AZ ÚJ ÉVFOLYAM 1988 DECEMBERÉTŐL MEGJELENIK HAVONTA
xXV.ÉVFOLYAM, 2. szám
2012. február 16.
Ahogy illik, jelmezben
FARSANG
Nehéz összeszámolni mennyi farsangi bált rendeznek városunkban, de az biztos, hogy a kőszegi fúvósok vigadalma párját ritkítja. Ebben az évben 145 éves a zenekar, de korukhoz képest igencsak fiatalosan ünnepeltek február 4-én. Igazi farsang az övék: jelmezes, ahogy az illik! A Balog iskola sportcsarnokában szórakoztak a bálozók. „Ma már az a furcsa, ha valaki nem maskarában érkezik” – mondta Bakos György elnök. A sok különleges jelmezes azért versengett, hogy elnyerje a fődíjat, egy szögletes tortát, amit Tardi Balázs vadászkürtös készített. Ezúttal is, mint minden évben, a fő attrakció a zenekar bevonulása volt. Szilágyi Miklós karnagy által összeállított dallamokra vonult be a csapat. A Nyisd ki babám az ajtót című dalra a fiatalok ropták és dalra fakadtak, a Kán-kán dallamára a „nem egészen fiatal” férfiak fantasztikus ritmusban és „bájosan” táncoltak, sőt cigánykereket is vetettek, majd a nyolcvanas évek diszkózenéjére ismét a fiatalok mutatták meg mozgáskultúrájukat. Mindezt persze hangos ováció kísérte. A zenekart szerető és támogató vállalkozók, vállalkozások támogatásaként a bálon hatalmas mennyiségű tombolát sorsoltak ki, amit „ezúton is tisztelettel köszön a zenekar”. Az egész estét betöltő zenéről a soproni Musicafé együttes gondoskodott. A vigadalom hajnali három órakor ért véget. TáF Fotó: Németh Iván
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Az új forgalmi rendről v á rO SHá z A
Január 30-án lépett életbe a Munkácsy utcában a forgalmi rend változása. vagyis a Liszt Ferenc utcától kezdődően behajtani tilos tábla van érvényben. Ez a tilalom nem vonatkozik a buszokra és a kerékpárokra. A Feketekert irányából pedig továbbra is minden jármű behajthat. Első nap rendőrök irányították a forgalmat. Jelenlétük nélkül a tábláknak nem volt szabályozó erejük, mert a korábbi szokások szerint haladtak az autósok. A változás miatt tiltakozó sms-dömping jelent meg a megyei lapban. Más fórumokon is ellenvélemények kaptak hangot, és megkezdődött egy aláírásgyűjtő akció is. A forgalmi rend változásáról 2010. június 16-án volt a közmeghallgatás. A júliusi lapszámban arról írtunk, hogy „az egyik érintett azért nem tett megoldási javaslatot a közlekedési rend megváltoztatására, mert szerinte minden elképzelés mellé lehet ellenérveket felsorolni.” Sejthető, hogy a Munkácsy utca lakói nem írták alá az aláírásgyűjtő ívet. bár ők a jelenleginél többet akartak, vagyis a Munkácsy utca teljes egyirányúsítását, a lakásaik zajvédelme érdekében. Ebben a variációban a falvakba induló bu-
szoknak is a Várkör irányába kellett volna haladni, kerülővel a Liszt Ferenc utcából. Az országzászlótól a Küttel gyógyszertárig terjedő szakasz pedig zsákutca lett volna, megfordulási lehetőség nélkül. A Liszt Ferenc utcában tábla jelzi a haladási irányt, a jobbra kanyarodás előírását. Február második hetének délutánján (16 – 17 óra között) tízből még hárman balra kanyarodtak. Ennél rosszabb arányt számoltunk a Kossuth utcából a Munkácsyba behajtók esetén. Az
rend változtatásának egyik célja volt a kerékpárosok, a gyalogosok biztonságának a növelése. A forgalmi rend átszervezésekor érintett személy szerint az autósok közlekedését két jelzőtábla szabályozza erősen: az egyirányú forgalom, illetve a behajtani tilos. Ezt az állítást az új forgalmi rend tapasztalatai még nem igazolták. A szokások működnek, a tolerancia pedig nem. Alapvetően javítana a helyzeten, ha az autóbusz pályaudvar máshova kerülne, illetve, ha a körforgalomnál megkezdett Pogányi út építése folytatódna a lakótelepig. Az ellentétes véleményeket összefoglalta: KZ
Támogattuk Molnár Bence gyógykezelését. Ausztriai bank magyarországi leányvállalata Tudjuk, mi számít.
egy kérdés: vajon az autósok tudják-e, hogy szabálytalankodtak? Az elégedetlenség oka az, hogy a Kossuth utcából az új szabályok szerint a rossz állapotú Petőfi téren, vagy a felújított Sáncárok utcán át érhető el a rákóczi utca. viszont a rákóczi utca elérhető a várkör, Ady, Temető utca irányából is. Azért is célszerű ezt az útvonalat választani, mert a rohonci és rákóczi út keresztező-
Fogadóórák időpontjai HuBER LásZLÓ polgármester: március 7., április 4. BásTHY BÉLA alpolgármester: február 22., március 28. DR. TÓTH LásZLÓ jegyző: március 14., április 11. DR. ZALáN GáBOR aljegyző: március 21., április 18. A tisztségviselői fogadóóra szerdánként 9 – 11 és 14 – 15.30 óráig tart a polgármesteri hivatalban. GICZY JÓZsEF képviselő: február 22-én (szerdán) 16 – 17 óra között. A képviselői fogadóóra helyszíne a városháza földszinti, fogadóórás helyisége.
2
dése egy kritikus közlekedési csomópont. Itt jobb helyzetben van az, aki a rákóczi úton halad. Aki Szombathely felé autózik, célszerű az elkerülő utat választania. Ausztriából hazafelé pedig szintúgy. A korábbi időszakban a Munkácsy utcában a kora esti órákban növekedett meg jelentősen az autós forgalom. A Felső körúton az egyirányúsítás utáni második héten már nem állt gépkocsi a forgalomiránnyal szemben. Néhány adat szerint az autók eddig is a híd irányába haladtak, innét pedig az elkerülő út gyorsan elérhető. A belváros felé haladó kerékpárosoknak kerülőt kell tenni, de a Dózsa utcában eddig sem kerekezhettek a város felé. A forgalmi
Kőszeg és Vidéke Kőszeg város és környéke polgárainak ingyenes havilapja Kiadja: Kőszeg Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Dr. Tóth László jegyző Felelős szerkesztő: Tóthárpád Ferenc 06 70 548 7565 (
[email protected]) Lapterv: Trifusz Péter Nyomdai munkák: Veszprémi Nyomda Zrt.
www.sopronbank.hu
EURO betéti akció �� hónapos futamidővel új megtakarításokra �� hónapra szóló kamat:
okra is vő megtakarítás Igényelje meglé l!* tta la ná a hasz aktív bankkárty A nem akciós �� hónapra szóló betéti kamat jelenleg: �,��%, EBKM �,��%
,4;&(*Ì¥L 7SL¨S 5FM www.sopronbank.hu *Részletekről érdeklődjön fiókjainkban! Az akció az ügyfél Sopron Banknál meglévő ����. március ��-i korrigált és ����.��.��-i megtakarítási állományai közül a magasabb összeget meghaladóan elhelyezett betétekre vonatkozik. A megtakarítási állomány az ügyfél Forint és deviza lekötött betétei, megtakarítási számlái, fizetési számlái, valamint fedezeti számlái összesített egyenlege. A ����. március ��-i állományt az ügyfél ����.��.��-én fennálló – új megtakarításra igénybevett – akciós forint és euró betétei állományával kell korrigálni. Az időszaki állományok kiértékelése a ����. szeptember ��-i MNB devizaárfolyamon történik. A betétet természetes személyek és vállalati ügyfelek is igénybe vehetik. Ez a hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak, további részletekről érdeklődjön fiókjainkban. A betéti szerződés további szerződési feltételeit a Sopron Bank Betéti Ügyletekre Vonatkozó Üzletszabályzata és a Sopron Bank Általános Üzletszabályzata tartalmazza. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Az akció visszavonásig érvényes. Felhívjuk figyelmét, hogy az OBA emblémán szereplő ��� ezer eurós biztosítási összeghatár nem betéti termékenként értendő, hanem az Ügyfél által a Sopron Banknál elhelyezett OBA-biztosított betétek összesített értékére vonatkozik.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Helyettes szerkesztő: Kiss János (
[email protected]), Hani Tibor (
[email protected]), Kámán Zoltán (
[email protected]), 06 20 381 8014 (hirdetésszervezés) Németh Iván (
[email protected]). Terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. IssN 0237-3750 Megjelenik havonta egyszer 6000 példányban
2012. FEbruár 16.
Statisztikai adatok a kistérségről
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
ebből legtöbb Gyöngyösfaluban (154), Lukácsházán (147). A népességhez viszonyítva kiemelkedik Kőszegszerdahely a 97 vállalkozásával. A százfős településen, Ólmodon pedig 15 vállalkozás működik. A kistérség falvaiban minden harmadik lakás kábeltelevíziós hálózathoz csatlakozott. A lakosság 1044 tonna szilárd hulladékot produkált. KéV
Megjelent vas megye 2010. évi sta- togató turisták. Így az összes ven- Kiszsidány (29), Ólmod (27), tisztikai évkönyve, az ebből szárma- dégéjszakák száma 30473, napi Peresznye (174), Gyöngyösfalu zó adatokat tárjuk az olvasók el. (261), Kőszegpaty (51), átlagban 83 fő/éjszaka. Kőszeg lakónépességének száma A kistérség lakónépességének Lukácsháza (258), Nemescsó (97), az év végén 12077 fő volt, 57 fő- száma (7083) falvakra lebont- Pusztacsó (46). A 14 településen vel több a megelőző évhez képest. va a következő: bozsok (326), 161 óvodás korú gyermek volt Az élveszületések száma 92, míg Cák (294), Kőszegdoroszló (246), a 2010. évben. általános iskolás halálozások száma 171 volt. Nem Kőszegszerdahely (493), velem korú gyermek pedig 237. A revolt csecsemőhalálozás. A statiszti- (333), Horvátzsidány (775), gisztrált vállalkozások száma 936, ka évében 467 fő helyezte át lak- Kiszsidány (98), Ólmod (100), helyét más településről Kőszegre, Peresznye (956), Gyöngyösfalu elvándorlás mellett 374 fő döntött. (1116), Kőszegpaty (205), A városban 4653 lakás van, ebből Lukácsháza (1047), Nesmescsó újat 29 db-ot építettek, 3266 m2 (304), Pusztacsó (155). Öt telealapterülettel. (112,6 m2/ lakás). A pülésre többen vándoroltak be, A vas Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája febtávfűtött lakások száma 470 db. ruár 22-én, szerdán este 17 órakor tájékoztatót tart Kőszegen az Iparmint el. A két érték közötti küAz elszállított települési szilárd lönbség a következő: Cák (5), testület székházának emeleti nagytermében (Jurisics tér 13.). A renhulladék összes mennyisége 3296 Kőszegdoroszló (3), Kőszegpaty dezvény célja, hogy a műemlékek tulajdonosai megismerkedjenek az tonna, és ez 223 tonnával keve- (4), Kőszegszerdahely (4), Óliroda munkájával és munkatársaival, valamint tájékoztatást kapjanak sebb a megelőző évhez képest. Az mod (1). A 14 településen 44 a műemlékekkel kapcsolatos jogi előírásokról, szakmai elvárásokról. összesből a lakosság 2683 tonnát gyermek született, a halálozások Minden érdeklődőt várnak! termelt meg. A lakosság 52114 száma 102. A legtöbb gyermek alkalommal fordult háziorvoshoz, Gyöngyösfaluban született (9), és ez a szám 1815 alkalommal ke- és itt haltak meg (18) legtöbben. vesebb a megelőző évhez képest. Lukácsházán ez az arány 7-13, Így munkanaponként átlagosan míg bozsokon 4-4. Húsz lakás 200 beteg kért orvosi segítséget. épült, ebből Horvátzsidányban öt. Gyermekorvosi ellátásra 16903 A háziorvosokhoz – az ellátási közalkalommal volt szükség. Nyugdíj, pontok szerint – az alábbiak szerint nyugdíjszerű ellátásban részesült fordultak a betegek: Horvátzsidány 3070 személy. Ebből 1277 férfi, és (12587), Kőszegszerdahely (8951), 1793 nő. Óvodába 389 gyermek Lukácsháza (17797 ). járt, míg az általános iskola 1 – 8. A nyugdíjasok száma telepüosztályába 1304 gyermek tanult, lésenként a következő: bozsok közülük más településen él 239 (104), Cák (65), Kőszegdoroszló diák. Gyógypedagógiai oktatást (73), Kőszegszerdahely (127), ve257 tanuló vett igénybe. lem (118), Horvátzsidány (242), Nappali tagozatos középiskolai tanulók száma 782, amely 51 tanulóval kevesebb az előző évhez képest. A gimnazisták száma 460, illetve 469 fő volt. A múzeumi látogatók száma 37911 fő, amely 3270 látogatással csökkent a megelőző, 2009. évhez képest. A kulturális rendezvények látogatóFord Fiesta Trend inak a száma 2010-ben (58866) 1.25/82LE/5 ajtós kicsi eltéréssel megegyezik az elő klíma ző évivel. A regisztrált gazdasági Szépségénél csak a tudása vonzóbb MP3 CD szervezetek száma 1462 db, amely Keresse különleges Ford Akár 2 990 000 Ft** 26-tal növekedett a 2009. évhez Credit Bónusz Finanszíképest. Az összes szervezetből az rozá sunkat rozá sun kat is! 2 690 000 1 – 9 főt foglalkoztató egységek Ft-tól!* FORD FIESTA száma 903 db. Az adatok szerint hotelokbanVegyesVegyes átlagfogyasztás: 3,6–6,4 l/100 -kibocsátás: 95–149 g/km.*Az *Azajánlat ajánlat átlagfogyasztás: 3,6–6,4 l/100 km,km, CO CO -kibocsátás: 95–149 g/km. 2012. január március 31-ig illetve a készlet erejéig érvényes a Ford FiestaAmbiente, Ambiente, január 1-jétől 1-jétől március 31-ig illetve a készlet erejéig érvényes a Ford Fiesta 16555, panziókban 10772, míg2012. ajtós, 1,25 l benzines, LE modellekre. **Ford Fiesta Trend 1.25/82LE/5 alap színben, 3 ajtós,31,25 l benzines, 60 LE60 modellekre. További információ és részletek az ajtós ajánlatokról manuális légkondicionáló szériaillusztráció. felszereltség. További információ és részletek az ajánlatokról a márkakereskedésünkben. Az autó közösségi szálláshelyeken 2792, a márkakereskedésünkben. Az autó illusztráció. kempingben pedig 354 vendégéjszakát töltöttek el a Kőszegre lá-
v á rO SHá z A
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Fórum a műemlékekről
2
2
Strauss Autószalon
Szombathely, Zanati u. 58. Tel.: 94 / 512 - 860 • www.strauss.hu
FIE KeyLess Dealer 210x148 12Q1.indd 1
1/31/12 4:46 PM
3
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
„Első kézből!” Az égetési tilalomról – újra v á rO SHá z A 4
Tisztelt Olvasó! Kedves Kőszegiek! Eredetileg más témában szerettem volna írni, de az utóbbi napokban a hozzám eljutott felháborodott kérdések és vélemények arra vezettek, hogy megosszam Önökkel az új forgalmi renddel kapcsolatos gondolataimat.
Először is, szeretném leszögezni, hogy a Munkácsy Mihály utcai forgalmi rend megváltoztatását az ott lakók kezdeményezték, ahogy már öt évvel ezelőtt is megtették. Akkor elfogadták azt, hogy az autóbuszpályaudvar áthelyezéséig várni kell a változtatással. Mivel erre vonatkozó pályázatunk forráshiány miatt sajnos nem nyert, ezért ismét előterjesztették kérésüket, melyet a képviselő-testület megpróbált – legalább részben – teljesíteni. A görcsös segíteni akarásnak és a megfelelő hatástanulmány hiányában hozott döntésnek lett ez az eredménye, amely nagyon sok embernek okoz sérelmet. Éppen ezért, úgy gondolom, hogy – a tapasztalatokat is figyelembe véve – szükséges ennek a döntésnek az újratárgyalása. Más a helyzet a Felső körút egyirányúsításával. Ezt nem a lakók kezdeményezték, hanem a képviselő-testület úgy gondolta, hogy a tervezendő útépítés megkezdése előtt ki kell próbálni az egyirányú forgalmat, mivel a szűk hely miatt csak erre kapunk hatósági engedélyt. Ezzel kapcsolatban majd kikérjük az érintett utcák lakóinak véleményét. A végleges döntések meghozataláig kérem megértésüket és türelmüket! Huber László polgármester
Az elmúlt havi lapszámunkban „Égetési tilalom” című írásunkban részletesen írtunk a módosított rendeletről. A tiltott területekről, és azokról is, ahol korlátozottan lehet égetni a kerti hulladékot. A lap megjelenése után levelet kaptunk – P.T. nevű – olvasónktól, aki ellenvéleményét fejtette ki a 253/1997.(XII.20.) Korm. rendeletre hivatkozva. Levelében leírta, hogy ezen kormányrendelet „Nem tiltja a növények természetes öregedéséből, esetleges betegségéből, egyéb módon keletkezett hulladék elégetését. A mezőgazdasági szakemberek, és növényekkel foglalkozó gazdák nagyon jól tudják, hogy a növényi kártevők okozta betegség elterjedésének a megakadályozása, az elszáradt, fertőzött hulladék azonnali elégetése.” A levélíró kérte, hogy a februári lapszámban a véleménye mellett „legyen ott a rendeletet hozó reagálása is”. rimányi Krisztina osztályvezetőtől kaptuk a választ:
Ágakat aprít
A fenti gép a fákról levágott ágakat, 40 mm vastagságig ledarálja. Nem kell égetni, mert komposztálható, zsákban elszállítható. Teljesítménye 2,1 KW. A késes vágórendszer behúzza az ágat. beszerezhető 46.900 Ft-tól! LAKI És TáRsA BT. Szombathely, 11-es Huszár út 196. Tel: 94/327-496
A panaszos által idézett jogszabály – az OTÉK – az országos ÉPÍTÉSI követelményeket határozza meg. Ezen alapul a város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve (röviden: rendezési terv). Az OTÉK rendeletnek nincs érvényessége az égetésről, köztisztaságról szóló helyi szabályozásra. Az önkormányzat képviselő-testülete jogszerűen szabályozza a település közigazgatási területén az égetési rendet, amely környezetvédelmi célokat szolgál. Belterületnek minősülő üdülőterületen most sincs teljesen megtiltva az égetés. Vagyis: egyéb belterületen száraz kerti és gazdasági, valamint egyéb szilárd hulladékot kültéri égetéssel tilos megsemmisíteni május 1. és szeptember 30. között. viszont október 1. és április 30. között a száraz kerti hulladékot hétfőn, szélcsendes időben, a tűzvédelmi szabályok betartása mellett szabad elégetni. A rendeletnek azon része is érvényben van, miszerint külterületen egész évben,
hétfői napokon lehet égetni a kerti hulladékot. Az elmúlt lapszámban leírt rendelet viszont a következőről szól: „Száraz kerti és gazdasági, valamint egyéb szilárd hulladékot kültéri égetéssel megsemmisíteni az alábbi utcákhoz tartozó területen egész évben tilos.” (Kév. 2012. januári lapszám. 4. oldalán az utcák névsora megtalálható. A www.koszeg.hu honlapon az újság megtekinthető.) A fenti rendelet a következőt is tartalmazza: „A száraz kerti hulladék elszállításáról a kommunális hulladék elszállítását végző Kőszegi Városüzemeltető Kft. április (1-30) és október 15. és november 15. időszakban hetente egy alkalommal gondoskodik.” Ennek technikai megoldásáról a képviselők hoznak döntést. viszont évek óta érvényben van azon rendelkezés, miszerint a zöldhulladék ingyenesen kiszállítható a Hulladékudvarba. KZ (Kedves Olvasónk figyelmébe ajánljuk a „ágakat aprít” írásunkat.)
