Torockó, 2013. augusztus 18, vasárnap, 95. nap Éjjel a tegnapi eső után hűvösebb volt, mint az előző napokon és reggelre minden levizesedett. Azért fél nyolc után felkeltünk és kint reggeliztünk. Az ég még borult volt, de nem igazán látszott esőveszély. Mivel hideg is volt, felhős is volt és a sóbányába is készültünk, vittünk magunkkal eső-jacky-t is. A tegnap már bejárt úton mentünk vissza a Tordai hasadékhoz vezető leágazásig. Motorral is szenvedtünk a rossz út miatt. A leágazás után egy ideig még elviselhető volt az út, de utána a töredezett betontáblákon csak nagyon lassan tudtunk haladni, és minduntalan hatalmasakat döccentünk. Felértünk egy hegy tetején lévő parkoló közelébe, amikor elfogyott alólunk az aszfalt. Még elmentünk a tetőn pár száz méterre lévő parkolóig, és letettük a motort. Kisétáltunk egy kisebb magaslatra, ahonnan jó kilátás nyílt a hasadék által kettévágott hegyláncra.
A hasadék aljáig, ahol további parkolók, üdülőházak, ajándéktárgy árusok vannak, egy meredek és kanyargós köves út vezet le. Ezt motorral már nem vállaltuk be, így gyalog voltunk kénytelenek a tűző napon leereszkedni a völgybe. A jó egy kilométeres út nem nehéz, inkább kellemetlen volt. A völgy alján, a fák között indul a hasadékban vezető turistaút.
350
Az ösvény eleinte széles és jól járható volt. 200-250 méteres sziklafalak magasodtak fölénk. Többször gyaloghídon kellett lekeresztezzük a patakot. A terület kiválóan alkalmas sziklamászásra, több kiépített mászó helyet láttunk és ezen a vasárnap délelőttön többen is éltek ezzel a lehetőséggel. Később a völgy beszűkült és az ösvényt a sziklafalba vájták. A mészkősziklákat a sok cipő nagyon simára, és ezzel csúszósra csiszolta. Több helyen drótkötelet feszítettek ki kapaszkodónak. Ennek ellenére néhol meggyűlt a bajunk vele. Mintegy egyórányi gyaloglás után a völgy kezdett ellaposodni és mi elhatároztuk, visszafordulunk.
351
A visszaút könnyebb volt, mert alapvetően lefelé jöttünk. Csak eddigre nagyon sokan indultak neki a hasadéknak és folyamatosan kerülgetni kellett a szembejövőket. Nagyon sok, egészen kis gyerek, úgy 4-5 éves is igyekezett felfelé. Összesen másfél órát vett igénybe a túra odavissza. Egy érdekes és szép kirándulás volt. Ez is egy olyan dolog, hogy ha már erre jártunk, mindenféleképpen el kellett ide jöjjünk, de megérte. Kiérve a hasadékból, nekiveselkedtünk a kopár hegyoldalnak. Ez volt a nap legnehezebb része. Elérve motorunkat pihegtünk egy kicsit, majd felültünk rá, és indultunk mai másik célpontunk a sóbánya felé. Ehhez leereszkedtünk a főútra, megszenvedve a kátyús és töredezett utat ismét. A főúton tovább mentünk Torda felé. Eleinte a városközpont felé mutató táblákat követtük, majd amikor megjelentek, a sóbányát és strandot jelzők után mentünk. Nagyon kalandos utunk volt, míg jóval a városon kívül, a hegyoldalban elérkeztünk a látogatóközponthoz. Nagyon sok kocsi állt a környéken, az egész egy vásárra emlékeztetett. Benyomakodtunk a pénztárhoz, majd átmentünk a beléptető kapun. Először egy folyosón, majd egy elég gyenge légzsilipen mentünk át. Ezután kezdtünk el leereszkedni egy nem túlzottan meredek alagútban, melynek belseje eleinte beton, később a nyers kősó volt. Rövidesen elértük a terápiás helységeket. Ezek itt teljesen külön vannak, oda a látogatóknak belépni nem szabad. Ez a rész úgy is néz ki, mint egy korház.
352
Később következett két-három kisebb terem, melyben a sóbányászat régi eszközei voltak láthatóak, mint a felszínre emelés berendezései. Innen keskeny falépcsőkön lehetett lejutni a Rudolf bánya tetején lévő galériára. Ez a bánya egy házat formázó, téglalap alaprajzú, felfelé összeszűkülő hatalmas terem. Magassága 30 méter is lehet, hosszúsága még ennél is több. A terem két végében falépcsőn lehet lejutni a bánya aljába. Az egyik oldalon egy hétszemélyes lift is van, de olyan sokan vártak rá, hogy mi inkább lépcsőt másztunk oda-vissza.
A Torda-i sóbánya látogatható részét nem rég újították fel. Mindenhová fénycsöveket szereltek, így nincs az a félhomály, mint Parajd-on volt. Az egészet igyekeztek látványossá tenni, és ettől elvesztette emberközelségét. Itt szó sincs arról a családias hangulatról, mely annyira megfogott mindkettőnket Parajd-on. Ott mindent szabad volt csinálni, itt még enni is tilos. Ott a beépített szerkezetek azt a célt szolgálták, hogy az emberek mozogjanak, itt minden öncélúnak hat. Van lent egy óriáskerék, csak azt nem tudni minek, mini golf és bowling pálya, egy kosárlabdapálya, melyen ma pingpong asztalok álltak és egy kis amfiteátrum. Külön érdekesség, hogy ez a terem érintkezik egy másikkal, a Teréz bányával, mely kör alaprajzú, és szintén felfelé keskenyedik. Ez utóbbit talán húsz méterrel mélyebbre mélyítették és alján víz áll, melyet csónakázótónak használnak. Közepén kis sziget van,
353
melyhez egy másik lift és egy külön falépcső érkezési pontjától fahídon lehet eljutni. A szigeten látványosan kivilágított közösségi tereket alakítottak ki fa ácsolatokkal.
Nagyon érdekes, ahogy alulról az ötven méter magas boltívbe benéz az ember, és a másik terem, mint egy erkély látszik. A bányát ma is művelik. A látogatható részek két oldalán a Teréz bányához hasonló két fejtésben dolgoznak. Ezek a József és Antal bányák. Ezen kívül előkészületben van egy, a Rudolf bányával azonos fejtés, - a Gizella bánya, mely a Teréz bánya túlsó oldalán található. Ezeket a közönség természetesen nem látogathatja.
354
A fárasztó, sok lépcsőzéssel járó látogatásunkat befejezve ugyanazon az úton hagytuk el a bányát, melyen érkeztünk. Parajd után már kevesebb újat adott ez a látogatás, de mindenképpen érdekes volt egy másik bányát is meglátogatni. Ennek levegőjét tisztábbnak éreztük, aminek az is lehet az oka, hogy Parajd-on ott jártunk előtt két héttel tűz volt, csak pár nappal korábban nyitották meg ismét a látogatók számára és talán még a füstöt lehetett érezni. Nekünk Parajd jobban tetszett, mert ember közelibbnek hatott és nem volt annyira kihegyezve a látványosságra. Kiérve a meleg szinte megcsapott. A látogatás hűsölés céljából is jó volt. A parkolóban mellettünk egy magyar motoros házaspár éppen a Torockó felé vezető utat tanulmányozta. Nem tudjuk, eljutottak-e céljukhoz, és ha igen hogyan. Mi nagyon memorizáltuk az utat idefelé, és így sem volt könnyű visszatalálni. Még Torda-ban megálltunk egy miniABC-nél, mely vasárnap délután is nyitva volt, és vettünk reggelre kenyeret. Áthajtva a városközponton láttunk pár szép részletet, de már nem álltunk meg még egy rövid sétára sem. A rossz úttal hadakozva tettük meg utunkat szálláshelyünkig. Annyira elfárasztott a mai program és a rossz út, hogy az út mellett álló két ortodox kolostornál sem álltunk meg, pedig eredetileg terveztük. Fél ötre értünk a lakóautóhoz. A tovább indulás előtti napok szokásos menetrendje szerint telt a délután. Felszereltük a motort, korán zuhanyoztunk. Ma a vacsorakészítés könnyű volt, csak melegíteni kellett. Később hosszan elbeszélgettem a mellettünk álló fiatal bukaresti sráccal a lakókocsi néhány technikai megoldásáról. Egy húsz éves Hobby-ja van, két éve vette, de nem túl sokat használja. Ezzel az idő elhúzódott és a napló csak tíz órára lett kész. Zsóka ekkor már aludt. Majd holnap fogom felolvasni. Napközben Tamással többszöri SMS-váltással kicsit pontosítottuk a hazaérkezésünk utáni feladatokat. Kezdünk ráhangolódni az otthoni dolgokra. Reggel megyünk tovább. Holnap lesz utunk utolsó kicsit lazább napja. Csak 75 kilométer vár ránk, annak is nagyobbik fele autópálya, a többi viszont a már háromszor is bejárt rossz minőségű út. Gyalu, 2013. augusztus 19, hétfő, 96. nap Éjjel kint közel tíz fokig lehűlt a levegő, és a kocsiban is 15 fok alá ment a hőmérséklet. Ennek ellenére nem fáztunk. A hideg miatt csak valamivel nyolc óra előtt keltünk fel. Azért kint reggeliztünk. A szokásos tennivalókon kívül még fizetnem is kellett. Háziasszonyunknak adtam egy névjegyet, hogy ha kedve támad kempinget nyitni, szívesen segítek tanácsokkal. Tízkor indultunk útnak. A rossz úton megint csak lépésben tudtunk haladni. Ezzel többeket az őrületbe kergettünk. Kiérve a hegyek közül megálltunk Sinfalva-n, hogy utcai árusoktól vegyünk krumplit és hagymát. Az autópályára megint csak hatalmas kerülgetés árán tudtunk felhajtani.
