Első fejezet VANNAK MÁS VILÁGOK IS
1 A tízéves Sam Shopard ezen az éjszakán nem tudott elaludni. Takaróját, amelyet édes kis felhőcskék díszítettek, a nyakáig húzta, és nyugtalanul tekintgetett az öltözőszekrénye irányába. Bár szülei eskü alatt vallották, hogy szörnyetegek nincsenek, ezt Sam nemigen hitte. Hiszen aki akarta, láthatta a „Szörny Rt.”-t! Bár a Pixar mindent elkövetett annak érdekében, hogy a szörnyeket szeretetre méltó óriásokként vagy szende fantomokként mutassa be, Sam igencsak meg volt győződve róla: vannak ártó szellemek, rettenetes démonok, sőt ijesztő kísértetek is. Az öltözőszekrény ajtaja résnyire nyitva volt. Vajon, amikor ágyba bújt, anya a jó éjt puszi után, kifelé menet tényleg nem csukta be? Sam egyre nyugtalanabb lett. Képzeletében felrémlett azon lényeknek a képe, amelyek nappal ruhafogasnak tettetik magukat, de éjszaka átalakulnak, és csak arra várnak, hogy a kisfiúk vagy kislányok lehunyják szemeiket, aztán… Sam most már száz százalékig biztos volt benne, hogy anya távozása után a szekrényajtó még zárva volt. Bárcsak itt volnának a barátai! Will és Amy most nagyon hiányoztak Samnek. A kisfiú a tegnapi születésnapi zsúrjára 13
gondolt. Szülei jókora felhajtást csaptak: lampionok a kertben, szerpentinek, konfettik, tucatnyi meghívott gyerek, akik legtöbbjét Sam nem is ismerte. Az ismeretlen gyerekek – valószínűleg apa és anya munkatársainak csemetéi – teleették magukat édességgel, majd távoztak, hatalmas felfordulást hagyva maguk mögött. Ezután Sam, Will és Amy felmentek Sam szobájába, ahol táblás Disney-játékot vettek elő. Sam imádta ezt a társast, de most folyamatosan veszített. Kicsit sem bánta, mert örült neki, hogy a barátaival lehet. Aztán késő este Will és Amy hazamentek, Sam pedig kedvenc képregényének olvasása nélkül bújt ágyba. Hamar el is aludt. Nem gondolt szörnyekre, gonosz manókra, elátkozott varázslókra. Mindez tegnap történt, most viszont nehezen akaródzik az alvás. A birkák számolása sem segít. „Na jó, lehet, hogy az én szekrényemben nincsenek vállfaszörnyek, de az ajtaja biztosan egy másik világba vezet éjszakánként” – gondolta Sam. Bezzeg Will! Mit is mondott egyik nap? – Még szerencse, hogy az én szobámban otthon csak polcok vannak. A ruháim az előszobai beépített szekrényben lógnak, annak meg az ajtaját, hál’ isten, nem látom – fejtette ki Will és megvakargatta a bal füle tövét. A bal fültő vakargatása mintegy védjegye volt a fiúnak. – Jó neked! – válaszolta Sam, majd arrébb rúgta az első, útjába eső apró követ. – Mert ugye, a könyvespolcok alól nem jöhet elő semmi – folytatta Will. – Csak olyan szörnyek, amelyek kígyóformát is tudnak ölteni – vetette közbe Amy. Willben szemlátomást meghűlt a vér. Megállt, sóbálvánnyá merevedve. – Erre nem is gondoltam! – Óóó, a fiúk buták – jegyezte meg Amy és felemelt fejjel büszkén továbblépdelt. 14
– Gyere már, Will! Nem látod, hogy Amy csak ugrat? – szólt vissza Sam, jót mulatva magában. De most a sötét szobában ez egyáltalán nem tűnt olyan viccesnek. Sam óvatosan kidugta a kezét a takaró alól és az éjjeli lámpa kapcsolója után tapogatózott. Közben leverte az ébresztőórát, amely hangosan csörömpölt, ahogy a padlóra esett. Samben pillanatra még az ütő is megállt. Végre megtalálta a kapcsolót, felkattintotta az olvasólámpát. A lámpácska arra kiválóan alkalmas volt, hogy lefekvés előtt Sam még az aktuális képregényéből néhány oldalt átnézzen, vagy a