Edirne. művészeti, társadalomtudományi, állatorvosi fakultást is létrehoztak. Teológiai kara mindig különösen fontos volt, de az orvostudományi kar is

386-416_Britannica_6_kotet_Aprobetus_tortenelem 2012.07.30. 7:48 Page 387

Thinkstock

EDI

Edirne

Edinburgh látképe

művészeti, társadalomtudományi, állatorvosi fakultást is létrehoztak. Teológiai kara mindig különösen fontos volt, de az orvostudományi kar is nevezetes. Hallgatói létszáma kb. 30 000. Edirne korábban AdRIANOpOLISz vagy HAdRIANOpOLISz , régi magyar nevén dRINÁpOLy , város Törökország nyugati csücskében, a Tunca és a Marica (törökül: Meriç) folyó találkozásánál, nem messze a görög és a bolgár határtól. Az edirnei Szelim-mecset (épült 1569-75)

ANA

ban a vár körül jött létre, a György kori stílusban épült újváros pedig a XVIII. század végén és a XIX. század elején. Legrégibb építménye a XII. században épült Szt. Margit-kápolna. A város két kelet−nyugat irányú tengelye a Királyi mérföld (Royal Mile), amely a vártól ereszkedik le és a Holyroodhouse-palotáig tart, valamint a princess Street, amelyet dél felől a princess Street Gardens (park) övez. A város legfontosabb iparágai az élelmiszergyártás, a szeszipar és a dohányipar; a gépgyártás (beleértve a hajójavítást), az elektronikai ipar és elektromos cikkek gyártása; a papíripar, a nyomdászat és a könyvkiadás. Felsőoktatási intézményei az Edinburghi Egyetem (1583), a Heriot-Watt Egyetem; az Edinburgh College of Art (művészeti főiskola) és a New College of the Church of Scotland. A Skót Nemzeti Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Állatkert és a Királyi Skót Múzeum is Edinburghban található. Itt született Walter Scott regényíró, és 1768-ban itt indult útjára az Encyclopædia Britannica első kiadása. T: 262 km2. L: 468 070 (2007). Edinburghi Egyetem Edinburghban működő, magánirányítás alatt álló felsőoktatási intézmény. 1583-ban az edinburghi városi tanács alapította presbiteriánus védnökséggel mint „városi főiskolát” (Town College), VI. Jakab − a későbbi I. Jakab angol király − rendeletére. Kezdetben egy bölcsészeti kollégiumból és egy teológiai intézményből állt. A XVIII. század elején orvosi és jogi képzést is indítottak, később zenei, természettudományi,

387


edirnei békeszerződés

Edison ónlemezes fonográfjával. Fotó: Matthew Brady (1878)

Az Edison National Historical Site (New Jersey, West Orange) szívességéből

EDI

Első lakói trákok lehettek. Kr. u. 125-ben átépíttette, kibővíttette és Hadrianopolisznak nevezte el Hadrianus római császár. A várost 586-ban ostrom alá vették az avarok, a X. században elfoglalták a bolgárok, kifosztották a keresztesek, majd 1362-ben az oszmán törökök kezére került. 1413-tól 1458-ig az Oszmán Birodalom fővárosa volt. A város központjában több gyönyörű mecset található. Az 1569 és 1575 között épített Selimiye Cami (Szelim-mecset) sziluettje meghatározza a városképet. Az 1488-as Bayezid Cami (Bajazid-mecset) nagy kupoláját négy fal tartja; benne elegáns márvány falfülke mutat Mekka felé. A város híres terméke a peynir (fehér sajt), de gyártanak itt pamut- és gyapjúszövetet, szappant és bőrárut is. A környező mezőgazdasági vidéken búzát, rizst, rozst és gyümölcsöt termesztenek. L: 126 478 (2004). edirnei békeszerződés más néven dRINÁpOLyI BÉKESzERződÉS (1829. szept. 14.), az 1828−29. évi orosz−török háborút lezáró, a törökországi Edirnében (drinápoly) aláírt megállapodás; megszilárdította Oroszország kelet-európai helyzetét, és meggyengítette az Oszmán Birodalom pozícióját. A szerződés előre jelezte az Oszmán Birodalomnak az európai erőviszonyoktól való függését és balkáni birtokainak végleges elvesztését. Edison, Thomas Alva (szül. 1847. febr. 11. Milan, Ohio, uSA − megh. 1931. okt. 18. West Orange, New Jersey), amerikai feltaláló, több mint ezer szabadalmat kapott olyan találmányaiért, mint az elektromos izzólámpa, a fonográf vagy a mozgóképvetítő.

Tizenkét esztendős korában otthagyta az iskolát, s újságot és édességet kezdett árulni a port Huron és detroit közt közlekedő vonatokon, majd 1862-től utazó távírászként dolgozott. 1869-ben New yorkba költözött, ahol társával, Frank L. pope-pal betűnyomtató távírókat kezdett gyártani. Egy év múlva Newarkban (New Jersey állam) saját műhelyt nyitott, s közben a távíró tökéletesítése mellett már szá388

