Babu
S
enki sem tudná megmondani, hogy akart-e megszületni, azt sem, hogy mikor, hová és kihez. Egy megtermékenyített petesejtnek nincs akarata, tudata. Csak létrejön és van, megszületik. A születés után már van akarata. Szeretetre vágyik. Ha szeretik, akkor biztonságban érzi magát. Ha éhes, akkor sír. Ha fél, azt akarja, hogy valaki jöjjön oda hozzá, etesse, simogassa, ölelje magához, szeresse, hogy ne féljen. Születése után már azonnal tudta, hogy a szeretés a legfontosabb, az jó. Hamarosan azt is hallotta, hogy „Valaki”, ha odajön hozzá, azt mondja: – Babukám gyere, szopizzál szépen. Sokat aludt, de ha a Babuka szót hallotta, hamar megtanulta, tudta, hogy ez ő, neki szól. Mosolygott a „Valakire”. A „Valaki” magához ölelte és szopiztatta. Finom, meleg lé jött a szájába a szopizáskor. Ez jó volt. Ezután újra aludt. Ha éhes volt, akkor sírt. – Már megint akar ez a gyerek valamit, megnézem. – Ezt a „Valaki” mondta és odajött hozzá. 11
– Mi baj van kicsikém? Megnézzük mi van a pellusban, aztán szopizhatsz is. A pellusban volt kisdolog meg nagydolog is. A „Valaki” felemelte, levette a pellusát, megmosdatta, simogatta, kenegette, még meg is puszilgatta a popsiját. Ez jó volt. „Más” is odajött hozzá. A „Más”, az nem volt jó. Látni sem akarta, nem is mosolygott rá. A „Más” olyan volt, mint amikor a pellus tele van kisdologgal és nagydologgal. A „Más” ne jöjjön közel hozzá, azt nem akarta. Sírt, mert azt akarta, hogy a „Valaki” jöjjön oda hozzá és vigye el a „Mást”. A „Valaki” oda is jött és elvitte a „Mást”. – Már megint ittál! – mondta a „Másnak”. – A gyerek nem szereti a te italos szagodat. Ne igyál, ha hazajössz! – Mit képzelsz?! – a „Más” kiabált. 12
– Majd úgy ugrálok, ahogy a gyerek akarja! Én vagyok az apja, akkor megyek oda hozzá, amikor akarok! – még mindig kiabált a „Más”. A „Valaki” odajött hozzá, az ölébe vette és csendesen suttogott a fülébe: – Ne félj kicsikém, Apád szeret Téged. Sajnos a bort is szereti. Reméljük, máskor nem jön haza ilyen állapotban. Most tudta meg, hogy a „Más” az „Apád” is és mindig olyan, mint a pellus, ha tele van kisdologgal és nagydologgal. De ilyen „Mást”, ilyen „Apádat” nem akart. Legyen olyan, mint a „Valaki”. Akire még mosolyog is, ha meglátja. A „Valakin” és az „Apádon” kívül „Többen” is jöttek megnézni. Ez érdekes, mulatságos, ugyanakkor nyugtalanító is volt, mert nem tudott aludni. Ezek a „Többiek” mosolyogtak rá, de még bökködték is. – Kic, kic! – mondták. Ezt nem szerette, ez nem volt jó. A „Többiek” közül az egyik olyan volt, mint a „Valaki”. Az ölébe vette, simogatta, mosolygott rá és odaszólt a „Valakihez”. – Mari, büszke lehetsz a lányodra, aranyos kis gyerek! – Most már azt is tudta, hogy a „Valaki” „Mari” is. 13
– Roza néném – mondta a „Valaki” – a lányom szereti magát. Eddig még senki ölében nem maradt meg. Mindig sírt, addig, amíg magamhoz nem vettem. Az apjánál sem marad meg. – Látod Mari – mondta Roza néném – a lányod érzi, hogy mennyire szeretem. Ő az én kis Bogárkám! – Nézd csak Mari a kis kezével még a fülemet is megfogta. – Bogárkám, nem is adlak vissza Anyádnak, az enyém leszel, magammal viszlek – mondta Roza néném – Most tudta meg, hogy a „Valaki” az „Anyád” is. A „Valaki” és az „Anyád” ugyanaz. Szereti őt. A múlt pelluscserénél, mosdatás, tornáztatás, kenegetés után érezte, hogy jön a nagydolog. Anyád csak mosolygott, adott másik pellust. Mosdatta, kenegette, még meg is puszilgatta és megdicsérte. – Ügyes vagy kicsikém! Egy kis nagydolog, nem nagy dolog. Elintézzük! – „Anyád” szereti őt. Mosolyog rá, ölelgeti. A kezével és a lábával rugdalózott és egyre hangosabban kiabálta: – Te, te! – „Anyád” nevetett rá és magasba emelte és hívta „Apádat”. 14
