Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől „És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! vesd tekintetedet Seir hegyére, és prófétálj ellene. És mondjad néki: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Seir hegye, és kinyújtom kezemet reád, s teszlek pusztaságok pusztaságává. Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy örökkévaló gyűlölséget tartasz, és odaadád Izráel fiait a fegyver kezébe veszedelmök idején, az utolsó vétek idején; Ennekokáért élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy vérré teszlek téged, és vér kergessen téged. Te nem gyűlölted a vért, a vér kergessen hát téged. És teszem Seir hegyét pusztaságok pusztaságává, és kiirtom belőle az átmenőt és visszatérőt. És betöltöm hegyeit megölöttjeivel; halmaid és völgyeid és minden mélységed: fegyverrel megölöttek hullanak beléjök. Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ezt mondod: Az a két nemzet és az a két föld enyém lesz és örökségül bírjuk, holott az Úr ott volt; Annakokáért élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy a te haragod és fölgerjedésed szerint cselekszem veled, a melylyel te cselekedtél irántok való gyűlölségedből; és megjelentem magamat közöttök, mikor megítéllek. És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; Így kérkedtetek ellenem szátokkal, s szórtátok ellenem beszédeiteket: én meghallottam! Így szól az Úr Isten: Az egész föld örömére pusztulást hozok rád. A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! És te, embernek fia, prófétálj Izráel hegyei felől, és mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr beszédét, Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondja az ellenség reátok: Haha! és: Az ősi magasságok a mi örökségünk lőnek. Ennekokáért prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Azért, mert pusztítanak, és kívánnak titeket mindenfelől, hogy legyetek öröksége a pogányok maradékának, és az emberek rágalmazó ajkára-nyelvére kerültetek; Ezokáért, Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Így szól az Úr Isten a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és völgyeknek, és az elpusztult romoknak és az elhagyott városoknak, melyek ragadományra és csúfolásra lőnek a pogányok maradékának köröskörül. Azért ezt mondja az Úr Isten: Bizony, féltő szerelmem tüzében beszéltem a pogányok maradékai és egész Edom ellen, kik magoknak vették az én földemet örökségül teljes szívöknek örömével és lelkök megvetésével, hogy azt néptelenül zsákmányokká tegyék; Ezokáért prófétálj Izráel földjéről, és mondjad a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Így szól az Úr Isten: Ímé, féltő szerelmemben és búsulásomban beszélek, mivelhogy a pogányok gyalázását viseltétek; Ennekokáért ezt mondja az Úr Isten: Én fölemelem kezemet! Bizonyára a pogányok, kik körülöttetek vannak, ők viseljék gyalázatukat. Ti pedig, Izráel hegyei, neveljétek ágaitokat és hozzátok gyümölcsötöket az én népemnek, Izráelnek, mert közel vannak, hogy hazajőjjenek. Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. És megsokasítom rajtatok az embereket, Izráel házát egészen, és lakják a városokat, és a romokat megépítik. És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És járatok rajtatok embereket, az én népemet, Izráelt, és bírjanak téged, s te légy nékik örökségül, s többé nem teszed őket gyermektelenné. Így szól az Úr Isten:
