Értekezés a lélek hármasságáról kulturális antropológiai megközelítésben Frecska Ede Fiam emlékének “Bár nem sietek elhamarkodottan állást foglalni ez ügyben [a lélek lényegének és halhatatlanságának vonatkozásában], mégis vallom, hogy a lélek több mint egy formában létezik, három különböző lokalizációban…1 Galenus, De placitis Hippocratis et Platonis (On the Doctrines of Hippocrates and Plato), De Lacy (szerk.), Corpus Medicorum Graecorum V4,1,2. Berlin, 1978-1984:598.27-600.4” Örök visszatérés… Kulturális antropológiai szempontból kiváltságos helyzet állt elő korunkban. Talán túlzás nélkül példátlannak nevezhető az a helyzet, hogy – az emberiség történelmében először – szinte minden kultúra mítosza, spirituális tanítása hozzáférhetővé, közös kinccsé vált számunkra. Bizonyára vannak még hiányzó mozaikszemek, de különböző korok és kultúrák tanítása a Nagy Misztériumról majdnem minden vetületében megismerhető és transzkulturális azonosságaiban megragadható. Száz évvel ezelőtt az érdeklődő hozzáférhetett a Védák tanításaihoz vagy képet kaphatott a tibeti misztériumokról, de az információforrások ugyancsak hiányosak voltak, pl. a hawaii Huna miszticizmus vagy az inuit eszkimók világszemlélete, realitás-felfogása terén. Az az adatgyűjtés, ami az elmúlt száz, különösen az elmúlt ötven évben a kulturális antropológiában végbement, termékeny talajt nyújt a transzkulturális azonosságok keresőinek. Már korábbi munkáinkban (Frecska és Luna, 2004) is foglalkoztatott bennünket az a gondolat, hogy lélek, szellem, reinkarnáció miért visszatérő motívumok különböző népek gondolatvilágában, és megpróbáltunk túllépni azon, hogy pusztán vágyteljesítő fantáziák projekciójáról lenne szó. Jelen értekezésünk alapja az a megfigyelés, hogy számos kultúrában a lélek összetettsége, ráadásul az összetevők hármassága inkább szabály, mint kivétel. Ez a megállapítás akkor kap igazán nyomatékot, amikor időben visszafele haladunk. Vannak tradíciók, ahol az emberi lényeget alkotó princípiumok száma háromnál kevesebbre redukálódott (pl. kínai népi orvoslás kettős lényegű ling-hun-ja), ugyanakkor kimutatható, hogy ez egy korábbi hármasság devalválódása (Harrell, 1979). Az ókori Egyiptom lélek-felfogása viszont a lelkek számának inflálódására példa (Ib, Sheut, Ren, Ba, Ka, Sahu, Sekhem, és Akh). Ám összehasonlítva a többi tradícióval (1. táblázat) egyes komponensek szétválása feltételezhető. A lélek koncepciója minden bizonnyal a legködösebb, legkevésbé meghatározott fogalmaink közé tartozik. Jelentheti az anyagi ellentétét, a testtől valami lényegesen eltérő létezőt. A lélek ebben a felfogásban az élet, az akció, a gondolat princípiuma; test és lélek úgy elválaszthatóak, hogy külön utakat járnak (pl. a hindu mitológiában) vagy nem annyira elválaszthatóak ugyan, de élesen szembeállíthatóak (mint az Ábrahám-vallásokban). Egy másik, komplexebb megközelítésben a lélek a teljes személyiség (self) denotációja, annak minden szintjére vonatkozóan, és az emberi jelenség lényegére utal. Itt az utóbbi értelemben fogjuk használni. Az emberi természet teljességének, az „igazi” self-nek megismerése mindig a Nagy Misztérium problémakörébe tartozott. A nyugati bölcseletben Püthagorasz volt az első, aki rögzítette témába vágó gondolatait – felvetvén, hogy minden emberi lény három princípiumot 1
Caveat lector: Értekezésünkben nem kívánunk sem többet, sem kevesebbet állítani, mint korunk medicinájának becsben tartott római előfutára.
