Pszichoterápia
Tanulmányok ELMÉLETI TANULMÁNY ELMÉLETI TANULMÁNY
AZ AYAHUASCA LÉLEKTANI HATÁSA ÉS HATASA ES PSZICHOTERÁPIÁS ALKALMAZHATÓSÁGA Bokor Petra, Frecska Ede
A tradicionálisan az amazonasi sámáni szertartások során használt ayahuasca az elmúlt évtize évtizedek során egyre növekvő tudományos érdeklődésre tett szert. szert. Laikus anekdoták tömegei számol számolnak he kisebb-nagyobb gyerekcipőkisehb-nagyohb terápiás hatásokról, hatásából, a tudományos kutatások azonban még gyerekcipő benjárnak. járnak. Az ayahuasca traumaoldó hatását neurológiai vizsgálatok is alátámasztják, így eset esetleges pszichoterápiás pszichoterápiás hatása azokban a kórképekben tűnik legígéretesebbnek, legígéretesebbnek, melyek traumára épülnek. Lélektani hatását a növényifőzet főzet egy 4-5 járó, in in4~5 órán át tartó erős tudatmódosulással tudatmódosulássaljáró, hatásmecha tenzív vizuális és érzelmi töltetű élmény során fejti fejti ki. Bár az ayahuasca lélektani hatásmechahasonlóságot mutat más pszichedelikus szerekével, szerekével, ugyanakkor világa, erős nizmusa sok hasonlóságot ugyanakkor képi világa, szomatikus hatása, sajátos dekondicionálás-reintegrációs dekondicionálás-reintegráciös ciklusai, ciklusai, valamint az élmény során az ayahuasca intelligens entitásként való érzékelése jellegzetessé jellegzetessé teszi a szer hatását. hatását. A A tradicioná tradicionális sámáni használat az érzékelés, annak értelmezése és szóhasználata tekintetében is nagyon kü különbözik a nyugati tudományos terminológiától, ami a pontos hatásmechanizmus hatásmechanízmus megértését ne nehezíti. Az eddigi kutatási kutatási eredmények alapján körültekintő kiválasztás, kiválasztás, felkészülés biztonsá hezíti. felkészülés és biztonsáa lehetsé gos használat mellett az ayahuascának nincsen egészségkárosító egészségkárosító hatása. hatása. Ugyanakkor Ugyanakkora lehetséges terápiás hatás kiaknázásához törtékiaknázásához elengedhetetlenül szükséges az élmények utómunkában törté és szisztematikus integrációja, integrációja, ami az ezt támogató támogató kulturális, kulturális, szociális és kozmoló nő, tudatos és kozmolóhiányábólfakadóan egyértelműfolyamat. giai kontextus hiányából fakadóan nem egyértelmű folyamat. Kulcsszavak: addikció Kulcsszavak: ayahuasca ayahuasca- -sámánizmus sámánizmus- -terápiás terápiáshatás hatás—-depresszió depresszió- -PTSD PTSD- addikció
Az ayahuasca ayahuasca egy erősen pszichoaktív, pszichoaktív, teaszerű teaszerü Az egy erősen főzet az Amazonas vidékéről. vidékéről. Két növényi kompokompo nensből készül: készül: aa Banisteriopsiscaapi nevű indáindá b ó l melyben melyben P-karbolin-származék, p-karbolin-származék, harmin és ból, harmin és tetrahidroharmin alkaloidák találhatók, valamint valamint tetrahidroharmin alkaloidák találhatók, egy N,N-dimetil-triptamin (DMT) tartalmú növény, növény, mely többnyire a Psychotriaviridis cserje (chakruna) (chakruna) levelének vagy a levelének főzete főzete (ennek (ennek neve neve ayahuasca), ayahuasca), vagy Diplopteryscabrerana (chaliponga) leveléé leveléé (ez Diplöptezyscabrerana (chalzponga) (ez aa főzet tradicionális tradicionális nevén nevén ajé). A pontos pontos régiótól, régiótól, törzstől és és használati használati céltól céltól függően függően számos egyéb egyéb törzstől adalék növény adalék növényisis belekerülhet belekerülhetaz az aktuális aktuális főzetbe, módosítva annak hatását. módosítva annak hatását. Ilttu antropológiai Áss áynhuttsea ayahuasca hu4nó használata antropológiai adatok adatok Az olnpján de lehet, lehet, hogy pár alapján legnláhh legalább néhány száz száz évre, de
nézet, ezer évre évre nyúlik nyúlik. vissza, visgm, Általánoson Á liMánokin oHbgodott elfogndoti nézel, hogy elsőként oz annizontol tői .zsek hotoiáliák, gyó« m ainazonasf főm sik haMnáUák, gyó«
3 1Q• 310
gyító vagy vallási vallási célú célú sámáni sámáni rítusokba rítusokba ágyazva. ágyazva. gyító Innen Innen áramlott áramlott ki először a mesztic mesztic lakosság lakosság köreköre ibe, majd a turizmus mértékének drasztikus növeke növekedésével, valamint valamint a három három brazil brazil szinkretikus szinkretikus egyegy désével, ház (Santo Daime, Uniöodo Uniáodo Vegeta! Vegetál és Barquinha Barquinha)) növekvő népszerűségének népszerűségének hatására elmúlt két két hatására az az elmúlt évtized alatt globálisan is elterjedt. Az Amazonasban Amazonasban ma egy olyan, olyan, különböző különböző kulkul túrák találkozása mentén kialakuló dinamikus folyafolya matot figyelhetünk meg, mely jelentős mértékben és gyors ütemben módosítja az ayahuasca felhasználási szokásait. A korábban korábban egymástól egymástól jelentősen eltérő eltérő szokásait. rituális szokások közötti határvonalak egyre elmosócéljá dottabbá váltak, a nyugati igények kielégítése céljából pedig egyre több pszichológiai terminus jelenik ból meg a rítusok kontextusában is. Jóindulattal tekintve ut ez fellbgbató lel lógható egy egy arra arra irányuló irányuló kísérletként kísérletként is, hogy
v1.", 4, tóim, l%KÍeltttlirt|JÍW1201 11)16, lill. í l t évi', 310-318 : il, 25, .4111/1111 :1 10-318 -6 # 0,M0.0.141POrt-S, P«M1010004-
PSZICHOTERÁPIA • 25. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. NOVEMBER
kialakuljon az a kultúrák kultúrák közötti közötti adaptációs adaptációs felület, felület, kialakuljon nyugati elme elme számára számára e saját saját mely lehetővé teszi a nyugati kultúrájától rendkívül idegen gyakorlat gyakorlat értelmezését értelmezését és biztonságos biztonságos .használatát. használatát.
Az ayahuasca hatásmechanizmusáról tudjuk, hogy komplex, kiterjed a neurobiológiai, neurobiológiai, pszichológiai és komplex, spirituális szintekre. szintekre. Jelen lélek spirituális Jelen tanulmány tanulmány célja célja a lélektani hatásmechanizmus részletes bemutatása.