mos egyéb találmányon is dolgozott (pl. elektromos toll, stenciles sokszorosító). Távírógyárát 1876-ban bezárta, és a közeli Menlo parkban létesített kutatólaboratóriumot, ahol később − néhány tehetséges munkatársa segítségével − élete legnagyobb sikereit érte el. 1877-ben kezdett kísérletezni a telefon hangját felerősítő és javító eszközzel, és kifejlesztette a telefonkészülékekben csaknem 100 éven át használt szénmikrofont. ugyanebben az évben mutatta be az ónlemezes fonográfot, amely világhírűvé tette. Rövidesen bejelentette, hogy biztonságos, kellemes fényű és olcsó villanyvilágítást fog kidolgozni a gázlámpák helyettesítésére. Korábbi eredményei láttán egy pénzügyi szindikátus − többek közt John pierpont Morgan és a Vanderbiltek részvételével − megalapította az Edison Electric Light Companyt, és 30 000 dollárt adott a kutatásra és fejlesztésre. Mivel Edisonnak nem volt kellő matematikai és elméleti képzettsége, egy fiatal tudós, Francis upton segítségével fogott a fejlesztéshez. Számos kisebb kudarc után végül 1879. december 3-án mutatták be az első lámpát az Edison Electric Light Company támogatóinak. A világ első működő villanyvilágítását a Columbia gőzhajóra szerelték fel 1880 áprilisában, a szárazföldön pedig 1881 januárjában kezdték alkalmazni. Az első állandó áramfejlesztő- és elosztó központ, valamint a hálózat kiépítését Edison személyesen ellenőrizte, a rendszert 1882 szeptemberében adták át Manhattanben. Edison West Orange-ben (New Jersey állam) egy új, nagy laboratóriumot is épített magának. Itt kezdte el gyártani a kereskedelmi forgalomba kerülő fonográfot, megvetette a mozgófilmezés alapjait és kifejlesztette az alkálielemet. Rossz vezető és szervező lévén azonban a West Orange-i kutatóintézet már túl nagy és bonyolult volt számára, ráadásul ideje nagy részét lekötötte újfajta, gyárosi szerepköre, amelybe a fonográf és az izzólámpa forgalomba kerülésével került, így az elektromos fejlesztés átkerült egyetemi végzettségű matematikusai és tudósai kezébe. Időközben egyfajta mozgóképvetítővel, a zoetroppal összekapcsolva akarta népszerűsíteni a fonográfot, de a hang és a kép szinkronizálása megoldhatatlan feladatnak bizonyult, ezért megvásárolta Thomas Armat vetítőjét, s mint saját „legújabb csodáját, a vitascope-ot” mutatta be. 1909-re Edison lett a tengeralattjárókhoz és elektromos járművekhez való telepek legfőbb szállítója, sőt még egy villanyautókat gyártó céget is alapított. Elektromos és kommunikációs találmányai szinte kivétel nélkül sikert arattak, ám az 1880-as évek végétől az 1890-es évek elejéig kutatóintézetének legfontosabb célja a mágneses ércdúsító megalkotása lett. Az 1880-as években oly magasra szökött a vas-


Edmund, II. Itt található többek között az Athabasca Egyetem (1972) székhelye, az Albertai Egyetem (1906), az Északnyugat-Albertai Műszaki Egyetem, az Albertai Tartományi Múzeum, a Queen Elizabeth planetárium és a Központi Törvényhozási Épület (1908−12). Itt működik a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. L: 730 372 (2006, város); 1 034 945 (2006, városkörzet). Edmund, I. más néven NAGySzERű EdMuNd, latinul EdMuNduS MAGNIFICuS (szül. 921 − megh. 946. máj. 26. pucklechurch, Anglia), angol király 939−946 között. Idősebb Edward nyugati szász király (ur. 899− 924) fia és Athelstan király (ur. 924−939) féltestvére volt. Amikor Athelstan meghalt (939), Olaf Guthfrithson, dublin skandináv királya elfoglalta Northumbriát és bevonult Közép-Angliába. Olaf halála (942) után Edmund visszafoglalta Közép-Angliát, 944-ben pedig visszaszerezte Northumbriát is. uralkodása éveiben indult útjára a X. századi kolostori újjáéledés Angliában. Edmund, II. más néven VASBORdÁJú EdMuNd (szül. 993 k. − megh. 1016. nov. 30.), angol király 1016. április 23-tól. Apja, II. Ethelred (ur. 978−1016) akarata ellenére az angol területeket megszálló dán főurak egyikének özvegyét vette feleségül (1015). Amikor azonban Knut dán király 1015-ben lerohanta az országot, Edmund hadsereget állított fel ellene Észak-Angliában. Ethelred halála (1016. ápr.) után a londoni polgárok és tanácsnokok egy szűk csoportja királlyá kiáltotta ki őt, ám a southamptoni nemesek testülete Knutot emelte az angol trónra. Ekkor támadássorozatot

EDM

érc ára, hogy már kecsegtetőnek látszott a felhagyott bányákból kitermelhető gyenge minőségű vasérc dúsítása. Edison ezért megvásárolta 145 régi keleti parti bánya jogát, s egy kísérleti telepet létesített Ogdensburg (New Jersey állam) közelében. Sohasem sikerült azonban felülkerekednie a műszaki nehézségeken, így az 1890-es évek közepére, miután az ércárak zuhanni kezdtek, fel is hagyott az ércdúsító ötletével. Habár későbbi vállalkozásai korántsem hoztak számára akkora sikereket, mint ifjúkori találmányai, 80. életévén túl is aktívan dolgozott. Találmányainak listája szemlélteti a legnyilvánvalóbban munkásságának hatóerejét: villanyvilágítási és áramellátási találmányaira 389, a fonográfra 195, a távíróra 150, az elektromos telepekre 141, a telefonra 34 szabadalmat kapott. Edison-hatás lásd termikus elektronemisszió Edmonton város Kanadában, Alberta tartomány fővárosa; az Északi-Saskatchewan folyó partján fekszik. Története az 1795-ben felépített Fort Edmontonig − a Hudson-öböli Társaság szőrmekereskedelmi állomása − nyúlik vissza. A város mai helyén 1864-től épült kereskedelmi település, a vasút 1891-ben érte el. 1905-ben lett az új Alberta tartomány fővárosa. 1947-ben kőolajat találtak a közelében, ami elősegítette nagyvárossá válását. Gazdaságát a mezőgazdaság és az olajkitermelés határozza meg. Fő ipari tevékenységei a fakitermelés, a malomipar, a hús-, a bőr-, a tejipar, az olajfinomítás, valamint az olajipari termékek és műanyagok előállítása. Számos olaj- és gázvezeték indul innen.

