George W. Bush újraválasztásának idején, 2004-ben kezde foglalkoztatni a felületes

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban Szánthó Miklós „I just want you to know that, when we talk about war, we’re really talking about peace.” George W. Bush1

G

eorge W. Bush újraválasztásának idején, 2004-ben kezde� foglalkoztatni a felületes érdeklődésnél intenzívebben az amerikai belpolitika, pontosabban annak is konzervatívnak neveze� része. Meglepő volt első pillantásra azt látni, hogy az univerzumnak éppen azon szegletében, mely a globalizáció élharcosaként toleranciamániájáról, liberalizmusáról és szekularizált társadalmáról híres (hírhedt?), másodszor is győzedelmeskedik a jobboldali jelölt. Bár világos volt, hogy az európai és az angolszász konzervativizmusok közö� meglehetősen széles a szakadék, arra nem számíto�am, hogy ennyire riasztóan nagyok a különbségek. A tömegtájékoztatás arról számolt be, hogy a Fehér Házban egy vallásos, konzervatív kisebbség szerezte meg a hatalmat, akik nem ismernek tréfát iskolai ima, eutanázia vagy abortusz kérdésében, és különben is – bigo� módon keresztények. Ugyanakkor az is tény, hogy karácsonykor már-már félhivatalosan is a „happy holidays” a politikailag korrekt köszöntés az Atlanti-óceán túlsó felén, és nem a kirekesztő „merry Christmas”; vagy hogy New Yorkban a karácsony már nem is karácsony, hanem a fenyő ünnepe.2 A hazai jobboldali média tudathasadásos állapotba került, mivel egyfelől üdvözölte az új hullám hagyományos, keresztény értékekhez való ragaszkodását, ugyanakkor élesen elítélte „hódító” külpolitikáját. De a hazai balliberális közbeszéd is önmagával került ellentmondásba. Az eddig a liberális gondolatok fellegvárának tarto� Egyesült Államok, az emberi és a politikai szabadságjogok kérlelhetetlen harcosa „hirtelen” maga is ezen elvekkel ment szembe (Guantánamo, Irak). Így az alapvetően pacifista baloldal támadta az Egyesült Államok militáns külpolitikáját. Ami viszont egybefonódo� Izrael érdekeinek védelmével, így ezt is ostorozni „kelle�” – miközben tagadhatatlanul Izrael-barátabb volt a magyarországi balliberális sajtó, például a palesztin–izraeli konfliktusban. 96

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

Idővel kezde� tisztulni csak a kép, kiviláglo�, hogy az amerikai politikai erőtér fogalmai és felosztása európai szemmel bábeli zűrzavart mutatnak.3 Ha politikáról gondolkodik az ember, szeret elvont, absztrakt fogalmakat használni a kategorizálás kedvéért: ez jobboldali, az meg baloldali, ez konzervatív, amaz pedig liberális. Kis történelmi tudást felhasználva beazonosítható, milyen gondolat melyikhez tartozik, aki/ami meg kilóg a sorból, az renegát. Igen ám, csakhogy a valóság általában nem írható le szigorúan definiált kategóriák felhasználásával (többek közö� a magyar sem). Ez az európai (azon belül is magyar) nézőpont nehezíte�e meg az amerikai politikai élet megértését. A demokrata pártinak, vagy liberálisnak titulált oldal kifejeze�en szociáldemokratának, a republikánus/konzervatív irány pedig liberálisnak tűnt (valójában ez a megállapítás nem jár messze az igazságtól). Nehéz volt levenni az elég magas dioptriájú, kontinentális lencsés szemüveget. Talán nem is sikerült teljesen. A következő lépés volt érzékelni azt: egyáltalán nem egy kis irányzat – nevezetesen a neokonzervatívok – egyedüli előretöréséről van szó. Rá kelle� jönni arra, hogy az Egyesült Államokban egy új jobboldal alakult ki (vagy éledt újjá, ébredt fel), mely folyamatnak csak részei a neokonok. Sok esetben más kategóriák mentén írható le ez a jelenség, mint az európai (kontinentális) jobboldal, ám valóban, az o�ani politikai pale�a jobboldalán helyezkedik el. Egyes jellemzők megegyeznek (például nemzeti hagyományok tisztelete), mások nem (karakteres antietatista felfogás, „másféle” keresztény politika, melyet megfoszto�ak szociális tartalmától). A matematikában például vannak megcáfolhatatlan axiómák. Sajnos vagy nem, a politikában nincsenek ilyen tételek. Léteznek természetesen rögzíte� eszmék és gondolatok, megvalósításra várva. Ám a megvalósítás során transzformálódnak a való világ igényeihez. Ez távolról sem jelenti azt, hogy a politika világa ideológiamentes lenne (sőt), csupán annyit: egy ország ismeretlen kortárs politikai életét nehéz megérteni. Hiszen folyamatosan mozgásban van, a mindennapi megvalósítás olykor ellentmond a fennkölt eszméknek. Többek közö� ezért is okoz fejtörést a 20–21. századi amerikai belpolitika tanulmányozása. Egy európaitól gyökeresen különböző konstrukció, más alapértékekkel, más fogalomrendszerrel. Telis-tele ha nem is megérthetetlen, de mindenesetre furcsa párosításokkal. Hogy mondhat olyat egy patrióta amerikai állampolgár, hogy „szeretem az országom, de utálom a kormányom”? Hogy válhatnak meggyőződéses marxista-trockista fiatalok elköteleze� piacpártivá, és a liberális jóléti állam ellenfeleivé? Ha a válasz nem is, de az alap a�itűd véleményem szerint valahol az első amerikai telepesek viselkedésmódjában keresendő.

2008. nyár

97

Szánthó Miklós

Az Újvilág felfedezése A paradodox helyzet szembeötlő volt: konzervatívok és liberálisok. Miért konzervatív az, aki ennyire berzenkedik a központi hatalomtól, és miért liberális az, aki mindenáron szociális programok tömkelegével akarja elárasztani az országot? Az első amerikai pionírok, majd az utánuk következő generációk, akik felépíte�ék az Egyesült Államokat olyan emberek voltak, akik kényszerültek eljönni Európából.4 Nagyrészt vallási okokból, a legtöbbjük üldözö� protestáns. Ebből a protestáns szellemiségből fakadóan sokkal jobban kötődtek az önkormányzatisághoz (ismerős volt számukra például a presbitériumok rendszere), mint a Róma-centrikus katolikusok.5 Emigránsok voltak, félelemmel tekinte�ek hát bármiféle despotikus központi hatalomra, amely elnyomná, kitaszítaná, üldözné őket. Az Egyesült Államokat felépítők saját magukra, illetve a helyi hálózatukra támaszkodva, önerőből rendezték be életüket és első városaikat. Nem számíto�ak és nem is volt szükségük semmiféle felső szerv segítségére és utasítására. A helyi problémákat lokálisan oldo�ák meg, mert úgy tarto�ák helyesnek, hogy ami a helyi közösség ügye, abba a központi hatalom ne szóljon bele (ez a szembenállás húzódik végig az államok vs. szövetségi kormányzat problémakörön). Ennek következtében vált kiváltképp erőssé a civil társadalom, ezért vált mindenáron megvédendő értékké a szabadság, az individuum és a magántulajdon – akár az állammal szemben is. Nem kell azt gondolni, hogy a telepesek és követőik úgy foglaltak újabb és újabb területeket, hogy közben az angol felvilágosodás klasszikusait olvasták, de tény: az Európában a liberális konstitucionalizmus megalkotójaként ismert John Locke jelentékeny hatást gyakorolt az amerikai politikai kultúrára, megfelelő táptalaja volt a később konzervatívként szárba szökkenő gondolatoknak. Amerika alapítóinak és felépítőinek értékrendjével erősen egybecsenge� az, amit Locke például a politikáról és társadalomról, azon belül is a „munka-tulajdon-joguralom” hármas egységéről gondolt.6 E szerint a munka révén előállt magántulajdon szent és sérthetetlen, mindenkinek tisztelni kell a másikét (ez természetesen a politikai egyenlőséget is magával hozta). A polgárok azért tömörülnek body politicba, és hozzák létre az államot (kötik meg vele a társadalmi szerződést), hogy az megvédje tulajdonukat – aki azt megsérti, az a természeti törvényt sérti meg. Azonban a delegált hatáskörökkel rendelkező állam nem teljhatalmú: felhatalmazását a polgároktól nyeri, fele�ük nem zsarnokoskodhat, kifejeze�en azon célért munkálkodhat, amiért létrehozták. Ezek az elképzelések tehát annak a polgárnak a képet vetítik előre, aki munkájából tulajdont szerez, annak megvédéséhez rendet és szabadságot igényel – de nem szabadosságot. Az egyenlőség egy törvény ala�i egyenlőséget jelent, erős morális tartalommal töltve. Locke a vallást szintén magánügynek tekinte�e – ez ugyancsak megfeleltethető annak az amerikai gondolatnak, mely az állam kizárásával a vallásszabadságot hirdeti.7 Ám az európai törté98

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

nelmi folyama�al szemben Amerikában a keresztény vallás megőrizte vezető szerepét. A telepesek nemcsak magukban, illetve a közösségben bíztak, hanem „in God we trust” – a Jóistenben is. Sokan azóta párhuzamot vélnek fölfedezni Izrael alapítása és az Egyesült Államok alapítása közö�. Az „Új Jeruzsálem” felépítése a kivételeze�ség érzését adta az amerikaiaknak. Azt, hogy ők ugyanolyan nehézségek árán, de ugyanolyan sikerrel, mint Isten kiválaszto� népe, megteremte�ék új hazájukat. Fontos megjegyezni, hogy ez a vallásos fundamentalizmus sem államilag támogato�/szerveze� volt, hanem a társadalomban alulról fölfele épült ki – amolyan „polgári vallásként”. Így lehet az, hogy miközben az európai szekularizáció során a keresztények száma egyre csökkent (és csökken), addig Amerikában a szigorú állam-egyház elválasztásnak köszönhetően dinamikus a keresztény – főleg neoprotestáns, evangéliumi, pünkösdista – egyházak élete. Mivel ez a vallásosság önszerveződő jellegű, az egyház(ak) közelebb áll az emberekhez, „jobban szerethető”, átélhetőbb (csakúgy, mint az amerikai nacionalizmus). Az „Isten kiválaszto� népe” tudat olyannyira rögzült, hogy idővel az Egyesült Államok magát már-már Messiásnak tekinte�e (tekinti). Ennek alapja leegyszerűsítve a következő: az Egyesült Államok demokratikus társadalmi berendezkedése azért olyan kivételes és egyedi, mert lakói Istentől kapták. Feladatuk, hogy „terjesszék az Igét”, hogy megváltsák a világot. A megváltás pedig úgy megy végbe, hogy a saját társadalmi-politikai berendezkedésüket viszik szét a glóbuszon.8 Az erős keresztény, evangelizációs kiindulópont másik fontos hatása az volt az amerikai társadalomra (legalábbis túlnyomó részére): masszívan meghatározta értékrendjét. De egyáltalán nem az egész országét. Fontos kiemelni, hogy a dolgozatban vázoltak messzemenően nem az egész amerikai társadalomra vonatkoznak. A politikai-vallási megoszto�ság o� is ugyanúgy aktuális napirendi téma, akár idehaza.9

Right from the Beginning10 Az előzők azt hivato�ak bizonyítani, hogy ami Amerikában az utóbbi három-négy évtizedben lezajlo�, az nem előzmény és valós társadalmi bázis nélküli. A téma azért is érdekfeszítő, mert az igazi „amerikai szellem” felemelkedését lá�atja tükröződni a helyi jobboldal felemelkedésében – persze nem minden arany, ami fénylik. Több sokk hatására képes volt a saját értékeit fontosnak, mi több, univerzálisnak tekintő jobboldal feltápászkodni hirtelen jö� kábulatából, és felépíte�e társadalmi hálózatát, „social networkjét”, infrastruktúráját. Ezáltal összefogta sajátjait, és ahelye�, hogy mélabúsan és nosztalgiázva elteme�e volna egykori „grandeur et gloire-ját”, feltámaszto�a azt. Az amerikai „konzervatív forradalom” több irányvonalból áll, s a beérkező impreszsziók valójában csak hangossá te�ék a „csendes többséget”. A belpolitikában két hatás 2008. nyár

99

Szánthó Miklós

érvényesült kontraproduktívan – így kiváltva egyes csoportok ellenszenvét (ha nem gyűlöletét). Az egyik az 1929-től begyűrűző gazdasági világválságra (Great Depression) ado� válaszként megjelenő New Deal, majd később a jóléti program, a Great Society.11 A Franklin D. Roosevelt és Lyndon B. Johnson demokrata elnökök által bevezete� átfogó, nagy társadalmi programok természetesen a maguk idejében és helyében (feltehetően) a legjobb megoldást kínálták a társadalomnak. A kialakíto� „welfare state” a jóléti államok mintapéldája volt, az általa hirdete� szegénység elleni küzdelem és szociális gondoskodás máig útmutatóként szolgál sok politikusnak. Persze azt a programok megalkotói és véghezvivői sem gondolha�ák előre, hogy munkájukból egy idő után sokan nem kérnek. I� van a kapcsolódási pont az első fejezetben vázoltakkal: az amerikai társadalom egy része – lényegében a fehér bőrű, középosztálybeli polgár – fojtogatónak érezte az állam túlburjánzását, az egyes tagállamok törvényhozási jogainak megnyírását, a felülről jövő szociális gondoskodás erőltete� mivoltát. Ez kelet-európai szemmel meglehetősen ellentmondásosnak tűnhet, hiszen i� jóformán meg sem élték az állampolgárok a „jóléti államot” – miközben odaát már unják? A magyarázat kézenfekvő: ez az a réteg, mely magáénak vallja az öngondoskodás ideáját, hisz a helyi hálózatok és közösségek erejében, nem szereti a központi-állami szervezést, és végsőkig bízik az egyénben és ezáltal a magántulajdonában. Az adóztatást pedig a magántulajdon csorbításaként értékeli. Ez az egyik fontos tényező: az individualista amerikaiak egy része megijedt a centralizáló államtól, és ezért vissza akarta szorítani azt saját területére – mindenesetre ki a magánéletéből. Ezzel párhuzamosan jelentkeze� a második világháború után az amerikai társadalomban egy hangos „ellenkultúra”. Ehhez sorolható a sokat idealizált hippimozgalom, a pacifista (egyben bizonyos értelmezések szerint Amerika-ellenes, antipatrióta) szubkultúra, a vietnami háborúellenes tüntetések. Sokak szemében úgy jelentek ők meg, mint a hagyományos társadalmi értékek lerombolói, a hedonista és nihilista („semmirekellő”) életmód folytatói, azok a „mihaszna kölkök”, akik már – a nagy jólét mia� – nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azon amerikaiak közö�, akik hi�ek a hagyományos amerikai értékekben, az Alapító Atyák örökségében, az „Isten-haza-család” hármas egységében, ez a mozgalom bizony félelmet kelte�. Az általuk folyamatosnak és szisztematikusnak vélt értékrelativizálás mia� is, végletesen veszélyeztetve lá�ák azt a társadalmi rendet és békét, amelyre Amerika épült. Addig sérthetetlennek gondolt társadalmi intézményeket ért támadás, mint az amerikai „stars and stripes” lobogót, a családot, a hazafias értékeket vagy a vallást. Ők ezeket akarták konzerválni. Az új ellenkultúrával szemben léptek fel, mint a tradicionális, az alkotmányban, a Függetlenségi nyilatkozatban lefektete� amerikai értékek és érdekek védelmezői. 100