fényénél elolvasson egy szörnyűséges fejezetet a Harry Potter legújabb kötetéből, de az öltözőszekrény környékére egy fénypászma nem sok, annyi sem jutott. Sam óvatosan kitakarózott, letette lábait a padlóra, és hevesen dobogó szívvel lassan elindult az öltözőszekrény irányába. Számolta a lépéseket. Tudta, az ágytól az öltözőszekrény ajtaja pontosan tizenkét és fél lépés. A hatodik lépés után szentül hitte, hogy most fog előugrani az ajtó mögül valami szörnyűség, mire ő menten szörnyethal. Miért mondja vajon apa és anya, hogy szörnyek nincsenek, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy a szörnyethal szóban a „szörnyet” is erre utal. Ez a szó azt az eseményt írja le, amikor valaki szörnyet lát, és belehal az ijedtségbe. Az ajtó mögött a szörnyek vélhetőleg azon töprengtek, mikor jön el a megfelelő pillanat Sam elfogyasztására. Az utolsó fél lépésnél tartott – még mindig nem rontott rá senki és semmi –, majd gyors mozdulattal bevágta az öltözőszekrény ajtaját. Már sprintelt volna vissza az ágyába a takaró alá, amikor hirtelen megszólalt egy hang. Sam megállt, mint aki karót nyelt. Az sem nyugtatta meg, hogy ez a hang nem a háta mögül, az öltözőszekrény csukott ajtaján túlról, hanem oldalról, a szobája bejárati ajtaja felől érkezett. A hang barátságosan duruzsolt: – Hát, te meg mit csinálsz, Buci-Maci? 15
Ki ne tudná, hogy a szörnyeknek mézesmázos is lehet a beszédjük, kedves a hangjuk? Mindez azt a célt szolgálja, hogy szegény ártatlan tízéves kisfiúkat tőrbe csaljanak. Sam lassan oldalra, a szobaajtó felé fordult. Anyát látta meg hálóingben, csípőre tett kézzel. Ismét elcsodálkozott, hogy anyukája milyen sugárzó szépség, még így, az éjszaka közepén, alvásból felébredve is. Nincs mese, nekem van a legszebb anyukám a világon! – Hányszor megkértelek, hogy ne nevezz Buci-Macinak! Ha Will ezt meghallaná, hetekig röhögne rajtam! – De most nincs itt Will – replikázott anya. – Ha rászoksz a Buci-Macizásra, Will előtt is könnyen elszólod majd magad. – Nyomás az ágyba, Buci-Maci! – Anya! – Mi történt, hogy holdkóros lettél? – Be kellett csuknom a szekrényajtót. Nyitva maradt. – Na és… – Csak nyugodtabban alszom, ha be van csukva. – Szempárok csillogását láttad netán? – mosolygott a földkerekség legszebb anyukája. – Ugyan, anyu! Szörnyek nem léteznek! – Nem? És ez meg mi? – mutatott rá anya az éjjeliszekrényen heverő képregény egyik képkockájára. Azon Superman püfölt éppen egy leírhatatlan, alaktalan valamit. – Ez csak képregény! – nyugtatta meg anyukája helyett önmagát Sam. Doris Shopard betakargatta kisfiát, felvette a földről az ébresztőórát, megpuszilta Samet, és lekapcsolta a lámpát. Kifelé menet még megkérdezte Samtől: – Olvastál valamit lefekvés előtt? – Igen! A Harry Potter hatodik részéből! – Ne csodálkozz, ha rémeket képzelsz a szekrényedbe! 16
– Ugyan, anya! Az csak mese, semmi több! – Akkor a képregényeid vannak rád rossz hatással. Na, jó éjszakát, Buci-Maci! – Anya! Kérlek! De Doris Shopardnak akkor már máshol jártak a gondolatai. Azon töprengett, hogy amikor este elbúcsúzott a fiától, becsukta-e az öltözőszekrény ajtaját. Határozottan úgy emlékezett, igen! Sam Shopard tíz perc elteltével aludt. Álmában Batman és Superman küzdött vállvetve Joker ellen, aki már ki tudja hányadszor tért vissza arra kárhoztatva, hogy ismét legyőzzék. Ebben az álomban Will volt Superman, Sam pedig Batman. Erősek voltak, és legyőzhetetlenek!
