2
egyesült arab emírségek
Ha Las Vegast arabok építették volna, pont így nézne ki. A kereskedelemből meggazdagodott emirátus száz évvel ezelőtt még csupán a beduin törzsek és a gyöngyhalászok lakóhelye volt. Ma azonban a tradicionális arab világ és a fényűző nyugati hatások keveréke, csillogó pont a sivatag szélén, klimatizált oázis a homokdűnék közt, a világ legdrágább szállodáinak olvasztótégelye. ELHELYEZKEDÉS Dubai az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa. A Dubaiöböl mentén fekszik, mely a várost két részre osztja: Deira az északi, Bur Dubai pedig a déli városrész. Dubai az Arab Emirátusok legfontosabb központja. A világ legdrágább és legelegánsabb szállodáinak gyűjtőhelye, ahol az arab világ hagyományai és a nyugat eleganciája keveredik. A homoksivatag és a csodálatos tenger között fekvő emírség egész évben várja a vendégeket. IDŐJÁRÁS, ÖLTÖZKÖDÉS Szubtrópusi, száraz klíma a jellemző, kevés csapadékkal. Nyáron nagyon magas a páratartalom, a levegő hőmérséklete elérheti a 40 fokot is. Tavas�szal és ősszel a legideálisabb az Emírségekbe utazni, a nappalok kellemesen melegek, az éjszakák hűvösek, és alacsony a páratartalom. Télen kellemes tavaszias és nyárias napok teszik változatossá az időjárást, nagy ritkán eső is előfordulhat. Az Emirátusok szállodáira jellemző, hogy a szállodákat túlságosan is hűtik (15-18 fok), ezért javasoljuk, hogy a legnagyobb melegben is készüljenek pulóverrel, hosszú nadrággal. A helyi normákat figyelembe véve kerüljük a kihívó öltözködést, főleg, mikor a városban járunk. Hölgyeknek a félmeztelen napozás általában nem megengedett. A mecsetek látogatásakor vállat, térdet takaró ruhát kell viselni.
Főváros: Abu Dhabi Hivatalos nyelv: arab, de széles körben beszélik az angol nyelvet Pénznem: Dirham (AED) (1 AED kb. 60 HUF) Időeltolódás: téli időszámítás ideje alatt +3 óra, nyári időszámítás szerint +4 óra Lakosság: kb. 3 480 000 fő (a lakosság 85%-a az iszlámhoz tartozik) Alapterület: 83 600 km2 Feszültség: 220 V, de angol szabvány szerinti aljzatokkal, így átalakító szükséges. Hívószámok: Magyarország hívószáma: 0036 az Emirátusok hívószáma: 00971
www.greentravel.hu
LÁTNIVALÓK Ha Dubaiban nyaralunk, mindenképpen el kell látogatnunk a 7*-os Burj al Arab-ba, a hatalmas felhőkarcolókkal övezett Zayed sejk útjára, az aranypiacra, egy sivatagi szafarira, egy hajókirándulásra a Dubai-öbölbe, a Wild Wadi vízi vidámparkba, az Emirates Plaza-ba és a fedett, hihetetlen sípályára, amire egy hotel ablakai néznek. BEUTAZÁSI SZABÁLYOK – VÍZUMKÖTELEZETTSÉG Magyar állampolgár a hazautazás napján még 6 hónapig érvényes útlevél és vízum birtokában léphet be az országba. A vízumot irodánk intézi utasaink részére. Ára a katalógus készítésekor 22.500 Ft. A normál vízumügyintézést indulás előtt legkésőbb 7 nappal, helyesen benyújtott vízumkérelem esetén tudjuk elindítani, 7 napon belül sürgősségi vízum igénylésére van csak lehetőség, melynek ára: 35.000,- Ft/fő. Az útlevél fénymásolata, egy fénykép és egy adatlap kitöltése szükséges a vízumhoz. Kérjük, hogy a nem magyar állampolgárságú utasaink érdeklődjenek az adott nagykövetségeken. A be- és kiutazási szabályok be nem tartása, az Emirátusok vízumpolitikájából adódó elutasított, vagy elhúzott vízumkiadás miatti problémák és az abból eredő költségek az utast terhelik. A választott célországra vonatkozó biztonsági állapotról szóló aktuális információt a Külügyminisztériumtól lehet megtudni. Izraeli pecsétet tartalmazó útlevéllel rendelkező Utasoknak javasoljuk, hogy cseréljék le az indulás előtt, mert gondjuk lehet az országba való belépéskor. EGÉSZSÉGÜGYI ELŐÍRÁSOK Kötelező oltás nincs. A csapvíz iható, de az íze miatt inkább a palackozott víz fogyasztása ajánlott. A kórházak megfelelően felszereltek, az orvosok
an Dubai, Sharjah, Ajm jól képzettek, az ellátás igen jónak mondható. A szokásos házi patikán kívül magas faktorszámú naptejet mindenképpen vigyünk magunkkal.
egyen, igyon vagy dohányozzon nyilvános helyen. Alkoholt pedig semmikor ne fogyasszon a muszlimok szeme láttára!
