2014. november 15. évfo lyam 11. szám
É L E TeÜx N t rK a w es s i . h u
A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója
Mind összetörtünk, mint az elejtett cserépedények. Friss sebek és régi hegek sajogtak bennünk. Megnyomorítottak az elvárások, az elfogadás alig parázsló tűz volt, és eltűnt a szeretet. Zokogott a fájdalom bennünk, megrémített az üresség, gyötört a hiány, a szégyen, hogy nem tudtunk igazán szeretni, hogy erővel zsaroltuk a melegséget. Összezavarodtunk, és dühösek voltunk, és életünk lassan ránk omlott. Gyógyulni akartunk. Kajtattunk a teljesség után, ámítottunk önmagunkat, de a felszínt néztük csak, és tettük, amit kell, mert ettől minden rendben lesz, máskor mindent a szőnyeg alá söpörtünk, és elhittük, hogy nem lépünk
elfelejtett taposóaknáinkra. Édes mérgekkel kúráltuk magunkat: kapcsolatok, feladatok, értékek, függőségek, felejtés. Céltévesztővé váltak tetteink, a falaink nem védtek, nem váltak meghitt otthonná, inkább magányba zártak, a viharokban ránk omoltak. Elvétettük, eltévedtünk... Halálos fáradtsággal, végkimerülve rogytunk össze. Nincs tovább. Számot kellett vetünk: felelősek voltunk önmagunkért? Meggyógyultunk és tudtunk gyógyítani? Igazán boldogok voltunk? Valóban ezért születtünk? Tudjuk, előbb - itt, vagy utóbb - ott, ezekről számot adunk. ››› Elekes József
Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. 1
2014. november
D
ósa Csenge v a g y o k e g y fantasztikus család harmadik gyermeke. Kicsi koromban volt képes Bibliám és a szüleim olvasták nekem az evangéliumot. Láttam példaként az ő életüket, ami biztosított róla, hogy Istennel kapcsolatban lenni, olyan teljes életet garantál, amilyet én is szeretnék. Naplót is vezettem akkoriban, amibe fel vannak írva az időpontok, melyeknél újra és újra Isten mellett döntöttem. Ezek a döntések érzelmekre alapultak, de fontos lépések voltak ahhoz, hogy eljussak oda, ahol vagyok. Pár éve kialakult egy nagyon összetartó társaság, akikkel egy ideig csak táborokban és a vasárnapi alkalmakon, de később már külön szombatonként is találkoztunk. A Biblia mellett volt lehetőségünk még jobban megismerni, megszeretni egymást. Ez volt a minifi, ahol a kis komolyságból egyre több komolyság lett. Később már csatlakoztunk a nagyobbakhoz, akiktől sokat tanulhattunk. Évközben nagy hatással voltak rám az ifjúsági alkalmak, az „Ez az a nap!” programok, majd a mentorom (aki Herjeczki Zsófi volt). Tavaly pedig egy lányos lelki csoport indult, ahol három fantasztikus vezetővel az élünkön beszélhettünk a már sokunkban mély Istenkapcsolatunkról, kérdéseinkre választ kaphattunk és titkainkat megbeszélhetjük. Rengeteget kaptam a nyaralásokból is. 2012-ben Görögországban voltunk, ahol félreértésből a reggeli áhítat vezetését vállaltam, ám a ké-
szülés az alkalomra nagyon sokat adott nekem. Majd 2013-ban a Szigetközben jártunk, ahol a jobbnál jobb tanítások, dicsőítések és csoportos imádságok elvezettek odáig, hogy megértettem a kereszthalált, el tudtam fogadni a megváltás ajándékát. Tudtam, hogy Istennek terve van velem. Ezekben a napokban hoztam azt a komoly, tudatos döntésemet, amit a megtérésemnek nevezek. Utolsó nap a tábortűz mellet sok kérdésemre választ kapva átadtam életemet Istennek.