2 Reggel Sam nem is emlékezett a kellemes álomra. Az óra csörgésére ébredt. Úgy érezte, még rengeteget tudott volna aludni. „Ha csak négy nap tanítás lenne minden héten! És a hétvége három teljes napból állna! Sebaj, ma péntek van, holnap meg addig alszom, amíg akarok” – gondolta magában. Sam – kicsit kábán – kikászálódott az ágyából és megcélozta az ajtót, közben az álmot dörzsölte ki a szemeiből. Kifelé menet elhaladt az öltözőszekrénye előtt. Szobája ajtajából hirtelen visszafordult. A szekrényajtó résnyire nyitva volt. Miközben Sam Shopard a gyerekszoba–WC–fürdőszoba– gyerekszoba túráját járta, egyfolytában a szekrényajtó-problémán töprengett. Lehet, hogy anya éjszakai látogatását is csak álmodta? „El ne felejtsem megkérdezni reggelinél!” – gondolta. 17
Nappali világosságban a gyerekszoba berendezése egyáltalán nem ijesztő; úgy néz ki, mint bármely más gyerekszoba. Sam íróasztalán a számítógép monitorja hívogatta gazdáját, a fiú már-már hajlott rá, hogy reggeli előtt még lezavar egy pályát a legújabb akciójátékból. Mégis ellenállt a kísértésnek – nem volt rá elég idő, tudta, ha belefeledkezik a játékba, menthetetlenül elkésik az iskolából –, és felöltözve lebaktatott a konyhába. Az öltözőszekrény előtt elhaladva sanda pillantást vetett az ajtóra. Lent terített asztal várta. Leült, Doris tálalta neki a tejjel nyakon öntött gabonapelyhet. Bill Shopard is az ebédlőasztalnál reggelizett, sikertelenül próbálta egyszerre a napi újság sportrovatát átnézni, ugyanakkor villáján a szalonnás tojást szájába egyensúlyozni. A tojásdarab lecsúszott útközben a villáról, és Bill tátott szájjal böngészte tovább a rovatokat. Sam teletömve pofazacskóit, próbálta elmesélni az öltözőszekrény ajtajának rejtélyét. – Nincs itt semmiféle rejtély – mondta apa. – Rossz a zár. Hétvégén megjavítom, vagy kicserélem. Sam picit megnyugodott, ingjébe törölte a száját, felkapta a hátizsákját, és Doris rosszalló pillantásai mellett már viharzott volna ki az ajtón, mikor Bill utána szólt: – Puszit ki ad, Buci-Maci? – Apa! Ne kezd már te is! De azért cuppanós puszit nyomott Doris és Bill arcára. – Vasárnapra van négy jegyem a Szuperkupára! Esetleg érdekel? – kérdezte közömbösséget színlelve Bill. – Ez komoly?! És csak most szólsz? Te vagy a legjobb apa! – Úgy bizony! Hívd el Willt és Amyt is! Bár nem tudom, hogy a lányokat érdekli-e a futball? – Lefogadhatod, hogy Amy ott lesz. Kösz apa, nagy vagy! Sam kint felpattant a biciklijére és őrült iramban tekerni kezdett, hogy nyolcig a suliba érjen. A Shopard család kertvárosi háza nem volt messze az általános iskolától. Sam négy sarkot 18
kerekezett, majd a következő keresztutcánál balra fordult, és hamarosan a suli épülete elé kanyarodott. Az iskola előtt találkozott Will-lel és Amyvel. – Tudjátok, mi a nagy újság? – ezzel elmesélte, hogy apja milyen ajándékkal kedveskedett nekik vasárnapra. Az öltözőszekrényről, annak ajtajáról teljesen megfeledkezett, egész nap eszébe sem jutott. Mikor Sam bevágta maga mögött házuk bejárati ajtaját, Doris így szólt a férjéhez: – Szerinted biztos, hogy a zárról van szó? – Miféle zárról? – kérdezte Bill. Fogalma sem volt az öt perccel ezelőtt elhangzott témáról. Már a seattle-i csapat csatárának nyilatkozatát olvasta, közben ilyeneket dörmögött: „micsoda beképzelt népség, majd jól elverünk benneteket vasárnap.” – Bill, figyelj rám egy kicsit! Tedd le az újságot! Sam öltözőszekrényének az ajtajáról van szó. Emlékszel? Kérsz még narancslevet? Bill megpróbálta feldolgozni a hatalmas mennyiségű információt, amelyet felesége egyszerre zúdított a nyakába. Letette