Nehéz, sőt lehetetlen egyértelmű választ adni. Ez is, az is, és ugyanakkor sem ez, sem az. Ő John Lennon

Lennon, a munkásosztály hőse Megjelent: Poplegenda 1990. április 01. vasárnap, 00:00 - Módosítás: 2011. május 01. vasárnap, 21:04

„Társadalmi, művészi szerepem mindössze annyi, hogy megpróbálom kifejezni, amit mindannyian érzünk. Nem azt akarom megszabni, hogyan érezzenek az emberek. Ez nem valami prédikáció vagy vezéreszme, hanem mindannyiunk visszatükröződése."

Több hete vetítik nagy sikerrel a hazai mozikban az Imagine: John Lennon című filmet. A film készítői több mint 400 dokumentumfilmet használtak fel munkájuk során, és mint Wolper nyilatkozta, nem ismer olyan közéleti személyiséget, akinek az egész élete ennyire meg lenne örökítve hangszalagon és filmen. Nem volt gondjuk a hanganyag kiválogatásánál sem: közel kétszáz óra hosszúságú hangfelvétel maradt hátra, ahol Lennon gondolatairól, érzéseiről, terveiről beszél és ez bőven elég volt kísérőszövegnek. Nem beszélve a közvetlen barátokkal, hozzátartozókkal készített rengeteg interjúról.

Mindezek felhasználásával a film készítői megkísérelték megrajzolni e rendkívül eredeti, sokoldalú művész hiteles vagy legalábbis közel hiteles portréját. Arra keresték a választ, ki is volt igazából John Lennon. És valóban ki ő?

Popzenész? Békepolitikus? író? Költő? Festő? Filmszínész? Avantgárd filmes? őstehetség? Egy mozgalom vezéralakja: megtestesítője szárnyaló sikereiben és tragikus bukásában?

Nehéz, sőt lehetetlen egyértelmű választ adni. Ez is, az is, és ugyanakkor sem ez, sem az. Ő John Lennon.

Az alábbi írás - akárcsak a film - megpróbál tárgyilagos lenni: az olvasóra bízza annak a kérdésnek az eldöntését, ki volt ő. Nem térek ki - vagy csak utalásszerűén - a közismert történetekre, mint például arra: hogyan jutott el a Beatles a hamburgi Star Clubból a királynő fogadására. Inkább olyan eseményekre igyekszem rávilágítani, amelyek talán segítenek jobban megismerni Lennon ellentmondásokkal teli személyiségét.

Agresszív kezdetek

1 / 19


„Arra gondoltam: vagy zseni vagyok, vagy őrült. Aztán átgondoltam: bolond nem lehetek, mert senki sem dugott diliházba. Világos tehát, hogy zseni vagyok.”

1940. december 9-én hat óra harminc perc. Légiriadó: szirénavijjogás, repülőgépzúgás, bombák süvítése, futó emberek, összeomló házak, aláhulló téglák, üvegcserepek. A liverpooli Anyasági Kórházban napvilágot lát Alfred Lennon és Julia Stanley első és egyben utolsó gyermeke: John Winston Lennon. Miután az apa éppen egy tengerjárón pincérkedik, csak évekkel később, 1946 júliusában látja meg először a nagynénje, Mimi néni által nevelt fiút. Fred Új-Zélandba szeretne kivándorolni, Julia közbelép, a gyermek marad, az apa ezután húsz évre eltűnik.

A tizenéves Lennon a környék ügyeletes verekedője. Lehúzza a lányok bugyiját, apróságokat lop a boltokból, rendszeresen látogatja barátaival a környékbeli csapszékeket.

Született zseninek tartja magát, és erről igyekszik mindenkit meggyőzni. Mérsékelt sikerrel.

1957. márciusában egyik iskolatársával, Pete Shottonnal megalapítja első zenekarát Quarrymen néven (mindketten a liverpooli Quarry Bank Grammar School növendékei). Mimi néni veszi első gitárját, édesanyja tanítgatja játszani, de miután csak a bendzsót ismeri, az ifjú zenészek bendzsóstílusban kapják az első leckéket: a gitár két alsó húrját egyáltalán nem használják, fel sem hangolják, néha fel sem húzzák.

Lennon a következő évben beiratkozik a Liverpool Art College-ba levelező tagozatra, ahol megismerkedik későbbi feleségével, Cynthia Powell-lel. Októberben Paul McCartney - akivel egy évvel korábban ismerkedett meg a liverpooli Woolton Parish templomban - mint szólógitáros csatlakozik az együtteshez. John nincs igazán elragadtatva játékától, tanácsára Paul inkább a ritmusgitárral próbálkozik. 1958. február hatodikán már George Harrison is tagja a Quarrymennek.

Július közepén Julia Lennont halálra gázolja egy szolgálaton kívüli rendőr. Az eset érthetően megviseli a tizennyolc éves Johnt, hetekre eltűnik mindenki elől. E traumát sosem heveri ki, évekkel később is depresszióval tölti el az eset. Egyre többet iszik, 1960 júliusában otthagyja a főiskolát is.

2 / 19


1960. augusztus 17. - történelmi dátum: a későbbi legendás Beatles elutazik Hamburgba, amely ekkor még öttagú: John, Paul, George mellett a tragikus sorsú Stuart Sutcliffe basszusozik és Pete Best dobol. Az együttes neve John fantáziájában születik meg a beetle (bogár) és a beat (Ütni) zenei stílusmegnevezés kombinációjaként.

A történet folytatása ismert: a később négy főre fogyatkozott/módosult gombafejűek meghódították a világot. Mi azonban most csak egyikük sorsát kísérjük figyelemmel. Azét a John Lennonét, akinek 1964 márciusában napvilágot lát John In His Own Write című könyve, majd néhány hét múlva John Charles Julián nevű fiúgyermeke.