355
Ezen a szakaszon két lehajtó között 52 kilométer a távolság. Mindkét irányból pár kilométerre a csomóponttól van egy visszafordulási lehetőség beépítve azoknak, akik tévedésből hajtottak fel. A pálya egyébként jó volt, talán az emelkedők és lejtők voltak kicsit meredekebbek a szokásosnál. A pálya végétől még, átkelve Gyalu településen, kb. hat kilométert kellett autózzunk Nagyvárad felé, hogy elérjük a főút mellett lévő kempinget. Negyed 12 kor álltunk be a parkolóba. Ez egy holland tulajdonú hely, de nem egy falusi ház kertje, hanem eredendően kempingnek épült. Ezért megfelel a kempingről bennünk évtizedek során kialakult elképzeléseknek. Nem lehet panasz sem a vizesblokkra, sem a parcellák kialakítására, sem a behajtásra. Elvileg ingyenes internet is van, de eddig nem sikerült beélesítenem. A katalógus szerint 120 parcella van, de talán ha 20 foglalt. Nem panaszkodhatunk a zsúfoltságra, nem volt nehéz helyet találni. Letáborozás után leszereltük a motort, majd kicsit kiültünk a kocsi elé, hogy a következő napokat átbeszéljük. Később elkezdtük az előkészületeket az esti sütéshez, itt minden adottság megvan. Elhatároztuk, hogy holnapra készítünk egy hagymás, vörös babos krumpli salátát, hogy a várhatóan hosszabb nap után gyorsan tudjunk vacsorát készíteni. Ma valószínűleg korán végzünk a tennivalókkal és lesz egy nyugodt esténk. Holnap bemotorozunk Kolozsvárra, városnézés lesz a program. Gyalu, 2013. augusztus 20, kedd, 97. nap A kellemes éjszaka után a szokásos időben keltünk. Annyira fáradtak voltunk, hogy még a közeli országút zaja sem zavart. Reggeli után, negyed tízkor szálltunk motorra. A főúton nagy forgalomban motoroztunk. Szerencsére az út minőségére nem lehetett kifogás, szinte végig, vagy két sáv, vagy egy fél sáv széles leállósáv állt rendelkezésre. Nyomni kellett a gázt, hogy igazodhassunk a forgalom ritmusához. Pont húsz kilométer volt az út Kolozsvár főteréig. Itt tettük le a járgányt. Kolozsvár-at hallgatólagosan Erdély központjának tartják. Ez központi fekvésének köszönhető. Temesvár mellett Erdély legnagyobb városa. Ennek megfelelően korán célpontjává vált a románosítási törekvéseknek. Az eltelt 95 évben ennek meg is volt az eredménye. Ma 20 % alatt van a magyarság, és az utcákon sétálva alig hallani magyar szót. Rontotta a helyzetet, hogy az elmúlt években nacionalista összetűzések központjává vált. A teret a Szent Mihály templom, és előtte a Mátyás szobor uralja. Körben szép paloták, és hangulatos polgárházak sorjáznak.
356
Első utunk a templomba vezetett. A Brassó-i Fekete templom mellett ez Erdély második legnagyobb gótikus temploma. A XIV. században épült. A reformáció után először a reformátusoké, majd az unitáriusoké volt. A XVIII. század elején került vissza a katolikus egyházhoz. Több erdélyi fejedelmet itt választottak meg.
Nevezetes a szépen faragott szószék és a sekrestye bejárata. Nagy örömünkre felfedezhettük az általunk annyira kedvelt színes üvegablakokat is mind az oltár mögött, mind az oldalfalakon.
357
A templomot elhagyva körbejártuk a teret. Legnevezetesebb épület a Bánffy palota, mely ma múzeum. Ezt az erdélyi világi építészet legkifinomultabb barokk alkotásának tartják. A XVIII. század végén építtette Bánffy György, Erdély főkormányzója.
358
A téren áll a Régi városháza, mely ma is az önkormányzat szolgálatában áll. Ezen kívül számos szép épületet csodálhatunk meg a téren és a környező utcákban.
A tér dél-keleti sarkából indul a Boulvardul Eroilor, mely egy széles főút. Egyik oldala le van zárva és sétálóutcaként funkcionál. Számos elegáns üzlet szegélyezi. Közvetlenül a tér sarkán áll egy eléggé ide nem illő emlékmű. A jobb oldalon található a görög-katolikus templom. Ide betértünk. Nem vagyok jártas a vallások közötti különbségekben, de az számomra is egyértelmű, hogy görög-katolikus és az ortodox vallás eltér egymástól. Előbbiek templomai jobban hasonlítanak a katolikus és protestáns templomokhoz már külsejükben is. Itt is vannak padsorok és a díszítés
359
és a templom struktúrája is hasonló. Bár az oltár helyén az ikonosztázhoz hasonló, három ajtóval ellátott fal van, és a templomban elhelyezett ikonokat csókolgatják, valamint van gyertyaégetésre kijelölt hely.
Tovább sétálva a Boulvardul-on Láttunk pár szép palotát. Ezek nagy része közintézményeknek ad otthont. Elértünk a város másik főterére, a Piata Avram Iancu-ra. Itt van a Nemzeti Színház. Vele szemben áll a tér névadójának kissé groteszk szobra, mögötte az ortodox katedrálissal. Jobb kéz felöl az ortodox érseki palota és teológiai szeminárium hatalmas épülete.
A teret elhagyva a Boulvardul 21 Decembrie 1989-en indultunk vissza a főtér irányába. Errefelé különösen sok szép palotát láttunk, egyik-másikra ráférne
360
egy kis felújítás. Az egész látványt az Erdélyben megszokottnál is sokkal nagyobb kábel tömeg rontja. Elérve a főteret, északra fordultunk, hogy meglátogassuk Mátyás király szülőházát. Az épület szépen rendben van, ma egy egyetemnek ad otthont, és ezért nem látogatható. A ház oldalán két emléktábla van, az egyik, melyet I.Ferenc József adományozott, magyar nyelven ismerteti az épület kiváltságát megalapozó fejedelmi és királyi intézkedéseket. A másik román és angol nyelven tudatja, hogy itt született a román Corvin Mátyás, aki azután a magyarok legnagyobb királya lett. A környéken számos népművészeti ajándéktárgyat árusító stand kínálja portékáját. Sok szép hímzést, szőttest, fa és kerámia tárgyat láttunk, de csak egy korondi hűtő mágnest vettünk. Innen a főtér érintésével a déli városrészbe mentünk. A korábbi Farkas utcán, ma Str. Mihail Kogalniceanu-n sétáltunk végig keleti irányban. Érintettük a Babes-Bólyai Egyetem főépületét, a korábbi református kollégiumot, a
361
nevezetes Sárkányölő Szent György szobrot és a református templom egyszerű épületét. Ez utóbbiba nem tértünk be.