Dósa Csenge Az utána lévő másfél évben pedig próbáltam megfelelni ennek a döntésemnek, de elbuktam egymás után többször is és ilyenkor megingott a hitem magamban és Istenben is. Most már rájöttem, hogy még sokszor fogok
2
15. évfolyam 11. extra szám elbukni, bűnös vagyok, de nem ez számít, mert kegyelmet kaptam, Jézus áldozatáért. Voltak és bizonyára még lesznek nehéz pillanataim, de most már van egy olyan biztos alapja a hitemnek, melyhez bármikor viszszamehetek és újraépíthetem. Hálás vagyok Isten türelméért és szeretetéért, hogy eddig szólítgatott, olyan embereket adott mellém, akik ebben segítettek, ezért ma 2014. 11. 30-án itt állhatok fehér ruhában, elfogadva az új életet, amit Isten adott nekem.
Szabó Eszter
M
ivel keresztény családban nőttem fel, ezért számomra sosem volt kérdés, hogy van Isten és lehet hozzá imádkozni. Ennek ellenére sokáig nem éltem ezzel a lehetőséggel, nem nagyon érdekelt a do-
3
log, elvoltam az életemmel, jártam gyülekezetbe megszokásból, de különösebben nem foglalkoztatott, hogy személyessé tegyem a kapcsolatot Istennel. Voltak alkalmak, amikor annyira leterheltek a bűneim, az, hogy rossz vagyok, semmi sem sikerül. Imádkoztam Istenhez, hogy mentsen meg, de végül mindig a saját erőmből próbáltam jobb lenni. Elhatároztam, hogy következő nap már másképp lesz minden, de valahogy sosem sikerült megvalósítanom az elképzeléseimet. Újra és újra ugyanazokat a hibákat követtem el. Eljutottam addig a pontig, hogy egy kudarcnak láttam magam, aki semmi jóra nem képes és sosem lesz jobb. Aztán tavaly nyáron elkezdett foglalkoztatni az, amit keresztény társaságokban olyan sokszor hallottam: a személyes kapcsolat Istennel. Elhatároztam tehát, hogy elkezdem olvasni a Bibliát rendszeresen. Ez meg is történt, de úgy éreztem: Isten hozzám nem szól. Néha előfordult, hogy magaménak éreztem azt, amit olvastam, de legtöbbször nem jutott el a szívemig, úgyhogy egy idő után abba is hagytam. A tavalyi ifitáborban azonban valami megváltozott. Láttam a többieket, akik közül többen reggel korábban felkelnek és imádkozással, Biblia olvasással kezdik a napot. A tábor vége felé gondoltam, csatlakozom hozzájuk, adva még egy esélyt a dolognak. Teljesen más volt. Éreztem Isten jelenlétét és emiatt újra úgy döntöttem, hogy elkezdem rendszeresen olvasni a Bibliát, most
2014. november már reggelente. Így kezdtem a tanévet és nagyon áldott volt. Egyre többször éreztem azt, hogy Isten szól hozzám. Egy ifis alkalmon, amikor az imádság volt a téma, rádöbbentem, hogy én nem szoktam imádkozni, így amikor hétvégén elmentem biciklizni, direkt egy csendes helyet kerestem, hogy megpróbáljam. Már út közben elkezdtem magamban beszélgetni Istennel, gondolkoztam: miért adhatok hálát, aztán elkezdtem imádkozni a szeretteimért, majd magamhoz érve rájöttem, hogy rengeteg mondanivalóm van Istennek. Ahogy kiöntöttem neki a szívemet, már hangosan, feljött bennem egy csomó bűn, soroltam őket és ahogy éreztem a súlyukat, már sírva imádkoztam tovább. Nagyon fájt, hogy bűnös vagyok. Mindig tudtam, hogy Jézus értem halt meg a kereszten és mégsem foglalkoztam ezzel, és csak akkor éreztem át igazán annak az értékét, hogy ez értem, helyettem és miattam történt. Kértem Isten bocsánatát, és azt vettem észre, hogy egy hatalmas békesség kezd úrrá lenni rajtam, olyan szabadságot éreztem, amit addig soha. Már nem a szomorúságtól és a fájdalomtól sírtam, hanem örömkönnyek folytak az arcomon. Éreztem Isten kegyelmét, azt, hogy igenis van bocsánat a bűneimre, és nem kell saját erőmből jobbnak lennem, mert az képtelenség. Egyszerűen csak engednem kell, hogy Ő munkálkodjon bennem. Annyira hálás vagyok, és voltam ak-
kor is, nem akartam abbahagyni az imádkozást, nem akartam hazamenni, csak ott lenni Istennel és beszélgetni vele. Éreztem, hogy ez nem egy pillanatnyi fellángolás volt bennem, hanem tudtam fejben is és szívben is, hogy megbocsátattak bűneim és ez a kegyelem nem múlik el.
