Üdvözlet Sajó-Szent-Péterről Sajószentpéter régi és új képeslapokon
Sajószentpéter 2008
1
KÖSZÖNTŐ
Kiadja Sajószentpéter Város Önkormányzata Felelős kiadó Dr. Faragó Péter polgármester
A kiadványt tervezte: Szűcs Tamás és Tóth Péter Design és szerkesztés: Vártok Emese
Készült Szűcs Tamás gyűjteményének a felhasználásával.
Köszönet illeti az Országos Széchényi Könyvtárat a 15, 52, 79, 92, 95. és 116. számú képeslapok, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárat a 66, 78. és 93. számú képeslapok és Sólyom Sándort a 81. számú képeslap rendelkezésre bocsátásáért.
ISBN: ISBN 978-963-06-6392-2
T
alán nincs is ember, aki ne fordulna érdeklődéssel annak a közösségnek a története felé, amelynek tagja. Ez a történet elsősorban az írott forrásokból ismerhető meg. A források valóban sok mindent el is mondanak múltról, egy valamire azonban nem képesek: nem tudják megmutatni a régi dolgokat a maguk valóságában. Ezért is nyitott új utakat a múlt megismerésében a fotográfia. A fénykép megörökíti, megőrzi az utókor számára tárgyát egy adott pillanatban és így lehetővé teszi, hogy később bármikor felidézhessük ezt a tárgyat. Nem elképzelve, értelmünkkel rekonstruálva, hanem pontosan úgy, ahogyan az egykor létezett, kiegészítve ráadásul az adott kor hangulatával. A fényképezéssel szinte egykorú a képeslap, amely – feltalálóinak, elterjesztőinek szándékán kívül talán, de természetes módon – a modern helytörténeti kutatások alapvető forrása lett. A képeslapok segítségével ugyanis kézzelfoghatóan megismerhető egy településnek az utolsó 100–120 éve, s ezen belül is a fejlődése, a változása, vagy éppen a változatlansága. Ha idegenek készítették a képeslapokon megjelenő fényképeket, akkor nyilván azokat az objektumokat igyekeztek megörökíteni, amelyek az ő szemükben jelképezték az adott települést. De nagyobb települések – így Sajószentpéter – esetében helyben is készültek képeslapok, amelyek tehát azt mutatják be, amit az ott lakók találtak fontosnak önmagukról és a környezetükről megjeleníteni. A külső szemlélő objektivitása és a helyiek szubjektivitása tehát szerencsésen keveredik ezeken a – kimondhatjuk – történeti emlékeken. A képeslapok nem helyben maradásra készültek, hanem azért, hogy küldőik szándéka szerint elvigyék az adott település hírét akár messze földre is. Ebből következik, hogy öszszegyűjtésük sem egyszerű feladat, hiszen bárhol felbukkanhatnak nemcsak az országban, hanem az országhatárokon kívül is. Szerencsére városunkban akadt egy magángyűjtő, aki szülőföldje iránti elkötelezettséggel, szakmai hozzáértéssel, időt és fáradságot nem kímélve végezte és végzi e feladatot. A kötet, amelyet kezében tart az érdeklődő, e magángyűjtemény kincseit tartalmazza, kiegészítve néhány – meglepően kevés – olyan képeslappal, amelyet más magángyűjtő vagy közintézmény bocsátott az összeállítók rendelkezésére. A