Az utcában, a főtérhez hasonlóan készülődés nyomait láttuk. Ezen a héten vannak a Kolozsvári Magyar Napok eseményei. Az ünnepre való tekintettel gondoljuk ma lesznek a fő események. Szörényi Levente, Demjén Rózsi, Zorán neve szerepelt mások mellett a plakátokon. Az utca végén délnek fordultunk és elértük az egykori városfalat és annak egy épségben
megmaradt bástyáját, a Szabók tornyát. Ebben ma egy ingyenesen látogatható helytörténeti múzeum működik. A torony előtti téren hatalmas templom építése folyik, az új görög-katolikus katedrális készül. Erdélyt járva nagyon sok helyen láttunk épülő ortodox, vagy görög-katolikus templomot. Sok új, vagy nemrég felújított templom is utunkba került. Találkoztunk számos félig kész, de már használatba vett templommal is. Ilyen volt Fogaras-on, melyben jártunk is. Tegnap olvastunk az interneten 362
egy cikket, mely szerint Romániában minden második nap felszentelnek egy új ortodox templomot. Ehhez fogható templomépítési láz talán még sehol a világon nem volt. Itteniekkel beszélgetve ez egyik formája a választópolgárok befolyásolásának. A románok, és itt nem csak az idősekről van szó, nagyon vallásosak, erről magunk is meggyőződhettünk a templomokban járva. Ismét nyugatnak fordulva, számos régi épület mellett elhaladva, értük el a nevezetes Házsongárdi temetőt. Ide betértünk, de helyismeret hiányában esélyünk sem volt neves emberek sírját megtalálni. Tettünk egy rövid sétát a sírkertben. Feltűnt, hogy 90 %-ban magyar nevek szerepelnek a sírköveken, igaz többségében a múlt század első felében elhunytak sírjai között jártunk. Egyébként rendezetlennek találtuk a temetőt. Csak a főutakon lehet járni, a sírok között nem, mert azok olyan szorosan vannak egymás mellett, hogy ösvény sincs. Sok kripta és síremlék elhanyagolt. A temetőt elhagyva indultunk a főtérre motorunkhoz. Közben láttunk még pár szép palotát és a régi várfal egy darabját is.
Motorunkhoz érve először csak a szőlős dobozt vettük ki, hogy a téren lévő római kori romokat bemutató terület mellett leülve elfogyasszuk tartalmát. A rövid pihenő után felültünk a járgányra és indultunk vissza a kempingbe. A belvárosból a Nagyvárad felé mutató táblákat követve gond nélkül kijutottunk. Később nagyon jól esett a 60-70 kilométeres sebesség mellett a mentszél hűse. Negyed négykor álltunk meg a lakóautó mellett. Bár ez a Kolozsvár-i városnézés is a kötelezők közé tartozott, nagyon tanulságos volt. Kolozsvár egészen más képet mutatott, mint a középkori Segesvár, vagy a XIX. század végi, XX. század elejei Temesvár. Ez egy jellegzetesen XVIII.-XIX. századi barokk város. Szerencsére elég nagy terület túlélte az esztelen szanálás évtizedeit. Bár még nagyon sok helyen van
363
tennivaló, azért nem látszott reménytelenül lepusztultnak. Ugyanakkor szomorú volt látni, hogy az erőltetett románosítás hatására gyökereit mennyire elvesztette. A kempingben a szokásos feladatokkal töltöttük a délutánt. Felszereltük a motort, fizettem, megsütöttük a húspogácsákat, megvacsoráztunk, Zsóka elmosogatott, lezuhanyoztunk és kilenc órára a napló is elkészült. Holnap továbbmegyünk túránk utolsó állomására, Nagyváradra. Útközben lehet, hogy megállunk Bánffyhunyadon, esetleg Körösfőn és mindenképpen a Királyhágónál. Félix fürdő, 2013. augusztus 21, szerda, 98. nap Hétkor keltünk, bár még elég hűvös volt. A szokásos tennivalók elvégzése után, pár perccel kilenc előtt hajtottunk fel a főútra. A korai órán még elég gyér volt a forgalom, de később nagyon is felerősödött. Nagyon sok volt a kamion. Elsőnek Körösfő-t értük el. Itt nagyon sok ajándéktárgyat kínáló stand szegélyezte az utat mindkét oldalon. A kocsiból nézve nem láttunk semmi eltérőt a már látott több száz ilyen árus kínálatától, ezért meg sem álltunk. Nem sokkal később elértük Bánffyhunyad-ot. Itt a református templom az egyetlen turisztikai érték. Megálltunk az országút mellett a templom közelében, és gyalog sétáltunk tovább. A templom kívülről tényleg nagyon szép, csak be volt zárva és semmilyen utalást sem találtunk arra, hogyan lehet kinyittatni. Így csak körbesétáltuk, és sajnáltuk, hogy nem mehetünk be.
364
Mielőtt visszaszálltunk volna a kocsiba, egy élelmiszerboltban vettünk kenyeret a holnapi reggelihez. Bánffyhunyad kétes értékű érdekességei a cifra paloták. Ezeket a 2-3 emeletes, tényleg palota méretű házakat jómódú cigány családok építtették a 2000-es évek elején. Különös díszük a nagyon csicsás és gazdagon, - de nem ízlésesen, - díszített bádog tetőzet. Talán kéttucat ilyen házat láttunk, többnyire a város Nagyvárad felé eső részén. A válság miatt általában elfogyott a pénz, és ma jó, ha háromban laknak csak. A többi ott áll felibenharmadában. Van, amelyiknek még a szerkezete sem készült el, másoknak már a tető ácsolata is kész van, megint másoknál a fő dísznek számító bádogos munka is elkészült. Nagyon groteszk építmények. Még Körösfő előtt felkapaszkodtunk majdnem 700 méterre, majd visszaereszkedtünk háromszázötven környékére, hogy az utunk felében lévő Királyhágó-nál ismét felmásszunk 600 méterre. A Királyhágó előtt értük el Bihar megyét, és innen látványosan romlott az út minősége. Eddig nem lehetett panaszunk rá, de innen a sok javított kátyú és a kamionok miatt felpúposodott útszél miatt csökkenteni kellett sebességünket. A mai nap amúgy is a lakott településekről szólt. Némi túlzással egész utunk során egymást érték. A Királyhágó-nál kiszálltunk egy pár perces pihenőre. Itt van egy hatalmas parkoló, sok étterem és büfé és egyetlen ajándéktárgy árus. Nála vettük meg, - más ötlet híján, - Tamáséknak a fatál készletet, mellyel már hetek óta szemeztünk és a fiúknak egy könnyű labdát, mellyel, ha akarnak, a szobában is lehet focizni. A pára miatt a környékből gyakorlatilag semmit sem láttunk. Hamar visszaültünk a kocsiba és indultunk tovább. Rózsi a Nagyvárad-i kerülőn hozott el a várostól délre lévő Félix fürdőre. A kemping egy elég lehangoló hely. A fürdő parkolójából választották le, gyakorlatilag olyan, mint egy camper-port. Van egy elég kétes színvonalú és tisztaságú vizesblokk és adnak áramot is és van ingyenes WIFI. Mindezért 60 leit, közel 14 eurót kérnek éjszakánként. Aludtunk már rosszabb helyeken is, két éjszakára ki fogjuk bírni. Letáborozás után leszedtük a motort. Ugyan van buszjárat a város határáig, de onnan villamossal kell még tovább menni. A menetrendeket nem ismerjük, és csak azt tudjuk, hogy a busz egyedül kettőnknek oda-vissza 12 lei lenne. Később ismerkedtünk a környezettel, különös tekintettel a ki és bejárás lehetőségeire egy holnapután esedékes korai indulás okán. Váltottunk SMS-t Tamással a szeptemberi programot illetően, nem lettünk okosabbak. Áttöltöttem Rózsi útvonal naplóit és megszerkesztettem azokat, illetve beadtam a hazafelé vezető út tervezetét. Ma a napló hamar elkészült, vacsora is korán lesz. Valószínűleg ebben a hangulattalan környezetben hamar nyugovóra fogunk térni.
365
Félix fürdő, 2013. augusztus 22, csütörtök, 99. nap Este játszottunk még pár römi partit búcsúzóul és megittuk az utolsó pezsgőnket. Ennek ellenére korán lefeküdtünk, mert nagyon elálmosodtunk. Az éjszaka már-már melegnek volt mondható. Reggel fél nyolckor kezdtük a napot. Látszik, hogy így az út végére már nagyon belejöttünk a dolgokba, kilenckor el is hagytuk a kempinget. Gyenge tíz kilométert motoroztunk, többnyire panelházak között, mire beértünk a központba. A Sebes Kőrös hídjánál tettük le a motort. Már az első benyomások nagyon jók voltak. Sok szép palotát és templomot láthattunk, és többnyire kimondottan jó állapotban. El is kezdtük körbejárni az egykor Szent László, ma Place du Unirii névre hallgató főteret. Sajnos már a kempingben derült ki, hogy első két képünk valamilyen technikai okból nem sikerült. Így a tér egyik meghatározó épületéről, a Városházáról nincs felvétel. Az első jelentősebb palota, amire felfigyeltünk, a görög-katolikus püspökség, előtte egy román vitéz, Emanuil Godru szobrával. Tőle balra áll egy egyemeletes palota, mögötte a görög-katolikus székesegyházzal, melyet később látogattunk meg. Már ekkor feltűnt, hogy milyen szépen és részlet gazdagon kivitelezett tornyok vannak ebben a városban.
366
A tér meghatározó épülete a Sas palota. Ez Nagyvárad legjelentősebb szecessziós épülete. Általában elmondható, hogy a város legmeghatározóbb épületei, így ez is, a XIX-XX. század fordulóján épültek.
