Eszter könyve 4,1-17 Eszter felkészülése, az imádság ereje „Márdokeus pedig megtudta mindazt, a mi történt; és Márdokeus megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék, és a város közepére méne és kiálta nagy és keserves kiáltással. És eljött a királynak kapuja elé; mert nem volt szabad bemenni a király kapuján zsákruhában. És minden egyes tartományban, azon helyen, a hová a király parancsa és törvénye eljutott, nagy gyásza volt a zsidóknak, bőjt és siralom és jajgatás; zsák és hamu vala terítve sokak alá. Eljöttek azért Eszternek leányai és udvarmesterei és megmondák néki, és megszomorodék a királyasszony nagyon, és külde ruhákat, hogy felöltöztetnék Márdokeust, és hogy vesse le a zsákot magáról; de nem fogadá el. Akkor előhivatá Eszter Hatákot, a király udvarmesterei közül a ki az ő szolgálatára volt rendelve, és kiküldé őt Márdokeushoz, hogy megtudja, mi az és miért van az? Kiméne tehát Haták Márdokeushoz a város utczájára, mely a király kapuja előtt vala. És elmondá néki Márdokeus mindazt, a mi érte őt, és az ezüst összegét, a melyet Hámán mondott, hogy juttat a király kincséhez a zsidókért, hogy elvesztessenek. És az írott rendeletnek mássát is, a melyet Susánban adtak ki eltöröltetésökre, átadá néki, hogy mutassa meg Eszternek, és jelentse és hagyja meg néki, hogy menjen a királyhoz, könyörögni néki és esedezni előtte az ő nemzetségéért. Elméne azért Haták, és elmondá Eszternek Márdokeus szavait. És monda Eszter Hatáknak, és meghagyá néki, hogy tudassa Márdokeussal: A király minden szolgája és a király tartományainak népe tudja, hogy minden férfinak és asszonynak, a ki bemegy a királyhoz a belső udvarba hivatlanul, egy a törvénye, hogy megölettessék, kivévén, a kire a király aranypálczáját kinyujtja, az él; én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harmincz napja. És megmondák Márdokeusnak Eszter szavait. És monda Márdokeus visszaüzenve Eszternek: Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra? És monda Eszter visszaüzenve Márdokeusnak: Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és bőjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így bőjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek. Elméne azért Márdokeus, és úgy cselekedett mindent, a mint néki Eszter parancsolá.” Bevezetés Ha a testvérek visszaemlékeznek, Eszter könyvének az első részében arról volt szó, hogy Vásti királynét elvetette a király, ami azt jelképezte, hogy Isten hogyan vetette el az első népét, a zsidó népet. A második részben arról volt szó, hogy hogyan választott Vásti helyett egy új királynét, Eszter személyében. Ez azt példázza, hogy amikor Isten a zsidó népet elvetette, akkor helyette egy másik népet választott magának, a Testgyülekezetet. A harmadik fejezetben arról volt szó, hogy nagy hatalmat adott a király Hámánnak, a zsidók ellenségének. Láttuk, hogy ez pedig azt példázza, hogy az Úr Jézus Krisztus, bár a golgotai kereszten legyőzte a Sátánt, mégis hatalmat adott neki, hogy bennünket kísérthessen, támadhasson. Most elérkeztünk a negyedik részhez, és ez pedig arról szól, hogy hogy hogyan vehetjük mi fel a harcot a Sátánnal szemben. Mert itt az van leírva, hogy a zsidók, akiket Márdokeus és Eszter királyné képviselt, hogyan állottak ellent Hámánnak.
