GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.
……………. napirendi pont
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a Közgyűlés által a polgármesterre átruházott hatáskörben hozott döntésekről
Győr, 2014. március 17.
Előterjesztő:
Borkai Zsolt polgármester
Törvényességi véleményezésre bemutatva:
Dr. Lipovits Szilárd jegyző
Az előterjesztést készítette:
Jogi és Önkormányzati Osztály
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a Közgyűlés által a polgármesterre átruházott hatáskörben hozott döntésekről
Tisztelt Közgyűlés!
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2012. (XII. 19.) önkormányzati rendelet 4. mellékletében - a polgármester feladat- és hatásköréről meghatározottak alapján a polgármester a Közgyűlés által átruházott hatáskörben az alábbi döntéseket hozta: A mindenkori költségvetési forrás átadásával kapcsolatos döntések: 5/27/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a 42/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdés a) pont ag) alpontja alapján pályázatot írt ki a Győrben működő amatőr művészeti csoportok tevékenységének támogatására 5.000.000,- Ft összegben. 3/13/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a 42/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdés a) pont af) alpontja alapján hozzájárult ahhoz, hogy a Bercsényi Miklós Diák Sport Egyesület Íjász Szakosztálya nemzetközi hagyományteremtő íjásztalálkozó megrendezésére 100.000,- Ft támogatásban részesüljön a „Sporttámogatás 1% 10/2008. Önk. rend. 5. § alapján” tervezési alapegység terhére. 1/17/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a 42/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdés a) pont af) alpontja alapján hozzájárult ahhoz, hogy a Pannon-Flax Győri Lenszövő SE a 2013-2014. évi bajnokság befejezésére, a tavaszi ifjúsági és junior versenyeken való részvételére, valamint a VII. Kristyán Zsuzsa emlékverseny megrendezésére 1.000.000,- Ft támogatásban részesüljön a „Sporttámogatás 1% 10/2008. Önk. rend. 5. § alapján” tervezési alapegység terhére. 1/17/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a 42/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdés a) pont af) alpontja alapján hozzájárult ahhoz, hogy a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola 2014. évi Vadvirág Kupa rendezvény megrendezésére 350.000,- Ft támogatásban részesüljön a „Sporttámogatás 1% 10/2008. Önk. rend. 5. § alapján” tervezési alapegység terhére. 3/03/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a 42/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja alapján pályázatot írt ki a Győrben működő települési nemzetiségi önkormányzatok részére a nemzetiségi önkormányzatok programjainak és
működési költségeinek finanszírozása tárgyában a 2014. évi költségvetésben meghatározott összeg felhasználására. 1/04/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy 2014. március 3-án az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből legfeljebb 1.000.000,- Ft terhére a Quaestor Zrt.-nél nyitott értékpapír számlán államilag garantált államkötvény kerüljön megvásárlásra. A vásárolt államkötvény állomány értékpapír számlán történő elhelyezésére, 4 hónapos lejáratra, 4,40% éves átlagos hozam elérésével kerülhet sor. Indoklás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014. (II. 21.) GYMJVÖ rendeletének 19. §-ában foglaltak alapján az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek hasznosításáról a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének javaslatára a polgármester dönt. A Gazdálkodási Főosztály vezetője az Önkormányzat bevételeinek bővítési szándékával javaslatot tett az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek fentiek szerinti hasznosítására. Az Önkormányzat forrás lehetőségeinek kiegészítése érdekében indokolt az átmenetileg szabad pénzeszközök fenti határozat szerinti hasznosítása.
2/04/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből 4.950.000.000,- Ft betétként elhelyezésre kerüljön az OTP Bank Nyrt.-nél az alábbiak szerint: 3.000.000.000 Ft 1.950.000.000 Ft
lejárat: 2014.04.30. lejárat: 2014.04.30.
kamat: 2,64% kamat: 2,62%
Indoklás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014. (II. 21.) GYMJVÖ rendeletének 19. §-ában foglaltak alapján az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek hasznosításáról a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének javaslatára a polgármester dönt. Az Önkormányzat forrás lehetőségeinek kiegészítése érdekében indokolt az átmenetileg szabad pénzeszközök fenti határozat szerinti hasznosítása.
1/07/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy 2014. március 4. napján az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből 1.000.000.000,- Ft betétként elhelyezésre kerüljön az OTP Bank Nyrt.-nél az alábbiak szerint: 1.000.000.000 Ft
lejárat: 2014.04.07.
kamat: 2,62 %
Indoklás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014. (II. 21.) GYMJVÖ rendeletének 19. §-ában foglaltak alapján az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek hasznosításáról a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének javaslatára a polgármester dönt. Az Önkormányzat forrás lehetőségeinek kiegészítése érdekében indokolt az átmenetileg szabad pénzeszközök fenti határozat szerinti hasznosítása.
