Még a múlt században, azon törtük a fejünket, hogy az informatikát miként lehet felhasználni a KÖJÁL, a későbbi az ÁNTSZ tevékenységében. Érdemes visszagondolni ezekre az időkre, mert a jelen helyzet eredményei (eredménytelensége) ott gyökerezik. Ami a dolgozókat illeti: Ifjabb koromban segédmunkásként is tevékenykedtem egy patikában. Akkor, és ott tudtam meg, hogy a munkát színlelni is lehet. Fogj egy vödröt és járkálj fel-alá! Úgy tűnik, hogy dolgozol. Ide kívánkozik két másik idézet is (név nélkül), mely így szól: „A munka mindig egyenletesen betölti a rendelkezésére álló időt”. Illetve: „Teher alatt nő a pálma!” Az információtechnológia alkalmazásnak fontos feltétele, hogy a dolgozó érdekelt legyen abban, hogy feladatát csak így tudja teljesíteni. Amíg a helyszíni ellenőrzések nem szükségszerűen ott történnek, ahol arra a fennálló helyzet miatt szükség van, addig a dolgozó pl. nem fogja igényelni a modellezés szükségességét. Amíg az egykori laborok dolgozói napi munkájuk elvégezve elégedetten beszélgetve töltötték idejüket, miért lett volna számunkra fontos, hogy a vizsgálati anyag bekerülését követően az informatika vegye át az adminisztrációt egészen a leletezésig? Sőt! Még az is belefért, hogy a megmaradó adminisztrációra ráépüljön az informatika. Így a leletezés után begépelt eredményeket formás külsővel lehetett kiadni, ráadásul a gépírónő is mentesült, egy unalmas munkától. Komolyra fordítva a szót, ez a szokásjog hozta azt a borzalmas eredményt, hogy a laboratóriumok vizsgálati eredményei elszigetelten élték életüket. Ha az eredmény megfelelő volt, akkor minden rendben, ha nem, akkor súlyos esetben hatósági intézkedés. Miért, mire kellettek volna még ezek az adatok, merülhet fel a kérdés. Hát például arra, hogy egy monitor részeként jellemezzék az adott terület közegészségügyi- járványügyi kockázatát! Például arra, hogy a beszámolási rendszer keretében felfelé áramló adatok országos képet fessenek bármely időpillanatban. Jut eszembe! Beszámolási rendszer! Hány és hány oldalt töltöttünk meg (a múlt században) értelmetlen szövegekkel, felesleges tartalommal. Ép ésszel, ki is hihette, hogy ha évente egyszer a KÖJÁL (ÁNTSZ) beszámol tevékenységéről az bármire is használható? Ugyancsak a múlt században – Kertai Pál professzor úr támogatásával - egy asztalhoz ültettük az akkor országos intézetek vezetőit Szekszárdon (!) annak a kérdésnek a kitárgyalásához, hogy a beszámolási rendszer keretében kinek milyen minőségi adatokra van szüksége és milyen időközönként. Abból indultunk ki tehát, hogy a mennyiségi adatokat tartalmazó évi egyszeri jelentésnek gyakorlati haszna nincsen. Tudtuk persze, hogy az éves jelentések ott porosodnak az irodai sarkokban, és egy- egy belterjes előadás fényezzük magunkat célján túl, értelmetlenek.