Szabó Márk
K
eresztény családban nőttem, ezért már kisgyermekkorom óta gyülekezetbe járok. Számomra sosem volt kérdés Isten létezése. Kezdettől fogva hallottam az evangéliumot. Biztos voltam abban, hogy egyszer nekem is döntést kell majd hoznom: milyen életet éljek. Ezt azonban sokáig halogattam, mindig
4
15. évfolyam 11. extra szám volt valami kifogásom. Ennek ellenére szerettem gyülekezetbe járni és szolgálni is. Számtalan ifjúsági konferencián és más evangelizációs alkalmon vettem részt. A legtöbbször éreztem, hogy Isten megszólít és döntésre hív. Mégis akkor kezdtem el igazán foglalkozni Istennel és a vele való személyes kapcsolattal, amikor az ifin belül elindult a mentor program. Az én mentorom Kondor Marci volt, akinek nagyon hálás vagyok azért, hogy egy éven keresztül heti rendszerességgel tudtunk találkozni, beszélgetni és átismételni a Biblia alapigazságait. A lelki pallérozódásomat a többi velem egykorú sráccal folytathattam hetente az ifjúsági órán. Egy alkalommal négyszemközt is beszélgettem Pafkó Tamással. Természetesen kitértünk a hezitálásomra is. Ő akkor egy nagyon egyszerű, ugyanakkor találó hasonlattal jellemezte a pillanatnyi állapotom: „Tudod ez olyan, amikor hallod az evangéliumot, de nem hozol döntést, mintha szembejönne veled Jézus, felkínálna neked egy ingyen Ferrarit, te pedig visszautasítod egy Trabant volánja mögül, azzal, hogy „Ugyan már, Uram, elég ez nekem!„ Ez nagyon megragadt bennem, újra és újra elgondolkodtam ezen a példán. Néhány héttel később egy kreatív Istentiszteleten lehetőségem volt arra, hogy egy kis lapra felírjam a bűneimet, amit ott aztán a tűzbe dobtam. Mivel vizuális típus vagyok,
szinte „belém égett“ ez a kép. Úgy érzem, ez is segített megérteni azt, hogy mi is történt a Golgotai kereszten. Megértettem azt, hogy Jézus Krisztus az én bűneimért is meghalt, én pedig így nyerhettem bűnbocsánatot és örök életet. A közelmúltban is folyamatosan értek impulzusok, hármat emelek ki ezek közül. Az első egy keresztény film, melynek címe: God’s Not Dead (Isten nem halott). A második egy ifjúsági ének szövegéről szóló rövid videó: „Szívemben eldőlt, követem Jézust.“ Amely egy rövid megvallás, mégis kifejezi életünk legfontosabb döntését. Ezen a videón keresztül arra bátorított Isten, hogy ha megérett bennem a vágy arra, hogy életemet az Ő szolgálatába állítsam, akkor azt nyilvánosan is valljam meg. A legfrissebb impulzus, ami ért az pedig egy szolgálati lehetőség az egyetememen: MEKDSZ diákkör elindítására lenne lehetőség egy másik hallgató társammal a jogi karon. Jelen pillanatban még rengeteg a kérdés ezzel kapcsolatban bennem is, de hiszem, hogy az Úr vezetni fog lépésről lépésre, megmutatja a problémák megoldásait és megnyitja a kapukat.
