4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy egy konferenciánkon megjelent egy nagy cég okos embere, aki rájött, hogy tényleg ránk van szüksége. Mindazért, amit ott hallott tőlünk. Mindazért, amit látott bennünk a szakértelemből. Ritka élmény az ilyen, de akkor nekünk is jutott belőle. Innentől kezdve nem kellett sokáig várni, és eljött a mi időnk. Elkezdtünk
szárnyalni,
bővülni
és
csináltuk
a
dolgunkat
mindenki
megelégedésére. Még erőteljesebben válogattam a munkák között. A nagy cég lett a legfontosabb, mindenki más csak utána jött a sorban. A profitot arra fordítottuk, hogy több pénzt fizessünk ki a kollégáknak, célprémiumot adjunk, kényelmesebbek legyenek a székek, laposabbak a monitorok és berendezzük az új teakonyhát. Mondom, altruista típus vagyok, az okozott élvezetet, hogy a munkatársak boldogabban jönnek dolgozni. A nagy cég folyton dicsért bennünket, hogy milyen jó szakember gárdánk van, öröm velünk a munka. Eközben pedig továbbra is a minimálist költöttem magamra, nem jártam szórakozni, nyaralni. Azt gondoltam, így megy majd ezután szépen minden, és a következő évben már a saját vagyonommal is foglalkozom. Mindig a következő évben. Így telt el két teljes esztendő. Békében, boldogságban, már ami a cég békéjét és boldogságát illeti. Közben volt még néhány átmeneti kalandunk egy-két nagyobb céggel, akik közül az egyiket azért hozom fel itt, mert ha emlékeztek, meséltem befolyásos ismerősről, aki nem mozdította a kisujját se, amikor nagy szükség lett volna rá. Ámde amikor már futott a szekér, benne is megmozdult valami. Ma már tudom, hogy épp ezért. Amint úgy gondolta, hogy most már nem ég be velünk, beajánlott egy nagy céghez.
Boldog voltam, amikor bejelentkeztek, és haptákba vágtam az irodát, hogy minden kifogástalan legyen, amikor itt lesznek. Volt ott minden: süti, kávé, üdítő és rengeteg mosolygós arc mindkét oldalról. Aztán jött a szép méretes ötven oldalas keretszerződés. Tudjátok, mi a keretszerződés? A nagyok profin csinálják ezt. Írunk egy papírt arról, hogy ha majd egyszer úgy gondoljuk, akkor kérünk tőletek valami feladatra ajánlatot, jobb keretszerződéseknél esetleg már magát a munkát, miután a szerződésben megadjátok, hogy az elkövetkezendő egy évben mennyiért csinálnátok nekünk azt és akkor, amikor mi megmondjuk. És eltelt az egy év, amire a keretszerződés szólt. Egyszer-kétszer megkérdeztem, lesze esetleg netalántán munka is, de ilyenkor mindig udvariasan mellébeszéltek. Igazából az ilyen keretszerződés arra jó, hogy elültesse a reményt a gyanútlan vállalkozóban, és lehetőleg többet ne is érdeklődjön, hogy szeretnének-e veletek dolgozni. Hiszen lám-lám, leírták, hogy szeretnének. De hát épp abban a 12 hónapban nem volt szükség ránk. Pech. Befolyásos ismerősünk viszont örömmel konstatálta, hogy bevitt bennünket a nagy céghez. Az ő lelkiismerete mostantól nyugodt. Az, hogy az ember számlájára rendszeresen, időben és alkalmanként nem kis összeg folyik be, rendkívüli békességet hoz a lelkébe. Kényelmessé, mondhatni lustává teszi, és azt gondolja, hogy mostantól ez már mindig így lesz, hiszen mindenkinek jó ez az állapot. Elkezd megfeledkezni azokról a rémes napokról, amikor görcsösen és mindinkább feszülten üzletet próbált szerezni. De ezek után minden jobb lett. Egyre több időt töltöttem a reggelizéssel, tízóraizással, ebédeléssel és ismét nyolc órákat aludtam. Újra kihúztam magam és határozottakká váltak a lépteim. Akkoriban többet jártam konferenciákra, szakmai találkozókra is. Az egyiken – ekkor már benne voltunk nyakig a válságban, amiből mi egyáltalán nem
észleltünk semmit, sőt, igencsak futott a szekér- az egyik résztvevő vállalatvezető arról beszélt, hogy milyen jó is ez a válság elnevezésű dolog. Mert végre elkezdett újra agyalni, épp úgy, mint amikor indította a cégét. Levette a babérkoszorút a fejéről és átgondolta a szervezetét, a folyamatait, mindent, amit addig csinált. Hogy innentől kezdve úgy viselkedett ismét, mint az üregi nyúl, amelyik állandóan ugrásra készen várja, merre fusson. Meglapul a rejtekén és iszonyú gyorsan képes enni, nemzeni és egyáltalán, élni az életét. Tudod, van az a helyzet, amikor bólogatsz, milyen igaza van, és közben azt gondolod, hogy még jó, hogy neked ilyesmire nincs szükséged. Te jól csinálod,
nálatok
minden
rendben
megy.
Nálatok
nincs
válság.
A
babérkoszorú nem régen került a fejedre, miért izgulnál? A tekinteted végre felfelé fordul, büszke vagy és kiegyensúlyozott. Találó kifejezés, amikor azt mondják valakire, hogy fennhordja az orrát. Mert tényleg, már-már ebbe az állapotba sikerült elérkeznem. Mert bizony drága barátaim, néha fordítva látjuk a helyzetet. Nem a vállalkozás kerül válságba, hanem a válság van ott, benne a vállalkozásban. Eleinte csak aprócska, rejtőzködő, de aztán kezd növögetni. A baj az, ha elaltatjuk magunkban a kétkedést, és nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a létezéséről. Míg végül megállíthatatlanul feltör és eltakarítja azt, ami és aki az útjában áll. Sok siker sztorit olvastam még a vállalkozás indítása előtt és aztán újra, amikor azon gondolkodtam, hogy ismét nekivágok, a zuhanórepülésben felrántom végre a gépem orrát. Jó ilyen könyveket olvasni, mert jellemzően arról szólnak, hogy simán kitartással és ügyességgel lehet sikeres üzletemberré válni. Minden rózsaszín, csak előre kell nézni és hajrá. Aztán van, ahol egy-egy apró félmondattal bevallják, hogy egyébként a szülőktől kaptak egy kis kezdőlökést, mintát és még egy kis pénzt is. Arra
biztatnak, hogy légy optimista, lásd mindennek a pozitív oldalát és szuperül megy majd minden. Amit viszont kihagynak, és ami nélkül csak úgy potyognak a vállalkozók, mint hidegfrontban a méhecskék, nos, ezt hívják
Tetszett? Rendeld meg és olvasd tovább!
http://ismeretlenvallalkozo.hu/