Nem önkormányzati szerv támogatása polgármesteri keretből: 8/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 400.000,- Ft-tal támogatta a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesületet, a 2014. évi kiadásainak fedezetére nyújtott támogatásként a polgármesteri keret terhére. 9/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 100.000,- Ft-tal támogatta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karát, a Turizmus Intézet 2014. április 14-én megrendezésre kerülő hatodik nemzetközi konferenciájához nyújtott támogatásként a polgármesteri keret terhére. 11/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 65.000,- Ft-tal támogatta a Bencés Diákok Győri Egyesületét, az Egyesület 2014. évi működési kiadásainak fedezetére nyújtott támogatásként a polgármesteri keret terhére. 13/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 40.000,- Ft-tal támogatta a Rákóczi Szövetséget, a felvidéki magyar iskolákba járó gyermekek beiskolázásának költségeihez nyújtott támogatásként a polgármesteri keret terhére. 01/03/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 400.000,- Ft-tal támogatta a Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesületét, a 2014. február 7-én, a Norvégiai Larvikban megrendezésre kerülő kézilabda BL mérkőzés kiutazásának költségeihez nyújtott támogatásként, a polgármesteri keret terhére. A lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról szóló 7/2008. (II. 29.) R. rendelet 7. § (3) bekezdése alapján hozott döntések: 1/24/01/2014. PM. h. A hivatkozott rendelet alapján a Háromház Lakásszövetkezet 9023 Győr, Tihanyi Á. u. 34-36. sz. alatti épületének energiatakarékos felújítási munkái támogatására a 2009. november 4. napján kelt 10/J/12/2009. sz. határozattal módosított 2009. október 12. napján kelt 10/I/12/2009. sz. határozat az alábbiak szerint módosult: 1. A határozat 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. A tervezett felújításnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége: 28.191.023,- Ft” 2. A határozat 6. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „6. Az önkormányzati támogatás számszerű összege: 9.397.008,- Ft” 3. A határozat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ 8. A lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege:
5.168.354,- Ft” 4. A határozat 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. Az állami támogatás összege. 13.625.661,- Ft” E határozat a 10/J/12/2009. sz. határozattal módosított 10/I/12/2009. sz. határozat egyéb pontjait nem érinti, az jelen határozattal együtt érvényes. 2/30/01/2014. PM. h. A hivatkozott rendelet alapján a Bartók B. u. 45-47. és Hermann O. u. 15. társasház, 9023 Győr, Bartók B. u. 45-47. és Hermann O. u. 15. sz. alatti épületének energiatakarékos felújítási munkái támogatására a 2009. november 4. napján kelt 10/CC/12/2009. sz. határozattal módosított 2009. október 12. napján kelt 10/BB/12/2009. sz. határozat az alábbiak szerint módosult: 1. A határozat 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. A tervezett felújításnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége: 29.582.458,- Ft” 2. A határozat 6. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „6. Az önkormányzati támogatás számszerű összege: 9.860.819,- Ft” 3. A határozat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ 8. A lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege: 5.423.452,- Ft” 4. A határozat 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. Az állami támogatás összege. 14.298.187,- Ft” E határozat a 10/CC/12/2009. sz. határozattal módosított 10/BB/12/2009. sz. határozat egyéb pontjait nem érinti, az jelen határozattal együtt érvényes. 3/30/01/2014. PM. h. A hivatkozott rendelet alapján az OTP Társasház Közösség 9022 Győr, Bajcsy-Zs. u. 41-43. sz. alatti épületének energiatakarékos felújítási munkái támogatására a 2010. március 31. napján kelt 4/06/04/2010. sz. határozattal módosított 2009. október 12. napján kelt 10/X/12/2009. sz. határozat az alábbiak szerint módosult: A határozat 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „3. A tervezett felújítás teljes felújítási költsége: 62.518.000,- Ft” E határozat a 4/06/04/2010. sz. határozattal módosított 10/X/12/2009. sz. határozatom egyéb pontjait nem érinti, az jelen határozattal együtt érvényes. 1/04/02/2014. PM. h.
Az önkormányzati rendelet alapján a Szent Imre út 24. számú Társasház (korábbi neve: OTP Társasház) 9024 Győr, Szent Imre út 24. sz. alatti épületének energiatakarékos felújítási munkái támogatására a 2009. november 4. napján kelt 10/M/12/2009. sz. határozattal módosított 2009. október 12. napján kelt 10/L/12/2009. sz. határozat az alábbiak szerint módosult: 1. A határozat 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „3. A tervezett felújítás teljes felújítási költsége: 13.057.333,- Ft” 2. A határozat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ 8. A lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege: 2.469.675,- Ft” 3. A határozat 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. Az állami támogatás összege. 5.847.590,- Ft” E határozat a 10/M/12/2009. sz. határozattal módosított 10/L/12/2009. sz. határozat egyéb pontjait nem érinti, az jelen határozattal együtt érvényes. 1/18/02/2014. PM. h. Az önkormányzati rendelet alapján a XXX. Sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 9024 Győr, Cuha u. 13-15. sz. alatti épületének energiatakarékos felújítási munkái támogatására a 2009. október 12. napján kelt 10/JJ/12/2009. sz. határozat az alábbiak szerint módosult: 1. A határozat 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ 3. A tervezett felújítás teljes felújítási költsége: 30.985.897,- Ft” 2.
A határozat 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. A tervezett felújításnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége: 23.278.957,- Ft” 3. A határozat 6. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „6. Az önkormányzati támogatás számszerű összege: 7.759.652,- Ft” 4. A határozat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ 8. A lakások tulajdonosai által vállalt saját erő összege: 5.431.758,- Ft” 5. A határozat 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. Az állami támogatás összege. 10.087.547,- Ft” E határozat a 10/JJ/12/2009. sz. határozat egyéb pontjait nem érinti, az jelen határozattal együtt érvényes.
