aZ ÚJ éVFoLyaM 1988 deCeMberétŐL MeGJeLeNIK HaVoNta
XXIV.éVFoLyaM, 6. SZáM
2011. JÚNIuS 16.
MaGyaroK VaGyuNK
KŐSZEG – KISKŐSZEG
Kiskőszeg horvát neve Batina. Az írások 1316-ban említik először. A Duna és a szerb határ mellett, Magyarországtól 18 km távolságra található Horvátországban. A hatszáz fős település 60%-a magyar, az iskolában a diákok „heti kétszer tanulnak magyart”. nemrég nyílt meg az óvodájuk, június 5-én volt újra az elsőáldozás a felújított templomukban. június 4-re, a nemzeti Összefogás Emléknapjára hat diák érkezett hozzánk két kísérővel Kiskőszegről. A Dr. nagy László EGYMI dísztermében Dunamenti táncokat adtak elő a lányok. jelenlétük az emléknap értékét növelte. Korábban nem tudtunk róluk semmit, most pedig felvették a kapcsolatot a Hajnalcsillag táncosaival is. Radivćev Mária csoportvezetőt, illetve a Magyar Kultúr Egyesület elnökét kérdeztük az előzményekről. – A honlapunkon olvasható a telefonszámom, illetve a Kiskőszeg településnév – mondta a Radivćev Mária. – Ezt találta meg Básthy Béla, aki felhívott, majd később a falunkban töltötte el a nyári szabadságát. A mostani emléknapra meghívást kaptunk, amit ezúton is köszönünk. Örömmel jöttünk, és kívánjuk a kapcsolat folytatását. Magyarok vagyunk, családon belül magyarul beszélünk, minket Trianon választott el az anyaországtól. Kiskőszeget így mutatta be: – A táj eredeti szépségét megtartó területen élünk. A horgászok és a vadászok „paradicsoma”. A többség a gyümölcsösökben vagy távolabb talál munkát, esetenként németországban. A lakosság száma az évek során csökkent. Mi itt születtünk, nekünk ez a szülőföldünk. Kérjük az olvasót, látogasson el hozzánk! Kámán Z.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I v. É V F O LYA M , 6 . sz á m
Uszoda V Á RO SHÁ Z A
Lapunk rendszeres témája az uszoda ügye, melynek tulajdonosa Vas megye Önkormányzata. Tény adat: az elmúlt évben 18 millió Ft veszteség keletkezett a működése során. A további veszteséget sem a megye, sem a város nem tudja vállalni, viszont az uszoda működtetésének szándéka határozott. Ennek okáról Huber László polgármester beszélt a képviselők előtt. Az idegenforgalmi szempontok mellett fontos a gyermekek úszásoktatása, a gyógyterápiás kezelés lehetősége, az itt élők jogos igényeinek a kielégítése. „Az uszoda bezárása nem cél, mert ennek megtörténte után nehézkes, költséges lenne az újra indítása” – fogalmazta meg érveit május 26-án Marton Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke az önkormányzati képviselők előtt. Márciusban a probléma hangsúlyosan jelentkezett, akkor a kőszegi képviselők megszavaztak hét millió Ft-ot azért, hogy a tanév végéig úszásoktatásra járhassanak a diákok. A megmentés érdekében megalakult egy 15 fős munkacsoport. Tárgyaltak a gyógyterápiás szolgáltatás bővítéséről, megkeresték az osztrák iskolákat, a helyi szállásadókat,
2011. június 16.
elkészült egy honlap az uszodáról, megtörtént a műszaki állapot felmérése. A munkaadók közül a Schott forma vitrum vállalta, hogy megfizeti dolgozóinak a belépődíj 50%-át. Ennek ellenére csak néhányan vették igénybe a szolgáltatást. Kőszeg, egy korábbi szándék szerint, át akarta venni a tulajdonjogot a megyei önkormányzattól, de ettől a tulajdonos elzárkózott. Ezért dr. Mátrai István azt kérte a testületi ülésen jelenlévő alelnöktől, hogy a megye vegyen részt az épület felújítását célzó pályázaton. Az alelnök kifejtette, hogy erről a pénzről nem lehet lemondani, a „tanuszodák működése pedig mindenhol problémás”. Ekkor vetették fel a képviselők a szombathelyi uszoda példáját, amit a megyei vízmű társulás finanszíroz, vagyis a megye minden vízfogyasztó lakosa. Az alelnök válasza szerint „a kistelepülések türelme véges”. A jelenlegi tervek szerint több tulajdonosból álló kft. üzemelteti majd az uszodát, de erről még folynak a tárgyalások. Huber László polgármester azt kérte az alelnöktől, hogy a nyári leállás alatt a mintegy kétmillió Ft összegű alapfelújítás történjen meg, és ezt követően induljon újra az uszoda működése. Kámán Z
Egészségház másként Az elmúlt év február 25-én együttműködési megállapodás született az önkormányzat és az Írottkő Egészségház Kft. között a komplex szolgáltatást nyújtó egészségház megépítésére. Az akkori tervek szerint a létesítendő gyógyszertár bevétele, nyeresége biztosítaná a háziorvosi ellátás önkormányzati feltételeit. A kft. viszont levélben tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy a különböző, előre nem látható jogszabályváltozások, valamint a gyógyszerpiac újraszabályozása miatt – vagyis, vis maiorra hivatkozva – a beruházás megvalósítása lehetetlenné vált. Ugyanis a kormány új gyógyszertárak létesítését
jelentősen korlátozta. Az indokok figyelembevételével a képviselők elfogadták a megkötött szerződés felbontását. Giczy József kifejtette: nem örül annak, hogy az egészségház most nem épül meg, de annak igen, hogy ez a kft nem valósítja meg a beruházást. Dr. Mátrai István szerint egy „terv szertefoszlott”, de foglalkozni kell a kérdés megoldásával, különösen a gyermekorvosi rendelő máshol történő elhelyezésével. Huber László polgármester elmondta, hogy dolgoznak a megoldási javaslatokon, de a testületi előterjesztéshez még több hónapra lesz szükség. KZ
Fogadóórák időpontjai Huber László polgármester: július 6., augusztus 3. Básthy Béla alpolgármester: június 22., július 27. dr. Tóth László jegyző: július 13., augusztus 10. Dr. Zalán Gábor aljegyző: július 20. A tisztségviselői fogadóóra szerdánként 9 – 11 és 14 – 15.30 óráig tart a polgármesteri hivatalban.
Közmeghallgatás június 16-án Június 16-án, csütörtökön 17 órakor a Hotel Írottkő konferenciatermében közmeghallgatás lesz. Téma az új köztemető tervének a
2
bemutatása, illetve a Munkácsy Mihály utca forgalmi rendjének lakossági kezdeményezésre való megváltoztatása.
Kőszeg és Vidéke Kőszeg város és környéke polgárainak ingyenes havilapja Kiadja: Kőszeg Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Dr. Tóth László jegyző Felelős szerkesztő: Tóthárpád Ferenc 06 70 548 7565 (
[email protected]) Lapterv: Trifusz Péter Nyomdai munkák: Veszprémi Nyomda Zrt.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Helyettes szerkesztő: Kiss János (
[email protected]), Hani Tibor (
[email protected]), Kámán Zoltán (
[email protected]), 06 20 381 8014 (hirdetésszervezés) Németh Iván (
[email protected]). Terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. ISSN 0237-3750 Megjelenik havonta egyszer 6000 példányban
Beruházások Kőszegen Jurisics tér A felújítás alatt lévő jurisics téren gyakori a gyalogos forgalom. Így sokan látják a változásokat, és kifejezik elégedetlenségüket. június 10-én délután néhány percen belül hárman mondták el e sorok írójának a panaszaikat, amelyek a lassúnak minősített munkavégzésről szóltak. A kérdést továbbítottuk Szemes Tibor építésvezetőnek. A válasz első mondataiból kiderült, hogy az arrajáró a felszínt látja, de az összefüggéseket nem. Egy-egy építési munkacsoportot akkor lehet a területre irányítani, ha hatékonyan tudnak dolgozni. Felmerültek, voltak, és vannak építészek, műemlékesek által megoldandó feladatok. A szakembertől megtudtuk, hogy az ütemtervhez képest létezik időbeni minimális csúszás, de ez nem befolyásolja a novemberi befejezést. június közepén a 20–30 ember munkavégzése pedig nagy területen oszlott el. ugyanakkor ebben az időszakban megkezdődött a diáksétányon a térburkolat lerakása, amely precíziós, szakértelmet igénylő munka. Az alapok előkészí-
Jurisics-vár Május 25-én megkezdődött a jurisics-vár felújítása, melynek beruházási értéke bruttó 737 millió Ft. Közbeszerzési pályázat alapján a munkákra Swietelsky Vasúttechnika Kft. kapott megbízást. Az építés befejezésének határideje 2012. február 9. A munkát bontással kezdték, amit egyeztettek a jurisics tér építőivel. július 1. után ugyanis megkezdődik a Táblaház és a Schneller utca felbontása, így lehetetlen lesz a törmelék kiszállítása a várból. A bontás munkálatait befolyásolja a régészeti, művészettörténeti feltárás, amely a Kulturális
2011. júnIuS 16.
az utókornak. A fal mostanra már megépült, mellette pedig megkezdődött a térburkolat lerakása. A Diáksétány a Várkörre ívesen vezet fel, és kiépítenek útrövidítés céljára néhány lépcsőt is. A Mária-szobor melletti betonozás is megkezdődött, öt szakaszban építik fel körülötte a lépcsőket. Ennek megtörténte után pedig folytatódik a tér betonozása. A
Lábasháztól és Szent jakab templom vonaláig már május végén elkészült a fényképen is látható betonalap. Ezt folytatják június második felében a Chernel utcáig. június közepén megérkezik a gránitlap, így megkezdődhet a Városház utcától azok lerakása. június 27én elkezdik a Rajnis utca bontását, majd júliusban folytatják a Táblaház, illetve a Schneller utcával. Így a terület megközelítése autóval nem lesz lehetséges. Az építés késlekedését okozta az a tény, hogy megtalálták a régi gimnázium falmaradványait a Bencés székház mögött. A műemlék kérésére ezt is bemutatják az utókornak, a tervek megszülettek, jelenleg a pénzügyi hatásait elemzik. A létező tervek szerint járószinten vörösös tónusú kockakő, a fentebb lévő zöldterületen viszont klinkertégla jelzi majd az iskola falait. Padokat is elhelyeznek, hogy a régi gimnázium falainál a mai városlakó megpihenhessen. Kérdésünkre az építésvezető elmondta, hogy a polgármesteri hivatal oldalán 14–15 cm kerületű fákat ültetnek majdan el, az ezekhez kapcsolódó öntözőrendszer kiépítése már befejeződött. A két meglévő
Örökségvédelmi Hivatal felügyelete alatt történik. A jurisics-vár felújításának célja a turisták számára rendelkezésre álló tér növelése. Az új állandó kiállítás a várépítészet változásának folyamatán keresztül mutatja be a történetét, és kialakításra kerülnek időszaki kiállításoknak helyet adó termek is. A belső várban a felújítás után a jobb oldali bejáratnál ruhatár és jegypénztár kap helyet, ahonnan egy új, könnyed üvegfalú lépcső visz fel az emeletre. A lovagterembe vezető „jelenlegi” lépcső elbontásra kerül(t), ahová a jövőben a múzeumhoz vezető lépcső felől, egy üvegpadlójú hídon keresz-
tül lehet majd eljutni. Az elbontott lépcső helyén egy kávézót, a juK helyiségeiben egy lovagi éttermet és egy földesúri asztalt megidéző kiállítást alakítanak ki. A belső várban, a közművelődési irodák korábbi helyén, illetve a foglalkoztató helyiségekben ajándéktárgyüzlet, valamint vizesblokk épül meg. Sor kerül a belső burkolatok és nyílászárók cseréjére, és a külső homlokzat megújítására. A belső várba vezető híd mellett, alatt egy felülről nyitott tűzivíztározót alakítanak ki, amely az egykori vizesárkot idézi fel. Az egykori turistaszállóban kapnak helyet a jVMK irodái. KZ
tése során előkerült a felszín alól egy támfal, a várhoz tartozó „ellenfal”, és a műemlékes szakember úgy döntött, hogy be kell mutatni
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
V á RO SHá Z A
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
gesztenyefa sorsát bizonytalannak minősítette a szakember, hiszen az egyiknél a gyökér már most is megemelte az aszfaltot. Minderről csak az útbontás után lehet dönteni a tények ismeretében. A kivágott fák helyére ültetendő fák méretéről az építésvezető semmit sem tudott mondani, szerinte ez egy pénzügyi kérdés. Kámán Z.
Szabadidőpark Megkezdődött a Gyöngyös Szabadidőpark építése az egykori KRESZpark területén. A befejezés határideje augusztus 8. A sportpálya – a megelőző tervvel ellentétben – sportburkolattal készül el. A közbeszerzési eljárás eredményeként az építést a játszókert Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-vel (1094 Budapest, Tompa u. 17/A, Fsz. 6.) végzi el. A beruházás bruttó értéke 58.437.500 Ft. A sportburkolat kialakításáról május 26-án döntöttek a képviselők sürgősségi előterjesztés formájában. A beruházó cég 11.753.500 Ft összegű, míg az ECHO Sport Kft. 14.625.000 Ft értékű ajánlatot tett. Az utóbbi lehetőséget adott a 24 hónapig tartó törlesztésre. A képviselők – a pénzügyi helyzetértékelés után – a beruházó ajánlatát fogadták el. A pénzügyi forrást költségvetési átcsoportosítás biztosítja.
3
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
„Első kézből!” Új lendületet adhat Tisztelt Kőszegiek! Kedves Olvasók!
V á RO SHá Z A 4
A tanév végi napokat éljük, pedagógusok, szülők és a gyermekek egyaránt várják ezt az időszakot, amikor Szent Iván havát köszöntve megérkezik a szünidő. Felelősség és öröm mindannyiunk számára, hogy tanulóink a megszokott napirendek helyett, tartalmas és reméljük veszélyek nélküli heteket, hónapokat élnek majd meg a nyáron.
