PE‐Energia Akadémia 71 „Nyugati felügyelet Paks felett?” – és ami erről eszembe jut Megdöbbentő cím az egyik napilapban (2014. dec. 20). Egy hosszabb folyamat állomása. Viszonylag hosszan tartó hírcsend után a Paksi Atomerőmű bővítése tárgyában meglepetés szerűen aláírt magyar‐orosz államközi szerződés (2014. január) robbanásszerű politikai és médiaháborút váltott ki. Év közben aláírták a hitelnyújtási, és dec. 9‐én a megvalósulási megállapodásokat, ami újabb muníciót adott az ellenzéki pártok és az eleve atomellenes „környezetvédő”, „öko‐szervezetek” támadásaihoz. Ezektől határozottan elhatárolódva kívánom a témával kapcsolatos gondolatkísérleteimet közreadni. Már egy jó ideje, a különböző politikai és gazdasági körök felismerték, hogy a hazai energetikai ágazat ‐ a Horn‐kormány idején végrehajtott széleskörű kiárusító privatizáció ellenére – az egyike még azoknak, amelyet célszerű felügyelni és központosítani. Itt ugyanis nagy pénzek forognak, az energiaellátás biztos és jó üzlet. Ezt világosan visszatükrözte a privatizációs törvény többszöri módosítása, a mindenkori politikai erőviszonyok függvényében. De ezzel magyarázható a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos első parlamenti döntés is (2009). Az előző Orbán‐kormány idején elindult az ágazatban egy komoly centralizációs folyamat, amelynek kiszemelt zászlóshajója és végrehajtója az MVM lett. Az energetika irányítása pedig az újonnan megalakított Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került, amely azonban nem rendelkezik megfelelő energetikai szakgárdával. Az irányítást átvették a jogászok és közgazdászok, meghatározó szerepet a kizárólagosan pénzügyi szemlélet és az EU‐ban eluralkodott közös klíma és energiapolitika szolgai követése kapott. A centralizációs folyamat keretében jelentős nemzeti érdekeket megjelenítő törekvések és konkrét lépések is érvényesültek, ill. történtek. Így pl. a gázszállítási és gáztárolási üzletág visszavásárlása, a magyar‐szlovák gázvezeték építése, a Déli Áramlat építésében való aktív közreműködés (kérdéses, hogy az orosz döntés után végleg le került‐e a napirendről és belép‐e helyére egy újabb változat), a Főgáz részvényeinek felvásárlása, az MVM‐nek a gázkereskedelmi és az informatikai üzletágakba való belépése, hogy csak a fontosabbakat említsük. Kívülről megítélve az MVM vállalat‐család már egy átláthatatlan konglomerátumot képezhet. De hát nincsen már más nagy cég Magyarországon, ahová mindezeket a feladatokat oda lehetett volna pakolni. Legutóbb az MVM közgyűlése részvénypakettek átruházásáról és egy 100 millió euró keretösszegű hitelszerződésről is döntött (2014. dec. 12.). Az alapkérdés, hogy honnan és kik vezérlik ezt a konglomerátumot, és miért nevezik még MVM‐nek, azaz villamos műveknek? A Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat szerint a kormány áttekinti a nukleáris létesítmények előkészítését, megvalósítását, működését érintő hatósági eljárások jogszabályait majd aktualizálja azokat és megteremti a szabályok közötti összhangot. Magyarul szólva, készül valami. Mindezeket megelőzve már korábban, egy alacsonyabb szintű központosítás is elindult. A Paksi Atomerőmű építése, s majdan az üzemeltetése során az erőmű nagy önállóságot
élvezett. Ez az akkori MVM‐nek abból a józan megítéléséből származott, hogy nem rendelkezett atomerőműves szakgárdával és nem is kívánt egy központi atomerőműves szervezetet létrehozni. Szakmai felügyelet tekintetében az erőmű a Nehézipari Minisztériumhoz tartozott, ahol csupán egy szerénynek mindható osztály jött létre, és egy miniszteri biztost is kijelöltek. A kormánybiztos is csupán néhány fős szervezettel rendelkezett, amely a helyszínen az erőmű irodaépületében kért elhelyezést. Érvényesült a disztributivitás elve, hiszen mindenki által elismerten a Paksi Atomerőmű Vállalaton belül alakult ki a legerősebb és legsokoldalúbb szakmai hozzáértés. Az itt kialakult csapat egyrészt az ország sok intézményéből és erőművéből verbuválódott és sokoldalú képzésben (a külföldi atomerőművekben való tapasztalatszerzést is ideértve) vett részt, amit az is gazdagíthatott, hogy az első blokk két évet késett. Az erőműben saját karbantartási szervezet, egy teljes léptékű blokk‐szimulátor, oktatási központ és később a világon egyedül álló (eredeti reaktorral és egy primerköri hurokkal rendelkező) karbantartási tréningközpont, látogató központ, s most legutóbb egy múzeum és létrejött. Külön kellene szólni a sok‐sok fejlesztésről, a biztonságnövelő intézkedésekről, a kiégett kazetták kényszerűségből megépített átmeneti tárolójáról stb., amiket csak azért kell megemlíteni, hogy érzékeltetni lehessen az erőműben létrejött szellemi kapacitást és annak értékeit. Természetesen elfogadottá vált, hogy az erőmű felelős nem csak a műszaki, technológiai és üzemeltetési