L é l e k t a n i HATÁSMECIIANIZMUS h a t á sm e c h a n iz m u s LÉLEKTANI
Az ayahuasca ayahuasca élmények élmények lélektani lélektani mechanizmusa mechanizmusa megegyezik más más pszichedelikus pszichedelikus élmények, élmények, sokban megegyezik vagy egyéb egyéb úton úton kiváltott, kiváltott, drasztikusan drasztikusan módomódo vagy sult tudatállapotélmények terápiás hatásmecha sult tudatállapotélmények terápiás hatásmechanizmusával. Már Humphry Osmondtól Osmondtól szárszár nizmusával. Már a Humphry mazó „pszichedelikus" „pszichedelikus” kifejezés kifejezés önmagában önmagában is mazó sokat elmond elmond ee szerek szerek hatásáról: hatásáról: jelentése jelentése „mind sokat manifesting”, azaz azaz tudattágító, tudattágító, aa tudat tudat tartalmait tartalmait manifesting", megnyilvánító. Grof (1975), (1975), az LSD megnyilvánító. Gróf LSD legismerlegismer tudattágulás három három egymást egymást követő követő tebb kutatója a tudattágulás tudattartományoknak hívott) hívott) szintjét szintjét különkülön (általa tudattartományoknak bözteti 1) élettörténeti, élettörténeti, 2) 2) perinatális perinatális és 3) bözteti meg: meg: 1) és 3) trariszperszonális transzperszonáíis szint. A pszichedelikus pszichedelikus élmények élmények lehetővé lehetővé teszik teszik aa tudatküszöb alatti információk befogadását, befogadását, megmeg tudatküszöb alatti információk nyitva az utat utat az az affektív-észleleti affektív-észleíeti mezőt mezőt meghamegha nyitva tározó és emlékek tározó preverbális preverbális benyomások benyomások és emlékek szászá mára (Szabó (Szabó és mtsai, 2015). 2015). Erősen befolyásolják befolyásolják mára és mtsai, továbbá a résztvevő narratív hálózatát, segítik a kogkog átstrukturálódást, és olyan öngyóöngyó nitív átstrukturálódást, és feltehetően olyan gyító mechanizmusokat hoznak működésbe, amelymechanizmusokat hoznak amely nek része a későbbi identitásmunka is. pszichedelikus élményeket általában általában jellemző jellemző A pszichedelikus tartalmak mellett az ayahuasca ayahuasca specifikus specifikus fenomefenome tartalmak bír. A teljesség igénye nélnél nológiai jellemzőkkel is bír. kül ezek közül aa legfontosabbak: legfontosabbak: az az ayahuasca ayahuasca jel jelenti legzetes képi világa, annak hüllő- és kígyószerű entitásaival és őserdei motívumaival, az erős szomatikus hatások, továbbá az ayahuasca ayahuasca gyakori gyakori megszemémegszemé hatások, lyesített formában történő történő érzékelése érzékelése az az élmények élmények lyesített során. elterjedt hibrid hibrid sámáni-pszichoterásámáni-pszichoteráA globálisan elterjedt piás jellegzetesen azzal piás ayahuasca rítusok rítusok jellegzetesen azzal kezdődkezdőd nek, hogy hogy aa résztvevők résztvevők megfogalmazzák megfogalmazzák aa szerszer nek, tartásra vonatkozó elvárásaikat. elvárásaikat. Ez lehet gyógyígyógyí tartásra vonatkozó Ez lehet tás, útmutatáskérés kérdés megfogalmegfogal útmutatáskérés vagy csak egy kérdés mazása, azonban minden esetben egy egy személyes, személyes, a mazása, azonban minden résztvevőt aktuálisan aktuálisan foglalkoztató foglalkoztató témakör témakör vagy vagy elakadásként megélt működésmód megjemegje elakadásként megélt pszichés pszichés működésmód lölését jelenti, felfogható egy speciális speciális „terápiás „terápiás lölését jelenti, és felfogható célkitűzésként” is. is. A résztvevők intenciójukra irányíirányí célkitűzésként" grófi sűrített élmény tott figyelme vélhetően egy-egy grofi élmény(systems of condensed experience, experience, továbtováb rendszert (systems biakban COEX) aktivál. A COEX COEX rendszerek érzelmi minőségükben testérzetben hasonló, hasonló, tudattatudatta minőségükben vagy testérzetben
életé lan, dinamikus emlék-konstellációk a személy életének különböző szakaszaiból (Grof (Gróf 1975). 1975). Többnyire egyaránt egyaránt tartalmaznak tartalmaznak élettörténeti élettörténeti és perinatális perinatális emlékeket, valamint kaput nyitnak a hasonló érzelmi színezetű vagy témájú transzperszonális transzperszonáíis élményekre. élménymi A COEX-eknek egy-egy alaptéma vagy élményminőség adja a „tengelyét", „tengelyét”, ezeket triggerelik triggerelik a résztrészt vevők által megfogalmazott intenciók. Az Az ayahuasca ayahuasca élmény élmény gyakran gyakran jellegzetes jellegzetes sziszinuszszerű lefolyással nuszszerü lefolyással bír, bír, melynek melynek első első szakaszaka félelemteli és szorongató. szorongató. A indukált sza félelemtéli A főzet által indukált tudattágulás a hétköznapi élményvilágtól alapjaiban tudattágulás eltérő, ismeretlen ismeretlen tapasztalásokkal tapasztalásokkal járó folyamat, folyamat, ami gyakran kezdeti félelmet vált ki. Ha az átélőnek sikerül elengednie elengednie pszichés sikerül pszichés ellenállását ellenállását és és bízni bízni a tudatmódosulás folyamatában, megadás és elfogafolyamatában, a megadás elfoga dás pillanatát az élmény drasztikus mélyülése kíséri, melyben az addig megfigyelő megfigyelő és reflektáló reflektáló perspekperspek tíva átélővé válik és akár az összes pszichés modalimodali tásra kiterjedhet. A felmerülő tudattartalmakat ekkor már félelem nélkül lehet átélni, még ha azok érzelmi érzelmileg intenzívek vagy megterhelők is. Az Az ayahuasca ayahuasca élmény élmény előrehaladása előrehaladása során során az élménnyel való identifikáció teljessé válhat válhat oly élménnyel való identifikáció teljessé oly módon, hogy az átélő módon, hogy átélő identitása identitása megszűnik, megszűnik, felolfelol élményben. A tudatos tudatos kontroll kontroll elengedése elengedése dódik az élményben. azonban nem kaotikus kaotikus képzeleti képzeleti folyamatokat folyamatokat idéz azonban elő (Szummer 2015), hanem egy mély, őszinte tudatállapotban való navigálás állapotban való navigálás lehetőségét lehetőségét nyitja nyitja meg, meg, melyben melyben az átélő aktív aktív ágensként ágensként képes „együttmű„együttmű ködni" azokon tudatos ködni” saját saját tudattartalmaival, tudattartalmaival, azokon tudatos és szándékolt manipulációkat manipulációkat hajthat végre, megélve megélve szándékolt hajthat végre, változtatás képességét. képességét. Az élmény előelő a változás és változtatás rehaladása során gyakori, hogy érzelmi valenvalen rehaladása során gyakori, hogy az érzelmi cia átvált átvált pozitívba. pozitívba. Az Az ayahuasca ayahuasca élménynek élménynek ezt a kettős jellegét Frecska Frecska (2011) (2011) aa dekondicionálásdekondicionálásreintegráció kifejezéssel ciklusok egy egy reintegráció kifejezéssel illeti, illeti, mely mely ciklusok élményen belül akár többször is válthatják egymást. Psziehodinamikailag Pszichodinamikailag a dekondicionálás dekondicionálás szakasza szakasza énhatárok elvékonyodásával elvékonyodásávaí jár. Felismerhetővé Felismerhetővé az énhatárok válnak válnak az énvédelmi énvédelmi mechanizmusok, mechanizmusok, m működésük űködésük jelentősen lecsökken vagy akár fel is is függesztődik, fuggesztődik, tudattalan pszichés pszichés tartalmak tartalmak tudatba tudatba utat nyitva aa tudattalan áramlásának. A dekondicionálás során soráh az átél átélő szem ő szembesülhet hazugságaival, önáltatásaival, önáltatásaival, maladaptív maladaptív besülhet hazugságaival,
www.mentalporthu
31 1
BOKOR • FRECSKA
Az AYAHUASCA LÉLEKTANI HATÁSA .ES PSZICHOTERÁPIÁS ALKALMAZHATÓSÁGA
mindviselkedési, érzelmi és kognitív mintáival, és a mind ezek mélyében mélyében rejlő rejlő traumákkal, traumákkal, tudattalan tudattalan érzelérzel ezek mekkel és hiedelmekkel. Az ayahuasca élmény élmény ezen ezen szakasza olyan, olyan, a fejfej lődést szolgáló, védett regressziót indukál, melynek melynek terápiás pszichológiai irányzat is felisfelis terápiás hatását több több pszichológiai merte. merte. Péley Bernadette Bernadetté beavatási beavatási rítusok pszichés pszichés hatásának vizsgálata alapján úgy tartja, hogy az áltaálta luk kiváltott regresszió elérhetővé teszi a korai korai szoszo rongásokat, szükségleteket szükségleteket és mintákat, rongásokat, és kapcsolati mintákat, melyek átélése lehetőséget nyújt azok azok újraértékeléújraértékelé sére és egy jobban szervezett egostruktúrába történő integrálására (Péley 2002). Az ayahuasca által kivál kiváltott regresszió regresszió akár a koraí korai fejlődési szakaszokat, szakaszokat, a preverbális, elér preverbális, preszimbolikus preszimbolikustudás tudás szintjét szintjét is is elérheti, melyet. melyet alátámaszt kísérő gyagya heti, alátámaszt az az élményeket kísérő kifejezhetetlen, kori egészleges, valamint kifej ezhetetlen, ineffábilis ineífábilis minőség. Mindez azonban csak csak akkor akkor biztonságos, ha az Mindez azonban biztonságos, ha ayahuasca szertartásban szertartásban résztvevő személy személy kiindukiindu lási egostruktúrája egostruktúrája kellően kellően stabil stabil és és differenciált, differenciált, különben ayahuasca-éímény belobbanthat belobbanthat pszikülönben az ayahuasca-élmény chotikus