1
Azt a modellt dolgoztuk ki, hogy az országos szinten nem alapadatok szükségesek (!) hanem feldolgozott, vagy előfeldolgozott adatok, melyek az egyes területek viszonyait reprezentálják. Természetesen ezeknek az adatoknak folyamatosan kell érkezniük. Így ezek alapján az egyes intézetek átlátják az országos helyzetet és időben tudnak – szükség esetén – beavatkozni a folyamatokba. A modell egyszerű. A munka során jelentős mennyiségű adat keletkezik, ezek valid része reprezentálja a terület viszonyait. Következésképpen, ha felállítunk egy monitorrendszert, annak kimenti mutatói jól reprezentálják a terület viszonyai. Így meghatározható a területi munka iránya és volumene. Az országos szint szükség szerinti gyakorisággal merít a területi mutatókból és ellátja szakmai és koordináló feladatát. Lássunk csak egy egyszerű példát. Volt idő, amikor még az ÁNTSZ még illetékes volt élelmiszerek ügyében. Örökös téma volt az „idegenforgalmi szezonra való felkészülés”. Ez abból állt, hogy évente megkaptuk, hogy mit kell ellenőrözni. Ellenőriztük és szép táblázatokat töltöttünk ki. Ilyen kérdések voltak pl.: mennyi helyszíni bírság került kirovásra. (Nem tévedés! Nem miért, hanem mennyi!) Mi azt gondoltuk (a múlt században), hogy ez a kérdés jobban kezelhető, ha van egy nyilvántartásunk az érdekelt egységekről, és ahhoz kapcsolódóan megtalálhatók idősorosan az ellenőrzésekkor tapasztalt hiányosságok kódrendszer szerinti észlelések, az intézkedések okait tartalmazó kódrendszer szerint a következmények (és azok okai). Valamint, a vizsgálati irányok szerinti laborvizsgálati eredmények. Ugyancsak itt lelhető fel az egységre vonatkozó alap adatkör: helyiségek, hűtők, gépek, berendezések, mosogatók, stb. Ha ezzel rendelkezünk, akkor a lefuttatunk egy kockázatelemzést és tudjuk, hogy hol kell elsősorban ellenőrizni (mert kockázat mértéke ezt indokolja). Ráadásul ezeknek az eredményéből, a minőségi (nem mennyiségi!) adatok alapján készült mutatók értelmezhetők országos szinten, különösebb mutatvány nélkül. Tudható továbbá pl., milyen hűtők a leggyakoribbak, hőmérsékletek, mik a leggyakoribb szabálysértési okok, az árutárolás leggyakoribb hibái, stb. Na, ilyen adatokból már érdemes az országos intézetnek szakmai útmutatást, módszertani leveleket készíteni, rendkívüli ellenőrzéseket elrendelni, és döntés-előkészítési anyagokat a megfelelő helyre juttatni. Ugye – mivel ez Magyarország – elképzelhető a megbeszélés eredménye. Az országos intézetek képviselői (a múlt században) halálra rémültek még a változás gondolatától is, és gyorsan hazamentek. Azóta sincs olyan beszámolási rendszer, mely alkalmas lenne a feladatára. Reagáljunk gyorsan: A gyorsaság relatív dolog! Egyesek szerint a gondolat, mások szerint szilvalekvár a leggyorsabb dolog. A szilvalekvár következménye ugyanis gyakran gyorsabb, mint azt gondolnánk! Így aztán elmondhatjuk, hogy az egykori paprika-hamisítási ügyre gyorsan reagáltunk. Gyorsan, de ahhoz idő kellett, hogy egyik megyei labor vegyésze egy véletlen (!) vizsgálat pillanatfelvételében felismerje a veszélyt, és azt interpretálja tiszti főorvosának. A főorvosnak át kellett gondolnia, hogy nehogy szelet vessen, és a vihar elvigye.