A szülők, nagyszülők, de a pedagógusok is a gyermekek nyári elfoglaltságairól igyekeznek gondoskodni, hogy élményekkel gazdagon, kipihenten térjenek vissza szeptemberben. Szerény anyagi lehetőségeinken belül igyekeztünk a gyermekek táboroztatásához hozzájárulni. Kőszeg Város Önkormányzata 800.000 Ft -tal segíti az intézményeket és szervezeteket, melyek az ország különböző pontjaira utaztatják diákjainkat. úticéljaik között szerepelnek: Balatonföldvár, Csopak, Pilismarót, Sárospatak és nova. Köszönet azoknak a pedagógusoknak és a kísérőknek, akik szabadságuk alatt vállalják, hogy élményekkel és szellemi útravalóval töltik meg gyermekeinket a következő tanévre. A szabadságra induló pedagógusoknak azt kívánom, hogy a nyár folyamán gyűjtsenek sok erőt, térjenek vissza jó egészségben, hogy újult erővel tudják folytatni ezt a nehéz, de szép hivatást! Minden kedves Olvasónak örömteli kellemes nyarat kívánok! Huber László polgármester
Az ISES-alapítvány és a Corvinus Egyetem együttműködésében unESCO Tanszék létesült Kőszegen. Az erről szóló szerződést május 23án írták alá a párizsi unESCO központban. Irina Bokova főigazgató, az ISES részéről prof. Miszlivetz Ferenc igazgató, a Corvinus egyetem részéről a rektor meghatalmazottjaként prof. Palánkai Tibor akadémikus látta el kézjegyével az okmányt az unESCO prominens vezetői és Huber László polgármester jelenlétében. – Kőszegen, egy kisvárosban nagy jelentőségű az egyetemi tanszék létesítése – mondta prof. Miszlivetz Ferenc. – A „Kulturális örökség menedzsmentje és a fenntarthatóság” posztgraduális program oktatását a norvég Alap támogatásával indítottuk el magyar és angol nyelven két évvel ezelőtt. Az első diplomák átadására július 8-án kerül sor, amikor megtörténik Kőszegen, a Sgraffitós-házban a tanszék avatása a 16. nemzetközi nyári Egyetem záró akkordjaként. A Corvinus Egyetemmel közösen itt hoztunk létre egy szakkönyvtárat és szellemi forrásközpontot, amely kutatóhelyként, doktori továbbképzések színhelyeként is szolgál majd. június elején az ELTE Interdiszciplináris Doktori iskolája mintegy 50 fő részvételével az Európa Házban tartotta három napos konferenciáját, nem véletlenül. Terveik szerint ők is csatlakoznának az ISES és a Corvinus Egyetem kőszegi központjának képzési programjához. – Hogyan működik majd a tanszék?
– A név, a „Kulturális örökség menedzsmentje és a fenntarthatóság” meghatározza a lényeget. Mindezt úgy szeretnénk irányítani, hogy Kőszeg ebből profitáljon nemcsak a turizmus oldaláról, hanem a nemzetközi kulturális és tudományos élet is erősödjön. Ehhez tudósokra, művészekre, és megfelelő infrastruktúrára egyaránt szükség van. A célokat erősíti a tanszék létesítése, amiért sokat tett Bogyay Katalin unESCO nagykövet. – Mit jelenthet ez a városnak?
– Ezzel megnyílik a lehetőség arra,
hogy az oktatás, a kutatás, a konferenciák mellett az élő kultúra, a színház, a zene, az irodalom, a képzőművészet is nagyobb teret kapjon. Ennek első megjelenése a tanszékavató után a gimnázium dísztermében sorra kerülő koncert kiváló művészek közreműködésével. A művészet, az oktatás és a gazdasági élet közeledését is segíteni kívánja a létesítendő tanszék, a zenei tagozat színvonalát pedig a városban és a környéken élő, működő művészek biztosítják. Mindezek megvalósulásához fontos Kőszeg befogadóképessége is. A gazdasági élet meghatározó szereplőivel (IBM, SIEMEnS) korábban elindult a közös gondolkodás. Az unESCO jelenléte érzékelhető pezsdülést okoz, de nem tervezünk tömegképzést, sokkal inkább a minőségre és a kreativitásra tesz-
szük a hangsúlyt. ugyanakkor azt valljuk, hogy kulturális örökségünk annyit ér, amennyit abból naponta megélünk vagy amennyit hozzáteszünk. A civil társadalom, itt és most a kőszegi polgárok aktívan hozzájárulnak, így részévé válhatnak ennek a magyar és európai világörökségnek. A kulturális örökség állandó újragondolása és menedzselése a városi közösség bevonásával új lendületet adhat a város életének és felpörgetheti a régió gazdasági életét. ugyanakkor a minőségi kulturális- és konferenciaturizmus már megjelent a városban. Példa erre a Brazíliából Kőszegre érkező Marco de Silva Ramos, a Sao Paolo-i állami Egyetem művésztanára, aki előadást tart a nyári egyetemen, majd együtműködési szerződést kíván aláírni az új unESCO tanszékkel. A professzor visszatérő vendége a városnak. Kámán Z.
Aki nem akar… Kőszegen az elmúlt évben 1774 tizennégy év alatti gyermeket számláltak, ebből a veszélyeztetettek száma 183 fő. Az ok 27%-ban pénzügyi eredetű. Tavaly tíz új esetben indult el – rendőrségi jelzésre – védelembe vételi eljárás, melynek következtében a védelembevétel négy esetben meg is történt. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban 215 fő, míg gyermektartásdíj megelőlegezésében 27 gyermek részesült. A Családsegítő Szolgálat a krízissegély keretből 717 ezer Ft-ot fordított gyermekjóléti célokra 136 családban lévő 367 gyermek részére. Közgyógyellátási igazolványt 299 gyermek kapott. A gyámhatóság ideiglenes hatállyal 2 kiskorút helyezett el gyermekotthonban. Halaszthatatlan esetben a gyermekek átme-
2011. júnIuS 16.
neti gondozása az SOS Gyermekfaluban, illetve a Dr. nagy László EGYMI-ben történik. Május 26-án terjesztették a fentieket a képviselők elé, amiről dr. Mátrai István a következőképpen nyilatkozott: „A Humánerőforrás Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és lehangoltan ajánlja a képviselők figyelmébe. A leírtak nem beszámoló, hanem dráma, pedig a felmerült problémák nálunk, itt Kőszegen nem jelennek meg olyan súllyal, mint máshol az országban.” Ezt követően a képviselő köszönetét fejezte ki minden munkatársnak, szervezetnek, amelyek bármilyen módon segítenek a hátrányos helyzetben élő családokon. A testületi ülésen tervként fogalmazódott meg, hogy az önkormányzat szociális kiadásait újra át kell gondolni a következő költségvetésnél. A családok legnagyobb problémája a lakásfenntartás, ezért a jövőben a
Matrica lesz a kukákon Május 26-án ismét tárgyalták a képviselők a hulladékszállítás problémáját. Indok: a kötelező szolgáltatásra az igénylő köteles szerződést kötni, és ez alapján fizetni a szolgáltatás díját. A márciusi adatok szerint a lakosságból 448 főnek, míg a vállalkozások közül 98 egységnek nem volt szerződése. Azóta a városgondnokság kiküldte a felszólító leveleket. Ezt követően a magánszemélyek 117 db új szerződést kötöttek, 109 levélre pedig nem érkezett válasz. új szerződést kötött 12 vállalkozó, 3 pedig arra hivatkozott, hogy nem képződik szeme-
te. Akad egy olyan indok is, mely szerint a vállalkozó hajnalban elviszi szemetét, vagy kiszállítja a hulladékudvarba. Rába László szerint az SOS Gyermekfalu közelében lévő konténerek mellett mindig ott vannak a zsákok, és nem tudni ki, de az biztos, hogy valaki távolról viszi oda azokat. Kiss Péter szerint van olyan családi ház, ahol három lakás van és egy kuka. A képviselő-testületi ülésen elhangzott vélemények szerint nehéz elképzelni, hogy egy működő vállalkozásnak nincs hulladéka. jogilag adott a lehetőség, hogy üres lakásért nem kell hulladékszállítási díjat fizetni, de azt be kell jelenteni. Kisebb méretű kuka választása lehetséges, de a díja nem arányosan
A helyi járatról Kőszeg önkormányzata a helyi közösségi közlekedés működtetéséhez és fejlesztéséhez a 2010-es évben 3.460.370 Ft nettó összegű, saját forrásból származó támogatást nyújtott. Ebben az évben, erre a célra a költségvetésben legfeljebb 4.834.000 Ft összeg szerepel. Vagyis ennyibe került tavaly, illetve ennyibe kerülhet az idén a városban a kötelező szolgáltatásként fenntartandó helyi járatú buszközlekedés. A június 6-i beadási határidejű pályázaton viszont adódott lehetősége az önkormányzatnak a kiadásai csökkentésére. Május 26-án nyilatkozat megtételével a pályázat beadásáról döntöttek a képviselők. Informális jelentések szerint erre a célra országosan több milliárd Ft áll rendelkezésre, de az is biztos, hogy minden településen veszteséges a helyi járatok működtetése. A város az elmúlt évben is benyújtotta pályázatát, és 833 ezer Ft támogatást nyert el. KZ
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
szociális juttatásoknak ezt az irányt kell képviselniük, és ennek érdekében át kell alakítani az önkormányzati rendeleteket. Giczy józsef a szociális juttatási rendszer feltételeiről érdeklődött, különösen arról, hogy kizáró ok-e a bűnözői életmód, vagy a közmunka megtagadása? Dr. Tóthné Dolgos Zsanett válaszából kiderült, hogy a törvény kizárólag jövedelmi viszonyokat határoz meg feltételként. A családok, a gyermekek szociális problémáit a munkanélküliség generálja. Ha a családoknak nincs munkavégzésből származó rendszeres jövedelme, akkor a sokmilliós támogatási rendszer is kevés. Kis Péter szerint nem kevés azoknak a száma, akik nem is akarnak dolgozni. Léteznek vállalkozások, ahol nem találnak kétkezű munkást. „Aki nem akar, az nem fog dolgozni” – mondta. KZ
V á RO SHá Z A
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
kevesebb. Kovács István városgondnok tájékoztatása szerint minden szerződött partner a II. negyedévi számlákkal együtt kapja meg a sárga matricákat, amit a tároló edényekre kell ragasztani. Sárga matrica hiányában a II. félévtől nem történhet meg a kuka ürítése. jelenlegi lehetőség szerint inert hulladékot napi 1 m3 mennyiségig, illetve a háztartási hulladékot napi 240 literig ingyenesen szállíthatja ki a szerződött partner a hulladékudvarba. A felmerült problémák miatt célszerű volna ennek a felülbírálata, illetve újragondolása. Erre egy későbbi időpontban kerül sor. A hulladék elszállításának arányos költségviselése közcélú feladat, hiszen a rend, a tisztaság mindenki érdeke. Az elmúlt évben csak települési hulladékból 6.233 tonna került a hulladékudvarba biztonságos tárolásra, amelynek költségeit azonban meg kell fizetni. KZ
5
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
Kávészünet Ittzés János evangélikus püspök úrral Nyugdíjba készül a Kőszegen kétszer is szolgált lelkész Ká V É SZ Ü nE T
Az evangélikus gyülekezet története városunkban az 1550-es évekig vezethető vissza. A Jurisics családban is voltak, akik a reformáció felé hajlottak. De hamar ideérhettek Luther írásai is. A németül beszélő városban sokan megértették azokat, nemcsak a nyelve miatt, hanem annak lényegét tekintve is: „az egyháznak reformációra van szüksége!” Az említett években a város nagyobbik része „lutheránusnak” nevezte magát, 1554-ben megkapták a Jakab-templom kulcsát. Több mint egy évszázadig ebben a templomban tarthatták istentiszteleteiket, egészen 1671-ig, amikor visszavették a katolikusok számára. Két évvel később a saját templomukat is elvették. Az 1681-es országgyűlés határozata értelmében: nyilvános protestáns istentiszteleteket csak a törvénycikkekbe (artikulusokba) foglalt templomokban volt szabad tartani. A környéken ilyen „artikuláris” helyet Nemescsó jelentett, a gyülekezet oda volt kénytelen istentiszteletre járni. 1781 októberében született meg II. József Türelmi Rendelete, melynek értelmében „eltűrik” a más vallásúakat is, komoly állásokat is betölthetnek, és építhetnek „oratóriumot” (imaházat). A kitétel, hogy torony nélkül és az udvarban épüljön. Közel 120 éves üldöztetés, vallási jogfosztottság után építették fel saját templomukat. Vettek házakat is a paplak és iskola céljaira a Gyöngyös utcában. Városunk egykori evangélikus lelkészével, Ittzés János püspök úrral beszélgetünk nyugdíjba vonulása alkalmából. – Édesapám a győri gyülekezet egyik lelkésze volt. A város bombázásakor a velem várandós édesanyámat és nagyobb testvéreimet a farádi lelkészék fogadták be. Ezért születtem – győri lelkészcsalád ötödik gyermekeként – a Farádhoz közeli Csornán. Édesapánk 1950-ben – 45 éves korában – váratlanul meghalt, de a család Győrben maradt. Ott végeztem általános- és középiskolai tanulmányaimat. – Egy konszolidáltabb időszakban 1970–71ben szolgált először Kőszegen, majd – a takácsi-gecsei gyülekezetben töltött 10 év után – másodjára 1981-től 2000-ig.
6
– A teológiát a 60-as évek közepén végeztem Budapesten. Tanulmányaim végén egyházpolitikai okokból nem szenteltek lelkésszé, így három évig segédmunkásként dolgoztam az építőiparban, majd sorkatona voltam. Ezután szenteltek fel 1970. szeptember 20-án. Ekkor kerültem segédlelkészként először Kőszegre. Második érkezésem korábbi főnököm, Szabó Lajos espe-
res úr nyugdíjba vonulását követte. Az illetékes püspök először mást tervezett Kőszegre küldeni. Azonban a helyi gyülekezet hozzám való ragaszkodása okán, Kőszegre való meghívásom szándékával megkereste a püspököt, aki módosította tervét. Így kerülhettem 1981 tavaszán gyülekezeti lelkészként Kőszegre. Az 1910-től közel másfél évtizeden át Kőszegen szolgáló anyai nagyapám, Balikó Lajos ötödik utódja lettem a
– Az ezredfordulón, 2000-ben az újjáalakult Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület 50 évnyi kényszerszünet után püspökének választotta.
– A pártállam három fronton támadta egyházunkat. Félreállították, vagy börtönbe vetették a hiteles vezetőket, szétzilálták egyházunk történelmi struktúráját (ekkor számolták fel a dunántúli egyházkerületet 1952-ben), majd idegen ideológiát erőltettek ránk kívülről és belülről. A rendszerváltás utáni első zsinaton (1991–1997) hozott törvény alapján 2000-ben újra indulhatott egyházkerületünk élete. Ekkor választottak meg az újjáalakult egyházkerület első püspökévé. Megbízatásom 2011 júniusának végével, nyugdíjba menetelemmel ér véget. – Gratulálunk a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéséhez, melyet 2010-ben kapott.
lelkészi szolgálatban. A gyülekezet oly sokszor megtapasztalt szeretetét minden bizonnyal ez is motiválta. Itteni első éveimet meghatározta a gyülekezettel való alapos ismerkedés, a Luther Márton születésének 500. évfordulójára való készülődés (Luther 1483. november 10-én született). Emlékkiállítás rendezése a Hősök tornyában, a háborúban elrekvirált harang pótlása. Az egyetlen fájdalmas esemény az volt, hogy pedagógus feleségem, papné volta miatt pár évig nem kaphatott tanári állást. Így először a múzeumban, majd a könyvtárban dolgozott, s csak három év után adódott alkalom, hogy szeretett hivatását gyakorolja. – Hogyan foglalná össze a reformáció lényegét?
– Meggyőződéssel valljuk, hogy evangélikus egyházunk története nem 1517-ben kezdődött, hanem az első pünkösdkor. A reformációban Isten „csak” visszavezette hitben elődeinket, atyáinkat a középkori egyház sok tévedéséből a tiszta forráshoz, az evangélium igazságához. Azaz: egyedül Krisztusért, kegyelemből és hit által van üdvösségünk, és Isten az üdvösségünkhöz nélkülözhetetlen igazságot és ismereteket egyedül a Szentírásban, az ott megismerhető apostoli hit igazságában nyilatkoztatta ki.