Az Önkormányzat nevében döntés meghozatala, nyilatkozat megtételével kapcsolatos döntés: 9/23/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr, Malomsok sétányon felvett, 12009 hrsz.-ú ingatlanon építendő többlakásos lakóépület építésügyi hatósági engedélyezése kapcsán a vonatkozó rendeletben előírt településrendezési szerződés megkötésének kötelezettsége alól felmentést adott, mivel a helyszíni szemle alapján megállapítható volt, hogy az ingatlanfejlesztés nem új közterületek kialakításával feltárt lakótömb-belsőben valósul meg, továbbá teljesülnek az elhelyezni kívánt építmények létesítési feltételeként előírt teljes közművesítettség kritériumai. A lakóépület rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges közlekedési hálózathoz való csatlakozás, valamint közműellátás biztosított, a településrendezési eszközökben meghatározott fejlesztések tárgyi építési beruházás szempontjából megvalósítottnak tekinthetők. 2/11/02/2014. PM. h. A településrendezési szerződések megkötésének szabályairól, és a közterület-kialakítási terv készítésének rendjéről szóló 17/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 3. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltak alapján hozzájáruló nyilatkozat kiadására került sor a 12105/31 hrsz.-ú ingatlanon megépített kereskedelmi épületre (Penny Market), használatbavételi engedély kiadásra adásához. 2/20/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében az alábbi nyilatkozat került kiadásra: „A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdése alapján az általános iskolák felvételi körzethatárainak megállapításában érdekelt települési önkormányzat, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által készített, az általános iskolák felvételi körzethatárainak módosítására vonatkozó javaslatát támogatom.” 3/24/02/2014. PM. h. A településrendezési szerződések megkötésének szabályairól, és a közterület-kialakítási terv készítésének rendjéről szóló 17/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 3. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltak alapján hozzájáruló nyilatkozat kiadására került sor a 12113 hrsz.-ú ingatlanra tervezett hatlakásos lakóépület vonatkozásában, az építési engedély kiadásával kapcsolatban. 14/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Bartók Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Szabóné Oláh Márta óvodavezető asszony, tagjainak Kovács Ferencné tagóvoda-vezető asszony és Koczmann Ildikó tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 15/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Bisinger Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Pallós
Erzsébet óvodavezető asszony, tagjainak Horváthné Szabó Anett óvodavezető-helyettes asszony és Komjáthy Zsuzsanna tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 16/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Erzsébet Ligeti Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Kántor Istvánné óvodavezető asszony, tagjainak Auerné Kovács Rozália tagóvoda-vezető asszony és Etler Zsuzsanna tagóvoda-vezető asszony került megbízásra a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljáéból a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 17/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Gyárvárosi Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Vadász Ilona Zsuzsanna óvodavezető asszony, tagjainak Baricz Anita tagóvoda-vezető asszony és Majorné Tuba Andrea tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 18/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Győri Mosolyvár Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Papp-Szabó Éva óvodavezető asszony, tagjainak Könczölné Gáncs Rita tagóvodavezető asszony és Horváthné Pintér Magdolna tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 19/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Kovács Margit Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Litkei Erika óvodavezető asszony, tagjainak Éger Tünde tagóvoda-vezető asszony és Neuherzné Máté Mária tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából. a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 20/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Márvány Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Varga Miklósné óvodavezető asszony, tagjainak Mayer Nóra tagóvoda-vezető asszony és Reinelt Tamásné tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 21/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Ménfőcsanaki Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Korsós Jánosné óvodavezető asszony, tagjainak Konczné Gyánó Andrea tagóvoda-vezető asszony és Nemes Lajosné tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési
évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 22/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Nagybácsai Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Némethné Pavek Márta óvodavezető asszony, tagjainak Fonyóné Varga Katalin tagóvodavezető asszony és Horváth Piroska tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 23/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Sün Balázs Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Holle Zsuzsanna óvodavezető asszony, tagjainak Borbély Julianna tagóvoda-vezető asszony és Major Erzsébet tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 24/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Szentiváni Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Fortuna Lászlóné óvodavezető asszony, tagjainak Tamasics Jánosné tagóvoda-vezető asszony és Cseh Andrásné tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 25/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdése alapján a Tárogató Óvoda Fenntartói Bizottsága elnökének Bognár Sándorné óvodavezető asszony, tagjainak Kovács Veronika tagóvoda-vezető asszony és Fehérné Mallinerich Beatrix tagóvoda-vezető asszony került megbízásra, a 2014-2015 nevelési évre szóló óvodai felvételi eljárásban való közreműködés céljából, a felvételi eljárás végéig terjedő időszakra. 1/06/03/2014. PM. h. A településrendezési szerződések megkötésének szabályairól és a közterület kialakítási terv készítésének rendjéről szóló 17/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ R. 3. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltak alapján hozzájárulás került kiadásra a 44929 hrsz.-ú, Győr, Lehár Ferenc u. 138. ingatlanon megépített lakóépület vonatkozásában a fennmaradási engedély kiadásához. Önkormányzati intézménynél vezetői pályázat kiírásával kapcsolatos döntés: 7/08/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gazdasági vezetői munkakörének betöltésére. 7/06/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki a Tárogató Óvoda óvodavezetői beosztásának betöltésére.
