2.) A vallásos ember sem ismeri Istent

1

Isten megismerése „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). „…ki [Jézus Krisztus] bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának” (2Thessz 1,8). Bevezetés A két igevers közös üzenete az Isten ismerete, valamint Isten nem ismerete, ahogyan azt a thesszalonikaiakhoz írott második levélben olvastuk. Korábban említettem azt, hogy jó lenne néhány alkalommal megnézni az Igéből, hogy mit jelent Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak az ismerete. Ez azért nagyon fontos, mert az örök élet vagy örök kárhozat fordul meg azon, hogy ismerjük, vagy nem ismerjük Őt. János evangéliumában úgy olvastuk, hogy: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged...” A thesszalonikaiakhoz írott levélben pedig azt, hogy akik nem ismerik Istent, azokon az Úr Jézus bosszút áll akkor, amikor megjelenik angyalaival tűznek lángjában. Isten ismerete nem egy felületes dolog, annak mélységei vannak. Egy ember életében már most egyértelmű, biztos és látható következményei vannak annak, ha nem ismeri Istent, és annak is, ha valaki ismeri Őt. Három területen szeretném ezt bemutatni. Először a hitetlen emberek életében, akik nem ismerik Istent. Azután a vallásos emberek életében, akik azt gondolják, hogy ismerik, de mégsem. Végül a hívő emberek életében abból a szempontból, hogy vigyázni kell, mert lehet olyan időszak vagy elhajlás az Úrtól, amikor az Úrnak azt kell mondania, hogy: megszégyenítésre mondom, de nem ismertek. 1.) A hitetlenek nem ismerik Istent Azt mondja az Úr: „És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek” (Róm 1,28). A hitetlen emberre ez a jellemző, hogy nem csak nem ismeri Istent, de még arra sem méltatja, hogy ismeretében megtartsa, gondolkozzon, kérdezősködjön Felőle. Nem is érdekli, hátat fordít Őneki. (1) Egy hitetlen ember megismerhetné Istent? Igen, megismerhetné, hogyha akarná. Minden ember megismerhetné Istent, de ahogy olvastuk, nem méltatják sokan arra sem, hogy gondolkozzanak Felőle. (2) Hogyan és miből ismerheti meg egy hitetlen ember Istent? Először is azt látjuk az Igéből, hogy Istent azért nem könnyű megismerni. Azt mondja az Ige, hogy: „Bizony Te elrejtőzködő Isten vagy…” (Ézs 45,15). Igen, Ő elrejtőzködő Isten. Nem könnyű megismerni. Csak annyit ismerhetünk meg, amennyit megismertet Magáról, amennyit kijelent Magából (Róm 1,19). Legtöbbet ugyan a Bibliából lehetne, de a hitetlen ember nem olvassa. Ha mégis, akkor viszont nem érti, bolondság neki az egész. Akkor honnan ismerhetné meg Istent? Miben jelenti ki még Önmagát Isten a Biblián kívül? A teremtett világban, a művei által, mert minden Istennek a műve. Ég, Föld és ami azon, vagy abban van. Az értelmes ember azt a bámulatos rendet, nagyságot, bölcsességet szemlélheti a teremtett világban, ami Istenből származik. Minél nagyobb a világi tudomány, annál inkább ámulatba ejtő, hogy milyen hatalmas, bölcs és végtelen nagy az Isten. Az atomoktól elkezdve az élő sejtekig, azok kromoszómájáig, az azokba beleírt információig és kódig. Ma ugye ezeket

