ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK
Testnevelés és sport 1–8. évfolyam A Testnevelés és sport műveltségi terület az iskola egységes nevelő-oktató munkájának szerves részeként a testkultúra eszközeinek (testgyakorlatok, mozgásos játékok, sportági tevékenységek és az ezekhez kapcsolódó intellektuális ismeretek), valamint a természet egészségfejlesztő tényezőinek integrált hatásaként hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók életigenlő, az egészséget saját értékrendjükben kiemelt helyen kezelő személyiséggé váljanak. A műveltségi terület más műveltségi területekkel összhangban ismereteket, meggyőződéseket, értékítéleteket alakít ki az ember biológiai, pszichikai természetéről. Képessé tesz a környezetben végbemenő változások egészségügyi jelentőségének értékelésére, egyben összhangot teremt az egyéni tevékenység és az életmód között. A higiéniai szokások alakításával az egészségfejlesztési eljárások, módszerek megismertetésével szükségleteket fejleszt ki az egészség megőrzésére és fenntartására. A testnevelés a köznapi, kulturált viselkedés társadalmilag kialakult és hasznos mozgáskészletének elsajátítását, az alapvető viselkedési sémák alkalmazását segíti elő. Igényt kelt az esztétikus, szép test, a helyes testtartás kialakítására és fenntartására, az önálló testedzésre, sportolásra, a mozgásos önkifejezésre. Mindezek feltétele, hogy a tanulók ismerjék motorikus képességeik szintjét, a motorikus képességek fejlesztésének és fenntartásának módját, legyen személyes és társas élményük a mozgásos játék, a versengés öröme. A testnevelés és a sport hozzájárul ahhoz, hogy a diákok megbecsülik társaik teljesítményét, motorikusan képzettek, mozgásuk kulturált, felismerik a testnevelés és a sport egészségügyi és prevenciós értékeit. Cél, hogy a rendszeres fizikai aktivitás váljon magatartásuk részévé. Célok és feladatok a műveltségi terület egészére Az egészséggel kapcsolatos célok és feladatok: a testi fejlődés, érés támogatása; a higiéniai szokások kialakítása, erősítése; az ellenálló képesség, edzettség fejlesztése; a váz- és izomrendszer ortopédiai elváltozásainak megelőzése, ellensúlyozása; megfelelő felkészítés a keringési és légző rendszer megbetegedéseinek megelőzésére, a károsodások csökkentésére; a prevenció lényegének és a relaxációs eljárásoknak a megismerése, megértése. A mozgáskultúra fejlesztése: az alapvető (generikus) mozgáskészségek megfelelő szintű kialakítása és fejlesztése; az úszás elsajátítása; a kondicionális és a koordinációs képességeknek az életkorhoz és az egyéni adottságokhoz igazított fejlesztése; sokoldalú mozgástapasztalat és jól alkalmazható mozgáskészség-készlet megszerzése; a feladatmegoldáshoz, a képességfejlesztéshez és a játékhoz, sporttevékenységhez, azok károsodás nélküli végzéséhez kapcsolódó ismeretek (szabályok, történeti vonatkozások, mechanikai-biomechanikai törvényszerűségek, feladatmegoldó sémák, egészségügyi megfontolások) megszerzése; mozgáskommunikáció. Tanulási, játék- és sportolási élmények nyújtása, az elsajátítás, a teljesítmény, a kollektív siker, a tevékenység öröme. Értékes személyiségvonások fejlesztése: a félelem leküzdése, a szabályok betartása, összpontosítás, céltartás, a nehézségek leküzdése, a kudarc tűrése, a természet szeretete, környezetkímélő magatartás. 1–4. évfolyam tanterve Az alapozó szakaszban a testnevelés a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel (ismeretekkel, jártasságokkal, készségekkel, képességekkel) ruházza fel a kisiskolásokat, amely későbbi cselekvési biztonságukat, rendszeres fizikai aktivitásukat megalapozza. Ez teszi alkalmassá őket arra, hogy a későbbiekben képesek lesznek sportági feladatok és mozgásrendszerek
309
TESTNEVELÉS ÉS SPORT eredményes elsajátítására, motorikus képességeik hatékony fejlesztésére. Sajátos módszereivel, elsősorban mozgásos játékokkal és versengésekkel segíti a zökkenőmentes átmenetet a kötetlenebb óvodai élet és az önálló munkát követelő iskolai élet között, kötődést jelentő élményeket nyújt mozgásvágyuk fenntartásához. A cél megvalósításához az alábbi feladatokat kell megoldani: • Az alapvető (generikus) mozgáskészségek továbbfejlesztése, az esetleges „deficit” pótlása. • A koordinációs képességek kialakítása, továbbfejlesztése. • A kondicionális képességek szervi alapjainak alapozása, és relatív – a testtömeghez és a megoldandó feladatokhoz mért – fejlesztése. • Az ordinatív mozgáskészlet (sportágakban kidolgozott feladatmegoldások) alapjainak elsajátítása. • Állandó élményszerzési lehetőség nyújtása a játékokon, versenyeken keresztül. • Az értékes személyiségvonások megerősítése: önzetlenség, feladatvállalás, félelemérzés leküzdése (bátorság), állhatatosság és kitartás, együttműködési képesség, fair play, empátia-készség, mások megértése, őszinteség, nyitottság, igazmondás. • A negatív személyiségvonások visszafogása: önzés, lustaság, bátortalanság a feladatok elodázása, irigység, szabályok megszegése, mások érdekeinek megsértése, hazudozás. • Az előbbiekkel összefüggésben, eredményképpen a jó egészségi szint, a betegségekkel szembeni ellenálló-képesség, a helyes testtartás kialakítása. A műveltségterület tantárgyi rendszere és óraszámai Évfolyam Kerettanterv szerint Testnevelés és sport Összesen
1.