Költségvetést érintő döntések: 1/08/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének terhére 14.646.000,- Ft került átcsoportosításra az Óvodák Gazdasági Működtető Központ 2013. évi költségvetésébe az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése terhére „Az oktatási terület átszervezésével összefüggő előre nem látható kiadásokra” c. kiadási jogcímről Kiadások: tartalékok, maradvány elszámolás (működési célú) - 14.646 eFt Óvodák Gazdasági Működtető Központ 2013. évi költségvetése javára Kiadás: dologi Bevétel: működési költségvetési támogatás
+ 14.646 eFt + 14.646 eFt
Az előirányzat változtatás célja: Az oktatási intézmények 2012. év végi, 2013. év elejei átszervezésével összefüggésben ténylegesen a fenti GMKI-ra terhelődött a jogelőd főigazgatóságokat terhelő 2012. IV. n.évi rehabilitációs hozzájárulás összege. Mivel ennek fedezete az intézmény 2013. évi költségvetésében nem szerepelt, indokolt ennek a tényadatok alapján történő rendelkezésre bocsátása. 2/08/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének terhére 17.110.000,- Ft került átcsoportosításra az alábbi intézmények 2013. évi költségvetésébe az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése terhére „Oktatási intézmények pénzmaradványból központilag kezelt hányad” c. kiadási jogcímről Kiadások: egyéb működési kiadások (működési tartalék nélkül) - 17.110 eFt I. sz. Gazdasági Működtető Központ 2013. évi költségvetése javára Kiadás: személyi juttatások Bevétel: működési költségvetési támogatás
+ 13.989 eFt
II. sz. Gazdasági Működtető Központ 2013. évi költségvetése javára Kiadás: személyi juttatások munkaadót terhelő járulékok Bevétel: működési költségvetési támogatás
+ 1.025 eFt + 94 eFt
+ 13.989 eFt
+ 1.119 eFt
III. sz. Gazdasági Működtető Központ 2013. évi költségvetése javára Kiadás: személyi juttatások munkaadót terhelő járulékok Bevétel: működési költségvetési támogatás Összesen:
+ 1.396 eFt + 606 eFt + 2.002 eFt + 17.110 eFt
Az előirányzat változtatás célja: Az oktatási intézmények 2013. év elejei átszervezésével összefüggésben a felsorolt gazdasági működtető központoknál kerültek elszámolásra olyan, még a 2012. évet érintő, döntően a központosított bérszámfejtéssel összefüggő kifizetések, melyek egyes, az időközben állami fenntartásba került oktatási intézmények korábbi, 2012-es működésével voltak kapcsolatosak. Ezen kifizetések fedezete a 2013. évi pénzmaradványban biztosított volt. 3/08/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének terhére 20.294.000,- Ft került átcsoportosításra az alábbi intézmények 2013. évi költségvetésébe az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése terhére „Oktatási intézmények pénzmaradványból központilag kezelt hányad” c. kiadási jogcímről Kiadások: egyéb működési kiadások (működési tartalék nélkül) - 20.294 eFt Szentiváni Óvoda 2013. évi költségvetése javára Kiadás: dologi Bevétel: intézményi saját működési bevétel működési költségvetési támogatás Ménfőcsanaki Óvoda 2013. évi költségvetése javára Kiadás: dologi Bevétel: intézményi saját működési bevétel működési költségvetési támogatás Összesen:
+ 20.160 eFt + 1.866 eFt + 18.294 eFt
+ 5.431 eFt + 3.431 eFt + 2.000 eFt + 20.294 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A határozatban szereplő két óvoda eredeti, 2013. évi költségvetésében tervezett élelmezési előirányzata jelentősen alatta maradt a tényleges igénybevétel alapján teljesített bevételnek/kiadásnak. Annak érdekében, hogy a két óvoda 2013. évi gazdálkodásának zárását az élelmezéssel összefüggő előirányzat hiány ne zavarja, az intézményi élelmezési bevétel és kiadás előirányzat egyidejű módosítása mellett indokolt pótlólagos önkormányzati támogatás biztosítása. 4/15/01/2014. PM. h.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete 2013. évi költségvetése, valamint Győr Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény 2013. évi költségvetése között 500.000,- Ft átcsoportosításra kerüljön az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének 2013. évi költségvetése terhére Felhalmozási kiadások (beruházási kiadások) - 500 eFt Felhalmozási költségvetési támogatás - 500 eFt Győr Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény 2013. évi költségvetése javára Felhalmozási kiadások (beruházások) + 500 eFt Felhalmozási költségvetési támogatás + 500 eFt Az előirányzat változtatás célja: Győr-Szentivánon új Idősek Otthona építése következtében felszabadult régi épület funkció váltás miatti átalakítási költségeinek fedezetét az Útkezelő Szervezet 2013. évi költségvetése tartalmazta, viszont a munkákat az EESZI végzi el, ezért van szükség az előirányzat átcsoportosítására. 3/17/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésében a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum előirányzatai között az alábbi előirányzat átcsoportosításokra került sor: Intézményi működési bevétel Munkaadókat terhelő járulékok Összesen:
+
1.094 eFt 295 eFt 1.389 eFt
Dologi kiadások Felújítások Összesen:
+ + +