2
Ahhoz is idő kellett, hogy az országos szint ingerküszöbét sikerüljön meghaladni. A gyorsaság akkor ítélhető megfelelőnek, ha jelenségtől a reakcióig gyakorlatilag szubjektum mentes az egyes szintekre történő továbblépés. Világos, hogy validáló lépéseket be kell iktatni, de ez nem azonos a teljes bürokrácián való végigjáratással. No, az ilyen igényű reagálásra csak az informatika képes. Képzeljük csak el, hogy van egy valid nyilvántartott egységek adatbázisunk. Ebben benne van minden olyan tudás, mely az évek során arról az egységről összegyűlt, és ez folyamatosan gyarapodik. Ellenőrzések, laborvizsgálatok, intézkedések és minden adat. Képzeljük el, hogy időnként megkérdezzük ezt az adatbázist, hogy válaszoljon nekünk: lát e valami szokatlant az adatok között. Ha azt mondja nem, akkor tovább várunk. Ha, azt mondja, hogy igen, akkor megkérdezzük tőle, hogy mi az! Ha mi is úgy döntünk, hogy ez tényleg furcsa (esetleg egy másik szakértői adatbázishoz is fordulhatunk), akkor megrázunk egy képzeletbeli csengőt: vigyázat veszély! A csengőt meghallja az országos intézkedések felelősé és felfigyel! Körülnéz! Máshol mi a helyzet? Aztán dönt arról, kell-e országos intézkedés vagy nem. Ha nem figyel tovább, ha igen megrázza az országos csengőt. A pénzről: Az R-1 adatátvitel (eredj, vidd át), olcsó. Sok- sok dolgozó kezében papírokkal, jelentésekkel, táblázatokkal jön- meg, fáradt homlokát törölgeti, és nagyokat fújtat. A papírok bejárnak minden szintet, minden funkcionáriust. Itt-ott megpihennek, aztán újra megindulnak. Talán célhoz érnek, talán elfelejtődnek. A számítástechnika drága és nagyon gyorsan avul. De a legnagyobb hiba az, ha olyan számítástechnikai fejlesztésre költünk, ami olcsóbban is elérhető, vagy olyan fejlesztésekre, melyek sem fejlesztői, sem fogadói oldalról nem működőképesek. Nagyon sok külső fejlesztő tette már le névjegyét. Az eredményt ki-ki lemérheti a mai helyzetből. Az esetek többségében a felhasználó bevonása a külsős fejlesztésbe csak egy szólam. Amit a fejlesztő mond, azt a felhasználó nem érti, amit meg a felhasználó szeretne, azt a fejlesztő nem érti. Az eredmény elköltött pénz, nem működő rendszerek. Jó lenne az informatika? Hát persze! Még megvitatható a kérdés néhány konferencián, de akkor is egy épeszű válasz létezik! Kell, sőt fontos. Had fogalmazzak máshogy: kellene és fontos lenne! Az az olthatatlan igyekezet, hogy az ÁNTSZ kapcsolódjon be az egészségügyi ellátás kényes kérdéseibe (engedélyezés, betegutak, panaszügyek, ellátásszervezés, TVK, stb.) nagyon ingoványos talaj. A hosszú idő óta tartó tanácstalanság, koncepciónélküliség, és átszervezések nagyban megnövelték a kontraszelekciót és a bizonytalanságot. Gondoljuk csak végig! 1991. „Le az orosz mintájú KÖJÁL-lal”, visszarévedés a tisztiorvosi szolgálathoz, új feladatok (egészségügyi igazgatás, egészségvédelem, stb.), hagyományos közegészségügyi feladatok jó részének elcsatolása, egészségfejlesztés (!) megye- régió- me-
3
gye, megyei kormányhivatalok, létszámleépítések, létszámfejlesztés, stb., még felsorolni is lehetetlen! Szóval épp itt lenne az ideje, hogy megmaradt erőforrások egy koncepció (és nem ötletek) mentén hadrendbe álljanak, és ütőképes, információtechnológiával támogatott munkát végezzenek. Mi is kellene ehhez? Semmi egyéb, mint ami a múlt században is kellett volna: - Kódrendszerek kialakítása - Működőképes nyilvántartás - Az ellenőrzések adatainak rendszerbe történő integrálása - Laborvizsgálatok eredményeinek rendszerbe történő integrálása - Külső adatkörök bekapcsolása - Megyei rendszerek megtervezése a megye hasznára - Országos rendszerek megtervezése az országos viszonyok ábrázolása céljából - És bármilyen meglepő: hozzáértés És végül – de nem utolsó sorban - kellene még két kozmikus szintű felismerés: 1./ Ha valaminek más nevet adunk, az attól nem lesz jobb! 2./ Alkalmatlan emberből nem lesz alkalmas! Attól főleg nem, ha újra és újra bizalmat kap!
Dr. Hangay István
4