– Köszönöm szépen. A köztársasági elnök aláírta dokumentumban a következő áll: „Ittzés jános evangélikus lelkésznek, a nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének a nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újjászervezéséért, az egyházak között végzett értékteremtő és értékmegőrző szolgálatáért, igényes lelkipásztori, egyházvezetői munkásságáért”. Ezúton is szeretettel köszöntöm a Kőszeg és Vidéke olvasóit, minden kőszegi polgárt és a városban élő hittestvéreinket. Isten iránti hálával emlékezünk a Kőszegen és kőszegi evangélikus gyülekezetben eltöltött közel huszonegy esztendőre. Kiss János
Dolgoznak a hajléktalanok június 2. Este hat óra. Két hajléktalan kerékpárral, vödörrel öntözni indult a – 17 társával együtt gondozott – 600 m2-es zöldséges kertbe. A Sáncárok utcában, a szálló udvarán paradicsom-palánták várták a kiültetést. A kapuszínben pedig feldolgozásra váró farönkön akad meg a betérő szeme. Az itt élők szobái gondozottak, tisztán tartott a folyosó is. A városlakókban egy másik kép él a hajléktalanokról. – Egy koszos, büdös, részeg, agresszív, kolduló, már nem is emberi lény – fogalmazta meg az átlagember véleményét a hajléktalanokról németh Zoltán szociális munkás, majd hozzáfűzte. – Aki ezen a területen dolgozik, az pontosan tudja, hogy az ilyen típusú emberek csak a hajléktalanok töredékét alkotják. A szállóban élők próbálják megőrizni az emberi méltóságukat. Kőszegen jelenleg huszonhárman élnek a Sáncárok utcai szállón, további mintegy tíz főnek a város utcái biztosítják az életfeltételeit. Ők azok, akik nem hajlandóak igénybe venni a szálló szolgáltatásait, a fürdés, az étkezés lehetőségét. A köznyelvben, a munkahelyen minden hajléktalant egy kategóriába sorol-
nak. Ezért nem kap munkát az 50 év feletti minősített hegesztő, de akad egy kivétel: ő a „Kroschuban” dolgozik. A hajléktalanok a korábbi életkörülményeikből – sokszor saját hibáikból is – kiszorultak, nincsenek emberi, családi kapcsolataik. Akad közöttük ismerős arc, egy volt kolléga… A jó fizikumúak napi ellátásért dolgoznak a magánkertekben. A napi ellátás nagy jelentőségű, hiszen májustól novemberig nincs étkezési lehetőség a szállón. A bérpótló juttatás (25 600 Ft) gyorsan elfogy, mitagadás alkoholra is. Az értékes napok után a nehéz hetek következnek. A kevés eséllyel élők „őrzik még a reményt a változásra”. Az akarat kevés, kell a segítség is. Ezért alakult meg 2010 decemberében az „Egy-másért Közhasznú Egyesület”. jelenleg önkéntesen vállalt, hajléktalanokból áll. Taglétszámuk 17 fő, és két szociális munkás. németh Zoltán, valamint Grunner Gábor sokat vállalt a „kiszorult emberek” társadalomba való viszszavezetése érdekében. – Az egyesület célja, hogy a tagok számára értéket teremtő munkát biztosítson. nem várunk adományt, a saját munkánkra támaszkodunk.
2011. júnIuS 16.
A befolyt jövedelmet közösségi célokra, az életkörülmények javítására használjuk fel. nem kevésbé fontos az, hogy az öntörvényű emberekből közösséget kovácsoljunk, a mindennapoknak pedig konkrét célt adjunk – fogalmazta meg az érveket németh Zoltán egyesületi elnök. nem várnak, de kapnak adományt, munkalehetőséget. A Szociális Gondozási Központ területén általuk kialakított kiskertet művelnek hatszáz m2 területen. Munka közben látta meg őket Michael Glavanovits, a burgenlandi Rotary Klub elnöke, aki az idős emberek segítésére aznap is
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
hozta a pékárut. nem sokkal később a jó szándékú támogató kerti szerszámok, kisgépek, vetőmagok átadásával segített azért, hogy „mindenkinek jusson kapanyél”. A két szociális munkás gondolatai azért pörögnek, hogy télen-nyáron mindenkinek tudjanak megfelelő munkát adni. Ehhez várják a segítséget, az ajánlatokat (Tel: 20/4377718). Kőszeg város vezetése 1700 m2 kiskertnek alkalmas területet ajánlott fel az egyesületnek, és azt, hogy a város rendezvényein értékesíthetik a termékeiket. Kámán Z
V á RO SHá Z A
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
Fizetős parkolásról Kőszegen a személygépkocsik részére 395 db, míg buszok részére 6 db a kiépített parkolóhelyek száma. A jegykiadást 13 automata biztosítja. Az elmúlt évben a városgondnokság parkolásból származó árbevétele 13,9 millió, a szolgáltatás nyeresége pedig 3,6 millió Ft volt. A parkolójegy meg nem váltása miatt 1,6 millió Ft bírságot róttak ki, amely az árbevételhez tartozik. A parkolási rendszer fő problémája az automaták műszaki állapota,
javításukra 3,9 millió Ft-ot fordítottak. Egy-egy új készülék ára két millió Ft, ezért a csere meghaladja a Városüzemeltető Kft. pénzügyi lehetőségeit. A képviselő-testületi ülésen megoldásként vetődött fel a máshol leszerelt, azonos típusú jegykiadók alkatrészként történő megvásárlása. Kovács István városgondnok képviselőknek adott tájékoztatása szerint tavasztól naponta többször ellenőrzik az üzemképességet, akkor is, ha nem kapnak hibabejelentést.
7
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
KI ST É R SÉ G
V. Kistérségi nap
Csillag született
Május 28-án rendezték meg ötödik alkalommal a Kistérségi napot. Elismerést érdemelnek a szervezők, és az a tizenegy csapat, akik délelőtt a szakadó esőben megkezdték az ételek főzését. Az illatok „elvitték” a felhőket, a „fogyasz-
Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása által meghirdetett „Kőszegi Kistérség Csillaga” elismerő címet Kendik Dániel vehette át elektromos zongorán nyújtott tudásáért. A jurisich Miklós Gimnázium 11. osztályos, angol-magyar tannyelvű osztályba járó diákja 11 évet tanult zeneiskolában. A sikere nem előzmények nélküli, hiszen a művészeti szemlén kiemelt arany minősítést kapott. – A verseny előtt célul tűztem ki, hogy a legjobbat nyújtsam – mondta Dániel. – Amikor az ötödik tíz pont is a magasba emelkedett, akkor már bíztam a jó eredményben. Örültem az elismerésnek, és mindenkinek köszönöm ezúton is a gratulációkat. – Hogyan tovább? – A tervek szerint nem lépek zenei pályára, mert nem látom benne a biztos jövőt. ugyanakkor a zene életem szerves része lesz. A két díj elnyerése után többen felkértek különböző fellépésekre. Bízom abban, hogy mások is megkeresnek.
tók” pedig megérkeztek az Írottkő Hotel melletti parkolóba, és kiürült a tizenegy kondér. A zsűri a cáki csapat pincepörköltjét minősítette a legjobb „alkotásnak”. Pusztacsó és nemescsó gulyást főzött a közös sátorban, egymással nem versenyeztek, hanem a sorban állóknak kínálták a főztjüket. Lukácsháza (LÖTYE) és Gyöngyösfalu (AMK) csapatát napernyő védte az esőtől, a gulyás és pincepörkölt ételük kelendő volt. A velemiek a chilis különlegesség receptét nem árulták el. A vendéglátó kistérség szűk garázsba húzódva főzte a gulyást, és ebédet adtak a rendre felügyelő polgárőröknek. Délután a bőséges programkínálat okán a nézők megtöltötték a
8
2011. júnIuS 16.
Fő teret. Itt zöldségféleségből virágjellegű dísztárgyak készültek, ragasztott csempéből megmintázták a belvárost. A tűzoltók autója pedig élményt jelentett a gyermekeknek. Az ugrálóvár a kicsik szórakoztatását biztosította. A színpadon tehetségüket mutatták be a kistérségi iskolák tanulói, az egyesületek ifjú „művészei”. Legtöbb nézőt a „Kőszegi Kistérség Csillaga” tehetségkutató vonzotta. Sokak kérése, hogy legyen jövőre is verseny! Kendik Dániel (nemescsó) nyerte el a fődíjat. Az ATARu TAIKO az előző sikereit folytatta. A focidöntő szünetére tervezett tűzijáték pedig a nap méltó befejezését jelentette. – Az eddigi legjobb Kistérségi nap volt a mostani. Ezúton is megköszönöm minden szervező, aktív résztvevő munkáját, és gratulálok a színpadon nyújtott teljesítményekhez. Ígérem, jövőre is avatunk csillagot – mondta kérdésünkre Rétiné Tóth Anikó. Kámán Z.
Lakossági apróhirdetés • Színvonalas, hatékony angol nyelvoktatás, anyanyelvi minőségű szakfordítások: angol-magyarnémet, angol szinkrontolmácsolás és angol hiteles fordítás: KAPPEL KATALIN, telefon: 70/ 244 50 43, e-mail:
[email protected]. www.opticnet.hu
.g11<('9,6(/(7 %(/7e5(1e66=$%$'%$1
+R\DIpQ\UHV|WpWHGġV]HPYHJOHQFVpKH]
$-É1'e.7,7É1 6=(0h9(*.(5(7
%HOWpUHQpVpMV]DNDiWOiWV]yQDSV WpVEHQEHV|WpWHGLNDIpQ\YLV]RQ\RN KR]J\RUVDQDONDOPD]NRGyOHQFVpN
* Az akciós ajánlat 2011. április 11. és június 15. között vagy a készlet erejéig érvényes Hoya Suntech Intense fényresötétedő szemüveglencse vásárlása esetén. Az ajánlat nem tartalmazza a szemüvegkészítés díját. Az ajándék titán keret értéke bruttó 24.900 Ft. AZ ÖN OPTICNET PARTNERE:
Kőszeg, Várkör 35-37. Jelentkezzen szemvizsgálatunkra: 94/362-412
2011. júnIuS 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Tovább dolgoznak
Hírek Velemből
A közvéleményt egyre inkább foglalkoztatja a Kőszegi Ruhaipari Zrt. helyzete. A cég június 5-én ünnepelte a hatvanadik születésnapját, 45 éve ugyanannak a megrendelőnek végez bérmunkát, 350 embernek biztosít munkabért. A valós helyzetről kérdeztük Szmrekovszky György elnök-vezérigazgatót. – nem zörög a haraszt… – mondta a cégvezető, majd így folytatta. – nehézségeink tíz évvel ezelőtt kezdődtek, melyekről a dolgozóink folyamatos tájékoztatást kaptak. Mostanra a rendeléseink gazdaságos gyártása alig megvalósítható a kis szériás darabszám miatt. Óriási a bevételkiesésünk. A veszteségeinket nem pótolta a pénzügyi tevékenységünk, a pénzpiaci problémák nálunk is jelentkeztek. Ez a két tény együtt okozza a problémáinkat. A bérmunkáztató partnerrel tárgyalásokba kezdtünk azért, hogy érvényesíteni tudjuk a munkánk pénzügyi elismerését. Foglalkoznunk kell a termelés szerkezetének az átalakításával, mert termelni, dolgozni akarunk, és nem megszűnni! A partnerünk helyzete sem egyszerű, érződik a keresleti válság. Hozzánk hasonló tevékenységet végző cég már csak néhány működik Magyarországon.
Hősök napja Május 29-én emlékeztek meg a hősi halált halt elődökről. A Hősök tornyánál Kiss Zoltán ny. alezredes beszélt a világháborúkban elesettekről, azokról, akik a hazát védték. Az esemény ünnepélyességét emelte a Kőszegszerdahelyről érkezett férfikórus, illetve az iskolások műsora. A hagyományt folytatva koszorúztak, és nem maradt el a koccintás sem.
Ha a problémák sokasodnak, a tartalékaink elfogynak, mi sem tudjuk fenntartani a termelést. A cégvezető a második találkozásunkkor bíztató fejleményekről adott tájékoztatást. Május 31-én Kőszegen jártak a megrendelő cég képviselői. Az ígéret szerint pótlékokkal korrigálják az elmúlt időszak termelését. Bécsújhelyen aláírnak az árfolyamváltozás okozta problémák megoldására egy megállapodást, az év végén pedig
Szent Vid búcsú június 15. Szent Vid ünnepe, és erről 282 éve megemlékeznek. Az ünnepnap estéjén, hat órára Lékáról és környékéről zarándokok érkeztek a templomhoz, akik misével ünnepeltek. június 19-én délelőtt tíz órára pedig Rőt és környéke településeiről jönnek a zarándokok a német nyelvű misére. A házigazdák borral és kaláccsal köszöntik a vendégeket. Aznap 11
GA Z DA Sá G
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
órakor kezdődik a magyar nyelvű búcsúi mise a hagyományos körmenettel. Horváth Miklós polgármester arra kéri a térség lakosságát, hogy látogassanak el a szép ünnepre, mondjanak el együtt egy imát a családokért, a nemzet megújulásáért. Ezúton is köszönetét fejezi ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt-nek a Szent Vid templomhoz, a Hörmann-forráshoz vezető út felújításáért.
a bérmunkadíj módosítására is sor kerülhet. A megrendelő segíti a termelési rendszer átalakítását. Kámán Z.
Kőszegszerdahelyi hírek Május 29-én a falu lakossága „kitáncolta” a májusfát, amit a sportegyesület aktív közreműködésével állítottak. Amikor a fa földre került, a női és a férfi énekkar alkalomhoz illő dalokkal szórakoztatta a „nagyérdeműt”. A „kemény munka” miatt a jelenlévők megéheztek, így különösen értékelték Bognár Györgyné ízletes vadpörköltjét. A Velemi Óvoda jótékonysági bálja jól sikerült, a szülőkből verbuvá-
lódott színjátszó csapat egy vidám színdarabot adott elő „Mekkmester, az ezermester kicsit másképp” címmel. Gratulálunk a színész-szülőknek! Június 4-én tartották a gyermeknapot, amikor több mint harminc gyermek ment el a Kakaóbárba. Érdemes volt, hiszen kalács, sütemény, frissen szedett cseresznye került az asztalokra. A kőszegszerdahelyi templomot ábrázoló bögrét pedig haza is vihették. A tűzoltó egyesület szervezésében birtokba vették a gyerekek a tűzoltókocsit, és kipróbálhatták a fecskendőt is. néhányan bőrig ázva, de vidáman mentek haza.
9
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I v. É V F O LYA M , 6 . sz á m
2011. június 16.
Tőzsdéztek a gimnazisták Kőszegiek építik A KT UÁLI S
A gimnazisták idén először vettek részt a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány versenyén, vagyis verseny formájú tőzsdejátékban. Egyéniben első, illetve második helyezést ért el két kőszegi gimnazista: Kiss Ádám és Veszprémi Ádám a 9.D osztályból. A szaktanulmányaik eredményességét mutatja, hogy az 1091 induló diákból az első 23 helyezett között végzett nyolc kőszegi tanuló a Jurisich Miklós Gimnáziumból. A csapatverseny tőzsdejáték részét is megnyerték, de végül összetettben „csak” a tizenhatodik helyet tudták megszerezni. A diákok felkészítője, a program lelkes tanára Kiss Zoltán, akit az oktatási forma lényegéről kérdeztünk.
