EZ IS, AZ IS Nem mese ez… Ezt a történetet körülbelül egy-másfél évvel ezelõtt hallottam. Egy kis faluban élt a Doktor úr a feleségével. Mindenki ismerte, pedig már évek óta nyugdíjas volt, és õ is ismerte a falu apraját-nagyját. Aztán meghalt a felesége, aki több mint hatvan évig élt vele, társa és segítõje volt. A felesége biztosította azt a hátteret, ami ahhoz kellett, hogy a Doktor úr a gyógyításnak szentelhesse az életét. Egy alkalommal meglátogatta régi ismerõse, betege az egyedül élõ Doktor urat. Áldatlan állapotokat talált a köztiszteletben álló embernél, aki teljesen alkalmatlan volt a háztartási munkákra. A régi ismerõs megkereste a falu elöljáróit, illetékeseit, hogy valamit tenni kellene. Gyorsan kiderült, hogy a lehetséges legjobb megoldás a Doktor úr életkorára, egészségi állapotára tekintettel, ha a szomszédos település szociális otthonába költözne. Ezt a megoldást õ is elfogadta.
Nõnapi megemlékezés A Városi Nyugdíjasklub március 7-én tartotta nõnapi rendezvényét a mûvelõdési központban. Az ünnepségen közel százan vettek részt, köztük dr. Bakonyi Péter polgármester, valamint Farkas Imre országgyûlési képviselõ. A rendezvényt Bencsik Elek klubtag nyitotta meg, majd Farkas Imre szólt a nõnap történetérõl, jelentõségérõl. 1908. március 8-án 129 nõ bennégett egy New
Azonban adódott egy újabb probléma. A szociális otthonba a beugró másfélmillió forint volt. A Doktor úrnak nem volt megtakarított pénze, gyermektelenek voltak, szolgálati lakásban éltek, nem volt miért vagyont gyûjteniük. Megmozdult a falu apraja-nagyja. Egy takarékszövetkezet helyi fiókjánál számlaszámot nyitottak egy hétfõi napon. Még azon a héten szerdáig a falubeliek – ki mennyit tudott – összeadták a Doktor úr beugró pénzét az otthonba. Azóta is sokszor gondoltam erre az esetre. Dobálózhatunk a szavakkal az élet értelmérõl, a szolidaritásról. Elõadásokat is hallhatunk, könyveket is olvashatunk ezekben a témákban. Mind-mind csak szó, szó… Amióta ezt az esetet ismerem, az élet értelmérõl a Doktor úr élete jut az eszembe, a szolidaritásról pedig a falubeliek magatartása. Azért ilyen kis csodák is vannak nálunk, Magyarországon. Urbán-Szabó Béla York-i gyárban, mert a tulajdonos bosszúból, brutálisan rájuk gyújtotta az üzemet. Ez óriási felháborodást keltett. A jobb életkörülményekért tüntetõ és életükkel fizetõ nõknek emléket állítva 1910-ben Clara Zetkin Koppenhágában javasolta, hogy március 8. ezentúl nemzetközi nõnap legyen. A hölgyek, figyelemre méltó gesztusként, virágot is kaptak az országgyûlési képviselõtõl. Kállai György, az idõsek klubját mûködtetõ Gondoskodás Háza vezetõje ugyancsak eljuttatott számukra egyegy szál virágot. A nõket köszöntõ nõnapi virág az emlékezés, a hála, a tisztelet és a szeretet szavakban ki nem fejezhetõ megnyilvánulása. Wagner, a zeneszerzõ ekként fogalmazott: „Az élet zenéjét a nõk adják, akik õszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át, szebbé alakítsák át azokat.”.
A nõnapi megemlékezés vacsorával, majd egy kis mulatozással zárult. Farkas
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit igazán szeretnek."
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, P. SZABÓ ISTVÁNNÉ, született Bencsik Zsuzsanna temetésén megjelentek, és együttérzésükkel segítettek elviselni mérhetetlen fájdalmunkat. Külön köszönjük a SZ.K.T.T. Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Központ Támogató és Jelzõrendszeri Szolgálatának, a martfûi mentõállomás dolgozóinak, a református egyházközösségnek és a Pietas dolgozóinak az odaadó munkáját. Gyászoló leányai és kilenc unokája
2. oldal
2008. március
RENDÕRSÉGI HÍREK Híreinket Pinkóczi Sándor õrsparancsnok jelentése alapján állítottuk össze. Február 9-én egy férfi belekötött két hölgybe az egyik Szolnoki úti szórakozóhelyen. A nõk úgy vágtak vissza, hogy minden kezükbe kerülõ tárgyat a férfihoz dobáltak. Az inzultus közben megsérült a vétlen pultos is. A három hangoskodó ellen garázdaság miatt indult eljárás. Február 10-én a Szolnoki út és a Mártírok út keresztezõdésében árokba borult egy autó. A jármû vezetõje feltételezhetõen ittas volt. Ezen a napon egy másik, személyi sérüléses baleset is történt. Rákócziújfalu és Martfû között egy szabálytalanul elõzõ gépkocsi frontálisan ütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépkocsival. A baleset során mindkét jármû kigyulladt. A karambolban megsérült egy arra haladó harmadik autó is, amit a szabálytalanul közlekedõ jármû az árokba lökött. Február 14-én 100 liter gázolajat loptak el egy, a Münnich úton parkoló tehergépkocsiból. A kár 130 ezer forint. Február 18-án ismeretlen elkövetõk megrongálták a Sportpályánál lévõ buszmegállók plexiburkolatát. Február 20-án színesfémbõl készült eszközök tûntek el a Zsófia-zártkertek egyik hétvégi házából. Az okozott kár 140 ezer forint. Február 24-én egy eltûntként körözött fiatalkorút találtak meg a járõrök a Kun Béla úton. A vezsenyi lány barátainál tartózkodott Martfûn. Március 1-jén Kengyel felõl szabálytalanul hajtott ki egy autó a 442-es útra. Vezetõje, hogy elkerülje a karambolt egy szabályosan arra haladó gépkocsival, félrerántotta a kormányt. Egy másik autóval, a manõver ellenére is, összeütközött. Március 4-én magát postásnak kiadó két férfi nagy összegû készpénzt lopott egy idõs férfitól. A tolvajok 80 ezer forint nyugdíj-kiegészítést „vittek” az Akácfa út egyik családi házába. Ám, mint mondták, ez csak akkor jár, ha az idõs férfi felmutat egy húszezer forintos bankjegyet, hogy õk leírhassák annak sorszámát. Közben kifigyelték, hol van a családi kassza, melybõl 100 ezer forintot loptak el. Március 7-én személyes okmányokat és 15 ezer forintot loptak el egy, a Kun Béla úton parkoló autóból. Március 10-én 60 liter gázolaj tûnt el a Tisza Ipartelepen parkoló egyik teherautóból. K.É.
AKTUÁLIS Hitelfelvétellel újabb lendületet vesz a strandfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megye önálló kiállítóként jelent meg az Utazás 2008. kiállításon, február 28. és március 2. között, a TISZAINFORM Idegenforgalmi Szolgálat szervezésében. Társkiállítóként a Toma-Bau Zrt. ajánlatait is megismerhették az érdeklõdõk a megyei standon. Ifj. Tomasovszky Lászlót, a Martfû Egészség- és Rekreációs Központ mûszaki igazgatóját a kiállítás tapasztalatairól és a strandfejlesztés folytatásáról kérdeztem. A kiállítást nagy érdeklõdés övezte, ami a mi standunkon is jelentkezett. Az eredménye pedig, reményeim szerint, a recepción, a foglalásokban lemérhetõ lesz. A szálloda építésekor volt bennünk egy kis félsz, hogy saját magunknak teremtünk konkurenciát, a kempingbõl elszipkázva a vendégeket. Nem így történt. A kempingnek továbbra is egész jó a feltöltöttsége. A szállodának pedig hét közben, amikor nagyobbrészt üzletembereket fogadunk, akár 50-60%-os, nem várt mértékû a látogatottsága. A hétvégék kevésbé jók, a fürdõ hiányában a turistaforgalom még nem indult be. Két és fél éve nyitottuk meg a kempinget. Mára stabil vendégköre alakult ki, mind a szállás, mind a vendéglátás oldalán, ami egyre bõvül, egyre biztosabb forgalmat produkál. A szállodánál és az étteremnél is hasonló a helyzet. Ez nem azt jelenti, hogy rentábilisba fordult az üzemeltetés. A vendégek száma növekszik, mi pedig próbál-
juk tartani, emelni a színvonalat, a szakértelmet. A következõ nagy lépés a fürdõ megnyitása, amit erre a nyárra ígértünk. Az országot sújtó gazdasági helyzet azonban minket is elér. Azt szoktam mondani, hogy kifogyott a fénymásolóból a tinta, lassabban megy a forintok gyártása. Ez idáig saját forrásból és állami támogatásból valósult meg a beruházás. Most jött el az ideje, hogy banki segítséget, hitelt is igénybe vegyünk. Nem olyan túl sok pénz hiányzik ahhoz, hogy az uszoda elkészüljön, vendégeket tudjon fogadni. Az úszómedence, a két új és a régi gyógymedence, valamint a pancsolómedence is üzemelhet a nyár végére. Jelenleg a régi medencéket kötjük az újjáépült rendszerekre. Rendezni kell a környezetet is, parkosítunk, füvesítünk. A hitelfelvétellel új lendületet vesz az építkezés. A nyár végére meglesz az az alap szolgáltatás, amely ma egy szállodához nélkülözhetetlen. A martfûiek álma is teljesülhet, megnyílhat a fürdõ. Márciusban újabb épületre nyújtunk be pályázatot. Az új öltözõépület a szálláshelyek szolgáltatásainak fejlesztését célozza. A késõbbiekben a teljes fürdõt kiszolgálja majd. Emeletén komplex wellness rész (több szauna, szolárium, gõzkabin, maszszázs, sókamra), fitness terem, valamint egy különálló játszóház kap helyet, a pályázat eredményétõl függõen, remélhetõleg a közeljövõben. Herbályné
ÍGY SZAVAZTUNK
Tájékoztató adatok a 2008. március 9-i népszavazás elõzetes eredményérõl Martfû településen (Forrás: www.valasztas.hu): A szavazást megelõzõ nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma 5.850 fõ volt. A szavazás napján a névjegyzékbe, igazolás alapján, 11 fõ felvételére került sor. A szavazás során visszautasított polgárok száma 10 fõ volt. Szavazóként 2.758 választópolgár jelent meg. Eredmények: 1. kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvõbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1jétõl ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"
Érvényes szavazatok: 2.734. Érvénytelen szavazatok: 22. Igen szavazatok: 2.177 (79,63%). Nem szavazatok: 557. 2. kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen vizitdíjat fizetni?"
Érvényes szavazatok: 2.738. Érvénytelen szavazatok: 18. Igen szavazatok: 2.119. (77,39%) Nem szavazatok: 619. 3. kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsõfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"
Érvényes szavazatok: 2.736. Érvénytelen szavazatok: 19. Igen szavazatok: 2.145. (78,4%) Nem szavazatok: 591. A népszavazás során Martfûn rendkívüli esemény nem történt – tájékoztatott Balogh Edit címzetes fõjegyzõ, a helyi választási iroda vezetõje. Herbályné
LAKÓTELKEK Megismétli az önkormányzat a licit eljárást
A népszavazást megelõzõen, március 6-án választókerületi tájékoztató rendezvényt tartott Martfûn, a mûvelõdési központban a Magyar Szocialista Párt. A politikai rendezvény vendége Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége volt.
2008. március
Három, a Munkácsy úton lévõ, önkormányzati tulajdonú lakótelekre lehetett licitálni március 10-én a Városházán. Az egyenként 563 m2-es telkek kikiáltási ára bruttó 2.252 ezer forint volt. Egy telket sikerült értékesíteni, a további kettõre pedig hamarosan újabb licit eljárást ír ki az önkormányzat.
3. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS – A Városi Gyámhivatal tevékenységérõl és a gyermekjóléti alapellátásról – 2008-ban szigorú gazdálkodással, ingatlanértékesítés nélkül is megõrizhetõ az önkormányzat mûködõképessége – Év végére töredékére csökkenhet a hitelállomány Február 14-én megtartott ülésén elfogadta az önkormányzat 2008. évi pénzügyi tervére vonatkozó elõterjesztést a képviselõ-testület. A döntést helyenként indulatos hangvételû vitáktól sem mentes bizottsági ülések elõzték meg, amelyek elõrevetítették, hogy nem lesz könnyû egyezségre jutniuk a képviselõknek az idei pénzügyi tervvel kapcsolatban. Elsõ napirendi pontként a város közbiztonsági helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl szóló beszámolót tárgyalta a testület. (Errõl a következõ számban olvashatnak.) A gyámhivatal tevékenységét és a gyermekjóléti alapellátást értékelõ beszámoló tárgyalása következett, amelyre, éves gyakorisággal, törvény kötelezi az önkormányzatokat. A gyermekek védelme a gyermek családban nevelésének elõsegítésére, veszélyeztetettségének megelõzésére és megszüntetésére, valamint a szülõi vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülõ gyermek helyettesítõ védelmének biztosítására irányul. A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások, valamint törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják. A települési önkormányzat biztosítja a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehetõ ellátásokhoz való hozzájutást. Pénzbeli és természetbeni ellátások a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a kiegészítõ gyermekvédelmi támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a gyermektartásdíj megelõlegezése és az otthonteremtési támogatás. A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások a gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek napközbeni ellátása és a gyermekek átmeneti gondozása. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult: – a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételére (az alsóbb évfolyamokon 100%-os, késõbb 50%-os kedvezmény, 2007 végén 268 gyermeket érintett); – külön jogszabályban meghatározott kedvezmények – tankönyvellátás – igénybevételére; – júliusban és novemberben pénzbeli támogatásra.
