Eszter könyve 5,1-14 Eszter közbenjárása
„Történt pedig harmadnapon, hogy Eszter felöltözött királyiasan, és megállt a király házának belső udvarában, a király háza ellenében, és a király üle királyiszékében, a királyi házban, a ház ajtajának átellenében. És lőn, a mint meglátá a király Eszter királynét, hogy áll az udvarban, kegyet talála szemei előtt, és kinyujtá a király Eszterre az arany pálczát, a mely kezében vala, akkor oda méne Eszter, és megilleté az arany pálcza végét. És monda néki a király: Mi kell néked Eszter királyné? És mi a kérésed? Ha az ország fele is, megadatik néked. És felele Eszter: Ha a királynak tetszik, jőjjön a király és Hámán ma a lakomára, melyet néki készítettem. És monda a király: Gyorsan elő Hámánt, hogy teljesítse Eszter kívánságát. És elment a király és Hámán a lakomára, a melyet Eszter készített vala. Monda pedig a király Eszternek borivás közben: Mi a te kivánságod? Megadatik néked. És mi a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészen! És felele Eszter, és monda: Az én kivánságom és kérésem ez: Ha kegyet találtam a király szemei előtt, és ha a királynak tetszik megadni kivánságomat és teljesíteni kérésemet: jőjjön el a király és Hámán a lakomára, a melyet készítek nékik, és holnap a király beszéde szerint cselekszem. És kiment Hámán azon a napon vígan és jó kedvvel. De a mint meglátá Hámán Márdokeust a király kapujában, és ez fel nem kelt és nem mozdult meg előtte, megtelék Hámán haraggal Márdokeus ellen. De megtartóztatá magát Hámán, és haza ment, és elküldvén, magához hivatá barátait és Zérest, az ő feleségét. És elbeszélé nékik Hámán gazdagságának dicsőségét, fiainak sokaságát és mindazt, a mivel felmagasztalta őt a király, és hogy feljebb emelte őt a fejedelmeknél és a király szolgáinál; És monda Hámán: Nem is hívott Eszter királyné mást a királylyal a lakomára, a melyet készített, hanem csak engem, és még holnapra is meghivattattam hozzá a királylyal. De mindez semmit sem ér nékem, valamíg látom a zsidó Márdokeust ülni a király kapujában. És monda néki Zéres, az ő felesége és minden barátja: Csináljanak ötven könyöknyi magas fát, és reggel mondd meg a királynak, hogy Márdokeust akaszszák reá, és akkor menj a királylyal a lakomára vígan. És tetszett a dolog Hámánnak, és megcsináltatta a fát.” Bevezetés Ha a testvérek visszaemlékeznek, Eszter könyvének az első részében arról volt szó, hogy Vásti királynét a király elveti, mert nem engedelmeskedett, nem ment a királyhoz, amikor hívta. Látjuk, hogy ennek a szellemi mondanivalója az, hogy Isten hogyan vetette el a zsidó népet az engedetlensége miatt. A második részben arról volt szó, hogy, hogyan választotta ki Esztert, hogy ő legyen a királyné Vásti helyett. Ebben pedig azt láttuk, hogy hogyan választotta ki a Gyülekezetet, miután a zsidó népet elvetette Isten. A harmadik részben azt látjuk, hogy a király nagyhatalmat adott Hámánnak. Hámán a Sátánnak a képe, az Agágiták közül való vol. A Gyülekezetet ugyan Isten kiválasztotta, és itt vagyunk ebben a világban, de a Sátánnak nagyhatalmat engedett. A következő részben arról volt szó, hogy Hámán gonosz tervet forralt a zsidók ellen, hogy kiirtja őket, és Márdokeus azt kérte Esztertől, hogy járjon közben a királynál. A királyhoz hívatlanul nem lehetett bemenni, mert aki hívatlanul bement, mindegy, hogy a királyné volt is, annak meg kellett halni. Csak akkor nem, hogy ha a király kinyújtotta rá az aranypálcáját. Esztert nem hívatta. Akkor Eszter azt mondta, hogy akkor is megyek a király elé, és ha elveszek, hát elveszek. Ebben azt láttuk, hogy milyen a halálba adott élet, hogy ha valaki az Úrnak eszköze, és az Úr gondolata szerint akar élni, akkor le kell
