Tisztelt Képviselı-testület! Aszód Város Önkormányzat 2008. évi költségvetése a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl szóló 2007. évi CLXIX. törvény alapján készült. Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII.tv. 71.§. (1) bek. alapján a 2008.évre vonatkozó, a jegyzı által elkészített helyi önkormányzati költségvetési tervezetet, 2008. február 15-ig kell a polgármesternek benyújtania a Képviselı-testület felé. A helyi önkormányzat az elfogadott költségvetésérıl 30 napon belül az államháztartási információs és mérlegrendszernek megfelelıen tájékoztatja a Kormányt. Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló, többször módosított 217/1998.(XII.30.) sz. Korm. rendelet 29.§.(1) és (13) bek. alapján a helyi önkormányzat költségvetése az alábbi szerkezetben készül: a.) az önkormányzat és az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek bevételei forrásonként – a pénzügyminiszter elemi költségvetés összeállítására vonatkozó tájékoztatójában rögzített fıbb jogcím-csoportonkénti részletezettségben, b.) a mőködési, fenntartási elıirányzatok önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként, intézményen belül kiemelt elıirányzatonként részletezve, c.) a felújítási elıirányzatok célonként, d.) felhalmozási kiadások feladatonként, e.) az önkormányzati hivatal költségvetése feladatonként, valamint külön tételben: 1. általános, 2. céltartalék, (ezen belül elkülönítetten a költségvetési törvényben elıírt államháztartási tartalék képzésére szolgáló elıirányzat) f.) éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként, g.) a többéves kihatással járó feladatok elıirányzatai éves bontásban, h.) a mőködési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási elıirányzatok bemutatása tájékoztató jelleggel mérlegszerően egymástól elkülönítetten, de -a finanszírozási mőveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban, i.) elkülönítetten is a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetése j.) az év várható bevételi és kiadási elıirányzatainak teljesülésérıl elıirányzat-felhasználási ütemtervet a rendelet mellékletében be kell mutatni. k.) elkülönítetten az európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történı hozzájárulások. l.) a közvetett támogatások az alábbi részletezettséggel: - ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történı elengedésének Összege, - lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege, - helyi adónál, gépjármőadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként, - egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege, - helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételbıl nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege.
1
A költségvetési törvény alapján megállapítható, hogy a helyi önkormányzatok 2008. évre szóló költségvetési és pénzügyi szabályozása alapvetıen nem változott. A normatív állami támogatások, az átengedett adóbevételek, az önkormányzati saját bevételek és átvett pénzeszközök az önkormányzat döntése szerint kerülnek felhasználásra. Az Országgyőlés felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg a központosított elıirányzatokra, a kötött felhasználású állami támogatásokra. A Képviselı-testület a város 2008. évi költségvetési koncepcióját a 353/2007./XI.29./ Ökt.sz. határozatával fogadta el. A város mőködési forráshiányának csökkentése, valamint az alsó fokú oktatási és egészségügyi intézmények gazdaságosabb mőködtetése érdekében, a Képviselı-testület a megelızı években több takarékossági intézkedést hozott. Ezek elsıdlegesen olyan létszámcsökkentéseket jelentettek, melyhez az állami létszám racionalizálási pályázattal jelentıs támogatást kapott, illetve kap az Önkormányzat. A takarékossági intézkedések 2007. évben is folytatódtak, a forráshiány folyamatos növekedése szükségessé tette a létszámok ismételt felülvizsgálatát. Az építési telkek értékesítése az év második felében ugyan lelassult, de az önkormányzati telkek jelentıs része elkelt. Ezzel az Aszódra beköltözı többlet létszámmal szeretnénk SZJA és normatív állami