunk egyet: az iskolai kulturális bemutatóra kitalált táncunkat gyakoroltuk egy kicsit. Aztán fél tizenegykor takarodót fújt Tibi bácsi. Az ötödik nap krónikásai: Horváth Gergely, Kovács Médea, Meiczinger Dóra.
6. nap 2012. április 5. Ma reggel is fél hétkor keltünk. A szokásos reggeli pakolás után a pubba mentünk reggelizni. Majd buszra szálltunk, és elindultunk Gyimesbükkre. Az út hosszú volt, hiszen magas hegyeken keresztül vezetett az utunk. Ez a vidék, a Gyimes teljesen más, mint amihez eddig szoktunk. Az elszórt falvakban deszkákból épült házakat, udvari kutakat láttunk. Meglepett minket, amikor asszonyokat láttunk a faluban a patakparton mosni. Minden olyan volt, mintha egy régebbi korba csöppentünk volna vissza. Gyimesbükkön a 30-as õrházhoz mentünk. Ez volt a Monarchia legkeletibb vasútállomása, ezen túl már Moldávia kezdõdött mesélte Tibi bácsi. Az õrházat ma már rendbe hozták, de sajnos nem tudtunk bemenni, mert csak május 1. után van nyitva. Viszont a falánál láttunk egy határkövet, ami a régi országhatárt jelezte. Az õrháztól egy meredek lépcsõn lehet felmenni a Rákóczi várba. A vár persze már nincs meg, csak néhány faldarabja, de a kilátás nagyon szép volt. Látható volt egy ortodox templom is, ainek tornyai ezüstös színben csillogtak. A vár körüli hegyeken láthattuk a hóhatárt is. A vár alatt csordogál a Tatros-folyó, amelynek túloldalán, a hegyoldalban van egy felújított kápolna. Ezt is megnéztük. Ezen az oldalon volt régen a vámház, amit felújítanak. Régen volt itt iskola és parókia is, de ennek már csak a romjai maradtak. Viszont felújították a templomot, csak még nem fejezték be, folytak a munkálatok. Egy szabadtéri színpadot is állítottak a hegyoldalba, ahonnan pedig a várra és az õrházra lehet rálátni. Csíksomlyó felé menet a hágón megálltunk kürtõskalácsot enni. Sajnos csak öt darab volt a néninél, amit osztálypénzbõl megvettünk, és közösen megettünk. Gyimesfelsõlokon Tibi bácsi javaslatára megálltunk egy tájháznál. Hát, nem a legjobb ötlet volt, ezt késõbb Tibi bácsi is elismerte. Nem volt igazi tájház, a mai darabokat összekeverte a régiekkel. Nagyon szedett-vedett volt az egész. A gyimesi népviseletet például egy ócska kirakati bábura adták rá. Csíksomlyóról már sokan hallottunk, de most végre ott állhattunk a templom elõtt. A parkjában ebédeltünk: löncsös és nutellás kenyereket. Matyit megint megkörnyékezte egy kutya, de most nagyon békésen elvoltak egymással. A templom azért kapta a kegytemplom nevet, mert az itt található Szûz Mária-szobor az emberek szerint többször mûvelt már csodát. Ezekrõl a csodákról mesélt nekünk Tibi bácsi is, és este a feladatlapban mi is kitaláltunk ilyen csodákat. A szoborhoz oda is mehettünk, és letérdelve elmondhattunk egy imát. A templom mellékhajóiban kisebb oltárok láthatók, amik olyan szépek, hogy a nem hívõ embereket is elbûvölik. Miután ezeket megnéztük, a templom elé kanyarodott egy kürtõskalács árus, és vehettünk végre magunknak. Nagyon finom volt, citromos volt mindegyik ízesítésnek az alapja, hiába volt kókuszos vagy diós bevonatú. Csíkszeredán csak azért álltunk meg, hogy vehessünk édességeket és ajándékokat az otthoniaknak. Miután végeztünk a vásárlással, elindultunk Nyerges-tetõ felé. Nyerges-tetõ a szabadságharc egyik csatájának helyszíne volt, ahol kétszáz székely védte a hazát. A székely Thermophülének is nevezte ezt a helyet Kányádi Sándor a versében, amit Tibi bácsi itt fel is olvasott nekünk. A hõsök emlékét egy különleges kopjafa is õrzi: egy ég felé mutató hatalmas ujj. A kopjafákhoz is felmentünk, ami a Nyerges-tetõ egyik emelkedõjén van. Nevét is innen kapta, mert a hegy két széle magasabban van, és köztük nyereg alakú mélyedés látható. A sok-sok kopjafa között ott volt a mi kopjafánk is. Attila bácsi ötletére ugyanis a két iskola, a baróti és a mienk 2011 õszén közösen állított egy kopjafát. Ide kötöttünk most mi is emlékszalagot. Aztán nézegettük az érdekesebb kopjafákat, kerestük köztük a legrégebbit. Hazaérve vacsoráztunk, és vacsora után kaptunk egy kis szabadidõt. A városban találkoztunk új baróti barátainkkal, el is jöttek néhányan velünk a tornaterembe, hogy megnézzék a kosárlabda bajnokságot. Jó meccsek voltak tele izgalommal és nevetéssel. Csak az volt a baj, hogy az egyik lánynak, Katának kiment a bokája kosarazás közben. http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
Az este a szokásos módon ért véget. Fürdés után még megírtuk a naplónkat, és megcsináltuk a közös csoportos feladatlapokat, hogy aztán lefeküdjünk aludni. Ez az utolsó éjszakánk Baróton. A hatodik nap krónikásai: Plegányi Bálint, Radics Regina, Regenye Bettina.