ÉPÍTKEZÉSEK Dubai évről évre egyre kedveltebb úticéllá válik, így számolnunk kell szállodaépítkezésekkel. Fejlesztik az infrastruktúrát, bevásárló központokat építenek, ezért a foglalt szálláshelyen kívül építkezéssel találkozhat, amelyre nem vagyunk befolyással. Jumeirah környékén egy hatalmas létesítményt építenek (szálloda, bevásárlóközpont és golfpálya), ezért az itt zajló munkálatok zavarhatják pihenését.
ÜDÜLŐHELYEK Dubai: a Dubai-ba látogatók akár egy nap alatt is ízelítőt kaphatnak az országból, mivel a változatos vidékek, látnivalók kis területen találhatók. Dubai néhány évtized alatt, az olajnak köszönhetően, hatalmas változásokon ment keresztül. Hatalmas luxusvillák, fényűző szállodák, bevásárlóközpontok épültek fel alig pár hónap alatt, amelyek ultramodern várossá formálták. Az emírség híres arról, hogy ha valamit elterveznek, azt meg is valósítják rövid időn belül.
KÖZLEKEDÉS Dubaiban és környékén a nagy építkezéseknek köszönhetően hatalmas forgalmi dugók vannak, melyek főleg este és reggel bénítják meg a közlekedést, ezért nem is adnak meg a helyiek soha időpontot, mert minden találkozó időpontja a forgalomtól függ. Nem ritka, hogy a normálisan 5 perces útból több órás várakozás lesz. A taxi olcsó közlekedési módszer, ezt javasoljuk utasainknak. A taxikban számlálóóra van, ami a dirhamben mutatja a tarifát. A taxisnak általában 10% borravalót szoktak adni. ÉTELEK, ITALOK Az ételválasztékban a helyi, beduin fogások keverednek a nemzetközi konyha remekeivel, amiket az itt élők is szívesen fogyasztanak. Persze a tisztátalannak tartott disznó errefelé nem igazán szerepel az étlapon, ezért csülökpörköltet nem érdemes itt keresni. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy vallási okok miatt az alkoholos italok felszolgálása csak a szállodákban, bárokban, éttermekben lehetséges. Sharjahban teljes alkoholtilalom van, így a szállodákban sincs alkoholfogyasztás. Ramadán idején a nappali órákban soha ne
Sharjah: Sharjah a kb. 636.000 lakosával és 2.600 km2-es kiterjedésével a harmadik legnagyobb emírség az Egyesült Arab Emirátusokban. Sharjah-ot az Emirátusok kulturális központjának is nevezik, több mecset és múzeum is található itt. Sharjah az egyetlen emírség, ahol az alkohol birtoklása, fogyasztása és kereskedelme is tiltott, s emellett olyan konzervatív törvényeket is bevezettek, mely szerint pl. egy férfi és egy nő nem maradhat kettesben, hacsak nem házasok. Ajman: mindössze 260 négyzetkilométeres területével az Egyesült Arab Emírségek legkisebb államának számít. Szép, fehérhomokos, tiszta vizű strandjai vannak. Mivel Ajman nem kimondottan turista célpont, így kis bazárok, szuvenír-shopok nincsenek, a nagy City Center Mall-ban lehet sokféle árut vásárolni.
DUBAI
DUBAI
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 35 km 25 perc 0m homokos van van van van
CS A
G REG ELI
L ÁDB A
T
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város
GENVEZ IDE
RÁ
Elhelyezkedés: a világ első 7 csillagosnak kikiáltott, legtöbbet fényképezett hotele a legendás Burj Al Arab szálloda, mely Dubai első számú látványossága. A vitorlát formázó hotel közvetlenül a Jumeirah Beach-en fekszik, 17 km-re Dubai központjától, 25 km-re a repülőtértől. A hotel az Emirátusok egyik legdrágább hotele, mely a sejknek és népes családjának kedvenc szállodája is. A szálloda nevének jelentése az Arabok Tornya, 321 méteres magasságával a legmagasabb szálloda a világon. Egy mesterséges szigeten található, 280 méterre a parttól, amellyel saját híd köti ös�sze. A legfelső emelet magasságában elhelyezett leszállópálya lehetővé teszi a helikopterrel való megközelítést. Dubai néhány évtized alatt, az olajnak köszönhetően, hatalmas változásokon ment keresztül. Hatalmas luxusvillák, fényűző szállodák, bevásárlóközpontok épültek fel alig pár hónap alatt, amelyek ultramodern várossá formálták. Az emírség híres arról, hogy ha valamit elterveznek, azt meg is valósítják rövid időn belül. Strand: a szállodakomplexum közvetlenül a tengerparton terül el. A csodálatos, aranyhomokos, lassan mélyülő tengerparton minden létező szolgáltatás a vendégek rendelkezésére áll. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal. Térítés ellenében: spa és egészségcentrum: különféle kezelések és masszázs, szolárium, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, jacuzzi, aerobik, vízi sportok, teniszpályák, golf a közelben, 8 étterem és bár, business center és számos más szolgáltatás áll a vendégek rendelkezésére. Gyermekeknek: Wild Wadi vízi vidámpark, Sinbad gyermekklub. Szobák: a 202 deluxe lakosztály mindegyike 170 m2-es, két szinten terül el. Nappalival, étkezővel, és dolgozó sarokkal kiegészített, ahol laptop, internet hozzáférés, fax, nyomtató és fénymásoló szolgálja az üzleti ügyben utazók igényeit. Plazma tv, széf, minibár, jacuzzi csak néhány a számos felszerelés közül. Minden szoba a legmodernebb technológiával és minden igényt kielégítő kényelmi berendezésekkel felszerelt.