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Az elmúlt év novemberében a képviselő-testület az idei évre szóló költségvetési koncepció elfogadásakor kifejezte azt a szándékát, hogy megszünteti a mezei őrszolgálatot. Ennek költségeit részben a terület tulajdonosai által megfizetett mezőőri járulék fedezte. A januári testületi ülésen Giczy József aggályosnak minősítette az őrszolgálat megszüntetését. Arról kérdezett, hogy ki fogja a külterületek rendjét, a rongálásokat, a lopásokat, az illegális szemétlerakásokat, a fakivágásokat ellenőrizni a jövőben? Szerinte ezen problémáknál a megelőzésnek volt nagy a szerepe. Huber László polgármester szerint jó lenne, ha mindezen problémákat egy személy szolgálatban tartásával meg lehetne előzni. Ezért a szolgálatért díjat kellett fizetni az érintett területek tulajdonosainak. Az önkormányzatnak ehhez a tevékenységhez idén 1,6 millió Ft-tal kellene hozzájárulnia. A nagyobb területtel rendelkező tulajdonosoknak is komoly összegű kiadást jelentene a mezőőri járulék. Évek óta a kisebb, a bekerített kertek tulajdonosai „nem tudták megemész-
teni” az őrjáratból adódó fizetési kötelezettséget. Az önkormányzat pénzügyi helyzete pedig nem teszi lehetővé az őrszolgálat finanszírozását. rába László szerint mostanra már elfogadott volt az őrszolgálat, és az önkormányzat ruhát, motort vett a szolgálatot végző személynek. A mezőőr több információt hozott a Szabó-hegyről, a zártkertekből. viszontválaszában a polgármester elmondta, hogy a lakossági felháborodások ismeretében már többször kezdeményezte a megszüntetést. való igaz, hogy mostanra sokan „beletörődtek” a fizetési kötelezettségbe, de ennek a megfizetését törvény nem írja elő, az önkormányzat számára pedig nem kötelező feladat. Még egyszer kiemelte, hogy a költségvetés állapota nem teszi lehetővé az őrszolgálat finanszírozását. Az a tény, hogy a dolgozó felmondott, megkönnyítette a helyzetet, mert nem volt szükség a munkaviszony megszüntetésével járó költségek megfizetésére. Nyolc igen, és három nem szavazattal a képviselők megszüntették a mezei őrszolgálat működését, és az ehhez kapcsolódó mezőőri járulék fizetési kötelezettséget.
Kutyák a belvárosban váradi Szilárd képviselő-testületi ülésen elmondott szavai szerint – a januári kellemes időjárás mellett – a szépen felújított Jurisics téren megjelentek a gördeszkások. Az állítást Giczy József is megerősítette. Abban is egyetértettek a képviselők, hogy ez a tevékenység káros lehet a kövezetre, ezért ki kell tiltani a gördeszkázásokat a belvárosból. Hasonló volt az álláspont a kutyákkal kapcsolatban is, amit ugyancsak Váradi Szilárd vetett fel. A kutyák darabos maradékát még a jó érzésű tulajdonos el tudja távolítani – ha eltávolítja –, de a folyékony állapotút nem. Így az illata megmarad a többi arrajáró számára, amit senki sem kíván magának. A tettenérés esélytelen vállalkozás. A probléma megszün-
tetésére egyetlen megoldás, ha a belvárosból kitiltják a kutyákat, és erre tábla figyelmezteti az állattulajdonosokat. A kitiltásra jelenleg nincs az önkormányzatnak rendelete. Az ebrendeletben van meghatározva, hogy a kutyát csak pórázon lehet sétáltatni, bizonyos fajtáknál pedig a szájkosár is kötelező. A képviselők kérnek minden érintett tulajdonost, hogy a köz, az embertársak elemi érdekeinek védelmében tartsák be az ebek tartására vonatkozó szabályokat. • A témához kapcsolódva Gyarmati Kálmán arról beszélt, hogy Kőszegfalván a vasút utcában egy nagytestű kutya intenzíven rágja a kerítést. Ha kifér azon, akkor az embereknek is sérülést okozhat.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Legyen inkább beton? A felvételünkön látható az alpannonia® projekt keretében megépített királyvölgyi gyalogút. Kis pontban, középen van egy acélcső, aminek a kiálló részét eltávolították. A hiányzó darab azt jelezte, hogy az út a gyalogosoknak, nem pedig az autósok számára épült meg tavaly ősszel. A helyszínen látható keréknyomok gépjárművek közlekedésre engednek következtetni. A felállított oszlop nyitható volt azért, hogy egyedi esetekben az autós közlekedés is meg-
oldható legyen. A jogtalan rongálás következménye, hogy körvonalazódik az elképzelés, miszerint nehezen elmozdítható kő, beton, vagy más szerkezet kerül a filigrán vascső helyére. Úgy látszik, csak ezek jelentenek az autók számára legyőzhetetlen akadályt.
v á rO SHá z A
„Mező” – őrzés nélkül
2012. FEbruár 16.
karnyújtásnyira Tõled
Kôszeg, Fô tér 4. (06 94) 562 150
a K&H az Év Bankja Magyarországon 2011-ben a The Banker értékelése szerint A mértékadó angol pénzügyi magazin elismerése azt jelenti, hogy pénzügyeid nálunk jó kezekben lesznek. Keresd fel fiókunkat, és ismerd meg megtakarítási termékeinket, hitelajánlatainkat, és számtalan pénzforgalmi szolgáltatásunkat. dönts okosan! K&H TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 www.kh.hu
5
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Kávészünet Bősze Éva Cserhát-Nívódíjas költőnővel Szeretet az élet Ká v É Sz Ü NE T 6
Tősgyökeres kőszegi. Anyai nagyszülei Győr megyéből telepedtek át. Nagyapja vasutas volt. Édesanyja három testvérével már itt született. Édesapja Szombathely-Szöllősből került ide vadőrnek. Aztán kőművesként kereste a kenyerét, de a fogságból hazatérve már nem tudott itthon a szakmából megélni. Az ország újjáépítésén dolgozott Inotától Dunaújvárosig. A jobb megélhetés reményében vitte a családját. A kis Éva a nagyszülőknél maradt. Szerették volna, ha szakmát tanul, ő viszont a gimnáziumot választotta. A LATEX Bútorszövetgyárból ment nyugdíjba, jóléti osztályvezetőként. Dolgozott mintarajzolóként, laboránsként, érdekvédelmisként. A legtöbbet könyvtáros volt, a három gyáregység könyvtárvezetőjeként. Ma is a Zeneiskola tiszteletdíjas könyvtárosa. Tanított az Ipari Iskolában, a Dolgozók Iskolájában, helyettesként a Kossuthban, politechnikát a gimnáziumban. Szerkesztette az üzemi lapot. Vezetett irodalmi színpadot. Nyomtatásban az első verse 24 éves korában jelent meg. Nyugdíjasként teljesedett ki írói munkássága. Most van ideje alkotni. Nem kedveli az éjszakákat, mert elfogyasztják az időt, ami által az ember élete rövidül. A Mécs Lászlóról elnevezett Boldog Jövőnkért Alapítvány irodalmi pályázatán elismerő oklevelet kapott. Cserhát-Nívódíjas. Kapcsolatot tart a városban alkotó társművészetek képviselőivel. Bősze Évával beszélgettünk és kávéztunk a Temető utcai házban.
– A váci iskola tanulói Szombathelyen nemrég adták elő az egyik mesejátékomat. Kimondottan nekik írtam. Több óvodába elvitték. Nagy siker volt. Az újság is, meg a városi tévé is hírt adott róla. A történet a munka becsületéről szól. Aranyosak a gyerekek, érzik a szerepüket, felnőttes észjárással fogadják. Értették, hiszen, amikor kezdtük feldolgozni, a kérdéseikkel bizonyították, tudják, mit akarok kifejezni. Az igazi érdem Jancsó Enikő tanárnőé, aki feldolgozta, színpadra vitte. Kiváló dramaturg. A most készülő Mondókáskönyvem illusztrációit is a vácisok készítik. Pici gyerekeknek szól, csupa apró mon-
– Amikor írok, nem gondolom végig, hogy az a szeretetről szóljon. Az csak úgy jön az ember lelkéből. Az biztos, hogy nagyon szeretem a szülővárosomat, csak szeretettel tudok róla beszélni. Többször volt lehetőségem, hogy elmenjek. De nem vitt rá a lelkem… Anyukámék szokták mesélni, hogy egész pici koromban akármilyen családi összejövetel volt, elkezdtem mondani dolgokat, holott még sem írni, sem olvasni nem tudtam. Egyszer ezzel meg is jártam. Az apácákhoz jártam iskolába, akkoriban kezdődött meg az egyházi iskolák felszámolása, már kezdték elküldeni őket. Én elbúcsúztattam az egyik kedves nővért egy verssel. Mondanom sem kell, hogy nem ő ment el, hanem egy másik. De annyira megtetszett neki, hogy kézen fogva bevitt a tanáriba, hogy mondjam el még egyszer. Elkezdtem sírni és bevallottam, hogy nem tudom, mert most találtam ki. Egy szabályos, rímelő, mondanivalóval bíró vers volt. Sajnos, nem emlékszem rá, úgy kezdődött, hogy „csorduló szívemből…” Írói munkásságomnak ez volt a kezdete.
dóka lesz benne. bevallom, ezt a nemrég Amerikában született dédunokám ihlette. A ringató klubnak is szeretnék segíteni a Kip-kop kopogok című kötettel. Szeretek ilyet írni, mert a rím, a ritmus ráébreszti a gyerekeket a világ mozgására, hogy minden mozog, minden lüktet. Nekem a költészet zene. S a zene a lélek költészete. A költészet „lángra gyújtja az alvó szíveket” – írom Költészet című versemben. Célom is az, hogy megérintsem a szíveket, lelkeket, mert érzem, minden emberben megfogalmazódnak azok a gondolatok, amelyek az író emberben, csak nem vetik papírra. – Örömömre, az Irodalmi rádiótól kaptam egy lehetőséget, márciusban felkerül a világhálóra egy net-kötet. Ötven versemet válogatták be. Ihász-Kovács Éva, a Cserhát Művészkör főtitkára írt hozzá előszót. Sajnos csak az interneten barangolókhoz jut el. Szeretem a visszajelzéseket, ki mit gondol rólam, írásaimról. Két antológia készül az Aposztróf Kiadó gondozásában, ahová kértek tőlem verseket.
– Eddig tizennégy kötetem jelent meg, tizenegy verses, három prózai írásokat tartalmaz. Kettő a kisregény. Én elsősorban költőnek hiszem és vallom magamat, de amikor szinte árad az emberből a gondolat, abból mégiscsak próza lesz. – A Városi könyvtárban gyakran mesélek a kis óvodásoknak. Szívesen veszek részt író-olvasó találkozókon. Az országban már több nagyobb városban szerepeltem költészetemmel. Budapesten három ízben volt önálló bemutatkozásom. Novemberben a Munkácsy Művelődési Házban szerepeltem, ahol rendkívül megtisztelő elismerést, a Magyarságunk nagydíját kaptam. Tagja vagyok a batsányi- Cserhát Művész körnek, a Kláris folyóirattól is kaptam Nívódíjat. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik életpályájuk során sok elismerésben részesültek. Megkaptam a Munka Érdemrend Arany fokozatát. Elértem a Szocialista Kultúráért érmet. Szülővárosomtól 2008-ban a Pro Communitate kitüntetést vehettem át. Erre nagyon büszke vagyok, nagyon örülök neki. Hauer Tamás alpolgármester úr a halála előtt két nappal elhozta nekem a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetésre a felterjesztésemet, azzal, hogy olvassam el. Nem jutottam el odáig, nem is vágytam, de jól esett, hogy gondolt rá. – Pörgős vagyok. Nekem a nyugalom fáj, amikor csak úgy elvagyok. Ne legyen hétköznapom, hanem mindig csupa fény, meg ragyogás öleljen át. Mert én egy különös fényben élek. Meg is írtam: Nem szeretem a tétlenséget, „fáj nekem a nyugalom…” az, az igazi közegem, ha egyik feladat már a következőre sarkall. Kiss János
2012. FEbruár 16.
S31 – gyorsforgalmi helyett főút Az S31-es út Kőszeg felé tervezett meghosszabbítása régóta foglalkoztatja az osztrák és a magyar közvéleményt. A legújabb tervek környezeti hatástanulmánya január közepétől február 23-ig megtekinthető és véleményezhető az érintett osztrák települések, pl. Mannersdorf polgármesteri hivatalában. 2010 novemberében röppent fel a hír, hogy az S31-es út nem négysávos gyorsforgalmi útként épül tovább, hanem helyette b61a néven kétsávos főút épülhet. 2011 nyarán az S31 meghosszabbítását törölték az osztrák gyorsforgalmi út törvényből, és döntés született az új tartományi főút megépítéséről, immár nem az állami autópálya építő cég, hanem Burgenland tartomány irányításával. A tervek szerint az új út a felsőpulyai körforgalomtól a pulyai erdő mentén halad, majd Oberloisdorf és Mannersdorf között körforgalommal keresztezi az L332-es utat. A folytatásban Mannersdorfot nyugatról kerülve a rőtfalva feletti dombtetőn éri el a
AZ ÍZÜLETEK ULTRAHANG-VIZSGÁLATA A mozgásszervi ultrahangvizsgálat gyakorlatilag minden ízület megítélésére, izmok, inak vizsgálatára alkalmas. A mozgásszervi betegségek, sportsérülések, a korral járó degeneratív elváltozások mindmind nagyon gyakoriak. A röntgen vizsgálat a csontok megítélésére elégséges. A lágyrész képletekről, az ízületről azonban nem ad információt. Ebben segít az ultrahang-vizsgálat, illetve esetleges izom-, ínszakadás, ízületi folyadékgyülem megítélésében is. A vizsgálat ismételhető, sugárterheléssel nem jár, műtét után is alkalmazható és fájdalmatlan. Az ízületek ultrahang-vizsgálata segíti az ortopédusok, balesetsebészek, reumatológusok munkáját a betegek további sikeres kezelésé nek érdekében.
b61-es főutat, majd tovább haladva, rőtfalvát elkerülve közvetlenül a kőszegi határátkelő előtt csatlakozik a meglévő országúthoz. Az alacsonyabb szintű főúttal Ausztria kb. 80 millió eurót takarít meg. Az új út tervezett építési ciklusa 2012–2014. Megépülésé-
vel orvosolhatók Steinberg, Dörfl, Mannersdorf, Oberloisdorf és rattersdorf panaszai, és a településeken átmenő forgalom nagy részét az új út veheti át. Az osztrák szakemberek szerint a b61a alkalmas lesz egy másik cél megvalósítására is: biztosítja Közép-Burgenland,
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Kőszeg és Szombathely gazdasági térségének összekapcsolását. A most bemutatott tanulmány hangsúlyozza, hogy a térségben az osztrák szakértők nem számolnak radikális forgalomnövekedéssel. A közlekedési előrejelzések szerint a forgalom átlagosan kb. évi 2 %-kal nőhet, 2025-re mintegy napi 5000 jármű áthaladásával kalkulálnak.
GA z DA Sá G
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Máriacelli Magyar Zarándokút Magas elismerésben részesült Alsó-Ausztria város-,és falumegújító mozgalmának projektversenyén az a projekt, amely a Kőszegen is áthaladó Mária-út alsó-ausztriai szakaszát jelölte ki. A Krumbachi Falumegújító Egyesület kőszegi zarándokokkal és a magyar Mária-út Egyesülettel együttműködve több mint 100 Máriacell felé vezető kétnyelvű útjelző és információs táblát helyezett el Burgenland és Alsó-Ausztria határától kiindulva a bucklige Welten és a Wechsellandon keresztül Kirchschlagot és
Krumbachot érintve raachig. Az út kijelölésében részt vett a hét érintett osztrák település lakossága, és nagy hangsúlyt fektettek a turisztikai szolgáltatók bevonására is. Az útvonal felkerült a bucklige Welt panorámahonlapjára: http://buckligewelt. panaustria.at/. Az osztrák partnerek ezen a szakaszon tavaly kb. 1500 gyalogos zarándokot számláltak, ami az
előző évhez képest 60%-os növekedést jelent. A tartományi projektversenyre öszszesen 99 projektet neveztek, a Máriacelli Magyar zarándokút néven szereplő projekt a falusi és városi gazdaság megújítása kategóriában került a legjobb négy közé. A Sankt Pöltenben tartott díjátadó ünnepségen a magyar partnerek képviseletében Básthy Béla alpolgármester vett részt.
ÉRTÁGULATOK KEZELÉSE Az arcon megjelenő apró értágulatok a bőr öregedésével egyre nagyobb számban jelennek meg. Idült gyulladással járó betegségekben (pl. rosacea) hasonló értágulatok már fiatalabb korban és sokkal nagyobb számban vannak jelen. Az arc állandó vörössége a szociális kapcsolatokra is hatással van. Környezetükben sokan alkoholizálással bélyegzik meg az ártatlan betegeket. (Pl. azt mondják, borvirágos az orra…) Gyógyszeres kezeléssel alapvetően a gyulladásos folyamatot tudjuk kezelni. A visszamaradó értágulatok eltüntetésére azonban egyik gyógyszer sem képes. Erre nyújt kiváló lehetőséget a Nd:YAG lézer. Ez a lézer nagy hatásfokkal zárja el a kitágult bőrereket, az arc tónusa újra frissé és természetessé válik. Néhány kezelés (2-3) szükséges az optimális eredmény eléréséhez. A beavatkozás enyhe égő szúró érzéssel jár, mely érzéstelenítő krém használatával nagy fokban enyhíthető. A beavatkozás után mindenképpen számolni kell átmeneti bőrpír és duzzanat megjelenésével. Ez a kellemetlenség néhány napon belül spontán elmúlik. Az első kezelést szükség esetén 4-6 hét múlva érdemes megismételni. Dr. Bali Gábor, bőrgyógyász szakorvos 1. fotó - kezelés előtt
2. fotó - kezelés után
Dr. Fülöp Adrienn radiológus szakorvos Martinus Medicus Egészségcentrum Bőrgyógyászat, Ultrahang-vizsgálatok 9700 Szombathely, Sorok u. 24-25. www.martinusmedicus.hu
Telefon:
Rendelési idő:
rendelési időben: (06 94) 320 320 rendelési időn kívül: (06 30) 8 320 320
kedd-csütörtök-péntek: 16.00-20.00 óra szerda-szombat: 8.00-12.00 óra
7
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Bence A KT u á LI S
Erdélyben, 2003. augusztus 6-án bence gerince „megreccsent” egy fiatalos „bohóckodás” közben. Maradandó sérüléseket szenvedett. A 26 éves fiút, aki a balesete óta történelem-német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett, 2012. január 24én látogattam meg. Az asztallapról 10 – 15 cm magasra felemelve nyújtotta a kezét érkezésemkor. Molnár Attila, az édesapa, fia mellkasára mutatva, így szólt: – Csak a jobb kezét, vállát tudja korlátozottan mozgatni. A jobb kéz nyújtásának képessége ember feletti küzdelem eredménye. A baleset után a mentő lassan érkezett meg a helyszínre. Az érettségi éve előtt álló fiút – előzetes kórházi ellátás után – másnap reggel szállították a debreceni klinikára. Szülei aznap hajnalban indultak el a „Jóisten irgalmában bízva”, a találkozásra. Útközben telefonon keresztül adtak engedélyt az életmentő beavatkozás elvégzésére. – A hosszú műtét után elmondták nekünk az orvosok, hogy miért fog a fiunk meghalni. Öt okot soroltak fel. Három hetes intenzív osztályon történt kezelés után hangzott el, hogy „csökkent az életveszély”
– mondta Molnár Attila. – A legrosszabbra készítették fel a szüleimet – fűzte hozzá bence. Debrecen után Németországban folytatódott a speciális gyógykezelés, ahol a szülőket is „megtanították” az ellátás feladatainak elvégzésére. A sérült fiú itt tanulta annak a számítógépes programnak a működését, amivel, német nyelvű utasításokkal irányítani tudja a computert. Nyolc év elteltével ez már kisebb szerepet kapott, hiszen az egér és a jobb kéz együtt mozog. bencét arról kérdeztem, hogy egyedül maradhat-e a szobájában. – Igen. Segítséget telefonon keresztül kérek, mert egyedül például, inni sem tudok. A nálam lévő távírónyitókkal kezelem a készülékeket – válaszolta. – Egy kicsit kitágult a világ, bátrab-
ban indulunk el a különböző, szükséges utakra. A decemberi jó időjárás mellett a városba is ki tudtunk menni – mondta az édesanya. Bence számára az utazás, a mozgás létfeltétel, hiszen orvosi ellenőrzésekre, iskolába és vizsgákra is el kellett utaznia. Iskolája, a győri Bencés gimnázium folyamatos segítséget adott, ad Bencének. Judit nővér Kőszegre jött a budapesti Patrona Hungariae Katolikus iskolából, hogy felkészítse bencét az érettségire. Osztálytársai azóta is rendszeresen látogatják, nemcsak fizikailag, hanem lélekben is felvitték társukat az érettségiztető bizottság elé. Az édesanya így emlékezik: – Azokban a nehéz napokban, hónapokban Kőszeg olyan támogatásról tett tanúbizonyságot, hogy … Nem fogok sírni! … Talán nem is volt olyan ember, aki valamilyen
Gratulálunk! A Magyar Mérnöki Kamara dr. Markovics Tibor részére „Környezetvédelmi műszaki felsőoktatásért” kitüntetést adományozta. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője január 20-án vette át Budapesten az értékes elismerést, melynek indoka a felsőoktatásban kifejtett kimagasló tevékenység. Dr. Markovics Tibor a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki karán oktatja a természetvédelmi
94 / 360 -373 :: MEGÚJULT ÉTLAPPAL VÁRJUK!
8
mérnököket. részt vállal a szakmérnökök oktatásában is. A védett növényekről megjelent egyetemi tankönyv társszerzője.