tenni az életét. Valaki meg akarja tartani az életét, elveszi azt, aki elveszti, megtalálja azt. Ekkor három napig böjtölt Eszter is, Márdokeus is, a zsidók is, és azt mondta, hogy akkor a három nap után bemegy a királyhoz, és lesz, ami lesz, az életét is kockára teszi. A feltámadt élet Most, ebben a részben arról olvastunk, hogy mi történt harmadnap, tehát, mikor eltelt a három nap. Tulajdonképpen a szellemi mondanivalóját úgy foglalhatnánk össze ennek, hogy a harmadnap a feltámadt életnek a jelképe, mint ahogy az Úr Jézus is harmadnapra feltámadott, ahogy Jónás is három nap és három éjjel volt a cethal gyomrában, de utána kitette a cethal a partra, és elvégezte a küldetését. Tehát a három nap után következő harmadnap mindig a feltámadásnak a jelképe a Bibliában. Itt azt látjuk, hogy milyen a feltámadt életben járó hívő ember. Azonban meg kell különböztetnünk kétféle feltámadt életet. Mind a kettőről szólnék. Az egyik feltámadt élet az azt jelenti, mint amikor valaki az újjászületéskor támad fel a szellemi halálból. Erre az egyik példa, amikor a tékozló fiú elment az atyai háztól, és aztán visszakerült, akkor azt mondta az atya, hogy ez az én fiam elveszett és megtaláltatott, meghalt, és feltámadott. Tehát, amikor valaki a bűnös életben van, a halálban van. S, amikor visszatér az atyai házhoz, és az atya kegyelmébe fogadja, újjászületik, akkor feltámadt a halálból. Ez egy feltámadt élet. Vagy az Efézusi levélnek a 2. fejezetében olvashatjukl: „De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, Minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal… [Tehát meg voltunk halva a vétkek miatt, s megelevenített együtt a Krisztussal] És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban” (Ef 2,4-6). Na, ez is idetartozik, hogy halottak voltunk a bűnben, de az Isten gazdag volt irgalmasságban, nagy szeretetéből, amellyel szeretett, és akik meg voltunk halva, megelevenített bennünket együtt a Krisztussal. Ez történt az újjászületéskor. Azonban van egy másik feltámadt élet is. És itt, amit az Eszter könyvében olvastunk az ennek a jelképe. Amikor valaki, mint hívő ember teszi le az életét, adja halálba az Úr előtt. Mert Eszter ezt tette. Eszter már királyné volt, a felesége volt a királynak, és mégis azt mondta, hogy megyek az én népemért, s, ha elveszek, hát elveszek. Ha nem nyújtja ki rá a király az aranypálcát, akkor őt is meg kellett volna ölni. Na, most, amikor egy hívő ember már Isten gyermeke lett - és erről a múlt órán volt szó, most csak átismételjük tulajdonképpen, mert a múlt órán elmondtam, hogy mint hívő ember, kérlek titeket atyámfiai, szánjátok oda a ti testeteket Istennek élő és szent áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek. Vagy szó volt arról, hogy aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti. Ez a hívő emberre is vonatkozik, még inkább, mint a nem hívőre. Szóval, amikor valaki halálba adja az életét, akkor lesz szellemileg egy halálból feltámadt élet. Aki nem adja halálba, annak soha nem lesz halálból feltámadt élete. De feltámadt élete, harmadnapja, csak annak lesz, aki három napig volt zsákban, hamuban, aki leszámolt a maga életével, és Isten kezébe letette az életét. Na, ez a történet ennek a jelképe, amikor mint tiszta, szűz, szép, királyi méltóságba emelt valaki tette le az életét, és azt mondta, hogy mindegy, mi történik velem, böjtölök, és megyek, ha az életembe kerül is, mert ezt kívánja az Úr. És az ilyeneknek van harmadnapja, feltámadt élete. Feltámadt életben csak az ilyenek tudnak járni. A királyi ruha Így olvastuk az 1. versben: „történt pedig harmadnapon”. Na, ez az a harmadnap. Hát mi is történt harmadnapon? Eszter felöltözött királyiasan, a böjtnek, a zsákruhának vége, nem így ment a király elé. Nem is lehetett, hiszen zsákruhában, olvastuk korábban, hogy nem mehetett be Márdokeus még az udvarra sem, nemhogy a belső házba. Még az udvarba sem lehetett bemenni zsákruhában, íÍgy nem lehetett a király elé menni. Felöltözött királyiasan. Mit jelent ez, hogy királyiasan felöltözni? A Galátziabeli levélben azt olvassuk: „Mert a kik Krisztusba