támogatás összegének növelését elérni, ami egyrészt a mőködési forráshiány csökkenését, másrészt az intézmények optimális kihasználtságát is elısegíti. További felhalmozási és mőködési bevételi növekedés is elérhetı az ipari terület értékesítésével, mellyel az iparőzési adó és SZJA bevételünk növekedhet majd, és új munkahelyek létesülhetnek. Az elızı évi állandó lakosok létszáma 5 977 fırıl 6040 fıre növekedett, ami 63 fıt jelent. Ez magában foglalja a születések, a beköltözık számát, amit az elhalálozások száma korrigál. Az állami támogatás jóváhagyott normatíváival és a pénzmaradvány összegével került véglegesítésre a 2008. évi költségvetés összege. A város jegyzıje az Ámr-ben meghatározottak szerint egyeztette a költségvetési elıirányzatokat az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények vezetıivel. Az érdekképviseletek helyi szervei 2008. február 5-én tárgyalták meg a 2008. évi költségvetési javaslatot. Az önkormányzat 2008. évi költségvetését, a REKORD 96. Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. könyvvizsgálója auditálta. Az alábbiakban ismertetjük Aszód város 2008. évi költségvetési javaslatát: BEVÉTELEK Javasolt össz.bevételi elıirányzatunk: Ebbıl mőködési bevételek: 1 110 086 e Ft “ felhalmozási bevételek: 809 603 e Ft
Bevételekbıl az állami támogatás és Szja összege:
1 919 989 000 Ft
551 194 000 Ft
2
Ez a támogatás 29 %-a a teljes költségvetésünknek. Összehasonlítva az elızı évi adatokkal 2008. évre összességében több mint 30 millió Fttal kapott több támogatást az önkormányzat, mint 2007. évre. Az állami támogatás 20,1 millió forint összeggel tartalmazza a 2008. évi bérpolitikai intézkedések várható támogatásának összegét. A helyi önkormányzatokat 2008. évre normatív módon megilletı források egy része az átengedett személyi jövedelemadó, más része állami hozzájárulások formájában kerül átadásra. Az állami támogatáson belül a normatív hozzájárulások - kisebb mértékben a települések igazgatási – kommunális – közmővelıdési feladataihoz kapcsolódó forrásokat, - döntı módon pedig a közoktatás és a szociálpolitika támogatását tartalmazzák. A központosított bevételek elıirányzatán belül a 2008. évi bérpolitikai intézkedések és a a helyi kisebbségi önkormányzat támogatását terveztük. Ez utóbbi összege 740 eFt, a támogatás 75 %-a mint általános mőködési támogatás illeti meg a helyi kisebbségi önkormányzatot, a támogatási összeg 25 %-ra a települési kisebbségi önkormányzat külön igénylés alapján jogosult. A kötött felhasználású állami támogatások között található a pedagógus szakvizsga és továbbképzés, a Bölcsıdében és a Kistérségi Gondozási Központnál foglalkoztatottak kötelezı szociális és szakmai továbbképzésének támogatása. Itt jelenik meg a közcélú foglalkoztatás támogatása 938 e Ft összeggel - ami csaknem a felére csökkent, mint a 2007. évben e célra nyújtott központi támogatás összege -, valamint a gyermekvédelmi támogatás, a rendszeres szociális segélyek és az ápolási díj után visszaigényelhetı támogatások. A helyi bevételek és adóbevételek javasolt tervszáma: részaránya a bevételek között: 19 %.
360 037 000 Ft, melynek
A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakóhely szerint az adózók által 2006. évre bevallott - az APEH által településenként kimutatott - személyi jövedelemadó összességében 4o %-a illeti meg az alábbiak szerint: - ebbıl 32 % normatív állami támogatás, és a jövedelem differenciálásának mérséklésére adott SZJA kiegészítést – az adóerı képesség alapján kapják az önkormányzatok. - 8 % a lakhelyen maradó SZJA. A bevételi aránytalanságok megszőntetésére szolgál az iparőzési adóerıképesség számítása. Aszód város korrigált iparőzési adóerı képessége 2008. évre 110 323 710 Ft-tal egészül ki. -azok a települési önkormányzatok, ahol az Szja és iparőzési adóból elérhetı bevétel meghatározott hányadának (adóerı képességnek) egy fıre esı együttes összege alapján városok tekintetében a 38 750 Ft /fı összeget nem érik el kiegészítést kapnak. Fenti címen a város személyenként 18 266 Ft/év kiegészítést kap, összesen 110 323 710 Ftot.
