Ez 16,1-63 Izrael, a paráznává lett asszony „És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! add tudtára Jeruzsálemnek az ő útálatosságait, És mondjad: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az Emoreus és anyád Hitteus asszony. Születésed pedig ilyen volt: a mely napon születtél, el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem póláltak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit veled cselekedett volna, könyörülvén rajtad; hanem kivetettek a nyilt mezőre, mert útáltak, a mely napon születtél. Ekkor elmenék melletted és látálak véredben eltapodva, és mondék néked: A te véredben élj! mondék ismét néked: A te véredben élj! Sok ezerekre szaporítottalak, mint a mezei füvet, és megszaporodál és fölnevekedél és jutál nagy szépségre; emlőid duzzadának s szőröd kinőtt vala, de te mezítelen és befedezetlen valál. Ekkor elmenék melletted, és látálak, és ímé a te korod a szerelem kora vala, és kiterjesztém fölötted szárnyamat s befödözém mezítelenségedet, és megesküvém néked s frigyre léptem veled; azt mondja az Úr Isten, és lől az enyém. És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal. És felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek fehér gyolcscsal s befedélek selyemmel. És felékesítélek ékeségekkel, s adtam karpereczeket kezeidre és lánczot nyakadra. És adtam orrpereczet orrodra és függőket füleidre és ékes koronát fejedre. És felékesítéd magadat aranynyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépülél felette igen, s királyságra jutál. És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, a melyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten. De elbízád magadat szépségedben és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint! És vevél a te ruháidból s csinálál magadnak magaslatokat különböző szinnel borítva, s paráználkodál azokon; ilyen még nem volt és nem is lesz. És vevéd a te ékességidet az én aranyomból és ezüstömből, melyeket néked adtam, és csináltál magadnak férfiú képeket, és azokkal paráználkodál. És vevéd hímes ruháidat és befedezéd azokat, és olajomat és füstölőszeremet vetéd eléjök. És az én eledelemet, melyet néked adtam, - lángliszttel és olajjal és mézzel etettelek vala, - ő eléjök rakád kedves illatul; így lőn, ezt mondja az Úr Isten. És vevéd a te fiaidat és leányaidat, kiket nékem szültél vala, és megáldozád őket azoknak eledelül. Avagy nem volt-é már elég paráznaságodból, Hogy megölted fiaimat is, és oda adád őket, midőn tűzben nékik áldozád? És minden útálatosságaidban és paráznaságaidban meg nem emlékeztél a te ifjúságod napjairól mikor mezítelen és befedezetlen valál, véredben eltapodva voltál. És lőn minden gonoszságod után, (Jaj, jaj néked! azt mondja az Úr Isten,) Építél magadnak tetőt, és csináltál magaslatot minden utczán. És minden keresztútnál megépítéd magaslatodat, s útálatossá tevéd szépségedet, és kétfelé vetéd lábaidat minden melletted elmenőnek, és sokasítád paráznaságodat. És paráználkodál Égyiptom fiaival, szomszédiddal, a nagytestűekkel, és sokasítád paráznaságodat, hogy engem ingerelj. És ímé kinyújtottam kezemet ellened, s megkisebbítém rendelt részedet, és adálak téged a te gyűlölőidnek, a Filiszteusok leányainak csúfolásukra, a kik átallák fajtalan útadat. S Assiria fiaival is paráználkodál, mert meg nem elégedél; paráználkodál velök, és még sem elégedél meg. És sokasítád paráznaságodat a kalmárok földje, Káldea felé, de még ezzel sem elégedél meg.
