Gyülekezetvezetés alapjai Az elmúlt években látom, hogy Krisztus Teste sokat küszködik azzal, hogy a régen felismert bibliai igazságokat hogyan ötvözze az új, szintén Istentől származó ismeretekkel. Ez a gyülekezet vezetésére is igaz. A pásztor és a presbitérium által vezetett gyülekezet hogy egyeztethető össze a szolgálati ajándékok általi vezetéssel? Anélkül, hogy bírálnám a jelenleg gyakorlatban lévő gyülekezetvezetési modelleket, szeretném megvizsgálni, mit találhatunk erről a kérdésről az Újszövetségben.
1. Általános elvek Jogkör A hatalomra használt görög exousia (ekszúszia = hatalom, megbízatás, hatóság) szóval kapcsolatban, azt figyeltem meg az Újszövetségben, hogy két fontos jellemzője van: adatik és jogköre van. • adatik: Jézus azt állítja magáról, hogy a hatalmat kapta (Máté 28:18), és Ő adta a tanítványoknak is a hatalmat (Lukács 10:19). Még a Sátán is elismeri, hogy hatalmát kapta (Lukács 4:6). Pál apostol azt írja (Róma 13:1), hogy „mert nincs hatalom mástól, mint Istentől”, és ugyanerről beszélt Jézus is Pilátusnak (János 19:11). Tehát az első fontos alapelv, hogy hatalmat csak kapni lehet, nem ragadhatjuk magunkhoz. Nem nevezhetjük ki magunkat semmilyen tisztségre sem, hanem várnunk kell, míg valamely más hatalom megbízatást ad nekünk. • jogkör: Jézus egyszer azért gyógyított meg egy bénát, hogy megmutassa, a bűnbocsánat benne van a jogkörében (Máté 9:6). A János 5:27-ben pedig arról beszél, hogy hatalmat kapott ítéletet tartani. Természetesen később kijelenti, hogy minden hatalom neki adatott a mennyen és a földön (Máté 28:18), de élete során megnevezett több konkrét jogkört is, amire hatalmat kapott. Ugyanígy, amikor a tanítványoknak adott hatalmat, kijelölte annak jogkörét: „hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget” (Máté 10:1). Pál azt írja, hogy a neki adatott hatalom csak építésre adatott (2Korinthus 13:10). A Jelenések könyvében a Halál és a Pokol hatalmat kap a föld negyedrésze felett (6:8). Pilátus átküldte Jézust Heródeshez, mert Galilea Heródes jogköre volt (Lukács 23:7), később pedig azt mondja Jézusnak, hogy hatalma van a keresztre feszítésre és a szabadon bocsátásra (János 19:10). Sőt, Pál apostol azt írja az 1Korinthus 7:4-ben, hogy a házasságban a férjnek és a feleségnek már a saját teste sem tartozik a saját jogköre alá. Tehát hatalmat, megbízatást csak rész szerint, korlátozva kapunk, és ezért lesz nagyon fontos, hogy a Test sok részből áll és csak együtt alkot teljes egészet. Ha nincsenek tiszta határok, csak zavart kelt.
Fej-váll kormányzás Isten számára fontos a vezetés megléte és helyénvalósága. Ézsaiás próféta Jézus születése előtt kb. 700 évvel csodálatos próféciát ír le az eljövendő Messiásról: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és királyságában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (9:5-6). Isten megígérte, hogy az uralom Jézus vállán lesz, és olyan királyságot hoz el, mely erős és igazságos lesz. Élete során Jézus folyamatosan a királyság megérkezésének örömét hirdette, és születésekor is látjuk, hogy Izráel vezetői egy igazságos uralkodót vártak Dávid trónjára (Máté 2:6). Feltámadása után Jézus el is foglalta az uralkodó helyet Isten jobbján (Márk 16:19). Tehát egyértelmű, hogy az Egyház alapvetően királyság. Ez által elvethetjük azokat a vezetési formákat, ahol az emberek vállára helyeződik az uralom – akár demokráciáról, akár diktatórikus vezetésről van szó. Az Egyház feje Jézus (Kolossé 1:18), így nyilván Ő irányítja a Testet, és bizonyos területeken csak Ő dönthet. Nézzük meg hogyan épül fel ez a királyság. A 133-as zsoltárban azt olvassuk, „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” Ebben a részben azt olvassuk, hogy a kenetnek és az áldásnak vannak feltételei. Először is, hogy a gyülekezet és vezetése egy akaraton, egyetértésben legyen, egy célt követve, egyébként szétszakad a test. Másodszor pedig megfelelő rendben kell lennie. A fejről folyik a szakállra, onnan pedig a test többi részére. Ha nincs megfelelő rend (pl. nincs fej, vagy túl sok van), akkor nem tud folyni a kenet. A vállaknak az a szerepe, hogy a terhet vigyék és szabaddá tegyék a fejet a tiszta látású vezetés elvégzésére. Ez szellemi értelemben is így van. Ha értékeljük azt az áldást és kenetet, ami a fejről folyik, felelősségünk, hogy támogassuk és ne harcoljunk vele (természetesen a tiszteletteljes korrekciónak nagyon is helye van). Arany példája: Az aranynak akár egy molekuláját nézzük, akár egy oktaéderes kristályát, akár egy aranyrudat, ha tiszta arany, ugyanazokkal a kémiai és fizikai tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Isten királyságát is ugyanígy nem a nagysága határozza meg, hanem a jellemzői. Nézzünk meg néhány olyan tulajdonságot, ami Isten királyságát kell, hogy jellemezze minden szinten (Egyház, gyülekezet, misszió, házi csoport, család): • Szeretet, öröm, békesség, stb. (Galata 5:22-23) • Tisztaság, és a bűn gyűlölete –2–