az újságot, értelmes képet vágva a felesége felé fordult: – Igen, kérek szépen még egy kis narancslevet! – És a szekrényajtó? – Melyik szekrény ajtaja? Doris pillantása pengeként vágott Bill felé. – Jól van, jól van, emlékszem már! Menjek fel most, nézzem meg a zárat? – Nyugodtabb lennék, drágám! Bill felállt az asztal mellől, felfelé indult az emeletre, Sam szobája felé. – Most csak megnézem, de nem tudom megjavítani, mert tényleg elkésem! – Doris a férjére mosolygott: – Álmodni sem mertem volna többről! – és ahogyan férje felé nyújtotta a narancslével töltött poharat, hirtelen megszédült. 19
A pohár kicsúszott az ujjai közül, hatalmas csattanással fröc�csent szét a konyha padlóján. Valószínűleg Doris is elesett volna, ha nem sikerül megkapaszkodnia a tálalópult szélében. Visszanyerte egyensúlyát, karjával megtörölte a homlokát. Bill rögtön a felesége mellett termett. Átugrotta a ragacsos tócsát – sikerült nem megcsúsznia –, és átkarolta Doris vállát. – Jól vagy, drágám? – Persze! Csak nem aludtam ki magam. Úgy látszik, fáradt vagyok. – Hadd nézzem, van-e lázad! – mondta nyugtalanul Bill, és tenyerét felesége homlokára tapasztotta. – Nem forró. Szerintem nincs lázad. – Nincs hát! Azt azért én is érezném. Szimpla fáradtság, hidd el! – Ne kísérjelek el Dr. Zimmerhez? – Semmi bajom, Bill! Irány Sam szobája! Én itt majd rendet teszek. Siess, mert tényleg elkésel! Bill vállvonogatva indult felfelé, közben Doris rosszullétén töprengett. Házasságuk tizenkét éve alatt még egyszer sem látta a feleségét ilyen elesettnek. Kinyitotta fia szobájának ajtaját és a látványtól hátratántorodott. Nem a reggeli rendetlenség vágta mellbe, ennek látványát már megszokta: bevetetlen ágy, az íróasztal kaotikus állapota, az asztal sarkán a beszáradt kompótos üveg kanállal, pizsamaalsó, -felső a földre dobva, három zokni az íróasztal székének háttámláján. Nem is az öltözőszekrény tárva-nyitva álló ajtaja. A megdöbbenését az a fekete ruhás árnyalak váltotta ki, aki éppen most tűnt el Sam szekrényének ajtaja mögött! Bill megdörzsölte a szemeit, teljesen biztos volt benne, hogy amit az imént látott, nem történt meg. A szekrényhez lépett, de még mindig a látottak hatása alatt állt. Megvizsgálgatta az ajtó zárját. A nyitógombot mozgatva próbálta kinyitni és becsukni. 20
Zárt állapotában a szekrényajtó meg sem mozdult. Lehetséges, hogy a zár nyelve magától kicsússzék a zsanérból? Nem. Ehhez valakinek kívülről el kell forgatnia az ajtó nyitógombját! Bill elindult lefelé. Miután Sam szekrényét gondosan bezárta, összeszedte a padlón heverő pizsamát, tessék-lássék bevetette fia ágyát. Leérve a lépcsőn, nem hitt a szemének. A konyha padlóján a felesége ájultan hevert! Doris csodálatos, hosszú, szőke haja legyezőként terült szét a narancslé tócsájában. Rózsaszín köntösét átitatta a kiömlött üdítő. Lehunyt szemmel és ájultan is gyönyörű volt. Mint a királykisasszonyok…
3 Egy másik világban Moróc egyik kezével szoszát tömött a szájába, a másikban tulával töltött poharat fogott, míg a harmadikkal nagy busa fejét vakargatta. Ha lett volna negyedik keze, valószínűleg a hasát paskolgatta volna, ahogyan ez evés közben szokás a gunoknál. De hát negyedik keze nincs. Moróc gun volt, 118 éves, amely emberi léptékkel mérve 18 esztendőnek felelt meg. A szosza kedvenc reggeli étke, gyakorlatilag egy – a gunoknál honos – szárnyas állat fej nélküli tetemének szőröstül-bőröstül ledarált, pépesített és vízzel felhígított elegye. Tulának hívták a gunoknak azt a nemzeti italát, amelyet egyfajta földben élő, a gilisztához hasonlatos csúszómászóból facsartak. A gun jámbor népség volt; nagyobb törzsközösségekben éltek, a gyerekeket a törzs tagjai közösen nevelték. A felnőtt gun magassága elérhette akár a három métert is; teljes testüket szőr borította. Általában fehér színűek voltak, de akadtak barna bundájúak is. Két lábon jártak, mint a földi emberek, csak három kezük volt. Gyakorlatilag úgy néztek ki, mint a jól meg21