Mily gyenge a szíved, azt mondja az Úr Isten, hogy mindezeket cselekedted, egy rakonczátlan rima cselekedeteit! Hogy állítál magadnak fedelet minden keresztúton, és magaslatokat csinálál minden utczán, de nem voltál olyan, mint a rima, kicsibe véve a bért. Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el! Minden rimának bért adnak, te pedig magad adtad ajándékidat minden szeretődnek, így megvásárlád őket, hogy bemenjenek hozzád mindenfelől paráznaságidért. És lőn különbség közted és más asszonyok közt paráznaságaidban; mert utánad nem jártak a paráznák; te adál bért nékik és bért ők nem adának néked, így lőn különbséged. Azért te rima, halld meg az Úr beszédét! Így szól az Úr Isten: A miatt, hogy eláradt gyalázatod és föl van takarva mezítelenséged a te szeretőiddel való paráznaságaidban; és minden útálatos bálványaid miatt és fiaid vére miatt, kiket azoknak adtál: Ezokáért ímé egybegyűjtöm minden szeretődet, kiknek kedves valál, és mindazokat, a kiket szerettél, együtt azokkal, a kiket gyűlöltél, és egybegyűjtöm őket ellened mindenfelől, és föltakarom mezítelenségedet előttök, hogy lássák minden te mezítelenségedet. És megítéllek téged a házasságtörő és vért ontó asszonyok ítéletével, és véredet kiontatom búsulásomban és féltő szerelmemben. És adlak téged kezökbe, és leszakítják tetődet és lerontják magaslataidat és lehúzzák rólad ruháidat és elveszik ékességeidet, és hagynak mezítelenül s ruhátalanul. És összehoznak gyűlést ellened, és megköveznek és összevagdalnak fegyvereikkel. És megégetik házaidat tűzzel, és ítéletet cselekesznek rajtad sok asszony szeme láttára, és megszüntetem paráznaságodat, és bért sem adsz többé. És megnyugotom búsulásomat rajtad, hogy eltávozzék féltő szerelmem te tőled, s megnyugoszom és többé nem haragszom. Mivelhogy meg nem emlékeztél ifjúságod napjairól, és ingerlettél engem mindezekkel, azért ímé én is fejedhez verem útadat, ezt mondja az Úr Isten, és többé nem cselekszed a fajtalanságot minden útálatosságod mellett. Ímé, valaki közmondással él, rólad veszi azt, mondván: A minémű az anya, olyan a leánya is. Anyád leánya vagy te, a ki megútálta férjét s fiait, és öcséidnek nénje vagy, a kik megútálták férjeiket és fiaikat; anyátok Hitteus asszony és atyátok Emoreus. És a te nénéd Samaria vala, ő és leányai, ki balkezed felől lakik vala; és öcséd, a ki jobbkezed felől lakik vala, Sodoma és leányai. És nem az ő útaikon jártál, és nem az ő útálatosságaik szerint cselekedtél, de csak kevés ideig; de aztán gonoszabb valál azoknál minden útadban. Élek én! azt mondja az Úr Isten, így nem cselekedett Sodoma, a te öcséd, ő és leányai, a mint cselekedtél te és a te leányaid. Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam. És Samaria félannyit sem vétkezett, mint te, mert többek a te útálatosságaid, mint az övék; és így nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád minden útálatosságiddal, a melyeket cselekvél. Te is azért viseld gyalázatodat, a melyre pedig nénédet ítélted; a te bűneid miatt, melyekben nálok útálatosabban cselekvél, igazabbak ők nálad. Szégyenülj meg hát te is s viseld gyalázatodat, hogy nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád. És visszahozom foglyaikat, Sodomának s leányainak foglyait és Samariának s leányainak foglyait; s visszahozom a te foglyaidat is amazok közepette; Azért, hogy viseljed gyalázatodat és megszégyenülj mindazokért, miket cselekedtél, mikor azoknak vígasztalásukra leszel. És nőtestvéreid, Sodoma és leányai visszatérnek előbbi állapotjokba, és Samaria s leányai visszatérnek előbbi állapotjokba, és te is és leányaid visszatértek előbbi állapototokba. És nem vala-é öcséd, Sodoma, szóbeszéd a te szádban kevélykedésed napján, Minekelőtte kitudódott volna gonoszságod; a miképen te most gyalázatuk vagy Siria leányainak s minden körülötted valóknak, a Filiszteusok leányainak, kik útálnak téged köröskörül? Fajtalanságodat és útálatosságaidat magad