kötet lapjait forgatva egyfajta időutazásnak leszünk részesei: megelevenedik Sajószentpéter életének utolsó, igazán izgalmas és változatos évszázada. Feltűnnek ismert épületek változatlan vagy megváltozott funkcióval, de olyanok is, amelyek ma már nem léteznek és ember sem él, aki emlékezne rájuk. Sétálhatunk ismert, de megváltozott tereken, utcákon és elgondolkodhatunk arról, mit kell nekünk is változtatnunk, mit kell megőriznünk, hogy majd száz év elteltével egy hasonló könyv hasonló sétára invitálhassa az akkori olvasókat. Ehhez a képzeletbeli sétához kívánok kellemes időtöltést mindenkinek, aki kézbe veszi ezt a könyvet. 2008. Karácsonya előtt
Nyomdai munkálatok Palatia Nyomda és Kiadó Kft. Győr
2
3
LÁTKÉP ÉS KÖRNYEZET
1. kép: a város látképe az 1900-as évek elején
4
5
2. kép: látkép az 1930-as évekből
4. kép: a város 1900 körül
É
3. kép: látkép a református templommal
6
n is születtem. Nem ugyan Árkádiában, hanem a Sajó-völgyön, olyan szép vidéken, hogy ma sem cserélném fel Árkádiával… – kezdi önéletrajzát Lévay József. Mondhatnánk persze, hogy költőnk elfogult volt szeretett szülővárosa iránt: a vidék szépsége azonban az idegeneket is lenyűgözte. „Itt a természet pazarolt!” – kiáltott fel Magda Pál, aki szerint Balatonfüred után a Sajó völgye hazánk legkedvesebb tájéka. A táj két meghatározó eleme a Sajó által kialakított széles völgy, illetve a Bükk hegység előhegyeinek a koszorúja. Itt ömlik a Sajóba a Nyögő patak, amelynek neve már a XIII. században felbukkan oklevélben, illetve a Gömör-Szepesi Érchegység déli részén eredő Bódva folyó és a Szuha patak – talán ennek az utóbbinak egy régen elhagyott medre a Jankó nevű vízfolyás. A folyó- és patakvölgyekben vezettek az utak, amelyek mentén vagy még inkább a találkozásánál fekvő települések kivehették részüket a kereskedelemből és ezáltal megkezdődhetett a várossá fejlődésük.
A Bükk hegység északkeleti nyúlványai itt csaknem elérik a folyót. Ezek az előhegyek már a kora középkortól kezdve a szőlőművelés helyszínei voltak: e munkaigényes mezőgazdasági ág, illetve a megtermelt borral való kereskedés ugyancsak elősegítette a városfejlődést. A szőlők termését a XVIII. századtól kezdve kőbe vájt pincékben tárolták; az így kialakított pincesorok már régtől fogva a közösségi élet helyszíneiként jelennek meg. A sík és a dombos táj e találkozása valóban egyedülállóvá teszi a város környezetét: nem szabad tehát csodálkoznunk az itt született költő és a távolból érkezett utazó bámulatán, amit a vidék látványa keltett bennük. Az ember és a környezete közötti kapcsolat azonban változó, így azon sem csodálkozhatunk, hogy nem minden korszak értékeli egyformán a környezet szépségét. Talán ez az oka annak, hogy a táj viszonylag ritkán jelenik meg a régi képeslapokon: inkább a jellegzetes régi épületek és az új ipari létesítmények reprezentálják a várost.