A 4 4
2.
B 3 3
A 4 4
3.
B 3 3
A 4 4
4.
B 3 3
A 4,5 4,5
B 3,5 3,5
A tantárgy kétféle éves óraszáma az iskoláknak választási lehetőséget biztosít arra, hogy a számukra kedvezőbb óraszámú tantervet illesszék a pedagógiai programjukba. Követelmények 1. Aktívan és örömmel vegyen részt a testnevelési foglalkozásokon, érezze jól magát a különféle mozgástevékenységekben. 2. Meglévő mozgáskészletét bővítse, elemi tevékenységi szinten ismerkedjen meg új mozgáselemekkel. 3. A feladatok sokféleségével, új és új feladatmegoldásokkal találkozva szerezzen személyes tapasztalatokat új típusú feladatok megoldásához. Legyen motivált a tanulás, váljon belső igényévé saját képességeinek önálló fejlesztése. 4. A követelmények objektív mutatói a teljesítménypróbák. A tanulók értékelése Az iskolai testnevelés és sport eredményességének egyik fontos feltétele a tanulók teljesítményének, mozgáskultúrájuk fejlődésének folyamatosan mérése és értékelése. Az elsajátítás minőségi mutatói: • a feladatmegoldás határozott vállalása, • az eredményes megoldás újbóli megismétlése,
310
TESTNEVELÉS ÉS SPORT • •
a siker feletti őszinte öröm, a feladatmegoldás objektív mutatói (cm, sec, ismétlési szám, minőségi pontozási érték, találat stb.)
A teljesítménypróbákban produkált értékek jelzésértékűek – „teljesítménytükör”, a tanuló értékelésében a saját magához mért fejlődésváltozásokat kell alapul venni.
311
ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK
A teljesítménypróbák elvárásai 1. évfolyam
2. évfolyam
lányok, fiúk 4 percig 6–8 percig
lányok, fiúk 5 percig 8–10 percig
lányok 6 percig 9–11 percig
fiúk 6 percig 11–13 percig
lányok 7 percig 11–13 percig
fiúk 8 percig 14–15 percig
5 méterről 2 találat
6 méterről 2 találat
7 méterről 2 találat
7 méterről 2 találat
8 méterről 2 találat
9 méterről 2 találat
Tartós futás Folyamatos játékos mozgás Célbadobás zsámolyra (5 kislabda) Szlalom futás Labdavezeté s kézzel (2 x 15m) Korlátozott futás (10m/sec) Ritmusváltásos futás Reakciógyor saság Egyensúlyoz ás Egyensúlyoz ó járás
3. évfolyam
4. évfolyam
gyenge
közepes
jó
gyenge
közepes
jó
gyenge
közepes
jó
gyenge
közepes
jó
gyeng e
közepes
jó
gyenge
közep es
jó
10,0
9,0
8,2
9,3
8,5
7,6
9,1
8,4
7,8
9,0
8,2
7,4
9,0
8,2
7,6
8,8
7,8
7,2
17,0
14,0
11,0
16,0
13,5
11,5
15,5
13,0
10,5
14,5
12,2
10,5
13,2
11,2
9,2
________
8,0
7,2
6,4
6,8
6,0
5,2
6,5
5,7
4,9
6,1
5,3
4,6
5,8
5,0
4,3
5,2
4,6
4,0
8,8
8,2
7,5
8,5
8,0
7,5
8,9
8,0
7,1
8,7
7,8
6,9
8,4
7,5
6,8
8,2
7,3
6,6
7
10
13
12
13
15
13
16
19
13
16
19
15
18
20
16
19
20
12
16
20
22
28
34
34
41
47
24
33
40
35
42
50
35
42
50
15
12
9,0
13,4
10,4
7,8
11,7
9,2
6,7
12,1
9,6
7,1
10,0
7,4
6,0
11,0
8,3
6,9
312
ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK
A teljesítménypróbák leírása •
•
• •
•
•
•
Szlalom futás: A rajtvonalra merőlegesen, attól 5, 10 és 15 méterre kell elhelyezni egy-egy medicinlabdát. A tanuló hullámvonalban futva kerülje el az első két labdát, majd megkerülve a harmadikat hullámvonalban fusson vissza és haladjon át a rajtvonalon. (Ajánlatos az első labdát balkéz felöl kerülni.) Két kísérlet után a jobbik eredményt értékeljük, 0,1 s-os pontossággal. Szlalom labdavezetés kézzel: A tanulónak az előző próbában leírt pályán kell labdavezetéssel végighaladni. A célvonalon áthaladva meg kell fognia a labdát. Két kísérlet engedhető meg, melyből a jobbik eredményt kell értékelni 0,1 s-os pontossággal. Korlátozott futás (20 lépéses futás): A próbázó feladata 10 méter futás egymástól 50 cm-re lévő vonalak között. A teljesítés idejét mérjük 0,1 s-os potossággal. Minden vonalra lépés, vagy túllépés a vonalon 0,1 s hozzáadásával jár. Ritmusváltásos futás: A futás 30 m-es pályán történik. A rajthelyről 5 méterre lehelyezünk három egymáshoz érő tornakarikát, a pálya közepén öt egymáshoz érő karikát (a középsőt helyezzük a felezőpontra), a célvonaltól 5 méterre visszaszámolva ugyancsak három karikát. A tanulónak úgy kell futnia, hogy a karikák mindegyikébe belép átfutás közben. Két kísérlet közül a jobbikat vesszük figyelembe. Az eredményt 0,1 s-os pontossággal jegyezzük fel. Rekciógyorsaság: Bordásfal 10. fokánál (alulról számolva) a szaktanár 2 db munkáskesztyűt tart egymástól 50 cm-re. A tanuló kartávolságnyira áll a kesztyűvel szemben. A távolság felvételekor mellső középtartásban ujjhegye érje el a