Ez jelentős elhatározás volt Harrytől. Ami azt illeti, elhatározásainak többsége jelentős volt

1

Harry Stratton Trevelyan kevés dologban volt bizonyos az életben, de az elmúlt hónap során egyvalamiről határozottan és kétséget kizáróan megbizonyosodott: Molly Abberwicket akarja. Ma este szándékában állt megkérni, hogy járjon vele. Ez jelentős elhatározás volt Harrytől. Ami azt illeti, elhatározásainak többsége jelentős volt. Legutóbbi könyvének nyitó mondata akár a személyes mottója is lehetett volna: „Az abszolút bizonyosság a létező legnagyobb illúzió.” Ezt az alapelvet alkalmazta a munkájában és a magánéletében is. Egy férfi csakis egyetlen módon védekezhet az illúziókkal szemben mindkét terepen – mégpedig óvatossággal. Harrynek szokásává vált, hogy nagyon, de nagyon óvatos legyen. Harry mind múltbéli, mind jelenlegi foglalkozása biztosította, hogy olyképpen szemlélje a világot, amit egyesek jól fejlett cinizmusnak neveztek. Ő inkább értő szkepticizmusként határozta meg, de az eredmény ugyanaz. A jó hír az volt, hogy ritkán ejtették át, csapták be vagy kopasztották meg. A rossz hír pedig az, hogy sokan halvérűnek tartották. Ez persze a legkevésbé sem zavarta. 6

Gyakorlással, no meg hajlamainak megfelelően, Harry jóformán életének minden területén szilárd és megdönthetetlen bizonyítékot követelt. Mondhatni, ez volt a szenvedélye. Mindent logikailag közelített meg. Olykor-olykor azonban szigorúan hangolt agya mintha letért volna a szokásos módszeres nyomvonalról, és egy mellbevágóan lényeglátó megérzésre hagyatkozott, s ez néha megrémítette. Tényleg megrémítette. Mindazonáltal többnyire mélységes elégedettséggel töltötte el, ha pengeéles intelligenciáját megcsillantotta. Tudta, hogy sokkal jobban megy neki a gondolkodás, mint az emberi kapcsolatok kezelése. Idáig lassan és óvatosan közelített a céljához – hogy becserkéssze Mollyt. Nem akart hibázni még véletlenül sem, mint a volt menyaszszonyával. Nem akart egy újabb nővel olyan helyzetbe bonyolódni, hogy reménytelenül próbáljanak válaszokat találni azokra a sötét, önmagával kapcsolatos kérdésekre, amelyeket nem tudott, de nem is akart megfogalmazni. Ezúttal beéri a szexszel és a társasággal. – Elegendő volt, Harry? Harry a részidős házvezetőnőjére, Ginny Rondellre pillantott. A gömbölyded, kedves arcú, a negyvenes évei vége felé járó asszony a hosszú gránitpult túlfelén állt, amely elválasztotta a konyhát a nappalitól. – Igen, köszönöm, Ginny – mondta Harry. – Pompás étek volt, annyi szent. Molly Abberwick, aki a csupa üveg fallal szemközti fekete szófán ült, melegen Ginnyre mosolygott. – Fantasztikus volt. Ginny széles arca felderült. – Köszönöm, Miss Abberwick. Kész a tea, dr. Trevelyan. Biztos nem óhajtja, hogy felszolgáljam? – Majd én elintézem, köszönöm – mondta Harry. 7

– Nos, akkor elköszönök, jó éjszakát kívánok. – Ginny megkerülte a hosszú pultot, és a zöld márványpadlós előszoba félé hömpölygött. Harry önmaga számára eddig ismeretlen türelmetlenséggel várta, hogy Ginny kinyissa a gardróbajtót, és elővegye a ridiküljét. Megvárta, míg az asszony felvette a kardigánját. Végre aztán Ginny kilépett a lakásból. Hirtelen csend ereszkedett a helyiségre. Végre egyedül, gondolta Harry, és magában mulatott a türelmetlenségén. Hosszú, hosszú ideje nem érzett ilyesmit. Nem is emlékezett, mikor volt rá példa utoljára. Semmi kétség, valamikor ifjúkorában. Harminchat éves volt, bár az elmúlt nyolc évben aggastyánnak érezte magát. – Hozom a teát – szólalt meg, és felállt. Molly bólintott. Várakozás csillogott hatalmas tengerzöld szemében. Harry remélte, hogy ez a tekintet sokat ígér az est további részét illetően. Mindkét telefont kikapcsolta, és ez hallatlan tett volt a részéről. Ginny igencsak elképedt. Igazság szerint esténként, vagy ha intenzív munkába mélyedt, általában kikapcsolta a céges telefonját, ám amikor otthon volt, a privát telefonján mindig elérhető volt a családja mindkét – egymással viszálykodó – fele számára. Harry felállt, és a gránitpulthoz ment. Felkapta a tálcát a teáskannával és a két csészével. Nagyon drága Darjeeling teát készített, mivel utánajárt, hogy milyen fajta tea Molly kedvence, és hogyan szereti. Cukor és tej nélkül. Harry nagyon jó volt az ilyen apró részletekben. Lopva Mollyt tanulmányozta, míg a tálcát a szófa előtti üvegasztalhoz vitte. A felszín alatt határozottan érzett valami izgatottságot a lányban. Szinte érezte az apró lökéshullámokat. Az előérzete nem szokott csalni. 8

Molly mereven ült a szófán, figyelmét az alanti Pike Place Market fényei kötötték le, meg az Elliott-öböl felé terjeszkedő sötétség. Északnyugaton nyár volt, és mintha a napoknak sosem lenne végük. Már tíz óra is elmúlt, mikor végre leszállt az éjszaka. Ekkor Harry elérkezettnek látta az időt, hogy becserkéssze a vendégét. Nem ez volt az első alkalom, hogy Molly Harry huszonnegyedik emeleti belvárosi lakásából csodálta a kilátást. Harry otthon dolgozott, és Molly elég gyakran járt fel hozzá munkaügyben az utóbbi hónapban. De most először látta innen az éjszakai fényeket. – Fantasztikus a kilátás – mondta a lány, miközben Harry letette a tálcát a dohányzóasztalra. – Szeretem is. – Harry leült mellé, és a teáskannáért nyúlt. A szeme sarkából látta, hogy a lány mosolyog. Ezt újabb kedvező jelként értelmezte. Mollynak nagyon kifejező arca volt. Harry órákig el tudta volna nézegetni. A lány szemöldökének íve a madarak kiterjesztett szárnyára emlékeztette. Ez a kép kiváló metafora Molly esetében. A férfi, aki meg akarja kaparintani ezt a lányt, legyen nagyon megfontolt és nagyon okos. Harry úgy tartotta, rá mindkettő jellemző. Aznap este Molly munkához illő öltözetet viselt: mohazöld nadrágkosztümöt – egygombos blézert és a hozzá való nadrágot a derékrésznél berakással. A lábán finom kecskebőr papucscipő. Harry korábban nem fordított különösebb figyelmet a nők lábára, de most azon kapta magát, hogy Mollyé elbűvöli. Egy tökéletesen ívelt láb kecses bokával. Mindent összevetve a mérnöki tervezés csodája, gondolta. Molly egyéb részei is igencsak jól megtervezettek voltak. Az utóbbi időben Harry alaposan meghányta-vetette ezt a dolgot, és végül arra a megállapításra jutott, hogy Molly karcsú, ám semmiképpen nem nevezhető csontkollekciónak. Egészséget és vitalitást árasztott. Harry maga is rendkívül egészséges volt. A reflexei, akár 9

egy macskáé, s most, hogy Molly ilyen közelségben volt, turbófokozaton pörgött. Molly fizimiskájának bizonyos tájain tetszetős gömbölydedségek voltak megfigyelhetők. A zakó hetyke mellre simult – Harry biztos volt benne, hogy az említett mell pompásan illene a tenyerébe. A nadrág derekán a hajtás kellemesen kiemelte a telt, nőies csípőt. Bár a lány alkatát elsőrangúan érdekesnek találta, mégis Molly életteli, sugárzó arca volt az, ami Harry figyelmét mindenekelőtt megragadta. Szemrevaló, állapította meg elégedetten. Nem gyönyörű, csak szemrevaló. Egyedi. Különleges. Sajátos. A lány zöld szeméből sütött az intelligencia. Harry elismerte, hogy bukik az agyas nőkre. Erőt, állhatatosságot és öntudatot sejtetett a lány orrának finom, ám határozott rajzolata, akárcsak a magas arccsontoké. A rövid, mézbarna fürtök külön életet éltek, kiemelve a varázslatos szempárt. Harry agyán átfutott, hogy Molly ezzel a szemmel sikeres pályát futhatna be mint vásári jósnő. Nem kerülne erőfeszítésébe meggyőzni bárkit, hogy látja a múltját, a jelenét és a jövőjét. Ez a felismerés óvatosságra intette Harryt. A legkevésbé olyan nőre van szüksége, aki belelát a lelkébe. Abból semmi jó nem sülne ki. Körülbelül három szívdobbanásnyi ideig felmerült benne, hogy mégsem lenne bölcs dolog olyan nővel kezdeni, akinek ilyen döbbenetesen átható a tekintete. Mindig megjárta azokkal a nőkkel, akik a lelkéhez próbáltak férkőzni. Az exmenyasszonyával való katasztrofális tapasztalat ékes bizonyíték volt erre. Másrészt azonban mit kezdene egy ostoba libával? Néhány másodpercig Harry függőben hagyta a jövőt, míg megtervezte a következő lépést. Molly kérdőn mosolygott rá, felvillantva metszőfogának árnyalatnyi ferdeségét. Milyen kedves ez a pici kis szabálytalanság, gondolta Harry. 10

Mély lélegzetet vett, és aggályait halált megvető bátorsággal elhessegette. Ezúttal rendben lesz a dolog, biztatta magát. Molly üzletasszony, nem pszichológus. Ésszerűen és megfontoltan fogja mérlegelni az ajánlatát. Nem fog vájkálni, nem fogja analizálni a lelkét. – Szeretnék megbeszélni veled valamit. – Harry megfontoltan kitöltötte a teát a lány csészéjébe. – Ez az! – kiáltott fel Molly, és öklével a levegőbe bokszolt. Ragyogott a szeme. – A fenébe, tudtam! Harry meghökkent. – Tudtad? A lány elvigyorodott, miközben a szájához emelte a csészét. – Legfőbb ideje, már ha nem bánod, hogy ezt mondom. Jó dolog, ha egy nőben van tűz, állapította meg magában Harry. – Nem, dehogy bánom. Csak nem kapcsoltam, hogy azonos hullámhosszon vagyunk. – Tudod, mit szoktak mondani. Nagy szellemek, ha találkoznak… Harry elmosolyodott. – Igen. – Amikor ma estére meghívtál vacsorára, rájöttem, hogy különleges oka van, ez nem a szokásos üzleti megbeszélés. – Így van. – Tudtam, hogy végre döntésre jutottál. – Ami azt illeti, igen. – Átható tekintettel nézte a lányt. – Szó, mi szó, alaposan megrágtam a dolgot. – Ez természetes. Ha valamit megtanultam az elmúlt pár hétben, az az, hogy te alaposan megrágod a dolgokat. Tehát végül arra jutottál, hogy Duncan Brockway projektjét érdemes finanszírozni. Ideje volt. Harry a másodperc törtrészéig bután bámult. – Brockway projektjét? Molly szeme csillogott az elégedettségtől. – Tudtam, hogy jóvá fogod hagyni. Egyszerűen tudtam. Hisz nagyon eredeti. És roppant érdekes. Végtelen sok lehetőség rejlik benne. 11

Harrynek összeszűkült a szeme. – Szó sincs Brockway projektjéről. Egész másról akartam veled beszélni. Molly szemében kihunyt a csillogás. – De átnézted, ugye? – Brockway projektjét? Igen, átnéztem. De nem jó. Ha kívánod, később részletesen is megbeszélhetjük. Most valami sokkal fontosabbról akarok beszélni. Molly nagyon csalódottnak tűnt. – Mi lehet fontosabb Duncan Brockway nagyszabású projektjénél? Harry gondosan visszatette a csészéjét a tálcára. – A mi kapcsolatunk. – A micsodánk? – Jól hallottad. Molly csészéje csattanva landolt a csészealjon. – Akkor nem hallottam félre. Harry higgadt maradt. – Mi a baj? – Még te kérdezed, hogy mi a baj? Miután közölted, hogy nem támogatod Duncan beterjesztését? – Molly, én itt megpróbálok intelligens társalgást folytatni. Ennek ellenére, úgy tűnik, valahogy félresiklott. Ami a kapcsolatunkat illeti… – A kapcsolatunkat? – Molly kisebb szélvészként pattant fel a szófáról. – Na, majd én megmondom, milyen a kapcsolatunk. Egy igazi, hamisítatlan katasztrófa. – Nem is tudtam, hogy van köztünk egyáltalán ilyesmi. – Persze hogy van. De ennek vége. Itt és most. Ma este. A továbbiakban nem vagyok hajlandó fizetni a konzultációs szolgálataidért, Harry Trevelyan. Minthogy idáig semmit nem kaptam a pénzemért. – Itt valami félreértés van. – Bizony hogy van. – Molly szeme zöld villámokat szórt. – Azt hittem, azért hívtál meg vacsorára, hogy közöld, jóváhagytad Duncan Brockway tervezetét. 12

– Mi a csudáért hívtalak volna meg vacsorára csupán azért, hogy megmondjam, Brockway terve egy nagy lufi? – Nem lufi. – Márpedig az. – Harry nem volt hozzászokva, hogy a véleményét megkérdőjelezzék. Elvégre a maga területén vitathatatlan szaktekintély volt. – Szerinted mind a száz pályázat, amelyet az Abberwick Alapítvány elé terjesztettek, egy-egy nagy lufi? – Nem mindegyik. – Az akkurátus Harry nem szerette az általánosítást. – Csak éppen némelyik egyszerűen tudományosan elhibázott. Figyelj, Molly, én most egy egészen más dolgot szeretnék megbeszélni veled. – A kapcsolatunkat, mintha ezt mondtad volna. Nos, dr. Trevelyan, annak vége. Ez volt az utolsó dobásod. Ki vagy rúgva. Harry eltűnődött. Mintha egy párhuzamos univerzumba lépett volna. A dolgok nem a tervei szerint alakultak. Mollyval kapcsolatos döntését nagy gonddal és körültekintéssel hozta meg. Igaz, hogy már a kezdetektől ácsingózott a lányra, de nem hagyta, hogy a testi vágy elragadja. Az alapokról indult. Azt követően, hogy több mint egy éve felbomlott az eljegyzése, eljövendő szexuális életét alapos ütemterv alapján tervezte meg. Abból indult ki, hogy pontosan tudja, mit keres egy nőben. Olyan kapcsolatot akart, amelyben a partnerének megvan a saját érdeklődési köre, aki nem igényli tőle, hogy állandóan rá figyeljen. Olyan nőt keresett, aki nem macerálja amiatt, hogy a kutatásával foglalkozik. Aki nem neheztel azért, mert bezárkózik a dolgozószobájába, hogy egy könyvön vagy tanulmányon dolgozzon. Olyan nőt, aki tiszteletben tartja a magánéletének az igényeit. Leginkább olyan kapcsolatra vágyott, amelyben a nő nem kérdőjelezi meg a hangulatait, és nem indítványozza, hogy menjenek párterápiára. 13

Molly Abberwick, úgy tűnt, megfelel ezeknek a követelményeknek. Huszonkilenc éves volt, hozzáértő, sikeres vállalkozó. Ezt Harry abból állapította meg, hogy a lány gyakorlatilag egyedül nevelte fel a húgát, miután az édesanyjuk évekkel korábban meghalt. Az apja egy zseni volt, ám – mint ez oly gyakran megesik a rendkívül kreatív emberekkel – idejét a találmányainak szentelte, nem a gyerekeinek. Ebből Harry arra a következtetésre jutott, hogy Molly nem törékeny virágszál, hanem erős, szívós növény, amely állja a legnagyobb viharokat is, még az olyanokat is, amelyek alkalmasint átszáguldottak Harry melankolikus lelkén. Az Abberwick Tea & Fűszer tulajdonosaként Molly bevetette a képességeit, hogy túlélje és felvirágoztassa a cégét a kisvállalatok kíméletlen versenyében. Azonkívül, hogy vezette a boltját, ő volt az Abberwick Alapítvány kurátora, melyet az apja, a néhai Jasper Abberwick hozott létre. Az Abberwick család vagyona Jasper találmányaiból származott. Ez volt az az üzlet, amelybe Molly egy hónappal korábban Harryt bevonta. – Te nem akarsz engem kirúgni – mondta Harry. – Ez az egyetlen dolog, amit tehetek – vágott vissza Molly. – Nem sok szól amellett, hogy folytassuk az együttműködést. Semmi nem sül ki belőle. – Tulajdonképpen mit vártál tőlem? Molly bosszúsan felemelte a kezét. – Azt hittem, segítőkészebb leszel. Pozitívabb. Lelkesebb a pályázatok iránt. Már ne is haragudj, de arra várni, hogy jóváhagyd valamelyiket, az olyan, mintha egy fa növekedését figyelném. – Ez nem lelkesedés kérdése. Megfontoltan közelítek a munkához. Azt hittem, ezt te is átlátod. És elsősorban épp ezért alkalmaztál. – Körülbelül annyira vagy megfontolt, mint egy darab kő. – Molly összekulcsolta a kezét a háta mögött, és dühösen masírozott az ablak előtti szőnyegen. – Az együttműködésünk színtiszta időpocsékolás. 14

Harry megbűvölten figyelte. Molly egész testében vibrált a dühtől. A hirtelen érzelemkitörésnek aggasztania kellett volna Harryt, ám ezt csak újabb káprázatos adaléknak tekintette a lány arcának érdekes sokféleségéhez. Káprázatos? Harry a homlokát ráncolta. – Tudtam, hogy valószínűleg nem leszel könnyű eset. – Molly mérgesen nézett vissza rá a válla fölött. – De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen lehetetlen alak vagy. Határozottan káprázatos, gondolta Harry. Nem emlékezett rá, mikor talált ennyire káprázatosnak egy nőt. A káprázatos jelzőt általában egészen más érdeklődési területre tartogatta. Egy, a Leibniztételről folytatott vita káprázatos. Charles Babbage differenciálgépének terve káprázatos. Boole munkássága a szimbolikus logika terén káprázatos. Ezen az estén Harry megvilágosodott a tekintetben, hogy Molly Abberwick felkerült azoknak a dolgoknak a listájára, amelyek elkápráztatják. A felismerés mélységesen feldúlta, akárcsak a lány iránt érzett mohó vágya. – Nézd, sajnálom, hogy nehéz embernek tartasz – kezdte Harry. – Nem nehéznek, lehetetlennek. Harry megköszörülte a torkát. – Nem gondolod, hogy túlságosan személyes megközelítésből jellemzed a szakmai döntéseimet? – Duncan Brockway pályázatát fércmunkának nevezni felettébb személyes megközelítésű jellemzése szegény Duncannek. – Hagyd már Brockway pályázatát. Csak azt tettem, amiért fizetsz, Molly. – Valóban? Akkor eltúlzod a dolgot. – Én aztán nem. Viszont te túlreagálod. – Túlreagálom? Hogy én túlreagálom? – Molly odaért a gránitpulthoz. Megpördült, és visszaindult a szemközti fal felé. – Rendben, elismerem, hogy már torkig vagyok. Ha te ezt túlreagálásnak neve15

zed, ám legyen. De ez nem változtat a dolgon. A kapcsolatunk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ez nagy csalódás. És rengeteg időpocsékolás. – Nekünk valójában nincs kapcsolatunk – szűrte Harry a fogai között. – Köztünk üzleti megállapodás van. – Már nincs – jelentette ki a lány diadalmasan. Harryre hirtelen nyomasztó, sötét érzés telepedett. Hálát kéne adnia a szerencsecsillagának, hogy hagyott neki egy szűk egérutat, gondolta. Mollyval soha nem működne a kapcsolatuk. Ám megkönnyebbülés helyett egyértelműen kétségbeesést érzett. Eszébe jutott az a nap, amikor Molly először sétált be a dolgozószobájába. Közölte abbéli szándékát, hogy szeretné szakértőként alkalmazni az Abberwick Alapítványnál. Az alapítványt az apja hívta életre, hogy lehetőséget teremtsen ígéretes feltalálók számára, akik saját erőből nem tudják finanszírozni a munkájukat. Jasper Abberwick maga is jól ismerte azokat a nehézségeket, amelyekkel az ilyen emberek szembesülnek. Ő és a fivére, Julius pályafutásuk során jórészt anyagi nehézségek közepette dolgoztak. A pénzhiány négy évvel ezelőtt szűnt meg, amikor is elfogadták Jasper egyik szabadalmát az új generációs ipari robotok terén. Jasper nem sokáig élvezhette új keletű gazdagságát. Testvérével, Juliusszal együtt két éve halt meg, amikor az utolsó találmányukat, egy kézi hajtású repülőgép prototípusát próbálták ki. Az Abberwick Alapítvány feltámasztása és működésének beindítása egy évet vett igénybe. Molly igen okosan fektette be a pénzt, és most türelmetlenül várta, hogy a bevételekből finanszírozhassa a pályázatokat, ahogy az apja megálmodta. Mint az alapítvány egyedüli meghatalmazottjának, számtalan különféle problémával kellett foglalkoznia. A többségével sikeresen megbirkózott, főként azokkal, amelyek pénzügyi döntést kívántak. 16

Ám, apjával ellentétben, Molly üzletasszony volt, nem mérnök és feltaláló. A reményteli feltalálók pályázatainak érdemi elbírálása naprakész tudást igényelt a tudományok és a legújabb technológiák terén. Ráadásul történelmi távlatokban is kellett gondolkodni. Mindezeket figyelembe véve csak egy szakképzett elme dönthetett a benyújtott munkákról. Az Abberwick Alapítványnak olyan ember szolgálatait kellett igénybe vennie, aki egy pályázatot nem csupán az azonnali ipari felhasználás szempontjából tud megítélni, hanem figyelembe veszi a távlati hasznosítás lehetőségét is. Ezen túl Mollynak olyasvalakire volt szüksége, aki képes kirostálni a szélhámosokat és a kóklereket, akik úgy keringtek a pénzes alapítványok körül, mint a zsákmányra éhes cápák. Mollynak szerteágazó képzettsége volt, ezt tudta Harry, ám műszaki téren nem villogott. A nő félmillió dollár elkölteni való pénz fölött rendelkezett egy évben, és segítségre szorult. Kifejezetten Harry Stratton Trevelyan Ph.D-ra volt szüksége. Harry már több mint száz pályázatot olvasott át. Egyetlenegyet sem hagyott jóvá. Bosszantotta, amikor rájött, hogy nem értette meg, milyen türelmetlen lett Molly az elmúlt pár hétben. A figyelmét nyilván másvalami kötötte le. Harry kíváncsisága abban a pillanatban felébredt a lány iránt, amikor az állásinterjún beszélgetett vele. Rögtön ismerős volt Molly vezetékneve. Az Abberwick családból nem egy hóbortos, bár tagadhatatlanul tehetséges feltaláló került ki. Az Abberwick nem volt épp közismert név, de az biztos, hogy a kereskedelem világában ismerősen csengett. Számtalan szerszámgéphez, vezérlőrendszerhez és – az utóbbi években – robotokhoz társult.

17

A tudománytörténet és tudományfilozófia elvont terepének szakértőjeként Harrynek volt alkalma tanulmányozni az Abberwickek hozzájárulását a technológiai fejlődéshez. A család története a nemzettel egyidős. Az egyik korai gyarmatosító Abberwick tökéletesítette a nyomdagépet egy speciális szerkezettel, amely lehetővé tette, hogy megkétszerezze bizonyos gyújtó hangú traktátusok és újságok példányszámát, és ezzel nagyban segítette a közvélemény alakítását a forrongó amerikai gyarmatokon. Az 1870-es években egy másik Abberwick óriási előrelépést tett a gőzgép tervezésében. Ennek eredményeként nagymértékben nőtt a vasút hatékonysága, ami jócskán kihatott az Egyesült Államok nyugati területeinek a fejlődésére. Az 1930-as évek vége felé egy Abberwick feltalált egy vezérlőszerkezetet, ami hatékonyabbá tette a futószalag működését. A megnövekedett hatékonyság felgyorsította a harckocsi- és repülőgépgyártást a háborús években. És így tovább. Az Abberwick név az amerikai feltalálók történetében ugyanúgy mindenütt ott van, akár a mozi padlóján szétszóródott pattogatott kukorica. Ugyanúgy az élet része lett. Az ember csak akkor vette igazán észre, amikor rátaposott. De Harry abból csinált karriert, hogy az ilyen páratlan kis információk nyomába eredt. A kreativitás előrelendíti a történelmet, és a történelem előrelendíti a kreativitást. Harry alaposan tanulmányozta a módot, ahogyan történelem és invenció összefonódott és hatott egymásra. Egyetemeken és főiskolákon adott órákat e tárgyban. Könyveket írt, melyek várhatóan a tudománytörténet klasszikusaivá válnak. És valahol menet közben az áltudományos megtévesztés szakértője lett. Harry homlokráncolva figyelte a füstölgő Mollyt. Megrémítette, hogy még mindig ürügyet keres rá, hogy valahogy becserkéssze a 18

lányt. Egy intelligens férfi visszakozna ezen a ponton, és Harry tagadhatatlanul intelligens volt. – Legyünk realisták, Molly – mondta. – Nagyon nagy hülyeség lenne, ha kirúgnál. Ezt mindketten tudjuk. A lány megpördült, a szemöldöke fölszaladt. – Ne merészelj hülyének nevezni! – Nem neveztelek hülyének. Csupán annyit mondtam, hogy hülyeség lenne véget vetni az üzleti együttműködésünknek. Szükséged van rám. – Egyre inkább komoly kételyeim vannak ezt illetően. – Ujját a férfira szegezte. – Az ember elemzést, tanácsot vár tőled, de idáig az összes véleményed egyetlen szóban merült ki: Nem. – Molly... – Ahhoz nem kell nagy tehetség, hogy az ember nemet mondjon, dr. Trevelyan. Lefogadom, hogy rengeteg embert találnék, aki képes lenne rá. Néhányuk valószínűleg jóval kevesebbe is kerülne nekem, mint te. – De vajon mondanának-e igent, amikor igent kellene mondaniuk? – kérdezte szelíden Harry. – Rendben, lehet, hogy egy másik tanácsadó olykor mellényúlna, és én nem a megfelelő embernek adnám a támogatást. – Egy kézlegyintéssel elhessegette ezt a lehetőséget. – Tudod, mit mondanak a franciák. Nem csinálhatsz omlettet anélkül, hogy feltörnél néhány tojást. De legalább csinálunk valamit. – Évente félmillió dollár azért valamivel több, mint pár darab tojás. Abból indulsz ki, hogy könnyedén találsz másik tudományos szakértőt, aki történelmi perspektívában látja a dolgokat, és megvan mind a tudományos, mind a műszaki jártassága, hogy tanácsot adhasson neked. Molly ellentmondást nem tűrve szegte fel öntudatos kis orrát. 19

– Nem látom be, miért lenne olyan nehéz találni valaki mást, aki el tudná látni ezt a feladatot. Harry megrökönyödve ébredt rá, hogy kezd dühbe gurulni. Sietve elnyomta magában az érzést. Azért sem hagyja, hogy Molly kihozza a sodrából. – Próbáld csak meg, nyugodtan – mondta udvariasan. Molly puha szája megfeszült. Toppantott egyik kecskebőr cipős lábával, és dühös pillantást vetett rá. Harry nem szólt. Mindketten tudták, hogy a lány esélye arra, hogy találjon valakit ilyen sajátos tudáskombinációval, nagyon csekélyke. – A fenébe – mondta végül Molly. Harry némi kis diadalt érzett. – Kissé türelmesebbnek kellene lenned, Molly. – És ezt ki mondja? Én vagyok az alapítvány egyedüli kezelője. Ha ahhoz van kedvem, olyan türelmetlen vagyok, hogy csak na. – Ez így nem vezet sehová. – Már miért ne vezetne? – Molly arca felderült. – És tudod, mit? Ez jó érzés. Már napok óta szeretnék néhány dolgot mondani önnek, dr. Trevelyan. – A Harry megteszi. A lány ádázul mosolygott. – Ó, nem, eszembe sem jutna szimplán Harrynek hívni. A Harry egyáltalán nem illik hozzád, dr. Harry Stratton Trevelyan, PhD, író, egyetemi tanár és a tudományos csalások híres-neves leleplezője. – Kinyújtotta a kezét, rámutatva a közeli polcon sorakozó három kötetre. – Te túl nagyképű és arrogáns vagy, hogy csak simán Harrynek szólítsanak. Harry felfigyelt egy ismeretlen, szaggatott hangra. Lenézett, és látta, hogy az ő ujja kopog a kanapé karfáján. Erőt vett magán, és abbahagyta. Totál idióta volt, amiért azt tervezte, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatát Mollyval. Van neki elég baja e nélkül is az életben. 20

De a gondolat, hogy többé nem találkozik a lánnyal, hirtelen egy képet vetített elé: egy szakadék fölött átívelő üveghídét. Régi, rémisztő képzete volt. Sietve elhessegette. – Miért nem ülsz le, Molly? – kérdezte, eltökélten, hogy átveszi az irányítást. – Te üzletasszony vagy. Beszéljük ezt meg tárgyilagosan, mint két üzletember. – Itt nincs mit megbeszélni. Te nemet mondtál Duncan Brockway pályázatára, vagy már elfelejtetted? És, úgy tűnik, itt egyedül csak a te véleményed számít. – Megvétóztam ezt a pályázatot, mert egyértelműen svindlerség. Nyilvánvaló, hogy csak meg akarja pumpolni az Abberwick Alapítványt húszezer dollárra. Molly összefonta maga előtt a karját, és harciasan nézett rá. – Tényleg ezt hiszed? – Igen, – Biztos vagy benne? – Igen. – Száz százalékig? – kérdezte gyanúsan kedves hangon. – Igen. – Nyilván pompás érzés, amikor valaki ennyire biztos magában. Harry erre nem reagált. Csönd támadt. – Nekem valóban nagyon tetszik Duncan pályázata – szólalt meg végül Molly. – Tudom. Molly gyors, kutató pillantást vetett rá, mintha némi elgyengülést érzékelt volna. – Semmi remény? – Semmi. – Még egy incifinci lehetőség akkor sem, ha Brockway valami alapjaiban új koncepcióval áll elő? 21

– Akkor sem. Megnézethetem az ajánlatot az egyik barátommal a Washington Egyetemen, aki az energiaforrások terén szaktekintély, ha megerősítést akarnál. De vissza fogja dobni. Nincs értékelhető tudományos alapja Brockway elméletének a holdfényből nyerhető energia terén. Hiába van némi hasonlóság a napenergia-kollektorral. Az általa ajánlott technológia nem létezik, az elmélet meg, amire az egész projekt épül, színtiszta halandzsa. Molly szemében a dühöt felváltotta a döbbenet. – Színtiszta halandzsa? Ez valami speciális műszaki blabla lenne? – Ami azt illeti, igen, az. – Harryt kibillentette egyensúlyából a lány hirtelen hangulatváltása. – Nagyon hasznos blabla egyébként. Számtalan helyzetben alkalmazható. Tartogasd az alapítvány pénzét valami érdemesebb pályázatra, Molly. Ez a Duncan Brockway nevű pofa húsz lepedőre akar megvágni. Molly lemondóan felnyögött, és hátradőlt a kereveten. – Oké, feladom. Bocs, hogy kikeltem magamból. Egyre frusztráltabb leszek, Harry, de tényleg. Annyi, de annyi dolgom van! Nem tölthetem minden időmet ezzel. A vihar elvonult. Harry nem tudta, hogy most a megkönnyebbüléstől sóhajtson-e vagy ne. – Egy alapítvány gondnokának lenni időigényes dolog. – Pedig olyan briliáns ötletnek tűnt Brockway projektje – mondta letörten Molly. – Gondold csak el: egy akkumulátor, amely a holdfényből nyer energiát. – A szélhámosok nem briliáns elmék. Csupán hihetetlenül arcátlanok. – Harry töprengve szemlélte a lányt. – És sármosak. Molly összerezzent. – Igen, megkedveltem Duncan Brockwayt. Nagyon felkészültnek és őszintének hatott a beszélgetésünk során. – Ezt nem kétlem. – Szóval az a köcsög körüludvarolta Mollyt, hogy megkapja a pénzt. Bár nem meglepő. Mégis nagyon bosszantot22

ta Harryt. – Brockway nagyon felkészülten és őszintén próbált leakasztani húszezer dollárt az Abberwick Alapítványtól. Mollynak elborult a tekintete. – Ez nem tisztességes. Duncan feltaláló, nem szélhámos. Egy álmodozó, aki arra vágyik, hogy megvalósíthassa az álmait. Én pontosan ilyen emberektől származom. Az Abberwick Alapítvány épp azért van, hogy az ilyeneket segítse. – Te azt mondtad nekem, hogy az alapítvány olyan komoly feltalálókkal foglalkozik, akik nem jutnak kormányzati vagy valamilyen testületi támogatáshoz. – Én Duncan Brockwayt komoly embernek ismertem meg. – Molly kecsesen megvonta a vállát. – Meglehet, hogy csak túlságosan szárnyalók a tervei. Ez nem ritka a feltalálóknál. – És amúgy is olyan kedves pasasnak tűnt – mormolta Harry. – Igenis annak tűnt. – Molly, ha valakiket jól ismerek, hát a szélhámosok azok. Te azért alkalmaztál engem, hogy az ilyeneket kiszűrjem, vagy már elfelejtetted? – Azért alkalmaztalak, hogy segítsd kiválasztani a legjobb pályázatokat, és segítsd megtalálni azokat a pályázókat, akik újszerű megoldásokkal állnak elő. – És hogy kiszúrjam a simliseket. – Oké, rendben, te győztél. Már megint. – Ne tekintsd ezt holmi csatározásnak – mondta fáradtan Harry. – Csak próbálom elvégezni a munkámat. – Persze. – Tudom, hogy az alapítványi pénz égeti a zsebedet, de rengeteg lehetőséged lesz még elosztogatni. – Már kezdek kételkedni benne. – De ugye nem akarsz hebehurgyán dönteni? Kiválasztani a komoly pályázatot, az időigényes dolog. Körültekintően és megfontol23

tan kell dönteni. – Az ember ugyanilyen módon választ szeretőt is, futott át az agyán. – Ühüm. – Molly a tágas nappali két falát borító zsúfolt könyvespolcokra pillantott. – Mióta csinálod ezt a fajta tanácsadói munkát? – Hivatalosan? Körülbelül hat éve. – Harry összevonta a szemöldökét a hirtelen témaváltásra. – Miért kérded? – Csak úgy, kíváncsiságból. – Elbűvölően ártatlan mosolyt vetett Harryre. – Azt azért el kell ismerni, hogy nem éppen szokványos karrier. Nem sok ember szakosodott arra, hogy levadássza a csalárd pályázókat. Hogy kezdted egyáltalán? Harry azon töprengett, hova vezet ez a beszélgetés. A lány határozottan elkanyarodott a témától. – Pár éve egy ismerősnek, aki rálátott egy, a kormányzat által támogatott projektre, gyanús lett néhány teszteredmény. Megkért, hogy vessek egy pillantást a módszerre, amit az igénylő használni kívánt. Megtettem. Rögtön láttam, hogy a kísérletek eredményeit meghamisították. – Rögtön láttad? – Molly szeme elkerekedett a hirtelen támadt érdeklődéstől. – Rájöttél, hogy a pasas át akart verni? – Igen. – Csak így? – Csettintett az ujjával. Harry nem akart belemenni a részletekbe, hogy hogyan fedezte fel egy bonyolult csalás előkészületeit. – Mondjuk úgy, van érzékem hozzá. – Érzéked? – Molly előrehajolt, lerítt róla a kíváncsiság. – Úgy érted, médium vagy, vagy ilyesmi? – Egy fenét, dehogy vagyok. – Harry felkapta a teáskannát, töltött magának még egy kis teát. Megnyugtatónak találta, hogy csak egyetlen csepp került az üvegasztalra. Biztos a keze, mint mindig. – Bolondság ilyesmit feltételezni. Úgy nézek ki, mint akinek természetfölötti ereje van? 24

Molly hátradőlt. Szemében elgondolkodó kifejezés jelent meg. – Bocsánat. Nem akartalak megbántani. Harry elővette a legtanárosabb hangját. – Tudománytörténettel és tudományfilozófiával foglalkozom. – Tudom. Harry lapos pillantást vetett rá. – Az e téren szerzett doktorátuson kívül tanulmányokat folytattam még matematikából, műszaki tudományokból és filozófiából. Molly csak pislogott. – Hűha! Harry a fogát csikorgatta. – Örököltem azt az ösztönös érzéket, amely hiányzik azokból, akik csak egyetlen területre szakosodtak. – Á, igen. Ösztönös érzék. – Pontosan. Mint mondtam… – Mielőtt oly nyersen félbeszakítottak – mormolta a lány. – Hogy a karrierem útját firtató kérdésedre válaszoljak – nyomta meg a szót Harry –, az egyik tanácsadói munka hozta a másikat. Most már jócskán van felkérésem, feltéve, hogy nem akadályozza a kutatómunkámat és az írást. – A kutatás és az írás fontosabb mindennél? – Teljes mértékben. Molly a kerevet karfájára könyökölt, állát az öklére támasztotta. – Akkor hogyhogy beleegyeztél, hogy nekem dolgozz? Biztos vagyok benne, hogy közel sem fizetek neked annyit, amennyit a kormányzat vagy a nagyvállalatok kínálnak. – Nem – hagyta helyben Harry. – Közel sem. – Akkor miért foglalkozol egy olyan szerény kis szervezettel, mint az Abberwick Alapítvány? – Azért, mert te olyasmit szándékozol csinálni, amit a kormányzat és az ipar sosem fog. Molly félrebillentette a fejét. – És mi az? 25

– Olyan érdekes, újszerű projektekre adsz pénzt, amelyeknek nincs közvetlen, nyilvánvaló hasznuk. Te hajlandó vagy az ismeretlenbe invesztálni. Mollynak felszaladt a szemöldöke. – Ezért mondtál igent a felajánlott munkára? – Ezért mondtam igent arra, hogy tanácsot adjak neked – igazította helyre hűvösen Harry. – Az ugyanaz. – Nem egészen, A lány figyelmen kívül hagyta ezt a megjegyzést. – Miért akarsz olyan lelkesen pénzt pumpálni egy rakás őrült feltalálóba? Harry tétovázott, aztán úgy döntött, megmagyarázza a dolgot. – Egész pályám során a tudományos és technikai fejlődés történetét tanulmányoztam. – Tudom. Olvastam a legutóbbi könyvedet. Harry úgy meglepődött ezen, hogy kis híján félrenyelte a teát. – Te olvastad A bizonyosság illúziói-t? – Ühüm. – Molly elvigyorodott. – Nem állítom, hogy ez volt a legizgalmasabb esti olvasmányom elalvás előtt, de az el kell ismernem, hogy meglepően érdekesnek találtam. Harry elképedten vette tudomásul. Tagadhatatlanul legyezgette a hiúságát. A közeli könyvespolcra pillantott. A bizonyosság illúziói: Út egy új tudományfilozófia felé nem az a fajta mű volt, amely a bestsellerlisták élén pompázik. A történetileg és társadalmilag elnyomott tudományos és technikai haladásról szóló hosszadalmas, aprólékos értekezés az egyetemi közönséget célozza meg. A tudománytörténetet hallgató diákoknak remek kézikönyv, na de az átlagolvasóknak! Persze Molly Abberwick aligha átlagos olvasó, állapította meg bánatosan. – A Tudatos félrevezetés: a tudományos szemfényvesztések, csalások és tévutak története sokkal népszerűbb – mondta Harry szerény26

kedve. Ez a könyv volt az első kísérlete, amit a széles olvasóközönségnek szánt. Meglepően kelendőnek bizonyult. – Azt is olvastam. – Értem. – Harry kissé feszélyezetten felállt. Az ablakhoz ment. – Nos, köszönöm szépen. – Ne köszönd. Kis háttérkutatást végeztem veled kapcsolatban. – Háttérkutatást? – Döntenem kellett, alkalmazzalak-e a szélhámosságok kiderítésére vagy sem. Harry megrezzent. Kibámult az estébe, és próbálta összekaparni darabokra hullott logikáját. Tehát Molly nem egészen az, akit várt. Tehát vannak feltáratlan mélységei. Meglepetések. És akkor mi van? Harminchat éves, de a Trevelyan-reflexek mindeddig jól működtek. Képes lesz eligazgatni egy Mollyval való viszonyt, döntötte el. – Folytasd – sürgette a lány. – Mit? – Épp arról beszéltél, miért bűvöl el a nem rögtön és nyilvánvalóan megtérülő újítások támogatása. Harry az üvegfalon túl sötétlő éjszakába bámult. – Mondtam, hogy a felfedezések és az újítások történetét tanulmányoztam. Ennek során gyakran szembe találtam magam bizonyos kérdésekkel. – Miféle kérdésekkel? – Az olyanokkal például, hogy mi történt volna, ha Charles Babbage támogatást kap, és 1833-ban megépíti az analitikai gépét. – Újraírta volna a számítógép történetét? – vetette fel Molly. – Minden bizonnyal. Ha sikerült volna megalkotni az elképzelését, száz évvel korábban köszönt rá a világra a komputerkorszak. Gondold csak el, mennyivel előrébb tartanánk most. – Harry elfordult az ablaktól, hirtelen elkapta a téma iránti szenvedély. – Ezer és ezer briliáns ötlet feneklett meg pénz, támogatás és ösztönzés hiányában. Példaként mondhatnám… 27

Elhallgatott, mert nyílt a bejárati ajtó. – Mi a csuda? – Molly az üvegtéglából épült falra nézett, amely az előszobát a nappalitól elválasztotta. – Azt hiszem, jött valaki, Harry. Harry elindult kifelé. – Ginny nyilván elfelejtette bezárni az ajtót, amikor elment. Ekkor hirtelen megjelent a betolakodó. Magas, karcsú fiatalember volt farmerban és kék munkásingben. Megállt, amikor Harryt meglátta, a lábát kitámasztotta, és felemelte a karját. Jobb kezében megcsillant az acélpenge. – Itt a vég, Trevelyan – vicsorgott a jövevény. – Most végre elkaplak. Ezúttal nem menekülhetsz. – Egek! – pattant fel Molly a szófáról. – Kés van nála! – Úgy bizony. – Harry hátrahőkölt. A betolakodó gyakorlott mozdulattal hátrahúzta a kezét. – Vigyázz! – Molly felkapta a teáskannát. – A francba – dünnyögte Harry. – Egyeseknek semmi érzéke az időzítéshez. A jövevény elhajította a pengét. Molly felsikoltott, és a teáskannát az üvegfal felé dobta. Mindent a maga idejében, gondolta Harry, és röptében elkapta a kannát. – Csinálj valamit! – visította Molly. Harry elfintorodott. Egyik kezében a kannát tartotta, a másikat pedig kinyitotta, mutatva, hogy nála a penge. Molly tátott szájjal bámult rá. Tekintete a késről a jövevény üres kezére siklott. – Te röptében elkaptad a kést – suttogta. Harry a csillogó pengére nézett. – Valóban úgy tűnik, nemdebár?

28

2

– Szép volt, Harry bátyó. – Az idegen elismerően tapsolt. – Nagyon szép. Az időzítésed tökéletes, mint mindig. – Én sajnos nem mondhatom el ugyanezt rólad. – Harry a közeli asztalra tette a kannát és a kést. – Éppen üzleti megbeszélést tartunk. Az események hirtelen fordulatától Molly megrökönyödve bámult Harryre. – Mi folyik itt? Ki ez? – Engedd meg, hogy bemutassam unokaöcsémet, Josh Trevelyant. – Harry rosszallóan pillantott a rokonára. – Imádja a teátrális belépőt. Nem ritka a családban. Josh, bemutatom Molly Abberwicket. – Szia – köszönt Josh vidáman. Molly valamelyest magához tért. – Helló. Josh fiatal, nyugtázta Molly, talán két évvel lehet idősebb a húgánál, Kelseynél. Legfeljebb húszéves. Nemcsak emlékeztetett, hanem kifejezetten hasonlított Harryre. Ugyanaz az éj fekete haj, bár Joshnak még nem csillogtak ezüstös szálak a hajában, mint Harrynek. Igaz, ami igaz, Josh még nem árasztotta magából azt a határozott, fegyelmezett erőt, mint az unokabátyja, de Mollynak volt egy olyan sejtése, hogy idővel az is elkövetkezik. A fő különbség a két férfi között – az életkorukon kívül – az arcukban volt. Mégpedig igen jelentős különbség. Josh Trevelyan ta29

gadhatatlanul jóképű volt, legalábbis a hagyományos hollywoodi mércével mérve. Hosszú, fekete szempilla, ábrándos sötét szempár, finom rajzolatú orr és száj – mintha csak a filmvászonról lépett volna le. Harry vonásaiban viszont volt valami leplezetlen keménység. Az ő arca egy megkérgesedett aszkéta arca volt, aki éveket töltött azzal, hogy egy alkimista fazekába bámult, az örök igazságot keresve. Harry úgy festett, mint aki oly sokat gyakorolta az önuralmat és az önmegtartóztatást, hogy ezek a tulajdonságok már szinte a csontjaiba ivódtak. Mollynak úgy tűnt, mintha Harry ámbraszínű szemében valami ősi tűz lobogna. Erős, hosszú ujjú keze nagy ígéret és nagy csalódás lehetőségét vetítette előre. – Legközelebb próbálj kopogni – javasolta Molly. Lerogyott a bőrkanapé karfájára. Elgyengült a lába. Az adrenalin csak úgy száguldott az ereiben. – Elnézést kérek a közjátékért, Molly – Harry az unokaöccsére nézett. – Ms. Abberwick az ügyfelem. Méghozzá fontos ügyfél. Úgyhogy legközelebb kopogj, légy szíves. Josh kuncogott. Láthatóan nem izgatta Harry ingerültsége. – Nem állt szándékomban halálra rémiszteni. – Ezt örömmel hallom – dünnyögte Molly. Még mindig a sokkoló jelenet hatása alatt Harryhez fordult, magyarázatot várva. A férfi Mollyra emelte szikrázóan értelmes, sajnálkozó, egyben bosszús tekintetét. A lánynak az a határozott érzése volt, hogy Harry nem igazán tudja, mit tegyen. Mollynak nyomban feltámadt az érdeklődése. Az elmúlt hónap során nem fordult elő, hogy Harry a legparányibb bizonytalanságnak jelét adta volna. Eddig az estéig maga volt a megtestesült önbizalom és higgadtság. Most pedig tanúja volt némi megingásnak. Harry kikezdhetetlen önfegyelme és igazi ragadozóra valló türelme, párosulva a mérhetetlen eszével, óvatossá tette Mollyt. Valamint 30

mély, megmagyarázhatatlan kíváncsiságot ébresztett benne. Az éjjeli lepkét vonzó láng esete, így összegezte. Rendkívül veszélyes helyzet. Különösen egy olyan nő számára, akinek a vállát túl nagy felelősség és kockázat nyomta. Majd’ hanyatt vágódott elképedésében, amikor rájött, hogy tetszik Harrynek. Ezzel a felismeréssel egy időben – ez a fontos eset aznap történt, amikor megismerkedtek – hősies erőfeszítéssel igyekezett nem tudomást venni róla. Időre volt szüksége, hogy eldöntse, hogyan kezelje a dolgot. Azóta is dolgozott a problémán. Harry Stratton Trevelyan lehetett vívómester, művész, szerzetes vagy akár vámpír. Mollyt változatlan érdeklődéssel töltötte el, hogy ennyi képességgel és lehetőséggel megáldva miért éppen a tudományos munka mellett horgonyzott le. Először is ésszerűen számba vette Harry hatását az érzékeire. Ő mostanában nemigen mozdult ki otthonról. Venicia néni, a húga, Kelsey és Tessa, az alkalmazottja egyfolytában rágták a fülét, hogy legyen magánélete. Ők könnyen beszélnek, gondolta Molly. Kelsey felnevelése, a saját üzlete, az apja ügyeinek rendbetétele, az Abberwick Alapítvány menedzselése – nos, ezek mellett nem sok idő marad a magánéletre. Ez a kezdetektől így volt. Olykor persze randizott, ha volt rá ideje és alkalma. Egy évvel ezelőtt úgy vélte, végre megállapodhat a Gordon Brooke-kal való kellemes kapcsolatban. Gordon volt a tulajdonosa az Abberwick Tea & Fűszer szomszédságában levő kávézónak. Sok közös volt bennük Gordonnal, aki igazán vonzó férfi volt. Ám a lehetőség egy hónapja szertefoszlott. Egy ideje Molly olyannyira kimerültnek érezte magát a rengeteg teendőtől, hogy nemigen elmélkedett a szenvedélyről. Az utóbbi időben még a negyedéves adóbevallása is érdekesebbnek tűnt a megis31

mert férfiaknál. Már épp azon kezdett morfondírozni, hogy a női hormonjai talán tartósan hibernálódtak. Ez a sajátos állapot aznap szűnt meg, amikor belenézett Harry ámbraszín szemébe. A hormonjai azon nyomban életre keltek, és pezsgő örömódát zengtek. A józan esze nem csatlakozott a kórushoz. Számos súlyos dolgot lehetett felhozni a Harry Trevelyan témában. Ezek harsány figyelmeztetésben sűrűsödtek össze, hogy vigyázat, hagyja a pasit. Pechjére, bár nem örökölte a feltalálói géniuszt, egy másik családi vonást viszont túlzott mértékben is: a kíváncsiságot. És Molly még soha életében nem volt ennyire kíváncsi semmire, mint most Harryre. – Trevelyanéknál bevett szokás, hogy ilyen szívmelengető módon üdvözlik egymást? – kérdezte morcosan. Harry megbántottnak tűnt. Josh mászkálás közben felnevetett. – Ez a kis késes akció egy régi vásári mutatvány, amit Harryval néhanapján előveszünk, hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból. – Vásári mutatvány? – Molly néhány mély lélegzetet vett, hogy helyreálljon az adrenalinszintje. Harryre nézett. – Amit most csináltál, az lehetetlenség. – De nem Harry kuzin számára – biztosította Josh. – Neki van a leggyorsabb keze a családban. – Ez meg mi a fenét jelent? – kérdezte Molly. – Ne is figyelj rá. – Harry letette a teáskannát. – Elkapni egy kést a levegőben pusztán illúzió. Apám tanított meg rá. Én megtanítottam Joshnak. Ami, jobban meggondolva, talán hiba volt. – A nagyapám szerint Harry papája dolgozta ki a legjobb késes számot a szakmában – mondta Josh. – Harry az összes titkot ismeri. Molly Harryre nézett. – Ez csak trükk? – Igen – mondta Harry. 32

Josh szemrehányó pillantást vetett rá. – Ez sokkal több, mint egyszerű trükk. – Tekintete Mollyra siklott. – Harry nem mesélt az istenáldotta tehetségéről? – Egy szóval sem említette – vonta fel a szemöldökét Molly. – Van egy olyan érzésem, hogy Harry sok mindenről nem mesélt. – Harry kuzinban megvan a Trevelyan-féle látó szem – közölte bizalmasan Josh. Szemében jókedv csillant Harry arckifejezése láttán. – Látó szem? – fordult Molly Harryhez. – Joshnak elég sajátos humora van – mondta Harry. – Hidd el, ez a késelkapásos trükk semmi más, mint szimpla illúzió. – Eh. Hát pont ebben tévedsz, Harry. – Josh huncutul mosolygott. – A legkevésbé sem szimpla. Nagyon gyorsnak kell lenni. És te nagyon-nagyon gyors vagy. – Mollyra kacsintott. – Tudod, a Trevelyan-reflexeket is örökölte. – Elragadó – dünnyögte Molly. Minthogy feltalálók családjából származott, hozzá volt szokva a csodabogarakhoz és a furcsa tréfákhoz, de ez még rá is a meglepetés erejével hatott. Harry helytelenítő pillantást vetett Joshra. – Mutasd meg Mollynak a kést, amit szerinte eldobtál. Josh elszörnyedt. – Ezt nem tehetem. Teljességgel a szabályok ellen való. – Itt most én írom a szabályokat – mondta Harry. – Mutasd meg a kést. – Csak akkor, ha megígéred, hogy nem mondod el Raleigh kuzinnak vagy Evie néninek. – Nem fogom elmondani, hidd el – biztosította Harry. – Rendben. – Josh teátrális mozdulattal előhúzott egy fénylő pengét az ingujjából. Mollyra vigyorgott. – Látod? – A penge eltűnt a kézelő alatt. – Nem látod. 33

– Elképesztő! – Mollyt lenyűgözte a mutatvány. – Megesküdnék rá, hogy láttam elröppenni. – Pont ez a lényege – mondta Josh. Molly Harryhez fordult. – Honnan vetted elő a kést, amit látszólag a levegőben kaptál el? – A bokájára erősített tokból – világosította fel Josh. Molly Harryre meredt. – Atyaég, te kést hordasz magaddal? – Családi hagyomány, mármint a családnak ezen az ágán – válaszolta lezseren Josh. – Mutasd meg, Harry. – Nem egészen így szándékoztam eltölteni az estét – dörmögte Harry. Molly elragadtatottan figyelte, ahogy Harry hihetetlen könnyed mozdulattal leguggol, higgadtan bedugja a kést a bokájára erősített kis bőrtokba, majd ráhúzza a nadrágszárát. Molly álmélkodva csóválta a fejét. – Észre sem vettem, hogy kivetted. Harry vállat vont. – Josh látványos belépője elvonta a figyelmedet. A lány szúrós tekintetet vetett rá. – Netán mutatványosok voltatok valamikor? – Nem egészen. – Josh csúfondárosan nézett Harryre. – Ez úgy hangzik, mintha az unokatestvérem nem sokat mesélt volna rólunk, Trevelyanokról. – Hát, ami azt illeti, valóban nem mesélt sokat. – Harry apjának, az én Sean nagybátyámnak mutatványostársulata volt – magyarázta Josh. – Azok a napok – jegyezte meg halkan Harry – rég elmúltak. – Nehogy Evie néni meghallja, hogy ilyeneket mondasz – rótta meg Josh. – Már úgyis eleget mérgelődött amiatt, hogy megtagadtad az örökségedet. – Miféle örökséget? – kérdezte Molly lenyűgözve. 34

– Jó kérdés – mondta Harry. – Hát, Harry, meg vagyok döbbenve, mennyire nem tiszteled a Trevelyan-tradíciókat. – Josh most Mollyhoz fordult. – A Trevelyanok generációk óta bűvészkedéssel, motoros akrobatikával, jövendőmondással, késdobálással, kaszkadőrködéssel foglalkoznak. Molly csak álmélkodott. Felkavaró volt a sokoldalú, mindentudó dr. Harry Stratton Trevelyanról – mutatványosok, akrobaták és kaszkadőrök leszármazottjáról – kialakult kép. – Ez valami vicc, ugye? – kérdezte. – Nem, vicc – biztosította Josh. – Nézz csak rám! Én magam folytatom a büszke tradíciót. Legalábbis a nyár végéig. Ősszel a Washington Egyetemre megyek. – Miért, mit csinálsz nyáron? – kérdezte Molly. – A Füst és Tükör Szórakoztató Vállalatnál kaszkadőrködöm – lelelte Josh. – Evangeline néni a tulaj. Számos családtag dolgozik nála. A nagyapám is a társulattal utazik. – A nagyapád? – Aha. Nagyapa egész életét versenyzéssel töltötte. – Josh futó pillantást vetett Harryre. – A Füst és Tükör most éppen a Hidden Springs-i vásárban lép fel. Esténként szériaautó-verseny van. Nagyapa az egyik legjobb autószerelő közel s távol. A szerelőcsapatban dolgozik. – Értem – mondta Molly. – És hol van Hidden Springs? Sosem hallottam róla, azt hiszem. – Körülbelül egyórányi autóútra – mondta Josh. – Északra és kissé keletre, a Kaszkádok felé. Mezőgazdasági vidék. A Füst és Tükör népszerű arrafelé. Szegény földtúróknak nemigen van részük izgalmakban, mióta tavaly nyáron felléptünk a vásárukon. – Ha már itt tartunk – vágott közbe Harry –, mit keresel itt ma este? Azt hittem, dolgozol. 35

– Evangeline néni mondta, hogy beugorhatok hozzád Seattle-be, Harry. – A vidámság eltűnt Josh szeméből. – Szeretnék megbeszélni veled valamit. Bocs, hogy elrontottam az estédet. – Felhívhattál volna – mondta Harry. – Próbáltalak – vont vállat Josh. – De csak az üzenetrögzítő válaszolt. Harry szája megrándult. – Kikapcsoltam a telefont. Josh meglepettnek tűnt. – Igen? Pedig mindig felveszed, ha itthon vagy, és a család hív. – Ma este kivételt tettem, oké? – mondta hűvösen Harry. – Miért nem szólt fel a recepciós a házi telefonon, hogy elindultál felfelé? – Mondtam Chrisnek, hogy ne szóljon, mert meg akarlak lepni – felelte Josh. – Hé, semmi probléma – szólt közbe gyorsan Molly, mielőtt Harry folytathatta volna unokaöccse ledorongolását. – Amúgy is menni készülök már. Harry ámbraszín szemében türelmetlenség villant. – Semmi szükség rá, hogy elmenj. Különben sem fejeztük még be a megbeszélést. Molly összerezzent. – Semmi baj. Holnap is megbeszélhetjük. Remélte, hogy a Josh váratlan érkezése okozta izgalomban Harry megfeledkezett róla, hogy ő kijött a sodrából, és kirúgta. Mi a fene ütött belém?, morfondírozott. Ha kirúgja Harryt, nem lesz többé ürügy rá, hogy találkozzanak. Ez a gondolat megdermesztette a csontjait is. Felállt. – Miattam ne menj el. – Josh sietve az ajtó felé indult. – Lemegyek az előcsarnokba, olvasok, vagy ilyesmi. Christ nem zavarja. Bír engem. – Szó sem lehet róla. – Molly már nyúlt is a blézeréért.

36

– Mindjárt tizenegy óra. Nektek nyilvánvalóan megbeszélnivalótok van, én pedig aludni akarok. Az üzletemmel is kell foglalkoznom. Harry, hívnál egy taxit? Harry álla megfeszült. – Majd én hazaviszlek. – Ugyan, ne fáradj. Jó lesz a taxi. – Azt mondtam, hazaviszlek – ismételte meg higgadtan Harry. Harry kérlelhetetlen tekintetét látva Molly úgy döntött, jobb nem vitatkozni. – Hát, ha ragaszkodsz hozzá. – Ragaszkodom. Talán úgy döntött, nem tiltakozik ellene, hogy kirúgjam, gondolta Molly. Gyúrta az agyát, hogyan tudná elejét venni ennek a lehetőségnek. Molly a Capitol Hillen lakott, úgy tizenkét saroknyira Harry belvárosi lakásától, ám ez a rövid út Molly életének eddigi leghosszabb utazásának tűnt. Nem tudta eldönteni, hogy Harry most dühös, vagy csupán tűnődik. Akármilyen kedvében volt is, Harry elegáns precizitással vezette a csillogó zöld sportkocsit. Mollynak ismeretlen volt a márka. Pedig olyan családban nevelkedett, mely tele volt műszaki zsenikkel, és felismerte a drága, gyönyörűen tervezett gépészeti megoldásokat. Meg kell kérdeznie Harryt, honnan ez az autó. De nem ma este. Most éppen elbűvölte, no nem az autó maga, hanem ahogyan Harry a sebváltót és a kuplungot kezelte. Rájött, hogy Harrynek finom, érzéki örömöt okoz a vezérmű sima, tökéletesen időzített kezelése. Úgy vezette az autót, mintha lovagolna. – Te tényleg turnéztál a cirkusszal? – kérdezte végül Molly, mikor túl hosszúra nyúlt a csend. – Nem. Az apám turnézott. Mint Josh mesélte, apámnak remek műsorszáma volt. De eladta, nem sokkal azután, hogy megszökött 37

anyámmal. Fogta a pénzt, és búvárboltot nyitott Hawaiin. Ott nőttem fel. – Én meg azt hittem, hogy tudósdinasztiából származol. Az utcalámpák fényében megcsillant Harry fagyos mosolya. – Mióta az első Harry Trevelyan megalapította a családot, én vagyok az első, aki nem jövendőmondásssal, kaszkadőrséggel vagy késdobálással keresi a kenyerét. – Mikor kezdte az első Harry Trevelyan a mesterségét? – Az ezernyolcszázas évek elején. – És az édesanyád? – kérdezte Molly. – Ő Stratton lány volt. Végre beugrott Mollynak, mi Harry középső neve. – A seattle-i Strattonok? A nagyberuházó ingatlanfejlesztők? – Háromgenerációnyi pénz, üzleti és politikai befolyás – felelte Harry kifejezéstelen hangon. Molly elmélázott ezen. – Szokatlan kombináció – jegyezte meg kedvesen. – Mármint édesanyád és édesapád. – A mutatványos és a jó házból való úrilány? Szokatlan? Így is nevezhető. A Trevelyanoknak és a Strattonoknak óriási arzenáljuk van egyéb kifejezésekből. A többségük nem tűr nyomdafestéket. – Jól értem, hogy egyik család sem helyeselte a házasságot? – Ez enyhe kifejezés. A Trevelyanok iszonyú dühösek voltak, mert az apám a házasságkötés után eladta a műsort. Szerintük hátat fordított a családjának, melynek többsége az említett műsorban dolgozott. Az új tulajdonosnak megvolt a saját csapata. – A Trevelyanokat rögtön kirúgta? – Pontosan. – És a Stratton család?

38

– Elég annyit mondani, hogy anyámat egy dúsgazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező, a Stanfordon végzett pasasnak szánták. Ő erre megszökött egy mutatványossal. – Harry gúnyos pillantást vetett Mollyra. – Mit gondolsz, a legtöbb család hogyan reagált volna ilyen körülmények között? – Hát, gondolom, nem túl lelkesen. – Fején találtad a szöget. – És? Mi történt? Harry kissé felvonta a szemöldökét. – Roppant kíváncsi vagy. – Bocs. – Molly kissé zavarba jött. – Génhiba. Tudod, sokgenerációs feltalálócsaládból származom. – Tudom. – Nézd, nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Nem akarok tapintatlan lenni. – A Stratton család mindent elkövetett, hogy tönkretegye a házasságukat. Parker Stratton, a nagyapám még érvényteleníttetni is megpróbálta. Amikor nem sikerült, azt akarta, hogy váljanak el. A szüleim részben ezért költöztek a szigetekre, mert jó nagy víztömeg választotta el őket a családjuktól. Csak így nyerhettek egy kis békét és nyugalmat. – Enyhült a feszültség, miután megszülettél? – Á, dehogy. A viszály mind a mai napig tart. – Te meg belecsöppentél a közepébe. Harry megvonta a vállát. – Megesik néha. A felszínen hihetetlenül közömbösnek, sőt érzéketlennek tűnt a családjával kapcsolatban. De Molly megrettent a szavai mélyén megbújó fájdalomtól. Rettenetesen szíven ütötte, még a lélegzete is elakadt tőle. Akármit érzett is Harry a Stratton és a Trevelyan család iránt, az minden volt, csak nem érzéketlenség. De azt is megértette, hogy az érzelmeit ebben a témában hét lakat alatt őrzi. – A szüleid még a szigeteken élnek? – kérdezte Molly. 39

– A szüleim meghaltak. Kilenc évvel ezelőtt meggyilkolta őket két fegyveres autó tolvaj. Harry hangja végtelenül lágyan és végtelenül hidegen csengett. De Molly mégis érezte az érzelmek áradatát. Még csak azonosítani sem tudta ezt a bonyolult és veszélyes egyveleget. Mi ez? Harag? Kétségbeesés? Bűntudat? Mindez együtt, és még valami, igen. Ez volt a lidérces álmok oka. – Jóságos Isten! – Molly képtelen volt bármi mást mondani. – Istenem. Harry nem szólt. – Ez borzasztó – dadogta tehetetlenül. – A te szüleid is meghaltak – mutatott rá Harry, mintegy jelezve, hogy sok közös van bennük. – Igen. – Most Mollyn volt a sor, hogy hallgasson. Az ő érzései közel sem voltak olyan ellentmondásosak, mint a Harryéi. Akárhányszor eszébe jutottak a szülei, mindig szomorú veszteségként élte meg. A kezdeti fájdalom megfakult az idő múltával. Düh és félelem töltötte el, amit akkoriban nehezen vallott be magának. De már nem feküdt álmatlanul az ágyában azon aggódva, hogyan fogja törleszteni a jelzálogkölcsönt, és hogyan tudja biztonságban felnevelni a húgát. Megtanulta viselni a vállára nehezedő felelősséget, amelyről egykor azt hitte, agyonnyomja. Molly a szélvédőn át bámulta, amint feltűntek – ahogy a húga gúnyosan nevezte – az „Abberwick család kúriájának” fényei. – Nos, megérkeztünk. Nagyon köszönöm, hogy hazahoztál. – Az ajtóig kísérlek. Harry megállt a masszív kovácsoltvas kapu előtt. Molly sietősen beletúrt a ridiküljébe a kulcskártya után. Miután megtalálta, odaadta Harrynek. Harry leeresztette maga mellett az ablakot, és beleillesztette a leolvasóba. A súlyos kapuszárnyak kinyíltak. 40

– Jó biztonságos – jegyezte meg. – Apám tervezte. – Molly a sötétségbe burkolózó kert felé biccentett. – Az öntözőberendezést is. Folyton machinált valamit a ház körül. A húgom, Kelly pont ilyen. Ő örökölte az Abberwick-féle tudományos és műszaki zsenialitást. – És te? Molly kuncogott. – Én a számlákat. Harry lassan hajtott a kanyargó felhajtón, és megállt az elülső lépcső előtt. Kikapcsolta a motort, kivette a kulcsot a gyújtásból, és kinyitotta az ajtót. Röpke mosoly suhant át az arcán, ahogy végignézett az öreg, roskatag házon. Mollynak nem okozott gondot kitalálni a gondolatait. Az otthona úgy festett, mint egy tébolyodott építész műve. A gótikus ívek és a viktoriánus cikornyák bizarr egyvelege volt. Tökéletes környezet egy őrült tudós számára. – Érdekes. – Harry csak ennyit mondott, miközben kisegítette Mollyt az autóból. Molly mosolygott. – Tedd a kezed a szívedre. Nem pont olyan, mint dr. Frankenstein kastélya? De mit tegyek? Ez az otthonom. – Ebben a házban nőttél fel? – Bizony. Te most egy ősi birtokot szemlélsz éppen. A szüleim harminc évvel ezelőtt vették, az Abberwickek rövidke prosperáló időszakában. Apa épp akkor szabadalmaztatott pár új szerszámgépet. Beleszeretett ebbe a helybe. Azt mondta, szüksége van térre a műhelyéhez. A pénz persze nem tartott ki sokáig. Apámmal ez már csak így volt. De valahogy fenn tudtuk tartani a házat. – Értem. Molly újabb kulcskártyát nyomott Harry kezébe, miközben felmentek a lépcsőn. A lány próbált valamit kitalálni, hogy udvariasan véget vessen az estének. 41

– Nem fejeztük be a korábbi beszélgetésünket – mondta Harry, miközben kinyitotta az ajtót. – Nem, tényleg nem. De befejezhetjük máskor. Biztosan ideges vagy, mennél már haza, hogy beszélgethess az unokaöcséddel. – Ki fogja bírni. – Harry a hatalmas előcsarnokot tanulmányozta. – Azt hiszem, te valamit félreértettél abból, amit korábban a kapcsolatunkról mondtam. Molly átlépett a küszöbön, és sugárzó mosollyal fordult Harry felé. – Ne aggódj. Úgy döntöttem, mégsem rúglak ki. Harry az ajtófélfának támaszkodott, és keresztbe fonta a karját. – Ez most már biztos? – Igen – vágta rá Molly. – Igazad van, tényleg nincs nagy választék, ha olyan szakértő tanácsadóra van szükség, amilyen te is vagy. – Örömmel tölt el a tudat, hogy rájöttél. – Szóval úgy néz ki, megmaradok melletted. – Pusztán szükségszerűségből. – Mindenesetre jobb, ha tisztázzuk: a dolgok nem mehetnek úgy tovább, mint az elmúlt hónapban. Muszáj előrelépnünk. – Egyetértek. – Harry már mozdult is. És Molly, mielőtt egyáltalán észrevette volna, mi Harry szándéka, máris a karjai közt találta magát. A férfi izmos testéhez szorította, szája az övére tapadt. Annyira meglepődött, hogy egy pillanatig képtelen volt reagálni. Beszívta Harry meleg, férfias illatát. Úgy hatott az érzékeire, mint valami erős kábítószer. Érezte karjának erejét, testének szilárdságát. Valamint feszes nadrágján a dudort. Harry kívánja. Ez a felismerés dalra fakasztotta az összes női hormonját, melyek egész este ott zümmögtek benne. Megint teli torokból zengték a dalt. 42

Molly a férfi nyaka köré fonta a karját, és átadta magát a csóknak. Harry lágyan dörmögött, és szorosabban ölelte. Mollyban pezsgett az izgalom. Különös melegség árasztotta el az ágyékát. – Menjünk beljebb – dünnyögte Harry a szájába. Sürgetően tolta befelé. Molly megragadta a vállát, úgy elgyengült a lába. – Hagyd, hogy becsukjam az ajtót – mondta Harry rekedten. Molly oda sem figyelt. Harry a fülét harapdálta, és ez csodálatos érzés volt. Soha nem érzett ehhez hasonló gyönyörűséget. Aztán hallotta, hogy becsapódik az ajtó. Harry megperdítette, és a falnak szorította. Fölé hajolt, és erős, szép vonalú kezével a falnak támaszkodott, mintegy kalitkába zárva. Megcsókolta a nyakát, aztán belecsókolt a vállgödrébe. – Molly, én tudtam, hogy jó lesz, de nem hittem… Istenem, mennyire akarlak! – Mélyebben csókolta. Molly úgy érezte, mindjárt összeesik. Harry a lábát a lába közé tolta, és Molly érezte, hogy egyre nedvesebb lesz. Megborzongott. Reszketett és borzongott, magával ragadta az érzés. Soha nem reszketett még így a vágytól. Azt hitte idáig, hogy ez a kifejezés nem más, mint egy költői kép. Láthatóan Harry is remegett kissé, ami még érdekesebb volt. Harry végigcsókolta az álla vonalát, fel a füléig. – Vedd le a zakódat – mormolta. Ördögi volt a hangja, sötét tónusú, csábító, ellenállhatatlanul sürgető. – Kérlek. Molly megint kis híján elájult. Valahol messze, agyának egy józan zugában egy hang próbált szólni. Mintha olyasmit akart volna kiáltani neki, hogy uralkodj magadon!, de nem volt benne biztos. Egy idáig teljesen ismeretlen érzés, a tiszta, vad nemtörődömség kerítette hatalmába. Évekig oly óvatos volt, megfontolt, és olyannyira hajszolt, s most mindez egy pillanat alatt semmivé foszlott. 43

Felemelte a karját, hogy kibújjon a blézeréből. Csak arra tudott gondolni, hogy minél közelebb érezze Harryt. Halk berregés hallatszott a folyosón. – Mi a fene ez? – Harry kibontakozott a csókból. Egy macska gyorsaságával perdült meg. A kis portörlő robot alig fél méterre Harry lábától állt meg, és bosszúsan bipbipelt. Szenzorai fenyegetően meredtek az útjában álló akadály felé. Portörlő rongyot lengetett, mintha letörlésre váró célpontot keresne. Harry csípőre tette a kezét, és egy hosszú percig tanulmányozta a műanyagból és fémből készült háztartási robotot. Aztán visszafordult Mollyhoz. – A gardedámod? Molly vihogott. Soha nem szokott vihogni, jutott eszébe döbbenten. Most egy kissé megkergült Harry csókjaitól. Nyelt egyet, mély lélegzetet vett, igyekezve visszanyerni – legalább látszólag – az önuralmát. – Ez egy szabadalmaztatott Abberwick Portörlő – magyarázta. – Minden szinten van egy. Apám tervezte. Bekapcsoltam, hogy letörölgessen, míg nem vagyok itthon az este. Épp végzett a lambériával. Az útjában vagy. – Nagyon nem jó. Még nem szándékozom elmenni. – Mindjárt elintézem. – Molly lehajolt, és megnyomott egy gombot a portörlőn, visszairányítva a kamrába. A kis masina szófogadóan megfordult, és zümmögve távozott. Harry figyelte, amint eltűnik. – A mágia levonul a színről, nem? – Az igazat megvallva, én már annyira hozzászoktam ezekhez a takarítórobotokhoz, hogy alig veszem észre őket. Ilyen gépek között nőttem fel. Amíg élt az apám, minden évben újabb és jópofább modellek tűntek fel. A húgom folytatja a kísérletezést. Őszintén szólva, nem tudom, hogyan győzném nélkülük a takarítást. 44

Harry lassan lélegzett. Az előbbi tűz még ott izzott a szemében, de sikerült az elviselhető szintre leszorítania. – Talán a legjobbkor jött ez a kis közjáték. Egész este azon igyekeztem, hogy megbeszéljük ezt a mi kapcsolatunkat. A fene essen belém, ha úgy megyek haza, hogy nem tisztáztuk. Mollynak tátva maradt a szája. – Te ilyesfajta kapcsolatról beszélsz? Te? Én? Mi? – Igen. – Harry kissé rosszkedvűen nézett rá. – Mi. Kapcsolat. – Jóságos ég! – Molly a falnak támaszkodott, úgy megszédült. Aztán nagyon óvatosan elindult a konyha felé. – Erről fogalmam sem volt. Azt hittem, a mi… izé… tudod, na. – Te azt hitted, hogy az üzleti kapcsolatunkról beszélek. De nem. Én az ilyesfajta kapcsolatról beszélek. Tényleg annyira bizarrnak találod a gondolatot? – Ühüm. Szóval… – Javíts ki, ha tévedek, de ebből a csókból az a benyomásom támadt, hogy esetleg megfordult a fejedben ez a lehetőség is. Mollynak lángolt az arca. A fantázia egy dolog. De a valóság egészen más. – Szóval… – Figyelj, tudom, hogy nem kifejezetten illünk össze. Molly végre megtalálta a hangját. – Ezt elismételhetnéd. Én az üzleti világból jövök. Te meg amolyan tudósember vagy. Harry bólintott, mélységes egyetértése jeléül. – Én természetemnél fogva elemző, logikus alkat vagyok. Te meg csípőből tüzelsz. – Önfejű vagy. – Te meg impulzív. – Lassú vagy, mint egy teknőc, amikor döntést kell hozni – mondta Molly, átvéve a vita szellemét. – Öt percig nem bírnád az üzleti világban. Felfalna a verseny. 45

– Tényleg? – Harry elgondolkodva nézett rá. – Csak hogy tudd, te sem működnél a tudományos életben. Ne vedd rossz néven, bár alapvetően intelligens vagy, a gondolkodásod fegyelmezetlen. – Mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnénk – mondta a lány. – Tessék? – Nem érdekes. – Mollynak az járt a fejében, milyen tantaluszi kínokat okozna Harrynek, ha a robot megtámadná a törlőronggyal. – Úgy látszik, le kell szögeznünk, hogy minket nem egymásnak teremtettek. Nem tartott sokáig. S most akkor mi az álláspontja, dr. Trevelyan? Harry a homlokát ráncolta. – Az én álláspontom az, hogy nekünk járnunk kellene. – Ez most komoly, ugye? – Igen. A lány hitetlenkedve nézte. – Ezt nem hiszem el. Egymás ellentétei vagyunk. Harry vállat vont. – Az ellentétek vonzzák egymást. – Hagyja ezt, dr. Trevelyan. Ne traktáljon ilyen hülyeségekkel. Valami logikusabbat vártam egy doktortól. – Ez nem hülyeség. Ez a mágnesesség alaptétele. Molly égnek emelte a szemét. – Te meg én nem mágnesek vagyunk. – Figyelj, én nem azt mondom, hogy házasodjunk össze – mondta higgadtan Harry. – Hanem azt, hogy járjunk. Miért olyan fene nehéz ezt megérteni? – Nem gondolod, hogy ez túl hidegvérűen hangzik? Harry habozott, mintha érzékelné, hogy veszélyes terepre tévedt. – Szerintem ez inkább úgy hangzik, mint egy kapcsolat ésszerű alapokra helyezése. Az nyilvánvaló, hogy fizikailag vonzódunk egymáshoz.

46

– Na, persze, de a kommunikáció köztünk mintha kissé akadozna, nem gondolod? – vágott vissza némi éllel Molly. – Ha mást nem, azt hiszem, ezt nyugodtan leszögezhetjük. – És akkor mi van? Az agyturkászok szerint a férfiak és nők közötti kommunikáció ritkán zökkenőmentes. – Te olvasod azokat a népszerű pszichológiai irományokat? – tudakolta Molly. – Úgy másfél évvel ezelőttig egy pszichológussal jártam. Ha az ember agyturkászokkal lóg, ráragad ez meg az. – Bízom benne, hogy nem ragályos. Nézd, Harry, én ezt nem tartom valami briliáns ötletnek. – Miért nem? Molly felsóhajtott. – Mert valószínűleg az őrületbe kergetnélek. Furcsa, megfejthetetlen kifejezés csillant meg Harry szemében, de egy pillanat múlva már ki is hunyt. – Megfordult a fejemben ez a lehetőség – mondta szárazon. – De azt hiszem, tudnám kezelni a helyzetet. – Azt a mindenit, el sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem. – Fenyegetően nézett a férfira. – És mi a helyzet velem? Te éppúgy az őrületbe kergetsz engem. – Ezzel azt akarod mondani, hogy nem tudnád elviselni a nagyképű, arrogáns, nyakas modoromat? Ez valamiért nagyon felbosszantotta a lányt. – Ha képes vagyok bánni az üzleti versenytársaimmal, a goromba vevőkkel, és megbirkózom a hegynyi adópapírral, ami az üzletvezetéshez kell, akkor talán veled is elbírnék valahogy. – Van valaki más? – kérdezte kedvesen Harry. Molly elfintorodott. – Nincs. – Sanda pillantást vetett rá. – Feltételezem, hogy te sem jársz mással, különben nem folytatnánk ezt a beszélgetést. – Így van. Nincs senkim. Jó ideje már. 47

– Nálam hasonló a helyzet. Nem úgy hangzik, mintha pezsgő társasági életet élnénk, hm? Harry elmosolyodott. – Remélem, hogy ez megváltozik. – Tudod, igazad van – mondta Molly bánatos sóhajjal. – Semmi, de semmi közös nincs bennünk. Mi a fenéről fogunk beszélni a randinkon az Abberwick Alapítványon kívül? – Nem tudom. Kipróbáljuk holnap este? Molly úgy érezte, hogy egy gigantikus, feneketlen örvény szélén áll. Próbálta összeszedni magát, megvetni a lábát, nehogy magával ragadja, amikor is az eszébe villant, hogy már elígérkezett. Önmagát is megdöbbentette, micsoda csalódást érzett. – Holnap este nem érek rá. Segítek a húgomnak feltölteni a ruhatárát. Ősszel kezdi az egyetemet. – És péntek este? Molly mély lélegzetet vett, és kész volt beleugrani az örvénybe. – Rendben. – Szinte nyomban elöntötte a pánik. – De ez csak amolyan próbarandi lesz. Először is kitapasztaljuk, képesek vagyunke elviselni egymás hülyeségeit egy vacsora során. Aztán majd eldöntjük, hogyan tovább. Harry mosolygott. – Nem akarlak semmibe belehajszolni. Én egy lassú, módszeres fazon vagyok, ugye tudod? Kivéve, amikor a levegőben elkapod a kést, gondolta Molly.