keresztelkedtetek meg [tehát Krisztusba merültetek bele], Krisztust öltöztétek fel” (Gal 3,27). Ki öltözi fel Krisztust? Aki Krisztusba merült bele. A bemerítés a mi számunkra nem a vízbe való bemerítést jelenti, hanem Krisztusba való bemerülést. Semmit nem ér egy külső bemerítés, ha szellemben nem merültünk bele Krisztusba. Nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtetek (vagy belemerültetek) Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtetek meg? Eltemettettünk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba. A vízbe való bemerítkezés az csak egy külső jelképe annak a szellemi valóságnak, hogy megértettük, hogy minket Isten Krisztusba helyezett. S már nem a magunkéi vagyunk. Na, ez a három nap. Krisztusban vagyunk, és ha az Ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk (Róm 6,5). És, ha valaki eggyé lett vele a halálában, akkor eljön a harmadnap, hogy bizonyára a feltámadásban is eggyé lesz vele. És ez a királyiasan felöltözött Eszter, ebben a királyi ruhában azt jelképezi, amikor a hívő ember megértette, hogy én Krisztussal eggyé váltam az Ő halálában, de Krisztus feltámadt, és én is feltámadtam Vele együtt. Ezt így fejezi ki Pál apostol, hogy élek már többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Bennem is, én meg Benne. Mint, ahogy benne volt abban a királyi ruhában, ugyanúgy élünk a Krisztusban, és kifelé a Krisztus élete látszódik a mi életünkben. Mert a feltámadt élet azt is jelenti, hogy látszódik a Krisztus élete a mi halandó testünkben. Ahogy a 2Korinthus 4-ben olvastuk is a múltkor: „Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.” Mi mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Tehát ez a királyi ruha, ez azt jelenti, hogy látható a Krisztus szépsége, királyi méltósága, hatalma, szentsége a mi életünkben. Aki feltámadt életben jár, mert volt halálba adott élete is, azok életében látszódik a Jézus élete. Azt mondták a görögök, hogy: Uram, látni akarjuk a Jézust. Hát ezt a királyi méltóságú Isten gyermekeit, akiknek nem büszkeségből van fent az orruk, hanem az Isten méltósága van rajtuk, ezeket szeretné a világ látni. De ide, a harmadnapra, csak a három nap után, a halálba adott élet után lehet eljutni. Akkor lehet felöltözni királyiasan. Na, így öltözött föl Eszter, és odaállott. „kegyelmet talált” Azt olvastuk itt az Igében, hogy a király a királyi székben ült, a ház ajtajának átellenében, és meglátta Eszter királynét az udvarban, és kegyelmet talált szemei előtt, és kinyújtotta Eszterre az aranypálcát, amely a kezében volt, akkor odament Eszter, és megilleti az aranypálca végét (2-3. vers). Most ez, hogy Eszter kegyelmet talált a király előtt, ez is két dolgot jelent. Mind a két harmadnapra, tehát, mikor valaki újjászületik és akkor lesz új élete, arra is van egy üzenete, meg mikor valakinek ilyen halálba adott élete van, mint hívő embernek, arra is van egy üzenete ennek. Az újjászületéskor ez a kinyújtott kéz, ez azt jelenti, hogy jön egy bűnös ember, aki csak halált érdemelt volna, megáll az Isten előtt. Kinek a nevében jön? Jézus Krisztus nevében. Akkor ez a felöltözött ruha ez azt jelenti, hogy nem a magam nevében jövök, hanem a Jézus nevében jövök Istenhez. És amikor meglát bennünket Isten, és látja, hogy nem a magunk jócselekedeteiben bízva, hanem Krisztusban bízva jöttünk Hozzá, akkor kegyelmet találunk a szemei előtt, és kinyújtja ránk a kezét, kinyújtja az aranypálcát. Szeretnék felolvasni Ézsaiás könyvéből egy néhány igeverset, hogy mit jelent ez a kinyújtott kéz. „Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte és ki teszi azt erőtlenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?” (Ézs 14,26-27). Tulajdonképpen Isten minden nép és minden ember felé kinyújtotta az Ő kezét. Senki nem változtathatja meg. Mert Krisztus minden emberért meghalt, Ő engesztelő áldozat nemcsak a mi bűneinkért, az egész világért is. Isten a Krisztusban mindenki felé kinyúlt, és mindenkit üdvözíteni akar, és mindenkit fel akar emelni. Mert az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Ez az elvégezett tanács az