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

Az amerikai konzervatív oldal ebben is más, mint az európai: Az Egyesült Államokban nem jö� létre monarchia, se feudalizmus, így hát történetileg nem ezen társadalmi rendszerek megőrzésére te�-tesz kísérletet, hanem a fent említe� amerikai alapdokumentumokban kikristályosodo� értékek megtartására. Ilyenek mindenekelő� az egyén jogai, szabadsága, főleg a vállalkozás szabadsága, más személytől vagy hatalomtól való függetlensége – és persze egy „klasszikus liberális” visszavonult állam. Véleményem szerint tehát ez volt az a két fő motívum – hozzájuk természetesen még más mellékáramlatok is csatlakoztak –, melyek annyira feldühíte�ék az amerikai társadalom egy részét, hogy úgy gondolták, hangot is fognak adni ellenvéleményüknek. Azonban – a�ól függetlenül, hogy jelenleg valamennyien a Republikánus Párt zászlaja ala� gyülekeznek – egy meglehetősen heterogén csoportosulásról volt-van szó. A 20. század második felében lezajló jobboldali evolúciós folyamat három szférát alakíto� ki, mely folyamatot illethetünk a „konzervatív forradalom” jelzővel, csakúgy mint a „relegious right” vagy a „right nation” kifejezéssel – talán ez utóbbi legfrappánsabb. A három szint nem színvonalbeli különbséget takar, mindösszesen azt, hogy a szintenként más és más volt az „ellenállás” fő mozgatórugója. A szélesebb szavazói bázist alkotja a „footsoldiers”-nek is neveze� réteg, mely tömegmozgalomként funkcionál, és jobboldali fogyasztóként aposztrofálható. Az elitet, az intellektuális muníciót a hátizsákjukban hordozók a (neo)konzervatív értelmiségiek. És mindke�őhöz, de inkább az elit réteghez tartozik egy széles szakmai alapokon nyugvó intézményi-think tank hálózat.

A talpasok serege

The center of gravity of american opinion is much further to the right – valami olyasmit jelent, hogy „az amerikai közvélemény sokkal inkább jobbra húz”.12 Ezt tanácsolják a The Right Nation című sikerkönyv szerzői a kortárs amerikai politika és társadalom megértéséhez. Azért fontos ezt a tételt rögzíteni, mert mutatja, hogy az elmúlt évtizedek általános jobbratolódása nem egy értelmiségi szűk rétegen, eliten belül ment végbe, hanem az egész populáris közkultúrát, közvéleményt áthato�a. Napirendet alkot és diktál. Ami nem jelenti azt, hogy az egész Egyesült Államok jobboldali lenne – sőt. Ahogy Paul Weyrich, a Moral Majority alapítója rámutat: „Nem hiszem, hogy az amerikaiak többsége hinne az értékeinkben.”13 Ami lényeges: az amerikai jobboldal – legyen bármilyen változatos és változékony is – immáron nem számít „politikailag inkorrektnek” vagy „szalonképtelennek” (jóllehet saját köreikben sosem tarto�ák magukat ilyennek). A fent említe� esetleges változékonyságot, aktuálpolitikai flexibilitást frappánsan jellemzi George H. Nash, a The Conservative Intellectual Movement in America című alkotás szerzője: „Az amerikai konzervativizmus olyan változó hit, amelynek definiálása 2008. nyár

101

Szánthó Miklós

értelmetlen: az amerikai konzervativizmus egyszerűen az, amit az amerikai konzervatívok mondanak és tesznek.”14 Ahhoz, hogy „emberszámba” vegyék őket, nem volt elégséges értelmiségi hálózat kiépítése és ideológiai muníció – kelle� a társadalmi bázis, a (potenciális) befogadó közeg, amelyre építkezni lehete�. Ennek az alapjai ado�ak voltak, nem utolsósorban a fentiekben kifejte�ek és az amerikai nemze�udat mia�, mely a erkölcsi felsőbbrendűséget hirdeti, a „fehér ember és az angolszász kultúra” (értsd: a nyugati civilizáció) diadalát.15 Ezek mára természetesen meghalado�, politikailag inkorrekt kifejezések, és explicit módon nem is jelennek meg az amerikai jobboldal főáramlatában; de ha a jelenlegi helyzet gyökereit nézzük, akkor ezt a tényezőt is figyelembe kell venni.16 (Bár marginalizálódo�, de ki teljesen nem halt az „extrém jobboldali” irányzat, amely ma is magáénak érzi a faji felsőbbrendűség gondolatát, például a Ku-Klux-Klan).17 A kereszténység neoprotestáns ágának erős dominanciája, a központi kormányzat ignorálása és a hagyományos értékek iránti feltétlen tisztelet meghatározta tehát azt a bázist, melyet igencsak érzékenyen érinte� a második világháború után kialakult – és véleményük szerint azóta is tartó – ellenkultúra. Az addig politikailag megoszto�, talán inkább a demokratákhoz közel álló18 „vallásos Amerika” integrációja megindult a Republikánus Párt és a jobboldal irányába.19 A vallásos mozgalom legjelentősebb intézményesült formája a Moral Majority volt. A szervezetet 1979-ben alapíto�a Jerry Falwell tévéprédikátor (televangelist) és Paul Weyrich, a szociális konzervatívok egyik jeles alakja (az irányzatról később lesz még szó). A milliós mozgalom fő politikai agendája az abortuszellenesség, a homoszexuális kapcsolatok állami elismerése elleni tiltakozás, és a pro-family, családbarátság köré csoportosult.20 Tehát olyan témákat tűzö� napirendre, melyeket akkor is (ma is) késhegyre menő viták öveztek; agilisan, nem meghunyászkodva hirde�e nézeteit. Erre lehetősége is volt, hiszen egyik nagy eredménye a relegious right mozgalomnak, hogy megteremte�e saját nyilvánosságát, így emberek millióihoz tudta elju�atni üzenetét. Az egész amerikai jobboldal felemelkedésének egyik kulcsmozzanata, hogy – az amerikai magánkezdeményezés és közösségi háló erőssége révén – „médiát gründolt”. Nem azon sopánkodtak, hogy nincs nekik, és milyen rossz helyzetben vannak a fősodort uraló liberális demokratákhoz képest; hanem te�ek azért, hogy legyen. A The Right Nation állítása szerint az 1980-as évekre az evangelikus műsorok hallgato�sága/néze�sége 61 millió főre nő�.21 A Christian Broadcasting Networknek (CBN) harmincmillió előfizetője volt, ezen a csatornán fut ma is a 700 Club című televíziós igehirdetés, Pat Robertson celebrálásában.22 11 millió háztartásba juto� el az ugyancsak Weyrich által alapíto�, tevékenységét azóta beszüntető National Empowerment Television (egykoron America’s Voice).23 Jellemző a nagy kereskedelmi hálózatok melle� a kisebb, helyi rádióadók üzemeltetése; ezeknek ugyancsak nagy jelentőségük van a mai mediatizált világban. 102

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

Annak ellenére, hogy a Moral Majority végül is 1989-ben beszünte�e tevékenységét, tovább működik több, újkeresztény-evangelikus beállíto�ságú mozgalom (The Moral Majority Coalition néven a szervezet újraindult 2004-ben, Jerry Falwell vezetésével, nem titkoltan annak a hatására, hogy Busht újraválaszto�ák. Célja fenntartani az „evangéliumi forradalmat”. Fő üzenete: szavazz az értékekre!)24. Ilyen a Christian Coalition of America vagy a Focus on the Family. Mindegyik a tradicionális konzervatív értékek melle� száll síkra, központi témájuk a család, illetve annak védelme; ezen kívül feladatuknak tekintik nem utolsósorban a médiában történő hangsúlyos megjelenést.25 Lobbicsoportok működnek még országszerte, mint a Christian Value, a The Traditional Values Coalition – mely honlapján reklámozza elnöküknek, Louis P. Sheldon tiszteletesnek The Agenda – The homosexual plan to change America című könyvét26 – vagy a Concerned Women for America, a Family Research Council és az American Family Association.27 Harag és elfogultság nélkül állítható, hogy az amerikai populáris jobboldal sikere ilyen dolgokban mutatkozik meg: tagjainak nyilvánosságuk és lehetőségük van arra – természetesen az ellenoldalról kapo� heves bírálatok közepe�e –, hogy kifejtsék, propagálják, népszerűsítsék saját elképzeléseiket. És sikerült elérniük, hogy üzenetükre nem csak egy lemorzsolódo� kis közösség „vevő”, hanem a társadalom szélesebb rétegei is. A vallásos jobboldal kutatóintézeteként működik a The Barna Group, mely médiaszekcióval (BarnaFilms), könyvkiadással (BarnaBooks) és vezetőképzéssel (The Josiah Corps) is foglalkozik.28 Nemcsak a kommunikációra és a kutatásra fordítanak figyelmet, hanem az oktatásra is. A számos egyházi kézben lévő alsó és középszintű oktatási intézmény melle� több evangéliumi keresztény egyetem is működik. Ezek közül az egyik leghíresebb a Liberty University. Az eredetileg Lynchburgi Baptista Főiskola nevet viselő akadémia alapítói közö� találjuk – ki mást, mint – Jerry Falwell tiszteletest is.29 Az 1971 óta működő – most már – egyetem 2005/06-os tanévében 9558 diák iratkozo� be alapképzésre, míg 10094 távképzésre. Jellemző az önsegítő, alulról szerveződő intézményekre, hogy a „15000 Club” adományaiból finanszírozzák szorult anyagi helyzetben lévő hallgatók ösztöndíját.30 A jogi fakultás önmeghatározása szerint például olyan jogászokat, a jövő vezetőit képzi, akiknek elmélyült hitük van a keresztény tanításokban, és a keresztény világnézet szerint akarják újra életre kelteni az amerikai jogrendszer alapját, a joguralmat.31 Ha lehet, még erősebb evangéliumi indí�atású a Bob Jones University, mely Krisztus egész életen át tartó szolgálatára szeretné felkészíteni diákjait.32 Keresztény jogászokat fog össze és képez országszerte a Christian Legal Society, mottója szerint „keresve az igazságot Isten szeretete által”, és a The Federalist Society for Law and Public Policy Studies (bár ez utóbbi már inkább a politikai konzervatívokhoz sorolandó intézmény).33 2008. nyár

103

Szánthó Miklós

Érzékelhető, hogy milyen sok mozgalom és szervezet képezi az alapját a vallásos jobboldalnak. Egyenlőségjel nem tehető közéjük, hiszen – az amerikai közélet pluralitásának is köszönhetően – különböző vallási irányzatokhoz, felekezetekhez kapcsolhatók. Egy nemrég megjelent tanulmány „osztályozza” az Egyesült Államokban fellelhető, főleg protestáns csoportokat, ha nem is a teljesség igényével, de mindenképp hasznosan ahhoz, hogy tisztább kép alakuljon ki a protestáns keresztény oldalról.34 A fundamentalisták (hard-Calvinists) azok, akik a legerőteljesebben ragaszkodnak a Biblia szó szerinti értelmezéséhez,35 és mindennél inkább abszolút fogalmakban gondolkodnak, hisznek a Jó és a Gonosz végső harcában, az apokalipszis közelgő eljövetelében (ezért is éri őket az a vád, hogy kevésbé intellektuális mozgalom). Áthidalhatatlan akadályt látnak – a puritán gyökerek, kiválaszto�ságtudat mia� – hívők és nem hívők közö�, ezért közösségeik jobban hajlanak a világtól történő elzárkózásra. Sőt jellemzően fragmentáltabb az egyházszervezetük (ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni), sok kisegyház tartozik e gyűjtőfogalom alá. Ennek egyik oka, hogy a szigorú doktrínákhoz való ragaszkodás jobban megvalósítható kisebb közösségekben; illetve ódzkodnak mindenféle függőségtől, hierarchizáltságtól. A fundamentalisták meglehetősen agilisan, elhivato�ságtuda�al védik a protestáns hitet a római katolikusokkal, modernistákkal, szekularizációpártiakkal szemben. A darwini evolúciót élesen elutasítják (helye�e a „tudományos teremtéstant” tanítják, ez hasonlatos az intelligens tervezés elméletéhez36), pesszimizmusukból következően nem táplálnak hiú ábrándokat a szociális reformokat illetően. Külpolitikailag ideológiai alapon ellenségesek az ENSZszel vagy bármilyen „világkormánnyal” szemben, amely együ�működik kifejeze�en keresztényellenes országokkal is (a Le� Behind népszerű regényciklusban az Antikrisztus ENSZ-főtitkárként perszonifikálódik).37 A liberális keresztények a fundamentalisták pandan párjai. Nem gondolják, hogy a Bibliát szó szerint kéne értelmezni, inkább a kereszténység etikai-erkölcsi tanításában hisznek. Egyáltalában véve szkeptikusak a Szentírásban olvasható „csodás” eseményekkel, történésekkel kapcsolatban, Jézus feltámadását illetően is (ezért erősen vitatható, tekinthető-e még ez az irányzat igazi vallási mozgalomnak). Ilyen az Unitárius Egyház, de sokan vannak a metodista, presbiteriánus, amerikai baptista, kongregációs, episzkopiális és lutheránus gyülekezetekben is. Véleményük szerint az üdvösség és az etikus cselekvés tudása nemcsak nekik adato� meg, hanem más vallásúaknak is, legyenek akár muszlimok vagy buddhisták. Optimisták a világ fejlődését illetően, illetve pártolják a nemzetközi szervezetekkel való együ�működést, nem utolsósorban azért, mert a progresszió és a szociális igazságosság megteremtése a Földön kiemelkedően fontos üzenete a Bibliának – szerintük. Befolyásuk az elmúlt időben csökkent, mivel a Biblia nem szoros értelmezése sokszor szekuláris gondolkodásba csapo� át, így sokan elhagyták az ilyen felekezeteket. Ezenkívül közvetítő szerepük is eltűnőben van, mivel olyan kérdésekben, mint a melegjogok vagy Izrael-támogatá104