5
www.greentravel.hu ÉSSEL ET
L ÁDB A
T
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 25 km 17 km 0 km homokos van van van
G REG ELI
Dubai, Palm Jumeirah
RÁ
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
MAGYAR
Dubai, Jumeirah Beach
www.atlantisthepalm.com
CS A
www.burj-al-arab.com
MAGYAR
4
Elhelyezkedés: Dubai egyik legújabb szállodája a Palm Jumeirah-n, a rendkívül látványos, pálma alakú, ember alkotta sziget központjában fekszik, 35 km-re Dubai nemzetközi repülőterétől, kb. 15 percre az Emirates Mall-tól és kb. 25 percre Dubai belvárosától. A közel 46 hektáros területen elhelyezkedő szálloda tökéletes kikapcsolódást és szórakozást nyújt családok és párok számára egyaránt. Strand: fehérhomokos tengerpartja számos szolgáltatással várja az ide érkező, pihenni vágyó turistákat. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Szolgáltatások: medencék, 700 méter hosszú strand. Térítés ellenében: éttermek, bárok: 4 különleges étterem Michelin csillagos szakácsokkal, Levantine - arab konyha; Nasimi – ázsiai és európai konyha; Kaleidoscope – reggeli, ebéd, vacsora a mediterrán konyha ízeivel; Seafire – steak-house New York-i stílusban; Saffron – ázsiai és nemzetközi konyha; The Edge and the Shore – parti grill bár; Barracudas and shark bites és a Splaers and waves az Aquaventure vízi parknál találhatók és snack ételeket kínálnak; Plato’s – tradicionális arab kávéház; Barazura – koktél bár; Levantine Bar and Terrace – koktél bár; Nasimi Beach – beach bár éjjel és nappal; Sanctuary – dance club; exkluzív butikok, teniszpályák, különféle kalandtúrák, spa és fitnesz centrum; 4,5 hektáron elterülő Dolphin Bay – delfin show és delfinnel úszás; Aquaventure – lélegzetelállító aquapark; Lost Chambers – az „elveszett terem” Atlantisz mítikus világát idézi; The Zone – szórakoztató központ minden korosztály számára. Gyermekeknek: Atlantis gyermek klub (4-12 éves korig), Club Rush (13-18 éves korig), játszótér, gyermekfelügyelet. Szobák: a szállodának két toronyépülete van, melyeket egy boltív köt össze, de a luxus nemcsak az építészetben jelenik meg. Az 1373 kényelmes, tágas szoba és 166 lakosztály mindegyikén érződik a finom óceániai és arab hatás. A szobák az Arab-öbölre, vagy a Palm Jumeirah-ra néznek. A szobák normál, vagy franciaerkéllyel rendelkeznek, minden igényt kielégítő színvonalon vannak berendezve.
dubai
dubai
www.jumeirahbeachhotel.com
MAGYAR
Elhelyezkedés: az Arab-öböl partján nyílt, hullámot formázó, 6*-os hotelnek tartott szálloda a világ egyik leghíresebb és legszínvonalasabb luxushotele. A később épült Burj Al Arab hotellel kiegészítik egymást, melynek vitorla formája szintén a Jumeirah szállodalánchoz tartozik. A szálloda a Jumeirah szállodalánc tagja, 1997-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Minden igényt kielégítő szolgáltatásaival teszi az ott pihenők napjait felejthetetlenné. A repülőtértől 25 km-re fekszik egy 33800 nm-es területen. Megnyitásakor a világ 9. legmagasabb hotele volt, azóta 100. helyre csúszott vissza, de ennek ellenére megőrizte fontosságát Dubai látnivalói között. Ha ebben a szállodában nyaralunk, feltétlenül ki kell próbálnunk a Wild Wadi vízi vidámparkot, mely felejthetetlen élményeket tartogat számunkra. A Perzsa-öböl délkeleti partvidékének emírségei a 19. század végén kerültek brit fennhatóság alá. 1971-ben a terület hét emírsége közül hat létrehozta az Arab Emírségek nevű föderatív berendezkedésű államot, amihez 1972-ben csatlakozott a hetedik emírség. A mai napig a térség egyik legstabilabb állama. A hatalmas kőolajtartalékoknak köszönhetően magas színvonalú az élet az országban. A GDP 33%-a közvetlenül a kőolajtermeléshez kapcsolódik. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos parton épült, saját, lassan mélyülő, gyermekek számára is ideális, homokos stranddal rendelkezik. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Szolgáltatások: 5 medence. Térítés ellenében: medence-bár, kávézó, 23 étterem és bár, köztük olasz, arab, argentin, ázsiai, német, mexikói és halétterem, teniszpályák, vízisportok, golf, edzőterem, jóga, szauna és gőzfürdő, masszázs, jacuzzi és még számtalan luxusszolgáltatás. Gyermekeknek: Wild Wadi Water Park számtalan csúszdája és vízi attrakciója, kids club, játszótér. Szobák: az 598 szoba és lakosztály mindegyike Tv-vel, légkondicionálóval, hajszárítóval, minibárral, széffel felszerelt, és mindegyik szobából csodálatos kilátás nyílik az Arab-öbölre. A szobák minimális alapterülete 50 m2.