• Főség, atyaság, rendezettség • Alázat, önmagunk megtagadása • Hit, kapcsolat Istennel Az Efezus 5:23 szerint legalacsonyabb szinten (férj-feleség) és a legmagasabb szinten (Krisztus-Egyház) is igaz a főség elve. Ám a fenti analógiát folytatva, minden szinten kell fej, még akkor is, ha több egyenlő félről van szó. Az apostolok között is egyenlőség volt, mégis pünkösdkor Péter volt az apostolok feje (ApCsel 2), később pedig a jeruzsálemi gyülekezetben Jakab volt az egyenlők között a fej szerepben (ApCsel 15). Ugyanígy minden szolgálatnak is kell, hogy legyen feje. Jézus maga mondja, hogy Őt az Atya küldte (János 5:36), az apostolokat Jézus küldte ki (Máté 10:5kk), stb. Amikor probléma támadt Pál apostol szolgálatával, fel tudtak menni Jeruzsálembe, hogy a fej döntést hozzon (ApCsel 15). Sajnos már megtapasztaltam, hogy önjelölt szolgálók milyen káros dolgokat képesek okozni, és ha nincsenek tekintély alatt, akkor nincs hova fordulni, nem lehet megállítani a káros tevékenységet. A bibliai példákon keresztül úgy látom, hogy csak akkor működik jól Krisztus Teste, ha minden szinten és minden szolgálatban van egy felelős fej/apa, akinek a fősége, tekintélye alatt egészségesen tudnak növekedni és kenettel szolgálni a vállak. Természetesen Isten királyságában a hatalom és a főség nem uralkodást jelent, hanem szolgálatot, mint ahogy Jézus is mondja: „aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál” (Lukács 22:26).
2. A vezetés három szintje A vezetés mértéke A Róma 12:3-8-ból és a 2Korinthus 10:13-ból azt tanulhatjuk, hogy mindenkinek van egy kiszabott mértéke, és Krisztus Testében a különböző szolgálatokban e mérték szerint szolgálunk. Először fontos, hogy megvizsgáljuk önmagunkat, mire teremtett Isten: • Mi az elhívásod? Milyen szereped van a Testben (kéz, láb, szem, rejtett testrész, stb.)? Milyen ajándékot kaptál? • A Test vezetéséhez (fejéhez) tartozol, vagy a Testen belül szolgálsz? • Hova hívott el Isten, és milyen mértékkel? (gyülekezeti-, városi-, országos-, nemzetközi szolgálat) • Kik mellé hívott el Isten? (hány és milyen szolgálatban lévő hívővel vagy szövetségi kapcsolatban) • Milyen mértékű vezetés adatott neked? (10, 50, 100 vagy 1000 ember felett – 2Mózes 18:21) –3–
• Milyen mértékű hit adatott neked? (Róma 12:3) Ezekben a kérdésekben a válaszokat Isten adja meg, ezért a jó vezetőknek segíteni kell felismerni, felnevelni és a megfelelő helyre állítani mindazt, amire Isten teremtett. Ezek persze változhatnak, de az Efezus 2:10 alapján ezeket Isten már előre jól eltervezte. Egy nagyobb gyülekezet a szolgálatok nagyobb gazdagságú skálájának tud otthont biztosítani. Ám most csak a vezetésben részt vevő szolgálatokat vizsgáljuk, melynek az Újszövetségben 3 csoportját találjuk: az úgynevezett „Efezus 4” szolgálók, a gyülekezeti vének és a gyülekezeti szolgálók.
A. „Efezus 4” szolgálók „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” (Efezus 4:11-16) Az öt szolgálati ajándékkal1 (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító) kapcsolatban a következőket olvassuk ebben a részben: • • • •
Konkrét emberekről van szó, és nem az emberekben lévő ajándékokról. Krisztus adja őket, nem ember nevezi ki. A szolgálatok felkészítésére adatnak, a gyülekezet felépítésére. Munkájuk célja, hogy munka nélküliek legyenek, azaz a gyülekezet felnőjön arra, hogy önmaga tudjon gondoskodni a saját növekedéséről, épüléséről.
Mivel Isten azért ad ilyen ember-ajándékokat, hogy a gyülekezetet felkészítse, felnevelje, elengedhetetlenül szükséges legalább egy ilyen szolgáló jelenléte a gyülekezet vezetésében. Ha nincs benne a gyülekezet gondolkodásában, hogy előrébb szeretne haladni, akkor sokszor „fennmaradó” gyülekezetté válik, hiszen azon küzd, hogy az eddig elért szintet fenntartsa. Az 5 szolgálati ajándék nemcsak hogy a Fejhez, Krisztushoz tartozik, hanem Magának Jézusnak a kormányzásának egy-egy szelete, hiszen Jézus egyben apostol (Zsidók 3:1), próféta (János 4:44), evangélista (Lukács 4:18), pásztor (János 10:11) 1
Az ajándékokkal kapcsolatban lásd az 1. Függeléket –4–
és tanító (János 3:2). Ezeken az ajándékokon keresztül kormányozza Jézus a gyülekezetet. A fejük tele van olyan szavakkal, hogy látás, stratégia, kiképzés, felnevelés, alapelvek, stb. Viszont kevésbé foglalkoznak az emberekkel, az emberek szükségeivel, az apró-cseprő gyülekezeti vagy egyéni gondokkal. Pl. egy Efezus 4 pásztor célja az, hogy 1. a gyülekezetben mindenki tudjon alap szinten pásztorolni, gondoskodni, törődni egymással, 2. felfedezze kikben van pásztori ajándék a gyülekezetben és azokat kiképezze, felnevelje, szolgálatba helyezze. Általánosan jellemző az Efezus 4 szolgálókra: • Nem helyi gyülekezetben gondolkoznak, hanem városban, régióban. • Keresik a kiképezhető ajándékokat, akik felett szellemi szülőséget vállalnak. A felnövekvő szolgálók pedig csatlakoznak az idősebbekhez, mint pl. Timótheus. • Gyakran látogatják a kapcsolódó gyülekezeteket és szolgálnak nem kapcsolódó gyülekezetek felé. • Ott sürögnek a gyülekezetplántálás körül és izgatják őket az új területek. • Teljes idejű szolgálók, bár néha „sátorkészítők” egy rövidebb ideig. • Apostoli tekintély alá tartoznak, nem gyülekezeti vének alá. • Égnek a Királyságért és szeretik az embereket, de elsősorban mégsem az emberekkel és problémáikkal foglalkoznak, hanem a célokkal, a munkával.