8&--/&44
²5 5&3&.
9730 Kőszeg, Fő tér 4. +36 / 94 / 360-373
módon nem segített. Imádkoztak értünk, tették, amit tehettek. Az érdeklődés is megnyugvást adott számunkra. Több koncert szólt Bencéért. … Nem is tudom, hogy mindezt hogyan csináltuk végig. – A hit, az akaraterő, bence gyógyulási szándéka, a felénk irányuló jó szándék tette lehetővé a mai állapot elérését. Nem lehet elmondani, igazán megköszönni azt a sokat, amit kaptunk Kőszegtől, és más városoktól, az egyházközségektől – fűzte hozzá az édesapa. Bence az egy éve megszerzett tanári diplomája után képes átadni a német és a történelem tudását másoknak is. Az angol nyelvi ismereteit használta az orvosi kezelések során is. Más tárgyakból, az alsóbb osztályba járó diákok tanulását segítheti. Örömmel beszélt az így tapasztalt eredményeiről. Kámán Z.
Eladták Az elmúlt év májusában a képviselők a várkör 39. számú (84 m2-es) épület (játékbolt) értékesítése mellett döntöttek. A város vagyonrendeletének értelmében az ötmillió forintos értékhatár felett két szakvéleményre van szükség az eladási ár megállapításakor. Az egyik szakvélemény 13 860 000 Ft-ot, míg a másik 21 000 000 Ft forgalmi értéket állapított meg. Az érvényes értékesítési szabályok szerint a képviselők a magasabb összegű eladási ár mellett döntöttek.
Helyreigazítás A képviselő-testületi ülésen éles kritikát kapott a januári lapszámunkban megjelent két írás. Az „Égetési tilalomról” szóló cikkben az „Önvédelem = természetvédelem” kukára írt idézetet használtam, holott a „természetvédelem” helyett a „környezetvédelem” szót kellett volna leírni. Pontatlanságom miatt kérem, az olvasó megértését, és kárpótlásként pedig leírom a fogalom pontos meghatározását. ÷A környezetvédelem egy társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (saját maga által) okozott károsodások
A bérlő viszont élt a vagyonrendeletben foglalt jogával, miszerint ha a két értékbecslésben megállapított érték közötti különbség a magasabb értékhez képest a 30 %-ot meghaladja, akkor a vevő kérésére és költségére igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményt kell beszerezni, amely a vételár alapját képezi. Így egy harmadik igazságügyi értékbecslő is elvégezte feladatát, aki 16,6 millió Ft forgalmi értéket állapított meg. A januári ülésen a képviselők ezen összegért az ingatlan eladása mellett döntöttek.
megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem éppen ezért nem azonos a természetvédelem fogalmával, bár a két tevékenység között jelentős átfedés van.”
A másik tévedésemet a fák nevének pontos meghatározásában követtem el a „Jurisics tér” című írásban. Az elültetett juharfákat tévesen „erdeinek” neveztem el, holott az öntözési lehetőséggel kiépített helyeken a korai juharfák várják a tavasz kezdetét. Az általam elnevezett fajta pedig nem létezik. A pontatlanságomért kérem az olvasó megértését, azt remélve, hogy írásaim megbízhatóságát nem vonják kétségbe. Kámán Z
2012. FEbruár 16.
Loptak Az elmúlt év egyik decemberi reggelén nem tudtak elindulni a kukás autók. A járművek aznap éjszaka is a városgondnokság telephelyén voltak a garázsokban. Éjszaka ismeretlen személyek betörték az ablakokat, és kiürítették az autók olajtankjait. Ezt vették észre a
Bezárták Januári lapszámunkban megjelent írásunkra telefonhívást kaptunk. Arról számoltunk be a tudósításban, hogy bezárt a Kazamata. Ügyvéd által megerősített tényként közöltük, hogy birtokvédelmi eljárást is kezdeményezett Giczy József. A vendéglátó egységet működtető cég képviselője telefonon keresztül viszont arról számolt be, hogy erről az eljárásról nem volt tudomásuk. Egy közelben lakó korábban már tett ilyen kezdeményezést, de a lefolytatott hatósági eljárás során a Kazamata üzemeltetőjét nem
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
hajnalban érkező gépkocsivezetők. A bűncselekmény nyomait meghagyva értesítették a rendőrséget – tájékoztatta lapunkat Kovács István városgondnok. Lapzárta előtt kaptuk a hírt, miszerint a kőszegi rendőrség bűnügyi osztálya elfogta a gázolajat eltulajdonító személyeket, és felderítette az orgazdákat is. A bűnelkövetők elleni büntetőeljárás megindult. marasztalták el. A mostani bezárás konkrét okaként elhangzott: „Az elmúlt évben a Kazamata karitász tevékenységet folytatott”, vagyis a működése veszteséges volt. Kicsi forgalom esetén is ki kellett fizetni a bérleti díjat.
KÜ LÖ NFÉ LÉ K
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Lakossági apróhirdetés RÉGI PÉNZEKET, érmeket, kitüntetést, könyvet, régi játékokat, vasútmodellt stb. háborús témájú és antik tárgyakat vásárolnék. Telefon: 06-30-3246357.
9
www.7forras.hu
2012. február 16 - február 19.
1099
Ft/kg
1499 1149
Sertés dagadó
54
109 159
Friss sütőélesztő
50 g, 1080,-Ft/kg (Lesaffre Magyarország Kft.)
Füstölt, főtt erdélyi szalonna vf. szalonna
249
Ft/db
Ft/kg Coop Finomliszt 1 kg
(Forgalmazza CO-OP Hungary Zrt. Szatmári Malom Kft.)
Alma I. o.
Pizza pulykacsemege vagy Szepetki felvágott (Tóth Hús Kft.)
vagy Füstölt csemege (hasalja) (Babati és Társa Kft.)
(Babati és Társa Kft.)
Ft/db
1049
Ft/kg
Sertés oldalas
(Babati és Társa Kft.)
Ft/kg
Ft/kg
Ft/db
Coop Sárgabarack lekvár
410 g, 607,32Ft/kg (Forgalmazza: CO-OP Hungary Zrt. Börzsöny Dzsem Kft.)
799
Ft/db
Cherry Queen konyakmeggy
ét, 192 g, 4161,46Ft/kg (Bonbonetti Choco Kft.)
2012. február 23 - február 26.
1299
1349
Ft/kg
Sertés egész karaj csontos
szűzpecsenye nélkül (Babati és Társa Kft.)
Sertés hosszúkaraj csontos
Sertés rövidkaraj csontos
(Babati és Társa Kft.)
(Babati és Társa Kft.)
79 1799
Sonkás felvágott vagy Aszpikos sertés nyelv (Tóth Hús Kft.)
1249
Ft/kg
Ft/kg
Ft/kg
389
Ft/kg
Sertés máj
(Babati és Társa Kft.)
429
Vénusz napraforgó étolaj 1 l (Bunge Zrt.)
Ft/kg
Balaton virsli vagy Párizsi (Babati és Társa Kft.)
Ft/db
Ft/kg
Fejes káposzta I. o.
699
189
Hell energiaital
normál vagy alma ízesítéssel 0,25 l, 756,-Ft/l (Hell Energy Magyarország Kft.)
Amíg a készlet tart. Az árak forintban értendők és az áfát tartalmazzák. A zöld árakkal megjelölt termékek nem tartalmaznak akciós kedvezményt! Akciós ajánlatunk az alábbi Forrás Coop üzletekben érvényes: 9730 Kőszeg, rohonci u. 37 - 39. 94/563-090; 9730 Kőszeg, Pék u. 20. 94/561-568
Ft/db
Fagyban, hidegben Február első napjaiban érkezett meg Kőszegre a hó, de kevés munkát adott a készenlétben álló hét munkagépnek. Az utakat sózták, a belvárost környezetbarát sóval, mert a nyolcszoros ár óvatosságra int. A kemény fagyok január végén megnövelték a gázszámlát. „Elégetjük a kőszegi erdőt” summázta a helyzetet – a negyedik teherautó fa után – az egyik háztulajdonos. viszont nem mindenki tudta a tűzifát megvásárolni. Több rászoruló jelentkezett fáért a városgondnokságon. Kovács István szerint tíz családnak tudtak segíteni. A Petőfi téren kivágott gesztenyefák
is meleget adnak, adtak valahol. A malomároknál lévő fák, növényzet kivágására is van engedély. Az egykori, a rekultivált szeméttelep, út felöli részén lévő növényzetet is a rászorulók megsegítése miatt ritkították. Február 5-én kórházba kellett szállítani egy utcán elesett, ittas állapotban lévő férfit. Február 11-én, szombaton a piac is „üres” volt a reggeli mínusz 11 fok miatt. A tűzoltóságról kapott tájékoztatás szerint nem kaptak riasztást, így a lefagyott utak miatt nem volt baleset. raposa Helga tájékoztatása szerint a szociális munkások folyamatosan látogatják azokat, akik a nehezebb sorsuk miatt a látókörükbe kerültek. A rászorulók azok, akik hajléktalan vagy félhajléktalan életmódot folytatnak, ezek száma 8 – 10 fő. Ahol áram van, oda cukrot, teát, konzervet visznek, ahol
2012. FEbruár 16.
pedig az sincs, és a víz is elfagyott, ott gondosabb ellátást biztosítanak. Minden rászoruló igénybe veheti a hajléktalan szállón lévő „krízis” szolgáltatást. Nincs adat gáz, villany, esetleg víz nélkül élők számáról. Aki segítséget kér, annak biztosítanak elhelyezést. A védelmi bizottság a brenner Házat jelölte meg befogadó helyként. Ezt viszont kérni kell, vagy az ismerősnek kell jelezni a vészhelyzetet. „Döbbenet” körülmények között is laknak emberek, akik a meleg
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
ételt még elfogadják, de inkább a fűtetlen, saját lakást választják. Ez a döntés emberi joguk, nem lehet felülbírálni. Késő délután egy szociális munkás „szállóra” kísért egy férfit, aki felmelegedése után, egy ügyintézésre hivatkozva távozott. A visszatérésre való ígéretét nem teljesítette. Amikor kora éjszaka kimentek érte a lakására, megtagadta a meleg szoba igénybe vételét. Lapzártáig nem történt a hideg idő miatt sérülés. KZ
KÜ LÖ NFÉ LÉ K
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
A tetőn Február 3., délelőtt 10 óra, a hőmérséklet mínusz kilenc. A Szent Jakab-templom tetőzetén megkezdték a cserepek felrakását, amelyek az előző napokban érkeztek meg. A kötegeket a felvonóra pakoló férfi szerint „jó idő van”, magasabban pedig még jobb.
11
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
KÜ LÖ NFÉ LÉ K
Egy évig diákigazgató
Iparosok
Pesthy rebecca (11.D.) tehetségével elnyerte a Jurisics Gimnázium diákjainak, tanárainak bizalmát. Január 19-én diákigazgatóvá választották. Két versenytársa – Szabó bence (10.C), Kendik Dániel (12.D.) – helyettesi funkciót kapott. Az elmúlt év „Kistérség Csillaga” verseny győztese, Dániel csak két szavazattal maradt le.
Január 21-én harmadik alkalommal rendezték meg az iparosbált az Írottkő Hotelben. A részvevők száma az összefogás jó példáját mutatta. ugyancsak ezt bizonyítja a kőszegi vállalkozók – ipartestület tagjai és nem tagjai – által felajánlott fél millió Ft értékű tombolatárgy is, amint azt Németh Iván kollégánk honlapján a képek is bemutatják. Tombolán sorsolták ki azt a mosógépet is, amit Erdősi Attila, Harsányi zsolt, Kiss Péter, Szárnyas János és Szőnye József felajánlásából származott. Sós és édes deszszertekkel Soproni Zoltán és Vadász Tibor egészítette ki az ízletes vacsorát. Hajnalig tartó tánc kezdetén a Dance Jam mutatta meg ismételten, a több díjjal kitüntetett tánctudását. Az iparosok a bálon is vállalkozásuk működtetését tartották elsődlegesnek, hiszen előtte üzleti találkozót szerveztek. a regionet Aktív
– A választás után győztest hirdettek, de nincs vesztes. Az öröm leírhatatlan, amit a szavazás eredményének kihirdetésekor éreztem. Az évfolyam közös öröme volt, mert együtt, kitartóan küzdöttünk a végeredményért. A bizalmat ezúton is köszönöm a szavazóknak. Az évfolyamtársaimmal megmutattuk a
közösség összetartásának erejét. A diákhét mostanra a gimnáziumunk hagyománya lett, egy közösségformáló játék, amit a tanáraink, korábban itt végzett diákok extra ismeretek átadásával is egészítettek ki – fogalmazta meg gondolatait Pesthy rebecca diákigazgató. – Milyen feladatai vannak a diákigazgatónak? – A következő diákigazgató megválasztásáig tart a funkció. részt vesz és segíti a diákönkormányzat működését azért, hogy a diákok élete jobb legyen. Ennek érdekében van néhány elképzelésem, amit szeretnék másokkal is megvitatni. A diákhét január 16-án kezdődött. Az évfolyamok „profi”, kortesfilmeket készítettek a jelölt, az „évfolyam arca” főszereplésével. Ezért is érdemes rákattintani az iskola honlapjára. Nincs filmen rögzítve a „hangos kortes” és azok a feszült percek, amikor a szavazatra jogosultak megnézték a versenyfilmeket. Az iskola hagyománya szerint az első, a végzős évfolyam, valamint a tanárok szavaztak a másik három évfolyam diákigazgató jelöltjére. Mindennek közös jellemzője, hogy „mindenki jól érezte magát, és nemcsak a diákhéten”. KZ
KŐSZEG Fő terén iroda és üzlethelyiség márciustól kiadó. Telefon: 06 70 317 0150 ITAMOL MAGÁNNYOMOZÓ IRODA magánnyomozás, kintlévőség kezelés, vagyonvédelem
HÍVJON BIZALOMMAL! Tel: 0630/ 419 7425, 0630/953 5032; Fax: 061/799 0001
[email protected]; http://www.versenytars.hu
12
Magánnyomozó irodánk rendelkezik minden olyan hatósági engedéllyel, felelősségbiztosítással, Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarai tagsággal, szakmai tapasztalattal, amely biztosítja tevékenységünk magas színvonalon történő ellátását.
együttműködés keretében. Megállapították, hogy az osztrák-magyar határon átnyúló projekt segít a vállalkozásoknak, és amelynek keretében különböző szakmák képviselői ismerhették meg egymást. A bál után Kiss Pétertől megtudtuk, hogy tavasszal az iparosok – regionet Aktív projekt keretében – elősegítik a hetedik osztályosok pályaválasz-
tását azzal, hogy számukra különböző szakmákat mutatnak be a Jurisics-vár felújítása során. KZ
MEGÉRKEZIK a „T-modell” Turkáló Áruházba FEBRuáR 22-én szerdán, teljes árucserével
a tavaszi extra minőségű ruházat! Felnőtt-, Gyerek-, Bébiruházat, lakástextil, játékok, cipők, táskák, kiegészítők.
Kőszeg, Petőfi tér 29.
– a volt bútorszövetgyárral szemben a sarkon – Nyitva tartás: H-P: 8.15 -17.00 óráig, Sz: 8.00-13.00 óráig. Spanyol lakástextil akció: Új dekorok, sötétítő függönyök, bútorszövetek érkeztek 20%-os kedvezménnyel. Olasz organza, voile, jacquard függönyök érkeztek, himzett, gyűrt, mintás, vitrage változatban. Német bútorszövetek, nálunk a legolcsóbban. vállaljuk a függönyök, ágytakarók, díszpárnák készre varrását. Közületeknek kedvezménnyel készítjük el anyagainkból asztalterítőiket, függönyeiket, egyéb megrendelt textíliájukat.
Faludélután és bál Kőszegszerdahely: Január 28-án rendezték a faludélutánt, a tavalyi sikeres találkozó után másodszor. Előzetesen a gyermekek számára
kiírtak egy rajzpályázatot három kategóriában farsang témakörben. A kiállított alkotások sikert arattak, zsűrinek ’súlyos gondokat’
IPA-bál 18-án Február 18-án rendezik meg a Csikar Csárdában az IPA-bált. A rendőrök nemzetközi érdekképviseleti szervezetének kőszegi csoportja a húsz évvel ezelőtt rendezte az elsőt. Az akkori és mostani bál is nemzetközi lesz. Vendégek érkeznek Németországból, Ausztriából, és Horvátországból. Közösen ünnepelnek, és visszaidézik az elsőt a kivetítőn látható képek segítségével. „Azokra
is emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk” – mondta Jónás zsigmond az IPA Kőszegi szervezetének vezetője. belépő jegyeket nála, a rendőrségen, illetve ErfoVill Villamossági szaküzletben lehet igényelni. A hagyományok folytatásaként a bE-JÓ táncosai idén is rendkívüli műsorral szórakoztatják a bálozókat. A jó hangulat és a vendégek minőségi ellátása garantált.
2012. FEbruár 16.
okozott a kategóriánkénti első három helyezett kiválasztása. Az eredményhirdetés után a helyi művészeti csoportok léptek színpadra, jó szórakozást nyújtva a falu lakosságának. Így: a vadrózsa Népdalkör, a Férfikar, Henina Tánccsoport, valamint zeneiskolás gyerekek is bemutatták tudásukat. Az élménydús műsor után a falu életéből vetítettek fényképeket, melyek az elmúlt évi társadalmi munkát, a falunapot örökítették meg. A programok alatt asztalra kerültek az otthonról hozott sütemények, italok. Jutott idő beszélgetésre is. Jó szórakozást ígér február 18-án a Tűzoltó Egyesület farsangi bálja. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők!
• rajzpályázat eredményei Felső tagozat: 1. Kálovics Levente Pál 8.osztály – 2. Kálovics Hanna 6.osztály – 3. helyezett berics Fanni 5.osztály Alsó tagozat: 1. Mersich Szonja 1.osztály – 2. boros Léda 1. osztály – 3. Molnár Eszter 4. osztály Óvodások: 1. Fekete Gréta – 2. Kelemen boglárka – 3. rácz Fruzsina
Jelmezben Doroszlón Ebben az évben is megrendezték Kőszegdoroszlón a hagyományos jelmezes farsangi bált. Február 4-én kicsik és nagyok egyaránt jelmezbe bújtak! A környező falvakból érkezett polgármesterek zsűrizték a felvonulókat! Saját bevallásuk szerint nem volt könnyű dolguk! Any-
Házhoz visszük a pékárut!
Útvonal Időpont Kórház út 12:45-12:48 Alsó körút 12:49-12:52 Kórház út 12:53-12:58 Táncsics Mihály utca 13:00-13:05 Sáncárok utca 13:10-13:15 Dózsa György utca 13:20-13:32 Bertalan E. utca 13:34-13:40 Bezerédy Imre utca 13:41-13:46 Bezerédy Imre utca 3. 13:47-13:54 Munkás utca 13:55-14:02 Vámház utca 14:03-14:09 Borsmonostori utca 14:10-14:14 Kethelyi út 14:15-14:24 Lékai út 14.25-14:28 Rőtivölgyi út 14:29-14:42 Borostyánkő utca 14:43-14:48 Bajcsy-Zs.E. utca 14:50-15:00 Kálvária utca 15:01-15:10 Árpád tér 15:11-15:16 Hunyadi utca 15:18-15:38
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
VIDÉK
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
nyit azért elárulhatunk, hogy senki sem távozott üres kézzel! A zenekar hajnalig húzta a talpalávalót! Együtt ropta a táncot a kis bohóc, a kobold, az apáca, a tiroli táncosok, béni, a nőnek öltözött férfi, a retró-lány, és még sokan mások!
t
l
ó Útvonal Időpont ut ruva a Szeder utca 15:40-15:43 ító ká us s pé r Fenyő utca 15:44-15:50 á s gó n fri fel! Temető utca 15:51-15:56 z o sa k Bercsényi Miklós utca 15:57-16:07 A m ato ltjü ö m t Károlyi Mihály utca 16:08-16:21 ya SOS-Gyermekfalu 16:22-16:30 fol Sigray Jakab utca 16:31-16:36 Rómer Flóris utca 16:38-16:43 Velemi út 16:44-17:05 Űrhajósok utca 13. 17:06-17:40 Írottkő utca 7-9. 17:41-17:50 Írottkő utca 11-13. 17:51-17:59 Deák Ferenc utca 18:00-18:05 Rohonci út 44. 18:07-18:12 Rohonci út 46. 18:13-18:18 Űrhajósok utca 21. 18:19-18:24 Űrhajósok 17. 18:25-18:30 Űrhajósok 15. 18:31-18:35 Szombat kivételével naponta! Faludi Ferenc utca 18:37-18:52 Gyöp utca 18:55-19:00 Technikai okokból az útvonal változtatás jogát fenntartjuk!