3
A települési önkormányzat által a belföldi gépjármővek után beszedett adó teljes összege az önkormányzatnál marad. 2008. évre tervezett bevétel 37 millió Ft. A kommunális adó bevételét 6 millió Ft-ot, felhalmozási kiadásként tervezzük. Ezt a bevételt a piaccsarnok és szociális gondozási központ terveinek elkészítésére javasoljuk. Mindkét beruházás pályázati támogatással, vagy befektetıi kör bevonásával készülne.
Az intézmények tervezett saját bevétele 189 037 000 Ft. GAMESZ 183 886 e Ft-ot tervez, mely tartalmazza a gyermekek étkezés térítési díjait, lakóház és egyéb bérleményi díjak befizetését, közterületi, szemétszállítási, terembérleti díjakat, helypénzbevételeket, és egyéb vállalkozási bevételeket. Polgármesteri Hivatal Összesen 5 151 e Ft saját bevételt tervez. Az okmányiroda 3,2 millió Ft-ot, mőködési kamatbevételként 870 e Ft-ot, csatorna-tisztító gesztori bevételeként 1,1 millió Ft-ot tervezünk a költségvetésünkbe beállítani. Mőködésre átvett pénzeszközök bevételének tervszáma 38 162 e Ft. Fentiek között a Kistérségi Társulástól a Kistérségi Gondozási Központhoz tervezzük 24 891 e Ft, a Zeneiskola mőködtetéséhez 1 727 eFt átvételét. A közhasznú munkavégzéshez kapunk 5 400 e Ft támogatást. Társadalombiztosítástól átvett pénzeszköz összegét 6 144 e Ft-tal javasolja a GAMESZ a védınıi feladatok ellátásához beállítani a költségvetésbe
Mőködési hitel Részaránya a mőködési költségvetésben: 12%. Az Önkormányzat tervezett mőködési kiadásai, 128,3 millió Ft-tal meghaladják a tervezett mőködési bevételi forrásokat. A forráshiány miatt az önkormányzatnak - bevételek és a kiadások kötelezı egyezısége miatt - a tervjavaslatba 128 246 164 Ft mőködési hitelfelvételt kell terveznie. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévı forráshiányos önkormányzatok az ıket 2008. évben megilletı kiegészítı állami támogatás összegének terhére- utólagos elszámolási kötelezettség mellett - finanszírozási elıleget vehetnek igénybe. Az igénybe vehetı elıleg a 2007. évben részére folyósított forrás kiegészítı állami támogatás összegének 70 %-a lehet. A bevételeket és kiadásokat összesítve a 2. sz. melléklet mutatja be, a bevételeket forrásonként a 3.sz. melléklet szemlélteti!