Mivelhogy mondják néktek: emberevő vagy és gyermektelenné teszed népedet: Ennekokáért embert nem eszel többé, és népedet gyermektelenné nem teszed többé, ezt mondja az Úr Isten. És többé nem hallatom ellened a pogányok gyalázását, és a népek szidalmát többé nem viseled, és nemzetedet többé gyermektelenné nem teszed, ezt mondja az Úr Isten.” Bevezetés Az Úr ismét a hegyeknek szól mind a két részben, amit olvastunk: Seir hegyei ellen és Izrael hegyei áldására. Amikor Isten a hegyeknek szól, akkor tudjuk, hogy a hegyeken keresztül tulajdonképpen a népnek, illetve, annak a szellemi hatalmasságnak szól, ami a hegyek mögött van. A felolvasott két szakaszban nagyon feltűnő az a különbség, amit a kétféle hegynek mond Isten. Seir hegyét megátkozza, Izrael hegyeit pedig megáldja, éspedig kapcsolatban van Izrael hegyeinek megáldása Seir hegyének a megátkozásával. Mert azt mondja itt az Úr, hogy azért mond áldást Izrael hegyeire, mert azt az ellenség elfoglalta, az edomiták, akik a Seir hegyén laktak, pedig Ő azt az Ő népének, Izraelnek akarja adni. Az ítélet egyik oka: a gyűlölet Most nézzük meg részletesebben ebben a két kis szakaszban azt, hogy Isten miért ítéli meg Seir hegyének lakóit, és miért áldja meg Izrael hegyeit és Izraelt is. Az első dolog, amiért megítéli Seirt, úgy olvastuk, hogy: „Mivelhogy örökkévaló gyűlölséget tartasz, és odaadád Izrael fiait a fegyver kezébe veszedelmök idején…” (5. vers). Örökkévaló gyűlölet Izraellel szemben. Tudjuk, hogy a Seir hegyén az edomiták laktak, akiknek az ősatyja pedig Jákóbnak az ikertestvére, Ézsau volt. Ez az örökkévaló gyűlölség egészen idáig vezethető vissza, idáig nyúlnak a gyökerei, Ézsauig és Jákóbig. Mi volt a gyűlölség oka? Az, hogy Ézsau volt az elsőszülött, mégis Jákób örökölte az elsőszülöttségi áldást. Na de miért örökölte Jákób? Igaz, hogy meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem, de úgy került Jákóbhoz az elsőszülöttségi áldás, hogy Ézsau eladta az ő elsőszülöttségi jogát. Vagyis, azt mondta: minek nekem az én elsőszülöttségem? Én csak halni járok a mezőre. Annyit ért neki az elsőszülöttsége, és mindaz az áldás, ami azzal járt, Isten áldása, hogy amikor éhes volt, eladta egy tál ételért. Azután azt olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben, és ezt el is olvasnám: „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, a ki egy ételért eladta első szülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könyhullatással kereste azt…” (Zsid 12,16-17). Nem csupán az volt a baj, hogy eladta az elsőszülöttségi jogát, hanem itt a Zsidókhoz írt levél alapján az is nagyon nagy baj volt, hogy később, amikor már akarta örökölni az áldást, akkor nem találta meg a megbánásnak a helyét, noha könnyhullatással kereste. Nem alázkodott meg. Lehet, hogy a könnyhullatás csak az elveszett áldásért volt, de Isten előtt nem tudott megalázkodni. Mert ha meg tudott volna alázkodni, akkor megtalálta volna a megbánásnak a helyét. Nem bánta meg igazán, amit tett, nem alázkodott meg igazán, nem értette meg igazán, hogy megvetette Istent, ez mit jelent, csak az áldást akarta. Mivel az áldást akarta, és Jákóbé, Izraelé lett az áldás, ez a gyűlölet ott volt végig Edom népének a szívében. Ott lakott Izrael mellett, és minden alkalmat megragadott, hogy a gyűlöletét kimutassa. Amikor Isten az Ő népét a babiloni fogságba vitte, és Jeruzsálem és Izrael pusztasággá lett, akkor örült: haha, most miénk lesz a föld! Elfoglaljuk azt a földet. Itt is látszik, hogy nem találta meg a megbánásnak a helyét. Ebből én most csak egy tanulságot tennék ide mindannyiunk elé, és helyeznék a szívünkre: a gyűlölködőt Isten megítéli. És csak az nem gyűlöl, aki Jézus Krisztus által megtalálta a megbánásnak a helyét. Akiben nincsen megalázkodás, megbánás, aki nem tud Jézus Krisztus által Istenhez jönni, és az egész múltját, elrontott dolgait, bűneit Jézus Krisztus által elrendezni, az nem tud soha önmagával sem