– Gyakorlati ismeretekhez is jutnak a tanulók, az elméleti anyagot pedig játékos, vagy kompetencia alapú módszerekkel sajátítják el – mondta a mentor tanár. – Ez ideig szakköri formában, de reményeink szerint a jövőben tanórán is. Miért fontos ez? A mai gazdasági rendszerben a pénz szerepe, annak működése egyre nagyobb szerepet kap, amely nemcsak a pénzügyi szakemberek számára fontos, hanem a mindennapokban is. A gimnáziumban tanultak alapján a diák kap egy alapokkal rendelkező pályaorientációt, amely a későbbi tanulmányait, munkáját meghatározhatja. KéV
Harmincadik
mány folytatása. A zarándoklatért sokan és sokat tettek, különösen a vadásztársaságok. Dr. Tóth József vadászatot ábrázoló képet ajándékozott a kápolna részére, amit Dumovits István plébános megáldott. A rákos betegekért felajánlott szobor mellett pedig imádkoztak.
Harmincadik alkalommal tartották a vadászmisét a Peruska Maria zarándokhelyen. Az erdő csendjében a szoborparkkal övezett kápolnában tartott mise a horvát hagyo-
10
A Balog iskola régi épületét vis�szaadták az egyháznak, ezért az önkormányzat pénzt kapott az államtól, amelynek felhasználása végfázisba került. Képviselői-testületi döntés nyomán megterveztették a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium épületének energetikai korszerűsítését. Elkészült az engedélyes terv. A Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinált (KEOP2011-4.9.0) pályázatot határidőre benyújtották.
A pályázat útján nem támogatható felújítás két ütemben valósítható meg. A tervek szerint a tető és villámvédelem rekonstrukciójára idén, a nyári szünetben sor kerül. Az ehhez szükséges kiviteli tervek elkészültek, a tervezői költségvetés szerint a beruházás értéke bruttó 27,5 millió Ft. A közbeszerzési törvény szerint legalább három pályázótól kell ajánlatot kérni. A képviselő-testület a következő négy kőszegi vállalkozást kérte fel ajánlattételre: Szárnyasép Kft., Címerpajzs Kft., Vasi-Ács Bt., Kőszegi Forrás Kft.
Égetésről
területen pedig egész évben csak hétfőnként lehet kizárólag száraz hulladékot égetni. A képviselői döntés hosszas vita után született meg, az alpesi levegő védelme elsőbbséget kapott. Az indokok között szerepelt az is, hogy a Hulladékudvarban lévő komposztálóba INGYENESEN bárki kiviheti a zöld hulladékot.
Olvasónk kérdezett a zöld hulladékok égetéséről. Az erről szóló szabályozás az elmúlt évben változott, életbe lépett az új. Ezek szerint. belterületen május 1. és szeptember 30. időszakban tilos a zöld hulladékok égetése. Kül-
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
Május 29-én a temetőben emlékeztünk a hősökre. Ünnepi beszédet Básthy Tamás országgyűlési képviselő mondott. A rendhagyó helyszín kapcsán kiemelte: kevés autentikusabb hely van, mint Kőszeg, az a Kőszeg, amely jurisiccsal az élen a török hódítókat állította meg, az a Kőszeg, amelynek iskolájában Hadik András tanult, az a Kőszeg, amely a magyarságnak adta Kratochvill Károlyt, aki a székely hadosztály parancsnokaként védte az országot; az a Kőszeg, amelynek temetőjében nyugszik Kiss jános, amelynek iskolája 1856-tól a magyar tisztképzés egyik fellegváraként közel száz éven keresztül szolgálta Magyarország védelmét. „A főhajtás elegendő-e?” – tette fel a kérdést. „átadtuk-e gyermekeinknek a szabadság szeretetén túl a szabadsággal járó felelősséget, a kötelességtudást is?” A többi között
szólt a szónok arról, hogy a halottak példát nyújtanak, az élők erre a példára nem hozhatnak szégyent. nem lehet az a legfontosabb, hogy hol fizetnek többet a hazaszeretetünkért, a gyógyításunkért, a tanításért, a művészetért, a tudásért. Az a legfontosabb, hogy hol van erre a legnagyobb szükség! „Itt kérem! Ezen a békés körülmények között kifosztott kis talpalatnyi földön!”hallhattuk az elgondolkodtató szavakat. „Itt van a legnagyobb szükség a hősi helytállásra!” Itt, ahol nem életeket kell feláldozni, hanem példát kell mutatni! A megemlékezés Reményik Sándor Mindhalálig című versével kezdődött, amit Cserkuti ádám adott elő: Most mélységekből szakad föl a szó / S nem csinált virág, nem papírhajó, / De Óceán setétjén égő gálya…” Tóthárpád F.
A kőszegi fiú
lyos tanulója, D. Kovács Márton kiérdemelte az első helyezést, úgy a szakmai zsűri, mint a közönség megítélése alapján. Az ismertté vált versmondó felülmúlta a tavalyi második helyezését. A versenyre édesanyja nevezte be, nagybátyja, Kovács nemes László „Egy mondat a szabadságról” versét mondta el. Gratulálunk a kőszegi fiúnak az eredményhez!
Május 28-án a Rákóczi szabadságharc szatmári békéjének 300. évfordulója, valamint a trianoni békeszerződés 91. évfordulója alkalmából rendezték meg a II. Kárpát-medencei Hazafias Versmondó Versenyt. Az általános iskolások között a Bersek iskola 8.a osztá-
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Trianon június 4-e, a trianoni békeszerződés napja, az elmúlt évben lett a nemzeti Öszszetartozás Emléknapja. A békeszerződés után, 1920ban 3,3 millió magyar került külhonba a lakhelyének megváltozása nélkül. „Akinek nincs gyökere, az elvész.” A Vass Albert által leírt mondat június 4-én, a Szent Korona őrzési helyén hangzott el, amikor a Rege népfőiskola képviselői kőszegiek kíséretében elindultak a Trianoni kereszthez emlékezni. A stációknál imádkozva, és a menettel hagyományt teremtve. „A határon kívüliek tudják a kötelességüket, nem a törvény mondatja velük, hogy összetartozunk, hanem a lelkiismeret.” Ezeket a szavakat a városi ünnepségen dr. Kapiller Sarolta mondta, aki 1984ben Sepsiszentgyörgyről érkezett Kőszegre. Felidézte Seregély István akkori plébános szavait, aki kérte tőle: „Legyen Kőszegen is olyan jó magyar, mint otthon volt.”
június 3-án és 4-én Kiskőszeg, Szenc, Lendva és a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület (Oberwart) diákküldöttsége mellett tíz megyei, és a kőszegi iskolák tanulói találkoztak a Dr. nagy László EGYMI dísztermében. Az emléknap mondanivalója mellett az összefogás jelentése kapta a hangsúlyt. Kovács Ferenc a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a „Trianoni döntés óta a magyar nemzet és magyar államhatár nem esik egybe.” Majd kiemelte, hogy az emléknap létrehozása más dimenzióba helyezte a magyarság szerepét a Kárpát-medencében. Erre volt példa a résztvevők számára emlékezetes diáktalálkozó. KZ
E M LÉ KE Z É S
A hősi helytállásról
2011. júnIuS 16.
AUTÓMENTÉS Tel.: 94/365-237
éjjel-nappal hívható – autószervíz minden típusra
11
Akciós ajánlatunk az alábbi Forrás Coop üzletekben érvényes: 9730 Kőszeg, Rohonci u. 37 - 39. 94/563-090; 9730 Kőszeg, Pék u. 20. 94/561-568
2011. júnIuS 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Falunap
Újabb nyertes pályázat
Kőszegfalva: – június 11-én rendezték meg tizenharmadik alkalommal a falunapot, bizonyítva az összefogás, hagyományőrzés jó példáját. Mégis hiányérzete volt a vendégnek, hiszen ezúttal hiányoztak a táncos lányok és fiúk, a Kőszegfalvi Tánccsoport, akik éveken keresztül fergeteges műsort adtak. Ezúttal misével kezdődött a falunap, ahol Bálint atya a szeretet, az összefogás értékéről beszélt. Huber László polgármester pedig megemlékezett a Hősök emlékművénél a kitelepítettekről, a falu alapítóiról. Az ősök negyedik generációját képviseli Schatzl Ferenc, aki megelőző nap töltötte be a 94. életévét. A beszédes, érdeklődő férfi életéből öt évet vett el háború. Boldogan beszélt az öt, jól nevelt gyermekéről, mert mindegyik keresztény házasságot kötött. Feri bácsi várja a június 19-ét, amikor a nagy család együtt ünnepel vele. Ezt az ünnepet megelőzte Gyarmati Kálmán falunapon elmondott köszöntése, ami a falu legidősebb polgárának szólt.
június 8-án érkezett a hír, miszerint Ausztria-Magyarország Határon átnyúló Együttműködés Program 2007–2013-ba benyújtott „IGEn“ című pályázatát a Közös Monitoring Bizottság 2011. április 13–14-i ülésén 326 010 Euró összköltséggel, 276 200 Euró ERFA támogatással jóváhagyta. Ezzel újabb lehetőség nyílik az osztrák és magyar natúrpark egyesületek közötti együttműködés fejlesztésére. Az
országhatárokon átnyúló kapcsolat fejlődése Kőszeg és a kistérség érdeke is. A magyar oldalról a közös szándék megnyilvánul abban is, hogy az önrészt a települések közösen biztosítják. A nyertes pályázat eredményeként lehetőség lesz több irányban az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztésére, ugyanakkor az Írottkő natúrparkért Egyesület a magyar natúrpark mozgalom megalapozója lehet.
Íjászok A képviselők támogatják a Magyar Íjász Szövetség által Kőszegen rendezendő Íjász Történelmi Európa Bajnokságot. Várhatóan hatszáz
versenyző érkezik több napra a városba. Az igazolt vendégéjszakák alapján befizetett idegenforgalmi adót a város visszaadja a rendezőknek, de az ehhez kapcsolódó állami támogatást nem. (Kőszegen 481 nyilvántartott szálláshely van.)
Életmentés
Megtartó erő
áprilisi lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy a kőszegi mentőállomás részére adománygyűjtés kezdődött, melynek célja egy életmentő defibrillátor vásárlása a mentőautóba. Fontos, hogy mindkét autóban rendelkezésre álljon ez a készülék. A jó szándékú emberek adományait juhász Tibor (30/9273-397) és Szabó László (30/2475-150) várják. Több ígéret mellett a következő személyek már segítséget nyújtottak: Horváth Miklós, juhász Tibor, Koósz Zoltán, dr. Küttel István, PAnnOnFInAnZ – Drescher Gábor, Pozder Attila, Putyora Roland, Szabó Imre.
Lukácsháza: – Huszonkét éven át a helyi kulturális élet irányítójaként tette a dolgát Virág jános, akit az elmúlt év októberétől polgármesterré választott a nagyszerű adottságokkal rendelkező település lakossága. A jelentős változásról, a tervekről kérdeztük, egy gondolat erejéig:
Kőszegfalva történetében 2011. június 11. fordulópont volt, hiszen Stefan Hauser Pillingsdorf polgármestere és Gyarmati Kálmán barátsági szerződést írtak alá. Az eseményre eljöttek az osztrák falu önkormányzati képviselői. Stefan Hauser köszöntőjében arról beszélt, hogy egy régi kapcsolat vesz új fordulatot, és az aláírással megerősödnek a baráti, a gazdasági kapcsolatok. A szerződés ünnepélyes pillanatait taps és pezsgő pukkanása követte. Délidőben ötféle kondérban főtt ételből választhatott a lakosság és a vendégek, délután a süteményt tálcákon kínálták az alig éhes jelenlévőknek. A színpadon először az óvodások énekeltek németül, majd a Kőszegfalvi nemzetiségi Kórus dalaival ismét önmagán felül teljesített. Az este bállal kezdődött, ahonnét hajnalban indultak hazafelé a lányok és legények. KZ
Minden gyereknek állítanak egy fát Kőszegdoroszló: – Bár a falu öregszik, „ebben az évben várhatóan három újszülöttel gyarapodik a népesség. Az újszülöttek érkezését rendhagyó módon ünneplik: „Minden gyereknek állítunk egy fát. A tövében egy táblán feltüntetjük a nevét és a születési dátumát. Már van egy ilyen fánk a Pogányok felé vezető úton” – mondta joó Tamás polgármes-
ter úr, aki vágyait ekként fejezte ki: „Azt szeretném, ha élhetőbb lenne a falu! A járdákat, az utakat, a vízelvezető rendszereket szeretnénk rendbe rakni.” Megtudtuk, hogy bizakodva néznek a jövő elé annak ellenére, hogy a település költségvetése a tavalyi 31 helyett idén csak 25 millió. Leginkább saját erőforrásokra támaszkodnak. Virágosítanak, fel-
újítják a hősi emlékművet, a tűzoltószertárt, társadalmi munkákat szerveznek, és falunapra készül a 249 lelket számláló település. július 23-án ökumenikus misével kezdődő eseményen, délelőtt sportrendezvények, délután pedig kulturális bemutatók szórakoztatják az érdeklődőket. Ott lesznek a helyi tűzoltók a falu énekkara és a színjátszók is.
– A régit nem megtagadva, de szemléletmódot szeretnék változtatni, nagyobb kompromisszumkészséget szeretnék megvalósítani, és hangsúlyozottan foglalkozni a saját intézményeinkkel, hiszen a falu megtartó ereje abban áll, hogy a meglévő intézményeit hogyan tudja fenntartani, működtetni. Munkámban feltétlenül számítok a civil szervezetek közösségépítő tevékenységére is – nyilatkozta a falu a polgármestere.
VIDÉK
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
13
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
Tisztelet a hivatásnak KÜ LÖ nFÉ LÉ K
Megható ünnepségre került sor június 6-án az Európa Házban. Az ünnepi alkalmat az újvárosi Óvoda kicsinyei verssel és dalos játékokkal varázsolták széppé. „Kőszegen hosszú évekre visszanyúló hagyomány, hogy június első vasárnapja közelében meghívjuk városunk, az utóbbi pár évben a kőszegi kistérségben lévő nevelési-oktatási intézmények vezetőit, s az intézmények dolgozói közül azokat, akik hosszabb időt eltöltöttek már e területen. Pár éve itt ülnek közöttünk azok is, akik aktív munkájukat befejezve nyugdíjba vonultak” – szólt bevezetőjében Szabó Mariann, a hivatal munkatársa. Ünnepi köszöntőt Huber László mondott. A kitüntettek, összesen tizenketten, oklevelet, pénzjutalmat és virágot vehettek át. A nyugdíjba
vonuló óvónőknek és óvodai dolgozóknak, virágcsokorral és ajándékokkal kedveskedtek. Az ünnepséget követően Dr.Tóth László jegyző mondott pohárköszöntőt.
Holding születik
– Szombathely, vasútállomás elnevezésű autóbusz-megállóhely – hasonlóan a többi autóbuszmegállóhoz – nincs társaságunk tulajdonában, rajta forgalmi épületek, buszvárók építésére, felújítására a tulajdonosnak van lehetősége. Társaságunk az elmúlt évben szeptember és október hónapokban a helyközi és távolsági autóbuszjáratain végzett teljes körű utasszámlálást, melynek adatait a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem áll módunkban kiadni. táF
KŐSZEG VÁROS/ KISTÉRSÉG MŰVELŐDÉSéért kitüntetést kaptak: 20 éves tagozat: Kovács józsefné takarítónő, Kovácsné Zsolt Andrea tanár, Ludvigné Serfőző Csilla tanár (Gyöngyösfalu), Vígh jánosné dajka. 30 éves tagozat: Bigner Erna tanító, Földesi jános igazgató/tanár, Puklerné Lehel Anna kollégiumi nevelő, Schreiner Gáborné tagóvoda-vezető, Szele Rezső tanár, Vasasné Radványi Ilona tanár. 40 éves tagozat: naisz Károlyné szakácsnő, Tóth Zoltánné Kelemen Mária tanár.