Feladatunk van e világon Ha egy mondatban kellene összefoglalni ezt az egész fejezetet és a mi hozzáállásunkat, harcunkat, hogy mi a legfontosabb, hogy a Sátán ellen lépjünk, akkor úgy foglalhatnám össze, hogy a halálba adott élet. Ahogy Eszter mondta: Ha elveszek, hát elveszek. Nincs más módja a győzelemnek, csak ez. Aztán majd még látjuk a további fejezeteket is, hogyan jutottak el egészen a győzelemig, és hogy mi is hogy juthatunk el. De minden győzelmes út itt kezdődik a leszállással a halálba, az Istennek teljesen átengedett életbe. „Mert ha te e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (14. vers). Tudjuk a későbbiek folyamán, hogy tényleg Eszter által akart Isten szabadulást adni a zsidóknak, tényleg azért jutott királyi méltóságra, mert általa akarta Isten megszabadítani az Ő népét Hámánnal szemben. Láttuk, hogy Eszter a Gyülekezetet példázza. Mi is azért jutottunk olyan méltóságba, hogy Isten az Ő fiaivá fogadott, királyfiak lettünk. Vagy más oldalról így is mondhatnánk, ahogy a királynak a felesége volt Eszter, mond ilyet is az Ige, hogy eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, aztán azt is mondja: amely az Ő teste, teljessége Ő néki, lesznek ketten egy testté. Tehát azért vagyunk mi is itt, azért jutottunk erre a méltóságra, mert Isten azt akarja, hogy általunk mások is megtartassanak. Ebben a világban a Sátán még tombolhat és tombol is, de ezért vagyunk itt, hogy akár az életünk kockáztatásával is képviseljük az Urat ebben a világban. Azt üzente Márdokeus Eszternek, hogy ez a királyi méltóság felelősséggel is jár. Nem azért lettél te királyné, hogy szépen öltözz, reprezentálj, aztán megcsodáljanak, jól nézzél ki, kényelmesen élj, hanem azért, mert feladatod van. No, hát mi sem azért lettünk Isten gyermekei, és Isten választottjai, hogy szépen elénekelgessünk, milyen jó nekünk, mi vár miránk, milyen nagy dicsőség, milyen nagy méltóság. De jó már nekünk, hogy nem vagyunk a bűnben, de jó már nekünk, hogy van örök életünk, hanem minden méltóság felelősséggel és feladattal jár. Ha megértettük Isten szeretetét, akkor azt is meg kell értenünk, hogy szolgálatra vagyunk elhívva. Ezt a szolgálatot nem tudjuk másképpen betölteni, csak ezzel a lelkülettel, hogy lehet, hogy belepusztulok, lehet, hogy a földi életem rámegy, de ha elveszek, hát elveszek, de legyen meg Isten akarata az én életemben. Vállajuk-e a feladatot? Isten mindenhogy véghezviszi a tervét, ha mi nem állunk bele, akkor is. Márdokeus megmondta Eszternek, hogy ha hallgatsz, akkor máshonnan lesz könnyebbsége a zsidóknak. Ha te hallgatsz, akkor majd más fog kiáltani. Az Úr Jézus megmondta, ha a tanítványok elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani. Istennek mindegy, Ő úgyis véghezviszi az Ő akaratát a kövekkel is, meg tud Ő szólaltatni szamarat is, de azért választott bennünket, hogy elsősorban általunk akarja végezni az Ő munkáját. Azért jutottunk ide, hogy mi szóljunk, mi képviseljük a világgal szemben Isten ügyét, és Isten előtt pedig az Úr népének az ügyét. Ha ezt nem tesszük, akkor - azt mondja Márdokeus Eszternek: Ne gondold azt, hogy a te a király házában magad megmenekülhetsz a többi zsidó közül -a többiek megmenekülnek, de te akkor nem. Tudjuk mit jelent ez? Amit az Úr Jézus mondott: Aki meg akarja tartani az életét, az elveszti. De aki elveszti én érettem, vagyis azt mondja: Megyek, ha elveszek, hát elveszek. De aki elveszti én értem, az megtalálja. Ha nem vállaljuk ezt a feladatot, akkor olyanok leszünk, mint a megízeletlenült só, semmire nem jó. Kidobják és eltapossák az emberek. Nem menekülhetünk meg. A szolgálatunkat, ahogy említettem, csak teljesen halálba adott élettel lehet megkezdeni, és véghez vinni. Nagyon jól látta ezt Eszter is. Könnyű lett volna neki bemenni a királyhoz, ha hívatta volna a király, de nem hívatta már 30 napja. S az volt a törvény, hogy aki a belső udvarba bemegy hívatlanul, az meg kell, hogy haljon. Csak ha a király kegyelmet gyakorol felé, kinyújtja rá az aranypálcát, akkor nem kell meghalni. S mindegy, hogy ki volt, a királyné vagy bárki más,