Thinkstock

Edmonton

389


EDO

Edo indított vetélytársa ellen. Visszaszerezte Wessexet, és felmentette Londont a dán ostrom alól, végül azonban Knut döntő csapást mért Edmund csapataira Ashington mellett. A békemegállapodás értelmében Edmund megtartotta Wessexet, a Temzétől északra fekvő területek pedig Knut fennhatósága alá kerültek. Edmund halálával Knut kezében összpontosult a királyi hatalom. Edo (Japán), lásd Tokió edo más néven BINI, Nigéria déli részén élő, az afrikai nyelvek niger-kongói nyelvcsaládjába tartozó kva nyelvet beszélő népcsoport; a XXI. század elején számuk kb. 3,8 millióra tehető. Településeik nagysága a kis falvaktól a több ezer fős városokig terjed. Fogyasztásra elsősorban jamszgyökeret termesztenek, amit kukoricával, banánnal és zöldségekkel egészítenek ki. piacra főleg kaucsukot, kakaót, pálmatermékeket és faanyagot visznek. Az állatállomány kecskéből, birkából és baromfiból áll, utóbbit áldozatok bemutatására tartják. politikai életük alapja a falu, ennek főnöke általában a legidősebb férfi, aki egyúttal az ősök és a föld szellemeinek papja is. Korábban az állam politikai, gazdasági és rituális vezetője a szent király, az oba volt. A hivatalt elsőszülötti jogon örökölték. Az edók egy része ma keresztény vagy muszlim. A hagyományos vallásúak egy távoli teremtőben és több alacsonyabb rendű istenségben, a halottak szellemében, valamint mitikus héroszokban hisznek. Edo-korszak (a japán történelemben), lásd Tokugawa-korszak Edóm (az Ószövetségben), lásd Ézsau Edóm más írásmóddal EdOM, a régi Izraellel határos ókori ország; a mai Jordánia délnyugati részén terült el a Holt-tenger és az Akabai-öböl között. Az edomiták feltehetően a Kr. e. XIII. század körül foglalták el ezt a területet. Gyakran kerültek összeütközésbe a zsidókkal, és az izraeli királyság idején (XI−X. sz.) valószínűleg hódoltságban éltek. Virágzó ország volt, elsősorban stratégiai elhelyezkedése − az Arábia és a Földközi-tenger közötti kereskedelmi útvonalon terült el −, valamint az Ecjón-geberben kifejlődött rézipara következtében. Később meghódították a nabateusok, ekkor az edomiták délJúdeába vándoroltak, ahol az újszövetségi időkben idumeus néven emlegették őket. Eduárd portugálul duARTE (szül. 1391. okt. 30. Viseu, portugália − megh. 1438. szept. 9. Tomar), portugál király 1433−38 között; rövid uralkodása alatt megszilárdult a monarchia. Apja, I. János halálát követően, jogtudományokban jártas emberként került hatalomra, s csakhamar életbe léptette a lei mentalt (1434. ápr. 8.), amely lehetővé tette korábban eladományozott királyi birto390

kok visszavételét, és előírta, hogy trónra lépésekor valamennyi új uralkodónak jóvá kell hagynia elődei hűbéradományait. Támogatta fivére, Tengerész Henrik tervét, hogy felderíti Afrika nyugati partjait, és egyetértett vele abban is, hogy Tanger megtámadásával kísérletet tegyen Marokkó meghódítására. A hadjárat (1437) azonban kudarcot vallott, s a király röviddel ezután pestisben meghalt. Edward közkeletű nevén IdőSEBB EdWARd (megh. 924. júl. 17. Farndon-on-dee, Anglia), Wessex angolszász királya 899-től; Nagy Alfréd fia. Csaknem egész Angliára kiterjesztette hatalmát. Apja halála után lépett a trónra. Miután legyőzte a northumbriai dánokat, 912-ben újabb hadjáratot indított, hogy kiűzze őket Közép- és Kelet-Angliából. Nővérével, Aethelflaed merciai uralkodóval 917-ben az egész kelet-angliai dán hadsereget legyőzték. 918ban Aethelflaed halála miatt Mercia Edward fennhatósága alá került. Az év végére az utolsó dán seregek is megadták magukat Közép-Angliában. 920-ra Northumbriában is sikerült helyreállítania a békét. Anglia politikai egységesítését fia és utóda, Athelstan (ur. 924−939) fejezte be. Edward közkeletű nevén VÉRTANú SzENT EdWARd (szül. 963 k. − megh. 978. márc. 18. Corfe, Anglia), Anglia királya 975-től. Edgar (ur. 959−975) halála után egy klikk az ifjabb fivért, Ethelredet akarta trónra ültetni, ám próbálkozásukat meghiúsította Edward királlyá választása. Amikor látogatóban járt Ethelrednél Corfe-ben, meggyilkolták. Nem tudni, hogy Ethelred, aki követte őt a trónon, szerepet játszott-e fivére meggyilkolásában. Földi maradványai állítólag csodákat tettek, így 1001-ben vértanúvá nyilvánították Edward más néven HITVALLÓ SzENT EdWARd (szül. 1003 k. Islip, Anglia − megh. 1066. jan. 5. London; szentté avatva: 1161; eredeti ünnepnapja: okt. 13.), Anglia királya 1042-től; Normandiához fűződő szoros kapcsolatai megnyitották az utat a normann hódítás előtt. II. Ethelred király (ur. 978−1016) fia volt. Miután 1013-ban a dánok megszállták Angliát, a család Normandiába menekült. A rákövetkező évben Edward békeszerződést kötött a dánokkal, melynek értelmében Ethelred visszakapta trónját. Ethelred 1016-ban bekövetkezett halála után a dánok ismét fennhatóságuk alá vonták Angliát. Edward 1042-ben trónra lépett, de országlásának első 11 évében Godwine, Wessex grófja volt Anglia igazi ura. Egyre népszerűtlenebbé vált amiatt, hogy magas kormánytisztségeket adott idegeneknek − elsősorban normannoknak. 1053-ban Godwine és fiai számottevő haderőt állítottak fel a király ellen, s rákényszerítették arra, hogy visszaadja birtokaikat. Godwine halála után (1053) fia, Harold vette kezébe a királyság kormányzását. Voltaképpen ő volt az, aki 1063-ban leigázta a wale-


