baszk nacionalizmus Balterer Eszter

A baszk nacionalizmus Balterer Eszter

Balterer Eszter

A baszk nacionalizmus

I. Tóth Zoltán Kör

Bevezetés Baszkföld1, mely Spanyolország 17 autonóm közösségének egyike, a félsziget északi részén, a Pireneusok nyugati oldalán fekszik, északon a Kantábriai-tenger határolja. A baszk nép eredete a mai napig nem tisztázott, de az biztos, hogy kelták előtt már az Ibériai-félszigeten éltek. Az i. e. 3. században megkezdték a félsziget meghódítását, de az északi területekre a magas hegyeken keresztül nehezen jutottak be, és ez hozzájárult ahhoz, hogy ott a romanizáció sem volt sikeres. A 12. század folyamán a baszk területek a Kasztíliai Királyság uralma alá kerültek, míg a Navarrai Királyságot 1512-ben hódította meg az ekkor már Aragóniával egyesült Kasztília. A középkor folyamán geopolitikai helyzetének köszönhetően fontos kereskedelmi központtá vált a tengerparti térség. Mivel a 16–18. század háborúi során mindig a királyt támogatták, kiváltságokat kaptak cserébe, mely lehetővé tette, hogy független kormányzat és önálló bíráskodás működjön a tartományokban. 1793-tól 1808-ig Baszkföld francia uralom alá került, majd a karlista háborúk sorozata sújtotta, és a kiváltságaik védelmében érdekelt baszkok a karlisták oldalára állt. Az I. Karlista háború végén, 1839-ben elfogadtak egy törvényt, mely a kiváltságokat helyben hagyta ugyan, de felfüggesztette a törvénykezési rendet.2

A nacionalizmus kezdete A 19. század második felében megszülető baszk nacionalizmus kialakulásához három tényező járult hozzá: a fuerista3 romantikus irodalom kibontakozása, a karlista háborúk végét jelentő új törvények és a Vizcaya-öböl térségének gyors gazdasági fellendülése.4 1876-ban a karlista háborúk végén Baszkföld és Navarra tartományok privilégiumait a spanyol kormány egy törvényben eltörölte. A veszteségekért cserébe viszont 1878-ban egy gazdasági megegyezést hoztak létre Baszkfölddel, mely autonómiát adott adókivetés és az anyagi forrásokkal való gazdálkodás terén, ami a baszk polgárságot kedvezően érintette az ipari forradalom kezdetén.5 A liberális fueristák ezzel elégedetlenek voltak, ezért két 1

Számos elnevezés létezik még. Hagyományosan Eusalerria, mely a baszk nyelvet beszélő nép által lakott területet jelölte. Sabino Arana változtatta meg ezt Euzkadi-ra, amivel azt a területet nevezte meg, ahol a baszk faj lakott, a nyelv csak másodlagos fontossággal bírt számára. Granja Sainz 2009. 130. p. 2 Gran Enciclopedia de España 16. Zaragoza. 1990. 7520–7522. p. 3 A helyi kiváltságokkal rendelkező területeken a kiváltságok elnevezése. García de Cortazár--Gonzálz Vesga 2005. 324. p. 4 Granja Sainz 2009. 11. p. 5 García de Cortazár-Gonzales Vesga 2005. 325. p.

1

Balterer Eszter



szervezetet hoztak létre. Az 1880 körül alapított társaságoknak politikai jelentőségük még nem volt – az 1876-os törvény érvénytelenítését, a privilégiumok visszaállítását követelték, valamint baszk-navarrai egységet hirdettek –, de a baszk nyelv ápolásában fontos szerepet töltöttek be. A baszk nacionalista mozgalom megalapítója Sabino Arana 6, akinek eszméi elsősorban Bilbaóban és Vizcaya néhány településén hatottak. Ő látta el a mozgalmat ideológiával, szimbólumokkal, valamint az első szervezet, majd párt alapítása is nevéhez fűzödik. Nacionalizmusának alapjai: a katolicizmus, a baszk faj, a nyelv és hagyományok. A kezdetektől spanyol-ellenes és ezzel összefüggésben antiliberális is volt, mivel a baszk kiváltságokat

a

liberális

Spanyolország

törölte

el.

A

liberalizmussal

való

szembehelyezkedésének másik indoka, hogy azt az egyház ellenségének tekintette. Kezdetben antikapitalista és iparosodás ellenes is, és a vidéket idealizálta. Arana nézete szerint az ipari fejlődés tönkreteszi a hagyományos társadalmat, és bevándorlókat vonz a térségbe. Később ezen a nézeten változtatott, mert felismerte, hogy az iparosodás a baszk nemzet új eleme, amely felsőbbrendűvé teszi az elmaradott Spanyolországgal szemben. Az aranizmus elsősorban a bilbaói középosztályban talált támaszra.7 A baszk nacionalizmus 1895-től öltött politikai formát a Baszk Nemzeti Párt (Partido Nacionalista Vasco, PNV) megalapításával. Igazi jelentőségre 1898-tól tett szert, amikor Ramón de la Sota és követői csatlakoztak hozzá, és ezzel két irányzat jelent meg a párton belül: a radikálisabb aranista és mérsékeltebb sotista, melyek között a legnagyobb különbség az volt, hogy míg előbbi a függetlenség, addig utóbbi csak az autonómia kivívására törekedett. A párt társadalmi bázisa is bővült, a mérsékelt irányzat nyitott a polgárság felé. Ebben az évben már választásokon is indultak jelöltjeik, először csak tartományin, ahol Aranát Vizcaya képviselőjévé választották. Ezt követték 1899-ben tartott helyhatósági választások, majd 1903-ban került sor a törvényszéki választásokon történő jelölt állításra.

6

Sabino Arana a baszk nacionalizmus atyja, 1865-ben született, katolikus, karlista polgárcsaládba. 17 évesen ébred rá, hogy hazája nem Spanyolország, hanem Vizcaya, így elhagyja a karlizmust, helyette pedig nacionalistává válik. 1883-tól foglalkozik a baszk nyelvvel illetve publikál írásokat történelmi-politikai témában. 1892-ben megírja a baszk nacionalizmus alapművének számító Bizkaya por su independencia c. könyvet, melyben megteremti a baszk nacionalizmus historiográfiáját. Politikai pályáját 1893-ban kezdi. 7 Granja Sainz 2009. 18–21- p.