25 eFt 1.364 eFt 1.389 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A dologi kiadások, valamint a felhalmozási kiadások negatív teljesítési adatainak csökkentésére részbeni fedezet biztosítása. 9/20/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésében szereplő kiadási jogcímen belül az alábbi előirányzat-változtatásokra került sor: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése terhére „Győr-Nagymegyer menetrendszerű retúr buszjárat kialakítása” c. kiadási jogcímről dologi kiadások (egyéb üzemeltetési, fenntartási kiadás) - 1.190 eFt Győr Megyei Jogú Önkormányzatának 2013. évi költségvetése javára „Győr-Nagymegyer menetrendszerű retúr buszjárat kialakítása” c. kiadási jogcímre személyi juttatás állományba nem tartozók egyéb juttatásai + 955 eFt szociális hozzájárulási adó + 235 eFt Összesen: + 1.190 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A projekt megvalósítása kapcsán a témafelelősök bére részben elszámolható. A fenti átcsoportosítás a munkabérek és járulékok fedezetére szolgál. 4/22/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének terhére 563.000,- Ft került átcsoportosításra a Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ 2013. évi költségvetésébe a következők szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése terhére „Kulturális rendezvények, programok támogatása” c. kiadási jogcímről dologi kiadások Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ 2013. évi költségvetése javára Kiadás: személyi juttatások munkaadókat terhelő járulékok Bevétel: irányító szervi működési célú támogatás
- 563 eFt
+ 443 eFt + 120 eFt + 563 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A 2013. július 1. nappal alakult intézmény engedélyezett létszámának elérése miatt 1 fővel csökkenteni kellett a közalkalmazottak számát. A végkielégítés kifizetésének egy részére nyújt fedezetet az előirányzat átcsoportosítás. 5/22/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. évi költségvetésében az alábbi előirányzat átcsoportosításokra került sor: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. évi költségvetése terhére Működési célú céltartalék - 7.072 eFt Felújítások + 7.072 eFt Az előirányzat változtatás célja: Az intézményi többletbevétel 15%-os tartalékának felhasználása a felhalmozási kiadások negatív teljesítési adatainak csökkentésére. 8/23/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének a Győr Megyei Jogú Város Levéltára 2013. évi költségvetésében az alábbi előirányzat átcsoportosításokra került sor: Győr Megyei Jogú Város Levéltára 2013. évi költségvetése terhére Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
- 275 eFt + 275 eFt
Az előirányzat változtatás célja: Az intézményben 1 fő közalkalmazott tartósan táppénzen volt 2013. év folyamán, emiatt a táppénz hozzájárulás jogcímen jelentkezett többlet költség. Az előirányzat átcsoportosítás erre a megnövekedett kiadásra nyújt fedezetet.
8/27/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013 évi költségvetésében szereplő kiadási jogcímek között az alábbi előirányzat változtatásokra került sor: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetése „Közérdekű információk nyilvánosságra hozatalának költségeire c. kiadási jogcím terhére” és szakmai fel nem osztott előirányzat - 425 eFt „A város arculatát és imázsát alakító és meghatározó tevékenységgel összefüggő kiadások” c. kiadási jogcím javára dologi kiadások + 42 eFt „Négy Évszak Fesztivál rendezvényeinek megjelenéseivel kapcsolatos kiadásokra” c. kiadási jogcím javára dologi kiadások + 383 eFt Az előirányzat változtatás célja: 2013 évi közvélemény kutatáshoz, tanulmánykészítéshez, valamint Adventi ünnepségek kiadásaihoz fedezet biztosítása. 3/04/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének terhére 381.000,- Ft került átcsoportosításra a Győri Nemzeti Színház 2014. évi költségvetésébe az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetése terhére „Magyar Kultúra Napja” c. kiadási jogcímről dologi kiadások Győri Nemzeti Színház 2014. évi költségvetése javára Kiadás: dologi kiadások Bevétel: irányító szervi működési célú támogatás
- 381 eFt
+ 381 eFt + 381 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A Magyar Kultúra Napja rendezvényen a Győri Nemzeti Színház szervezésében és a társulat közreműködésével valósult meg az ünnepi műsor, az előirányzat átcsoportosítás az ezzel kapcsolatban felmerült költségekre nyújt fedezetet. 7/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének terhére 381.000,- Ft került átcsoportosításra a Gyermekek Háza 2014. évi költségvetésébe az alábbiak szerint: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetése terhére „Polgármesteri keret” c. kiadási jogcímről működési célú tartalék Gyermekek Háza 2014. évi költségvetése javára
- 170 eFt
Kiadás: dologi Bevétel: működési költségvetési támogatás
+ 170 eFt + 170 eFt
Az előirányzat változtatás célja: A Győr-Szigetben hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő augusztus 16-i Szent Rókus ünnepség, valamint az augusztus 19-i Szent Bertalan Napi búcsú, s év végén a „Mindenki Karácsonya” ünnepség szervezéséhez támogatásnyújtás.