2 már tudjuk. Olyan pici helyre írta be Isten az információkat, amilyeneket az ember nem is tudnak megcsinálni. Akármilyen kicsi, miniatűr, nagy teljesítményű mütyüröket készít is, azt nem lehet túlhaladni, amit Isten alkotott. A hatalmas csillagok, tejútrendszerek, mind Istennek a művei, és ezek beszélnek. Ahogyan a zsoltár is mondja: „…kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat” (Zsolt 19,2). Nem olyan szó ez, ami nem hallható. Nem a fülnek hallható, de az ember meghallhatja mégis az üzenetét, ami a teremtő Istenről beszél. Olvashatunk arról, hogy a teremtett világból megismerhető Istennek örökkévaló hatalma és istensége (Róm 1,20). Ilyet csak Isten tud tenni. Csakhogy itt az is le van írva, hogy az emberek egy része „…bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak…” (Róm 1,21), vagyis nem hajoltak meg a hatalmas Isten előtt, hanem elkezdtek okoskodni, és „…okoskodásaikban hiábavalókká lettek…” (Róm 1,21). Ilyen nagy okoskodás az evolúció elmélete, ami semmit nem ér. Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban az Úr. (3) Jaj Istenem! Jaj Istenem, segíts! Hadd szóljak arról is, hogy a hitetlen emberek között is vannak olyanok, hogy amikor bajba kerülnek, akkor felkiáltanak: Jaj Istenem! Talán még azt is mondják, hogy Jaj Istenem, segíts! De ez még nem Isten ismerete. Az, hogy valaki hiszi Istennek a létezését, vagy mondja, hogy igen, kell lennie valakinek, kell lennie Istennek, ez még nem az Ő igazi ismerete. Meg van írva, hogy az, hogy van Isten, hogy létezik, azt még az ördögök is hiszik (Jak 2,19). A Római levél 1. részében, ahogyan idéztem néhány igeverset, az is benne van, hogy, „…nem, mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak…” (Róm 1,21). Valahol ott kezdődne Istennek az ismerete: amikor a műveiből meglátom és meghajlok a Teremtő előtt; hálát adok Neki; gondolkozom Felőle; megtartom az ismeretemben - hogyha van; ha ilyen nagy és bölcs; ha az életem az Ő kezében van. És ha a mindenség az Ő kezében van, akkor nem kellene közelebb kerülnöm Hozzá? Nem lenne jó értenem Őt, hogy ki is Ő tulajdonképpen? Megismernem Őt? De ez nem megy, ha mással foglalkozik az ember, és arra se méltatja, hogy ismeretében megtartsa, és a teremtett dolgokkal foglalkozik, a teremtett dolgokat imádja a Teremtő helyett. Tehát bizonyos mértékig az alkotásaiból megismerték Istent, de amikor nem hajoltak meg Őelőtte, és nem imádták Istent, hanem okoskodtak: balgatagokká lettek (Róm 1,21). (4) Mi lett a következménye? Ezt is elmondja a Római levél. Isten méltatlan gondolkozásra adta oda őket, hogy mindenféle bűnöket cselekedjenek (Róm 1,28-31). A bűn, ami ebben a világban eláradt annak a következménye, hogy az embert nem érdekli Isten, elszakadt Tőle, hátat fordított Istennek, nem is akar tudni Őróla. Megdöbbentő. Az ember nem akar tudni a Teremtőjéről. Az ember, aki beleláthatott Isten nagy munkájába és bölcsességébe, a teremtett világba, nem akar tudni Istenről. A következménye látszik: a méltatlan gondolkozás, a sok bűn, ami eláradt az egész világon. 2.) A vallásos ember sem ismeri Istent Azt értem vallásos emberen, aki templomba jár, Bibliát olvas, imádkozik, adakozik, sok mindent megtesz, de nincsen élő kapcsolata Istennel. Nem bízta Rá igazán az életét. Nem született újonnan. Majd látni fogjuk a vallásos embernek egy néhány jellemzőjét. A vallásos ember sok mindent hallott Isten felől, hiszen igehirdetéseket hallgat. Lehet, hogy azt is gondolja, hogy igen, én ismerem Istent, mert sokmindent tudok Felőle. Isten hármasság: Atya, Fiú, Szent Szellem; tudom, hogy az Atya szeret; tudom,