KIADÁSOK Javasolt végösszege a költségvetésünkben: Ebbıl a mőködési kiadások összege: 1 110 086 e Ft Felhalmozási kiadások összege: 809 903 e Ft
1 919 989 000 Ft
4
Tartalék Tartalék képzési lehetısége nem volt az önkormányzatnak. A város kiadási elıirányzatait a 4. sz. mellékletek 4/a-b szemléltetik. A részben önállóan gazdálkodó intézmények elıirányzatait az 5/b. melléklet mutatja be. A bevételek és kiadások önálló gazdálkodóként a 6. sz. mellékletben találhatók. A felhalmozási kiadásokat a 7. sz. mellékleteken, a több éves kihatással járó kötelezettségek bemutatása a 8. sz. táblázatokon történik. A hároméves gördülı tervet a 9. sz. melléklet szemlélteti. A város társadalom-és szociálpolitikai juttatások elıirányzatait a 10. sz. melléklet mutatja be. Az önkormányzat várható bevételi és kiadási elıirányzatainak teljesülésérıl készült elıirányzat-felhasználási ütemtervét a 11.sz.mellékletben fogadja el. A Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi költségvetési elıirányzata a 12.sz. mellékletben jelenik meg. A 13. sz., 14. sz mellékletek a Bölcsıde építés tervezett támogatási és kiadási összegeit mutatja be. A 15.sz. kimutatás a közvetett támogatások részletezését szemlélteti. 16. sz. melléklet a civil szervezetek részére tartalékként megtervezett támogatás összegét mutatja be. A mőködési kiadások tervezésének menete az alábbi volt: A részben önálló intézmények és szakfeladatok esetében, mivel a lehetıségeink igen behatároltak, mindenütt a 2007. évi várható teljesítésbıl indultunk ki. Erre rádolgoztuk a jogszabály alapján járó jubileumi jutalom változását. A személyi juttatások tervezése az engedélyezett létszámadatok, tantárgyfelosztás alapulvételével számított túlórák, valamint a Kjt. és Ktv. bértáblái alapján a tényleges besorolások figyelembe vétele szerinti szorzókkal történt. Betervezésre került az egyéb ágazatok dolgozóinak illetménye és a Képviselı-testületi tagok tiszteletdíja. A dologi kiadások elıirányzatait a várható kiadások 3 %-kal növelt összegével terveztük. Az oktatási intézmények költségvetéseiben a minıségi munka bérezése kötelezıen betervezésre került, bár erre a 2008. évi költségvetés külön állami normatív támogatást nem tartalmaz. A túlóra keretek megszámításánál az óradíjak az intézményi átlagórabérek szerint kerültek átszámolásra, egységesen 36 hétre (figyelembe véve a nyári, téli és tavaszi szünetek miatt kiesı idıt.) Az ingyenes tankönyvtámogatást a központi költségvetés a rászorult gyermekek részére biztosít, továbbá az egyéb tankönyvtámogatás 2007. évtıl már ismét alanyi módon illeti meg a tanulókat. A rászorultak részére az étkezési térítések 50-100 %-os mértékben szerepelnek a költségvetési tervezetben. Az intézményi költségvetéseket a GAMESZ összesítette, a részben önállóan gazdálkodó intézmények költségvetési javaslatát a pénzügyi iroda és a város jegyzıje közvetlenül az intézmények vezetıivel egyeztette, illetve vette át. 2008. évtıl Aszód Város Önkormányzathoz már csak két önállóan gazdálkodó intézmény tartozik: a Polgármesteri Hivatal és a GAMESZ.
5
GAMESZ Költségvetésébe javasolt 2008. évi kiadási elıirányzat: 834 299 e Ft, ebbıl a mőködés 821 384 e Ft, míg a felhalmozás 12 915 e Ft. 8 részben önálló intézmény: iskola, óvoda, bölcsıde, gondozási központ, zeneiskola, könyvtár, mővelıdési ház, gyermekétkeztetési intézmény pénzeszközeivel gazdálkodik. A GAMESZ-hoz tartozik még 15 szakfeladat pénzügyi tevékenységének elszámolása. A GAMESZ költségvetése a koncepcióhoz viszonyítva 76,3 millió Ft-tal növekedett meg. Ebbıl feladatbıvülés a Szakorvosi Rendelıintézet megszüntetésével kapcsolatos költség 20 millió forinttal, a védınıi feladatok ellátása 6,1 millió forinttal, a Városi Bölcsıde májustól várható + csoportbeindításának költsége, a 2008. évi bérfejlesztés összege, pénzmaradvány többletébıl 28 millió Ft jutott a szakfeladatok kisebb kiadásaira. A GAMESZ 2008. évi tervében 206 fı foglalkoztatott alkalmazottal számol. Az alábbiakban a jelentısebb szakfeladatok kiadásait ismertetjük: Települési hulladékkezelésre: 69,5 millió Ft a kiadási javaslat. 