„Szívemben eldőlt, követem Jézust. Nincs visszaút, nincs visszaút!
5
2014. november
T
óth Dániel vagyok, K á r p á t aljáról, 23 éves. Nem keresztény családból származom. Általános iskolás koromban jártam hittanra, ahol a Bibliából tanultunk. Nagyon sok lehetőségem volt a megtérésre, de nem tettem, nem figyeltem Istenre. Gyerekkorom nehéznek mondható, mert sok veszekedés, konfliktus volt édesapám alkoholizmusa miatt. Iskolás koromban sokat jártam táborozni, keresztény táborokba, amit a református egyház szervezett. Ott a
Tóth Dániel táborban sokszor hallottam az evangéliumot, de kemény volt a szívem, nem figyeltem Krisztus hívására. Eközben otthon egyre nehezebbé vált a helyzet a szüleim között. Már negyedszer voltam táborozó, amikor ráébredtem arra, hogy bűnös vagyok, és személyesen nem tudom ezt megváltoztatni. Elmondták: Isten annyira szeret, hogy egyszülött Fiát küldte
6
megváltásunkért, értem személyesen. Akkor tértem meg, és fogadtam el Krisztust személyes megváltómként. Mikor hazaértem a táborból, nehéz időszak következett az életemben. Nehéz volt megélni hitemet egy olyan családban, ahol senki sem hisz, folyamatos veszekedések, problémák vannak. Tartottam csendességeket, olvastam a Bibliát, imádkoztam, de nem volt közösségem más hívőkkel. Otthon senki sem tudta, hogy mi történt velem, titokban tartottam. Ez körülbelül három hónapig tartott. Szépen lassan elkezdtem elhanyagolni az Istennel való kapcsolatot, és a világ is elkezdett vonzani. Ekkor kezdődött az újabb korszakom, ami Isten nélküli volt. Rossz társaságba kerültem, akikkel sok mindent kipróbáltunk. Közben édesanyám elhatározta, hogy elválik édesapámtól, mert nem látott más kiutat a folytonos veszekedésekből, lelki terrorból. Kis idő múlva, szét is költöztek. Vissza emlékszem, január ötödike volt, amikor bátyámat felhívta az egyik barátja, hogy ég az a ház, ahol édesapánk lakott. Bátyámmal odafutottunk, és már messziről láttuk, hogy lángokban áll a ház. Közelebb mentünk a bejárati ajtóhoz, ami már teljesen kiégett, és láttuk apánkat lángokban, holtan feküdni a földön. Ez akkor lesokkolt és elgondolkodtatott. Elgondolkoztam, hogy mi az élet értelme, és hová került apám. De egyben harag volt bennem, hogy
15. évfolyam 11. extra szám miért kellett ennek megtörténnie, miért engedte meg ezt Isten. Újabb korszakba lépett az életem, amikor is lázadtam Isten ellen, és még jobban belemélyedtem a világba. Ezek után bátyám zenészként bekerült egy keresztény együttesbe és megtért, két évre rá elvette feleségül az egyik lányt az együttesből és eljöttek Magyarországra Biblia iskolába. Ez a lány volt az, aki beszélgetett velem akkor, amikor megtértem általános iskolás koromban. Akkor még bátyám nem ismerte őt. Isten őket használta fel újra, hogy én közel kerülhessek Istenhez. Ők voltak, akik elhívtak abba a táborba, ahol Biblia iskolások voltak. Emlékszem, nem nagyon akartam menni, mert tudtam, hogy keresztény tábor. Tudtam, hogy Isten döntés elé fog állítani, de én nem akartam ott hagyni azt az életet, amit magamnak éltem. Végül mégis elmentem. Nagyon jó közösség fogadott, fantasztikus programok, evangelizációk. Úgy is volt, ahogyan gondoltam: Isten döntés elé állított egy esti odaszánási tábortűzön. Akkor döbbentem rá, hogy az az élet, amit eddig éltem hiábavaló, értelmetlen. Akkor kértem bocsánatot bűneimért, és akkor mondtam, hogy ezentúl nem magamnak akarok élni, hanem Krisztusnak. Akkor szántam oda az életemet. Ezután ottmaradtam a Biblia iskolában, és Isten szép lassan megváltoztatta az életemet, gondolkodásomat. Megmutatta a szolgálat örömét és áldásait. Édesanyám is meg-
tért. Isten most megmutatta azt is, hogy követnem kell Megváltónkat a bemerítkezésben is.
