1.
makro esettanulmány
Név: NEPTUN-kód:
■■ ■■ ■■ ■■ ■■ ■■ ■■
Esettanulmányként minimum 1., maximum 2. oldalt irhat. Kizárólag géppel készített elemzéseket fogadunk el. Használjanak 12-es betűméretet és másfeles sortávolságot. Az elkészített tanulmánynak válaszolnia kell a feltett kérdésre!!! A megadott cikkek ötletet adhatnak a tanulmány elkészítéséhez, de nem kötelező azokat felhasználni! Az esettanulmány “műfaja” a kurzus során magtanult fogalmak, algebrai és geometriai eszközök kreatív használatára kívánja ösztönözni a hallgatókat, így a pontok jelentős részét is arra kaphatja, hogy használja-e, és ha igen milyen pontosan, milyen célratörően és milyen kreatívan ezeket az eszközöket. Mellébeszélésért NEM lehet pontot kapni, csak makroökonómiáért Az esettanulmány elkészítésével maximálisan 10. pontot szerezhet.
© Szabó-Bakos Eszter
2012 augusztus 24.-én egy amerikai bíróság az amerikai szabadalmi törvényre hivatkozva úgy döntött, hogy a Samsung bizonyos jellemzők átvételével súlyosan megsértette az Apple szabadalmi jogait, és 1 milliárd dollár büntetésre kötelezte a dél-koreai vállalatot. Megfelelő algebrai, és/vagy gaometriai eszköztár felhasználásával mutassa meg, hogy az ítélet, illetve általánosabban az igen szigorú amerikai szabadalmi jog alkalmazása milyen hatást gyakorol egy gazdaság (vagy az amerikai gazdaság, vagy annak kereskedelmi partnere, esetleg mindkettő) növekedési lehetőségeire. Az elemzésben térjen ki annak a kérdésnek a megválaszolására is, hogy egyáltalán miért van szükség szabadalmi jogra, és annak teljes hiánya milyen növekedésre gyakorolt hatással járna. Ismét felhívjuk a figyelmét arra, hogy az elemzés célja a makroökonómiai kurzuson elsajátított fogalomtár, és algebrai-geometriai eszközkészlet releváns gazdasági kérdésre való alkalmazása. Ha az Ön tanulmánya közhelyeket, mellébeszélést tartalmaz, nem jár pont. Nem jár pont akkor sem, ha az elemzése helyes gondolatokat tartalmaz ugyan, de nincs benne makroökonómiai eszköz. A pontozás során az alábbi tényezőket fogjuk figyelembe venni: • Van-e konkrét probléma, kérdés, amelyre a tanulmányban válaszolni kíván. • Van-e magyarázat arra, hogy a kérdés megválaszolása miért fontos. • Milyen mélységben és milyen pontosan használja a makroökonómia kurzuson megtanult fogalmakat. • Milyen pontosan használja a makroökonómia kurzuson megtanult algebrai/geometriai eszköztárat. • Válaszol-e a kérdésre. • Mennyire logikus, konzekvens a téma kifejtése. • Mennyire ‘‘gördülékeny’’ a stílusa. (A cikkek elolvasása és használata nem kötelező, azok csak az első bekezdésben leírt problémát járják körül.)