Tulajdonosi döntések: 1/17/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a győri 3672/118 hrsz.-ú, közterület megnevezésű ingatlanon, zárt közösségi kert kiépítéséhez, kizárólagosa közcélú használatra átengedve, a határozatban leírt feltételek mellett. 2/27/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által, az amatőr labdarúgó-létesítmények felújítására kiírt TAO előminősítéses pályázat benyújtásához, és az azon elnyert vissza nem térítendő támogatásból és saját forrásból, a 2013. évben kibővített sportépület utólagos hőszigeteléséhez, a győri 27222 hrsz.-ú sporttelep megnevezésű ingatlanon, továbbá a támogatással létrehozott fejlesztésnek, a pályázatban vállalt szakmai tartalommal való változatlan fenntartás és üzemeltetés biztosításához, a támogatási szerződésben meghatározott kötelező fenntartási időszak végéig. Mindennek feltétele, hogy a tulajdonos önkormányzat felé semmilyen, a pályázattal kapcsolatban felmerülő kötelezettség, költség és kártérítési igényt nem támaszthat a kedvezményezett. 1/28/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a győri 3546/3 hrsz.-ú, Győr, Liezen-Mayer utca 57. sz. alatti körzeti orvosi rendelő címének a Győri Törvényszék Cégbíróságán székhelycímként történő bejegyzéséhez. 1/30/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által kiírt 2014-2015-ös TAO előminősítéses pályázat benyújtásához – amely az amatőr egyesületek számára nyújt sporttelep-felújításhoz támogatást - és az azon elnyert vissza nem térítendő támogatásból és saját forrásból automata öntözőrendszer kiépítéséhez a Győr, Bezerédj út 21. sz. alatti, 27222 hrsz.-ú sporttelep
megnevezésű, önkormányzati tulajdonú ingatlanon. Mindennek feltétele, hogy a tulajdonos az Önkormányzat felé semmilyen, a pályázattal kapcsolatban felmerülő kötelezettség, költség és kártérítési igényt nem támaszthat. 4/30/01/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 10. § (5) bekezdés a) pontja és 22. §-a alapján az Önkormányzat, mint tulajdonos jóváhagyta a győri 4075/A/13 hrsz.-ú ingatlan, Győr, Baross G. u. 65. sz. alatti társasházi garázs ajánlati árát, az ingatlanforgalmi szakértő által megállapított, költségekkel növelt összegben, 1.490.000,- Ft-ban. 3/03/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Győr-nádorvárosi köztemető XXIV. parcellájában lévő, néhai Céh család sírja mellett álló 1 db korai juharfa vegetációs időszakon kívüli kivágatásához, mert annak törzse a fa fejlődése során a síremlék keretét teljesen megközelítette, és a keret mindkét oldalát megemelte. A kivágott fát a temető alkalmas helyén 2015. október 31-ig pótolni kell. 4/03/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján az Önkormányzat lemondott fellebbezési jogáról a Győr, Forráskút utca 25614/246 hrsz. alatt felvett földrészleten I. ütemben épített, tíz lakás rendeletetési egységet tartalmazó lakóépület vonatozásában. 4/04/02/2013. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 22. § (5) bekezdés d) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező győri 13045 hrsz.-ú ingatlan 1.750.000,- Ft összegben történő értékesítéséhez. 5/04/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 7341/A/3 hrsz.-ú, Győr, Kazinczy u. 2. társasház földszintjén található 166,82 m2 területnagyságú, kiskereskedelmi használati módú üzlethelyiség melegkonyház vendéglátó tevékenység körébe tartozó üzletként történő használatához. 1/06/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 10. § (5) bekezdés a) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a győri 10382 hrsz.-ú ingatlanból a szomszédos ingatlantulajdonosok közül 214 m2 területrész 19.000,- Ft/m2 fajlagos ár, 55 m2 területrész 19.000,- Ft/m2, 55 m2 területrész 19.000,- Ft/m2, illetve 63 m2 területrész 8.000,- Ft/m2 fajlagos ár figyelembevételével történő értékesítéséhez.
2/06/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdés alapján a 2012. szeptember 19-én létrejött adásvételi szerződés tekintetében az Önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról a győri 5310/88 hrsz.-ú, beépítetlen terület belterületi ingatlan 1788/10906 arányú tulajdon részére vonatkozóan. 4/06/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdés alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 7860 hrsz.-ú, Győr, Kossuth Lajos utca 13. sz. alatti Kossuth Lajos Általános Iskola homlokzatán falsíkba süllyesztett kötődoboz elhelyezéséhez, továbbá egy védőcső falsíkba süllyesztéséhez. 5/06/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdés alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 40179 hrsz.-ú, Győr-Szentiván, Sugár u. 40. sz. alatti ingatlanon álló 11 db fa kivágatásához, melyek az óvodaépület átalakítása, felújítása és bővítése kapcsán a tervezési területen állnak és a bővítést akadályozzák. A fák pótlását az engedélyes köteles pótolni legkésőbb 2014. november 31-ig. 1/07/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdés alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Győr, Király u. 9. sz. alatti, műemléki védettségű, 7422 hrsz.-ú társasház földszintjén található, a kérelmező tulajdonát képező közcélú elosztószekrény cseréjéhez, a szükség szerinti szakhatósági hozzájárulások, továbbá jogerős és végrehajtható örökségvédelmi hatósági engedély birtokában. 1/11/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 22. § (5) bekezdés d) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a győri 4181/7 hrsz.-ú (Győr, Verseny u. – Magyar u. Lázár V. u. között) ingatlanból 73 m2 ingatlan rész telek-kiegészítésként történő 438.000,- Ft-on történő értékesítéséhez, a győri 4180 hrsz.-ú ingatlanhoz. 1/13/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a győri 6845 hrsz.-ú, Győr, Dunakapu tér 8. sz. alatti társasház földszinti helyiségében elektromos trafó elhelyezéséhez és az ehhez szükséges átalakításokhoz, valamint elektromos vezeték kiépítéséhez.