chotikus epizódot epizódot vagy vagy tartós tartós deperszonalizációs deperszonalizációs zavart. Más pszichedelikus pszichedelikus élményekhez képest az zavart. élményekhez képest ayahuasca abban, hogy hogy az ayahuasca specifikus specifikus abban, az élményben élményben megjelenik megjelenik egy olyan holding megélésének lehetőlehető az ayahuasca ayahuasca sége, melyben az átélő úgy érzi, hogy az intelligens és érző entitásként entitásként kíséri és segíti segíti őt. E intelligens speciális, „non-human holding”-ként holding"-ként érzékelt jelen jelenolyan nehéz érzelmekkel való szembeszembe ség segíti az olyan sülést, mint amilyen a rettegés, vagy elfojtott düh, és vélhetően hasonló szerepet szerepet tölt be az élmény élmény során, során, mint más pszichoterápiák esetén a terápiás holding. Az élmény Az élmény átélésének átélésének rendkívüli rendkívüli intenzitása intenzitása megtörténhet aa tudatosult traumák és következtében megtörténhet tudattalan érzelmek tudattalan érzelmek katartikus katartikus lereagálása, lereagálása, szomaszoma kioltása. E tikus szinten megrekedt érzelmi érzelmi töltetük kioltása. lehető fájdalmas emlékek elfogadása énazonosként lehetőnyújt azok azok valódi valódi feldolgozására, feldolgozására, valamint valamint a séget nyújt feldolgozás személyes felelősségének felelősségének vállalására. Jung analitikus pszichológiájában pszichológiájában a traumák által létrehozott létrehozott komplexusok komplexusok belső, érzelmi érzelmi magjainak magjainak gyökerei gyökerei a kollektív kollektív tudattalan tudattalan archetípusaiig nyúlnyúl nak vissza. vissza. Az ayahuasca ayahuasca által által kiváltott kiváltott tudattágutudattágu lás képes képes elérni elérni az az archetípusok archetípusok szintjét és átélheátélhetővé tenni tenni azok azok releváns releváns aspektusait. aspektusait. Elképzelhető Elképzelhető az archetípusok archetípusok diabolikus, paradox jel tehát, hogy az jelpillanatában lege a magyarázat arra, hogy a katarzis pillanatában az ayahuasca élmény gyakran átfordul a reintegratív reintegratív szakaszba, és megnyitja a lehetőséget aa korrekciós korrekciós szakaszba, átélésére. Olyan Olyan érzelmi állapotok állapotok (biza(biza élmények átélésére. lom, .hála, elfogadás, megbocsájtás), megbocsájtás), kreatív kreatív gondohála, elfogadás, gondo
312
latok és új latok új értelmezési értelmezési perspektívák perspektívák megélése megélése törtör ténhet meg e szakászban, szakaszban, melyek melyek korábban ismeretismeret lenek és elérhetetlenek voltak az átélő átélő számára. számára. Az élménnyel élménnyel való identifikáció magas foka és intenzív intenzív érzelmi töltete segítí segíti e korrektív korrektív tapasztalatok tapasztalatok assziasszi milációját az átélő egostruktúrájába, milációját egostruktúrájába, elindítva őt az integráció felé. Az Az ayahuasca ayahuasca élmény élmény aa reintegrációs reintegrációs szakaszszakasz válik, és a korrekban gyakran transzperszonálissá transzperszonálissá válik, korrek élmények formáját formáját is öltheti. öltheti. Az ció akár misztikus élmények átélő többek között tapasztalást szerezhet egy nálunk nagyobb egységgel való egyesülésről, melyben iden identitása átmenetileg teljesen feloldódik, egyfajta gond gondviselés általi általi megtartottságról, megtartottságróí, vagy éppen mély mély viselés vagy éppen belső békéről és biztonságról. Ezekben az állapotokállapotok ban addig érthetetlen érthetetlen és és elfogadhatatlan elfogadhatatlan eseméesemé ban az addig nyek értelmezhetővé válnak, beépülhetnek beépülhetnek az átélő narratív hálózatába, hálózatába, elindítva elindítva az addig addig fragmentált fragmentált narratív élettörténeti éíettörténeti narratívákat a koherencia koherencia irányába. irányába. Az ayahuasca által kiváltott transzperszonális élmények képesek elmélyíteni, elmélyíteni, szükség szükség esetén esetén akár akár visszavissza képesek adni az életbe életbe vetett hitet, hitet, értékrend értékrend átalakító átalakító hatáhatá suk pedig olyan demotivált és a felelősséget felelősséget hárító egyéneknél is megfigyelhető, mint a függőbetegek. fúggőbetegek. Az ayahuasca ayahuasca élmények élmények jellegzetesen jellegzetesen erős fizi ológiai aspektussal aspektussal bírnak, bírnak, ami szintén szintén megkülönmegkülön bözteti őket más pszichedelikus pszichedelikus élményektől. élményektől. Erős émelygés, hányinger, hasi görcsök vagy egyéb vegevege tatív érzetek fonódnak össze a pszichés tartalmakkal, gyakran Az ayahuasca gyakran megkülönböztethetetlenül. megkülönböztethetetlenül. Az ayahuasca élménnyel gyakran együtt járó hányást hányást (purga) élménnyel gyakran együtt sokan úgy élik meg, mint egy pszichés megtisztulást, melynek során idejét múlt tudattartalmaktól, toxikus érzelmektől és megbetegítő gondolatoktól szabadulszabadul nak meg. A purgát tradicionálisan úgy tartják, hogy szükséges a gyógyuláshoz: a katarzishoz vezető úton ilyen formában távozik a félelem, ilyen fomiában távozik félelem, harag harag és egyéb egyéb negatív érzelmek érzelmek töltete. töltete. Gyakori Gyakori az az is, is, hogy negatív hogy az az élmény egy-egy fizikai fájdalomból fájdalomból indul, indul, melyek melyek élmény egy-egy átélésén átélésén keresztül keresztül derül fény fény valamely valamely pszichoszopszichoszo matikus betegség hátterében álló elfojtott érzelemre, feldolgozatlan traumára vagy egyéb pszichés okra. A klasszikus klasszikus pszichoanalitikus pszichoanalitikus megközelítéstől megközelítéstől eltérően, miszerint az ayahuasca ayahuasca élmények élmények tudattatudatta lan pszichés tartalmaink szimbolikus megnyilvánulá megnyilvánuláértelmezésre szorulnak, szorulnak, Benny sai, melyek utólagos értelmezésre Shanon Shanon (2014) (2014) kognitív pszichológus pszichológus az az élmények élmények tapasztalati minőségét tartja aa terápiás terápiás hatás hatás alapköalapkö vének, ayahuasca élmények élmények közköz vének. Shanon Shanon szerint az ayahuasca szá vetlenül hordoznak és adnak át jelentést az átélő számára azokon azokon aa hangulatokon hangulatokon keresztül, keresztül, melyeket melyeket mára kiváltanak, bizonyos pillanataik pedig önmagukban kiváltanak, önmagukban
PSZICHOTERÁPIA • 25. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2016. NOVEMBER
is transzformatív hatással bírnak. Ilyen transzformátranszformá ciós potenciált hordoz például az ayahuasca élmény biográfiai visszanézése adott témakötémakö során életünk biográfiai rök mentén, mely utólagos értelmezés nélkül is rávi rávilágíthat maladaptív viselkedésünkre vagy személyiszemélyi aspektusaira. Az élmény kihívá ségünk nem kívánt aspektusaira. kihívásaival saival való szembenézés, szembenézés, azok azok felvállalása, felvállalása, a féleféle lem lem leküzdése, leküzdése, belső belső pszichés pszichés erőforrásaink erőforrásaink feltáfeltá rása és összegyűjtése, valamint elakadt problémáink lehetséges megoldásához megoldásához új perspektívák perspektívák felismefelisme lehetséges rése Shanon szerint mind mind olyan olyan tapasztalati tapasztalati tanulási élmény, mely az átélőt megjutalmazza a teljesítmény érzésével, továbbá továbbá növeli önértékelését önértékelését és önbizalönbizal érzésével, mát. mat. Shanon megközelítését megközelítését fMRI alá Shanon fMRI vizsgálatok vizsgálatok is is alátámasztják, mely eredmények eredmények szerint szerint az ayahuasca támasztják, egy olyan kiterjedt neurológiai hálózatot aktivál, ami részt vesz a látás, emlékezés részt emlékezés és szándék szándék formálódáformálódá sának folyamataiban folyamataiban és éppen átélt átélt folyamatok folyamatok sának és az éppen belső realitásként való érzékelésének kialakításában.
Az átélők tehát úgy érzik, hogy az érzelmek és látoláto mások, szereznek „való„való mások, melyeket melyeket az élmény során szereznek sak”, márpedig ha valósak, valósak, akkor az élmény élmény lehetőlehető sak", séget nyújt új, új, „valós" „valós” viselkedésmódok viselkedésmódok begyakorbegyakor lására is. ayahuasca élmény élmény hatását téma koraí korai Az ayahuasca hatását már már a téma párhuzamba állították egy intenzív pszicho pszichokutatói is párhuzamba terápiáéval. Ennek az a legfőbb oka, hogy az élmény során a pszichés munka egy egészen más szinten zaj zajlik, mint a hagyományos pszichoterápiákban. AzonAzon pszichodinamikai, akár a Shanon által java javaban akár pszichodinamikai, solt fenomenológiai-tapasztalati fenomenológiai-tapasztalati keretek között gongon dolkodunk az ayahuasca élmények terápiás hatásmehatásme chanizmusáról, annak kiaknázása nem csak az élméélmé nyen múlik, hanem legalább legalább annyira annak utólagos feldolgozásán és beépítésén, azaz integrációján is. feldolgozásán és beépítésén, azaz integrációján Személyes Személyes meggyőződésünk, meggyőződésünk, hogy kom hogy csak csak e két komponens együttese képes tartós változást létrehozni az ayahuasca élményt átélők személyiségében.