A legújabb hírek szerint a MáV-ot és a Volán társaságokat közös holdingba szervezik, az átalakítással megváltoznának a kedvezmények és megszűnnének a párhuzamosságok a menetrendben. A Kőszeg és Szombathely között közlekedő járatokat is érintik a majdani átalakítások. Erről is kérdeztük Gazdag Gábort a Vasi Volán Zrt. forgalmi osztályvezetőjét. – A nemzeti KözlekedésiTársaság a tervek szerint 2012. január 1-jével jön létre. Az első átalakított menetrend a 2012-es iskolakezdésre készülő új menetrend lehet. Az új kedvezményrendszert szintén jövőre, több lépcsőben vezethetik be. Olvasóink kérdéseire reagálva a következő információkat kaptuk: (2010. 01. 01. – 2010. 12. 31.) – A forgalmi nyilvántartás ada1. Az éves működés során a cél szerinti tevékenység tai szerint a közelmúltban járatpénzbeli bevétele: 455.000.-Ft, a költség és kiadás: kimaradás nem volt. A rendel559.000.-Ft. kezésre álló autóbuszállomány 2. Tagdíjbevételünk 172.800.- Ft volt. és a szabad kapacitás egyelőre 3. Az APEH a felajánlott adó 1%-ból 265.787.- Ft-ot nem teszi lehetővé nagyobb utalt számlánkra, melyet a gyermeköltöző-szekrények befogadóképességű autóbusz cseréjére, valamint játékok bővítésére fordítottunk. közlekedtetését, különös tekin4. A pénzügyileg realizálható eredmény: 104.000.- Ft. tettel a frekventált járatokon 5. Az egyesület bevétele a tagdíjakból, támogatásokból és meglévő igényekre, valamint a az adó 1%-ból tevődik össze. szerződéses feladatvégzés kom6. Az egyesületvezető tisztségviselői munkájukért tiszteletfortigényére. díjat nem kaptak. 7. Az egyesület fő tevékenységi köre az alapszabályban Arra a kérdésünkre, hogy a foglaltak szerint működött. A számviteli beszámolót a szombathelyi Vasútállomás részletes 2010. évi Eredménylevezetés és mérleg tarmegállóhely forgalma „megértalmazza. demelné-e” legalább egy esőbe8. A Küldöttgyűlés a Közhasznúsági jelentést egyhangúlag álló megépítését, és hogy milyen elfogadta. eredménnyel járt a legutóbbi Raposa Gáborné utasszámlálás, a következőket elnök tudtuk meg:
Az Egyesület a Központi Óvodáért Közhasznúsági jelentése
14
Múlt és jelen
Két kép. Az első a Posztógyár egyik eredeti épületét mutatja be a ’60-as években, amely 1902-ben épült. Ezt örökíti meg a jövőnek a TESCO–áruház oldalrészén kialakított emlékfal. A fal mögött létesül a Kőszegi Posztógyár Emlékhelye kiállítás, amely a textilipar múltját mutatja be ötven négyzetméteren.
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
u Međimurskoj županiji 21. maja bio je održan na ov dan je Općina Orehovica izdala prvi broj Dan Općine Orehovica. Ovoj općini pripadaju svojega informativnoga glasila pod naslovom sela Orehovica, Podbrest i Vularija. na svečanost Revoske novine. Marija Fülöp – Huljev pozvana je bila i Hrvatska manjinska samouprava iz Kisega sa svojim pjevačkim zborom „Zora”. Put je organizirao Šandor Petković pred- Magyar nyelvű összefoglaló: A kőszegi Horsjednik HMS u Kisegu. Kisežani su se upoznali vát Kisebbségi Önkormányzat Petkovits Sándor s novom osnovnom školom u Orehovici, kamo elnök vezetésével valamint a „Zora”énekkar će od jeseni pohadjati 288 učenika od ki 50% közreműködésével egynapos testvérlátogatápripada romskoj manjini. Goste je pred objedom son vett részt Orehovica és társközségei falupozdravio Općinski načelnik Općine Orehovica napján 2011. május 21-én Horvátországban. Franjo Bukal i predsjednik Općinskog vijeća Ünnepélyes keretek között került átadásra Općine Orehovica Branko SuPodbrest községšec. Svečevanje se je nastavilo ben a település u Podbrestu sv. mašom i svetöbbfunkciós čanim otvorenjem Društvenoga közösségi háza, doma i vatrogasnoga spremišta. melyben az átu kulturnom programu pjevači adást követően a „Zore” oduševili su domaćine sa kultúrműsorban gradišćanskimi jačkami i za ovu nagy sikerrel szepriliku su zavježbali i međimurrepelt a kőszegi ske pjesme. Po kulturnim pro„Zora”énekkar az gramom gledatelji su se mogli erre az alkalomdiviti friškim i gvišnim muškim ra begyakorolt Zorina grupa pod peljanjem rukam pri združenoj vježbi vahelyi /MuravidéImre Harsanjija trogascov ovoga područja. ki dalaival is.
Šandor Petković, predsjednik HMS u Kisegu i organizator ovoga putovanja i Branko Sušec, predsjednik Općinskog vijeća Općine Orehovica i školski direktor OŠ Orehovica pred ulazom nove školske zgrade
KŐ SZ E GI HO RV á TO K
Kisežani na Danu Općine Orehovica u Hrvatskoj
Kiseški pjevački zbor ZORa pri procesiji u Podbrestu
Heimattreffen in Raabfidisch Minden év tavaszán (immár 19. alkalommal) más-más helyszínen találkoznak a Vas megyében és a szomszédos Zala megyében élő németek. Május 14-én Rábafüzes volt a helyszíne a két megye hagyományos „Heimattreffen” „Szülőföld” találkozójának. A kis település lakói nagy összefogással készültek erre a napra, örömmel fogadtak minket. Ez az alkalom volt a 35 éves Rábafüzesi Asszonykórus jubileumi ünnepsége is. A köszöntőket követően a magyarországi németek kitelepítésének 65. évfordulója tiszteletére megkoszorúzták az emléktáblát, majd a kulturális programot a szentgotthárdi óvodások és iskolások német énekekkel nyitották meg. utánuk következett a Magyarszentmiklósi Ifjúsági Kórus, a Vaskeresztesi és a Pornóapáti Vegyeskar, az Alsószölnöki Kórus, a kőszegi Alpensänger és a Kőszegfalvi nemzetiségi Kórus színvona-
las műsora. A Vaskeresztesi tánccsoport és a rábafüzesiek vidám tánca zárta a programot. Szívélyes vendéglátás, közös éneklés, jó hangulat jellemezte ezt a délutánt. Szép emlékekkel és feltöltődve ért mindenki haza. Wahlfahrt nach Steinberg-Dörfl zu der Brünlkapelle Egy évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy egy, a környéken lévő Mária kápolnához szervezzen a német Önkormányzat egy gyalogos ill. buszos zarándoklatot. Kedves ismerősünk Josef Stifter atya segített ebben. Elmesélte, hogy a steinbergi erdőben álló kápolna alatt lévő forrásvízben egy vak szakács, – aki az Eszterházy grófi uradalomban szolgált – megmosta a szemét, és visszanyerte látását. A kápolna homlokzatán lévő címer és a ÷Mária Magyarország királynője” felirat pedig utal a magyarokhoz fűződő jó kapcsolatra is. Május 22-én, vasárnap a gyalogosok kis csoportja 13 órakor indult Rattersdorfból az erdőn keresztül Oberloisdorfon át a steinbergi Mária kápolnához. A 15 km-es utat énekléssel, csendes beszélgetéssel hamar megtette a zarándok csoport. Akik nem vállalták a gyalogos utat, ők busszal és autókkal érkeztek a ligetes „Bründelkapelle”-hez (Forráskápolna) vezető
Kálvária stációihoz, ahonnan a Kőszegfalvi Rózsafüzér Társulat zászlójával, imádkozva mentek a kis kápolnához. A gondosan feldíszített szabadtéri oltár, a helyiek segítőkészsége és a barátságos fogadtatás mindenkit meghatott. A német nyelvű szentmise után agapé és közös imádkozás, beszélgetés tette ezt a napot varázslatosan széppé. Feltöltődve és hálát adva estefelé indult vissza a kb. 50 zarándok. Ezt a steinbergi Mária zarándoklatot ezentúl minden év májusában megrendezik a németek. Kőszegfalvi Ágnes, KNÖ elnöke
K ŐS ZEGI nÉM ETE K
Német nemzetiségi hírek
15
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
Hazatért Kőszeg díszpolgára, Lóránt Gyula KE GYE LE T
Egy hónapja, május 13-án, igazi tavaszi napsütésben búcsúztattuk városunk díszpolgárát, olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgónkat, a Magyar Honvédség posztumusz őrnagyát, Lóránt Gyulát. Ez a nap Lóránt Gyula emléknapja is volt: a Tábornokházban felavatták a Lóránt-kiállítást, a Róla elnevezett sporttelepen pedig három általános és két középiskolánk diákjai mérték össze tudásukat a futballpályán, majd a magyar válogatott, a Haladás, a Honvéd és a kőszegi öregfiúk szórakoztatták az igencsak megtelt tribün közönségét. Az újratemetés gondolata már régóta foglalkoztatta a kőszegieket, illetve a magyarországi sportélet vezetőit. A család és elsősorban Lóránt özvegye, Zsófia asszony, harminc évvel Lóránt Gyula szívhalála után, most látta elérkezettnek az
időt a hamvak haza, Kőszegre hozatalára. A rendíthetetlen, kitartó és igencsak céltudatos futballista, majd labdarúgóedző, miután fiatalon elkerült Kőszegről mindig szívesen látogatott haza, vagy küldött valamiféle ajándékot az itthoniaknak. Szívében mindig kiemelt helyen szerepelt Kőszeg. Az élet sokszor közbeszólt és nem tudta talán olyan rendszerességgel felkeresni szülőházát és városát, majd a politikai rendszerrel való szembenállása miatt Magyarországot sem. Ezért a nyugatnémet Endingenben, családi háza közelében temették el. Az emléknap reggel 8 órakor a jézus Szíve templomban tartott gyászmisével kezdődött, ahol – talán – a korai időpont miatt jóval kevesebben vettek részt, mint a temetőben tartott szertartáson. A ravatalozónál – az elsőként felszólaló – Huber László polgármester ismertette az életpályáját, kiemelte a hajlíthatatlanságot, a szorgalmat: „világhírű sportoló lett és járta a világot, szerzett
sok dicsőséget Magyarországnak és Kőszegnek. Ő más országban lakva is kőszeginek tartotta magát. Hű maradt szülővárosa értékeihez, hű maradt a kőszegiekhez. nem felejtette el édesanyja szülőfaluját, Pusztacsót sem, ahol gyermekkorában sokat volt nyaranta.” Balogh Gábor sportért felelős miniszterelnöki főtanácsadó Orbán
Viktor kormányfő levelét olvasta fel, melyben hangsúlyozta, hogy Lóránt energiával látta el a csapatot, melyben pályára lépett és ez az országra is kihatással volt. Kiemelte, hogy olyan területen alkotott maradandót, a sportban, ahol csak a tettek számítanak és a siker csak többes számban jelenhet meg. Dunai Antal, egykori kiváló labdarúgó, a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében búcsúzott Lóránttól a sportoló megkerülhetetlen egyénisét emelve ki. Molnár Zol-
tán a Magyar Olimpiai Bizottság
főtitkára az ötvenes évek Magyarországának adott nagyszerű sportsikereiről szólt, melyeket az Aranycsapat „szállított”, és amelyekre mind a mai napig büszkék lehetünk magyarként bárhol a világban. Az egykori játékostársak nevében Várhidi Pál Lóri megkerülhetetlenségéről, kiváló képességeiről szólt, melyet ő maga is igyekezett ellesni a klasszis középhátvédtől. Győr Béla alezredes, Hende Csaba honvédelmi miniszter döntéséről tájékoztatta a labdarúgó özvegyét, családját és az egybegyűlteket, miszerint a rendszerváltást követően a HM rehabilitációs bizottsága a korábban lefokozott Lóránt Gyula főhadnagyot posztumusz századossá léptette elő, továbbá hamvainak hazatérte alkalmából megkapta a századosi rangot. A római katolikus szertartás keretében a mintegy százötven jelenlévő elbúcsúzott az olimpikontól a díszpolgárt megillető sírhelyénél, és hamvait örök nyugodalomba helyezték. A Városi Múzeumban, vagy ahogy a kőszegieknek jobban ismerős, a Tábornokházban megnyitották a Lóránt-kiállítást, mely rengeteg értékes relikviával a sportoló életútját mutatja be. A Lóránt Gyula tiszteletére és hamvainak hazatérése alkalmából tartott emléknap a sportpályán folytatódott, majd este zárult egy belsőséges megemlékezés keretében. Örömteli hír, hogy Lóránt Gyula újratemetése napján, noémi lányától világra jött a negyedik unokája – melyről Zsófia asszony adott hírt. Kiss Márton Emil
Lakossági apró
16
Országos Ingatlanközvetítő Hálózat kínál, profiknak, kismamáknak, nyugdíjasoknak, átlagembereknek állás lehetőséget. Képzettség nem szükséges. Oktatást megoldjuk. Érdeklődni: 0620-6102287
[email protected]
Mária-út A Kőszegről induló horvát zarándoklatoknak nagy múltja van. Az évek során sokan csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik aztán leváltak, hogy tovább bővülő csoportjaikkal önálló utakat tegyenek meg. A Mária-út „gazdája”, a Máriaegyesület örömmel venné, ha egy kőszegi csoportjuk is volna. Petkovits Sándor a helyi zarándokmozgalom egyik „motorja” is részt vett azon a szombathelyi és sopronbánfalvi találkozón, ahol a Mária-út kijelöléséről esett szó. Elmondta, hogy Krumbach felé már kihelyezésre kerültek az első útbaigazító táblák. Az útvonal Kirschlag és Gloknitz között halad. A „új” szakasz csatlakozik az osztrák fő jelzéshez. Az osztrák püspöki konferencia zarándoklatokért felelős püspöke július 2-án szenteli fel.