feladatokért, de saját maga intézi a gazdasági és pénzügyi tevékenységeit is. Az az igazság, hogy a nukleáris biztonságért senki sem akart felelősséget vállalni. De ezzel kialakulhatott egy belterjes „atom lobbi”, amely igazi hatalommal nem rendelkezhetett, de élvezte az atomerőmű finanszírozásában a viszonylagosan kivételezett anyagi előnyöket. Ide sorolva természetesen az illetékes hatóságokat, kutató és egyéb intézeteket és intézményeket is. Ezzel a helyzettel lehetett élni és visszaélni egyaránt. Senki nem akarta, és szakmai szempontból nem is állt volna módjában az atom lobbi törekvéseit felülbírálni. Így sok‐sok felesleges és költséges feladat megfogalmazására és végrehajtására is sor kerülhetett. Az indok mindig kéznél volt: „a nukleáris biztonság” miatt kell. Közben lezajlott a rendszerváltás és jöttek az újabb és újabb kormányok. Minden kormányváltás után lefejezték a közben részvénytársasággá alakult erőmű vezetését, és gusztust kaptak a feladatok kiszervezésére és a centralizációra: nyesegették sorra az erőmű feladatait, és az MVM központosítás címén magához vonta elsőként a pénzügyi és informatikai feladatokat. Az MVM‐ből azonban senki sem kívánt részt venni a nagykarbantartási munkákban és a paksiakkal együtt bemenni a hermetikus térbe, amikor ott még 40 fokos hőmérséklet uralkodik. Természetessé vált a teljesen pénzügyi szemlélet, miközben a mindennek alapját képező erőművi energiatermelést és a nukleáris biztonságot apriori adottságként értelmezik. „A villamos energia van, ha mégsem lenne, akkor importáljuk.” És ez a folyamat napjainkig folytatódik: hallom, hogy már a karbantartási munkákat is az OVIT‐ból irányítják és a külső szerződéseket is ott kötik, természetesen megfelelő szakmai hozzáértés nélkül. A lényeg a pénz feletti felügyelet. Vajon hány vízfejet és külső intézményt kell még a Paksi Atomerőműnek eltartania (garantált profitot biztosítva) és nekünk energiafogyasztóknak finanszírozni?
A legújabb centralizációs lépés: az erőműbővítés (legújabban „kapacitásfenntartás”) felügyeletére kinevezett kormánybiztos és szervezete (amelyről semmit sem tudhatunk) a Miniszterelnökséghez tartozik, ahol egyre több feladat koncentrálódik. A legegyszerűbb, ha azt írom le, hogy „no komment”. És akkor nézzük az innen származó legújabb híreket. „Európai szinten elismert szakértők bevonásával a kormány az Atomenergia‐hivatalon belül nemzetközi tanácsadó testületet hoz létre, amely a paksi atomerőmű bővítése során segíti majd a fejlesztést, valamint – más európai példákhoz hasonlóan – garanciát jelent a nemzetközi szakmai közvélemény tájékoztatására – közölte tegnap a távirati irodával Lázár János.” „Lázár János egyébként már a hét elején is közölt információkat a paksi vezetést érintő kormányzati tervekről.” „A Népszabadság meg nem erősített információi szerint a kormány utasította a paksi atomerőmű vezetését, hogy a jelenlegi 2500 emberből 800‐at bocsásson el.” „A létesítmény ügyeit ismerő informátorunk szerint azonban ennél összetettebb a helyzet: beszédes, hogy az atomerőmű menedzsmentjét illetően Lázár János szólalt meg, noha a Miniszterelnökség csak a Paks 2‐ért felel, míg a kérdés a nemzeti fejlesztési miniszter, de még inkább az MVM Magyar Villamos Művek hatáskörébe tartozik.” „A külföldi menedzserek bevonásával egy lépésben teremthetik meg a racionalizálás feltételeit és tehetnének eleget az Európai Unió és az Egyesült Államok elvárásainak.” Hát‐hát! Mindezek után az emberben sok gondolat támad, és sok‐sok kérdés fogalmazódik meg, sőt aggodalom is támad. Az első fontos észrevétel: kielégítő sajtótájékoztatókat kellene tartani, hogy a médiumoknak ne kelljen „jól tájékozott informátorokra” hivatkozni. A másik fontos figyelmeztetésem, hogy az atomerőmű nem játékszer, nem illik rá a „racionalizálás” kifejezés. Hétköznapi szavakkal, az atomerőművel nem lehet packázni, pedig a hivatkozott hírekből ‐ ha igazak ‐ ez derül ki. Egyszer már elindult egy sok tekintetben negatív folyamat a paksi atomerőműben, amely jelentősen hozzájárult a 2003‐ban bekövetkezett súlyos üzemzavarhoz. Ennek részletes elemzését adtam A paksi szindróma című írásomban.1 Érdemes lenne elolvasni, mielőtt hozzáfognak a „racionalizáláshoz”. E helyen csupán annyit, hogy az un. humán tényezőnek, a munkafegyelemnek, a munkahelyi közérzetnek, a valószínűleg már elfelejtett Etikai kódexnek stb. óriási szerepe van egy atomerőmű biztonságos üzemeltetésében. (A szóban forgó elemzés kézirata itt a honlapon a Publikációk között is olvasható.) Teljesen érthetetlen, hogy miért kellenének külföldi szakértők. Ha csupán kirakat‐politikai megfontolásból, azzal nem kívánok foglalkozni. Mert szűken, szakmai megfontolásból egyszerűen nincsen rájuk szükség. Kár a pénzért, inkább a politika szintjén lenne szükség 1
Dr. Petz Ernő: A paksi szindróma. KAPU, 2003. 06‐07.