Lennon saját joga és írása

A kötet címét Paul adja: érdekes szójáték, melynek jelentése - ha fonetikusan olvassuk -, ez John Lennon saját joga és saját írása egyben. Azok a rövid, formás-frappáns történetek, nyelvi szójátékra épülő humoreszkek, bohókás, csipkelődő sztorik kapnak helyet, amelyek még az első nagy angliai turné alatt íródtak. „Ezt a könyvet ajánlhatjuk mindenkinek, aki az angol nyelv elszürkülésétől és a brit képzelet elszegényesedésétől fér” - írja róla a Times Literary Supplement cikkírója.

Egykori képzőművész-növendékként Lennon maga illusztrálja a könyvet, melynek bevezetőjében Paul az alábbiakat írja:

„John a Quarry Bank iskolába járt és később a liverpooli művészeti kollégiumba. Aztán kimaradt az iskolából, és egy együttessel játszott, melyet Beatlesnek hívnak, most pedig ideáll ezzel a könyvvel. Amin eltűnődöm - mély ember John? Mesterkélt vagy talán kulturált? !' Lesznek keményfejűek, akik elmerengenek rajta, hogy néhány írásnak nincs értelme. Mások rejtett jelentést keresnek bennük... Egyiknek se kell, hogy értelme legyen. Elég, ha mulatságos. Paul Ui.: A rajzok is tetszenek.”

A könyvet olvasva néha valóban jobb, ha nem keressük az írások értelmét. Paul jóslata azonban valóra válik: a mű egy-egy karcolatában rajongók százai, ezrei keresnek titkos, csak a beavatottak számára érthető utalásokat, mágikus üzeneteket.

3 / 19


Az egész köteten szinte átsüt a fennálló, uralkodó Establishment (társadalmi-hatalmi rendszer, értsd: szokás, erkölcs, jog, politikai intézményrendszer) iránt érzett viszolygás, fenntartás. Csúfot űz mindenből, ami az adott társadalom szerkezetéhez, szokásaihoz és stílusához tartozik. Ahogy Koltay Gábor írja könyvében: „John Lennon jó író, káprázatos formaérzékkel, a tömörség ritka igényével. Gyakran a poéntalansággal keresi a poént, nem hegyezi túlságosan a történetet, és számos hatáselemről lemond. Leginkább nyelvi humorában bízik, kivált a szócsavarásban. Hasonhangzásokat kever össze (ahogy magyarosan mondanánk: a szezont a fazonnal), és ebből csinál szinte mondatonként szikrázó tréfapetárdát.” 196

júniusában jelenik meg második, a fentiekhez hasonló hangvételű könyve az „A Spaniard In The Works - Egy spanyol munka közben címmel.

John és Yoko balladája

Az 1966-os esztendő fordulópontot hoz mind a Beatles, mind John Lennon életében. A királynő újdonsült lovagjai ebben az évben lépnek fel utoljára koncertpódiumon nyilvánosság előtt, a slágerzenéről fokozatosan áttérnek a zeneileg és gondolatilag elmélyültebb dalok komponálására. Az új zenei irányvonal előszele az augusztusban megjelent Revolver, amely a korabeli lapok értékelése szerint eklektikus lemez, de ez az eklekticizmus stílus is egyben: balladák, fájdalmas, érzelmes történetek, melyek a magányról szólnak. Nowhere Man Seholsincs ember „Nem tudja már, mit csinál, nem tudja már, merre megy, nem olyan-e, mint te meg én?” vagy „Nézz a sok magányos emberre” - éneklik az Eleanor Rigbyben.

A következő évben hat hónap alatt felvett Sgt. Pepper's Lonely Heart Club Banddel - melynek címe önmagáért beszél - pedig teljesen új korszak nyílik a Beatles történetében.

De térjünk vissza Lennonra. Számára hozza talán a legnagyobb változást ez az esztendő. November elején az életunt, céltalanságtól, depresszióktól gyötört Beatle elmegy egy japán avantgárd művésznő Befejezetlen tárgyak és festmények című kiállítására a londoni Indica Kúriába. A tulajdonos, John Dunbar bemutatja neki a nála hét évvel idősebb Yoko Onot, egy bankár (korábban zongoraművész) lányát. Akire nagy hatással van a John Cage nevével fémjelzett új experimentalista zenei irányzat. Emellett saját költségén avantgárd filmeket forgat -

4 / 19


korai művein erősen érződik Andy Warhol és körének hatása. Az egyszerűség kedvéért csak sorszámokkal ellátott addigi öt filmje közül a No. 4-ben pontosan 354 brit állampolgárságú feneket sorakoztat fel. Yoko alanyait az utcán szólította le, s büszkén nyilatkozza a Newsweek-nek: sokkal kevesebb ellenállást tapasztalt, mint gondolta volna. Az emberek készségesen segítenek az avantgárd művészeknek, és váratlan örömmel teszik közszemlére azt, amit addig kezdeményező művész híján, különféle ruhadarabokkal takartak el a nyilvánosság elől.

A No. 5. főhőse pedig nem más, mint John Lennon.