3 hogy az Úr Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy meghaljon az én és az egész világ bűneiért; hogy a Szent Szellemet is kitöltötte Pünkösdkor. Ilyen ismeretei vannak a vallásos embernek. Istent mégsem ismeri igazán. Azt mondja az Úr Jézus: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt 7,22-23). Ezt az Igét azért is olvastam el, mert itt fordított a helyzet. Maga az Úr Jézus mondja, hogy én nem ismerlek titeket. Olyanoknak mondja, akik nem ismerték Őt. Ez a kettő mindig együtt van. Aki nem ismeri Istent, azt Isten sem ismeri. Ugyanakkor beleláthatunk abba, hogy mit is jelent tulajdonképpen Istennek az ismerete. Nyilvánvaló, hogy ez az ismeret nem annyit jelent, hogy tudom, hogy kivel beszélek, ismerem a nevét, egy néhány dolgot tudok Róla. Az is teljesen világos, hogy az Úr nagyon jól tudta azokról, akik így jöttek Hozzá: - „…Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, […] űztünk-é ördögöket, […] cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot…” (Mt 7,22), hogy kicsodák ők. A szívükig belelátott és megmondta, hogy ti kik vagytok: gonosztevők (Mt 7,23). Tehát jól ismerte őket. Mikor azt mondta, hogy nem ismerlek titeket (Mt 7,23), ez azt jelentette, hogy nem ismerlek el, nem fogadlak el benneteket. Nem jutottatok soha közel hozzám. Ti távol vagytok éntőlem. Nagyon jól tudta, hogy kik ők. Gonosztevők. Olyanok, akik a gonoszt, rosszat cselekszik. Ismerte az egész életüket, de nem ismerte el. Valahogy ilyen az Isten ismerete is. Aki ismeri Istent, az elismeri Istent Urának, ragaszkodik Hozzá, és úgy akar élni, ahogy Isten kívánja. Meghajol Előtte és cselekszi Isten akaratát. A vallásos emberben éppen az a baj, hogy még az akaratát is megtudhatja a Bibliából, csak éppen nem cselekszi. Mást csinál. (1) Aki bűnben él, az nem ismeri Istent Aki bűnben él, annak mindegy, hogy egyébként mennyi ismeret van a fejében, mégsem ismeri Istent, mert nem ismeri el, nem hajlik meg Előtte. A Máté evangéliumából előbb felolvasott Ige (7,22-23) is erről beszél, hogy tudhat valaki akár még prófétálni is, ördögöket űzni és csodákat tenni is, de ha bűnben él, vagyis gonoszt és rosszat cselekszik, akkor nem ismeri Istent, de Isten és Jézus Krisztus sem ismeri őt. Nézzünk egy példát az Ószövetségből. „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá! Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ézs 1,2-4). Izráel népe, ahogy Ézsaiás próféta leírja, tipikusan vallásos nép volt. Hogy miben mutatkozott meg az ő vallásosságuk, azt a következő versekben leírja az Ige. Például: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égő áldozatait és a hízlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ézs 1,11-15). Áldoztak az Úrnak bakokat, bikákat, tulkokat. Ezek nagy értékek voltak abban az időben, most is az, egy nagy bika vagy egy nagy tulok. Értékes állatok. Vitték mindig az Úrnak, áldozatot hoztak. Azt mondja az Úr: mire való ez nekem? Én ebben nem gyönyörködöm. „Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. [Ünneplés. Ez is jellemző a vallásos emberre. A vallásokban rengeteg ünnep van. Nem telik el hét, hogy valamilyen ünnep ne legyen. Azt mondja az Úr, hogy bűnt és ünneplést együtt, ezt én nem szenvedhetem el. A vallásos emberre ez a jellemző: bűn és ünneplés együtt.] Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli

4 lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek” (Ézs 1,12-15). Imádság. Ez is jellemző a vallásos emberre. Imádkozik. Sokat imádkozik, de azt mondja az Úr, hogy így nem lehet, hogy vérrel rakva a kéz (Ézs 1,15). Akkor úgy imádkoztak, hogy felemelték a kezüket. De tiszta kezeket kell felemelni (1Tim 2,8). A bűn együtt az istentisztelettel, azzal, hogy az Úr elé járuljunk: ez így nem megy. Ezért mondja Ézsaiás próféta könyvében, hogy az ökör is ismeri a gazdáját, a szamár is ismeri az urának jászlát (Ézs 1,3). Az én népem az ökörnél és a szamárnál alábbvalóbb, mert ők nem ismernek engem. Ők úgy gondolják, hogy így is lehet Istennel bánni, hogy viszünk Neki áldozatokat, elmegyünk, ünnepelünk, imádkozunk, s közben tesszük a bűnt. Aki így gondolkozik, nem ismeri Istent. Nem ismeri Istent az, aki meg meri tenni, hogy bűnben él, és ugyanakkor bűnbánat nélkül, összetörés nélkül Isten színe elé merészkedik, mutatni, hogy nála minden rendben van: tud imádkozni, tud áldozni. Hadd olvassak egy másik Igét: „Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön. Hamisan esküsznek és hazudnak, és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek, és egyik vér a másikat éri. Azért búsul a föld és elerőtlenűl minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek” (Hós 4,1-3). Itt is olvastunk Isten ismeretéről, illetve az 1. vers végén arról, hogy nincsen Istennek ismerete a földön. Ez azzal jár együtt, hogy nincs igazság és nincs szeretet. Azt mondhatjuk, hogy aki szeretetlenül él, az sem ismeri Istent. Ez együvé tartozik. Benne vannak ebben a bűnök is, ami Hóseás prófétánál olvasható, hogy hamisan esküsznek, hazudnak, gyilkolnak, lopnak, paráználkodnak, betörnek. Egyik vér a másikat éri. A gyilkosságok. Ez van a földön, mert nem ismerik Istent, nem szeretik egymást az emberek és nincs igazság. Mindennek az a gyökere, hogy nem akarták Istent ismeretükben sem megtartani. A teljesen hitetlen, ateista ember legalább nem megy el a templomba, és nem él úgy, mintha ismerné Istent. A vallásos ember még azért is utálatosabb az Úr előtt, mert azt mutatja, mintha ismerné Őt. Közben ugyanazt teszi, mint a hitetlen. Kérdezhetné valaki, hogy ezeket a bűnöket, amik itt fel vannak sorolva, nem csak az istentelen, elvetemült, gonosz emberek teszik? Betörnek, lopnak, gyilkolnak. Ha elgondolkozunk egy kicsit, hamar rájövünk, hogy bizony, ezek a bűnök itt, az úgynevezett keresztyén világban ugyanúgy elterjedtek - ha nem jobban -, mint a nem keresztyén világban. Azon is el lehet gondolkozni, amit az Úr Jézus mondott, illetve így íratta le János apostollal: „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az…” (1Jn 3,15). Hiába tanul meg valaki nagy igazságokat Istenről akár hittanórán, akár templomban, imaházakban - mégsem ismeri Istent -, ha nem változik meg az élete. Hogyha nem születik újjá, ha nem engedelmeskedik az Úrnak, ha bűnben él továbbra is, akkor nem ismeri Istent. Annak pedig ez a következménye: „Azért búsul a föld és elerőtelenűl minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek” (Hós 1,3). Ezért pusztul a föld, ezért lett a környezetszennyezés, a globális felmelegedés. Jönnek az állatvédők, hogy védjük meg a fókákat, a fecskéket, a kutyákat. De hiába akarják megvédeni, nem lehet. Minden el fog pusztulni, mert hátat fordított az ember Istennek. Nem ismeri Istent, amelynek következménye a bűn, annak pedig a pusztulás.