4. oldal
A kedvezményre az a gyermek jogosult, akinek a családjában az egy fõre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120%át. A gyermekét egyedül nevelõ szülõ, a tartósan beteg gyermek, illetve a nappali tanulmányokat folytató nagykorú esetén ez az összeghatár 130%. A jövedelem mellett a vagyoni helyzet vizsgálatát is elõírja a
noki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Centrum lát el. Gyermekjóléti szolgáltatások: – tájékoztatás a gyermeki jogokról és a gyermek fejlõdését biztosító támogatásokról, az ehhez való hozzájutás segítése; pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelõzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez
jogszabály (vagyonnyilatkozat, környezettanulmány). 2007-ben 139 rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelmet nyújtottak be az önkormányzat jegyzõjéhez, a jogosultság megállapítására 135 esetben került sor (a jogosultság 219 fõt érintett, közülük 17-en nagykorúak). Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban az a gyermek, fiatalkorú és fiatal felnõtt részesíthetõ, akinek az eltartásáról családja más módon nem tud gondoskodni, illetve, ha a család létfenntartást veszélyeztetõ élethelyzetbe kerül (pl. krónikus betegség miatt). Pénzben és természetben is nyújtható (leggyakrabban étkezési díj átvállalása, élelmiszer, ruhanemû). 2007-ben 155 család részesült rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban, 201 esetben. Egy fõre jutó összege általában gyermekenként 5.000 Ft volt. Martfûn 16 halmozottan hátrányos helyzetû gyermek él. A gyermek akkor minõsül halmozottan hátrányos helyzetûnek, ha szülei – törvényes képviseletét ellátó szülõje –, legfeljebb az iskola 8. évfolyamát fejezték be sikeresen. A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek érdekeit védõ speciális személyes szociális szolgáltatás, amelyet városunkban a Szol-
való hozzájutás megszervezése; szociális válsághelyzetben lévõ várandós anya segítése; szabadidõs programok szervezése; segítségnyújtás hivatalos ügyekben. A gyermekjóléti szolgáltatást Martfûn két szakember látja el. A gyermekjóléti alapellátás az önkéntességre épül, míg a védelembe vétel a hatóság elrendelésére, kirendelt családgondozó közremûködésével történik. 2007-ben az alapellátás 18 gyermeket, a védelembe vétel 4 gyermeket érintett. A gyermekvédelmi szakellátás a családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok gondozását, nevelését célozza. A gyermekjóléti szolgálat feladata az õ esetükben a vér szerinti családjuknak való segítségnyújtás, a gyermek visszahelyezése érdekében. 2007ben öt gyermek, fiatal családjának nyújtottak ilyen segítséget. A beszámoló szerint egyre gyakoribb jelenség a tankötelezettség megszegése, az igazolatlan hiányzások számának növekedése. A tankötelezettség korhatárának kiterjesztésével sok a motiválatlan, jövõkép nélküli fiatal, aki nem tud, vagy nem akar megmaradni az oktatásban, nehéz helyzet elé állítva a gyermekvédelmi rendszert. A gondozási és szolgáltatási tevékenység mellett a szervezési feladatokat, külö-
2008. március
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK nösen a jelzõrendszer koordinálását is ellátja a gyermekvédelmi szolgálat, és preventív célú programokat is szerveznek. A gyermekvédelmi rendszer mûködésének alapfeltétele az együttmûködés és a kommunikáció. A helyi jelzõrendszerben fontos szerepük van a védõnõi szolgálatnak, házi gyermekorvosoknak, háziorvosoknak, nevelési - oktatási intézményeknek, rendõrségnek, civil szervezeteknek és a közvetlen lakókörnyezetnek. A gyermekjóléti szolgálat sokrétû prevenciós tevékenységet is folytat. Sajátos nevelési igényû gyermekek számára a kreativitást és az önkifejezést fejlesztõ csoportfoglalkozásokat szerveznek, babamama klubot mûködtetnek, bekapcsolódnak a gyermeknapi városi rendezvények lebonyolításába, hátrányos helyzetû gyermekeket táboroztatnak, stb. A jelzõrendszer tagjainak bevonásával bûnmegelõzési, drogprevenciós programtervet készítettek, vállalva a koordinátor szerepét. Az elmúlt év októberétõl megszûnt a kihelyezett pszichológiai szolgáltatás a martfûi gyermekjóléti intézményben. A beszámoló szerint azonban minél hamarabb vissza kellene állítani ezt a támogatási formát, mert indokoltsága megkérdõjelezhetetlen. A legutóbbi, az intézmény mûködésére irányuló hatósági ellenõrzés tapasztalatai szerint a martfûi gyermekjóléti szolgálat sokrétû feladatellátása jogszabálynak megfelelõ és igen jó színvonalú. A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élõ gyermekek életkoruknak megfelelõ nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek a szülei, nevelõi, gondozói, munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. Martfûn két intézmény, a Városi Óvoda és Bölcsõde valamint a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium biztosítja a gyermekek napközbeni ellátását. A beszámoló jól mûködõ gyakorlatról ad számot a hátrányos helyzetû, veszélyeztetett gyermekek nehézségeinek enyhítésében, óvodai beilleszkedésük segítésében. Az általános iskola tevékenységében is fontos terület ezeknek a gyermekeknek a folyamatos figyelemmel kísérése, a megelõzés, a sajátos nevelési igényû gyermekek komplex foglalkoztatása, az iskolaotthonos nevelési forma, a napközis és tanulószobai foglalkozás alkalmazása. Ebben az életkorban is elsõsorban a rossz anyagi körülmények, a magatartási, beilleszkedési és tanulási problémák jelentik a legfontosabb veszélyeztetõ tényezõket a gyermekek számára. A beszámoló szerint a gyermek- és ifjúságvédelmi munka eredményességét a már
jól kiépült jelzõrendszeri kapcsolat hatékonysága alapozza meg. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelõsök, a Városi Gyámhivatal, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodája, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Centrummal szorosan együttmûködve, napi kapcsolattartással igyekeznek a problémákat enyhíteni, megszüntetni. A tanulók és a szülõk ismerik ezt a tevékenységet, bizalommal fordulnak a jelzõrendszer munkatársai felé. A jelzõrendszer tagjai és a polgármesteri hivatal dolgozói nagy szakértelemmel, hivatástudattal, mindenkor a gyermekek érdekeinek szem elõtt tartásával végzik gyermekvédelmi tevékenységüket. A beszámoló fontos eleme a gyámhatósági intézkedésekre és a gyámhivatali hatósági tevékenységekre vonatkozó tájékoztatás. Eszerint a településen élõ veszélyeztetett családok és kiskorúak száma az elmúlt két évben nem változott. 2007-ben kilenc esetben indult védelembe vételi eljárás, amely végül három gyermeket érintett. Gyermekvédelmi gondoskodás keretén belül, átmeneti nevelésben hat martfûi gyermeket tartottak nyilván az elmúlt év végén. Ugyanekkor tartós nevelésben egy helyi gyermek ellátásáról gondoskodott a Városi Gyámhivatal. Növekedett azon gyermekek száma, akiknek a családi jogállása teljes hatályú apai elismeréssel rendezõdött. 2007-ben ez 19 gyermeket érintett. Két esetben az apaságot bírói úton állapították meg. Emelkedett a gyámhivatalnál, a gyermekvédelmi szakellátásban lévõ kiskorúak hozzátartozói által kezdeményezett kapcsolattartási ügyek száma is. Az elmúlt év végén 17 cselekvõképességet érintõ (cselekvõképességet kizáró vagy korlátozó) gondnokság alatt álló személyt tartott nyilván a gyámhivatal. Két esetben hivatásos gondnok, míg a többiek esetében hozzátartozó látja el a gondnoki feladatokat. 2007-ben nyílt örökbefogadás engedélyezése iránt három kérelem érkezett. Mindhárom esetben házastársi örökbefogadás engedélyezésére került sor, vagyis házastárs fogadta örökbe a másik házastárs gyermekét. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi ellátását értékelõ beszámoló városunk bûnmegelõzési feladatait is öss zegzi. Ezek közé tartoznak a közbiztonság helyzetérõl készült beszámolók, a rendvédelmi szervek közötti feladatok összehangolása, közös tájékoztatók, napi kapcsolattartás a helyi rendvédelmi, ifjúságvédelmi feladatokat ellátókkal. A beszámoló készítõi és a képviselõtestület szerint is fontos a jelzõrendszer tagjai közötti összehangolt munka jelenlegi színvonalának megtartása, az ellátórendszer hatékonyságának növelése, a gyerme-
2008. március
kek mindenek felett álló érdekeinek szem elõtt tartása. A képviselõ-testület határozatában mind a Városi Gyámhivatal mind a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézménye tevékenységét színvonalasnak és eredményesnek értékelte, amiért köszönetüket és elismerésüket fejezték ki. A napirendi pont tárgyalása során elhangzott kérdésekre adott válaszok szerint az elmúlt évben két alkalommal került sor ifjúságvédelmi õrjáratra. A szórakozóhelyeken, általában az éjszakai órákban megtartott, elsõsorban a fiatalkorúak alkoholfogyasztására vonatkozó ellenõrzésekre Pinkóczi Sándor õrsparancsnok szerint is szükség van. Ezeken keresztül az önkormányzat és a szülõk is képet kaphatnak, hogy gyermekeik hogyan viselkednek az éjszakában. ***
2008. évi pénzügyi terv Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének készítõi 753.221 ezer forint mûködési bevétellel (ezen belül 261.391 ezer forint intézményi mûködési bevétellel, 387.000 ezer forint helyi adóbevétellel), 475.808 ezer forint költségvetési támogatással, 312.949 ezer forint felhalmozási és tõke jellegû bevétellel, összességében 1.662.192 ezer forint bevétellel számolnak. A pénzügyi terv szerint mûködési, fenntartási kiadásokra várhatóan 1.283.685 ezer forintot fordít 2008-ban az önkormányzat (ezen belül személyi juttatásokra és ezek járulékaira 575.212 ezer és 184.812 ezer forintot, dologi kiadásokra 402.772 ezer forintot tartalmaz a koncepció). Felhalmozási és tõke jellegû kiadásokra (beruházásra, felújításra) várhatóan 63.507 ezer forint áll rendelkezésre. A költségvetés kiadási fõösszegét ugyancsak 1.662.192 ezer forintban határozták meg. Az önkormányzat hitelállománya az elmúlt évben tíz százalékkal csökkent ugyan, de még mindig 300 milliós nagyságrendû hitelösszeget görget maga elõtt városunk. Amennyiben a tervezett felhalmozási és tõke jellegû bevételek (ingatlanértékesítések) teljesülnek, év végére az igénybevett hitelösszeg töredékére, 15.242 ezer forintra csökkenhet a 2008. évi pénzügyi terv szerint. (A képviselõ-testület egy korábbi döntése értelmében az ingatlanértékesítésbõl származó bevételt teljes egészében hiteltörlesztésre vagy beruházásra kell fordítani.) Ugyanakkor azt is leszögezi az elõterjesztés, hogy, az elõzõ évekkel ellentétben, 2008-ban szigorú gazdálkodás mellett, ingatlanértékesítés nélkül is megõrizhetõ az önkormányzat mûködõképessége. A pénzügyi tervkoncepció tárgyalásának bevezetõjeként különös összegzést hallhattunk dr. Bakonyi Péter polgármestertõl. Az itt élõk által igényelt, megvalósításra váró beruházásokat, fejlesz-
5. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK téseket sorolta, az útfelújításoktól a mûvelõdési központ, az Egészségház felújításáig, szólt játszótér rekonstrukcióról, kerékpárút építésrõl, bérfejlesztésrõl, a helyi vállalkozások támogatásáról, adócsökkentésrõl. – Ha az önkormányzat korlátlanul, a lakosság minden rétegének biztosíthatná az igényeit, az 860 milliós további kiadást jelentene ebben az évben – fogalmazott. Mindezzel arra a képviselõi módosító indítványra utalt, amely a 2008. évi pénzügyi tervben meghatározottnál nagyobb mértékû támogatást szánt a helyi sportegyesületek önkormányzati finanszírozására, valamint kezdeményezte a közalkalmazottak egyes, korábban elvont juttatásainak visszaadását. Az 1,6 milliárdos költségvetési fõöszszeghez képest a módosító indítvány néhány milliós plusz kiadást jelentett. Az ezzel kapcsolatos vita nem is feltétlen az érintett összegrõl, hanem a korábban elfogadott gazdálkodási elvekrõl folyt. Gonda Istvánné bizottságvezetõ, a szociális és egészségügyi bizottság álláspontját ismertetve óva intette képviselõtársait, hogy „osztogatni” kezdjenek. Bizottsága szerint a 2008. évi pénzügyi terv szoros, szigorú de tartható, következetes gazdálkodással végigvihetõ. Ezen belül a szociálpolitikai feladatok ellátására tervezett 70 millió forint szûkösen, de elegendõ lesz. Tarjányiné Tasnádi Edit, az oktatási, mûvelõdési, sport, civil- és egyházi kapcsolatok bizottságának vezetõje szintén megfontoltságra kérte képviselõtársait. Mint elmondta: bizottsága nem talált a költségvetésben pluszforrást a sportegyesületek további önkormányzati támogatására. A labdarúgók 3 millió, a férfi, nõi kézilabda egyesületek 1.6-1,6 millió, a karate klub és a városi sportegyesület 0,7-0,7 millió, a triatlon klub 0,2 millió forintos, összesen 7,8 millió forintos önkormányzati támogatására tett javaslatot, az eredeti tervezett összegnek megfelelõen. Ugyancsak bizottsága javaslata alapján került sor a civilszervezetek támogatására szánt 1 millió forintos önkormányzati keret felosztására. Ebben az évben 23 igénylõ támogatásáról döntöttek, figyelemmel az elõzõ évek elszámolásaira és a szervezetek által megjelölt célfeladatokra. A bizottság módosító javaslatot is megfogalmazott a 2008. évi pénzügyi tervhez, kérve a közalkalmazottak korábban megvont étkezési utalványának visszaállítását. Sági István, a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke szerint a testületi ülést megelõzõ bizottsági munkát komoly viták, konfliktusok, az egymás melletti elbeszélés jellemezték. Kellõ többség híján bizottsága nem tudott döntésre jutni a 2008. évi pénzügyi tervvel kapcsolatban. A bizottsági ülésen elhangzott módosító javaslatok közül
6. oldal
Zákány Lajos bizottsági tag azon javaslatát emelte ki, amely szerint a pénzügyi terv 2%-át (32 millió forint) felhalmozási kiadásokra különítsék el. Hozzátette azonban, hogy ez a javaslat sem kapta meg a szükséges támogatást. Saját, magasabb sporttámogatásokra és a közalkalmazottak étkezési utalványának visszaadására vonatkozó módosító indítványáról is szólt, amelyet szintén nem támogatott kellõ mértékben a bizottság, s amelyet így egyéni módosító indítványként terjesztett a képviselõ-testület elé. Dr. Despotov Svetozár alpolgármester meglepõnek tartotta a módosító indítványt. Emlékeztetett: a visszavont juttatásoknak „köszönhetõen” kerülhetett sor a tervezettnél kisebb mértékû közalkalmazotti létszámcsökkentésre. Ezt a döntést az érintettek is elfogadták. Farkas Imre képviselõ arra figyelmeztetett, hogy egy néhány milliós módosító javaslat körül kialakult vita miatt nem kerülhet veszélybe az 1,6 milliárdos költségvetés elfogadása. Emiatt nem szabad kockára tenni a testület eddigi konszenzusos mûködését. Dr. Urbán-Szabó Béla alpolgármester szerint a 2008. évi pénzügyi terv semmi másról nem szól, mint hogy a meglévõ tárgyi - személyi feltételek mellett hogyan lehet fenntartani az önkormányzati intézményeket. Kérdésesnek tartja, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben bárki részérõl megfogalmazódhat többlettámogatási igény. Gonda Istvánné majd Sági István is újabb módosító indítványokat tett a már említett témákban. Az álláspontok közeledésével végezetül a képviselõ-testület 8 igen, 5 nem szavazattal és 1 tartózkodással Sági István sporttámogatásokra vonatkozó javaslatát fogadta el. Eszerint a Martfûi Labdarúgó Sportegyesület 3 millió, a Martfûi Kézilabda KKE 2,2 millió, a Martfûi Nõi Kézilabda Egyesület 2.2 millió, a Martfûi Kyokushin Karate Klub 1 millió, a Martfû Városi Sportegyesület 0,9 millió és a Martfûi Úszó- és Triatlon Klub 0,4 millió forint önkormányzati támogatásra számíthat ebben az évben. Ez összesen 9,7 milliós sporttámogatást jelent a korábban tervezett 7,8 milliós támogatáshoz képest. A képviselõ-testület 12 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett, Gonda Istvánné, a közalkalmazottak étkezési utalványának visszaadására vonatkozó, kompromisszumos módosító javaslatát támogatta. Eszerint a 2008. évi pénzügyi terv teljesülése alapján, a képviselõ-testület szeptember 30-ig meg fogja vizsgálni az étkezési utalvány visszaállításának lehetõségét. Városi televízió mûködtetésére 2 millió forintot különített el az önkormányzat az idei költségvetés-tervezetben. A most elfogadott határozat szerint ez az összeg
2008. március
továbbra is rendelkezésre áll, június végéig dönt a képviselõ-testület a helyi televíziózással kapcsolatos elvárásokról, az újraindítás lehetõségeirõl. Végezetül, az említett módosításokkal, a képviselõ-testület egyhangúlag fogadta el az önkormányzat 2008. évi pénzügyi tervét. *** Következõ napirendi pontként sor került a 2007. évi pénzügyi terv utolsó módosítására, az elmúlt évi tényleges pénzügyi változásokhoz való igazítására. *** Több ponton változott a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény. A változásokat a gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló helyi rendeletben is át kellett vezetni. Változtak az értelmezõ rendelkezések, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás esetén pontosítani kellett a lakóhely és a tartózkodási hely vonatkozásában az illetékességet, módosult a szociális ösztöndíj helyi segélyezési forma. A törvénymódosítás alapján, köztemetés esetén, helyileg is szabályozni kellett azokat a méltányossági körülményeket, amelyek mentesíthetnek a köztemetés költségének megtérítése alól. *** Az önkormányzat vagyonával való gazdálkodás egyes szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása következett. Az elõzõ ülésén a képviselõ-testület versenyeztetési ill. licitszabályzat készítése mellett döntött. A továbbiakban versenytárgyalás keretén belül értékesíti építési telkeit, egyéb ingatlanait a város. A korábbi vagyonrendeletet, kiegészítve a versenyeztetési szabályzattal, egységes szerkezetben tárgyalta, majd fogadta el a testület. *** Tizenöt település, köztük Martfû összefogásával márciusban megkezdheti tevékenységét a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás. Célja a szakés felnõttképzés struktúrájának átalakítására, a „Területi Integrált Szakképzési Központ” (TISZK) továbbfejlesztésére kiírt pályázat támogatási, szervezeti átalakítási lehetõségeinek igénybevétele. *** A népszavazás közeledtével ezen az ülésen a szavazatszámláló bizottságok új tagjairól is döntés született. *** A képviselõ-testületi ülés végén a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégiumnál újabb egy fõs létszámleépítésre került sor. A leépítés az érintett, nyugdíjazás elõtt álló pedagógus kezdeményezésével valósult meg. Herbályné
VÉLEMÉNYEK Önkormányzati bizottságok vezetõi a 2008. évi pénzügyi tervrõl Tarjányiné Tasnádi Edit, a mûvelõdési, oktatási, sport, civil- és egyházi kapcsolatok bizottságának vezetõje – Az idei, közel 1,7 milliárdos városi költségvetés nagy érdeme, hogy a bevételi és a kiadási oldal kellõ egyensúlyban van. Az is pozitívum, hogy végül sikerült elfogadni. A 2008. évi pénzügyi terv készítése során elõször jelent meg egy címszó alatt az alap- és a középfokú oktatás. Az összevonással létrejött nagy oktatási intézmény költségvetésének összeállítása, összehangolása az intézmény vezetõje szerint nem okozott különösebb problémát. Az alapfokú oktatás állami normatíváinak jelentõs csökkenése viszont valóban gondot jelent. Szakbizottságunk számára nem biztosítanak túl nagy mozgásteret azok a költségvetési területek, amelyek felosztására a mi feladatunk javaslatot tenni. Ezek a sport és a civil szervezetek, közösségek támogatására elõirányzott keretek. 2008-ra 7,8 millió forint sporttámogatást tartalmazott a pénzügyi terv, ami kevesebb, mint az elõzõ évben sportra
szánt közvetlen önkormányzati támogatás összege. A civil szervezetek támogatására, közösségeink mûködtetésére az elõzõ évi szinten, 1 millió forintot sikerült az idén is biztosítani. Bizottságunk hosszas vita után sem talált lehetõséget, hogy bármely területtõl elvéve, más terület számára további támogatást javasoljon. Korábban, önkormányzati képviselõk, mindannyian kinyilatkoztattuk, hogy fontosnak tartjuk a hitelállomány csökkentését, megszüntetését. Bizottsági ülésünkön vita alakult ki azzal a módosító indítvánnyal kapcsolatban, amely a közalkalmazottak étkezési utalványának akár a hitelállomány csökkentésének terhére történõ visszaadására, a sport- és civiltámogatások jelentõs emelésére, a városi televízió mûködésére betervezett összeg ezekre a területekre fordítására vonatkozott. Az is elhangzott, hogy amennyiben a módosító indítvány sikertelen lesz, a javaslattevõ nem tudja elfogadni a pénzügyi tervet. Komoly következményekkel járhat, ha nincs költségvetése egy településnek, szünetelhet az állami finanszírozás, így pl. a bérfizetés is. A bizottság jelenlévõ négy tagja közül hárman nem fogadták el a módosító indítványt, a költségvetés tervezetet támogatták. Talán egy
kicsit a józanész kerekedett felül. Jó, hogy próbálunk kitörési pontokat keresni, és ehhez szükség van javaslatokra. Az azonban nagy körültekintést igényel minden képviselõtõl, hogy ha valamit kimondunk, megfogalmazunk, ahhoz tartsuk is magunkat. A képviselõ-testületi ülésen is többféle javaslat hangzott el a sporttámogatásokra vonatkozóan. Azzal én is egyetértettem, a következetesség is azt diktálja, hogy ha minden más területen sikerült a 2007-es összeggel kalkulálnunk, akkor a sportegyesületek is kapják meg az elmúlt évi összeget. Támogattam azt a módosító javaslatot is, hogy szeptemberben, amikor már látszanak az önkormányzat tényleges bevételei, kiadásai, ezek függvényében a közalkalmazottak megkaphassák, akár egész évre visszamenõleg is, az elmúlt évben megvont étkezési utalványt. Bízom abban, hogy sikerül megvalósítani a kitûzött pénzügyi tervet, pozitív várakozásaink valóra válnak, hitelállományunk tovább csökken, és végre építõ jellegû és nem megszigorító intézkedéseket kell hoznunk az elkövetkezendõ esztendõkben úgy, hogy a közösen megfogalmazott elveket se kelljen megnyirbálnunk!
Sági István, a pénzügyi és városfejlesztési bizottság vezetõje – Martfû város 2008-as költségvetési tervezete a törvényi elõírásoknak teljes mértékben megfelel, egyes részleteit azonban sokan sokféleképpen értékelik. Tény, hogy az önkormányzat a korábbinál jobb gazdasági helyzetbe került, ezért várhatóan tartható lesz az elfogadott 1,6 milliárdos költségvetés. Az önkormányzat számos pályázatot nyújtott be, ám ezek rendre sikertelennek bizonyultak. El kell gondolkodni azon, hogy hol kerül homokszem a gépezetbe. Ahelyett, hogy figyelmünket szétforgácsolnánk, a fontosabb pályázati célokat kell elõtérbe helyeznünk, és ezen pályázatok elkészítésére kell összpontosítanunk. Nem elég néhány képviselõ közös akarata, a pályázatírásban résztvevõ összes partnerrel összhangba kell kerülni. Lelassult városunkban az ingatlanértékesítés, aminek a bevételét különbözõ fejlesztésekre lehetne fordítani. Meg kell találni a módot a város által nem használt területek, ingatlanok eladásának élénkítésére.
