Gyerekmaros csoportvezető képzés I. Spiritualitás (lelkiség) Mottó: Senki sem adhatja azt, amije nincs!

1

Gyerekmaros csoportvezető képzés I. Spiritualitás (lelkiség) Mottó: Senki sem adhatja azt, amije nincs! 1 A Gyerekmaros lényege, mint az egész Nagymarosi Ifjúsági Találkozóé: a TALÁLKOZÁS. „Ott fogok veled találkozni” (Kiv 25,22;) Ezért az a célja, hogy segítsen, hogy a résztvevők találkozhassanak Istennel, egymással és önmagukkal. "A találkozás az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj a találkozásra. Ha a találkozás elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. "(Márai Sándor) Ezért minden szervezőnek, csoportvezetőnek és segítőnek is az a célja, hogy ebben segítsen minden résztvevőnek. Ezen a napon minden és mindenki ezért van itt. Ennél semmi sem fontosabb! Ámde a mottónk szerint „Senki sem adhatja azt, amije nincs!” Csak az tudhat valóban segíteni abban, hogy a résztvevők tényleg találkozhassanak Istennel, egymással és önmagukkal, akinek magának van már ilyen találkozás-élménye. Te is csak akkor tudsz jól segíteni, ha neked már volt ilyen találkozás élményed! Gondolsz rá, hogy ha valakinek azt ígérted, hogy „négykor érkezel… ő akkor már három órakor elkezd örülni?… de ha csak úgy akármikor jössz, sosem fogja tudni, hány órára öltöztesse díszbe a szívét?…”Tudod, hogy „szükség van bizonyos szertartásokra… Ez valami olyasmi, amit alaposan elfelejtettek…. Ettől lesz az egyik nap más, mint a másik…” (Saint-Exupéry: Kisherceg). Ugye te is szoktál találkozni? Neked is van találkozás élményed? Szeretsz találkozni, csak úgy? Vagy megfontoltan? Tudod, hogy minden találkozás nemcsak lehetőség, hanem felelősség is? Próbáltál már segíteni, hogy valakik találkozhassanak egymással? Lehet egyáltalán találkozni Istennel? A mai világban is lehet találkozni Istennel? Te találkoztál már Vele? Találkoztál már valahogy valakivel, valamivel, ami több volt, mint „természetes”? Hiszed, hogy Valaki szeretne veled találkozni, akinek fontos vagy…? Hiszed, hogy Valaki öröktől fogva ünnepi díszbe öltöztetett szívvel vár reád…? Hiszed, hogy most épp Nagymaroson vár? Találkoznunk kell a Názáreti Jézussal, nem csupán hogy nézzük, hanem hogy belőle éljünk. (Michael Quoist). Te is segíthetsz abban, hogy Istennel mások is találkozhassanak! Az Úr ma is választ küldötteket… Ma Rád van szüksége! Foglalkoztat, hogy hogyan kezdj hozzá? Hiszed, hogy most itt az idő? Hiszed, hogy erre föl lehet készülni? Te is fel kell, hogy készülj! Menj és kezdd magadon (!) még ma ... Hogyan? 2 A) Mindenek előtt, próbálj meg igazán emberré lenni 1. Válj derűs, tiszta emberré! (Legyél először legalább jó pogány, vagyis EMBER, aki nem a fején jár!). Mert jó dolog ember módjára élni. - Jó dolog használni az eszünket, az értelmünket és fölfedezni a tapasztaláson és következtetésen nyugvó csodálkozás által azt, ami igaz, ami szép, ami jó, ami szent, és megtanulni tisztelni azt.

2 - Jó dolog nem pusztán a véletlenre vagy az ösztöneinkre bízni sorsunk alakulását. Hanem igenis jó tudatosan és jó szándékúan, akaratunkat jóra használva törekedni, a helyes önnevelés által annak elérésére, amit az eszünkkel igaznak, szépnek, jónak vagy szentnek ismertünk meg a világban és önmagunkban,. Mindig szem előtt tartva a szabadság, a törvény és a felelősség tiszteletének azt az egyensúlyát, melyet az egészséges lelkiismeretünk kialakításával és használatával teremthetünk és őrizhetünk meg. - Jó dolog, hogy csak a szívével lát jól az ember, melynek teljes átélő képességével, vagyis érzelmével fordul oda az ember mindenhez, megérinthetővé téve önmagát. Mert igenis az emberméltóságunk értéke, ha tudjuk érzékelni az élményeket, ha merjük hagyni, hogy megrendítsen az, ami fájdalom vagy öröm, hogy valóban gazdagság ennek elfogadása és igaz kifejezése, mert így születnek meg a valódi emberi kincseink: - a tudásvágy, a kérdezés szomjúsága, a tanulási kedv, az igazság szeretet, - az igazságosság, őszinteség, becsületesség, szótartás, - a helyes fontossági sorrend (szükséges, hasznos, kellemes, fölösleges), - a harmónia keresése, rendszeretet, időbeosztás, pontosság, beszédfegyelem, - a mértékletesség, a tisztaság-higiénia, a természet tisztelete, a test és lélek egyensúlya, - a munka szeretete, - a többiek elfogadása és tiszteletben tartása, a szabadság megadása és helyes használata, a helyes alkalmazkodás, - az adás és az elkötelezettség, - a tiszta kapcsolatok megbecsülése, család és hazaszeretet, - a hagyományok tisztelete és a megújulás igénye, - az ünnepelni tudás, a derű, - következetesség, kitartás, hűség, - az egészséges bűntudat és szégyenérzet, erkölcsi érzék, lelkiismeretesség. 2. Törekedj Isten előtti egyszerűségre! (Legyél legalább jó ószövetségi: vagyis EGYISTEN-HÍVŐ EMBER, akinek csak egy Istene van!) Mert jó dolog hívő ember módjára látni mindent - Jó dolog a természetes hit világánál belátni, hogy amit az ember nem képes a saját tapasztalásával vagy az abból levont következtetések által megismerni, azokról csak úgy tud bizonyosságra jutni, és meggyőződést kialakítani, ha a pozitív szaktekintély tanúsága alapján tart valamit igaznak vagyis: hisz; - Valóban emberhez méltó dolog, önmagunk másoktól-való léte mellett, a nem-mástól-való Végtelen Létre való irányultságunk elfogadása, és ennek természetfeletti Végtelen Személyes Szeretetnek a felismerése, és elismerése, vagyis a természetfeletti hitre való nyitottság. - Jó ezzel a végtelen tökéletes személlyel, Istennel való kapcsolat: a vallásosság által a negyedik dimenzióban, Isten jelenlétében és a vele való szeretetben eltöltött élet. Isten jelenlététől látjuk másként a világot, önmagunkat és kapcsolatunkat a világgal. - Igazán jó a Szeretet-isten által való közösségben, az egymás hitéből merített erővel, a közös vallási élményekkel, közös istentisztelettel, közös ünnepekkel gazdagított élet. - Tényleg a hívő emberi tulajdonságok teszik teljessé az életünk kibontakozását:  a Lét és a létezők teljességének elfogadása által felismert rend tudata,  az abszolút (az ember választásától független) tökéletesség ismerete és tisztelete,  a végtelen célszerűség, és a világ dolgaiban is megajándékozottság jeleinek felismerése,  a Valakihez való személyes tartozás biztonsága és a teremtményi alázat,  a mindenkire egyaránt vonatkozó örök törvényhez igazodó életfelfogás,  a már megkezdett örökélet, a végtelen fejlődés és halhatatlan boldogság reménysége és felelőssége... 3. Találj közösséget, amely segít az Evangélium életre váltásában! (Legyél keresztény: KRISZTUSI EMBER. Akinek Ő az út, az Igazság és az Élet!). Mert jó dolog Jézus lelkületével közeledni mindenkihez - Jó a krisztusi gondolkodás megtanulása, Jézusnak a világról, az emberekről és Isten Atyánkról szóló tanításának megismerése; a rendszeres bibliaolvasás és értelmezés, a bibliai alapismeretek, az elmélkedés és szemlélődés gyakorlásával. - Nagyon jó a krisztusi cselekvés elsajátítása, Krisztus követése az egyszerű, igénytelen, másokért vállalt áldozatos szeretet útján; - És mindennél jobb a szentségi bekapcsolódás (ima élet, bűnbánat, szentmise,) Jézus benső életébe, a személyes együttélés Jézussal és mindazokkal, akiért Jézus élt, szenvedett, meghalt, feltámadott. Jézussal, aki ma is él, és olyan erővel és örömmel tölti el az embert, amely a nyolcboldogság útján szegénységében, szomorúságában, éhségében, igazság utáni szomjúságában,

3 a tisztaságért való küzdelmében, a föld békéjének boldoggá teheti! (szeretet szolgálat először otthon, aztán

megmentéséért hiába való fáradozásában és üldözöttségében is másutt, egyházközségi szerep)

3 B) „Ugyanazt a lelkületet ápold magadban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5;) Fontos, hogy mi van benned. Fontos, hogy mi jár az eszedben. Fontos, hogy mi van a szívedben. Hogy KI van a lelkedben! „Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor ... Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő ... az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”. Fil 2,1-8; A lelkület a lelkünkből fakad, vagyis abból forrásozik, ami, vagy Aki betölti a lelkünket. A régiek azt szokták mondani: „Kell, hogy legyen bennünk, „némi spiritusz”, vagyis lélek, mert az borzasztó, amit lélek nélkül, lelketlenül tesz az ember... És egészen más, amit lélekből, lélekkel, lelkesen, sőt a „lelkünk Lelke” azaz a Szentlélekkel teszünk ... Ezért kell mélyen átgondolnunk, hogy milyen is volt Jézus lelkülete? Hogy is lépett Ő a hozzá képest kicsinyek közé, az ő isteni mivoltához képest apró emberek közé? 1. Kiüresítette magát „és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell...” Ha szeretnék a Gyerekmaroson csoportvezető vagy segítő lenni, az első lépés, hogy nem szabad ragaszkodnom a magam „nagyszerűségéhez”. Ez a nap most nem rólam szól! Félre kell tennem mindazt, ami általában nagyon foglalkoztat, és helyet kell készítenem magamban mindenkinek, akit ezen a napon az Úr rám akar bízni. 2. Szolgai alakot öltött Jézus mondta: „ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Mk 10,44 - és „ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Lk 22,27 – „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon" Mk 10,45 Tehát ne tévesszen meg, hogy afféle gyerekmaros-nyelven csoportvezetőnek hívnak... Nem kell eljátszanom semmi féle, vezető vagy főnök szerepet! Jézus társnak küld a kicsik és nagyok szolgálatára. Meg kell kérdeznem magamtól: Szeretnék a gyermekek szolgája lenni .... ? Mint Szent Pál: „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek ...” ? 1Kor 9,19 Szolga = servus =szia! 3. Hasonló lett hozzájuk „Nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül.” Zsid 4,15 Egy lett közülünk, de minden bűn nélkül. Nagyon fontos, hogy meg legyen bennem az azonosulás igyekezete, mert csak azoknak tudok segíteni, akiknek átérzem az örömét, a bánatát, a félelmét, a bűneit és a kételyeit, a kérdéseit és a vágyait, ahogy az apostol: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket” 1Kor 9,22 4. Megalázta magát Jézus valami olyasmire akar megtanítani, ami idegen tőlünk: - „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű,” Mt 11,29 A gyerekekhez csak levett sarúval, és nagy-nagy alázattal lehet közeledni! A Gyerekmaros szolgálata nem holmi elegáns VIP service, hanem iga és kereszt, amit csak alázattal, az Úrba kapaszkodva bírok elhordozni azokért, aki meg vannak győződve, hogy ott mindent értük teszek... 5. Engedelmes lett mindhalálig Jézus példát adott arra„ hogy „nagyobb szeretete senkinek sincs annál. mint aki életét adja barátaiért” ... Jn 15,13 Ez az áldozat napja, amelynek miden órája elsősorban ÉRTÜK van, azokért, akik eljöttek, akiket elhoztak, akiket a szülők, a hitoktatók most rám bíztak, mert hisznek bennem ... Aki, akár csak egy napját is, oda tudja adni a többiekért ... A találkozó egész napja csak akkor termi meg gyümölcsét a szeretetben, ha igyekszem engedelmes lenni az Úr indításai iránt, ha törekszem az egész nap felelősségét hordozó szervezők irányítását mindenben követni, és ha nagy szívvel próbálom átengedni magam azoknak, akik teljes bizalommal tőlem várnak e napon mindent.

4 „Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek, a lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen! Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!" Mt 26,41 4 C) Kezdd el már most és minél gyakrabban fohászkodj: Veled, Neked, értük! 6. VELED Uram! Ha semmi mást nem teszel egész nap, csak megpróbálsz folyamatosan együtt lenni Vele, akkor a gyerekekkel való beszélgetésed és a hallgatásod, a játékod és az éneked, az imádságod és az evésed mind arról fog tanúskodni, hogy Itt van Jézus! És ne felejtsd el egy pillanatra se, hogy csak és kizárólag ez a dolgod! Hogy csak ezért vagy itt, hogy csak ezért lehetsz a gyerekek között, hogy egész valóddal jelezd, itt és most lehet találkozni Istennel! Mint Ábrahám, vagy Mózes, vagy Illés, akikről mindenki tudta, érezte, hogy együtt járnak az Úrral, és ezért, még ha nem is mindig szívesen, de követték őket, néha még tűzön-vízen át is. Ha a rád bízott gyerekek megérzik, hogy te még bennük is az Úrral találkozol, akkor szívesen mennek veled, és nemcsak a Duna partjára. 7. NEKED Uram! Jézus mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.” (Mt 25, 45;) Ez nem jámbor duma! Jézus nem szokott csak úgy szövegelni a vakvilágba! Ő ezt pontosan úgy gondolta, ahogy mondta! Egyrészt, nagyon fontos, hogy minden percben tudatában legyél annak, hogy Ő komolyan gondolja, és azt akarja, hogy bármelyik gyerekre nézel, Ő rá nézzél, bármelyik kamasszal beszélgetsz, avval a tisztelettel tedd, hogy Vele beszélsz, hogy akármelyik apró ovis kezét fogod, érezd a kicsi kéz melegében, hogy Ő az, aki feltétlen szeretettel rád bízza magát ... Másrészt, nagyon kell vigyáznod, hogy a rád bízottakat Neki add át, hogy pusztán ne magadhoz akard őket édesgetni a jó pofizásoddal, hogy ne magadra hívd föl a figyelmüket a megrendítő életszentségeddel, hanem Jézushoz vidd őket. Valahogy úgy, ahogy Keresztelő mondta, ne engem nézzetek, ne engem hallgassatok, hanem azt, aki itt jön mögöttem, Ő nagyobb nálam, Őt hallgassátok! Napközben gyakran jusson eszedbe a Keresztelő szava: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem!” (Jn 3,30;) 8. ÉRTÜK Uram! Ez a nap róluk szól, és ezért most eljött a te órád! Ez az áldozat napja, amelynek miden órája elsősorban ÉRTÜK van! Azokért, akik eljöttek, akiket elhoztak, akiket a szülők, a hitoktatók most rád bíztak, mert hisznek benned! Mert mélységesen meg vannak győződve, hogy te itt mindent értük teszel... Tehát ÉRTÜK és nem csupán magadért ... Számodra most nem az a fontos, hogy te le tudsz-e ülni a pokróc csücskére, hogy neked jut-e elég innivaló a nagy melegben, hogy te jól látod-e a réten azt, aki épp kezében tartja az Eucharisztiát ... Nem magadért, hanem ÉRTÜK teszel meg mindent, azért hogy az ő találkozójuk sikerüljön, hogy az ő találkozásuk Jézussal, a többiekkel, hogy ezáltal többé legyenek, hogy növekedhessenek „korban és kedvességben Isten és emberek előtt”. (Lk 2,52;) Talán még soha nem voltál ilyen éles helyzetben, amikor valakik úgy vannak rád bízva, hogy a te áldozatos szeretetedben tapasztalják meg Isten gondviselő szeretetét. Ez hallatlan megtiszteltetés: Megtisztel az Úr, aki öröktől fogva úgy rendezte ezt a világtörténelmet, hogy ezen a napon ezeket a gyerekeket a te kezedbe tehesse le ... Megtisztelnek a szülők, akik életük legdrágább kincsét azért hozzák most hozzád, hogy amit esetleg otthon ők maguk nem tudnak megadni azt most te, ha csak egy villanásnyira is, de meg tudd nyitni előttük a közösség által, hiszen, „ahol ketten hárman az Ő nevében” együtt vagyunk, ott az Isten országa, és ott az ég és a föld összeér. És megtisztelnek a reád bízott gyerekek, fiatalok, akik ebben a sajátos helyzetben átengedik neked magukat, és hagyják, hogy jól szeresd őket... Tehát fölkészülésed első lépése az legyen, hogy „Ugyanazt a lelkületet ápold magadban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5;) Ő pedig maga mondta, „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket „ Jn 15,12; mert „... nagyobb szeretete senkinek sincs annál. mint aki életét adja barátaiért” ... Jn 15,13; Aki, akár csak egy napját is, oda tudja adni a többiekért ... Erre az odaadásra készülj a következő napokban úgy, hogy a „VELED, NEKED ÉRTÜK” egy-egy szavához kapcsolt tennivalók átélésére szánj egy-egy napot a mindennapjaidból!

Gyerekmaros csoportvezető képzés II. Pedagógia (növelés) Mottó: „Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.” Lk 2,52 Mindegy hogy mit tanítasz, csak higgyed,

és szeresd őket!