termett, két lábon járó és három mellső manccsal rendelkező bernáthegyik. Harmadik karjuk a mellkasukból nőtt ki. Moróc, többi gun társához hasonlóan kizárólag fémből készült – az eszkimók iglujához hasonló, – építményben lakott. A gunok a fémek megmunkálásának titkát már törzsfejlődésük korai szakaszában elsajátították. Más választásuk nemigen volt, mivel védelmet számukra csak a fémek nyújthattak. A gunok kénytelenek voltak együtt élni azzal a veszéllyel, amelyet a mozsok állandó támadásai jelentettek. Moróc népe egymással ritkán harcolt, annál többet küzdött a mozsokkal. A hatalmas, homárforma állatok nyolc ízelt lábon jártak és négy borotvaéles ollójukat csattogtatták. Testüket kemény páncél védte, megölni szinte lehetetlen volt őket. Sebezhető pontjaik egyedül a szemeik voltak, ám ezekből nem kevesebb, mint hattal rendelkeztek. A fémek kettős célt szolgáltak a gunok életében: nagyszerű szúrófegyvereket kovácsoltak belőlük azért, hogy egy-egy mozstámadáskor az ellenség szemeit kivájják velük. Lakóépületeiket is fémekből alkották, mivel csak a fémek tudtak biztos védelmet nyújtani a mozsok ollói ellen. A gunoknál a férfiak, ha kinőttek a kölyökkorból, vagy a kovácsmesterséget választották, vagy vadászok lettek. Vadászni lehetett a szoszákra és a rozsokra – ez utóbbiak úgy néztek ki, mint a mozsok miniatűr kiadásban, ízletes hússal. A legbölcsebb kovácsokból és a legbátrabb vadászokból kerültek ki a gun közösségek vezetői. Egy-egy közösségben körülbelül nyolcvan-száz gun élt. Mindannyian kék kezeslábast hordtak, amelyeket a nők készítettek a kölyök gunok segítségével. A kölyök gunok felnőtt korba százévesen léptek. Emberi léptékkel ez hozzávetőlegesen tizenhét éves kornak felelt meg. Moróc most a harmadik kezével azért vakargatta a fejét – és nem a hasát simogatta vele –, mert igen gondterhelt volt. 22
Moróc együtt lakott Korc nevű testvérével. Moróc a vadászok, Korc pedig a kovácsok közé tartozott. Jó testvérként szerették egymást, Moróc el sem tudta volna képzelni az életét Korc nélkül. De most nagy volt a baj! Korc reggel óta betegen feküdt. A betegség úgyszólván ismeretlen fogalom volt a gunok között. A gun faluban persze éltek idős, vajákos bölcsek, ám ők csak a mozsok okozta vágási sebek kezelését ismerték. Más betegséget nemigen láttak még, így gyógyítani sem tudták őket. Moróc falujában élt ugyan egy gun, aki állandóan tüsszögött, mert érzékeny volt a szőrökre. Szerencsétlen Tóca allergiájára azonban nem volt gyógyír. Lévén az egész gun közösség tagjainak testét vastag bunda borította. Korc teste, mint darab fa, feküdt közös házuk egyik pric�csén. Harmadik keze élettelenül pihent a hasán. Moróc kikanalazta az utolsó falat szoszát, leöblítette tulával, harmadik kezével megtörölte a száját, és nagyot böffentett. Az ajtó felől tüsszentés hallatszott, ebből Moróc rögtön tudta, Tóca jött látogatóba. – Látom, a bánattal az étvágyad nem lett kisebb! – Enni kell! – morogta Moróc, de azért odalépett Tócához és gun szokás szerint barátságosan üdvözölte: harmadik kezével megvakargatta a vendég hasát. – Nem tért magához? – érdeklődött Tóca, aki tüsszenteni készült. Moróc biztonságos távolságba hátrált és testvére ágya felé fordult: – Nem. Sajnos, nem. Megszakad a szívem! Mit tegyek, Tóca, mondd meg, mit tegyek! – Nem tudom, Moróc. A falu bölcsei sem tudják, hogyan tudhatnám én. Én egy nem túl okos vadász vagyooo… – és tüsszentett nagyot. Asztalterítő nagyságú zsebkendőt húzott elő kezeslábasa valamelyik zsebéből, hangosan kifújta orrát. 23