is összeütközésbe került a főurakkal. A bárók arra kényszerítették a Flandriában tartózkodó Edward angliai régenseit, hogy írják alá a főurak jogait kiszélesítő, és az újabb adók kivetését parlamenti hozzájáruláshoz kötő chartákat (1297). Edward újabb támadásokat indított Skócia ellen, de erős ellenállásba ütközött. Edward, II. más néven CAERNARVONI EdWARd (szül. 1284. ápr. 25. Caernarvon, Caernarvonshire, Wales − megh. 1327. szept. Berkeley, Gloucestershire, Anglia), Anglia királya 1307-től; I. Edward negyedik fiaként apja halála után lépett a trónra (1307. júl. 7.). Hatalomra kerülése után apja ellenfeleinek engedte át a legfontosabb méltóságokat. Amikor I. (Bruce) Róbert skót király felkelt az angol hűbéri fennhatóság ellen, Edward 1314-ben csúfos vereséget szenvedett, s Skócia függetlenné vált. A bárói tömörülés élén álló II. Edward – egy XV. század közepéről származó kódex Thomas of Lancaster iniciáléjának részlete (a király unokatestvére) 1315-re magához ragadta az ország tényleges irányítását, de nem bizonyult rátermett kormányzónak. Száműzte az uralkodó két kegyeltjét, Hugh le despensert és fiát, de Edward fegyvert fogott a védelmükben, s 1322 márciusában legyőzte ellenfeleit, foglyul ejtette, majd kivégeztette Lancastert. A despenserekhez fűződő szoros kapcsolata felkeltette Izabella királyné rosszallását. 1325-ben Izabella diplomáciai küldetésben járt párizsban, ahol szeretője lett Roger Mortimer bárónak. 1326 szeptemberében a királynő Mortimerrel zsoldos katonák élén Angliára támadt, kivégeztette a két despensert, és letaszította Edwardot a trónról. Helyébe fiát, III. Edwardot ültette, akit 1327 januárjában koronáztak meg. II. Edwardot börtönbe vetették, itt halt meg − feltehetően nem természetes halállal. Edward, III. más néven WINdSORI EdWARd (szül. 1312. nov. 13. Windsor, Berkshire, Anglia − megh. 1377. jún. 21. Sheen, Surrey), Anglia királya 1327től; ő indította el a franciák elleni százéves háborút. II. Edward és Franciaországi Izabella legidősebb fia volt. Miután a királyné és a nemesurak csapatai legyőzték II. Edward hadseregét, s az uralkodót lemondásra kényszerítették, 1327. január 29-én királlyá koronázták a 15 éves III. Edwardot. A következő négy évben Izabella és Mortimer uralkodott Edward nevében. 1327 nyarán Edward részt vett a SkóA British Library szívességéből

sieket, 1065-ben pedig tárgyalásokat kezdett a lázadó northumbriaiakkal. Halálos ágyán Edward Haroldot jelölte ki utódjául, holott korábban állítólag Vilmosnak ígérte a koronát. 1066 októberében, a hastingsi csatában Vilmos megölte Haroldot, s két hónappal később királlyá koronáztatta magát. Edwardot hagyományosan mélyan vallásos, gyengekezű uralkodónak tekintették, aki helyett a főurak irányították a politikát. újabb életrajzírói szerint viszont sikeres és határozott király volt, aki uralkodása 24 éve alatt megőrizte Anglia egységét és a korona méltóságát. Edward, I. közkeletű nevén NyAKIGLÁB EdWARd, angolul EdWARd LONGSHANKS (szül. 1239. jún. 17. Westminster, Middlesex, Anglia − megh. 1307. júl. 17. Burgh-by-Sands, Carlisle mellett, Cumberland), Anglia királya 1272-től; megerősítette a korona és a parlament hatalmát a feudális nemességgel szemben. III. Henrik király legidősebb fia volt. 1263-ban polgárháború robbant ki Henrik és a London városától támogatott bárók között. A lewesi csatában Edward is hozzájárult Henrik vereségéhez (1264. máj. 14.), de 1265 májusában a királyi seregek élére állt, és a Severn folyón túlra szorította a bárók vezetőjének, Simon de Montfortnak csapatait, majd Kenilworth-nél (aug. 1.) szétzúzta a felmentésükre igyekvő sereget. Augusztus 4-én Eveshamnél megölte Montfortot, és kiszabadította apját a fogságból. Henrik a tényleges kormányzást átengedte Edwardnak. Henrik 1272. november 16-án bekövetkezett halálakor az angol bárók valamennyien hűségesküt tettek Edwardnak, akit 1274. augusztus 19-én Anglia királyává koronáztak. Edward felismerte a „parlament”-ek (világi és egyházi nagyurak tanácsai) jelentőségét, s a lovagokat és a polgárokat is meghívta az országos tanácskozásba. Számos rendeletet adott ki jogi, perrendtartási és államigazgatási ügyekben, melyek megszilárdították és megreformálták az ország belső rendjét. Földtörvényei hozzájárultak a feudalizmus felszámolásához. Megtiltotta, hogy egyházi szervezetek a király engedélye nélkül birtokot szerezzenek, szabályozta és megerősítette a csendőrség intézményét, valamint a kereskedelmet. 1277 és 1284 között leigázta a független walesi hercegséget, és valamennyi walesi birtokra kiterjesztette fennhatóságát. Hatalmas erődöket építtetett, a meghódított területeket grófságokra osztotta, a hercegséget angol minta szerint szervezte újjá. A walesiek felkeléseit leverte, s a tartomány ettől fogva több mint száz éven át alávetett helyzetben maradt. Wales meghódítása alaposan kimerítette a kincstárat, majd a skótokkal (1296–1303) és a franciákkal (1297–99) folytatott háborúk a csőd szélére sodorták az országot. A feszült helyzet hatására többször

391

EDW

Edward, III.