A
nevem Tóth Katalin. K á r pátalján születtem, ott is éltem, amíg özvegy nem lettem. Van 2 fiúgyermekem. A Korányi kórházban dolgozom. Egy ateista anya gyermeke vagyok, aki a szovjet rendszerben nőtt fel, református háttérrel. Titok-
Tóth Katalin
7
ban megkereszteltek kisgyermek koromban. Istentiszteletre nem jártam, mert tiltva volt egészen a rendszerváltásig. Férjhez mentem, csak polgári esküvőnk volt, egyházi nem. Amikor a nagyobbik fiunkat, Andrást kereszteltettük meg, akkor esketett meg bennünket a férjemmel a lelkész. A Bibliával és Istennel kevéssel megözvegyülésem előtt kezdtem el foglalkozni. Ez kb. 7 évvel ezelőtt
2014. november volt. Eljártam vasárnaponként istentiszteletekre azelőtt is, hallgattam az igehirdetést, de valahogy a szívem zárva maradt. A férjemről tudni kell, hogy bár ügyes mesterember volt, az alkohol rabjává vált. Folyamatos veszekedést, megalázást, szidalmakat kellett elviselnünk. Fizikailag sohasem bántott, csak mentálisan bántalmazott minket és a szüleimet is. Rengeteg átvirrasztott, átrettegett éjszaka után feladtam. Beadtam a válókeresetet, hogy hátha észhez ér a férjem és fontosabb lesz neki a családja, mint az ital. De nem történt semmi jó, inkább rosszabb lett. Zaklatott bennünket, fenyegetőzött. Addig is tudtam, hogy van Isten, imádkoztam és gyermekeimet is megtanítottam a „mi Atyánk”-ra. De azt, hogy csak Jézus segíthet minden nyomorúságomban, nem tudtam. Ekkor valami történt. Valami azt sugallta, hogy térdeljek le és úgy imádkozzak: „Uram, elfáradtam, a Te kezedbe adom a családunk sorsát.” És az Úr cselekedett. De nem úgy, ahogy azt mi, én szerettem volna. A válás kimondása előtt egy héttel a férjem szörnyű halált halt: megégett a nagybátyja házában. Az ok az alkohol és a cigi volt. Talán tévedek, de most úgy látom, hogy én és a gyermekeim így menekültünk meg. Ha ez nem történik meg, biztosan nem lennénk itt és így. Először gyermekeim tértek meg, majd lépésről lépésre haladva, tudatlanul megtértem. Sokat imádkoztam azért, hogy az Úr Jézus könyörüljön meg rajtam, hogy
bocsássa meg rengeteg bűnömet. Egy Igét idézek: „Ne félj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!” (Ézs. 41,10) Mi lehet jobb hír attól, hogy velem van az Úr és el nem hagy soha. És hogy kerültem ide, ebbe a gyülekezetbe? Nagyon vágytam hívő közösségre. Egy augusztusi reggel nem tudtam eldönteni, hogy hová menjek istentiszteletre. A villamosra felszállva felfigyeltem két hölgy beszélgetésére. Nem minden szót értettem, de azt igen, hogy az Úr Jézusról beszélgettek és a megbocsátásról. Hátra nézve megláttam, hogy az idősebb sír és a fiatalabb kedvesen vigasztalja. Ekkor úgy döntöttem, hogy ahova ők mennek, követem őket. Azóta itt vagyok, törekvők bibliaórájára járok, sokat tanulok testvéreimtől. Isten megsegít. Gyakran elcsüggedek, kétségbe esek, ha valami problémám van, de aztán észhez térek, hisz van kihez fordulnom segítségért. Ő tudja, mikor és hogy visz ki a nehéz helyzetekből. Megtapasztaltam az Ige igazságát: „Hagyjad az Úrra a te útadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti.”