megbékélni, és másokkal sem. Mindig gyűlölet lesz a szívében, és a gyűlölködő önmagának keres veszedelmet. Isten nem nézi el a gyűlöletet, és Ő ezért megítélte Edomot is. Telhetetlenség A másik ok, amiért Isten megítélte: „Mivelhogy ezt mondod: Az a két nemzet és az a két föld enyém lesz és örökségűl bírjuk, holott az Úr ott volt” (10. vers). Nem volt elég neki a saját földje, hanem azt mondja: az a két föld, tehát az Izrael földje is az enyém lesz. Telhetetlen volt, pedig az édesapja, Izsák, amikor megáldotta őt is, Jákób megáldása után, azt mondta, hogy neked is kövér földön lesz a lakásod. És igaz, hogy Seir hegye egy sziklás, terméketlen hely volt, de azért kapott egy termékeny részt is. Mivel azonban ott volt a gyűlölet benne, nem elégedett meg az ő részével, telhetetlen volt. Most elolvasnék egy Igét Ézsaiás próféta könyvéből hogy Isten előtt mennyire utálatos, amikor egy ember telhetetlen. „Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt” (Ézs 57,17). A telhetetlenség az mind e mai napig benne van minden embernek a szívében. Hogy még többet gyűjtsön, hogy kapaszkodjon akár anyagiak után, akár más egyéb földi dolgok után. Ezért nagy az a figyelmeztetés, amit mond nekünk az Úr, hogy nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. A megelégedettség nagy nyereség. És aki nem tud megelégedett lenni, az ugyanúgy Isten ítélete alá kerül, mert a timótheusi Ige is így folytatódik, hogy akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe, meg sok esztelen és káros kívánságba esnek, ami a testet veszedelembe és romlásba meríti. Így került Edom is veszedelembe és romlásba. Ez a másik tanulság a számunkra, hogy legyünk megelégedettek azzal, ami van. Ahogy Pál mondja: én megtanultam, hogy azokban, amikben vagyok, megelégedett legyek. És soha ne legyünk telhetetlenek! Az Úr gyalázása A harmadik ok, ami miatt megítélte Isten Seir hegyét, az edomitákat: „Így kérkedtetek ellenem szátokkal, s szórtátok ellenem beszédeiteket: én meghallottam!” (13. vers). Vagyis, kérkedett Isten ellen, és gyalázta Istent. Mivel gyalázta? Azzal, hogy övé lesz Izrael földje. „…Meghallottam minden szidalmadat, amelyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül” (12. vers). Hát ezzel, hogy gyalázza Istent? Ezzel miért kérkedik Isten ellen? A 10. versnek a végén van egy nagyon jelentőségteljes mondat, onnan értjük meg: „Az a két nemzet és az a két föld enyém lesz és örökségűl bírjuk, holott az Úr ott volt.” Tehát az edomiták nem tudom, hogy tekintettek Izrael földjére, mennyire volt bennük tudatos, hogy az a föld nem Izraelé elsősorban, hanem az Úré. Mert így van megírva: enyém a föld, az Úré a föld és annak teljessége. És nem tudom, mennyire volt bennük tudatos, hogy az Úr ott van, ha az az Ő tulajdona. Ha az Úr dicsősége ki is vonult Jeruzsálemből, ha az Úr dicsősége el is ment Babilonba, és ott volt az Ő népével, akkor is az Úré volt a föld, és akkor is az Úr ott volt azon a földön, Aki mindeneket betölt mindenekkel. Éppen ezért, amikor azt a földet akarták, akkor az Úrtól akarták elvenni, nem Izraeltől elsősorban. Ezért minden kívánságuk, minden vágyakozásuk, minden tettük és minden szavuk, hogy elvegyék azt a földet, az Úr elleni kérkedés és Isten gyalázása volt. Ebben több tanulság is van a mi számunkra. Az egyik az, hogy mi is az Úréi vagyunk, mint ahogy az a föld, és Izrael népe Istené volt. Nem tehetnek velünk azt az emberek, amit akarnak, mert az Úr velünk van, bennünk van. Csak azt tehetik, amit az Úr jónak lát, amit megenged. És ez egy biztonságot, nyugalmat ad nekünk, hogy az Úr kezében vagyunk. Egy másik tanulság pedig az, hogy amikor ezek Isten ellen akartak tenni vagy szólni valamit, hangsúlyozza az Úr, hogy én meghallottam, amit szóltatok. Én hallottam, tudok róla, és ennek a kevély hangnak Isten ellene állt. Az, az Ige teljesedett be, amit Péter így fejez ki, hogy Isten