cia elleni sikertelen hadjáratban, amelynek végeztével megkötötték a Skócia függetlenségét kimondó northamptoni békét (1328). Nem sokkal később kísérletet tett arra, hogy lerázza Izabella és Mortimer megalázó gyámkodását. utóbbit 1330 novemberében kivégeztetette, Izabellának csupán politikai befolyását vonta meg. Arra törekedett, hogy visszaállítsa az angol korona Skócia feletti uralmát. Trónra segítette a bárók vezetőjét, Edward de Balliolt, ám a bábkirályt általános megvetés övezte. Az 1330-as években ellenséges viszony alakult ki Anglia és Franciaország között, elsősorban az angol korona gascogne-i birtokai miatt. Ezen felül VI. Fülöp, Franciaország új királya támogatást nyújtott a skótoknak. Edward a francia felsőbbség ellen berzenkedő flamand városokkal kötött szövetséget, majd 1337-ben ismét (először 1328-ban) igényt támasztott a francia trónra. Két kísérletet is tett Franciaország lerohanására (1339, 1340), de e hadjáratok nem hoztak eredményt. Ettől fogva az angol királyoknak a francia koronáért vívott kitartó küzdelme több mint egy évszázadon át lehetetlenné tette a tartós békét. Az angol királyok egészen 1801ig viselték a Franciaország uralkodója címet. Edward 1340 júniusában személyesen vezette a flamand Sluis városa előtt vívott tengeri ütközetet. Hiába aratott azonban fényes győzelmet a tengeren, szárazföldi hadjárata kimerítette erőforrásait, és kénytelen volt fegyverszünetet kötni, majd hazatért Angliába. 1346 júliusában legidősebb fia, a később Fekete Herceg néven tisztelt Edward kíséretében partra szállt Normandiában. A ponthieu-beli Crécy mellett csapatai szétzúzták VI. Fülöp seregét (aug. 26.). Szeptemberben ostrom alá vette Calais-t, s az 1347 augusztusában megadta magát. Ez idő tájt számos győzelmet aratott Gascogne-ban és Bretagne-ban is, mégis csak Calais maradt tartósan angol kézen, 1347 szeptemberében pénzhiány miatt fegyverszünteti egyezmény megkötésére kényszerült. A nagyszabású hadműveletek 1355-ben kezdődtek újra, amikor III. Edward – vízfestmény (XV. század) Edward sikertelen hadjáratot indított calais-i támaszpontjáról. A Fekete Herceg azonban a poitiers-i diadalmas csatában (1356. szept. 19.) foglyul ejtette II. János francia királyt, újabb fegyverszünet megkötéA British Library kurátorainak szívességéből

EDW

Edward, IV.

392

sére kényszerítve a franciákat. Edward a londoni szerződésben (1359) olyan hatalmas területeket követelt, hogy a franciák megtagadták a szerződés jóváhagyását. Válaszul partra szállt Calais-ban (okt. 28.), és ostrom alá vette Reimst, hogy tervei szerint ott koronáztassa magát francia királlyá. A reimsi polgárok kitartó ellenállása azonban keresztülhúzta számításait; előbb Bretagne-ba, végül pedig párizs ellen vonult. Eredménytelen hadjárata után kész volt aláírni a brétignyi békét (1360. máj. 8.). Ez a szerződés a mindkét uralkodó által jóváhagyott calais-i békében (1360. okt.) nyerte el végső formáját. Ennek értelmében Edward lemondott a francia trónról cserébe a délnyugat-franciaországi, gazdag Aquitaniáért. Amikor V. Károly francia király, II. János fia 1369ben felmondta a calais-i békét, Edward ismét felvette a Franciaország királya címet, ám az új konfliktusban a háborúskodást, valamint külhoni birtokainak igazgatását jórészt fiaira, Edwardra és John of Gauntra, Lancaster hercegére hagyta. Időközben Aquitania fokozatosan kicsúszott az angolok kezéből és Edward herceg megroppant egészséggel tért vissza Angliába (1371), de fivére, John of Gaunt sem ért el semmmit Calais-tól Bordeaux-ig tartó menetelésével (1373). A király utolsó kísérlete, hogy személyesen vezesse hadait külországba, kudarcot vallott, amikor az ellenszél miatt csapatai képtelenek voltak partra szállni Franciaországban. Az 1375-ben kötött fegyverszüneti egyezmény haláláig érvényben maradt. A megállapodás értelmében a jelentősebb szerzemények közül csak Calais, Bordeaux, Bayonne és Brest maradt angol kézen. Edward, IV. (szül. 1442. ápr. 28. Rouen, Franciaország − megh. 1483. ápr. 9. Westminster, Anglia), Anglia királya 1461-től; főszerepet játszott a yorkés a Lancaster-ház közötti küzdelemben. Richárdnak, york hercegének fia volt. Apja az 1450-es években felkelést vezetett VI. Henrik ellen, s 1460-ban hívei ki is kiáltották Anglia uralkodójává, de még ugyanez év decemberében meggyilkolták. Edward hadat toborzott, és legyőzte Henrik támogatóit. 1461. június 28-án Londonban IV. Edward néven királlyá koronázták. Trónra jutását elsősorban unokatestvérének Richard Neville-nek, Warwick earljének köszönhette, aki ekkoriban Anglia leghatalmasabb főura volt. 1462 és 1464 között sikerült letörnie a Lancaster-pártiak ellenállását, s a diplomácia irányítása is az ő kezébe került. Edward azonban függetleníteni akarta magát Warwicktól. Elkezdte létrehozni a Neville-család hatalmát ellensúlyozó főúri csoportot, és Warwick csakhamar elvesztette befolyását az udvarban. 1468 júliusában Margit, Edward nővére nőül ment Merész Károlyhoz, Burgundia hercegéhez. Az újdonsült sógorok Franciaország közös lerohanását tervezték.


Edward, VII.

A majdani VI. Edward hatéves korában – ismeretlen festő arcképe (1543 k.)

EDW

kiáltották ki Anglia királyává. A régens nagybátyja, Richárd, Gloucester hercege lett. Hamarosan kiéleződött az ellentét Gloucester és Edward anyai ági rokonsága, a Woodville-ek között. Gloucester letartóztatta a Woodville-párt vezetőit, így biztosítva V. Edward feletti hatalmát. A két herceget a londoni Towerbe záratta. V. Edward rövid országlása június 26-án ért véget, amikor a lordok és a közrendek gyűlése − Gloucester indítványára − IV. Edward házasságát érvénytelennek, így gyermekeit törvénytelennek nyilvánította. Gloucester III. Richárd néven lépett a trónra. Nem sokkal ezután a két herceg eltűnt a Towerből. Feltehetően Richárd ügynökei gyilkolták meg őket 1483 augusztusában. Edward, VI. (szül. 1537. okt. 12. London, Anglia − megh. 1553. júl. 6. London), Anglia és Írország királya 1547-től. VIII. Henrik király egyetlen törvényes fia; anyja, Jane Seymour, a király harmadik felesége, 12 nappal gyermeke születése után meghalt. Törékeny, beteges gyermekként őrzi a történelmi emlékezet. VIII. Henrik halála után (1547. jan. 28.) lépett a trónra. Bár VIII. Henrik úgy rendelkezett, hogy fia nagykorúságáig régenstanács irányítsa az országot, valójában Edward nagybátyja, Edward Seymour, Somerset hercege ragadta magához a kormányzást, majd 1549-ben John dudley, Warwick earlje. Ekkortól a színfalak mögül dudley irányította az ország ügyeit. A királyon 1553 januárjában mutatkoztak először a tüdőbaj jelei, s májusra már tudni lehetett, hogy elviszi a betegség. Edward dudleyval egyetértésben úgy döntött, hogy két féltestvérét, Máriát és Erzsébetet kizárja a trónutódlásból, s helyettük dudley menyének, Lady Jane Greynek és férfi örököseinek biztosítja a koronát. Emiatt Edward halála után trónviszály tört ki. Jane Greyt alig kilenc napos uralkodás (1553. júl. 10−19.) után eltávolították a hatalomból I. Mária (ur. 1553−58) hívei.

