Tericum - 2012/10/26 - AZ ÍGÉRET - Belív - 142x197 - 288 old. / 5
Első fejezet A
z ember elkeseredettségében sem adhatja fel a reményt, ha ígéretet kapott – még ha ez pusztán csak egy ígéret is. Így hiába ingatta a fejét Ling Tan második fia mindig, ha apja az ígéretről beszélt, az öregember mégiscsak hitt benne. Az igazság az, hogy Ling Tan sok más emberhez hasonlóan hitte, hogy Jing és Mei* népe a legerősebb és legelszántabb a földkerekségen. Feldúlt hazájában nap mint nap abban reménykedett mindenki, hogy valami kihívás eredményeként az ellenség a határokat átlépve megtámadja a tengeren túl élő idegeneket, és bevonja őket is a háborúba, amitől talán véget is érne az egész. Hiszen bármilyen erős és elvetemült is az ellenség, még ők sem diadalmaskodhatnak az idegenek, Jing és Mei szőrrel fedett népe felett. Ling Tan nem hallgatott a fiaira, amikor azt magyarázták neki, hogy ezek az idegenek már nem olyan hatalmasok, mint valaha voltak és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor Lao Er egy napon a városba ment, hogy eladja a sózott kacsatojásokat, egy * Anglia és Amerika
5
Tericum - 2012/10/26 - AZ ÍGÉRET - Belív - 142x197 - 288 old. / 6
ellenség a szeme láttára köpött arcul egy idegent, aki válaszul csupán előhúzott egy fehér kendőt a zsebéből és letörölte vele az arcát. – Semmi kétség, azt a fehér kendőt csak azért tartja a zsebében, hogy az ellenség köpéseit letörölgesse vele – mondta Lao Er, amikor hazatért. – Mindannyian ámulva néztük. Mellettem a járókelőknek gombócot áruló férfi azt mondta, hogy ha ezt nem a saját szemével látta volna, nem is hiszi el. Elmesélte, hogy régen, ha egy idegent valós vagy akár csak képzelt sértés ért – még ha egy asszony volt is –, fegyveres emberek özönlöttek elő az idegenek hadihajóiból, amelyek mindig készenlétben álltak a folyón. – És hol vannak most azok a hadihajók? – kérdezte Lao Ta. – Most csak az ellenség hajóit lehet látni a folyón. És egyszer, amikor a déli városkapun mentem át, láttam, hogy az ellenség gárdatisztjei az idegenek hajóit is feltartóztatják, és hozzánk hasonlóan levetkőztetik és megmotozzák őket. És a fegyvereik nélkül éppen olyan alázatosak és védtelenek, mint mi. Így hát kérem idős apámat, ne reméljen túl sokat. Így könyörgött Ling Tannak a két fia, nehogy túl nagy csalódás érje, amikor nem teljesül az idegenek ígérete. De ő mégis reménykedett, hiszen mi másban bízhatott volna? A szántóföldek felett húzódó tiszta ég ellenére azon a keserves őszön minden egyre rosszabbra fordult. Lingék faluját némaság vette körül. A külvilágból nem érkeztek hírek hozzájuk, csak néhány kósza szóbeszédet suttogtak egymás fülébe az ügyeiket intéző emberek. Ling Tan és a fiai innen értesültek arról, hogy a háború még mindig tart. Azt is megtudták, hogy hiába költöztették át a fővárost a szárazföld belsejébe, az ellenség oda is eljutott, és hatalmas bombákat robantott ott, pont amilyennel egy helyen a falu közelében is felszakította a földet, akkora gödröt hagyva maga után, mint egy tó, amely azóta valóban megtelt vízzel. Amikor Ling Tan meghallotta a bombázás hírét, elment oda, és arra gondolt, micsoda szörnyűség lehet, ha egy várost tépáznak meg így, és mi lesz az ott élő emberek sorsa. Még ha el is rejtőznek a környező hegyekben,