5 (2) Aki nem szeret, nem ismeri Istent Szintén egy másik dolog, ami különösen a vallásos emberre vonatkozik. Hiába mondja, hogy én ismerem Istent, hiába tud sok mindent Róla, ha nincs benne szeretet, nem ismeri Istent. Hiszen a szeretet a Szent Szellem által töltetik ki a szívünkbe. Akiben Szent Szellem van, abban van szeretet, akiben Szent Szellem van, az újonnan született. A Szent Szellem megismerteti Istent velünk. Olvassuk, hogy: a Szent Szellem Isten mélységeit is kutatja, és kijelenti nekünk (1Kor 2,10). Aki nem szeret, az nem ismeri Istent. „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). Nagyon röviden tisztázni kell azt is, hogy mit jelent a szeretet. A szeretet elvesztette a világ szóhasználatában az igazi jelentését. Szeretet alatt valamilyen érzelmi ömlengést értenek, vagy azt, hogy azt szeretem, akinek mindent megadok, amit csak kíván. Az Ige szóhasználatában nem ezt jelenti a szeretet. „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot” (Róm 13,10). A szeretet himnuszából, kiemelek néhányat: „…a szeretet nem irígykedik [...] nem fuvalkodik fel [...] nem keresi a maga hasznát […] nem rója fel a gonoszt [...] mindent eltűr” (1Kor 13,4-7). A szeretet a másik javát keresi akkor is, ha abból neki hátránya származik. Már az Ószövetségben is erre panaszkodik az Úr: „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot; az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós 6,6). Látjuk a gondolat-párhuzamot? Először azt mondja: szeretetet kívánok, nem áldozatot. A szeretet szembe van állítva az áldozattal. Utána azt mondja: Isten ismeretét, mintsem égőáldozatokat. Isten ismerete szembe van állítva az áldozattal. Ebből következik, hogy a szeretet ugyanaz, mint Istennek az ismerete. Aki ismeri Istent, abban ott van a szeretet. A vallásos emberekre az a jellemző, hogy inkább áldozatokat visznek Istennek: alapítványokat hoznak létre, milliókat adományoznak. Ráhagyják az egyházra az összes vagyonukat, néha mindenüket szétosztják a szegényeknek. Az Ige azt mondja, hogy ezt lehet szeretet nélkül is tenni, de ha nincs bennem szeretet, az egész semmi (1Kor 13,3). A vallásos ember tehát áldozatokat hoz Istennek, de nagyon könnyen rajta lehet kapni, hogy még sincs benne szeretet. Ha például megsértik, vagy nem értékelik a nagy áldozatát, akkor nem tud megbocsájtani. Nem is akar, mert az ÉN-jét, a nagy bálványt sértették meg. Saját nagysága, jó cselekedetei, és áldozatai az istene. Az ilyen ember nem ismeri Istent, ezért nincs benne szeretet. Ezen Igék alapján is elgondolkozhatunk, hogy mennyi az életünkben a vallásosság, vagy mennyi az igazi Isten ismeret? 3.) A hívő ember is juthat olyan állapotba, amikor nem ismeri Istent A hívő ember olyankor, amikor úgy viselkedik, mint egy vallásos ember, akkor nem ismeri Istent. Ez szégyen, ezért mondja Pál apostol: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom” (1Kor 15,34). Egy gyülekezetnek, amely Korinthusban volt, ahol hívő emberek éltek, azt mondja Pál: némelyek nem ismerik közületek Istent. Szégyen ez, de így van. Serkenjetek fel igazán, és ne vétkezzetek. Ugyanaz a helyzet, mint amit a vallásos emberekkel és a hitetlenekkel kapcsolatban elmondott az Ige, hogy aki bűnben él, aki vétkezik, az nem ismeri Istent. (1) Hogyan vagyunk mi a halottak feltámadásával? A korinthusiak sokféleképpen vétkeztek: pártoskodtak, irigykedtek, versengtek egymással (1Kor 1,11; 4,18). Parázna is volt közöttük (1Kor 5,1-2). Amikor az Ige azt mondja, hogy „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek…” (1Kor 15,34), az összefüggésből látszik, hogy elsősorban nem az előbbi bűnökre gondolt Pál apostol,

