Előbeszéd a 2. számhoz

A királyi központ lapja

3

Előbeszéd a 2. számhoz Krónikásaink kezdték mindig egy előbeszéddel a históriás könyveiket, amelyekben valamilyen aktuális dologról szóltak, legtöbbször a megbízójuk dicséretét zengték, kiemelve erényeiket, hogy mennyire pártolják az írói munkájukat, mecénálják a művészeteket stb. Megemlítették ezekben a prológusokban, hogy épp milyen viszonyok uralkodtak a hazában vagy a nagyvilágban, amelyen úrrá kellett lennie a nemzetnek, és az uralkodónak. A Dobogókő bevezetői is ez utóbbit kívánják szolgálni a jelenben és a jövőben is, persze a Pilisre helyezve bennük a hangsúlyt. A Pilisre kétféleképpen is lehet tekinteni. Kívülről, némi romantikával is fűszerezett gondolatisággal, a dicső múltat a szemünk elé helyezve, felfedezve benne magunk számára az örökséget, akár megismerve ott a különleges erőtereket, vagy a gyógyító és csodatévő helyeket. Aki így tekint rá, előbb-utóbb megtalálja a régiek lába nyomát, a lelkébe is valami különleges erő költözik. Elkezd az ember vágyódni, hogy közelebb kerüljön a helyhez, ne csak kirándulásokon vegyen részt, hanem itt élje az életét. Ismerős lehet ez az érzés sokak számára, és ennek megfelelve, az ismeretségi körömben is tucatnyian, az elmúlt években a Pilisbe vagy a közelébe költöztek. Az áttelepülést követően viszont hamar rájön az ember, hogy igaz ugyan, hogy a vágyott területre, (haza)érkezett, de szembesülnie kell, az adott településen zajló emberi viszonyokkal, amely ott kicsiben ugyan, de tökéletesen szimbolizálja azt, ami nagyban, az országban vagy épp a világban zajlik. Ahogy kicsiben, úgy nagyban – alakíthatjuk át a hermész triszmegisztoszi („Amint fent, úgy lent”) mondatot. Pontosan ugyanazzal találkozunk a pilisi településeken, mint országos viszonylatban. Akár a helyi újságokat figyeljük, akár az ott élőkkel beszélgetünk, egyértelművé válik számunkra, hogy a különböző politikai erők és oldalak ugyanazt az ádáz harcot vívják kicsiben, amit a nagypolitika is művel. Sárdobálás, szitkozódás, már-már a becsületsértésig elmenő lózungok, persze mindenki a saját igazát bizonygatva. Eközben pedig azt látjuk, hogy a települések egymásután mennek pénzügyileg csődbe, az emberi együttélés csődjéről nem is beszélve. Legyen az a legkisebb falu a hegyek között vagy épp az egykori, történelmi korszakban, az ország fővárosaiként is működő nagyobb városok. Úgy tűnik, hogy a napi politikai szinten, itt az egykori királyi központban, semmi nem érzékelhető a különleges történelmi és spirituális erőkből. Eszébe sem jut a mai káoszon „uralkodóknak”, hogy ezzel a rövidlátó gondolkodással még jobban aláássák a nemzet lelkét, és erősítik azt az szellemet, amelynek az az érdeke, hogy soha többet ne is tudjunk kiemelni a fejünket a mocsárból, ahova betaszított minket az elmúlt néhány évszázad és a jelenkor minden magasztost lehúzó szennye. Pedig a nemzet megmaradásának egyik reménye, hogy onnan támad fel valamilyen megújító erő, amiből – mondhatjuk – ezer évekig táplálkozott, merítkezett az egész ország, amelyben a legkorábbi időktől kezdve együtt élt, küzdött és nemesedett több náció, nemzetiség. Akkor egy dolog biztosan egységes volt; a magyarok Szent Hegyének (a Pilisszívnek) tisztelete. Ezt a tiszteletet kell újra helyreállítani, itt

kicsiben, hogy aztán nagyban is megtörténjen. Ez a szív ugyanis, a mi saját, emberi szívünknek is szimbóluma. Ha „őt” nem tiszteljük, magunkat, az embert sem! Ezért legyen örök érvényű a pilisszántói gondolat: „Pilist tisztelni jöjjetek!”

Áldott Karácsonyt és boldog újévet kívánunk a Dobogókő olvasóinak! Lapunk előfizethető rózsaszínű postautalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén: Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. Előfizetési díj: 3000 Ft/év

Dobogókő

A királyi központ lapja (1. évfolyam 2. szám) Megjelenik negyedévenként az adott hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Aradi Lajos Kiadja: Két Hollós Könyvesbolt 1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a. telefon: 06 (1) 299-0032 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032

A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén. világháló: http://apilis.fw.hu e-mail: [email protected] ISSN 2063-0816 (nyomtatott) ISSN (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogókő

Szent erdeinkben... Kutatási rajzolatok a királyi Pilis térségéből (2. rész) VETRÁB JÓZSEF KADOCSA Szikambria, Buda, Au-Buda… Idáig jutván olvasmányunkban felvetődik a kérdés bennünk arra nézvést, hogy földrajzilag, a Pilis térségén belül, hol érdemes azon város után kutatnunk, amelyet a trójai eredetű magyarországi sicane-ok avagy ahogy mi ismerjük: a szikamberek királya Francio király „alapított” a Kr. e. II. század elején. Tudjuk azt a Nagy Lajos királyunk számára készült, Kálti Márk fehérvári kanonoknak tulajdonított Képes Krónika soraiból, hogy a hunok, vagyis magyarok (hunni sive hungari) első bejövetelekor a hunok Szikambriánál keltek át a Dunán, hogy megütközzenek Detre és Macrinus egyesített haderejével. Szintén ebből az írott forrásból merítve ismerjük a második bejövetelnek az időpontját: Kr. u. 600 vagy 677. esztendő. Mit ír erről Kézai Simon mester: „A magyarok cselekedeteiről” című krónikájában? – A magyarok hét vezérlő kapitány vezetésével 210 000 fegyveressel, feleségeikkel és gyermekeikkel Pestnél – figyelem: a pilisi Pestről tesz említést –, és a szobi révnél keltek át a Dunán. Anonymus, I. Béla király jegyzője a megye-ri révről tudósít, de jegyezhette volna az Ipolytorkolat melletti szobi révnek is, hiszen Szobbal szemben, a Duna folyó jobb partján volt egy MeGyeR nevű kis település néhány más kis falu társaságában, amelyeket II. András királyunk Kr. u. 1212. évben keltezett határbejáró oklevele15 is nevesít (a két Pazanduk falu, Megyerrel). Pontosítja a földrajzi meghatározást Kézai mester azzal az adalékkal is, hogy a szobi átkeléssel egyidejűleg említi egy bizonyos Duna menti vár ostromát is, melynek során itt esett el Marót fejedelem egy éltes rokona, mások szerint maga Marót fejedelem.16 Nem feledhetjük, hogy a szobi-megyeri révhez mintegy 2 km-re fekszik Marót falva, mai nevén: Pilismarót. A folyami átkelés, és az ostrom hadmozdulataiban megfáradt harcosok és a köznép megpihent. Másnap Párducos Árpád vezértársaival belovagolt Atilla király városába (Szikambriába). A szakrális uralom központját Atilla nagy-király leszármazottja Turul nembéli Árpád17 vezetésével, Roga hunjai első bejövetelének útvonalát követve az Ipoly-folyócska völgyén keresztül, annak torkolatánál érte el az Isztert (a Duna régi magyar neve), és Helemba földjén, illetve azon a területen, amelyen most Szob városa találtatik, felfejlődve kezdte meg az átkelést, majd levervén a gyenge ellenállást, vette újra birtokába Atilla városát: Szikambriát. Szent volt ez a hely és szent ma is az igaz magyarok számára, mert hunok vére szentelte meg földjét. Szikambria közelében temették el szkíta szokás szerint Béla, Keve, Kadocsa kapitányokat és sírjuk fölé orut, mai szóval élvén, kőszobrot állítottak. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy ez nem mai értelemben vett kőszobor volt, hanem sokkal inkább olyan kun (chun-hun) babára emlékeztető lehetett, mint amilyet Sashegyi Sándor amatőr régész talált a múlt század harmincas éveinek a végén, negyvenes éveinek az elején a Holdvilág-árokban, és amelyet a magyarel-

lenes erők kiragadván Sashegyi kezéből a szentendrei kőtörőben megsemmisítettek. Ez az emlékkő, amelyet a „hálás” utókor Szamárkőnek nevezett 1733-ban még állt Bitóc határában18, a régi Buda előhegyén. – Visszatérvén Szikambriára jegyezzük meg; a nagy Nimród unokája, Bendegúz fia: Atilla nagykirály19, a Szkíta, innen irányította a nyugati hunok birodalmát, innen indult egy milliós fős hadseregével – mint Isten ostora –, felkötvén a szkíta hadistentől kapott kardját, hogy az Istenéből kifordult, bűnös és tévelygő világon végigsuhintson figyelmeztetőn: - Térjetek meg atyáitok Istenéhez! – És végül életének fonala itt szakadt meg szikambriai palotájában, mint ahogy Marcianus császárról feljegyezte a Képes Krónika azt, hogy azon az éjszakán, amikor Atilla Szikambriában meghalt, Marcianusnak álom jövendölte meg20 a világ urának kiválását a földi létezés síkjaiból. Jól jegyezzük meg; Atilla Szikambriában halt meg, így tudósít a Képes Krónika, amennyiben így történt, ugye elképzelhetetlen, mert a józanésszel ellenkezik, hogy a Duna szent folyama mellől vas-, ezüst-, és aranykoporsóba zárt testét leszekereztették volna a Tiszához, és vizének fősodrát elterelve a folyóágyba temettetik. A mondának egyetlen pontja hangsúlyos: a titkos temetés. A szkíta fajtájú népek magas rangú halottaikat titkos, rejtett helyre temették és gondoskodtak arról is, hogy e titok ki ne tudódjon, nehogy a szent halott nyugalmát megzavarják, sírját megbolygassák. Kézen fekvő a gondolat, ha Atilla király a Pilisben, Szikambriában hunyt el, akkor teste is a Pilis szent határai között nyugszik valahol székhelye közelében.

Hol vagy Szikambria? Szikambria földrajzi helyzetét behatárolandó írott források mozaikdarabkái kirakásával közelítjük. Vértessy György átfogó tanulmányából21 idézzük Franciscus Iustinianus velencei katonadiplomata naplójának vonatkozó részletét, aki I. Mátyás királyunk uralkodása idején járt Magyarországon. Hunyadi Mátyás, a pápa úr által szkítáknak nevezett magyarok fejedelme megbecsülését és engedélyét bírván latin feliratos, vésett köveket keresett a pilisi Óbuda környékén. Alba Ecclesia (Fehéregyháza) mellett talált kőről írván lejegyzi, hogy a király városától 2000 lépésnyi távolságban lelte meg a műtárgyat. A római mértékegységeket véve alapul a 2000 lépés első esetben, ha passussal (1,5m) számolunk, akkor ez 3Km-t tesz ki, ha a gradussal (0,75m), akkor 1,5Km-t kapunk. Ezek a távolságok csak a pilisi Buda (Ó-Buda) viszonylatában értelmezhetőek Fehéregyházára vonatkoztatva. Iustinianus ezen feljegyzéséből megértettük Buda (Ó-Buda) és Alba Ecclesia térbeli viszonyát, a következő idézettel eljutunk Alba Ecclesia és Szikambria térbeliségéhez. Iustinianus így ír kövének feltalálási helyéről a XV. század utóján: „Fehéregyháza közelében a mezőn a város mellett, amelyről azt mondják, hogy Sicambria volt, melynek falai a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek.” 22 – Sicambria (Szikambria) falai a határát képező magas sziklán a Duna felé ter-

A királyi központ lapja jednek. – Egy római korból fenn maradt „notitia” (feljegyzés) szerint Herculia, Castra ad Herculem, Cirpi Mansio (Dunabogdány) és Salva Mansio (a mai Esztergom) között terült el – írja az „Itinerarium Antonini” 23. A történelmi léptékkel mérve a kárász életű pannóniai római jelenlét alatt ezen oppida-k (provinciális városok) között más település nem említtetik. Az Árpád-korból viszont több településről van tudomásunk a Duna jobb partjáról; – VíZ–SZeG–GaRáD =Visegrád, DeMeS hangzó váltással TeMeS vagy Dömös, Marót, Pazanduk falvak, Megyer, Gézavására (Fori de Geysa) és 1248-tól kezdve a benépesített Új-Buda. Abraham Ortelius belga földrajztudós 1597-ben kiadott térképén Herculiát Szikambriával azonosítja térképrajzolatán ily’ módon: „Herculia sive Sicambria”. Ezt a Sicambriát azonosította a régi Budával Bonfini Antal magyar nemessé vált itáliai történetíró, Mátyás kortársa is. Nos, összegezzük, amit eddig tudunk: Szikambria, Atilla városa falai az Ipoly-torkolat melletti Szob térségével szemben a Duna jobb partján lévő középkori Megyer és a két Pazanduk falu közelében egy a Duna fölé magasodó magas sziklán állottak. Ebben a térségben csak egy ilyen földrajzi pont nyomai mutatható ki, bár a Duna felé eső részét kőbánya létesítés és kőkitermelés okán elpusztították, s ezáltal a vár alapjainak, falainak jelentős része, és feltehetően a régészeti leletek is megsemmisültek. A hegyvonulatok felé eső déli részen néhány falvonulat és építményrom nyomaiban fennmaradt. A romokhoz vezető árok alján faragott kőtörmelékek, épületkő maradványok, töredékek nehezítik a feljutást. A hegyorom tetejéről gyönyörű kilátás kínálkozik a Duna kék szalagjára, szigeteire a Szent Mária (Boldogságos Szűz Mária) –, és Helemba szigetére, valamint szemben a bal parti Ipolyság hegyeire. Észak-nyugat irányában a Szamár (Zamar) hegy látható. Ennek a magaslatnak a déli részén egy ős-vár romjai találhatóak. Ez a vár már a XIII. század végén romokban állt tudjuk meg Déda ispán örökösei kérésére kiállított határbejáró oklevélből.24 A középkori diplomákból, adóösszeírásokból kiderül az a tény, hogy az Árpád-korban a Búbánatvölgy térsége, a Felhévízek környéke sűrűn lakott volt. Itt voltak a Buda szigeti- Esztergom szigeti apácanővérek malmai és a király úr birtokában is állott itt néhány malom a bővizű, gátakkal duzzasztott meleg vizű patakon. Ezek eladományozásáról, jogállásáról királyi oklevél maradt fenn. A Zamar (Szamár) hegy a Búbánatvölgy felé eső oldalán volt az esztergomi Szt. István lovagrend szervezeti irányítása alá tartozó felhévízi keresztesek kórháza.

Alba Ecclesia – Fehéregyháza A Boldogságos Szűz Mária temploma földrajzi helyzetének meghatározásához a középkori források vonatkozó utalásai adhatnak támpontokat. Az előzőekben említettük Iustinianus velencei diplomata naplójegyzeteit, amelyek kizárják azt a törekvést, amely a mai Buda vonzatában képzeli Alba Ecclesia helyzetét meghatározni, építésének helyszínét beazonosítani. Ezt a kérdést Vértessy György: Fehéregyháza kérdése című tanulmányában határozottan vizsgálja és arra a megállapításra jut, hogy jelzett templom Pilismarót közelében volt. Noszlopi Németh Péter az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben című dolgozatában úgy véli, hogy Esztergom közelében lehetett. E két állítás kijelöl egy települést és egy

5

várost, melyek közötti területen kellett lennie az arányait tekintve, mai fogalommal templomként nem leírható vallási épületnek. A krónikás hagyomány I. István királyunk alapításának tartja Albát, amelyet fogadalmi ajándékként építtetett a magyarok Nagyaszszonyának tiszteletére Keán bolgár fejedelem legyőzetését követően. Méretére nézvést kör alapú kora Árpád-kori templom volt. Épp’ csak akkora, hogy oltára mellett két-három szolgálattevő pap fért el. E tornyocskát, nagyobb sugarú körben oszlopos, körfal vette körül. Az Istenanya tiszteletére érkező ünneplő emberek sokasága a hegyvonulat lábánál elterülő mezőn tartózkodott a szabad ég alatt Mária-ünnepek alkalmával úgy, mint napjainkban az évente összegyűlő pünkösdölő katolikus magyarság a Somlyó hegy nyergében, Csíksomlyón. Lássuk hogyan ír Fehéregyházáról egy 1517-ben kiadott ajándékozó levél, amelyben Tholvay Máté szőlőt ajándékoz a fehéregyházi pálos atyáknak: „Boldogságos Szűz Mária Fehér Egyházát Óbuda felett” (alba ecclesia Beate Marie virginis supra Veterem Budam), és a Boldogságos Szűz Mária nagy oltárát az ugyanott elhelyezkedő kápolnában, melyet egykor Fehéregyházának neveztek (in capella ibidem situata, que olim titulo albe ecclesie denominabatur fundatum). Értsük meg világosan! Szűz Mária nagy oltáráról tesz említést, amely kápolnájában áll és a közelében álló fehéregyházi pálosok rendházát, mint két közelálló épületet jelzi Óbuda felett. – Okleveleinkben többször visszatér ez a latin helyhatározó szócska; „supra” (supra Veterem Budam) Óbuda felett, de olvasható a „prope” is, amelyet „mellett, közelében” értelemben fordítunk. Bátran értelmezhetjük úgy, hogy minkét szóhasználat helyes abban az értelemben, hogy a „supra” földrajzi értelemben egy folyóvíz (bővizű patak, folyó) felső folyását jelenti, s ugyanakkor jelenti két település egymáshoz való viszonyát. – Amikor azt olvassuk, hogy Óbuda felett, akkor a régiek vehették viszonyítási alapként Felhévíz folyót, amely a Duna felé törekedve több mint húsz malmot hajtott völgyében századok során. – Ma már hiába is keresnénk Felhévíz folyóját, mert völgyében három duzzasztott halastavat találunk, amelyeket vízerecskék táplálnak, tisztítanak. A vizsgált korszakban csak egy tavat említenek a források: Kerekedet (mai nevén Kerek-tó), amelynek hegyek felöli részén van egy rét, amely felkaptat a hegyoldalra öreg fák árnyékába. Hunyadi Mátyás, jó királyunk egyik levelében (1479) említi Fehéregyház vonatkozásában imígyen; „(Fehéregyház) Vért mezején fekszik, alig egy mérföldnyi távolságra a Régiától és az Isten Anya minden ünnepén az itt összegyűlő hívek sokasága és felajánlásaik miatt nagy és tiszteletre méltó szertartásokat tartanak, ez egykor egyházközség volt, mostanság teljesen elhagyatottan áll a mezőn, a hegyek alján.” Fontos ismeret, hogy megtudtuk a rét nevét; Vért mezeje (Campo Vért), amelyet Szikambria mezejének majd Barát-rétnek is hívtak. „Egy kis rét, amely a régi vár Kurchan nevű helye, a királynői lak és az apácák zárdája között a nagy útig terjed…” – íratja Zsigmond királyunk megerősítő levelében 1406-ban. Kurchan, Kurszán Árpád fejedelem uralkodótársa, a szakrális fejedelem volt, akit Kr. u. 904-ben tárgyalás ürügyén tőrbe csaltak volt a németek és méreg által orvul meggyilkolák. Kurszán vára e rét közelében magasodó Dobogó-hegy tetején emelkedett, ez ma a Maróti hegyek része. Ezt a kiterjedt erdőkben, vadban gazdag területet még a XVI. században is Vértesnek hívták. Alba Ecclesia azaz Fehéregyháza kérdéséhez szervesen kap-

6

Dobogókő

csolódik a magyar pálos rend megjelenése, és a Boldogságos Szűz Mária szentélyének felügyelete, továbbá szakrális működtetése.

I. Remete szent Pál rendje Albában – Mátyás király 1480. július 23-i dátummal IV. Sixtus pápához küldött levelében felhatalmazást kér azon szándékához, hogy a Fehér egyház plébániatemplomában a pálosokat behelyezhesse és a helyet a szerzeteseknek adhassa.25 – 1494. február 15. II. Ulászló király kéri VI. Sándor pápát, hogy az elődje, IV. Sixtus pápa Mátyás királynak az Óbuda felett lévő Fehéregyháza ügyében tett adományait erősítse meg és a fent említett templom plébánia-jellegét megszüntetve azt a Szent Pál első remete szerzetesrendjének monostorává emelje.26 A két király kézjegyével ellátott, pecsétes mintegy két és félszáz éves adományozó-, és birtokban megerősítő diploma bemutatása jó szolgálatot tesz a törökök kiűzése után, amikor a királyi Magyarországról, a Felvidékről, a Nyitra melletti Elefántiból, visszatérnek a pálos atyák és a régi Buda térségében létező volt, elpusztított főmonostoruk közelében, Maróton Bitóc néven, uradalmi központot hoznak létre. A régi birtokjogot bizonyítandón pereskedniük kellett. Így ítélték vissza a Zamár-hegy (Szamárhegy) déli lábánál, s a hajdani Alba Ecclesia (Fehéregyháza) közelében lévő – török háborúk alatt elpusztított – Zamárd falu földjét és Ákos palota tetejét, amit maróti uradalmukhoz csatolhattak.