viseled, azt mondja az Úr. Mert ezt mondja az Úr Isten: És ha úgy cselekedtem veled, mint te cselekedtél, midőn megvetetted az esküt, hogy megtörd a frigyet: Én megemlékezem frigyemről, a melyet veled ifjúságod napjaiban kötöttem, és örök frigyet vetek veled. És te megemlékezel útaidról és megszégyenled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, a kik nagyobbak nálad, együtt azokkal, a kik kisebbek, s adom őket néked leányaidul, de nem a te frigyedből. És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr. Hogy megemlékezzél és pirulj, és meg ne nyissad többé szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél, azt mondja az Úr Isten.” Bevezetés Ez a rész elsősorban nem is Izraelről, hanem Júdáról és Jeruzsálemről szól. Egy hűtlenné vált asszony képében rajzolja meg Isten Júdának és Jeruzsálemnek az útját. Amik megírattak az Ószövetségben, azt mondja az Ige, a mi tanulságunkra írattak meg, ezért ebből a részből is szeretnénk levonni néhány tanulságot a mi életünkre. Természetesen, mivel elsősorban Izraelről szól, mindent nem lehet ránk alkalmazni, de a tanulságot szükséges, hogy meglássuk, és megszívleljük. Izrael születése A résznek az elején Izraelnek a születéséről szól az Ige. Azt mondja el a születéséről, hogy amikor megszületett, nem mosták meg vízzel, hogy tiszta lenne, nem pólyálták be, nem szánta meg, nem könyörült rajta senki, mindenki utálta, és kivetették a nyílt mezőre. Valahogy ilyen volt Izraelnek a születése. Ábrahámot elhívta Isten, hogy neki adja a tejjel és mézzel folyó földet, és Ábrahám hittel el is fogadta, és azt is, hogy nagy néppé teszi az ő utódait az Úr. Mégis úgy járt-kelt a népek között, Kánaán földjén is, az ő saját tulajdonában, mint idegenben. Ezt tudjuk az Igéből. Azt is tudjuk, hogy hányszor kitudódott az, hogy a környező népek megvetik és utálják. Bár az Úr oltalma alatt volt, és nagyon sokszor királyokat feddett meg, de a szívükben ott volt a megvetés és az utálat. És ott volt Izrael népében a félelem is, amíg maroknyi nép volt. Most csak egy-két dolgot említek. Amikor Jákób hazafelé jövet a családdal, gyermekeivel Sikhemhez ért, és Dinát megszeplősítették, két testvére rászedte azt a várost, és azután, mikor a seb lázában voltak, rajtaütöttek, akkor nagyon megrémült Jákób. El is olvasnám ezt a néhány igeverset: „És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és Perizeusok előtt; [Figyeljük? Utálatossá tettetek] én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe. Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?” (1Móz 34,30-31). Így tekintettek rájuk. Amikor Egyiptomba került ez a nép, ott is tudjuk, hogy a Fáraó hogyan adta ki a parancsot, hogyan ölték, pusztították, hogyan sanyargatták őket. Utálatosak voltak. Mikor lekerült Jákób Egyiptomba, akkor is mondta, hogy utálatosak az Egyiptomiak előtt a barompásztorok. Utálatosak voltak, de azt mondja itt az Ige, hogy: „amikor láttalak a te véredben”. Amikor látta Isten, hogy nyomorgatják őket, akkor így szólt: élj! Egy másik fordítás nagyon szépen hozza ezt a mondatot: maradj meg életben, bár csupa vér voltál. Ez, amit úgy olvasunk, hogy: véredben élj. Maradj meg életben. Bár eltaposták, és halálra ítélték a többiek. Úgy gondolom, hogy ebből a születésből ráismerhetünk a mi születésünkre is. Mi is erre a világra, ha az emberek előtt nem is, de Isten előtt egészen biztosan utálatosnak születtünk, olyannak, akik halálra vannak ítélve. Halálban voltunk szellemileg Isten előtt. Isten, amikor ránk talált, mégis megszánt bennünket, és úgy olvastuk a következő versekben, hogy