hordoz magában: egy testit, (fizikálisat), egy szellemit (mentálisat) és egy halhatatlan lelket (spirituálisat). Püthagorasz három princípiuma közvetlenül vagy közvetve számtalan filozófus, gondolkodó felfogását befolyásolta. Platón, Arisztotelész, Galenus követte őt a sorban, és gondoljunk Sigmund Freud ‘id-ego-szuperego’ hármasára vagy Carl Jung ’tudatos-tudattalankollektív tudattalan’ felosztására. Az emberi lényeg hármasságát valószínűleg már jóval Püthagorasz előtt felismerték, mert a természeti népek szemléletében is találkozhatunk határozott megfogalmazásával. Sőt, alappal feltételezhető hogy a görög bölcselő maga is közvetlenül a törzsi kultúrák sámán-tradíciójából merített. Christopher Janaway írja (Pécsett egyetemi tananyagként is felhasznált) munkájában: „…[Püthagorasz] nevéhez számos legenda kötődik… Valószínűleg egyfajta sámán2 volt, akinek természetfölötti bölcsességet tulajdonítottak. (Janaway, 1997; 386 old.)” Hérodotosz szerint a görög civilizációra jelentős hatást gyakorolt a tőlük északra élt szkíták kultúrája. Így (is) kapcsolatba kerülhetett Püthagorasz a természet-közeli népek lélekismeretével. A lélek cluster A lakota-sziú indián kultúra különbséget tesz egy woniya (fizikai én), nagi (egy megismerő én) és nagila (spirituális én) között. Az inuit eszkimók hasonló elképzelése szerint is három lélekkel rendelkezünk, egy anerneq lélekkel, amit születésünk pillanatában kapunk az első lélegzettel, egy ateq lélekkel, amit születés után kapunk a nevünkkel együtt, és egy tarneq-nek nevezett halhatatlan lélekkel. A Karib szigetek vudu vallása is három lélekformát különböztet meg: gros bon ange-t, ti bon ange-t, és z'etoile-t. Az Equadorban élő shuar (jívaro) fejvadász törzs szintén hisz a lélek hármasságában. Mindenki rendelkezik egy „igazi” lélekkel, a nekás wakanl-lal amely, a megszületés pillanatában adatik. Ez az illető halálakor elhagyja a testet és halhatatlan létbe kezd, amelyben lepereg az elhunyt előző élete. Számos transzformáció után párává változik és ebben a formában egyesül minden halott ember igazi lelkének felhőjével. A mindennapi háborúskodással, egymás közötti ellenségeskedéssel nagyon is elfoglalt, harcias shuar-okat a három lélek közül az „igazi” érdekli a legkevésbé, mert szerintük ennek alig van hatása jelen életükre. A második lélek az arutam wakanl, ami az egyénnek látomást (arutam) hoz. Ez annyira fontos, hogy nélküle senki nem érheti el a felnőttkort, még a pubertás előtt meg kell szerezni. Az arutam erőt és intelligenciát ad, felvértez az erőszak és fekete mágia ellen. A harmadik lélek, a muisak wakanl akkor lép a porondra, ha az arutam-mal már rendelkező személyt megölik. A muisak wakanl feladata a bosszúállás. Az „ölő” fejvadász részéről a reváns az áldozat fejének zsugorításával védhető ki, mert a muisak így nem képes elhagyni a testet és bosszút állni. Sőt, hitük szerint a preparálás a győztes harcos családja javára fordítja a muisak erejét (pl. több élelemhez juttatja). Ám a muisak még tsantsá-ba (ismertebben ‘zanzába’) incarceráltan is állandó, potenciális veszélyt jelent a törzs számára, ezért egy idő után rituálisan “exkommunikálják” a szülőfalujába vagy, hogy minél messzebb kerüljön, eladják a fejet egy arra menőnek. A shuarok hitvilágában a három lélek magyarázatul szolgál az egyén fennmaradására és a törzsi viszálykodások fenntartására (Winkelman és Baker, 2008; 184 old.). A hawaii bennszülöttek szemléletében (Huna miszticizmus) minden ember rendelkezik egy alsó lélekkel – a testtel és érzelmekkel kapcsolatos unihipili-vel, egy középszintű lélekkel – a mentalitással, gondolkodással összefüggő uhane-vel, és egy magas lélekkel – a természetfeletti, halhatatlan aumakua-val (Wesselman és Kuykendall, 2004; 12 old.). Püthagorasz minden bizonnyal eltöprengene a hármasság Huna szerinti értelmezése felett, hiszen az ókori görög 2
Iatromantis volt a korabeli kifejezés arra, amit ma sámánizmusnak nevezünk