9 fı fıfoglalkozású dolgozót foglalkoztatnak. A gépek üzemanyag kiadására, jármővek karbantartására, készletbeszerzésre, biztosítási díjakra terveznek elıirányzatokat. Fenti szakfeladaton nagy összegő az ÁFA befizetés, mely szintén kiadásként jelentkezik A szemétszállítási szolgáltatást 5 település veszi igénybe. Város és községgazdálkodásra: 37,3 millió Ft elıirányzatot javasol a GAMESZ. Ide tartozik a piac- vásár, közhasznú- közcélú foglalkoztatás, parkfenntartás és a városrendezéssel kapcsolatos feladatok. 22 fı a foglalkoztatott létszám. Üzemanyag költségre, munkagépek javítására, hó ügyeletre, virágpalántákra, egyéb fásításra terveznek elıirányzatot. Fentiekbıl a közhasznú –közcélú foglalkoztatáson 16 fı állandó közhasznú és közcélú foglalkoztatott a keretszám. A kiadás csaknem teljes egészében bér és közterheit tartalmazza. Ennek egy részét téríti meg a Munkaügyi Hivatal a közhasznúaknál, a közcélúnál teljes mértékő a költségek megtérítése, összesen 6,3 millió Ft bevétellel számolhatunk itt. Lakóházkezelésen: jelenleg összesen 77 db lakással rendelkezik az önkormányzat, ebbıl 53 önkormányzati bérlakás és 24 db szociális bérlakás. A szakfeladaton a bérleménnyel kapcsolatos adminisztratív és kisjavítási költségek kerültek megtervezésre. Egyéb tulajdonú ingatlanok: (Fı úti bérlemények) a tervezett kiadások között 1 fı fıfoglalkozású karbantartó munkabére és bérjárulékai, a bérlemények karbantartási kiadásaihoz szükséges minimális elıirányzatok szerepelnek. Közvilágításra: a város területén lévı közvilágítási költségekre 13,7 millió Ft az elıirányzott összeg. Kistérségi Gondozási Központ 2008. évben 89 516 eFt-ból gazdálkodik. Ebbıl nemcsak az idıs rászoruló aszódi lakosok ellátásáról, hanem kistérségi összefogással, fenntartói társulásban 11 település lakosságának szociális és gyermekjóléti feladatait látja el az Önkormányzat. Az aszódi központ kistérségi feladatot lát el 2006. évtıl a többcélú kistérségi társulás megbízásából. Az intézmény feladata folyamatosan bıvül. 11 településre
6
kiterjedıen végzi a családsegítés és gyermekjóléti szolgálat feladatait, a házigondozói szolgáltatást, valamint Aszódon szervezi a szociális étkeztetést. Városi Bölcsıde A szakfeladaton a végleges költségvetési javaslat 25 millió forint, már tartalmazza a 2008. május 1-tıl beinduló új bölcsıde többlet kiadásait is. A bérek és a kapcsolódó járulékok átlagszámítással kerültek megtervezésre. A többlet mőködtetési kiadási elıirányzat nagysága becsült. Közoktatásra és közmővelıdésre 421,4 millió Ft a mőködési elıirányzat, mely a mőködési költségvetésben 38 %-os részarányt képvisel. Az oktatási intézményekben a kiadási bevezetıben leírtak alapján terveztük a személyi kiadásokat és azok közterheit, a dologi kiadásoknál 3 %-s kiadási szint emelésével irányoztuk elı. Az iskola szakfeladatán a létszám racionalizálásból eredı bércsökkenés még csak részben jelentkezik. A dologi kiadásokban nagyobb karbantartásra, korszerősítésre nem, csak minimális nyári fertıtlenítı meszelésre és kisebb javítási munkákra tudtunk elıirányzatot tervezni. Új feladatként került betervezésre a védınıi ellátás, ez a feladat 2007. november 1-tıl került a GAMESZ költségvetésébe. A kiadásoknál a szakfeladaton foglalkoztatottak bérét, annak járulékait, és az épület mőködtetésének minimális költségét terveztük. A Szakorvosi Rendelıintézet 2007. dec. 31-vel, mint önálló költségvetési intézmény megszünt. A megszüntetéssel kapcsolatos 2008. évi 21 millió forint bér és járulék elıirányzatát a GAMESZ, mint különleges jogutód költségvetési elıirányzatai tartalmazzák.