egész föld felől, ezt akarja Isten, hogy üdvözüljön minden ember. Az Ő keze fel van emelve. Ki fordítja el azt? Most olvasok Ézsaiásból egy másik igét: „Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézs 52,10). Feltűrte a szent karját, ezt a kinyújtott kezet jelenti, hogy neki kezd a munkának, kinyújtja a kezét. Itt is meg kell figyelnünk azt is, hogy minden népek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását. „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?” (Ézs 53,1). Nyilvánvaló, hogy itt Krisztusról van szó, tehát ez a kinyújtott kéz, ami minden népek felé ki van nyújtva, Istennek ez a keze, ez a szent kar Krisztus. Az Úr karja kinek jelentetett meg? Ki hitt Krisztusban? Mert azok üdvözülnek, és azok lesznek megmentve. Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? A király kinyújtotta itt a kezét, és benne volt az aranypálca. Most arany pálca van benne, nem vasvessző. Olyan is jön, amikor vasvesszővel összetöri a pogányokat, mint cserépedényt. Itt még nem ez az ítéletes uralkodás van, itt aranypálca van még a kezében. Ez azt jelenti tehát, hogy Isten a Krisztusban mindenki felé kinyúlt, mindenkit fel akar emelni, mindenkit üdvösségre akar vezetni. Mi az embernek a feladata? Mit csinált Eszter? Odament, s megérintette az aranypálca végét. Megérinteni, érinteni Krisztust; ennyi a dolgunk csak. Emlékszünk a vérfolyásos asszonyra? Sokan tolakodtak, lökdösték, hozzáértek, de nem érintették. Mert érinteni, azt jelenti, hogy hittel nyúlni hozzá. A vérfolyásos asszony azzal a hittel ment: ha csak ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. Na, ezzel a hittel jönni az Úrhoz, hogy elég csak hozzáérnem még a ruhája szegélyéhez, vagy az aranypálca végéhez is, és kegyelmet találtam, meggyógyulok, és életem lesz. Ennyi a dolgunk. Érinteni, közel menni hozzá, nem húzódni el tőle. Emlékszünk, József mit mondott a testvéreinek, mikor féltek? Jöjjetek közelebb! Mert megrettentek. Mert az ember úgy van ám, amikor találkozik az Úrral, megretten a bűnei miatt, akkor azt mondja, mint Péter: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram. De mégis, Krisztus azt mondta, mint József, hogy jöjjetek közelebb. És Eszter is tudta, hogy kegyelmet talált, és ezért odament, és megérintette az aranypálcának a végét. Azt is jó tudnunk, hogy ez a kéz, ami fel volt emelve minden népek fölé, erről az Ézsaiás 5ben azt olvassuk: „Ezért gerjedt fel az Úrnak haragja népe ellen, és felemelé rá kezét, és megveri, hogy a hegyek megrendülnek, és holttestök szemétként fekszik az utczán. Mindezekkel haragja el nem mult, és keze még felemelve van.” Hogy ez a felemelt kéz a mi számunkra kegyelem, de tulajdonképpen ítélet kellett volna, hogy legyen, mint ahogy itt írja: Haragja el nem múlt, keze még felemelve van. De hogy felénk miért kegyelmet jelent ez a kéz, azt tudjuk, hogy azért van, mert ez a kéz Krisztusra sújtott le a kereszten, és akkor múlt el a haragja. Ahogy a Korinthusi levélben olvashatjuk, hogy megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket, ránk bízta a békéltetés Igéjét. Krisztusért járunk tehát követségben, mintha Isten kérne miáltalunk, a Krisztusért kérünk, hogy béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Na, itt múlt el a haragja. Olvashatunk egy másik helyen is Ézsaiásnál, hogy jóllehet haragudtál rám, de elfordult haragod. Krisztus fele fordult Isten haragja, hogy mifelénk kegyelemmel forduljon. Hogy mifelénk a kegyelmes karja forduljon, amiben az aranypálca van, és nem vasvessző. Kérések és az átadott élet Most nézzük meg a másik oldalát is. Kinyújtani az aranypálcát azt jelenti, hogy kegyelmet találni. Amikor valaki, mint hívő ember teszi le az Úr kezébe az életét, adja halálba, és tudja azt, hogy mint hívő ember is, a legjobb helyen akkor van az élete, ha nem én magam akarok hasznos lenni, szolgálni, jót tenni, hanem tudom, mint hívő ember is, hogy legjobb akkor, ha élek többé nem én, ha leteszem az életemet. Legyen meg az Isten akarata, és tegyen velem azt, amit akar. Akkor az embernek el kell szánni magát a halálra, ha elveszek, hát elveszek.