A tér dél-keleti sarkán áll az un. holdas templom, az ortodox katedrális. Tornyán egy gömb jelzi a
holdállást. Ide be is tértünk. Egy nagyon szépen díszített ikonosztázt láthattunk. Ez a templom a XVIII. század végén épült, és még a hagyományos templomstruktúrát követi szemben az újabb és mostanság épülő ortodox templomokkal, melyeket a Horvátországban és Montenegróban látott struktúra szerint építenek, csak sokkal nagyobb méretben.
367
Innen a tér keleti oldalán sétáltunk végig. Először egy szép erkélyen akadt meg a figyelmünk, majd betértünk a Sas palota passzázsába. Ennek rangját elegáns kávéházak és üzletek adják. A passzázst a Sebes Kőrös partja felé hagytuk el. Elhatároztuk, hogy elsőnek a várat látogatjuk meg. Ehhez kelet felé kellett induljunk. Az első jelentősebb épület a régi ortodox zsinagóga. Ebbe be is lehetett menni. Egy idősebb úr nagyon elhivatottan
magyarázta a templom és a nagyváradi zsidóság történetét. Ami a lényeg, a zsinagógát már nem használják, az önkormányzat kezelésében van. Sokáig üresen állt és ezalatt több értéktárgy eltűnt, több helyen megrongálták. Jelenleg elég lepusztult állapotban van, de állítólag már odaítélték az EU-s pénzt a felújításra. Csak az a kérdés, mikor kezdenek hozzá. Tovább sétálva a Str. Independentei-n értünk el az 1918. december 1.-ről elnevezett parkhoz. Ez Nagyvárad egyik legnagyobb közparkja, szépen karbantartott zöld terület. Van itt egy nagy, jól felszerelt játszótér, egy szocireál kultúrpalota, és sok erdős terület, közepén szökőkutas díszkerttel. A tér sarkán áll a Fuchs palota, melyre ráférne egy kis restaurálás, de így is nagyon szép.
Átvágva a parkon lekereszteztük azt a főutat, melyen a városba érkeztünk, kikerültünk pár panelházat és a várnál voltunk. Előtte megcsodálhattuk az ortodox templomépítés egy újabb termékét. Ez kívülről talán 80 %-os állapotban van, hogy belül mi van, nem láthattuk.
368
A vár egy csalódás lett, mert az építési munkák miatt nem lehet bemenni. Mi először az északnyugati kapuval kísérleteztünk, de azon éppen a közműépítés miatt három méter mély munkaárok vezet keresztül. Megkerültük a várat, hogy a másik, dél-keleti kapun jussunk be. A vár ötszög alaprajzú, sarkaiban nagyméretű bástyákkal. Fala vörös téglából épült, de sok helyen omladozik. Négy oldalán megvan még a régi várárok, sőt sok helyen a külső várfal is, bár ezt többnyire beépítették. A várárok szépen parkosítva van és sok ismertető táblát is kihelyeztek.
369
A másik kapunál a biztonsági őr nem engedett be. Mint mondta a felújítást 2015-re tervezik befejezni, természetesen ezt is EU-s pénzből. Hogy mi lesz a falak mögött nem igazán tudta. Étterem, múzeum szinte biztos. Dolgunk végezetlenül sétáltunk vissza a parkhoz, de most a várárok másik oldalán. Ismét lekereszteztük a parkot és most egy másik utcán igyekeztünk a főtér felé. Ez egy kevésbé rendezett környék, sok ház várja még a felújítást. Azért láttunk pár szép épületet itt is. Elérve a teret, elhatároztuk, annak nyugati oldalán, a görög-katolikus püspöki palota előtt megyünk el a motorhoz. Itt figyeltünk fel egy érdekes épületre. A rajta lévő tábla szerint egykor nyomda volt, ma földszintjén könyvesbolt van, az udvari részeken valaha elegáns lakások találhatóak. Szinte ennek udvarában áll a görög-katolikus püspöki templom. Ezen külső felújítási munkák folynak, de be lehetett menni.
370
Bent egy nagyon lelkes férfiú mutatta be a templomot. Büszkén emlegette, hogy Mária Terézia alapította a püspökséget, és fia II.József is adományokkal támogatta. Mondta, hogy alig pár éve kapták vissza a templomot és a püspöki palotát az ortodoxoktól. Nem valami barátságosan nyilatkozott róluk. Kérésemre nem tudta elmagyarázni a két vallás közötti különbséget. Elsétálva a megyei könyvtár és a városháza előtt, betértünk az 1733-ban épült Szent László plébánia templomba. Ezt eredetileg székesegyháznak építették, de 1780-tól ezt a szerepet átvette a vasútállomás környékén lévő új templom. A sok ortodox és görög-katolikus templom után ez üdítően egyszerű és világos volt. A templomot elhagyva motorunkból kivettük a szőlős dobozt és átkeltünk a Sebes Kőrös hídján a Váradolaszi városrészbe. Itt elsőnek leültünk egy árnyas padra a korábbi EMKE palota előtti téren, hogy szőlőt szemezgetve pihenjünk egy kicsit.
371
A pihenő után vettünk a holnapi szendvicsekhez négy kiflit a közeli pékségben, majd szerzeményünket visszavittük a motorhoz. Ezután vágtunk neki újból a környék bejárásához. A környéken különösen sok szép palota hívta fel magára a figyelmet. Az EMKE épület tetején ismét megcsodálhattunk egy szépen kivitelezett, oda illő tornyocskát.
Itt található a színház épülete is. Mögötte a kis utcában állnak az un. Adorján házak. Ezek elviselnének egy kis felújítást. A kis téren van a korábbi Orsolya rendi kolostor. Épületében ma iskola, illetve óvoda működik. Utunkat Nagyvárad sétálóutcájában, a Calea Republicii-n folytattuk.
372
Meglepő volt, hogy mennyi szép palota van ezen az úton is. A magam részéről 57 éve eltöltöttem két részletben hat hetet, majd húsz évvel később két hétvégét Nagyváradon nagynénémnél. Ő ezen a részen lakott, a harmadik mellékutcában, tíz házra a főutcától, de nem emlékszem, hogy ilyen jelentős épületek vannak ezen a vidéken. Emlékeim szerint akkor villamos járt ezen az utcán. Korábbi lakóházát megtaláltuk, egy teljesen jellegtelen földszintes épület sok-sok hasonló társaságában. Az mondható el, hogy a főutca mellett még egy-két nagyobb ház található, de utána teljesen ellaposodik a város. Ebben a városrészben mentünk tovább, hogy a Sebes Kőrös-t egy gyaloghídon keresztezzük le. Errefelé már nagyon sok csúnya dologra bukkan az arra tévedő turista. A házak kis töredékét állították helyre, sok a toldozás-foldozás, és alapvetően le van minden pusztulva. Átérve a folyó túlsó oldalára, annak partján sétáltunk vissza a motorhoz. Ez egy elvileg parkosított terület, de sok örömöt nem okoz. A folyóban mindenféle szemét, a sekély víz koszos, bár láttunk benne halakat. Nagyvárad alapjában kellemes meglepetést okozott. Belvárosa Temesvárhoz hasonlóan a XIX-XX. század fordulójának építészetét tükrözi. Bár sok még a tennivaló, összességében jó a kép. Természetesen itt sem szabad túlzottan eltávolodni a szigorúan vett belső részektől, és benézni a kapualjakba. Felülve a motorra egyből indultunk vissza a kempingbe. A Déva, illetve Félix fürdő felé mutató táblákat követve könnyű dolgunk volt. Elérve a kempinghez, tettünk még egy kört a településen. Semmi érdekeset nem láttunk. Egy közepes üdülőhely pár ronda nagy szállodával és egy stranddal. Kellően kifáradva kettőre értünk vissza a lakóautóhoz. Itt a hazaindulás jegyében tettük a dolgainkat. Motorfelszerelés, szendvicskészítés, holmik elpakolása voltak a fő feladatok. Korán vacsoráztunk, az elmúlt napok maradékait ettük. Most a hűtő kong, de ez így van rendjén. Zuhanyozás után írtam meg a naplót és kilenc óra lett, mire végeztem. Holnap, amilyen korán tudunk, felkelünk, és reggeli nélkül indulunk a határra. Útközben maradék leijeinkért tankolunk, sőt teljesen feltöltjük a kocsit, mert itt olcsóbb, mint otthon. Reményeink szerint dél körülre hazaérünk. Jó 270 kilométer vár ránk, ha nem megyünk autópályán. Budapest, 2013. augusztus 23, péntek, 100., utolsó nap Hat órakor keltünk, éppen világosodott. Ez otthon öt órát jelent, és úgy éreztük itt az ideje visszaállni a hazai időzónára. A gyors, egyszerűsített reggeli után hat órakor hagytuk el a kempinget. Nem hallgattunk Rózsira, hanem a táblákat követve a kerülő úton értük el a határra vezető utat. Eleinte jó volt, de utána elég kalandosan vezetett. Volt olyan része is, amely nem volt benne Rózsi térképében, ezért szegény sokat szenvedett, és mi sem voltunk tökéletesen biztosak a dolgunkban.