5

A) Pedagógia az, amit a pedagógus művel. (Pedagógus = fiú, gyermek = megy, kísér.) 1. A pedagógus, nem vezeti a gyereket, nem is hajtja maga előtt, hanem kíséri, vele megy a fölnőtté válás útján. A pedagógia tehát a fölnőtté válás, növekedés segítésének, a növelésnek a szolgálata És pedagógus mindenki, aki ebben növelésben részt vesz. Az egész Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, és benne az egész Gyerekmaros a maga 5-600 gyermek és fiatal részvevőjével azért van, hogy minden jelenlévőnek növekedésére szolgáljon. Jézus Nagymarosra azért hív engem, hogy növelő legyek. Azért jövök a Gyerekmarosra, mert legalább egy gyereket szeretnék ezen a napon növelni, vagyis valamiben egy kicsit többé tenni. A növény természete, hogy nő, hogy növekszik, ezért az a neve, hogy nö-vény. A gyerek természete is az, hogy nőni szeretne. Mert hát a gyerek még nem mondott le arról, hogy nagy legyen, vagy legalább is nagyobb … Szóval afféle „növény” ő is, vagy irodalmi stílusban: nö-vendék. Na mármost, a növendék nőni akar, a növelő meg növelni, így hát az elképzeléseink találkozhatnak is akár, szóval nincs mitől félni. A növekedés mindig a valódi értékben való gyarapodás. A növelésben a művészet meg pont az, hogy a növelő észrevegye, miben tudja a növendékét növelni, és megpróbálja kitalálni, hogy hogyan kísérje növekedése útján. A pedagógia, a növelés pedig, érték átadás, azaz érték-pedagógia – vagyis az Igaz, a Szép, a Jó és a Szent értékei alapján történő növelés művészete. 

Csak az tud növelni, aki igaz, és csak avval tud növelni, ami igaz. Igaz az, aki, és ami nem hamis, nem „mintha”, nem megjátszott, hanem tényleg az, aki és ami. Nem látszani, lenni!



Csak a valódi, az igaz emberek és az igaz dolgok harmóniája, vagyis a szép az, ami emel, ami növel. Ne torzót, egészet!



Csak aki igaz szívvel, szép szeretettel adja magát a legkisebb dolgok harmóniájában a többieknek, tud a benne lévő jó által növelni. Nem elvárni, adni!



Csak az tud növelni, aki az igaz és harmonikus személyiségéből fakadó kincseit úgy osztja szét, hogy nem önmagára, hanem az ezek mögött fölragyogó szentre és nagyszerűre, az Isten igazságos és irgalmas szeretetére irányítja mások figyelmét. Ne nekünk, Uram, a Te nevednek legyen dicsőség!

2. Érdemes belegondolni abba, hogy milyen csodálatos titok lehet a növekedés, hogyha Jézus, aki megtehette volna, hogy kész fölnőttként, befutott „messiásként” lép a világba, e helyett, gyerekké lett értünk! Pici, még a növekedés előtt álló gyermekként kezdi meg közöttünk földi életét. Az örök Isten, aki öröktől fogva nem-mástól-való létező, aki a Lét maga, aki nem függ semmitől és senkitől, és akitől minden függ, aki létben tartja a mindenséget, ez a végtelen hatalmú örök Isten, pici csecsemőként kiszolgáltatja magát az emberiségnek! Ahogy szent Pál apostol mondja a filipiekhez írt levelében: Az Istennel való egyenlőségét nem tartja olyan dolognak, amihez úgy ragaszkodnék külső megjelenési formájában, ahogy általában mindenki ragaszkodni szokott a hatalmához, hogy mindenféle jelvényekkel meg egyebekkel bizonyítsa, hogy ő a király, ő az elnök, ő

az osztályvezető, ő a családfő, ő a fölnőtt, stb., gyermekként egy legyen közülünk. ( Fil 2,6 ).

hanem szolgai alakot vesz föl, hogy kicsiny

6

Valami hallatlanul szent dolog lehet maga a növekedés, ha Jézus is ki akarta próbálni, és a gyermeklét kezdetétől mindenben sorsközösséget vállalva, igyekszik kicsiségével naggyá tenni, növelni, fölemelni. A Gyerekmaroson közülünk ki szeretne gyerek, kamasz, vagy diák lenni abban a csoportban, ahol most ő lesz a csoportvezető vagy segítő? Melyikünk akar mindenestül osztozni a reánk bízott gyermekek sorsában? Pedig csak ezzel, a szolgáló szeretettel növelhetjük őket! 3. Azt mondja az Úr a választott népről: „Izrael még gyermek volt, amikor megszerettem…” ( Oz 11,1). Vagyis olyan kicsi, aki még semmi érdemmel nem rendelkezik, aki még nem tett le az emberiség asztalára semmit, nem alkotott semmit, nincsenek nagy gondolatai, nem váltotta meg a világot, még csak egy pici kis tehetetlen apróság, és már akkor megszerette. Mintha csak azt mondaná Isten: Nem azért szeretlek, mert jó vagy, mert megérdemled, hanem, mert bármilyen vagy, kicsi vagy nagy, bűnös vagy szent, az enyém vagy. Úgy is mondhatnánk, Isten ingyen szereti a népét, az embert, a gyermeket. A Gyerekmaroson is csak az tehet bármit a gyermekért, csak az lehet igazán növelő, aki ingyen tudja szeretni őket! 4. Így mondja az Úr: Egyiptomból hívtam meg az én fiamat.” ( Oz 11,1) Ózeás próféta ezzel akar arra utalni, hogy az egész népet azáltal, hogy kivezette a fogságból, Isten a fiává teszi. Ugyan így, ha az egész emberiség elfogadja, hogy Isten kivezesse a bűn fogságából, akkor a Szabadító gyermekévé lehet. A Gyerekmaroson is csak az tudja növelni a gyermeket, aki utána megy a fogságába, megkötözöttségébe, a tudatlanságába, a félelmeibe, a kicsiségébe, a gyengeségébe, aki nem iszonyodik tőle akkor sem, ha a világ bűneitől sokszorosan megsebzett, hanem feltétel nélküli szeretettel közelít hozzá, és hívja meg őt a szeretet életközösségébe. 5. Jézus maga is növekedő módon akarta megélni az emberi sorsot, növekedni akart. Miben? „A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lk 2,40 „Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt” Lk 2,52, vagyis az Igaz, a Szép, a Jó és a Szent értékeiben

B) Csak a hiteles személyiségnek van növelő ereje! 1. Az általános pedagógia alapkérdése nem a nevelés (szoktatás, szocializálás, dresszúra, idomítás), hanem növelés! Ugyanígy a Gyerekmaroson is miden szervező, csoportvezető vagy segítő elsősorban nem nevelő, hanem növelő kell, hogy legyen, akinek minden percben az a legfontosabb kérdése, hogy „hogyan tehetném többé a reám bízottakat?” Leginkább úgy, ahogy a fenti mottó mondja: Mindegy hogy mit tanítasz, csak higgyed, és szeresd őket! 2. Az ember, az élet bármely területén, csak azt tudja hitelesen képviselni, amiben hisz. Ez kiemelten igaz a pedagógia helyzetekben, melyek a növekedés-növelés kapcsolatában bontakoznak ki, és amelyeknek a tulajdonképpeni alapja, a tanítvány és mester kapcsolat. Ezért tehát nagyon fontos, hogy a Gyerekmaroson minden körülötted nyüzsgő gyerek megbizonyosodhasson arról, hogy te tisztában vagy avval, amiről beszélsz, és egész személyiségeddel ott állsz a szavaid mögött. Vagyis hiszed, amit mondasz, és nemcsak úgy mondod, hogy mondj valamit!

Ha pedig most a találkozón akármi is a téma, akkor kell, hogy te magad egészen tisztában legyél az igazsággal, vagyis avval, hogy mi a Jóisten terve, és mi erről a kérdésről az Egyház krisztusi tanítása. Vedd a fáradságot, és egy kicsit nézz utána!

7

3. Az ember azokat tudja növelni, akik felé szeretettel fordul. Ismerős az alaphelyzet (hiszen nagy valószínűséggel jelenleg még magad is diák vagy egyetemi hallgató vagy), hogy amikor arról beszélünk, melyik a kedvenc tantárgyam, vagy melyiket utálom, ha egy kicsit megvakarjuk a felszínt, előbukkan a valóság, hogy nincs jó vagy rossz tantárgy, csak jó vagy rossz tanár. Ha pedig egy kicsit arról beszélgetnénk, hogy kit tartunk igazán jó tanárnak, akkor hamarosan az is kiderül, hogy azt, aki tudja a szakmaját, aki érdekesen és érthetően tud tanítani, és aki szereti a növendékeit, akiknek nem azt akarja folyton bebizonyítani, hogy milyen buták, hanem azt akarja kihozni belőlük, hogy mi mindent tudnak, és mi mindenben jók. Aki szeret egy tanárt, attól szívesebben tanul, és attól még a keményebb dolgokat is szívesebben fogadja. Mindez azt jelenti, hogy a növelő csak a hiteles személyiségével tud hatni, tud növelni. Szóval a Gyerekmaros bármelyik korosztályához küld is téged az Úr, mindig arra gondolj, hogy „mindegy hogy mit tanítasz (mindegy, hogy épp mi az adott hittani vagy erkölcsi kérdés), csak higgyed, és szeresd őket,” vagyis próbálj mindig arról beszélni, azt mondani a rád bízott gyerekeknek, az adott témában, amit te magad is nagyon komolyan veszel. És szeresed őket úgy, ahogy vannak! 4. Tudnod kell, amit a régi bölcsesség úgy fogalmaz meg, hogy „Az igazság szeretet nélkül kegyetlenség, a szeretet igazság nélkül oktalanság.” Kell, hogy a legkényesebb vagy a számodra „leggagyibb” kérdésükről is olyan tisztelettel és olyan őszintén tudj a rád bízottakkal beszélgetni, hogy megérezzék, te nagyon komolyan veszed őket. Ki kell tudni mondanod azt, hogy mi a jó és mi a rossz egy család életében, de mindezt akkora szeretettel, hogy még az is érezze, hogy egészen úgy fogadod a szívedbe, ahogy van, akinek a családról csak borzalmas élményei vannak. Ehhez arra van szükséged, hogy mindig úgy tekints minden gyermekre, ahogy a te helyedben Jézus nézne rá.

C) „A Pedagógus”, Jézus! Akár voltál már a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót kísérő Gyerekmaroson, mint segítő, akár nem, akár van már máshol szerzett tapasztalatod a gyermek pasztoráció területén (ministráns vezetés, egyházközségi hittantábori szolgálat, cserkészet, stb.), akár most vállalkozol először efféle szolgálatra, biztos fölmerül benned, hogy jó lenne néhány hatékony pedagógiai fogás. Ne aggódj! - „A Pedagógus”: Jézus! Most az előkészület során neked csak az a dolgod, nézd meg, hogy viselkedett Ő a „Találkozón!” Íme: A hegyen tanított ... Rengeteg férfi hallgatta ... Nagy komoly ábrázattal ... Aztán jöttek az anyukák a gyerekeikkel ... Erre a nagytudományú tanítványok vissza akarták őket tartani mondván, most Jézus nem ér rá, most fontos dolga van, most a (nagy találkozón) résztvevő felnőttekkel foglalkozik...! És akkor „A Pedagógus” rájuk szólt: „Ne tartsátok vissza őket, engedjétek hadd jöjjenek hozzám a gyermekek!” ...Aztán egyenként ölébe vette majd megáldotta őket. (vö.: Mk 10,1316;) Hát ennyi a gyerekmaros-pedagógia. A mi dolgunk is csak ennyi a Gyerekmaroson: nézzük úgy a gyerekeket, mint Jézus, és tegyük velük azt, amit Ő ma is tenne: Engedjétek! ... aztán egyenként ... ölébe vette... és megáldotta őket ... 1. ENGEDJÉTEK Szinte felkiáltott: Engedjétek hozzám a gyerekeket!

8

Gyönyörű ez a felkiáltás: apostolok, anyák, apák, nevelők, iskolák, minisztériumok, ügyosztályok, emberek, gyerekmaros segítők, engedjétek hozzám a gyerekeket! Ennyi! Ne görcsölj, ne bonyolítsd agyon a helyzetet! Csak engedd oda a gyerekeket a virághoz, a napsütéshez, a másik gyerekhez, az Oltáriszentséghez, Jézushoz! Ne hajtsd, ne erőltesd, még csak úgy sem, mint a terelő juhász csahos pulija, hanem engedd! Egy kanál mézzel több méhet lehet fogni, mint egy hordó ecettel! A tanítványok csüngtek Jézus szavain, ezért az ötezernyi férfihallgatóság egésznap, étlen-szomjan hallgatta. Az édesanyákat a női kíváncsiságon túl, oda űzte a sürgető belső érdeklődésük, ezért azokat a gyerekeket még az apostoli szigor sem tudta visszatartani Jézustól! Törekedj szíved teljes érdeklődésével Jézushoz, akkor a rád bízott gyerekeket semmi sem tudja visszatartani! Csak vigyázz, nehogy fontoskodásoddal odaállj közéjük és Jézus közé! 2. EGYENKÉNT Jézus félre tett mindent, és „egyenként ölébe vette őket”. Bár tömegek tódulnak Jézus után, „A Pedagógus”-nak mégis mindig, mindenki egyenként fontos. A bűnösökkel és megvetettekkel, a betegekkel és ördögtől megszállottakkal, a szegényekkel és elesettekkel, és a kicsinyekkel mindig úgy törődött, hogy mindegyikük egyenként azt érezhette, hogy ő személyesen fontos Neki. Ismét csak azt mondhatom: Ennyi! Semmi pedagógiai trükk, semmi nevelési (idomítási) hókuszpókusz! Csak igyekezz, hogy a csoportodban mindenkihez egyenként, személyesen is oda tudj fordulni. Próbáld mindegyiküket néven szólítani és figyelmességeddel megajándékozni.

Vedd észre személyesen őt... Lásd meg, ha fél, ha örül, ha magányos, ha éhes vagy szomjas, ha kíváncsi, ha fáradt ... Ne hagyd magad, hogy a figyelmed a pár hangoskodó, rendetlenkedő, vagy a pár ügyeletes mindentudó kis „házi-teológus” kösse le állandóan, hanem azokat is próbáld egyenként elérni, akik se az egyik, se a másik szélsőséghez nem tartoznak, akik pont ezért tényleg „kicsinyek”. 3. ÖLÉBE VETTE Figyeled? Rajta a világ szeme, reggel óta ételen-szomjan őt hallgatják …. És nemcsak a barátai,az apostolai, nem is csak a jó szándékú szimpatizánsok, hanem az írástudók és farizeusok köre is, akik folytan azon mesterkednek, hogyan köthetnének bele. De nem érdekli, hogy mit fognak szólni, hanem egyenként ölbe vette, még mielőtt bármire is tanította volna őket! Előbb az ölbe vevés, és csak aztán az áldás! Most mindennél fontosabb számára, hogy megérintse, megölelje őket, hogy megéreztesse a gyerekekkel Isten szeretetét. Ez az ölbe vevés, az emberkereső Isten krisztusi pedagógiája, a gyermek krisztusi (keresztény) megközelítése. Előbb az ölbe vevés, a mély, személyes kapcsolat, a fenntartás nélküli szeretet (talán közben, valamelyik ölében ülő apróság, még a szakállát is meghúzogatta), és csak azután az áldás. Előbb a játék, és csak azután az áldás, sőt csak ez által az áldás! 

Tudod, hogy a gyerekmaroson is, minden erdei hittannál, minden lelkes éneklésnél, minden jól szervezett közös játéknál előbbre való, hogy okvetlenül alkalmat találj rá, hogy ilyen közel kerülj azokhoz a gyerekekhez, akiket az édesanyák a te csoportodba hoztak?



9 Találj rá alkalmat, hogy mindegyiknek tudd legalább megfogni a kezét, vagy megsimogatni a buksiját, vagy ha a nagyobbakkal (kamaszok, diákok) ajándékoz meg téged az Úr, egy kézfogást vagy egy hátba veregetést akkor se mulassz el, mielőtt bármit mondanál az Isten szeretetéről!

4. MEGÁLDOTTA ŐKET Így olvassuk az evangéliumi jelenetben: „és kezét rájuk téve, megáldotta őket.” Ez a kézrátétel az áldás legősibb gesztusa, amelynek jelentése: úgy borítson be téged az Isten jelenléte, ahogy ez a két kéz ráborul a fejedre. Jézus, a Pedagógus, mindenestül ezért jött … Ezért akar mindannyiunkkal egyenként, személyesen találkozni, ezért akar mindannyiunkat ölbe venni, hogy megéreztesse velünk az Atya mindenütt jelenvaló szeretetét. Ezért van az ölbe vevés. Ez az ő örömhíre. Ennyi a krisztusi pedagógia, és semmi több… És ez az egész gyerekmarosi szolgálat lényege: állandó igyekezet a nap egész folyamán, hogy megéreztessük a reánk bízottakkal: Jézus itt van! Itt jelen van az Atya szeretete, amikor megfogjuk egymás kezét … A találkozóig minden nap mondd el az alábbi áldó imát, azokért, akiket ott majd öledbe tesz az Úr! Legyen áldott a fény, mely rád világít, és legyen áldott a fény, mely benned van. Áldott napfény sugározzon be téged és úgy melegítse fel szíved, míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze. Így minden idegen eljöhet hozzád melegedni és a te testvéreid is. Sugározzék a két szemedből a fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló lágy, édes eső. Hulljanak lelkedbe cseppjei, és csalogassák ki a kis virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő. De legyen áldott a vihar is és rázza meg lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis

tavacskát hagyjon abban, amiben megcsillan az ég kékje és időnként egy-egy csillag. Legyen áldott a föld, az egész kerek föld, hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre is vezessen utad. Legyen a föld puha, amikor a nap terhétől fáradtan lepihensz, és legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta. Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen és szállhasson fölfelé és elérje útja végén az Istent.

FÜGGELÉK - a Gyerekmaros csoportvezető képzés II. (Pedagógia) fejezethez A GYERMEK KERESZTÉNY SZEMLÉLETE I.

Amen!