Dubai, Jumeriah Beach
Resort and Spa
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 15 perc 10 perc 0m homokos 2 1 van
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
L ÁDB A
T
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 25 km 17 km 0m homokos 5 van van van
G REG ELI
RÁ
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Hotel
CS A
Dubai, Jumeriah Beach
7
www.greentravel.hu
www.dxbmarine.com
MAGYAR
6
G REG ELI
Elhelyezkedés: az 1989-ben nyílt szálloda a Jumeirah Beach Road-on található, alig 10 percre Dubai városközpontjától és negyed órára a nemzetközi repülőtértől. A szálloda az egyetlen olyan hotel, mely már a tengerparton, de mégis Dubai város szívében fekszik, így ideális mindenkinek, akár üzleti, akár üdülési céllal érkezik Dubaiba. A hotelhez tartozó rendkívül színvonalas éttermek, bárok és diszkók széles körben népszerűek a szállodán kívülről érkezők között is, ezek azonban nem zavarják a nyugodt pihenést, mert a hotel területének másik oldalára néznek. Dubai az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa. A Dubai-öböl mentén fekszik, mely a várost két részre osztja: Deira az északi, Bur Dubai pedig a déli városrész. Dubai az Arab Emirátusok legfontosabb központja. A világ legdrágább és legelegánsabb szállodáinak gyűjtőhelye, ahol az arab világ hagyományai és a nyugat eleganciája keveredik. A homoksivatag és a csodálatos tenger között fekvő emírség egész évben várja a vendégeket. Strand: a szálloda saját, lassan mélyülő, gyermekek számára is ideális, homokos stranddal rendelkezik. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és nyugágyakkal. Térítés ellenében: medence-bár, teniszpálya, edzőterem, business center, fodrászat, boltok, pénzváltás, bébiszitter, autóbérlés, mosoda, 12 étterem, köztük olasz, thai, mexikói, libanoni, kubai, francia és halétterem, szauna és gőzfürdő, Aroma Spa: különféle arc és testkezelések, üzletek. Gyermekeknek: gyermekmedence Szobák: a 195 ízlésesen berendezett, 2004-ben teljesen felújított, luxus színvonalú szoba mindegyike központi légkondicionálóval, fürdőszobával, minibárral, telefonnal, széffel felszerelt.
8
Resort
dubai
dubai
9
www.starwoodhotels.com
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Elhelyezkedés: a több mint 200 pálmafával rendelkező trópusi kerttel körülvett szálloda a fehér homokos Jumeirah Beachen fekszik. A város közelsége miatt ideális szálloda azoknak, akik pihenni és azoknak is, akik dolgozni mennek Dubaiba. A város központja, a golfpályák, a bevásárlóközpontok, a Wild Wadi vízi vidámpark és még számos más látnivaló is könnyedén megközelíthető taxival. A hotel a repülőtértől 19 km, Dubai központjától pedig 16 km-re található. Strand: a szállodának saját, csodálatos fehérhomokos, lassan mélyülő, pálmafákkal övezett strandja van, mely gyermekek számára is ideális. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence, ingyenes shuttle busz a bevásárlóközpontokba, strandröplabda. Térítés ellenében: 24 órás szobaszerviz, vízi sportok, fitneszterem, golf a közelben, mosoda, masszázs, gőzfürdő, spa-szolgáltatások, business center, szauna, squash, üzletek, több bár és étterem. Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér Szobák: a 256 szoba mindegyike rendelkezik minibárral, interaktív műholdas tv-vel, széffel, nadrágvasalóval, tea és kávéfőzővel, légkondicionálóval, hajszárítóval és egyéb kényelmi felszereltséggel.