– Gyere, a lányod beszél! Hallgasd meg Te is, hogy jól hallom-e, azt mondja: – Te, te! Apád jött, de neki nem örült, mert pellus-szaga volt. Be is csukta a szemét, még a száját is összeszorította és nem mondta, hogy – Te, te! Apád azt mondta: – Nem hallok semmit, te csak képzelődsz. Az nem lehet, hogy egy ilyen kicsi gyerek beszéljen. – „Apád” ott is hagyta őket „Anyáddal”. Akkor rámosolygott „Anyádra”. „Anyád” meg rá és magához ölelte. – Kicsikém! Ugye jól hallottam, hogy azt mondtad – Te, te! „Anyád” annyira örült, hogy többször is mondta „Anyádnak”: – Te-te-te-te! – „Anyád” boldog volt, mosolygott. Azt már tudta, hogy a mosolygás, boldogságot jelent. „Anyád” akkor azt mondta: – Gyere kicsikém! Cumizzál! – Egy ilyen nagy lánynak, aki már három hónapos, mást is kell ennie, hogy erős nagy lány legyen. A cumizás majdnem olyan, mint a szopizás. A cumiból is lé jött, jó volt. Ha „Anyád” adja, az csak jó lehet. Jó is volt. A cumizás után még szopizhatott is. 15
– Gyere kicsikém! Most már tele a pocikád. Feküdjünk le. Akkor „Anyáddal” lefeküdtek. Odabújt „Anyádhoz” és azt mondta: Te-te-te-te! Anyád meg énekelt, suttogott a fülébe: Nagy réges régen Hol volt, hol nem volt, Világnak végén Volt egy mesebolt. Benne sok ezer Tündér csodaszer, Akármennyit vesznek Sosem fogy az el. Szakállas törpe Volt a boltos ott, Királyi kincset Összehordozott. De ne tudakold, Hol van ez a bolt, Mert kiderül, hogy csak Mese, mese volt. Jó volt „Anyád” mellett aludni. Arra ébredt, hogy „Anyád” nem volt mellette. Feltámaszkodott a fél karjára és felemelte a fejét. Kereste „Anyádat”. Nem látta 16
sehol. Sírt és kiabált: – Te, te, te! – Félelmében még hányt is. Az mind a feje alá ment. Pellus szaga volt. Ez nem volt jó! Sírt, hogy jöjjön már „Anyád”. Mikor felemelte a fejét „Anyád” már ott volt. „Anyád” felemelte, simogatta, puszilgatta: – Nyugodj meg kicsikém! Itt vagyok! – Gyere, megmosdatlak. Tiszta ruhát kapsz. – Itt vannak a csörgőid. Játsszál velük. – Nem megyek el csak megy a mosógépem. Tiszta ruhára van szükségünk, Apádnak is. – Akarod megnézni a mosógépet? „Anyád” akkor a karjára vette. Belecsimpaszkodott, még a hajába is, hogy „Anyád” el ne menjen. Megnyugodott. Most már tudta, hogy „Anyád” mindig ott van, ha nem is látja. Berregett és kacagott. „Anyád” ennek nagyon örült, mosolygott. – Hogy miket tudsz már kicsikém! Most már rendbe tettelek. Gyerünk vissza az ágyadba. Dolgom van. Mindjárt visszajövök. Az ágyból „Anyádat” nézte, kereste, hogy hol van. Még meg is fordult, hogy jól lássa „Anyádat”. „Anyád” ránézett, látta, hogy utánafordult. Nevetett. 17
– Mit szól majd apád, ha meglátja, hogy már forgolódni is tudsz! Nem érdekelte, hogy „Apád” mit mond, mert mindig pellus- szaga volt. Az nem volt jó. Csak az érdekelte, hogy „Anyád” örül és mosolyog. Ezért aztán újra és újra megfordult és még a csörgőit is megnyalogatta és „Anyádhoz” kiabált: – Ana! Ana! – Anyád tapsolt és örült. – Kicsikém! Te már tudod, hogy én vagyok az anyád!? – Kicsikém, ma lettél 4 hónapos. Ezt megünnepeljük. Ma vajas mártással készítek neked sárgarépát és kanállal próbáljuk megenni. – Látom, hamarosan fel is tudsz állni. Kapaszkodj meg jól a rácsba és sikerülni fog. Ana felkapta a járókából és meglóbálta a levegőben. Ez jó volt. A szájából egy lé, a nyála, kicsordult „Ana” arcára. „Ana” letörölte. – Ez a gyerek fogzik! Nyisd csak ki a szád! Látom is, alul 2 fog kikandikál az ínyedből. – Gyere kicsikém, próbáljunk felállni. „Ana” énekelt: – Áll a baba, áll, mint a gyertyaszál. Egy kicsit meg is állt, imbolygott, majd lehuppant a földre. „Ana” tapsolt. 18