(Ír áldás)

10

Egy alkalommal, a keresztény ember-szemléletről tartott konferencián, előadásában dr. Fila Béla professzor azt mondta, hogy az ember négydimenziós lény. Akkor értelmezheti önmagát helyesen, ha tudja értelmezni a kapcsolatát, a világgal, a többi emberrel, önmagával és Istennel, és ez a negyedik dimenziója. Most nézzük meg közelebbről ennek az izgalmas, négydimenziós emberképnek a legfontosabb elemét: a MAGJÁT. Ha tavasszal kint járok a határban, és látom a zöldülő vetést, föltehetem a kérdést, vajon melyik a búza? Ez a zsendülő zöld, vagy az az aranysárgán ringó, amit majd péterpálkor elkezdünk aratni, vagy netán az az apró, pici szem, ami bekerül a zsákba, és amiből liszt lesz, meg kenyér? Melyik a búza? Mindegyik, tehát a búza magja is búza! Talán innen, ebből a nézőpontból, ebből a látásmódból érhető, hogy miért emeli föl igen magasra a hangját az Egyház, amikor az emberi magzat életének védelméről van szó. Mostanában sokszor kerül szóba, hogy engedélyezhetjük-e, törvényesíthetjük-e az abortuszt, vagy nem. A keresztény ember, a fenti ember szemléletéből kiindulva úgy tekint a magra is, hogy ha a búza magja búza, akkor az ember magja is ember! A gyermeki magzat még ugyan kicsi, de ember! II. 1. A GYERMEK fogalmának megértése szempontjából elgondolkoztató, sőt megrendítő, ahogy a Biblia, már az Ószövetségben, a Teremtés könyvének negyedik fejezetében felkiált egy édesanya, (akinek a héber neve

aWH (/HEVA/ azt jelenti, élők anyja, és aki a nevét, a lényegének megnevezését abban nyeri, hogy anya

lett): „Isten segítségével embert hoztam a világra! ” Nem azt mondja, hogy pici babát, hogy gyermeket, hanem így fogalmaz: embert! 2. Nos, ez a látásmód segíthet minket is közelebb a témánkhoz, a gyermek KERESZTÉNY szemléletéhez, úgy is mondhatnám, hogy a gyermek krisztusi szemléletéhez. Hiszen az a szó, hogy „keresztény”, megtévesztő hangzása ellenére, nem a kereszt szóból származik, hanem a krisztiánosz (krisztuskövető) görög szó került el hozzánk szláv missziósok közvetítésével: krisztiánosz  kresztyánosz  kresztyény  keresztyén  keresztény formában. Ha tehát azt mondom valakiről vagy valamiről, hogy keresztény, valójában azt mondom, krisztusi. Tehát a gyermek krisztusi szemlélete az, ahogy Krisztus és a krisztuskövető szemléli. 3. Most, ha már a D) pont első két szavát értelmeztük, itt az ideje, hogy a harmadik szóról is mondjuk el a jelentését. Az eddigiekből kiderült, hogy a gyermeket úgy tekintjük, mint az embert – kicsiben. (Valahogy úgy, ahogy a kicsinyek mondókájában szerepel: „Hová mész, te kis csibe? Megyek a csibe-bölcsibe. És mit csinálsz ott, kis csibe? Azt, amit a nagy csibe, csak kicsibe!”). A címben a SZEMLÉLET szó szerepel, de szívesebben mondanám, hogy látásmód, vagyis az, ahogy próbáljuk meg a gyermeket Krisztus szemével látni. Vagy még inkább mondhatnánk azt, hogy szemlélődés. Ahogy az imádkozó, elmélyülő ember, belső csendjében maga elé helyezve szemléli a szenvedő Krisztus képét, vagy Jézus életének egy-egy eseményét, és próbálja egyre jobban beleélni magát abba, amit lát, nagy csodálattal, szeretettel. Vagy, ahogy a természetet csodáló ember belefeledkezik egy csöpp virág, vagy a hatalmas kozmosz látványába. Így, ilyen tisztelettel kell szemlélnünk azt a nagyszerű víziót, ahogy Isten látja az embert, és benne a „kis csibét”, az ember-magot, a teremtés koronájának ékkövét, a gyermeket. III. Hogy tulajdonképpen a gyermek megközelítéséhez mit ad hozzá ez a krisztusi látásmód, akkor tűnik ki világosan, ha előbb vetünk egy pillantást arra, hogy mások hogyan nézik a gyermeket? 1. Vessünk egy pillantás arra, ahogy akár az ókori, akár az újkori pogányság, (ha az ókorira gondolok, mondjuk, Spártát nézem; ha az újkorira, akkor, pl. a különféle diktatúrákat tekintem), mindig úgy nézte a gyermeket, mint a maga rendszerét majd jól építő embertípus gyártásához szükséges alapanyagot. Spártában, történetesen, odavitték az apa elé a megszületett gyermeket, és ha ő azt mondta, ez nem lesz jó

11

katonának, dobjátok le a Taigetoszról, hát ledobták. Kész. El van intézve. Akkor így történt az „abortusz”, az apák intézték, és nem az anyák. Na persze mondhatnánk, ez nagyon régi, teljesen pogány és kegyetlenül barbár látásmód… De nem így tesznek a mai diktatúrák is? Mindegy, melyiket nézzük, egytől egyig ugyanígy manipuláltak ezzel a csodálatos titokkal, az ember-maggal. Hiszen micsoda titok maga a mag! Csak gondoljunk bele, ha egymás mellé vetek egy szem babot, borsót, lencsét, búzát, kukoricát ugyanabba a földbe, és ugyanabból a barna földből, meg esőből, meg levegőből, meg napfényből mindegyik magocska mást és mást „gyárt”! Honnan „tudja”, hogy őbelőle ilyen lesz, abból meg olyan? A sok pici mag informative hordozza azt a programot, azt a tervet, azt a lehetőséget, ami belőle lehet. Az ember-mag még nagyobb csodálatot, még nagyobb tiszteletet érdemel. Ha azt mondhatjuk, hogy van méltósága az embernek, akkor a gyermeknek „méltóságisszimusza” van! Mert, ha egy pici magzatban, egy épp hogy megtermékenyült kicsi életben valami sérülés esik, mire kifejlődik, lehet, hogy a fél fele ki sem alakul. Ha egy felnőtt ugyan ilyen apró ponton megsérül, talán észre sem veszi. Ha egy magzatot akár legkisebb tűvel is megszúrnak, lehet, hogy sose lesz már belőle ember… Egy magzat ezért sokkal nagyobb tiszteletet és védelmet érdemel! Hát, ha még arra is gondolunk, hogy az a csöpp gyermek, a világtörténelemben egyedülálló és megismételhetetlen egyedi személyiséggel rendelkező valóság, akkor még nagyobb tisztelettel kell szemlélnünk! Nem pedig a pogányság alapállásával. A pogányság kifejezést nem azokra akarom most érteni, aki pusztán Isten ismerete nélkül nőttek föl, és alakították ki a maguk, esetleg igazán humánus kultúráját, hanem az előbb említett nagyon is barbár látásmódra.

2. Emellett szinte fénysugárként pattan ki a történelemből a választott népnek, az egyistenhitet őrző zsidóságnak a látásmódja a gyermekről. Ezt tükrözi az, hogy a zsidók mindig áldásnak, Isten áldásának tekintik a gyermeket, Isten bizalmának a jelét látják a gyermekben. Amikor Isten a maga képére hasonlatosságára teremti az embert, akkor annyira a maga képére alakítja, annyira tényleg istenivé alkotja, értelemmel és szabad akarattal felruházva, hogy a kezébe teszi le a teremtés folytatatását, és a termékenység áldásával indítja el a világtörténelmi útjára. Ezért „Isten férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten így szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá.” Az egyistenhívő ember szerint tehát nem „kiszúrás” az Isten részéről a gyermek. Nem úgy gondolja a zsidóasszony, hogy „Puff neki, most terhes lettem, most aztán jól nézek ki, jól megvert az Isten!” Vagy nem úgy gondolja a zsidó férfi, ahogy egyik-másik mai férj szokott fölkiáltani: „Nem megmondtam neked, hogy vigyázz?! Hát most, tessék, csinálj, amit tudsz, de így a szemem elé ne kerülj!” Hanem úgy tekinti: „megáldott az Isten egy gyermekkel”. A korábban már idézett felkiáltása Évának ilyen szempontból is különös hangsúllyal bír: „Isten segítségével embert hoztam a világra!” Mennyire fontos, hogy a gyermekre úgy tekintsünk, hogy Isten segítségével van. Nem pusztán a szülei „gyártmánya”- bocsánat az alpári kifejezésért. Mert bizony egy édesapa-jelölt igyekezhet mindent megtenni az édesanya-jelölt feleségével együtt, élhetnek megfelelően egészséges normák szerint, esetleg speciális genetikus javaslatokat is figyelembe véve, netán tudományosan meg is állapíthatják, hogy teljesen alkalmasak az apaságra, az anyaságra, de még sincs termés. Vagy épp, minden ellenkező igyekezetük ellenére, kopogtat az új kis jövevény ott is, ahol nemcsak, hogy nem várták, de nem is akarták…Éva pedig, lám azt mondja, én embert hoztam a világra, Isten segítségével. Azt mondja, hogy az a pillanat, amikor elindul a halhatatlan lelkével egy új emberi élet itt a földön, az mindenegyes alakalommal Isten személyes szeretetéből történik. Azt mondja, hogy ezen a földön egyetlen ember sem él véletlenül! Hogy nem pusztán úgy van, hogy elszámolták magukat a szülők, és meglett a baj. Így nemcsak az, aki biztosan tudja, hogy őt szülei szeretetből vállalták, hanem az a gyermek is, aki biztosan tudja, hogy az anyja őt már a méhében meg akarta ölni, csak már túl késő volt hozzá, az is elmondhatja, tudom, hogy engem az Isten szeretetből vállalt! „Apád, anyád el is vethet, én nem” – mondja az Úr. Engem az Isten szeretete alkotott, teremtett, gondolt, álmodott meg, tehát nem hiába vagyok, tehát érdemes élnem, érdemes szépen élnem!

12

Ezért mindenképpen Isten segítségét, áldását látja a gyermekben az ószövetségi ember. Mennyivel nagyszerűbb, mennyivel tisztább ez, mint az önhatalmaskodó pogány (Istent és embert semmibe vevő) szemlélet. De mehetünk tovább is. Egy ember, aki, mint ahogy Éva anyaságának köszönheti nevét, hasonló módon, az apaságának köszönhette az új nevét: Ábrám, aki az Isten barátja, az Isten szövetségese lett. Amikor el merte hinni, hogy az Isten ígérete alapján ő, élemedett kora, és minden más nehézsége ellenére, nagy nép ősatyja lesz, és öregségében fia fog születni, akkor az Istentől új nevet kapott: „most már te Ábrahám legyél, mivel népek sokaságának atyjává teszlek.” Hogy nevedben is tudjad, hogy a gyermekednek köszönheted, hogy ekkora megtiszteltetésben részesülsz. A Biblia írójának imádságos elmélkedése szerint, Ábrahám a fiát, az isteni ígéret és szövetség pecsétjének tekinti. Arra, hogy Isten mindig igazat mond, hogy tényleg új földre vezeti el, hogy tényleg új nép atyja lesz, arra itt a pecsét, a gyermek. Pedig először a felesége, „Sára, nevetett

magában az egészen”. Talán azért is, lett a megszületett gyermek neve is nevetés, káhszi (Jiszhák), Izsák (=nevetés). És ott van előtte egy életen keresztül a fia, a nevével együtt, hogy jelezze, hogy a Jóisten kuncog rajta: Ti engem kinevettetetek, és ott van, látod magad is, ez a csöppség, a te gyereked, ott van előtted, és azt fogja neked jelenteni, hogy amikor nem is bíztál bennem, én akkor is hűséges voltam hozzád. Az Isten hűséges. A mi életünkben is. Éppen ezért kell az egyistenhívő ember lelkületével szemlélve, nagy tisztelettel úgy tekinteni mindenegyes gyermekre, akár az enyém, akár másé, hogy az Isten és az ember kapcsolatának, a legszentebb szövetségnek a jele, pecsétje. Az Ótestamentum tanúsága szerint Isten egész kiváltságos méltóságra emeli a gyermeket, a kiváltságosak ajándékával ruházza fel, „a kicsinyek ajkán készít magának dicséretet”. Isten a választott nép történelmében többször is gyermekeket választ ki kinyilatkoztatásának elmondására, vagy üdvösség-hírének bejelentésére. Gondoljunk csak a kis Sámuel megrendítően szép történetétre. Őt választja ki, hogy megmondja az öreg Héli főpapnak, hogy vele és két bűnös pap fiával mi a szándéka: „Neked kell hírül adnod neki, hogy minden időre kimondtam házára az ítéletet.” És nemcsak azért, mert ez a kisgyerek a templomban élt, hanem mert a gyermek sokszor jobban érti az Isten szavát, mint a felnőtt. A kisgyermekeknek sokszor van Istentől való küldetésük a felnőttekhez, sokszor, gyermekeink, által szól hozzánk Isten. Érdemes nyitott szívvel figyelni a gyermekszáj-bölcsességekre! Ha van szemünk és fülünk, bizony ilyesmik köztünk is történnek. Hogy mást ne mondjak, csak gondoljunk az irodalomból, például a Két Lotti bájos alakjára. Mit tud tenni az Isten két kislányon keresztül, hogy a két iker kislány, összetalálkozván egy nyaralás alkalmával, kicserélik magukat, és leleményes szeretetükkel újra összehozzák az elvált szüleiket. A gyerekeknek küldetésük van a felnőttek világához is, néha, bizony, nehéz küldetésük. Az Isten maga az emberekkel való kapcsolatát nem véletlenül hasonlítja mindig nagy szeretettel az apa és a gyermek viszonyához. Az egész választott nép, az egész emberiség számára a fia, az ő gyermeke. Így mondja az Úr: „Izrael még gyermek volt, amikor megszerettem…”. Vagyis olyan kicsi, aki még semmi érdemmel nem rendelkezik, aki még nem tett le az emberiség asztalára semmit, nem alkotott semmit, nincsenek nagy gondolatai, nem váltotta meg a világot, egy pici kis tehetetlen apróság, és már akkor megszerette. Mintha csak azt mondaná Isten: Nem azért szeretlek, mert jó vagy, de bármilyen kicsi vagy, az enyém vagy. Úgy is mondhatnánk, Isten ingyen szereti a népét, az embert, a gyermeket. (csak az tehet bármit a gyermekért, csak az lehet igazán növelő, aki ingyen tudja szeretni!) Ezzel cseng egybe az Úrnak az a kijelentése is, hogy „Egyiptomból hívtam meg az én fiamat.” Ózeás próféta ezzel akar arra utalni, hogy az egész népet azáltal, hogy kivezette a fogságból, Isten a fiává teszi, hogy az egész emberiség, ha elfogadja, hogy Isten kivezesse a bűn fogságából, akkor a szabadító gyermekévé lehet. (Csak az tudja növelni a gyermeket, aki utána megy a fogságába, megkötözöttségébe, aki nem iszonyodik tőle akkor sem, ha a világ bűneitől sokszorosan megsebzett, hanem feltétel nélküli, megmentő szeretettel közelít hozzá, hívja meg őt a szeretet életközösségére. 2. Már a próféták jelzik előre, hogy Izrael egész életét beteljesíti az a csodálatos ígéret az Új Szövetségről, amelyben azt mondja Isten, hogy az emberhez való lehajlásának, az emberrel való kommunikációjának, a TALÁLKOZÁSÁNAK legnagyobb pillanata lesz, amikor a „szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el”.

13

Immánuel azt jelenti magyarul: Velünk az Isten. Ebben a kicsi gyermekben! Milyen hallatlanul csodálatos dolog, hogy miközben az ember elé azt az utat rajzolta az Isten, hogy az ő képmása legyen, aközben az Isten odáig megy el, hogy ember akar lenni, és idejön kicsi gyermekként közénk. A prófétai ígéret szerint, a megváltásban való részesedés jele és eszköze a gyermek, akiben velünk az Isten, mert a gyermek Isten temploma. (csak azt szabad a gyermek közelébe engedni, aki úgy tud feléje közelíteni, mintha szentélybe lépne!) Így érkezünk egy hihetetlenül szép gondolathoz, hogy az Emmanuel képén keresztül a legeszeveszettebb ötletre szánja el magát Isten. Mert ő ugyan elmondja a próféták által, hogy a maga képmására teremtette az embert, és ezzel szinte kezünkbe adja a tervrajzot, de lám hiába van a tervrajz, és hiába ismeri az ember, mert mindig talál ezernyi kifogást, hogy miért is nem lehet megvalósítani. Hiszen rengeteg emberi torzulással, kegyetlenséggel, gaztettel, csúfsággal, démoni gonoszsággal van teli az emberiségnek, sőt a választott népnek a története is. Ezért odáig megy el Isten, hogy nemcsak megtervezi, megrajzolja, hanem elénk is éli a tervrajzot! Megtestesül, emberré lesz, mintha azt mondaná, amit nagycsütörtök este hallunk, apostolai lábát mosó Krisztustól: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek.” Isten gyerekké lesz értünk, pici gyermekként kezdi meg közöttünk földi életét. Az örök Isten, aki öröktől fogva nem-mástól-való létező, aki a Lét maga, aki nem függ semmitől és senkitől, és akitől minden függ, aki létben tartja a mindenséget, ez a végtelen hatalmú örök Isten, pici csecsemőként kiszolgáltatja magát az emberiségnek! Nem akarok eretnek lenni, de ezt megrendítőbb lépésnek tartom, mint magát a kereszthalált, amely csak annak a hallatlan méretű kiszolgáltatottságnak a következménye, hogy idejött közénk, gyermekként. Ez a gyermek a Megtestesülés a Keresztáldozat és a Föltámadás magja! Ahogy szent Pál apostol mondja a filipiekhez írt levelében: Az Istennel való egyenlőségét nem tartja olyan dolognak, amihez úgy ragaszkodnék külső megjelenési formájában, ahogy általában mindenki ragaszkodni szokott a hatalmához, hogy mindenféle jelvényekkel meg egyebekkel bizonyítsa, hogy a király, az elnök, az osztályvezető, a családfő, stb., hanem szolgai alakot vesz föl, hogy kicsiny gyermekként egy legyen közülünk. (10) A gyermeklét kezdetétől mindenben sorsközösséget vállalva, igyekszi kicsiségével naggyá tenni, növelni, fölemelni.(Közülünk ki szeretne gyerek, kamasz, vagy diák lenni a Gyerekmaroson abban a csoportban, ahol most ő csoportvezető vagy segítő? Melyikünk akar mindenestül osztozni a reánk bízott gyermekek sorsában? Pedig csak ezzel, a szolgáló szeretettel menthetjük meg őket attól, hogy a világ egészen lealacsonyítsa, elembertelenítse őket.) Ezért mondja joggal az Isten-gyermek Jézus: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” Minden gyermeket váró család, minden gyermeket befogadni akaró ház vagy közösség ajtaja fölé, ezt, mondatot kellene fölírni! Igyekeznünk kell kellőképpen átérezni, hogy mit jelent az, hogy Isten tudatosan, örök elhatározással nem felnőttként jött közénk, hanem mint gyermek!! Nem kész emberként, nem nagy hatalommal, nem harsonazengéssel, nem kész kormányprogrammal, nem győztes hadvezérként, nem is tudósként vagy prófétaként, még csak nem is mennyből pottyant megváltóként, hanem, mint egyszerű gyerek. Akár azt is mondhatnám, hogy minden bizonnyal, valami csodálatos dolog gyereknek lenni, ha még Isten is „kipróbálta”! Butaság, ahogy mondom persze, de Ő maga így domborította ki előttünk, hogy hogyan kell értékelnünk a gyermekeinket, és magát a gyermeki létet. Jézus a legmagasabbra helyezi őket, amikor a legkisebbeket tekinti a legbuzgóbb tanítványoknak. Ő maga mondja, nagy örömmel felujjongva a Szentlélekben: „Atyám, hálát adok neked, hogy mindazt, amit kinyilatkoztatás címmel ismerünk, te, a bölcsek és a magukat önmaguktól okosaknak gondolók elől elrejtetted országod titkait, és a kicsinyeknek jelentetted ki!” Jézus szerint a gyermek az, aki a végtelenre, az abszolút személyesre igazán érzékeny . Nem tud valami abszolút értékes, személyes kapcsolat nélkül élni, állandóan kell neki valaki, akire föltekint. Csinál magának akkor is, ha nem mondjuk el neki, hogy van igazából. Ezért képes megszemélyesíteni a keze ügyébe kerülő tárgyakat, képes misztifikálni a játékait is. Ezért kapaszkodik mindig abba, akivel személyes kontaktusba