48

3

Josh hét után bóklászott be a konyhába. Farmert és zöld pulóvert viselt. A haja még nedves volt a zuhanyozástól. Ásított, majd ledobta magát az egyik fekete fémvázas székre a gránitpult mellett, és a francia presszókávégép után nyúlt. A levegőt betöltötte a Gordon Brooke speciális pörkölt kávékeverék fenséges aromája. – Jó reggelt, Harry. Bocs, hogy tegnap este megzavartalak. – Felejtsd el. – Harry szétterítette a Post Intelligencer-t a pulton. A sportrovatot odaadta Joshnak, aztán megnézte a főcímeket. A két férfi bajtársias hallgatásba burkolózott, miközben ropogtatták a gabonapelyhet, kortyolgatták a kávét, és olvasták a reggeli újságot. Megszokott rituálé volt. Azóta tartották, hogy tizenkét éves korában Josh beköltözött Harryhez. Ez akkor változott meg, amikor Josh megkezdte tanulmányait a Washington Egyetemen. Maradhatott volna otthon Harryvel, s onnan járhatott volna be az órákra, de mindketten tudták, ideje, hogy Josh különköltözzön. Mindazonáltal még mindig ez a lakás volt az otthona. Josh megjelent a szünetekben, néha hétvégeken, és olykor beugrott egy-egy este csak úgy, vagy ha a tanulmányairól akart beszélgetni. Váratlan felbukkanásai ritkán okoztak problémát. Harry szinte mindig otthon volt, egyedül, a könyvei társaságában. Az előző este kivétel volt. 49

De Harry már nem haragudott Josh előző esti váratlan megjelenése miatt. Legnagyobb csodálkozására igencsak örült, annak ellenére, hogy a szokottnál sokkal később került ágyba. A másnap esti program kilátása bearanyozta az egész napot. Josh végzett az első csésze kávéjával. Felnézett a sportrovatból, sötét szemében töprengő kifejezés csillogott. – Jó rég történt utoljára, hogy váratlanul hazajöttem, s téged egy randi közepén találtalak. – Nem járok vele. – Harry épp az inflációról olvasott egy cikket, és elfintorodott. – Üzletről beszélgettünk. Mint már mondtam, Molly az egyik üzletfelem. Josh újabb kávét töltött magának. – Az volt az érzésem, hogy több mint egyszerű ügyfél. Régóta találkozgattok? – Körülbelül egy hónapja végzek neki tanácsadói munkát. – Tanácsadói munkát? – Pontosan. – Harry lapozott. – Segíts megértenem, kuzin – vigyorgott Josh. – Egy kicsit megkeveredtem. Most akkor jártok vagy nem? – Mióta érdeklődsz ilyen intenzíven a szerelmi életem iránt? – Mióta rájöttem, hogy megint van olyanod. Legutóbb több mint egy éve volt, ha jól számolom. Gratulálok. Harry nem szólt. – Legfőbb ideje, hogy újra randizzál. – Josh hangja most komolyan csengett. – Mióta Olivia felbontotta az eljegyzést, úgy élsz, mint egy szerzetes. – Honnan veszed? Mostanában többnyire nem is vagy itt. Josh játékosan megfenyegette a villájával. – Bizonyos jelek erre utalnak. Harrynek ráncba szaladt a homloka. – Miféle jelek? – Megismerem azt a doboz óvszert a fürdőszobaszekrényben. Azóta ott van, hogy szakítottatok Oliviával. És érintetlen. 50

– A francba, ezt nem hiszem el. – Harry beleharapott egy pirítósba. – Ez a magánszféra durva megsértése. – Aggódom érted, Harry. Egyre merengőbb vagy. – Én nem merengek. Hosszú távra tervezem a dolgokat. Ez nagy különbség. – Nevezd, ahogy akarod. – Josh beletette a kenyeret a pirítóba. – Jobban ismerlek, mint hinnéd. – A vér is megfagy az ereimben ettől a lehetőségtől. Josh szeme ártatlanul elkerekedett. – Én csak a szívemen viselem a sorsodat. – Vigasztal ez a tudat. – Molly Abberwick helyes lány. – Az. – Tegnap este, miután hazavitted, hamar visszaértél. – Igen. – Találkozol vele a közeljövőben? – Ami azt illeti – mondta Harry –, holnap este elviszem vacsorázni. – Aha. Ne felejtsd el visszatenni azt a csomag óvszert az éjjeliszekrényed fiókjába. Harry precízen összehajtogatta az újságot. – Tegnap este azt mondtad, beszélni akarsz velem. Valami baj van? Josh szeméből elillant a vidámság. – Igen. Nagyapa. – Már megint? – Aha. – Folyton amiatt szekál, hogy ősszel visszamegyek az egyetemre. Azt mondja, csak az időmet pazarlom. Kétévnyi tanulás elég egy Trevelyannak. Azt akarja, hogy csatlakozzam a szerelőcsapatához. – Ismerősen hangzik. Josh megvajazta a pirítósát. – Arra gondoltam, hátha te tudnál vele beszélni. Meg tudnád győzni. 51

Harry szórakozottan nézte az Elliott-öböl fölött úszó felhőket. – Beszélek vele, de azt nem ígérhetem, hogy megváltoztatja a véleményét, Josh. Ezt te is tudod. Megrekedt az időben. – Igen, de rád hallgat. Azt mondogatom magamnak, hogy nem számít, mit gondol. Befejezem az egyetemet, és doktori iskolába megyek, nem törődöm a véleményével. – Josh megvonta a vállát. – De néha azért nagyon bánt. – Tudom. – Ha apu még élne, minden más lenne. Akkor nem lenne rajtam ekkora nyomás. De ahogy a dolgok állnak, nagyapa mindent rám zúdít. Harry erre nem mondott semmit. Joshsal ellentétben neki nem voltak illúziói e tekintetben. Tudta, hogy nem kisebb, hanem nagyobb lenne a nyomás Joshon, ha az apja még élne. De Vad Willy Trevelyan, a motoros akrobata fenegyerek, nőcsábász és macsó, aki két végén égette a gyertyát, már nem élt. Vad Willy hét éve halt meg, amikor feltuningolt motorjával megpróbált átugratni egy lángoló autóroncshegyen. Ezer néző, köztük a tizenkét éves fia nézte végig, ahogy a motor felrobban Vad Willy alatt. Josh sokkot kapott. A családban senki nem tudta, mitévő legyen. Josh anyja egy vásári csetepatéban halt meg nem sokkal a kisfiú születése után. Nemtörődöm, megkeseredett nagyapja, Leon Trevelyan nem volt alkalmas egy traumákkal sújtott kiskamasz nevelésére. A Trevelyan család legtöbb tagja meg olyan pénztelen volt, hogy nem vállalták még egy éhes száj etetésének felelősségét. Harry, aki frissen érkezett északnyugatra, szintén jelen volt a meghallgatáson Vad Willy halálának napján. Felismerte azt a tompa tekintetet Josh szemében. A szülei halála óta Harry hozzászokott az ilyen tekintethez, hisz minden alkalommal látta, ahányszor tükörbe nézett. 52

A temetés után Harry Seattle-be vitte Josht. A családból senki nem tiltakozott a döntés ellen. Mérhetetlenül megkönnyebbültek, hogy Harry magára vállalta a fiú terhét. Josh lassanként magához tért a gyászából, de annak a nyárnak a végére kiderült, hogy nincs hová mennie. Közeledett az ősz. Harry beíratta egy seattle-i iskolába. Hamar megmutatkozott, hogy Josh rendkívül intelligens. Harry irányítása alatt szenvedélyes érdeklődés támadt benne a matematika és a tudomány iránt. Harrynél az unokaöccse iránti felelősség áthelyezte a súlypontokat. Kialakult a dolgok szilárd rendje, s meglepően jól működött évekig. Aztán egy napon, Josh tizenhatodik születésnapja után, Leon Trevelyan kopogtatott Harry lakásának ajtaján. Leon az unokájáért jött. Magával akarta vinni, hogy megtanítsa, hogyan kell vezetni egy versenyautót. Szerencsére Josh éppen iskolában volt. Harry bevezette Leont a dolgozószobájába, becsukta az ajtót, és megkezdte csatáját az ördöggel. Harry kezdettől tudta, hogy nem szabad veszítenie. Josh jövője volt a tét. Ha veszít, az azt jelenti, hogy az apja és a nagyapja útját fogja járni. Aminek a vége halál. Harry megnyerte a csatát. Most elhessegette az emlékeket, – Ne izgulj – mondta –, elintézem Leont. Joshon látszott a mérhetetlen megkönnyebbülés. – Kösz. Harry visszatért az újságjához. – Ami azt a randit illeti péntek este – kezdte Josh. – Mi van vele? – Ne vedd zokon, Harry, de amit tegnap este láttam, abból kiderült, hogy kissé berozsdásodtál. 53

– Berozsdásodtam? Josh vigyorgott. – Cserében, mert elboronálod nagyapával a dolgokat, kész vagyok tanácsot adni. – Nem hiszem, hogy szükségem lenne a tanácsaidra. – Te csak ne legyél ennyire biztos benne – mondta Josh. – Igazi dzsungel odakint az élet manapság. Csütörtök reggel Tessa Calshot éppen a szegfűszeget tároló üvegedényt töltötte fel, amikor Molly belépett az Abberwick Tea & Fűszerbe. – Jó reggelt, Molly. – Tessa a szegfűszeget tartalmazó műanyag zsákkal foglalatoskodott. Retró használtruhaboltból származó kifakult ruhájának ujja felcsúszott, láthatóvá téve a jobb karját borító bonyolult mintázatú tetoválásokat. – Óvatosan menj be az irodádba. Itt van Kelsey. Éppen az őröltfűszer-adagolójának egyik új modelljével kísérletezik. – Kösz a figyelmeztetést. – Éber vagyok, mint mindig. Különösen az óta a kis közjáték óta a teaforraló kütyüjével. – Tessa kirázta a zsákból a maradék szegfűszeget. – A reggelem jórészt azzal telt, hogy a robbanás nyomait eltakarítsam, ha emlékszel. – Hajaj, de mennyire! – Molly az asszisztensére mosolygott. Tessa esténként szólógitáron játszott egy Rubin veríték nevű lányzenekarban, ám Molly véleménye szerint tehetségének igazi terepe a marketing és a kereskedelem volt. Zseniálisan mozgott ezen a területen, bár néhány hagyományos üzletember ezt másképp gondolta volna. Tessa nem volt kifejezetten konzervatív alkat. Tüsi haja ritkán pompázott két egymást követő napon ugyanolyan színben. Aznap reggel épp neonzöldben csillogott. Ajkára barna rúzst kent. A második világháború előtti korszak ruháit kedvelte, melyek furcsán lógtak alacsony, tömzsi termetén. Ezekhez nagy, szegeccsel 54

kivert platform cipőt húzott, valamint rengeteg apró szemű acélláncot aggatott magára. Az orrában aranykarika díszelgett, egy másik pedig a szemöldökében. Mollyt az sem zavarta volna, ha Tessa anyaszült meztelenül jár munkába. A lány született kereskedő volt. Szép karriert futhatott volna be a Nordstromnál, ha hajlandó lett volna a mesterkélt divatáruház képének megfelelően öltözködni. Molly szerencséjére Tessa még a gondolatát is elutasította. A Molly vásárlóinak nagy részét kitevő turisták elragadónak találták Tessát. Gyakran kérték a vásárlás befejeztével, hogy hadd fényképezkedjenek le vele. Alig várták már, hogy megmutogathassák a fotókat odahaza Kansasban. Tessa volt az igazi bizonyíték, hogy mennyire más az élet a nyugati parton. A seattle-iek viszont már rég hozzászoktak a színes, extravagáns baristákhoz, akik a város számlálhatatlan eszpresszógépét működtették, és jól kijöttek Tessával. Arra a pultoslányra emlékeztette őket, aki a napi latté-jüket felszolgálta. A kapcsolat Seattle kávékultúrájának családias világa és az annál egzotikusabb tea- és fűszerbirodalom között igen kifinomult, de hathatós volt. Amit Molly és Tessa maximálisan ki is használt. – Milyen volt a megbeszélés T-Rexszel tegnap este? – érdeklődött Tessa, miközben bezárta az üvegtartályt. – Kissé bonyolult – felelte Molly. Tessa a pultra könyökölt. – Tényleg? És kirúgtad, ahogy ígérted? – Nem egészen. Tessa meglepődött. – Úgy érted, hogy végül elfogadott egy projektet? – Nem egészen. – Akkor mi történt pontosan? – Mondjuk úgy, hogy megváltozott a véleményem. 55

– Nem hülyéskedsz? – Tessa felvonta a szemöldökét, amelyet mintha vastag hegyű filctollal húztak volna ki. – Amikor tegnap délután elmentél innen, megesküdtél, hogy T-Rexnek nem lesz több esélye kinyírni valamelyik ígéretes pályázódat. Azt mondtad, hogy Wharton Kendall elutasítása volt az utolsó előtti dobása. Saját fülemmel hallottam, amikor kijelentetted, hogy ha Trevelyan elkaszálja Duncan Brockway pályázatát, a pasas menthetetlenül repül. – Változtak a dolgok. – Molly úgy döntött, nincs értelme titkolózni. – Holnap estére randira hívott. Tessa szeme elkerekedett a megrökönyödéstől. – Randi TRexszel? – Elképesztő, mi? – Molly megállt az egyik polcnál, hogy átrendezzen egy iparművész teáskanna-kollekciót. – Tudod, talán itt az ideje, hogy ne T-Rexként emlegesd. – Te mondtad, hogy hidegvérű és totál szívtelen. Azt mondtad, hogy szétcincálja a szegény, ártatlan feltalálókat, mint vadállat a zsákmányát. Azt mondtad, hogy az alkalmazása a pályázatok elbírálására olyan, mintha egy Tyrannosaurus rexet alkalmaznál bébicsősznek kisemlősök mellé. Mollynak eszébe jutott, ahogy Harry szája az övére tapadt. Még mindig érezte azt a forróságot, amit a férfi gerjesztett benne. Sokkal intenzívebb volt, mint bármelyik abból a tizenháromféle chilipaprikából, amely a bolt polcain sorakozott. – Mondjuk úgy, hogy egy dologban alapvetően tévedtem – szólt Molly. – Harry nem hidegvérű. – Ezt nem hiszem el – csóválta a fejét Tessa. – Rávett, hogy randizz vele? – Valami ilyesmi. – Nem félsz, hogy halálra fogod unni magad? – Nem hiszem, hogy az unalom problémát jelentene – tűnődött Molly. – És van még egy dolog, ami Harry Trevelyant megkülönböz56

teti a T-Rextől. Mindent összevéve, a dinoszaurusznak picinyke, kétwattos agya van. Ugyanez nem mondható el dr. Harry Trevelyanról. Ő az, akit manapság polihisztornak neveznek. – Mi az, hogy polihisztor? – A reneszánsz ember modern megfelelője. Számos tudományterületen járatos. – Ó. – Tessán látszott, hogy kételkedik. – Az agykapacitás nem szükségképpen tesz egy férfit érdekes vacsorapartnerré. – Harry nagyon is érdekes ember, hidd el. – Molly beszívta a finom teák és az aromás fűszerek illatát. Tulajdonosi büszkeséggel nézett körbe az üzletben. Tekintete közben automatikusan ellenőrizte, hogy minden készen áll-e a nyitásra. Ismerős rituálé volt. Hűségesen végigment minden mozzanaton attól a reggeltől kezdve, amikor először munkába állt. Húszéves volt akkor, az édesanyja abban az évben halt meg. Molly kénytelen volt otthagyni a főiskolát, hogy fenntartsa magát, a húgát és az apját. Az Abberwick család anyagi helyzete, amely sosem volt szilárd, abban az évben rohamosan romlott. Jasper húszezer dollár kölcsönt vett fel, hogy egy új találmány fejlesztését finanszírozza, és a bank visszakövetelte a pénzét. A hitelt folyósító tisztviselőnek az volt a benyomása, hogy Jasper arra akarja használni a pénzt, hogy korszerűsítse a háztartását. Nem fogadta örömmel a felfedezést, hogy a pénz robot vezérlőrendszerek terveire ment el. Jasper kiváló mérnök volt, de alkatilag képtelen volt a rendszeres munkára. Az alkotási és tervezési ihlet mindig akkor fogta el, amikor szabadon szárnyalhatott. Ingerültté tette és nem viselte el a korlátokat. Szabadnak kellett lennie, hogy az álmait kergethesse. Molly mamája, Samantha türelemmel és megértéssel szerette a férjét. Azonkívül gyakorlatias is volt. Samantha stabil jövedelmének volt köszönhető, hogy a család a felszínen maradt az ínséges időkben is. 57

A dolgok megváltoztak, amikor Samantha Abberwick közlekedési balesetben meghalt. Kelsey akkor még csak kilencéves volt. A család romokban hevert, nemcsak érzelmileg, de anyagilag is. Mollynak rettenetesen hiányzott az édesanyja, de nem sok ideje maradt gyászolni. Túl sok tennivalója akadt. Kelsey volt Molly számára az elsődleges. Aztán meg a család törékeny anyagi helyzete. Samantha jövedelme nélkül nem tudták fenntartani magukat, katasztrófa fenyegetett. Jasper Abberwick a szórakozott tudós mintapéldánya volt. A felesége halálát követő napokban képtelen volt a család fizetési problémáival megbirkózni. Elmenekült az alagsori műhelyébe, Mollyra hagyva, hogy szembeszálljon a válsággal. Molly felmérte a helyzetet, és tette, amit tenni kellett. Félbehagyta a tanulmányait, és elmerült a munka világában. A boltot, amelynek most a tulajdonosa volt, akkoriban nem Abberwick Tea & Fűszernek hívták, hanem Pipewell Teának, a tulajdonos, Zinnia Pipewell tiszteletére. A bolt egy koszlott kapualjban volt, közel a Pike Place Markethez. Az üzletről nem lehetett elmondani, hogy virágzott. Seattle kávéfüggő város volt, nem teázó. Zinnia alig-alig engedhette meg magának, hogy segítséget vegyen fel. Molly eltökélte magát, hogy az új munkaadója nem fogja megbánni a nagylelkűségét. Ugyanazzal a lelkesedéssel és energiával vetette bele magát a teljes idős munkába, ahogyan annak idején a tanulásba. Némi vizsgálódás után Molly azt javasolta Zinniának, színesítsék a kínálatot, és áruljanak fűszereket is üvegekben. Zinnia hallgatott rá. Seattle-t a gourmet-k és az étteremkritikusok szívesen nevezik ínyenc városnak. Molly tudta, hogy az egzotikus fűszerek számos ember érdeklődését felkeltik. Miután feltérképezte a terepet, és megállapodott különböző forrásokkal, hogy rendszeresen szállítják a ter58

mékeket a szárított mexikói chilipaprikától a spanyol sáfrányig, figyelmét a csomagolásra és a reklámozásra koncentrálta. Az üzlet nevet változtatott – Pipewell Tea & Fűszer lett. Ahelyett hogy a menő, modern európai ihletésű arculatot követte volna, amelyet a kávézók annyira szerettek, Molly régimódi, békebeli hangulatot árasztó dizájnt választott az üzletnek. Az eredmény egy kora tizennyolcadik századi tea- és fűszerkereskedő rakparti boltjának érzetét keltette. A forgalom hipp-hopp fellendült. Molly óvatosan terjeszkedett. Bevezette a házhoz szállítást, így a városon kívüli vevőknek nem kellett szatyorban hazacipelniük a vásárolt termékeket. Receptkönyvekkel és előrecsomagolt mártásokkal bővítette a kínálatot. Katalógusokat készített. A kirakatban kis teázót rendezett be. Felhasználta a legújabb kutatások eredményeit a teaivás jótékony hatásairól. Az egészséges táplálkozás megszállottjait és a kávétól megcsömörlötteket okos kis tájékoztató brosúrákkal bombázta. Amikor ez jövedelmezőnek bizonyult, a New Age-eseket és a meditáció megszállottjait vette célba. Felvett egy oktatót, aki az ősi japán teaszertartás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket. A bank megkapta a pénzét. Jasper újabb hitelt vett fel. Az élet ment tovább. Az idő előrehaladtával Molly rájött, hogy már nem fog visszamenni a főiskolára, hogy befejezze a tanulmányait. Zinnia bevette társnak. Ahogy közeledett a nyugdíj felé, felvetette, hogy a jövőre nézve ésszerű lenne megváltoztatni a bolt nevét. Molly sosem felejtette el azt az izgalmat és büszkeséget, amit akkor érzett, amikor először lépte át az Abberwick Tea & Fűszer küszöbét. Egy év múlva Molly kivásárolta Zinnia üzletrészét. Közeledett a bérleti szerződés megújítása. Molly úgy döntött, új helyre költözik. Tágas, levegős helyiségeket választott a vízpartra vezető, lépcsős szökőkúttal díszített út közepe táján – a turisták által kedvelt útvona59

lon. Tökéletes hely volt, amely nemcsak a turistákat vonzotta, de a környék hivatali dolgozóit is, akik ebédidőben szívesen költötték el szendvicsüket a szabad ég alatt a szökőkút lépcsőjén. Zinnia hosszú tengeri körutazásra ment. Jaspernek végül sikerült előrukkolnia egy különleges, újszerű megoldással az ipari robotok terén. Molly biztatására a jogokat egy fiatal, törekvő oregoni cégnek adta, és a pénz dőlni kezdett az Abberwick család pénzesládikájába. Hirtelen olyan sok pénzük lett, hogy még Jasper és a fivére sem tudta elverni, mielőtt meghaltak egy emberi erővel hajtott légieszköz kísérleti útja során. Jasper jókora szabadalmi díjat hagyott a lányaira, amely évekre tekintélyes jövedelmet biztosított. Valamint Mollyra hagyta a nagy fejfájást, ami aztán Abberwick Alapítvány néven vált ismertté. Tessa a teafőzés körül tüsténkedett. – Mesélj még erről az izgi randiról Trevelyannal. – Nincs mit mesélnem – mondta Molly. – Még nem volt benne részem. – A Rubin veríték a Barlangban játszik péntek este – mondta a találékony Tessa. – Mókás mulatság lesz, elhozhatnád oda. – Az az érzésem, a Barlang nem épp Harrynek való hely. – Ezt meg se hallottam. És mi vitt rá, hogy randizz... Hatalmas robaj szakította félbe Tessa kérdését. Molly tekintete a csukott irodaajtóra tapadt. – Jaj, ne, már megint! Odasietett, és benyitott. Húga, Kelsey felnézett a legutóbbi szerkezete, egy őrölt fűszert adagoló kis kütyü romjairól. Molly alig látott a zsályafelhőtől. – Mi történt? – kérdezte. – Csak egy aprócska hiba a szerkezetben – zihálta Kelsey. – Fogd be gyorsan az orrodat. 60

De már késő volt. A zsályapor szétterjedt a levegőben. Molly tüsszögni kezdett, szemét elöntötte a könny. Belépett az irodába, és becsapta maga mögött az ajtót, hogy az eladóteret megóvja a fűszer felhőtől. Kikapott egy zsebkendőt az íróasztalán levő dobozból, és az orrára szorította, hogy azon át lélegezzen, míg a por le nem ülepedik. – Bocs a felfordulásért. – Kelsey beletüsszentett egy zsebkendőbe. – Pedig már tényleg nagyon közel voltam. Legközelebb tutira jó lesz. Molly már vagy ezerszer hallotta ezeket a szavakat az évek során. Az apja és a nagybátyja, Julius úgy hajtogatta, mint egy litániát. Most tényleg nagyon közel voltam. Legközelebb biztos, hogy jó lesz. Mollynak megfordult a fejében, hogy felírja az Abberwick-ház ajtaja fölé mint valami családi mottót. A helyzet az volt, hogy egy Abberwick esetében ezek a gyalázatos szavak olykor igaznak bizonyultak. – Hétköznapi helyzet – dünnyögte Molly. Ismét tüsszentett. A szeme könnyben úszott. Hangosan szipogott, és még több zsebkendőt markolt ki a dobozból. Kelsey megtörülte a szemét, és bocsánatkérő mosolyt villantott a nővérére. A tökéletes vigyor feltárta a néhány ezer dollárt érő fogszabályozó beavatkozást, melyet Molly pár évvel korábban kifizetett. Molly el volt ragadtatva a beruházásától. A család nem engedhetett volna meg ilyen luxuskiadást, amikor ő volt tizenéves. Ennek köszönhetően Molly két metszőfoga egy icipicit csálé volt. – Te jól vagy? – kérdezte Kelsey. – Ez biztosan kipucolja az orrjárataimat az elkövetkező fél évre. Molly leporolta a székét, és leült. Kurta pillantást vetett a fűszeradagolóra. A gépezet műanyag tubusokból és emeltyűkből állt, hogy megfelelően adagolja az őrölt fűszert. Az adagolót működtető kis motor most füstölgő romokban hevert az íróasztal sarkán. – Mi döglött be? 61

Kelsey úgy hajolt a roncsok fölé, mint egy holttestet vizsgáló törvényszéki patológus. – Azt hiszem, a zsályapor valahogy bejutott a motorba, és eltömítette. – Értem. – Nem volt értelme felhúzni magát az ilyesmin, Molly jól tudta. A sikertelen kísérletek megszokottak voltak az Abberwick családban. Hátradőlt a székén, és beletörődéssel vegyes szeretettel nézte a húgát. Kelsey határozottan örökölte a családi géniuszt és a barkácsolótehetséget. Ötéves kora óta állandóan szerelt. A babaházától a biciklijéig semmi nem volt biztonságban. Molly azóta is megborzongott, ha eszébe jutott az a nap, amikor bemenvén Kelsey szobájába, kishúgát egy villanykörte, egy drót és egy fogó társaságában találta. A kislány a játék sütőjét akarta működőképessé tenni. Bár Kelsey az Abberwickek kíváncsiságát és feltalálói érzékét az apjától, kék szemét és bronzvörös haját az anyjától örökölte. Valamint Samantha Abberwick finom arccsontozatát és szép ívű állát. A fogszabályozás mindezt csak megkoronázta. Molly azt kívánta, bárcsak láthatná az édesanyjuk, milyen szép és bájos nővé serdült a kisebbik lánya. Azt is kívánta, bárcsak az ő szórakozott apukája ne feledkezett volna bele annyira a véghetetlen terveibe és elképzeléseibe, s akkor észrevehette volna, hogy Kelsey az ő nyomdokaiban jár. Mollyra maradt, hogy megpróbálja pótolni mindkét hiányzó szülőt. Igyekezett mindent megtenni, de tudta, hogy valahol mindig attól tart, hogy ő nem elég ahhoz, hogy ez sikerüljön. Csak hálát adhatott azért, hogy Kelsey láthatóan nem hiányolta a „valódi” szülői törődést. – Csak egy szűrőt kell terveznem hozzá. – Kelsey a fűszeradagoló romjait vizsgálgatta. – Nem lesz túl nehéz. 62

Molly körbepillantott az irodáján. – Jobb lenne, ha először azt találnád ki, hogyan takarítod el ezt a rengeteg port. – Ne izgulj, beüzemelem azt a porszívó robotot, amelyet tavaly beállítottam ide. – Kelsey a csavarhúzóért nyúlt. – T-Rex hogy vélekedett Duncan Brockway dilinyós ötletéről, hogy a holdfényből nyer villamos energiát? Molly felsóhajtott. – Te tudtad, hogy dilinyós ötlet? – Brockway pályázata álmodozáson alapul, nem tudományos vizsgálaton. – Trevelyan is pont ezt mondta. Miért nem szóltál, hogy a pályázat egy lufi? – Nem akartam elrontani a mulatságodat. Úgy gondoltam, ez Trevelyan dolga. Hisz ezért fizeted. – Nagyon köszönöm – dünnyögte Molly. – Inkább hagytad, hogy Harry hülyének nézzen engem. – Tutira veszem, hogy nem néz hülyének. Jól tudja, hogy a technika nem az erősséged. – Kelsey felnézett a meghibásodott motorról. – Hé, mi ez az egész? Most már Harrynek hívod? Idáig T-Rex volt, meg gaz Predator. Aki eltiporja a nagy ötleteket. – Igyekszem szakítani a szokással, mielőtt randizom vele. Kicsit zavaró lenne. – Randizol vele? – Kelsey csak bámult rá. – Te randira mész a TRexszel? – A neve dr. Harry Trevelyan – mondta kimérten Molly. – És holnap este elvisz vacsorázni. – Ezt nem hiszem el! Mielőtt Kelsey magához térhetett volna a megrázkódtatásból, megcsörrent a telefon. Molly tüsszentett, maid felvette a kagylót. – Abberwick Tea & Fűszer. – Molly, drágám, te vagy az? – Igen, Venicia néni. – Molly a zsebkendőbe szipákolt. 63

– Nem jó a hangod. Csak nem megfáztál? – Jól vagyok. Egy kis baleset történt Kelsey új fűszer-adagoló szerkentyűjével. – Senki nem sérült meg, remélem. – Az orrjárataim már sosem lesznek a régiek, de amúgy minden rendben. – Na, akkor jó. – Venicia a hosszú évek tapasztalatának könnyedségével tért napirendre az incidens felett. Végül is harmincöt évig volt egy Abberwick felesége, mielőtt megözvegyült volna abban a balesetben, amelyben Molly apja meghalt. – Azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleményed a zöld és arany kombinációról. – Zöld és arany? De mihez? – Az esküvői ruhámhoz. Te nem is figyelsz? – De, figyelek. Zöld és arany. Remekül hangzik. – Az ezüst talán jobb lenne. – Venicia elhallgatott. – Bár valahogy nem tudom elképzelni a zöldet az ezüsttel. Te hogy látod? – Tulajdonképpen nem gondolkodtam rajta. – Molly lesöpörte a zsályaport a reggeli postáról, és szétválogatta a leveleket meg a reklámcédulákat. Venicia elemezni kezdte, miért előnyösebb arannyal párosítani a zöldet s nem ezüsttel. Molly csak fél füllel hallgatta. Nagyon szerette a nagynénjét, de azért képes volt két dolgot csinálni, míg Venicia a közelgő esküvőjét tervezgette. Kelsey együtt érzőn rávigyorgott, miközben Molly óvatosan felnyitott egy borítékot. – … mondtam Cutternak, hogy az jó lesz – mondta éppen Venicia. – Semmi probléma, nem igaz, drágám? Molly kapcsolt, hogy valamit elmulasztott. – Mi is ez, Venicia néni? – Azt mondtam Cutternak, hogy szerintem biztosan hajlandó leszel velünk vacsorázni péntek este. Nem hallottad, drágám? 64

– De, persze, hallottam. – Savanyú pillantást váltott Kelseyvel. – Csak épp a naptáramat nézem. Úgy látom, pénteken nem érek rá. – Péntek este? – Venicia meglepettnek tűnt. – Tudom, és engem is megrázkódtatásként ért, de a jelek szerint akkor randevúm lesz. – De miért, drágám? Ez igazán nagyszerű! Nagyon örülök. Valaki izgalmassal? – Harry Trevelyannal. – A tanácsadóddal? – A lelkesedés kihunyt Venicia hangjában. – Azt hittem, nem érdekel téged dr. Trevelyan. – Rájöttem, hogy több van Trevelyanban, mint eleinte feltételeztem. – Hát, mindenesetre bármilyen randevú jobb, mint a semmilyen. – Venicia hangja nem csengett túl meggyőzően. – Isten a tanúm, hogy már egy ideje aggódtam, menynyire nem élsz társas életet. – Fel a fejjel, Venicia néni. Nézd a dolog jó oldalát. – Ó, drágám, azt teszem, persze – nyugtatta meg Venicia. – Nagyon örülök, hogy programod van holnap estére. Ki tudja, mi sül ki belőle? Mert amikor én először találkoztam Cutterral azon a hajón, álmomban sem jutott volna eszembe, hogy belészeretek. – Én nem tervezem, hogy beleszeretek Harrybe – mondta gyorsan Molly. – Nem nagyon passzolunk egymáshoz. – Az ember sosem tudhatja, drágám. Az ellentétek vonzzák egymást. Molly összerezzent. – Valójában sosem hittem ebben a régi mondásban. – Figyelj, megkérem Cuttert, hogy rendezzen vacsorát nekünk egy másik napon. Mit szólnál a szombathoz? – A szombat jó lesz. – Pompás. Érezd jól magad holnap este, drágám. – Igyekszem. – Molly megkönnyebbülten tette le a kagylót. 65

Kelsey fel sem nézett, miközben szétcsavarozta a motorházat. – Melyik a legújabb esküvői verzió? – A zöld és arany. – És mi lett a kék-arannyal? – Az a múlt heti színkombináció volt. – Molly felnyitott egy újabb borítékot, amiből, mint kiderült, a legújabb katalógusa került elő. – Örülni fogok, ha már vége lesz ennek az esküvői cécónak. – Tudom. Venicia néni egy kissé megszállott ez ügyben, nem gondolod? – De igen. De örülök neki. – Molly a fűszerek listáját tanulmányozta, melyet egy arizonai megrendelő küldött. – A Julius bácsival töltött évek után megérdemel egy ilyen kedves, figyelmes embert, mint Cutter Latteridge. – Egy kedves, jól eleresztett embert, mint Cutter Latteridge – egészítette ki Kelsey szárazon. – Az a ház Mercer Islanden, meg az a jacht nem két fillér. – Így van. – Molly az egyik halom tetejére tette a megrendelést. – Legalább nem kell amiatt aggódnunk, hogy a pénzéért veszi el a nagynénénket. Venicia néni igazán megérdemli. – Julius bácsi nem volt olyan rémes. Sokban hasonlított apára. – Pontosan. – Molly újabb borítékért nyúlt. – Az idő jó részében apa megfeledkezett róla, hogy családja van. Julius bácsi sem volt sokkal jobb. Venicia néni egyszer elmesélte, hogy a harmincévnyi házasságuk alatt Julius bácsi egyszer sem emlékezett meg a házassági évfordulójukról, a születésnapjáról nem is beszélve. Kelsey az eltömődött motor belsejét vizsgálgatta. – Pont, mint apa. Molly nem szólt. Kelsey mindent elmondott. A jóindulatú figyelmetlenséget pontosan összefoglalta ez a mondat. Jasper Abberwick a maga módján szerette a családját, de a munkáját mindig is jobban szerette. Még azokat a csodálatos elektromos játékokat is, amelyeket 66

a lányainak csinált évekkel azelőtt, elsődlegesen a később kifejlesztett robotok prototípusainak tervezte. Molly szerette a régi játékokat. Az alagsori műhelyben raktározták el őket. Félévente lelkiismeretesen ellenőrizte a különleges tartós elemeket, amelyeket Jasper külön beléjük tervezett. Egyszer arra gondolt, hogy majd az ő gyerekei fognak játszani velük. De az utóbbi időben ez a lehetőség egyre távolibbnak tűnt. Nyílt az iroda ajtaja. Tessa kukkantott be óvatosan. – Itt Minden rendben? – Azt hiszem, túléltük Kelsey egyik újabb kísérletét – felelte Molly. – Nagyszerű. – Tessa belépett az irodába. Szeme határozottan csillogott. – Ebben az esetben itt az ideje, hogy megbeszéljük a randidat a T-Rexszel. Molly újabb borítékot bontott fel. – Mi van ezen megbeszélnivaló? Kelsey letette a csavarhúzót. – Tessának igaza van. Meg kell beszélnünk. Sok idő eltelt, mióta utoljára igazi randid volt. Azaz mióta nem találkozgatsz már Gordon Brooke-kal. – Ez nem igaz. Épp a múlt hónapban vacsoráztam együtt Eric Sandersszel. – Eric a könyvelőd – mutatott rá Tessa. – Az munkavacsora volt. Te mesélted, hogy egész este az adó-visszatérítésről beszélgettetek. – És? Kelsey a homlokát ráncolta. – Még jóéjt-puszit sem adott, ugye? Molly elpirult. – Persze hogy nem. Hiszen a könyvelőm, az isten szerelmére! – Tudtam! – Kelsey Tessára nézett. – A nővérem egy naiv, ártatlan bárányka. Tessa ciccegett. – Rengeteg munka áll még előttünk, nem kockáztathatjuk meg, hogy így engedjük el egy igazi randira. 67

Molly gyanakvón figyelte őket. – Ti meg miről beszéltek? – Odakint, az egy valódi dzsungel – mondta Tessa. – De ne izgulj, Kelsey meg én tartunk neked egy gyorstalpalót, hogyan élj túl manapság egy randit. Harry, amint kiszállt az autóból, rögtön észrevette a furcsa fekete dobozt Molly ajtaja előtt. Elgondolkodva kivette a csokor sárga rózsát, és a bal könyökhajlatába tette. Érdeklődve nézegette a dobozt -, miközben lel ment a rozoga épület lépcsőjén. Az első gondolata az volt, hogy valaki megpróbálta korábban kézbesíteni, de mivel senki nem nyitott ajtót a csöngetésre, ott hagyta a lábtörlőn. A következő gondolata az volt, hogy ha senki nem válaszolt a csöngetésre, akkor Molly nincs otthon. Megfeledkezett a randevúról. Óriási csalódás lett úrrá rajta. Fel kellett volna hívnia délután, hogy emlékeztesse, jutott eszébe. És akkor meglátta a fekete drótot. A fekete doboz teteje alól vezetett az ajtókilincshez. Amikor az ajtó kinyílik, a doboz teteje lerepül. Harry azon tűnődött, hogy aki idetette, tréfának szánta-e. Amolyan varázsdobozból kiugró rugós krampusznak, amelyik kipattan, amint a doboztető lekerül. Harry lassan ment fel a lépcsőn, szemét le nem vette a dobozról. Nem tréfa. Hirtelen belényilallt egy szúró érzés. Valami itt nagyon nem stimmel. Zaj hallatszott a nehéz ajtó túloldaláról. Molly készült ajtót nyitni. Harry eldobta a csokrot, és a dobozhoz ugrott. – Ne nyisd ki az ajtót! – kiáltotta. – Harry? – Molly jelent meg az egyre szélesedő ajtónyílásban. – Te vagy az? Mi a baj? 68

A dobozt az ajtóhoz kapcsoló drót megfeszült. A tető lerepült. Berregés hallatszott. Harry látta, amint egy fémtartóról pisztoly emelkedik a magasba. A fegyvercső Mollyra irányult.

69

4

Harry halk, halálos kattanást hallott, amint a pisztolyra vetette magát. Bal kezével épp abban a pillanatban ütötte félre a dobozt, amikor a fura szerkentyű elsült. Ahogy ujjai a halálosnak tűnő szerkezethez értek, hullámként futott át rajta az érzés: nem stimmel. Nem volt ideje erre figyelni. Egy szívdobbanásnyi idő után el is tűnt. Egy töredék másodperc múlva, hogy ösztönösen lebukott, Harry a házfalnak ütközött és felegyenesedett. Egyensúlyát visszanyerve csak nézte, ahogy a pisztoly doboza lebukdácsol a lépcsőn a felhajtóra. Valami puha bomlott ki a pisztolycsőből. Erőtlenül csapkodott, majd a földre hullott. – Mi a fene zajlik itt? – Molly lenézett a fekete dobozra és a tartalmára. Ámuló szeme Harryre siklott. – Te aztán villámgyors vagy. – Ha úgy adódik. Harry megigazította a dzsekijét, és lassan lement a lépcsőn, majd megállt a pisztolyszerű szerkezet mellett. A csőből fehér zászló lógott ki, rajta piros betűk. A cipője orrával elegyengette a vásznat, így elolvashatta a feliratot. BANG! HALOTT VAGY. 70

– Persze. És te? – Remekül. – Látom – mondta Molly vigyorogva. – Eredeti módszered van rá, hogy úrrá legyél az első randi okozta feszélyezettségen. – Mint Josh a napokban rámutatott, rég volt, hogy utoljára randiztam, és kijöttem a gyakorlatból. – Harry lenézett a pisztolyzászlóra. – De ez nem tőlem származik. Én virágot hoztam. – Tényleg? – Molly észrevette a szétszóródott rózsákat. Elragadtatottan elmosolyodott. – Tényleg hoztál. Gyönyörűek. Honnan tudtad, hogy a sárga rózsa a kedvencem? Harry követte a pillantását a szerteszét szóródott sérült virágokra. – Megérzés. Figyelte, ahogy a lány lesiet a lépcsőn, hogy összeszedje a rózsát. A virágot Josh javasolta az utolsó pillanatban, de Harry nem látta okát, hogy ezt megemlítse. Azt mondta magában, hogy neki is eszébe jutott volna, ha Josh nem említi. Kijött a gyakorlatból, de azért nem hülye. Harrynek feltűnt, milyen csodálatosan néz ki Molly. Aranyszínű gombokkal szegélyezett dögös kis skarlátpiros ruhát viselt. Hozzá kurta, katonai fazonú jópofa dzsekit. Rakoncátlan haját kis arany csatokkal igyekezett a füle mögé szorítani. A pántos szandál kiemelte lábának elegáns ívét. Harry rádöbbent, hogy még sosem látta másban Mollyt, mint hivatali öltözékben. Kellemes volt ez a változat. – Úgy látom, a többségük túlélte. – Molly a rózsákat rendezgette. – Hagyd a virágot, tönkrement. – Nem, dehogy. Egyik-másik kissé zilált, de nincs nagy baj. Harry úgy döntött, ezen nem érdemes vitatkozni. A lehullott szirmok magukért beszéltek. Figyelmét ismét a fekete dobozra és a veszedelmesnek látszó fegyverre fordította. – Van valami ötleted, ki hagyhatta itt? – kérdezte. 71

– Nincs. – Molly futólag a szerkezetre pillantott, miközben felment a lépcsőn. – Házilagos gyártmány lehet, talán a húgom valamelyik barátjáé. Egy csomó kreatív sráccal lóg. Némelyikük kissé még éretlen, de ősszel mindegyikük megkezdi a főiskolát. Harry felidézte magában a röpke, ám összetéveszthetetlen nem stimmel érzést, mely megrohanta, amikor fel akarta fordítani a dobozt. De gyorsan elhessegette. Semmi szokatlan nincs az ilyen reakcióban, mondta magában. Egy Mollyra irányuló fegyver látványa épp elég ok a furcsa érzésre, ami abban a pillanatban elfogta. – A húgod barátai ilyesmivel szórakoznak? – kérdezte. – Kelsey örökölte a családban a feltalálói hajlamot. – Molly kissé savanyúan mosolygott. – Olyanokkal lóg, akiknek hasonló az érdeklődésük. Többnyire mindnyájan nagyon helyesek, bár néhánynak elég sajátos elképzelése van | humorról. Arról híresek, hogy nagyon bonyolult és nagyon elmés csínyeket eszelnek ki egymás számára. Harry ellazította az ujjait. – Ez úgy hangzik, mintha már korábban is tapasztaltál volna ilyesmiket. Molly elfintorodott. – Ha olyan családban nő fel az ember, mint én, megtanulja könnyedén venni a meglepetéseket. Gyere be, míg vázába teszem a virágot. Harry habozott, aztán letérdelt, és összeszedegette a törött pisztoly darabjait. Megfeszült, amikor a hamis pisztolyt érintette. Megkönynyebbülés töltötte el, hogy ujjai csak műanyagot és fémet tapintottak. Oké, ez csak utánzat. A homlokát ráncolta a csőből kilógó zászló láttán. – Biztos vagy benne, hogy ez a húgod egyik barátjának a műve? – kérdezte, és felállt. – Mi más lehetne? – Molly rámosolygott a sárga rózsákra. – Biztos valami búcsúpoén. Kelsey vasárnap elutazik. Kaliforniába megy az új főiskolára egy speciális egy hónapos gyakorlatra, amit a műszakis diákoknak tartanak. 72

– Értem. A törött darabokkal a kezében Harry követte a lányt a tátongó előtérbe. Molly egy bizarr konyhába vezette. Harry érdeklődéssel nézett körül. Minden ismerős volt, bár ugyanakkor küllemében enyhén más, mintha az Enterprise űrhajóról került volna oda a berendezés. A pultok teteje és a berendezési tárgyak rozsdamentes acélból és műanyagból készültek újszerű formákban. Egy vezérlőpanel volt a falba ágyazva. Molly kinyitotta a konyhaszekrényt, és elővett egy vázát. Harry a pisztoly alkatrészeit az ablak előtt álló asztal fényes acélfelületére helyezte. – Hol van a húgod ma este? – kérdezte, miközben a fekete doboz maradványai között matatott. – Valahol a barátaival. – A barátai közül kik nem tudták, hogy ma este nem lesz itthon? – Fogalmam sincs. – Molly elzárta a vizet, és a rózsákat rendezgette a vázában. – Sokan nem tudhatták. Miért kérdezed? Harry fogta a pisztolyt, és csak forgatta a kezében. – Bárki tette ide ezt a fura kis masinát, nyilván azt hitte, Kelsey itthon lesz ma este. Molly homlokráncolva mustrált egy törött rózsaszálat. – Valószínűleg. – Kelletlenül eltávolította a virág fejét, és egy furcsa küllemű acéltartályba dobta. Halk zümmögés hallatszott, és a törött virág eltűnt szem elől. Harry levette a dzsekijét, és egy szék hátára terítette. Leült az asztalhoz, és maga elé húzta a dobozt. Felnézett a mennyezetről lógó fura berendezésre. – Hogyan tudom felgyújtani a villanyt? – A piros gomb az asztal közepén.

73

Harry szemügyre vette az acélasztalba épített, gombokkal teli panelt. Kísérletképpen megnyomta a piros gombot. Abban a pillanatban fény öntötte el az asztallapot. – Klassz. – Kösz. – Molly hátralépett, és megszemlélte a virágokat. – Na, a rózsák rendben vannak. Tényleg gyönyörűek, Harry. Nem is emlékszem, mikor kaptam utoljára valakitől virágot. Köszönöm szépen. Harry elraktározta az agyában, hogy megköszönje Joshnak, amiért eszébe juttatta ezt az ódivatú gesztust. – Nagyon szívesen. – Ha megbocsátasz, megyek a ridikülömért. Egy perc és itt vagyok. – Csak nyugodtan. – Harry előrehajolt, hogy megvizsgálja a rugós szerkezetet, amely a pisztoly talapzatát felemelte. Hallotta, hogy Molly kimegy a konyhából. Szandáljának sarka kopogott a folyosón. Ez eltart néhány percig, gondolta. Kigombolta a kézelőjét, feltűrte az ingujját, és nekilátott szétszedni a talapzatot. Molly nemsokára visszatért. – Harry? Én kész vagyok. Harry lel sem nézett a munkából. A rugót már kiszerelte a dobozból. A talapzat alkatrészei ott sorakoztak előtte az asztalon. – Csak még néhány perc. – Hm – dünnyögte Molly. Negyven perccel később Molly az articsókás, nap érlelte paradicsomos pizzát választotta a szabadalmazott Abberwick Spájz és Konyha Masinából. Hozzá az Abberwick Automatizált Borpincéből testes Washington Cabernet-t. Némi megfontolás után kék sajtos római salátát is rendelt a Spájz és Konyhából. A szerkezet lágy dallam kíséretében öblítette le, majd szárította meg a friss salátaleveleket. 74

Hirtelen szeszélyből Molly úgy döntött, maga morzsolja rá a kék sajtot a salátalevelekre. Az elhatározásnak, hogy a végső simítást saját kezűleg végzi el, valószínűleg ahhoz volt köze, hogy férfi van a háznál, gondolta. Valamifajta női késztetés hajthatta, semmi kétség. Ami szinte bizonyosan elmúlik reggelre, mert az ilyen impulzusok soha nem voltak hosszú életűek. Mire Molly mindennel elkészült, Harry a fura fekete doboz minden egyes darabját sorba rakosgatta a konyhaasztalon. Nem is maradt hely a tányéroknak meg a poharaknak. Molly lopva tanulmányozta Harry kérlelhetetlen ábrázatát, ahogy az asztal fölé hajolt. Figyelmét teljesen lekötötte a pisztolyszerűség apró darabokra szedése. Mollynak a laboratóriumában munkába mélyedt alkimista képe ugrott be rögtön. Szinte tapintható volt az az intenzitás, amellyel Harry koncentrált. A lány azon morfondírozott, vajon Harry ugyanilyen odaadással és összpontosítással szeretkezik-e. A gondolattól lángba borult az arca. Szerencsére Harry nem vette észre. Éppen egy kis elemmel működtetett motorral foglalatoskodott, amelyet kioperált a dobozból. Molly megnyomott egy gombot, és egy másik rozsda-mentes acéllap vált le a falról, szétnyílt, és hozzáigazította magát az asztalhoz, amelyet Harry most munkapadnak használt. – Na? Mit szólsz hozzá? – Molly feltálalta a pizzát és a salátát az újonnan felállt asztalra. Harry végre felnézett. Hunyorgott, mintha ki akarná tisztítani az agyát. Aztán a pizzára és a salátára pillantott. – Ez meg mi? – A vacsora – közölte vidáman Molly. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhen halok. Harry ámbraszín szemében megvillant a vészjelző. 75

– A fenébe. – Az órájára nézett. – Fél nyolcra volt asztalfoglalásunk. – Neked volt asztalfoglalásod fél nyolcra. – Molly odanyújtott neki egy szalvétát. – Biztos vagyok benne, hogy valamivel nyolc után odaadták másnak az asztalunkat. Harry felnyögött. – Ez hihetetlen! Ne haragudj. – Épp felállt volna a székéről. – Felhívom az éttermet, hátha fél kilencre be tudnak suvasztani minket. – Hagyd csak. A pizza kész, én meg éhes vagyok. Remélem, szereted az articsókát meg a napon érlelt paradicsomot. Úgy érzem magam ma este, mint aki kísérletezik. Harry férfias elismeréssel nézte a pizzát. – Te csináltad? Részben. Kiválasztottam a hozzávalókat. – Molly megnyomott egy gombot, mire az asztal alól megjelent egy fiók az evőeszközökkel. – Az Abberwick Spájz és Konyha Masina mindent megcsinált. Kivéve a kék sajtot, azt én morzsoltam rá a salátára. Harry a masszív, rozsdamentes acélból készült szerkezetet tanulmányozta, amely a konyha egyik falát uralta. – Elképesztő. Az apád egyik szabadalma? – Igen. Megkereste vele az összes főbb gyártót. Mindenki őrültnek nevezte. Elmagyarázták neki, hogy a lényeg, hogy a vásárlók sok-sok különféle konyhai gépet vegyenek, amelyek az egyes feladatokat ellátják, nem pedig egyetlen, nagyon hatékony szerkezetet, amely mindent megcsinál, és évekig működik. Harry hátradőlt a székén. Szája sajnálkozón lebiggyedt. – Ez a sorsa egy csomó érdekes újításnak. Felkapott egy pizzaszeletet, és jókorát harapott belőle. Jóízűen elrágta, és lenyelte. – Én igyekszem kizárólag a témára koncentrálni, amikor egy érdekes projekten dolgozom – mondta mentegetőzve. Molly elvigyorodott a pizzája fölött. – Ismerős tünet. 76

– Azért, mert feltalálócsaládból származol? A lány vállat vont. – Igen, meg aztán én magam is arról voltam ismert, hogy hajlamos vagyok belebonyolódni egy projektbe. – Ez igaz is, nemde? – Harry vonásai meglágyultak. – Láttam, mennyire fellelkesedtél némelyik pályázaton. – Olykor az üzleti ügyeimet is így intézem. – Ettől egy kicsit jobban érzem magam ma este – mondta Harry. – De nem fogom Joshnak elmesélni, mi történt. – Miért? Mi köze Joshnak a randinkhoz? – Kiselőadást tartott nekem a modern randizás mikéntjéről. Nyilván azt gondolta, hogy mivel már jó ideje kijöttem a gyakorlatból, egyedül nem boldogulok. Bár ezt a mostani kis fiaskót elnézve, lehet, hogy igaza volt. Molly kis híján megfulladt a falattól. Igyekezett lenyelni, miközben majd’ szétvetette a nevetés. – Te is? Harry fekete szemöldöke kérdőn felszaladt. – Mit akar ez jelenteni? – Én is hasonló oktatásban részesültem a húgomtól, és Tessától, a munkatársamtól. – Bosszantó, nem? – Harry bekapott még egy falat pizzát. – Ami engem illet, szerintem Josh élvezi, hogy most ő papol nekem. Gyanítom, hogy ezzel vág vissza a számtalan kis hegyi beszédért, amit középiskolás korában tartottam neki. – Sokat volt veled kisebb korában? – Az apja halála után költözött hozzám. Tizenkét éves volt. Az édesanyja balesetben halt meg egy vásári futamra való felkészülés során. Josh még kisbaba volt akkor. Molly lassan letette a kezében tartott pizzaszeletet. – Tizenkét éves korától te nevelted Josht? 77

– Azt hiszem, nem a nevelés a megfelelő kifejezés. – Vállat vont. – Fogalmam sem volt, mit és hogy csinálok, de szerencsémre Josh remek srác volt. Egész jól átvészelte, noha semmilyen tapasztalatom nem volt e téren. – A mamám meghalt, amikor a húgom, Kelsey még kislány volt. Apa nagyon szeretett mindkettőnket. – Molly szomorkásan elmosolyodott. – Fantasztikus játékokat csinált nekünk kiskorunkban. De az a tipikus szórakozott feltaláló volt. Harry megértően bólogatott. – Az állandó agyalás kényszere megszállottsággá válhat. – Mondasz valamit. Néha úgy tűnt, apa totál megfeledkezett róla, hogy családja van. És anya halála után csak rosszabb lett. Azt hiszem, a munkával próbálta kompenzálni a fájdalmát. Harry fürkészőn nézte a lányt. – Szóval próbáltad betölteni a szüleid szerepét, amíg Kelseynek szüksége volt rá? Molly elmosolyodott. – Még most is magam előtt látom, ahogy égnek emelte a szemét, amikor hegyi beszédet tartottam neki. – Josh ugyanezt csinálta, de túlélte, a beavatkozásom ellenére. Idén ősszel kezdi a főiskolát. Azt tervezi, hogy továbbtanul. – A nyomdokaidba lép? – Most mit mondhatok? A kölyökben van spiritusz. – Akárcsak Kelseyben. – Molly nem tudta eltitkolni a büszkeségét. – Ez a műhelygyakorlat, amelyre most nyáron meghívták, a legígéretesebb diákoknak szól csak. Tudom, hogy nagyon fogja élvezni az egyetemet. – Josh is, az biztos. Kiváló átlaga volt a múlt évben. Molly nem bírta tovább. Kitört belőle a nevetés. – Mi olyan vicces? – kérdezte Harry. – Csak hallgasd magunkat. Olyanok vagyunk, mint két középkorú szülő, akik a csemetéik briliáns előmenetelét vitatják meg. 78

– Nekem van okom rá, hogy középkorúnak tűnjek – jegyezte meg szárazon Harry. – Harminchat éves vagyok. Te még csak a húszas éveidben jársz. Molly vágott egy grimaszt. – A hónap végén töltöm be a harmincat. – A fejét csóválta. – Istenem, hogy szalad az idő! Harry egy darabig szótlanul rágcsálta a pizzáját. – Voltál már férjnél? – kérdezte végül. – Nem. Másfél éve azt hittem, talán most... De aztán másképp alakult. És te? – Én is körülbelül másfél éve jegyeztem el valakit. Molly megmerevedett. – És? Mi történt? – A lány másképp döntött. Férjhez ment az egyik unokatestvéremhez a család Stratton-ágáról. Brandon Stratton Hugheshoz. – Értem. – Molly nem tudta, mit mondhatna erre. – Sajnálom. – Így volt a legjobb. Utólag úgy gondolom, nagy bizonyossággal kijelenthetem, hogy a házasságunk nem működött volna. – Miért? – Olivia és én nemigen illettünk egymáshoz. Olivia klinikai pszichológus. Mindig megpróbált analizálni engem. – Harry habozott. – Nem hiszem, hogy tetszett neki, amit talált. – Értem. – Molly érezte, hogy a látszólag közömbös elbeszélés mögött rengeteg ki nem mondott dolog fortyog. Sokkal több rejlik a mélyben, gondolta. – Kíváncsi lennék, milyennek tartotta Olivia a kapcsolatotokat. – Azt hiszem, Olivia irántam táplált érzelmeit a legjobban a „zsigeri rémület pillanataival szabdalt unalmas órák” kifejezéssel lehetne összefoglalni. Molly megrökönyödve bámult rá. Beletelt néhány másodpercbe, míg magára talált. – Rémület? 79

– Semmi durvaság. Talán nem is különösebben érdekes. Olivia valószínűleg rögeszmének mondaná. Molly nem volt benne biztos, de Harry mintha elpirult volna. – Hm. Rögeszme. Az nem olyan rettenetes. Bár nem tudhatom. Nem volt alkalmam megtapasztalni. – A lány iparkodott, hogy közömbösen hangozzék. Harry felnézett. Arcáról eltűnt a pír. – Ez tény? A tekintetük találkozott, és egymásba kapcsolódott. Az utolsó pizzaszelet megremegett Molly kezében, ahogy a hirtelen támadt izgalom átcikázott rajta. Olyan intenzív volt, hogy szinte fájtak az idegvégződései. Igyekezett elnyomni magában ezt az idáig ismeretlen szexuális késztetést. Amikor sikerült, jobbnak látta, ha folytatja a társalgást. Finoman megköszörülte a torkát. – Szóval – mondta. – Szóval mi? Mollynak száguldott az agya. – Szóval, ennek a rögeszmének van valami köze ahhoz a bizonyos Trevelyan-féle Látáshoz, amelyet Josh említett a múltkor este? A jókedv abban a pillanatban eltűnt Harry tekintetéből. A helyét hideg, zárkózott kifejezés vette át. – Már mondtam neked, hogy ez az ökörség a Trevelyan-féle Látásról nem több, mint egy régi, családi trükk a show kedvéért. Molly eltűnődött. – A nők évezredek óta hisznek a női megérzésben. A legtöbbünk egyszerűen tudomásul veszi ezt. Teljesen természetes, hogy néhány férfiban is megvan ez a tulajdonság. Meglehet, hogy bizonyos családokban különösen erős ez a vonás. Valamiféle genetikai okból, vagy ilyesmi. – Egy lószart. Molly csak pislogott. – Hát, ez mindent elmond arról, hogyan vélekedsz e témáról. 80

– Sajnálom. – Harry indulatos vonásai dühödt maszkba merevedtek. – De én egész életemben kénytelen voltam együtt élni ezzel a Trevelyan-féle Látás marhasággal, és annyit mondhatok, hogy egy szemernyi igazság sincs benne. Molly az asztalra pillantott, ahol ott sorakoztak a fekete doboz darabjai. – Biztos vagy benne? Lehet, hogy ez egyfajta intuíció, és ezért aggaszt téged ez az ostoba pisztolyos csíny. Harry is lenézett az asztalon szétrakott darabokra. – Nem kell ahhoz semmiféle hatodik érzék, hogy az ember rájöjjön, akárki csinálta is ezt, jó adag gyűlölködés halmozódott fel benne. – Nem ismered a húgom barátait. Ők nem gyűlölködnek. De amint már mondtam, egynémely srác közülük kissé éretlen még. – Valaki időt és energiát nem kímélve összerakta ezt a dobozt a pisztollyal. Ami rád célzott – mondta nyersen Harry. – Mondtam már, hogy valószínűleg a húgomat akarták megijeszteni. – Ebben én nem vagyok annyira biztos. – Harry felkapott egy drótrugót, és lassan nyomogatta erős ujjai közt. – Úgy vélem, akárki hagyta is a dobozt a lépcsődön, tudta, hogy nagy valószínűséggel te fogod kinyitni az ajtót. – Ez őrültség – bizonygatta Molly. – Nekem nincsenek ellenségeim. Hányszor mondjam még, hogy a húgom valamelyik lökött haverja csinálta? Tréfának szánta. Ennyi és nem több. Harry letette a rugót. – Talán több ellenséged van, mint hinnéd. – Na ne bolondozz! Miféle ellenségeim lennének? – Az elmúlt hónapban több mint száz elutasító levelet írtál. Felháborodott és csalódott feltalálóknak. Molly csak bámult. – Ugye nem hiszed, hogy valamelyikük így akarja megtorolni? 81

– Ez is egy lehetőség. – Harry egy újabb darabot vizsgálhatott a fekete doboz szerkezetéből. – Szerintem értesíteni kellene a rendőrséget. – Jóságos Isten! Hát ez már tényleg túlzás. – Molly elszörnyedt a kilátástól, hogy bevonják a rendőrséget. Kelsey iszonyúan megbántódna, ha kihallgatnák a barátait. – Semmi nem történt. Csak otromba tréfa volt. – Mindenesetre nem ártana bejelenteni. – Nyílt a bejárati ajtó, Harry felkapta a fejét. – Kelsey lesz az. – Molly felpattant, megkönnyebbülve, hogy félbeszakadt a beszélgetés. Megállt a konyhát a hosszú előszobával összekapcsoló boltív alatt. – Szia, Kelsey. Milyen volt a film? – Molly! – Kelsey kék szeme elkerekedett a meglepetéstől. – Hogyhogy ilyen korán itthon vagy? Mi történt az izgi randin TRexszel? Nehogy azt mondd, hogy felültetett, miután annyit vesződtünk, hogy kiválasszuk a megfelelő ruhát! – T-Rex? – dünnyögte Harry Molly háta mögött. Molly nyakig pirult. Figyelmeztető pillantást küldött a húga felé. – Harry itt van. Úgy döntöttünk, inkább itthon eszünk. – Hoppá. – Kelsey elfintorodott, miközben átment az előszobán a nővéréhez. – Bocs. – Gyere, ismerkedjetek meg – mondta Molly. Kelsey megkerülte a nővérét. – Szia – üdvözölte kíváncsi tekintettel Harryt. – Helló. – Harry felállt. – Bármily sajnálatos is, de megkérdezem: honnan kaptam a becenevemet? – A T-Rexet? – Kelsey pajkos vigyort villantott rá. – Molly nevezett így téged, amiatt, ahogy elutasítottad azt a sok nagyszabású pályázatot. Meg azért is, mert a vezetékneved T-vel kezdődik. Trevelyan Rex. Érted már? – Értem. – Harry elgondolkodó tekintetet vetett Mollyra. 82

Molly lehunyta a szemét, és csak remélni merte, hogy nem lángol az arca szégyenében. – Hé, bocs, hogy félbeszakítottalak benneteket – folytatta Kelsey vidáman. – A film után egyenesen hazajöttem, nem mentem el Robinékhoz. Így legalább befejezhetem a pakolást. Szombat reggel Kaliforniába utazom. – Igen, hallottam róla – mondta Harry. – Nyári tudományos műhelygyakorlatra, igaz? – Aha. – Kelsey pillantása az asztalon szétrakott alkatrészekre siklott. – Ez meg mi? – Egy roppant kellemetlen kis tréfa maradványai, amellyel valamelyik haverod ma este megörvendeztetett – felelte Molly. – Szerintem Danny vagy Calvin a ludas. Egy álpisztoly lőtt rám, amikor kinyitottam az ajtót. Golyó helyett egy zászló bomlott ki belőle. – Furi. – Kelsey az asztalhoz lépett. Homlokráncolva szemrevételezte a darabokat. – De nem hiszem, hogy Danny vagy Calvin tette volna. Harry éles tekintetet vetett rá. – Mitől vagy benne ilyen biztos? – Nos, először is, Danny és Calvin kinőtt már az ilyen hülyeségekből. – Kelsey közelebbről is megvizsgálta a rugós szerkezetet. – Azonkívül… – Azonkívül? – vágott közbe Harry. Kelsey vállat vont. – Nem az ő stílusuk. Danny számítógépbuzi. Ha bármit összerak, az valami elektronikus cucc. Calvin meg kémiában utazik. Az ő meglepije csakis a vegyészettel lenne kapcsolatos. Harry halványan elmosolyodott. – Elsőrangú levezetés. – Kösz – ragyogott fel Kelsey. – A kivitelezés igencsak hanyag – mondta Harry. – Van olyan a barátaid között, aki ilyen slendriánul rakja össze a terveit? – Hát, Robin kissé rendetlen, amikor megépíti a prototípust. – Kelsey töprengve rágta az alsó ajkát. – De sosem láttam, hogy ilyes83

mit épített volna. Lucas megcsinálhatta. Ő a koránál éretlenebb, ha érted, mire gondolok. Reggel majd felhívom, és meglátjuk, tud-e valamit erről. – Ezt nagyon méltányolnám – mondta Harry. – Figyelj – szólalt meg Molly határozottan. – Itt a dolog vége. Szerintem el is feledhetjük az egészet. Kelsey és Harry csak bámult rá. – Kér valaki jégkrémet? – kérdezte lelkesen Molly. Harry az órájára pillantott. – Mennem kéne. – Hé, miattam ne menj el. – Kelsey feltartotta mindkét kezét, és hátrálni kezdett a konyhából. – Már el is tűnök az emeleten. Észre sem veszitek, hogy itthon vagyok. – Erre semmi szükség. – Harry Mollyra nézett. – Akárhogy is, de úgy tűnik, tönkretettem a mai estét. – Ugyan már – nyugtatgatta Molly. Arra gondolt, mennyi mindent tudott meg Harryről ezen az estén. Ezeket persze megtartja magának. – Nagyon érdekes este volt. Harry szkeptikusnak tűnt. – Ebben az esetben rábeszélhetlek, hogy ismételjük meg? – Persze – vágta rá habozás nélkül Molly. – Szombat este? Molly már-már beleegyezett, de aztán eszébe jutott, hogy más programja van. – Vacsorára vagyok hivatalos a nagynénémhez és a vőlegényéhez. Harry tudomásul vette. – Vasárnap nem leszek a városban. Hidden Springsbe megyek, Josh nagyapjához. – Tétovázott. – Eljönnél velem? Molly megrázta a fejét. – Kösz, szívesen mennék, de Kelsey szombat reggel utazik Kaliforniába. Kikísérem a reptérre. Harry szemében kifürkészhetetlen kifejezés jelent meg, és rögvest el is tűnt. 84

– Hidden Springs csak egyórányi autóút innen. Megvárhatom, míg kiviszed a reptérre. – Fogd szaván – tanácsolta Kelsey. – Rád fér a kikapcsolódás. – Rendben. – Molly elmosolyodott. – Elmegyünk a vásárba is, ha már ott vagyunk Hidden Springsben? Évek óta nem jártam ott. – Miért ne? – mondta Harry. – Jópofán hangzik – állapította meg Kelsey. – Mikor ültél utoljára az óriáskeréken, vagy ettél vattacukrot, Molly? – Évekkel ezelőtt – ismerte el Molly. Harry ijedt képet vágott. – Bármit, csak vattacukrot ne! – Oké, oké – nevetett Molly –, majd pattogatott kukoricát eszem. De csak ha megígéred, hogy lősz nekem egy nagy plüssállatot. – Nem probléma – mondta Harry. – Mióta az eszemet tudom, ezt a játékot valamelyik rokonom üzemelteti. Belső kapcsolat nélkül a végtelenhez közelít annak az esélye, hogy az ember egy nagy plüssállatot nyer. – Minden ilyen vásári nyerőjáték meg van bundázva? – kérdezte Kelsey. – Mondjuk úgy, hogy ezek a játékok nem éppen a játékosokat szolgálják – felelte szárazon Harry. Molly a pilláit rebegtette. – Lefogadom, hogy te bunda nélkül is nyernél, Harry. A pillanatnyi jókedv elillant Harry markáns arcáról. Tekintete nyugtalanítóan átható lett. – Jussanak eszedbe az unalmas órák, mielőtt túlságosan izgalomba jönnél az ilyen hülyeségektől. – Nemigen szoktam unatkozni. – Molly érezte, hogy ereiben száguld a vér. Harry szemébe nézett, és hirtelen könnyelműen kimondta, ami az eszébe jutott. – Ha minden kötél szakad, én elszórakoztatom magamat. Harry lassan, csábítón elmosolyodott. – Bízom benne, nem lesz rá szükség. 85

* Szombat reggel Harry egyedül ácsorgott a seattle-i Akvárium hideg, néma sötétjében. Gyakran járt ide, amikor gondolkodni akart. Egy sajgatóhalat figyelt, amely az akvárium fenekén szundikált. A jószág elbűvölte Harryt. Majdnem olyan furcsának és valószínűtlennek találta, mint azt, hogy megkérdezte Mollyt, vele menne-e Hidden Springsbe. Másfél órával korábban, fáradtan a kialvatlanságtól, amelytől már nem tudott a munkájára koncentrálni, lesétált a vízpartra. Végig kellett gondolnia, mit is művelt előző este. Az volt a szándéka, hogy a Mollyval való kapcsolatát elkülöníti a családi életében levő bonyodalmaktól. A Stratton és a Trevelyan család közötti viszály ritkán torkollott nyílt konfliktusba azon egyszerű okból, hogy Harry úgy intézte, hogy a két klán soha ne kerüljön személyes kapcsolatba egymással. Harry volt az egyedüli kapocs közöttük. Mindkét fél egyértelműen világossá tette, hogy azt akarják: ez maradjon is így. A Strattonok a Trevelyanokat – Harry kivételével – alacsonyabb létformának tekintették. Soha nem bocsátották meg Sean Trevelyannak, hogy megszöktette és feleségül vette a család hercegnőjét, Brittany Strattont. Az a tény, hogy Brittany szabad akaratából, önként szökött meg Seannal, a legkevésbé sem zavarta őket. A Trevelyanokban hasonlóan homályos kép élt a Stratton famíliáról, melynek tagjait fennhéjázó, begyöpösödött sznoboknak tartották. Egyöntetű véleményük szerint a Stratton-féle befolyás volt az oka, hogy Harry apja hátat fordított a családjának. Amikor Harry kezdetben eltervezte, hogy meghódítja Mollyt, esze ágában sem volt a problémás rokonaival traktálni a lányt. Nem is értette magát, hogy mi indította arra, hogy meghívja Hidden Springs86

be, s ez most aggasztotta. Az éjszaka nagy részében épp ezen gondolkodott. Az agya általában kristálytisztán működött, határozott, fegyelmezett módon. Az egyedüli kivételek az alkalmankénti megérzései voltak. Amikor rájött, hogy a Molly iránti érzései ugyanolyan megmagyarázhatatlanok, mint a tudásnak azok a bizonyos ritka, sokkoló felvillanásai, ez nagyon zavarta. A sajgatóhal fenyegetően megremegett. Hideg, érzéketlen szeme Harryre meredt az őket elválasztó üvegfalon keresztül. Harry mármár irigykedve gondolt a sajgatóhal kezdetleges agyára. Ennek a teremtménynek nem volt bonyodalom az életében. Nem voltak kusza családi problémái, nem érezte úgy, hogy két hadakozó fél között vergődik. Nem voltak melankolikus pillanatai. És nem félt a mélységtől, nem munkált benne csillapíthatatlan éhség lélekölő kötődés után, ami nemcsak megmagyarázhatatlan, de megsemmisítő is. Valaki megállt mellette az akváriumnál. Harry az újonnan érkezett felé fordította a fejét, és kurta pillantást vetett rá, mielőtt visszafordult volna, hogy tovább tanulmányozza a halat. Kissé meglepődött, hogy unokatestvérét, Brandon Stratton Hughest látja maga mellett. – Feltételezem, hogy ez nem véletlen – szólalt meg. – Beugrottam hozzád. – Brandon lehalkította a hangját. Gyorsan körbepillantott, nyilván hogy megbizonyosodjon, senki nem hallgathatja ki őket. Alig lézengtek a teremben. – A házfelügyelő mondta, hogy ide jöttél. Elég költséges mulatság így agyoncsapni az időt, hm? Nem két fillér a belépő. – Éves bérletem van. Szeretek idejárni, amikor gondolkodni akarok. – Vagy úgy. Harry és Brandon sosem állt közel egymáshoz, de hát ez – Josh kivételével – ugyanúgy igaz volt népes családjának többi tagjára is. 87

Brandonnal jószerével semmi közös nem volt bennük, leszámítva néhány Stratton-gént. Brandon négy évvel volt fiatalabb nála, atletikus termetű, kék szemű, szőke hajú – és arisztokratikusan jóképű, ami generációk óta jellemezte a Stratton férfiakat. Biztos alelnöki pozíciója volt a Stratton Ingatlanban, a család által tulajdonolt ingatlanfejlesztő vállalatnál. – Nos? – kérdezte Harry. – Nagyon akarhatsz beszélni velem, ha megérte kifizetned a belépőjegyet, csak hogy megtalálj. – Egyenesen a tárgyra térek. Felhívott ma téged Olivia? – Nem. – És az anyám? – Ma még Danielle nénivel sem beszéltem… – Harry Brandonra nézett. – Miért? Brandon arca megfeszült. – Mindketten kissé feldúltak. – Ugyan miért? Brandon mély lélegzetet vett. – Te az elsők közt tudod meg: úgy döntöttem, otthagyom a Stratton Ingatlant. A saját utamat akarom járni. Alapítok egy ingatlanbefektetési céget. Harry halkan füttyentett. – Lefogadom, hogy osztatlan elismerést arattál. – Rohadtul jól tudod, hogy fogadták. Hamvába holt ötletnek tartják. Tegnap este jelentettem be. Az egész család felbolydult. Az anyám dühöng. Nagyapa őrjöng. Gilford bácsi meg jól lekúrt. – Nem vagyok meglepve. – Harry hallgatott egy sort. – És Olivia? – Olivia szerint óriási baklövést követek el. – Brandon mogorván nézte a halat. – Azt mondja, a döntésem nem a helyzet logikus értékelésén alapul. Azt is mondja, hogy ez lázadás a mindent kézben tartó nagyapám és a túlságosan védelmező anyám ellen. – Neked mindkettő kijutott – hagyta helyben Harry. – És a család többi tagjáról sem mondható el, hogy visszafogottak lennének. 88

– A francba, Harry, meg fogom csinálni. – Brandon ökölbe szorította a kezét. – Ki akarok lépni a családi üzletből. – Nem lesz könnyű. – Neked sikerült. Elküldted nagyapát a fenébe, amikor rá akart venni, hogy lépj be a Stratton Ingatlanhoz. Azon a napon hátat fordítottál az örökségednek. Nagyapa kizárt a végrendeletéből, te meg lemondtál a Stratton-pénzről, mintha semmiség lenne. – Túl nagy árat kellett volna fizetnem – mondta halkan Harry. – Parker azt akarta, hogy tegyek úgy, mintha nem lennék Trevelyan is. Brandon megpördült, hogy szembekerüljön Harryvel. – Én is szabadulni akarok a család uralma alól. – Oké. – Ez meg mit akar jelenteni? – erősködött Brandon. – Mi akarsz, mit mondjak? – Nem kell semmit mondanod – motyogta Brandon. – De add szavadat, hogy nem adod be a derekad, ha az anyám és Olivia arra kér, győzzél meg, hogy ne hagyjam ott a céget. – Nem próbállak megakadályozni, hogy otthagyd a Stratton Vállalatot – ígérte meg Harry. – Miért is tenném? Ha le akarsz mondani a kényelmes állásodról, a te dolgod. Csak ne feledd, hogy semmi sincs ingyen, ha az ember a Strattonokkal egyezkedik. Meg fogod fizetni az árát. – Úgy érted, nagyapa ki fog zárni a végrendeletéből, ahogy veled tette? – Valószínűleg. Brandon kihúzta magát. – Túl fogom élni. Harry hallotta a merész szavakat. De kihallotta belőlük a bizonytalanságot is. – És Olivia mit gondol erről a lehetőségről? – Olivia a feleségem – mondta Brandon feszesen. – Szeret engem. Amikor döntésre kerül sor, mögöttem fog állni. 89

Harry nem szólt. Nem akarta megítélni Olivia ragaszkodását. Bizonyára félreértette Oliviát másfél évvel azelőtt, amikor meggyőzte magát, hogy a lány szereti.

90

5

– Na, Molly, beváltottad a fenyegetést, hogy kirúgod az úgynevezett tanácsadódat? – Cutter Latteridge belevágott a vastag, félig átsütött sztékbe, ami a fél tányérját elfoglalta. Vérvörös lé futotta körbe a sült krumplit. – Úgy döntöttem, adok Trevelyannek még egy esélyt. – Molly elszakította tekintetét a véres húsról. A nagynénjére nézett, aki Cutter mellett ült az asztal túloldalán. – Nem mintha sok választásom lenne. Közel s távol nem sok ember található ilyen szaktudással. – Igen, drágám, tudom, de te mondtad, hogy szörnyen nehéz ember – emlékeztette Venicia. – Te mesélted, hogy még egyetlen pályázatot sem fogadott el. – Igaz – ismerte el Molly. – De nem adom fel a reményt. – Én bízom benned. – Venicia ciccegett. – Szomorú elgondolni, hogy az a rengeteg pénz csak várakozik, hogy valami értékes célra fordítsák. Jasper nagyon csalódott lenne. – Tudom – mosolygott Molly. Nagyon szerette Veniciát. A nagynénje mindig is az élete része volt. Venicia vigaszt és támogatást nyújtott a Molly édesanyja halálát követő nehéz és fájdalmas időszakban. Évekkel később, amikor a balul sikerült kísérletben az Abberwick fivérek odavesztek, Molly, Kelsey és Venicia együtt gyászolt, és egymást vigasztalták. 91

Venicia kissé duci, energikus nő volt, az ötvenes évei közepén járt. Nem sokkal azután, hogy a szabadalmi díj rendszeresen kezdett csordogálni, csillapíthatatlan rajongás ébredt benne a divat iránt. Ezen az estén arany szegecsekkel kivert, bíborszínű overallt viselt, óriási bíbor és arany fülbevalót, a nyakában egy kiló aranyláncot. – Mi értelme egy bőkezű alapítványnak, ha nincs senki, akit támogathatnál? – jegyezte meg Cutter. Bozontos ősz szemöldöke ritmikusan mozgott, ahogy erőteljesen rágta az ételt. – Jasper bizonyára forog a sírjában – dünnyögte Venicia. – Juliusszal együtt nagyon fontosnak tartotta a sóher feltalálók támogatását. Életük nagy részét azzal töltötték, hogy összeszedjenek valami kis pénzt a terveikre. Meg akarták könnyíteni a hasonló cipőben járók életét. Azon morfondírozom, miért képtelen oly sok feltaláló kezelni a pénzügyeket. Cutter együtt érzőn csóválta a fejét. – Sajnálatos módon ugyanaz a briliáns elme, amely olyan élesen fókuszál a találmányra, gyakorta nem látja át a munka anyagi vonatkozásait. – Milyen igaz! – sóhajtott fel Venicia. – Sem Jasper, sem a férjem nem törődött ilyen dolgokkal. Jasper még rosszabb volt, mint Julius. Jó párszor került nehéz helyzetbe a bankokkal, nem igaz, Molly? – De igaz. – Molly a finom, fűszeres thai tésztájára koncentrált. Kényelmetlen érzéssel töltötte el, hogy Jasper szerencsétlen pénzügyi manőverei szóba kerülnek a szűk családon kívül. S bár úgy tűnt, hogy rövidesen a család tagja lesz, Cutter Latteridge hivatalosan még nem tartozott oda. – Hiszem, hogy Jasper családja étkezési utalványra szorult volna Samantha halála után, ha nincs Molly – magyarázta Venicia Cutternak. – Szegény kislány, ott kellett hagynia a főiskolát, hogy dolgozzon, és biztosítsa a fedelet a fejük fölé. 92

– Apa végül sokszorosan kárpótolt mindenért – emlékeztette csendesen Molly a nagynénjét. – Az ipari robot-rendszerek szabadalma évek óta jelentős és stabil bevételt jelent. – De számodra, drágám, már későn jött a pénz – mondta szomorkásan Venicia. – Mire a jogdíjak jönni kezdtek, te már sikeresen igazgattad a tea- és fűszerboltodat. Molly vállat vont. – Nézőpont kérdése. Elégedett vagyok, hogy saját erőmből értem el a sikert. – Dicséretes hozzáállás. – Cutter elismerő pillantást vetett rá. – És nem azért bízták rád a szabadalmakból befolyó pénzt, hogy mindenféle frivolságokra tékozold el. Biztos vagyok benne, hogy Jasper Abberwick örülne, ha látná, hogy annyi pénzt folyatsz bele az alapítványába. – Molly pontosan azt teszi, amit Jasper szeretett volna – mondta büszkén Venicia. – Isten a tudója, milyen nagylelkű volt velem, és milyen kiválóan gondoskodott Kelseyről! És rengeteg maradt az alapítványra is. Cutter arca szigorú kifejezést öltött. – Kiváló. Szomorú, hogy sosincs elég pénz a találmányokra. Még testületi szinten is, a kutatási-fejlesztési pénzekből sosincs elég. Ennek az országnak sokkal többet kellene invesztálnia az újító elmékbe, ha fenn akarja tartani a versenyelőnyét a globális gazdaságban. Molly udvariasan hallgatta, mint mindig. Nem tudott semmit felhozni Cutter ellen. Nehéz volt nem elnézőnek lenni vele, már ha az ember kedvelte. Megnyerő ember volt, és szerette a házigazdát játszani. Gáláns és féltőn gondoskodó volt Veniciával. Csak hajlamos volt kinyilatkoztatni. Fura, hogy Harrynél sosem zavarta, amikor magyarázott valamit, gondolta Molly derűsen. Harry sosem untatta. Az igaz, hogy olykor próbára tette a türelmét, de sosem untatta. Még amikor a konyhájá93

ban ülve figyelte, amint szétszedi az ajtaja előtt hagyott fekete dobozt, azt sem találta unalmasnak. Cuttert más fából faragták. Nyugalmazott főmérnök volt, aki úgy vélte, mindenhez hozzá kell szólnia, bármilyen témában. Szakértőnek tartotta magát minden területen. Az ötvenes évei vége felé járt, egy-két évvel lehetett idősebb Veniciánál. Kopaszodó, nyers vonású férfi volt, cserzett arca és erős testalkata arról árulkodott, hogy a gyermekkorát egy farmon töltötte. Molly egyszer megkérdezte tőle, miért ment olyan korán nyugdíjba. Cutter kedvesen rámosolygott, és sejtetni engedte, hogy némi családi pénzhez jutott. Ráadásul a cége jóvoltából rendkívül kedvező feltételekkel mehetett nyugdíjba. Az élet rövid, magyarázta. Addig akarta élvezni, amíg még viszonylag fiatal, és jó egészségnek örvend. Miután egy tavaszi tengeri körutazáson megismerkedett Veniciával, elválaszthatatlanok lettek. És egy hónappal ezelőtt megtartották az eljegyzést. – …Te nem így látod, Molly? – kérdezte Cutter. Volt valami a hangjában, ami visszatérítette rá Molly figyelmét. Bocsánatkérő mosolyt villantott a férfira. – Elnézést, itt valamit elszalasztottam. Mi volt a kérdés? – Azt kérdeztem – ismételte meg türelmesen Cutter nem furcsállod-e egy kicsit, hogy a te busásan megfizetett pályázati tanácsadód láthatóan képtelen volt egyetlen támogatásra érdemes tervet találni? – Megbeszéltem vele a problémát. – Hány pályázatot nyújtottak be az alapítványhoz? – Körülbelül százat. – És ez a dr. Trevelyan egyetlenegyet sem fogadott el. – Cutter a homlokát ráncolta. – Furcsa. Nagyon furcsa. Ismerve az ilyen testületek működését az a tapasztalatom, hogy a benyújtott pályázatok legalább öt-tíz százaléka általában megüti a mércét. Venicia kissé meglepetten nézett rá. – Öt-tíz százalék? 94

Cutter újabb falatot kanyarított a húsból. – Legalább. Nem állítom, hogy az ember mind az ötöt vagy tízet támogatni akarja, de enynyi akad, ami garantáltan megfontolásra érdemes. – A statisztika trükkös lehet – mondta Molly. Valamilyen okból kötelességének érezte, hogy védelmébe vegye Harry döntéseit. – Száz pályázati munka nem túl nagy minta. – Ez igaz – értett egyet Cutter. – Mégis, az ember eltűnődik azon, miben mesterkedik ez a dr. Trevelyan. – Mesterkedik? – Molly éles pillantást vetett rá. – Mit értesz ezen? – Semmit, tényleg – mondta csillapítóan Cutter. – De azért… – De azért mi? – Molly nem tágított. – Csak óvatosan, kedvesem – tanácsolta Cutter. – Óvatosan? – Te még új vagy ebben a témában. – Cutter letette a villáját, és enyhe aggodalommal ráncolta a homlokát. – Tartsd észben, hogy bármely jótékonysági akció mindig óriási adminisztrációs költséggel jár. Egy gátlástalan alak Trevelyan pozíciójában csinos kis vagyont halmozhat fel a tanácsadói díjából adott idő alatt. – Nem hiszem, hogy Harry arra használná a pozícióját, hogy becsapjon. – Molly azon kapta magát, hogy érthetetlenül felbőszítette az, ami nem volt más, mint érthető aggodalom egy olyan ember részéről, aki már többet tapasztalt nála az életben. – Tisztában vagyok vele, hogy nincs hiány szélhámosokban és csalókban, akik itt köröznek, és csak arra várnak, hogy megcsapolják az olyan alapítványokat, mint az enyém, de arra leteszem a nagy esküt, hogy Harry Trevelyan nem tartozik közéjük. Cutter felvonta bozontos szemöldökét. – Minél elbűvölőbbek, kedvesem, annál okosabbak. – Harry nem különösebben elbűvölő – dünnyögte Molly. De ehhez nagyon hasonló tanácsot adott, jutott eszébe. 95

– Már meg ne haragudj – mondta szelíden Cutter de olybá tűnik, mintha a tenyeréből etetne téged. – Ez képtelenség – tiltakozott Molly. Venicia a szájához emelte a szalvétáját, és aggodalmas pillantást vetett Cutterra. – Úgy gondolod, hogy dr. Trevelyan óriási szakértői díjakkal feji az alapítványt? – Szó sincs róla, hogy bármivel is vádolnám – mondta Cutter. Molly erősebben markolta a villáját. – Nagyon remélem! Azonkívül Harry díjazása nem nevezhető kiugróan magasnak. Venicia és Cutter összenézett. – Oké, a felső sávban van – ismerte el Molly. – De még ésszerű határokon belül. Különösen ha tekintetbe vesszük a képzettségét. Cutter udvariasan horkantott egyet, és visszatért a sztékjéhez. Venicia rápillantott, majd kissé felhős arccal Mollyhoz fordult. – Remélem, nem olyasvalakivel gabalyodtál megint kapcsolatba, mint az a rémes Gordon Brooke, drágám. Molly összerezzent. – Hidd el, Harry Trevelyan semmiben sem hasonlít Gordon Brooke-hoz. Cutter megköszörülte a torkát, hogy magára vonja Molly és Venicia figyelmét. – Mint már mondtam, az adminisztrációs költségeket nehéz ellenőrizni bármely szervezetnél, különösen a nonprofit alapítványoknál. Molly pozíciójában egy megbízott személynek őt kell védelmeznie. – Harry Trevelyan nem tolvaj, és nem csaló – mondta dühösen. Cutter felsóhajtott. – Soha nem állítottam, hogy az. Csupán arra hívom fel a figyelmedet, hogy egy jótékonysági szervezet nagyon sebezhető a visszaélések terén. Bárki állíthatja magáról, hogy szakértő tanácsadó. Venicia megfontoltan bólogatott. – Cutternak igaza van. Állandóan olvashatunk arról, hogy jótékonysági szervezeteknél meg alapít96

ványoknál sikkasztottak. Óvatos leszel ezzel a dr. Trevelyannel, ugye, Molly? Molly a villájára púpozott egy adag tésztát. Egész felnőtt életében rá volt kényszerítve, hogy óvatos legyen. Túl sok felelősség nyomta a vállát, hogysem megengedhetné magának azt a luxust, hogy kockáztasson. Mindjárt harmincéves, és végre ott pislákol a látóhatáron valami kis izgalom. Mi több, kész volt közelebbről is megvizsgálni azt a pislákolást. Udvariasan mosolygott. – Ismersz engem, Venicia néni. Óvatos lélek vagyok. Vigyázni fogok. Molly még egyszer jól megnézte magának Kelseyt, mielőtt az utasok felsorakoztak a beszálláshoz. – Biztosan minden megvan, amire szükséged lesz? Kelsey égnek emelte a tekintetét. – Ha valamit elfelejtettem, majd utánam küldöd. – Fontoskodom, igaz? – Igen. – Kelsey kuncogott. – Csak egy hónapra megyek el. – Tudom. – Molly fátyolos mosolyt vetett a húgára. – De ez egyfajta próba nekem. Megtapasztalom, milyen lesz, amikor ősszel elmész a főiskolára. Kelsey arca elkomolyodott. – Én is ugyanerre gondoltam. Beszéltem Venicia nénivel. Úgy véljük, el kellene adnod a házat, Molly. Molly döbbenten meredt rá. – Most viccelsz? – Nem, dehogy. Az a ház túl nagy neked, hogy egymagad lakjál benne. – Nem probléma a fenntartása, hála apa takarítórobotjainak. Tudok bánni velük. – Nem ez a lényeg—erősködött Kelsey. – Az Abberwick-kúria egyszerűen túl nagy lesz neked, hogy egyedül lakd. És tele van a múlttal, ha érted, hogy gondolom. – Értem, Kelsey, de az nem zavar. 97

– Szerintem fog, amikor majd egyedül kóricálsz abban az óriási, öreg házban. Ígérd meg, hogy legalább fontolóra veszed az eladását. Vehetnél egy modern belvárosi lakást magadnak. kólát. Molly a húgát nézte, aki kislányból nővé cseperedett, és látta a jövőt Kelsey okos tekintetében. – Hidd el, én is tudom. Persze hogy megváltoznak a dolgok. Molly győzködte magát, hogy mindig is tudta, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat. Kelsey most kezdi az önálló életét. Az esze és a tehetsége messzire röpíti majd a bolondos, roskadozó Abberwick-háztól. Ez a világ rendje. – Jaj, Molly, ne sírj. – Dehogy sírok. – Molly gyorsan pislogott néhányat, hogy eltüntesse a gyülekező könnyeket. – Figyelj, érezd nagyon jól magad a gyakorlaton. – Meglesz. – Kelsey a hátára kanyarította a hátizsákját, és a kapu felé indult. Még egyszer visszanézett. – Ígérd meg, hogy fontolóra veszed a ház eladását, oké? – Majd gondolkodom rajta. Molly addig integetett, míg Kelsey el nem tűnt a szeme elől. Aztán a zsebkendőjéért nyúlt. Amikor rájött, hogy egyetlen zsebkendő nem lesz elegendő, a női mosdóba indult. Aznap délután, mikor Harryvel Hidden Springs felé autóztak, Molly fejében nem a Kelseynek tett ígérete járt. Hanem az, amit előző este a vacsoránál a nagynénjének ígért. Óvatos leszek. Nem tudta, melyik aggasztja jobban – az Abberwick Alapítvány vagy a saját szíve biztonsága. Az a kellemetlen gyanúja támadt, hogy beleszeretett Harry Trevelyanbe. Lehet, hogy ez csupán szexuális vonzódás, nyugtatgatta magát. Egy oldalpillantást vetett a férfira. Erős, elegáns keze lazán fogta a volánt, mégis érződött, hogy uralja a járművet. Higgadtság és szak98

értelem árad belőle, mindegy milyen körülmények között, gondolta Molly. Volt benne valami erőközpont, ami alapszinten tiszteletet követelt. Ha ez csak puszta szenvedély, akkor ez féktelen, veszélyt hordozó dolog. Óvatos leszek. Rendben. Óvatos lesz, ahogy óvatos a hegymászó, aki az Everestet hódítja meg. Vagy ahogy a barlangász ereszkedik le a barlang mélyébe. Óvatos, mint az asztronauta, ahogy kilép az űrbe. – Miféle autó ez? – kérdezte Molly kíváncsian. – Nem hiszem, hogy láttam volna valaha ilyet. – Nem is láthattál. Pillanatnyilag ez az egyetlen modell. Ez egy Sneath P2. Prototípus. Egy barátom tervezte és építette meg. Ötvözi a versenyautó aerodinamikáját és az európai túraautó erejét, valamint olyan motor van benne, amely feltehetően évekig képes működni karbantartás nélkül. – Lenyűgöző! Miért adta neked a barátod? – Segítettem neki megszerezni a szükséges tőkét, hogy megalkothassa a prototípust. Molly fürkészőn nézett rá. – Azt hittem, te amolyan tudós típus vagy, de, gondolom, a munkád során újítókkal is folyton összeakadsz. – Így van – mondta Harry. – De az Abberwick Alapítvánnyal ellentétben, ők olyan terveket támogatnak, amik nagy valószínűséggel meg fogják téríteni a befektetést. Molly kuncogott. – Mert én csak ki akarom dobni a pénzt az ablakon. – Hogy ment reggel a repülőtéren? – Jól. – Mollyt meghökkentette a hirtelen témaváltás. – Miért kérdezed? 99

– Furcsa érzés, amikor elhagyják az otthonukat, nem? Tudom, hogy a húgod csak egy hónapra ment most el, de ősszel ez már igazi lesz. Ilyenkor jön rá az ember, hogy a dolgok örökre megváltoznak. Molly szomorkásan elmosolyodott. – Oké, miután elment, kisírtam a szememet a női mosdóban. De már jól vagyok. – Örömmel hallom. Nézd a jó oldalát. Nincs több rockzenei poszter a szobájuk falán, nincs több ébren hánykolódás éjjel az ágyban azt várva, mikor tángálódnak végre haza. Nézz rám. Két éve tinédzsermentes vagyok, és új ember lettem. Ő megérti, gondolta Molly. Harry igyekezett megkönnyíteni a fordulatot, amellyel aznap reggel Molly szembesült, de pontosan tudta, milyen érzés lehetett. Harry már átélte ugyanezt, ugyanolyan felelősség nyomta az ő vállát is. – Észben tartom majd – mondta. Te jó ég! Ez egyre komolyabb! Harry ismét hallgatásba süppedt. Az egzotikus autó csodálatosan beállított motorja halkan dorombolt. Molly elfészkelődött a kényelmes bőrülésben, és nézte az elsuhanó farmokat. A távolban a Kaszkádok törtek a tiszta, kék ég felé. A jövő, amely néhány órája oly ködösnek tűnt, ismét felragyogni látszott. Hosszúra nyúlt a csend. Molly megmozdult, és az órájára nézett. Csak most kapcsolt, hogy Harry legalább húsz perce egy szót sem szólt. De ez nem olyan hallgatás volt, amely untatta volna a lányt. Inkább növekvő feszültséget érzett. És az Harryből áradt. – Valami baj van? – kérdezte. – Nincs. – Harry nem vette le a szemét az útról. – Csak gondolkodom. – Nem örülsz ennek az útnak, ugye? – Nem különösebben. – Lehet, hogy hülye kérdés, de miért megyünk Hidden Springsbe, ha egyszer nem vágysz látni a rokonaidat? 100

– Megígértem Joshnak, hogy beszélek a nagyapjával – felelte Harry. – Leon megnehezíti az életét. Rátelepszik. Meg akarja győzni, hogy felesleges neki a főiskola. – Josh nagyapja a te nagybátyád, igaz? – Igen. Az apám öccse. Molly ezen elgondolkodott. – Miért nem ő gondoskodott az unokájáról, miután Josh apja meghalt? – Az nehéz lett volna. Leon bácsi akkoriban a sitten ült. – A sitten? – Molly megütközve bámult rá. – De miért, az isten szerelmére? Harry kifürkészhetetlen tekintettel nézett vissza rá. – A tárgyalására várt. Az volt a vád, hogy összetűzésbe került a megyei seriffel. – Értem. – Molly emésztette a hallottakat. – Miféle összetűzésbe? – Leon bácsi a seriff feleségével kufircolt. A férj egy motelszobában érte tetten őket. Érthető módon morcos volt. – Ó. – Molly tétovázott. – Azt értem, hogy a seriff dühös volt, de az ügy azért nem jár börtönnel. – A seriff autólopásért tartóztatta le, és nem azért, mert más feleségével kavart. – Autólopásért? – ismételte meg Molly elhaló hangon. – Leon bácsi és a hölgy a seriff autóján furikáztak el a motelba. – Te jó ég! Ez nem volt valami okos dolog. – Valóban nem. De ahogy én látom, Josh az egyetlen a családnak abból az ágából, aki három generáció óta némi ésszel büszkélkedhet. – Harry keze megfeszült a volánon. – Legyek átkozott, ha hagyom, hogy Leon otthagyassa vele az iskolát. – Miért ragaszkodik ehhez annyira Leon? – Leon egész életében autóversenyeken indult a vidéki vásárokon. A fia – Willy unokatestvérem, Josh apja – motoros kaszkadőr volt. Egy mutatvány közben halt meg. Néhány évente rájön Leonra az elmebaj, és győzködi Josht, hogy kövesse a családi hagyományt. 101

– Hú. Most már értem, miért aggaszt a dolog. Nem tűnik túl ígéretes karriernek. – Holtvágány. – Harry a sebváltóhoz nyúlt, készült letérni a gyorsforgalmi útról. – Szó szerint, már ami Willyt illeti. Nem fogom hagyni, hogy Josht beszippantsa ez az élet. – Hogyan tudod meggyőzni a nagybátyádat, hogy hagyja békén Josht? – Úgy, ahogyan legutóbb. – Harry ajka ijesztő vonallá keskenyedett. – Nyomós érvvel. Molly nem erőltette a témát. Ez végül is a Trevelyan család ügye. De nem bírta megállni, hogy ne tegye fel a kérdést: – Mi történt Leonnal a bíróságon az autólopási ügyben? – Ejtették a vádat. – Nyilván remek ügyvédje volt. – Hogyne. Én fogadtam fel neki. Az óriáskereket látták meg először. Fenségesen emelkedett a vásár közepe fölé, lenyűgöző, kecses, csillogó, erőteljes gépezet, amely ellenállhatatlanul vonz fiatalt és időset egyaránt. A mérnökök, akik az évek során egzotikus szerkezeteket terveztek az új, high-tech vidámparkok számára, még több válogatott izgalmat kínálva, nem tudták lekörözni a park közepét uraló óriáskereket. Harry nem szerette az óriáskereket, sőt ami azt illeti, a többi csodaszerkentyűt sem. Ez azért alakult így, magyarázta magának, mert mutatványos családból származik. Bár az apja még az ő születése előtt eladta a szórakoztató show-ját, Harry számtalan nyári vakációját a Trevelyan rokonokkal töltötte vásárról vásárra járva. Megtanulta felállítani, működtetni és leszerelni a gépezeteket. Aki valaha is dolgozott vidámparkban, annak elege van belőlük. Elvégre ez üzlet. De Harry mindig is gyanította, hogy az ő személyes ellenszenve a pörgő, hullámzó, gyomrot felkavaró szerkezetek iránt mélyebben 102

gyökerezik, mint a vidámparkok világában dolgozók többségénél. Az igazság az volt, hogy gyűlölte a kiszolgáltatottságot, amit egy pörgőszáguldó kis krecli fogságában megtapasztalt. Túl sokáig tartott, míg kifejlesztette magában az önuralmat. Nem volt képes önként lemondani az irányításról, még egy háromperces vidámparki menet kedvéért sem. Molly forgolódott ültében, hogy jobban lássa a vásár területét. – Hova megyünk? – kérdezte, miközben Harry elhajtott a parkoló mellett. – Hátra, ahol a vásározók meg a mutatványosok parkolják a járműveiket. Leon bácsi ott lesz valahol. Teherautók, furgonok, trélerek és lakókocsik tarkabarka sokasága állt a vásártér távolabbi szélén. Az illetéktelen szemek elől színes bódék és sátrak alkotta kerítés zárta el. Harry egy facsoportnál parkolta le az autót, és kiszállt. Könnyű szél fújt a vásártér felől. A zsír, a pattogatott kukorica és a hot dog szagegyvelege orrba vágta, és emlékek hulláma árasztotta el. Molly odalépett mellé. – Valami baj van? – Nincs. – Harry gondolatai visszatértek a jelenbe. – Ez a szag mindig azokra a nyarakra emlékeztet, amelyeket a Trevelyan rokonokkal töltöttem. Molly kisöpörte a haját a szeméből, és kíváncsian nézett rá. – Lefogadom, hogy nem rajongsz a pattogatott kukoricáért és a hot dogért. – Nem, valóban. – Kézen fogta a lányt, és elindult egy csoport öregecske tréler felé. – Figyelj, ez a beszélgetés Leon bácsival nem lesz valami kellemes. Mit gondolsz, el tudod ütni valahogy az időt, amíg én itt végzek? – Semmi baj. Addig én felfedezőútra megyek. – Mindenféle facsaró-daráló-szeletelő masinákat akarnak majd rád sózni, de ne hagyd magad rászedni, fabatkát sem érnek. 103

– Ne butáskodj! – nyugtatta meg Molly. – Elvégre üzletasszony vagyok, ha nem tudnád. Nehogy azt hidd, hogy bedőlök az ilyesminek. Harry sajnálkozó pillantást vetett rá. – Nem hallottad még, hogy a legkönnyebben a kereskedelemmel foglalkozóknak lehet eladni dolgokat? – Hah! Nem hiszem. Még soha nem hallottam ezt az örökbecsű bölcsességet. Inkább a te kissé paranoiás elméletednek hangzik, úgyhogy nem is hallgatom tovább. Szóval, hogy foglak megtalálni, miután befejezted a beszélgetést a nagybátyáddal? Harry halványan elmosolyodott. – Valahol középtájon találsz egy jövendőmondó-sátrat. Keresd Madame Evangeline cégérét. Ott találkozunk körülbelül egy óra múlva. – Vettem. – Könnyedén megérintette a férfi karját, aztán elindult a kapu felé. Harry megvárta, míg eltűnik a tömegben. Még mindig nem értette, miért hozta magával, de örült neki, hogy így tett. Átvágott a táborhelyen, míg meg nem találta a koros lakókocsit, melyet Leon az otthonának nevezett. Egy fa árnyékában parkolt. Mellette Leon ütött-kopott teherautója. Harry megzörgette a lakókocsi szúnyoghálós ajtaját. – Leon, itt vagy? – Ki a fene... – Leon odament az ajtóhoz. Hunyorgott a napfényben. Amikor meglátta Harryt, szája az ismert Trevelyan-vigyorra húzódott. – A francba. Szóval csak ideértél. Késtél. Tegnap számítottam rád. – Ha tudtam volna, hogy ennyire vársz, még egy kicsit várattalak volna.