– Nagyon ügyes vagy! Büszke vagyok rád. 9 hónapos vagy és elindultál. Ez aztán valami! Egy magas széket hoztak, azt mondják, etetőszék. Örült az etetőszéknek és kiabált: – Ana, Apa! – Most már Anával és Apával együtt ettek az asztalnál. – Ez teccik! – kiabálta. Mindenki mosolygott. – Ez a gyerek tudja, hogy mi vagyunk a szülei – mondta „Apa”. – Egyre többet beszél – mondta „Ana”. Ha tele volt a pocija, kiabált: – Nem, nem! Ana nem erőltette: – A gyerek nem kér többet, jóllakott – mondta. Ana kiemelte a székből és a vállára fektette. – Büfizzél kicsikém! Büfizés után Ana megfogta a kezét és sétálgattak. Kapott egy edényt, arra kellett ráülnie és a kisdolog meg a nagydolog már nem a pellusba ment, hanem az edénybe. Az edényt bilinek hívták. Ana mindig vele volt, amíg az edényen ült. Ez jó volt! 19
– Utazni fogunk! – mondta Ana Apának. Elmegyünk a szüleimhez. Megmutatom nekik az unokájukat. Jót tesz mindkettőnknek egy jó kis falusi levegő. „Ana” csomagolt – sok holmit. „Apa” kiabált – Hát mégis elmentek?! Mit csinálok itt magamban? Ki lát el engemet?! Ana kérte: – Ne kiabálj a gyerek előtt, még megijed. „Ana” kiment. „Apa” meg utána. Kintről nagy kiabálást, csörömpölést hallott. Egyedül volt és félt. Rázta a járóka rácsát és kiabált: – Ana, Ana! Nyílt az ajtó és bejött Roza néném, aki olyan volt, mint „Ana”. Magához ölelte és simogatta. – Ne félj kicsikém, Anyád mindjárt vis�szajön. De hiába kiabált. „Ana” nem jött. Akkor akkora robaj hangzott, mintha egy szekrény vagy asztal dőlt volna fel. Roza néném is megijedt és leült egy székre és nézte az ajtót. Az ajtó lassan kinyílt és „Ana” jött be kócosan és az arca csupa víz volt. Sok víz folyt le az arcán, pedig nem is a fürdőszobában, hanem a konyhában volt „Apával”. A víz meg csak folyt az arcán. 20
– Roza néném, Roza néném! – mondta. – Szegény lányom! – mondta Roza néném. – Induljunk! Hozd a csomagokat én viszem a gyereket. Nem maradhattok itt! Édesapád és Édesanyád már vár bennünket. „Ana” fogta a csomagokat, de a víz csak folyt az arcáról. Olyan sok, hogy még a ruhája is vizes lett. A haja sem a fején volt, hanem a hátára lógott. „Ana” ilyen kócos még sohasem volt. Roza néném simogatott, ringatott, elaltatott. Aludni jó volt. Roza néném felébresztett: – Megérkeztünk Bogárkám! A Nagyapád vár bennünket. A „Nagyapád” olyan volt, mint „Ana”. Mosolygott rájuk és azt mondta: – Lányom, jöhettetek volna előbb is. Hogy nézel ki?! Csont és bőr vagy! Amíg össze nem szeded magad, az utcára sem engedlek ki. Mit szólnának az emberek. A gyereket nyugodtan bízd ránk. Te csak pihenj. Igazán rád fér. Itt nem érhet semmi baj, arról én gondoskodom. „Nagyapád” erős volt, az ölébe vett, simogatott. Érezte, tudta, hogy biztonságban van, „Nagyapád” szereti őt is és Anát is. Roza néném kivett az „Nagyapádnak”az öléből. Magához ölelt, puszilgatott. 21
– Hazaérkeztél kis Bogárkám! – Én most hazaszaladok, főzök neked finom galamblevest és sütök neked piskótát is. – mondta Roza néném. Érezte, tudta, itt mindenki szereti. Ez jó volt. Elfáradt, megnyugodott, boldog volt. „Nagyapád” az ölébe vette, ő meg megfogta „Nagyapád” bajuszát és elaludt. – Itt jó nekem! – gondolta. Álmában mosolygott.
22