2

Balterer Eszter



1898-tól Arana maga is közeledett a mérsékelt irány felé, még spanyol-ellenességét is elhagyta.8

Első kísérletek az autonómia elnyerésére 1903-ban Arana halálát követően kiéleződött a párton belüli harc a két irányzat között, amit 1906-ban rendeztek és kiadtak egy olyan kiáltványt, amelyben összefoglalták az aranizmus legfontosabb elveit és kitűzték a politikai céljait.9 Ez a megoldás lehetővé tette a PNV legalizálását, és konzervatív pártként való közeledését XIII. Alfonz monarchiájához.10 Befolyása is megnőtt és Vizcayából a többi baszk tartományra is kiterjedt. A baszk nacionalizmus pedig egyre nagyobb szerepet kapott a szociális és kulturális szervezetekben, sportklubokban és a sajtóban. A baszk nacionalizmus sikere egybeesett Baszkföld gazdasági virágzásával is, amit elsősorban az I. világháború alatt Nagy-Britanniával történő kereskedelmének köszönhetett. 11 1916-ban a PNV nevet változtatott, ettől kezdve Comunidad Nacionalista Vasca néven indult a választásokon. 1917–18-as évben választási sikere biztosította politikai fölényét Vizcaya tartományban. Az igazi áttörést 1918 hozta meg, amikor a baszk nacionalizmus képviselői a párt fennállása óta először bejutottak a Cortes-be. Ezzel lehetővé vált, hogy a baszk kérdést – a katalánnal együtt – már a spanyol parlamentben is meg lehessen vitatni. A két nacionalizmus között összefogás jött létre, így együttes erővel tudtak síkra szállni a monarchián belüli autonómiáért Katalónia és Euskadi számára. Ezzel kezdetét vette az autonomista kampány, melyben a baszk nacionalizmus – katalán követeléseket utánozva – igényt tartott egy autonóm alaptörvény (Estatuto) megalkotására. 1919-re azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem fogják elérni.12 1919-ben törés következett be a Comunión Nacionalista Vasca-ban, ugyanis a választásokon nem érte el a korábbi sikerét13, és a kevesebb képviselővel az autonómia kérdése háttérbe szorult a parlamentben, ráadásul a katalán kérdés is csődöt mondott. Ezzel újra hangra kapott a radikális aranista vonal, amely az ír Sinn Féin-t tekintette példaként, és 8

Granja Sainz 2009. 22–29. p. A mérsékeltek fölénybe kerültek, így legitimálták az autonóm politikát. Fő célként szerepel még az 1839-es törvény hatályon kívül helyezése. 10 Granja Sainz 2009. 33–35. p. 11 Granja Sainz 2009. 36. p. 12 Granja Sainz 2009. 37–39. p. 13 A konzervatív és liberális párt elérte, hogy az 1920–23-as időszakban a választási harc kiegyenlítetté váljon a térségben. 9

3

Balterer Eszter



szimpatizált az 1916-os dublini lázadással. A fiatal nacionalisták, akikre a radikális irányzat erősen hatott, a Juventud Vasca nevű szervezetbe tömörültek Bilbaóban. 1921-ben vezetőiket a Comunión kizárta a pártból, akik egy új párt alapítását határozták el, a PNV nevet véve újra fel, azonban az Aberri című napilapjuk után ezen a néven is szokás említeni őket. A párt az aranista doktrínát tekintette magáénak. Az Aberri Vizcaya tartományban, azon belül is Bilbaóban és annak környékén szerzett befolyást, elsősorban az alsó- és középosztályra támaszkodva. A többi tartományban megőrizte vezető szerepét a Comunión, melynek társadalmi bázisát a polgárság és a konzervatívok jelentették. Az ír példát követve a PNV Aberri feminista és ifjúsági szervezetet is létrehozott tanai terjesztésére. Az Aberriben megjelenő cikkekben intenzív kampányokat folytattak, és eszméik terjesztésére felhasználták a színházat is. 1922-ben a PNV Aberri elfogadott egy nyilatkozatot, amely Sabino Arana ideáinak másolata volt, és az 1906-os nyilatkozathoz képest – amit érvényben tartott a Comunión is – is csak egy helyen tért el, ez pedig a függetlenség végső célként való megjelölése volt. Mivel a pártok külön-külön nem bírtak olyan befolyással, mint pár évvel korábban a Comunión, így szövetségesek után kellett nézniük. A Comunión elfogadta a baszk katolikus erők egyezményét és a nem nacionalista jobboldaliakét. Az Aberri csak nacionalista erőkkel tárgyalt, így csatlakozott a katalán radikálisokhoz, majd sikerült 1923. szeptember 11-én egy Hármas

Szövetséget

létrehozni

Katalónia,

Euskadi

és

Galícia

függetlenségének

kiharcolásáért. Ez azonban nem volt hosszú életű, mert két nappal később, Primo de Rivera katonai puccsot hajtott végre Barcelonában.14 Habár a radikális nacionalizmusok elnyomása nem volt elsődleges célja az 1923-as államcsínynek, a katonai irányítás már 1923. szept. 18-án kihirdetett egy dekrétumot a szeparatizmus ellen. A mérsékelt nacionalista irányzatokat azonban jobban tolerálta a diktatúra, aminek köszönhetően a Comunión folytathatta tevékenységét, míg az Aberri eltűnt. A radikális mozgalmak központjait bezárták, vezetőiket bebörtönözték. Mások, hogy ezt elkerüljék, külföldre menekültek, és ott kampányoltak a baszk ügy mellett. A legtöbben mégis inkább lemondtak a politikai cselekvésről és inkább más tevékenységnek szentelték idejüket. Így a kulturális, sport és szociális szervezetekbe menekült a baszk nacionalizmus, melyek az 14

Granja Sainz 2009. 40–43. p.