nem volt szabad bemenni a belső udvarba hivatlanul, a külső udvarban kellett megállni. Amikor Eszter látta, hogy nincs más út, akkor is be kell menni a királyhoz, ha nem hívja is, akkor elhatározta, hogy bemegyek a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek. Ez az az Ige, amit mond nekünk a Római levélben is a 12. részben: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élõ, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12,1). Erről beszél 2. Korinthusi levél is, iinnen néhány igeverset elolvasok: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek” (2Kor 4,8-12). Ahhoz, hogy mások éljenek, hogy másokban az élet munkálkodhasson, először bennünk a halál kell, hogy munkálkodjon. Nekünk halálig odaszánt életünk kell, hogy legyen. Fegyvereink a harcban Amikor ezt Eszter magában eldöntötte, akkor azt mondotta: „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és bőjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így bőjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére…” (16. vers). Három nap múlva ment be. Három napig böjtöltek, három nap és három éjjel. Miről beszél nekünk a három nap és a három éjjel? Krisztus is három éjjel és három nap volt eltemetve, ahogy mondta: Jónás is három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz Ő is a föld gyomrában. Ez a három nap a halálról beszél. Imádságban és böjtölésben töltötték a napokat, de nem csak ezt a három napot. Az első versben már azt olvastuk: „Márdokeus pedig megtudta mindazt, a mi történt; és Márdokeus megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék, és a város közepére méne és kiálta nagy és keserves kiáltással. [...] És minden egyes tartományban, azon helyen, a hová a király parancsa és törvénye eljutott, nagy gyásza volt a zsidóknak, bőjt és siralom és jajgatás; zsák és hamu vala terítve sokak alá” (1. és 3. vers). Megfigyelhettük, hogy amikor bajba jutottak, Márdokeus és Eszter életét az imádság vette teljesen körül, vagy ők egészen az imádságba menekültek, és az imádság fegyverével küzdöttek. Az imádság igen-igen nagy fegyver, és ma sincs jobb lehetőség a Sátán elleni harcban, a szellemi harcban az imádságnál. Olvassunk el az Efézusi levélből egy részt: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében, Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6,10-11). Láttuk az előző részben, hogy Isten hatalmat adott az ördögnek. Most arról van szó, hogy megkezdi Isten népe a harcot az ördöggel szemben. Azt mondja: „Öltözzétek fel először az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Aztán felsorolja, hogy milyen fegyvereket kell felöltözni. „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk [jó, ha látjuk, főleg nem a testvérek ellen van tusakodásunk, nem emberek ellen], hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő [most jönnek a fegyverek], körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel…” (Ef 6,11-14). A hívő ember igazságban, igazlelkűségben kell, hogy járjon. Ne legyen benne ravaszság, képmutatás. Ha ilyen van az életünkben, belénk akad az ördög. Az őszinte, igaz, egyenes ember, aki egyenes az Úr előtt, emberek előtt, önmaga előtt, csak annak van esélye arra, hogy az ördög ravaszságával szemben megáll.