Apostolok Az apostol szó a görög apostellw (aposztelló = konkrét céllal vagy megbízással kiküld, felszabadít) szóból származik, tehát „feladattal kiküldött”-et jelent. Általánosan használt szó, pl. Heródes így küldte ki a hóhért, hogy lefejezze Jánost (Márk 6:27). Előbb Jézust küldte ki Isten (Lukács 4:18), azután Jézus kiválasztott 12-t, hogy kiküldhesse (Márk 3:14), később bővítette kiküldötteket hetvennel (Lukács 10:1), végül pedig a Máté 28:19-20-ban mindnyájunkat kiküldött Jézus. Azonban az apostolság többet jelent ennél. Az apostol (küldött) olyan Jézus által kijelölt szolgálati ajándékot és tekintélyt jelent, amit Isten elsővé rendelt az Egyházban (1Korinthus 12:28), és a gyülekezetet az apostolok alapjára kell építeni (Efezus 2:20). A 12 mellett apostolnak nevezi még a Biblia Barnabást és Pált (ApCsel 14:14), Szilvánuszt és Timótheust (1Thesszalonika 1:1, 2:7), Andronikoszt és Juniászt (Róma 16:7) és Epafroditoszt (Filippi 2:25), valamint beszél hamis apostolokról is (2Korinthus 11:13). Az apostoloknak adta Isten azt a felelősséget, hogy hatalommal és erővel bevonuljanak egy új területre, letegyék a megfelelő alapköveket, alaptanításokat, kijelöljék a gyülekezet vénjeit, vezetőségét, ám mindezt a Szent Szellem irányítása alatt (lásd Pál szolgálatát). A gyülekezet pedig megmaradt az apostolok tanításában (ApCsel 2:42),
–5–
és arra épített. Ha probléma merült fel az alapelvekben, apostoli tekintélyhez fordultak (ApCsel 15). Ma is nagy szükség van olyan apostoli elhívású szolgálókra, akik le tudják fektetni a gyülekezet helyes alapjait, ki tudják jelölni az Isten által választott, megfelelő vezetőket, és később Krisztus kormányzói tekintélyét tudják érvényesíteni. Manapság sokszor misszionáriusnak nevezik az új területeken gyülekezetet plántálókat, de a Biblia szerint itt apostoli tekintélyre van szükség, melynek vannak ismertető jegyei (2Korinthus 12:12): jelek, csodák, Isten ereje és hatalma.
Próféták Isten igéje azt mondja, hogy a prófétálás a gyülekezet építésére adatott, hiszen épít, bátorít és vigasztal (1Korinthus 14:3-4). Sőt Pál arra is bátorít, hogy mindnyájan prófétáljunk egymás után (1Korinthus 14:31). Ebből is látszik, hogy a prófétálás általános dolog, egy felnőtt gyülekezetben mindenki gyakorolhatja. A Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy „mert Jézus bizonysága/bizonyságtétele a prófétálás szelleme” (19:10). Mit jelent a prófétálás? Azt, hogy a gyülekezet Jézus szavát hallja. Jézus, mint a vőlegényünk, szerelmesünk, férjünk tesz bizonyságot arról, hogy menynyire szeret bennünket, milyen jó tervei vannak az életünkkel, hogyan segít győztesen kilábalni a nehézségekből, stb. Isten már az Ószövetség idején is azonosult kijelentett szavával, de az Újszövetségben Jézus annyira azonosul a szavával, üzenetével, hogy a János 1:1 Magát Jézust nevezi logov-nak (logosz = szó, üzenet). Ám Jézus nem csak az üzenettel, hanem az üzenet hordozójával is annyira azonosul, hogy annak befogadásától teszi függővé, hogy Jézust, valamint Istent befogadjuk-e (János 13:20). Ezért nem meglepő, hogy az apostolok után a prófétákat rendelte Isten a második helyre a gyülekezetben (1Korinthus 12:28), és szavuk az apostolokéval együtt alapvető tekintélyű (Efezus 2:20). Tehát a próféta több, mint az, akire rászáll a prófétálás szelleme vagy megkapja a prófétálás ajándékát. Ugyancsak Jézus választja ki, hívja el, ugyancsak kormányzásra, kiképzésre, mint az apostolokat. Egy próféta azzal foglalkozik, hogy felismerje, kikben van prófétai ajándék, azokat szülőként felnevelje, és elvezesse az egész gyülekezetet, hogy alap szinten megtudja hallani Isten szavát és azt tovább tudja adni, valamint meg tudja ítélni, hogy igaz-e a kijelentés (1Korinthus 14:29). Tehát elsősorban nem prófétál, hanem előhozza a szellemi érzékenységet a szentekből, de vannak olyan üzenetek, melyeket Isten csak a prófétáknak ad meg (ApCsel 21:8kk). Az Újszövetségben több prófétáról is olvasunk: ApCsel 11:27, 13:1, 15:32 (Júdás és Szilász) és 21:10 (Agabosz). Ma nagy szükség van olyan jó prófétákra, akik nem a maguk hasznát keresik, hanem tisztán szól a szájukon keresztül Jézus, és fel tudják Isten népét készíteni arra, –6–
hogy Isten hangja mindennapos élmény legyen. Hiszen Isten nem a prófétákon keresztül akarja irányítani életünket, hanem személyes kapcsolaton keresztül akar vezetni mindenkit. A prófétai szellem alázatos és nem uralkodó (1Korinthus 14:32).