7
5. kép: a Sajó-part növényvilága A Szepes-Gömöri Érchegységben eredő Sajó meghatározó jelentőségű volt a város életében. Az iparosítást megelőző időkben messze földön nevezetes volt a halakban való gazdagságáról, aztán halott folyó lett a távoli és a környékbeli gyárak vízszennye-
zése miatt, de mostanában újjáéledt. Régen jó ivóvizet biztosított a város nagy állatállományának. Gyakran veszedelmes árvizekkel ijesztgette az embereket még azután is, hogy megépült az árvédekezési célokat is szolgáló vasúti töltés. 10. kép: idilli kép a Sajó-partról
8
6. kép: a Sajó hídja
7. kép: a Sajó és a hegy
8. kép: a folyó a hídról
9. kép: a hegy
11. kép: látkép más színben
9
A FŐTÉR ÉS ÉPÜLETEI
12. kép: látkép az 1930-as évekből
14. kép: a főtér az 1900-as évek elején
13. kép: látkép és fontos épületek
10
11
B
15. kép: a főtér nyugati része még fák nélkül egy XIX. század végi képeslapon
16. kép: a főtér nyugati része több, mint fél évszázaddal később, a háttérben az üveggyár és a berentei hőerőmű kéményeivel
12
ár a teret körbevevő házakon meglátszik az idő múlása, a műemlékvédelem mégis „városképi jelentőségűnek” minősítette. Az elnevezései önmagukban is a XX. század változatos történelemről beszélnek: a régi Főtér, Templomtér és Piactér neveket az 1930-as években a Horthy Miklós-tér váltotta fel, később Béke tér lett, majd legutoljára Kálvin tér – érdekes ellentéteként az épületek szinte teljes változatlanságának. Hosszan elnyúló, háromszögű alakja mutatja, hogy a XIV. században keletkezett, mint a megújuló, talán új telepeseket befogadó város magja. Közepét a mai református templom gótikus épülete foglalja el, amelyet még a XVIII. század elején is temető vett körül: az 1980-as években folyt ásatások során a régészek több sírt is feltártak itt. A tér adott helyet a hetipiacoknak és az országos vásároknak (három ilyet tartottak a középkorban) is. Nemesi udvarházak övezték: ezek közül a legkorábbi a szentpéteri Merch-családnak a térrel és a templommal
egyidős telke volt a XIV. században, de itt épített később kúriát a Jászy, a Szentpétery, az Ónody, a Ragályi és a Lossonczy család is. Ugyancsak nemesi telek volt az a hely, amelyen ma is áll a városháza. A XVII. század végén a téren kapott helyet a református parókia és iskola is. A térből összesen hat utca vezetett ki: kettő a Sajó, három a Hátmeg utca – ma Kossuth út – és egy a Nyögő mellett elhelyezkedő Gedely felé; ez az utcarendszer a középkori település városias jellegére utal. Bár a hetivásárt a városon kívülre helyezték és megnyitották a mai főutcát, az újkorban is megmaradt a főtér jelentősége. A közigazgatási, egyházi és oktatási feladatokat ellátó épületek mellett megjelentek a kereskedelmi jellegű épületek: gyógyszertár, takarékpénztár, szövetkezet, boltok. Az 1900-as évek elején még kopár teret a két világháború között kezdték parkosítani: fákkal ültették körbe, illetve a templom két végén lezárt területeket alakítottak ki, ahol később köztéri alkotások is helyet kaptak.
17. kép: a főtér kelet felől
13
A REFORMÁTUS TEMPLOM
18. kép: középpontban a református templom
20. kép: a református templom legrégibb ábrázolása képeslapon – külön figyelmet érdemel a kőből épített kerítés, amely erődített jelleget biztosított a templomnak.
S 19. kép: a református templom egy lapon, két nézetben
14
ajószentpéter legrégibb és leglátványosabb épülete a mai református templom: természetes tehát, hogy szinte a város jelképe lett és így az egyik leggyakoribb témája a képeslapoknak. Sokáig a városnak nevet adó Szent Péter prépostsági templommal azonosították, de kiderült, hogy annak romjait a mai katolikus templommal szemben lévő dombocska rejti. Templomunk tehát a XIV. század második felében épült, nyilván egyszerre a
térrel, amelynek közepén áll. Szent Miklós tiszteletére szentelték. A késő középkorban eszerint egy időben két nagy méretű temploma is volt a városnak: ebből a tényből joggal következtethetünk a hely fontosságára. A templom hódoltság kori története homályba vész: annyi bizonyos, hogy a reformátusok a prépostsági templomot használták, a lelkész háza a Kiskassa utcában (ma Kassa-part) állt, ennek az utcának a lakosai is ahhoz a templomhoz tartoztak szolgálat-
