Bajos lenne találóan jellemezni Bécs és Magyarország több mint ezeregyszáz esztendőre visszatekintő kapcsolatait. Összetartozás, közös érdekek felismerése, baráti szeretet váltakozott széthúzással, ellenségeskedéssel, egymás elleni küzdelemmel vagy éppen a pillanatnyi status quo kölcsönös elfogadásával. –––––– Kötődéseink azonban rendre erősebbnek bizonyultak az időről időre elválasztani igyekvő törekvéseknél. Történelmi kapcsolatainkban magyar szempontból kiemelkedő szerepet játszott Bécs városa. –––––– A magyar közgondolkodásban ugyanis az osztrák örökös tartományok, majd a császári Ausztria többnyire egyet jelentettek Béccsel. Annak az uralkodóháznak a székhelyével, amely négy évszázadon át a magyar királyi címet is birtokolta. „Szervusz, barátom!” Magyar–osztrák barátkozás Bécsben. Anton Leykum színezett litográfiája, 19. század közepe
UJVÁRY GÁBOR
Különös házasság Bécs és Magyarország történeti kapcsolata
MÁSODIK MAGYAR FŐVÁROS
M
ivel az uralkodó többnyire a császárvárosban tartózkodott, Bécs jó ideig a második magyar főváros szerepét is betöltötte. Miként Vajda György Mihály irodalomtörténész találóan kifejezte: Keletre nyílott Bécs kapuja – s a magyarok számára a Nyugat-Európa felé vezető út első állomásává vált Bécs. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A ma gyar kultúrát megtermékenyítő európai szellemi áramlatok jórészt bécsi szűrőn keresztül jutottak a Szent Korona országaiba, és fordítva: a mai, sajátos „bécsiség” kialakulásához nagyban hozzájáruló keleti hatások többnyire magyar közvetítéssel érkeztek Bécsbe. Olyan „hídszerep” volt ez, amely a környezetétől nyelvében és részben szokásaiban is elszigetelt magyarságnak a fennmaradást biztosította, ugyanakkor Bécsnek is jelentős gazdagodást eredményezett. Az egyik legkiválóbb magyar prózaíró, a Bécsben is gyakran megforduló Mikszáth Kálmán regényének címét kölcsönözve ezért is tarthatjuk különös házasságnak a fűz ző ődő dő viszonyát. ma gyarok Bécshez fű Olyan frigynek, amely ugyan rendre eljut a
válságig, mégis mindig kikászálódik belőle. A kötelékek – az Osztrák–Magyar Monarchia jelmondatával kifejezve – elszakíthatatlannak és elválaszthatatlannak (indivisibiliter ac inseparabiliter) bizonyulnak. S bár a közös szövetségi állam megszűnt és a történelem süllyesztőjébe került, az intézményes érintkezések és a személyes kontaktusok hálózata tovább élt. A bécsi magyar jelenlétet és állandóságot a magyar nagykövetség és jogelőd intézményei – egy rövid megszakítást kivéve – folyamatos működése testesíti meg a legszemléletesebben. Jókai Mór Az élet komédiásai című regényében a következőket írta az 1747-től magyar tulajdonban lévő épületről: „Bécs belvárosának utcatömkelegében van egy szűk sikátor, amit Bankgassénak tisztelnek. Ez eldugott utcában van egy komor külsejű ódon palota. Ez Magyarország háza Bécsben, régi nevén »magyar királyi udvari kancellária«.” A Magyar Ház históriája kicsiben a Magyarország és Bécs közötti történelmi kapcsolatokat tükrözi. És azokból az előzményekből értelt ő, amelyek több mint ezer évre mezhető, nyúlnak vissza.