6
Tericum - 2012/10/26 - AZ ÍGÉRET - Belív - 142x197 - 288 old. / 7
ahogyan mondták, meddig folytatódhat ez tovább? Csak abban tudott reménykedni, hogy a világ valamely tájáról külső segítség érkezik a gyűlölt ellenséggel szemben. Az év nyolcadik hónapjában Ling Tan és a fiai arról értesültek, hogy egyszerre öt tartományban indult támadás, hogy az ellenséget kiűzze, és ez volt az első alkalom, hogy hír érkezett Lao Szanról. A hírt egy vándor szerzetes hozta, aki azt is elmondta, hogy az új háborúba minden fiatal, erős férfit behívnak. Aztán elővett egy papírt szürke köpenyéből, amibe egy göndör fekete hajtincs volt tekerve. – Még soha nem találkoztam ilyen magas emberrel, mint aki elküldte ezt velem. Azt mondta, térjek le az utamról, hogy jöjjek ebbe a házba, maguk pedig étellel fognak kínálni engem, amint meglátják ezt a hajtincset, amit a szemem láttára vágott le a tulajdon fejéről. Kezébe vette rövid kardját, levágta a tincset, és nekem adta. – Ez csakugyan az én harmadik fiam haja lehet. Már nagyon régen elment, és hegyi embereket is vitt magával! – kiáltott fel Ling Szao, amikor a szerzetes mindent elmondott. – Ugyan kinek lenne még ilyen göndör fürtje, mint az én harmadik fiamnak? Soha nem láttam az övéhez hasonló tincseket. Mindig mondtam, hogy biztosan azért nőtt neki ilyen, mert úgy kívántam az angolnát, amikor a szívem alatt hordtam őt. Öreg, emlékszik, hogyan ettem az angolnát, amikor a harmadik fiát vártam? – Emlékszem. És amikor megszületett, mindannyiunkat bántott, hogy ilyen a haja. Úgy, ahogy mondod, éppen úgy kunkorodott a feje tetején, mint egy angolna teste. De akkor már túl késő volt. Mióta megszületett, mindig úgy nőtt. Hol is találkozott vele, jó szerzetes? – Long Sands városa közelében – felelte a szerzetes. – Rongyos volt a ruhája? – kérdezte Ling Szao aggodalmasan. – Nem, az öltözéke ép volt, jól tápláltnak és elégedettnek látszott. De éppen csatába tartott, mint minden fiatal férfi arrafelé, hiszen újabb támadásra lehet számítani. Ling Szao átvette a hajtincset a szerzetestől, és egy darab piros
7
Tericum - 2012/10/26 - AZ ÍGÉRET - Belív - 142x197 - 288 old. / 8
papírba csomagolta, amit a szobájában, az asztal fiókjában tartott. Ling Tan pedig meghagyta a legidősebb fia feleségének, hogy készítsen bőségesen ételt a szerzetesnek, és csomagoljon neki az útra is. Az asszony meg is tette, hiszen készséges, megbízható teremtés volt, akitől a házban bárki bármit kérhetett, ő soha nem panaszkodott fáradtságra. Még azt is a saját kötelességének tekintette, hogy elvégezze, ami Jáde dolga lett volna, és ha a nő szóvá tette, ő mindig csak nevetett. – Te szoptatod azt a két kicsi fiút, mi egyebet kérhetnénk még tőled? Igaz is: Jáde két fia mindig éhes volt, és úgy látszott, Jáde soha nem képes nekik elég gyorsan tejjé alakítani az ételt az emlőjében. Bőségesen evett vörös cukorral készült rizskását, levest, teában főtt tojást, de a két gyermeknek soha nem volt elég, amit szoptak. Aznap, miután a szerzetes jóllakottan, a kosarában másnapra is elegendő étellel elment