6 hanem arra, ami az előző versekben van leírva, hogy sokan a korinthusiak közül azt vallották, hogy a halottak nem támadnak fel (1Kor 15,12). Ez súlyos dolog Pál apostol és Isten szemében is. Erre mondja, hogy: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom” (1Kor 15,34). Tegyük fel testvérek magunknak a kérdést, persze mások is elgondolkozhatnak ezen: hogy vagyunk mi a halottak feltámadásával? Úgy gondolom, hogy akik itt vagyunk, mindenki vallja, hogy igen, a halottak fel fognak támadni (ApCsel 24,15). Mindnyájan valljuk: igen, én is fel fogok támadni, amikor a halottak feltámadnak. De más az, ha ismerünk egy hittételt, és más az, ha a miénk lesz, ha be van írva a szívünkbe. Akkor ennek hatása lesz a mindennapi életünkre. Tegyük fel a kérdést: Annak, hogy tudom, lesz halottak feltámadása, és én is fel fogok támadni, van valami hatása az életemre? Másképpen teszek valamit, mert tudom, hogy lesz halottak feltámadása? Tudom - azt mondja az Ige -, hogy utána pedig ítélet következik, és Isten vagy az Úr Jézus elé kell állnunk (kinek hova), és utána ítélet következik (2Tim 4,1. 8; Jel 20,4-6; 12-13). Milyen hatása van ennek a mindennapi életemre? Jób azt mondja: „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. Szólítanál és én felelnék néked…” (Jób 14,14-15). Jób itt kérdésként teszi fel, azután később már bizonyossága lesz: „…tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll” (Jób 19,25). Amikor felteszi ezt a kérdést, akkor elmondja, hogy ha bizonyos abban, hogy van feltámadás, akkor hatással van az életére. „…Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék...” (Jób 14,14). Akkor a hadakozásom, ez a nyomorúság, fájdalom, amibe kerültem, reménységre fordulna. Akkor nem reménytelen az esetem, nem reménytelen az, amiben vagyok. Testvérek! Akkor értettük meg a szívünkkel, és akkor igaz az életünkre nézve az, hogy tudjuk: van feltámadás, és akkor ismerjük az Istent erről az oldalról, hogyha harcaink, nyomorúságaink, veszteségeink között, amikor megbántanak, vagy megsértenek, amikor fáj, amikor szörnyen nehéz, reményt ad az a bizonyosság, hogy tudom, hogy lesz feltámadás. Nem ennyi az életem, ami itt a földön van. Nem a halálé, nem a síré az utolsó szó. Nem a nyomorúsággal lesz vége az életemnek, hanem lesz feltámadás. Akkor tudom azt is, hogyha bántanak, ha akármilyen sérelem ér, nem kell nekem igazságot szolgáltatnom, vagy bosszút állnom, mert mindnyájan odaállunk az igaz Bíró elé. Őrá kell hagynunk. Azt mondja Pál apostol: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (1Kor 15,19). Ha csak a sírig látunk, ha csak a sírig számolunk a tetteinknek a következményeivel, ha csak a sírig tartó életünk a fontos, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Akkor nem is ismerjük Istent. Annak, hogy feltámadunk, nem csak akkor van jelentősége, ha nehézségben, nyomorúságban vagyunk, hanem egyébként is. Az eljárásainkra, az emberekkel való viselkedésünkre hatással van az, hogy ne okozzunk a másiknak kárt, igazságban járjunk, mert Isten mindent ítéletre előhoz, mert lesz feltámadás, és lesz számadás. Az Úrnak végzett szolgálatunkban, és mindenben ezt a távlatot nézzük. Akkor másképpen járunk el, másképpen élünk. Ezért ilyen a világ, amilyen, mert tagadják a feltámadást. Vége, odavan minden. Itt a mennyország, itt a pokol. Ezért durvult el, ezért süllyedt le ennyire az ember. (2) Gonosz társaságok „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15,33). Ez után mondja az Ige, amit az előbb olvastunk, hogy: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent…” (1Kor 15,34). Mit jelent ez a gonosz társaság? Természetesen jelenti a hitetlen bűnösöknek a társaságát, amit a hívő ember