Az AYAHUASCA AYAHUASCA TUDOMÁNYOS VIZSGÁLATA évekAz ayahuasca tudományos vizsgálata a 1980-as évek ben kezdődött és bár növekvő tudományos figyelem figyelemfeltáratlan terület. Az nek örvend, máig sok benne a feltáratlan elmúlt 30 év kutatásai alapján annyit már bizton kije kijelenthetünk, hogy az ayahuasca használata megfelelő szelekciós kritériumok kritériumok és kellő kellő odafigyelés odafigyelés mellett szelekciós biztonságos, nem ártalmas az egészségre. Leggyakoribbak Leggyakoribbak a szinkretikus szinkretikus egyházak egyházak tagjai tagjai között végzett ayahuasca vizsgálatok. Eredményeik között tör azt mutatják, mutatják, hogy a főzet vallási keretek között történő használata használata növeli az asszertivitást, az életörömöt serdülőkorú és az élettel teliséget. Azoknál a brazil serdülőkorúaknái, akik rendszeresen rendszeresen fogyasztanak fogyasztanak ayahuascát, ayahuascát, aknál, kevesebb szorongásos tünet, tünet, mint mint társaiknál, társaiknál, kevesebb aa szorongásos továbbá optimistábbak, optimistábbak, magabiztosabbak, magabiztosabbak, kitartóbkitartób továbbá bak és és érzelmileg érettebbek, mint kortársaik. kortársaik. Bouso munkatársai (2012) (2012) 127 127 rendszeres rendszeres ayahuasca ayahuasca és munkatársai fogyasztón végeztek egy éves longitudinális vizsgá fogyasztón vizsgálatot. Eredményeik szerint az ayahuasca használók a latot. Derogatis-féle tünetlista Derogatis-féle tünetlista (SCL-90-R) (SCL-90-R) mind mind a kilenc dimenziójában szignifikánsan szignifikánsan alacsonyabb alacsonyabb értéket értéket dimenziójában értek el, mint a kontroll értek el, kontroll csoport csoport tagjai, tagjai, míg míg az élet értelme (purpose in in life test) értelme (purpose test) és és aa pszichoszociális pszichoszociális jóllét (psychosocial well-being welí-being test) tesztekben szigszig nifikánsan magasabb ét éltéket értek el náluk. léket Fábregas (2010) szerint az az ayahuascát ayahuascát rituálisan rituálisan Fábregas (2010) használók tapasztalhatók az használók körében körében általában nem tapasztalhatók egyéb drogokra drogokra jellemző pszichoszociális pszichoszociális probléproblé egyéb mák. Ezt támasztja alá, hogy a fentebb említett longi mák. longi-
tudinális kutatás sem mutatott ki különbséget a temtem tudinális peramentum és és karakter kérdőívben peramentum kérdőívben (temperament (temperament and character inventory) a szerhasználókra jellemző újdonságkeresés, újdonságkeresés, illetve illetve impulzivitás impulzivítás dimenziókban dimenziókban az ayahuasca használók és kontrolijaik kontrolljaik között. A szakirodalom szakirodalom legáltalánosabban legáltalánosabban az ayahuasca ayahuasca használat pszichés hatásai között a megnövekedett megnövekedett használat pszichés hatásai önreflexiót, introspekciót, az az élet élet értelmében önreflexiót, introspekciót, értelmében való való hitet, a spiritualitást hitet, spiritualitást és és az az egészséges egészséges világképet világképet említi. Az eddigi említi. Az eddigi kutatások kutatások alapján alapján az az ayahuasca ayahuasca pszichoterápiás hatása hatása különösen pszichoterápiás különösen három patológia patológia ígéretesnek, melyek a depresszió, a esetében látszik ígéretesnek, poszttraumás addikció. Az poszttraumás stressz stressz szindróma szindróma és és az addikció. ezekre vonatkozó vonatkozó eddigi eddigi kutatásokat kutatásokat külön-külön külön-külön ezekre mutatjuk be.
Depresszió
Számtalan anekdota szól szól az Számtalan anekdota az ayahuasca ayahuasca antidepresszáns hatásáról, ennek ennek megerősítésére antidepresszáns hatásáról, megerősítésére azonban klinikai vizsgálat vizsgálat még még nem nem áll azonban klinikai áll rendelkerendelke zésre. Az ayahuasca aktív hatóanyagai közül ismert ismert DMT szorongásoldó szorongásoldó hatása, hatása, állatkísérletek állatkísérletek eredered a DMT ményei szerint aareverzibilis reverzibilis monoaminoxidázmonoaminoxidázményei szerint gátlóharmin hatására csökken az az anhedónia, anhedónia, gátlóharmin hatására pedig pedig csökken valamint normalizálódik valamint normalizálódik az az adrenokortikotropin adrenokortikotropin szint és a hippokampusz hippokampusz növekedési faktor (BDNF)
www.mentalport.hu
313
BOKOR • FRECSKA - Az AYAHUASCA LÉLEKTANI HATÁSA ÉS PSZICHOTERÁPIÁS ALKALMAZHATÓSÁGA
szintje. Mindezek Mindezek neurobiológiailag neurobíológiailag is hozzájárulhozzájárul hatnak az antidepresszáns antidepresszáns hatáshoz. Az ayahuasca ayahuasca rendszeres rendszeres használata használata úgy úgy tűnik, hogy hatással van az agy liosszúlávú szerotonin hogy hatással van az agy hosszútávú szerotonin (5-HT) valamint erősen (5-HT) szabályozására, szabályozására, valamint erősen hat hat az az endokrin azon belül belül is kifejezetten endokrin rendszerre, rendszerre, azon kifejezetten aa hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg (IiPA) tenten hipotalamusz-hipotizis-mellékvesekéreg (HPA) Egy pilot kutatás keretében keretében De Lima Osario gelyre. Egy és munkatársai munkatársai (2011) (2011) három, három, depresszióval depresszióval diagdiag nosztizált felnőtt nosztizált felnőtt nőnek adtak adtak 2m1/kg 2ml/kg ayahuascát. ayahuascát. mér A szer hatását a Hamilton depressziós skálával mérték 10 10 perccel perccel az az ayahuasca ayahuasca elfogyasztását elfogyasztását megelőmegelő zően, 40, 80, 80, 140 140 és és 180 180 perccel azt követően, valavala mint utánkövetésben az I., 1., 2., 7., 14. és 28. napokon. Az eredmények a HAM-D értékek folyamatos, szig szigmutatták a szer elfogyasztását nifikáns csökkenését mutatták elfogyasztását követő 40. perctől egészen a 14. 14. napig. antidepresszáns hatáhatá Lélektanilag az ayahuasca antidepresszáns sát több több lehetséges lehetséges élménytípus élmény típus is is magyarázhatja. magyarázhatja. A transzcendentális transzcendentális élményekről élményekről köztudott, köztudott, hogy hogy gyakran hagynak maguk maguk után akár több hétig tartó után akár több emelkedett érzelmi érzelmi állapotot. állapotot. Egy, embernél emelkedett Egy, az embernél nagyobb egységgel való való identifikáció identifikáció megélése megélése nagyobb egységgel erővel bírhat egyfajta egyfajta gondviselés gondviselés lételéte meggyőző erővel zéséről, míg a hétköznapokban átélt átélt szeparáció szeparáció illu illuzórikus zórikus voltának voltának megtapasztalása megtapasztalása csökkentheti csökkentheti a szeparációs félelmet. félelmet. Az ayahuasca élmény során ugyanakkor ennek az ellenkezője is szorongáscsökkentő hatással bírhat. Az élmények átélésének szubjektív szubjektív nehézsége kivált nehézsége is kiválthatja, hogy az átélő átélő örül, Örül, hogy az élmény lecsengélecsengé sével visszatérhet visszatérhet a hétköznapi hétköznapi realitásba, realitásba, ahol sével ahol az értékesebbnek és szebbnek tűnik, mint élet számára értékesebbnek azelőtt. Ennek egy szélsőséges, ám ayahuasca élmé élményekben nyekben gyakran gyakran előforduló előforduló típusa, típusa, amikor valaki valaki átéli saját halálát, haláltusáját. Gyakori, Gyakori, hogy hogy miköz miközben valaki szembenéz szembenéz a halállal, halállal, megszületik benne az élni akarás, életének prioritásai és akarás, átrendeződnek átrendeződnek életének más perspektívába kerülnek számára a hétköznapok problémái, kihívásai. során önmagát aktív ágensként megmeg Az élmény során élő személy személy számára számára korrektív korrektív élményt élményt jelenthet jelenthet az is, is, hogy hogy képes képes tenni tenni önmagáért, önmagáért, annak annak megtamegta pasztalása, hogy szándékai szándékai és döntései hatással bírbír az élmény élmény alakulására. alakulására. Mindez Mindez empowerment nak az hatással hatással van az az átélőre. átélőre. Ugyanakkor Ugyanakkor a depressziódepresszió sokra jellemző jellemző elfojtott haraggal való való szembesülés, az ellenállás felszámolása katartikus lerefelszámolása és a düh katartikus lere agálása is is hozzájárulhat hozzájárulhat az az antidepresszáns antidepresszáns hatáshatás során fejlődik a személy személy érzelmi kontékonté hoz, mely során ner képessége.