104

– Francokat várattál volna. – Kinyitotta az ajtót. – Amikor ilyen dolgokról van szó, te olyan kiszámítható vagy, mint hogy felkel a nap. Ez az egyik rossz szokásod, fiú. Gyere be. Harry belépett a lakókocsi homályos belsejébe. Az ablaktáblák csukva voltak. Eltartott pár pillanatig, míg a verőfényes parkoló után szeme hozzászokott a fémmonstrumban uralkodó sötétséghez. – Sört? – vetette oda Leon valahonnan balról. A hideg, nedves doboz már repült is felé a sötétből, mielőtt Harry válaszolhatott volna. Gondolkodás nélkül feltartotta a kezét. A sörösdoboz pontosan a markában landolt. Így kell csinálni. – Kösz – mondta szórakozottan Harry. Leon elvigyorodott. – Látom, gyors vagy, mint mindig. Szégyen, hogy azt a tehetséges Trevelyan-kezedet nem használod valami hasznosabbra az unalmas könyvek írásánál. Harry felpattintotta a doboz tetejét. – A reflexeknek is megvan a maguk útja, ahogy öregszik az ember. Most már szívesebben használom az agyamat. – Az a te Stratton-véred tett tönkre. – Leon elterpeszkedett a rogyadozó kereveten a lakókocsi ívelt hátsó falánál. – Ülj le – intett a dobozzal. Harry leült a hosszú, műbőrrel borított padra, amely az étkezőrészt elválasztotta. Különösebb érdeklődés nélkül körülnézett. Némi változást látott mind a dekorációban, mind Leonban az eltelt évek óta. A lakókocsi és a tulajdonosa valahogy összenőttek. A pecsétes linóleumpadló rímelt Leon kifakult ingére és nadrágtartós farmerjára. A szakadt függönyök a kicsi ablakokon dohánytól és italtól szaglottak, akárcsak Leon. Harry összességében úgy látta, hogy Leon azért jobban tartja magát, mint a lakókocsi. Ezt a szívós Trevelyan-géneknek köszönhette, nem az egészséges életmódjának. 105

Leon a hatvanas éveiben járt, de nem volt rajta egy gramm zsír sem, a válla széles, mint általában a Trevelyan férfiaké. Ugyanolyan jóképű volt, mint Harry apja annak idején. Harry tudta, hogy Leon mindmáig szégyentelenül kihasználja előnyös külsejét. A nagybátyja úgy falta a nőket, mint a cukorkát. A fia, Willy hasonlóképpen viszonyult az ellentétes nemhez. Harry örült, hogy e tekintetben Josh nem lépett a nyomdokaikba. A kedélyes ugratás ellenére a fürdőszoba-szekrényben levő bontatlan csomag óvszerrel kapcsolatban, húszévesen Joshba jóval több ész és belülről fakadó tisztesség szorult e téren, mint az apjába és a nagyapjába egész életükben. Ebben Harry biztos volt. Leon nagyot húzott a söréből. – Na, hogy s mint a nyugis élet a nagyvárosban? – Remekül. – Harry várt. Már régen megtanulta, hogy a sürgetés és a türelmetlenség nem kifizetődő Leonnál. Leon szerette addig ingerelni az embereket, míg végül azok valami hülyeséget csináltak. – Szart. Még mindig nem értem, miért így akarsz élni – tűnődött. – Hová lett belőled a Trevelyan-lélek? – Én sem értem. – Harry ivott egy apró kortyot. – Semmi tökösség, semmi dicsőség, fiam. Hallottad már ezt a bölcs mondást? – Akárhányszor beszélgetek veled, mindig hallom, Leon bácsi. – Josh azt meséli, hogy valami boltos egérkével kavarsz. Harry nem mozdult. – Josh nevezte egérkének? – Nem, de el tudom képzelni. Teaboltot vezet, Josh azt mondta. Ismerem a típust. Pedáns, konzervatív kosztüm, ugye? – Nem egészen – felelte nyugodtan Harry. Leon nem is figyelt rá. – A francba, az apádnak legalább volt vér a pucájában, és megszöktette azt a gazdag lányt. Az anyád igazi szépség volt, és mindenki tudja, hogy a Strattonoknak elég pénzük van, hogy akár egy hadihajót vegyenek. 106

– Azt mondják. – Ostoba vagy, hogy hátat fordítasz annak a rengeteg lóvénak, ha már itt tartunk. – Igen, ezt mondják rólam. Leon rásandított a sörösdoboza fölött. – A fenébe is, bár nem te vagy a legjóképűbb Trevelyan, attól még Trevelyan vagy. Úgyhogy jobb fogásod is lehetne, mint az a kis szürke boltoslány. – Mikor támadt fel benned ez az olthatatlan érdeklődés a magánéletem iránt? – Persze hogy érdekel. Aggódom Josh miatt. Harry megmerevedett. – Mi köze a magánéletemnek Josh-hoz? – Egyszerű. – Leon elfintorodott. – Rossz hatással vagy a fiúra. Állandóan arról beszél, hogy a főiskolára megy, és egy nap valami cifra tudományos fokozatot szerez. Azt mondja, kutató akar lenni, hogy oda ne rohanjak. A következő lépés az lesz, hogy ő is valami unalmas kis boltoslánynak fog udvarolni. – Mert te inkább hagynád, hogy meghaljon, miközben megpróbál motorral átugratni egy tűzgolyón, mi? – Te fattyú! – Leon a falhoz vágta az üres sörösdobozt. Előredőlt ültében, két ökle a térde között lógott. – Azt akarom, hogy férfi legyen belőle, amilyen az apja volt. Nem akarom, hogy olyan istenverte túlképzett vizesnyolcas legyen, mint te. – Mennyi? – kérdezte Harry. – Ezt meg hogy értsem? – Nagyon is jól tudod, hogy értsd. Mennyit akarsz azért, hogy békén hagyd Josht a nyárra? – Azt hiszed, mindent megvehetsz, ugye? Az a rohadt Stratton-vér beszél belőled. Nos, megmondom, mi újság. Mi most az én unokám jövőjéről beszélünk. Ő maradt nekem egyedül a világon. Hús a húsomból, vér a véremből. Szeretném látni, hogy olyan férfivá serdül, akire büszke lehetek. Azt hiszed, ez pénzért megvehető? 107

– Nem probléma. Leon majd’ felrobbant. – A családról van szó, a fene essen beléd. Nem a pénzről. – Hagyd ezt a marhaságot – mondta fáradtan Harry. – Mindketten tudjuk, hogy ez nem Joshról meg a jövőjéről szól. Hanem az egyezkedésről. – Szarházi. – Rendben, Leon bácsi. Még egyszer megkérdezem: mennyit akarsz? Leon pár másodpercig fenyegetően nézett rá. Aztán ismét hátradőlt, és behunyta a szemét. – Új lakókocsira van szükségem. Ez a vén jószág már egy mérföldet sem bír ki. Evangeline egész nyáron a vásárokat járja. Megbízható jármű kell. Harry halkan füttyentett. – Új lakókocsi, mi? Gratulálok, Leon bácsi. Megtanultál nagyban gondolkodni. Leon összehúzta a szemét. – Megegyeztünk? – Rendben. – Harry az asztalra tette a szinte érintetlen sörét. Felállt. – Ugyanaz, mint a múltkor. – Mint már mondtam, te olyan kiszámítható vagy, mint hogy felkel a nap. Figyelj oda erre, Harry. Az ilyen rossz szokás sok bajba sodorhat. Harry a lakókocsi ajtajához ment. Átnézett a füves parkolóra. – Komolyan mondtam, Leon. Ugyanolyan a megállapodásunk, mint a múltkor. – Jóvanna, hallottam. Harry kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, és lelépett a lépcsőn. A válla fölött visszanézett. – Nem erőszakoskodsz, békén hagyod Josht a főiskolával, és akkor kifizetem az új lakókocsidat. – Mint mondtam, megállapodtunk. – Igen. – Harry a nagybátyja szemébe nézett. – Ha megszeged az alkut, Leon, tudod, mi történik. 108

– Ne fenyegess engem, fiú! Sosem tennéd meg. Ahhoz nincs elég vér a pucádban, és ezt mindketten tudjuk. Harry nem válaszolt. Tekintete fogva tartotta a Leonét. A vásár zsibongása elhalkult. Sűrű csönd ereszkedett a lakókocsira. Az árnyékok is megsűrűsödtek benne. Leon mintha összezsugorodott volna. – Egen, egen. Áll az alku. Menj, húzz el innen. Le kell mennem az aknába. Fél nyolckor kezdődik ma este a verseny. Harry hagyta, hogy a megvetemedett ajtó becsapódjon mögötte. Elindult a vásár bejárata felé. Átjárta a zsír, a hot dog és az istállók szaga. Hirtelen nagyon meg akarta találni Mollyt.

109

6

Karján a vásárolt holmival Molly megállt a piros, arany és türkiz csíkos sátor előtt. Felnézett, és elolvasta a fölötte díszelgő szöveget. Madame Evangeline Ismeri a múlt, a jelen és a jövő titkait SZERELMI ÉS PÉNZÜGYI TANÁCSOK Teljes diszkréció! Molly a gyöngyfüggönyt tanulmányozta, amely a sátor bejáratát takarta. Nem hitt a tenyérjóslásban, kártyavetésben, kristálygömbben. Az utolsó dolog, amit szeretett volna, hogy megmondják a szerencséjét. Azon tűnődött, vajon Harry kint akar vele találkozni, vagy bent a sátorban. Megfordult, végignézett a főúton, hátha a tömegben meglátja Harryt. De semmi mást nem látott, csak emberek végtelen áradatát, kezükben pattogatott kukoricás zacskó, cukrozott gyümölcs, hot dog, és bódéról bódéra jártak. Miközben nézelődött, egy fiatalember sétált arra, karjában óriási plüss pandamaci. Elkapta a lány tekintetét, és elvigyorodott. – A barátnőmnek nyertem – mondta büszkén. 110

– Szép. – Molly vágyakozva nézte a pandát. – Nehéz volt megnyerni? – Á. Te is simán nyerhetnél magadnak. – Tényleg? – Persze – vágta rá a srác. – Miért nem próbálod meg? Csak negyed dolcsi egy dobás. Ott a bódé, a túloldalon. – Kösz. Talán kipróbálom. – Nem fogod megbánni – győzködte a fiatalember, és továbbsétált. Molly már azon volt, hogy átvág a tömegen és kipróbálja, amikor hallotta, hogy csapódik mögötte a gyöngyfüggöny a jövendőmondó sátrán. – Madame Evangeline látja a múltat, a jelent és a jövőt – hirdette egy rekedtes, mély hang. – Jöjjön be, és megtudja a jövőjét a szerelemben és a pénzügyeiben. Molly meglepetten megpördült. Csinos, szoborszerű, középkorú nő állt a zörgő gyöngyfüggöny előtt. Fekete haját ezüstös szálak csíkozták. Mélybarna szeme, klasszikus metszésű orra és magas járomcsontja mellbevágóan szép arcot eredményezett. A jósnő bokáig érő, többrétegű leplet viselt, amely különböző színű és mintájú anyagokból készült. Hosszú, elegáns ujjait számtalan gyűrű ékesítette. Vastag, aranyfoglalatú borostyánkő nyaklánca kiemelte dús keblét. – Helló – köszönt udvariasan Molly. – Azt hiszem, itt kell valakivel találkoznom. A nő mélyen Molly szemébe nézett. – Én azt hiszem, hogy már találkozott vele. – Tessék? A nő királynői mozdulattal meghajtotta a fejét. Madame Evangeline vagyok. Jöjjön be. Megmutatom magának a jövőjét. 111

Molly megemelte a karjában levő csomagot. – Nem lenne értelme. Nem hiszek a jövendőmondásban, Madame Evangeline. És, őszintén szólva, nem akarnám tudni a jövőmet, még ha maga megmutatná is. De azért köszönöm. Ha nem bánja, csak várakozom itt. – Jöjjön csak be – mormogta Evangeline állhatatosan. – Nem fogok olyasmit mondani, amit nem szeretne hallani. Molly tétovázott, de a kíváncsisága felülkerekedett. Még egyszer körülnézett, hátha felfedezi Harryt a tömegben. De nem látta. Visszafordult Evangeline-hez. – Tulajdonképpen van valami, amit elmondhatna. Evangeline bólintott. – Állok szolgálatára. Jöjjön be, és mondja el, mit szeretne tudni. – Csengettyűk csilingeltek, ahogy betessékelte Mollyt a sátorba. Molly óvatosan áthaladt a táncoló gyöngyfüggönyön. Sejtelmes homály fogadta. A padlót sárga holddal és csillagokkal pöttyözött éjkék szőnyeg fedte. A sátor mind a négy oldalán sötét, súlyos kelme hullott alá. Amikor a szeme hozzászokott a félhomályhoz, egy vörös bársonynyal letakart asztalt látott, közepén opálosan fénylő üveggömb. Mellette egy csomag kártya. Egy vízzel teli sekély ezüstedény állt a közeli polcon. – Foglaljon helyet – intett Evangeline a két szék közül az egyikre, amely az asztal túloldalán volt. – A csomagjait tegye csak le amott a padlóra, ha gondolja. – Köszönöm. Elég nehezek. – Molly lepakolta a szerzeményeit, és megkönnyebbülten felsóhajtott. – Nem hittem volna, hogy ennyi hasznos dolgot találok a bemutatóteremben. Evangeline mosolygott. – Számtalan embernek van hasonló tapasztalata. – Ezt el is hiszem. – Molly a füle mögé tűrte szélfútta haját. – El sem tudja képzelni, micsoda tömegen kellett átverekednem magam, 112

hogy hozzájussak ezekhez. Egy hölgy valósággal ki akarta tépni a kezemből az új Sokfunkciós Konyhai Csodamasinámat. – Elképesztő. Kérem, üljön le. – Rendben. – Molly a gyöngyfüggöny felé nézett. – De nem szeretném elszalasztani a barátomat. Bármelyik percben itt lehet. – Higgyen nekem, meg fogja találni magát. – Hát, ha biztos benne… – Molly előzékenyen leült, és érdeklődéssel nézte az üveggömböt és a kártyapaklit. – Nos, akkor kezdhetjük. – Evangeline két kezébe fogta az üveggömböt. Erősen kihúzott szeme Mollyéba mélyedt. – Mondja el, mit szeretne tudni. – Hát, ha már így kérdezi, valójában arra vagyok kíváncsi, hogyan működik ez az egész. Evangeline pislogott. – Hogyan működik? – A szakmai trükkök, hogy úgy mondjam. – Molly közelebb hajolt. – Hallottam, hogy a hivatásos jósok nagyon jól megsaccolják a klienseik magánéletét. Hogy csinálják? – Azt akarja tudni, hogy csinálom? – Evangeline felháborodottnak tűnt. – Pontosan. Nem egészen az én területem, de nagyon érdekel. Mi a nyitja? A ruhák? Gondolom, sok mindent mesélhetne az emberekről a ruhájuk alapján. Bár manapság rengetegen viselnek márkás farmert meg sportcipőt. Mit tud mondani azokról, akik ilyesmiket viselnek? Evangeline arca megkeményedett. – Nekem nincsenek trükkjeim. Engem a sors megajándékozott a második látás képességével. Ez gyakori a családomban, tudja. – Hm. – Az én erőm igazi. És még ha sarlatán lennék is, aki fortélyosan kicsalja a tudnivalókat a klienseiből, akkor sem árulnám el a titkaimat. 113

Molly felhúzta az orrát. – Ettől féltem. Rendben. Egy próbát azért megért. – Nézze – folytatta Evangeline –, megmondhatok bármit, amit szeretne tudni a szerelmi életéről. – Azt kétlem. Ugyanis nekem olyan nincs. – Nos, hamarosan lesz. – Evangeline felkapta a kártyát, és egyesével kiterítette a lapokat az asztalon. – Aha. Látja a kék királyt? Molly a kártyalapra pillantott. – Mi van vele? – Ő jelképezi a férfit, akivel mostanában találkozott. Magas ember. Sötét hajú. És a szeme ámbraszínű, mint az én nyakláncom. Egy erőteljes ember szeme. Egy férfié, aki megváltoztatja a maga sorsát. Molly nevetett. – Látom, ismeri Harry Trevelyant. Lefogadom, hogy maga a nagynénje. Mintha Josh említett volna egy Evangeline Trevelyant. De hogy jött rá, hogy ki vagyok? Abból találta ki, hogy várok valakit, vagy Josh mesélt rólam magának? Evangeline bosszús pillantást vetett rá. – Onnan tudom, hogy jósnő vagyok. Az a foglalkozásom, hogy tudjam az ilyesmit. Na, folytassuk! Molly vállat vont. – Mi értelme? Most, hogy tudom, ki maga, és maga is tudja, én ki vagyok, már nem fogok megdöbbenni vagy elképedni semmitől, amit Harryről mond. – És ha azt mondom, nem tudom, ki ez a Harry? Molly elvigyorodott. – Hagyja ezt. Tudja, ki Harry. Ismerje be. – Rettentően megnehezíti a dolgot – korholta Evangeline. – Kezdjük újra. Mostanában találkozott egy magas, sötét hajú, ámbraszín szemű férfival. Ez a férfi… – Kifelejtette a jóképűt. Evangeline mogorván nézett fel a kártyából. – Tessék? – Nem azt kellett volna mondania, hogy mostanában találkoztam egy magas, sötét hajú, jóképű férfival? – Molly az ajkát csücsörítette. 114

– Úgy emlékszem, magas, sötét és jóképű. Igen, biztos vagyok benne, hogy így a jó. Evangeline egyik hosszú, karmazsinvörös körmével megkocogtatta az asztalt. – Rendben, bár nem annyira jóképű. Én nem lennék túl válogatós a maga helyében. Hány éves? Harminc? Harminckettő? Szalad az idő, kisasszony! – Nem panaszkodtam Harry küllemére. Csak azt mondtam, hogy maga téved. Magas, sötét, és eszméletlenül vonzó. Evangeline úgy nézett Mollyra, mintha bizonytalan lenne az IQját illetően. – Maga szerint Harry jóképű? – Nos, talán a hagyományos értelemben nem – ismerte el Molly. – De hát én nem vagyok különösebben tradicionális. Az én családomban mindenki inkább szokatlan. Harry a leghatározottabban nem az az úgynevezett szomszéd srác. Ő különleges. – Ezt mondja még egyszer – dünnyögte Evangeline. – Nem tudom, hogyan sikeredett így. Az apja az egyik legcsinosabb férfi volt, akin megakadt a szemem, az anyja meg úgy nézett ki, mint a mesebeli tündérkirálynő. Valami nyilván félrecsúszott, amikor a génjeik összekapcsolódtak. A gyöngyfüggöny halkan megcsörrent. – Csigavér, Evie néni. – Harry suhant be a sátorba. – Nem túloztál azzal a magas, sötét, jóképűvel, ugye? Ennyi legalább jár nekem. Molly megperdült a székén. Megkönnyebbült Harry láttán. – Szia, Harry. – Helló. – Harry hagyta, hogy a gyöngyfüggöny visszahulljon. Evangeline szeme vidáman csillant meg, miközben felállt. – Épp kifejtettem a barátnődnek, és ilyen esetekben sosem kozmetikázom a dolgokat. Megvannak a szakmai normáim, és azokhoz tartom magam. De azt elismerem, hogy a „jóképű” meg a „szép” stb. nézőpont kérdése. 115

Harry nevetett. – Hogy vagy, Evie néni? – Az ízületeim megint rendetlenkednek, de amúgy nincs okom panaszra. Örülök, hogy látlak. Josh mondta, hogy meglátogatsz minket. – Megkerülte az asztalt, kitárta a karját, csilingeltek a karperecei. Harry megadóan fogadta Evangeline ölelését. Molly megpróbált olvasni a férfi arcából a homályban. Mint általában, arckifejezése nem tükrözött érzelmeket. Lehetetlen volt megmondani, hogyan zajlódhatott a beszélgetés a nagybátyjával. Amikor a nagynénje eleresztette, Harry pillantása a földre pakolt csomagokra esett. – Nem nehéz kitalálni, merre járt Molly. Ettől féltem. – Találtam néhány igazán klassz konyhai szerkentyűt – mondta Molly. – Majd meglátod. Az egyik helyes kis mélyedést váj a sárgarépába, amit olívabogyóval megtölthetsz, remekül mutat hidegtálon. Meg ott az a másik, az kis csónakokat csinál az uborkából. Harry szája sarka felkunkorodott. – Mikor éreztél utoljára ellenállhatatlan késztetést, hogy répakosárkákat és uborkacsónakocskákat csinálj? Evangeline kuncogott. – Ne szekáld, Harry. Biztos vagyok benne, hogy Molly élvezni fogja azokat a szerkentyűket. – Nem valószínű. A konyhája tele van high-tech holmival, azok mellett eltörpülnek. – Elnéző pillantást vetett Mollyra. – Figyelmeztettelek, hogy ne dőlj be a nagy dumás ügynököknek a bemutatóteremben. – Muszáj ilyen negatívnak lenned? – vágott vissza Molly. – Nem mindenki szélhámos, te is tudod. Harry hűvösen mosolygott. – Nem vagyok negatív. Pusztán realista. – Ez nekem ugyanúgy hangzik. És csak hogy tudd: nem dőltem be a nagy dumás beetető embereknek – mondta Molly. – Megvizsgál116

tam a termékeket, és végignéztem a bemutatót. Tetszett, amit láttam, úgyhogy vettem pár dolgot. – Azok a házalók nem árulnak mást, kizárólag szemetet. Ezt mindenki tudja. – Hah! Minden egyes darabra van garancia – vágta rá dölyfösen Molly. – Tényleg? És hogyan fogod érvényesíteni a garanciát? – kérdezte Harry. – Amikor bezár a vásár, a termékbemutatók is eltűnnek. S velük együtt a garancia is. Molly égnek emelte a szemét. – Tudod, mi a te bajod, Harry? Te azt hiszed, hogy mindenki a világon csaló és szélhámos. Evangeline Harryre nézett. – Ti ketten egész jól ismeritek egymást, igazam van? – Jobban ismerem Harryt, mint gondolná – jelentette ki sötéten Molly. – Egy hónapja ismerjük egymást – mondta Harry a nagynénjének. – Mollynak még sokat kell tanulnia. Evangeline kuncogott. – Lévén látnok, én tudom, ki ő. De miért nem mutatsz be egymásnak minket, ahogy illik? – Elnézést kérek – mondta Harry. – Evangeline, engedd meg, hogy bemutassam Molly Abberwicket. Molly, íme, Evangeline Trevelyan, az egyik nagynéném. A legjobb jövendőmondó a családban. – Örülök, hogy megismerhetem – mondta Molly. – Részemről a szerencse. – Evangeline leült az asztalhoz, felvette a kártyapaklit, s újra megkeverte. – Nézzük csak, hol is tartottunk? – Épp azt mondtad Mollynak, hogy én egy magas, sötét és csúf alak vagyok, azt hiszem. – Harry a sátor hátsó részében elhúzott egy súlyos drapériát, és elővett egy összecsukható széket. – Amit igazából tudni szeretnék, az az, hogyan becsüli fel egy jósnő a klienseit – magyarázta Molly. – Úgy látom, hogy vannak 117

általános jóslatok. A legtöbb ember olyasmit szeretne hallani, hogy nagy pénzhez jut, vagy rátalál az igaz szerelemre. És úgy vélem, az mindig biztonságos, ha olyasmit mondunk, hogy valami nagyobb utazásra indul a közeljövőben, hisz szinte mindenki utazik előbbutóbb. Evangeline mosolya kissé elhalványult. – A barátnőd istenadta tehetség, Harry. – Mit mondhatok erre? – Harry a székkel a kezében odament hozzájuk. – Okos lány. Lehet, hogy a termékbemutatón csőbe húzzák, de alapvetően tényleg okos. – Ilyen bókot ritkán kap az ember, – Molly visszafordult Evangeline-hez. – Azt szeretném tudni, hogy hogyan jut egy jósnő vagy médium a nyilvánvaló dolgokon túlra. Hogyan szabja személyre a jóslatot? – Azonkívül határtalanul kíváncsi. – Harry szétnyitotta a széket az asztal mellett, megfordította, lovagló ülésben ráült, és a támlára könyökölt. – Ez nála családi vonás. – Érdekes – dünnyögte Evangeline. – Nos, kedvesem, attól tartok, nem elégíthetem ki a kíváncsiságát a jóslás tudományát illetően. Mit mondhatnék? Nincsenek titkok. Ez egy adomány. – Most a Trevelyan-féle jövőbelátásról beszél? – Nem – vágta rá hidegen Harry. – Nem arról. Olyan ugyanis nincs. Evangeline helytelenítően ráncolta a szemöldökét. – Valamivel több tiszteletet mutathatnál a jövőbelátás iránt, Harry. Végül is ebből az adományból te részesültél a leginkább családban. – Egy fenét – mondta Harry. Molly behatóan tanulmányozta Evangeline-t. – Ha nem akar beavatni a jóslás szakmai trükkjeibe, akkor legalább meséljen a Trevelyan-féle jövőbelátásról. – A francba – mormogta az orra alatt Harry. 118

– Ez a családban öröklődik – mondta Evangeline nyájasan. – Harry el nem ismerné, hogy ő teljes mértékben örökölte. Annak idején sokszor töltötte velünk a nyarat, és mondhatom, láttam felvillanni benne, úgy tizenkét éves korától. És persze ott vannak még a reflexek. Azokat sem tagadhatja le. Egy az egyben, mint az első Harry Trevelyan. – Harry azt mesélte, hogy ez az őse az ezernyolcszázas évek elején élt – mondta Molly. – Így van. – Evangeline elgondolkodva keverte a kártyát. – Ő amolyan korabeli magánnyomozó volt. Bűnügyeket oldott meg, és megtalált eltűnt személyeket. – Tudta magáról, hogy természetfölötti képességekkel rendelkezik? – kérdezte Molly. – Nem – felelte Evangeline. – Tulajdonképpen maga sem értette a tehetségét. Bizonyos okból még le is tagadta. De a családi legenda szerint jövőbelátó volt. Azonkívül kiváló reflexei voltak. Ezt onnan tudjuk, hogy fennmaradt néhány elképesztő történet arról, hogyan mentette meg a saját és mások életét, amikor a munkája során összeütközésbe került pár erőszakos emberrel. – Fikció – jelentette ki Harry. – Puszta kitaláció. Molly tudomást sem vett róla. – Volt más is a családban, aki magándetektív lett? – Nem – mondta Evangeline. – Nem volt benne pénz. A Trevelyanok inkább a színpadon kamatoztatták rendkívüli képességeiket. Gondolatolvasók, kaszkadőrök, késdobálók. Ilyesmik. Az első Harrytől kezdve minden Trevelyan azt akarta hinni magáról, hogy birtokában van a Látás adománya. Néhányuknak volt is. Másoknak nem. Cikázik. Molly kutató pillantást vetett Harryre. – Ennek a Harrynek nagyon jók a reflexei. 119

– Idáig abban a hiszemben voltam, hogy az eszemért szeretsz – mondta Harry. Evangeline újrakeverte a kártyát. – A Trevelyanokban a reflexek mindig összekapcsolódtak az adománnyal. Minél gyorsabb a kéz, annál élesebb a Látás, mondogatta Gwen nagyi. – Homlokráncolva nézett Harryre. – És te gyorsabb vagy, mint bárki a családban, Harry. Amikor megtagadtad, hogy folytasd a Trevelyan-hagyományt, összetörted Gwen nagyi szívét. – Arra az esetre, ha esetleg nem értenéd – mondta Harry Mollynak –, az én szentté avatott dédnagyanyám, Isten nyugtassa, őstehetség volt abban, hogy bűntudatot ébresszen azokban az emberekben, akik nem azt csinálták, amit ő akart. Rettentő mérges lett, amikor úgy döntöttem, hogy tudományos pályára megyek. Gwen nagyi azt akarta, hogy késdobálóként, kaszkadőrként vagy toronyugróként csináljak karriert. Evangeline rosszalló pillantást vetett rá. – Nem vagy tisztességes a dédnagyanyáddal, Harry. Nem igaz, hogy az dühítette vagy sértette, hogy tovább akartál tanulni. Hanem az, hogy nem voltál hajlandó elismerni, hogy látó vagy. Meg volt győződve róla, hogy te vagy az első Trevelyan, aki teljes mértékben örökölted az első Harry tehetségét. – Ez kicsit úgy hangzik, mint az Abberwick család feltalálói tehetsége – tűnődött hangosan Molly. – Nálunk is cikázott. A húgom örökölte. Én nem. Harry furcsán nézett rá. – Ebben nem vagyok annyira biztos. Te az üzleted kiépítésére fordítottad az energiáidat, mert a családodnak biztos jövedelemre volt szüksége. De szerintem a sikeres vállalkozás is az újító elme egyik megnyilvánulása. A legtöbb emberből hiányzik. De benned megvan. Mollyt úgy megdöbbentette ez a váratlan bók, hogy meg sem tudott mukkanni. Harryre meredt, és tudatában volt, hogy eközben lán120

gol az arca. Harry rámosolygott azzal az alig észrevehető, titokzatos mosolyával, és a forróság rögvest Molly altestébe költözött. Evangeline mindent látó tekintete egyikükről a másikra vándorolt. – Azt hiszem, eleget beszéltünk a Trevelyan-féle Látásról. S hogy ment az öregfiúval, Harry? Tudom, hogy Leon egész nyárra lecsapott Joshra. – Leon bácsi szemernyit sem változott – mondta Harry. – De sikerült megtalálnunk megint azt a kis közös nevezőt. Visszatáncolt. Legalábbis egyelőre. Molly kihallotta a hangjából a jeges élt. Ettől kissé megborzongott, oda lett az előbbi érzéki forróság. Evangeline láthatóan szerencsére nem vette észre Harry hangjában a fagyos tónust. Mollyra hunyorított. – Harry úgy tud bánni Leonnal, ahogy senki más a családban. Valamilyen okból Leon hallgat rá. Molly mosolygott. – Talán Harrynek van valami veleszületett okkult képessége. – Tettetett ijedtséggel felemelte a kezét. – Tudja, olyasmi, ami képes ködbe borítani mások agyát. Harry méltatlankodón nézett rá. – Miért mondja, hogy Harryben meglehet a látás képessége? – kérdezte Evangeline meglepő élénkséggel. Molly hátradőlt a székén, kezét a farmerja zsebébe dugta. – Úgy tűnik nekem, hogy Harry megváltoztatta a jövőjét. S aztán Joshét is. Ez is egyfajta adomány, nem gondolja? Hány embert ismer, aki megváltoztatja a saját sorsát és másokét is? Harry rámeredt. Evangeline egy oldalpillantást vetett rá. – Ebből a szempontból nem is gondoltam végig. Van benne valami, Harry. – Az egyetlen erő, amit igénybe vettem az én és a Josh jövőjét illetően, a józan ész – mondta Harry. 121

Molly mosolygott. – Mindenesetre így fenemód hatásosabb, mint a sok halandzsa. Harry meglepő módon elpirult. – Most akkor – Evangeline szája sokat tudó mosolyra húzódott – lássuk, mi vár magára a szerelemben, Molly. – Hagyjuk ezt. De Evangeline nem vett tudomást a tiltakozásról. Felütötte a pakli tetején lévő kártyát, és képpel felfelé az asztalra tette. – Aha. Megint a kék király. Láthatóan nem akar eltűnni. Ha kétszer egymás után mutatkozik, oda kell rá figyelni. Azt jelenti, hogy a szerelmi élete igencsak érdekesen fog alakulni. – Véletlen. Vagy nagyon ügyesen keveri a kártyát. – Molly felállt. – Mondtam már, hogy nem vagyok kíváncsi a jövőmre. – Kivette a kezét a zsebéből, és egyetlen mozdulattal összeborzolta a paklit. – Gyáva – dünnyögte Evangeline. – Nem – nevetett Harry, és felállt. – Okos. – Köszönöm – mondta Molly tartózkodón. Evangeline megadón feltette a kezét. – Rendben, feladom. Ha Molly nem akarja tudni, mit hoz neki a szerelem, az ő döntése. Harry, mikor indulsz vissza Seattle-be? – Nem sietünk. – Harry az órájára nézett. – Be akarok köszönni Raleigh kuzinnak és a feleségének, és pár családtagnak is. – Raleigh az óriáskereket kezeli. – Evangeline szórakozottan kevergette a kártyát. – Egy kis figyelmeztetés. Kölcsön akar kérni. Gyereket várnak Sheilával. – Vettem a figyelmeztetést. Gyere, Molly. Bemutatlak még néhány családtagnak. – Oké. – Molly Evangeline-re nézett. – Remélem, rövidesen újra találkozunk. – Valami azt súgja nekem, hogy így lesz – mondta Evangeline derűsen. 122

Harry segített Mollynak összeszedni a csomagjait. Aztán megállt a jósnő asztala mellett. – Vigyázz magadra, Evie néni. – Vigyázok. – Felmosolygott az unokaöccsére. – Te is vigyázz magadra. Ha már itt tartunk, a jövő héten felhívlak valamikor. Meg akarom beszélni veled a játékgépek felújítását. Ezek most a legnépszerűbbek, és tudod, milyen hamar elavulnak. Valami meghatározhatatlan – rezignáció, sőt talán fájdalom – suhant át Harry arcán. Rögvest el is tűnt, s csak hűvös, zárkózott kifejezés maradt utána. Molly szerette volna átölelni, szerette volna megvigasztalni – maga sem tudta, miért. – Tudod, hol találsz, Evie néni. Molly is odalépett az asztalhoz. – Tényleg nem akarja megmondani, hogy sikerült kétszer egymás után kihúznia a kék királyt, Evangeline? – Evie néni sosem árulja el a szakmai titkokat. – Harry felkapta a kártyapaklit, és könnyed eleganciával keverni kezdte. – Engem azonban egyáltalán nem köt ilyesfajta szakmai-etikai szabály. Most megmutatom neked, hogyan lehet újra és újra kihúzni ugyanazt a kártyalapot. – Nem. Nem fogsz te megmutatni semmit. – Evangeline elvette tőle a paklit, és visszatette az asztalra. – Nem bizony, az én kártyáimmal nem. Menjetek, Harry. Te sosem becsülted a munkámat. – Igazad van, tényleg nem becsültem – hagyta helyben Harry. – Tönkretetted a paklit – dohogott Evangeline, miközben a lapokat pergette. – Most újra kell rendeznem az egészet. Molly érdeklődve figyelte. – Ez azt jelenti, hogy a kék király nem kerül a tetejére?

123

– Igen – mondta Harry. – Én a régi módon kevertem meg. Ha ezúttal is a kék király kerül felülre, az sima véletlen, nagyon kicsi rá az esély. – Kinyúlt, és bizonyításképpen felcsapta a legfelső lapot. Egy király volt megint, de nem kék. Hanem piros. – A fenébe – szaladt ki Harry száján. A röpke döbbenet el is tűnt a tekintetéből, ahogy a színes kártyalapot nézte. – Ó, drágám – suttogta Evangeline. A piros királyra bámult, és összpontosított. Molly a homlokát ráncolta. – Mi a baj? Ez nem a kék király. Egy egészen más lap. – Valóban. – Harry nem vette le a tekintetét a piros királyról. – És mi olyan jelentős ebben a piros királyban? – kérdezte Molly. – Ez csak véletlen – mondta halkan Harry. Evangeline a fejét csóválta. – A kártyában nincsenek véletlenek. – Jól van, maradjunk annyiban, hogy a szerelmi életem javulni fog – mondta Molly, igyekezve oldani a feszültséget. – Mire föl ez a gyászos hangulat? Evangeline sóhajtott. – Ez nem a kék király. Hanem a piros. Ennek semmi köze a maga szerelmi életéhez, Molly. Amikor ez kerül a pakli tetejére, az egészen mást jelent. – Mit? – kérdezte ingerülten Molly. – Veszélyt. – Evangeline fátyolos tekintete Harryre szegeződött. – Nagy veszélyt. Molly kétkedve nézett rá. – Ezt nem hiszem el. – Nagyon helyes – mondta Harry. – Ez egy képtelen babona. – Én sem tulajdonítanék neki különösebb jelentőséget – ismerte el Evangeline meglepő őszinteséggel. Némi hallgatás után folytatta: – Ha történetesen nem Harry keverte volna meg a kártyát. Ígérd meg, hogy óvatos leszel, Harry. Molly a piros királyra meredt. 124

Harry megérintette a vállát. – Nyugi, Molly. Ez csak szemfényvesztés. Tükör és füst. Olyan, mint elkapni a kést vagy a gondolatolvasás. Menjünk.

125

7

– Láttam, hogy írtál egy csekket az unokatestvérednek, Raleigh-nak – mondta Molly, miközben becsatolta a biztonsági övét. Kora este volt, a nap még fenn ragyogott a horizonton. – Tényleg? – Harry feltette a napszemüvegét, amely olyan sötét volt, hogy feketének látszott. – Igen. Nem is tagadhatod. Harry hátranézett, hogy felmérje a parkoló kaotikus forgalmát. – Akkor már azt is tudod, miért nem időzöm szívesen túl sokáig a vásárban mondta, miközben könnyedén kifarolt a Sneath P2-vel a fa alól. – Egy vagyonba kerül. Molly mosolygott. – Nagyon rendes tőled. – Raleigh-val nincs baj. Nem állnak túl jól anyagilag Sheilával, de keményen dolgoznak. – És hogy ment a dolog a nagybátyáddal? – Mondjuk úgy, hogy megegyezésre jutottunk. Egy kis szerencsével kitart addig, míg Josh elvégzi a főiskolát. Azután már Joshnak magának kell elintéznie az ügyeit az öregfiúval. Molly tétovázott, aztán megadta magát olthatatlan kíváncsiságának. – Tudom, hogy nem tartozik rám, de hogy sikerült Leont rávenned, hogy visszakozzon? 126

Harry tekintete kifürkészhetetlen volt a sötét napszemüveg mögött, de a szája keserű fintorba húzódott. – Megvesztegetéssel és fenyegetéssel. – A megvesztegetést még értem. De mivel tudtad megfenyegetni? – Az embernek vannak olyan adui, amelyekkel még Leont is sarokba lehet szorítani. Harry könnyedén sebességbe tette a váltót, és az autó a kijárat felé lódult. Molly már nyitotta a száját, hogy tovább kérdezősködjön, de a kikívánkozó szavak bennrekedtek, mert észrevette, hogy Harry álla megfeszül. Még az ő híres Abberwick-féle kíváncsisága sem volt elég erős ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja a „Tilos az átjárás!” táblát. – Értem – mondta. Harry nem szólt. Teljesen elmerült a vezetésben, mintha nemcsak irányítaná, hanem ő is a jármű szerves része lenne. A fekete napszemüveg távoli, idegen külsőt kölcsönzött neki. Molly kezdte felismerni a jeleket. Harryt elkapta az egyik hangulata. Saját gondolatai sötét dzsungelében járt, s olyasmik forogtak a fejében, amiket nem tudott vagy nem akart megosztani a lánnyal. Molly hátradőlt az ülésben, és a falusi tájat nézte, miközben a csillogó, elegáns sportkocsi suhant a lemenő nap fényében. Egy idő után hátranyúlt a hátsó ülésre, hogy elővegye a vásárban beszerzett konyhai szerkentyűket. Kivette a csomagból a Csodálatos Sokfunkciós Háztartási Gép használati utasítását, és azt olvasgatta. Seattle a júniusi alkonyfényben fürdött, amikor Harry lehajtott az 5-ös gyorsforgalmi útról. A város szívébe, az Első sugárút felé tartott. Lassacskán kirángatta magát a rátelepedett nyomott hangulatból. Amikor a Stewart Street és a Harmadik sugárút sarkánál megállt a piros lámpánál, Mollyra nézett. Jólesőn a tudatában volt a lány jelenlétének az elmúlt órában, de most hirtelen szíven ütötte, hogy Molly 127

azóta egy szót sem szólt, hogy a Leonnal folytatott beszélgetéséről kérdezte. Megint csak ő nem volt beszédes. A francba. Késve ugyan, de megszólalt a vészcsengő Harry fejében. A nők nem szeretik a hosszúra nyúlt hallgatást. Oliviánál már megtanulta a leckét. Jegyességük vége felé mindegyre panaszkodott, hogy Harry folyton a gondolataiba mélyed. Minél többet korholta emiatt, a csöndek egyre hosszabbra nyúltak. Harry azon tűnődött, vajon sikerült-e kellőképpen eltolnia a délutánt azzal, hogy nem folytatott élénk társalgást a Hidden Springsből hazafelé vezető úton. Próbált kigondolni valami elegáns módot, hogy felderítse, menynyit veszített a szótlanságával. A lámpa zöldre váltott, és ő megköszörülte a torkát. – Mindjárt nyolc óra. – Finoman a gázra lépett. – Leparkolom az autót a mélygarázsban. Elsétálhatunk valamelyik étterembe vacsorázni egy jót. Molly feléje fordult, a tekintete inkább töprengő volt, semmint vádló. Aztán halványan elmosolyodott. – Rendben. Harry felsóhajtott megkönnyebbülésében. Meg nem tudta volna mondani, mi jár a lány fejében, de legalább nem duzzogott. Harry módfelett megörült, mert úgy látta, Molly nem az a fajta nő, aki egy kis hallgatagság miatt megorrol. Ezzel együtt kötelességének érezte, hogy bocsánatot kérjen. – Ne haragudj, nem voltam valami beszédes útközben. – Befordult az épület mögötti útra, és a távirányítóval kinyitotta az acélkaput. – Gondolkodtam. – Tudom. Valójában nagyon eleged van belőle, ugye? Harry levette a napszemüvegét, miközben behajtott a garázsba. – Miből van elegem? – Abból, hogy a családod ragaszkodik hozzá, hogy benned megvan a híres Trevelyan-féle látás képessége. 128

– Néha rohadtul idegesítő. – Harry leparkolt egy számozott helyre. – De ne felejtsd el, hogy ezt a képtelenséget csak a Trevelyan rokonok erőltetik. A Strattonok szerint komplett marhaság. Az is. – De te nem nevetsz rajta. – Molly a férfi profilját tanulmányozta, miközben az kikapcsolta a motort. – Akárhányszor előjön a téma, vagy dühös leszel tőle, vagy elkomorulsz. Harry kilökte az ajtót. – Ha ezzel a körülírással azt akarod mondani, hogy halálra untattalak az úton... – Dehogyis. – Molly is kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Az autó teteje fölött szembenézett a férfival. – Ez csupán egy észrevétel. A Trevelyan-féle okkult erő témájától ingerült leszel. Vagy tagadod? – Elismerem, hogy felingerel. – Valójában ebben a percben is egyre ingerültebb, döbbent rá Harry. Ezért ügyelt rá, hogy rendkívül finoman csukja be a kocsiajtót. – És tudod, hogy miért? – Mert ez az egész ostobaság, teljes képtelenség. – És mert néha attól félek, hogy mégsem képtelenség. Néha azon tűnődöm, hogyha mégis igaz, akkor ez a tudás az őrületbe kerget. Mély lélegzetet vett, és ezt a dermesztő gondolatot agya leghátsó zugába száműzte. Molly az autó túloldaláról figyelte. – Szerintem többről van szó, mint hogy ez szembemegy a tudományos gondolkodásoddal és a logikával. Harry egész testében megfeszült, mintha csatába készülne. Elejétől fogva tudta, hogy kockázatos ezzel a nővel kezdeni. – Merthogy? – kérdezte óvatosan. Molly élénk, intelligens arca most elgondolkodó volt. – Talán mert ennek a Trevelyan-féle családi ihletettségnek az emlegetése túlságosan emlékeztet téged arra a világra, amelyből, úgy érzed, épp csak elmenekültél. A szélhámoskodó jövendőmondók és kaszkadőrök világára. 129

Harry kissé megkönnyebbült. Karját a kocsi tetején nyugtatta. – Lehet, hogy igazad van. De megosztok veled egy kis titkot. – Éspedig? – Ha azt hiszed, ingerültté tesz, ahányszor szóba kerül a Trevelyan-féle látás képessége, akkor te még nem láttál, amikor kénytelen vagyok végighallgatni valamelyik Stratton rokon előadását arról, hogy merészeltem nem követni a Strattonok négygenerációs hagyományát, azaz nem az üzleti világban helyezkedtem el. Az igazi világban, ahol az igazi férfiak cápák és farkasok és egyéb válogatott ragadozók, és ahol az értéküket a befektetési portfolióik nagyságával mérik. Molly csak pislogott elképedésében. Aztán elnevette magát. – Hát ez rémes! Jól érzékelem, hogy nem sikerül a kedvére tenned a családod egyik ágának sem? – Pontosan. – Harryt elbűvölte a lány zöld szemében csillogó jókedv. Korábbi rossz hangulata végleg szertefoszlott. Elmosolyodott. – A Stratton család körülbelül annyira becsüli a tudomány világát, mint a Trevelyanok. Mindkét família úgy gondolja, hogy szándékosan választottam egy idejétmúlt, elefántcsonttoronyba zárt életet, ragaszkodva az értelmetlen tudományos kutatáshoz csupán azért, hogy őket bosszantsam. Az, hogy ezzel még pénzt is keresek, külön irritálja őket. – Mindegyikünknek megvan a maga kis motivációja. Szóval az ellenállhatatlan vágy, hogy borsot törj a rokonaid orra alá, vezetett oda, hogy a tudománytörténet szaktekintélyévé válj? – Egészében a Stratton család kifogása a választott hivatásom ellen semmivel sem rosszabb, mint a Trevelyan családé – mondta Harry. – Leon bácsi még egy lépéssel továbbmegy. Aggódik a genetikai következmények miatt. – A genetikai következmények miatt? 130

Harry halványan elmosolyodott. – Meggyőződése, hogy a Stratton-vér kikezdte a férfiasságomat. Úgy gondolja, gyenge, lagymatag, pedáns puhányt csinált belőlem. – Lehangoló. Nem csoda, hogy egy kicsit kiakadtál a hazaúton. Egész életedben a Strattonok és a Trevelyanok között lavíroztál? – Igen. – Feltartotta a kezét, hogy megelőzze az elkerülhetetlen kérdést. – Ne kérdezd, miért van elegem. – Nem kell megkérdeznem. Senki sem választja meg a rokonait. Harry benyúlt az autóba, hogy kivegye Molly szerzeményeit. – Ezeket beteszem a csomagtartóba, míg elmegyünk enni valamit. Vacsora után majd megtalálja a módját, hogy meggyőzze a lányt, menjen vissza vele a lakására, és maradjon ott éjszakára, gondolta, míg a csomagtartóba pakolt. Valamilyen úton-módon csak sikerül elérnie. Mindennél jobban akarta, hogy Molly vele töltse az éjszakát. Ez a vágy mardosó éhséggé terebélyesedett. Ha Molly vele marad, akkor talán nem fog álmatlanul a piros királyon töprengeni, amit Evangeline kártyája dobott ki. Gyűlölte, amikor ilyesmi történt. Elszántan tervezgetve az estét a liftbe terelte a lányt, és megnyomta a földszint gombot. Pár pillanat múlva nyílt a liftajtó, és feltárult az előcsarnok. Az első, amit Harry meglátott, az exmenyasszonya, Olivia volt. Fáradhatatlanul járkált fel-alá a portáspult előtt. – A fenébe – morogta Harry az orra alatt. Ez a helyzet ékes bizonyítéka annak, hogy szemernyi jövőbe látó tehetsége sincs, gondolta zordonan. Hogyha valóban részesült volna a Trevelyan-féle látás áldásában, bizonyára megrohanja valami baljós előérzet a garázsból felfelé tartván. Amint Olivia meglátta, megállt. Ujjai megfeszültek méregdrága, tópszínű bőrridikülje szíján. – Harry. 131

A férfi óvatosan szemügyre vette. A megjelenése kifogástalan volt, mint mindig. A perfekcionizmusra való hajlam volt Olivia egyik olyan tulajdonsága, amely kapcsolatuk hajnalán elbűvölte Harryt. Ez önuralomra utalt. Továbbá arra, hogy ennek a nőnek vannak válaszai. Most krémszínű selyemblúzt viselt, lágy esésű, rozsdabarna nadrágot és könnyű, bézs selyemzakót. Aranyszőke haja simán hátrafogva. Gyönyörű arcvonásai feszültek, szürke szemében aggodalom ült. Harry hősiesen legyőzte a késztetést, hogy visszahátráljon a liftbe. – Helló, Olivia. – Marka megfeszült Molly kezén, miközben megállt az előcsarnok közepén. – Engedd meg, hogy bemutassam Molly Abberwicket. Molly, ő Olivia Hughes, Brandon unokatestvérem felesége. – Örvendek – mondta Molly, udvarias mosolyt vetve Oliviára. Olivia mereven bólintott. – Helló. – Éppen vacsorázni indulunk, Olivia – közölte Harry. – Ugye megbocsátasz. Olivia finoman ívelt szemöldöke határozottan felemelkedett. – Harry, már órák óta várlak. A házvezetőnőd ötkor ment el. Azt mondta, biztosan itthon leszel este. – Itthon is vagyok, mint látod, de programom van. Olivia egy röpke pillantás után tudomást sem vett Molly jelenlétéről. – Beszélni akarok veled. Családi ügy. – Máskor, Olivia. – Harry indult, hogy megkerülje, mivel a nő nem adta jelét, hogy elállna az útból. – Harry, ez nagyon fontos. Molly megrántotta a férfi karját. – Öö, Harry… Olivia ajka megfeszült. – Tényleg beszélnem kell veled, Harry. Haladéktalanul. Nem várhat az ügy. Molly finoman kiszabadította a kezét. Ragyogó mosolyt küldött Harry felé. – Ez komolynak tűnik. Ne aggódj miattam. Fogok egy taxit, és hazamegyek. 132

– A fenébe, Molly, akármi is ez, várhat. Te meg én vacsorázni megyünk. – Nem – reccsent Olivia hangja. – Brandon jövőjéről van szó, Harry. És ez az egész, a te hibád. Te vagy a felelős ezért a katyvaszért. Hát most takarítsd is el. – Én? – meredt rá Harry. – Viszlát, Harry. – Molly sietve az üvegajtó felé hátrált. Köszönöm a kellemes napot. Harry utánaindult. Olivia elkapta a karját, hogy visszatartsa. – Meg kell beszélnem veled ezt a helyzetet – mondta sürgetően Olivia. – Eltart egy darabig. – Semmi baj – szólt vissza Molly a kapuból. – Tényleg semmi probléma. Harry egyik nőről a másikra nézett. Felismerte, amikor vereséget szenvedett. – Megkérem Christ, hogy hívjon neked egy taxit, Molly. – Persze, Mr. Trevelyan. – Chris, az éjszakai portás már nyúlt is a telefonért. – Nem szükséges. – Molly már félig az ajtón kívül volt. – Ott van egy éppen, az utca másik oldalán. Innen látom. Harry még egy lépést tett felé, majd megállt. A keze ökölbe szorult a teste mellett. Nem akarta, hogy Molly egyedül menjen haza. Azt akarta, hogy vele maradjon. – Később felhívlak. – Ne aggódj, majd beszélünk – biztosította Molly. – Az összes konyhai szerkentyű, amit a vásárban vettem, a kocsid csomagtartójában van. Intett. A nehéz, üvegajtó becsapódott. Harry figyelte, amint átvág a kereszteződésen a várakozó taxihoz. Molly elment. Érezte, hogy rátelepszik a sötétség. * 133

– Elkapott az egyik olyan hangulatod, ugye? – szólt kissé zsémbesen Olivia, miközben Harry maga elé engedte az ajtóban. – Depreszszió, te is tudod. Nem kéne úgy tenned, mintha nem az lenne. A tagadás nem vezet sehová. – Igen, határozottan elkapott az egyik, mégpedig nem jó hangulatom. – Becsukta az ajtót, majd odament az ablakhoz. A lenyugvó nap utolsó sugarai épp eltűntek a látóhatárról. Sötétség borult a városra. Alant a Pike Place Market régimódi gömb utcalámpái aranysárga fényt vetettek maguk köré. Harry tekintete a taxit kereste, amely Mollyt vitte a rozoga udvarház felé a Capitol Hillre, de persze már rég eltűnt. – A mindenségit, Harry, muszáj neked mindig így magadba roskadnod? Azért jöttem, hogy komolyan megbeszéljek veled valamit. Legalább annyit megtehetnél, hogy rám figyelsz. Annál is inkább, mert ez az egész elsősorban a te hibád. Harry nem fordult meg. – Gondolom, azzal a beszélgetéssel kapcsolatos, amelyet tegnap reggel folytattam Brandonnal. Hirtelen feszült csend állt be. – Brandon beszélt veled? – vonta kérdőre Olivia. – Igen. – És? Próbáltad meggyőzni, hogy ne hagyja ott a Stratton Vállalatot? – De hisz felnőtt ember! Az ő jövője, az ő döntése. Miért kellett volna beavatkoznom? – Mert nem jött volna elő ezzel a kis tervével, ha nincs előtte a te példád – mondta Olivia visszafojtott dühvel. – A fenébe, Harry, azért csinálja, mert bizonyítani akar, és nem azért, mert így lenne a legjobb a jövőnk szempontjából. Próbáltam rávenni, hogy racionálisan nézze a helyzetet, de hiába. Harry a válla fölött nézett rá. – És szerinted mit akar bizonyítani? 134

– Azt, hogy olyan erős és független, mint te vagy. – Olivia ingerülten a kanapéra dobta a ridiküljét. – Féltékeny rád, Harry. – Féltékeny? Mi az istennyiláért lenne féltékeny? Hisz elhagytál engem, hogy férjhez menj hozzá. Olivia tajtékozva megperdült. – Muszáj ezt most felhoznod? – Nézd, nem áll szándékomban felemlegetni a múltat. Pusztán rámutattam, hogy amennyiben valamiféle versengés volt Brandon és köztem, hát ő nyert. Olivia kirobbant. – Ez nem rólam szól, hanem az ostoba férfibüszkeségről! A macsóságról. A golyóitokról, vagy hogy szoktátok mondani. Ez egy önromboló kényszer Brandonban. Be akarja bizonyítani magának, hogy ugyanolyan tökös legény, mint te. Titokban mindig is csodált téged, amiért hátat fordítottál a Stratton-vagyonnak. Most pedig eltökélte magát, hogy megmutatja, ő is boldogul a családon kívül. – És? Hagyd, hogy megpróbálja. Hol itt a baj? Olivia szeme összeszűkült a haragtól. – A baj ott van, hogy a nagyapja meg fogja büntetni azért, mert a te nyomdokaidba lép. Ezt mindketten tudjuk. Parker ki fogja zárni a végrendeletéből. Danielle már az idegösszeomlás szélén van emiatt. Rengeteg áldozatot hozott Brandonért, s most mindez füstbe megy. – Nem is tudtam, hogy az emberek manapság még idegöszszeomlanak – csodálkozott Harry. – Azt gondolnám, hogy ti, pszichológusok már találtatok valami modernebb kifejezést erre az állapotra. Olivia arca zord volt és feszes. – Ez nem tréfa, Harry. – De nem is az én problémám. – De mennyire, hogy az! Te okoztad, te mutattad a követendő példát Brandonnak. – Senkinek sem mutattam példát – mondta Harry szelíden. 135

Olivia meghökkent. – Kérlek, Harry, ne beszélj velem ilyen hangnemben. Tudod, hogy ezzel feldühítesz. Harry mély lélegzetet vett. – Azt hiszem, a körülményekhez képest elismerésre méltóan civilizáltan viselkedem. – Amikor az egyik ilyen hangulatodban vagy, minden egyes szó, amit kiejtesz a szádon, úgy hangzik, mintha jeget törnél. Harry összecsapta a kezét. – Akkor hát mit vársz tőlem, Olivia? – Beszélj Brandonnal. Győzd meg, hogy nem bölcs dolog otthagyni a Stratton Vállalatot. – Nem valószínű, hogy hallgatna rám, ha éppen önmegvalósít. – Legalább próbáld meg lebeszélni róla. Harry, muszáj tenned valamit, mielőtt túl messzire megy a terveivel. Parker soha nem bocsátja meg neki, ha otthagyja a vállalatot, mint te. Danielle össze fog roppanni. És Brandon végül nagyon meg fogja bánni, hogy ekkora ostobaságot művelt. Úgy, szóval ez az exmenyasszony. Molly a konyhaasztalnál ült, előtte egy tányér spenótos ravioli olívával, parmezánnal és friss bazsalikommal megszórva. A villájára szúrt két szem raviolit, és az előtte tornyosuló pályázati anyagokat szemlélte. Biztosan talál legalább egyet ebben a halomban, amelyik kiállja a próbát Harrynél. Olivia nagyon csinos. Nem, nem ez a megfelelő kifejezés. Káprázatos. Molly a raviolit eszegette, és azon tűnődött, mi nem működhetett Harry és Olivia között. A rémület pillanataival szabdalt unalmas órák. Olivián nem látszott aznap este, hogy rettegne Harrytől. Olyan nőnek tűnt inkább, aki megköveteli a másik idejét és figyelmét. Ugyan mi vonzhatta egymáshoz ezt a két embert?, töprengett Molly. 136

Olivia láthatóan nem Harry esete. No persze, folytatta a gondolatmenetet a lány, az ő véleménye határozottan elfogult. Bekapott egy újabb falatot, és lapozott. Semmi értelme ezen spekulálni. Végül is Olivia férjhez ment Harry unokatestvéréhez, Brandon Stratton Hugheshoz. Bár az módfelett érdekes, hogy Olivia Harryhez fordul segítségért, ha valamilyen őt érintő családi probléma adódik. Molly elhessegette ezeket a gondolatokat. Kényszerítette magát, hogy visszaterelje a figyelmét az előtte fekvő pályázati anyag tartalmi ismertetőjére. Az öreg ház sóhajtozva-nyöszörögve megadta magát az éjszakának. Az emeletről leszűrődő távoli zümmögés jelezte, hogy a takarítórobot eleget tesz a kötelességének. Némi idő múlva Molly szünetet tartott az olvasásban, hogy az edényeket rátegye a szállítószalagra, amely beviszi a szabadalmazott Abberwick Mosogatógépbe. Amikor a gép végez, az edényeket automatikusan egymásra rakja, és beteszi a helyükre. Molly épp egy károsanyag-kibocsátástól mentes motor tervét tanulmányozta, amikor a tiszta edények kisorjáztak a mosogatógépből. Fel se nézett, mikor a gumibevonatú mechanikus karok pedánsan betették a tányért a mellette levő konyhaszekrénybe. – Te komolyan jársz Molly Abberwickkel? – kérdezte Olivia, miközben felkapta a ridiküljét. Harry elfordult az ablaktól. – Igen. – Lefekszel vele? – Ez nem tartozik rád – mondta Harry. Oliviában volt annyi jóérzés, hogy zavarba jöjjön. – Azt hiszem, tényleg nem. Csak azon tűnődöm, hogy voltak-e, hm, komplikációk. – Komplikációk? – Olyanok, amik köztünk előfordultak – mondta ridegen Olivia. 137

– Á, igen. Olyanok. Amennyire emlékszem, azt mondtad nekem, hogy idegesítelek. – Felesleges a szarkazmus. Csak segíteni próbálok. Harry meglepetten nézett rá. – Hogyan? – Már mondtam neked, hogy szerintem poszttraumás stressztől szenvedsz amiatt, ahogyan a szüleid meghaltak – mondta Olivia nyugodt hangon. – Ez nem ritka reakció komoly lelki trauma esetén. Kérlek, hívd fel Shropton doktort. Óriási tapasztalata van az ilyen betegségek gyógyítása terén. És vannak hatékony gyógyszerek is. – Majd észben tartom. – Eszed ágában sincs bármit is tenni ez ügyben, igaz? – kérdezte Olivia újonnan feltámadó dühvel. – Nem fogod szakember segítségét kérni. Nem fogsz beszélni a diszfunkcionális viselkedésedről. Még csak elismerni sem vagy hajlandó a bajodat. – Nézd, Olivia… – Hadd mondjak neked valamit, Harry. Szakmabeliként biztosíthatlak, hogy a betegséged fikarcnyit sem fog javulni, ha állhatatosan tagadod a létezését is. Tönkre fogja tenni a kapcsolatodat Molly Abberwickkel, ahogy a miénket is tönkretette, – Köszönöm a figyelmeztetést – mondta Harry. – De nem hiszem, hogy csupán az én személyiségzavaromat okolhatod azért, mert a kapcsolatunk zátonyra futott. – Ne merészeld azt állítani, hogy valaha is szerettél, Harry. Akármit éreztél is irántam, az nem szerelem volt. Harry hallgatott. – És te szerettél engem? – Próbáltalak – suttogta hősiesen Olivia. – Tényleg próbáltam, Harry. – Nemes dolog. – Harry tudta, hogy semmi szín alatt el nem mondaná, hogy ő is megpróbálta szeretni a lányt. Aki sosem értené meg, hogy az ő nagy igyekezete miatt menekült ki a kapcsolatukból. A zsigeri rémület pillanatai. 138

– Reménytelen volt – mondta Olivia. – Te nem vagy elég felszabadult, hogy bárkit is szeress, Harry. Egy ideig azt hittem, sikerül ezt áthidalnunk. Hogyha megtanulnál kommunikálni. Ha valami kis empátiát tudnál mutatni. Ha képes lennél megosztani az érzéseidet. Ha túllépnél a tagadáson. De lehetetlen volt. – Igen, én is azt hiszem. – Aztán meg a szex… hát, az kísértetiessé vált, Harry. Te is tudod. Harry érezte, hogy egész bensője megdermed. – Sajnálom. – Mi mást mondhatott volna. – Tudom, hogy nem állt szándékodban megrémiszteni, de akkor is megrémisztettél. Eleinte olyan távolságtartó, olyan rideg voltál az ágyban. Úgy éreztem, egy robottal szeretkezem, nem egy férfival. Harry behunyta a szemét. – Aztán meg, az utolsó alkalommal, amikor együtt voltunk, te mintha elvesztetted volna az önuralmadat. Lidérces volt. – Olivia keresgélte a szavakat. – Rémisztő volt, ha tudni akarod az igazat Rájöttem, hogy ezek után fel kell bontanunk az eljegyzést Harry megfogadta magában, hogy Mollyval nem követi el ugyanezt a hibát. Tisztában volt vele, hogy a nők, akikkel kapcsolata volt, nehéz embernek tartották. Az évek során számtalan könnyes vádaskodást hallott már. Hogy túl távolságtartó, túl zárkózott, nem kommunikál és rideg. Mielőtt Olivia megjelent az életében, Harry nem túl gyakori kapcsolatai az unalom vagy az elkeseredettség sziklazátonyain bukdácsoltak. De Oliviával Harry megadta magát a növekvő kétségbeesésnek. A harmincas évei közepén járt már. Egy igaz kapcsolat utáni vágyakozás olyan erővel munkált benne, hogy nem tudott ellenállni a csábításnak. Óvatosan, lassacskán megnyílt kissé Oliviának. Az eredmény katasztrofális volt. Oliviának igaza van. A szex kísérteties lett. 139

Harry tudta, hogy ez az ő hibája. Hisz oly régóta tartotta az érzelmi távolságot a kapcsolataiban – megmaradt a fizikai és az intellektuális síkon, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a dolgokat. De voltak sivár pillanatok, amikor valami más után sóvárgott, amit maga sem tudott volna megnevezni. És ezek a pillanatok egyre gyakrabban jelentkeztek az utóbbi időben. Még a vérre éhes vámpírnál is jobban vágyott valami sötét beteljesülésre – maga sem értette. Nemcsak a szükség pillanatai törtek rá egyre gyakrabban, melyek eddig ismeretlen mélységű sötét hangulatba taszították, hanem ott ólálkodott a félelem, amelyet idáig sikerült elnyomnia. A félelem attól, hogy megtébolyodik, ijesztő rendszerességgel tört a felszínre. Minden ilyen alkalommal egyre több akaraterőt követelt tőle, hogy legyűrje. Molly épp az utolsó pályázati anyag végén tartott, amikor megszólalt a konyhai telefon. – Halló? – Vacsoráztál? – kérdezte Harry bevezetés nélkül. Molly elmosolyodott. – Igen, köszönöm. Tökéletesen képes vagyok önállóan táplálkozni. – Tudom. Molly a homlokát ráncolta. – Jól vagy? Kísérteties a hangod. – Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem nevezel kísértetiesnek. Mondd azt, hogy arrogáns vagyok, vaskalapos, önfejű, vagy nevezz bárhogyan, csak kísértetiesnek ne, oké? – Oké. Nem hangzol kísértetiesnek. Elcsigázottnak tűnsz. Ezt akartam mondani. Elcsigázott vagy. Mi a baj? – Olivia pár perce ment el. – Hm. – Brandon unokatestvérem úgy döntött, otthagyja a családi üzletet. Olivia azt akarta, hogy beszéljem le róla. – Értem. – Molly tétovázott. – És le tudod beszélni? 140

– Kétlem. Abban sem vagyok biztos, hogy megpróbáljam-e egyáltalán. Áttehetnénk a vacsorát holnap estére? Molly nem válaszolt rögtön. – Kérlek – mondta csendesen Harry. – Remek, örömmel várom. Apropó, Harry, épp most néztem át a legújabb pályázati anyagokat, és úgy látom, van köztük néhány igazán ígéretes. Alig várom már, hogy te is megnézd őket. – Akárcsak én. – Nem tűnsz különösebben lelkesnek. – Holnap estére az leszek. – Rendben. Hosszú volt a nap. – Igen. Jó éjt, Molly. – Harry hallgatott. – Köszönöm, hogy eljöttél velem Hidden Springsbe – tette még hozzá. – Nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, Kelseynek igaza van. Gyakrabban kellene kimozdulnom. Jó éjt, Harry. Molly nagyon lassan tette a helyére a hallgatót. Egy darabig csak ült, és a ház neszeit hallgatta. Ismerős, meghitt, megnyugtató neszek voltak. Az otthon neszei. Eszébe jutott Kelsey tanácsa, hogy adja el a házat. Valószínűleg ez az egyetlen logikus dolog, amit tennie kellene. De valamilyen okból nem tudta elképzelni, hogy megtegye. Egy idő múlva a stósz tetejére tette az imént olvasott pályázatot, és felállt. A világítás kihunyt, amikor kiment a konyhából. Felment az ívelt lépcsőn a hálószobájába. Nem sokra rá becsusszant az ágyába. Karját a feje alatt összekulcsolva sokáig bámult a homályba. Végül az oldalára fordult, és elaludt. Álmában megfejthetetlen piros királyokat, késeket és sejtelmes veszedelmeket látott. Tompa berregés törte meg a sorjázó álomképeket, fokozva a fenyegetettség érzetét. 141

Időbe telt, míg álomittas agya felfogta, hogy ez a zaj nem része az álomnak. Amikor végül rájött, hogy valami baj van, a félelem bekúszott a tudatába, és felébredt. A rátörő rémülettől felpattant a szeme. Egy fekete köpenybe burkolt sötét alak emelkedett fel a padlóról az ágya mellett. Halálfejet látott, a szemek helyén ásító üregekkel, meg egy karomszerű kezet. Molly szinte megbénult. A sikoltás a torkában rekedt. Az alak az ágy fölé hajolt. A berregés erősödött. A karomszerű kéz szaggatottan felemelkedett. A túlélés ösztöne feloldotta Molly dermedt végtagjait. Ledobta magáról a takarót, és az ágy túloldalára hengeredett. Tompa puffanással ért le a padlóra, majd felpattant, és az ajtó felé iramodott. A folyosó világítása automatikusan bekapcsolt az őrült rohanásra. Molly a válla felett hátrapillantott, hogy lássa, milyen közel van az üldözője. Ekkor döbbent rá, hogy az ágya alól felbukkanó valami nem követi. Még mindig az összegyűrt takarók fölé hajolt, karomszerű keze beledermedt a mozdulatba. A berregő hang hirtelen abbamaradt, mintha elfordítottak volna egy kapcsolót. – Jaj, ne – suttogta Molly. – Ne már, megint.