energetikai szakemberekre, merthogy ilyenek nincsenek, és a kormány nem is akar az itthoni szakemberekre támaszkodni. Csak vigyázat, nehogy a liberális klímatudománnyal terhelt, pl. német „Energiewende”‐vírussal fertőzött energiapolitikusokat kérjenek fel, mert úgy elbánnak velünk, mint a saját energiarendszerükkel. Az atomerőművi szakemberek meghívásának meg külön örülni fognak, minthogy a Fukusimai atomerőművi baleset után a német kormány nyolc atomerőművet leállított, így rengeteg felesleges szakemberük van. Én mégis maradnék a hazai szakembereknél, mert volna elég és még magyarul is beszélnek. Csak fel kell oldani az energetikai szakmával szemben fennálló együttműködési tilalmat, minthogy a teljesen hiányzó együttműködésből arra lehet következtetni, mintha ilyen tilalom lenne érvényben. Persze az igazi energetikai szakemberekre gondolok, akik ismerik pl. az értékelhető teljesítőképesség fogalmát, és nem azokra, akik csak szél‐ meg naperőműveket akarnak építeni és fogalmuk sincs, hogy azok értékelhető teljesítőképessége a névleges érték kb. 15 %‐a körül van, tehát a létesítésükkel még foglalkozni sem érdemes. Még akkor sem, ha a nemzeti energia (atom ‐ szén ‐ megújuló) stratégia tartalmazza. Pl. azért kellenének az igazi szakemberek, hogy a stratégia a hazai realitásoknak megfelelően készüljön. Visszatérve a paksi atomerőművel kapcsolatos hírekre: nem azért figyelmeztetek a téma érzékeny voltára, mintha az lenne a véleményem, hogy az atomerőmű környékén minden rendben lenne. Volna mit rendbe tenni, de ehhez elsősorban komoly szándék kellene, a szakmai hozzáértés és a felelős megközelítés mellett. Külső, független és objektív vizsgálatoknak a lehetősége, az ezekhez szükséges feltételeknek a megteremtése. Mert ez esetben nem elegendő, ill. kielégítő pl. az Állami Számvevőszék szintű vizsgálat. Hogy mire gondolok, egy konkrét példával kívánom illusztrálni. Az egyik kormányváltozás után pozitív szándékkal tájékoztattam az illetékes politikai államtitkárt, hogy oda kellene egy kicsit figyelni a radioaktív hulladékok kezelésére, és egy részletes elemzést is átnyújtottam, amely egyébként különböző utakon minden illetékeshez eljutott (a Paksi atomerőműben is). Nagy csend következett, habár részletesnek mondható választ kaptam (ami ugyan nem szokásos), amelyet azonban azok állítottak össze, akik a hulladékkezelés erőművi, ill. hatósági feladatait illetően felelősök. Így a válasz lényege csak az lehetett (sok‐sok hivatkozással és idézettel, törvényre, rendeletekre, szabályzatra utalva) hogy e területen tulajdonképpen minden rendben van. Tehát az illetékes minisztérium ebbe a kényesnek mondható témába nem kívánt beletenyerelni. Csakhogy közben folynak a milliárdok! Igazi „róka fogta csuka” helyzet. Több hasonló próbálkozás után ma már ilyen felesleges lépésekre nem vetemednék, csupán azt a luxust engedem meg magamnak, hogy e honlapon leírom a gondolataimat, hátha valaki érdemesít arra, hogy el is olvassa. Mígnem bekövetkezik egy olyan helyzet, amikor az energetikáért legmagasabb szinten felelős politikusok kénytelenek lesznek az igazi szakemberekhez fordulni. Ugyanis Európában az energiaellátás területén, akár rövid időn belül nem várt események, ill. fordulatok is bekövetkezhetnek. Erről aztán igazán érdemes lenne eszmét cserélni.
Az említett államtitkárnak írt leveleimet és a hivatkozott válaszlevelet mellékelem. Érdemes átfutni rajtuk. Konkrét javaslatok, általános válaszok. Habár már ennél kurtafarkubb, udvariaskodó választ is láttam. Tehát akár elégedett is lehetnék. Javaslataim azonban továbbra is csak pusztába kiáltott szavak maradnak, amint a korábbi tapasztalataim alapján a 2010‐ben megjelent kis könyvem címe is fogalmaz.2 (Petz Ernő, 2015. 01. 02.) Mellékletek: Levél 1; Levél 2; Válasz levél; Levél 3; Levél 4. Csupán annak illusztrálására, hogy miképpen hangoznak és visszhangoznak a pusztába kiáltott szavak. Ha már némák nem maradhatunk. A kedves olvasó is beláthatja, hogy a 4. levél után a levélváltást célszerűbb volt befejezni. 2
Petz Ernő: Pusztába kiáltott szavak. Püski Kiadó, Budapest. 2010.