373
Azért végül csak elértük a főutat és az első szimpatikus kútnál, ez éppen egy Gazprom kút volt, megtankoltunk, kétszer is. Elsőre összes készpénzünkért kaptunk 13 litert, majd kártyával csurig, ami még közel 33 litert jelentett. Az 1.36 eurós ár legalább 15 forinttal kevesebb, mint amit legolcsóbb hazai kutaknál láttunk. Hét óra előtt soroltunk be a határátkelésre váró kocsik közé. Sajnos rossz lóra tettünk. A mi sorunk nem is mozdult, míg a másik folyamatosan haladt. Húsz perc várakozás után sikerült átsorolnunk a másik sorba, és ezután már hamar átjutottunk. Megállás nélkül jöttünk Ferihegyig. Az út bizony sok helyen volt döcögős, néhol kátyús, de alapjában jobb, mint amilyeneken az elmúlt hetekben jártunk. Lakott települést alig érintett, így könnyen tudtunk haladni. meglepően sok kamiont közlekedett ezen az irányon. Ezek közül néhány komolyan lassította a forgalmat, mások eszeveszetten rohantak. Mindent egybevetve nem bántuk meg, hogy ezt az irányt választottuk. Ferihegyig csaknem fél órával jöttünk gyorsabban, mint Rózsi előre jelezte. A megállás apropója egy Lidl volt, ahol vettünk pár dolgot a ma esti vacsorához és a lakóautóba a következő túrákhoz. A fél órás pihenő arra is jó volt, hogy könnyebben váltsak az országúti forgalomról a városira. Nem is volt gond egészen a Klinikákig. Onnan viszont fél órába telt, amíg rákanyarodhattunk a körútra, és újabb negyedbe, amíg átértünk a Petőfi hídon. A nagy dugó oka, hogy javítják a híd pályalemezét, mindkét irányban csak egy sáv volt járható. Ehhez képest már semminek tűnt, hogy a Bocskai úton nemhogy befejezték volna a csatornaépítést, hanem újabb szakaszokat törtek fel. Végül fél egyre értünk a Széchenyi hegyre. Ott megszokott helyünk szabad volt. Leparkolás után leszedtük a motort. Lejöttem vele a garázsig, majd felmentem a lakásba beindítani a hűtőt, majd a kulcsokat magamhoz véve visszatértem a garázsba a Mondeoért. Volt némi izgalom, mert száz napja nem kapott töltést az akkumulátor. Idén Tamás nem tudta ezeket a dolgokat érkezésünk előtt megcsinálni, mert még mindig nem jöttek haza a Balatonról. Szerencsére a kocsi elsőre indult. Betettem a motort a helyére, így a hagyományoknak megfelelően ő lett az első, aki téli helyére került. Visszamentem a kocsival a Hegyre, ahol Zsóka közben összeszedte a dolgokat, amit le kell, vigyünk a lakásba. Egy menetben lehoztunk mindent, igaz sok dolog még a lakóautóban maradt az őszi túrákhoz. Végül négy órára minden a lakásban volt, kezdődhet a mosás, a pakolás. X–X-X A Széchenyi hegyen a lakóautó kilométerórája 79600-at, a motoré 21651-et mutatott. Ez azt jelenti, hogy a száz nap alatt 3682 kilométert autóztunk és
374
1289-et motoroztunk. Ezen kívül saját becslésünk szerint gyalogoltunk 325 kilométert, kétharmadában városban, egyharmadában terepen. X–X-X Több mint hat hete érkeztünk haza száznapos utunkról. Itt az ideje, hogy elkészítsük az értékelést. Idén ez kicsit bonyolult feladat, mert hazaérkezésünk után pont két héttel újból útra keltünk, Csatlakoztunk a Levanter Makedónia-Albánia csoportos túrájához. Arról a két hétről, ennek II. részeként, külön napló készült. Azt a két hetet is részben Itt fogjuk értékelni, de a csoportos út sajátos szempontjait, illetve a felkeresett helyekhez kötődő észrevételeket annak végén vetjük papírra. Technikai szempontból a szezon kettős képet mutatott. Az első nap bekövetkezett, és már sokat taglalt kuplung hiba rányomta bélyegét az első hetekre. A megjavított kuplunggal sem stimmelt valami, kezdettől kicsit nehéz volt váltani, de később ez, gondolom a bekopás miatt, megjavult. Újabb idegeskedésre adott okot, hogy az utolsó héten Kruje-ban megint meg kellett dolgozzam a kuplungot. Egy olyan meredek helyen kellett elinduljak, hogy, csak erősen csúsztatott kuplunggal tudott a kocsi felkapaszkodni. Megint napokig tartó ferrodol szag volt a következmény. És ami sokkal idegesítőbb ez enyhén tovább is megmaradt. Az az érzésem, hogy most csúszik a kuplung. Minden esetre tavasszal meg kell nézetni, és lehet, hogy idegeskedés lesz miatta a jövőre is. Ugyanakkor az egész úton nem volt más technikai gondunk, apróság is csak nagyon kevés, hosszú hetekig elő sem kellett venni a szerszámokat. Az új fejlesztések jól beváltak. A Luca-széke beintegrálása után egyszerűbb volt az elektromos hálózatra felkapcsolódni és indulások előtt beszedni a kábelt. Az új külső szatellit vevő csatlakozást ki sem próbáltuk, az egész út során egyetlen egyszer sem kapcsoltuk be a televíziót. Nagyon sikeresnek tartjuk a nappali menetjelző fény beépítését. Nemcsak az életet egyszerűsíti, hogy nem kell a tompított ki-bekapcsolgatásával törődni, de csökkenti a generátor igénybevételét és talán a fogyasztást is kicsit. Mára egyre több kocsi, egyelőre még nem a lakóautók, jár ezzel a megoldással. Csak egyszer, Erdélyben állított meg egy rendőr és figyelmeztetett, hogy tompítottal kell járni. Pár méterre bekapcsoltam és kész. Hasonlóan pozitív a tapasztalat a fém szelepszárakkal. Nemcsak a keréknyomás ellenőrzése egyszerűbb, hanem reményeink szerint a sorozatos szelepszár gondok is megszűnnek. A tolatókamera is alapvetően beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Vele két gond van. Az egyik, hogy a régi display fényereje kicsi, ezért a kép feketefehérnek hat és napsütésben nehezen látható, kezelése nehézkes (minden gyújtás rákapcsolás után két gombot is meg kell nyomni). A másik kellemetlenség, hogy bekapcsoláskor alapban a tolatókamera kapcsolódik be, ezért, ha a gyújtás ráadásakor a váltó nem hátramenetben van és elindulunk,
375
ez a kamera marad bekapcsolva, átkapcsolás csak a hátrameneti fokozatba kapcsolás után ismét üres, vagy előremenetbe kapcsolással lehetséges, amit menetben nem lehet megtenni. Ez utóbbit próbáltam a vezérlőegységen a kamerák és a vezérlések egyidejű felcserélésével kijátszani, de sikertelenül. Utóbbi témában a gyártótól megpróbálok tanácsot kérni, előbbi témában pedig ajánlatot egy másik display-re. Az új, biciklik nélküli pakolási rendben, melynek a kevesebb láda miatt egy tovább egyszerűsített változatát alkalmaztuk Albániában, sokkal könnyebben és gyorsabban hozzáfértünk mindenhez. Az apró cuccok tárolására készített kiegészítő ládának köszönhetően nagyobb rendet lehetett tartani a garázsban. Ebben a ládában egy elkülönített rekesz a cövekeknek tovább fogja javítani a helyzetet. Az Albán úthoz kapcsolódik, hogy motor és motortartó hiányában most éltünk először a tolató radar érzékelőinek áthelyezési lehetőségével, melyet már évekkel ezelőtt megteremtettünk. Talán fél óra sem kellett a motortartó leszereléséhez és az érzékelők átszereléséhez. Egyébként idén elég sokszor konfiguráltuk át a kocsit. Először a gyerekekkel biciklitartóval, sok székkel kissátorral és egyebekkel voltunk el, majd kettesben az évek óta megszokott felállásban. A száznapos útra bringák nélkül mentünk, majd ismét a gyerekekkel teljes menetfelszereléssel, csak a motor maradt itthon, végül pedig Albániába egy minimális felszereléssel. Ezek a váltások ugyan elég sok hurcolkodással jártak, de gyorsan lebonyolíthatóak voltak. Idén is Rózsi nagyon jó szolgálatot tett. Egy kellemetlen tapasztalat volt, mely utólag kielemezve a helyzetet, az én hibám volt. A két út között frissítettem a készülék szoftverét és a térképet is. Ez utóbbi annyival több helyet foglal el, hogy a nyári archív file-ok mellett nem maradt hely a memóriában az albán út track-log-jainak. Hamar, már Szkopjéban észrevettem, hogy gond van, de azt hittem, hogy az új készülékszoftver a hibás. Ha akkor kitörlöm az archívokat működött volna a dolog. Hazatérésünk után a Garmin-nal egyeztetve töröltem a nem használt hang- és szöveg file-okat is. Most biztonságos a működés és megint tanultam valamit. Télre megint van egy kb. húsz tételből álló lista, de ennek döntő többsége apróság, vagy olyan kisebb módosítás, mely csak a komfort érzetünket javítaná. Legfontosabb a székek és a napozóágyak felújítása. Előbbiek ülőfelületét kell kicserélni, utóbbiakon az elmúlt nyolc szezonban keletkezett elhasználódásokat kell korrigálni. Fontos tétel a tolatókamera fent vázolt bajainak megoldása is. És pótolni kell azt a kulcsot, melyet Albániában beletörtem a gázpalacktartó zárjába. És ne feledjük jövőre vizsgáztatni kell… Minden esetre az elmúlt tíz évben technikai környezetünk kikristályosodott. Kisebb javítanivalók mindig lesznek, mindig fogok találni fejlesztenivalót, de gondolom nagy dolgokra már nem fog sor kerülni. Amitől a legjobban kell tartani, hogy az öregedéssel előjönnek, esetleg komolyabb technikai kopások, meghibásodások nem csak a felépítményen, de sajnos az alapjárművön is. Közérzetünkről kilenc sikeres hosszú túra után nehéz bármi újat is mondani. Azért az idei útnak is volt néhány újdonsága.