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

sa, összekülönböztek a katolikusokkal, illetve a zsidókkal. Liberális protestánsok közé sorolhatók olyan történelmi nagyságok, mint Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman és Dwight D.Eisenhower. A két irányzat közé helyezhető el az evangéliumi keresztények38 tábora (so�-Calvinists), akik gyökereikben sok hasonlóságot mutatnak a fundamentalistákkal, de a világ fejlődését tekintve mégis optimisták. Jelenleg ide tartoznak a legnépesebb felekezetek, a Southern Baptist Convention (16,3 millió tag, jelentőségét tekintve kiemelkedő), National Baptist Convention U.S.A. (ötmillió tag), National Baptist Convention of America (ötmillió tag) – utóbbi ke�ő hívőinek java része afrikai-amerikai. A Church of God in Christ (5,5 millió tag, főleg afrikai-amerikai hívők) és az Assemblies of God (2,7 millió tag, fehérek többnyire) pünkösdista egyházak, illetve az evangélikus The Lutheran Church – Missouri Synod (2,5 millió tag) is evangéliumiak.39 A fundamentalistákhoz hasonlóan i� is a több, különálló egyházakba tömörülés a jellemző, azonban vannak közvetítő szerveik, mint a Campus Crusade for Christ, a Promise Keepers vagy a Wycliffe Bible Translators. Az evangéliumi közösségeknek is fontos a Biblia etikai tanításán túlmenően a hitelvi nézetek, és a liberálisokkal ellentétben az üdvözülést csak úgy tartják elképzelhetőnek, ha az ember bevallja bűneit, és elfogadja Krisztus kereszthalálát és a bűnbocsánatot (tehát i� is felfedezhető a „megmente�ek – nem megmente�ek” ke�éosztás). Csakhogy az evangéliumiak tanítása szerint erre az üdvösségre mindenkinek lehetősége van, nem csak a kiválaszto�aknak. A keresztényi felelősséget kiterjesztőképp értelmezik, szociális és humanitárius akciókban vesznek részt, akár olyanokkal is, akik nem osztják az ő nézeteiket (ez a fundamentalistáknál, akik minden együ�működést megtagadnak a modernekkel, elképzelhetetlen). Továbbá elütnek a radikálisabbaktól abban is, hogy elfogadják a tudományos kutatómunkát – mindaddig, amíg az nem veti el Isten létezését.

A politikai konzervativizmus40 „Csak Amerikában minősül a szabadpiac védelme konzervativizmusnak” – ez a paradox megállapítás jól jellemzi a konzervativizmus helyzetét az Egyesült Államokban.41 Ha azt vesszük számításba, hogy i� nem alakult ki feudális társadalom, rendi monarchia vagy bármi hasonló, és így a felvilágosodás is másféle tónust kapo�, mint az európai, belátható, hogy másra irányult a konzerválás. Az amerikai konzervativizmus a hagyományos amerikai értékek (ezek európai szemmel klasszikus liberális elvek) megőrzésére irányul, melyek szellemi gyökereit az Alapító Atyák, Washington, Jefferson, Franklin környékén kell keresnünk. Az amerikai konzervativizmus sine qua nonja az amerikai forradalom, a Függetlenségi nyilatkozat, és az alkotmány – tehát mindaz, ami az Amerikai Egyesült Államokat politikailag-jogilag létrehozta. 2008. nyár

105

Szánthó Miklós

Az tagadhatatlan így, hogy az európai értelemben ve� liberalizmus, illetve konzervativizmus sosem jelent meg önállóan, vegytisztán, hanem oda-vissza átitatódtak egymással. Sőt, ahogy Matolcsy és Magyarics kifejtik, az öreg kontinensről nézve a Demokrata Párt liberalizmusa inkább szociáldemokrácia, a Republikánus Párt konzervativizmusa pedig inkább gazdasági liberalizmusnak felel meg.42 Ez persze erős leegyszerűsítés, és a két oldalon belül számos árnyalat van, de első lépésként alapszituációt tisztáz: nemcsak a Lajtán túl, hanem az Atlanti-óceánon túl is sok minden másképp van. A konzervatívnak neveze� oldalon több önálló arcula�al rendelkező csoportosulás különíthető el; ezek közö� egyes kérdésekben nincs sok különbség – például a gazdaságtól az állam jobb, ha távol marad43 –, azonban egyes kérdésekben radikálisan eltér a véleményük – elsősorban társadalmi és külpolitikai tárgykörökben.

Irányzatok

A skála meglehetősen széles: libertariánusok, paleo/populista konzervatívok, ókonzervatívok és neokonzervatívok tartoznak a táborba (és talán ide sorolhatók az Weyrich és Phyllis Schlafly-féle úgyneveze� szociális konzervatívok, de őket elég erős szálak fűzik a fentiekben tárgyalt vallásos jobboldalhoz).44 A libertariánusok értékelhetők szélsőséges értelemben ve� piaci liberálisként, a gazdaságból történő teljes állami kivonulás melle� érvelnek. Szellemi elődeik közé tartozik az Egyesült Államokba emigrált két osztrák közgazdász, Friedrich von Hayek és Ludwig von Mises, illetve Milton Friedman.45 Bár sokszor keverik össze gazdasági tanításukat a neokonok elképzeléseivel, a ke�ő nem ugyanaz. A libertariánusok az impotens államban hisznek, amelyik egyáltalán nem avatkozik be sem a piaci mechanizmusokba, sem az állampolgárok egyéni életébe . Tehát privatizálja az oktatást, az egészségügyet teljes egészében, és szabad kereskedelmet hirdet.46 Pártjuk az 1971-ben alakult Libertarian Party.47 Bár önmeghatározásuk szerint se nem konzervatívok, se nem liberálisok, ám mivel a fent említe� amerikai liberalizmus szocialisztikus-szociáldemokrata vonásokat mutat, inkább állnak közelebb a konzervatívokhoz és a Republikánus Párt liberális szárnyához. Az organikus vagy ókonzervatívok hasonlítanak leginkább az európai – brit-tory – konzervatívokhoz; ők nem ellenzik annyira az állami szerepvállalást a közéletben és a gazdaságban, mint a libertariánusok, bajnak inkább azt tartják, hogy a kormányzat tekintélye megroggyant. Ismertebb közéleti szereplőjük az újságíró George Fredrick Will, ő a neokon National Review-nál is dolgozo�.48 Közel állnak – akár azt is mondhatjuk, átfedésben vannak – a neokonok tradicionalistább ágával. Populista/paleokonzervatívnak szokás nevezni a Pat Buchanan veze�e konzervatívokat. A Republikánus Párton belül mozognak, Buchanan a Fehér Ház szóvivője volt 1984 és ’87 közö�, sőt, még az elnökjelöltséggel is megpróbálkozo� az 1990-as évek elején. Folyóirata a The American Conservative, illetve a Chronicles Magazine, amelyet a 106

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

Rockford Institute ad ki.49 Értékkonzervatívok, ebben nem különböznek a neokonoktól, ám nem osztják aktivista, agresszív külpolitikájukat; abban is eltérnek, hogy erősen bevándorlásellenesek.50 Sőt a neokon cselekvések mögö� általában Izrael érdekeinek védelmét vélik felfedezni, és hajlamosak rasszistának, antiszemitának minősíte� megjegyzések tételére is (figyelemre méltó egybeesés, de liberális baloldalról is sokszor éri az a kritika a neokonokat, hogy túlzo�an szem elő� tartják Izrael érdekeit a külpolitikában.)51 Kik is ezek a neokonzervatívok?

A neokonok – egy morális felfogás vált cselekvő erővé

Általános jellemzésként a neokonzervativizmus egy gazdaságpolitikailag liberális, ám radikálisan kultúrkonzervatív irányzatként írható le. A „GOP-revolution”52 katalizátoraként emlegete� csoport inkább nézetrendszer, meggyőződés, semmint konkrét politikai doktrína. „Nincs kiáltványuk, manifesztumuk, programjuk, nincs vallásuk, zászlójuk, himnuszuk vagy akár titkos kézfogásuk.”53 Kik ők valójában? Eléggé vegyes társaság, ami azért van így, mert nem kijegecesede� hagyományról van szó, hanem egy – történeti értelemben – egészen friss politikáról. Állítólag kevesen vannak, kis elit csoportot alkotnak – mégis számtalan intézményük, újságjuk van. Erősen ideologikusak – mégis több irányzat fedezhető fel köztük. Sokan zsidó származásúak– de nem mindannyian azok.54 Elsősorban azt kell látni, hogy ez egyedülállóan amerikai jelenség, még jobban unikális, mint az egész konzervatív oldal. Alapvetően két irányzat különíthető el.55 Az egyik a Kirk nevével fémjelze� tradicionalistább-vallásosabb irányzat, melyhez tartozik William Buckley, Robert Nisbet és Richard M. Weaver is. Kirk főművében, a The Conservative Mindben visszanyúl egészen Edmund Burke-ig, onnan vezeti le konzervativizmusát. Ennél az európaibb, ezzel együ� nosztalgiázásra és romantikára inkább hajlamos irányzatnál a politikai kérdések vallási-erkölcsi köntösben jelennek meg (az erkölcsi normák hanyatlásának ellenzése amúgy a másik neokon csoportnál is fontos momentum), a buta egyenlítősdire való törekvés minden formáját elutasítják (helye�e a lehetőségek egyenlősége szükséges). Kirk szerint a transzcendens rendnek a Földön is tükröződnie kell hierarchiák formájában, mely rendnek alapja a magántulajdon és a szabadság (együ�!), és amely rend a szokásokon, tradíción, a közös társadalmi mítoszon, nemze�udaton nyugszik.56 A nosztalgiára való hajlamon felül megkülönböztető jele még az irányzatnak, hogy sokan közülük – mint ahogy például Buckley is – katolikusok, szemben a neokonokhoz inkább „passzoló” neoprotestantizmussal.57 A másik irányzatot, amelyet ma a világ – kezdetben nem hangsúlyos, mára azonban igencsak lényegessé vált külpolitikai szemléletüknek köszönhetően – jobban ismer (és neokonnak definiál), az az Irving Kristol fémjelezte filozofikus-straussiánus szárny. Legtöbbjük a politikai pale�a baloldaláról indult (Kristol egyenesen trockista volt, a IV. Internacionálé tagja; Daniel Bell, Seymour M. Lipset, Nathan Glazer szocdemek), be2008. nyár

107

Szánthó Miklós

vándorló zsidó családok sarjaként.58 Ez magyarázza, hogy eredetileg nem is a Republikánus Párt, hanem a demokraták irányába orientálódtak (azok közül inkább a konzervatívabb vonalhoz, például Henry Jackson szenátorhoz. Daniel Moynihan neokonnak tarto� politikus demokrata szenátor is volt). A „neo” jelzőt igazából nem is ők ragaszto�ák magukra, hanem Michael Harrington szociáldemokrata amerikai szakszervezeti vezető, egyfajta gúnynévként.59 Csakhogy Kristol elfogadta, és az irányzat megkülönböztetéseképp használta, köteteiben is: Reflections of a Neoconservative: Looking Back, Looking Ahead (1983) és Neoconservatism: The Autobiography of an Idea (1995). Találóan tarto�ák őket a politikai baloldal antitestének, Kristolt pedig a neokonzervativizmus keresztapjának, „rejte� kezének”.60

A habitus61

Ez a neokonzervativizmus mindenekelő� habitusában más, mint a kirkiánus vonal: optimista, nem levert, nem utópisztikus, előretekintő, reményteli, jó kedélyű, mentes minden szentimentalizmustól. Baloldali szocializációjukkal ellentétben erősen ódzkodtak mindenféle populizmustól, ami jellemző volt például az úgyneveze� Goldwater-republikánusokra. Nem hi�ek az ideológiák végében, igényelték a más gondolatokkal való csatározást. Az egészséges patriotizmust (nacionalizmust) egy nemzet megtartó erejének gondolták. Azt tarto�ák a liberálisokról, hogy idealisták és utópisták. A neokonok jó része társadalomtudós volt (egyféle „social science”-t vi�ek a lelombozo�, intellektuális-eszmei töltet nélküli republikánus táborba), eleinte nem foglalkoztak sem gazdaság-, sem külpolitikával.

A gazdaságpolitika

Az alapélmény, amely átlendíte�e őket jobboldalra, egyrészt az volt, hogy úgy lá�ák, a New Deallel induló, majd a Fair Deallel, és Kennedy New Frontier-jével a johnsoni Great Societybe torkolló liberális társadalmi és gazdasági reform elárulta az eredeti, klasszikus amerikai liberális elveket.62 Mivel a neokonok meggyőződése, hogy az adócsökkentésre épülő, gazdasági növekedést produkáló, deficitmentes kínálatoldali gazdaságpolitika a helyes út, megrémültek a�ól a törekvéstől, ami egyre nagyobb és átfogóbb kormányzati reformprogramokat akart „ráerőszakolni” az önsegélyező amerikaiakra.63 Úgy gondolták, hogy a magántulajdon (a szabadság jelképe), a gazdasági növekedés egybekapcsolódik a demokráciával. Gazdasági növekedés melle�, ha olykor egyenlőtlenül is, de mindenkinek emelkedik az életszínvonala. Félreértés azt hinni, hogy a neokonok minden téren elzárkóznának az állami beavatkozástól. Inkább csak egy hatékony, erős (de nem túlcentralizált, nem kiterjedt, nagy bürokráciával rendelkező) adminisztrációban hisznek, amelyik a szabad vállalkozásra, a szabadpiaci mechanizmusokra, az egyéni felelősségre alapoz, ezzel ellentétben a baloldali paternalista állam megöli az egyéni kezdeményezéseket, torzítja a valódi ver108

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

senyt, és függővé teszi az embereket, elroncsolja a társadalom szövetét. Az úgyneveze� „trickle-down-economyt” pártolják: a középosztály adócsökkentéssel történő segítésével nem a sikereseket bünteti az állam, így a megtermelt több pénz „lecsorog” a társadalom alsóbb szintjeihez is. Míg a liberálisak egy „európai Egyesült Államokat” akartak, a neokonok a hagyományos amerikai értékekre, az egyén kezdeményezőkészségére és munkamoráljára alapozva gondolták el a gazdaságot. Ez tehát a „konzervatív jóléti állam” koncepciója, amelyet Kristol a „two cheers for capitalism!” szlogennel jelölt. Tehát kétszeres hurrá a kapitalizmusnak – de nem háromszoros.