Akkus palotája A Tárnok-völgy a Garam (GARAN) folyó torkolatával átellenben a Szent György-mezőnél kezdődve, a Szent György-hegy és a (s)Zamar-hegy között húzódva éri el főjét a Kerek-tó felett, majd itt északi irányba fordulván ereszkedhet le az úton járó egy völgyecskén, amely a (s)Zamar-hegy keleti- és a Hosszú-hegy (régi nevén: Buda előhegye) nyugati oldala között fut le a Dunára. E völgy dunai bejáratánál egy római őrtorony maradványaira bukkantak, valamint egy zsilip-rendszer nyomaira. Ma ezt a völgyet Búbánat-völgyként találhatjuk meg a térképeken. A Tárnok-völgy fejénél, s a középkori Felhévíz-patakának, folyója völgyének találkozásánál lévő rétecske (Vért mezeje, Barát-rét) felett, a Dobogó-hegy Kurchan (Kurszán) várának romterülete alatt állt egy völgyre néző magaslaton Ákos mester palotája, kőháza, aki magas udvari -, s egyházi bizalmi tisztségeket töltött be a XIII. század derekán, IV. Béla király uralkodása alatt szolgálván Mária királynét. Ákos volt 1244–1268-ig udvari káplán; 1248–1251-ig fehérvári őrkanonok-kincstárnok; 1248–1261-ig királynői kancellár; 1254–1272-ig, haláláig, pedig mindezek mellett budai prépost. Mária királyné 1248-ban kiállított oklevele ezekkel a szavakkal ér véget magyar fordításban; „Kelt a Nyulak szigetén (Datum in Insula Leporum), Ákos az Úrnak 1248. esz-tendejében, kancellárunk és Fehéregyházi kincstartónk; (thesaurarii Albensis ecclesiae) Ákos mester (magister) kézírásával”. Az a tény, hogy Ákos palotája – írott források alapján – bizonyított módon e földrajzi térségben volt található, több e kérdéssel foglalkozó kutató sze-

rint27 is, meg-erősít bennünket abban a több mint vélekedésünkben, hogy a magas királyi tisztségeket ellátó főember lakhelye nem lehetett messze a régi Budától, s a Nyulak szigetétől (Szt. Mária-sziget), Szikambriától, Atilla városától továbbá Alba Ecclesiatól. Noszlopi Németh Péter írja egyik tanulmányában a múlt század derekán: „Ákos kancellár, udvari káplán, Alba Ecclesia-i kincstárnok, budai prépost és a Szűz Mária-szigeti apácák ügyeinek hű szolgálója, patrónusa az Esztergom határvonalán lévő Búbánat-völgy oldalában épített magának palotát és élete végéig ott lakott. Ennek a palotának maradványait ezen a területen ma már mindenki ismeri.” (Folytatjuk)

Jegyzetek: 15 1212. II. Endre király a budai káptalan jogosítványait, amelyeket Imre királytól nyert, ő maga azonban elvett a káptalannak visszaadja, és a káptalant illető budai terület határait megállapítja. A Szent Háromság és az Oszthatatlan Egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics; Lodoméria királya mindörökké. A mérgének enyvével a gyalázkodók nyelvére ragadt viszálykodó hamisság a tisztesség Leple alatt szokta saját rosszakaratát elkendőzni, hogy hallgatóját könnyebben megfertőzze és megrontsa, ezáltal gyakran kárt szenved az igazság és látjuk, hogy a jogok jogtalanságba fordulnak. Ám az eltemetett igazság, ámbátor egy időre megvetetten rejtőzik, a fényre visszatérve azonban korábban elveszített kedvezését visszanyeri, miként a sárba ejtett arany is értékének érdemét a napsugarak ragyogásában bizonyítja. Mivel tehát az emberi törékenység botlása folytán megesett velünk, hogy egyesek rosszindulatú sugalmazására túl hiszékeny fülünket olyannyira odafordítottuk, hogy a budai egyházat bizonyos viszonyaiban, melyek alább feljegyeztettek, és amelyekkel elődeink régtől fogva megadományozták, kevésbé méltányos módon megkárosíttattuk, mi azután Ielkiismeretünket még mélyebb belátással megvizsgálván főembereinknek, akik ennek: az ügynek a megtárgyalására a királyi tanácsban összegyűltek, közös és egybehangzó vélemény-nyilvánításából megtudtuk,, hogy jó emlékezetű elődeink, Magyarország felséges királyai mindazokat a dolgokat, amelyekben – mint fentebb mondtuk – megkárosítottuk azt, régi időktől fogva adományozták a budai egyháznak törzsvagyonul és ugyanazon egyház mindezeknek, miként saját törzsvagyona békés birtoklásának egészen az említett megrablás idejéig örvendezett, tudniillik a földnek, amelyen úgy az egyház, mint a budai falu elhelyezkedik, az egész falu feletti ítélkezésnek, a vásárvámnak a szőlőcsöbrökkel és a mellette fekvő birtokterülttel, melynek határait jelen írásunkban szorgalmasan feljegyeztettük. Mi tehát, kínek érdekéhen áll eltörölni hazugságot és az igazságot és igazságosságot, megvédeni, fő-embereink tanácsából az említett budai egyháznak a fentebb érintett érdekeit, melyeket elraboltunk, ugyan őneki teljes egészében visszaállítottuk és azt ezeknek a birtokába hívünk, Marcell ispán által újólag bevezettettük, érvénytelenítve mindazt, amit csak ezzel ellentétben az ellenfél sugalmazására úgy tűnik, hogy megengedtünk vagy királyi írásokkal megerősítettünk. A budai egyház birtokterületét tehát a következő határok veszik körül: az első határjel Buda és Hévíz (Caliidae Aquae) között áll, tudniillik egy fedett kerek kőlap a földben és innét a völgy széléig megy, és felemelkedik egy helyre, melyet Wzahashege-nek neveznek, és innét egy hegyhez jut, melyet Morolhel-nek mondanak. Innét egy kőhöz, melyet népnyelven Chemarkw-nek neveznek és innét lemegy a völgybe és két út között vezet és innét a Verhardy szeglethez megy és ezután felemelkedik a Guerchey szőlőkhöz és ott van egy földből lévő határjel és innét Guerchey falu széléhez jut és ott van egy határjel és innét feljebb megy egy átfúrt kőhöz és innét aláereszkedik a Hyges hegy alá, és ott van egy földből lévő határjel és innét megy határjeleken át az úthoz átkelvén egy dombon és ott van egy határjel és innét határjeleken át jut addig a hegyig, amelyet Pilishegynek mondanak és innét határjeleken át leereszkedik az esztergomi nagy úthoz és ott van egy határjel és innét felemelkedik a Tebewra hegynek a derekáig és azután három faluval, tudniillik Meger-tel és két Pazanduk faluval közösen jut egészen a Dunáig. Megfontoltuk pedig, hogy többet árt a beforradt seb újfent való bevágása, mint

A királyi központ lapja a sebnek első behatolása, a fent említett budai egyházról, nehogy ezután hasonló megrablással károsíttassék meg, a jövőben gondoskodván, erősen és kifejezetten elhatároztuk és királyi tekintélyünkkel szentesítjük, hogy ugyanezen egyház az egész földet, melyet a fentebb említett határok magukba zárnak, és az ugyanezen föld fölötti bíráskodást és az azon elhelyezkedő faluét vagy falukét is, ha valamelyeket ezen a birtokterületen a továbbiakban építenének, nemkülönben a vásárvámot a szőlők csöbreivel, miként ez fényes emlékezetű Imre testvérünket, a felséges királynak a kiváltságlevelében még világosabban ugyanezen Imre király ugyanezen egyháznak lelke üdvösségéért átengedett, ugyanazon egyháznak lelke üdvösségéért átengedett, ugyanazon szabadsággal, mely ugyanezen királynak hiteles oklevelében ki van fejtve, egészen az ország határáig szállíthatóan örökké és teljes joggal birtokolja. A budai préposton kívül senki ne merészeljen a budai faluban vagy birtokterületén ítélkezni, senki sem merészeljen ezen egyháztól a vásárvámot vagy a szőlők csöbreit ugyanennek a kiváltságlevele ellenére elvenni. Ha pedig valaki az említett egyház földjén élő vagy ennek utána odaköltöző megvetné, hogy a prépost ítélete elé odaálljon, ugyanannak az egyháznak a földjétől teljességgel fosztassék meg és a határait máshová költözve hagyja el. És hogy ez érvényesen megmaradjon és semely időben ne lehessen visszavonni, ezen lapra pecsétünk tanúbizonyságát rátetettük. Kelt Tamás mesternek, a királyi udvar kancellárjának, szebeni és veszprémi prépostnak a kezéből az Úr megtestesülésétől számított ezerkettőszáztizenkettedik évben, midőn a tisztelendő János volt az esztergomi érsek, a tiszteletreméltó Bertold volt a kalocsai érsek és a vajda, Kalaman a pécsi, Boleszláv a váci, Katapán az egri, Simon a váradi, Dezső a Csanádi, Vilmos az erdélyi, Gotthárd a zágrábi, Péter a győri, Róbert a veszprémi püspökként kormányozták az egyházakat szerencsésen, Bánk a nádor és körösi ispán, Mihály volt a bán, Gyula a bácsi ispán és udvarbíró, András a bodrogi ispán, Myke a bihari ispán, Ochuz a soproni ispán, Miklós a pozsonyi ispánságokat tartották kezükben, országlásunknak nyolcadik esztendejében. Latin szöveg Mon. Bp., 1936. L k. 6-11. o. 5. sz. F: Kovács Zsuzsanna 16 Kézai Simon írja krónikájában. 17 A Képes Krónika ily módon közli Árpád vezérlőfejedelem származási vérvonalát; Almus (Álmos), aki Eleud (Előd), aki Ugek(Ügyek), aki Ed (Ede), aki Chaba, aki Ethele (Atilla), aki Bendekus (Bendegúz), aki Turda (Torda), aki Scemen, Aki Ethei (Etej), aki Opus, aki Kadicha (Kadicsa), aki Berend, aki Zulca, akiBulchu (Bulcsu), aki Bolug (Balog), aki Zambur (Zsombor), aki Zamur, aki Leel (Lél), aki Leuente (Levente), aki Kulche (Kölcse), aki Ompud, aki Miske, aki Mike, aki Beztur, aki Budli, aki Chanad (Csanád), aki Buken, Aki Boudofard, aki Farkas, aki Othmar, aki Kadar (Kádár), aki Beler (Belér), aki Kear, aki Keue (Keve), aki Keled, aki Dama, aki Bor, aki Hunor, aki Nemphrot (Nemrót, Ménrót, Nimród), aki Thana, aki Iaphet, aki Noé fia volt. Árpád nemzette Zoltan-t, Zoltan nemzette Toxunt (Taksonyt). 18 BITÓCÉRT FOLYÓ PER. 1733.Tanúvallomások jegyzőkönyvi részletei a Bitóc és környékéért folyó perben /Részben magyar nyelvű/ Kérdések Első: Tudgyaé avagy hallottai a Tanu, hogy Bitócz nevő Puszta török ideiben is, midőn tudnillik Esztergámban lakott, Bitócznak neveztetett, s az után is, midün Pater Paulinus Uraimék ususába léptek /lett/ volna, annak hivatott, s most is ugy hivattatik ? Harmadik: Tudgyai avagy hallottai a Tanú, hogy azt a hegyet, mellyet most Szamár keőnek hinak, soha sem hitak Szamár hegynek, mert más az Szamár keő, s más peniglen az Szamár hegy ? Negyedik: Vallya meg a Tanu, hogy azon rét, melyet Szamár keőtül emlétett Pusztának határa megyen, mindenkoron, s még török időben is Barát réttyének hivatott, s most is anak neveztetik. S nem de nem Török elmenetele után, midőn Pater Paulinus Uraimék birtokába estenek, az utántúl fogvást mindétig békességes ususágában /háborítatlan használatában/ voltanak emiétett Páterek ? Hetedik: Tudgyai a vagy hallottai a Tanu, hogy Barát réttyétűl Palota keő teteig, Palota Keőtül /Ákos-palotája/ Csókás rétig, Csokás rétnél egész keöves Utigh, mely a Paloták alá lejár egész Bérczik /? a bércig/, s azon Bérczeken Somkerűlő háta megett Ráró keőigh, amit Fehér keöig a Bitócznak, Marothnak és Szt. Léleki klastromának megyen az határja. S nem de nem a szerint tartották és békességessen birták Marotiak azon határokat mindenkoron ? Komárom-Esztergom Megyei Levéltár-Evl. 1. Folyamodványok év nélkül. 1740-es évek http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/ telepulesek _ertekei/Pilismarot/pages/ptI_005_forrasszemelvenyek_2.htm Letöltés: 2009-07-30 19 „A titulus, amit Athyla használt így hangzott: Athyla, Bendegúz fia, a

7

nagy Némrót (Nimrud) unokája, Engadiban nevelkedett, Isten kegyelméből a hunok, médek, gótok, dánok királya, a világ félelme. Később egy remete szava nyomán ehhez hozzáfűzte: Isten ostora (Flagellum Dei).” – (Oláh Miklós: Athyla) 20 „Azon az éjszakán, amikor Atyla Sicambria-ban meghalt, Marciánus császár, aki ekkor Constantinopolis-ban tartózkodott, álmában eltörve látta Atyla íját, s ebből megértette, hogy meghalt.” („Nocte autem illa, qua Atyla mortuus est in Sicambria, vidit Marcianus imperator in sompnis arcum Atyle fractum, ex hoc intelligens ipsum esse mortuum; qui tunc Constantinopolim morabatur.”) – Kálti Márk: Képes Krónika. 21 Vértessy György: Fehéregyháza kérdése (Szabó Ervin Könyvtár/Budapest gyűjtemény) 22 Vértessy György kizárásos alapon a Pilisben csak egy ilyen helyet ismer, a Sashegy alatti magaslatot, a Búbánatvölgy közelében. 23 „Itinerarium Antonini” Antonius utikönyve. – Noszlopi Német Péter adata. 24 „1292, május 1. - Domonkos az esztergomi Szent István kórház mestere átírja, az esztergomi egyház káptalanjának, a „zamard"-i Deda ispán földjére vonatkozó oklevelét. - .…az utolsó két határjel pedig egy bizonyos elhagyott szőlő és az említett Zamard földről kifelé vezető közút - melyen Zamarwar irányába lehet menni – között emeltetett, ahol is az említett Szent Luca földjével való szomszédság és határosság befejeződik; és innét azon Baranya földtől, melyen Akus palotája áll, a régi árok halmán keresztül előrehaladva állandóan tudniillik a végső határjelekig és azután a lerombolt, Zamarwar nevezetű vár helye alatt délről fekvő földektől a régi határjeleken és törvényes elhatárolásokon keresztül, valamint az egyik tóból ott a Dunába folyó folyón és ugyanazon Duna partján keresztül annak a szigetnek az érintésével visszakanyarodik és visszafut észak felé a legelső határjelekhez, ahol ugyanazon Zamard föld határjeleinek, határainak és határvonalainak a futása a gyakran említett Wrkutha földnek a szomszédságában…” 25 1480. július 23. – Mátyás király IV Sixtus pápától felhatalmazást kér azon szándékához, hogy a Fehér egyház plébániatemplomában a pálosokat behelyezhesse és a helyet a szerzeteseknek adhassa. Szentatyám (IV Sixtus) ... Buda nevű városom közelében van egy templom, mely az Isten anyjának van szentelve s a királyi udvartól alig egy mérföldnyi távolságban fekszik, régiségénél fogva híressé lett, mert azt mondják, hogy már a keresztény hitre térés kezdetén, minden más egyháznál előbb létesült és az Isten anyjának minden ünnepén odasereglő hívek nagy száma miatt messze földön nevezetessé vált... .. korábban plébániaként működött, de most már elhagyatott, a hegyek alján a puszta mezőben csupán maga az épület emelkedik ... ...méltóztassék ...megengedni, hogy Szent Pál remete szerzetes testvéreit abba a templomba behelyezhessem és ... az említett szerzetesrendnek adhassam... Latin szöveg: Mon. hespr. Ill. k. 268-270. a. CDVll. .sz. Ford.: Soós Imre. 26 1494. február 15. II. Ulászló király kéri VI. Sándor pápát, hogy az elődje, IV Sixtus pápa Mátyás királynak az Óbuda felett lévő Fehér egyháza ügyében tett adományait erősítse meg és a fent említett templom plébánia-jellegét megszüntetve azt a Szent Pál első remete szerzetesrendjének monostorává emelje. Szentatyám! (VI. Sándor pápa - B. K.) Magyarország ... királya, „Mathias”, azon megkülönböztetett tisztelettől indíttatva, mellyel a Szent Ágoston szabályai szerint élő Szent Pál első remete szerzetesrendje iránt a rendtagok életszentsége, tiszta erkölcse és példás életmódja miatt viseltetett, azt kívánta, hogy a plébániaként működő Boldogságos Szűz Mária Fehér egyházában, mely Óbuda fölött fekszik (ecclesia „Albe beate Marie virginis supra Budam Veterem"), a fent említett szerzetesrendnek veszprémi egyházmegyei testvérei rendszeresíttessenek és a templom az ő használatukba adassék ... ...III. Sixtus pápa a jelzett rend előző rendfőnökének... megparancsolta, hogy a jelzett templomot elődjének egy másik oklevele alapján vegye birtokba... „...Wladíslavs”, Magyarország mostani királya ... szintén behelyezni kívánja e szerzetestestvéreket ... ...a mondott templomot, megszüntetvén annak plébánia-jellegét, a mondott szerzetesrend monostorává emelni kegyeskedjék ... Latin szöveg: Mon. hespr. IV. k. 18-20. o. XXI. sz. Ford.: Soós Imre 27 Knauz Nándor, Rupp Jakab, Noszlopi Német Péter, Aradi Lajos, Szántai Lajos, Vetráb József Kadocsa.

8

Dobogókő Gyéressy Ágoston:

Boldog Özséb élete (részlet a könyvből) A Pilis pálos lelke A látomás után Özséb haladéktalanul hozzálátott az isteni akarat megvalósításához. Hetedmagával együtt fogott hozzá nem messze a „hármas barlangtól” egy kis templom és egy kis monostor építéséhez. Ez 1250-ben történt. A templomocskát a Szent Kereszt tiszteletére emelte, mely egyetlen kincse és ékessége volt a pilisi remeteségnek; ez előtt imádkozott sokszor társaival Özséb és bizonyára misézett is. A monostor pedig a remeteélet magányából a szerzetesi élet közösségébe lépő új Rend jelképe volt. A pilisszentkereszti rezidencia, bár nem az első volt időrendben (1225 Szentjakabhegy, 1240 Remete Zágráb mellett, 1244 Dubica, 1248 Sátoraljaújhely), a coenobitikussá fejlődött anachoretikus Rend első három Provinciális Perjelének: székhelye révén, még is annyira híressé lett, hogy több, mint félszázad után Gentile bíboros, pápai legátus a Szent Kereszt Remetéi számára nyújtotta át a pápa nevében Szent Ágoston Reguláját az akkor már Budaszentlőrincen székelő Rendfőnöknek. Ne hallgassuk el talán azt sem, hogy erről meg azután egyes helyeken Szent Ágoston rendi testvéreknek akarták elnevezni őket. De Özséb Atya minden kétséget kizáróan így írta alá a nevét az 1256-i esztergomi nemzeti zsinaton: „Özséb, Első Remete Szent Pál Rendjének Provinciális Perjele.” Ezért nevezték el azután e remetéket pálosoknak. A fejlődés szükségszerű és logikus menete a magyar földön éppúgy, mint az egyetemes Egyházban a remeteségből szerzetességgé alakult át. Gondviselés-szerűnek kell tartanunk, hogy a Pálosrend éppen a XIII. században lép a magyar történelem porondjára. A legjobbkor jött. Előbb nem is jöhetett. Szent István király túlnyomórészt idegenből hozott papokkal térítgette népét. A Szent László idejében felnövekedett magyar papság erkölcsi szintjének mélységéről szomorú képet mutatnak az akkori zsinatok. A XII. század pártviszályokban hánykódó kora sem volt alkalmas arra, hogy egy mélységekből fakadó vallásosság híján új Rendet adjon a magyar katolicizmusnak. III. Béla birodalmának ragyogó pompája és hatalma sem tudta erre megadni az első lökést. A tatárveszedelem minden szörnyűségének kellett reánk szakadnia, hogy a magyar lélek gyötrelmeinek izzó mélységeiből elődobbanjon egyszerre fehéren és sugárzón és Istentől áldottan ez a Rend, mely Mohács után is kivette derekasan részét a nemzet lassú magához

térésében és most, Trianon után is itt van, visszatért másfélszázados száműzetéséből, hogy a magyar föltámadáson dolgozzék... A magyar remeteségből fejlődött Pálosrend mind a mai napig magán viseli eredetének „anyajegyeit”. Hiszen igaz, közös az élet, közös a munka, közös az ima, a szerzetesek kifelé is dolgoznak, gyóntatnak, prédikálnak, lelkigyakorlatokat, missziókat tartanak, de a szívük mindig visszahúzza őket a cellába, a magányba, az Istenbe. Ha nem is kizárólag kontemplatív Rend, de az aktivitás mellett sohasem felejtkezik el a befelé, a magának való életről, melyet csak azért hagy ott időről-időre, hogy testvérein segítsen. Hajós György igen találóan hasonlította a pálos kolostorokat sasfészkekhez, melyek elhagyott sziklák között szédítő magasban vannak; a madarak királya ,,büszkén és méltóságosan úszik a sötét völgyek fölött s ha olykor le-lecsap, zsákmányát magával viszi a magasba... 1250-ben kezdett hozzá tehát Boldog Özséb hetedmagával együtt a pilisszentkereszti monostor és kápolna építéséhez. Ez a csodaszép hely úgyszólván még ma is érintetlen a „civilizációtól.” Az óbudai gyárak mocskos füstje messze mögöttünk maradt. Autónk magányos szerpentinen kanyarog. Délen elhagytuk a Nagy-Kevélyt, majd a Kis-Kevélyt. Az Oszoly festői sziklabordája is elmaradt mögöttünk, melyről anynyiszor nézte álmodozva a nagy Prohászka püspök Pilis több mint 700 méteres gerincét, melynek csúcsain a pálosok mécseit, vagy talán fehér lelkeit látta lobogni az alkonyatban... Elhagytuk a gyönyörű Margitligetet is, hol később valóra válthattam egyik álmomat: tíznapos lelkigyakorlatomat azon a helyen, melynek közelében Boldog Özséb és az első pálosok éltek... Északon Kis- és Nagy-Csikóvár hegyláncolata húzódik, melynek egyik csöndes és áldott, erdőkoszorús és festői halmán keressük a pilisszentkereszti pálos kolostor romjait. Körülöttük némán és csodálkozva virraszt már hét évszázad óta a pilisi hegyek zengő koszorúja. Megilletődve állok meg és becéző szeretettel simogatom szememmel ezeket a lábam előtt heverő ősi köveket. Milyen édes ez a csöpp kápolna, melynek szentély-apszisa szépen kivehető alapfalainak félkörében s hol éppen hét szent barát férhetett el a zsolozsmán s hol Özséb Atya mindennap bemutathatta a Szeplőtelen Áldozatot. A kápolna mellett voltak fölépítve a kolostor közös szobái: a káptalan-terem, az ebédlő-terem, a háló-terem. Elfogódva lépegetek a szerteheverő kövek között. Az archeológus szakszerűen magyarázza a felásott falak mentén az alaprajzot, mutat néhány faragásos követ,... de csak félig figyelek sza-