Evangélisták Az evangélista szó a görög euaggelion (evangelion = jó hír, örömüzenet) szóból származik, ami általánosan használt szó volt, ahogyan azt az 1Thesszalonika 3:6-ban megfigyelhetjük: „megjött tőletek Timótheus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről”. Örömhír volt az Üdvözítő (szabadító) megszületése (Lukács 2:1011), Isten királyságának eljövetele (Máté 4:23-24) és nyilván az is, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten (1Korinthus 15:1-4). Beszél a Biblia Isten kegyelmének örömhíréről (ApCsel 20:24), a megszabadulás örömhíréről (Efezus 1:13), a békesség örömhíréről (Efezus 6:15), de Pál azt mondja, hogy valójában az örömhír Krisztus mérhetetlen gazdagságáról szól (Efezus 3:8), tehát felesleges felsorolni, hogy mit tartalmaz, hiszen végtelenül nagy. Ám az örömhírnek ereje van (Róma 1:16), a Szent Szellem erejével jön (1Thesszalonika 1:5) és a halál erejét megtörve elmúlhatatlan életet hoz (2Timótheus 1:10). Nyilván minden hívő szeretné megosztani ezt a csodálatos örömhírt, hogy Jézus értünk halt meg a kereszten, és kötelessége is, de az evangélista megint csak többet jelent. Lehet valakiben akkora öröm vagy kenet, hogy a környezetében mindenki megtér, de ha nem tudja ezt átadni és felkészíteni a gyülekezetet, akkor nem „Efezus 4” szolgáló. Az Újszövetségben egy evangélistáról olvasunk, Fülöpről (ApCsel 21:8). Az evanlélisták fontos szolgálók, hiszen nagyon mérgesek a bűnre, mivel látják, mennyi pusztulást hoz a világba, és hatalmas tűz ég bennük, hogy akár tíz körömmel is, de megmenekítsék az embereket (sokszor a hívőket is) a pusztulástól. Másik oldalról viszont hatalmas szeretet és öröm van bennük, mert közelről látják Isten megmentő erejét és szeretetét, még az angyalokat is megtáncoltatják (Lukács 15:10). Szolgálatuk elkerülhetetlen velejárói az erő, hatalom és a csodák, hiszen amikor Isten királysága eljön valaki életébe, gyakran szükség van testi-lelki gyógyulásra és szabadulásra a démoni kötelékekből. Tehát ma nagy szükség van arra, hogy ilyen szolgálók felkészítsék, felrázzák Isten népét, hogy Isten királyi hatalmának és Jézus szabadításának örömhírét kivigyék az utcákra és terekre. Az ébredés csak így jöhet el.
Pásztorok A görög szó a pásztorolásra, a poimainw (pojmájnó = pásztorol, legeltet, felügyel, uralkodik) igen gazdag jelentéskörrel bír. Nyilván az eredeti juhpásztor (Lukács 2:6) szónak a szellemi átültetése. A kép már az Ószövetségből is ismert Istennel kapcso–7–
latban (lásd 23. zsoltár), melyben benne van mind a szolgáló (táplál, legeltet, óv, védelmez, gondoskodik), mind az uralkodó (irányít, vezet, fenyít) magatartás. Isten ezzel a képpel szemléltette azt a szolgáló-király kettősséget, mely minden szolgálat alapját kell, hogy képezze, és amivel Jézus is teljes mértékben azonosult (János 10:11). Sokan azt gondolják, hogy a pásztorlás tanítást jelent. Valóban, a Márk 6:34-ben, amikor Jézus a sokaságot megszánta, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, elkezdte őket tanítani és így adott vezetést az életükre. Ám az előbb említett részekből egyértelműen kiderül, hogy többről van szó. Magában foglalja a gondoskodást, a törődést, a szellemi szülőséget, a felnevelést és a szellemi harcot is. Ahogy már korábban is említettem, az „Efezus 4” pásztorok célja nem az, hogy agyonhajszolják magukat, és nagy ajándékkal nagy tömeget pásztoroljanak, hanem egyrészt, hogy felismerjék a pásztori ajándékokat a gyülekezetben és felneveljék azokat, másrészt pedig, hogy a gyülekezet minden tagját megtanítsák a felnevelésre, gondoskodásra és törődésre. Sokkal egyszerűbb olyan gyülekezetet vezetni, ahol minden hívőnek vannak szellemi szülei, akiktől megkapja a megfelelő pásztorlást. Ma nagy szükség van olyan pásztorképzőkre, akik jó kiscsoport-vezetőket és gyülekezeti pásztorokat képeznek ki, valamint eljuttatják a gyülekezeti tagokat arra a szintre, hogy minden újszülött keresztény mellé egyből odaálljon két-három szellemi szülő, aki felvállalja az időt és fáradtságot a felcseperedés segítéséhez.