Metropolitan Museum of Art, New York

A londoni National Portrait Gallery szívességéből

Warwick maga mögött tudva XI. Lajos francia király támogatását, megtámadta és 1469 júliusában foglyul ejtette a királyt. Edward októberben viszszanyerte szabadságát, Warwick Franciaországba szökött, s szövetségre lépett a Lancaster-pártiakkal és XI. Lajossal, azután 1470 szeptemberében megtámadta Angliát. Edward néhány hívével együtt Hollandiába menekült, majd 1471 márciusában Burgundi Károly segítségével tért vissza Angliába. Bevette Londont, április 14-én IV. Edward – ismeretlen művész arcképe pedig legyőzte és megölte Warwickot. ugyanezen a napon a Franciaországból érkező Margit anyakirályné (VI. Henrik felesége) partra szállt dorsetben fiával, Edwarddal, a walesi herceggel. Minthogy abban reménykedett, hogy Walesben mellé áll majd a Lancaster-ház, Margit erői valóságos versenyfutásba kezdtek a király csapataival. Edwardnak azonban május 4-én, Tewkesburynél sikerült utolérnie a királynő seregét, s megsemmisítő győzelmet mért Margit csapataira. A Lancaster-párti vezetők csaknem kivétel nélkül halálukat lelték a harcmezőn, ill. később a vérpadon. Edward, miután meggyilkolta Henriket (máj. 21−22.) immár biztonságban érezhette magát. A király Burgundia hercegével együtt, 1475-ben óriási hadsereg élén lerohanta Franciaországot. Rövidesen megkötötték a picquignyi békét, melyben Edward hozzájárult ahhoz, hogy kivonuljon Franciaországból 75 000 aranykorona készpénzért és 50 000 aranykorona éves adóért cserébe. E pénzforrás birtokában függetleníthette magát a parlament támogatásától. A Franciaországgal (1475), Burgundiával (1468) és a Hanza-szövetséggel (1474) kötött kereskedelmi megállapodások, valamint a béke helyreállítása következtében megélénkülő áruforgalom (kivált 1475 után) megnövelte az állami bevételeket. Áruszállításba fogott vitorlásain, átszervezte a koronabirtokokból származó jövedelmeket is; termésnövelő eljárásokkal kísérletezett, és hathatósabb elszámoltatási rendszert honosított meg. uralkodása utolsó évtizedében megszilárdult a jogrend Angliában, virágzás és fellendülés következett be. Edward, V. (szül. 1470. nov. 2.? London, Anglia − megh. 1483?), Anglia királya 1483 áprilisától júniusáig; III. Richárd eltávolította a trónról, és feltehetően megölette. IV. Edward király legidősebb életben maradt fia volt. Apja halálát követően (1483. ápr. 9.), 12 évesen

Edward, VII. teljes nevén ALBERT EdWARd (szül. 1841. nov. 9. London, Anglia − megh. 1910. máj. 6. London), 1901-től Nagy-Britannia és Írország Egye393


sült Királyság és a brit domíniumok királya, India császára; rendkívül népszerű uralkodó volt. Viktória királynőnek és Albert szász−coburg− gothai hercegnek második gyermeke és legidősebb fia volt; már egyhónapos korában megkapta anyjától a walesi hercegi címet. A Cambridge-i és az Oxfordi Egyetemen végezte tanulmányait. Amikor katonaként egységével Írországban állomásozott (1861. jún.−szept.), családja nagy felháborodására viszonyt folytatott egy színésznővel, amiért Viktória kizárta VII. Edward az államügyek intézéséből. Elmúlt ötvenéves, amikor először tájékoztatták a kormány munkájáról. 1863-ban nőül vette Alexandrát, Keresztély dán herceg (később IX. Keresztély király) legidősebb leányát. Öt gyermekük élte meg a felnőttkort, második fiuk, György, york hercege V. György néven követte Edwardot a trónon. A herceg élénk társasági életet élt Angliában és a kontinensen egyaránt. Viktória királynő halálát követően (1901. jan. 22.) trónra lépett; 1902. augusztus 9-én VII. Edward néven koronázták királlyá. 1903-ban, párizsi hivatalos látogatása alkalmával népszerűvé tette magát a francia társadalom valamennyi rétege előtt, előkészítve a talajt az 1904-ben megkötött angol−francia entente cordiale („antant”) számára. Támogatta Richard Burdon Haldane hadügyminiszter nagyszabású katonai reformjait, valamint Sir John Fisher, az admiralitás első lordja által tervezett haditengerészeti újításokat, ezzel is hozzájárulva Nagy-Britannia felkészüléséhez az I. világháborúra. Edward, VIII. más néven (1936-tól) EdWARd HERCEG, WINdSOR HERCEGE , angolul pRINCE EdWARd, duKE OF WINdSOR, teljes angol nevén EdCultiris