bölcseletben a pszüché egybefoglalta az érzelmi és gondolati világot, amíg a polinéz elképzelés a két funkciót két princípium, két különböző lélekforma alá rendeli. Több száz év misszionárius asszimilációs gyakorlata nagymértekben elhomályosította számtalan törzs nézetét a lélek hármasságáról. Ennek ellenére a fenti példák mégis azt sugallják, hogy az emberiség alap-(arche-)kultúrája – a gyűjtögető-vadász kultúra – ezt a hármas felfogást ápolta több évezreden keresztül. Az általunk self-ként értelmezett szingularitás, valójában egy cluster, egyszemélyes lélekcluster az említett természeti népek felfogásában (1. táblázat). A self-ben egyesül minden lélekforma aspektusa, mindegyikük ugyanannak a totalitásnak a része, és ugyanabból a forrásból ered. Aki esetleg tudománytalannak tartja a ‘lélekforma’ kifejezést, akkor nyugodtan behelyettesítheti azt a ’self aspektus’ kevésbé terhelt fogalmára, bár véleményünk szerint – és a következőkben a hawaii Huna tanítás alapján bemutatni szándékozzuk, hogy – a lélek komponensei közötti kapcsolat sajátos pszichodinamikát takar, térben-időben meglehetősen kiterjedt multikulturális hagyománya van, és pácienseink könnyebben azonosulnak vele, mint mondjuk a pszichoanalízis felosztásával. A self lelki összetevői közötti harmónia alapvető a testi-lelki egészség szempontjából. Ha jó a kapcsolat és egység van a komponensek között, akkor fennáll az egészség. Ellenkező esetben gyógyító beavatkozásra van szükség. A hátralevőkben explicitté kívánjuk tenni azt a többletet, ami a nyugati bölcseletben kevéssé érvényesül, és amit a természeti népek – mondjuk ki: sámáni – emberképe és gyakorlata adhat nekünk. Ez pedig az, hogy a Huna protokoll szerint mindegyik lélekforma akár egymástól függetlenül is, különböző minőségben, és egy sajátos intra- és transzpszichés dinamizmusban funkcionálhat. Tartós hatású, sőt végleges eredményű gyógyító munka ennek felismerésén és kiaknázásán alapul. ókori Egyiptom Ka-Ib Ba-Ren-Sheut Akh-Sahu-Sekhem
Püthagorasz princípiumai testi szellemi halhatatlan
Wesselman felosztása test-lélek mentális-lélek oversoul
lakotasziú woniya nagi nagila
inuit eszkimó anerneq ateq tarneq
shuar (jívaro) arutam wakanl muisak wakanl nekás wakanl
hawaii Huna unihipili uhane aumakua
kereszténység Fiú Atya Szentlélek
1. táblázat: A lélek cluster különböző megjelenítése Az ókori Egyiptom összetett lélek-elképzelésében az egyes komponensek pontos jelentése nem világos az utókor számára. „Jó szándékú tudósok újra és újra megpróbálják belekényszeríteni az egyiptomi lélek-felfogást hagyományos kategóriáinkba, anélkül, hogy képessé tennének bennünket arra, hogy akár egy kicsivel is jobban megértsük azt. (Poortman, 1978)” Ettől óvakodnánk, de a jó szándékot tartva megkockáztatjuk, hogy több egyiptomi lélekrész összevonható a hármasság jegyében. Teológiai jellegű fejtegetésekhez felkészületlenek vagyunk, így a Szentháromság egységének megbontásától és részeinek besorolásától is tartózkodunk (értsd, vajon az Atya a test-léleknek, vagy inkább a mentális-léleknek felelne-e meg). A táblázatban csak a hármasság konzisztens jellegének kihangsúlyozása miatt említjük.
Halhatatlan lélek, az oversoul Említettük, hogy aumakua a hawaii kifejezés a self legfelső, halhatatlan aspektusára, amely ‘tökéletesen megbízható ősi szellem’-re, vagy ‘felettem lebegő szellem’-re is fordítható. A nyugati tanításokban ez a self komponens ‘legfelső self’, ‘isteni én’, ‘angyali őrizet’, ‘transzperszonális szemtanú’, és egyéb hasonló néven bukkan fel. Szimbolikus ábrázolásban tipikusan őrangyalként, gondviselő szárnyas lényként jelenítik meg. Hank Wesselman nyomán nevezzük oversoul-nak, ami interpretációnkban felfogható úgy is, mint a mindent átfogó Szentlélek ránk eső, személyes része. Spontán, vagy transzperszonális technikával előidézett