4

Balterer Eszter



1920-as években komoly fejlődésen mentek keresztül, az 1930-as évek baszk kulturális reneszánszának volt előfutára. A diktatúra alatt az egyetlen eredmény, amit Baszkföld elért, az a gazdasági egyezmény 1925-ös megújítása volt.15 1930 januárjában, Primo de Rivera diktatúrája véget ért, amit egy rövid átmeneti időszak követett. Az 1931-es helyhatósági választások eredményei után egyértelművé vált a monarchia bukása, április 14-én kikiáltották a II. Köztársaságot. Antiklerikális karaktere, valamint a hagyományos társadalom megváltoztatására irányuló törekvései miatt a többségében konzervatív baszk nacionalisták nem nézték jó szemmel a történéseket. Indalecio Prieto szocialista képviselőnek köszönhetően azonban a leendő állam tervezetébe bekerült a baszk autonómia kérdése is.16 Közben a baszk nacionalisták belső újjászerveződésbe kezdtek. A bonyolult és hosszadalmas folyamat 1930. november 16-án zárult le. Lefektettek néhány alapelvet, amik érvényesítették Sabino Arana tanait, megváltoztathatatlannak ítélve az „Isten és Ősi Törvény” jelmondatot, és hogy Euskadi a baszk faj, nyelv és privilégiumok területe. Az egyesülés PNV néven történt meg, érvényben tartva az 1906-os nyilatkozatot. Ettől kezdve a nacionalista párt gyors növekedésnek indult, amely a köztársaság első két évében folytatódott, annak ellenére, hogy vetélytárs is jelentkezett. 1930. november 30-án megszületett a baszk liberális és köztársasági baloldal az Acción Nacionalista Vasca (ANV) nevű párt létrejöttével. Alapítói a Comunión azon tagjai voltak, akik harcoltak a baszk nacionalizmus ideológiai és politikai megújításáért. Az új párt azonban nem tudta megtörni a II. Köztársaság alatt kialakult jobboldali PNV hegemóniát. A két párt kezdeti kapcsolata nem alakult a legjobban – sajtóper 1931-ben –, amit a köztársasághoz való hozzáállásuk is befolyásolt. Az ANV mindent megtett annak érdekében, hogy Spanyolországban végbemenjen a rendszerváltás, ezért 1931 márciusában csatlakozott a Bloque Antimonárquico-hoz. A PNV ellenben elutasította a baloldallal való szövetséget, és bár nem volt monarchia párti, annak érdekében sem tett semmit, hogy a köztársaság gyorsan gyökeret verjen.17

Granja Sainz 2009. 46–49. p. García de Cortazár–González Vesga 2005. 395. p. 17 Granja Sainz 2009. 50–53. p. 15 16

5

Balterer Eszter



Az autonómia megvalósítása A baszk nacionalizmus folytatta azt az utat, amelyen Primo de Rivera diktatúrája alatt indult el, és befolyását tovább erősítette kulturális téren és különböző társadalmi szervezetekben is. A politikát a PNV uralta, mellette az ANV és egy kisebb radikális csoport, a Jagi-Jagi jelent meg, ami Aberri hagyományainak folytatója volt, s amely erősen spanyolellenes, antikapitalista irányt kéviselt, valamint elutasította a PNV autonomista politikáját.18 Az ANV kudarca az 1931-es országgyűlési választásokon azt eredményezte, hogy parlamenten kívüli erővé vált, de ennek ellenére is kiemelkedő szerepet játszott az Estatuto kiharcolásában. 1936-ban belépett a Frente Popular-ba.19 A köztársaság első két évében a PNV virágkorát élte, a választásokon Vizcaya és Guipúzcoa tartományokban győzött, azonban voltak területek – mint Navarra – ahova hatalma alig ért el. Ideológiája nem változott a köztársaság alatt, de antiliberalizmusát elhagyta, és közeledett a kereszténydemokrata állam elképzeléséhez. Ez a fiatalabb generációnak volt köszönhető, mely a legnagyobb lökést adta az Estatuto kiadásáért vívott harcnak is. Az első két évében mutatott óriási sikerek után viszont megrekedt a nacionalista párt. A baszk kérdést a katalánnal összehasonlítva lényeges eltérések figyelhetőek meg kulturális és politikai téren is. Ezt elsősorban az befolyásolta, hogy Euzkadi meghatározása és földrajzi határai nem voltak egyértelműek. A karlisták fellépése a baszk kiváltságok ügyében akadályozta az autonómia kivívását, mint ahogy az is, hogy a PNV rossz oldalra állt 1931ben, míg a baloldaliak a PNV-ben nem bízva marginalizálódtak. 20 Végül még 1931-ben Sociedad de Estudios Vascos megfogalmazott egy széles alaptörvényt a baszk tartományok és Navarra számára, amit azonban rögtön mindkét politikai csoportosulás módosított saját elképzelése szerint, ezzel helyet adva két különböző tervezetnek. A PNV és a karlisták koalíciója által tartott gyűlésen 1931 júniusában megalkották az Estatuto de Estella-t, melyet a baszk–navarrai önkormányzatok ¾-e elfogadott, azonban nem kérdezték meg a legnépesebb és legiparosodottabb baszk központok képviselőit. A konfliktusokkal terhelt nyár után, szeptember végén benyújtották az alaptörvény tervezetét a

18

Granja Sainz 2009. 57. p. 1936. január 15-én a baloldali pártok választási koalíciója. Barrio Alonso 2004. 155. p. 20 Barrio Alonso 2004. 136. p. 19

6

Balterer Eszter



Cortes-ben, melynek még csak a megvitatására sem került sor, közben pedig a parlamentben elfogadták az új államformát, amely demokratikus, decentralizált köztársaság lett.21 Ugyanebben a hónapban megpróbálták újra megfogalmazni a baszk törekvéseket. Azaña kormánya kiadott egy rendeletet, mely egy járható utat kínált a baszkoknak az Estatuto elfogadtatásához, négy fázist kijelölve, ahhoz, hogy végre megkapják az autonómiát. Először is a tervezetet a képviselő-testületek által megválasztott bizottságnak kellett elkészítenie. Ezután a tervezetnek át kell mennie az önkormányzatok gyűlésén, majd népszavazáson a baszk népnek is el kell fogadnia, és végül, az országgyűlés mondja ki a végső szót. A PNV rögtön elfogadta ezt az utat.22 Az első három lépés megvalósítása két évig tartott a nacionalisták közötti ellentétek miatt, így végül 1933-ban fogadták csak el a bizottság által megfogalmazott alaptörvényt, majd 1933. november 5-én megtartották a népszavazást, ahol a többség szintén beleegyezését adta. Decemberben a népszavazás által elfogadott tervezetet beterjesztették az országgyűlés elé, de az Estatuto ügye még további két évvel elhúzódott, mivel Álava tartomány körül vita bontakozott ki, mert a karlista képviselők azt állították, hogy itt a népszavazás elutasította a tervezetet. Így tehát ismét Baszkföldön belüli ellentét miatt nem történt előrelépés. Ez a vita azonban bizonyította a PNV-nek, hogy jobboldali szövetséggel elérhetetlen az Estatuto, így 1934 nyarán a párt megkezdte közeledését a baloldal felé, és már vele szövetségben szállt harcba a gazdasági megegyezés újratárgyalásáért. A baloldal választási győzelme 1936 februárjában kedvezett a PNV és a Frente Popular közötti megegyezésnek, akik támogatták az alaptörvényt. Ez megkönnyítette a parlamenti eljárás meggyorsítását, azonnal megoldva Álava kérdését, habár a jobboldaliak igyekezték ezt megakadályozni.23 A szöveget lerövidítették és még a július 17-i katonai puccs előtt elfogadták 1936-ban. Ebben kiemelkedő szerepe volt a szocialista Prieto-nak, e miatt az 1936-os baszk Estatuto-t Prieto vagy a baloldaliak alaptörvényének nevezik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a PNV részvételét sem.24