Levél 1. MTA Lévai András Energetikai Alapítvány 1119. Budapest, Szombathelyi tér 10. Tel/fax: 206 0446 ; E‐mail: petz.e@t‐online.hu
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXX részére Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Tisztelt XXXXXXXXXXXXXXX! Köszönöm Önnek, hogy a nov. 16-án személyesen fogadott bennünket. A tisztelet és az idő rövidsége miatt szinte csak címszavakban érinthettük a legfontosabb energetikai kérdéseket. Ezért fontosnak tartom, hogy a két legfontosabb, de egymáshoz kapcsolódó témában ez úton is kifejthessem szakmai álláspontomat. Az egyik a hazai primer energiahordozó bázisra építendő erőműépítési programunk szükségessége, ha valóban komoly szándékunk a gázimport csökkentése, és ezzel a gázfüggőség mérséklése. Mérvadó csökkentés, és ezzel a függőségi kiszolgáltatottságunk, valamint az orosz féllel való tárgyalási pozíciónk csak akkor lehet megalapozott, ha alternatív erőműépítési változattal rendelkezünk. Ehhez viszont Magyarországnak csupán egyetlen lehetősége van, ha a hazai energiahordozó bázisainkra támaszkodunk. Ezek: a jelentős lignitbázisunk, és a biomassza (de csúnya szó!) potenciálunk. Tehát az új nagy erőműveinket a gazdag lignitbázisainkra telepítjük, és ezeket kiegészítjük a decentralizáltan telepítendő, a mindenkori helyi, ill. regionális energiaigényekhez (optimálisan illeszkedő), kisteljesítményű, hulladékokat, ill. helyi termesztésű energianövényeket hasznosító energetikai létesítmények (fűtőművek, kiserőművek, elgázosítók, pelletáló üzemek) egészítik ki. Hangsúlyozni kívánom, hogy az élelmiszertermeléstől egyetlen négyzetméternyi földterületet sem elvéve! Ezen utóbbi területen reális lehetőség, hogy elsősorban hazai gyártású berendezések kerüljenek beépítésre, ami a híres hazai energetikai gépgyártás részbeni újraépítéséhez biztosítana piaci lehetőséget. Fontos ehhez felhívni a figyelmet arra, hogy a korábbi évtizedekben, amikor (az oroszok részéről szándékosan alacsony volt a gáz ára), az egész országra kiterjedően kiépítettük a gázhálózatot (egy-két észak-keleti fehér foltot kivéve), aminek következtében kialakult mind a lakossági, mint az üzemi gázfüggőség. (A jelenlegi erőművek fogyasztják el a gáz 40 %-át, és a másik 40 %-át a lakosság, ide értve a távfűtéseket). Persze arról sem illik megfeledkezni, hogy ezekben az években élveztük az olcsó gázellátás előnyeit és komfortosságát. Mostanra viszont jelentősen megváltozott a helyzet a magas és még egyre emelkedő gázárak miatt, amihez hozzájárul a teljesen feleslegesen engedélyezett hatalmas számú gázkereskedő engedélyezése. A versenyben remélve átestünk a ló túlsó oldalára. Mindezek figyelembe vételével az oroszok teljesen tisztában vannak a kiszolgáltatottsági helyzetünkkel, és azzal, hogy még hosszú ideig csak tőlük tudjuk a gázt beszerezni. Ezért kell tudnunk felmutatni egy hazai valós alternatív megoldás lehetőségét. Tudomásom szerint
Orbán Viktor miniszterelnök úr moszkvai látogatásának egyik súlyponti témája az energetikai együttműködés lesz, amelyek során a fentiekben vázolt gondolatot feltétlenül fel lehetne használni. Nem a további gázvásárlás jövőbeni garanciáira koncentrálva, hanem a minél szélesebb gazdasági együttműködés kialakítására törekedve, és ezzel az orosz piaci lehetőségek részbeni visszaszerzése. Az első, még belátható tervezési ciklusban mintegy 4000 MW lignittüzelésű (8 db. 500 MWos blokk), és mintegy 2000 MW decentralizált bioenergetikai kapacitással számolhatunk. De a lignitblokkokat is fluidágyas tüzelésű kazánokkal kell megépíteni, amelyek ezáltal különböző energetikai hulladékok,ill. termelvények eltüzelésére (mintegy 25-30 %-os bekeveréssel) is alkalmasak. Ezáltal az új erőművek térségében rendelkezésre álló biomassza féleségek jelentősen nagyobb hatásfokkal tüzelhetők el, mint a decentralizált kis létesítményekben. Ugyanis az említett korszerű lignitblokkok garantáltan 43 %-os hatásfokkal építhetők meg. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy 1987 óta, a Paksi Atomerőmű utolsó blokkjának üzembe lépése után csak a külföldi befektetők által épített gáztüzelésű, kombinált ciklusú, közepes nagyságú egységek épültek. Nélkülözhetetlen, hogy a jövőben korszerű nagy blokkokat is építsünk, különösen a rossz hatásfokú elöregedett erőműparkunk kiváltására. Ha ezt nem tesszük meg, akkor elveszítjük még a maradék versenyképességünket is. A hazai villamos energiatermelésünk hatásfokának jelentős növelése gazdaságunk egyik kiemelkedő feladata. Ez viszont csak állami irányítás mellett, egy új energiapolitika keretében valósulhat meg. E fontos stratégiai feladat nem bízható a piaci versenyre. Csak megemlítem, hogy a legújabb német erőműépítési koncepcióban (ott van ilyen) többek között 6000 MW széntüzelésű erőművi kapacitás szerepel. Hasonló a helyzet Görögországban is. A másik: szakmai szempontból rendkívül fájó és hibás döntés volt a Mátrai Erőmű területén létesítendő lignittüzelésű 450 MW-os erőműépítési projekt teljes leállítása. Az új MVM vezetése ezzel teljesen szembement az energetikai szakmával, és elvesztette hitelességét. Ugyanis ez szorosan összefügg a fenti első kérdéskörrel, hiszen ez a blokk előfutára lehetett volna a fentiekben vázolt erőműépítési stratégiának. Ez nem lehet elsősorban fiskális (szűken vett közgazdasági) szempontok szerint eldöntendő kérdés, hanem energiastratégiai kérdés. Az energetikai szakma által már hosszú ideje várt kitörési pont alól húzták ki a szőnyeget. KIK? Ilyen fontos kérdésben a szakma nem elégedhet meg egy néhány szavas hírrel. A szakmai véleménynyilvánításnak legalább lehetőséget kellett volna adni. Alapítványunk szívesen élt volna ezzel e lehetőséggel, már az alapító Lévai professzor szellemiségének képviseletével is. A hasonló hibák, ill. konfliktusok elkerülése érdekében ez úton is javasolom, hogy az államtitkár asszony hozzon létre egy szűk (3-4 fős) tanácsadó testületet, amelyet szívesen megszervezek, és szükség szerint mozgatok. E mellett a szakmailag illetékes államtitkár is célszerűen támaszkodhatna szakmai tanácsadókra. Egyébként a mátrai lignitblokk projektjének leállítását ezúton is javasolom felülvizsgálni. Az ügy fontosságához képest nem lehet presztízsveszteség egy hibás döntés újragondolása. Néhány fontos érvet szeretnék e mellett felsorakoztatni: -
az új 450 MW-os lignittüzelésű blokk a mai korszerű technológiai színvonalat képviseli, így ezzel kitörhetünk a már nagyon krónikussá vált technológiai elmaradottságunkból. A 43 %-os hatásfokával jelentős lépést tehetnék a minőségi fejlesztés (hatékonyság) területén.