13
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
KÜ LÖ NFÉ LÉ K 14
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Pogányhegyi gazdák
A bor ünnepe
A borászok egy csoportját alkotják a Pogányhegyi borászok, akik szabadidejükből is áldoznak egymásra. Január végén az Alasz Pincészet látta vendégül azt a baráti társaságot, amelyik aztán megkóstolta a pince igazán ízletes borait is. Alasz László és fia tulajdonosa egy pogányi szőlőnek. Ezáltal kerültek közelebb az ottani gazdákhoz. „Ott a barátok »kötelező jelleggel« látogatják egymás pincéjét, tartják a kapcsolatot.” Ezek a találkozók sok mindenre alkalmat
adnak. A többi között a szakmai fogások, titkot „kifecsegésére” is. A tizenöt éve szőlészettel foglalkozó borász sok minden egyéb mellett elárulta véleményét, mely szerint, ha valaki azt gondolja a borászatról, hogy elég egy alkalommal fejleszteni, és továbbá nem kell csinálni semmit, az alaposan téved. „Én azt mondom, egy évet esetleg ki lehet hagyni, de kettőt, már nehéz behozni.” Kőszeg és környéke a vörösbor hazája, de az éppen divatos rozé mellett újra előretörni látszanak a fehér borok. Mindegyikből akadt kóstoló az Alasz Pincében. Az ilyen kiscsoportok, mint a Pogányhegyi borászok közössége a civil társadalom biztos pontjait jelentik. Nem is kívánhatunk mást nekik, mint, hogy „adjon a Teremtő békességet, szeretetet, tán még egy kis szerelmet is, majd mindehhez egészséget, hozzá egy kis szerencsét, és a szerencsében legyen egy kis pénz is” – mint ahogyan egyikük – Németh Tamás – mondta. TáF
Kutatás a szőlőben
Új kapcsolatok
Február 25-én Kőszegen találkoznak Magyarország vezető borászai az Írottkő Hotel márványtermében. A „borászok estje” program szervezője, vendéglátója a Taverna Flórián ifjú csapata. Ez a rendezvény lesz az első az országban, ahol hat, jó barátságban lévő, vezető borász tart borbemutatót. A rendezvény a borturizmus jó példája, mert az ország több pontjáról érkeznek vendégek Kőszegre. Olyan vendégek, akik a borokhoz értenek, és itt eltöltött legalább négy órás borbemutató előtt, után meg tudják kóstolni a kőszegi kínálatot. A rendezők a bevétel tíz százalékát felajánlották a kőszegi SOS Gyermekfalunak. A vendégek és a város számára is megtiszteltetés, hogy az adományt a Nemzet Színésze, Töröcsik Mari adja át, aki rendszeres vendége aTaverna Flórián étteremnek. A borászok – Gere Attila, Szeremley László, Szepsy István, DúzsiTamás és Györgykovács Imre, illetve Ausztriából Franz Weninger – a vacsora egy-egy fogásához harmonizáló bort mutatnak be. ugyancsak különlegesség, hogy Pfiffer Katalin, a 2010-es év magyarországi borkirálynője lesz az est házigazdája, aki több nyelven beszél, a magyar bor arca, bornagykövet. (Magyarország borkirálynőjének megválasztására a – hazai borvidékek, borutak, borlovagrendek, hegyközségek – közreműködésével kerül sor évenként. A jelölt indulásának feltétele: valamelyik borvidék borkirálynői rangja.) A borvacsora, a Taverna Flórián a minőségi vendéglátásának jegyében valósul meg. Az egyedi rendezvény tizenhat támogató – három kőszegi – hozzájárulása nélkül nem jöhetne létre. Az országos sajtó tudósít az eseményről. Jegyek válthatók a Taverna Flórián étteremben (94/563072) és a Hotel Írottkőben (94/360-373). A honlapon (www.tavernaflorian.hu) pedig több információ is található a rendezvényről. KéV
A kőszegi szőlő- és bortermelők körében régi igény, hogy a gyakorlatban hasznosítható agrometeorológiai és talajvizsgálati kutatások legyenek tudományos háttérrel. Az álom megvalósult, mert a meteorológiai műszereket már elhelyezték, illetve talajmintákat is vettek a helyszíneken. Egy pályázat eredményeként a Nyugat-magyarországi Egyetem Földrajz és Környezettudományi Intézet oktatói – Németh László, zentai zoltán és Dr. Puskás János – vesznek részt a kutatásban. Az agrometeorológiaiés talajvizsgálatok Kőszeg öt különböző – Frank János, Kampits László, Kiss zoltán, Láng József és unger István borosgazdák – szőlőültetvényén történik. A kapott eredményekről folyamatosan tájékoztatást adnak a kutatók a tudományos konferenciákon, Kőszegen a Szőlő és Klíma Konferencián, és a szaklapokban egyaránt. Mérik a levegő hőmérsékletét különböző ’kitettség’ szerint, a talajtól 10 cm, 70 cm és 200 cm magasságban. Hő fényképek készülnek, mérik a napsugarak energiáját.
Kőszegi emberek – kőszegi borok címmel rendezett találkozót január 31-én az Európafórum - vas Megye Egyesület a művelődési házban. „A találkozó célja – mondta Pfeiffer Tibor elnök, hogy új kapcsolatok, barátságok jöjjenek létre közöttünk. Ezeknek az új kapcsolatoknak a csirái bennünk szunnyadnak és várják, hogy valaki, felébressze őket. Ha engedjük, hogy ezek az értékek fellángoljanak szívünkben, akkor boldogan tapasztalhatjuk ezeknek az értékeknek a gyümölcseit.” Az előadást, beszélgetéseket követően nem maradt el a „puding próbája” sem: terítékre került a kőszegi bor is.
Megújul a sportpálya Megkezdődött a Lóránt Gyula városi Sporttelep (Kőszegi Sportklub) öltöző- és edzőtermi épületek felújítása és korszerűsítése. Az átépítés munkálatai – január végi adatok szerint –30%-os készültségben vannak. A 40 éve épített és átépített sporttelep épületeinek felújítása azért is aktuális, mert 100 éve alakult a KSE, az első kőszegi sportegyesület. A beruházás teljes összege bruttó
32.946.700 Ft, ebből pályázat útján elnyert összeg 18 millió Ft. A volt bírói öltözőben alakítják ki az új kazánhelyiséget. Itt kap helyet a turbós gázkazán és a meleg vizet előállító bojler. Az áNTSz előírásai alapján épül meg a zuhanyzó, elválasztott zuhanytálcás megoldásokkal. Az öltözőépületben lévő kazánhelyiség korszerűsítése kardinális feladat. Az energiaveszteség optimalizálására törekedve az
2012. FEbruár 16.
edzőtermi épület leválasztása után megtörténik az öltözőépület és a tekepálya épületrészek önálló fűtése. Így nincs szükség a jelenlegi méretű kazánhelyiségre, ezért más funkciót kap a jövőben. Megtörténik az öltözőépületben a burkolatok bontása, cseréje, az elektromos hálózat és a fűtési rendszer újbóli kiépítése. Az épület egészében a meglévő burkolatokat felbontják, majd új padló- és csempeburkolatot raknak le. A belső nyílászárók részben kibontásra kerülnek, majd új nyílászárók beépítésére kerül sor. A bel-
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
ső terű helyiségben, az öltözőben elektromos szellőztetést szerelnek fel, a levegő az oldalfalon keresztül a tetőn át távozik. A zuhanyzó helyiségek szintén elektromos szellőzést kapnak. Az öltözőépület oldalfalait Dryvit rendszerű homlokzatvakolattal, 7 cm vastag hőszigeteléssel látják el. Az épületek külső nyílászáróit cserélik, fehér műanyag ajtókat, ablakokat szerelnek fel. KéV
KSE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Sportrendezvények Elkészült a KSE 100 éves évfordulójáról megemlékező programsorozat. A huszonegy esemény értékes sportrendezvényeket tartalmaz. A jubileumi közgyűlés szeptember 15-én lesz, amikor megnyílik egy sporttörténeti kiállítás. Az évet záró esemény a „vIII. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság” lesz. Február 18-án a balog iskolában, a FITT BOKSZ szakosztály rendezésében lesz az első rendezvény: a „3. Jurisics kupa és Jótékonysági gála”. Majd március 19-én tartják a „Fedett pályás teniszverseny Juhász Ilse Korosztályos Tenisz Emlékverseny”-t. Májustól pedig sokasodnak a sportversenyek.
Sajtótájékoztató Február 15-én tartottak sajtótájékoztatót a 100 éves KSE ünnepsorozatáról, illetve a sporttelep fejlesztéséről. Az aktuális információkról Huber László polgármester, Kenyeri András a KSK elnöke, Jenkei Ede krónikás, a sport elkötelezettje és bodovics László a beruházás projetmenedzsere adott tájékoztatást. Tisztelt adózó, kérem adója 1 %-át ajánlja fel a Kőszegi Sportklub részére: 9730 Kőszeg, Petőfi tér 14/A. Adószám:18900149-1-18 Segítségét köszönjük!
15
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Farsang KÜ LÖ NFÉ LÉ K
Bozsok: Február 11-én többhetes előkészület után búcsúztatták a telet a másnap hajnalig tartó bállal. Gyűjtést is tartottak az önkormányzati hivatal tetőszerkezetének a felújítására. Jelmezesek tömege érkezett az eseményre, a fellépés sorszámait a Kerekes üzletház „kalózai” osztották. A zsűrizést Hegyalja és Bucsu polgármesterei csaknem lehetetlen feladatként végezték, mert az ötletes jelmezek bőségéből kellett kiválasztaniuk a legjobbakat. A nyerteseket díjazták, Banga László cukrász tortakölteményét is elfogyaszthatták a győztesek.
A jelmezverseny közötti szünetekben a bozsoki Dalárda, a Csúzli Színjátszókör és a kőszegszerdahelyi iskola szüleiből verbuválódott, „bozsoki színészekkel” megerősített csapat szórakoztatta a nagyszámú közönséget. Színpadra kerültek a
2012. FEbruár 16.
szép roma lányok és a csávók, a tűzről pattant nyugdíjas, a botot elhajító szédületes táncosok, a varázsitalt főző boszorkányok. A Dalárda tíz éves munkáját, sokszínű tevékenységét egy kottával és hangjegyekkel díszített óriás tortával köszönte meg a képviselő-testület nevében Darabos Béla polgármester. A jelmezesek között a nézők találkozhattak Jancsival és Juliskával, focistával, tündérrel, démonnal, csiga-bigával, pillangókkal, kisegérrel, cicussal, Mézga családdal, a Maradj Talpon kvíz játékosaival, vámpírkirálynővel, Törpillával, egy ébredés utáni anyóssal. Megjelentek a ruhaszárítót tartó fenyőfák, és a faluba látogatott a Korda házaspár, az Adams Family. A bozsoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület ifjúsági raja pedig „Az arab rabok” formációban adtak hangot annak, hogy nekik bizony egy rendőrnő az álmuk. A talpalávalót „Pityu” szolgáltatta, a bÜFÉ az Aranypatak vendéglő jóvoltából ellátta a szomjazó, vagy megéhező közönséget. A „Jövőre veletek ugyanitt” jelmondat idén sem változott. Darabos béla polgármester ezúton is köszöni az aktív részvételt, és a felajánlott támogatásokat. KéV
Klímaváltozás és az erdők A Jurisics Miklós Gimnáziumban, a diákhéten a fenti címmel tartott előadást Dr. Szép Tibor erdőmérnök, az iskola egykori diákja. A téma aktualitása miatt az előadás összefoglalóját kértük a szakembertől. * Magyarország eddigi éghajlati változásairól elmondható, hogy a nyári és a téli félév hőmérséklete a 1,0 – 1,6 meghatározott együtthatóval követte a félgömbi átlaghőmérséklet növekedését. A félgömbi hőmérséklet kisebb emelkedésével párhuzamosan a hazai csapadék a nyári félévben csökken. Téli félévi csapadék összeg kapcsolata a félgömbi emelkedéssel a három vizsgált térségben nem egyértelmű. A nyári félévi csapadék csökkenése a napfénytartam és a hőmérséklet emelkedése valószínűsítik az aszályok gyakoriságának az emelkedését. A klímaváltozás okán az erővel kapcsolatos termőhelyi tényezők elmozdulnak, ami befolyással lesz az erdőállományok állapotára. A Kárpát-medencében a tényezők sorából kiemelkedik a nedvesség-ellátottság, ezért a csapadék mennyiségének és eloszlásának az erdők jövője szempontjából döntő jelentősége lehet. A magyarországi erdőtakaró szerkezete, ösz-
szetétele a klíma megváltozásával együtt átalakul, a várhatóan gyakoribb aszályok miatt döntően degradáló hatások érvényesülnek. Ezeket a változásokat az erdei ökoszisztéma önszabályozó mechanizmusai várhatóan nehezen tudják követni. A teendőket tekintve, az erdőkezelési döntésekben nem a jelenlegi állapotból kell kiindulni, hanem – tartózkodva a szélsőségektől – egy dinamikusan változó jövőképhez kell alkalmazkodni. A klímaváltozás negatív hatásaival minden állományalkotó fafajunk érintett lehet, de ezek közül a lucfenyő, a bükk és a tölgy kiemelendő jelentőséggel bír. Előtérbe kell kerüljön a klímabarát erdőgazdálkodás, ami mindenekelőtt víztakarékos, szénforgalom optimalizáló és (bio-) diverz. Az erdőben lehulló és meglévő vizeket megfelelő vízkormányzással viszsza kell tartani, az erdőkezeléssel kapcsolatos belenyúlásokat pedig ennek megfelelően kell tervezni és végrehajtani. Minőségi fatermesztésre kell törekedni, hogy az a megtermelt faanyag iparilag magas szinten hasznosítható legyen, ezzel az erdő fájában megkötött szén, a fából készült javakban hosszabban tárolható. Dr. Szép Tibor, erdőmérnök
LCD, PLAZMA, HAGYOMÁNYOS TV-k és egyéb elektronikai készülékek javítása rövid határidővel, garanciával!
CsIZMAZIA GáBOR, Horvátzsidány Fő u. 24. 30/286-1363, 94/365-599
16
Lukácsháza hírei Január 28-29-én került megrendezésre a Művelődési Házban Lukácsháza 2012. évi egyéni sakk bajnoksága. A 16 induló – köztük két hölgy – körmérkőzéses formában küzdött a helyezésekért. Az alábbi sorrend alakult ki: 1. Kunovits Gyula 13,5 pont – 2. Gyarmati József 12,5 pont – 3.vincze Ferenc 11,5 pont. A nők versenyében 1. bodorkós Józsefné – 2. Száva barna zsoltné.
Korcsolyáznak Korcsolyázók birodalma lett a víztározó két tava. A fagyos idő miatt vastag jégpáncél alakult ki, de a jég felületén látszanak a törésvonalak. Minden délután több autó áll a parkolóban, a korcsolyázók pedig örülnek a sport lehetőségének. Nemcsak Kőszegről, és a környékről jönnek ide, hanem távolabbról is. Február 11-én, szombaton százan biztosan lehettek egy időben. A kezdők a hasra esést is vállalták, a rutinosak pedig meleg teát hoztak magukkal. Büfékocsi,
2012. FEbruár 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
A legjobbak 2 csapattal képviselték Lukácsházát a Kistelepülések Sportversenyeinek Sében február 11-én rendezett körzeti selejtezőn. A női és férfi megyei döntőt február 25-én tartják Lukácsházán, a Művelődési Házban. A Gyöngyös partján lévő új, varga Ottó összközműves utcában január elején felszerelésre kerültek a közvilágítási lámpatestek. Január 16án a forgalomba helyezési eljárása is megtörtént. Megkezdődött a Nagycsömötei és a Tanács utcai hiányzó járdaszakaszok építési- és engedélyezési eljárása. A térköves járdarészek a tervek szerint májusban kerülnek megépítésre. Megkezdődött Lukácsháza új településrendezési tervének tervezési folyamata. Február 10-én a Művelődési Házban ezzel kapcsolatban az önkormányzat lakossági fórumot tartott, ahol Virág János polgármester ismertette a tervezett változtatásokat. Február végéig várja az önkormányzat az ezzel kapcsolatos lakossági észrevételeket, javaslatokat. A képviselő-testület február 10-i ülésén elfogadta a település 2012 évi költségvetését.
Február 14-én kedden a Művelődési Házban, a mesebérlet 2. előadásaként az óvodásoknak és az alsó tagozatosoknak a szombathelyi Mesebolt bábszínház tartott előadást. Rajzpályázat: Az alábbiakban küldök információkat a versvásár című rendezvényünkről. balogh József – Devecsery László verseskötetéhez kapcsolódó rajzpályázat és versmondó verseny. A versenyre 11 iskolából 149 rajz érkezett, ebből 70 alkotást kiállítanak március elején Szombathelyen, az OáMK-ban. Kategóriák győztesei: Óvoda: Kovács ádám, Újvárosi Óvoda-Kőszeg – 1-2.o. Németh Eszter, Tolnay – 3-4.o. Szafián Dorka, Tolnay – 5-6.o. bálint Evelin, Tolnay – 7-8.o. varga bettina, Tolnay. A gyerekek Emlékkönyvet készítettek, amelyet a zsűriben helyet foglaló balogh zoltánnak – a költő fiának – adtak át. A verseny zsűritagjai: Dr. barityné Házi Ottília, Devecsery László, Máté Mihályné, Ludvigné Serfőző Csilla. versmondó verseny győztesei: Óvoda: viszket zsóka, Lukácsháza – Alsó tagozat: Nagy benjamin, Tolnay – Felső tagozat: Hudák Sarolta, bersek.
árusító pavilon nem működik, pedig lenne rá, és más szolgáltatásokra is igény.
A város főépítésze, Szima Andrea 2010-ben elkészítette a Lukácsháza-Kőszeg víztározó hasznosítási tervét, amit bemutatott a képviselőknek. Ez alapján épülhet parkoló, és kiszolgáló épület, kereskedelmi, turisztikai, sport célokkal. ugyancsak itt alakíthatnak ki természetes fürdőhelyet, és az ehhez kapcsolódó napozót. A javaslat szerint stég is épülhet, egy látványos csúszdával. Bizonyos sport tevékenységre is lenne igény. A turisztikai célokat szolgáló fejlesztésre még várni kell. Megkérdeztük: meddig? Határozott választ nem kaptunk.
Lu Ká CSHá z A
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
17
KÉ K F ÉN Y
É TTE R E M ÉS P I Z Z ÉRI A
PIZZARENDELÉS
9730 KŐSZEG, Várkör 25. Pizzaexpressz:
hétfő-csütörtök, vasárnap: 12.00 – 22.00-ig péntek-szombat: 12.00 – 23.00-ig
(0670)222-3132 DÍJTALAN HáZHOZsZáLLÍTás
KŐSZEGRE, KŐSZEGFALVÁRA! De rendelhet akár Cákra, Horvátzsidányba, Kőszegdoroszlóba, Velembe, Lukácsházára és Kőszegszerdahelyre is: 300 Ft/szállítás! Pizzadoboz 100 Ft/db.