Az eddig a leginkább baráti kapcsolatokon alapuló zarándoklatok világába, önszerveződő mozgalmához hamarosan új elemek kapcsolódnak tehát. (Lásd: www.mariaut. hu) Az majd később derül ki, miként befolyásolja a helyi csoportok hitéletét az „intézményesítés”. Mindenesetre várhatóan gyakrabban érkeznek majd hozzánk távoli településekről érkező hívők. Előhírnökük az a fiatalember volt, aki május 3-án indult Budapestről Máriacell felé. László Dániel (a képen) Csepregnél május 17-én érte el a helyi szakaszt. Másnap csatla-
Anyakönyvi hírek SZÜLetéS Kőszeg: Polyák András és Cocea Andrea fia: Anzelm András, Hauer Tamás és Tóth Mónika fia: Marcell, Mozsolicz Gábor és Horváth Zsuzsa lánya: jázmin, Földesi Zoltán és Kun Katalin lánya: Vivien Lara, Kasztner Antal és Kárpáti Hajnalka lánya: Zóra Gréta, Prácser Tamás és Horváth Petra lánya: Petra, Perger Tamás és juhász Eszter lánya: Léna. Lukácsháza: Schwahofer Klaudia Kitti és Koltay Miklós fia Milán. Pusztacsó: Császár Attila és Rágyánszki Rita gyermeke Császár Hunor HÁZASSÁG: Bezdi Anikó – Kirizs Attila, Mikics Erika – Horváth Péter, Gertner Brigitta – Schlögl Krisztián, Földesi Erika – Gaál Gergely, Polnisch Gabriella Mária – Gyurácz Zoltán, Horváth Melinda – Vidóczi Ferenc, Böőr júlia – Tiszauer Imre Balázs. HALÁLOZÁS: Dercsár Istvánné szül: Prukner Erzsébet, Borosné Dandó Sarolta, Androvicz józsef, Tájmel István. Dr. nagy Lászlóné 90 éves. A nagy múltú kőszegi intézmény névadó-
polgármesterünk Sághy Gyulánét, Ili nénit 90 éves születésnapján a Szo-
jának a felesége. Otthonában, a Bem utcában köszöntötte a kerek évforduló alkalmából Huber László. ugyancsak személyesen köszöntötte
ciális Gondozási Központban. Képeslapon gratulált Huber László Zámbó Istvánnénak 91. és Cser józsefnének 92. születésnapja alkalmából.
2011. júnIuS 16.
kozott hozzá dr. Ferentzi Mónika, hogy Kőszegig, a még ki nem jelölt útszakaszon kalauzolja. A zarándok este a Brenner Házban tartott élménybeszámolót. nagy jelentőségűek, példaértékűek ezek a hitbéli napok, de a társak nélküli vándor nélkülözni kényszerül a közösség erőt adó szellemiségét. Ezen a véleményen van Petkovits Sándor is: „nagyon szép gondolat a Mária-út, nagyon jó, hogy megtörténik a kijelölése, de a jelentősége a közös élményben áll. Ezt mutatja az is, hogy a segítségünkkel például Hegykőtől Sopronkövesdig, Kópházától Szentgotthárdig egyre több csoport érkezik.” Bátor vállalkozás: május 31-én az árpád-házi iskola tizennyolc diákja indult Máriacell felé. A kőszegi magyar zarándoklatra való felkészülésként június 14-én 40 kilométert gyalogolt Bezenyére a hívők egy csoportja, 22-én a szokásos négy napos út kezdődik, augusztus 24-én pedig a kőszegi horvátok vonulnak a kereszt oltalma alatt Máriacellbe. Ebben az időszakban indulnak a kőszegiekről már levált herényiek, gencsiek és sopronkövesdiek is. Tóthárpád F.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Jelölt úton Máriacell felé július 2-án birtokba vehetik a zarándokok a Mária-út alsó-ausztriai jelölt szakaszát (Kirchschlag-tól Raach-ig, kb. 50 km). A Krumbachi Falumegújító Egyesület pályázata nyomán Alsó-Ausztria tartomány támogatásával felfestették és kihelyezték azokat az útjeleket, melyeket követve Kirchschlagtól egyedül is bárki elindulhat Máriacell felé. A kijelölésben és az útszakasz meghatározásában Petkovits Sándor vezetésével kőszegi zarándokok is részt vettek. A frissen jelölt út megszentelése július 2-án, szombaton lesz ünnepélyes keretek között, osztrák és magyar zarándokok részvételével. A program délután kettőkor gyalogos zarándoklattal indul, a Kirchschlag-Krumbach szakaszt teljesítik a vállalkozó kedvű zarándokok. Megérkezés után 19 órai kezdettel osztrák-magyar kétnyelvű szentmise lesz a krumbachi templomban, melyet agape követ. A rendezvényre Kőszegről is várják a zarándokokat! A résztvevőket autóbusz viszi Kirchschlagba, majd a gyalogos szakasz megtétele után Krumbachból vissza Kőszegre. A zarándoklatra Petkovits Sándornál lehet jelentkezni.
HI T É LE T
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
Az önkéntesség éve Az Evangélikus Egyházközség örömmel adja hírül, hogy alapítványa, a Békesség Háza Alapítvány sikeresen pályázott az Önkéntes Központ Alapítványhoz és így lehetőségük volt a templomban szükséges javítások elvégzésére – sajnos még mindig nedvesek néhol a falak az árvíz miatt –, és a templomkert gondozására. Ebben a munkában a gyülekezet fi-
atalabb és idősebb tagjai mellett a szomszédos evangélikus iskola (EMKISZIK) tanulói is részt vettek. A templompadok párnáinak kicserélésére, és felújítására is sor kerülhetett. június 4-én, szombaton és az azt követő hét során sok-sok szorgos önkéntes tevékenykedett, hogy még szebb legyen a templom és környéke. Baranyay Csaba lelkész
17
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
KÜ LÖ nFÉ LÉ K
Európai rajzos siker
145 év
Stájer Tartomány Szövetségi Iskolacentruma és Vas megye nyugatmagyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központja Zala megye valamint Horvátország részvételével rendezett nemzetközi Gyermekrajz pályázaton a Béri Balog ádám általános Iskola tanulói, Horváth Vivien 7., és Balázs Dániel 6. osztályos tanulói eredményesen szerepeltek. Részt vehettek május 26-án Feldbachban a kiállítás megnyitón, ahol díjazásban részesültek. A pályázat témája „Európa 2011 – Az önkéntesség éve”. A tanulók, Vértes Ildikó szaktanár javaslatára, olyan témát választottak, mely az elmúlt év eseményeivel kapcsola-
A múlt évi tavaszi koncert már egyfajta átvezetés volt Kőszeg Város Fúvószenekara életében. Csárics Sándor 30 évig dirigálta az együttest, majd Dohos László vezette a zenekart. 2009. december 3-a óta Szilágyi Miklós az új karnagy. Az ő irányításával, új repertoárral, nem megszokott műsorral lépett fel a művészeti csoport június 11-én, hogy velünk ünnepelje a kőszegi fúvószene 145 évét. „A korlátainkat próbáljuk áttörni, és bízom benne, hogy sikerülni fog” – mondta Bakos György elnök az ünnepi közgyűlésükön. Sikerülni fog: ebben biztosak lehetünk – a koncert után különösen. Szilágyi Miklós olyan műveket hangszerelt erre az alkalomra, amelyek ritkán vagy egyáltalán
tos. Az ár és belvízi védekezés heroikus küzdelmét, valamint a „Bátortáborban” pihenő gyermekeket segítő önkéntesek áldozatos munkáját mutatták be az alkotások. A megnyitó ünnepséget színesítette a Balog iskola Dance jame tánc csoportjának bemutatója Földesiné németh Csilla vezetésével.
A Chernel Kálmán Városi Könyvtár kínálatából
18
2011. júnIuS 16.
Eduardo Trujillo:Keresd meg mi veszélyezteti a bolygónkat! napjaink egyik legfontosabb kérdése környezetünk és egészségünk védelme. A napraforgó Könyvkiadó népszerű sorozatának ebben a kötetében a gyerekek megismerkedhetnek a bolygónkat károsító ipari, vegyi és más szennyezésekkel. A veszélyek megismerése után megtanulhatják, hogyan lehet tudatosan, a környezettel összhangban élni, és jó tanácsokat olvashatnak arról, hogyan tehetnének ők maguk is többet azért, hogy tisztább, élhetőbb bolygón lakhassunk. Párizs (National Geographic - Városjárók zsebkalauza sorozat) A mindentudó zsebkönyv bizonyosan nem engedi elveszni Párizsban! Amíg egyik városrészből a másikba sétál, e kis kötet lapjain kikeresheti, megismerheti a legfőbb látnivalókat, és további másfél száz érdekes, hasznos helyszín - szállodák, éttermek, színházak, üzletek és piacok - hollétéről, főbb ismérveiről is tájékozódhat. E sorozat megjelent kötetei közül további harmincegy városról talál információt a könyvtárban. Mark Logue - Peter Conradi: A király beszéde A könyv annak a férfinak a története, aki VI. György angol királyként vonult be a világtörténelembe, miután bátyja,VIII. Edward beleszeretett Mrs. Simpsonba, és lemondott a trónról.”A király beszéde” megdöbbentő bepillantást enged egy privát világba. Soha ilyen személyes képet nem rajzoltak még a brit monarchiáról - annak legmélyebb válsága idején - egy ausztrál közember szemszögéből nézve, aki büszke volt rá, hogy szolgálhatja - és megmentheti - királyát. Lionel Logue és VI. György nem mindennapi kapcsolatának izgalmas történetét, vagyis azt, hogyan mentette meg egy ember a brit monarchiát, Logue unokája írta meg nagyapja naplójegyzetei és archív dokumentumai alapján.
A legenda A Kőszegi Városi Múzeum meghívására érkezett hozzánk Buzánszky jenő 49-szeres válogatott labda-
rúgó, az Aranycsapat jobbhátvédje, a nemzet Sportolója. Dorogon, szülővárosában nevét viseli a helyi stadion. Koszorút helyezett el Lóránt
nem szólaltak még meg fúvószenekari előadásban. Különösen az általa komponált nyitány – Induló jelentette a kuriózumot. A karnagy egy évvel ezelőtt tett ígéretet arra, hogy a 145. évfordulóra ír egy művet a zenekarnak. A koncert ezzel a meglepetéssel kezdődött, s hozta a sikert a szárnykürtök hangjaival induló téma, melyhez aztán csatlakozott a tenor, a bariton… hogy aztán kiteljesedjen a fő motívum visszatértével. De felcsendültek Beethoven, Haydn, Mozart Liszt, Fauré, Dvorák és Orff művei is. „A karnagyot a „kőszegi létről” kérdeztem. „nagy váltás volt, hogy eljöttem otthonról, de a fúvószenekar körülvett, és elfoglalt. nagyon sokat segített a csapat. Szeretem Kőszeget, szeretek itt lakni, és nagyon jó érzés, hogy a város, a zenekar számít rám.” táF
Gyula sírhelyén, majd megtekintette a Tábornokházban a „Lóránt Gyula és az Aranycsapat” kiállítást. A városi könyvtárban szépszámú közönség hallgatta élvezetes stílusban előadott történeteit sportpályafutása fontosabb eseményeiről. Az őt tisztelettel figyelő focista palántákat is ellátta egy fontos útravalóval: „a sikert nem adják ingyen”. Rengeteg lemondással jár. Az előadás után dedikált fotók, ereklyék az idősebbeknek bizonnyal fontos emlékké válnak, de remélhetőleg a fiatalok is értékes kincsként őrzik meg az Aranycsapat egyetlen vidéki labdarúgójának aláírását.
2011. júnIuS 16.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Színpompás tündérkert
Megújul a Balog iskola
Mindig valami meglepő, szokatlan színpadkép tárul elénk, amikor a Dance jam tánccsoport tagjai táncolnak. Többségük az iskola tanulója, de mindenkit szívesen látnak, aki ez iránt az irányzat iránt érdeklődik, amelynek sajátossága az egyéni stílus. A csoportról, a koreográfiákról érdeklődtem a tánccsoport vezetőjétől, Földesiné németh Csillától.
gratulációt kapunk, és a gyerekekről sugárzik, hogy szeretik a táncot, élvezik azt, amit csinálnak. Talán ez a legnagyobb érdem.Természetesen azért a kézzel fogható eredmények is nélkülözhetetlenek. Márciustól szinte minden hétvégén valamilyen versenyen vettünk részt. Számos első, második helyet, országos bajnoki címet szereztünk a Magyar
– Mindig törekszem arra, hogy minél színesebb, változatosabb legyen az összeállítás. nekem a tánc nemcsak munka, napi elfoglaltság, hanem az életemet kiteljesítő hivatás is. Így aztán bármi más dologgal foglalkozom, akkor is táncosként gondolkodom. Bármi új élmény, érdekes történet, fotó, élethelyzet azt a gondolatot indítja el bennem, hogyan tudnám ezt a tánc nyelvén megfogalmazni, színpadra vinni. Élményekben pedig nincs hiány, hiszen elég mozgalmas életet élek!–mondja mosolyogva a tanárnő, s folytatja. – Egy háromperces koreográfia többnyire egy év alatt készül el. Az ötlet fontosságát bizonyítja, hogy több országos versenyen is különdíjat kaptunk szellemes, látványos koreográfiáinkra. Ahhoz azonban, hogy az elképzelésből egy jó produkció legyen, még nagyon sok minden kell. Elsősorban a gyerekek áldozatos, kitartó munkája. Évek óta európai modern tánc tréning szerint dolgozunk hét csoportban, felmenő rendszerben.
Látványtánc Sportszövetség versenyein. A Táncpedagógusok Országos Szövetségének fesztiválján a művészeti iskolák növendékeivel kellett felvennünk a versenyt, de erről a megmérettetésről is harmadik helyezéssel tértünk haza.
A következő évben várhatóan 219.561.773 Ft összköltséggel, 197.605.596 forintos uniós forrással átépülhet a Balog iskola. Az intézmény egy eddig hiányzó dísztermet is kapni fog, amely többfunkciósan megoldja a diákok, tanárok kulturált étkeztetését is. A termet az intézmény súlypontjában helyezik el, egy új, külső főmegközelítési tengelybe kerül, és kiegészítő helyiségek is tartoznak majd hozzá. Rétiné Tóth Anikótól, a Kistérségi Társulás vezetőjétől kaptuk a felvilágosítást: „Az óvoda inaktiválódott járdáját felújítjuk, és az új főbejárathoz vezető jellegét kihasználjuk. Ezentúl a parkolókhoz közlekedő gépkocsik elválasztódnak a gyalogosoktól, sőt két kényelmes – meglévő – járdán tudják a gyerekek a bejáratot megközelíteni.” A „B” épületrész külső homlokzati
– Kihagyhatatlan, szólnunk kell a sikerekről.
– Mindig viszonylagosak. Először is legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a bemutatóink után sok-sok
falai és a lapos tető új hőszigetelést kap. A külső nyílászárókat nemrég cserélték korszerűbbekre, azok megfelelőek. A teraszok egymástól „pofafallal” vannak elválasztva. Ezeket az épülethez csatlakozó vonalukon hőszigeteléssel látják el, ezáltal megszüntetik az erős hatású hőhidakat. A déli és a nyugati homlokzaton az ablakok felső vonalán fix árnyékolást építenek a napsugárzás ellen. Kialakításuk lehetővé teszi, hogy a nyári erős napsugarak ellen védelmet nyújtsanak, de a téli szükséges besugárzást átengedik, és az égboltra látást folyamatosan biztosítják. KéV
I SKO Lá K
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
– A lányok harmonikus, szép mozgását kiemeli a sok szép kosztüm, amelyeket a fellépéseiken viselnek. Ki tervezi ezeket?
– A ruhákat mindig a koreográfiához tervezzük, így természetesen az első elképzelések tőlem származnak. Ezeket aztán Varjasné Évával közösen alakítgatjuk tovább. Ő az, aki nagyon igényesen szívét-lelkét beleadva készíti el ruháinkat. Szurkol nekünk, izgul sikereinkért. A csoport elsődleges támogatója a Balog iskola, de a szülők is sokszor segítenek az utazásban. Oroszlánrészt vállal Horváthné Rita, mindig elkíséri a táncosokat, és egy személyben látja el a kellékes, zenefelelős és az öltöztető szerepét. A lányok június 11-én délután – rendhagyó módon – az iskola sportcsarnokában egy nagy parti keretében zárták a tanévet. nyáron versenyek ugyan nincsenek, de fellépések, bemutatók igen. Augusztus 8-tól Balatonföldváron a tánctáborban készülünk az új tanévre.