-
-
-
Az új blokkok tüzelőanyag ellátása új távlatokat nyit a hazai szénbányászat előtt, ami a javasolt blokkokat illetően 100 %-os függetlenséget biztosít. A lignittüzelésű blokkok területén hazánkban egyedülálló tapasztalatok és tudásszint alakult ki (Ideértve a nagyszámú korábbi exportszállításokat is). az új blokk tervezésébe és építésébe - még ha korlátozottan is – részt vehetnénk, amivel lehetőség nyílna a későbbi blokkok építésére való felkészülésre, már lényegesen nagyobb hazai részvétellel. Lehetőség nyílna egy hazai energetikai tervező és beruházást irányító intézmény létrehozására. Tudni kell ehhez, hogy a két nagyhagyományú tervező intézet (ERŐTERV, EGI) külföldi tulajdonban van. A hazai energetikai oktatás újragondolásának és fejlesztésének csak akkor van értelme, ha a végzett szakembereknek méltó feladatokat is tudunk adni.
Összefoglalóan – ahogy nagyhírű professzorunktól megtanultuk – az energetikában csak nemzetgazdasági szinten szabad gondolkodni, vizsgálódni, és ezek alapján döntéseinket meghozni. Türelmét megköszöntve, tisztelettel üdvözli Dr. Petz Ernő
Levél 2. MTA Lévai András Energetikai Alapítvány 1119. Budapest, Szombathelyi tér 10. Tel/fax: 206 0446 ; E‐mail: petz.e@t‐online.hu
XXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXX részére Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Tisztelt XXXXXXXXXXXX! A nov.16-i megbeszélésünk alkalmából felhatalmazást kértem, hogy írásaimmal is jelentkezhessem, ha szükségét látom. Az első levelem reakcióiról nincsen visszajelzésem, de hát nem is ezért írtam. Ha gondolatfelvetéseimnek akár csak csekély haszna vehető, akkor már az sem hiábavaló, ha most az ünnepek közötti napokat is arra fordítom, hogy egy újabb problémafelvetéssel jelentkezzem. Ez a Paksi Atomerőmű radioaktív hulladékainak jelenlegi kezelése, amit a személyes találkozásunkkor is röviden érintettem. A téma tehát a hazai radioaktív hulladékok kezelése. Sajnos olyan helyzet állt elő, amelyet gyökeresen át kell újra gondolni, és új stratégiát kell kidolgozni. Ez vonatkozik mind az erőművön belüli szilárd és folyékony radioaktív hulladékok kezelésére, mind a Bátaapátiban létesített Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló - Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft.működésére és fejlesztésére. De ide kell sorolni a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) bővítési kérdését is, amely az atomerőmű telephelyén épült, de az említett RHK üzemelteti. A RHK-t az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hozta létre, és mint nukleáris hatóság egyúttal felügyeli, ami teljesen összeférhetetlen. Sajnos akkoriban ebben személyes érdekek is meghúzódtak. A legutóbbi ÁSZ vizsgálat is több kifogásolható tényt tárt fel. A feleslegesen nagymélységű bátaapáti kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére készült tároló külön komoly felelősségi kérdéseket vet fel. Mindezek alapján érdemes megfontolni, hogy a KKÁT-t és az RHK-t nem lenne-e célszerű a Paksi Atomerőmű irányítása alá helyezni. Végül ide sorolandó a nukleáris pénzügyi alap kérdése, amelybe a Paksi Erőmű évi mintegy 20 milliárd Ft-ot fizet be, amellyel vajon hogyan gazdálkodtak? A 20 éves élettartam hosszabbítás, már eleve felveti az újragondolás szükségességét. A lényeg, hogy itt összesen évi súlyos milliárdokról van szó! Arra gondoltam, hogy hasznos lehetne, ha az Ön kezdeményezésére Dr. Kovács Árpád Úrral, az MVM Felügyelő Bizottságának jelenlegi vezetőjével megbeszélhetnénk e bonyolult témát.
A témakör elemzésére alapos és értékes szakértői vizsgálatok állnak rendelkezésre, amelyekből két rövid írást mellékelek.
Türelmét ismét megköszöntve, tisztelettel üdvözli Dr. Petz Ernő Budapest, 2010‐12‐30.
Válasz levél.