15
tal. Amikor aztán 1682-ben a „városon kívül lévő templom” (azaz a Szent Péter prépostsági templom) elpusztult, a lakosok nem azt állították helyre, hanem a „városon belül lévő” templomot, amely akkor talán már évtizedek óta romosan állt (a régészeti leletek azonban azt bizonyítják, hogy a körülötte lévő temetőt azokban az évtizedekben is használták). Ekkor erősíthették meg a meggyengült falakat és fedhették le az egész épületet, miután a gótikus háló-boltozat – amelynek emlékét ma is őrzik az oszlopcsonkok – beomlott. A lelkész is ekkortájt költözhetett a Kiskassából arra a telekre, amelyet Jászy János hagyományozott végrendeletében az egyháznak – ez a telek valószínűleg a mai Lévay József általános iskola területével volt azonos. A templomot és a temetőt körbe kerítették kőből rakott fallal. Tornyának a kupolája, ahogy a most látható festett famennyezet és a belső berendezés
is, egy tűzvészt követően a XVIII. század második felében készült. Ekkor helyezték el a tornyon az órát is, amelynek igazítására a város külön lakatos mestert foglalkoztatott – ennek ellenére az óra arról volt híres meszsze földön, hogy soha nem járt pontosan. Az északi falon lévő sekrestye ajtajának és ablakának reneszánsz stílusú kerete későbbi építésre utal, s talán arra is, hogy ott régebben valamilyen más épület állt. Lévay József írja naplójában, hogy szeretett „öregtemploma” köré a saját kezével ültetett több, mint húsz gömbakácot – ezek a fák azonban elpusztultak és sajnálatos módon hírmondó sem maradt belőlük. A templom tehát a szükség követelte átépítések ellenére is a gótikus építészet remeke, Sajószentpéter legrégibb építészeti emléke, sorsa pedig szinte a város sorsát példázza – méltán kapott és kap is kiemelt helyet a képeslapokon.
21. kép: a templom és a városháza. A kép előterében lámpaoszlop, a bal alsó sarokban egy kút látható. A templomot már új kerítés övezi, amelyen belül sorakoznak a gömbakácok.
16
22. kép: középpontban a református templom
23. kép: a Sajó, a főtér és a református templom
17
26. kép (jobbra): Weisz Lipót képeslapja a református templomról 24–25. kép: a református templom modern képeslapokon.
18
27. kép (lent): a templom és a főtér épületei
19
A VÁROSHÁZA
28. kép: a templom belseje 29. kép (lent): a templom fő helyen
30. kép: a városháza az „öregtemplom” árnyékában
A
mai Kálvin tér egyik legjellegzetesebb épülete a városháza. A telket az akkor rajta lévő épülettel együtt 1552-ben Perényi Gábor földesúr adományozta a városnak, éppen abból a célból, hogy ott a szentpéteriek városházát építsenek. Ebből a szempontból nemcsak a telek fontos, hanem a tartozékai (például a rétek) és a hozzá kapcsolódó jogok (például a korcsmatartás) is, hiszen ezek az adományból következően a város számára biztosítottak bevételeket. Az első városháza az az épület lehetett, amelyet – mint az adománylevele elmondja – még Perényi emeltetett nővére, Borbála
20
esküvői ünnepségére. Később ahelyett több alkalommal is újat építettek, a ma is álló legutolsó épület a XIX. század végén nyerte el mai formáját, ami az eltelt évszázad alatt szinte semmit sem változott – ahogyan a mellette álló épületeké sem. Sajószentpéter a nemesi vármegye megszervezése, azaz a XIV. század óta járási székhely is volt, tehát a szolgabírói hivatalnak is helyt adott attól az időtől kezdve, amikor az nem változott a szolgabírók személyétől függően. Az e hivatal számára szükséges épületeket is a városháza telkén építették fel: így például a tömlöcöt, ahová a pallosjoggal rendelkező Sajószentpéter is záratta
21
31. kép: a városháza, a szolgabírói hivatal és a Bródy Miksa-féle bolt a XIX. század végén. Külön figyelmet érdemel a városháza túlsó oldalán még látható lakóház, amelyet a XX. század elején lebontottak.