Pizzák
Kicsi 22 cm Nagy 32 cm Extra 42 cm
1. Pizzakenyér (Tejföllel, fokhagymával) 2. Margherita (Paradicsomszósz, oregano, mozzarella, olivabogyó) 3. Funghi (Paradicsomszósz, oregano, gomba, mozzarella) 4. Cornelius kedvence (Paradicsomszósz, oregano, kukorica, mozzarella) 5. Salame (Paradicsomszósz, oregano, csemege szalámi, mozzarella) 6. Salame Picante (Paradicsomszósz, oregano, csípős szalámi, mozzarella) 7. Prosciutto (Paradicsomszósz, oregano, sonka, mozzarella) 8. Capricciosa (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, mozzarella) 9. Corno (Paradicsomszósz, oregano, sonka, kukorica, mozzarella) 10. Diavola (Paradicsomszósz, oregano, csemegeszalámi, kukorica, mozzarella) 11. Azzura (Paradicsomszósz, oregano, sonka, articsóka, mozzarella) 12. Hawaii (Paradicsomszósz, oregano, sonka, ananász, mozzarella) 13. Casablanca (Tejfölös szósz, oregano, bacon, juhtúró, lilahagyma, mozzarella, snidling) 14. Songoku (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, kukorica, mozzarella) 15. Riccotta di Pecora (Paradicsomszósz, oregano, sonka, juhtúró, mozzarella, snidling) 16. Garden (Paradicsomszósz, oregano, sonka, olivabogyó, fokhagyma, mozzarella, petrezselyem) 17. Fuvio (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, brokkoli, mozzarella, tejföl, fokhagyma) 18. Rusticana (Paradicsomszósz, oregano, sonka, bacon, tojás, mozzarella, pfefferoni) 19. Pizza a’la Kékfény (Paradicsomszósz, oregano, sonka, szalámi, bacon, gomba, kukorica, pfefferoni, mozzarella, olivabogyó) 20. Pizza a’la Facundia (Kapros tejfölös szósz, oregano, csípős szalámi, lilahagyma, kukorica, mozzarella, olivabogyó) 21. Quattro Stagioni (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, szalámi, articsóka, mozzarella) 22. Quattro Formaggi (Paradicsomszósz, oregano, mozzarella, trappista, füstöltsajt, parmezán) 23. Bacon (Paradicsomszósz, oregano, bacon, snidling, mozzarella) 24. Vegetariana (Paradicsomszósz, oregano, brokkoli, gomba, kukorica, articsóka, olajbogyó, pfefferoni) 25. Ungarese (Paradicsomszósz, oregano, csípős szalámi, bacon, kolbász, lilahagyma, mozzarella, tojás, csípős pfefferoni) 26. Bolognese (Paradicsomszósz, oregano, bolognai ragu, bacon, mozzarella) 27. Mexicana (Paradicsomszósz, oregano, bolognai ragu, mexikóibab, lilahagyma, tejföl, csípős pfefferoni, mozzarella) 28. Pizza a’la Rain (Paradicsomszósz, oregano, kolbász, paradicsom, paprika szeletelve, lilahagyma, mozzarella, fokhagyma) 29. Calzone a’la Roma (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, szalámi, kukorica, paprika, mozzarella, „tésztábabújtatva”) 30. Calzone I. (Paradicsomszósz, oregano, sonka, kukorica, lilahagyma, paradicsomkarika, mozzarella, „tésztábabújtatva”) 31. Calzone II. (Paradicsomszósz, oregano, sonka, gomba, mozzarella, „tésztábabújtatva”) 32. Calzone a’la Consigliere (Kapros tejfölös szósz, juhtúró, mozzarella, „tésztábabújtatva”) 33. Pizza a’la Tonno (Paradicsomszósz, oregano, tonhal, lilahagyma, mozzarella, citromkarika) 34. Pizza a’la Napoletana (Paradicsomszósz, oregano, szardínia, póréhagyma, mozzarella) 35. Frutti di Mare (Paradicsomszósz, oregano, tenger gyümölcsei, mozzarella, citromkarika) 36. Salmone a’la Atlantico (Tejfölösszósz, oregano, lazacfilé, sonka, szalámi, mozzarella, pfefferoni, fokhagyma) 37. Pizza e Prescot (Paradicsomszósz, oregano, roston csirkemellfilé, parmezán, paradicsomszeletek, mozzarella) 38. Pizza a’la Camorra (Fokhagymás-tejfölös szósz, oregano, roston csirkemellfilé, bacon, lilahagyma, mozzarella) 39. Pizza Tramezzini (Paradicsomszósz, oregano, sonka, bacon, szalámi, csirkemellfilé, vegyessajt) 40. Corpus Delicti (Paradicsomszósz, oregano, roston csirkemellfilé, ananásszal vagy őszibarackkal egybesütve, mozzarella)
490 Ft 650 Ft 750 Ft 750 Ft 750 Ft 750 Ft 750 Ft 800 Ft 800 Ft 800 Ft 850 Ft 850 Ft 900 Ft 900 Ft 900 Ft 900 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 950 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 990 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft
690 Ft 850 Ft 850 Ft 850 Ft 850 Ft 850 Ft 850 Ft 900 Ft 900 Ft 900 Ft 950 Ft 950 Ft 1000 Ft 1000 Ft 1000 Ft 1000 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1050 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1090 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft 1150 Ft
1190 Ft 1750 Ft 1950 Ft 1950 Ft 1950 Ft 1950 Ft 1950 Ft 2000 Ft 2000 Ft 2000 Ft 2050 Ft 2050 Ft 2100 Ft 2100 Ft 2100 Ft 2100 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2150 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2190 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft 2350 Ft
ÉTELKÍNÁLATUNKBÓL Gulyás
750 Ft
Gyümölcsös csirke + krokett
1550 Ft
Rántott mozarella, tartár + köret
1190 Ft
Óvári szelet + köret
1590 Ft
Rántott karfiol + köret
1190 Ft
Dubarry szelet + köret
1590 Ft
Marhapörkölt
1250 Ft
Gordon Bleu + köret
1590 Ft
Natúrszelet + köret
1490 Ft
Velővel töltött sertésborda + köret
1650 Ft
Rántott szelet + köret
1490 Ft
Kékfény tekercs + köret
1690 Ft
Szezámmagos csirkemell + köret
1490 Ft
Kékfény tál (natúr csirkemell, rántott sertésborda, rántott sajt, rizs, hasáb)
3200 Ft
Kétféle menüajánlat hétfőtől szombatig („A” menü: 650 Ft, „B” menü 850 Ft).
2012. FEbruár 16.
Ebösszeírás
A mérleg pozitív
Kőszeg város Önkormányzata az ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXvIII. tv. 42/b.§-a alapján ebösszeírást végez. Kérem az ebtartókat, hogy Kőszeg város Polgármesteri Hivatalának Hatósági Osztályára (ügyintéző: Mezei virág, 108-as iroda) személyesen ügyfélfogadási időben (hétfő és szerda: 08.00-12.00 és 13.00-15.30 óra, valamint péntek: 08.00-12.00) vagy az önkormányzat honlapján (http://koszeg.hu/onkormanyzat/ polgarmesteri/osztalyok/osztaly.php?id=2) közzétett nyomtatvány visszajuttatásával (levélcím: 9730 Kőszeg, Jurisics tér 8., e-mail: mezeiv@ koszeg.hu) 2012. november 30-ig az alábbi adatokat szíveskedjen bejelenteni: • az eb tulajdonosának nevét, címét, • az ebtartó nevét, lakcímét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, • az eb fajtáját, nemét, születési idejét, színét, hívónevét, • az eb tartási helyét, • a beültetett transzponder sorszámát, a beültetés időpontját, a beültetést végző magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát, • ivartalanított eb esetén az ivartalanítás időpontját, az ivartalanítást végző magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát, • az eb oltási könyvének számát, az azt kiadó magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát, • az eb veszettség elleni védőoltásainak időpontját, • az eb veszettség elleni védőoltásai során használt oltóanyagot, annak gyártási számát, valamint az oltást végző magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát, • a veszettség szempontjából aggályos eb megfigyelési státuszának tényét, időpontját, • kisállatútlevéllel rendelkező eb esetén az útlevél számát, kiállításának időpontját, a kiállító magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát, • az eb veszélyessé minősítésének tényére és időpontjára vonatkozó adatot. Kérem, hogy a bejelentéshez a szükséges dokumentumokat (eboltási bizonyítvány, kisállatútlevél, stb.) hozza magával. Kérem továbbá, hogy amennyiben fenti adatokban változás történik, úgy azt is szíveskedjen hatóságomnak bejelenteni. Dr. Tóth László jegyző
Velem: – Február 13-án este hat órakor tartotta az önkormányzat a kultúrházban a közmeghallgatást. Horváth Miklós polgármester a falu életét, jövőjét meghatározó gondolatsorra építette fel a mondandóját: „Összefogás a családban, a faluban, hazánkban. Hit az igazmondásban. remény a hűségben. Szeretet a tetteinkben.” A jövőt meghatározó szavak után a faluvezető elmondta, hogy az elmúlt évet az önkormányzat pozitív mérleggel zárta. Február 7-én a képviselő-testület elfogadta a tartalékkal rendelkező 2012. évi költségvetést. Fontos fejlemény lesz az idén az, hogy a társközségekkel és Kőszeggel együtt befejezzék az alpannonia® pályázat beruházásait. rendkívül fontos ez, hiszen a turizmus velem számára meghatározó.Tizenötezernél több turistát vonzott a Gesztenyeünnep. Az idei
Ovis farsang
Kőszegfalva Alapításának háromszázadik évfordulójára készül a település. A kerek évfordulót jövőre ünneplik, amire már megkezdték az előkészületeket. Egy Eu-pályázat beadásához az utolsó tollvonásokat végzik, megkapták az osztrák és a francia partner települések támogatását is. A megemlékezés fontos része lehet egy kiállítás, ahol bemutatják a 300 év történetének fellelhető emlékeit. A farsang az idén is háromnapos lesz a faluban, mert a lakosság ragaszkodik a hagyományokhoz. vasárnap (február 19.) bállal kezdenek. Hétfőn a bohócok szórakoztatják az arrajárót, és este
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
év több háromnapos ünnepe kirándulásra ösztönöz. A falu még szebbé tételével, nagyobb vendégszeretettel jobban lehet itt tartani az érkező vendégeket. A társfalvakkal és Kőszeggel közösen azon az úton kell haladni, ami eddig is jól működött, a jövőben pedig még több eredményt hozhat. A polgármester pozitívan értékelte a falu adómorálját. Megköszönte mindazok segítségét, akik a hideg időjárásban segítették az egyedülállók életét. A föld, a víz értékét különösen fontosnak tartotta a polgármester, hiszen velem a római kori forrásból kapja az ivóvizet. Elhangzott, hogy a település arculatának javítását célzó pályázatot adtak be. A közmeghallgatáson több kérdés, felvetés hangzott el. válaszok: az első félévben megoldódik a vízáradat után összegyűjtött föld elszállítása; kisebb kukaméret is választható; köztudott, hogy Velemben nincs hajléktalan. KéV
KÜ LÖ NFÉ LÉ K
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Peresznye: Február 11-én a gyerekek jelmezes műsorával kezdődött az óvodások farsangja. Verset mondtak, énekeltek horvátul és magyarul is. Örültek a finom süteményeknek az apróságok, ugyanúgy, mint a zsákbamacskának, amely mindenféle apró kis ajándékot rejtett. Zárásként tombolasorsolást is tartottak. Mindenki nagyon jól érezte magát.
pedig asszonybál lesz a vendéglőben. Kedden óvatosan érdemes közlekedni a főutcán, mert az autóst megállíthatják a fiatalok, netán sarcot követelnek. Délután négy órakor tizennyolc éves ifjút avatnak legénnyé, természetesen a vendéglőben, vagyis a kocsmában. A böjt kezdetére ügyelnek, ezért éjfélkor mindenki hazamegy. Február 11-én, szombaton sváb szokás szerint 167 kg-os disznót vágtak a faluban. A finom falatok íze emlékezetes marad, amit megerősítettek a partnerfaluból, Piringsdorfból érkezett vendégek is.
Lakossági apróhirdetés KŐSZEGEN, a Rajnis utcában felújított 70 nm ingatlan üzlet vagy iroda céljára kiadó! (Vendéglátás kizárva .) Telefon: 0670-2100553
19
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Tradíciók – új irányok KÜ LÖ NFÉ LÉ K
Az elmúlt évben rodler Gábor kapta meg az igazgatói kinevezést az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium vezetésére. A változó oktatási rendszerben az új irányokról kértünk az igazgatótól tájékoztatást. – városunk a régió ékszerdoboza, turisták tömege fordul meg Kőszegen és környékén az év minden szakában. Ebből adódóan sokan foglalkoznak a turizmushoz kapcsolódó tevékenységekkel, ugyanakkor
égető probléma a szakképesítéssel rendelkező munkaerő hiánya. A vendégek kiszolgálásához képzett szakemberekre van szükség, ezért éreztük fontosnak azt, hogy képzési körünket bővítsük a vendéglátás és az idegenforgalom szakterületekkel. A hiánypótló képzések enyhíthetik a munkaerő-piaci feszültségeket. Célunk, hogy a városban és vonzáskörzetében élő fiatalok számára
Gyöngyösfalu hírei Az elmúlt hónapban hírt adtunk arról, hogy a 2013. évtől érvénybe lép a járási rendszer kialakítása. Nyilvánosságra került a települések járásokhoz történő besorolása is. Ezen terv szerint Gyöngyösfalu a Szombathely járáshoz tartozna. Ezért a falu önkormányzata, Tar János polgármester vezetésével kifejezte ellenvéleményét, mert az itteni mikrotérség öt települése hagyományosan, és ezer szállal kötődik egymáshoz. Ezen véleményüket írásban is eljuttatták az állami szervekhez, és remélik az egyetlen lehetséges, jó döntés meghozatalát. A Szent Márton Plébánia Énekkara január 21-én megtartotta a hagyományos bálját a lukácsházi kultúrházban. A kórus osztrák dalokat énekelt, amit kiegészített az osztrák énekesek műsora. A jó hangulatú bált Tar János polgármester nyitotta meg. A bőséges vacsora elfogyasztása után táncra kerekedtek hajnali három óráig. A tombolán értékes ajándékokat sorsoltak ki. Február 13-án tárgyaltak a képviselők az önkormányzat költségvetéséről. Kritikus pontja volt a
20
két nagy pályázatukhoz az önerő biztosítása. A tervek között szerepel a polgármesteri hivatal felújítása, ahol az áFA összege képezi az önerőt, míg a hegyi utak felújításának áFá-ját, és a nettó összeg 25%-át is önerőként kell megfizetni. A kettő összege megközelíti a tíz millió Ftot. A képviselők fontosnak tartották mindkét fejlesztést, és megszavazták a költségvetés minden tételét. Február 15-én tartottak közmeghallgatást a település rendezési tervéről. Az önkormányzat korábbi kérése alapján már korában több javaslat beérkezett telekrendezés, foghíjak beépítése tárgyában. Fontos célként szerepel az ipari park területének növelése a halastóig. (Amint arról már beszámoltunk itt épül meg a logisztikai központ.) Március 10-én, 16 órától köszöntik a 14 év feletti lányokat, asszonyokat az AMK termeiben. Mindenkit szeretettel várnak a finom vacsorára, és közadakozásból származó italfogyasztásra. A zenét hagyományosan a Mulatósok(k) szolgáltatják, az óvodások, és iskolások pedig műsorral köszöntik az ünnepelteket.
biztosítsunk hasznosítható tudást és végzettséget. Az érettségi vizsga utáni szakképzésben vendéglátó és vendéglős képzést indítunk, melynek során a tanulók elsajátítják, hogyan alakíthatják ki az üzletpolitikát és marketingstratégiájukat. Képessé válnak az üzleti és vendégkapcsolatok ápolására, jogosultak vendéglátó-ipari vállalkozás működtetésére. A szakiskolai képzésben induló új szakjaink a szakács, pincér, panziós - falusi vendéglátó, illetve bolti eladó. E keresett képesítésekkel gazdagodhatnak az iskolánkat választó tanulók. Mivel a szakács hiányszakma, a képzésben részt vevők állami ösz-
töndíjban részesülhetnek, ez segítség a tanuló és családja számára egyaránt. A végzettség megszerzése után jó eséllyel helyezkedhetnek el szakmájukban. A pincér és bolti eladó szakon ugyancsak piacképes képzettséghez juthatnak az iskolánkat választó fiatalok. Egyre nagyobb lehetőségek rejlenek a falusi turizmusban. Célunk, hogy panziós és falusi vendéglátó szakos diák megtanulja, hogyan nyújthat szállás és étkezési lehetőségeket vendégeinek akár a saját maga által előállított mezőgazdasági termékek felhasználásával. A képzés ideje alatt tájékozottá válik a környék idegenforgalmi nevezetességeiről, amelyekről információt adhat vendégek számára. Megnőtt az érdeklődés a lovas turizmus iránt is, ezért a – szakiskolai képzésben indított lótartó- és tenyésztő szakma mellett – felnőttképzés során lovastúra-vezető végzettséget is szerezhetnek az érdeklődők. Felnőttképzéseinket a jövőben a vendéglátás területére is ki fogjuk terjeszteni.
2012. FEbruár 16.
Konzulokat képezhetnek az ISES-nél A Jean Monnet Kíválósági Központ címet elnyert és az uNESCO által is díjazott, kőszegi ISES, Európai és
Társadalmi Tanulmányok Intézete, partnereivel; a budapesti Corvinus Egyetemmel és a HuN-DEv, Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés, Kutatás és Menedzsment Nonprofit szervezettel közösen új online posztgraduális képzési programot indít a 2012/13-as tanévben „Nemzetközi Kapcsolatok és Konzuli Tanulmányok” címmel. A nemzetállamok, valamint a nemzetközi gazdasági és civil szervezetek életében egyre nagyobb szerepet játszanak a két-és többoldalú kapcsolatok, és a globalizálódó világ problémáinak kezelése is egyre
tágabb nemzetközi együttműködést igényel. A feleket mindezekben a karrierdiplomaták mellett évszázadok óta tiszteletbeli konzulok is segítik, akiknek sajátos civil munkáját a nemzetközi és nemzeti jog is külön szabályozza. A 12 tárgyat tartalmazó, angol nyelvű programot a hallgatók aktív részvételét kívánó konferenciák és szemináriumok egészítik ki Kőszeg városában. A képzés olyan területeken nyújt hasznos tudást, mint a diplomáciatörténet, interkulturális kommunikáció, kulturális örökség menedzsment, nemzetközi kapcso-
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
latok, nemzetközi jog, az Európai unió külkapcsolatai és fejlesztési politikái, nemzetközi szervezetek működése, speciális konzuli tanulmányok (kereskedelem, sport, kultúra, turizmus). A kezdeményezést támogatja az Euban Akkreditált Konzuli Szervezetek Szövetsége, a Magyarországon Akkreditált Tiszteletbeli Konzulok Egyesülete és az Osztrák Konzuli Testületek Szövetsége. A program indítása kapcsán február 17-én Kőszegre látogat dr. Wolfgang breitenthaler az osztrák konzuli testület, valamint az európai tb. konzulok szövetségének főtitkára illetve dr. Teszler b. István és dr. Suha György, a HuNDEv alapítói.
O KTAT á S
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Sikeres pályázat
2011 őszén pályázatot nyújtott be a pozsonyi székhelyű Nemzetközi visegrád Alap új és innovatív egyetemi kurzusok meghonosítását támogató programjához (visegrad university Study Grant). Az Alapítvány a napokban értesült Pozsonyból arról az örvendetes hírről, hogy a sikeresen szereplő pályázat 35 000 euró öszszegben támogatást kap ezen célja megvalósításához. Mint ismeretes az ISES Alapítvány a Norvég Alap támogatásával 2009 őszén felsőfokú szakirányú képzést indított
÷Kulturális örökség menedzsment és fenntartható fejlődés” címen a
Kőszegi Európa Ház épületében. A képzés már több mint 20 hallgatót juttatott a Corvinus Egyetem által jegyzett ún. örökségmenedzser diplomához. A nemzetközi oktatási piachoz való csatlakozás érdekében a fenti képzést immáron angol nyelven kínálja
. l 11 2-tő 0 2 1 ! Új ber m ce e d
KŐSZEG-OBERPULLENDORF-WIEN
modern, komfortos autóbusszal.Közvetlenül, za: átszállás nélkül 1 óra 45 perc alatt Oda- viss 0
MENETREND 04:50
06:50
Kőszeg, autobuszpalyaudvar, Liszt F. u. 1.
05:30
07:40
,5 csak € 24 15:55
18:20
Oberpullendorf, Spitalstraße
15:20
17:45
08:45
Wr. Neustadt, Ungargasse/Corvinusring
14:10
NONSTOP
turális örökség menedzselésében a Visegrádi országokban” címmel
az Alapítvány. A Visegrád-pályázat egy új aspektussal egészíti ki idén ősztől a curriculumot. Cseh, lengyel, szlovák és magyar oktatók közreműködésével a v4 országok tárgyi és szellemi örökségének legjobb példáival is megismerkedhetnek a hallgatók. Az elnyert összegből az Alapítvány fedezni tudja vendégoktatói utaztatását, szállását és honoráriumát, konferenciákat szervezhet és bővítheti szakkönyvtárát.