MAGYAR
Dubai, Jumeirah Beach
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 19 km 16 km 0m homokos van van -
www.greentravel.hu
www.hiltonworldresorts.com
L ÁDB A
Hotel
T
MAGYAR
G REG ELI
RÁ
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Hotel
CS A
Dubai, Jumeriah Beach
www.moevenpick-hotels.com
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 19 km 30 km 0m homokos van van van
Dubai, Jumeirah Beach
MAGYAR
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város
Elhelyezkedés: a Hilton szállodalánc Dubaiban található tagja 19 kilométerre fekszik a repülőtértől, a világhírű Jumeirah Beach-en. Dubai központját könnyedén meg lehet közelíteni a szálloda által nyújtott ingyenes transzferbusszal. Üzleti utazóknak és nyaralni vágyóknak egyaránt tökéletesen biztosítja a nyugodt pihenést. Látogassa meg a közeli Ski Dubai-t, a fedett sípályát, vagy menjen el golfozni az Emirates Golf Club-ba, vagy élvezze a Wild Wadi Waterpark megan�nyi csúszdáját, vagy egyszerűen csak pihenje ki az év fáradalmát a Spa központban. Strand: a hotelnek saját, csodálatos fehérhomokos, lassan mélyülő, pálmafákkal övezett strandja van, mely gyermekek számára is ideális. A parton a nyugágyak és napernyők ingyenesen használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Az ételválasztékban a helyi, beduin fogások keverednek a nemzetközi konyha remekeivel, amiket az itt élők is szívesen fogyasztanak. Persze a tisztátalannak tartott disznó errefelé nem igazán szerepel az étlapon, ezért csülökpörköltet nem érdemes itt keresni. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy vallási okok miatt az alkoholos italok felszolgálása csak a szállodákban, bárokban, éttermekben lehetséges. Szolgáltatások: nagy kültéri medence. Térítés ellenében: 24 órás szobaszerviz, mosoda, gyermekfelügyelet, business center, olasz és latin-amerikai étterem, grill bár, lobby bár és medence bár, szépségszalon, ajándékbolt, fitneszterem, szauna, masszázs, gőzfürdő, konferencia termek, vízi sportok, wifi internet kapcsolat. Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, gyermekfelügyelet, Paradise Gyermekklub. Szobák: a 389 szoba 85%-a tengerre néz, minden szoba rendelkezik légkondicionálóval, erkél�lyel, interaktív tv-vel, hajszárítóval, internet-elérhetőséggel (térítés ellenében), minibárral, teakávéfőzővel, vasalóval és széffel.
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 35 km 32 km 0m homokos van -
Elhelyezkedés: a 2010 februárjában nyílt szálloda Jumeirah Beach-en fekszik, közvetlenül a tengerparton, a repülőtértől kb. 35 km-re, Dubai városközpontjától 32 km-re. A hotel kitűnő választás üzleti utazóknak és nyaralni vágyó utasoknak is. A Dubai-ba látogatók akár egy nap alatt is ízelítőt kaphatnak az országból, mivel a változatos vidékek, látnivalók kis területen találhatók. Strand: a hotel közvetlenül a finomhomokos Jumeirah Beach-en fekszik. A szálloda vendégei a napernyőket és napozóágyakat térítés nélkül használhatják. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: egyéb étkezések, italfogyasztás. Szolgáltatások: medence. Térítés ellenében: bárok, éttermek, modern fitnesz központ, spa, szauna, gőzkabin, gyógyfürdő és wellness centrum, masszázs, business center, golfpálya (3 km-re), szobaszerviz, konferenciatermek, mosoda, fodrászat, szépségszalon, üzletek. Gyermekeknek: gyermekfelügyelet. Szobák: a 294 szoba és lakosztály mindegyike tágas, minden szoba rendelkezik erkél�lyel, műholdas lcd tv-vel, WiFivel (térítés ellenében), telefonnal, egyénileg szabályozható légkondicionálással, széffel, minibárral, tea/ kávéfőzővel.
Hotel
dubai
Hotel
11
www.theaddress.com
Dubai, Downtown Burj Dubai
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 10 km 0 km 20 km homokos van -
GENVEZ IDE
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 15 km 0 km 20 km homokos van van
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
MAGYAR
www.greentravel.hu
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
Hotel
www.marriott.com
www.radissonblu.com
Dubai, Deira Elhelyezkedés: a Marriott szállodalánc Dubai városi tagja mindössze 10 km-re fekszik a Dubai Nemzetközi Repülőtértől, Deira nyüzsgő üzleti negyedében, közvetlenül a Hamarain Shopping Center mellett. A hotel 6 szinten, 299 szobával, 52 lakosztállyal várja kedves vendégeit. Strand: a híres Jumeirah strand 25 km-re található a szállodától, ami könnyen megközelíthető taxival. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: egyéb étkezések, italfogyasztás. Szolgáltatások: medence a tetőn. Térítés ellenében: 10 étterem és bár, egészség klub, squash pálya, asztalitenisz, WIFI a közös helyiségekben, 24 órás szobaszerviz, business szolgáltatások, mosoda, szépségszalon, szauna, spa szolgáltatások, fitneszterem edzővel, közelben: vízi sportok a parton, teniszpálya, golf, bowling, lovaglás, bevásárló központok. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub, közelben mozi, gyermekfelügyelet. Szobák: a 299 szoba mindegyike rendelkezik légkondicionálóval, hajszárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal a fürdőszobában, széffel, íróasztallal, vasalóval, minibárral, műholdas tv-vel, kábeles internet csatlakozással (térítés ellenében).