Aztán a másik: „… felöltözvén az igazságnak mellvasába…” Ez is hasonló, mint az igazlelkűség. Hogy csak ami igaz, igazságos, az legyen az életemben. Most el lehetne itt azt mondani, hogy itt tulajdonképpen minden fegyver Krisztusról szól, mert Ő az Út, az Igazság és az Élet, vagy majd itt a továbbiakban látjuk, hogy a békesség evangéliumának a készségével, és Ő a mi a békességünk. Azt is mondja itt, hogy a Szellemnek a kardját, ami az Isten beszéde, hát Krisztus az élő, a testté lett Ige. Nem akarok így általánosságban beszélni, hanem inkább konkrétan, hogy mit jelent az, hogy mi Krisztust, az igazi fegyvert felöltjük magunkra. Ő az igazlelkűség és az igazság. Aztán így folytatja: „És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével.” Nemcsak annyit jelent ez, hogy bennünk legyen az a készség, hogy az evangéliumot hirdessük bárkinek, aki felé Isten elküld, vagy aki számon kéri a bennünk lévő reménységet, hanem kiemeli, hogy a békesség evangéliuma. Békességet csak az tud hirdetni, akiben a békesség van, akinek békessége van Istennel, önmagával, az emberekkel, a körülményeivel, mindennel. Ha nem tudom elfogadni békében úgy Isten kezéből, ami van, nem tudok az ördög ravaszságával szemben megállni. Pajzs, sisak, kard Aztán így folytatja: „Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.” Erre is igen nagy szükségünk van. A gonosz nyilai, amiket felénk kilő, tüzes nyilak. Ez sok minden lehet, de a gonosznak elsősorban mindig az a szándéka, hogy megkérdőjelezze bennünk Isten szeretetét és jóságát. Kétkedést támasszon bennünk a felől, hogy vajon Isten tényleg szeret-e bennünket? És ha ez a kétkedés megfogan a szívünkben, akkor az olyan, mint amikor egy tüzes nyíl felgyújtja a házat, felgyújtja az egész életünk folyását. Én sok olyan hívő emberrel beszélgettem már, különösen azok, akik a hitélet elején járnak, nem tudták felfogni az ördög tüzes nyilát. És olyan ám az ördög, hogy addig, amíg az ember nem hívő, akkor mindig azt mondja neki, hogy na, nem vagy te rossz, különb is vagy, mint a többiek. Hogyha a lelkiismerete mégis megszólal néha, akkor meg: Á, te volnál rossz? - mindenki ezt csinálja, és a másik még mennyivel rosszabb, mint te vagy! Amikor ezzel nem ér célt, mert csak belátja az ember Isten előtt, hogy én halálra méltó bűnös vagyok, akkor taktikát változtat, akkor máshogy jön a tüzes nyíl. Amikor az ember vétkezik, azt mondj neki, hogy milyen nagyon bűnös vagy, neked most már véged van, te neked Isten most már nem bocsát meg. Te már annyira bűnös vagy, olyan mélyen vagy, te már annyira szembeszálltál Istennel, hogy neked már nincs remény, véged van. Nos, itt kell a hitnek a pajzsa, hogy ne az érzelmeinkre hallgassunk. Ne arra, amit a két szememmel látok, hanem Isten Igéjére hallgassak, aki azt mondta az Ő Igéjében nekünk, hogy kiválasztott, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az Ő saját végzése és kegyelme szerint. Megmosott és megtisztított bennünket a Krisztus vérében, hogy higgyünk az Ő szavának, és ne higgyünk az érzelmeinknek és a két szemünknek, amin keresztül az ördög a tüzes nyilait lövöldözi felénk. Aztán így folytatja: „Az idvesség sisakját is fölvegyétek,- a fejet védi a sisak, hogy abból beengedjünk a gondolatunkba, el ne tántorodjunk attól, mert nekünk Krisztusban biztosítva van az üdvösség, az örök életünk. Ő szerezte meg, ami nem azon alapszik, hogy éppen akkor milyenek vagyunk. Ő szerezte meg. Azán a Szellem kardját, amely az Isten beszéde. Az Úr Jézust is támadta az ördög, és Ő visszaválaszolt az Igével, ez a Szellem kardja. Mert csak a Szent Szellem tudja jól magyarázni az Igét, mert az ördög rosszul magyarázza az Igét. Olyan testvérekkel is találkoztam már, azok is a fiatalabbak közül kerülnek ki, akik, amikor benne vannak a mélységben, kinyitják a Bibliájukat, és mindig ítéletet olvasnak ki belőle, mindig. Mindig az ördög megmagyarázza nekik. Látod, hogy azt mondja Isten, neked már véged van, legjobb, hogyha már végzel is magaddal. Nincs már a te számodra semmi reménység. Nos, innen lehet ezt megtudni, mert a test gondolata halál, a szellem gondolata élet és békesség. Amikor valami azt súgja nekünk, vagy az érzelmeink azt mondják, hogy neked véged, már jobb, hogyha meg is halsz, ez nem