NONSTOP
Kőszeg tudományos, kulturális és oktatási élete iránt érdeklődők már több ízben hallhattak az ISES Alapítvány széleskörű pályázati tevékenységéről, melynek nyomán az elmúlt években számos projekt valósulhatott meg e területeken városunkban. Ifj. Dr. bariska István kiváló szakmai vezetésének és Horváth Anett precíz munkájának köszönhetően az Alapítvány ÷Jó gyakorlatok a kul-
06:35
09:40
Wien, Matzleinsdorferplatz
13:20
16:20
06:40
09:45
Wien, Südtirolerplatz
13:15
16:15
ÁRAK Kőszeg-Oberpullendorf Kőszeg-Wien
Egyút
Egyút
Oda-, vissza
3,-
5,-
22,10
24,50
47,50
Zóna 100
2,20,30
1 Heti bérlet
www.blaguss.com
Heti bérlet
Havi bérlet
61,50
173,-
Zóna 100
Havi bérlet Zóna 100
20,220,50
21
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Emlékfoszlányok egy projektről KA PCSO LATO K 22
Azon szerencsés diákok közé tartozom, akik több Comenius projektben is részt vettek már, de az általam eddig felmagasztalt és vitathatatlanul élménydús projektek a mostani mellett nem hogy eltörpülnek, hanem kis híján feledésbe merülnek. A lengyelországi Chojna középiskolájának diákjaival az előző tanévben kezdtük a WAvE (Woda – Aqua – víz – Everywhere) című kétoldalú projektet. Ennek első részében – a téma feldolgozása és nyelvtanulás mellett – a lengyel partnerek látogattak el hozzánk májusban, ebben a tanévben viszont ők láttak minket vendégül. A nemrég elmúlt 11 napot fergeteges, minden képzeletet felülmúló események tarkították. Mitől lehet élvezhető és mitől lehet sikeres egy projekt? Az érdekfeszítő programok, a megkerülhetetlen projektmunka, a jó társaság vagy esetleg a találkozók jó hangulata-e a kulcsa, hogy egy ilyen program mindenkinek mosolyt csaljon az arcára? Szerény véleményem ezek közül egyik sem, hanem az előbb említettek egyensúlya, harmóniája. Ez a projekttalálkozó azért lehetett ennyire magával ragadó, mert pontosan megfelelt a fent említett kritériumoknak. Az útról hazatérve sokan érdeklődtek milyen volt berlin, menynyire volt hideg ott fent északon vagy, hogy Krakkó tényleg annyira szép-e mint amilyennek mondják. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ezek a városok vagy az ottani szervezett programok nem színesítették az ott eltöltött időt, hiszen vitathatatlanul élményekben gazdagodtunk az ilyen túrák, tanulmányutak során. Egy ilyen Európai unió által finanszírozott projekt elsődleges célja, hogy a fiatalok új ismeretekre tegyenek szert – akár az előre kiválasztott témáról, akár egymás
kultúrájáról van szó. Jobban viszszagondolva, meglátásaim szerint ez a program ilyen szempontból sem volt pénzkidobás. Mit tanultunk igazán és mitől volt másabb ez a 11 nap mint bármelyik másik találkozó? bátran mondhatnám, hogy az iskolapadba visszaülve akár az utazás napját követően rögtön tudnám alkalmazni a vízről tanult fizikai, kémiai vagy biológiai ismereteket, vagy azt, hogy kis túlzással egy fél középiskolai tankönyv anyagát átismételtük vagy adott esetben megtanultuk a történelmi színhelyeken. Mégsem csak ezek azok a dolgok, amelyekkel én személy szerint gazdagodtam. Számtalan projekt elteltével végre találtam
egy olyan országot ahonnan nem úgy kellett hazatérnem, hogy: „Nem baj mi legalább megmutattuk, mi az igazi vendéglátás”. Végre találtam egy olyan országot, ahol nem volt kisebbségérzetem, azért mert Magyarországról jöttem, hiszen egyenrangú partnernek tekintettek.”Lengyel, magyar két jó barát” halljuk gyakran és örömmel jelenthetem ki, hogy a jól ismert közmondás egyáltalán nem alaptalan. Számtalan emberrel ismerkedünk meg életünk során, és ha valaki engem kérdez, sohasem az számít, hogy az adott személyek milyen országból származnak, vagy hogy milyen külső tulajdonsággal rendelkeznek, hanem az hogy a
közösen eltöltött –akár rövid akár hosszú- idő után milyen impulzusokat váltanak ki belőlünk. A projektek túlnyomó többségének végén szomorú az ember mert a találkozók nagy része vidám, jó hangulatban telik. Jó magam azonban kevésszer láttam ennyi csillogó szemet, ennyi elsápadt arcot, mert akármennyire próbálta mindenki elhessegetni a
gondolatot, a búcsú pillanata végül mégiscsak beárnyékolta a rövid ismeretség utolsó pillanatait. Nem gondolom, hogy ez egy jó projekt volt. Ez sokkal több volt annál. Nem is bizonyíthatná más jobban, minthogy az általam készített képekre tekintve, vagy legutolsó és egyben legszebb utamon töprengve egyáltalán nem helyénvaló az a kérdés hogy „visszamegyek-e egyáltalán valaha, az elbűvölő kis városba, Chojnába?”, csupán az, hogy mikor… Szele Tamás
Gimnáziumi felvételről A Jurisich Miklós Gimnáziumban a 8. osztályos diákok számára 2012. január 21-én megtartott központi magyar nyelvi és matematika írásbeli felvételi vizsgán 69 tanuló vett részt. Ők azok, akik többségében a magyar-angol két tanítási nyelvű tagozatra készülnek. A végleges rangsor elkészítéséhez szükség van a 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi tanulmányi eredményre is, és nem utolsó sorban arra, hogy a jelentkezési lap címzettje valóban a gimnázium legyen! Az igazgatónő örvende-
tesnek tartja, hogy a felvételizők közel fele kőszegi vagy Kőszeg környéki. Az iskola számára elismerést jelent, hogy egyre több az érdeklődő Vas megye távolabbi településeiről, illetve a megyén kívülről is. A jelentkezési lapok beérkezésének határideje 2012. február 17. A középiskolák március 13-ig hozzák nyilvánosságra ideiglenes felvételi jegyzéküket, április 4. a végleges felvételi lista elkészítésének határideje. A gimnázium szeretettel vár minden érdeklődőt!
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Meteorološka prognoza javila je na ov vikend svenek friška i okusna, ča je gostom velik minus i vjetar, ča se je i ostvarilo. Četvrtoga jako ugodno bilo. Prvi dio bala je na februara navečer ljudi su se u Kisegu malo zimo- vrhunac doprimila tombola, kade grozno skupljali u hotelu „Írottkő” na tradicio- je glavnu nagradu – jednu biciklu nalni mesopusni hrvatski bal. Malo više od 150 – dobio Kisežan Imre Szöllősi. Po ljudi je skupa došlo u lipo nakinčenoj dvorani, polnoćnoj vičeri do rane zore svaki kade su predsjednik HMS u Kisegu, Šandor Pet- je uživao medjusobno razgovaranje, ković i načelnik grada László Huber pozdravili tanac na melodije voljenoga Pinka goste i u 19 uri otvorili su bal. u kulturnom di- band-a, šale i zafrkavanje u prijateljskom krugu. jelu programa nastupio je KuD iz Gornjega Če- Minus i vjetar je i u ranoj zori vladao ali nazočni tara pod peljanjem neumornoga hižnoga para kiseškoga hrvatskoga bala su s lipimi osjećali Ane i Joške Sallera. mogli stići domon u svoje teple hiže. Gosti iz okolišnih sel, Február 4-én tartották hagyományos i iz Austrije su vrijeda farsangi báljukat a kőszegi horvátok. mogli početi grijanje A rendezvény kulturális programját a svojega tijela s tanfelsőcsatári nemzetiségi kultúrcsoport canjem uz glazbenu biztosította, a talpalávalót pedig a közpratnju Pinka band-a. ismert szentpéterfai együttes a ÷Pinka Muzičari Petrovoga band” szolgáltatta a Hotel Írottkő szálloda aulájában, a jelenlévők nagy megSela već tradicionalelégedésére. A hajnalig tartó farsangi no su odgovorni za muzičku štimungu na Šandor Petković predsjednik vigasságon részt vettek Kőszeg város ovom balu. Kuhari HMS i gradonačelnik Kisega, vezetői, valamint a horvát és német nemzetiségi önkormányzatok helyi és su se isto neumorno László Huber pri otvaranju környékbeli képviselői. trudili da vičera bude bala
KUD Gornjega Četara
KŐ Sz E GI HO rv á TO K
Hrvatski bal u Kisegu
Lipo uredjena prostorija hrvatskoga bala u hotelu ÷Írottkő”
Marija Fülöp – Huljev Képek/ Fotók: Imre Harsányi
• A Kőszegfalvi Óvoda / Schwabendorfer Kindergarten Kőszegfalván 1969 óta működik az óvoda, amely 2007/2008-as tanévtől a Kőszegi Újvárosi Óvoda Tagintézménye. A gyönyörűen felújított épületben jelenleg egy nemzetiségi csoport működik, a nevelés formája német ill. magyar. Az óvodai nevelés célja a német nyelv és kultúra megismertetése, a hagyományok ápolása, a nyelv megszerettetése. Sok mondókát, verset, dalt, körjátékot, táncot tanulnak német nyelven. Az óvónők igyekeznek erősíteni nemzetiségi identitásukat, a kö• A Központi Óvoda német nemzetiségi csoportja / Zentralkindergarten Güns Kőszegen 2005/06-os tanévtől működik egy német nemzetiségi vegyes csoport. Sajnos a gyerekek nem rendelkeznek német nyelvi ismerettel: sem szüleik, de már szinte nagyszüleik sem ismerik, vagy beszélik a Kőszeg környéki „sváb” nyelvet – így hagyományaikat sem isme-
tődést a szülőfalujuk felé, és talán a szülők, nagyszülők támogatásával sikerül kialakítani a nyelv csíráit, megőrizni a nemzetiségi identitást. rik. A városi németség nem tudta úgy megtartani a szokásait, hagyományait, mint a falubeliek. Míg Kőszegfalván a nyelv mellett a még meglévő gyökereket kell előhozni és erősíteni, addig a kőszegi óvoda a német nyelv iránti érdeklődés felkeltését tartja fontosnak, és igyekszik a szülők figyelmét a nemzetiségi programokra irányítani. • A Béri Balog Ádám Általános Iskola / Grundschule Balog Az iskolában a 60-as évek végétől, tehát mintegy 40 éve folyik német nemzetiségi nyelvoktatás heti 5 órában, a tanulók kb. 50%-a foglalkozik vele. rendkívül fontos, a nemzetiségi nevelés eredményessége szempontjából, a megfelelő nyelvi környezet megteremtése, a teljes egynyelvűségre
törekvés. Kedveltek a tanulók körében a hagyományápoló gyűjtő tevékenységek, a nép- és országismeret, a hagyományos nemzetiségi rendezvények és azokra való felkészülés. A tanulók szókincse, társalgási készsége jó, ezt a megyei, országos versenyeredmények, a sikeres nyelvvizsgák fémjelzik. Az identitástudat megtalálása, megőrzése a népismeret „Heimatkunde” órákon valósul meg. A nemzetiségi nevelés célkitűzéseiből adódóan szintén fontos az anyaországokkal való rendszeres, folyamatos együttműködés, a német nyelvterület kultúrájának megismerése. Intézményeinkben fontos a német nyelv ápolása, bár a felnövekvő nemzedék a német nyelvet már nem anyanyelvként, hanem idegen nyelvként használja. Sajnos. Kőszegfalvi Ágnes Német Nemzetiségi Önk. elnöke
KŐ SzEGI NÉM ETEK
Institute für die deutsche Nationalitätensprache in Güns
23
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É V F O LYA M , 2 . s z á m
2 0 1 2 . fe b r u á r 1 6 .
OT T LI K 1 0 0 – I RO DA LO M
Januári közlésünk folytatásaként tesszük közé az alábbi interjúszöveget. Az összeállítás Fűzfa Balázs által készített rövidített változat második részlete. Az itt közölt változat az Ottlik Géza Próza című kötetében megjelent szöveg alapján készült (Bp., 1980, 246 – 279. o.).
Paradicsomleves – Mikor kezdett írni?
– Nyolcévesen, mégpedig színdarabokat. Egy darabra emlékszem is, az volt a címe: A paradicsomleves. Elő is adtuk, mi gyerekek, vendégségben. A. vendégeknek sorba kellett ülniük, nem tudom már, mi volt a csattanó, felborult-e a levesestál, vagy nem borult fel, de tapsorkán fogadta, óriási ünneplés; mégis, pontosan tudtam, hogy megbukott a darabom. Szegény nézők boldogok voltak, hogy ilyen hamar megszabadultak – én éreztem, hogy mekkora hülyeség a művem, és – és egy életre elment a kedvem attól, hogy terrorral terjesszem az irodalmat. – Írt–e később verseket?
– Tizennégy évesen mindenki költő, én is az voltam. Imádtam Adyt, és rossz Ady-utánzatokat írtam. – Mikor találkozott először a modern magyar irodalommal? – Gyerekkoromban, Karinthy Így írtok ti-jében. A paródiákon át megér-
tettem, hogy ezek mögött a röhögtető dolgok mögött milyen nagy dolog a költészet, milyen óriási, vakmerő, szép és nagyszabású vállalkozás verset írni. Verseket írtam én is, és csak miután kiszabadultam a katonaiskolából s az egyetemen matematika–fizika szakra iratkoztam, csak akkor próbáltam prózára áttérni. Teljesen tanulatlanul, tudatlanul, műveletlenül belevágtam prózaszövegekbe, amiket vesztemre egy irodalmi folyóiratunk kinyomtatott. Csupa jóságból ezzel nagy bajt okoztak nekem. Mert amikor megjelentek, látnom kellett, milyen elmondhatatlan, szégyellni való, rettenetes rossz írások. Fájt. Évekig visszavonultam az írástól, filozófiával kezdtem foglalkozni. A céduláim, jegyzeteim mindent elárasztottak a szobámban. Rájöttem, hogy először a nyelvet kellene definiálnom, matematikus módjára olyan filozófiai meghatározásokat kellene kidolgoznom, amelyek használhatók – de ez se ment.
A Budapesti Hírlaptól az Esti Kis Újságig – Mi volt az oka, hogy nem lépett állásba?
– A harmincas években nem volt egyszerű a megélhetés. Tanári pályára nemcsak azért nem mentem, mert a világon semmi kedvem nem volt hozzá. Nem is kaptam volna állást. Harmincötben még pótóraadó tanárságot sem lehetett egykönnyen kapni. Még egyetemi éveim alatt megpróbáltam újságíró lenni. Egy déli lap szerkesztőségébe jártam be kora reggel, fél nyolckor, halál-álmosan, és nem tudtam megérteni, miből áll az újságírás nehézsége. Négyen ültünk egy szobában: a kőnyomatosokat, a tudósító irodák sokszorosított híranyagát az egyik szerkesztő fölvagdosta ollóval, a másik szétosztotta, a harmadik leragasztotta. Mindebben annyi újságírói munka volt, hogy néha esetleg címet kellett adni valamelyik hírnek. De nekem ehhez már nem volt jogom, mert csak „slapaj” voltam, kezdő, fizetés nélküli tanonc. S nem tudtam elképzelni, hogy mi hasznomat tudnák venni újságíróként. Egy szép napon aztán ott is hagytam őket. – Később a Budapesti Hírlapnál bridzsrovatot szerkesztett.
24
– Igen, ez elég sokáig kisegített. De aztán az első zsidótörvények és a Sajtókamara megalakulása után kidobtak. Mindenféle papírokat kellett volna beadnom, hogy az árjaságomat igazoljam. Ez nem tetszett. Meg azt gondoltam, ha a zsidókra csillagot ragasztanak, akkor én is zsidó vagyok. Így aztán fel sem vettek a Sajtókamarába, és elvesztettem ezt az egyetlen állásomat. Jóval előbb történt, hogy Örley István barátom, katonaiskolai társam nagy nehezen kiszabadult a hadseregből, s bejutott a Rádióhoz úgynevezett műsorfelügyelőnek. Ez volt talán a legalacsonyabb állás, de kellemes állás volt. Nagy protekcióval, mindenféle rokonok, ismerősök segítségével
elértem valahogy, hogy engem is felvegyenek. S hogy megerősítsem ezt a dolgot, vesztemre írtam egy nagy tanulmányt A rádiójáték műfajproblémái címmel a Napkeletnek, meg egy másikat is, egy általános programot a Magyar Rádiónak, amely éppen akkor ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az utóbbit, egy nagyképű, fontoskodó és előkelő tanulmányt a Magyar Szemle közölte, Szekfű Gyulának nagyon tetszett. Nem derült ki belőle, hogy nem értek a rádiózáshoz... Állásom ügyében jelentkeznem kellett a Rádió vezérigazgatójánál; gyanús volt, hogy túl parádésan fogadtak. Mindenki tudott az érkezésemről, titkár jött elém, párnázott ajtók nyíltak. S amikor beértünk, felállt és elém jött a vezérigazgató. Ez is furcsa volt. Azt mondta: „Tegnap volt igazgatósági ülésünk, amelyen az ön cikkével foglalkoztunk. Fel van háborodva az egész Rádió, mert ilyen súlyos támadást még senki sem intézett ellenünk. Nagyon sajnálom, uram, de feketelistára tettük...” Így sikerült az első hízelkedésem, úgyhogy azóta nem is próbáltam hízelkedő cikkeket írni. Első újságírói próbálkozásaim sem sikerültek: nem is sikerülhettek, mert ahhoz, hogy az ember megmaradjon ebben a szakmában, valamilyen bel– vagy külpolitikusnak kell lennie, valamihez értenie kell. Én semmi ilyesmihez nem értettem, s ezt a szakosítást ki nem állhattam. Mégis, egy népszerű esti lap, az Esti Kis Újság később meghívott állandó cikkírónak. Állandó rovatot kaptam, aláírás–fakszimilével. Rövid karcolatokat írtam nekik, amelyek mindenféléről szóltak, de lényegében egy eléggé világos antifasiszta mondanivaló jellemezte őket, mint ahogy az Esti Kis Újság is a legélesebben németellenes, Hitler-ellenes lap volt. Ezeknek a cikkeknek s a Hajnali háztetők című kisregényemnek, amelyet a Magyar Csillag közölt, véget vetett a náci csapatok 1944 márciusi betörése. Magyarországot megszállták, s abbahagytunk minden közszereplést. Az Esti Kis Újság-beli, látszólag főmunkatársi működésem miatt állítólag én is rajta voltam aztán a Gestapo listáján.
Olvassuk Ottlikot! 2012. május 9-én, szerdán, Ottlik Géza születésének 100. évfordulóján sor kerül az Iskola a határon című regény teljes terjedelemben történő felolvasására. A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden kőszegi és kőszeg környéki olvasót, aki szívesen részt venne a felolvasásban. A jelentkezők 12 – 15 fős csoportokban, óránként váltják majd egymást.
A program helyszíne a Dr. Nagy László EGYMI. Jelentkezni az Alexandra könyvesboltban, a Városkapu könyvesboltban, valamint a Chernel Kálmán Városi Könyvtárban lehet (a különböző idősávokra való feliratkozással). Bővebb információ kérhető a 0630-857-2995-ös telefonszámon. Minden olvasni vágyót szeretettel várunk! A szervezők
Ottlik nyomában Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a magyar irodalom egyik jelentős műve. 2012. május elején az iskola is megemlékezik az író születésének 100. évfordulójáról. Nagy Gábor igazgató úrtól Dr Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy az érdeklődők számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy a csoportok bejárhassák a regény kőszegi
helyszíneit, az iskola épületeit. A látogatáshoz csupán előzetes egyeztetésre, bejelentésre van szükség. Az intézmény kéri, hogy „aki szeretne ellátogatni az egykori Hunyadi Mátyás m. kir. Reáliskolai nevelőintézetbe, a netter@nagylaszlo-koszeg.
sulinet.hu címen jelezze szándékát a látogatás előtt 10 nappal”. Igény esetén, az iskola szállást is tud biztosítani a csoportok és egyének számára.
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
A Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között rendezte meg a 43. Magyar Filmszemlét, amelynek kőszegi apropója is van. Február 3-án pénteken Budapesten, az uráNIA Filmszínház Fábri termében bemutatták a FÉNYED-
hangulatot. Kultúrában élni több, mint megtudni bármit is a bennünket körülölelő valóságból – mondta a többi között Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész a Magyar Kultúra Napján a gimnázium dísztermében. Gondolatait Szerb Antal Százéves dolgok című írására fűzte fel: A kultúra nem más, mint metafora, ami összetart egy közösséget, eltéphetetlen kötelék a közösséghez tartozók között. Emlékeztet bennünket arra, miből vétettünk, és hová tartozunk,
BŐL FÉNYSUGÁR, Gaudiopolis miniszterelnöke című filmet. Az
54 perces mű kőszegi bemutatójáról előző számunkban írtunk. Most a szélesebb közönség is megismerhette az alkotást, amit február 4-én szombaton a TOLDI Moziban is levetítettek. Gratulálunk az alkotóknak, akik név szerint: Erdélyi János rendező, Fuchs Lehel operatőr,
1823. január 22-én befejezett nemzeti imádságunk, a Himnusz. Az est meglepetése volt az összeállítás, amelyben tehetséges fiatalok (a képen Dr. Bokányi Péter a házigazda, Pócza zoltán társaságában) zenéltek, énekeltek és verset mondtak. Személy szerint: Fuchs Diána, Stuller Dalma, Foki Dániel, Szlávits Kitti, Kondics Mónika, Krizmanits Anna, Mersich ádám és D. Kovács Márton. TáF.
Ku LT Ú r A
A kultúra emlékeztet Kőszegi alkotó a több ezer éves európai kultúra hogy kik is vagyunk valójában. Em43. Magyar Filmszemlén Agyümölcsöt terem: érzést, ízt, formát, lékeztet bennünket csakúgy, mint az
Markovics zoltán vágó és Szohár Ferenc producer.
Az év természetfotósa Kiállítás nyílt február 8-án a bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban, amely április 13-ig megtekinthető. Az itt látható képek a természet egy-egy csodáját mutatják be. A megnyitót Havas Márta erdőmérnök (a képen), az Őrségi Nemzeti Park munkatársa tartotta.
Kiállítás Február 11-én nyílt meg az Írottkő Hotel aulájában Palcsó Julianna „A kezek játéka avagy ’696 hónap” című születésnapi kiállítása. A művész Kőszegen él. A Művészetek Házában is tevékenykedik. Alkotásaiban az ember, a természet, és a környező világ összhangját keresi. Több képét, több országban már bemutatták. A képen látható festménye „Útban a 7forrás felé” címet viseli.