314
Poszttraumás stressz szindróma Az ayahuasca ayahuasca terápiás terápiás potenciálját potenciálját poszttraumás poszttraumás Az stressz szindróma esetén (továbbiakban PTSD) neuneu rológiai vizsgálatok is alátámasztják. Ismert, hogy a traumatikus tárolód traumatikul élmények implicit emlékekként tárolódidegrendszerben és a testben, valamint, valamint, hogy nak az idegrendszerben explicit emlékek emlékek hiányában hiányában értelmezhetetértelmezhetet ezek az explicit lenek és ezáltal ezáltal feldolgozhatatlanok feídolgozhatatlanok a PTSD-s PTSD-s szesze lenek mély számára. A trauma során megélt, lereagálatlan íereagálatlan és magas töltésű arousalt a test raktározza raktározza el olyanolyan kor, amikor a tudat eme erre nem képes. Számos, PTSD-t célzó terápiás intervenció középközép pontjában a trauma keltette érzések megtartó közegközeg ben történő ben történő újraélése újraélése áll, áll, valamint valamint annak annak megtamegta pasztalása, hogy a személy képessé válik cselekedni pasztalása, érzelmi hatása tudatta a trauma érzelmi hatása alatt. alatt. Ily módon aa tudattalan emlékek érzelmileg feldolgozhatóvá válnak, és a személy megszabadul megszabadul a dezorientált érzelmi reakció ismétlésének kényszerétől. Sokan úgy tartják, hogy a trauma feldolgozását infor feldolgozását ott ott kell kezdeni, ahol az információ máció elsődlegesen elsődlegesen tárolódott, azaz aa szomatikus szomatikus tárolódott, azaz szinten. Az ayahuascát ayahuascát PTSD szempontjából szempontjából vizsvizs szinten. azonban az érzelmi munkára munkára helyezik helyezik gáló kutatók azonban kiindulva, hogy aa trauma trauma központi központi a fókuszt, abból kiindulva, magja érzelmi. Képalkotó eljárásokkal eljárásokkal végzett kísérletekből tudtud juk, hogy juk, hogy az az ayahuasca ayahuasca aktiválja aktiválja aaHPA-tengelyt, HPA-tengelyt, a hippokampuszt, hippokampuszt, valamint valamint olyan olyan agyterületeket, agyterületeket, melyek az érzelmi arousal arousal szabályozásában szabályozásában és melyek az érzelmi és az érzelmi információfeldolgozásban információfeldolgozásban vesznek részt érzelmi vesznek részt (Riba (Riba és mtsai 2006). 2006). Mindez lehetővé lehetővé teszi, hogy az ayahuasca élmény élmény során a traumáról tárolt impliimpli cit emlékek érzelmi érzelmi feldolgozása végre zavartalanul zavartalanul megtörténhessen, és és az az élmény során az egyén meg megmegtörténhessen, változtathassa reakcióját. Elképzelhető, hogy hogy terápiás terápiás szempontból szempontból az az ayahuasca ugyanolyan PTSD-re, mint mint ayahuasca ugyanolyan hatékony hatékony PTSD-re, a jelenleg jelenleg elérhető elérhető egyéb egyéb pszichoterápiák. pszichoterápiák. ElőElő nye nye azonban azonban más más terápiákkal terápiákkal szemben, szemben, hogy hogy az az ayahuasca élmény élmény során a PTSD-tőí PTSD-től szenvedők szászá tudatál mukra egy olyan, megkönnyebbülést jelentő tudatálintellektuá lapotot élhetnek élhetnek meg, meg, melyben nem kell intellektuálisan fel lisan megmagyarázniuk megmagyarázniuk azt, azt, ami ami számukra még felfoghatatlan, valamint, viselkedéses foghatatlan, valamint, hogy hogy a korrigált viselkedéses válaszok begyakorlása begyakorlása sokszor már az élmény során megkezdődik. Az ayahuasca élmények transzperszonális szintjét lehet figyelmen figyelmen a trauma feldolgozása esetében sem lehet kívül hagyni. hagyni. A A trauma trauma ugyanis ugyanis megrendülést okozkívül okoz hat az átélő világba vetett bizalmában és a világ igazigaz ságosságába vetett hitében, mely fontos emberi szük-
PSZICHOTERÁPIA • 25. ÉvFoixAm 4. SZÁM 2016. NOVI?MfWit
ségleí. Az élet-halál élet-halál kérdését kérdését magasabb magasabb perspektíperspektí séglet. vába helyező ayahuasca ayahuasca élmények, élmények, melyek melyek során során vába helyező feloldódik különbség és és az feloldódik e két létállapot létállapot közötti közötti különbség élet jelentősége más perspektívába kerül, kerül, vagy akár folytonosságának megtapasztalása egy-egy a létezés folytonosságának ilyen ilyen élmény élmény során, során, képes helyreállítani helyreállítani a világba világba vetett alapvető bizalmat és elmozdítani a személyt a megbékélés irányába. irányába. PTSD esetén esetén tehát az ayahuasca ayahuasca élmény élmény felfogfelfog PTSD ható egyfajta ható egyfajta speciális speciális reexpozícíós reexpozíciós terápiás terápiás interinter vencióként is, mely során megtörténhet megtörténhet 1) áa trauma újraélése, 2) aa fizikai fizikai arousal lereagálása, lereagálása, 3) újfajta újfajta újraélése, érzelmi 4) a érzelmi és viselkedéses viselkedéses reakciók reakciók kialakítása, kialakítása, 4) világ értelmezésére egy olyan új narratíva megalkomegalko tása, mely mely felfoghatóvá felfoghatóvá és és értelmezhetővé értelmezhetővé teszi teszi az átélt traumát.
Addikció
Az ayahuasca mára világhírre tett szert, világhírre tett szert, mint a fügfüg gyógyítására alkalmas alkalmas szer. szer. Antropológiai Antropológiai gőségek gyógyítására megfigyelésekből tudjuk, tudjuk, hogy hogy északészak- és és dél-amerikai dél-amerikai bennszülöttek máig használják rituális keretek között az ayahuascát ayahuascát és aa meszkalin meszkalin tartalmú tartalmú peyote-ot peyote~ot is függőség és és egyéb egyéb betegségek betegségek kezelésére. kezelésére. Az Az amaamazonasi őserdőben több olyan központ működik, ahol nyugatiak számára nyugatiak számára is elérhető, elérhető, komplex komplex gyógyító gyógyító programok részeként használják az ayahuascát ayahuascát fügírigAz egyik leghíresebb ezek gőbctcgck gyógyítására. gyógyítására. Az gőbctegek közül a Takiwasi Takiwasi Drogrehabilitációs Drogrehabilitációs és TradicionáTradicioná Gyógymódok Kutató Kutató Központja, Központja, melynek melynek teráterá lis Gyógymódok piás programját más kiadvány részletesen bemutatja (Bokor 2016). 2016). Bár Bár aa Takiwasi Takiwasi eddigi eddigi eredményei eredményei (Bokor fűggőbetetényleg figyelemfelkeltőek, az ayahuasca függőbetegek kezelésében mutatott hosszú távú hatásáról még nem áll áll rendelkezésünkre rendelkezésünkre elegendő, elegendő, kellően kellően rigorigo nem rózus tudományos adat. A gyakorlati gyakorlati tapasztalatok tapasztalatok rózus tudományos ugyanakkor ugyanakkor azt azt mutatják, hogy erősen ritualizált ritualízáít körkör nyezetben és szoros szociális közegben az ayahuasca tényleg segíti a szerfüggők gyógyulását. A kutatók már az ayahuasca vizsgálatára tett legleg első tudományos tudományos kísérlet, kísérlet, a Hoasca Hoasca projekt, projekt, során során felfigyeltek arra, egyik szinkretikus szinkretikus egyegy felfigyeltek arra, hogy hogy az egyik füg ház tagjai közül többen is beszámoltak korábbi függőségekről, melyek elmúltak vallási praxisuk során. Közös eleme volt volt ayahuasca ayahuasca élményeiknek, élményeiknek, hogy hogy Közös eleme szembesültek szembesültek saját saját öndestruktív működésmódjukkal, és felismerték a változtatás azonnali szükségességét.