A királyi központ lapja vaira. Az én lelkem messze jár, kiszakadt az időből. Csaknem hétszáz év távolában bolyong és nyugtalanul és lázasan próbálja tetemre hívni az örökre néma romoknál az ősi lelket, mely itt imádkozott és énekelt, vezekelt és böjtölt és megtelt a Végtelennel! Ezt a lelket ébresztgetem a szerteheverő kövekből, a suttogó lombokból, a hegyvonulatok artisztikusan finom hajlataiból... Mint Illés próféta az élettelen fiúra, úgy borul rá, olyan kétségbeesett, halottidéző vággyal az én lelkem is erre a gyönyörű tájra, hogy lássa a fölszántott erdők zúgó fái alatt Özséb és az első pálosok elvonult és csodálatos életét. Hogy elmerüljön ebbe az édes Titokba, mely hét század ködén át sugárzik feléje s vonzza kimondhatatlanul... Többen próbálták már ezt a titkot megfejteni s hogy nem tévedtek, bizonyság rá, hogy ugyanarra az eredményre jutottak el, bár különböző elindulások után. Gondán Felicián magyar nyelvű pálos kódexeink (Czech és Festetich, XV. sz.) alapján, Fülöp Kálmán a Pálosrend történetéből rajzolta meg a pálos lelket s a pilisi pálos romoknál mi is arról győződhetünk meg, hogy ezt a Rendet: először az Isten-szeretet jellemzi. Ezzel a gigászi akkorddal kezdődik Regulája, mint valami Pathétique-szonáta, melyet Szent Ágostontól tanult, a „láthatatlan Szépség szerelmesétől”: „Mindenekelőtt, Kedves Testvérek, Istent szeressük...” Ez az Isten- szeretet ragyog fel csodálatos izzásban Özsébtől kezdve a Pálosrend százhúsz magyar szentjében mind. Ez teszi olyan buzgóvá, jóhírűvé, szigorúvá szerzetesi életét, hogy tömegestől tódulnak hozzá az Isten igaz szolgálatára vágyó lelkek s a pálos kolostorok elszaporodnak a hazában, sőt a külföldön is és a pápák a karthauziak kiváltságaival ékesítik a Rendet. A pápák, a magyar királyok s az ország apraja-nagyja versenyez a pálosok szeretetében s a história sok megható példáját jegyezte föl ennek. Nagyon szerették a magyarok ezt a Rendet, mert érezték, hogy test ez a testükből és vér ez a vérükből s ezeknek a magyar szerzeteseknek imádságtömjéne s önsanyargatása értük száll föl esdekelni s engesztelni: az Isten szívéhez! Az Isten-szeretetet így fűzte egybe a Pálosrend a hazaszeretettel. Ez a titokzatos fehér virág, mely a pilisi erdők mohos és mélységes csendjében fakadt, a Fölséges

9

zsámolyánál ezért az elárvult országért leheli áldozatos szent életének illatát. Mert az Isten és a felebarát szeretete elválaszthatatlan, azért mondja a Regula is: ,,Mindenekelőtt, Kedves Testvérek, Istent szeressük, azután felebarátunkat, mert ezt a parancsot legfőképp nekünk adták...” Ez a szeretet buzdítja őket egyre erősebben, hogy lelkeket mentsenek, hogy hagyják ott időről-időre celláik békés csendjét s a lelkipásztorkodás, gyóntatás, prédikálás, missziózás termékeny munkájába egyre jobban belekapcsolódjanak, anélkül azonban, hogy pl. parochiák gondozásának elvállalásával végleg lekössék magukat s háttérbe engedjék szoríttatni – minden parancsoló szükség nélkül – szerzetesi eszményüket! Másodszor a művészet szeretete jellemzi a pálos lelket. Van érzéke a szép iránt. A pilisszentkereszti alapfalak arányossága sejtteti a monostor művészi elgondolását. A Rend későbbi szobrászmű-vészfráterei, tüskevári fafaragásos csodái, a budapesti egyetemi templom tökéletes szépsége: mind bizonyítja ennek a szerzetnek fejlett művészi érzékét. És Pilis legszebb helyén épül ez a kolostor és sorban a többi mind! Az ország legszebb pontjain emelkednek az első pálos monostorok s oly sűrűn, szinte tervszerűen, hogy nem lehet mindezt csupán a véletlennek tulajdonítani! Igen, ezekből a szépséges magyar tájakból parthenogenezis-szerűen sarjadtak az első pálos kolostorok. A magyar lélek, a csöndet, a harmóniát, a szépet szerető magyar lélek, melynek tökéletes népművészetét az egész világ csodálja, erre a lelkéből lelkedzett Rendre is ráütötte faji bélyegét. Magyar erdők mélyén ebben a magyar Rendben virágzott ki hófehéren és illatosan és titokzatosan a magyarság metafizikai vágya a Végtelen felé. Csak természetes, hogy a szépre, az Ős-szépre szomjas magyar lélek, vagyis a pálos lélek itt érezte jól magát, itt húzódott meg szívesen, itt húzódott közelebb Istene szívéhez: a természet ünnepi csöndjében és pompájában... Ennek a Rendnek magyar lelke tehát szereti a szépet, a békét, az Istent! Végül harmadszor a tudomány szeretete is jellemzi a pálosokat. Özséb nagyműveltségű, tudós kanonok volt. S a Rend mindig megkívánta tagjaitól az alapos felkészültséget Isten igéjének hir-detésében. Közülük nem egy európai hírnévre is szert tett (pl. Fr. Gergely, kit exegetikus munkái révén Coelius Pannoniusnak ismert a külföld). A pálosok tudományszeretetét bizonyítják azok a gyönyörű és gazdagon fölszerelt könyvtárak, melyek nemcsak koruk egyéb (pl. jezsuita) könyvtáraival is fölvették a versenyt, hanem sokszor felül is múlták azokat. Elég egy ilyen könyvtárat megtekinteni, akár Budapesten a mostani Papnevelőben, s meggyőződhetünk róla, hogy a templom után a legnagyobb gondot erre fordították. S meg kell jegyeznünk, hogy a tudomány kultusza sohasem tette gőgössé és elbizakodottá őket; szerények maradtak mindvégig és kerülték a feltűnést éppúgy, mint a magyar ember... Íme tehát, ha szabad erre a három alaptónusra leegyszerűsíteni a pálos lélek tulajdonságait és jellemzőit: az Isten, a művészet és a tudomány szeretetére. Ennek a csírái már itt el voltak szórva Pilis csöndes rengetegében, hogy később egyre szebben, egyre gazdagabban, egyre tökéletesebben bontakozzanak ki. Forrás: www.piar.hu/pazmany (A könyv 1938-ban jelent meg a Pálos Rendház kiadásában)

10

Dobogókő

Gondolatok Árpád fejedelem sírjáról Az írás a FÖLDMÉRŐ című újság XXIV. Évf. 7-8. számában jelent meg. (1978. július-augusztus, 10-17. old.) VÉRTESSY GYÖRGY 1978. január 6-án a Budapest, III. Bécsi út 269. sz. telken egy irodaház alapozása közben két nagyméretű kőládára bukkantak. A lelet érthetően nagy izgalmat és érdeklődést váltott ki, ugyanis mintegy másfél évszázada ezen a környéken keresik a honszerző Árpád fejedelem hamvait. Az első föltételezések szerint a nagyobbik kőládában Árpádot, a kisebbikben pedig a fejedelem lovát temették el. A kezdeti föltevések azonban nem igazolódtak. A kőépítmény – Kőszegi Frigyes, a Budapest Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének nyilatkozata szerint (Népszava, 1978. február 23.) – valószínűleg egy római kori nagy szobor vagy kőemlék talapzata lehetett. Erre vall az alapozás módja, a fedőlapok faragása. Az óbudai ásatások következő feladata – mint arról az Esti Hírlap 1978. január 30-i számában olvashatunk – Fehéregyháza és a környék emlékeinek föltárása. Ezektől a kutatásoktól várják a választ arra, hogy hol volt a fejedelem szálláshelye, s hol temették el Árpád fejedelmet. Ezért látjuk szükségét annak, hogy fölvázoljuk Árpád sírja fölkutatásának új lehetőségét, illetve ismertessük a Fehéregyháza történetével kapcsolatos vizsgálatunk eddigi eredményeit.(1) Anonymus műve, a hosszú ideig a bécsi császári könyvtárban őrzött Gesta Hungarorum az egyetlen forrásmű, amelyben Árpád fejedelem eltemetésének körülményeiről említés történik. A Névtelen szerző úgy tudja, hogy Árpád fejedelem sírja annak a kis folyó forrásának a feje fölött található, melynek vize kőmederben folyik alá Attila király városába, ahol a magyarok megtérésekor a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egy templom épült, amelyet fehérnek (közismertebb nevén: Fehéregyházának) mondanak.(2) Ez a följegyzés adott alapot annak föltevésére, hogy Fehéregyháza földerítése révén lehet rábukkanni Árpád fejedelem sírjára is. A kutatók a múlt században Óbuda különböző pontjain vélték megtalálni ezt a templomot, de azt, hogy a földerített romok közül végül is melyik volt Fehéregyháza maradványa, nem tudták eldönteni. A legtöbb kutató arra a következtetésre jutott, hogy Fehéregyháza a múlt század második felében, a Bécsi és a Vörösvári út közelében lévő Victória-téglagyár területén föltárt templom és kolostor maradványaival azonosítható. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Más források ugyanis Attila városát még Óbudának és Sicambriának nevezik, ám az elmúlt kétszáz év kutatásai során egyetlen bizonyítékot sem találtak arra, hogy a mai Óbuda területén lett volna Attila székhelye vagy Sicambria. Sőt, egyes kutatók még azt is föltételezik, hogy Sicambria valójában nem is létezett. De ez nem így van. Franciscus Iustinianus velencei követ ugyanis maga látta Sicambriát, melynek falai, mint azt vonatkozó följegyzésében olvassuk – a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek. Ez a leírás természetesen nem a mai Óbudára vonatkozik. Az óbudai Dunaparton ugyanis nincs olyan magas szikla, mint amilyenről a velencei követ említést tesz. Árpád sírjának földerítését még az is megnehezíti, hogy a rendelkezésre álló források háromféleképpen

határozzák meg Fehéregyháza földrajzi helyzetét. Vegyük sorjában őket! Zsigmond király 1421. nov. 15-i oklevelében arról olvasunk, hogy az óbudai apácák hévíz-patakon működő malma Fehéregyháza kapui előtt, Buda előhegyén van.(3) De nemcsak a malom található Buda előhegyén, hanem a vele szomszédos Fehéregyháza is. Elegendő, ha ennek igazolására IX. Bonifác pápa 1400. július 1-i oklevelére hivatkozunk, amelyben Buda előhegyének templomát hivatalosan és teljes címén a „Boldogságos Szűz Mária Fehéregyházának” nevezi.(4) Ez a Buda azonban nem a mai Buda. Ez utóbbinak ugyanis nincs sem „hévízpatakja”, sem „előhegye”. Zsigmond király idézett okleveléből tehát egy magaslati fekvésű, hévízpatakkal kapcsolatos Buda létezésére lehet következtetni. Ez a Buda Anonymusnál is megtalálható. Amikor Attila a rómaiakat elkergetve – írja a Névtelen – az országot birtokba vette, királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek fölött, amelyet a magyarok Budavárának, a németek pedig Ecilburgnak mondanak.(5) Ezek a szavak azt is jelenthetik, hogy Budavár egy Duna partja közelében lévő magaslaton található, melynek tövében hévizek fakadnak. Vizsgáljuk meg, hogy más források erről mit mondanak? A XVII. század második felében (1660-1664) egy török világutazó járja be a hódoltsági Magyarországot, Evlia Cselebi. Utazásairól készült följegyzésének egyik helyén azt írja, hogy Győr városa Buda és Esztergom földjével szemközt van.(6) Persze egy „szemtanú” is tévedhet, azonban a török világutazó bizonyítékát adja annak, hogy e helységek kapcsolatát ismerte. Följegyzésének egy másik részében ugyanis azt írja, hogy Esztergom tizenhat városrésze közül az egyiket „Budin kálászi”-nak, vagyis Budavárának nevezték! Följegyzéseit eddig figyelmen kívül hagytuk, pedig nem ő az egyetlen szerző, aki ezen a véleményen van. Albericus szerzetesnél (megh. 1251) például arról olvasunk, hogy 1223-ban Magyarországon véletlen tűz pusztította el Esztergomot és Budavárát.(8) Ez a két létesítményre kiterjedő tűzvész csak úgy fordulhatott elő, ha Esztergom és Budavára egymás mellett volt. Arról, hogy az Esztergom melletti Szent Tamás-hegyen hajdan egy vár állott, számos korabeli forrás tanúskodik. Ezek az adatok adhatnak alapot annak föltevésére, hogy az előbb idézett szerzőknél erről a várról történik említés. Az általunk keresett Budának azonban hévizeknél kell lennie. Nos, a hévizek és a hévíz patak (melyeket azóta feltöltöttek) Krey András katonai mérnök XVIII. században készült, Esztergom és környékét ábrázoló térképen a Szent Tamás-hegy tövében látható. Mivel ez a hegy és a hévíz-tó a Duna közelében van, így Anonymus és Zsigmond király Budájának ismertetőjegyei erre a létesítményre illenek. A „Buda-előhegyi” Fehéregyháza földrajzi helyzetét illetően már nehezebb helyzetben vagyunk. Bár az 1840-es években készített második osztrák katonai földmérés dunakanyari szelvényén Esztergom alatt egy helyrajzi pontot „Fehér ház”- nak neveznek, ám ez a sík területen jelzett – napjainkban már nem látható – építmény a Buda-előhegyi Fehéregyházával nem azonosítható. De ugyanakkor elképzelhető, hogy ez a név a hajdani Fe-

A királyi központ lapja héregyháza emlékét őrzi. Az „Előhegy” elnevezés viszont Esztergom közelében ma is megtalálható. Már mondottuk, hogy az elmúlt kétszáz év kutatásai során egyetlen bizonyíték sem került elő arra, hogy a mai Óbuda területén lett volna Sicambria. Mégis a rendelkezésre álló források arról tanúskodnak, hogy a XVI. században valamit Sicambriának neveztek a budai oldalon. Oláh Miklós esztergomi érsek egy 1533. január 14-i levelében például azt írja, hogy „ugyanazé a királynéé volt Óbuda helység Sicambria közelében.”(9) Talán nem tévedünk annak megítélésében, hogy ebben a levélben a mai Óbuda és Aquincum kapcsolatáról van szó. Foglalkozzunk a következőkben azzal, hogy ez a Sicambria hol volt? A XV. század első felében a margitszigeti Szent Mihály-egyház prépostja és budafelhévízi keresztesek egy hévizeknél lévő malom birtokjogáért pörösködnek, amely a vonatkozó oklevelek szerint „Pazanduk pusztán” van.(10) Egy XIII. századi oklevélben pedig az áll, hogy ez az utólag vitatott malom „Pazanduk falunál” található.(11) A falu kifejezés alapján önkéntelenül is egy lakott településre gondolunk, azonban a vizsgálatok során azt tapasztaltuk, hogy Pazanduk falunak a középkorban már nincsenek lakosai. E faluban senki sem pörösködik; ott semmiféle vétel, csere vagy eladás nem történik; ennek a falunak nincs se papja, se temploma: vagyis Pazanduk falu történeti szempontból egy arc nélküli halott település. Ez nem véletlen. I. Lajos király 1355. évi határjáró oklevele alapján ugyanis Pazanduk mező a Békásmegyer alatti, illetve Aquincum fölötti mezővel azonosítható. Ebből nyilvánvaló, hogy a „Pazanduk falu” kifejezés Aquincumra vonatkozik, amely a régészeti kutatások szerint a középkorban lakatlan volt. Ezt a kérdéses mezőt azonban a XVI. század elején már nem Pazanduk, hanem Sicambria mezőnek nevezik.(12) Pilis megye 1516. február 11-i oklevelében pedig arról olvasunk, hogy az egyik tanú a felhévízi keresztesek malma melletti rétről azt vallotta „hogy az a Sicambria építészeti emlékeiből fönnmaradt kőtől kezdve a nevezett malomhoz tartozott”. Mindebből az állapítható meg, hogy a Sicambria név csak a XV. század végén vagy a XVI. század elején válik használatossá a mai Óbudán. Ezek az adatok teszik világossá Oláh Miklós esztergomi érsek följegyzését, amely így hangzik: „Észak felé egyrészt más szőlőtermő hegyek emelkednek, melyek tövében az isteni szűznek szentelt remete-monostor áll, amelyet Fehér Máriának mondanak, másrészt Sicambria maradványai még láthatók...”(14) Először vizsgáljuk meg ennek a „hegyek tövében” található remetemonostornak az újabb kori történetét. 1869-ben a Bécsi és a Vörösvári út közelében lévő Victoriatéglagyár területén – az agyag kitermelése közben – egy csúcsíves templom és egy kolostor maradványaira bukkantak. Az MTA archaeológiai bizottsága Rómer Flórist bízta meg, hogy derítse ki azok eredetét. Rómer a romokat Fehér Máriának nevezi, tehát ezt a helyet először ő jelöli meg Fehéregyháza helyéül. Henszlmann Imre régész-műtörténész viszont határozottan kijelenti, hogy ezek a maradványok Fehéregyházával nem azonosíthatók. Kinek van ebben igaza? Ahhoz, hogy e kérdésben dönteni tudjunk, tisztáznunk kell a kolostor létrejöttének körülményeit. A „magyarok megtérésekor” alapított Fehéregyháza fénye a XV. századra elhalványul, hírneve megkopik. Mátyás király ezért 1480. július 23-án arra kér IV. Sixtus pápától engedélyt, hogy Fehéregyházát a pálosoknak adhassa.(15)

11

De mi történt azután? Kezdjük az események ismertetését azzal, hogy a pápa a monostor alapítására az engedélyt megadja, azonban a pálosok nem teljesítik a király óhaját. Erre a két mozzanatra IV. Sixtus pápa 1482. április 24-i okleveléből következtethetünk, amelyben kiközösítéssel fenyegeti meg a pálosokat arra az esetre, ha nem teljesítenék az erre vonatkozó rendeletét.(16) A késlekedés oka – mint Gárdonyi Albert véli – az lehetett, hogy a pálosok a templomot nem találták megfelelőnek. Erre mutat egyébként Mátyás király 1483. augusztus 20-i oklevele, melyben arra kér a pápától engedélyt, hogy az óbudai prépostság régi templomának köveit Fehéregyháza tervbe vett építkezéseinél fölhasználhassa. A pápa már ugyanazon évben a bontási engedélyt megadja, és a pálosok - mint Gyöngyösi Gergely a rend életéről szóló művében írja szám szerint nyolcan 1484-ben vonulnak be Fehéregyházába.(17) Ezzel a bevonulással azonban valami baj van! Ha Fehéregyháza átépítése 1483. nyarán még csak tervbe van véve és a pálosok (elméletileg legkésőbb) 1484. december 31-én költöztek be a fehéregyházi monostorba, akkor az építkezésekre – leszámítva a téli munkaszünetet és az ünnepnapokat – legföljebb mintegy 9 hónapot fordíthattak. Valljuk be őszintén: ilyen rövid időn belül még napjainkban sem készülne el a pálosok temploma és monostora. Az, hogy Fehéregyháza átépítése valójában megtörtént-e vagy sem, csupán közvetett adatok révén bizonyítható. Tholvay Máté óbudai polgár 1519. október 13-i oklevelében például az áll, hogy az Óbudafölötti Boldogságos Szűz Mária egyházánál lévő szőlőjét a kápolnában lévő Boldogságos Szűz Mária nagy oltárára hagyja, amelyet (mármint Szűz Mária egyházát) azelőtt Fehéregyházának neveztek.(18) Ez az adat kétségtelenül arra utal, hogy a hajdani Fehéregyházának nevezett kápolna egy nagyobb templom részévé vált. Ez a körülmény egyébként Henszlmann Imrének a Victoria-téglagyár területén föltárt romokról készített fölmérésén is látható, melynek C pontja egy kör alakú kápolnát jelez, amely egy nagyméretű gótikus templomhoz csatlakozik. Tudjuk, hogy a pálos eredetű monostorok mindig az adott templomok északi oldalán találhatók.(19) Mivel a Bécsi úti monostor ennek a feltételnek is megfelel (20), így megállapítható, hogy ez a létesítmény a pálosok hajdan Fehéregyházának nevezett monostora volt. De mindebből még nem következtethetünk arra, hogy ez a Fehéregyháza azzal a Fehéregyházával azonos, amelyről Anonymus, illetve Mátyás király beszél. Nézzük az ellenérveket! Mátyás király a „magyarok megtérésekor” alapított Fehéregyházáról – a már említett 1480. július 23-i oklevelében – azt írja, hogy „a hívők seregétől megfosztva a sík mezőn egyedül emelkedik”. Nos, a Henszlmann-féle fölmérésen látható – a hajdan Fehéregyházának nevezett - kör alakú létesítmény olyan kicsi, hogy még kápolnának is alig nevezhető (Henszlmann fölmérése szerint: r = 0,80 -1m. Ebből: ter.= 2,009, max. 3,14 négyzetméter). Ezt a pici kápolnát – amelyben a miséző papon kívül legföljebb 2-3 ember vehetett részt egy-egy misén aligha lehetett a „hívők seregétől” megfosztani. De az sem közömbös, hogy a Bécsi úti Fehéregyháza nem a sík mezőn, hanem – mint Oláh Miklós írja – a hegyek tövében emelkedett. Erről a monostorról talán még annyit, hogy föltárt maradványait a múlt században fölrobbantották, majd az utolsó kőig elhordták. Ezek az adatok adhatnak alapot annak föltevésére, hogy a pálosok 1484-ben nem a Bécsi úti Fehéregyházába költöztek be, hanem máshová.