Dubai, Deira
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Legközelebbi város
12 éves korig 10 km 0 km 20 km homokos van van van
T
Gyermekkedvezmény Repülőtér
L ÁDB A
RÁ
CS A
G REG ELI
Hotel
MAGYAR
MAGYAR
Dubai, Deira
ÉSSEL ET
Elhelyezkedés: Dubai teljesen új negyedében, a világ legmagasabb tornyáról, a 2009ben elkészült Burj Khalifáról híressé vált negyedben helyezkedik el a hotel. A torony Dubai új jelképe, nem maradhat el egyetlen városnézésből sem. A repülőtértől 15 percre fekszik, a főbb látnivalók szintén könnyedén elérhetőek taxival. A 196 szobás hotel 67 emelet magas, kilátással a Burj Khalifa toronyra. A 2008-ban elkészült hotel 306 méter magas épülete a 6. legmagasabb építmény Dubai-ban. Strand: a híres Jumeirah Beach tengerpartot taxival könnyedén meg lehet közelíteni. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, WiFi a szálloda teljes területén. Térítés ellenében: 7 étterem és lounge, spa center, fitneszterem, business lounge, könyvtár, konferenciaközpont, fodrászat. Gyermekeknek: gyermekklub, gyermekprogramok. Szobák: minden szoba rendelkezik minden elképzelhető kényelmi berendezéssel a tea/ kávéfőzőtől a plazma tv-ig. (ingyenes wifi kapcsolat, dvd, cd lejátszó, széf, minibár, teljesen felszerelt fürdőszoba, iPod docking station).
www.hilton.com Elhelyezkedés: a Hilton nemzetközi szállodalánc dubai-i tagja minden igényt kielégítő szolgáltatásaival csalogatja az igényes utazókat. A hotel acél és üveg épületét egy híres osztrák építész, Oscar Ott tervezte. A különleges dizájnnal rendelkező hotel 10 km-re fekszik a repülőtértől és néhány perc sétára a város kereskedelmi és bevásárló központjától. Szobáiból csodálatos panoráma nyílik a Dubai-öbölre. A hotel egyik étterme a szintén híres Gordon Ramsay sztárszakácshoz kötődik, ez volt az első étterme, melyet az Egyesült Királyságon kívül nyitott. Strand: a híres Jumeirah Beach tengerpartot vagy a Sharjah felé található strandot taxival könnyedén meg lehet közelíteni. A parton minden szolgáltatásért külön kell fizetni. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence a tetőn, fitnesz terem. Térítés ellenében: Gordon Ramsay étterem, Issimo bar, business center, Internet, gyermekfelügyelet, szépségszalon, üzletek, szobaszerviz. Szobák: a deluxe szobák mindegyike rendelkezik íróasztallal, kis ülősarokkal, internettel, légkondicionálással, hajszárítóval, minibárral, tea/kávéfőzővel, telefonnal, széffel.
dubai
MAGYAR
10
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 7 km 0 km 20 km homokos van -
Elhelyezkedés: a 276 szobás hotel a megújult Radisson Blu (korábban Radisson Sas) szállodalánc tagja, mely Dubai üzleti negyedének szívében, közvetlenül a Dubai-öböl partján fekszik a repülőtértől 7 km-re, minden fontos látnivalóhoz, számos bevásárlóközponthoz és a nemzetközi repülőtérhez is közel. Strand: a szálloda ingyenes transzfert biztosít a Sharjah-i Radisson Blu hotelbe, ahol a vendégek szabadon élvezhetik a homokos tengerpartot, illetve a szálloda szolgáltatásait. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás és egyéb étkezések. Szolgáltatások: ingyenes WIFI kapcsolat, medence. Térítés ellenében: éttermek: steakhouse, kínai, japán, olasz, perzsa, hal, thai; jazz bár a 10. emeleten, lobby bár, angol pub, Dubai egyik legjobb night clubja, cukrászda, fitneszterem, teniszpálya, squass pályák, szauna, merülő medence, masszázs, business center, számos konferencia terem. Szobák: az elegánsan berendezett szobák erkélyéről csodálatos kilátás nyílik az öbölre. Minden szoba rendelkezik egyénileg szabályozható légkondicionálással, hajszárítóval, minibárral, íróasztallal, műholdas tv-vel és telefonnal.
Hotel
dubai
Hotel
13
www.ramadachelseadubai.com Dubai, Al Barsha
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 15 km 0 km 20 km homokos van -
GENVEZ IDE
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 25 km 0 km 20 km homokos van -
www.greentravel.hu
Hotel
Hotel
www.starwoodhotels.com
www.countryclubdubai.com
Elhelyezkedés: a méltán híres Sheraton szállodalánc Dubaiban található szállodája Dubai szívében, a Bur Dubai negyedben helyezkedik el. A 4 csillagos hotel üzleti, konferencia utazóknak és turistáknak egyaránt ideális szálláshely. Közelében található rengeteg bevásárló és szórakozási lehetőség is, melyeket akár gyalogszerrel is felkereshetnek a hotelből. A repülőtértől 12 percre fekszik a szálloda. Az üzleti utazóknak minden lehetséges eszköz a rendelkezésükre áll, hogy az otthonuktól, munkahelyüktől távol is kényelmesen intézhessék ügyeiket. Strand: a szálloda vendégei Jumeirah nyilvános strandjára mehetnek, amely könnyen megközelíthető taxival. A parton a napernyők és nyugágyak térítés ellenében használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence. Térítés ellenében: 24 órás szobaszerviz, mosoda, business center, fitneszterem, szauna, jacuzzi, étterem, indiai étterem, night club, bár. Szobák: a 125 ízlésesen berendezett szoba minibárral, széffel, műholdas tv-vel, légkondicionálóval, internet-elérhetőséggel (felár ellenében), telefonnal, hajszárítóval, tea- és kávéfőzővel rendelkezik.