megmosta, megtisztította, megkente olajjal, és kiterjesztette rá az Ő szárnyait, és betakarta az Ő népét. Velünk is ez történt. Nem utált meg bennünket az Úr, noha odáig jutottunk (hiszen megtérésünk előtt mindnyájan odáig jutottunk), hogy utáltuk még saját magunkat is: cselekedeteinket, bűneinket, gondolkozásunkat, egész életünket, a múltunkat. Nincs bennem semmi jó - ahogy Pál apostol mondja. Így tekintettünk mi is magunkra. És Isten volt egyedül, aki a legjobban látta, hogy milyen utálatos a mi életünk, de azt mondta, hogy maradj meg életben. Vagy inkább így: támadj fel az életre! Mi nem csak, hogy majdnem el voltunk taposva, hanem szellemileg halottak is voltunk. Mit tett velünk az Úr? Megmosott. Megmosott először is Jézus Krisztus vére által, eltisztította, eltörölte a bűneinket. Azután megmosott az Ő Igéje által, tisztogatott bennünket, ahogy a tanítványoknak is mondja az Úr: ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amit szóltam nektek. Azután olajat is öntött ránk - az olaj a Szent Szellemnek a jelképe. Ideadta nekünk az Ő Szellemét, hogy éljünk, ekkor lett igazán életünk. Akiben nincs a Krisztusnak a Szelleme, az nem az Övé. A Szent Szellem által lettünk Istennek a fiai, a Szent Szellem által értettük meg, hogy mennyire szeret bennünket az Úr, mert az Istennek a szeretete a mi szívünkbe a Szent Szellem által töltetett ki. Hát így volt a mi születésünk is. Izrael ifjúsága Úgy olvassuk tovább az Igében, hogy: „Sok ezerekre szaporítottalak, mint a mezei füvet, és megszaporodál és fölnevekedél, és jutál nagy szépségre ... [elérkezett a szerelem kora, és akkor frigyre léptem veled]” (7-8. vers). Izrael népével ez akkor történt, amikor Isten kihozta őket Egyiptomból. Hiába próbálták megölni, hiába sanyargatták, hiába gyilkolták, Isten megszaporította azt a népet, és egy napon kihozta a tüzes kemencéből, a szolgálat házából csodálatos módon. Elvitte a pusztába, elvezette a Sínai-hegyhez, és frigyre lépett vele, szövetséget kötött vele, népévé fogadta. Azt mondta, hogy „ti lesztek nékem valamennyi nép között az enyém. Bár enyém az egész föld”. Bár Istené az összes nép, de ezt a népet különösképpen magának fogadta. Úgy, mint ahogy egy férfi sok lány közül választ magának feleséget; Isten sok nép közül Izraelt választotta ki, és frigyre lépett vele. Ami szépség volt benne, azt mind Isten adta neki. Isten adta neki a ruhákat, az ékességeket, amivel felékesítette. Itt úgy mondja, hogy karpereceket, aztán a fülönfüggőket, orrpereceket akkor ez volt a szokás, így ékesítették magukat. Természetesen szellemi értelemben mást jelent ez. Isten bennünket szellemi értelemben ékesít fel, amikor megtisztított, és frigyre lépett velünk, közösségre lépett velünk az Úr. Azok a szépségek, amiket lát rajtunk Isten, vagy amit láthatnak az emberek is, az mind Istenből való, belső tulajdonságok. Tulajdonképpen a Szellemnek a gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a béketűrés, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a mértékletesség, vagy jócselekedetek. Mindez Istentől van. Így ékesített fel bennünket is. A frigy most köztünk és Isten között nem egy olyan szövetség, mint a Sínai-hegyen volt, hanem az életközösséget jelenti Jézus Krisztussal. Valóban egy olyan közösség, mint a férj és a feleség közötti közösség. Ugye, a férj és feleség között nem törvényekben szabályozzák, hogy hogyan fognak együtt élni. Nem volt még olyan házasságkötés, hogy az anyakönyvvezető előtt egy törvényt, vagy egy szerződést írtak volna alá pontról pontra, hanem mit írtak alá? Hogy szeretik egymást. Egy életre közösséget vállalnak egymással jóban-rosszban. Így vállalta velünk is Jézus Krisztus a közösséget végig, amíg csak itt járunk ezen a földön. És nemcsak ezen a földön, hanem itt egy örökkévalóság, egy örök élet kezdődött meg. Egy örök életre vállalta velünk a közösséget. De azért mégis van törvényünk. Csak ez nem az ószövetségi törvény, nem a kőtáblákra vésett törvény, hanem a Szellemnek a törvénye, egy belső élettörvény, a szeretet törvénye. „Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk”. (Róm 5,5). Megértettük, hogy mennyire