14

kerül, ezért keresi a végtelen biztonságot, elsősorban az édesanyjában, vagy annak híján bárkiben, vagy bármiben, és képes befogadni az igazat, a jót, a szépet, a szentet, a természetfölöttit. Jézus szerint az előzők miatt a gyermeknek, minden ENSZ nyilatkozat és alkotmányos paragrafus nélkül is. legalapvetőbb emberi joga, hogy találkozhasson a végtelen személyes szeretettel: az örök Atyával. Tessék csak elképzelni, hogy a professzor úr tartja az előadást, és közben bejön egy anyuka a kisgyerekével és a professzor úr hagy csapot, papot, és elkezd a kicsivel játszani… Pedig valahogy így történt. Miközben Jézus tanított, „kisgyerekeket hoztak hozzá… De a tanítványok elutasították őket. Mikor Jézus ezt észrevette. „És szinte felkiáltott: Engedjétek hozzám a gyerekeket” Gyönyörű ez a felkiáltás: Engedjétek anyák, apák, nevelők, iskolák, minisztériumok, ügyosztályok, emberek, engedjétek hozzám a gyerekeket! És valóban félre tett mindent, „ölébe vette és kezét rájuk téve, megáldotta őket.” Ez a krisztusi pedagógia, a gyermek krisztusi (keresztény) megközelítése. Előbb az ölbe vevés, a mély, személyes kapcsolat, a fenntartás nélküli szeretet – valamelyik ölében ülő apróság talán még a szakállát is meghúzogatta – és csak azután az áldás. Előbb a játék, és csak azután a metafizikum, sőt csak az által az áldás! Jézus még attól sem riad vissza, hogy az apostolok elé, a felnőttek elé példaképül állítsa a gyermeket. Mert bizony, Jézus azt mondta, amikor az ölében lévő csöppséget odaállította az apostolok elé: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda”. Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juttok be. Pont. Ennyi volt a prédikáció, és nem több. Ők meg csak ültek tátott szájjal, néztek, és máig is értelmezik azt a mondatot. Az Egyház történetében csak azok alkottak nagy dolgokat a gyerek nevelésében, akik ezt a sorrendet mindig megtartották. Először nem szent löttyel öntötték nyakon a gyereket, hogy, na fiacskám, aztán tudsze szépen imádkozni, na akkor, mondd csak el a miatyánkot, meg aztán, tudod-e, hogy hány Isten van, hanem először Isten ölelését adták át, és csak azután magyarázták meg, hogy kinek az ölelését adták. 4. És ebből táplálkozik a keresztény pedagógia, ebből a gyermek-szemlélő, gyermek-csodáló lelkületből. Kell, hogy minden édesanya és édesapa is így tekintsen gyermekére. Kell, hogy mi alkalmi pótmamák, pótpapák (csoportvezetők és segítők) is ezzel az áhítattal vegyük kezünkbe azoknak a gyermekeknek az életét, akiknek örömeiben és gondjaiban a Találkozón osztozni szeretnénk. Hiszen, még ha tulajdon szülője vagyok is, nem az én tulajdonom, hanem Istené, és csak átmenetileg bízta rám, hát még ha csak egy napra, egy találkozó idejére ... Jézus épp azért állítja elénk a gyermeket, hogy rajta keresztül megmutassa az igazi nagyság titkát. Mert a gyermekben itt áll előttünk mindig elevenen, hogy csak az lesz nagy, aki kicsinek tudja magát, és ezért állandóan él benne a növekedés készsége. (csak az tudja növelni a reábízottakat, aki nap mind nap tanulni szeretne tőlük!) Ezt a kincset látva kiált föl Jézus, hogy „jaj annak, aki megbotránkoztat egyet is a kicsinyek közül, - annak, aki megveti őket, aki nem veszi komolyan őket, - jobb lett volna malomkövet kötni annak a nyakára!” Annak a szülőnek, annak a nevelőnek, annak a felnőttnek, aki elherdálja ezt a nagy kincset, a gyermeket! Hallatlan mulasztást követnénk el, ha bezárnánk lelkünket Jézus felhívása előtt, és elmulasztanánk megtanulni, az ő szeretetével megközelíteni a gyermeket. Az Egyház, Jézus ajánlását követve fordult, a világtörténelemben először, bizonyos szinten még a választott nép szemléletét is túlhaladva, ilyen szemlélettel a gyerekek világa felé. A Húsvét titkát, Jézus Krisztus kereszthalálát és föltámadását állandóan szemlélő, és ünneplő Egyház szeme fokozatosan nyílik meg arra, hogy a megtestesülés, az Isten gyermekként való közénk lépése micsoda misztérium. Ebben a titokban a gyermekké lett Istent szemléli, és egyben a maga küldetését is megfogalmazza az Egyház a gyermekeken keresztül a világhoz. Nem idegen már az őskeresztényektől sem a gondolat, hogy egy gyermek is lehet teljes értékű példa az üdvösség útján. A vértanú akták, a szentek élete tele van gyermekszentek élettörténetével, nagyszerű, ragyogó csillagokkal, mai nyelven úgy is mondhatnánk, sztárokkal, akiket nyugodt szívvel állíthattak bárki elé. Például a kis Tarziciusz,: A bebörtönzött keresztények senki sem tudja elvinni az Oltáriszentséget, mert a felnőtteket már a kapuknál lebuktatnák. És ez a kisfiú vállalkozik. És amikor a ruhája alá rejtve, a börtön felé igyekszik az

15

Oltáriszentséggel, és nem hajlandó a nem hívő pajtásainak megmutatni, mit visz, azok halálra dobálják kövekkel. Ám ő még halálában is szorongatja kezében az Élet Kenyerét, hogy meg ne gyalázzák. – Az Egyház avval, hogy azt mondja róla, hogy vértanúságával egészen naggyá nőtt, azt mondja mindannyiunknak: legyél úgy kicsi, mint ez a gyermek, akinek a börtönben lévők többet értek, mint az élete, akinek Krisztus Teste és Vére az Eucharisztiában ennyit jelentett! Legyél ilyen! Vagy ott vannak sorban a hős kislányok, Ágnes, Ágota, Goretti Mária, akik tisztaságuk hősies védelmében elveszítve életüket megtalálták azt, és ezért lehetnek a minden kor leányifjúságának ragyogó példaképei. Vagy a XIX. Századból Szávio Domonkos, aki ifjúsága ellenére a szeretetszolgálatban jutott el, saját egészségét sem kímélve, a teljes önátadás magasságába. Így lett az Egyház gyakorlatában a gyermek a mi tükrünk, akire tekintve, mindig föl kell tennünk magunknak a kérdést: hová lett az én szép, isteni arcom, az az arc, amilyen képmásának akar engem az Úr. (Csak az tuja segíteni a gyermekeket a növekedésben, aki megcsodálja bennük azt, amiről talán ők maguk nem is tudnak…)

A II. Vatikáni Zsinat a fentiek szerint gondolkodva írja nagy bölcsen: „kétség kívül a gyermek a házasság legnagyobb ajándéka, és egyben a szülők számára a legnagyobb kincs. A házasság sajátos célja, minden más céllal együtt ennek a kincsnek, a gyermeknek a vállalása.” „A gyermekek – az új élet a családban – a maguk módján hozzájárulnak a szüleik megszenteléséhez.” Az ember a gyermekén keresztül lesz igazán felnőtté, akkor válik igazán azzá, amivé Isten akarja kiteljesíteni életét, ha apává és anyává lesz, ha testi, vagy szellemi, vagy lelki értelemben életet ad, és ezt az életet fölnöveli. Így értjük meg, hogy mire gondolt annak idején Isten, amikor megáldotta a férfit és a nőt, és azt mondta, legyetek termékenyek, és szaporodjatok. Sajnos a rosszat is lehet szaporítani, továbbadni, a rossz gondolatokat, a rossz példát, a rossz életmódot, a bűnt, a butaságot, az erőszakot, a gonoszságot… Ezért hallatlan nagy a felelősségünk gyermekeink iránt. Azt is mondja a zsinat: „… a gyermekek legyenek apostolok, a maguk módján, élő tanúi Krisztusnak társaik körében, és a fiatalok első apostolai a fiatalok legyenek.” Ezzel az Egyház a pasztorációs szolgálatban komoly szerepet szán a gyermekeknek. Csak az tud a gyerekeken segíteni, aki úgy tekint rájuk, mint a kik maguk is tudnak segíteni!. Az Egyház nemcsak a tanításában, hanem a gyakorlatában is komolyan vette azt a lelkületet, ahogy Jézus közelített a gyermekek világához, hogy az „Úr az árvák védelmezője”. Senki a történelem során annyit nem próbálkozott épp az árva gyerekek sorsának megoldásában, mint a kereszténység, mint a jó papok és szerzetesek. Talán többen is látták a Néri Szent Fülöpről szóló, „Legyetek jók, ha tudtok” című filmet. Hogy a film történelmi vagy művészeti szempontból jó-e, most ne szándékozom elemezni, de mindenképpen megrendítő módon hívta föl a figyelmet egy emberre, egy igazi papra, aki igazán nem törődik magával, csak azoknak a kis csavargóknak adja oda az életét, akiket az Úristen küldött a nyakára, csodálatos egyszerűséggel, elszántsággal, humorral és derűvel. A kivetettek közé megy, és maga köré gyűjti ezeket a koszos kölyköket, és sorsközösséget vállal velük. Nem gyermekfelügyelő lesz, hanem osztozik életükben, lemondva végképp minden karrierről. Vagy ha elolvassuk Don Bosco életét, vagy a piaristák alapítójáét, Kalazanti Józsefét, ezt kell látnunk, hogy úgy mentek a gyerekek közé, hogy azok mindig a magukénak érezhették őket, tudhatták, hogy értük mindenre képesek. Ám senki sem adhatja azt, amije nincs. Aki nem próbálja meg így látni az ember-magot, aki nem igyekszik szemlélődő lélekkel a gyerekeink mellett megállni, és a bennük a reánk váró Jézus Krisztushoz, értük fohászkodni, ez nem fogja tudni őket felemelni, növelni. Isten nem kívülről nevelget bennünket, bejárós módon, hanem beletestesült a mi életünkbe. Így teljesebb értelmet nyer számunkra Jézus kijelentése: „Boldog, aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, mert engem fogad be!”

16

Minden családi fészek a boldogság háza lehetne, ha a kicsi „Jézust” és a nagy kamasz „Jézust” fogadnánk be. Ha ezzel a szemmel tekintenénk, ami szemtelennek, lehetetlennek gondolt gyerekeinkre is… Azzal a szent tisztelettel, hogy ennek a gyermeknek a lelkében ott rejtőzik ez az isteni álom, amit róla az Isten öröktől fogva álmodott. Csak nekünk kel segíteni, hogy mindegyik egyszer Isten négydimenziós katedrálisa lehessen. Ez csak úgy lehetséges, ahogy Jézus tette: ha tiszteljük bennünk azt az emberméltóságot, amit ők nem is látnak önmagukban, mert nem lehet másképp arra rádöbbenteni, hogy mekkora kincset hord magában. Ha nem Isten szemével nézem őt, akkor sohase fogja észrevenni mindenben az őt szerető Isten tekintetét. Ha az eddig elhangzottakról semmit sem tudnánk, volna mentségünk, de így? Jézus mondta egy alkalommal az írástudóknak és farizeusoknak: „Ha nem ismernétek az Írásokat, nem volna bűnötök! De most már ismeritek, ismerjük, és ha ezek után mégsem így szemléljük a gyermeket, nincs mentség számunkra…

Gyerekmaros csoportvezető képzés III.

Pszichológia (lélekismeret - motiválás) 1. Ahhoz, hogy a Találkozó valóban TALÁLKOZÁS legyen Istennel, egymással és önmagunkkal, nélkülözhetetlen, hogy ez az egy napos együttlét, a megismerkedéstől egészen a Jézus köré szerveződő kezdeti közösséggé formálódásig segítsen el minden részvevőt, téged is, és rád bízottakat is. Ez persze akár azt is jelenthetné, hogy folyton csak mesélünk önmagunkról, meg egy kicsit a Jóistenről, netán arról is egykét, afféle gyereknek szánt sztereotípiát, hogy hogyan találkozhatunk a Jóistennel, stb. Sajnos, ez csak néhány percig érdekelné őket, vagy legfeljebb addig, amíg rá nem jönnek, hogy csak pózolunk, és igyekszünk olyannak látszani, amilyennek szerintünk illene lennünk, bár nem vagyunk ... Ehelyett sokkal jobban meg tudjuk ragadni a figyelmüket, ha van néhány jól irányzott, beszélgetésre „ingerlő” személyes vagy csoportnak szánt kérdésünk. A Találkozó egész ideje alatt nagyon fontos, hogy ébren tudjuk tartani a gyerekek érdeklődését, a gyülekezőtől, a csoportalakításon és a Duna partra meneten keresztül, a szentségimádáson át, a szentmiséig. A kérdéseink ennek megfelelően lehetnek a nagyon egyszerű, mindennapi érdeklődéstől kezdve, a nap témáját egészen belülről érintő kérdésekig, természetesen mindig az adott korosztályhoz hangolva. Javaslom, hogy akár voltál már a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót kísérő Gyerekmaroson, mint segítő, akár nem, a megismerkedéshez mindig legyen kéznél legalább „három jó kérdésed!” Csak úgy ötletnek, íme, néhány. Ha ügyes vagy, bármelyikkel kezded is, eljuthatsz a többihez is. Az meg egészen világos, hogy senkinek sem szabad ennyi kérdést föltenni, és pláne, nem pont így, hanem ahogy az alcím mondja: Mindig legyen kéznél legalább három jó (vagyis személyre szabott) kérdésed! Például:

☺☺☺ Hogy kerültél ide, honnan jöttél? Miért jöttél? Elküldtek? Elhívtak? Csak úgy kíváncsi voltál?

Egyedül jöttél, vagy barátaiddal, hittanos társaiddal, szüleiddel? Honnan érkeztél (hol laksz, hova jársz templomba, milyen közösséghez tartozol? Mi a kedvenc idötöltésed, játékod, filmed, zenéd, könyved, állatod, növényed? Voltál-e már máskor is a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón? És akkor tetszett, vagy ...? Összefutottál-e most valakivel, akit innen, vagy máshonnan már ismersz? Szoktál találkozni?

Kivel, kikkel? Szeretsz találkozni, csak úgy? Vagy inkább megfontoltan? Tudod, hogy minden találkozás nemcsak lehetőség, hanem felelősség is? Szerinted, egyáltalán lehet találkozni Istennel? Találkoztál már valahogy valakivel, valamivel, ami több volt, mint a megszokott, mint a „természetes”? Hiszed, hogy Valaki öröktől fogva ünnepi díszbe öltöztetett szívvel vár reád…? Hiszed, hogy ma itt Valaki szeretne veled találkozni, akinek fontos vagy…? Hiszed, hogy most itt az idő, hogy a szívedet te is ünnepi díszbe öltöztesd?

Volt-e már bármilyen élményed az ÚTKERESÉSSEL,

a HIVATÁSSAL vagy a KÜLDETÉSSEL kapcsolatban?

17

Ma miért jöttél? Mit vársz a mai naptól?

Olvastad az idei Nagymarosi Levelet? Persze a legjobban az a kérdés illik a szádba, ami azért a tiéd, mert az tényleg érdekel, mert valóban belőled fakad. Ezért kérlek, a találkozóig minden este írj három kérdést a noteszodba!

☺☺☺

2. Föltételezem, hogy már olvastad a KÉPZÉS I.( Spiritualitás) és a KÉPZÉS II.(Pedagógia) anyagát, és az ott tanultak szerint igyekszel Jézus tekintetével nézni a gyerekekre, és az Ő szeretetével közeledni hozzájuk, ám mégsem lesz hiábavaló a pszichológia néhány apró eszközét is kézbe venned. Ahhoz, hogy egy kicsi (vagy éppen nem is annyira kicsi) közösség megszülethessen Jézus körül ott a nagymarosi Duna parton, bizony meg kell küzdened néhány nem éppen könnyű helyzettel is. Az előző két anyagban megpróbáltunk, ha nem is teljes alapossággal, de őszintén szembesülni avval, hogy hogyan tudunk majd Jézus lelkületével közeledni azokhoz, akiket Gyerekmaroson akar ránk bízni az Úr, és hogyan lehetünk, akár csak egy napig is valóban növelőjük. Ezek után a spirituális és pedagógia megfontolások után talán nem haszontalan néhány szakmai jellegű kérdést is körüljárni mindannyiunknak, akik a gyerekek lelkéhez, hez (pszichéjéhez) fogunk a Gyerekmaros csoportjaiban közelebb kerülni. Ez különösen is nagy felelősség, mert a lélek amilyen láthatatlan, legalább annyira nyilvánvalóan sérülékeny tud lenni. És ha az, aki a kérdéses pillanatban épp vele van, csak teljesen dilettáns módon, avatatlan kézzel akar belekotorászni, bizony komoly sérüléseket is okozhat. Ám ha legalább kezdi azt tudni, hogy mit nem tud, és mit nem kéne tennie, nemcsak, hogy nem okoz kárt, de életre szóló lelki élményekhez segítheti hozzá a reábízottakat. A szolgálatra való fölkészülésünknek ezért része ez a mostani aprócska pszichológiai előtanulmány is. Előljáróban hadd álljon itt pár sor a címünk (Pszichológia – lélekismeret és motiválás) magyarázatául.