8
„Ne félj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!”
15. évfolyam 11. extra szám
E
gy kisvárosban születtem családom harmadik gyermekeként. Kicsi korom óta önállóságra neveltek; úgy tudtam, hogy mindenért, amiért megküzdök az az enyém és az elért munka gyümölcse az én dicsőségem. Életem során kétszer is szólított az Úr, kétszer is kapcsolatba kerültem különböző keresztény gyülekezetekkel, de a saját magamba vetett hitem megakadályozott abban, hogy befogadjam Jézust a szívembe. Meg akartam felelni, be akartam bi-
Veller Olga zonyítani, hogy saját erőmből bármire képes vagyok. Látszólag boldog és elégedett ember voltam. De az örökös megfelelési kényszer, a siker és az elismerés utáni vágy, valamint a feszített munkatempó teljesen kifacsart. A látszólagos siker mögött mérhetetlen magány ült. Úgy érez-
9
tem csak egy báb vagyok, amit dróton rángatnak; tönkrementek a kapcsolataim és fájdalmasan üressé vált az életem. Ezt az ürességet próbáltam betölteni a karrierrel, szerelemmel, gazdagsággal, a végtelen bulizással és önpusztító életmóddal, spirituális gyakorlatokkal és mindenféle hobbival. De a lelkem mélyén tudtam, hogy akármilyen boldognak látszom is, többre van szükségem. Hogy valami vagy valaki hiányzik az életemből. Egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy ki vagyok én? Miért születtem és, hogy miért élek? Mi az értelme az életemnek? Hogyan lehetek boldog? Vajon mi, vagy ki adja a boldogságot és mi a boldogság egyáltalán? Hogyan lehetséges az, hogy valaki, akit nem is ismerek, ennyire hiányzik az életemből?! Teljes szívemből vágytam egy számomra megfoghatatlan valamire, amiről nem tudtam, hogy mi az, csak azt tudtam, hogy meg kell keresnem. A munkából hazafelé vezető úton sokszor felfigyeltem egy keresztény gyülekezet plakátjára. Eszembe jutott, hogy gyerekként milyen jól éreztem magamat a baptista környezetben és egyre inkább biztos voltam abban, hogy nekem Istenre van szükségem. Bár minden porcikám tiltakozott ez ellen a gondolat ellen, nem tudtam nyugodni; lassan minden gondolatom ekörül forgott. Aztán egy napon rákerestem az interneten: hol van
2014. november Budapesten baptista gyülekezet, és kitörő örömmel fogadtam, hogy az otthonomtól körülbelül ötven méterre található egy. Elhatároztam, hogy vasárnap elmegyek az Istentiszteletre. Elég esetlenül éreztem magamat azon a napon, ezer meg ezer érvet hoztam fel magamban, hogy miért nincs szükségem Istenre, de aztán erőt vettem magamon és elindultam. Az épület minden ajtaján megpróbáltam bejutni, de nem sikerült. Gondoltam, hogy ez biztosan azért van, mert nekem nem kellene itt lennem; „csak nem fogom az egész háztömböt körbejárni?!” Ugyanakkor ott volt bennem a kérdés: „Uram, itt vagyok! Most még sem akarod, hogy jöjjek?!” Ekkor egy idős hölgy ment el mellettem. Kedvesnek tűnt, gondoltam ő is az Istentiszteletre megy, ezért követtem. Így jutottam el az első Istentiszteletre. Kértem és megadatott nekem, kerestem és találtam, zörgettem és megnyittatott nekem. Ezután napról-napra egyre jobban vágytam és azóta is szüntelenül vágyom megismeri az Urat. Teljesen átformálódott a gondolkodásom és az értékrendem. Új ember lettem és rájöttem, hogy Ő az, akit egész eddigi életemben kerestem. Ő az igazi boldogság, Ő maga a szeretet, és én az Ő gyermeke vagyok. Már soha többé nem leszek az, aki valaha voltam, gyökeresen megváltozott az életem. Most már tudom, hogy van értelme az életemnek, van célom és egy az utam. Ez pedig a Mindenható Is-