misztikus élmény módosult tudatállapotában gyakori szubjektív tapasztalat egy hatalmas, jóindulatú, istenszerű jelenlét érzése. A közvetlen transzcendentális tapasztalásban kevéssé jártas személy ezt a jelenlétet angyali üdvözletként, isteni sugallatként, vagy az Úr személyes megnyilvánulásaként értelmezi, ami a Huna miszticizmuson alapuló felfogásban (az értekezés is ezt követi) sem helytelen, sőt – ki tudja – néha az utóbbi sem zárható ki. Mindenestre megfigyelhető az a tendencia, amely a misztikus jelenlét forrását a szubjektum énjén kívülre vetíti, holott a saját oversoul megnyilvánulásáról (is) szó lehet. Rögtön helyesbítenünk kellett az ‘is’ hozzáadásával, mert – paradox módon – hasonló bölcselkedések akkor precízebbek, ha kevésbé kategorizálóak (nem ‘vagy-vagy’ jellegűek). A polinéz Huna hagyomány Hank Wesselman és felesége (Wesselman és Kuykendall, 2004) által közvetített interpretációjában oversoul-unk – akár tudatában vagyunk ennek, akár nem – életünk minden pillanatban állandó kapcsolatban van velünk. Ez a kapcsolat – a természeti népek gyakorlata szerint – meglepően könnyen megjeleníthető, aktiválható. Az oversoul monitorozza minden tettünk, gondolatunk, előle nem rejthetünk el semmit – hiszen a tanítás belső logikája szerint énünk része. Passzív, de nem szenvtelen irányunkban: csendben aggódik, ha rosszul döntünk és ugyancsak csendben örvend sikeres választásainknak. Ő „csak” szemlélő ágens, a döntés felelőssége a másik énrészre, a mentális-lélekre tartozik. Életünk túlnyomó részében, oversoul-unk nem avatkozik földi dolgainkba, nem diktálja mit tegyünk – tiszteletben tartja a szabad választás jogát. Mégis vannak kivételek éppen a szabad akarat respektusa miatt. Védelme, útmutatása kérhető, és prompt invokálható, de és csak kérni kell. E kérés nélkül, spontánul a legritkább esetben – talán az „idő előtti vég” kivédésére – történhet „angyali beavatkozás”. Oversoul-unk az inspiráció, az intuíció forrása is. Álomban, vízióban spirituális tanító képében jelenhet meg az egyén kultúrájától függően, a számára adott hitrendszer, mítoszvilág alakjainak megfelelően; de meglepő módon átfedések is lehetnek a kultúrák között. Vannak példák arra, hogy európai hagyományokon nevelkedett személy polinéz, vagy mezoamerikai kultúrkörben ismert mitikus entitással találkozik. Relaxált, meditatív állapotban bekövetkezhet a tökéletes nyugalom, a lelki béke állapota…és ekkor egy adott probléma felidézésével válasz is adatik a dilemmára. Újabb példa ez arra, hogy az oversoul csak a passzív egyén számára passzív teljesen. Forrásként szolgálhat, és eme szolgálatot kis erőfeszítéssel ki lehet érdemelni. A Huna arra tanít, hogy az aumakua, az oversoul személyes teremtőnk is: énünk ősforrása. Születéskor test-lélek formájában manifesztálódik, kozmikus információtartalma rávetül a szülőktől örökölt biológiai mechanizmusra, és amely lokális-materiális interface-ként szolgál a nem-lokális jellegű oversoul számára. Az átvitel folyamatában sok teremtésmítosz így a Huna is szerepet ad a leheletnek. Ám ez a polinéz hit nem egy monoteista teremtőtől, hanem self-ünk transzperszonális részétől származtat minket. Minden individuum oversoul-ját egységbe ötvözve az emberiség szellemiségét kapjuk, ezt a Huna ka o’e aumakua-nak nevezi (Wesselman és Kuykendall, 2004; 35 old.). Minthogy az oversoul téren és időn kívüli, ezért az összesítés eredménye fajunk, a Homo Sapiens összesített (múlt+jelen+jövő) tapasztalata és bölcsessége. Pontosan az, amit Carl Jung kollektív tudattalannak nevezett. Ez egy kimeríthetetlen információforrás, amelyet misztikus bölcselők, sámáni gyógyítók megcsapolni igyekeztek és igyekeznek, és amely nem csak számukra, de mindannyiunk mentális-lelke (lásd később) számára is hozzáférhető. A kapcsolat gyakran rítusban, módosult tudatállapotok integratív formájában a személyes oversoul-unkon keresztül valósul meg, úgy hogy a mentális-lélek és az oversoul között a test-lélek a közvetítő ágens.