bordásfal megfelelő fokát. A szaktanár véletlen választásos alapon engedi el valamelyik kesztyűt, akkor, amikor a tanuló már mozdulatlan, várakozó helyzetben van. A tanuló igyekezzen elkapni a kesztyűt. Az eredményt az adja, hogy sikerült-e és hányadik fok magasságában sikerült elkapni a kesztyűt. Öt kisérletből az összpontszám adja a végeredményt, ami így 0 és 50 pont közötti lehet. Egyensúlyozás: A tanuló bekötött szemmel, kar magastartásban ujjfűzés helyzetben vár. Jelre az egyik lábát térdben hajlítva, derékszög helyzetéig emeli. Az időt addig mérjük, amíg az emelt lábát le nem teszi. Egy percnél a próba véget ér. Az eredmény 0,1 s-os pontossággal jegyezzük fel. Egyensúlyozó járás: A tanuló egy lapjára fordított hosszú tornapaddal szemben, attól 1,5 méterre húzott rajtvonal mögött áll, “elefánttoronnyal” (egyik kezével az orrát fogja, a másikkal kislabdát fog). Jelre végighalad a pad merevítő gerendáján, lerugja a gerenda végére állított tömöttlabdát, majd egyensúlyozva visszamegy. Az időt a rajtvonal ismételt eléréséig 0,1 s-os pontossággal rögzítjük. Minden esetleges lelépést 1 s hozzáadásával büntetünk.
A tanterv alkalmazásához szükséges speciális képesítési követelmények és tárgyi feltételek Képesítési feltételek Törvényi háttér: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17.paragrafus 1.pont a-d) bekezdése, 8.pontja.
Az alapozó szakasz évfolyamain (1–4. évfolyam) tanítói, konduktori végzettség. A szakrendszerű oktatásban a tantárgynak megfelelő szakos tanári vagy a testnevelés és sport tantárgy oktatásához megfelelő képesítést nyújtó tanítói végzettség szükséges. Nem szakrendszerű oktatásban a tanár akkor oktathat, ha legalább százhúsz órás pedagógustovábbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította a hat-tízéves korosztály életkori sajátosságaihoz illeszkedő pedagógiai, pszichológiai ismereteket és az eredményes felkészítéshez szükséges módszereket.
313
TESTNEVELÉS ÉS SPORT Tárgyi feltételek Tornaterem (tornaszoba), testnevelési udvar – mindkettő átlagos felszereltséggel, uszoda (tanmedence), szokványos sportszerek.
Tantárgyi tantervek
A tantárgy óraterve 1–4. évfolyam Témák 1. Alaki gyakorlatok 2. Gimnasztika 3. Járások és futások 4. Szökdelések és ugrások 5. Dobások és hajítások 6. Támaszok, mászások, egyensúlyozások 7. Feladatok függésben 8. A labdakezelés alapjai 9. Koreografált játékok 10. Úszás 11. Higiéniai ismeretek 12. Szabadidős sporttevékenységek Óraszám összesen:
1. évfolyam A B 10 7 14 10 19 13 15 8 19 10
2. évfolyam A B 10 7 14 10 19 13 15 8 19 10
3. évfolyam A B 8 5 15 12 16 13 15 10 15 10
4. évfolyam A B 12 7,5 22,5 18 24 19,5 22,5 15 22,5 15
19
12
19
12
13
11
19,5
16,5
10 20 15 10 7
6 14 9 10 4
10 20 15 10 7
6 14 9 10 4
8 20 15 10 5
5 14 10 10 3
12 30 22,5 15 7,5
7,5 21 12 15 4,5
8
8
8
8
8
8
12
12
148
111
148
111
148
111
166,5
129,5
A tantervben a műveltségi terület fejlesztési feladatainál történő hivatkozások (kapcsolódás) az alábbi felsorolás elemeire történő hivatkozásokat jelölik: 1. Az egészséges testi fejlődés 1.1 A tanulók életkorának megfelelően fejlődjön keringési, légzési és mozgatórendszerük. A foglalkoztatás hatására szilárduljon egészségük, váljanak ellenállóvá a megbetegedésekkel szemben. 1.2 Rendszeresen végezzenek mozgástevékenységet. 1.3 Aktív és egyre tudatosabb testmozgással előzzék meg a tartási rendellenességek kialakulását, kerüljék a gerincoszlopot károsító helyzeteket és mozgásokat. Alakuljon ki a testtartásért felelős izmok izomegyensúlyának és a medence középállásának automatizálása. 1.4 Szerezzék meg az alapvető higiéniai ismereteket, bővítsék tudásukat. 2. A mozgáskultúra fejlesztése 2.1 Tudjanak gyorsan, illetve kitartóan futni, igyekezzenek iramukat a távhoz és a terephez igazítani, futás közben akadályokat leküzdeni. Sajátítsanak el ugrás-, dobás- (hajítás-, lökés-, vetés-) technikákat, ezzel is gazdagítva alapvető (generikus) készségkészletüket. 2.2 Sajátítsanak el egyszerű, torna jellegű támasz- és függéshelyzeteket, legyenek képesek egyszerű hely- és helyzetváltoztatásokra támaszban és függésben. 2.3 Jellemezze tevékenységüket kreativitás a legváltozatosabb feladathelyzetekben. Elemi szintű játékkészség birtokában szívesen vegyenek részt egyszerűsített sportjátékokban. 2.4 Váljanak vízbiztossá, sajátítsanak el egy úszásnemet.