21

García de Cortázar–González Vesga 2005. 399. p. Granja Sainz 1988. 30–32. p. 23 Granja Sainz 2009. 55–60. p. 24 Granja Sainz 1988. 50. p. 22

7

Balterer Eszter



A július 17-i katonai puccs következtében elkezdődő polgárháború Mola tábornoknak köszönhetően gyakorlatilag rögtön győzedelmeskedett Álava-ban és Navarrában, míg kudarcot vallott Vizcaya-ban és Guipúzcoa-ban, mely tartományok továbbra is a köztársasági kormányt támogatták. A két baszk nacionalista párt és a Jagi-Jagi ellenállt a felkelésnek, de a küzdelemben különböző módon vettek részt. Az ANV, mint a Frente Popular tagja, a Spanyol Köztársaság védelméért ugyanúgy harcolt, mint Euskadi szabadságáért, a kettőt nem tartotta összeegyeztethetetlennek. A Jagi-Jagi elzárkózott a Spanyol Köztársaságtól, és egyértelműen csak Euskadi függetlenségéért állt harcba, Bilbao elestével rögtön letette a fegyvert. A PNV – mely semleges maradt 1931-ben és 1934-ben is – most döntéskényszerbe került a köztársaság és a nemzeti felkelés között. Végül a köztársaság oldalára állt, mert ebben látta az egyetlen lehetőséget az autonómia elérésére és a rend fenntartására Euskadiban. Az autonómia elfogadásáig, 1936 nyarán Euskadiban a Frente Popular kezében összpontosult a hatalom. A PNV viselkedése azonban az autonómia elnyerésével és az Estatuto elfogadásával (1936. október) alapjaiban változott meg, és Vizcaya 1937 júniusi elestéig hátralévő kilenc hónapban az első baszk kormány irányítójává vált, ahol az elnökség és a legfontosabb miniszteri tárcák (hadügy, igazságügy, gazdaság, kultúra) is az ő képviselői kezébe kerültek, így a PNV bírt minden politikai és katonai hatalommal. Seregei ellenálltak Mola Vizcaya elleni offenzívájának. Politikai hegemóniája lehetővé tette az autonómia kiterjesztését, egészen addig, hogy Euskadi fél-független állapotba került, amihez az is hozzájárult, hogy a köztársasági Spanyolországtól már egészen el volt szigetelve. Baszkföld tovább harcolt a köztársaság oldalán, de soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy önálló állammá váljon, mint ebben a pár hónapban.25 A baszk Estatuto autonóm térséget hozott létre, melyet Vizcaya, Guipúzcoa és Álava tartományok alkották. Valójában azonban csak az utolsóban sikerült a bevezetése, mivel a másik két tartomány már gyakorlatilag teljes egészében a nemzeti sereg irányítása alatt állt, mikor az autonómia érvénybe lépett. Rövid működése alatt a baszk kormány kiterjesztette az autonómiát és fenntartotta az 1925-ös gazdasági megegyezés érvényét. 1936. október 7-én José Antonio Aguirre-t, a PNV karizmatikus vezetőjét választották meg az első baszk kormány élére, aki azonnal ismertette kormánya összetételét, melyben baloldaliak is helyet kaptak, de a legfontosabb pozíciók a PNV kezében maradtak, ezzel 25


8

Balterer Eszter



biztosítva annak hegemóniáját. A baszk kormány prezidenciális, így a hatalom Aguirre kezében összpontosult. Tagjai mind ugyanahhoz a baszk politikai generációhoz tartoztak, mely karrierjét Primo de Rivera diktatúrája után kezdte, és a köztársaság, a polgárháború, majd az azt követő emigrációban játszott komoly szerepet. A PNV fölénye a kormány programjára is erősen rányomta a bélyegét. Mérsékelt, mentes minden radikalizmustól, hűséges a nacionalista ideológiához. Támogatta a vallásszabadságot és a klérus biztonságát, a közösségi rend fenntartását, a baszk nyelv tanítását, a baszk nép tulajdonságainak ápolását, megvédését. Rövid, kilenc hónapos kormányzása alatt a baszk kormány kihasználta lehetőségeit. Jó kapcsolatot tartott fenn azokkal az országokkal, akik elismerték a köztársaságot és Euskadit, állandó hadsereggel rendelkezett, újraszervezte az igazságügyet, pénzt veretett, útlevelet állított ki, megalapította a baszk egyetemet, a munkanélküliség csökkentése érdekében számos közmunkát valósított meg. Baszkföld az egyetlen olyan terület volt a köztársasági Spanyolországon belül, ahol tiszteletben tartották az egyházat, sőt, a klérus tagjai a baszk kormányban, az oktatásban és a hadseregben is jelen voltak.26 Euskadi „jólétének” végét a nemzeti csapatok Vizcaya elleni támadása hozta el, amely Durango véres bombázásával kezdődött 1937. március 31-én, Guernica földig rombolásával folytatódott április 26-án és Bilbao elestével zárult június 19én. Bilbao bevétele után büntetésként Franco rögtön megszüntette a gazdasági megegyezést Guipúzcoa és Vizcaya tartományokban és természetesen eltörölte az Estatuto-t. A baszk katonák nem tudtak további ellenállást tanúsítani, így néhány kormánytag és a hadsereg nagyobb része Cantabriaba menekült és a térségben tartózkodó olasz katonai vezetéssel tárgyalásokba kezdett, melynek eredményeként 1937. augusztus 25–26-án sok elhagyták az országot. A vezetők közül azonban sokan Santoñaban maradtak bebörtönözve, és október 15én többüket ki is végezték. Nem minden baszk nacionalista tartózkodott Santoñaban a megadás pillanatában. Aguirre és kormányának egy része már korábban Barcelonába, majd Franciaországba menekült, ahol segítették a menekülteket, valamint életben tartották a baszk ügyet.27

26 27

Granja Sainz 1988. 77–89. p. Granja Sainz 2009. 71–75. p.