a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Ellene állt Edom kevélységének. Miért áldja meg Izraelt? Most nézzük meg a másik oldalt az Igéből, hogy miért áldotta meg Isten Izrael hegyeit. Annál is inkább jó, ha ezt megvizsgáljuk, mert korábban, a 6. részben (majd ezt később el is olvasom) Isten éppen ugyanezek ellen a hegyek ellen szólott, és ugyancsak ítéletes Igéket hirdetett Izrael hegyei ellen is, most pedig megáldja őket. Miért áldja meg? Ennek az oka a 3. versben tűnik ki legjobban: „Ennekokáért prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Azért, mert pusztítanak és kívánnak titeket mindenfelől, hogy legyetek öröksége a pogányok maradékának, és az emberek rágalmazó ajkára-nyelvére kerültetek; Ezokáért Izráel hegyei, halljátok meg az Úr beszédét!” (36,3). Tehát azért, mert pusztították és kívánták Izrael ellenségei, például az edomiták is, mert rágalmazták és gyalázták, mint ahogy az előbb láttuk, ezért az Úr azt mondja, hogy most pedig ennek véget vet, és megáldja Izrael hegyeit. Vagyis az Úr elsősorban nem Izrael népének a jóságáért, hanem az Ő tulajdon dicsőségéért cselekedett, mert Övé ez a föld. És azt mondja: nem engedem, hogy ez a föld, ami különösképpen az Úré (mert az egész világ is az Úré, de az különösképpen), nem engedi, hogy amit Ő Izraelnek adott örökségül, oda más népek jöjjenek be. Az Ő dicsősége miatt, és ezért cselekedett. Sok próféta szívében felmerült ez a kérdés, Mózestől elkezdve, amikor Isten ítélte az Ő népét, hogy de Uram, mit teszel a Te dicsőségedért? Hát Isten itt ezt cselekedte az Ő dicsőségéért. Az Ő népét meg kellett fenyíteni, el kellett vinni a hetven éves fogságba, de nehogy azt gondolja valaki, hogy most már azt tehet az Úr örökségével, Izrael földjével, amit akar, mert arra az Úrnak gondja van! Ebből egy nagyon biztató tanulság van a mi számunkra is. Mi az Úréi vagyunk, és ha megfenyít is bennünket az Úr, mert meg kell, hogy fenyítsen, mert rászolgáltunk, ez nem azt jelenti, hogy szétmorzsol bennünket. Hanem azt jelenti, hogy mint egy apa fenyíti a gyermekét, úgy fenyít meg az Úr, de rajtunk tartja a szemét, és másnak nem engedi meg, hogy hozzánk nyúljon. Csak Ő fenyíthet meg bennünket, mert mi az Övéi vagyunk. Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk, hogy akit szeret az Úr, megfenyíti, megostorozza, akit fiává fogad. De azt nem engedi meg, hogy más gyűlöletből, vagy Isten elleni hadakozásból azt tegyen velünk, amit ő jónak lát. Azt is láthatjuk ebből, amit így fejez ki Pál apostol éppen Izraellel kapcsolatban, hogy megbánhatatlanok az Isten ajándékai, és az Ő elhívása. Megfenyítheti az Ő népét, nehéz utakon járathatja az Ő népét, de megbánhatatlanok az Ő ígéretei és elhívása. Jó, ha mi is így tekintünk magunkra meg egymásra is, hogyha egyszer elhívott az Úr, elkezdte a munkát, be fogja fejezni, végig viszi, véghezviszi, mert megbánhatatlanok az elhívásai, és az Ő ígéretei. Miért volt az ítélet Izrael ellen? Most térjünk rá arra a kérdésre, hogy korábban Izrael hegyei ellen is szólott Isten, és hasonlítsuk össze, mi történt ez alatt az idő alatt, ami eltelt a két prófécia között. Most elolvasnám az Ezékiel próféta könyvének a 6. részéből, ahol ítéletet hirdet Izrael hegyei ellen. „És lőn az Úr szava én hozzám, mondván: Embernek fia, vesd tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenök: És mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Ezt mondja az Úr Isten a hegyeknek és a halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Ímé én fegyvert hozok reátok, és elvesztem a ti magaslataitokat. És elpusztulnak oltáraitok, és összetörnek naposzlopaitok, és elhullatom sebesültjeiteket bálványaitok előtt. És vetem az Izráel fiainak holttesteit bálványaik elé, és szétszórom csontjaitokat oltáraitok körűl. Minden lakóhelyeteken a városok elpusztuljanak, és a magaslatok elvesszenek, hogy elpusztuljanak és rommá legyenek oltáraitok, és törjenek össze és legyenek semmivé bálványaitok, és kivágattassanak naposzlopaitok, és eltöröltessenek csinálmányaitok. És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy
megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ez 6,1-7). Látjuk, hogy ez is nagyon súlyos ítélet volt, ugyanúgy, ahogy Edom ellen ítéletet mondott az Úr. Itt is azt mondja, hogy szétszórja a bálványoltárok körül Izrael népének a holttesteit és csontjait. Miért ítélte meg Isten Izraelt? Mi volt vele az Úr célja? Itt olvastuk a 7. vers végén: hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. A 10. versben is: megismeritek, hogy én vagyok az Úr. 13.-ban: megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. A 14. vers végén: hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. Vagyis, azért ítélte meg Izrael földjét és Izrael népét Isten, hogy megismerje a nép, hogy Ő az Úr, nem a bálvány. És ebben nagy hasonlóság van az edomiták megítélésével. Mert ha megfigyeltük, a 35. részben Edomnak is ugyanezt mondja Isten. 4. vers végén: és megtudod, hogy én vagyok az Úr. 9. vers vége: megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És a 15. vers vége: és megtudják, hogy én vagyok az Úr! Tehát Isten nem csak az Ő népét, Edomot is, a Seir hegyét is azért ítélte meg, hogy ismerjék meg, hogy Ő az Úr. Mit jelent az, ha egy ember megismeri, hogy Ő az Úr? Az Úr Jézus szavait idézném: „az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust”. Amikor Isten meg akarja magát ismertetni egy néppel, egy emberrel, akkor ez Istennek túláradó kegyelme és szeretete. Nem a gyűlölet, nem a harag, nem a bosszúállás van Isten ítéletében, hanem hogy az ember ismerje meg, hogy Ő Úr, hogy Ő az én Uram is. Ő a mindenek Ura. Csak nagy különbség volt az ítéletnek a hatásában Edom és Izrael között. Mert az ítélet alatt Edom megkeményedett, és nem akarta elismerni, hogy Isten az Úr. Izrael pedig megalázkodott, és így ő megismerhette, hogy az ő Ura kegyelmes Isten. Edom kevélysége Hadd olvassak el egy néhány Igét, hogy hogyan keményedett meg Edom Isten ítélete alatt. Először az Abdiás próféta könyvéből. Abdiás próféta könyve egyetlen rész, és egy mondanivalója van az egész könyvnek: erről az Edomról, a Seir hegyéről, Ézsau leszármazottjairól szóló próféciát mond. „Abdiás látása. Így szól az Úr Isten Edomról: Hírt hallottunk az Úrtól! És hírnök küldetett a népekhez: keljetek fel és támadjunk reá haddal! Ímé, kicsinynyé tettelek a népek között; felettébb útálatos vagy. Szíved kevélysége csalt meg téged, ki szikla-hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, a ki mondja az ő szívében: Ki vonhatna le engem a síkra?! Ha oly magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet: onnan is levonnálak, ezt mondja az Úr” (Abd 1-4). Látjuk ezt a felfuvalkodást? Ki vonhatna le engem a síkra? És ez nem csupán annyi volt, hogy ő a sziklán, Seir hegye tetején lakott, mint egy erődítményben, hanem itt szellemi dolog van (amint mondottam is, hogy a hegyek mögött szellemi dolgok állanak). Amikor Izrael hegyein bálványok voltak, akkor a gonosz szellemi hatalmasság állott mögötte. Most itt a 36. részben Isten azt mondja: megáldja a hegyeket, hogy eltartsa majd az Ő népét, mert nemsokára visszatér az Ő népe. Akkor ott Isten, mint szellemi hatalom áll a hegyek mögött. És itt a sziklán, Seir hegyén ez a gőgös sátáni szellemi hatalom van: ki vonhatna le