314
TESTNEVELÉS ÉS SPORT 2.5 Fejlődő tendencia jellemezze kondicionális és koordinációs képességszintjüket, mozgásos cselekvési biztonságukat. 2.6 Életkoruknak megfelelően fejlett izomzattal legyenek képesek uralni testtömegüket a különböző feladatmegoldások során. 2.7 Legyenek képesek összerendezett mozgásokra. 2.8 Ismerjék a játékok elemi szabályait. Értsék a feladatmegoldások elemi logikáját. 3. A mozgásigény fenntartásának követelményei 3.1 Élményként éljék meg az új feladatmegoldások elsajátítását, a játékot, versengést, sportolást. 3.2 Alapozódjon meg az egészséges életmód és a rendszeres fizikai aktivitás iránti igényük.
315
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
1–2. évfolyam Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Ritmus- és ütemtartás I) T) Te) É) Egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Ritmus- és ütemtartás
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
1. Alaki gyakorlatok.
• • • • • • •
Alapállás, pihenjállás. Testfordulatok helyben, ugrással. Sorakozás egysoros vonalba, oszlopba (társ mögött). Köralakítás kézfogással. Járás ütemtartással, tapssal, dobbantással. Nyitódás-záródás. Kapcsolódó játékok: mozdulatlanság, baglyocska, szoboralakítás.
Magyar nyelv és irodalom (vezényszavak); Művészetek 2.7
2. Gimnasztika. 2. 1. Egyszerű 1–4 ütemű alapgimnasztika.
•
A csont-, az izom- és az ízületi rendszer lehetőségeit kihasználó, de kímélő, merevségektől mentes 1–4 ütemű, utánzással végrehajtható, változatos előkészítő gyakorlatok szer nélkül és kéziszerekkel (a pedagógus és egymás utánzásával). Testhelyzetek, kartartások, alapformák: legszokványosabb testhelyzeteket, kartartásokat és alapformákat tartalmazó szabad-, társas- és kéziszergyakorlatok (labdával, babzsákkal, ugrókötéllel, szalaggal stb.). Ritmikus feladatok énekre, zenére. Tartásjavító és a gerincdeformitásokat megelőző (korrigáló) gyakorlatok. Az előkészítést és a motorikus képességek alapozását jól szolgáló gyakorlatok.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.3, 2.1, 2.2, 2.7, 3.1, 3.2
•
• •
317
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) pr) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásalkalmazás Gyorsasági koordináció Mozgásérzékelés Élményszerzés Fair play I) T) Te) É) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás I) T) Te) É) Mozgásérzékelés Mozgástanulás Térbeli tájékozódás Kreativitás Összpontosítás Élményszerzés Fair play
318
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
3. Járások és futások. 3. 1. Járások. 3. 2. Futások. 3. 3. Egyszerű szabályokon alapuló fogójátékok.
•
Életvitel és ismeretek;
• • •
Járás és futás kötetlenül és alakzatban (egyes oszlop), meghatározott útvonalon is (oda-vissza, körben, hullámvonalban stb.) rövid és nyújtott lépésekkel. Rövid távú gyors futás saját tempóban. Futások irányváltoztatással. Kapcsolódó játékok: tolvajlépés, futóversenyek, fogójátékok, vonatozás, tűz-víz, repülő-, mágnes-fogó, sorversenyek stb.
Természettársadalomismeret
gyakorlati
és
1.1, 1.2, 1.3, 2.1, 2.5, 2.6, 3.1, 3.2 4. Szökdelések és ugrások. 4. 1. Rövid idejű, kis erőkifejtésű szökdelések és ugrások.
5. Dobások, hajítások. 5. 1. Egy- és kétkezes dobások. 5. 2. Hajítások kis súllyal. 5. 3. A tanultak beillesztése egyszerű testnevelési játékokba, sor- és váltóversenyekbe.
• • •
• • •
Szökdelések egy, váltott és páros lábon meghatározott távolságig. Szökdelések kötéláthajtással. Távolugrás helyből és nekifutással, elugrósávból. Kapcsolódó játékok: szökdelő fogó, kecskézés, szökdelő oszlop stb.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.2, 1.3, 2.1, 2.5, 2.6, 3.1, 3.2
Hajítási kísérletek újságpapír gombóccal, lufival, babzsákkal, kislabdával, egykezes alsó, oldalsó és felső dobás zsinór felett. Hajítási kísérletek távolba és célba, célzás mozgó célpontra. Kapcsolódó játékok: szökdelő fogó, kecskézés, szökdelő oszlop stb., talicskázás kéz- és lábtámaszban; sorés váltóversenyek állatutánzó járással, „vándormászás”, döngető újságpapír gombóccal, lufival, kislabdával; „dobj és szökdelj!”, „ki dob a legmesszebbre?”, céllabda.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.3, 2.1, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Térbeli tájékozódás
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
6. Támaszok, mászások, egyensúlyozások. 6. 1. Feladatok támaszban 6. 2. Kúszások, mászások. 6. 3. Statikus jellegű egyensúlygyakorlatok. 6. 4. Egyéb természetes mozgások.
• •
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.3, 2.2, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
• • • •
I) T) Te) É) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Térbeli tájékozódás
7. Feladatok függésben. 7. 1. A rúd- és a kötélmászás technikája.
• •
Támaszgyakorlatok talajon, padon és bordásfalon. Mászás előre és hátra. Helyváltoztatás állatmozgást utánozva (kutyafutás, pókjárás, sánta róka stb.). Helyváltoztatás vízszintes és rézsútos padon, hason- és hanyattfekvésben, kéz-láb támaszban, rákjárással, pókjárással. „Vándormászás” függőállásból bordásfalon. Gurulóátfordulás előre guggolótámaszból, terpeszállásból zsugorés terpeszülésbe. Gurulóátfordulás hátra enyhén lejtős felületen. Felugrások és leugrások kéztámasszal különböző szerekre (pad, zsámoly, egyrészes szekrény). Egyensúlyozó járás vonalon és padon, pad merevítőgerendáján előre, hátra és oldalra. Kapcsolódó játékok: talicskázás kéz- és lábtámaszban; sor- és váltóversenyek állatutánzó járással. Függés- és egyensúlygyakorlatok padon, bordásfalon, rúdon és kötélen: fogás, függeszkedés. Kapcsolódó játékok: „Vándormászás”, sor- és váltóversenyek, fára mászás.
Természetés társadalomismeret 1.3, 2.2, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
319
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
320
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
I) T) Te) É) szk) egy) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Térbeli tájékozódás
8. A labdakezelés alapjai. 8. 1. Gurítás, elkapás, dobás. 8. 2. Labdavezetés kézzel, lábbal. 8. 3. Célzás álló és mozgó tárgyra.
•
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.3, 2.1, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
I) T) Te) É) F) egy) Mozgáskoordináció Mozgásalkalmazás Ritmusérzék Kreativitás Élményszerzés I) T) Te) É) egy) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Térbeli tájékozódás
9. Koreografált játékok. 9. 1. Egyszerű koreografált játékok, gyermek-, népi játékok, táncok. 9. 2. Gyermekmondókákra, gyermekdalokra koreografált mozgássorok.
•
10. Úszás. 10. 1. Vízhez szoktatás. 10. 2. Az úszás technikai alapjai.
• • •
• • • • •
Labdás ügyességfejlesztés: álló labda megfogása, felemelése, visszahelyezése; labdagörgetés egy és két kézzel helyben, a lábak körül és továbbhaladással; gurítás a társhoz oda-vissza terpeszülésben; feldobott labda elfogása; eldobott labda elfogása futással egy pattanás után a földre érés előtt. Labdavezetés kézzel helyben (állásban, ülésben, guggolásban) és továbbhaladással kötetlenül. Labdavezetési kísérletek lábbal. Kapcsolódó játékok: szabadulás a lufitól vagy a labdától, adogatóversenyek, labdacica gurítással, dobással, labdavadászok stb. Körjátékok zenére, dalokra és gyermekmondókákra, Alakzatváltoztatások: csoportos, páros és egyéni járások, guggolások, karmozgások, tánclépések. Népi játékok.
Sorakozás és vonulás derékig érő vízben. Szabadgyakorlatok a vízben. Siklási kísérletek. Sikláshoz kapcsolt lábtempó a választott úszásnemben. Siklás és kartempó. Kar- és lábmunka összehangolása. Kapcsolódó játékok: fogójátékok a vízben, hajóvontatás, gyöngyhalász, halacska stb.
Magyar nyelv és irodalom; Művészetek 1.1, 1.2, 1.3, 2.4, 2.7, 3.2
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.2, 1.3, 2.2, 2.7, 3.1
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) Te) F) K) É) é)
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
11. Higiéniai ismeretek. 11. 1. Higiéniai ismeretek feltárása, növelése.
•
A test tulajdonságainak felfedezése és tudatos megismerése a mozgások során: csontok, izmok, ízületek. A test képességeinek fejlesztése, épségének védelme: ügyesség, bátorság és óvatosság. A tisztaság fontossága: tiszta test, tiszta öltözék, mosakodás, rendszeretet. Az öltöző és a gyakorlótér rendje és tisztasága.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.4, 3.2
Séták, szánkózás, hócsata és hóemberépítés. Ügyességet fejlesztő közlekedési eszközök használata (kerékpározás, görkorcsolyázás, gördeszkázás, korcsolyázás).
Természetés társadalomismeret; Életvitel és gyakorlati ismeretek 1.2, 2.3, 3.2
• • •
Te) É) F) Mozgáskoordináció Mozgásalkalmazás Kreativitás Élményszerzés Fair play
12. Szabadidős sporttevékenységek.
• •
A továbbhaladás feltételei
• • • •
A tanuló tudjon alakzatokat felvenni és változtatni az utasításnak megfelelően. Tudja teljesíteni utánzással a gimnasztikai feladatokat. Az alapvető mozgáskészségeket (járás, futás, ugrás, dobás, kúszás, mászás stb.) életkorának megfelelő szinten tudja végrehajtani. Félelem nélküli vegyen részt a vízben végzett feladatok során.
321
TESTNEVELÉS ÉS SPORT 3–4. évfolyam Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Ritmus- és ütemtartás I) T) Te) É) Egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Ritmus- és ütemtartás
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
1. Alaki gyakorlatok.
• • • • • • •
Alapállás, pihenjállás. Testfordulatok helyben, ugrással. Sorakozás egysoros vonalba, oszlopba (társ mögött). Köralakítás kézfogással. Járás ütemtartással, tapssal, dobbantással. Nyitódás-záródás. Kapcsolódó játékok: mozdulatlanság, baglyocska, szoboralakítás.
Magyar nyelv és irodalom (vezényszavak); Művészetek 2.7
2. Gimnasztika. 2. 1. Egyszerű 1–8 ütemű gimnasztika.
• •
Mint az előző évfolyamokon, de kissé nehezítve. A csont-, az izom- és az ízületi rendszer lehetőségeit kihasználó, de kímélő, merevségektől mentes 1–8 ütemű, utánzással végrehajtható előkészítő gyakorlatok szer nélkül és szerekkel (pad, bordásfal, zsámoly). Önállóan, társutánzással, valamint szaknyelvi utasításra végzett szabadgyakorlatok, valamint szabadgyakorlati alapformájú társas-, kéziszer- és szergyakorlatok. Testhelyzetek, kartartások, alapformák: legszokványosabb testhelyzeteket, kartartásokat és alapformákat tartalmazó szabad-, társas- és kéziszergyakorlatok (labdával, babzsákkal, ugrókötéllel, szalaggal stb.). Rövidebb gyakorlatsorok, statikus egyensúlyviszonyok gyakoroltatása. Ritmikus feladatok énekre, zenére. Tartásjavító és a gerincdeformitásokat megelőző (korrigáló), talpboltozatot erősítő gyakorlatok. Kapcsolódó játékok: fogójátékok, versengések kettős körben, kakasviadal stb.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret; Művészetek 1.1, 1.3, 2.1, 2.2, 2.7, 3.1, 3.2
• •
• • • •
322
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) pr) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásalkalmazás Gyorsasági koordináció Mozgásérzékelés Élményszerzés Fair play
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
3. Járások és futások. 3. 1. Járások. 3. 2. Futások. 3. 3. Egyszerű szabályokon alapuló fogójátékok.
•
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.2, 1.3, 2.1, 2.5, 2.6, 3.1, 3.2
• • • • • • •
Járás behunyt szemmel előre, hátra és oldalra keresztlépéssel, mélytérdhajtásban, járás ütemtartással. Futás irányítva, jelekkel, feladatokkal (bekötött szemmel, párokban, társhoz igazított iramban). Átfutás hajtott kötélen. Futás akadályokon át, padra, zsámolyra fel- és lelépéssel. Felfutás lépcsőn, lejtőn és vissza. Futás guggolórajttal, rajtversenyek. Rövid távú vágtafutások. Gyors futások irányváltoztatással. Hosszú távú futások saját tempóban. Kapcsolódó játékok: fogójátékok, különböző sor- és váltóversenyek, futóversenyek, vakfogójárással („erre csörög a dió …”, tapsolással és énekléssel, félperces fogójáték, páros fogó, helycsere, „Balatoni halászok”, skalpvadászat stb.
323
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásalkalmazás Ritmus és reakcióképesség Térbeli tájékozódás
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
4. Szökdelések és ugrások. 4. 1. Rövid idejű, fokozatosan növekvő erőszükségletet igénylő szökdelések. 4. 2. Ugrások saját erőbeosztással.
•
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.2, 1.3, 2.1, 2.5, 2.6, 3.1, 3.2
• • • • • • • •
I) T) Te) É) Mozgásérzékelés Mozgástanulás Térbeli tájékozódás Kreativitás Összpontosítás Élményszerzés Fair play
324
5. Dobások, hajítások. 5. 1. Egy- és kétkezes dobások. 5. 2. Hajítások, vetések kis súllyal.
• • • • • •
Szökdelések egy, váltott és páros lábon előre, hátra és oldalra meghatározott távolságig. Szökdelések helyben és továbbhaladással taps ritmusát követve. Kötéláthajtás egy, váltott és páros lábon szökdeléssel, meghatározott ideig. Ugróiskola kötéláthajtással párokban, majd közös kötéllel. Felugrások helyből és nekifutásból emelkedő szerekre (rézsútos pad), leugrások szőnyegre. Felugrás függésbe (bordásfal, gyűrű), leugrás a szerről. Zsugorkanyar. Távolugrás helyből és nekifutással, elugrósávból. Magasugrás helyből és nekifutással. Sorozatugrások (hármas, négyes, ötös). Kapcsolódó játékok: nyusziugrás adott távolságon, szökdelő fogó („Balatoni halászok”, félperces fogó), kengurufogó, ugróiskola, ugróversenyek stb. Mint az előző évfolyamokon, valamint: Dobások távolba és célba különböző körméretű és tömegű labdával, a céltávolság növelésével. Dobások két kézzel előre és hátra, a fej fölött és a lábak között. Dobási (vetési) kísérletek az oldalsíkban szerzett lendülettel előre és hátra. Ütések lufival és könnyű labdával szabadon, felfelé. Kapcsolódó játékok: kiszorítósdi hajítással, csapatban; egyszerű fogyasztójáték, tűzharc (egy, két, három labdával), döngető, vadászlabda, csapatos versenyek: „Ki lök a legmesszebbre?”, „Ki céloz ügyesebben?” stb.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.3, 2.1, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) egy) szk) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Térbeli tájékozódás Egyensúlyozó képesség
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
6. Támaszok, kúszások, mászások, egyensúlyozások. 6. 1. Feladatok támaszban. 6. 2. Kúszások, mászások. 6. 3. Statikus jellegű egyensúlygyakorlatok. 6. 4. Dinamikus jellegű egyensúlygyakorlatok. 6. 5. Egyéb természetes mozgások.
• • •
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.3, 2.2, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
• • • • • •
I) T) Te) É) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Térbeli tájékozódás Egyensúlyozó képesség
7. Feladatok függésben. 7. 1. Rúd- és kötélmászás fokozódó gyorsasággal. 7. 2. Mászóversenyek.
• • • •
Mint az előző évfolyamokon, valamint: Folyamatos kúszás akadályok nélkül és akadályok alatt. Kúszás talajon, háton, lábakkal kifejtett tolóerőt alkalmazva, kúszás fejjel terelgetett felfújt és tömött labdával. Kúszás rézsútos padon karhúzásokkal. Rákkúszás (hason fekvésben, hátra). Vándormászási kísérletek (esetleg bordásfalon). Felugrások és leugrások kéztámasszal különböző szerekre (pad, zsámoly, egyrészes szekrény). Gurulóátfordulás előre és hátra guggolótámaszból és terpeszállásból. Sorozat gurulóátfordulás előre. Fejenállás és kézenállási kísérletek. Egyensúlyozó futás rézsútos padon, egyensúlyozó járás, forgással kombinálva pad merevítőgerendáján. Helycsere padon egymással szemben haladva. Testhelyzet-változtatások tenyéren egyensúlyozott labdával, labda-egyensúlyozás lábfejen, combon, homlokon. Kapcsolódó játékok: mozdulatlanság, szoboralakítás, „Ki áll tovább egy lábon?”; sor- és váltóversenyek, pincérverseny, „Állítsd meg a karikát!” stb. Mint az előző évfolyamokon, valamint: Függés- és egyensúlygyakorlatok padon, bordásfalon, rúdon és kötélen, fogás, függeszkedés. Mászási kísérletek kötélen és rúdon szabad és bekötött szemmel. Kapcsolódó játékok: „Vándormászás”, sor- és váltóversenyek, fára mászás.
Természetés társadalomismeret 1.3, 2.2, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
325
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) szk) egy) Mozgáskoordináció Mozgástanulás Mozgásérzékelés Térbeli tájékozódás
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
8. A labdakezelés alapjai. 8. 1. Labdavezetés kézzel, lábbal. 8. 2. Labdadobás. 8. 3. Lökés, ütés.
• •
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.3, 2.1, 2.3, 2.5, 2.6, 2.7, 3.1
• • • • • •
I) T) Te) É) F) egy) Mozgáskoordináció Mozgásalkalmazás Ritmusérzék Kreativitás Élményszerzés
326
9. Koreografált játékok. • 9. 1. Rövidebb, egyszerű • mozgásrendszerű koreográfiák betanulása. •
Mint az előző évfolyamokon, valamint: Labdavezetés kézzel helyben (állásban, ülésben, guggolásban) és továbbhaladással kijelölt pályán, hullámvonalban. Labdavezetés kis területen, az ütközések elkerülésével. Labdavezetés lábbal, cselezés. Labdadobási kísérletek kidobóállásból befordulással, majd később mozgásból (nekifutásból). Lökési kísérletek tömött labdával melltől indítva két kézzel, guggolásból indítva; válltól indítva egy kézzel. Ütési kísérletek: guruló labda terelgetése és labdatáncoltatás, a labda földre ütögetése bottal. Kapcsolódó játékok: szabadulás a labdától, adogatóversenyek, sor- és váltóverseny szlalomozva, labdavadászok, háromudvaros fogyasztójáték stb. Körjátékok zenére, dalokra és gyermekmondókákra. Alakzatváltoztatások: csoportos, páros és egyéni járások, guggolások, karmozgások, ugrások és szökdelések, tánclépések. Rövid, egyszerű, koreografált mozgássorok zenével, dallal, szerekkel (labdával, szalaggal, bottal).
Magyar nyelv és irodalom; Művészetek 1.1, 1.2, 1.3, 2.4, 2.7, 3.2
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
Kulcskompetenciák, kiemelt fejlesztési feladatok
I) T) Te) É) egy) Mozgáskoordinációs Mozgástanulás Mozgásérzékelés Térbeli tájékozódás I) Te) F) K) É) é)
Témakörök
Tanulói tevékenységek
Kapcsolódások
10. Úszás. 10. 1. Vízhez szoktatás. 10. 2. Az úszás technikai alapjai. 10. 3. Egy úszásnem technikai alapjai.