De térjünk vissza 1966, novemberére. Mint említettem, a londoni Indica Galleryben találkoznak először. Erről Lennon a Rolling Stone-nak adott 1971-es interjújában a következőket mondja:

„A galériák környékén őgyelegtem, hogy a felvételek közti időt valahogy elüssem. Hallottam, hogy ez a mulatságos nő kiállítást rendez a jövő héten. (...) Elmentem a sajtóbemutatóra. Az egyik asztalon egy alma hevert - kétszáz fontért árulták. Ez fantasztikus - gondoltam, és azonnal megéreztem a munkáiban rejlő humort. De volt ott egy másik kiállítási tárgy (...) Egy létra, amely a mennyezeten lógó festményhez vezetett. Ahogy elnéztem, fekete vászon lánccal egy kémlelőnyílással. Felmásztam a létrán, belenéztem a lyukba, és apró betűkkel a következő volt a papírra írva: Igen. Nagyon pozitív volt. Megkönnyebbültem. Nagy hatással volt rám, és John Dunbar bemutatott egymásnak (...) Odalépett hozzám és instrukciós kártyalapjainak egyikét nyomta a kezembe: Lélegezz! így találkoztunk!"

Yoko másképp emlékszik a dolgokra: „John megkérdezte, hogy beüthet-e egy szöget az „üss be egy szöget” kompozíciómba. Ez szimbolikus volt, érintetlen tábla férfiak részére, hogy beleüssék szögeiket. Elhatároztam, öt shillinget fizettetek minden egyes szögért. De amikor a galéria tulajdonosa ezt tudatta John-nal, ő egy pillanatra megállt, és megkérdezte, hogy nem üthetne be egy képzeletbeli szöget. Ez az én játékom. Mindketten ugyanazt játszottuk. Nem tudtam, ki ő. Amikor megtudtam, akkor sem érdekelt (...) öltönyben volt. Úgy nézett ki, mint bárki más.”

Legközelebb a híres popart művész, Oldenburg rajzainak kiállításán találkoznak, halvány biccentés, szűkszavú beszélgetés.

5 / 19


De aztán Lennon az, aki finanszírozza Yoko legközelebbi kiállítását a föld alatti Lisson Galériában Félbehagyott tárgyak címmel. Közönséges lakberendezési tárgyak szerepelnek rajta, csak épp mindegyik félbevágva, fehérre meszelve. A hálószobában a fél ágyon fél ágynemű és fél párnák. Fél hintaszék mellette. A fürdőszobában fél mosdó, amelyen természetesen fél fogkefe hever.

John azonban mindezt nem láthatja, valahol Indiában tanulmányozza Maharishi Mahesh guru irányítása alatt - a többi Beatles-fiúval együtt - a transzcendentális meditáció titkait. Az itt töltött hónapok alatt írja meg számos nagy dalát: a Yer Bluest, a I'm So Tiredet, a Jealous Guyt, a Revolutiont vagy a Dear Prudence-t.'

Yer Blues Yes, I'm lonely wanna die Yes, I'm lonely wanna die If I ain't dead already Ooh girl, you know the reason why In the morning wanna die In the evening wanna die If I ain't dead already Ooh girl, you know the reason why My mother was of the sky My father was of the Earth But I am of the Universe And you know what it's worth The eagle picks my eye The worm he licks my bone Feel so suicidal Just like Dylan's Mr. Jones. Black cloud crossed my mind Blue mist round my soul Feel so suicidal Even hate my rock and roll Wanna die yeah wanna die If I ain't dead already Ooh girl, you know the rason why.

6 / 19


A Te Bluesod Igen, egyedül vagyok, Meg akarok halni. Ha ugyan meg nem még haltam Lány, te tudod, hogy miért Reggelente meg akarok halni Esténként meg akarok halni Ha ugyan már meg nem haltam Lány te tudod, hogy miért Anyám az égé lett Apám a Földé De én a Mindenségé vagyok És tudod, ez mennyit ér A sas kivájja szemem Férgek nyaldossák csontjaim Öngyilkos hangulatban vagyok Akárcsak Dylan Mr. Jones-a. Sötét felhők borítják be agyam Szomorkás köd telepszik lelkemre Öngyilkos hangulatban vagyok Mégha utálom is a rock and roll-t Meg akarok halni, igen meg Ha ugyan már meg nem haltam Lány, te tudod, hogy miért

John kezdettől gyanakodva fogadja Maharishi tanainak tisztaságát, őszinteségét. Egyre inkább szembefordul a guru Szellemi Regeneráló Klubjával, az egész szemfényvesztéssel, pénz mozgatta ámítással. A Sexie Sadie-ben gúnyosan kérdezi: „Csak a bolondját járatod mindenkivel... Mit gondolsz, milyen hatalmas vagy?” És amikor George is kételkedni kezd, akkor kiborul a bili. A Beatles-tagok visszareppennek Angliába, és megalapítják az Apple Corps. Ltd-t, a független Beatles konszernt.

1968 májusában - Cynthia távollétében - John meghívja Yokót Weybridge-i otthonába. Házi stúdiójában különböző kísérleti zenéket rögzítenek hangszalagra, melynek a Two Virgins (Két szűz) címet adják. „Éjfélkor kezdtük a felvételeket és hajnalban fejeztük be. Azután szeretkeztünk” - meséli Lennon a Rolling Stone riporterének.

7 / 19


A nyilvánosság előtt először 1968. június 18-án mutatkoznak együtt, az Old Vicben, a Lawrence Olivier vezette Nemzeti Színházban, ahol In His Own Write című könyvének színházi adaptációjára gyűlnek össze az emberek. A művet a prózai írásokból az amerikai író, Adrienne Kennedy dolgozta át, valódi ihletője azonban a másik társszerző, aki a darab rendezője egyben: Victor Spinetti. (Később a Mágikus Misztikus Utazás egyik főszereplője lesz.)

Aznap este három rövid darabot mutatnak be, mindegyik egy-egy századot idéz fel. És John Lennon műve jelenti a huszadik századot. Mint a rendező hangsúlyozza, „azokat a dolgokat igyekeztünk megmutatni, amelyek mai valónkat formálták, a környezetet, az iskolát, a könyveket, a televíziót, a mozgóképszínházat, az egyházat, az államot, a szülőket. (...) Vagyis minden megjelenik, ami belehajtott minket a való világ misztériumába és csodájába. Ez a darab a mindennap tapasztalatából él, ahogy ezt egy csodálkozó szem észreveszi és ahogy a képzelet titkos füle meghallja. Annak az útnak a kezdetéről, melyen mindnyájan elindultunk, az öntudatosodás és a fény felé vezető úton.”