142

8

Az éles telefoncsörgés elvágta Harry álmát – éppen egy kártyapaklit rakott szét, amelyben csupa-csupa piros király volt. Tudta, hogy meg kell találnia a királynőt, máskülönben elveszett. De az az istenverte telefon megzavarta az összpontosításban. Megfordult, és ingerültséggel vegyes rossz előérzettel a kagyló után nyúlt. Az órára pillantott. Majdnem hajnali egy volt. Egy hívás ilyenkor csakis bajt jelenthetett. – Itt Trevelyan. – Feltornászta magát, hátát a párnának vetette. Legalább felébredt az álomból. Egy időre. – Harry, én vagyok az, Molly. A hangjából érződő remegés úgy érte Harryt, mini a hideg zuhany. Abban a pillanatban tökéletesen éber lett. Minden izma megfeszült, harcra készen. – Mi baj? – Valami roppant furcsa történt. Emlékszel a pisztoly-utánzatra, amit a minap hagyott valaki az ajtóm előtt? – A fenébe is, hogyne emlékeznék. – Hát, azt hiszem, az a valaki, aki azzal az idétlenséggel meglepett, ismét szórakozik velem. – A szemétláda – sziszegte Harry. Keze megfeszült a telefonkagylón. – Olyasmi, mint az előző? 143

– Igen, hasonlít arra, de be kell vallanom, hogy ez sokkal hatásosabb. Nem hiszem, hogy valaha is így megijedtem volna. – De jól vagy? – Harry már ki is ugrott az ágyból, átvágott a szobán a gardrób felé. – Igen, jól vagyok. Ártalmatlan volt. Csak éppen rémisztő. – Molly tétovázott. A hangja bocsánatkérő motyogássá halkult. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Nem is tudom, miért hívtalak fel. De rögtön a te számodat tárcsáztam, anélkül hogy végiggondoltam volna. – Jól tetted. – Harry a vállával a füléhez szorította a telefont, míg felrántotta a gardrób ajtaját. – Nem lett volna szabad ilyen későn hívnom téged. – Mondtam, hogy ne törődj vele. Már öltözöm. – Magára kapta az első keze ügyébe kerülő nadrágot, egy olívzöld chinót. – Máris rohanok a garázsba, perceken belül ott leszek nálad. – Köszönöm. – Megkönnyebbülés érződött a lány hangjából. – De ezúttal szólunk a rendőrségnek. – Ne, Harry, nem szeretnék felhajtást. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy újabb rossz… – Pár perc múlva ott vagyok. – Letette a telefont, belebújt viseltes futócipőjébe, felkapott egy inget, és máris az ajtónál termett. Gondolataiból kiűzte a piros királyt. Kihaltak voltak az utcák. Miután kihajtott a garázsból, tíz perc múlva már be is kanyarodott a masszív kovácsoltvas kapun, mely Molly monstruózus otthonát védte a betolakodóktól. A kaput a házból lehetett nyitni. Miközben leállította a motort, szemügyre vette az öreg házat. Minden ablak fényben úszott, beleértve a csúcsos padlástért is. Molly nyilván végigjárta a szobákat, és mindenütt felgyújtotta a villanyt. 144

Bárki csinálta is a mutatványt, sikerült megrémítenie Mollyt. Az elkövető valószínűleg nem számolt a másodlagos hatással, gondolta Harry, ahogy felszaladt a lépcsőn. A gazember még nem jött rá, hogy Molly tanácsadójának a figyelmét is magára vonta. Nem fogja egyedül hagyni Mollyt éjszakára, fogadta meg magában. Nem érdeklik a lány lehetséges ellenvetései. Elviszi magához addig is, míg eldönti, hogyan kezelje a helyzetet. Felemelte a kezét, hogy kopogjon, de már nyílt is a bejárati ajtó. Molly ott állt, alakját kirajzolta az előszoba fénye. Egy túlméretezett fehér, bolyhos fürdőköpeny gallérját markolászta, a haja szerteállt, mintha épp most élt volna át egy robbanást. A szeme óriási volt és karikás. – Harry. – Rámeredt egy pillanatig, mintha nem lenne biztos benne, mit tegyen. Mielőtt Harry kitalálhatta volna a szándékát, a lány a karjába vetette magát, fejét a vállába fúrta. Harry magához szorította. Molly őt hívta. Rá van szüksége. Itt volt a karjai közt. Ahol lennie is kell. A sötét sóvárgás felgyűlt benne, keresve azt, amit nem kaphat meg, ami elkerülhetetlenül romlásba dönti. Harry beszívta a levegőt. Brutális erő kerítette hatalmába, és a vad érzések végigszáguldottak rajta. Nem engedhette meg, hogy a vágy átvegye az irányítást. Túl sok minden forgott kockán. Nem szabad megrémítenie Mollyt. Nem veszítheti el. – Nyugodj meg. Itt vagyok. – Gyengéden lefejtette magáról a lányt. Nem volt könnyű. Molly karja szorosan kulcsolódott a nyakára. Molly vonakodva elhúzódott, és felnézett rá. – Köszönöm, hogy eljöttél. Nagyon hálás vagyok érte. Nem lett volna szabad zavarnom téged. 145

– Ugyan már, felejtsd ezt el. – Harry kutatón nézett a szemébe, és kissé megnyugodott. Molly feldúlt volt, de nem tőle félt. Harry látta, hogy a fürdőköpeny szétcsúszott, feltárva egy hihetetlenül szemérmes fehér hálóinget, melynek nyakrészét finom csipke szegélyezte. A lány melle szelíden domborodott a kelme alatt. Megkeményedett mellbimbója szinte átszúrta a vékony anyagot. Harry ökölbe szorította a kezét, és hallgatta, ahogy a vére dübörög az ereiben. Molly lenézett, elpirult, és kapkodva összehúzta magán a köpenyt. – Gyere be. Főzök egy teát. Harry érezte, hogy enyhén remegnek az ujjai. Átlépett a küszöbön, és becsukta az ajtót. – Ez minden gyerek rémálma. A szörny az ágy alatt. – Molly kitöltötte a teát egy fajanszkannából. Az egyetlen dolog, amit nagy gonddal, saját kezűleg készített el, a tea volt. Az igazán jó tea személyes közreműködést igényelt. Egyetlen gép, az apjának egyetlen konyhai berendezése vagy Kelsey bármelyik kütyüje sem volt képes megfelelően elkészíteni a teát. – És én pont úgy reagáltam, mint egy gyerek. Halálra rémített a mumus. – Valaki elérte a kívánt hatást. – Harry szemügyre vette a gépszörny darabjait, amelyeket szétrakosgatott a rozsdamentes acél konyhaasztalon. Molly figyelte, ahogy Harry egy ékszerész precizitásával – mintha drágaköveket szedegetne ki egy nyakláncból – szedte alkatrészeire a gépezetet. Egyesével vette kézbe az ágy alól felbukkanó szerkezet darabjait. A konyhalámpa éles fényében az olcsó fekete szövet, a halloween-maszk és az alkatrészek egyáltalán nem tűntek ijesztőnek. Molly bosszankodott. 146

– Azt hiszem, kissé túlreagáltam a dolgot – mondta. – A pisztolyos csíny nemigen zaklatott fel, de ez tényleg megijesztett. – Pont ez volt a szándék. – Harry a fény felé tartott egy fogaskereket, hogy alaposabban tanulmányozhassa. – Ez a szerkezet sokkal ijesztőbb, mint a pisztoly volt. Ugyanis bent volt a házban. Bent volt a hálószobádban. Szerintem, akárki áll is e merényletek mögött, kétségbeesetten igyekszik növelni a félelemfaktort. Molly megborzongott. Tekintete Harry eltökélt arcát kutatta, próbálta megfejteni, mennyire komolyan beszél a férfi. A válasz egyértelmű volt. Nagyon komolyan. Molly szinte érezte a Harryből sugárzó energia hullámait. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezek az incidensek többek lennének, mint ostoba csínyek – mondta. Megbökte az ügyetlenül összerakott acélkarmokat. Öt fémpálcika alkotta az ujjakat egy rongyos fekete kesztyűbe bújtatva. – Azon tűnődöm, miképpen jutott be a házba, hogy elhelyezze. – Ellenőrizted az ablakokat és az ajtókat? Be voltak zárva? Molly összébb húzta magán a köpenyt. Mielőtt jöttél, végigjártam a szobákat. Nem volt nyoma behatolásnak. Minden ajtó és ablak zárva van. A riasztó is aktív. – Valószínűleg valamikor a nap folyamán rejthették az ágyad alá. Ami jó pár lehetőséget vet fel. – Harry kézbe vette az álarcot. – Akárki tette is, elég jó ismerősöd ahhoz, hogy tudja a riasztó kódját… – Az lehetetlen – szakította félbe Molly. – Kelsey is, én is mindig rendkívül óvatosak vagyunk. Soha nem adná meg senkinek a kódot, még a barátainak sem. Ahogyan én sem. Harry felállt. – Akkor olyasvalakit kell keresnünk, aki elég jó, és képes kiiktatni a riasztódat. Molly rámeredt. – Elég jó? 147

– Talán inkább azt kellett volna mondanom, hogy elég rossz. Akárki tette, sok bajt okozott ma éjjel. Menj fel, és csomagolj be néhány holmit. Hazaviszlek hozzám. – Haza. – Molly olyan hirtelen pattant fel a székről, hogy az hátrabillent. – Igen. – Harry gyakorlott kézzel elkapta a széket, mielőtt feldőlhetett volna. Még csak oda sem pillantott közben. – Haza, hozzám. Ott töltőd az éjszakát. Aztán reggel megbeszéljük, hogyan tovább. Mollynak elfutotta szemét a könny. Egyik fele borzadt a kilátástól, hogy egyedül töltse az éjszakát. De a másik fele vonakodott elismerni, hogy az ügy olyan komollyá vált, hogy kénytelen elhagyni az otthonát. – Köszönöm az ajánlatot, de nem szeretnék még több gondot okozni neked – mondta. – Nem hiszem, hogy szükség lenne erre. Biztos csak egy újabb hülye tréfa. Nem valószínű, hogy aki becsempészte ezt a szerkezetet, visszajönne ma éjjel. – Bízz bennem. – Harry finoman, de határozottan az előszoba felé taszigálta. – Szükség van rá. – Miért? – Az én lelki békém miatt – felelte Harry. – Ó. – Erre nem talált megfelelő viszontválaszt. – Gondolkodni akarok ezen egy kicsit ma éjszaka. Reggel pedig feljelentést teszünk a rendőrségen. – Sokra megyünk vele. Idióta csínyek ügyében nyomozni… ez biztosan nem kerül a lista élére a fontossági sorrendben – dünnyögte Molly. – Tudom. De azt akarom, hogy nyoma legyen az ügynek. Nem részletezte, de Molly tudta, mi jár a fejében. Harry azért akart feljelentést tenni, mert úgy gondolta, több van az ügyek mögött, és veszélyt szimatolt. * 148

Másfél óra múlva Harry egyedül álldogált a sötét nappaliban. Hallgatózott, de nem hallott zajt a hálószoba felől. Molly végül lefeküdt aludni. Harry kinézett a hatalmas ablakon, amely elválasztotta az éjszakától, és a kis alkatrészen gondolkodott, amelyet a kezében tartott. Mintha forróságot árasztana már csak attól, hogy megvizsgálja. Koncentrálni próbált. Igazán koncentrálni. Nem akarta ezt az egészet. Nem volt kész egy ilyen alapos vizsgálatra azóta, hogy Vad Willy Trevelyan halálos balesetet szenvedett a motoros kaszkadőrmutatványa közben. Harry emlékeztette magát, hogy nem tetszett neki az igazság, amit a megérzése súgott neki abban az ügyben. Ez sem fog tetszeni, bármilyen igazság derül is ki a ma éjszakai elemzése során. Nem örült az érzésnek, ami, tudta jól, társulni fog hozzá. Kínzón sebezhetőnek érezte magát, valahányszor a megérzésnek akár csak egy piciny villanását megtapasztalta. A mélyebb vizsgálódás, amit ma éjszaka szándékozott megpróbálni, sokkal rosszabb volt. Felmerül majd benne a kérdés önnön elmeállapotát illetően, mielőtt a vizsgálódás végére ér. Gyűlölte a félelmet, amely elméje sötétségében vár rá. De meg kellett ragadnia az alkalmat. Kellettek a válaszok, és ez a szükség erősebb volt, mint a félelem attól, hogy megőrül. Harry alámerült gondolatai legmélyebb szintjére. Ez hasonló volt ahhoz, mint keringeni a térben, valahol a távoli galaxisban. A trükk az volt, hogy elkerülje, nehogy túlságosan messzire jusson a sötétségben. Valahol ott feneketlen mélység várta. Olyan intenzíven koncentrált, hogy egyáltalán nem érzékelte a külvilágot. Már nem a saját lakása nappalijában volt. Az ablak túloldalán terpeszkedő éjszaka részévé vált. A fém égette a tenyerét. Valami a bensejében figyelmeztetést sikoltott némán, nem a kezében tartott mechanikus szerkezet, hanem 149

amiatt, hogy mi történik az ő személyes sáncaival. Évek alatt felépítette azokat a belső védműveket, amelyeket a puszta ösztönök működtettek, és nem volt tudatában annak, mit is akart elérni. Jócskán benne járt már a húszas éveiben, amikor kezdte megérteni, hogy falat akar építeni a szakadék szélére. Jól végezte a munkáját, bár nem volt előtte modell, amely alapján dolgozhatott volna. Az évek során megtanulta használni az elmélyült koncentráció felszíni rétegeit. Többnyire tettette, hogy nem látja alant a sötét mélységet. De ma éjszaka alá akart szállni, válaszokat keresve. Óvatosan, apránként lebontotta a sáncokat, amelyek a szakadékban rá leső veszélyektől védték. Volt néhány dolog az életben, amitől félt, és az érzés, ami most elfogta, határozottan ezek közé tartozott. Az önuralom hiánya, amely a belső erődítményének totális lerombolását kísérte, volt az ár, amit fizetnie kellett, hogy megvalósítsa a céljait. Az ablaknál állt, kibámult az éjszakába, és hagyta, hogy a tudatosság vibrálása elárassza az agyát. Megadta magát a megértés folyamatának. Az ablakon túli sötétség beáradt a nappaliba, és beburkolta. Harry lehunyta a szemét, és szorosan markolta a kis alkatrészt. Valami fontos dolog volt itt. Valami, amit meg kellett értenie, hogy segíthessen Mollynak. Látta a szakadékot. És az üveghidat, amely átívelt fölötte. Nem látta a túlsó partot. Sosem látta. És sosem merészkedett odáig, hogy átkeljen a hídon. Csupán olykor megkockáztatta, hogy rálépjen. Nem tudta, mi vár rá a másik parton, de azt nagy valószínűséggel tudta, hogy alant az őrület várja. Tapogatózó lépést tett az üveghídon. Ne nézz le!, biztatta magát. Csak ne nézz le! – Harry? 150

A semmiből növekedni kezdett benne az éhség, kíméletlenül lerombolva az egyre gyengülő védműveit. – Harry, jól vagy? – Molly hangja távoli suttogásnak tűnt. Áthatolt a Harryt körülölelő végtelen éjszakán. A lány ott volt a nappaliban. Mögötte. Ne. Menj el. Menj vissza az ágyadba. Az isten szerelmére, ne gyere közelebb. Most ne. De a szavak az agyában rekedtek. Képtelen volt hangosan kimondani őket. – Valami baj van, Harry? Igen. Igen. Igen. Szája képtelen volt szavakat formálni. A teste nem engedelmeskedett a parancsoknak. Megtántorodott, ahogy szembefordult Mollyval. Figyelte, amint közeledik felé a homályban, és kegyetlenül belemart a kétségbeesés. Már túlságosan messze járt az üveghídon. Nem tudta már uralni a kétségbeesett, mohó belső szükséget. Az üveg pengeéles peremén egyensúlyozva Harry a szakadék túlsó partjára pillantott. Hirtelen megértette, miért űzte el magától mindig a gondolatot, hogy ugyan mi várhat ott rá. Jobb volt nem szemügyre venni túl közelről azt, amit úgysem birtokolhat. Sóvárgás, düh és fájdalom mardosta. – Jól vagy? – Molly odament, és megállt előtte. A fehér köntöst viselte, amit magával vitt. A haja imádni valóan kócos volt. A szeme mint két kristálytiszta, feneketlen tó a holdfényben. Harry gigászi erővel összeszedte magát. Végül sikerült valahogy megszólalnia. – Menj vissza az ágyba. – Te jóisten, valami baj van, ugye? – Felemelte a kezét, hogy finom ujjaival megérintse a férfi arcát. – Jesszus, de forró vagy! Biztosan lázad van. Valami rosszat ehettél. Fogalmam sem volt róla, hogy beteg vagy. Nem lett volna szabad értem jönnöd ebben az állapotban. Ágyban a helyed. 151

– Nem – krákogta Harry. Az üveg, amelyen oly bizonytalanul egyensúlyozott, megremegett alatta. Nem fordulhatott vissza. Előre sem mehetett. Néhány percen belül a híd bizonyosan összeomlik. – Jól vagyok. Hagyj magamra. – Ne hülyéskedj. Dehogy hagylak. – Molly megfogta a férfi szabad kezét, és megfordult, hogy elvezesse. – Ágyba duglak, és keresek egy lázmérőt. Miért nem mondtad, hogy nem érzed jól magad? – Nem. Vagyok. Beteg. A lány eleresztette a füle mellett ezt a gyenge tiltakozást. Harry hálószobája felé indult. A férfi gyámoltalanul próbált ellenállni a finom kis kéz szorításának. Úgy vonzotta, mintha a lány valami varázslattal bénította volna meg. Harry küzdött, hogy visszatérjen a tudatosság normális, racionális szintjére. De már késő volt. Molly érintése továbblökte a szakadék fölé. A vágy, hogy megtudja, mi van a túlsó parton, leküzdhetetlenül erős volt. – Itt is vagyunk. – Molly bevezette a hálószobába. Elengedte a kezét, és az ágy felé fordult. Háttal állt Harrynek. A férfit elbűvölte a nyakszirtje. Sosem látott még ilyen imádni való tarkót. Szó szerint megigézte az a finom hajlat. Lépett egyet Molly felé, kinyújtotta a kezét, hogy megérintse. És megbotlott a saját lábában. – Na, most már látom, hogy tényleg beteg vagy – mondta Molly, miközben megtámasztotta. – Általában úgy mozogsz, mit hal a vízben. – Hal? – Belényilallt a fájdalom. A hal hideg és érzéketlen jószág. Talán Molly azt hiszi róla, hogy képtelen a normális emberi reakcióra. Talán már észrevette rajta az őrület jeleit. – Tudod, hogy értem. – Molly intett. – Lassan siklasz, mintha sodródnál a tengeren. Aztán egy villanás, és olyan gyorsan mozogsz, hogy csak bámulok. 152

– Villanás. – Megkönnyebbülés öntötte el. A lány a mozgásáról beszél, nem a mentális állapotáról. – Mióta ismerlek, sosem láttam, hogy elvesztetted volna az egyensúlyodat, vagy megbotlottál volna, mint ma este. Ne aggódj, biztos, hogy csak a láz zavarja meg az egyensúlyérzékedet. Reggelre jobban leszel. Harry a tejét rázta. Még arra sem képes, hogy megpróbálja elmagyarázni, mi történik vele. Hisz maga sem értette. Idáig Molly mintha észre sem vette volna, milyen bőszen küzd, de Harry tudta, hogy a színjáték már nem tart sokáig. Néhány percen belül a lány majd rájön, hogy van benne valami furcsa. Molly kinyúlt, hogy felgyújtsa a lámpát az ágy mellett. Harry csak állt, kissé inogva, és küszködött, hogy visszanyerje az önuralmát. De a vágy túl erős volt. Molly sokkal kívánatosabb volt, mint bármely nő, akit valaha látott. Ő az a nő, aki a szakadék túlsó partján vár rá. Harry bensejében tombolt a nyers vágy. Molly megigazította a párnákat, és Harry felé fordult, gyönyörű szemére árnyék vetült. Csodálkozva ébredt rá, hogy Molly még mindig nem fél tőle. Hanem aggódik miatta. Harry nem tehetett semmit, hogy elhárítsa a katasztrófát. Tudta, hogy a lány perceken belül érzékelni fogja a benne tomboló elsöprő vágyat. És tudni fogja, hogy ez természetellenes, még ha Harry számára teljesen természetes is. Molly meg fog rémülni. El fogja lökni magától, mintha valami szörnyeteg lenne. El fog menekülni tőle, ahogy Olivia tette, és mert ő olyan nagyon sebezhető ma éjszaka, Harry nem volt biztos benne, hogy túléli-e a teljes és totális visszautasítást. Le fog zuhanni az üveghídról, és csak zuhan örök időkig. Pusztulásra ítéltetett. 153

– Hadd segítsek levenni az ingedet. – Molly keze könnyedén a mellére röppent, a gombokat keresve. Harry megremegett az érintésre. – Te reszketsz. – Közelebbről is szemügyre vette. – Fázol? – Nem. Forró vagyok. Nagyon forró. – És egyre forróbb leszek. – Máris hozok neked valamit inni. – Lehajtotta a fejét, hogy folytassa az ing kigombolását. A lány borzas haja csiklandozta az orrát. Ez volt a leggyönyörűségesebb érzés, amit Harry valaha is megtapasztalt. Beszívta samponjának virágillatát. Mélyen belélegezte testének illatát. Ez maga volt a nőiség esszenciája, és ellenállhatatlanul vonzotta. Elvarázsolta ez a nő mindenestül, de nem volt tudatában. Harry felnyögött. Valami tompa puffanással a szőnyegre esett. Harry ködösen észlelte, hogy elejtette az alkatrészt, amit még mindig a markában szorongatott. Valami miatt nagyon fontos volt az az alkatrész. Valami miatt, amit tudnia kellett. De Molly ekkor széthúzta rajta az inget, és már nem volt képes az alkatrészen gondolkodni. A lány ujjai meztelen mellkasát súrolták. Istenem, milyen édes, meleg, puha ujjak! Az érintésével megperzseli. – Molly. – Úgy hangzott a név, mint egy esdeklés, könyörgés és átok egyben. Ez utóbbi azért, mert Harry tudta, hogy a sorsa megpecsételtetett. Biztos, hogy ma éjszaka elveszíti a lányt. – Semmi baj – dünnyögte szelíden Molly. – Mindjárt jobban leszel. Hirtelen szökött fel a lázad? – Igen. – És olyan magasra szökik, hogy belehal. A lány elgondolkodva biggyesztette az ajkát. – ételmérgezés. Csak egyetlen gyógyír volt a bensőjében égő tűzre, amely mindjárt elemészti. A pengevékony üveg megremegett a lába alatt. A katasztrófa elkerülhetetlenül közelgett.

154

Molly ujjai a vállára siklottak, hogy lehámozza róla az inget. Érintése gyulladáspontig hevítette a bőrét. Harry keze reszketett. A forróság egyre nőtt benne. Olyan kemény volt, mint még soha életében. Az ing a padlóra hullott. Molly a szemébe nézett. – Rettentő forró vagy. Jobb, ha hozok egy pohár vizet. Harry megragadta az alkalmat, hogy megtörje a veszedelmes varázslatot, amit a lány öntudatlanul előidézett. – Jó. – Máris hozom. Ülj le, mielőtt összeesel. Nem azért mondom, de szörnyen festesz. – Igen. – Molly gyűlöli, ahogy kinéz. Kezdődik. Mindjárt félni kezd tőle. Kétségbeesés kerítette hatalmába. Leült az ágy szélére, és igyekezett összeszedni magát, amíg a lány a fürdőszobába ment. A kezébe temette az arcát, és összpontosítani próbált. Gyere le az üveghídról. Építsd vissza a falat. Víz csobogott a mosdóba. Gyorsabban, te hülye. El fogod veszíteni. De nem volt hova hátrálni. Elkésett. – Na, itt is van – mondta gyengéden Molly. – Idd meg, és rögtön feküdj le. Harry kinyitotta a szemét. De nem emelte fel a fejét. Amit az ujjai között először meglátott, az az éjjeliszekrény volt. Aznap reggel, egy optimista pillanatában behozott a fürdőszobából egy csomag óvszert, és betette a kis fiókba. Molly megállt előtte, elzárva a kilátást a fiókra. Egy pohár vizet tett a kezébe. Harry kis híján elejtette. – Óvatosan – mondta Molly.

155

Harry nagy nehezen legyűrte a vizet, de nem csillapította benne a tüzet. Bárcsak whisky lenne, vagy brandy! Az alkohol talán enyhítené az erekcióját, amely majd’ szétfeszíti a nadrágját. – Köszönöm. – Hallotta a saját hangját, olyan volt, mintha a nyelvén smirglit húzogatnának. – Talán fel kellene hívnom az ügyeletet, hogy tanácsot kérjek. – Ne. Kérlek, ne. Ne hívj fel senkit. – Oké. – Letérdelt elé, hogy kifűzze a cipőjét. Harry a fehér köntösre meredt, ahogy hullámzott a lány körül. Menyasszonyi ruhára emlékeztette. Molly egyszerre tűnt érzékinek és szűziesnek. Felvillanyozó volt ez a kettősség. – Tudom, hogy nagyon önálló vagy. – Molly lehúzta az egyik cipőt. – De azért beláthatod, hogy ma éjszaka segítségre van szükséged. Beteg vagy, Harry. – Ezt mondják rám. Letaglózta, hogy a lány csak azért nem menekül el, mert még mindig azt hiszi, hogy a furcsa viselkedését az ételmérgezés kiváltotta rossz közérzet okozza. Az előtte térdelő Molly leírhatatlanul erotikus látvány volt. Elképzelte, amint lehúzza a cipzárját, kiszabadítja a férfiasságát, forró bőrét végignyalja. – Nyugalom, Harry. – Molly lehúzta a másik cipőt is. – Mindjárt ágyban leszel. – Igen. – Hajnalra az ágya lesz a koporsója. Nem fogja túlélni, ami történni fog. – Reggelre jobban leszel. – Nem. Dehogynem. – Hirtelen megmerevedett, és a bokájához szíjazott kis bőrtokra meredt. Harry meg akarta magyarázni a kést. El akarta mondani, hogy az több, mint családi tradíció. Mindent el akart mondani neki. De ez azt 156

jelentette volna, hogy elmondja a teljes igazságot a szülei haláláról, hogy hogyan haltak meg, és hogy ő elkésett, és nem tudta megmenteni őket. Ám a jelen állapotában maga sem tud megbirkózni ezzel. Azon tűnődött, vajon a penge látványától elfordul-e tőle Molly. A lány szó nélkül lecsatolta a tokot, és az éjjeliszekrényre tette. Majd felállt, egyik kezét Harry vállára tette, és gyengéden hátratolta. Harry a párnákra zuhant, körülbelül egy sziklákon szökellő elefántbika kecsességével. Csak feküdt, és kétségbeesetten nézte, ahogy Molly fölé hajol. A fehér köntös kissé szétcsúszott, feltárva egy darabot a hálóing csipkés nyakkivágásából. Harry megnyalta az ajkát, és küszködött a szavakkal. – Kérlek. – Csak ennyit volt képes mondani. – Mi a baj? – kérdezte a lány. – Mit szeretnél? – Téged. Molly pislogott. Lángvörös rózsák nyíltak az arcán. – De Harry, beteg vagy. – Nem. Nem vagyok beteg. Nem úgy, ahogy gondolod. Akarlak. Kérlek. A lány fölé hajolt, hogy a homlokára tegye a kezét. – Lázas vagy. Félrebeszélsz. – Nem. Érints meg. – Kinyújtotta a karját. Sikerült megragadnia a lány csuklóját, mielőtt az elvehette volna a kezét a homlokáról. – Itt. – A lány kezét az erekciójára tette. – Szeretkezz velem. A lány nagyon csendes volt. Most fog elrohanni, gondolta Harry. Ennyi volt. Vége. – Harry? – A szeme zöld drágakő volt, és belső tűz lobogott benne. – Ez az én bajom – suttogta a férfi rekedten. – Nem ételmérgezés. Annyira akarlak. Annyira rohadtul akarlak. – Ó, Harry! 157

Molly pánikba esett, Harry meg volt róla győződve. Most rögtön elmenekül. És ő semmit sem tehet, hogy megállítsa. – Ne menj el – suttogta. Molly ujjai a nadrágján lévő kidudorodás felé tapogatóztak. Harry úgy érezte, elemésztik a lángok. Aztán a lány lassan felegyenesedett. Harry le nem vette a szemét róla. Igen, megtörténik, gondolta zordonan. A lány végül meglátta benne a furcsaságot. És most elmegy, otthagyva őt a sötétben. A fehér köntös a földre hullott. Majd követte a fehér hálóing. Harry itta Molly meztelen testének látványát. A kép azzal fenyegetett, hogy elárasztja minden érzékét. A holdfény lágyan megcsillant kicsi, hetyke melle domborulatán és buja ölének dombján. A titkot rejtő sötét háromszög megdelejezte. Közeledett felé. Közeledett felé. Egy töredék másodpercig Harry nem értette. Biztos volt benne, hogy a lány elmenekül. – Molly? – nyögte. A lány lassan, finoman ráereszkedett, mint a langyos trópusi eső. Szája gyengéden, érzékien súrolta az övét. Harry érezte, ahogy melle a mellkasának feszül. A lány szeretkezni akar vele. Önuralmának maradéka is szertefoszlott. Gondolkodás nélkül nekiiramodott az üveghídon, nem törődve az alant tátongó veszéllyel. Semmi más nem érdekelte, csak hogy átérjen a szakadék túloldalára. Karjába zárta Mollyt, ráfordult, szinte az ágyneműbe préselte. Hallotta halk, meglepett kiáltását, aztán a lány belékapaszkodott, a vállát markolta, érezte a körmeit a hátán. Lenyúlt az öléhez, ujjai a puha szőrzetben kutakodtak, és érezte, hogy a lány forrón és nedvesen őt várja. Bizonytalanul az éjjeliszek158

rény felé nyúlt az óvszerért. A fiók gombja után tapogatózott ügyetlenül. Ó, de esetlen. Milyen lehetetlenül esetlen! Nem volt jellemző rá. – A fenébe. – Majd én – mondta elakadó lélegzettel Molly, miközben kinyúlt, hogy kinyissa neki a fiókot. Harry a fiókban matatott. Megtalálta a dobozt. Megtalálta a kis csomagot. Előjáték. A fejében megszólaló hang sürgető volt. A nők szeretik az előjátékot. A hosszú előjátékot. – Mi baj? – kérdezte Molly türelmetlenül. Határozottan türelmetlenül. Nem rémülten. – Előjáték – motyogta Harry. – Előjáték kellene. – Ráér később is, nem? Majd utójáték lesz. – Megrántotta a cipzárját. – Nem bírok várni, Harry. Még soha nem éreztem így. Harry visszatartotta a lélegzetét, míg a lány a cipzárral küszködött. De semmi baj nem történt. Annyira reszketett a keze, hogy nem tudta kibontani az óvszert. Mollynak kellett segítenie. Áthatóan figyelte a lányt. Bájos ügyetlenkedése felvillanyozóan erotikus volt. Minden kis rántás, minden érintés, minden finom matatás cirógatássá lényegült, s azzal fenyegetett, hogy Harry rögtön elélvez. Végre fájdalmasan készen állt – és a lány őt várta, őérte nyúlt. Őt akarta. Ettől a csodától elakadt a lélegzete. Őt akarta, leplezetlenül. Molly megemelte az ölét, hívogatón megnyílva előtte. Testének forró, nedves asszonyi illata a teremtés magjába vezető utazásra invitálta. Harry szenvedélyesen lecsapott a szájára. Ajkuk eggyé vált. Bevezette hímtagját, megtörve a finom izmok ellenállását. Molly szűk volt. Hihetetlenül szűk. És már benne volt, és a lány magába fogadta, 159

eggyé olvadt vele, s meg nem tudta volna mondani, hol végződik az ő teste, és hol kezdődik a lányé. Mozgott benne, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva a hívogató forróságba. A lány lába köré kulcsolódott. Harry érezte, ahogy körmei a vállába vájnak. Molly fojtottan felkiáltott – a megadás szenvedélyes kiáltása volt ez, és Harry tudta, hogy örök életében emlékezni fog rá. Ez volt a legszebb dal, amit életében hallott. Volt még egy kis idő, hogy kiélvezze az erotikus dallamot. A lány orgazmusának apró rándulásai meg-megszorították, követelve, hogy kövesse az örvénylésbe. Nem bírt ellenállni, még ha akart volna, akkor sem. És Molly édes hívásának ellenállni – ez volt az utolsó dolog, amit kívánt volna. Harry elérte az üveghíd végét, és földet ért a szakadék túlsó partján. Megmenekült. Molly ott volt vele.

160

9

Ez következik, ha az ember vállalja a kockázatot. Molly kinyitotta a szemét az ablakon beáradó reggeli fényre, mely beragyogta a szobát. Szóval ilyen érzés lefeküdni dr. Harry Stratton Trevelyannel. Elmosolyodott. Aztán vigyorgott. Egy Abberwicket semmi sem tölt el akkora elégedettséggel, mint ha kielégíti a kíváncsiságát. Molly némi nehézség árán elfojtotta feltörni készülő vihogását. Az biztos, hogy még sosem elégítette ki oly módon a kíváncsiságát, mint az elmúlt éjszaka. Aznap reggel mintha minden porcikája dorombolt volna. Nyújtózkodott, majd a könyökére támaszkodva nézte a mellette alvó Harryt. Ez a meghitt látvány izgatott borzongást váltott ki belőle. Harry nagyon mutatós volt. Egy pompás hím. Persze nem hagyományosan jóképű. Mert a „jóképű” önmagában nem mond semmit – ez csupán nevetségesen hétköznapi, gyenge kis jelző egy ilyen szembeszökően férfias jelenségre. Harry gyönyörű volt. A legelragadóbb férfi a világon. Még ahogy hason fekve terpeszkedett a gyűrött takarók között, úgy is a férfias kecsesség aurája vette körül. Vállának és hátának szépen rajzolt izmai erőt sugároztak, akárcsak érzékeny keze a fehér lepedőn. Arcának markáns, különleges vonása161

iból a szenvedély ígérete és kérlelhetetlen akarat áradt, még ha okosan csillogó szemét pillanatnyilag az álom csukva tartotta is. Molly halkan felnevetett önnön romantikus elragadtatásán. Semmi kétség: a legjobb úton halad, hogy szerelmes legyen. Vagy máris az lenne? És akkor mi van?, tűnődött. Épp eleget várt már a megfelelő férfira, eleget ahhoz, hogy kockáztasson. Az a rengeteg felelősség, mely évek óta a vállát nyomta, hirtelen súlytalanná vált. Soha életében nem érezte még ennyire szabadnak magát. Az éjszaka meglepetésein merengett. Most már biztosan tudta, hogy Harry szenvedélyét és láthatóan kimeríthetetlen és engesztelhetetlen akaratát megdöbbentő sebezhetőség tartja kordában. Sosem fogja elfelejteni a férfi tekintetét, amikor a múlt éjszaka esdeklőn kérte, hogy szeretkezzen vele. Harry nyilván észre sem vette az ő érzéseit, máskülönben tudhatta volna, hogy nem kell ezért könyörögnie. Érzéketlennek kell lennie, ha ezután sem jönne rá. Eszébe jutott a lemondás és a reménytelenség, amit az első, törékeny pillanatokban a férfi szemében látott. Nagyon szíven ütötte az a lemondó tekintet. Fájdalmas volt. Mintha Harry áldozatul kínálta volna magát neki, arra számítva, hogy úgyis visszautasításban lesz része. Egy olyan férfi, mint Harry, nem teszi magát sebezhetővé. Nagyon furcsa lelkiállapotban volt az éjszaka, még tán őt magát is meglepte. Molly a férfi homlokán gyöngyöző verítékre gondolt, meg a feszült arcvonásaira. A testéből áradó forróság nagyon megijesztette. Amikor ott találta a sötét nappaliban, Molly meg volt róla győződve, hogy a férfi beteg. Még ha tagadta is. Aztán szenvedélyes szeretkezésükkor bebizonyította, hogy nagyon is egészséges. Furcsa. Nagyon furcsa. 162

Molly ezen tűnődött. Azt elismerte, hogy a tapasztalatai e téren meglehetősen szegényesek, ám a józan ész azt diktálta, hogy bármi baja volt is Harrynek a múlt éjszaka, azt nem ételmérgezés okozta. Az a pillanat, amikor Harry először hatolt belé, örökre belevésődött az emlékezetébe. Úgy tűnt számára, hogy ez sokkal több volt, mint egyszerű, szenvedélytől fűtött aktus. Olyan volt, mintha abban a pillanatban Harry magához kötözné. Az élmény mindkettőjüket kimerítette. Szinte rögvest álomba zuhantak, amint testük megremegett az orgazmusban. Persze lehet, hogy a képzelete túl messzire szaladt, gondolta Molly. Ez igencsak valószínű, tekintve a körülményeket. Képtelen volt tovább nyugodtan feküdni az ágyban, annyira tele volt energiával, így hát félrehajtotta a takarót. Óvatosan kelt fel, nehogy felébressze Harryt. Az első lépésnél mély lélegzetet kellett vennie, mert az izmai kissé remegtek a szokatlan éjszakai igénybevételtől. Aztán puha léptekkel mezítláb átvágott a szürke szőnyegen. Útközben felszedte a padlóról a hálóingét és a köntösét, és bement a fehér csempés fürdőszobába. A hálóruháját felakasztotta egy fogasra, majd kinyitotta a csapot az üvegfalú zuhanyfülkében, és beállt a forró vízsugár alá. Csodálatos érzés volt. Elfogta a sejtelem, hogy az egész napja ilyen fantasztikus lesz. Mesés hangulatban volt. Beszappanozta magát a bőrsemleges szappannal, amikor előzetes figyelmeztetés nélkül nyílt az üvegfülke ajtaja. A gőz kitódult a fürdőszobába. Molly megpördült, és igyekezett kipislogni szeméből a vizet. Harry állt az ajtóban. Vízpermet örvénylett körülötte. Olyan áthatóan nézte, hogy Molly a lábujja hegyéig elpirult. Ösztönösen maga elé kapta a kezét, hogy elrejtse öle háromszögét. Ősi, teljesen felesleges mozdulat volt. Harry mindent, amit érdemes, látott már az éjszaka. 163

Ám ő nem szenved hasonló álszeméremtől, nyugtázta magában Molly. Egyenest az ágyból jött, nem fárasztotta magát azzal, hogy magára kapjon egy köntöst, jól látszott az erekciója. Ámbraszín szeme vágytól csillogott. De valami ma reggel határozottan megváltozott benne, vette észre Molly. A tekintetéből már nem sugárzott az a kétségbeesett sebzettség, mint az éjjel. Harry most már-már bőszen nézett rá, mintha meglepte volna, hogy a zuhany alatt találja. Mollynak sikerült kipréselnie magából egy reszketeg mosolyt. – Szia. Úgy festesz, mint aki kísértetet vagy valami olyasmit látott az imént. – Nem kísértetet. – Harry belépett a zuhany alá, és behúzta maga mögött az ajtót, – Téged. – Kit vártál? – Senkit. – A hangja mély volt és reszelős. Megragadta a lány sima vállát, és finoman, de határozottan keményen ágaskodó férfiasságához vonta Mollyt. – Azt hittem, az egész csak álom volt. Molly gyors, csillapító lélegzetet vett, ahogy a férfi hozzányomódott. Aztán elmosolyodott. – Remélem, nem azt akarod mondani, hogy azt hitted, egy nedves álom voltam csupán? – Nem éppen egy hétköznapi nedves álom – suttogta Harry a lány nyakába. – Egy nagyon, nagyon finom nedves álom. A legfinomabb egész életemben. A lány megremegett a karjában. – Ó, így már egészen más, azt hiszem. – Igen, az. Te vagy más. – Lehajolt, szája mély, alapos csókban a lányéra tapadt. Most nem volt benne az a szeretkezés közbeni lázas kapkodás.

164

Molly megreszketett a meleg víz alatt. A teste nyomban válaszolt, ugyanúgy, mint az éjszaka. Karját Harry nyaka köré fonta, és sürgetőn viszonozta a csókot. Harry lágyan belenevetett a szájába. – Ne olyan gyorsan. Tegnap éjjel a nagy izgalomban valami fontosról megfeledkeztünk. – Miről? – Az előjátékról. – Ja, igen. Az igazat megvallva, nem hiszem, hogy szükség volt rá. Én nem hiányoltam. – Lehet, hogy szigorúan véve nem szükséges. – Harry tenyere lesiklott a lány gerince mentén. Megfogta a fenekét, és gyengéden megszorította. – De azt hiszem, nagyon örömteli lesz. Molly érezte, hogy elgyengül a térde. Sóhajtott, és a férfi erős, izmos testéhez simult. Nem ez volt az alkalmas pillanat, hogy az éjjeli furcsa lelkiállapotáról kérdezze. Harry már nem volt sebezhető. Önuralmának korlátai szilárdan a helyükön voltak. Nem örült volna a kérdésnek, akármilyen finoman teszi is fel neki. Molly érezte, ahogy a hosszú ujjak a hajlatot követve egyre lejjebb siklanak, egyenest a sötét rés felé. – Harry… – Mint mondtam, nagyon örömteli lesz. Jóval később Molly kinyitotta a frizsidert, és szemügyre vette a tartalmát. Hosszas megfontolás után elővett egy doboz tojást, tejet, vajat. Kirakta a hozzávalókat a gránitpultra, majd átkutatta a konyhaszekrényt szószt keresve. Végül talált egy üveg kanadai juharszirupot az egyik polcon a frizsider mellett. Ráakadt egy jókora vekni kenyérre, amelyet gondosan műanyag zacskóba burkoltak. További kutatás után rábukkant jó néhány serpenyőre különböző méretekben. Bizonytalan lévén, hogy melyik a 165

legmegfelelőbb a céljainak, elővett hármat. Az újabb keresgélés eredményeképpen előkerült egy tál is. Hátrébb lépett, hogy szemügyre vegye a pultra sorakoztatott dolgokat. Már csak egy szakácskönyvre volt szüksége. Furcsán jólesett Harry konyhájában szöszmötölni. Volt valami bizsergető meghittség abban, hogy úgy készít reggelit maguknak, hogy nincs a keze ügyében az Abberwick Spájz és Konyha. Talán étkezés közben lesz alkalma megkérdezni Harrytól mindazt, ami ma reggel a leginkább foglalkoztatta. Tudni szerette volna, mi járt a fejében múlt éjszaka, amikor a nappaliban az ablak előtt találta, amint ki bámult a sötétbe. Meglepetésére rengeteg szakácskönyvet talált a sarokszekrényben. Kíváncsi lett volna, vajon Harry gyűjtötte-e őket, vagy Ginny, a házvezetőnője tartotta kéznél. Hosszas mérlegelés után Molly az ínyenc finomságok egyszerű lépésekben alcímű könyvet választotta. Felnézett a sürgölődésből, amikor meghallotta Harry lépteit. – Remélem, szereted a francia pirítóst – szólalt meg. – Nem sokat főzőcskéztem az Abberwick Spájz és Konyha nélkül, de azt hiszem, megbirkózom a feladattal. Nem kapott választ. Már azelőtt érezte, hogy valami megváltozott Harry hangulatában, hogy a férfi belépett volna a konyhába. Harry megállt a küszöbön. Egy pillantás elég volt, hogy a lány eldöntse: nem ez a megfelelő alkalom, hogy bizalmas kérdéseket tegyen fel Harry sebezhetőségéről, amit az éjszaka tapasztalt. Játszótársa a közös zuhanyozásban eltűnt, helyébe az a komoly férfi lépett, akit oly gyakran látott az elmúlt hónap során. Harry haja még nedves volt. Khakiszínű nadrágot viselt fekete pamutinggel. Tekintete kifürkészhetetlen volt és elgondolkodó. Egyik kezét az oldalához szorította. Molly lassan becsukta a szakácskönyvet. – Harry, mi baj van? – Tudom, ki az. 166

– A jóisten áldjon meg, kiről beszélsz? A férfi kinyújtotta kezét, és szétnyitotta az öklét, felfedve a kis szerkentyűt. – Azt hiszem, tudom, ki a felelős ezért. – Az lehetetlen. – Nem az. – A pulthoz ment, és letette rá a kütyüt. Úgy vizslatta a szerkezetet, mint héja az egeret. – A múlt éjjel kezdtem kapiskálni. De voltak bizonytalanságok. Aztán bejöttél a nappaliba. És akkor elterelted a figyelmemet. Molly felvonta a szemöldökét. – Így is mondhatjuk. Harry elengedte a füle mellett a megjegyzést. A kis szerkezetre koncentrált. – Pár perce megtaláltam a szőnyegen, miközben öltözködtem. Nyilván az éjjel ejtettem el. – És? – És abban a pillanatban, ahogy felemeltem, minden eszembe jutott. – Töprengőn nézett a lányra. – Ezúttal nem volt ködös vagy zavaros az érzés. Hanem tiszta és éles. – Ezt nem értem. Mi ez az egész a ködös érzésekről? – Ne is törődj vele. – Harry a homlokát ráncolta, mintha többet mondott volna, mint ami szándékában állt. – Csak egy kifejezés. Amire gondolok, az… Molly feltette a kezét. – Állj csak meg. Harry, mi most a te hírhedt Trevelyan-féle látásodról beszélünk? – Jaj, Molly, ne hülyíts már! Te túl okos vagy az ilyesfajta képtelenségekhez. Mondjuk úgy, hogy a dolgok a helyükre kerültek a fejemben pár perce, amikor újabb pillantást vetettem erre a szerkezetre. – Aha. Akkor egy újabb megérzés? – Valami olyasmi – hagyta helyben hűvösen Harry. – A múlt éjjel is rájöttem volna, de a gondolataim kissé összegabalyodtak, nagyon is érthető okokból. – Miféle okokból? – Molly nem engedett. Harry pillantása felderült. – Elcsábítottál. 167

– Ó, hát ezért. – Elpirult. – Azt hittem, valami másra gondoltál. Akkor rendben van. Szóval a helyükre kerültek. De mik? – Rájöttem valamire, amit rögtön át kellett volna látnom. Tudom, ki csinálta ezt a szerkezetet. – Elfintorodott. – Vagy legalábbis ismerem a munkáját. Szinte ugyanaz a darab. – Összezavarsz, Harry. Emlékszel, amikor a húgod egy pillantást vetett arra az álpisztolyra, és kijelentette, hogy legalább két barátja ártatlan az ügyben? – Azt mondta, nem az ő stílusuk. – Pontosan. – Harry leült a pult mellé. – Ennek a bizgentyűnek megvan a maga stílusa. Az álpisztoly meg az az istenverte mumus, amelyet az ágyad alá rejtettek, nem amolyan bárhol kapható dolgok. Hanem egy bizonyos célra egyedileg tervezett és összerakott cuccok. Molly szemrevételezte a szerkezetet. – Azt hiszem, kezdem érteni, hova akarsz kilyukadni. – Ellentmond a valószínűségnek, hogy két különböző ember pontosan ugyanolyan szerkezetet kreál, ugyanolyan motort rak össze, ugyanolyan tervek alapján, ugyanolyan csúszkás emelővel. – Rendben, tehát valószínűleg ugyanaz az ember rakta össze a pisztolyt meg a mumust is – mondta Molly. – Ez a kiindulópont. De miből gondolod, hogy ismered a pasast? – Már láttam valahol ezt a csúszkás megoldást. Molly rámeredt. – Biztos vagy benne? Harry halványan elmosolyodott. – Épp ezt próbálom elmondani. Ismerem a pasas munkáját. Most már csak arra kell rájönnöm, hol láttam ezt a különös, kezdetleges műszaki megoldást. – És hogyan szándékozod megkeresni a megfejtést? – Egyszerűen – felelte Harry. – Nekiveselkedem, és újra átnézem mind a száz pályázati anyagot, amiről azt a véleményt adtam, hogy vissza kell utasítani. 168

Mollyt úgy főbe kólintotta ez a megjegyzés, hogy meg kellett kapaszkodnia a pult szélében, nehogy elessen. – Te jóisten! Csak nem azt hiszed, hogy valamelyik feltaláló volt, vagy igen? – De igen – mondta Harry pontosan ezt hiszem. Úgy fest a dolog, hogy valaki, akinek a pályázatát elutasítottuk, most bosszút akar állni. Molly levegő után kapkodott. – Az apám alapítványa mást sem hoz rám, csak gondot. Néha azt kívánom, bárcsak másra fordította volna a pénzét. – Hát – kezdte lassan Harry ebben a témában kétfajta nézet van. – Éspedig? – Az egyik, amit te is említettél, hogy az Abberwick Alapítvány csak fejfájást okoz. – Ühüm. – Molly felvonta a szemöldökét. – És mi a másik? – Az érem másik oldala, hogy soha nem találkoztam volna veled, hogy ha az apád nem téged jelöl ki az alapítvány egyedüli kurátorának. – Hm. – Mollyt felvidította a megjegyzés. – Ez így van. – Igen. – Harry szeme csillogott az érzéki emlékektől. – Így bizony. – A telepakolt pultra pillantott. – Te meg mit csinálsz? – Valami reggelit. Francia pirítóst, például. – Kiválasztott egy nagykést a szárítóról, és készült, hogy nekiessen a vekninek. – Mikor történt utoljára, hogy az Abberwick Spájz és Konyha nélkül főztél valamit? Molly erősen törte a fejét, miközben szemrevételezte a jókora kenyeret. – Úgy tizennyolc-tizenkilenc éves koromban. Miért? – Talán jobb lenne, ha ezt rám hagynád. – Ugyan már! Minden hülye tud francia pirítóst csinálni! – Ebben a pillanatban a fogazott pengéjű kenyérvágókés lecsapott a veknire. Molly elszántan nyiszatolta. 169

Túlságosan is elszántan. Ráadásul rossz szögből. A jókora kenyér váratlanul átszánkázott a pulton. Molly felsikoltott meglepetésében. Ösztönösen kirántotta a kést a vekniből, ami aztán a lendülettől kirepült a kezéből. Ijedten bámulta, ahogy megpördül a levegőben, majd hegyével lefelé a pult gránitfelülete felé közelít. Vajon mennyibe kerülhetett ez a kiváló minőségű kenyérvágó kés?, tűnődött. Megtévesztően könnyed mozdulattal, szemmel követhetetlen gyorsasággal Harry kinyúlt, és a nyelénél elkapta, mielőtt a pultba csapódhatott volna. Elmosolyodott. – Majd én szelek kenyeret. – Kösz. Méltányolom. – Ennyi volt – mondta Molly két órával később, amikor befejezte a mesélést. – Molly Abberwick kalandjai a titokzatos mumussal. – A T-Rexszel töltötted az éjszakát? – Tessa keze megállt a levegőben, miközben feltöltötte füstös Lapsang Souchong teával az üvegtartályt. – Ezt nem hiszem el! Molly tartózkodó pillantást vetett rá. – Volt olyan kedves és megengedte, hogy nála aludjak, miután kis híján frászt kaptam, úgy megijedtem attól a hülye mumustól. – Kedves volt? Nekem nem tűnik amolyan kedves fajtának. – Tessának összeszűkült a szeme. – Vajon miért van az az érzésem, hogy nem a kanapén aludtál? – Nos, Tessa, nem hiszem, hogy meg kellene beszélnünk a magánéletemet. – De csak azért, mert évek óta nincs magánéleted, amit megbeszélhetnénk – vágott vissza Tessa. – Mi folyik itt? Jártok Trevelyannel? – Aligha nevezném így. – A fenébe. Ti jártok. – Tessa aggódón nézett rá. – Szerinted okos dolog ez? Te magad mondtad, hogy bennetek az égvilágon semmi 170

közös nincs. Te mondtad, hogy a pasi önfejű, nehéz természetű és arrogáns. Te mondtad… – Az irodámban leszek, ha valaki keresne. – Molly átvágott az üzleten az irodába, és bevágta maga mögött az ajtót. Az íróasztal mögötti székre roskadt. Az ajtó nyomban nyílt is, és Tessa dugta be a fejét. – Oké, felejtsd el a személyeskedő kérdéseket. Majd később kitaposom belőled az igazságot. Mit akar Trevelyan csinálni a mumussal, amit az ágyad alá rejtettek? – Nem tudom. Azt hiszi, hogy felismerte a pasas keze munkáját. Azt mondja, felületes. Biztos benne, hogy azonosítani tudja a tervezés stílusát valamelyik pályázati anyagban. Tessának elkerekedett a szeme. – Azt gondolja, hogy az egyik visszautasított feltaláló áll az egész mögött? – Aha. – Nem kéne szólnod a rendőrségnek? – Majd szólunk, amint Harry talál valami nyomot a valószínű elkövetőhöz. E pillanatban minden, amink van, az két ostoba csíny és a lehetséges készítők széles köre. – Értem, mit mondasz. Senki sem sérült meg. Nincs bizonyíték erőszakos behatolásra. Úgyhogy csupán csínyeknek tekinthetők. – Így van. Attól félek, hogy ha elmegyünk a zsarukhoz, azt fogják feltételezni, hogy Kelsey valamelyik barátja a hunyó. Egyébként én is ezt hittem. Isten tudja, hogyan fogadná a rendőrség ezt a feltételezést. Már ha egyáltalán lenne idejük, hogy egy ilyen aprócska esettel foglalkozzanak az első helyen. Tessa tanácstalannak tűnt. – És most mit fogsz tenni? – E pillanatban semmit sem tehetek. Várnunk kell, és meglátjuk, sikerül-e Harrynek kibányásznia valami használhatót. Nekem meg közben vezetnem kell a boltot. Úgyhogy munkára. 171

* Gordon Brooke dél előtt öt perccel masírozott be az Abberwick Tea & Fűszerbe. Molly éppen fél font Keemun teát mért ki az egyik vásárlónak. Elfojtott egy kelletlen grimaszt. Gordon hóna alatt egy dosszié volt. Divatosan öltözött, mint mindig – laza szabású drapp nadrágot viselt nyitott nyakú, bő ujjú kávébarna inggel. Hímzett mellény egészítette ki az összeállítást. Otthonosan festett volna egy párizsi vagy római kávéház teraszán. Molly előadta az elfoglalt üzletasszonyt – az éppen belépő új vásárlókkal foglalkozott. Tessa hasonlóképpen. Gordon a vitrinhez lépett, amelyben díszdobozos fűszerek sorakoztak, és várt. Molly reménykedett, hogy majdcsak elunja a várakozást és elmegy, mielőtt a vásárlók végeznének, de nem volt szerencséje. Gordon nem tágított. Tessa sajnálkozó pillantást váltott Mollyval, miközben a vásárlók fogyatkoztak. Amikor már csak ketten bóklásztak a polcok között, Molly kelletlenül Gordonhoz fordult. A férfi a legmegnyerőbb mosolyát villantotta rá, amelytől kis gödröcskék jelentek meg az arcán. – Valamit mutatni akarok neked, Molly. – Előkapta a hóna alól a dossziét. Molly mély gyanakvással nézett a dossziéra. – Mi az? Gordon kihúzta magát, és elindult felé. – Menjünk az irodádba. Már el is tűnt az ajtó mögött, mielőtt még Molly kifogást kereshetett volna. Vonakodva a férfi után ment. Tessa égnek emelte a szemét. Amikor Molly az irodaajtóhoz ért, látta, hogy Gordon már otthonosan berendezkedett: leült Molly íróasztala mögé, és kinyitotta a dossziét. – Szeretném, ha megnéznéd a következő három évre szóló terveimet, Molly. – Gordon, ha megint kölcsönt akarsz, akkor csak az idődet vesztegeted. Ezt már három hónappal ezelőtt megbeszéltük. 172

– Csak vess egy pillantást ezekre a számokra. Csak ennyit kérek. Tuti számítások. Egyetlen dologra lenne szükségem, hogy összejöjjön… egy kis készpénzinjekcióra. – Már megmondtam, Gordon, hogy nem vagyok hajlandó finanszírozni a terjeszkedésedet. Gordon felnézett a kiteregetett lapokból. – Fogd fel befektetésként, mint ahogy az is. A fenébe is, százszor jobb befektetés, mint valami ütődött feltaláló agyszüleménye! Molly az asztalra támaszkodott Gordonnal szemben. – Megint csak ugyanazt mondom. Nem vagyok hajlandó kölcsönadni neked. A meleg, meggyőző sárm minden előzetes jel nélkül eltűnt Gordon arcáról. – A fene egye meg, Molly, meg kell hallgatnod! A váratlan kitöréstől meglepett Molly hátrált egy lépést. – Mit képzelsz te, mit művelsz itt? Csalódottság és harag villant Gordon szemében. – Nagyon sok múlik ezen. Gondolod, hogy hagyom, hogy az összes tervem a kukában végezze csak azért, mert a sérelmeidet dédelgeted? – Én nem dédelgetem a sérelmeimet. – Egy fenét nem. – Gordon felpattant. – Még mindig amiatt duzzogsz, ami kettőnk között történt. – Megbolondultál? Az másfél évvel ezelőtt volt! Akár hiszed, akár nem, jobb dolgom is akadt ez alatt az idő alatt, mint összetört szívet gyógyítgatni vagy sérelmeket dédelgetni. – Akkor meg tedd félre az érzelmeidet, nehogy már útját állják egy remek üzletnek – vágott vissza Gordon. – Van fogalmad róla, mi forog kockán? – Persze. A terjeszkedési terveid. Azt hiszed, arra vágyom, hogy fél tucat Gordon Brooke Kávéházat finanszírozzak? Van épp elég gondom a saját üzletemmel is. – Ez nem csupán öncélú terjeszkedés. Ez élet-halál kérdés. Molly eltátotta a száját. – Élet-halál kérdése? 173

– Nem viccelek, Molly. A csőd szélén állok. – Gordon keze ökölbe szorult. – Muszáj pénzt pumpálnom bele, máskülönben a Gordon Brooke Kávéháznak vége. Totálisan. Minden, amiért dolgoztam, a szemem láttára összeomlik. Molly egy pillanatra lehunyta a szemét. – Nagyon sajnálom, Gordon. Nem hittem volna, hogy ennyire ingatag a helyzet. – Te megmenthetsz. – Újult elszántsággal megkerülte az íróasztalt. – Szükségem van rád, édesem. A régi idők emlékére mondd, hogy segítesz. Molly az ajkát ütögette az ujjával. – Kérlek, ne keverj belé személyes dolgokat. Magad mondtad, hogy ez üzlet. És én üzletasszony vagyok, és nem akarok ebben részt venni. Én teában és fűszerben utazom, nem kávéban. Gordon közelebb lépett hozzá. – Molly, ami köztünk történt, már a múlté. Újrakezdhetnénk. Ezúttal társak lehetnénk. Annyi közös van bennünk. Molly érezte, hogy megbizsereg a tarkója. Nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja, nyílt az ajtó. Azt is tudta, ki lépett be rajta. – Valami fontos dolgot szakítok félbe éppen? – kérdezte Harry némi fenyegető éllel a hangjában. Molly megpördült. Megkönnyebbült Harry láttán. Ragyogó mosolyt vetett rá. – Nem, dehogy. Gordon arca elfelhősödött. – Épp üzleti megbeszélést folytatok Mollyval. – Ajjaj! Nekem magamnak is megbeszélésem van vele. – Az órájára pillantott. – Ebédmegbeszélésem. Ha megbocsát… Gordon álla jól láthatóan megfeszült. – Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Molly törte meg a két férfi között beállt kínos csöndet. – Ez igaz, ti még nem ismeritek egymást. Gordon, az úr dr. Harry Trevelyan, a tudománytörténet jeles szakértője s az Abberwick Ala174

pítvány tanácsadója. Harry, az úr Gordon Brooke, a Gordon Brooke Kávéház tulajdonosa. Bizonyára te is kóstoltad már a kávéját. Harry nem szólt. Gordon mogorván nézett rá. – Te vagy az a fószer, aki segít Mollynak kiválogatni az alapítványhoz befutott pályázatokat? – Igen. – Harry Mollyra nézett. – Kész vagy? – Csak felkapom a ridikülömet. – Molly sietve megkerülte az íróasztalt. Gordon kinyúlt, hogy elkapja a karját. – A francba, Molly, ez fontos. Hadd fejezzem be. – Majd máskor. – Kikerülte a férfi karját, majd kivette a fiókból a ridiküljét. – Harrynek igaza van. találkozónk van, hogy megbeszéljünk néhány alapítványi ügyet. – Aha, a nyakamat tenném rá. – Gordon villámló tekintettel nézett Harryre. – Mindent tudok ám rólatok, úgynevezett alapítványi tanácsadókról. Harry szemöldöke felszaladt. – Valóban? – Úgy bizony. Rárepültök az olyan Molly-féle emberekre, akik az alapítványi vagy a jótékonysági szervezeti pénzeket kezelik. Meggyőzitek őket, hogy szükségük van rátok, aztán megfejitek mindenféle díjazásokkal meg egyéb költségekkel. Ez nem más, mint legális nyerészkedés. Molly alig tért magához. – Gordon, azonnal hagyd abba! Egy szót sem akarok hallani többet. – Pedig ez az igazság. Az ilyenek, mint Trevelyan az okai annak, hogy annyi jótékonysági szervezet megy tönkre a vezetés meg az adminisztráció magas költségei miatt, és ezért jut olyan kevés pénz a projektekre. Molly a ridikülje fülét markolta. – Gordon, menj el, kérlek. Most azonnal. 175

– A francba. – Gordon szemében felismerés villant. – Kúrogatod, mi? Gondolhattam volna. – Összeszedte a papírjait, és belegyűrte a dossziéba. – Csontig kivérezteti a drágalátos alapítványodat, Molly. Aztán meg lapátra tesz téged. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Gordon az ajtó felé vágtatott. Harry udvariasan félreállt az útjából.

176

10

Már nagyon közel volt, gondolta Harry később, miközben a vízparti büfé kiadóablaka előtt a járdán várakozott. Ahányszor az éjszaka történtek eszébe jutottak, megborzongott. Úgy érezte, mintha egy robogó vonat útjában állt volna, és valahogy, megmagyarázhatatlan módon, sikerült volna elkerülnie egy katasztrófát. Még mindig nem fogta föl igazán a jó szerencséjét, de mélységesen megkönnyebbült a tudattól, hogy fényes napvilágnál sem ijesztette el Mollyt. Sőt a lány alapjában nyugodtnak tűnt az ő éjszakai viselkedésével kapcsolatban. Talán egy kicsit túl nyugodtnak is. Harry a homlokát ráncolta. A lány úgy viselkedett, mintha nem vett volna észre semmi furcsát vagy a szokásostól akár kicsit is eltérőt a szeretkezésük során. Megrohanták az emlékek: Molly szenvedélyesen, teljes asszonyi odaadással válaszolt az ő közeledésére. Szeretkezett vele, befogadta meghitt, vággyal teli testébe. Harry még most is érezte a lány felszabadult gyönyörét, mely úgy gyöngyözött, mint a legfinomabb pezsgő. Olyan volt, mintha Molly egész életében csak rá várt volna. És életében először Harry megismerte az igazi, maradéktalan szexuális gyönyört. Az elmúlt éjjelen a kérlelhetetlen vágy, a gyötrő sóvárgás a beteljesülés után, amely egyre csak nőtt benne az utóbbi 177

néhány évben, végre kielégülést nyert, legalább időlegesen. Sosem fogja elfeledni ezt az élményt. Sokkal mélyebb volt, mint bármely fizikai megkönnyebbülés, amit valaha megtapasztalt. De bármily nagyszerű volt is, Molly reakcióját még mindig nem tudta hová tenni. Biztosra vette, hogy a lány felfedezte teljes vadságában Harrynek azt a részét, amelyet ő még önmaga előtt sem ismert volna el. De Mollyt még ez sem zavarta. Olivia csak egy röpke pillantást vetett rá, s máris meg volt győződve, hogy Harry több, mint egy kissé őrült. Szerencsés vagyok, mondta magának Harry. Nagyon, nagyon szerencsés. Molly a láznak tulajdonította a viselkedését. Vagy tán annyira megijesztette az a rosszindulatú kis tréfa, ami otthon érte, hogy nem vette észre, milyen rémesen viselkedik ő. Akármi is az oka, Molly nem ijedt meg tőle, nem úgy, mint Olivia. De ő maga pokolian megijedt önmagától, az biztos. Ez az egész egy hajszálon múlt. Az fix, hogy még egyszer ilyen rizikót nem vállal. Innentől kezdve óvatos lesz. Innentől uralkodni fog magán, valahányszor szeretkezik Mollyval. Kifizette a két csésze zöldséglevest. Felkapta a kartontálcát, és átvágott a mólón Mollyhoz, aki egy napernyővel árnyékolt asztal mellett ült. Szeme itta a lány látványát, és az eufórikus borzongás, ami reggel elkapta, amikor felfedezte, hogy a lány nem hagyta el, ismét a hatalmába kerítette. Némi bosszúsággal nyugtázta, hogy már a lány láttán merevedése támad. Csak remélhette, hogy a bő szabású nadrág elleplezi ezt az ösztönös fizikai reakciót. Eltűnődött, vajon mindig kényszerítenie kell-e majd magát, hogy mély lélegzetet vegyen, ahányszor csak meglátja Mollyt, vagy fokozatosan hozzászokik a bensejében hirtelen fellobbanó izgalomhoz. 178

Molly a sirályokat figyelte, amint magasra szálltak, majd miniatűr repülőgépekként lecsaptak egy-egy leesett sült krumplira vagy egy darab sült halra. A szellő lágyan bele-belekapott a hajába. Harry vágyakozva bámulta Molly nyakának kecses ívét. Ismét fellobbant benne a mohó vágy. Szinte érezte magán a lány meleg, selymes bőrét. Agyában egyre sorjáztak az éjszaka forró történései. Immár legalább ezredszer esett meg aznap, hogy az emlékek megzavarták a koncentrálásban. Erősebben markolta a tálcát. Szerencsére volt mire koncentrálnia. Letette a tálcát az asztalra. – Az ebéd tálalva. A piros neked, a fehér nekem. Jól csináltam? Molly hátrasimította a haját, és szemügyre vette a két csésze levest. – Jól. Hogy bírod megenni azt a sűrű, fehér, krémes akármit? – Még egy dolog, amiben különbözünk – mondta Harry kedvesen, és leült. Talán nem is lenne rossz gyakrabban emlékeztetnie magát, milyen kevés közös van bennük, futott át az agyán. Segítene visszaállítani némi kívánatos távolságot köztük. – Szeretem a New England-i zöldséges kagylólevest. Te a piros változatot részesíted előnyben, amiben nincs más, csak pár kagyló és krumplidarab, nyakon öntve paradicsomszósszal. – Ízlés dolga – mondta fennhéjázón Molly. – Jutottál valamire a pályázatokkal? – Nem. Időbe telik, míg megtalálom, amit keresek. Ha az összes pályázatot át akarom nézni, az napokba telik. Azok a részletek, amelyeket keresek, nem nyilvánvalóak. Apró finomságok. Molly türelmetlenül a csésze peremének támasztotta a műanyag kanalat. – Napokba? Harry felnézett a leveséből. – Velem maradsz addig, míg el nem kapjuk a gazembert? – Veled maradok. 179

– Te tényleg vissza akarsz menni abba a nagy, öreg, kísérteties házba minden este, és tök egyedül tölteni az éjszakát? Közben azon morfondíroznál, már megint milyen kis trükkös meglepetést talál ki az a szarházi? – Nem is kísérteties. – Molly behunyta a szemét, és megborzongott. – De igazad van. Nem vagyok biztos benne, hogy jelenleg ott szeretnék lenni, egyedül. – Felnézett a férfira. – A nagynénémhez is mehetnék. – És ráirányítanád a házukra a tréfás kedvű merénylő figyelmét? Molly megütközve nézett. – Jóságos ég! Ezt nem tehetem! – Az én lakásomban biztonságban leszel. Huszonnégy órás portaszolgálat van. Nem engednek be senkit az épületbe, akinek nincs ott keresnivalója. – Hát, ha biztos vagy benne… – tétovázott Molly. – Biztos vagyok benne. – Jó, de csak addig, míg azonosítjuk a tréfacsinálót – tisztázta a lány. – Igen. Amíg meg nem tudjuk, ki áll e mögött. – Ezt megbeszélték. A lány vele marad! Harry elnyomta magában a boldogságot. – Rögtön neki is állok megkeresni a mi elutasított feltalálónkat. – Tényleg azt hiszed, hogy megtalálod a munkáját a nagy halom pályázati anyag között? – Ha van rá idő, igen. Molly a fejét csóválta. – Elképesztő. Többórás munka lesz. – Tudom, hogy te nem vagy az a türelmes alkat – jegyezte meg csendesen Harry. – De te az vagy? Harry vállat vont. – Rendszerint kifizetődik. – Íme, újabb kis adalék ahhoz, mennyire különbözőek vagyunk? – kérdezte kedvesen a lány. – Mint például abban, hogy hogyan szeretjük a kagylólevest? 180

– A kíváncsiságot félretéve, Gordon Brooke melyik fajta kagylólevest szereti? – csúszott ki Harry száján a kérdés, mielőtt meggondolhatta volna magát. – A pirosat vagy a fehéret? – Gordon? – Molly az orrát ráncolta. – A pirosat, azt hiszem. – Hát persze. – Ezt most miért mondod? – Csak megütköztem, hogy Brooke-kal milyen sok közös van bennetek. – Nem igazán – vágta rá kissé túl gyorsan Molly. – Mindketten vállalkozók vagytok. – Harry biztosra vette, hogy valami fontosra tapintott rá. – Hasonló árut adtok el hasonló piacon. Vélhetően sok közös témátok volt. – Mint például? – Üzleti problémák – vetette föl Harry. – Adó. A városi tanács kisvállalkozókat érintő jogszabályai. Ilyesmik. – Oké, tényleg van pár hasonló üzleti gondunk. Nagy ügy. – Mindketten egyedülállók vagytok – mutatott rá Harry. – És? – És én érzékeltem némi közvetlenséget kettőtök között – jegyezte meg szárazon Harry. – Ez meg mi? A Trevelyan-féle inkvizíció? Oké, Gordonnal jó pár éve ismerjük egymást. Nincs bennünk olyan sok közös vonás, hacsak az nem, hogy szándékomban áll ötven lepedőt kölcsönözni neki az Abberwick Alapítványból. A fenébe, gondolta Harry. Szóval erre megy ki az egész. A köcsög megpróbálja kihasználni Mollyt. Feltépett egy kis zacskó borsot. – Ötven lepedőt? – Ühüm. – Molly a levesére koncentrált. – Az egy rakás pénz! – Gordonnak zsére van szüksége. Túlterjeszkedett. Azt mondja, pénzügyi válságban van. Már két kávézóját is be kellett zárnia. 181

– Ne szépítsük a dolgot. – Harry beleszórta a levesébe a borsot, majd utálkozva odébb lökte az üres tasakot. – Tulajdonképpen arról akart meggyőzni, hogy az üzleti tervei érnek annyit, mint egy találmány, és érdemesek az Abberwick Alapítvány támogatására? – Voltaképpen igen. – Molly összevonta a szemöldökét, és elfintorodott. – Az utóbbi hetekben sokat sertepertélt körülöttem, de eddig nem mondta, hogy a csőd szélén áll. – Nyilván a végére hagyta, utolsó dobásként. Molly ujjai megfeszültek a kanál nyelén. – Biztosan nagyon kétségbeesett, hogy végül is bevallotta, hogy elveszítheti az üzleteit. Elég jól ismerem, és tudom, mibe került a büszkeségének ez a beismerés. Harrynek nem tetszett a Molly hangjában megrezdülő együttérzés. – Végül is mennyire ismered? – Mint már mondtam, Gordonban és bennem van pár közös dolog üzleti tekintetben. – És mindketten ugyanazt a kagylólevest szeretitek. Molly haragosan nézett rá. – Továbbá a kávézója épp átellenben van a boltommal. És akkor mi van? – Minő szerencse! – Jaj, ne már! Rendben, feladom! Másfél évvel ezelőtt Gordon meg én jártunk egy darabig. Biztos vagyok benne, hogy sejtetted. Na, most elégedett vagy? – Igazán nem tehetsz szemrehányást azért, mert egy kicsit kíváncsi vagyok – mondta Harry. – Egy fenét nem. – Ez teljesen természetes az adott körülmények között. Te kivallattál engem az exmenyasszonyomról, vagy nem emlékszel? Molly elpirult. – Hát, ez igaz. Oké, akkor most egálban vagyunk. 182

– Nem egészen – dörmögte Harry. – Mi történt közted és Brooke között? Miért maradt abba a kapcsolat? Molly finoman megvonta a vállát. – Tudod, hogy van ez. Másfél évvel ezelőtt nagyon lefoglalt a jogi meg a szervezési munka, hogy beindítsam az apám alapítványát. Meg ott volt még a saját boltom. No és Kelsey miatt is volt elég fejfájásom. Még középiskolába járt. Ahogy egyik dolog hozta a másikat, már nemigen maradt idő a magánéletre. Elsodródtunk egymástól Gordonnal. Ennyi. Hogyan végződött? Huszárvágással vagy könnyes-bús nyafizással? Molly hűvös pillantást vetett rá. – Nem arról van szó, hogy eljött volna a világvége. Ez egy meglehetősen laza kapcsolat volt, ami egyszerűen kifáradt. – Kifáradt? Érdekes kifejezés, már ami a tárgyat illeti. A hűvös pillantás jegessé keményedett. – Nem könnyű veled, Trevelyan. – Szóval, hogy ért véget? – Jóságos ég, ilyen szívós embert még életemben nem láttam. – A vonzerőm szerves része – mondta megadóan Harry. – Valóban? – villant meg Molly szeme. – Ha mindenáron tudni akarod, egy szisszenéssel múlt ki. Harrynek a kezében megállt félúton a kanál. – Egy szisszenéssel? Molly zordonan mosolygott. – A kávégép ad ki élesen sziszegő hangot, amikor a gőz átverekszi magát az őrölt kávén. – Ó, már értem. Olyan szisszenéssel. – Pontosan. Harry egy ideig elmélkedett a dolgon, majd úgy döntött, a végére kell járnia. – Megmagyaráznád azt a szisszenést? Molly felsóhajtott. – Gordonnal már közel két hónapja randizgattunk. Nekem úgy tűnt, egész jól alakulnak köztünk a dolgok. Mint megjegyezted, rengeteg beszédtémánk volt. Egy nap nem sokkal 183

zárás előtt mentem be hozzá a kávézóba. Üres volt. A fiatal nőt, aki rendszerint a pultnál kiszolgált, nem láttam sehol, de… – De? – De mintha hallottam volna az eszpresszógép hangját. Az üzlet hátsó részéből, a raktárból jött. – Ah – mondta Harry. – Azt hiszem, már sejtem, mi lesz a történet vége. – Hát, nem kell hozzá rendkívüli érzék – dünnyögte Molly. Harry megmerevedett. Kutatón nézett a lány arcába, de nem látott rajta halvány utalást sem az éjszaka történtekre. Kissé ellazult. – Folytasd. – Hogy rövidre vágjam, bementem a raktárba, mert azt hittem, Gordon egy új eszpresszógépet próbál ki éppen. De éppen a pultoslányt próbálta ki, egy rekesz Gordon Brooke-féle különleges Costa Rica-i pörkölt kávékeverék tetején. – Megértem, hogy egy ilyen eset kitörölhetetlen élményt hagy. – Ahhoz mindenképp, hogy egy életre leszokjak a presszókávéról – hagyta helyben Molly. – És a sziszegés? Molly elfintorodott. – Gordontól eredt. Úgy sziszegett, mint az egyik kávégépe. – Nem ismerted fel, ühüm, a hangot? – kérdezte óvatosan Harry. – A kapcsolatunk, hál’ istennek, még nem fejlődött odáig. – Nem feküdtél le vele? – Nem. – Molly fanyarul elmosolyodott. – Most elégedett vagy? – Majdnem – felelte Harry. – Lehetetlen alak vagy – fortyant föl a lány. – Minden apró részletet tudnod kell? – Szeretem összegyűjteni a furcsa információmorzsákat. – Ez nem éppen egy érdekes tudománytörténeti lábjegyzet. Miért akarsz ennyi információt Gordonról? 184

– Úgy gondolom, a javamra szolgál, ha minél többet tudok róla. A lány mély gyanakvással meredt rá. – Miért? Harry figyelte a tucatnyi sirályt, amely mind ugyanarra a sült krumplira készült lecsapni. A madár, amely megkaparintotta a falatot, sebesen felröppent a magasba a versenytársak elől. – Szeretek előre tervezni. Mikor kezdtetek Gordonnal randizni? Molly hallgatott egy darabig. Harry úgy érezte, igyekszik óvatosan megválogatni a szavait. Azon tűnődött, vajon miért igényel ilyen rendkívüli óvatosságot a Gordon Brooke-téma. – Körülbelül két éve ismerkedtünk meg. De mondtam már, hogy úgy másfél éve kezdtünk találkozgatni – szólalt meg Molly. – Ez úgy fél évvel az apád halála után lehetett? – Igen. – Tehát akkoriban, amikor az első lépéseket tetted az Abberwick Alapítvány létrehozásához? – Ühüm. – Molly buzgón kanalazta a levesét. Harry füttyentett. – Szóval Brooke-nak ennyi időbe telt kiókumlálni, hogy te rendelkezel az évi ötszázezer dolláros alapítvány fölött? Kicsit lassú volt a fiú. Nem csoda, ha a csőd szélén áll. – Na, ez már túlzás. – Molly lecsapta a kanalat. – Tudtam, hogy valami ilyesmire akarsz kilyukadni. Tudtam, hogy ezt fogod mondani. – Miért, mit mondtam? – Ne merészeld előadni nekem az ártatlan báránykát, dr. Trevelyan! Te pontosan tudod, hogy mit akartál sejtetni! Hogy Gordon megpróbált kihasználni engem másfél éve. – De Molly… – Lényegében azzal vádolod, hogy az Abberwick Alapítvány vagyonára ácsingózott, nem rám. S ebben az is benne van, hogy túl naiv és ostobácska voltam, hogy ezt észrevegyem, amíg rajta nem kaptam a pultoslánnyal. 185

– Sajnálom – mondta Harry. – Hah! Ezt egy percig sem hiszem el! Azt gondolod, hogy agyalágyult vagyok, amikor pénzügyekről van szó, ugye? – A legkevésbé sem – mondta Harry meglepetten, hogy a lány erre a következtetésre jutott. – Dehogynem. Nyilván azért alakult ki benned ez a szerencsétlen benyomás, mert túl lelkesnek tűnök, hogy mielőbb támogathassam az alapítványhoz forduló feltalálókat. – Azt valóban hiszem, hogy engedékeny vagy a feltalálókkal szemben, igen. De ez egy másik kérdés. – Te csak tudod! – Molly rászegezte a kanalat, mintha sugárfegyver volna. – De ne felejtse el, dr. Trevelyan, hogy nem tudtam volna sikeressé tenni az Abberwick Tea & Fűszert, ha tök hülye lennék a pénzügyekhez. – Így igaz – ismerte el Harry. – És sem naiv, sem ostoba nem vagyok, ha befektetésről van szó. És tény az, hogy felfuttattam az apám alapítványát, amire bizonyíték, hogy működik. – Ez kétségtelen. – Meglehet, hogy kissé lágyszívű vagyok a feltalálók iránt. És akkor mi van? Ez családi vonás. Az Abberwickek generációkon át támogatókat kerestek a találmányaikhoz. Az csak természetes, hogy együtt érzek olyanokkal, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint az apám meg a nagybátyám voltak életük java részében. – Megértem. Bocsánatot kérek. Molly váratlanul hátradőlt a széken, arcán rosszkedvű kifejezés. – Miért kéne bocsánatot kérned? Igazad van. Gordon megpróbált kihasználni, hogy pénzt szerezzen az istenverte kávézóra. Reméltem, hogy nem jössz rá. Ez igen kellemetlen. – Kétlem, hogy kellemetlenebb, mint rájönni, hogy az exmenyaszszonyom szerelembe esett az unokatestvéremmel – mondta Harry. 186

Molly hirtelen tanácstalannak tűnt. Aztán felkunkorodott a szája sarka. – Nálad a pont. Ez azért kissé durva volt, ugye? – Hát, nem tett jót az egómnak, de túléltem. Molly haja összekócolódott a szélben. Előrehajolt, és karját keresztbe fonta az asztalon. – Talán mégis több közös van bennünk, mint kezdetben gondoltuk. Harry belenézett a szívbemarkolóan tiszta szempárba, és érezte, amint egyre növekszik benne a kétségbeesett vágy. Vadul küzdött, hogy elnyomja. Nem vállalhat több rizikót. A múlt éjjel szerencséje volt, mert Molly azt hitte róla, hogy megbetegedett. Többé nem veszítheti el az önuralmát. Legalábbis addig nem, amíg kétséget kizáróan, százszázalékosan meg nem bizonyosodik róla, hogy a lány nem fél tőle a furcsaságai miatt. – Meglehet – hagyta helyben Harry. – Másfél évvel ezelőtt Gordon pénzt kért, hogy terjeszkedhessen – mondta halkan a lány. – Amikor nem adtam, tárgyalni kezdett egy bankkal a kölcsönről. Három hónap alatt öt új kávézót nyitott. Túl gyorsan terjeszkedett. Most meg rogyadozik az üzlet. Pénzre van szüksége, hogy a felszínen maradjon, de a bank nem ad már neki egy petákot sem. – Úgyhogy hozzád fordult. – Ühüm. – De ezúttal – mondta óvatosan Harry – tudod, mit akar. – Igen. Harry átnézett az öböl túlpartjára. – Örültél volna, ha másként alakulnak a dolgok közted és Brooke között? – Azt hiszem, nagy biztonsággal kijelenthetem, hogy nem sokáig húztuk volna egy párként. Harry ránézett, és látta, amint huncutság csillan meg a lány szemében. – Miért nem? 187

– Utálnám, ha pikírten hangozna, de hogy ágyba bújjak egy olyan férfival, aki az intim pillanatokban kávéfőzőhöz hasonlatos hangokat ad ki, az ki van zárva. Tartsuk már a színvonalat. Harryt elöntötte a megkönnyebbülés. – Igyekszem majd nem sziszegni a mondott pillanatokban. Harry a pályázathoz mellékelt tervrajzokat tanulmányozta. Egy szerkezet vázlata volt, amely várhatóan a napból nyer energiát, amit majd gépjárművek üzemeltetésében lehet felhasználni. Harry elutasította a pályázatot, mégpedig azon az alapon, hogy a feltaláló mind elméleti felkészültsége, mind technológiai ismeretei tekintetében igencsak földhözragadt volt. Egyetlen eredeti gondolat sem szerepelt benne. Még az a gépészmérnöki tudása is hiányzott, amelyet a kivitelezés megkívánt volna. De akárki rakta is össze az álpisztolyt meg a mumust, nem volt eredeti gondolkodó, emlékeztette magát Harry. Okos, de nem eredeti. Ez óriási különbség. A csalódott feltaláló közismert elv és széleskörűen használt technológia alapján alkotta meg rosszindulatú szerkentyűit. Műszaki nyelven szólva, aki beterjesztette a napenergiával működő jármű tervét, az képes lehet összerakni ilyesmit. De volt valami, ami nem egészen passzolt. Valami hibázott. Harry félretette a pályázatot, és a stósz tetejéről maga elé vette a következőt. Már az asztalán tornyosuló közel száz pályázati munka felén átrágta magát. Elhatározta, hogy addig folytatja, míg meg nem találja, amit keres. Itt van valahol az orra előtt, erről meg volt győződve. Molly az akvárium melletti üvegasztalnál ült. Felnézett a laptopjából. – Találtál valamit? – Semmit. – Harry az újabb pályázat fedőlapját nézegette. – De megtalálom. Türelmes ember vagyok. 188

Molly elfintorodott. – Nem szívesen hallom, hogy a türelem erény. – Ma estére végzek. Jobb dolgom is van ennél. – Kösz. – Elkomorodott. Hűvös pillantással méregette a férfit. – Ez nem tartozik a kötelességeid közé, Harry. Senki nem fizet érte, hogy megtaláld a pasast. – Ezt felejtsd el – mondta Harry. – Itt van valahol a szarházi, és én kiderítem, kicsoda. – Lapozott, és belemerült egy szélenergiával működő generátor tervrajzába. Molly visszatért a számítógépéhez. Bajtársias csönd telepedett a dolgozószobára. Harry szórakozottan észlelte, hogy kezdi természetesnek venni az ilyen csöndeket. Már nem aggódott amiatt, hogy Molly megsértődik, ha ő a gondolataiba merül. Úgy tűnt, a lánynak is mindig rengeteg tennivalója van. Nem igényelte, hogy szórakoztassák. És nem bombázta folyvást kérdésekkel, hogy milyen a hangulata éppen. Néhány perc múlva a házi telefon berregése szakította ki Harry t a munkából. Az órájára nézett. Tíz óra felé járt az idő. – Látogatónk van – jegyezte meg. – Ki a csuda esik be ilyenkor látogatóba? – Családtag. – Vagy úgy. Na persze. Harry átment a szobán a falon levő telefonhoz. Megnyomta a gombot. – Itt Trevelyan. – Látogatója van, Mr. Trevelyan – tudatta Chris, a portás. – Mrs. Danielle Hughes az. Harry megadóan lehunyta egy pillanatra a szemét. – Küldje fel, Chris, legyen szíves. – Rendben, Mr. Trevelyan. Harry elengedte a házi telefon gombot. – Danielle nagynéném az. Brandon mamája. 189

– Aha. Harry a lány felé fordult, és csillogó tekintetében megértést látott. Fura tapasztalat volt a számára, hogy Molly valahogy rögtön megérti az érzéseit. Maga sem volt biztos benne, hogy ő érti-e egyáltalán önmagát. Ez mindig így volt, amikor a családjával foglalkozott. Molly lecsukta a laptopja tetejét. – Nyilván négyszemközt akarsz beszélni a nagynénéddel. Átmegyek a nappaliba. – Nem, maradj csak itt. Miért kéne hagyni, hogy Danielle megzavarjon a munkádban? Vagy akár engem? Bemutatlak neki, aztán majd a másik szobában beszélek vele. – Ahogy akarod. Jól érzem, hogy kellemetlen beszélgetés lesz? – Mondjuk úgy, hogy tudom, mit akar Danielle. – Harry az ajtóhoz indult. – A tapasztalat azt súgja, hogy minél előbb túlesem rajta, annál hamarabb visszatérhetek a munkámhoz. – Sok szerencsét. Sürgetőn megszólalt a csengő. Harry ajtót nyitott. Danielle ott állt a folyosón. Szép vonású, arisztokratikus arcán kőkemény elszántság tükröződött. A tekintetéből sütött az idegesség. Harry elég jól ismerte a nagynénjét ahhoz, hogy belássa: ebben az állapotban Danielle-t semmi sem riaszthatja vissza. Bár Danielle az anyja testvére volt, Harry a felszínesnél némileg több hasonlóságot látott a két nővér között. Mindkét nő gyönyörű volt ifjúságában, és finom csontozatuk ellenállt a korosodás ostromának. De Harry emlékeiben szelíd lelkű, gyengéd édesanyja boldog, energikus asszonyként maradt meg, akinek a szemében túláradó életszeretet csillogott. Harry nem emlékezett, hogy valaha is látta Danielle-t igazán, felhőtlenül jókedvűnek. Hűvösen kellemes és szívélyes tudott lenni, ha az alkalom megkívánta, de ennek is volt határa. Boldogtalan házassága Dean Hughesszal mindmáig árnyat vetett rá, jóllehet Deanben 190

volt annyi tisztesség, hogy jó pár éve elhalálozott egy közlekedési balesetben. – Harry, beszélnem kell veled Brandonról – viharzott be köszönés nélkül Danielle a lakásba. De rögvest meg is torpant, ahogy szembe találta magát Mollyval, aki a dolgozószoba ajtajában állt. – Ez meg ki? – Helló – mondta udvariasan Molly. – Nem gondoltam volna, hogy társaságod van, Harry. – Harryre pillantott, mintha azt várná, hogy unokaöccse hipphopp, mint egy szolgát, eltávolítja a lányt. – Bemutatom Molly Abberwicket. Molly, ő a nagynéném, Danielle Hughes. – Danielle Stratton Hughes – javította ki Danielle hidegen. – Örvendek – mormolta Molly. – Maga nyilván Harry új kis barátnője – mondta Danielle. – Olivia említette, hogy találkozott magával. – Harry kis barátnője? – Molly az ajkát biggyesztette. Mulattatta a helyzet. – Valahogy sosem gondoltam magamra úgy, mint valaki kis barátnője. Érdekes megfogalmazás. Nem kell a Trevelyan-féle Látás, hogy felfigyeljek a növekvő feszültségre, gondolta Harry. – Ms. Abberwick az egyik ügyfelem, Danielle. Molly láthatóan egyre jobban mulatott. – Kis barátnő és ügyfél. Danielle jelentőségteljesen gyémántokkal kirakott karórájára nézett. – Meglehetősen késő van az üzleti ügyekhez, nemdebár? – Az az ügyektől függ – mondta Molly. Danielle felszegte az állát. – Ha megbocsát, családi dolgokról szeretnék beszélni az unokaöcsémmel. – Persze. Semmi baj. – Molly visszalépett a dolgozó-szobába. – Csak nyugodtan. Nem fogok zavarni. Észre sem fogja venni, hogy itt vagyok. 191

Mielőtt becsukta az ajtót, rákacsintott Harryre. Danielle elhaladtában megvető pillantást vetett a csukott ajtóra, miközben bevonult a nappaliba. – Ugye, Harry, nem azt akarod mondani, hogy ez a nő az ügyfeled. – Nem azért jöttél, hogy kitárgyaljuk a Mollyval való kapcsolatomat. – Ne légy goromba. – Danielle letelepedett a kerevetre. – Most nincs hozzá hangulatom. Épp elég saját problémám van. Harry az ablakhoz ment. Kinézett az éjszakába. – Mit akarsz, Danielle? – Beszéltél Brandonnal? – Igen. És Oliviával is. – Akkor tudsz Brandon nevetséges ötletéről, hogy saját vállalkozásba kezd? Harry a válla fölött hátrapillantott a nagynénjére. – Igen. – Le kell beszélned róla, Harry. – Miért kellene? Brandon okos, és keményen szándékozik dolgozni. Hagyd, hogy kövesse az álmait. – Ez képtelenség, te is tudod – mondta Danielle feszesen. – Az apám soha nem fogja megengedni neki, hogy kiszálljon. Különösen miután te nem voltál hajlandó csatlakozni a vállalathoz. Brandonnak a Stratton Ingatlannál kell maradnia. Ezt pont olyan jól tudod, mint én. – A pénzről van szó, ugye? Attól félsz, hogy Parker ki fogja zárni Brandont a végrendeletéből, ha otthagyja a vállalatot. – Pontosan ezt fogja tenni, mindketten tudjuk. Tudod, milyen érzelmekkel viseltetik apám a cég iránt. – Ebben a pillanatban Parker érzelmei kevésbé fontosak, mint a Brandonéi – mondta Harry. – Brandon a szárnyait próbálgatná. 192

Hagyd, hogy megtegye, Danielle. Ha nem hagyod, csak azt éred el, hogy nehezteljen rád, amiért nem hiszel benne. – Ne merészelj kioktatni, hogyan bánjak a fiammal. Már így is elég kárt csináltál. – Én? – Harry megperdült, és szembefordult a nagynénjével. – Ugyan mi a fenét csináltam? – Nagyon jól tudod, hogy te ültetted el Brandon fejében az ötletet, hogy hagyja ott a Stratton Vállalatot. – Olivia is ezt próbálta bemesélni nekem. A fenébe, Danielle, ez nem az én felelősségem. – Brandon tökéletesen elégedett volt a Strattonnál, amíg te meg nem jelentél. Miután hátrahagytad a Stratton-örökségedet, észrevettem, hogy Brandon tulajdonképpen irigyel téged a fenenagy, ostoba függetlenséged miatt. És ez csak rosszabb lett, miután elvette Oliviát. Most pedig a meggyőződésévé vált, hogy neki is a saját útját kell járnia. Harry megmasszírozta a tarkóját. – Szerinted Brandon csak azért hagyja ott a vállalatot, hogy bebizonyítson valamit? Lehet, hogy csak önálló vállalkozásba akar kezdeni. Mi olyan rendkívüli ebben? Elvégre Stratton. A vérében van az üzlet. – Féltékeny rád, hát nem érted? – pattant fel Danielle. – Isten tudja, miért, de féltékeny. Be akarja bizonyítani magának és Oliviának, hogy ugyanolyan erős és önálló, mint te vagy. Közben meg tönkreteszi az életét. – Szerintem eltúlzod a helyzetet. – Dehogy – tiltakozott Danielle. – Ez az igazság. Ha Brandon nem marad a Stratton Vállalatnál, az apám kiragadja az örökségből. Tudom, hogy megteszi. – Nem lehetsz biztos benne, hogy Parker odáig elmenne. – De mennyire, hogy biztos vagyok – vágott vissza Danielle. – Kitagadta Britannyt, amikor megszökött Sean Trevelyannel, nem 193

igaz? És téged is kitagadott, amikor nem voltál hajlandó belépni a céghez. Megesküdött, hogy egy petákot sem fogsz látni a Strattonvagyonból. Komolyan gondolja, Harry. – Ezt nem kétlem, de most kissé mások a körülmények. – Bárcsak hihetném ezt, de nem kockáztathatok. Tenned kell valamit. Az, hogy te nem akarod a Stratton-vagyont, még nem jogosít fel arra, hogy befolyásold Brandont. Nem fogom tétlenül nézni, hogy a fiam miattad lemondjon az örökségéről. Érted, amit mondok, Harry? – Még ha elismerném is, csak a vita kedvéért, hogy ludas vagyok, mert belehajszoltam Brandont, hogy hagyja ott a vállalatot, mégis mi a fenét vársz most tőlem? Mit akarsz, mit csináljak? – Beszéld le róla – azzal Danielle megfordult méregdrága cipője sarkán, és kivonult a lakásból. Harry elcsigázottan lehunyta a szemét, miközben Danielle mögött becsapódott az ajtó. Rövidesen hallotta, hogy halkan nyílik a dolgozószoba ajtaja. Felnézett, és látta, hogy Molly ott áll, és őt figyeli. – Nem tehetek róla, de mindent hallottam. – Molly az ajtófélfának támaszkodott. – A nagynénéd nem fogta vissza a hangját. – Most mondd meg. – Harry ismét a tarkóját masszírozta. – Sajnálom, hogy végig kellett hallgatnod. – A nagyapád tényleg felajánlotta, hogy visszavesz a végrendeletébe, ha belépsz a családi cégbe? – Igen. – És te nemet mondtál. – Parker Stratton a pénzét használja fel, hogy uralkodjon az embereken. Ez számára olyan természetes, mint a levegővétel. – Harry a konyhába ment, hogy elővegye az üveget, amelyet a frizsider melletti szekrényben tartott. – Meghívhatlak egy kis gyógyhatású brandyre? 194

– Persze. – Molly ellökte magát az ajtófélfától, és bement a nappaliba. – És most mi lesz? Megpróbálod lebeszélni Brandont, hogy otthagyja a céget? – Nem. – Harry brandyt löttyentett két pohárba. – Beszélek Parkerrel. Meglátjuk, képes vagyok-e meggyőzni, hogy hagyja Brandont, hadd járja a maga útját, megtorlás nélkül. Molly elvette a poharat. – Szerinted menni fog? – Talán. – Harry rosszkedvűen mosolygott. – Egy kis szerencsével, azt hiszem, képes leszek meggyőzni Parkert, hogy azt tegye, ami a helyes. Molly szeme mélyzölden csillogott, ahogy ránézett a pohár pereme fölött. – Úgy, ahogy Leon bácsit arról, hogy hagyja békén Josht? – Úgy valahogy, igen. – Javíts ki, ha tévedek, de az a benyomásom, hogy mindenki, a családod mindkét ágáról, úgy gondolja, hogy a te feladatod megoldani az összes problémájukat. – Nem mindenki. Csak néhányuk. Molly eltöprengett. – Hogy kerültél ebbe a helyzetbe, Harry? Harry nem tett úgy, mintha nem értené a kérdést. – Kutya legyek, ha tudom. – Harry, én vagyok az, Molly, nem emlékszel? Nem söpörhetsz le egy ilyen válasszal. Ahhoz túl okos vagyok. A férfi kelletlenül elmosolyodott. – Hát, legyen. Azonkívül örökölted az Abberwick-kíváncsiságot. Erről nem szabad megfeledkeznem. – Figyelj, ha nem akarod elmondani, miért csöppensz bele ilyen helyzetekbe, mint az előbb a nagynénéddel, rendben. A te dolgod. És családi ügy. Nincs jogom kotnyeleskedni. – Nem arról van szó, hogy nem akarom elmagyarázni. – Harry a brandyjét vizsgálgatta. – Csak nem vagyok biztos a válaszban. Soha senki nem tette fel nekem ezt a különös kérdést. 195

– Bízd csak egy Abberwickre – mondta könnyedén Molly. – Mi természettől fogva roppant kíváncsiak vagyunk. Harry jó fél percet gondolkodott, mígnem elhatározásra jutott. Felnézett a poharáról, és látta, hogy Molly derűsen figyeli, és még valami volt a tekintetében: talán együttérzés. – Azért keveredtem ebbe a kulimászba, mert van bennem valami istenverte hajlam, ami arra késztet, hogy megpróbáljak véget vetni a Strattonok és a Trevelyanok között dúló viszálynak – mondta végül. – Aha. – Molly szemében megértés gyúlt. – Hát persze. – Az egyetlen, amit a szüleim mindkét oldaltól szerettek volna, az a béke volt. És ezt az egyetlen dolgot senkitől nem kapták meg. – És te, mint az egyetlen, akinek az ereiben mindkét fél vére folyik, elhatároztad, hogy hidat építesz a Strattonok és a Trevelyanok között. Harry meglötyögtette az italát. – Ez volt az elképzelés. – Így adóztál volna a szüleid emlékének, igaz? – Valami ilyesmi. – Meg sem lepődött, hogy a lány egy pillanat alatt átlátta a dolgot. Harryt megrémisztette az a furcsa megkönnyebbülés, amelyet most érzett, hogy megvallotta Mollynak a titkos álmát. – Úgy bízták rád ezt a feladatot, hogy véget vess a viszálynak, ahogy rám meg az apám alapítványát bízták. – Igen – mondta Harry. – De magunk közt szólva, szerintem te sokkal sikeresebb leszel az Abberwick Alapítvánnyal, mint én a rokonaim közötti viszály elsimításával. – Tényleg? – Ennyi év után is a családom mindkét ága ahányszor rám néz, a múltat látja, nem a jövőt. Mindkét fél választás elé akar állítani, hogy melyikük mellé álljak, és egyik oldal sem nyughat, amíg meg nem teszem. – Te pedig nem akarsz választani. 196

– Félig Stratton vagyok, félig Trevelyan. Hogyan választhatnék? – Úgy veszem észre, hogy ez az ellenségeskedés egyik oldalon sem gátol meg senkit, hogy kihasználjon – jegyezte meg szárazon Molly. – Ez elég hátborzongató, nem, Harry? – Micsoda? – Az, hogy bár te vagy a család számkivetettje, valahogy mégis te lettél mindkét klán feje, nem? – Nem vagyok én egyik család feje sem – mondta Harry. Csak egy hülye, aki elakadtam középen. Ez nagy különbség.