376
Az első, hogy ilyen bizonytalan útitervvel még soha sem indultunk el. Ez nem zavarta meg a túrát, utólag elmondhatjuk, hogy jól rögtönöztünk, és egy tartalmas szezont tudhatunk magunk mögött. A második, hogy az elmúlt tíz évben először, két hétre megszakítottuk barangolásunkat az őszi csoportos túra előtt. Már 2008-ban sem felelt meg nekünk a háromszori indulás, most sem vált be igazán a megszakítás megfűszerezve az unokák társaságában két rövid kempingezéssel. Sok volt a pakolás, hurcolkodás, mosás. A harmadik, hogy első alkalommal céloztunk meg „mérsékelten komfortos” országokat. Ez leginkább Erdélyben, de Montenegróban és a későbbi csoportos túrán Makedóniában és Albániában is okozott némi gondot. Legjobban a rossz és/vagy ismeretlen útviszonyok adtak okot folyamatos aggodalmaskodásra. De legalább ennyire zavaró volt, hogy kevés kemping állt rendelkezésre, és gyakran azok elhelyezkedése, komfortja sem volt megfelelő. Soha sem tudhattuk, megtaláljuk-e a kinézett táborhelyet, és ha igen, mi vár ránk ott? Ez okot adott a folyamatos stresszre. Zavaró volt a szokásosnál sokkal nagyobb szemét mindenfelé, bár ennek ellenére higiéniai szempontból nem éreztük magunkat veszélyben. A fentiek következményeként nem tudtunk pihenésre alkalmas helyet találni, illetve a vezetett túrán a program nem adott lehetőséget rá. Idén valahogy a Nyugat-Európában szokottnál jobban zavart a helyi nyelvek ismeretének hiánya, melyet csak fokozott a cirill betűk használata egyes területeken. Ezen az sem segített igazán, hogy Erdélyben sok helyen tudtuk használni a magyart. Itt rontotta közérzetünket, hogy szembesülnünk kellett az intenzív románosítás eredményeivel. Bár tartottunk tőle, a közbiztonsággal nem volt gondunk. Horvátország közismerten biztonságos, és ebben nem kellett csalódjunk. Montenegróban kimondottan barátságosak és segítőkészek voltak a helyiek, - mind a lakosság, mind a rendőrök, - és ugyanez mondható el Makedóniáról és Albániáról is, bár az Albán Alpokba csoportunkat egy ismeretlen szerepű fiatalember is kísérte, akinek övén ott volt a pisztolytáska… Erdélyben sem volt gond a közbiztonsággal, de a kimondottan magyarlakta részeken kívül nem éreztük, hogy szívesen látnak. Természetesen máshol is találkoztunk kedves emberekkel, mint a fogarasi Lidl pénztáros lánya, vagy a segesvári vártemplom idegenvezetője, de ide sorolhatjuk sokak mellett a Kiszombor-i határátkelő román határőrét és vámosát is. A nyár folyamán meglátogatott országok különböző érzelmeket váltottak ki. Horvátországban a nyugat-európai szintű komfortosság érzetét rontotta az előszezonban szokatlan zsúfoltság és a néhol kirívó drágaság. Montenegróval kapcsolatban nem voltak túlzott elvárásaink, ezt az ország mindenképpen túlteljesítette és a szezon kellemes meglepetése lett. Erdéllyel kapcsolatban nagyok voltak az elvárásaink. Ezeket sok szempontból teljesítette, de összességében csalódás volt, sőt a túra végén, elismerve, hogy sok szép és érdekes helyen jártunk, összességében megállapítottuk,
377
hogy nem éreztük igazán jól magunkat. Ennek sok összetevője van, a fentebb említett „mérsékelt komfort”, a nyelvi környezet, a pihenési lehetőség hiánya, a meleg és sok más apróság. Összegezve: ismét egy sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Tíz éve éljük életünk jó egy harmadát B típusú életformánk keretei között. Amikor elkezdtük, nem számoltunk vele, hogy ilyen sokáig leszünk képesek erre az életmódra. Most elmondhatjuk, hogy ez egy nagyon jól bevált, tartalmas, szellemi és fizikai erőnlétünk megtartását jól szolgáló életmód, melyért érdemes volt nyugdíjba menni. Pillanatnyi helyzetünket értékelve, úgy látjuk, még van kedvünk, erőnk és elegendő célpontunk a folytatáshoz. X–X-X Ami a naplóból kimaradt Az úticél Ez idén, - azon túl, hogy menetközben alakult ki a program, - megint kicsit salátára sikeredett. Az őszi Makedónia–Albánia túra inkább a nyár elején meglátogatott Horvátország-Montenegróhoz lett volna kapcsolható. Montenegró után fordított irányban lejárni az őszi túrát, egy nagyon átgondolt és gazdaságos program lehetett volna. Erdély mindenképpen kicsit kilógott. Mindezek ellenére az Észak-Balkánt elég jól bejártuk. Amit tapasztaltunk, az kicsit várható volt: Horvátország, és itt elsősorban az Adriáról és a nemzeti parkokról van szó, csodálatos, tiszta, még előszezonban is zsúfolt és drága. A többi helyet röviden úgy lehet jellemezni, hogy nagyon szép, de kicsit lehordott és mérsékelten komfortos. A látnivalók A látnivalókra, legyen szó természeti szépségekről, vagy településekről, az esetek többségében nem lehet panasz. Ezt a területet is erősen megviselték az elmúlt századok, szinte mindenhol fél tucatnál is több hódító egymást váltva birtokolta a területet, és mindehhez járultak az elmúlt század viharai és zárásként a délszláv háború. Ennek megfelelően itt sincsenek még ma is használható évezredes épületek, mint Európa kevésbé zaklatott múltú felén, de bőségesen található két-háromezer év történelmét idéző rom. A műemlékek többsége maximum 3-500 éves múltra tekint vissza. A várak, erődök és kastélyok mellett szép számmal látható a közigazgatást és a civil életet kiszolgáló épület is mindenfelé. Mindehhez járulékként három vallás, - a római katolikus, az ortodox és a muszlim (Erdély esetében ez utóbbi helyett a három protestáns felekezet, a lutheránus, a református és az unitárius), templomai, kolostorai, iskolái, és egyéb vallási épületei. Ezek közül is kiemelkedik Erdély száznál is több erődített temploma. Számunkra külön érdekesség volt a magyar történelem számos színhelye Erdélyben.