Bár a darab elnyeri a színház igazgatója, Sir Lawrence Olivier tetszését - aki szorgalmazza is, hogy vegyék a színház állandó repertoárjába - mint az várható volt, a korabeli vezetés, Lord Chamberlainnel az élen levegő után kapkod: minden, ami istenkáromló és derogáló a fennálló Estasblishment számára, annak el keli tűnnie. Ezen az sem változtat, hogy könyv alakban három éve árusítják a boltokban.

Yoko gyökeres változást hoz Lennon életében

„Teljesen meg kellett alázni magunkat, hogy azzá lehessünk, ami a Beatles, s azt hiszem, ez az, amit bánok. Nem sejtettem előre. Nem láthattam. Apránként történt, fokozatosan, amíg aztán teljesen körülvett ez az őrület, és az ember pontosán azt tette, amit az ellenségének se kívánna: azok kedvére tettünk, akiket tízéves korunk óta gyűlöltünk.”

„Szörnyű depresszió gyötört a találkozásunk előtti két évben. Életem láthatóan céltalan volt. Kétségbeesésből írtam a dalokat. De ő megtanított újra gondolkodni, felfogni, megérteni azt, ami körülöttem történik, és hogy miért nevetséges folytatni úgy, ahogy eddig éltem.”

8 / 19


Yoko ismerteti meg Johnnal az absztrakt művészetet és zenét, fantáziájának „fordítója” lesz. Képzeleteit történésekké/eseményekké alakítja át. Minden közős tevékenységük egy Eseményé.

Első közös kiállításukat július elsején nyitják meg a tekintélyes londoni Robert Frazer Galériában. Az egyik kiállított tárgy egy nagy fehér vászondarab, annak közepébe biggyesztette Lennon a kiállítás címét: You Are Here - azaz Itt vagy. A megnyitón háromszázhatvanöt héliummal töltött léggömböt engednek a levegőbe, rajtuk az alábbi felirat: You Are Here Please Write To John Lennon, c/o The Robert Frazer Gallery, Duka Street. London, Wl."

A kritika reakciója meglepően hűvös. S úgy összegezhető: ha nem John Lennon csinálta volna, akkor senki sem ment volna el rá.

Még ebben az évben, októberben kábítószer-birtoklás vádjával letartóztatják és csak óvadék ellenében helyezik szabadlábra. (Következményeként később az amerikai hatóságokkal évekig hadakozhat, hogy megkapja az állandó letelepedési engedélyt) November elején elválik első feleségétől, Cynthia Powell-től. A hónap végén lát napvilágot a legendás White Album - a Beatles talán legjobb lemeze, amelyen azonban érezhető/hallható, az együttes nem szerves egység, hanem külön utakat járó egyéniségek laza szövetsége. Az albumról érdemes kiemelni - a Yer Blues mellett - John egyik legkifejezőbb dalát, a Happiness Is A Warm Gunt. A számhoz az ötletet egy fegyvermagazin lapozgatása közben kapja. „Mégiscsak fantasztikus és brutális dolog, hogy egy meleg fegyver azt jelenti, épp most lőttél le vele valakit”

„Nem az annyira hiányolt nő." / Do do do do do do do do / Jól ismeri a bársonyos kéz tapintását / mint valami kígyó / az ablaktáblán / A férfi a tömegben /a sokszínű tökrökkel / szegecses bakancsában / hazug szemével / mialatt elfoglalt kezei / túlóráznak... // Szükségem van egy fix pontra / Mert csúszom lefelé... // A boldogság meleg fegyver / A boldogság meleg fegyver / Amikor a karjaimban tartalak / És érzem ujjam a ravaszodon / Tudom, senki sem / bánthat /Mert a boldogság meleg fegyver /Igen, az.”

A lemez megjelenésével egy időben Yoko - Lennon gyermekét hordozva - elvetél a londoni Queen Charlotte Anyasági Kórházban. John a szoba küszöbén hálózsákban tölti az éjszakát. Időközben megjelenik az első együtt töltött estéjük hangfelvételeit tartalmazó lemez: Unfinishes Music 1 - Two Virgins (Befejezetlen zene 1 - Két Szűz) címmel. Mint Yoko nyilatkozta: „Az egész csak megtörtént. Kimondottan rögtönzés, semmi tervezés. Találkozásunk a zenén, a

9 / 19


zenélésen keresztül. Olyan területre eveztünk, melyet egyikünk sem ismert igazán. Én csak a hangomat használtam, John mindent, ami a szobában volt - régi lemezeket, zongorát, ütőhangszereket. (...) Ez befejezetlen zene. Ha meghallgatod, talán hozzá tudsz tenni valamit. Vagy az egészet megváltoztatod...”

Eredetileg John úgy tervezte, Yoko albuma lesz, az ő mezítelen teste díszítené a borítót is, „mert a műve meztelen, alapvetően egyszerű, gyermeki és igaz”. Aztán meggondolják, és közös fotót készítenek (önkioldóval) Ringo apartmanjában, amiért aztán az EMI megtagadja a lemez kiadását, forgalmazását. Végül a független Track Records gondozásában jelenik meg világosbarna papírba csomagolva.