szeret bennünket az Úr, és ez a nagy szeretet viszont szeretetet fakasztott a mi szívünkben. Így lépett szövetségre velünk, és így léptünk mi is szövetségre az Úrral. Azt is mondja itt az Ige, hogy amikor ez a szövetségkötés megtörtént, és egyre nagyobb nép lett Izrael, egyre híresebb lett, egyre szebb lett, végül azt olvassuk: „…megszépülél felette igen, s királyságra jutál. És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, a melyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten” (13-14. vers). Izrael életében ez akkor következett be, amikor eljött a királyságnak az ideje is, és Salamon király ideje alatt jutott el a tetőfokára ez a királyság. itt jutott el Izrael szépsége és híre is a tetőfokra. Olvashatunk arról az Igében, hogy Séba királynője is eljött, hogy meglátogassa Salamont, és megnézze Jeruzsálemet és Salamonnak a palotáját, az udvarát, a háztartását. Amikor meglátta, elálmélkodott. Azt mondta: felét sem mondták el nekem, te meghaladtad a hírt. Nehéz kérdéseket tett fel Salamonnak, és Salamon megfelelt. Hallhatta, láthatta a bölcsességét. Így jutott ki Izraelnek a híre a pogányok közé. „De...” Jött egy fordulat. Ennek a résznek ez egy sajátságos és szomorú fordulata, hogy: „De”. Eddig nagyon szép volt minden. Bár úgy indult Izraelnek az életútja, hogy gyűlölték a népek, de odáig vezette az Úr, hogy egyszer csak kiment a népek közé mindaz a szépség, gazdagság, bölcsesség, amit Isten tett az Ő népével. De bekövetkezett a tragédia, jött egy nagy fordulat, és minden megváltozott. A dicsőség után gyalázat jött. Mi volt ennek az oka? „De elbízád magadat szépségedben...” (15. vers). Elbízád magadat. Isten előre látta ezt. A Mózes 5. könyvében többek között olvashatunk is erről Igéket, hogy Isten előre figyelmeztette ezt a népet, már akkor, amikor frigyre lépett vele, pedig még be sem mentek az ígéret földjére. „És minden jóval telt házakat [ad majd nekik az Úr,] a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel: Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a ki kihozott téged Egyiptom földéről, a szolgaságnak házából! Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél” (5Móz 6,11-13). Tehát azt mondja itt az Úr, majd ha bejutsz arra a földre, megkapod azt a nagy gazdagságot, de vigyázz magadra. El ne felejtkezzél az Úrról. Mit olvastunk ebben a részben? Izrael népe elfelejtkezett arról, hogy nem volt ő mindig ilyen nagy, nem volt mindig ilyen szép, ilyen híres. Volt ő valamikor vérében eltapodva is, és akkor állt meg fölötte Isten, és azt mondta, hogy maradj életben. Elfelejtkezett arról, hogy Isten mosta meg őt, és Isten ékesítette fel őt. Hogy van ez a mi életünkben? Még a hívő embereknek is megvan az a szomorú lehetősége (vagy kísértése), hogy az Úr megmos, megtisztít, felnevel, felékesít, és egyszer csak jön a nagy „de”. De a hívő ember elbízza magát. De az ember felfuvalkodik. De az ember nem emlékezik meg arról, hogy honnan is hozta ki az Úr. Úgy gondolom, hogy nem véletlen az, hogy hétről hétre megemlékezünk az Úr haláláról. Ez a halál nagyon csodálatos, igen sok és igen mély a mondanivalója, de többek között, habár nem a mi bűneinkről emlékezünk a kenyér megtörésekor, de azért ez a kiontott vér, és ez a megtört test arra is emlékeztet bennünket, hogy bűnösök voltunk. Emlékeztet, hogy honnan hozott ki az Úr, hogy amit kaptunk, minden kegyelem, hogy azért mi nem dolgoztunk meg, az nem a mi érdemünk. Könyörült Isten rajtunk. És felolvasnám az Igét az 1. Korinthusi levélből, amikor Pál apostol hasonlóképpen figyelmeztet bennünket, és ez teljesen nekünk szól, ez az ige. „Mindezek pedig példaképen estek rajtok: megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja
majd, hogy elszenvedhessétek. Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, a mit mondok. A hálaadásnak pohara…” (1Kor 10,11-16). És ezután van szó a kenyértörésről. Figyeljük az összefüggést? Amik megírattak a mi tanulságunkra írattak meg. Azért aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Tehát bennünket, akiket felemelt az Úr, és azt mondjuk, hogy hívő emberek vagyunk, örök életünk van. Örökség van fenntartva számunkra a mennyben, amit nem vehet el senki, mert Krisztus szerezte meg. Tudjuk, hogy hová megyünk, nem bizonytalanra futunk. Állunk. Azt hisszük, hogy állunk. De vigyázzunk, hogy el ne essünk, mert a kísértésnek ki vagyunk téve - így folytatja. Nem egyéb, csak emberi kísértés esett rajtatok. Nem olyan nagy a kísértés, hogy ne tudnánk kiállni. Nem enged az Úr olyan nagy kísértést a mi életünkbe, s megadja a kimenekedést is a kísértés és a próbák között. De odateszi figyelmeztetésül: Szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást! És látjuk itt Izrael népénél is, hogy amikor elbízta magát az ő szépségében, akkor a bálványimádás jött be Izraelbe. Hát ez volt az a paráznaság. Mert, mint ahogy egy asszony ha a férje helyett mást szeret, parázna lesz vagy házasságtörő, ugyanígy, amikor egy hívő ember, az ő férje helyett, vagyis Jézus Krisztus helyett, akivel életközösségben van, mást szeret, egy bálványt, ami bárki vagy bármi lehet, akkor ugyanezt a házasságtörést vagy paráznaságot követi el szellemi értelemben. Ezért mondja Pál: Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást! Felcserélték az élő Istent Nézzük meg, hogyan mondja el itt az Ige, amikor elbizakodottá és paráznává lett a nép. A Jeremiás próféta könyvének a 2. részéből még ide tennék egy Igét ehhez: „Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é ott ehhez hasonló? Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? Noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel! Álmélkodjatok ezen oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet” (Jer 2,10-13). Ebből azt szeretném kiemelni, hogy Isten azt mondja az egeknek és a földnek, hogy borzadjatok meg, és álmélkodjatok ezen, hogy ilyen még nem történt sehol a világon, hogy egy nép Istent cserélt volna. Nézzük meg a pogány népeket, mennyire hűségesek az ő bálványisteneikhez! Vagy nézzünk meg egy hitetlen embert, mennyire hűséges az ő bálványaihoz! Kitart körömszakadtáig, áldoz érte pénzt, időt, egészséget, a családját is feláldozza, ami neki kedves, az ő bálványáért. És akkor azt mondja az Úr, hogy hát nem egy borzalom, egek és föld, hogy az én népem meg felcserélte az ő Istenét, pedig a népeknek az istenei nem igazi istenek, azok csak bálványok! Ennek a népnek volt csak igazi Istene, és ez a nép pedig fölcserélte. Ezért olyan nagy borzalom az, amikor egy hívő ember úgy jár el, ahogy Izrael népe eljárt, hogy hűtlen lesz az Úrhoz. Álmélkodás és borzalom tárgya. Borzalom azért, mert abból a szentségből és tisztaságból, hogy lehet leesni ugyanabba a mocsokba, ahonnan kihozott az Úr, és álmélkodás pedig azért, hogy hogyan ragaszkodhat egy hívő ember, aki megízlelte Isten jóságát és szeretetét egy bálványhoz, valaki máshoz. A hívő ember bukása Nézzük meg most a tanulságokat ebből a magunk számára. Először is egy különbségre hívnám fel itt a figyelmet, amire az Úr is felhívja a figyelmet: „Minden rimának bért adnak, te pedig magad adtad ajándékidat minden szeretődnek, így megvásárlád őket, hogy bemenjenek hozzád mindenfelől paráznaságidért. És lőn különbség közted és más asszonyok közt paráznaságaidban; mert utánad nem jártak a paráznák; te adál bért nékik…[nem ők]” (33-34. vers). Vagyis, Isten népe, Isten gyermekei csak úgy tudnak bálványokat imádni, szellemileg
paráznává lenni, hogyha ők akarják, és ha ezért ők fizetnek. Nem úgy, ahogy az Úr mondja, ahogy egyébként szokták a parázna nők, hanem fordítva. Vagyis, Isten az Ő gyermekeinek olyan hatalmat adott, hogy nem mondhatja egyetlenegy sem, hogy „becsapott az ördög”, rászedett, azért buktam el, azért lettem bűnös, azért estem bűnbe, vagy lettem bálványimádó. Miért nem mondhatja egy hívő sem? Mert amikor azt mondja az Ige, hogy akik hisznek benne, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, ez az Isten-gyermekség egy nagy hatalom. Olyan hatalom, akiknek azt mondja az Úr, hogy álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Olyan hatalom, amire azt mondja az Ige: se pedig az ördögnek helyet ne adjatok. Mi nem foghatjuk rá a kísértőre, és nem foghatjuk rá az ördögre vagy emberekre, hogy utánam jöttek. Addig-addig