Lélek ismeret – (Mielőtt valakit megítélsz, járj egy hétig az ő mokaszinjában! – Indián mondás) Ahhoz, hogy egy kicsit is tudj segíteni annak, akit az Úr ezen a napon rád fog bízni, kell, hogy megpróbáld megismerni és megérteni, hogy ott, abban a sajátos helyzetben mi zajlik a lelkében: 

Először is próbáld bele élni magad az ő lelki helyzetébe, és megérezni, hogy ő mit érez.



Azután törekedj, kitalálni, és megérteni, hogy miért fél, miért szorong, minek örül?



Gondolj arra, hogy nagy valószínűséggel ő pont avval küszködik most, amivel ennyi idős korodban te is.



Idézd föl magadban azokat a pillanatokat, helyszíneket, amikor te érezted úgy, hogy senkinek sem vagy fontos, pedig de nagyon szeretnéd!



Kell, hogy jól lásd, hogy valójában szeretné biztonságban érezni magát, és nagy valószínűséggel, pont avval szeretné elérni, hogy személy szerint fontos legyen neked, ami téged meg épp bosszant.



Vedd észre, hogy avval, hogy folyamatosan mindenhez hozzászól, igazából csak szeretné a figyelem középpontjában tudni magát, vagy legalább megkapni azt a figyelmet, amit otthon vagy máshol nem kap meg.



Igyekezz belátni, hogy nem ellened tüntet, még csak nem is Isten ellen, amikor „idétlenkedik”, hanem talán azok ellen, akikről úgy gondolja, hogy belegázoltak szabadságába, mert arra kötelezték, hogy ide eljöjjön.

Motiválás –

(Egy csepp mézzel több méhet lehet fogni, mint egy hordó ecettel!

– Népi mondás)

Ha az előzők segítségével már van valami halvány sejtésed arról, hogy miért olyan, amilyen, és miért viselkedik úgy, ahogy, akkor próbálhatod meg motiválni (mozdítani, ráhangolni) arra, amit jó lenne, ha együtt tudna tenni a többiekkel. A motiváció, a mozgatás irányát jól fejezi ki a régi bölcs mesterek tanácsa: „menj be vele az ő ajtaján és gyere vele ki a te ajtódon!”

18 

Talán a legjobb motiváló eszköz, hogy nem fukarkodsz a dicsérettel, és próbálod minden reád bízottban tudatosítani, hogy milyen jó fej, mert hiszen Isten remekműve!



Az együttműködése elérésére a legmegfelelőbb motiválás az lesz, ha pont az ellenkezőjét teszed, mint amire számít; vagyis ahelyett, hogy folyton rászólnál, igyekezz mindegyikről valami jót mondani. Meglátod, mennyire fog igyekezni, hogy a róla kijelentett pozitív kép igaz is legyen!



A programokra, közös tevékenységekre próbáld avval ráhangolni, ami azokban az igazi szépség. (pl. amikor az egy helyről érkezők különböző csoportba való beosztásakor egyik-másik nagyon húzódozna, emlékeztetesd arra, hogy biztos nem lenne olyan jóba azokkal, akikkel most együtt jött - hittan csoport, kisközösség - , hogy el se akar tőlük szakadni, ha annak idején nem vállalta volna föl, hogy egyszer ismeretlenül is elmegy közéjük. Így most is biztos lesz legalább egy-két „jó arc”, akivel érdemes lesz megismerkednie.)



Ahhoz, hogy ne ő akarjon minden kérdést „megválaszolni”, mondd el neki, hogy szerinted az lesz a legügyesebb a csoportodban, aki tud jó kérdéseket föltenni.



A leghatásosabb motiváció alighanem az lehet, ha mindabban, ami nem lehetetleníti el teljesen a nap tényleges közös eltöltését, mindig hangsúlyozod, hogy nem kötelező, de „irtó jó!”

A szakszerűbbnek látszó pszichológiai megfontolások előtt, behangolásként először egy elgondolkodtató gyakorlatra irányítanám rá a figyelmünket. Egyszer, talán Beton atya (Balás Béla, jelenleg kaposvári püspök) egyik lelkigyakorlatos beszédében mesélte el, hogy hogyan választanak a Jezsuiták generálist. Valahogy úgy mondta, hogy a jezsuiták, a generális (a rend legfőbb elöljárója) megválasztására egy éven át készülnek. Mivel a rend, jelen van mind az öt világrészen, mindenhol megkérik a rendtagokat, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tapasztalnak, mi van most a világban, mi van az Egyházban és mi van rendben ott, ahol ők élnek, és úgy ahogy ők látják. Mikor aztán mindenki beküldi a válaszát, megbíznak egy munkacsoportot, hogy készítsen egy összegző tanulmányt, majd tegyen javaslatot ezek alapján, hogy milyen személyi, milyen szakmai, milyen lelki és egyéb tulajdonságokkal kéne rendelkeznie a leendő generálisnak, hogy olyan irányba tudja majd vezetni megválasztása után a jezsuitákat, hogy ki-ki a maga helyén, a világ, az Egyház és a rend kihívásaira megfelelő választ tudjon adni. Úgy gondolom, hogy ha nem is ilyen alapossággal, da valami hasonlót kéne tennünk legalább abból a szempontból, hogy milyennek is kéne lennem ahhoz, hogy jó segítő társa lehessek azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik a Gyerekmaroson szeretnének találkozni Istennel, a többiekkel és önmagukkal. Ehhez először azon gondolkodjunk el, hogy mi a helyzet az „öt világrészen”, vagyis hogy a Gyerekmaros öt altáborában ( 1 Kicsik: nagy ovis és elsős, 2 a Nagy I.: II-III-IV. osztályosok, a Nagy II.: V-VI. osztályosok, Kamasz: VII-VIII. osztályosok, Diák: IX-X. osztályosok), milyenek is azok a gyerekek, akik eljönnek a Találkozóra, illetve, hogyan, milyen motivációval érkeznek oda?

A.) A gyerek (Amit jó tudni egy-egy gyerekről, és ha látod, hogy kik is ők, fogod tudni, hogy mi kell, hogy legyen benned, ha bármit szeretnél velük kezdeni) Általában, a tapasztalat szerint, az érkező gyerekek nagyjából az alábbi módon tipizálhatók: Kikkel fogsz találkozni? Ki lesz ott a Gyerekmaroson? Egész biztos ott lesz: 1. a félős gyerek, aki akár mint apróka, talán el sem akarja engedni a mamája kezét, akár mint iskolás, minden áron azt szeretné, hogy egy csoportba kerülhessen azokkal, akikkel egy faluból, egy plébániáról vagy egy közösségből jöttek. Mit kezdj vele? – Nos, minden ilyen helyzetben gondolj a jelen anyagunk zárójeles cím magyarázatára: (lélekismeret - motiválás) ! Egyrészt a lélekismeret eszközeivel próbáld bele élni magad az ő lelki helyzetébe. Ami talán nem is esik nehezedre, hiszen mindannyian végig szenvedtük az önállósulásunk ezen értékes kríziseit. Most tehát próbáld magadban visszaidézni, ott akkor tebenned mi játszódott le, ki és mivel segített ezeken túljutnod, vagy mivel segítethetett volna, ha akkor valaki ügyesen áll hozzá a nehézségeidhez? Aztán most próbáld te is azt tenni velük. Vagy, ha jobb ötleted nincs, talán az aprókát, ha gyöngéden magadhoz vonod, majd játékosan nyakába akasztod a kis csoport jelet, és a csuklójára teszed az altábori szalagot, máris nem érzi magát a többiekhez képest idegennek. Hátha még a nevét (jelét) is ráhelyezed a pólójára, és mondod is, hogy milyen jó, hogy most már egy csapat vagyunk, biztos könnyebben engedi el a mamáját. Másrészt mondjuk pl. a csoportba való beosztást meg próbáld avval motiválni, hogy emlékezteted, hogy ma biztos nem lenne azokkal (hittan csoport, kisközösség) olyan jóba, hogy el se akar tőlük szakadni, ha annak idején nem vállalta volna föl, hogy idegenek közé megy, hanem csak ragaszkodott volna azokhoz, akikhez előttük kapcsolódott. Lám, milyen jó, hogy akkor találkozott velük, és most van egy csomó jó barátja.

19 Ugyanígy, talán pont itt, talán pont ezen a Találkozón, vezeti, esetleg találkozik majd pont azzal, aki később lehet.

pont abban a csoportban, ahova pont most a Gondviselés nagyon jó barátja, vagy akár a szerelme, vagy a házastársa is

2. a nagyhangú, vagány aki, bár nagyon belevalónak mutatja magát, de lehet még jobban félős, mint az előzők, mert még be sem meri vallani, mint azok, hanem állandó hangoskodásával, nagyarcúskodásával próbálja leplezni félelmeit, szorongását, zavarát. Mit kezdj vele? Először ismét a lélekismeret: vagyis próbáld megérezni, kitalálni, és megérteni, hogy miért fél, mitől fél. Valószínűleg a leégéstől fél, attól fél, hogy itt sem fogják elismerni, jó fejnek tartani. És lehet, hogy mindez azért van, mert kis korától pont azok, akiktől nagyon szeretett volna valami ilyesmi kapni (talán pont a szülei, tanárai) soha se dicsérték meg, vagy nem akkor dicsérték, vagy nem úgy, ahogy remélte, ahogy vágyódott volna rá ... A téma teljesebb megértéséhez ajánlom, olvasd el Tarbay Ede: Ki a barátod c. kötetéből Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó c. meséjét http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/hetfeju/hetfeju20.html ) Másrészt ebben az esetben a legjobb motiváló eszköz ahhoz, hogy ne nagyhangúskodjon, hogy nem fukarkodsz a dicsérettel, és próbálod vele elhitetni, hogy nemcsak jó fej, de ő tényleg nagyon-nagyon jó! 3. a mindent jobban tudó hittanos aki, bár még jól is jöhetne egy langyosabb, passzívabb csoportban, de lehet ám, hogy „nincs rajta kapcsoló”, és akkor sem tudod leállítani, amikor már agyára megy az egész társaságnak. Mit kezdj vele? A lélekismeret itt most az, hogy kell, hogy jól lásd, nagy valószínűséggel ő pont avval szeretné biztonságban, a figyelem középpontjában tudni magát, hogy folyamatosan mindenhez hozzászól. Még pedig, vagy azért, hogy rá figyeljenek, és főleg, hogy te rá figyeljél, (mert neki pont ez figyelem hiányzik otthon, a szerettei körében), vagy azért, mert talán otthon is ez az egy , amiben sikerei vannak (mert lehet, hogy az iskolában nem sikerül kivívnia egy elismert pozíciót se a matekban, se torna órán, de talán megég énekből sem, és lehet, hogy a ministráns gyűlés végén, a fociból is kihagyják, de legalább a hittanon, vagy a misén, ha az atya föl tesz egy kérdést, ország-világ előtt kiderül, hogy ő a legjobb...). Az ő esetében arra kell megfelelő motiválást találnod, hogy ne ő akarjon minden kérdést megválaszolni, hanem épp akkor lesz a legjobb a csoportban, ha mer jó kérdéseket föltenni. 4. az állandó rendetlenkedő, aki csak azért rendetlenkedik, hogy vele foglalkozzál. Valahogy úgy, amint József Attila mondta: „hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen föl a padlásra!” Mit kezdj vele? A lélekismeret itt most arra késztet, hogy idézd föl magadban azokat a pillanatokat, helyszíneket, amikor te érezted úgy, hogy senkinek sem vagy fontos, pedig de nagyon szeretnéd!. Kell, hogy jól lásd, nagy valószínűséggel ő pont avval szeretné elérni, hogy személy szerint fontos legyen neked, hogy „rosszalkodik”. Hiába fogod kérni szép szóval vagy keményen, nem hajlandó abba hagyni, mert látja, hogy így csak vele foglalkozol. Az együttműködése elérésére a legmegfelelőbb motiválás az lesz, pont az ellenkezőjét teszed: ahelyett, hogy folyton rászólnál, vedd az öledbe, (vö: képzés_anyag1: egyenként ölébe vette majd megáldotta őket. (vö.: Mk 10,13-16;), aztán mondd el a csoportnak, hogy szerinted ő egy nagyon aranyos gyerek, és mondd, ahogy a következő öt percben mindenki róla vegyen példát. Meglátod, mennyire fog igyekezni, hogy a róla kijelentett pozitív kép igaz is legyen! 5. a kényszerből jött, aki csak azért van itt, mert a szülei elhozták és beadták hozzád, vagy akinek a hitoktatója tette kötelezővé, stb., és ezért most flegma, unott képpel tüntet minden ellen. Mit kezdj vele? A lélekismeret segít megsejtened, hogy nem ellened tüntet, még csak nem is Isten ellen, hanem azok ellen, akikről úgy gondolja, hogy belegázolnak szabadságába (amiben lehet, hogy akár igaza is van). Ezért egész addig, amíg nem kezd destruktív módon ellenállást szítani minden pozitív megmozdulás ellen, hanyag eleganciával igyekezz a nyilvánosság szintjén tudomást sem venni róla. A leghatásosabb motiváció alighanem az lehet, ha mindabban, ami nem lehetetleníti el teljesen a nap tényleges közös eltöltését, mindig hangsúlyozod, hogy nem kötelező (pl. nem kötelező énekelni vagy saját szavaival hangosan imádkozni, nem kötelező gyónni vagy hozzászólni a körbebeszélgetéshez, stb.) Ezek mellett, a többi esetben is próbálj, a valójában kötelező teendőkben is biztosítani némi szabad választási lehetőséget, legalább a megvalósítás módjában (pl.: a közös asztalra az uzsonnájából szabadon választhatja meg azt a két dolgot, amit betesz, a misében a térdelés helyett lehet állni is, stb.) 6. az érdekes gyerek, akivel „mindig történik valami” (Ld: Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami című írás), aki csak gyerek, aki az előzőkhöz képest semmi rendkívülit nem produkál, de jelenlétével hozzá segít téged, hogy megtapasztald, hogy a tudatos pszichológia (lélekismeret és motiválás) eszközei nélkül is mire képes a kegyelem még benned is!

20 Mit kezdj vele? Semmi különöset, és ha a velük való motiválni téged! És ők lesznek többségben! Imádkozz, és kapaszkodj állandóan az Úr jelenlétébe! A többi már megy magától. Ez a magától, a kegyelem! (Reményik Sándor után szabadon...)

foglalkozásban, ha jól figyelsz rájuk, ők fognak igazán

Vagy ahogy Don Bosco mondogatta az ő asszisztenseinek: „Tégy jót, légy vidám, és hagyd a verebeket csipogni!” Ő, aki a gyermekek növelésében elsőként hangsúlyozta a megelőző módszer, a preventív pedagógia fontosságát, nemcsak veleszületett pedagógiai érzékkel rendelkezett, de minden különösebb pszichológiai tanulmányok nélkül, a Szentlélekre hallgatva a legfontosabb lélektani igazságot: „A legmegalázóbb helyzet mind a növelő, mind a növendék számára, a büntetés szituáció. Tehát legfontosabb annak megelőzése, hogy erre sort kelljen keríteni. Ezért légy jelen(!) a növendék életében, legyél vele, ha tanul, ha imádkozik, ha játszik, ha eszik vagy alszik, vagy bármi mást tesz. A jelenlétünk a legjobb módszer!” Persze ezek a típusok nem különülnek el élesen úgy, hogy az egyik gyerek csak ilyen vagy csak olyan, hanem ezek az ismertető jegyek halmozottan, keveredve jelentkeznek bennük. Ha pedig most már előre összeszorul a gyomrod már csak a gondolatától is, hogy mit kezdesz velük, akkor csak arra kérlek, hogy egy pár percre állj meg a Duna partján, és próbáld megfigyelni a kavicsokat. Milyen szépek, mindegyik más színű, más formájú, és mindegyik nagyon szépen csiszolt. Tudod kicsiszolta őket ilyen szép simára? A Duna. Pedig, amikor valahol messze-messze letöredeztek egy-egy nagyobb szikláról, kőről, még mindegyik érdes volt, de aztán együtt bele kerültek a Duna sodrásába. A többit ő elvégezte. Tehát itt a megoldást. Ezt kell tenni a gyerekekkel is! Na persze nem dobjuk őket a Dunába, de megpróbáljuk belesodorni egy-egy csoportba, és a többit a csoport sodrása, a csoportdinamika elvégzi, némi odafigyeléssel. Eben szeretnék a csoport-lélektan néhány megállapításával segítségedre lenni Bagdy Emőke nyomán: B.)