Spiritus animalis, a test-lélek A nem-lokális oversoul biológiai közegben lokalizált aspektusa egy másik lélekforma: a testlélek. A lokális, nem-lokális terminusok használata számunkra alapvető, mert a később kifejtésre kerülő, racionalizáló megközelítés alapjául szolgálnak. A test-lélek közel áll ahhoz, amit a pszichoanalízis személyes tudattalannak nevez. A Huna felfogásában szervilis, végrehajtó ágensként működteti azt a mechanizmust, amibe beleköltözött. Funkciója betöltéséhez három forrásból merít, az apaiból, anyaiból és a saját oversoul-ból. Alapul szolgál a harmadik lélekformának, a mentálisnak, amelyet még az életesemények is alakítanak. A Huna misztikusok (kahunák) elképzelése szerint a memóriatárolás szintén a test-lélek funkciói közé tartozik. Ez a lélekforma minden személyes esemény depozitóriuma, ahonnan ezek – a később tárgyalandó mentális lélek segítségével – felidézhetőek. Minden ösztönös és tanult viselkedés adatbázisa. Érzelmeink, hangulataink forrása is; gyakran úgy is hivatkoznak rá, mint érzelmi lélek. A test-lélek életeseményeinkre adott érzelmi válaszok révén kommunikál a többi lélekösszetevővel: így fejezi ki, hogy mi az, amit szeret, vagy ami nincs éppen az ínyére. A testlélek nem hazudik, az emóciók nyelvén gátlás nélkül megmondja, mit érez egy családtag, egy barát, egy munka, vagy életlehetőség iránt. Élénken figyeli mind külső, mind belső világunkat. Mondhatnánk, a test elméjeként információgyűjtésre használja érzékszerveinket, majd az adatokat megfigyelő énünk számára továbbítja. Egészében interface-ként funkcionál énünk és a legtágabban vett realitás között. Ez az interface-funkció már csak azért is hangsúlyozandó, mert a test-lélek minden pszichés élmény küldője és fogadója is egyben, valamint self-ünknek az a része, amivel a Huna tanítása és gyakorlata alapján a spirituális világ is hozzáférhető. Egy belső portál, amelyen keresztül kapcsolatba léphetünk spirituális őrizőinkkel, tanítóinkkal. A testlelken keresztül érhető el mindaz, ami énünkön kívül esik, de még self-ünk része az oversoul is rajta keresztül kommunikál a harmadik lélekformával, a mentális-lélekkel. A test-lélek – bár nem logikai absztrakcióval – érvelni képes. Közvetlen tapasztaláson alapuló következtetésekhez segíti énünket. Emlékszik mindarra, ami működik, vagy ami fájdalmas és kárt okoz. Úgy van programozva és olyan viselkedéses kimenetet indukál, amely a túlélést segíti. Alapvető hajtóerő növekedésünk irányában, új készségek elsajátításában és mindabban, hogy többek legyünk, gyarapodjunk. A test-lélek belső gyógyítónk is, testünk reparálására van programozva. Restaurál bennünket az öröklődési állományunkra és a testalkotóink között fennálló kölcsönhatás mezőre alapozva. Ez a két forrás – a genetikai és az interakciós – gyógyító funkciójában meghatározó, mert a testlélek nem kreatív, teremtésre nem képes, tervrajzot nem ír, hanem követ. Nem vezető, jó beosztottként, azt teszi, amire utasítják, és akkor funkcionál a legjobban, amikor egyértelmű direktívákat kap a mentális-lélektől, attól a lélekformától (bocsánat, self aspektustól), amit a Nyugat ego-nak nevez. Ego, a mentális-lélek Az oversoul és a test-lélek mellett self-ünk harmadik aspektusa a mentális-lélek, amely életeseményekre adott reakcióink folyamán alakul ki. Ez a Nyugat számára jól ismert intellektuális énrész, amelyik gondolkodik, információt analizál, integrál, és döntést hoz, kivitelezőként funkcionál. Racionális eszünk, szándékunk forrása és kreatív inspirációink megvalósítója. Új ötleteket, gondolatformákat, célokat fogalmaz meg, majd törekszik elérésükre. Ám mint korábban említettük, ennek az inspirációnak a forrása az oversoul, amely a mentálislélek számára a testlélek interface-én keresztül érhető el. Más megfogalmazásban a mentális-
lélek az intellektuális, racionális, kreatív, megküzdő apparátusunk, belső igazgatónk. Self-ünknek az az oldala, amely folyamatosan változik élményeink és gyűjtött tudásunk alapján. Hitrendszerünk hordozója is, a benne tárolt hitrendszeren alapul az, hogy hogyan irányít, hova vezet, milyen döntést hoz, és milyen célt tűz ki. Ha a mentális-lélek olyan kihívással találkozik, amelyet kontrollálatlannak fog fel, akkor hitrendszerét nem mobilizálja és hatástalanná válik. Például, ha valaki betegségét gyógyíthatatlannak tartja (és ez külső hatásra, orvosi véleményre gyakran megtörténik) akkor a mentális-lélek megadja magát a betegségnek. A Huna bölcsei (kahunák) kapcsolatot látnak a testlélek által generált érzések-érzelmek