beszéltek, addig-addig mondtak szépet, addig-addig kényszerítettek, míg akaratom ellenére elbuktam. Nem - azt mondja - te adtál bért, te fizettél. Neked volt kedves, te akartad. A hívő embereknek ilyen a bukása. A hívő embereknek a bukása nem egyik percről a másikra fog bekövetkezni, hanem az egy hosszabb folyamatnak a szomorú végállomása. Amikor valaki gőgös lesz, felfuvalkodik, és azt mondja, hogy hát megy már nekem a hívő élet. Úgy gondolja magában, hogy meg is érdemlem, hogy szeret Isten, és nem emlékezik meg arról alázatosan, hogy ki is voltam, és hogy emelt fel, mosott meg az Úr. Ilyenkor, amikor úgy felfuvalkodik a hívő ember, könnyen vesz mindent, nem vigyáz. Nem vigyáz a gondolataira, nem vigyáz az érzelmeire, nem vigyáz a szemére, és akkor megy, és egyszer csak elbukik. Akkor pedig fizetnie kell a hívő embernek. Fizet elsősorban erkölcsileg, mert azután már nem lesz többé becsülete a világ előtt, és azok előtt az emberek előtt, akik őt látták, és fizet szellemileg is, mert legtöbbször elveszti az ember a küldetését, a küldetésének az erejét ebben a világban. Mi a mi küldetésünk? Legyünk kegyelme dicsőségének a magasztalására, legyünk az Ő dicsőségének a magasztalására. Nem hiába mondja az Ige, hogy ha valaki a gyülekezetben szolgáló testvér, vagy elöljáró, vagy presbiter, vagy püspök, azoknak jó bizonysága legyen a kívülvalók irányában, különben az ördög tőrébe esik. Jó bizonyság, akiről a kívül valók is jó bizonyságot tesznek. Ezt a jó bizonyságot veszítjük el, hogyha nekünk bálványaink lesznek, és a bűnbe visszazuhan a mi életünk. A hűtlenség ára A hűtlenségnek más következménye is lett. „Ezokáért ímé egybegyűjtöm minden szeretődet, kiknek kedves valál, és mindazokat, a kiket szerettél, együtt azokkal, a kiket gyűlöltél, és egybegyűjtöm őket ellened mindenfelől, és föltakarom mezítelenségedet előttök, hogy lássák minden te mezítelenségedet. És megítélnek téged…” (37-38. vers). Ez mit jelent? Azt, hogy akiért, akikért vagy amiért mi hátat fordítottunk az Úrnak, azok szemében mi nem leszünk kedvesek, és azok nem lesznek nekünk hálásak. Ha egy szülő előtt a gyermeke a bálvány, és mindent megtesz a gyermekeiért, hanyagolja a gyülekezeti alkalmakat, a Bibliaolvasást, éjt nappallá téve dolgozik, gürcöl, gyűjt; nem fogják a gyerekek meghálálni. Egyáltalán nem fogják meghálálni, hanem ellene fordulnak. Hogy mondja itt az Ige? Ellened fordítom mindazokat, akiket szerettél. Ebben a világban, hogyha mi bárkihez vagy bármihez ragaszkodunk, és miatta hátat fordítunk az Úrnak, akkor azok nem hogy hálásak lennének, hanem ellenünk fognak támadni. És nem csak azok, hanem azt mondja itt az Ige: akiket gyűlöltél, azok is ellened támadnak. Akik gyűlöltek, akiknek a szemében addig is gyűlöltek voltunk, éppen azért, mert hívők voltunk, még jobban meggyűlölnek, hogy na, ilyenek a hívők, ugye? Hogy mondja az Ige? Miattatok káromoltatik a pogányok között az Istennek a neve. És ezt az árat is ki kell nekünk fizetnünk, ez az ítélet! Ítélet Így folytatja az Ige: „És megítéllek téged a házasságtörő és vért ontó asszonyok ítéletével, és véredet kiontom búsulásomban és féltő szerelmemben. És adlak téged kezökbe, és leszakítják
tetődet és lerontják magaslataidat és lehúzzák rólad ruháidat és elveszik ékességeidet...” (3839. vers). Izraellel ez történt, amikor Nabukodonozor seregei elpusztították az egész országot. De a mi életünkben is történik valami. Vége lesz az ékességnek, vége lesz annak az ihletettségnek, amiről korábban beszéltünk Péter levelében, hogy megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek a Szelleme. Oda a dicsőségnek, oda az ékesség, oda a szépség. És az ítélet annál súlyosabb, minél közelebb voltunk az Úrhoz, és minél jobban ismertük Istennek az akaratát. Mondja is az Úr: aki tudja az ő Urának akaratát, az sokkal büntettetik meg, többel, mint az, aki nem tudta. Dániel próféta könyvében is van egy megdöbbentő ítélet, amikor Belsazár lakomáján, a falon megjelenik a kézírás, hogy