12

Dobogókő

Franciscus Iustinianus velencei követ magyarországi tartózkodása idején régi római kövek föliratait gyűjtötte. Az egyik fölirat lelőhelyét így írta le: „Fehéregyháza közelében a mezőn a város mellett, amelyről azt mondják, hogy Sicambria volt, melynek falai a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek”.(21) A következő kérdésünk az, hogy ez a Sicambria hol található? Wolfgang Lazius bécsi orvostudós – aki I. Ferdinánd uralkodása idején (1526-1564) járt Magyarországon, azt írja, hogy Sicambriát hajdan „Herculiának” nevezték. Állítása új és meglepő, mivel ezzel az azonossággal a középkori okiratokban nem találkozunk. Abraham Ortelius antwerpeni tudós XVI. századi térképe alapján azonban megállapítható, hogy Lazius állítása korának ismereteit tükrözi. Ortelius térképén ugyanis „Solva mansio” (vagyis Esztergom) alatt, illetve Aquincum fölött egy földrajzi pont a következőképpen van föltüntetve: „Herculia, sive Sicambria”. Bár a térkép rendkívül pontatlan, mégis elegendő bizonyíték arra, hogy nem a mai Óbuda, illetve Aquincum volt Sicambria. Herculia - s ezzel tulajdonképpen Sicambria – földrajzi helyzetét csak a múlt század végén sikerült földeríteni. Frőlich Róbert 1893-ban megállapította, hogy a hajdani „Herculia” (vagyis Sicambria) maradványai a pilismaróti Kis-hegyen találhatók.(22) Frőlich Róbert kutatása – sajnos – épp úgy a feledésbe merült, mint Finály Gáboré, aki 1906-ban a Kis-hegyen érdekes épületmaradványokat talált.(22/a) Sicambria pedig azóta is pusztul! De mi a bizonyítéka annak, hogy ezt a Sicambriát még Óbudának is nevezték? A budai prépostság Szent Péter egyháza a tatárjárás idején elpusztult. Bizonyos körülmények azonban arra mutatnak, hogy e templom sorsát nem az 1241, hanem az 1285. évi tatárjárás pecsételte meg. Magyarország püspökei ugyanis 1263. április 19-én ebben a templomban gyűltek össze a pápai követ által elrendelt zsinat megtartására.(23) A Szent Péter-egyház – mint arra XXII. János pápa 1321. december 8-i okleveléből következtethetünk – még akkor sem pusztult el teljesen. Megfelelő anyagi fedezet mellett bármikor kijavíthatták volna. Erzsébet királyné, I. Lajos király hitvese azonban másképpen határozott. 1340 táján az óbudai Szent Péter egyház mellet egy új prépostsági templomot építtetett.(24) Döntő e kérdésben, hogy az új templomot Szűz Máriaegyháznak nevezik, illetve az, hogy a régi óbudai Szent Péter-egyház 1483 nyarán teljesen romos. Mégis VIII. Ince pápa 1484-ben búcsút engedélyez a Boldogságos Szűz oltára részére, amelyet Ezeny István bécsi prépost és az óbudai kanonokok az óbudai Szent Péter-egyházban fölállítani szándékoznak.(25) Lehetséges, hogy egyazon időben két Szent Péter-egyháza is létezett? Igen, lehetséges. Erzsébet királyné ugyanis a mai Óbudán alapította az új prépostsági templomot. Ezzel szemben XXII. János pápa az előbb már említett 1321. dec. 8-i, Károly Róbertnek a dömösi Szent Margit egyház és az óbudai prépostság egyesítési tervével foglalkozó oklevelében a dömösi vár, illetve Szent Margit egyház szomszédságában határozza meg az óbudai Szent Péter-egyház földrajzi helyzetét.(26) A dömösi Szent Margit egyház és Sicambria mindössze 1,5 km-re van egymástól. Most pedig vizsgáljuk meg azt, hogy a pilismaróti Sicambria közelében lévő Fehéregyházáról mit tudunk? Pilismarót lakosai (kétszáz évvel azután, hogy II. József /1780–1790/ a szerzetesrendeket föloszlatta) ma is tudják, hogy hol van a „fehér barátok”, vagyis a pálosok hajdani kolostora. Induljunk ki abból a tényből – amelyet eddig még senki nem vont kétségbe –, hogy a pálosok már a XV. században Maróton voltak,

illetve abból, hogy a maróti rendház a török hódoltság idején is az övék maradt.(27) Ebből először is arra következtethetünk, hogy az a XVIII. századi Pilismarót és környékét ábrázoló térkép (amelyen többek közt a pálosok monostora és temploma is jelölve van) a maróti rendház épületeinek középkori elrendezését tükrözi. Ennek alapján viszont arra következtethetünk, hogy a maróti rendház épületegyüttese nem eredeti pálos építkezés. A lakóépületek ugyanis a templom délnyugati oldalához csatlakoznak, holott a pálos építészetben a monostor az adott templomnak mindig az északi részén található. Ennek az eltérésnek az lehet a magyarázata, hogy a pálosok Maróton egy régebbi eredetű templomnak lettek a birtokosai. Helyszíni vizsgálatunk során azt is megtudtuk, hogy a község néhány idősebb lakosa még látta a pálosok hajdani kolostorának templomát. A szemtanúk elmondották, hogy a kis templom szentélye gömbölyű, ablakainak formája pedig csúcsíves volt. Ebből egy román eredetű templom gótikus átépítésére következtethetünk. Tornyának formájára senki nem emlékezett. Ez nem véletlen. A templomoknak a pálos építészetben tornyot ugyanis nem építenek. A meghallgatottak egybehangzó közlése szerint 1934 tavaszán bontották le ezt a régi – de egyébként jó állapotban lévő – templomot. Már említettük, hogy a korabeli források háromféleképpen határozzák meg Fehéregyháza földrajzi helyzetét. Mátyás király idézett oklevele szerint a „megtérés kezdetekor” alapított Fehéregyháza a hegyek alatt a sík mezőn egyedül emelkedik. A pálosok maróti kolostorának templomáról a következőket lehet megállapítani. Attól jobbra – mintegy 300 méternyire – egy magas névtelen dombot találunk, amelyen a református templom van. A kolostortól balra – attól mintegy 800 méternyire – pedig a Kis-heggyel, Sicambria várának dombjával találkozunk. A pálosok maróti temploma hajdan valóban a „hegyekhez közel”, de a sík mezőn emelkedett. Mátyás király idézett oklevele szerint Fehéregyháza alig egy mérföldre van a királyi palotától. De kérdés, hogy az „egy mérföld” a XV–XVI. században milyen távolságot jelent? A rendelkezésre álló adatokból csupán Oláh Miklósnak 1533. évi levelét említjük meg, amelyben az áll, hogy Csepel-sziget Budától fél mérföldre van.(28) Ha Budavár déli és Csepel-sziget északi csúcsa távolságának kétszeresét vesszük, mintegy 10 km-nek megfelelő távolsági értéket kapunk. Ha a XVI. században 1 mérföld = 10 km, akkor az „alig egy mérföld” legföljebb mintegy 9,5–9,9 kmnyi távolságot jelenthet. Nos, a pálosok maróti templomától 9,8–9,9 km (vagyis „alig egy mérföld”) megtétele után a visegrádi királyi palotához érkezünk. A felvázoltakat egy érdekes párhuzammal egészítjük ki. 1911ben Hetényi Imre és Szombathelyi György saját költségükön ásatásokat végeztek a mai Óbudán, melyek célja a Fehéregyháza felé vezető, a középkori oklevelekből ismert (római eredetű) „nagy út” földerítése volt. Hetényitől tudjuk, hogy a Victoria-téglagyár közelében elterülő mezőt az óbudai sváb gazdák még az 1910-es években is „Ismariesen”-nek („Is-Maria-Wiesen”), azaz Szűz Mária rétnek nevezték.(29) Hetényiék ebből arra következtettek, hogy azon a környéken kellett lennie Fehéregyházának. (Ma már tudjuk, hogy Hetényiék következtetése helyes volt.) Abból, hogy a maróti kolostor melletti mezőt még a XVIII. század végén is „Boldog Asszonynak” nevezték, hasonló következtetést vonhatunk le, mint Hetényiék.

A királyi központ lapja Annak eldöntésében, hogy a pálosok maróti kolostorának temploma volt-e a „magyarok megtérésekor” alapított Fehéregyháza vagy sem, Gyöngyösi Gergely vonatkozó följegyzésére támaszkodunk. Ennek végén ugyanis azt írja, hogy Nagy Károly, a frankok királya alapította ezt a kérdéses templomot. Persze följegyzését az első pillanatban nem lehet megérteni, mivel Anonymus nem az avarok, hanem a magyarok megtérésekor alapított Fehéregyházáról beszél. Ennek a látszólagos ellentmondásnak az a magyarázata, hogy a magyarokat és az avarokat azonosnak tartották nyugaton. Andreas Eggerer pálos szerzetes például a „Fragmen panis corvi... „ című munkájában a következőket írja: „... a templomnak, amelyet Fehéregyházának neveznek, és az Isten szolgálatában és éveinek számában az összesek közül a legrégibb, és állítólag Nagy Károly császár a legyőzött magyaroknak fennhéjjázó pogány vallásuk helyébe Mária tiszteletére a királyi városon kívül alapított...” (30) (arról, hogy a frankok a mai Óbuda területét is ellenőrzésük alá vonták volna, nem tudunk.) Ezek szerint Anonymus „magyarjai” akár avarok is lehetnek. Természetesen nem közömbös – de pillanatnyilag nem is lényeges –, hogy az avar–magyar azonosság igaz-e vagy sem, de tény, hogy a már említett Franciscus Iustinianus a Nagy Károlynak tulajdonított templomalapítás hagyományát a sicambriai Fehéregyháza kapcsán említi meg. Döntő lehet e kérdés megoldásában, hogy Mátyás király – mint Gyöngyösi Gergely írja – 1484-ben a Nagy Károly által alapított Fehéregyházába vezette be a pálosokat. És Árpád sírja? A XIX. században, a Fehéregyháza-kutatás „hőskorában” kézenfekvőnek látszott annak föltevése, hogy a magyarok megtérésekor alapított Fehéregyháza földrajzi helyzetének földerítése révén Árpád fejedelem sírja is megtalálható. Ebben azonban még most sem lehetünk egészen biztosak. A rendelkezésre álló forrásokban ugyanis arról olvasunk, hogy a steppei népek igen nagy titokban temetik el a főrangú halottaikat és szigorúan őrzik temetőiket. Ezek az adatok vezetnek arra bennünket, hogy Anonymus – tiszteletben tartva az ősök emlékét és az ősi hagyományokat – Árpád fejedelem sírjának helyéről szándékosan homályos, megtévesztő adatot közöl. A fölvázoltak azonban – remélhetőleg – közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy előbb vagy utóbb rátaláljunk a honszerző fejedelem sírjára is.

12

Bártfai, 1938., 364. old. Gárdonyi A.: Az óbudai Fejéregyház problémája. Történetírás. 1937/1. sz. 12. old. 14 Oláh M.: Hungaria et Athila. Vindobonae, 1763., 6. §. 22. 33 15 Fraknói V.: Mátyás király oklevelei.ll. Bp., 1895. 31. old. 16 Décsényi Gy.: Olaszországi történelmi kutatások, Századok, 1892., 472. old. 17 Gyöngyösi G.: Fabula, sive Index in vitas fratrum Eremitarum in libro hoc contentorum. Egyetemi Könyvtár. Ab. 151/a. 86 old. 18 Knauz N.: A budai káptalan regestái. Magy. Tört. Tár. 1863. 613. old. 19 Horváth I. : Klastrom puszta - a pálos rend bölcsője. Vigilia. 1974/9. 20 Bártfai Sz. L.: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját. Magyar Kultúra. 1934/5. sz. 1915. old. 21 Mommsen, T.: Corpus Inscriptionum Latinarum. ill. I. 3558. 22 Frőlich R.: A pilis-maróthi római tábor. Archaeologiai Értesítő. 1893. 22/a Finály Gábor részleges kutatásait illetően a következőket érdemes megemlíteni. A feltárások során római kori leletek kerültek elő, amelyek az általunk fölvázoltaknak ellentmondanak. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a Kishegy délnyugati lejtőjét emberemlékezet óta szántó földnek használják, melynek következtében e kérdéses létesímény középkori rétege lepusztulhatott. 23 Gárdonyi A.: Buda és Pest a tatárjárás előtt. Bp., 1941., 22. old., 24 Fraknói V.-Lukcsics J.: A veszprémi püspökség római oklevéltára. II. 128. old. 25 M. e. III. 291. old. 26 M. e. II. 40. old. „...ecclesie Sancti Petre de veteri Buda... loco videlicet cathedrali ipsus regis, predicto castro et ecclesie Dimisiensi vicino.” 27 Kisbán E.: A magyar pálosrend története. I. Bp. 1938. 154., 156. old. 28 Ld. 9. jegyzet. 29 Hetényi Imre nyilatkozata a Magyarság c. napilapban jelent meg 1934. január 12-én. 30 Eggerer A.: Fragmen panis corvii... I. Viennae, 1663., 293. old. 13

Jegyzetek: 1

Jelen írásunk egy nagyobb munka rövid összefoglalása, ezért a fölhasznált irodalomból csak a legfontosabbak közlésére szorítkozunk. 2 Anonymus: Gesta Hungarorum, 52. fejezet. 3 Fejér Gy.: Codex diplomaticus Hungariae... X/6. 405. old. 4 Bártfai Sz. L.: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935. 104. old. 5 Anonymus, i. m., 1. fej. 6 Karácsony I.: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. II., Bp., 1908., 141. old. 7 Karácsony I.: i. m. I. Bp., 1904., 278. old. 8 Gombos F. A.: Catalogus fontium historiae Hungaricae. I. Bp. 1937., 31. old. 9 Bártfai Sz. J.: Pest megye történetének okleveles emlékei. Bp. 1938., 377. old. 10 Bártfai, 1938., 139., 194., 204. old. 11 Gárdonyi A.: Budapest történetének okleveles emlékei. Bp., 1936., 19. old.

13

Oláh Miklós esztergomi érsek (1493. január 10. –1568. január 15.)

14

Dobogókő

2008. december 15.

Három éve hunyt el Árva Vince pálos testvér

Munkásságát főleg az utolsó éveiben ismerték meg sokan, amikor is haláláig harcolt a régi, özsébi Pálos rend újjáélesztésén. Pilisszántón, ahol plébánosként munkálkodott nyugdíjazásáig, felkeresték azok, akik az ország és a világ különböző helyeiről jöttek a pálosok ősi kolostorának helyét felkeresni. Akinek volt szerencséje, beülhetett egy-egy miséjét meghallgatni, a régi temetőben, a volt kolostor helyén lévő emlékkereszt alatt hallgatni az ősi pálosokról szóló történeteit. A Dobogókő folyóirat egy régebbi miséjének szövegrészletével emlékezik Vince atyára! „....annyit kell mondanom, hogy Özséb, Esztergomban született, 1200-as évek elején, papnak ment. Mint fiatal papot érseke hamarosan kiemeli, és az esztergomi káptalan tagjává, tehát káptalanná nevezi ki. A tatárjárás után lemond kanonoki méltóságáról és a pilisi hegyek rengetegébe vonul remetének. Az egyik imádsága alatt látomása támadt, azt látja, hogy a pilisi hegyek hatalmas erdősége telis-tele van apró kis tüzekkel, lángokkal, de a következő pillanatban ezek a lángok megindulnak, megmozdulnak és mind az ő keresztje előtt egyesülnek egy hatalmas tűzlánggá, és hallja az Isteni hangot: Özséb a szétszórtan élő remetéket gyűjtsd össze egy szeretetközösségbe, egy szerzetescsaládba. Így alapítja meg az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendet, a pálosokat. 1270-ben halt meg, halála után szentként tisztelik. 1771-ben először, legalábbis a mostani ismeretek szerint, megpróbálják szentté avatását elindítani, de az akkori idők miatt nem sikerült tovább folytatni. Majd másodszor 1947-ben megindul a hivatalos szentté avatási eljárás, de ismerjük, akkor is a történelmi idők viharai miatt hamarosan abba maradt, szentté avatása nem folytatódik. Azonban az isteni gondviselés mindig őrködik azon, hogy az Isten terve megvalósuljon, mégpedig akkor, amikor ő kívánja, akarja. Lékai bíboros úr hihetetlen finom történelmi érzéktől áthatva felismerte, hogy Boldog Özséb szentté avatására mennyire nagy szüksége van a magyar egyháznak, mert egy szentté avatás nemcsak annyit jelent, hogy egy szent képpel több legyen az imakönyvünkben., mert ha csak ennyi volna, kár volna nekem egy fél lépést tenni érte. A szentté avatásnak vallásos társadalmi rétegeket meg kell, hogy rázzon, felrázzon, öntudatra ébresszen, a hanyagokat felrázza pöffedtségből, a buzgókat pedig még buzgóbbá, még vallásosabbakká, még egyház hűbbekké, még jobb Krisztuskö-

vetőkké alakítja, változtassa. Ha esztergomi Boldog Özséb életét nézem, hogy mi az aktualitás, mert sokan mondták már nekem, hogy miért nem valami fiatal szentet veszünk elő, erre azt mondhatom, hogy minden szent annyira aktuális, annyira időszerű, amennyire komolyan vesszük. Gondoljunk csak bele, hát maga az Úr Jézus nem elég öreg, az apostolok nem elég öregek, egy Szent Benedek, egy Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, hát ugyanolyan régi szent, mégis ha kimernék tenni a templomból a Szent Antal szobrot, micsoda zúgolódás, lázongás támadna a hívek között. Tehát, az hogy régi a szentek között az nem minősítés! Esztergomi Boldog Özsébnek úgy látszik az isteni gondviselés szerint a mai magyar társadalomhoz, elsősorban a templomba járó, vallásos emberekhez van küldetése. De talán minden magyar emberhez, ahogy jó Lékai bíboros úr elmondogatta, hogy ez a látomás, amit Özséb kapott, annak van nagy jelentősége, hogy az ő remete lángja gyűjtse össze az öt világrészen szétszóródott magyarokat, hitben, szeretetben. Milyen nagyszerű dolog lenne, ha legalább a magyarok egymást szeretnék, arról nem is beszélek, hogy mi minden van mögött, ha igazán össze tudnánk kapcsolódni. Az egész világon élő magyarság egymás megbecsülésében, egymásnak a megértésében, egymásnak a szeretetében, egymás kölcsönös segítésében. De a saját portánkon nézzük ezt a látomást, ezt a küldetést, mert boldog Özsébnek küldetése van. A tatárjárás után mintegy fizikailag áldozta fel éltét a népért, Isten oltára elé odavetette volna magát, napjainkban pedig mintegy lelkileg áll oda Isten trónja elé, hogy könyörögjön értünk, hogy közbejárjon értünk, ezért mondhatom Istenben boldogult Lékai

bíboros úr szavaival, hogy milyen nagyszerű, jó lenne, ha Esztergomi Boldog Özséb remetelángja összegyűjtené a szétszakadt, szétszóródott magyar családokat. Mennyire kell hogy boldog Özséb szeretetlángja, az a remeteláng bevilágítson a magyar fiatal házasoknak a szívébe, hogy merjenek és tudjanak áldozatot vállalni, hisz az együttélés türelem és szeretet nélkül nem lehetséges. Mennyire szükség Boldog Özséb közbenjárására az idősek számára is, a betegek számára is, hogy ez a remeteláng világítson be az ő lelkükbe, hogy az önként türelmesen vállalt szenvedés mi-

A királyi központ lapja

lyen nagy érték Isten előtt. Csodákat lehet művelni, ha valaki szenvedéseit, a fájdalmait felajánlja a Jó Istennek, a különböző szándékokra, hazáért, egyházért, ifjúságért, családokért, betegekért, a világ és a hazánk békéjéért. Kedves testvérek! Sorolhatnám tovább Esztergom Boldog Özsébnek közbenjáró szerepét. Ezért járok sokfelé prédikálni, híveknek, papoknak is elmondani, hogy fogjunk össze, hisz a szentté avatás kell, hogy felrázzon bennünket. Így az egész orszá-