A költségvetési vita során kiderült, hogy a képviselõk közül többen eltérõen vélekednek a gazdasági egyensúly megteremtésének ütemétrõl. Mi úgy gondoljuk, fontos a fokozatosság, hogy a közalkalmazottak ne szenvedjenek el több kárt. Racionális és jó döntésnek tartjuk, hogy a létszámleépítést prémium éves foglalkoztatással oldotta meg a város vezetése. Nem kellett senkit elküldeni, csupán az így foglalkoztatottak nyugdíjba vonulása után nem töltik be az adott munkaterületet. Ez a leépítés bizonyos külsõ okok, mint például a gyermekek születésszámának csökkenése miatt, elkerülhetetlen volt. Az azonban elgondolkodtató, hogy az aktív dolgozókra milyen többletfeladatok hárulnak a leépítések miatt, és ezek meddig tolerálhatóak. Nem tartjuk megalapozottnak, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák helye nem kerül betöltésre. Fontosnak tartjuk, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselõk anyagi és erkölcsi megbecsülését is növeljük. Ezért a költségvetési vita során javasoltuk, hogy a korábban megvont juttatásaik egy részét ismét megkaphassák. Ebben a vitában azonban alulmaradtunk, minimális kompromisszumot sikerült csupán kiharcolnunk. Sajnos igen sokszor érezzük a testületi ülések alkalmával, hogy javaslatainkat legtöbbször érdemi tárgyalások nélkül söprik félre, és mi öten kisebbségben maradunk ötleteinkkel, érveinkkel. Az éves
pénzügyi terv tárgyalása során kezdeményezett módosító indítványaink az 1,6 milliárdos költségvetés néhány milliós tételére vonatkoztak csupán. A megegyezés érdekében javaslatainkon többször is finomítottunk, hogy közeledhessenek egymáshoz a különbözõ álláspontok, sajnos ugyanezt a kompromiszszumkészséget a másik oldalon nem éreztük. FIDESZ-es képviselõ-társaimmal úgy véljük, hogy a február 15-ig benyújtandó pénzügyi terv elõkészítésébe jobban be kellett volna vonni a képviselõ-testületet, hiszen a martfûiek 2006 õszén belénk vetették a bizalmukat. Arra is van példa, hogy önkormányzati dolgozó (1-2 fõ) szinte képviselõként kapcsolódik a képviselõ-testület tevékenységébe. Társaim nevében is ígérhetem, hogy az elkövetkezendõkben harciasabban fogjuk követelni, hogy avassanak be bennünket a költségvetés elkészítésének minden egyes fázisába. Ezáltal reményeim szerint elkerülhetõek lesznek a költségvetés elfogadásakor kitörõ ellentétek, viták. Lehet eltérõ a véleményünk, különbözõ területrõl jöttünk, másként ítélünk meg dolgokat. Az azonban nagyon fontos, hogy minden egyes határozatot érdemi egyeztetés elõzzön meg. A kulturált vita utáni többségi döntést mindenkor kötelezõnek tartom, tartjuk magunkra nézve is, mindamellett, hogy igyekszünk tisztességesen végigvinni a választóinknak tett ígéreteinket.
2008. március
7. oldal
HIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ebédeljen, vacsorázzon nálunk! Udvarias kiszolgálással, változatos nemzetközi és magyar ízekkel, minõségi borokkal, családias, barátságos környezetben várjuk Önöket. 100 fõs éttermünkben vállaljuk bankettek, állófogadások, üzleti vacsorák, családi rendezvények szervezését, lebonyolítását. •Napi menü •Party service Martfû, Ifjúság út 2. Nyitva: H-V, 12-22 óráig Asztalfoglalás: 56/452-416, 56/580-570
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága édesapánk, CSÉBI SÁNDOR (1928-2008) temetésén megjelentek, és mély fájdalmunkban részvéttel osztoztak. Fiai, menyei és unokái A Szolnoki út 112. sz. alatti épület (Festékszaküzlet, Varázs Garázs) emeletén IRODAHELYISÉGEK kedvezõ áron KIADÓK. Érdeklõdni személyesen, a Festékszaküzletben, vagy az 56/450-556-os telefonszámon lehet.
Új Magyarország Mikrohitel SZAUNA, SZOLÁRIUM FRISSÍTÕ MASSZÁZS a Martfû Gyógykempingben Nyitvatartási idõ: Hétfõ-péntek 17-22 óráig Szombat-vasárnap 15-22 óráig Áraink: Szauna 500 Ft/óra/fõ Törölközõt, hajszárítót biztosítunk. Kedvezményes szauna és szolárium bérletek vásárolhatók. Szolárium ára: 5 perc/300 Ft
kezdõ vállalkozásoknak is! THM: 6,5 % Beruházási és forgóeszközhitelek 500.000- 6.000.000 Ft-ig Hitelügyintézés, bõvebb információ:
Botlik Illés
20/ 401-7803
[email protected] www.mifin.hu
APRÓKÁK 2
BOWLINGOZZON A MARTFÛ GYÓGYKEMPING DRINKBÁRJÁBAN! Kedvezményes italárak, koktélok!
BOWLINGPÁLYA 1.500 Ft/óra/pálya Nyitva: minden nap 15-24 óráig. Pályafoglalás telefonon:
56/ 580-530 Színvonalas környezet. Biliárd, internet, óriás sakk. Céges, családi rendezvények lebonyolítása, 50 fõig.
8. oldal
Martfû központjában 13 m -es üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Érdeklõdni a 06 70 538-2104es telefonszámon lehet. *** Martfûn, az Erdõ úton, 893 m 2-es, összközmûvesített építési telek áron alul eladó. Alap, lábazat kész, Szoc.pol. igényelhetõ. Tel.: 70/2097985 *** Gyógytornászt keresünk sürgõsen. Tel.: 56/ 451-835 *** Wartburg 1.3 limusin típusú, négyütemû, 1991-es évjáratú személygépkocsi eladó. 2009 májusáig érvényes mûszaki vizsgával, garázsban tartott, nagyon megkímélt állapotban, kevés kilométerrel. Érd.: 56/450-507. *** Martfû, Zsófiában 2 db, 1.600 m 2-es gyümölcsös villannyal, kúttal eladó. Érdeklõdni: 56/451443, 30/603-5778 *** Eladó alig használt X BOX eredeti játékokkal. Érdeklõdni az 56/450-035-ös telefonszámon lehet 17 óra után, valamint a saduntrist @gmail.com címen lehet. *** Martfûn, az Ady E. út 23. szám alatti, kertes családi ház eladó. Érd.: 56/450-511, 56/450-787, délután. *** Sallai út 8., fsz. 2. szám alatti, egyszobás, 41 2 m -es lakás eladó. Érd.: 451-059.
2008. március
TÛZOLTÓ HÍREK A Tiszaföldvári Tûzoltóság január február hónapokban 31 káresethez kapott riasztást, ebbõl 7 esetben Martfû közigazgatási területére. Január 1-jén a 442-es úton egy személygépkocsi árokba csúszott. Január 10-én Martfû és Mezõhék között csúszott árokba egy személygépkocsi. Január 17-én a Simon F. úton egy konyhában, a sütõben kenyeret szárítottak, ami meggyulladt. A tulajdonos bekapcsolva felejtette a sütõt, elment otthonról. A füstöt a szomszédok jelezték. A tûz nem terjedt át semmire, tényleges tûzoltó beavatkozásra nem volt szükség. Január 29-én a Rákóczi úton személygépkocsi teherautóval ütközött. Február 5-én Martfû és Mezõhék között 500 négyzetméteres területen égett a nádas. Február 10-én Martfû és Rákócziújfalu között három személygépkocsi ütközött. Február 24-én Martfû és Rákócziújfalu között, a Sörgyár környékén égett a nádas, 300 négyzetméteren. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy adójuk 1%-val támogassák a „Tiszaföldvár és Környéke Tûzvédelméért Alapítványt!” (Adószám: 18841008-1-16) A beérkezõ támogatások összegét a tûzoltóság felszerelésének amortizációs pótlására, fejlesztésére, korszerûsítésére fordítjuk. Oravecz Pál parancsnok
Nyaralj velünk Görögországban! Indulás szeptember 1-jén Martfûrõl, érkezés szeptember 10-én Martfûre. Részvételi díj: 39.900 Ft Bõvebb felvilágosítás a 06 70 4108427-es (Szmolnik Katalin), vagy a 06 20 201-0522-es (Szmolnik Ilona) telefonszámokon.
Minden Kedves Olvasónak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Herbály Jánosné Kalmár Irén felelõs szerkesztõ
HIRDETÉS GENERALI IRODA
FEGYVERNEK ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET MARTFÛI KIRENDELTSÉGE
nyílt MARTFÛN, a Piac tér 8 sz. alatt (autóbusz-pályaudvar)
5435 Martfû, Május 1. út 14. Tel.: 56/580-523, Fax: 56/580-524
BIZTOSÍTÁS, HITELÜGYINTÉZÉS EGY HELYEN
„TAVASZVÁRÓ” SZEMÉLYI AKCIÓ !
Ingyenes igényfelmérés. Az Önnek legmegfelelõbb konstrukció. Több bank ajánlata egy helyen.
A Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet kirendeltségén
RENDKÍVÜLI HITELAKCIÓ
2008. március 31-ig
Akár elõzetes költségek nélkül, 30%-os állami támogatással, 20%-os adókedvezménnyel megvalósíthatja terveit. • Új és használt lakás vásárlás • Felújítás, korszerûsítés • Szabadfelhasználás • Régi hitelek kiváltása kedvezõbbre
2008. március 31-ig!
Most 2%-os csökkentett kamattal, hitelbírálati díj és kezes nélkül. A hitel kamata 17% , a hitel maximum összege 1.000.000 Ft. Maximum futamindõ 60 hónap. A teljes hiteldíj mutató (THM) 500.000 Ft-ra, 3 éves futamidõre számítva 25%. További részletekért érdeklõdjön a kirendeltségünkön!
Tel.:56/ 450-824, 30/2 395 203 Nyitva tartás: hétfõ - szünnap, kedden és csütörtökön 9-13 óráig, szerdán és pénteken 14-17-óráig.
Szívesen segítek eligazodni a bonyolult pénzvilágban. Tisztelettel várom hívását: Õzéné Éva PTC vezetõ Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Martfû Város Önkormányzata Településellátó Szervezete 2008. március 29-30-án (szombat, vasárnap) ÁLTALÁNOS LAKOSSÁGI LOMTALANÍTÁST szervez.
PÁSZTOR ÉPÍTÕANYAG TELEP Martfû, Tüzép út vége (volt téglagyár) Nyitva: H-P: 8-16-ig, Szo.: 8-13-ig Tel.: 56/ 580-601, 06-30-9602-845 Fax: 56/580-602
TÉGLA ÁREMELÉS ELÕTTI AKCIÓ: 30 N+F tégla 38 N+F tégla
gyári ár telepi ár gyári ár telepi ár
Falazóhabarcs Fagyálló csemperagasztó Csempék Padlólapok Magyar cement Zsalukõ 30-as
278 Ft 318 Ft 316 Ft 368 Ft 600 Ft/40 kg 990 Ft/ 25 kg 1.150 Ft/m2-tõl 1.750 Ft/m2-tõl 2.980 Ft/ q 275 Ft/db
Alaptól a tetõig, mindent egy helyen! Zsalukövek, téglák, hõszigetelõ anyagok, vízszigetelõ anyagok, tetõcserepek, csemperagasztók, vakolatok, faanyagok, vasanyagok, sóder, homok kedvezõ házhozszállítással megrendelhetõk.
Ingyenes szaktanácsadás, mennyiségszámítás épületszerkezetekre (pl. tégla, cserép, vakolatok). Áraink az ÁFA-t tartalmazzák.