7 kerül. Nyilvánvaló, hogy nem olyan társaságokban forgolódunk, akik kocsmákba és mulatságokba járnak. Nem szövetkezünk olyan emberekkel, akik lopnak és rabolnak. Ez természetes. De miféle gonosz társaságokra céloz a korinthusiaknak az Ige? Nem olyanokra, akikről az előbb szóltam. Olvassuk el az említett Ige előtti verset: „Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! - [ezután mondja] - Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15,32-33). Olyan emberekről beszél, akik tagadják a halottak feltámadását, és akik így gondolkoznak, hogy együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk. Ezt nevezi az Ige gonosz társaságnak. Azt mondja, hogy ezek megrontják a jó erkölcsöt. Itt az erkölcs = etosz, jellemet is jelent. Még a hívő emberek jó erkölcsét, jó jellemét is megrontják, ha olyan társaságban forgolódnak, akik azt mondják: együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk. Vagyis, csak a földiekkel törődnek, hogy most mi van. Ezekről jelenti ki az Úr: „…sokan járnak másképen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei” (Fil 3,18). Kik ők, akik Krisztus keresztjének ellenségei? Az ateista emberek, akik tűzzel-vassal irtották a keresztyénséget? A vallásos emberek, vagy akik másképpen imádják Istent? Kik azok, akiknek a végük veszedelem? Azt mondja az Ige, hogy azok: „…kiknek Istenök az ő hasok, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel törődnek” (Fil 3,19). Testvérek, nem ismerős ez előttünk, hogy mindig a földiekkel törődnek? Azt mondja az Ige nekünk, hogy: „Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal [itt is a feltámadással kapcsolatban olvasunk, ha szellemben feltámadtunk], az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben (Kol 3,1-3). Tehát arra int bennünket az Ige, hogy nagyon vigyázzunk, kikkel vállalunk szellemi közösséget. Itt szellemi közösségről van szó. A világban azt mondják, hogy nincs feltámadás: együnk, igyunk, úgyis meghalunk - az ott természetes. Akikkel szellemi közösséget vállalunk, azok mit mondanak? Azt, hogy ennyi az életünk, ez a földi élet (együnk és igyunk)? Ezt gonosz társaságnak nevezi az Ige, ami megront. Akik a földiekkel törődnek, és nem a mennyeiekkel, azok nem ismerik Istent. Ha velük tartunk szellemi közösséget, minket is belevisznek a vallásos életbe. Az Ige szavaival: megrontanak: „…Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15,33), és vétkezünk mi is úgy, hogy észre sem vesszük, és átalakul a jellemünk, a gondolkozásunk. Akkor majd azt mondja nekünk is az Úr, mint a korinthusiaknak: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom” (1Kor 15,34). Befejezés Isten ismerete nagyon fontos. Az örök élet vagy az örök halál a tétje annak, hogy ismerem, vagy nem ismerem Őt. János evangéliuma szerint, az Úr szavai szerint az az örök élet, hogy megismerjük (Jn 17,3). A thesszalonikaiaknak írott levélben pedig azt olvastuk, hogy akik nem ismerik Őt, azokon bosszút áll az Úr Jézus, amikor megjelenik tűznek lángjában (2Thessz 1,8). Egy biztató Igével szeretném befejezni, ami arról szól, hogy meg lehet ismerni Istent, és növekedni is lehet az Ő megismerésében. Hiszen egy egész örök élet kell ahhoz, hogy valóban megismerjük az Urat, mert itt „…most tükör által homályosan látunk…” (1Kor 13,12). Akkor majd úgy ismerjük Őt, ahogy Ő ismer minket: tökéletesen. Az egyik biztató Ige arról szól, hogy „…Ő benne [az Úr Jézusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2,9). Azt mondta az Úr Jézus, hogy „…a ki engem látott, látta az

8 Atyát…” (Jn 14,9). Az Úr Jézus által ismerhetjük meg igazán, hogy kicsoda Isten: „...növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében…” (2Pt 3,18). Amikor Krisztus ismeretében növekszünk, akkor az Isten ismeretében is növekszünk, hiszen „…Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége…” (Kol 2,9). Ő általa tudjuk megismerni Istent, tehát: „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében…” (2Pt 3,18). Neki legyen „…dicsőség [mind most] mind örökkön örökké…” (Fil 4,20). Ámen. Debrecen, 2013. január 6.