197

11

Molly nem bírta tovább az érzéki kínzást. Olyannyira elragadták a végtelen gyönyör hullámai, hogy a lélegzete is elakadt. Harry kábítóan intim érintése nyomán reszketett a vágytól. Harry lehengerlő alapossággal szeretkezett. Formás, elegáns keze finoman, céltudatosan és kérlelhetetlenül tette a dolgát. Úgy juttatta a csúcsra, mintha folyékony gyémántot bányászna. Hosszú ujjai csillogtak a holdfényben. – Harry, istenem, Harry! Kérlek… Ne… Nem bírom… nem bírom tovább… – Ugorj! – suttogta a férfi a bőrébe. – Elkaplak. Az a gyönyörűséges feszültség felrobbant Molly testében. Két kézzel markolta Harry sötét haját, és zihálva megadta magát a csodának. Harry visszafogta magát, várt, míg a lányban dúló vihar a tetőpontjára ért, s csak akkor hatolt be mélyen a testébe. Molly reszketve fogadta magába. Szorosan ölelte Harryt, belékapaszkodott, míg a férfi is átadta magát a gyönyörnek. Ez most más volt, gondolta Molly, ahogy a férfi ránehezedett – bőre nyirkos volt a verejtéktől, a levegőt megülte a szex súlyos illata. Jó volt. Sőt a jónál is jobb. Fantasztikus volt és fenségesen erotikus, hihetetlenül érzéki kaland. De most valahogy más volt. 198

Valami hiányzott. Sokáig feküdt éberen. Az biztos, hogy nem volt túl sok tapasztalata, úgyhogy nemigen tudta mihez hasonlítani. De a múlt éjjel a testük őrületes harmóniában volt, szinte beleolvadt Harrybe – szavakkal leírhatatlan élmény volt. Ezen az éjjelen az egész lénye, minden porcikája próbálta újra átélni ugyanazt az érzést. Már-már sikerült is, de mégse volt ugyanaz. Az az együtt rezdülés hiányzott. A múlt éjjel Harry kinyitott egy lelakatolt ajtót, és behívta őt egy titkos kamrába. Ma este az ajtó zárva maradt. Molly tudta, hogy nem lesz maradéktalanul elégedett, míg ismét ki nem nyílik az az ajtó. A lány egyedül ébredt a nagy ágyban. Néhány álomittas pillanatig teljesen normálisnak tűnt, hogy egyedül van. Aztán kinyitotta a szemét, és meglátta a csupa ablak falon túl elnyúló éjszakai eget. Idegennek tűnt. Az első világos gondolata az volt, hogy túlságosan sötét. Persze kapcsok, hogy Harry ágyában van, és nem kellene egyedül lennie. Harrynek ott kellene feküdnie mellette. Megfordult, és az órára pillantott. A világító számok majdnem hajnali három órát mutattak. Nem kellett különleges megérzés kitalálni, hogy Harry felkelt, és visszament a dolgozószobába a halomnyi pályázati anyaghoz. Molly összekulcsolta a kezét a feje alatt, és azon tűnődött, mit tudott meg Harryről. A minta nyilvánvaló volt. Harry nem egészen egy évvel a szülei halála után költözött Seattle-be. Mollynak nem volt kétsége afelől, hogy Harryt az a szándék vezette, hogy a szülei tiszteletére békét teremtsen a két család között. De Molly gyanította, hogy más, több is munkált benne. Amiről talán még maga Harry sem tudott. Harrynek minden joga megvolt, hogy miután teljesen magára maradt a világban, a Stratton és a Trevelyan családhoz forduljon. Hiszen 199

a rokonai voltak, vér a vérükből. Elfogadták Harryt, de Molly úgy látta, hogy ezért nagy árat kértek. Mindenki akart valamit tőle. Molly hirtelen felült, és lerúgta a takarót. Kipattant az ágyból, magára kapta a köntösét, és amúgy mezítláb, nesztelenül végigment a folyosón Harry dolgozószobájáig. Bár tudta, hogy nem csapott zajt menet közben, Harry mégis nyilván meghallotta, hogy közeledik. Az íróasztala mögött ült, az ajtót nézte, rá várva. Sötétszürke, bolyhos frottírköntöst viselt. A halogénlámpa és az árnyék kontrasztja élessé tette a vonásait. Éjfekete haja kócosan meredezett. Ámbraszín szeme egy ragadozó madár várakozásával csillogott, készen rá, hogy zsákmányába mélyessze karmait. Molly rögtön tudta, mi történt. – Megtaláltad azt a pályázatot, amelyiket kerested, ugye? – Körülbelül három perce. Vess rá egy pillantást. Molly átvágott a szobán, megállt az íróasztalnál, és lenézett a Harry előtt szétterített lapokra. – Erre emlékszem. – Közelebb hajolt, hogy elolvashassa a címoldalt. – „Pályázat a paranormális agyhullámok mérésére szolgáló szerkezet felépítésére”, a szerző Wharton Kendall. Nekem tetszett, de te megvétóztad, ugyanúgy, ahogy a többit. – Paranormális agyhullámok? Várjunk csak! – Harry utálkozó pillantást vetett a papírra. – Kendall az a fajta feltaláló, aki rontja az igazi feltalálók hírnevét. Tőrőlmetszett megszállott. Nincs semmiféle komoly tudományos képzettsége. Sem normális műszaki háttere. Nincs egyetlen eredeti gondolata. És a tetejébe beleborult ebbe a paranormális marhaságba. Rögtön emlékeznem kellett volna a pasasra. – Hm. – Molly szórakozottan megkocogtatta az asztalt. – Miből gondolod, hogy Kendall ijesztgetett? Harry felé fordította a lapokat, így Molly jobban láthatta az egyik diagramot. – Nézd meg ezt a tervrajzot. Ez egy hajtószerkezet az őrült agyhullámmérő baromságához. 200

Molly tanulmányozni kezdte a számtalan vezetékből és egy mozgó emelvényen tornyosuló elektronikus panelből komponált gépezet tervrajzát. – És? – Szélhámosság. Áltudományos elemekkel teli, semmi eredetiség, tehetség, formáját tekintve fikarcnyi elegancia sincs benne, szerkezetileg pont olyan, mint az az álpisztoly meg a mumus. És ez a szerkentyű itt – mutatott a tervrajzra – a mi füstölgő puskacsövünk. Kendall a mi emberünk, semmi kétség. – Elképesztő, hogy vagy képes emlékezni ilyen apró részletekre, Harry. Ez egyike az első pályamunkáknak, amiket megmutattam neked, és amennyire vissza tudok emlékezni, az egészet tíz másodperc alatt nézted át. – Az is kilenc másodperccel több volt, mint amennyit megérdemelt. – Harry szája felkunkorodott. – De ez még az együttműködésünk elején volt, és én próbáltam előadni az udvarias szakértőt. Akkor még nem tudtam, hogy te meg én késhegyig menő vitákat folytatunk majd minden egyes agyament pályamű fölött. – Úgy érted, mielőtt még rájöttem volna, micsoda egy csökönyös és szőröző alak vagy? – Így is mondhatjuk. – Harry hátradőlt a széken, és elgondolkodó arccal nézett a lányra. – A kérdés csak az, hogy mihez kezdünk ezzel a Kendall-lal. Nincsenek kőkemény bizonyítékaim. Legalábbis ahhoz nem elégségesek, hogy a rendőrséghez forduljunk. Molly kutatón figyelte. – Mi most egy olyan konklúzióról beszélünk, ami a te híres intuíciódon alapul? – Az egyik megérzésemről beszélünk, amely hosszú évek tapasztalata és tudományos megfigyelések során alakult ki – mondta hűvösen Harry. – Észrevetted, hogy akárhányszor utalás történik az intuíciódra vagy a pszichés akármidre, rögtön ingerült leszel? – Nincs türelmem az ilyen képtelenségekhez. 201

– Ezen kívül minden máshoz van türelmed – mosolygott Molly. – Minden férfinak megvannak a maga korlátai. – Azt látom. Szóval, még ha van is meggyőző bizonyítékod arra, hogy Kendalltól erednek azok a kis meglepetések, akkor sem gyilkossági kísérlettel vagy akár testi sértéssel van dolgunk. Kétlem, hogy a zsaruk sokat tehetnének, legföljebb figyelmeztetik. – Azt én is megtehetem – mondta gyengéden Harry. Mollyban rögvest megszólalt a vészcsengő. – Na de, Harry… Harry felkapta a tervrajzot, és behatóan tanulmányozta. – Azon tűnődöm, vajon Kendall még ezen a címen lakik-e. Nem ismerős ez a városnév. – Nem tetszik, ahogy nézel. Harry olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy Molly döbbenten hátralépett. A férfi szúrós pillantást vetett rá. – Hogy nézek? – Nyugi. – Molly kinyújtotta a kezét. – Ez csak egy szófordulat. – Bocs. – Harry hallgatott egy sort. – Az exmenyasszonyom szokott ilyesfajta megjegyzéseket tenni a nézésemre. Azt mondta, ideges lesz tőle. – Én idegesnek látszom? Harry közelről nézte a lányt. – Nem. – Egyszer s mindenkorra vésd az eszedbe, Harry, hogy én nem vagyok az exmenyasszonyod. Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán elmosolyodott. – Ne aggódj. Soha nem foglak összetéveszteni Oliviával. Ezúttal az ámbraszínű szempár olyan melegséget sugárzott, hogy Molly szinte érezte a perzselését. Megköszörülte a torkát, és figyelmét ismét a rajzra fordította. – Nos, szóval nem vagyok biztos benne, hogy helyeslem a tervedet, hogy szembesítsd Wharton Kendallt a dologgal. Tulajdonképpen mit szándékozol tenni? 202

– Személyesen felkeresem, hogy elbeszélgessünk ezekről az elmés kis csínyekről. Molly az ajkát biggyesztette. – Nyilván mindent tagadni fog. – Úgy tervezem, nem adok neki alkalmat rá, hogy bármit is letagadjon. Meg fogom győzni róla, hogy bizonyítékom van, miszerint ő áll az ijesztgetések mögött, és ha még egyszer próbálkozik valamivel, akkor megyek a zsarukhoz. – Más szóval, rá akarsz ijeszteni? – Igen. Molly fontolgatta az ötletet. – Gondolod, hogy működni fog a dolog? Harry felnézett a rajzból. Minden melegség eltűnt a tekintetéből. – Igen. Molly hirtelen nagyon is tudatában volt, hogy határozottan hűvösebb lett a szobában. Ösztönösen felemelte a kezét, hogy összébb húzza magán a köntöst. – Veled megyek. – Nem, nem jössz velem. – Harry ismét a tervrajzokba mélyedt. Molly abbahagyta a köntöse markolászását. Az íróasztalra támaszkodott, a szeme összeszűkült. – Maga nem keresztes vitéz, dr. Trevelyan. Maga az Abberwick Alapítványnak dolgozik. Ami azt jelenti, hogy tőlem kapja az utasításokat. Elkísérem a Wharton Kendallhoz teendő látogatására. Érthető voltam? Harry felnézett, és hosszan méregette a lányt. Aztán a szája sarka felkunkorodott. – Érthető voltál. – Akkor jó. – Molly felegyenesedett. – Csak van egy kis probléma. – Éspedig? – Némi időbe telik megtalálni Kendallt. – Harry a pályázati anyag borítójára mutatott. – Nincs telefonszám. Címként pedig egy postafiókot adott meg egy Icy Crest nevű helyen. – Az meg hol van? 203

– Nem tudom. Először meg kell találnunk a várost, aztán meg kell találnunk Kendallt. Legalább egy egész napot igénybe vesz kinyomozni, hol a pasas, aztán ha megvan, beszélni vele. Nyilván nem akarsz egy munkanapot a városon kívül tölteni. Tudom, milyen fontos neked a boltod. – Á, dehogy – mondta gyorsan Molly. – Nem fogsz ilyen könnyen lerázni. Nyugodtan ráhagyhatom Tessára a boltot egy napra. – Biztos vagy benne? – Abszolúte és minden kétséget kizáróan, dr. Trevelyan. – Mondtam már neked, hogy nem szeretem, ha dr. Trevelyannek szólítanak? – kérdezte társalkodó hangnemben Harry. – Nem – vigyorgott Molly. – De már hetekkel ezelőtt rájöttem, hogy baromira idegesít téged. Icy Crest a légypiszoknál egy kicsivel nagyobb volt a térképen. Mélyen megbújt a Kaszkádokban, egy szűk, kanyargós kétsávos út végén, jó néhány mérföldre a 90-es államközi úttól, amely Washington állam keleti és nyugati részét összekötötte. Molly a lepukkant kis várost nézegette Harry elegáns autójának szélvédőjén keresztül, és azon tűnődött, vajon miért töltötte el hirtelen valami kényelmetlen, szorongó érzés. A kis hegyi falucskában megvolt mindaz a szokásos épület, ami a vidéki településekre mindenütt jellemző – magányos benzinkút, viharvert élelmiszerbolt, mely itt Pete tulajdonát képezte, kávézó és kocsma. A bolt koszos ablakán kis jelzés hirdette, hogy a postahivatal az üzletben működik. Néhány munkásruhát, bakancsot és ellenzős sapkát viselő férfi ácsorgott a bolt előtt. Molly észrevette, hogy az összes sapkán különféle mezőgazdasági felszerelést gyártó cégek színes lógói díszelegnek. Rosszindulatú tekintetek figyelték, amint Harry leparkolt, és kikapcsolta a motort. 204

– Valami azt súgja nekem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint képzeltük – szólalt meg Molly. Harry a bolt előtt lebzselő férfiakra nézett. – Ezt miből szűrted le? – Nem is tudom. Talán a fejfedőkből. – Molly az alsó ajkát harapdálta. – Nem tudom, Harry, nekem valahogy nem tetszik. – Már kissé késő meggondolni magad. Te ragaszkodtál hozzá, hogy eljöjj. – Tudom, tudom. Általában kedvelem a kisvárosokat. De itt van valami… – Elharapta a mondatot, nem találta a megfelelő kifejezést. – Micsoda? A lány gyors oldalpillantást vetett rá. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kényelmetlen érzés fogott el ezen a helyen? – Azt, hogy magától értetődő ez az érzés a körülményeket tekintve. Azért jöttünk, hogy találkozzunk azzal az emberrel, aki halálra akart rémiszteni téged. Miért lennél lelkes attól, hogy szemtől szemben láthatod? Harry kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Molly sietve követte. Harrynek igaza volt. Ebben a helyzetben semmi furcsa nincs abban, ha lehangolt. Próbaképpen rámosolygott az őt bámuló férfiakra. Egyikük sem mosolygott vissza. Harry egyenesen a csoportosuló férfiakra nézett, és kissé meghajtotta a fejét. Molly meglepetésére egyik-másik hasonló merev bólintással válaszolt. Mások arrébb mozdultak, mintha figyelmüket valami más kötötte volna le Molly mögött. Harry kézen fogta a lányt, és bementek a boltba. Molly poros konzerveket, vécépapírcsomagokat és különböző, háztartásban használatos árukat látott a polcokon. A kirakatban neon sörreklám villogott, a sarokban meg üdítőitalautomata zümmögött. Harry elengedte a lány kezét, elővett némi aprót a zsebéből, és átvágott a helyiségen az italautomatához. Bedobta az érméket a nyílás205

ba, és megnyomta a választógombot. A masina felberregett. Csörömpölés hallatszott. Termetes alak jelent meg az elülső pult mögötti ajtónyílásban. Molly hatalmas, szőrös hasat pillantott meg egy trottyos, elnyűtt farmernadrág derékrésze fölött. Gyorsan elkapta a tekintetét a látványról. – Segíthetek? – A hang meglepően magas és nazális volt egy ekkora emberhez képest. Szívélyességnek nyomát sem lehetett lelni benne. Harry felkapta a tálcára gördülő üdítősdobozt. – Maga Pete? – Aha. – Én Harry vagyok. Ő pedig Molly. Pete Mollyra sandított. A lány ragyogó mosolyt villantott rá. A boltos kelletlenül odabólintott, és felfújta a rágógumiját. Aztán viszszafordult Harryhez. – Akar valamit, Harry? – Egy Wharton Kendall nevű embert keresünk. Úgy tudjuk, itt lakik Icy Crestben. Pete kérődzött egyet a rágógumiján, és hunyorogva elgondolkodott. – Lakott. – Volt valami kihívó él ebben a kurta válaszban, mintha ösztökélné Harryt, hogy kérdezzen tovább. Molly nagyon is tudatában volt a levegőben lógó feszültségnek. Valószínűleg nem volt ez más, mint egy kisvárosi lakos természetes vonakodása attól, hogy felvilágosítást adjon egy idegennek, de akkor is kellemetlen volt. Harry nyilvánvalóan szintén érzékelte. Lepattintotta a doboz tetejét, és húzott egy nagyot az üdítőből. Majd a pult mögött álló nagydarab férfira nézett. – Mikor ment el Kendall? – Nemrég. Pár napja. 206

– A közelben lakott? Pete durva arca csökönyös kifejezést öltött. Látható volt, hogy nem hajlandó több kérdésre válaszolni. Harry csak nézett rá hosszasan. Megsűrűsödött a csönd. Molly késztetést érzett, hogy kirohanjon a boltból. Csak azért nem tette, mert nem hagyhatta Harryt egyedül. A hosszúra nyúló csendet végül Pete törte meg – kijelentette, hogy a továbbiakban nincs mit mondania Wharton Kendallról. – Shortytól bérelt egy bungalót egy ideig – azzal tovább kérődzött a rágógumiján. Harry kortyolt még egyet az üdítőjéből, és hideg, rezzenéstelen tekintettel tanulmányozta a nagydarab embert. – Van valami ötlete, hová mehetett Kendall? Pete idegesen izgett-mozgott az átható tekintettől. Nyilvánvaló feszélyezettsége Mollyt a bolt előtt ácsorgó férfiak reakciójára emlékeztette. – Shorty azt mondta, hogy az a kurvapecér Kaliforniába készült. Nem kár érte. Furi alak volt, tuggya. A barátjuk? – Nem. – Harry nem részletezte. – Ki az a Shorty? – A szomszédos kocsmát vezeti. – Kösz. – Egen. – Pete megvakarta az ingéből kilógó méretes hasát. Harry odaadta Mollynak a bontatlan doboz üdítőt. – Menjünk, nézzük meg Shortyt. – Hihetetlen, ahogy kiszedted belőlük – mondta fél órával később Molly, mikor Harry leállította a kocsit egy rozoga bungaló előtt. – Mit szedtem ki belőlük? – Kezét a volánon nyugtatva Harry figyelmesen nézte a kunyhót. – Ahogy meggyőzted Pete-et és Shortyt, hogy árulják el, amire kíváncsi vagy. Érdekes hatást teszel az emberekre, Harry. Észrevetted? 207

A férfi némileg meglepetten nézett rá. – Miért gondolod, hogy Pete és Shorty nem szívesen adott információt Kendallról? – Jaj, ne csináld ezt. Nagyon jól tudod, hogy megfélemlítetted Pete-et, és csőbe húztad Shortyt. – Felemelte a kezében tartott kulcsot, és meglengette Harry orra előtt. – Szóval ki akarjuk bérelni a kunyhót, mi? – Ez is volt olyan jó mese, mint bármi más. – Harry kinyitotta az ajtót, és kiszállt. – Nagyon elbűvölő és sima modorú tudsz lenni, ha akarsz, Harry. – Molly kimászott az autóból, és csatlakozott a férfihoz. – Az egyetemen a képtelen történetek kiagyalásának művészetét is tanították? – Ezt a tehetséget történetesen a család Trevelyan-ágától örököltem. – Te tudod, hogy mit gondol Shorty, ugye? – Elég vad elképzelésem van róla. – Kivette a lány kezéből a kulcsot, és elindult a kunyhó bejárata felé. – Fogadni mernék rá, minthogy te ültetted a bogarat a fülébe. – Molly a férfi után sietett. – Azt hiszi, valami félreeső zugot keresünk távol a várostól, mert tilosban járunk. – Így van. – Shortynak valahogy az a benyomása – folytatta rendületlenül Molly –, hogy mindketten házasok vagyunk. – Hát, ha mindketten függetlenek lennénk, akkor nem járnánk tilosban, nem igaz? – Beleillesztette a zárba a kulcsot. – Nem vagyok biztos benne, hogy szívesen kockára teszem a jó híremet azért, hogy bekukkanthassak Wharton Kendall bungalójába. – Nyugi. – Harry belökte az ajtót. – Ha Shorty valaha is kijózanodik annyi időre, hogy beszélhessen Pete-tel, rá fog jönni, hogy sokkal inkább Kendall távozása érdekelt minket, nem pedig szerelmi fészket kerestünk. 208

– Ez meg fogja zavarni. – Mit számít az? – mondta Harry. – Addigra már hét határon túl leszünk. – Tudom, de… – Molly hirtelen elhallgatott, figyelmét megragadta a kunyhó belseje. – Jóságos ég, micsoda kupleráj. A kandalló előtti málló szőnyegtől a konyha pecsétes linóleumpadlójáig a kalyiba maga volt a lepusztultság. Égett zsírszag és rothadó szemét bűze terjengett a levegőben. Harry szemrevételezte a helyiséget. – Kendall láthatóan sietve távozott. – Ez – mutatott körbe Molly – nem bizonyíték a hirtelen távozásra. Ez a dzsuva hetek, de inkább hónapok eredménye. Meg a veleszületett trehányságé. Harry kurtán elmosolyodott. – Mondtam neked, hogy Kendall a gondolkodásában is pongyola. – Ez is azt mutatja. – Molly óvatosan átmanőverezett a felforduláson. – Vajon hol csinálhatta a munkáit? – Pedig valahol itt kellett dolgoznia, a nappaliban. Hacsak a hálószobát nem alakította át dolgozószobává. Vetek rá egy pillantást. – Harry végigment a rövidke folyosón, és benézett a hálószobaajtón. – Látsz valamit? – kérdezte Molly. – Egy megrogyott ágyat, amit csak egy végsőkig kétség-beesett pár választana titkos találkája romantikus helyszínéül. – Akkor nem ránk vár. – Molly odament, és átkukucskált a férfi válla fölött. – Nem vagyunk kétségbeesettek, és titkos találkánk sincs. A hálószoba semmivel sem volt tisztább és rendezettebb a nappalinál vagy a konyhánál. Rongyos függöny lógott a mocskos ablakon. A sokéves használattól megsüppedt matracon gusztustalan foltok éktelenkedtek. A szekrényajtó tárva-nyitva. A szekrényben nem volt más, csak egy szakadt cipőfűző meg egy fél pár zokni. 209

– Egyértelmű, hogy elment – mondta Harry. – De vajon miért? Molly vállat vont. – Shorty állítása szerint Kendall azt mondta neki, hogy visszamegy Kaliforniába. Lehet, hogy tényleg ez történt. – Lehet. – De Harryn látszott a kétkedés. – Vagy Seattle-be ment, hogy újabb mumust készítsen elő. – Az is lehet, hogy elege van a bosszúból – vetette fel Molly. Bizakodó volt, látva, hogy Kendall nyilvánvalóan elment. – Lehetséges. – Harry a szoba közepére ment. Letérdelt, és benézett az ágy alá. – Vagy talán rájött, hogy túl sokáig kísértette a szerencsét. Akárhogy nézzük, rengeteg itt a „talán”. Molly figyelte, ahogy Harry felegyenesedett, és bement a fürdőszobába. – Mit keresel? – Nem tudom. De tudni fogom, amint meglátom. – Úgy tűnik, Kendall mindenét magával vitte. – Igen. – Harry kilépett a fürdőszobából, és a nappaliba indult. – De sietve pakolt össze. És trehány, emlékszel? – És? – És lehet, hogy a nagy sietségben, hogy mielőbb elhagyja Icy Crestet, itt felejtett valamit. – Harry szisztematikusan nyitogattacsukogatta a kredencajtókat. – Például? – Egy címet. Valakinek a telefonszámát, akit Kaliforniában ismer. Bármit. Valamit, ami nyomra vezet. Mollyban kellemetlen érzés kezdett terjedni, ám Harry szavaira ismét visszahúzódott. – De elment. Vége van. Kaliforniából nem folytathatja a hülye kis bosszúhadjáratát. – Valami azt súgja nekem, azért jó lenne pontosan tudni, hol van. Nem tetszik a gondolat, hogy csak úgy kószál az éterben. Rajta akarom tartani a szememet. – Szerintem túlóvatoskodod a dolgot – mondta Molly. 210

– Ilyen a természetem. Módszeresen és logikusan csinálok mindent, nem emlékszel? – De, persze. Molly vigyázva felemelt egy díványpárnát, hátha valami rejtőzik alatta. De csak rothadó chipsmaradványokat talált, úgyhogy sietve visszaejtette a párnát. Óvatosan folytatta a keresést, de csupán újabb bizonyítékot talált arra, hogy Wharton Kendallnak szokása volt szanaszét hagyni az ételmaradékot. Hogy bebizonyítsa, ő is képes szisztematikusan keresni, a díványra térdelt, és bekukucskált mögé. Meglepetésére felfedezett egy noteszt, amely beszorult a fal és a dívány mögé. – Ááá! – kiáltott fel. Harry ránézett a szoba miféléből, ahol épp egy íróasztalt kutatott át. – Á, micsoda? – Találtam valamit. – Lemászott a díványról, és megpróbálta elhúzni a faltól a masszív bútort. Nem járt sikerrel. – Dögnehéz. – Hagyd csak, majd én. – Harry átvágott a szobán, és keményen megmarkolta a dívány karfáját. Olyan könnyedén húzta el, mintha kartonpapírból készült volna. Molly oldalról benyúlt a résbe, és felemelte a noteszt. – Valószínűleg semmi különös. Az apám is ilyen spirálos noteszba írta a feljegyzéseit. Harry a lány mögé állt, és figyelte, ahogy felüti a noteszt. Ráncba szaladt a homloka a vázlatos rajzok láttán. – Láthatóan több vad terve volt paranormális műszerekhez. A pasas tényleg nem százas. Te meg kész lettél volna adni neki tíz lepedőt az elmeroggyant terveire. – Ez nagyon nem tisztességes tőled. Pontosan tudod, hogy nem vitatkoztam veled, amikor visszadobtad ezt a pályázatot. Mindig igyekeztem tiszteletben tartani a szakértelmedet. 211

– Ez nem tartott sokáig – mondta szórakozottan Harry. – Várj. Lapozz csak vissza! Molly engedelmesen visszalapozott. A vázlatot tanulmányozta, ami úgy megragadta Harry figyelmét. – Nos? – Nem ismered fel? – Nem. Kellene? Úgy néz ki, mint egy doboz egy rakás mechanikai cuccal a belsejében. – Ez az a doboz, amiben az álpisztoly helyet kapott – mondta Harry meglehetős bizonyossággal. – Ez az. Itt a bizonyítékunk, hogy Kendall van az ijesztgetések mögött. Fél órával később Molly megtapasztalta azt a jóleső megkönnyebbülést, hogy a barátságtalan Icy Crest eltűnt mögöttük a kanyarban. Bekapcsolta a biztonsági övet, hátradőlt az ülésben, és kézbe vette Wharton Kendall noteszét. Különösebb érdeklődés nélkül pergette át a lapokat. – Tényleg úgy gondolod, hogy muszáj lenyomozni Kendallt? – A leghatározottabban. Tudatni akarom vele, hogy a nyomában vagyunk, és elég bizonyíték van a kezünkben, hogy szóljunk a rendőrségnek, ha szükséges. – Harry simán bevett egy éles kanyart. – De minél többet gondolkodom, annál inkább meg vagyok győződve róla, hogy igazad van. Nehéz lesz rávenni a zsarukat, hogy vegyék kézbe az ügyet. – Nem történt tényleges erőszak, és a pasas elhagyta az államot. Nem hiszem, hogy rajtad és rajtam kívül bárki is belevetné magát a nyomozásba. – Kis szerencsével Kendall felhagyott a bosszúval annak kedvéért, hátha Kaliforniában talál valami friss alapítványt. – Gondolod, sikerül meggyőznie ott valakit, hogy támogassa? – Kaliforniáról beszélünk. – Harry a visszapillantó tükörbe nézett. Fintor futott át az arcán, majd figyelmét ismét az útra fordította. – 212

Arrafelé nincs hiány olyan alakokból, akik szívesen finanszíroznák valamelyik dilis paranormális találmányát. – Valószínűleg igazad van. – Molly sóhajtott. – Hát, minthogy a dinamikus Abberwick-Trevelyan duó sikeresen megoldotta a gonosz ijesztgető rejtélyét, úgy vélem, most már hazatérhetek. – Rengeteg szobám van. – Igen, tudom, de ha továbbra is nálad maradok, átlépem azt a láthatatlan határt, amely megkülönbözteti a vendéget a lakótárstól. – Nyugodtan lépd át. – Nem maradhatok nálad a végtelenségig – mondta kedvesen a lány. – Miért nem? Molly ingerülten nézett rá. – Mert nem, azért. Abban állapodtunk meg, hogy addig maradok, míg meg nem találjuk Kendallt. – Akit még nem találtunk meg. – Harry, nekem van saját otthonom. – Nem értem... – Harry hirtelen elharapta a mondatot. – Mi a baj? – kérdezte Molly, anélkül hogy felnézett volna a noteszből. – Semmi. Miért? – Nem is tudom. Csak volt egy olyan érzésem, hogy valami aggaszt téged. – Lapozott egyet, és tanulmányozni kezdett egy vázlatot, egy sisakét, melybe drótok csatlakoztak. – Ez érdekes. Harry, lehet, hogy nem kellene olyan gyorsan elutasítani Kendall kutatását. – Miféle kutatását? Kendall agyament ötletei mögött nincs kutatás. Puszta fantazmagóriák. – Harry könnyedén a pedálra lépett. Az autó felgyorsult. Molly becsapta a noteszt. – Mi az? Mi a baj? – Valami őrült egy kék Fordban ehhez az úthoz képest túl gyorsan jön mögöttünk. 213

Molly hátrafordult az ülésben, és kinézett a hátsó szélvédőn. Látta a kék autót, amint kibukkant a legutóbbi kanyarból. Gyorsan haladt. Túl gyorsan egy ilyen kanyargós úton. A sötétített üvegek miatt nem lehetett kivenni a sofőr arcát. – Türelmetlen a pasas. Hagyd, Harry, hadd menjen. – Itt nincs előzősáv, csak egy csomó kanyar tíz mérföldön keresztül. – Lehúzódhatsz oldalra. – Molly hangjából sürgetés érződött. A Ford egyre közelebb ért. – Húzódj le, Harry. Talán részeg a sofőr. Harry nem vitatkozott. Kezdett lehúzódni. A Ford megugrott, előzésre készült. – Meg akar előzni minket – mondta Molly megkönnyebbülten, látva a nyilvánvaló szándékot. A Ford most egy vonalban haladt velük. De semmi nem utalt arra, hogy el akar húzni előlük. Épp ellenkezőleg. Molly rémülten figyelte, amint egyre közeledett Harry sportkocsijának elülső sárhányója felé. Hirtelen rádöbbent, hogy a Ford sofőrje le akarja szorítani őket az útról. Nem volt hova menekülni. Meredek, fákkal benőtt lejtő volt a törékeny védőkorlát túloldalán. – Harry! – Kapaszkodj! – mondta nyugodtan a férfi. Molly visszatartotta a lélegzetét. Egyik része tudta, hogy nem menekülhetnek a Ford elől. Túl közel volt. És már feltűnt a következő veszélyes kanyar. Mindjárt odaérnek. Egyre közelebb értek. Molly várta az ütközést. Ami a következő percekben történt, elhomályosult előtte. Kitámasztotta magát az ütközésre felkészülve, és váratlanul érte a hirtelen fékezés, ahogy Harry beletaposott a pedálba. Molly hallotta a tiltakozó abroncsok sivítását. A Sneath csúszni kezdett. 214

Mintegy ködön át észlelte, hogy a kék Ford elsuhan, elvétve a célpontját. Kétségbeesetten megfarolt, miközben a sofőr próbálta viszszanyerni uralmát a jármű fölött, mielőtt besüvített volna a kanyarba. És aztán eltűnt. Molly várta, hogy a csúszó Sneath áttörje a védőkorlátot.

215

12

Harry befejezte a manővert, és a Sneath simán megállt a jobb oldali sávban. Automatikusan ellenőrizte a visszapillantó tükörben, hogy senki nem tűnik fel a mögöttük levő kanyarban. Aztán szemügyre vette Mollyt. Sértetlen volt a biztonsági öv és a fejtámasz védelmében. Az arca feszült volt, de egyébként bámulatosan nyugodtnak tűnt. – Jól vagy? – Még a saját fülében is nyersen csengett a hangja. Nem tehetett róla. Eltartott egy ideig – talán egy örökkévalóságig –, míg sikerült elnyomnia magában a gondolatot, hogy az ütközéskor Molly meg is halhatott volna. – Jól vagyok, hála neked. – Harry felé fordult, hogy ránézhessen. A szeme óriásira tágult. – Hihetetlenül manővereztél. Azt hittem, lezuhanunk. – Jó az autó. Molly a fejét rázta. – Jó a sofőr. Bárki más elvesztette volna az uralmát a jármű fölött. Joshnak igaza volt. Fantasztikus reflexeid vannak. Harry magára erőltetett egy mosolyt, amiről tudta, hogy igencsak hasonlíthat egy halálfejes halloween-maszk vigyorára. – Mindnyájunknak van valamilyen tehetsége. 216

– A te kis tehetséged megmentette mindkettőnk életét – mondta a lány mély átérzéssel. – Ha nem félnék kikapcsolni a biztonsági övet, míg itt ücsörgünk ennek az útnak a közepén, akkor hatalmas nyálas csókot adnék neked. – Később szavadon foglak. – Harry ellenőrizte a tükörben az utat, majd sebességbe tette a kocsit. Utolérhette volna a kék Fordot, gondolta némi sajnálkozással. Nagyon szívesen megtette volna. És ha egyedül lett volna, meg is teszi. Nemigen kétséges, hogy sikerült volna, mivel határozott előnye volt egy ilyen kanyargós úton. A reflexei meg a Sneath kiváló tulajdonságai garantálták volna. De kockázatos üldözés lett volna, és nem akarta Mollyt újabb veszélynek kitenni. – Mit gondolsz, bejelentsük az autópálya-rendőrségnek? Harry vállat vont. – Megtehetjük. De kétlem, hogy bármi kisülne belőle. Az ilyesmi nem ritka. Különösen az ilyen mellékutakon. – Leírhatnánk az autót. Kék Ford, régebbi modell. – Igen, de nem volt rajta rendszám. – Nem volt rendszáma? – meredt rá Molly. – A nagy izgalomban észre sem vettem. Utálom, hogy ezt kell kérdeznem, de szerinted szándékosan próbáltak leszorítani minket az útról? Vagy inkább úgy véled, hogy a sofőr be volt lőve, és mi véletlenül voltunk rosszkor rossz helyen? – Nem tudom – felelte őszintén Harry – De nem szeretem az ilyen véletleneket. – Biztosan részeg volt a pasas. – Lehet. Molly kutató pillantást vetett rá. – Ugye nem azt gondolod, amit gondolok, hogy gondolsz? – Hogy a Fordot Wharton Kendall vezette?

217

A lány sóhajtott. – Tudtam. Ugyanazt gondoljuk. De ez nagyon valószínűtlen, nem? Úgy értem, Kendall mostanra már feltehetően Kaliforniában van. – Feltehetően ott van. De úgy tűnik, általános a nézet, hogy az ipse lökött. A fene tudja, hol lehet. – Miért ólálkodna Icy Crest környékén arra várva, hátha valaki idejön, őt keresve? Ennek semmi értelme. Kiköltözött Shorty bungalójából. Hol aludna? – A kocsijában. – Hol enne? – Telepakolhatta kész kajával a csomagtartóját. – Honnan tudhatta, hol és mikor várjon ránk? Harry gondolkozott pár másodpercig. – Elrejtőzhetett az erdőben, és onnan figyelhette a kalyibáját. Várta, feltűnik-e valaki bizonyítékokat keresve. Vagy valaki Icy Crestben kémkedhetett neki. Talán a jó öreg Pete vagy Shorty, vagy valamelyik tag azok közül, akik a bolt előtt lógtak, felhívta Kendallt, és leadta a drótot, hogy valaki utána érdeklődik. Molly tűnődött egy sort. – Ez azt feltételezi, hogy van telefonkapcsolata. – Manapság nem nagy durranás az autótelefon. A lány vágott egy grimaszt. – Mindenre van válaszod, ugye? A helyzet az, hogy Icy Crest jónépe láthatóan egy emberként lökött manusnak tekintette Kendallt. Nem hiszem, hogy különösebben kedvelték volna. – Még a lökött manusoknak is lehet pénzük. Valaki a városban esetleg némi pénz fejében információt szállított neki. Molly a homlokát ráncolta. – Wharton Kendallnak nincs sok pénze. Ha lenne, nem fordult volna az Abberwick Alapítványhoz támogatásért. 218

– Nem hiszem, hogy egy ötvenesnél többe kerülne rávenni bármelyik pasast a Pete boltja előtt ácsorgók közül. Tuti, hogy maga Pete is valószínűleg eladná a saját anyját is huszonöt dollárért és egy pár számmal nagyobb ingért. – Igazad lehet. A fenébe. Ez az egész ügy egyre bonyolultabbá válik, nem gondolod? Még jó ideig folytatódhat. Molly elcsendesedett. Harry értette ezt a csöndet. Maga is gyakran hosszú órákon át némaságba burkolózva behúzódott a saját világába. Elég régóta ismerte Mollyt ahhoz, hogy tudja, a lány képes elfoglalni magát a gondolataival. De a zárkózott arckifejezés most kényelmetlen érzéssel töltötte el. Volt egy fontos kérdés, amit tisztázni akart, mielőtt Seattle-be érnek. – Molly? – Igen? Harry szilárdan markolta a volánt. Nagyon óvatosan kell eljárnia. – Ez a mai incidens felvet egy problémát. Velem kell maradnod, amíg ezt a dolgot rendbe nem tesszük. A lány láthatóan megdöbbent. – Honnan tudtad, hogy azon gondolkodom, hogy hazamegyek? – Onnan, hogy olvasok a gondolataidban – vágott vissza kissé ingerülten a lány csökönyössége miatt. – Olvasol a gondolataimban? – Rávillantotta a gyönyörű mosolyát. – Á, persze, a híres Trevelyan-féle Látás. – Csak tréfáltam, Molly. – Tudom. – Elkomolyodott. Könnyedén megérintette a férfi karját. – Csak ugratlak. Harry a logikus, érvekkel alátámasztott megközelítés mellett döntött. Ebben amúgy is nagyon jó volt. – Nagyobb biztonságban érzed magad, és nekem is kevesebb az aggódnivalóm, ha nálam maradsz, amíg meg nem találom Kendallt. 219

– Az eltarthat egy ideig. És mi lesz, ha nem találod meg? Mi van, ha köddé vált? A kérdésben rejlő célzástól elállt Harry lélegzete. Olyan fantáziákat indított el benne, amelyek egy ideje ott szunnyadtak a bensejében. Mi lenne, ha Molly végleg hozzáköltözne? Természetesen meg fogja találni Kendallt. A pasas túl trehány és szétszórt ahhoz, hogy nyom nélkül eltűnhessen. Harry becserkészi, és elintézi, hogy soha többé ne zaklassa Mollyt. De mi van, ha Molly nem költözik el? – Ez problémát jelentene? – kérdezte a lány kedvesen. Karját öszszekulcsolta a mellén, és mereven nézte az utat. – Mint már mondtam, mielőtt az a kék Ford olyan durván félbeszakított, nem maradhatok nálad a végtelenségig. – Miért nem? – Ez még kérdés? Harry, a kapcsolatunk kezdetén te voltál az, aki nagyon határozottan rámutattál, hogy milyen kevés közös van bennünk. – És te még hozzátettél jó pár dolgot a listához – emlékeztette Harry – Nézd, talán mindketten túlértékeltük a köztünk lévő különbözőségeket. Úgy tűnik, képesek vagyunk felülemelkedni rajtuk. A lány ránézett. Harry érezte a belőle áradó élénk kíváncsiságot és érzékiséget. Próbált logikus, ésszerű magyarázatot találni, amivel meggyőzhetné a lányt, hogy ha összeköltözne vele, az lenne a megfelelő döntés. Ám briliáns elméje a szükség órájában cserbenhagyta. Nem erőszakolhatja rá az akaratát. Legfeljebb kérheti. Kérni. Könyörögni. Reménykedni. Ez az út számára nem járható. Jobban ismerte magát, mint hogy megkockáztassa, hogy olyasmit kérjen másoktól, amire neki van szüksége. De a fenébe is, mi történik most vele? Sokként érte a felismerés. Amit most tapasztalt, miközben Molly válaszára várt, túlságosan ismerős volt neki. Hasonló volt ahhoz, 220

amit azon az éjszakán érzett, amikor elkapta az az örvénylő koncentrálás, és a lány bement hozzá abban a menyasszonyi fehéret idéző hálóingben. Sebezhető lett, maga sem értette, hogyan. Ijesztő érzés volt. – Nálad lakni pár napig, az egy dolog – mondta kedvesen Molly – Végleg nálad maradni azt jelentené, hogy együtt élünk. Igen, azt jelentené, gondolta Harry. Minden este az ágyamban lennél. Minden reggel ott ülnél velem szemben a reggelizőasztalnál... – Szóval… – Csak addig, amíg meg nem találjuk Wharton Kendallt, és leszámolunk vele – mondta. A lány megfeszült. Aztán újabb röpke, kutató pillantást vetett rá. – Rendben. Ha biztos vagy benne, hogy ezt akarod. Erre van szükségem, gondolta Harry, még mindig kábán az előbbi felismerés okozta sokktól. – Ez az egyedüli logikus lépés – mondta aztán hangosan. – Úgy van. Logikus. Másnap reggel Harry kilépett a liftből a belvárosi irodaház harminckettedik emeletén. A liftekkel szemben lévő falon vaskos, csillogó sárgaréz betűk hirdették a vállalat nevét, amely a Strattonokat Seattle egyik rongyrázó családjává tette. STRATTON INGATLAN RT. INGATLANELADÁS ÉS IN GATLAN FEJLESZTÉS Harry jobbra fordult, és végigment a süppedős szőnyeggel borított folyosón a recepciós pulthoz. Egy vonzó, elegánsan öltözött, húszas éveiben járó nő nézett fel rá mosolyogva. Rögtön felismerte. Harry 221

nem gyakran tűnt fel a Stratton Vállalat irodáiban, de a személyzet látásból ismerte. Látogatásai emlékezetesek voltak. – Jó reggelt, Mr. Trevelyan. Mit tehetek önért ma reggel? – Jó reggelt, Verna. Lenne olyan kedves és szólna a nagyapámnak, hogy beszélni szeretnék vele pár percig? – Természetesen. – Verna megnyomta az íróasztalán levő házi telefon gombját. – Mr. Stratton? – Igen, Verna? – Parker Stratton hangja reszelőssé vált az évek múlásával, de mit sem vesztett a tekintélyéből. – Mr. Trevelyan keresi, uram. Rövid szünet állt be. Aztán újra Parker dörmögése hallatszott: – Mondja meg neki, hogy nem érek rá. Adjon neki időpontot a jövő hétre. Harry udvariasan bólintott a recepciós nőnek, majd elindult. – Köszönöm, Verna. Tartsa vissza a hívásait, amíg benn vagyok. – De Mr. Trevelyan! – szólt utána feldúltan Verna. – Mr. Stratton azt mondta, pillanatnyilag nem ér rá. – Dehogynem ér rá. Hivatalosan nyugdíjban van. – Harry befordult a sarkon, elhaladt az ízléses üvegművészeti alkotásokkal borított fel mellett. Nem fáradt a kopogással, egyenesen benyitott Parker irodájába. Parker az íróasztala mögött ült. Bütykös kezében aranytollat tartott. Egyik ujját még mindig a házi telefon gombján tartotta. Felnézett a belépő Harryre. – Ezek az istenverte Trevelyan-szokásaid! – De hisz Trevelyan vagyok. – Harry becsukta az ajtót, és leült az egyik székre. – A te nagy bánatodra azonban Stratton is vagyok. – Feltételezem, hogy nem azért törtél be az irodámba, hogy megvitassuk a családfánkat. Mit akarsz? – Azért vagyok itt, hogy Brandon terveiről beszéljünk, miszerint a saját lábára akar állni. 222

– Az isten verje meg. – Parker arrébb lökte a tollat. – Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beleavatkozol ebbe az ostobaságba. Danielle sírta el neked a bánatát? Vagy Olivia? – Mindkettejükkel beszéltem. Ahogy Brandonnal is. – Mi a fene ütött beléd, Harry? Miért kell neked mindig beleütnöd az orrodat az ilyen családi ügyekbe? – Nem is tudom. Talán mert én is családtag vagyok. – Harry kinyújtotta a lábát, és a nagyapját nézte. Néhány éve, hetvenéves korában Parker vonakodva ugyan, de átadta a vállalat mindennapi ügyvitelét a fiának, Gilfordnak. De csak Isten akadályozhatta volna meg Parkert, hogy továbbra is naponta bejárjon az irodájába. A Stratton Ingatlan volt az élete. Parker már zsenge korától szívta magába az üzletet, és ez jót tett neki. A botjára támaszkodott, ha nagyon kínozta térdében az ízületi gyulladás, de máskülönben kitűnő egészségnek örvendett. Legalább tíz évvel fiatalabbnak látszott a koránál, hála kiváló Strattoncsontozatának. Az orvosa gyakran mondta neki, hogy a szíve és a tüdeje akár egy húsz évvel fiatalabb emberé. A Stratton Ingatlan Parker része volt, úgy tartozott hozzá, mint a lélegzetvétel. Amikor majd eljő a halála napja, az íróasztala mögött fogja találni. – Máris a lényegre térek – mondta Harry. – Úgy vélem, adnod kellene Brandonnak egy esélyt. Mondd meg neki, hogy támogatod. Mondd meg neki, hogy nem lesz megtorlás. Parker rászegezte az ujját. – Te maradj ki ebből, az istenit! Ha jól tudom, te vagy az oka, hogy a fejébe vette ezt az ostobaságot. Harry védekezőn feltartotta a kezét. – Cserkész becsületszavamra, én sosem bátorítottam, hogy belevágjon a saját ingatlanüzletébe. A saját fejéből pattant ki az ötlet.

223

– Egy fenét! Látta, hogyan sétáltál ki a Stratton-örökségedből, és elhatározta, hogy megmutatja mindenkinek a családban, hogy ő is olyan istenverte makacs és önfejű, mint te. – Úgy érzem, túl sokat feltételezel rólam – mondta Harry. – Én nem feltételezek rólad semmit. – Parker tekintete felizzott. – Viszont téged okollak ezért az ostoba helyzetért. Ha te nem teszed azt, amit tettél, Brandonnak eszébe sem jutott volna kilépni a vállalattól. – Ebben nem lehetsz biztos. – Már hogy a fenébe ne lehetnék! – kötötte az ebet a karóhoz Parker. – Rossz hatással voltál rá. – Próbálgatni akarja a szárnyait. Miért nem hagyod, hogy megtegye? Az öregúr bütykös keze ökölbe szorult. – Egy évig sem fogja húzni. – Nem tudhatod. Végül is Stratton-vér folyik az ereiben. A te véred. Ki tudja, mire képes? – A te ereidben is Stratton-vér folyik. – Parkernek összeszűkült a szeme. – De nem annyi, hogy üzletembert faragjon belőled. – Mindketten tudjuk, hogy nem szakítottam az üzleti világgal – mondta szelíden Harry. – Úgy érted, hogy nem szakítottál a való világgal. De inkább behúzódsz az elefántcsonttornyodba. Már alelnök lehetnél, ha akkor beléptél volna a vállalathoz, amikor Seattle-be jöttél. – Nem valószínű – mondta Harry – Te meg Gilford három hónap után kirúgtatok volna. Soha nem illettem ide. – Mert hiányzik belőled a fegyelem, hogy beilleszkedj – vágott vissza Parker. – Ez a te bajod, Harry. Mert olyan istenverte arrogáns és önfejű vagy. Az apád hibája. Tudatosan szembefordított az örökségeddel. Mert fittyet hányt mindenre, ami Stratton. Ez volt az ő végső bosszúja, úgy bizony. 224

– Azt hiszem, ezt már megtárgyaltuk a múltban. Parker álla megfeszült. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha újra akarná kezdeni ezt a régi vitát. Aztán hátradőlt a székében. – Mit hallok? Új barátnőd van? Harry felvonta a szemöldökét. – Terjednek a hírek. A neve Molly Abberwick. – Danielle azt mondja, úgy tűnik, beköltözött hozzád. – Így van. Egy időre. Parker fenyegetőn nézett rá. – Tudod, hogy nem pártolom az ilyesmit. – Tudom. – Harry összetámasztotta az ujjait. – Térjünk vissza Brandonra. – Nincs mit beszélni róla. Ne várd tőlem, hogy bátorítsam az idióta terve megvalósításában. Kötelezettsége van a családdal szemben. – Danielle attól fél, hogy kizárod az örökségből, ha saját üzletbe vág. – Ki is zárom – csattant fel Parker. – Meg is mondtam neki a minap. – Hagyd a fenyegetőzést. Add rá áldásodat, Parker. – Mi az ördögért tenném? – Mert mindenképpen a saját útját fogja járni, és mert rengeteg idegeskedést megspórolsz Danielle-nek, ha megmondod, hogy részedről oké a dolog. – Miért kéne megkönnyítenem bárki életét? Harry kivárt egy-két szívdobbanásnyi időt, mígnem látta, hogy Parker teljes figyelme ráirányul. – És mert sokkal tartozol Daniellenek. – Tartozom? Te megőrültél? Mindent megadtam a lányomnak. Mint ahogy mindenkinek a családban. Túl sokat is. Csak felfújja a problémákat. Mind el vannak kényeztetve. – Összevonta a szemöldökét. – Mivel tartozom én neki? 225

– Segített neked megóvni a drágalátos vállalatodat, miután az idősebb lányod megszökött az apámmal – mondta Harry kimérten. – Megtette azt, amit az anyámtól vártál volna el. Férjhez ment Dean Hugheshoz. Danielle révén tőkeinjekciót kaptál, amire akkoriban oly nagy szükséged volt. És megkaptad Hughes kapcsolatait. Amik többet értek, mint a pénz, ugye? Parker csak meredt rá pár másodpercig, még a szája is látva maradt. Aztán összecsattintotta a fogát. – Hogy merészeled feltételezni, hogy én kényszerítettem bele Danielle-t a házasságba! Szó sem volt róla! Nem a középkorban élünk. – Ha rajtad múlna, ott élnénk. Még most is megpróbálod irányítani az emberek életét, mint valami földesúr. – Jogom van irányítani néhány dolgot itt. Én építettem föl ezt a vállalatot, egyedül. Ha én nem lettem volna, ma nincs Stratton Ingatlan Rt. – Azért kaptál némi segítséget – jegyezte meg szelíden Harry. – Példának okáért a lányodtól, Danielle-től. A helyére lépett, amikor anyám megszökött az apámmal. Tartozol neki, Parker. – Egy fenét tartozom neki. – Dehogynem, és ezt te is tudod. Belement egy pokoli házasságba a családi üzlet kedvéért. Ha ezt nem teszi meg, a Stratton Ingatlan harmincöt évvel ezelőtt tönkremegy. Ideje megfizetni az adósságot. – Mi ez a hirtelen támadt érdeklődés a nagynénéd iránt, hogy boldog-e a házassága vagy sem? Az emberek többsége nem él boldog házasságban, te is tudod. – Az én szüleim boldogok voltak – mondta Harry kedvesen. Parker lángolt a dühtől. – Sean Trevelyan elrabolta az én kis Brittanymat a családjától! Elcsábította, úgy bizony. Éjszaka lopakodott be, mint egy tolvaj. Megfosztotta az otthonától, az örökségétől és mindentől, ami jog szerint megillette volna. 226

– És boldoggá tette. – Nem adta meg neki, ami járt volna, amit megérdemelt volna! Harry farkasszemet nézett vele. – Ha látni szeretnéd, mi történt volna az anyámmal, ha férjhez megy Dean Hugheshoz, nézz csak Danielle-re. – Hogy merészeled! – ordította Parker. – De legalább életben lenne! Harry úgy érezte, mintha az összes levegő kiszorult volna a szobából. Elkésett. Mindketten meghaltak. És rövidesen ő is meg fog halni. Nem fog időben a felszínre érni. Késő. Túl késő. Úgy söpört át a lelkén az érzelem, mint a hideg északi szél. Egy pillanatig a korlátok, amelyek elválasztották a szakadéktól, megremegtek, félő volt, hogy eltűnnek. Harry átláthatott közöttük a végtelen sötétségbe, amely csalókán, hívogatón integetett felé. Oly könnyű lett volna csak hagyni, hogy a mélybe zuhanjon, örökre beleveszve. És ekkor Molly képe jelent meg előtte. Rámosolygott a szakadék túloldaláról. A valóság lassan visszatért. Harry Parkerre nézett. – Mint mondtam, tartozol Danielle néninek. Add meg neki azt az egy dolgot, amit annyira akar. Azt, amit csak te tudsz megadni neki. – Mi lenne az? – A lelki békét Brandon jövője miatt. Brandonnak nincs rá szüksége, de az anyjának igen. Danielle-nek nem sok lelki békében volt része idáig. Mindig túlságosan igyekezett, hogy megfeleljen neked. Parker keze megfeszült a széke karfáján. – Ki a fene nevezett ki téged a családban a bosszú angyalának? – Kutya legyek, ha tudom. – Harry kinyitotta az ajtót. – Igazi gazember vagy, Harry, tudod? Harry visszanézett a válla fölött, tekintete a nagyapjáéba mélyedt. – Előfordul a családban. Mindkét részről. Kiment, és halkan becsukta az ajtót. 227

Nem lepődött meg különösebben, hogy a nagybátyja, Gilford Stratton várja a folyosón. Harry hűvösen rámosolygott. Ez a nap nem ígérkezett túl szerencsésnek. Gilford negyvenkilenc éves volt, a legfiatalabb Parker három ivadéka közül. Arisztokratikus arcával, szőke hajával, mogyoróbarna szemével kifejezetten jóképű volt, mint a Strattonok általában. Tizenöt évvel azelőtt feleségül vette Constance Heeleyt, egy hajózási társaságot tulajdonló, előkelő északnyugati család lányát. Két gyermekük volt. A Stratton család szerencséjére Gilford nemcsak az előnyös külsőt örökölte meg, hanem a Strattonok üzleti érzékét is. A vállalat szépen gyarapodott a vezetése alatt. – Mi járatban vagy, Harry? – Gilford hideg tekintettel méregette. Aztán felismerés villant a szemében. – A fenébe, megint felhúztad Parkert, igaz? – Nem sokat számít. Te pont olyan jól tudod, mint én, hogy Parkert már a puszta látásom is felbosszantja. De ne aggódj, túl fogja élni ezt a vitánkat is. Gilford fenyegetőn lépett felé. – Brandon ostoba tervéről beszéltél vele, ugye? – Igen. – Maradj ki belőle. Tudod, hogyan érez az öregfiú, ha bármelyik családtag el akarja hagyni a céget. – Tudom – mondta Harry. – Figyelmeztetlek, Harry, hogy ne avatkozz be. Hagyd, hogy Parker elintézze. – Azzal, hogy nem engedi Brandont elegánsan távozni, csak felzaklatja Danielle-t. Gilford arca megfeszült. – Tudom, és sajnálom. De így megy ez. Nem a te problémád. Még egyszer: ne ártsd bele magad a család 228

ügyeibe. – Sarkon fordult, és hosszú léptekkel elindult a folyosón a sarokirodája felé. Harry figyelte, ahogy elvonul, aztán a recepción keresztül a liftekhez ment. A jó hír az volt, hogy Molly hazamegy ebédre. Molly összekulcsolta a kezét az íróasztalán, és a nagynénje és Cutter Latteridge józan, komoly arcát figyelte. Tudta, hogy mindketten jót akarnak, de a beavatkozásuk azért idegesítő volt. – Ne aggódj miattam, Venicia néni. Jól elleszek Harrynél. – De drágám, ha nem szívesen maradsz a saját otthonodban, lakhatsz nálunk is. – Venicia narancs- és fuksziaszínű ruhát viselt, s úgy virított, mint a trópusi halak Harry akváriumában. Ám a szemében aggodalom csillogott. – Tényleg nem tudom, miért kell beköltöznöd Harry Trevelyanhez. Hisz alig ismered. – Hidd el, minden nappal jobban megismerem – mondta Molly. Venicia eltökéltem megfeszítette a vállát. Gyors pillantást vetett Cutterre, majd homlokráncolva Mollyhoz fordult. – Drágám, Cutter és én beszélgettünk a te dr. Trevelyanodről, és úgy érezzük, valami nem stimmel ebben a helyzetben. – Nem stimmel? – kérdezett vissza Molly. Cutter jelentőségteljesen megköszörülte a torkát. – Tudom, hogy ez nem az én dolgom. Még nem vagyok formálisan a család tagja. – Szünetet tartott, kinyúlt, és gyengéden megérintette Venicia kezét. – De mégis szinte családtagnak érzem magam, így hát szólnom kell. – Cutter, kérlek – mondta Molly. – Ne aggódj. – Nem tehetek róla, drágám. – Cutter felöltötte szokásos kinyilatkoztató modorát. – Rendkívüli módon foglalkoztat ez az egész ügy. Furcsa dolgok történtek veled nemrégiben, és ha biztos vagy benne, hogy azok az ijesztgetések nem a húgod egyik barátjának a művei, akkor arra biztatlak, hogy hagyd a rendőrségre, hogy utánajárjanak. 229

– Ami azt illeti, Harry tegnap járt a rendőrségen – mondta Molly. – Nem sokat tehetnek, különösen, ha Wharton Kendall Kaliforniába költözött. – De biztosan tehetnek valamit legalább az autó ügyében, amelyik megpróbált leszorítani benneteket az útról – mondta Venicia. – Semmit sem tehetnek azon kívül, hogy feljegyezték az esetet, és megígérték, hogy figyelni fognak egy veszélyesen közlekedő kék Fordra – magyarázta Molly. – Harryvel nem lehetünk biztosak benne, hogy van-e kapcsolat az autós incidens és Wharton Kendall között. Részemről, minél többet gondolkozom a dolgon, annál inkább hajlok rá, hogy nincs. Valószínűleg egy részeg sofőr áldozatai lettünk kis híján. Cutter töprengő pillantást vetett rá. – Miért gondolod, hogy nincs kapcsolat? – Mert mostanáig Kendall bosszúálló terve kimerült abban, hogy gyerekes csínyekkel ijesztgetett – felelte Molly. – Bizonyára nem akart komoly sérülést okozni. Cutternak összeszűkült a szeme. – Ha ez a Wharton Kendall felelős ezekért az incidensekért, akkor nyilvánvalóan beteg ember, drágám. És fokozódhat az esztelen bosszúvágya. Nagyon veszélyes is lehet. A nagynénédnek igaza van. Jobb lenne, ha odaköltöznél hozzá, amíg be nem fejeződik ez az egész. – Harrynél biztonságban vagyok – erősködött Molly. Nem akart rámutatni, hogy ha Kendall üldözi, akkor ő a világért sem akarná veszélybe sodorni Veniciát. Venicia felsóhajtott. – Drágám, utálom, hogy olyan régimódi, amit most mondok, de arra is figyelned kellene, hogy ez hogyan veszi ki magát. Az emberek kíváncsiak lesznek, hogy mik lehetnek dr. Trevelyan szándékai. Molly égnek emelte a szemét. – Venicia néni, kérlek. Nem a tizenkilencedik században élünk. 230

Cutter zordonan nézett. – Úgy vélem, kitalálhatjuk Trevelyan szándékait. Molly bosszús tekintetet vetett rá. – Mit akar ez jelenteni? – Azt – mondta Cutter —, hogy többről lehet itt szó, mint hogy tetszel neki. Te nagyon csinos és vonzó nő vagy, de ne felejtsd el, hogy rengeteg pénzért is felelsz. Molly ismét összekulcsolta a kezét az íróasztalán. – Azt akarod ezzel mondani, hogy Harry csak azért érdeklődik irántam, mert tanácsadói honorárium révén hatalmas összeget akar legombolni az alapítvány pénzéből? – Ne légy dühös, drágám – szólt közbe gyorsan Venicia. – Cutter meg én csak aggódunk e miatt a szokatlan kapcsolat miatt, ami láthatóan közted és dr. Trevelyan között szövődik. – Nagyon nem szívesen mondom – tette hozzá vészjóslóan Cutter –, de engem felháborít, hogy a dr. Trevelyaned esetleg kihasználja ezt a Wharton Kendall-ügyet. – Ez képtelenség – mondta Molly. – Tényleg? – Cutter kétkedve nézett rá. – Nekem úgy tűnik, hogy egyre inkább belegabalyodsz a hálójába. Trevelyan meggyőzött téged, hogy a szakértelmén túl szükséged van a védelmére is. Érzelmileg érintett vagy, drágám. – Az utóbbi időben – szűrte a foga között Molly – tudom, mit csinálok. Cutter a fejét rázta. – Bárkinél, aki egy jelentős támogatást nyújtó alapítvány gondnoka, kérdéses egy ilyen személyes viszony olyasvalakivel, aki helyzeténél fogva hasznot húz ebből az alapítványból. Nem, kedvesem, ahogy én látom, rád két különböző fenyegetés leselkedik, ami aggasztó. A lehetőség, hogy egy labilis feltaláló boszszút akar állni, és a hasonlóan kellemetlen kilátás, hogy egy gátlástalan tanácsadó ólálkodik körülötted. 231

Molly érezte, hogy majd’ felrobban. – Ha Harry annyira pénzre vadászna, akkor nem fordított volna hátat a Stratton-vagyonnak. Cutter együtt érző tekintettel nézett rá. – Tulajdonképpen nem fordított hátat neki, kedvesem. Értesüléseim szerint ő és a nagyapja, Parker Stratton csúnyán összevesztek. Harry megtagadta, hogy a cégnél dolgozzon, és Stratton kitagadta az örökségből. És van még valami. Valami, amiről talán nem tudsz. – Éspedig? – kérdezte Molly. Cutter tétovázott. – Utálom, hogy ezt kell mondanom, de hallottam szóbeszédet arról, hogy Harry Trevelyannel nincs minden rendben mentálisan. – Hogy mit hallottál? Cutter sóhajtott. – Egy ismerősömtől, aki régebben a Stratton Ingatlannál dolgozott. Ismer ott embereket. Trevelyan menyasszonya felbontotta az eljegyzésüket, mert rájött, hogy Harrynek pszichiátriai problémái vannak. A hölgy pszichológus, tehát tudja, milyen következményekkel jár az ilyen. Molly felpattant. – Ez szemenszedett hazugság. Harry nem őrült. – Kérlek, Molly – próbálta csillapítani Venicia. – Muszáj tárgyilagosan nézned. Molly dühösen nézett rá. – Szerinted mit csináljak? Venicia biztatóan rámosolygott. – Tulajdonképpen van egy ötletem. – Mi lenne az? – Átadhatnád az alapítvány kezelését nekem – mondta Venicia. – Tudom, hogy kezdettől fogva csak nyűg neked. Hagyd, hogy én igazgassam helyetted. Kiléphetsz a képből. Molly csak bámult. – Ruházzam rád az alapítványt? – Csak egy ötlet – szólt közbe Cutter. – Wharton Kendall hamar rájönne, hogy már nem nálad van a pénzesláda kulcsa. Ettől aztán 232

elcsitul benne a bosszúvágy. És dr. Trevelyan sem jelent többé kockázatot. – Harry nem jelent kockázatot – suttogta Molly. – Nézd a dolog másik oldalát – mondta szelíden Cutter. – Ha a gyengéd érzelmei irányodban tényleg őszinték, nem fogja érdekelni, hogy már nem te igazgatod az alapítványt. – Elég hamar ki fog derülni, hogy becsületesek-e a szándékai – tette hozzá segítőkészen Venicia. Molly a fejét rázta. – Venicia néni, nem akarhatod magadra venni az alapítvány kezelésének a terhet, hidd el nekem. Állandó fejfájást okoz csak. – Nos, nem akarok a helyedbe lépni – mondta őszintén Venicia. – Csak szeretném átvállalni a felelősséget. Ez a legkevesebb, amit meglehetek. Cutter majd segít nekem. Neki komoly mérnöki háttere van. Átválogatná a pályázatokat a döntéshozatalhoz. – Be kell vallanom, hogy érdekesnek találnám a munkát – mondta Cutter elgondolkodva. – Edzésben tartaná korosodó elmémet. – Mindketten nyugdíjasok vagyunk – emlékeztette Mollyt a nagynénje. – Van időnk a jótékonysági munkára. – Legalább fontold meg, Molly. – Cutter felállt, és megfogta Venicia kezét. – Azzal, hogy átadod a nagynénédnek az alapítvány ügyeinek intézését, minden gondod megoldódik. Most pedig bocsáss meg, kérlek. Veniciának és nekem találkozónk van az utazási ügynökünkkel. A nászutunkat tervezzük, tudod. – Erről jut eszembe – mondta Venicia. – Ugye nem felejted el, Molly, azt ígérted, hogy eljössz velem kiválasztani az esküvői ruhát? – Nem, nem felejtem el – felelte Molly. Venicia és Cutter az ajtó felé indult. Megtorpantak, amikor látták, hogy nyitva van. Harry támaszkodott az ajtófélfának. – Ne hagyják, hogy az útjukat álljam – mondta kedvesen. 233

– Nem áll szándékunkban – vágott vissza dühösen Cutter, azzal kikormányozta Veniciát az irodából. Egy pillanat múlva becsukódott mögöttük a bolt ajtaja. Molly nyelt egyet. – Nem hallottam, hogy bejöttél. – Miért van az – kérdezte Harry –, hogy ahányszor bejövök az irodádba, mindig itt találok valakit, aki arról próbál meggyőzni téged, hogy veszélyt jelentek az Abberwick Alapítvány vagyonára. Először Gordon Brooke, most meg a nagynénéd és a vőlegénye. – Sajnálom, hogy meghallottad. Venicia és Cutter nyugtalankodik a Wharton Kendall-ügy miatt, ennyi az egész. – Ez annál kicsivel többnek hangzott – mondta Harry. – Mintha valami tisztességes szándékokat emlegettek volna. Molly elpirult. – A nagynéném és Cutter kissé régimódiak. – Micsoda véletlen. – Harry kifürkészhetetlen tekintettel nézett rá. – Én meg pont egy olyan találkozóról jövök, ahol a beszélgetőpartnerem igen konzervatív nézeteket vall arról, ha két ember a házasságlevél áldása nélkül él együtt. Molly sugárzó mosolyt vetett rá. – Szerencsénk, hogy modern gondolkodásúak vagyunk.

234

13

– Wharton Kendall néven fut – mondta a telefonba Harry. Fel-alá járkált a dolgozószobában, miközben Fergus Rice-szal beszélt. – Szeretném, ha kiderítenéd, hol van most, illetve hol járhatott tegnap, ha lehetséges. – Megteszem, ami tőlem telik. Faxold át, honnan jutott el hozzád a pályázata, meg minden egyebet, ami érdekes lehet. – Rendben. Szünet állt be, csak halk kopogás hallatszott a vonal túlvégéről. Harry tudta, hogy Fergus jegyzeteket ír a számítógépébe. Fergus Rice magánnyomozó volt. Egyike a legjobbaknak. Harry alkalmanként már korábban is igénybe vette a szolgálatait, amikor gyakorlati információkra volt szüksége, hogy kiegészíthesse elméleti következtetéseit egy adott tudományos csalás vizsgálata során. Harry szakértő volt, amikor tudományos-műszaki bizonyítékokat elemzett, de nem volt gyakorlata a régimódi, talpalós hekusmunkában. Persze megtanulhatta volna, de nem szívesen töltötte az idejét olyan hétköznapi feladatokkal, mint lakcímek vagy telefonszámok kiderítése. Amikor szükség volt rá, megfizette a megfelelő embereket, hogy az ilyesmit elvégezzék, majd kiszámlázta a költségeket az ügyfélnek. – Ennyi? – kérdezte Fergus, amint befejezte a jegyzetelést. 235

– Egyelőre igen. Ha még valami kiderül, értesítelek. Gőzerővel, Fergus, oké? A pasas egyre rámenősebb. A két első kis tréfája nem vérre ment, de ha tegnap Kendall ült a kék Fordban, akkor határozottan veszélyessé vált. – Rögvest nekilátok. Harry visszatette a kagylót a villára, odament a nagyméretű, tengervizes akváriumhoz, és megállt előtte. Figyelte, amint az angyalcápa körbeúszta a miniatűr zátonyt, közben azon tűnődött, hány ember próbálta meggyőzni Mollyt, miért nem szabad megbíznia benne. Harry híres volt arról, hogy rendkívül okosan és kifinomultan képes lefülelni a csalókat és szélhámosokat. Nagyvállalatok és kormányzati szervek keresték meg, ha tudományos csalást gyanítottak. Írt könyvet a tudományos megtévesztések történetéről, és egy másikat az áltudományos szemfényvesztés veszedelmeiről. Úgy tűnt számára, hogy az egész életét a félrevezetés tanulmányozásának szentelte. A Trevelyan-örökség képességeket adott neki a svindlerek, hazugok és széltolók leleplezéséhez. A Stratton-vér pedig üzleti érzékkel látta el. Az egyetemi képzés biztosította a tudást és az éleslátást, amely alkalmassá tette, hogy felismerje a high-tech hadoválókat. Mindig az igazság pártján volt. Mindig azon volt, hogy lerántsa a leplet a csalókról. Mindig tisztességesen állt hozzá a feladatokhoz, és rámutatott a csalárdságokra. Most pedig bizonyos emberek azt próbálják Mollyba sulykolni, hogy ő nagy valószínűséggel megpróbálja becsapni és kicsalni a pénzét. És neki nincs módja rá, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Idáig úgy tűnt, hogy Molly bízik benne. Vajon hányszor kell még hallania a lánynak, hogy ő csak azért legyeskedik körülötte, hogy rátegye a kezét az Abberwick Alapítvány vagyonára, míg végül Molly hitelt ad ezeknek a sugalmazásoknak? 236

Azon is eltűnődött, vajon hányszor fogja még hallani Molly, hogy őt őrültnek bélyegzik, míg aztán ő is hinni nem kezd benne? Neszezést hallott az előszoba felől. – Megint merengsz? – kérdezte Molly vidáman a küszöbről. Harry villámgyorsan megfordult. – Nem hallottam, hogy bejöttél. – Épp akkor érkeztem, amikor Ginny elindult haza. – Molly átvágott a szobán, és karját Harry nyaka köré fonta. Harry lehajolt, hogy megcsókolja. Jó érzéssel töltötte el, hogy egy hosszú nap végén Molly ott van vele. Határozottan jó érzés volt. Bele sem akart gondolni, mi történhetett volna, ha Molly hallgat a vádaskodásokra és figyelmeztetésekre. Molly hátrahajtotta a fejét, és smaragdzöld szeme a férfi arcát fürkészte. – Beszéljünk a vacsoráról? Harry halványan elmosolyodott. – Mi jár a fejedben? – Úgy gondolom, elmehetnénk ma este. Most épp morózus hangulatban vagy. Talán a telehold az oka. Ha elmegyünk vacsorázni, az felrázhat ebből az állapotból. – Rendben. – Kellemetlen érzés borzongatta meg. Azon tűnődött, vajon untatja-e a lányt az ő időnkénti szemlélődő hangulata. E lehetőség csak növelte amúgy is zord kedvét. Igyekezett, hogy a hangja semleges maradjon. – Te választod meg az éttermet. – Miért nem megyünk át az utca túloldalára a hawaii étterembe? – Az íróasztalon felberregett a két telefon egyike. – Hoppá. Ez a privát vonalad. Biztos a családod hív. – A karja lesiklott Harry nyakáról. – A fenébe. – Harry kelletlenül nézett a készülékre. Pár másodpercig habozott, hogy fölvegye-e. Aznap már nem akart több családi problémával foglalkozni. Aztán mégis a kagyló után nyúlt. – Itt Harry. – Harry, én vagyok az, Josh. A Josh hangjából érződő sürgetéstől Harry félretette a rosszkedvét, mintha csak a hívást várta volna. – Mi a baj? 237

– Nagyapa kórházban van, itt, Hidden Springsben. Egy órája öszszetörte az új teherautót. Harry egy pillanatra lehunyta a szemét. – Mennyire súlyos? – Nagyon. Az orvos azt mondta, a következő pár óra kritikus. – Kétségbeesés és hitetlenkedés áradt Josh hangjából. – Azt is mondta, hogy talán nem éli túl az éjszakát. Harry az órájára pillantott. – Máris indulok. Ne veszítsd el a reményt. Leon szívós öreg csóka. – Még nem is olyan öreg. Nincs még hetven sem, te is tudod. Mások sokkal tovább élnek. – Nyugodj meg, Josh. Josh hallgatott. Mikor újra megszólalt, a hangja tele volt fájdalommal. – Tűz is volt, Harry. Pont, mint amikor apa meghalt. – Már úton is vagyok, kölyök. – Kösz. Harry letette a telefont. Mollyra nézett, – Sajnálom. Most Hidden Springsbe kell mennem. Leon ripityára törte az új teherautót. És, Leonról lévén szó, sikerült látványos eseménnyé alakítania az esetet. – Veled megyek – mondta Molly. Harryt megdöbbentette a saját reakciója a lány ajánlatára. Olyanynyira hozzászokott már, hogy egyedül oldja meg a Trevelyan és a Stratton család válságos helyzeteit, hogy fel sem ismerte a megkönynyebbülést, amit érzett. Molly a kórterem ablakánál állt, és hallgatta a gépek pincegését és bipelését, amelyek nem hagyták, hogy Leon Trevelyan átcsusszanjon a halál küszöbén. Leon nem volt tudatában az ő jelenlétének. Kizárólag a fájdalmára és Harryre összpontosított. Harry a nagybátyja ágya mellett állt. A számtalan Trevelyan, beleértve Josht és Evangeline-t, a folyosóról nyíló váróban ténfergett. A 238

nővér nem engedte, hogy mindnyájan egyszerre tóduljanak be a szobába. Molly látta, ahogy az egész család Harry felé fordult, amikor nem sokkal korábban megérkezett a kórházba. Mintha azt várnák, hogy vegye át a parancsnokságot. És finoman, de félreérthetetlenül, Harry ezt meg is tette. Először az orvossal beszélt. Aztán szólt Mollynak, hogy pár percre szeretne bemenni Leonhoz. Molly már indult, hogy leüljön a Josh melletti székre, de Harry ránézett, és a lány tudta: azt akarja, hogy menjen be vele. – Hát, Leon, ezúttal majdnem sikerült, igaz? – szólt a beteghez halkan Harry. – Francba. Ki küldött érted, Harry? – kérdezte reszelős hangon Leon. – Semmi szükség rá, hogy itt légy. – Hidd el, rengeteg hely van, ahol most szívesebben lennék. – Én is. – Leon elhallgatott, mintha erőt gyűjtene. – Hol van Josh? – Kint, a váróban. – Küldd ide vissza, a fenébe is. – Mindjárt. Előbb váltsunk pár szót. – Minek? – Beszéltem a zsarukkal – közölte Harry. – Azt mondták, hogy felcsavarodtál az autóval egy fára. Esett az eső. A jelentés szerint nem az útviszonyoknak megfelelően hajtottál. – Rohadék – motyogta Leon. – Én itt haldoklom, te meg megint leckéztetni akarsz. Molly látta, hogy Harry álla megfeszül, de az arckifejezése nem változik. Kérlelhetetlen maradt. Molly már tudta, hogy nagyon sajátos célja van, és mindent el fog követni, hogy elérje. – Nem leckéztetlek – mondta Harry. – Alkut akarok kötni veled. Ne akarj átverni. Azt hiszem, nagy valószínűséggel túléled a balesetet. Isten tudja, nagy mákod volt. 239

– A jó öreg Trevelyan-reflexek – suttogta rekedten Leon. – Úgy van. A jó öreg Trevelyan-reflexek. De arra az esetre, ha ezúttal mégsem úsznád meg, van valami, amit tudnod kell. Leon kinyitotta a fél szemét, és felbandzsított Harryre. – Mit? – Ne várd tőlem, hogy majd fényezem a hős imázsodat Joshnak, miután elmentél. Hacsak te meg én nem jutunk itt megállapodásra. – Jézusom, ő az unokám! Nekem csak ő maradt. – Tudom. De mindent elmondok neki, Leon, ha nem egyezel bele a feltételeimbe. – Rohadt zsaroló. Ez vagy te. – Leon, te meg én évek óta zsaroljuk egymást. – Lószart. – Leon beszívta a levegőt. – Lejátszott meccs volt. Mindig te nálad volt a nyertes leosztás. – Még egy alku, Leon. Még egy alku, és hősként halhatsz meg Josh szemében. Persze jobban örülne, ha élnél, de tőled függ. – Szentséges isten! Mit akarsz tőlem? Harry az ágy felhúzott rácsára támaszkodott, és lazán összecsapta a kezét. Lenézett a nagybátyja nyúzott arcára. Molly onnan, ahol állt, láthatta a szemét. Pillantása kemény volt, de Molly meg mert volna esküdni rá, hogy a mélyén fájdalom csillogott. Harry nem szívesen tette, amit tett, de alaposan átgondolta. Josh volt a legfontosabb. – Néhány perc múlva beküldőm hozzád Josht. Amikor bejön, azt akarom, hogy szabadítsd fel a múlt alól. – Mit akar ez jelenteni? – Mondd meg neki, hogy változnak az idők. A vad élet és az ostoba kockázat ideje lejárt. Mondd meg neki, hogy az apja soha nem akarta volna, hogy Josh a nyomdokaiba lépjen. Mondd meg neki, hogy te sem akarod. Mondd meg neki, hogy szeretnéd, ha folytatná az általa választott utat. És hogy büszke vagy rá. Add áldásodat rá, Leon. 240

– Jézusom, Harry, te azt akarod, hagyjam jóvá, hogy olyan legyen, mint te? Azt akarod, hogy bátorítsam, hogy fordítson hátat az örökségének? – Azt akarom, hogy mondd meg neki – ismételte Harry tántoríthatatlanul –, hogy tévedtél. És most rájöttél, hogy ideje, hogy a Trevelyan férfiak fejlődjenek, kiteljesedjenek. Ideje, hogy az agyukra, és ne csak a vakmerőségükre meg a reflexeikre támaszkodjanak. – Miért tenném meg? – vicsorogta Leon. – Te már úgyis meggyőzted, hogy fejezze be az egyetemet. Ez nem elég neked? – Neki nem elég. Szeret téged, Leon. A jóváhagyásodra vágyik. Hallania kell, el kell mondanod neki, hogy nem tartod kevésbé férfinak, ha olyan utat választ, amely távol esik a versenyautóktól és a kemény élettől. – Josht amúgy sem érdeklem. – Leon hangjából keserűség áradt. – Évek óta te vagy számára a hős. Mióta elvitted a családtól. – Tévedsz. A nagyapja vagy, és ezen semmi sem változtathat. Olyasmire van szüksége tőled, amit én nem adhatok meg neki, Leon. Szüksége van a jóváhagyásodra, hogy maga alakíthassa a jövőjét. Ez rohadtul megkönnyíti számára a dolgot. – Tíz az egyhez, hogy kitalálom, mik a feltételeid. Harry vállat vont. – Ugyanaz, mint mindig. Ha ezt megteszed Joshnak, nem beszélek neki Willyről. – Francba. Tudtam, hogy ez következik. Leon arca eltorzult a fájdalomtól. Reszelősen vette a lélegzetet. – Honnan tudom, hogy bízhatom benned? Harry hallgatott egy sort. – Hazudtam neked valaha is, Leon bácsi? Leon válasza köhögésbe fulladt. Amikor elmúlt a roham, könnybe lábadt szemmel nézett fel Harryre. – Te nyertél, te szarházi. Küldd be, és aztán húzzál innen. Majd a magam módján elintézem. 241

Rendben. – Harry felegyenesedett. Pár másodpercig csak nézte Leont. A látványtól mérhetetlen szomorúság fogta el Mollyt. Tudta, hogy Harry még valamit akart volna mondani. Olyasmit, ami nem hangzott volna fenyegetésnek vagy zsarolásnak. Valamit, ami békülékeny gesztusnak hatott volna, ami a nyilvánvalóan régóta tartó háborúság befejezését vetítette volna előre. De ebben a röpke pillanatban Molly azt is érezte, hogy Harry nem tudta, hogyan jelentse be az áhított fegyverszünetet. Megkérte Leont, hogy szabadítsa fel Josht a múlt terhe alól, de nem volt képes ezzel egyenértékű jutalmat kérni magának. Harry szó nélkül elfordult az ágytól, tekintete Mollyéba kapcsolódott a homályos szobában. Molly kinyújtotta a kezét. Harry megfogta, ujjait szorosan a lányéba kulcsolta. Kimentek a kórteremből. – Hátborzongató volt. – Josh felkapta a tálcát a kórházi büfében, és egy kis asztalhoz vitte. – Mintha nagyapa megpróbált volna elbúcsúzni. Még sosem láttam ilyennek. Már nem olyan kemény. Sokkal öregebb, ha érted, hogy gondolom. – Sok mindenen ment keresztül ma este. – Molly leült az asztalhoz, és levette a műanyag poharakat a tálcáról. – Ez bizonyára sok mindenről elgondolkoztatta. – Egen. Molly tisztában volt vele, hogy Harry, nem pedig a kis híján végzetes baleset okozta a Leonban végbement szemléletváltozást. Harry nem fűzött hozzá semmit a lány szeme láttára lejátszódott jelenethez Leon betegágya mellett, de Molly e nélkül is tudta, hogy nem akarja, hogy Josh tudomást szerezzen arról, mi zajlott a betegszobában. Már éjfél körül járt. Molly meghívta Josht a büfébe, miután a fiú pár perccel korábban kilépett Leon szobájából. 242

Harry a kórházi adminisztrációval és a biztosítási papírok kitöltésével foglalatoskodott. Láthatóan mindenki természetesnek vette, hogy ő gondoskodik az ilyen elintéznivalókról. A többi Trevelyan halkan beszélgetett egymás közt a váróban, és egymást váltva virrasztottak Leon betegágya mellett. – Fel a fejjel, Josh! A nagyapád túl fogja élni. – Molly ivott egy kortyot a rendkívül rossz teából, amit a pultnál vásárolt. Utálta a filteres teát. Nem mérhető össze a frissen forrázott igazi teával. – Azt mondta az orvos, hogy stabilizálódott az állapota. Reggelre biztosan jobban lesz már. – De úgy beszélt, mintha a halálra készülne. Azt mondta, szeretne elmondani pár dolgot, ami már régóta foglalkoztatja. – Josh megkeverte a kávéját a műanyag kanálkával. – Azt mondta, tévedett, hogy megpróbált rávenni az autóversenyzésre. – Tényleg? – Molly ügyelt rá, hogy a hangja közömbösen csengjen. – Azt mondta, hogy a Trevelyan férfiak mindig is a vakmerőségükből és a reflexeikből éltek, de sokuk nem élt hosszú életet. Azt mondta, megváltozott a világ. Most az agy számít. Azt mondta, én többre vagyok képes, mint az apám meg ő, és ezt nem szabad elvesztegetnem. Molly bólintott. – Nagyapád bizonyára más sorsot képzel neked, mint amilyen az övé és az apádé volt. – Aha. – Josh tétovázott. – Mindig azt terveztem, hogy befejezem az egyetemet, aztán megcsinálom a doktorit. Tizenhárom éves korom óta olyasmit szeretnék csinálni, mint Harry. De nagyapa mindig azt mondta, hogy egy férfinak ki kell próbálnia magát, farkasszemet kell néznie a halállal, és a szeme közé köpni. Szerinte egy férfinak így kell élnie, máskülönben puha lesz. Mindig azt mondogatta, hogy Harrynek nincs vér a pucájában. – Hm. 243