77 berényi Sándor 924 hónap c. kiállításának megnyitóján, a zord idő ellenére is szép számú érdeklődő, barát, művészetkedvelő jelent meg. A több mint 60 fős közönség előtt bráder Tamás nyitotta meg a rendezvényt. A zeneiskola növendékének Koczor Dorottyá-
nak a zongorajátéka és Csuka Ivett szavalata színesítette az eseményt. bősze Éva: A művészetek dicsérete című versét mondta el. A kiállítás megrendezésével az alkotó barátai lepték meg berényi Sándort. Az apropó a kőszegi festő 77. születésnapja volt. A képeket méltató Erwin birnmeyer szavait, básthy Béla alpolgármester tolmácsolta.
25
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Az Európafórum-Vas Megye Egyesület szeretné kérni az adójuk 1% át azoktól, akik úgy gondolják, hogy támogatnák rendezvényeinket! Adószámunk:18896462-1-18 Köszönettel és Tisztelettel: Pfeiffer Tibor
A KT u á LI S
Anyakönyvi hírek sZÜLETÉsEK Horvátzsidány Katona Gábor és Oroszvári Katalin fia: zalán Gábor; Finta ádám és Takács Teodóra fia: ádám; Szántó Gábor és Homor Judit fia: Noel. Kőszeg Schatzl Gábor és berzlánovich Enikő fia: bálint; Kiss Tamás és Koltai Csilla lánya: Henrietta Leila; Pál Tibor és Mórocz barbara lánya Izabella Leila; ruisz Csaba és Kőszegvári Katalin fia: benedek; Pusztai Szilveszter és Németh Karolin fia: Szilveszter; Jahn Gusztáv és Lajos Edit lánya: Elizabet; Savanyó Tamás és vörös Andrea lánya: Fanni Flóra; Kalászi Máté és Krug Erika lánya: Nóra. Lukácsháza Cselényi András és Szekér Marianna lánya: Marianna; Kopasz Tibor és Párkány Szilvia lánya: Szilvia; Pákozdi Szabolcs és bokor Mária lánya: réka Cecilia. Peresznye Simon Krisztián és Alasz Mónika fia: Krisztián. HáZAssáG Petkovits Edit – Peczöli Attila Péter, Lujf Hajnalka – Olárú Dániel. HALáLOZás Preininger Lajosné szül: Holdosi Melinda, Dalos Mária, Fehér Lászlóné szül: Óvári Gertrud Anna, Pajor Lajosné szül: Derdák Mária, Grandits János, Moldvai László, Horváth Csaba.
Szépkorúak köszöntése Januárban képeslappal köszöntötte Huber László polgármester úr Kiss Gyuláné Dercsár Katalint (93) és Dan Istvánné Tuczai Klárát (94).
Áldás
26
Egy estére, február 13-án díszkivilágítást kapott a Jurisics tér, amikor dr. Veres András megyéspüspök megáldotta a restaurált Mária-szobrot. A főpásztorral több száz fős gyertyás körmenet indult el a Jézus Szíve templomból, a Fatimai engesztelő szentmiséről a város „oltalmazójának” jelképéhez. A mise kezdetén Harangozó vilmos esperes megköszönte mindazon emberek, szervezetek segítségét, akik a Jézus Szíve templom ólomüveg ablakainak a felújítását támogatták. Ezt követően dr. veres András megyéspüspök megáldotta a szentek életét ábrázoló alkotásokat.
Polgárőrök Tavaly a kőszegi polgárőrök kettőezer munkaórában felügyelték a város, és a rendezvények biztonságát. A 46 jó szándékú, köztük 8 nő polgárőr ingyenesen végzi a tevékenységet. Havonta 15-18 alkalommal vannak szolgálatban. Az önkéntesség ritka érték a mai pénzorientált rendszerben, a „polgárőrség” mellény viselője kiérdemli a tiszteletet. Amíg ők a város nagyrendezvényein dolgoznak, mások szórakoznak. Kőszegen nincs nélkülük városi program. A törvény szerint fokozott védelemmel rendelkeznek, az észlelt cselekményt jelzik a rendőrségnek. A rendőr pedig intézkedik. Ilyen volt az elmúlt évi szüreti rendezvényen is, amikor az ittas, felháborodott férfi kitépte a közlekedési jelzőtáblát. Az emberek nyugalmát védték akkor is, amikor a halottak napján a temetőből kikísértek két ittas fiatalt, akik hangosan énekeltek. Május 28-án részeg fiatalok tömegverekedésénél tették meg a szükséges lépéseket a már nem működő vendéglő előtt. Mindez csak néhány kiragadott példa. Az állampolgárok elfogadják a polgárőrök intézkedéseit. „Fegyverük” a mobil telefon. A szolgálatot a rendőrség ügyeletén kezdik, ahol pontosítják az ellátan-
dó feladatot, az ellenőrzés útvonalát. rendezvény biztosításánál két polgárőr önállóan is elláthat egy feladatot, vagy a rendőrrel közösen járőröznek. Az érvényes törvény szerint a polgárőrség működési körzetéhez tartozó település közigazgatási területén tevékenykedhetnek. rendőrjárőrrel együtt más településre is mehetnek. Így volt ez tavaly a velemi Gesztenyeünnepen is. Kérdésünkre Prácser Lajos elnöktől megtudtuk, hogy a mezőőri feladatok elvégzése más jellegű feladat, a polgárőrség ennek ellátását részben sem tudja teljesíteni. A tanév első két hónapjában két iskola előtt segítik a diákok zebrán történő áthaladását, de a forgalom irányítását csak a rendőrjárőr felkérésére tehetik meg. Így a rohonci és rákóczi kereszteződésénél az autóforgalom irányítása nem lehet a feladatuk. A kőszegi polgárőrök működtetnek egy rendszámfelismerő mátrix rendszert. Az elmúlt évben 70.729 gépkocsit ellenőriztek, és ebből a rendőrjárőr 136 db járművet azonnal ellenőrzés alá vont, mert rendszáma alapján körözött listán szerepelt. A Kőszegi Polgárőrség tevékenységét Prácser Lajos elnök, Méhes Lajos elnökhelyettes, és Varga Zoltán titkár irányítja. KZ
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
A bersek József általános Iskola hagyományos farsangi bálja már tizenkettedik alkalommal került megrendezésre 2012. január 21-én a Dr. Nagy László EGYMI dísztermében. A tündérszárny-táncosok sorfala után pezsgős fogadtatás tárult az érkező vendégek elé. A bált a
legnagyobb bE-JÓ lányok nyitották a lendületes „Tenger szimfóniája” című mazsorett indulóval. A vendégsereg ellátásáról az Aranystrucc Étterem és Cukrászda gondoskodott a finom vacsorával, desszerttel és a büfészolgáltatással. A jelenlévők szórakoztatását a vasvári Kócos Ördögök zenekar, a bE-JÓ Táncegyüttes három legidősebb korcsoportjának show műsora, Tolnay veronika
éneke, és természetesen a szülőktanárok közös meglepetéstánca biztosította, amely ez alkalommal Csajkovszkij világhírű balettjének, a „Hattyúk tavá”-nak bűvös-bájos táncvilágát varázsolta a bálozó közönség elé. Nagy örömünkre még Huber László polgármester úr is megtisztelte bálunkat párjával, még ha csak rövid időre is, „megszökve” az Iparos bálból. A renge-
teg és nagy értékű tombolatárgy kisorsolása nagy örömet szerzett a nyerteseknek. A legkitartóbbak még hajnali ötkor is lelkesen koptatták a táncparkettet. Köszönet a támogatóknak, a bálozóknak, a szülőknek és a kollégáknak. A Bersek-bál idei bevételét is fontos célra, ezúttal iskolánk udvarának szebbé tételére gyűjtöttük és fordítjuk. Horváth Márta főszervező
Fúvós farsang
Február 4-én a Balog iskola sportcsarnokában megtartott fúvós farsangról további képek megtekinthetők: www. nemeth-ivan-fotoi. mindenkilapja.hu
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Bál a Balogban Január 28-án, tizenötödik alkalommal, 220 fő részvételével tartották a balog iskola szülői munkaközösségének bálját. Szervezésének mozgató rugója a Kőszegi balog Iskoláért Alapítvány támogatása. Az eladott támogatói jegyek (317 db) bevételét az iskola felújítása után a „kisudvar” rendbetételére fordítják a szülők. A Haladás játékosai által dedikált pólót árverezték, az így befolyt tizenegyezer forint a sportoló diákok javát szolgálja. Farsangkor már hagyomány a Balog iskolában a Szülői Munkaközösség batyus bálja. Aktív tevékenységük elismerést érdemel. A szülők a vendégeket gyümölcsbóléval, a tanárok pedig ízletes süteményekkel várták. A megvásárolt tombolákon értékes nyereményeket (50 db) sorsoltak ki. Az est fénypontja a szülők, az
I SKO Lá K
Bersek-bál
2012. FEbruár 16.
egykori diákok és a tanárok közös táncjátéka volt. Legalább harmincan léptek „színpadra” a country zene hangjaira. A fénykép ízelítőt ad a produkcióból. A bál hajnalig háromig tartott. Éjszaka jelentették be, hogy Dance Jam tánccsoport 88 m2-es speciális balett padlót kapott a vidéki fellépéseihez. Ennek érdekében az SzM tett lépéseket. A győri Graboplast rt. jelentős árengedményt adott. A vásárlást támogatták: Francsics Balázs (Kőszeg) – bozsoki Sportkör – Németh Parkett és Építőanyag Kft. (Kőszegszerdahely) – ParKett Sárvár Bt. Az érintettek ezúton is köszönik az értékes segítséget. A szervezők köszönetet mondanak minden támogatásért, melynek eredménye az is, hogy február hónapban indul az iskola honlapja: www.beribalog.hu. KZ
Testnevelés tagozat Kőszeg város képviselő-testülete egyetértett azzal, hogy a „bersek József KIKI általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat a 2012/13-as tanévtől, felmenő rendszerben, egy testnevelés tagozatos osztályt is indítson”. Kovácsné Szabó Éva igazgatónő levélben kérte a képviselőket az új tagozat indítására. „Az intézmények vonzerejét, megtartó erejét növelhetné, a tanulók
helyben tartását előmozdíthatná, ha valóban lenne sajátos arculata egy-egy intézménynek, ha az iskolahasználók valós igényeinek megfelelő emelt szintű oktatás, alternatív programok indulnának az iskolákban. Ehhez maximális fenntartói támogatásra van szükség.” További indoklásként kifejtette az igazgatónő, hogy az iskola sok diákja leigazolt versenyzője egy-egy szakosztálynak.
27
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É V F O LYA M , 2 . s z á m
2 0 1 2 . fe b r u á r 1 6 .
KÁVÉ I RÁNYT SZ Ü NE Ű T
Programajánló
Könyvtári hírek
Február 17.
A könyvtár új beszerzéseiről, könyvújdonságairól is tájékozódhatnak az érdeklődők az internet segítségével az intézmény honlapján (www.koszegkonyvtar.hu) a katalógus menüpontban. A felnőttrészlegben várják azok jelentkezését, akik 2012. május 9-én szeretnének bekapcsolódni az Ottlik Géza születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett stafétaolvasásba. Végéhez közeledik a nyugati végek könyvtárai által szervezett Ki a várkapitány a tudás várában? című viadal. A verseny végén kiosztandó apró ajándékokon, vagy értékes jutalmakon kívül a Könyvtári kultúrkaptár játékosainak pontgyűjtőjébe megfejtett rejtvényfüzetenként 2-2 matrica is jár. A január havi, alsósoknak szóló titkosírásos rejtvény (Muzsikás újévi köszöntő) nyertesei: Kiss Miksa, Nemes Kristóf és Tánczos Regina (Balog, 2.a). A hibátlan megfejtésért posztert választhat Imre Bálint (Bersek,3.b) és Tóth Kristóf (Árpád-házi, 4.b). A felső tagozatosok verskereső feladatának (Tanár-csúfoló) szerencsés győztese Berács Korinna (Árpád-házi, 5.b). A nyertesek a gyermekrészlegben vehetik át jutalmukat. A Közhasznú Könyvtár Alapítvány kéri a könyvtárhasználókat és mindazokat, akik szívesen támogatnák a könyvtár információközvetítő szerepének segítését, ajánlják fel adójuk 1%-át az alapítvány javára. Adószám: 19245948-1-18. Rendezvény: Február 29. (szerda) 10.00 óra: Baba-mama játszóház Március 1. (csütörtök) 16.00 óra: Görög Sándor: Repkényszaggatás - Könyvbemutató Március 5. (hétfő) 17.00 óra: Agykontroll-klub Március 14. (szerda) 15.30 óra: Könyvkóstoló teadélután (Balázs Ágnes: Lufi és Szamóca) Összeállította: Kissné Rentkó Zsuzsanna
18.00 óra Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében a Bécsi Klasszikusok vonóstrió koncertje a Művelődési Központ szervezésében. Február 17. A Jurisich Miklós Gimnázium Bálja a Dr. Nagy L. EGYMI dísztermében. Február 18. 19.00 órakor Concordia Bál a Hotel Írottkőben. Február 20. 10.00 óra – 13.30 óra: a Garabonciás együttes koncertjei az Árpád-házi Sz. M. Ált. Iskolában (Gyerekbérlet). Február 21. A Fő téren egész nap: Farsangfarka a Művelődési Központ és a Kőszegért Egyesület szervezésében. Február 25. 17.00 órakor a temető falánál elhelyezett emléktáblánál a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartandó megemlékezés. A megemlékezés után a Művelődési Központban (Brenner Közösségi Ház) a Bűn és büntetlenség - Biszku Béla című dokumentumfilm kerül levetítésre. Március 1. Az Európafórum- Vas Megye Egyesület rendezvényén Dr. Szima Barna tüdőgyógyász osztályvezető tart előadást „Korszerű diagnosztikus lehetőségek a tüdőgyógyászatban” címmel a Brenner Házban. Március 3. 14.00 órakor a Hotel Írottkő Borkorcsolya verseny a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete szervezésében. Március 5-6-7-8. 14.00 órakor a Jurisich Miklós Gimnáziumban és Balog Iskola Sportcsarnokában Művészeti Szemle Városi Döntő. Március 10. 17.00 órakor az Árpád-házi Sz. M. Ált Iskola dísztermében Családi hangverseny a Budaker Gusztáv zeneiskola tanárai és diákjai részvételével. Március 14. 16.00 óra, Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében Ünnepi megemlékezés és a Művészeti Szemle Gálája.
Találja ki a város szlogenjét!
28
Kőszegen az idei évben meghatározó projektek fejeződnek be, megváltoztatva hagyományos értékeink megjelenését, állapotát. A megújuló területek: Jurisics tér, Jurisics vár, Kőszegi-hegység kirándulóhelyei és pihenői (alpannonia® projekt révén). 2012. így egy olyan év lehet, amikor a város marketing-kommunikációjában hangsúlyosan fel kell hívni a figyelmet turisztikai beruházásaink megvalósulására. A marketing-kommunikáció hatásossá tételéhez keressük azt a szlogent, vagy jelmondatot, mely Kőszeg neve mellett mindenki számára közérthetővé teszi, hogy megújultunk, megszépültünk, de hagyományos értékeinkben nem tolódtak el a hangsúlyok, ma is a város épített és természeti környezete, hagyományai a fontosak, csupán megújult formában várjuk a látogatókat. A rövid jelmondatokat (esetleg indoklással, több nyelven és a marketingstratégiára utaló javaslatokkal) szeretettel várjuk a
[email protected] címre. A legjobb javaslatokat díjazzuk, a győztes pedig 50.000.-Ft értékű ajándékot vehet át. Információ: www.koszeg.hu
Felhívás A Művelődési Központ és a Kőszegért Egyesület felhívja Kőszeg polgárait, hogy a nemes civil kezdeményezést folytassák és zenével, tánccal, mulatsággal búcsúztassák a FARSANGOT! Február 21-én, FARSANG FARKÁN, kérjük az üzleteket, vendéglátóhelyeket, munkahelyeket, hogy jelmezben dolgozzanak, ezáltal is hozzájárulva a jó hangulathoz. Kérjük a polgárokat, hogy díszítsék házaikat, lakókörnyezetüket és a maguk módján tegyék emlékezetessé e napot. Mutassuk meg a KŐSZEGI EMBEREK vendégszeretetét egymásnak és a turistáknak! Az alábbi rendezvényeket tervezzük a Fő téren: 10.00 gyermekcsoportok részére jelmezes felvonulás (ajándékot csak jelmezesek kaphatnak!) 15.00-18.00 UTCABÁL zene: KVARC (Kenyeres Gabi & Tomsa) közben 15.00-tól jelmezverseny, felvonulás, farsangtemetés 17.00 eredményhirdetés Napközben az egyesület vezetősége végiglátogatja a LEGMÓKÁSABB MUNKAHELY kategóriára jelentkezőket, melyet este díjazunk! Kérjük jelentkezzenek mindazok, akik valamilyen formában készülnek (LEGMÓKÁSABB MUNKAHELY, vendéglátás, gyerekcsoport fogadása, farsangi díszítés, stb.), hogy ezeket a helyeket ajánlani tudjuk, és a médiában is meg tudjuk jelentetni! Díjazni a 17 órás díjkiosztáson is jelmezben megjelenőket fogjuk! Jelentkezés: Művelődési Központ: 360-113 További információk, jelentkezés: www.koszeg.hu,
[email protected]
2 0 1 2 . fe b r u á r 1 6 .
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Pályázati felhívás
Gallyazás szakértelemmel
Kőszeg Város Önkormányzata intézménye, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház pályázatot hirdet a Kőszegi Szüret 2012., 2013., 2014. évi Károly Róbert téri rendezvényeinek kiszolgálását biztosító vendéglátó-ipari és vidámparki szolgáltatásokra.
A nagyra nőtt fák cserjék bár díszei kertjeinknek, arról sokan elfeledkeznek, hogy gondozásuk biztonsági szempontból is fontos. Geosits Tibor, a Villkász Kft. ügyvezetője tájékoztatta lapunkat, az ingatlantulajdonosokra, -kezelőkre és -használókra vonatkozó szabályokról. „A villamosmű biztonsági övezetéről szóló 122/2004. (X.15.) GKM rendelet (Továbbiakban: Rendelet) 14. §. (2) bek. j pontja) szerint erősáramú föld feletti vezeték biztonsági övezetében csak olyan gyümölcs- vagy egyéb fa telepíthető illetve akkor hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában fa vagy növényzet esetében 1 – 35 kV névleges feszültség között 2 méternél, kisfeszültségnél 1,25 méternél jobban, annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.” A villamosmű biztonsági övezetének fenntartása mindannyiunk közös érdeke, hiszen a biztonsági övezeten belüli növényzet közvetlen baleset- és életveszélyt idézhet elő. A Rendelet 16. §.(11.) bekezdése szerint: „A külön jogszabályban foglaltak figyelembevételével a biztonsági övezet környezetében lévő fák, bokrok ágait az ingatlan tulajdonosa (kezelője) köteles rendszeresen eltávolítani, ha azok a szabadvezeték biztonsági övezet határát elérik.”
A pályázat célja színvonalas szolgáltatások biztosítása a Károly Róbert téren az alábbi elvárt feltételekkel: – kb. 1000m2 rendezvénysátor biztosítása díjtalanul legalább 80 nmes színpaddal, öltözősátorral a rendezvény idejére, – magas színvonalú vendéglátó-ipari szolgáltatások biztosítása (étkezés és italmérés), vidámparki szolgáltatások minél magasabb színvonalon való biztosítása, és kedvezményes jegycsomag felajánlása a hátrányos helyzetű gyermekeknek, – villamos energia ellátás biztosítása a fenti célokra, és a rendezvény kiszolgálásához a pályázó költségére, – évenkénti támogatás biztosítása a programhoz, melyet a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház a Károly Róbert téri programok színesítésére használ fel, a nyertes pályázóval egyeztetve a felhasználást. – a támogatás minimális összege 1.500.000.-Ft/év, melyet minimum az inflációval kell emelni évente – a helyszín őrzés-védelmének biztosítása a pályázó költségére, – a pályázó által teljes körű felelősség a Károly Róbert téren általuk végzett munkálatokkal összefüggésben. A pályázat kiírója biztosítja a rendezvényhez: – a helyszínt minden év teljes utolsó szeptemberi hétvégéjén, – rendezvény idejére nyilvános WC-t, – színvonalas programot a rendezvénysátorba, melynek részletes programját egyezteti a nyertes pályázóval, – hangosítást a rendezvénysátorba, – dekorációt a színpadra, – fogasokat az öltözőbe, – a rendezvény idején a Károly Róbert téren a nyertes szolgáltatókon túl más vállalkozónak nem engedélyezi vendéglátó-ipari és vidámparki tevékenység végzését, – a téren a nyertes pályázó által szervezett árusok terület foglalási díja is a pályázóé. A szolgáltatás időpontja: minden év teljes utolsó szeptemberi hétvégéje, nyitva tartás péntekről szombatra virradóra 01.00-ig, szombattól vasárnapra virradóra 03.00-ig, vasárnap 21.00 óráig. Helyszín: Kőszeg, Károly Róbert tér. Építés, helyszínelfoglalás: a rendezvény hétvégéjének hetében szerdán 06.00-tól. Bontás befejezése, helyszínelhagyás: a rendezvény hétvégéje utáni hétfő 19.00-ig. A pályázatban előnyt élvez: – legjobb pénzbeli támogatásra ajánlatot tevő pályázó, – a megfelelő referenciával rendelkező pályázó, – helyi pályázó. A pályázathoz mellékelni kell: – a fő, illetve alvállalkozók eddigi tevékenységét bemutató referencialistát. A pályázatok benyújtásának módja: Zárt borítékban, postán feladva Kőszeg Önkormányzata, Huber László polgármester nevére 9730 Kőszeg, Jurisics tér 8. címre, vagy szintén lezárt borítékban személyesen a Polgármesteri Hivatal titkárságán leadva. Beérkezés ideje: 2012. február 24. 10.00; boríték bontás: 2012. február 24. 10.30; eredményhirdetés: 2012. február 24. 11.00. További információ: Pócza Zoltán igazgató 94/360-113.