19
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
Programajánló KáIVRÉáSZ nYT Ü nE Ű T
A Kőszegi Várszínház programjaiból Június 16. 10.00 és 16.00 A kíváncsi kiscsikó – Csecsemőszínház. A Kőszegi Várszínház előadása (KVE) a Brenner Ház udvarán. Június 17-18. utcaszínház a Fő téren. Június 17. 19. 20.30 (esőnap 20.) James Rado, Gerome Ragni, Galt MacDermot: Hair Június 22. 20.30 POKOLBÉLI VILÁGNÉZŐ FALUDY GYÖRGGYEL az árpád-házi Szent Margit Iskola dísztermében. Előadja: Turek Miklós. Június 23. 19.00 Liszt Ferenc élete és munkássága című kiállítás megnyitó és koncert a Hotel Írottkőben. Június 24. 19.00 Táncol a Napkirály - Custos Consort koncert az Evangélikus templomban. Június 25-26. 20.30 (esőnap 27.) Molnár Ferenc: A hattyú – KVE. Június 28. 20.30 (esőnap 29.) Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – Musical Duett – KVE. Június 30. 20.30 Színházi Duma - Badár Sándor és Szőke András mondja a magáét - KVE Július 1-31. Ruth Patzelt fotó és frottázs kiállítás a Művészetek Házában. Megtekinthető csütörtöktől vasárnapig 10.00 – 12.00 és 15.00 – 19.00 óráig. Július 2. 20.30 A Fajok eredete. Helye: a Dr. nagy díszterme (Kiss jános u. 31.) Július 3. 19.00 Pitti Katalin és Teleki Miklós templomi hangversenye a jézus Szíve templomban. Július 4. 20.30 Hašek - Mikó: Folytassa Svejk. Helyszín: a Dr. nagy díszterme. Július 6. 20.30 Korijolánusz W. Shakespeare Coriolanus című tragédiája alapján, a Dr. nagy dísztermében. Július 8-9-10., 12., 14-15-16-17. 20.30 (esőnap 11., 18., 19.) SÖGYÁRI CAPRICCIO BOHUMIL HRABAL nyomán. KVE. Július 10. 19. 00 Szűcs Lajos és Szűcs Máté koncertje a Református templomban. 19.00 (esőnap 21.) Hajrá Háry! A Kőszegi VárszínJúlius 19-20. ház és a HOPPart Társulat közös bemutatója. Az előadás a Zwingerben kezdődik és a Rocco Pizzériában fejeződik be. Belépőjegy: 2.000-Ft, mely egy pohár sört is tartalmaz! Június 18. Június 19. Június 20-24. Június 26.
20
14.30 Magyarországi Német Egyházzene XV. Ünnepe, utána: német nyelvű szentmise a jézus Szíve templomban. 11:00 Te Deum az önkormányzati iskolásoknak a jézus Szíve templomban. hittanos gyerek-hét az árpád-házi Szent Margit általános Iskolában. Úrnapi körmenet.
2011
nyarat! Színre visszük a
Színre visszük… Vidnyánszky Attila Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékának rendezője fogalmazott így: „… felveszem a bohócsipkát, amitől benne is vagyok a világban, meg kinn is vagyok belőle.” Most itt az alkalom, hogy mindannyian eljussunk ebbe a „bennisvagyok-kinnisvagyok” csodába. Higgyék el, megéri a kaland! A Kőszegi Várszínház 30. évadján a városfalon belül maradva – a jurisics tér-Bem józsef utca és Kelcz-Adelffy utca által határolt telken elhelyezkedő Brenner jános Közösségi Házban és annak udvarán várják a világot jelentő deszkák és persze a művészek a nagyérdemű közönséget. nagyobb színpadon látványosabb produkciókat láthatunk. Az új helyszín egy békebeli kisváros hangulatát idézi elénk. Körbetekintve a Hősök Tor-
nya, a jézus Szíve, a Szent Imre és Szent jakab Templomok tornya, a vár, és a Kőszegi-hegység vonulata öleli körbe „sörkertünket”. Hrabal-i környezet. Innen származik az ötlet a nagyszínházi bemutatóra: Hrabal: Sörgyári capriccio! A darab szakmai vezető stábja: Znamenák István rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Cselényi nóra jelmeztervező. „A capriccio mellett közös bemutatóval készülünk a Szombathelyi Bábszínházzal, és a HOPPart Társulattal” – mondta Pócza Zoltán színigazgató! „Legyenek partnereink, és a nem emelkedő jegyárak csábításának engedve lökjék el magukat a fotelből, és szerezzenek maguknak egy szép estét segítségünkkel.” Vár tehát bennünket a varázslat. Kalandra fel! táF
Könyvtári hírek A május havi alsós rejtvény megfejtői hibátlanul dolgoztak. A sorsolás szerinti nyertesek Németh Dávid (Balog, 2.a) és Simon Barbara (Bersek, 4.b) ajándékot, a többiek posztert nyertek. A felsősök feladványának (Népes szóösszetételek) nyertese: Vető Lilla (Árpád-házi,5.b). Az ajándékok és a poszterek a gyermekrészlegben vehetők át. Kitartásáért és szorgalmáért elismerő oklevelet kap az a 31 gyerek, akik az Unaloműző című rejtvénylap mind az öt számát megfejtették a tanév során. A következő 15 gyermek gyűjtötte össze a legtöbb pontot a versengés során, így ők könyvjutalmat is kapnak az iskolai tanévzáró ünnepélyen. név szerint: Zacsik Nóra (Bersek, 2.b), Marton Emese (Árpád-házi, 3.b), Horváth Zsolt Ferenc (Balog, 2.a), Jagodits Patrik (Bersek, 3.b), Somogyi Ákos (Árpád-házi, 3.b), Marton Zsolt (Árpád-házi, 1.a), Hütter Szilárda (Bersek, 3.b), Schwahofer Balázs (Árpád-házi, 3.b), Zsigmond Boglárka (Bersek, 1.a), Iker Enikő (Árpád-házi, 4.b), Serlegi Réka (Árpád-házi, 2.a), Zsigmond Fanni (Bersek, 3.a) Pausz Réka (Bersek, 3.b), Avar Dániel (Balog, 4.b) és Horváth Marcell (Árpád-házi, 3.b). Különdíjban részesül Maroskövi Viktória, a Beszédjavító általános Iskola 1. osztályos tanulója. Rendezvény: Június 29. (szerda) 10.00 óra: Baba-mama játszóház.
2011. június 15-től új számon hívható az ORVOSI ÜGYELET Kőszegen! A megváltozott telefonszám: 06/ 94/ 317-000
2011. júnIuS 16.
Új elnök a Concordiában
Koncertek
Városunk legrégebben alapított művészegyüttese rendkívüli közgyűlésen Szilágyi Imrét választotta elnökének. Az egyesületté válás első elnöke ismét vállalta a könnyűnek nem mondható feladatot. Programját az együttes összetartozásának erősítésében, a közösség szolgálatában jelölte meg. Elődje Bertáné Horváth ágota sok elfoglaltságára, egyéb problémáira hivatkozva jelentette be, hogy a helyettes karnagyi tisztséget kívánja megtartani, az elnöki munkát lelkiismerete szerint nem tudja tovább vállalni.
Három előadással várja a Kőszegi Vonósok és a Tücskök együttese a komolyzene kedvelő gyerekeket és felnőtteket. A koncertek érdekessége, hogy nem is annyira „komolyak”, valamint, hogy a délelőtti előadást megismétlik. Miért? Ezt kérdeztem Scheer uwetől. – június 18-án, délelőtt 10 órakor várjuk a gyerekeket az árpád-házi iskolában. Saint-Saëns Az állatok farsangja című darabját adjuk elő a Kőszegi Vonósokkal: játékos módon, és német nyelvű összekötőszöveggel. ugyanezt az előadást magyarul megismételjük 11.30-kor. A „forgatag” a BE-jÓ színpadi jeleneteivel válik érdekesebbé, de a mókát fokozza az is, hogy a gyerekek különböző állat álarcát öltik magukra, amelyeket a Kőszegi Művészeti Egyesület alkotói készítenek.
A legközelebbi családias hagyomány, a június 18-án sorra kerülő „évadzáró bográcsozás” már Szilágyi Imre irányításával kerül megrendezésre. Gratulálunk Dr. Schrott Géza nyugalmazott igazgatónak, a Concordia-Barátság Énekegyesület örökös, tiszteletbeli karnagyának, aki június 4-én a Pécsi janus Pannonius Egyetem ünnepi ülésén első diplomája megszerzésének 50 éves jubileumán, az „Arany Diplomát” vette át.
Nyitott pincék Lukácsháza – A vártnál nagyobb érdeklődés kísérte a lukácsházi Ivónapi hegybejárást. A 180 pincéből „hivatalosan” 18 várta a borozgatni, falatozni, társalogni, jó levegőt szívni vágyó „túrázókat”, de ha valaki betévedt mondjuk Bányai Gyulához, onnan sem űzték el, sőt. Az elmúlt évi termés „vacak volt”, az idei azonban jót ígér, csakhogy „még sokat alszik kinn a szőlő” – hallhattuk több helyen is. Így vagy úgy, jutott mindenkinek bőven a csömötei hegy levéből. A kétfelől is megközelíthető útvonalon, lépten-nyomon kedves vendéglátókkal, csillogó fényű italokkal, ízletes borkorcsolyákkal, jónás Zsigmond – egykori rendőrkapitány jóvoltából – harmonikaszóval találkozhatott a sok kis csoportot alkotó társaságok sora. A frissességüket, figyelmüket megőrizni tudók, még egy mini kiállítás részesei is lehettek: a Ládafia asztalosműhely munkái a Balogh pince előtt kaptak helyet. A vendéglátók papírforma szerint este hat órakor zártak – volna, de a szomjas emberek sora csak nem fogyatkozott. A jókedv a kilátónál, gulyáspartival folytatódott. A nyitott pincék program rendezője a helyi 19 taggal dolgozó Borbarát Hölgyek Egyesülete volt, amely 2007-ig mint Borbarát Hölgyek Köre működött. A májusfaállítástól a szüretig számos rendezvénynél bábáskodnak – mondta el az el-
nök, Kámán Diana. A közösség összetartásának az erejét célozza az egyesület minden rendezvénye, csakúgy, mint az a regionális, ötödik alkalommal megrendezett Akrobatikus Rock and Roll Táncverseny,
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Este 19 órakor fellép a Tücsökzenekar is a Mókus dalával. Ezután Vivaldi Tavasz c. művét, és a délelőtti darabot adja elő a nagyzenekar, melynél a narrátor Pócza Zoltán lesz. Scheer Bernadettől a kicsik művészeti vezetőjétől megtudtuk, hogy ez az első Matinékoncert-kezdeményezésük. A délelőtti programmal szeretnék az általános iskolásokat megszólítani, majd elmondta: „Bízom abban, hogy jönnek a kisebb gyerekek, és elhozzák a szüleiket is”. táF.
SZ Ó R A KO Z á S
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
Lakossági apró • MINDENFÉLE RÉGISÉGET, hagyatékot, jelvényt, kitüntetést, régi könyvet, fateknőt stb. veszek. Határ előtti pavilonsor. beNCSIK ZoLtáN 06-70-3280-737
LCD, PLAZMA, HAGYOMÁNYOS TV-k
amelyen a pincejárást megelőzve, délelőtt mintegy 150 fellépő mutatta be a produkcióját. „Soprontól Táplánszentkereszten át Hévízig, széles körből érkeztek versenyzők – számolt be a sikeres eseményről Virág Zsuzsa borbarát hölgy. Tóthárpád F.
és egyéb elektronikai készülékek javítása rövid határidővel, garanciával! A hirdetés bemutatójának 2011-ben kiszállási díj nélkül!!! CSIZMaZIa Gábor, Horvátzsidány Fő u. 24. 30/286-1363, 94/365-599
21
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
SPO RT
Sportnap Lóránt Gyula emlékére
Labdarúgás: Keserű pirulák és szépségtapasz
Özvegye hozzájárulásával, május 13-án helyezték immár végső nyugvó helyére városunk szülöttét, Lóránt Gyula olimpiai bajnok labdarúgót, Kőszeg posztumusz díszpolgárát. A nevét viselő sporttelepen egész napos labdarúgó rendezvénnyel adóztak az aranycsapat legendás hátvédjének. Az általános iskolások négy korcsoportban mérkőztek meg egymással. A Balog iskola a legkisebbeknél és az 5–6. osztályosok között győzött. A Bersek a 3–4. osztályosok bajnokságát nyerte. A legnagyobbak küzdelme az árpád-házi iskola sikerét hozta. A két kőszegi középiskola nagypályás presztízsmeccsén az előnybe kerülő Evangélikus szakközépiskola jól védekezett, s a kitámadó jurisich gimnázium fellazuló védelmét kihasználva a végére biztos 5:2-es győzelmet aratott. A résztvevő csapatok a torna emlékére kupával, a 162 játékos emlékéremmel térhetett haza.
A vereség sosem esik jól, de május első felében fenékig ürítették a méregpoharat a kőszegiek. Három mérkőzésen 24 gólt kapni embert próbáló feladat. Elillant a bátorság, a hit. Beletörődve, dac nélkül a mérkőzések szorosabbá tételére sem volt esély. Különösen az újra élvonalbéli álmokat dédelgető, nB I-es játékosokkal, idegenlégiósokkal felálló soproniak ellen érződött a (több) osztálynyi különbség. A hó vége bíztatóra, a június kezdete pedig végre örömtelire sikerült. A nagy vereségek után furcsa leírni: Várpalotán nem döntetlent harcolt ki a csapat, hanem (háromgólos előnyből) pontokat veszített. A Bük kissé elbizakodottan játszott, mezőnyben uralták is a pályát, de a kőszegieknek – Korényi gólján kívül is – megvoltak a helyzeteik, így a hazai közönségtől nem érdemtelenül búcsúztak győzelemmel. Jegyzőkönyv: Kőszegi SK–Héviz FC 2:6 (1:4) gólok: Korényi, Szolyák, Lombard Pápa Termál FC–Kőszegi SK 6:0 (5:0), Kőszegi SK–Soproni Vasutas 0:12 (0:8), Morello Várpalotai BSK–Kőszegi SK 3:3 (0:2), gólok: Szolyák (2), Korényi; Kőszegi SK–Büki TK 1:0 (0:0) gól: Korényi.
A kőszegfalvi csapat kétarcúan teljesített az utóbbi időszakban. Hazai pályán, Söpte ellen győzni sikerült, Vasszécseny ellen döntetlent értek el. Idegenben nem termett babér. Legjobban minden bizonnyal a közvetlen rivális Gyöngyösfalu elleni 1:4 fájt. A Gyöngyösfalu ezzel a győzelemmel megelőzte a Kőszegfalvát a táblázaton. A tanakajdi és balogunyomi vereség a pillanatnyi erőviszonyok szerint papírforma eredmény, de a különbség elkeserírő.