Josh felnézett a kávéjából. – Azt mondta, különösen azután, hogy Harry szüleit megölték. Molly letette a poharát, és Joshra meredt. – Mi történt valójában? Josh szomorúan nézett vissza rá. – Ezek szerint Harry nem mesélte el neked. – Nem. – Nem lett volna szabad szóba hoznom. A tényeket mindenki tudja a család mindkét ágáról. De Harry sosem beszél róla. Molly megborzongott. – Én ezt nem értem. De most nem hagyhatsz lógva. Mi történt? Josh a kávéjába bámult, mint valami varázsgömbbe. – Csak azért tudom, mert történt valami egy éjszaka. Tizennégy éves voltam. Hallottam, hogy Harry kiabál álmában. Azt hittem, valami szörnyűség történt. Berohantam a szobájába. Az ágya szélén ült, és kibámult az ablakon. Úgy festett, mint aki lidérces álomból ébredt. – Folytasd. – Abban sem voltam biztos, lát-e engem egyáltalán. Kérdeztem, mi a baj. – Josh keze megfeszült a kávéspoháron. – Mit mondott? – Sokáig meg sem szólalt. Nagyon megijesztett, ha tudni akarod az igazságot. Még sosem láttam ilyennek. Mindig olyan erősnek tűnt. Olyan összeszedettnek. Fegyelmezettnek. De azon az éjszakán nagyon furcsa érzésem volt. Mintha szétesett volna, aztán megpróbálta volna összeszedegetni a darabokat és visszatenni a helyükre, ha érted, mire gondolok. Molly visszaemlékezett arra az éjszakára, amikor Harryt a nappaliban találta, amint kibámult az ablakon, s kezében Kendall készülékét szorongatta. Emlékezett arra a sokkolóan sebzett tekintetre, amely annyira idegen volt Harrytől. – Azt hiszem, értem. 244

– Aztán egy idő után beszélni kezdett. Valamilyen okból, talán mert hirtelen ébredt álmából, úgy beszélt hozzám, mint még soha azelőtt. Sosem fogom elfelejteni. Ott ült az ágy szélén, bámult ki az éjszakába, és elmondta, mi is történt aznap, amikor Sean bácsit és Brittany nénit megölték. Rémület áradt szét Mollyban. – Harry ott volt akkor? – A nagynénémék búvárboltot vezettek Hawaiin, az egyik kisebb szigeten. – Igen, ezt tudom. – Aznap délután úgy döntöttek, merülnek egyet. Alaposabban körül akartak nézni egy lávakő barlangban, amit néhány héttel korábban fedeztek fel. Éppen kiúsztak a barlang száján, amikor rájuk támadtak. Két férfi követte, majd megölte őket. – Jóságos Isten! – suttogta Molly. – De miért ölték meg őket? – Sean bácsi és Brittany néni rosszkor volt rossz helyen. Három nappal korábban Honoluluban kiraboltak egy pénzszállító autót. A rablók egy vagyont rejtettek el kötvényekben a barlangban. Talán az volt a tervük, hogy kivárják, amíg elhal a nyomozás, és azután hozzák felszínre a zsákmányt. De időközben persze rajta tartottak a szemüket. Turistáknak adták ki magukat. Csónakot és búvárfelszerelést béreltek. – És amikor látták, hogy Harry szülei a barlang közelében merülnek, azt hitték róluk, hogy zsaruk, vagy tolvajok, akik valahogy felfedezték a rejtekhelyüket? – Nyilván. – Josh fáradtan megdörzsölte a tarkóját. A mozdulat Harryre emlékeztetett. – Követték Harry szüleit a víz alá, látták, hogy beúsztak a barlangba, és amikor kifelé tartottak, szigonypuskával lelőtték őket. A nagynénéméknek esélyük sem volt ellenük. Molly lehunyta a szemét. – Iszonyatos. – Igen. – Josh elhallgatott, majd folytatta. – Harry pár perccel azután ért oda, hogy a szüleit meggyilkolták. 245

– Jaj, ne... – Harry épp akkor érkezett a szigetre látogatóba. Egyenesen az üzletbe ment, ahol mondták neki, hogy a szülei szabadságolták magukat délutánra, és lemerültek a régi lávabarlang közelében. Harry úgy döntött, meglepi őket. Fogott egy csónakot meg egy búvárfelszerelést, és utánuk ment. Molly alig kapott levegőt. – Őt is megölhették volna. – Igen. De mint kiderült, a két fegyveres rabló halt meg. – Hogyan? Josh a lány szemébe nézett. – Harry megölte őket. – Micsoda? – Molly azt hitte, menten elájul. – Ez biztos? – Igen – felelte Josh. – Biztos. Azon a lidércnyomásos éjszakán Harry elmesélte, hogy mikor megtalálta a szülei csónakját, és látott egy másik lehorgonyzott csónakot is a közelben, érezte, hogy valami nagy baj van. Belebújt a búvárruhába, fogott egy szigonypuskát, és lemerült, hogy kiderítse, mi történik. A gyilkosok épp elhagyták a barlangot. Valószínűleg arra számítottak, hogy a cápák majd gondoskodnak a bizonyítékok eltüntetéséről. Harry azt mondta... – Mit mondott? – nógatta szelíden Molly. Josh a homlokát ráncolta, mintha keresné a szavakat. – Azt mondta, olyan volt, mintha az egész tenger vörössé vált volna. Azt mondta, úgy érezte, mintha egy vértengerben úszott volna. Azt mondta, már akkor tudta, mielőtt a szülei testét megtalálta volna, hogy mi történt. Mollynak felkavarodott a gyomra. – El sem tudom képzelni, milyen szörnyűséges lehetett. – Harry nekirontott a gyilkosoknak. De Sean bácsival ellentétben, ő felkészült rá. Tudta, hogy baj van. Harcra került sor. De Harry gyors. Nagyon gyors. – Mindkettőt megölte? – Igen. Maga is majdnem meghalt a küzdelemben. Azt hiszem, az egyik gengszter harc közben elvágta a légvezetékét. Harry felvitte a 246

szülei testét a felszínre, mielőtt a cápák odaérhettek volna, de már késő volt. Mindketten halottak voltak. Molly visszanyelte a könnyeit. – Jóságos ég! – Nem hiszem, hogy Harry valaha is megbocsát magának – mondta Josh. – Úgy vélem, ezért tűnődik el annyira olykor, tudod? Olivia azt mondta neki, hogy ez a poszttraumás stressz jele vagy ilyesmi. – Ezt nem értem. Iszonyatos tragédia történt. De Harry miért vádolja magát? – Azt hiszem, azért, mert elkésett, és nem tudta megmenteni a szülei életét. – Josh megitta az utolsó korty kávéját. – Azon az éjjelen, amikor az ágya szélén ülve találtam, azt mondta, hacsak néhány perccel előbb ér oda. Reggel fél hatkor Harry kinyitotta a szemét, s látta, hogy a váró ajtajában ott áll az orvos. – Ébresztő. – Harry gyengéden eltolta a válláról Molly fejét. – Látogatónk van. – Egy pillantás az orvos arcára, és már tudta, hogy Leon életben marad. Meglepte, milyen erővel árasztotta el a megkönnyebbülés. A vén lókötő elpusztíthatatlan. Molly kinyitotta a szemét, és az orvosra pillantott. – Történt valami? Az orvos végignézett Harryn, Mollyn és az elcsigázott féltucatnyi Trevelyan rokonon. Elmosolyodott. – Jó híreim vannak. Örömmel közlöm, hogy Mr. Trevelyan állapota kielégítő. Túl van az életveszélyen. Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy életben marad, és kifizetheti az új teherautót, amit a múlt éjjel összetört. Szívből jövő öröm töltötte el őket. Josh Harryre nézett, és elvigyorodott. Evangeline-ből a megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel. – Tudtam, hogy Leon nem egykönnyen lép le. 247

– Mindig azzal dicsekedett, hogy kilenc élete van, mint a macskának. Raleigh is vigyorgott. – De asszem, most legalább nyolcat elhasznált. – Ezt majd neki is elmondhatnád – dünnyögte Raleigh állapotos felesége fáradtan. – Egy nap túlfeszíti a húrt a vén hülye. – De nem ma – mondta Harry csendesen. Az orvos ránézett. – Önt kéri, uram. Harry felállt, és kinyújtózott. Molly is felállt. Kérdő pillantást vetett a férfira. Harry megrázta a fejét. – Minden oké. Megnézem, mit akar. Utána megreggelizünk a büfében, és visszamegyünk Seattle-be. A lány bólintott. – Itt várlak. Harry végigment a folyosón Leon szobájába. Az ablakon beszűrődött a napfény. A nővér épp akkor fejezte be a Leonnal való foglalatoskodást. Elmentében rámosolygott Harry re. Harry megvárta, míg az ápolónő kimegy, majd az ágyhoz lépett. – Gratulálok – mondta Leonnak. – Volt egy olyan előérzetem, hogy túléled. Leon elfordította a fejét, és ránézett. – Tényleg? Bárcsak én is ennyire biztos lennék benne. Ha biztos lettem volna benne, hogy nem adom be a kulcsot, nem hagytam volna, hogy csőbe húzz. Kihasználtad, hogy olyan elesett voltam. – Az alku, az alku. – Na ja. Megkaptad, amit akartál. – Elhallgatott. – Hogy van Josh? – Jól. Mindenkinek elmesélte, mit mondtál neki az este. Hogy ideje már, hogy a Trevelyan férfiak az agyukat is használják, ne csak az egyéb testrészeiket. – Most boldog, úgy látod? – Igen. Nagy terhet vettél le a válláról. – Sokatmondó pillantást vetett a nagybátyjára. – Olyasmit adtál neki, amit én nem adhatok meg. Valamit, ami végigkíséri egész életében. 248

– És mi az? – A tudat, hogy büszke vagy rá, és hogy az apja is büszke lenne rá. Már nem fogja úgy érezni, hogy elárulja a Trevelyan-örökséget. – Ühüm. Lehet, hogy igazad volt. Talán ideje új örökséget keresni, he? Harry elmosolyodott. – Mi ez? Nehogy azt mondd, hogy mert kissé meglegyintett a halál szele, megváltozott az életfilozófiád? – Eh, Csak kissé gyakorlatiasabb lettem. Sosem kerestem nagy lóvét a kaszkadőrséggel, hát, ami meg Willyt illeti, tudjuk, mi történt vele. Jó, hogy Josh valami egész más dolgot próbál. – Hát, megleptél, Leon. Nem is tudom, mit mondhatnék azon kívül, hogy köszönöm. Leon felbandzsított rá. – Most, hogy említed, volna itt valami, amivel kimutathatnád múlhatatlan háládat. – És mi lenne az? – Szükségem lenne egy új teherautóra. Molly Harryre pillantott – a férfi épp becsatolta a biztonsági övét. – Leon megint megpumpolt? Új teherautót akar? – kérdezte derűsen. – Leon nem az a fajta, aki elszalasztja a lehetőséget. – Harry kikormányozta az autót a kórházi parkolóból. Rákanyarodott a főútra. Elégedett volt. Az óra fél nyolcat mutatott. Egy órán belül visszaérnek Seattle-be. Molly bőven beér a boltba, hogy időben kinyisson. – A nagybátyád igazi kihívás. – Molly tétovázott. – Nem tehetek róla, de az a határozott érzésem, hogy kemény játék megy köztetek. – Ha így akarod udvariasan a tudomásomra hozni, hogy sarokba szorítottam tegnap este, amikor azt hitte, a halálán van, elismerem, hogy nem tévedsz. A múltbéli tapasztalatokból okulva tudom, hogy másképp nem lehet Leonnal dűlőre jutni. 249

Molly hallgatott néhány percig. Harry azon tűnődött, ugyan mire gondolhat. Felötlött benne, hogy talán nem helyesli, ahogy a rokonaival bánik. – Tudom, hogy nem rám tartozik – szólalt meg Molly –, de elmondanád, mivel tartod kézben Leont? Tényleg fél attól, hogy lerombolod Joshban a róla kialakult képet? – Igen. – Miből gondolja, hogy sikerülne, már ha megtennéd? Harry szilárdan tartotta a volánt. Mollynak joga van tudni, gondolta. Talán ez volt az igazi ok, amiért megkérte, hogy menjen be vele Leon szobájába tegnap este. Mert el akarta mondani neki az igazságot. – Leonnak és nekem van egy közös titkunk. Csak ő meg én tudjuk, hogy Josh apja azért halt meg, mert a szerelője nem vizsgálta át alaposan a motorját utolsó mutatványának előestéjén. Valami baj volt az üzemanyag-vezetékkel. Olyasmi, ami kiderült volna, ha a szerelő rendesen elvégzi a munkáját. Molly kissé elfordult ültében. – Ki volt Willy szerelője? – Leon. – Éreztem, hogy ezt fogod válaszolni. Mi volt a baj? Miért nem ellenőrizte Leon a motort? – Mert mással volt elfoglalva. Éppen a seriff feleségével hancúrozott egy motelszobában. Molly megütközve nézett rá. – Emlékszem, mondtál valamit, hogy Leon börtönben volt, amikor Willy meghalt. – Így van. A seriff aznap reggel tíz körül vette őrizetbe. Willy délután egykor halt meg. – Hogyan derítetted ki, hogy Leon nem végezte el az ellenőrzést? Harry az utat figyelte. – Úgy, hogy a baleset után átvizsgáltam a roncsokat. Amikor a motor maradványait vizsgáltam, tudtam, hogy valami elromlott a benzinvezetékben. A lány kutató pillantást vetett rá. – Csak úgy tudtad? 250

– Rengeteg időt töltöttem a roncsdarabok vizsgálatával a robbanás után – mondta óvatosan Harry. – Megérzés? – Így is mondhatjuk. – Ez történt aznap is, amikor a szüleidet meggyilkolták? – kérdezte Molly gyengéden. – Amikor megtaláltad a csónakot, amelyet a gyilkosok használtak, tudtad, hogy valami szörnyűség történt? Ezért vitted magaddal a szigonypuskát a víz alá? Harry észrevette, hogy elfelejtett levegőt venni. – Josh mondta? – Igen. Harry erősen markolta a volánt, kész csoda, hogy nem roppant el. – Ha csak pár perccel korábban értem volna oda… – Nem – szakította félbe a lány nyugtatóan. – Te nem tehetsz a halálukról. Nem vagy felelős azért, ami történt, Harry. Az élet tele van „mi lett volna, ha” kérdésekkel, de semmi értelmük. Neked, aki elkötelezted magad a tudomány és a racionális gondolkodás mellett, tudnod kell, mennyire hiábavaló azt firtatni, „mi lett volna, ha”. A válasz semmin sem változtatna. Harry erre semmit nem tudott felelni. – Te olyan ember vagy, aki nagymértékben uralod a világodat – folytatta a lány. – De vannak dolgok, amiket nem tarthatsz az ellenőrzésed alatt, Harry. El kell fogadnod ezt az egyszerű igazságot, máskülönben beleőrülsz. – Néha eltöprengek ezen a lehetőségen. – Ez volt az első alkalom, hogy hangot adott legmélyebb félelmének, döbbent rá. Így kimondva a lehetőség sokkal reálisabbnak tűnt. – Ne légy nevetséges. – Molly halványan elmosolyodott. – Metaforikusan értettem. A tény, hogy egyáltalán elgondolkozol ezen a lehetőségen, világosan mutatja, hogy a legkevésbé sem vagy őrült. Az igazi zakkantak nem kérdőjelezik meg a saját zakkantságukat. Úgy gondolják, hogy ők teljesen normálisak. Épp ezért zakkantak. 251

– Ez igen érdekes megközelítés – jegyezte meg a férfi szárazon. Molly megérintette a vállát. – Emlékszel, mit írtál A bizonyosság illúziói-ban? „Az abszolút bizonyosság a létező legnagyobb illúzió.” – Emlékszem. Hogy jön ide ez a mondat? – A totális ellenőrzés illúzió, Harry. Az egyik legnagyobb. Nem vagy mindenért és mindenkiért felelős. Hisz csak ember vagy.

252

14

Harry belépett a lakásába, és egyenest a dolgozószobájába ment. Molly, vágyakozón gondolva egy forró zuhanyra és egy csésze frissítő teára, ásítozva követte. Már megtanulta Harry mindennapos szokásait, és az elmúlt pár napban nyilvánvalóvá vált, hogy ettől a rutintól nem lehet eltérni. Átlépte Harry magánszentélyének küszöbét, összefonta a karját, és figyelte, ahogy a férfi módszeresen lejátszotta az üzenetrögzítőjén sorakozó üzeneteket. Három üzenet várta. Molly tudta, hogy mindhárom hívás valamikor az éjszaka folyamán futhatott be. Nem is lepődött meg különösebben, hogy mindegyik a Stratton családtól érkezett. Harry, itt Brandon. Hol a fenében vagy? Hívj, amint hazaértél. Beszélnem kell veled. A rögzítő felberregett, majd kattant. Itt a te Danielle nénikéd, Harry. Rögtön hívj vissza! Újabb kattanás. 253

Harry, itt Gilford. Ha ott vagy, vedd fel a telefont. Ha nem vagy ott, hívj fel, amint megkaptad az üzenetet. Hol a pokolban vagy? Reggel fél nyolc van. A rögzítő pincegett, jelezve, hogy nincs több üzenet. Harry megnyomta a visszacsévélő gombot. Az órájára nézett, majd papírért és tollért nyúlt. – Elfogadsz egy tanácsot? – kérdezte szelíden Molly. Harry fel sem nézett, miközben jegyezgetett valamit, de sötét szemöldöke kérdőn felszaladt. – Mi lenne az? – Épp elég családi problémával foglalkoztál az utóbbi órákban. Tarts egy kis szünetet. Harry szája humortalan mosolyra görbült. – Másik család. – Nem. Ugyanaz a család. A tiéd. Nagyon hosszú éjszakád volt, Harry, alig aludtál valamit. Zuhanyozz le. Igyál egy csésze kávét. Majd később visszahívod őket. – Elhallgatott. – Délután, vagy akár holnap. Sőt a jövő héten is ráér. Harry lassan letette a tollat, és a lányra nézett. – Mit akar ez jelenteni? – Azt, hogy egyszer végre magadat kellene az első helyre sorolni. – Kinyújtotta a kezét. – Gyere. Menjünk zuhanyozni. Látta a férfi arcán a tétovázást, aztán legnagyobb megkönnyebbülésére Harry megfogta a kezét, és hagyta, hogy maga után húzza a fürdőszobába. Délután ötkor Molly megfordította a táblát az ajtón, és felnyögött. – Elég volt mára, Tessa. Hazaugrom megnézni, minden rendben van-e, és összeszedek némi tiszta ruhát. Aztán megyek vissza Harry lakásába. Alig várom, hogy feltegyem a lábamat, és elszopogassak egy pohár finom, hűvös chardonnay-t. 254

– Tényleg? – Tessa áthúzta a száját sötétbarna rúzsával. – Öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy rövid éjszaka után végigdolgozzam a napot. Nem is értem, te hogy bírod. – A zene teszi. – Tessa óriási bőrtáskájába pottyantotta a rúzst, miközben megkerülte a pultot. – Feltölt energiával. Meddig szándékozol T-Rexnél maradni? – Nem tudom. – Molly egy csoport turistát figyelt, akik épp a lépcsőt mászták meg az Első sugárút felé. – Az igazat megvallva, kezdek kissé aggódni a helyzet miatt. Úgy érzem magam, mintha dutyiban lennék. – Én is kezdek aggódni miattad. Értem én, miért nem akarsz otthon maradni, de talán jobb lenne, ha a nagynénédhez költöznél inkább. Nem tetszik nekem, hogy Trevelyannél laksz. Ez nem is te vagy. Molly elképedve nézett rá. – Ez meg mi a bánat? Hónapok óta a fülemet rágod, hogy legyen már egy kis szerelmi életem. – Ohó, tehát erről van szó? Szerelmi élet? – Tessa vastagon kihúzott szeméből ódivatú kifejezés áradt, amely furcsa ellentétben állt az orrpirszingjével, a neon hajával meg a csörömpölő karpereceivel. – Vagy éppen szexuális életről beszélünk? A kérdés furcsa hatást váltott ki Mollyból. Úgy érezte magát, mintha hirtelen kilépett volna az űrbe. Benseje vadul kavargott a súlytalanságban. – Bárcsak tudnám. – A fenébe. Ettől féltem. – Tessa, öt óra múlt. Menj csak. – Figyelj, ha beszélgetni akarsz… – Nem akarok. De azért kösz. Tessa habozott. – Persze. Ahogy mondod, főnök. De ha kellek, itt vagyok. – Tudom. És kösz. 255

Tessa kinyitotta az ajtót. – Jaj, majdnem elfelejtettem. – Mit? – Az egyik barátnőm a bandából szeretne beszélni veled. Egy igazán fura kütyün dolgozik. Beszéltem neki az alapítványodról, és nagyon felvillanyozódott. Elkelne neki a pénz, hogy finanszírozhassa a projektjét. Molly egy pillanatra kizökkent a saját problémáiból. -A barátnőd feltaláló? – Aha. Heloise Stickleynek hívják. Ő a basszgitárosunk. De leginkább az alternatív tudati szintek érdeklik. – Hűha – mondta Molly. – És mik azok az alternatív tudati szintek? – Gőzöm sincs. Olyasmi elmélet, hogy vannak emberek, akik képesek érzékelni olyasmiket, amiket a többiek nem. Tudod, mint a normál spektrumon túli színek. Ilyesmik. Egy szerkezeten dolgozik, amely a speciális agyhullámokat vizsgálná, vagy hasonlók. Molly összerezzent. – Hát, jobb lenne, ha nem bátorítanád, hogy támogatásért folyamodjon az Abberwick Alapítványhoz. Harry kissé gyanakvó az olyan feltalálókkal, akik a paranormális területen működnek. Szépítés nélkül: mindet szélhámosnak tartja. – De neked nem kell T-Rex engedélye minden egyes pályázathoz, ugye? Nem, persze. De óriási pénzt fizetek neki a tanácsaiért. Hülyeség lenne nem megfogadni. – Csak beszélj Heloise-zal, oké? Abból semmi baj nem származik, nem igaz? – Nem, persze hogy nem. – Molly fanyarul elmosolyodott. – Te még a jeget is eladnád az eszkimóknak, Tessa. Mondd meg Heloisenak, hogy szívesen beszélek vele. – Pompás! – Tessa vigyorogva kiment. – Viszlát holnap! 256

Molly megvárta, míg becsukódik az ajtó. Aztán még egyszer végigment a bolton, elvégezve az esti rituálét. Megigazította a fém teásdobozokat. Ellenőrizte a különleges rendeléseket. Lehúzta a redőnyt a kirakatban. Amikor mindent rendben talált, kiment, és bezárta az üzletet. Még mindig sokan jártak az utcán, de a tömeg gyorsan fogyatkozott. A szökőkút csillogott a késő délutáni napfényben. Molly elindult az Első sugárút felé, a legközelebbi buszmegállóhoz. Gordon Brooke kilépett a kávézója ajtaján, mikor meglátta a lányt. – Molly. – Behízelgő mosolyt vetett rá. – Hazafelé tartasz? – Igen – állt meg a lány. – Jól telt a napod? – Eléggé. Figyelj, szeretnék elnézést kérni a minapi viselkedésemért az irodádban. Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni Trevelyan előtt. – Felejtsd el. Gordon sóhajtott. – Nem kezeltem valami fényesen a helyzetet, de nagyon ki voltam bukva. Úgy tűnik, komoly a dolog vele. – Ne aggódj miattam, Gordon. – Hát, azért én aggódom. – Divatos bronzbarna nadrágja zsebébe dugta a kezét. – Ha más nem is, de régi barátok vagyunk. Nem szívesen látom, hogy egy ilyen fazon, mint Trevelyan, elcsavarja a fejedet. Nem igazán a te eseted. – Bámulatos, hogy mindenki mennyire aggódik miattam. Ha megbocsátasz, Gordon, el kell érnem a buszt. Molly felsietett a lépcsőn, átvágott az úttesten, és még elérte a Capitol Hill felé tartó tömött buszt. A jármű közepe táján talált egy üres helyet, amelyre a szomszéd ülőhelyen terpeszkedő nő rápakolta a csomagjait. Ez Seattle. Az álló utasok közül senki nem vetemedett olyan neveletlenségre, hogy megkérje, szedje le a cuccát az ülésről. 257

A busz útvonala mentén könyvesboltok, kávézó, testékszerszalonok, bőrruhaboltok kellemes összevisszasága sorakozott, megteremtve Capitol Hill színes, egyedi arculatát. Amikor bedübörgött a régi lakónegyedbe, Molly leszállt. Végigment a csendes, fákkal szegélyezett utcákon az Abberwickházhoz. A kovácsoltvas kapu mögött álló öreg ház látványa váratlan szeretethullámmal árasztotta el. Kelsey téved, gondolta a lány. Képtelen eladni a házat. Ez az otthona. A masszív kapu kitárult, amikor beütötte a kódot. Végigsétált a felhajtón, és nyugtázta magában, hogy láthatóan minden rendben van, már ami a kertet illeti. Az automata öntözőrendszer, amelyet az apja tervezett, nyilvánvalóan fennakadás nélkül végezte a dolgát. Molly felment a lépcsőn, be a hallba. Megállt a homályba borult helyiségben, és hagyta, hogy megrohanják az emlékek. Szellemek jártak a házban, de ők a családhoz hozzátartoztak. Soha nem kergette volna el őket. Lenézett – a fapadló ragyogott. A padlófényező robot jó munkát végzett. Bement az elülső szalonba. A könyvszekrényeket nemrég törölgette le a portalanító masina. Kiment a szalonból, fel a lépcsőn az emeletre, majd végig a folyosón a hálószobájába. Nem, az biztos, hogy nem hirdeti meg eladásra a házat, gondolta Molly, miközben tiszta ruhát vett elő a gardróbból és bepakolta egy szabadalmaztatott Abberwick Gyűrődésmentes Bőröndbe. Ezt a bolondos öreg házat soha nem adja el, főleg nem egy ingatlanfejlesztőnek, aki porig rombolná, hogy aztán társasházat építsen a helyére. Csak olyasvalaki, mint ő, képes értékelni és szeretni ezt az egyedi és bizarr építményt. El tud ő itt lakni egyedül is, döntötte el. Az igaz, hogy egy személy számára túl nagy, de az apja kimeríthetetlen háztartási találmá258

nyai gondoskodnak a munkák java részéről, ami a ház fenntartásához szükséges. Ide valójában egy család hiányzik. Egy nagyon különleges család, amely tagjainak csillogó borostyánszínben játszik a szeme. A gondolat csak úgy, a semmiből támadt. Molly a szoba közepén állt kezében a piros zakóval, amit az imént vett le a vállfáról. Két sötét hajú, ámbraszín szemű kisgyerek képe jelent meg előtte a homályban. Egy kisfiú és egy kislány, örömteli várakozással nevettek. Érezte, hogy alig várják már, hogy lerohanhassanak az apja régi műhelyébe. Játszani akartak az automatizált játékokkal, amelyeket Jasper Abberwick épített évekkel korábban a lányainak, Mollynak és Kelseynek. Pár másodpercre Mollynak elakadt a lélegzete. Harry gyerekei. A látomás eltűnt, de az érzelmek, amelyeket kiváltott, megmaradtak benne. Miután az okos kis hajtogatószerkezet végzett a ruhákkal, lecsukta a bőrönd fedelét. Gyorsan végigjárta a többi szobát az emeleten, hogy megbizonyosodjon, minden rendben van. Aztán lement a földszintre. A bőröndöt az előszobában hagyta, míg itt is bejárta a szobákat. Semmi szokatlant nem talált. Már csak egy dolog várt rá. Lemenni az alagsorba, hogy ellenőrizze a háztartási robotokat tápláló áramforrást. Lement a lépcsőn a ház alatti ablaktalan helyiségekbe. A mennyezetvilágítás a műhelyben bekapcsolt, amint belépett. A szoba túlfelében látta a világító fényeket a vezérlőpanelen, amely ellátta a ház különböző mechanikus és elektromos rendszereit. Molly hallotta a gyenge nyikorgást, amint belépett a műhelybe. Két gondolat rohanta meg egyszerre. Az egyik racionális volt, a józan észen alapult. E szerint a nyikorgás és a reccsenés várható egy ilyen régi házban. 259

A második gondolat irracionális volt, inkább csak megérzés. Agyának legprimitívebb részében támadt, azon a területen, amely a túlélést felügyeli. Ez a rész azt súgta neki, hogy nagy bizonyossággal nincs egyedül a házban. Valaki utánalopódzott. Valaki elrejtőzött az egyik alagsori raktárban, miközben ő módszeresen végigjárta a fenti szobákat. Megreccsent egy padlódeszka. Pánik kerítette hatalmába. Visszanézett a lépcsőre, és tudta, hogy nincs segítség. Hogy kimeneküljön, végig kell mennie egy sor raktárhelyiség előtt. Valaki ott var rá az egyikben. Míg az esélyeit latolgatta, a folyosó végén nyílt egy ajtó. Egy férfialak bontakozott ki a homályban. Az arcát símaszk takarta, Felemelte a kezét. Molly meglátta a fegyvert. Az egyetlen lehetőséget választotta. Visszarohant a műhelybe, és becsapta a nehéz faajtót. Rátolta a reteszt. Tompa léptek közeledtek, majd megálltak az ajtó túloldalán. Az ódon üveg ajtógomb megreccsent Molly ujjai alatt. Ösztönösen elkapta a kezét. Megkésve ugyan, de rájött, hogy nem okos dolog közvetlenül az ajtó elé állni. A behatoló könnyedén keresztüllőheti az öreg faajtót. Egyre hátrált, míg a műhely közepére nem ért. Súlyos, csikorgó ropogás rázta meg az ajtót. A sarokvasak csikorogtak. A fegyveres eltökélte magát, hogy akár erővel bejut a műhelybe. Csak idő kérdése volt, hogy mikor éri el a célját. Molly lassú, kétségbeesett kört írt le, mint a csapdába esett állat. Innen nem volt hova menekülnie. A téglafalak összezáródtak körülötte, börtöne nem lehetett nagyobb a fenti szalonnál. Nem volt hová rejtőznie. Pillantása lepellel borított alakzatokra esett az egyik fal mellett. Agyába ismét betolakodott a két fekete hajú gyerek az okos, ámbraszínű tekintetével. 260

A gyerekek játszani akarnak a csillogó-villogó játékokkal, amelyeket Jasper Abberwick épített a lányainak. Újabb döndülés. Az ajtó recsegett-ropogott, mintha halálos sebet kapott volna. Molly már tudta, hogy a behatoló meg akarja ölni. A csontjaiban érezte a fenyegetést. Muszáj tennie valamit, máskülönben itt fog meghalni, a saját háza alagsorában. Harry, Harry, szükségem van rád. A néma segélykiáltás elhalt benne. Nincs értelme sikoltozni. Senki sem hallaná meg. Az ámbraszín szemű gyerekek játszani akarnak. Molly összeszedte magát, és odarohant a közelebb levő letakart formához. Lerántotta a vásznat, és feltűnt az óriási, nehézkes mozgású játék, amelyet kislányként a Bíbor Folyó Teremtményének nevezett el. Olyan magas volt, mint ő, nagy, tátott, csupafog szájjal és hosszú farokkal. Nyolcévesen megrémült attól, hogy egy ilyen behemótot képes irányítani. Molly lábra állította a szörnyet, és megnyomott egy gombot a vezérlő panelen. Félévenként cserélte a különleges, hosszú lejáratú elemeket, és ez most meghozta a gyümölcsét. Piros fény gyulladt a teremtmény szemében. Gőz sziszszent, és a monstrum lassan mozgásba lendült. Megindult hatalmas, karmos lábán, vastag farka jobbra-balra himbálódzott. Az ajtó megremegett az újabb csapás alatt. Molly lerántotta a vászonleplet egy másik játékról. Ez egy űrhajó volt. Két nagy bábu bizarr ruhában sugárfegyvert szorongatott. Molly megnyomta a gombot. Az űrhajó életre kelt. Fények villogtak a külső peremén. A „fegyverek” zöld sugarakat lövöldöztek bele a homályba. Újabb rázkódás hallatszott az ajtó felől. Molly még több játékról rántotta le a védőtakarót. Egymás után kapcsolta be kis hadseregének robotjait, szörnyeit és járműveit. 261

Épp egy miniatűr vitorlázórepülőn ügyködött – ez volt a prototípusa annak a gépnek, amelynek a kipróbálása során az apja és a nagybátyja életét vesztette –, amikor hallotta, hogy az ajtó megadja magát az újabb csapásnak, és szilánkokra hasad. Molly a panelen megnyomta a mesterkapcsolót, amely az összes háztartási gépet ki-be kapcsolhatta. A műhely épp akkor borult alvilági sötétségbe, amikor a símaszkos férfinak sikerült behatolnia. Molly mechanikus testőrei pöfögtek, búgtak, zümmögtek, idegtépő villogással, berregéssel és csörömpöléssel töltve meg a tintaszerű sötétséget, A játékok összevissza keringtek a helyiségben, vakon lövöldöztek egymásra és mindenre, ami az útjukba került. Molly lekuporodott a munkapad mögé, és visszatartotta a lélegzetét. Olyan volt, mint egy speciális effektekkel megtűzdelt rémálom. A barlangszerű sötétséget vadul pulzáló fények szaggatták. A berregés, búgás és zümmögés kakofóniája fülsiketítő lármává állt össze. – Mi a fene? – kiáltott fel rekedten a fegyveres férfi az ijesztő látványtól meglepetten. Dübörgés remegtette meg a helyiséget. Molly szorosan tapadt a padlóhoz, tudta, hogy a behatoló most sütötte el a fegyverét. – Az istenit! – kiáltott fel a símaszkos. Ezúttal fájdalom vegyült a rekedtes kiáltásba. Molly rájött, hogy a pasas a sötétben nekiütközött valamelyik hadigépezetnek. Hallotta, ahogy fém csapódik fémnek, és tudta, hogy a fegyveres vaktában lövöldözik, hátha sikerül kiiktatnia egy újabb automatizált támadót. Azt is hallotta, hogy az egyik nagyméretű játék a földre rogy, de a villogás őrült ritmusban folytatódott, meg-megvilágítva a gépezet ijesztő karmait. Az űrhajó az ajtónyílás felé irányította sugárfegyvereit. Zöld sugárnyalábok hasítottak a sötétségbe, ahogy a játékszer tüzet nyitott. 262

Molly megpillantotta a pisztolyos alak fura, szaggatott mozgását a villódzásban. Rájött, hogy a pasas pánikszerűen próbál menekülni. A férfi elesett egy dinoszaurusz suhogó farkában. Dühödt kiáltásába félelem vegyült, feltápászkodott, és vakon törtetett tovább. Az űrhajóból lövellő szaggatott zöld fénycsóvák megvilágították az ajtónyílást. A betolakodó átvetette magát a küszöbön, ki a sötét folyosóra. Az elforduló űrfegyver most más irányba lövöldözött, és Molly szem elől vesztette támadóját. A játékok olyan lármát csaptak, hogy elnyomták a lépcsőn dobogó léptek zaját, de egy perc múltán Molly mintha ütemes rezgést érzékelt volna a fapadlón a feje fölött. A betolakodó az előtér felé rohant. Jó sokáig várt még nyüzsgő játék hadereje mögött. Végül aztán a mesterkapcsoló felé tapogatózott. Reszkető ujjakkal megnyomta a gombot, s a házban kigyúltak a fények. Majd a telefon után nyúlt. Először a rendőrséget tárcsázta, utána Harry számát. Mint kiderült, a második hívásra nem volt szükség. Öt perc múlva Harry lépett be a házba. – Ez az a rohadék, őrült Kendall volt. – Harry fel-alá járkált a csupa üveg fal előtt. Olyan nyugtalan volt, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. – Csak ő lehetett. Ennyit az elméletről, hogy Kaliforniába ment. Az istenit a szarházinak. Most tényleg túlment minden határon. Meg fogjuk találni. Molly egy fotelban kucorgott maga alá húzott lábbal, és egy pohár bort szopogatott. – Harry, hagyd abba a járkálást. Totál elszédülök. A férfi tudomást sem vett a megjegyzéstől. Egyre azon gondolkodom, mit kéne tennem. Mindent elmondtunk a zsaruknak, és felhívtad a magánnyomozódat, Fergus Rice-t. Mi mást tehetnél még? Próbálj lazítani. 263

– Lazítani? – Harry megpördült, hogy szemben legyen a lánnyal. – Hogy a fenébe tudnék most lazítani? – Kezdhetnéd azzal, amit én teszek. – Felemelte a poharát. – Tölts magadnak is. Mindkettőnknek szükségünk van egy kis feszültségoldóra. Harry tudta, hogy a lánynak igaza van. Tehetetlen haragjában szinte reszketett. Kendall ma délután kis híján megölte Mollyt. A gondolattól összeszorult a gyomra. Gyilkos hangulatban volt. Az igazság az volt, hogy lassan, de megállíthatatlanul sodródott ebbe az állapotba órák óta. A rémisztő nyughatatlanság nem sokkal öt után kezdett forrni benne. A meghatározhatatlan baljós érzés hatalmas hullámban tört rá. A szobájában dolgozott éppen, várva, hogy Molly kulcsa megzörren a zárban, s akkor csapott le rá. Hirtelen tudni akarta, hol a lány. Tudni akarta, hogy biztonságban van. Felhívta az üzletet, de senki nem vette fel. Felötlött benne, hogy Molly hazament tiszta ruháért. Már tárcsázta is az Abberwick-ház számát. De valamilyen okból elhatalmasodott rajta az érzés, hogy pattanjon be a kocsijába, és hajtson a Capitol Hillre. Próbált ellenállni a minden logikát nélkülöző késztetésnek, de végül megadta magát. A tárva-nyitva álló kapu szolgáltatta az első kézzelfogható bizonyítékot, hogy a félelme nem alaptalan. Hallotta a távolból a szirénákat épp akkor, amikor berohant a házba. Mollynak nyomát sem látta. Az alagsorból hallatszó lárma arra késztette, hogy lemenjen. Az első gondolata az volt, hogy Jason Abberwick gépezetei elszabadultak. Amíg él, nem felejti el a látványt: ott állt Molly egy rakás bizarr játék közepette. Egyetlen pillantás a lány elkínzott arcára elég volt hozzá, hogy magyarázat nélkül is tudja, Molly nagyon könnyen meghalhatott volna az apja műhelyében. 264

Azt is tudta, hogy nem ért volna ide idejében, hogy megmentse. Harry odalépett a lány elé. Lehajolt, megragadta a fotel karfáját, kényszerítve Mollyt, hogy felnézzen rá. – Ettől a pillanattól sehová nem mész egyedül, míg Wharton Kendall rács mögé nem került. Világos? – Harry, tudom, hogy kissé feldúltak az események, de azért nem kellene túlreagálni. – Reggelente elkísérlek a munkába. Délben elviszlek ebédelni. Munka után érted megyek, és visszakísérlek ide. Megértetted? – Ígérem, hogy többé nem megyek haza egyedül – adta meg magát Molly. A férfi közelebb hajolt hozzá. – Sehova nem mész egyedül. A lány az ajkát ütögette. – Harry, az őrületbe fogsz kergetni, ha rabot csinálsz belőlem. – Ne dobálózz olyan könnyedén ezzel a szóval, te nem tudod, mi az, hogy őrült. – És te tudod? Néhányan – mondta Harry tagoltan – célozgattak rá, hogy én esetleg bensőségesen ismerem ezt az állapotot. – Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Te nem vagy őrült. Hirtelen felismerés gyúlt a szemében. – Á, Oliviára utaltál, ugye? – Ő szakember – szűrte a foga közt Harry. – Meglehet. De a helyedben én nem izgulnék a diagnózisa miatt. – Te könnyen beszélsz – mormogta Harry. – Azt mindenképpen tanúsíthatom, hogy ma délután, amikor nem értél haza időben, és fogalmam sem volt, hol lehetsz, egy kissé begolyóztam. A lány szeme elkerekedett. – Hát ez érdekes, nem? – Nem. Ez őrjítő, nem érdekes. Nem akarom még egyszer átélni. Soha. Ezért nem mehetsz egyedül sehová mindaddig, míg Kendallt el nem kapják. 265

Molly elgondolkodva ütögette az ajkát. – Mikor merült fel benned először, hogy bajban vagyok? Harry hirtelen gyanakvóvá vált. – Fél hatkor vettem észre, hogy késel. – Akörül lehetett, hogy azt kívántam, bárcsak ott lennél velem. Tisztán emlékszem, hogy gondolatban a nevedet ismételgettem. – Molly, az isten áldjon meg, ne akard beadni nekem, hogy ezt valami természetfölötti érzékelésnek gondolod! – Lehet, hogy működött a megérzésed – mondta magától értetődőn a lány. Harry elengedte a fotel karfáját, és felegyenesedett. – Komolyan beszélsz? – Nézzük racionálisan. – Biztos valami újszerű megközelítés lesz. A lány elengedte a füle mellett a szarkasztikus megjegyzést. – Mondd csak, honnan tudtad, hogy hazamentem tiszta ruháért? – A fenébe. – Harry folytatta a járkálást. – Nem holmi paranormális erők révén, erről biztosíthatlak. Az adott körülmények között teljesen logikus következtetés volt. – Hm. – Ne mondd ezt. Molly csúfondáros pillantást vetett rá. – Mit ne mondjak? – Ne mondd, hogy „hm” ilyen hangsúllyal. – Oké. De Harry, most komolyan, kezdek azon morfondírozni, hogy lehet valami ebben a paranormális dologban. – Utoljára mondom: nincs semmiféle okkult erőm. Még azok a családtagjaim, akik hisznek a Trevelyan-féle Látásban, sem gondolják azt, hogy ez a Látás valamiféle telepatikus formát ölt, melynek révén két ember kommunikálhat egymással. Még az első Harry Trevelyan sem hitte, hogy ilyesmire képes. – Hm. 266

Harry metszőn nézett rá. – Bocs – mondta Molly. – Csak gondolkodtam. Akkor nevezzük intuíciónak, talán. – Ösztönös megérzésnek – mondta zordan Harry. – Az ésszerű, logikus meglátás alkalmasint kelthet olyan illúziót, hogy valami több, mint ami valójában. – Tehát ésszerű és logikus volt, amiből arra a következtetésre jutottál, hogy bajban vagyok otthon? – Mindennek ellenére igen. – Harry lehunyta a szemét, s hagyta, hogy átjárja a rideg valóság. – Mit számít, hisz elkéstem. Rohadtul elkéstem. Ha nem jut eszedbe, hogy az apád műhelyében bújj el, és használd a régi játékokat védekezésül, akkor… – Képtelen volt befejezni a mondatot. – Igen. Jó, hogy eszembe jutott, ugye? – Molly ivott korty bort. Álmodozó lett a tekintete. – Hogy a fenébe támadt az ötleted, hogy beindítsd a játékokat? – kérdezte Harry. – Vagy csak a kényszer szülte? – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy két kisgyerek adta az ötletet? Harry a homlokát ráncolta. – Miféle gyerekek? Azt akarod mondani, hogy gyerekek is belekeveredtek? Miért nem szóltál róluk a rendőröknek? – Mert nem volt lényeges – felelte Molly vágyakozva. – A gyerekek még nem születtek meg. Harry rámeredt. Molly sok mindenen ment keresztül, gondolta. Talán ez valami késleltetett sokk. – Molly, jobb lenne lefeküdnöd. Pihenned kell. A lány elmosolyodott. – Harry, gondoltál már rá, hogy gyerekeid legyenek?

267

A férfi megtorpant. Képzelete kristálytisztán vetítette elé a képet: Molly gyerekkel. Az ő gyerekével. Nagyon jó érzés töltötte el. Mély lélegzetet vett. – Azt hiszem, kissé megártott neked a bor. Nyilván a stressz miatt. Gyere. Segítek levetkőzni. Jót fog tenni, ha kialszod magad. – Hm.

268

15

– Elkéstem. A kétségbeesett kijelentés alig hallatszott, Molly mégis felébredt rá. Épp egy hatalmas, portyázó mechanikus játékkal álmodott. Az adrenalin száguldott az ereiben. Kinyitotta a szemét, és a mellette alvó Harryt nézte. Az ablakon beáradt a holdfény, ezüstös színbe vonva a férfit. Meztelen vállán verejték csillogott. – Elkéstem – motyogta Harry a párnába. Aztán hánykolódni kezdett. – Nem kapok levegőt. Nem kapok levegőt. – Harry, ébredj föl! – Nem kapok levegőt. Elkéstem. Molly gyengéden megrázta. Harryt mintha áramütés érte volna. Nyomban felébredt, az ágy szélére gördült, és ugyanazzal a mozdulattal fel is pattant. Megpördült, és lenézett rá. A hideg holdfényben nem látszott Harry szemének borostyánszíne, ám az űzött tekintet igen. Molly felült, hátát a párnának vetette, és a nyakáig húzta a takarót. – Álmodtál – suttogta. – Igen. – Harry pislogott, mintha el akarná űzni a szellemeket. Mély lélegzetet vett. Teljesen éber volt. – Bocsánat. 269

– Rémálmod volt? Harry a hajába túrt. – Régóta nem fordult elő. Évek óta. Szinte el is felejtettem, milyen nyomasztó. Molly lelökte a takarót, és felállt. Gyorsan megkerülte a széles ágyat, és a férfihoz lépett. Átkarolta a derekát, magához szorította. Ez volt az egyedüli vigasz, amit nyújthatott. – Nyugodj meg, Harry. Már vége. Harry egy hosszú percig mereven állt az ölelésben, aztán szaggatottan felnyögött, és átkarolta a lányt, szorosan tartotta, mintha Molly volna az egyetlen nő a Földön. Így álltak, percekig, a holdfényben. Molly végül megkockáztatta a kérdést: – Miattam volt, ugye? A délutáni incidens váltotta ki az álmot. Bűntudatod van, mert csak azután értél oda, hogy Kendall már elment. – Elkéstem – hangzott a kérlelhetetlen, nyers válasz. – Megölhetett volna. – Ahogy a szüleiddel történt? Harry hallgatásba süppedt. – Igen – mondta aztán. – Ami ma történt velem, felelevenítette azokat az emlékeket, igaz? – Valószínűleg. – Meg a régi álmokat. – Lehetséges. – Végtelenül kimerültnek hangzott. – Nem menthetsz meg mindenkit, Harry. Még azokat sem, akik fontosak neked. Az élet nem adja meg ezt a lehetőséget. Ezt a keserves leckét én is megtanultam. Lépj tovább. – Nem hiszem, hogy képes vagyok rá. Nem teljesen. – Akkor oszd meg velem. Mondd el, milyen volt az a nap valójában, amikor megölték a szüleidet. – Ezt te nem akarhatod hallani. Molly nem volt biztos benne, van-e joga tovább erőltetni a dolgot, de valami mélyen tovább ösztökélte, jóllehet nyilvánvaló volt, hogy 270

Harry vonakodik. – Azt mondtad, elkéstél, nem tudtad megmenteni őket. – Elkéstem, az istenit! – Mintha egy csapot nyitottak volna meg, áradt belőle a harag és a fájdalom. Mintha átszakadt volna benne egy gát. – Ugyanúgy, ahogy ma elkéstem. Az istenit, mindig elkéstem! Molly erősen ölelte. – Magaddal vitted a szigonypuskát aznap. – Jesszusom, Josh ezt is elmondta? – Igen. – Molly kutatón nézett a férfi arcába. Fénylett a szeme. – Te is kis híján meghaltál, ugye? – Megláttak, amikor kiúsztak a barlangból. – Úgy koppantak a szavak, mintha nagyon mélyről, Hadész sötét birodalmából jönnének. – Akkor már tudtam, mi történt. Egyenest felém úsztak. Az elsőt lelőttem a szigonypuskával. A másik már rám támadt, mielőtt újratölthettem volna. Rám lőtt, de nem talált el. De kése is volt. Előhúzta a bokáján lévő tokból. Átvágta a légvezetékemet. – Istenem, Harry! – Még szorosabban ölelte. – Nekem is volt késem. Apától kaptam. Megöltem a rohadékot. De elfogyott a levegőm. Levettem az egyik támadóról az oxigénpalackot. Beúsztam a barlangba. De elkéstem. Mindketten halottak voltak. Súlyos csend telepedett rájuk. Molly a két tenyerébe vette Harry arcát. Érezte, hogy a történetnek még nincs vége, bár nem tudhatta, mi van még hátra. Csak azt tudta, hogy Harrynek mindent el kell mondania. Óvatosan próbálkozott, mintha aknamezőn járna. – Azt mondtad, nyomban tudtad, amint a helyszínre értél, hogy nagy baj van. Hogy valami rettenetes történt. Harry elnézett a lány mellett, ki a sötét éjszakába. – Láttam, hogy a másik csónak ott horgonyoz a szüleimé mellett. Kinyúltam, és elkaptam a csónaktestet. – Értem. 271

– Megtaláltam őket. Felhoztam a testüket a felszínre. Nem tudtam lélegezni, pedig volt nálam egy félig telt palack. – Megdörzsölte a szemét. – A víznek furcsa piros árnyalata volt. Először azt gondoltam, biztos a késő délutáni nap fénye csalja meg a szememet. De úgy nézett ki, mint a vér. – Elviselhetetlen lehetett. – Az volt. – Nem csoda, ha erről álmodsz. Harry, nem tudtad megmenteni a szüleidet aznap. De nem szabad elfelejtened, hogy az apád megmentette a tiédet. Harry felkapta a fejét, már nem az éjszakába bámult, hanem zavarodottan nézett le a lányra. – Micsoda? – Apád megtanított téged a késsel bánni, igaz? Adott neked egyet, ami nálad volt. Amit aznap használtál. – Mindenre megtanított, amit tudott. Ez az egyedüli oka, hogy túléltem azt az összecsapást. – Mindaz, amit az apád megtanított neked, megmentette aznap az életedet, ugyanúgy, ahogy az apám által gyártott játékok ma délután megmentették az enyémet. Harry hallgatott egy ideig. – Igen. – Néha jó, ha az ilyesmi eszébe jut az embernek, Harry. Mindnyájan kapcsolódunk egymáshoz. Néha megmentünk másokat. Néha mások mentenek meg minket. Ilyen az élet. Egyikünk sem képes rá, hogy mindig mindenkit megmentsen. Harry nem szólt. De nem bontakozott ki az ölelésből. – Apád teljesítette a kötelességét irántad, mert megtanított mindarra, amire szükséged volt abban a szörnyű pillanatban, hogy megmenekülj.

272

– Molly, nem tudom, hová akarsz kilyukadni, de ha ez a te kis amatőr pszichológiai elméleted, felejtsd is el. – Keserűen legörbült a szája. – Olivia már felállította a magáét, márpedig ő szakember. – Mit mondott Olivia? Harry vállat vont. – Sokat beszélt a bűn romboló hatásáról. Azt mondta, vannak gyógyszerek a poszttraumás stresszre. Mondtam neki, hogy nem érdekel, nem akarom átírni a történelmet egy közérzetjavító tablettával. Molly kissé megrázta a férfit. – Amiről én beszélek, az nem terápia, hanem az igazság. Állítólag te vagy a szakértő, amikor el kell választani a valóságot az illúziótól. Hát akkor nézd meg az igazság egy kis darabkáját, amit én mutatok neked, és mondd meg őszintén, ha hazugságnak gondolod. – Na és mi az az igazság, amit láttatni akarsz velem? Molly nem vett tudomást a férfiból áradó dühről. Ösztönösen tudta, hogy jót tesz Harrynek, ha szabadjára ereszti az érzelmeit. Túl sok mindent zárt el magában túl sokáig. – Hallgass ide, Harry. Az apád aznap megmentette az életedet, és pontosan úgy, ahogy akarta volna. Az apád volt, és te a fia vagy. Vigyázott rád aznap. Apaként ez volt a dolga. Édesanyád ugyanígy érzett volna. Ez így működik. Visszafizetted, amit kaptál, azáltal, hogy továbbadtad. Harry álla megfeszült. – Ezt nem értem. – Mi történt volna, ha Josh merül le aznap helyetted? Mi történt volna, ha ő akad össze azzal a két gyilkossal? Harry rezzenéstelen tekintettel nézett rá, és nem szólt semmit. Nem is kellett semmit mondania. Molly pontosan tudta, mi jár a fejében. Harry nevelte fel Josht. Apai érzelmekkel viseltetik iránta. – Tudom, hogy egy olyan ember, mint te, soha nem lenne hajlandó újraírni a történelmet csak azért, hogy jobban érezze magát – foly273

tatta szelíden a lány. – Nem ez a kiút. Jól csinálod a dolgokat, ahogy egyensúlyozol. Ez nem terápia, ez az a bizonyos karma. – Ezt nem hiszem el! Karma? Nehogy már azt mondd, hogy te hiszel az ilyen misztikus képtelenségekben! – Rendben, te tudós ember vagy, aki szakmai nyelven beszél. Alkalmazod Newton törvényeit. Minden akcióra válaszul ott az azonos erejű reakció. Apád megmentette az életedet, a te válaszod erre az, hogy ugyanezt teszed Joshsal. – Mi köze ehhez Joshnak? – kérdezte feszesen Harry. – Én nem mentettem meg az életét. – Dehogynem. Megmentetted a múlt örökségétől. Egy olyan örökségtől, ami könnyen a halálához vezethetett volna, vagy olyan megkeseredett emberré válik, mint a nagyapja. Te ígéretekkel teli jövőt adtál neki. És ez megfizethetetlen ajándék, Harry. – Semmi mást nem tettem, csak biztosítottam neki, hogy tanulhasson. – Nem, te ennél sokkal többet adtál neki. Stabil környezetet. Te voltál az igazi apja. Megvívtál a vén ördöggel, Leonnal, és győztél. Harry verejtékes homlokát a lányénak támasztotta. Végtelenül kimerült volt. – Furcsa beszélgetést folytatunk az éjszaka közepén. – Nem Josh az egyetlen, akit megmentettél – folytatta tántoríthatatlanul Molly. – Ahogy látom, szokásoddá vált az elmúlt néhány évben megmenteni a Strattonokat és a Trevelyanokat. Harry hallgatott. – Most miről beszélsz? – kérdezte aztán. – Hát, például arról, hogy lehetővé tetted Brandonnak, hogy az öröksége kockáztatása nélkül a saját útját járja. – Brandon ezt nem fogja megköszönni. – Lehet, hogy nem, de az az ő baja. Tudom, hogy Raleigh unokatestvérednek és a feleségének is segítettél. Gyanítom, abban is benne 274

van a kezed, hogy Evangeline megveheti a Füst és Tükör Szórakoztató Vállalatot. És sejtésem szerint a lista nem végleges. – Ezek egészen más dolgok. – Nem, nem azok. Fontosak, mert embereken segítesz. – Felmosolygott a férfira. – És tudod, mit? Ma megmentetted az életemet, még ha indirekt módon is. Harry arca megkeményedett. – Ezzel ne viccelj, Molly. – Nem viccelek. – Tekintete fogva tartotta a férfiét, hogy meglássa az igazságot. – Mondtam már, hogy miből merítettem ihletet ahhoz, hogy a játékokkal megvédjem magam Kendalltól? – Igen, az ötletet két gyerek adta. – Azok a gyerekek a tieid voltak, Harry. – Az enyémek? – kérdezte döbbenten a férfi. – Azt hittem, én vagyok itt az őrült. – Két kisgyerek volt. Tisztán láttam őket. Egy kisfiú és egy kislány. A te szemedet örökölték. Harry megragadta a lány vállát. A tekintete dühös volt. – Azt akarod mondani, hogy víziód támadt, vagy ilyesmi? Molly reszketegen elmosolyodott. – Hát, lehet, hogy csak vágyálom volt. – Vágyálom – ismételte Harry meghökkenten. – Nagyon jó a képzelőerőm. Családi örökség. Együtt jár a kíváncsisággal. – Molly… Molly megérintette a férfi ajkát. – Azt hiszem, ideje elgondolkodnod a családalapításon. Fantasztikus apa lennél. Kiváló adottságaid vannak hozzá. Harry nyitotta a száját, de egy szót sem bírt kinyögni. Majd átölelte a lányt, lehajtotta a fejét, és olyan mohón csókolta meg, hogy Molly teljesen elgyöngült tőle. Belekábult a hullámként rátörő heves 275

vágyba. Súlytalannak érezte magát, a lélegzete is elakadt. És tele volt várakozással. Harry most úgy csókolta, ahogy azon az első éjszakán. A lány úgy érezte, ő egy virág, melyet elragadott a hurrikán. Reszketett a vihar elsöprő erejétől, érzékelte a magjában honoló sötétséget. Hallotta, hogy Harry felnyög. Érezte, ahogy a férfi keze a derekára kulcsolódik. A holdfényben úszó szoba forogni kezdett körülötte. Érzékei belemerültek a zűrzavarba. A következő, ami tudatosult benne, hogy a hátán fekszik, keresztben az ágyon. A lába széttárva. A hálóinge felgyűrődött a hasán. Harry leereszkedett rá. Molly egyaránt tudatában volt önnön lágyságának és Harry teste lehengerlő súlyának. Harry férfiassága keményen ágaskodott. Molly érezte a sürgetést, ahogy a férfi nekifeszült. A lány levegőért kapkodott, amikor Harry szája lejjebb csúszott, hogy a nyakát csókolja. Küzdött, hogy visszanyerje uralmát összevissza csapongó érzékei fölött. Belemerült az érzékiségbe. Próbálta azonosítani a benyomásait. Volt ebben valami, ami nem belőle fakadt. Tudatában volt mélységes, mohó éhségének, amit még soha nem tapasztalt eddig. Félő volt, hogy elhamvad a kielégíthetetlen, emésztő vágyban, amelyet az érzékiség táplált, ám csak része volt a készülő robbanásnak. Harry keze bejárta a testét, nem hagyott ki egyetlen négyzetcentimétert sem. Fogai a mellbimbóját súrolták. A belőle áradó mohóság szinte beszippantotta a lányt. Ez nem csupán szex, futott át Molly kába agyán. Ez… ez valami más. Több annál. A fenyegető vihar tombolt, veszélyes örvényt kavarva. Molly tudta, hogy magába szippantja ez az örvénylő, csillapíthatatlan mohóság. 276

Harry mohó vágya. A felismerés végigcikázott Mollyn. A bizonyosság egy felvillanó pillanatában megértette, hogy amit most megtapasztal, az Harryből árad. Az érzelmek, amelyek végigszáguldanak benne, a perzselő vágy, az elviselhetetlen magányosság, a kétségbeesés mind-mind Harryből árad. És valahol mélyen visszhangot ver benne. Molly ösztönösen reagált. Harrybe kapaszkodott, tudva, hogy képes kielégíteni az őrjítő vágyat, tudva azt is, neki is szüksége van rá, hogy Harry kielégítse az ő újonnan felfedezett éhségét. – Itt vagyok. – Nem. – Harry egyszer csak felemelkedett, mintha csak J O/ meg akarná törni a köztük sistergő kapcsolatot. Lenézett a lányra, keze vasmarokként szorította, arca a fájdalom maszkja. – A fenébe, nem akartam ezt tenni. Esküszöm, többé nem fordul elő. Képtelen vagyok rá. És Molly hirtelen rádöbbent, hogy az ő félelme a várható történtektől semmiség a férfi félelmeihez képest. A felismerés furcsán megnyugtató volt. – Minden rendben – suttogta. – Nem vagy egyedül. – Ujjai végigsimítottak verejtéktől síkos, izmos vállán, és lehúzta magához a férfit. Öle barlangjába zárta, és forró csókokkal borította határozott vonású, intelligens arcát. Harry megadóan remegett. – Molly… Szája a lányéra tapadt. Molly megnyitotta magát neki. Érzékelte, hogy Harry már évek óta harcolt a benne szunnyadó mohó vággyal, amit vasakarattal tartott kordában. Ám a félelmetes akaraterő aznap éjjel alulmaradt a küzdelemben. Mintha ez lenne az első alkalom, hogy szeretkezünk, döbbent rá a lány. Most már tudta, mi volt a múltkor a különbség. – Együtt menjünk el – suttogta. – Együtt... Megemelte magát, lábát a férfi köré fonva. 277

– Molly, istenem, Molly… – Harry lenyúlt verejtékes testük közé, és beigazította magát. Hosszú, reszkető sóhajjal beléhatolt. Teljesen, a végsőkig feszítve kitöltötte Mollyt mély, erőteljes, sürgető lökésekkel, tökéletes ritmusban. Mintha olvasott volna a lány testében, tudta, mit kell tennie, hogy kielégítse. Összhangban voltak. Mollyra olyan hirtelen tört rá az orgazmus, hogy kiáltani sem volt ideje. Egyszerűen csak megadta magát. Hatalmas hullámokban ömlött el rajta. Ködösen érzékelte Harry nyers kiáltását, amikor a férfi elérte a csúcspontot. Ráborult a lányra. Áradt belőle a kielégültség. És ez nem pusztán fizikai elégedettség volt. Molly megértette ezt a jóllakottságot, hisz benne is ugyanez rezonált. Teljesség. Mindenség. Beteljesedés. A zsigeri rémület pillanataival szabdalt unalmas órák. A szavak könyörtelenül dübörögtek Harry fejében, mígnem végül sikeresen felébresztették. Vonakodva kinyitotta a szemét. Kínozta ez a rögeszme, de abban a pillanatban a lelkét eladta volna pár hazugságért, amivel meggyőzheti magát. Legszörnyűbb rémálma valósult meg. Molly meglátta benne a sötét mélységet. Mindenestül. Mellette állt, fogta a kezét, és lenézett a szakadékba. Olivia szavai kísértették. Aztán meg a szex… hát, az kísértetiessé vált, Harry… De Olivia soha nem jutott közel a tényleges igazsághoz. Semmi mást nem tapasztalt, mint némi utalást a valóságra, amivel most Molly szembesült. Olivia számára az igazi sötétségnek az a halvány árnyéka már több mint elég volt, hogy halálra rémüljön. 278

Aznap éjjel Harry tudta, hogy feltárta Molly előtt a teljes valót. Elfogta a kétségbeesés. Mindent elveszített. Molly megmoccant. Harry felé fordította a fejét a párnán, és nézte a lány holdfényben fürdő arcát. Szembe kell néznie az elutasítással. Szembesülni fog veszteségének teljes súlyával. És tudta, hogy ezért csak önmagát okolhatja. Molly álomittasan, melegen elmosolyodott. – Szóval? Gondolkodtál kicsit az ötleten, hogy gyerekeid legyenek? Harry úgy érezte, megnyílt alatta a föld. Minden eddigi elmélkedése zavarossá vált. Csak bámult a lányra döbbenten, alig merészelve reménykedni. Kitartott egy ideig, míg megjött a hangja. – Gyerekeim? – nyögte ki végül. – Tényleg komolyan gondolom, hogy foglalkoznod kellene az ötlettel. – Gyerekek. – Igen. Tőlem. – Tőled? A lány várakozón nézett rá. – Talán jobb lenne nem túl sokáig várni. Egyikünk se lesz már fiatalabb. – Gyerekek. Tőled. – Láthatóan képtelen volt összeszedni a gondolatait. Molly gyengéden megérintette az arcát. Ragyogott a szeme. – Tudom, hogy nem engem képzelsz az ideális feleségnek. Remélem, elég pontos a lista. Harrynek kiszáradt a szája. Nyelt egyet. – Miféle lista? – Az a lista, amely tartalmazza mindazon okokat, amiért nem illünk egymáshoz. Alma és körte. Harry kábultan rázta a fejét. – Az alma a te listádon volt, nem az enyémen. 279

– Tényleg? Igen, ha jobban belegondolok, tényleg az enyémen volt. A tieden más dolgok voltak, ugye? Unalmas dolgok. Azt mondtad, eltérő a vérmérsékletünk. Nincs közös érdeklődésünk, leszámítva a pályázatokat. Csak két hajó vagyunk, amelyek elsiklanak egymás mellett a ködben, mondtad te. – Nem. – Harry félkönyékre támaszkodott, és a lány fölé hajolt. Kezét Molly meztelen combjára tette, a sima bőr tapintását ízlelgetve. – Szót sem ejtettem ködben egymás mellett elsikló hajókról. Emlékeznék rá. Molly kinyúlt, és csavargatni kezdte a férfi egyik hajfürtjét. – Talán olyasmiről volt szó, hogy nekem nincs diplomám, amit kiakaszthatnék a falra a tieid mellé. – Nem. A diplomáról sem ejtettem egyetlen szót sem. – Biztos vagy benne? – A lehető legbiztosabb. – Minden kétséget kizáróan? – Igen – dünnyögte Harry. – Minden kétséget kizáróan. Molly, mielőtt elkanyarodtunk ebbe az irányba, valami gyerekekről beszéltél. – Finom kis célzás volt. Harry mély, megacélosító lélegzetet vett. – Te most megkéred a kezemet? – Ezt szeretem egy okos férfiban. Ha elég ideig mérlegeli a nyilvánvalót, végül csak rájön a dolog nyitjára. – Mosolygott. – Harry, elveszel feleségül? A férfi keresgélte a szavakat. – És mi van a…? – Mi van mivel? Harry összeszorította a fogát. – És mi van a zsigeri rémület pillanataival szabdalt unalmas órákkal? – Mi van velük? Idáig nem tapasztaltam egyet sem. 280

– Mi van a többivel? – kérdezte inkább magától. – Molly, Istenre esküszöm, nem értem, mi történt, amikor az előbb szeretkeztünk. Nem akarom érteni. Csak azt tudom, hogy néha elkap valami... valami heves érzés... – Tudod, mit gondolok erről? Azt, hogy ez az a bizonyos Trevelyan-féle Látás. Harry reményvesztetten lehunyta a szemét. – Ezt ugye nem mondod komolyan? – Harry, egy intelligens embernek nyitottnak kell lennie minden lehetőségre. Én hiszem azt, amit egy híres tudománytörténész írt egyszer, miszerint veszélyes illúzió azt hinni, hogy az ember mindig képes megkülönböztetni a lehetségest a lehetetlentől. – Ezt én írtam. – Mint említettem, egy híres szaktekintély. Történetesen egyetértek veled. Én olyan családból származom, mely generációk óta tele van megszállott feltalálókkal, akik azért tudtak szárnyalni, mert nem hagyták, hogy gúzsba kösse őket a bizonyosság illúziója. Úgy gondolom, fontolóra kellene vennünk a lehetőséget, hogy van némi természetfölötti hatodik érzéked. – Nincs. A lány tudomást sem vett róla. – Lehetséges, hogy amikor valami nagyon erős érzés, például szexuális vágy kerít hatalmába, a megnövekedett intenzitású érzelmek fokozzák a természetfölötti képességeidet. – Molly… – A felfokozott érzékenység pillanataiban talán lehetséges, hogy szokatlan dolgok történjenek. Talán néhány legbensőbb gondolat felszínre kerül, hogy mi történik valakivel, aki, izé, bizalmas kapcsolatban van veled. – Ez marhaság. Nélkülöz mindennemű tudományos alapot. 281

– Csupán logikus magyarázat olyasmire, ami másként nem magyarázható meg. Na most akkor befejeznéd a dörmögést, és válaszolnál az előbbi kérdésemre? Harry igyekezett megragadni a világát, amely láthatóan kezdett kicsúszni az ellenőrzése alól. Magához húzta a lányt, ujjai Molly gyönyörű, rakoncátlan hajába mélyedtek, majd keze a tarkójára siklott, úgy tartotta a fejét, míg hosszan csókolta. A válasz benne volt ebben a csókban, de arra az esetre, ha a lány nem értette volna meg, hangosan is kimondta: – Feleségül veszlek.

282

16

– Hozzá akarsz menni Harry Trevelyanhoz? – Venicia félrelökte a fehér esküvői ruha csipkével szegett hullámzó uszályát. Elfordult a tükörképétől, hogy megütközve Mollyra meredjen. – Ezt nem mondod komolyan! Molly egy kis széken kuporgott, és csillapítóan intett. – De igen. Nagyon is komolyan mondom. Észrevette, hogy az eladónő a pult mögött hegyezi a fülét. Egy vásárló udvariasan elfordította a fejét, de látszott rajta, hogy ő is csupa fül. A butik, amely menyasszonyi és koszorúslány-ruhákra és egyéb esküvői kellékekre szakosodott, nem volt túl tágas. Venicia nemtetszésének kinyilvánítását nem lehetett nem meghallani. – De drágám, te magad mondtad, hogy Trevelyanben és benned az égvilágon semmi közös nincs – folytatta Venicia, figyelmen kívül hagyva Molly kézmozdulatai. – Azt mondtad, ebben ő is egyetért veled. – Azt hiszem, rájött, hogy mégis több közös van bennünk, mint elsőre gondolta. – Molly kritikus szemmel tanulmányozta a menyaszszonyi ruha szabását. Biztos vagy benne, Hogy ebben a hosszú uszályban akarsz pompázni? 283

– Mi? Ja, az uszály. Mindig is uszályos ruhát szerettem volna. – Venicia szeme felcsillant, ahogy kibontotta a szaténszoknyát. – Ebben a ruhában más nőnek érzem magam, Isten a tudója, hogy amikor a nagybátyáddal összeházasodtunk, még egy új ruhára sem futotta. Ezúttal úgy akarom csinálni, ahogy kell. Cutter ragaszkodik hozzá. – Jó neked. – Molly hirtelen ihletet kapott. – Tudod, mit? Azt hiszem, én is ugyanezt fogom tenni. – Mi a csudáról beszélsz? – Én is kiteszek magamért az esküvőmön. Fantasztikus ruha, állófogadás, egyebek. Megengedhetem magamnak, és Harrynek is jót tesz. – Jót tesz Harrynek? – Venicia derűje egy csapásra szertefoszlott. – Féltem, hogy ez bekövetkezik. Cutter szintén aggódik. Mindketten féltünk, hogy túlságosan összemelegedtél Trevelyannel. – Így, ahogy mondod. – Molly, kérlek, hallgass rám. Mostanában igen naprakész vagyok a romantikus dolgok terén. Cutter rendkívül romantikus férfi. De te már elég idős vagy ahhoz, hogy különbséget tegyél a hirtelen fellobbanó szenvedély és az igaz szerelem között. – Bizonyára. – Te olyat szeretnél, ami Cutter és köztem van. – Venicia szeme elhomályosodott. – Igazi gyengédséget és elkötelezettséget. – Persze. – Drágám, én tényleg nem hiszem, hogy ezeket te megtalálnád Trevelyannel. Ő nem ilyen típus. Tárgyilagosabban kellene nézned a kapcsolatotokat. – Én tárgyilagosan nézem. – Sőt még annál is tárgyilagosabban, mint bárki gondolná, tette hozzá magában Molly vágyakozva. A tárgyilagos úgy értendő, hogy Harry más. A tárgyilagos azt jelenti, hogy nagy utat kell megtennie, míg hajlandó esetleg elismerni, hogy szerelmes, feltéve, ha valaha is elisme284

ri. Irtózik attól, amit nem lehet logikusan megmagyarázni. Az tagadhatatlan, hogy Harrynek sok mindent helyre kell tennie magában, hogy meg tudjon birkózni egy olyan illogikus érzéssel, mint amilyen a szerelem. A tárgyilagosság azt jelenti, hogy tudomásul kell venni: Harry harcban áll a saját természetével. A múlt éjszaka, az izzó szenvedély közepette Molly végül rájött a legnagyobb igazságra Harryvel kapcsolatban. Nem a szülei halála kísérti Harryt, mint Olivia feltételezte. Bár az nem kétséges, hogy alkalmanként Harry egész életében szenvedni fog lidérces álmoktól, Molly érezte, hogy valamiképpen feldolgozta a szörnyű emlékeket. Ennek gyökere az akaraterejében és a belső tartásában rejlik, emiatt képes termékeny életet élni. Ez a trauma nem gátolta meg, hogy figyelemre méltó karriert fusson be, és abban sem, hogy igazi apafigurává váljon Josh szemében. Sikeresen össze tudta egyeztetni a strapás munkáját a hasonlóan strapás családjával mindkét ágról. Korábban már mondta Mollynak, hogy a lidérces álmok az utóbbi néhány évben egyre ritkábban jelentkeztek. Nem. Bár soha nem fog tudni teljes mértekben megszabadulni a bűntudattól, amely mindannyiszor elfogta, ha a szülei halálának körülményeire gondolt, Molly tudta, hogy ezzel Harry megbirkózik, Nem ez volt az igazi probléma. Hanem az, hogy lassanként kettéhasítják saját természetének hatalmas erői. Az elmúlt éjszaka ez fájdalmasan világossá vált. Egy logikusan gondolkodó, magasan képzett elme, egy modern kori reneszánsz ember számára, aki büszke az intellektuális rettenthetetlenségére és az önuralmára, nincs fenyegetőbb megállapítás, mint hogy esetleg természetfölötti hatodik érzékkel rendelkezik. Az érzék, amit nem lehet megmagyarázni vagy megérteni, az anatéma. 285

Harry még arra sem képes magát rávenni, hogy egyáltalán fontolóra vegye a természetfeletti képességek lehetőségét, nemhogy elfogadná a tényt, hogy ő esetleg egy ilyen képességgel megáldott ember. A tárgyilagosság azt jelenti, hogy türelmesnek kell lenni, míg Harry harcol, hogy egyesítse magában ezt a két élesen szemben álló elemet. Elképesztő tehetsége van, hogy ésszerűen elemezze a helyzetet, gondolta fanyarul Molly. Hamisítatlan Trevelyan-féle kézügyességével helyre kis trükköt mutatva be ütötte el alkalmanként a hatodik érzék témáját, és még magának sem vallotta volna be, hogy igenis van neki olyan. Megérzésnek nevezte. Megérzés, az eszed tokja, gondolta Molly Akármi volt is Harry hatodik érzéke, sokkal több volt, mint indokolható megérzés. És valamilyen szinten Harry tudta ezt. Ó, igen, ő tárgyilagosan látta a Harryvel való kapcsolatát. A tárgyilagosság azt jelentette, hogy elfogadva a tehetségét, akármi volt is az, védetté vált attól, hogy valaha is megtapasztalja a szerelem érzését úgy, ahogy a hétköznapi emberek megtapasztalják. Molly abszolúte biztos volt benne, hogy kötelék szövődött közöttük, és abban is biztos volt, hogy erre Harry is rájött. A belőle áradó mély vágy tagadhatatlan volt, mint ahogy a közösen átélt kielégülés is. De még mindig nem sikerült még csak sejtenie sem, hogyan értelmezte Harry ennek a köteléknek a természetét. Mit nem adnék érte, ha kissé kevésbé tárgyilagosan látnám a helyzetet, gondolta Molly. Mégis egy olyan férfihoz akar férjhez menni, aki még soha nem mondta neki, hogy „szeretlek”. Persze az is igaz, hogy ő sem mondta még soha neki, hogy szereti. Venicia láthatóan nem vette észre a Mollyban dúló kétségeket. – A helyzet az – folytatta erélyesen –, hogy nem vagy épp nincstelen nő, Molly. Utálom ezt mondani, drágám, de egy hölgynek a te helyzetedben komolyan körül kell járnia egy férfi iránta tanúsított 286

érdeklődését, mielőtt házasságra lépne. Bizonyára megtanultad a leckét a Gordon Brooke-kal tapasztaltakból. – Te sem élsz a szegénységi küszöb alatt, Venicia. De nem úgy tűnsz, mint aki aggódik amiatt, vajon miért ostromol Cutter a szerelmével. – Ez egészen más tészta, te is tudod. Cutter igen jól van eleresztve, a saját jogán. Láttad a jachtját, láttad a Mercer Island-i házát. Komoly és megalapozott háttere van. – Akárcsak Harrynek. – Tudom, hogy a Stratton család tagja is, de hallottad, mit mondott Cutter, hogy onnan egy fillért nem kap. – Harry nem kér a Stratton-pénzből. Van neki elég saját erőből. – Úgy érted, a könyvei bevételéből meg a tanácsadói díjazásából? Drágám, az ilyen bevételekből aligha fog meggazdagodni. Tudományos értekezéseket ír, nem sikerkönyveket, amiket megfilmesítenek. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember mércéje szerint a tanácsadói munka egész, jól jövedelmez, de ezt azért nem lehet összehasonlítani a te jövedelmeddel. Te nagyon gazdag nő vagy, Molly. – Csak azért, mert beleszámítod az Abberwick Alapítvány vagyonát is. – Azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Te felügyeled az alapítványt, drágám. És itt a lényeg. Épp elég rémes amiatt aggódnunk Cutterral, hogy Trevelyan hatalmas összegeket akaszt le rólad a tanácsadói szolgálataiért. Most meg az jár a fejünkben, nem azért szorgalmazza-e a házasságot, hogy rátegye a kezét az alapítványi bevételekre. – Ne izgasd magad emiatt – mondta Molly. – Nem éppen Harry szorgalmazza a házasságot. Ami azt illeti, technikai értelemben meg sem kérte a kezemet. Venicia csak hüledezett. – Nem kérte meg a kezedet? 287

– Nem. Én kértem, hogy vegyen feleségül – magyarázta Molly. – És nem volt könnyű. Úgy kellett kihúzni belőle a megfelelő választ. Lehet, hogy Harrynek megvan a tehetsége, hogy a felszín alá lásson, gondolta Molly, de bizonyos értelemben olyan vak, mint egy denevér. – Ezt nem hiszem el! Férjhez mész hozzá? – Tessa pont olyan döbbent arcot vágott, mint Venicia. – Azt hittem, csak amolyan kis kaland. – Változnak a dolgok. – Molly kinyitotta az íróasztalán heverő Post-Intelligencer-t, és szemügyre vette az Abberwick Fűszer & Tea hirdetését. – Ez nagyon jól néz ki! Csuda klassz helyre tették! A mellette levő cikk a teaivás egészségre gyakorolt jótékony hatásáról szól. Tessa a hirdetésre pillantott. – A barátom a lapnál mondta, hogy a cikket a mai számba tervezték betenni. Sikerült elintéznem a hirdetési részlegnél, hogy összerakják a kettőt. – Remek munka! Emlékeztess rá, hogy a napokban emelést adjak neked. – Foglak. Figyelj, biztosan tudod, mire készülsz, főnök? – Hát, lehet, hogy az emelés túlzás lenne. Mit szólnál egy szép ajánlólevélhez a CV-dhez? – Nem a fizetésemelésemről beszélek – mondta Tessa. – Hanem a házassági terveidről. A nagynénéd és a vőlegénye aggódik Trevelyan szándékai miatt. Hallottam, amikor a múltkor erről beszéltek veled. – Azt hiszik, Harry az Abberwick Alapítvány vagyonára ácsingózik – fintorodon: el Molly. – Szerintem Cutter ültetett bogarat a nagynéném fülébe. – Utálom, hogy ezt nekem kell kimondani, Molly, de azért nem teljesen elvetemült gondolat. Tény, hogy ennek is lehet realitása. Eleinte csak az alapítvány miatt találkozgattál Trevelyannel. – Én találtam rá, nem emlékszel? Nem ő keresett meg engem. 288

– Igen, de valószínűleg kicsit kutakodott, miután bemutatkoztál neki, nem gondolod? Molly, légy tárgyilagos. Tudom, hogy sikeres üzletasszony vagy, és csodálatosan felnevelted a húgodat. Tudom, hogy a te nyakadba szakadt a családod minden pénzügyi felelőssége az anyukád halála után. – És? – És míg azt elismerem, hogy némi tapasztalatra tettél szert a nyers realitások terén, ám ami a férfiakat illeti, ugyanez nem mondható el rólad. Molly, mit tudsz te erről a pasasról? – Eleget. – Francokat, Gordon Brooke-ról sokkal többet tudtál, aztán nézd, hogy végződött a dolog. – Erősen kétlem, hogyha, mondjuk, bemegyek egy szobába, ott találom Harryt, amint egy rakás kávébabbal tömött zsákon az alkalmazottjával lenyom egy gyors numerát. Tessa mindkét kezét felemelte. – Biztos vagy benne? Molly elmosolyodott. – Minden kétséget kizáróan. – De hogyan lehetsz benne biztos? Molly gyorsan végiggondolta. Nem lehet leírni azt a köteléket, amely érzése szerint Harry és közte szövődött. Nem lehet megmagyarázni, hogyha olyasmi történne, ami szétszakítaná ezt a köteléket, azt ő azon nyomban felismerné. Az események nem jutottak volna el az alkalmazottal történt numerához, ha érzékeli, hogy valami ijesztően elromlott a kapcsolatban. De még az ösztönös megérzés nélkül is tudta, hogy logikusan és tárgyilagosan látja a dolgokat. Harry bonyolult kapcsolata a rokonaival bebizonyította, hogy elkötelezett irántuk és ragaszkodik hozzájuk, még ha nem kapott is tőlük túl sok bátorítást. Márpedig Molly elszánta magát, hogy a maga részéről bátorítani és támogatni fogja. – Harry lojális típus – felelte egyszerűen Molly. 289

Tessa orrpirszingje megremegett, amint beletörődőn mély lélegzetet vett. – Kelsey tudja már? – Nem. Nagyon elfoglalt ezen a nyári gyakorlaton. Nem akarom megzavarni. Majd elmondom neki, amikor hazajön. – Mosolygott. – Te meg Kelsey lehettek a koszorúslányok. – Csak nem azt akarod mondani, hogy hagyományos esküvőd lesz? – De bizony! Az összes körítéssel – biztosította Molly. Harry lassan bandukolt a seattle-i Akvárium sötétített folyosóin. Figyelme egyik tartályról a másikra vándorolt. Hideg, érzelemmentes szemek néztek vissza rá, mintha tudatában volnának a jelenlétének. Megborzongott. Szinte érezte, ahogy az üvegfal mögötti élőlények méregetik. Tudta, hogy a halak szempontjából két kategóriába eshet. Vagy táplálék, vagy fenyegetés. A világ egyszerű egy olyan élőlény számára, amelynek egyszerű agyát egyszerű parancsok vezérlik, gondolta Harry. Könnyű döntéseket hozni. Korlátozottak a választási lehetőségek. Összetett érzések nem léteznek. Nincs szükség bonyolult, zavaró érzelmekre, amikor az ember egy sötét szakadék foglya. Csak egyszerűekre van szükség, mint a düh, a félelem, a vágy. A reménynek nincs helye. Harry megállt egy nagy akvárium előtt, melyben számos merev szemű hal úszkált. Mély lélegzetet vett, és hagyta, hogy az éjszaka emlékei melegséggel töltsék el. Molly akarja őt. Nem félt a benne lakozó sötéttől. Arra kérte, hogy vegye feleségül. Gyerekeket akar tőle. Harry hagyta, hogy ez a tudás áthassa a lelkét. Lángok csaptak fel a sötétségben. Valamivel hosszabban bámulta az akváriumot, majd megfordult, és kiment a homályba borult épületből. 290

Odakint Molly várta a ragyogó napfényben, Harry megtorpant a kijáratnál, és csodálkozva nézett rá. Molly a mólókorlátnak támaszkodott, mézszínű haja eleven arca körül táncolt. Melegen rámosolygott, amikor kiszúrta a kocogók, turisták és az ebédre kiugrott hivatalnokok tömegében. Harry derűsen figyelte, amint integetve siet felé, egy szerelmes türelmetlenségével. Nem csak a szerelmem, gondolta. A jövendő feleségem. – Itt vagyok, Harry. Meghatározatlan érzés kerítette hatalmába. Amint ez az érzés visszahúzódott, valami nyers sebezhetőséget hagyott maga után. De valami furcsa okból ez a tudat nem rémisztette meg, mint ahogy megrémisztette volna pár nappal azelőtt. – Éhen halok – mondta Molly elakadó lélegzettel, ahogy a férfi felé nyúlt. – Én is. – Megfogta a lány karját, és elindultak egy kávéház terasza felé. – Valami baj van? – kérdezte Molly. – Nem is tudom. – Ezt meg hogy értsem? – Aggódón nézett a férfira. – Harry, mi a baj? – Valószínűleg semmi. – Ühüm. Egy újabb Harry-féle megérzés, ugye? – Lehet. Elmondom a részleteket, amint megkaptuk a kagylót meg a rósejbnit. Harry rádöbbent, hogy már nem ütközik meg a lány észlelésein. Valahol menet közben megtanulta elfogadni a tényt, hogy Molly szinte mindig felismeri az ő aktuális hangulatát. Tudja, mikor töpreng, elmélkedik csupán valamin, s mikor aggódik igazán. Még a szülei sem értették meg olyan jól, ahogyan Molly érti meg. Soha senki nem értette meg ilyen jól. Ez nyugtalanító gondolat volt. 291

Tíz perccel később leültek egy kis, kerek asztalhoz, amelyet alacsony, mutatós korlát választott el a járókelőktől. Harry megöntözte malátaecettel a sült kagylót, és azon morfondírozott, hol is kezdje. – Átnéztem Kendall noteszát. – Találtál valami érdekeset? – Semmi újat a korábbiakhoz képest. Minden oldalt elolvastam. Nincs sehol utalás arra, hogy újabb fenyegetésre készülne ellened, és csak azoknak az ostoba ijesztgetős szerkentyűknek a tervrajzait találtam, amelyeket felhasznált nálad. – Semmi feljegyzés arról, hogy bosszúra vágyik? – Semmi ilyesmi. Az álpisztoly meg a mumus rövid leírása nagyon gyakorlatias. Mollynak megállt a keze a levegőben, miközben épp egy darab rósejbnit dugott volna a szájába. – Gyakorlatias? – Tudod, hogy értem. – Harry bizonytalanul legyintett. – Mintha ezeknek a szerkentyűknek a tervei csupán sima, hétköznapi pályázatra készültek volna. – Hm – dünnyögte Molly elgondolkodva. – Nincs bennük indulat, erről van szó? Harry fontolóra vette ezt a szabatos meghatározást. A lány rátapintott arra, ami őt nem hagyta nyugodni. – Mondhatjuk így is. Azt gondolnánk, hogy egy ember, aki hajlamos a bosszúra, több érzelmet vinne bele a tervbe. Egy feltaláló vázlatai jellemzők az egyénre. A gyakorlott szem észreveszi az ilyesmit. Molly bólintott. – Én is láttam a különbséget a húgom rajzaiban, amikor istenigazából izgatta egy terv. Sokkal erősebb, biztosabb vonalakat rajzolt. Lelkesedés, türelmetlenség érződött rajtuk. – Pontosan. Egyszer felkértek, hogy vizsgáljam meg valakinek a noteszában a vázlatokat. A pasas egy kutatóintézetet akart felrobbantani, mert meg volt győződve róla, hogy ellopták az ötleteit. Tervraj292

zot csinált egy robbanószerkezethez, amit névtelen levélben akart elküldeni. – És? Harry bekapott egy újabb kagylót. – És volt valami azokban a rajzokban, ami más munkáiban nem volt. Hevesség, erőszakosság. Szinte érezhetően sugárzott belőlük a düh. – Ez most megérzés vagy éleslátás? Harry elkomorult. – Egyik sem. Ez olyan, mint elemezni egy kézírást. Lehet látni benne a dühöt meg az őrületet. – Te látod, de lefogadom, hogy csak nagyon kevés ember látná meg. Mi történt a begőzölt feltalálóval? – Elkapták, amikor épp a robbanó küldeményt postára akarta adni – felelte szórakozottan Harry. Molly elmosolyodott. – Elkapták, mert te a vázlatai alapján kikövetkeztetted, mire készül, és a zsaruk lekapcsolták, így volt? Harry vállat vont. – Felkértek, hogy adjak szakvéleményt a tervrajzairól. Mondtam a zsaruknak, hogy jó esély van rá, hogy a pasas meg akar ölni valakit a szerkentyűjével. Azt is mondtam, hogy a műszaki részletek arra mutatnak, hogy a szerkezet nagy valószínűséggel működni fog. – Egek, hát nem éppen unalmas az életed, Harry! – Valójában eléggé nyugis volt, amíg te be nem toppantál. Molly vigyorgott. – Ezt egy percig sem hiszem el. – Hogy finomítsak a dolgon – tette hozzá higgadtan Harry –, ellennék a járulékos izgalmak nélkül, amiket te hoztál az életembe. Sajnos nem látom, hogy csökkennének, amíg el nem kapják Kendallt. – El fogják kapni – jósolta Molly. – Hallottad, mit mondott tegnap a nyomozó. Le fogják nyomozni most, hogy kiderült, hogy tényleg veszélyes. Beszélhetünk az esküvői tervekről? 293

Harrynek kis híján a torkán akadt a falat. Ez volt az első alkalom, hogy Molly szóba hozta a házasságot a múlt éjszakai ajánlata óta. Felkapta a poharát, és nagyot kortyolt a jeges teából. Molly aggódón ráncolta a homlokát. – Jól vagy? – Igen. – Ivott még egy kortyot, majd nagy gondossággal letette a poharat. Megköszörülte a torkát. – Én valami egyszerűre gondoltam. Mondjuk, Vegasban. – Én meg valami nagyszabásúra és fényűzőre gondoltam – mondta Molly. Harry óvatos pillantást vetett rá. – Sok barátot akarsz meghívni? – Igen. Meg az összes Strattont és Trevelyant is. Harry felvonta a szemöldökét. – Viccelsz? A Strattonok és a Trevelyanok annyi ideig sem bírják ki egy légtérben, míg a lelkész elmondja a varázsszavakat. – Hm. – Felejtsd el a puccos esküvőt. Vagy a városházán lesz, vagy Vegasban. Választhatsz. – Hallgatott egy sort. – Már ha még mindig komolyan gondolod. – Ó, nagyon is komolyan gondolom – biztosította Molly. Harry gyomrában engedett a szorítás. Egy számára érdekes érzéssel – megkönnyebbüléssel – fejezte be az étkezést. Másnap este Molly egyedül üldögélt Harry lakásának nappalijában, és a csöndet hallgatta. Ez a csend nem volt természetes. Jelentőségteljes és baljós csend volt. Olivia volt Harrynél a dolgozószobában. Már legalább húsz perce bent voltak. A dolgozószoba ajtaja csukva volt. Molly nyomban elnézést kért, amint Olivia világossá tette, hogy négyszemközt óhajt Harryvel beszélni. Harry nem tűnt túl feldobottnak a kilátástól, hogy magánbeszélgetést kell folytatnia a volt menyasszonyával, de a szokásos sztoicizmusával beletörődött a helyzetbe. 294

Molly az estébe hajló késő nyári alkonyatot figyelte, és Olivián meg Harryn gondolkodott. Nehéz volt elképzelni, mi közös lehetett Harryben és Oliviában azon kívül, hogy Oliviának is volt doktorátusa. Furcsa volt, hogy egy ilyen, előérzetekkel megáldott férfi ekkora baklövést kövessen el a magánéletében. Úgy tűnt, sikerült mindig lábon lőnie magát, valahányszor megpróbálta az intellektuális képességeit az érzelmi dolgokra vonatkoztatni. Molly az órára pillantott. Újabb öt perc telt el. Megpróbálta viszszafordítani a figyelmét az imént olvasott könyvre. Nyílt a dolgozószoba ajtaja. Molly a kanapé támlájára fektette a karját, és Oliviára nézett, aki épp feléje igyekezett. Harrynek nyoma sem volt. – Befejeztétek? – kérdezte udvariasan. – Igen. Családi ügy volt. Molly bólintott. – Van belőle Harrynek jócskán. Olivia a homlokát ráncolta. – Bocsáss meg, hogy mondtad? – Nem számít. Saját humor. Olivia ingerült tekintettel nézett vissza a dolgozószoba ajtajára. – Harry az egyik hangulatában van. – Valószínűleg épp gondolkodik valamin. Csinálhatok neked egy teát? – Nem, köszönöm szépen. Harryt üzleti ügyben hívták, épp amikor indulni készültem. Még mindig telefonál. Molly felállt a kanapéról. – Kikísérlek. – Nem szükséges – mosolygott hűvösen Olivia. – Kitalálok magam is. – Ebben biztos vagyok. – Azt mondja, össze fogtok házasodni. – Így van. – Molly a leggyőzedelmesebb mosolyát villantotta Oliviára. – Erről jut eszembe. Óriási esküvőt tervezek. – Tényleg? 295

– Természetesen mindenki hivatalos lesz rá a család mindkét ágáról. – Az érdekes lesz. – Olivia tétovázott. – Szeretnék feltenni neked egy személyes kérdést, ha nem bánod. – Oké. Bár nem garantálom, hogy válaszolok rá. – Biztosan tudod, hogy mit csinálsz? – Igen, köszönöm. Olivia szája megfeszült. Ismét a csukott ajtóra pillantott. – Valószínűleg nem kellene ezt elmondanom neked, de az a szakmai véleményem, hogy Harry komoly problémákkal küzd. Terápiára kellene járnia. – Harry más, ebben egyetértünk. De nem hiszem, hogy egy agykurkász jót tenne neki. – Már megbocsáss, de én sokkal jobban ismerem, mint te, és az a véleményem, hogy Harry számára tévedés a házasság. Bármely házasság, amelybe Harry belemászik, kudarcba fullad. – Megőrültél? Olivia jeges pillantást vetett rá. – Talán tudsz róla, hogy klinikai pszichológus vagyok, vagy nem? – Harry mondta. Minden elismerésem a szakmai tudásodnak, Olivia, de nem hiszem, hogy te megérted Harryt. Ő különleges ember. – Diszfunkcionális, nem különleges – csattant fel Olivia. – Nagy valószínűséggel poszttraumás stresszben szenved, és időnként depressziós rohamai vannak. Hogy őszinte legyek, kiváló alany gyógyszeres kezelésre. – Gyógyszeres kezelésre? – Molly elfintorodott. – Én meg nem hiszem, hogy pont egy ilyen procedúrára vágyna. – Én nem viccelek, Molly. Ez komoly dolog. Nem tanácsolom, hogy férjhez menj egy Harry-féle problémákkal küszködő emberhez. – Eressz le! Nem kértem tőled tanácsot. 296

Olivia látható frusztráltsággal bámult rá. – Nézd, őszinte leszek. Te meg Harry nem túl régóta ismeritek egymást. A kapcsolatotok még korai fázisban van. Azt hiszem, tudnod kell, hogy Harryn előbb vagy utóbb kiütközik néhány klinikailag jelentős abnormitás a szexuális életetekben. Molly felemelte a kezét. – Itt hagyd abba. Nem vagyok a páciensed. És nem áll szándékomban megvitatni veled a szexuális életemet. – Csak próbállak megóvni egy rettenetes ballépéstől. – Ne csinálj gondot abból, hogy megvédj Harrytől. Oliviának összeszűkült a szeme. – Tisztában vagy vele, hogy nem számíthat semmire a Stratton-vagyonból, ugye? Összeveszett a nagyapjával. Egy fillért sem fog kapni. – A pénznek ehhez semmi köze. Jó éjszakát, Olivia. – Te vagy nagyon buta, vagy teljesen bolond vagy. Molly elvigyorodott. – Úgy érted, választhatok? Olivia sarkon fordult, és végigviharzott a folyosón. Búcsú nélkül távozott. Az ajtó becsapódott mögötte. Molly észrevette, hogy Harry karba tett kézzel áll a dolgozószoba ajtajában. Egy hosszú pillanatig elgondolkodva nézett Olivia után. Aztán a tekintete összetalálkozott a Mollyéval. – Klinikailag jelentős abnormitás? – ismételte lassan. – Hallottad, igaz? – Csak a végét. Komplett diagnózist kaptál tőle? – Igen, bár a helyedben nem tulajdonítanék jelentőséget a nézeteinek. Kicsit fura agykurkász. Valószínűleg épp ezért választotta ezt a szakmát. A saját problémáira keresett válaszokat. Harry szája sarka kissé felkunkorodott. – Értem. – Amivel nem azt akarom mondani, hogy az ember nem kaphat nagyon sok segítséget egy jó terapeutától – folytatta Molly becsületesen. – De nagy gonddal kell megválasztani a terapeutáját. – Nagy gonddal. 297

– Úgy bizony. Ez az egész az érzelemátvitelről szól. Olyan terapeutát kell keresni, akinek a gátlásai nem befolyásolják a páciens kezelését. – Ez nagyon szakszerűen hangzik. – Anyám halála után egy ideig terápiára jártam – mondta a lány. – Ami azt illeti, legalább fél tucat agykurkászt kipróbáltam, mire megtaláltam azt az egyet, akivel tudtam beszélgetni. Párszor elmentem a nőhöz. Segített feldolgoznom néhány dolgot. – Miféléket? Molly tétovázott. Visszatekintett azokra a nehéz napokra és rettenetes félelemre, amellyel húszévesen szembesült. – Az érzést, hogy elborít a rengeteg felelősség, amivel, tudtam, hogy meg kell birkóznom. A haragot amiatt, hogy agyonnyom ez a sok felelősség. Nagyon jó terapeutám volt. Nem sokáig jártam hozzá, mert nem engedhettem meg magamnak. De rengeteget kaptam abból a néhány beszélgetésből. Harry futólag elmosolyodott. – Úgy látom, egészen szakértő lettél. Molly elgondolkodva nézett rá. – Ahhoz nem kell szakértő, csak egy kis józan ész, hogy belássuk, Olivia nem diagnosztizálhat téged. Megvannak a maga problémái, amelyek veled kapcsolatosak. Harry szemében érdeklődés csillant. – Miféle problémák? – Hát nem nyilvánvaló? – Nekem nem. – Nektek kettőtöknek megvan a magatok története. Az a minimum, ha azt mondom, hogy Olivia bűnösnek érzi magát, mert felbomlott a jegyességetek. Valószínűleg úgy próbálta racionalizálni a tetteit, hogy elhitette veled és önmagával is, hogy neked pszichológiai problémáid vannak, miáltal te képtelen vagy az egészséges kapcsolatra. – Te nem hiszed, hogy esetleg igaza van? 298

– Még szép, hogy nem! – Elmosolyodott. – Te más vagy, Harry. Határozottan egyedi jelenség. De fantasztikus férj és apa válik belőled. Harry hallgatott egy sort. – Lehet, hogy neked van valami szered a klinikailag jelentős abnormitásra – vetette fel aztán. – Lehetséges. Ki telefonált az előbb? – A magánnyomozó, akit Kendall szemmel tartásával bíztam meg. Fergus Rice. – Talált valamit? – kérdezte Molly. – Két órával ezelőtt Wharton Kendall egy kék Fordban lezuhant egy szirtfalról valahol az 1-es gyorsforgalmi úton Oregonban. Vélhetően Kaliforniába tartott. Meghalt a balesetben. Néhány másodpercig eltartott, míg Molly felfogta a hír jelentőségét. Aztán felkelt a szófáról, és átvágott a szobán Harryhez. – Vége van – suttogta, és a férfi karjába vetette magát. Harry szoros ölelésébe zárta. – Rice épp ezt mondta.