engem a síkra? De azt mondja Isten: még ha a csillagok közé raknád a fészked, akkor is levonnálak onnan. És még elolvasom innen Abdiás könyvéből a 8. és 9. verset: „Azon a napon, ezt mondja az Úr, nem vesztem-é ki a bölcseket Edomból, és az értelmet az Ézsau hegyéről?! És megrémülnek a te vitézeid, oh Témán! Hogy kiirtassék mindenki az Ézsau hegyéről az öldöklés által. A Jákób öcséd ellen elkövetett erőszakért szégyen borul reád, és kivágatol mindörökre!” Aláhúznám: mindenki, és mindörökre elpusztul. Mert ismétlem az Igét Péter leveléből: Isten a kevélyeknek ellene áll…” És ha valaki végig kemény, azok alatt a fenyítékek alatt, amit Isten épp azért küld, hogy törjön meg, puhuljon meg, hajoljon meg, hogy megismerje Őt, ha valaki ennek ellenáll, akkor Isten is ellene áll. Azt mondja Edomnak: mindenki és örökre kivágatik. És valóban, Edom eltűnt a történelem színpadáról, ahogy szokták mondani. Nincs Edom. Ha az eddomiták népét követjük, hogy
hová, merre mentek, a legutolsó, amit lehet tudni róluk, hogy közvetlenül Jézus Krisztus eljövetele előtt legtöbb részük elzsidósodott, Jézus Krisztus földön jártakor nagyon sok edomita volt a zsidó nép között. Később, amikor Jézus Krisztus után hetvenben Titus szétrombolta Jeruzsálemet, a templomot is, a zsidó nép szétszóródott, de Isten megőrizte őket. De az edomiták teljesen szétszóródtak, mint nép, megszűnt, odalett. Kipusztult mindenki és örökre. Ezt jelenti a kevélység, amikor azt mondták: nem von le bennünket senki a síkra. De hadd olvassak még egy másik Igét Malakiás próféta könyvéből. „Az Úr igéjének terhe Izráel ellen, Malakiás által. Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok? Miben szerettél minket? Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákóbnak? azt mondja az Úr. Jákóbot pedig szerettem; Ézsaut ellenben gyűlöltem, és az ő hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig pusztai sakálokévá. Ha azt mondja Edom: Elpusztultunk; de térjünk meg és építsük fel a romladékokat: ezt mondja a Seregeknek Ura: Ők építenek, de én elrontom, és elnevezik őket istentelenség határának és oly népnek, a melyre örökké haragszik az Úr” (Mal 1,1-4). Látjuk, milyen a kevélység? Amikor az Úr pusztítja őket, hogy megismerjék, hogy Ő az Úr, akkor ők kevélységükből azt mondják: elpusztultunk? Nem baj, felépítjük a romladékokat. Ők építenek, de az Úr azt mondta, hogy Ő elpusztítja. Nagyon megjegyeztem, mikor egyszer Pócsy Guszti bácsi a romániai földrengés után itt volt. Arról beszélt, hogy nagyon sok épület elpusztult Bukarestben is, és a környékén is. Amikor az párt és állam vezetője hazaérkezett (mert éppen külföldön volt), és látta, hogy mi történt, akkor a következőt jelentette ki: „Nem emeljük szemünket esdőn az ég felé, hanem ami leomlott, fel fogjuk építeni”. Ez az edomi szellem, ez a sátáni szellem, a kevélységnek a szelleme. Edom nem tudott megalázkodni, és örökre, mindenestül el kellett pusztulnia. Ez nagy tanulság a mi számunkra is. Célhoz ért a fenyítés Nézzük meg a másik oldalt: Izraelt. Visszalapoznék az Ezékiel próféta könyvének a 6. részéhez, amikor Isten Izrael hegyeire is ítéletet mondott, és ez a folyatása: „De maradékot hagyok, hogy legyenek közületek, a kik megmenekedtek a fegyvertől a pogányok közt, mikor szétszórattok a tartományokban. Akkor megemlékeznek én rólam menekültjeitek a pogányok közt, kik közé fogságba vitetének, mert megtörtem parázna szívöket, mely tőlem elszakadt, és bálványaikkal paráználkodó szemeiket, és megundorodnak önmagok előtt a gonoszságokért, melyeket cselekedtek minden útálatosságuk szerint; És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt” (Ez 6,8-10). Most én így fordítom ezt az Igét: Izrael népéhez nem