378
Horvátországban és Montenegróban közel két tucat, Erdélyben még ennél is több települést kerestünk fel. Külön érdekesség volt a skanzen Nagyszebenben. Sok régi épület nem látogatható, nagyon sok felújítása éppen folyamatban van. Több helyen kellett szembesüljünk a szocializmus éveinek emlékével, lerombolt történelmi városrészekkel, hangulattalan panel erdőkkel Ami a természeti szépségeket illeti, az Adria partja köztudottan egyedülálló, és mint csodálatos sziklás part, kedves öblökkel, köves strandokkal, a part előtt szigetek sokaságával él a köztudatban. Az már kevésbé ismert tény, hogy Montenegróban a legdélebbi mintegy 15 kilométer egy egybefüggő homokos strand. A tengerparton túl a szárazföld is tartogat érdekességeket Horvátországban. A Plitvice-i tavak a legszebbek és legismertebbek, de hasonlóan emlékezetes kirándulást tettünk a Krka folyó mészkőtufa gátjainál kialakult vízeséseknél. Kevéssé ismert a Plitvice-től Karlovac felé, Slunj határában található Rastoka, ahol alig pár négyzetkilométeren meseserű környezetet találhatunk apró tavakkal, vízesésekkel, malmokkal és más fából épült épületekkel. Kevésbé látványos a Vransko jezero Nemzeti Park. Aki nem járt a montenegrói hegyekben, az nem járt Montenegróban. Legismertebb és a turisták fogadására legjobban felkészült a Durmitor Nemzeti Park. Ez télen síelők, nyáron a hegyeket járók és raftingolást kedvelők paradicsoma. A fennsíkból kiemelkedő mintegy tíz kilométer átmérőjű Durmitor hegység 48 kétezer méternél magasabb csúcsát négy mély kanyon határolja. Köztük a legnagyobb és legismertebb a Tara völgye, mely a Colorado Grand Canyon-ja mögött a második a Földön. Az 1400-1600 méter magasan lévő fennsíkba 1-2 kilométer széles és néhol 1200-1300 méter mély völgyet vágott a folyó, mely viszonylag nyugodtan hömpölyög a mélyben. A leghosszabb 86 kilométeres rafting túrán is csak kb. 200 méteres a szintkülönbség. A hegyek között 18 kisebb-nagyobb tó húzódik meg. Ez utóbbiak közül hármat magunk is felkerestünk. Nagy élmény volt terepjáróval körbe autózni a hegységet, miközben átkeltünk a Susica jó 500 méter mély kanyonján is. Természeti szépség a Kotor-i öböl a Perast partjai előtt található kis templomszigetekkel vagy a sziklafalba épült Ostorog-i kolostor is. Számos út van, melyen végigautózni egy külön élmény. Ilyen a Podgorica-ból Mojkovac felé, a Moracka völgyében, vagy a Tara felső folyása mellett vezető út. De ide sorolhatjuk a Lim folyó völgyét Bijelo Polje-tól a szerb határig és azon túl, vagy a Podgorica-ból Niksic-en keresztül Zabljak-ba vezető hegyi utat. Erdélyben a felkeresett természeti szépségek többsége, a Békás szoros, a Gyilkos-tó, a Tordai hasadék, a Szent Anna-tó, a Transzfogarasi autóút közismertek. Kevésbé ismert hely a Mohos láp és a Brassó melletti Hétlétrás szakadék, - mely idén sajnos a létrák cseréje miatt le volt zárva. Különleges célpont volt a két sóbánya, Parajdon és Tordán.
379
Az utakról Horvátországban nem lehetett panasz. A Letenye – Zágráb – Split - Ploce autópálya kiválóan teljesíti feladatát és tehermentesíti mind a tengerparti utat, mind a hegyekben dél felé tartó utat. Egyetlen gond vele, hogy kimondottan drága. A többi út állapotára sem lehet panasz. Montenegróban alapvetően más a helyzet. Itt egyedül Podgorica környékén van pár tucatnyi kilométeren négysávos út. Fizetni csak a Bar-ból Podgorica felé vezető alagútért kell. A tengerparton vezető útra, - bár az nincs olyan jó minőségű, mint a horvát oldalon, - nem lehetett panasz. Az ország belsejében már nagyon vegyes a kép. Még az útikönyv is több viszonylattól eltanácsolt. Mindezek ellenére, - köszönhetően az elmúlt évek erőfeszítéseinek, - sok nagyon jól járható új utat használhattunk. A kiépülő turizmus érdekében például a Durmitor Nemzeti park megközelítésére több utat is felújítottak, vagy új nyomvonalon építettek ki. Így Podgorica és Niksic között, majd tovább Zabljak felé kimondottan jó hegyi utakon járhattunk. Több viszonylatban, például a Shkoderi tó déli partján, vagy a Kotori öböl mentén Kotor-tól a kompig, - olyan keskeny az út, hogy lakóautóval nem tanácsos behajtani. Mi végül is összességében pozitív tapasztalatokat szereztünk. Ehhez nagyon körültekintően jártunk el. Nem hittünk feltétel nélkül sem vadonatúj térképünknek, sem Rózsi frissített térképének, hanem minden út előtt helyiekkel konzultáltunk, és nem csak egy valakivel. Erdélyben a helyzet sokkal rosszabb volt. Itt alig van autópálya, csak egy-egy város (Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó) kerülője épült meg. Folyik a DévaNagyszeben szakasz építése, egy kisebb darabot már át is adtak. Az autópályák használatáért nem kell fizetni, viszont van általános útdíj, melyet a mi e-matrica rendszerünknek megfelelően működtetnek. 30 napra a lakóautóért 9 eurót kellett fizetni belépéskor. Közlekedni jószerével csak a főútvonalakon lehet, azokon viszont nagyon nagy a forgalom, sok a kamion. Ezek a főutak is gyakran kátyúsak, burkolatuk toldozott-foldozott és a kellő szélesség sincs meg mindenhol. Különösen a motorozás volt kellemetlen. A mellékutak állapota nagyon esetleges. Például a Bikszádfürdő-ről Bálványosfürdő-re vezető úton még motorral is sokat szenvedtünk, de az erről az útról a Szent Anna tóhoz vezető leágazásra nem lehetett panasz. Szászfehéregyháza-t egy olyan úton lehet csak megközelíteni, melynek aszfaltburkolata 2-300 méterenként 10-20 méteren egyszerűen hiányzik. Gyakori, hogy kis településeken, mint Farkaslaka, vagy Szászfehéregyháza, a belső utak nem pormentesítettek. Viszont láttunk két nagyon is követendő példát. Ami a legjobban tetszett, hogy a közlekedési lámpák nagy része mellett megjelenik egy visszaszámláló óra, mely mindig a megfelelő színnel jelzi hány másodperc van hátra a váltásig. A másik dolog, hogy az ideiglenesen (pl. útépítés miatt) kihelyezett táblák alapszíne sárga, míg az állandóan kint lévőké fehér. Mindkét dolog sokban könnyíti a gépkocsivezetők dolgát. Kempingek
380
E tekintetben is nagyon éles a különbség Horvátország és a többi meglátogatott ország között. A horvát tengerparton egymást érik a színvonalas, jól felszerelt, minden igényt kielégítő kempingek. Európa más országaitól eltérően ezek többsége vagy rendelkezik saját tengerparttal, vagy ahhoz nagyon közel van. Ehhez sajnos kirívóan magas árak tartoznak, melyet csak mérsékelni tudnak az előszezoni kedvezmények. A nagy kempingeken túl egyes részeken kis magán kempingek sokasága is kínálja magát. Az ország belsejében viszont alig találhatunk táborhelyet. Igaz a nagy nemzeti parkok (Plitvice, Krka) mellet találunk kempingeket, de ezen kívül csak Zágráb büszkélkedhet ilyennel. Montenegróban és Erdélyben viszont siralmas a helyzet. Nagyon kevés a táborhely, és ezek komfortfokozata erősen bírálható. A kempingek egy része (Budva, Temesvár, Brassó) a szocializmus éveiből megmaradt hatalmas létesítmények, Brassó kivételével végtelenségig lerobbant állapotban. Több hasonló kemping, mint Tusnádfürdő, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós be van zárva. A táborhelyek többsége falusi házak kertjében üzemel így-úgy kialakított vizesblokkal. Ezek közül a pozitív véglet Szováta, ahol egy szép családi ház kertjében, a gyümölcsfák között hangulatos és jól felszerelt kempinget alakítottak ki, míg negatív csúcs a montenegrói tiszteletbeli konzul kempingje Herceg Novi mellett, ahol a zuhanyzók esőben természetes rásegítéssel működnek, mert a fülkéknek nincs teteje, a meleg vizet pedig a vizesblokk tetejére kidobott mintegy 30 méter fekete csőben a nap melegíti. Erdélyben vegyes házasságok révén gyakori a külföldi, általában holland tulajdonos, de tapasztalatunk szerint ezek a helyek is színvonalukat illetően bele olvadtak a környezetbe. Erdélyben két helyen is (Segesvár és Félix Fürdő) olyan kempingnek