Tanítók A tanítás megint csak általános dolog. Jézus tanított a hegytetőn, a hajóban, a zsinagógában, a gabonaföldön, mindenhol. A mindennapi életből vett példáit az emberek könnyen megértették, ám csodálkoztak az egyszerűségébe rejtett bölcsességén (Márk 6:2). A tanítás jézusi mintája a János 7:16 és 8:28 alapján az, hogy a Kiküldő szavait szóljuk. Kell, hogy Isten tanítson minket (János 14:26), mi pedig azt adjuk tovább, így társulhat mellé hatalom (Máté 7:29). A saját okoskodásaink nemcsak Isten erejében szűkösek, de Jézus sem túl pozitívan nyilatkozott róluk (Márk 7:7). Az „Efezus 4” tanítók olyan szolgálók, akiknek mély igeismeretük van, tisztán átlátják az összefüggéseket, gyakorlatba tudják ültetni az elméleti tudást, és legfőképpen fel tudják Isten népét készíteni arra, hogy ne csak a tejet (Zsidók 5:12), hanem a húst is érthetően el tudják magyarázni. Mindemellett meg kell különböztetnünk a tanítást és az igehirdetést (Máté 4:23). A tanítás bibliai alapelveket fektet le hosszabb, rendszerezettebb és sokszor unalmasabb módon. Az igehirdetés pedig egy-egy bibliai igazságnak a hirdetése, ahol fontosabb a hír közlése, mint az alapos felépítettség. –8–
Az Újszövetségben csak egy helyen olvasunk konkrétan megnevezett tanítókról (ApCsel 13:1), bár az 1Korinthus 12:28 szerint Isten harmadik legfontosabbnak rendelte őket a gyülekezetben. Ma nagy szükségünk van olyan Krisztus által kijelölt tanítókra, akik tisztán hirdetik a bibliai igazságokat, felekezeti elfogultság nélkül, akik olyan tanítókat képeznek ki, akik valóban Krisztus beszédét szólják, ami szellem és élet (János 6:63). Akik nem ószövetségi gondolkodást tanítanak (törvények, ítélet), hanem újszövetségit (kegyelem, megújulás, szellemben járás).
Az öt szolgálati ajándék tehát Isten terve a gyülekezet felkészítésére. Ha nincsenek jelen a gyülekezetben ilyen szolgálók, akkor hívjuk meg őket időnként. Ahogy Salamon templomának építésekor is szükség volt sok fajta szakmai ismerettel rendelkező munkásra, ugyanígy Krisztus Testében is szükség van rengeteg fajta munkásra. Az öt szolgálati ajándék feladata, hogy minden hívő értsen minden területhez alapvető szinten, és eljusson a gyülekezet arra a felnőtt korúságra, amikor minden hívő fel tud nőni a saját szakterületén, elhívásában és hasznos része lehet a Testnek. Nyilván több fajta szolgálat létezik, mint ez az öt, de a gyülekezet egészséges felnövekedéséhez Isten ezeket rendelte. Természetesen, mivel Krisztus jelöli ki és a Fej kormányzói tekintélyének része, csak akkor ismerhetünk el valakit ezekben a szolgálatokban (még az apostolokat is), ha egyrészt arról a Szent Szellem más szolgálókban is bizonyságot tesz, másrészt pedig felnőtt az elhívásában. Az éretlen szolgálók kinevezése nagyon sok kárt okozhat, míg ha kivárjuk a megerősödést, az alázatosokat Isten felemeli (Jakab 4:10).
B. Gyülekezeti vének Az Ószövetségben több helyen is olvashatjuk, hogy abban az időben a gyakorlati jogi kérdésekben a város vénei bíráskodtak, általában a városkapuban (5Mózes 25:7). Gondolkodásuk szerint az idős korral együtt járt a megfontoltság, a bölcsesség, a tapasztaltság és az érett döntéshozó képesség, ezért az ősz hajat ékes koronának tekintették (Példabeszédek 16:31). A vének tekintélye az újszövetségi időkben is megmaradt. Olvasunk a vének hagyományának tiszteletben tartásáról (Márk 7:5), a nép véneinek (Máté 21:23) vagy a zsidók véneinek (Lukács 7:3) a tekintélyéről, valamint arról, hogy az „az vesse az első követ…” esetnél először a vének mentek el (János 8:9). A korai keresztények pedig megtartották ezt a rendszert, hiszen látták az áldásait, és nem meglepő, hogy gyülekezetenként véneket választottak (ApCsel 14:23) a gyülekezet vezetésére, felügyelésére. De kik azok a vének, és mi a szerepük a gyülekezetben? Az Újszövetség három különböző szót találunk erre a tisztségre: –9–