LOMTALANÍTÁS Kérjük, hogy a háztartásukban keletkezett nagy darabos hulladékot (lomot), nyesedéket elszállítható állapotban (zsákban, összekötve) helyezzék ki a házuk elõtti járda és közút közötti területre. A hulladék elszállítását március 31-én, hétfõn kezdik el munkatársaink. VESZÉLYESHULLADÉK-GYÛJTÉS Március 29-én és 30-án 8-tól 16 óráig (szombaton és vasárnap) a veszélyes hulladékokat (vegyszerek, festékek, festékkazetták, akkumulátorok, elemek, gyógyszerek stb.) le lehet adni a Mártírok úti volt iskolaépület udvarán. Információ: 06-70-380-6170. ELEKTRONIKAIHULLADÉK-GYÛJTÉS Március 29-én, szombaton, 8-12 óráig minden használaton kívüli, korábban árammal, akkumulátorral vagy elemmel mûködõ gépet, készüléket le lehet adni a Mártírok úti volt iskolaépület udvarán. Kérjük, hogy a hulladékok elhelyezése során legyenek körültekintõek, ne veszélyeztessék a saját biztonságukat és a közlekedés rendjét. Ne helyezzenek ki egészségre ártalmas, vagy testi épséget veszélyeztetõ hulladékot! Ne helyezzenek ki papírt és fémet, mert ezeket a hulladékokat az általános iskolás gyerekek április 28-án összegyûjtik. Ne helyezzenek ki a szelektív gyûjtõedényekben elhelyezhetõ hulladékokat (üveg, mûanyag, papír), mert ezeket ott kell összegyûjteni. Ne helyezzenek ki egészségre ártalmas vagy a testi épséget veszélyeztetõ tárgyakat! Kérjük, hogy a lomok, nyesedékek elszállítása után esetleg visszamaradó szemetet szíveskedjenek feltakarítani! A Május 1. úti garázsokban és azok környékén levõ hulladékokat az e célból kihelyezett konténerekbe tegyék. A lomtalanítás ideje alatt munkatársaink és a Martfûi Polgárõrség tagjai fokozott figyelemmel kísérik a guberálók tevékenységét. Ellenük köztisztasági szabálysértés miatt indulhat eljárás, ha gondatlanságot illetve szemetelést tapasztalunk. FAÜLTETÉS Március 28-án, szombaton délelõtt kb. negyven facsemetét ültetünk el a mûvelõdési központ környékén, a Május 1. úton, valamint a Szent István téren, a kerékpárút mentén. A faültetésben a helyi civil szervezetek is közremûködnek. Információ: Baloghné Juhász Erzsébet (Tel.: 450-222). VÁROSI NAGYTAKARÍTÁS Március 29-30-án, (szombat - vasárnap) Martfû Város Önkormányzata, a településellátó szervezet valamint helyi civil szervezetek kezdeményezésében ismét városi nagytakarításra várjuk az itt élõket. Kérjük, aki teheti, nyújtson segítséget a leginkább szennyezett közterületek, a vasútállomás környéke, buszállomások, piac, Tisza-part, garázsok, fõútvonalak melletti területek megtisztításához. A lakóközösségek tagjai lakóépületük környékét, az oktatási intézmények tanulói iskolájuk területét rendezik, takarítják ezen a napon. Köszönjük a figyelmüket és a segítségüket. Martfû Város Önkormányzata Településellátó Szervezete
2008. március
Melléklet
HIRDETÉS
„MINDEN INDULÓ KÖLTSÉGET ELENGEDÜNK!” A 2008. február 18. és 2008. március 31. között benyújtott CHF és JPY alapú lakáshitel valamint az új lakáscélú támogatott forint alapú hitelkérelmek esetén - a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj 0 Ft * - a közjegyzõi szerzõdéskötés díját az OTP Bank/OTP Jelzálogbank fizeti meg, - hitelkeret beállítási jutalék 0 Ft **/*** - a fedezetkezelési díj 0 Ft* - a TakarNet lekérdezése miatti ügyintézési díj 0 Ft* Rendkívül alacsony kamat Hihetetlenül kedvezõ OTP ingatlanfedezetû hitelének devizanemét akár havonta lecserélheti, hogy törlesztõrészlete továbbra is különlegesen alacsony maradjon Megdöbbentõen kedvezõ törlesztõrészlet, LTP-vel kombinálva is *ügyletenként egy felajánlott ingatlan esetében, ** a Gyors lakás hitelek, az árfolyamgaranciával igényelt hitelek valamint a jövedelem hivatalos igazolása nélküli hitelek kivételével ***a Jelzáloghitel biztosítás miatti jutalékrész minden esetben megfizetendõ
Melléklet
2008. március
EZ IS - AZ IS „Keresd az igét!”
KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Rendkívüli ülést tartott március 6-án a képviselõ-testület. Elsõként a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium alapító okiratának kisebb pontosítására került sor. Támogatta a képviselõ-testület az Északalföldi Régió Ivóvízminõség-javító Program II. ütemének elõkészítését célzó önkormányzati konzorcium létrehozását, városunk az „Észak-alföldi Ivóvízminõség-javító Konzorcium”-ba alapítóként való belépését. Az Európai Unió az ivóvíz minõségére vonatkozó direktívái, kémiai, mikrobiológiai szennyezõ anyagokra vonatkozó határértékei valamennyi tagállamra nézve kötelezõek. Az ivóvízminõség-javító program uniós támogatási lehetõséget biztosíthat az ezeknek a szigorú normáknak teljes mértékben megfelelõ vízminõség eléréséhez. Ezt követõen ötmillió forint pályázati önerõ biztosítása mellett döntött a testület a központi játszótér felújítására. Az önkormányzat pályázatot nyújt be az Észak-alföldi Regionális Operatív Program helyi településfejlesztési akciókat támogató keretére. A helyi önkormányzatok által fenntartott közmûvelõdési intézmények technikai, mûszaki eszközállományának, berendezéseinek gyarapítását célzó pályázathoz pedig félmillió forint önrészt különített el a testület. Önkormányzati tulajdonú terület értékesítésérõl is döntöttek a képviselõk. A Szolnoki út, Münnich út találkozásánál lévõ telephelyének bõvítéséhez, 300 m2-es raktár építéséhez nyújtott be kérelmet 950 m 2 önkormányzati terület megvásárlására egy martfûi cipõipari vállalkozás. Az önkormányzat felajánlotta az érintett teljes terület értékesítését a társaságnak. Az erre az ajánlatra vonatkozó egyeztetést követõen végezetül az eredetileg igényelt területet vásárolhatja meg a vállalkozó, kétmillió forint + áfa értékben. H KÖSZÖNET A VÉRADÓKNAK ÉS A TÁMOGATÓNAK Városi véradónapra várták az önzetlen véradókat február 21-én a Tisza-parti orvosi rendelõben mûködõ Védõnõi Szolgálat munkatársai. A szervezõk köszönik a véradáson megjelent 58 véradó áldozatkész segítségét. Molnár Györgyné területi szervezõ egyúttal köszönetét fejezi ki a Heineken Hungária Sörgyárak Nyrt. Martfûi Gyára vezetõinek a véradáshoz nyújtott támogatásért. Legközelebb május 22-én, csütörtökön, 8-12 óráig várják a véradókat a Védõnõi Szolgálatnál az újabb véradónapon.
Bibliatörténeti vetélkedõ
A márciusi idézet a Magyar Bibliatanács újfordítású Bibliájából: De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem õt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Beküldési határidõ, sorsolás: március 30-án a református templomban tartandó istentiszteleten. Nyeremény: egy szép kivitelû, magyarázatos Biblia. A megfejtések leadhatóak a lelkészi hivatalban. A február havi „Keresd az Igét!” bibliai vetélkedõ helyes megfejtése: Mózes 2. könyve 3. fejezet 15. verse (2Móz. 3, 15). 20 helyes megfejtés érkezett. A február havi gyõztes: Papp Sándor (Martfû, Deák Ferenc úti lakos) volt. Továbbra is várjuk a megfejtéseket!
Üdvözöljük újszülötteinket Január 14. KISS MILÁN Czampel Mária - Kiss Gábor Kun Béla út Január 19. KÕRÖSI PETRA Kazai Zsuzsanna - Kõrösi Sándor Ifjúság út Január 31. CSIKÓS NORBERT Szebeni Györgyi - Csikós Norbert Kun Béla út Február 2. FARKAS ZOÉ IZABELLA Csurgó Marianna - Farkas György Szolnoki út Február 25. CSORBA CSABA Helmi Anikó - Csorba Csaba Szolnoki út Március 9. ERDÉLYI ZSOLT Baranyi Ildikó - Erdélyi Zsolt Munkácsy út A Martfû Magazin következõ lapszáma várhatóan április 17-én, csütörtökön jelenik meg. Írásaikat, hirdetéseiket április 10-ig adhatják le.
Társadalmi szervezetek, alapítványok, közösségek helyi, közcélú programjainak önkormányzati támogatása – 2008. Pályázó
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
Képviselõ-testület által jóváhagyott összeg (Ft)
Városi Nyugdíjasklub 60.000 Ft Kossuth Nyugdíjasklub 60.000 Ft Kossuth Nyugdíjasklub Népdalköre 20.000 Ft Jóreménység Klub 30.000 Ft Martfûi Diabétesz Klub 30.000 Ft Kárpát-medencei Magyarság Mûvelõdési Kör Egyesület 80.000 Ft Martfûi Napraforgók Foltvarró Klub 30.000 Ft Martfûi Néptánc Egyesület 50.000 Ft R-15 Postagalamb Sportegyesület 30.000 Ft Városi Ifjúsági Szabadidõkör 120.000 Ft Városi Természetbarát Bizottság 20.000 Ft Rejtvényfejtõ Szabadidõ Klub 50.000 Ft Martfûi Városi Sportegyesület 30.000 Ft Siketek és Nagyothallók Martfûi Klubja 40.000 Ft Kézmûves Játszóház 50.000 Ft Turul Makett Klub 30.000 Ft Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány Martfû és Térs. Csop. 30.000 Ft Damjanich J. Ált. Isk., Gimn., Szakképzõ Isk. és K. Énekkara 30.000 Ft Damjanich J. Ált. Isk., Gimn., Szakképzõ Isk. és K. IDB (középf.) 40.000 Ft Damjanich J. Ált. Isk., Gimn., Szakképzõ Isk. és Koll. (ált. isk.) 60.000 Ft Damjanich J. Diáksportegyesület 40.000 Ft Városi Tiszamenti Népdalkör 30.000 Ft Mozgássérültek Egyesülete Martfûi Csoport 40.000 Ft Összesen: 1.000.000 Ft Tartalékkeret: 0 Ft
2008. március
9. oldal
VÉLEMÉNYEK
Mint minden esztendõben, ez év februárjában is megtartottuk Martfû Város Önkormányzatának egyik legfontosabb testületi ülését, melyen a képviselõk elfogadták a 2008. évi költségvetést. Ezt megelõzte a hivatali apparátus elõkészítõ munkája, a költségvetési javaslat bizottsági üléseken, majd a testületi ülésen történõ megvitatása. Maga a vita nem volt zökkenõmentes. Az ott tapasztalt, számomra érthetetlen és megmagyarázhatatlan „hisztit” nem kívánom minõsíteni. Észre kell venni, hogy a testület tizennégy emberbõl áll. Mindenkinek megvan a maga véleménye, amit tiszteletben kell tartani. A véleményeket meg lehet vitatni, a javaslatokat le lehet szavazni. El kell fogadni, hogy másról máshogy gondolkodunk. Lehet a másik ember véleménye rosszabb, lehet jobb, de a végsõ döntést a képviselõk többsége hozza. Tény, hogy ebben az évben sem dúskálhatunk az anyagiakban, mindezek ellenére az önkormányzat nem szorul további, mûkö-
déshez szükséges hitel felvételére. Amenynyiben a tervezett beruházások és ingatlanértékesítések megvalósulnak, talán még az adósságállománya is megszûnhet a városnak. Bár ennek a megvalósulását az elõzõ év fényében nem látom valószínûnek. Ami magát a költségvetést illeti, két részre osztanám a vizsgálatát. Vannak az önkormányzatnak kötelezõen ellátandó feladatai, mint az egészséges ivóvízellátásról való gondoskodás, az óvodai nevelés, az általános iskolai oktatás és nevelés biztosítása, az egészségügyi és a szociális alapellátásról való gondoskodás, a közvilágítás, a helyi közutak és a köztemetõ fenntartása, melyeket egyértelmûen biztosítani kell a költségvetésbõl, tehát a lehetõségekhez képest kell hozzárendelni a költségvetés forintjait. Ez megtörtént. A másik oldal az, amit az önkormányzat a lakosságnak önként vállalt feladatként nyújthat. Ezek közül hármat emelnék ki: a civil szervezetek, a városi TV és a sport támogatása. A civil szervezetek támogatása a tavalyi évhez hasonló mértékben történt. Különösebb vita nélkül elfogadta a testület a szakbizottság javaslatát. Mondhatni, amire lehetõség van, azt biztosítottuk. Újdonság, hogy ismételten napirendre került a városi TV beindítása. Mellette is, el-
lene is szólnak érvek. Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a legégetõbb kérdés. Az újraindítás oka, hogy városunk lakóit tájékoztatni tudjuk a helyi történésekrõl. A problémát abban látom, hogy az adást csak a kábeltelevízió elõfizetõi láthatják, így az jó néhány lakásba nem fog eljutni. Sajnálatos módon ebben az évben is a sporttámogatás volt az, ami nagy vitát váltott ki. Számomra érthetetlen, mi az oka annak, hogy minden évben valamely sportegyesület ellehetetlenítését látom a költségvetés koncepciójában. Tavaly a labdarúgás, ebben az évben a kézilabda volt a kiszemelt „áldozat”. Személy szerint nem vagyok hajlandó asszisztálni ehhez, szerencsére a képviselõk többsége sem. A tárgyalások végére elértük azt, hogy szerény körülmények közt, de továbbra is mûködõképes marad a városban a sportélet. Összességében elmondhatom, valóban lényeges szempont a költségvetés egyensúlya, de egy dolgot nem hagyhatnak figyelmen kívül városunk mindenkori önkormányzati képviselõi: ebben a városban az intézményeken, a szép utcákon, tereken kívül emberek is vannak. Õk a legfontosabbak, az õ érdekeiket kell elsõsorban figyelembe venni. Nem a várost képviseljük a lakossággal szemben, hanem a lakosok érdekeit kell érvényesítenünk a képviselõ-testületben. Ne az embereknek kelljen állandóan tekintettel lenni a város, az önkormányzat érdekeire, hanem az önkormányzat legyen figyelemmel a lakosok kívánalmaira, hiszen mi, martfûiek élünk itt.