tőlük, mindannyian a harmadik fiúra gondoltak. Vajon túléli-e a csatát, mi lesz a sorsa? Nem sokkal ezután Jáde levelet kapott. Felbontás után megtudta, hogy Majlitól érkezett Jünnan, vagy más néven a Felhőknél délebbre fekvő tartományból, Kunming városából. Majli megírta Jádénak, hogy oda készül, és lám, valóban ott volt. A levél rövid, vidám hangvételű volt, de ezzel a kérdéssel zárult: „Miért nem hozta vissza nekem a férjed öccse a kis selyemzászlómat?” Jádén és Lao Eren kívül senki nem tudott arról a kis selyemzászlóról, sem arról, hogyan küldte el Majli Jádéval Lao Szannak. Ezzel hozta Majli a tudomására, hogy a Szabad Földre készül, ha éppen Lao Szan utána akar menni. Jáde jó előre látta már a kérdést, így amikor azon az őszön felolvasta nekik a levelet a napsütötte kertben, a záró szavakat nem olvasta hangosan, nehogy olyan kérdésekkel kezdjék ostromolni, amelyekre nem tudna válaszolni. De később, a hálószobájukban elmondta Lao Ernek, aki mosolygott rajta. – Nemsokára ő is ott lesz – jegyezte meg. Alig több, mint egy hónap múlva Jáde újabb levelet kapott, amiben Majli ezt írta:
8
Tericum - 2012/10/26 - AZ ÍGÉRET - Belív - 142x197 - 288 old. / 9
Add át a szüleidnek, hogy a harmadik fiuk eljött ebbe a városba, és a Long Sands-i csatában harcolt. Büszkeség önti el a szívét attól, hogy abban az ütközetben diadalmaskodtunk az ellenség felett. Majli ennél többet nem írt, de ezt mindannyian hallották, és örültek annak, hogy ott messze győzelmet aratott a seregük, és Lao Szan életben van. Egyedül Ling Szao volt izgatott amiatt, hogy egyetlen szó sem esett arról, hogy a harmadik fia és az a bizonyos Majli házasságot terveznének. De bizony nem volt szó házasságról sem ebben a levélben, sem a következőben, ami érkezett. – Bárcsak itt lenne a fiam, megrángatnám a fülét! – háborgott mérgesen. – Micsoda dolog az, hogy egy olyan nő körül szaglászik, aki nem a felesége? Ha vágyódik utána, akkor miért nem veszi feleségül? Az a nő pedig még nála is rosszabb, hogy közel engedi magához, egy romlott asszony arcátlan lánya! – Hagyd abba az átkozódást – szólalt meg Ling Tan. – Miért van az, hogy az asszonyok olyan könnyen kiáltanak kígyót-békát egymásra? – Talán ez a nő nem akar hozzámenni az öcsémhez – jegyezte meg Lao Ta. – Emlékezzen, anyám, hogy ez egy művelt, tanult nő, az öcsém pedig még a nevét sem tudja elolvasni. – Mit bánom én, hogy művelt, akkor sem való az én fiamhoz, neki pedig még annyira sem kellene a szoknyája körül járnia. Mostanra mindenkin úrrá lett a nevetés, Ling Szao pedig felvette Jáde egyik gyermekét, és kiment a konyhába, hogy karján a poronttyal lecsillapodjon kicsit. Az unokái mindig megnyugtatták. A gyermekeinek a hibáit meglátta, de a kisdedek az ő szemében tökéletesek voltak. Így teltek a napok Ling Tan házában, és valahogy mégiscsak túléltek, annak ellenére, hogy a vidéket súlyos nyomás alatt tartotta az ellenség. Valahogyan csak sikerült elég élelmet termelniük, Lao Ta és Lao Er pedig megtanulta félrevezetni őket. Mióta Lao Ta feleségül vette azt a nőt, aki az egyik általa kikészített csapdába esett, többé nem állított fel csapdákat, hiszen az asszony mindennél
9