• presbuterov (preszbüterosz = vén, idős ember, elöljáró) • episkopov (episzkoposz = felügyelő, vigyázó) • poimhn (pojmén = pásztor) Azt, hogy ez a három szó egy tisztséget takar, mutatja többek között az is, hogy pl. az ApCsel 20:17, 28 és az 1Péter 5:1-4 is felváltva használja a három szót. Továbbá, azt is fontos leszögezni, hogy ha a gyülekezeti tisztségről van szó, a vén szó mindig többes számban áll. A vének összességét, vének tanácsát már a zsidók között is presbitériumnak nevezi az ige (Lukács 22:66, ApCsel 22:5), de az 1Timótheus 4:14-ben is azt olvassuk, hogy Timótheusra a vének, presbitérium helyezte rá a kezét. Az 1Timótheus 3:1-7-ben Pál olyan irányelveket ír le Timótheusnak a vének kiválasztásával kapcsolatban, melyek nekünk is segítséget adnak a szerepük megértésében. A 6. vers szerint ne újonnan megtért ember legyen, hanem megalapozott, szilárd ember, aki nem a fiatalokra jellemző egyéni ambíciók után szaladgál, hanem érett módon tudja szolgálni a közösséget. A 4-5. vers pedig a vezetésre, nevelésre és gondviselésre helyezi a hangsúlyt. Ha valaki jót tud vigyázni, jól tudja gondját viselni a saját családjának, akkor tudja jól vezetni a gyülekezetet. Tehát olyan érett emberek a vének, akik a vezetés ajándékával, képességével rendelkeznek. Mi jellemzi a véneket: • Szolgálatuk emberek felé adatott, nem feladat felé. • A helyi gyülekezettel foglalkoznak, és annak tagjaival. • Vezetést gyakorolnak az emberek élete felett, így a legfontosabb ajándékuk a vezetés, melyet úgy végeznek, mint egy édesapa a családja felett. • Lehetnek teljes vagy részidősök is. • Legtöbbjük pásztori ajándékú, ám más ajándékú szolgálók is részt vehetnek a gyülekezet felügyeletének elvégzésében. A Bibliában azt látjuk, hogy vagy az apostolok (ApCsel 14:23), vagy az apostolok által megbízott szolgáló (Titusz 1:5) jelölte ki a véneket, tehát nem a gyülekezet, vagy a többi vén, ám mindezt a Szent Szellem vezetése alatt (ApCsel 20:28). Az apostoli szolgálat feladata ebben az esetben az, hogy érzékelje, mi Isten akarata, és tekintélyével az Isten által kijelölt vezetőséget állítsa fel. A fej-váll elv ebben az esetben is érvényes, mint ahogy az apostoloknál, ami azt jelenti, hogy a vének között is legyen egy vezető-vén, aki szerepében feje az egyenlőknek, és atyja a gyülekezeti családnak. Nyilván megbeszél mindent a többi vénnel, de tisztán, határozottan vezet, és nem engedi a vezetőséget a demokrácia határozatlanságába és döntésképtelenségébe süllyedni. Nem „Efezus 4” pásztor, de sokszor azzá növi ki magát. Nyilván nem rangsorról van szó, de minden vezetésben vannak érettebbek és kevésbé érettek. Azoknak a szavára többet adunk, akiknek nagyobb bölcsességük, ajándékuk van. Így a tekintély természetes módon kialakul, és a fiatalabb – 10 –
vezetők is könnyebben fel tudnak nőni. Mint ahogy Jézushoz is közelebb állt három a 12 apostolból, nagy áldás, ha van egy-két olyan vén, aki személyesen közel áll a vezető-vénhez, és segít terhének viselésében. A város vénei: Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Pál magához hívta a város gyülekezeti véneit (20:17), valamint Jeruzsálemben is találkozunk ezzel a tekintélykörrel (15:4,6). Ezek a vének általában a városban lévő gyülekezetek vezetővénei, akik az egész várost szeretnék együtt elérni, és városi egységben gondolkoznak. Kapcsolódnak az apostoli munkához, de nem „Efezus 4” szolgálatot látnak el. Gyülekezeti vénség feltételei: • • • • • • • • • • • • •
Szent Szellem választotta-e? Az emberek elfogadják és odamennek hozzá? Követhető példája a gyülekezetnek? Megfelel a bibliai elvárásoknak (1Timótheus 3:1-7, Titusz 1:5-9)? Képes egészséges tanítással bátorítani, építeni (Titusz 1:9)? Elkötelezett, és összefér a gyülekezet vezetésével és látásával? Érti a főség elvét, és lázadás nélkül szolgálná a fejet? A hit és az ima embere? Anyagilag rendezett és adakozó, vagy begyűjtő? Hajlandó nyílt és elszámoltatható életet élni a vezetőség előtt? Befogadja a korrekciót? Növekszik személyesen? Felfedező vagy telepes hozzáállású? Milyen a házassága? Tud-e a feleségével egységben lenni mindezekben?
Lehetnek-e nők gyülekezeti vének? Bár az említett igeversek egyértelműen férfiakról beszélnek, az Újszövetségben többször megtaláljuk a presbuterov szó nőnemű alakját, melyet általában idősebb asszonynak fordítanak (1Timótheus 5:2, Titusz 2:3). Az asszonyok nem igazán tudnak édesapai szerepet játszani, de az apa mellett a gyülekezetnek nagy szüksége van anyákra is. Az csak gazdagítja a gyülekezetet, ha érett, bölcs asszonyok kapcsolódnak a vezetőséghez. Egyébként pedig Isten nem fél a kivételektől (lásd Debóra), hogy megmutassa hatalmát és szuveneritását. Mivel a gyülekezeti vénség nem tisztség, hanem szolgálat, ezért az illető addig lehet vén, míg el tudja látni a feladatát, és még mindig megfelel a kezdeti feltételeknek. Érdemes lehet egy-két évente elvonulni és keresni Isten arcát, hogy kell-e változtatást eszközölni a gyülekezet vezetésében. Ha probléma adódik a lemondással kapcsolatban, a kijelölő apostol tekintélyéhez mindig fordulhat a vezetőség.