Elhelyezkedés: az elegáns, nemrég felújított, modern berendezésű szálloda Dubai szívében, a Bur Dubai negyedben helyezkedik el, a repülőtértől 6 km-re, az új aranypiac mögött. Üzleti utazóknak és turistáknak egyaránt ideális szálláshely. Közelében található rengeteg bevásárló és szórakozási lehetőség is. Strand: a hotel vendégei Jumeirah nyilvános strandjára mehetnek, amely könnyen megközelíthető taxival vagy a szálloda által üzemeltetett ingajárattal. A parton a napernyők és nyugágyak térítés ellenében használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence. Térítés ellenében: gyermekfelügyelet, business center, ajándékbolt, fodrászat és szépségszalon, Internet, mosoda, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, 24 órás szobaszerviz, 5 étterem és bár. Gyermekeknek: gyermekmedence. Szobák: a 102, ízlésesen berendezett szoba minibárral, széffel, műholdas tv-vel, légkondicionálóval, internet-elérhetőséggel (felár ellenében), telefonnal, hajszárítóval, tea- és kávéfőzővel rendelkezik.
Dubai, Bur Dubai
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 12 km 0 km 20 km homokos van -
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
MAGYAR
Dubai, Bur Dubai
MAGYAR
MAGYAR
ÉSSEL ET
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
Elhelyezkedés: a négy csillagos, 2010 májusában nyitott Ramada Chelsea Al Barsha hotel az ide utazó üzleti és nyaraló utazók kedvelt szállodája lehet. Új Dubai üzleti központjában, Al Barsha városrészben fekszik, a Dubai Nemzetközi Repülőtértől és a belvárostól 25 perc autóútra, a Zayed sejk útja és a Mall of Emirates közvetlen közelében. A metrómegálló, valamint az Emirates sétálóutca gyalogos távolságra található. Strand: a szálloda vendégei Jumeirah nyilvános strandjára mehetnek, amely könnyen megközelíthető taxival. A parton a napernyők és nyugágyak térítés ellenében használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence. Térítés ellenében: 5 étterem, bár, fitneszterem, Spa, szauna, gőzfürdő, konferenciatermek, teljesen felszerelt 24 órán keresztül nyitva tartó business center, 24 órás szobaszerviz, WIFI a szálloda egész területén, mosoda, fodrászat, ajándéküzlet. Szobák: a 299 ultramodern, ízlésesen berendezett szoba mindegyike légkondicionálóval, széffel, műholdas lcd tv-vel, telefonnal, vezeték nélküli internettel (térítés ellenében), tea és kávéfőzővel, zuhanyzóval, hajszárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal rendelkezik.
www.moevenpick-hotels.com
Dubai, Bur Dubai Elhelyezkedés: az igényes, 5 csillagos belvárosi szálloda Dubai szívében fekszik, a Bur Dubai városrészben, 15 km-re a repülőtértől és a World Trade Centertől, közel a bevásárló és szórakoztató centerekhez. Strand: a szálloda vendégei a helyi nyilvános strandokat használhatják, amik könnyen megközelíthetőek taxival. A Jumeirah Beach híres homokos strandja is könnyen elérhető a hotelből. A parton minden szolgáltatásért külön kell fizetni. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: egyéb étkezések, italfogyasztás. Szolgáltatások: medence a tetőn napágyakkal és napernyőkkel. Térítés ellenében: 3 étterem, bárok, kávézók, aerobic stúdió, fitneszterem, szauna, gőzfürdő, masszázs, teniszpálya és squashpálya a közelben, golfpálya a közelben, konferencia termek, számtalan bevásárlóközpont a környéken. Gyermekeknek: játszótér, 20 km-re fekszik a Wild Wadi vízi vidámpark. Szobák: a 255 kényelmes szoba és lakosztály mindegyike műholdas tv-vel, internet csatlakozással, bérelhető széffel, telefonnal, légkondicionálóval, tea és kávéfőzővel, hajszárítóval és minibárral felszerelt.
dubai
MAGYAR
12
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 6 km 0 km 20 km homokos van van -
Hotel
ajman, sharjah
Hotel
15
www.coral-international.com
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
L ÁDB A
RÁ T
Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
L ÁDB A
T
Legközelebbi város
12 éves korig 25 km 0 km 0m homokos van van -
G REG ELI
RÁ
Gyermekkedvezmény Repülőtér
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
12 éves korig 45 km 28 km 0m homokos 2 van van
www.greentravel.hu Hotel
Hotel
Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
GENVEZ IDE
G REG ELI
Gyermekkedvezmény Repülőtér Legközelebbi város Strand táv. Strand típus Medence Gyermekmedence Csúszda Miniklub
L ÁDB A
12 éves korig 40 km 25 km 15 perc homokos van van van
T
Strand típus
Sharjah
RÁ
Strand táv.