74∞&£∞ § ™ Bécs elssŒŒ említése
Bécs és a magyarság már Európa történetébe is közösen lépett be. Bécs nevét ugyanis – Wenia alakban – elŒször 881-ben, a magyarokkal vívott egyik ütközet kapcsán jegyezték fel a salzburgi évkönyvekben. (Bár újabban
van, aki megkérdŒ dŒjelezi, hogy valóban magyarokról van szó e forrásban.) Ez nem sokkal a magyarok elsŒ, térségbeli említése (862) után és Kárpát-medencei honfoglalásuk elŒtt (895–896) történt, amikor a szokatlan harcmodorú és emiatt igen sikeres magyar haderŒt több közép-európai
uralkodó is segítségül hívta. A honfoglalás utáni jó fél évszázadban nagyrészt ezen gyakorlatot követve vezettek a magyarok Európa legtávolabbi részeibe is elérŒ, a szakirodalomban kissé megszépítve kalandozónak nevezett, valójában zsákmányszerzŒ hadjáratokat.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
39
A H A TÁ R V O N A L
A
mikor 907-ben Luitpold bajor őrgróf Pannónia visszaszerzése érdekében egy akkoriban hatalmasnak számító (100 000 fősre becsült) sereg élén betört a magyar törzsszövetség területére, a 40 000-es magyar könnyűlovasság megsemmisítő csapást mért a támadókra Pozsonynál. Luitpold és Thietmar salzburgi érsek is elesett a csatában. A középkori magyar hadtörténet egyik legsikeresebb és legfontosabb ütközete következtében a magyar szállásterületet az Enns folyóig tolták ki, így Bécs térsége is magyar fennhatóság alá került. Minderre még napjainkban is emlékeztet a magyar népmesékben oly gyakori „túl az Óperencián” fordulat. Ez olyan távoli területet jelöl, amely túl van a tengeren, s a földi halandó számára szinte elérhetetlen. Eredete azonban az „ob der Enns”, azaz az Ennsen túli kifejezésre vezethető vissza, vagyis olyan vidékre utal, amely a magyaroknak már is-
40
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
meretlen, hiszen idegen fennhatóság alá tartozik. A pozsonyi csata eredményeként sikerült a magyarságnak új, Kárpátmedencei hazájában tartósan beren-
LAJTÁN INNEN, LAJTÁN TÚL A Lajta nevébŒl származik a dualizmus idején is használt Lajtán inneni és Lajtán túli megjelölés (Ciszlajtánia jelentette az Osztrák Császárságot, Transzlajtánia pedig a Magyar Királyságot), amely annyiban következetlen volt, hogy magyar szempontból az osztrák területek számítottak Lajtán túlinak.
A schönbrunni kastély I. Ferenc kikocsizása alkalmával. Johann Ziegler (1750 k.–1812 k.) rézkarca
dezkednie, hiszen ezután 1030-ig nem érték újabb támadások az országot. Bécs sorsa pedig 1043-ban dőlt el véglegesen, amikor Aba Sámuel magyar és III. Henrik német király megállapodása alapján a Lajta folyótól nyugatra eső területek Henrik uralma alá kerültek. Ezt követően a Lajta töltötte be a határfolyó szerepét. A 11. század közepére megszilárdult az a határ, amely aztán az osztrák tartományokat a Magyar Királyság területétől elválasztotta. A középkorban ennek ellenére állandóak voltak a Lajta menti villongások. 1246-ig a Babenbergek, majd 1278tól az uralmuk alatt álló területeket és befolyásukat is folyamatosan kiterjesztő Habsburgok hosszabb-rövidebb ideig rendszeresen birtokoltak nyugat-dunántúli magyar várakat vagy akár egész vármegyéket.