Gonda Istvánné, a szociális és egészségügyi bizottság vezetõje – Több hónapos folyamat zárult le a 2008. évi pénzügyi terv elfogadásával. Hosszas intézményi, társadalmi, civil szervezetekkel folytatott egyeztetések, bizottsági tárgyalások során vettük számba, hogy az önkormányzat milyen bevételeket tud az állami támogatások mellé tenni, milyen irányba mozdul a város gazdálkodása. A pénzügyi terv nehezen megteremtett egyensúlyát minden áron fenn kell tartanunk. Egy nem várt helyzet így is komoly problémát jelenthet. Az egészségügyi és szociális bizottság két fõ szempontot vizsgált a költségvetés tervezése során: az önkormányzat általános gazdasági helyzetét, valamint azt, hogy a város biztonsággal mûködhessen. Az a legfontosabb, hogy valamennyi intézmény, szervezet el tudja végezni legalább olyan színvonalon a feladatát, mint az elõzõ évben. Bizottságunk javasolta, hogy folyamatosan, negyedévente tekintsük át, hogyan tudna további bevételekhez jutni a város. Az erre vonatkozó egyeztetésbe jobban be kell vonni az intézményeket, a civil szervezeteket, a helyi gazdasági szervezetek vezetõit. A pénzügyi terv pozitívuma, hogy ebben az évben nem emelkednek a lakosságra kirótt
önkormányzati adóterhek. A költségvetés elõkészítése során bizottságunkat az vezette, hogy az itt élõk megélhetése minél biztonságosabb legyen, a meglévõ szociális háló tényleges segítséget nyújtson a rászorultaknak. Az elõzõi évi tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy szûkösen, a kiadás nemek közötti belsõ átcsoportosítással, elegendõ lesz a szociálpolitikai feladatokra tervezett összeg. Fontos változásnak tartom, hogy sikerült a középiskolások és a felsõoktatásban tanuló martfûi fiatalok szociális ösztöndíját, jövedelemtõl függõen, öt-, illetve négyezer forint havi öszszegre emelni. Az oktatási, egészségügyi, szociális intézmények, függetlenül attól, hogy térségi feladatellátásban, vagy városi fenntartásban mûködnek, egyaránt szûkös költségvetéssel rendelkeznek. Ez a pénzügyi keret feladataik minimális ellátására elegendõ, nem várt helyzetekre, beruházásokra, fejlesztésekre azonban nem nyújt fedezetet. Ezen különbözõ pályázatok beadásával igyekeznek segíteni. Szigorú gazdálkodással, a bevételi források további növelésével tartható, végigvihetõ a költségvetés. A képviselõ-testület alakulásakor egyik fõ célunkként az adósságállomány csökkentését határoztuk meg. A gazdálkodás helyzetének alakulásától függõen, tovább kell lépnünk az egészségügyi, szociális területen. Szorgalmazzuk a helyi orvosi ügyelet valamilyen szintû visszaállítását, szûrõvizsgálatok támogatását. Gyermekeink érdekében, az ön-
kormányzatnak támogatnia kell, akár anyagilag is, a szenvedélybetegségek, a drogozás elleni küzdelmet. A helyi civil szervezetek számára is nagyobb anyagi segítséget szeretne bizottságunk nyújtani. További támogatási formákat kell keresnünk közösségi fejlõdésük erõsítésére. A költségvetés tárgyalása során több képviselõi módosító indítvány érkezett, amelyeket, a város pénzügyi helyzetére való tekintettel, nehéz objektíven értékelni. Persze, hogy szeretnénk plusz juttatásokkal segíteni az önkormányzati alkalmazottakat. Több éve folyamatosak a létszámleépítések ezeken a területeken. Az ott maradó, jóval kevesebb ember munkához való hozzáállásának köszönhetõ, hogy még mindig magas színvonalon látják el feladatukat az intézmények. Örülök, hogy bizonyos adómentesen adható juttatások már visszakerültek az intézmények költségvetésébe, és hogy sikerült kompromisszumos megoldást találnunk az étkezési utalványok visszaadására vonatkozó képviselõi indítványra. A végül elfogadott javaslat a költségvetést is védi, miközben reményt nyújt arra, hogy szeptembertõl, az étkezési jegy viszszaadásával, többet nyújthatunk a közalkalmazottaknak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az adómentesen adható juttatások kérdése már a 2008. évi pénzügyi terv tárgyalásának kezdetekor felmerült. Az intézményvezetõk is igen komoly harcot folytattak a visszaadásáért.
Önkormányzati bizottságok vezetõi a 2008. évi pénzügyi tervrõl Dr. Enyedi Mihály önkormányzati képviselõ, az ügyrendi és kommunikációs bizottság vezetõje
Tisztelt Olvasók!
10. oldal
2008. március
KÖZTÜNK ÉLNEK GONDOLATBAN NÉHA MÉG REPÜLÖK... – Gyerekkoromban gyakran úgy csináltam, mint a libák, felfelé nyújtóztattam a nyakam. Így nézegettem az eget repülõgép után kutatva, de a harmincas évek közepén ritkán mentek jó gépek Pécs környékén. Gyakran mondogattam apukámnak, hogy pilóta leszek, de az édesanyámmal úgy gondolták, majd csak felébredek ebbõl az álomból. Közben kitört a világháború. A családunk ide-oda költözött: Bácskából Dorogra, Dorogról Szegedre, Szegedrõl megint a Dunántúlra. – Mi lett az álmával? Szétlõtték? – Egy darabig úgy tûnt, hogy semmi nem lesz belõle. Nemesvámosra kerültem a gépállomásra körzeti mezõgazdásznak, mivel kertész- és szõlészképzõ iskolát végeztem. Aztán az ötvenes évek elején, amikor be kellett vonulnom katonának, elém tettek egy papírt, hogy jelentkezhetek tiszti iskolára. Elsõként a repülõtiszti-képzést jelöltem be, aztán a páncélost. Egészséges voltam, megfeleltem, úgyhogy felvettek a szolnoki Kilián György Repülõ, Hajózó Tiszti Iskolába. A Berettyóújfaluba kihelyezett osztályba kerültem, ott végeztük el a két és fél éves elméleti oktatást. '53 nyarán Tiszapüspökiben folytattuk a gyakorlati résszel, az elsõ próbarepüléssel, de elõtte még kétszer ejtõernyõvel kellett ugranunk. – Milyen volt az elsõ ugrás? Félt? – Ha valaki azt mondja, életében még sose félt, akkor azt mondom, hazudik. Egy ilyen élére állított helyzetben mindenkiben van egy kis stressz. Egy „Tevével” szálltunk fel, harmincan fértünk be, és nyolcasával sorba ugrottunk ki. Persze részemrõl zabszem, gõzkalapács negatív, de elhatároztam, hogy mindenképpen kimegyek az ajtón és ugrok. Megcéloztam a kijáratot, behunytam a szemem és elkezdtem szaladni, míg végül kiestem. Amikor már kinyílt az ernyõnk, nagy szánk lett, kiabáltunk egymásnak, vagánykodtunk. Másodjára már könnyebben ment minden, láttam, alattunk van egy falu, és ugrottam. – Mikor ült elõször gépen? – ‘51 októberében, amikor elbocsátottak a munkahelyemrõl, úgy gondoltam, nekem, aki repülõgép-vezetõnek készül, nem szabad máshogy hazamennem, csakis légi jármûvön. Akkor még volt Magyarországon belföldi járat. Boldog voltam, ha ugyan utasként is, de repülõn ülhettem. Lassan-lassan eljött az az idõ is, amikor én ültem a kormány mögé. Az iskolában egy fa építésû, nyitott gépen tanultuk a pilóta munkáját. Az oktatóval felszálltunk a szoktató repülésre. A gyakorlati vezetõ folyamatosan tájékoztatott, mikor mi történik. Semmi gyomorforgató élményem nem volt, de ennek az a trükkje, hogy felszállás elõtt ne legyen üres a has, de ne is együk túl magunkat. Nyáron gyakran „gödrös” az út, a termikek hatására süllyed és emelkedik az ember gyomra. Ha én fogom a botkormányt, akkor ezeket a süppedéseket szinte észre sem veszem.
Somogyi Gábor, kezében egy botkormánnyal
Beszélgetés Somogyi Gáborral
Csodálatos volt, amikor életemben elõször egyedül vezethettem a gépet. Akkor az oktató helyett egy homokzsákot tettek be mögém. Amikor elértem a nyolcvan méteres magasságot, elengedtem a botkormányt és azt kiabáltam: egyedül repülök!, egyedül repülök! 1954 decemberében avattak bennünket tisztté, akkorra már lerepültünk egy harcigépet is, a „Párducot” az IL10-est. Megkapva a hadnagyi rendfokozatot, a székesfehérvári 30. csatarepülõ hadosztály 29. csatarepülõ ezredében szolgáltam. – Békeidõben mit lehetett ott csinálni? – Elõször is újra le kellett vizsgázni az egyedül repülésbõl, mert minden gép más. Máshogy lehet rajtuk, bennük érzékelni a repülõteret, a földet. Ezen túljutva harci kiképzést kaptunk: a lövészetet, a bombázást gyakoroltuk. A megjelölt helyre ráfordulva zuhanásba vittük a gépet és úgy céloztunk, majd lõttünk. Minderre rövid idõnk volt, mert 900 méterrõl 400 méterig zuhanhattunk, onnan újra fel kellett emelkedni. – Hogyan telnek a nyugdíjas évek itt Martfûn? – A repülés mellett a másik nagy szerelmem a tanulás volt. Az életem is úgy hozta, váltanom kellett. A pilótaságom 1956-ban befejezõdött, bár abban az évben még részt vettem egy orvosi vizsgálaton, ahol a sugárhajtású gépek berepülésére teszteltek bennünket fizikálisan. Aztán abból sem lett semmi. A következõ évben választás elé állítottak: lehetek vegyvédelmi szakaszparancsnok. Én inkább leszereltem és elhelyezkedtem egy híradástechnikai gyárban. Ahhoz, hogy több legyek betanított munkásnál, elvégeztem a Kandó Kálmán híradástechnikai technikumot. Egy rövid ideig az MHSZ keretein belül vitorlázórepülõvel szeltem az eget, és ehhez is le kellett tenni a különféle vizsgákat. A fizika, mint tudomány, végig kísérte fiatal éveimet, és most, idõsödve is sokat foglalkoztat. Fõ témám a relativitáselmélet. Írtam is errõl egy könyvet „Einstein, avagy a tudomány téveszméje” címmel. Szívesen beszélgetek errõl törzshelyemen, a könyvtárban. Túl nagy társaságom nincs, bár már több mint tíz éve ebben a városban élünk második feleségemmel. Az eget még most is kémlelem, ha égi jármû hangját hallom. Éberen, gondolatban néha még repülök is. Lejegyezte: Kengyel Éva
2008. március
A gyermekorvos tanácsai Február 12-én dr. Bezsilla Erzsébet volt a vendégünk a Napsugár Babaklubban, a Gyermekkönyvtárban. Az érdeklõdõk között pocakos kismamák is voltak, nem csak gyakorló anyukák, ezért a beszélgetés szélesebb skálán zajlott. Ebbõl szeretnénk néhány fontosabb gondolatot megosztani. Gyakran elhangzik, de nem eléggé hangsúlyozottan, a dohányzás káros hatása a kismama és magzata számára. A dohányzó nõk már a családtervezés idõszakában le kell, mondjanak a cigarettáról, ezzel is elõsegítve, hogy egészséges gyermekük születhessen. A dohányzás káros következménye lehet például, ha az érfejlõdés és a vérkeringés nem megfelelõ a méhlepényben, és emiatt retardált súllyal születik a baba. A terhesség alatti dohányzás fejlõdési rendellenességeket okozhat, koraszülés és méhen belüli elhalás veszélye is fennáll. Egy másik veszélyforrás a terhesség idõszakában a bárányhimlõ. Ha az elsõ trimeszterben a kismama himlõs lesz, akkor a terhességet ajánlott megszakítani. Ha a második trimeszterben lesz himlõs a kismama, a babánál nem lép fel maradandó károsodás. Ha a harmadik trimeszterben kapja el a himlõt és szülés közeli állapotban van, szülés után a baba és anyukája is kezelést kap a gyógyuláshoz.Ha nem tudja, hogy volt-e bárányhimlõs, akkor a családtervezésnél javasolt a leendõ anyukának felkeresni a háziorvosát, nõgyógyászát, ahol kérhet olyan vérvizsgálatot, amelybõl ez kiderül. Ha nem volt még bárányhimlõs, védõoltással védekezhet, így zárva ki az egyik veszélyforrást, ami ártalmas lehet a maga és tervezett picikéje számára. D-vitamint a terhesség 18-20 hetétõl rendszeresen szedni kell a kismamának. A baba megszületése után a baba kapja napi rendszerességgel egyéves koráig, hároméves koráig pedig õsztõl tavaszig. A csecsemõkori növekedés során fellépõ csontmeszesedési zavarok (angolkór, csontlágyulás) megelõzésére szolgál. Ne feledjük! D-vitamint az emberi szervezet is képes elõállítani napfény segítségével, ezért javasolt a friss levegõn lenni napsütéses idõszakban (persze nem a nyári 40 C°-ban). A K-vitamin a zsírban oldódó vitaminok családjába tartozik. A vér alvadásgátlásában játszik szerepet, hiánya esetén vérzékenység alakulhat ki. Elengedhetetlen a véralvadási faktorok képzéséhez és a kalcium csontokba való beépüléséhez. Hasmenéses, hányásos megbetegedés esetén az egyik aggodalma a szülõknek, hogy nagyon legyengül a gyermekük. Ügyeljünk rá, hogy megfelelõ folyadékmennyiséghez jusson a szervezete, és a szilárd ételt ne erõltessük. A gyomornak a gyógyuláshoz kell az energia, nem az emésztéshez. A folyadékot is meg kell választani, mit adunk gyermekünknek. A tejet, kakaót lehetõleg kerüljük, mert a tejcukor emésztése ilyenkor nem megfelelõ, így ronthatja a hasfájós beteg állapotát. Ha már jobban van gyermekünk, a kefir, joghurt fogyasztása viszont segíti a gyógyulást.