299

17

– Rendben, ez van. Felfogtam. – Molly felült az ágyban, és dühösen nézett Harryre. – Ez már több a soknál. Mi a baj? Miért nem alszol? Harry rézsútosan nézett fel a lányra. A takaró a derekára gyúródott, karja a feje alatt összekulcsolva. Komor arckifejezése intenzív gondolkodásról árulkodott. – Gondolkodom – felelte. – A gondolkodásod álmatlanságot hoz rám. – Sajnálom, nem vettem észre, hogy ezzel nem hagylak aludni. – Hogyan tudnék aludni, amikor csak fekszel, és a plafont bámulod? – Miért zavar az téged, ha a plafont bámulom? – kérdezte őszintének tűnő kíváncsisággal. – Kutya legyek, ha tudom, de akkor is zavar. Mintha itt zümmögnél az agyamban. S ettől nem bírok elaludni. – Nem tehetek róla. Amikor gondolkodom, akkor gondolkodom. – Egy fenét. Ez nem ugyanaz a zümmögés, mint amikor csak gondolkodsz. Olyankor tudok aludni. Ez több a komolyan-aggódom-emiatt-a-megoldásra-váró-nagy-probléma-miatt zümmögésnél. Harrynek összeszűkült a szeme. – Mi a bánat ez az ott zümmögök a fejedben? 300

Molly vállat vont. – Nem tudom megmagyarázni. Csak egy érzés, ami az utóbbi időben jelentkezik. Te nem érzed? – Nem. – Harry felült, megragadta a takaró szélét, hogy kibújjon alóla. – Nézd, ha nem hagylak aludni, akkor inkább átmegyek a nappaliba. – Ne menj. – Molly elkapta a meztelen vállát, és visszahúzta a párnára. – Inkább mondd el, mi a gond. Harry csak pár másodpercig tétovázott, mielőtt láthatóan döntésre jutott. – Kendall notesze. – Még mindig emiatt aggódsz? Azt hittem, már megbeszéltük, hogy most, Kendall halálával, elmúlt a veszély. – Valami nem stimmel azzal a notesszal. – Harry ülő helyzetbe tornászta magát, párnáját a háta mögé gyűrte. – Csak szeretnék rájönni, mi az. – Azt mondtad, hogy a pisztoly meg a mumus tervrajzából nem olvastál ki extrém dühöt. – Igen, de most nem ez zavar. Molly a férfi arcát tanulmányozta a félhomályban. – Mi az pontosan, ami zavar? – Az, ahogy a betolakodó utánad ment azon a napon a házadba. Az valahogy nem illeszkedett a Kendall noteszában levő tervekhez. Molly megborzongott. – Az egész nagyon hatékonynak tűnt nekem. – Pont erről van szó – mondta szelíden Harry. – Hatékony. Célratörő. Egyszerű. Nem túl kreatív. Személytelen. – Gondolom, ez attól függ, hogyan határozod meg a kreativitást. És biztosíthatlak, hogy a támadást igencsak személyesnek éreztem. – Molly hunyorgott, ahogy főbe kólintotta a felismerés. – Brrr. Azt hiszem, értem, hová akarsz kilyukadni ezzel.

301

Harry szórakozottan dobolt hosszú ujjaival a lepedőn. – Ha egy ilyen ember, mint Kendall, hajlamos a gyilkosára, akkor saját tervezésű szerkentyűt használt volna az áldozata megölésére. – Harry, nem lehet, hogy a következtető megérzéseiddel egy kicsit túl messzire mész? – Kütyüket használt, hogy megfélemlítsen – mondta Harry, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést. – Logikus lett volna, ha valami hasonló jellegű dologgal rukkol elő, ha már odáig merészkedik, hogy meg akar ölni. – Jaj, Harry… – Olyasmivel, amit ő tervezett és épített meg saját kezűleg. Egy saját találmányú herkentyűvel, és attól boldog, ha a célnak megfelelően működik. Ugyanez a logika vonatkozik arra is, hogy beül az autójába, és megpróbál leszorítani minket az útról. De itt valami nem passzol. Molly kinyúlt, és megérintette a karját. – Hagyd most már. A kék Ford Kendallé volt. Azt mondtad, Mr. Rice, a magánnyomozód ellenőrizte a nyilvántartásban. – Igen. – Akkor logikus a feltételezés, hogy aznap Kendall ült ugyanannak a kék Fordnak a volánjánál, amelyik le akart szorítani minket az útról. – Valaki más is használhatta Kendall autóját, hogy Megpróbáljon megölni minket. – De másnak nem volt oka rá. – Legalábbis nem tudunk róla. – Harry kinézett az ablakon a sötétbe. – Az előbb azon morfondíroztam, hogy talán más is érdekelt az ügyben. Molly az álláig felhúzta a takarót. – Rendben, tételezzük fel, hogy más is belekeveredett. De mi a motivációja? Megállapítottuk, hogy Kendall bosszút akart állni, mert visszadobtuk a pályázatát. 302

– Logikus feltételezés volt. – Harry ledobta a takarót, és kiszállt az ágyból. – De mi van, ha létezik egy másik személy más motivációval? Molly figyelte, amint Harry föl-alá járkál az ablak előtt. Szinte érezte, ahogy nőtt benne az energia, miközben erre a problémára összpontosított. Meztelen volt, leszámítva a fehér bokszeralsót, amely kiemelte izmos combját. Volt valami titokzatos, kísérteties aura körülötte, amint ide-oda járkált a holdfényben. – Miféle másik személy? – kérdezte szelíden. – És milyen másik indíték jöhetne még szóba? Körülbelül száz pályázatot utasítottam el. Gondolom, egynél több elégedetlen pályázóval számolhatunk. De egy kicsit valószínűtlennek tűnik, hogy egyszerre két gyilkos hajlamú feltalálónk lenne. – Ki tudja? – Harry áthaladt egy ezüstös fénysávon, majd tovább a szoba távolabbi, sötét sarkába. – Az is lehet – folytatta Molly logikusan végiggondolva –, hogy egy ponton Kendall és a másik titokzatos újító együtt dolgozott a kis terrorista projektjükön. – Vagy azt is jelentheti, hogy valaki tudott Kendall bosszúvágyáról, és álcaként használta fel. – Jóságos ég! – Molly felhúzta a térdét, és átkarolta. – Azt mondod, hogy ez a másik rosszindulatú egyén, aki most meg akar engem ölni, tudta, hogy Kendall begurult? És úgy intézte, hogy ő tűnjön felelősnek a halálomért? – Ebben is van logika. – Harry odaért a könyvespolchoz, megfordult, és visszaindult a szoba átellenes sarkába. Olyan erővel járt az agya, hogy szinte szikrázott körülötte a levegő. – Nem tudom – mondta kétkedve Molly. – Ez már nagyon erőszakolt. Kendall halálával megvan rá az esély, hogy tényleg vége az ügynek, ahogy Fergus Rice is mondta. 303

Harry az ablakhoz ment, és megállt előtte. – Nem érzem befejezettnek, Molly. A lány halványan elmosolyodott. – Ezek szerint még tenned kell valamit, igaz? Mert ha nem, egyikünk sem fog soha nyugodtan aludni. Harry a lányra nézett, kemény tekintettel. – Kezd így festeni a dolog. – Van ötleted? – Segíthetne, ha megvizsgálhatnék valami mást, ami Kendallé volt – mondta lassan Harry. – Adhatna valami támpontot, hogy igazam van-e vagy sem, hogy szívesebben tervezi meg maga a fegyvereit. – Erről jut eszembe, hogy ha más is belekeveredett ebbe a katyvaszba, akkor Kendall mostani balesete nem lehetett a véletlen műve. – Francba. – A hideg holdfényben Harry arca kőkeménynek tűnt. – Igazad van. Annyira csak arra koncentráltam, hogy esetleg két ember van benne, hogy nem vettem figyelembe az összes variációt. Ha Kendallnak társa volt, vagy ha baleknak használta valaki, ez a másik személy megszabadulhatott tőle, így biztosítva be magát. – Ez már túlságosan bonyolult, sőt már-már képtelenség. Harry elvágtatott az ablaktól. – Muszáj egy pillantást vetnem arra a kék Fordra. Rice majd kideríti, hová szállították a baleset után. – Hajnali egy óra van. Fergus Rice nyilván alszik. Amúgy sem tudna mit tenni az éjszaka közepén. – Molly ásított. – Miért nem bújsz vissza az ágyba? – Nincs kedvem aludni. A lány angyali mosolyt vetett rá. – Ez esetben talán megvitathatnánk néhány klinikailag jelentős abnormitásodat. Harry, aki félúton volt a telefon felé, megpördült. Furcsán csillogott a szeme. – Mit mondtál? – Nem szereted, amikor csúnyán beszélek? 304

– Molly… – Gyere vissza az ágyba, Harry. – Megpaskolta maga mellett a matracot. – Most az égvilágon semmit nem tehetsz, legfeljebb reggeli után. Ha nem tudsz aludni, majdcsak kitalálunk valamit, hogy agyoncsapjuk az időt. Harry tétovázott. Majd némileg ellazultak a vonásai. Odament az ágy mellé, és lenézett a lányra, bár elgondolkodó tekintetét meghazudtolták a szemében felvillanó szikrák. – Klinikailag jelentős abnormitások? – dünnyögte. – Mit mondhatok erre? Én vagyok hivatott kikurkászni őket. Igen, uram, jöjjenek azok a zsigeri rémület pillanataival szabdalt unalmas órák, és én leszek a jóllakott napközis. Harry fogai megcsillantak a döglesztően szexi vigyorban. Az ágyra térdelt, lehajolt, karjai csapdájába zárva a lányt. – Vacsora után nincs finomabb, mint egy jóllakott napközis. – Alig várom! Harry nyaka köré fonta a karját, és magára húzta a férfit. A férfiból áradt az érzéki, lenyűgözően játékos energia. Megragadta Mollyt, görgetni kezdte, míg teljesen be nem csomagolta a takarókba. Molly nevetett – tehetetlen volt. Az ágy végénél Harry a lány fölé könyökölt, aki kifulladva, felhevülten nézett fel rá, és látta a féktelen játékosságot a férfi arcán. – Nincs ízletesebb egy jóllakott napközisnél – dünnyögte Harry. Szeme csillogott a félhomályban, ahogy lassan végigsiklott a lány testén, majd megállapodott a lába között. Molly érezte Harry fogát a combja belső felén. Zihált, körmei a férfi vállába mélyedtek. Harry ujjai finoman megtalálták az utat. – Harry… Aztán érezte magán a férfi száját, a már-már elviselhetetlenül finom, érzéki csókot, és a világ darabjaira hullott. 305

* Molly becsukta a frizsidert, a friss málnával teli dobozt a márványpultra tette a mosogató mellé. – Tudod, Harry, gondolkodtam a dolgon. A lakásod tényleg szép, a kilátás pazar, de nem eléggé funkcionális. – Funkcionális? – visszhangozta Harry szórakozottan. A konyhai telefonnál állt, és épp Fergus Rice számát készült beütni. – Tudod, hogy értem. Nem eléggé hatékony. Hiányoznak a háztartási gépeim. A portörlő robot, a mosogatógép, a konyhai takarítószerkentyűk. Az Abberwick Spájz és Konyha. Nem is értem, hogyan boldogulsz ezekkel a régimódi készülékekkel. Őskori leletek. – Van egy házvezetőnőm, ha nem emlékeznél. – Harry türelmetlenül hallgatta, ahogy a telefon kicsöng. – Igen, tudom, de akkor is, ezek olyan kezdetlegesek. Harry mogorván hallgatta a harmadik kicsengést. – Tedd le azt a kést. – Csak fel akarok szeletelni pár angol muffint, hogy megtöltsem málnával. – Majd én felszelem, mikor befejeztem a telefonálást. – Eh. Mindig ilyen morci vagy reggelente? – Csak amikor késsel a kezedben látlak. – A telefon egyre csak kicsöngött. Molly letette a kést, és a pultra könyökölt. – Mit szólnál, ha az esküvő után a házamba költöznénk? – Az Abberwick-kúriába? – Harry az órára pillantott. Nyolc felé járt. Fergus korán szokott bemenni az irodájába. – Abban a bolondos öreg házban akarsz élni? – Isteni hely a gyerekeknek. Játszhatnának a régi játékaimmal. És rengeteg helyed lenne a könyveidnek. A ház egyik szárnya csak a tiéd lenne, dolgozószobának meg könyvtárnak. A gyerekek persze folyton láb alatt lennének, de szerintem te élveznéd. 306

Harry már nem a telefonba fülelt, figyelmét teljes egészében Mollyra fordította. – Gyerekek? – Persze. Hányat akarsz? Legalább kettő mindenképpen kell. – Ühüm... – kezdte Harry, de Fergus hangja félbeszakította. – Itt Rice. – Fergus, Harry vagyok. – Nem panaszképpen, Harry, de két perc múlva nyolc. Most értem be az irodába. Még meg sem ittam a második kávémat. – A Kendall-ügy miatt hívlak. – Miféle ügy miatt? Azt hittem, az a baleset Oregonban megoldotta a problémát. A pasas meghalt, Harry. – Tudom. De szeretném megvizsgálni az autót. Hová vitették a hatóságok? – Valószínűleg egy autóbontóba viszik valamikor a mai nap folyamán. Valami baj van vele? – Nem tudom. A baleset körülményeinek vizsgálatát befejezték már? – Igen. Tegnap lezárták. Minden egyértelmű volt. Semmi gyanús körülmény Bár a Ford totálkáros lett. Ez történik egy autóval, ha egyenest a szakadékba hajt. – El tudnád intézni, hogy vethessek rá egy pillantást? – Nem látom okát, miért ne. – Fergus elhallgatott, míg lefirkantott pár jegyzetet. – A délelőtt folyamán beszélek a roncstelep tulajdonosával, és elintézem. – Kösz, Fergus. Hívj, amint sikerült elintézned. Átrepülök Portlandbe, és bérelek egy autót, azzal megyek a partra. – Rendben. Harry letette a kagylót, és Mollyra nézett. – Elintézi, hogy átvizsgálhassam a Fordot. – Mit gondolsz, mit találhatsz? 307

– Nem tudom. – Figyelte, ahogy Molly leöblíti a málnát. – Lehet, hogy semmit. A lány értő pillantást vetett rá. – De lehet, hogy valamit? – Rice azt mondja, a hatóságok befejezték a vizsgálatot, ám mivel nem volt okuk arra gyanakodni, hogy Kendallt megölték, elnézhettek valamit. – Például? – Nem tudom. Megrongálhatták a féket. Összeütközhetett egy másik kocsival. Molly elgondolkodva ütögette az ajkát. – Azt hiszed, valaki talán leszorította Kendallt az útról? – Ismerősen cseng a történet, nemdebár? – Felberregett a házi telefon, félbeszakítva Harry gondolatmenetét. – Ki a fene lehet ilyen korán? – Két vendégre tippelek. – Molly óvatosan beletette a törékeny málnát egy edénybe. – Kettőre? – Vagy egy Stratton, vagy egy Trevelyan. Melyik lesz? Harry felvonta a szemöldökét, és lenyomta a gombot. – Igen? – Mr. Trevelyan, George vagyok a portáról. Mr. Hughes szeretne felmenni. – Ilyen korán? – horkant fel Harry. – Igen, uram. – Mondja meg neki, hogy fontos – hallatszott Brandon a háttérből. Keményen, határozottan csengett a hangja. – Mondja, hogy családi ügy. – Küldje fel, George – mondta Harry. Elengedte a gombot. – Akarod, hogy eltűnjek? – kérdezte Molly. – Nem. – Harry az előző esti beszélgetésére gondolt Oliviával. – Maradj itt, ahol vagy. 308

Pár perc múlva diszkréten megszólalt a bejárati csengő. Harry kelletlenül ment ajtót nyitni. Nem repesett a kilátástól, hogy a rokonaival kell foglalkoznia kora reggel. Egészen más járt a fejében. Ajtót nyitott. Brandon állt a folyosón laza pulóverben és nadrágban, mogorva képpel. – Jó reggelt – köszönt Harry barátságosan. Brandon köszönés nélkül bemasírozott. Nagyon feldúltnak látszott. – Kérsz kávét? – kérdezte Harry, és becsukta az ajtót. Brandon elengedte a kérdést a füle mellett. Megpördült, szembekerülve Harryvel. – Tegnap este Olivia itt volt nálad, ugye? – szegezte neki. – Igen. – A fenébe, megmondtam neki, hogy ne avatkozzon bele. Megmondtam anyámnak is. Mi a francért nem képesek kívül maradni? – Talán azért, mert aggódnak érted. – Nincs szükségem rá, hogy aggódjanak értem. Sem ők, se más. Egészen jól tudom intézni a dolgaimat. – Brandon bement a nappaliba, de egyből megtorpant, látva Mollyt a pult mögött. – Maga meg kicsoda? Az új házvezetőnő? – Nem – felelte Molly. – Harry menyasszonya vagyok. – Menyasszonya? – meredt rá Brandon. – Olivia mondott valamit, hogy Harry eljegyezte az Abberwick Alapítvány vezetőjét, de nem hittem el. – A hölgy Molly Abberwick – mondta Harry bosszúsan, látva Brandon döbbent arcát. – Molly, ő az unokatestvérem, Brandon Hughes, Danielle nénikém fia, Olivia férje. Molly odabólintott. – Helló, Brandon. Épp most reggelizünk. Te már ettél? – Igen, kösz. – Brandon összeszűkült szemmel, kérdőn nézett Harryre. – Szóval igaz az eljegyzés? 309

– Igaz bizony. – Harry visszaült a pulthoz. – Elég hirtelen, nem? – kérdezte Brandon. – Az idő relatív. – Molly édes mosolyt villantott Brandonra, amely édesebb volt, mint a cukor, amit épp a málnára szórt. – Harryvel úgy érezzük, elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy összeházasodjunk. Ugye, Harry? – Így van – felelte Harry. – Brandon, miért nem ülsz le? – Beszéljünk inkább a dolgozószobádban. – Nem. Éppen reggelizem. – Harry a tál málnára nézett, amit Molly akkor tett elébe. – Add ide a muffint meg a kést. Molly szó nélkül odaadta neki a kért dolgokat. Harry nekiállt felszeletelni a muffinokat. – Ha nem kérsz kávét, mit szólnál egy csésze teához, Brandon? – kérdezte Molly. – Épp most csinálok magamnak egy kannával. – Nem, kösz. Figyelj, Harry, ez személyes ügy. – Brandon Mollyra pillantott. – Családi dolog. – Mostantól – mondta kedvesen Harry – Molly is családtag. Ő az én családom. Bármit, amit nekem akarsz mondani, elmondhatod előtte is. Brandon szája vékony vonallá keskenyedett. – Csak eljegyeztétek egymást, még nem vagytok házasok. – Ami engem illet, nincs különbség. – Átnyújtotta a pult felett a gusztusos muffinszeleteket Mollynak. Mondd, ha mondani akarsz valamit. Ha nem, nem tartóztatlak. Zsúfolt nap áll előttem. Brandon közelebb lépett, és lehalkította a hangját. – Harry, legyünk realisták. Az előzményeket tekintve nem kéne előre innod a medve bőrére. – Mi a fenét jelentsen ez? – kérdezte Harry. – Akarod, hogy kifejtsem? – Igen. 310

– Te rohadtul jól tudod, mit akarok mondani. – Brandon feszengve Mollyra pillantott, aki ragyogó mosollyal nézett vissza rá. Brandon ismét Harryhez fordult. – Nézd, ez kissé kínos ügy. Menjünk a dolgozószobádba. – Nem. Brandon kijött a sodrából. – Aligha várható el tőlem, hogy érzékeny ügyeket egy idegen előtt vitassak meg. – Már mondtam, hogy Molly nem idegen. Hamarosan a feleségem lesz. Brandon elvörösödött. – Olivia nem így látja. Szerinte ez az eljegyzés sem lesz hosszú életű, akárcsak a korábbi. És ő csak tudja. – Úgy gondolod? – Olivia ismeri az embereket, Harry. Ez a foglalkozása, vagy már elfelejtetted? – Brandonban volt annyi jóérzés, hogy bocsánatkérő pillantást vessen Mollyra. – A feleségem klinikai pszichológus. Az egyik legjobb a városban. – Igen, tudom – mondta Molly udvariasan. – Már találkoztunk. Volt olyan kedves, és ingyenes tanácsadással szolgált. Brandon visszafordult Harryhez. – Biztos vagyok benne, hogy Molly diszkrét ember, és tényleg semmi kifogásom ellene. De amíg valójában nem a feleséged, nem vagyok hajlandó az ügyeimet egy kívülálló előtt megbeszélni. Harrynek elfogyott a türelme. Olyan mozdulattal állt fel az asztaltól, hogy Brandon sietve hátrébb lépett. – Azért jöttél, mert beszélni szeretnél velem – mondta szelíden Harry. – Akkor mondd el, amit akarsz, vagy menj haza. – Rendben, legyen, ahogy akarod – mondta mereven Brandon. – Majd később visszajövök. – Lehet, hogy később nem leszek itthon – mondta Harry. – Már van dolgom mára. 311

– Te ezt szándékosan csinálod, ugye? Meg akarod nehezíteni a dolgomat, amennyire csak lehet. Mit akarsz, mit tegyek? Boruljak térdre előtted, csak mert meggyőzted nagyapát, hogy hagyjon, hadd menjek a saját fejem után? – Miért nem kérdezed meg Oliviát? Úgy tűnik, azt hiszi magáról, hogy mindent tud a motivációimról. – Harry visszaült, és felvette a kanalát. – Hé! Időt kérek! – Molly, mint egy edző, T-t formált a kezével. – Fegyverszünetet javaslok. – Csészét tett az asztalra. – Tessék, Brandon, igyál egy kávét. A legfinomabb Gordon Brooke-féle pörkölt kávé. Harry ingerülten felnézett a málnájából. – Nem is tudtam, hogy Gordon Brooke keveréket iszunk. – Én nem. Csak te. Én személy szerint nem is kávézom. És ne nézz így rám. A bejárónőd vette. – Juttasd majd eszembe, hogy szóljak Ginnynek, hogy más márkát vegyen. – Kanalát a málnába merítette. – Vagy ülj le, vagy menj haza, Brandon. Utálom, hogy itt állsz fölöttem, míg eszem. Brandon füstölgött még egy percig, aztán leült az asztalhoz. Felkapta a kávéscsészét, amit Molly tálalt elé az imént, és egy hajtásra megitta. Miután végzett, halk csörrenéssel letette a csészét. – Oké, beszéljünk. – Hallgatlak. – Azért jöttem, mert szeretném megbeszélni veled az új terveim költségeit. Nagyapa beleegyezett, hogy otthagyjam a vállalatot, ami nagy megkönnyebbülés anyámnak és Oliviának, de segíteni nem fog. – Itt hagyd abba – szólt közbe Harry. – Én nem vagyok bank. Beszéltem Parkerral az érdekedben, de ennél többet nem tehetek. – Ez nem igaz. Egy csomó embert ismersz, Harry. – Brandon a csészéjét babrálta. – Tudom, hogy anyagilag te segítetted az egyik 312

Trevelyan rokonodat, amikor megvette azt a cirkuszi szórakoztatócéget. – Az más volt. – Igen? És miért volt más? A Stratton rokonok nem számítanak? – A Stratton rokonaim gazdagok. – Nem mindegyik – mondta jelentőségteljesen Brandon. – Ha kilépek a Stratton Ingatlantól, magamra leszek utalva. – Olivia legalább olyan jól megfeji a pácienseit, mint egy jó adótanácsadó az ügyfeleit. Nem fogsz éhezni. – Ez igaz, meg tudunk élni Olivia jövedelméből, amíg meg nem alapozom az enyémet – mondta Brandon. – De ő nem tud tőkét adni egy olyan méretű vállalkozáshoz, amilyet én tervezek. Ezt pontosan olyan jól tudod, mint én. – És? – Harry érezte, hogy Molly figyeli a pult túlsó végéről. – És a bankok nem fognak hitelezni, hacsak a Stratton Ingatlan be nem száll. Beszélhetnék nagyapával vagy Gilford bácsival, hogy támogassanak, de inkább nem tenném – mondta Brandon. – Te is tudod, ha közük van hozzá, rögtön át akarják venni a vezetést. – Ez igaz. Brandon elfintorodott. – Azt hiszem, tudom, miért nem léptél be soha a Stratton Ingatlanhoz. – Más irányú az érdeklődésem. – Mondj meg nekem egyvalamit. Tudtad, hogy amikor ideköltöztél Seattle-be, az egész család meg volt győződve róla, hogy azért jöttél, hogy megpumpold a Stratton rokonaidat? Harry körültekintően letette a kanalát. – Ez kezdettől fogva világos volt. – Nagyapa azt mondta, a Trevelyan-véred az oka. Azt is Mondta, hogy majd megpróbálod átverni a Strattonokat, hogy megszerezd, amit a jogos örökségednek vélsz. Azt is mondta még, hogy egy 313

buznyákot sem kapsz, hacsak be nem bizonyítod, hogy valódi Stratton vagy. – Ami annyit jelentett, hogy lépjek be a vállalathoz – fejezte be Harry fáradtan. – Brandon, ez ősrégi történet. Mit akarsz tőlem? Brandon kihúzta magát. – Neked rengeteg kapcsolatod van tőkebefektetőkkel, hisz egy rakás tanácsadói munkát végeztél ilyeneknek. Szeretném, ha megismertetnél velük. Nem protekciót kérek. Csak azt, hogy mutass be nekik. A többit én elintézem. Harry Mollyra nézett. A lány fanyar, megértő mosolyt küldött felé, de nem szólt egy szót sem. – Meglátom, mit tehetek – mondta Harry az unokaöccsének. Brandon szemében megkönnyebbülés tükröződött. – Kösz. – Felállt. – Nem fogod megbánni, Harry. Mint mondtam, majd bemutatom a prezentációmat a befektetőknek, és vállalom a kockázatot. Csak hozz össze a megfelelő emberekkel. – Egy feltétellel – próbált időt nyerni Harry. – Mi lenne az? – Add becsületszavadat, hogy leállítod Oliviát, és megakadályozod, hogy fűnek-fának terjessze a szakvéleményét a pszichológiai profilomról. Kezd fárasztó lenni. Brandon ijedtnek látszott. Elborult az arca, aztán kényszeredett mosoly villant a szemében. – Megpróbálom. De nem lesz könnyű. – Tudom. – Harry elkapta Molly pillantását. – De méltányolnám, ha meg tudnád győzni, hogy tartsa meg magának a szakvéleményét. Csak mondd neki, hogy az emberek többségét nem érdeklik a zsigeri rémület pillanataival szabdalt unalmas órák. Brandon kissé zavarodottnak tűnt. De csak vállat vont, és indult az ajtó felé. Aztán megtorpant, és Mollyra mosolygott. – Kösz a kávét. 314

– Szívesen – mondta a lány. – Ó, erről jut eszembe, Brandon, Harryvel nagy esküvőt tervezünk. Mindenkit meghívunk, a család mindkét ágáról. Természetesen téged és Oliviát is szeretettel várunk. – Ott leszünk mindketten – mondta lassan Brandon. – De én nem számítanék rá, hogy mások is elmennek a Stratton családból, hacsak nem garantálod, hogy a Trevelyan családból senki nem lesz jelen. – Mindenki ott lesz – biztosította hűvösen Molly. Brandon Harryre pillantott. Harry nem szólt. Brandonhoz hasonlóan ő is tudta, hogy reménytelen vállalkozás a Stratton és a Trevelyan családot összeterelni az esküvőre. Előbb vagy utóbb Molly is szembesülni fog ezzel az egyszerű ténnyel. – Rendben, nos, jobb, ha megyek – mondta Brandon sietve, és az ajtó felé indult. A léptei sokkal könnyedebbek voltak most, mint amikor megérkezett.

315

18

– Honnan a fenéből vagy biztos benne, hogy Trevelyan nem azért vesz feleségül, hogy rátehesse a kezét az alapítványi vagyonra? – zsémbelt Gordon, miközben összeszedte a papírokat, amelyeket korábban terített szét a pulton. – Csak ezt szeretném tudni. Honnan vagy ilyen fenemód biztos benne. Molly hirtelen támadt ingerültséggel nézte Gordont. Röviddel öt óra után járt az idő. Tessa a raktárban volt, a postai szállításra váró csomagokat címkézte fel. Harry bármely pillanatban várható volt. Ideje volt bezárni a boltot, és hazamenni. Haza. Mollyt mellbe vágta, hogy akkor érezte otthon magát, amikor Harryvel volt. Eltűnődött, vajon Harry is ugyanezt érzi-e, amikor vele van. Remélte, hogy igen. Harrynek nagyobb szüksége volt az otthonosság érzésére, mint bármelyik férfinak, akit ismert. Gordon épp akkor jelent meg az Abberwick Tea & Fűszerben, amikor Molly megfordította a táblát, hogy a bolt ZÁRVA. Gordon betette a lábát az ajtónyílásba, és ismét próbálkozott a kölcsön ügyében. Molly hagyta, hogy újra előadja a terjeszkedésre vonatkozó újabb terveit, eközben rendet rakott. Amikor Gordon befejezte azzal a kéréssel, hogy az Abberwick Alapítvány támogassa további Gordon Brooke Kávézók nyitását, udvariasan elutasította. Ismét. 316

Gordonnak vöröslött az arca. Képtelen volt elfogadni, hogy Molly nem hajlandó finanszírozni a terveit, ahogy a Harryvel való eljegyzését sem tudta megemészteni. E kettő érezhetően összekapcsolódott Gordon agyában, és valamilyen okból ez utóbbi zavarta most a leginkább. – Egyszerűen nem értem, Molly. – Gordon egy bőrmappába gyűrte a papírokat. – Miért vagy olyan biztos benne, hogy megbízhatsz benne? – Ez nem tartozik rád. Gordon most a megbántottat adta: – Régóta ismerjük egymást. Természetes hát, hogy aggódom miattad. – Ne kerülgessük a forró kását. – Molly nekidőlt a fűszerpolcnak, és türelmetlenül szemlélte Gordont, s ezt nem is igyekezett leplezni. – Valójában azt kérdezed, hogy honnan tudom, hogy Harry nem te vagy-e egy más kiadásban, ugye? És honnan tudom, hogy nem fogom felfedezni, hogy bukik a csinos eladónőkre? Gordon nyakig pirult. – Ne forgasd ki a szavaimat. – Nem tartozom neked magyarázattal – folytatta a lány. – De az az igazság, hogy minden kétséget kizáróan biztos vagyok benne, hogy Harry nem egy második Gordon Brooke. Hogy honnan tudom? Azt hiszem, onnan, ahogy hümmög. Gordon elengedte a füle mellett. – Ez nem vicc, a fenébe is! Csak próbállak megóvni, nehogy valami nagy hibát kövess el. Olyat, ami egy vagyonba kerülhet. – Kétlem, hogy annyiba kerülne, mint finanszírozni pár újabb Gordon Brooke Kávéházat. – A kávéházak igenis jó befektetések – kötötte az ebet a karóhoz Gordon. – Ez egy egészen más dolog. Én a jövőd miatt aggódom. Molly, te az Abberwick Alapítványon keresztül rengeteg pénz felett rendelkezel. Esélyes, hogy az évek során az alapítványi vagyon nőni 317

fog. Hogyan lehetsz biztos benne, hogy képes leszel távol tartani tőle Trevelyant? Az isten szerelmére, te szaktanácsadót csináltál belőle! – És? – És ő fog fontos döntéseket hozni! – Nem, nem fog. Én fogom a fontos döntéseket meghozni. – Molly most már nagyon ingerült volt. – Miért feltételezi mindenki, hogy komplett idióta vagyok az alapítvány dolgában? Miért gondoljátok, hogy a vagyon feletti ellenőrzést átruházom Harryre vagy másra? Gordon csillapítóan legyintett. – Nyugi. Higgadj le. Csak próbáltam rámutatni a tényekre. – Francokat! Próbálod aláásni a kapcsolatomat a vőlegényemmel. Egy szót sem akarok többet hallani. – Oké, oké. Ha te ezt akarod, legyen. De ne engem hibáztass, ha egy reggel arra ébredsz, hogy az Abberwick Alapítvány vagyona huss, eltűnt. – Kifelé! De azonnal! – Megyek már. – Gordon felkapta a dossziéját, és a kijárat felé hátrált. – De ha lenne benned egy szemernyi józan ész, akkor… – Elharapta a mondatot, mert nekiütközött Harrynek, aki épp belépett. – Hoppá… Harry meg se rezzent az ütközéstől, de Molly észrevette, hogy Gordon kissé megbillent. Mikor Gordon visszanyerte az egyensúlyát, megpördült, hogy lássa, ki áll a háta mögött. – Te meg mi a fenét keresel itt, Trevelyan? – Molly vőlegénye vagyok, elfelejtetted? – felelte Harry. – Kopoghattál volna – mormogta Gordon. – Nem volt bezárva az ajtó. – Gordon épp menni készül. – Molly acélos pillantást vetett rá. – Ugye, Gordon? 318

– Igen, igen, megyek már – hebegte Gordon. – A világért sem tartóztatlak. – Harry udvariasan elállt az útból. Tessa bukkant elő a raktárból. – Mindent megcímkéztem, Molly. Megyek is. Molly nem szólt. Tessára nézett, majd Gordonra. – Gordon? – szólította meg kedvesen. – Mi van? – Gordon mogorván nézett vissza a küszöbről. – Adhatok egy tanácsot? Gordon gyanakodva nézett rá. – Miféle tanácsot? Molly a pultra koppintott, agya sebesen pörgött. – Jó terméket árulsz. Én ugyan nem kávézom, de tudom, hogy a te kávéd az egyik legjobb a városban. – És? – Azért vagy bajban a kávézóiddal, mert túl gyorsan terjeszkedsz – mondta a lány. – Ha komolyan meg akarod menteni az üzletedet, akkor több figyelmet kell szentelned az alapvető üzemeltetési módszereknek. Profi tanácsra van szükséged a marketing, a csomagolás és a reklám terén. – Tényleg? – Gordon dacosan, egyben kíváncsian bámult rá. – És mit ajánlasz, honnan kérjek tanácsot? – Tessától – felelte Molly. Döbbent csend ereszkedett a boltra. Tessa tért magához elsőnek. – Miről beszélsz, Molly? Azt mondod, áruljam el Gordonnak mindazt, amit itt neked dolgozva megtanultam? – Csak akkor, ha hajlandó megfizetni – mondta Molly. Tessa haragra gerjedt. – Te tulajdonképpen azt akarod, hogy segítsem a konkurenciát? Azt akarod, hogy felturbózzam a reklámját? Új csomagolást tervezzek neki? Elmondjam, hogyan bánjon a beszállítókkal? Mégis mi lennék? – Tanácsadó – szólalt meg Harry. 319

– Tanácsadó – ízlelgette a szót Tessa. – Nem tudok túl magas tanácsadói honoráriumot fizetni – védekezett Gordon. – Nem baj – mondta Tessa bársonyos hangon. – Százalékot kérek a nyereségből. – E pillanatban az éppen nincs. Tessa Mollyra nézett, és elmosolyodott. – Majd lesz. Gordon habozott. – Nem innál egy lattét, miközben megbeszéljük? – Dehogynem – felelte Tessa. – Mit veszíthetek? – Felkapta túlméretezett hátizsákját, és követte Gordont ki az üzletből. Harry felvonta a szemöldökét, miután az ajtó becsukódott a távozók mögött. – Aggódnom kellene e miatt a hirtelen támadt szánalomroham miatt Brooke iránt? Mollyt meglepte a kérdés. – Én ezt nem Gordonért tettem. Hanem Tessáért. – Á, értem. – Tessának jó érzéke van a marketinghez – magyarázta Molly. – Alapból tehetséges, de soha nem fog belesimulni az üzleti világba. Aggódom a jövője miatt. Nem maradhat örökké az asszisztensem. Olyan helyet kell találnia, ahol kibontakoztathatja a tehetségét. Az eszembe villant, hogy a Gordon Brooke Kávéház kezdetnek jó hely lesz számára. Harry szeme felragyogott. – Tudod, mit gondolok? – Mit? – Azt, Hogy az Abberwick-kíváncsiság mellett megörökölted a családi készséget, hogy mindent megjavíts. Csak éppen úgy esett, hogy embereket javítgatsz inkább, nem élettelen tárgyakat. – Ne törődj Tessával és Gordonnal. Van valami újság a nyomozódtól? 320

Harry tekintetéből kihunyt a csipkelődő humor. – Rice húsz perccel ezelőtt telefonált. Végül sikerült megtalálnia az autót, és megállapodott a roncstelep tulajdonosával. Reggel megyek, és vetek egy pillantást Kendall autójára. – Holnap reggel Portlandbe repülsz? – Az első dolgom lesz. – Veled megyek – jelentette ki Molly. – Mi lesz a bolttal? – Tessa elboldogul vele. Ha segítségre lesz szüksége, majd odahívja az egyik barátnőjét a bandájából. Harry elgondolkodva nézett rá. Aztán bólintott. – Rendben. Talán jobb is, ha velem jössz. Molly felderült. – Gondolod, hogy adhatok majd neked néhány hasznos tanácsot? – Nem pont erre gondoltam – mondta Harry. – Hanem arra, hogy ha Kendallt tényleg meggyilkolta valaki, aki el akarta tüntetni a nyomait, akkor ott akarlak tudni, ahol rajtad tarthatom a fél szememet. Molly vágott egy grimaszt. Fogta a válltáskáját, és az ajtó felé indult. – Jó érzés, ha akarják az embert. Másnap délelőtt tíz órakor Harry egy rakás kizsigerelt autóroncs közepette állt Molly mellett. Szögesdróttal a tetején terjedelmes acélkerítés övezte a kimúlt autók maradványait. A fémtemető bejáratánál tábla hirdette, hogy ez a Maltrose Autóbontó. Megfelelő nap volt szemrevételezni a roncsot. Az ólomszínű égbolt bármely percben esőt jósolt. A tenger felől fújó élénk szél belekapott Harry ingujjába. Molly haját már kisebbfajta szénaboglyává kócolta, folyton ki kellett söpörnie a szeméből. 321

A roncstelep tulajdonosa, bizonyos Chuck Maltrose Harry mellett állt. Nagydarab ember volt, egykoron valószínűleg futballozott meg súlyt emelt. Dicsőséges napjai vélhetően a múltba vesztek valamikor – a hajdani izmok zsírpárnákká puhultak az évek során. – Ez az, amelyiket látni akarta? – nézett Harryre. Harry szemügyre vette a kék Ford roncsait, majd belepillantott a jegyzeteibe, amelyeket Fergus Rice telefonhívása közben írt le. – Igen, ez. – Akkor csak nyugodtan – mondta Chuck. – Az ötvenesért addig nézegetheti, ameddig jólesik. – Kösz. – Szóljon, ha befejezte, az irodámban leszek. – Rendben. – Harry fel sem nézett, amint a terjedelmes férfi elhömpölygött a koros lakókocsi felé, amely irodául szolgált. Figyelmét teljesen lekötötte a kék Ford. Még hozzá sem ért az autóhoz, de máris megmondhatta, hogy valami nem volt rendben a járgánnyal. Viharvert állapota ellenére a Ford ismerősnek rémlett. Csak alig néhány napja arra használták, hogy megpróbálják leszorítani vele a Sneath P2-esét a szakadékba. Kétségtelen, hogy nem volt alkalma tüzetesen megfigyelni, először a visszapillantó tükörben látta, aztán amikor elhúzott a Sneath mellett, miközben ő minden erejével a kormányt szorította, hogy tartsa az irányt, s nehogy átszakítsa a védőkorlátot. De akkor is… – Mi az, Harry? – kérdezte Molly. Ránézett. – Még nem tudom. Talán semmi, kivéve a nyilvánvalót. Molly átkarolta magát. – Egy rakás roncs. Egy olyan autót nézünk, amely lezuhant a szikláról, és egy ember meghalt benne. Kiráz a hideg, ha csak ránézek. Harry nem szólt. Nem attól volt olyan gondterhelt, hogy Wharton Kendall az autóban lelte halálát. Valami más motoszkált benne. Finom hullámokban áradt az autóból a gonoszság. 322

És ő még csak nem is volt az intenzív összpontosítás állapotában. Felötlött benne, hogy agyának az a része, amelyik jó volt – ahogy magában nevezte – az ésszerű megérzés terén, az utóbbi időben megmagyarázhatatlanul érzékenyebb lett. Pontosabban azóta, hogy Mollyval szerelmi életet élt. A felismerés főbe kólintotta. Bámulta a kék Fordot, és azon tűnődött, mi történik vele. A képzelete vadul száguldott, ez volt a probléma. Vagy valami ennél is sokkal rosszabb, sokkal-sokkal vészjóslóbb. A jó öreg terjedő rémület ott mélyen legbelül. Lehet, hogy tényleg megőrül rövidesen. – Harry? – Molly megérintette a karját. – Jól vagy? – Persze, jól vagyok. Miért ne lennék jól? – Harry visszazavarta a jó öreg félelmet a hátsó zugba. Előhívta helyette Molly biztató megjegyzését: A tény, hogy egyáltalán elgondolkozol ezen a lehetőségen, világosan mutatja, hogy a legkevésbé sem vagy őrült. Vadul kapaszkodott az önuralmába. – Csak gondolkodom. – Bocs. Harry nem vett tudomást a lány szeméből sugárzó aggodalomról. Később majd elnézést kér a türelmetlenségéért. Szintén félretolta az aggodalmat amiatt, hogy a közeljövőben esetleg kényszerzubbonyt húznak rá. Ez a fenyegetettség évek óta ott motoszkált benne. De most még várhat egy kicsit. Összeszedte magát, és figyelmesen nézte a Ford roncsait. A halott bestia belső szervei napvilágra kerültek. A motorháztető leszakadt a becsapódáskor. Az ajtók furcsa szögben lógtak, mintha a fémbőr alatt összetörtek volna a csontok. Az ablakok egytől egyig kitörtek. Világtalan szemekre emlékeztették Harryt. Lassú léptekkel körbejárta az autót. – Mit akarsz csinálni? – kérdezte Molly. Harry feltűrte az ingujját. – Csak átnézem. 323

– Minden összetört, amikor lerepült a szikláról. Honnan fogod tudni, hogy valamilyen sérülés a baleset előtt keletkezett? Harry a sárvédő fölé hajolt, és tanulmányozni kezdte a horpadt lemezt. – Nem biztos, hogy bármit is kideríthetek. Csak közelebbről is látni akarom. – A helyzet sugallta megérzés esete? – vetette fel ártatlanul Molly. Harry nem vett tudomást a megjegyzésről. Nagyon óvatosan átadta magát az összpontosításnak, ahogy lejjebb hajolt az összegyűrődött sárvédőhöz. Rossz érzés örvénylett körülötte, finoman bekúszott az érzékeibe. De nem belülről, a motorblokkból áradt. Hátralépett a sárvédőtől. Próbálta leplezni, miközben mély lélegzetet vett, de érezte, hogy Molly átható tekintettel figyeli. Valami határozottan nem volt rendben. Néhány másodperc múlva, amikor már biztos volt benne, hogy teljesen visszanyerte az önuralmát, beült a vezetőülésbe. Szemrevételezte a belső pusztítást. A kormánykerék elszállt. A műszerfal fedlapján pókhálószerű repedések. Lehajolt, hogy megnézze a fékpedált. Megint megrohanta a rossz érzés. De nem volt olyan erős az autó belsejében, mint az előbb, az elülső sárvédőnél. – Valami baj volt a fékkel? – kérdezte várakozón Molly. – Nem hiszem. – Harry magára öltötte akaratereje páncélját, és óvatosan megérintette a fékpedált. Kísérletképpen megnyomta… és ezzel párhuzamosan kiélesítette érzékeit, összpontosított. Rohadtul trükkös volt. Az ilyen fokú vegytiszta koncentráció nagyon hasznos volt, és rendkívül veszélyes. – Mi az? – kérdezte Molly. – Mit érzel? – Semmit – mormogta Harry. – A fékek rendben vannak. – Biztos vagy benne? 324

– Amennyire az adott körülmények között ez lehetséges. – Szinte teljesen biztos volt benne, hogy a fékvezetékeket nem vágták el. A rendszerben teljes volt az ellenállás. – Azt hiszem, egy elvágott fékvezeték túl nyilvánvaló lenne. Harry élesen a lányra pillantott. – Csalódottnak tűnsz. Molly vállat vont. – Elég sok régi filmet láttam. – Az ilyesfajta szabotázs csak a filmeken működik – mondta szórakozottan Harry. – A való életben nagyon kiszámíthatatlan. Az a probléma, hogy amikor a fickó elvágja a vezetéket, nem tudhatja pontosan, mikor folyik ki az utolsó csepp fékolaj. – Úgy érted, nem volt mód beállítani az időzítést úgy, hogy a fék a megfelelő kanyarban mondja föl a szolgálatot? – Pontosan. – Harry elgondolkodott ezen. – Nagyon megbízhatatlan módszer így gyilkolni. A mi emberünk, feltételezve, hogy nem Kendall, hanem másvalaki tette, az egyenesebb, előrelátóbb módszert kedvelte. – Miért mondod ezt? – Gondold el, Molly! A pasas megpróbált leszorítani bennünket az útról, és le akart lőni téged. – Értem már, mire gondolsz. – A homlokát ráncolta. – Körmönfontabb módon közelít. – De csak a gyilkossági kísérletnél – mondta lassan Harry. – Rendkívül ravasz és aprólékos, amikor elrendezi a színhelyet, és kiválasztja a balekot. Sokkal jobb a tervezésben, mint a kivitelezésben. – Szerinted ez mit jelent? Harry ránézett, eközben agya ízekre szedte a problémát. – Azt jelentheti, hogy bárki áll is emögött, sokkal tapasztaltabb a színpad berendezésében, mint a gyilkosság végrehajtásában. Az emberölés újdonság a számára. Molly megborzongott. – De miért lenne nagyobb tapasztalata az álcázásban? 325

– Talán azért – felelte Harry –, mert egészen mostanáig pusztán erre volt szüksége a célja eléréséhez. Amikor háttérműveletekről van szó, a pasas úgy gondolkodik, mint egy dörzsölt szélhámos. – Szélhámos? – Lehetséges, hogy nagy múltja van a csalás, sikkasztás és egyéb nem halálos kimenetelű bűntettekben. – Tehát okos a dolognak ebben a részében, de ügyetlen a gyilkosság elkövetésében. – Molly lehunyta a szemét. – Jóságos Isten! – Igen. – Nos, most, hogy tudjuk, nem baleset volt, érdekes lesz rájönni, hogyan bütykölték meg Kendall kocsiját – mondta elgondolkodva Molly. – Nem tudjuk biztosan, hogy nem baleset volt. Csak feltételezzük. – A te feltevéseid többek szoktak lenni puszta sejtéseknél, Harry. Ezt te is tudod, én is tudom. Harry kattanást hallott, majd rájött, hogy a foga csattant össze. Idegesítette Molly bizonyossága, hogy Kendallt megölték. Tudta, hogy a lány az ő helyzetértékelését az ösztöneinek tulajdonította. Aggasztotta a felismerés, hogy Molly feltétel nélkül hisz az ő megérzéseiben. Olyan volt, mintha a hite az ő képességeiben még gyanúsabbá tenné ezeket a képességeket. Ettől az egész látszólag még valószínűbb lett, mintha valóban valami rendellenes kavart volna bele. Harry kiszállt az autóból, kezét óvatosan az elülső sárvédőre tette. A rossz érzés megint megcsapta, ezúttal erősebben. Lehajolt, hogy közelebbről megnézze az összeroncsolódott fémet. A becsapódás lehorzsolta a kék festéket, helyenként egészen a csupasz fémig. Harry végighúzta az ujját a barázdákon. Hirtelen megállt az ujja, amikor mély horpadást tapintott egy üresen ásító lyuk mellett, ahol korábban a fényszóró volt. Megmerevedett. Molly odalépett hozzá. – Mit találtál? 326

– Kék festéket. – Mi ebben az érdekes? Az autó kék színű. – Ezt én is tudom. – Egy kis helyen megtapogatta a festést. Valami zavarta. Mély lélegzetet vett, és mindent beleadva koncentrált, lassan, óvatosan felmérte a kék zománcpöttyöket különféle aspektusból. Igyekezett, hogy figyelmének csak egy jól behatárolt része irányuljon a feladatra. Nem akarta elveszíteni az ellenőrzést. Hagyd, hogy átszivárogjon az információ, figyelmeztette magát. Egyszerre csak egy kicsi. Gondold át. Keresd az ellentmondásokat. Óvatosan rálépett az üveghídra. A tengerről fújó szél hirtelen éles lett, belekapott a ruhájába, félő volt, hogy a szakadékba taszítja. Próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Ha elveszíti az önuralmát, belezuhan a tenger legsötétebb részén a mély, hideg kanyonba. – Harry? – Molly hangja gyengéd volt, kérdő. És aggódó. Az üveg megremegett Harry lába alatt. Megigézett tekintetét felemelte az alatta tátongó végtelen sötétségről, és a szakadék túlsó partja felé nézett. Molly várta ott. Kitárta a karját. Harry visszanyerte az egyensúlyát, és elindult felé. Lépései szilárdabbak, egyre biztosabbak lettek. Megnyitotta magát az érzéseknek és a tudatosságnak. A világ körülötte ezerszer elevenebb volt, mint egy pillanattal korábban. A borús ég már nem volt egyöntetűen szürke. Hanem a fény és az árnyék sokszínűsége váltakozott rajta. Molly mosolya ragyogóbb volt, mint a nap, a szeme zöld drágakőként csillogott. Ujjai alatt visított a festék. Harry visszatartotta a lélegzetét. – Nyugi, Harry, itt vagyok. 327

Az utolsó lépéseket támolyogva tette meg az üveghídon. Kétségbeesetten nyújtotta Molly felé a kezét. A lány a karjába rohant – meleg volt, otthonos és élő. Nem volt egyedül. Lehunyta a szemét, és ölelte Mollyt, minden erejével. A világ megszilárdult, visszanyerte az élénkségét és az árnyalatait. A tengerről fújó szél alábbhagyott. A híd és a szakadék eltűnt. Harry kinyitotta a szemét. Molly nyugtalan tekintettel nézett fel rá az ölelésből. – Jól vagy? – kérdezte gyengéden. – Igen. – A lány aggódó arcára fókuszált, miközben levegőért kapkodott. – Igen, jól vagyok. – Szörnyen nézel ki. – Rendben vagyok. – Egy perccel ezelőtt égtél. – Kezét Harry homlokára tette. – Most valamivel hűvösebb vagy. Talán a férfiaknak is vannak néha hőhullámaik. Harry fulladozva felnyögött, a régi félelem és az új nevetés között vergődve. Vegyes érzelmei figyelmeztették, hogy még nem nyerte vissza teljesen az önuralmát. A lány közelről tanulmányozta. – Mit láttál a sárvédőn? – Mondtam, kék festéket. – Leguggolt az első kerék mellett. – De nem erről az autóról. – Hogyan? – Mollynak tátva maradt a szája. Odaguggolt Harry mellé. – Kék festék egy másik autóról? – Azt hiszem. – A lányra nézett. – Kék a kéken. Olyan csekély a különbség a két szín között, hogy a nyomozók soha nem vették volna észre. De van különbség. – Tehát egy másik autó is volt. – Igen. – Harry felállt. – Ami igazán érdekes, hogy valószínűleg ugyanaz a kék Ford volt, amelyik megpróbált leszorítani minket az 328

útról. Mert ez nem ugyanaz az autó, amelyikkel összeakadtunk Icy Crestből eljövet. – Ó, te jóisten! Két kék Ford. – Mondtam neked, hogy ez a pasas nagyon jól rendezi be a színpadot a kisded játékaihoz. Ezen a téren rengeteg tapasztalata van. – Ez most nem csak az egyik logikus megérzésed, ugye? – Mohó kíváncsiság égett Molly szemében. – Te tulajdonképpen érzed, hogy valami nincs rendjén azzal a kék folttal a sárvédőn, igaz? – Meglátom az apró eltérést. Sokat gyakoroltam, hogy megfigyeljem a nüansznyi részleteket. Részben ezért vagyok olyan jó abban, amit csinálok. – Ne szórakozz velem – mondta csendesen Molly. – És magaddal se. Abban a pillanatban tudtad, hogy valami nem stimmel ezzel az autóval, amikor közelebbről megnézted. Miért nem ismered be? Normál körülmények között hűvös szarkazmussal vagy ingerültséggel reagált volna a lány állhatatos nógatására. De, jóllehet úgy érezte, hogy többé-kevésbé visszatért az önuralma, még mindig a határon volt. Az eredmény az lett, hogy Molly kérdezősködése fellobbantotta benne a sötét félelmet. Egyetlen fegyvere volt, amivel harcba szállt a rémület ellen: a tomboló harag – A francba már, mi az istent akarsz, mit mondjak? – A harag, amit a félelem táplált, lüktetett az ereiben. – Hogy azt higgyem, valamiféle hatodik érzékem van? Ezzel az erővel világgá kiálthatnám, hogy őrült vagyok! – Nem vagy őrült. Már mondtam. – Ki vagy te? Valami szaktekintély? Molly nem hátrált meg a vihartól. – Harry, ha tényleg van valamilyen paranormális képességed, akkor jobb, ha elismered, és megtanulsz együtt élni vele. Hozzád tartozik, akármi is ez. 329

– Te vagy az, aki élvezed a gondolatát is, hogy elismerem, igen, természetfölötti érzékem van. Azok az emberek, akik hiszik, hogy paranormális erő birtokában vannak, rendszerint a diliházban végzik. – Lehunyta a szemét. Lázas agyában egy pszichiátriai zárt osztály képe jelent meg. – Vagy még rosszabbul. – Senki másnak nem kell elismerned az igazságot, csak magadnak. – Molly fagyosan mosolygott. – És persze nekem. Előlem nem tudod elrejteni. – Nincs mit elismerni. – Hallgass ide, Harry. Az az érzésem, hogy ha nem vagy hajlandó elismerni a képességeid meglétét, soha nem fogsz szabadulni az uralmuk alól. Nem fojthatod el a végtelenségig. – Nem fojthatom el, ami nem létezik. – Te az igazsággal foglalkozol. Ismerd el az igazságot magaddal kapcsolatban is. Gondolj úgy erre a hatodik érzékre vagy mire, ahogy a kiváló reflexeidre. Mint egy természetes, veleszületett képességre. Egy adottságra. – Természetes? A paranormális marhaságot természetesnek nevezed? Molly, kezdesz bolondabbnak hangzani, mint amilyennek Olivia tart engem. – Ez nem tisztességes Oliviával szemben. Ő nem tart bolondnak. Azt hiszi, hogy poszttraumás stressztől és időnként depresszióban szenvedsz. – Hidd el nekem, szerinte megérettem a diliházra. – De Harry… Egy lépést tett a lány felé, összeszorított ökle az oldala mellett. A szél ismét feltámadt, az ég elsötétedett. – Istenre esküszöm, Molly, hogy egy szót sem akarok többé hallani erről a pszichikai dologról. Megértettél? Egyetlen rohadt szót sem. Molly a férfi vállára tette a kezét. – Figyelj ide. 330

– Nem fogjuk újra megvitatni a kérdést – szűrte a foga között Harry. A lány meleg ujjait még az inge szövetén át is érezte. A harag lassan elszivárgott belőle, hatalmas kimerültséget hagyva maga után. – Hé, félbeszakítottam valamit, vagy mi a csoda? – Chuck Maltrose jelent meg Harry látóterében. Harry mély lélegzetet vett, és figyelmét a roncstelep tulajdonosára fordította. – Magánügyekről beszélgettünk. – Persze. Semmi baj. – Maltrose feltartotta a kezét, tenyérrel kifelé. – Nem szokásom beleavatkozni egy privát civódásba. Csak kíváncsi voltam, befejezték-e a nézgelődést. – Azt hiszem, Harry végzett már itt, Mr. Maltrose – mondta csípősen Molly. Harry figyelte, ahogy ragyogó mosolyt villant Maltrose-ra. Chuck Maltrose nem volt vérmes ember. Lapos, óvatos pillantást vetett Harryre. Harry azon morfondírozott, vajon látszik-e az őrület a szemében, vagy Maltrose csupán a harag utójára reagált, ami kétségkívül ott rezgett a levegőben. Még néhány másodpercre van szükségem, hogy összerántsam magam, gondolta. Egy perc, és rendben leszek. Szerencsére Molly rögtön elbűvölte Chuck Maltrose-t. Harry hallotta, amint a közelgő viharról cseveg vele. Mire odáig jutottak, hogy hamarosan elered az eső, Harry már ura volt önmagának. – Tehát tudjuk, hogy van egy másik kék Ford is – mondta Molly, ahogy becsusszant a bérelt autó utasülésére. – Mi a következő lépés, Sherlock? – Megállok egy telefonfülkénél, és felhívom Fergus Rice-t. – Harry ráadta a gyújtást. – Bejelentheti a zsaruknak. – Millió és egy kék Ford lehet. 331

– Igen, de kis szerencsével nincs olyan sok horpadt elülső sárvédővel. – Akkor is rengeteg. – Molly hátradőlt az ülésben. – De ennek továbbra sincs értelme. Az indíték nem tűnik logikusnak. – Gondolkoztam ezen. Lehet még egy másik indíték. – Harry a homlokát ráncolta, és rákanyarodott az útra. – Amit nem vettünk számításba. – Annyiféle indíték van a világon! Bosszú, féltékenység, kapzsiság, és folytathatnánk a sort. – Idáig a bosszúra koncentráltunk – jegyezte meg Harry. – Nehezen tartom hihetőnek, hogy egyszerre két elégedetlen feltalálónak lennék a célpontja – mondta Molly. – Egynek, talán. De kettőnek? És a féltékenységet elfelejthetjük. Az én egyszerű életemben nem volt izgalom, egészen mostanáig. – Akkor marad a kapzsiság. Molly elfintorodott. – Ha megölnek, az nem éppen a legjobb módja, hogy az alapítvány támogassa valakinek a pályázatát. Harry az utat figyelte maga előtt, és egyszer csak kristálytisztán összeállt előtte a kép. Az elmélet olyan gyorsan öltött formát és tartalmat, hogy azon csodálkozott, hogyan nem vette észre idáig a nyilvánvalót. – Tegnap este – kezdte óvatosan –, amikor bementem hozzád az üzletbe, azt magyaráztad éppen Brooke-nak, hogy eszed ágában sincs átruházni bárkire az alapítványi vagyon kezelését. – Így is van. – Molly, mi történik a vagyonnal, ha te kikerülsz a képből? – Tessék? – Hallottad. Ha valami történne veled, Kelsey lenne az Abberwick Alapítvány kezelője? – Nem, amíg be nem tölti a huszonnyolcat. Azért tettem bele ezt a szövegbe, mert nem akartam megterhelni az alapítvány vezetésének a 332

gondjával addig, míg be nem fejezi az iskolát, és bele nem vág valamibe. – Ki lenne a megbízott, ha te eltűnnél? – Venicia néném. Harry halkan füttyentett. – Az elejétől fogva látnom kellett volna. – Mi a fenéről beszélsz? Ugye nem akarod azzal vádolni Venicia nénit, hogy meg akar ölni? Ez nevetséges. Nem is tudná igazgatni az alapítványt. – Ő nem is. De a férfi, akihez hozzá akar menni, igen. Molly döbbenten meredt rá. – Te jóisten! Cutter Latteridge!

333

19

Molly pánikba esett. – Állítsd meg az autót! Telefonálnom kell. Figyelmeztetnem kell Venicia nénit. – Nyugalom – csitította Harry. – Venicia pillanatnyilag biztonságban van. Cutter még nem vette feleségül. Ha most bántaná, nem venné hasznát. Élve van szüksége rá, amíg össze nem házasodtak. – Ugye? Nincs esélye rátenni a kezét az alapítványra, amíg nem házasok? – Molly lehunyta a szemét, és magában hálaimát rebegett. – Hála az égnek, hogy Venicia néni ragaszkodott a nagyszabású esküvőhöz, ez legalább hetekig elhúzza az időt. – Igen. – És mi mit fogunk tenni? – E pillanatban semmit. – Harry formás keze szilárdan tartotta a kormányt. Nincs értékelhető bizonyítékunk, hogy Latteridge áll a dolog mögött. Háttérinformációt kell szereznünk róla. Ha valóban szakértő, akkor van előélete. Azonnal ráállítom Fergust. Molly lassan megnyugodott. Amint ismét világosan tudott gondolkodni, megrohanta a kérdés. – Ez durva. Hogy a fenébe volt képes Cutter megtervezni és kivitelezni egy ilyen forgatókönyvet? 334

– Akárki is ő, már megvoltak a kidolgozott sémái. Ez nem amatőr munka. Tudja, hogyan ügyeljen a részletekre. – Harry arca elszántságot tükrözött. – Legalábbis ami a kirakat berendezését illeti. A gyilkosságban már nem annyira jó. – Amiért hálásak lehetünk a szerencsecsillagunknak. – Rendben – folytatta Harry –, elbánunk egy profi szélhámossal. Mint mondtam, valószínűleg szerepel a nyilvántartásban. Megtaláljuk, és ráirányítjuk a hatóságok figyelmét. Molly fontolóra vette. – Tudott az Abberwick Alapítványról. Csak aki ismerős a feltalálók és a találmányok világában, az tudhatott az apámról meg arról, hogy alapítványt akar létrehozni. – Így van. Találkozhatott valamikor az apáddal vagy a nagybátyáddal. – Azt kétlem. – Miért? – kérdezte Harry. – Én már sokkal korábban tudtam az apádról, mint hogy megismerkedtünk. Egy rakás ember, aki érdekelt a robotizált szerkezetek széria-termelésében-eladásában, tudta, ki Jasper Abberwick. – Gondolom, igen – hagyta helyben Molly. A vihar, ami pár órája fenyegetett, most lecsapott. Eső ostromolta a szélvédőt. Harry bekapcsolta az ablaktörlőt. Az út vissza Portlandbe szó nélkül telt mérföldeken át. Molly időről időre Harryre pillantott, és tudta, most az egyik elgondolkodó hangulatában van. Azt is tudta, hogy minden lehetséges szögből megvizsgálja a Cutter Latteridge-problémát. Szinte érezte, ahogy Harry pengeéles intellektusa ízekre szedi a helyzetet. – Pontosan mikor tűnt fel először Latteridge a színen? – kérdezte végül Harry. – Mondtam már, hogy Venicia néni egy tengeri úton ismerkedett meg vele tavasszal. Miért? 335

– Próbálom felállítani az időrendet – mondta Harry. Ismét hallgatásba süppedt. Pár mérföld után megint megszólalt. – Azt hiszem, eleget tudunk, amit továbbadhatunk Rice-nak. Keresek egy telefonfülkét. Nem sokkal később egy benzinkút bontakozott ki a ködből. Harry lassított, és bekanyarodott a parkolóba. Leállította a motort, és kinyitotta az ajtót. – Mindjárt visszajövök. – Kiszállt, becsapta az ajtót, és elügetett az esőben a nem sok védelmet nyújtó telefonfülkéhez. Molly az esőverte szélvédőn át figyelte. Olykor-olykor kísérteties borzongás futott át rajta, ismeretlen eredetű veszélyt érzett. Először nem értette. Halálra volt rémülve, és rettenetesen aggódott Venicia biztonsága miatt is, de ez az újfajta érzés mintha kívülről áradt volna felé. Amikor Harry a helyére tette a kagylót, és visszaindult az autóhoz, Molly akkor jött rá, hogy Harry is érzi a veszélyt, és ez visszhangzik távolról őbenne. A rájuk leselkedő veszély. Ez nem különbözött attól az érzéstől, amelyet egyre gyakrabban tapasztalt, amikor Harryvel szeretkeztek. Idegen, mégis ismerős érzés volt. Harry szakította meg a fejében kavargó zavaró gondolatokat, amikor kinyitotta az ajtót, és beült a volán mögé. – Mintha dézsából öntenék. – Hátrasimította vizes haját. A szemöldökét ráncolta, látva Molly arcát. – Mi baj? Molly megköszörülte a torkát. Ha Harry érzett bármit is az utóbbi pár percben, mintha nem lett volna tudatában. – Semmi. – Halványan a férfira mosolygott. – Csak egy kicsit ideges vagyok. – Az nem meglepő, tekintve a körülményeket. – Megfordult az ülésben, áthatóan nézte a lányt. – Beszéltem Rice-szal. Megkértem, 336

hogy derítse fel Cutter Latteridge hátterét. Kis szerencsével lesz némi előzetes információja, mire visszaérünk Seattle-be. – De mit fogunk csinálni Venicia nénivel? Nem hagyhatjuk, hogy tovább randevúzzon egy gyilkossal! – Ha megpróbálod riasztani Latteridge miatt, őt is, és magadat is óriási veszélybe sodrod. – Átnyúlt a másik ülésre, és megszorította a lány kezét. – Hagyd, hogy én intézzem, Molly. – Mindig úgy tűnik, állandóan ennél a szerepnél kötsz ki. Harry elengedte a lány kezét, és ráadta a gyújtást. – Milyen szerepnél? – A hős szerepénél. Ez nagyon nem tisztességes. Egy nap valakinek téged kell megmentenie. Harry furcsa pillantást vetett rá, majd kihajtott a parkolóból. – Nem vagyok hős. – De az vagy. Higgy nekem, felismerem a hőst, ha látom. A zöld fény őrülten villogott Harry üzenetrögzítőjén, amikor késő délután hazaértek, és bementek a dolgozószobába. Három üzenet érkezett. A magánvonalad – jegyezte meg Molly. – Biztos a család hívott. – Egy kis szerencsével az egyik hívás Fergus Rice-tól lesz. – Harry lenyomta a lejátszás gombot. – Kértem, hogy a privát vonalamon hívjon. Az első üzenet Joshtól érkezett. Vidám volt a hangja. Harry? Itt Josh. Gondoltam, tudni szeretnéd, hogy ma reggel kiengedték nagyapát a kórházból. Mankót kapott, de esküdözik, hogy holnap este már a szerelőaknában lesz. A második hívó Danielle volt. 337

Harry, itt a nagynénéd. Értesültem, hogy adni akarsz majd Brandonnak egy listát tőkebefektetőkről. Azt mondja, eltökélt szándéka, hogy a családon kívül oldja meg a finanszírozást. Szerintem ez nagyon nem bölcs lépés a részéről. Hívj vissza, kérlek, ezt meg kell beszélnünk. – Tudtam, hogy Danielle néni akcióba lép. Olyan, mint egy ideges tyúkanyó, amikor az egyetlen csibéje el akarja hagyni a fészket – mondta Harry. Molly ránézett. – Mit fogsz tenni? Harry lefirkantotta Danielle nevét egy jegyzetlapra. – Beszélek vele. Meggyőzöm, hogy hagyja Brandont. – Várta a következő hangot, remélve, hogy Fergus Rice az, információkkal. Fergus volt. Harry, itt Rice. Hívj fel, amint hazaértél. Van pár hírem, ami érdekelni fog. Harry a telefonkagylóért nyúlt, s már ütötte is be a szádot. Fergus az első csöngésre felvette. – Itt Harry. Mit találtál? – A jó hír az, hogy szerencsém volt. Azzal kezdtem, hogy utánanéztem néhány bőkezű alapítványnak, amelyek hasonló vonalon működnek, mint az Abberwick. Tudod, tudományos-technikai pályázatok. – Mit találtál? – Úgy tűnik, Cutter Latteridge azonos egy bizonyos Clarence Laxton nevű szélhámossal. Fél tucat álnevet használt az elmúlt öt évben. Bizonyos alapítványokra specializálódott. Elég sikeres volt, annyit mondhatok, de egy évvel ezelőtt elkapták. – Börtönben volt? 338

– Nem. Szó szerint eltűnt pár órával azelőtt, hogy a hatóság be akarta varrni. Amikor az irodájába értek, teljesen ki volt pucolva. Nyom nélkül felszívódott. Nagyon ügyesen eltakarította a nyomokat. Ami érdekes, hogy mostanáig semmi nem utalt rá, hogy erőszakhoz folyamodott volna. – Gondolom, újdonság számára az erőszak – mondta Harry. – Az eredeti célja talán az lehetett, hogy bedolgozza magát az alapítvány vezetésébe. – Netán felajánlotta Mollynak szakértő tanácsadói szolgálatait? – Pontosan. Talán azt tervezte, hogy meggyőzi, hogy adja át neki az alapítvány napi ügyeinek intézését. Végül is rövidesen családtag lesz, és járatos a műszaki tudományokban. – Nyilván úgy gondolta, hogy megcsapolja a vagyont, aztán lelép – tette hozzá Fergus. – De amikor Molly téged alkalmazott, pánikba esett, és új tervet eszelt ki. Olyat, melyben végérvényesen megszabadul Mollytól. – Wharton Kendallt, a visszautasított feltalálót használta fedezékül. – Van benne ráció – mondta Fergus. – Ez a pasas ismert volt a kutatásairól. Tudnia kellett, ki vagy, és hogy potenciális fenyegetést jelentesz a számára. – És mi a rossz hír? – kérdezte Harry. – Nem vagyok biztos benne, hogy végül is jó vagy rossz hír. Nézőpont kérdése – folytatta Fergus. – Úgy néz ki, hogy Latteridge ma délután elhagyta az országot. Harry érezte, hogy megmerevedik. – Biztos vagy benne? – Amennyire az adott körülmények között lehetséges. Egy férfi, akire illik Latteridge személyleírása, fél háromkor elrepült Londonba. Útlevele volt, poggyásza, ami kell. – Az útlevele Latteridge névre szólt? 339

– A forrásom szerint igen. Beszéltem a barátaimmal a rendőrségen. Az a baj, hogy nincs bizonyítékunk a csalásra sem, nemhogy a gyilkosságra vagy a gyilkossági kísérletre. Harry befogta a kagylót, és Mollyhoz fordult. – Latteridge ma délután egy tengerentúli járattal elrepült. Molly szeme elkerekedett. – Elment? – Úgy tűnik. – Harry hallotta, hogy Fergus mond valamit a vonal túlsó végén. – Hogy mi? – Azt mondtam, úgy látszik, vége az ügynek, Harry. – Ezt mondtad akkor is, amikor Wharton Kendall lezuhant a szikláról az autójában. – De ezúttal valóban úgy tűnik – mondta Fergus. – Tudod, hogy van ezekkel a fazonokkal. Ha egy szélhámos szagot fog, eltűnik, mint a kámfor. – Ez igaz. Molly a homlokát ráncolta. – Kíváncsi vagyok, Venicia néni tudja-e, hogy lelépett. A legjobb, ha most rögtön felhívom. Harry a fejét rázta. – Saját szemünkkel győződünk meg róla. Ez nem olyan hír, amit telefonon közöl az ember. Molly felsóhajtott. – Igazad van. – Harry? – szólalt meg Fergus. – Ott vagy még? – Igen, itt vagyok. Azon tűnődöm, mitől kezdett Latteridge gyanakodni, hogy valaki a nyomára bukkan. – Nem tudom – mondta Fergus. – Talán az nyugtalanította, hogy hirtelen Oregonba utaztál. Valaki közelitől kaphatott fülest a mozgásodról. És megvan a forgatókönyve, hogy hogyan lép ki a képből épp időben, hogy elkerülje a hatóságokat. – Egy profi csaló mindig tudja, mikor kell leírnia a veszteségeit. – Pontosan – mondta Fergus. – Szükséged van további részletekre? Harry felkapta a tollát. – Mondj el mindent, amit összeszedtél. 340

* Molly eddigi legnehezebb feladata volt, hogy tudassa Veniciával a rossz hírt. Hálás volt Harry diszkrét, támogató jelenlétéért. Ott állt mellette Venicia frissen felújított mályvaszínű és zöld nappalijában, miközben ő elmondta a nagynénjének, hogy Cutter Latteridge soha többé nem jön vissza. Venicia első reakciója a düh és a hitetlenség volt, amelyet előbb kábult döbbenet, majd könnyzápor követett. Molly is elsírta magát. Amikor Venicia már kifulladt a zokogástól, Harry nyugodt hangon, kíméletesen előadta a részleteket. – De hát olyan konszolidált ember! – tiltakozott Venicia, miközben a szemét törölgette. – A ház Mercer Islanden… – A házat bonyolult csalások útján szerezte – magyarázta Harry. – A bankok és az ingatlanügynökök most próbálják összerakni a részleteket, de úgy tűnik, Cutter hamis hitelszerződést kötött egy keleti parti bankkal, így csapta be az ingatlanügynökséget és az ingatlannyilvántartást. – És a jacht? – Ugyanaz a történet – mondta Harry. – A közvetítő most próbálja kibogozni a szálakat. – Nem tudom, mit mondhatnék – szipogott szomorúan Venicia. – Igazi úriemberként viselkedett. – A jólneveltség és a vonzerő a munkaeszközei közé tartozik – mondta Harry. Venicia bánatosan nézett Mollyra. – Buta öregasszony vagyok, ugye? – Ez nem igaz. – Molly szeretettel átölelte. – Nem vagy öreg, és egyáltalán nem vagy buta. Cutter vagy Clarence vagy akárhogy hívják is, mindnyájunkat becsapott, Venicia néni. 341

– Rengeteg embert becsapott – mondta Harry. – Szakértő ezen a téren. – A fájdalomokozás szakértője. – Venicia megmerevedett. – Mi van, ha visszajön? Azt mondjátok, veszélyes ember. Molly Harryre nézett. – Nem valószínű, hogy a közeljövőben visszatér Seattle-be, ha egyáltalán visszajönne – mondta Harry. – Alapjában szélhámos, nem gyilkos. Az átverés az ő műfaja. Névtelenségre van szüksége, hogy űzhesse az ipart. A fő célja most az lesz, hogy eltemesse a Cutter Latteridge-énjét, és valahol messze innen új személyazonossággal térhessen vissza a tevékenységéhez. Venicia bekucorodott formatervezett fotelja párnái közé. – Most már tudom, miért sürgetett, hogy hozzuk előbbre az esküvő napját. Azt mondta, alig várja már, hogy feleségül vegyen. – Kezdett ideges lenni, mert megjelentem a képben – mondta Harry. – Nyilván érezte, hogy veszélyben van, és lelepleződhet. – Épp készültem ruhapróbára menni – suttogta Venicia. – Gyönyörű ruha… És egy vagyonba kerül. – Újabb zsebkendőért nyúlt. Mollyra nézett. – Támadt egy ötletem. – Mi lenne az? – kérdezte Molly. Venicia annak a lendületes nőnek a természetességével mosolygott, aki harminc évvel korábban hozzáment egy feltalálóhoz. – Megmondjuk a butikban, hogy igazítsák rád a ruhát, drágám. Tíz nap múlva Molly éppen egy kis adag sáfrányt mért ki, amikor hallotta, hogy megszólal az ajtó fölötti kis harang. Felnézett, és egy fiatal nőt látott, aki szegekkel kivert bőrövet, fekete mellényt és farmert viselt, és idegesen toporgott a küszöbön. Rövid, tüskés haja éjfeketére festve, karján változatos tetoválások, orrán kis, kerek szemüveg. – Ön Molly Abberwick? 342

– Igen, én vagyok – mosolygott rá Molly. – Miben segíthetek? – Heloise Stickley vagyok. – Heloise Tessára nézett, aki épp akkor lépett ki a raktárból egy zsák zöld borssal. – Szia, Tessa. – Heloise. Hát mégis eljöttél. – Tessa eltökélten Mollyra nézett, – Molly, ő a barátnőm, feltaláló. Tudod, aki basszgitáron játszik a Rubin verítékben. Molly érezte, hogy liftezni kezd a gyomra. – Aki az Abberwick Alapítványhoz akar fordulni támogatásért? – Így van. – Tessa rámosolygott Heloise-re. – Elhoztad a vázlataidat meg a jegyzeteidet? Heloise bólintott. Újabb ideges pillantást vetett Mollyra. – Ígérem, nem fogom sokáig rabolni az idejét, Ms. Abberwick. – Arról a szerkezetről lenne szó, amely a paranormális agyhullámokat mérné, ugye? – kérdezte Molly. Heloise buzgón beljebb lépett. – Valami ilyesmi miatt vagyok itt, Ms. Abberwick. Hálás lennék, ha szánna rá néhány percet, hogy elmagyarázhassam az elméletemet. Molly felsóhajtott. – Jöjjön velem. Bevezette a lányt az irodájába. Heloise arca ragyogott a lelkesedéstől és az izgalomtól. Másnap délután három órakor Harry érzékelte, hogy valami a környezetében nem működik rendesen. Tekintete lassan végigpásztázott a François Arago fényelmélettel foglalkozó munkájáról írandó cikkéhez gyűjtött jegyzethalmon. Eltartott pár pillanatig, míg rájött, mi zavarja. Egész nap nem csörgött a telefonja – a magánvonala. Mivel a napját az Arago-cikk megírásának szentelte, a nyugodt munka érdekében céges telefonját üzenetrögzítőre állította. Elnémította a készüléket, hogy ne zavarják a hívások. Ám a magánvonalát nem kapcsolta ki. A családban mindenki tudta, hogy ha otthon van, mindig felveszi a telefont. 343

Egész nap egyetlen hívás sem volt. Szokatlan eset. Harry nem emlékezett rá, mikor fordult elő utoljára, hogy egyetlen rokona sem hívta kiterjedt családjának valamelyik ágáról. No nem mintha bármi is nyugvópontra jutott volna. A Strattonágról Danielle még mindig azon bosszankodott, hogy Brandon külső befektetési forrásokat keres. Parker változatlanul amiatt füstölgött, hogy Brandon nem tágít a tervétől. Szerinte Brandon semmibe veszi őt, a nagyapját. Gilford dühöngött, és azzal vádolta Harryt, hogy kihozta a sodrából Parkert. Olivia folyton arra célozgatott, hogy Harrynek és Mollynak házassági tanácsadásra kellene járnia, mielőtt egybekelnek. Előző nap fel is hívta, és megadta újabb két pszichológus elérhetőségét. Ami a Trevelyanokat illeti, Evangeline arra próbálta rávenni Harryt, hogy segítsen neki egy új hullámvasút finanszírozásában. Josh lelkiismeretesen és rendszeresen beszámolt Leon egészségi állapotáról. Raleigh tudatta vele, hogy megint kifogyott a pénzből, és a baba bármely pillanatban megszülethet. Nem kérdéses, gondolta Harry, hogy a telefonnak csöngenie kellett volna a nap folyamán. Hátradőlt a székében, összetámasztotta az ujjait, és a telefon természetellenes némaságán elmélkedett. Tekintete megállapodott a telefonzsinóron, amely diszkréten kígyózott lefelé az íróasztal oldalán. Szeme követte a zsinór útját addig a pontig, ahol eltűnt az olvasófotele mögött, Pár pillanat múlva felállt, és a karosszékhez ment. Mögé nézett, és látta, hogy a vezeték a padlón hever. Valaki kihúzta a csatlakozót a fali aljzatból. Harry biztos volt benne, hogy ez nem véletlen. Abban is biztos volt, hogy Ginny nem követne el ilyen hibát a takarítás során.