BÉCS ÁRUMEGÁLLÍTÓ JOGA
A
kapcsolatok sokkal békésebb oldalát jelentették a gazdasági összeköttetések. Ezek szempontjából meghatározó volt, hogy a magyar kereskedelmi útvonalak Bécsen keresztül vezettek Nyugat-Európa felé. Bécs érintésével lehetett ugyanis a legrövidebben megközelíteni a Magyarországtól nyugatra fekvő vidékeket. Ilyen szempontból áldást, más
Ennek révén Bécs olyan akadályt jelentett a korabeli üzletemberek számára, amely Morvaország déli határaitól az Adriáig mindenkit érintett. Különösen érzékenyen befolyásolta a Magyarországról történő kivitelt s az oda irányuló behozatalt is. A nagy bécsi vásárok vámmentesek voltak. 1278-tól évente kétszer került
A VISEGRÁDI KIRÁLYTALÁLKOZÓ Bécs árumegállító jogának jelentŒségét tanúsítja, hogy az 1335. október végén és november elején Luxemburgi János cseh, III. Kázmér lengyel és Károly Róbert magyar uralkodó részvételével megrendezett visegrádi királytalálkozó egyik fŒ célkitızése éppen ennek érvénytelenítése volt. A térségbeli összefogást megalapozó politikai-
gazdasági „csúcstalálkozó” egyértelmıen Bécs gazdasági hegemóniájának megtörésére irányult. A három koronás fŒ és Wittelsbach Henrik bajor herceg végül abban állapodott meg, hogy Bécs kikerülésére új kereskedelmi útvonalat nyitnak az árumegállítás jogával felruházott Buda és Brünn között. Ennek fontosabb magyarorszá-
tekintetben viszont komoly hátrányt jelentett a Bécsen átmenő (részben persze eleve oda irányuló) kereskedés. Az osztrák őrgrófok – akik akkor egyben bajor hercegek is voltak – csak 1150 körül helyezték át a székhelyüket Bécsbe, amely 1221-ben kapta első városi privilégiumát (Stadtprivileg, Stadtrecht). Ugyanakkor már ekkor is a Német-római Birodalom egyik legjelentősebb városaként emlegették, amely – római múltját, előnyös földrajzi fekvését és az ősi Duna menti útvonalakat ügyesen kihasználva – kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett kelet és nyugat, de dél (Velence) és észak (Morva- és Csehország) felé is. Gazdasági jelentőségét elsősorban a kiváltságaiban rögzített árumegállító jognak köszönhette. Ez arra kötelezte az idegen, így a magyar kereskedőket is, hogy a továbbszállítás előtt a bécsi polgároknak árulják termékeiket, így a bécsi polgárok előnyösen vásárolhatták meg és megfelelő haszonnal adhatták tovább a számukra kívánatos árut.
gi állomásai Esztergom, Nagyszombat és Holics voltak. A szerzŒdés következtében az északi és keleti irányú, Lengyelország felé vezetŒ kereskedelem magyar központja hoszszú évszázadokra Kassa lett. Részben a visegrádi találkozónak köszönhetŒ, hogy a három szövetséges állam gazdasága ekkor élte egyik virágkorát.
rájuk sor, kezdetben kéthetes, 1382-től viszont már négyhetes időtartammal. Magyarországról a középkorban a vágómarha, a ló, a nemesfém, a méz és a viasz volt a leginkább keresett és piacképes termék. A magyar borral való kereskedést már 1244-ben megtiltották, hiszen Bécs jólétét az átmenő kereskedelmen kívül a bortermelés biztosította – ezért kizárták a külföldi, az övékénél jobb minőségű konkurenciát. Bécs árumegállító joga végül 1515ben szűnt meg. Fenntartása értelmét vesztette, amiben Mátyás királynak is szerepe volt. Amikor ugyanis meghódította Morvaországot, Brünnön keresztül utat nyitott azoknak a délnémet – elsősorban svábföldi (nagyjából a mai Baden-Württemberg), regensburgi és passaui – kereskedőknek, akik addig Bécs kiváltságai miatt nem juthattak közvetlenül Ma gyarországra. Ezután már szabadon folyhatott a kereskedés, amelyben a magyar áruk tekintetében Bécsnek részben közvetítő, részben pedig felvevő szerepe volt.
A
16–18. században a manapság újra keresett és felkapott őshonos ma gyar fajtával, a szürke marhával folytatott kereskedés bizonyult a legjelentősebbnek. A 17. században 100 000 fölöttire becsülik a saját lábukon Magyarországról kivitt marhák számát. E gulyák első állomása Bécs volt, innen hajtották őket tovább Morvaország, Itália, leginkább München, Ulm, Augsburg és a legnagyobb piac, Nürnberg felé. A bécsi ma gyar kínálat még a 19–20. században is hasonló volt, mint korábban: elsősorban élő állatokra, tejre, gabonára, nyerstermékekre és élelmiszerekre korlátozódott. A St. Marxban 1883-ban befejezett központi marhacsarnok és piac szállítmányai részben még ekkor is Magyarországról érkeztek. Nyilván összefügg mindezzel és a magyarság 16. század óta egyre erősödő jelenlétével, hogy a bécsi konyha, amely a német-osztrákon kívül különböző – főleg cseh és itáliai – hatásokat is magába olvasztott, a magyar étkezési kultúra némely elemét szintén befogadta.