• • •
Sorakozás és vonulás derékig érő vízben. Szabadgyakorlatok a vízben. Siklási kísérletek. Sikláshoz kapcsolt lábtempó a választott úszásnemben. Siklás és kartempó. Kar- és lábmunka összehangolása. Kapcsolódó játékok: fogójátékok a vízben, hajóvontatás, gyöngyhalász, halacska stb.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.1, 1.2, 1.3, 2.2, 2.7, 3.1
11. Higiéniai ismeretek. 11. 1. Higiéniai ismeretek növelése. 11. 1. Szoktatás a higiéniai ismeretek alkalmazására.
•
A test tulajdonságainak felfedezése és tudatos megismerése a mozgások során: csontok, izmok, ízületek. A test képességeinek fejlesztése, épségének védelme: ügyesség, bátorság és óvatosság. A tisztaság fontossága: tiszta test, tiszta öltözék, mosakodás, rendszeretet. Az öltöző és a gyakorlótér rendje és tisztasága. Kapcsolódó játék: Ki tud több higiéniás szabályt felsorolni? Séták, gyalogos, kerékpáros túrák (útjelzések, turistajelzések megismerése). Ügyességet fejlesztő közlekedési eszközök használata (kerékpározás, görkorcsolyázás, gördeszkázás, korcsolyázás). Szánkózás, korcsolyázás, hócsata és hóemberépítés.
Életvitel és gyakorlati ismeretek; Természetés társadalomismeret 1.4, 3.2
• •
• • • •
Te) É) F) é) Mozgáskoordináció Mozgásalkalmazás Kreativitás Élményszerzés Fair play
12. Szabadidős sporttevékenységek.
• • •
Természetés társadalomismeret; Életvitel és gyakorlati ismeretek 1.2, 2.3, 3.2
A továbbhaladás feltételei
• •
A tanuló ismerje, értse a vezényszavakat, és hajtsa végre a rendgyakorlatokat. Kövesse az alapvető gimnasztikai alapformákra épülő, egyszerű gimnasztikai gyakorlatokat.
327
TESTNEVELÉS ÉS SPORT • • • • •
328
Tudjon elfogadhatóan rajtolni, futni, ugrani és dobni. Tudjon megfelelő kísérleteket bemutatni a kúszás, a mászás, a támasz és a függés feladatainak teljesítése során. A torna (jellegű) gyakorlatokat hajtsa végre kis segítséggel, biztonságosan és szép testtartással. Örömmel vegyen részt a testnevelési játékokban. Viselkedjen biztonságosan a mellmagas vízben.
Az alapozó és fejlesztő szakasz tanterve (5–8. évfolyam)
Közös célok és feladatok Alapozó szakasz (5–6. évfolyam) Az önértékelés képességének kialakítása és fejlesztése. A rendszeres testmozgás és a sport iránti igény megerősítése és kielégítése. A tanulókban meglévő szolidaritásérzés, együttműködő- és segítőkészség értékének tudatosítása és fejlesztése. Az egészséges életmóddal összefüggő pozitív beállítódások, magatartásoknak és szokások megerősítése. A környezettel való harmonikus és konstruktív kapcsolathoz szükséges ismeretek, képességek és készségek kialakítása és fejlesztése. A megbízhatóság, becsületesség, szavahihetőség értékének tudatosítása. Az értelmes tanulás feltételének megteremtése az érzékelés útján szerzett tapasztalatok gyűjtésével, rendszerezésével és sokoldalú értelmezésével. A képi reprezentációk szerepének tudatosítása a tanulásban és a mindennapi életben. Aktív tevékenységre lehetőséget adó feladatokat adása a tanulóknak: kísérletek, megfigyelések, projektek stb. A kritikai és kreatív olvasás képességének fejlesztése. Az eredményes tanulás módszereinek, technikáinak az elsajátíttatása, gyakoroltatása A problémamegoldó gondolkodás és a döntésképesség megalapozása. A kreativitás fejlesztése. Az önálló tanulás és az önműveléshez szükséges ismeretek és képességek megalapozása. A tudományos ismeretek megértéséhez és elsajátításához szükséges szemléleti keretek és alapfogalmak megismertetése. Az idegen nyelvtudás mindennapi életben történő felhasználási lehetőségeinek megismertetése. A közösségek demokratikus működésének megértését elősegítő alapelvek megismertetése. Az európai és a nemzeti azonosságtudat erősítése, ápolása. Más népek és kultúrák megismerése iránti igény és beállítódás kialakítása. A tanuláshoz, a feladatokban való részvételhez szükséges koncentrációs képességek és akarati tulajdonságok fejlesztése.
Fejlesztő szakasz (7–8. évfolyam) Az egyéni adottságok, képességek megismerésén alapuló önismeret fejlesztése. A szociális képességek fejlesztése, az érzelmi intelligencia mélyítése és gazdagítása. Az emberi cselekedetek és konfliktusok értelmezése okaik, következményeik és az emberi értékekkel való összevetésük szempontjából. Az egyéni és a közérdek, a többség és a kisebbség fogalmának tisztázása a környezeti, társadalmi és kulturális konfliktusok megbeszélése kapcsán. A megismerési képességek fejlesztése, különös tekintettel a megfigyelési, kódolási, értelmezési, indoklási, bizonyítási képességekre. A képi reprezentációk értelmezéséhez és tanulásban való felhasználásukhoz szükséges vizuális képességek fejlesztése. A kulcsfogalmak tartalmának folyamatos gazdagítása és mélyítése. A problémaszituációkban is könnyen alkalmazható és működőképes fogalomrendszer kiépítése.
329