Társadalomkép – a sokkhatás

A neokonok főleg a társadalmi-kulturális élet területén hajlo�ak (hajlanak) arra, hogy elfogadják – sőt kívánják – az állami beavatkozást. A demokratikus értékek védelme és hanyatlásuk megakadályozása az állam feladata. Ez az elképzelés akkor vált dominánssá, amikor szembesültek a második világháború után, a vietnami háború kapcsán a – fentebb már említe� – kitörő ellenkultúrával. Azokat az első generációs amerikaiakat, akiknek családját az Egyesült Államok fogadta be, és amelynek ezért hálával tartoztak, elborzaszto�a a negativizmus kultúrájának, a hedonizmusnak, a társadalomból történő kivonulásnak a térnyerése. A legfőbb bajt – éppen a túlzo� állami szerepvállalás, az erőltete� egalitarianizmus, politikai korrektség és multikulturalizmus mia� – a társadalom szétesésében, a család szerepének leértékelődésében, a hagyományos erkölcsök, etika, morál és viselkedés kiüresedésében lá�ák – és ezért a liberálisokat tarto�ák felelősnek. Az amerikai, szabadversenyen és egyéni teljesítményen alapuló demokráciát azért becsülték, mert lehetőséget ad arra, hogy az igazán nagy talentumok, a sikeresek kibontakoztathassák tehetségüket. Ennek az alapvető demokratikus vívmánynak, amely a szabadságot jelenti, és amelyért az Alapító Atyáktól kezdve minden, az amerikai értékeket becsülő hazafi kiállt, mond ellent az erőszakos „mindenkit-egyenlővétenni-akarás” és a pozitív diszkrimináció. Mert ez is a valós versenyt torzítja, és a feltételek egyenlőségét kínálja a lehetőségek egyenlősége és a szabadság helye�. A Fukuyama által csak Nagy Szétbomlásnak aposztrofált folyamat minden létező tabut igyekeze� megdöntetni – le� légyen szó abortusz, eutanázia, halálbüntetés, iskolai ima, vagy fegyverviselés témájáról –, a hitet és a tekintélyt elsorvasztani. Ezzel párhuzamosan, illetve ebbe ágyazódva jelentek meg az újbaloldali, úgyneveze� rózsaszín kommunista, hippi- és békemozgalmak, a maguk pacifizmusával és antiimperializmusával.64 Az antikapitalizmusból táplálkozó lázadás szembement minden burzsoá társadalmi szabállyal. Értetlenkedve fogadták a neokonok, hogy miért égeti valaki a csillagos-sávos lobogót, ha egyszer az Egyesült Államok állampolgára, és miért vonzódik kórosan mindenféle kommunista eszméhez csak azért, mert az kritikus Amerikával szemben. Általánosan a kultúra válságát élték meg – hasonlóan amúgy az egész amerikai jobboldalhoz. Az értékrelativizálás, a devianciák hirdetése, a szexuális sza2008. nyár

109

Szánthó Miklós

badosság, a drogok elterjedt használata, a hagyományok semmibevétele, a „knee-jerk anti-americanism” mind-mind annak a jele volt szemükben, hogy a társadalom működészavarral, diszfunkcióval küzd. Még a megvete� populistákkal is egy sátorba terelte őket azon mozgalmak kialakulása, amelyek átesve a ló túloldalára, minden másságnak helyet követeltek a Nap ala�. Szárnyra kapo� az amerikai Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court) már-már jogalkotásnak minősülő tevékenysége a megerősödő polgárjogi eszméket támogatandó. A feministák, homoszexuálisok, a kommunisták, az indiánok és a radikális (például a fehérektől elkülönülést hirdető fekete szervezetek, a Black Panthers) afrikai-amerikaiak akkor még szokatlan, konvenciókat áthágó üzenetekkel és te�ekkel léptek elő.65 Ezeknek (is) a hatására, a kongresszus 1964-ben meghozta a sokat vitato� Civil Right Actet, amelyik egyenjogúsíto�a a feketéket az élet minden területén (például oktatás). Ez főleg Délen válto� ki felzúdulást, ami nem csak a déliek rabszolgatartó örökségével és rasszizmusával magyarázható, hanem azzal is, hogy a déli államok beavatkozásként élték meg azt, hogy központi döntés születe� ilyen kérdésben, és nem tagállami szintre hagyták a szabályozást.66 A neokonok válasza egyértelmű volt: meg kell győzni a társadalmat arról, hogy az értékrombolásért és a „national greatness” lábbal tiprásáért a liberálisok és a baloldaliak a felelősek. Akár azon az áron is, ha sikerül a tömegeket saját maguk ellen fordítani, hogy adjanak le egy keveset demokratikus jogaikból. Hogy ki adta a receptet? Nézzünk körül a filozófia, közelebbről Leo Strauss háza táján!

Leokonzervativizmus

Leo Strauss 1899-ben születe� Kirchhainban, ortodox zsidó család gyermekeként.67 Természe�udományokat és filozófiát tanult Németországban, majd a nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után az Egyesült Államokba emigrált, pályája nagy részén a Chicagói Egyetemen taníto� (innen az őt követők „chicagói iskola” elnevezése). Strauss gondolkodásában jelentős szerepet játszo� az a meggyőződés, amely a „százszázalékos, részvételi demokráciát” a tömegek zsarnokságának értékelte. A kultúra válságáért a modernséget te�e felelőssé, pontosabban azt, hogy eltávolodo� a premodern filozófiától, főleg az ókori görög bölcselőktől (Strauss kapcsán meg kell jegyezni, hogy nyilvánosan sohasem aktuálpolitizált, érvelését általánosan a modern kor kapcsán fejte�e ki, nem a szociálpolitika vagy a külpolitika kapcsán). A modernség válsága érvrendszerében összefonódo� azzal a tétellel, hogy a liberálisok eltávolodtak a vallás és a természetjog tanításától, letarolták a hagyományos tekintélyeket. Relativizáláson azt érte�e Strauss, hogy az ember már nem képes különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis közö� – ami baj, mert így általánosan elbizonytalanodo� és értékmentes lesz a társadalom, nem képes felismerni valós ellenségeit. Az „anythong goes”-féle hozzáállás relativizálta az erkölcsöt, szétbonto�a a hagyományos társadalmi alapszerkezeteket, és utópisztikus víziókat kínált az embereknek.68 Strauss ellenben 110

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

nem a demokráciát magát kritizálta főleg – mivel ezt tarto�a a lehetséges rendszerek közül a legjobbnak –, hanem a liberalizmust és a tömegek vulgaritását. Ebből a meggyőződéséből, és az ókori görög filozófusok, jelesül Platón mélyreható vizsgálatából fakadt az a teóriája, amely megengedhetőnek tarto�a a „noble lies-okat”, a kegyes hazugságokat – mert azok eredményesek és hasznosak. Ugyanis a megfelelő rendszer az, amelyben a bölcsek uralkodnak (ez a felsőbbrendűség leginkább intellektuális jellegű), és a politikai hazugságok szükségeltetnek ahhoz, hogy a nép körében ne üsse fel fejét a nyugtalanság. Ezt a szisztémát pedig a természetes rend és a biztos alapokon nyugvó társadalmi hierarchia biztosítja. Közelről sem antidemokratikus Strauss elképzelése; mindösszesen csak azt mondja, hogy éppen a tömegek érdekében kell, hogy titokban maradjanak bizonyos dolgok, mert csak így tartható fenn a béke és a rend. A demokráciák közö� a képviseleti rendszer alkalmas erre (az úgyneveze� madisoni demokrácia), fékekkel és egyensúlyokkal „hígítva” a tömegek totális uralmát (egyébiránt a populizmus által vezérelt tömegdemokráciában Strauss a totalitárius rendszerek táptalaját lá�a, amelyektől ugyancsak óvo�). Mivel Strauss inkább közel állt a felvilágosodás angol-skót válfajához, egyáltalán nem utasíto�a el a vallást. De a vallásban elsősorban nem a spirituális hitet lá�a, hanem azt az erőt – mondhatni, „közös mítoszt” – amely összetartást és közös viszonyulási pontot, biztonságot kölcsönöz egy társadalomnak. Kristolra bevallása szerint Lionel Trillingen kívül a legmélyebb benyomást Strauss te�e.69 A neokonok Strausstól többek közö� azt a képességet „örökölték”, hogy különbség tehető – mi több, különbséget kell tenni – Jó és Rossz, Barát és Ellenség közö�, valamint az elitista gondolkodást és a populizmus elutasítását. És bár a neokonok leginkább szekularizált értelmiségiek, fontosak nekik az olyan alapértékek, mint a vallás, a hazaszeretet vagy a család társadalomfenntartó ereje.

Az eszméknek következményeik vannak70 Még volt valami meghatározó, amit a neokonok Straussnak „köszönhe�ek”. A demokráciát valóban nem lehet elutasítani, mert optimálisan a legmegfelelőbb rendszer, és így a tömegekről sem lehet megfeledkezni – már csak számarányuk mia� sem –, mivel legitimáló erővel bírnak. Ám a legnagyobb siker az, ha ezt a legitimáló erőt arra használják fel az arra érdemes patríciusok, az „új arisztokrácia”, hogy a tömegeket saját szabadságuk ellen fordítsák, így védve meg a demokráciát önnön hanyatlásától és pusztulásától (egyféle „értük csalunk, nem ellenük”).71 Mint már korábban említe�em, Strauss nem politizált. A neokonok azonban annál inkább, így a kidolgozo�-leírt elveket nem hagyták a könyvespolcon porosodni, hanem 2008. nyár

111

Szánthó Miklós

próbálták a gyakorlatba átültetni, hatással lenni a vezető adminisztrációra. Ehhez pedig sajtóorgánumok, kutatóintézetek, think-thankek kelle�ek, kellenek.

A sajtó

Az előfutárnak tekinthető National Review-t William Buckley alapíto�a 1955-ben, és a mai napig működik, bár eredeti orientációján változtato�, és igazi neokon szócső le� (heti 154 ezer példányban).72 „Első generációs” lap volt a The Public Interest, megszületésénél Irving Kristol bábáskodo�, s olyan nagynevű szerzők dolgoztak a lapnál, mint Robert Nisbet, Norman Podhoretz, Nathan Glazer, Daniel Bell, James Q. Wilson és Daniel Moynihan.73 Utolsó szerkesztője Adam Wolfson volt, 2005-ben a folyóirat beszünte�e tevékenységét.74 Míg a The Public Interest belpolitikával foglalkozo� indulásakor (1965-ben), testvérlapja, a The National Interest – melyet ugyancsak Kristol alapíto� 1985-ben – a külpolitikára helyezi a hangsúlyt. Olyan nevek is publikáltak a lapba, mint Francis Fukuyama és Samuel P. Huntington. Jelenleg a lap szerkesztője Nikolas K. Gvosdev, tiszteletbeli elnöke a volt külügyminiszter Henry Kissinger (egyébiránt nem sorolható a neokonok táborába).75 A TNI-hoz hasonló irányultságú, bár mérsékeltebb a Fukuyama, Anne Applebaum, James Q. Wilson és Huntington közreműködésével megjelenő The American Insterest.76 A hagyományos, nagy presztízsű lapokhoz képest ezek – bár természetesen java részük ismert és elismert az Egyesült Államokban – jellemzően kisebb példányszámú, értelmiségi sajtóorgánumok, mint például a The Weekly Standard, a maga heti 60-80 ezres megjelenésével. A TWS-t az i�abb Kristol, William szerkeszti (Fred Barnes közreműködésével), a lap tulajdonosa az a News Corporation, amely az ausztrál médiamogul, Rupert Murdoch birodalmának része.77 Alacsony példányszáma ellenére a folyóiratot az emeli ki a többi közül, hogy olyan szellemi közösséget alkot és üzenetet „küld”, ami behatással van a Fehér Ház jelenlegi adminisztrációjára. Pontosabban szólva ez a legimpresszívebb neokonzervatív folyóirat.78 Befolyásosnak számít az American Jewish Commi�e által kiado� Commentary magazin is. Az AJC-t 1906-ban alapíto�ák Oroszországból menekült zsidók, mára jelentős protekcióval bíró szerveze�é nő�e ki magát. Az antiszemitizmus ellen, az emberi jogokért és Izrael Állam létéért állnak ki leghatározo�abban.79 Az először 1945-ben napvilágot láto� (jelenleg Neal Kozody és Norman Podhoretz szerkesztésében megjelenő) folyóiratuk azonban nem kizárólag a zsidóság számára lényeges írásokat közöl, hanem az amerikai intellektuális élet jelentős potenciálú szereplője. Ha a fentiek az értelmiségi elit számára szóló kiadványoknak számítanak, a Human Events plebejusabb médiumnak tekinthető. Az eredetileg is konzervatív öndefinícióval bíró HE-ben jelenteti meg írásait az igencsak radikálisnak és provokatívnak számító Ann Coulter.80 1944-ben hozták létre az újságot – Ronald Reagan is szívesen forga�a –, melytől 112

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

sosem állt távol „Az Ügynek” tekinte� konzervativizmus melle�i határozo�, agilis kiállás: ideológiai krédójukként érdemes csak belenézni a közzéte� „A legkártékonyabb könyvek a 19–20. században” top 10-es összeállításba. I� találhatók Marx, Hitler, Mao Ce-tung, de Nietzsche, Comté és Keynes művei is.81 Az „igét” nem csak heti kiadásban terjesztik, hanem jól működő online könyv- és ajándékküldő szolgálatot is üzemeltetnek, telis-tele a konzervatív mainstream és alternatív írók műveivel, jobboldali termékekkel.82 Ha nem is neokon (mostanában kifejeze�en aktívan kritizálják a Bush által fémjelze� politikát), de a legrégebbi múltra visszatekintő lap a The New Republic (1914 óta adják ki, heti 85 ezer példányszámmal). A jelenleg Martin Peretz főszerkesztő által dirigált hetilap a nyolcvanas évek óta támogatja az intervencionalista, Izrael-barát politikát valló politikai irányzatot.83 A fentiek csak a jéghegy csúcsa, olyan konzervatív szellemi táplálékok tartoznak még ide, mint a művészeti-kulturális folyóiratként számon tarto� The New Criterion; a vallási-közéleti, Richard Neuhaus szerkeszte�e havilap, a First Things; az internetes Insight Magazine, és a The Washington Times napilap (mindke�ő a News World Communications tulajdonában áll; utóbbi kifejeze�en ellenfele a liberális színezetű The Washington Postnak).84 Nem neokon, hanem inkább a paleo/szociális irányzathoz áll közelebb a The New American.85 A folyóiratok melle� meg kell említeni még a Basic Books könyvkiadót is, amely jelentős munkával és kiadványokkal járult hozzá a konzervatív szellemi élet felpezsdítéséhez. A vállalat egyik vezetője volt egy időben – ki más, mint – Irving Krisol.86

A dollárok és az észközpontok

A szándék és az olyan szervezőtehetségek, mint Kristol vagy Weyrich azonban önmagukban nem mentek volna semmire. A nagyszabású ellenhadjárathoz, „culture warhoz” pénzre és befektetőkre volt szükség. Ám erre sokat várni nem kelle� – ugyanis nem csak a neokonoknak nem volt szimpatikus a túlzo� mértékű adóztatás, a baloldaliszocialisztikus politika és a már-már gigászi méretű szakszervezeti mozgalom. Nem tetsze� ez több nagyvállalkozónak sem az Egyesült Államokban, és megtalálták az utat az új politikai áramlat felé (vagy legalábbis az új jobboldalhoz).87 Ők támoga�ák aztán nagyobb összegekkel – olykor több tíz-, illetve százmillió dollárokra kell gondolni – az agytrösztöket, szolgálta�ak tőkét az alapítványoknak, hogy olajozo�an működjön a gépezet. A nagyobb olvasó- és nézőközönséget vonzó média melle� létrejö� az igazi szellemi, intellektuális há�érbázis. Hasznuk óriási, hiszen a politikai-közéleti értelmiség, a párt, a különböző lobbiszervezetek (olykor ők maguk azok) számára elemzéseket, kutatásokat, akcióterveket készítenek, alapos információkkal bíró tanácsot adnak, tudásanyagot exportálnak, szakpolitikai kérdésekben fejtik ki véleményüket. Működnek kutatóintézeti, alapítványi formában, lobbitársaságként, továbbképző intézetként. Definíciók mentén nem lehet igazán kategorizálni ezeket, hiszen tevékeny2008. nyár

113

Szánthó Miklós

ségük sokszor egybefolyik, van olyan alapítvány, mely igazából tervez-elemez is, s van, amelyik csak támogatási alapként működik etc. Mind közül a legrégebbi az American Enterprise Institute for Public Policy Research (AEI); 1943-as alapítása után William Baroody működö� főszervezőként, már Barry Goldwater elnökjelölt kampányából is kive�e részét.88 Ahogy a neokon gazdasági elképzelések kezdtek elterjedni, úgy le� népszerűbb az AEI is: 1980-ra 9,7 millió dolláros bevételt realizált. Olyan cégek szponzorálták már, mint a Ford Motor Co. és a Mobil olajtársaság. Jelenleg az intézetnek három fő szekciója van: egy gazdasági, egy szociális és politikai ügyekkel foglalkozó és egy védelmi-külpolitikai. Jó páran dolgoztak-dolgoznak a Bush-adminisztrációban az AEI tagjai közül: Dick Cheney, Paul O’Neill (expénzügyminiszter), Glenn Hubbard (a Gazdasági Tanácsadók Tanácsának – Council of Economic Advisers – korábbi vezetője) és Richard Perle. Az AEI tagja az a David Frum is, aki kiötölte az elhíresült „gonosz tengelye” kifejezést.89 Folyóirata a The American. A Hudson Institute 1961-es születésű, Herman Kahn, Max Singer és Oscar Ruebhausen tartoztak az alapító atyák közé. 2004-ben – az adminisztráció iránt történő jelképes közeledés jeleként is – Washington D.C.-be költözö�. Az intézet alapelvei közé tartozik a globális biztonság, a jólét és a szabadság elősegítése, „keverve” némi libertarianizmussal és straussiánus gondolatokkal.90 A Hoover Institution on War, Revolution and Peace a Stanford University keretein belül működik a Herbert Hoover (későbbi elnök) általi 1919-es alapítása óta.91 Eredetileg az első világháborúról szóló dokumentációk gyűjtése tartozo� feladatai közé (ma is egyedülállóan hatalmas könyvtára van). A legnagyobb fővároson kívül működő agytröszt, megközelítőleg 250 munkatárssal – köztük található az egykori republikánus képviselőházi elnök, Newt Gingrich és haláláig Milton Friedman (ez sokat elárul az intézet gazdasági koncepciójáról). Az HI fő célkitűzései közé tartozik az egyéni, gazdasági és politikai szabadságért való küzdelem, az egyéni vállalkozói magánkezdeményezések és a képviseleti kormányzat elősegítése. Folyóiratai a Hoover Digest és a Policy Review. 1973 óta működik a Heritage Foundation mint az egyik legerősebb potenciállal bíró agytröszt. Nem csak kutató-, hanem oktatóintézet is, amely küldetésének tekinti a szabad vállalkozás, a korlátozo� kormányhatalom, az egyéni szabadság, a tradicionális amerikai értékek és az erős nemzetbiztonság támogatását. Edwin Feulner és Weyrich alapíto�ák, miután egy kongresszusi szavazásra vonatkozó előtanulmányt a szavazás után kaptak kézhez. Valójában Feulner te�e naggyá a Heritage-et a szervezőkészségével – Joseph Coors multimilliomos sörgyáros és Richard Mellon Scaife (a konzervatív reneszánsz Medicijei) pedig anyagi eszközökkel.92 Egyébiránt a konzervatív meggyőződésű mágnások nem voltak zsugoriak: a Bradley Foundation jelentős összegekkel támoga�a a National Review-t és a John Birch Societyt, csakúgy, mint az olaj- és gáziparban érdekelt Koch család (köztük vannak olyanok is, akik a demokratákkal szimpatizálnak). A John Olin Foundation a Public Interest felemelkedéséhez járult hozzá. 114

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

A fiatalabb, „második generációs” szervezetek közé tartozik a Project for a New American Century (PNAC, 1997), jellegzetesen világpolitikai érdeklődéssel a célkeresztben. A neokonok krémjét tömörítő szervezet a „benevolent empire – jóindulatú birodalom” elvét vallja az Egyesült Államokra nézve. Ahogyan ezt kifejtik: „Amerika vezető szerepe jó Amerikának és jó a világnak is – és egy ilyen vezető szerep erős hadsereget, energikus diplomáciát és a morális alapelvek melle�i elköteleze�séget igényel.”93 Elnöke William Kristol, a vezetőség további tagjai Robert Kagan, Bruce P. Jackson, Mark Gerson, Randy Scheunemann. A PNAC adta közre a Rebuilding America’s Defenses című, azóta a neokonok alap külpolitikai elképzeléseiként emlegete� tervezetet.94 A Center for Security Policy (CSP, 1988, vezetője Frank J. Gaffney) mo�ója egyértelmű: „promoting peace through strength” – azaz a béke elősegítése, erő árán.95 Világ- és biztonságpolitikával foglalkozó think-tank, amelyik specializálódo� a villámgyors információáramoltatásra, nem titkoltan az Egyesült Államok törvényhozóinak befolyásolása céljából. Bár a hagyományosnak nevezhető konzervatív irányvonaltól távolabb áll, beleillik jelen felsorolásba a fentebb már említe� Cato Institute (1977, alapító: Edward H. Crane), a libertáriusok kutatóintézete. Kozmopolita, piaci liberalizmust pártoló szervezet, 2005ben 22,4 millió dolláros bevétellel. Nagyságára elegendő az az adat, hogy 95 teljes-állású munkatársat foglalkoztat.96 A többi konzervatív agytrösz�ől leginkább az különbözteti meg, hogy hozzáállása nem annyira ellenséges a homoszexuálisokhoz, feministákhoz vagy bevándorlókhoz. Folyóiratai a Cato Journal és a Regulation című magazinok. Ezek számítanak a legnagyobb, legbefolyásosabb agytrösztöknek és alapítványoknak, de melle�ük még számtalan – ugyancsak jelentős erővel bíró – intézet működik szerte az Egyesült Államokban, mindezek részletes számbavétele szétfeszítené a dolgozat kereteit. Csak jelzésképpen: ide tartozik az Empower America, az American Victory Over Terrorism, a The Federalist Society, a Public Policy Studies, a Coors támoga�a Free Congress Foundation, az Independence Institution, az Accuracy in Media nevű watchdog szervezet, a National Institute for Public Policy, a Kagan közreműködését is igénybe vevő Carnegie Endowment, az Irving Kristol alapíto�a Institution of Educational Affairs, a Weyrich-féle Conservative Caucus (ez inkább populárisabb, aktivista-szervezet), a Foundation for Defense of Democracies, az American Conservative Union Foundation és a Young America’s Foundation (ke�en karöltve szervezik az évente megrendezésre kerülő Conservative Political Action Conference-t). A Robert Welch-féle, egy Kínában meggyilkolt amerikai protestáns misszionáriusról elneveze�, nagy hagyományú, ám közel sem neokonzervatív John Birch Society, a William Buckley alapíto�a, antikommunista Young Americans for Freedom és a The Jewish Institute for National Security Affairs.

2008. nyár

115

Szánthó Miklós

Evolúció, antikommunizmus, külpolitika97 „The Communist vision is the vision of Man without God” 98 „Constitution is one reason why socialism made so li�le progress in America”99 Irving Kristol a neokonok külpolitikai meggyőződését ekképp zanzásítja: hazaszeretet, egy lehetséges világkormány elvetése, a barát-ellenség ellentétpár világossá tétele és a demokrácia kérlelhetetlen védelme.100 Ez mindösszesen annyit jelent, hogy az Egyesült Államoknak potenciális hatalmát ki kell használnia a demokratikus rend világszerte történő terjesztése és a globális béke érdekében. Elvi szinten felsejlik hát, hogy nem egyszerű megalomán politikáról van szó: ahogy a belpolitikában, a külpolitikában is hangsúlyos szerepet kap a moralitás és a szilárd elvi álláspont (hogy ez miképpen valósul meg napjainkban, persze más kérdés). Két gondolat játszo� (és játszik jelenleg is) meghatározó szerepet a (neo)konzervatívok világpolitikai gondolkodásában: az antikommunizmus és az Izrael-pártiság. Nem állítható, hogy minden szinten egyetértenek ezekben a kérdésekben a konzervatívok, ám relatív egységessé válásukat egy időben ezek idézték elő. Az antikommunizmus mind külföldön, mind belföldön nagy hangsúlyt kapo� a konzervatív politikában a második világháború után (olykor már paranoiával vádolták ezért őket). A 20. század második felében a konzervatívok közö� a kommunisták elítélésében alakult ki konszenzus, és a problémához szorosan kapcsolódo� az Egyesült Államok külpolitikai irányvonala. Nem mindegyik konzervatív támoga�a az aktív külpolitikai antikommunizmust – például Kirk, Robert Ta� republikánus politikus vagy az America First izolacionista mozgalom sem, amely már a világháborúba történő belépést is ellenezte. A belpolitikait már annál inkább (ez az antikommunizmus azonban véleményem szerint nem teljesen azonos az európaival – az egyesült államokbeli inkább ideologikus, a kommunizmusban a magántulajdon, a kapitalizmus és az egyéni szabadság eltipróját látja; az (kelet-)európai antikommunizmushoz mindezek melle� a történelmi tapasztalat, az „éreztük a bőrünkön” hozzáállás is kapcsolódik) Az ötvenes években több antikommunista szervezet, bizo�ság körül tömörültek a hasonló nézeteket vallók (American Commi�ee for Cultural Freedom, Congress for Cultural Freedom, majd International Association for Cultural Freedom – utóbbi ke�őt a CIA „szponzorálta”). Egyik legjelentősebb – ám nem voluntarista, hanem képviselőházi – bizo�ság volt a House Commi�ee on Un-American Activities (HUAC, Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizo�ság), Joseph McCarthy szenátor vezetésével. Ennek a – nem neokon, 116

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

inkább populista jobboldali – meggyőződésnek (miszerint a kommunisták nem csak a Szovjetunióban, hanem belföldön, az Egyesült Államokban is tevékenykednek szép számmal) valóban volt alapja, ám egy idő után McCarthy már mindenkiben kommunistát láto�, így jelentős mértékben lejára�a a mozgalmat.101 McCarthy melle� persze mások is „magukra vállalták” az antikommunista ügyet. Mindennek fundamentuma az volt, úgy hi�ék, a hidegháborúban a Szovjetunió Amerika létét fenyegeti. Mindennek következménye pedig a katonai és ideológiai harc. A legtöbb (neo)konzervatív azt az álláspontot oszto�a, hogy fel kell hagyni a détente politikájával (ez a Szovjetunió terjeszkedésének feltartóztatását jelente�e, sokak szemében egyenlő volt az appeasement-nel, a megbékéléssel), és a „fokozatos elre�entés” eszközével le kell győzni a Gonosz Birodalmát. Az erős antikommunista meggyőződést oszto�ák Kristolék is, bár eleinte a neokon mozgalomnak nem volt külpolitikai alapvetése, de a neokonok demokrácia- és szabadságeszményéből egy idő után egyenesen következe� az. Mint már előzőleg említe�em, több neokon eredetileg a demokraták háza táján tájékozódo�.102 Azonban a korábbiakban részletesen leírt morális-erkölcsi meggyőződés, a polgárjogi mozgalmak melle� az is elmérgesíte�e a viszonyt köztük, hogy a „mainstream” demokrata irány a neokonoknak nem volt eléggé antikommunista. A törést többek közö� George Stanley McGovern szenátor ’72-es elnökjelöltsége okozta, aki enyhén szólva sem vádolható véresszájú antikommunizmussal, sőt ellenezte a vietnami háborút (a koreai vagy a vietnami háborúkat az aktivista antikommunisták létszükségletnek tarto�ák a Szovjetunió elleni harcban). Természetesen nem köthető egyetlen eseményhez a neokonok külpolitikai és pártorientációváltása. Még a McGovern-eset elő� jóval, az 1964-es elnökválasztási kampány meghatározó esemény volt a konzervatív politika feléledésében. Ekkor szenvedte el ugyanis a Republikánus Párt történetének legnagyobb vereségét. Barry Goldwater déli (arizonai) szenátort utcahosszal előzte meg Lyndon B. Johnson demokrata jelölt (és később véghezvi�e a Great Society programot). Az egyik oldalról valóban elhibázo� volt a republikánus politika, Goldwater sokak szemében túlontúl radikálisnak tűnt, minden gondért a jóléti államot, a korrupt szakszervezeteket te�e felelőssé – és persze a kommunistákat. Másik szemszögből azonban Goldwaternak sikerült felráznia a republikánusok inaktív választói bázisát, galvanizálnia az addig határozo� kiállással nem bíró konzervatívokat.103 Ellentmondás i� is megfigyelhető: Goldwater jellegzetes déli figura volt, ala�a indult meg a déli demokrata szavazótábor átvándorlása a republikánusokhoz. Goldwater azonban egyáltalán nem rokonszenveze� a vallásos jobboldallal, annak abortusz- vagy homoszexuálisellenes agendájával – márpedig a vallásos jobboldal törzsbázisa ugyancsak a déli államokban él. McCarthy és Goldwater melle� és után a jobboldali antikommunizmus meghatározó személyiségei voltak az 1960-as elnökválasztást John F. Kennedy ellenében még elvesztő, de 1969-től az Egyesült Államok 37. elnöke, Richard M. Nixon (aki nem válto�a be a 2008. nyár

117

Szánthó Miklós

neokonok hozzá fűzö� deregulációs reményeit), és a két cikluson át is hivatalban lévő Ronald Reagan (1981–1989 közö� megvalósíto�a a részleges deregulatív-adócsökkentéses gazdaságpolitikát, melyet utána reagenomicsnak kereszteltek el, s a Szovjetuniót végletesen megroppantó csillagháborús terv is az ő nevéhez fűződik). Reagan elnökségének idejére tehető a neokonok (legalábbis bizonyos fokú) hatalomra jutása a Fehér Ház adminisztrációjában, és a rövid ideig fennálló úgyneveze� fuzionalizmus, amely a konzervatív irányzatok viszonylagos egységességét jelente�e.104 A hidegháború ala� kialakult konzervatív külpolitika azon az alaptézisen nyugodo�, hogy Amerika felelőssége nem áll meg határainál, hanem a világbéke előmozdítása érdekében intervencionalistának kell lennie a világ bármely táján, ahol a kommunizmus fenyegeti a demokratikus rendet. Az Egyesült Államok felismerte érdekét, miszerint is egy kétpólusú hatalmi rendszerben nem hátrálhat meg a Szovjetunióval szemben. Azért sem, mert akkor nemcsak Amerika, hanem az egész világ odavész. Egyféle „demokratikus imperializmussal” kevert „optimista patriotizmus” volt ez, miszerint ami jó az Egyesült Államoknak, az jó a világnak is. A neokonok ennek is egy agresszívabb változatát szorgalmazták: szerintük egy olyan sajátos elegyét kell alkotnia a multilateralizmusnak és az unilateralizmusnak, hogy az Egyesült Államok – bár kikéri partnerei véleményét egy esetleges külpolitikai akció ügyében – a támogatásuk nélkül is megvalósítja terveit, ha kell. Ezért tarto�ák – tartják – hibásnak azokat az elképzeléseket, amelyek minden ügyben a nemzetközi jog szabályait és az ENSZ felhatalmazását veszik alapul. Az olyan neokon hívószavak, mint a „katonai erő” és a „hatalom” nagyobb súllyal esnek latba a nemzetközi konfliktusoknál, mint a konszenzus. Az antikommunizmus során kialakult konzervatív külpolitika – például a Commi�ee on the Present Danger nevű lobbiszervezetnek olyan neokon tagjai voltak a Reagankorszak ala� és óta, mint Norman Podhoretz, Jeanne Kirckpatrick vagy Max Kampelman – „átmentődö�” a hidegháború utáni korszakra is. Amikor már többen a „történelem végét” az ideologikus korok letűntét jövendölték (mert hogy az unipoláris világban értelmezhetetlen a szembenállás fogalma, és a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok maradt az egyetlen világhatalom), a neokonok továbbra is fenntarto�ák azt a tételüket, miszerint a béke fenyegete�sége nem csökkent, az Amerikai Egyesült Államok feladata továbbra is a „nyugati civilizáció” védelme, az univerzális amerikai értékek terjesztése és a sajátos realista – internacionalista politika folytatása: „Realism, in the service of American ideals.”105 A feladat nem végeztete� be az által, hogy a kommunizmus világméretű térhódítása elbuko� – meg kell akadályozni, hogy bármilyen más hatalom (értsd: ország) felemelkedjen, vagy bármilyen erő (értsd: terrorizmus) veszélyeztesse az Egyesült Államok szupremáciáját a világban (az antikommunizmus helyét tehát egyfelől „átve�e” az antiterrorizmus, másfelől pedig elsődleges szempon�á vált a megszerze� „első hely” 118

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

megtartása”). Az új neokon világpolitikai elképzeléseket három, azóta elhíresült dokumentum foglalja magában: a Pentagon által 1992-ben készíte� Defense Planning Guidance, amelyen a lehető legnagyobb titoktartás közepe�e munkálkodo� Paul Wolfowitz és Lewis Libby (ezt a The Washington Post és a The New York Times szivárogta�a ki.). Lényegében ez tartalmazza egy potenciális hatalmi rivális „eltiprásának követelményét”. A második a PNAC által 2000-ben napvilágot láto� Rebuilding America’s Defenses, ez olyan neokonok kézjegyeit viseli magán, mint William Kristol, Robert Kagan és Bruce P. Jackson. Mondanivalójában hangsúlyos Európa (főleg Nyugat-Európa) felemelkedésének meggátlása (Washingtontól való függőségének erősítése), illetve dezintegrálása a keleti bővítések nyomán, és a NATO szerepének kétségbe vonása. A harmadik a hivatalos kormányprogram rangjára emelkede� The National Security Strategy of the United States. A dokumentum, mely a preemptív beavatkozás tételét középpontba állító úgyneveze� Bush-doktrínát megfogalmazza, nyíltan természetesen nem nevezi másodrangú partnernek Európát, de inkább az eseti partnerség az, amit a jövő útjának tart a transzatlanti kapcsolatok szempontjából.106 Ez a heves Európa-ellenesség kisebb részben táplálkozik egy „daccal vegyes büszkeségből”, másrészt pedig abból a valóban megalapozo�nak tűnő felfogásból, hogy Európa, amelle�, hogy katonailag az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokra támaszkodo�, leépíte�e haderőre szánt kiadásait, ám ennek ellenére beleszólást követel magának a nemzetközi ügyek intézésébe. Ez az elutasítás nemcsak Európával (ezen lényegében Nyugat-Európát kell érteni, nem az olyan biztos Amerika-barátokat, mint Lengyelország), hanem mindenféle világszerveze�el – elsősorban az ENSZ-szel – szemben áll fenn, amelyről úgy tartják, hogy csak „gúzsba köti” az Egyesült Államok cselekvésre kész kezét. A konzervatív aktivista külpolitikai másik állandó tétele Izrael Állam létének biztosítása. Ez a „doktrína” három fő princípiumra vezethető vissza, amelyek közö� fontosságuk vagy súlyuk tekintetében nehéz különbséget tenni (a�ól függ ugyanis, hogy mennyire tekinthető Izrael támogatása ideológián nyugvónak vagy egyszerűen csak pragmatikus politikának): az első ke�ő az amerikai jobboldalon általánosan elterjedt nézet – csak a Buchanan-féle szárny nem osztja ezeket. Egyrészt az úgyneveze� keresztény cionizmusról van szó, másrészt arról az általános szimpátiáról, ami a konzervatívok közö� a zsidóságot övezi, és amely az ősi Izrael népe és Amerika új pionírjai közö� húzható párhuzamra, illetve a „kiválaszto� nép” tudatára vezethető vissza (az Egyesült Államok az „Új Jeruzsálem” felépítése stb.). A keresztény cionizmus a Bibliát szó szerint (vagy talán azon is túl) értelmezi, akképp, hogy Krisztus második eljövetele elő� minden zsidónak vissza kell térnie a Szentföldre (azaz vissza kell állítania Izraelt), mert csak o� térhetnek meg, és válhatnak kereszténnyé.107 A harmadik szempont, amit figyelembe kell venni a neokon Izrael-politikánál: a neokon politikusok és gondolkodók (legalábbis első generációjuk, Kristol, Daniel Bell, Lipset, Nathan Glazer vagy Podhoretz) jó része zsidó származású, bevándorló csalá2008. nyár

119

Szánthó Miklós

dok gyermekei, s ők a demokráciát védőbástyának tekintik a totalitárius (szélsőséges, antiszemita) rendszerek ellenében. Amerika barátjaként kezelik Izraelt, mert közös az ellenség, és Izrael demokratikus berendezkedése egyeztethető össze leginkább az Egyesült Államok alapelveivel.108 Nem ellentmondásmentes természetesen mindaz, amit a fentiekben kifejte�em. Véleményem szerint a neokonzervatívok politikáját két aspektusból lehet erős kritikával illetni. Az egyik a demokratikus elvek kinyilvánítása és azok betartása. Mert bár ezért belföldön (szabadság) és külföldön („regime-change”) egyaránt hajlandók megküzdeni, olykor magukra nézve nem ismerik el kötelezőnek a demokrácia játékszabályait. Az egyéni szabadságot, ezen keresztül az emberi jogokat, a társadalmi pluralitást elsőrendű értékeknek tekintik, ám ezek megvédésére megengedhetőnek tartanak antidemokratikus eszközöket is. Az egyéni és közösségi jogok tisztelete pedig jól láthatóan csorbát szenved az olyan társadalmi csoportokkal vagy népekkel kapcsolatos kérdésekben, mint a muszlimok, az arabok. Föltehető a kérdés: a demokrácia védelme érdekében nem válnak-e maguk is annak ellenségeivé?109 A másik szembeötlő ellentmondás az antiutópikus és idealista gondolatok közö� feszül. Ugyanis míg társadalmi-szociális téren élesen ellenzik, és megvalósíthatatlannak tartják az utópikus elképzeléseket (százszázalékosan jóléti állam, mindenkinek megfelelő ellátás, egyenlőség stb.), addig a külpolitikában nagyon is utópikusak, olyan „rózsaszín álmokat” kergetnek, mint a világdemokrácia és a globális béke létrehozása.

Összegzés Az amerikai jobboldal ellentmondásoktól terhes. Jól megférnek egymás melle� a délirasszista, konföderációs hagyományok az American Jewish Commi�e-vel és a JINSAval. A keresztények egy része cionista, és egyáltalán nem ellenzi a halálbüntetést vagy a szabad fegyverviselést, sőt, sok esetben eléggé militáns. Megbotránkoznak az individualista társadalom vadhajtásain, miközben maguk is a teljes egyéni szabadságot, kibontakozást hirdetik. A neokonzervatívok szkeptikusak az emberrel szemben, és berzenkednek a populista gondolatoktól, mégis minden embernek elidegeníthetetlen jogokat tulajdonítanak, és a világ népeinek felszabadítása érdekében terjesztik a demokráciát. Elitisták és ideologikusak, mégis összefognak a tömegmozgalmakkal, a plebsszel, hogy hatalmon lehessenek. Egyszerre akarnak visszavonult, deregulatív, a tagállamokra több mindent á�estáló szövetségi kormányzatot, és erős, karakteres, egységes külpolitikai kiállást. Eredetileg nem tarto�ák megengedhetőnek a költségvetési deficitet, mégis félreteszik ezen elvüket a fegyverkezési programok érdekében. Morális alapokról való politizálást hirdetnek, miközben nagy valószínűséggel hasznosnak tartják a politikai hazugságok használatát. Ismerik a nacionalizmust, hisz maguk is azok, 120

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

de nem képesek elfogadni, ha egy más ország népe is öntudatos. A szabad választásban hisznek, de ha kell, erőszakkal is rákényszerítenék a demokráciát a világra. Atanulmányból érzékelhető: az amerikai jobboldal, és azon belül is a neokonzervatívok felemelkedése nem egyik pillanatról a másikra történt – és vélhetően bukásuk sem így fog bekövetkezni. Egyértelműen ugyanis nem lehet kijelenteni, hogy egyik vagy másik Fehér Ház-adminisztrációhoz tartoznának: több neokon nagyágyú szolgált már az idősebb Bush elnöksége ala�, és Bill Clinton, bár demokrata elnök volt, nem tudta magát függetleníteni a feltörekvő irányza�ól, valamint a�ól sem, hogy 1994 óta republikánus többségű le� a kongresszus két háza. A kiteljesedést persze az i�abb Bush elnöksége, annak is a 2001. szeptemberi terrortámadás utáni szakasza hozta, ezt azonban lefékezte a 2006-os újabb fordulat: ekkor a képviselőház és a szenátus irányítása a demokraták kezébe csúszo� át, úgy, hogy az államok kormányzóinak több mint felét is ők adták. A 2008-as republikánus előválasztások során egyik igazán esélyes jelölt sem volt sorolható a neokonzervatívok favoritjai közé, a mostanra egyetlen talpon maradt jelöltet, John McCaint pedig a keményvonalasabb konzervatívok alig akarták támogatásukról biztosítani, miután Mike Huckabee kiese� a versenyből. A társadalombiztosításról vagy egészségügyről szóló vitákon kívül természetesen a külpolitika generálja a legélesebb vitákat a kampány során. És i� még mindig lehet keresnivalójuk a neokonzervatívoknak: McCain teljes mellszélességgel támogatja az iraki háború folytatását, és demokrata riválisaival ellentétben nem számol a harcoló alakulatok hazahívásával. Ebben pedig egyetért a vietnámi veterán és a neokon holdudvar, vélhetően nem függetlenül a�ól, hogy – mások melle� – olyan potentátok is részesei McCain tanácsadói csapatának, mint Robert Kagan vagy Richard Armitage.110

Jegyzetek 1 Elhangzo� az Amerikai Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériumának egy rendezvényén, 2002-ben. A teljes beszéd elérhető a h�p://www.hud.gov/news/speeches/presremarks. cfm oldalról. 2 Jól jellemzi a „kultúrharcot”, hogy nemrég könyv is jelent meg a témáról (John Gibson: The War on Christmas, h�p://www.amazon.com/War-Christmas-Liberal-Christian-Holiday/dp/1595230165) 3 „Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz” – Lia Csin, kínai bölcselő. 4 A fejezethez l. Matolcsy György: Amerikai birodalom. Budapest: Válasz, 2004. 45–77. o. 5 Az Egyesült Államoknak eddig egyetlen római katolikus elnöke volt, John F. Kennedy. A jelenlegi elnökválasztási küzdelemben részt vevők mind protestáns felekezetekhez tartoznak: John McCain baptista, Hillary Clinton metodista. Barack Obama a United Church of Christ nevű, 1,2 millió főt számláló egyháznak a tagja, mely a református hagyományt követi. 6 Locke gondolatait többek közö� Jefferson képviselte az Egyesült Államokban, elég csak beleolvasni a Függetlenségi Nyilatkozatba: „We hold these truths to be self-evident, that all men are created equal, that they are endowed by their Creator with certain unalienable Rights, that among these are

2008. nyár

121

Szánthó Miklós

7 8

9 10 11 12 13 14 15

16

17 18 19 20

21 22

23 24 25 26

122

Life, Liberty and the pursuit of Happiness. – That to secure these rights, Governments are instituted among Men, deriving their just powers from the consent of the governed, – That whenever any Form of Government becomes destructive of these ends, it is the Right of the People to alter or to abolish it, and to institute new Government, laying its foundation on such principles and organizing its powers in such form, as to them shall seem most likely to effect their Safety and Happiness.” h�p://www.ushistory.org/Declaration/document/index.htm. Locke gondolataihoz hozzá kell fűzni, hogy nem sorolta az államalkotó polgárok közé a tulajdon nélkülieket; valamint vallási türelme már nem terjedt ki az ateistákra és a katolikusokra. Természetesen, a kiválaszto�ság tudata nem egyedül amerikai jelenség, a világ számos országában a saját heroikus múlt fényezésére használt eszköz. Nem volt ez másképpen Magyarországon sem, ahol a magyar mint Megváltó volt hivato� „felemelni” az alsóbb kultúrfokon álló, ám jóra érdemes nemzetiségeket. John Miclethwait–Adrian Wooldridge: „The fi�y-fi�y nation”. In: The Right Nation: Conservative Power in America. New York: The Penguin Press, 2004. Utalás Pat Buchanan hasonló című könyvére: Patrick J. Buchanan: Right from the Beginning. Washington D.C.: Regnery Publishing, Inc., 1988. Rövid tájékoztató és irodalomjegyzék: h�p://en.wikipedia.org/wiki/New_Deal, h�p://en.wikipedia.org/wiki/Great_Society. Micklethwait–Wooldridge: i. m. 11. o. Uo. 16. o. Idézi: Lovas István: „Mit üzen Micklethwait és Wooldridge a magyar jobboldalnak?”. Magyar Nemzet, 2005. március 31., h�p://mn.mno.hu/index.mno?cikk=275625&rvt=15&pos=750. Magyarics Tamás: „Nemzeti identitás és külpolitika az Egyesült Államokban”. In: Nemzeti identitás és külpolitika az euroatlanti térségben. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005. 37–38. o. Az amerikai nemze�udatról l. még Minxin Pei: „Az amerikai nacionalizmus paradoxonjai”. Európai Szemle, Vol. 14. No. 3–4. (2003). 35–43. o. és Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Budapest: Európa, 2005. Nem meghatározó, de kultúrszociológiailag érdekes például a fehér felsőbbrendűség tudatának továbbélése a déli countryzenében. E szubkultúrában a híresebbek közé tartozik David Allen Coe, de akármilyen meglepő, a nemzetközi sztár Johnny Cashnak is voltak erősen rasszista fennhangú számai, pl. Ship those niggers back. A témáról l. bővebben Michael Cox–Martin Durham: „The politics of anger: the extreme right in the United States”. In: The Politics of the Extreme Right: From the Margins to the Mainstream (szerk. Paul Hainsworth). London: Pinter, 2000. Micklethwait–Wooldridge: i. m. 83. o. Ez kiváltképp az ún. Bible-belt (Biblia-öv) államaira volt igaz. Kulturális-zenetörténeti intertextus, és az amerikai közélet megoszto�ságát mi sem mutatja jobban, hogy a nemzetközileg is népszerű pop-punk együ�es, a Green Day Minority című listavezető számában a következő sorok találhatók: „down with the moral majority / ’cause i want to be the minority.” Micklethwait–Wooldridge: i. m. 84. o. h�p://www.cbn.com/about/index.aspx?WT.svl=TopMenu. Pat Robertson – aki egyébként 1988-ban sikertelenül kampányolt republikánus elnökjelöl�é választásáért – szellemiségét és elszántságát mutatják az ilyen kitételek: „The feminist agenda is not about equal rights for women. It is about a socialist, anti-family political movement that encourages women to leave their husbands, kill their children, practice witchcra�, destroy capitalism, and become lesbians.” h�p://en.wikipedia.org/wiki/Pat_Robertson. h�p://www.sourcewatch.org/index.php?title=National_Empowerment_Television. h�p://www.moralmajority.us/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Itemid=27. h�p://www.cc.org/about.cfm , h�p://www.focusonthefamily.com/. h�p://www.traditionalvalues.org/theagenda.php.

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban 27 h�p://www.frc.org/, h�p://www.afa.net/. 28 h�p://www.barna.org/FlexPage.aspx?Page=AboutBarna. 29 Elmaradhatatlanul kapcsolódik a „Liberty csoporthoz” a televíziós csatorna, a Liberty Channel. (h�p://www.libertychannel.com), és az újság, a National Liberty Journal (h�p://www.nljonline.com). 30 h�p://www.falwell.com/15k/. 31 h�p://www.liberty.edu/academics/law/index.cfm?PID=3813. 32 h�p://www.bju.edu/about/mission.html. 33 h�p://www.clsnet.org/, h�p://www.fed-soc.org/. Megemlítendő, hogy az úgyneveze� jobboldali (right-wing) intézményekről összefoglalót természetesen egy velük nem szimpatizáló szervezet, a People for the American Way készíte�: h�p://www.pfaw.org/pfaw/general/default.aspx?oid=3147. A PFAW célja, hogy küzdjön az ellen a jobboldal ellen, amelyik meg akarja nyirbálni a jogi és szociális igazságosság elmúlt ötven évben kialakult alapjait. 34 Walter Russel Mead: „God’s Country?”. Foreign Affairs, Vol. 85. No. 6. (September/October 2006). h�p://www.foreignaffairs.org/20060901faessay85504/walter-russell-mead/god-s-country.html 35 „The Bible, having been inspired by God, is entirely trustworthy and without error.” L. „What we beleive”. OPC – Orthodox Presbyterian Church, h�p://www.opc.org/beliefs.html. 36 h�p://en.wikipedia.org/wiki/Creation_science. 37 h�p://www.le�behind.com/. 38 Az angol kifejezés, evangelical – bár ez is protestáns felekezet – i� nem evangélikust (lutheránust) jelent, hanem evangéliumit, utalva négy Evangéliumra, „örömhírre”. 39 Mindazonáltal a legnépesebb egyház az Egyesült Államokban a katolikus. Egy 2001-es kimutatás szerint ez az amerikai keresztények 32 százalékát teszi ki, ami kb. 67 millió ember (Yearbook of American and Canadian Churches 2008, h�p://www.electronicchurch.org). 40 A fejezet megírásában nagy segítségemre volt, illetve sokban támaszkodtam a következő írásokra: Békés Márton: „Az amerikai konzervativizmus á�ekintő elemzése”. In: A hagyomány elmélete (szerk.: Békés Márton) Budapest: ELTE-BTK művelődéstörténeti tanszék, 2005.; Magyarics Tamás: „Az amerikai politikai konzervativizmus”. Múltunk, Vol. 48. No. 4. (2003) 3–35. o.; Lánczi András: „A neokonzervatív filozófia”. In: Uő: Az utópia mint hagyomány. Máriabesnyő-Gödöllő: A�raktor, 2005.; Irving Kristol: „The Neoconservative Persuasion”. The Weekly Standard, Vol. 8. No. 47. (August 25, 2003); Orbán Anita: Az antikommunizmus hatása az amerikai konzervativizmusra. Budapest: Hamvas Intézet, 2003.; Walter Laqueur: „A neokonzervatívok mítosza”. Európai Szemle, Vol. 14. No. 3–4. (2003) 27–35. o., Andor László, Tálas Péter, Valki László: Irak – háborúra ítélve. Budapest: Zrínyi, 2004.; Kajtár Gábor: „A neokonzervatív gondolkodás alapjai és hatásuk napjaink amerikai Irakpolitikájára”. Kül-Világ, Vol. 1. No. 2. (2004) 1–19. o.; és Micklethwait–Wooldridge: i. m. 41 „Only in America do people seem to refer to free-market capitalism – the most progressive, dynamic, and ever-changing system the world has ever known – as conservative. Additionally”- How to label Cato - h�p://www.cato.org/about/about.html. 42 Magyarics: Az amerikai…, i. m. 30. o., illetve Matolcsy György: Amerikai birodalom – a jövő forgatókönyvei. Budapest: Válasz Könyvkiadó, 2004. 122. o. 43 „The government is the problem, not the solution”. Lásd Micklethwait–Wooldridge: i. m. 44 Békés: i. m. 43. o., Magyarics: Az amerikai…, i. m. 22–23. o., Orbán: i. m. 18–19. o., Micklethwait– Wooldridge: i. m. 80–83. o. 45 A Cato Institute-on kívül libertariánus intézmény még az Alabama (!) államban található Mises Institute (h�p://www.mises.org). Friedman szülei beregszászi magyar zsidók voltak, akik kivándoroltak az Egyesült Államokba, ő maga 1912-ben már o� születe�. Hayek és Mises szintén zsidó származásúak, s a náci fenyegetés elől emigráltak. 46 „It combines an appreciation for entrepreneurship, the market process, and lower taxes with strict respect for civil liberties and skepticism about the benefits of both the welfare state and foreign military adventurism.” How to label Cato - h�p://www.cato.org/about/about.html. L. még Magyarics: Az amerikai…, i. m. 24. o.,

2008. nyár

123

Szánthó Miklós 47 h�p://www.lp.org. 48 Magyarics: Az amerikai…, i. m. 22. o., ill. h�p://en.wikipedia.org/wiki/George_Will. 49 h�p://www.amconmag.com/, h�p://www.chroniclesmagazine.org. A paleokról l. még h�p://www.chroniclesmagazine.org/Chronicles/January2001/0101RoundTable.htm és Molnár A�ila Károly: „Konzervatív háború” című írását, Magyar Nemzet, 2003. március 8., h�p://mn.mno.hu/index.mno?cikk=132387&rvt=22&rvt2=57. 50 Ahogy ezt cizelláltan megfogalmazzák: „we beleive that America has gained and still does from new immigrants. But we also, a�er two decades of intense immigration, believe that the nation needs a slowdown to assimilate those already here.” L. Sco� McConnell: „Mission Statement”. The American Conservative, h�p://www.amconmag.com/aboutus.html. 51 Természetesen egy baloldali szervezet, a Fairness & Accuracy in Reporting gyűjtö� össze ebből egy csokorra valót: h�p://www.fair.org/index.php?page=2553. 52 GOP – Grand Old Party, a Republikánus Párt „beceneve”. 53 James Q. Wilson nyomán. Idézi: Laqueur: i. m. 27. o. 54 A neokonokkal kapcsolatos stigmákat, előítéleteket próbálja leszerelni Max Boot a Foreign Policy egyébiránt mindig érdekes „Think Again” rovatában. Foreign Policy, Vol. 34. No. 1. (January/ February 2004). Teljes terjedelemben megtalálható: h�p://www.globalpolicy.org/empire/analysis/ 2004/02thinkagain.htm 55 Lánczi András is a neokonok közö� tárgyalja Kirköt. 56 Russel Kirk: „Ten Conservative Principles”. In: Politics of Prudence. Wilmington, DE: ISI Books, 1993. 57 Buckley alapíto�a a National Review nevű, mára neokonná vált folyóiratot 1955-ben. 58 Micklethwait–Wooldridge: i. m. 72. o. Kristol először a Commentary, majd az Encounter szerkesztője volt, végül a neokon Basic Books kiadóvállalat alelnöke. Ő alapíto�a a The Public Interest és a National Interest c. lapokat, melle�e több neokon folyóirat megszületésénél-működésénél bábáskodo�. 59 Kajtár: i. m. 16. o. Jegyzetek. 60 Andor, Tálas, Valki: i. m. 18. o. Steinfellst idézik. 61 Kristol: i. m. 62 Ahogy Kristol szemléletesen megjegyezte: neokonzervatív az a liberális, akit fejbe vágo� a valóság. „A neoconservative is a liberal who’s been mugged by reality. A neoliberal is a liberal who’s been mugged by reality but has refused to press charges.” Christopher DeMut–William Kristol: The Neoconservative Imagination. Washington D.C.: AEI Press, 1995. 176. o. L. még: Magyarics: „Az amerikai politikai…”, i. m. 11. o. 63 Komolyabb közgazdasági okfejtésekbe nem bocsátkozva az megjegyezendő, hogy a New Deal természetesen még korántsem a welfare state megalapozójának tekintendő, hanem a harmincas évek gazdasági válságából, „nagy depressziójából” akarta kirántani az Egyesült Államokat központi beruházásokkal, a kormányzat által felpörgete� gazdasággal. A további programok mögö� szociális megfontolások húzódtak, a szegényebb, lecsúszo� rétegek (például a feketék) segítését célozták. 64 A humornak híján sosem levő Ronald Reagan ekképp jellemezte még kormányzóként ezt a társadalmi csoportosulást: „they act like Tarzan, look like Jane and smell like Chita”. Micklethwait– Wooldridge: i. m. 91. o. 65 Magyarics: Az amerikai…, i. m. 66 Az eltúlzo� egyenlítősdinek jó példája az úgyneveze� „buszoztatás”, melynek következtében – a faji arányszámok balanszírozása érdekében – fekete gyerekeket jára�ak lakóhelyüktől meglehetősen messze fekvő iskolákba. Ahogy megrémíte�e ez a komplex folyamat az addig nem agresszív neokonokat, úgy terelte át a Republikánus Párt táborába a déli – addig demokrata – szavazókat. A „rebel” Dél a hagyományosan erősebb vallásosság megléte ellenére sem számíto� politikailag konzervatívnak, mert nem tudta megbocsátani a polgárháborút Lincoln Republikánus Pártjának – egészen a fekete polgárjogi mozgalom megjelenéséig.

124

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban 67 Leo Strauss főműve a Natural Right and History. Chicago: University of Chicago Press, 1953. Magyar nyelvre Lánczi András fordíto�a (Természetjog és történelem. Budapest: Pallas Stúdió/A�raktor, 1999.). L. még: Lánczi András: Modernség és válság. Budapest: Pallas Stúdió/A�raktor, 1999. A Strauss-életművel foglalkozo� jelentős mértékben tanítványa, Alan Bloom és Shadia B. Drury is. 68 Andor–Tálas–Valki: i. m. 19–23. o., Békés: i. m. 46–48. o., Lánczi András: A XX. század politikai filozófiája. Budapest: Pallas Stúdió–A�raktor K�., 2000. 137–141. o. 69 Neokon szellemi forrásnak tekinthető még Reinhold Niebuhr és Frank Meyer munkássága is. A kortársak közül pedig Francis Fukuyama és Samuel P. Huntington, bár Fukuyama mostanában messzemenően nem ért egyet sok neokonnal (l. America at the Crossroads: Democracy, Power, and the Neoconservative Legacy. New Haven: Yale University Press, 2006.), Huntington pedig mindig is demokrata volt. 70 „Ideas Have Consequences” (Richard M. Weaver). A fejezethez l. Micklethwait–Wooldridge: i. m. 76–83. o., Békés: i. m. 71–78. o., Kajtár: i. m. 7–8. és 18. o. A www.eurolegal.org/neoconservatives. shtml oldal bőséges információbázist kínál, ám erősen kritikus, sőt, negatív értelemben kissé elfogult. 71 Andor, Tálas, Valki: i. m. 22. o. Ez persze éles ellentétben áll azzal az ugyancsak amerikai gondola�al, amely végletekig hisz az egyénben, annak szabadságjogaiban és az ezen alapuló demokráciában. Így szakadék keletkezik a neokonok gazdaságpolitikája és filozófiai alapjaik közö�. 72 h�p://www.nationalreview.com/. 73 A teljesség igénye nélkül (neo)konzervatív értelmiségiek, közírók, politikusok: Robert Kagan, William Kristol (Irving Kristol fia, a PNAC elnöke), Lewis Libby (a jelenlegi alelnök tanácsadója volt; hatalmát jól illusztrálja beceneve: „Dick Cheney’s Dick Cheney”), David Wurmser, Seymur Martin Lipset, Paul Wolfowitz (a FED elnöke), Allen Bloom, Jeanne Kirkpatrick (volt ENSZ-nagykövet), Peter Vierick, Douglas Feith, Abram Shulsky (Strauss-tanítvány), Gertrude Himmelfarb (Podhoretz felesége), Richard Hofstadter, Albert Wohlste�er, Richard Perle (gúnyneve: Prince of Darkness), John Ashcor� (volt szövetségi főügyész), R. James Woolsey (egykori CIA-igazgató), Caspar Weinberger, Richard Perle (a Defense Policy Board – Védelmi Tanács – elnöke volt), Richard Armitage (egykori külügyminiszter-helye�es), Irwin M. Stelzer, David DeVoss, David Frum, Kenneth Adelmann, Joshua Muravchik, Newt Gingrich (a képviselőház volt elnöke), Elliot Abrams. L. még: h�p://www. sourcewatch.org/index.php?title=Neo-conservatives/list, illetve Kajtár: i. m. 18. o. 74 „A közérdek győz, a Public Interest megszűnik”. L. h�p://metazin.hu/node/144. 75 Bár nemrég több neokon is elhagyta a lapot, annak külpolitikailag realista irányba való „elhajlása” mia�. Eric Alterman: „Neoconning the Media”. Media Transparency, h�p://www.mediatransparency. org/story.php?storyID=2. A mediatransparency.org, ha nem is teljesen elfogulatlan, ám annál bőségesebb információbázis a konzervatív médiát és személyiségeket illetően. „Innenső” oldalról gyűjti egybe az adat- és hivatkozáshalmazt a h�p://www.conservative-digest.com oldal. 76 A h�p://www.the-american-interest.com lap szerkesztőségi bizo�ságának tagja a demokrata Zbigniew Brzezinski. A lap meghatározása szerint mindenféle véleménynek helyet biztosít. 77 Murdoché még a tömegeket elérő Fox Broadcasting Co. is. 78 „But in terms of actually changing the world and shaping the course of history, what contemporary magazine rivals the Standard?” L. Sco� McConnell: „The Weekly Standard’s War”. The American Conservative, www.amconmag.com/2005/2005_11_21/article.html, November 21, 2005. „Hatalomra került a hetilapunk!” – Seres László idézi a TWS szerkesztőségi állásfoglalását. Szombat, Vol. 16. No. 1. (2004) 9. o. A Vanity Fair írása szerint Dick Cheney irodájának expressz szállítva érkezik heti harminc példány. Idézi: h�p://en.wikipedia.org/wiki/The_Weekly_Standard. Ezt támasztja alá: Micklethwait–Wooldridge: i. m. 154. o. Az általuk hivatkozo� cikk címe: „White House Listens When Weekly Speaks”, New York Times, Tuesday, March 11, 2003. 79 Antiszemitának tekintik a fentebb említe� Pat Buchanant is. „…we also pay a�ention to the ideologies promoted by individuals and movements which promote anti-Semitism today or are likely to do so tomorrow. AJC’s ground breaking research and programs have explored topics and

2008. nyár

125

Szánthó Miklós

80

81 82

83 84 85 86 87

88 89 90 91 92

93 94

95 96 97

126

people, including… Patrick Buchanan”. h�p://www.ajc.org/site/c.ijITI2PHKoG/b.836543/k.F429/Ideologies.htm. A liberalizmus- és iszlámellenes Coulter a 2006-os időközi választások elő� cinikusan ezzel a monda�al buzdíto�: „Jihad is fun – vote Democrat.” h�p://www.anncoulter.com/cgi-local/article. cgi?article=155. Nem áll messze a humor a Human Events szerkesztőitől sem: leírásuk szerint a lap mindig is „kőszikla szolidságú” (rock-solid) konzervatív volt. h�p://www.humanevents.com/lists.php?id=7591. Válogatás a kínálatból: Robert Spencer: The Truth About Muhammad. Founder of the World’s Most Intolerant Religion. Washington D.C.: Regnery Publishing, 2006.; Mark Steyn: America Alone. The End of the World as We Know It. Washington D.C.: Regnery Publishing, 2006.; „Politically Incorrect Guide” (azaz kifejeze�en az általuk elvetendőnek tarto� értéksemlegességtől mentes) könyvsorozat, valamint C. S. Lewis Narnia krónikái. h�p://www.tnr.com/. h�p://www.newcriterion.com, h�p://www.firs�hings.com, h�p://www.insightmag.com, www.washingtontimes.com. h�p://www.thenewamerican.com. Kiadja a John Birch Society. h�p://www.perseusbooksgroup.com/basic/. Az ellenállás szignifikáns jele volt az, hogy az ötszáz (!) legnagyobb vállalat lobbi kerekasztalt alapíto� (ez volt a Business Roundtable) 1972-ben a túlszabályozás leküzdésére és a szakszervezeti jogok megnyirbálására. Mickletwaith–Wooldridge: i. m. 79. és 76–80. o. Ilyen alapítványok (ugyancsak a teljesség igénye nélkül): John Mellon Scaife Foundation, Lynde and Harry Bradley Foundation, John M. Olin Foundation, Smith Richardson Foundation, Earhart Foundation, Howard Pew Freedom Trust, Lilly Endowment, Liberty Fund, Carthage Foundation, JM (Jeremiah Milbank) Foundation, Howard Pew Freedom Trust. h�p://www.aei.org/. Micklethwait–Wooldridge: i. m. 154. o. A kifejezést először George W. Bush használta a 2002-es „State of the Union” beszédében, az axis of evil ala� Irakot, Iránt és Észak-Koreát értve. h�p://www.hudson.org/learn/index.cfm?fuseaction=mission_statement és Micklethwait– Wooldridge: i. m. 157. o. h�p://www.hoover.org. Anyagi segítséget nyújto� nekik például David Packard, a Hewle�-Packard alapítója. Ha lehet egyáltalán ilyet mondani egyetemre, konzervatívabb beállíto�ságú még a George Mason Univerity és a Pepperdin University. h�p://www.heritage.org/about, Micklethwait–Wooldridge: i. m. 77. o. Coors a The Washington Post számításai szerint akkori értéken 340 millió (!) dollárt áldozo� a konzervatív ügyre. R. M. Scaife a Mellon-vagyon örököse (banki, illetve olaj- és alumíniumipari érdekeltség). Alapítványai a Sarah Scaife Foundation, Carthage Foundation, Allegheny Foundation és a Scaife Family Foundation. h�p://www.newamericancentury.org/. A demokraták heccelésből létrehozták a PNAC (ál)pandanszervezetét, a Project for The Old American Centuryt (h�p://www.oldamericancentury.org). Rebuilding America’s Defences – Strategy, Forces and Resources for a New Century; A Report of The Project for the New American Century. h�p://rightweb.irc-online.org/profile/1535.html, September 2000. (a PNAC eredeti honlapja egy ideje nem üzemel. Az általu készíte� Rebuilding Americas Defenses c. doumentum elérhető i�: h�p://www.scribd.com/doc/9651/Rebuilding-Americas-Defenses-PNAC. „PNAC-közeli” embernek számít Richard Armitage, William J. Benne�, Jeb Bush, Ellen Bork, Dick Cheney, Zalmay Khalilzad, Richard Perle, Donald Rumsfeld és Paul Wolfowitz. h�p://www.centerforsecuritypolicy.org/index.jsp?section=static&page=aboutus. h�p://www.cato.org/about/about.html. Az intézet a nevét az 1700-as évek elején publikáló két brit gondolkodó, John Trenchardtól és Thomas Gordontól kölcsönözte, akik Cato álnéven (ókori római köztársaságpárti politikus) leveleztek. A fejezetre l.: Békés: i. m. 60–70. o., Andor, Tálas, Valki: i. m. 27–44. o., Magyarics: „Az amerikai…”. i. m. 33–35. o., Magyarics Tamás: „Nemzeti identitás és külpolitika az Egyesült Államokban”.

Külügyi Szemle

Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban

98 99 100 101

102 103 104 105

106

107

108

109

110

In: Nemzeti identitás és külpolitika az Euroatlanti térségben (szerk. Kiss J. László). Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005. 27–48. o., Minxin Pei: „The Paradoxes of the American Nationalism”. Foreign Policy, Vol. 33. No. 3. (May/June 2003). „A kommunizmus az Isten nélküli ember víziója”. Lásd Whi�aker Chambers: Le�er to My Children. (from the Foreward to Witness). New York: Random House, 1952. Micklethwait–Wooldridge: i. m. Kristol: i. m. Több jelentős hollywoodi személyiséget is vizsgálat alá vont a bizo�ság, alaptalanul; tevékenységét végül 1975-ben beszünte�e. Mindazonáltal – ahogy az a Hiss–Chambers perben (1948–50) kiderült – az alapfélelem jogos volt. A perbe fogo� Alger Hissről, a Carnegie Endowment elnökéről kiderült, hogy valójában kommunista. Az egész antikommunista ügyről részletesen: Orbán: i. m. Pl. az antikommunista Henry „Scoop” Jackson demokrata szenátor körül. Az 1964-es republikánus előválasztási kampányban azt a Nelson Rockefellert győzte le, akit a párt balszárnya szerete� volna elnökjelöltként látni. Rövid távon lehet, hogy jobb eredményt értek volna el, ha ő indul. h�p://en.wikipedia.org/wiki/Nelson_Rockefeller. Magyarics: „Az amerikai…”, i. m. 17. o. „Realizmus, az amerikai ideálok szolgálatában”. A teljes szöveg: „a distinctly American internationalism” that consists of „idealism, without illusions. Confidence, without conceit. Realism, in the service of American ideals.” L. William Kristol–Robert Kagan: „A Distinctly American Internationalism”. The Weekly Standard, Vol. 5. No. 11. (November 29, 1999). A témáról l. bővebben: Charles Krauthammer: „The Unipolar Moment”. Foreign Affairs, Vol. 70. No. 1. (Winter, 1990/1991).; Gary Schmi�: „The Cost of NATO Expansion”. PNAC Memorandum, January 20, 1998.; Charles Knight: „Bush Administration Policy Toward Europe: Continuity and Change”. Project on Defense Alternatives, January, 2002; William Kristol: „Why NATO’s Enlargement is in America’s Strategic Interest”. PNAC Memorandum, October 8. Benke László–Morvay Péter: „Álom és visszatérés”. Hetek, 2004. január 30.; Finta Szilvia: „Szó szerint ve� próféciák – a keresztény cionizmus története”. Hetek, 2006. szeptember 15., www.hetek.hu; illetve forrásanyag a témában: h�p://www.publiceye.org/christian_right/zionism/coalition.html és h�p://en.wikipedia.org/wiki/Christian_Zionism. Ellenérvként hozzá kell fűzni, hogy a neokonok legkitartóbb bírálói is zsidó származású (baloldali) értelmiségiek, mint Noam Chomsky vagy Soros György. Pro érvként pedig Podhoretz mondatát George W. Bushra vonatkozóan: „A Fehér Ház összes lakója közül alighanem ő Izrael legjobb barátja.” Szombat, Vol. 16. No. 1. (2004) 18. o. Ahogy Peter Steinfels még 1980-ban megjegyezte: „A nagy veszély, ami a neokonzervativizmusra leselkedik, hogy nem lesz belőle más, mint egy oligarchikus Amerika legitimációs és megtévesztő ideológiája…”. Peter Steinfels: The Neoconservatives: The Men Who Are Changing America’s Politics. New York: Touchstone, 1980. 294. o. h�p://www.nytimes.com/2008/04/10/us/politics/10mccain.html?_r=1&adxnnl=1&oref=slogin&pag ewanted=all&adxnnlx=1211746021-7eX8xVuX7eHP3ngsj4qITw.

2008. nyár

127

Résumé

The Political Right and Neoconservatism in the United States The center of gravity of American opinion is much further to the right – according to The Right Nation, a book wri�en by John Micklethwait and Adrian Wooldridge. But what stands behind the emergence of the American right? And what is the role of the neoconservatives in it? The ”revolution” has three main, but different factors or components: 1. Popular culture and grassroots networks. This includes the southern red-neck mentality, the so-called Bible-belt states. The Christian – mainly the neo-protestant – churches also play a relevant role. 2. The network of think-thanks and the media. These items supplie the scientific background for the revolution. Each conservative voice has its own establishment-system: the paleoconservatives, the libertarians or the neocons. 3. Finally, the most important factor is the neoconservatives.

128

Külügyi Szemle