Megtudtuk még, hogy ha az arra kötelezett, mint ingatlantulajdonos - bérlő, kezelő - a gallyazási, fakivágási, nyiladéktisztítási kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a Villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 124. d) pontjában felhatalmazás alapján az elosztói engedélyes „a közcélú hálózat mentén lévő, a biztonsági övezetet sértő növényzetet eltávolíthatja”. A Villkász Kft.-nek az E-ON Zrt.vel kötött szerződése alapján az a feladata, hogy a jogszabály előírását sértő növényzet gallyazásával, szükség esetén eltávolításával megszüntesse a jogellenes állapotot, a kialakult baleset- és életveszélyt. A levágott gallyak az ingatlantulajdonost illetik meg. Kedves Kőszegiek! Aki teheti, ragadja meg az alkalmat hiszen a Villkász Kft. dolgozói, a munkát
PO STA LÁ DA
X X v. É V F O LYA M , 2 . s z á m
2012. február 20-tól március 3-ig naponta 7.30-tól 17.00-ig
díjmentesen végzik. Azonban, ha a veszélyhelyzet megszüntetésében a munkaterület biztosításával az érdekeltek nem működnek közre, magatartásukkal megakadályozzák a munkát, „akkor ennek minden következménye Önt fogja terhelni!” – szól a több helyen közzétett felhívás. A szakemberek elérhetősége, akiket segítenek: Kovács Tamás (06-30/238-8055), Kovács Attila (06-30/529-9322), Lantai Balázs (06-30/850-4802). TáF.
Elégették a karácsonyfákat Egy képviselő-testületi ülésen elhangzott vélemény szerint a karácsonyfa-égetésnek nincs köze a magyar kultúrához. Az álláspont azt követőn hangzott el, miután a Balog iskola előtti téren összegyűjtötték, majd elégették a karácsonyfákat. Egy héttel később került elszállításra a hamu a kiégett területről. Többen kérdezték, hogy az érvénybe lépett tilalom ellenére, hogyan kerülhetett
sor erre az égetésre. Kérdésünkre Rimányi Krisztina osztályvezetőtől megtudtuk, hogy „a ’karácsonyfaégetés’ nem minősül kerti hulladék elégetésének, hanem egy rendezvény keretén belül történt a fenyőfák égetése, közterület-használati engedéllyel rendelkezett az egyesület.” A rendelet értelmében karácsonyfát jövőre is lehet égetni, függetlenül a „magyar kultúrától”.
29
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
Asztalitenisz: majdnem revans
SPO rT
A bajnokság második körében a középmezőnyt vezető Mosonmagyaróvár TE-hez látogatott a Kőszeg. Az őszi mérkőzésen, hazai pályán 12:6-ra kapott ki Terplán zoltán csapata. Ezúttal már érződött, hogy a kőszegiek megszokták az NB III. légkörét. Idegenben is sokkal nagyobb küzdelemre késztették az óváriakat, de az ellenfél végül érvényesítette a papírformát. Közel volt a bravúr: a nyolc megnyert mérkőzéshez, ha az öt 3:2-re elveszített partiból egyet sikerült volna hozni, rendkívül értékes ponttal gazdagodott volna a csapat. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a megnyert mérkőzések közül is öt végződött 3:2-re. A második fordulóban, az Nb III. Nyugat-Dunántúl csoport élmezőnyéhez tartozó zalakomár otthonában biztosan nyert a házigazda. A győzelem kérdése már a második egyéni körben eldőlt.
Eredmények: Mosonmagyaróvári TE–Kőszegi AK 10:8, Egyetértés SE zalakomár–Kőszegi AK 14:4.
Teke: Nagy pofon az idénynyitón Az őszi szezonban a kilenc győztes meccsel kezdő Kőszeg a bajnokság második felét váratlan vereséggel nyitotta. Igaz a Vonyarcvashegy kissé mumusnak számít, de listavezetőként elvárható lett volna a győzelem a tabella másik végén szerénykedő balaton partiak ellen. biczó ugyan 426 fával vesztette el az egyéni pontot, de becsúszott egy 354 fás eredmény is. Nyerésre játszó csapat ezt nem engedheti meg magának. zalakomár ellen helyre állt a világ rendje. Hazai pályán a 417-es átlag a jól játszó zalaiak ellen is meghozta a két bajnoki pontot. A 6:2-es siker magabiztos győzelmet jelez, de szettpontokban 7:5-re a vendégek bizonyultak jobbnak, vagyis minden pályán meg kellett harcolni az egyéni pontokért. A két jutalompontot is csak 21 pont előnnyel gyűjtötte be a KSK. A harmadik forduló – újra hazai környezetben – kiütéses győzelmet hozott. Egyetlen apró hibája volt a mérkőzésnek: 8 fa hiányzott, hogy újra kőszegieké legyen a pályarekord, amit 2621 fával a jelenlegi listavezető állított fel a 10. fordulóban. Jegyzőkönyv: vonyarcvashegy SE–Kőszegi SK 6:2 (7:5, 2422:2383), Kőszegi SK–zalakomár–Egyetértés SE 6:2 (5:7, 2502:2481), Kőszegi SK–balogunyom TK 8:0 (9:3, 2614:2455).
Felhívás!
30
Kosárlabda: Egy pontra a bravúrtól
A Fitt-boksz Ökölvívó Egyesület február 18-án 17 órakor rendezi meg a III. Jurisics OVB kupát, jótékonysági gálát a Balog iskola tornacsarnokában: A klub a bevétel felét a Myrtill Alapítványnak ajánlja fel. Kérik, hogy lehetőség szerint minél többen támogassák a kőszegi beteg gyerekeket!
A bajnokság első felében kiderült, hogy a Szombathely város és városkörnyék Kosárlabda bajnokság „b” csoportjában az első három csapat kiemelt játékerővel bír (Game Over, S.A.K.K. Nemotrans). vetélkedésükbe a többi gárda nemigen tud beleszólni. A Kőszeg egy mérkőzést ugyan elvett a Nemotrans-tól, de többi pontvesztésüket egymás elleni mérkőzéseken szenvedték el. A kőszegiek a tabella alsó részének csapatai ellen ugyancsak magabiztosan teljesítettek. A Szembeszél elleni őszi botlást kivéve hibátlan a mérlegük. A 11. fordulóban a KEMKO Celldömölk ellen idegenben is sikerült győzniük. Nem játszott jól a KSK, a házigazdák becsülettel küzdöttek, de ez csak a szoros végeredményhez volt elég. Az utolsó három mérkőzésre maradt az élboly. A S.A.K.K. ellen a sárváriak kezdtek jobban. A második negyedben fordított a Kőszeg és kisebb nagyobb előnyét a hajráig megőrízte, de a végjátékban támadásban többször is hibáztak. Hiába kezdődött 3 pontos előnnyel az utolsó perc végül a legminimálisabb különbséggel a csoportgyőzelemre is esélyes Sárvár győzött. Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, Szombathelyen a Game Over fogadta a Kőszegi SK-t. Őszi, szoros, kétpontos győzelmük után ezúttal uralták a meccset. A kőszegiek csak a második negyed közepéig tudták tartani a lépést (32:26-ig). Hiába dobott 68 pontot a Kőszeg, s játszott mezőnyben egyenrangú partnerként, nem volt esélye a kiváló dobóformát kifogó ellenféllel szemben. Jegyzőkönyv: KEMKO Celldömölk–Kőszegi SK 50:58 (6:16, 15:10, 12:10, 17:22), Kőszegi SK–S.A.K.K. 62:63 (18:22, 17:13, 18:16, 9:12), Game Over–Kőszegi SK 102:68 (22:13, 23:15, 24:18, 33:22).
Profiboksz: Szili 14 (KO 6)-0-0 Trnavában (Szlovákia) a városi sportcsarnokban vívta 14. profi mérkőzését Szili István a kőszegi bokszrajongók egyik kedvence. A szintén veretlen Jetmir Kuqi (Albánia) (6 (KO 4)-0-0) ellen uralta a mérkőzés elejét. Ellenfelének csak a 2. menet végén volt néhány jó ütése. A harmadik menet elején, sorozatos fejelés miatt a bíró intette Kuqit, aki nem értett egyet az ítélettel, s tiltakozásul feladta a mérkőzést, így Szili, ha érdekes körülmények között is, de TKO-val hozta az összecsapást.
Boksz: Wurst Niki Szerbiában Wurst Nikolett Szerbiában vett részt egy nagy nemzetközi versenyen. Az elődöntőben egy kazah lánnyal szemben 12:7-re alulmaradt, így a 3. helyen végzett. A 3. menet végén még 7:5-re vezetett, de a negyedikre sajnos elfáradt. Jól bokszolt, de első éves ifiként még szoknia kell a négy menetet.
Diáksport Úszás megyei diákolimpia
A szombathelyi uszodában rendezték a megyei úszás diákolimpiát. Az alsó tagozatosok kivételével külön kategóriában indultak a versenyúszók (vizilabdázók, triatlonisták) és az „amatőrök”. Ebben a kategóriában a balog iskola soproni egyesületben készülő versenyzője, Német bálint két ezüsttel zárt. Az árpád-házi iskola jobbára triatlonos versenyzői csak rövid ideje ismerkednek a versenysporttal, így kemény erőpóba elé
állította őket, hogy felvegyék a kesztyűt a „profi” úszókkal. Nagy létszámú csapatuk versenyzői becsülettel helytálltak, sőt Gódor vivien két bronzérmet is begyűjtött. A bersek iskola ugyancsak népes csapata a „b” kategóriában komoly sikereket könyvelhetett el. A III. korcsoport 100 gyors döntőjében kisajátították a dobogót: Schwarz Martin állhatott a legfelső fokra. Ezek után nem meglepetés, hogy a 4x100-as váltójuk sem talált legyőzőre. Sőt a Iv. korcsoportban is a bersek váltója fogadhatta a gratulációkat. Tekintélyes éremgyűjteménnyel – 3 arany, 6 ezüst, 3 bronz – térhettek haza. A középiskolásoknál a Jurisich gimnázium képviselte Kőszeget. Marton Levente „A” kategóriában bronzot, babócsi Orsolya „b”-ben ezüstöt vivott ki, s a váltók is dobogón végeztek. Kőszegi érmesek: III. kcs. fiú „A” kat. 100 gyors 2. Németh bálint/bA 1:06,0, 100 pillangó 2. Németh bálint 1:09,42. „b” kat. 100 gyors 1. Schwarz Marin/bE 1:26,08, 2. Meiler Flórián/ bE 1:32,30, 3. Csizmazia Kornél/bE1:35,25, 100 hát 2. Meiler Flórián/bE 1:57,60, 50 mell 2. Schwarz Martin 51,70, 3. Csizmazia Kornél 51,72, 4x50 gyors váltó 1. bersek (Csizmazia, Kovács Tamás, Schwarz, vörös róbert) 2:38,10. III. kcs. lány „A” kat. 100 gyors 3. Gódor vivien/áH, 1:26,87, 100 hát 3. Gódor vivien/áH 1:45,41. „b” kat. 100 gyors 2. varga Kitti/bE 1:36,20, 4x50 gyors váltó 2. bersek 2:49,99. Iv. kcs fiú „b” kat. 100 gyors 3. róka Márió/ bE 1:12,80, 4x50 gyors váltó 1. bersek (Kiricsi Milán, Módos Erik, Nagy Levente, róka Márió) 2:23,53. IV. kcs. lány 4x50 gyors váltó 2. bersek 2:58,20. v–vI. kcs. fiú „A” kat. 100 hát 3. Marton Levente/JMG 1:37,85. „b” kat. 4x50 gyors váltó 3. Jurisich 2:31,16 v–vI. kcs. leány „b” 100 mell 2. babócsi Orsolya/JMG 1:39,93, 4x50 gyors váltó 2. Jurisich 2:56,30.
2012. FEbruár 16.
Teremfutó verseny
Az őszi időjárás nem volt kegyes a körzet atlétika versenyeihez. A pályabajnokságot részben, a tehetségkutató mezeifutó bajnokságot teljes egészében törölni, illetve elnapolni kellett. A teremfutó bajnokságot először 2009-ben ugyancsak egy elmaradt mezeifutás pótlására rendezte a városi DSb. Azóta bebizonyosodott, hogy önálló versenyként is életképes. Idén sem volt másképp. Öt korcsoportban (az első osztályosoknak külön versenyt írtak ki). A „körzetet” ugyancsak a bersek kőszegszerdahelyi és horvátzsidányi tagiskolája képviselte, de így is 251 diák teljesítette korosztálya versenytávját. Az első osztályosok öt, az I. és II. korcsoport 6 illetve 8-szor futottak körbe a balog iskola tornacsarnokában. A felső tagozatosok távja egységesen 10 kör volt. Különösen a kisebbeket sok szülő is buzdította, így hangulatos versenyeket vívhattak a fiatalok. A győzelem nemegyszer nagy küzdelemben dőlt el. Jogos volt a társak tapsa az eredményhírdetéskor. A fiúknál a balog az összes első helyet begyűjtötte, a lányoknál két korcsoportban az árpád-házi iskola is ünnepelhetett. Győztesek: 1. osztály (5 kör) Nagy Petra/BA 2:05,7, Maitz Gergő/bA, I. korcsoport (6 kör) Láng Szimonetta/áH 2:22,2, Németh Márk/bA 2:02,4, II. kcs. (8 kör) Hanák rebeka/bA 2:53,7, Ecker Tamás/bA 2:42,6, III. kcs. (10 kör) Maszlov rebeka/bA 3:34,2, Jagodics Dennis/bA 3:11,1, Iv. kcs. (10 kör) Pesti Dzsenifer/áH 3:32,6, réti Milán/bA 3:15,1.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
zalaegerszegen 8 csapat 72 birkózója mérlegelt. Az egyesületi rangsorban a kőszegiek az előkelő harmadik helyen végeztek. Az érte járó kupát Karner Péter edző vehette át. Jegyzőkönyv: 1. helyezettek: Pontyos G (gy 35), Polák Sz. (gy 30), bokor M. (d II. 42) 2. helyezettek: Fábián K. (gy 42), Francsics E. (d II. 38) Németh Sz. (d II. 30). 3. helyezettek: Illés P. (d II. 30), Horváth M. (d II. 38), Polák b. (d II. 38).
Január 21-én az Érd Kupa, Lakatos Gábor Emlékversenyen, Magyarország legnagyobb gyermek és diák birkózó versenyén 53 csapat (közte 8 külföldi) 427 sportolója között versenyeztek a kőszegiek. 30–40 fős súlycsoportok is akadtak. Polák Szabolcs remek első helyet szerzett, Fábián Kristóf is dobogós helyezést ért el.
SPO rT
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
Jegyzőkönyv: 1. hely: Polák Szabolcs (gy I. 32), 3. hely Fábián Kristóf (gy I. 42), 5. hely: Horváth Márk (d II. 38), Illés Péter (d II. 29), bokor Máté (d I. 42).
Alpesi sí diákolimpia
Az ausztiai St. Jakob i Walde-ban rendezték Vas megyei Alpesi Síbajnokság és Diákolim-
Birkózó hírsor
Sajnos csak lapzárta után értesültünk a kőszegi birkózók decemberi eredményeiről, így előző
számunkban nem tudtunk hírt adni szombathelyi és zalaegerszegi sikereikről. Most pótoljuk. A vasi megyeszékhelyen rendezett versenyen 10 egyesület 84 versenyzője lépett szőnyegre. 2 első, 4 második, 2 harmadik helyezés a mérleg. Jegyzőkönyv: 1. helyezettek: Francsics E. (diák 36 kg), Illés A. (d 73). 2. helyezettek: Polák Sz. (gyermek 30), Fábián K. (gy 41), Weiser b. (d 73), Dorner ágoston (d 73). 3. helyezettek: Horváth M. (d36), bokor M. (d 46/.
pia a McDonald’s Szombathely Kupáért alpesi síversenyt. A Jurisich gimnáziumot, a szülők áldozatvállalásával, hárman képviselték. A 600 méteres 24 kapus óriás műlesikló pályán két futam jobbik ideje rangsorolta a versenyzőket. Dérfai vivien, aki az előző két évben is bajnoki címet ünnepelhetett, első futamban elért 1:01,76-os idővel (2. futam ideje 1:02,50) idén is a dobogó felső fokára állhatott a VI. korcsoportban. Az V. korcsoportban Eredics Kitti 1:10,93-as idővel (2. futam 1:11,53) második helyen végzett. Mindketten jogot szereztek az országos döntőn való részvételre. Nem diákolimpiai versenyszám a női snowboard: itt Milos Dalma 1:26,66-tal (2. futam 1:35,26) megyei bajnoki címet szerzett. Eredics Kitti ebben a versenyszámban is elért egy 5. helyezést (1:32,57, a 2. futamban nem állt rajthoz). -haniti
31
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X v. É v F O LYA M , 2 . S z á M
2012. FEbruár 16.
15 év – 15 település vetélkedősorozat február havi szellemi feladatai
MOzAIK
2011 karácsonyára jelent meg az IGEN magazin első száma magyar és német nyelven, mely térségünk magyar és osztrák polgárait tájékoztatja az elkövetkező időszak egyik nagy projektjéről. Február havi feladatainkat ebből a magazinból szerkesztettük a benne található információk felhasználásával. A magazin megtalálható az Írottkő Natúrpark Egyesület irodájában, a Rajnis utca 7. sz. alatt.
Feladat: Az alábbi meghatározásokra adandó válaszok megtalálhatóak a lenti rejtvényben. Két válasz között egy-vagy két betű nem illik egyik válaszhoz sem. Ha megtalálta mind a 17 választ a kimaradó betűket folyamatosan összeolvasva egy fogalmat lehet összerakni, mely azt fejezi ki, hogy alapjában véve erről szól az IGEN projekt.
Meghatározások sorrendben: 1. Az Írottkő Natúrparkért Egyesület pályázati támogatását, azaz 143 700 euró 85 %-át biztosító szervezet neve. 2. Az IGEN projekt egyik magyar stratégiai partnere. 3. Az IGEN projekt egyik osztrák stratégiai partnere. 4. A Natúrpark egyik legfontosabb célja. 5. Markt Neuhodis-i látnivaló. 6. Ennyi szervezet tagja az Írottkő Natúrpark Egyesületnek. 7. rohonci gyalogos látnivaló. 8. Az Írottkő-kilátó elődjének a neve. 9. Nekik ajánljuk a Hörmann-forrási parkolótól az Írottkőig tartó túrát. 10. Cákot is érintő túra-útvonal. 11. Léka egyik településrésze. 12. Nyaranta Lékán játszó híres hegedűművész. 13. Tanösvény Bozsokon. 14. Dalárda-találkozó neve. 15. Natúrpark rendezvényen első díjat nyert sütemény neve. 16. Szövetség, mely Kőszegen rendezett országos konferenciát 2011. október 7-én és 8-án. 17. Léka polgármesterének jó kívánsága. 18. A kimaradó betűkből más logika alapján egy szó rakható öszsze. Alapjában véve erről szól az IGEN projekt. E u r Ó P A I r E G I O N á L I S F
32
S É B r G A Ő I N T N D P E D A M E L Z r A E N I T A S I T É P u T A r Z r P S K A E K r L V K J E E E r Ö
S D A T E L E L O r E M r M M E Ű T I W I C A Z H L E S L N S N N É E É r r G T V Y É I r K Z V V I A É M D
á A T S S N Ó Z Z Ö Y E A S K N T V É T I É N M É N Y á S Y E r B Ö L T O á M O r r E N á P S T S á E u Z D K r A K N I T I E S I L K T T á L A
Ú G á P Y r G T E S O É N G V Ü O K S A S O G K T D T Z N I Ú A I Ú É A D T N Ó r P L O J Y C P T K N A u S A Ú D K É K K r r H r K á á K A O E A M J S E S M L G A Z S S E A E E Ö Z Z r P S M V T Ú Ő O Z A E E S Ó S T G T N Z r N E Y S D E I A N A É Ő
Beküldendő: a 14 helyes megfejtés és a program neve. Kérjük az Ön, vagy csapata nevét se feledje el ráírni a visszaküldött megfejtésre! Beküldési határidő: 2012. február 28. – E-mail cím:
[email protected], Fax: 0694/563-120 – Személyesen munkanapokon 9-17 óra között az Írottkő Natúrparkért Egyesület és Tourinform irodában: 9730 Kőszeg, rajnis utca 7.