32. kép: a városháza az 1920-as években
22
34–35. kép: ugyanaz a nézőpont, néhány évtized eltérés az időben
33. kép: a városháza az 1940-es években
23
A GEDEON-KÚRIA
36. kép: a városháza megosztott képeslapon
38. kép: a Gedeon-kúria a református templommal
A
37. kép: a városháza megosztott képeslapon
24
Gedeon-kúria a város talán legszebb és legtekintélyesebb régi magánépülete. A telek, amelyen épült, a XVII. században Jászy János tulajdona volt, aki végrendeletében a Szentpétery-családra hagyományozta, azzal, hogy a Szentpéteryek által I. Rákóczy Györgytől nyert telek legyen az Ónodyaké (a későbbi Angyal Bandi családjáé). Itt állt tehát az a régi kúria, amelyben Szentpétery Imre alispán, II. Rákóczy Ferenc brigadérosa 1707 februárjában pár napra vendégül látta a vezérlő fejedelmet. Az ő unokája, Szentpétery Sámuel volt a család utolsó férfi tagja: amikor a XVIII. század végén meghalt, a telek a birtokkal együtt a leányágra és más rokonokra szállt. E rokonok egyike, a Gedeon család tagja 1820 körül építtette fel a régi kúria helyén a ma
is meglévő épületet, amelyről a művészettörténet a következőket írja: „Klasszicista stílusban épült. Kertben, utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, téglalap alaprajzú, földszintes épület. Az utcai, rövidebb homlokzat négytengelyes, a hosszanti, jobboldali udvari homlokzaton nyolc oszlopon nyugvó kosáríves árkádsoros tornác.” A kúriát 1965 és 1967 között jelentősen átépítették, ekkor cserélték ki a legtöbb helyiségben a csehsüveg-boltozatokat sík födémre. Szakmunkásképző intézet kapott benne helyet, a kertben diákotthon is épült a tanulók számára. Az irodalomtörténet szerint gyakran pihent a kúriában Eötvös József és itt írta a Karthausit, de megfordult itt Trefort Ágoston és Szemere Bertalan is.
25
26
39. kép: a Gedeon-kúria régebbi állapotában
41. kép: a kúria az átépítés után
40. kép: a kúria a tornác előtti építmény lebontása után
42. kép: osztott lapon, a várost jelképező épületekkel
27
A CSÍZY NYOMDA
A REFORMÁTUS ISKOLA ÉS PARÓKIA
A
z oktatás mindig is magas színvonalon folyt városunkban: ennek bizonyítéka, hogy már a középkorban találkozunk külföldi egyetemeken innét származott diákokkal. A reformáció után folytatódott ez a hagyomány: itt tanított például az a Szikszai Fabricius Balázs, aki később a sárospataki iskolában folyó oktatást
43. kép: Csízy Elemér nyomdája
M
int a város központját, a főteret a tehetősebb lakosok házai, illetve intézmények vették körül. Közülük a városházát és a Gedeon-kúriát már láttuk. Ha képzeletbeli sétánkat a kúriától az Iskolaszög felé folytatjuk, akkor mielőtt az iskolához érkeznénk, ahhoz az épülethez jutnánk el, amely már nincs meg, könyvünk szempontjából azonban nagyon fontos. Fontos, mivel ez a nyomda és papírkereskedés volt az, amely az 1900-as évek legelején sok képeslapot kiadott Sajószentpéterről, s e lapok nagyon jó minőségűek. Hogy ma-
28
gát a nyomdaépületet is megörökítette egy képeslap, nyilván egyfajta önreklámnak mondható. Egy eltűnt épület helyének a beazonosítása – főleg, ha a környezet is megváltozott – nem egyszerű feladat. Esetünkben a segítséget az adja, hogy a kép bal szélén látható egy gémeskút, amely más képeslapon is feltűnik: ebből az azonosságból kiderül, hogy a nyomdától balra a református iskola azóta elbontott tanítói lakása állt, amellett pedig maga az iskolaépület, amely ugyancsak nem maradt változatlan: a tetőzetét építették át valamikor az 1910-es években.