15

got kell, hogy áthassa, aztán még egy valamit kell, hogy minden ember Özsébtől átvegyen, az ő lelkiségéből a mélységes nagy imádkozásnak a lendületét. Hisz gondoljuk el, mint remete éjtnappalt imáságban töltött, a maga faragta, ácsolt fakereszt előtt, imádkozott éjjel-nappal. Ki tudott annyit imádkozni? Ez a szenteknek a nagy titka! Ezt kellene megtanulni nekünk is, imádságos lelkületre szert tenni, mindig Istennel kapcsolatba élni, amit régen úgy fejeztek ki, Isten jelenlétében élni. Nézem Jézus Öt Szent Sebét, elgondolkoztató: Öt seb, öt világrész. Eloszthatnám így is a szent sebeket. De én most nem osztom el, nem az öt világrészre, hanem az öt világrészre szétszóródott magyar testvérekre gondolok. Kanadában, Ausztráliában, vagy ki tudja melyik földrészen dolgoznak, futnak, szaladnak. Talán mi vagyunk középen, nem tudom, úgy érzem, de mindegyikük idetartozik hozzánk, mint ahogy a szív középen van, és a többi négy seb középen van, és a többi négy seb hozzá tartozik, valahogy úgy érzem, hogy a többi négy világrészen élő magyarok egybetartoznak, ehhez a kis országhoz, itt dobog az ő szívük is. Ide kell, hogy dobbanjon! És nekünk is, rájuk is kell gondolni szeretettel, imádsággal, hisz tudjuk, hogy a világon sehol sem könnyű az élet, mindenütt meg kell küzdenünk. De ne feledkezzenek meg arról a pici kis hazáról, ahonnan ők távoztak, ahonnan elindultak, ahonnan kapták a tudatot, hogy ők magyarok, mert napjainknak egyik nagy betegsége, hogy ezt a szót: magyar vagyok, alig lehet hallani, mintha szégyen lenne. Nem szégyen. Az Öt Szent Seb kapcsoljon össze bennünket szeretetben, imádságban. Ne egymás ellen, hanem egymást támogatva, egymást szeretve, egymást megbecsülve. Mennyivel más lenne az ő életük is, talán meg a mienk is, ha megértés, megbecsülés vezetne mindannnyiunkat. A szentekre ezért szükség van. Ők szépen, észrevétlenül vissza tudnak térni. Adja a jó Isten, hogy az ő visszatérésük amilyen csendes, olyan eredményes, és olyan hatásos legyen mindannyiunk szívében. Ámen! ÁRVA VINCE NYUGODJ BÉKÉBEN! Forrás: www.szentozseb.hu

Piliskék

HÍREK A PILIS ÉLETÉBŐL

Újabb „lakatosmunka” a dömösi prépostság területén Sajnos nem egy örömteli hírről számolunk be, amelyben arról szólhatnánk, hogy a különleges múltemléknek számító, Álmos herceg által alapított, prépostág romkertjében folytatódik a helyreállítás, és például szép kovácsoltvas kerítést kapott a terület. Ellenkezőleg, olyan „lakatosmunka” zajlott Szent Imre ünnepének környékén a romkertben, amellyel „szakemberek” ismét jelentős kárt okoztak. Ellopták ugyanis a templom alá vezető lejárat súlyos kovácsoltvas kapuját. A prépostsági romterület, a felügyelő esztergomi Balassi Múzeum nehéz anyagi helyzete miatt, amúgyis „mostohagyermeknek” számít évek óta, alig van pénz a jelenlegi állapot fenntartására, ezért szinte biztos, hogy az eltulajdonított kapu pótlása megoldatlan lesz, amennyiben nem egészben kerül elő. Erre valljuk be kevés az esély, hiszen a híradásokból tudható, hogy a fémtolvajok, az ilyen tárgyakat szétdarabolják és úgy értékesítik. Abban csak bízhatunk, hogy a jövőben a hatóságok jobban ügyelnek erre a páratlan pilisi értékre!

16

Dobogókő Pilis Anno...

Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól (1574) Az vármegyéknek száma (részlet, eredeti helyesírással) 13. vármegye a pilissiei, melly a Dunára megyen. Ennek mind hegyes földe vagyon, rakva szőlővel. De miérthogy ennyi bányák és hévvizek forrnak ki az hegyekből, ezért lészen a hegyeknek az bora könyköves, és ezért részegülnek meg az emberek ollyan hamar. Ez vármegyében vagyon mind a két Buda, mind Új-, mind Óbuda, mellyek mellett alláfolly a Duna. Nevesztettenek kedig e névvel a budinusoktól, az igen régi scíthiai népektől, kik Atilával, az hunnosoknak fejedelmével, bejöttenek Magyarországba. Mert kijöttenek Ásiából az hunnosok, és általkelvén a Tanais nagy follyóvizet, bementenek annak a Scíthiának középire, melly Európában vagyon, és sokáig laktanak együtt a budinusokkal még azelőtt, hogy bejöttenek vólna Pannóniába, és aszt elbírták vólna. A Duna-parton Óbuda felett tetszik még a nagy darab falakból és a körítésekből egy igen nagy régi váras, mellyet a mostani emberek Sicambriának neveznek. Eszt az várast épűtötték régemen a sicambrisok, régi német népek. Mert légiót adtak azzok mindenha segítségül a rómaiaknak. És miérthogy azzokat odavetették a földnek őrzésére és mególtalmazzására, úgy rakták meg aszt a nagy várast, és neveszték aszt az ő nevek után Sicambriának. Mert Máttyás király üdejében ástanak ott ki egy követ, kin szép betűkkel írva vala: Sicambriusoknak legiója, melylyet ide őrüzésre vetettek, épűtették meg eszt a várast, és az ő nevek után neveszték aszt Sicambriának. Vagyon még azon Duna-parton két igen régi puszta váras. Az egyik a nagy lapácon vagyon Esztergom mellett, Komáromnak ellenébe, Tata mellett, mellyet a német tizedik légió épűtett vólt. A másik, melly Buda felett mintegy tizenhat hagyításni földre vagyon. Eszt is a német hadakozók, a tizennégyedik légió rakták vólt, holott mostan Szent András egyháza vagyon és fenn a hegyen egy falu. Még meglátszanak nyihólnihól a körítések és egyéb rakások is, mellyek még nem omlottanak le, noha igen régiek. Nem igen messze attól a Duna-parton vagyon Vissegrád váras, hol elein lakóhellyek vólt a magyari királyoknak. Mostan csak egy szép falu és valami várashoz hasonló, melylyet megépűtötte a felséges Máttyás király, kiváltképpen a királyi várat, mellynél szebb épűtett házat és mesterségesbet nem láthat senki, melly vár fenn az magas hegyen vagyon, és igen erős, holott az országnak koronáját szokták megtartani. Egy kevéssel fellyebb ott vagyon a pilisi apátúrság.

18. vármegye az esztergomi. Ebben vagyon az Esztergom váras, érsekség helly. Mellyben két nagy templom vagyon. Egyik az érsekség temploma, mellyet Szent István király épűtett az várban, fenn a hegyen. A másik az hegy allatt vagyon, az várasban, mellyet az negyedik Béla király épűttetett a Szent Ferenc nevében. Nagy és igen kazdag érsek lakott e hellyen nagy káptalannal, sok papokkal és szörzettessekkel.

Grandpierre Atilla és társainak előző két lemeze aranylemez lett. A három év válogatott termését bemutató új lemezen kilenc vadonatúj felvétel hallható: az ősi eurázsiai dallamvilágú Hajnali szél és a heráti kádis-hun népzenével rokon Gyönyörű vágy (a VHK-s „Aláírhatatlan történelem” feldolgozott, 2011-es változata), a magyar néptánc legtombolósabb válfajában kiteljesedő Tábortűznél, a különleges tudatállapotba varázsló Borzongás és Éjféli Varázs, a moldvai motívumokból építkező Égről a földre, a hajmeresztően felszabadító Lovasnépek indulója, az ősi székely népballadát felelevenítő Júlia Szép Leány, és a lemez címadó dala, a sámánisztikus Csillaglovaglás. A kritikák szerint nagyszerű érzés, mellbevágó az a magától értetődő természetesség, ahogy kinyílik egy másik világ az albumot hallgatva. Nemcsak maguk a dalok, hanem a hangszerelés is mesésen színes és gazdagon rétegzett, érzékletes, magába szippantó, eget-földet, pusztátcsillagokat bejáró, barátságokat, lovasnépek életminőségét, új valóságokat megéneklő ez a hetven perc. Megnyitja a Kaput, elröpít a Valóságba, és rájövünk, hogy sohasem vagyunk egyedül. Ezt a lemezt, aki beteszi a lejátszóba, bizony nehezen fogja kivenni. A lemezbemutató koncert egy különleges karácsonyi rendezvény keretében december 23-án lesz az A38 Hajón. A lemezt a FONÓ adta ki.

A királyi központ lapja Turul-túra a Téli napforduló idején 2011. december 21.

Több mint egy évtizede, hogy december 21-én a délutáni órákban felkerekedünk – mikor többen, mikor kevesebben –, hogy a Téli napfordulat idején Dobogókőre látogassunk egy szakrálisnak is nevezhető rövid túra erejéig. Legyen bármilyen az időjárás, legyen akár munkanap, összegyűlünk, hogy végigjárjuk az egyik különleges, mondhatni rejtélyes rajzolatot a Szívközpontban, a Turult. Az elmúlt bő évtizedben – amióta nyilvánosságra hoztam a rajzot, hiszen ez a Pilis-rejtély kutatásom egyik fontos mérföldköve – tízezrek járták már körbe az utat, tudván, hogy hol és milyen erőhatások vonalán járnak. Néhány csoport, társaság, szervezet megpróbálta ugyan magának tulajdonítani a felfedezését, de akik figyelemmel kisérték a Pilis-rejtély címmel futó kutatásomat és előadásaimat tudják az eredetét, így csak mosolygunk velük együtt azokon, akiknek csak a morzsaszedés maradt jussként. Idén is megyünk és bejárjuk a királyi központunk eme nevezetes útját, hiszen egykor, a régiségben is ekkor december 21-ről 22-re virradókor történt meg az egyik legmeghatóbb szertartása őseinknek. Ezen az éjjelen, hajnalhasadtakor, amikor a Nap megpróbálja utolsó erejével az éj sötét bilincsét széttörni, a régiek – tudván ez milyen nehéz –, segítségére siettek és a szent, napmadarakat, a kerecsenyeket reptették fel, hogy azok karmaik közé véve a Napot, emeljék egyre feljebb és feljebb. Ezzel kezdetét vette a téli napünnep, az új fény születésének szolgálatában, amely, ha minden rendjén valón történt, 3 nappal később, december 25-én meg is született. Ehhez járulnunk hozzá mi is, a magunk sajátos módján, nem valódi sólyomreptetéssel, hanem a királyi központ mélyén megbúvó, rejtező állapotban lévő szentmadár erejének felszabadításával saját magunkon keresztül.

A 2011-es túra menetrendje: Találkozó december 21-én (szerdán) 14 órakor Dobogókőn, a parkolóban. Innen indulunk a Turul-ösvény bejárására a kilátó és a Mária-kegyhely közbeiktatásával. Visszaérkezés a parkolóba 16 óra körül. Aki busszal kíván érkezni, a járatok indulásáról érdeklődjön a busztársaságnál! A túra idejének hossza az időjárás függvényében változhat, amennyiben hó vagy jég nehezíti az utat. Ennek értelmében csakis megfelelő öltözetben, téli terepviszonyoknak megfelelő lábbeliben (bakancs, túracipő) lehet a túrán részt venni! Ennek hiányában, a saját biztonság érdekében nem ajánlott a részvétel. A túrán mindenki csakis a saját felelősségére vehet részt! Aki nem szokott hozzá a téli terepviszonyokhoz, inkább hagyja ki, vagy várjon meg minket a dobogókői fennsíkon sétálva!

Mindenkit szeretettel vár: Aradi Lajos

17

18

Dobogókő

„Szent őseink nyomában maradva...” – történelmi barangolás Dobogókőn

SZÁNTAI LAJOS A pilisi térképeket is utolérte a minden egészet széttörő, minden egységet feldaraboló különös, ám korunk betegségnek nevezhető jelenség. A jól értesültség tudományos álarcát felöltve szabdalják részekre azt, ami földrajzi értelemben egységes, összetartozik, szervesen illeszkedik. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt még általánosnak számított e varázslatos szépségű tájat a maga jól azonosítható egységében ismertetni. Érdemes idéznünk az 1974-ben megjelent útikönyv idevonatkozó megállapításait: „A Pilis hegység tulajdonképpen egy nagy háromszög alakú területen fekszik. Két befogóját a Duna folyója alkotja Esztergomtól, Budapest északi határáig; átfogóját pedig a vörösvári völgy amelyet vasútvonal követ Óbudáig...” Az első pillanatra igencsak találónak tűnő megállapítást érdemes tovább-gondolni, illetve pontosítani. Akár domborzati térkép alapján, vagy a magasból tájékozódunk, azonnal feltűnik, hogy egy természet alkotta, méretében kiterjedésében lenyűgöző nagyságú, leginkább szívre emlékeztető forma rajzolódik ki a tájból. Ezt a jelentéstartományt tovább erősíti, hogy e táj belsejében, magjában ott találjuk azt a széleshátú hegyet, amely nevében éppen a szív működésére utal vissza: Dobogó-kő. Bátran mondhatjuk tehát, hogy nyelvében él e táj. Köztudott, hogy a magyar nyelv telis-tele van egy alakú, ám kétjelentésű szavakkal. Ennek megfelelően Dobogókő nevének általánosan

elfogadott egyik magyarázata, hogy az idelátogató, a hegycsúcsra, mint egy dobogó tetejére fellépve gyönyörködhet a táj feltáruló szépségében. A névszói jelentésben megmutatkozó dobogó e fenséges tájban további jelentéssel bővül. Az 1358ban Nagy Lajos király számára készült Képes Krónika miniatúrái között külön vonulatot képeznek a dobogó alakú királyi trónusok. A kis festményeken ábrázolt királykoronázási jelenetek hegyes, sziklás tájban elhelyezett dobogón ülve mutatják

az uralkodókat. Magától értetődő természetességgel merülhet fel az a kérdés, hogy a Képes Krónika koronázásokat ábrázoló miniatúrái milyen összefüggésben vannak a pilisi tájjal? A válasz egyszerű. A középkori magyar királyságnak e terület adott otthont... A „dobogó” igei jelentését pedig, különösebben nem is kell magyaráznunk, hiszen egy szív alakú tájra, mi is lehetne jellemzőbb, mint az életenergiát fakasztó lüktetés, dobogás. Hát valóban itt dobogna a Föld szíve? A táj ugyan nem, a hitetlenkedő viszont annál inkább tiltakozik ez ellen. De erre mit is felelhetnénk: nem a viták fogják eldönteni azt, hogy a teremtett rend hogyan működik a világban. Középkori krónikák és oklevelek a királyi városokkal, többek között Esztergommal, Dömössel, Visegráddal, a pilisi Alba Regiával, Budával körbe vett területet igen gyakran nevezik „országunk belsejének”, „országunk közepének”, „országunk szívének”. Ez utóbbi kijelentés tehát méltán erősíti a földrajzi tájjal való bensőséges kapcsolatot.

Várak a Pilisben A pilisi tájnak szinte minden egyes területe bővelkedik régészeti emlékekben, például a Dunakanyar mentén Esztergomtól Visegrádig követhető nyomon a várak, erődítmények maradványait olykor szinte már tüntetőleg mutató hegyek láncolata. Érdekes módon a régészeti szakmunkák nem titkolják, de a közvélemény még sem tud róluk. Ezért minden okunk meg van feltételezni, hogy a Dobogókő körül csoportosuló régészeti emlékek – gondoljunk csak a pilisszentkereszti „templomváros” nemzetközi hírű maradványaira, a szentléleki pálos kolostor romjaira, vagy a Dobogókő alatt található Árpád-vár középkori erődítésmaradványaira. Nehéz elképzelni tehát, hogy a stratégiailag, hadászatilag és szakrális értelemben is központi helyen lévő Dobogókő pusztán a középkori „turisták” kedvelt kiránduló helye lett volna. Dobogókő kőzettani felépítését tekintve vulkánikus eredetű, s ez kétségbe vonhatatlan tény. Azonban szükséges figyelmeztetnünk arra, az ugyancsak kétségtelen tényre, hogy a természet által megerősített hely jól látható módon magán viseli az emberi kultúra hihetetlenül monumentális várépítő tevékenységének látványos nyomait is. Dobogókő híres látványosságaihoz tartozó Thirring-sziklák, a Szer-kövek és a déli oldalon található Zsivány-sziklák, turistacsalogató, bizarr sziklaformái még a mai, szinte természeti alapokig visszabontott állapotában is jól őrzik az ősi erődítmény rendszer kiemelt csomópontjainak alakzatait. De szinte alaprajzi pontossággal tárulnak fel a Duna festői szorosára tekintő északi oldal kelet-nyugati irányba vonuló megközelítőleg 30–40 méter magasságú falai is. Aki e tájat turistaként vagy zarándokként felkeresi ne felejtse tehát, hogy itt régi dicsőség évezredei üzennek ma is a jóakaratú, tisztaszándékú embernek.

A királyi központ lapja

Kincs-kereső A tudást nemcsak azáltal lehet fejleszteni, hogy olvasunk vagy hallgatunk másokat, hanem úgy is, hogy a korábban már megszerzett ismereteket „előbányásszuk” tudatunkból, vagy épp a könyvespolcról! A Kincs-kereső rovatunkban játékra hívunk minden kedves olvasót, könnyebb és néha nehezebb kérdésekkel inspirálva, hogy még jobban magáévá tegye az olvasottakat! Természetesen nyerhetnek is azok, akik helyesen fejtik meg az aktuális kérdéseket és be is küldik nekünk a megadott elérhetőségeken! Ha az előző számunk kérdéseire és a mostani rejtvényünkre is helyes választ küld be a Kedves Olvasó (együtt a kettőt), akkor lehetősége lesz megnyerni a visegrádi Pillangós-ház (http://pillangos-haz.hu) által felajánlott két fő részére szóló ajándékutalványt!

Az egyéves előfizetést Oszwald Edit nyerte, gratulálunk! KÉRDÉSEK: 1. Melyik volt az 1930-as és 40-es években Sashegyi Sándor legfőbb kutatási területe? a. Rám-szakadék b. Holdvilágárok c. Árpádvár 2. Ki írta az Árpádkori Buda nyomai a Pilisben című könyvet? a. Andrássy-Kurta János b. Szántai Lajos c. Noszlopy Németh Péter 3. Honnan rabolja el a Szent Koronát 1440 januárjában Kottanner Jánosné? a. A visegrádi Fellegvárból b. A fehérvári Koronázó templomból c. Az esztergomi Bazilikából

A jó megfejtést beküldők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki: Azok között, akik az előző és a mostani lapszámunkban megtalálható kérdéseinkre is pontos választ küldenek be, a visegrádi Pillangós-ház két fő részére szóló ajándékutalványát sorsoljuk ki, amelyet időpont egyeztetés után lehet majd igénybe venni! http://pillangos-haz.hu Azok, akik a megjelenést követő hónap (január) 31. napjáig beküldik a mostani lapszám kérdéseinek megfejtését, azok között Dobogókő-előfizetést sorsolunk ki! A nyerteseket a következő számban közöljük!

A megfejtéseket az alábbi elektronikus címen várjuk: [email protected]

Beküldési határidő: 2012. január 31.

19

20

Dobogókő

Kitekintő

Önkéntesként a piramisnál Az alábbi írás Boszniából érkezett a Dobogókő szerkesztőségébe, illetve egész pontosan a szerző hazaérkezése után már itthon született meg. A bosnyák piramisok ügye, felfedezésük óta lázban tartja a magyar közvéleményt is, leginkább annak köszönhetően, hogy az egyik járatban pár éve rovásírásra emlékeztető jeleket találtak mélyen – talán több ezer éve a napfénytől elzárva –, a piramis belsejében. Az évek során sok magyar érdeklődő járt szervezett turistaút formájában a helyszínen ismerkedve a világtörténelem eddigi ismereteit is átformálásra serkentő felfedezéssel, és sok-sok ezren látták azokat a filmeket, videókat, amelyek a helyszínen készültek. Most egy olyan beszámolót olvashatnak lapunk hasábjain, amelyben egy magyar fiatalember, aki részt vett az ásatásokban, osztja meg élményeit, tapasztalatait olvasóinkkal. (a szerk.)

Közvetlen tudósítás a Nap Piramistól Három éve hallottam először a boszniai piramisokról egyik barátomtól. Azonnal rákerestem a témára a weben és nagyon vegyes kép alakult ki bennem. Ott megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ezt egyszer látnom kell a saját szememmel, mert addig senkinek sem hiszek. Párom találta meg a lehető legjobb megoldást, regisztrált minket, mint önkénteseket a feltárásokat vezető alapítvány weboldalán. Két hetes turnusokban, júniustól szeptemberig tartanak a feltárások, gondoltuk idén aktívan nyaralunk. Augusztus közepén érkeztünk Visokóba, a Budapest–Szarajevó vonattal, így volt a legegyszerűbb. Fejenként napi két euróért az önkénteseket a Piramida Sunca Motelben szállásolják el, ebben az árban háromszori étkezés van naponta és a balesetbiztosítás. A munkaidő reggel 8.30-tól délután 3-ig tartott félórás ebédszünettel, de bármikor lehetett pihenni, ha elfáradtál, és az persze garantált volt, hogy el is fáradunk alaposan.

a mai technikával előállított beton. Amenynyire én meg tudom állapítani az ismereteim szerint, a természet nem hord így össze kisebb-nagyobb folyami, valamint csiszolt köveket és kavicsot ily módon ömlesztve egy, míg máshol több rétegben, és főleg nem mindezt egyenletes vastagságban elosztva a „hegy” teljes felszínén. Azon gondolkodtam folyamatosan az ottlétem alatt, az ásatás során, hogy miért nem akar tudomást venni a világ – persze ez alatt a tudósvilágot értem elsősorban – erről a felfedezésről. Amikor a piramis oldalában már csak mindössze hetven centiméterre volt a kőfejtő gép a feltételezett bejárattól, egyetlen tévétársaságtól sem volt ott megörökíteni az eseményt, és az alapítvány archeológusán kívül

Visoko 1979

Keményebb a betonnál… A feltárás 2011-ben két fő területre koncentrált. Az egyik a Nap Piramis földradarral feltérképezett lehetséges bejárata volt, a másik a Ravne Labirintusban végzendő munka, amely a feltételezések szerint a Nap Piramisba vezet. Csoportokba osztottak minket, mert több helyen is folytak a munkák egy-egy helyszínen. Párommal a labirintus feltárásában vettünk részt. Kőkemény kubikus munkát kell elképzelni, csákányozás, ásás, lapátolás, vödörhordás, talicskázás. Testedzésnek is kiváló volt! A Nap Piramis oldalában kijelölt 5x7 méteres területen kellett letakarítani a földréteget. Ez kb. 2 méter vastag volt, majd elérkeztünk egy olyan kőréteghez, amin már nem tudott áttörni a lánctalpas betontörő sem. Három órán keresztül próbálkozott, és kb. 30-40 centi mély lyukat tudott ütni az anyagon. A vizsgálatok ezt követően arra a megállapításra jutottak, hogy ez a kőréteg nem természetes kialakulású, összetétele eltér az alapkőzettől. Olyannak tűnt, mintha valamilyen ősrégi beton lenne. Az eredmények azt mutatták, hogy ötször keményebb, mint

egyetlen régész sem volt ott. Ha másért nem is, de legalább szakmai kíváncsiságból is érdekes lehetett volna minden őstörténésznek, régésznek, gondolom én. Ez elgondolkodtató és minimum furcsa!