9

Balterer Eszter



„Lappangó” nacionalizmus a Franco-diktatúra alatt A polgárháború végén, 1939-ben a baszk nacionalisták nagy része külföldre emigrált, illegalitásba vonult, vagy börtönben sínylődött. Az emigrációban tovább működő baszk kormány 1939 áprilisában fontos változtatásokra szánta el magát, megkezdve a radikalizálódást. A PNV a döntések értelmében elvetette a köztársasági Spanyolországgal meglévő megállapodásait, és elvárta a kormányban lévő nem nacionalista pártoktól (PSOE, köztársaságiak), hogy függetlenedjenek spanyol pártjaiktól és vegyék fel a baszk nemzeti vonalat. A II. világháború alatt az emigráns vezetőknek, akik Franciaországban tartózkodtak, bujdosniuk kellett, a szerencsésebbek azonban eljutottak Amerikába. Közreműködtek az USA-val, felajánlva a baszk kémhálózat szolgálatait. A PNV célja a nemzetközi politikában annak elérése volt, hogy a Franco-rezsim bukásával – amit a németek vereségétől várt – létrejöjjön a független Euskadi. Azonban a PNV radikális stratégiája teljesen kudarcot vallott a II. világháború végével: 1945-ben kénytelenek voltak visszatérni a köztársasági Spanyolország oldalára, és várták az új európai béke aláírását, valamint Franco bukását, amire az 1945–47-es időszak reményt is adott.28 Aguirre a Spanyol Köztársaság védelmezőjévé vált, mert már úgy látta, hogy ennek visszaállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy Euskadi újra autonóm közösséggé váljon. 1945ben létrejött az új spanyol köztársasági kormány, melyet José Giral vezetett, és amelyben a PNV is szerephez jutott. 1945. március 31-én megállapodást írt alá az összes Franco ellenes erő, melyben jóváhagyták a bizalmat a baszk kormány iránt is, amely egy évvel később Aguirre elnökletével alakult újjá. Céljuk a Franco-diktatúra megdöntése volt, mely a nemzetközi elszigeteltség miatt elég gyengének mutatkozott. 1947. május 1-jére a baszk emigráns kormány általános sztrájkot hirdetett meg Euskadiban, amit széles tömeg támogatott, és a polgárháború vége óta a diktatúra elleni legnagyobb társadalmi megmozdulásnak mutatkozott, azonban elbocsátásokkal és letartóztatásokkal végződött. Végül nem érte el a célját sem az emigráns spanyol, sem a baszk kormány, mivel a Hidegháború kitörésével az USA-nak érdekében állt egy teljes mértékig antikommunista hatalom fenntartása. Aguirre amerikai politikájának kudarcával a PNV-n belül ismét válsághelyzet alakult ki, az emigráns nacionalisták elbizonytalanodtak, sokan – köztük többen a párt vezetői közül 28


10

Balterer Eszter



is – úgy határoztak, hogy felhagynak a politizálással és visszaköltöztek Baszkföldre. Ennek eredményeképpen az 1950-es években visszaesett a nacionalista mozgalom aktivitása, 1960ban pedig Aguirre halálával karizmatikus vezető nélkül maradtak az emigráns baszkok. Néhány hónappal korábban viszont végbement a PNV történetének legfontosabb szakadása, aminek eredménye 1959-ben az ETA megalapítása volt.29 Az ETA megjelenése új bonyodalmakat hozott a Franco-diktatúrába, aminek Baszkfölddel amúgy is meggyűlt a baja, mivel a nemzeti-katolikus eszme itt nem volt elég erős, ez pedig Franco hatalmának legitimitását megnehezítette. A diktatúra évei alatt a baszk tartományokban intenzív iparosodás zajlott és ez nagyarányú spanyol bevándorlással járt, ami a baszk nyelv háttérbe szorulásához vezetett. Így a baszk nyelv használata a rendszernek való ellenállás egyik szimbólumává vált. A nacionalizmus megőrizte elveit, de a Franco-rezsim első felében (1939–59) illegalitásban és csendben létezett, és olyan fontos társadalmi intézményekbe menekülve élt tovább, mint a család vagy az egyház, valamint különböző kulturális, folklór és sport szervezetek, amelyek elfedték a baszk aktivitást, ugyanolyan módon, mint Primo de Rivera diktatúrája alatt. Azonban az 1960-as években megújult erővel jelentkezett és komoly szerepet töltött be a diktatúra utolsó, válságos időszakában (1970–75). A diktatúrának nem sikerült eltipornia a baszk nacionalizmust, sőt, hozzájárult annak radikalizálódásához.30 Ekkor a PNV már nem volt egyeduralkodó a mozgalom politikai palettáján, és komoly nehézséget okozott neki az ETA-val való verseny, amelyet az új nacionalista generáció alapított, és amely eszközeit tekintve is sokkal radikálisabb volt. Az ETA előzményeként 1952-ben néhány bilbaói tanuló megalapította az Ekin nevű csoportot, melyben fő aktivitásuk a baszk nyelv és történelem tanulásában nyilvánult meg. Az ’50-es években kapcsolatba léptek a PNV vezetőivel és a baszk kormány tagjaival, és bár nem voltak elégedettek politikájukkal, mégis 1956-ban beléptek az EGI-be, amely a PNV ifjúsági szervezeteként működött. Két év múlva azonban elhagyták ezt, és megalapították az ETA-t. Kezdetben az ETA ideológiája ugyanúgy Sabino Arana dogmáin alapultak, és ettől csak egy ponton tértek el, ez pedig a vallás integrálásának megtagadása volt. Az ETA az Aberri és a Jagi-Jagi által képviselt baloldali vonalhoz tartozott. Legfőbb jellemzői: függetlenségi, spanyol-ellenes, és nem tagadja meg a fegyveres harcot vagy terrorizmust a cél 29 30

Euskadi ta Askatasuna, azaz „Baszkföld és Szabadság”. Granja Sainz 2009. 81–83. p. Granja Sainz 2009. 83. p.