és a hitrendszer között, és már Aaron Beck előtt feltételezték, hogy az előbbiek függvényei az utóbbinak. Szerintük, ily módon az érzések informálják a mentális-lelket arról, hogy éppen milyen hit az operatív, és a test-lélek érzésekben fejezi ki véleményét az éppen domináló sémával szemben. A mentális-lélek aztán választhat, elfogadja az üzenetet és a következőkben annak megfelelően cselekszik, vagy érvénytelennek deklarálva elveti azt. A testi-lelki egészség jó munkakapcsolatot feltételez a mentális és a test-lélek között. Ez nem éppen egy demokratikus viszony, a mentális-lélek a mester, a test-lélek a szolga. Mint megküzdő mechanizmusunk legfelső ágense a mentális-lélek irányítja a test-lélek aktivitását, amely az ő végrehajtója. Ám ez a dominancia csak hétköznapi tudatállapotban áll fenn, amikor a külvilágra való orientáció az adaptív és a mindennapi megküzdés a fő napirendi pont. Meditatív, kontemplatív, rituális technikák megtörik a mentális élek, az ego dominanciáját, és olyan állapotot idéznek elő, amikor a mentális-lélek befelé figyelve veszi azokat a jelzéseket, amelyek a test-lélek hídján (interfaceén) keresztül az oversoul felől érkeznek. A dilemma A polinéz Huna tanítás lényegében és dinamizmusában ragad meg egy olyan hármasságot, amely végigkíséri a kultúrák történetét, és a nyugati gondolkodásban is jelentős tradícióval rendelkezik. Elgondolkodtató számunkra, hogy az európai civilizáció hajnalán, a görög bölcselet kezdetén (Püthagorasz és Platón esetében) a későbbiekhez képest jobban kimutatható a transzkulturális azonosság. Püthagorasz hitt a lélek halhatatlanságában és a lélekvándorlásban. Platónnál a lélek különbözik a testtől és attól külön válva is létezhet, mint tiszta gondolkodás, de már nem egyértelmű, hogy felfogása szerint az én túlélheti-e a halált vagy sem (Janaway, 1997; 400 old.). Arisztotelész már meg sem említi a halhatatlan princípiumot.3 Nála a lélek szubsztancia, a potenciálisan élettel bíró természeti test formája, amely a testfunkciók betöltésének lehetőségét valósítja meg és teljesíti be. Arisztotelész a lélekkel életfolyamatokat próbál magyarázni, és három lélekrészt különböztet meg három feltételezett életfolyamatnak megfelelően, amelyek sorra: táplálkozás-szaporodás, érzékelés, és gondolkodás. Esetében már messze nem a self teljességéről van szó. Talán orvos apjának hatása lehet, hogy lélekkoncepciója biológiai és pszichés vonatkozásokra szűkült be, és később ennél többre már nemigen tellett a nyomdokain haladó nyugati tudományos gondolkodástól, míg végül a lélek fogalma is teljesen diszkvalifikálva lett. Joggal merülhet fel az ellenvetés, hogy van-e egyáltalán alapja használatának. Válaszul: a Huna a három lélekformával „pszichodinamizálni”, értelmezni tud, sőt, gyógyító praxist alapít rájuk. Ettől persze a dolog még nem lehet több tartalmatlan metaforánál (a flogisztonnal is lehetett jelenségeket magyarázni). Racionális tartalmat az adhat egy metaforának, ha más, a tudomány egyéb területein bevált metaforákra le- vagy átvezethető. Ha felismerjük azt, hogy e 3
Feltételezzük, hogy a módosult tudatállapotok integratív formái által nyújtott metafizikai tapasztalás hagyományának hátat fordítva, a nyugati bölcseletből fokozatosan kiszorult a halhatatlan lélek fogalma.
téren egy olyan premissza vezérli gondolkodásunkat, ami szélsőségesen redukcionista és beszűkíti szemléletünket, akkor az adott kiindulópont megkérdőjelezése előbbre vihet bennünket a gondolati úton. Amit most megkérdőjeleznénk az, hogy self-ünk, emberi lényegünk, minden élményünk és tapasztalatunk egy, és csak egy hálózat, a neuroaxonális hálózat működésére vezethető vissza. Ha elfogadjuk, hogy egyéb, másfajta információ-feldolgozási stratégiával működő hálózatok is hozzájárulnak emberi lényegünkhöz, akkor számos, eddig a racionális megfontolás vonatkozási univerzumából kieső koncepció megfontolás tárgyát képezheti. Az „emberi lényeg” és az anyag szerveződésének szintjei4 Az 1. ábra megpróbálja összefoglalni azokat a szerveződési szinteket, amelyek a tudatosság és a humán élmények valamint tapasztalatok kialakításában, színezésében szerepet játszhatnak. Amit ebből tudományos szemléletünk elismer, azt bizony nehéz kihámozni, mert a magatartástudományok nem szívesen foglalnak állást a tudatosság, módosult tudatállapotok, transzcendentális élmények vonatkozásában. Mindenestre joggal feltételezhető az, hogy az 1. ábra szintjei közül csak a legalsó és legfelső az, ami a szakma képviselőinek homlokráncolását magával vonná.