Kálecz-Simon András, Bakó Barna: Elszabadalom Figyelő Online 2012.09.26 07:55
A szabadalom veszélyes fegyver: az Apple az elmúlt hónapban 1 milliárd dollár kártérítésre vált jogosulttá, miután egy kaliforniai bíróság esküdtszéke úgy ítélte meg, hogy a Samsung megsértette az iPhone gyártójának több szabadalmát. A koreai elektronikai óriás azonban válaszcsapásra készül: az általa birtokolt negyedik generációs hálózati adatátvitelhez kapcsolódó szabadalmak használata miatt még az iPhone 5 egyesült államokbeli bevezetését is kérdésessé teheti. Mások sem maradhatnak ki a fegyverkezési versenyből: a Google kifejezetten a szabadalmak tulajdonjoga miatt vásárolta meg a Motorola mobileszközöket gyártó részlegét, és már perbe is szállt az Apple-lel. Habár a pokol most szabadult el, az „új gazdaság” már több mint egy évtizede megmutatta, hogy a régi találmányokra kidolgozott szabadalmi rendszer alkalmazása a jelenlegi technológiai fejlődés mellett problémákhoz vezethet. Az Amazon.com által levédett, egy kattintással lebonyolítható internetes vásárlás már a múlt században is heves jogi vitákhoz vezetett. A Barnes & Noble könyváruház pedig emiatt kényszerült még egy kattintást kérni a világhálón keresztül vásárló ügyfeleitől. Ugyan a jelenlegi szabadalomháború is kárt okozhat a fogyasztóknak, mivel az elérhető termékpaletta csökkenéséhez vezethet, a béke is áldozatokkal jár. Azok a kereszt-licencelési megállapodások, amely-
ek keretében a szerződő cégek szabadon felhasználhatóvá teszik egymás számára a felsorolt szabadalmakat, korlátozhatják a versenyt, mivel az ilyen egyezségek rögzíthetik a piaci részesedéseket, illetve megnehezíthetik új versenytársak belépését. Ha sem a háború, sem a béke nem vezet pozitív eredményre, mi lehet a megoldás? A Chicagói Egyetem jogprofesszora, Richard Posner, aki az egyik szövetségi kerületi fellebbviteli bíróság kidobta az Apple keresetét a Motorola Mobility-vel szemben, mert úgy véli, hogy a szabadalmi rendszer alapjaiban hibás, és a legtöbb iparágban nem lenne szükség szabadalmakra. Mi a magyarázata ennek az első ránézésre radikális véleménynek? A szabadalmak egy szűk mezsgyén próbálnak egyensúlyozni. Egyrészt ösztönözni szeretnék az innovációt, ezért a befektetett erőforrásokért cserébe kizárólagos jogot, azaz monopóliumot biztosítanak a feltalálónak. Másrészt azonban, mivel a monopólium nem hatékony, ezt a jogot csak korlátozott időtartamra (az Egyesült Államokban 20 évre) biztosítják. Ugyan a rendszer bizonyos iparágakban - például a gyógyszergyártásban - jól működik, olyan területeken, ahol a technológia 3-5 évenként elavul, egy 20 éves védelem inkább rosszízű tréfaként hat. Arról nem is beszélve, hogy sokszor külső ösztönzők nélkül is megérheti a cégek számára, hogy komoly összegeket fordítsanak kutatásra: például azért, mert az elsőként piacra lépő szereplő komoly előnyre tehet szert. A jelenlegi szabadalomháború minden valószínűség szerint nem az innovációt védi, hanem éppen gátolja a technológiai fejlődést. Az egymást szabadalmakkal sakkban tartó cégek ugyanis kétszer is meggondolják, hogy beépítenek-e valamilyen új technológiát készülékeikbe; ha pedig mégis emellett döntenek, annak az lehet a következménye, hogy versenytársaik jogi úton szorítják ki őket egyes piacokról. Ha azonban ennek a szabadalomháborúnak az eredményeképpen a döntéshozók újragondolják a szabadalmi rendszer alapjait, akkor a háború után maradt romokon új virágok sarjadhatnak ki.
Apple versus Samsung Copy that Aug 25th 2012, 10:13 by M.G. | SAN FRANCISCO AFTER a jury in a federal court in California ruled on August 24th that Samsung had violated some of Apple’s patents, one wag online began referring to the South Korean company as “Samesung”. But for Samsung, the verdict is no laughing matter. As well as vindicating Apple, the jury awarded it $1 billion in damages—an amount that could be tripled because Samsung is deemed to have “willfully” copied some aspects of Apple’s wildly popular iPhone and its iPad tablet computer. The outcome of the case will have significant repercussions in the tech world. For a start, it will encourage Apple to lob even more lawsuits at firms it believes are ripping off its intellectual property. It will also encourage other companies that make smartphones and tablets either to license patents from Apple or to modify the design of products to minimise the risk they will be hit with lawsuits too. And the whopping size of the damages will intensify the debate over whether or not America’s system for protecting innovations needs revamping. Samsung has already made clear that it intends to appeal against the ruling, a process that could take months or, more likely, years. But legal experts think the chances of getting it overturned are slim.