2/13/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Xantus János Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében lévő alábbi hrsz.-ú ingatlanok után a 2014 évre vonatkozó területalapú támogatás igényléséhez: 0543/2 hrsz.-ú
Szántó 3132 m2
0543/5 hrsz.-ú
Szántó 2625 m2
0543/14 hrsz.-ú
Szántó 1971 m2
0543/22 hrsz.-ú
Szántó 2230 m2
0616/7 hrsz.-ú
Szántó 5762 m2
0616/12 hrsz.-ú
Szántó 5029 m2
0616/13 hrsz.-ú
Szántó 4669 m2
0616/14 hrsz.-ú
Szántó 3823 m2
0618 hrsz.-ú
Szántó 4572 m2
2/18/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére, hogy a 813. sz. főút I. ütem (projekt) keretén belül a győri 01149 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanra belépjen, és azon az építési beruházáshoz szükséges munkálatokat megkezdje és elvégezze, valamint, hogy a NIF Zrt. a hatósági engedélyezési eljárásokat lefolytassa. Egyúttal az Önkormányzat nyilatkozott arról is, hogy lemond fellebbezési jogáról. 3/18/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján az Önkormányzat lemondott fellebbezési jogáról a győri 3433 hrsz.-ú ingatlant érintő telekalakítási eljárás vonatkozásában. 1/19/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 18. § (4) bekezdés a) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra Bálint Erzsébet 1996. április 25-én kelt végrendeletében foglalt hagyatékának elfogadásához, valamint a Győrött 2013. április 08-án kelt öröklési szerződés megtámadásához, illetve az esetleges további eljárások megtételéhez. 2/19/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján a Győr, Bezerédj út 21. szám alatti, 27222
hrsz.-ú sporttelep megnevezésű, önkormányzati tulajdonú ingatlan vonatkozásában kiadott 2/27/01/2014. PM. határozat az alábbiakkal egészült ki: „Nem járulok hozzá a Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez fenti ingatlan vonatkozásában. Tájékoztatásul közlöm, hogy az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. Melléklet 2. pontja szerint meglévő építmény utólagos hőszigetelése építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység. Kijelentem, hogy fent nevezett ingatlanon harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely akadályozná az Egységes Sportkör Győr-Ménfőcsanak Sportegyesületet abban, hogy a TAO szerint tárgyi ingatlan felújítását megvalósítsa. Kötelezettséget vállalok arra a tárgyi ingatlan 1/1 tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosaként, hogy ilyen jogot a felújítás megvalósítását követő 5 év határozott időtartam alatt nem alapítok. A jelen nyilatkozatban foglaltak maradéktalanul megfelelnek az általam képviselt Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatára, valamint a tárgybeli ingatlanra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek.” 3/19/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján a Győr, Bezerédj út 21. szám alatti, 27222 hrsz.-ú sporttelep megnevezésű, önkormányzati tulajdonú ingatlan vonatkozásában kiadott 1/30/01/2014. PM. h. az alábbiakkal egészült ki: „Nem járulok hozzá a Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez fenti ingatlan vonatkozásában. Tájékoztatásul közlöm, hogy a tervezett automata öntözőrendszer kiépítése nem tartozik az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet hatálya alá. Kijelentem, hogy fent nevezett ingatlanon harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely akadályozná az Egységes Sportkör Győr-Ménfőcsanak Sportegyesület abban, hogy a TAO szerint tárgyi ingatlan felújítását megvalósítsa. Kötelezettséget vállalok arra az ingatlan 1/1 tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosaként, hogy ilyen jogot a felújítás megvalósítását követő 5 év határozott időtartam alatt nem alapítok.” 1/20/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése, valamint a 9/B § figyelembe vételével hozzájárulás került kiadásra a 4010/A/17 hrsz.-ú, Győr, Bartók B. u. 12. I/8. sz. alatti ingatlan vonatkozásában, a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet javára 800.000,- Ft szabad felhasználású kölcsön és járulékai erejéig jelzálogjog, valamint szükség esetén ezen jelzálogjog biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalom az Önkormányzatot követő ranghelyen, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
3/20/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a győri 6939/A/10 hrsz.-ú, Győr, Lukács Sándor u. 14. sz. alatti társasház pinceszintjén található tárolóba villamos mérőhely üzembe helyezéséhez. 1/24/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 10. § (5) bekezdés a) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a 41657/8 hrsz.-ú, Győr, Külső Vasút sor 70. melletti ingatlan versenyeztetési eljárásban történő értékesítéséhez, az ingatlanforgalmi szakértő által megállapított és költségekkel növelt minimális eladási áron, 5.490.000,- Ft + áfa összegben. 2/24/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 10. § (5) bekezdés a) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a 41657/12 hrsz.-ú, Győr, Külső Vasút sor 69. melletti ingatlan versenyeztetési eljárásban történő értékesítéséhez, az ingatlanforgalmi szakértő által megállapított és költségekkel növelt minimális eladási áron, 4.820.000,- Ft + áfa összegben. 1/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján a 2014. január 27-én létrejött adásvételi szerződés tekintetében az Önkormányzat lemondott visszavásárlási jogáról a 3441 hrsz.-ú, Győr, Lomb u. 12. sz. alatti ingatlan 6708/53152 arányú tulajdon részére. 4/25/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra az Iparcsatorna medrének rekonstrukciós kotrási és partrendezési munkák érdekében szükségessé vált fák kivágatásához a győri 5469, 5778/3, 5783 és az 5784 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanokon. 3/27/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (7) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 26235/1 hrsz.-ú Győr, Horgas u. 21. sz. ingatlan vonatkozásában a Ménfőcsanaki Óvodáért Alapítványnak a Győri Törvényszék Cégbíróságán székhely címként történő bejegyzéséhez,. 4/27/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV.