11. oldal
DAMJANICH HÍREK Grease és Don Halász Hagyományosan, a báli szezon nyitányaként a városban, 14. alkalommal rendezte meg Aranycipõ bálját február 16án a Martfûi Középiskoláért Alapítvány. A szokásoknak megfelelõen a szervezõk ismét színvonalas programokkal várták a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat. A bált Borbély István, a kuratórium új elnöke nyitotta meg, majd a Damjanich tehetséges tanulói mutatkoztak be. Elõször meglepetésként a „Dami” rock csapata és énekesei álltak a színpadra. Balázs Árpád 9.B gitár, Papp Gergõ 11.C gitár, Bakó Márton 10.C gitár, Czene Dávid 11.A dob, Tyihák Anett 12.A, Márton Ármin 12.A, Nagy András 12.A, Muzamel Gitta 12.A, Mester István Márk 9.C, Tatár Tímea 11.A, Csõsz Olívia 9.C és Ádám Attila 10.C. A hangulatot a Dami táncosai fokozták, akik a Grease címû film betétdalára táncoltak. A koreográfiát Muzamel Gitta 12.A, Szín Dóra 12.A és Kasado Ali 11.C állították össze. Táncoltak: Muzamel Gitta 12.A - Balla László 11.A, Szín Dóra 12.A - Zibrányi Benjamin 11.A, Matus Nikolett 12.A - Kasado Ali 11.C, Berta Kitti 12.A - Száz Ádám 9.B, Búzás Anett 12.A - Farkasinszki Norbert 12.A, Verbai Andrea 12.A - Nagy András 12.A, Farkas Anita 12.A - Bárándi János 10.C, Döbrei Enikõ 12.A - Fekete Péter 12.A. Visszatérõ vendég a Street Feelings break csoport, akik az idén is nagy sikert arattak. A talpalávalót az Origó együttes szolgáltatta. Étellel és itallal Mester István és csapata látta el a vendégeket. Közben megérkezett a bálba „Don Halász a donnáival”. A tanári meglepetés mûsor ezúttal a '30-as évek gengszter világát idézte meg. Ezt követõen a Desperado együttes pörgette fel a közönséget. Éjfélkor tombolahúzás zárta a bál hivatalos részét, majd hajnali háromig tartó tánc következett. A Martfûi Középiskoláért Alapítvány kuratóriuma ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal vagy felajánlásukkal hozzájárultak a bál sikeréhez. Bányász Beáta A Martfûi Középiskoláért Alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal, felajánlásukkal támogatták a 14. Aranycipõ bál sikeres lebonyolítását. Támogatóink voltak: Gaba Frezer Kft.Martfû, Farkas és Tsai Kft. - Tiszaföldvár, INKER Bt. - Martfû, Fodor József - Martfû, Török Kálmán - Martfû, Sóvári Sándorné - Martfû, Kovács Zsolt - Martfû, MÖSZE - Mezõgazdasági Vízszolgáltató Kft. - Tiszaföldvár, Kiss Mihály Szolnok, Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet - Tiszaföldvár, Harangozóné Gácsi Piroska - Cserkeszõlõ, Borza Attila polgármester Tiszaföldvár, Szandra virág- és ajándékbolt -
12. oldal
Békésiné Lévai Éva - Tiszaföldvár, Maxi COOP ABC - Filó Györgyné - Cibakháza, M & H Üzletház - Martfû, City Papírbolt - Kállai György Martfû, Alföldi Smaragd KKT. - Somlyai Etelka - Martfû, Arany Attiláné - Martfû, Döbrei József - Tiszaföldvár, COOP Bolt - Vadas Sándorné Rákócziújfalu, Nefelejcs Áruház - Mári Anikó Tiszaföldvár, Legero Hungária Kft. - Martfû, Hegyes Zoltán polgármester - Cibakháza, Tóth István - Martfû, Horváth Endre - Martfû, Fitodry
Kft. - Patkós Kálmán - Tiszaföldvár, Székács József - Tiszaföldvár, Településellátó Szervezet - Martfû, Berczi Lászlóné - Tiszaföldvár, CsokiSzolnok Kft. - Szolnok, Tisza Mobil Kft. - Martfû, Sense of Beauty Szépségszalon - Martfû, Juhászné Hídvégi Edit - Martfû, Articsóka Kreatív Hobby - Danku Sándorné - Martfû, DESZÁN Kft. - Martfû, Lukács Cipõgyártó Kft. Martfû, Éden Zöldség-gyümölcs Kereskedés Solymosi Balázs - Martfû, Martfûi Napraforgók Foltvarró Klub, Serfy Lottózó - Serfõzõné Bodó Márta - Martfû, Tamási Lajosné - Martfû, Farkas
KARNEVÁLI KRÓNIKA „Hogy tudtam én is a maszkkal arcomon, tréfákat súgni szép hölgyek fülébe!” (Shakespeare: Rómeó és Júlia)
A farsang évente visszatérõ idõszak, amelyben önfeledten a vigasságnak, az örömnek próbálunk élni. Tudatosan, vagy néha kevésbé tudatosan a bennünk munkáló vágyainkat szeretnénk ilyenkor – a vízkereszttõl húshagyó keddig tartó napokban – megvalósulva látni. A Damjanich János Általános Iskolában megvalósultak ezek a vágyak. Rendhagyó farsangi mulatságunk nemcsak azért nyújtott különleges élményt, mert ez egy olyan ünnep, amikor bolondozni lehet, illetve több
2008. március
Imre - Tiszaföldvár, Tisza Cipõgyártó Kft. Martfû, Shoe Fashion Group - Martfû, BUNGE Zrt. - Martfû, Toma-Bau Zrt. - Budapest, Pálma Virág- ajándékbolt - Borsos Ildikó - Martfû, Arany Fõnix Patika - Martfû, Tisza Park Kft. Martfû, Kertes ABC - Martfû, Tiszaföldvári COOP Zrt. - Tiszaföldvár, Diana Gyógyszertár Martfû, Dr. Urbán-Szabó Béla - Martfû, Városi Óvoda és Bölcsõde - Martfû, Varázs Garázs Martfû, Gyöngyi Praktika - Csáky Gyöngyi Martfû, Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár - Martfû, Kehely Cukrászda - Hegyes Bertalan -Martfû, Heineken Hungária Sörgyárak Nyrt. - Martfû, Csató Mihály - Martfû, Profi Kamera Kft. - Czinege József - Martfû, Antal Lász-
lóné - Martfû, Mezõfarm Kft. - Bakó László Martfû, Molnár Aranka - Martfû, Murvainé Nagy Mária - Tiszaföldvár, Ili Textilház - Martfû, Szilágyi és Tsa - Szilágyi Imre - Martfû, Dr. Bakonyi Péter polgármester - Martfû, CompNet Kft. - Martfû, Ibolya Virágszalon - Szekeres Sándorné - Martfû, Mester István - Martfû, Magyar Hipermarket Kft. - Cora - Szolnok, Boldog Gyermekekért Alapítvány - Martfû, Tehetséges Tanulókért Alapítvány - Martfû, Rágyanszky István - Martfû, Tisza Mobil Kft. - Martfû, Rágyi és Társai Bt. - Szarvas, Rusvai Béla - Martfû.
minden megengedett, de azért is, mert a gyerekek végre kibújhattak a bõrükbõl, és esetleg olyas valakiére cserélhették azt, aki a példaképük, valamilyen szempontból kedves nekik, vagy éppen csak foglalkoztatja a fantáziájukat. Már a reggeli megérkezésnél is látszott, hogy egy önfeledt, vidám nap kezdõdik mindenki számára. A bohókás jelmezek, a színesre festett arcok egész napra melegséget és mosolyt csalogattak intézményünk falai közé. A délutáni tombola húzás izgalmainak levezetésére „kölyökbuli” várta a mozgásra vágyó alsós gyerekeket. A felsõ tagozatosok esti bálján már a zenéé és táncé volt a fõszerep. Színes kavalkádban érkeztek a gyerekek, majd az estig tartó sulibuliban koptathatták a táncpar(Folyt. a 13. oldalon) kettet.
DAMJANICH HÍREK Egészségnap az iskolákban A borongós, szürke pénteki reggelt a szervezõk zenés tornával próbálták „felrázni” a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium egészségnapján március 7-én. A tanórák a tervek szerint zajlottak, azonban az osztályfõnöki órákon kiemelt téma volt a sport, az egészség fontossága, a dohányzás káros hatásai. A feldolgozást változatos módszerek segítették. Voltak vendégeink, akik személyes példájukon keresztül – fotóalbumok, csillogó érmék segítségével – gyõzték meg a diákokat sportszeretetükrõl, így Horváth Dezsõné Száraz Irén, szakiskolánk egykori sikeres atlétanõje, vagy a helyi karate klub aktív sportolói. Az „Életmóddal az egészségért” szolnoki alapítvány szakemberei a dohányzásról történõ leszoktatási programjukból adtak ízelítõt, de a stresszes életmód káros következményeirõl is tájékoztatták az érdeklõdõ középiskolásokat. A 7-8. és a 9. évfolyamos diákok pedig a szolnoki Humán Szolgáltató Központ szakembereinek mentálhigiénés témájú kérdõíveit töltötték ki, melynek értékelése elõsegíti a következõ ismeretterjesztõ elõadások jó megválasztását. A Martfûi Cukorbetegek klubja felnõtt aktivistái – Nagy Jánosné vezetõvel, a „Válaszd az életet” alapítvány gyógyult „betegei” Máté Gizella elnökkel az egészséges táplálkozást szemléltették az ízléses és vitamindús gyümölcstálakon, melyekhez kiemelt segítséget adott a Jelenfi Pékség a friss, teljes kiõrlésû lisztbõl készült kenyereivel és a városi zöldség-gyümölcs boltok gyümölcsadományaikkal. Népszerû volt a Cerbona Zrt. müzli szelet ajándéka és a „Pászti-féle” friss házitej adomány müzlivel. A tanórai szünetekben lehetett kóstolgatni a finomságokat, élvezhettük a 12/a osztály tánccsoportjának ajándékmûsorát, mellyel a tánc, a mozgás
örömét „hirdették”. A helyi Hesztia Egyesület Tóthné Gulyás Ágnes vezetõ, Bogdán Evelin és Donkó Györgyné pedagógus szakemberek által kezdeményezett „nyugiszobában” feszültségoldó játékok mellett finom teákat, C-vitamin pezsgõ- és vitamin rágótablettákat fogyaszthattak az érdeklõdõk. A városi Védõnõi Szolgálat szakemberei vérnyomás, testsúly, testzsír- és izomtömeg szûrõvizsgálattal segítették a jelentkezõk egészségi állapotának felmérését.
A felnõtt lakossághoz széles körben eljuttatott felhívás eredményeként kora délutánig jöttek az érdeklõdõk a speciális mérésre, mely folytatódott a hétvégi Damjanich gyalogtúra résztvevõinek körében is. A játékos kedvû regisztrált felnõttek a késõbbiekben nyereménysorsoláson vehetnek részt az Arcadia-Reklám Kft. által biztosított értékes ajándékokkal. – Hasznos, kicsit rendhagyó nappá változott iskoláinkban március 7. A programok jól kiegészítették eddigi erõfeszítéseinket, az õszi egészségvédelmi hónapot, melynek az általános iskolában már nagy hagyományai vannak. A közös célkitûzésû városi civilszervezetekkel együttmûködve értékes napot töltöttünk együtt, mely további lehetõséget adhat a kapcsolódó, közös munkára. Láthatóan jól érezték magukat felnõtt segítõink is a diákság körében, és elmondásuk szerint legalább hasznosan töltötték õk is a szabadidejüket – összegezte a véleményét Rusvainé Schneider Piroska igazgatónõ. Köszönjük az együttmûködést, a tárgyi anyagi segítséget: Arcadia-Reklám Kft. Budapest, Jelenfi Pékség Martfû, Cerbona Zrt. Székesfehérvár, „Életmóddal az egészségért” alapítvány - Szolnok, Védõnõi Szolgálat Martfû, helyi civilszervezetek: ”Válaszd az életet” alapítvány, Martfûi Cukorbetegek Klubja, Hesztia Egyesület Martfû, Pászti László, Kovács Zsolt, Solymos Balázs, Sóvári Sándorné vállalkozók.