74∞&£∞ § ™ BÉCS ÉS A MAGYAR KONYHA
A császárvárosban jó ideig – különösen a 19. században és a 20. század elsŒ felében – kedveltek voltak a magyar, illetve a magyaros ételeket felszolgáló vendéglátóhelyek. Még napjainkban is szinte minden bécsi étterem étlapján szerepel a többnyire marhahúsból készített gulyás(leves) (Gulasch/suppe/) vagy a pörkölt bécsi változata (Fiakergulasch, Herrengulasch) sült kolbászkával, tükörtojással és uborkával tálalva. De ugyanígy sok helyen ajánlanak székelykáposztát (Szegediner Gulasch) vagy akár dobostortát (Dobosch/Dobos Torte) is. Persze a magyarok is sokat köszönhetnek az osztrák konyhának és sütŒiparnak. Így a méltán kedvelt bécsi szeletet (eredetileg ugyan Észak-Itáliából származott, és egy már megcáfolt, de makacsul tovább élŒ legenda szerint Joseph Wenzel Radetzky tábornagy vitte a receptjét Bécsbe 1857-ben), amelyet Magyarországon többnyire nem borjúból, hanem sertésbŒl készítenek és rántott szeletnek neveznek, vagy éppen a Magyarországon is kedvelt kiflit és a császárzsömlét, a Sacher-tortáról nem is szólva.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
41
GAZDASÁGI KÖTELÉKEK
r: Ismeretlen meste plom. m te nvá A bécsi Szent Ist 92 17 a, at om Carl Schütz ny
A
gazdasági kötelékeket hiba lenne arra a korábban uralkodó felfogásra leegyszerűsíteni, amely szerint Magyarország – különösen a 18. századtól – az osztrák tartományok gyarmataként, alacsony haszonkulccsal, kizárólag a nyersterményeit szállította volna az osztrák tartományokba, s cserébe az osztrák iparcikkek felvevő-
piacává vált. Mindennek következtében – hangsúlyozták többen – a bécsi kereskedők komoly nyereségre tettek szert, és a Habsburgok támogatásával elnyomták a magyar ipart. Részigazságokat ugyan tartalmaz ez az állítás, az összkép ennél mégis sokkal árnyaltabb. Már a középkorban is számos ma gyar mesterember dol gozott ugyanis Bécsben. Szerepük a császárváros egyik jelképének számító Szent István-dóm (Stephansdom) építésénél is kimutatható. Vannak, akik úgy vélik, hogy a székesegyház főkapuját, a Riesentort ugyanazok faragták, akik a híres, nyugat-magyarországi, román stílusú jáki templom kapujának díszítésében is közreműködtek. A dóm építőanyagát pedig részben nyugat-magyarországi (ma már burgenlandi) bányákból, Fertőszéleskútról (Breitenbrunn) és Szentmargitbányáról (Sankt Margarethen) szállították. Bécsben magyar céhek is működtek. A 17. század második felében a magyar mészárosok, szabók, kalaposok, ötvösök, paszománykészítők és gombkötők tömörültek e középkori eredetű érdekvédelmi szervezetekbe. A téglaégetőt működtető Thury János 1646-ban egy kis elővárost alapított
Thurygrund néven (ma a 9. kerületben Alsergrund része, a Thurygasse környéke). 1740 körül a mintegy száz itt dolgozó magyar iparos a kézművesek 5%-át tette ki. Számuk és még inkább a képzetlen magyar segédmunkásoké ugrásszerűen növekedett a következő másfél évszázadban. A 19. század második felében már sorra jöttek létre a magyar gyárak és kereskedőcégek bécsi képviseletei, mint ahogy a bécsieké is Budapesten és a nagyobb magyar városokban. Budapest gazdasá gi fejlő dése az 1870-es évektől dinamikusabb volt, mint Bécsé. Gyors felzárkózása révén – a nagyvárosi életminőség színvonalát tekintve – a 20. század elejéig fokozatosan közeledett egymáshoz a két testvérváros. Ennek eredményeképp 1892-ben Budapest egyenjogúvá vált Béccsel: elnyerte a fő- és székvárosi rangot, amely a Monarchiában mindaddig csak Bécset illette meg. A két világháború közötti időszakban pedig Ma gyarország – Bethlen István miniszterelnök eredményes konszolidációs programja révén – sikeresebben kászálódott ki a Monarchia felbomlása miatti, húszas évek eleji válságból, mint Ausztria. (1920 körül egyébként mindkét, területének jó részétől megfosztott államot életképtelennek ítélték Európában.)