Liester és Prickett (2012) szerint szerint aa főzet Ifibb Liester és Prickctt (2012) több szinten is pozitív szinten is pozitív hatással hatással van van az azaddikeióra. addikciöra. Neurobiológiai szinten szinten az 5-HT rendszeren Neurobiológiai rendszeren kereszkeresz az 5.15-HT tül, ugyanis csökkenti a dopamin-szintet és az I1' szint emelésével emelésével csökkenti csökkenti az elvonási elvonási tüneteket. tüneteket. szint Érzelmi szinten szinten az ayahuasca ayahuasca traurnafeldolgozó traumafeldoígozó és Érzelmi érzelmi érzelmi introspektív introspektív hatását, hatását, míg míg transzperszonális transzperszonálís szinten ar szinten azoknak azoknak a transzcendens transzcendens tartalmaknak tartalmaknak az átélését átélését tartják tartják fontosnak fontosnak aa függőség függőség kezelésében, kezelésében, melyek változást indukálnak a személy hitvilágában, értékrendjében és világnézetében. Loizaga-Velder Pazzi (2014) Loizaga-Velder ésés Pazzi (2014) szerint szerint oz az ayahuasca segíti a szerfüggőség ayahuasca segíti szerfüggőség hátterében hátterében álló álló pszichés erő* pszichés problémák problémák feloldását feloldását és és olyan rejtett er őforrások feltárását, melyek segítik a betegek gyógygyógy* ulását. Egy Egy olyan tartják aa fő ulását. olyan katalizátornak katalizátornak tartják főzetet, zetét, terápiás amely lerövidíti a szerfüggőknél szükséges terápiáS növeli a terápia hatékony. beavatkozás időigényét, időigényét, növeli hatékony** ságát és esélyt ad további intervenciókra azokban az esetekben esetekben is, ahol más terápiás beavatkozások már mái* sikertelennek bizonyultak. bizonyultak. Az ayahuasca élmény élmény sikertelennek Az ayahuasca fiziológiai, érzelmi-interperszonális, kognitív-belá* kognitív-belá. fiziológiai, érzelmi-interperszonális, táson alapuló táson alapuló és és transzperszonális transzperszonális aspektusainak aspektusainak szintézisét tartják felelősnek felelősnek a függőbetegekre függőbetegekre tett pozitív terápiás terápiás hatásért hatásért és és a következő pozitív következő faktorofaktoro kat emelik ki: ki: testtudatosság testtudatosság növekedése, növekedése, sóvársóvár kat emelik csökkenése, érzelmi érzelmi folyamatok folyamatok triggerelése, triggerelése, gás csökkenése, introspekció mélyülése és önhatékonyság növekeiiilrospekció mélyülése növeke dése. Szerfüggők dése. Szerfüggők körében körében végzett végzett kvalitatív kvalitatív felfel mérése alapján megállapítják, hogy bete mérése alapján azt azt is megállapítják, hogy a betegek többsége az ayahuasca ayahuasca élményéről más szerek által kiváltott állapotokhoz képest úgy nyilatkozik, mint testileg testileg és és pszichésen pszichésen megterhelő, megterhelő, erőfeszíerőfeszí mint tést igénylő élmény. élmény. Felhívják továbbá aa figyelmet figyelmet a betegek gyógyulásában közismerten fontos szereszere pet játszó terapeuta-páciens terapeuta-páciens szövetség nonverbális nonverbális kapocsként megélt mélyülésére mélyülésére is is azokban azokban az esekapocsként megélt ese tekben, tekben, amikor a terapeuta asszisztál az ayahuasca ayahuasca szertartáson. Szerfüggőknél Szerfüggőknél az erős ellenállás ellenállás és hárítás hárítás miatt miatt gyakran van szükség ahhoz, hogy gyakran több több szertartásra szertartásra van a résztvevők résztvevők felismerjék felismerjék az az ayahuascában ayahuascában rejlő rejlő potenciált megtanulják befogadni kivál potenciált és megtanulják befogadni az általa kiválAzoknál azonban, azonban, akik a terápia során tott élményt. élményt. Azoknál során eljutnak eljutnak a változás előrehaladott szakaszaiig, szakaszaiig, jelen jelentősen megnő a megbocsátás képessége mind mások, irányában. Ezzel párhuzamopárhuzamo mind pedig önmaguk irányában. san csökken bűntudatuk, bűntudatuk, ami sza ami növeli személyes szabadságukat.
www.mentalport.hu
315
BOKOR • FRECSKA - Az AYAHUASCA LÉLEKTANI HATÁSA ÉS PSZICHOTERÁPIÁS ALKALMAZHATÓSÁGA
INTEGRÁCIÓ I n t e g r á c ió
Integráció alatt ayahuasca élmény személyes személyes értel értelIntegráció alatt az ayabuasca mindenmezését és az abból levont következtetések minden napokba való való átültetését átültetését értjük. House (2007) definídefiní szerint aa pszichedelikus pszichedelikus élmények integrációja ciója szerint az aa kognitív kognitív folyamat, folyamat, mely mely során során jelentést adunk adunk élménynek és ee jelentést jelentést beépítjük beépítjük a szelfről széliről és az élménynek világról alkotott elképzeléseinkbe. elképzeléseinkbe. Ezt definíciót világról alkotott Ezt a definíciót többen még ee jelentés többen kiegészítették kiegészítették még jelentés beépítésével beépítésével átélő tudatos tudatos életébe, életébe, ami rámutat annak fontosfontos az átélő az élmény élmény során megszerzett belátások ságára, hogy az viselkedési változásokat kell, hogy eredményezzeviselkedési változásokat kell, eredményezze nek, különben nem nem tekinthetőek tekinthetőek terápiás terápiás értékűnek. lehet rövid- vagy hosszútávú folyamat, Az integráció lehet akár évekig évekig is elhúzódhat. napoktól akár Az ayahuasca ayahuasca élmények élmények utólagos utólagos integrációjáintegrációjá nak fontosságát két okból sem lehet eléggé hangsúhangsú lyozni. Egyrészt, mert aa főzet tradicionális lyozni. Egyrészt, mert tradicionális hasznáhaszná lata nem tesz ami a nyutesz hangsúlyt hangsúlyt az utómunkára, utómunkára, ami nyu felhasználók számára számára sokszor sokszor félrevezető. félrevezető. Az Az gati felhasználók ayahuasca ayahuasca turisták turisták és nyugati nyugati felhasználók felhasználók között között elterjedt az aa romantikus romantikus nézet, miszerint miszerint egy szerszer tartás annál jobb, minél „tradicionálisabb”. „tradicionálisabb". Ennek az az a legnagyobb kockázata, hogy nem elképzelésnek az ismeri fel aa nyugati nyugati elmeállapot elmeállapot másságát másságát ahhoz ahhoz a ismeri ayahuasca törzsi tudatállapothoz képest, melyben az ayahuasea meghatározott kulturális kozmoló élményeknek meghatározott kulturális és és kozmológiai kontextusa, kontextusa, célja, célja, tere, tere, ideje ideje és és beágyazottsága beágyazottsága volt. Egy másik másik veszélyforrás veszélyforrás abban volt. abban rejlik, rejlik, hogy hogy az ayahuasca által nyújtott nyújtott korrektív korrektív élmények élmények gyakgyak ayahuasca ranjárnak ran járnak olyan élményminőséggel (a már korábban realitás valóságossága valóságossága miatt), misze említett belső realitás miatt), miszepotenciál már már ki ki is telje teljerint az átélt változásra változásra való potenciál személyiség szintű változás már az sedett és a kívánt személyiség élmény során ayahuasea élmény során meg is történt. Ez az ayahuasca tranziens minőségének időbeli extrapolálását jelenti az önáltatás önáltatás és és önbecsapás önbecsapás lehetőségét lehetőségét hordozza és az magában. Az integráció integráció két, két, egymástól egymástól jól elkülönülő elkülönülő szasza kaszra osztható: az asszimilációra és az az implementá implementációra. Az asszimiláció szakaszában szakaszában az élmény során megszerzett megszerzett belátások belátások és felismerések felismerések integráns integráns részévé válnak válnak aa tudatos tudatos személyiségnek, személyiségnek, beépülbeépül részévé nek a személy egostruktúrájába. Az integráció integráció máso második szakasza, az implementáció, implementáció, az asszimilált tudattartalmak cselekvésbe fordítását, fordítását, a megszermegszer tartalmak aktív cselekvésbe zett belátások átültetését jelenti jelenti a személy személy viselkedé viselkedésébe, értékrendjébe és hitvilágába. Míg az asszimilá asszimiláció gyakran már az ayahuasca élmények során elkez elkezdődik, azok záró szakaszában, amikor az átélő „visz-
316