Ha az Úr betegágyba fektet, ki nem tudom nyitni még a szemem sem, a szám sem, meg sem tudok moccanni, vagy bármi körülménybe juttat, akkor is, a legjobb nekem letenni az én életemet az Isten kezébe. Akkor, ha valaki így adja oda az életét Istennek, az Úr előtt kegyelmet talál, és kinyújtja rá az aranypálcát. És eljön az életébe a harmadnap. Amikor ott áll az Úr előtt, és tudja, hogy felemelte az Úr, kegyelmet talált, kinyújtotta felé a kezét és az aranypálcát. Nézzük meg, hogy mit jelentett ez Eszternél, és mit jelent ez nekünk ilyen esetben. Úgy olvastuk az Eszter könyvében: „… akkor oda méne Eszter, és megilleté az arany pálcza végét. És monda néki a király: Mi kell néked Eszter királyné? És mi a kérésed? Ha az ország fele is, megadatik néked” (2-3. vers). Az ilyen feltámadt életnek az egyik nagy áldása az, hogy az Úr olyan bizalommal van hozzánk, mert meg van rá az oka, hogy ilyen bizalommal legyen, hogy azt mondja, kérjünk, amit akarunk. Ha az ország fele is, meglesz. Itt egy picit álljunk meg. Sokan hivatkoznak arra az igére, amit az evangéliumban mondott az Úr: valamit kértek az én nevemben az Atyától, meglesz nektek. És akkor kérnek is mindent. Csak éppen az én nevemben, ezt nem nagyon akarják megérteni, hogy mit jelent. Mert sokan úgy gondolják, hogy annyit jelent, hogy a végén hozzátesszük, hogy ezt kérjük a Jézus nevében. De valahol az Ő nevében kérni itt kezdődik, amikor valaki végigjárta azt az utat, ami a krisztusi út: a halálba adott és a feltámadt élet útját, amit Krisztus végigjárt. Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Mikor valaki így már nem tartja magát méltónak, még az életre sem, az egész életét így tette oda az Isten oltárára, annak már mondhatja az Úr, hogy kérj, amit akarsz. Emlékszünk még rá, amikor Eszter királynét felkészítették, és minden leány mehetett a király eleibe, és mit mondott neki az asszonyoknak a felügyelője? Kioktatta. Azt mondta neki, hogy ne kérjen mást. Majd ő megmondja, emlékszünk erre? Elolvasom: „Mikor azért eljött az ideje Eszternek, a Márdokeus nagybátyja, Abihail leányának, a kit leánya gyanánt fogadott, hogy bemenne a királyhoz, nem kívánt mást, mint a mit Hégai, a király udvarmestere, az asszonyok őrzője mondott néki, és kedves vala Eszter mindenki szemei előtt, a ki őt látá” (Eszt 2,15). Akkor megmondta neki Hégai, ne kívánj mást, csak ezt. Nem tudjuk, nincs leírva, hogy mit, de megmondta. Akkor is lehetett volna kérni, de azt mondja, ne kérj. És kedves volt mindenki szemei előtt. Most itt volt a nagy lehetőség: azt mondta neki a király, kegyelmet találtál előttem, kérj, amit akarsz. Mindent megadok neked, az ország fele is, minden meglesz, kérj, amit akarsz. Csak ám, az ilyen halálba adott életű ember nem is azt mondom, hogy meggondolja, hogy mit kér, nincsen saját kérése. Nem kell mit meggondolni, mert nincs saját kérése. Már letette az életét. Aki még nem tette le az életét, annak sok kérése van. De aki letette, annak nincs kérése saját maga számára, meg a saját elgondolása alapján. Ezért ennek lehet kérni. Jakab levelében azt olvassuk a 4. részben a kéréssel kapcsolatban: „Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, a melyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt” (Jak 4,1-3). Ez az, mikor nincsen, hiába kéri, mert nem jól kéri, mert a gerjedelmeire akarja költeni. És ami így feljön az emberben, kívánsága, test kívánsága, lélek kívánsága, az énnek a kívánsága, gerjedelem. Ezt add