Polgármesteri Hivatal 2008. évben 21 különbözı szakfeladaton gazdálkodik összesen 1 085,7 millió Ft-tal. Ebbıl a mőködési kiadásokra 288,7 millió Ft, míg felhalmozási kiadásokra 797 millió Ft elıirányzatot tervez. Szociálpolitikai juttatásokra 35 319 e Ft-ot terveztünk, melynek részaránya a mőködési költségvetésben: 4 % és a kiadásokat a 10. sz. melléklet szemlélteti. Az itt tervezett kiadási elıirányzatokon túl a gondozási központ kiadásaira, házi gondozásra és szociális étkeztetésre, valamint családsegítésre tervezünk 89,5 millió Ft elıirányzatot. A bölcsıdében elhelyezett gyermekeken keresztül – bölcsıde költségvetése 25 millió Ft - a rászoruló családok anyagi gondjain is segít az önkormányzat, továbbra is a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülık térítésmentesen étkezhetnek. Közutak, hidak üzemeltetése Utak kátyúzására, víznyelık, átereszek javítására összesen 9,2 millió Ft-ot tervezünk. Építési feladatokon: A városrendezéssel kapcsolatos kiadások és tervezési költségek, földkimérések, értékbecslések, hirdetési díjak találhatók ezen a szakfeladaton. Az ügyvédi iroda költségtérítésére 2 400 e Ft pénzügyi elıirányzatot. A fıépítész alkalmazására 1 600 e Ft-ot,
7
bölcsıdei mővezetési díjra 1 200 eFt, regionális tagdíjra 725 eFt-t iráyoztunk elı. Tervezünk még a HM felé bérleti díjat (Nıtlen Tiszti, Tiszti Klub) postaszolgáltatási jutalékra egyéb városrendezési feladatokra kiadási elıirányzatot, érdekeltségi hozzájárulást, területfejlesztési hozzájárulást. Oktatási célfeladatokra: A Koren István díjra és sportdíj fedezetére, szolgálatért kitüntetésre 750 e Ft-ot, pedagógus nap reprezentációjára, emléklapok, emlék érmék költségére terveztünk elıirányzatot. A logopédiai ellátás hozzájárulásaként 1 550 e Ft-ot, pedagógiai szakmai szolgáltatás hozzájárulásként 340 e Ft elıirányzatot tervezünk. Civil szervezetek támogatására (pénzeszköz átadásra) a rendeletben foglalt 1 593 e Ft-ot tervezünk, az alábbiak szerint: A Képviselı-testület 2007. évi kötelezettség vállalása alapján 100 eFt a Mentıállomás felújításának támogatása, az Oktatási – Mővelıdési bizottság támogatási kereteként 319 e Ft, tartalékként 1 174 eFt-ot javasolunk. Sporttámogatásra 4 168 e Ft áll rendelkezésre Ebbıl labdarúgásra 4 168 e Ft, szabadidı sportra, és asztalitenisz támogatásra a civil szervezetek részére tervezett tartalék öszege nyújt fedezetet. Polgárırség támogatása 2008. évben 947 e Ft. Polgármesteri Hivatal költségvetésének részletes ismertetése
Személyi juttatások
81 305 e Ft
Munkaadói járulékok
22 569 e Ft
Készletbeszerzések Irodai papír, nyomtatv. sokszorosítási anyag, számítástechn.leporellók, folyóiratok,közlönyök,könyvek, jogtár havi díja,takarítói tisztítószerek, textiliák, kisértékő tárgyi eszközök beszerzése
3 314 e Ft
Szolgáltatások Postai levelezés,telefon,fiókbérlet, ingatlan karbantartás, kisjavítás, Számítógépek karbantartása, javítása, épületbiztosítás, épületkarbantartás forg.jutalék, villamosenergia, gázszolg.víz-csatornadíj, szemétszáll.