A Magyar Öregfiúk Válogatott
Sok nézőt csalt ki a pályára a délutáni öregfiúk torna. A vendéglátó kőszegiek, a Magyar Válogatott, a Szombathelyi Haladás és a Budapesti Honvéd szeniorjai küzdöttek meg egymással. A döntőbe a kőszegiek legyőzésével a válogatott és a Honvéd ellen diadalmaskodó Haladás jutott. Az első helyet eldöntő találkozón a válogatott jól hajrázott, de nem maradt ideje az egyenlítésre. A Haladás nyert 5:4-re. A Honvéd 3:1-gyel hozta a „bronzmeccset”. A döntő szünetében a válogatott apró ajándékokkal kedveskedett a Kőszegi uP Klub labdarúgó palántáinak.
Fitt-box hírek
22
A 60. Bornemissza emlékversenyen, mely egyben válogató volt a júniusi keszthelyi junior EB-re, a ranglistavezető Hámori ádám (junior 75) bizonyította, hogy nem véletlenül vezeti a rangsort. Veretlenül zárta a tornát, s már meg is érkezett kikérője az Európa Bajnokságra és az azt megelőző háromhetes edzőtáborba. négy kőszegi ökölvívó vett részt az április 30-i meghívásos versenyen Senjben. Horváth Roland (junior 54 kg) és Kiss Roland (Skorpió BC, junior 57) győzött, Kaszás Tibor (ifjúsági 60) döntetlenül végzett, Ódor Attila (serdülő 52) szoros meccsen vereséget szenvedett. Tóth józsef (felnőtt 69) és Kaszás Tibor (ifjúsági 60) egyaránt bronzérmes lett a május 7–8-ai bécsi tornán. Tóth józsef (75kg) a Debrecen vendég-öklözőjeként a Boxing One közép európai ligában, az aradi csapat elleni mérkőzésen döntő fölénnyel győzött. Május 28-án, Balatonlellén, a Lelle kupán Ódor Attila (serdülő 52) döntő fölénnyel verte paksi ellenfelét. Horváth Roland (junior 57) balatonlellei ökölvívót győzött le. Kaszás Tibor (fjúsági 60) hajszállal kikapott.
Jegyzőkönyv: Kőszegfalvi SE–Söpte SE 2:1 (1:0) gólok: németh K. (2), Gyöngyösfalu SE–Kőszegfalvi SE 4:1 (2:1) gól: Desits, Kőszegfalvi SE–Petőfi SE Vasszécseny 1:1 (0:0), gól: Slankovits, Tanakajdi TC–Kőszegfalvi SE 6:0 (4:0), Balogunyom SE-Kőszegfalvi SE 8:0 (3:0).
Asztalitenisz: Jöhet a nemzeti bajnokság Az előzetes reménynek megfelelően, de a vártnál is magabiztosabban végzett a megyei asztalitenisz csapatbajnokság élén a Kőszegi AK. Legszorosabb tavaszi mérkőzésén a SZAK III. ellen is 12:6-ra győzött. A Büki TK II. és a Káldi ASZ mérkőzést sem tudott nyerni ellene. A Két fő riválist a Vizéptek II-t és a Celldömölköt egyaránt 15:3-ra győzték le. Ambrus és Bognár 90 % fölötti egyéni hatékonyságához tavasszal Keve is csatlakozott. Az Ambrus Keve páros kilencből kilencszer fogadhatta az ellenfelek gratulációját. A klub bejegyzése megtörtént, így a csapat ősszel már magasabb osztályban rajtolhat. A második csapat tavasszal egy hajszállal gyengébb lett az első körénél, de így is eddigi legjobb helyezésüket elérve ötödik lettek. A Káld elleni vereség kellemetlen meglepetés, de a Celldömölköt megszorongatták. Egyéniben Kelemen és Markovits teljesített 70 % felett. Párosban sokféle felállást kipróbáltak, de nem sikerült elérni az 50 %-os mutatót. Eredmények: Kőszegi AK I.–Vízéptek II. 15:3, –Lendület AK 15:3, – Káldi ASZ 18:0, –Egyházashetye SE 16:2, CVSE Switelsky V. 15:3, –jeli SE14:4; Kőszegi AK II.–SZAK III. SE 3:15, – CVSE Switelsky V. 8:10, –Káldi ASZ 6:12, –Vízéptek II. 9:9, –Lendület AK 11:7, –jeli SE 13:5; Tabella: 1. helyezett: Kőszegi AK I. 18 mérkőzés/ 18 győzelem/ 0 döntetlen/ 0 vereség/ 262:62/ 36 pont. 5. helyezett: Kőszegi AK II. 18/ 9/ 2/ 7/ 164:160/ 20 pont. A bajnokcsapatban tagjai: Ambrus Zoltán, Bognár józsef, Keve Szabolcs, Terplán Zoltán. (Az első csapatban asztalhoz állt még: Markovits András (3 mérkőzés), jakabfi Sándor (2 mérkőzés), Draskovits Ottó, Ihász Tibor, Kelen Gábor, Sasvári Gábor (1-1 mérkőzés).
Kőszeg birkózó város
2011. júnIuS 16.
Diáksport Értékes helyezések
A jurisich gimnáziumból Bartalos Dávid (110 m gát és hármasugrás) és a 4x400 méteres váltó
A Magyar Birkózószövetség a „Birkózás Városa” kitüntető címet adományozta Kőszegnek a birkózás magas fokú támogatásáért, az utánpótlásnevelés segítéséért, a helyi versenyzők eredményeiért. A díjat Dr. Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke, a 100. magyar olimpiai aranyérem kivívója a képviselő-testület ülésén adta át Huber László polgármesternek. Elismerő oklevelet vehetett át több évtizedes nevelő munkájáért Karner Péter edző, és Pusztai Tamás a kőszegi birkózó szakosztály vezetője.
Szalay Zoltánra emlékeztek nyolcadik alkalommal emlékezett meg egykori játékosáról, edzőjéről, Szalay Zoltánról a kőszegi teke szakosztály. A versenyen osztrákok is rajthoz álltak, sőt a női győztes is a „sógoroktól” érkezett. Kozmor László megismételte tavalyi sikerét. Az amatőröknél helycsere történt az élen, Szabó jános győzőtt, Szegedi jenő ezúttal a második helyre szorult. Eredmények: nők: 1. Marth Teodora 497 fa (Stadtschlaining), legjobb teliző: Dénes Istvánné 322 (Horváth TK), legjobb taroló: Polgár Gyöngyi 147 (Horváth TK); Igazoltak: 1. Kozmor László 515 (KSK), legjobb teliző: Biczó Miklós 350 (KSK), legjobb taroló: Baranyai Tibor 175 (KSK); Amatőr Kategória: 1. Szabó jános 482, legjobb teliző: Pegán Péter 336, legjobb taroló: Erwin Waschits 155 (A).
Kilenc meccs veretlenül Kilencedik profi mérkőzésén sem talált legyőzőre Szili István. A Kőszegről induló bokszoló Saint Gallenben (Svájc) nyolc menetben, egyhangú pontozással verte a 8–18–1 mutatójú Semjons Morosekset. A három pontozóból kettő valamennyi menetet Szilinek adta, s a harmadik is csak egy menetben látta jobbnak a litván ellenfelet. Szili új mérlege: 9 (3 KO)–0–0.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
A megyei döntőn a kőszegi iskolák három csapat és két egyéni érmet szereztek. Érmes kőszegiek: II. kcs fiú csapat 3. Balog 1702 pont, lány csapat 3. Bersek 1777, fiú egyéni 2. Vörös Máté/BE 364, III. kcs. fiú csapat 1. Balog 2952, fiú egyéni 2. Palkó Tamás/ BA 649.
néhány éve egyéni versenyszámokban is rendeznek megyei (és országos) versenyt a felső tagozatosoknak (III. és IV. korcsoport). A kőszegi körzetnek 6 első, 3 második és 2 harmadik helyezés jutott.
képviselte Kőszeget május 28–29-én az Országos Atlétika Diákolimpián, Budapesten. Bartalos Donát is kivívta a részvétel jogát, de sérülés miatt nem állhatott rajthoz. Bartalos Dávid a gát előfutamában hibázott, így csak a B döntőt nyerhette meg. Ideje az a döntőben 6. helyezést ért volna. Hármasugrásban egyéni csúccsal 8. helyen zárt. A váltó becsülettel küzdve 11. lett, de ideje Bartalos Donát távollétében elmaradt a Szombathelyen futottól. Jegyzőkönyv: hármasugrás V. kcs. 8. Bartalos Dávid 13,19 m, 110 m gát V. kcs. 9. Bartalos Dávid 15,15 mp (ef. 15,64 mp), 4x400 m váltó 11. jurisich gimnázium (Bartalos Dávid, Csukovics ármin, Hajós Attila, Lajos Dániel).
SPO RT
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
A megyei verseny érmesei a kőszegi körzetből: bajnok III. kcs 60 m Kóbor Bálint/CSE 7,5, 600 m jagodics Dennis/BA 1:41,2, magas Savanyó ádám/BA 140, 4x100 m fiú váltó Balog 53,2, IV.kcs. 100 m Szombathelyi nikolett/ BE 12,7, második helyezett III. kcs. 600 m Réti Milán/BA 1:44,0, távol Savanyó ádám/BA 501, 60 m Honvéd Bernadett/BA 8,8 (ef. 8,2), harmadik helyezett III. kcs 4x100 m lány váltó Balog 59,1, IV. kcs. 300 m Sárközi Rebeka/BA 14,6.
Birkózók Madarban
Többpróba versenyek
A körzeti többpróba diákolimpia az iskolák egyik legfontosabb versenye, hiszen összetettségénél fogva kiváló fokmérője az atlétika oktatásának, s a felső tagozatosok legjobbjai akár az országos döntőig is eljuthatnak. Az iskolák év végi programdömpingjében nem egyszerű időpontot találni, s az időjárás is közbeszólhat. Ezúttal a legnagyobbak, a 7–8. osztályosok versenyét kellett félbeszakítani az egyre jobban eleredő eső miatt. Az alacsonyabb korcsoportokban több iskola két csapattal is indult, így népes mezőnyök vetélkedhettek. Minden korcsoportban szerepel egy sprint szám (40–60–100 m) és kislabdahajítás. Az alsó tagozatosok váltóval zárnak (4x50, 4x100 m), a felsősök 600 illetve 800 métert futnak. A versenyszámok köre a távolugrással bővül a 3–4. osztályosoknál. A nagyok súlyt is löknek. Győztesek: (fiú egyéni, csapat, lány egyéni csapat) I. kcs. 3 próba janzsó Bence/áH 194 pont, árpád-házi 885, Spangraft Liza/áH 169, Balog 719, II. kcs. 4 próba Vörös Máté/BE 347, Bersek 1688, Klemencsics Fanni/BE 395, Bersek 1792, III. kcs. 4 próba Savanyó ádám/BA 593, Balog 2787, Honvéd Bernadett/BA 542, Balog 2339, IV. kcs. 5 próba Orbán Dániel/BA 693, árpád-házi 3048, Kiricsi Berill/BA 631, Balog 2632.
Húsz csapat 147 versenyzője között hat kőszegi versenyző mérlegelt a Madarban (Szlovákia) rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózó versenyen. Illés Péter (diák I. 29 kg) aranyérmet szerzett, Bokor Máté (diák I. 38 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott.
Labdarúgó diákolimpia
A legkisebbeknél a megyei döntőn se a Balog, se a Bersek iskola nem jutott a legjobb négybe, a második korcsoportban viszont mindketten. A Bersek 3., a Balog 4. helyen zárt. A III. korcsoportban hat csapat küzdelméből vívta ki a megyei döntő jogát a Balog iskola. Szombathelyen, a városligeti pályán rendezték a finálét. A kőszegiek negyedikek lettek. -haniti
23
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Tel.: 94/364-128
X X I V. É V F O LYA M , 6 . S Z á M
2011. júnIuS 16.
www.tothpinceszet.hu
MOZAIK
Mazsorettek Május 7-én tartották a IV. Kőszegi Országos Mazsorett Fesztivált a Brenner jános Közösségi Ház ud-
varán. A fesztiválon 14 csoport vett részt, így Kőszeg, Bő, Csepreg, Sárvár, Törökbálint, Kapuvár településekről. A megnyitón 180 mazsorett sorakozott fel. A csoportok show és pom-pon kategóriában mutatták be programjaikat gyermek, junior és ifjúsági korcsoportban. Kőszeg város junior csoport show kategóriában arany, pom-pon kategóriában ezüst minősítést; Ifjúsági csoport show kategóriában kiemelt arany, pom-pon kategóriában arany
24
minősítést kapott. A rendezvény szervezésében aktívan részt vett a jvMK, Debreczeni Attila táncpedagógus, valamint a mazsorettek szülői munkaközössége.
Május 28-án a VII. Sárvári Országos Mazsorett Fesztiválon ugyancsak szép sikereket értek el Debreczeni Attila által vezetett Kőszeg Város junior- és Ifjúsági Mazsorett csoportjai. Az Ifjúsági csoport show és pom-pon kategóriában egyaránt kiemelt arany minősítést, a junior csoport pedig ezüst-ezüst minősítést kapott. A mazsorettet kedvelő lányok jelentkezését várják a péntekenként 15 órakor kezdődő próbákon a Brenner Házban.
Jubileum Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájából a Palotás méltó nyitánya volt a Táncgálának, melyet az árpádházi iskola táncszakkörének 15 éves jubileuma alkalmából szerveztek a díszteremben. néhány lelkes táncos alkotta egykor a csapatot, ma már mintegy ötven gyerek jár a szakkörre. Színes repertoárjukból az este során ízelítőt kaphattunk: Gryllus Vilmos és Weöres Sándor megzenésített verseire táncoltak a kisebbek, a nagyobb mazsorettesek a Benkó Diexieland
temperamentumos zenéjére és a Radeczki induló dallamaira ropták. A legnagyobbak koreográfiája a Grease című film zenéjére készült. Biztosított az utánpótlás. Az ünnepi műsorban az ovisok népi játékokkal vettek részt. A közönség soraiban nemcsak a szülők, rokonok ültek, hanem az egykori táncosok is, akik számára különlegesség volt a vetített képes múltidézés, amit az előtérben kiállított sok-sok fénykép nézegetésével lehetett teljessé tenni. A sokféle stílust felölelő gálaműsor végén a néptáncosok ropták, vasi táncokat adtak elő. Koltay árpádné és szakkörösei sok-sok munkájának gyümölcsét láthattuk a gálán.
Mazsorettek támogatói: Ajándékbolt Rákóczi út, Alexandra könyvesbolt, Apró Ötletek boltja, Arany Strucc Hotel és Cukrászda, Wigerva Kft., Barkácsbolt, Cerka Bt., Debreczeni Attila, Derdák Gusztávné, napfény ajándékbolt, Erfo-Vill Kft., Farkas Imre, Ferrosüt, Főtéri Virágbolt, Fuji Fotó, Francsics László, Giczi Könyvesbolt, Gyermekvilág Götz bababolt, Herendi porcelánbolt, Ildi fodrászüzlet, jVMK, Szülői munkaközösség, Önkormányzat, König Rita, Kőszegi Ruhaipari Zrt., Kuntner Divatárubolt, Lábasház, Laki Videotéka, Magyar Erika, népművészeti bolt, Pont-bolt, Roxi női- és férfidivat üzlet, Somfai Zsolt virágkötő, Sopron Bank Burgenland, Szent Benedek Gyógyszertár, Temető utcai Virágbolt, Stefanich pincészet, Tóth pincészet, univerzum Sport Bolt, Varga Pc, Vasi Ajándék Kft., Tóth Péter, Vanília Méteráru Bolt, Varduza, Vianni, Zsoldos Tamás.