hiába szólt az Úr, mert a kemény babiloni fogság, a kemény ostor, a kemény pusztulás azt eredményezte, hogy megutálták önmagukat. Megbánták a bűneiket, az Úrhoz fordultak, megtört a szívük, és az Úr maradékot hagyott. És hagyott maradékot mind a mai napig. Nagyon sok nehézségen kellett átmenni Izraelnek, és még kell átmenni az antikrisztusi nyomorúság alatt, még a legnagyobb nyomorúság hátra van a számukra. De mindig lesz maradék. És ki lesz a maradék? Aki meghajol, és aki az Úrhoz tér. Isten a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosaknak kegyelmet ad. És Isten most is ellene áll a kevélyeknek, de most is kegyelmet ad az alázatosaknak. „Emberevő föld” Egy dolgot csak befejezésül. Mikorra szól időben ez a prófécia, például, amit itt olvastunk „Ti pedig, Izráel hegyei, neveljétek ágaitokat és hozzátok gyümölcsötöket az én népemnek, Izráelnek, mert közel vannak, hogy hazajöjjenek” (36,8). Nyilvánvaló, hogy az első megközelítésben ez azt jelenti, hogy letelik a babiloni fogság, és Izrael hazatér. Nem lesz tovább puszta a hegy, ágakat nevel, gyümölcsöt hoz, mert Isten jól akarja tartani az Ő népét. Így ahogy mondja itt a továbbiakban is, hogy megsokasítja rajta a népet, embereket,
barmokat, jobb lesz hozzájuk, mint a régi időkben, és egy különös dolgot jelent itt ki, ami első olvasásra nehezen érthető. A hegynek mondja: „…te légy nékik örökségül, s többé nem teszed őket gyermektelenné. Így szól az Úr Isten: Mivelhogy mondják néktek: emberevő vagy és gyermektelenné teszed népedet” (36,12-13). Miért volt emberevő a föld? Azért, mert amíg azon a földön bálványoknak áldoztak, tudjuk, hogy milyen áldozatot is bemutattak Izrael népei, hogy a fiaikat és leányaikat odaadták a Moloknak. Emberevő föld volt. Másodszor azért is, mert nagyon gyakran voltak éhínségek, háborúk, amikor elveszett a földnek a népe. De voltak különféle járványok, betegségek is. Úgy, ahogy a Mózes könyvében megígérte az Úr, hogyha nem maradnak meg a törvényben, milyen veszedelmet hoz rájuk. Isten kijelenti, hogy ennek vége lesz, és eljön az idő, amikor nem lesz a föld többé emberevő. Vagyis, nem áldoznak többé a bálványoknak, sem embert, sem mást, és gazdag lesz a föld. És nem lesz betegség, nem lesz háború, és nem lesz olyan dolog, ami miatt el kell, hogy pusztuljon a földnek a lakossága. Na, és ez mikor lesz? Az ezeréves királyságban, ez már egy távolabbi prófécia. Nem lesz ott néhány napot élt gyermek, olyan hosszú lesz népem ideje, mint a fáké. És békesség lesz, s telve lesz a föld az Úr ismeretével. Tehát egy közeli és egy távolabbi próféciára is vonatkozik ez. Befejezés De legutoljára arra szeretném irányítani a figyelmet, hogy erre a földre jött el Jézus Krisztus is. És amint az előbb is említettem, amikor Ő ott járt, sok edomita volt Izrael közé elegyedve. Amikor az Úr Jézus Krisztus azt mondta, hogy jöjjetek énhozzám megfáradtak és megterheltek, ez szólt azoknak az edomitáknak is, akik elzsidósodtak. Ott laktak már Izrael között, körül is metélkedtek. Nekik is szólt: „jöjjetek énhozzám”. Ha Edom, mint nép, elpusztult, egyes embernek, ha edomita, ha zsidó, ha római, ha görög, ha magyar, mindenkinek szól Jézus Krisztus hívása: jöjjön Hozzám, aki megfáradt, és aki megterhelt! Jöjjetek Hozzám, akiket olyan körülmények közé vitt az Úr, hogy érzi az életén Isten fenyítő kezét. Jöjjön, és ne lázadozzon az Úr ellen, és ne azt mondja: nem számít, hogy Isten elvett vagy összetört sok mindent az életemben, én felgyűröm a karom, és majd felépítem. Fogadjuk el, hogy Isten azért vette el vagy törte össze, hogy hajoljunk meg Előtte. Ismerjük meg, és ismerjük el, hogy Ő az Úr, és Isten az alázatosaknak kegyelmet ad! Ámen. Debrecen, 1989. június 21.