A csoport (Amit jó tudni a csoportod születéséről és életéről)

1. A csoport és a benne működő erők fogalma, jelentősége A csoport olyan emberek együttese, akik önmagukat egy mindenki mástól elkülöníthető egységként kezelik, a tagok az együttlét során kölcsönhatásban vannak egymással és együttműködnek. A csoport belső erejének működése azon a tényen alapul, hogy az emberi együttlét mindig létrehoz a jelenlevőkben egyfajta többlet feszültséget. Ez a társas helyzetből adódik, hiszen gondoljunk arra, hogy mennyire megváltozik a viselkedésünk, ha nem egyedül vagyunk egy helyiségben. Mindezt azért, mert ösztönösen valamilyen hatást próbálunk gyakorolni a másik emberre, és persze ő is hat ránk. A csoportban a tagok kölcsönhatásba kezdenek, kapcsolatokat hoznak létre, kommunikálnak, együttműködnek, amelynek hatására megváltozik a csoport, de megváltozik maga a személy is, mint a folyóban egymásnak sodródó kavicsok. 2. Csoport belső történései a. A csoporttá alakulás folyamata. Maga a csoport kialakulása egy folyamat, amely során a különböző igényű, értékrendszerű, különböző normákat hozó emberek hoznak létre egy közösséget. Ennek során megfigyelhető a harc és a küzdelem, azért, hogy kinek a normáit és értékeit fogadják el, hogy ki milyen szerepet fog tudni betölteni a csoportban. A folyamat végére alakul ki a mi tudat, a csoport önazonossága, a csoporthoz tartozás belső meggyőződése. Ebben a szakaszban készítsünk közös „szentélyt”, ránk jellemző csoport szimbólumot, és ugyancsak ekkor alakítsuk ki a közös játékszabályainkat. b. A csoport belső szerkezetének kialakulása. Ez a szerepek kialakulását jelenti a csoporton belül. Ugyanúgy, mint a családban, mint a társadalomban, a csoportokon belül is létrejönnek szerepek, mint például a „vezető”, a „mindent tudó”, a „bohóc” stb. szerepe. – Fontos a szerepek leosztásakor figyelni egyrészt az önkéntesség érvényesítésére, másrészt, hogy senki maradjon nemecsekernő.

21 c. A csoport rendszerré szerveződésének folyamata. Ez az együttlétek meghatározott jelentősége van az ismétlődéseknek, amelyek a játékszabályok életté váltását („intézményesülését”) jelenti. A csoportban kialakul egy önfenntartó erő, ami kifelé hangsúlyozza a csoport egységét, határait, befelé pedig a kölcsönösség, a bizalom és a csoport önazonosság alakulásának irányába hat. Ez az az erőtér, amelyben a kavicsok csiszolódás, egymás által való formálódása lejátszódhat. d. A csoport szakaszos fejlődésének folyamata. Nyilvánvaló, hogy a csoport kialakulása az együttlét első pillanatától az utolsóig sajátos szakaszokon megy keresztül. Mivel a csoporttagok korábban nem ismerték egymást, akkor az első lépés egy tájékozódós, ismerkedős szakasz, amit a munkafázis követ. Ez utóbbi szolgálja a csoport céljainak elérését. Végül a befejező szakasz zárja le a csoporttevékenységet. e. A csoport személyiségváltozást előidéző hatása. Ez tulajdonképpen az előző négyből ered, és arra készteti a csoportban részvevőket, hogy más emberként menjenek tovább, mint ahogy beléptek a csoportba. Ez persze, mivel mégsem szikla és kődarabokról van szó, nem megy tudatos, személyes igyekezet nélkül. Erre már a csoport születésekor meg kel hívni a részvevőket. 3. Védekező mechanizmusok és ellenállások a csoportban Mivel a csiszolódás nem más, mint hogy a csoportban társaink visszajelzései alapján szembesülhetünk saját hibás, a társas beilleszkedést nehezítő viselkedésmintáinkkal, nehezen elfogadható, kínos, kellemetlen tulajdonságainkkal, az ember általában szeretné ezeket elkerülni. Az egymás által történő formálódás fájdalmas tapasztalataitól próbáljuk megvédeni magunkat a különböző ellenállások és védekező mechanizmusok segítségével a csoportban. Hogy nem kell ezekkel szembenéznünk, igaz, így nem is tanulunk belőlük. Végeredményben olyan öntudattalanul működő mechanizmusokról van szó, amelyek segítségével ösztönösen próbáljuk elkerülni a szorongást, mivel az énnek nem kell szembenéznie a számára elviselhetetlennek tűnő feszültségekkel. Igaz ennek az az ára, hogy eltorzítja a valóságot. Ilyen például a visszalépés, elfojtás, kivetítés stb. Nézzük, milyen tipikus formái vannak a csoporton belüli ellenállásnak. a. Hallgatás. Ez különösen a csoport elején gyakori. Érdekes módon általában paradox hatást érünk el általa, mivel a feszültség inkább fokozódni szokott a csend hosszával egyenesen arányosan. b. Elméletieskedés. Általánosságban mozgó elvi kérdések megvitatása ahelyett, hogy személyes problémákra terelődne a szó. c. Általánosító távolítás. A személy a személyes témákat úgy távolítja el magától, hogy egyes szám első személy helyett általános alanyt használ. Nem arról beszél például, hogy „én féltékeny vagyok”, hanem azt mondja az „emberek általában féltékenyek”. d. Áttolás. A csoportban keletkező indulatok, negatív érzések áttolását jelenti. Például nem a csoporttagot, vagy a vezetőt szidják, akire neheztelnek, hanem mondjuk a munkahelyi főnöküket. e. Szóbeli erőszak. Ezt nem kell magyarázni, a fölemelt hang, a durva megfogalmazás elárulja önmagát. f.

Függőség a csoportvezetőjétől. Ebben az esetben a tagok azt várják, hogy a csoportvezető mondjon meg mindent, értékeljen, bíráljon, feladatokat adjon. Ez ellene hat a csoportdinamikának. Végeredményben a regresszióra hasonlító helyzetet hoz létre.

g. Megmentegetősdi. Konfliktusok, vagy a vezető értelmezése esetén „megvédik” egymást, így nem kell szembenézni sem a konfliktusokkal, sem a bírálatokkal. h. Bűnbakképzés. Ez torzítja mind a bűnbak, mind a bűnbakképzők személyiségét. Általában a csoport feszültségeit a bűnbakképzés oldja, viszont ez a fejlődés ellen fog hatni, hiszen a tagoknak nem kell önmagukba nézniük. i.

Alcsoport alakítás. A csoporton belül kisebb csoportok, összetartó párok kialakulása, ami védhet a csoportfolyamatba való mélyebb bevonódástól.

j.

Komédiázás. Oldja a feszültséget, de segítheti a feszültségforrással való szembenézés elkerülését is.

k. Technikai ellenállás. Például a késés, kimaradás, időhúzás, stb.

22 A legtöbb csoportban meg lehet figyelni az ellenállások egyik-másik formáját. Ez természetes is, hiszen az önmagunkkal való szembenézés mindig nehéz, és ebben a folyamatban mindig lehetnek visszaesések. A lényeg inkább az, hogy próbáljuk ezeket felismerni. Hiszen ha felismertük, akkor azt is felismerhetjük, ami ellen védenek. Ahhoz, hogy a Találkozó elérje valódi célját, fontos ezeknek a „védekezéseknek” blokkoló hatásai föloldani a szeretet és bizalom eszközeivel. 4. A csoport típusa A csoport-pszichológia által megkülönböztetett csoport félék (szabadinterakciós csoport, encounter csoport, pszichodráma csoport, bioenergetikai csoport) közül az működési forma, ahogy a Gyerekmaros altáborainak csoportjai együtt megélik a Találkozó napját, leginkább az ún. encounter (találkozás) csoporthoz áll a legközelebb. Az encounter csoport a hangsúlyt általában a tapasztalási folyamattal elért személyiségnövekedésre, az interperszonális kommunikáció és kapcsolatok fejlődésére, javulására és növekedésére helyezi. A csoport vezetőjének itt elsősorban az a feladata, hogy a csoporton belüli tapasztalatok, érzések egymással való megosztását megkönnyítse. A szakemberek (C. Rogers) szerint különösen a serdülőkorúak csoportjában indokolt az encounter-találkozás stílus használat. C.)

A közösség (Amit jó tudni a nagyközösség megtapasztalásáról.)

A csoport élmény meghatározó, de fontos annak a megmutatása is, és együttes megtapasztalása, hogy mi az Egyház, hogy nemcsak hogy nem vagyok egyedül, de ekkora nagycsalád vagyunk.! Hogy tud ennyi csoport, ennyi gyerek, ennyi ember egy közösség lenni? Amellett, hogy Jézus azt mondta, nem ti választottatok engem, hanem én titeket, és valahogy csodálatos módon ő terelgetett ide össze bennünket, a mi emberi igyekezetünk is kell ahhoz, hogy valóban egy-ház legyünk. Mindebben talán hasznos lehet az is, amit a szociálpszichológia (közösség lélektan) megfogalmaz arról, hogy mi is kell, ahhoz, hogy egy együtt lévő „ember kupac” közösséggé váljon? Eszerint hat alapvető ismérvnek kell teljesülnie: A közösséggé válásunk hat lépcsője 1. Választunk közös célt – jó tudni, hogy aki itt van a réten, annak mind Jézus a végső célja. (Legyen közös célunk,

fogalmazzuk meg, miért jöttünk, miért vagyunk most együtt, mit akarunk közösen? Mit „játszunk”?) 2. Vannak közös törvényeink – számunkra Jézus az út, az igazság és az élet (Legyen közös normánk a közösen kiűzött célunk elérése érdekében, vagyis milyen „játékszabályokat” vállalunk?) 3. Van közös tevékenységünk – ma itt mindent azért teszünk együtt, hogy segítsük egymást a Jézus hitében való növekedésben.

(Legyen közös cselekvésünk a „játékban”: a vállalt „szabályok” szerint mit teszünk együtt? – az együtt levésnél több az együtt tevés!) 4. Ezért van egyéni feladatunk is ebben a közös igyekezetben (Legyenek egyéni szerepköreink: ki mit tegyen, hogy az egész „összejöjjön”?) 5. És együtt értékeljük azt, amit itt megélünk. (Legyen dicséret és ítélet, ahogyan értékeljük, amit teszel, ahogyan értékeled, amit teszünk?) 6. A közös kincsünk pedig maga Jézus, úgy, ahogy az Egyházon keresztül adja magát nekünk: Ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok (Legyen közös tulajdonunk: mik a közös lelki, szellemi és anyagi kincseink?)

FÜGGELÉK - a Gyerekmaros csoportvezető képzés III. (Pszichológia) fejezethez A Játék-pszichológia A lelki kultúra mérhető azon, hogy miként játszik egy kor népe. A játék olyan viselkedés, amelynek nincs közvetlen adaptív haszna, amely magáért a cselekvésért folyik. A játék néhány elméleti megközelítése. 1. A játék adaptív funkciói:

23 * felkészíti az egyedet az életre: a tapasztalatszerzés egy módja - "gyakorláselmélet" (Groos) * "szelep", a felhalmozott energia levezetője - "energiafölösleg-elmélet" (Spencer) * regenerál, felfrissülést nyújt a játékosoknak - "üdülés-elmélet" (Lazarus) * fejlődési szakaszai az emberiség történetét modellálják - "megismétlési elmélet" (Hall). * a humánspecifikus motiváció elsikkad * A játék mint szabályozó - kapcsolatos az önkontroll-funkciókkal * optimális aktivációs szint beállítása: unalom ? izgalomkeresés (Hebb) * motivációs mechanizmusa: az averzív feszültség és örömérzet (Grastyán) * A klasszikus elméletek hangsúlyozzák: a játék nem felesleges időtöltés A Játék filozófiai megközelítése * Univerzális, az emberi kultúra eredője vagy mozgatórugója (művészet, vallás, tudomány...) * Önálló entitás, maga a szabadság * Az ember lényege (homo ludens - nem homo faber, nem homo ökonomikus...) * Értelme és tartalma önmagában van * Szakrális: misztikus cselekmény, a hiten alapul * Természeti folyamat, a természet mozgásformája * Önmagunk bemutatása * Cél: feloldódás a játékban, önmagunk játékba hozása Antropológiai magyarázat Kiindulás *az én és az öntudat fejlődési termék, társas eredetű. * Az én alakulásában másoknak és az interakcióknak van kitüntetett szerepe. * Az ember a nyelven és a játékon keresztül tanulja meg "szociuszként" (társként) kezelni magát. * A játék szociális tanulás, a "másik beépítése" utánzás útján. * A gyermek játékában hasonmásokat, képzeletbeli játszótársakat teremt (mint a primitív népek a mítoszokban és rítusokban ) * átveszi azok szerepét, akiktől függ, akik hatással vannak rá: szülők, felnőttek (a törzsi népek a felettük álló hatalmakat - állatősöket - idézik, a zsákmányállatokat utánozzák) * a szerepeket vagy szereprendszereket beépíti viselkedési repertoárjába (megjelennek az énfejlődés fokozatai: szerepjáték, szabályjáték). Játékformák: * szerepjáték (play): konkrét mintakövetés, igazodás az egyéni szabályokhoz * szabályozó játék (game): normatív, intézményesített azonosulás a kollektív szabályokkal. * Pszichológiai magyarázatok ( a gyermek felől közelítenek és a játék különböző aspektusait emelik ki) * Érzelmek és a játék (analitikus megközelítésben) * funkcióöröm, a "jó működés" érzése (Büchler) * feszültség-levezetés, élményfeldolgozás, katarzis (Freud) * kompenzációs mechanizmus (Adler) Fejlődés és a játék *A játék az életösztön megnyilvánulása (Buytendijk). *A gyermeki dinamika jellemzői: az érzékszervi és értelmi összefüggések kialakulatlansága, a mozgékonyság, az érzelmi beállítottság, a félénkség.

24 A játék hátterében: * szabadságra való törekvés (szabadulási ösztön) * környezettel való egybeolvadás (egyesülési ösztön) * feszültségoldás (ismétlési ösztön). * A játék és az értelmi fejlődés - Piaget "két-világ elmélete": a gyermek a játékban * újrakódolja tapasztalatait * a maga mentális struktúráját vetíti a valóságra 2. A játék jellemzői A játék szabadsága * Választott tevékenység - a játékba való belépés önkéntes, kényszer nélküli. * Illúzió: a "minden, minden lehet " világa. * Térben és időben végtelen: minden újrakezdhető. * Önmagunkkal lépünk teremtő kapcsolatba - újraalkotjuk magunkat. * Kettős tudat: átjárás az egyik tudatszintről a másikba (megkettőzés: kreatív folyamat). A játék rendje - kulturális és individuális kötöttség * Alapelem a szabály (mozgás, logikai szabály... az utánzás maga is lehet szabály = szerepjáték) * Mindig helyhez és időhöz kötött (gyermekek játékaiban elmosódottabban) * A szabályokat magunk alkotjuk, megtartásuk a játék lényege * Körülhatároljuk a játék világát - a fizikai és a képzeletbeli határokat (tér, idő, eszköz...) * Játéktér: a valós világtól elkülönülő, potenciális tér, az emberi kultúra terepe (Winnicott) * A játék rendje sokféle, pl.: ritmus az énekes játékokban, azonos színek a kockán, a pálcák mozdulatlansága a Marokkó-játékban, életmodell a táblás játékokban * Rendteremtő játékok menete: rendezettség ? a rend felbomlása ? újabb rendezettség * Rítusok - szertartásszerű mozdulatok (pl.: lépkedés a járda szélén, átlépés a kőkockán, egyik lábat a másik után, stb. ): a játszó önállóan találja ki a feladatokat, maga hajtja végre, meggyőződése, hogy a szabályok megtartása mágikus eredménnyel jár - uralja a helyzetet (Bettelheim). Nem rutinjellegű tevékenység * Különbségek a játék és a mindennapi cselekvések között: a játék során * a cselekvés eltér a megszokottól (átalakítások, túlzások, sorrendi változások, abszurditások); * előfordul, hogy egy viselkedéssorozatban egy bizonyos viselkedési aspektus kap hangsúlyt; * a cselekvéshez nem a megszokott funkció társul; * gyakori az ismétlődés; * nagyfokú a variabilitás; * a szerepek cserélődnek; * a motiváció független a játékosok külső szükségleteitől; * "a tevékenység nem az, aminek látszik, csupán annak mintájára épül fel" (Goffman*). Átkódolás: * olyan szisztematikus átalakítás, amelyben a résztvevők a helyzetet egy meghatározott séma szerint átértelmezik; a játékosok ismerik és értelmezik a módosítást (transzformációt); a kezdetet és a befejezést "keret" jelzi , a módosítás csak ezeken a kereteken belül érvényes; a játék megkezdése előtt a játszók kölcsönösen jelzéseket adnak egymásnak (játékra felhívó jelzések: kacsintás, mosoly, eltérő intonáció stb.). Önjutalmazás és opiáttermelődés * A játék legfőbb örömforrásai

* a funkcióöröm * a létrehozás öröme * a ritmus kellemessége * az ismétlés biztonsága * a veszély legyőzése * a beavatottság érzése * az elaboráció öröme * az együttesség öröme (Mérei )

25

A csoportdinamika fogalma, jelentősége A csoport olyan emberek együttese, akik önmagukat egy mindenki mástól elkülöníthető egységként kezelik, a tagok tartós interakcióban vannak egymással és együttműködnek (Hatvani, E. Varga, Taskó, 2001). „Az önismereti csoport olyan szociálpszichológiai értelembe vett (általában 8-16 főből álló) kiscsoport, amelynek legáltalánosabban megfogalmazható célja a csoporttagok énképének ellenőrzése, módosítása, javítása, s ezen keresztül személyiségük önmaguk és környezetük számára kedvező irányú fejlesztése a csoportban megélt tapasztalatai segítségével” (Rudas, é. n., 5. p.). Az önismereti csoportokban, mint minden más kiscsoportban megfigyelhetők különböző csoportdinamikai történések. Tulajdonképpen ezek azok, amelyek a csoport személyiségformáló hatását biztosítják. De mik is ezek? A csoportdinamika azon a tényen alapul, hogy az emberi együttlét mindig létrehoz a jelenlevőkben egyfajta többlet feszültséget. Ez a társas helyzetből adódik, hiszen gondoljunk arra, hogy mennyire megváltozik a viselkedésünk, ha nem egyedül vagyunk egy helységben, hiszen valamilyen hatást próbálunk gyakorolni a másik emberre, és persze ő is hat ránk. A csoportban a tagok interakcióba kezdenek, kapcsolatokat hoznak létre, kommunikálnak, együttműködnek, amelynek hatására megváltozik a csoport, de megváltozik maga a személy is Csoportdinamikai történések Bagdy és Telkes öt fő történést foglal össze a csoportdinamika fogalmával kapcsolatban: 1. A csoporttá alakulás folyamata. Maga a csoport kialakulása egy folyamat, amely során a különböző igényű, értékrendszerű, különböző normákat hozó emberek hoznak létre egy közösséget. Ennek során megfigyelhető a harc a küzdelem, azért, hogy kinek a normáit és értékeit fogadják el, ki milyen szerepet fog tudni betölteni a csoportban. A folyamat végére alakul ki a mi tudat a csoport identitás, a csoporthoz tartozás belső meggyőződése. 2. A csoportstrukturálódás. Ez a szerepek kialakulását jelenti a csoporton belül. A szerep fogalmáról már volt szó a kommunikációról szóló fejezetben. Ugyanúgy, mint a társadalomban a csoportokon belül is létrejönnek szerepek, mint például a „vezető”, a „mindent tudó”, a „bohóc” stb. szerepe. 3. A csoport rendszerré szerveződésének folyamata. Ez az együttlétek meghatározott rendben való ismétlődését, intézményesülését jelenti. A csoportban kialakul egy önfenntartó erő, ami kifelé védi a csoport egységét, határait, befelé pedig a kölcsönösség, a bizalom és a csoportidentitás alakulásának irányába hat. 4. A csoport szakaszos fejlődésének folyamata. Nyilvánvaló, hogy a csoport kialakulása az első együttléttől az utolsóig sajátos szakaszokon megy keresztül. Ha a csoporttagok korábban nem ismerték egymást, akkor az első egy orientációs, ismerkedős szakasz, amit a munkafázis követ. Ez utóbbi szolgálja a csoport céljainak elérését. Végül a befejező vagy terminális szakasz zárja le a munkát. 5. A csoport személyiségváltozást előidéző hatása. Ez tulajdonképpen az előző négyből ered Az indulatátvitel