megbetegedett, mindinkább résztvett az országos ügyekben, és rendkívül népszerűvé vált. Az 1930as években egyre inkább elfordult a politikától, s rendszeresen vendégül látta meghitt baráti körét, amely nem a hagyományos arisztokrácia, hanem a „felső tízezer” tagjaiból került ki. Az amerikai Simpson házaspár is ehhez a körhöz tartozott, s 1934-ben Edwardot már mély szerelmi kapcsolat fűzte Wallis Simpsonhoz. V. György halála után (1936. jan. 20.) Edwardot kikiáltották Anglia királyává. Többször is megpróbálta rábeszélni a királyi család tagjait, hogy fogadják el Mrs. Simpsont, aki időközben kézhez vette a bíróság előzetes bontóperi ítéletét. Kísérletei azonban megmásíthatatlan ellenállásba ütköztek úgy rokonsága körében, mint az Anglikán Egyház részéről (amelynek ő volt a világi feje), de a legtöbb brit és nemzetközösségi politikus is roszszallotta szándékát. A király végül 1936. december 10-én benyújtotta lemondását. Másnap utódjától, VI. Györgytől megkapta a Windsor hercege címet. Mrs. Simpsonnal 1937. június 3-án házasodtak össze. A rákövetkező két évben a pár főként Franciaországban élt. A herceg és családja közti ellentétet a II. világháború hidalta át. Edward elfogadva öccse és utóda, VI. György ajánlatát, katonai szolgálatba lépett mint franciaországi összekötő tiszt. Franciaország elestekor Madridba utazott, ahol a nácik azzal a képtelen tervvel keresték fel, hogy kikiáltják királlyá, és felhasználják Anglia törvényes kormányával szemben. Winston Churchill kinevezte a Bahamák kormányzójává, a hercegi pár a háború hátralévő részét (1940−45) a gyarmaton töltötte. 1945-től párizsban éltek, haláluk után Edwardot és hitvesét a windsori kastély parkjában temették el. Windsor hercege (korábban VIII. Edward) és hercegnője 1937. június 3-án, az esküvőjük napján

WARd ALBERT CHRISTIAN GEORGE ANdREW pATRICK dAVId (szül. 1894. jún. 23. Richmond,

Surrey, Anglia − megh. 1972. máj. 28. párizs, Franciaország), walesi herceg 1911-től 1936-ig, Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyság és a brit domíniumok királya, India császára 1936. január 20-tól december 10-ig, amikor is leköszönt a trónról. Az egyetlen brit uralkodó volt, aki önként mondott le a koronáról. György, york hercege (a későbbi V. György király) és Teck Mária hercegnő fia volt. Az I. világháborúban egy tüzér-gárdaezred törzstisztjeként szolgált. A háború után jószolgálati körutakat tett a Brit Birodalomban, s miután apja 1928-ban 394

Camera Press

EDW

Edward, VIII.

Edward teljes nevén EdWARd dE BALLIOL (megh. 1364. jan. Wheatley, yorkshire, Anglia), János (John de Balliol) skót király fia. Trónigénylőként lépett föl a skót koronáért folyó küzdelemben, és 1332 szep-


Agrártudományt és zoológiát tanult, majd az 1950-es évek elején az Edinburghi Egyetem állatgenetikai intézetében kezdett foglalkozni a meddőség és a mesterséges megtermékenyítés kérdéseivel. Itt szerzett doktorátust 1957-ben, a Kaliforniai Műszaki Egyetemen, a londoni Nemzeti Orvosi Kutatóintézetben és a Glasgow-i Egyetemen dolgozott, majd 1963-ban a Cambridge-i Egyetem kutatója lett. 1968-tól működött együtt a nőgyógyász Steptoe-val, és ugyanebben az évben sikerült először emberi petesejtet a testen kívül megtermékenyítenie. Egérembriók visszaültetését 1972-re tudta megoldani, és röviddel később megtalálták a módját az embrió kilökődése megakadályozásának is. A rendkívül heves vitákat és támadásokat kiváltó munka 1978-ban hozta meg a teljes sikert, a világ első „lombikbébi”-jének, Louise Brownnak megszületését. Edwards és Steptoe munkája eredményeképpen a manchester-oldhami Humán Reprodukciós Központban több mint ezer lombikbébi született, köztük Louise Brown húga. 1988-ban mindkettőjüket a Brit Birodalom rendjének parancsnoka címmel tüntették ki, Edwards 2011-ben lovagi címet kapott. Edward-tó (Afrika), lásd Rutanzige-tó Eeckhout, Gerbrand van den (szül. 1621. aug. 19. Amszterdam, Hollandia − megh. 1674. szept. 29. Amszterdam), holland festő, Rembrandt tanítványa (1635−40); mesterének közeli barátja volt. Számos képét Rembrandtank tulajdonították. Az iskola festői közül neki sikerült leginkább átvennie az érett rembrandti stílust.

EEC

temberében királlyá koronázták. Még ugyanez év decemberében elűzték, majd – miután hűbéresküt tett III. Edward angol királynak – 1333-ban visszaállították a hatalmát. Helyzetét II. dávid támogatói ellenében továbbra sem tudta megszilárdítani, így 1356. január 21-én lemondott trónjáról és valamennyi birtokáról III. Edward javára. Edward A FEKETE HERCEG , angolul THE BLACK pRINCE (szül. 1330. jún. 15. Woodstock, Oxfordshire, Anglia − megh. 1376. jún. 8. Westminster, London mellett), III. Edward angol király fia és trónörököse, a százéves háború hadvezére. Először apja vezénylete alatt vonult hadba Észak-Franciaországba (1346−47), majd 1355ben maga vezetett hadjáratot Franciaországban; 1356. szeptember 19-én, a poitiers-i csatában aratta legfényesebb győzelmét a franciák felett. II. Jánost is foglyul ejtette, és magával vitte Angliába. Az uralkodó lovagias bánásmódban részesült, de kénytelen volt hárommillió aranykorona váltságdíjat fizetni, majd aláírni a bretagne-i és a calais-i békét (1360), mely Angliának engedte át az aquitaniai hercegséget. Edward, a Fekete Edward 1362-ben Herceg – a canterburyi lett Aquitania ura. székesegyházban őrzött A hercegséget, a koképmás elektrotípiája rábbi francia mintát (1376 k.) követve, 13 tartományra osztotta, lehetővé téve a francia hűbéri kötelékek fennmaradását. A püspökök többségével rossz viszonyt alakított ki, a főurakat pedig az ellenségeivé tette. Többször is összehívta a parlamentet, de csak azért, hogy újabb adókat vessen ki. A városok és a falvak lakóit is maga ellen fordította. 1369 márciusában már több mint 900 város, kastély és erőd népe állt csatasorba ellene. A herceg zsoldoskatonáival nem volt képes leverni a fekelést, Limoges kegyetlen kifosztásával (1370. okt.) pedig végképp tönkretette jó hírét. Megtört, beteg emberként tért vissza Angliába 1371 januárjában, majd 1372 októberében átadta hercegségét apjának. Edwards, Robert (szül. 1925. szept. 27. Leeds, Anglia), brit orvoskutató, az emberi petesejt mesterséges megtermékenyítésének (in vitro fertilizáció, IVF) kifejlesztője; patrick Steptoe-val (1913–88) közös munkájáért 2010-ben orvosi–élettani Nobeldíjat kapott.