7 818 e Ft
Különféle dologi kiadások ÁFA, reprezentáció különbözı tagsági díjak, továbbképzések, Könyvvizsgáló, megbízott belsı ellenır díja, munka egészségügyi hj. Szakorvosi R. megszüntetésével kapcsolatos könyvelési feladatok, Eseti kiküldetés díja Egyéb folyó kiadás Rehabilitációs jozzájárulás, munkáltató által fiz. SzJA Kiadások végösszesen:
4 774 e Ft
264 e Ft
120 044 e Ft
8
A területi irodák fontos körzetközponti, közigazgatási tevékenységet látnak el, 25 000 fı állampolgárt érintıen mőszaki, gyámhivatal és okmányügy hatáskörébe utalt ügyekben. A területi irodák költségvetése 67,7 millió Ft, míg az erre a célra kapott állami támogatás és saját bevételük 32.4 millió Ft. A körzeti irodák költségvetése évek óta meghaladja a kapott állami támogatás összegét, a különbözetet a helyi önkormányzat egészíti ki, az elmúlt évben az egyéb önhiki támogatást indokai között ez is szerepelt, melyre 8 millió Ft támogatást kaptunk. Képviselık tiszteletdíja A Képviselı-testület tagjai, a külsıs bizottsági tagok részére tartalmaz költségvetésük tiszteletdíjat, és annak közterheit, tartalmazza még a flotta telefon költségeit és reprezentáció kiadásának elıirányzatát 16 138 e Ft-tal. Ruszin Kisebbségi Önkormányzat A kisebbségi Önkormányzat 2008. évi költségvetése 595 e Ft-tal épül be a város költségvetésébe. A Ruszin Kisebbségi Önkormányzat költségvetési javaslatát a 12. sz. mellékletként csatoljuk. Hároméves gördülı terv 2008. évtıl 2010. évig terjedı idıszakra készült, a 9. sz. melléklet tartalmazza a számszaki adatokat. A tervezéshez a peremfeltételeket a Pénzügyminisztérium leirata tartalmazta. A többször módosított 1992. évi XXXVIII. sz. államháztartási törvény 71.§. (3) bek. elıírása alapján 1997. évtıl az önkormányzat költségvetési rendelettervezetében teljes körően be kell mutatni a költségvetési évet követı 2 év várható pénzügyi elıirányzatát. A 2008. évi költségvetés elfogadásával együtt a 2009. és 2010. évekre vonatkozó gördülı terv elıirányzatai is bemutatásra és jóváhagyásra kerülnek a 9. sz. mellékletben. A mőködési kiadások 3 %-os növekményével számoltunk a gördülı tervben 2008. évrıl 2009. és 2,9 %-kal 2010. évekre. A gördülı terv a felhalmozási bevételek és kiadások 2009. évre történı minimális, majd 2010 évre teljes lecsökkenését szemlélteti. Ennek oka az, hogy a nagyobb beruházások 2008. és 2009. években várhatóan befejezıdnek, s az azt követı idıszakban a kötvény törlesztése, s annak kamatköltségei terhelik le az önkormányzat költségvetését. A 2009. és 2010. évre készített költségvetési javaslatok az önkormányzat számára nem jelentenek kötelezı irányszámot, a gördülı tervezésnek elsısorban tájékozódási, információs, elırejelzı feladata van. A 2008. évi költségvetési rendelettervezet készítése kiinduló állapotot jelent, ezen át kell vezetni az önkormányzati döntések hatását, a konkrét költségvetési törvényjavaslat szerinti forrásváltozásokat, majd ehhez kell igazítani az önkormányzat kiadási szükségletét és lehetıségét.