11

Balterer Eszter



elérése érdekében, ami egy független baszk állam létrehozása. Ez utóbbi az, ami megadta az ETA állandó és legfőbb karakterét, amely nem csak a diktatúra, hanem Spanyolország ellen született meg. A ’60-as években még kevés erőszakos megmozdulása volt a szervezetnek, így inkább ideológiára, szervezetekre és propagandára (lapja: Zutik) helyezte a hangsúlyt. A III. közgyűléstől jellemző az ETA szocialista forradalom felé fordulása, melyben kulcsfontosságú volt a Vasconia című könyv. Federico Krutwig nyelvész könyve, melyben a szerző Baszkföldet Spanyolország gyarmataként fogta fel, és indítványozta egy gerillák által végrehajtott háború megvívását. Az igazi nagy ugrást az ETA számára az 1968-as év hozta el, amikor sor került az első gyilkosságokra. Június 7-én Guipúzcoa tartományban, Javier Etxebarrieta megölte José Pardines rendőrt, azonban pár órával később a Guardia Civil kezére került, akik lelőtték. Ezzel rögtön az ETA mártírjává vált, összeforrasztva a nacionalista közösséget a diktatúra elleni ellenállásban. Hogy megbosszulja Etxebarrieta halálát, az ETA augusztus 2-án megölte Melitón Manzanas-t, a Guipúzcoa-i Társadalom-Politikai Brigád vezetőjét. Franco kormánya rendkívüli állapotot hirdetett Vizcaya-ban és Guipúzcoa-ban. Üldözte az ETA tagjait és szimpatizánsait, sokakat elfogtak és bebörtönöztek.31 A Manzanas elleni merényletért a kormány a burgosi perben („Proceso de Burgos”) példás büntetést akart az ETA-ra mérni, azonban ennek ellenkezője történt. Az ellenzék korábban nem jellemző mértékben rendítette meg a rendszer alapjait, szolidaritást mutatva a tizenöt vádlottal. Ebben nagy szerepe volt a védőügyvédeknek is. Kérdéseikkel védenceiknek lehetőséget adtak politikai nézeteik kifejtésére, melyek a sajtónak köszönhetően széleskörűen elterjedtek. A tárgyalással egy időben mind külföldön, mind belföldön tiltakozás hullám söpört végig a rendszer ellen. Végül Franco is belátta, hogy a legjobb megoldás kegyelmet adni, amely a rezsim nagylelkűségét kívánta mutatni, azonban a gyengeségének és az újabb nemzetközi elutasításnak a jele volt.32 A burgosi per határkő volt az ETA történetében. Sok fiatal és sok pap is csatlakozott soraiba, hogy harcoljanak Baszkföld szekularizációjáért, aminek érdekében legitimnek ítélték meg a halált és a gyilkolást.

31 32

Granja Sainz 2009. 84–88. p. García de Cortázar –González Vesga 2005. 434. p.

12

Balterer Eszter



1970-től az ETA-n belül szakadás ment végbe. Végül a nacionalistább és harciasabb ág diadalmaskodott, melyhez hozzájárult a PNV ifjúsági szervezetének, az EGI Batasuna-nak 1972-es „bekebelezése”, az emberrablások és a merényletek növekvő súlyossága. Történelmi fontossággal bírt Carrero Blanco, a Franco kormány elnökének megölése 1973. december 20án. Vannak történészek, akik az átmeneti időszak kezdetét ehhez a dátumhoz kötik. A következő évben, 1974-ben Madridban hajtotta végre az ETA az első olyan merényletét, amelyben a civilek is életüket vesztették. Ez újabb szakadáshoz vezetett és két csoportra osztotta a szervezetet: ETA Militar és ETA Político-Militar. Előbbi a fegyveres harc, míg utóbbi a politikai akciók és a tömegakciók összehangolásának híve volt.33 1974-75-ben Euskadi továbbra is politikai és társadalmi gondokkal küzdött az ETA akciói miatt, az általános sztrájkok és a rendkívüli állapot miatt. A tetőpontot az tiltakozáshullám hozta el, amely 1975. szeptember 27-én a FRAP három tagjának és az ETA két tagjának kivégzése provokálta ki, éppen két hónappal Franco halála előtt.34 Közben a külföldön maradt baszk nacionalisták is rendezték soraikat, bár Aguirre halála után komoly befolyásra már nem tettek szert. 1960-ban Jesús María Leizola-t választották meg a baszk kormány vezetőjévé, de személyisége és politikai befolyása messze elmaradt elődjétől. Az emigráns baszk kormányt ugyan fenntartotta a következő majd’ két évtizedben, de ő maga is belátta eredménytelenségét. A PNV-nek érdekében állt, hogy létezzen az emigráns kormány, és ellenezte minden új Franco ellenes erő, így az ETA csatlakozását is. Az ETA és a PNV kezdeti kapcsolata szívélyesnek mondható, de hamar zavarossá vált az ETA marxista elsodródása miatt és a gyakori támadásai miatt a PNV-vel szemben. Krutwig is támadta Leizaola-t könyvében. E miatt a két szervezet között szakadék jött létre, majd 1967-től kezdve – köszönhetően a rezsim elnyomásának erősödése, valamint Javier Etxebarrieta halálának és a burgosi pernek – csökkenni kezdett, a PNV is szolidaritást mutatott. Az ETA erőszakos tetteit a nacionalista párt a Franco diktatúra elnyomása elleni fegyveres válasznak tekintette, bár nem osztotta az ETA stratégiáját. A PNV-nek gondot jelentett az ETA nagy befolyása a baszk fiatalságra, amit az EGI Batasuna 1972-es bekebelezése is mutatott. A másik komoly probléma a fejlődő szoros kapcsolat volt az ETA és a kommunizmus között, míg a PNV a Hidegháború alatt végig antikommunista maradt.

33 34

García de Cortazár–González Vesga 2005. 429 .p. Granja Sainz 2009. 90–91. p.