– Azért jöttem, hogy elmondjam, Kapi eltűnt. És Luca is, és Foku is. – Eltűntek? Hogy érted azt, hogy eltűntek? Elkapta őket egy mozs? – Nem. Legalábbis nem hiszem. Rozsokra indultak délután vadászni. Azóta senki sem látta őket. – Ez még nem jelenti azt, hogy eltűntek. Lehet, hogy mes�szebb mentek, mint szoktak, és még nem értek vissza – nyugtatgatta társát és önmagát Moróc. – Tudod, hogy bármilyen messze mentek is, már visszatértek volna. Keresőcsapatokat indítottunk, átfésültük az egész környéket. A környező gun törzseket is felkerestük. Senki sem találkozott velük. Eltűntek, ha mondom! Egyszerűen nyomuk veszett. – Akkor mégis lehet, hogy mozs hurcolta el őket – Moróc megborzongott a gondolattól. – Nyomai lettek volna a küzdelemnek. Nem találtunk sehol harcra utaló jeleket. Nem mozs támadta meg őket – felelte Tóca. A vadászok nyomtalan eltűnése rémisztőbb lehetőségnek tűnt, mint egy balul sikerült csata a mozsokkal. – Remélem, azért nem adtátok még fel a kutatást? – tett szemrehányást Moróc. – Négy háromfős csapat ismét útnak indult, lassan ők is visszatérnek. A fáklyák fénye mellett lehetetlen a keresést folytatni. Ha Kapi, Luca és Foku tényleg nem kerül elő, nem tudom, mi lesz. Mindhárman a barátaim voltak… – törölgette meg Tóca a szemeit óriási zsebkendőjével. – Ráadásul mindannyian vadászok. Mi lesz, ha jönnek a mozsok? – Moróc alig palástolta félelmét. – Évek óta nincs mozstámadás a falu ellen – magyarázta Tóca. – Éppen ezért félek! – válaszolta Moróc. – Túl sokáig volt csend. Túl régen háborgattak bennünket. 24
Mindketten a nyugodtan, túlságosan is nyugodtan fekvő Korc ágyához léptek. Moróc lehajolt, hogy gyengéden megsimogassa testvére fejét. – Nunu mentsen meg minket és a falunkat! És mentse meg az egész gun nemzetséget! – Úgy legyen – mondta Tóca, majd tüsszentett jó szokásához híven. Moróc és Korc kényelmesen elfértek tágas, közös kunyhójukban, ahol a tűzhely mellett fémből készült, nagy étkezőasztal, két ágy és szekrény állt, körben a falak mentén. A szekrény úgy nézett ki, mint a földi páncélszekrények. Olyan nehéz is lehetett, de a súly a háromméteres gun óriásoknak nem jelenthetett problémát. A fémet a gunok olyan kőzetből nyerték, amelyet nem kellett bányászni, mert a talaj külső rétege nagyrészt ebből állt. A köveket a kovácsműhelyekbe szállították, kiolvasztották belőle azt a fémet, amelyet a tulajdonságai alapján valahová a réz és a vas közé lehetett volna helyezni az emberi világban. A gunok a fát is megmunkálták, hiszen az ő világukban is voltak erdők, fák, növények. Csakhogy kevés dolgot készítettek belőle. A kunyhók berendezésének többségét is fémből kovácsolták. Moróc most az ágyában feküdt, aludni próbált. Baljós gondolatai azonban nem hagyták pihenni. A rejtélyes betegségen járt az esze, miközben a homorú plafont nézegette. A fémlapokat összefogó szegecsek számolása sem ringatta álomba, így hamarosan feladta az alvásra irányuló próbálkozásokat. Pillantása a plafonról lejjebb csúszott, tekintete végül a szekrényen állapodott meg. A fémtároló ajtaja résnyire nyitva volt. Moróc úgy emlékezett, hogy lefekvés előtt becsukta. Talán tévedett. A gondolatai odáig nem jutottak el, hogy szívében félelem ébredjen. Egyrészt Moróc már felnőtt volt, másrészt a gun semmitől sem fél. Csak a mozsoktól… 25