meg Uram, azt add. Nem adja meg. De amikor valakinek van egy ilyen oltárra tett élete, akkor mondhatja neki az Úr: na, tessék, most már kérhetsz. Kérj, amit csak akarsz. Mert úgy is tudja az Úr, hogy nem kérünk mást, csak azt, ami jó, ami egyezik az Ő akaratával. A Jakab 3-ból még valamit elolvasnék, mert azt olvastuk itt a Jakab 4-ben, hogy honnan vannak háborúk és harcok közöttetek. Mikor aztán valaki a saját önző kívánsága szerint nem kap valamit, akkor irigykedik, háborúskodik, hogy a másiknak miért van? És azt mondja erre a Jakab 3: „Ha pedig keserű írígység és czívódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne
hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. Mert a hol írígység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van” (Jak 3,14-15). Ezt azért olvastam el, mert ha valaki úgy kér, hogy nincs halálba adott élete, és nagyon ragaszkodik hozzá, helyet ad az ördögnek. És innen jön aztán az, hogy valaki nagyon akar, nagyon kér, nagyon böjtöl, akkor úgy gondolja, hogy megadja neki az Úr, de az ördög adja meg neki. Megkapja. De bár meg ne kapta volna! Innen vannak a karizmatikus körökben is azok, hogy imahadjárat, és gyerünk, és imádkozzunk, és igenis kikényszerítjük az Úrtól. Hát Istent nem lehet kényszeríteni. De az ördög majd megadja, mert ez a bölcsesség földi, testi és ördögi. Azt olvastam az egyik ilyen karizmatikus könyvben, hogy úgy tanították a gyülekezetet a karizmatikus-tanítók, hogy az nem jó imádság, hogy azt mondjátok, hogy, de mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te. Mert akkor Isten nem tehet így semmit sem. Istennek határozottan meg kell mondani, hogy mit akartok, és kényszerítsétek rá Istent, és akkor Isten cselekedni fog. Fogjátok szaván Istent, és akkor majd meg fogja adni. Hát ez nem az a bölcsesség, ami felülről jön, mert földi, testi és ördögi. A feltámadt élet áldása Most nézzük csak tovább, hogy mit tett Eszter, amikor azt mondta neki, hogy mi a kérésed? Ha az ország fele is, megadatik néked. Felele Eszter: „Ha a királynak tetszik…”. Nem parancsolt, hanem ha a királynak tetszik, jöjjön a király és Hámán ma a lakomára, amelyet nékik készítettem. Hát érdekes ez a kérés. Amikor egy asztalhoz leülünk, az egymással való közösséget fejezzük ki. Akinek halálba adott élete, és Krisztusban feltámadt élete van, annak a számára nincsen fontosabb, mint Krisztussal, Istennel a közösség, a Vele való zavartalan együttlét. Hogy „bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem”, ez a közösség. Ennél nincs nagyobb. Nem az áldásai kellenek, nem az ország fele kell, nem is az egész ország kell, hanem maga Isten, Krisztus. És ezért mondta, hogy jöjjön a király, ha tetszik neki, a lakomára, Hámánnal együtt, amit én nekik készítettem. És itt hadd említsem meg azt, hogy mi még a feltámadt életnek az áldása, ami közvetlenül ezekből az igékből most még nem látszik, a későbbiek során kiderül. De mégis most hadd mondjam el, mit jelent az, amikor valaki egy Krisztusban feltámadt életet él. Nemcsak olyan átlaghívő életet, hogy hívő lettem, üdvösségem van, aztán a többi semmi nem érdekel, hanem egy bővölködő, feltámadt élet a Krisztussal. Amikor azt mondja az Ige: ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, és ne a földiekkel. Mit jelent ez a feltámadt élet? A Józsué könyvének az 1. részéből néhány Igét idehozok: „Menjetek által a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, mondván: Készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap múlva átmentek ti ezen a Jordánon, hogy bemenjetek és bírjátok azt a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek birtokúl.” Figyeljük ezt a kifejezést? Készítsetek, készüljetek, harmadnap bementek. Negyven évig vándoroltak a pusztában, negyven évig volt olyan életük, amikor a tejjel-mézzel folyó földet nem láthatták, nem vehették birtokba. Ez a következőt jelenti a számunkra: az egy pusztai, nyomorult hívő élet, amikor valaki kijött már Egyiptomból, már nincs a Sátán uralma alatt, de még nem tudja, hogy mit jelent a Krisztussal feltámadt életet élni. Mert még a pusztában lázongtak, a pusztában kívántak, epekedés epeszti őket a pusztában, megkísértették Istent a sivatagban, és aztán Isten jól lakatta őket, el is pusztultak sokan, akkor megint lázadtak. Szóval ilyen egy nyomorult hívő élet, és le lehet élni így egy életet, hogy van ugyan üdvössége, de nem tudja, mit jelent a Krisztusban gazdagság, mit jelent a feltámadt élet a Krisztusban. Ennek az az oka, hogy nincs halálba adott élet. Nem jött el a harmadnap, mert nem volt még három nap és három éjjel, amikor leszámoltam az életemmel, letettem az Úr kezébe. Most itt azt mondja: menjetek át a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap múlva átmentek a Jordánon, bementek, és bírjátok azt a földet, amelyet az Úr, a ti Istenetek ád
nektek. És a feltámadt élet azt jelenti, hogy amit Isten Krisztusban nekem készített, mindazt a gazdagságot birtokba veszem. Mi az, amit Krisztusban készített? Hát többek között azt mondja, hogy adatott nekünk Krisztus Istentől igazságul, bölcsességül, szentségül, váltságul. Aztán, Ő a mi békességünk, Ő az út, Ő az igazság, Ő az élet. Watchman úgy írja le a Normális keresztény élet című könyvében, hogy nem kérünk külön Istentől külön egy kis békességet, meg külön egy kis örömet, mert tudjuk, hogy nincsen külön, mert Isten minden ajándékát Krisztusban adta nekünk, s Krisztuson kívül semmit sem ad. De Vele együtt mindent megadott. Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna Vele együtt mindent minekünk. Na, harmadnap, a feltámadt élet azt jelenti, hogy bemégy a földre, és a tiéd lesz mindaz az ígéret, ami felől csak hallottál, hogy tejjel és mézzel folyó föld van, hogy van boldog hívő élet, hogy van felszabadult hívő élet, hogy van győzelmes hívő élet, hogy van olyan hívő élet, ami nem szüntelen bukdácsolás. Amelyik Krisztussal együtt jár, és ahol mindaz az ígéret valóság, ami felől csak hallottunk, hogy olyan van, mindaz az enyém. Ezt jelenti a harmadnap. Feltámadt élete csak annak van, akinek először halálba adott élete van. Készüljetek, mert harmadnap átmentek a Jordánon, hogy bemenjetek, és bírjátok azt a földet. És akkor: „Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek” (Józs 1,3). És menjetek be, és amire ráléptek, amit talpatok érint, minden a tiétek. Ennyi a dolgotok: vegyétek birtokba. Na, ilyen a Krisztussal gazdag élet. Amire rá merek állni, Isten ígéreteire, amiben merek járni, amerre el merek indulni, hogy énekeltük? Ámen, ámen, csupa ámen. Mit az Úr mond, mindig az. Hogy ez volt az örök törvény, és még az ég fennáll, ez is marad, hogy Ő valamit ígért, s aztán megcselekedte. És a hívő ember azt mondja: letettem az életem az Úr kezébe, eggyé lettem Krisztussal az Ő halálában, az vagyok az Ő feltámadásában is. És minden, ami a Krisztusé, az enyém. Öröm is, békesség is, szelídség is, jóság, hűség, megyek. Nehéz