The jury concluded that the company had violated a number of Apple’s patents covering things such as a “rubber-banding” feature in its firm’s operating system, which makes lists jump back when pulled beyond their limit, and a “pinch-and-zoom” feature which is now found in a wide range of mobile devices. It also upheld Apple’s claim that Samsung had infringed on its design patents by copying aspects of the iPhone’s design, such as the system used to display icons. At the same time, the jurors tossed out Samsung’s charge that Apple owed it money for violating several of its patents, including one that allows a user to listen to music in the background while carrying out another task on a device. On the same day that the American ruling came out, a court in South Korea that had been hearing a similar case between the two firms concluded(http://www.usatoday.com/ tech/news/story/2012-08-23/apple-samsung-lawsuit/57260602/1) that both were guilty of violating patents and banned some of their devices from being sold in the country. But because America is the world’s largest market for consumer electronics, the Californian ruling will have a far bigger impact. The fight between the two companies had been brewing for some time and was a litmus test for Apple’s determination to thwart the progress of Android, a rival mobile operating system championed by Google and embraced by Samsung and a host of other mobile-device makers. (Gartner, a research firm, says that more than two-thirds of the smartphones shipped in the second quarter of 2012 were powered by Android.) Before his death last year, Apple’s co-founder, Steve Jobs, told his biographer Walter Isaacson that he believed Android had stolen important features from Apple’s iOS operating system and said he would wage “thermonuclear war” on it. His successor, Tim Cook, who celebrated his first year at the helm(http://www.economist.com/ node/21560898) of Apple on the same day that the court ruling came out, isn’t about to declare a truce. During the trial, the notoriously secretive American firm revealed details about its design process and put on the stand a couple of its most senior executives. It also crowed about the verdict. In a statement the firm thanked the jury for sending “a loud and clear message that stealing isn’t right” and said that the evidence presented in court “showed that Samsung’s copying went far deeper” than even Apple had suspected. Samsung, unsurprisingly, had a different view of the outcome, describing the ruling as “a win for Apple, and a loss for the American consumer”. “It is unfortunate,” it added, “that patent law can be manipulated to give one company a monopoly over rectangles with rounded corners, or technology that is being improved every day by Samsung and other companies.” The South Korean firm did, however, have a couple of consolation prizes: the jury found that its Galaxy Tab tablet computer had not copied the iPad’s design, as Apple claimed, and it refused to grant Apple the full $2.5 billion in damages it had asked for. Robert Scoble, a tech pundit, has even argued(http://thenextweb.com/insider/2012/08/25/samsungplayed-game-chicken-lost-or-it/) that the outcome of the case could be seen as a victory for Samsung on the ground that the penalty is a small price to pay for copying stuff that has helped the firm become a powerhouse in mobile devices. But other experts have pointed out that Apple has a huge stash of patents that it is now likely to defend more aggressively. And it is bound to step up its efforts to have offending Android devices banned from sale. The firm has already asked for a preliminary injunction against Samsung to stop it selling the products that infringe on Apple’s patents in America. A hearing is set for September 20th. As a result of all this, makers of Android devices will either have to fork out money to license Apple’s technology, which will push up the price of their gadgets, or alter the design of their products sufficiently to shield them from legal challenges. That could slow the roll-out of new devices in the short
term. But it could also spark a new round of innovation in the long run, as firms in the Android ecosystem seek to differentiate their offerings to protect them from more legal strikes by Apple. The case will also stir up further debate about the way America’s patent system operates. Its fans are already hailing the California ruling as proof that the patent system protects inventors and that its benefits outweigh the costs. But critics will seize on the ruling as evidence that the litigation frenzy and a proliferation of software patents are having a chilling effect on innovation, leaving society worse off. If Samsung pursues its appeal all the way through the America’s legal system, the Supreme Court may end up having to decide which camp is right.