– 11 –
Gyülekezeti szolgálók A görög nyelv a diakonov (diakonosz = szolga, szolgáló) szót használja a szolgálók leírására, amiből a mi diakónus szavunk is származik. Jézus saját magát szolgának nevezi (Lukács 22:27), és azt mondja, hogy ezzel a céllal is jött el (Máté 20:28). A hívők pedig Jézus példáját követve szolgálnak (Máté 20:26), és ez által nyerhetünk megbecsülést az Atyától (János 12:26). A diakonew (diakóneó = szolgál) szó nyilván teljesen általános értelmű, mint ahogy az Márta asztali felszolgálásából is kiderül (Lukács 10:40). A korai gyülekezet is így értette: az ApCsel 6-ban azt olvassuk, hogy egyes asszonyok kimaradtak a szolgálatból (6:1), így az apostolok a gyülekezet bevonásával kijelöltek néhány embert az asztali szolgálatra (6:2), ők pedig maradtak az ige szolgálatánál (6:4). Tehát a Biblia még az apostolokat is szolgáknak nevezi (1Korinthus 3:5). Bár mindenki szolgáló volt, az újszövetség mégis megnevez kijelölt gyülekezeti szolgálókat (Filippi 1:1). Pál irányelveit a szolgálók kiválasztásához az 1Timótheus 3:8-13-ban olvashatjuk. Mi jellemző a szolgálókra: • Szolgálatkörre vagy feladatra kapnak megbízást, így elsősorban ennek az elvégzésére koncentrálnak. • Nem vezetési ajándék, hanem a vezetést szolgálják („Efezus 4” szolgálókat vagy a véneket). • Egy konkrét gyülekezeti szükség betöltésére választja őket a vezetőség a gyülekezet bevonásával. • Bár kulturálisan inkább férfiakat választottak szolgálóknak, találunk példát női szolgálóra is (Róma 16:1). Nyilván vannak olyan szolgálati területek, ahol az asszonyok jobb munkát tudnak végezni. • Tiszta jelleműek és betöltik a bibliai elvárásokat (1Timótheus 3:8-13). • Lehetnek teljes vagy részidősök. A szolgálati területük sokféle lehet, pl.: • • • • • •
• • • • • •
adminisztrációs tevékenység dicsőítés ifjúsági-, gyermekszolgálat könyvelés anyagbeszerzés tanítási anyagok kezelése
vendéglátás, konyhai szolgálat beteglátogatás takarítás pásztori gondoskodás építési munkálatok specialistát igénylő területek
A Biblia szerint sok, különböző szolgálat van (1Korintus 12:5), és nem is lehet felsorolni a gyülekezet összes igényét, ami persze folyamatosan változik. Az viszont egyértelmű bibliai alapelv, hogy nem az önmegvalósított, önkinevezett, önfelmagasztaló emberekről szól a vezetés, hanem olyan emberekről, akik először szolgákká lettek, és utána emelte fel őket Isten (pl. ApCsel 6:5, 8kk). – 12 –
D. Összegzés Tehát az Újszövetségben a gyülekezetvezetés három szintjét úgy illeszthetjük öszsze, hogy • az „Efezus 4” szolgálókat Jézus azért jelöli ki, hogy több gyülekezetben szolgálva, eljuttassák azokat a gyülekezeteket az Isten által kijelölt céljukhoz • a gyülekezeti véneket azért jelölik ki az apostolok, hogy a gyülekezet életét felügyeljék, és gondoskodjanak minden tag egészséges növekedéséről • a szolgálókat azért jelöli ki a vezetőség, hogy minden szükséges munka el legyen végezve a gyülekezet igényeinek bőséges palettáján vagy egyszerűbben: • az „Efezus 4” szolgálók célja a munka felépítése, menete • a vének célja a gondoskodás az emberekről • a szolgálók célja a feladatok elvégzése Tehát ha megfigyeljük egy szolgáló beszédét, életét vagy hozzáállását, könnyen megállapíthatjuk szellemi bepillantás nélkül is, hogy hova tartozik, és hogy mennyire nőtt fel az elhívásában. A gyülekezeti tagok pedig, mivel szintén tagjai a Testnek, rengeteg területen tudják szolgálni egymást, csak esetleg nem konkrétan kijelölt területen. Ám Pál apostol azt mondja az 1Korintus 12:23-ban, hogy a tisztesség nélküli tagokkal nagyobb tisztességgel kell bánni. Ezért fontos, hogy az apostol ugyanúgy rátegye a kezét a konyhásokra és megáldja őket (ApCsel 6:6), mint a többi, esetleg nagyobb becsben tartott, szolgálóra. A vezetés és az ajándék tekintélye Mindezekben a legfontosabb, hogy egymás folyamatos tekintélye alatt tudjunk maradni, és ne egy ember feje után menjünk. Pál apostol is alá tudta vetni magát a tanítványai tanácsának (ApCsel 19:30), tehát a tiszteletteljes elszámoltathatóságnak, intésnek, korrekciónak nagyon is helye van a vezetők felé. A tekintély kérdésében fontos, hogy a gyülekezet vezetésének a tekintélye hogyan egyeztethető össze az egyes tagokban megnyilvánuló, a Szent Szellem ajándékainak tekintélyével. Ha a Szent Szellem megnyilvánul bármely tagon keresztül, akkor az a Szent Szellem erejével, hatalmával és tekintélyével történik, ezért nyilvánvalóan helyes alávetni magunkat az ajándék tekintélyének. Ám az ajándék nem lázadhat fel a vezetés tekintélye ellen.
– 13 –
Ha a gyülekezet vezetése megítélte, és felismeri az ajándékot, akkor kérheti a gyülekezetet, hogy vesse alá magát a megnyilvánuló ajándéknak, akárkit is használ Isten. Ezzel nem adja fel a vezetői tekintélyt, és az ajándéknak bármelyik pillanatban vissza kell tudni adni a tekintélyt a vezetői tekintélynek. Ennek látjuk jó példáját az 1Korinthus 14:26-33-ban. Nyilván minden akkor működik helyesen, ha tényleg Isten, Jézus, valamint a Szent Szelem tudja kormányozni a gyülekezet életének minden mozzanatát. Most, hogy a magyarországi gyülekezetek az ébredésre várnak, és a legnagyobb kérdés az, hogy Isten tudja kijelölni ehhez az embereket és a stratégiákat, vagy ragaszkodunk a régi hagyományokhoz, elképzelésekhez, akkor adja meg a mi Urunk nekünk azt a kegyelmet, hogy magyarországi Teste valóban bibliai mintájú vezetéssel engedje, hogy az uralom Jézus vállán legyen. Áldjon meg ebben gazdagon az Úr!