13

Balterer Eszter



A diktatúra utolsó éveiben és az átmeneti időszakban a PNV-n belül is mutatkozott hajlam az erőszak alkalmazására Euskadi függetlenségének kiharcolásához, azonban a párt irányítása nem fogadta el ezt a stratégiát, és inkább preferálta a baszkok közreműködését a PSOE-val és a köztársaságiakkal. A diktatúra második felében, a PNV politikája mérsékelt és pragmatikus volt. Az 1970-es évek elejére időszerűvé vált, hogy a párt szembenézzen az újítás kérdésével. Ideológiai megújulásra nem került sor, de számos szervezeti újítást hajtottak végre 1970-tól, amikor a párt fő súlya áttevődött az emigrációból Euskadiba, és a vezetésbe bekerült a fiatalabb generáció. Az azonban megfigyelhető, hogy Vizcaya-t leszámítva nem volt erős, Álava-ban és Navarra-ban szinte alig létezett.35

Az autonómia már nem elég… Franco 1975-ben bekövetkezett halálát követően a PNV újra aktivizálta magát, és az 1977-es választások után tárgyalásokba kezdett Suárez elnökkel. A párt demokratikus pártként definiálta magát, melynek célja az autonóm baszk tartomány létrehozása. Ezzel azonban nem értett egyet minden politikai erő, legfőképp a baloldali Euskadiko Ezkerra (EE) és a Herri Batasuna (HB), mely pártok az ETA Político-Militar és az ETA Militar politikai szervei. Miközben megkezdődött az új alkotmány kidolgozása, és az egyezkedések az autonóm területek jogairól, az ETA legvéresebb akcióit hajtotta végre: 1978–80 között 239 embert öltek meg, majdnem háromszor többet, mint az előző rezsim alatt. Ez jól mutatja, hogy nem csak a diktatúra ellen lépett fel, hanem Spanyolország ellen is, amelyben 1978-ban elfogadták a demokratikus alkotmányt, és elkezdődött az autonóm közösségek kialakítása. A PNV tartózkodott az alkotmány elfogadásakor, annak ellenére, hogy ez volt az első, amelyik elismerte a történelmi baszk jogokat, és hatályon kívül helyezte a privilégiumok eltörléséről határozó törvényt. Végül az 1977-es választások után megkezdődött az Estatuto kidolgozása, melyről a népszavazást 1979-ben tartották meg, ahol a részvételi arány igen alacsony, kevesebb, mint 50%-os volt, ami jó érvként szolgált az autonómiát elutasító, függetlenségért fellépő nacionalistáknak.36 Navarra nem vett részt a népszavazásban, nem is vették bele a baszk autonómiába, mert itt a nacionalizmus kisebbségben volt. Az 1979-es alaptörvény jóval felülmúlta az 1936-ost, és néhány részében az 1979-es katalánt is. Az Estatuto de Guernica első cikkelyében elismerik a baszk közösséget 35 36

Granja Sainz 2009. 92–95. p. García de Cortazár–Azcona Pastor 2005. 136. p.

14

Balterer Eszter



nemzetként, Baszkföldet pedig autonóm közösségként a spanyol államon belül, mely széles körű autonómiát ad.37 Euskadiban mind a törvényszéki, mind a tartományi és a helyhatósági választások 1979-ben a nacionalizmus előlépését mutatták, a maga mérsékelt (PNV) és radikális (EE, HB) verziójában. A PNV a ’80-as évek első felében óriási fölénnyel uralta a politikai életet a Baszk Autonóm Tartományban (Comunidad Autonoma Vasca, CAV). Ettől függetlenül az ETA folytatta terrorista akcióit. Suárez elnöknek többször a szemére is vetették, hogy nem használta ki az Estatuto tárgyalásakor az alkalmat arra, hogy a baszk autonómia feltételévé tegye az erőszakos cselekmények lezárását.38 Az Estatuto elfogadása után, a PNV megkezdte az autonómia megvalósítását a gyakorlatban is, olyannyira, hogy az autonóm tartományt saját képére formálta. Azonban 1981-től a párton belül nézeteltérések alakultak ki az autonóm közösség irányítása miatt, ami újabb párton belüli szakadást eredményezett 1984-ben. A meglévő ellentéteket személyes szembenállások is súlyosbították, és végül Garaikoetxa – aki 1980 óta irányította a baszk kormányt – követőivel együtt elhagyta a PNV-t, és új pártot alapított Eusko Alkartasuna (EA) néven. A párt szociáldemokratának titulálta magát, és Baszkföld önigazgatása és függetlensége mellett foglalt állást, de ennek kivívását békés módon képzelte el. Az EA létrejöttével megszűnt a PNV hegemóniája, aki ettől kezdve a kormányzás érdekében a szocialistákkal (Partido Socialista de Euskadi, PSE) való koalícióra kényszerült, és 1986-tól ez vált a baszk politikai irányítás fő jellemzőjévé.39 Az ezt követő időszakban a baszk kormánynak is szembe kellett néznie a legsúlyosabb problémával, az ETA terrorizmusával. Az ETA – melynek egyik ágát, a Político-Militar-t 1982-ben feloszlatták – tovább folytatta terrorista akcióit a spanyol demokrácia és a baszk autonómia ellen, évente átlagosan 30-40 gyilkosságot elkövetve az 1980-as évtizedben. A demokratikus pártok két megegyezést írtak alá az évtized végén a terrorista kihívásra adott válaszként. Egyiket, a Pacto de Ajuria Enea-t 1988-ban hozták létre alá a baszk parlament erői, egyetlen egy kivétellel, ami a Herri Batasuna volt, mely párt továbbra is elismerte az ETA cselekedeteit. Az egyezmény megtagadta az erőszak legitimitását, és hangsúlyozta az Estatuto érvényességét. Azonban tíz éves fennállása alatt nem érte el célját, nem sikerült az ETA terrorizmusának véget vetni. 40 A

García de Cortazár–Azcona Pastor 2005. 138. p. García de Cortazár–González Vesga 2005. 442. p. 39 Granja Sainz 2009. 102–105. p. 40 Granja Sainz 2009. 106–107. p. 37 38