BÉCSI „MAGYAR” KÁVÉHÁZAK A BécsrŒl szóló magyar beszámolók a 19–20. század fordulóján az éttermek mellett csaknem mindig megemlékeztek a kávéházakról is, amelyek Közép-Európában a császárvárosban és Budapesten voltak a leginkább a polgári-értelmiségi életforma szinte kötelezŒ színterei, találkozási pontjai. Egy 1900 körüli útikönyv a Habsburg Szállót ajánlja a magyarok figyelmébe, „hol a legtöbb magyar lakik; a szállodában lévŒ kávéházban a magyar heti és napilapok nagy számban találtatnak”.
42
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Egy 1908-as kötet pedig ezt írja: „Magyar újság (napilap és élclap) – ami különben Bécsben csak némely »Zei tungs-Verschleissban« [újságárusnál] kapható, trafikokban azonban nem – a jobb kávéházakban mindenütt olvasható, némelyikben (pl. a Café Residentben, a csatorna partján, a Metropole Szálló mellett) egy lap több példányban is. […] »Magyar kávéház« a Café Central a Herrengasseban.” Még 1928-ban is arról tájékoztat egy bécsi kalauz, hogy „a legtöbb kávéházban ma-
gyar lapok, sŒt folyóiratok is találhatók. […] A magyarok által leginkább látogatott kávéházak az Imperial, Corso, Promenaden, Bristol, Kremser, Habsburg, Vindobona, Opera, Schiller, France, Arkaden, Museum, Stockinger stb.” A 20. század elsŒ harmadában világhírı, a bécsi színpadokat is meghódító Molnár Ferencet – a róla elnevezett Molnargasse a 17. és 18. kerület határán található – az ottani kávéházi élet egyik legjelesebb képviselŒjeként ábrázolta Friedrich Torberg Die Tante Jolesch címı mıvében.
Napjainkban már csak szomorkodhatunk, hogy kapcsolataink 1945 utáni, mesterségesen elŒidézett elhidegülése miatt egyik bécsi kávéházban sem találunk magyar sajtótermékeket – bár a látogatók között az 1990-es évektŒl ismét sok a magyar, több helyütt pedig magyar pincérek szolgálnak fel. Bécs talán legismertebb kávézója, a Central pedig mindmáig igen népszerı pihenŒhelye a belvárosban kóborló magyar turistáknak – akárcsak budapesti „testvére”, a Centrál az osztrák kirándulóknak.