Yoko biztatására elkezdenek szuper 8-as kamerával közös filmeket készíteni, első két alkotásukat (Smile - Mosoly és Two Virgins - Két Szűz) november végén mutatják be a chicagói fesztiválon, mérsékelt sikerrel. Mindkét rövidfilm a kenwoodi ház kertjében készült. A Smile semmi másból nem áll, mint Lennon mosolyából - ötvenkét percen át. Yoko eredetileg emberek ezreinek mosolyát szerette volna megörökíteni, de aztán megelégedett Johnéval: ezzel akarván szimbolizálni korának „mosolygását", annak minden hamisságával együtt.

A Two Virginsen szintén John arca látható, amint lassan rácsúszik Yokóéra - azt a hatást keltve, mintha Yoko John szemével nézné a világot, John pedig Yoko szájával mosolyogna. Az egész tizenkilenc perc: a vége felé a két arc lassan szétválik és a két „főhős" átöleli egymást.

„Mindkét film a köztünk létrejövő vibrációból táplálkozik" - magyarázza Yoko. „Azt is mondhatnám, kettőnket ábrázol, amint lelkünkben úszunk. Nem szeretem a cselekményt, meg az efféle dolgokat.”

The War is Over (If You Want it)

Az 1969-es esztendő újabb fordulópont John Lennon életében. A Beatles - bár még kifelé nem látszik - gyakorlatilag felbomlik, a tagok önálló utakat járnak. Lennon egyre inkább szükségét érzi, hogy Yokóval valamilyen formában tiltakozzon a vietnami, és ezen keresztül a háború ellen. Az utolsó lökést egy brit filmrendező, Peter Wadkins levele jelenti 1969 januárjában, melyben a szerző rámutat, hogy a tömegkommunikációs eszközökben oly gyakran szereplő Johnnak és Yokónak kötelessége a béke mellett kiállnia.

10 / 19


Az első „demonstrációra” az amszterdami Hilton Szálló Elnöki Lakosztályának Nagy Hálószobájában kerül sor.

Előzménye, hogy 1969. március 20-án - miután néhány héttel korábban Yoko elvált második férjétől, a filmproducer Anthony Coxtól - a legnagyobb titokban összeházasodnak Gibraltárban. Hogy miért pont ott? „Mert nyugodt, barátságos és brit” - válaszolja Lennon a világ minden részéről összesereglett újságíróknak, akik azért siettek az amszterdami Hilton Hotel 902-es lakosztályába, hogy részesei legyenek a Lennon házaspár „béke-mézeshetének”. A szokatlan demonstráció okáról Yoko így nyilatkozik: „Számunkra ez volt az egyetlen lehetséges mód. Nem mehetünk ki a Trafalgar Square-re, mert az lázadáshoz vezetne. Nem menetelhetünk felvonulás vagy tüntetés élén, mert azonnal megrohannának az autogramgyűjtők. Manapság a Bed-In (Ágy-Tüntetés) tűnik számunkra a leghatárosabbnak.”

Hálószobájukba meghívják a világ összes újságjának képviselőjét. Fehér ruhában, az ágyban ülve, virágoktól, poszterektől és rajzoktól övezve vitatkoznak, prédikálnak a békéről Bed-peace, Hair-peace, I Love John, I Love Yoko - olvashatók a falakra, ablakokra ragasztott transzparenseken.

„Mindketten művészek vagyunk. A Béke a mi művészetünk. Reméljük, hogy - miután Beatle voltam - hatással vagyunk a fiatalokra. És ők azok, akik holnap uralkodni fognak!”

Reggel tíztől este tizig megállás nélkül nyilatkoznak. És ez így megy egy egész héten keresztül.

Sokan támadják őket: Hova ez a nagy extravagancia, a Hilton luxus lakosztálya! John erről a következőket nyilatkozza: „Az emberek sokat bíráltak, hogy ennyi pénzt kidobunk a Biafra és más hasonló elleni tiltakozás alkalmával, hogy ezt az összeget sokkal jobban tettük volna, ha egyenesen oda küldjük. (...) De az nem oldaná meg a problémát (...). A mienkhez hasonló kapitalizmusban csak annak van hatása az emberekre, akinek pénze van. És nekünk van.”

De nem ez az egyetlen ilyen jellegű megmozdulásuk.

11 / 19


Alig két hónap múlva az eset a montreali Queen Elizabeth Hotelben megismétlődik. A helyszínt nagy körültekintéssel választják ki: miután Johntól megtagadják a belépési engedélyt az USA területére, olyan várost keresnek, amely elég közel fekszik az Államokhoz - így a tömegkommunikációs eszközök segítségével testközelségbe kerülhetnek az amerikai fiatalokkal.

A montreali tíz nap alatt több mint hatvan interjút adnak a sajtó képviselőinek. Az óriási „felhajtással” mindössze annyit kívánnak elérni, hogy az emberek beszélgessenek a békéről. „ Megpróbáljuk felrázni a fiatalokat, hogy tegyenek valamit a béke érdekében. De mindezt békés eszközök igénybevételével - egyébként csak zűrzavar keletkezne. Megpróbáljuk rávenni őket, hogy juttassák el az üzenetet az utca emberéhez. Sok fiatal nem veszi figyelembe az utca emberét, amikor segíteni kellene nekik. Az egész túl komollyá és intellektuálissá vált” - nyilatkozza keserűen John.

A Bed-In utolsó éjszakáinak egyikén komponálja meg azt a dalt (Give Peace A Chance - Adj esélyt a békének), amely hamarosan az egész mozgalom himnuszává válik. És amelyet a helyszínen, a „paplan alatt” nyomban rögzítenek. A kórusban többek között ott énekel az ismert komikus Tommy Smothers, a kábítószer apostola, Timothy Leary és felesége, Rosemary. A dal előadása - mint a felvételen érezhető - spontán és improvizatív. „Nincsen vezetőnk, de van dalunk.”