az út, de megyek. Amire csak ráállok, amit csak elfogadok, amerre csak elindulok, hitben megtapasztalom, hogy amit a talpam érint, mind az enyém. Ezt jelenti a harmadnap. Hadd olvassak még igéket a Józsué könyvéből: „Lőn pedig három nap múlva, Hogy általmenének a vezérek a táboron. [...] És monda Józsué: Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, és hogy kétség nélkül elűzi előletek a Kananeust, a Khittheust, a Khivveust, a Perizeust, a Girgazeust, az Emoreust és a Jebuzeust: Íme az egész föld Urának frigyládája előttetek megy át a Jordánon!” (Józs 3,2.10-11). Nekik csak utána kellett menni. Először azt mondta Isten: amit talpatok érint, tietek, menjetek át. De utána meghallották azt is, hogy az Úr előttük fog menni. S ezt tudja a feltámadt életben járó hívő ember is, hogy az Úr előttem megy. Nem lehetetlen úton vezet, hanem előttem megy. A király dicsősége legyen fontos! Aztán az előbb szó volt a Galata 2,20-ról, amelyben ugye az van, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Amely életet pedig e testben élem, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Az Eszter könyve 7. résznek, 4. versének a végén azt olvassuk: „ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért.” Eszter elmondja, hogy mi az ő kérése, és különös, ahogy gondolkozik. Azt mondja: nem szóltunk volna semmit a királynak, ha csak szolgáknak adtak volna el, jóllehet a királyt akkor is veszteség érte volna, és az ellenség nem adott volna kárpótlást a király veszteségéért. Figyeljük ezt a gondolkozást? Így gondolkozik az, akinek feltámadt élete van, aki kérhet, amit csak akar. A királynak az érdekeit tartotta szem előtt, hogy ne érje a királyt veszteség, és amit most velük tettek, az veszteség a királynak. És az ellenség semmit nem ad kárpótlásképpen. Egy hívő ember, akinek Krisztusban halálba adott és feltámadt élete van, nem azt nézi, hogy nekem mi a jó. Nekem mi az előnyös, nekem mi tetszik, nekem mi a szép, mi a kívánságom, mi a kedvező,
hanem azt nézi, hogy Istennek mi a jó, Őt ne érje kár. Az Ő dicsősége nehogy csorbát szenvedjen. Nehogy gyalázatot hozzak az Ő nevére, hanem nagyobb legyen az Ő dicsősége, az az ember így gondolkodik. De csak az tud így gondolkozni, akiben ott van a Krisztusnak a feltámadt élete, aki már mindent megkapott. Mert, ha tudom, hogy mindent megkaptam a Krisztusban, mit kérjek akkor magamnak? Mindent megkaptam. Amit talpam érint, minden az enyém. Bementem az ígéret földjére, már nem úgy lebeg előttem, hogy majd elérem egyszer, hanem tudom, hogy Krisztusban az enyém lett Istennek minden gazdagsága. És akkor nincs, mit kérjek. De mégis van kérése: a királynak a dolgait tartom szem előtt, Istennek a dolgait. Őt ne érje veszteség, Ő dicsőüljön meg az én életem által is. Ezt jelenti a feltámadott életben járni. Befejezés Még egy dolgot mondanék el ebből a fejezetből. Elmentek a lakomára. És akkor Eszter megmondta, hogy mit akar? Nem mondta. Nem volt sietős neki. De miért nem tért rá Eszter minél hamarabb a tárgyra? Hiszen Hámán már elkészítette az akasztófát is Márdokeus számára! Elgondolkozhatunk azon, hogy más a látszat, és más a valóság. A látszat: Hámán nemsokára győz. A valóság: Magának készítette az akasztófát. Lehet a hivő életünkben is az a látszat olykor-olykor, hogy az ellenség mindent tönkre tesz. Az ellenség győz. De a valóság az, hogy „mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett”. (Róm 8,37). Ámen. Derecske, 1994. február 6.