Több ezer évvel Egyiptom előtt… Turistaként párommal megnéztük a többi piramist is, de azokon idén nem folytak munkálatok. A második szemmel is jól kivehető piramisalakzat, a Hold Piramis. Itt már előbbre tartanak a feltárások. Kiderült, hogy ennek a piramisnak az oldalában egy körkörös járdaszerűség fut. A piramis alján nagyobb lapok borítják a feltételezett utat, a teteje felé egyre kisebbek és a piramis fala felé lejt az út. Mintha egy hatalmas vízgyűjtő lenne? Voltak érdekes elképzelések, mire és hogyan használhatták az akkoriak ezeket a hegyeket, épületeket, gépeket(?). Érdekes adat lehet, hogy a Hold Piramis feltárása közben talált organikus anyag C-14-es kormeghatározó vizsgálata Kr. e. 10 350 (+/- 40) éves kort mutatott ki. Ez

21

A királyi központ lapja tisztán tudományos megállapítás, nem spirituális ráérzés. És ettől még lehet régebbi is a piramis… Minden esetre legalább 4000 évvel idősebb, mint az egyiptomi piramisok. Számomra ez nagyon érdekes, elgondolkodtató adat volt, a korábbi tanulmányaim tükrében.

Visoko 1952

A Ravne Labirintus kb. 3 kilométerre van a Nap Piramistól, és feltételezik, hogy összeköttetésben lehetett a Piramisokkal, de valakik, valamikor teljesen feltöltötték, így lezárták a régi labirintusrendszert. A munka célja kihordani a töltelék anyagot. Ha akarod, itt kitalicskázhatod a lelked! Ami meglepett, hogy nagyon jó volt a levegő még 500 méterre a bejárattól is. Kiderült, hogy a negatív ionok koncentrációja többszöröse az átlagosnak, és valahogy leárnyékolja a labirintus kőzete és elrendezése, a földsugárzásokat és egyéb káros frekvenciákat. Szinte, mint egy szanatóriumban... Itt találták azokat a hatalmas köveket, amelyeken rovás-szerű jelek vannak és teljesen felbolygatta a magyar közvéleményt és kutatókat. Még akár lehet a mi székely-magyar rovásírásunk ele-

Semir Osmaganic az egyik rovásírásos kőnél

láthattunk. Például rádió technikusok igazolták a Nap Piramis tetejéből kiáradó energianyaláb létezését, történész elemezte a talált leleteket, de talán a legfontosabb információt Klaus Dona hozta, aki bemutatott egy ábrát, ami a legmodernebb katonai technikával készített felvételen alapult. A szkennelés adatai alapján kirajzolódik egy folyosórendszer, ami több szint mélységben fut a Nap Piramisban. A felvételek szerint feltételezhetően egy sírra is bukkanhatnak a hegy belsejében, ha sikerül bejutni oda. De ennél többet ott a konferencián még nem árult el. Úgy érzem, nincs még kész Viszokó városa a turisták özönére, és az archeológus társadalom sem hisz a boszniai piramisok létezésében. Nem lehet egyszerű ekkora szembeszélben navigálni a feltárásokat végző alapítványt. Sok sikert kívánok Semir Osmanagicnak és csapatának, amelynek idén mi is részesei lehettünk! Mi megyünk jövőre is! Mihályi János

A Nap piramis járatai

meiből is, nincs ez a vidék olyan túlságosan messze, hiszen kevesebb, mint 600 kilométer Budapesttől és egykoron a Magyar Királyság része is volt. De távolabbi megfejtésbe nem bonyolódnék, vizsgálja és értelmezze a tényeket az Akadémia.

Piramis konferencia… Annyira belejöttünk a munkába és elkelt a segítség is, hogy maradtunk még két hetet az utolsó turnus önkéntessel. Így a harmadik hét is munkával telt, a negyedik héten, hatalmas szerencsénkre részt vehettünk a Szarajevó helyett Viszokóban megrendezett Második Piramis Konferencián. Szédületes előadásokat

A RAVNE labirintus járata

22

Dobogókő

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját 2011. december 17-én, 13 órai kezdettel Az angyalföldi Láng Művelődési Központban (Bp. XIII. Rozsnyai u. 3. a Metró Forgách utcai megállója mögött) tartandó

10 éves a Dobogó és a Két Hollós című rendezvényünkre Pontosan 10 évvel ezelőtt született meg a Dobogó című lap, és szinte vele egyidőben a Két Hollós könyvesbolt. Azóta sok-sok minden történt a mi életünkben is, de egy valami változatlan maradt. Szolgálni a nemzet megmaradásának, haladásának ügyét tűzön-vízen keresztül. Ma már megkerülhetetlenné vált, ha a szerves műveltségről, vagy a magyar őstörténetről esik szó e két név. Most, hogy eltelt 10 év egy kicsit mi is pihenni, ünnepelni szeretnénk. De nem egyedül! Hanem azokkal az emberekkel akikkel együtt harcoltuk végig ezeket az éveket. Jöjjön el közénk, hiszen Ön is, aki most ezt a meghívót olvassa éppen olyan fontos nekünk, mint azok akik a Két Hollós színpadán, vagy a Dobogó hasábjain tettek minket bölcsebbé, felkészültebbé. Az estére meghívtuk minden barátunkat akik nagy örömmel vállalták el a részvételt. (Akik ismernek minket tudják kikről van szó...) Műsorvezetők:

Aradi Lajos és Sárosi Zoltán A nagy terem aulájában karácsonyi kézműves vásár! Belépés ingyenes! Az est programja meglepetés! Mivel a hely befogadó képessége korlátozott, kérjümk előre jelezze részvételi szándékát. Ellenkező esetben nem tudjuk garantálni, hogy velünk együtt tud ünnepelni helyhiány miatt... (telefon: 299-0032, e-mail: [email protected]) Az est költségeihez kérjük, ha teheti adományával járuljon hozzá!

A királyi központ lapja

23

Előadások a Pilisről, hagyományainkról és történelmünkről MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: A Tejút szentjei – Karácsonyi készülődés a régiségben 2011. december 8. csütörtök 18,30 óra Helyszín: Dömös, Polgármesteri Hiv. Díszterem, Táncsics M. u. 2.

ARADI LAJOS előadásai: 2011. december 8. 18 óra: Szeged, Ipartestület székháza. A Pilis gyógyító helyei 2011. december 9. 18 óra: Székesfehérvár, Trade Center 3. em. 318. Budai út 1-3. Múltunk mitikus titkai 2011. december 13. 17:30: Ráckeve, Városi könyvtár. Múltunk mitikus titkai 2011. december 15. 18 óra: Veszprém, Katolikus gimnázium, Szeglethy u. 6. Karácsony a magyar néphagyományban 2011. december 16. 18 óra: Budapest, Két Hollós könyvesbolt, Kenyérmező u. 3. Rejtélyes ábrák a Pilisben 1. rész 2011. december 29. 19 óra: Budapest, Sóter klub, VI. Dessewffy u. 53. A Pilis titkai (Nem a Pilis-rejtély sorozat) 2011. december 30. 18 óra: Nyergesújfalu, a régi Általános Iskola, Kossuth L. u. 89. Tréfás, ám de tanulságos történetek királyaink életéből

Az itt közölt előadásokat nem a Dobogókő szervezi, ezért az esetleges változásokról sem tehetünk!

24

Dobogókő

A Pilisben működő erők SIMON TAMÁS

megismerésének ez a céltudatos vonulata tekinthető a „hagyma” következő héjának.

A Pilis, a magyar királyság világi és szakrális központja A Pilis, a Föld Szívcsakrája Szándékosan olyan kijelentéseket idézek, amelyek azok számára, kik ezt a folyóiratot kézbe veszik, közhelyként hangzanak, ugyanakkor a Hely alapvetését jelentik, pontosabban alapvetéseit. A Pilis ugyanis olyan összetett, a földi és égi erőket tökéletes egységben megjelenítő kozmikus struktúrát jelenít meg a rácsodálkozó ember számára, amely racionális szinten megismerhetetlen. Ha transzcendentális szinten is próbálunk közelíteni megismeréséhez, a „hagyma-effektus”-ba ütközünk, vagyis, ha egy réteg felfejtése után már jólesően hátradőlnénk, azonnal felfeslik a következő dimenzió-réteg. Innentől bizonyossá kezd érni bennünk a gyanú, hogy olyan feladattal állunk szemben, amely végtelen történetként fog vállunkra nehezedni, és egyúttal végtelen forrásává válik létünk tápláló, tisztító, gyógyító, felszabadító erőinek. A Pilis legkülső „héja” talán az a hívó erő, amelyet a vele először találkozó lélek érez meg, de ennek mibenlétét megfogalmazni nem tudja. A legkülönbözőbb anyagi és szellemi szintről érkező emberek, akik számára a Hely térképen megjelenő helynév volt csupán, a közvetlen találkozás főbekólintásként, szelídebb változatban „aha” érzésként jelenik meg. Lehet ő természetkedvelő városi turista, egyházi struktúrában gondolkodó püspök, a Kárpát-medence szakralitásáról mit sem tudó amerikai indán, vagy „városi” sámán, a világban helyét kereső, kusza lelki- és szellemi állapotban idetévedő ember, a varázslat életre szóló érvénnyel érinti meg. A Kárpát-medencébe született, magyarságát tudatosan megélő ember számára gyökerének tudatosítása, jelentése, őseinek tudásának, bölcsességének megismerése alapvető igény, és ebben a cselekvési folyamatban a Pilissel való találkozás kikerülhetetlen mozzanat. A magyarság történelmének – üdvtörténelmének – minden múltbéli és jövőbéli mozzanata megjelenik itt, a prehisztorikus időktől az idők végezetéig. Ez a Medium Regni, a magyar királyság politikai és szakrális központja, egészen Mohácsig. Azaz itt épültek fel a királyi székvárosok – Esztergom, Buda, Fehérvár –, itt működik az egyházi központ, itt jön létre a Pálos-rend, itt kapják a Turul-nemzetség leendő királyai azt a beavatást, ami után valóban szakrális uralkodónak tekinthetők. Ha a Pilis helytörténetének részleteit, az építményekben, településekben, szentélyekben megtestesülő történetfolyam tényeit és indítékait sikerül feltárni, világossá válik történelmünk legalább elmúlt másfél ezer évének lényege. Ezzel a feladattal számos kiváló Pilis-kutató foglalkozik, csak az elmúlt nyolcvan év fáradhatatlan, önzetlen, minden magyar ember feltétlen tiszteletét kiérdemlő emberek névsorát felsorolni nem tisztem, mivel ez irányú ismereteim hiányosságai esetleg megsérthetnének valakit. A Pilis

Itt már látszólag elszakadunk a tárgyi, anyagi valóságtól, és egy szellemi dimenzióba lépünk. Ez a lépés valóban látszólagos, hiszen az anyagi és szellemi dimenziók itt a Földön kölcsönösen feltételezik egymást, az egyikből következik a másik. Egy materialista szemléleten szocializálódott ember számára tökéletes idiotizmus, ha kijelentjük, hogy minden tárgynak, anyagba sűrűsödött teremtménynek különbejáratú „szelleme” van, pedig ez egy sámántanonc alapfokon megélt tapasztalata. Egy hivatalos orvosi praxist űző ember hülyeségnek tartja a csakrarendszer emlegetését, mivel sem megfogni, sem eszközeivel mérni nem tudja, miközben el sem kell menni egy tibeti kolostorig ennek bizonyításához, elegendő egy hétvégi kurzust elvégzett, nyitott szellemiségű, átlagos érzékenységű embert konkrét tapasztalatairól megkérdezni. A Föld ugyanolyan élőlény, mint a materialista tudományban ekként nevezett teremtmények, tehát természetesen létezőek anyagi-lelki-szellemi dimenziói. Az emberi testet háromszázötvenezer nadi (csatorna) hálózza be, ezek egyes csomópontjai a csakrák. A Föld ennél nagyobb nagyságrendben, de lényegében ugyanilyen formában jeleníti meg ezt a szerkezetet. Itt a nadikat földsugárzásoknak, földidegáramoknak nevezik, amelyek radiesztéziás módszerrel érzékelhetők. Ezek kapcsolatai, akárcsak az embernél, a hetes csakrarendszernél jóval bonyolultabb struktúrákat hoznak létre, amelyek egymással összefüggő rendszert alkotnak, de ezt a rendszert a maga teljességében még (már) nem ismerjük. Nem tudjuk, milyen szinten, de a régiség embere nálunk lényegesen többet tudott erről, tanúskodnak ez ügy-

Látkép

A királyi központ lapja ben az ősi mítoszok, mesék, tárgyi emlékek maradványai. Számunkra, a jelenkori ember számára már megszakadt az ősi tudás folytonossága, így ezt kutatnunk, újra felfedeznünk kell. Itt érkezünk el a „hagyma” újabb rétegéhez, amiből még számtalan újabb válik majd.

A Pilis, az égi működésrend földi vetülete A Pilis-kutatás minden területének bevallottan, vagy öntudatlanul közös a célja, függetlenül attól, hogy melyek a közvetlenül kitűzött célok – az égi működésrend felismerése, az Égi Királyság földi megvalósítása, amelyről tudjuk, zsigereinkben érezzük, hogy létezett már, ezért különösen fájdalmas elvesztésének felismerése.

Felső Keresztes-kő

A jelenkor minden oldalról megnyomorított emberének, vagyis nekünk, alapvető szükségletünk földi létünk minden szintjén, hogy túlélésünk, de még inkább a Teremtésben kapott és vállalt feladataink teljesítése érdekében a „mint fenn, úgy lenn” Toth-i paradigmájának megvalósítása. Ehhez pedig a legalkalmasabb terep a Pilis megszentelt helyszíne, amely számunkra, magyarokra különlegesen nehéz, egyben felemelő feladatot ró (azaz RÁnkRÓ). A tárgyi kutatás illetékese egy autentikus történésztudomány által támogatott régészet lehetne. Az előbbi nem létezik (ennek elemzése egy másik tanulmány témája lenne), a régészet önmagában pedig kevés anyagi – szellemi munícióval rendelkezik, hogy teljességében feltárja és értelmezze a konkrét objektumokban megjelenő valóságot. A munkát alapvetően nehezíti, hogy az objektumok az elmúlt néhány évszázad során több lépcsőben úgy lepusztultak, hogy az egyébként hitelesen dokumentált helyszíneknek nyomát sem találni. A Pilis különleges erejű helyein épített szentélyek, várak, városok több évezreden keresztül több épülő – pusztuló perióduson mentek keresztül a különböző erőminőségű korszakokban. Krónikáinkban rögzítve az elmúlt másfél évezred felújításai, építései alapvetően Atillához, Árpádhoz és Szent Istvánhoz kötődnek. A Turul-nemzetség kihalása határkő, innentől kezdve egy leépülési folyamat kezdődik, szakrális és politikai értelemben egyaránt. A királyi közigazgatási központ a Pilis perifériájára – Visegrád és Pest-újhegy (a mai Buda) – területére helyeződik át. Mohács után a céltudatos pusztítás veszi kezdetét, a török romboló akcióit nagyságrenddel felülmúlva következik a maradék nyom Habsburg általi megsemmisítése.

25

A másik lehetséges (és szükséges) kutatási terület a Pilis szellemi dimenziójú kutatása. Itt a hangsúly a Hely energetikai vizsgálatán van. A Föld idegáram-csomópontjai kijelölik a szakrális, vagyis a földi lét megszentelt szintjének helyszíneit. Az energetikai rendszer működése meghatározza a tárgyiasult szakrális rendszer működtetését. A szentélyek, beavató helyek, mindenféle rituálé helyszíne erre a struktúrára épült, ennek ismerete tehát megmutatja a szakrális objektumok helyszíneit, értelmezi azok működésrendjét. Ily módon a tárgyi (történelem) és energetikai kutatás egymással összefüggő, egymást kiegészítő területek, amely során egy felfedezés a másik oldal munkájának kiinduló pontját jelölheti ki. Mint minden kutatási tevékenység, ez a munka is több irány felé történő tájékozódást, ellenőrzést követel. Különösen érvényes ez az energetika területére, hiszen talán itt van a szubjektumnak a legnagyobb szerepe. Az erők érzékelése nem ellenőrizhető a tudományos kísérletek megszokott eszköztárával, az erre irányuló kísérletek ugyan már felmutattak néhány biztató eredményt, összességében még gyerekcipőben járnak. Nem marad más hátra, mint egy felfedezést megvizsgálni a történelemtudomány (elsősorban oklevelek, térképek, krónikák) a régészet, a mítoszok és legendák, az asztrológia - asztrálmítosz, a néphagyomány szóbeli és tárgyi emlékei, a helyi hagyomány szemszögéből is. Ez irányú munkámban ehhez próbáltam igazodni, kiegészítve a helyszínek alapos bejárásával, megismerésével. Az indulásnál legnagyobb segítséget az előttem járó, a Pilist ilyen szempontból vizsgáló kutatók (elsősorban Szőke Lajos, Aradi Lajos és Szántai Lajos) eredményei jelentették. A kiinduló pont a térképeken fellelhető „rejtélyes ábrák”, csillagképek értelmezése volt, melynek során ezek köre tovább bővült oly módon, hogy együttesen egy összefüggő, koherens szerkezetet képeznek, amely elmeséli a már említett üdvtörténetet, a magyarság fogalomkörét most már az egész emberiségre tágítva. Ezen szerkezet teljes feltérképezése még hosszú időt vesz igénybe, a felismerést követő megismerés végtelen folyamatnak tűnik. A mostani eredmények nagyon fontosak, de nem tekinthetők végérvényesnek, a „hagyma” első néhány rétegét jelentik csupán. Konkrét példaként az eddig talán legszembetűnőbb ábrát, a Koponyát a hozzátartozó testtel vizsgálva ismerhetünk rá időben visszafelé haladva a benne egyszerre megjelenő Koppányra, a Pálosok eredet-szimbólumaként megjelenő Thébai Remete Szent Pálra, az írott történelem által első királyként megjelenített Nimród - Oziriszre. Ezek a jelek még történelmi időtartományban értelmezhetők, de felsejlik egy időtlen dimenzió, a Teremtés mozzanatának, az Idők kezdetének jele is. A Pilissel szimbiózisban működő energia – pár, a Börzsöny tetején megjelenik ennek a képnek a poláris párja, a kettőt pedig az ősi kultúrák mítoszaiban egybecsengő módon leírt összekötő Őserő, a „nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a sátánnak”.