A B É C S I M A G YA R S Á G LÉ T S Z Á M A
A
sokszínű, egyetemistákból, mesteremberekből, művészekből, tisztviselőkből, majd a 19. század közepétől egyre nagyobb számban munkásokból álló bécsi magyarság császárvároson belüli aránya már a 16., de különösen a 18. századtól igen jelentős volt. Ennek elsődleges oka, hogy 1526 után Bécs és a Magyar Királyság egy birodalmon belülre került, s mivel ennek fővárosa Bécs volt, a magyar király székhelye is ide került Budáról. Az 1526 után megalakított összbirodalmi központi és a részben ide települő magyar hivatalokban – mint például a magyar nagykövetség elődintézményében, a kancelláriában – tevékenykedő tisztviselők családjukkal, szolgaszemélyzetükkel együtt Bécsbe költöztek, s hozzájuk csatlakozott a magyar mesteremberek addig is Bécsben dolgozó tömege. A 18. században valóságos palotaépítési láz kezdődött a császárvárosban és közvetlen környékén, a ma már Bécshez tartozó egykori elővárosokban, s az építkezésből a magyar arisztokraták és főnemesek sem maradtak ki. Így jöttek létre azok a főúri paloták, amelyeket az őket építtető vagy tulajdonló magyar családokról neveztek el. Mindennek következménye, hogy a „szlávok” után a magyarok alkották a második legnagyobb idegen nyelvű csoportot Bécsben, számuk az 1840-es években mintegy 15 000 főre tehető. Az 1800-as évek végén már körülbelül 40 000 ma gyar nyelvű lakója volt Bécsnek. Az 1890es népszámlálás 115 000, az 1910-es 139 000 bécsi magyar állampolgárról tudott, akiknek azonban valamivel több mint a fele nem magyar anyanyelvű volt, hanem valamelyik Magyarországon élő nemzetiséghez tartozott. Az első világháborút követően a birodalmi központból egy kis köztársaság fő-
városává váló Bécs a magyarság számára is elveszítette korábbi jelentőségét. Míg 1920-ban 76 000 magyart számláltak a városban, 1923-ra már 11 000-re csappant a számuk. Bécs szerepe annyiban mégis fontos volt, hogy magyar emigránsokat fogadott be, illetve szabad utat biztosított számukra más országokba. 1919-ben előbb a Tanácsköztársaság elől menekülő „fehérek”, majd ennek bukása után a „vörösök”, a második világháborút követően pedig – három nagyobb hullámban – az 1945-ös, 1948-as és 1956-os politikai emigránsok leltek Bécsben új hazára. A II. világháború végétől 1948 elejéig csaknem 100 000 magyar állampolgár távozott Magyarországról Ausztriába, közülük a legtöbben Bécs nyugati hatalmak által ellenőrzött zónáiban éltek. (Né metországhoz és Berlinhez hasonlóan 1955-ig Ausztria és Bécs is négyhatalmi – szovjet, amerikai, brit és francia – megszállás alatt állt.) Többségük azonban hamarosan más államokba utazott tovább, számuk 1956 júliusára 10 000 körülire esett vissza. Az 1956-os forradalom után a megtorlástól tartva és a szabadabb élet reményében viszont több mint 180 000-en hagyták el Ma gyarorszá got az osztrák határon keresztül. Majdnem 94%-uk – vi-
szonylag rövid időn belül – Bécs Mariahilf megint csak más államban városrészében állt talált menedéket, így az ’56a híres mıgyıjtŒ, os magyarok száma 1959-re Esterházy II. Miklós 11 500-ra csökkent. Közüherceg nyári lük a legtöbben Bécsben tepalotája. Az ebben lepedtek le. Œrzött páratlan Ausztriában 40 538 „körképtárat (625 nyezetében magyarul (is) befestmény, 50 000 szélőt” regisztráltak 2001- metszet) 1871-ben vásárolta meg ben, csaknem kétharmaduk a magyar állam, osztrák, több mint egyharmegalapozva ezzel maduk külföldi (magyar és az Országos Képtár, az ún. utódállamokból érmajd a Szépmıkező magyar nemzetiségű) vészeti Múzeum állampolgár volt. Közülük gyıjteményét. 15 435-en éltek Bécsben, ha azonban a főváros közvetlen vonzáskörzetét is figyelembe vesszük, ez a létszám csaknem a kétszeresére emelkedik. A 2011-es népszámlálás eredményeit még nem közölték, azonban bizonyosra vehetjük, hogy 2001 óta jelentősen emelkedett a Bécsben élő és dolgozó magyar állampol gárok száma. Többségük nem gondol arra, hogy feladja a magyar és kérvényezze az osztrák állampolgárságot, hiszen a kimutatások szerint 1946 és 2007 között egész Ausztriában összesen csak 22 567 magyar tette ezt – az utóbbi években egyre jelentéktelenebb számban.
A császárváros és a magyarság hosszú ideig civakodó házassághoz hasonló viszonya az idők múltával egyre harmonikusabbá vált. Ahogy a fiatal házasok is néha elhidegülnek, hogy aztán ismét egymásra találjanak, idősebben már türelmesen viselve a másik rigolyáit, ugyanígy történik ez esetben is. A megelőző évszázadok – adja isten – jelentsék a dacos, veszekedős ifjúkor végét, és találjuk meg egymást újra, sok-sok évszázaddal a hátunk mögött, immár az érettebb korba lépve! RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
43