10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra az 5774 hrsz.-ú, Győr, Kiskútliget cím alatti állatkert területén új villamos mérőhely elhelyezéséhez. 4/28/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján kötelező határozat került kiadásra a 3546/3 hrsz.-ú, Győr, Liezen-Mayer út 57. sz. alatti ingatlan udvarán kivágott 1 db fa pótlására legkésőbb 2014. október 31-ig. 5/28/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a10466 hrsz.-ú Győr, Kálóczy tér 9-11. sz. alatti ingatlanon álló orvosi rendelő felújításához és bővítéséhez, a szükség szerinti szakhatósági hozzájárulások, továbbá jogerős és végrehajtható építéshatósági engedély birtokában. 2/03/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 6000/2 hrsz.-ú, Győr, árpád út 71. sz. alatti társasház, mint üzemeltető részére, a 6000/1 hrsz.ú, önkormányzati tulajdonú udvaron található, hatalmas méretűre nőtt 3 db nyírfa vegetációs időn kívüli kivágatásához saját költségen, legkésőbb 2014. március 15-ig. 3/04/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra az 5764/1 hrsz.-ú, Győr, Tóth László u. 4. sz. alatti ingatlan délkeleti telekhatára mellett található 116 db fa, továbbá önvetényüléssel, sarjadzással szaporodott fák, bokrok kivágatásához, az ún. „Győr Aréna” multifunkcionális csarnok megvalósítása keretén belül, az épülethez tartozó kiszolgáló létesítmények, parkolók kialakíthatósága érdekében. A kivágott fákat engedélyes legkésőbb 2014. október 31-ig pótolni köteles. 1/05/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján, a 2013. augusztus 01-jén létrejött adásvételi szerződés tekintetében, az Önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról az 5830/A hrsz.-ú, Győr, Szövetkezet u. 28. sz. alatti ingatlan vonatkozásában. 2/05/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra az 5759/2 hrsz.-ú ingatlanon található 84 db fa kivágatásához, az un. „Győr Aréna” multifunkcionális csarnok megvalósítása keretén belül, az épülethez tartozó parkolók
kialakíthatósága érdekében. A kivágott fákat engedélyes legkésőbb 2014. október 31-ig pótolni köteles. 3/05/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra az 5764/1 hrsz.-ú, Győr Tóth László u. 4. sz. alatti ingatlant érintően, az un. „Győr Aréna” multifunkcionális csarnok megvalósítása keretén belül, a meglévő gépészeti rendszer elbontásához és átépítéséhez, új elosztó vezetéki elágazás és csatlakozó vezeték kiépítéséhez, új kazántelep létesítéséhez, a szükség szerinti szakhatósági hozzájárulások, továbbá jogerős és végrehajtható hatósági engedélyek birtokában. 8/06/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a Győr-Nádorvárosi köztemetőben 10 db fa, a Révfalui temetőben 15 db fa, az Újvárosi temetőben 6 db fa vegetációs időszakon kívüli kivágatásához a fák balesetveszélyes volta miatt. A kivágott fákat a kivágás helyszínén legkésőbb 2015. október 31-ig kell pótolni. 9/06/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 27225/III. hrsz.-ú, Győr, Bezerédj kastélyparkban található 3 db nyírfa azonnali kivágatásához, melyek a mellettük lévő fenyők alá szorultak, növekedésükben visszamaradtak. A kivágott fákat a kastélypark alkalmas helyén pótolni kell 2015. október 31ig. 10/06/03/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 9. § (6) bekezdése alapján tulajdonosi hozzájárulás került kiadásra a 11718/6 hrsz.-ú, Győr, Votinszky utcában található gyermekjátszótér környezetében lévő 4 db korhadt törzsű, veszélyessé vált fűzfa kivágatásához, valamint a környezetükben lévő többi élő fűzfa elszáradt ágainak levágatásához. 5/24/02/2014. PM. h. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. számú rendelet 22. § (5) bekezdés d) pontja alapján hozzájárulás került kiadásra a győri 3433/1 h5rsz.-ú, kivett művelési ágú, közforgalom számára megnyitott magánút telekkiegészítésként történő értékesítéséhez a győri 3412/7 hrsz.-ú ingatlanhoz, 2.474.000,- Ft vételáron. ****
HATÁROZATI JAVASLAT
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az 1. sz. melléklet szerinti, a polgármester által átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztatót.
G y ő r, 2014. március 17.
Borkai Zsolt polgármester