szarencleződilc" szarendeződik” hétköznapi hétköznapi tudatállapotába, tudatállapotába, majd majd implementáció felidézi és átgondolja az élményt, az implementáció mindig utólagos, tudatos döntéseken múló folyamat. implementáció sikerét sikerét befolyásolja befolyásolja az élményt élményt Az implementáció megelőzően megfogalmazott megfogalmazott elvárások elvárások motivációs motivációs szerzett belátások ereje és az, hogy az élmény során szerzett ezekhez képest mennyire relevánsak. Az Az ayahuasca ayahuasca élmények élmények integrációja integrációja nem nem csak csak időben elkülönülő elkülönülő lépéseket lépéseket jelent, hanem a pszipszi jelent, hanem struktúrának is egyszerre több szintjén szintjén történtörtén chés struktúrának het. Susana Bustos Bustos (személyes (személyes beszélgetés, beszélgetés, Brno, Bmo, het. Susana 2014) az az ayahuasea ayahuasca élmények élményekintegrációjának integrációjának 2014) három szintjét különbözteti különbözteti meg: meg: 1) a tartalmi, három szintjét tartalmi, 2) a pszichodinamikai és 3) a létállapoti szintet. Az ayahuasca élmények élmények tartalmi integrációja integrációja a Az ayahuasca vizuális élmény vizuális élmény álomértelmezéshez álomérteímezéshez hasonló hasonló szimszim bolikus feldolgozását feldolgozását jelenti, jelenti, valamint a komplex, a bolikus vizuális tartalmaktól szinte diíferencíálhatatlan differenciálhatatlan intelintel lektuális és érzelmi belátások belátások vonatkoztatását vonatkoztatását az az lektuális és érzelmi átélő kezdeti intenciójához intenciójához és aktuális aktuális élethelyzetéélethelyzeté hez. integráció egy-egy élmény esetében esetében hez. A tartalmi tartalmi integráció külön is értelmezhető értelmezhető és és külső külső segítség segítség hiányában hiányában külön sokan (jobb esetben) csak eddig jutnak jutnak el. A pszichodinamikai integráció az átélő pszichodinamikai integráció átélő pszichés pszichés működésének működésének tudatosítását, tudatosítását, elhárításainak elhárításainak feltáráfeltárá sát és és ec működésmód működésmód aktív, aktív, tudatos megváltoztatámegváltoztatá jelenti. Ennek Ennek megvalósulásához megvalósulásához gyakran gyakran több sát jelenti. élményre van szükség, élményre van szükség, mivel mivel több több élményből élményből álló álló sorozatok nyújtanak lehetőséget arra, hogy ugyanazt a működésmódot más-más pszichés tartalommal felfel töltve, átélő. töltve, komplex komplex mintázatokra mintázatokra láthasson láthasson rá az átélő. A pszichodinamikai pszichodinamikai működésmód működésmód az élmény élmény során során gyakran projektálódik magára magára aa növényre, amit a gyakran projektáíódik növényre, amit legtöbb legtöbb résztvevő magától magától nem nem ismer ismer fel. fel. A korkor rektív, reintegratív reintegratív élményszakaszok élményszakaszok egyben egyben az az új, rektív, kívánt működésmód működésmód begyakorlására, stabilizálására stabilizálására is lehetőséget nyújtanak. A létállapoti integráció a legmélyebb szint, hosszú időt és és aktív aktív tudatosítást tudatosítást vesz igénybe és az ayahuasca élményben megélt elfogadó, élményben megélt elfogadó, introspektív introspektív tudatáltudatál lapot jelenti a hétköznapokba, lapot beépítését beépítését jelenti hétköznapokba, valamint valamint értékrendünk értékrendünk és hitvilágunk aktív átalakításával átalakításával jár. Soler Valós lehetőségére utal az a vizsgálat, melyben Solcr és munkatársai (2015) az egyszeri ayahuasca élmény mindfiilnessre való való hatását hatását vizsgálták 25 ayahuasea mindfulnessre ayahuasca fogyasztó körében. körében. Eredményeik azt mutatják, hogy elfogyasztása után az ayahuasca ayahuasca csökcsök 24 órával az elfogyasztása kentette résztvevők belső belső élményeik élményeik feletti feletti ítélítél kentette a résztvevők kezését és és belső reaktivitását, kezését reaktivitását, ugyanakkor ugyanakkor jelentőjelentő
PSZICHOTERÁP1A • 25. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 20 1 6, NOVINISM
sen növelte a decentralizálás képességét. Az eredméeredmé nyekben tapasztalt változás változás a hosszú hosszú ideje ideje fennálló fennálló nyekben indfulness gyakorlás esetén kialakuló képességek mindfulness képességek mértékével volt azonos. ayahuasca élmény élmény komplexitásához komplexitásához mérten mérten Az ayahuasca integráció is úgy úgy teljes, teljes, ha ha egyszerre egyszerre több több síkon síkon az integráció zajlik: fizikain, fizikain, pszichológiaira pszichológiain és spirituálison, de zajlik: és spirituálison, kiterjedhet az az interperszonális kapcsolatokra és és a kiterjedhet interperszonális kapcsolatokra szociokulturális közegre is. Az élményt követő követő verver szociokulturális bális megosztás, megosztás, mely mely sokszor sokszor integráns integráns része része az bális pszi ayahuasca szertartásoknak, valamint az átéltek pszichoterápiás kereteken kereteken belüli feldolgozása feldolgozása mindebmindeb choterápiás ben nagy segítség. A Takiwasi Drogrehabilitációs és
Tradicionális Gyógyászati Kutató Központ javaslata javaslata szerint az élményeket a szertartást követő harmadiklumwidíknegyedik napon érdemes minél részletesebben leírni, mivel a szertartást követő első napokban, aa túl túl korai korai verbalizálás még elvehet verbaíizálás elvehet az az élmények élményekegészlegeNegészlogosségéből és és aa narratívára narratívára limitálhatja limitálhatja az az átélteket. átéltckct, A A tapasztalatok szerint szerint ez a folyamat tapasztalatok folyamat átlagosan átlagosan aa harbarmadik-negyedik környékén fordul meg, ekkorekkor madik-negyedik nap nap környékén tól már már aa minél minél részletesebb részletesebb verbalizálás verbaíizálás segíti segíti az átéltek átéltek asszimilációját. asszimilációját. Az integráció integráció sikerességét sikerességét ugyanakkor átélő számára számára elérhető elérhető ugyanakkor befolyásolja befolyásolja az átélő erőforrások beleértve a résztvevők szocierőforrások mértéke, mértéke, beleértve szoci is, ális kapcsolatrendszerét és kulturális kontextusát is,
SZEMÉLYES S z e m é l y e s REFLEXIÓK r e f l e x ió k
A fentiekben az ayahuasca lélektani hatásmechanizhatásmechaniz musának és pszichoterápiás pszichoterápiás felhasználási felhasználási lehetősélehetősé musának gének leírására tettünk kísérletet. Fontos kiemelni, gének tettünk kísérletet. Fontos kiemelni, hogy ezt a kísérletet számos számos tényező nehezíti. nehezíti. Ezek egyike az ayahuasca legtöbb legtöbb országra országra kiterjedő kiterjedő illeille gális jogi státusza, mely jelentős akadályt állít a tudo tudogálisjogi mányos kutatások kutatások elé. elé. Lényeges Lényeges nehézséget nehézséget okozokoz mányos nak azonban a tradicionális sámáni és a nyugati pszi pszichológia chológia terminológiai terminológiai és perceptuális perceptuális különbségei különbségei is. Alapvető különbség például, hogy a tradicionális tradicionális megközelítésben a curanderok nem a betegség pszi pszichológiai, hanem spirituális aspekaspek chológiai, hanem annak fizikai és spirituális alkalmazás során tusaira helyezik a hangsúlyt és az alkalmazás olyan indikációkról beszélnek, mint például a susto, mely intenzív intenzív félelem félelem általi általi lélekvesztés, lélekvesztés, a daho, mely mely rosszindulatból, irigységből irigységből vagy vagy bosszúból bosszúból mely rosszindulatból, valau lsa rio , mely vala fakadó mágikus ártalom, vagy a ppulsario, mely elfojtott érzelem fájdalmas alhasi gombóc forfor májában történő szomatizációja szomatizációja (Winkelman (Wínkelman 2014). Nyilvánvaló, Nyilvánvaló, hogy ezekre az állapotokra nem létezlétez ter nek egy az egyben megfeleltethető pszichológiai terminológiáink. Azt feltételezni azonban, hogy csupán szavak alapján képesek képesek vagyunk vagyunk megérteni, megérteni, hogy a szavak az Amazonas őslakosai milyen állapotokat és jelen jelenindoko ségeket értenek e kifejezések alatt, nemcsak indokolatlanul arrogáns lenne, de az az ayahuasca ayahuasca hatásának hatásának latlanul arrogáns lenne, félreértelmezéséhez is vezetne.
fundamentális különbség, Egy másik fundamentális különbség, hogy míg a pszichológia pszichológia terminusaival terminusaival az ayahuasca ayahuasca élmények élmények intrapszichés folyamatok képét képét mutatják, mutatják, és ekképintrapszichés folyamatok ekkép pen értelmezzük értelmezzük őket, őket, a tradicionális tradicionális felfogásban a gyógyulás jelenség és és a beteg gyógyulás egy egy interperszonális interperszonális jelenség beteg és környezete környezete közötti közötti kölcsönhatások kölcsönhatások egyensúlyegyensúly talanságának rendezését folya talanságának rendezését jelenti. jelenti. A gyógyítás folyamatában a természet, természet, illetve illetve az aktuálisan aktuálisan szüksészüksé matában természeti elemek elemek (növények, (növények, állatok) vesznek vesznek ges természeti részt, diagnózist pedig a betegség betegség sajátos sajátos sámáni sámáni részt, a diagnózist pereeptuális perceptuális formában történő és és vizuálisan vizuálisan is is érzéérzé kelhető megjelenése megjelenése segíti. segíti. A szertartások szertartások során során e folyamat jelentős részét a nyugati emberek nem érzéérzé kelik, helyette belső folyamataikra fókuszálnak, amiami ket viszont sokszor a curanderok tartanak másodrenmásodren dűnek. ayahuasca hatásának hatásának pszichológiai pszichológiai értelmeértelme Az ayahuasca zése mégis mégis rendkívül rendkívül fontos, fontos, hiszen nyugati elméelmé vel és ránk ee főzet vélés nyugati nyugati tudatállapotunkkal tudatállapotunkkal ránk vél hetően máshogy hat, mint az Amazonas őslakosaira, így az élmények helyes értelmezéséhez és integráláintegrálá sához is más keretrendszerre van szükségünk. E pró próbálkozás során azonban érdemes bálkozás érdemes szem előtt tartani, hogy az ayahuasca hogy ayahuasca élmények élmények tudományos tudományos kutatása kutatása még annyíra annyira rövid rövid múltra tekint vissza, hogy pszipszi chológiai leírásuk egyelőre csak limitált és vélhetően szimplifikált megértést tesz. tesz lehetővé.