nevezett helyeken aludtunk, melyek inkább egy kicsit komfortosabb camper-port-nak feleltek meg. Előbbit a városi strand parkolójában, a strand infrastruktúrájára alapozva, utóbbit a nyilvános parkoló egy részének elkerítésével alakították ki. Erdélyben egyedül a Kolozsvár melletti Gyalu húsz éve újonnan épített és szintén holland tulajdonú kempingje felelt meg a kempingekről kialakított fogalmainknak. Montenegróban az Ulcinj alatti tengerparton strandoltunk két hetet egy elfogadható minőségű táborhelyen, de itt is a vizesblokk befogadóképessége és felszereltsége hagyott kívánnivalót. A kempingekben mindkét országban elég esetleges az erősáramú csatlakozások elhelyezése, ezért idén többször kellett a második 25 méteres kábelt is használni. A csatlakozások kialakítása sem bizalomgerjesztő, előfordul, hogy a területen ledobált kábeldobokról vagy T elosztókról kell vételezni az áramot és a víztől valamennyire is védett csatlakozás vagy egyéni kismegszakító elég ritka. Érintésvédelmi relét talán sehol sem láttunk, Temesváron még földelés sem volt. A saját érintésvédelmi relé mindenképpen megnyugtató volt. A kevés és kiskapacitású kemping ellenére július-augusztusban sehol sem volt gond helyet kapni. Különösen Montenegróban, még a hegyekben is, meglepően sok volt a sátras. A kempingekben általában egy-két éjszakát
381
töltenek az arra járók, még az Ulcinj melletti, jellemzően nyaraló kempingben is ritka volt az egy hétnél tovább maradó vendég. Turistainformáció, gyalogtúrázás A városokban, turista nevezetességeknél általában sikerült valamilyen információforrást találni, bár ezek felszereltsége elmaradt a NyugatEurópában megszokottól. Talán csak a Plitvice és Krka Nemzeti Parkoknál állt rendelkezésre korlátlan mennyiségben ismertető anyag 6-8 nyelven, köztük magyarul is. Azért valamilyen várostérképet szinte mindig sikerült szereznünk. Érdekes volt, hogy Erdélyben a táblák szerint a kávézók és szállodák egy része információs pontként is működött. El lehet képzelni, hogy a pincér kislányoktól, vagy recepciósoktól milyen információkat lehetett kapni. A gyalogtúrázást idén nem nagyon műveltük. A horvát nemzeti parkokban jól kiépített és sokak által használt utakon járhattunk, melyről a belépőjeggyel elég jó térképeket kaptunk. A Durmitor hegységben lehetett vásárolni 50 illetve 25 ezres szintvonalas térképeket, melyeken feltüntették a turistautakat is. A sűrűbben látogatott részeken a jelzés elég jó, egyetlen gond vele, hogy minden utat ugyanazzal a fehér alapon piros körrel jeleznek. Kevésbé látogatott helyeken a jelzések nagyon esetlegesek, a térkép mellett az út mentén elszórt csoki papírok és egyéb szemetek adták a legjobb útbaigazítást. Erdélyben nagyon keveset jártunk turistaösvényeken és ott is szinte magától adódott a nyomvonal. A Tordai hasadékban, a Hétlétrás szakadékhoz vezető völgyben, a Szent Anna tóhoz vezető úton, vagy a Transzfogarasi úttal párhuzamos kötélpálya mellett nehéz eltévedni. Itt sincsenek külön jelzések, csak az egységes fehér alapon piros kör, melyet az elágazásoknál szöveges információ egészít ki. Strandok, strandolás Bár Erdélyben számos fürdőhelyen jártunk (Tusnádfürdő, Bálványosfürdő, Szováta, Torda, Félix Fürdő), és Plitvice-n és Krka-ban is volt alkalom, ezzel a lehetőséggel idén csak az Adria partján éltünk. Ott viszont elég sokat. Csak egy-két helyen kellett kissé csalódnunk a tengerpartban. Zaostrog-nál a csodálatos és tiszta part sajnos túlzottan keskeny volt a napozóágyak elhelyezésére és június vége felé túlzott volt a zsúfoltság. Split-ben a kemping melletti öböl sirályok ezreinek volt pihenőhelye és ettől a víz tisztasága kétségessé vált. Montenegróban a tengerrel nem volt gond, csak a strandokon szétszórt szemét bizonyult zavarónak. Élelmiszer beszerzés, árak Mindhárom országban rendelkezésre állt elegendő szupermarket. Horvátországban és Erdély nagy részén jelen van kedvenc áruházláncunk, a Lidl. Rajta kívül más nemzetközi láncoknak is vannak üzletei, így láttunk Penny-t, METRO-t, Spar-t. Kiterjedt hálózatai vannak a helyi érdekeltségű
382
láncoknak is. A szupermarketek polcain a teljes nemzetközi áruválasztékkal találkozhatunk. Elsősorban Montenegróban utcai árusoknál lehet zöldség- és gyümölcsféléket a legjobban venni. Az árak hasonlóak, mint itthon. A kenyérfélék érzékelhetően olcsóbbak, mint Nyugat-Európában. Bankkártya használat A Magyarországon kibocsájtott nemzetközi hálózatokhoz tartozó kártyákat elfogadják. Horvátországban mindenhol lehet velük fizetni, még a nemzeti parkok belépőit is, Montenegróban a kisebb kempingek nem fogadják el a kártyát, míg Erdélyben a szupermarketekben általában, a benzinkutak és kempingek közül csak a nagyobbak fogadják el a kártyát. Nyelvhasználat, idegenek Angollal és némettel idén is boldogultunk. Horvátországban a nagy turistaforgalom miatt ez természetes. Montenegróban már néhol kézzel-lábbal kellett kommunikálni, de nagyon örvendetes, hogy a fiatalok körében egyre elterjedtebb az angol nyelv ismerete. Itt kicsit zavartak a cirill feliratok, de érzékelhető egy törekvés a latin ABC használatának elterjesztésére. Erdélyben értelemszerűen sok helyen használhattuk a magyart, ennek ellenére nyomasztónak éreztük azt, hogy tősgyökeres magyar városokban, mint Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad, Marosvásárhely ma már alig hallani magyar szót. A bejárt területen egyedül Horvátország az, mely erősen épít az idegenforgalomra. Ennek megfelelően nagyon sok a külföldi, szinte minden nagy kempinges nemzet képviselteti magát. Feltűnő volt, hogy egyes déli területeken milyen sok a lengyel és cseh vendég. Ugyanakkor sehol sem tapasztaltuk még, hogy ennyire kevés hazai turista járja az utakat, talán két horvát rendszámú lakóautót láttunk. A horvátok, ha igénybe veszik nagyon gazdag turisztikai kínálatukat, inkább az apartmanokat, vagy bungalókat választják. Montenegró most indul el a túrizmus útján. Nem túl sok külföldit láttunk, de sehol sem jártunk még, ahol ennyi ország kocsijával találkoztunk volna. Olyan országok, melyek polgárai máshol nem fordulnak meg, - például Albánia, Koszovó, Makedónia, Görögország, - itt képviseltetik magukat. Nemcsak a közeli országokból látogatnak ide, de láttunk kocsikat valamennyi skandináv és balti országból, Írországból, Angliából és Spanyolországból is nem kihagyva Belorussziát, Oroszországot és Ukrajnát sem. Összegezve: a három hét alatt Európából csak portugál és izlandi kocsival nem találkoztunk. Erdélyben nagyon kevés a külföldi. Legtöbben magyarok, elsősorban a Székelyföldet látogatják és feltűnt, hogy nagy többségük tíz évnél idősebb kocsikkal jár. A kempingek kevés vendége között sok a holland és a német, de két alkalommal is együtt éjszakáztunk egy francia csoporttal. Sok olasz, sőt jó pár spanyol rendszámú kocsival is találkoztunk az utakon, de mint
383
megtudtuk ezek többnyire a szabadságra haza látogató külföldön dolgozó helyieké. Viszonylag kevés román rendszámú lakókocsit- és autót láttunk, azok is többnyire bukaresti illetőségűek voltak. Gázolajárak Általában valamivel kedvezőbbek, mint itthon. Drágán tankoltunk Szerbiában (1.42). Horvátországban május-júniusban1.23-1.25, Erdélyben augusztusban 1.36-1.37, Montenegróban 1.24 euró volt a gázolaj litere júliusban. Rovarok Érdekes módon idén alig találkoztunk szúnyoggal, pedig jó párszor táboroztunk édesvízhez közel. Esténként inkább csak rutinból csukogattuk a szúnyoghálós ajtót. Légy is kevesebb volt, mint számítottuk, azért több helyen, - elsősorban az erdélyi falusi kempingekben, - hadakoztunk velük. Ismét majd minden étkezésünkkor pár darázs is csatlakozott hozzánk. Többségük rosszul végezte, de mindkettőnket egy-egy alkalommal sikerült megszúrniuk. Szerencsére a csípések gyorsan gyógyultak, gondot nem okoztak, inkább csak kellemetlen volt.
384