A Sárkány megjelenése a Pilisben A Pilisnek olyan területéről van szó, amelyre vonatkozó semmilyen, a régiségben, vagy akár a közelmúltban fellelhető írásos dokumentum nincs. A hely kutatási segédeszközei közül tehát eleve kiesnek a történelem írott forrásai, a régészeti feltárások, a tárgyiasult emlékek. De a megmaradt eszközök is bizonyító ere-

26

Dobogókő

jűek. Ha a Pilisben nem dokumentált területtel találkozunk, emellett különböző figyelem felhívó mozzanat van jelen, joggal gyanakodhatunk a beavatatlanok számára szándékosan eltitkolt jelenségre. A Turul-nemzetség királyainak beavató területeiről semmilyen írásos adat nincs (kivétel néhány Képes Krónika-beli ábrázolás), ezeket inkább az energetikai kutatások deríthetik fel. Az említett terület nem teljesen ismeretlen, előttem már többek felfedezték, ennek nyomait megtaláltam, sajnálatomra azonban személyük és gondolataik számomra ismeretlenek maradtak. Jelen esetben a kiindulás mozzanata a térkép tanulmányozása. Szintén közhelynek számít, hogy a Föld szívcsakrája Szív alakú. Ez szimbolikus értelemben igaz is – az alakja ugyanis a mézeskalács szívé, a szimbolikus Szív – ábrázolásé. Van viszont egy másik ábra – értelmezés is. A Pilis ugyanis a Föld korona csakrája is egyúttal. A korona csakra helye a fejtetőn, a „pilisen”, a kutacs helyén van, ez a Fej-Ér, egyben utalván a csakra színére. A térképen szinte realisztikusan egy fejként jelenik meg a Pilis, melynek két szeme Pilisszentlélek és Pilisszentlászló, szája pedig Pilisszentkereszt. Ez a Fej a Szent Koronán is megjelenik, az apostolok közül egyetlenként Szent János ábrázolásában. Mindegyik apostol korona csakrája felett a Szentlélek kettős lángszimbóluma látható. Vagyis ez a Pilis korona csakráján is ott kell legyen, szent Helyünk tehát innen kapja a Teremtő Isten megszentelő és éltető energiáját. Ez a pont Dömöstől kissé balra, a Dunakanyar legalsó pontján van. Hihetetlen erők feszülnek itt, a Dunát is a Kárpát-medencei szakaszán a legkeskenyebbre préselve össze. Erről bárki személyesen is meggyőződhetik, aki nyitott lélekkel megáll a dömösi hajóállomáson, a Duna-parton, szemben a Szent-Mihály heggyel. Ezen a helyen tehát joggal feltételezhető, hogy különleges erő – áramlásra számíthatunk. A Duna két partja itt szoros kapcsolatban van egymással (később kiderül, hogy ez a kapcsolat végighúzódik a Börzsöny északi tetejétől a Pilis déli végződéséig), a börzsönyi oldalon ezen hely a Szent-Mihály hegy, a Pilisben a Sárkány-gerinc. A Sárkány-gerinc az említett patkó alakú terület közepén fut végig, a Prédikálószéken keresztül annak középpontjáig, a Keserűs-hegy tetejéig. A területet nyugat felől a Szőke-forrás völgy, kelet felől a Császár-völgy, alul a Sárkány-oldal, a Hármas-határ és a Király-kúti nyereg határolja. Nyugati oldalról, a Szentfa-kápolnától indul a Pilis talán leglátványosabb és legrejtélyesebbnek tűnő útvonala, a Vadálló-kövek gerince. Erről az útról, amelyet Szent Lászlói zarándokútként is emlegetnek, már számos Pilis-kutató értekezett, attraktivitása okán az átlag turista számára is kedvelt célpont. Ez a gerinc, amely a Prédikálószékig tart, a Pilis valóban nagyon fontos helyszíne, de a szóbanforgó területnek, amely a Pilis működésének meghatározó eleme, egy része csupán. A térkép, mint az energetikai ku-

tatás egyik kiinduló pontja, ugyanolyan alapvető forrás, mint a történeti kutatás esetében az oklevelek, krónikák, korabeli beszámolók. Az un. rejtélyes ábrák megmutatják az adott hely energetikai térképét. A másik alappont pedig a térképen szereplő elnevezés. Itt viszont résen kell lenni, mert az idők folyamán számtalan változáson mehetett át, számtalan újabb réteg rakódott egy hely elnevezéseire, így azt minél több irányból meg kell vizsgálni. Itt helytörténeti írott és szájhagyománybéli adatok, erdészek közlései szolgálhatnak segítségül. De mindegyik – autentikusnak vélt forrás is – magában hordozza a tévedés lehetőségét. Ennek ellenére egy-egy név – több felől megvallatva – támpontot nyújt pl. ősprincípiumi összefüggések megértéséhez, ami jelen esetben is a megismerés alapvető eszköze. A terület egyes pontjainak elnevezése két érdekességet mutat. Az egyik a Sárkány, amelyik a Pilisben két helyen fordul elő, mindkettő ide kapcsolódik – ezek a Sárkány-gerinc és a Sárkányoldal. A másik a Disznó. A patkó határait hét ilyen pont szegélyezi, a Disznós-hegy, Disznós-rét, Kis-Disznó hegy, Nagy-Disznó hegy, még egy Kis-Disznó hegy, Disznós-lyuk és a Disznószállás. Ha átböngésszük a térképet, még két helyen találunk ilyen nevet, érdekes módon ezen terület keleti és nyugati külső „héjának” vonalában, mindkét helyen a Sárkány – Sátán – Ördög fogalomkörbe sorolható Ördög küllője heggyel, az Ördögmalom vízeséssel és az Ördögbánya völggyel párban. A Disznós elnevezések erdészeti magyarázata, miszerint a hegyekben makkoltató sertéstartás folyt, nem kizárható általában, de itt a terepviszonyok, a lakott területektől való távolság ezt valószínűtlenné teszi. Ezen pontok elhelyezkedése, egymáshoz való viszonya egyértelműen egy határozott rendszert mutat. Ezen a ponton rá kellett döbbennem, hogy itt egy olyan asztrálmítoszi elem mutatja meg magát, ami önmagában is teljesen értelmezhető, tovább fejtve a belőle adódó következtetéseket pedig egy koherens energetikai rendszer képe rajzolódik ki, amelyik szervesen illeszkedik az eddig már feltárt pilisi rendszerekhez. A Disznó ugyanis a keleti zodiákusban Bika, a Sárkány pedig a Mérleg megfelelője. Mindkét jegyben az uralkodói pozíciót a Vénusz tölti be. Itt az őshagyomány pedig egyértelmű magyarázattal szolgál. A vénuszi ősprincípium jelentése, kapcsolata a többi bolygó-minőséggel és a magyar őshagyománnyal hosszabb kifejtést igényel, erre talán később mód nyílik ezen lap hasábjain is. Most az eddigi eszmefuttatások ideiglenes lezárásaként külön magyarázat nélkül fogadjuk el azt a tételt, hogy az ősvallás Boldogaszszony minősége a Vénuszhoz kapcsolódik elsődlegesen. Itt tehát őshagyományunk Istenasszonya jelenik meg, összes minőségében, összes funkciójában. (folytatjuk)

A királyi központ lapja

Kárpátaljára megyünk! Ezúttal egy olyan útra hívjuk, ahol Kárpátalja magyar nevezetességeivel ismerkedhet meg, nem is akárhogyan! Magánházaknál fogunk lakni, magyar testvéreinkkel fogunk étkezni és részt veszünk mindennapjaikban. Megismerjük ennek a tájnak is a népzenéjét szakavatott vezető segítségével. Célunk, hogy minél több történelmi és hagyomány-beli ismeretet szerezzünk a 6 nap alatt Kárpátalján. Az időpontot is úgy választottuk ki, hogy ne kelljen többnap szabadságot kivennie, ha úgy dönt hogy velünk tart...

2012. március 15-20. Utazás: Autóbusszal Ellátás: falusi turizmus keretein belül 2-3 ágyas szobákban fürdőszoba és angol-WC használattal. félpanziós ellátással: bőséges reggeli, tea, kávé, kétfogásos meleg vacsora.

A túrán résztvesznek:

Szántai Lajos magyarságkutató és

Karakas Zoltán népzenész

Program: 1. nap: Budapest - Ungvár: A vár és a skanzen megtekintése, Gerényi Rotunda, Nevickei vár. Szállás elfoglalása, vacsora. 2. nap: Munkács: vár, Munkácsy Mihály szülőházának helye, Szolyva: kárpátaljai holokauszt áldozatainak emlékműve, Vereckei hágó, Sipoti vízesés. Az utazás során több helyen is látható lesz az Árpád-védvonal maradványai, szállás, vacsora. 3. nap: Visk: református templom kazettás mennyezettel, Rahó: Fekete- és Fehér-tisza összefolyása, Kőrösmező, túra (tererpjáróval!) a Fekete-tisza forrásához Tatár-hágó, szállás, vacsora. 4. nap: Terebesfehérpatak: Európa közepe, Técső fakazettás mennyezetű templom, Kirándulás a Szinevéri-tóhoz (az északkeleti-kárpátok legnagyobb és legmagasabban fekvő tava) a Szinevéri Nemzeti Park szívében. 5. nap: Csetfalva: kazettás-mennyezetű templom, Tiszaújlak: a Rákóczi szabadságharc Turul-emlékműve, Huszt: templom freskókkal és a huszti várrom, Nagymuzsaly: Árpád-kori templom, vacsora a szálláshelyen 6. nap: Mezőgecse: Árpád-kori temetkező hely, Beregszász: Beregvidéki múzeum, Szalóka: kazettás mennyezetű templom, hazautazás

A hat napos program ára: 78 700 Ft/fő, amely minden költséget tartalmaz! Jelentkezés és további információ: Két Hollós Könyvesbolt, (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

27

28

Dobogókő

Zoli békessége „Nem a világ rossz vagy jó voltán múlnak a dolgok, hanem a világhoz való viszonyunkon.” (Egy tradicionalista asztrológus mondata) Az újság első számában egy pilisi sóhaj történetét meséltem el. Engedjék meg, hogy most ismét egy megtörtént esetet osszak meg Önökkel. A szintén Pilis-járó nagyobbik fiammal, Danival, 2004-ben, egy izzó nyári nap koradélutánján, Dobogókőn voltunk. A parkoló szélén lévő buszmegállónál az utcai csapból szomjunkat oltottuk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a főúton, az akkor még működő Pilis Hotel irányából valami járműféle közeledik lassan, de igen nagy hanggal. Amikor a parkoló közelébe ért, szemügyre vehettük a különös hangadót: egy háromkerekű motoros tricikli volt. Jobb és bal oldalán egy-egy odaerősített mankó jelezte, hogy aki vezeti, fogyatékos ember. Komoly „felszerelés” csüngött a járgányon, mindkét oldalon: szatyrok, vizes palackok, ruhák, hátizsák(!), pokrócok. Elől, hátul komoly lámpák és más „biztonsági eszközök”, csengők, dudák, fényvisszaverő „macskaszemek” egyértelművé tették számunkra, hogy az ember nem „kispályás”, olyan világjáró féle lehet. Ámuló tekintettel, csodálkozva figyeltük, ahogy egyenesen odagördült mellénk, leállította a motort, és sok fogyatékostól sajnos ismert, bizonytalan és nehezen érthető hangon megszólalt: - Segítenétek…. vizet… Kezével bizonytalanul hátranyúlt, és próbálta egyik üres palackját elővenni, de ez nem sikerült. Természetesen odaugrottunk, kivettük a vizesüvegét, és a csapnál megtöltöttük. Közben szóba elegyedtünk vele, nem titkoltan kifejezve elismerésünket azért, hogy állapota ellenére itt van a Pilisben. Beszéde nehézkes volt, dadogós, amikor akart valamit mondani, felső teste meg-megrándult, s a tekintete sem igazán tudott egy ponton megmaradni. Nevét is megtudtuk: Pok Zolinak hívják, olyan harminc éves körülinek látszott, és valóban az országot járta, akkor éppen a Pilist. Elmesélte, hogy idáig hol járt, milyen helyeket nézett meg. Nem mertük firtatni azt, hogy ilyen nehéz állapotban hogyan képes minderre, milyen küzdelem lehet számára vezetni ezt a triciklit tűző napon vagy akár esőben, s hogy milyen problémás lehet a megszállás valahol. Az egészségesek néma és megalázott csodálatával voltunk kénytelenek tudomásul venni, hogy Zoli képes úgy tekinteni a világra, hogy közben nem látja saját sorsának hiányosságait, mert nem akarja látni: figyeli a világot és örömét leli abban. Szereti a természetet és utazgatásának célja van. Danival össze-összeakadt tekintetem a beszélgetés közben, szemével árulta el nekem, amit én is éreztem: ezt mi nem érthetjük meg sohasem. Vagy fél órát társalogtunk így, közben a többi palackját is megtöltöttük vízzel, majd elköszönt tőlünk, beindította a motort, lassan visszafarolt az útra, és pöfögve elindult visszafelé. Hoszszan, némán követtük tekintetünkkel, amíg a kanyarban el nem tűnt. – Hát… ez nem semmi! – fejezte ki fiam megrendültségét, amiben én is osztoztam vele. De az igazi megrendülés csak ezután jött.

A következő napokban sokszor hallottunk róla: ismerősök, barátok számoltak be arról, hogy a pilisi utakon egy furcsa szerzet „száguldozik”, egy mozgássérült férfi, egy triciklis turista. Dani fiam akkor a Nimród szállóban dolgozott, így sok lehetősége volt hallani Zoliról. Körülbelül két hét múlva otthon voltam, Budapesten, amikor csörgött a telefonom: Dani fiam hívott. – Apa, nagy baj van! Pok Zolit elgázolták! Azonnal felmentem Dobogókőre, hogy személyesen halljam a történetet. Kiderült, hogy előző nap, Dobogókőről lefelé tartó biciklisták találták meg Zolit a Két Bükkfa nyereg kanyarjában: az út szélén feküdt, triciklije felborulva, ő maga ájultan, vérezve. Mobilon hívták a szállót, hogy gyorsan orvost kerítsenek, majd értesítették a mentőket. Az esztergomi kórházba szállították, triciklijét pedig a

rendőrség udvarába vitték. Csontja nem tört, de fej és mellkasi sérülései voltak, és agyrázkódást szenvedett. Azóta sem derült ki, hogy mi történt: Zoli semmire nem emlékezett, s nem lehetett megállapítani, hogy elgázolták és cserbenhagyták, vagy csak felborult. A jármű kis sebessége és stabilitása alapján az előbbit feltételezte mindenki. Pár nap múlva, egy délelőtt találkoztam Danival Esztergomban, megbeszéltük, hogy meglátogatjuk Zolit. Fiam kiderítette, hogy melyik kórteremben van, megkerestük, megtaláltuk. A nővér bevezetett a szobába, ahol egyedül feküdt. Aludt. Megálltunk az ágya mellett, zavarban voltunk. Mit mondhatnánk mi egy ilyen sorsú embernek ebben a helyzetben? Úgy éreztük, hogy ha minden együttérzésünket összeszedjük, az is halvány, a valóság megélésétől csak igen távoli ráérzés lehet. Fején nagy kötés éktelenkedett, karján és mellén az orvosi kezelés nyomait viselte, vállán horzsolások, körülöttük a fertőtlenítő jódtinktúra sötét foltjai látszottak. Borostás arca békés tekintetet sugárzott, halkan szuszogott. Hosszú percek teltek el így, talán fél óra is volt. Szótlanul, szinte vigyázban álltunk mellette, gondolatainkba merülve.

29

A királyi központ lapja Egyszercsak megmozdult, ébredezni kezdett. Lassan kinyitotta szemét, tekintete feleszmélni látszott, ránk nézett. Próbált felülni. Hívtuk a nővért, segített neki. Még mindig a bátortalan zavartság uralkodott rajtunk, s mikor láttuk, hogy végigmér bennünket, és nem tudja igazán, „hova tegye” ezt a két alakot, Dani megszólalt: – Szia, mi vagyunk! Erre már szemmel láthatóan megismert bennünket, valamit mondott halkan, úgy gondolom, köszönt. Aztán hosszan nézett bennünket, mintha belénk látna. Hogy megtörjem a nehéz, zavart csendet, feltettem neki azt az ostoba kérdést, amire mindenki azt gondolná, joggal, hogy ott, abban a helyzetben, ahhoz az emberhez csak ezt nem tenné fel:

– Hogy vagy? Zoli rám nézett, szemébe ragyogás szökött. Tekintete kinyílt, szája mosolyra görbült, mely amennyire furcsa volt, annyira bensőből fakadónak és egyértelműen őszintének bizonyult a számunkra. Kicsit kiegyenesedett, és határozottan, dadogás nélkül és érthetően válaszolt: – Remekül!! Csak amikor már lefelé jöttünk a kórház lépcsőjén, akkor tudtam könnyeimet letörölni. A jelenet, és tanulsága az óta is folyamatosan visszhangzik bennem, szinte feldolgozhatatlanul... VÁRY ISTVÁN

A Pilis „hét csodája”! Szavazza meg Ön, melyek legyenek azok! Újabb játékra hívjuk olvasóinkat, amelyben azt szeretnénk megtudni, a Pilis mely pontjai jelentenek a legtöbbet a számukra. A játék több lapszámon keresztül zajlik, és a következő, már 2012-ben megjelenő, számunkban közzétesszük a beérkező javaslatok alapján azt a 10-et, amelyik a legtöbbször szerepel az ajánlásokban. A tíz legtöbb szavazatot kapott hellyel újabb szavazás indul, amelynek végén összesítve kiderül, hogy melyek a legkedvesebb pilisi pontjaink. Ennek eredményét 2012 nyarán megjelenő Dobogókőben közöljük, és ezzel jó nyári programot is kínálva! Mi szerint tehet javaslatot? Egy ilyen szavazás mindig szubjektív megítélés alapján történik, hiszen szinte mindenkinek más miatt lehet kedves egy táj, egy épület vagy rom, egy forrás, egy hegy vagy akár egy furcsa, különleges, esetleg csak a Pilisre jellemző növény. Ezért, a Kedves Olvasó szabadon, szíve és lelke alapján küldheti el szavazatát egy vagy akár mind a hét „csodára”. Szeretnénk azt is, hogy egy-egy javaslatot pár mondatban indokolja meg miért is lett a kedvence! A legjobb, legszellemesebb vagy legmeghatóbb leírásokból néhányat - amennyiben a javasolt „pilisi csoda” bekerül a legtöbb ajánlást kapottak közé -, egy csokrot összeállítva, a végeredmény kihirdetésekor közölni fogunk. Bármilyen élmény szóba jöhet, amely megérintette az olvasót a Pilist járva, de lehet akár úgy is szavazni, hogy még nem járt itt a hegyek között, csak olvasmányaiból vagy másoktól hallva értesült valamilyen különlegességről, ahova majd szeretne eljutni és személyesen megtapasztalni a „csodát”. Természetesen tudjuk, hogy az egész Pilis maga a csoda – biztos érkezne ilyen javaslat is -, de most az egészen belül keressük azokat a belső, „kis” csodákat, amelyből a teljesség felépül. Amennyiben olyan pontról szavazna, amely nem a legismertebb helyek közül való, vagy egy apró részlete csak a tájnak, kérjük, ha van rá lehetősége, mellékeljen egy fotót is róla, hogy még nagyobb eséllyel indulhasson a szavazáson! Erre azért lenne szükség, mert, ha például egy fára, sziklára adná a voksát, szerencsés lenne, ha második fordulóban minden olvasó láthatná a különlegesség okát, amely a szavakból, a leírásból nem biztos, hogy kiviláglik!

Az első fordulóba, 2012. január 15-ig várjuk a javaslatokat, leírásokat és fotókat a következő elektronikus címre:

[email protected]

Jó játékot kíván a Dobogókő szerkesztősége!

30

Dobogókő

Kerecseny-ünnep a Pilisben Szőke István Atilla írása A hideg-szagú levegőben lustán-lassan hulldogáltak a gömbölyű hópelyhek. Fehérré varázsolták a lágyan hullámzó hegyeket, a hűséges mezőket, a fákat, bokrokat, fátyolossá díszítették a kispatakok, csermelyek finom-kék csillogású jéghártyáját és mozdulatlanná simogatták a tájat. Az ösvényeket, erdei utakat elrejtették a puha, egyre vastagodó hó-paplan alá. A téli áldás nem akart szűnni. Néha-néha a szél kavarintott egyet a pelyheken, azok pedig összekeveredve, összegabalyodva táncoltak. Bizonyosan az Öregösten rázta szakállát örömében! Csak hullott, hullott az égi fehérség és csöndesen pihent a föld testén. Árpád, az ifjú legény, nagyapjához, az öreg Tordához tartott. Százszor-ezerszer megtette már ezt az utat. A vén tölgyfa mellett jobbra kanyarodott és egy sóhajtásnyi séta után lejutott a moccanatlan völgybe, ahol ősszel jóízű gombák emelték felé kalapjukat. Kicsiny idő múlva a fenyves mellé ért, ahol tavasszal gyakran megállt madár-csivitelést hallgatni. Onnan rövid séta után egy kis emel-kedőre jutott. Itt nyáron nappalonként az arany Napot néz-te, éjszakánként pedig az illatos Holdat és a csábos csillagokat. Ezután már csak néhány pillanat és belépett a sűrű erdőbe. Ott megkerült néhány vihar-koptatta szürke sziklát és a barlanghoz ért. Itt a barlangban élt az öreg Torda, akivel sokszor-sokszor beszélgetett a kérges időről, az élet ezernyi titkáról, a lélekről, a tudásról és népéről, a ma-gyarról. A napok óta tartó hóesés mindent belepett, emiatt az ifjú most lassan haladt. A csöndet nyikorgó lépésének ritmusa tette reszketővé. A furcsa zene ütemére kérdések özöne zúdult reá: „Miért hosszabbak mostanában az éjszakák?” – töprengett. „Miért rövidebbek a nappalok és mikor születik újjá a fény? Honnan jő, ki hozza, milyen lélekkel várjunk reá?” A szél megint meglegyintette a hópelyheket. A csillogó petytyek, a fehér-bolyhos pillangók nyugtalanul lökdösődni kezdtek. Árpád megállt, ámulta az időtlenül imbolygó táncot, amely kis várakozás után lehiggadt. „Ismét rend van!” – suhant át agyán a gondolat – „rendnek pedig lennie kell!” Sokszor hallotta ezt a szót nagyapjától. Egyszer meg is kérdezte, hogy miért. Öreg Torda reánézett akkor: „Mert a rend az alapja mindennek, a rend maga az Isten!” – válaszolta. „Rend, Isten!” – az ifjú áhítattal rebegte a szavakat. „Az égben rend van, a földön is rendnek kell lennie és a lelkekben is!” Árpád tovább indult. A hó recsegése eltörte emlékezését. Már a fenyves mellett járt, megszaporázta lépteit, igyekeznie kellett, érezte, az öreg várja őt. Csodálatos ember volt az ősz hajú Torda. Sokan látónak tartották és ő bizony rá is szolgált erre. Szépen csillogó zöld szemeivel szinte belelátott az emberekbe, gondjukat viselte, gyógyította őket. Aztán néha hetekre eltűnt és amikor visszatért furcsa történeteket mesélt. Nem mindenkinek, csak az arra érdemeseknek. Árpád ilyen volt, mindig tisztelettel hallgatta az öreget. Amió-