THE PSYCHOLOGICAL EFFECTS AND POSSIBLE PSYCHOTHERAPEUTIC USE AYAHUASCA PSYCHOTHERAPEUTIC USE OF OFAYAHUASCA 11te centralelement elementooff the thetraditional traditionalAmazonian Amazonianshamanic shamanicrituals, rituals,ayahuasca ayahuascahas hasraisedincreasingscientific raised increasingscientific The Central interest during decades. A A vasa vast body body of o flay lay anecdotes anecdotes refer refer totoweaker-stronger weaker-stronger therapeutic therapeutic interest during the last few decades. *els, rigorous effects,yetyet rigorousscientific scientificresearch researchisisscarce. scarce, The Thetrauma traumaprocessing processing effect effect of o fayahuasca ayahuasca has been been neuroimagingfindings, therefare the psychotherapeutie psychotherapeutic patenttal underpinned by newvimaging findings, themfore potential pomls points in the direction direction ooff trauma. The psychological psychological effects ooff the vegetable brew consists consists ooff pathologies that develop on the ground of o f trauma.
www.mentalport.hu
317
BOKOR • FRICSKA
-Az AYAI ILIASCA LÉLEKTANI HATÁSA Ps Ps7.wi it) Mit ÁPiAr;
ALK A LMAZI IATÓKAOA
strong 4-5 hour-long consciousness alteration. sírong visual visual and and emotionally emotionallytoned tonedejjects effecísand andisisinduced indiaidcl:4ring durlng aa 4~5 Although the thepsychological o f ayahuasca shares comnum common elements with wilh thoseofotherpsychedelic psychological mechanism ofayahirascv those ofother psychedelic substances, its its unique visual world, world, strong sírong somatic sómatic (*els,
Keywords: therapeuticeffect effect depression—- PTSD PTSD — - addiction Keywords.: ayahuasca ——shamanism shamanism - therapeutic —~depression
Hivatkozott irodalom Bokor P. P. (2016): (2016): Takiwasi, Takiwasi, a dalok dalok háza: háza: drogrehabilitáció drogrehabílitáció a perui őserdőben. Psychologia Hungarica Caroliensis, 2:7-16. 2:7-16. Bouso, J. C., González, D., Fondevila, S., Cutchet, Cutehet, M., Femández, X., Ribeiro Ribeiro Barbosa, P. C. és mtsai. mtsaí. (2012): Personality, psychopathology, life anitudes attitudes and neuropsychological performance among ritual users of ayahuasca: A longitudinal longitudinal study. study. 8:e42421. 8:e42421. dói: doi: 10.1371/ 101371/ Journal.pone.0042421. journal.pone.0042421. De Lima Osario, F., de Macedo, L. R. H., de Sousa, Sousa, J. P. M., Pinto, J. P., Quevedo, J., de Souza Crippa, J. A., és mtsai. P., Quevedo, (2011): The therapeutic potential of harminc and ayahuasca írom exploratory animal and human humán in depression: Evidence from studies. In: Dos Santos, R.E. szerk.: szerk,; The cthnopharmacology of ayahuasca. Trivandrum. India, Transworld Research Network, Network, 75-85. Fábregas, J. M., González, D., Fondevila, S.,Cutchct, S.,Cutchet, M., Femández, X., Barbosa, P. C. R., Alcázar-Córcoles, M.Á., Fernández, Barbanoj, M.J., Riba, J., J., Bouso, Bouso, J.C, J.C. (2010): (2010): Assessment Assessment of addiction severity among ritual users of ayahuasca. Drug and Alcohoí Alcohol Dependence, Dependence, 3:257-261. 3:257-261, Frecska E. (2011): The risks and potential benefits of ayahuasca use from a psychophannacofogicaí psychophannacological perspective. In: Labate, B., Jungaberíe szerk.: The Jungaberle H. szerk.: The Intemationalization Internationalization of Ayahuasca. Munster, Ayaltuasca. Munster, LIT LIT Verlag, Verlag, 151-166. 151-166. Grof, (1975): Realins Gróf, S. (1975): Realms of the human humán unconscious: Observations from írom LSD LSD research. research. New New York, York, The Viking Prcss. Press. House, S. G. (2007): Cominon Common processes in psychedelicpsychedeiicinduced psychospiritual change. In: Winkelman, M. J, Roberts, T. T. B. B. szerk.: szerk.: Psychedelic medicine: New evidence fór hallucinogenic suhstances substances as treatments. treatments, Westport, Westport, CT, for Praeger, Praeger, 169-193. Liester, M. Liester, M. B., Prickett, I. J. (2012): (2012): Hypotheses regarding the mechanisms of ayahuasca in the treatment of addictions. rnechanisms Joumal of Psychoactive Drugs, Drugs, 3:200-208. 3:200-208. Journal Loizaga-Velder, Loizaga-Velder, A., A., Pazzi, Pazzi, A.L. A.L. (2014): (2014): Therapist and patient perspectives on ayahuasca-assistcd ayahuasca-assisted treatment for fór dependence. In: In: Labate, Labate, 13.C., B.C., Cavnar, C. szerk.: substance dependence. The therapeutic use of ayahuasca. Heidelberg, Springer, 133-152. 133-152.
318 3 í8
Péley (2002): Rítus és történet: Beavatás és a kábítószeres Péíey B. B. (2002): létezésmód. Budapest, Új Mandátum. létezésmód. Riba, 7., Romero, S., Grasa, E., J., Romero, E., Mena, E., E., Carrio, Carrio, 1., I., Barbanoj, M. J. (2006): (2006): Increased frontal frontal and and paralimbic activation following folíowing ayahuasca, the pan-Amazonian inebriant. Psychophannacology. Psychopharmacology. 1:93-98. 1:93-98. doi:10.1007/s00213-006dói: 10.1007/s00213-0060358-7. of insight, insight, healing and Shanon, B. (2014): Moments of transfonnation: transformation: A congitive phenomenological analysis. In: Labate, B.C., Cavnar, C. szerk.: The therapeutic use of Springer, 59-76. ayahuasca. Heidelberg, Springer, Franquesa, A., A,, Barker, Barker, S., S., Friedlander, Friedíander, P., P., Soler, J., EHces, Elices, M., Franquesa, Feilding, A., A., Pasqual, J. C., Riba, J.. J„ (2015): Exploring the therapeutic potential of o f ayahuasca: acute intake increases mindfulness-related capacities. capacities. Psychopharrnacology. Psychopharmacology. doi: dói: 10.1007/s00213-015-4162-0. 10.1007/s00213-015-4162-0. Szabó A., A., Kazai Kazai A., A., Frecska Frecska E., E., Brys, Brys, Z. 7. (2015): Pszichedelikumok Pszichédélikumok és kvázi-pszichedelikumok a modern modem kutatások tükrében: orvosi kannabisz, MDMA, szalvinorin Neuropsychopharmacoiogia A, ibogain és ayahuasca. Neuropsychophannacologia Hungarica. 3:120-128. Hungarica. 3:120-128. Szummer Cs. (2015): Pszichedclikumok Pszichedelikumok és spiritualitás. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem és Budapest, L!Harmattan. L'Hannattan. Winkelman, M. M. (2014): Therapeutic applications of of ayahuasca ín: Labate, Labate, B.C., Cavnar, and other sacred medicines. In: of ayahuasca. Heidelberg, C. szerk.: The therapeutic use of Springer, 3-22. Springer, 1-22.
A szerzők elérhetősége: Bokor Petra Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Doktori Iskola, Klinikai-- és Fejlődés Pszichológia tanszék Klinikai bokorpetra@gmaiLcom bokorpeíra@gmail. cotn dr. Frecska Ede Debreceni Egyetem, OEC, OEC, Pszichiátriai Tanszék Tanszék Debreceni Egyetem, efrecska@hotmail. com
[email protected]