– 14 –
1. Függelék Ajándékok A görög nyelv az ajándék szóra több szót is használ. Bár az Újszövetségben nem mindig különíthető el élesen a különböző szavak jelentésének határa, vizsgáljuk meg a legfontosabbakat jelentésük és használatuk alapján: • dwron (dóron = adomány, áldozati ajándék): Leggyakrabban áldozati ajándékként fordul elő (Máté 5:23, 8:4), de ezt a szót használták az adomány kifejezésére is (Lukács 24:1,4). Pál apostol is ezt a szót használja, amikor arról beszél, hogy az üdvösségünk nem a mi érdemünk, hanem Isten adománya (Efezus 2:8). • dwrhma (dóréma = átadott ajándék): Általánosan használt szó – minden jó és tökéletes ajándék a mennyből, azaz Istentől származik (Jakab 1:17). • dwrea (dórea = ingyenes, ellenszolgáltatás nélküli ajándék): Az ApCsel következetesen ezt a szót használja arra, hogy maga a Szent Szellem az életünkben van, azaz a Szent Szellemre, mint ajándékra (2:38, 8:20, 10:45, 11:17). • carisma (kariszma = kegyelmi ajándék, győzelmi ajándék, jutalom): A szó egyik használata az örök élet (Róma 6:23) és megigazulás (Róma 5:16), ami nyilván Jézus golgotai győzelme miatt érhető el számunkra. Másik használata pedig, amikor Jézus Testének tagjai szellemi ajándékokat kapnak egymás építésére (Róma 12:6kk, 1Korinthus 12:4kk). • doma (doma = fizikai ajándék): Ezt a szót használja a Biblia a fizikailag megfogható ajándékokra (Máté 7:11, Filippi 4:17), és ugyanígy az „efezus 4” szolgálókra is (Efezus 4:8), akiket Jézus a gyülekezet építésére, mint fizikailag megfogható embereket adott. Az ajándékok elkülönítése segíthet néhány újkori téves elképzelés megítélésében, valamint jobb rálátást ad arra, hogy Isten mit is tervezett az ajándékainak bőséges kiárasztásával.
– 15 –
2. Függelék – ház és törzs 3. Függelék – szövetségi kapcsolat 4. Függelék – mi van ha gond van a vezetésben
– 16 –
5. Függelék A gyülekezet látása Azt tudjuk, hogy Isten királyságának az a természete, hogy folyamatosan növekedjen (vö. Ézsaiás 9:6). Azt is tudjuk, hogy Ő az aratás Ura (Lukács 10:2), tehát a látást és a stratégiát a gyülekezet előre mozdulásához Istentől kell várnunk. Ám ez nem mindig olyan egyszerű. Egy esetben, amikor Pál apostol Isten vezetését kereste, egy álmot látott, ami által egyértelművé vált számára, hogy mi Isten akarata (ApCsel 16:9-10). Ámde, míg az álomban egy makedón férfi hívta őket, addig Filippiben egy asszony tért meg a háza népével együtt. A szolgáló csapat méltán megkérdőjelezhette volna, hogy valóban Isten terve szerint járnak-e. Nézzük tehát meg, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a gyülekezet látását. A gyülekezet látása lendületet, motivációt és célt teremthet egy gyülekezetben, és ha az emberek szívét átjárja a látás, akkor a gyülekezet lehetőségei határtalanok. Ideális esetben a gyülekezet nagy része még áldozatokat is képes hozni a nagyobb cél érdekében. Ám ehhez elengedhetetlen, hogy a látás megfelelően eljusson az emberek szívébe. A jó vezetőségnek tehát erre elég időt és energiát kell fordítania. A látás megfelelő átadásához szükség van a következő csoportokra: • Kihirdetők: Ha Istentől megvan a megvizsgált kijelentés a gyülekezet céljáról, látásáról, akkor a vezetőség meg kell, hogy tervezze a kihirdetést. Ne gondoljuk azt, hogy egy félperces kihirdetés után mindenki ugrik. Nem érdemes feltöretlen talajba vetni a látást, inkább néhány héten keresztül bele kell vonni a gyülekezet álmát a prédikációkba, az imákba, stb. és így a már feláztatott talajon kihirdetni Isten tervét. Hadd hirdesse minden szolgálat az ajtóban lévő köszöntéstől kezdve. • Értelmezők: Azok az emberek, akik tisztán látják, hogy a nagy cél eléréséhez mi a következő kis lépés. Ha gyülekezet látása túl nagy, akkor nehéz látni, hogy jutunk el oda, és sokszor csalódást okoz, ha évek múlva sem érjük el a kitűzött célt. A kis lépések viszont mindenki számára könnyen emészthetőek. Az értelmezők stratégiai gondolkodású emberek, akik egyszerre látják a nagy képet és a kis lépéseket, és így tudnak segíteni az egyes tagoknak, hogy hogyan tudnak bekapcsolódni a munkába. Valamint ők azok, akik látják a nagy látás gyakorlati megvalósulását, és segítségükkel átformálhatjuk a látás hiányosságait. • Hordozók: Vidám, energikus emberek, akik azonosulnak a látással és vonzóvá tudják azt tenni mások számára is. Sokszor könnyebb a mellettem üllő példáját követnem, mint egy nagy szolgálóét. Emberközeli, spontán és baráti módon hozzák el az egységet, mivel elrendezik az emberekben lévő kételkedést, gyanakvást, félelmet és aggályt. Összekapcsolják az embereket egymással és a vezetőkkel. Természetesen az a cél, hogy a gyülekezet minél nagyobb része váljon hordozóvá, és hogy minden szolgálatvállaló azonosuljon a látással. – 17 –