Kécskeiné Vad Ibolya és Nagyhajú Jenõné programfelelõsök
Sportbál 2008.
(Folyt. a 12. oldalról)
Köszönetet mondunk a Szülõi Munkaközösségnek, a büfében és bejáratnál dolgozó anyukáknak és apukáknak, a pedagógusoknak, a szponzoroknak és mindazoknak, akik hozzájárultak a karnevál sikeréhez. Támogatóink: Picúr Papír Írószer, Ili Méteráru Bolt, Articsóka Virágbolt, Dalma Szolárium Gecséné Rita, Szilágyi és Tsa Bt., Antal László, Györgyi Praktika, Erneszt Péterné - Palackozott Italok Boltja, Kovács Zsolt, Ibolya Virágszalon, H§M Ajándéküzlet, Kehely Cukrászda - Hegyes Bertalan, Torony ABC - Kollár Marianna, Horváth Melinda, Kálmán Sándorné Kisboltja, Arany Fõnix Patika, Diana Gyógyszertár, Czinege József, Ráczné Nagy Ildikó, Cicero Pizzéria, Sinkáné Szõke Ilona, Juhászné Hidvégi Edit, Iskolánk minden osztálya, Szülõi Munkaközösség, Ónodi Zoltánné, COOP ABC dolgozói, Jonatán Kft., Mester István, Bánóczi Tamás Cirrus Kft., Tóth Károly.
Október végén kezdõdött, és tizennyolc mozgalmas forduló után, március 8-án fejezõdött be a kispályás teremlabdarúgóbajnokság. Az eredményhirdetésre a hagyományos Sportbálon került sor. A tíz résztvevõ csapat közül a rákócziújfalui Boksz utca csapat bizonyult a legjobbnak, második a részben martfûiekbõl álló Bumeráng, harmadik pedig egy tiszaföldvári csapat lett. A legjobb kapusnak járó díjat Samu Attila, az Építõk FC kapuõre vehette át, a gólkirály cím pedig Benedek Tibort illette az Egyes csapatból. A nemrég elhunyt Tóth Gábor sporttársukról örökös gólkirály
2008. március
címmel emlékeztek meg a kispályás foci szervezõi, labdarúgói. Áprilisban indul a városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Mártírok úti iskola mögötti salakpályán, ahová szinte valamennyi csapat nevezett már – tájékoztatott Szõke Ferenc szervezõ.
13. oldal
4
5
M
6
7
8
9
10
11
12
20
19 25
24 31
27
38
37 42
41 45
52
57 63 69
58 64
65
Hogyan nyerhet? Ha a február, március, április, május, június havi lapszámokban megjelenõ rejtvények nyereményszelvényeit kivágja, összegyûjti és június végéig – a helyes megfejtésekkel együtt – elküldi vagy behozza a szerkesztõségbe. A rejtvények megfejtõi között egyhetes szálláslehetõséget sorsolunk ki két fõ részére az önkormányzat FonyódBélatelepen lévõ üdülõjébe. Egy szerencsés pedig a Toma-Bau Zrt. Martfûi Gyógykempingjének értékes bowling - szauna - szolárium utalványait nyerheti meg. A megfejtéseket június 30-ig lehet leadni a mûvelõdési központ portáján, a szerkesztõségben, vagy elküldeni levélcímünkre (Mártírok út 1.), névvel, címmel, telefonszámmal. Sok sikert és jó pihenést! A rejtvények összeállításával Bakos András támogatja a Martfû Magazint. A részeg föltántorog a buszra, és lehuppan az egyik ülésre. Elé toppan egy anyóka, és fejcsóválva mondja neki: – Fiam, te pokolra jutsz! A részeg válasza a rejtvény vízszintes 1. és 41. sorában olvasható. Vízszintes: 14. Nápolyi része 19. Bolondos 20. Munkatársnõ 22. Lábravaló 24. Nõi énekhang 25. Alvás közben látható 27. Star…; sci-fi sorozat 28. A Duna romániai mellékfolyója 30. O.T. 31. R.T. 32. Horvát város (KLIS) 33. Szolmizációs hang 34.
14. oldal
30
39
40 44 49
48 53
54
55 61
60
59 66
70
FEJTSE MEG, ÉS ÜDÜLJÖN A BALATONNÁL!
23
67
68 Megfejtés:
56
18
35
47
51
17
29
43
46
50
16
34
33
32
62
28
15 22
21
26
36
14
13
2008. MÁRCIUS
3
Balatoni üdülést nyerhet!
2
1
NYEREMÉNYSZELVÉNY
REJTVÉNY
Kínai város (DAZU) 35. A.N.A. 36. Egykori portugál pénzegység 37. Ebben a pillanatban 39. Fekete István gólyahõse 40. Balázsovits …; színésznõ 45. Egykori labdarúgó, edzõ, a tokiói olimpia bajnoka és gólkirálya 46. Kézben fog 47. Angol eredetû nõi név 48. Húros hangszer 50. Azon a helyen 51. Színültig 53. A.I. 54. Debreceni Tartósítóipari Kombinát, röv. 55. Továbbá 56. N.T. 57. Gyermekeknek szóló történet 58. Figura 60. Idegen szóösszetételekben kémiai a jelentése 61. Arab férfinév 62. Házhely 64. Adományokat gyûjt 67. Nem hideg 69. Számomra 70. Savanyúság Függõleges: 1. Szándékozó 2. Ébreszt 3. Körút, röviden 4. O.G. 5. Valóságos 6. Népszerû magyar popénekes 7. Épületmaradvány 8. M.L. 9. Félrerak 10. Németország
sportjele 11. A nem ellentéte 12. N.I.K. 13. T.N. 15. Észak-amerikai indián nép 16. Csúsztat 17. Y.K. 18. Névtelen 21. Annak a mélyére 23. Szomjas állatot ellát 26. Malomipari terméket tartalmazó 29. Kísértet 32. Fakó, szõke hajú 33. Szilárdító növényi rész 34. Spanyol város (DEZA) 35. Információ 36. Hibázik 37. Zajos mulatozás 38. Három, olaszul 39. Központi szolgáltató iroda, röv. 40. Elõtagként jelentése népi, néppel kapcsolatos 41. Összerezzen 42. Könnyen rászedhetõ ember 43. Álruhás, népiesen 44. Nagy eszem-iszom 45. Szétszed 49. Lassú állat 51. Gurítós sport 52. Kiindulási pont, bázis 54. Súlyegység 55. Létezés 57. Kecskehang 58. Nála lentebb 59. Öreg bácsi 60. Mely személyt 61. Nem fölé 63. A föld irányába 65. A.K. 66. Z.Z. 68. Távolra
A távoli Tibet címmel Tibet kultúrájából, tájaiból ízelítõt adó fotókiállítást láthattak az érdeklõdõk március közepéig a mûvelõdési központban. A kiállított fotókat egy nemzetközi újságíró delegáció tagjai, köztük a Panda Nemzetközi Gyermekalapítvány munkatársai, a vándorkiállítás szervezõi készítették. A kiállítás-megnyitón a Szilver Tánciskola valamint az Ádám Jenõ Mûvészeti Iskola növendékeinek produkcióit láthattuk, hallhattuk.
2008. március
PROGRAMAJÁNLÓ KIÁLLÍTÁS Március 11. - április 3.: „A Magyar Kultúra Panteonja” Varga Gábor festõmûvész kiállítása az emeleti galérián
GYERMEKSZÍNHÁZ Március 18. kedd, 15 óra: “Titkok titka” címmel Levente Péter gyermekmûsora. A Csiri-biri színházbérlet 3. elõadása. Jegyek korlátozott számban 700 Ft-os áron kaphatóak.
18 óra: „A gyermeknövelés mûvészete” címmel Levente Péter és Döbrentey Ildikó találkozója szülõkkel és pedagógusokkal a református templomban.
TAVASZKÖSZÖNTÕ TÁNCHÁZ Március 28. péntek, 16.30 óra: Ismerkedés népszokásokkal, népi hangszerekkel, moldvai és dél-alföldi dallamokkal. A talpalávalót húzza a Szeres együttes. A belépés díjtalan! Támogató: ESZAKht.
Március 18. kedd, 18 óra: SZÍNHÁZI BUSZJÁRAT Szolnok, Szigligeti Színház Feketeszárú cseresznye – Tímár bérlet
KÖNYVTÁRI PROGRAM Március 3. hétfõ, 15.30 óra: A neveletlen hercegnõ naplója, avagy mit olvasnak a fiatalok? A Lapozó Olvasókör és az Ifjú Könyvmolyok Társaságának közös rendezvénye.
Március 10. hétfõ, 14 óra: Vendégségben Mátyás királynál A királyi udvar vendégei a 2. c. tanulói.
Március 13. csütörtök, 10 óra: Huszárok a könyvtárban Óvodások könyvtárnézõben
Március 19. szerda, 15. óra: Húsvéti dekorációk készítése A foglalkozás díjtalan!
ÁPRILISI ELÕZETES Április 2. szerda, 9.30 és 14.30 óra: MACSKAFOGÓ – A Vuk mozibérlet elõadása. Április 3. csütörtök, 10 óra: '50 PERC ALATT A FÖLD KÖRÜL A Talamba ütõegyüttes mûsora. A középiskolai filharmónia bérletsorozat elõadása. Április 5. szombat, 20-05 óra: RETRO PARTI „Az elmúlt 20 év lemezlovasaival” Takács László és Eszenyi Imre, a Pepita Center és az Ámor volt lemezlovasai szervezésében. Április 9. szerda, 17 óra: KÖLTÉSZET NAPJA " Rímek, léptek, érted..." címmel zenés irodalmi összeállítás a martfûi versírók mûveibõl Április 12. szombat, 19-03 óra: SZOMBAT ESTI LÁZ Sámli bál – a martfûi általános iskola szülõk - nevelõk bálja. Zene: Emeretta együttes Április 15. kedd, 15 óra: HAMUPIPÕKE A Duna Mûvészegyüttes táncjátéka. A Csiri-biri színházbérlet elõadása. Április 22. kedd, 9 óra: DÉLSZLÁV NÉPZENE a SÖNDÖRGÕ együttessel. Az általános iskolai filharmónia bérletsorozat elõadása. Április 26. szombat, 9 óra: JÁSZKUN VILÁG Gyermek és Ifjúsági Mûvészeti Szemle Gála Mûsora Vokális zene, hangszeres zene, vers, próza és néptánc kategóriákban mutathatják meg a 10-18 éves fiatalok tehetségüket a JNKSzolnok Megyei Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Mûvelõdési Intézet által meghirdetett rendezvénysorozaton.
Martfû Város Önkormányzata szeretettel várja Önt és Kedves Családját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett
ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE.
Március 14. péntek, 8 és 9 óra: a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium tanulóinak ünnepi megemlékezése a mûvelõdési központban.
2008. március 15. – ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS
VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
Az intézmény nyitvatartási rendje: hétfõtõl - péntekig 8.00 20.00 óráig, szombat - vasárnap rendezvények szerinti nyitva tartásban. Tel.: (56) 450-146, 450-552
Március 15. szombat, 9 óra: KOSZORÚZÁS ÉS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS a Damjanich-emléktáblánál és az 1848-49-es emlékmûnél a Szent István téren. 10. órakor: Ünnepi istentisztelet a martfûi katolikus templomban Magyarország legnagyobb Petõfi-kultusz gyûjteményének megnyitója. A kiállítást megnyitja Dinyés László, bemutatja Székely Gábor, a gyûjtemény létrehozója, a Magyar Honismereti Szövetség kuratóriumi elnöke. Közremûködnek: Martfû Városi Nõi Kar, Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium tanulói. 16.00 óra: ÜNNEPI KÓRUSHANGVERSENY a Városi Mûvelõdési Központ pódiumtermében. Közremûködnek: Kossuth Nyugdíjasklub Népdalköre, Tiszamenti Népdalkör, Tiszaföldvári Pedagógus Nõi Kar, Tiszaföldvári Férfi Kórus Egyesület, Martfû Városi Nõi Kar.
Martfû Város Önkormányzatának Havilapja Felelõs szerkesztõ, tördelés: Herbály Jánosné Kalmár Irén Kiadja: Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Martfû Felelõs kiadó: Asztalos Árpádné Szerkesztõség, postacím: Martfû, Mártírok út 1. Tel.: 56/ 450-146, 70-3806-187 Fax.: 56/ 450-146 E-mail cím:
[email protected] Nyomdai munkák: Penta Print Kft. Martfû ISSN: 0865-5871 Megjelenés: hónap második hete Lapzárta: hónap elsõ hete Nyitva tartás: H-Cs: 9-16-ig, P: 9-12-ig
2008. március
15. oldal