1. ábra: A humán tapasztalásban szerepet játszó szerveződési szintek Figyeljük meg a vízszintes vonal helyzetét az anyagszerveződés hierarchiájában. Korunk elfogadott nézetét illusztrálva kettéosztja a szintek feltételezett szerepét a tudatos élmény megteremtésében. Elismert, hogy neuroaxonális működésünk kihat kultúránkra, de neveltetésünk, kulturális közegünk is visszahat agyunk neuroaxonális működésére. Tehát a Az értekezés hátralevő részének publikálásától szívesen eltekintettünk volna, de ösztönző bátorítást kaptunk, nemcsak a „lélektudományok” (pszichológia-pszichiátria) oldaláról, hanem az „anyagtudományok” (fizika) képviselőitől is. 4
szaggatott vonal feletti szintek között szoros oda-vissza (bottom up-top down) kölcsönhatást enged meg jelenlegi felfogásunk, ám az alsó rétegek tudatosságban implikált szerepe passzív, esetükben kölcsönös viszony nem feltételezett, a szubcelluláris részek pusztán permisszívek a felső szintek szolgálatában, megalapozzák azok funkcióját a tudatos élmény generálásához. Ez a felosztás az önkényesség jegyeit viseli magán, mivel hiányzik a magyarázat, hogy a szintek közötti kölcsönhatás miért csak a felső térfélre igaz. Talán következetesebb, kongruensebb az feltételezés, hogy a szubcelluláris részek szerepe is aktív az emberi tapasztalás létrehozásában és valami olyat adnak a self-hez, ami a sajátosságuk. Méretük alapján ez a sajátság a kvantumrealitással való kapcsolat lehet. Vajon mi az a kvantumsajátosság, amivel a szubcelluláris részek gazdagíthatják az emberi tapasztalást? Feltételezzük, hogy ez a nonlokalitás, ami fontos jellemzője a kvantum folyamatoknak. A nonlokalitás röviden azt jelenti, hogy ha két elemi részecske valaha egy kvantumrendszer része volt, akkor továbbra is közvetlen kölcsönhatásban maradnak térbeli és időbeli pozíciójuktól függetlenül. Ha az egyik részecske kvantumállapota megváltozik, akkor együtt változik a vele kvantum entanglement kapcsolatban levő állapota is, akármilyen messze vannak egymástól térben és időben. A „szignál nonlokalitás” – egy új megtermékenyítő terminus a XXI. századi fizikában, azt jelenti, hogy egy rendszer állapotváltozásai tértől, időtől független, azonnali hatást váltanak ki a vele összekapcsolt (entangled) rendszerben. Egy szubcelluláris hálózat (talán a lipoprotein membrán-komplex) képessé teheti az agyat nonlokális információk vételére és annak továbbítására a neuroaxonális rendszer felé (2. ábra).
2. ábra: Hálózatok hierarchiája és feltételezett interakciója A szürke, áthúzott nyilak a bal és jobb félteke, valamint a neuroaxonális rendszer és a szubcelluláris hálózatok között arra utalnak, hogy hétköznapi tudatállapotban gátló hatások (bal-jobb féltekei és „fent-lent” hálózati dominancia) érvényesülnek. A nonlokális kölcsönhatások (szürke, áthúzatlan, kettős nyilak) tudatállapottól függetlenül állandóan fennállnak, és elsősorban módosult tudatállapotok integratív formáiban (meditáció, kontempláció szemben a pszichózissal, delíriummal, vagy intoxikációval) történik valamilyen minimális és meglehetősen bizonytalan információ-átadás a szubcelluláris mátrix felől a neuroaxonális felé látomások
(feltételezetten vizuális féltekei felvétel) vagy jelentések (feltételezetten verbális féltekei felvétel) révén (fekete nyilak).