ten. Az Ő kegyelméből létezem és az Ő dicsőségére élek, és azóta: „... Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testeben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem.” (Galata 2,20)
Hogyan élhettem nélküled? A kérdés, mely minden napon, miként az éles kés szorítja, sebzi szívemet, Mely hálaadásra nyitja ajkamat és átformálja lelkemet: Hogyan élhettem nélküled? Minden percben, mikor gyermekként csodálom fenséges útjaid, - miként ha most látnám először e teremtett világot... most értem csak meg a szívemben nyíló igéd szirmait. Hogyan élhettem nélküled? Csendes magányomban nézem a fényesen izzó csillagok égbolton táncoló halmait, és rád emelem könnyel áztatott orcámat: Hogyan viselhettem el a világ borzalmait? Hogyan élhettem nélküled? Kerestem, kutattam, vágytam megis-
10
15. évfolyam 11. extra szám merni az igazi boldogságot, Szomjaztam, éheztem, és megtapasztaltam a végtelen magányosságot. üres volt... hideg... féltem... Hogyan élhettem nélküled? De te nem szűntél meg szeretni engem bármilyen hűtlen is voltam hozzád, Lehajoltál, magadhoz szorítottál, rám emelted tündöklő orcád. És akkor végre megértettem; Soha sem éltem nélküled! Mert benne vagy Te minden lélegzetemben, Minden kimondott szavamban, minden cselekedetemben. Még ha a bűn szolgaságában éltem is napjaim, Te számon tartottad életem és hajamnak minden szálait. Benned megtaláltam a békességet és a végtelen szeretetet, Hisz Te Magad vagy a szeretet, mely megváltoztatta életemet. Te kezed formált anyám méhében, te adtad nekem az életet, Mindig is bennem éltél, így soha sem éltem nélküled. Ott vagy bennem és körülöttem, a teremtett világban, minden napfelkeltében és minden napnyugtában. Ott vagy minden mozdulatomban, szívem minden dobbanásában,
Ott élek Tebenned, a fényben, az örök világosságban. Uram! Szólítottál, magadhoz öleltél és már nem üres az életem, örök napfényed világít rám és nem ural többé a félelem. Nem fázom többé, örök boldogság van Tenálad, Kezedben az életem, leányod ellened többé már nem lázad. Hálám szóljon, dicsérjen Téged mindenki aki él! Dicsérjen idős, fiatal, elcsüggedt és mindenki aki fél! Mert Te vagy a válasz, Te vagy a gyógyír, Te vagy a Szent! Te vagy a kezdet, Te vagy a vég, Te vagy az, aki minket megment! Köszönöm Jézus, hogy meghaltál értem, hogy örök életem lehessen! A Te igéd formáljon át, végtelen szereteted vezessen! Köszönöm Atyám, hogy egyetlen fiadat adtad érettem, Köszönöm irgalmadat, köszönöm jóságodat és bocsásd meg, miket ellened vétettem! Dicsérjen Téged az angyalok hada és minden ember a földön! Dicsérjen minden mi él, dicsérjen mindörökkön! Dicsérjen Téged kezem munkája, minden sóhajom, minden lélegzetem, Köszönöm, hogy Te bennem élsz, és én Benned létezem!