megmérettél, és híjával találtattál. Amikor előjött Dániel, és megmagyarázza ezt az írást, akkor ezt üzeni Dániel által Belsazárnak Isten: Te, király! Hallottad az elődödnek, Nabukodonozornak az életsorsát, hogy Isten mit adott neki, milyen hatalmat, de amikor felfuvalkodott a szívében, akkor levettetett a trónjáról, kivettetett a barmok közé. És csak akkor emelte fel újból Isten, amikor megalázkodott, és amikor elismerte, hogy Isten mindeneknek Királya és Ura, az övé is. És akkor azt mondja neki: És te, király! Noha mindezt tudtad, nem féltél felemelkedni a mindenható Isten ellen, nem átallottad idehozni az Ő házának az edényeit, és abból dorbézolni. Most ezt szeretném kiemelni: noha, mindezt tudtad. Nabukodonozort is megítélte az Úr, de nem volt annyi ismerete. Belsazárnak több volt az ismerete, és súlyosabb lett az ítélet. Még azon az éjszakán megöleték Belsazár királyt. „Fejedhez verem utadat” Így tehát a hívő ember Istennel is szembekerül, amikor nem tölti be a hivatását, és gyalázatot hoz az Úrnak a nevére, hűtlenné lesz az Úrhoz. Ez az ítélet általában úgy következik be a mi életünkben, ahogy az egyik vers szerint kijelenti Izraelnek is, a vers közepén: „…ímé én is fejedhez verem utadat…” (43. vers). Nem valami különös ítéletet hoz az Úr, hanem azon a rossz úton, amin elindultunk, azon enged az Úr: Menj akkor, menj végig azon az úton, ahová húz a szíved, amin elindultál, és lásd meg, hogy mi következik azon az úton rád! Így veri a fejünkhöz az utunkat, vagyis, amit vet az ember, aratja. Azon az úton, amin mi elindultunk, az Úr enged, hogy menjünk, és engedi, hogy annak az útnak a gyötrelmeit arassuk le. Amikor az Úr ezt elmondta, két népet hoz Júda elé példának. Két néppel hasonlítja össze Júdát és Jeruzsálemet (ezt éppen csak megemlítem): Samáriával és Sodomával. Mind a két népet lenézte Izrael népe. Az Úr azt mondja: Mind a két nép különb volt tenálad. És ez az, amikor egy hívő ember elszakad az Úrtól, és lesüllyed, nagyobb a bűne az Úr előtt, mint annak, aki soha nem ismerte az Urat, és úgy él a világban és a bűnben. Van még ezek után kegyelem? De ez a rész mégis nagyon szépen fejeződik be. Az utolsó verset elolvasom még egyszer: „Hogy megemlékezzél és pirulj, és meg ne nyissad többé szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél, azt mondja az Úr Isten” (63. vers). Miért kegyelmez meg ennek a népnek? Hogyan tudja visszafogadni ezt a népet, mert azt is olvassuk itt: „Én megemlékezem frigyemről, […] és örök frigyet vetek veled” (60. vers). Jeremiás könyvében olvastunk ilyet, hogy ha valaki elhagyja az ő férjét, és más férfié lesz, vissza lehet-e még azt fogadni a törvény szerint? Azt mondja az Ige, hogy nem lehet. Ha egyszer egy férfitől elvált egy asszony, paráznává lett, más férfihoz megy, akkor az eredeti férje már nem fogadhatja vissza. Az Úr pedig azt mondja: Ő visszafogadja. Miért lehetséges, és hogyan lehetséges ez? Egy új törvény miatt. Nem a mózesi törvény alapján, egy új törvény alapján. Ez az új törvény pedig a golgotai kereszttől van. Amikor Isten eltörölte Izrael bűnét is, Júda bűnét is, a mi bűneinket is, az egész világ bűnét, és megemlékezik az Úr a frigyről, megemlékezik arról, hogy Jézus Krisztusban kibékült az
egész világgal, és azt mondja: „megkegyelmezek neked mindenekben, valamit cselekedtél, azt mondja az Úr Isten”. Egy hívő ember, hogyha vétkezik is, ha egyszer az Úré lett, ha egyszer új élete van, el nem kárhozik. Ezért mondja az Úr, hogy amit a fundamentumra építünk, minden megéghet, mi megmenekedünk. De csak úgy, mintegy tűzön keresztül. Adja az Úr, hogy ne csak arra gondoljunk, hogy nekünk megvan az üdvösség, hanem Isten dicsőségére. Arra, amiért elhívott bennünket, hogy az Ő dicsőségének a magasztalására legyünk, és úgy gondoljuk meg a mi útjainkat is, hogy vajon dicsőíti-e ez az Urat, vagy pedig csak én szeretném, vagy én akarom. Ő hű marad hozzánk. Bárcsak hűségesek lennénk mi is mindvégig Őhozzá! Ámen. Debrecen, 1988. november 2.