9
Felhalmozási kiadások Tervszáma a 2008. évi költségvetésünkben az intézményekkel együtt 809,9 millió Ft, mely a város költségvetésében 43 %-ot képvisel. A felhalmozások a 7.sz. mellékletekben szerepelnek A felhalmozási kiadások között a legjelentısebb elıirányzat a Bölcsıde befejezéséhez tervezett 137 millió forint. Megtervezésre kerültek a pályázatok benyújtásához szükséges burkolatlan utak, a fıtér program, városrehabilitáció, szennyvízcsatorna - tervkészítés költségei. Podmaniczky út építéshez 12,8 millió forint, melynek megvalósítási határideje 2008. dec. 31. A GAMESZ-nél a közoktatási intézmények kötelezı eszközbeszerzése, számítástechnikai eszközök cseréje, Kistérségi Gondozási Központnál eszközbeszerzés. A Polgármesteri Hivatalnál programok, számítástechnikai eszközök beszerzésére, cseréjére, összesen: 2.2 millió Ft elıirányzatot terveztünk. A kommunális adóból a Piactér és a Gondozási Központ tervezési költségére 6 millió Ftot irányoztunk elı. A felújítások között a jelentısebbek: Békekert rendezési terve, Kossuth L. úti buszváró járdasziget építése, polgármesteri hivatal villany felújítása. Felhalmozásra átadott pénzeszközként terveztük a hulladékgazdálkodási pályázat önerı részét, lakásépítés szociális támogatását, és az INNOTERV részére visszafizetendı ajánlati biztosítékot. Felhalmozással kapcsolatos egyéb kiadások között jelenik meg a pályázatok tartaléka, a kötvénykibocsátás költsége, kamata, valamint a felhalmozási ÁFA befizetések. Összegezve: Aszód Város Önkormányzat 2008. évi költségvetése az elızı évhez viszonyítva összességében csaknem 520,5 millió Ft-tal növekedett meg. A mőködési kiadások 64 millió Ft-tal csökkentek, ugyanakkor a felhalmozási kiadásoknál a növekedés 584,7 millió forint. A város költségvetésében a mőködési bevételeket 128,2 millió Ft-tal haladja meg a mőködési kiadások összege. A koncepcióhoz viszonyítva kedvezıtlenül alakult a forráshiány összege, mivel csaknem 20 millió Ft-tal növekedett. Ezt a Rendelıintézet megszüntetési költsége, a létszámracionalizálási pályázat eredeti elıirányzatként nem tervezhetı bevétele, valamint a bölcsıde + csoport beindításának költségei okozzák. Ezek részben az évközbeni pályázati lehetıségekkel pótolhatók. Az évközi forráshiány összegét növelhetik még a 2008. január 1-i energia áremelkedések elıre nem tervezhetı költségei, melyet a betervezett 3 %-s dologi kiadás növekedés elıre láthatóan nem fedez. A forráshiány ellentételezésére a mőködési hitel felvételét kell megtervezni, ezzel együtt pedig a költségvetés jóváhagyását követıen azonnal meg kell igényelni a költségvetési törvényben biztosított önhiki finanszírozási elıleget. Ez a forráshiány elıleg azonban összesen csak 21 millió Ft bevételi támogatás 6 hónapon keresztül történı folyamatos finanszírozását jelenti
10
Aszód város költségvetésébe. Az év második feléig – amíg az önhiki pályázat eredménye ismertté válik - a 128 millió Ft hiány okozhat évközi likviditási problémát. Az elızı évekhez hasonlóan a forráshiány elbírálásáig az önkormányzatnak hatékony intézkedéseket kell hoznia, a kifizetéseket ütemezni kell, hogy az I. félévben támogatással nem finanszírozott bevételi kiesés ne okozzon gondot a gazdálkodásban. A forráshiány pótlására a költségvetési rendeletben foglaltakat kell azonnal érvényesíteni. Aszód, 2008. február 6.
Buzás János sk Polgármester Összeállította:
Tárnokiné Szilágyi Erzsébet sk pénzügyi irodavezetı
11
12