Photos.com/Jupiterimages

Cultiris

Eeckhout, Gerbrand van den

„Az amszterdami kádárok és bodnárok céhének négy elöljárója” – Gerbrand van den Eeckhout olajfestménye (1657); a londoni National Gallery gyűjteményében

Meglepő ellentétben áll szokásos rembrandti stílusával számos gondosan kidolgozott, őrszobai jeleneteket, ostáblázókat ábrázoló zsánerképe. Egyik alkotása, amelyet valaha Rembrandtnak tulajdonítot395


ef. Zámbó István

EF

tak, a „Krisztus föltámasztja Jairus lányát”. Jellegzetes életkép az 1655-ben, Terbroch stílusában festett „zeneóra”. 1657-re keltezik „Az amszterdami kádárok és bodnárok céhének négy elöljárója” c. remek csoportképét. ef. Zámbó István (szül. 1950. jan. 31. Salgótarján); képzőművész, zenész, filmrendező és költő; a szentendrei neoavantgárd törekvések vezéregyénisége. Autodidakta művész. 1972-től a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapító tagja, 1980–86 között a Bizottság (lásd ott) együttes tagja volt, majd újabb együtteseket alapított. Az 1960-as évek második felétől fe Lugossy Lászlóval klubokat alakítottak, akciókat, happeningeket szerveztek, 1968 és 1978 között megrendezték a szentendrei templomdombi szabadtéri kiállításokat. 2000-től a szentendrei Nemzetközi performance és Nehézzenei Fesztiválok egyik szervezője. Képzőművészeti munkássága sokrétű: vászonra és farostlemezre festett olajképek, tusrajzok, akvarellek, szitanyomatok, bronzból és poliészterből öntött plasztikák, assemblage-ok egyaránt szerepelnek alkotásai között. Művészetét a szürrealista látásmód határozza meg, ezt a dadaizmus, a neoprimitivizmus és a pop-art hatásvilága színesíti. Művein hangsúlyosan jelennek meg erotikus elemek, valamint különféle visszatérő motívumok. Munkásságát 2000-ben Érdemes művész címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el.

CULTiRiS / Kleb Attila

ef. Zámbó István egyik Rembrandtparafrázisával 2001-ben

efedrin más írásmóddal EpHEdRIN , vérbőséget csökkentő gyógyszerként alkalmazott alkaloida. Az Ephedra nemzetségbeli növényekből, főként a Kínában termő E. sinicából nyerhető, amelyet Kínában 396

már több mint 5000 éve alkalmaznak asztma és szénanátha ellen. Szájon át szedve hatékony, és hatása több órán keresztül tart. efemerisz idő dinamikus − az égitestek mozgásán alapuló − időskála; a Nemzetközi Csillagászati unió (International Astronomical union; IAu) vezette be 1952-ben. 1984-ben a baricentrikus dinamikus időskála váltotta fel (lásd dinamikus időskála). Az efemerisz idő a bolygók vagy holdak égi helyzetének megfigyelésével, az égitestek pozícióját az idő függvényében feltüntető táblázatok (az ún. efemeridák) alapján állapítható meg. Mérésének alapjául a Föld Nap körüli keringési pozícióit választották. Az efemerisz idő értékeit a Hold megfigyeléséből is levezették, ehhez a Hold számított pozícióit tartalmazó efemeridákat használták. Efezus (ókori Kis-Ázsia), lásd Epheszosz efezusi zsinatok más írásmóddal EpHESzOSzI zSINATOK, a kis-ázsiai Epheszoszban tartott három zsinat; célja a korai keresztény egyház vitás kérdéseinek megoldása volt. Az első 190-ben ült össze azzal a szándékkal, hogy tisztázzák: a húsvét hivatalos időpontja mindenütt niszán hónap 15-e, vagyis a zsidó húsvét (pészach) napja legyen-e. I. Viktor római pápa a rákövetkező vasárnapot tartotta megfelelőbbnek, és ezt a nyugati gyakorlatot kívánta általánossá tenni. Elutasította a zsinati döntést, és kiközösítette a zsidó húsvét híveit. I. Celesztin pápa beleegyezésével 431-ben Cirill alexandriai pátriárka indított zsinati vizsgálatot Nesztóriosz konstantinápolyi pátriárka ellen, akinek a tanítását − a Krisztusban lévő isteni és emberi személyről − a pápa már korábban elítélte. A keleti püspökök Nesztóriosszal rokonszenveztek, és Epheszoszba megérkezvén János antiókhiai pátriárka vezetésével ellenzsinatot hoztak létre. Ezen kiközösítették Memnon efezusi püspököt, Cirillel együtt. Celesztin pápa viszont Nesztórioszt közösítette ki, és Cirill mellé állt. A zsinat függetlenítette a kis ciprusi egyházat az antiókhiaitól. Ezt a zsinatot az ortodox és a katolikus tradíció a harmadik egyetemes zsinatnak tartja. A harmadik zsinatot 449-ben II. Theodósziosz császár hívta össze, hogy támogassa a monofizita Eutükhész harcát Flavianosz konstantinápolyi pátriárka ellen, aki Krisztus két természete mellett szállt síkra. dioszkurosz alexandriai pátriárka is Eutükhész mellé állt, és elérte Flavianosz és a vele egyetértő püspökök kiátkozását. dioszkurosz I. Leó pápát is kiközösítette. Efezusiaknak írt levél újszövetségi írás; hagyományosan pálnak tulajdonítják, de valószínűbb, hogy pál valamelyik tanítványától származik, aki pálnak a Kolosszeiekhez írott levele alapján Kr. u. 90 előtt állította össze. A levél hangsúlyozza, hogy az üdvösség keresztény titkát (az evangéliumot) először az apos-

Edirne. művészeti, társadalomtudományi, állatorvosi fakultást is létrehoztak. Teológiai kara mindig különösen fontos volt, de az orvostudományi kar is

Recommend Documents