az Úrtól való, mert Isten mindig az életre gondol. Ő nem azért halt meg értünk, hogy a halálra vessen bennünket. Az ima ereje és feltételei Mert most az egész, amit itt elsoroltam, azok védekező fegyverek voltak: az öv, a páncél, a sisak, a saru, a kard (ezzal lehet támadni és védekezni is). A legutolsó és a legnagyobb fegyver most jön a 18. versben: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.” Nem hasonlítja az imádságot, mert semmihez nem is hasonlítható. Ha mégis valamihez hasonlíthatnánk, azt mondhatnánk, hogy az ókorban ilyen fegyverek voltak, hogy kard, meg nyíl, meg pajzs, meg sisak, hát ezekhez képest olyan az imádság, mint egy messze hordó tüzérségi fegyver, mint egy interkontinentális rakéta. Semmivel nem lehet felfogni, semmivel, olyan fegyverekkel, ami akkor volt, nem lehet ennek ellenállni. Ilyen az imádságnak az ereje, mert ott Isten az, aki cselekedni fog. Van, amikor a Sátán támad ellenünk, és olyan helyzetbe kerülünk, amikor nincs is más lehetőség, csak az ima. Ilyen helyzetbe kerültek akkor a zsidók. Mit tudott volna még tenni Márdokeus és Eszter, amikor a törvényt már megírták, a törvényt már kihirdették, amikor tudták, hogy olyan a törvény, mint a médek és a perzsák törvénye, hogy vissza nem vonható? Ha egyszer azt kihirdették, azt a király sem vonhatja vissza. Mit tudtak volna még tenni, minthogy könyörögtek Istennek. Azonban az imameghallgatásnak, hogy az a fegyver megfelelőképpen működjön, vannak feltételei, s jó, hogyha tudjuk, ismerjük ezeket. Én csak néhányat sorolok fel ezek közül. Az egyik: Az Úr Jézus azt mondta, hogy „ha az én nevemben kértek”. Ez távolról sem azt jelenti, hogy elsoroljuk a mi kívánságainkat, és a végére hozzá illesztjük, hogy ezt kérjük a Jézus nevében. Hanem az Ő nevében kérni, azt jelenti, hogy mintha Ő kérne. Azt kérjük, amit Ő bízott ránk. A mindennapi életben is van olyan, hogy valakinek a nevében kérünk valakitől. Ha nem bízta ránk az, akinek a nevében kérünk, akkor rajta kapnak hamar ám, hogy nem is küldött, és akkor mit beszélek én az ő nevében. Hát ugyanígy van, ha Jézus Krisztus nem bízott meg valamivel, nem biztatott meg az Ő Igéjével, nem helyezett rám valamit, és nem látom világosan, hogy igen, ez az Ő akarata, akkor nem tudok az Ő nevében kérni. Ismerni kell, mi az Ő akarata. Aztán az első Timótheushoz írt levél második részében is (ezzel foglalkoztunk a legutóbbi testvéri találkozón) az imádságról van szó. Azt olvassuk a nyolcadik versben: „Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.” Tiszta kezet, tudjuk: a bűntől tiszta, haragtól, versengéstől tiszta. Az egy akarat: „ha ketten, hárman egy akarattal vannak, egy akarattal kérnek az én nevemben, akkor meghallgatom.” A felemelt kéz tisztasága nagyon fontos. Az imameghallgatás feltételéről szól a következő Ige is: „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek; Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket. Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek. Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” (1Pét 3,1-7) Ez az Ige szól az asszonyok és a férfiak viselkedéséről is, amelyek feltételei az imádságaink meghallgatásának.
Fontos az imameghallgatáshoz a következő Ige figyelmeztetését is megszívlelni: „Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-e a ti gerjedelmeitekből, amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs nektek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.” (Jak 4,1-4) Befejezés Hogy mi lesz a helyes ima és a halálba adott élet áldása és eredménye, az kiderül Eszter könyvének a végén. De a mi életünkben is kiderül, az életünk végén, az Úr előtt mindenképpen. Akkor meglátszik, hogy érdemes és egyetlen értelmes út ez volt. Ámen. Derecske, 1994. január 2.