Levél 3. Tisztelt XXXXXXXXXXXXXXX! Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Mivel alapos válaszának néhány kitételével – szakmai és gazdasági hatásaikat illetően – nem értek egyet, ezért a parlamenti gyakorlatnak megfelelően (a terjedelmek arányait betartva) élek a viszontválasz lehetőségével. Egyúttal jelzem, hogy javaslatának megfelelően a témában meg fogom keresni Kovács Pál energetikai helyettes államtitkár urat. Teszem ezt azért, mert úgy érzem, hogy a hazai atomenergetika jövőjéről (a bővítéshez szükséges beruházás lehetséges pénzügyi forrásairól) és az ország gazdasági érdekeiről van szó. Másik nyomós, a témával kapcsolatban különösen sürgető érv, éppen az Ön válaszának a végén található. Az Európai Bizottság beterjesztette javaslatát az Európai Tanácsnak és Európai Parlamentnek „ A Tanács irányelve a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezeléséről”. Az irányelv‐tervezet szerint minden tagállamnak ki kell dolgoznia a radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó Nemzeti Programját, ahogyan azt a korábbi levelemhez mellékelt szakértői vizsgálatok is jelezték. Az OAH, a 2011. első félévére eső magyar EU‐elnökség céljául az „irányelvek” elfogadtatását tűzte ki. Az teljesen egyértelmű, hogy a hazai hulladékkezelési gyakorlatnak meg kell egyeznie azokkal az irányelvekkel, amelyeket majd nemzetközi elfogadásra javasol. Ez alatt azt értem, hogy az azonos típusú (veszélyességi fokú) radioaktív hulladékokat minden tagállamban egységes biztonsági fokozatot nyújtó tárolókba kell elhelyezni. Ebből következik, hogy a hulladékkezelés költségei azonos súllyal terhelnék az egyes tagállamok villamos‐energia termelésével foglalkozó vállalatait, azonos versenyfeltételeket biztosítva mindegyiknek. A fenti irányelvek betartását a környezetvédelmi államtitkártól vett analógiával szeretném alátámasztani. Illés Zoltán, a vörös‐iszap katasztrófával kapcsolatban elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyarországon alkalmazott technológia követelményeivel, és az EU más tagállamainak gyakorlatával ellentétben ezt a mellékterméket veszélytelen kategóriába sorolták. Az átsorolás célja a hulladékkezelésből adódó, a már magántulajdonosok gazdagodását szolgáló tisztességtelen költségkímélés volt. Visszatérve a radioaktív hulladékokhoz. Miközben a hazai (és nemzetközi) biztonsági elemzések azt bizonyították, hogy a kis‐ és közepes‐ aktivitású radioaktív hulladékok mind felszíni, mind felszín közeli tárolókban elhelyezhetők, a hazai szakembereknek (?) a 90‐es évek közepén előnyösebbnek tűnt a hússzor‐huszonötször több beruházási költséget fölemésztő és lényegesen drágábban üzemeltethető „mélységi” tároló létesítése. Ez a megoldás pénzügyi szempontból, pontosan az ellenkezője a vörös‐iszap körül történteknek.
Alapelvként el lehet fogadni, hogy a költségeket a hulladéktermelő fizesse, és a jövő nemzedékre nem hagyhat indokolatlanul nagy gazdasági terheket. A serpenyő másik oldalán azonban legalább ilyen súllyal kell szerepelnie a ma élő nemzedék és az ő hasznára tevékenykedő hulladéktermelő gazdasági érdekeinek is. Nos, ezen a területen a honi gyakorlat túllőtt a célon, és a magyar állam, gazdasági erejéhez képest műszaki, biztonsági követelményekkel nem indokolható óriási költségeket vett a vállára. Éppen az előzőek miatt, egyetértek azzal, sőt a levelemben éppen azt szorgalmaztam, hogy a hazai radioaktív hulladékok kezelésének és elhelyezésének területén „további vizsgálatokat kell végezni........újra át kell gondolni a közép‐ és hosszú‐távú terveket.” E munkák szakmai alapja, csakis a radioaktív hulladékok kezelésének és végleges elhelyezésének nemzetközi irányelveiben eddig is szereplő, a hulladékok veszélyességét tökéletes mértékben figyelembe vevő, a bennük található izotópok összesített „hulladékindexe” lehet (a radioaktív bomlásból adódóan a tároló ellenőrzött üzemidejének végére számolva). Magyarországon a radioaktív hulladékok kezelési és végleges elhelyezési stratégiájának kiválasztásakor konkrét mérési eredmények bizonyították, hogy a „hulladékindexük” alapján ezeknek a felszíni tárolás is megfelelő lenne. A geológusok az erőmű 30 km‐es körzetében több, erre alkalmas helyet is találtak. Mint írtam, a sokkal költségesebb megoldás kiválasztásában a szakmai érvek fölött személyes érdekek diadalmaskodhattak. Ezt a rosszindulatú megközelítést mellőzve is azt kell mondani, hogy egy nagyon költséges, helytelen szakmai döntés született. Ma, az NRHT végleges költségeinek a töredékénél tartunk, tehát indokolt, hogy az EU‐nak olyan irányelveket ajánljunk, amelyek nem köteleznek bennünket arra, hogy Magyarország ezen az úton haladjon tovább. Magyarországnak olyan irányelvekre lenne szüksége, amelyek szerint a Paksi Atomerőműben keletkező kis‐ és közepes‐aktivitású radioaktív hulladékok közül csak a közepes aktivitásszintet elérőket lehessen (a javasolt