7. nap 2012. április 6. Az utolsó reggelen a szokásosnál is korábban keltünk. Bár este összepakoltuk a csomagjainkat, de a buszba bepakolás, a reggeli így is egy kicsit tovább tartott. Hét órakor búcsúztunk el Baróttól. Berni azt kérdezte: Mikor jövünk legközelebb? A buszon jó darabig csend volt, a legtöbben aludtunk. Az elsõ megálló, ahol Tibi bácsiék felébresztettek bennünket, a fehéregyházi csata emlékmûve volt. Az út túloldalára kicsit veszélyes volt az átjutás. Az emlékmûre ismét felkötöttünk egy emlékszalagot. Petõfirõl már hatodikban tanultunk, itt látták õt utoljára a szabadságharc alatt, és azóta sem tudják biztosan, hogy hol halt meg. Erre emlékeztet ez az emlékmû. Segesvár nem volt már messze innen. Miután leparkolt a buszunk, gyalog sétáltunk fel a várba. A zegzugos utcácskák, a kirakodóvásárosok engem Olaszországra emlékeztettek. A vár nagyon jó állapotban megmaradt. Az Óratoronyba is felmentünk, mert onnan nagyon szép kilátás nyílt a városra. A toronyban egy helyörténeti kiállítás is volt, láttunk például régi óraszerkezeteket, a középkori város makettjét, régi berendezési tárgyakat. A torony mellett állt egy ház, aminek a falán egy tábla mutatta, hogy itt lakott Drakula (Vlad Depes). Ma már kávéház volt benne. Aztán a várban sétálva két középkori ruhába öltözött kikiáltóval találkoztunk. Nem értettük, mit hírdettek, de érdekes volt a látványuk. A diáklépcsõn felkapaszkodtunk a fellegvárba. A diáklépcsõ fedett volt, azért, mert így régen nem láthatta az ellenség, ha közlekedtek rajta. A fellegvárban a templomot csak kívülrõl tudtuk megnézni, de így is szép volt. Lefele jövet a legtöbben megrohamozták a bazárokat, és a maradék pénzüket költötték el. Marosvásárhelyen már várt minket Puskás István bácsi, Attila bácsi ismerõse. Régen õ is Baróton tanított, és a testvériskolai kapcsolat kialakításában is részt vett. Ma már nyugdíjas, és Marosvásárhelyen él. Az õ vezetésével jártuk be a várost. A Teleki-Bólyai Könyvtárnál mesélt az elsõ nagy könyvgyûjteményrõl, Bólyai Farkas és Bólyai János szobránál a két matelatikusról, út közben a színházról. A fõ térre érve már nagyon kellett wc-re mennünk, ezért a McDonalds-ba be kellett mennünk. A fõ tér legszebb épülete a Kultúrpalota és a Városháza. Ez a két épület jellegzetesen szecessziós épület volt. A Városháza elõtt áll egy Romulus és Remus szobor is, mert a románok a rómaiaktól származtatják magukat. A Nemzeti Színház is a fõ téren áll. Nagyon kilóg a többi épület közül, mert egy modern betonépület. Tovább sétálva a Várhoz értünk. Itt a lányok egyszer csak felkiáltottak: Ott van Keresztes Ildikó. Matyi összeszedte a bátorságát, és meg is szólította. Õ volt, megkérdezte, mi honnan jöttünk. Örömmel válaszoltunk a kérdéseire. Aztán hamarosan visszaértün a buszhoz. Elköszöntünk István bácsitól, és folytattuk utunkat. Erdély történelmi központjába és egyik legjelentõsebb városába érkeztünk, Kolozsvárra. A buszról leszállva a várfal tövében találtuk magunkat. Egy kis sétával a Farkas utcai templomhoz értünk, ami elõtt áll Szent György és a sárkány szobra. A templomba nem tudtunk bemenni, így kívülrõl néztük meg, és megbeszéltük a gótikus és reneszánsz építészet jellemzõit. Kolozsvár arról is híres, hogy itt született Mátyás király. A fõ téren áll Fadrusz János Mátyás-szobra, egy lovas szobor. Mellette négy vitéze: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Szapolyai János és Báthory István. Nekünk is van egy Magyar Balázsunk, aki versmondásban vitézkedik. Bementünk a Szent Mihály templomba is. Itt már minden a közelgõ húsvétra emlékezetett minket. Amíg mi a templomban voltunk, Osztálytársunk, Tamás a nagymamájával találkozott, mert õk Kolozsvárról származnak. Mátyás szülõházát is megnéztük. A Hunyadiak nem itt laktak, csak átutazóban voltak Kolozsváron, amikor Mátyás megszületett. Attila bácsi azt mesélte, hogy a születésétõl kezdve az a család, amelyik ebben a házban lakott, mentesült az adófizetés alól. Kolozsvárt elhagyva Nagyvárad felé vettük az irányt. Elég hosszú volt az út. Nagyváradon Csilla néniék már vártak minket az óvodában meleg vacsorával: gulyáslevessel. Vacsora után egybõl indultunk haza, mert a sofõrünk mellé megérkezett egy másik sofõr is, és így nem kellett 9 órát várni a busznak. Ha a nagyváradi út hosszú volt, akkor errõl ne is beszéljünk! Egy idõ után persze mindenki elaludt, és csönd lett a buszon. A hetedik nap krónikásai: Fribék Bernadett, Horváth Mátyás, Sipos Dominik. További infó: Napló-online.hu
http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
http://old.weoressuli.hu
Támogató: Joomla!
Generálás: 23 February, 2017, 00:33