A következő hónapokban, évben szabályos békekampányba kezdenek. „Henry Ford tudta, hogy hirdetéssel hogyan lehet kocsikat eladni. Én békét árulok. (...) Lehet, hogy mindez megnevetteti az embereket, de lehet, hogy inkább elgondolkodtatja őket.”

1969. november 26-a délelőttjén visszaküldi lovagi kitüntetését a királynőnek. Indoklásként a következőt írja: „Őfelsége, ezennel visszaküldöm ezt a BME-t, tiltakozásul az ellen, hogy Nagy-Britannia belekeveredett a Nigéria-Biafra dologba, hogy támogatjuk az USA vietnami katonai beavatkozását, és mert a Cold Turkey lecsúszott a slágerlistáról. Szeretettel, a Zsákos John Lennon.”

A levél másolatát elküldik a miniszterelnöknek és a legnagyobb napilapok szerkesztőségeibe. Az Apple-ben Lennon sajtóértekezletet hivat össze. Ismét az újságok címoldalára repíti a témát. A Buckingham Palota szóvivője ironikusan jegyzi meg: „Az elsők, akik visszaadták MBE-jüket

12 / 19


épp az ellen tiltakoztak, hogy Mr. Lennon és a többi Beatles megkapta azt.”

A békekampány újabb állomása a híres karácsonyi üzenet: „War Is Over - If You Want It Happy Christmas John and Yoko” azaz „A háborúnak vége - ha te is úgy akarod - Boldog Karácsonyt”. A fenti jelmondattal plakátok tízezrei lepik el Róma, Berlin, Párizs, Athén, Tokió, New York, Los Angeles, Toronto, Montreal főutcáit. Ez a hadművelet legalább háromszázezer dollárjába kerül Lennonnak. Az akciósorozat nyitányát a Lyceum Színházban tartott Peace For Christmas című jótékonysági koncert jelenti, melynek egész bevételét az UNICEF javára ajánlják fel. A színpad mögött hatalmas transzparens hirdeti: A háborúnak vége.

A kampány folytatásaként a Lennon házaspár néhány nappal később Kanadába repül, találkoznak többek között a „Gutenberg-galaxis” atyjával, Marshall McLuhan professzorral.

„A nyelv a szervezett dadogás egy formája. Szó szerint feldarabolja az ember a hangokat, hogy beszélni tudjon. Amikor énekelünk, akkor nem dadogunk. (...) Hogyan vélekedik a dalokban található nyelvről?” -kérdezi McLuhan.

„Számomra a nyelv és a dal - a tiszta vibrációtól eltekintve - csak eszköz, hogy leírjam álmaim” - válaszolja Lennon. - „Miután nem rendelkezünk telepatikus vagy ahhoz hasonló érzékekkel, ezért megpróbáljuk leírni egymásnak álmunkat, hogy megbizonyosodhassunk abban, mit tud a másik, miben hiszünk saját magunk. És a dadogás az igaz - mert nem tudom elmondani. Mindegy, hogyan mondja az ember, az sosem az, ahogy mondani szeretné.” (A fenti párbeszéd a CBC által december 19-én tartott negyvenöt perces tévébeszélgetésben hangzik el.)

Két nap múlva - a legnagyobb titokban megbeszéléseket folytatnak a LeDain Drug Commission (LeDain Kábítószeres Bizottság) képviselőivel. Másnap Pierre Trudeau, Kanada miniszterelnöke fogadja őket. Az ötvenegy perces megbeszélés légköre - régi hazai sajtószóhasználattal élve - elvtársi, annak minden mellékjelentésével együtt: mindkét fél nagy megelégedettséggel beszél a tárgyalásról, minden megfogható eredmény nélkül (mi is lett volna?!).

Még aznap fogadja őket John Munro egészségügyi miniszter is, akinél természetesen a kábítószerkérdés a központi téma. John hosszasan taglalja elméletét a könnyű és nehéz drogokkal kapcsolatban, Munro illedelmesen meghallgatja, de ezen kívül nem sok történik.

13 / 19


Még kanadai tartózkodása alatt Ronnie Hawkins - akit az Utolsó Valcer című filmben láthattunk énekelni - farmján több mint háromezer - köztük számos erotikus tárgyú - litográfiáját állítja ki John. Ekkor még szűk baráti körben, de néhány hónap múlva a New York-i Lee Nordness- és a párizsi Denise René-galériákban ámuldozhat-botránkozhat meg a nagyérdemű.

De térjünk vissza a zenéhez. Időközben megjelentetik a Befejezetlen zene sorozat második és harmadik részét. Rajtuk később is fel-felbukkanó témákat: az emberi kapcsolatok, szülővé válás, gyermeknevelés kérdéseit boncolgatja. Egyik leghatásosabb dala a Baby's Heartbeat, melyen sokáig csak a magzat szívverését lehet hallani. A sorozat harmadik és egyben befejező darabja a Wedding Album - a Házassági Album - egymás nevének ismételgetése, utcán és ágyban felveti beszélgetések. A lemezhez újságkivágások, az esküvői torta szeletének fotója, házasságkötési képek tartoznak, valamint a házasságlevél másolata és részletek John szállodai rendeléseiből. Mindez John Kosh tervezte elegáns csomagolásban.

Ezzel egy időben három kislemez is napvilágot lát: a Ballad of John and Yoko, a Give Peace A Chance és a Cold Turkey. Utóbbi tulajdonképpen egy kábítószeres látomás:

„A hőmérséklet emelkedik / A láz magasra szökik / Nem látok jövőt / Nem látom az eget / A lábaim súlyosak / Akárcsak a fejem / Bárcsak gyermek lennék / Bárcsak halott lennék - énekli, majd a végén kétségbeesetten kiabálja : „Óh, jó fiú leszek / csak legyek már végre / bármit megígérek / csak szabadíts ki ebből a pokolból.”

A zenével párhuzamosan folytatják az avantgárd filmek forgatását is. A filmkészítés egyfajta passzióvá válik John és Yoko számára. Rengeteg időt fordítanak rá: olyan alkotó kísérletezés ez, amit meg tudnak osztani egymással, és ugyanakkor szórakoztató is, eltereli figyelmüket a nyomasztó gondokról.

Első két filmjüket - a Rape (Megerőszakoltak) és a Self Portrait (Önarckép) címűt - 1969. szeptember 10-én mutatják be az Institute of Contemporary Arts-ban. A Rape-et az ausztrál televízió számára készítik, amely márciusban vetíti le. Főszereplője a huszonegy éves magyar menekült, Majlata Éva egyszer csak azon veszi észre magát, hogy egy kamera kitartóan követi mindenhová, még a legintimebb pillanatokban is, valósággal megerőszakolja. A sors iróniája, hogy ez az egyetlen filmje, amely nagy és kedvező sajtóvisszhangot kap.

14 / 19


Az Apotheosis-szal új fejezet nyílik. Ez az első és egyben utolsó alkalom, hogy Lennon színes, szélesvásznú másfél órás filmmel próbálkozik. Eredeti tervek szerint azt az érzést akarják megragadni/megörökíteni, amikor egy léggömb elrugaszkodik, elszabadul a Földtől, és a felhőkön áttörve a tiszta égbe szökell. Mindennek megvalósítása rengeteg problémával jár. Bár hosszas keresgélés után Nick Knowland személyében találnak egy vállalkozó kedvű operatőrt, de kihagyják a számításból, hogy a léggömb nem bír olyan magasra törni. Helikoptert kell bérelni: és Nick végül onnan filmezi a szükséges felhőformációkat és a kék eget. Több ezer méter hosszú nyersanyagból vágják össze az első változatot, melyet októberben mutatnak be és amelyet még számos verzió követ.

Az Ősi Kiáltás

1970 elején postán érkezik az a könyv, amely gyökeresen megváltoztatja életüket. Címe: The Primal Scream - Primal Therapy: The Cure For Neurosis (Az Ősi Kiáltás - ősi Terápia: a neurózis gyógyítására). Az orosz származású amerikai pszichológus, Arthur Janov írta, és valami teljesen újat hozott vele a pszichológiai gondolkodásba. „Amikor elolvastam - meséli Lennon -, azt gondoltam, ez olyan, mint Newton almája. Ennek kell lennie, mondtam. Sok-sok rossz dolgot tettem a múltban, a drogok, Maharishi... Aztán odaadtam Yokónak. Egyetértett velem, így felemeltem a telefonkagylót...”

Janov Londonba repül, hogy elkezdje a kezelést a Lennon házaspárral. Különböző módszerekkel felkutatja, elemzi és részben feloldja a Lennonban belül meglévő, de elfojtott érzelmeket, a szorongásokat, a traumákat. A kúrát néhány nap múlva a professzor kaliforniai intézetében folytatják, és John onnan való távozásakor az alábbiakat nyilatkozta: „A Primal Therapy lehetővé tette számunkra, hogy bizonyos érzéseket folyamatosan érezzünk, és ezek az érzések általában üvöltésre kényszerítenek. Ez minden. Mert előtte nem éreztem a dolgokat. Elfojtottam érzéseimet!”

Ebből a „felszabadult állapotból” születik meg első szólóalbuma, a John Lennon (Plastic Ono Band). A kezelés óta sokkal több fájdalmas érzés gyötri Lennont, de most már képes irányítani, felhasználni őket. A lemez csodálatosan összegzi, egyesíti legbelsőbb érzéseit - a keserűséget, a múlt iránti gyűlöletét és általában hozzá való viszonyát, a szövegekben erőteljes nyers mondanivaló, ősi, primitív ösztönök törnek felszínre benne, elég ha csak a Working Class Herora, vagy a minden idők legszebb és egyben legmegrázóbb Lennon-dalára, a Motherra gondolunk.

15 / 19


A lemezen John üzeni mindenkinek, hogy „Rozmár voltam / De most John vagyok / És így kedves barátaim / Az álomnak vége”. Még ez év februárjában kislemezen megjelenik a sokak által a leginkább önmarcangoló Lennon-szerzemény, az Instant Karma, „Elkap téged, pontosan fejbe fog verni, tehát jobb, ha összeszeded magad, mert hamarosan meg fogsz halni. Mi a fenét próbálsz tenni, tőled függ, igen tőled, Instant Karma elkap, keményen szemedbe néz, tehát jobb, ha összeszeded magad”.

Határozott felszólítás a cselekvés érdekében.

John filmes karrierjének csúcsát a Jonas Mekassal történő találkozás és együttműködés jelenti, melynek eredménye az 1971 márciusában Cannes-ban is bemutatott Up Your Legs és a Fly című film. Szeptemberben pedig a londoni Sándor Palotában székelő Art Spect-rumban levetítik a Cold Turkey, a The Ballad Of John And Yoko, a Give Peace A Chance és az Instant Karma című Lennon-Ono produkciókat. Az ezután készült filmjeik már nem kerülnek a nyilvánosság elé.

1971 márciusában kiadják a Power To The People (Hatalmat a népnek) kislemezt, majd júliusban felveszik minden idők legsikeresebb Lennon-lemezét, az Imagine-t. Melynek talán legmarkánsabb, legerőteljesebb dala pedig a I Don't Wanna Be A Soldier, melyet csak azért nem énekeltek a tüntető tömegek mert sokkal kevésbé himnikus hangvételű, mint a Give Peace A Chance vagy a Power To The People.