44. kép: a református iskola a tanítói lakással emelte magas színvonalra. Mivel az oktatás elválaszthatatlan volt az egyháztól, az iskola helyileg is kötődött a templomhoz, illetve a lelkész lakásához. Tudjuk, hogy a XVII. század végéig a reformátusok a régi prépostsági templomot használták, s az egyház csak később költözött a város szívébe, vette használatba a mai református templomot, illetve épült meg a parókia, minden bizonnyal azon a helyen, ahol ma is az iskola működik – ezt a telket Jászy János adományozta végrendeletében az egyháznak. Az államosítás után az iskola a II. számot kapta, ma Lévay József Általános Iskola a neve.
Sajószentpéteren kezdetektől fogva sok olyan lelkész tevékenykedett, akik az egyház történetébe is beírták a nevüket. A hagyomány szerinti első református lelkész az a Thuri Farkas Pál volt, akit az irodalomtörténet költőként is számon tart, aki hitvitákon vett részt és a kálvini tanítások számára készítette elő a talajt. Érdemes továbbá megemlíteni a XIX. század első negyedében tevékenykedő Őri Fülep Gábor nevét, aki külföldi egyetemi katedra helyett szülővárosa lelkészi hivatalát választotta, amelyet püspökké választása után sem adott fel: számos fordítása és egyéb munkája jelent meg nyomtatásban, s csak halála akadályozta meg abban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja legyen. A parókia mai helyére minden valószínűség szerint a XVIII. század közepén került. A forrásokból az nyomozható ki, hogy amikor a korábbi lelkész, Szokolay István nyugalomba vonult, ezt a telket vásárolta meg magának, mivel nem akart innét elköltözni. Halála után a telek és a rajta épült ház a református egyházé lett.
45. kép: a református parókia
29
A FŐTÉR NYUGATI RÉSZE
47. kép: a „Hangya” épülete
46. kép: a „takarékpénztár és környéke”
A
főtér adott helyet más épületeknek is, amelyek megléte együtt járt a XIX. század második felében megindult fejlődéssel, Sajószentpéter központi szerepének erősödésével. Ezeknek az épületeknek egy része most is áll, bár funkciójuk változott. A képeslap címe kicsit csalóka, hiszen látható ugyan rajta a takarékpénztár (ez a kép jobb oldalán a kiugró épület), tekintetünket azonban mégsem az vonzza, hanem a bal oldalon látható két jellegzetes épület. Közülük az alacsonyabb az úgynevezett Zsodoma, amely már a XVIII. század végén is fogadóként, vendéglátó helyként működött. A Pilta
30
család birtokában volt, földesura azonban zsidó bérlőknek adta ki azt. A Zsodoma mellett álló épület a Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet. Ez a szövetkezet, amelyet az agráriusok hoztak létre a XIX. század végén, a birtokosok és a módosabb parasztok érdekvédelmi szervezet volt. 1948-ig állt fenn, amikor is államosították. A sajószentpéteri szövetkezet háza a főtérnek a városházán kívül az egyetlen emeletes épülete. Számunkra azért is fontos, mert jelentős szerepet vállalt a két világháború közötti időszakban a képeslapok kiadásában és így a vidék megismertetésében.
48. kép: a „Hangya” (és mellette a Zsodoma) az 1930-as években, más nézőpontból
31
A KATOLIKUS TEMPLOM
49. kép: a takarékpénztár és a gyógyszertár A takarékpénztár volt a régi Szentpéter egyetlen pénzintézete. Jobbra mellette áll a gyógyszertár. Ez utóbbit a XVIII. század végén létesítette a vármegye, amelyre akkor a közegészségügy is tartozott: minden járási székhelyen seborvosnak és gyógyszertárnak
kellett lennie. Épületét még néhány évtizede is számon tartotta a műemlékvédelem, az átépítések – például a tetőszerkezet, vagy a bejárat megváltoztatása – eredményeként azonban újabban kikerült a műemlék jellegű épületek közül.