Azt a radikális elképzelést képviseljük, hogy a jól integrált, módosult tudatállapotok világa a kvantum folyamatokhoz közeli, míg a hétköznapi tudatosság valósága kétségkívül a klasszikus fizika. A határ valószínűleg nem éles, a hétköznapi tudatosság élményébe is beleszólhatnak kvantum-folyamatok, és a módosult tudatállapotok élményvilága is jórészben a klasszikus fizikára vezethető vissza. A kvantum-realitással való kapcsolatot egy feltételezetten az egész testre kiterjedő szubcelluláris hálózat mediálja, amely nonlokális kapcsolatok, kvantum korrelációk révén az Univerzum tértől és időtől független holografikus képét jeleníti meg a szervezeten belül (2. ábra). Akármilyen halovány is legyen az, de a teljesség megjelenítésére képes, és értelmezhet olyan tanításokat, mint „Benned van a mennyek országa” vagy „Nézz magadba, Te vagy Buddha!” A kapcsolat állandóan fennáll, ám hétköznapi tudatállapotban kevés szüremlik át a megküzdő apparátusként működő neuroaxonális rendszerbe, azaz kevés kerül az én figyelmének fókuszába. A módosult tudatállapotok integratív formájában (pl. meditáció, kontempláció) a megküzdés, a feladatmegoldás funkciója a funkciót hordozó ágenssel (ego) egyetemben háttérbe szorul és így alkalom nyílik a szubcelluláris hálózatokba vetült nonlokális információ töredékének megjelenésére, mintegy „átemelődésére” a neuroaxonálisba, és eképpen az ego számára is tapasztalhatóvá, megélhetővé válik. Az vázolt hologram színtere lehet a testen kívüli élményeknek: a tudat nem hagyja el a testet, hanem a befelé fókuszált figyelem pásztázik a „mátrixban”, azaz a nonlokális korrelációk szubcelluláris hálózatba vetült mezejében. Minden, ami a biológiai rendszerekben energia (azaz tömeg – a speciális relativitáselmélet szerint) átvitellel zajlik, az óhatatlanul változást idéz elő a tér-idő geometriában (az általános relativitáselmélet szerint) és komplex hálózati működésben megjelenik (spinor hálózat – Penrose, 1971). Ahol komplex hálózat van, ott van funkció is, és a funkcióhoz ágens rendelhető. Így rendelhető a neuroaxonális rendszerhez a mentális-lélek (ego), a szubcelluláris hálózatokhoz (lipoprotein membrán komplex?) a test-lélek, és egy nem-biológiai, alapjában fizikai hálózathoz (spinor network, téridő geometria?) az oversoul. A hivatkozásként felsorolt természeti népek és antik bölcsek (úm. Püthagorasz, Platón, és Galenus) ezekre a hálózati funkciókat reprezentáló „ágensekre” érezhettek rá lélek-felfogásukban. A fenti társításra alapozva a 2. ábra modellje meglehetős hűséggel tükrözi a Huna lélekformáinak dinamikáját, amennyiben a test-lélek (unihipili) a híd az oversoul (aumakua) és a mentális-lélek (uhane) között, belső portál a transzperszonális információ fogadására. Sőt a modell némi párhuzamot mutat a shuar felfogással is, amennyiben az arutam wakanl (a test-léleknek felel meg az 1. táblázatban) a látomások hozója. Említettem, hogy biológiai anyagcsere folyamatok kihatnak a tér-idő geometriára. A Huna tanítása szerint ez visszafele is fennállhat: lásd az oversoul korábban részletezett szerepét („letöltődését”) a test-lélek kialakulásakor. A természet csodájának nem csak azt tartjuk, hogy lehet materiális alapja a három lélekformának, bár sokak számára már ez is elfogadhatatlan. Számunkra lenyűgöző az emberi tapasztalást a végtelenbe röpítő kölcsönhatásuk és az, hogy erre a kapcsolat-dinamikára is kreálható racionális magyarázat – szétfeszítve ugyan az aktuális tudományos kereteket. Ezek és hasonló a gondolatok részletesen kifejtve megtalálhatók science fiction-ra fogékony olvasóknak szánt könyvünkben (Strassman, Wojtowicz-Praga, Luna, és Frecska, 2007). Mivel hasonló érdeklődésre jelenleg nem számíthattunk, ezért amennyire lehetett igyekeztünk rövidre szabni a mentális egészséggel foglalkozók számára esetleg megterhelő és elrugaszkodott fejtegetésünket. Ugyanakkor nem látjuk más módját hasonló, nagy hagyományú tanítások hitelt adó értelmezésének. Ignorálásuk, bagatellizálásuk a másik lehetséges út, de az nem vezet előbbre.
Irodalom Frecska E, Luna LE, 2006. Neuro-ontological interpretation of spiritual experiences. Neuropsychopharmacologia Hungarica 8:143-153. Harrell S, 1979. The concept of soul in Chinese folk religion. Journal The Journal of Asian Studies 38:519–528. Janaway C, 1997. Ókori görög filozófia I: A preszókratikusok és Platón. Grayling AC (szerk.), Filozófiai kalauz. Budapest: Akadémiai Kiadó. Penrose R, 1971. Quantum Theory and Beyond. Bastin EA (szerk.), Cambridge, UK: Cambridge University Press. Poortman JJ, 1978. Vehicles of Consciousness: The Concept of Hylic Pluralism. Wheaton, IL: Theosophical Publishing House. Strassman Rick, Wojtowicz-Praga S, Luna EL, Frecska E. 2007. Inner Paths to Outer Space, Rochester, VT: Inner Traditions. Wesselman H, Kuykendall J, 2004. Spirit Medicine: Healing in the Sacred Realms. Carlsbad, CA: Hay House, Inc. Winkelman M, Baker JR, 2008. Supernatural as Natural: A Biocultural Approach to Religion. Upper Saddle River, NJ: Prentice Hall.