Amerikai Álom

Amerika mindig is a szabadságot jelenti John számára: a nagy lehetőségek és Elvis Presley hazáját.

New York teljesen lenyűgözi. Mint mondja, itt kellett volna születnie, a Village-ban. Hamar sikerül átvenni a helyi szokásokat; a Parkban biciklizik, éjjel jár moziba és a Sheridan Square-en megveszi a vasárnapi lapokat. „New York fantasztikus hely. Hihetetlen alkotói légkör jellemzi Manhattan szigetét- Szeretem ezt az egész tempót, legyen az akár a cheeseburger, akár a rengeteg tévécsatorna. Határozottabban több az életerő Amerikában.”

16 / 19


Szereti a Village avantgárd világát is. Itt találkozik többek között az ismert filmrendezővel, Jonas Mekasszal; a baloldali radikális Jerry Rubinnal és Abbie Hoffmannal is, akik az 1968-as véres chicagói tüntetés élén meneteltek.

Az 1972-ben kiadott Sometime In New York City című dupla album a radikális események naplószerű zenei lenyomata: Elephant's Memory című zenekarával Angela Davisről, John Sinclairről, az atticai börtönlázadásról, az észak-írországi háborúról, a nők egyenjogúságáról énekelnek. Ez az első album, ahol Yokóval - zeneileg is - sikeresen együttműködik. A zene kemény és vibráló.

Még ez év elején kezdetét veszi a több mint négyéves hadakozás az amerikai hatóságokkal, akik megtagadják számára a letelepedési engedélyt. Az ürügy: 1968-ban kábítószer-birtoklás miatt egy londoni bíróság pénzbírságra ítélte. A valós ok azonban az amerikai radikálisokkal, elsősorban Jerry Rubinnal és Leslie Baconnal fennálló kapcsolatai, illetve jelentős politikai aktivitása. A tortúrának számos szakasza van. Bizonyos időközönként a hatóságok távozásra szólítják fel, kitoloncolással fenyegetik, amelyet aztán John valamilyen indokkal mindig kijátszik. Az egész háborúskodás 1975. október 7-én váratlanul lezárul: mindenki azt hitte, hogy John veszít, amikor e fenti napon egyszer csak a kezébe nyomják az oly régóta várt zöld kártyát. Két nap múlva - harmincötödik születésnapján - megszületik Sean nevű fia, és a következő öt évet egyedül családjának szenteli.

De térjünk vissza még az időben. 1973 októberében Los Angelesbe szökik Yoko az amerikai hatóságok zaklatása elől. Hónapokon keresztül csak bolyong az utcákon, járja az éjszakai lokálokat és rengeteget iszik. Ebből a káoszból és ittasságból bontakozik ki a következő év elején megjelent Walls And Bridge, talán legdepressziósabb lemeze. Újabb anyagokkal nem jelentkezik, egyedül egy rock and roll-válogatással, melyen kedvenc rock and roll dalait énekli, a Be-Bop-A-Lula-t, a You Can't Catch Me-t vagy a Stand By Me-t.

Akkor még nem tudja, hogy amikor 1974. november 28-án a Madison Square Gardenben fellép Elton John koncertjén, az lesz élete utolsó fellépése.

Kettős fantázia

17 / 19


1980 augusztusában - öt év hallgatás után - John és Yoko bevonul az Atlantic Records New York-i stúdiójába és új albumon kezd dolgozni. A lemez önelemző, befelé forduló, de optimista. Lennon - mint többször nyilatkozza - megújulva, megfiatalodva tér vissza. A (Just Like) Starting Overrel megtöri a többéves hallgatást és leleplezően őszinte nyilatkozatok egész sorát adja a különböző sajtóorgánumoknak. Energiával feltöltődve és reményekkel telve néznek Yokóval a jövőbe. John szeretné, ha az új albumot a fiatalok és élveznék, de igazán a saját generációjának szánja, azoknak, akik vele együtt nőttek fel.

„Nos itt vagyok, hogy vagytok? Hogy vészeltétek át a hetvenes éveket? Én szemellenzővel mentem végig rajta” - nyilatkozza önironikusan és kiadja a jelszót: „Tegyük naggyá a nyolcvanas éveket!” Elmeséli, öt év magányra, csendre volt szüksége ahhoz, hogy ki tudja pihenni annak az óriási nyomásnak a fáradalmait, ami a Beatles sikereinek idején nehezedett rá.

„Hálát kell adnunk Istennek vagy bárkinek odafenn, hogy még mindig itt vagyunk. Túléltük Vietnamot, a Watergate-et és a többi szörnyűséget. ”

Saját jövőjével kapcsolatban teli optimizmussal:

„Lassan negyven leszek - és ahogy ígérik, az élet most kezdődik. Így hiszem én is. Jól érzem magam és tele vagyok energiával.. . Szinte gyereknek érzem magam."

„Jobb kiszolgált katona módjára lelépni a színről, mint hirtelen ellobbanni. Nem érzek csodálatot a halott Síd Vicious, James Dean vagy John Wayne iránt. Viszont fejet hajtok azok előtt, akik életben maradtak: Glória Swanson, Greta Garbo...”

Utolsó interjúját 1980. december 6-án adja a BBC-1 riporterének, Andy Peeblesnek.

Két napra rá egy őrült lelövi.

18 / 19


----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bitpolírozott Lennon-oevre >> - cikk, 2010. december

Lennon 60 - Tömegkultúránk meghatározó művésze >> - cikk, 2000. október

Lennon, a munkásosztály hőse >> - hosszú életrajzi cikk, 1990. április

19 / 19

Nehéz, sőt lehetetlen egyértelmű választ adni. Ez is, az is, és ugyanakkor sem ez, sem az. Ő John Lennon

Recommend Documents