26 Az önismereti kiscsoportok fontos dinamikai tényezője a fent említettek mellett, az indulatátvitel jelensége. A fogalom a pszichoanalitikusoktól származik. Freud ezzel a fogalommal azt a terápiákban szinte törvényszerűen megjelenő jelenséget ragadta meg, amely során a páciens egyre erősebben kezd érzelmileg kötődni a terapeutához. Ez lehet egy erős pozitív érzelem (szinte „beleszeret” a kezelőbe), de lehet erős negatív érzelem például heves elutasítás, kritika is. A jelenség többé-kevésbé független a terapeuta viselkedésétől, okát a páciens korábbi tapasztalataiban kereshetjük, élete más fontos személyéhez való viszonyát teszi át – tudattalan szinten – a terapeutára. Az önismereti csoportok során is gyakran találkozhatunk ezzel a jelenséggel. De mivel a tagok sokan vannak, így az indulatáttétel vonatkozhat a vezetőre, de más csoporttagokra vagy akár a csoport egészére is. Mivel az indulatáttétel sokkal inkább arra jellemző, aki érzi, mint arra, akire vonatkozik, így torzíthatja a másik személy észlelését. Fontos, hogy felismerjük, és ennek a felismerésnek megfelelően kezeljük ezt a jelenséget. Például a vezetőre vonatkozó erős pozitív érzelmek esetén nem szabad „elszállni”, meggyőződni saját tökéletességünkről, mint ahogy az erős kritikánál is végig lehet gondolni, hogy vajon tényleg annyira rosszak voltunk vagy csak indulatátvitelről van szó. Külön problémát jelenthet a tagok közötti indulatátvitel. Azért, hogy ez jobban kézben tartható maradjon a terapeuta számára, szokták kérni, hogy a tagok a lehetőségekhez képest a csoporton kívül ne nagyon tartsanak fenn kapcsolatot egymással (Rudas, 2001). Védekező mechanizmusok és ellenállások a csoportban Láttuk, hogy már az indulatáttétel is megnehezíti a csoportvezető dolgát, mégis ehhez képest külön nehézséget jelentenek az ellenállások és védekező mechanizmusok a csoportban. A csoportban társaink visszajelzései alapján szembesülhetünk saját hibás, a társas beilleszkedést nehezítő viselkedésmintáinkkal, nehezen elfogadható, kínos, kellemetlen tulajdonságainkkal. Ezektől a tapasztalatoktól megvédhetjük magunkat a különböző ellenállások és védekező mechanizmusok segítségével a csoportban. Így nem kell ezekkel szembenéznünk, igaz nem is tanulunk belőle. Az önismereti csoportok mozgósíthatják az egyén szokásos elhárító mechanizmusait. Bizonyára emlékszik a „Pszichológia elméleti alapok” c. tárgyból, hogy ezeket először Sigmund Freud írta le. Végeredményben olyan tudattalanul működő mechanizmusokról van szó, amelyek segítségével elkerülhetjük a szorongást, mivel az énnek nem kell szembenéznie a számára elviselhetetlennek tűnő feszültségekkel. Igaz ennek az az ára, hogy eltorzítja a valóságot. Ilyen például a regresszió, elfojtás, projekció stb. Az ellenállás típusai a csoportban Nézzük, milyen tipikus formái vannak a csoporton belüli ellenállásnak. ←

Hallgatás. Ez különösen a csoport elején gyakori. Érdekes módon általában paradox hatást érünk el általa, mivel a feszültség inkább fokozódni szokott a csend hosszával egyenesen arányosan.

←

Intellektualizálás. Intellektuális kérdések megvitatása ahelyett, hogy személyes problémákra terelődne a szó.

←

Általánosító távolítás. A személy a személyes témákat úgy távolítja el magától, hogy egyes szám első személy helyett általános alanyt használ. Nem arról beszél például, hogy „én féltékeny vagyok”, hanem azt mondja az „emberek általában féltékenyek”.

←

Áttolás. A csoportban keletkező indulatok, negatív érzések áttolását jelenti. Például nem a csoporttagot, vagy a vezetőt szidják, akire neheztelnek, hanem mondjuk a munkahelyi főnöküket.

←

Verbális agresszió. Ezt nem kell magyarázni.

27

←

Függőség a csoportvezetőjétől. Ebben az esetben a tagok azt várják, hogy a csoportvezető mondjon meg mindent, értékeljen, bíráljon, feladatokat adjon. Ez ellene hat a csoportdinamikának. Végeredményben a regresszióra hasonlító helyzetet hoz létre.

←

Megmentegetősdi. Konfliktusok, vagy a vezető értelmezése esetén „megvédik” egymást, így nem kell szembenézni sem a konfliktusokkal, sem a bírálatokkal.

←

Bűnbakképzés. Ez torzítja mind a bűnbak, mind a bűnbakképzők személyiségét. Általában a csoport feszültségeit a bűnbakképzés oldja, viszont ez a fejlődés ellen fog hatni, hiszen a tagoknak nem kell önmagukba nézniük.

←

Alcsoport alakítás. A csoporton belül kisebb csoportok, összetartó párok kialakulása, ami védhet a csoportfolyamatba való mélyebb bevonódástól.

←

Komédiázás. Oldja a feszültséget, de segítheti a feszültségforrással való szembenézés elkerülését is.

←

Technikai ellenállás. Például a késés, hiányzás, kimaradás, időhúzás, stb.(Rudas, 2001).

A legtöbb csoportban meg lehet figyelni az ellenállások egyik-másik formáját. Ez természetes is, hiszen az önmagunkkal való szembenézés mindig nehéz, és ebben a folyamatban mindig lehetnek visszaesések. A lényeg inkább az, hogy próbáljuk ezeket felismerni. Hiszen ha felismertük, akkor azt is felismerhetjük, ami ellen védenek. Önismereti játékok, strukturált gyakorlatok és céljuk a csoportban Láttuk már, hogy milyen csoportdinamikai hatások jelentkeznek egy csoportban, láttuk azt is, hogy mi nehezítheti a közös munkát. Joggal felmerülhet az a kérdés, hogy mi is az a közös munka. Mi zajlik egy önismeret fejlesztő csoportban? Azok, akik részt vettek már ilyenen gyakran egy szóval szoktak válaszolni erre a kérdésre: „játszottunk.” - mondják. És igazuk is van. De mit játszanak az emberek az önismereti csoportban, és miben tér ez el, a hétköznapi szituációkban zajló játéktól? Az önismereti csoportban zajló játékokat a szakirodalomban strukturált gyakorlatnak is nevezik. Rudas idézi Middlemant és Goldberget (1975), akik a strukturált gyakorlatot úgy határozták meg, mint egy tanulási helyzetet, amely olyan zárt rendszer, amit a csoportvezető szándékosan szerkesztett meg és hozott mozgásba (Rudas, 2001). Vagyis, egy a tagok beszélgetésétől, interakcióitól jól elkülöníthető feladat, „játék”, amely megvalósításához a vezető utasításai adják a keretet. A játékok/strukturált gyakorlatok alapvetően négy célt szolgálhatnak a csoportban: Az első cél, az a csoport kezdetén a feszültség oldása, a csoportmunka elindításának megkönnyítése lehet. ← A második cél az, hogy tükrözze a különböző rejtett csoportdinamikai jellegzetességeket, mint például a párképződés. Természetesen a játék önmagában nem vált ki csoportdinamikai folyamatokat, de a meglevők nyílttá tehetők általa. Ez természetesen azzal jár, hogy a csoportvezetőnek fel kell ismernie a csoportban zajló rejtett folyamatokat, hogy megfelelően tudjon választani. ← A harmadik cél az öntapasztalás, és a különböző készségek fejlesztése. Hiszen a játékok segítségével megtapasztalhatjuk, hogy milyenek vagyunk, és alkalmunk nyílik bizonyos képességeket, készségeket gyakorolni. Idesorolhatóak például a kreativitás, a nem verbális kifejezőkészség stb. fejlesztését, vagy az önkép, önismeret, társismeret növelését szolgáló feladatok. ← A negyedik cél a csoport befejezésének, lezárásának megkönnyítése, a hazatérés tudatosítása ( ←

28 Az önismereti játékok kiválasztási szempontjai Milyen tényezők határozzák meg egy adott játék hatásmechanizmusát a csoportban? Az egyik és talán legfontosabb tényező az, hogy milyen célt fogalmazott meg az, aki a gyakorlatot kifejlesztette. Ilyen alapon nagyon sokféle lehet, mint azt az előbb is láthattuk. Ezt a hatást azonban módosítja az adott helyzet, amiben a gyakorlatot felhasználják, mint például, hogy kik a csoport tagjai, milyen a személyiségük, milyen a csoport dinamikája, hogyan illik az adott gyakorlat a csoport egészének menetébe. Milyen a vezető személyisége, vezetési stílusa, illetve melyik pszichológiai irányzat szemléletét követi munkája során. Természetesen a strukturált gyakorlat akkor fejti ki igazán a hatását, ha a gyakorlatot a csoport részéről egy megbeszélés követ, amely során elemzik a történeteket (Rudas, 2001). Felmerülhet az a kérdés is, hogy egy csoport során, mi alapján válasszon a vezető játékot. Ez döntően három tényezőtől függ: az első a cél amit a vezető el akar érni. A második a csoport összetétele. Nem mindegy, például a tagok neme, életkora, hiszen lehetnek olyan feladatok, amit gyerekek szívesen játszanak, idősebb emberek kevésbé. A harmadik fontos szempont a vezető felkészültsége. Vannak feladatok, amelyeket viszonylag kis pszichológiai felkészültséggel, és kevés csoportvezetői gyakorlattal is nyugodtan felvállalhatunk, míg mások komoly pszichológiai tudást, gyakorlatot és speciális képzést igényelnek. Természetesen a személyiségfejlesztő kiscsoport, éppúgy, mint bármilyen más önismereti módszer veszélyeket is hordoz magában. Nagy a pszichés sérülés veszélye, ennek mértéke nem annyira az irányzattól, mint inkább a vezető munkamódjától, a csoporttagok egyéni tűrőképességétől függ. Ezért is lenne fontos a csoporttagok előzetes szűrése. A csoportvezető felelőssége, hogy megóvja a tagokat az esetleges negatív hatásoktól. Ezért szükséges hogy megfelelően képzett legyen, és rendelkezzen konzultációs, szupervíziós háttérrel (Hatvani, 2001). Összefoglalás, önellenőrző kérdések Ebben a fejezetben láthattuk, hogy mi jellemzi az önismereti kiscsoportokat. Miben térnek el az általában szociálpszichológiai értelembe vett csoportoktól, milyen csoportdinamikai történések zajlanak le bennük. Szó volt arról is, hogy mi történik ezeken a foglalkozásokon, milyen strukturált gyakorlatok, játékok vannak, mi ezek hatásmechanizmusa, mi alapján választhatjuk őket. Ahhoz, hogy megszerzett tudást ellenőrizhesse, kérjük olvassa el és válaszolja meg az önellenőrző kérdéseket, tesztfeladatokat! Önellenőrző kérdések: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Milyen lehetőségeink vannak önmagunk jobb megismerésében? Mi jellemzi az önismereti csoportokat? Milyen csoportdinamikai történések fordulnak elő gyakran az önismereti csoportokban? Mit jelent az indulatátvitel fogalma? Mik azok a védekező mechanizmusok, és milyen típusai gyakoriak az önismereti csoportokban? Mik az önismereti játékok jellemzői, céljai? Mi határozza meg az önismereti játékok céljait? Milyen veszélyei lehetnek az önismereti csoportoknak?

Gyakorlatok, játékok gyűjteménye Ebben a fejezetben önismereti játékokat, strukturált gyakorlatokat, önismereti kérdőíveket gyűjtöttünk össze. A válogatást három szempont szerint végeztük: Egyrészt a szerint, hogy milyen célt szolgál az adott feladat, milyen területen várunk fejlesztő hatást az elvégzésétől. Ezen az alapon a következő típusokba soroltuk ezeket:

← ← ← ← ← ← ← ← ←

Csoportalakulással összefüggő gyakorlatok (ismerkedés, bemelegítő, kapcsolatteremtő gyakorlatok) A csoport lezárását segítő gyakorlatok A csoporton belüli együttműködés fejlesztése A csoportkohéziót, a csoport összetartozását erősítő gyakorlatok Értékrend tisztázását segítő gyakorlatok Érzések kifejezését, empátiás készséget fejlesztő gyakorlatok Kommunikációs készség fejlesztését szolgáló gyakorlatok Konfliktus kezelő készség fejlesztését segítő gyakorlatok Társas hatékonyság fejlesztését szolgáló gyakorlatok

29

A másik szempont a gyakorlat vezetéséhez szükséges pszichológiai ismeretek, csoportvezetői gyakorlat színvonala volt: ← ←

Komolyabb csoportvezetői gyakorlatot és mélyebb pszichológiai ismereteket igénylő játékok Komolyabb csoportvezetői gyakorlatot és mélyebb pszichológiai ismereteket nem igénylő játékok

Az utolsó szempont az életkori ajánlás volt: ← ← ←

Gyerekeknek ajánlott Serdülőknek ajánlott Felnőtteknek ajánlott

Önismereti kérdőívek gyűjteménye A továbbiakban a teljesség igénye nélkül néhány önismereti kérdőívet mutatunk be. Ezek a kérdőívek felnőtteknek lettek kidolgozva, esetleg kamaszoknak, gyerekek számára nem alkalmasak Ezek a kérdőívek a következők: ← ← ← ← ← ←

Énkép másként Interperszonális készségeim Jól választott hivatást? Kommunikációs stílusom Mennyire elszigetelt? Mitől félek igazán?

IV. Practicum (gyakorlat - általában és konkrétan a témához igazítva) Mottó: „Teréz az semmi, Teréz meg Jézus, az minden!” (Avilai Nagy Szent Teréz)

Ezt Avilai Nagy Szent Teréz szokta mondogatni, amikor akadékoskodó vagy csak aggódó ismerősei megkérdezték, hogy hogyan is gondolja, hogy csak úgy, egy fillér nélkül, nekivág kolostorokat alapítgatni? És neki „bejött”! Próbáld ki te is, és amid van, és ami vagy (ami nagy valószínűséggel nemcsak az én esetemben, hanem a tiédben is inkább csak 0 = nulla), azt add át Jézusnak. És Ő lesz az 1-es a sok kis nulla előtt, amik így hallatlanul fölértékelődnek, és a nullákból akár milliárd is lehet … ! Az előző anyagokban három „szakterület” (spiritualitás, pedagógia, pszichológia) szempontjai alapján megpróbáltunk, ha nem is teljes alapossággal, szembesülni avval, hogy hogyan tudunk majd Jézus lelkületével közeledni azokhoz, akiket Gyerekmaroson akar ránk bízni az Úr; hogyan lehetünk, akár csak egy

30

napig is valóban növelőjük. Továbbá, a spirituális és pedagógia megfontolások után, a szolgálatra való fölkészülésünknek azért lett része egy rövid pszichológiai jellegű előtanulmány is, hogy nehogy teljesen dilettáns módon, avatatlan kézzel sebeket ejtsünk a reánk bízottakon, hanem életre szóló lelki élményekhez segíthessük hozzá őket. A mostani megközelítés valamennyire egybeötvözi az előző hármat, hozzáadva azt a többletet a találkozó valódi megszületéséhez, amit a tényleges megvalósulás gyakorlati tapasztalatai adhatnak hozzá. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem néhány altáborvezető társam praktikus ötletét, meg a korábbi évek „távoktatásai” kezdetén kiküldött teszt néhány beküldőjének gondolatait, kicsit leöntve néhány saját szösszenettel. Szemezgess belőlük, de magját tartsd meg, (ugyanis az a lényeg…)! Néhány gyakorlati kérdés és megfontolásról van tehát szó.

Az első fontos tudnivaló, fontos aspektus, amire a találkozó egész folyamán hangsúlyozottan figyelnünk kell, hogy mi tulajdonképpen a Gyerekmaros, és milyen keretek között, mi is történik ott? A GYEREKMAROS KÜLDETÉSE     

A Találkozás lehetőségének megteremtése a gyerekek számára Istennel, az egyházzal és más hasonló gondolkodású gyerekekkel/fiatalokkal. A Találkozás örömének megélése illetve az egész magyar egyház összetartozás-élményének megtapasztalása. Az egyház közösségi mivoltának megélése, és annak elősegítése, hogy a gyerekek/fiatalok a nap programja után is keressék a lehetőséget az egyház életében való aktív részvételre, és az egyházzal és vallással kapcsolatban kialakult sztereotipiák helyett, az Élő Egyház megtapasztalása. A találkozó aktuális üzenetének, illetve az „Evangélium = örömhír” élményének korosztály szerinti élményszerű átadása. Fórum és találkozási lehetőség a különböző társadalmi helyzetű és szociális hátterű fiatalok számára. Igénykialakítás az emberi értékekkel (pl. hogy beszélek, hogyan étkezem), és a vallási értékekkel (pl. olvasom a Szentírást, szívesen beszélgetek az Úrral, gyónok, stb.) kapcsolatban.