11
2014. november 15. évfo lyam 11. extr a szám Én azért merítkeztem be, mert ez az Isten akarata, kifejezésre juttathatjuk hitünket és engedelmességünket Isten szavának. A bemerítkezés azonosulás Krisztussal, az Ő halálával és feltámadásával, meghalunk a bűnnek és élünk az Úrnak. (Rézné Vígh Anita)
Azért merítkeztem be, hogy a Jézussal való szövetségemet megpecsételjem. Hogy megvalljam Őt az emberek előtt! Ha ezt nem teszem meg, ott maradok félúton, félig a régi elveszettségemben. Mint aki fogja is, meg nem is a Krisztus kezét. Már pedig én Jézus hívása által olyan áldott erővel találtam magam szemben, amely nem hagyott más választást. Ez az erő vezetett a gyülekezetbe, adta a kezembe a Szentírást és vezetett a bemerítő medencébe – sosem felejtem el azt a napot! (Péter Anna)
lomjáró ember lettem, mert (nem véletlenül) érdeklődés támadt bennem a Biblia iránt. Több évig tartó, a gyülekezet kiscsoportjaiban megélt lelki fejlődés, Biblia -tanulmányozás, majd egy „villámcsapásszerűen” előtört személyes bizonyságtétel után, 2011. 06. 26.-án (70 éves koromban) bemerítkeztem, amely már „csak” megpecsételése volt az Úr által megáldott új lelki életemnek. (Horváth Kálmán)
M i é r t ?
Miután eldöntöttem, hogy őszintén akarom követni Jézust, elkezdtem olvasni a Bibliát. Egyszerűen azt láttam, hogy ha valaki hittel elfogadja Krisztust, mint személyes megváltóját és Urát, ezzel helyreáll az Istennel való kapcsolata, majd a keresztségben ki tudták fejezni mindezt ország, világ előtt, hogy ők már meghaltak a régi életüknek és mostantól a Krisztustól kapott új életükben élnek, Őt követve. (Egressy Attila)
Sok-sok évtizedig Isten-hit nélküli világi életem. 65 éves korom környékén egy új érzés támadt a szívemben. Temp-
Életem legfontosabb döntése az volt, hogy felismertem, hogy bűneimet egyedül Jézus Krisztus tudja megbocsátani. Benne találom meg önmagamat, hiszen ő a teremtőm, életemnek ő ad értelmet. Ő látja az összképet, általa lehetek Isten családjának tagja; általa gyógyulhatnak kapcsolataim, és egyedül ő az, aki méltó arra, hogy életem végéig szolgáljam, mert ő ad örök életet. Ennek a nyilvános megvallása volt a bemerítésem. (Dr. Herjeczki Kornél)
Bár gyermekoromban megkereszteltek, de ez elköteleződés nélküli, üres vallásosság volt csupán… Nem tisztított meg és nem szabadított fel a bűneim alól. A hiányérzettől vezérelve olykor még másnaposan, betegen is el mentem a templomba keresni valami mennyei életet. Megtérésem után éltem csak át, hogy élő kapcsolatba kerülhettem Istennel. Bibliai igazságnak ismertem fel hogy a bemerítés bizonyságtétel a szellemvilág és a régi kapcsolataim előtt is, számomra pedig a Krisztussal való azonosulást jelenti. (Dósa Károly)
12