ta édesapja meghalt, szinte Torda nevelte őt. Persze nem úgy, mint a többieket. Másként. Mélyebben. Titkosabban. Magyar lélekkel. Istenben bízó, fényt- szomjazó, ősi tudást őrző magyar lélekkel. A fiatal legény elfogadta a tanítást. Minden találkozásuk után napokig szédülten elmélkedett a hallottakon. Mondták is rá sokan, hogy olyan lesz, mint a nagyapja. Árpád elhagyta az emelkedőt, amikor nyomokat pillantott meg a hóban. Figyelmesen nézdegélte: „Szarvasnak nyoma!” – csodálkozott és elmosolyodott. Képzeletében csepegős tavasz lett, szarvas száguldott előtte a friss-zöld emelkedőn s utána két ifjú, kurjongatva. Hanem az a szarvas, csuda egy állat volt. Meg-megállt, mintha hívná, csalogatná a két lovast. Agancsa között a Napot hordozta, szügyén a Hold ragyogott, homlokán pedig egy fényességes csillagot tartott. Szőrén milliónyi apró gyémánt tündökölt. Amíg ezen gondolkozott beért a fátyol-sűrű fák közé. Szinte észre sem vette, hogy a barlangnál jár. „Merre szállt a gondolatod?” – szólította meg az öreg Torda, aki már régóta tudta, hogy jön. Nemcsak látta, érezte is. Belülről, erősen. Ma fontos dolgot fog tanítani. Ma megmutatja a fénythozó madarat. A kerecsenysólymot. Szemmel is látni fogják, lélekkel is. Egyszerre. Úgy, ahogy régen az ősök. S úgy, ahogy ezentúl az utódok is. Ma megmutatja neki, mert ma van a napja. Máskor nem tehetné. Máskor nem lehet. „Nyomokat láttam, szarvas nyomokat, ott fönn az emelkedőn és hirtelen tavasz lett!”- mondta a fiú. „És megjelent a lelkedben” – mormogott rá az öreg. „Ezt meg honnan tudja?” – kérdezte csodálkozva. „Tudom!” – felelte az öreg. A fák között halkan szürkülni kezdett. Torda a fiú vállára tette a kezét, mélyen a szemébe nézett. „Ma megláthatod az élet fontosságát, az újjászülető fényt. Megértheted a lélek erejét s a régi regék üzenetét. A bízó emberek várakozásának örökölt örömét. Ma mindent megérthetsz.” Elindultak. Elöl ment az öreg látó, mögötte, a nyomába lépve az ifjú Árpád. Némán gyalogoltak a hóban. A hatalmas, fehér tölgyek, bükkök, fenyőfák engedelmesen hajladoztak előttük. Szép-szikrázó gyémánt-gyöngyökké vált a tél gyümölcse az ágakon. A lelógó jégcsapok sejtelmesen csilingeltek s kezdett egyre hidegebb lenni. Végre megérkeztek egy kicsiny, kerek tisztásra. „Megérkeztünk!” – szólt hátra Torda. Vártak. A csönd szinte rájuk feszült. Az eget sötét fellegek vonták szomorú bársonyba s az erdő is megfeketedett. Minden megfeketedett, a délután, a hegy, a völgy, a fák, a világ, az élet. Talán csak a végtelenben maradt még valami, messze innen, nagyon messze, ami nem feketedett meg. A várakozás, a remény. Halk fújtatás, ágrecsegés, hóropogás törte meg a vágya-kozó csöndet. Mindketten mozdulatlanul álltak. A szarvas melléjük ért, rogyadozó lépteivel fáradtan vánszorgott. A mély, nehéz hóba süppedt inas lába. Meg-megbukva fáradtan felbőgött. Vastagpárájú, rekedt hangja kétségbeesetten szállt a messzeségbe,

31

A királyi központ lapja mintha segítséget kérne. Ekkor jelent meg fölötte a kerecsenymadár. Fölészállott és megragadta az agancsa között pislákoló fényt. A szarvas áhítattal megszólalt: „Emelj, madár föl magasra, szárnyad tárjad hatalmasra!” S a kerecsenymadár felől áradni kezdett a fény s emelkedni kezdett az ég felé. S elárasztotta az egész tájékot, az egész világot, az embereket, a lelkeket. Öreg Torda fohászt mondott: „Zúdulj, zúdulj fénynek árja, álomra és valóságra, zúdulj, zúdulj fénynek árja, magvunk bizonyosságára, zúdulj, zúdulj fénynek árja, termékenység áldására, zúdulj, zúdulj fénynek árja, az örökölt szabadságra, zúdulj, zúdulj fénynek árja, bíborrügyű világfára, zúdulj, zúdulj fénynek árja, mindenfelé, négy égtájra, zúdulj reánk fénynek árja! Áldás, áldás az újjászületőnek!” Innentől kezdve hosszabbak lettek a nappalok, nyugodtabbak az emberek, békésebb a világ. „A fénynek mindig győznie kell!” – sóhajtott az öreg. Árpád most látta életében először ilyennek, ilyen boldognak. Igaz ez volt az első eset, hogy együtt látták újjászületni a fényt. Ő is boldog volt. Valami megmagyarázhatatlan érzés szorongatta, simogatta a lelkét. Olyan ez, mintha a teremtés része lenne ő is. Igen, egészen biztosan ezt érzi. Mégis olyan különös, mintha mindig így lett volna. Az ősz hajú látó tudta min töpreng a fiú, nem szólt hozzá, hagyta, hogy érezze ennek a csodálatos kerecseny-ünnepnek minden pillanatát. Érezze a hitet, rögzüljön belé ez az örök érzés s legyen ő is egész életében bízó, fényt váró ember. Legyen tisztán látó, érző magyar. Olyan, akiben nincs gyűlölet senki iránt, olyan, aki mindent megtesz a világért, a népéért, az emberekért. Olyan, aki tudja, hogy rendnek lennie kell, mert a rend, az maga a fényt újjáélesztő Isten… Régen történt ez már, sokáig nem tudták az emberek, hogy milyen különös titkokat őriz a Pilis. Most már nagyon sokan tudják, hogy a magyarok szent hegye ez a hely és nagyon sokan mennek oda kerecsenykor, karácsonykor, hogy várják a fény születését, mert rendnek lennie kell, mert a rend maga az Isten, a fényt újjáélesztő Isten. Megmondta ezt már az öreg Torda is, amikor unokáját, Árpádot tanította. S úgy tartja a hagyomány, hogy a vén látó mindig igazat mondott.

Piliskék

HÍREK A PILIS ÉLETÉBŐL Rovástábla Tahitótfaluban és Piliscsabán Elsőként a Pilishez tartozó települések közül, júliusban Tahitótfalun avattak rovástáblát a 11-es út mentén a község határában, majd augusztus 20-án, a pilisi szív másik oldalán, a 10-es út mellett, Piliscsabán. A települések nevét tartalmazó táblákat, annak a programnak keretében állították, amelyhez a Kárpát-medence bármelyik települése csatlakozhat. A kezdeményezők honlapja (http://rovas.info) szerint, szinte hetente avatnak egységes táblákat, emlékeztetve minden arra járót, hogy az adott település számára fontos a múlt értékeinek megőrzése ily módon is. A Dobogókő szerkesztősége reméli, hogy egyre több pilisi és környéki község, város csatlakozik majd ehhez a kezdeményezéshez, és minden következő lapszámunkban beszámolhatunk a táblaállításokról! (Lapzártánk után érkezett: November 12-én Pilismaróton is rovástáblát állítanak. Erről következő számunkban számolunk be.)

z Új kiállítás Visegrádon, a Palotában A kiállítás a Dunakanyar három városának, Esztergomnak, Visegrádnak és Szentendrének római kori emlékeiből a koracsászárkori (Kr. u. I-III. század) időszak legfontosabb régészeti lelőhelyeit és leleteit mutatja be három múzeum: az esztergomi Balassa Bálint Múzeum, a visegrádi Mátyás Király Múzeum és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának öszszefogásával és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kiállítás 2012. július 20-ig tekinthető meg a visegrádi királyi palotában.

z Új turistautak a Pilisben A Piliscsabai Természetjáró Egyesület két, egymáshoz kapcsolódó új turistautat létesített Piliscsév környékén. A piros és a sárga háromszög jelzések a Csévi-barlang fölé a Basina sziklákhoz vezetnek. Egy rövid, 6,5 kilométeres túrával végigjárhatjuk az utakat. Kiindulási pontnak válasszuk Piliscsévet. (info: Piliscsév honlapjáról)

32

Dobogókő

A Pilis titkai régi térképeken VÁRY ISTVÁN A Pilis tekintetében számunkra is az egyik legfontosabb tájékozódási eszköz a térkép. Maga a térképészet és a térképtörténészet összetett tudomány, számtalan összefüggéssel bír más tudomány-ágakkal, s nem egyszer – így a Pilis vonatkozásában is – nem egyszerű feladat a térképi ábrázolások értelmezése, feldolgozása, összevetése a régészet, a történelemtudomány vagy a geográfia vonatkozó adataival, kutatásaival. Sorozatunkban megpróbáljuk áttekinteni a térképészet és térkép-feldolgozás alapelemeit és szempontjait, a térképrajzolás történetét, és természetesen a Pilissel összefüggő térképi ábrá-

Tomka-Szászky térkép 1750

zolások problémáit, furcsaságait, különös tekintettel egyes konkrét pilisi területekre, helyekre. Áttekintjük a korai, II. századi térképektől kezdve a középkori ábrázolásokon át a katonai felmérésekig mindazokat a térképi ábrázolásokat, melyek a Kárpát-medencével és a Pilissel kapcsolatosak, majd a XIX. század végén megjelenő, s mind a mai napig tartó turista-térképek fontos jellemzőiről és problémáiról is szót ejtünk. A mindenkori ember életterületének, a tájnak térképszerű ábrázolása több ezer évre vezethető vissza. Kialakulása, fejlődése egy összetett folyamat eredménye, s maguknak a konkrét térképeknek az értékelése és feldolgozása, az ábrázolt területre

vonatkozó információk és adatok tekintetében csak számos körülmény figyelembevételével végezhető el. A korai és a középkori térképek esetében a legkevesebb információ sokszor éppen az, amit rátekintéssel „leolvashatunk” róla. Az első, amit egy térkép vonatkozásában vizsgálnak az, hogy ki rajzolta. Már ez is sok problémát vethet fel: ismert a rajzoló, vagy nem. Számos esetben összetett munkáról van szó, ugyanis más a tervező, más a rajzoló, más a metsző, és a nyomtatás, kiadás is más személy vagy társaság munkájának az eredménye. A térképészet-tudomány több esetben megállapította, hogy egy konkrét térkép esetében egy ilyen alkotási lánc milyen problémákat okozott: például a térkép feliratait szedő nyomdász, aki sem a terepet, sem a térkép rajzolóját nem ismerte, félreolvasott egy feliratot, és hibásan jelenítette meg a térképen, vagy a nyomódúcot a nyomdász fordítva használta, s így a térkép vagy metszet tükörfordított lett. A korai térképek kézi másolási folyamatába gyakran csúszott be hiba, mely nem a tervező, hanem a másoló számlájára írható. Ez még problematikusabb volt abban az esetben, ha egy térképet más nyelvterületre ültettek át, s a másolásnál az egyes helységnevek lefordításával kapcsolatban – információk hiányában – önkényes megoldásokat alkalmaztak. Ezek utólagos azonosítása igen nehéz, a térképészet tudománynak külön szakága foglalkozik ezzel, jeles magyar képviselője ennek a területnek Stegena Lajos. A rajzoló személyének ismerete lehetőséget ad a rajzolás helyének és körülményeinek a vizsgálatára, mely a térkép vonatkozásában fontos adatokat tárhat fel – így természetesen az is vizsgálandó, hogy egy térkép hol készült, ugyanis gyakran fordult elő, hogy a metszés és a nyomás helyszíne között több száz kilométer volt. A következő fontos szempont, hogy a rajzoló kinek rajzolta a térképet, vagyis ki volt a megrendelő. Ez szorosan összefügg természetesen azzal, hogy milyen célból készült a térkép. Ennek vizsgálata azért fontos, mert fényt deríthet arra, hogy valamit miért ábrázoltak, s valamit miért nem. Földrajzi, vízrajzi, geológiai, közigazgatási, hajózási („portolán”), gazdasági, történelmi,

A királyi központ lapja helytörténeti, hadi – katonai térképek születtek, vagy csak az úthálózat ábrázolása volt a cél, sok esetben vitás határrendezési kérdések tisztázása okán rendeltek az érintettek térképeket. Az ilyen konkrét térképek jellemzőit éppen a cél határozza meg, s ezért ezek vizsgálatánál az adott korra vonatkozó általános, vagy más vonatkozású információkhoz nem juthatunk. (Egyik jellemző példa L. F. Marsigli tábornok és J. C. Müller közös, Középés Dél-Európa kereskedelmi úthálózatát ábrázoló térképe 1699ből, melyen több fontos magyar nagyváros, például Székesfehérvár, nem szerepel. Mivel a térkép céljának szempontjából több város ábrázolása érdektelen volt, ezért azokat nem is tüntették fel. Ezért hibás ezt a térképet úgy értékelni, hogy Székesfehérvár akkor nem létezett, vagy nem ott volt, ahol, vagy jelentéktelen városkaként létezett.) Hasonlóan fontos adat maga a kor. Ez kettős vonatkozásban merül fel: mikor rajzolták a térképet, és milyen kort ábrázol? Ugyanis sok esetben e kettő nem azonos. Ha a rajzoló saját korát ábrázolja, azt kortárs térképnek nevezzük, ha korábbi időre vonatkozó ábrázolást készít, az történelmi rekonstrukció. (Az is előfordult, hogy egy adott korban készült térképet évtizedekkel később, változtatás nélkül ismét kiadtak.) Sokan elkövetik egyes térképek értékelésénél azt a hibát, hogy ez utóbbi térképtípust kortárs térképként kezelik, annak adatait az adott kor vonatkozásában hiteles tényként határozzák meg, s ezzel nem veszik figyelembe azt, hogy egy korai térkép rajzolója, aki korábbi időket rekonstruált térképén, milyen információk alapján, milyen szempontok szerint tette azt. A XVIII. században számos

33

európai iskolában használtak már az oktatáshoz történelmi térképeket, atlaszokat, melyek ábrázolt adatai a rajzolás korában meglévő ismereteket tükrözik, sőt, egyes esetekben feltételezéseket, elképzeléseket jelenítenek meg. Ezért egy ilyen korai történelmi rekonstrukció az ábrázolt korra vonatkoztatva – legalábbis az utólagos pontos helymeghatározás szempontjából – nem mindig hiteles. Több magyar vonatkozású példa van erre a jelenségre: Tomka-Szászky János 1750–51-ben, Pozsonyban jelentetett meg történelmi atlaszt, melynek a honfoglalást ábrázoló lapján Etzilburg is szerepel. Figyelemre méltó, hogy atlaszának két lapján is szerepel Scythia(!), mely a későbbi történelmi térképekről (és az oktatásból is) sajnos eltűnik. Tomka–Szászky térképei kis méretaránnyal készültek, s ha fel is tüntette a krónikák szövege alapján például a Megyeri átkelőt is („Portus Moger”), annak pontos helyét meghatározni a térképe alapján nem lehet. Hell Miksa 1772-ben készített egy Magyarország térképet, melyen az Anonymus-i szöveg értelmezése alapján ábrázolta a honfoglalás korát az összes akkori Kárpát-medencei település berajzolásával. Ő is feltűntette Etzilburgot és Portus Mogert a Duna mellett, Kurzán („Curzan”) várát azonban messze, Esztergom és Komárom között ábrázolta. Ezt a térképet sem helyes kortárs térképként értelmezni, hiszen sok száz évvel az ábrázolt kor után készült, és egy olyan időszakot ábrázol, melyből részletes, pontos térképi ábrázolás nem maradt fenn, talán nem is készült akkor ilyen. (Ismert probléma Sicambria ábrázolása, melynek létezése i.e. XII. századtól talán az i.sz. III.–IV. századig feltételezhető valahol a Duna pilisi vonalán, kortárs írásos

Wolfgang Lazius 1552 a Pilis környéke Szikambriával

34

Dobogókő

vagy térképi adat nincs, a magyar krónikákban „kerül elő” a XIIXIII. században, és a középkorban már egyes térképeken is feltűntetik.) Tudjuk ezekkel kapcsolatban, hogy a honfoglalás-kori helységek azonosítása a krónikák szövegei alapján mennyire nehéz, bonyolult – számos vitás kérdést felvető – feladat. Egyik legfontosabb tudnivaló egy térképpel kapcsolatban az, hogy milyen információk alapján készítették el azt, milyen forrásanyagra támaszkodott a rajzoló. Amikor precíz műszerek, légi és műholdas mérési és fényképezési eljárások még nem léteztek, bizony nehéz feladat volt pontos térképeket készíteni, főleg nagy területek ábrázolásánál, ahol a rajzoló a legtöbb tájat nem is látta, és nem is tudta megtenni, hogy minden területet bejárjon és pontosan felmérjen. Ezért a korai térképekre bizony a – sokszor nagyfokú – pontatlanság volt jellemző. (Erre az egyik példa Magyarország vonatkozásában a Balaton észak-déli megjelenítése, vagy a Duna-kanyar ábrázolásának – évszázadokig meglévő – hiánya.) A korai (II–X. századi) térképek alapját legtöbbször katonák, utazók és kereskedők útleírásai vagy egyszerű rajzai adták, s a térképrajzolók feladata volt, hogy ezeket összegyűjtsék és értelmezzék. Amikor megjelentek a mérési (pl. a „háromszögelési”) eljárások, majd az iránytű, pontosítani tudták az adatokat. Sokszor egy már korábban létező térkép képezte egy újabb alapját, továbbfejlesztve, precízebbé téve azt. A térképtörténelem „leghosszabb életű” munkájának Klaudiosz Ptolemaiosz II. században, Alexandriában készült térképeit tartják, melyek bizánci kolostorokban maradtak fent másolatok formájában, a XIII–XIV. században „előkerültek”, és még 1478ban is értek meg kiadást. A fentebb említett Tomka–Szászky atlaszban (1752!) is szerepel egy lapon. (Magyarország vonatkozásában ezeken a térképeken a Duna, Aquincum, Carpis /Dunabogdány/, Solva /Esztergom/ és Brigetio /Ószőny/ van feltüntetve.) A számunkra oly fontos – és híres – Lázár-féle Magyarország térkép (1528 körül) is hosszú „karriert” futott be, még 150 év múlva is készültek olyan térképek, melyek alapját Lázár munkája adta.

Hell Miksa térképrészlet 1772

Számos problémát jelenthet még egy térkép értékelésénél az, hogy milyen nyelvterületen, milyen nyelvű feliratozással készült, milyen aránymértéket illetve méretarányt használt a rajzoló, és milyen tájolással készítette munkáját. Fontos az is, hogy milyen technikával készült egy-egy térkép: lehet kézzel készített rajz, színezett rajz, rézmetszet, rézkarc, festett rézmetszet, fametszet, acélmetszet, kőnyomat vagy nyomdai sokszorosítás. A térképkészítés területén is előfordult a sokszorosítási, nyomtatási hiba. Jelentős tényezőként kell kezelni egy térkép vonatkozásában azt, hogy eredeti-e, vagy másolat. (Ha másolat, lehetséges annak a vizsgálata, hogy mikor és miről másolták, és esetlegesen milyen szándékos vagy nem szándékos változtatásokkal tették azt.) Általánosságban mindkét kategórián belül két további terület bír fontossággal: megvan a térkép, vagy nincs meg. Ha egy térkép – akár eredeti, akár másolat – megvan, akkor is két lehetőség tárulkozik fel: hozzáférhető, vagy nem. Az első eset a legegyszerűbb: a térkép megvan, hozzáférhető, tehát feltárt, katalogizált és tanulmányozható. A második eset már gondot jelent: megvan a térkép, a térképtudomány tud róla, de nem hozzáférhető, mert (titkos vagy magán-) levéltárak mélyén, magángyűjtők fiókjában fekszik, és így nem tanulmányozható. Erről a területről még kerülhetnek elő érdekességek. (A már említett Lázár-féle térkép egyetlen példánya is 1880-ban, egy árverésen került elő, és évekig gróf Apponyi Sándor tulajdona volt.) Ha egy eredeti vagy másolt térkép nincs meg, de a térképészet tud róla, vagy létezése okkal valószínűsíthető, további problémákat vet fel. Utalásokból, leírásokból, hagyatéki jegyzőkönyvekből számos térképről tudunk, azonban ezek még nem kerültek elő – vagy azért, mert ismeretlen helyen vannak, vagy azért, mert megsemmisültek, tehát végleg tanulmányozhatatlanná váltak. Számos esetben ismert egy térkép megsemmisülésének helye és körülménye. (Példa erre a kb. 1211-ben készült ebstorfi kolostor-térkép, mely a második világháborúban megsemmisült, és csak egy 1904-ben készült, Konrad Miller kiadású másolat maradt fent.) Ebbe a kategóriába tartoznak a valamilyen módon eltűnt, elveszett térképek is. Hazánk térképeinek vonatkozásában itt kell megemlítenünk azt a sajnálatos tényt is, hogy az elmúlt századok történelmi viharaiban hány értékes térkép veszhetett oda: ha csak a Fehérvári bazilika XIV. századi, Károly Róbert idejében történő leégését említjük, ahol az egész akkori levéltár megsemmisült, vagy a buda-szentlőrinci Pálos kolostorban a törökök pusz-títása nyomán megsemmisült könyvtári anyagra gondolunk, elképzelhetjük a veszteséget – mert joggal feltételezhetjük, hogy ezek között korabeli térképek is voltak. A negyedik kategória a legizgalmasabb és a legtitokzatosabb: „valamilyen” térkép nincs meg és nem is tudunk róla. Igaz, nagyon ritkán, de innen is kerülhetnek még elő izgalmas térképészeti munkák. Legközelebb a térképtörténészet – elsősorban Magyarországgal kapcsolatos – legfontosabb állomásait fogjuk ismertetni. (Folytatjuk)