A GYEREKMAROSON SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT, AKI A SZÍVESEN VESZ RÉSZT A PROGRAMON, ÉS A GYEREKMAROS „HÁZIRENDJÉT” EL TUDJA FOGADNI AZ ALÁBBIAK SZERINT: 1. 2. 3. 4.

A Gyerekmaros nem gyermekmegőrző, hanem katolikus ifjúsági találkozó és lelki nap. A nap programjait a Katolikus Egyház tanítását követve éljük, és ezt a gyerekektől is elvárjuk. A Gyerekmaros minden nyitott keresőt szívesen lát. Csoportosan csak olyan csoportokat tudunk fogadni, ahol a gyerekek önkéntesen, saját akaratukból jönnek, tehát ez számukra nem kötelező program (nem osztály-lelki nap, nem kihelyezetett kötelező hittanóra, stb.) 5. Az önkéntesség mellett a részvevőknek vállalniuk kell, hogy külön csoportokba kerülnek, illetve elfogadják, hogy a program katolikus szellemiségéből adódóan, bizonyos szabályokat meg kell tartani a program során a. Elvárjuk a kulturált, programhoz illő (kiránduláshoz is alkalmas) diszkrét öltözetet. b. Elvárjuk, hogy a program alatt a résztvevők ne beszéljenek csúnyán, ne káromkodjanak. c. Az imádságokon, lelki programokon aktívan vegyenek részt, kapcsolódjanak bele a programba. d. Viselkedésükkel ne zavarják a programot, ne vonják el mások figyelmét. e. Fogadják szeretettel, hogy a csoportot a csoportvezető vezeti, rá mindenben hallgatnak, és neki az egész nap folyamán szót fogadnak. 6. Korosztályt tekintve: az (az önállóan közlekedni tudó, szobatiszta, közösségbe-óvodába járó) óvodástól, a 10. osztályos korcsoportig tudjuk fogadni a gyermekeket és fiatalokat.

31 Az előzőek tisztázása után négy kézenfekvő gyakorlati kérdés vár megválaszolásra: I., Hogyan segíthetsz abban, hogy reád bízottak igazán találkozzanak a többiekkel, hogy megismerjék, és megkedveljék egymást a csoportodban? 1. JÁTÉKOSAN (játékokkal) Milyen játékokat tartasz megfelelőnek? (Ld: Mell. Játék gyűjtemény) a. Ismerkedős játékok, „neves” (=névtanulós, a keresztnevekkel való játékok) Egyszerű játékkal kezdünk, amiben mindenkinek sikerélménye van, és aminek része, hogy meg kell egymást szólítani. Így könnyebben megtanulják egymás neveit, és persze mi is az övékét. b. Csoport/közösség alakító játékok, amelyek segítik a csoport összemelegedését c. Páros játékok, amelyek lehetővé teszi a személyesebb megismerkedést d. Egyéb játékok A réten-levés második felében általában jól szokott jönni valamilyen ülős, de mozgós játék is (pl. 2 pulcsi körbeadogatása, hogy ne találkozzanak). Olyan játék is legyen a tarsolyunkban, amibe sérült gyerekek is be tudnak kapcsolódni! 2. KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEL (avval, amit együtt teszünk) a. Együtt küzdünk valamiért - együtt építünk valamit. Építsünk „szentélyt”, jelöljük meg (mint Jákob) az Istennel való találkozásunk helyét; készítsünk valamit, ami a mi „titkunk”, szimbólum (szent bigyó). b. Páros feladatok – párosával oldunk meg valamit. Páros beszélgetés (fontos a jó felvezetés) - párokat alakítunk (pl. előre megírt kis cetliken híres párok neveit tüntetjük fel: bibliai „sztárok”, szentek, stb…, majd mindenki húz egyet, és meg kell keresnie a párját, például: valaki azt húzza, Zakariás, meg kell keresnie azt a valakit, aki az Erzsébetet húzta). - a pároknak az lesz a feladata, hogy megosszák egymással, milyen volt számukra az út a Duna partra, vagy az, hogy hogyan érzik magukat Nagymaroson, vagy bármi hasonló kérdést. Figyelem: fontos még az elején tisztázni, hogy ami közöttük elhangzik, azt nem kell majd nagykörben is elmondani, bátorítva őket ezzel arra, hogy nyugodtan meséljenek egymásnak. - a párokat egy szigorúan meghatározott időre eleresztjük látó-és hallótávolságon belülre, majd amikor letelt az idő (kb. 5-10perc a javasolt) csatakiáltással visszahívjuk őket - Figyelem: erre inkább a Duna parton vannak alkalmas helyszínek! c. Csoportos feladatok „Csoportrajz” készítése: Egy nagyobb fehér papírra közösen készítünk el egy képet, úgy, hogy mindenki csak egy színnel dolgozhat. Például két-három embernél van fekete ceruza, ők rajzolják a vonalakat, akiknél kék van, azok színezik az eget, akiknél zöld, a füvet, stb….Így egy kép fog kialakulni mindenki közös munkájából, majd a képet szétvághatjuk és mindenki kaphat belőle egy részt, amit hazavihet. Figyelem: a kellékekről már a hegyre indulás előtt gondoskodni kell! „Óriás puzzle”: Egy elég nagy képet, szentírási szakaszt, fotót, stb. a csoportvezetők előre feldarabolnak, majd minden gyereknek adnak egy darabot. A feladat, hogy valahogyan közösen rakják ki a gyerekek a képet, szöveget, fotót. Figyelem: mivel elég sok gyerek van egy csoportban, könnyíthetünk a feladaton, ha nagyobb darabokra vágjuk az adott dolgot.

32 „Szövegkiemelés”: A csoportvezetők felolvasnak egy szentírási szakaszt (lehetőleg a találkozó témájához igazodva) kétszer egymás után, hangosan, lassan. Ez idő alatt a mindegyik gyerek felírja egy kis cetlire azt a mondatot, vagy szót, ami őt megérintette, szíven találta, vagy csak egyszerűen tetszik neki. Mikor mindenki készen van egy nagy csomagolópapírra, amire előzőleg felírják a vezetők a szakaszt, mindenki felragasztja a kis cetlijét, a szakasz számára fontos mondatával, szavával. Figyelem: Nem baj, ha vannak egyezések! 3. KÖZÖS ÉNEKLÉSSEL (dallal, amit bármikor elénekelünk) Milyen énekeket tartasz megfelelőnek? Aminek könnyű a dallama, lehet mutogatós. Fontos, hogy ismerjék a szövegét, esetleg előtte beszéljük is át, hogy mit jelent. a. Először énekelj velük valami nagyon ismert, könnyű éneket, majd tanítsd meg a nap aktuális dalát, b. Másodszor: énekeljetek közösen „közkívánatra” olyat, amit ők szeretnének, c. Harmadszor: közösen összerakott éneklés – Körben ülve mindenki az éneknek csak egy szótagját kapja, és egymás után sorban énekelve a szótagokat kialakul a dal. (Pl. Add a ke-zed, hogy zeng-jünk az Úrnak...) Figyelem: érdemes fiúkat-lányokat egymás mellé, felváltva ültetni, így a fiúknak is nagyobb esélyük van eltalálni a hangokat ... II., Hogyan segíthetsz abban, hogy valóban találkozzanak Istennel, és jobban megismerjék Őt? 1. ODAFIGYELÉSSEL Először is: nem kell semmi rendkívülit tenned, csak annyit, hogy te magad próbálj mindig, minden körülmények között nagyon figyelni a mindenütt jelenlévő Istenre! Igyekezz meglátni az Urat, már amikor belép a regisztrációs helyre, és huncutul rád kacsint az érkező gyermek tekintetében. Érezd át az Úr szeretetét, amikor a helyszínre menet, az izzó nap sugarával megcsiklandozza a tarkód, és a friss széllel letörli az izgalomtól, a gyerekekkel való vesződségtől verejtékes homlokod. Vagy, amikor a közös asztallá változott réten melléd telepszik, és vágyakozón kér tőled egy korty vizet. Másodszor: figyelj nagyon rájuk, hogy a tekintetedből, a szavaidból, a gesztusaidból megérezzék az Atya szeretetét, így jelenítsd meg a mindenütt jelenvalót! Tudatosítsd, hogy egész napunk Isten jelenlétében telik. Legyél egész lényeddel jelen a számukra: velük menjél, velük beszélgess, velük játsszál, velük egyél, velük imádkozz! Gyakran kérdezd meg magadtól napközben, te most az ő helyükben minek örülnél? Miből éreznéd meg, hogy szeretnek, hogy „szeretve vagy”? 2. BESZÉLGETÉSSEL Ez már nem az ismerkedő beszélgetés (vő. Anyag3), hanem inkább amolyan irányított, tematikus, (a nap témájához kapcsolódó) „osztozó” beszélgetés legyen. Törekedj arra, hogy a témához egy kicsit mindenki hozzá tehesse a maga gondolatát, vallomását, kérdését, problémáját. Legyél készséges a meghallgatásra, és erre segítsd a reád bízottakat is, hogy ők se vágjanak egymás szavába, és legyen türelmük egymást meghallgatni. Próbáljátok együtt „meghallgatni”, hogy mit szól mindehhez a Jóisten? Sokat dicsérgesd őket! Tudod: „egy csepp mézzel több méhet lehet fogni, mint egy hordó ecettel!” 3. KÖZÖS IMÁVAL

33

Milyen közös imádságot tartasz megfelelőnek? Rövid, közös imát, amiben a csoportvezető példája nagyon fontos, ennek alapján legyen lehetőségük nekik is megszólalni (nem kötelező)? Fontos, hogy érezzék, hogy az ima nem kötelesség, nem régimódi szokás, hanem valami különleges, magával ragadó alkalom az Úrral való együttlétre. Mivel az egész nap Isten jelenlétében zajlik (ráadásul a réten ki lesz helyezve az Oltáriszentség), törekedj arra, hogy az imádság légkörében teljék a nap.

Hogyan segíthetsz abban, hogy egy zsibongó gyerek-tenger közepette, csendben együtt tudjatok imádkozni? A gyülekező-regisztráció után, már a rétre indulást kezdjük egy fohásszal, és a rétre érve köszönjük meg a mi táborhelyünket. A nap folyamán a játékot, az étkezést, a beszélgetést stb. mind-mind kezdhetjük és zárhatjuk hasonló egyszerű imával. Igyekezzünk meghangolni a déli közös nagytábori imát (harangozás), a közös szentségimádást és a szentmisét. III., Hogyan segíthetsz abban, hogy találkozzanak Önmagukkal, és új szempontból ismerjék meg önmagukat? 1. (ÖNISMERETI) JÁTÉKKAL vagy BESZÉLGETÉSSEL Mi lennél ha (évszak, vagy növény, zene, ruhadarab, étel, épület, állat, stb.) lennél? Először te mondd el magadról az elsőre a választ, majd ők, aztán a másodikról, harmadikról, és így tovább ... Milyen áldozatot vállaltál, mit tettél a testvéreidért, a szüleidért, a ....? Milyennek tartanak téged a családodban? 2. FELADAT – SZOLGÁLATTAL Figyelj arra, hogy az egész nap folyamán a csoportból lehetőleg mindenkit meg tudj kérni valamire a közösség érdekében, akár fizikai, szellemi vagy lelki dologban. IV. Hogyan segíthetsz abban, hogy találkozzanak a nap témájával, hogyan tudnád közelebb hozni hozzájuk az evangelizálás, a misszió feladatát? 1. Vedd kezedbe az idei Nagymarosi Levél gondolatait még otthon, és a találkozón próbálj transzformátor lenni! A „Nagymarosilevél 2013ősz” földolgozásában segítségedre lehet az alábbi összeállítás:

A gondolkodásom és az életem, nem lehet két külön világ! „Ki mint gondolkodik, úgy is él”? A gondolatvilág és az életvezetés (a gondolkodásom és az életem) nem két külön világ. A jó életvezetés (a helyes életmód), de az élet elrontása is fejben kezdődik. Ha életvezetésünkre (a mindennapi életünkre, viselkedésünkre, tetteinkre) szeretnénk aktívan gondot viselni, akkor ezt a gondolatvilág/unk/nál (gondolkozás módunknál) kell kezdeni.

I. „Ki mint gondolkodik...” 1. Gondviselés a jó gondolatokra

34 A jó életvezetés (a helyes életmód) a jó gondolatvilág (a helyes gondolkodás) kiművelésével kezdődik. (Ezt régen úgy mondták, hogy az első lépés a Krisztuskövetés útján, az intellektuális egység Krisztussal: vagyis megtanulok, megpróbálok úgy gondolkodni, mint Jézus, úgy ítélni, mint Jézus, úgy szemlélni a világot, az embereket, önmagamat, mint Jézus.) Ez aktív munkát jelent, tudatosságot, igényességet több területen is:  tudni örülni életünk szép oldalának, a meghozott döntéseknek, az igeneknek.  tudni a pozitív előítélet szemüvegét felvenni, mielőtt a negatív előre tolakodik.  tudni emlékezni a megtartó élményekre, a múlt jó cölöpjeire.  tudni tervezni a jövő felé: aki nem tervez, leragad, szétfolyik.  tudni szem előtt tartani a jó példákat, a valódi elitet (értéket).  tudni a kereszt tövében és az üres sír mellett (a föltámadás hitével) töprengeni. Arról érdemes együtt gondolkodnunk: Hogyan kellene ezeket a jó gondolatokat ápolni? Kik segíthetnek ebben, hogyan is kezdjünk neki? A Liturgiának mi köze van a gondolatvilág ápolásához? Miért lesz hátrányos az az életvezetés (életmód), ahol (amelyben) nem foglalkoznak az igényes gondolatvilággal? 2. Küzdelem a rossz gondolatokkal A rossz gondolatokat senki sem hívja, mégis mint a gyom, képesek burjánzani. A jó gondolatok aktív kiművelése mellett tudni kell a rossz gondolatokkal is bánni. Róm 12,2 - Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. (Ha már úgy szemléljük a világot, ahogy Jézus, akkor látjuk, hogy a minket körbevevő világ igyekszik rátelepedni az egész gondolkodásmódunkra, és minden csatornán keresztül próbálja belénk sulykolni a materialista életfelfogást. Aminek a  a gondolati bűnöket sokkal komolyabban kell vennünk, mint eddig.  A rossz gondolatoknak fokozataik vannak: vannak bevillanó rossz gondolatok, visszatérő, kínzó rossz gondolatok, s van ideológia, teljesen torz (eltorzult) gondolkodás/mód.  A visszatérő rossz gondolatok személyre szabottak. Az élet elrontása (is) fejben kezdődik, azaz (tehát) a rend építését is itt kell kezdenünk. Arról lenne érdemes töprengenünk:, hogy a gondolati bűn hogyan függ össze az életvezetéssel (életmóddal)? Hogyan osztályozzuk magunkban a rossz gondolatokat? Mi az ideológia, s hol van (mi) a legjobb fegyver ellene? S ami a legfontosabb: Hogyan lehet megküzdeni a rossz gondolatokkal?

II. „... úgy is él” 1. Gondolatvilág és döntés (Ezt régen úgy mondták, hogy a második lépés a Krisztuskövetés útján, a morális egység Krisztussal: vagyis megtanulok, megpróbálok úgy élni, az élethelyzetekben úgy dönteni, úgy cselekedni, mint Jézus.) A jó gondolatvilág kiművelését nem öncélúan akarjuk, hanem a jó életvezetésért (azért, hogy helyesen éljünk). A jó gondolatvilág célja a jó döntések megszületése. Róm 12,1 - Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok.

Sokak életvezetése (élete) azért meddő (akár idősebben is), mert nem tudnak dönteni. A döntéshozatal egy komplex folyamat, és senki sem tanítja. Olykor talán észre sem vesszük, hogy az életünk fő bűne a meddőség, nem hozunk időben jó döntéseket, s emiatt nem lesznek gyümölcsök – pedig a gyümölcsöket Krisztus nagyon komolyan vette. Tanulni szeretnénk közösen arról: Egyáltalán miért kell dönteni? Hogyan kell döntést hozni? Milyen lépéseket kell betartani? Kiket kell bevonni a döntési folyamatba? Mi van, ha rosszul döntöttünk? Eddigi döntéseinkben melyek voltak a segítő, s melyek a gátló tényezők? 2. A Hegyi Beszéd igénye A Hegyi Beszéd újdonsága felülmúlja a régi Sínai-hegy, a régi Tízparancs, és a régi Mózes igényét. Olyan meghívással találkozunk, ami igényességi szintjét a bensőre, a gondolatvilágra is ki szeretné terjeszteni. A Hegyi Beszédben olyan nívót és provokációt ajándékoz nekünk, ami életszakaszainkon és történelmi szakaszainkon átível. A hegyi Beszédben van az az origó, amire az életvezetésünket fel kellene építenünk. Érdemes ezért csúcsigényességgel átolvasni és átimádkozni. Ajánlott készület:

35  Olvasd el a Hegyi Beszédet minden héten egyszer. Nem sietve és átugorva az ismerős részeket, hanem lassan: adj lehetőséget az Istennek, hogy meglepjen a sorok olvasása közben.  Reflektálj a gondolatvilágodra: általában milyen jó gondolataid vannak, gondolkodásmódodnak mi a pozitív oldala? S melyek a visszatérő, megrögzött rossz gondolataid? Hogyan küzdtél eddig velük?  Melyek voltak eddigi életedben a legnagyobb önálló döntések? Mi segített és gátolt a jó döntés meghozatalában? Hol meddő nagyon az életed? Mit szoktál tanácsolni, hogyan kell döntést hozni? E kérdések alapján készüljünk együtt a találkozásra!

Igyekezz úgy élni, ahogy gondolkodsz, mert különben előbb-utóbb úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz!