Fordította Egyeki Martina

Fordította Egyeki Martina

GINA L. MAXWELL

Elcsábítani Hamupipőkét

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013

A fordítás alapjául szolgáló mű: Gina L. Maxwell: Seducing Cinderella

Copyright ©2012 by Gina L. Maxwell This translation published by arrangement with Entangled Publishing, LLC. All rights reserved. Hungarian translation ©Egyeki Martina, 2013 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2013 ISBN 978 963 254 817 3

Férjemnek, aki elviselte, hogy az évek során egyik megszállottságból a másikba estem, amíg végül megtaláltam azt, amire hivatott vagyok. Köszönöm, hogy nem ugrottál ki a vonatból, bébi.

Első fejezet Lucie Miller fel sem pillantott, amikor meghallotta a kopogást az irodája ajtaján. Bosszantotta, hogy a következő fizioterápiás páciense korábban érkezett, mert még az előző időponthoz kapcsolódó papírmunkával sem végzett. Megigazította a szemüvegét. Kinyújtóztathatja a lábát a hallban még tíz percig, amíg befej… A kopogás megismétlődött, valamivel követelőzőbben, mint az előbb, és Lucie abbéli elhatározottsága, hogy nem rendeli alá magát mások kívánságának, ismét szertefoszlott. Az előtte heverő papírhalomra ejtette a tollát és azt kiáltotta: – Szabad! Tökéletesen nyírt sötét hajjal keretezett fej jelent meg az ajtónyílásban. – Remélem, nem zavarlak. Mielőtt megakadályozhatta volna, a nő szíve kihagyott egy ütemet dr. Stephen Mann, az Észak-nevadai Egészségügyi Központ sporttudományi igazgatójának és ügyeletes szépfiújának lágy, bársonyos hangjára. Agya fénysebességgel, felszólítás nélkül felmérte saját megjelenését, és ugyanarra a következtetésre jutott, mint mindig: „Jellegtelen és rendezetlen.” Elfojtott egy csalódott sóhajt és a késztetést, hogy lesimítsa a copfjából kiszabadult tincseket. Lehető legszebb mosolyával fordult a férfi felé. – Egyáltalán nem. Már megint elfelejtettem a megbeszélést, ugye? 7

Két szabályos arcgödröcske kacsintott rá. – Nem, ma nem. A férfi becsukta az ajtót, amitől Lucie pulzusa hevesen verni kezdett. Ortopéd sebészként Stephen gyakori vendégnek számított a nő kevésbé lenyűgöző irodájában a Rehabilitációs és Sporttudományi Központban, hogy konzultáljanak közös betegeik állapotáról. De soha, egyetlen alkalommal sem csukta be az iroda ajtaját. Igyekezve, hogy ne következtessen elhamarkodottan, Lucie intett a kezével. – Kérlek, ülj le. – Ööö…? Lucie az egy szál vendégszékre pillantott, amely jelenleg mappák, régi újságok és tudományos cikkek súlya alatt roskadozott. Esküdni mert volna rá, hogy elvörösödik, amíg megkerülte az asztalt. – Ó, te jó ég, sajnálom! Várj, mindjárt arrább… – Jó így is, nem szükséges… – De, ragaszkodom hozzá. Felnyalábolta a kusza papírhalmot. Nem először, nem is századjára kívánta már, hogy bárcsak kevésbé lenne szétszórt. Gyorsan körbefordult, hogy helyet keressen a toronynak. A kezében tartotthoz hasonló kupacok sorakoztak a padlón a fal mellett, az asztal minden négyzetcentiméterén és az iratszekrényben. Végül feladta és a saját székére dobta a kupacot, mielőtt a vendége felé fordult. Istenem, miért is nem lehet laza és összeszedett, mint a többi nő? Az a fajta, akikkel Stephen randizni szokott. – Szóval, mi szél hozott ezen a szép délutánon a kórház legmélyebb bugyrába? A férfi megköszörülte a torkát és áthelyezte a testsúlyát. Normális esetben a szívdöglesztő doki maga volt a megtestesült önbizalom. Egyebek közt ez volt az oka, hogy a nők szó szerint elaléltak a jelenlétében. Ez, valamint a könnyed sárm, a Ken babás megjelenés és a mindezt kiegészítő gyilkos mosoly. – Két hónap múlva rendezik a kórház éves jótékonysági vacsoráját és bálját, és bár a srácoknak elég szmokingot bérelniük, tisztában vagyok vele, hogy a nőknek időt kell szakítaniuk 8

ruhavásárlásra, időpontot kell egyeztetniük a fodrásszal, manikűrössel, vagy mit csinálnak még a nők, hogy gyönyörűvé varázsolják magukat. Lucie elszorult torokkal a nyakláncához kapott, és babrálni kezdte a medált. Hát eljött végre. Évek óta dolgoztak már együtt, néha túlóráztak is a közös esetek miatt, rossz kínai kaját rendeltek, amikor az agyuk nem bírt kikapcsolni, de már kopogott a szemük az éhségtől. Összeillettek intellektusban, és közös szenvedélyük a betegek minél gyorsabb gyógyulásában minden másnál szorosabban összefűzte kettejüket. Lucie hosszú ideje szerette, de a férfi eddig nem hívta randevúra. Nem tett semmilyen lépést, inkább divatos üzletasszonyokkal randizott, akiket az utca végén álló, trendi Club Calientében szedett fel. De most itt volt, az ő irodájában. És a kórházi bálról beszélt. Jóisten, csak most ne ájuljon el. Lucie lassú, mély levegőt vett, és igyekezett közömbösnek tűnni. – Kérdezni akarsz valamit, Stephen? Az igyekezet hiábavaló volt. Szívás. A férfi a nyakát masszírozta, és imádnivalóan zavarba jött. – Áh, igen, de nem csinálom túl jól, igaz? – Dehogy, eddig nem rossz. Túl nagy lelkesedés. Dupla szívás! – Tudom, hogy korábban kellett volna szólnom. És meg is akartam kérdezni, amikor a múlt hónapban összefutottunk a Club Calientében, de túl sokáig haboztam, ti pedig elmentetek. Azt reméltem, találkozunk még ott, mert nem tűnt helyénvalónak, hogy az irodádban érdeklődjem ilyesmiről. Lucie felidézte az egyetlen alkalmat, amikor betette a lábát a túlzsúfolt, méregdrága klubba. Legjobb barátnője, Vanessa MacGregor éppen akkor nyert meg egy bonyolult ügyet, és néhány itallal meg tánccal akarta megünnepelni. Vanessa meggyőzte Luciet, hogy szokott bárjuk, a Fritz's helyett a nyílt húspiacra hasonlító klubba menjenek. Legfeljebb egy órát tölthettek ott, aztán leléptek. Inkább tűnt egy szteroidon élő diákklubnak, countrys közönséggel. 9

Az éjszaka hátralévő részében úgy ünnepeltek, ahogy azt kell: csapolt sört ittak és megvertek néhány fickót dartsban. – Ó, ne aggódj – biztosította. – Mármint, itt lenn. Legfeljebb Mr. Kramer hallhat minket a futópadon, de be van csukva az ajtó, és ha nem lenne, szerintem sokszor elfelejti bekapcsolni a hallókészülékét, szóval annyi az esélye, hogy kihallgasson, mint a… – Lucie. – Bocsi. – Jesszus, befognád végre? Zagyválsz itt, mint egy idióta! – Mit akartál mondani? A férfi akkora levegőt vett, mintha a kórház tetejéről akarna bázisugrást végrehajtani, randikérés helyett. – El akartam kérni a barátnőd telefonszámát. – Én… micsoda? – A lányét, akivel aznap éjjel voltál. Jár valakivel? – Vanessa? – Lucie agya küszködve próbálta követni a hirtelen eltérést a beszélgetés eddigi menetétől. Vagy legalábbis attól, amerre ő azt hitte, hogy halad. Milyen hülye volt. – Ööö, nem, éppen nem jár senkivel… A férfi testének minden izma láthatóan elernyedt, ahogy felállt, és visszatérő könnyed mosolyától mindkét gödröcske a szeme közé talált. – Nagyszerű! Akkor megadod a számát? Nem akarok az utolsó percig várni, hogy elhívjam. A nagy esemény előtt még randiznék vele néhányszor, tudod, hogy jobban megismerkedjünk. Isten tudja, ezeken a jótékonysági vacsorákon sosem lehet értelmesen beszélgetni anélkül, hogy valaki félbe ne szakítana. Lucie? Figyelsz rám? – Mi? Nem. Vagyis, igen, figyelek. Persze, igazad van. A vacsora semmiképpen sem alkalmas első randira. Lucie az asztalán uralkodó rendezett káoszra pillantott. Vanessa pánikba esne, ha látná. Barátnőjét mintha skatulyából húzták volna ki, kívül-belül összeszedett, minden hajtincse a helyén, soha nem hagyta, hogy az érzelmei elárulják. Tökéletes Barbie baba külsejével épp a Stephen Mann-féle Kenhez illett. Minden, ami Lucie-ból hiányzott. 10

– Szóval? Elkérhetem a számát? Vagy most az aggódó barátnő szerepét játszod, aki előbb kifaggat a szándékaimról? – incselkedett a férfi. – Megkérdezhetnéd, miből gondolom, hogy elég jó vagyok hozzá, vagy hasonló. Lucie nem tudott visszatartani egy apró mosolyt. – Mintha nem lennél elég jó bárkinek. Elbűvölő vagy, okos, jóképű és sikeres. Létezik bárki, akinek ez a csomag „nem elég jó”? – Jó parti vagyok, ugye? – kacsintott a férfi. – Ne felejtsd el ugyanezt megemlíteni Vanessának, amikor elmeséli, hogy felhívtam. Már ha egyáltalán megkapom a számát. – Ó, rögtön, bocsi. Hmm… Körbenézett az irodában öntapadós cetli vagy más papírdarab után kutatva. Tudta, hogy megtalálná, ha egy pillanatig képes lenne gondolkodni, pontosan tudta, hol tartja, de úgy érezte magát, mint akin az elmúlt öt percben teljes homloklebeny-eltávolítást végeztek. Feladta a keresést, elkapta a férfi kezét, és egy tollal a tenyerébe firkantotta Vanessa mobilszámát. Kényszerítenie kellett magát, hogy elengedje, még mielőtt valami hülye felkiáltójelet rajzolt volna, vagy „véletlenül” túl erősen teszi ki a pontot és átszúrja a bőrt a toll hegyével. – Na, tessék. De most bocsáss meg, nekem, ööö, a következő betegem bármelyik percben itt lehet. – Akkor nem rabolom tovább az idődet. Kösz, Lucie. – A doktor tintamentes kezével megmarkolta a kilincset és kinyitotta az ajtót, majd hátranézett és hozzátette: – Jövök eggyel. Lucie az arcára erőltetett valamit, amiről remélte, hogy legalább halványan emlékeztet egy mosolyra. – Észben tartom, doki. Amint a férfi kilépett az ajtón, visszasüppedt a székébe, nem törődve az előbb odaszórt papírhalommal. Ez az egész nem hatott újdonságként számára. Tulajdonképpen tipikusnak mondható, hogy keresztülnéznek rajta. Mostanra már immúnissá kellett volna válnia az ezzel járó fájdalomra. Melyik is az a kifejezés? Idejétmúlt. Igen, ez az. Mostanra megszokhatta volna, nem ez volt az első eset, hogy a 11

neki tetsző férfi a barátnője iránt érdeklődik. De azért még fájt. Nagyon. Többé nem áltathatja magát. Sosem lesz a doki vágyainak tárgya. És bár a benne lakozó realista azt mondta, nem is számít; hogy mindössze csak a társaságára és a szakmai kapcsolatára van szüksége, a jövőbeni esélyei hatására álmodozó énje hagyta kibuggyanni a látását elhomályosító könnyeket.

12

Második fejezet – Meg tudná mutatni, merre van a fizioterápiás részleg? Ahol valami arrogáns köcsög óvodásoknak való gyakorlatokat ír elő és lényegében kiherél… Enyhe kifejezés, ha azt mondjuk, hogy Reid Andrewsnak rossz kedve volt, de ez nem jelenti azt, hogy a kórházi recepcióson tölti ki a dühét. Végighallgatta az útbaigazítást, megköszönte, majd távozott. Minél közelebb ért a céljához, az izmai annál jobban összerándultak a bosszúságtól. Nem kellene itt lennie. Vegasban kellene lennie, az edzője és a csapat orvosának segítségével kellene felgyógyulnia a sérüléséből. Nem a Nevada állambeli Sparksban – praktikusan közel ugyan Renóhoz, de veszélyes közelségben északra fekvő szülővárosához, Sun Valley-hez. Most olyannal kell együtt dolgoznia, akinek fogalma sincs a sportjáról, és arról, hogy nagyon fontos olyan hamar visszatérnie a ketrecbe, amilyen hamar csak lehet, hogy felkészüljön a visszavágóra. Harcolt, amióta csak az eszét tudta. Azt a sportot űzte, amit minden másnál jobban szeretett – MMA-t, vagyis kevert harcművészeteket harcolt azért, hogy a csúcsra érjen, és azért, hogy ott is maradjon. Tizenöt év elteltével ő volt a leggazdagabb félnehézsúlyú harcos a ketrecharcos-bajnokságon, 34-3-as eredménnyel és milliónyi rajongóval. Persze most mindez nem számított, mert a pályafutásának vége, ha nem épül fel a visszavágóra. 13

Az egyszerre mobilozó és csipogóját ellenőrző orvos a saroknál leszorította Reidet, és beleütközött. Vissza sem nézett, csak folytatta az útját a folyosón. Reid összeszorította az állkapcsát és addig tartotta a jobb vállát, amíg elmúlt a fájdalom. Még egy ilyen jelentéktelen ütéstől is pokolian fájt. A legbosszantóbb sérülést szenvedte el, ami csak sportolót érhet: vállízületi ínszakadást. Ráadásul nem is harc közben sérült le, ami már szinte sértés volt. Akkor szerezte, amikor a címmérkőzésére edzett. A harmincnégy évével már őskövületnek számított a sportágban, olyan régóta űzte, hogy már a teste is kezdte jelezni az istenverte sérülésekkel. Kikerült egy csigalassan vánszorgó, idős hölgyet, közben elátkozta Butchot, az edzőjét, amiért ide küldte. Nem sokkal az után, hogy Reid jobb vállát megműtötték, a csapat sportorvosának haza kellett utaznia beteg édesapjához. Scotty még hónapokig nem tér vissza, és mivel Reid volt az egyetlen sérült a csapatban, Butch átmenetileg a helyi fizioterápiára irányította. De ha Reid ezzel a fickóval dolgozott volna tovább, ötvenéves koráig sem készül fel a meccsre, így hát a saját kezébe vette a gyógyulását. Balszerencséjére, Butch megtudta, mire készül, és eltiltotta, amiért túl könnyen vette a sérülést és nem hallgatott Scottyra. Mottói többek voltak az átlagos motiváló szövegeknél, tartotta is magát hozzájuk: „többet adj, mindennél, vagy a semmiért küzdesz” vagy „ha nem nyerni jöttél, mi a faszért nem maradtál otthon”. Az ezekhez hasonló hülyeségek beleégtek az agyába, amióta csak elég idős volt az edzője utasítására ütni. Határozottan elutasította azt az eshetőséget, hogy nem gyógyul fel teljesen két hónap alatt; ezzel elveszítheti az esélyt a címe visszahódítására. A sportág évről évre fiatalabb és jobb harcosokat nevelt ki, akikkel az idősebbeknek egyre nehezebb volt felvenniük a versenyt. Ezért edzett Reid olyan keményen, amennyire csak tudott. Mindig akadt egy másik fickó, akinek az övére fájt a foga, és halálra edzette magát, csak hogy megszerezhesse, így neki még ennél is jobban kellett küzdenie, hogy megtartsa. Nagyon kiakadt Butchra, 14

amikor kiadta az ukázt: hagyja ott a csapatot és azonnal kezeltesse magát, különben lemondja a meccset. Bassza. Meg. Oké, tök mindegy. Ha ettől az edzője boldog, végigcsinálja a hülye fizioterápiát. De ez még nem jelenti azt, hogy a rendes edzéseken nem fog ugyanúgy bánni vele, mint eddig. Nincs ideje tökölni. Vissza kell érnie Vegasba, amilyen hamar csak lehet, hogy visszanyerhesse a jogos tulajdonát. Reid kitárta a kétszárnyú ajtót és átsétált a katolikus férfiegylet központjára hasonlító csarnokon, a futópadok, ellipszistrénerek, súlyzószettek és gumilabdák között. Se bokszketrec, se tornaszőnyeg, se bokszzsák. Viszont volt egy nyolcvanvalahány éves öregember, aki olyan lassan sétált az egyik futópadon, hogy szinte mozdulatlannak tűnt. – Ez szívás – motyogta maga elé, miközben egy apró irodához ért. A félig nyitott ajtón a fizioterapeuta névtáblája: Lucinda Miller. Felemelte a kezét, hogy gyorsan kopogjon, mielőtt benyit, amikor elfojtott szipogást hallott az asztal mögött ülő barna hajú nő irányából. Legalábbis úgy sejtette, hogy az asztal lehet, nehéz volt megmondani, mi rejtőzik a papír- és irathalmok alatt. Kopogás helyett megköszörülte a torkát. – Elnézést, rosszkor jöttem? A nő a hátsó fal felé pördült a széken, közben beütötte a térdét az egyik iratszekrénybe, és halkan káromkodott, Reid sejtette, hogy ezt a kifejezést nem sokszor használja nyilvánosan. Bár még nem látta az arcát, az esetlenségét valamiért aranyosnak találta. Amikor a nő valahonnan a padlóról felkapott egy doboz zsebkendőt és kifújta az orrát, eszébe jutott, hogy nincs jó hangulatban. – Visszajöhetek később. – Nem, dehogy. – A nő megtörülte az orrát és anélkül, hogy megfordult volna, a háta mögé mutatott. – Legyen szíves, foglaljon helyet a másik szobában, azonnal megyek. Jól hangzott. Amennyire utálta a kiborult nők látványát, annyira utált megnyugtatni valakit, akit ismert, hát még egy olyan nőt, akit nem. Megtalálta a szobát és csípőjével a párnázott asztalnak dőlt, 15

szórakozottan ropogtatva az ujjait. Egy perc elteltével a nő is belibegett, és fel sem pillantva a férfi aktájából, egyenesen a fal melletti íróasztalhoz lépett. – Borzasztóan sajnálom – mondta. – Egy percet kérek, gyorsan átfutom az aktáját, aztán rátérhetünk. – Csak nyugodtan. – Volt valami a nő hangjában, ami nem hagyta nyugodni. Mintha már hallotta volna. – Rendben, Mr. Johnson, lássuk csak, mi… Egyszerre bénultak le, ahogy beléjük hasított a felismerés. – Luce? – Reid? Sok év telt el az óta – basszus, hat, vagy talán hétnél is több, a férfi nem emlékezett rá –, amióta utoljára látta a legjobb barátja kishúgát. Arca foltos volt, szeme kivörösödött a sírástól, így szinte fel sem ismerte, de a bal szeme külső sarkában látható, nagyjából szív formájú szeplő elárulta. Igaz, majdnem teljesen eltakarta a négyszögletes szemüveg. – Te jó ég – mondta a nő, és szorosan átölelte a férfi derekát. Reid rég nem találkozott senkivel a szülővárosából, és a bátyját leszámítva Luce volt az egyetlen, akit szívesen látott. Viszonozta az ölelését, és lehajolt hozzá. Hajának virág- és nyárillata volt, élesen különbözött a nehéz parfümöktől, amiket megszokott a nőkön. Elengedte, és leült az asztal előtti forgószékre, kiszabadult tincseit a füle mögé igazítva. – El sem hiszem, hogy te vagy az. Várjunk, miért Randy Johnson szerepel a mappán? Reid kuncogott az ostoba név hallatán, amelyet az anonimitása érdekében használt. – Csak egy álnév, ami azt is jelenti, hogy kanos. –El akarta tüntetni a nő gondterhelt pillantását, bármi váltotta is ki, ezért kajánul elmosolyodott és hozzátette: – Tehát néha állapot. A nő összeráncolta a szemöldökét, majd pár pillanattal később leesett neki, elpirult, a szeme pedig tágra nyílt. – Reid! 16

Akkor sem bírta volna ki nevetés nélkül, ha akarja. Az arcán látható sokk bőven megérte. – Ugyan, Lu-Lu, nem lehetsz ennyi év után is ilyen ártatlan. – Az ártatlanságom, vagy annak hiánya nem rád tartozik, Andrews. És figyelmeztetlek, ha valaki meghallja a hülye becenevem, beleszúrom a tollamat a nyaki ütőeredbe. Megadást színlelve feltartotta a kezét. – Megegyeztünk, Lubert. – Lucie a szemét forgatta, de a férfi gyorsan a szavába vágott, mielőtt kihozta volna a sodrából. – Ha már a neveknél tartunk, mi a helyzet a Lucinda Millerrel? Nem látok gyűrűt. Benne vagy a tanúvédelmi programban, vagy mi? Lucie elfordította a tekintetét, és hirtelen rájött, hogy ki kell cserélnie a névtáblát. – Nem. Férjnél voltam egy rövid ideig, még a főiskolán. Jackson nyilván nem mesélte neked, mert megszöktünk, és hamar véget ért. – Megköszörülte a torkát és a férfira mosolygott, de sem az arca, sem a szeme nem volt vidám. – Tudod, hogy van ez. Önfejű fiatalság satöbbi. Azóta egyszerűen nem foglalkoztam a nevemmel. De legalább a monogramom a régi maradt, nem igaz? Az érzelmei leplezésére tett erőfeszítése ismét Reid eszébe juttatta, mit látott, amikor benyitott. Valami vagy valaki megbántotta, ami rögtön előhívta a védelmező ösztöneit. Elvégre Lucie nem volt akármelyik nő. Együtt nőttek fel, a lány pedig folyton az ő és a bátyja, Jackson Maris nyomában járt. Mivel a szintén ketrecharcos Jax épp a hawaii edzőtáborban készült, nem vigasztalhatta meg a hugicáját, de Reid boldogan átveszi a helyét. – Miért sírtál, Lu? – Ja, hogy az? – legyintett. – Semmiség. Borzasztó allergiám van, és néha annyira rám tör, hogy szipogós, felpuffadt romhalmazzá válok, ennyi. A férfi gúnyosan horkantott. – Látod, Jax és én épp ezért nem hagytuk, hogy velünk gyere a titkos kis kalandjainkra. Nagyon rosszul hazudsz, öt másodpercig sem bírtad volna a szülői vallatást. Lucie csípőre tett kézzel felállt. 17

– Az edződ szerint rémes páciens vagy, úgyhogy mindkettőnknek megvannak a maga hibái. Most pedig, hacsak nem akarod az egész időt értelmetlen csevegésre pazarolni, jobban teszed, ha hagyod, hogy megvizsgáljam a sérülésedet. Reid felismerte a falat, ha belefutott. Többet nem tud kiszedni belőle… egyelőre. Így vagy úgy, de kideríti, mi történt. – Oké. Vizsgálj, amit akarsz, Luey. Bal kézzel a lapockájához nyúlt és lehúzta a pólóját, vigyázva, hogy a kelleténél jobban ne mozgassa a jobb kezét. A pólót a sarokban álló székre dobta. – Mennyi fizioterápiás kezelésen vettél részt a műtét óta? – Nem tudom, a szokásos számún, gondolom. Egy nap egy kezelés, ilyesmi. De nem tűnt elégnek, úgyhogy végeztem egy kis pluszedzést mellé. Lucie megállt és felhúzta a szemöldökét. – Más szóval megerőltetted magad, ami éppen hogy hátráltatja a gyógyulást. – A megerőltetés nagyon szubjektív kifejezés. – Nem, nem az, Reid. Ha bármivel többet teljesítesz, mint amit az orvos vagy a terapeuta javasol, akkor megerőlteted magad. Ha azt akarod, hogy segítsek, pontosan követned kell az utasításokat. Ha vállalod, négy hónap alatt tökéletesen rendbe hozlak. – Micsoda?! Butch nem említette, hogy két hónap múlva visszavágóm van? Mindenképpen ki kell állnom, Luce. Diaznál van az övem, én pedig vissza fogom szerezni. Lucie megrázta a fejét. – Őrültség, Reid. Még ha az időm nagy részében veled foglalkozom is, akkor sem tudom garantálni, hogy ilyen hamar harcolhass. – Baromság. Hivatásból ezt kell mondanod, de vedd figyelembe, ki is a beteged. Én más vagyok, mint a pácienseid többsége. Nem vagyok átlagember, aki normális állapotúra akar felgyógyulni. Gyakorlott sportoló vagyok, aki több sérülésből gyógyult fel az elmúlt tizenöt évben, mint amennyit száz átlagember összeszed. Lucie felsóhajtott. 18

le.

– Oké, nagyágyú, előbb hadd lássam, mivel is állunk szemben. Ülj

Reid felpattant az asztalra és megpróbált nem megfeszülni a gondolatra, hogyan bánnak a karjával. Jól tűrte a fájdalmat, de attól még könnyen összekoccanhat a foga a vizsgálattól. – Nyújtsd oldalra a karod, és próbáld meg ott tartani, miközben én lenyomom. Alig pár másodpercig bírta, aztán halk káromkodással leengedte a karját. A nő úgy tett, mintha nem vette volna észre, és végzett néhány erőpróbát, amelynél már sikerült magában tartania a szitkozódást. Hurrá. – Jól van, Reid, még egy utolsó. Tedd a kezed a hasadra, és próbáld ott tartani, én pedig igyekszem elhúzni. Megfeszített állal és ökölbe szorult bal kézzel veszettül próbálta elterelni a gondolatait a vállából sugárzó őrjítő fájdalomról. A tény, hogy gyengének bizonyult, és leplezni sem tudja, legalább olyan rossz volt, mint maga a fájdalom. – Rendben, most lazíthatsz. – Lucie feljegyzett valamit az aktába, megfordult és azt kérdezte: – Egy egytől tízig terjedő skálán, ahol a tíz az elképzelhető legerősebb fájdalom, hogyan érzed most magad? – Négyesnek. Lehet, hogy inkább három. Felhúzta a szemöldökét és keresztbe tette a karját maga előtt. – Kímélj meg a macsó dumától, Andrews. Nem azért vagyok itt, hogy kétségbe vonjam a férfiasságodat. Ha szeretnéd, hogy a munkámat végezzem, száz százalékig őszintének kell lenned hozzám. Reid olyan pillantást vetett rá, amitől kétszer akkora férfiak is meggondolták, hogy ketrecbe lépjenek vele, de Lucie meg sem rezzent. Gratulált volna hozzá, ha nem bosszantja ennyire az egész helyzet. – Jó, jó. Hatos – morogta. – Vannak jobb napjaim. – Ne aggódj, ez teljesen normális. Most hasalj az asztalra, el kell végeznem még pár dolgot. – Parancsolgatóbb lettél az évek alatt, ugye, tudod? 19

Miközben elhelyezkedett az asztalon, enyhe csalódottságot érzett, amiért a nő csak egy szarkasztikus dünnyögéssel válaszolt az ugratásra. Bal kezét a feje alá hajtotta és lehunyta a szemét, ahogy dolgozni kezdett rajta. Finom ujjhegyei a válla körüli izmokat tapogatták. Fogalma sem volt róla, mit keres, de remélte, hogy nem találja még egy ideig. Az érintése sokkal jobban esett, mint az, amelyikhez hozzászokott. Persze Scotty keze nem volt ilyen lágy, de ennél többről volt szó. Inkább a technikáról, mintha nem pusztán csupa izom harcos lett volna, aki elviseli a kemény gyúrást, hanem egy férfi, aki a hosszú nap végén masszírozásra vágyik. Halk szipogást hallott, és ismét elgondolkodott rajta, mi boríthatta ki ennyire a nőt. Mivel gyakorlatilag Lucie második bátyjának számított, zavarta a tudat, hogy nincs minden rendben. Bármi volt is az, minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje a… – A, basszus! – Bocs. – Ja, értem már – mondta kényszeredetten. – Ezt biztos azért kaptam, amiért dartstáblának használtuk a plüssnyuszidat. Az arcát nem látta ugyan, de hallotta a hangján, hogy mosolyog. – El is felejtettem. Jackson három napig szobafogságban volt, és anyunak kellett megstoppolnia a lyukakat. Aztán kitalálta, hogy háborús hős, akit rendbe kell hozni, mielőtt átveszi az elnöktől a kitüntetést. – Anyukád mindig jó sztorikat mesélt. Jax és én számíthattunk rá, ha háttértörténet kellett a játékbeli küldetéseinkhez. – Anyu önmagában különleges volt. Időnként még most is hiányoznak az esti meséi. Lucie szülei azon a nyáron haltak meg autóbalesetben, amikor ő és Jax érettségizett, és a lány csak tizenhárom éves volt. Jackson úgy döntött, nem passzolja le a húgát távoli rokonoknak, hanem felneveli, ezért nem tartott ott a sportban, ahol Reid. Tisztességes dolog volt tőle, és láthatóan piszkosul jó munkát végzett. Hirtelen bevillant a megoldás. – Egy pasasról van szó, igaz? 20

Lucie keze megmerevedett, éppen csak egy pillanatra, de ennyi neki elég volt, hogy választ kapjon a kérdésére. – Fáj, ha itt megnyomom? Mint egy gyomorégés, Reid számára egybeolvadó masszává folyt az egész férfitársadalom, amíg nem találja meg azt az egyet, aki megérdemli. Bal kézzel felnyomta magát, és megfordult, hogy a szemébe nézhessen. – Mit művelsz? Még nem végeztem! – De igen, amíg el nem árulod ki az, és mi a francot csinált – dörmögte. – Reid…! – Valamit valamiért, Lu. Te elmondod, ki ríkatott meg és mivel, én pedig megígérem, hogy nem találom ki magamtól, vadászom le és nyomom le a fogait a torkán, amiért úgy bánt veled, ahogy. Szinte rögtön megbánta a túlzó fenyegetést, amikor a lány elsápadt, de ha így kiszedheti belőle, mi történt, ám legyen. – Gyere, ugorj az asztalra. Helyet cserélünk – mondta a férfi és közben felállt. Egy szúrós pillantással jelezte, hogy nem viccel, és a nőbe folytotta a feltételezhető tiltakozást. Lucie megadó sóhajjal, bár nem túl boldogan engedelmeskedett. – Így. Most te vagy a páciens. – Sajgó válla ellenére mindkét kézzel lefogta a nő csípőjét, ha esetleg mégis úgy döntene, hogy jobb a menekülés. – Szóval, Miss Miller – mondta a lágy, szürke szempárba mélyedve mondja csak, hol fáj! *** Lucie még mindig nem tudta elhinni, hogy Reid állt előtte a terápiás szobában. Amikor fiatalabbak voltak, folyton a bátyja nyomában járt, csak hogy a legjobb barátja közelében lehessen. Mivel, ifjú szíve legnagyobb bánatára, Reid afféle húgként kezelte, mindig is felnézett rá és Jacksonra. Most pedig alig bírta levenni róla a szemét.

21

Gimiben is kisportolt volt, de most szinte már mulatságos. Újradefiniálta Michelangelo tökéletességről alkotott elképzelését, mellette a Dávid-szobor rozzantnak tűnt. Sötétszőke haját tüskésre vágva és középen előrefésülve hordta, amitől kissé mohikános lett, karcosabbá téve modellszerű megjelenését. És aztán a tetoválások… Szent ég, a tetkók! Fekete komplikált törzsi minták díszítették a jobb karját, vállát, mellizmát, fel, egészen a nyaka jobb oldaláig. Bordáin, szintén jobbra, a Harcolj a győzelemért felirat volt olvasható kézírással, a ferdeizomnál ért véget, amely átlósan húzódott le a… – Lu? Tekintete találkozott a figyelő, barna szempárral. – Hmm? – Elkezdesz beszélni, vagy térjek vissza a csiklandozáshoz? Szép volt, Lucie, nagyon laza. Összeszednéd magad? Ez csak Reid. Szemét forgatva oldalra nézett, és remélte, hogy nem veszi észre a kitörni készülő könnyeit. Elmosolyodott, hogy könnyed hangulatban tartsa a beszélgetést. Szükségtelen volt, hogy kivallassa a történtekről. – Nem vagyok már nyolcéves, Reid. Elég egy ilyen mutatvány, és szexuális zaklatási pert akasztok a nyakadba. A férfi gyengéden megfogta az állát, és maga felé fordította Lucie fejét. – Lucie… Az egyszerű szó elég volt hozzá, hogy átszakadjon a gát, és kiengedje az első könnycseppeket. – Jézusom, ez olyan hülyeség. Tényleg semmiség – mondta, és dühösen megtörölte az arcát. – Ha egy férfi megríkat egy nőt, az nem lehet semmiség. – Nem akarta. Azt sem tudta, hogy ez történt. Csak… – Mély levegőt vett majd remegve kifújta. –Évek óta szerelmes vagyok belé, de észre sem vesz. Legalábbis nem úgy. Éppen az előtt, hogy megjelentél volna, elkérte a legjobb barátnőm telefonszámát. El akarja vinni a kórház jótékonysági báljára. – Elmegy vele? 22

– Nem, Vanessa sosem tenne velem ilyet. Csak fáj a gondolat, hogy egyetlenegyszer találkozott vele, de az óta randira akarja hívni. Mi órákig együtt dolgozunk, de szinte nem is lát. – Akkor nyilvánvalóan egy vak seggfej. Lucie felhorkantott és megrázta a fejét. – Nem ismered Stephent. A kisujjában több a sárm, mint Reno összes pasijában együttvéve. Fantasztikus ortopéd sebész, és mindent megtesz a betegeiért. Okos, sikeres és hihetetlenül jóképű. Annyira összeillünk. És tudom, hogy boldoggá tehetném, ha adna rá esélyt. – És ha ennyire hülye kezdeményezni, miért nem teszed meg te az első lépést? Lucie arca azonnal lángba borult, és az ölében összekulcsolt ujjaira bámult. – Nem tehetem. Nem tudom, mit mondhatnék. És ha megtenném is, ő pedig valamilyen csoda folytán igent mondana… – Akkor? – Nem tudnám, mit csináljak – suttogta. – Mit csinálj? – Megpróbálta kibogozni, mire gondol, de nem jutott dűlőre. Hacsak… – Lucie, randiztál a válásod óta, ugye? – Ez hülyeség, Reid, engedj el. Nem mozdult. – Most csak viccelsz velem. Nem volt barátod? – Bevallom, Andrews, hogy a nyomulásod egyáltalán nem ösztönöz arra, hogy többet beszélgessek veled a dologról, úgyhogy engedj el, és egyeztetünk időpontot a jövő hétre. – Oké, oké, sajnálom – mondta, és a nő karjára tette a kezét. Összerándult a vállába robbanó fájdalomtól. Nem akarta még jobban felzaklatni, úgyhogy visszafojtotta a fájdalmat. – Várjunk csak, jövő hétre? Azt hittem, legalább naponta kell kezelésre jönnöm. – Többnyire igen. Mivel ma péntek van, a jövő héten kezdünk. Különben sem te vagy az egyetlen betegem. Tele van a naptáram. Basszus, most mi legyen? Jóval több kezelésre lesz szüksége heti pár nyomorult napnál. 23

– Talán felvehetnél egy személyi fizioterapeutát. Tudod, aki éjjelnappal melletted van, és vigyáz, hogy ne hajtsd túl magad. Ha az emlékezetem nem csal, sosem volt fogalmad a határaidról. – Tökéletes. Pontosan erre van szükségem. Ilyen ápolás mellett készen állnék a harcra a meccs napjáig. – Elégedett mosollyal hátralépett, és keresztbe fonta a karját a mellkasán. – Később küldök egy kocsit érted és a cuccaidért. *** A nő már leszállt a vizsgálóasztalról, és az íróasztalához indult, de olyan hirtelen fordult meg, hogy attól félt, saját magát is kezelnie kell. – Micsoda? – Csak úgy van értelme, ha odaköltözöl hozzám, amíg felgyógyulok, Lu. Ugyan már, egyébként is gyakorlatilag veletek éltem, amikor fiatalabbak voltunk, így többet foglalkozhatsz a sérülésemmel, meggyőződhetsz róla, hogy nem csinálok hülyeséget. Mert hát ismersz, képes vagyok rá. Reid nézte, ahogy a nő átvág a szobán és felkapja az ingét. – Ha nem lenne önmagában zavaró az ötlet, hogy két hónapig egy fedél alatt lakjunk, akkor is itt van ez a hivatásomnak nevezett apróság. – Természetesen kárpótollak a kiesésért. Duplán, ha akarod – a pénz nem számít. A mellkasához vágódó póló egyértelműen jelezte, hogy ideje felöltöznie. – Teljesen igazad van, a pénz nem gond. Legalább nyolchétnyi szabadságot gyűjtöttem össze az évek folyamán, mert sosem volt okom kivenni. Az ötleted nevetséges, ez a probléma. Reidnek gyorsan kellett kapcsolnia, különben elveszíti a harcot, és belül valami azt súgta, hogy nem szabad elvesztenie. Szüksége volt a nőre, hogy a kívánt formába hozza magát két hónap alatt. Annyira biztos volt ebben, mint a saját nevében. Hirtelen eszébe 24

jutott a tökéletes ajánlat, és bár az ötlet egyszerre töltötte el izgalommal és aggodalommal, elhessegette. – Ha elvállalod, megtanítom, hogyan szerezd meg a dokit. Lucie elindult kifelé a vizsgálóból, határozottan elutasítva a lakótársi ajánlatot, de ez az egyszerű kijelentés a padlóhoz szögezte a lábát. Horogra akadt, most már csak óvatosan terelni kellett, nehogy elveszítse a nőt és a visszavágóhoz fűződő esélyeit. Lassan közelített hozzá hátulról, miközben azt mondta: – Megmutatom, hogyan viselkedj, mit mondj… mindent, ami segít, hogy észrevegyen. Ha van bármi, amihez értek, az a nők és az, hogy mivel őrjíthetik meg a férfiakat. – A nő oldalra fordította a fejét. Nem túlságosan, de eléggé ahhoz, hogy tudja, felkeltette a figyelmét. – Pillanatok alatt a tenyeredből fog enni. Garantálom. A hosszú másodpercek lassított felvételként múltak. A vér a fülében dübörgött, amíg várta, hogy idiótának nevezze, vagy felháborodva kicsörtessen. Jackson élve megnyúzta volna Reidet, ha bármit is tanítani merne Lucie-nak a csábításról, ezért voltak kételyei, de nem tudta rávenni magát, hogy visszavonja. A lány megrázta a fejét, mintha szabadulni akarna a saját gondolataitól. – Bocsi, de… Mielőtt befejezhette volna a visszautasítást, egy sötét hajú férfi dugta be a fejét az ajtón. – Lucie, sajnálom, hogy megzavarlak, de azt hiszem, máris letöröltem az, ööö – a férfi gyors pillantást vetett Reidre és megköszörülte a torkát –, a beteg telefonszámát, amit az előbb adtál. Már épp indulni készültem, gondoltam, gyorsan beugrom érte. Hoztam papírt. Mekkora. Barom. Minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja magát, és ne vágjon be neki ott helyben. Akkor sem lehetett volna szembetűnőbb, hogy Lucie odáig van ezért a fickóért, ha dr. Ostoba Seggfejként mutatja be. Reid Lucie-t figyelte, mialatt a nő hosszasan bámulta a dokit, mintha megrekedt volna a saját világában, megfeledkezve a 25

valóságban múló időről. Valami a beteg telefonszáma kapcsán kibillentette az egyensúlyából. Amikor a férfi köhintett és átadta a cetlit, hirtelen visszatért a földre. – Persze, dr. Mann. – Gyorsan lefirkált egy telefonszámot a papírra, majd hozzátette: – Itt is van. – Nagyszerű, köszönöm! Később találkozunk. Reid várt. Három másodperc telt el… hét… tizenkettő. Végül Lucie kihúzta magát, megpördült és azt mondta: – Benne vagyok.

26

Harmadik fejezet Lucie összekucorodva ült a kanapé sarkában, lábát felhúzta a mellkasáig. Könyvet tartott a kezében, és bár a szemével követte a sorokat, az agya egyetlen szót sem fogott fel. Görcsben volt a gyomra. Annyira ideges volt, hogy vacsorázni sem bírt. Ez pedig egyszerűen nevetséges, hiszen csak Reidről van szó. A bátyja legjobb barátja. A srác, aki gyerekkorában szinte náluk lakott. A srác, akiért az élete második évtizedének legnagyobb részében rajongott… A srác, aki minden bizonnyal a legszexibb férfi volt, akit valaha látott, és akinek félmeztelen képe a szemhéja belső felére éghetett, mert valahányszor lehunyta a szemét, maga előtt látta. Most pedig az otthonában ül… Hűha! Lélegezz, kislány, lélegezz. Mély levegőt vett, benn tartotta, majd lassan kifújta, némiképp megnyugodva. Ragaszkodott ahhoz, hogy ahelyett, hogy ő költözne Reid szállodai lakosztályába, a férfi menjen hozzá. Nem volt értelme, hogy mindketten bőröndből öltözködjenek, itt pedig talán kevésbé zaklatják a rajongók. Fél órával ezelőtt jelent meg, megmutatta neki a vendégszobát, majd magára hagyta, hogy berendezkedhessen. Hirtelen a The Pina Colada Song bádoghangú verziója törte meg csendes elmélkedését. Felkapta a mobilt a dohányzóasztalról. – Szia, Nessie, mi újság? – Komolyan megadtad a számomat Dr. Baromarcúnak? Mert azt állította, hogy tőled kapta, de arra jutottam, hogy ez nem lehet igaz. Mármint, szeretném azt hinni, hogy ha a férfi, akiért a legjobb 27

barátnőm évek óta odavan, az én számomat kéri el az említett barátnőtől, az annyit mond, hogy kopj le. – Ness… – Vagy legalább kitalál valamit, miért nem randizhat velem. Lucie összeszorította a szemét és a térdére hajtotta a fejét. Teljesen megfeledkezett róla Reid beköltözése miatt. – Mi történt? – Azt mondtam, hogy találkozgatok valakivel, és azért nem tudtál róla, mert még nagyon új. Lucie megkönnyebbülten felsóhajtott. – Kösz. Sajnálom, de felkészületlenül ért, és nem tudtam, mit mondjak. – Mikor árulod már el végre neki az érzéseidet, vagy lépsz túl rajta? – Vanessa… – Tudom, nem szereted, ha erről faggatlak, de akkor is. Nem várhatsz egész életedben arra, hogy egy nap majd úgy dönt, kellesz neki. – Igen, tudom, csak… – Lucie hallotta, ahogy Reid kinyitja a lenti hálószoba ajtaját. – Bocs, most mennem kell, holnap felhívlak, rendben? – Még mielőtt barátnője ellenkezhetett volna, letette a telefont, elnémította és visszarakta az asztalra. – Mit olvasol? A többnyire csendes és általában férfimentes szobában visszhangzó mély hang szokatlannak tűnt. Nézte, ahogy átsétál előtte, nem viselt mást, csak egy sportnadrágot, mélyen – szinte illetlenül mélyen – a csípőjére tolva. Valamikor biztos leült a kanapé túloldalára, de teljesen elvonta a figyelmét a meztelen felsőtest. – Ha még sokáig nyitva tartod a szádat, Lu, belerepül egy légy – mondta kaján vigyorral. Totálisan megalázva szorosan összezárta a száját és az előtte lévő könyvbe mélyedt, amely felőle akár héberül is íródhatott volna. Zuhanyzástól nedves haját a füle mögé igazította és megköszörülte a torkát. – Fel kellene venned inget, ha nem vagy kezelésen. 28

– Miért? Minél kevesebb ruha van rajtam, annál kényelmesebben érzem magam. Nadrágot is csak az udvariasság kedvéért vettem. Lucie-nak elakadt a lélegzete, majd amikor a férfi elnevette magát, rájött, hogy éppen erre a reakcióra számított. Összeszűkült szemmel felé dobta a könyvet, de egy kézmozdulattal simán kivédte. Milyen bosszantó. – Nyugi, Luce. Nincs abban semmi rossz, ha értékeled mások vonzó külsejét. Tulajdonképpen ez az első lecke. A lány felhorkantott. – Hogyan fixírozzunk megfelelően? – Nem. Hogyan érd el, hogy mások fixírozzanak téged. Hirtelen úgy döntött, szüksége van egy italra, úgyhogy szinte kirohant a konyhába. Majdnem biztos volt benne, hogy van egy üveg bor vala… Aha! Kivette a dugóhúzót a fiókból, gyorsan kibontotta, kitöltötte a Moscatót egy nagy pohárba, majd ugyanolyan gyorsan lehajtotta. Aztán újratöltött. – Gyakran iszol? Összerezzent – megint –, és szembefordult a férfival, egyik kezében a pohár, másikban az üveg. – Abbahagynád a settenkedést? És nem, általában nem iszom bort. Ezt karácsonyra kaptam egy betegtől. – Nem settenkedem. Te vagy izgatott. Talán nem olyan rossz ötlet inni. – Egy percig körbenézett a lakásban, hagyva, hogy a nő közönség nélkül igya meg a második pohárral. – Van egész alakos tükröd? – A hálószobában, de… – Tökéletes. Menjünk. – Elvette tőle a borosüveget és bevezette a hálóba. – Mit művelsz? – Mondtam, egyes számú lecke: öltözz hatásosan. Lucie félt magyarázatot kérni, inkább ivott még egy kortyot. Miután lenyomta a lányt az ágyra, a szekrényhez lépett és elkezdte átnézni a ruháit. Tiltakozott volna, rászólt volna, hogy hagyja békén 29

a holmiját, de az alkohol lassan oldani kezdte a görcsöket a vállában, inkább úgy döntött, megnézi, mire készül a férfi. – Szóval mesélj, Luey, mi olyan különleges ebben a fickóban! Miért ő a célpont, nem valaki más? – Miért olyan fontos ez? – kérdezte, összeszorítva a kezét, miközben a férfi hátát nézte. – Nem lehet, hogy egyszerűen csak kedvelem, és ennyi? Figyelte az izmok játékát a hátán és a vállán, ahogyan az egyik oldalról a másikra tolta a vállfákat, időnként kihúzva egy-egy ruhát, csak hogy sértő szavakat motyogva visszarakja. Látta már Stephent feszes pólóban, amikor néha leugrott a fizioterápiás terembe egy gyors edzésre, de egyáltalán nem hasonlított Reidre. Stephen alkata inkább a futókéra emlékeztetett, vékony, szikár izmokkal; pontosan Reid ellentéte. Nem volt nagy termetű, kigyúrt, mint a tévés pankrátorok, de közepes termetén egyetlen deka zsír sem volt, minden négyzetcentimétert szépen kidolgozott izmok borítottak. Egyáltalán nem volt nehéz bámulni, bármilyen hétköznapi dologgal foglalkozott, ha félmeztelenül végezte. – Nem, nem elég. Különösen szokatlan és durva dologra készülsz, hogy megszerezd ezt a fickót, úgyhogy tudni szeretném, miért éppen ő. Szükségem van az információra, hogy segíthessek. Lucie az ajkába harapott, és azon tűnődött, mit mondjon el. Még Vanessa sem tudta, de úgy érezte, ha valakivel megoszthatja, akkor az Reid. Végül is éppen azért költözött be az otthonába, hogy összehozza neki a randit és végül feleségül menjen Stephenhez. Néhány hónap múlva amúgy is eltűnik, nem lesz lehetősége visszaélni az ő szánalmas kis titkával. Kihúzta az éjjeliszekrénye fiókját és kivett egy gyűrött újságpapírt. Egy ingatlancég egész oldalas hirdetését ábrázolta, idilli család állt egy festői, gyarmati stílusú ház előtt. A férfi büszkén feszített felesége mellett, keze a derekán, másik keze a fia vállán. A kislány az anyja előtt állt, aki csecsemőt tartott a kezében. Közhelyes amerikai pár, a két és fél gyerekkel, hűséges si-cu kutyával a lábuknál. 30

– Nézd meg – mondta, és a férfi felé nyújtotta a lapot. – Három éve őrzöm. Ezt akarom. Reid megfordult, elvette a papírt és összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta. – Nem értem. Ilyen házban lakik, vagy mi? Ha erre vágysz, meg kell mondanom, nem egészen… – Nem a házról van szó. Az egészről. A tökéletes életről. Vagy legalábbis a majdnem tökéletesről, mert tudom, hogy semmi sem az, de annyira közel akarok kerülni a tökéleteshez, amennyire csak lehet, erről a reklámról pedig üvölt a Majdnem Tökéletesség. Reid megdörzsölte borostás állát. – Oké, látom már, mire akarsz kilyukadni, de hogy kerül a képbe Mann? – Stephen minden téren illik hozzám. Ugyanazt a zenét szeretjük, ugyanolyan az ízlésünk a filmeket és az ételeket illetően. Ugyanazon a szakterületen dolgozunk, szóval tudjuk, hogy néha éjszakába nyúlóan kell dolgozni. És mindkettőnk vágya, hogy segítsünk az embereknek felgyógyulni a sérülésekből. Reid félbeszakította az áradozását és visszaadta a papírt. – Jól van, felfogtam. Összeilletek, remek. De egy kapcsolatban többre van szükség annál, mint hogy mindketten szerettek társasozni. Mi a helyzet a vonzalommal? Szenvedéllyel? A szerelemmel? Mi a helyzet ezekkel? Az, hogy mind mellékes. Járt már ezen az úton, de csak a szakadékba vezetett. A volt férje összetört nőként hagyta hátra. Elhitte, hogy őszintén, szívből szereti, és a különbségeik ellenére vele akart lenni. Azt mondta, a szerelmük legyőzi a különbségeket, hogy az időnkénti viták csak felpezsdítik a házasságukat. Láthatóan ugyanezt gondolta a másik nőről is, akivel néhány hónappal az esküvő után lefeküdt. Sosem érezte még magát annyira megbántva – annyira hülyének –, mint amikor rányitott valami hippis tantraszex közben, egy olyan nővel, akinek a fürtjei vetekedhettek a Bob Marley-éival. Még annyi tisztesség sem volt benne, hogy bűnbánatot mutasson. Sőt, 31

tulajdonképpen hívogatóan kinyújtotta felé a kezét, és javasolta, hogy csatlakozzon. Majdnem elhányta magát, mielőtt kiviharzott a szobából és végül a házasságból is. Abban a pillanatban döntötte el, nem hisz többé abban, hogy a szerelem elég egy kapcsolathoz. Kitörölte a szótárából az „ellentétek vonzzák egymást” kifejezést, és megesküdött, hogy csak olyannal bonyolódik kapcsolatba, aki mindenben tökéletesen illik hozzá. Ha az egyenletbe szerelem is kerül, az csak hab a tortán. Ezt persze nem mondhatja el Reidnek. Őrültnek tartaná. Lucie lenézett a reklámfotóra és egy ujjal végigsimított a sötét hajú férfin, aki számára Stephent jelentette. Még hasonlított is rá. – Még nem volt alkalmunk felfedezni ezeket. –Visszatette a papírt a fiókba és bezárta, mielőtt magabiztosan szembenézett Reiddel. – De biztos vagyok benne, hogy észrevenne… ha rávenném, hogy adjon nekünk egy esélyt… annyi vonzalom lenne köztünk, hogy nem tudnánk mit kezdeni vele. Reid karba tett kézzel állta a tekintetét egy-két percig, mintha arra várna, hogy összeomlik és bevallja, hogy egy percig sem hitte el, amit mondott. De ez nem történik meg, mert hisz benne. Teljesen, holtbiztosan. Végül a férfi törte meg a kínos csendet. – Luce, nem akarlak megbántani – mondta a szekrény felé intve – , de a ruháid bénák. Nyelve hegyén volt a válasz, hogy megvédje a gardróbját, de az utolsó pillanatban felsóhajtott, alig láthatóan leejtve a vállát. – Tudom. Tényleg azok, igaz? Reid olyan sokáig mustrálta a pizsamáját, hogy le kellett hajtania a fejét, abban a hitben, hogy valami nincs rendben. – Mi a baj? – Mindig flanelnadrágot és bő felsőt viselsz az ágyban? – Nem mintha bármi közöd lenne hozzá… – Hoppá, ajkai kezdtek lebénulni. Nagyszerű. Elvigyorodott. – …de igen, azt szoktam. Mosoly terült szét a férfi arcán, kivillantva tökéletes, fehér fogsorát. – Micsoda csini mosoly – mélázott hangosan. 32

– Csini? Azt hiszem épp most heréltél ki. Gyere, induljunk – mondta miközben elvette tőle a borospoharat. – Hé! – Csak egy perc, mutatni akarok valamit. Utána nyugodtan lehúzhatod az egész üveget. Ha szerencsém van, te is az a fajta lány vagy, aki részegen az asztalok tetején táncol. Túlságosan lefoglalta a bevillanó kép ahhoz, hogy ellenkezni tudjon, amikor megfogta a kezét és átvonszolta a szobán. Kitört belőle a nevetés, amikor elképzelte magát, ahogy gondtalanul vonaglik egy asztalon. – Dehogy – mondta kuncogva. – Azt hiszem, a bortól leginkább elálmosodom, mint megőrülök. Bocs. Amikor elérték az antik, egész alakos tükröt a sarokban, a férfi megigazította, és a nő mögé állt. Szeleburdi hangulata azonnal elszállt, amikor a tekintete a férfi fürkésző pillantásával találkozott a tükörben. Úgy érezte, mintha odafagyott volna, képtelen volt mozgatni az izmait, a szeme sarkából látta, ahogy a férfi nagy keze megindul a teste felé. Az első érintésre Lucie gyorsan beszívta a levegőt. A férfi a hasához simította a bő trikó vékony pamutanyagát, tenyere melegsége átsugárzott a bőrén, egészen mélyen a hasáig. Lassan a háta felé húzta a kezét, hüvelykujjai szinte súrolták melle domborulatát. Amikor végre találkoztak a háta közepén, az anyag ráfeszült a testére. – Így – mondta alig látható bólintással. – Mit látsz? Beszívta az alsó ajkát és megrázta a fejét. Sosem szerette mutogatni a testét. Nem büszkélkedett olyan hajlatokkal, telt kebellel és csípővel, amely vonzza a férfiak tekintetét. Emiatt, és mert a férfi érintése rövidre zárta az agyát – vagy talán a bor volt az oka –, egy frusztrált szusszanáson kívül nem tudott mást válaszolni. – Fürdőruha. Egy percig is eltartott, mire megfelelő választ talált a férfi légből kapott kijelentésére. Már ha egyáltalán kijelentésnek lehet nevezni. Két szó, lehet, hogy csak egy szókapcsolat. Vagy kifejezés. Várjunk, mit is mondott? 33

– Micsoda? – Van fürdőruhád? Szeretném, ha felvennéd, és a testedet is látnánk, nem csak a ruhákat, amelyek mögé bújsz. – Nem fogom felvenni a fürdőruhámat. – Úgy is jó – mondta, és karba tette a kezét. – Be kell érnünk a bugyival és a melltartóval. Leesett az álla. Komolyan beszél? Mélyen a férfi mogyorószín szemébe nézett. Basszus. – Megkeresem – motyogta a fal melletti nagy fiókos szekrény elé lépve. – Kitűnő ötlet. Kint várok, amíg átöltözöl. De Luce… – Abbahagyta a felső fiók feltúrását és a válla fölött a férfira nézett. – Ha három percnél tovább tart, azt kell feltételeznem, hogy betojtál, úgyhogy benyitok. Összehúzta a szemét a szemüvege mögött. – Mindig fenyegeted az embereket, csak hogy azt tegyék, amit épp kívánsz? – Természetesen nem. Egészen mostanáig még sosem kellett ilyen eszközhöz nyúlnom – mondta címlapra illő mosollyal. – Tiktak. A lány felkapott egy marék zoknigombócot a fiókból és Reid felé hajította. Sajnos megint bevetette az elhajolós-félreütős trükköt – sérült vállát fogva és nevetve –, így mindhárom pamutgránátot sikerült kivédenie, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.

34

Negyedik fejezet Lucie megpróbált bosszankodni új lakótársa miatt, de azt vette észre, hogy idióta módjára vigyorog. – Fontoskodó szamár. – Jó öreg Reid. Megrázta a fejét és tovább kereste a bújócskázó fürdőruhát. – Aha! Megvagy, te vacak! – Feltartotta a dresszt, amit Vanessa rábeszélésére vásárolt a legutóbbi vakációjukra, és összerezzent. Nem több anyagból állt? Szerette a szürke-kék alapon cikázó hullámos mintát, de azt kívánta, bárcsak ne lenne ilyen magasan az oldala. A csípőcsontja fölé ért. Vanessa állította, hogy remekül kihangsúlyozza a derekát, és a mély dekoltázs nagyobb mell illúzióját keltette. Kötelességtudóan elfogadta a barátnője divattanácsát, de határozottan kételkedett benne, hogy a semmit lehet nagyobbnak láttatni. A nyaralást végül az utolsó pillanatban le kellett mondani, amikor Vanessa egyik ügye váratlanul bíróság elé került, így szerencsére egyszer sem kellett felvennie a fürdőruhát. Felsóhajtott és átöltözött. Legalább egyrészes volt, amit nem lehetett elmondani azokról a holmikról, amiket Vanessa viselt medence vagy strand közelében. Egy perccel később lehunyt szemmel állt a tükör előtt, megpróbálta figyelmen kívül hagyni a torkában dobogó szívét, és Reidért kiáltott. Az ajtó röviden kattant, utána zajtalanul kinyílt. A tökéletes csendtől kiszáradt a szája, ujjai pedig begörbültek a combján. Hol van? Próbálja leküzdeni a kitörni készülő nevetését? Jézusom, miért kellett belemennie a játékba? 35

Hirtelen megérezte a hátán a férfi testének melegét. Közel volt. Nagyon közel. A lehelete meglibbentette a fülé mögé tuszkolt, száradó hajtincseket, és amikor megszólalt, a hangja remegése végighullámzott a nyakán. – Nyisd ki a szemed, szivi. Lucie szándékosan lassan nyitotta ki a szemét, míg ismét saját magát nézte a tükörben, Reiddel a háta mögött. Robusztus alakja mellett szinte soványnak hatott. Követte a meccseit, úgyhogy tisztában volt a méreteivel. Százkilencven centi magas, kilencvenhárom kiló, kicsit több, ha nem kellett szálkásítania mérkőzés előtt, százkilencven centis kartávolsággal. Lucie válla alig ért a férfi hónaljáig, és ha hátrahajtotta volna a fejét, kényelmesen elfért volna a vállgödrében. – Most – mondta, kizökkentve a nőt az álmodozásból –, most mondd el, mit látsz. – Erős vállakat. Széles mellkast. Erekkel éppen szexi mennyiségben behálózott alkart… Rávigyorgott a tükörben, és mély, dörmögő hangjától berezonált a mellbimbója. – Szexinek találod a karomat, Lu? – Aha… – Miért tűnik úgy, mintha kábán vigyorogna? Biztosan nem nézhet így. – Köszönöm. Bevallom, eddig még senki nem mondott ilyet. Az bizony nagy szégyen. Már éppen el akarta mondani neki, amikor durván megszakította a gondolatmenetét. – Úgy értettem, milyennek látod magad. – Ó. – Ahogy szemügyre vette a saját tükörképét, csak egy kislánytestbe bújtatott nőt látott, aki megpróbál túllépni a lehetőségein. –Hát… Látok… – Vajon mire számít, mit mondjon? – Ez hülyeség, Reid, hagyjuk abba! Ahogy megfordult, hogy ellépjen, a férfi megragadta a csípőjét és megállította. – Elmondom, én mit látok. Látok egy gyönyörű nőt, aki az alaptalanul fejébe vett önbizalomhiány mögé bújik. – Lucie lehajtotta a fejét és a padlót bámulta, de erős ujjak felemelték az 36

állát. – Hibátlan, olajbarna bőrt, finom domborulatokat, ami arra csábít, hogy csukott szemmel fedezzék fel, ahogy a szobrász az előtte fekvő tárgyat. – Tényleg? – cincogta. – Teljes mértékben. – Reid becsukta a szemét, a nő külső combjára helyezte a kezét, majd kínzó lassúsággal felcsúsztatta. Bőrkeményedései finoman karcolták a bőrét, minden egyes apró idegszálát olyan energiával izzítva fel, amelyről korábban azt sem tudta, hogy létezik. – Ahhoz, hogy a szobrász visszaadhassa a téma eleganciáját, az érintés erejével kell az emlékezetébe vésnie ahelyett, hogy a puszta látványra hagyatkozna. Lucie szája kinyílt, légzése felgyorsult, a szíve pedig kétszer olyan hevesen vert. Vagy még gyorsabban. Reid keze folytatta felfedezőútját egészen a derekáig, majd fel az oldalán, szorításának ereje irányító típusról árulkodott. Olyan férfiról, aki tudja, mit akar, és gond nélkül megszerzi. Ahogy a keze bejár minden mélyedést, minden hajlatot, minden völgyet… a nő testének képe megjelenik a fejében, beleivódik az izmai emlékezetébe, így később vakon is képes lenne létrehozni. Azt gondolta, a fürdődressz megakadályozza, hogy az érzékszervei túlcsorduljanak a fizikai közelségtől… de aztán a kéz a hasára csúszott, és minden nyugalma elszállt. Ekkora kézzel Reid könnyedén átérte az egész felsőtestét, amikor középre igazította. Nem tudta biztosan, mi okozta a szürreális, testen kívüli érzést, a bor, vagy a tény, hogy a bátyja szuperdögös haverja, akibe kamaszkorában belezúgott, ilyen meghitten ér hozzá. Mintegy kívülről figyelte, ahogy a bal keze kisujja a szeméremdombja tetejét súrolta, éppen annyira, hogy ártatlannak lehessen nevezni, de elég közel ahhoz, hogy megremegjen az ágyéka, összehúzza a combjait és beszívja az ajkát, hogy fel ne nyögjön. És ha ez nem lett volna elég, jobb hüvelykujja a két melle közti mélyedést cirógatta. A férfi beletemetkezett Lucie hajába, mélyet lélegzett, majd kifújta a levegőt, ami egyszerre tűnt sóhajnak és nyögésnek; valószínűleg a legerotikusabb hang, amit valaha hallott. – Átkozottul jó az illatod. 37

Lucie térde megremegett. Érezte, hogy hamarosan állni sem lesz elég ereje. Vastag köd ereszkedett az agyára, képtelen volt tisztán gondolkodni. Hagyta leomlani az utolsó falat is, és hátra és oldalra hajtotta a fejét, amikor a férfi forró leheletét megérezte a fülkagylóján. Begörbítette az ujjait, szinte belevájt a puha testbe, a lány a nevét nyöszörögte… Aztán minden megállt. Reid egy elfojtott káromkodással megfogta a lány karját és erősen tartotta, amíg arrább lépett. Amint meggyőződött róla, hogy nem fogja lefejelni a tükröt, a tenyerével megdörzsölte az arcát, majd összerezzent és megmarkolta sérült vállát. – Nagyon sajnálom, Lucie. Én… Basszus, fogalmam sincs, mi tört rám. Nem akartam, hogy ez történjen. Bumm! Ó, szuper. Vissza a valóságba. Legyintett a kezével, és egy hanyag /?/f hangot adott ki, ami inkább olyannak tűnt, mintha egy ló fújta volna ki a levegőt, a saját ajkát haszontalannak érezte. – Ne is törődj vele. Eléggé becsíptem, úgyhogy nincs kellő ítélőképességem, és egyébként is csukva volt a szemed, nem a te hibád, hogy a libidód valaki mást képzelt a helyemre. – Minden akaraterejével arra koncentrált, hogy ne omoljon össze és csináljon még nagyobb hülyét magából, úgyhogy a padlón heverő pizsama felé indult. – Lu… Magára erőltetett mosollyal végül megfordult. Volt egy röpke pillanat, amíg nem tudta eldönteni, hogy kitépje-e a szemgolyóit, ha csak egy kicsit is elkalandoznak az előtte álló izmos testen. Lehet, hogy részeg volt, és szégyentelen, de csak ennyit bírt elviselni a büszkesége. – Komolyan, Reid, nem nagy ügy. Csak nagyon fáradt vagyok, nehéz hetem volt. A férfi újra végighúzta a tenyerét az arcán, mielőtt csípőre tette volna, és egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig elgondolkodva nézte a nőt. 38

– Oké, rendben. Azt hiszem, ideje, hogy lefeküdjünk. Akarom mondani, hogy ágyba bújjunk. Aludni! Basszus! A beszéd nem az erőssége, az már biztos. Emlékeznie kell rá, hogy sose játsszon vele fekete-fehér igen-nemet, vagy Scrabble-t. – Jó éjszakát, Reid. – Jó éjt, Luce. Amint becsukódott mögötte a hálószobaajtó, a lány iszonyú gyorsan átöltözött, és még mámorosan bebújt a takaró alá. Szerencsére zuhanyozás után fogat mosott, mert teljesen kizártnak tartotta, hogy elhagyja a szobát és lemenjen a közös fürdőbe, ahol nagy eséllyel találkoznának, és újra eljárnák bizarr tangójukat. *** Reid a tompa puffanásokra koncentrált, ahogy a talpa nekicsapódott a futógép szalagjának, az ütemes dübörgés terápiás hatású háttérzajt szolgáltatott teste kínzásához. Bár Lucie-nak azt mondta, aludni készül, szó sem lehetett pihenésről, amíg le nem vezette az első, balul sikerült csábítási lecke okozta feszültséget. Már nem számolta, hányszor játszódott le a fejében a jelenet, újra és újra, mint egy megakadt, kikapcsohatatlan DVD. A szeme végig csukva volt ugyan, de nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a tapintása alapján maga előtt látja a képét. Legalább egy évtizede nem nyúlt semmilyen szobrászati alapanyaghoz, de nem felejtette el, hogyan vésse az emlékezetébe a modell vonalait. Rohadtul nem. Ahogy a megkönnyebbüléstől úszott az izzadságban, megpróbálta meghatározni a pillanatot, amikor már nem leckéről volt szó, hanem olyan szenvedélyről, amilyet korábban sosem tapasztalt. Ha pokolian őszinte akart lenni magával, ez a pillanat akkor volt, amikor benyitott a szobába, és meglátta a nőt abban a dögös fürdőruhában, lehunyt szemmel a tükör előtt, őt várva. Sosem foglalkozott a testével, mint más lányok. Inkább könyvmolytípus volt, és úgy tűnt, jól érzi magát a feltűnőbbek 39

árnyékában, amilyen a bátyja. Gyerekként Reid is szinte a húgának tartotta, figyelembe véve, mennyi időt töltött a Maris-házban. Mitől alakult át ez a testvéri szeretet ilyen izzó kéj-vággyá? A francba! Ki kell találnia valamit a megígért leckékről, különben pokoli hónapok elé néz. Vetett egy pillantást a lépésszámláló kijelzőjére, figyelte, ahogy a távolságot jelző szám átugrik a tizenötödik kilométerre, és sétára váltott, hogy lenyugodjon. Távolság, hát persze. Távolságot kell tartania, mialatt az új személyiségét alakítják. Talán legközelebb hivatalos tanári módszerekkel kellene élnie. Állhatna a szoba egyik végében, amíg Lucie a kanapén ül és jegyzetel. Reid hangosan felnevetett, ahogy elképzelte a nevetséges helyzetet. Egészen addig, amíg a nevetséges helyzet át nem alakult a fejében egy videoklippé, amelyben Lucie Britney Spears stílusú iskolai egyenruhában a bevezetés a csábításba kurzus gyakorlati elemei iránt érdeklődik. Basszus. Reid rácsapott a STOP gombra, és leugrott a gépről. Gyorsan és nehezen szedte a levegőt, a fejét a vállára ejtette, és összeszorította a szemét. Aztán jobbnak látta kinyitni, amikor újra megjelent előtte az iménti csábító kép. Úgy tűnt, hideg zuhanyt kell vennie, mielőtt nyugovóra tér. Holnaptól pedig minden lecke szigorúan elméleti lesz, legalább karnyújtásnyira egymástól.

40

Ötödik fejezet – Kizárt dolog! Reid az áruház próbafülkéje előtti kanapén kuncogott, miközben Lucie már zsinórban az ötödik ruhát utasította el. A reggeli terápia és ügyetlen, egykezes edzése után ebédelni mentek. Kínszenvedés volt látni nyilvános szereplését. Inkább csak reagált az életre, mint hogy részt vegyen benne, vagy alakítsa. Ha szóltak hozzá, válaszolt. Ha kapott valamit, elfogadta. De amikor a világ nem került kapcsolatba vele, mintha egy buborékban élt volna. Még csak nem is nézett az étteremben ülőkre. Valamilyen furcsa okból Lucie úgy járt-kelt a világban, hogy csak a lehető legszükségesebb feltűnést keltse az élet medencéjében. És Reid? Ő jobban kedvelte az ágyúgolyó megközelítést, de tudta, hogy nem mindenkihez illik ez a stílus. Ha a lány el akarta érni, hogy a seggfej doki észrevegye, legalább egy kicsit csobbannia kellett. Ehhez mindenekelőtt a külsején kell változtatni, aztán a többire is sor kerülhet. Miután befejezték az ebédet, megosztotta vele a tervét: elviszi új ruhákat vásárolni. A lány először persze kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem megy vele „shoppingolni”, de végül beadta a derekát, amikor Reid azzal fenyegetőzött, hogy unalmas ruhatárát az utolsó szálig elégeti. Meglepődött, hogy egyetlen előnyös darabot sem talált a szekrényében. Világosan látszott, hogy nincs kibékülve a testével, de a világ minden kincséért sem értette, miért. Karcsú volt, és 41

életerős. A melle kisebb volt ugyan az átlagosnál, és feltételezte, hogy rontja az önértékelését, ha azt hiszi, minden férfi Dolly Partonféle idomokkal akar játszadozni. De értelmes lány volt, tudhatná, hogy ez hülyeség. Vagy mégsem? – Gyerünk, Lucie, hadd lássuk! Az eladó segített olyan ruhákat kiválasztani, amelyek kiemelték Lucie alakját ahelyett, hogy elrejtették volna. Eddig az összes felpróbált darab tetszett Reidnek. A csípőfarmertól a sortig, a visszafogott gombos blúztól a karcsúsított felsőkig, minden nagyszerűen állt a lánynak. – Nem, ez túl merész, Reid. Leveszem. Az eladó épp egy másik vevőt szolgált ki, így Reid csak sejtette, hogy ez lehet a „kis fekete ruha” amiről állította, hogy minden nő szekrényének kötelező darabja. – Vagy kijössz, vagy én megyek be. Nekem mindegy Elkeseredett sóhaj hallatszott a fülkéből, majd morgás, amelyből Reid a saját nevét hallotta ki, a férfiasságára vonatkozó, nem túl hízelgő jelzőkkel együtt. De mégis elmosolyodott. Nem tehetett róla, a lány imádnivaló volt, amikor makacskodott. Végre-valahára kinyitotta a fülke ajtaját, kilépett, és csípőre tett kézzel, átható tekintettel megállt előtte. – Túl szemérmetlen. Lassan végigmérte, és egyáltalán nem értette, hogyan lehet ez a ruha akárcsak távolról is szemérmetlen. Tulajdonképpen csalódott volt. Bár a ruha vékony anyaga szexi hálóingként burkolta be a testét, elöl teljesen a kulcscsontjáig eltakarta, és combközéptől felfelé sehol sem látszott ki a bőre. – Kedvesem, ez nem szemérmetlen – mondta, és karba tett kézzel hátradőlt a párnákon. – Egyszerűen csak unalmas. – Ó, igazán? – Pántos, fekete magas sarkúján egyensúlyozva megfordult… amitől Reidnek elakadt a lélegzete. Ami a ruha elejéről hiányzott, azért kárpótolta a háta. Egy lapockák között átfutó, vékony spagettipánt kapcsolta össze a ruha két oldalát, ettől eltekintve az egész háta fedetlen volt. Az anyag 42

követte a teste vonalait, a derekánál jobbról átívelt balra, éppen a bal csípője fölött. – Jézusom. – Na, mit mondtam?… – Visszasétált a háromrészes tükörhöz és leengedte a kezét. Reid felállt és mögé lépett. Legszívesebben végigsimította volna a gerince vonalát. Kénytelen volt azon tűnődni, hogyan reagál a nő, ha ebben látják az emberek anélkül, hogy ivott volna. Zavartan elhúzódik? Vagy borzongva fogadná az érintését? Amikor ráébredt, hogy tegnap esti szilárd elhatározása ellenére határozottan fenyegeti a veszély, hogy helyben merevedése lesz, mentálisan kitörölte szexuális jellegű gondolatait, remélve, hogy elmúlnak; szünetre volt szüksége, hogy folytathassa Lucie „tanítását” Fejezd be, barom. – Nem mondhatnám, hogy kirakatba tetted magad, Luce. – De… – Nincs de. Akár elhiszed, akár nem, ez a ruha egyszerre szexi és elegáns. – Pillantása lesiklott a világ elé tárt testrészekre. – A hátat kedvelem a legjobban egy nő testén. Imádom végigsimítani és nyalogatni a gerinc vonalát, a nyakától egészen a dereka aljáig. – Reid majdnem hozzátette, hogy imádta a lapockák látványát is, amikor hátulról készült behatolni egy nőbe, de idejében leállította magát. Lucie szemébe nézve észrevette, hogy összeszűkült, vizsgálódó tekintettel néz rá. – A lényeg, Lucie, hogy egy nő háta kecses, nem pedig szégyellnivaló. – A lány nem túl meggyőző hümmögésére megköszörülte a torkát, és keresztbe tette a karját a mellkasán. – Mi az? Alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha nem lenne biztos benne, mire számítson. – Több van benned, mint ami elsőre látszik, ugye? Reid felvont szemöldökkel elvigyorodott. – Nem vagyok Transformer, ha erre gondolsz. Ez már a nőből is előcsalt egy halk kuncogást. 43

– Nem, úgy értettem, hogy nem csak sportoló vagy. Másként nézel a dolgokra, mint a legtöbb ember. Van egy nagyon művészi oldalad is. Korábban még senki nem mondott neki ilyet. Úgy érezte, egy egész emberöltő eltelt az óta, hogy a bunyón kívül mással is foglalkozott. Nem mintha nem szerette volna választott sportját, de néha azt kívánta, bárcsak ne ebből állna az egész élete. Vállat vont. – Régen így volt, azt hiszem. A középiskola utolsó évében üzleti kurzust akartam felvenni, de egy rendszerhiba miatt művészeti kurzusra kerültem. A festményeim értékelhetetlenek voltak, de elég jól megtanultam rajzolni és vázlatokat készíteni. Aztán elértünk a szobrászathoz… Reid izmai megfeszültek, amikor eszébe jutott az apja rosszallása. Nehéz volt a szobrászatra gondolnia az után, hogy az apja kidobta a kellékeit és felszámolta hevenyészett műhelyét. – Reid? – Kinyitotta a szemét, ahogy visszatért a gondolataiból. – Mi van a szobrászattal? – Ne törődj vele. Nem olyan fontos. – Megfordult, hogy visszahívja az eladót és összeszedjék a holmikat, de Lucie elkapta a kezét, és egyenesen a szemébe nézett. – Igenis fontos. Látom rajtad, hogy sokat jelent. Kérlek, mondd el. Szavai és a tenyerébe simuló ujjak úgy hatottak az agyára, mint egy adag kortizon. Nem oldotta meg a problémát, de tompította a fájdalmat annyira, hogy befejezhesse, amit elkezdett. Mély levegőt vett, és elmesélte neki azt, amiről eddig csak Jax tudott. – Élveztem a szobrászatot. Tetszett, hogy alkothatok is ugyanazzal a kézzel, amellyel az ellenfelemet megsemmisítem a ketrecben. És igazad volt, tényleg másképp látom a dolgokat. Mondjuk, nem pusztán egy almát látok, hanem a különálló hajlatokat és vonalakat is, amelyekből összeáll, beleértve a hüvelykujjnyi benyomódott foltot is. De az emberek nem akarják ismerni ezt az oldalamat. Arra kíváncsiak, milyen módszerrel fogyok, milyen új edzéstervet találtunk ki a tréneremmel, és hogy győztesen távozom-e a következő összecsapásról. Ebben vagyok jó. Ez vagyok én. 44

– Rosszul tudod – mondta a lány és előrelépett. – Nem csak ez az egy dolog határozza meg, ki vagy valójában, hanem minden, ami szenvedéllyel tölt el. Lehetsz szobrász, Reid, és lehetsz mellette harcos is, ha ezt akarod. Lágy, meggyőző hangja hallatán legszívesebben átölelte volna, és megcsókolja szív alakú szeplőjét a szeme sarkában. A szeme a lelkéig hatol, és átlát a süket dumáján. – Tudod, mit akarok? Enni. – Intett az eladónak. – Kérem, szedje le az árcédulát erről. Már nem öltözik át. Aztán kifizetünk mindent, amit felpróbált. Köszönöm. Amikor átadta a hitelkártyáját, Lucie szinte keresztüldöfte a tekintetével. Reid örült, hogy betette ma a kontaktlencséjét. Szemüvegben igazi, dögös könyvtárosnőnek nézett ki, de a férfinak jobban tetszett, ha semmi sem takarta különös, szürke szemét. Még most is, amikor tisztán ki lehetett belőle olvasni, mennyire kiakadt. – Most meg mi a baj? Kihívón keresztbe tette a karját és felemelte az állát. – Talán nem vagyok nagymenő MMA-híresség, mint te, de nem vagyok csóró. Ki tudom fizetni a ruháimat. Sok mindenre számított tőle, de erre semmiképp. Reid nem szokott hozzá, hogy a társaságában lévő nők ragaszkodnak a saját pénzük költéséhez. A meccseivel és a reklámokkal több pénzt keresett, mint amennyit el tudott költeni. Sokat elárult a nőről, hogy ki akarta fizetni a holmikat, amelyeket csakis miatta próbált fel. – Luce – mondta, és széthúzta a lány karját, hogy megfoghassa a kezét, hatásosan megtörve a haragját kifejező testtartást. – Tudom, hogy sikeres, erős, intelligens nő vagy, aki nem szorul mások gondoskodására. Szemében tűz villant, ahogy megpróbálta megtörni a védekezését. – Így is van, nincs rá szükségem. – Mindamellett a ruhatárad felújítása az én ötletem volt, úgyhogy kifizetem a göncöket, aztán meghívlak vacsorára. – Már éppen vitába szállt volna vele – úgy tűnt, ez a nő egyik kedvenc elfoglaltsága –, úgyhogy gyorsan az ajkára tette az ujját és azt 45

mondta: – Nincs vita. Átmegyek a férfiosztályra, hogy megfelelőbbre cseréljem ezt a rövidnadrág-póló szerelést. Aztán szerzek valahol fájdalomcsillapítót a nyomorult vállamra. Itt várj, hamarosan érted jövök. Elvette az ujját és megfordult, hogy távozzon, amikor meghallotta a tiltakozást. – De… Frusztrált morgással megfordult, a tarkójánál fogva magához húzta a lányt, és betapasztotta a száját a sajátjával. Lucie megmerevedett, heves nyikkanás tört fel valahonnan a torkából. De egy pillanattal később nyögésbe fordult, és összeolvadt a testük. Reid tudata mélyén felvillantak a „semmit a kéznek” szavak, de a vágya gyorsan a padlóra küldte és kiütötte a hirtelen jött, kéretlen emlékeztetőt. A lány ajka meleg volt, és epres szájfény ízét érezte rajta. Fogadni mert volna, hogy a nyelve is éppen ilyen édes, de az ösztönei azt súgták, ezt a határt nem kellene átlépnie. Mielőtt engedelmeskedett volna belső késztetésének, és a legközelebbi próbafülkébe vonszolja a lányt, hogy megmutassa, milyen jól mutatna a fekete ruha a padlón, megszakította a csókot, és pillantása találkozott a lány kábult tekintetével. – Muszáj neked állandóan vitatkoznod, te lány? Csak tartsd magad a tervhez, különben a nyilvános fenekelés taktikára váltok. Lucie levegőért kapkodott, és a frissen csókolt ajkához hasonló vörös arccal hátrább lépett. Láthatóan már a fenekével érintkező kezének gondolata is elég volt, hogy beleegyezésre késztesse. Biztosan? Ahogy közelebbről megnézte, megesküdött volna rá, hogy vágy villant a szemében. Lehetséges volna, hogy az ártatlan kis Lucie-ban is ott lapul az ördög? A rohadt életbe! Már a gondolattól is feszülni kezdett a nadrágja. Gyorsan el kell tűnnie innen. Hangja rekedtsége meglepte, ahogy megszólalt. – Nem tart sokáig. – Sarkon fordult és kirohant, hogy megkeresse a legközelebbi férfiruha-üzletet… és időt nyerjen a merevedése elmúlásáig, amelyet a legjobb barátja kishúga váltott ki. 46

Hatodik fejezet Lucie nem is emlékezett rá, mikor voltak utoljára ilyen pattanásig feszítve az idegei. A gyomra annyira görcsölt, hogy mármár azt hitte, a szokásos lapos has helyett csak egy hatalmas csomót lát, ha lenéz. Reid nagy kezével a szinte fedetlen hátát fogva óvatosan navigálta az éttermi asztalok útvesztőjében, amíg a hosztesz elvezette őket a sajátjukhoz. Reid kihúzta neki a széket, majd miután Lucie helyet foglalt, megkerülte az asztalt és leült vele szemben. Elámult rajta, milyen elegánsan mozog, és milyen fesztelenül viselkedik a drága ruhákban, amelyeket ma estére vásárolt. Fehér inge a mellkasára simult, minden mozdulatra tisztán kirajzolódtak az izmai. És annak ellenére, hogy ötcsillagos étteremben vacsoráztak, Lucie imádta, hogy nem követi pontosan az öltözködési szabályokat, mert az inge néhány felső gombját kigombolva hagyta és nem tűrte be a divatos, fekete farmerba. Előre és felfelé fésült hajával, amely enyhén kicsúcsosodott a feje közepén, az ingén halványan átsejlő tetoválásaival a nagyvárosi rosszfiú mintapéldányaként jelent meg. Éppen ellentéte volt Lucie férfiideáljának. Valahogy mégis egészen lenyűgözőnek találta. Akárcsak a csókját. Lucie gyorsan felkapta az étlapot, hogy eltakarja a csók emlékétől elvörösödő arcát. Tudta, hogy csak azért történt, mert el akarta hallgattatni – és hogy a férfi számára semmit sem jelentett –, 47

de abban a pillanatban, amikor összeért a szájuk, a lány számára megszűnt a világ, és csak a férfi ajka számított. Megrémítette, hogyan reagált egy ilyen apró, intim gesztusra. – Szóval, mihez lenne kedved? – kérdezte Reid. Olyan finoman köhintett, amennyire csak tudott, lejjebb eresztette az étlapot és kiválasztotta az első dolgot, amire ránézett. – A csirke marsala jól hangzik. – Tényleg, de én inkább steaket kedvelem. –A pincér az asztalukhoz lépett, hogy felvegye az italrendelést. – Egy whiskey sourt kérek, a húgomnak pedig hozzon egy üveg Moscatót, legyen szíves. A pincér egy nappal sem lehetett idősebb huszonkettőnél, ellentétben a nő huszonkilenc évével, mégis barátságosan rámosolygott, kacsintott és azt mondta: – Csak természetes. Azonnal visszajövök a borral. Lucie bénultan ült, megvárta, amíg a pincér hallótávolságon kívülre ér, aztán megszólalt. – Olyan megalázó lehet, hogy együtt látnak velem egy ilyen helyen. Nem kellett volna idehoznod. Reid kezében megállt a pohár víz, és összeráncolta a szemöldökét. – Mi a francért lenne megalázó, ha egy gyönyörű nővel látnak együtt? – Ja, persze – horkantott, és beletemetkezett a bonyolult formára hajtogatott szalvéta kibogozásába. Miért kell az éttermeknek már az italok kiérkezése előtt kisebbrendűségi érzést kelteniük az emberekben? – Láttam, te meg Jackson milyen típusú lányokkal randiztatok. A pomponlányok MMA-s megfelelői, nagy mellű bombázók, akik valószínűleg lepedőakrobatikából diplomáztak. – Miután az ölébe fektette a széthajtogatott szalvétát, felnézett Reidre, akinek volt bátorsága zavarodott képet vágni. Felsóhajtott, és megmagyarázta. – Elég nyilvánvalóvá tetted, hogy nem akarod egy ilyen szürke egérrel rontani a renomédat, amikor kishúgodnak neveztél a pincér előtt. 48

Lucie esküdni mert volna, hogy a férfi felnyögött, és ha valamit le tudott olvasni az arcáról, az az volt, hogy felébresztette az alvó oroszlánt. – Tisztázzunk valamit egyszer és mindenkorra – mondta Reid, miközben letette a poharát. – Nem akarom még egyszer hallani a szürke egér kifejezést, ha rólad van szó. Bármelyik pasi, engem is beleértve, büszke lehet, ha veled mutatkozik. Felismerte a védelmező mechanizmust, ami Jacksonra is annyira jellemző volt, de meggyőző hangjától meghatódott… egészen addig, amíg egy másik gondolat be nem fészkelte magát az agyába. Stephen nem így látja. Mintha olvasott volna a gondolataiban, Reid hozzátette: – Hamarosan pedig a dokid is kihúzza a fejét a seggéből, és rájön erre. – Szünetet tartott, és simán az ölébe fektette a szalvétát. – De egyelőre a pincérfiúval kell szégyentelenül flörtölnöd. – Micsoda? – Színpadiasan suttogva előrehajolt az asztal fölött. – Nem mondhatod komolyan. – Halálkomoly vagyok. Láttad, hogy abban a pillanatban megváltozott a viselkedése, amint megtudta, hogy nem randizunk? Jó, hogy nem folyt a nyála az asztalra. – Nem vagy magadnál. Kizárt – rázta a fejét a nő. Amikor válaszul csak egy bosszantó, Ó, tényleg? arckifejezést kapott, alig bírta megállni, hogy ne szúrja a villát a férfi homlokába. – Mi a fenét érek el vele, ha flörtölök egy vadidegennel? – Számos dolgot, de legfőképp megmutathatod a partnerednek, hogy más férfiak is kívánatosnak tartanak. Második lecke: a férfiaknak mindig az kell, amit nem kaphatnak meg, vagy amire más férfiak pályáznak. Tudományosan igazolt tény. – Nem, nem az. – De annak kellene lennie – mondta vigyorogva. – Még ha igazad van is, nem tudom, hogyan flörtöljek, Reid. Úgyhogy nem működne. – Általában hideg kellene hogy legyen az éttermekben, nem? Lucie úgy érezte, mindjárt meggyullad. Csak nem betegség bujkál benne? A jeges vízért nyúlt, és nyelt néhány nagy kortyot, hátha sikerül belülről lehűtenie magát. 49

– Éppen ezért vagyok itt, kedvesem. Lássuk csak, a flörtölésnek két fajtája létezik. A testbeszéd és az évődés. Ma este csak a testbeszédet használd. Beszélhetsz akár gyerekmondókákról, ha a megfelelő jeleket adod, a srácnak esélye sincs. Lucie aprót prüszkölt, de gyorsan összeszedte magát. Megköszörülte a torkát és azt mondta: – Mit kellene tennem pontosan? Rázzam a hajam és fejhangon kuncogjak mindenen, amit mond? – Mindenképp, ha a gimis focicsapat kapitányát akarod elcsábítani. Lucie a leggonoszabb pillantását vetette Reidre, remélve, hogy ejti az egész nevetséges ötletet. Arra várhat. Előrehajolt, alkarjával megtámaszkodott az asztalon és összekulcsolta a kezét maga előtt. – Egyszerű, Lu. Csak beszélgess úgy, ahogy normális esetben tennéd, csak keverj bele finom utalásokat. Keresd a tekintetét, és nézz a szemébe. Ha összevissza nézelődsz, az emberek tudni fogják, hogy ideges vagy, és kényelmetlenül érzed magad. Árassz magabiztosságot. – Ennyi az egész? Szemkontaktus? Arra még képes vagyok. – Nem, nem csak ennyi. Irányítsd a figyelmét az előnyös vonásaidra. – Reid folytatta, nem törődve Lucie szemforgatásával. – Ha azt akarod, hogy a szemedre figyeljen, tartsd a szemkontaktust, vagy oldalról pillants rá, a szempilláid alól. A pasik megőrülnek, ha egy nő játssza a szemérmest. Lucie visszagondolt az összes alkalomra, amikor a Stephen közelében lévő nők pontosan így viselkedtek, ő pedig úgy mosolygott vissza rájuk, mintha máris szexeltek volna. Rá sosem volt jellemző az ilyesféle testbeszéd. Intellektuális típus lévén mindig úgy hitte, a beszélgetés teremti meg a kapcsolatot. Arcul tudta volna csapni magát. Mekkora idióta volt! De ennek most vége. Persze, bosszantotta, hogy fizikai trükkökhöz kell folyamodnia egy férfi figyelmének felkeltéséért. Hiszen Stephenben is leginkább az intelligenciáját értékelte, és remélte, hogy ő is hasonlóan gondol rá. De amint felkelti az érdeklődését és ő is 50

megérzi a kettejük közti szikrát, bizonyára minden a helyére kerül. Kezdte izgatni az ötlet, hogy megtanulhat kapcsolatot teremteni Stephennel. – Szemérmes, értettem. Egyéb? – Hívd fel a figyelmét a szádra, mosolyogj, egyél, igyál, harapdáld az ajkad, nyald meg… tulajdonképpen nem olyan nehéz oda irányítani a figyelmet, úgyis az első dolog, ami a férfiak eszébe jut, hogy hogyan mutatna a lány szája odalent, a… – Reid! Reid hátradőlt és felkacagott, hangos, mélyről jövő nevetéssel, ami egyáltalán nem nyugtatta meg a lányt. Magában a nevetést is hozzátette az eszközökhöz, amelyekkel valaki a szájára vonhatja a figyelmet, ahogy a férfi tökéletes, fehéren csillogó fogait ölelő telt ajkát nézte. A szájáról pedig önkéntelenül és eszébe jutott a boltbeli csókolózásuk, ettől pedig még melegebb lett a teremben. Francba! – Oké, már jön is a srác az italokkal. Várni fog, hogy jóváhagyd a bort. Legyél Jessica Rabbit, és csinálj egy kis műsort. A lánynak leesett az álla. – Azt akarod, hogy legyek a mesefigura a Roger nyúl a pácban című filmből? Reid arcáról leolvasta, hogy a férfi nem is érti, hogyan kételkedhet a választott szexistennőben. – Ő a megtestesült szexualitás. Minden srác meg akarta dönteni Jessica Rabbitet. Teljesen megőrült, csak erről lehetett szó. Első késztetését, hogy vitába szálljon vele, megszakította a visszatérő pincér. Reid elé különösebb figyelem nélkül rakta le az italát. Lucie boráról azonban hosszasan fecsegett, évjáratról és a szőlőskertről szövegelve, mintha meg tudta volna különböztetni bármelyik lőrétől, majd öntött egy keveset a lány poharába, hogy megkóstolhassa. Oké, képes vagyok rá. Tudom. Jessica Rabbit… lassú, megfontolt mozdulatok, csábos pillantások… semmi izzadás. Jézusom, máris izzadok. 51

Minden igyekezetével próbálta figyelmen kívül hagyni a két melle között lecsorduló izzadságcseppet, lassan felemelte a poharat, és végig a pincér szemébe mélyedve aprót kortyolt az italból. A bor édes íze szétáradt a szájában, a nyelvén, átmelegítette a torkát, egészen a hasáig. Hagyta lecsukódni a szemhéját, és elégedett mormogást hallatott, mielőtt letette volna a poharat. Szemét kinyitva elmosolyodott és megkérdezte: – Ne haragudj, mit mondtál, hogy hívnak? – Dániel. – Ádámcsutkája fel-alá mozgott, akkorát nyelt. – A nevem Dániel. Lucie csavargatni kezdte az egyik hajtincse végét, és csábosnak szánt mosolyt villantott felé. – Nos, Dániel, a bor kiváló, köszönöm. Amíg kiszolgálod a többi vendéget, még a bátyám is képes lesz újratölteni a poharamat, noha rendszerint elég ügyetlen. Még szükségünk van néhány percre, amíg eldöntjük, mit szeretnénk enni. Dániel finoman meghajolt és viszonozta a mosolyát. – Természetesen. Hamarosan visszatérek, hogy felvegyem a rendelésüket. És ha bármire szükségük lenne, kérem, ne habozzanak szólni. Amint a pincér távozott, Lucie egy hajtásra kiitta a maradék bort. Közben Reid halkan tapsolt. – Bravó, kedvesem. Megkérhetted volna, hogy nyalja meg a cipődet, még meg is köszönte volna a lehetőséget. Milyen érzés volt? – Rettenetes – morogta, miközben újra töltötte a poharát. – Ne már. Tudom, hogy kiléptél a komfortzónádból, de légy őszinte hozzám. – Karba tett kézzel előre hajolt. – Légy őszinte magadhoz. Lenyelt még néhány korty bort, és örömmel konstatálta a hatást, feszült teste máris kezdett felengedni. Visszatette a poharat az asztalra, és a férfi szemébe nézve elgondolkodott azon, amit mondott. Igazat beszélt. Nem volt őszinte. – Valójában… hízelgő volt. Hatalmat éreztem. 52

– Pontosan. Emlékezz, ha majd összehozod a randit a dokival, egy kis flörtölés sosem árt, csak hogy érezze, nem ő az egyetlen hal a tengerben. Most pedig hívjuk vissza a játékszeredet, éhen halok. Az este fennmaradó részét kellemes beszélgetéssel és a Dániel szerelmes pillantásai fölötti nevetgéléssel töltötték. Amikor átnyújtotta Reidnek a számlát, az étterem egyik névjegykártyáját Lucie elé csúsztatta, rajta a telefonszámával. Butaságnak tűnt, de Lucie-n szédítő izgalom futott végig. Első alkalommal hajtottak rá ennyire nyíltan. Szíve szerint megtartotta volna a kártyát, sőt ha rajta múlik, laminálva, bekeretezve felakasztja a hálószobában, Reid azonban elvette és négyfelé tépve otthagyta a tányérján. – Az ortopéd sebészt próbáljuk kifogni, nem emlékszel? – szakította félbe a lány tiltakozását. – A kishalakat, mint ez a pincér, visszadobjuk a vízbe. Különben sem ment át a báty-teszten. Lucie-ből kirobbant a nevetés. Talán a finom vacsora, a jó bor, a kellemes társaság, vagy mindezek kombinációja tette, de fantasztikusan lazának érezte magát. Ritkán tapasztalt ilyesmit nyilvános helyen. Kiderült, hogy már egy kis adag magabiztosság is függést okoz: szinte rögtön az új alkalmat kereste. Reid felállt és kinyújtotta felé a karját. – Gyere, lépjünk le innen. Rámosolygott, és a kezébe csúsztatta a kezét, majd ugyanarra, ahonnan bejöttek, elindultak kifelé. Ahogy áthaladtak a halion, izgatott gyerekhangot hallottak felcsendülni. – Nézd, apa! Itt van Reid Andrews! Megfordulva egy tíz év körüli kisfiút láttak, arcán színtiszta áhítattal rohant feléjük. Reid összeütötte az öklét a fiúéval. – Hahó, kishaver, mi a helyzet? Csak nem ketrec-harcrajongó vagy? – Dehogynem! Te vagy a kedvenc harcosom! Éppen ekkor ért melléjük a fiú apja.

53

– Sajnálom, hogy megzavartuk, Mr. Andrews. Azt hittem, Austin csak képzelődik, de most látom, hogy tényleg maga az. Nagy rajongói vagyunk. – Kérem, szólítson Reidnek. Mindig örülök, ha találkozhatom a rajongóimmal. Te is edzel, Austin? – Aha. Lila öves tékvandós vagyok, de szeretnék más harcművészetet is megtanulni, hogy ha megnövök, olyan lehessek, mint te. – Akkor folytasd az edzést, dolgozz keményen, és biztosan így lesz. Csak emlékezz rá, hogy tiszteld, amit megtanulsz, és sose fordítsd mások ellen a dódzsón kívül. – Tudom. A mester is ezt szokta mondani. El sem hiszem, hogy tényleg találkoztam veled! Bárcsak a barátaim is itt lehetnének! Nem fognak hinni nekem, ha elmesélem. – Megmondom, mi legyen. Megkérjük ezt a bájos hölgyet, hogy készítsen rólad, a papádról és rólam egy közös fotót. Így lesz bizonyítékod. – Szuper! Lucie annyira meghatódott, ahogy Reid igyekezett a kisgyerek kedvében járni, hogy először fel sem ismerte a rá vonatkozó utalást. – Ja, persze, remek ötlet. Használhatom a telefonját? – kérdezte az apától. A férfi arca megnyúlt ahogy a fiára nézett. – Ne haragudj, öcskös, otthon hagytam a mobilt, hogy ne zavarjanak vacsora közben. – Reidhez fordult a magyarázattal. – Csak minden második hét végén láthatom, nem szeretem, ha félbeszakítják az együtt töltött időnket. Lucie szíve majd megszakadt a fiú kétségbeesett arca láttán. – Mi lenne, ha csinálnék egy képet a sajátommal, aztán átküldőm e-mailben? Jó lesz úgy? – Hát persze, nagyon köszönöm! Reid a hatalmas akvárium előtt pózolt a sráccal és az apjával egy kép erejéig, majd javasolt egy vicces fotót is, csak Austinnal és vele. Lucie felnevetett, ahogy Reid megpróbált lekuporodni Austin 54

magasságához, felemelt kézzel ördögvillát mutattak, majd harcos képet vágtak, kilógó nyelvvel, belapított orral. Miután megadták az e-mail címüket, és meggyőződtek róla, hogy mindkét kép gond nélkül átment, Austin és a papája elhagyták az éttermet. Lucie a szeme sarkából figyelte Reidet, ahogy a kocsi felé tartottak. Hirtelen megállt, hogy felvegyen egy eldobott kajás zacskót, amire a lány majdnem rálépett. Szólt a lánynak, hogy várjon, visszakocogott a bejárathoz, és kidobta a zacskót a kukába. – Csodálatos voltál, Reid – mondta, amikor a férfi visszaért. – Mi? Ez? Csak nem akartam, hogy rálépj. Egyébként is gyűlölöm a szemetelést. Lustaság, én pedig utálom a lusta embereket, akik még annyira sem képesek, hogy normálisan kidobják a szemetüket. – Arra gondoltam, amit Austinnal és az édesapjával csináltál. – Ja, hogy az – mondta mosolyogva. – Nem vagyok olyan önzetlen, mint hiszed, Lu. Nekem pont olyan izgalmas találkozni velük, mint nekik velem. Főleg a gyerekekkel. – Nem aggódsz, milyen hatással lehet az extrém küzdősport a gyerekekre? Reid Lucie kezébe kulcsolta a sajátját, a lányt meglepte, milyen természetesnek tűnt a mozdulat. – Sokan kritizálják az MMA-t. Emberi kakasviadalnak hívják. De nem veszik figyelembe, hogy mekkora fegyelemre és technikai tudásra van hozzá szükség, vagy milyen hihetetlen sportszerűség kell hozzá, hogy kezet fogj valakivel, aki az imént szó szerint a szart is kiverte belőled. Amíg a srácok tisztában vannak ezzel, mint az előbb Austin, addig nincs miért aggódni. – Vállat vont. – Mindig lesznek olyanok, akik félreértik. De szeretném azt hinni, hogy ők vannak kevesebben. Megérkeztek az autóhoz, és igazi úriember módjára kinyitotta Lucie előtt az ajtót. Mielőtt beszállt, megfordult és enyhén oldalra döntött fejjel, kíváncsian végigmérte a férfit. – Tényleg szereted, igaz? 55

– Mindig imádtam sportolni. – Egy pillanatra távolba révedt a tekintete, majd szomorú mosollyal folytatta. – Hogy mennyi ideig maradhatok benne, majd kiderül. Annyira felzaklatta, hogy ilyennek látja Reidet, hogy megpuszilta. Az arcára szánta, de a bor összezavarhatta az irányérzékét, mert egyenesen érzéki száját sikerült eltalálnia. Hosszú másodpercekig maradtak így, összetapadt ajkakkal, belefagyva az időbe, amíg egy kocsi riasztója visszarántotta a valóságba. Lucie elhúzódott, ujjait a szája elé kapta, mintha épp valamilyen botrányos akció közben kapták volna rajta. – Nem mintha panaszkodnék – mondta Reid de miért volt ez tulajdonképpen? Lucie a pántos cipőjét bámulta, mielőtt felnézett volna a szempillái alól. – Mert jó ember vagy. És meg akartam köszönni ezt a csodás napot. A holdfény ellenállhatatlanná festette csintalan mosolyát. – Akkor ebben az esetben, Miss Lucie Miller, gondoskodni fogok róla, hogy egy sor hasonlóan csodás napban legyen része. Lucie nevetve bepattant az ülésre, de az öröme elillant, mire Reid megkerülte az autót. Ha nem ez volt a legfrissebb önbizalomleckéje, akkor fogalma sincs, mi lehetett. Naná, épp szemtanúja volt egy mesteri flörtnek, és bekapta a horgot, úszóval, zsinórral. Most már tudta, milyen érzés lehet Stephen sármjának áldozatul esni. Alig várta a pillanatot, amikor végre neki szól a gödröcskés mosoly. A mosoly, amelyik azt sugallja, szinte fel akarja falni legfrissebb fogását, a helyett a haver státus helyett, amelyben eddig része volt. Bizony, uram, a doki fel sem tudja majd fogni, mi történt vele, ha legközelebb találkoznak. Már alig várja.

56

Hetedik fejezet Lucie alig hitte el, hogy csak egy hét telt el Reid beköltözése óta. A napok fizioterápiás kezelések és szépészeti beavatkozások szédítő örvényévé olvadtak össze. Lucie haját levágták és formára igazították, ami végül tetszett neki, és ostobának érezte magát, hogy annyit aggódott. Csak akkor esett pánikba, amikor alufóliába tekert, melírozott tincsei alól egy alumínium-Medusa nézett vissza rá a tükörből. Szerencsére a fodrászlány értette a dolgát, és a lágy, karamellszínű csíkok olyan mélységet adtak sötétbarna tincseinek, amelyről azt sem tudta, hogy lehetséges. Utána a szemöldökére került a sor, addig gyantázták, formázták és szedegették, míg végül folyamatosan ömlött a könnye. Majd a körme következett, és amikor Lucie bevallotta, hogy sosem csinált mást a körmével, csak levágta, ha túl hosszúra nőtt, a manikűrös a szívéhez kapott, és úgy bánt vele, mint egy állásinterjúra felkészítendő hajléktalannal. Most lereszelték, megszabadították a túlnőtt körömágytól, amiről azt sem tudta, hogy létező dolog, és Extrém Padlizsán árnyalatúra festették, ami Lucie számára inkább hangzott egy főzőversenyre benevezett fogásnak, mint színnek. Mindezek megkoronázásaképp Reid egy Trixie nevű nő gondjaira bízta a Nordstorm sminkes pultjánál, hogy az élet minden lehetséges helyzetéhez illő sminktrükkökre tanítsa Lucie-t. Miután megtudta, hogyan készítse ki magát az ötperces, frissítő árnyalatoktól az éjszakai sminken keresztül az extrém fotózásig, Lucie biztosra vette, hogy ha minden kötél szakad, másodállást 57

vállalhatna egy cirkuszban vagy hullaházban. Bár néhány lecke nyilvánvalóan fölösleges volt, hagyta, hogy Trixie kezelésbe vegye az arcát, és kiszórakozza magát. Nem akarta letörni élénk lelkesedését azzal, hogy közli, tippjeinek jó, ha a negyede hasznosul majd a napfényen. Vagy éjszaka. A hét végére azonban Lucie-nak is be kellett ismernie, hogy szinte… gyönyörű lett. Őrületes volt látni, hogy mekkora változást idézhet elő, hogy néhány apró kiegészítést végzett a szépészeti eszköztárán. Vagy, hogy pontosabbak legyünk, egyáltalán az eszköztár maga. – Káprázatos. Lucie megpördült az egész alakos, hálószobai tükre előtt, és a karba tett kézzel az ajtónak támaszkodó Reiddel találta szembe magát, fekete pólójának ujja teljesen ráfeszült a bicepszére. Tetoválásainak póló alól előbukkanó ívei és hullámai hatására az öltözéke inkább tűnt futurisztikus páncélzatnak, mint egyszerű anyagnak. Sötét farmerja kiemelte izmos combját, és összeráncolódott csupasz lábfeje körül. Az elmúlt hetekben Lucie megszokta, hogy csak akkor húz zoknit vagy cipőt, ha elkerülhetetlen. Ezzel együtt azt is megjegyezte, hogy mennyire szexi a farmer mezítláb. Hibátlanul magára öltötte a színtiszta rosszfiú imázsát. Haját a szokásos módon fésülte, de ma este apró csúcsot formált a homlokánál, átható tekintetére irányítva a figyelmet. Fülbevalót is viselt, négyszögletes gyémántot, amitől furcsa módon csak még férfiasabbnak tűnt. Miután szemügyre vett minden részletet, és hagyta, hogy az agya befogadja az összképet, kiszáradt a szája és nagyokat kellett nyelnie, hogy képes legyen megszólalni. – Te is egész jól nézel ki – mondta. – De még mindig nem értem, miért akarsz elkísérni Lizzie babaköszöntőjére. – Lizzie volt az egyik legjobb nővér az egészségügyi központ dolgozói közül, egy hónapja volt a szülésig, ezért a barátai és kollégái babaköszöntőt szerveztek neki az egyik elegáns étteremben. – Halálra fogod unni magad. Ellökte magát az ajtókerettől és átvágott a szobán. 58

– Sosem unatkozom. Így vagy úgy, de mindig elfoglalom magam. Gyerünk, már így is késésben vagyunk. Lucie az éjjeliszekrényen álló órára pillantott és megbizonyosodott róla, hogy igaza van. – Basszus! Felnevetett, ahogy a lány a szekrényhez lépett a cipőjéért és a táskájáért. – Nyugi, Hamupipőkének illik elkésnie a bálról, hogy minden szem rászegeződjön, amikor belép. – Éppen ettől félek – mondta az egyik, magas sarkúba bújtatott lábán egyensúlyozva, amíg megpróbálta felügyeskedni a másikat, kevés sikerrel. – Hagyd, majd én. – Reid elvette tőle az ezüstszínű cipőt, és fél térdre ereszkedett. Az ágytámlába kapaszkodva állt, teljesen megigézték a férfi mozdulatai, ahogy felcsúsztatta a cipőt a lábára. Bokáját súroló kezének melegétől az egész lábán bizsergés futott végig, egészen az ágyékáig, mintha közvetlenül ott érintette volna meg. Fél kézzel a combján tartotta a lány lábát, míg a másikat előrenyújtotta és megmutatta a tenyerében rejtegetett ezüstláncot. A meglepetéstől elakadt a szava, némán nézte, ahogy a bokájára illeszti és bekapcsolja. A vékony lánc gyakorlatilag súlytalan volt, azon tűnődött, a medál és a gyöngyök nélkül érezné-e egyáltalán. Az elejéről egy apró, kitárt szárnyú ezüstmadár lógott le. A klasszikus szépséget egy-két centinként égszínkék kristálygyöngyök egészítették ki. – Ez csodaszép – mondta. – De már annyi mindent kaptam tőled, Reid. Nem kell ilyesmiket venned nekem. – Tudom, de amint megláttam, te jutottál eszembe. – Tényleg? Hogyhogy? – Ez egy galamb. – Lenézett, és egy ujjal végigsimított a madaras medálon. – A legtöbb madárral ellentétben, a galambok, ha megtalálják a lelki társukat, egy életen át együtt maradnak a párjukkal. – Felemelte a fejét és a lány szemébe nézett. –Ezért az igaz szerelem megtalálásának szimbólumai. 59

Az igaz szerelem megtalálása. Lucie inkább csak az igaz társát akarta megtalálni, a szerelmi részhez többé nem fűzött túl nagy reményeket. Ettől függetlenül ez volt a legaranyosabb dolog, amit hallott, és mélyen meghatotta, hogy ő jutott eszébe a férfinak. Óvatosan letette a lány lábát a padlóra, és felállva teljes magasságában fölé tornyosult. Megpróbálta megköszönni, de a szavak elakadtak valahol a torkában, ahogy a pillantása felsiklott a pólója V kivágásán, amely szabadon hagyta lebarnult nyakát, frissen borotvált állán, telt ajkán. Végül megállapodott a szemén, amely az öltözékétől, a környezettől, sőt a világítástól függően változtatta a színét. Most világoszöldnek látszott, halványbarna csíkokkal, ami a nőt karamellizált almára emlékeztette. Reid Andrews kész rejtély volt. Tudta, hogy Vegasban a gazdag, nőcsábász küzdősportolók életét éli, ideje nagy részében edz, és több nővel „randizgat”, mint amennyit el mer képzelni. De amióta őrült egyezségük összeköltöztette őket, kizárólag elbűvölőn, támogatón, figyelmesen viselkedett. Éppen úgy, ahogy emlékezett rá kamaszkorából, amikor reménytelenül szerelmes volt a bátyja legjobb barátjába. Ha akkor fantasztikusnak tartotta, felnőve még inkább. Megköszörülte a torkát, és újra megpróbálkozott a beszéddel. – Köszönöm, Reid. Nagyon tetszik. – Nagyon szívesen. De most induljunk. Látni akarom, ahogy a dokinak leesik az álla, amikor észreveszi, mit szalaszt el. – Amikor a lány kétkedve összeráncolta az orrát, Reid puszit nyomott rá, és azt mondta: – Bízz bennem – majd kézen fogva kivezette a szobából. Harminc perc múlva megérkeztek az étteremhez, ahol a hosztesz megmutatta nekik a babaköszöntőhöz bérelt különtermet. Lucie az ajtó melletti asztalra tette az ajándékát, és idegesen felmérte az embertömeget. – Ne ficánkolj! – súgta a fülébe Reid. Derekára tett keze oldotta ugyan a feszültségét, de nem eléggé. – Nem ficánkolok. – De igen. 60

Igaza volt. Közel járt hozzá, hogy pánikrohamot kapjon, és biztosra vette, hogy be fog következni. Képtelen volt visszafogni magát. Miért érezte úgy, mintha egyenesen az oroszlán barlangjába sétálna be? Ismerte ezeket az embereket, évek óta problémamentesen dolgozott velük. Mi van, ha nem tetszik nekik az új stílusa? Vagy ha rosszat gondolnak róla, amiért megváltoztatta a külsejét? Alig tudott magában tartani egy riadt vinnyogást, amikor Reid kirántotta a teremből. – Hé! – Pszt! – intette le, miközben kivonszolta az előcsarnokba, befordult a sarkon és hatalmas termetével a falhoz szorította. – Ki fogsz akadni, pedig semmi okod rá, ezért mutatok egy trükköt, amit az összecsapások előtt szoktam alkalmazni. – Reid, nem gondolnám, hogy… – Nem is kell gondolkodni. Képzeld el. Mielőtt a ketrecbe lépek, elképzelek minden ütést, minden rúgást, minden padlóra küldést. Megnézem az ellenfelem korábbi meccseit, hogy megismerjem. Előre látom, hogyan fog reagálni a támadásaimra, hogy minden helyzetre felkészüljek. Pontosan ezt várom most tőled is. Tudta, hogy úgy néz rá, mint egy őrültre, mert éppen arra gondolt. Hogyan segíthetné ez a technika, hogy beszélni tudjon Stephennel? Ha el kellett képzelnie egy pasi ütéseit, nagyobb problémája volt a randinál. – Hunyd le a szemed. – Határozott pillantása hatására engedelmeskedett – és gyakorlatilag bármire képes lett volna, hogy megszabaduljon az idegességétől. – Képzeld el, ahogy besétálsz a terembe, felszegett fejjel, szárnyaló magabiztossággal. Tudod, hogy mesésen nézel ki. A ruhád úgy passzol, mintha egyenesen rád szabták volna. A magas sarkúban a lábad hihetetlenül hosszúnak látszik, és a teremben lévő összes férfi elképzeli, hogy mutatna, ha a derekuk köré fonnád őket. Lucie kicsit reszketett a felettük lévő légkondicionálóból kiáramló hideg levegőtől, de amikor Reid a derekára tette a kezét, forró érintése minden vacogását elűzte. Hozzásimult a testéhez, 61

melle minden egyes lélegzetvétellel súrolta széles mellkasát. Szemét csukva tartotta, de a jelenléte ereje érzékelhető volt. Az összpontosítással többé nem volt gondja. Összekapcsolódtak testben és gondolatban, akár akarta, akár nem. – Tegyél úgy, mintha ő lennék. Amióta csak megpillantottalak, képtelen vagyok levenni rólad a szemem. Azon tűnődöm, hogy lehettem ennyire vak, amiért nem vettem észre, milyen fantasztikus vagy. Reid keze lassan felcsúszott az oldalán, míg hüvelykujja csak milliméternyire volt a mellétől. Azzal hitegette magát, hogy nem kell csalódottnak lennie, amiért a hátára siklott, mielőtt valami illetlenséget tett volna. Halk, fülébe súgott szavaitól meredeztek a nyakán az apró pihék. – Egyszerű csevegéssel kezdem, apróságokról, de egész idő alatt az ajkadat nézem, és elképzelem, milyen íze lehet. – Tényleg? – kérdezte elhaló suttogással. – Baromira tényleg. – Szabad kezébe fogta Lucie arcát, az orrával végigsimított az arcán, amíg oldalra fordította a fejét. – Pokolian dögös vagy, Lucie, és ki akarlak csomagolni, hogy az enyém lehessen a ruhád alatt rejlő díj. Tudni akarom, mit szeretsz és mit nem, mitől félsz, mik az álmaid, és esküszöm, lehámozok minden gyönyörű réteget, amíg mindent felfedezek rajtad. Lucie szíve olyan hangosan vert, hogy biztosra vette, még a hosztesz is hallja az étterem előterében. Vágyott rá, hogy így ismerjék meg – fizikailag, érzelmileg –, kétségbeesetten. – Igen – mondta. – Ezt akarom. – Akkor vedd el, amit akarsz. – Hangja alig volt több rekedt suttogásnál. Feszültnek és élesnek hallotta. – Gondoskodj róla. Annyira lefoglalta a fejében kialakult kép, nem vette észre, hogy Reid hátralépett, csak amikor elárasztotta a hiányérzet. Hagyta kinyílni a szemét, és az előtte álló férfira fókuszált. Kezét a zsebébe mélyesztette, merev arckifejezése sehogy sem illet iménti fülledt szavaihoz. – Csak az a dolgod, hogy emlékezz az elhangzottakra, és sétálj be az ajtón. – Mielőtt megkérdezhette volna, minden rendben van-e, a 62

különterem felé intett a fejével. – Indulás. Itt az ideje a hatásos belépőnek, Hamupipőke. Többé nem esett pánikba az ötlettől, hogy a tekintetek kereszttüzében sétáljon be a terembe. Reidnek igaza volt. Talán nem volt olyan szép, mint egy sztár, de egy héttel korábbi önmagánál száz százalékkal jobban nézett ki. Akár meríthet belőle egy kis önbizalmat. Lábujjhegyre emelkedett és puszit nyomott a férfi arcára. – Köszönöm, Reid. Reid szája félmosolyra húzódott. – Bármikor, kedvesem. Új keletű meggyőződésével és vadiúj külsejével Lucie kihúzta magát, és büszkén átsétált az előcsarnokon. *** Reid megdörzsölte az arcát, amint Lucie befordult a sarkon. Mit nem adott volna egy jó, izzasztó edzésért és egy kemény ellenfélért, aki eszméletlenre veri. A vizualizációs technika bármilyen helyzetben alkalmazható, tudta, hogy Lucie-nak is segíteni fog. Csak azt nem tudta, ő hogyan fogja feldolgozni. Még abban sem volt biztos, kiről beszélt egész idő alatt. Néhány pillanatig úgy érezte, kiesett a szerepből. Nem dr. Idiótát írta le neki, ahogy az ajkát nézi és megcsókolja, hanem saját magát. – Muszáj innom egyet – mormogta, és a terem felé indult. Amint belépett, észrevette Lucie-t. Mintha ő lett volna Reid iránytűjének északi pólusa. Sima, halványkék ingruhája diszkrét volt, mégis bámulatos. Rajta tartotta a szemét, amíg a puncsospoharakkal és koktélokkal megrakott asztalhoz ért. Megragadott egy italt, és a lány fenekét nézte, ahogy a lépései ütemére mozgott a vékony anyag alatt. Pillantása lesiklott a lába sima, formás hajlataira. Állati dögös. Felemelte a poharat, de megállt. Ha a választott ital alapján kellett volna tippelnie, Lizzie kislányt vár. A lötty a Shirley Temple 63

őrült változatának tűnt, élénk rózsaszín volt, műanyag pelenkarögzítő tűkre szurkált cseresznyékkel díszítve. – Mint egy kiherélés, nem igaz? Reid balra pillantott, és egy jó felépítésű, latin fickót látott meg maga mellett, szórakozott mosollyal az arcán. Két kibontott coronás üveget fogott a kezében, a nyílt megalázás helyett, ami Reidnél volt. – Még csak alkohol sincs abban az izében – tette hozzá a férfi. – A rohadt életbe, megbocsáthatatlan. – Visszatette a poharat az asztalra, és undorodva végigmérte az egész kínálatot. – Mégis mivel indokolják? A férfi felnevetett, és megkínálta Reidet a plusz sörrel. – Haver, babaköszöntőn vagy. Éppen elég indok, hogy száműzzenek a buliról bármilyen, távolról is férfias dolgot. Normális esetben a lábunkat sem tehetnénk be ilyen rendezvényekre, de Lizzie a kórházi stáb egyik kedvence. Mindenki odáig van érte, úgyhogy mindenkit meghívott. Egyébként Eric vagyok. – Reid. – Örömmel elfogadta a felkínált üveget, és kezet fogott Erickel, mielőtt lecsavarta a kupakot és egy húzásra kiitta a sör felét. – Kösz, haver, életet mentettél. – Szóra sem érdemes. Eric mögött észrevette Lucie-t, amint épp átölelt egy nagyon terhes nőt, majd odasétált a dokijához, aki a terem másik végében beszélgetett egy férfival az asztalnál. Drága öltönyében, oldalra fésült és zselézett sötét hajával a tipikusan a „jó parti” megtestesítőjének látszott. Olyasvalakinek, aki beleszületett a pénzbe, még mielőtt orvos lett volna, és hozzászokott az élet kellemes dolgaihoz. Épp egy mondat közepén járt, amikor észrevette Lucie-t. Mintha leugrott volna a tű a lemezről. Kissé későn kapcsolt, a szeme szinte kiugrott a helyéről, a nyelve meg épp csak nem lógott ki a szájából, egészen a padlóig, mint a régi rajzfilmeken. Reid nem hibáztatta, Lucie kirobbanó formában volt. Egyértelmű szándékkal sétált át a termen. Mint a vadász, aki mindentudó 64

mosollyal a szája sarkában közelíti meg csapdába csalt prédáját. Szinte hallotta a hangját: Nincs hova menekülni… Most elkaptalak. Mann felállt az asztaltól, még egy udvarias pillantásra sem méltatta a beszélgetőpartnerét. Két lépéssel odaért Lucie-hoz. Bár nem tudott szájról olvasni, Reid el tudta képzelni, milyen párbeszéd játszódhat le kettejük között. Lucie, fantasztikusan nézel ki! Ugyan, köszönöm, Stephen. Te is jól festesz. Persze, de ebben nincs semmi különös. De most, hogy te is hagytad érvényesülni természetes szépséged, muszáj eljönnöd velem a kórházi bálra. Azt hittem, már sosem kérdezed meg. Nagyon szívesen elkísérlek a bálba! Aztán házasodjunk össze, és gondoskodhatsz a gyerekeinkről, amíg én törött csontonként megváltom a világot. Ó, Stephen, ez maga lenne a valóra vált álom. Lucie felnevetett valamin, amit Mann mondott, és könnyedén megérintette a karját. Miközben beszélt hozzá, egy ujjal a füle mögé igazította a haját, és félig lehunyt szempillái alól nézett fel a férfira. Te jó ég, született tehetség. Reid egy szörnyet teremtett. Legurította a maradék sörét, és minden erejére szüksége volt, oda ne masírozzon hozzájuk, és hazarángassa a lányt. Nem kellene Mann-nal flörtölnie, és pláne nem kellene gyereket szülnie neki. Papíron a fickó első osztályúnak tűnt, de Reid nem bírt szabadulni az érzéstől, hogy vannak rejtett hibái, ami miatt nem több a nagy átlagnál. – Láttam, hogy Lucie-val jöttél be. Együtt vagytok? – Reid átnézett Ericen, figyelte a pincért, ahogy a szomszédos asztalra tesz egy nagy vödör jeget és üveget. Elmosolyodott és azt mondta: – Előrelátó. Kivettek még egy kör italt, kibontották a vödör oldalán lógó sörnyitóval és eldobták a kupakot.

65

– Lucie és én régóta barátok vagyunk – mondta Reid, lerázva a kezére ömlött vizet. – Nála lakom egy ideig, amíg a városban vagyok. Eric Lucie felé intett az üveggel. – Oké, a barátság megmagyarázza, miért nem zavar, hogy a mi kedvenc dokinkkal flörtöl odaát. De nem magyarázza meg, miért nézel rá úgy, mintha puszta kézzel képes lennél kitekerni a nyakát. – Küzdősportból élek, csak szakmai ártalom – válaszolta lazán. – Mellette divattanácsadóként is dolgozol, vagy Lucie hirtelen átváltozása teljesen független a felbukkanásodtól? Reidnek egyáltalán nem tetszett, milyen irányt vett a beszélgetés. Eric túlságosan jó megfigyelőnek bizonyult, de rendes srácnak tűnt, és szeretettel beszélt Lucie-ról. – Régóta ismered Lucie-t? Eric vetett egy pillantást arrafelé, ahol a nő még mindig Mann-nal csevegett. – A főiskolán találkoztunk. – Visszanézett Reidre. – Olyan nekem, mintha a húgom lenne. Reid megértőn lehajtotta a fejét. – Vettem az üzenetet, haver. Én a bátyja legjobb barátja vagyok. A fickó arcán elégedett vigyor terült szét, és a sörösüvegét a Reidéhez koccintotta. – Jó hallani. Reid hosszút kortyolt a sörből, és azon tűnődött, mit tudhatna meg Erictől Lucie titkos éveiről. Azokról az évekről, amelyek nagy hatást gyakoroltak felnőtt énjére. – Ott voltál, amikor férjhez ment? – Ja – morogta Eric. – Ott voltam. – Ismerted a fickót? Mi történt? – Akkor találkoztak, amikor szó szerint összeütköztek az egyetem előtt. Épp egy óráról indult hazafelé, a srác meg valamiféle békemeneten vett részt, vagy mi miatt ugrándoztak épp azon a héten. Eric leírása alapján Reid azonnal felismerte a típust. Egy csoportjuk állandóan felszólalt az MMA ellen. Emberi jogi 66

aktivistáknak nevezték magukat, de Reid csak iskolázatlan seggfejeknek hívta őket. Megpróbálta elképzelni Lucie-t egy ilyen fickóval, de nem sikerült. Igaz, egy Mann-félével sem, de Lucie nyilván látott benne valamit, amit ő nem. – Oké, a srác aktivista volt, Lucie diák, találkoztak. Mi történt azután? – A kapcsolatuk úgy zajlott, mint egy kibaszott forgószél. Egyik nap elmentek ebédelni, aztán egyik pillanatról a másikra már bejelentették az eljegyzést, és Vegasba szöktek. Minden olyan rohadt gyorsan történt, hogy azt sem tudtuk, hol áll a fejünk. – Emiatt nem kedvelted a pasit? – Basszus, dehogy! – vicsorgott Eric. – Azért gyűlölöm, amit Lucie-val tett. Annyira elvakították a srác világmegváltó gondolatai és idealista álmai, hogy nem vette észre, mekkora görény valójában. Még egy étteremben sem tudott a főételek közül választani, nemhogy egyetlen nőhöz kösse magát. Tulajdonképpen csak egy nárcisztikus faszkalap volt, aki imádta, ha mindenki rá figyel. Reid már látta, hova vezet a sztori, és régi ismerősként üdvözölte a feltörni készülő vágyat, hogy beverje valakinek az orrát. – Mondd el, mit művelt – mondta összeszorított foggal. Eric ismét Lucie-ra pillantott. Ahogy barna szeme összeszűkült beszéd közben, tisztán látszott rajta, mennyire kedveli. – Pár hónappal az esküvő után felszedett valami hippi libát. Egyévi fizetésemet tenném rá, hogy nem az volt az egyetlen alkalom – vagy az egyetlen lány. Akárhogy is, Lucie rajtakapta őket a közös hálószobájukban. Reid káromkodott és letette az üveget, mielőtt összetörte volna. Miféle ember tesz ilyet egy ilyen bájos, ártatlan nővel? Vagy bármilyen nővel, ha már itt tartunk. Viszont végre megértette, miért keres Lucie mindenáron olyan partnert, akivel összeillenek. Az exe mindenben az ellentéte volt, a kapcsolat pedig egy rossz vicc. Most pedig ennek az ellenkezőjére vágyik, hosszú udvarlásra, a hozzá leginkább hasonlító férfival. Olyasvalakivel, mint aki éppen súg valamit a fülébe, ő pedig felkacag. Dr. Stephen Mann. – Nyugi, amigo. Hátrább az agarakkal! 67

Reid meglepetten nézett Ericre. – Mi a fenéről beszélsz? – Úgy nézel ki, mint aki képes lenne átharapni valakinek a torkát. Reid végigmérte a fickót, és azon tűnődött, miért vigyorog rá, mint egy idióta. – Igazán? – Naná. És bár nagyon szeretném kiszedni belőled az okát, kénytelen vagyok megelégedni a saját spekulációimmal. – Ugyan miért? Eric oldalra biccentett. – Mert Lucie éppen erre tart. Reid követte a tekintetét, és meglátta Lucie-t, a létező legszélesebb vigyorral az arcán átsuhanni a termen. – Ki kell mennem. Örültem a találkozásnak, Reid. Még találkozunk. – Én is, haver. És kösz a sört. Egy másodperccel később Reid teljesen elfelejtette Eric rejtélyes megjegyzését, és Lucie került a figyelme középpontjába. Kétszínűnek érezte magát, egyrészt minden apró részletet tudni akart a Mann-nal folytatott beszélgetésről, másrészt szerette volna az egészet meg nem történtté tenni. De elég aljas barátnak bizonyult volna, ha az utóbbit választja, ezért összeszedte magát, és megfelelően viselkedett. – Szóval, mi történt? Amennyire meg tudom ítélni, eléggé az ujjad köré csavartad. Lucie összecsapta a kezét, mint aki attól fél, mindjárt felrobban. – Pontosan úgy történt, ahogy megjósoltad, Reid. Észrevett, azt mondta gyönyörű vagyok. Nincs itt túl meleg? – Legyezni kezdte magát, mire Reid odanyújtott neki egy pohárral az idióta rózsaszín löttyből. – Hmm, köszi, szomjan halok. A pohár széléről Lucie nyakára csöppent egy páracsepp, ahogy hátrahajtotta a fejét és egy húzásra ledöntötte az italt. Reidnek ökölbe kellett szorítania a kezét, hogy ne törölje le, a csepp pedig legördült a lány szexi nyakán. 68

– Akárhogy is – folytatta, miközben egy arra járó pincér tálcájára tette az üres poharat –, beszélgettünk egy keveset, aztán elhívott egy igazi randira. El tudod képzelni? Reid rideg mosolyt erőltetett az arcára, remélve, hogy valódinak tűnik. Őrülten vágyott rá, hogy odamenjen, és behúzzon a fickónak, már csak elvből is. Mi a francért nem vette észre Lucie-t korábban? Igaz, a haja többnyire összevissza állt, szívesebben viselt szemüveget, mint kontaktlencsét, a ruhái pedig nem igazán emelték ki apró, karcsú alakját. De miért volt láthatatlan a doki számára ennyi évig? Amikor először meglátta az irodájában, tetszett neki, ahogy állandóan igazgatja kósza hajtincseit, csak hogy rögtön újra összeborzolódjanak. Dögösnek találta a szemüvegét – azon a szexi könyvtárosnő módon, amit annyira kedvelt és imádnivalónak tartotta, amikor a heves nevetéstől vagy hitetlenkedéstől véletlenül felhorkantott. Mann önző seggfej volt, aki nem érdemli meg Lucie-t, ez a helyzet. De jobban belegondolva, Reid sem érdemelt ilyen lányt. Nem tudta megadni neki, amire szüksége van. Sóvárgott a biztonságra, ő pedig nem ilyen életet élt. Amikor egy-egy mérkőzés másik államba vagy országba szólította, spártai módon élt. És még ha mindez nem lenne probléma, akkor sem lehetnek együtt. Jelenlegi állapotában biztos nem. Vesztes volt. Lejárt lemez. Csődtömeg. Nem, vissza kellett szereznie a címét és a bajnoki státusát, ha újra érni akar valamit. Senki sem szereti a veszteseket. Ennyit megtanult az öregétől. Újra és újra. – Reid, hallottad, amit mondtam? Gyorsan pislogott néhányat, hogy a lányra koncentráljon. – Ja, hallottam. De nem lepett meg. Mondtam, hogy a pasas teljesen rád kattan. A lány apró sikolyt hallatott. – Úgy megölelnélek most, de lehet, hogy épp idenéz, és nem akarom, hogy félreértse a helyzetet. – Nem – válaszolta kényszeredetten. – Azt nem akarjuk. 69

Butch, az edzője gyakran mondogatta Reidnek, hogy vegyen vissza a meccseken. Tudd, mikor kell visszafogni magad, ismételgette. A lényeg, hogy nyugodt maradj, észnél légy, hagyd, hogy az ellenfél tegye meg az első lépést, így kivédheted, és erősebben csaphatsz le. Reid sosem kedvelte igazán a korlátozást. Sokkal jobban érezte magát a támadó szerepében. Mindig gyűlölte az erről szóló leckéket, de ahogy az este folytatódott, és muszáj volt látnia a Lucie körül cápaként köröző Mannt, minden ilyen kioktatást fel kellett idéznie. Butch mentális trükkjeinek hála képes volt távolságot tartani, így Mann megtarthatta a fogait. Legalábbis egy ideig.

70

Nyolcadik fejezet – Kezdd a nyújtást a falnál. Reid elfojtott egy gyerekes szemforgatást. – Ne már, Lu, már nincs szükségem ezekre a hülye nyújtógyakorlatokra. Már több mint egy hét eltelt, csak csináljuk normálisan. – Ó, sajnálom, nem tudtam, hogy te is fizioterápiából diplomáztál. – Megfordult, amint odaért az edzőteremmé alakított szoba túlsó falához. – Miért is volt szükséged a segítségemre? – Nem áll jól neked a szarkazmus – motyogta Reid. De nem tudott sokáig duzzogni, amikor a nő ilyen bombázón festett az új edzőruhájában. A bő topok és kopott melegítők ideje lejárt. Most halvány rózsaszín, rugalmas topban és csípőfazonú, szürke jóganadrágban feszített. Sötét haját összefogta a feje búbján, arcát sűrű frufruja és néhány hosszabb tincs keretezte. Éppen végzett a reggeli gyakorlataival az ellipszistréneren, olajbarna bőre izzadságtól fénylett, arca pedig üdén ragyogott. Átvágott a szobán, a falhoz, amelyen egy papír mérőszalagra rögzítették a fejlődését, és rá nem jellemző módon hirtelen szembesült saját állapotával a tizenöt kilométernyi futópados edzés után. Pár lépésnyire megállt, és vetett egy pillantást átizzadt, kifakult pólójára, ami most éjfeketének látszott az izzadságtól. – Mit művelsz? – kérdezte a lány, amikor Reid levette a pólót. Féloldalas mosolyt villantott felé. 71

– Igyekszem nem megsérteni a női érzékenységedet. A lány felhorkantott, majd azonnal a szája elé kapta a kezét. Nyilvánvalóan megsértődött, de Reid nem tudta, miért. Tetszett neki a reakció. Miközben mellé lépett, gondolatban a horkantást is hozzátette a javítandó dolgokhoz. Szerette a próbatételt. – Állj nagyjából fél méterre a faltól, és az ujjaiddal sétálj fel a vonalzó mentén, amíg meg nem feszül. Aztán dőlj neki a falnak, amíg érzed a nyújtást. Úgy tett, ahogy a nő utasította, de szívesebben kezdte volna a bemelegítést könnyű súlyemeléssel. Ezt a szart a puhányoknak találták ki. – Jól van, tartsd így tíz másodpercig… és most vissza a kiinduló helyzetbe. – Mekkora hülyeség. Nem ugyanezt a hatást érnénk el, ha adnál egy két és fél kilós súlyt, és emelgetnék? Lucie csípőre tette a kezét, és azt mondta: – Miért is nem gondoltam erre? Ja, tudom! Azért, mert azzal nem nyújtanád az izmokat, hanem megdolgoztatnád őket. – Jól van, úgy csinálom, ahogy mondod. De akkor kössük össze a kettőnk edzését. – Micso…? Kérdése egy sikkantással félbeszakadt, ahogy Reid bal karral átölelte a csípőjét és maga elé húzta. – Így. Most már van indokom a falhoz hajolni. – Reid, mi a francról beszélsz? Nem tudta elrejteni elégedett vigyorát. – A csókról. Lucie szeme tágra nyílt, álla kissé leesett, csak annyira, hogy az ajkai szétváljanak. A férfi várta, amíg túljut az első sokkon. És a megjósolható visszautasítást. – Teljesen kizárt. Verd ki a fejedből. Nem foglak megcsókolni, Andrews. Még egyszer nem – tette hozzá, amikor a férfi felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy kicsit elkésett vele. Reid a jó karjával vállat vont, mintha nem számítana. 72

– Valószínűleg igazad van. Biztos vagyok benne, hogy tudod, miként kell térdre kényszeríteni egy férfit egy sima csókkal. Láthatóan a szenvedély rabja vagy. – Várt, majd bevitte a végső csapást. – Pont ezért van szükséged rá, hogy megtanítsam, hogy szedd fel dr. Állkapcsot. Nem bírt ellenállni a drámai leszámolásoknak, és Jaxtől is ezt kapja, ha kiderül, hogy megcsókolta a kishúgát. Extrém módon védelmezővé vált, ha róla volt szó, és jó okkal. Nem számított, hogy a nő csak néhány évvel fiatalabb nála, annyira ártatlannak és naivnak tűnt. Megbízott mindenkiben. Akkor miért olyan nehéz tartania a két lépés távolságot? Talán mert pontosan az ellenkezője volt, mint azok a nők, akikkel Reid randizott? Nem mintha a sérülése óta összehozott volna egy „randit”. Amikor arra gondolt, hogy talán soha többé nem léphet ketrecbe, mélypontra került, és visszautasított minden tisztességtelen ajánlatot. Talán azzal, hogy a bajnoki cím újra elérhető közelségbe került, a vágya is új életre kel. Már rohadtul nem tudta, mit gondoljon. – Most, hogy igaziból randizol a fickóval, végig kell játszanod a játékot, Luce. Úgy flörtöltél, mint egy bajnok, és horogra akadt, de ha másra kerül a sor, és betojsz, nem fogja venni az üzenetet, és lelép. Lucie az alsó ajkát harapdálta, amíg az agyában forogtak a fogaskerekek. Végül bólintott, Reid pedig megkönnyebbült; a lehetőségtől, hogy többé nem ízlelheti meg az ajkát, összeszorult a gyomra. – Jól van, vettem. Mutasd meg, mit csináljak. – Először is el kell lazulnod. Annyira feszült vagy, hogy félek, bekattansz. Fordulj meg. A vállánál fogva lassan megfordította a lányt, majd masszírozni kezdte a vállát és a háta felső részét. Halk nyögéssel azonnal átadta magát a kezének. – Nem is emlékszem, mikor masszíroztak meg utoljára. Szuper érzés. 73

– Nagy kár – mondta Reid a lány előre hajtott fejét és nyakát nézve. – Mindenkinek kellene valaki, aki kimasszírozza a mindennapi feszültséget. – Hmm… – hümmögte egyetértőn. – Neked ki csinálja? Egy sor különféle nő jutott eszébe, akik előszeretettel gyömöszölték végig előjátékként. Valamiért itt és most Lucie-val ezek a jelenetek kevésbé voltak… kísértők. – Mint minden sportolónak, nekem is vannak sportorvosaim, akiknek ez a hivatásuk. – Hmm. Elmosolyodott, élvezve az egyszerű örömet, amit a kezével szerzett neki. Hüvelykujjával megnyomta a nyaka középvonalát, egészen a koponyaalapig, és körkörös mozdulatokkal dörzsölte. A lány mély, lassú levegőt vett, majd halk nyögés kíséretében kiengedte, a vállát pedig ellazulva leengedte. – Remek. – Reid áthelyezte a kezét a vállára, és elkezdte kidolgozni a lapockái közti csomókat. Mielőtt megállíthatta volna magát, előrehajolt, az arca egy vonalba került a nő fejével. Haja az arcát csiklandozta, az illatától feltámadt benne a vágy, hogy újra megcsókolja. Kissé elfordította a fejét, hogy a fülébe súghassa: – Maradj ilyen ellazult és gondtalan. Ne gondolkozz, oké? Lucie bólintott, Reid pedig megint megfordította, hogy szembenézzen vele. Jobb karjával a falhoz támaszkodva, ujjhegyein „sétálva” elindult felfelé, hogy nyújtson, centiről centire közelebb kerülve a lányhoz. Ha már motiváció… – Most egyenesen a szemembe nézel… – Aha… – De ha arra vársz, hogy megcsókoljanak, hova kellene nézned? Lucie tekintete lejjebb siklott és megállapodott a férfi ajkán. Szemének sápadt szürkesége olvadt ezüstté változott. Szempillái nem a hihetetlenül sűrű és hosszú fajtából valók voltak, de Reid egy ideje már nem látott smink és műszempilla nélküli nőt. Lucie-é tetszett neki. A szemhéjánál vastag volt, de enyhén felkunkorodó, 74

háromszögletű csúcsokba tapadtak össze. Éppen ilyennek képzelte egy tündér szempilláit. Lucie a nyelve hegyével megnedvesítette az ajkát. Már csak néhány centi választotta el őket egymástól, Reid annyira kinyújtotta a jobb karját, amennyire csak fájdalom nélkül tudta. Most jön az előredőlés. Ahogy lassan, nagyon lassan megszüntette a kettejük közti távolságot, hallotta, ahogy a lány légzése zihálásba fordul, saját szíve pedig a kétszeres sebességgel dübörög. Ajkuk éppen hogy összeért, leheletük összekeveredett, majd Reid megállt, átadta a kezdeményezés lehetőségét a lánynak. Hogy elvehesse, amit akar. Nem tette. Tíz másodperc elteltével Reid lesétált a kezével a fal mentén, amíg kiegyenesedve, leeresztett karral állt Lucie előtt. Egy percig figyelmesen tanulmányozta, megpróbálta kitalálni, miként vegye rá, hogy ne gondolkodjon, hanem cselekedjen. Újra elvégezte a nyújtógyakorlatot, közelebb húzódott hozzá, miközben beszélt. – Mondd el, mit akarsz. – Nem értem, mire gondolsz. – Okkal csináljuk ezt. Akarsz valamit. Ne gondolkodj a válaszon. Azt akarom, hogy megérezd a választ. Most – mondta olyan messzire nyújtózva, amennyire csak tudott, és lassan a lány felé hajolt. – Mondd el, mire vágysz. Lucie megnyalta az ajkát. Nagyot nyelt, ahogy a férfi szája közel került, de mégis távol maradt. – Most azonnal? – Ebben a szent pillanatban. – Annyira meg akarlak csókolni, hogy frászt kapok tőle. Válasza teljesen sokkolta Reidet – arra számított, hogy a dokira fog gondolni –, de túl önző volt, hogy törődjön vele. – Akkor tegyél érte – utasította. Lucie megragadta kétoldalt az arcát, és betapasztotta a száját a sajátjával. Ezúttal az izzasztó edzéstől sós íz keveredett a lány 75

ajkának eperízével. Mámorító kombináció, de nem fogható ahhoz a dupla csapáshoz, amit a felső ajkán átsuhanó nyelv okozott. Reid úgy értelmezte, felhívás keringőre. Mintha édes ambróziát kóstolt volna, amikor a lány szájába csúsztatta a nyelvét. Remélte, hogy a bokszerja jobban kordában tartja merevedő farkát, mint ő a mellkasából felszabaduló, mély nyögést. Lucie elhúzódott, azonnal visszaváltva a terapeuta szerepébe. Igaz, normális esetben nem kapkodott ennyire levegő után. Tetszett neki a hatás, amit kiváltott belőle. Nagyon. – Nem tartom túl jó ötletnek, Reid. A nyújtásra kellene koncentrálnod, különben még jobban fog fájni. Bal kézzel megfogta a nő állát, és elvonta a figyelmét a sérülésről. – Most nem fáj a vállam, Lu. Miközben ezt nem tudom elmondani a testem egyéb részéről. Türelmesen várt, amíg ártatlan gondolatai utolérik az ő mocskos észjárását. Eredménytelenül. – Nem értem; hol érzel fájdalmat? Felvonta a bal szemöldökét, a szája sarka pedig gonosz vigyorra húzódott, a piszkos gondolatok egyetemes jeleként. Mindjárt leesik neki, három… kettő… egy. Az enyhén elkerekedő világosszürke szempár, amint hirtelen érdekesnek találta a plafont, elárulta, hogy jól tippelt. Nevetni tudott volna, milyen bájósnak találja elvörösödő arcát, de nem volt túl vicces kedvében. Egyáltalán. Agya azonnal bajkeverő üzemmódra állt, de a szó jó értelmében. – Tudom, hogy nem vagyok az eseted, Reid. Nem kell kitalálnod ilyesmit, csak hogy jobban érezzem magam. Nagylány vagyok. Komolyan gondolja ezt a baromságot? Nem hiszi el, hogy be tudja indítani? Na, ez éppen elég, hogy teljesen kiakadjon. Abbahagyta a hülye nyújtózkodást, két kézzel megmarkolta Lucie fenekét és szorosan magához húzta. Keményen. Lucie felsóhajtott, és a mellizmára tett kézzel hasztalanul próbálta fenntartani a távolságot. Reid szerencséjére nem ez a fele fenyegetett azzal, hogy a ruhán kívül minden akadályt megszüntet 76

kettejük között. És e percben még így sem volt teljesen biztos benne. Hogy bebizonyítsa, előretolta a csípőjét, és hagyta, hogy farka teljes hosszában a lány idegvégződésekben gazdag öléhez préselődjön. – Érzed, Lucie? Nem váltják ki belőlem ezt a reakciót olyan nők, akikre nem gerjedek be. Higgy nekem, más módon is megtanulhatod a csábítás trükkjeit. Kevésbé intim módokon. Amiket rohadtul alkalmaznia kellene. Ehelyett egyik kezét felcsúsztatta a lány derekán, hüvelykujjával megdörzsölte a mellbimbóját, mire a lány csóktól duzzadt ajkait kéjes nyögés hagyta el. Még a sportmelltartó és a top anyagán keresztül is látta az érintésétől megkeményedő bimbót. – De úgy tűnik, képtelen vagyok kívülről szemlélődni. – Miért nem? – kérdezte alig érezhető remegéssel a hangjában. Miért nem? A millió dolláros kérdés, ugye? Miért nem tudja tartani a távolságot? Miért érezte úgy minden egyes alkalommal, amikor másik férfival képzelte el, még csak nem is a dokival, mint ha gyomrost kapott volna egy nehézsúlyútól? – Fogalmam sincs – válaszolta őszintén. – Csak azt tudom, hogy meguntam küzdeni magam ellen, valahányszor a közeledbe kerülök. Úgyhogy talán nem kellene küzdeni. Talán itt az ideje, hogy új tervvel álljunk elő. Nem volt benne biztos, hogy Lucie tudta, mit csinált, amikor a keze felsiklott a mellkasáról a tarkójára, és engedte, hogy mellük összesimuljon. Átkozottul szerette, ahogy a puhaság enged az ő keményebb testének. – Mire célzól? Lehajolt hozzá, annyira, hogy a leheletük összekeveredett, orruk finoman súrolta a másikét, ahogy egyre növekedett bennük a vágy a csókra. – Talán a csábítás megtanulásának legjobb módja, ha előbb megtapasztalod, milyen érzés, ha engedsz a csábításnak. Aztán kipróbálhatod valakin, aki nem a tényleges célpontod. Hogy ellazulj és ne idegeskedj. – Mint egy próbakör? 77

– Pontosan. A végén visszakapom a címem, ahogy akartam, te pedig megszerzed a hogyishívjákot, ahogy akartad. Semmi kötődés, semmi érzelem. De közben kieresztjük a gőzt, és kiűzhetjük a szervezetünkből, bármi legyen is ez. – Azt hiszem, ennek van értelme. Megvannak a maga előnyei. – Hosszú ujjaival beletúrt a hajába a tarkóján, hátrahajtotta a fejét, szabadon hagyva sima nyakát Reid harapdálásának. – Ó, istenem! Olyan halkan suttogta, hogy csak Reid hallotta, aki elégedetten elvigyorodott, és a lány füle mögötti területet vette célba. Sóskaramell-íze volt, nem tudott betelni vele. – Szóval, mi a válaszod, Luce? – óvatosan beleharapott a fülcimpájába, majd rögtön az ajka közé szívta, hogy enyhítse. – Azt mondom… – Válaszát sóhajtás szakította félbe, amikor Reid hátranyomta és a falhoz szorította. – Azt mondod? – biztatta Reid a mondat újrakezdésére, bár nagyon jól tudta, hogy nem hagyja, hogy befejezze. Szórakoztató volt félbeszakítani. – Azt mondtam, hogy – ó! – Ezúttal hozzápréselődött, azon a ponton, ahol tudta, hogy a duzzadt kis csomó érintésért kiált. – A francba, Reid, igen! Igent mondok az új tervre! – Rohadtul itt volt az ideje, hogy kinyögd végre – mondta, és azzal támadásba lendült.

78

Kilencedik fejezet Lucie úgy érezte, mint aki eladta a lelkét az ördögnek, de egyáltalán nem érdekelte. Még soha életében nem érezte magát ilyen kívánatosnak. Reid fellobbantotta benne a tüzet, ő pedig boldogan sétált a lángokba. A levegő az egymásba keveredő illatoktól volt terhes. Verejték, régi és új, jázminos samponjának halvány nyomai, és még valami a férfin, ami a lányt az óceán habjaira és a napfényre emlékeztette. Reid Lucie nyakába temette az arcát. Eddig fogalma sem volt róla, hogy ennyi izgató dolgot lehet művelni egy ilyen egyszerű testrésszel. Csókolta, szívta, harapta, nyalogatta. Egyik érzékibb volt a másiknál, és egyre jobban kezdte elveszteni a józan eszét. A férfi úgy mozgott, mintha a mérkőzések helyett erre edzett volna egész életében. A volt férjével még csak ehhez hasonlót sem tapasztalt soha. Reid szinte felemésztette a mozdulataival, de csak annyit tudott tenni, hogy átölelte a vállát, izmos hátába mélyesztette a körmeit és kapaszkodott az életéért. Reid fél kézzel megmarkolta a lány combját és a csípőjén tartotta, míg ismét bemutatta csodás csípőmozgását. Az új pozíció lehetővé tette, hogy kitárulkozzon, és a férfi teljes hosszával mámoros izgalmat gerjesszen a teste középpontján. Hirtelen feltámadt benne a vágy, hogy a ruháik mintegy varázsütésre köddé váljanak. Túl sok réteg választotta el őket egymástól. – Átkozottul benned akarok lenni – lehelte az állánál. – Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen kemény. 79

– Az jó dolog, ugye? Visszahúzódott, épp csak annyira, hogy a szemébe nézhessen, amíg válaszolt. És szerencséjére így elég hely szabadult fel ahhoz, hogy a szabad kezével célba vegye, meghúzogassa, kínozza az egyik bimbóját, kicsalva belőle egy „Ó, istenem!”-et, némi nyögdécselés kíséretében. – Jó és rossz. Jó, mert azt jelenti, hogy őrülten felizgatsz. És rossz, mert állatira zavarba fogok jönni, ha nem tartok ki tovább néhány percnél. – Igazán? – Lucie megpróbált az emlékezetébe idézni egy aktust, amelyik tovább tartott néhány percnél, de nem járt sikerrel. Nagyjából azt a következtetést vonta le, hogy így a normális, de biztos, hogy ezt nem hozza Reid tudomására. Tettetett nemtörődömséggel megkérdezte: – Mégis, mennyi időt mondanál átlagosnak? Reid felnevetett, a lány lábával a dereka körül megemelte Lucie-t és a falhoz szorította. Így majdnem szemmagasságba került vele, lehetetlen volt máshova figyelni, mint Reid pajkosan villogó, zöldesbarna szemére. – Ez ugyanaz, mintha egy nőtől a súlyát kérdezik. De nem hiszem, hogy számit, mert némi kis gyakorlással simán legyőzzük az átlagomat. Sokat nem tudott meg belőle, de ígéretesnek hangzott. Főleg, hogy egy másodpercnyi esélyt sem hagyott a gondolkodásra, szenvedélyes csókkal zárta le a témát. Nyelve az ajka közé hatolt, és masszírozni kezdte az övét. Íze halványan a mentás csokoládéra emlékeztetett, bizonyára a fogkrém és a proteinital miatt, és addig akarta szívogatni, míg teljesen elolvad. Csípőjével tartotta a falnál, így a keze szabadon vándorolhatott a testén. Egy percre sem szakítva meg követelőző csókját, ujjai felfedezték feneke domborulatát, telt hajlatait, míg másik keze a pólója alá siklott és félretolta a melltartóját, hogy hozzáférjen a feszes melléhez. Lucie agyát elhomályosította a köd, a legegyszerűbb gondolatok is kiröppentek a fejéből. Kizárólag az érintésére, a simogatására 80

tudott fókuszálni, várva a pillanatot, amikor végre egyesülnek. A képtől megrándult az öle, de nem tudott mit tenni ellene. Fájdalmasan üresnek érezte magát, ettől nyöszörögve, tehetetlenül megszorította a férfi derekát. – Tudom, bébi. Tudom, mire van szükséged. Mit szólnál, ha a hálószobádban folytatnánk, hogy rendesen kielégíthesselek? Kérdésnek kellett volna lennie, annak is álcázta. De valójában nem volt az. Nem is volt rá szükség, egyetlen épeszű nő sem mondott volna nemet. De éppen amikor a karjába vette és a hálószoba felé indult vele, meghallották a bejárati ajtó csapódását, Reid pedig lefagyott a mozdulat közben. – Lucie? Merre vagy, csajszi? A lány szeme kikerekedett, és alig hallhatóan a „Makarónimatiné” szavakat suttogta a szája elé kapott keze mögül. Micsoda?, tátogta némán Reid, de nem volt idő megmagyarázni. A lakás kicsi volt, nem tarthat sokáig, amíg Vanessa meglehetősen kompromittáló helyzetben találja őket. Lucie megfeszítette a lábát, jelezve Reidnek, hogy tegye le, de amikor kénytelen volt ráállni, úgy érezte, mintha főtt tésztából lenne a lába, és meg kellett támaszkodnia a háta mögötti fekvenyomó padon. – Az edzőteremben vagyok, Nessie! Hoznál nekem egy üveg vizet a hűtőből? – kiáltotta, miközben vadul igazgatta a melltartóját és a topját. Ezzel nyerhetnek néhány másodpercet. Amikor meggyőződött róla, hogy nagyjából vállalhatón néz ki, megkönnyebbülten felsóhajtott. Aztán Reidre nézett, és kis híján szívrohamot kapott. Viselt egyáltalán alsóneműt? Rövidnadrágja úgy feszült, mint egy cirkuszi sátor. Felkapta a lábánál heverő pólót és a férfi felé dobta. – Gyorsan, vedd fel! – suttogta. Reid értetlenkedve felvonta az egyik szemöldökét, mire Lucie jelentőségteljesen az ágyékára pillantott. Miután lenézett, és megállapította, hogy nem látja a padlót a lába között, kapcsolt, és még idejében felvette a pólót, épp amikor Vanessa befordult a sarkon. – Tudom, hogy kicsit korábban jöttem, de… Hűha! 81

Vanessa megtorpant az ajtóban, egyik kezében egy palack víz, a másikban egy diétás Mountain Dew, abból a halomból, amit Lucie kifejezetten függő barátnője számára tartott készenlétben. – Ki a vendéged? – Mielőtt Lucie-nak alkalma nyílt volna bemutatni, Vanessa előrelépett, egy pillantásra sem méltatva a kezébe nyomta a vizet, és kezet nyújtott. – Helló, Vanessa MacGregor vagyok. És te? – Reid Andrews – válaszolta Reid gyilkos mosollyal. – Nagyon örvendek, Reid. Bocsáss meg, amiért ilyen meglepett vagyok, de nem számítottam rá, hogy Lucie-nak társasága van. Lucie kibontotta a palackot, és egy hajtásra majdnem az egészet kiitta. A testvéreként szerette Vanessát, és sosem volt féltékeny, hogy bárhol jelentek meg, mindig magára vonta a figyelmet. Egészen mostanáig. Kétségkívül Reid képzeletben ebben a szent pillanatban vetkőzteti meztelenre. Káprázatosan gyönyörű volt, vörösesszőke, göndör hajától egészen nyakigláb modellalkatáig. Lucie nem tartotta csúnyának magát, de elég felnőtt volt ahhoz, hogy elfogadja a saját, „jelentéktelen” megjelenését. Rajta minden annyira… nos, szokványos volt. Számtalan pasit látott már a Fritz's bárban, amint isszák Vanessa minden szavát, és csípőriszálására csorgatják a nyálukat. Gyakorlatilag a nézők szórakoztak a dartsliga estéin, de Vanessa nem reagált rájuk. Lucie sosem tudta, hogy csak szerény volt, vagy tényleg ennyire nem figyelt. Utóbbit nem tartotta valószínűnek, hiszen Vanessát az egyik legravaszabb ügyvédként ismerték a környéken. Ráadásul ahhoz, hogy akárcsak lehetőségként számításba vegyen egy férfit, annak egy rakás teszten kellett megfelelnie. Használt autót kevesebb feltétellel lehetett árulni, mint amennyit Vanessa szabott a jelentkezőknek. Lucie eddig nem találkozott élő férfival, aki minden kitételnek megfelelt. – Ő az egyik páciensem, Ness. – Aha – mondta Vanessa egy kacsintás és egy mosoly kíséretében –, ebben az esetben már értem, miért szoktad hazahozni a munkát. Reid imádni valóan hízelgő modorban kuncogott, és összefonta a karját a mellén, hogy a póló ráfeszüljön a vállára és a bicepszére. 82

– Igazából egész életemben ismertem Lucie-t. A bátyja a legjobb haverom. – Ó, szóval te is Sun Valley-ből jöttél! Nagyszerű, nem ismerek senkit Lucie életéből, mielőtt szobatársak lettünk elsőévesen. Remélem, mesélsz néhány zavarba ejtő történetet, amit felhasználhatok ellene. A csajszinak bőven van mivel zsarolnia engem, míg nekem semmim sincs. Határozottan igazságtalan. – Bocs, Ness, de már mondtam, nem rejtegetek csontvázakat a szekrényben. Pont olyan unalmas voltam a fősuli előtt is, mint most. – Én meg mondtam már neked, hogy nem vagy unalmas. Te vagy az én őrültségem konzervatív ellensúlya. Azért jövünk ki olyan jól, mert kiegészítjük egymást. Vanessa lecsavarta az üdítő kupakját, és Lucie felé emelte, a vizespalacknak koccintotta; „Egészségedre” mondták, és ittak. Vanessa odalépett a fekvenyomó padhoz és leült Lucie mellé. – Akkor végeztetek már a kezeléssel? Sietned kell, ha meg akarjuk tartani a Makaróni-matinénkat. – Ööö… hát… – Basszus, teljesen kiszáradt a torka. Miért szárad ki a torka, amikor zavarba jön? Ez a legostobább testi reakció. Gyorsan ivott még egy korty vizet, hogy kifogást találjon. – Mi az a Makaróni-matiné? Úgy hangzik, mint valami speciális ebéd az idősek otthonában. Vanessa felkacagott, Lucie pedig majdnem kiköpte a vizet, kifröccsent, mielőtt le tudta nyelni. Szerencsére Vanessa válaszolt helyette, így nyugodtan köhöghetett. – Minden hónapban tartunk egy csajos napot. A hónap első szombatján megnézünk egy filmet, a Macaroni Grillben ebédelünk, és gyilkos mennyiségű szénhidráttal jutalmazzuk magunkat. – Ness, egy ideig nem mehetek. – Micsoda? – Hatalmas, zöld szemét sikerült a kétszeresére kerekítenie. Amikor Vanessa el akart érni valamit, olyan képet vágott, mint a Shrek-beli Csizmás Kandúr az óriási cicaszemével. – De elképesztően szar hetem volt a bíróságon, nagy szükségem lenne egy csajos estére, amikor semmit nem csinálunk, csak ítélkezünk más nők fölött, és stíröl-jük a feszes farmeros pasik fenekét. 83

– De nem hagyhatom Reidet csak így… – Lucie bocsánatkérő pillantást vetett Reidre: Ne haragudj a javaslatért, de fogalmam sincs, mit tehetnék, üzente a tekintete. – Kivéve persze, ha szeretnél velünk jönni. Reid nevetett és tiltakozón felemelte a kezét. – Minden oké, Lu. Bármennyire szeretném más pasik fenekét bámulni, azt hiszem, most inkább kihagyom. Sajnos nem engedhetem meg magamnak a szénhidrát-túlterhelést. És ha már itt tartunk, el kell mennem vásárolni néhány dolgot. Van valami, amire szükséged van? – Nem, szuper volt, amit a múlt héten vettél. Nehéz lesz visszaszokni a szánalmas mikrós vacsorákra, miután elmentél. Ki hitte volna, hogy az egészséges kaja is lehet ilyen finom? – Ácsi, szünetet rendelek el! – Nem a bíróságon vagy, Nessie. – Te itt laksz? Lucie gyorsan válaszolt, hogy mérsékelje az okozott kárt. – Csak néhány hétig, amíg felgyógyul a vállízületi ínszakadásából. Kivettem a szabadságaimat, hogy a lehető leghamarabb formába hozzam Reidet. – Nahát, Luce, ez már valami. Nem jutok szóhoz. Nem, és tartod a szádat, még ha csak átmenetileg is, de ezért szeretlek. – Azt hiszem, ideje lezuhanyoznom. – Aha, siess! Utálom rossz helyről nézni az előadást. – Vanessa felállt, átvágott a szobán és hozzátette: – A nappaliban leszek, átlapozom az Unalmas Orvosi Magazin legfrissebb számát, hátha ráakadok egy farizmus maximusra, lehetőleg képekkel. Amint meghallották a kanapé reccsenését és az üdítőspalack koppanását a dohányzóasztalon, egymásra néztek és megkönnyebbülten felnevettek. – Bolond egy nő. Lucie felállt, örült, hogy a lába ismét működőképes. – És még nem láttál semmit. 84

– Nagyon vigyáz rád. Nem tetszett neki, amikor unalmasnak nevezted magad. – Lépett egyet a lány felé, hangjából kiveszett a játékosság. – Nekem sem, ha már itt tartunk. – Attól még ez az igazság. Sosem tettem semmi vadat, őrültet, ne adj' isten, illegálisát. – Vállat vont és lesöpört egy láthatatlan cérnaszálat a nadrágjáról. – Szabályosan játszom. Még egy lépés. Már olyan közel járt, hogy érezte a leheletét a bőrén. Lucie a bejárat felé pillantott. Mi van, ha Vanessának kedve támad visszajönni? Az állára kulcsolódó ujjak ismét a férfira irányították a figyelmét. – Én kizárólag a küzdőtéren követem a szabályokat – mondta halkan. – Történetesen kedvelem a zűrt. – Gonosz, féloldalas mosolyt villantott. Kellemeset, ami talán furcsa szó egy mosoly jellemzésére, de ez volt a helyzet. Legszívesebben egyik végétől a másikig megnyalta volna. – Menj, készülődj, és élvezd ki a csajos estét. Befejezem a nyújtást és a gyakorlatokat, aztán bevásárolok. Utána… – Tekintete a lány szájára siklott, hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkán. – …befejezzük a másik dolgot is, amibe belekezdtünk. – Még mindig akarod? – Lucie alig bírta megállni, hogy a szája elé kapja a kezét. Időnként megesküdött volna, hogy nem működött megfelelően a képessége, amellyel belső vívódását kordában tudta tartani. Úgy tűnt, állandóan azzal küszködik, hogy ne kotyogja el magát. Reid szeme kissé összeszűkült. – Te nem? Basszus. Ezt most azért kérdezte, mert reméli, hogy akarja, vagy reméli, hogy nem, és lehetőséget akar adni a méltóságteljes visszavonulásra? És miért kellett neki mindenen ennyit rágódnia? Azért, csajszi, mert totálisan belezúgtál ebbe a pasasba. – Igen? – Felvont szemöldöke nyílt kihívást sugallt, hogy ismételje meg a mondatát kérdőjel nélkül. – Igen. Akarom. – Bosszankodva felsóhajtott, és ezredszer is azt kívánta, bár belé is szorult volna valamennyi Vanessa nyugalmából és kecsességéből. – Azt hittem, talán csak elragadott a pillanat heve, 85

de most, hogy volt időd gondolkozni, inkább nem akarsz belekeveredni. – Amikor a férfi felvonta a szemöldökét, gyorsan hozzátette: – Persze nem úgy belekeveredni. Tudom, hogy ez az egész csak átmeneti, és oktatási célt szolgál. Reid olyan gyorsan mozdult, hogy ideje sem volt felfogni a szándékait, máris forró szájában fuldoklott, a nyelve ingerlőn ficánkolt a szájában. Egyik keze a hátán hozzápréselte a testét, míg a másik – szent ég, a másik keze! – a combjai közé furakodott, és hüvelykujjával izgatni kezdte a csiklóját. Nadrágjának anyaga csak tovább fokozta az érzést, és kifejezetten izgató volt, hogy a lebukás veszélye miatt nem mehetnek túl messzire. Nagyon kockázatos húzás volt, de nem habozott maximálisan kihasználni a lehetőséget, akárcsak a meccsein. Ezt szerette legjobban a küzdőstílusában. A teste mélyéből induló remegés lassan szétáradt benne. Ahogy az érzés egyre hevesebbé vált, ujjait a férfi tricepszébe vájta, hogy felkészüljön a feltörő hullámra. Reid félbehagyta a csókot, ettől a lány tiltakozva nyüszített, és amikor az ujjai is abbahagyták csodás mozgásukat, automatikusan előretolta a csípőjét, folytatásért könyörögve. – Ez meggyőzött róla, hogy nem kell a visszakozásom miatt aggódni? – Lucie bólintott. – Jó. Akkor később folytatjuk. Ujjai ösztönösen összerándultak, amikor érezte, hogy elhúzódik. – Kérlek, Reid! Már olyan közel vagyok – suttogta. Lucie-nak olyan régóta nem volt orgazmusa, hogy már nem is emlékezett rá, milyen érzés. Régebben megoldotta egyedül, de a hónapokig tartó túlórák után olyan kimerülten zuhant az ágyba, hogy nem maradt energiája ezzel foglalkozni. Mostanra valószínűleg aszexuálisnak tartanák. Élete virágjában, huszonkilenc és negyed évesen. – Tudom, de most nem kapod meg. És semmi köze ahhoz, hogy Vanessa a szomszéd szobában ül, mert higgy nekem, ha akarnám, itt a falnál megtenném, és az sem érdekelne, ha közben pattogatott kukoricát majszolva nézi, mint a filmes estéiteken. – Akkor miért? – Jó ég, tényleg könyörgött? 86

Beszéd közben fél kézzel az arcát fogta, vágyakozó tekintete egy cseppet sem könnyítette meg a helyzetét. – Mert azt akarom, hogy amikor először kielégítelek, ne kelljen visszafognod magad. Hallani akarok minden apró lélegzetvételt. – Puszit nyomott a halántékára. – Minden nyögést. – Újabb csók az arcára. – És nem elégszem meg addig, amíg nem sikítod a nevem. Lucie fel tudott volna nyögni tehetetlenségében, de a szájára tapadó száj elnyelte a kitörni készülő hangokat. Néhány mámorító pillanattal később Reid elhúzódott, és ördögi mosolyra húzta a száját. – Ha ettől jobban érzed magad, ez is csak egy lecke. – Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni – mondta elhaló hangon, levegő után kapkodva. – Hármas számú lecke: mindig érd el, hogy többet akarjanak. – Felnevetett – még volt bátorsága mulatságosnak találni a helyzetet –, beleharapott a lány ajkába, majd azonnal lehűtötte a nyelve hegyével. – Érezd jól magad ma este. Lucie hitetlenkedve nézte, ahogy Reid eltűnik az ajtóban, és köszön Vanessának, mielőtt tusolni megy. Kétség sem férhet hozzá: határozottan utálta a harmadik leckét.

87

Tizedik fejezet – Kettőt a szokásosból, Fritz! – kiáltotta Vanessa az őszülő öregembernek a bár túlsó végében. – Ne mocorogjon annyira a bugyid, Vöröske, mindjárt odajutok. – Ahhoz előbb fel kellene vennem egy bugyit. – Még mindig jobb, mint ezek a seggpántok, amiket ma hordanak a némberek. – Honnan tudod, mit hordanak manapság a nők? Csak a második világháborúból ismered az akciózást. – Haha, olyanokat tudnék mesélni, hogy még jobban begöndörödne a hajad, kisasszonyka, eztet ne felejtsd el. Lucie felnevetett Vanessa és az öreg szokásos szócsatáján, ami a fősuli óta semmit sem változott. Fritz olyan volt számukra, mint egy imádni való nagybácsi, de ettől függetlenül gyakran sütöttek el egymás rovására néhány mocskos poént. Ő volt a testet öltött perverz vénember, de imádták. Miután Fritz kihozta a két hatalmas korsó csapolt sört, mindkettejüknek kezet csókolt, és nyomott egy-egy puszit az arcukra is. – Úgy. Most pedig fogjátok be a lepénylesőtöket, és rúgjatok ki a hámból. – Úgy lesz, Fritzy – biztosította Vanessa, mielőtt elindultak a bár végében lévő dartstáblák felé. Elfoglalták szokásos székeiket, és lelkes „Egészségedre” kiáltással koccintottak, mielőtt élvezettel 88

belekortyoltak volna az italba. Nessie háromszor megütögette a pultot, ezzel jelezte, hogy figyelmet követel magának. – Ki vele! Lucie szemöldöke eltűnt a frufruja mögött, és a sörébe bámult. – Előbb inkább innék, ha nem bánod. A bortól gyorsan becsíp, de a sört elég jól bírja, hála a főiskola óta tartó sokéves gyakorlásnak Vanessával. – Nem bátorítom az alkoholpazarlást. Azt mondom, itt az ideje, hogy elmeséld, mi folyik közted és a lakásodban tanyázó csődör között. Türelmesen vártam az ebéd alatt, hogy felhozd a témát, de sajnálatosan szűkszavúnak bizonyultál. Úgyhogy most készülj a vallomásra. Lucie aznap már másodszor nyelte félre az italát. Ó, a rohadt életbe! Jobb, ha megtanulod fegyelmezni magad, különben a következő étkezésnél Heimlich-féle műfogásra lesz szükséged. – Nincs szükség keresztkérdésekre, Nessie. Semmi sincs köztünk. Ő Jackson legjobb barátja, én pedig segítek neki, ez minden. – Jár valakivel? – Nem. – Egy pillanat. Végül is, ezt nem tudja biztosan. Sosem említette, hogy randizna valakivel, igaz, ő sem kérdezett rá. Különben sem volt oka. Ők ketten csak barátok, akik kisegítik egymást. Igaz, a „segítség” definíciója meglehetősen durva változáson ment át az elmúlt héten. – Legalábbis nem tudok róla. De nem igazán a te eseted. – Nem gondoltam rá ilyen értelemben, de, csak kíváncsiságból, miért nem? – Hármas számú szabály. – Tényleg? Mivel foglalkozik? – MMA-harcos, mint Jackson. Vanessa úgy elfintorodott, mintha egy különösen büdös zoknit dugtak volna az orra alá. – Szóval olyan fickó. Jesszus, micsoda barbárság, arról nem is beszélve, hogy abszolút lehetetlen komoly jövőt tervezni velük. Köszönöm, nem. 89

Lucie nem vette a fáradságot, hogy megvédje Reid és Jackson foglalkozását. Nem volt értelme, Vanessa igen szigorú szabályok szerint élt, és semmilyen indokkal nem tért el tőlük. Akkor találta ki, amikor a fősuli első évében, becsípve az NCIS című sorozat egyik részét nézték. A műsor főszereplője több mint harminc szabályt határozott meg maga számára, és Vanessa, részeg bölcsességében, úgy döntött, neki is erre van szüksége, ha nem akarja követni szülei kiábrándító példáját. A hármas számú szabály a következőből állt: sose randizz olyan férfival, akinek nincs hosszú távú, jól jövedelmező állása. Atléták, akiknél fennállt a fiatalkori, végzetes sérülés veszélye, és a korai visszavonulás, nem voltak megfelelő alapanyagok. – De miért nem randizol vele te? Úgy értem, ne már, ez a fickó egy tömény, tesztoszteronfasírtból gyúrt izompacsirta. – Pfuj! – Mindkét lányból kirobbant a nevetés. A hosszú hét végén rájuk fért az alkohol feszültségoldó hatása. – Mi a franc az a tesztoszteronfasírt? Maradj a jogi zsargonnál, mert a dicsérő megjegyzések láthatóan bénán mennek. – Ne kerüld meg a kérdést. Mi van a randizással? – Nem. – Miért nem? – Nem erről van szó. – De lehetne. – Ejtenéd a témát, Ness? Vanessa sötét szempillái szinte összeakadtak, ahogy Lucie arcát tanulmányozta. Basszus, basszus, basszus. – Mit titkolsz előlem, Lucinda Maris? Lucie mindig meghatódott, amikor a barátnője nem a férjezett nevén szólította. Állandóan mondogatta, Lucie-nak „el kellene szakítania minden szálat, ami ahhoz a görényhez köti”, de nem akarta. Szüksége volt rá, hogy emlékeztesse rá, legközelebb jobban vigyázzon az érzelmeire. A heves szenvedélyre és a gyors udvarlásra alapozott kapcsolatok kezdettől bukásra vannak ítélve. Épp az ellenkezőjére volt szüksége: kölcsönös érdeklődésre, 90

célokra, némi vonzódással kiegészítve, és legalább kétévi együtt járásra, majd hosszú jegyességre. Néhány nagy korttyal kiürítette a korsót, és megkönnyebbült sóhajjal visszatette a pultra. Ha egyszer Vanessa megneszeli, hogy nem „az igazat és csakis az igazat” mondja, pitbullá változik. – Reidnek két hónap múlva fontos visszavágója lesz, addig meg kell gyógyulnia és fel kell készülnie. – És? – És én beleegyeztem, hogy erre áldozom a szabadságomat, hogy huszonnégy órában felügyelhessem a kezelését, ha ő is megtesz valamit cserébe. – És ez a valamiiiiiiii… Lucie körbepillantott, kissé beszívta a száját, mielőtt előrehajolt, és gondoskodott róla, hogy csak a barátnője hallja a szavait. – Megtanítja, hogyan csábítsam el Stephent. – Hogy mi?! – Pszt! Halkabban, te dinka. – Én vagyok dinka? Luce, mikor veszed végre észre, hogy a pasas nem érdemel meg téged? Emiatt van a sok új cucc? Mármint, szenzációsan nézel ki, de ha a köcsög nem vett észre a ruhák meg a leckék előtt, az az ő kibaszott baja. – Ja, rémlik, hogy említettél ilyesmit egyszer-kétszer – felelte Lucie kényszeredetten. Igazság szerint Vanessa nem helyeselte Lucie rajongását, az óta hogy a doki egy év közös munka után sem lépett. – Figyelj, lehetne, hogy nem beszélünk erről többet? Lehangolódom tőle. – Én is. Oké, ma estére hivatalosan is ejtjük a témát. Épp most lépett be Kyle és Eric, úgyhogy hozok még egy kört, mielőtt belevágunk. Foglald a helyem. Lucie Vanessa üresen maradt székére tette a lábát, és intett a csapatuk többi tagjának. Legalább a srácok elterelik a figyelmét az egész Reid-Stephen-ügyről. Egy perc nyugta sem volt az óta, hogy Stephen besétált az irodájába múlt pénteken, közvetlenül Reid meglepő látogatása és még meglepőbb javaslata előtt. 91

A heves előjáték csak arra volt jó, hogy megtanulja, milyen istenigazából felizgulni, aztán úgy maradni. Még a Vanessával töltött ebédet sem tudta igazán élvezni, mert számított az utána következő faggatózásra. Most, hogy túlléptek rajta, elhatározta, hogy a következő órákat a drámamentes, színtiszta szórakozásnak szenteli. Korábban írt egy üzenetet Reidnek, amelyben bocsánatot kért, hogy elfelejtette a közös estét, és megkérte, ne várja meg, hiszen a szigorú edzésrendje korai ébresztőt követelt. Amikor rádöbbent, hogy másnap reggelig nem látja Reidet, Lucie ledöntötte söre maradékát, és lazán hátradőlt a széken. Így. Nincs miért aggódni, nincs miért izgulni. Csak néhány gondtalan kör darts, és pár sör a barátaival. Már nagy szüksége volt rá. *** Reid besétált a Vanessa által korábban javasolt pinceklubba. Nem tervezte, hogy benéz, de amikor megkapta Lucie üzenetét, rögtön tudta, hogy a beígért akcióra akkor kerül sor, ha hazaér. Nem kellett volna, hogy bosszankodjon emiatt. De mégis így volt. És nem tudta megfogalmazni, miért. Csak azt tudta, hogy amikor délután bevásárolt, igyekezett olyan ételeket keresni, amelyek Lucie-nak is ízlenének. Ez pedig elkerülhetetlenül fantáziálásba fordult, ahogy megtanítja Lucie-nak az említett ételek elkészítését, hagyja, hogy az ujjáról nyalja le a dolgokat… aztán a nyelvéről. És akkor, amikor már úgy festett, mintha uborkát próbálna kicsempészni a nadrágjában, gyorsan átvágott a termelői részlegen. Az ajtónál állva Vanessát kereste a tekintetével, úgy gondolta, magassága és vörös haja miatt könnyebb lesz észrevenni. Két másodperccel később hirtelen megakadt. Basszus, mekkorát tévedett! Egy csapat közepén állt, nyilván a dartsszövetség körében, amelynek tagja volt. Felismerte Vanessát és Ericet, de teljesen elhalványodtak, amint Lucie-ra szegeződött a pillantása. Bámulatos, csípőfazonú, fekete halásznadrágot viselt, amely rásimult a 92

fenekére, és narancssárga, rövid pólót, elején a Crush üdítő klasszikus emblémájával. Tetszett neki, ahogy a logó eltorzult a mellén, amikor felpróbálta az üzletben. Most seggbe tudta volna rúgni magát, amiért ezt is az új ruhák közé dobta, hiszen valószínűleg a bár összes fickójának kibaszottul ugyanezért tetszett. Nagyon megváltozott az egy héttel korábbi önmagához képest. Nem csak a megjelenése, a kisugárzása is. Belső ragyogás sütött róla. Hátralépett, hogy kis ideig szemügyre vegye a részleteket. Mosolya olyan széles volt, hogy most először Reid apró gödröcskét vett észre az arca jobb felén. Hosszú, gesztenyebarna haját hevenyészett kontyba tekerte, amit láthatóan a bárból lenyúlt keverőpálcikák tartottak a helyén. Éppen Vanessának drukkolt, aki a háromból a legközelebbi táblára készült eldobni a nyilat, és amikor talált, mind a négyen ujjongani kezdtek. A Lucie mellett álló szőke fickó felkapta és megforgatta, majd cuppanós puszit nyomott a szájára. Lucie pedig még csak meg sem rezzent. Bár tudta, hogy reakciója megalapozatlan, egyenesen őrültség, Reid átvágott a helyiségen, kihasználva a magasság és a széles váll előnyeit, hogy utat törjön az emberek között. Lucie nem látta közeledni, mert háttal állt neki, de Vanessa ragyogó mosolyt villantott felé, amikor észrevette Lucie mögött. – Hali, Reid! Örülök, hogy mégis lejöttél! Épp idejében érkeztél, hogy megünnepeld a mai első győzelmünket. Lucie még jó öt másodpercig nem fordult meg, vagy még tovább. De amint Vanessa kiejtette Reid nevét, láthatóan megfeszült a gerince. Amikor végre szembenézett vele, mosolya alig volt több egy halvány görbületnél. Nem örült, hogy itt látja. Kétségtelenül félbeszakította a szórakozását újdonsült csodálóival. – Reid. Mit csinálsz itt? – Én hívtam meg, mielőtt eljöttünk ma délután – mondta Vanessa. – Gondoltam, megihatna velünk valamit, vagy ha ellenkezik az überszigorú diétájával, vagy mivel, akkor csak nézi. Reid lehajolt, hogy csak Lucie hallja a szavait. 93

– Az az őrült gondolatom támadt, hogy kerülsz, mert ideges vagy az éjszaka miatt. De úgy tűnik, nem akartad, hogy bekavarjak a kalandjaidba a Szöszivel. Ahogy kiegyenesedett, a saját szavai úgy égették a torkát, mintha savat öntöttek volna bele. Mekkora faszságot mondott. Nem ezt érdemelte, és a lány arcán tükröződő fájdalom és zavar jobb belátásra bírta. Megragadta a kezét, átvonszolta a termen az egyik beugróba, ahol nyilvános telefonok lógtak a falon. – Basszus, ne haragudj, Lu. Igazi pöcsfej voltam. Ha sikerül összejönnöd azzal a sráccal, vagy akármi, akkor az… – Végigsimított a haján a tarkójától a homlokáig, aztán megdörzsölte az állát. – Akkor az szuper – nyögte ki végül. – Reid, ez nagyon kedves tőled, azt hiszem, de mi a fenéről beszélsz? Nincsen semmilyen srác, akivel összejöhetnék. Reid a dartstáblák felé bökött, ahol együtt látta őket. – Láttam, hogy megcsókol, Lucie, és nem úgy tűnt, mintha ellenkeznél. – Azért, mert állandóan ezt csinálja. Olyan magától értődőn mondta, mintha ez elég magyarázat lenne. De egyre kevésbé értette a helyzetet. – Ne már. – Ezúttal a lány ragadta meg a kezét, és visszavezette a táblákhoz. Intett a szőke fickónak, aki lesmárolta a csaját. Hoppá, micsoda? Lucie. Aki lesmárolta Lucie-t. – Reid, szeretném, ha megismernéd Kyle-t. Kyle, ő Jackson legjobb barátja és a betegem… vendégem… öhm… személyi edzőm. A szeme sarkából ördögi vigyort látott szétterülni Lucie arcán, ami pokolian dögössé varázsolta. Láthatóan büszke volt sajátos kapcsolatuk meghatározására, és el kellett ismernie, elég okosan csinálta. Kyle kinyújtotta a kezét, Reid pedig sportemberhez méltón megrázta, de a kelleténél kissé erősebben szorította meg, olyan jelentőségteljes pillantással, ami a világon minden férfitársaságban egyet jelentett: Ne baszakodj ezzel a csajjal, mert megeszlek reggelire. A srác nem volt híján izmoknak, de nem számított; Reid bármekkora utcai harcost le tudott gyűrni, ha arra kerül a sor. 94

– Ericet pedig már ismered a múlt éjjelről – tette hozzá Lucie. Reid Erichez fordult, és vele is kezet fogott. – Eric. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátjuk egymást. – Mázlim van – mondta Eric mosolyogva. – Most te fizetheted a söröket. – Kyle Eric partnere – szólt közbe Lucie nyíltan Reidet nézve. – A kórházban? Kyle ivás közben elvigyorodott a korsója mögött, Eric pedig nevetve válaszolt. – Dehogy, haver, félreértetted. Lucie a partner szóra helyezte a hangsúlyt, épp csak idézőjelet nem rajzolt a kezével. – Idézőjelet? Vanessát szó szerint rázta a röhögés, de szerencsére tartott egy kis szünetet, hogy felvilágosítsa. – Szeretők, Reid. Eric és Kyle meleg. Reid Lucie-ra pillantott megerősítésért. Basszus. Ez persze mindent megváltoztatott. Újra kezet nyújtott Kyle-nak, és azt mondta: – Bocs, haver, csak azt hittem… – Hogy rá akarok nyomulni Lucie-ra? Ne aggódj miatta, totál megértem. Átvetted a védelmező báty szerepét Jackson helyett. De nagyobb eséllyel hajtanék rád, mint a mi imádni való barátnőnkre. Eric szeme összeszűkült, Reid pedig nem tudott ellenállni egy kis ugratásnak. – Nyugi, amigo – mondta Reid –, hátrább az agarakkal. – Ja, tudom. Kyle szerint vicces nézni, ahogy feldühödöm. – Kyle felé fordult, aki karba tett kézzel állt, és láthatóan élvezte a beszélgetést. – Fékezd magad, Kyle, különben megfizetsz érte. És ezt veheted ígéretnek. Kyle gúnyosan felnevetett, egyáltalán nem ijedt meg a fenyegetéstől. – Mostanra már tudhatnád, hogy semmit sem teszek véletlenül. Megyek, hozok még egy kört. 95

Mielőtt Eric visszavághatott volna, Kyle Reidre kacsintott, nem a flörtölős fajtából, hanem szórakozottan, amiért sikerült kicsit felbosszantania a társát, majd a pulthoz lépett. – Hé, narancsos Crush! – Mind az öten egyszerre fordultak a hang irányába, de így is egyértelmű volt, kire céloz a tömeg fölött átkiabáló fickó. Reid elhatározta, hogy amint hazaérnek, eldugja a pólót. – Te jössz! – Basszus, elkezdődött a következő játszma – mondta Lucie, és felhajtotta a maradék sört. – Az elsőt elvesztettük, utána nyertünk, úgyhogy most az jut tovább, aki nyer. Kívánjatok szerencsét! Csapattársai felemelték a korsóikat, és egyszerre kiáltották: Hajrá! Egyfajta rituálénak tűnt. Most, hogy már nem ült vörös köd az agyán, Reid is észrevette, milyen összetartó társaság. Reid vett egy üveg vizet, és leült megnézni Lucie játékát. Valahányszor végzett egy dobással, Reid mellé állt a pulthoz beszélgetni és nevetni a többiekkel. Felajánlotta a székét, de elhárította, mondván pár percenként úgyis fel kell pattannia. A többi játékos sem ült le, inkább a saját táblája közelében ácsorgott, hogy szurkoljon a csapattársainak és megzavarja az ellenfelet. Reidnek nem volt ellenére az elrendezés, mert oldalt ülve, a jobb oldalán a bárpulttal, a táblával a balon, Lucie történetesen időről időre a térde közé lépett. És mivel a barátai mind a túloldalt álltak, tökéletes alkalma nyílt hozzáérni anélkül, hogy bárki tudomást szerzett volna róla. Amikor először mozdult – csak könnyedén, egy ujjal végigsimította a derekát –, szó szerint összerándult a meglepetéstől. Valaki bedobált egy rakás negyeddollárost a zenegépbe, úgyhogy mindenkinek vagy túl kellett kiabálnia a zenét, vagy közvetlenül a partner füléhez kellett hajolnia. Újabb dolog, ami az ő malmára hajtotta a vizet. – Nyugi, szivi. Senki sem látja, ha megérintelek – suttogta ajkával súrolva a lány fülét. – Bontsd ki a hajad, Luce. Szeretem kiengedve. Egy lélekerősítő korty után fél kézzel felnyúlt, kihúzkodta a műanyag pálcikákat a hajából, és visszatette őket a pultra. Vastag haja a hátára omlott a lapockái között, elöl kiszabadultak az arcát 96

keretező rövidebb tincsek. Akár sampont is reklámozhatott volna; kár, hogy ritkán hordta kiengedve. Amikor a következő kör után visszatért, ismét Reid lába között helyezkedett el, és élénk csevegésbe kezdett Erickel és Kyle-lal; a táblánál Vanessára került a sor. Kyle-ra figyelt, aki valami munkahelyi sztorit mesélt, és buzgón válaszolt, Reid pedig a lány pólója alá csúsztatta a kezét, vigyázva, nehogy valaki észrevegye, mit művel. Azt akarta, hogy csak rá figyeljen, nem állt szándékában show-t rendezni az egész bárnak. Lágyan simogatta, ujjait a dereka hajlatáig húzta a gerince mellett, a hüvelykujjával a farmer csípővonalát követve. A lány keze a térdén nyugodott, a pult alatt, most megmarkolta, rövid körmeivel a nadrágjába vájt. Rezzenéstelenül válaszolt Kyle kérdésére, közben Eric váltotta a visszatérő Vanessát. A csípőjénél fogva néhány centit hátrább húzta a lányt, hogy pontosan érezze, merre kalandoznak a gondolatai. Amikor hozzáért, a lány egész testében megremegett, és biztosan nem azért, mert túl hűvös volt a klubban. – Hajrá, Eric, meg tudod csinálni! – kiáltotta Vanessa. – Már csak egy dobás! Ha tripla tizennyolcat dobsz, a rájátszásban vagyunk! – Szoktál maradni ünnepelni, miután véget ér a meccs? – súgta Reid Lucie fülébe. A lány bólintott. – Ma este mondd azt, hogy fáradt vagy, beteg, elraboltak az űrlények, akármi. De hazajössz velem. Megfordult a karja közt, és úgy súgta: – Vanessa sejteni fogja, hogy valami készül, ha nem vele megyek haza. És nem hagyja annyiban a dolgot. Biccentett és felállt. – Legyen. Várok rád. Ne maradj sokáig, Luce. Jelen pillanatban nem érzem magam túlságosan türelmesnek. Reid elbúcsúzott a többiektől, vetett egy utolsó, jelentőségteljes pillantást Lucie-ra, és kilépett a bárból a nehéz, éjjeli levegőre. Fél órát ad a lánynak. Legfeljebb.

97

Tizenegyedik fejezet Lucie a lakása ajtaját bámulta, alaposan szemügyre vette a patinás, bronz 3C minden apró részletét és az alatta lévő kukucskálót… és még öt percig nem mozdult, mint egy első bálozó szűzlány. Azt sem tudta, miért ideges egyáltalán. Nem izgult, amikor Reid hozzáért. Nem, ott és akkor a féktelen, színtiszta vágyról volt szó, amit nem ismert korábban. Úgyhogy csak Reid karjáig kell kibírnia, aztán minden rendben lesz. Elfordította a kilincset és belépett. A dohányzóasztalon álló, burgundi árnyalatú lámpa melegséget és érzéki hangulatot sugárzott a nappaliban. Észrevette, hogy valaki egy pár kis hangszóróhoz csatlakoztatta az iPodját az asztal végén, most egy lassú, szexi szám szólt, és biztosra vette, hogy egész listára való hasonló zene van beállítva. – Idebent vagyok, Lu. Lecsúsztatta a szandálját és Reidet keresve puha lépésekkel beljebb ment. A szokásosnál kissé halkabb hangja a nappali felől hallatszott, de Lucie sehol sem látta. Gyomra annyira összeszűkült, hogy valószínűleg megfojtotta a benne repdeső pillangókat. Francba a pillangókkal! Minimum kolibrik voltak. Bedrogozva. Ahogy megkerülte a kanapét, végre meglátta Reidet a padlón ülve, egy szál fehér sportnadrágban, egyik lábát kinyújtotta, a másikat maga mellé húzta és lazán rátámaszkodott. Elrendezte az ülőpárnákat, amelyek általában nagy halomban tornyosultak a 98

sarokban, és kiegészítette a kanapé és az ágy díszpárnáival. Úgy festett, mint egy szörnyű ízlésű sejk padlója, mégis a legszexibb színtér volt, amit valaha látott. Reid gyors mozdulattal felállt és kinyújtotta a kezét. Lucie nagyot nyelt, megtörülte groteszk módon izzadó tenyerét a nadrágjában, és Reid tenyerébe csúsztatta az ujjait. A szoba közepére húzta, de nem ölelte át. Öt centi sem lehetett köztük a távolság, Lucie mégis úgy érezte, mintha a Grand Canyon lenne. Felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen, ő pedig lehajtotta, ugyanezért. Csak ekkor ébredt rá, hogy talán megint neki kell megtennie az első lépést, akárcsak az edzőteremben. Oké, semmi gond. Csak bele kell vágnod a dolgokba, Lucie. Becsukta a szemét, még jobban megfeszítette a nyakát, és várta a pillanatot, amikor összeérnek az ajkaik. Ereiben kábítószerként áramlott a türelmetlenség… De semmi sem történt. Szemét kinyitva az jutott eszébe, hogy az idő valahogyan megfagyott. Reid egyetlen izmát sem mozdította… Az állkapcsán megrándult egy izom. Jó ég, elképesztően szexi volt. Tulajdonképpen miért? Vajon mit jelenthet? Jacksonnál mindig a bosszúságot jelezte, Reid is bosszankodott valami miatt? – Reid? Először nem válaszolt, csak finoman megpaskolta a lány ajkát az ujjával, mintha nem akarná, hogy beszéljen, aztán leengedte a kezét. Lucie összeráncolta a szemöldökét. Nem értette, mi történik. Reid a lány háta mögé lépett, közel, de még mindig nem ért hozzá. Érezte a leheletét az arcán, ahogy hozzá hajolt. Majd amikor egyetlen ujj lágyan végigsimított a karján, megesküdött volna, hogy áramütés érte. – A csábítás nem a tettekről szól – mondta a férfi, megismételve a mozdulatát a vállai irányába. – Hanem az irányításról. Bármire rávehetlek, arra, hogy vetkőztess le, hogy vetkőzz le, hogy térdelj le elém, és mindaddig, amíg az én kezemben van az irányítás, valójában te vagy a csábítás tárgya. 99

Reid fél oldalra söpörte a lány haját a válla fölött. Jó ég, mennyire vágyott rá, hogy magához ölelje, hogy érezze, ahogy a mellkasa a hátához simul, ahogy merevedése a fenekéhez dörzsölődik. – Vedd le a pólód, Lucie. Lucie kétoldalt megragadta a pólója szélét, áthúzta a fején és a kanapéra dobta. – Most a nadrágot. Reszkető ujjakkal kigombolta a sliccét és lehúzta a cipzárt. Hagyta, hogy az anyag lecsússzon, aztán félrerúgta. Testét nem takarta más, csak egy fehér, csipkés, félkosaras melltartó és a hozzáillő tanga. Végre-valahára Reid nem csak egy ujjal nyúlt hozzá, és Lucie megérezte a tarkójára nyomott csókot, ami ennyi időhúzás után a kéjvágy lángját lobbantotta fel benne. Válaszul összerezzent, talán fel is nyögött, nem tudta biztosan. Testét, agyát, minden érzékszervét egyszerre érezte pattanásig feszültnek és tompának. Lába elgyengült, de két erős kéz megmarkolta a csípőjét, és szilárdan tartotta. – Csss! Itt vagyok. Szeretném, ha hasra feküdnél. Használd a párnákat, ahogy kényelmes. Segített neki, és amint elhelyezkedett, elnyújtózott mellette. Arcával a férfi felé fordulva figyelte átszellemült arckifejezését, ahogy végigfuttatta a kezét a lány hátán, derekán, végül a feneke domborulatán. Álla megfeszült, minden izomrándulás újabb gödröcskékkel gazdagította az arcát; mogyoróbarna szeme a vöröses megvilágításban az ősz tüzes színeire emlékezette a lányt. – A francba, Lu! Mindig ilyen jó feneked volt? Válaszolnia kellene? Korábban nem akarta, hogy megszólaljon, ezért úgy döntött, költői kérdésként értelmezi. Egyébként sem tudta, hogyan válaszoljon, mert az agya abban a pillanatban kikapcsolt, ahogy Reid hozzáért. Minden kérdés és válasz kiröppent a fejéből, ahogy a férfi hüvelykujja végigsimította a tanga vonalát a fenekén, majd elérte a szemérmét fedő háromszöget. Ösztönösen megemelte a csípőjét, 100

hogy jobban utat engedjen a férfi kezének. Láthatóan a teste átvette az irányítást. Szerencsére, azt tette, amit az agya is akart. – Basszus, állati nedves vagy. – Két ujjal simogatta oda-vissza. Aztán a lába közé hasalt, és fölé hajolt, hogy… Lucie meglepetten felsóhajtott, amikor Reid beleharapott a bal fenekébe. Nem olyan erősen, hogy fájjon, csak egy gyors, váratlan szúrást érzett, mielőtt a férfi puszit adott rá. – Sosem csináltam még ilyet – vallotta be –, de valamiért majd megzabálom a feneked. Rosszulesett? – Nem – mondta, és esdeklőn feltolta a csípőjét a párnáról. – Jó – értett vele egyet Reid durva tenyerével a másik fenekét markolászva. – Úgy látom, inkább élvezted, nem igaz? – Egyik kezének ügyes ujjai visszatértek a lába közé, míg a másikkal tovább simogatta és markolászta a fenekét, Lucie pedig csak arra tudott gondolni, hogy: Még! Csatt! Elfojtott kiáltás hasította ketté a levegőt, miután Reid elvette a kezét. De Lucie reakcióját ismét inkább csak a sokk okozta, mint a fájdalom. – Nem válaszoltál, Lu. – Válaszolni? Hirtelen a saját nevére sem emlékezett, nemhogy a kérdésre. Szerencsére megismételte. – Tetszik, amit a csinos kis seggeddel csinálok? – Igen! – kiáltotta a következő harapásnál, ezúttal közelebb a combja hajlatához. – Szuper érzés, bármit csinálsz. – Átkozottul jó ezt hallani, szivi, mert határozottan tetszik a kezem nyoma a bőrödön. Mielőtt válaszolhatott volna, Reid két kézzel megragadta a derekát átölelő vékony pántot, és ellentétes irányban megrántotta, kettétépve a selymet. – Majd veszek másikat. Nem tudta miért, de borzasztó viccesnek találta az ötletet, hogy Reidnek pótolnia kell a bugyiját, valahányszor letépi róla. Kuncogott. De csak addig, amíg a nyelve meleg, nedves nyomot nem hagyott a lába között. – Atyaúristen! 101

Most rajta volt a sor, hogy jól érezze magát, a férfi ajka által keltett remegés csiklandozta érzékeny bőrét, és ahogy belül összehúzódtak az izmai, még több nedv szivárgott belőle. – Fordulj meg, hogy rendesen csinálhassam. Lucie a hátára gördült, és a fölötte támaszkodó férfira nézett. – Nem tudom, hogy a „rendes” szó illik-e a jelenlegi helyzetre. Azt hiszem, a szó, amit keresel, a „tiltott”. – Igazad van. A tiltott tökéletesen definiálja a terveimet. De mégis tévedsz. – Miben? – A tiltott akciók végrehajtásának is van megfelelő módja. – Gonosz mosollyal és ördögien csillogó szemmel hozzátette: – És meg is mutatom, pontosan mire gondolok. *** Reid olyan mohón itta Lucie ártatlan reakcióit, mint a sivatagi homok a régóta várt esőt. A lányok, akikkel összehozta a sors, többnyire készségesek voltak, tudták, mit akarnak, és ő mit akar tőlük: kötöttségek nélküli szexet. Lucie üdítően friss volt, és átkozottul érzékeny. Imádta bizonytalanságban tartani a következő mozdulatait illetően, csak azért, hogy annál jobban meglepje – és néha még saját magát is. Lejjebb engedte magát, így részben ráfeküdt a lányra, de megtámaszkodott a karján, hogy ne nyomja össze. Olyan apró teremtés volt, finom, törékeny és elképesztően gyönyörű. Képtelen volt megérteni, miért gondolja, hogy unalmas lenne. Szénfekete gyűrűvel körülölelt lágy, szürke szeme a vágytól kissé homályosan pillantott rá. Oldalra söpörte frufruját, és észrevette az apró, szív alakú szeplőt. Lehajolt, hogy puszit nyomjon rá, Lucie szemhéja megrebbent, felsóhajtott, ahogy a férfi a szepléjétől a szájáig végigcsókolta. Finom nyomással rávette, hogy nyissa ki a száját, hogy behatolhasson a nyelvével. Mámorító érzés volt a szájába csusszanó nyelv mozgása, amellyel birtokba vette az övét. Lucie a férfi 102

oldalára tette a kezét és belemarkolt, ahogy a férfi csípőmozgásától az öléhez súrlódott a farka. Reid teljesen beindult a bőrébe vájó körmök élességétől. A melltartó csipkéje dörzsölte érzékeny mellbimbóit, felmordult, ahogy megkeményedtek az érzéstől. Bármennyire jó volt, szívesen megszabadult volna tőle. A lány mögé nyúlt, és gyakorlott mozdulattal kikapcsolta, elöl lehúzta és a háta mögé hajította, így végre megpillantotta a lány meztelen mellét. – Szenzációsak – krákogta. És így is volt. Tökéletesen simultak a tenyerébe; elég kicsik voltak ahhoz, hogy hetykének lehessen nevezni, de elég nagyok hozzá, hogy megfelelően gömbölyödjenek a súlyuk alatt. Elsőként az jutott eszébe, hogy mindenképpen szobrot kell formáznia róluk. Órákig képes lenne szöszmötölni vele, hogy tökéletes legyen. Apró, sötét rózsaszín bimbóját, ami összeráncolódott, amikor az ujja hegyével cirógatta. A telt félgömböket alattuk, amelyek pillantása tüzében még nagyobbra duzzadtak. Egy percet sem pazarolt tovább, nedves csókokat nyomott az egyik melle tövéhez. Lucie háta ívbe feszült, a légzése felgyorsult. Hanyag mintákat rajzolt a nyelvével, de vigyázott, hogy ne tévedjen középre. Kis idő múlva az apró terület külső vonalát ingerelve közelebb vándorolt. Lucie tehetetlenül felnyögött, megragadta a férfi fejét, hogy közvetlenül a bimbójára húzza, de Reid még váratta. Bár nem hitte volna el, a várakozás rá is legalább olyan kínzóan hatott. Végül szélesre tárta a száját, és amennyire csak tudta, beszívta a mellét. Úgy nyalogatta és szopogatta a bimbókat, mint a kedvenc cukorkáját. Hangosan sikoltozva a férfihoz préselte a testét, amíg a háta teljesen hátrahajlott. Végül a férfi nedves cuppanással elengedte és elhúzódott. Feszes, vöröslő bimbója láttán olyasfajta emelkedettség töltötte el, mintha megnyert volna egy kört valamelyik meccsén, és ugyanolyan lelkesedéssel akarta folytatni is. A másik mellével is megismételte a játszadozást, és amíg a szájával kényeztette, keze szabadon vándorolt selymes bőrén. 103

Amikor már biztos volt benne, hogy a második kört is megnyerte, elengedte és a következő célpontra koncentrált. Feltérdelt, és szétfeszítette a lány combját. Rózsaszín ajkai csillogtak a nedvtől. Nem bírt ellenállni, hüvelykujjával szétválasztotta őket, hogy bekukucskálhasson. Sosem nézett még így egy nőre sem, meglepve tapasztalta, hogy összehúzódnak, mintha sóvárogva várnának valamire. Felnézve a nő félénk pillantásával találkozott a tekintete. – Káprázatos vagy. De túlságosan üresnek tűnsz. Tartva a szemkontaktust, hüvelykujját a nyílása peremére csúsztatta. – Szeretnéd, hogy valami megtöltsön? Abban a pillanatban, ahogy bólintott, mindkét hüvelykujját belenyomta, amilyen mélyen csak tudta. Felsikoltott, csípőjével ellökte magát a párnákról, és belebokszolt a többibe, amelyek szerencsétlen módon alatta maradtak. Reakciója táplálta a férfiban lobogó tüzet, amíg felolvadt a bensője. Amint csípője visszazuhant a párnákra, Reid megint belemélyesztette az ujjait, minden kihúzáskor tovább fokozva a nyomást. Figyelte, ahogy a nedve kifolyik és a feneke hasítékára csöppen, amitől hirtelen úrrá lett rajta a szomjúság. Lejjebb helyezkedett, és csókolgatni kezdte a belső combjait. – Ne, nem kell… – De igen. – Megőrül, ha nem kóstolhatja meg másodperceken belül. – Tényleg akarom. Már éppen lejjebb csúszott volna, amikor a lány megfogta az állát és megakadályozta. – Nem, úgy értem, nekem nem különösebb élvezet, szóval nem kell csinálnod. Több másodpercig is eltartott, mire Reid felfogta a szavai értelmét. Nem különösebb élvezet? Vagy az exe volt totál csőd orális téren, vagy… – nem, be sem fejezi ezt a mondatot. Az UFC szerződését tenné rá, hogy a pasas balfasz volt. Megmarkolta a csuklóját, és elhúzta a kezét az arcáról, mélyen a szemébe nézve csókot lehelt a tenyerébe. Látnia kellett a szemében, hogy igazat beszél. 104

– Meg kell ízlelnem téged, Lucie. Megveszek érte, hogy érezhesselek a nyelvemen, a számon. És garantálom, hogy amire készülök, igenis nagy örömet fog szerezni. Reid nem adott rá esélyt, hogy vitába szálljon vele. Lebukott és az hosszan végignyalta, a csiklónál kicsit erősebben. Lucie felkiáltott és megpróbálta elrántani a csípőjét, de Reid szorosan fogta, hogy ne téríthesse el a céljától. Olyan íze volt, mint a legédesebb nektárnak. Boldogan töltötte volna az éjszaka egész hátralévő részét a lába között. Állandó mozgásban tartotta a nyelvét, fent, körkörösen, egyenesen középen, időnként apró csókokkal és harapásokkal szakítva meg. Minden nyögésre, minden nyüszítésre odafigyelt, hogy megtudja, mi jó neki, amivel szó szerint az őrületbe kergette. Testét verejték borította, mellkasa zihált, fejét hátravetette, szemét összeszorította. Új volt számára a látvány, ahogy a szenvedély gyötrelmei között vonaglott. De volt valami, ami még ennél is nagyobb élvezetet szerezne, mindkettejüknek, – Lucie, kedves. – Megvárta, amíg reszelős hangja eljut a lány kéjes ködbe burkolózó agyáig. Egy pillanattal később szeme megrebbent és ezüstszínű íriszével a férfira nézett. – Támaszkodj meg a könyöködön. Szeretném, ha látnád, mit művelek a nedves punciddal. Lassan engedelmeskedett, és feltornázta magát. Széttárt, behajlított lábával és a feneke alá tett nagy párnával tökéletesen beláthatta a terepet. Már közeledett a csúcshoz, amikor Reid abbahagyta. Elérkezett az ideje, hogy a végletekig felizgassa, és ott tartsa, amíg könyörögni kezd a kielégülésért. Ördögi mosolyra húzódott a szája, ahogy újra a lány lába közé bukott. Ezúttal gondoskodott róla, hogy kissé oldalra billentse a fejét, így semmi sem takarta el a látványt. Nyelve hegyével néhányszor végigsimította a nagyajkakat, mielőtt rátapadt volna a duzzadt magra, ami elsőre egy éles, hirtelen sóhajt váltott ki a lányból. Egyik vastag ujját a nedves résbe csúsztatta, hogy tovább fokozza a gyönyört, és ütemesen mozgatta ki-be, amíg a nyelvével köröket 105

írt le a csikló körül. Lucie szeme olyan volt, mint a lángra kapott, folyékony ezüst. Szája kissé szétnyílt, és nehezen szedte a levegőt. – Ó, istenem… Reid! – Rázni kezdte a fejét. – Nem bírom… Muszáj, hogy… Mindjárt. Olyan közel van. Még egy ujjával belé-hatolt, és szívogatni kezdte a csiklóját. – Ah! – Csípője mozgásával az arcához préselte az ölét, Reid pedig tudta, hogy ezen a ponton már akkor sem tudná uralni a mozdulatait, ha akarná. Szilárdan egyensúlyozott az orgazmus határán, neki pedig éppen ez volt a célja. – Élvezz el, Lucie! – utasította. – Engedd, hogy megkóstoljam a nektárod. Ujjaival gyorsított a tempón, elmerült a kezét beborító nedvességben. Szájával újra birtokba vette az érzékeny dudort, és izgatni kezdte a nyelvével. Pár másodperc elteltével, pont a megfelelő pillanatban finoman a fogai közé csippentette, amivel Végre-valahára lehúzta az örvénybe, ahol Lucie teste ezer darabra tört, és a mennyekig sikította Reid nevét. Lucie nyílásának fala összezárult Reid ujjai körül, miközben lassan magához tért a gyönyörből, egyúttal visszasüppedt a párnákra. Kár, hogy még félig sem végzett vele. Farka kőkemény volt, és eltökélt szándéka volt a lány testében keresni az enyhülést. Gyorsan oldalra nyúlt, elvett egy kikészített óvszert és felhúzta, mielőtt a lány egyáltalán észrevetette, hogy megmozdult. – Lucie? Arcán kielégült mosollyal, csukott szemmel feküdt. Reid elvigyorodott a gondolatra, hogy milyen rövidre szabja a lány nyugalmát, ha újra nekilendül. – Hmm? – Csak eszembe jutott, hogy talán ezt mégis élvezted. A lány szeme kipattant. – Nem, nem mondhatnám. Mit tudsz még, nagymenő? Összeszűkült szemmel nézett rá, egyik karjával alulról átkarolta a lány térdét és szélesre tárta. 106

– Remélem, tisztában vagy vele, hogy veszélyes terepre tévedtél. Nemcsak a szexuális képességeimet sértegetted, hanem egy rendkívüli versengő alkatú izomembert is kihívtál magad ellen. – Akkor, azt hiszem, jobb, ha bizonyítasz – mondta olyan mosollyal, amitől Reidnek kihagyott a szíve. – Ó, ne aggódj, bizonyítok. Ezt veheted figyelmeztetésnek, szivi. Te akartad. Továbbra is oldalra emelve a lábát, Reid a lány combjához, nedves öléhez illesztette pulzáló farkát, és egy határozott csípőmozdulattal tövig merült benne. Lucie ajkát a morgás és a nyögés keveréke hagyta el. – Te jó ég, óriási vagy. Reid nem volt beképzelt, ha a férfiasságáról volt szó, de már nem először hallotta ezt a mondatot egy nőtől. Mégis, így, hogy Lucie szájából hangzott el, hirtelen úgy érezte magát, mint Conan, a barbár, bőrnadrág nélkül. És szinte olyan nagynak is, amilyennek a nő mondta. Nem szeretkezett még nővel, aki ennyire szűk, ennyire hozzáillő lett volna. Nem bírt tovább nyugton maradni, majdnem teljesen kihúzta, aztán visszanyomta, majd lassú, állandó ritmusban, fokozatosan hajszolta mindkettejüket a csúcs felé. Lucie szakszerűen forgatta a csípőjét, hogy minél jobban érezze a lökéseit, a farkából induló gyönyörhullámokat a golyóin keresztül egészen a gerince tövéig sugározva. – Állati jó érezni téged, te lány. – Lenézett a testük találkozásához, ahol a létező legizgatóbb látvány fogadta. Lucie sima nyílása mohón beszívta a farkát, valahányszor visszahúzta, és selymes nedvvel borította minden előrenyomulásnál. Észre sem vette, hogy ugyanazt figyelik, amíg a lány meg nem szólalt. – Nagyon izgató. – Pokolian. – így még inkább, hogy tudta, a behatolás látványa Lucie-t is begerjeszti. Muszáj volt annyit kapnia belőle, amennyit csak lehetett, ezért elengedte a lábát és megtámaszkodott fölötte az alkarján. Felgyorsított, amikor birtokba vette a száját, szinte a szájával is kefélte, összhangban a teste alsó részével. 107

Verejtékben úszó testük egymáson csúszkált, a hússal érintkező hús hangjai és a nyögésekkel fűszerezett zihálás megtöltötte a levegőt. Lucie elhúzta a száját, felemelte az állát, arra bátorítva a férfit, hogy a nyakánál folytassa a mohó birtoklást. – Olyan közel vagyok. Nem hiszem, hogy megint – uhh. Reid a torkát csókolgatva elmosolyodott, amikor egy újabb erős lökés hatására a lány nyögéssel helyettesítette az „elmegyek” szót. Ehhez igazodva, megismételte. És újra. És újra. Egészen addig, amíg Lucie a férfi nevét kiáltozta, és vagy azért könyörgött, hogy abbahagyja, vagy azért, hogy soha-soha ne hagyja abba. Egyik kezét a testük közé csúsztatta, hüvelykujja hegyével könnyen rálelt a duzzadt csiklóra, és egy utolsó erős döfés kíséretében végigsimított rajta. Általában nem hangoskodott szex közben, de most akkor sem tudta volna visszatartani az üvöltést, ha az élete múlt volna rajta. Együtt élveztek el, Lucie puncijának izmai összerándultak, ahogy Reid erőteljes sugárban kilövellt. A következő percekben heves zihálással és elernyedő izmokkal lassan magukhoz tértek, Reid észrevette, hogy a szeretkezés Lucieval minden más élményt kitörölt az agyából. Nem számított, hogy már volt része az iméntinél vadabb, hosszabb vagy bizarrabb szexben. Óriási különbség volt köztük. Fényévnyi. Épp csak azt nem tudta volna meghatározni, miért, és túl fáradt volt ahhoz, hogy megpróbálja. Reid óvatosan kihúzódott a lányból, levette az óvszert, és papírzsepibe csavarva oldalra tette, hogy majd reggel kidobja. Aztán elhelyezkedett a párnákon, magukra húzott egy takarót és szorosan átölelte Lucie-t. Feje kényelmesen simult vállgödrébe, és átkarolta a hasát. Másodpercekkel később halk szuszogás ütötte meg a fülét, és érezte a lány ellazuló izmait, ahogy lassan álomba merült. Érthetetlen okból boldog mosoly ült ki az arcára, és hamarosan ő is követte.

108

Tizenkettedik fejezet Lucie összekucorodva ült a kanapén, és ismét üres tekintettel bámulta könyve lapjait. Ezúttal azonban azon kapta magát, hogy vigyorog, mint a vadalma. A Reiddel töltött éjszakája annyira szenvedélyes, annyira mindent elborító volt, hogy szinte egész nap az egekben járt tőle. Mire felébredt, Reid már nekilátott az aznapi nyújtógyakorlatoknak. Rettegett attól, hogy kínossá válik kettejük viszonya, hogy a reggel nyers fényében a férfi rádöbben, mekkora hibát követett el, és azt fogja kívánni, bárcsak meg sem történt volna. Úgy tervezte, kerüli egy ideig, hogy gondolkodhasson, és jó mélyre eltemethesse magában gyerekes, kislányos érzelmeit, amelyek miatt az éjszaka egyetlen percét sem bánta meg. Maga köré tekerte a puha ágytakarót, begyűrte a hóna alá és a tőle telhető legláthatatlanabb módon megpróbált átvágni az edzőtermen. – Már itt volt az ideje, hogy felkelj, álomszuszék. – Lucie lábujjhegyen megmerevedett, ahogy a férfi erős karja átnyalábolta hátulról. Mellkasa felmelegítette a háta azon részét, amit nem takart a pléd, azonnal tudta, hogy félmeztelen. – Miért éreztem úgy, mintha el akarnál osonni mellettem? – kérdezte, mielőtt az állával félresöpörte Lucie haját, és nedves csókokat nyomott a nyakára. – Én… csak… ööö. – Mit kérdezett? Basszus! Reid teste hirtelen megfeszült. – Megbántad a tegnap éjszakát, Luce? 109

– Te igen? – kérdezett vissza a lány, és magában fohászkodott, hogy ne remegjen a hangja az idegességtől. Reid megfordította, és felemelte az állát. Szeme világosbarnának látszott a reggeli fényben. – Nem fogok hazudni neked. A szex elképesztő volt, és sosem szoktam megbánni az elképesztő szexet egy elképesztő nővel. – Felsóhajtott, Lucie arcát tanulmányozva a lány füle mögé igazított egy hajtincset. – De nem akarom, hogy a barátságunk kárára menjen. – Persze hogy nem. – Megköszörülte a torkát, és megpróbált egyenesen előre nézni, nehogy a szeme elárulja a nyilvánvaló hazugságot. – Úgy értem, az lesz a legjobb, ha ennyiben hagyjuk a dolgot. – Helyes. – Reid pillantása az ajkára siklott. Egy gyors mozdulattal megnyalta a sajátját. – Egyikünk sem akarja, hogy furcsává váljon a helyzet. Elvégre, te randizni mész a dokiddal, én pedig hamarosan visszatérek Vegasba. Csillogó ajka rabul ejtette Lucie tekintetét, pulzusa pedig az elröppenő másodpercek ütemére vert, aztán rádöbbent, hogy most rajta a sor, hogy elutasítsa a fenomenális, kötődés nélküli szexcsaták ötletét a sportvilág létező legdögösebb szereplőjével, egyben gyerekkori szerelmével. De egyetlen értelmes gondolat sem jutott eszébe. – Luce – mondta rekedten Reid, keze a lány csípőjén, még mindig az ajkait bámulta. – Nem kellene… igaz? Válaszolni próbált, többször kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, akármit. Végül feladta a próbálkozást, fél kézzel megragadta a férfi fejét a tarkójánál, és ösztönösen megcsókolta. Reid ugyanígy reagált, magához húzta Lucie testét, majd egyszerű pozícióváltással és nyelvének határozott mozdulatával átvette az irányítást. Olyan jól összehangolt támadásba lendült, hogy akkor sem tudott volna védekezni, ha akar. A falhoz szorította és egész testével a lányhoz simult, a takaró csomóvá gyűrődött kettejük között. Reid igazi úriember módjára 110

kijavította a kreatív öltözködési bakit azzal, hogy a padlóra hajította a plédet. Probléma megoldva. Megszakította a csókot, ajkát végighúzta Lucie állának vonalán, egészen a füle mögötti érzékeny pontig. Egyik kezével a mellét fogta, a másikkal úgy markolt a fenekébe, mintha az élete függne tőle. Vastag farka a rövidnadrág anyagán keresztül kéjesen dörzsölte a lány csiklóját, amitől Lucie elvesztette az eszét. – Te jó ég, Reid – zihálta. – Mit művelünk? Ez őrültség! – Nem – ellenkezett, a fülcimpáit harapdálva. Az eddig ismeretlen, kéjes fájdalomtól Lucie levegő után kapkodott. – Ez csak előjáték. – Egy forró, rövid pillanatra a foga közé szívta a lány fülét, aztán azt mondta: – Az a kibaszott nagy őrültség, hogy képtelen vagyok távol maradni tőled. – Az is. – Mikor már kezdték volna elveszíteni a fejüket, Lucie telefonján megszólalt Johnny Cash Jackson című dala. – A francba! Ez a bátyám lesz. Reid elhúzódott, vetett a lányra egy ugye-csak-szórakozol-velem jellegű pillantást, de Lucie felkapta a plédet a földről, és útban a telefonja felé gyorsan magára csavarta. Bátyja bizonyos szempontból egy tyúkanyónál is rosszabb volt, képes volt a szomszéd pótnagymamának telefonálni, hogy nézzen rá a kishúgára. Felnyitotta a mobilt, és azt mondta: – Hé, Jackson, mi újság? – Feltétlenül történnie kell valaminek, csak mert felhívom a hugicámat? És miért olyan a hangod, mint aki rohant a telefonért? – Ööö, mert így történt. A szobámban felejtettem, és rohantam, hogy felvegyem, mert tudom, milyen vagy. Nem akartam, hogy ok nélkül fellármázd a lovasságot. – Mrs. Egant nem nevezném éppenséggel lovasságnak – felelte szárazon. – Különben is, legutóbb, amikor megkértem, hogy nézzen be, még friss sütit is vitt. Belátom, ez tényleg óriási teher lehet számodra a bátyád lelki békéjéért cserébe. – Jól van, igazad va… áh! Halálra rémült, amikor Reid nagy keze a hasára kúszott a takaró alatt, és a melle felé vándorolt. 111

– Minden oké? Rácsapott Reid kezére és ellökte. A férfi remekül szórakozott rajta, és nem sikerült zavarba hoznia, hiába vetett rá a lány egy figyelmeztető pillantást. – Semmi gond, Jax, csak… ööö… – Gondolkozz, kislány, gondolkozz? – ...belerúgtam a dohányzóasztal lábába. Telefonon keresztül is érezni lehetett Jackson mosolyát. – Még mindig ilyen ügyetlen vagy? Jó tudni, hogy bizonyos dolgok nem változnak. Haját félrehúzva egy forró száj nedves csókokat nyomott a nyakára, bele-beleharapva a bőrébe. Minden szívveréssel újabb bizsergő hullámok indultak az öléből, szétáradva az egész testében. Végtagjai elgyengültek. Karja nem akarta a füléhez tartani a telefont, lába egyáltalán nem akarta cipelni a testsúlyát. És mi a fenét mondott? Ügyetlen! Ez az. – Ja, hát, tudod, jó lenne ha… ah, a dolgok… változnának… vagy valami. – Jól érzed magad? – kérdezte Jackson. – Furcsa a hangod. Reid megnyalta a fülkagylóját, és azt suttogta: – Rázd le, különben úgy teszlek magamévá, hogy még vonalban van. A gondolattól, hogy úgy hetyegjen, hogy közben a bátyját hallgatja, úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel. Kösz, de neeeeem. – Nos, visszahívhatlak később, Jackson? Tényleg jól beütöttem a lábamat, szerintem jeget kéne tennem rá. Kellő mennyiségű „ahával” válaszolgatott bátyja jó tanácsaira, hogyan ápolja sérült lábujját, miről ismeri fel, ha eltört, satöbbi satöbbi. Végre-valahára befejezte, és egy gyors „Okéénisszeretlek” közben elvette a fülétől a telefont. Amint befejezte összefüggéstelen hadarását, és ledobta a telefont a kanapéra, Reid keze rögtön az ölére csúszott. Habozás nélkül belemélyesztette két ujját, szabad kezével pedig az egyik mellébe markolt. Milliárdnyi különféle érzés robbant szét benne egyszerre. 112

Kemény tenyere merev mellbimbóját dörzsölte, újra és újra behatoló ujjai pedig olyan gyönyörhöz juttatták, hogy begörcsölt a lába. Fejét a férfi mellkasába fúrta, hátát begörbítette, körmeit pedig a vállába mélyesztette. Reid felszisszent. Lucie tudta, hogy szereti, ha a körmével vagy a fogával belemar, és már nem tartott tőle, hogy meg is adja neki. Válaszul összecsippentette és óvatosan meghúzta a bimbóját, amitől tűzijáték robbant a mellkasában. – Ó, igen! – Ez az, bébi! Jó ég, nagyon beindultál. Élvezz el! Érezni akarom, ahogy magadba szippantod az ujjaimat. Szavai erősítették lángoló szenvedélyét, elborította a tűz. Keze egy utolsó lökésével és a nyakába mélyedő fogak okozta érzéstől Lucie tudata a darabjaira hullott, és biztos volt benne, hogy képtelen tovább tartani a ritmust a világ többi részével. Amikor sikerült fölé kerekednie, mohón simogatni kezdte a nadrágján keresztül, de Reid gyorsan megragadta a csuklóját és eltolta. – Várj. – Mi a baj? – Bármennyire szeretném befejezni, bármennyire szeretnélek ágyba vinni – vagy kanapéra, padlóra, konyhapultra, bárhová –, biztos vagyok benne, hogy itt maradunk egész nap, és semmivel nem haladunk. Lucie érezte, hogy bólint, bár legszívesebben ráugrott volna. – Igazad van, nekünk vannak… dolgaink… mint… Reid szája mosolyra húzódott. – Gyakorlatok, edzés, hasonló unalmas feladatok. – Igen, igaz, köszönöm. – Szívesen. Miért nem indulsz, és csinálod a szokásos reggeli dolgaidat, aztán találkozhatunk az edzőteremben, ha elkészültél. Lucie nem volt benne biztos, hogy megjegyezte, amit mond. Még mindig úgy érezte magát, mint ha hihetetlen magasságból zuhant volna le, de azt gondolta, úgy helyes, ha beleegyezik a javaslatba. – Kitűnő ötlet. Megyek és megcsinálom… azt. 113

Mélyen felkacagott – csodálatosan meztelen, izmos mellkasa mélyéről –, és a fürdőszoba felé irányította a lányt. Könnyedén rácsapott a fenekére, hogy mozgásra bírja. Nagy nehezen sikerült távol tartaniuk magukat egymástól, amíg elvégezték a fizioterápiás gyakorlatokat és a szokásos edzést. A délután többi részét azzal töltötték, hogy kitalálják, gyógyuló sérülését figyelembe véve miként módosítsák Reid kimerítő edzéstervét, hogy küzdőképes állapotba kerüljön. Miután lezuhanyozott, a kanapén ülve várt Reidre, hogy filmnézéssel lazítsanak a hosszú nap után. Olvasni szeretett volna, de csak egyetlen képet látott lelki szeme előtt: a meztelen Reid Andrews képét, a testén végigfolyó vízzel. A teste forró lett, úgyhogy becsukta a könyvet, és legyezni kezdte magát vele. Legalább használom valamire. Amikor meghallotta a fürdőszoba ajtó nyikorgását, újra maga elé vette a könyvet, és igyekezett úgy tenni, mintha nem azon járt volna éppen az esze, milyen mocskos dolgokat tudna művelni a férfival a forró zuhany alatt. Nem, távol álljon tőle bármi erkölcstelenség. Egyszerűen csak olvasgatott. Teljesen. Ártatlan. – Hűha, lehet néhány forró jelenet abban a regényben. Lucie felpillantott, ahogy Reid helyet foglalt mellette a kanapén. – Miből gondolod? – Mert fülig vörös vagy, és szétharapdáltad az alsó ajkad. – Tenyerébe vette a lány állát, és hüvelykujjával végigsimította duzzadt ajkát. – Amit csak akkor csinálsz, most már tudom, ha hihetetlenül begerjedtél. Beindultál, Luce? Ennyit a totális ártatlanságról. *** – Meg akartam nézni a Warrior – A végső menetet. Reid leejtette a kezét, és elmosolyodott a hirtelen váltáson. Nem tehetett róla. Egy heves szeretkezéssel töltött éjszaka és egy későbbi orgazmus után még mindig félénken viselkedett. Letette a könyvet és a díszpárnát kezdte babrálni. 114

– Két testvérről szól, akik ugyanarra a ketrecharcversenyre neveznek be, és egymás ellen kell harcolniuk. – Tudom, láttam. – Ó – mondta letörten. – De szívesen megnézem újra. Az edzőtermi srácokkal néztük, elég ellenszenvesek voltak, szerintem sok részlet kimaradt. – Ez nem volt teljes mértékben igaz, de a füllentéstől kisimult a lány homloka, úgyhogy bőven megérte. A mosolya csak ráadás volt. – Szuper. Állítsd be, addig csinálok pattogatott kukoricát. Lucie szó szerint leugrott a kanapéról izgalmában. Az egyik pillanatban még átvágott Reid előtt, hogy a konyhába menjen, a következőben már csattanást és nyögést hallott, Lucie pedig a lábát markolászva kuporgott a padlón. – Mi a fene, Lubert? – Megemelte a lány lábát és leült mellé, az ölében tartva a lábfejét. – Nem láttad a dohányzóasztalt, vagy mi? Megfeszített állal kapkodta a levegőt, és ökölbe szorította kezét maga előtt, úgy bámult Reidre. – Basszus, miért fáj ennyire, ha az ember beveri a lábujját? Au, au, au! – Mutasd, majd tartom helyetted. – Óvatosan a kezébe vette a lány jobb lábujjait, és masszírozni kezdte. Amikor észrevette, hogy már jó ideje ülnek így, némán, felnézett, és a tekintete találkozott a lány könnyes pillantásával, ahogy a mozdulatait figyelte. – Hé – mondta lágyan, és megcirógatta az arcát. – Ennyire fáj? Lehet, hogy eltört valamid. Lucie alig észrevehetően megrázta a fejét. – Anya is mindig ezt mondta, amikor megsérültünk. „Tartsd!” Mindig azt hittem, hogy hülyeség, de tényleg segített. – Viccelsz? Briliáns ötlet. Tudod, hányszor kellett „tartanom”, amikor leütöttek egy-egy edzőmeccsen? Százszor, ha nem ezerszer. És mindig segít. – Vagy ez, vagy a jeges fürdő. Fej, vagy írás. Attól függ, menynyi időm van. Lucie felhorkantott az nevetséges kijelentésen, majd rögtön ideges kacagásra váltott és a szája elé kapta a kezét. Reid elhúzta. – Tetszik, amikor horkantasz. 115

– Jaj, fogd már be – mondta és játékosan meglökte, majd a padlóra tette a lábát. – Te is tudod, hogy nem szándékos. – Igen, éppen ezért olyan átkozottul aranyos. Lucie megfordult a kanapé sarkánál, és összehúzott, szürke tündérszemével méregetette Reidet. – Senki sem találja aranyosnak, ha egy lány horkant. Reid vállat vont, és a kanapé támlájára fektette a karját. – Egyet is értettem volna veled, amíg nem hallottalak horkantani egy héttel ezelőtt. Lucie nevetve, a fejét rázva elindult a konyha felé, láthatóan egy szavát sem hitte, de nem bánta. Egyszer majd hisz neki. Egy nap, talán nem is olyan sokára, majd tisztába jön a saját értékeivel, kibékül önmagával, beleértve a horkantásra való hajlamát és a mozdulatlan tárgyakkal való alkalmankénti ütközéseit. Amíg a lány kukoricát pattogtatott és innivalót keresett, Reid átlapozta a filmkínálatot, kiválasztotta a Warrior – A végső menetet, megvárta, amíg betölt, és megállította. – Hé – kiáltotta. – Tudod, hogy hívják azt, ami miatt most beütötted a lábad? – Ugyanúgy, ahogy az összes hasonló akciómat: bénázásnak. – Nem, ezúttal a karma volt. Reggel azt füllentetted a tesódnak a telefonban, hogy belerúgtál az asztalba. A lány tágra nyílt szemmel bedugta a fejét az ajtón. – Te jó ég, igazad van! Hát ez szívás. – Újra eltűnt a konyhában. – Juttasd eszembe, hogy máskor ne hazudjak testi sérülésekről. Reid még nevetett, amikor Lucie visszatért a nappaliba egy nagy tál kukoricával és két üveg vízzel. – Csak úgy kell átalakítani a füllentéseket, hogy amikor a karma lecsap, élvezd a végeredményt. Végül sikerült további szerencsétlenkedés nélkül elhelyeznie a tálat az asztalon és leülnie. – Ó, tényleg? Éspedig? – kérdezte, és hátradőlt a párnán. Reid szembefordult vele, és egészen közel hajolt hozzá.

116

– Például: Most nem beszélhetek, mert Reid úgy nyalogatja a mellemet, mintha külön az ő számára készült fagylaltkelyhek lennének. Még nem látott embert olyan gyorsan elpirulni, mint most Luciet. Az elmúlt időszakban ez lett az egyik kedvenc időtöltése, és nem tehetett róla, muszáj volt tovább feszítenie a húrt. – Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez karmikus, inkább az univerzum ötletdobozába való. – Tekintete a lány rövid, fekete pizsamanadrágba burkolt ölére tévedt. – És ha már csomagolásról van szó… Csak eddig jutott, mert a lány azonnal befogta a száját a kezével. Igyekezett megbotránkozó arcot vágni, de alig bírta visszatartani a vigyorgását. – Reid Michael Andrews! Mi ütött beléd? Nevetve félrehúzta a lány a kezét. – Biztos azért, mert ezer éve nem éreztem ennyire jól magam egy lánnyal. Szemérmesen oldalra billentette a fejét, és szexi szempillái alól nézett a férfira. – Ha jobban belegondolok, technikai értelemben, te ütöttél belém. – Reid észre sem vette, hogy leesett az álla, amíg a lány finoman meg nem emelte az ujjaival. – Csukd be a szád, különben belerepül egy légy – mondta, majd elégedetten vigyorogva az ölébe vette a kukoricás tálat. Reid hosszú, hangos nevetésben tört ki, egyik karjával átölelte a lány vállát és magához húzta. Elindította a filmet, majd ráérős némaságban majszolták a kukoricát, és élvezték egymás társaságát. Igaz, a figyelmét jobban lekötötte Lucie, mint a képernyőn kibontakozó dráma. Érezte, ahogy a lány izmai megfeszülnek a bunyós jeleneteknél. Halkan sikkantott, ha valami meglepte. Csókjelenetnél a saját ajkához emelte az ujjait, mintha ugyanannyira érezné, mint a szereplők. Lucie természeténél fogva csendes típus volt. Egész életét a háttérben töltötte, és hagyta, hogy mások foglalják el a színpadot. De ez nem jelentette azt, hogy ne lett volna ugyanolyan 117

szenvedélyes, mint azok, akik inkább a reflektorfényt kedvelték. Imádta a munkáját, a barátait, erősen elkötelezett volt, és hűséges, szíve mélyén pedig nagyon is romantikus. Reid tudta, hogy ő maga sosem fog megállapodni és családot alapítani. Nem ketyegett a biológiai órája, mint a kortársainak. Ráadásul az életvitele sem kedvezett a gyereknevelésnek. Apja, Stan Andrews kora egyik legkiemelkedőbb profi bokszolója volt. Számos legendával összecsapott, néha nyert is ellenük. Anyja a ring körül tolongó lányok közül került ki, akik az összes meccsre elmentek, és mindenáron ki akarták fogni maguknak az egyik bokszolót. A szülei Reid ötéves koráig voltak boldogok. Azután a nagy Stan Andrews a kelleténél több ütést szenvedett el, ami véget vetett a karrierjének. Inni kezdett, a felesége pedig elhidegült kiégett, volt bokszoló férjétől. A ring melletti szurkolás izgalma és öröme eltűnt, nem sokkal később ő is követte. Egy olyan férfira hagyta a fiát, akinek fogalma sem volt a gyereknevelésről. Tulajdonképpen az iváson és a bunyón kívül semmihez sem értett. Ahelyett, hogy felnevelte volna a fiát, kiképzett egy harcost. Reid nem neheztelt az apjára emiatt. Kemény volt, néha extrém módon, de végül megérte. A világ egyik legjobb félnehézsúlyú ketrecharcosává vált, hírnévre és vagyonra tett szert. Pokolian jól érezte magát Vegasban, és azt csinálta, amit szeretett. De a lényének egy része nem volt harcos – ezt a részét a szobrászat érdekelte, és szeretett volna egyszer valakinek a fia lenni –, ez a része elítélte az apját, és mindent, amit képviselt. Ez a része azonban sosem járt jól a lázadással. Már gyerekként megtanulta, hogy az apja és közte nem lehet más kapcsolat, csak harcos és edző, és hiába is könyörgött volna többért. Kamaszként arra is rájött, hogy nincs értelme az edzésen kívül más hobbit keresnie. Így hát Reidnek nem adatott meg az esély, hogy jó párkapcsolatot tudjon kialakítani, családról nem is beszélve. Csak a következő meccséig látta a jövőt. Amíg egy kéz fel nem emelkedett a ketrecben, addig evett, aludt, lélegzett, megtett minden szükségest, 118

hogy felkészüljön és legyőzze az ellenfelét. Utána az egész kezdődött elölről, a következő összecsapásig. Mindig csak harcos. Sosem néző. Amikor Lucie egy különösen véres jelentnél összerezzent, elvette a tálat és addig mocorgott, amíg oldalt nem ült a kanapén, Lucie összegömbölyödve feküdt a lába között, fejével a mellkasának támaszkodva. Próbált nem gondolni rá, milyen átkozottul jó érzés, ahogy hozzábújik és a pólójához dörgöli az arcát, amíg kényelmesen elhelyezkedik. Mosolyogva játszadozni kezdett a lány hajával, csavargatta a tincseit, ujjaival teljes hosszában fésülte, imádta selymes tapintását és virágillatát, amit most már végleg hozzá kapcsolt. Nem tudta, mennyi idő telhetett el, de Lucie légzése még a film vége előtt lassú, egyenletes szuszogásra váltott. Felvette a padlóra dobott takarót, bebugyolálta a lányt és a sarokba húzódott, hogy kényelmesebben elférjen. – Szép álmokat, Lu. Csókot lehelt a hajára, és nem is emlékezett, hogy becsukta a szemét.

119

Tizenharmadik fejezet Reid belesüppedt a kanapé puha párnáiba, oldalra gyűrte őket, megtámaszkodott és kinyújtóztatta a lábát. Épp végzett a zuhanyozással a rohadt hosszú nap után, és nem vágyott másra, csak a jéghideg sörre, amit ma estére kivételesen megengedett magának. Újabb hét telt el a Lucie-val töltött filmnézős este óta, de az előző heti szórakozás helyett az utóbbi hét nap feszültebb volt, mint valaha. Amikor nem a kezelést és a gyakorlatokat végezték, Reid közönségtalálkozókra ment, Lucie-t pedig behívták a kórházba, hogy segítsen a különlegesebb eseteknél. A napok fénypontját a gyorsan lezavart menetek jelentették, ha sikerült valahogy alkalmat találni rájuk. Amit elvesztettek időben, azt kárpótolta találkozásaik tüzesebb szenvedélye. Valahányszor begerjedtek, olyan volt, mint valami kémiai reakció, amely szükségszerű robbanásban végződik, és tetőtől talpig megrengeti őket. Az egyik ilyen alkalommal észrevették, hogy kifogytak az óvszerből, ez pedig őszinte – bár sietős – beszélgetéshez vezetett a védekezésről. Mivel mindketten igazoltan egészségesek voltak, Lucie karjába pedig fogamzásgátló implantátum volt, úgy döntöttek, a jövőben hanyagolják a gumit. Belesajogtak a golyói, ha visszaemlékezett, milyen érzés volt, amikor először, akadály nélkül érintkezett a testük. A lány síkos forrósága őt is felizzította, teste minden egyes sejtje lángolt, ahogy 120

csupasz farkával elmerült benne, végül mélyen beleélvezett. Az után az aktus után a szokásosnál tovább tartott, hogy visszatérjenek a világba, de amikor megtörtént, saját lelkesedését látta tükröződni a lány szemében. Sajnos egész héten csak ezekre a gyors, napközbeni találkozókra tudtak sort keríteni. Mire este hazaértek, csak arra maradt energiájuk, hogy lezuhanyozzanak és bezuhanjanak az ágyba. Reid gyanította, hogy Mann rendelte be Lucie-t, csak hogy láthassa. Talán arra volt kíváncsi, hogy átváltozása kitart-e az étteremben töltött este után is. Vagy csak az alkalmat kereste, hogy rávillanthassa nőies gödröcskéit, ki a fasz tudta… Csak egy dolgot tudott biztosan: hogy semmit sem tehet ellene. Amint az UFC megtudta Butchtól, hogy Reid sérülését Renóban kezelik, sajtótájékoztatót és közönségtalálkozókat kezdtek szervezni, neki pedig nem volt más választása, részt kellett vennie rajtuk. Ez is szerepelt a szerződésében. Ettől függetlenül pokolian nehezen tudott koncentrálni, tudva, hogy amíg ő újra és újra ugyanazokra a kérdésekre válaszolgat, Lucie-t a sebész gusztálja. Lehet, hogy le is tapizza, ha van rá lehetősége. Basszus, ez eddig eszébe sem jutott. Vajon Mann megcsókolta már? De nem igazán számított. Amíg ő itt heverészik, Lucie a randijára készül, úgyhogy ajánlott is megcsókolnia a nap végén. Reid megmarkolta a sörösüveget, az állkapcsa megfeszült. A folyosó végi fürdőszobából csattanás és csörömpölés hallatszott. – Basszus! – Minden rendben van odabent? – kérdezte a lárma felé fordulva. – Ja – hangzott a letört válasz. – Csak beütöttem a térdemet az öltözőasztalba, és kiszakadt az egyetlen normális harisnyám. – Lefussak a drogériába egy újért? – Aztán véletlenül rossz irányba fordul hazafelé jövet, Lucie elkésik, Mann pedig azt hiszi, felültették, törékeny egója pedig nem viseli el az ilyesmit. – Nem, jó lesz így, már nincs rá idő. Majd a nélkül megyek. 121

A nélkül? Szóval a fickó hozzáférhet a csupasz lábához. Csak egy gyors kézmozdulat az asztalterítő alatt, és egy rakás kreatív trükköt bevethet, még nyilvános helyen is. Jól tudta, hiszen ő is számtalanszor csinálta már, amikor unalmas vacsorákra kötelezték a küzdősport krémjével. – Miért nem veszel fel nadrágkosztümöt? Cipősarkak kopogását hallotta a padlón, majd Lucie befordult a sarkon, és láthatta. Összefutott a nyál a szájában, mintha érett eper hintázott volna az orra előtt. Lucie erre emlékeztette. Egyszerű koktélruhájában is lehengerlően festett, vörösben, a mellétől a fenekéig. Gyakorlatilag láthatatlan spagettipántok, mélyen a két melle közé nyúló nyakkivágás és a fenekétől alig néhány centire, a combja körül libegő szoknyaalj. Haját nagy loknikba csavarta, szexi, szélfútta fazonra borzolta, sminkje pedig, eltekintve a vörös rúzstól, látványos volt, de nem hivalkodó. A köztük lévő vonzalom minden értelemben elhibázottnak tűnt, főleg amikor éppen egy másik pasival készül randevúzni, úgyhogy Reid úgy gondolta, jobb, ha figyelmen kívül hagyja, mint ha elemezgetni kezdi. Ezen az estén plátói szinten tartja a kapcsolatukat. De ahogy elképzelte azt a telt ajkat, amint a teste egy bizonyos szerve köré fonódik, a kép felrobbantotta a távolságtartás frissen felépített gátját az agyában. – Nincsen nadrágkosztümöm, Reid. Egyet sem választottál ki, amikor ruhát próbáltam. Még jó hogy nem. Melyik férfi látná szívesen a nőt egy olyan borzadályban? Bezzeg az összes falatnyi ruhát kiszúrta. Milyen kibaszott hülye volt! – Nem lesz így jó? Túl merész? – kérdezte, miközben a tükör előtt forgolódva próbálta minden irányból megnézni magát. Épp ekkor szólalt meg a kaputelefon, mintha kürt harsant volna az amúgy csendes lakásban.

122

– Ó, istenem, olyan ideges vagyok. Képtelen vagyok erre. Inkább lefújom, mondjuk, ételmérgezésem van, vagy akut hasnyálmirigygyulladásom. Reid közel volt hozzá, hogy egyetértsen vele. Istentelenül közel. De végül nem tudta megtenni. Csak azért, mert furcsa, új keletű féltékenység kezdett ébredni benne, még nem volt joga szabotálni a lány kibontakozó boldogságát Mr. Tökéletes Mosollyal. Elfojtotta a belső hangot, és megállt a lánnyal szemben. – Tessék – nyújtotta felé a sört. – Igyál és lazíts. Nem fogod lemondani a randit, hogy minden tündér keresztanyaként tett erőfeszítésem kárba vesszen. Lucie a hasára tette a kezét, mintha el akarná hallgattatni a röpködő pillangókat, elfogadta az üveget, és alig öt másodperc alatt kiürítette. Ennyit a békés sörözgetésről. – Köszi, ezt most hallanom kellett – mondta és visszaadta az üres üveget. – Szeretnél elképzelni szárnyakkal és varázspálcával? – kérdezte vigyorogva. Lucie felnevetett, minden pillanattal gondtalanabbnak tűnt. – Nem, te marha, a bátorításra volt szükségem, hogy képes legyek végigcsinálni. Bátorítás? Reid kijózanodva tanulmányozta a lány arcát, olyasmit keresve, bármit, amit korábban nem vett észre. A kaputelefon újra felberregett, és bár ugyanolyan volt, mint az imént, esküdni mert volna, hogy a két emelettel lejjebb álló férfi türelmetlensége megváltoztatta a hangfekvést. A közjáték miatt bosszankodva két lépéssel az ajtónál termett, és lenyomta a gombot. – Hallottunk, várj egy percet – vakkantotta, majd visszalépett a lányhoz. Csendesen, óvatosan szólalt meg. – Nincs szükséged támogatásra, Lu, mert egész idő alatt erre vágytál. Mindent ezért a célért tettél… igaz? A lány állta a tekintetét, szeme oda-vissza cikázott, szája félig kinyílt, hogy azonnal beszélni tudjon, amint az agya végre előáll a 123

válasszal. A benne rejlő feszültség és a Reidben ébredező akármi lassan egyre érezhetőbbé vált, mígnem szinte betöltötte a köztük lévő űrt. Szabad kezével Reid felemelt egy kiszabadult hajtincset és visszaigazította a helyére. Lucie pillantása Reid szájára siklott, egy célzás, amit el sem téveszthetett. Reid komolyan kezdte úgy érezni, hogy az úriemberség túlértékelt tulajdonság. De ha lépni akart, előbb biztosnak kellett benne lennie. – Lucie? Tényleg randizni akarsz vele? – Én… Szavait a Rocky című film konyhából felcsendülő főcímdala szakította félbe. Beletelt néhány másodpercbe, míg Reid rájött, hogy a mobilja szól. Lucie ragaszkodott hozzá, hogy a gyorshívási listáján mindenkinek egyéni csengőhangot állítson be, és röhögőgörcsbe fúló délutánt töltöttek azzal, hogy megtalálják a személyre szóló zenéket. Ezt Butchnak választotta. Reid érezte, hogy az állán megrándul egy izom. Jó időzítés, öregem. Tényleg az egész univerzum összeesküdött ellenük? A válasz úgy érte, mint egy ütés a halántékán: igen, pontosan ez történt. Az univerzum mindenáron emlékeztetni akarja, hogy nem kötheti magához a lányt valamiféle fantáziával, ami sosem válhat valóra. Önző pöcsként viselkedett, amikor meg akarta tartani magának Lucie-t, amíg itt van. Egészen addig, amíg faképnél nem hagyja. Szüksége volt a seggbe rúgásra. – Jobb, ha most mész – mondta, és kilépett a személyes teréből. Elindult a konyha felé, hogy felvegye a telefont, de a válla fölött még hátraszólt. – Érezd jól magad a randin, Lubert. Ne felejts el flörtölni a pincérrel. Hallotta a bejárati ajtó nyílását és csapódását, ahogy lenyomta a visszahívó gombot, és hirtelen felfordult a gyomra. – Több eszem is lehetett volna, mint hogy sört igyam, amikor súlyt próbálok veszteni. 124

A füléhez tartotta a mobilt és gúnyosan felnevetett. Azt hitte, ha hangosan kimondja, meggyőzőbbnek hangzik, mint a fejében. – Ezt kapod, amiért gondolkodtál, barom. – Andrews? – Butch rekedtes hangja a telefonban kissé megnyugtatta. Edzője sokkal inkább apa volt a számára, mint az igazi valaha is lehetett. Ironikus módon, az edzője és az apja lényegében helyet is cserélhetett volna az életében, és sokkal jobban illett volna hozzájuk a felvett szerep, mint a valódi. – Hé, Butch. Bocsi, nem értem el idejében a telefonomig. Mi újság? Hogy vannak a srácok? – Úgy, ahogy mindig. De nem azért hívtalak, hogy a srácokról cseverésszünk. Jó híreim vannak. Reid kivett egy palack vizet a hűtőből, és visszasétált a nappaliba, hogy elfoglalja korábbi helyét a kanapén. – Szuper, most rám férne néhány jó hír. – Scotty visszajön. Gyorsabban alakultak otthon az ügyei, mint gondolta, egy héten belül érkezik Vegasba. Reid felpattant a kanapéról. Elképzelni sem tudta, milyen jó hírt tartogathat Butch, de hogy a tervezettnél egy hónappal korábban hazamehet, arra álmában sem gondolt volna. – Szóval leléphetsz onnan, és visszajöhetsz. A saját csapattársaiddal edzhetsz, és a saját edzőtermedben készülhetsz fel a meccsre. Jesszus, amennyire ismerlek, mostanra már bekattantál a bezártságtól. Butch nem tévedett olyan nagyot. Az utóbbi időben meglehetősen nyugtalanná vált. Nagyon nyugtalanná. De nem gondolta, hogy azért, mert nem a megszokott környezete veszi körül, vagy mert hiányzott a szokásos szabadsága, inkább azért, mert nem tölthetett elég időt Lucie társaságában. A rövid idő alatt, amióta együtt laktak, várni kezdte az alkalmakat, amikor csak vele lehetett. Még akkor is, ha csak csendesen ültek a reggeli fölött, ő a proteinitalt keverte, Lucie a kávéját szürcsölte, vagy ha azon vitatkoztak, a tulajdonosnak vagy az idősebbnek van joga a távirányító fölött. – Hallottad, amit mondtam, fiam? 125

Reid krákogott és egy kézzel megdörgölte az arcát. – Igen, Butch, hallottalak. Nagyszerű, hogy Scotty visszamegy. Biztos, hogy a többi srácnak is sokat tud segíteni. – Ja, de az ideje legnagyobb részét úgyis neked szenteli majd. Pontosan tudja, mit jelent ez a meccs a karriered szempontjából. – És nagyra értékelem, de tudod, Luce az összes szabadságát kivette, hogy segítsen… – Luce? Az meg ki? Mi történt a Miller nővel? – Róla beszélek. Lucie a neve. Csak arra gondoltam, hogy amatőr dolog lenne kézenfekvőnek vennem az elhivatottságát, és korábban lelépnem. Döbbent csend. Bassza meg. Butch jóindulatú fickó volt… mindaddig, amíg Reid a tettei vagy a szavai nem kavartak be az edzéstervébe, a csend pedig csak a vihart jelezte. Ebben az egyben hasonlított Reid apjára, de még Butch se merészkedett a kegyetlenkedés olyan határáig, mint Stan Andrews. – Kibaszottul szórakozol velem? Ez a Kész átbaszás, vagy mi a fasz a műsor neve? Mert nehezen fogom fel, hogy a sztár bajnokom miért utasítja vissza a profi edzőjét és a profi orvosát élete legnehezebb meccse előtt! Reid ketrecbe zárt oroszlánként kezdett járkálni a szobában. – A francba, Butch, ne kezdd ezt most, oké? Csak azt mondtam… – Jól hallottam. Ami jobban aggaszt, az az, amit nem mondtál. – Mit jelentsen ez? – Azt jelenti, hogy a Reid, akit ismertem, kapva kapna az alkalmon, hogy visszajöjjön a klubba és koncentrálhasson az öve visszanyerésére. Azt jelenti, hogy jó eséllyel a farkaddal gondolkodsz a fejed helyett. Reid megmerevedett. Edzője az érzékeny ponthoz közel talált. – Csak mert nem vagyok érzéketlen barom, még nem kell spekulálni, öreg. – Jó. Örülök, hogy ezt mondod. – A vonal végéről gondterhelt sóhaj hallatszott. – Figyelj, fiam, tudod, hogy nem irigylem tőled a boldogságot. De a helyzet a következő. Öregszel. Ha most elveszted ezt a meccset, még nem ér véget a karriered. De a vég kezdetét 126

jelentheti. Egyre alacsonyabbról kapod az ellenfeleket. Azok a srácok pedig fiatalabbak és mohóbbak nálad. Aztán ha összeszedsz néhány vereséget, idővel egyáltalán nem harcolhatsz. – Tudom. – Reid a kanapéra zuhant és hagyta hátraesni a fejét. Valójában az aggasztotta, hogy a karrierje végének gondolata már nem rémíti meg annyira, mint korábban. – Akkor maradj még egy hetet, ha akarsz. De aztán gyere vissza, és meggyőződünk róla, hogy készen állsz-e. Reid még mindig utálta, hogy el kell válnia Lucie-tól, de minél többet törte a fejét, annál inkább felismerte, hogy így lesz a legjobb. A lány elérte a célját, és a segítségével már ő is tisztábban látja a sajátját. Csodát művelt a vállával, szinte újra százszázalékosan működött. És ha két hét után ennyire kötődik hozzá, öt vagy hat hét után elkerülhetetlenül rosszabb lenne a helyzet. Ja. Határozottan ez volt a helyes megoldás. – Egy hét múlva találkozunk. *** – Komolyan, még csak borravalót se kellett volna adnom neki – morogta Stephen. – Annyira hanyatt esett tőled, hogy az egész vacsora alatt szinte semmit sem csinált normálisan. Lucie kilépett a nyitva tartott ajtón, örült a langyos levegőnek az étterem légkondicionált hidege után. Nem számított, hányszor fagy halálra, mindig otthon felejti a kardigánját. – Szerintem túl szigorú vagy vele. Biztos vagyok benne, hogy még újonc volt, és kissé bizonytalan. Az tuti, hogy semmi köze nem volt hozzám. – Mindegy, nem számít. Még ha a vacsora hagyott is némi kívánnivalót maga után, a társaság ötcsillagos – mondta a szájához emelve a lány kezét, és csókot lehelt az ujjaira. Giccses szöveg volt, régimódi, giccses gesztussal, aminek hatására Lucie-ból kirobbant a nevetés. És a horkantás. 127

Stephen nagy szemeket meresztett rá, és megállt, miközben elengedte Lucie kezét, mintha nem lenne biztos benne, jól hallotta, amit hallott. A lány érezte, ahogy elvörösödik, és biztosra vette, hogy pont olyan színben virít, mint a ruhája. – Bocsi, én csak… uh… – Gondolkozz, Lucie, gondolkozz? – Mostanában van némi homloküreg-problémám. Stephen végül megmozdult, elengedte a lány kezét és intett, hogy folytassák az útjukat a lány lakása felé. – Meg kellene vizsgáltatnod – mondta, amikor felvették a ritmust. – Ne várd meg, amíg mellék üreggyulladás lesz belőle. Nem igazán tudta, mit válaszoljon erre, ezért jobbnak látta, ha témát vált. – Ennyi év szakmai kapcsolat után jó volt végre személyesebb körülmények között is találkozni veled, Stephen. – A számból vetted ki a szót. Bár vacsoránál nem sikerült túl személyesre venni a dolgot, nem igaz? Egész idő alatt csak általánosságokról beszélgettünk. Lucie elvigyorodott, elégedetten vette tudomásul, hogy sikerült arra terelnie a beszélgetést, amerre szándékában állt. – Igen, azt hiszem, így volt. – Szóval, mesélj nekem Lucie-ról. Melyek Miss Miller rövid és hosszú távú céljai? Stephen átlépett egy kuka mellett heverő, csecsemő méretű jégkásás poháron, és folytatta az útját. Lucie-nak szaporáznia kellett a lépteit, ha utol akarta érni, mert elég időt vesztett azzal, hogy megállt és kidobta, Stephen pedig észre sem vette, hogy lemaradt. – Hát, lássuk, azt hiszem, rövid távon mindenképp szeretném jobb eszközökkel felszerelni a fizioterápiás szobát, továbbképző tanfolyamra menni, és többször eljárkálni otthonról. Stephen rábámult. – Eljárkálni? – Igen, tudod, otthonról. – Amikor csak egy kérdőn felvont szemöldököt kapott válaszul, Lucie a járdára fordította a tekintetét, és megpróbálta elrejteni zavart mosolyát. – Mármint, randizni. 128

– A, már értem – mondta a férfi a háta mögött összekulcsolt kézzel. – Nos, remélem, ezt a pontot sikerül kihúzni a listádról. Lucie megkockáztatott egy gyors pillantást a szempillái alól, mielőtt újra a földet nézte maga előtt, megbizonyosodva, hogy nem botlik el semmiben. – Az jó lenne. – Remek. Oké, és mi a helyzet a hosszú távú célokkal? Hogyan képzeld el magad, mondjuk öt év múlva? Kezdte úgy érezni magát, mint egy állásinterjún, habár úgy sejtette, az első randik mindig olyanok. Mivel nem gyakran volt része benne – korábbi komoly kapcsolatával átugratták a szokásos randizást, mivel folyton a barátaikkal lógtak –, nem tudta megítélni, mi számít normálisnak, és mi furcsa. – Szakmai értelemben nagyjából ugyanígy. Boldog vagyok a jelenlegi helyzetemben. – Tényleg? Egyáltalán nem vágysz magasabb pozícióra? Mi lenne, ha intézeti igazgató lennél, sima terapeuta helyett? – Úgy érted, vegyem át Annié helyét? – A puszta ötlettől is elnevette magát. – Az a nő szigorúbban irányítja a hajót, mint némelyik tengerészkapitány. Láttad az irodámat. Ha átvenném a kormányt, gyorsabban elsüllyednénk, mint a Titanic. Néhány pillanatig együtt nevetett vele, de aztán azt mondta: – Most komolyan, miért ne akarnál előrébb jutni, mint ahol most tartasz? Én nem tudnám elképzelni, hogy elégedett legyek, amíg el nem értem a pályámon mindent, ami lehetséges. Mit gondolsz, miért dolgozom késő éjjelig az eseteimen? Tuti nem a betegeimtől kapott háláért és szeretetért. Lucie oldalra kapta a fejét. – Ugye nem akarod azt mondani, hogy egyáltalán nem érdekelnek a betegeid? – Persze hogy nem – válaszolta zsebre dugva a kezét. – Törődöm velük. De a rendes munkaidőmben is törődhetnék velük, túlóra nélkül. Ezt azért csinálom, hogy előléptessenek. Ha pedig időnként elém kerül egy igazán különleges eset, szakcikket írhatok róla, és publikálhatom valamelyik orvosi magazinban. Tényleg érdekelnek 129

az emberek, akiket műtök. Őszintén segíteni akarok rajtuk, különben nem lennék sebész. De nem látom be, miért bűn, ha közben magamra és a karrieremre is gondolok. Lucie gondterhelten hallgatott, miközben figyelmét újra az aszfalt repedéseire irányította. Mindig tudta, hogy Stephen nem az ő társasága miatt dolgozik olyan sokáig az ügyein, de azt képzelte, talán azért, mert ennyire elhivatott a betegei iránt. De aztán eszébe jutott, hogy, ahogy Stephen is mondta, nem arról van szó, hogy nem törődik az emberekkel. Épp csak tudatosan építette a karrierjét. Céljai voltak, ami legutóbb még mindenképpen pluszpontot jelentett nála. – Megértem – mondta megnyugtató mosollyal. – És azt hiszem, szuper, hogy vannak fontosabb céljaid. Ahogy megérkeztek a lakása elé, Stephen feléje fordult, és az egyik lábát az alsó lépcsőre tette. – Megint sikerült. Lucie hirtelen annyira ideges lett amiatt, hogy mi történhet a randijuk következő néhány percében, hogy nem tudta követni a férfi gondolatmenetét. – Mi sikerült? – Sikerült megint a munkára terelni a beszélgetést – válaszolta szélesen mosolyogva. – Ó, az nem baj. Nem bánom. Ez az egyik közös vonásunk, szóval természetes, hogy szóba kerül. Nagyon fontosnak tartom az összeillőséget. Stephen tett felé egy lépést, amitől görcsbe rándult a gyomra. Nem volt olyan magas, mint Reid, úgyhogy nem kellett annyira felnéznie rá, és vékonyabb alkata mellett nem érezte magát úgy, mintha a puszta jelenlétével elnyelné, de a tény, hogy szeme az ajkát fixírozta, arra ösztönözte, hogy menekülőre fogja a dolgot. Nem így volt helyénvaló, ugye? Vágynia kellene rá, hogy megcsókolja. Évek óta álmodott már erről a pillanatról, amikor átöleli és az egész világ megszűnik létezni, amint összeérnek az ajkaik. 130

Csak izgulok. Olyan régóta tervezgette magában ezt a pillanatot, hogy alig bírta felfogni, amikor elérkezett. – Nos, nem ez a legjobb időzítés. Lucie megpördült, és a feléjük sétáló Reiddel találkozott a tekintete. A férfi kiköpött Nike-reklám-ként festett, nem viselt mást, csak fekete sportnadrágot, neonkék futócipőt; csípőre tett kézzel zihált a futástól. Jó két méterre megállt tőlük egy utcai lámpa alatt, amely kiemelte a felsőtestén lecsorgó, keskeny verejtékpatakokat, mielőtt felszívta őket a derekára simuló nadrág. Kinyújtotta a kezét, hogy kezet rázzon a lány partnerével. – Örülök, hogy újra találkozunk, Mann. Bár Lucie egyetlen izmát sem merte mozdítani, a szeme sarkából látta, ahogy Stephen belemarkol a felé nyújtott kézbe, és kezet ráznak. – Szintúgy, Andrews. Sajnálom, hogy nem volt alkalmunk beszélgetni a múltkori bulin, de mindig feszített a tempó, ha munkáról van szó. – Teljesen érthető. – Elengedték egymás kezét, majd Reid rögtön Stephen lábára mutatott. – Óvatosan, úgy látom, belelépett valamibe. – A két másodperc, amíg Stephen figyelmét elterelte, elég volt ahhoz, hogy Lucie fülébe súgja: – Vigyázz, Lu, még a szádba repül egy légy. Olyan hirtelen csukta be a száját, megesküdött volna rá, hogy három zápfoga is kitört. – Nem látok semmit – mondta Stephen, amikor felegyenesedett. – Tévedtem. Biztos csak árnyék volt, vagy hasonló. – Reid ördögien vigyorogva keresztbe fonta izmos karját a mellkasán. – Szóval, jól szórakoztatok, srácok? – Remekül töltöttük az időt, mint mindig – válaszolta Stephen a lány mögül. – Nem igaz, Lucie? – Ó, de, abszolút – mondta, és úgy jártatta a fejét, mint egy bólogatós kutya. – Nagyszerűen. Jó ég, neki kellett kicsikarnia a választ! Miért éppen most kellett az agyának szabadságra mennie? Stephen bizonyára kreténnek tartja. Vagy ami rosszabb, bizonytalannak. Ez már túl sok volt, minél 131

előbb el kell szabadulnia, vissza kényelmes, ismerős lakásába. Testével tett egy negyed fordulatot, hogy az összes rá leselkedő veszélyt szemmel tarthassa. – Ó, a francba! Elfelejtettem, hogy nekem kell etetnem Remyt, Mrs. Egan vadászgörényét, amíg ő a… nővérénél van látogatóban. – Görényt? – Nyilvánvaló csalódottság ült ki Stephen arcára. Reid egyszerűen csak felvonta a szemöldökét, és várta a történet folytatását. – Igen, görényt – ismételte. – Tudod, kicsi, menyétszerű állatkák. Én magam nem rajongok értük, de Mrs. Egan imádja a kis gazembert. – Tudom, mi az a görény, Lucie, és biztos vagyok benne, hogy kibírja még egy kis ideig. Mielőtt újabb hazugsággal állhatott volna elő, Reid olyan simán avatkozott közbe, mintha begyakorolt színdarabot adnának elő. – Valójában nem. Remy cukorbeteg, úgyhogy szigorúan be kell tartani az étkezései és az inzulinadagja rendjét. Megcsinálnám én, Lucie helyett, de sajnos borzasztó allergiás vagyok. – Igen! – vágta rá a kelleténél kissé nagyobb lelkesedéssel Lucie. – Úgy értem, Reidnek igaza van, tényleg mennem kell. De nagyon jól éreztem magam ma este, Stephen. Köszönöm szépen. Mosolya erőltetettnek tűnt, de volt annyira kegyes, hogy engedjen, azzal a feltétellel, hogy máskor is elhívja, amikor már személyesebb témákra is sort kerítenek. Miután beleegyezett, és Reid figyelő szeme előtt kínos öleléssel elbúcsúzott tőle, Lucie végre visszavonulhatott saját szentélyébe, hogy zuhanyozzon és ágyban fekve ezernyi különféle dolgon rágódjon. Reid nem követte korábban, de hallotta, ahogy órákkal később hazaért. A tudat, hogy otthon van, és a tusolása keltette zajok végre megnyugtatták háborgó gondolatait, majd csodás, álomtalan álomba zuhant.

132

Tizennegyedik fejezet Mennydörgés hallatszott a távolban, az üres utcák felerősítették a hangját. – Reid, mindjárt ránk szakad az ég. Hova megyünk? Lucie az elmúlt fél órában legalább tízszer tette fel ugyanezt a kérdést, de nem kapott rá érdemi választ. Nyilvánvaló lelkesedése ellenére határozottan szűkszavúan nyilatkozott úti céljukról, és hogy miért mennek oda. A város egyik művésznegyedén át vonszolta maga után a járdán, és titokzatos mosollyal hátra-hátra pillantott, ami kisfiúsán bájossá tette az arcát, Lucie-t pedig hasonlóan gyerekes kuncogásra késztette. Jó pár nap eltelt már a Stephennel töltött este óta, Reid pedig az edzéseken kívül alig került elő. Egyszer csak hirtelen bejelentette, hogy késő esti vacsorára viszi, aztán megmutat valamit. Tekintetbe véve a városrészt, arra gondolt, talán valamilyen show-műsorra célzott, de már elmúlt tizenegy, amikor eljöttek az étteremből, úgyhogy nem maradt több ötlete. – Még senki sem halt bele egy nyári zivatarba. Majdnem ott vagyunk, nyugi – mondta és beterelte egy sikátorba. Lucie megmakacsolta magát, ettől a férfinak is hirtelen fékeznie kellett. – Mégis mit szándékozol mutatni nekem egy sötét sikátorban? Reid egészen közel lépett hozzá, és fél kézzel megfogta az arcát. Hüvelykujjával röviden végigsimította az arcát. – Nem bízol bennem, Lu? 133

Mélyen a férfi mogyoróbarna szemébe nézett, és úgy érezte, elolvad a testében lévő hőtől. – Persze hogy bízom benned – suttogta. Telt ajka mosolyra húzódott. – Akkor hunyd be a szemed. Már épp vitába szállt volna vele, de volt valami a tekintetében, amitől önkéntelenül is lecsukta a pilláit. Jutalomként könnyed csók érte mindkét szemhéját. Reid még úgy tíz-tizenöt méteren vezette a sikátorban, aztán megtorpant. Csörgést hallott, mintha valaki kulcsot illesztett volna egy zárba, aztán nehéz ajtó nyikorgott. Utána Reid ismét előre irányította. Veszettül szerette volna kinyitni a szemét, de nem akarta elrontani a meglepetést. Alsó ajkát harapdálva várt, amíg Reid becsukta az ajtót és szöszmötölt valamit a szobában, a hang alapján nem tudta kitalálni, mi az. Közben figyelmeztette, hogy tartsa csukva a szemét. Végül hátulról hozzá lépett, egyik karjával átölelte a derekát, míg a másikkal eltakarta csukott szemét. – Basszus, kezdem meggondolni magam. Hangjában aggodalom csendült. – Miért kezded meggondolni magad? – Mert nem vagyok biztos benne, hogy tetszeni fog. Félek, hogy utálni fogod. Lucie oldalra billentette a fejét, és megismételte Reid korábbi kérdését. – Nem bízol bennem? *** A szoba szurokfekete volt, eltekintve a reflektortól a plafonon, aminek a fényét Reid közvetlenül az alatta lévő festőállványra irányította. Az állványon egy nagy parafa tábla állt, rajta szénrajz Lucie-ról… meztelenül. Nem bízol bennem? 134

Bízott? A művészet rendkívül személyes, és egy ilyen bensőséges darab, mint ez – így nézett rá szeretkezés közben –, még inkább. Minden oka meg volt rá, hogy felháborodjon, még akkor is, ha rajtuk kívül sosem látja más a képet. A saját feje után ment, amikor az engedélye nélkül lerajzolta. Szerette volna azt hinni, hogy fogalma sem volt, mi vette rá, hogy ilyen őrültséget műveljen, és aktot rajzoljon róla, de becsapta volna magát. Volt Lucie-ban valami – így érezte, amikor kettesben voltak – , ami felébresztette az évek óta elfojtott kreatív oldalát. Annyira, hogy több stúdiót is felhívott, mire talált egy fickót, aki a következő meccsre szóló jegyekért cserébe hajlandó volt egy kis helyet adni neki, és megengedte, hogy használja a felszerelését. És erre az alkotásra inspirálta. Szóval, akár bízott benne, hogy olyan ajándékként fogadja majd, amilyennek szánta, akár nem, nem számított igazán, mert szó sem lehetett róla, hogy rejtegesse, mint valami mocskos kis titkot. Innen már nem volt visszaút. Aki mer, az nyer! Mély levegőt vett, mellkasa a lány vállához simult, majd lassan kiengedte. – Oké – mondta leeresztve a kezét. – Kinyithatod. Lucie halkan sikkantott, mielőtt a szája elé kapta a kezét, és azt suttogta: – Ó, te jóisten! Még nem tudta megállapítani, hogy jó vagy rossz értelemben tette a megjegyzést. De állatira remélte, hogy az előbbi. Bár kívülről ismerte az összes vonást, igyekezett Lucie szemével nézni a rajzot. A vonalak és hajlatok egy hintóban ábrázolták a lányt, izgatott szenvedélyben, háta ívbe feszült, feje oldalra fordult, haja leomlott a párna szélén. Jobb lába kilógott a kocsiból, lábujjával a földön támaszkodott. A másik élesen behajlott a térdénél, lábujjait felemelte. Jobb keze a testén végignyúlva eltűnt feszes combjai között, míg a ballal átnyúlt maga előtt, és szorosan markolta a jobb mellét, duzzadt bimbója kibukkant az ujjai között. De az arca volt a kedvenc része. 135

Vastag frufruja nagyrészt eltakarta a szemöldökét, és úgy borzolódott, mint mindig, amikor kitör belőle a gyönyör. Szeme csukva volt, így könnyed, hegyes szempillái elegánsan pihentek kipirult arcán. Szája telten, frissen csókoltan duzzadt, félig kinyílt, mintha épp felsóhajtana. Szeme sarkában pedig ott volt a szív alakú szeplő. Apró részlet, a legtöbb embernek fel sem tűnne a hiánya, de számára ettől a részlettől lett a rajzolt nő Lucie, minden másik nő helyett. Akkor tért magához, amikor Lucie szinte megbabonázva tett néhány lépést a vászon felé. Zsebre tett kézzel ácsorgott a fénykör szélén, és amíg Lucie úgy vizsgálgatta a képet, mintha múzeumban látná, ő is ugyanezt tette a lánnyal. Ma este csinos, spagettipántos, rózsaszín nyári ruhát viselt. Felsőrésze úgy simult a testére, mint egy kesztyű, vékony derekánál behúzva, és leomolva a csípőjén, a libegő szoknya minden mozdulatánál ringott a combja közepénél. – Reid, én… – Elhallgatott, Reid pedig felkészült a legrosszabbra. – Mit gondolsz? Nyugi, megmondhatod az igazat. Könnyes szemmel nézett át a válla fölött. – Lenyűgöző. Bámulatosan tehetséges vagy – mondta, és visszafordult a rajzhoz. – Igazán… – mélyet lélegzett, és remegve kiengedte – …gyönyörűvé tettél. Léptei visszhangzottak az üres szobában, ahogy mellé lépett és átölelte. Kezébe fogta az arcát, és letörölt egy könnycseppet. – Ebben óriásit tévedsz, kedvesem. Többször újrakezdtem, mire sikerült egyáltalán nyomaiban visszaadnom a szépségedet. Halványan elmosolyodott. – Édes, hogy ezt mondod, de egymillió év alatt sem néznék ki így. Villámlás világította meg a szobát, robajló mennydörgéssel kísérve, majd az eső is rákezdett disszonáns zenéjére az ablaküvegen. Úgy tűnt, csalódottságával együtt nő a vihar ereje. Reid legszívesebben minden egyes embert megfojtott volna, aki hagyta, hogy ez a nő kételkedjen saját elképesztőségében. Nem pusztán ugyanolyan csodálatos volt, mint a rajzán, de minden egyes tulajdonsága – humora, zavarodottsága, ügyetlensége, együttérzése 136

és elhivatottsága – megkülönböztette őt az összes általa ismert nőtől. Már éppen be akarta vallani neki ezeket, amikor hozzátette: – Most komolyan. Ha tényleg így néznék ki, már rég az ujjam köré csavartam volna Stephent. Pillanatnyi elmezavar. Csak ezzel tudta magyarázni, miért mondott Reidnek ilyen hihetetlenül kegyetlen dolgot. Nem számított, hogy a helyzetük részben azért alakult így, hogy ő elcsábíthasson egy másik férfit, és hogy Reid részéről e bizarr kapcsolatnak nem volt érzelmi tétje. A férfi egy különleges, rejtett oldalát bontakoztatta ki, amikor megrajzolta ezt a képet neki – róla –, erre ő egyszerűen pofon vágja azzal, hogy megemlíti Stephen nevét. Látta a férfi szemében, hogy feltör benne a harag, állizma vadul remegett, mintha próbálná féken tartani a gondolatait, amelyektől Lucie kétségkívül összeroppanna, és még csak azt sem mondhatja, hogy nem érdemli meg. – Reid, annyira sajnálom, én… Nem várta meg, hogy befejezze, sarkon fordult és kirohant a viharba, hangos dörrenéssel csapva be maga után az ajtót. Lucie utána futott, a bejáratnál megtorpant, majd észrevette, ahogy tempósan halad az utca irányába, öltönye máris félig átázott. – Reid! Várj, gyere vissza! A férfi hirtelen lefékezett, de nem fordult meg. Ökölbe szorított kezével és dagadó felsőtestével állatiasnak, veszélyesnek tűnt, és istenem, szexinek. Remegés futott végig Lucie gerincén, karja libabőrös lett, de nem a bőrét csapkodó, haját áztató hideg esőtől. Még az is, hogy feldühítette a férfit, egyszerre töltötte el izgalommal és borzongással. Amikor Reid megfordult és fenyegető pillantással a lány felé indult, a téglafalig hátrálva Lucie eltűnődött, vajon nem lenne jobb, ha hagyná elsétálni és később bocsánatot kérne. Tudta, hogy újra elnézést kellene kérnie, mondania kellene valamit, bármit, de a szavak cserbenhagyták, amint szembesült Reid eddig ismeretlen 137

oldalával. Viselkedése szó szerint egy állatéra emlékeztette, és nem a cuki, ölelgetnivaló fajtából. – Mi a faszt látsz abban a seggfejben, amitől ennyire becsavarodsz? – kiáltotta. – Komolyan kérdezem, kérlek, világosíts fel, mert már próbálom kitalálni egy ideje, és kibaszottul nem megy! Becsavarodni? Ha bárki miatt becsavarodott, akkor az Reid. Szokványos egyezségként indult, néhány lecke, hogy hogyan váljon az említett ortopéd sebész figyelmére méltó nővé, hogy aztán boldogan éljék kölcsönös érdeklődésen és szakmai tiszteleten alapuló életüket, amíg meg nem halnak. De a mostani helyzetben már egyáltalán nem volt benne biztos, hogy erre vágyik. Tulajdonképpen csak egy hazugság volt. Az agya még mindig Stephent részesítette előnyben. De a teste – és Lucie attól tartott, a szíve is – Reidért kiáltott. Megrázta a fejét, nedves hajtincsei az arcát verdesték. Forró könnyek csorogtak az arcán, remélte, hogy elvegyülnek az esőcseppekkel, mert nem akarta, hogy kívülről is lássék, milyen szánalmasnak érzi magát. – Nem tudom, mit vársz tőlem. Frizurájának csúcs enyhén a homloka felé görbült, nehézzé vált a végéről csöpögő víztől. Nyaknál kigombolt, izmos felkarjára tűrt, szürke, ezüstcsíkozású inge teljesen átázott és rátapadt a testére. A lány feje mellett a falhoz támasztotta a kezét és egészen közel hajolt hozzá. Átható pillantásával foglyul ejtette a tekintetét, képtelen volt máshová nézni; amikor megszólalt, a szavai úgy vágtak, mint a borotvapenge. – Rá gondolsz akkor is, amikor szeretkezünk, Luce? Azt kívánod, bárcsak az ő farka lenne benned az enyém helyett? Mélyen megbántotta. A gyengédebb oldalát. Azt, amelyik gondoskodó baráttá és figyelmes szeretővé tette. Azt az oldalát, amely úgy érintette a testét az ujjaival, mintha csodálná minden hajlatát, hogy aztán a hódolatát vászonra ültesse át. Most a harcos énje kerekedett felül, éles és durva kérdésekkel erősítette meg védelmi vonalát, hogy elrejtse a sebeit. És bár szavai 138

a harcost idézték, a művész érzelmei bujkáltak mögöttük. Életében először Lucie őszintén megértette a személyisége kettősségét. Félretett hát mindent, amire vágyott, és arra koncentrált, mire van szüksége a férfinak. Úrrá lett rajta a magabiztosság, ahogy kézbe fogta a férfi arcát, rövid borostája csiklandozta a tenyerét. – Soha. – Egy pillanatig meglepődés suhant át a tekintetén, mielőtt újra felvette az álarcát. – Úgy érzem, elveszítem az eszem, amint hozzám érsz, Reid. – Lábujjhegyre emelkedett, és csókot nyomott a szájára. – Minden. Egyes. Alkalommal. Mennydörgés robajlott felettük, a villámfény árnyékokat vetett állatias vonásaira, és láthatóvá tette a szándékát. A lánynak csak egyetlen másodperce volt felkészülni, majd a férfi szája a vipera gyorsaságával csapott le az övére, és majdnem olyan halálosan. Felnyögött és utat engedett neki, elmerült nyelve forró örvénylésében, tenyere a fenekére tapadt, és a slicce mögött keményedő farkára húzta a testét. Ívbe feszülve próbálta száműzni kettejük közül az összes levegőmolekulát, mindenhol érintkezni akart vele, mert attól félt, hogy e nélkül meghal. Testük közé csúsztatta a kezét, félretolta a lány bugyiját, és belemélyesztette két ujját. Lucie megszakította a csókot, a testét megrengető hirtelen behatolástól képtelen volt magába fojtani sikoltását. – Az istenit, Luce – mondta rekedten. – Imádom, hogy mindig így benedvesedsz. Nem éreztem még ilyen szűk forróságot. Legszívesebben beléd költöznék, és sosem hagynálak el. Beszédre képtelenül Lucie kipréselt magából egy esdeklő nyüszítést, csípője tekerésével megpróbálta mozgásra bírni a férfit. Működött, bár nem úgy, ahogy várta. Ahelyett, hogy folytatta volna az ujjazást, mint gondolta, teljesen kihúzta a kezét, üresen hagyva őt. – Reid, kérlek… – Ne aggódj, bébi, csak egy másodperc. Nézte, ahogy lerántja a sliccét és letolja a farmerját, épp csak annyira, hogy kiszabadítsa kemény farkát. Hosszú volt, és vastag, 139

érdes a kidagadó erektől, Lucie-t hirtelen elöntötte a vágy, hogy letérdeljen, és a szájába vegye, de Reid nem adott rá lehetőséget. Erősen belemarkolt a fenekébe, megemelte, fürgén félrehúzta az alsóneműjét, és tövig belényomult. Lucie a nyakába temette az arcát, beleharapott az alsó ajkába, ahogy újra és újra beléhasítottak a gyönyör nyilai. Szinte rögtön visszahúzódott, majd ismét behatolt, olyan sebességgel, mintha az életük függne tőle. A nedves kő ásványos szaga összekeveredett a lány nedves hajának virágos illatával és a Reid ázott ingéből áradó kölnivel. A morajló felhők hangja és a világot ostorozó esőcseppek földöntúli fészket varázsoltak köréjük, Lucie egy pillanatig elhitte, hogy csak ők ketten léteznek az egész Földön. Szája birtokba vette az ajkát, az álla vonalát, a torkát, vállát. Ujjhegye belemart, nem messze onnan, ahol beléhatolt, nagy keze szétfeszítette, hogy olyan mélyre nyomuljon, amennyire csak lehet. Lucie a nyakszirtjébe vájta a körmeit, közvetítve a hátát karcoló téglák harapását. Arcukon végigfolyt az eső, de még csak nem is pislogtak, miközben mélyen egymás szemébe néztek, összekapcsolva testüket, lelküket. Egymillió év alatt sem tudna más férfira gondolni, amikor Reiddel van. Egyáltalán nem tudott gondolkodni, ha a karjába vette. Minden elolvadt körülöttük, csak a pillanat létezett, és ez a férfi, aki képes volt teljesen felemészteni őt, míg semmi más nem számított, csak az, ahogyan kitöltötte a testét, megfeszítette… kiegészítette. Túl hamar érezte orgazmusa közeledtét. Nem akarta, hogy véget érjen, legszívesebben örökké így maradt volna. Összeszorított foggal küzdött ellene, de egyre jobban növekedett. – Engedd szabadon, bébi. Érezni akarom, ahogy összeszorítod a farkam. Élvezz el! – hörögte. Még fél tucat lökés, és a fogát belemélyesztette a férfi nyakába, ahol a vállával találkozott, majd elvesztette minden önuralmát. Megsemmisítő erejű robbanásban élveztek el együtt. Reid üvöltött, mint egy kiszabadult vadállat, amivé a sötét sikátorban változott, ahogy beléürítette forró magját. 140

Lucie millió darabra zuhant szét, egy pillanatig a robajló felhőkön táncolt, mielőtt visszazuhant a földre az esővel… vissza, Reidhez. Amikor újra levegőhöz jutottak, a férfi óvatosan leeresztette a talajra és szorosan tartotta, amíg meg nem bizonyosodott, hogy meg tud állni a lábán. Megfogta az arcát, csókot nyomott az ajkára és azt mondta: – Menjünk haza, ideje megszárítkoznod, hm? Halványan elmosolyodott és bólintott. – Mi lesz a rajzoddal? Az eső tönkreteszi. – Itt hagyhatjuk, majd eljövünk érte máskor. Gyere, készítek neked egy forró fürdőt, és ágyba fektetlek. Szemtelenül felvonta a szemöldökét. – Nem volt még elég? – Azt hiszem, belőled sosem elég, Lucie, de ezúttal nem arra gondoltam – felelte vigyorogva. – Haza akarlak vinni, gondoskodni rólad, betakargatni, és átölelni, amíg felkel a nap. – Ó. – Gúnyos visszavágás. Perverz duma. Disznó poén. Bármelyikre számított volna tőle válaszképp. De semmi olyasmire, amitől az egész bensője egy merő péppé áll össze. Reid bezárta a műtermet, megcsókolta a lány feje búbját és oldalról átkarolta, amíg visszasétáltak az autóhoz. Lehetséges fizikailag érezni, amikor beleszeretsz valakibe? Mert Lucie kellően biztos volt benne, hogy pontosan ez történt vele, és a pont, ahol a szívének kellett volna lennie, szó szerint sajgott.

141

Tizenötödik fejezet – Kösz, Fritz! Írd a többihez, légyszi. Az öreg válaszul kacsintott, mielőtt a következő vevőhöz fordult volna, Lucie pedig megragadta a söröskorsókat és a sarki fülkéhez egyensúlyozott velük. Vanessa épp a mobilján vitázott valakivel, ahogy mindig. – Kizárt dolog. Nem érdekel, mit ajánlanak, nem egyezünk bele. Figyelj, épp fontos megbeszélésem kezdődik, úgyhogy holnap visszahívlak. Aha. Szia! Kócos fürtjeit átdobta a válla fölött, a mobilt pedig különösebb odafigyelés nélkül a táskájába ejtette, majd drámai, megkönnyebbült sóhajjal koccintott Lucie-val, és szokás szerint ittak egymás egészségére. – Szóval, mi történt? Azóta nem hívtál össze VI-t, hogy végzősként kiakadtál a vizsgáid miatt. Igaz. Általában Vanessa jelentette be, hogy Vészhelyzet Ivászatra van szüksége az éppen aktuális válsága miatt, legyen az magánéleti, vagy szakmai. Hajlamos volt a melodrámára, amit kifejezetten bámulatos volt látni a bíróságon, de egyben azt is jelentette, hogy vagy az élete csúcspontját élte, vagy elkerülhetetlen mélységekbe zuhant. Kettejük közül mindig Lucie volt a kiegyensúlyozottabb. Még egy tulajdonság, amellyel kiegészítették egymást. Lucie bátorító kortyot ivott a korsóból, aztán hangosan is kimondta, ami a szívét nyomta, amióta csak a gondolat befészkelte magát a fejébe. – Azt hiszem, kezdek belezúgni Reidbe. 142

Barátnője zavarba ejtő huhogást hallatott, mint aki most nyert egy százast az értéktelennek tartott kaparós sorsjeggyel. – Valami rosszra számítottam, de ez fantasztikus! Gratulálok, drágám, ő aztán igazi fincsi darab, nyamm-nyamm. Milyen az ágyban? Lefogadom, hogy elképesztő, ugye? Basszus, minden részletet hallani akarok, beleértve a hosszúságot, átmérőt, és hogy merre görbül. – Az isten szerelmére, lehetnél egy kicsit halkabb – sziszegte Lucie. – Nem fogom kiteregetni a felépítését. Már megint az esdeklő cicaszemek. – Ne várd meg, amíg könyörögni kezdek, Lucie. A legtöbb városbeli pasi annyit sem ér, hogy letépd miattuk az óvszer csomagolását, az utána következő csalódásról nem is beszélve. El kell mesélned, milyen érzés meglovagolni egy ilyen csődört. Lucie-nak sikerült a szája elé kapnia a kezét, és lenyelnie a sört, mielőtt fuldokolni kezdett volna. – Miből gondolod, hogy lefeküdtünk? – Most muszáj becsmérelned az értelmi képességeimet? – Inkább az ijesztő hatodik érzékedet – horkantotta. – Gizike, gőzeke – vont vállat Vanessa. – Légy szíves, mondj már valamit! Körbepillantott, hogy meggyőződjön róla, senki sem hallja, majd azt mondta: – Jó, oké. Reid és én… – Dugtatok, mint a nyulak. – …közel kerültünk egymáshoz – fejezte be Lucie gyilkos pillantással. – És a szex… – Fenomenális volt, földöntúli, elég jó ahhoz, hogy akárhányszor meglátod, azonnal lehajolj, és megfogd a bokád? Lucie tátott szájjal és tágra nyílt szemmel bámult rá. – Ez elég erős túlzás, nem gondolod, Nessie? – Bocsi, elszaladt velem a ló. Folytasd. – Csodálatos volt. Vanessa arca úgy eltorzult, mintha poshadt sört ivott volna. – Csodálatos? Nem találtál ennél jobb jelzőt? 143

Lucie egy pillanatig elgondolkodva a mennyezetre meredt, aztán visszanézett csüggedt barátnőjére. – Nem. Tényleg az volt, a szó legszorosabb értelmében. – Jól van, vettem. Meg kell várnom, hogy becsípj, aztán kiszedem belőled a szaftos részleteket. – Lucie nevetett, és megköszönte Fritz lányának a következő kört, amint kiitták a korsóikat. – Szóval, miért olyan rossz, hogy belezúgsz Reidbe? Nyilván valami elkerülte a figyelmemet, mert az elméletedet nem támasztják alá megfelelő bizonyítékok. – Mire gondolsz? – Hát, csak néhányszor lógtam együtt a pasival, de mindketten tudjuk, hogy remek emberismerő vagyok. A srác főnyeremény. – Felemelt bal kezének ujjain számlálni kezdte a pozitív vonásokat. – Őrülten vonzó, vicces, kedves, gazdag, őrülten vonzó, sikeres, jóban van a tesóddal, és nyilvánvalóan gyengéd érzelmeket táplál irántad. Említettem már, hogy őrülten vonzó? – Nem, nem hiszem – válaszolta Lucie kényszeredetten. – És mi ez a gyengéd érzelmes izé? A nagyanyámról tudom elképzelni, hogy ilyesmit mond. Vanessa a szemét forgatta. – Először túl szabad szájú vagyok, most meg túl prűd. Legyen, a srác totál begerjed tőled. Így jobb? – Ja, tökéletes. Épp arra vágyom, hogy ne jelentsek többet egy kis kalandnál. – Nem így értettem – mondta ellágyuló zöld szemmel. – Látom, hogyan néz rád. Fülig beléd habarodott. Mármint teljesen. Tulajdonképpen, nem lennék meglepve, ha… – Ne! – szakította félbe feltartott kézzel Lucie. –Ne mondd ki, mert nem így van. Számára nem. – Honnan tudod? A boksz magas támlájának dőlve Lucie állta barátnője elszánt pillantását. – Ugyan, Nessie, nem vagy az anyám, nem kell babusgatnod az önbecsülésemet. A Reid Andrew típusú pasik nem zúgnak bele magamfajta lányokba. 144

– Miért olyan nehéz elhinned, hogy megérdemled egy jó ember szerelmét? Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit ismerek, belül és kívül. Bolond lenne, ha nem szeretne beléd. Lucie felemelte a korsót és nagyokat kortyolt. Vanessának igaza lenne? Reid tényleg érez valamit iránta? Visszagondolt az elmúlt hetekre, és csinos oszlopokba rendezte a dolgokat. Mit tenne egy barát, és mit tenne egy szerető. A szerető oszlopa gyorsan emelkedett, míg a másik szánalmasan törpe maradt. Gyomrában ismét táncra perdültek a pillangók, ahogy Nessie önelégült vigyorára pillantott. – Még ha igazad van is, hogyan működhetne? –kérdezte a fejét rázva. – Teljesen különbözünk. Csináltam már ilyet, emlékszel? – Nem – mondta és előrehajolt a nyomaték kedvéért. – Nem tettél mást, mint összejöttél egy seggfejjel, aki önmagán kívül nem szeretett senkit. A kapcsolat azért csődölt be, mert a baromarc nem bírta a gatyájában tartani a pöcsét, Lucie, nem azért, mert ő megmenteni akarta az állatokat, te pedig megenni. – Ámen, Vöröske! – Fritz újabb korsó söröket rakott eléjük, és öklével megtámaszkodott az asztalon. – Én sose bírtam annak a virágos seggű, faölelgető buzeránsnak a pofáját. – Vastag, köszvényes ujjával rájuk bökött. – Sose bízzatok az ipsében, ha nem iszik legalább sört. Amelyik a „tini”-re végződő italokat nyakalja, nem igazi férfi. Akár be is jelenthetné a pöcse méretét, amikor italt rendel, már ha értitek, mire gondolok. A lányok felnevettek, megköszönték a jó tanácsot, és megígérték, hogy ezentúl minden férfit ennek alapján vesznek számításba. – Akkor jól van. Én állom, amíg kedveskedtek cserébe. – Az öreg lehajolt, hogy mindketten cuppanós puszit nyomhassanak ősz borostával borított arcára. Felegyenesedett, majd azt mondta: – Na, így kell véget érnie egy tökéletes estének. Michelle-re bízom a zárást, és felmegyek. Aztán lányok, ti meg viselkedjetek, világos? Erre is ígéretet tettek, jó éjszakát kívántak neki, aztán Lucie Vanessához fordult egyszerre izgatottan, rémülten és határozottan. – Oké, most mondd meg, mit csináljak. 145

Vanessa zöld szeme szó szerint szikrát szórt a pajkosságtól, szája felemás mosolyra húzódott. – Csábítási leckéket adott neked, igaz? – Ja – felelte Lucie óvatosan. – Akkor sima ügy. – Vanessa keresztezte a karját maga előtt az asztalon és előrehajolt. – Menj haza, használd jó célra a leckéket, és mutasd meg a tanárnak, hogy milyen lelkes tanítvány vagy. Reid szélesre tárta régi edzőterme ajtaját, és besétált. Az ismerős szagok és hangok kiváltotta érzelmek szinte visszarepítették az időben. Amikor még fiatal volt, és az apja uralkodott fölötte. – Mi a franc bajod van? Az utolsó alkalommal szólok, emeld fel a kezed! Apja kiabálásának hangja a tágas teremben úgy hatott rá, mint az izmaiba áramló, túlságosan nagy mennyiségű tejsav, feszültséget és fájdalmat keltve. Követte az elfojtott zúgolódás hangjait egy szorítóig, ahol egy középiskolás kölyök küzdött, ránézésre valamelyik főiskolai focicsapat kapitányával. – Figyeld a leszerelést! Oda fog célozni, ahol… Az idősebb srác csapást mért a kölyök alsótestére, átfogta a csípőjét és a matracra dobta. Stan Andrews időt kért, a küzdők szétváltak, egyikük nehezen szedte a levegőt, a másik unottnak tűnt. – Az isten verjen meg, Petersen, miért foglalkozom veled egyáltalán?! – Bocs, mester – mondta a srác, szemét a szőnyegre szegezve. – Látom, még zúzod a mogyorókat – szűrte át Reid a fogai között. Az örege feje nem mozdult sokat, de szeme oldalra vágott és összeszűkült, mintha felmérné az ellenfelét küzdelem előtt, majd kiegyenesedett és összefonta a karját a mellkasán. – Lám, lám, csak nem a tékozló fiú? – Jó régen forgattad már a Bibliát, papa. A tékozló fiú visszatér, miután rájön, hogy elszúrta az életét, és esedezik apja megbocsátásáért. Én nem tértem vissza, csak látogatóban vagyok. És csak azt az életet éltem, amelyre kiképeztél, úgyhogy nincs miért bocsánatot kérnem. 146

– Ó, valóban? Mi lenne, ha bocsánatot kérnél, amiért elvittél mindent, amit adtam – a tudást, az edzést, az elkötelezettséget engem meg hátrahagytál, amíg te a nagykutyákkal szórakoztál a világban? – Nem hagytalak hátra – szállt vitába Reid. – Felajánlottam, hogy lakj nálam. Hatalmas vendégházam van, az egész a tiéd lehet. Nem fogadtad el. Stan gúnyosan horkantott. – Lakjam nálad, mint micsoda? Visszavonult, szebb napokat látott bokszoló, aki a fia kenyerén él? Kösz, nem. Nekem kellett volna menedzselnem téged. Reid összeszorította az állát, és magában elismételte nyugtató mantráját, mielőtt megszólalt volna. – Nézd, nem azért jöttem, hogy vitatkozzam. Csak a környéken jártam, és gondoltam, beköszönök. Beszélgethetnénk, de ha túl elfoglalt vagy, nekem úgy is oké. Egy-két percig keményen állták egymás tekintetét, majd az apja végre reagált. – Peterson, Grady! Gyakoroljatok a zsákokkal egy darabig. Te pedig – mutatott Reidre –, gyere velem! Reid követte az apját az apró, kopott fémasztallal és összecsukható tábori székekkel berendezett irodába. Stan az asztal mögötti, töredezett műanyag székben foglalt helyet, amelyet számos szigetelőszalag csík tartott egyben. Reid felkapta az egyik tábori széket, és fordítva ráült, karját a támlán nyugtatva. Minden ösztöne azt súgta, hogy álljon fel, és meneküljön. Tudta, hogy az apjától nem számíthat ölelésre és meleg fogadtatásra. Legalábbis, évekkel korábban még így állt a helyzet. Talán az apja is megenyhült az évek alatt. Aha, és talán az anyja is besétál az ajtón, és elmondja, hogy nem akarta őket magukra hagyni, mint egy pár tönkrement cipőt, amire nem volt többé szüksége. Az emberek testbeszédének tanulmányozása volt az egyik olyan dolog, amit Reid az apjától tanult. Ha arra odafigyelt – akár küzdelem közben, akár a mindennapokban –, szinte mindig előre 147

látta az ellenfele következő lépését, vagy azt, hogyan fogadja az övét. Az idősebb férfi hátradőlt a székén, és keresztbe tette a karját hordónyi mellkasán. Fia váratlan látogatása tartózkodóvá tette, és nem örült neki. – Szóval, mit keresel itt? Gondolom, nem jó tanácsért jöttél, tekintve, hogy mennyi menő edződ van Vegasban. Az orrom alá akarod dörgölni a sikereidet? – Jesszus, papa, nem ejthetnénk életed elszalasztott lehetőségét egy kibaszott pillanatig? – Válaszul csak morgást kapott, így Reid vett egy mély levegőt, és megpróbált emberibb hangot megütni. – Hamarosan nagy meccsem lesz. Címmérkőzés, hogy viszszaszerezzem az övemet Diaztól. – Ja, mindent tudok róla. – Stan Reid karjára mutatott. – Helyrejött? Nem lepte meg, hogy apja értesült a meccsről és a sérüléséről. Aktív edzőként nyilvánvaló volt, hogy követi a sportvilág híreit. De a Reidben élő kis kölyök melle átkozottul dagadt a büszkeségtől, hogy az apja ilyen naprakész az életét illetően. Ostoba kölyök. – Ja, majdnem százszázalékos. Nagyszerű fizioterapeuta kezeli. Kibaszottul csodát művelt vele. Igazából te is ismered. Lucie az, Jackson Maris kishúga. Emlékszel rá? Reid nagy kockázatot vállalt, hogy bármilyen okból megemlítette a Maris családot az apja előtt. Mivel Reid minden szabadidejét Jacksonéknál töltötte, a szüleik közti viszony minimum feszültnek volt nevezhető. Apja végigsimította borostás állát, miközben felidézte az emlékeit. – Csendes kis teremtés. Ha az emlékezetem nem csal, elég félszeg és ügyetlenke. – Többé már nem – válaszolta Reid félmosollyal. –Nagyszerű nő lett, arról nem is beszélve, hogy rendkívül különleges. De igen, ő az. Stan összehúzott szemmel előrehajolt. – Belezúgtál, vagy mi a fasz? 148

– Dehogy, nem erről van szó. Mármint, igen, nagyon sokat jelent nekem – Reid elkáromkodta magát. – Arra gondoltam, talán kipróbálnám ezt a párkapcsolat dolgot. Hogy lássam, működik-e. Stan feléje bökött az ujjával. – Most te hallgass rám, fiam. Lehet, hogy már elérted a karriered alkonyát, de átkozott legyek, ha még nem maradsz a csúcson egy ideig, akár ennyi idősen. Kibaszott idióta lennél mindent eldobni egy nő miatt. Reid lenézett az apjára és szorosan csukva tartotta száját, nehogy kiabálni kezdjen és jelenetet rendezzen. – Nem dobok el semmit. Sok srácnak van egyszerre komoly kapcsolata és karrierje az UFC-ben. Néhányan meg is nősültek. – És ezek közül a – tényleg szünetet tartott, amíg idézőjelet mutatott a kezével – „kapcsolatok” közül mennyi tartós? Megmondom a tutit, kétfajta nő létezik a világon. Az, amelyik bírja az életstílusunkat, a nyilvánosságot, az utazgatást. Vágynak rá, és ez kárpótolja őket az összes szarságért, amin keresztül kell menniük, hogy elérjék. De amint vége, lelépnek. Aztán ott van, amelyiknek nem tetszik az ilyesmi. Eleinte talán igen, bemesélik maguknak, hogy idővel jobb lesz, és hogy a kapcsolat megér ennyi áldozatot. De a végén rájönnek, hogy jobbat érdemelnek annál, mint amit mi nyújtani tudunk, aztán lelépnek ők is. Reid felállt, és eltolta a széket az útból. – Figyelj, csak mert a te feleséged elhagyott, az még nem jelenti azt, hogy a világ többi része is erre a sorsra ítéltetett. Lucie nem ilyen. Stan az asztalra csapta a kezét miközben felegyenesedett, megkerülte, és közvetlenül Reid elé állt. – Te így gondolod. Azt hiszed, ismersz valakit. Megadsz neki mindent, ami csak tudsz, de aztán úgy döntenek, jobb nélküled, és megpattannak. Ez a valóság, kölyök! Úgyhogy egy percig se hidd, hogy olyan kibaszottul különleges vagy, hogy a szabályok nem érvényesek rád! Reidet elöntötte a düh, és ő is megemelte a hangját. 149

– Különlegesnek képzeljem magam? Honnan a faszból támadna ilyen hülye ötletem? Nem tőled, az rohadtul biztos. Sosem felejtettél el emlékeztetni rá, hogy csak annyira vagyok jó, amennyire a következő győzelmem. – Azért, mert ez az igazság! Harcosok vagyunk, Reid! Ez a világunk, ez határoz meg minket. Reid elvesztette az önuralmát, és szabadjára engedte az érzelmeit. Úgy üvöltött vissza, mint fiatalabb korában. – Szeretem a küzdelmet, de nem vagyok kizárólag harcos! Nem csak ebben vagyok jó! – Ó, igazán? – Stan végre újra normális hangerővel beszélt, de csak mert nem kiabált, válasza nem lett kevésbé fájdalmas. – Feltételezem, a hülye rajzaidra meg szobraidra célzói. Mert minden nő olyan felnőtt férfiról álmodik, aki agyaggal játszadozik egész nap. Na szűnj meg! Reidben felszínre tört a haszontalanság ismerős érzése, úgy érezte, kipréseli a levegőt a testéből. Tudta, hogy már évekkel korábban túllépett az apja baromságain, de valamilyen furcsa okból az apja mellett még mindig bizonytalan kisfiúnak érezte magát. Apja szitkozódva visszaült a műanyag székre, és a kezébe temette fáradtnak tűnő arcát. – Azt csinálsz, amit akarsz. A te életed. De ha a tanácsomért jöttél, hát íme: Ragadd meg az életet a tökeinél. Híres vagy, gazdag, és bárkit megdönthetsz, kötöttségek nélkül. Maradjon is így… és kíméld meg magad a csalódástól. Reid horkantott, és fejét rázva kinyitotta az iroda ajtaját. Sejtette, hogy nem sok jót tartogathatott számára ez a találkozás, de a lelkiismerete nem hagyta, hogy haraggal váljon el az öregétől. Néha azt kívánta, bár olyan lenne a lelkiismerete, mint Tücsök Tihamérnak a Pinokkióban. Akkor könnyen elnyomhatta volna a cipője talpával, valahányszor olyan hülyeségre késztette, mint most. – Kösz a buzdítást, papa – kifelé menet még visszaszólt a válla fölött: – Öröm volt, mint mindig.

150

Tizenhatodik fejezet Reid beviharzott a lakásba és azonnal a hűtőhöz lépett. Kivett két üveg sört, az egyiket másodpercek alatt legurította, a másikat már útban az erkély felé bontotta ki. Mivel a helyiség sötét volt, feltételezte, Lucie még mindig Vanessával ücsörög a bárban. Nem bánta, időre volt szüksége, hogy kibogozza kusza gondolatait. Nagyot kortyolt a hideg italból, azt kívánta, bár az érzelmeit is lehűthetné vele. Talán egy éjszakára felfüggeszthetné a diétát, hogy merev részegre igya magát. Néhány órára eltompíthatná az agyát, hogy ne kelljen a közelgő harcra gondolnia, és arra, hogy pár röpke nap múlva el kell hagynia Luciet. Basszus, neki még el sem mondta. Akárhányszor próbálta, görcsbe rándult a gyomra, és inkább megcsókolta helyette. És az még sosem vezetett beszélgetéshez. Legalábbis nem szavakkal. Lucie. Mi a francot csináljon vele? Töredékét sem érezte még annak egyetlen nő iránt sem, amit most iránta. Szeretett vele lenni, és nyilvánvalóan szerette a személyiségét… Mindezt persze Butchról is el tudná mondani, de a lány iránti érzelmei átkozottul erősebbek voltak. De vajon annyira, hogy szerelmes legyen belé? Reidnek fogalma sem volt, hogyan deríthetné ki. Gondolataiba mélyedve kortyolta a sört. A merevrészegség határozottan kezdett egyre jobb ötletnek tűnni. – Túlságosan komolynak tűnsz, egy ilyen szép éjszakán. 151

Riadtan megfordult, már épp lehordta volna, amiért mögé osont… aztán a szeme elé tárult a valaha látott legdögösebb jelenés. Az erkély nyitott ajtajában állt, kezével az ajtófélfának támaszkodva, egyik lábával lábujjhegyre támaszkodva. Addig a pillanatig, ha valaki megkérdezte volna, melyik ruhadarabban a legszexibb egy nő, az áttetsző fehérneműt mondta volna. De Lucie, akit nem takart más válltól combközépig, csak az ő egyik inge, kitörölte a fantáziájából a Victoria's Secret rafinált szettjeit. Haját leengedte, kissé kócos volt, mintha máris beletúrt volna az ujjaival, és ezüstös szeme sokatmondón csillogott. – Ha már a szépségről beszélünk… – mondta rekedten Reid. Lucie lassan hátrálni kezdett, de begörbített mutatóujjával hívogatóan intett. Reid kiitta a maradék sörét, visszalépett a lakásba és becsukta az üvegajtót, közben le sem vette a szemét a lányról. Amikor eltűnt a hálószobához vezető folyosó sarkán, Reid az asztalra tette az üveget, lerúgta sportpapucsát és átvágott az ebédlőn, amíg megtalálta az ágya előtt állva. Épp mielőtt átlépte volna a küszöböt, Lucie felemelt tenyérrel megállásra késztette. – Várj! – mondta megállítva mozdulat közben. –Bejöhetsz, de csak egy feltétellel. Megfeszítette és ökölbe szorította a kezét, nehogy belebokszoljon valamibe. – És mi lenne az? – Azt teszed, amit mondok. Amint megszeged a szabályt, az egész véget ér. Reid szája lassú mosolyra húzódott. Próbálgatja a szárnyait a csábítás területén. Meghajtotta a fejét. – Elfogadom. – Egyelőre, tette hozzá gondolatban. – Akkor gyere, és csókolj meg. Lassan, lépésről lépésre közelítette meg, kíváncsi volt, hogy megfélemlítéssel fölékerekedhet-e. Nem állt szándékában megkönnyíteni a lány első próbálkozását az irányításra. Tesztelni fogja. Megszorongatja. Kipróbálja, meddig tudja kézben tartani. Ó, igen, gondolta, amikor mellé lépett, jó móka lesz. 152

Tarkójára csúsztatta a kezét, a másik karjával átölelte, mielőtt birtokba vette a száját. Méghozzá keményen. Megmarkolta a haját, hogy a feje megbillenjen, a nyelve a szájába siklott, és szinte felfalta. Testük egymáshoz simult, Reidben felmerült, hogy talán máris véget vetett a csábítás világába tett kalandnak. Épp akkor támadt ez a gondolata, amikor Lucie ellökte a mellkasát, elég erősen ahhoz, hogy szétváljanak. Zihálva, mélyen egymás szemébe néztek. Rubinvörös, csóktól duzzadt ajkai hívogatták. Csupán néhány centire volt tőle, elképesztően kívánta. A benne lakozó harcos rángatta a láncokat, bánta, hogy beleegyezett, át akarta venni a vezető szerepet, az irányítást. És mégis várt. Várt, amíg a telt ajkak szexi, gonosz mosolyra húzódtak. Abból a fajtából, amely buja ajándékot ígért, történetesen a kedvenc jutalmát. Lehet, hogy a türelem mégis rózsát terem? Lucie megfordította, hogy háttal álljon az ágynak. Megragadta az inge szélét, majd lassan húzni kezdte felfelé. Kézfeje alig súrolta a bőrét, mégis úgy érezte, mintha áramütés érte volna a golyóit. Amint lehámozta róla az inget, kezét a vállára tette, és felsőteste minden négyzetcentiméterét végigsimította, ujjai lágyan követték az izmok hullámait, mintha az emlékezetébe akarná vésni őket. Azután következett az öve és a slicce. Már attól is félig megkeményedett, hogy az ingében látta és vadul megcsókolta, de a keze közelsége és a következők ígérete harcra kész állapotba hozta, és alig várta, hogy kiszabadulhasson. Ahogy Lucie letolta a farmerját és ott térdelt előtte, számtalan erotikus kép villant Reid fejébe, mit művelhetne vele a lány abban a pozícióban. Amint a nadrág a padlóra került, Lucie keze felsiklott a combjain, tekintete találkozott Reidével. Szája olyan közel került a farkához, hogy a bokszer anyagán keresztül is érezte a lehelete melegét, amitől még jobban felizgult, bár nem hitte volna, hogy ez lehetséges. Lucie szeme egy pillantásra sem engedte el a tekintetét, miközben az alsó ajkát lassan végighúzta a vesszőjén, fogaival 153

óvatosan karcolgatva a hegyét. Reid torkából hörgés tört fel, farka válaszul nagyot rándult. – Áh, basszus, a sírba viszel! – csikorogta. A lány elmosolyodott, láthatóan büszke volt magára, teljes joggal. Vagy mindig is tehetséges volt, csak ki kellett hámozni a páncéljából, vagy Reid volt jobb tanár, mint valaha hitte. Ujjait beleakasztotta az alsójába, egy szemvillanással később pedig már teljesen meztelenül állt előtte, merevedése élesen kiugrott teste körvonalából, pontosan arra mutatva, amire vágyott. A lány többnyire lágy, szürke szeme most olvadt ezüstté változott, szinte felgyulladt, ahogy pillantásával megmarkolta a farkát. Ujja hegyével gyengéden cirógatta a tövétől a hegyéig. Bőre siklása és duzzadó makkját karcoló körme szinte az őrületbe kergette. Reid ösztönösen belemarkolt a lány hajába, készen rá, hogy a farkára húzza a lány száját. – Nem – mondta határozottan. – Kapaszkodj meg az ágy lábában. Kényszeredetten elmosolyodott, miközben végrehajtotta az utasítást. Elfelejtette, ki a főnök. A szokás hatalma. – Tartsd ott a kezed. Ha megmozdulsz, abbahagyom, bármit csinálok, és befejezem a játékot. Megértetted az engedetlenség következményeit? – üzente a lány kérdőn felvont szemöldöke, mire Reid bólintott. Magában azon fohászkodott, hogy ne süljön el abban a pillanatban, amint a lány ajka először hozzáér. Sarkára ülve egyik kecses kezével átfogta a vesszője tövét és a szája felé irányította. Végéből egy cseppnyi előváladék szivárgott. Azt hitte, ilyen zsigeri jelenség majd félénkségét, tétovázást vált ki a lányból, de tévedett. Ehelyett éhség csillant viharszürke szemében, ahogy egyetlen hosszú nyalással eltüntette a cseppet. Felszisszent, a selymes nyelv érintése kombinálva a látvánnyal, hogy Lucie – nem akármelyik nő, az ő Lucie-ja – előtte térdel, a valaha tapasztalt legerotikusabb jelenetté lépett elő. Végre kinyitotta édes száját, és olyan mélyen fogadta magába, amennyire csak tudta, örvénylő nyelve masszírozta, orcája minden 154

visszavonulásánál behorpadt az ajka keltette vákuumtól, mielőtt újra előrenyomult. A következő percek az örökkévalóság szilánkjaira hullottak szét, ahogy a lány a legédesebb kínzással ügyködött rajta. Forró ajkától és bűnre csábító nyelvétől mind a hatszáznegyven izma íjként feszült. Egy pillanatig attól félt, kettétöri az ágy lábát, de képtelen volt engedni görcsös szorításán, félt, hogy a lány abbahagyja, ő pedig a maradék eszét is elveszíti. A Lucie által keltett gyönyör olyan volt, mintha valaki gyufát dobott volna egy egész szobányi tűzijátékra. Egy vagy két kisebb sugárral kezdődött, de azok lángra lobbantották a többit, és így tovább, amíg egész testében úgy érezte magát, mint egy kibaszott július negyediki záróműsor. Orgazmusa olyan erősen és váratlanul érte, hogy nem maradt ideje figyelmeztetni a lányt. Megpróbálta úriember módjára kihúzni, de Lucie belemarkolt a fenekébe, és mélyen magában tartotta. Minden udvarias igyekezete köddé vált a hátsójába vájó körmök hatására, fejét hátravetette, csípőjét előretolta, és felkiáltott, amíg minden cseppet ki nem ürített magából. Ahogy eltűntek a látását elhomályosító csillagok, Lucie felállt és lassan hátralépett, ujjait végigfuttatta az ing kigombolt nyakán. – Mire készülsz, te boszorkány? – Gondoskodtam rólad. – Felült öltözőasztala kárpitozott padjára, pontosan az ággyal szemben. – Most pedig magamról gondoskodom. – Azt hittem, az az én kiváltságom – mondta Reid elengedve az ágylábat. Még mielőtt mozdulhatott volna, Lucie feltartott mutatóujjal megállította. – A-a-a! Légy jófiú, és maradj ott, ahol vagy. – Fiú? – csipkelődött. – Hagyd, hogy odamenjek, és megmutassam, milyen férfi vagyok a javából. Lucie válaszul kigombolta az inge legalsó gombját. Aztán a következőt, kivillantva kék selyembugyiját. Pajkosan rámosolygott, és azt mondta: 155

– Ha be akarod bizonyítani, milyen talpig férfi vagy, akkor küzdj a gyötrő ösztöneid ellen és maradj. Ott. Ahol. Vagy. Kibaszottul cseles. Így ha megmozdul, puncinak bélyegzi magát. Mindezt azért, mert jobban vágyik a lányéra, mint a lélegzetvételre. Ha ennek vége, kendőzetlenül a tudtára adja, hogy mostantól ő végzi a csábítást. Bármilyen őrjítő volt is látni a lányt ebben a szerepben, túlságosan is szeretett irányítani a szex terén. Ezek után ő adja ki az ukázt az együttléteik során. Nem győzte kivárni. Aztán eszébe jutott. Nem maradt olyan sok idejük a szeretkezésre. Az idejüktől függően legfeljebb pár alkalmat tudnak megragadni. A felismerés úgy érte, mint egy gyomorszájra mért ütés, szinte elakadt tőle a lélegzete. Ne gondolj erre most. Nem akarta, hogy bármi elrontsa a Lucieval tölthető értékes idejét. Minden egyes percnek értelmet ad, amíg nem üt az óra. – Ahogy kívánod, hercegnő. Újabb gomb nyílt szét, mint egy meleg nevetés. – Szerettem azt a filmet. Akkor most te vagy a lovászfiúm? – Válaszul Reid megmozgatta a szemöldökét, ami kuncogásra késztette a lányt, aztán elkomolyodva oldalra billentette a fejét. – Tudod, bár Wesley nagyon cuki és hősies, nem tudok úgy tenni, mintha valaki más lennél. – Az inget összefogó utolsó gomb is kicsusszant a lyukból, az ing szétnyílt, feltárva a lány tökéletes mellét. – Pontosan téged akarlak, Reid Andrews. Agya megpróbálta elhitetni vele, hogy a szavai csak itt és most érvényesek – mert az nem volt többé kérdés, hogy hosszú távra kivel tervez –, szíve heves dobbanását nem tudta megfékezni. – Az remek, Luce. Mert te is pontosan az vagy, akire vágyom. – Most, és mindörökké. A francba, száműznie kell ezeket a gondolatokat. Teljesen fel kell hagynia a gondolkodással, hogy élvezhesse a pillanatot. Azzal a nővel, aki vele volt ebben a pillanatban. – Hmmm… – mormogta, miközben a hüvelykés mutatóujja közé csippentette a mellbimbóját. –Mennyire? Szeme a mellére tapadt, ahogy a lány folytatta a kényeztetést. 156

– Mit mennyire? – krákogta. Lucie nekidőlt a falnak. Egyik keze végigcsúszott lapos hasán egészen a puncijára, és dörzsölni kezdte a vékony, kék anyagot. – Mennyire vágysz rám? Reid egész testében remegett az erőfeszítéstől, hogy a helyén maradjon. Keze ökölbe szorult az égető vágytól, hogy megérintse a lány szaténsimaságú bőrét. Szájában összefutott a nyál, a gondolatra, hogy beszívja hetyke mellét és a lába közti nedűt lefetyeli. Félrehúzta a bugyiját, és másik kezével puncija ruganyos ajkait kezdte masszírozni, ujja középre csúszott és belemélyedt a nedvességbe. Úgy festett, mint Reid erotikus álmainak megtestesülése. Fenekével megtámaszkodott a pad szélén, hátradőlve a falnak vetette a vállát. Szétnyílt inge szinte lecsúszott a válláról, haját az egyik oldalra előre fésülte. Karcsú lábát szélesre tárta, talpán támaszkodva, miközben ujjai felfedezőútra indultak az ígéret földjén. – Borzasztóan. – Reid hangja mélyebb volt a szokottnál, és észrevette, hogy a kelleténél jobban morog. A nő úgy ki hozta belőle az állatot, mint senki más. Lucie mélyen magába fogadta középső ujját, fejét hátravetette, hátát begörbítette, ahogy mozgatta. Amikor kihúzta, teste újra elernyedt, szemhéja kinyílt. Aztán döglesztő pillantást vetett Reidre, és ujjával végigsimított az ajkán, rákenve csillogó nedveit. Reid hangos morgást hallott, és egy másodpercig is eltartott, mire rájött, hogy ő adta ki a hangot. – Mennyire borzasztóan? – kérdezte, mielőtt málnaszínű nyelvével megnyalta az ajkát. – Annyira, hogy az már fáj. – Reid lepillantott a farkára, amely máris a végsőkig ágaskodott, annak ellenére, hogy Lucie az imént enyhített a szenvedésein. – Szó szerint. Csábos mosoly terült szét az arcán. – Akkor gyere és vedd el, ami kell, nagymenő. Olyan gyorsan mozdult, mint a ringben, a köztük lévő méternyi távolságot centikké rövidítve. Ujjai belemarkoltak a hajába, fölé 157

hajolt, hogy birtokba vegye az ajkát és lenyalja róla az ott maradt nedvességet. Csókjuk nem volt lágy, lassú, inkább erős és mély, állandó irányváltásokkal, mintha fel akarnák falni egymást. Végül nagy erőfeszítéssel elszakította a száját a lányétól, és a lába közé térdelt. Kezét végighúzta a testén, amíg elérte tökéletes mellét, gyúrta, masszírozta, csipkedte a bimbókat, Lucie gyorsuló zihálással vonaglott a padon. – Kibaszottul gyönyörű vagy – mondta mielőtt finoman megharapta az egyik kemény bimbót, és erősen megszívta. Lucie felkiáltott, megragadta a férfi fejét, körmei a fejbőrét karcolták rövid haján keresztül, még jobban magához húzva. Reid a lány gerincére tette a kezét, szorosan fogva, hogy véletlenül se tekeregjen el tőle. Két melle közt váltogatva úgy csókolta őket, ahogy a száját, határozott nyelvcsapásokkal, harapdálva, szívogatva. – Ó, istenem, Reid… Hasát a mellkasához nyomta, lábát összekulcsolta a karja alatt, forró ölét lassú csípőmozgással a hasizmához dörzsölte, keresve a kielégülés lehetőségét. Teljesen elmerülve partnere kéjes hangjaiban, Reid a testét csókolgatva elindult felfelé. Nyomott egy utolsó puszit a szíve fölé, majd amikor felnézett, észrevette, hogy a lány különös tekintettel néz rá. Azt üzente: hagyjuk a céltalan szörfözést, és evezzünk nehezebb vizekre. Ez a tekintet normális esetben menekülésre késztette, sürgős, kitalált megbeszélésre hivatkozva. A lány füle mögé igazított egy hajtincset, és rövid ideig elgondolkodva nézte az arcát, várva az ismerős túlélési ösztön ébredését. De csak azt érezte, hogy minél közelebb kell húznia magához, és addig akar szeretkezni vele, míg végül összeesnek a kimerültségtől. Reid ebben a pillanatban ráébredt, hogy ha tényleg lenne megbeszélése, azt is lemondaná, csak hogy Lucie-val lehessen. Ebben a pillanatban ébredt rá, hogy szereti. – Reid? – kérdezte lágyan. – Furcsán nézel rám. – Tényleg? 158

Lucie bólintott. Levette róla az inget, és a karjába vette, majd felállt, és az ágy felé indult. Amint a lány elhelyezkedett a matrac közepén, Reid mellé huppant, és fél kézzel megtámasztotta a fejét, a másikkal lusta mintákat rajzolgatott a lány bőrére. – Hogyan furcsán? – Nem tudom. Sosem láttalak még ilyennek. –Légzése egyre felszínesebbé vált, bimbói feszes csúcsókba merevedtek, ahogy az ujjával a melle ívét követte. – Kétlem, hogy bárki látta volna… de te nem vagy akárki, igaz? – Megcsókolta a vállát, majd felnézve észrevette, hogy a lány a szemöldökét ráncolva harapdálja az alsó ajkát. – Különleges vagy. Te is tudod, ugye, Lucie? Mosolyogva bólintott. Hazudott. Mosolya a legszomorúbb volt, amit valaha látott, és kínozta a gondolat, hogy még mindig kételkedik magában. Ehhez hasonló érzéseknek semmi keresnivalójuk egy ilyen csodálatos nőben. Reid személyes sértésnek vette. És elhatározta, hogy helyrehozza. *** Korábban, amíg izgatottam vártam, hogy Reid hazaérjen, Lucie döntést hozott. Többé nem fog elsiklani a szeme előtt zajló dolgok felett a kudarcba fúlt kapcsolatán alapuló hülye illeszkedési elmélete miatt. Ideje volt őszintén szembenéznie önmagával – őszintén szembenézni vele – és elfogadni a férfi iránt táplált igazi érzéseit. Reid úgy ismerte őt, mint senki más. És az idő most elérkezett. Reid eddig sosem látott intenzitással nézett rá. Topáz csíkokkal árnyalt szeme beleolvadt az övébe. Első ösztöne azt súgta, hogy kerülje a pillantását, így nemcsak tőle óvja meg magát, hanem a saját érzelmeitől is. Ösztöne miatt szilárdan kitartott… és befogadta a férfit. 159

Lucie kissé remegett fektében, szívét-lelkét kitárva a férfinak, akinek hatalmában állt porrá zúzni őket. Többé nem tudta tagadni, hogy szereti, akkor sem, amikor ilyen sebezhetőnek, ilyen ijedtnek érezte magát. Cserzett ujjaival végigsimított az arcán, mielőtt beletúrt volna a hajába. Arcuk mindössze centikre volt egymástól, mégis akár kilométerekre is lehetett volna. – Bébi, te reszketsz – suttogta. – Nem is. Elmosolyodott, orrával az arcához dörgölőzött, és megcsókolta az állát. – De igen. Ne aggódj… gondoskodom rólad. Még mielőtt kitalálhatta volna, hogy a következő hatvan percre vagy hatvan évre utalt, Reid olyan szenvedélyes csókkal tapasztotta be a száját, hogy Lucie biztosan tudta, a közeljövőben képtelen lesz összefüggően gondolkodni. Szája felfedezte ajka íveit és körvonalait, fogai óvatosan harapdálták, próbálgatták alsó ajka teltségét, míg nyelve végighaladt a felső ajka belső ívén. Akárhányszor Lucie is előrenyomult a nyelvével, Reid visszahúzódott, nem engedte, hogy aktívan részt vegyen a játékban. Újra és újra megpróbálta visszacsókolni, de hozzáértőn blokkolta a kísérleteit, miközben folytatta felfedezőútját. Frusztráció és szexuális feszültség gyülemlett fel a testében. Megmarkolta a férfi fejét, hogy ne tudjon mozdulni, mély csókot kapott viszonzásul. Felnyögött, ahogy megérezte a saját ízét a nyelvén. Reid előtt bele sem gondolt, hogy ennyire jó érzés, amikor szájjal kényeztetik. És álmában sem jutott volna eszébe, hogy ennyire imádni fogja a csókját utána. Lucie apró győzelme nem tartott sokáig. Pár pillanattal később Reid összefogta a kezét a csuklójánál, a feje fölött a matrachoz szorította, majd fölé helyezkedett. Combja közrefogta a csípőjét, vastag farka a hajlatai közé simult. Lehajtotta a fejét, megcsókolta a nyakát és nyelvével egészen a fülcimpájáig kalandozott. Megcsipkedte a fülét, aztán a szájába véve 160

szívogatta, hogy enyhítse a szúrást. Miután eleresztette, forró lehelete felborzolta a hajszálait. – Lucie, bébi, ugye tudod, hogy megőrjítesz? –mondta halkan. – Fogalmad sincs, mekkora erőfeszítésembe kerül, hogy ne nyársaljalak fel, mint egy őrült. Lucie teste bátorítón megfeszült. – Ne tartsd vissza! Tégy magadévá! – könyörögte. Csak annyira nyomta fel magát, hogy a szemébe tudjon nézni. – Ó, ne aggódj, úgy lesz. De ezúttal minden pillanatát megédesítem. Ma egész éjjel téged foglak szeretni. Lucie már épp ellenkezni próbált volna, amikor Reid előretolta a csípőjét, kemény farkát teljes hosszában a csiklójához dörzsölte, ellenkezése éles kiáltásba fordult. – Nem engedem, hogy beszélj. Csak érezz. – Megismételte a mozdulatát, amitől a lány csillagokat látott. – Értetted? Bólintott. Bármibe beleegyezett volna mindaddig, amíg folytatja. Reid csókokkal kísérve vándorolt lefelé a testén, nedves nyomokat hagyva a mellén, a bordáin, a hasán. Kezével olyan szélesre tárta a combját, amennyire csak tudta. Végignézett magán, Reid feje egy magasságban volt a csípőjével, lehelete csiklandozta nedves bőrét, a gyönyörhullámoktól megkeményedett a mellbimbója. Ezúttal Reid nyitva tartotta a szemét, miközben az első, hosszú nyelvcsapással végigszántotta az ölét, magasabb szintre emelve a meghittségét. Lucie mélyet sóhajtott és megrázkódott. – Az egyik kedvenc tevékenységem, amikor a csúcs közelébe repítelek – mondta halk, komoly hangon. – Ahogy közvetlenül az orgazmusod előtt rám nézel, maga a megtestesült gyönyörűség. Újabb nyelvcsapás, apró csiklóizgató fricskával. – Ó! – Ez az, bébi! Nézz rám. Nézz, miközben örömet szerzek neked. Ezek voltak az utolsó szavai, aztán betartotta az ígéretét. Úgy nyalta és szívta, mintha a száját csókolná, nyelve beléhatolt, elégedett hümmögéssel élvezte az ízét. 161

Lucie zihálva belemarkolt a takaróba. Csípője ösztönösen felvette a férfi mozgásának ütemét, csiklójának állandó érintésre volt szüksége, hogy megfeleljen a bensőjében egyre gyorsabbá váló lüktetésnek. – Ó, istenem! Magamban akarlak érezni! – sikoltotta. – Kérlek, Reid! – Még nem – válaszolta, hangja éppolyan elgyötörtnek tűnt, mint amennyire elkeseredett volt Lucie. – A határ. Még nem tartasz ott. Viccelt? Átkozottul biztos, hogy ő úgy érezte. Ha nem érez valamit a lába között a következő pár másodpercben, bekattan. Reid két ujja váltotta fel a nyelvét, sebesen dörzsölve az érzékeny ideggócot, közben az ajkait csókolta és a belső combját harapdálta. Az átizzadt lepedő és a fülledt, vágytól terhes levegő meggyőzte orális tehetségéről. Az őrület felé hajszolta, és élvezte minden pillanatát. Lucie elengedte a takarót, helyette a mellébe markolt, és izgatni kezdte a bimbóit. Korábban túl feszélyezett volt, hogy játszadozzon velük, de most túlságosan nagy volt a kísértés. Bimbói csipkedésétől az egész testét átjárta a remegés, a hasában egyre csak fokozódott a feszültség. Látása elhomályosult, de hallotta Reidet. – Állati gyönyörű! – morogta, majd éppen akkor hatolt belé, amikor elérte orgazmusa határát, és át is repült fölötte. Képtelen volt fékezni magát, sikoltott, a férfihoz feszült, ahogy bensője szétrobbant és magába fogadta a testét teljesen kitöltő, merev vesszőt. Reid a nyakánál nyögött, szorosan a karjába zárta, ahogy barlangja újra és újra görcsösen összerándult, a zsibbasztó reszketés hullámokban járta át, a feje búbjától a lábujja hegyéig. – Átkozottul jó téged érezni. Egyetértett volna vele, de a legegyszerűbb mondatot sem volt képes megfogalmazni. Ahogy lassan visszanyerte az eszméletét, eluralkodott rajta az eufória, amelynek korábban a létezéséről sem tudott. Reid édes, lusta csókkal vette birtokba a száját.

162

Elveszett a mámorító, orgazmus utáni ködben, élvezve nyelvük táncát. A férfi lassan hátrább húzódott, vastag farka végigdörzsölte érzékeny járatát; teste akaratlanul is összerándult az érintésre. Amikor már majdnem egészen kihúzta, szándékosan lassan visszacsúsztatta, amíg újra tövig merült benne. Lucie felsóhajtott, hátát ívbe feszítette és félbeszakította a csókot. Túl sok inger érte egyszerre, és túl hamar. Nem bírná ki. Kezét Reid vállára támasztotta, és egy madárfióka erejével próbálta eltolni magától. – Reid, én nem… – mondta könyörgő tekintettel. – Pszt! – mondta hozzáérve az ajkaihoz. – De igen. – Lefejtette a lány kezét, belekulcsolta az ujjait és megtámasztotta a feje fölött, miközben újra hátrahúzódott. – Bízz bennem – suttogta a bejárat előtt tartva magát. Nem az arrogancia szólt belőle, nem is a kérés. Szeme megfejthetetlen mélységeibe pillantva Lucie felismerte, hogy ellenkezik. Mondata azt üzente: Bízz benne, hogy örömet szerzek. Bízz benne, hogy gondoskodom rólad. És remélte: Bízz benne, hogy szeretlek. – Bízom benned. Ajkuk olvadt csókban forrt össze, ahogy teljes hosszában beléhatolt. Lucie-nak az a röpke gondolata támadt, hogy így lehet tökéletesen meghatározni az édes kínt, egyszerre akarta ellökni magától és még közelebb húzni. De csak egy pillanatig tartott, mielőtt a gyönyör újra a hatalmába kerítette, és csak a szilárdan benne mozgó férfi csodás érzése számított, amely úgy kiegészítette, mint semmi más. Az idő megtorpant, még a Föld is elfelejtett forogni egyesülésük tiszteletére, hogy örökké tarthasson. Izzadságtól síkos testük egyként mozgott, olyan összhangban, mint az óceán hullámai. Kínzóan lassú ritmusa végül megtört, csípőmozgása gyorsulni kezdett, légzésük kapkodóvá vált. Hamarosan régi ismerősként köszöntötte a bensőjében gyűlő feszültséget, farka minden lökésére egyre jobban és jobban feszítette, szenvedélye végül legyőzte és felemésztette. 163

Maga sem hitte el, de újra elélvezett, Reid nevét motyogva közben. De míg az előző orgazmusa erőteljes vibrálással érte, ezúttal látszólag végtelen, tökéletes öntudatlanságba merült. – Istenem… Lucie! – kiáltotta Reid, izmai megfeszültek és remegtek a megkönnyebbüléstől. És ahogy belé ürítette a magját, Lucie úgy érezte, egyúttal a szerelmét is átönti a szívébe.

164

Tizenhetedik fejezet Reid szorosan magához ölelve tartotta az alvó Lucie-t, és közben megpróbált minden részletet az emlékezetébe vésni. Milyen tökéletesen simult a vállgödréhez. Hogyan ölelte át a lábával a csípőjét az éjszaka közepén, mintha attól félne, megszökik, ha nem teszi. Milyen elegánsan omlott a haja a karjára, keze pedig a mellkasán nyugodott, épp a szíve fölött. Előző éjjel órákig szeretkeztek és beszélgettek, minden lehetséges területen felfedezték egymást, amire Reid korábban senkivel sem volt képes. Még az után is, hogy ráébredt, szereti a lányt, tudta, hogy a vele töltött percei meg vannak számlálva, de hagyta, hogy az éjszaka sötétjében életre keljen a képzelete. Ébren akart maradni, hogy kihasználhasson minden pillanatot, de végül kora hajnalban mindketten álomba merültek. Most a reggeli napsugarak szűrődtek be a hálószoba ablakán, elűzve az ábrándjait és itt hagyva a csúf valóságot. – 'Reggelt. Lucie reggeli hangjának rekedtségétől szíve kihagyott egy ütemet. De amikor pajkos mosollyal felemelte a fejét a mellkasáról, talán teljesen meg is állt. Állát megtámasztotta a kézfején és rendíthetetlennek tűnő pillantással nézte Reidet. Hosszú, tüskés szempilláit félig lehunyta, ajka még mindig duzzadt volt az alvástól, vagy talán a csókoktól és harapásoktól, alig néhány órával korábbról. Sötét haja borzas volt, 165

néhol egészen összegubancolódott, de gyönyörűen keretezte az arcát. – 'Reggelt neked is. Jól aludtál? Pajkos mosolya széles vigyorba fordult. – Hihetetlenül jól. – Feljebb kúszott és lágy puszit nyomott a szájára, azután visszasimult az oldalához és felnyögött. – Nem tarthatunk ma szabadnapot, hogy ágyban maradjunk? Nem is kérdezhetett volna jobbat, Reidnek azonnal eszébe jutott, hogy nem olyan napirend szerint él, mint az átlagemberek, akiknél belefér az alkalmankénti lógás. Becsukott szemmel csókot nyomott a feje búbjára, és még utoljára magához szorította, mielőtt kimászott az ágyból. – Bocs, kedves, nincs szabadnapom, és már így is túl sokáig aludtunk –, mondta, miközben megkereste és felhúzta a farmerját. – Uh, azt hiszem, igazad van. Jól van, a terv a következő – mondta, és átvágott a szobán a fürdőbe. –Elmész futni, és mire visszaérsz, túl leszek a jógán, a napi túléléshez szükséges koffeinadagon és a telefonhívásomon. Reid felszedte az ingét és a nyitott fürdőszoba ajtó felé nézett, ahonnan a mosdóba folyó víz csobogását hallotta. – Milyen telefonhíváson? Rövid fürdőköpenyben jelent meg az ajtóban, szájában fogkefével, de mosolygott. Hosszú szünetet tartott, hogy meg tudjon szólalni fogkrémmel teli szájjal, és azt mondta: – Le kell mondanom a ma esti randevúmat Stephennel, mielőtt elfelejtem. El tudod képzelni, milyen lenne, ha megjelenne, és akkor mondanám le? Kíííínooos – tette hozzá dalolászva, majd ismét eltűnt a fürdőben. Reid eljátszott a gondolattal, hogy Lucie lemondja a találkozót Mann-nal… De önző barom lenne, ha nem hagyná, hogy a szeretett nő boldog legyen, még ha mással is. A picsába. Megköszörülte a torkát, és felkészült, hogy kimondja élete legnehezebb három szavát. – Nem kellene lemondanod. 166

Összevont szemöldökkel, döbbenten dugta ki a fejét az ajtónyíláson, a fogkefét kivette a szájából. – Hogy érted, hogy nem kellene…- Világoskék hab cseppent le az állára. – Hoppá. Várj! Amíg a lány kiöblítette a száját, Reid vetett egy pillantást a képmására az öltözőasztal tükrében, és egy hajszál választotta el attól, hogy szilánkosra törje a tükörképét. – Hogy érted, hogy nem kellene lemondanom? Megfordult, a lány pár méterrel messzebb állt meg tőle, karját keresztbe fonta a mellkasán, hogy önbizalmat merítsen belőle. Készen állt rá, hogy ugyanazt a szöveget fogja hallani, amit a csődtömeg exférjétől hallott. Felkészült rá, hogy ismét megsérül. Reid megesküdött volna rá, hogy forró kést döftek a gyomrába, amikor a lány nagy, galambszürke szemébe nézett. Képtelen volt rá. Erre a beszélgetésre még nem keríthet sort. A francba is, azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Amilyen hamar csak lehet, el kell mennie, hogy tiszta fejjel gondolkodhasson. Néhány lépéssel mellette termett, ártatlanul megpuszilta a homlokát, és igyekezett vidám hangot megütni. – Csak kicsit szánom a fickót, ennyi az egész. Mármint, csak egy randin voltatok, te meg ejtenéd, éppen a második találkozó napján? – Reid színpadiasan a szívére tette a kezét. – Férfitársként mondhatom: Au! Egy második vacsora nem túl nagy ár, hogy megakadályozz egy csúnya öngyilkosságot. Lucie nevetős horkantásától megsajdult a szíve, majd a lány játékosan belepüfölt a mellkasába. – Eltúlzod. Menj futni, aztán beszélünk, ha visszatértél – mondta, mielőtt a konyha felé indult. Reid nagyot szusszantott. Katasztrófa kivédve… eddig. Rekordidő alatt átöltözött az edzőruhájába, és máris a járdát taposta. Reggeli meleg égette a bőrét, és a szokásosnál jobban megerőltette magát. Ma léptei dobbanásának ritmusa nem ringatta kellemes, meditatív állapotba, inkább egy időzített bomba számlálójaként hatott. Számlálta a perceit, amíg még nem kell szembesítenie Lucie-t a döntésével. 167

Izmai megmerevedtek, gyomra felfordult a gondolatra, hogy hamarosan el kell hagynia. Mielőtt találkozott volna az apjával, eljátszott az ötlettel, hogy megkéri, menjen vele Vegasba. És bár tudta, hogy az apja szűk látókörű, megkeseredett öregember, Reid nem tudott minden szavában kételkedni. Lucie egyáltalán nem volt az a típusú nő, amelyik imádja a harcosok életmódját. Az anyja igen, de Lucie semmiképp. Szeretett viszonylag kis városában élni, ahol csak néhány fizioterapeuta dolgozott, így lehetősége nyílt mélyebben megismerni a betegeit. És még ha az egyik legszétszórtabb ember volt is, akivel Reid valaha találkozott, a férfi megtanulta, hogy ragaszkodik bizonyos mértékű rutinhoz. Szerette a kiszámíthatóságot. Kifejezetten nehezére esett az újdonságok kipróbálása és a spontaneitás – két tulajdonság, amelyre Reid hihetetlenül büszke volt. Ha gyökerestül elszakítja a környezetéből és Vegasba viszi, hatalmas kultúrsokkot kapna. Persze, nyilván belerázódna a mindennapokba, de ez egyben azt is jelentené, hogy szinte sosem találkoznának. Reid ideje nagy részét azzal töltötte, hogy edzett, fogyott és arra készült, hogyan győzze le az ellenfelét. Napirendjébe már csak az fért bele, hogy ágyba zuhant, és másnap hajnalban kezdhette az egészet elölről. És ott volt még a rengeteg utazás, a felhajtás. A bulvárlapok által összehordott marhaságok. Ezek egyenként is taccsra tudtak tenni egy párkapcsolatot. Látta már jó pár srácnál. A feszültség veszekedéseket szült, a nők belefáradtak, elátkozták a sportot, amely felemésztette a társuk minden idejét, és végül magát a férfit is. Belehalna, ha végig kellene néznie, ahogyan Lucie kedves természete tompává és haragvóvá válik, csak azért, mert Reid nem képes belenyugodni, hogy nélküle éljen. Lucie talán tökéletesen illett hozzá, de ez nem azt jelentette, hogy ő is megfelel neki. Sokkal jobbat érdemel. Megérdemli, hogy ne csak a férfi szívében foglalja el az első helyet, hanem az életében is. Megérdemel valakit, aki néha elbliccelhet egy napot csak azért, hogy ágyban 168

maradhassanak, valakit, akinek sikeres karrierje nem hordozza az agyrázkódás vagy a kiütés lehetőségét. Valakit, aki pontosan az ő ellentéte. Lassított, amikor befordult az utolsó sarkon a lakás előtt, halogatta a pillanatot, ameddig lehetett. Csípőre tett kézzel mélyeket lélegzett, hátha sikerül elűznie a gyomrában fészkelődő rosszullétet. De minden egyes megtett lépéssel csak romlott a helyzet. Szerencsésnek mondhatja magát, ha öklendezés nélkül eljut a zuhanyzóig. Életében először Reid félt az összecsapástól. *** Lucie a konyhaasztalnál ült, egyik kezével a fejét támasztotta, másikkal a The Lone Ranger című sorozat főcímdalát dobolta, amíg a hálószobába zárkózott Reidre várt. A futás után különösebb lelkesedés nélkül intett neki útban a zuhanyzó felé, most pedig már legalább húsz perce a hálószobájában szöszmötölt, ami pontosan tizennyolc perccel több, a szükségesnél, hogy felvegyen egy gatyát és egy pólót. Mostanra Lucie természetesen paranoiás lett. Úgy tűnik, a szerelem neurotikus kamasszá változtatja. Hurrá. Végre-valahára ajtónyikorgást hallott. Felkapta a tollát és úgy tett, mintha nagyon lefoglalná a megfejteni próbált szudoku, a találomra beírt számokkal. Szerencse, hogy sosem beszélgettek matematikai fejtörőkről, különben tudná, hogy reménytelen eset. Akkor sem tudna egyet rendesen megfejteni, ha az élete függne tőle. Amikor szándékosan nem vette észre az ajtóban álló férfit – belehalt volna, ha rájön, mennyire meghülyül a hiányától –, Reid megköszörülte a torkát. Derűsen felpillantott az újságból… majd azonnal le is fagyott az arcáról a mosoly, amikor meglátta a férfi arcát és a kezében a táskát. – Mi folyik itt? – Butch telefonált. Scotty visszatért, és azt akarja, hogy nála fejezzem be a felkészülést a Diaz elleni meccsre. 169

– Ó. – Figyelmen kívül hagyva kissé megsértett önérzetét a feltételezéstől, hogy ő nem végez olyan jó munkát, mint a másik, megpróbálta a logikus oldaláról nézni a helyzetet. – Gondolom, ez jó hír. Fontos, hogy visszarázódj a saját napirendedbe, az ismerőseid körében. – Semmi köze sincs a képességeidhez, Lu. Kiváló fizioterapeuta vagy. Már így is csodát műveltél a vállammal. Senki mással nem értem volna el ilyen jó eredményt ilyen rövid idő alatt. Komolyan. – Köszönöm. – Önérzet: visszanyerve. Kedves mosolyt villantott felé. – Megértem, tényleg. És mivel még maradt szabadságom, végre láthatom Vegast! – Nem tartom túl jó ötletnek. Nem tudok majd időt szakítani rád, mint itt. Odaát teljesen máshogy mennek a dolgok. Nem vihetlek magammal. Egész nap, mindennap beszorulnál a négy fal közé. Valami nem volt rendben. Tényleg a miatt aggódott, hogy kiakad, amiért nem lesz ideje szórakoztatni őt? – Semmi gond. Napközben szétnézhetek a városban egyedül is. Beletúrt a hajába, majd megdörzsölte az arcát. – Esténként túl fáradt leszek ahhoz, hogy veled legyek, Lucie. Szinte egyáltalán nem látnánk egymást. Nem. Nem, nem és nem. Egyáltalán nem úgy reagál, ahogy várta. Felállt és figyelmeztetőn összehúzott szemmel keresztbe tette a karját. – Mi a francról van szó valójában, Reid? Nagyon erősen próbálsz maradásra bírni. A legbénább kifogásokkal, csak úgy megjegyzem. – Figyelj, kérlek, ne nehezítsd meg még jobban. Tudod, hogy fontos vagy nekem, de ez – hol a lányra, hol saját magára mutatott néhányszor –, ez csak átmeneti. Emlékszel? – Emlékszem-e? Igen, Reid, emlékszem. Arra is emlékszem, hogy tegnap éjjel minden megváltozott. Nem állsz ott tiszta szívvel és tagadsz le mindent, vagy igen? Hosszú percekig – másodpercekig?, akár egy óra is lehetett, Lucie nem tudta – egyetlen szót sem szólt, nem mozdult, csak az állán pattogtak az apró izmok. Tehát ideges volt. Marha nagy ügy. Ő mindjárt felrobban. 170

Végre megtörte a csendet, de a szavai úgy vágtak, mint a szamuráj kard. – A tegnap éjszaka fantasztikus volt. Mint az összes többi. De az egyezségünk most véget ér. Azt akartad, hogy Mann észrevegyen, érdeklődjön irántad – ami megtörtént –, teljesítettem az alku rám eső részét. A te részed az volt, hogy harcképes állapotba hozz a bajnoki meccsig, ami szintén teljesült. Ez a helyzet. – Nem, nem ez a helyzet! Menekülsz, mint egy átkozott gyáva, az a helyzet! Mi ez a baromság arról, hogy teljesítettük az úgynevezett egyezségünket? – Ereiben áramlott az adrenalin, amitől kissé megszédült, de megkapaszkodott a székében és folytatta. – Megváltoztak köztünk a dolgok, Reid. Te is látod, én is látom. – Elismerem, hogy szakmaiság helyett a személyesség került előtérbe, de lehetetlen lett volna másként. Ha lefekszel valakivel, aki fontos számodra, az személyessé válik. De mindössze ennyire nem lehet hosszú kapcsolatot alapozni, te is tudod. Egyre hangosabban kiabáltak, és Lucie-ban valahol mélyen felmerült, hogy ha fokozzák, hamarosan Mrs. Egan kopogtat az ajtaján. Vagy még rosszabb, felhívja a bátyját. De már nem érdekelte. – Mi van a szerelemmel, de orbitális barom? Talán az sem elég? Mert én szeretlek. Fülig beléd vagyok esve! A világ némaságba burkolózott. Még a falióra sem mert kattogni, amíg ők ketten makacsul nézték egymást. Talán még az idő is megállt. Talán ez is egy olyan pillanat volt, amikor váratlanul megjelenik egy angyal, hogy bölcs tanácsot adjon, vagy lehetőséget, hogy néhány perccel visszaforgassa az időt és megsemmisítse az elhangzott szavakat. A szavakat, amelyek olyan sebezhetővé tették, mint még soha életében. Reid furcsa, hideg tekintettel nézett rá, ilyennek képzelte az ellenfelére vetett pillantást, mielőtt a bíró elindítja a meccset. Sosem látta még ilyennek, és most szinte belehalt. De amikor megszólalt, rájött, hogy tévedett… – A volt férjedet is szeretted, Luce. És nézd meg, mire mentél vele. 171

Nem a pillantásába halt bele, hanem a szavaiba. – Kifelé. – Elszorult torokkal csak ennyire volt képes. Pislogott, hogy elfojtsa a könnyeit. – Soha többé nem akarlak látni. Semmi bocsánatkérés. Semmi tétovázás. Reid sarkon fordult és hat lépéssel kisétált a lány életéből. Végleg.

172

Tizennyolcadik fejezet Hetek, nem évek. Reidnek állandóan emlékeztetnie kellett magát, hogy csak hetek teltek el, mióta kilépett Lucie lakásából. Mintha egy egész élet lett volna. Néha, amikor egyedül feküdt hatalmas franciaágyában – ami most nevetségesen üresnek tűnt, miután hozzászokott, hogyan bújt hozzá Lucie az ő jóval kisebb fekhelyén –, azon tűnődött, nem csak álom volt-e az egész. De aztán visszaemlékezett az utolsó együtt töltött éjszakájukra. Hogyan reagált, amikor lassan, lágyan szeretkezett vele, úgy, ahogyan korábban még egyetlen nővel sem. Ahogy sosem fog egyetlen nővel sem. Túlságosan valóságos volt az elmúlt hónap… most pedig üres volt nélküle az élete. Amint visszatért Vegasba, felvette szokásos napirendjét az edzésekkel és Scotty személyre szabott fizioterápiás kezeléseivel. Bár kitűnő orvos volt, és Reid válla a lehető legtökéletesebben működött, gyakorlatilag ki kellett peckelnie a száját, hogy ne hasonlítgassa állandóan Lucie módszereihez. Szüntelenül rá gondolt, és azon kapta magát, hogy szinte minden alkalommal megemlíti, akárhányszor csak kinyitja a száját. Eljutott arra a pontra, hogy a nem verbális kommunikáció, például a morgás, tűnt a legbiztonságosabbnak. Elvégre az ősembereknél is működött, nála miért ne válna be?

173

Elérkezett a meccs előtti nap. Testileg aranyat ért. Csúcsformában volt, a válla jól működött, és az előző napi mérlegelésnél az ideális kilencvenhárom kilóra jegyezték be. Ugyanakkor lelki téren soha nem érezte még magát ennyire elbaszottnak. Normális esetben ilyen közel a meccshez már csak fantáziaképeket látott a fejében, ahogyan legyőzi az ellenfelét. Most az egyetlen kép, amit maga előtt látott, Lucie elgyötört arca volt, amikor szánt szándékkal összetörte a szívét. Reid felmordult, gyötrődése gyorsan színtiszta haraggá vált, amíg úgy nem üvöltött, mint egy harcra kész spártai katona. Felkapta a lábánál heverő medicinlabdát és áthajította az edzőtermen oda, ahol edzőtársai képzelt ellenfele közelében ácsorogtak. – Hé! – mondta Brian és ellökte magát a faltól. –Mi a fasz bajod van, Andrews? A helyes eljárás az lett volna, hogy bocsánatot kér és odábbáll. De a helyeseljárás-mérője sajnos épp tropára ment. – Talán pont te vagy a bajom, Harty – vágta a másik férfi arcába. – Vagy csak ki vagy borulva, mert túl punci vagy megszerezni a csajt, akiről annyit beszélsz, hogy bekékülnek a golyóid. Reid teste azonnal átvette az irányítást az agya fölött. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az volt, hogy derékon kapja barátját és eltorzult üvöltéssel a matracokra dobja, hogy elnyomja a fülében dübörgő vér hangját. A következő pillanatban már mindenfelé karok voltak körülötte, megpróbálták leszedni Brianről, és mindenki egyszerre kiabált több különböző dolgot, esélye sem volt kihámozni a jelentésüket. – Elég legyen! Abbahagyni és irány a zuhanyzó, mielőtt előírok még pár óra kardioedzést, hogy kiadjátok magatokból a gőzt. Butch. Végre egy értelmes hang. Reid lerázta magáról azt a néhány embert, aki még vissza akarta tartani, és összeszedte a cuccát. – Andrews! Az irodámba, most! Reid sarkon fordult, és az edzőjére bámult. 174

– Nem kell a lelki fröccs. Lehiggadtam. Felfogtam, nyugi. Hazamegyek. – Hé! Kurvára nem érdekel, mit fogtál fel. Told be a segged az irodámba! Ökölbe szorított kézzel és csikorgó foggal Reid besétált az edző irodájába és lerogyott az egyik székbe. Butch követte, bezárta az ajtót, leült Reiddel szemben és az alkarjával a térdén támaszkodva előredőlt. – Min rágódsz, fiam? – Fogalmam sincs, miről beszélsz – válaszolta Reid keresztbe tett karral. Az öreg szótlanul nézte, mire Reid fél kézzel a terem felé mutatott. – Próbálok a meccsre koncentrálni, ők meg szarságokkal idegesítenek. Jobban ismerhetnének ennél, mester. – Láttam, mi történt. Majdnem leszedted Harty fejét a medicinlabdával. Reid elfordult, képtelen volt az edzője égszínkék szemébe nézni. Tisztában volt vele, hogy seggfejként viselkedett – és később bocsánatot is kér Briantől –, de nem tudta, mit mondjon. – Reid. – Butch hangjából Reid tudta, hogy ha kell, az öreg képes egész nap ülni és várni, amíg megkapja, amit akar. Lemondó sóhajjal visszafordult. – Amikor visszajöttél Renóból, dobtam egy hátast a fizikai állapotodtól. Aggódtam, hogy ha kiszakadsz a normális kerékvágásból, elengeded magad, de olyan erősen és egészségesen tértél vissza, mint egy bika. – De fejben… – Butch a fejét csóválta és ciccegett hozzá. – Mentális értelemben úgy viselkedsz, amióta hazajöttél, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. Erős a gyanúm, hogy a fizioterapeuta lányhoz lehet köze, aki kezelt. Nyertem? Reid nem tudta, hogyan válaszoljon, vagy hol kezdje. Így hát nem mondott semmit. – Jól van, elmondom, mit gondolok – folytatta Butch, hátradőlve, és karba tette a kezét. – Beleszerettél a Miller lányba, de úgy döntöttél, nem vagy elég jó neki, úgyhogy ahelyett, hogy őszintén beszéltél volna az érzéseidről, valószínűleg mondtál vagy csináltál 175

valami marhaságot, amivel elcseszheted, mielőtt Vegasba indultál. Elég közel járok? Reid felpattant, bekötözött kezével végigsimított az arcán és összekulcsolta a tarkóján. – Talált, süllyedt. – Sejtettem – felelte Butch, és ő is felemelkedett a székről. – És mi a terved? Reid leengedte a kezét és összeszűkült szemmel az edzőre nézett. – Miből gondolod, hogy van tervem? – Sosem nézel szembe terv nélkül egy harccal vagy problémával. – Butch csípővel az asztalának támaszkodott és a szájába dobott egy mentolos cukorkát, amivel a cigarettát helyettesítette. – De ha a mostani viselkedésedből lehet rá következtetni, akkor a terved szar. – Mi a faszt akar ez jelenteni? – Csak azt, amit mondtam. Ha hiszel a tervedben, akkor olyan vagy, mint bármelyik más napon. A meccsre már kidolgoztuk a stratégiát. Ergo… – Tényleg azt mondtad, hogy ergo? – vonta fel a szemöldökét Reid. – Igen, azt, okostojás. Ergo – a terved szar. Reid nem tudott vitatkozni a férfi logikájával. Igaza volt. Ha Reid jó tervet eszelt ki, semmi sem hozta ki a sodrából. Sem az, ha ellenfele a médián keresztül próbálta hergelni, sem egy sérülés, amivel a meccs után is foglalkozhatott, semmi. – A tervem azért szar, mert egyet sem találtam ki. Akárhogy próbálom, nem találok olyan megoldást, ami mindkettőnket boldoggá tenne. Butch elgondolkodva megdörzsölte az állát… bármin tűnődött is. – Hmm. Ja, már értem, hogy ez miért zavar. Reid az iroda belső ablakához lépett, és kinézett az edzőteremre, amelynek felszerelése az élete része volt, amióta csak az eszét tudta. Szorító a páros gyakorlatokhoz, szőnyeg a birkózáshoz, kitömött bábuk, bokszzsákok, súlyok és kardiogépek. Mellkasát súlyként nyomta a közömbösség érzése. Mostanában gyakran 176

tapasztalta, amikor belépett a terembe. Még az ismerős szagok és hangok sem idézték fel a szokásos izgatottságot. Vállat vont, érezte, ahogy a feszültség csomókba gyűlik a vállában. – Ez a helyzet, Butch. Lucie nem illik ebbe a világba. Ha magammal hoznám, végül úgyis elhagyna. Jobbat érdemel nálam. Jobbat érdemel egy harcosnál. – Ó, jézusom! – Butch visszaült a székébe és Reid korábbi helye felé intett. – Ülj le. – Reid túl fáradt volt a vitához, így engedelmeskedett. – Most azt akarom, hogy figyelj, méghozzá rendesen. Biztos vagyok benne, hogy már tudod, de még sosem meséltem róla nyíltan, úgyhogy íme: tudod, hogy Marthának és nekem nem lehetett saját gyerekünk. A pokolba is, ezért lett belőle tanár, én meg ezért döntöttem, hogy képezni fogom a hozzád hasonló fiatalembereket. Minden harcosommal törődöm – ha nem így lenne, rég leléptek volna másik edzőhöz –, de te vagy az egyik legrégebbi tanítványom, olyan vagy számomra, mint a fiam. És egyetlen fiamnak sem hagyom, hogy ilyen elbaszott képe legyen önmagáról. Csak az apád beszél belőled, és az a helyzet, hogy nagy rakás ló-szar, amit mond. – Butch, mielőtt megjelentem volna az életében, félig bele volt zúgva valami ortopéd sebészbe. A pasas elvitte randira, és többet is akart. Van pénze, jól néz ki, és bazi sok közös vonásuk van. – Na és? – És eleve én vagyok az esélytelenebb fél. Ha megnézzük, mit keresnek a nők a férfiakban, Dr. Szemétláda biztos befutó. – Papíron. Ez csak a papírforma, kölyök. – Butch előrehajolt és elmosolyodott. – Mit szoktam mindig mondani, mi az igazi adu egy küzdelemben? Reid állta edzője állhatatos tekintetét, és hirtelen meglátta a fényt az alagút végén, amelyben már hetek óta bolyongott. – A szív. Bármelyik harcos győzhet, bármilyen oddsszal szemben, ha több szívvel csinálja, mint az ellenfele. Butch vállon veregette, és elégedett vigyorral hátradőlt. 177

– Pontosan. És nem csak neked van szíved, fiam, lefogadom, hogy elrabolod az övét is, ha akarod. De ez már rajtad múlik. Most menj haza és pihend ki magad. Mindegy, hogyan döntesz, holnap meccsed lesz, és azt akarom, hogy tiszta fejjel lépj a ringbe, különben hamar kiütnek. Megértetted? – Igen, uram – válaszolta, miközben felállt és távozni készült. Már éppen kinyitotta az ajtót, amikor edzője utána szólt. – Bármi történjen is, engem mindig megtalálsz. Sok szerencsét, fiam! Teljesen normális érzelemnyilvánításnak tűnt, olyannak, amilyet az ember számtalanszor hall az élete során. Mégis, Reid most először hallotta ezeket a szavakat. Válaszolni próbált – egy elmotyogott „Kösz” is megtette volna –, de torka elszorult, ráadásul a szeme is könnybe lábadt. Még mielőtt végleg összeomlott volna, gyorsan biccentett edzője felé és becsukta maga után az ajtót. Reid lovagló ülésben ült egy széken, felpolcolt kézzel hagyta, hogy Scotty a csuklója és az ujjai köré tekerje a fáslit a Diaz elleni meccse előtt. Egész éjjel és majdnem egész nap volt ideje azon gondolkodni, mit kezdjen a Lucie miatt kialakult helyzettel. Néhány órával korábban meghozta a döntést. Néhány hónappal korábban eszébe sem jutott volna, most meglepően elégedett volt vele. Kopogás hallatszott az ajtón, Scotty utasítást várva Reidre nézett. Néhány harcos kifejezetten gyűlölte, ha a küzdelem előtt valamivel elterelték a figyelmüket. Reidnek sosem volt szüksége arra, hogy kizárja a világot, és ráhangolódásként üvöltő zenére ugrálja körbe a szobát. Inkább a fűben lapuló kígyóhoz hasonlított. Csendes volt, türelmes, befelé forduló, amíg becsukódott mögötte a ketrec ajtaja, és elérkezett a támadás ideje. Reid bólintott, Scotty pedig behívta az illetőt. Azt feltételezte, valamelyik csapattársa akar lógni vele az öltözőben, fel sem pillantott. De a férfi első hangjára Reid felkapta a fejét. Az ajtóban az apja állt, sima, szürke micisapkáját gyűrögetve. 178

– Helló – mondta Stan, majd megköszörülte a torkát. – Nem akartalak zavarni, csak gondoltam, szólok, hogy itt vagyok, úgyhogy… Scotty eltépte a rögzítőszalagot, és néhány erősebb paskolással rögzítette a végét. – Készen állsz, Andrews. Még van nagyjából fél órád. Szólok a csapat többi tagjának, hogy várjanak meg az előcsarnokban – tette hozzá Reid apjára pillantva. – Kösz, Scotty. – Megvárta, amíg becsukódik mögötte az ajtó, aztán felállt és megszólította a férfit, aki soha, egyetlen profi meccsén sem jelent meg. – Mit keresel itt, papa? – Nézd, ha azt akarod, hogy elmenjek… – Nem ezt mondtam. Csak szeretném tudni, hogy… miért most? Stan védekező hozzáállása megenyhült, válla kissé előreesett, tekintete a keze közt kínhalált halt sapkára siklott. Néhány másodperccel később felsóhajtott, kezével megdörzsölte a tarkóját és Reid szemébe nézett. – Amikor anyád elment, úgy éreztem, kitépte a szívem, és magával vitte. Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok szeretni senkit. És azt hiszem, te is beletartoztál. – Súlyos léptekkel a szobában álló kanapéhoz sétált és leült. – Borzasztó dühös voltam rá, és valahányszor rád néztem… Megrázta a fejét, mint aki nem akarja befejezni a mondatot, de enélkül is elég nyilvánvaló volt. – Azt gondoltam, hogy ha keményen bánok veled, végül igazolod az elméletemet, és feladod… pontosan úgy, ahogy az anyád. Reid elfoglalta korábbi pozícióját a székén, félve, hogy támasz nélkül összecsuklik a sokktól. Álmodni sem mert volna róla, hogy egyszer ilyen beszélgetésbe bonyolódik majd az apjával. Bár mindig sejtette az apja tetteinek okát, szinte szürreális érzés volt egyenesen az ő szájából hallani. Apja zömök testébe erő költözött, összezárt állkapcsával és Reid tekintetébe mélyedő barna szemével elszántsága kézzelfoghatóvá vált. 179

– De nem számít, mit tettem, te soha nem adtad fel. És ezért pokolian büszke vagyok rád. Reid nem volt hajlandó tudomásul venni a szúró érzést a szemében, de sokkal nehezebb volt figyelmen kívül hagynia a repedező jeget, amely annyi éven át zárva tartotta az apjai iránti érzéseit. – Azt hiszem, ebben az apámra ütöttem. Apja nagyot nyelt és gyorsan pislogott néhányszor, amíg eltűnt a szemét beborító nedvesség. Aztán felállt és a fejébe csapta gyűrött sapkáját. – Talán elmehetnénk egyszer sörözni, ha legközelebb a városban jársz. Társasági esemény az apjával? A puszta ötlet is elképesztően hatott. Mivel nem válaszolt azonnal, a férfi elindult az ajtó felé. – Vagy nem, mindegy. Csak egy ötlet volt… Reid villámgyorsan felpattant a székből. – Benne vagyok. Stan megtorpant az ajtónál és olyan pillantással nézett vissza, amit akár megkönnyebbülésnek is lehetett volna nevezni, de elfedte egy Reidnek küldött merev biccentéssel. – Sok szerencsét ma estére! – Kösz, papa. Reidnek fogalma sem volt, mennyi ideig állt egyedül a szobában, miután apja kiment, de bizonyára sokáig, mert végül a csapattársainak kellett bejönniük érte, és közölniük, hogy itt az ideje felvenni a kesztyűt. Még mindig azt hitte, hogy furcsa módon átkerült valamiféle képzeletbeli alkonyzónába, ezért az egyik haverjához fordult és azt mondta: – Húzz be egyet! – Amikor csak egy értetlenkedve felvont szemöldököt kapott válaszul, mindkét kezével a hasára csapott. – Gyerünk már! A srác vállat vont, és derekasan odavágott a hasizmára. Számított rá, de Adam pörölykeze még így is kiszorította a levegőt a tüdejéből. Nem. Tényleg nem álmodott. – Kösz, azt hiszem – morogta a hasát dörzsölve Reid. 180

– Bármikor, haver. Készen állsz? Reid bólintott és elvette a felé nyújtott vörös kesztyűket. Ahogy végigsétált az aréna felé vezető hosszú csarnokon, máris úgy érezte, mindenképp megnyerte a meccset. Apja, mondhatni, békejobbot nyújtott neki, és azt mondta, hogy büszke rá. Kibaszottul hihetetlen. Már csak a Diazzal vívott csatán kell túl lennie, utána beszélhet Lucie-val. Egyszerűnek hangzott, de bizonyos szempontból mindkettő az élete összecsapásának számított. Az egyiket akár el is veszíthette. Ha a másikat veszti el, teljes mértékben, végleg összetört emberré válik. De, ahogy az apja is mondta, Reid sosem adta fel, a győzelmei gyakorlatilag elhomályosították a kudarcait. Azt teszi, amit mindig: úgy küzd, mintha az élete múlna rajta. Mert ezúttal pontosan ez a helyzet.

181

Tizenkilencedik fejezet A bálterem csillagfényes téli éjszakát idézett augusztus közepén. A bizottság idén tényleg kitett magáért, jegyezte meg magában Lucie. Ezernyi apró izzó ragyogott át a mennyezetre erősített, elegáns tüllszalagokon, az izzók közé pedig fehér papírlampionokat aggattak. Az asztalokat vászon borította, rajta minőségi porcelánedények, a székeket pedig szintén vászonnal burkolták, és minden, minden fehér volt. Még az asztalok közepére rendezett és a teremben itt-ott kitett virágdekoráció is fehér rózsákból állt, néhány centire a bimbótól levágták a szárát és lapos, vízzel teli üvegedényekbe szórták, amíg ellepték a felszínt. Zöldre nem is volt szükség. Csak a vendégek ruhájának színorgiája törte meg a fehérséget. A fehér háttér előtt mozogva mindannyian ékkövekként festettek, a létező összes színben, a férfiak fekete szmokingjainak kivételével. Lucie nézte, ahogy összegyűlnek és csoportosan mozognak, majdnem az orrán jött ki a puncs, amikor az Antarktisz jegén totyogó pingvinek jutottak eszébe róluk. – Jól vagy? – kérdezte Vanessa és hátba veregette a lányt. – Mondtam, hogy ne igyál vörös puncsot fehér ruhában. Túl kockázatos. Maradj inkább az ásványvíznél. Lucie az előtte lévő asztalra tette a puncsospoharat és sóhajtva végignézett földet söprő, egyenes szabású szaténruháján. Jövőre össze kell barátkoznia valakivel a dekorációért felelős bizottságból, hogy ne nézzék a berendezés részének. Még szerencse, hogy a múlt 182

hét végén lebarnult kissé a strandon, így legalább a pánt nélküli felső fölött látható volt. Ettől függetlenül még mindig úgy érezte, mintha tökéletesen beleolvadna a hófehér környezetbe, míg mások csillognak. Tulajdonképpen ez is csak egy metafora az életére. Ránézett a barátnőjére, aki volt olyan kedves és elkísérte, hiszen Lucie egy hónappal korábban megvette a két jegyet, abban a reményben, hogy Reid eljön vele. Vanessa persze ragyogott, kócos, vörösarany haját ezúttal banánkontyba csavarta, smaragdszínű ruháját pedig mintha egyenesen a szeme színéhez festették volna. Különösebb próbálkozás nélkül is magára vonta az összes férfi figyelmét. Mindig a jin, az ő jangja mellett. – Juttasd eszembe, miért is nem tudtad felhasználni a jegyemet, és jöttél el valamelyik munkatársaddal – szólt Lucie, miközben kedvetlenül fürkészte a termet. – Ah, kedvesem, azért, mert jellemzően képtelen vagy nemet mondani, és beleegyeztél, hogy árverésre bocsásd magad, mint egy darab hús – válaszolta Vanessa kissé túlságosan vidáman. – Ó, igaz. Tényleg. Már a Randizz-Egy-Dokival aukció puszta említésére is olimpiaiérem-esélyes bukfenceket vetett a gyomra. Az aukció, ahol a vendégek a kórházi személyzettel eltöltendő randira licitálhatnak, a bál legnagyobb adománygyűjtő eseménye. Lucie-t korábban sosem kérték fel, hogy vegyen rajta részt, de nem is akart. Sajnálatos módon az egyik rezidenslány mononuldeózist kapott és Sandy, a főnővér, aki maga a megtestesült Télanyó, könyörgött Lucie-nak, hogy vegye át a helyét. A terem elején álló színpadtól kattanás, majd pufogó hangok ömlöttek a hangszórókból: valaki bekapcsolta a mikrofont és néhányszor megütögette. – Egy kis figyelmet kérnék! A falra festett ördög. A színpad közepén a kedélyes Sandy állt, halványkék ruhában, egyik kezében az aukció programfüzetével. – Ó, te jó ég… – mormogta Lucie és a hasára szorította a kezét. 183

– Gyerünk – mondta Vanessa és kézen fogta. –Keressük meg Kyle-t és Ericet, horgonyozzunk le a pultnál, hogy alaposan megtölthessünk alkohollal, amíg üt az órád. – Amíg üt az órám? – ismételte Lucie hitetlenkedve, majd ellazult és a szemét forgatta. – Ja, úgy érted, amíg rám kerül a sor. – Aha – kuncogta Vanessa. – Igazából, a szóhasználatod elég jól tükrözi, hogy érzem magam. Mutasd az utat, ó, bölcs vezér. Vanessa és a srácok azzal töltötték a következő fél órát, hogy Lucie mellett állva nézték a sorban színpadra szólított férfiakat és nőket, röviden felolvasták az életrajzukat és érdeklődési körüket, hobbijukat, mint valami giccses, tévés társkeresőben. Lucie-nak egyelőre sikerült elkerülnie Stephent. Miután Reid összetörte a szívét és megerősítette abbéli hitében, hogy a túlságosan ellentétes jellemű párok kapcsolata halálra van ítélve, elment egy randira a férfival. Bár tudta, hogy inkább a bosszú vezérli, és már nem hitt benne, hogy tényleg szereti a sebészt, minden tőle telhetőt megtett, hogy az előnyeire koncentráljon, és a maga számára is bebizonyítsa, hogy legalább házastársként és élete párjaként kitarthatnak egymás mellett, ha arra kerülne a sor. De az este végére képtelen volt ellenállni, hogy minden apró részletben Reidhez hasonlítsa. És, ahogy számított rá, Stephen minden szempontból csúfosan alul maradt. Még azt is hagyta, hogy megcsókolja a randi végén, remélve, hogy legalább a vonzalom egy kis szikrája kipattan, és feledteti a többi téren mutatkozó hiányosságot. De rá kellett jönnie, hogy Stephen Mann csókja pont annyira izgalmas, mintha egy egészségügyi vizsgán használatos bábuval csókolózna. Erről viszont eszébe jutott, hogy meg kell újítania a tanúsítványát, ezért nem könyvelte el teljes kudarcként az estét. Bármennyire fájt, Lucie nem bánta meg, hogy beleszeretett Reidbe. Az együtt töltött néhány hét az élete legszebb időszakává lépett elő. A segítségével sokkal jobban megismerte magát, és megtanulta, hogyan élje az életet ahelyett, hogy csak nézi elrepülni. 184

Magabiztosabb lett, kellemesebben érezte magát a bőrében, és mindezt neki köszönhette. Így hát egyheti bőgés, számtalan doboz Cherry Garcia jégkrém, illetve Nessie és a fiúk közbenjárása után összeszedte magát és újra emelt fővel várta a jövőt. Most leginkább az zavarta, hogy ő és Stephen teljes mértékben szerepet cserélt. A randevú után azt mondta neki, nem érzi, hogy működne a dolog. Ellenkezett, nagyszerű képet festett le a közös jövőjükről és még egy randit kért tőle. Elhívta a kórházi bálra. Pontosan azt tette, amire Lucie a kezdetektől vágyott. És lám, most itt volt a bálon, egyedül, és azt kívánta, bár inkább otthon maradt volna, kettesben, azzal a bizonyos illetővel, akiről nagyon jól tudta, hogy nem illik hozzá. Pontosan, gondolta miközben kiitta a poharát. Az életére most az irónia a legtökéletesebb meghatározás. – Végül, de nem utolsósorban egy csodálatos ifjú hölgyet üdvözölhetünk, aki az utolsó pillanatban ugrott be a beteg Stacy helyére: Miss Lucinda Miller! Gyere fel, kedveském! A tömeg hangos tapssal köszöntötte az utolsó áldozatot. Lucie szúrós pillantást vetett Ericre és Kyle-ra, majd diszkréten mellkason bökte mindkettejüket. – Ha nem ti kínáljátok a legtöbbet, gondoskodni fogok róla, hogy az este végére eunuchokként végezzétek – figyelmeztette őket a színpadra előkészített álságos, üres mosolyával. – Igenis, asszonyom – felelték egyszerre, felemelt pohárral, vigyorogva. Lucie gúnyosan horkantott magában, ahogy felsétált a színpadra. Nem vették komolyan, de majd rájönnek. Megígérték, hogy a legtöbbet ajánlják érte. Így ő is megteszi a kötelességét, a kórház pénzhez jut, ráadásul nem kell egyetlen bogaras, borzasztó, és egyéb B betűs jelzőkkel illethető férfival randiznia. Pár perccel később már Sandy mellett állt, aki épp befejezte Lucie életrajzát, amire nem is emlékezett, hogy megírta volna. Aztán elkezdődött. 185

– Oké – mondta Sandy a mikrofonba –, a kikiáltási ár legyen, mondjuk ötszáz dollár. – Ötszáz dollár – kiáltotta Kyle a bár mellől. – Kiváló – intett felé Sandy. – Ki ad érte 750-et? Hétszázötven? Lucie látta a szeme sarkából, hogy egy férfi felemeli a kezét. – Hétszázötven! Stephen. – Bassza meg! – Lucie lefagyott, és alig bírta megállni, hogy a szája elé kapja a kezét. Nem akarta elhinni, hogy hangosan kimondta ezeket a szavakat. Az átkozott alkohol kihozta a kocsmai stílusát egy ilyen sznob rendezvényen. Csodás. Sandy eltartotta a mikrofont és azt suttogta: – Bocsánat, kedveském, mondtál valamit? – Ööö… csak azt, hogy nagy szerencse – próbált ártatlan mosolyt villantani a lány. – Kezdtem attól félni, hogy egy licitálóm sem lesz. – Butaság, kedves, egy ilyen gyönyörű, fiatal nő – mondta, azzal visszatért az árverésvezető szerepébe, és ezer dollárra tornázta fel a licitet. A következő percekben rémülten figyelte, ahogy Stephen kimeríthetetlen pénztárcájának hála egyre magasabbra és magasabbra kúszik a licit. Lucie biztosította a fiúkat, hogy kifizeti, ami meghaladja a lehetőségeiket, de legvadabb álmában sem hitte volna, hogy Stephen ilyen sokáig kitart. Az utolsó ajánlat húszezer dollárról szólt, és azt is Stephen tette. Lucie elkapta Kyle pillantását és némán nemet intett a fejével, amikor Sandy újabb ötszáz dollárt próbált kicsikarni belőle. Elvégre, még egy Stephennel töltött este miatt nem dől össze a világ. És semmi esetre sem éri meg, hogy mindannyian legatyásodjanak miatta. De ha igazán őszinte akart lenni magához, nem az értelmetlen harmadik randevú zavarta, hanem az, hogy újra fájdalmas emlékeztetőt kapna arról, hogy mi nem történhet közte és Reid között. Sandy felvidult mellette. 186

– Rendben, akkor húszezer először… húszezer másod… – Százezer dollár! – kiáltotta egy mély hang a terem végéből. Egy hang, amit Lucie úgy ismert, mint a sajátját. Hitetlenkedő, meglepett sóhajok töltötték meg a termet, és a tömeg szinte egy emberként fordult a hang irányába. Reid előresétált, amíg elérte a középső asztalokat. Minden szem rászegeződött, de az övé csak Lucie-t nézte, egyetlen pillanatra sem tévesztve. Valahol a tudata mélyén a lány tisztában volt vele, hogy tágra nyílt szemmel, bénultan nézi, mint a szarvas az autó fényszóróit, de soha életében nem találkozott még ennyire szexi látvánnyal. Reid óriásnak tűnt a férfiak között. Szmokingja tökéletesen követte a teste vonalát, kétségkívül azért, mert kifejezetten rá szabták, ellentétben a többség kölcsönzött, rosszul méretezett öltözékétől. Maga volt a testet öltött tökéletesség. Mohón itta be rosszfiús megjelenését, ami még inkább kiemelte a sablonos átlagemberek közül. Napbarnított bőre és törzsi tetoválásainak kilátszó csúcsai éles ellentétben álltak vakítóan fehér ingével. Az inget kigombolta a nyakánál, csokornyakkendője lazán lógott, mintha annyira sietett volna, hogy nem maradt ideje rendesen felöltözni. Haját a szokásos, kissé mohikános fazonra igazította, amit annyira imádott, és lenyírt szakálla láttán Lucie-nak arra kellett gondolnia, hogy milyen pirosra dörzsölné a bőrét az a szőrzet bizonyos kényes helyeken. Alsó ajkán gyógyulófélben lévő seb látszódott, arca egyik oldalán pedig haragosvörös horzsolás tette vadállatiassá civilizált külsejét. Mogyorószínű, lelkéig hatoló pillantásától azonban kezdtek repdesni a lány gyomrában a pillangók, legyezve a fellobbanó vágyát, amitől elgyengült a lába. Sandy megköszörülte a torkát, gyakorlatilag csak cincogni tudott. – Hogy mondta? – Százezer dollárt ajánlok egy randiért a színpadon álló káprázatos nővel. – Kihívó pillantással fordult Stephen felé. – Kivéve persze, ha valaki rálicitál, ez esetben kénytelen leszek én is többet ajánlani. 187

Lucie az ajkát harapdálva várta Stephen reakcióját. Hosszú percekig hol a lányra, hol Reidre nézett, végül megrázta a fejét. Lucie tüdeje szinte égett a visszatartott levegőtől, majd nagyot fújt, amikor Sandy Reidet jelentette be a legtöbbet ígérőként. Vagy ez, vagy a nő épp most nyert egy utat Disney World-be, nem lehetett kitalálni izgatott, éles hangú hadarásából. Bármi okozta is Sandy izgatottságát, Lucie nem figyelt rá. Szemét a színpad felé lépkedő, pokolian jóképű férfira függesztette, mialatt a zenekar belekezdett az este első számába. Amikor elérte a lépcső alját, kinyújtotta a kezét. Lucie a nélkül mozdult, hogy az agya utasítást adott volna, mintha az egyszerű gesztus, a kinyújtott kéz is gravitációs erővel vonzotta volna, amely ellen nem küzdhetett. Szívesebben gondolt rá úgy, hogy ezzel elkerül egy csúnya jelenetet, aminek során a férfi képébe önti az italát, mert szíve szerint ezt tette volna. Nem? Dehogynem. Amint keze a férfi tenyerébe simult, alig érzékelhető remegés futott végig a karján és áradt szét az egész testében. Egyetlen szó nélkül a táncparkettre vezette, ahol már gyülekeztek a párok. Teljesen magához húzta, mintha ketten együtt alkotnának egy egészet. Az egyik nagy kéz átölelte és elhelyezkedett a derekán, a ruha vékony anyagán keresztül melegítve a bőrét. Másik keze a tánchoz illő tartásban fogta az övét a válla magasságában. Mialatt a zenére ringatóztak, Lucie saját, ellentétes késztetéseivel küszködött, hogy őrülten megcsókolja, vagy a lábára taposson, mielőtt kiviharzik a bálteremből. – Épp most költöttéi el egy vagyont olyasmire, amiről azt állítottad, hogy nincs rá szükséged – mondta végül. – Tudom. Hosszan tanulmányozta, megpróbálta megfejteni a rejtvényt anélkül, hogy rá kelljen kérdeznie, de hiányoztak a szokásos nyomok. Sehol az öntelt mosoly. Sehol az ugrándozó izom az állán. Sehol a helytelenítő homlokráncolás, se a kihívóan felvont szemöldök. Most először Reid Andrewsról semmit sem lehetett leolvasni. 188

– Miért? – Mert nem válaszoltál a hívásaimra, és mert tudtam, hogy túl becsületes vagy ahhoz, hogy lemondj egy randevút, amiért egy szerencsétlen hülye egy vagon pénzt leszurkol. – Szóval megint csak hülyéskedsz – mondta oldalra pillantva. – Megnyugtató. – A pokolba is, dehogy hülyéskedem! – Ujja hegyével maga felé fordította a lány arcát. – Látnom kellett téged. Átkozottul hiányoztál, szivi. Levegő. Levegőre volt szüksége. Sarkon fordult és ide-oda cikázva utat tört a táncoló párok között a hatalmas üvegajtók felé, amelyek elválasztották a termet a nagy terasztól és az ápolt kerttől. Lucie arra számított, hogy követni fogja, de nem érdekelte, amíg ki nem szabadul a tömegből és a kíváncsiskodó tekintetek kereszttüzéből. Nem akart a kollégái és vendégeik szeme láttára összeomlani. Kitárta az ajtókat és mélyen beszívta a finom virágillatot, majd elindult a kert elején álló, óriási, háromszintes szökőkút irányába. Keresztbe tett karját a testéhez préselte, mintha ezzel megakadályozhatná, hogy elveszítse az uralmat a saját érzelmei fölött. Hallotta a férfi cipője alatt csikorgó kavicsokat, ahogy mögé állt, de egy szót sem szólt, a lány pedig mereven nézte a zubogó vizet. Amikor végre megszólalt, hangja beburkolta, feltöltve erővel az ölelését, oldva a feszültséget. – Káprázatosan áll ez a ruha. Te vagy a legcsodásabb nő, akit valaha láttam. Lucie nem mondott semmit. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán akar. Teljesen elszorult a torka. Halk, kaparászó hangot hallott, mint a smirglipapíré, és elképzelte, ahogy a férfi az állát dörzsöli. – Visszanyertem az övem. Kiütöttem Diazt. – Tudom – mondta lágyan. Nem számított, hányszor ismételte el magában, hogy nem nézi meg a meccset, tudta, hogy egy nukleáris háború sem 189

akadályozhatná meg. Térdét a mellkasához húzva kuporgott a kanapén, ajkát harapdálva követte az összecsapás minden kínzó másodpercét. Persze, túl sok lett volna gyors harcot kérni. Nem, majdnem három teljes menetig volt szemtanúja, ahogy Reid sorban akkora ütéseket és rúgásokat kap, amelyek ránézésre egy gorillát is leterítettek volna. Szerencsére amennyit kapott, annyit adott is, és a harmadik körben egy látványos fejrúgással sikerült kiütnie az ellenfelét. Életében nem érezte még magát olyan megkönnyebbültnek. És büszkének. Hagyd abba az ábrándozást és mondj valamit, az isten szerelmére! Köhintett, és a lehető leglogikusabb válasszal állt elő. – Gratulálok. Újra bajnok vagy… ahogy mindvégig akartad. – Nem mindvégig. – Ujja kínzóan lassan simította végig a karját a vállától a könyökéig. – A céljaim és a szándékaim jelentősen megváltoztak az óta, hogy besétáltam az irodádba azon a bizonyos napon. Lucie a fejét rázta. Egy hónappal ezelőtt még nem ezt állította, amikor jobban megnyílt előtte, mint valaha bárki előtt. – Lucie, visszavonultam a meccs után. Megpördült és tágra nyílt szemmel bámult rá. – Miért tennél ilyet? Hiszen nyertél. – Nem számított, hogy nyerek, vagy veszítek. Már a meccs előtt meghoztam a döntést, az eredménytől függetlenül. – De… – habogta – mit fogsz csinálni? – Mást is tartogat az élet, nem csak harcot. Arra gondoltam, visszaköltözöm ide, és új dologba vágok. Talán szobrászkodni kezdek, vagy ocsmány, kockás ruhákat veszek és eljárok golfozni. Nem érdekel, mit csinálok, ha veled lehetek. Lucie megint megrázta a fejét, mielőtt a férfi egyáltalán befejezhette volna. – Nem. Most ezt mondod, de végül érezni fogod a hiányát, a szükségét, és ha a te korodban kikerülsz a ringből, jóval nehezebb lesz visszajutni. Nem léphetsz ki miattam, Reid. Nem helyezhetsz rám ekkora terhet. 190

– Hűha, lassabban, szivi – mondta és erősen megmarkolta a vállát, megbizonyosodva róla, hogy csak rá figyel, mielőtt belekezd a mondandójába. – Nem kiléptem, hanem visszavonultam. És nem miattad, magam miatt. – Nem értem. Hiszen imádsz harcolni. Reid megfogta a kezét, hüvelykujjával az ujjait simogatta. – Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy mindig szeretni fogom a sportot, de nem akarok mindig a része lenni? – Igen. A vacsoránk után. – Most éppen ez a helyzet. Már nincs benne a szívem. Szemével a lányét kereste, remélve, hogy megértette, mire gondol, de nem, Lucie nem volt benne teljesen biztos, hogy ugyanarra gondol. – Akkor hol van? – Nálad, Lucie. Elraboltad a szívem. Kétségbeesetten szerette volna elhinni, amit mond, de egy nagy része – az a rész, amely egy hónappal ezelőtt porrá tört, amikor Reid elhagyta – visszatartotta, meg akarta védeni a hamis reményektől. Ennél több megerősítésre volt szüksége. – Mikor? – kérdezte kihívón. – Mikor raboltad el a szívem? Lucie bólintott. Reid közelebb lépett, és a kezébe fogta a lány arcát. – Feltehetően akkor, amikor először hallottalak horkantani. – Puszit nyomott az orra hegyére. – Nagyon valószínű, hogy akkor, amikor a pincérünkkel flörtöltél. – Megpuszilta a szeplőt a bal szeménél. –Majdnem biztos, hogy akkor, amikor először elaludtál a karomban. – Apró csók az arcára a másik oldalon. – És a leghatározottabban azon az éjszakán, amikor szeretkeztünk. – Végre gyengéd csók az ajkára. Hogyan lehet egy férfi ennyire sokoldalú? Harcos, divattanácsadó, profi csábító, művész és most költő. Egyetlen nőnek sincs esélye ilyen kombináció ellenében. Egyáltalán nem olyan, amilyennek Lucie elképzelte az ideálját, mégis ő volt minden, amire vágyott, és még annál is több. 191

Lábujjhegyre állva a nyaka köré fonta a karját, és teljes szívéből megcsókolta. Erős karok ölelték át, szorosan tartva, miközben a férfi tüzes ajka perzselte. Valahol messze egy templomi harang zúgása mellett könnyed dallam csendült fel, amikor félbeszakították a csókot, hogy levegőt vegyenek. Levegő után kapkodva tett egy utolsó követelést. – Mondd ki, Reid. Elvigyorodott. – Egyértelmű választ akarsz kicsikarni belőlem, nem igaz? – Szerencséd van, amiért nem íratom veled az égre azokkal a kis repülőkkel. Felnevetett, de elég gyorsan elkomolyodott. Még mindig szorosan magához húzva a lány homlokához érintette a sajátját és tökéletes őszinteség tükröződött a szemében, amikor megszólalt. – Lucie Marié Maris… Fülig szerelmes vagyok beléd. És Isten a tanúm, egy napon elég jó leszek ahhoz, hogy a férjed lehessek – tartson bármeddig –, mert képtelen vagyok nélküled élni. A harangok lassú kongással éjfélt ütöttek, ahogy Lucie elmerült a gyönyörű, a lelkét balzsamként melengető szavakban, begyógyítva a hetekkel korábban keletkező sebet. Újra sértetlen volt, és felnőtt életében először érezte, hogy feltétel nélkül szeretik. Álla megremegett, hasztalanul próbálta visszatartani a szemébe gyűlő könnyeket. Egymás után az arcára gördültek, és szerencséje volt, ha a ruháját nem tették tönkre a szemfestéktől fekete cseppek. Idióta. – Most nézd meg, mit műveltél – szipogta, hogy legalább az orrából ne jusson a korábban olyan nagy műgonddal felkent, most katasztrofálisan elkenődött sminkjére. – Egy sima „szeretlek” is megfelelt volna. Reid elmosolyodott, mielőtt lágy csókot lehelt a lány ajkára. – Szeretlek. – Késő, már kész csődtömeg vagyok. – Szerintem gyönyörűen nézel ki. Lucie elfintorodott. – Elfogult vagy. Nem mehetek vissza ilyen állapotban. 192

Reid egy pillanatra oldalra billentette a fejét, majd rámosolygott. – Az óra mindjárt tizenkettőt üt, Hamupipőke. Talán itt az ideje, hogy a hotelszobámban találj menedéket. Tudod, csak a biztonság kedvéért. Röviden felkacagott, keze fejével letörölte a szeméről lecsorgó fekete csíkokat és feltartotta, bizonyítékként. – Egész biztos vagyok benne, hogy visszanyertem a korábbi énemet, de imádnám, ha levehetném ezt a göncöt és vehetnék egy forró fürdőt. Reid szeme jelentőségteljesen elsötétült és az állán megrándult egy izom. Kijelentésében nem volt semmiféle szexuális utalás, de Reid reakciójából ítélve ő úgy értelmezte. Megragadta a kezét, és szinte dörmögve azt mondta: – Tökéletesen igazad van. Egyetlen másodpercet sem veszthetett, megfordult és kivonszolta a kertből a hotel elé. Hosszú, gyors lépéseivel Lucie csak úgy tudta tartani a tempót, hogy felcsippentette a ruhája alját és szinte kocogva követte. Meglepő módon egész hamar utolérte, amikor hirtelen a jobb cipője sarka beakadt egy résbe, ő pedig botladozva folytatta az útját, a cipő nélkül. Villámgyors reflexeinek hála Reid még épp idejében elkapta, mielőtt arccal a kövezett ösvényen landolt volna, éppen az üvegajtó mellett. Képtelen volt tovább fékezni magát, hisztérikusan felnevetett, miközben lenyúlt és megpróbálta kiszabadítani a cipőjét. Néhány erős rántással a cipő engedett… de a sarok nem. – Nos, ez szívás. Hát nem tipikus? Reid a karjába kapta a lányt és vetett egy pillantást meztelen lábfejére. – Legalább most már hivatalos. Átkarolta a nyakát, használhatatlan cipője az egyik ujján himbálózott. – Mi hivatalos? – Tényleg te vagy Hamupipőke. – Akkor, ebben az esetben… – Lucie beharapta az alsó ajkát, végigsimított a napbarnított bőrön az ing nyitott gombjai között 193

majd ártatlanul felnézett a pillái alól, épp úgy, ahogyan Reid tanította. – …kezdhetünk boldogan élni, amíg meg nem halunk. Amikor az utolsó harangütés is elhalt a csillagos éjszakában, Reid szívmelengető mosolyt küldött a lány felé, mielőtt bevitte, hogy teljesítse a kérését. – Ahogy kívánod, hercegnő.

194

Köszönetnyilvánítás Olyan sokan játszottak fontos szerepet publikáló íróvá válásomban, és mivel ez az első megjelenő könyvem, legalább egyszer szeretnék megemlíteni mindenkit, ezért kérlek, legyetek elnézők velem. Szeretném megköszönni… Mindenekelőtt három csodálatos gyerekemnek, akik az első naptól kezdve türelmesek voltak, bátorítottak és támogattak. Köszönöm a megértéseteket és az alkalmankénti „csináld magad” vacsorákat, illetve azt, hogy hoztatok nekem enni-inni, hogy ne kelljen megszakítanom az elmélyült írást. Ruthie Knoxnak, amiért nem kért ellenem távoltartási végzést, amikor rajongóként követtem, szupererőt hagyományozott rám, valamint amiért az egyik legjobb barátommá és fenomenális tanácsadómmá vált. Nélküle nem írnék úgy, ahogy ma. Ella Sheridannek, a másik nagyszerű barátnak és király tanácsadómnak, amiért mindig kapható az őszinte véleménynyilvánításra és cselekvésben tart, amikor a leginkább szükségem volt rá. Jamie Burchnek, holdnővéremnek és eredeti felemnek, amiért megalkotta a történetben is szereplő, gyönyörű, Lucie-bokaláncot*, 195

de főleg azért a rengeteg szeretetért, amit az évek során kaptam tőle. Jenni Bailey-nek, az első író barátomnak és lelkes felemnek, még akkor is, amikor annyiszor kértem tőle, hogy olvassa el a kéziratokat, hogy már attól félt, kiesik a szeme. A Romantikus Férfinak, vagy ahogy én ismerem, Remynek, aki, azt hiszem a rég elveszett ikertestvérem lehet, amiért támogat és rendszeresen úgy megnevettet, hogy összepisilem magam. Örök barátnőimnek, különösen nektek, Pat, Diane, Lexie, Kate, Michele, Nancy, Lucie és Julié – mert ti vagytok a legmenőbb emberek, akikkel valaha találkoztam, és a létező legjobb szurkolólányok. Barátaimnak a Twitteren, Cara, Cari, Edie, Serena, Amber, Del és Charlotte, akik mindig kisegítettek odaillő témákkal, lehetetlen beszélgetéseikkel mindig megnevettettek, és elláttak vacak fényképekkel hogy felturbózzák a kissé lestrapált ötleteimet. Bili Brandlnek, vagyis a Nem Hivatalos Gina L. Maxwell FarmBoy Fan Club elnökének, amiért elhitette a szerencsétlen könyvesbolti eladónővel, hogy már évekkel korábban publikáltam, és fél óráig kerestette vele a (nem létező) könyvemet. Brock Milesnak, aki vállalta szakadatlan e-mailezésemet és megalkotta pokolian dögös honlapomat, ezzel a rendelkezésére bocsátott, korlátozott felületen is túlszárnyalva az elképzeléseimet. Laura Colemannek lenyűgöző reklámszövegeiért, amiért beleszakadt egy olyan új mottó kitalálásába a honlapomra, amit nem utasítottam el azonnal. Minden benne van, imádom. 196

Kim Anguianónak, amiért sokkal szebbé varázsolt, mint amilyen vagyok, és ezt meg is örökítette a szerzői fotókon, és amiért ő a legjobb fodrász. Marlene néninek, aki izgatott lett, és annyit mondott: „Csináld!”, amikor előálltam az őrült ötlettel, hogy írni fogok egy amolyan könyvféleséget; illetve Bisbee nagyinak, aki már nyolc évvel ezelőtt említette, hogy írónak kellene mennem. Akkor kinevettem, de azt hiszem, ő is egyike volt azoknak, akik elhintették az ötlet magvát. Dawn „Dream Crusher” McCLure-nek a barátságáért, kérlelhetetlenségéért, és amiért megmutatta, melyik ajtón kopogjak, hogy felismerjem az álmomat. Szerkesztőmnek, Liz Pelletiernek, nemcsak azért, mert kinyitotta ezt az ajtót, hanem mert szerpentinparádé közepette vezetett be az Entangled-családba. Képességeimbe vetett extrém hite mai napig lenyűgöz, és őszintén remélem, hogy az írásaim mindig őt igazolják. Heather Howlandnek, amiért megalkotta a gyönyörű borítót, Jessica Estepnek, nagyszerű kiadómnak, és az Entangled többi alkalmazottjának, akik dolgoztak a könyvemen, és akik egytől egyig szuperek. A Maxwell Mob minden tagjának. Kívánom, hogy gyarapodjon a számunk, ahogy folytatjátok a toborzókampányt, hogy átvehessük a hatalmat a világon. Végül, de nem utolsósorban minden barátomnak, a családomnak, követőimnek, akik helyrepofoztak és felvidítottak. Ti vagytok a legjobbak, és hihetetlenül hálás vagyok mindannyiótoknak! Írói szeretettel Gina Leigh 197

* Ha meg akarod rendelni saját Lucie-bokaláncodat, olyat, amilyet Reid adott neki, hogy segítsen rátalálni az igaz szerelemre, keresd Jamie-t a Chasing the Moon Creationsnél, a www.etsy.com/shop/ ChasingtheMoon vagy a www.facebook.com/Cha-singTheMoonCreations oldalakon.

198

A szerzőről Gina L. Maxwell szégyentelen romantikafüggő, akinek nem áll szándékában felrúgni a műfaj hagyományait. Kamaszként aról álmodott, hogy színészi képességével szórakoztatja majd az embereket, amíg a főiskola második évében rádöbbent, hogy nincs ilyenje. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy felfedezze, más úton is megvalósíthatja ugyanezt az álmot: a hozzá hasonló függőknek írt, szerelemről és szenvedélyről szóló történeteivel. Amikor nem ír, vagy San Antonio-beli otthonában szövögeti a cselekményt, Gina csodálatos családja körében tölti az idejét állandóan növekvő, tananyagon kívüli tevékenységekkel.

199