T
Legközelebbi város
12 éves korig 20 km 5 km 0m homokos 2 van -
RÁ
Gyermekkedvezmény Repülőtér
L ÁDB A
www.veronaresort-sharjah.com
ÉSSEL ET
G REG ELI
Sharjah Elhelyezkedés: az Egyesült Arab Emírségek 3. legnagyobb emírségében, Sharjah szívében fekszik az 5 csillagos, 300 szobás hotel. A szálloda közel fekszik a bevásárló, üzleti és kulturális központhoz, 5 percnyi autóútra található a Sharjah-i Expo Centertől, 18 km-re a sharjah-i és 20 km-re a dubai-i repülőtértől. A hotel ingyenes buszjáratot indít a bevásárlóközpontokba. Strand: a szállodának saját, csodálatos, pálmafákkal övezett széles, homokos strandja van, mely gyermekek számára is ideális. A parton a nyugágyak és napernyők ingyenesen használhatók. Ellátás: Reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Fontos: a szobán kívül tilos az alkohol fogyasztása a szállodában. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, exkluzív fitnesz, spa és strandcenter, ingyenes internetkapcsolat az egész hotel területén. Térítés ellenében: éttermek, kávézók, bárok, 24 órás szobaszerviz, meeting termek, 2 teniszpálya, biliárd, asztalitenisz, bowling, vízi sportok, mosoda. Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér. Szobák: minden szoba a maximális kényelmet biztosítja vendégeinek, melyek többek között minibárral, bérelhető széffel, műholdas tv-vel, hajszárítóval felszereltek.
MAGYAR
GENVEZ IDE
ÉSSEL ET
MAGYAR
www.radissonblu.com
CS A
CS A
G REG ELI
GENVEZ IDE
CS A
MAGYAR
Ajman
ÉSSEL ET
Elhelyezkedés: a szálloda Dubai-tól 28 km-re fekszik egy gyönyörű tengerparton, Sharjah és Ajman városok határán. A hotel elhelyezkedése miatt ideális kiindulópontja a Sharjah és Ajman felfedezésére irányuló kirándulásoknak, innen ugyanis könnyen megközelíthetők a bazárok, bevásárló központok, valamint a főbb látnivalók is. A 4*-os hotel modern stílusban felújított terei kiváló egységet alkotnak a klasszikus stílust követő épülettel. Trópusi kertje garantálja a tökéletes tengerparti nyaralás élményét. Strand: a szállodának saját, csodálatos, pálmafákkal övezett strandja van, mely gyermekek számára is ideális. A parton a nyugágyak és napernyők ingyenesen használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Fontos: a szobán kívül tilos az alkohol fogyasztása a szállodában. Szolgáltatások: 2 medence, strandröplabda, tollaslabda. Térítés ellenében: gyermekfelügyelet, 2 teniszpálya, kávézó, étterem, bár. Gyermekeknek: játszótér, gyermekmedence, gyermekklub, rengeteg gyermekjáték. Szobák: a 154 modern, tengerre vagy városra néző szoba mindegyike rendelkezik légkondicionálóval, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, széffel és műholdas tv-vel.
MAGYAR
Sharjah
www.kempinski-ajman.com Elhelyezkedés: a Kempinski szállodalánc e hotelje a 7 közül a legkisebb emírségben, Ajman városában fekszik, közvetlenül a tengerparton, 25 km-re a duba-i repülőtértől. Strand: a szállodának saját, 500 méter hosszú, csodálatos fehérhomokos, lassan mélyülő, pálmafákkal övezett strandja van, mely gyermekek számára is ideális. A parton a nyugágyak és napernyők ingyenesen használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal. Térítés ellenében: 4 étterem (olasz, indiai, kínai és nemzetközi konyhával), bárok és kávézók, mosoda, 24 órás szobaszerviz, vízi sportok, búvárkodás, fitneszterem személyi edzővel, aerobic, szauna, jacuzzi, tenisz, minigolf, bowling, konferencia termek, jet ski, szörf, laguna spa center számtalan masszáz�zsal és egyéb kezelésekkel. Gyermekeknek: gyermekmedence. Szobák: a 183 szoba mindegyike tengerre néző és erkélyes. Minden szoba légkondicionált, minibárral, műholdas tv-vel, széffel, hajszárítóval, internet-elérhetőséggel rendelkezik. Akadálymentesített szoba lekérhető.
sharjah
CS A
14
Elhelyezkedés: a 3*-os, hangulatos hotel Sharjah és Ajman határán fekszik. A 70 szobás hotel Dubai-tól 25 km-re fekszik. Strand: a hotel kb. 15 perc sétatávolságra fekszik a finomhomokos, lassan mélyülő tengerparttól. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében használhatók. Ellátás: reggeli. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Fontos: a szobán kívül tilos az alkohol fogyasztása a szállodában. Szolgáltatások: medence napernyőkel és napozóágyakkal, ingyenes buszjárat a strandra. Térítés ellenében: 24 órás szobaszerviz, mosoda, orvosi ellátás, nők részére spa és szépségszalon, fitneszterem, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, business center, egészségklub. meeting terem, 2 étterem. Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, gyermekklub 4-12 éves korig. Szobák: minden szoba rendelkezik egyénileg szabályozható légkondicionálással, zuhanyzós és káddal felszerelt fürdőszobával, telefonnal, bérelhető széffel, műholdas LCD tvvel, minibárral, internet csatlakozással, íróasztallal, dohányzóasztallal és székekkel. A standard szobák nem pótágyazhatók, maximum kapacitásuk két felnőtt, gyermekek a szülök között tudnak aludni.