irányelveknek megfelelően legyen kötelező) elhelyezni az NRHT‐ben, hiszen az élettartam‐hosszabbítás és a bővítés miatt keletkező összes hulladék befogadására az NRHT‐ben nem lesz elég tárolókapacitás. A rendelkezésemre álló beruházási költségek alapján az NRHT‐ben 1 m3 bruttó tároló‐térfogat 2 millió Ft‐ba fog kerülni. Az évente keletkező tömörített szilárd és cementezett folyékony hulladék térfogata 50 üzemév alatt 35 500 m3 lesz. Ez minimum 70 000 m3 bruttó tároló‐kapacitást igényel. Mai értéken ennek beruházási költsége 140 Mrd Ft. A válaszának az erőmű KNPA‐ba történő befizetéseire vonatkozó adataiból kiderül, hogy 2084‐ig reálértéken (2% éves reálkamattal számolva) 3 836 Mrd Ft halmozódik fel. Az évente ugyancsak 2%‐ kal növekvő vélelmezett működési költségek (4,2 Mrd Ft/2011.) levonása után 3 100 Mrd Ft marad. Ez, mai beruházási költségekkel számolva a Paksi telephely több mint 2000 MW‐os bővítésére elegendő. A leveléből kikövetkeztethető, hogy a válasz megfogalmazásában segédkező szakemberek szerint, a fentebb vélelmezett hulladékmennyiség jelentősen csökkenthető a folyékony hulladékkezelési és dekontaminálási új eljárások alkalmazásával. Én, pontosan ennek a problémának sikeres
megoldásában vagyok pesszimista, hiszen a tárolt hulladékok mennyisége azért igényelte a tartálypark jelentős bővítését – amire várhatóan a jövőben is szükség lesz –, mert ezzel a technológiával 12÷15 év műszaki fejlesztés ellenére sem sikerült a hulladékok mennyiségét érdemben csökkenteni. Nem értek egyet azzal, hogy a primer kör védett megőrzését – a válasza szerint – mindössze 20 évre tervezik. A hulladékok annál nagyobb aktivitáskoncentrációval rendelkeznek, a kezelésük pedig annál nagyobb költségekkel fog járni, minél korábban kezdik a leszerelést. Az EURÓPAI BIZOTTSÁG anyagaiból tudható, hogy az atomerőművekben keletkező radioaktív hulladékok 85%‐a kis‐ és közepes‐aktivitású rövid felezési idejű, 5%‐a hosszú felezési idejű, ugyancsak kis‐ és közepes‐aktivitású. Magyarország a maradék 10%‐nyi nagyaktivitású hulladékával együtt ezeket is „mélységi tárolóba” szándékozik elhelyezni. Sajnálatos módon ezt azzal is megtoldja, hogy az elhelyezési technológia nem teszi lehetővé az egyébként jogszabályokban előírt visszanyerhetőséget. Furcsa ellentmondás ahhoz képest, hogy a kibocsátásoknál az atomerőmű a jogszabályok által engedélyezett határérték 2%‐áig sem mer elmenni, a végleges tárolásnál az NRHT viszont az alapvető kötelezettséget sem teljesíti. A túlságosan sokba kerülő szakmai tévedések a leírtakból nyilvánvalóak. Most, az EU soros elnökségével összefüggésben a legszerencsésebb időpontban vagyunk ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtassunk. A közép‐ és hosszú‐távú tervek újragondolásába – a hibák kijavítása érdekében – az eddigiek mellé új hazai és nemzetközi szakembereket is be kell vonni. Ezzel gyökeresen szakítani lehetne a „belterjes” gondolkodásmóddal, amelyik sajnos garantálja az eddigi költséges megoldások konzerválását. A kiégett üzemanyaggal kapcsolatban, egyre erősödnek az újrahasznosítás gondolatai, és már ma is egyre több megoldás körvonalazódik. Mivel a kiégett fűtőelem‐kazetták átmeneti tárolása a Paksi Atomerőmű közelében 50 évre megoldott, van idő a feladat újragondolására. Ma nagyon korai lenne egy olyan döntést meghozni, és az előkészítő kutatásokba súlyos milliárdokat fektetni, amely azt eredményezné, hogy ezeket is örökre eltemetik hulladékként. Amennyiben mégis ilyen döntés születne, akkor (akár az EU‐s elnökségünk idején) kezdeményezni kellene egy Közép‐kelet Európai együttműködést, közös tároló‐hely megépítésére. Az EU‐s irányelvek nagy hangsúlyt fektetnek az atomenergetika és a vele együtt járó radioaktív hulladékok kezeléséhez kapcsolódó „folyamatos politikai kötelezettség vállalására”. Kétségem van afelől, hogy egy magán‐tulajdonoson számon lehet‐e kérni ezt a felelősséget. Mivel szerintem nem, Magyarországon az atomerőműveket állami tulajdonban kell tartani. A jövő nemzedékéért érzett egészségügyi, pénzügyi és környezetvédelmi felelősséggel kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy a NRHT biztonsági elemzéseiből adódóan a legnagyobb sugárterhelést a Cl‐36 okozhatja kb. 2 500 év múlva. Ez a radioaktív izotóp, az említett biztonsági elemzés szerint az akkor élőknek évente 0,1 µSv sugárterhelést okozna. Ez, sugár‐egészségügyi következményeit tekintve pontosan megegyezik a mai haszonélvezőkével. Pénzügyi ráfordítást pedig tőlük, akkor, gyakorlatilag már nem igényel. Válaszában érintette, hogy az atomerőmű és a tárolók környezetében levő önkormányzatok ellenőrzési és információs társulásai egyedi szerződések alapján az Atv. céljainak megfelelő