51. kép: a templom az 1930-as években
50. kép: osztott képeslap a főtér nyugati részével
32
33
S
52–53. kép: ugyanaz a felvétel a templomról, két különböző időben kiadott képeslapon, példázva az utólagos kiadásokat
ajószentpéter nevét a Szent Péter tiszteletére szentelt egykori prépostsági templomról kapta, amely a város Miskolc felé eső végén, egy hegynyúlványon magasodott. A templomot később átvették a reformátusok, majd a XVII. század végén a török kiűzésével kapcsolatos harcokban elpusztult. Romjait ma egy dombocska rejti a főút mellett. A XVIII. században elkezdődött társadalmi változások egyik eredményeként a korábban szinte teljesen protestánssá lett városban újra megjelentek a katolikusok, s egyre növekvő számuk következtében a század közepén már elodázhatatlanná vált a plébánia alapítása, illetve a templom felépítése. A földesúr, gróf Szirmay István nagy mértékben támogatta ezeket a törekvéseket. Ennek is köszönhető, hogy 1765-ben már készen állt a templom – igaz, csak egy fából épült, „roskatag” tornyocskával –, s ugyanabban az évben az alesperes fel is szentelte Szent István király tiszteletére. Építéséhez főleg
azokat a köveket használták fel, amelyek a Szent Péter prépostsági templom romjaiból származtak: e kövek némelyike a legutóbbi templomfelújítás után láthatóvá is vált, köztük egy gótikus, hármas osztatú ülőfülke töredéke, amely önmagában is az egykori templom nagyszerűségének a bizonyítéka és amelyet egyébként küszöbként használtak fel az építők. Körülbelül ezzel egy időben felépült a plébános háza, mellette az iskolával, majd néhány évtizeddel később elkészült a torony is. Az építők egyébként nem végeztek valami jó munkát, mivel a templomot a XIX. század első felében több alkalommal is szinte az alapjaitól újjá kellett építeni. A legutolsó felújításra napjainkban került sor: a sok régészeti és történeti érdekességgel járó munkálatok eredményeképpen e késő barokk templom most olyan szépségben jelenik meg a városba érkezők előtt, ahogyan talán az egykori alapítói szerették volna.
54. kép: a katolikus templom és körülötte a temető
34
35
55. kép: a templom belseje A képeslap a templombelsőről az 1930-as években készült: látható rajta a Kovács Mihály által 1851-ben festett oltárkép, amelyen Szent István király felajánlja az országot a Szűzanyának. Nem látható viszont a rokokó szószék, amely szintén fontos művészeti emlék. A templombelső az 1970-es években jelentős változáson esett át: ekkor Demeter István esperes-plébános más művészekkel
együtt freskókat készített, amelyeket a művészettörténet ugyancsak nagyra értékel. A templommal egy időben természetesen épült ház a plébános számára is, ámde csupán fából, s átjárta az eső – ahogyan egy korabeli forrás megállapítja. Később, a XIX. században kőházat építettek, amely egészen az 1970-es évekig szolgált a plébános lakóhelyéül: ekkor elbontották és helyében új, modern épületet emeltek. A parókia mellett kapott helyet a katolikus elemi iskola, amelynek később lakásul szolgáló épülete a mai napig megvan.
56. kép: a katolikus parókia és iskola épülete
36
57–58. kép: a katolikus templom, más nézőpontokból
59. kép: a katolikus templom harangjainak fogadása 1929-ben egy alkalmi képeslapon (úgynevezett fotólapon)
37
A FŐUTCA ÉS KÖRNYEZETE
60. kép: a katolikus templom osztott képeslap középpontjában
62. kép: bal oldalon a főutca leglátványosabb épülete, a zsinagóga
61. kép: a templom osztott képeslapon
38
39