15

Balterer Eszter



szervezet folytatta merényleteit, habár komoly érvágást jelentett számára vezetőinek 1992-es letartóztatása, mely a francia és a spanyol hatóságok közreműködésének sikere volt.41 Az 1990-es évek elején a baszk nacionalista mozgalmon belül változás ment végbe, amely elkezdte leértékelni az Estatuto de Guernicát, és a baszk nép önrendelkezéséért szállt síkra. Politikai téren az országos pártok megerősödése figyelhető meg, amely picit visszavetette a PNV népszerűségét, a kormányzás azonban továbbra is a PNV-PSE koalíció kezében volt. 1995-től a nacionalista párt gyengesége és az ETA betokosodása a PNV-t politikai váltásra késztette. Az erőszak megszüntetésének egyetlen lehetőségét az önrendelkezés megvalósulásában látta, és ezzel a baloldal felé közeledett. Ez a PNV és a HB közötti közeledéssel járt együtt, mely 1997-ben már látható volt. Ebben az évben az ETA elrabolta, és meggyilkolta Miguel Ángel Blancot, a PP (Partido Popular) képviselőjét. A PNV viselkedése az üggyel kapcsolatban nem volt egyértelmű, mivel félt a PSE és a PP előretörésétől, és szüksége volt a szélsőséges baloldal támogatására, nem ítélte el egyértelműen az esetet. 42 1998 nyarán a nacionalista párt titkos megegyezésre jutott az ETA-val, és aláírta a Pacto de Estella-t a HB-vel, amely a párt fennállása óta a legnagyobb politikai fordulatot eredményezte. A megegyezés lényege, hogy egységes frontra állítsa a baszk nacionalista mozgalmat, hogy kiharcolhassák az önrendelkezést, és elérjék Euskal Hierra (Euskadi, Navarra és francia País Vasco) függetlenségét, ebbe beleértve a francia területeket is. Közben az ETA 1998 szeptemberében fegyverszünetet hirdetett, melynek 14 hónapja elegendő volt arra, hogy rendezze sorait és felfegyverkezzen. 1999-ben új vezető került a nacionalista párt élére Juan José Ibarretxe személyében. Ő ismét aláírt egy megállapodást a HB-vel, ami azonban alig tartott egy évig, köszönhetően annak, hogy az ETA újra hallatott magáról, amely 2000-ben 23 áldozattal járt. 2003-ban a Legfelsőbb Bíróság döntött a Herri Batasuna és másik két párt betiltásáról. Ez a PNV-nek erősödést hozott, mert a HB szavazói a választásokon inkább rájuk, mint a PSOE-ra vagy a PP-re szavaztak. A PNV politikája a radikalizálódástól kezdve sosem volt egyenes. Mivel nyíltan nem állhatott ki a szélsőséges baloldal mellett, látszólag konzervatív pártként működött, azonban kormányzása alatt mindig tett engedményeket annak érdekében, hogy a szélsőséges baszk nacionalisták ne pártoljanak el tőle.

41 42

García de Cortazár–González Vesga 2005. 448. p. Granja Sainz 2009. 110. p.

16

Balterer Eszter



Ezt a politikát látva, a PSE és a PP közeledni kezdtek egymás felé

43

, amely azt

eredményezte, hogy a 2009-es választások után a nacionalista párt – a demokrácia történetében először – ellenzékbe szorult.44 Ez talán arra kényszeríti majd, hogy végre nyíltan is kiálljon egy meghatározott irányvonal mellett. 2000 óta az ETA is folytatta merényleteit, bár a rendőri fellépésnek köszönhetően számos vezetőt és tagot fogtak el az elmúlt években. A kormányok próbálkoztak tárgyalásokkal is a szervezet leszerelés érdekében, de ezek nem értek el sikert. Az 1990-es években felmerült, hogy a terroristákat valamilyen módon megpróbálják integrálni a társadalomban a börtönbüntetés letöltése után, de egy elrettentő merénylet a többséget elriasztotta ettől. Így végül a kormány úgy próbálta meg elejét venni a csoportok újraalakulásának, hogy az ETA tagokat az ország különböző börtöneiben szórta szét. 45 Az utóbbi években precedens értékkel bírt a 2008 végén elkövetett merénylet egy baszk vállalkozó ellen, aki az ETA történetének első nacionalista áldozata volt.46 2009 júliusa óta azonban nem történt terrorista akció, a közelmúltban pedig, 2010. szeptember 5-én egy videóban fegyverszünetet hirdettek. Ezt azonban mind a spanyol kormány, mind a nemzetközi sajtó kétkedve fogadta47, mivel az eddigi fegyverszüneteket mindig maga az ETA törte meg, miután a fegyverszünet alatt erőt gyűjtött és felfegyverkezett.

43

Ez az országos politikától teljesen eltérő stratégia, ahol a PSEO és a PP állandó rivalizálása és szembenállása jellemző. 44 Granja Sainz 2009. 111–113. p. 45 García de Cortazár–Gonzáles Vesga 2005. 448. p. 46 http://www.elpais.com/articulo/espana/ETA/asesina/tiros/empresario/Azpeitia/elpepuesp/20081203elpepunac_ 9/Tes 47 http://www.elmundo.es/elmundo/2010/09/06/espana/1283758532.html

17

Balterer Eszter



Bibliográfia [Barrio Alonso 2004.]: Ángeles Barrio Alonso: La modernización de España (1917–1939). Política y sociedad. Madrid. 2004. [García de Cortazár – Azcona Pastor 2005.]: Fernando García de Cortazár– José Manuel Azcona Pastor: El Nacionalismo Vasco. Madrid. 2005. [García de Cortazár – González Vega 2005.]: Fernando García de Cortazár - González Vega: Spanyolország története. Budapest. Osiris Kiadó. 2005. [Granja Sainz 1988.]: José Luis de la Granja Sainz: El Estatuto vasco del 1936. Sus antecedentes en la República. Su aplicación en la Guerra Civil. Oñati. 1988. [Granja Sainz 2009.]: José Luis de la Granja Sainz: El nacionalismo vasco. Claves de su historia. Biblioteca Básica de la Historia. Madrid. 2009. Gran Enciclopedia de España 16. Zaragoza. 1990. http://www.elpais.com/articulo/espana/ETA/asesina/tiros/empresario/Azpeitia/elpepuesp/200 81203elpepunac_9/Tes http://www.elmundo.es/elmundo/2010/09/06/espana/1283758532.html

18

baszk nacionalizmus Balterer Eszter

Recommend Documents