támogatást kapnak. Levelemben pontosan azt jeleztem, hogy az ÁSZ éppen itt talált a pénzviteli szabályoknak nem megfelelő költségelszámolásokat. Szeretném megjegyezni, hogy 2011‐ben a KNPA‐ból az említett társulások 1 milliárd 27 millió ilyen jellegű támogatást kapnak. Merem remélni, hogy a válaszának megfelelően a KNPA Szakbizottságába az államháztartásért és a költségvetési politikáért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium szakember‐ delegáltja is bekerül. Személyes felelősségemtől áthatva nem tudom elfogadni, hogy az érintett önkormányzatok ezekből a támogatásokból teljesítik törvényi kötelezettségeik egy részét, és e‐közben a költségvetésből táplálkozó állami egészségügy pénzügyi források hiányára hivatkozva az érintett településeken lakóktól – a magyar állampolgárok sokaságával együtt – tagadja meg többek között alapvető radioizotóp diagnosztikai vizsgálatok és sugárterápiák elvégzését. 2011‐01‐16
Levél 4. MTA Lévai András Energetikai Alapítvány 1119. Budapest, Szombathelyi tér 10. Tel/fax: 206 0446 ; E‐mail: petz.e@t‐online.hu
XXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXX részére Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Tisztelt XXXXXXXXXXXX! Az erőművekben az atomreaktorok, a kazánok és turbinák védelmi rendszerekkel rendelkeznek, amelyek veszély esetén működésbe lépnek, és leállítják a berendezést, De ezt megelőzően a vezénylői kezelők figyelmeztető előjelzést kapnak, amit nyugtázniuk kell. Ilyen előjelzésként szeretném felhívni a figyelmét néhány, általam fontosnak tartott témára, hogy a védelem működését meg lehessen előzni. Mindenek előtt szeretném felhívni a figyelmét a mellékelt híradásra, amely a Tolnai Népújságban jelent meg. Az itt leírt eljárás mélyen felháborít. Így legutóbb a kommunisták jártak el 1994-ben, amit személyesen megtapasztalhattam. Akkor Lengyel Gyula volt az MVM vezérigazgatója. Később a súlyos üzemzavar idején a Kocsis István volt vezérigazgató, és most a Baji Csaba. Gyönyörű ív! Mindezt azért bátorkodom szóbahozni, mert a Süli János a munkatársam volt, és ahogy a híradásban szerepel, valóban minden poszton derekasan helytállt, három évtizeden keresztül. Hosszú idő után újra méltó személy került az erőmű élére. Akkor (2009. márc.) nem is értettem, hogy ez hogyan történhetett meg. Most kiderült, hogy már a Fidesz-el egyeztetve. Az atomerőműben bekövetkezett gyakori vezetésváltás rendkívül negatívan hat a dolgozók munkahelyi közérzetére és a munkafegyelemre, ami egy atomerőműben megengedhetetlen. A kormányváltás után ezért levelet írtam a Fellegi miniszter úrnak, hogy ne kövessék a korábbi bűnös gyakorlatot és ne váltsák le a Süli János vezérigazgatót. Azt a választ kaptam, hogy elkéstem, mert a döntés már megszületett. Vajon kinek volt ilyen sürgős? Sajnos az MVM új igazgatóságába és felügyelő bizottságába egyetlen erőműves műszaki szakember sem került. Akkor ki ítélte meg a Süli vezérigazgató szakmai tevékenységét? Most meg kiderült, hogy műszaki vezérigazgató helyettesnek sem megfelelő! És a Baji Csaba – mint „dimitrovtéri fiú” (magyarul közgazdász) - orcátlanul azt meri javasolni az atomerőműves „professzornak”, hogy menjen el két évre külföldre, hátha sikerül magát „felépíteni”. A Baji Csabát kell sürgősen leépíteni, hiszen a neoliberális dimitrovtéri fiúk már túl sokat ártottak az országnak. Az energetikai szakmát meg
vissza kell adni az energetikus végzettségű műszakiaknak. Ha valóban a közjót kellene szolgálni. A tragikomikus az egészben, hogy a Paksi Atomerőmű a legjobb eredményeit 1994ben és 2010-ben érte el („a LEG-ek éve”-i), a mélypontot pedig 2003-ban, a súlyos üzemzavar idején. De hát kik ezek a Lengyel Gyulák, Kocsis Istvánok és Baji Csabák? A másik, valószínűleg közös gyökerű téma: leváltották a Lévai-projekt hozzáértő vezetőjét, és a projektet kiszervezték az erőműből, az MVM szervezeti egységeként, Baji közvetlen irányítása alatt. Súlyos aránytévesztés. Nem kellene előbb az MVM-et rendbe tenni? Mielőtt odapakolnák a gázüzletágat és a gázvezeték építéseket. A harmadik, ugyancsak közös gyökerű téma: az atomerőmű karbantartását ki akarják szervezni. Érdekvezérelten már többször megpróbálták, de mindeddig nem sikerült. Nem áll módomban e helyen ennek az intézkedésnek a sokrétű súlyos hátrányait elemezni, de véleményem szerint ez lesz az utolsó nagy csapás a nukleáris biztonságra. Ebben a kérdésben nem szabad hallgatni a liberális pénzügyi szirénhangokra, mert nem tudják felmérni a következményeket. És a finn tanácsadóra sem, mert egészen más a két atomerőmű múltja, és a két ország morális állapota. Végül nem hallgathatom el azt a megérzésem, hogy a vezetőváltások valahol összefüggnek az általam régóta felvetett radioaktív hulladékkezelési technológiával, annak hiányosságaival, ill. a kikerülhetetlen stratégiaváltással, és az ezzel kapcsolatosan tanúsított ellenállással (korábban több ezzel összefüggő anyagot is eljuttattam Önhöz). Az energiapolitikai mátrix értéke közel ismét zérus értékű! (Pusztába kiáltott szavak c. könyvem 61. oldal)
Budapest, 2011. október 20. Dr. Petz Ernő c. egyetemi tanár