344

Nem tartott sokáig összeállítani a lehetőségek listáját. Harry bedugta a telefont az aljzatba. Visszament az íróasztalához, felvette a kagylót, és tárcsázta a céges számát. Várta, hogy meghallja a saját üdvözlőszövegét. Nem volt különösebben meglepve, amikor a saját hangja helyett Mollyé csendült fel. Ön dr. Harry Stratton Trevelyan irodáját hívta. Ha üzleti ügyben keresi, kérem, a sípszó után hagyjon üzenetet. Ha ön családtag, akár a Stratton-, akár a Trevelyan-oldalról, és azért hívja ezt a számot, mert nem éri el Harryt a privát telefonján, kérem, tárcsázza, a következő telefonszámot. Rendkívül sürgős és létfontosságú információt fog kapni, amely közvetlen kihatással lesz az életére. Harry meghallgatta a telefonszámot, amelyet Molly az üzenet végén megadott. Rögvest felismerte. Az Abberwick Tea & Fűszer száma volt. Molly megtalálta a módját, hogy az összes családi hívást átirányítsa a boltjába. Harry sokáig ácsorgott csendben, kezében a telefonnal, és azon tűnődött, mi a fene folyik itt. Az élet egy zseniális feltaláló lányával egyáltalán nem ígérkezett unalmasnak. Molly íróasztalán élesen megcsörrent a telefon. Figyelmen kívül hagyta az erőszakos berregést, mert éppen egy vásárlóval foglalkozott. A nő író volt, és Seattle közelében lakott. Rendszeresen bejárt az üzletbe, hogy nagyobb mennyiségben különleges teakeveréket vásároljon, amelyet Molly állított össze neki. – Köszönöm, Ann. – Molly átnyújtotta a csomagot. – Viszontlátásra a jövő hónapban. 345

Ann rámosolygott. – Jövök is. Nem tudok úgy ülni a számítógép előtt, ha nincs kéznél egy kanna finom tea. Tessa kukkantott ki az irodából. – Molly, telefon! – Kösz, Tessa. Besietett az irodájába, és átvette Tessától a kagylót. – Itt Molly Abberwick. Miben segíthetek? Rövid, feszült csend állt be a vonal túlsó végén. – Molly? – Olivia hangjából sütött a felháborodás. – Hogy a fenébe gondolod ezt? Hol van Harry? – Harry pillanatnyilag nagyon elfoglalt. – Add át neki a kagylót. Beszélni akarok vele. Családi ügyben. – Sajnálom, Harry nem elérhető. Molly az íróasztal szélére ült, és a lábát lógázta. Ez már a negyedik hívás volt a családtól, mióta átirányította magához Harry telefonhívásait. Tudta, hogy Harry aznap reggel kikapcsolja a hivatali telefonját, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Ám a privát telefonját soha nem kapcsolta ki. Úgyhogy ő megtette helyette, ezért bármelyik Stratton vagy Trevelyan rokon, ha el akarja érni, kénytelen a hivatali telefont használni. Minekutána a hívó meghallgatja az üzenetét, és őt hívja fel. A hír hamar elterjedt a Stratton és a Trevelyan családban. Idáig már Brandonnal, Evangeline-nel és Danielle-lel beszélt. – Ez nevetséges! – csattant fel Olivia. – Mi folyik itt? – Elmondom majd pontosan, amit a többi telefonálónak is elmondtam. Egy kis kóstolót adok a Strattonoknak és a Trevelyanoknak abból az erőből, amit bevetek, amikor Harryvel öszszeházasodunk. – Erőből? – Pontosan, – Molly belemosolygott a telefonba. – A feleségeként kivételezett helyzetben leszek, korlátozhatom Harry elérését. 346

– Ez most valami hülye vicc? – Biztosíthatlak, hogy véresen komoly vagyok – nyugtatta meg Molly. – Ma még csak megnehezítettem, hogy telefonon elérjétek Harryt. Ám ha nem teljesítitek a követeléseimet, még rosszabb is jöhet. Képes vagyok rá, és meg is teszem, hogy lényegében elzárjam tőletek Harryt. – Te megőrültél? – Micsoda furcsa kérdés tőled, tekintve a szakmádat! Nem, nem őrültem meg, de elszántam magam, hogy elérem, amit akarok. Figyelmeztetlek, ha a Strattonok és a Trevelyanok nem teljesítik a követeléseimet, megtalálom a módját, hogy rendkívül megnehezítsem a család bármely tagja számára, hogy Harryt elérje. – Ezt nem értem. – Olivia egyértelműen zavarban volt. – Ennek semmi értelme. – Holnap délben tárom a Stratton és a Trevelyan klán tagjai elé az elvárásaimat. Garantálom, hogy minden tökéletesen érthető lesz. – Harry is tudomást szerez majd róla – fenyegetőzött Olivia. – Nem fog, ha te meg a többiek továbbra is nyugodtan, ésszerű keretek közt el akarjátok érni Harryt – figyelmeztette bájosan Molly. – Mint mondtam, holnap terjesztem elő a követeléseimet. Pontban délben, a boltom közelében, a sarkon levő vegetáriánus étteremben. Légy ott, máskülönben megtapasztalod a következményeket. Molly letette a kagylót, mielőtt Olivia azt tanácsolta volna, hogy kérjen pszichiátriai segítséget.

347

20

A Strattonok érkeztek meg először. Molly az asztalfőn állt a menő vegetáriánus étterem alkóvjában, és figyelte, amint Danielle királynői rosszallással bevezeti a csapatot. – Ez gyalázat – jelentette ki Danielle. – Jó napot kívánok, Mrs. Hughes. – Molly meghajtotta a fejét. – Örülök, hogy el tudott jönni. – Maga elképesztően durva volt a telefonban, Miss Abberwick – méltatlankodott Danielle. – Egyszerűen megfenyegetett. – Igaza van – mondta Molly –, megfenyegettem. Kikövetkeztette, hogy a Danielle-t követő két férfi Parker és a fia, Gilford volt. Koruk és az arcberendezésük legalább annyira árulkodott erről, mint egy ujjlenyomat. Mindkét férfiból áradt a jeges düh. Olivia és Brandon zárta a sort. Arcukon óvatosság tükröződött. – Jó napot kívánok. – Molly intett az újonnan érkezetteknek a székek felé. – Foglaljanak helyet. Parker ezüstös szemöldöke egyetlen vonallá egyesült arisztokratikus orra fölött. – Mi tudjuk, ki maga. Én Parker Stratton vagyok. – Igen – mosolygott rá Molly. – Telefonon beszéltünk ma reggel. Tudni akarta, miben mesterkedem, azt hiszem. 348

– Na, idehallgasson, ifjú hölgy – csattant fel Parker –, jobb dolgom is van annál, mint hogy ostoba játékot játsszak. Nem tudom, mit akar itt elérni, de ha pénzt akar kicsikarni, én mondom… – Nem pénzről van szó, nagyapa – szólt közbe csendesen Brandon. Töprengve nézett Mollyra. – Akármiről legyen is szó, az nem a pénz. Ms. Abberwick nem szenved hiányt benne. Olivia odament egy székhez az asztal bal oldalán. – Majd én megmondom, miről van szó. A hatalomról és az erőről. Nemdebár, Molly? Azt hiszed, ránk erőltetheted az akaratodat csak azért, mert Harry menyasszonya vagy. Molly megmarkolta a széke támláját. Kitartóan mosolygott továbbra is. – Foglalj helyet, Olivia. Majd később analizálhatsz kedved szerint. De kérlek, ne küldd el a számlát. – Egy Strattont nem lehet ráncigálni, Ms. Abberwick – mondta kimérten Gilford én elfoglalt ember vagyok. Csakis azért jöttem el ide ma, mert világossá tette, hogy bizonyos családi válság van. Pontosan öt percet kap, hogy meggyőzzön róla. Molly ránézett. – Foglaljon helyet, Mr. Stratton. Mindent meg fogok magyarázni. Az ajtó felé nézett, mert újabb csoport érkezett. Danielle nyitotta a száját, hogy megszólaljon, de rögtön be is csukta, ahogy megpillantotta az újonnan jötteket a küszöbön. Úgy bámult, mint aki nem hisz a szemének. – Édes Istenem! Hogy mernek ide betörni? – Mi az ördög? – fordult meg Parker, hogy lássa, mi ijesztette meg Danielle-t. Elkerekedett a szeme dühében. – Mindenható Jézus, mit keresnek itt ezek? Molly az érkező Trevelyan családot nézte. Rögtön látta, hogy igen jó kis összejövetelt szervezett. Joshsal természetesen nincs probléma. Habozás nélkül beleegyezett, hogy eljön. Ám Molly titokban meg349

könnyebbült, hogy Leont is látja, aki még mankóval járt, mellette Evangeline és Raleigh. A szoborszerű, parancsoló Evangeline hosszú szoknyában és a színes jósnőköpönyegében végignézett a Strattonokkal teli helyiségen, és mogorván Mollyra pillantott. – Nem mondtad, hogy ők is itt lesznek. – Sok mindent nem volt még alkalmam elmondani, Evangeline. – Intett a székek felé. – De rövidesen minden világos lesz. Ülj le, kérlek. Parker úgy festett, mint aki menten felrobban. Az ajtó felé indult. – Legyek átkozott, ha egy asztalhoz ülök ezzel a tolvaj Trevelyan népséggel. Leon arca rángatózott dühében. Felemelte az egyik mankóját, és keresztbe tette az ajtónyílásban, elzárva Parker elől a menekülés útját. – Nem mész sehová, vén szarházi. Ha nekünk, tolvaj népség Trevelyanoknak végig kell ülnünk ezt, akkor nektek is, ti istenverte, pöffeszkedő Strattonok. – Pöffeszkedő? – Parker kis híján felöklelte Leont. – Kit nevezel te pöffeszkedőnek, te fattyú? – Elég legyen! – Molly egy kanállal megkocogtatta a poharát. – Mindnyájan üljenek le! Igazából nem érdekel, megeszik-e az ebédet, amit rendeltem, vagy nem, de leülnek, és végighallgatnak. Máskülönben egyikőjük sem fogja tudni soha elérni Harryt. A teremnyi Stratton és Trevelyan rámeredt, pillanatnyilag egyesítette őket a közös düh. – Nem látom be, miért hiszed, hogy fenyegethetsz bennünket – mondta Danielle. – Harry egy Stratton. Egy vérrokon. Nem akadályozhatod meg, hogy kapcsolatba lépjünk vele, amikor csak akarunk. – Ó, dehogynem – vágott vissza Molly. – Tegnap már bebizonyítottam, amikor kikapcsoltam a privát telefonját. És ez semmiség volt, 350

biztosíthatom. A lehetőségek végtelenek, ha arról van szó, hogy elvágjam magukat Harrytől. És most üljenek le. Mindannyian. És leültek. Kelletlenül, ímmel-ámmal, kerülve a szemkontaktust a szemben lévőkkel, de mindkét csoport leült az asztalhoz. Csak Molly maradt állva. Végignézett a felé forduló ingerült arcokon. Egyedül Josh nézett rá derűs várakozással a szemében. A lány mély lélegzetet vett. – Köszönöm szépen. – Haladjunk – dörmögte Leon. – Nagyszerű. – Molly szorosabban markolta a széktámlát. – Egyenest a lényegre térek. Két kívánságom van. Ha mindkettő teljesül, megengedem, hogy kapcsolatba lépjenek Harryvel. Azt nem ígérhetem, hogy alkalmanként nem korlátozom a kapcsolattartást, ha úgy látom, visszaélnek vele, de nem teszem úgy lehetetlenné, hogy elérjék Harryt, mint az elmúlt huszonnégy órában. Parker fenyegetően nézett. – Miért gondolja, hogy Harry elérése olyan fenemód fontos bármelyikünk számára? – Az a tény, hogy mind itt vannak, okot ad ezt feltételeznem. – Molly elengedte a széket, és lassan sétálni kezdett az asztal körül. – Harry fontos mind a Stratton, mind a Trevelyan család számára. Életbevágóan fontos. Mindannyian megtalálják a módját, hogy kihasználják, nem igaz? Olivia rámeredt. – Mit akar ez jelenteni? Molly összecsattintotta a kezét a háta mögött. – Térjünk vissza azokhoz a rég elfeledett napokhoz, amikor Harry megérkezett Seattle-be. Úgy hét évvel ezelőtt lehetett, azt hiszem. Alig egy évvel azelőtt veszítette el a szüleit. Testvérei nem voltak. Felesége nem volt. Lényegében egy szál egyedül volt a világban. Idejött, hogy megkeresse a rokonságát. – Tévedés – szólalt meg Gilford. – Azért jött, mert ösztöndíjat kapott a tudománytörténet tanszéken a Washington Egyetemen. 351

Molly ránézett. – Az ösztöndíj, amit Harry elnyert, nem kötötte ki, hol folytassa a kutatásait. Számtalan jó hírű egyetem között választhatott. Ide jött, mert itt vannak a gyökerei. Családjának a Stratton-ága három generáció óta él Seattle-ben. A Trevelyanoknak Washington állam a bázisuk évek óta. Olivia szépen manikűrözött ujjai doboltak az asztalon. – Harry egyszer azt mondta nekem, azért maradt itt az ösztöndíj lejárta után, mert szereti Seattle-t. Azt mondta, sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie tudósokkal a helyi főiskolákon és egyetemeken. És hogy ez remek hely, ahol szakmailag kiteljesedhet. – Ezt bárhol megteheti. – Molly a fejét rázta. – Nem. Azért maradt ebben a városban az ösztöndíja lejárta után, mert helyet talált magának mind a Stratton, mind a Trevelyan családban. – Egyértelművé tette, hogy nem kér a Stratton-örökségből – közölte sértetten Parker. – Ez nem igaz – mondta csendesen Molly. – Az egyetlen, amiből nem kért, az a Stratton-pénz. – Az ugyanaz – morogta Parker. – Nem, Mr. Stratton, nem ugyanaz. Legalábbis Harry számára nem. – Molly elért az asztal végéig, s most a Strattonok térfelén sétált visszafelé. Gilford elfintorodott. – Amikor Harry visszautasította, hogy csatlakozzon a céghez, ezzel azt is kifejezte, hogy inkább tartja magát Trevelyannak, mint Strattonnak. – Mert inkább Trevelyan, mint Stratton – szúrta közbe diadalmasan Evangeline. – Fenemód igaz – tódította segítőkészen Raleigh. – Megvannak a reflexei. És Gwen nagyi mindig mondogatta, hogy szerinte Harry látó.

352

Olivia vágott egy grimaszt. – Az isten szerelmére, nem terelhetnénk a beszélgetést a realitások medrébe? Harrynek idegrendszeri zavarai vannak, nem paranormális képességei. Evangeline csupán jeges pillantásra méltatta. – Azért, mert maga nem hisz az ilyesmiben, attól az még létezik. – Persze hogy nem hiszek az ilyen pszichikai képtelenségekben – vágott vissza Olivia. – Nincs az az ésszerűen gondolkodó, iskolázott ember, aki hisz benne, beleértve Harryt is. – Nézzenek oda... – kezdte Leon. – Elég ebből a témából – szakította félbe határozottan Molly. – Akár van Harrynek paranormális képessége, akár nincs, semmi köze a mai megbeszélésünkhöz. Harry azért van Seattle-ben, mert a közelében akar lenni mind a Stratton, mind a Trevelyan rokonságnak. Azt akarja, amire a szülei vágytak, és sosem kapták meg – hogy legyen vége a viszálynak. Leon gúnyos pillantást lövellt Parkerre. – A Strattonok kezdték. Parker fojtott hangon torkolta le. – Mert te ártatlan vagy, te semmit érő fattyú. Molly megállt, és egy villával megkocogtatta Josh poharát. – Még nem fejeztem be. A családtagok mogorva képpel fordultak felé. – Köszönöm – mondta Molly. – Szóval, mint mondtam, hogy megtalálja a helyét a családban, Harry hagyta, hogy maguk mind visszaéljenek a szeretetvágyával. Danielle kihúzta magát a székén. – Azt akarja mondani, hogy kihasználtuk Harryt? Molly helyeslően rámosolygott. – Igen, Mrs. Hughes, pontosan ezt akarom mondani. Danielle tátott szájjal bámult rá, majd elvörösödött. – Ez vérlázító sértés, Ms. Abberwick. Kikérem magamnak. 353

Evangeline ugyancsak méltatlankodott. – Mi az, hogy kihasználjuk Harryt? – Pontosan az, amit csináltok – mondta nyugodtan Molly. – Hisz Trevelyan – fröcsögte Evangeline. – Bizonyos felelősséggel tartozik a családjáért. Gilford az asztal fölött keményen nézett Evangeline-re. – Az édesanyja a nővérem volt, ezt lesz szíves nem elfelejteni. Tehát Stratton. A Stratton család felé tartozik felelősséggel, nem maguk, az élősködő Trevelyanok felé. Leon ordítva tápászkodott fel. – Hogy merészeled, te tetves kis féreg! Harry semmivel nem tartozik nektek! – Üljön le, Leon, de azonnal! – Molly elhallgatott, míg mindenki rá nem figyelt ismét. – Figyeljenek ide mindnyájan! Elég régóta élek Harryvel, és hallom, miféle üzeneteket hagynak az üzenetrögzítőjén. Naponta akár kettőt-hármat is. – És? – próbálkozott Gilford. – És néha elmondta nekem, milyen kívánságokkal bombázzák, és hallottam, mit nyafogtak össze neki a különféle problémáikról. – Nyafogtunk? – Gilford mérhetetlenül felháborodott e vád hallatán. – Igen, nyafogtak – ismételte meg Molly. – Mindnyájukban, akik kapcsolatban vannak Harryvel, van egy közös dolog. Néma csend ereszkedett a helyiségre. Olivia a kanalát babrálta. – Gondolom, elmondod, mi az a dolog. – Igen – felelte Molly. – Az egyetlen dolog, ami a két családban közös, az, hogy amikor Harryvel beszélnek, mindnyájan akarnak tőle valamit. Döbbent csend követte a megjegyzést. Majd a természetellenes hallgatást hirtelen olyan hangzavar követte, amely lehetetlenné tette a beszélgetést. Molly pár percig nem is hallott mást, csak dörgő tiltakozást, ordibálást, méltatlankodást. 354

Josh volt az egyetlen, aki nem pattant fel, nem tiltakozott fennhangon. Elnyúlt a székén azzal a kecses férfiassággal, amely oly jellemző volt a Trevelyan család férfi tagjaira, és halvány, sokat tudó mosolyt vetett Mollyra. A lány rákacsintott. Végül, amikor úgy látta, hogy a kezdeti vihar csillapodni kezd, felemelte a kezét, hogy ismét átvegye az irányítást. – Emberek, ejnye, üljenek vissza! – szólt rájuk. – Üljenek le, különben elmegyek, ebben a pillanatban! Némi dühös tiltakozás még hallatszott innen-onnan, mielőtt a két család tagjai kelletlenül visszaültek a helyükre. – Most pedig – mondta Molly higgadtan –, azok számára, akik kétségbe vonják a helyzetértékelésemet, felsorolok néhány példát, amiből kiviláglik, milyen sokféle módon próbálják Harryt kihasználni. Kezdjem a Trevelyan családdal? – Miért ne? – pufogott Parker. – Lusta, semmirekellő, szemfényvesztő banda. Úgy bizony. A saját nagyanyjukat is becsapnák. Leon már állt is fel. – Micsoda, te... – Üljön le, Leon – szólt rá gyorsan Molly. – Mint mondtam, a család Trevelyan-ágával kezdem. Evangeline, kihez fordult segítségért négy évvel ezelőtt, hogy összeszedje a pénzt a Füst és Tükör Mutatványos Vállalat számára? Evangeline arca megfeszült a csodálkozástól. – Az üzlet volt. – Üzlet, amit nem tudott volna nyélbe ütni, ha nem kap segítséget Harrytől. – Molly feltartotta az ujját. – Most, az egyensúly kedvéért, nézzük a Stratton családot. Brandon, kit kerestél meg, amikor támogatásra volt szükséged az új vagyonkezelő céged alapításához? Brandon pislogott. – Ez egészen más. Csak kellett pár név a kockázatitőke-befektetők közül. – Nevek, amiket Harrytől kaptál. – Molly a második ujját is feltartotta. – Vissza a Trevelyan családhoz. Leon, ki vette az új lakókocsiját? 355

Leon sötét szeméből csak úgy sütött a düh. – Ez csak Harryre és rám tartozik, a fenébe is. – Pontosan. Harry vette magának. – Molly egy újabb ujját, tartotta fel, és a Stratton család tagjaira nézett. Gilford, kihez fordult segítségért, amikor meg kellett győzni Parkért, hogy a vállalatnak érdemes terjeszkednie a keleti parton? Gilford megütközve nézett. – Ezt meg honnan tudja? Ez belső információ! – Harry említette futólag – mondta Molly szárazon. – Beszélnem kell Harryvel, hogy a család ügyei csak ránk tartoznak – fakadt ki dühösen Danielle. – Attól tartok, már késő – mormogta Molly. – Akár így, akár úgy, Harry már családtagnak tekint engem. Ez azt jelenti, hogy maguknak is hasonlóképpen kellene tenniük. A kijelentés újabb feszült csendet eredményezett. A Strattonok és a Trevelyanok egymásra, majd Mollyra néztek. – Most pedig – folytatta élénken Molly –, minthogy bizalmas információról esett szó, talán ez a megfelelő idő, hogy emlékeztessem, Mrs. Hughes, hányszor támaszkodott Harryre az elmúlt néhány évben. – Én? – kiáltott fel a mélységesen felháborodott Danielle. – A nagynénje vagyok. Minden jogom megvan rá, hogy bizonyos problémákat megbeszéljek az unokaöcsémmel. – Azokat a problémákat, amelyek megoldását Harrytől várta, Mrs. Hughes – mondta Molly. – Biztos vagyok benne, hogy emlékszik rá, milyen idegesen rohant Harryhez amiatt, hogy Brandon a saját lábára akar állni. – Semmi szükség rá, hogy ezt most felhozza! – Nyugtalan pillantást vetett az apjára, Parkerre. – Rendben. – Molly Raleigh-hoz fordult. – Beszélhetünk arról, mennyire hasznosnak találod Harryt, amikor gyorssegélyt kapsz tőle? 356

Raleigh összerezzent. – Értem a célzást. – Azt hiszem, mindnyájan értjük – szólalt meg Parker elcsigázottan. – Világos, hová jutunk ezzel. Ms. Abberwick, ön láthatóan úgy érzi, hogy mindkét család ráakaszkodik Harryre. – Ennél azért valamivel bonyolultabb a dolog – mondta óvatosan Molly. – Pontosabb úgy, hogy Harry hagyta, hogy ráakaszkodjanak, mert mélyen belül arra vágyik, hogy mindkét családdal szoros legyen a kapcsolata, és ez volt az egyetlen mód rá, hogy részese lehessen az életüknek. – Ez nem igaz – mondta Danielle. – Természetesen mindannyian azt akartuk, hogy elfoglalja méltó helyét a családunkban. Molly szembefordult vele. – Tényleg? Harrynek ez nem így jött át. A Strattonok és a Trevelyanok egész életében azt akarták, hogy válasszon, melyik oldalra áll a két család közötti háborúban. Olivia elfintorodott. – Ez azért kissé erős. Molly oda sem figyelt rá. – Maguk mindnyájan vétkesek abban, hogy megpróbálták választásra kényszeríteni: Strattonnak vagy Trevelyannak tartja-e magát. Amikor pedig visszautasította, hogy megtagadja egyik vagy másik család iránti hovatartozását, akkor büntetni akarták ezért. Parker szeme összeszűkült. – Ez a maga nézőpontja, Ms. Abberwick. Van Harrynek egy másik oldala is, amelyet maga láthatóan nem ismer. Nem ám az a Mr. Cuki Fiú, amikor rá akarja kényszeríteni valamelyikünkre, hogy azt tegyük, amit szerinte tennünk kellene. – Ezt én is megerősíthetem – dörmögte Leon. – Harry kemény játékos, az tény. Gilford savanyú képpel nézett a lányra. – Az apámnak és Leonnak igaza van, Ms. Abberwick. Harry nem habozik zsaroláshoz, erőszakhoz vagy nyílt fenyegetéshez folyamodni, ha szükségesnek látja. 357

Molly önelégülten mosolygott. – Ezt nem kétlem. Mindkét családtól ezt örökölte, attól tartok. – Ez mit akar jelenteni? – fortyant fel Evangeline. – Azt – felelte Molly hidegen –, hogy Harry csak annyira kemény, amennyire maguk rákényszerítik, hogy az legyen. Elvégre félig Stratton, félig Trevelyan. Az a lényeg, hogy igazából senki sem érti meg maguk közül. Olivia dölyfösen legyintett. – Ostobaságokat beszélsz, Molly. Biztosíthatlak, hogy én nagyon is jól értem Harryt. – Nem – mondta Molly. – Nem érted meg. Képtelen vagy rá. – Történetesen ez a szakmám – emlékeztette Olivia. – Ez a te bajod – vágott vissza Molly. – Ne vedd zokon, Olivia, de te a saját szakmai nevelésed rabja vagy. Kizárólag bizonyos elméleti perspektívából vagy képes szemlélni az emberek viselkedését. – Ezt a perspektívát történetesen komoly tudományos kutatások és tanulmányok támasztják alá – vágott vissza Olivia. – Te hagyományos technikákkal próbáltad Harryt analizálni – mondta Molly. – De azok nála nem működnek. Nem akarok most belemerülni a témába, de higgy nekem, amikor azt mondom, hogy Harry más. Olivia úrinősen horkantott. – Ez nevetséges állítás, és csak azt mutatja, mennyire tájékozatlan és szándékosan naiv vagy. Neked nincs tapasztalatod a klinikai pszichológia terén, Molly. A nézeteid nem többek, mint vágyálmok. – Ha már a vágyálmoknál tartunk – szólalt meg Brandon szárazon –, szeretném, ha leszállnál Harry pszichológiai problémáiról, Olivia. Többé-kevésbé megígértem neki, hogy minden alkalommal megpróbállak megakadályozni, hogy analizáld. Olivia lángvörös lett. – Miről beszélsz? – Arról, hogy bosszantja – magyarázta Brandon. – És nem is kárhoztatom érte. Tudod, mit? Mollynak igaza van. Harry óriási szíves358

séget tett nekem. A legkevesebb, amit tehetek, hogy megvédem tőled. Mondhatsz róla akármit, Harry nagyon okos. Ha szakember segítségére lesz szüksége, hagyd, hogy családon kívül intézze, oké? Olivia elképedt. Már készült mondani valamit, de inkább csöndben maradt. Brandon Mollyra nézett. – Azt hiszem, mindannyian értjük, mit akarsz mondani. Ami engem illet, egyet kell értenem veled, mert a te szemszögedből úgy fest, hogy ilyen-olyan módon mi mindnyájan próbáljuk kihasználni Harryt. – És megpróbáljátok állásfoglalásra kényszeríteni egy olyan háborúban, amit nem ő kezdeményezett – foglalta össze Molly. – Ezt megerősíthetem – dünnyögte Josh. – Évek óta vele élek, vagy elfelejtettétek? Nagyon jól tudom, milyen volt ez neki. Mindenki mindig őt nyaggatta. Hogy fordítson hátat egyik vagy a másik családnak. Molly jól látja. Itt mindenki több mint boldogan kihasználta, amikor éppen szüksége volt rá. Danielle királynőien felszegte az állát. – Hát én egyáltalán nem értek egyet. Senki nem használta ki Harryt. Kötelezettsége van a családdal szemben, aminek időnként eleget tesz. Ennyi a lényeg. – Akármi is az igazság – szólalt meg Gilford nyilvánvaló, hogy Molly másképp látja a helyzetet. És tetszik vagy sem, ő megy férjhez Harryhez. Azt hiszem, igazsága van. Egyikünk sem akarja, hogy csak rajta keresztül lehessen eljutni Harryhez. A feleségeként igenis befolyásolhatja a helyzetet. Ha úgy dönt, hogy megvédi tőlünk, megteheti. Evangeline méricskélő pillantást vetett Mollyra. – Mit vársz tőlünk? – Mint az elején jeleztem, két követelésem van – mondta Molly. Josh szája felkunkorodott. Sejtette, mi következik. – Először is – kezdte a lány –, a közelgő házasságkötésünk tiszteletére szeretnék egy legénybúcsút Harrynek. Igazi legénybúcsút. 359

Olyat, amelyen minden épkézláb hímnemű egyén részt vesz, a család mindkét ágáról. Semmilyen kifogást nem fogadok el. Josh és Brandon fogja megszervezni. Az asztal körül ülők csak hápogtak. Josh és Brandon gyanakvó pillantást váltott. – Másodszor – folytatta Molly –, elvárom, hogy mindenki mindkét családból jelen legyen az esküvőnkön. Aki nem jön el, annak az elkövetkező ötven-hatvan évben rendkívül nehéz lesz elérnie Harryt. – Te jóisten! – dünnyögte Parker. Molly a családtagok döbbent arcát nézte. – Világosan fogalmaztam? – A lehető legvilágosabban – vigyorgott Josh. Molly homlokráncolva fordult felé. – Még egy dolog. Nem lesznek tortából előugró meztelen nők Harry legénybúcsúján, értve vagyok? – Igenis, asszonyom – mondta Josh. – Nix meztelen csajok a tortában. Vettem. Molly az ajtó felé nézett, ahol megjelent egy pincér tálcával. – Nos, ennyi volt. Ebédeljünk. És tilos a kajacsata. Aznap éjjel Harry éjfélkor felébredt. Fokozatosan ébredezett, nem hirtelen pattant fel a szeme. Csak feküdt a sötétben, és azon tűnődött, mi ébreszthette fel. Sehogy sem jött rá. Nem érzett semmi rosszat. Nem voltak rémálmai. Nem voltak furcsa neszek. Aztán hirtelen, megmagyarázhatatlanul tudta, hogy Molly ébren van. Magához vonta. Molly lágyan dorombolva kényelmesen elfészkelődött a karjában. Harry a combja közé csúsztatta a lábát. – Mi a baj? – suttogta. – Semmi. – Biztos? – Orrát Molly vállához dörgölte. Finom illata volt. Melegség járta át és öröm, szinte belereszketett. Hirtelen minden átmenet nélkül éber lett. 360

– Biztos. Csak fekszem, és gondolkodom. – Dünnyögsz. – Tessék? – Dünnyögtél. – Lecsúsztatta a hálóing vállát, szabaddá téve a lány pompás mellét. Csodás érzés volt. Finom. Izgató. – Hallottam ám. Molly elengedte a füle mellett. – Harry, mit művelsz? – Szerinted mit? – Megcsókolta a mellbimbóját, amely rögvest megkeményedett. – Harry? – bökte meg a vállát. – Igen? – Keze Molly hasán kalandozott. – Mit szólsz elsejéhez? Mához két hétre. – Mi lesz elsején? – Ujjai a lány ölének háromszögében matattak, ízlelgették harmatos melegét. Molly visszatartotta a lélegzetét. – Az esküvőnk. Addigra Kelsey is visszaér a nyári gyakorlatról. Én... Harry... – A férfi hajába túrt, testét a Harryéhez nyomta, átadva magát kutakodó kezének. Gyönyör cikázott át Harryn. A lány testének válasza valami meghatározhatatlan módon egyre erőteljesebb, egyre ismerősebb, egyre meghittebb volt minden újabb szeretkezésükkor. Mintha hangszeren játszanának. Minél többet gyakorolnak, annál szebb a muzsika. – Elseje jól hangzik – suttogta Harry. – Befejezed addigra a cikkedet? – Molly kapkodta a levegőt. – Igen. – A lány selymes combja közé helyezkedett, és lassan beléhatolt. – Igyekszem minél előbb befejezni. Nem próbált küzdeni a testét átjáró sürgetés ellen, elmerült a lányban. Átadta magát az érzékeknek, s feloldódtak a mindent elsöprő gyönyörben.

361

Mintha idáig, míg meg nem ismerte Mollyt, egy lehúzott redőnyű szobában élt volna. Most, amikor így voltak együtt, a redőny eltűnt, az ablakok kitárultak, és végre színesben látta a világot. Hosszú idő múlva Harry elégedetten sodródott az álom felé, átadva magát a szeretkezést követő jóleső érzésnek. Egyik része ködösen tudatában volt a bekandikáló holdfénynek, Molly hozzá bújó testének és annak a magasztos érzésnek, amelynek nem ismerte a nevét. Céltalan kíváncsisággal ízlelgette magában ezt az érzést. Olyan, mint egy némán harsogó dal, gondolta. Nem, ez érzelem volt. Valahol az elméjében alakot öltött. Molly megint dünnyögött. Nem volt kellemetlen érzés, döntötte el magában. Sőt inkább megnyugtatónak találta. – Ne aggódj emiatt – motyogta Molly. – Majd hozzászoksz. Harry felkönyökölt. – Hozzászokom? Mihez? De Molly nem válaszolt. Már mély álomba zuhant.

362

21

Olivia elgondolkodva hörpintett a különleges Assam keverékből készített teából, amit Molly az imént szolgált fel neki. Körülnézett Harry nappalijában, ahol számos könyvvel teli kartondoboz hevert. – Tudod, hová vitték? – Nem. – Molly magának is töltött teát, és visszaült a szófára. Farmerbe bújtatott lábát maga alá húzta, és kissé kényszeredetten mosolygott Oliviára. – Talán jobb is így. – Figyelmeztettem Josht, hogy semmi tortából előugró meztelen nő, de annyi más ötletük lehet, hogy jobb nem belegondolni. – A legénybúcsúknak nincs túl jó hírük. Molly vágott egy grimaszt. – Ne is mondd, ősi tradícióról szól. Talán középkori maradvány, amikor is az esküvőn részt vevő férfiak leitatták a vőlegényt, és belökték a menyasszony mellé az ágyba. Olivia éles pillantást vetett rá. – Szóval miért ragaszkodtál hozzá, hogy a Stratton és a Trevelyan férfiak bulit csapjanak Harrynek? – Szerintem magad is kitalálod a választ. Olivia a szemébe nézett. – Igen. Nem kell hozzá pszichológiai doktorátus, hogy kitaláljam. Azt akarod, hogy Harry érezze: a családjának fontos annyira, hogy fegyverszünetet kössenek a kedvéért. – Ez az, amit szeretne elérni. Ez az egyetlen, amit mindig is szeretett volna. 363

– És te biztosítottad, hogy megkapja. El kell ismernem, lenyűgöztél. Nem hittem volna, hogy van olyan erő a földön, ami ráveheti a Strattonokat és a Trevelyanokat, hogy legalább egy kis időre félretegyék a viszálykodást. – A Strattonok és a Trevelyanok nem annyira hajthatatlanok. Csak tudni kell bánni velük. Olivia hirtelen támadt megértéssel nézett rá. – Te tényleg szereted Harryt, igaz? – Igen. – És ő... – Olivia elharapta a mondatot, és félrenézett. – Bocsánat, ez most nagyon személyes kérdés lesz. Persze mondhatod, hogy nem tartozik rám, de nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem. Mondta neked, hogy szeret? – Nem pontosan így – ismerte el Molly. Nem egészen értette, miért kopogott be hozzá Olivia tíz perce. Kilenc körül járt az idő. Egy órával azelőtt Josh lerángatta Harryt a mélygarázsba azzal az ürüggyel, hogy megmutasson neki egy vadonatúj Ferrarit, ami ott parkol az egyik állásban. Harryben persze van annyi Trevelyan-vér, hogy ne tudjon ellenállni egy ilyen hatalmas csábításnak. Amit Harry nem tudott, amikor beleegyezett, hogy lemegy és megnézi ezt a csodát, hogy beletuszkolják egy terjedelmes limuzinba, amit Brandon bérelt ki aznap estére. Mollynak volt néhány feszült pillanata, ám az, hogy Harry és Josh nem ment vissza a lakásba, azt jelentette, hogy a kis tréfa sikeres volt. Megkönnyebbülve tervének ígéretes indulásától, elmosogatta a vacsoraedényeket, majd egy könyvvel a kezében felkucorodott a szófára, amikor is megérkezett Olivia. Molly úgy vélte, hogy Olivia csak beszélgetni akar. – És nem bánt, hogy egyszer sem mondta ki, hogy szeret? – kérdezte Olivia. 364

– Majd erre is sor kerül. – Legalábbis Molly remélte, hogy Harry végül csak rájön, hogy amit iránta érez, az szerelem. – Harry a maga módján és a maga idejében csinálja a dolgokat. Ő másmilyen. – Folyton ezt mondod. – Mert igaz. – Molly rámosolygott a csésze pereme fölött. – Én olyan családból származom, amely tele volt egy kissé másmilyen emberekkel. Felismerem őket, ha látom. – Igen, de Harry másmilyensége, ahogy te nevezed, egyre mélyül. – Olivia, nem bánod, ha felteszek egy személyes kérdést? Olivia egy pillanatra zavarba jött. – Mondd csak. – Mit láttál Harryben eleinte? Az nyilvánvaló, hogy nem illettetek össze. Olivia sóhajtott. – Talán nem hiszed el, de az elején én őszintén hittem, hogy remekül passzolunk egymáshoz. Előadást tartott arról, mennyiben járultak hozzá a felvilágosodás gondolkodói a pszichológia fejlődéséhez, és ezután, a tiszteletére adott fogadáson ismerkedtünk meg. – Úgy találtad, hogy van bennetek valami közös? – Nos, igen. – Olivia elfintorodott. – Harry igen elismert tudományos körökben. Intelligens. Művelt. Érzelmileg szilárd. Legalábbis eleinte úgy tűnt. – Ah, értem. Az ő híres önuralma. – Elvigyorodott. – Mikor jöttél rá, hogy ez veszélyes szenvedélyek és sötét vágyak fortyogó katlanát leplezi? Olivia elsápadt. – Tessék? – Nem számít. Csak cukkollak. Mikor döntöttél úgy, hogy nem egymásnak teremtettek benneteket? Olivia fészkelődött a székén. – Tényleg bele akarsz menni? – De mennyire! Majd’ meghalok a kíváncsiságtól. – Hogy őszinte legyek, nagyon hamar világossá vált, hogy Harrynek komoly érzelmi zavarai vannak, amelyek terápiát igényelnek, 365

hogy képes legyen egészséges, normális kapcsolatot kialakítani egy nővel. – Hm. – Én megpróbáltam – mondta elkeseredetten Olivia. – Isten a tudója, hogy én próbáltam. Harry nem beszélgetett velem. Elutasította, hogy tanácsadásra vagy terápiára járjon. Mondtam, hogy már vannak gyógyszerek, amelyek segíthetnének. Nem volt hajlandó orvoshoz menni. És aztán... – Aztán mi? – Nos, kezdett idegesíteni, ha az igazat akarod tudni. – Miért? Olivia kibámult az éjszakába. – Az volt az érzésem, hogy vár valamit tőlem, amit nem tudok megadni neki. Nem tudtam, mi volt az, aminek szükségét érezte. Csak azt tudom, hogy képtelen voltam megadni neki. – És te mit vártál tőle? – kérdezte Molly. Olivia átható pillantást vetett rá. – Egy egészséges, kiegyensúlyozott, kölcsönösen kielégítő kapcsolatot, természetesen. Egy házasság alapja az egymás iránti tisztelet és bizalom, a másik elfogadása. – És te úgy érezted, hogy ezt nem kapod meg Harrytől? – Lehetetlen volt. Harry... – Olivia kereste a megfelelő szavakat. – Harry eleinte nagyon visszafogott volt. Ám a jegyességünk végére idegen lett belőle. Kezdett maga alá gyűrni. – Maga alá gyűrni? – Nehéz ezt megmagyarázni. Valójában magam sem értettem igazán. Soha nem találkoztam még ilyen tünetekkel a klinikai praxisomban, és az egyetemen sem tanulmányoztam hasonló kortörténetet. Biztos vagyok benne, hogy a furcsa viselkedése a poszttraumás stressz következménye, de nem voltam tisztában vele, miről is van szó. Nagyon megrémültem. Tudtam, hogy ki kell lépnem ebből a kapcsolatból. 366

– Brandon pedig ott volt, várva, hogy megmentsen? Harag lobbant Olivia szemében. – Nem ő mentett meg. Én mentettem meg magamat. – Bocsánat. – Brandonnal akkor ismerkedtem meg, amikor eljegyzésünk utolsó heteiben jártunk Harryvel. Elismerem, kezdettől fogva erős vonzalom támadt közöttünk. Ezt mindketten tudtuk, bár próbáltuk tagadni. Aztán Brandon észrevette, hogy egyre elviselhetetlenebbek számomra Harry depressziós rohamai és a... a hevessége. – Te beszéltél Brandonnak Harry viselkedéséről? Olivia bólintott. – Brandonnal úgy tudtam beszélgetni, ahogy Harryvel soha. Igazi megkönnyebbülés volt. Molly előrehajolt. – Olivia, minden rendben van. Ne kínozd magad tovább a bűntudattal. – Ez ügyben nincs bűntudatom – tört ki Oliviából. Szemét elöntötte a könny. – A bűntudat bénító, romboló érzelem. Nincs okom bűntudatot érezni. – Nincs is, egyáltalán – vigasztalta Molly. – Te meg Harry nem illettetek össze. Hidd el. Ebben minden kétséget kizáróan biztos vagyok. – Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte megütközve Olivia. – Harrynek olyan az érzelmi kötődése, amit te sosem leszel képes valamilyen cifra pszichológiai elmélettel megmagyarázni. Sosem fogod igazán megérteni. Mint már mondtam neked, Harry másmilyen. Olivia csészéje koppant a csészealjon. – Próbáltam segíteni neki. – Tudom. – Mindent elkövettem, hogy meggyőzzem a terápia szükségességéről. – Felkapta a ridiküljét, és zsebkendő után kotorászott benne. Megtörölte a szemét. – Ó, istenem, ezt te nem értheted! Olyan volt, mintha az apámat láttam volna újra meg újra. 367

– Jaj, drágám – suttogta Molly. Olivia nem is hallotta. Egyre a könnyeit törölgette. – Az apám depressziótól szenvedett. Az idő haladtával egyre súlyosbodott az állapota. Az anyám megpróbálta megnézetni egy orvossal. Én is próbáltam. De visszautasította. Egy nap fogta a puskáját, és kiment az erdőbe. Soha nem jött vissza. Molly letette a csészéjét, felkelt a szófáról, és odament Oliviához. Szorosan átölelte. Olivia nem ellenkezett. Ehelyett Molly vállába fúrta a fejét, és megállíthatatlanul zokogott. Molly gyengéden paskolgatta a hátát. – Olivia, te pszichológus vagy. Szükségtelen, hogy én mondjam el neked, hogy nem vagy felelős az apád öngyilkosságáért. – Nem. Isten a tudója, hány terápián vettem részt a tanulmányaim során, hogy tudjam. – Lassanként elapadtak a könnyei. – És nyilván felesleges emlékeztetnem rá, hogy Harry nem az apád. Nem kell megmentened. Nem a te problémád. Olivia szipogott egyet-kettőt, majd felemelte a fejét. Megpróbálkozott egy reszketeg mosollyal. – Tudod, mit? Szerintem pályát tévesztettél. Pszichológusnak kellett volna menned. – Köszönöm. De a tea- és fűszerbolt inkább kedvemre való. – Lehet, hogy azért látod tisztábban a helyzetet, mert nem tanultad szervezett keretek között – tűnődött Olivia, és a telesírt zsebkendőt visszadobta a ridiküljébe. – Én csak annyit tudok, hogy úgy érzed, cserbenhagytad Harryt, és ezt az érzést csak bonyolítja az, hogy belegabalyodtál a kapcsolatba. Csak elképzelni tudom, micsoda katyvasz lehetett. – Katyvasz? – Persze. Ott vagy te, eljegyezve egy pasassal, akiben egyre inkább a pácienst látod, nem a szeretőt. Egy pasas, akinek a problémái az apádéira emlékeztetnek. – Legyintett. – Ugyanakkor beleszeretsz 368

egy másik pasasba, aki történetesen a te páciensed-vőlegényed rokona. A tetejébe a páciensed egyre érthetetlenebbül viselkedett, és nem volt hajlandó terápiára menni. Nem csoda, ha besokalltál, és felbontottad az eljegyzést. Ez volt az egyetlen értelmes, józan megoldás. Rövid, nehéz csend telepedett rájuk. – Általában nem használjuk a besokall meghatározást a klinikai pszichológiában – mormogta Olivia. – De talán ez a találó kifejezés ebben a különleges helyzetben. Molly hunyorított. – Jól hallottam? Ez valami kis humor volt? Így viccelődnek a pszichológusok? Olivia, most megleptél! Olivia halványan elmosolyodott. – Abban egészen jó vagyok, hogy hány agykurkász kell ahhoz, hogy kicseréljenek egy villanykörtét. Molly felnevetett. – Alig várom, hogy elmeséld. Végre Oliviának már a szeme is mosolygott. – Lehet, hogy igazad van. Talán itt az ideje, hogy megszabaduljak a Harry iránt érzett bűntudattól. Azt hiszem, jó kezekben van. Parker komoran, megvetően nézett végig a zajos kocsmán. Egy country-western banda töltötte be a helyiséget egy nyekergő balladával a fájdalmas szerelemről és a jó itókáról. Az énekesnő testhezálló ezüstlamé ruhát viselt. A bárban lebzselő férfiak közül senki nem fáradt vele, hogy levegye a kalapját. A sarokban duhaj társaság lármázott. – Ki a fene választotta ezt a kócerájt? – dohogott Parker. – Mi. – Josh Brandonra nézett támogatásért. – Gondoltuk, ez semleges terep – mondta Brandon erőltetett lelkesedéssel. Intett egy strasszokkal díszített cowboymellényes nőnek. – Igyál egy sört, nagyapa. – Én whiskyt iszom – morogta az öreg. 369

– Ami azt illeti, én is. – Leon az asztalukhoz közeledő pincérnőre kacsintott. – Szép a csizmája, babám. – Jesszus, Leon bácsi – horkant fel Raleigh –, ne csinálj hülyét magadból, oké? – Tetszik a csizmám, miszter? – A nő lenézett a szegeccsel kivert piros cowboycsizmára, amely illett a kalapjához. Leon vigyorgott. – Aha. – A magáé lehet, ha akarja. Az este végére totál kicsinálja a lábamat. – Én orvosolhatom ezt a problémát, kedveském – emelintette meg a szemöldökét Leon. – Nem, kösz. – A nő kurta mosolyt villantott rá. – Már van valaki, aki szívesen megmasszírozza a fájós lábamat. – Mekkora darab az ipse? – kérdezte Leon számítón. – Nem pasi, nő – mormogta a pincérnő. – Száznyolcvan magas, bőrszerkót visel, és Harleyval jár. A Rubin veríték nevű zenekarban játszik. Hallott már róluk? – Hm, még nem – ismerte be Leon. – Valószínűleg nem igazán az én zeném. – Valszeg nem. Kétlem, hogy maga meg a barátnőm jól kijönnének egymással – mondta a pincérnő. Leon megrándult. – Gondolhattam volna. Ha az ember egy rakás Strattonnal ruccan ki, mi mást várhatna? Parker fenyegetően nézett rá. – Ne csináljon nagyobb bolondot magából, mint amekkora már így is, Trevelyan. Engem ismernek ebben a városban. – Aztán miről? – bandzsított rá Leon. – Maga itt a pinabubus? – Hagyd abba, nagyapa! – sziszegte oda Josh. A pincérnő nem zavartatta magát, a tollát határozott mozdulattal a jegyzettömbjére csapta, magára vonva az asztalnál ülők figyelmét. – Parancsolnak valamit? 370

– Egy sört kérek – mondta sietve Josh. – Én szintén – csatlakozott Brandon. – Meg egy kis nachost. – Ha csak sör van – szólt mogorván Parker –, akkor nekem is egyet. – És nekem is – csatlakozott Raleigh. Gilford a homlokát ráncolta. – Nincs véletlenül a kínálatukban valami a helyi kis sörfőzdékből? – De van, uram, egy helyi márka – felelte a felszolgáló. – Skid Road. Gilford bánatosan nézett. – Nem hiszem, hogy hallottam volna róla. – Egy kis sörfőzdéből való, nemrég nyílt a Pioneer Roadon – világosította fel a pincérnő. – Rendben, megkóstolom. A nő várakozón nézett Harryre, aki az asztalfőn ült. – És önnek, uram? – A Skid Road jól hangzik – mondta Harry. – Legyen mindenkinek Skid Road – adta le a rendelést Gilford. – Máris hozom. – A pincérnő rövid, piros cowboy-szoknyája zsebébe pottyantotta a noteszt, és eltűnt a tömegben. Leon sóvárogva bámult utána. – Ezek nem szokványos cowboylányok. – Fogja be, maga vén kakadu – dörrent rá Parker. – Nem hallott még a szexuális zaklatásról? Leon úgy tett, mint aki csodálkozik. – Nem én. Hová kell menni ilyenért? Josh elnézően felsóhajtott, és Harryre nézett. – Jó buli, nem? Harry az asztal körül ülő férfiakat figyelte. A kis társaság gyakorlatilag a huszonegy éven felüli, legközelebbi férfirokonaiból tevődött össze. Ez volt az első alkalom, hogy együtt látta őket, egyazon helyiségben. 371

– Feltételezem, hogy ez Molly ötlete volt, ugye? – mondta, megtörve az asztalra ereszkedő csendet. – Ezt honnan szeded? – dünnyögte Gilford. – Csak egy kósza gondolat – felelte Harry. A szeme sarkából látta, hogy a pincérnő feléjük tart egy tálcányi sörrel. Azon tűnődött, vajon meddig bírják ezt a bohózatot, s mennek haza végre. Raleigh homlokráncolva fordult hozzá: – Na, Harry, tudom, mi jár a fejedben, de tévedsz. Mi most elbúcsúztatunk téged. Ugye, Leon bácsi? Leon elfintorodott. – Persze. – Hátradőlt, amikor a pincérnő elé tett egy üveg sört. – A fenébe, én mindig kész vagyok egy bulira. Parker felkapta a sörösüvegét. – Volnál olyan kedves válaszolni egy kérdésemre, Harry? – Éspedig? – mondta Harry. – Nincs kifogásom az ellen, hogy megházasodj. A te dolgod. De mi a csudáért akarsz elvenni egy ilyen parancsolgató kis jószágot, mint ez a Molly Abberwick? Fiam, hidd el nekem, ez a nő pokollá fogja tenni az életedet. – Ez bizony igaz – csóválta a fejét Leon. – Mondok én neked valamit. Ez a hölgy elkapta a golyóidat. Harry ránézett. – Nem csak elkapta. – He? – pislogott értetlenül Leon. – Megszorongatta. – Harry kortyolt a söréből. – Apró, de jelentős különbség. Lehet, hogy te nem vagy ilyesmire kényes, Leon bácsi, de az ilyen dolgokban én nagyon akkurátus vagyok. Döbbent csend támadt az asztalnál. Mindnyájan Harryre meredtek. Aztán Brandon szája mosolyra húzódott, és egy pillanattal később hahotában tört ki. Josh harsány röhögéssel csatlakozott hozzá. Gilford elvigyorodott. – Szarházi – mormogta Leon, és kuncogni kezdett. 372

Parker és Raleigh furcsa pillantást váltottak. Harry volt az egyedüli, aki észrevette, hogy három tagbaszakadt férfi, farmer- és bőrszerkóban, sétált be a kocsmába. Nem sokban különböztek a többi vendégtől, de volt bennük valami, amitől rossz érzése támadt. Az újonnan jöttek részeg tekintete végigpásztázott a helyiségen. – A francba. – Harry letette a sörét. – Azt hiszem, ideje mennünk. Raleigh ránézett. – Mi baj? – Semmi. Még. – Harry készült előhúzni a tárcáját. Látta, hogy a díszes társaság az asztaluk felé indul. A vészcsengő, ami olyan jól szolgálta éveken keresztül, megszólalt Leonban. Várakozón felnézett. Elvigyorodott, látva, hogy a három férfi feléjük közeledik. – Ej, ej – dünnyögte Leon. Parker felvonta a szemöldökét. – Mi folyik itt? – Kis szerencsével felélénkül az esténk – felelte vidáman Leon. A három férfi odaért az asztalukhoz. A vezérbika többnapos borostát és zsíros lófarkat viselt. Vaskos hüvelykujját a széles bőr derékszíjába akasztotta. – Mondjátok csak, ti vagytok azok a cukifalatok, akikhez az a puccos limo tartozik, ami a krimó előtt parkol? – Ki szólít cukifalatnak? – érdeklődött kedélyesen Leon. – Nézzék – szólalt meg Parker –, ez privát összejövetel. A második pasas elvigyorodott, felfedve szuvas fogait. – Ejha! Akkó mi is mulatunk. Leon szélesen rámosolygott. – De nem ennél az asztalnál. – Nem látom be, miért nem itt – mondta az első pasas. Kinyújtotta hosszú, szőrös karját, megragadta az asztal két szélét, és felborította. Üvegek és poharak repültek szerteszét. Székek törtek össze. A Strattonok és a Trevelyanok felpattantak. Kiáltás harsant az asztalnál. – Szarháziak! – Leon lelkesen meglendítette az egyik mankóját. 373

– Ó, baszki – mondta Raleigh. – Ez aztán jó kis legénybúcsú, mi? Harry elkapta a sörösüvegét, mielőtt földet ért volna. Úgy tartotta, mintha kés volna. Összenézett Joshsal. – Első ajtó – mondta. – Most! – Rendben. – Josh Harry rögtönzött fegyverére pillantott, és megragadta a saját üvegét. Hátrálni kezdett az ajtó felé. Gilfordról sütött a felháborodás. Parker hüledezve bámult. Harry intett nekik, a bejárat felé mutatva. Nem látta, kitől származott az első ütés, csak azt, hogy Leon válaszul meglendíti a mankóját. A zsíros lófarkas alak elakadó lélegzettel összegörnyedt. A végén már nem számított, ki kezdte a bunyót. Az eredmény előre borítékolható volt mindenki számára, aki ismeri a tudomány törvényszerűségeit. A kocsmában általános verekedés tört ki. Sikolyok, kiáltások, káromkodások hallatszottak. A zenekar feltekerte a hangerőt, kétségbeesett kísérletet téve, hogy túlharsogja a tömeget. Hogy a rokonait biztonságba helyezze a limuzinban, Harry gyorsan mozgott. Lebukott az egyik farmeros pasas lengőütése elől, majd felegyenesedve bepancsolt egyet a jókora hasba. A férfi hátratántorodott. Csodálkozás terült szét húsos arcán. Mielőtt összeszedhette volna magát, Harry megragadta Parkert a vállánál, és az ajtó felé lódította. A nagyapja érdekes módon másra figyelt. – Mihaszna huligánok! – Hozzávágott egy sörösüveget a pasashoz, aki a cécót kezdte. Az üveg darabokra tört a férfi vállán, méltatlankodó morgást váltva ki belőle. Harry kiráncigálta Parkert a csetepaté közepéből. Josh és Brandon Harryre nézett útmutatásért. – Josh, gondoskodj Raleigh-ról! – utasította Harry. – Brandon, vidd ki Gilfordot és Parkert! Én majd elintézem Leont. – Rendben! – Brandon elkapta Parkert, és a kijárat felé kormányozta. 374

Josh megragadta Raleigh karját. – Húzzunk innen, tesó. Vége a bulinak. – Francokat. Most kezdődik csak igazán – csillant fel Raleigh szeme, de azért hagyta, hogy az ajtó felé taszigálják. Harry éppen akkor galléron ragadta Leont, amikor a nagybátyja már lendült, hogy ismét lesújtson a mankójával. – Mi a franc? – dörrent rá Leon. – Haggyá! Nekem itt dolgom van. – Ez az én bulim – mondta Harry, miközben az ajtó felé ráncigálta a nagybátyját. – Én már menni készülök. – Te sosem voltál benne a mókában, fiú! – mondta Leon, míg Harry kivonszolta az estébe. – Ez a te nagy bajod. Nem tudod élvezni az életet. Harry tudomást sem vett róla. Gyors létszámellenőrzést végzett, miközben mindenkit betuszkolt a várakozó limuzinba. Volt egy rázós pillanat, amikor Leon mankója beakadt az ajtókeretbe, de Harrynek még sikerült becsapnia az ajtót, mielőtt a bunyó átterjedt a parkolóra. – Úgy tűnik, mind megvagyunk. – Harry elkapta a sofőr tekintetét a visszapillantó tükörben. – Menjünk. A sofőr már begyújtotta a motort. – Örömmel, uram. A hatalmas autó kavicsvihart kavart, ahogy bőgve kihajtott a kocsma parkolójából. A távolból szirénázás hallatszott, de a limo már biztonságban haladt a maga útján. Pár percig senki sem szólalt meg. A tompa világítás a plüssel bevont utastérben érdekes képet mutatott, ahogy a bent ülők szemrevételezték egymást. Aztán Leon felnevetett, és feltartott pár üveg Skid Road sört, amit valahogy sikerült kimenekítenie a kocsmából. – Ki kér még egy rundot? – A fenébe, én – mondta Raleigh. – Adj egyet, Leon bácsi, szükségem van rá. 375

– A magam részéről valami erősebbre vágyom – morogta Parker. Josh elvigyorodott, és szemlét tartott a limuzin minibárjában. – Azt hiszem, akad itt egy üveg whiskey, Mr. Stratton. Aha, meg is van. – Feltartotta az üveget. – Hál’ istennek. – Parker figyelte, amint Josh kitölti az italt. – Nem voltam ilyen helyzetben, mióta leszereltem a flottától. Leon hirtelen támadt érdeklődéssel nézett rá. – Maga a flottánál szolgált? – Úgy bizony. – Parker átvette a poharat Joshtól. – Berosálok! Én is! – Leon kezet nyújtott. Parker tétovázott, aztán megrázta Leon kezét. Harry tudatában volt, hogy érdekesen újfajta hangulat telepedett a limuzinban ülő kis csoportra. Nem tudta volna megnevezni, mi az, de jó érzést keltett. Brandon rájuk nézett. – Uraim, azt hiszem, erre mondaná az én feleségem, a kiváló agykurkász, hogy katona-élmények. – Én nem tudom, hogy ez mit jelent – mondta vidáman Leon –, de iszom rá egyet. A bejárati ajtó zárjában bizonytalanul kaparászó kulcs zörgése ébresztette fel Mollyt. Na végre, Harry hazajött. Felült a szófán, ahol olvasás közben elnyomta az álom, és megnézte az óráját. Meglepte, hogy már majdnem hajnali egy óra volt. Elöntötte a megkönnyebbülés. A legénybúcsú bizonyára jól sikerült, ha idáig elhúzódott. Ásított, felkelt, és kiment az előszobába, hogy üdvözölje leendő férjét. Ismét hallatszott a kaparászás. Harrynek láthatóan gondot okoz, hogy bejusson a saját lakásába. – Remélem, nem rúgtál be, Harry – mondta, miközben ajtót nyitott. – Egy kis férfias kiruccanás, az egy dolog, de ha azok a Stratton és Trevelyan rokonaid betonrészegre itattak, nagyon mérges leszek. 376

Rémülten hátrahőkölt, amikor meglátta, ki áll az ajtóban. – Biztosíthatlak, hogy nem vagyok részeg, drágám – mondta Cutter Latteridge. A legvonzóbb mosolyát villantotta a lányra, és felmutatta a kezében tartott fegyvert. A cső furcsa formájú volt. – Nem maradok sokáig. Csak egy-két dologról akarok gondoskodni, mielőtt újabb tervbe kezdek. – Cutter. – Molly mozdulni sem bírt a döbbenettől. – Hogy kerülsz ide? – Valójában Clarence a nevem, de te szólíthatsz Cutternak. – Megmozdította a fegyvert. – És hogy válaszoljak a kérdésedre, a garázson keresztül. A parkolóőrök mindig olyan hanyagok, nemdebár? Molly egyet lépett hátra. Cutter benyomakodott az előtérbe, és bezárta maga mögött az ajtót. – Azt mondták, eltűntél – suttogta a lány. – Azt mondták, nem a te stílusod, hogy visszatérsz a balsiker után. – Általánosságban igazuk van. – Cutter sajnálkozva felsóhajtott. – Nem kedvelem a fizikai megoldást. Az túlságosan piszkos. Én inkább az eszemből élek. Azt jobban szeretem. De e pillanatban sajnos kivételt kell tennem. – Úgy érted, egy újabb kivételt, igaz? Megölted Wharton Kendallt. – Megbízhatatlan lett – mondta Cutter. – Egyszerűen túl sok pénz forgott kockán, azt hiszem. Úgy érezte, több illeti meg, mint amenynyit szántam neki a szolgálataiért. Elképesztő, milyen kapzsivá válnak az emberek, ugye? – Sosem fogod rátenni a kezed az Abberwick Alapítvány vagyonára – mondta elkeseredetten Molly. – Miért jöttél vissza Seattle-be? – Mert Trevelyan soha nem adja fel. – Cutter arcát eltorzította a düh. – Olyan, mint egy istenverte véreb. Felfogadta a magánnyomozóját, hogy a múltamban szaglásszon bizonyítékok után, meg sablo377

nokat keressen. Mindnyájunknak vannak sablonjaink. Előbb-utóbb a nyomomra bukkanna. Ezt nem hagyhatom. Molly nem tudta, hogy Harry továbbra is megbízta Fergus Rice-t, de nem lepte meg a hír. – Nem állíthatod meg Harryt. – Pedig muszáj lesz – mondta Cutter. – Ha nem szabadulok meg tőle, egy perc nyugtom se lesz a hátralevő életemben. Félelem szorította össze Molly gyomrát. – Mit akarsz tenni? – Helyes kis meglepetést készítettem nektek. – Ezt nem fogod megúszni. Mindenki tudni fogja, ki ölt meg minket. – Nem hiszem – mosolygott hidegen Cutter. – Elég sok időt töltöttem ennek a projektnek a megtervezésével. És kivártam a megfelelő pillanatot. – Miről beszélsz? – Úgy fog tűnni, hogy Harry Trevelyannél, a pszichésen zavart férfinál elszakadt a cérna. A legénybúcsúja után részegen és depreszsziósan tért haza. Lelőtte a menyasszonyát, akiről tévesen azt hitte, hogy viszonya van a régi barátjával, Gordon Brooke-kal, majd maga ellen fordította a fegyvert. Gyakran megesik az ilyesmi, nem? – Te megőrültél, ha azt hiszed, hogy ez működni fog! – Működni fog, drágám. Nagyon jó vagyok a részletek kidolgozásában. – Az órájára pillantott. – Akár le is ülhetünk. Addig semmit sem tehetünk, míg Trevelyan haza nem jön, elvégre egy legénybúcsú elég sokáig eltarthat. Molly tudta, hogy esélye sincs sikítani. Cutter túl közel állt hozzá, a fegyvere készenlétben. Leütheti, vagy megölheti, mielőtt egy hangot is kiadna. Eszébe jutott az a nap, amikor Cutter csapdába ejtette az apja műhelyében. Harry perceken belül megérkezett, miután Cutter elhagyta a házat. 378

Harry soha nem ismerte volna be, de Molly tudta, hogy azért ment aznap az Abberwick-házba, mert megérezte, hogy ő veszélyben van. Hívta, és Harry jött. Egy kissé késve érkezett, de eljött. Molly belenézett Cutter hideg szemébe, és halált látott benne. Kétségbeesésében némán belesikoltott az éjszakába. Harry. Veszély. Halál. Légy óvatos. Légy óvatos. Légy óvatos. Amint a limuzin megállt a parkolósávban a lakása előtt, Harry már nyitotta is az ajtaját. Leon rosszallóan nézett rá. – Biztos, hogy ilyen korán haza akarsz menni? Fiatal még az éjszaka! – Hajnali fél kettő, és nem vagyok hozzászokva az ilyen izgalmakhoz. – Kiszállt az autóból, és a nyitott ajtóból visszanézett a rokonaira. – Kibuliztam magam, egy éjszakára ennyire vagyok hitelesítve. De szeretném, ha tudnátok, hogy nem mindennapi élmény volt. – Hé, gyakrabban kéne ilyet csinálnunk – mondta Raleigh. – Én nem vagyok biztos benne. – Brandon gyászosan vigyorgott. – Azt hiszem, ideje ágyba bújnom. – Nekem is – mondta Gilford. Parker felhorkant. – Lekvárok ezek az ifjoncok, nem úgy, mint mi annak idején, mi, Leon? – Mit vártál? Nagyon elpuhultak manapság – mondta Leon. – Így igaz – helyeselt buzgón Parker. Harry Joshra pillantott. – Vigyázz Leonra, nehogy kiüsse magát. – Megteszem, ami tőlem telik. – Josh vigyora megfakult. – Valami baj van? – Nincs – felelte Harry. – Csak szeretnék már aludni, ennyi az egész. – Már csukta volna be a kocsiajtót. – Utoljára halljuk a vőlegényt – ordította Leon. – A férfi már sosem lesz ugyanaz, ha egyszer megházasodott. 379

Harry rácsukta az ajtót a kissé illuminált társaságra. Figyelte, amint a cirkáló eltűnik az éjszakában, majd megfordult, és szapora léptekkel a bejárat felé indult. Félúton futásra váltott. Valami baj van. Veszély. Légy óvatos. Légy óvatos. A baljós szúrás már pár perccel korábban is beléhasított. Elsőre, szokás szerint, elnyomta magában. De a felismerés, hogy ez a dermesztő érzés valahogy kapcsolatban van Mollyval, alattomosan befészkelte magát az agyába. Nem tudott nem tudomást venni róla. Veszély. Veszély. Veszély. Molly tanácsa elsöprő erővel tolakodott elő benne. Azt mondta, ne harcoljon a természete ellen. Figyelmeztette, hogy a küzdelem szét fogja szakítani. Harry eleinte elismerte, hogy a lánynak igaza van. A legjobb út ahhoz, hogy megőrüljön, ha eltagadja maga előtt az igazságot. Kényszerítette magát, hogy ellazuljon, és óvatosan nyissa meg az érzékeit. Itt van. Itt van. Gyilkosság. Gyilkosság. Harry tántorgott a csönd súlya alatt, az ökölcsapásszerű sikolytól. Ügyetlenül keresgélte a kulcsait. Chris, az éjszakai portás előbújt a fülkéjéből, és ajtót nyitott neki. – Jó estét, Mr. Trevelyan. Későre jár, hm? – Legénybúcsú – mondta kurtán Harry. Küzdött, hogy ne veszítse el az önuralmát, miközben igyekezett, hogy minden érzéke készültségben legyen. Chris rákacsintott. – Gratulálok. – Köszönöm. – Hirtelen szédülés tört rá Harryre, miközben a lift felé tartott. – Valami baj van, Mr. Trevelyan? 380

Harry elsőre elvétette a liftgombot. Pánik kerítette hatalmába. Késő. El fogok késni. – Chris, járt nálam látogató, míg nem voltam itthon? – Csak Mrs. Stratton. – Olivia? – Harry megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. – Igen, uram. De már jó pár órája elment. – Senki más? – Senki. – Megtenne nekem egy szívességet? – kérdezte rekedten Harry. – Természetesen. – Meg akarom tréfálni Mollyt. – Megtréfálni? – Amolyan legénybúcsús tréfa. – Ó, persze. Értem. – Mit kíván, mit tegyek? – Adjon nekem pár percet, míg felérek, aztán hívjon fel a házitelefonon. Amikor felveszem, mondja azt, hogy... – Megdörzsölte a homlokát, és erőltette, hogy gondolkodni tudjon. – Mondja azt, hogy Foster nyomozó a rendőrségtől elindult hozzám. És hogy sürgős az ügy. Chris szemöldöke felszaladt. – Sürgős ügy? – Igen. Ez csak tréfa. Megteszi? – Persze. – Köszönöm, Chris. Nyílt a lift ajtaja. Harry beszállt, és megnyomta a megfelelő gombot. Amint a liftajtó becsukódott, nekidőlt a falnak, lehunyta a szemét, és koncentrált, hogy visszanyerje az egyensúlyát az üveghídon, amely a szakadék fölött feszült. Ezúttal nem fog harcolni az ellentétes érzelmekkel, ígérte meg magának. Kipróbálja, amit Molly ajánlott. Egyszerűen elmerül az érzékekben. Ahogy akkor tette, amikor vele volt. 381

Késő, Már késő. A pánik, mint egy patkány próbálta belerágni magát a tudatába. Harry visszakergette az odújába. Csak egy másik érzék. Nem különbözik a látástól, az érintéstől, a szaglástól. Csupán egy másik természetes érzék. Mint a reflex. Teljesen normális, mondta Molly. Neki. Teljesen normális. Neki csak el kell fogadnia. És használni. Békében élni vele. Molly élete esetleg attól függ, hogy ő elfogadja-e a természet adta képességeit. Molly élete. Harry mély lélegzetet vett. Kihúzta magát az üveghídon. A semmiből éber nyugalom szállta meg. Könnyebben kezdett lélegezni. Anélkül, hogy kipróbálta volna, tudta, hogy visszanyerte az uralmat a reflexei felett. Megszűnt a reszketése. Kihúzta magát. Kinyílt a lift ajtaja. Harry vett még egy mély, megerősítő lélegzetet. Kilépett a liftből, és végigment a szőnyeggel borított folyosón a lakásáig. Bedugta a kulcsot a zárba, és elfordította az ajtógombot. – Molly? – Kásásan beszélt, botladozott, mintha mindjárt elesne. A fenyegető veszély rémítő erővel csapott le rá. – Édesem, megjöttem. Halál jól buliztunk. Látnod kellett volna, micsoda bunyó volt a kocsmában. – Lám, lám. Tök részeg. – Cutter Latteridge mosolygott, miközben felbukkant az előszoba sarkában. Egyik keze Molly karját markolta, maga mellett tartva a lányt. A másik kezében a hangtompítós pisztolyt fogta, és Harry mellére célzott. – Pont, ahogy kell.

382

22

– Harry, próbáltalak figyelmeztetni! – Molly szemében a kétségbeesés könnyei csillogtak. – Ne haragudj. Ne haragudj. Harry bambán nézett rá, mintha problémája lenne, hogy mozgó képre fókuszáljon. – Ez mi a fenét keres itt? – Azért vagyok itt, hogy elrendezzem a terepet az illő távozáshoz, Trevelyan – mondta Cutter. – Én nem megyek sehova – dülöngélt Harry, közben esetlenül a falnak dőlt, majd lassan lecsúszott a padlóra. – Tegye el az a mordályt, Latteridge. Maga nem lő le senkit. Nem a maga stílusa. – A stílusom megváltozott, Trevelyan, hála magának. – Harry. – Molly sikertelenül próbált kiszabadulni Cutter markából. – Jól vagy? – Rég éreztem ilyen jól magam. – Harry négykézlábra állt, eljátszotta, hogy fel akar egyenesedni. Ujjai eközben a bokájára erősített tokot súrolták, és a kés máris az ingujjába került. – Mi folyik itt? – Úgy akarja rendezni, hogy a halálunk gyilkosság-öngyilkosságnak látsszék – suttogta Molly. Harry arcát kutatta, vajon eltűnt-e róla a részegség máza. – Harry, meg akar ölni minket! – Eh, nem fogja megtenni. – Harry előrébb botorkált. – Ugye, Latteridge vagy Latton, vagy hogy hívják? 383

– Maradjon ott, ahol van! – vakkantotta Cutter. Hátrált, magával vonszolva Mollyt. – Nem lőhet mellbe – fejtegette vidáman Harry. – Nem tűnne öngyilkosságnak, nemdebár? Fejbe vagy szájba, az igen. – A fene magába – sziszegte Cutter. – Maga tényleg őrült. Igaza van a sógornőjének. Harry szomorúan rázta a fejét. – Pedig én azt hittem, egy agykurkász nem adja ki a bizalmas infókat. – Maradjon ott, vagy most rögtön megölöm Mollyt – fenyegetőzött Cutter. – Most rögtön, hallja? – Persze hogy hallom. – Harry megdörzsölte a tarkóját, mintha meg akarná állítani a dülöngélését. – Hallom, hallom. Cutter a homlokát ráncolta. – Örülök, hogy részegen láthatom, Trevelyan, ez felülmúlja minden várakozásomat. – Pedig nem is gyakoroltam. Mármint hogy megfeleljek az emberek vára... várakozásainak – mondta Harry. Molly szeme elkerekedett a hirtelen felismeréstől. Harry tudta, hogy a lány végül rájött, hogy ő nem is részeg, és azt kívánja, hogy játssza tovább a színjátékot. – Maradjon ott, ahol van, Trevelyan. – Cutter már emelte a fegyvert. Ebben a pillanatban felberregett a házitelefon. Cutter megdermedt. – Hé, látogatónk van! – kiáltott fel vidáman Harry. – Buliidő! – Ne vegye fel! – dörrent rá Cutter. – Muszáj. – Harry „mi-mást-tehetnék” módon megvonta a vállát, amitől ismét megbillent. – A portás tudja, hogy itthon vagyok. Látott, amikor beszálltam a liftbe. Tudja, hogy Molly is itthon van. Cutter dühöngött. – Rendben, vegye fel. De mondja meg neki, hogy lefeküdni készül, és nem fogad látogatót. Megértette? – Persze hogy. Megyek alukálni. 384

Harry a házi telefonhoz tántorgott. Ahogy kinyúlt, hogy megnyomja a gombot, felmérte a távolságot közte és a célpontja között. Cutter maga előtt tartotta Mollyt. Ebből a szögből, Harry tudta, Cutter vállát találhatja el. De az nem elég. Úgy akarta eltalálni, hogy összeessen, mielőtt elsüthetné a fegyverét. – Igen, Chris? – Elnézést a késői zavarásért, Mr. Trevelyan – mondta Chris baljós hangsúllyal –, de itt van Foster nyomozó a rendőrségtől, és elindult felfelé magához. Azt mondja, sürgős az ügy. – Rendőrség! – Cutter, akit már amúgy is megzavart a közjáték, kitört: – Az isten verje meg, Trevelyan. Mi a fene ez? Mit művelt? – Nem tom – mondta Harry, és elfordult a falitelefontól. Rámosolygott Cutterra. – Úgy látszik, társaságot kapunk a rendőrségtől. Maga szerint mit akarnak ilyen kései órán? Lehet, hogy elfelejtett parkolójegyet váltani? – Menjen a fenébe! – Nem hiszem, hogy a gyilkosság-öngyilkosság forgatókönyv működni fog ma éjjel – mondta Harry. – Egy kicsit necces lesz elmagyarázni Foster nyomozónak, mi? Cutter agya lázasan dolgozott. Váratlanul eleresztette Mollyt, ellökte az útból, és vadul az ajtóra pillantott. – Ki kell jutnom innen. – Két lift van – sietett a segítségére Harry. – Egy kis szerencsével nem abba fog beszállni, amelyikben Foster nyomozó érkezik. – Maradjon, ahol van! – Cutter vadul pásztázott a fegyverrel Mollyról Harryre, majd megállapodott Harryn. – Azt mondtam, ne mozduljon! Harry szélesre tárva felemelte a kezét. – Nem megyek sehová. – Maga disznó – hörögte Cutter –, még nincs vége! – Ez pont úgy hangzik, mintha Josh unokaöcsém mondta volna. A kölykök is vonzódnak a melodrámához. 385

Cutter oda sem figyelt. Megpördült, és az ajtó felé rohant. A penge simán kicsusszant Harry ingujjából. A markolat tökéletesen illett a kezébe. A megfelelő pillanatra várt, amely, efelől árnyalatnyi kétsége sem volt, el fog jönni. Olyan volt, mintha olvasna Cutter gondolataiban, mielőtt még Cutter maga tudná, mi következik. Ebben semmi természetfölötti nem volt, csupán logika és megfigyelés. Cutter pánikba esett. Érzésből cselekedett, nem megfontolásból. A düh felülkerekedett a józan észen. Nem lesz képes ellenállni a csábításnak, hogy bosszút álljon a kisiklatott tervéért. Harry tudta, hogy Cutter mindjárt megfordul, és megpróbálja megölni, mielőtt elmenekülhetne. Latteridge elérte az ajtót, és megpördült. A düh eltorzította az arcát. – Mindent tönkretett, Trevelyan, az istenit! Felemelte a fegyvert. De nem Harryre célzott. Hanem Mollyra. Ebben a pillanatban Harry biztos volt benne, hogy egy kicsit megőrült. Már késő. Reflexszerűen cselekedett. A kés kiröppent a kezéből, mintha önálló életet élt volna. A mellkasán találta el Cuttert. A becsapódás hátralökte a férfit. Furcsa, értetlen kifejezés jelent meg a szemében. Elejtette a fegyvert, és megragadta a kés markolatát. – Pedig olyan körültekintően terveztem meg mindent – mondta rekedten, és térdre esett. – Sikerülnie kellett volna. Arcra borult a padlócsempén. Nem mozdult többé. Harry szorosan magához vonta a lányt. Molly a vállába fúrta az arcát. Zokogott, miközben azt ismételgette: – Megmentettél. Mindkettőnk életét megmentetted ma éjjel. Harry ezúttal nem késett el. * 386

– Tudtad, ugye? Mielőtt beléptél az ajtón, már tudtad, hogy itt van. A szófán ültek a csupa üveg fal előtt. Harry szorosan ölelte a lányt, miközben figyelték, amint a hajnali derengés elűzi az éjszaka sötétjét. A rendőrség nem sokkal azelőtt távozott. Latteridge hulláját elszállították. A vértócsa is eltűnt a hall csempepadlójáról. Egyiküknek sem volt kedve lefeküdni. – Tudtam... – Harry tétovázott, nem tudta szavakba önteni. – Éreztem, hogy valami baj van. – Ennél többet éreztél. Rájöttél, hogy Latteridge itt van. – Logikus következtetés volt. Ő volt mostanában az egyetlen veszélyforrás. – Ne gyere nekem ezzel a logika dumával. – Molly szembefordult vele. Smaragdzöld szemében sokat tudó kifejezés csillogott. — Tudtad, hogy itt van. mert én figyelmeztettelek. – Figyelmeztettél? – Igen, figyelmeztettelek, és te meg is hallottad. Az agyadban, Harry. Harry lehajolt, a szája súrolta a lányét. – Maradjunk annyiban, hogy működött a megérzésem. – Ez annál sokkal több volt. – Átölelte a férfi nyakát, és megcsókolta. Aztán hátrébb húzta a fejét, és elmosolyodott. – Rá foglak venni, hogy beismerd. – Biztonságban vagy. – Harry végigfektette a lányt a heverőn, és befedte a testével. – Istenem, Molly, csak ez számít! Molly az ujja hegyével megérintette a férfi száját. – És te is biztonságban vagy. Nekem csak ez számít. – Ragyogott a szeme. Mindent elsöprő szenvedély kerítette hatalmába Harryt. Agyának logikus fele tudta, hogy ez valószínű reakció az erőszak utóhatása387

ként, meg azért, mert kis híján elveszítette a lányt. Ám a logikát elnyomta a mérhetetlen vágy. – Molly – suttogta. – Igen. – Lehúzta Harry fejét magához. A vágy elementáris erővel, megállíthatatlanul borította el mindkettejüket. Harry ügyetlenkedve kibontotta Molly ruháját, majd a sajátját is. Félig felöltözve átadták magukat a tomboló vágynak. A vágy volt most a mindenség. És Harry nem állt ellen a sürgetésnek. Elfogadta, örömmel megadta magát neki. Szüksége volt rá, hogy érezze a határtalan melegséget, elevenséget, energiát Mollyban. Szüksége volt rá, hogy megtapasztalja azt a hihetetlen érzést, amikor beléhatol, megérinti a legbensőbb lényét, ahogy a lány is megérinti az övét. Molly megnyitotta magát neki. Sürgette, kereste azt a misztériumot, melyet más módon nem lehet megtapasztalni. Harry esedezett, hogy megismerje lelkének titkait, és ő, Molly is sóvárgott, hogy Harry megmutassa neki az övéit. Harry vakmerően rálépett az üveghídra, tudva, hogy Molly a szakadék túlsó peremén vár rá. Amíg Molly ott van, addig ő nem zuhan le. Már nem volt egyedül az örvénylő sötétségben. Molly karjában feküdt, hagyta, hogy a lány melege beszivárogjon a csontjaiba, a lelkébe. Szeretlek, gondolta. Molly a tenyerébe zárta a férfi arcát. – Szeretlek, Harry. Harryben ekkor tudatosult, hogy még sosem mondta ki ezt a szót hangosan. Egyetlenegyszer sem. Hihetetlen. Nem tudta elképzelni az életét Molly nélkül. Itt volt az ideje, hogy megmondja neki, mi lakozik a szívében. 388

– Szeretlek, Molly. A lány rámosolygott, szemében nevetés csillogott – és szerelem. – Először hallom ezt tőled.

389

23

Egy szép tavaszi napon Harry hazavitte Mollyt és újszülött kisfiát az Abberwick-házba. Elhelyezte őket a nagy Viktória korabeli díványon az elülső szalonban, és igyekezett leszorítani a látogatók számát elfogadható mennyiségre. Nem ígérkezett könnyűnek. Trevelyanok, Strattonok és Abberwickek hosszú sora jelezte szándékát, hogy meglátogatnák a kismamát és a babát. Az előszoba már tele volt ajándékokkal. Harry a dívány mellett állt, és lenézett a fiára. Áhítat és csodálkozás töltötte el, nem érzett ilyet azóta, hogy megismerte Newton és Einstein tételeit. – Hihetetlen – suttogta. – Teljességgel hihetetlen. – Én is épp ezt gondoltam. – Molly fáradtan, de elégedetten mosolygott Harryre. – Mi a véleményed a Sean Jasper Trevelyan névről? – Egy kissé esetlen, de bánja a fene! Majdcsak beletörődik. – Óvatosan kinyúlt, és megérintette Sean ujjacskáit. – Lenyűgöző! – Ha rá azt mondod, lenyűgöző, majd meglátjuk, mit fogsz szólni a következőhöz – mondta Molly. – A következőhöz? 390

– Aki egy kislány lesz, tudod jól – jósolta Molly boldogan. – Körülbelül két év múlva. – Már eltervezted? – kérdezte engedékenyen Harry. – Láttam már, nem emlékszel? Azon a napon, itt ő és a kis Sean megmentette az életemet, mert eszembe juttatták apám hatalmas játékait, lent a műhelyben. Samantha Britanny lenne a neve anyáink után. Harry elvigyorodott. – Bármit mondasz, imádom. Az biztos, hogy nincs erőm vitatkozni veled. Tudom, hogy az orvos nem akart még kiengedni benneteket a kórházból, és én még mindig nem tértem magamhoz teljesen. Kell egy kis idő, mire képes leszek ezt újra átélni. – Csodálatos voltál – biztosította Molly. – Totál béna voltam. – Dehogy. Egy percre sem tágítottál mellőlem. – Molly az ujja hegyével megérintette kisfia parányi orrát. – Illetve a fejem mellől. Harry úgy tett, mint aki nem hallotta. De az a része, amely valaha annyira rettegett az ilyen burkolt megjegyzésektől és célzásoktól, már nem fújt riadót. Léptek kopogtak a folyosón. Harry az ajtóra nézett. – Megkértem Ginnyt, hogy szorítsa a minimumra a látogatókat mára. – Szia. – Tessa dugta be a fejét az ajtón. Heloise Stickley szorosan mögötte. – Jöttünk, hogy lerójuk tiszteletünket az új családtag előtt. – Gyertek be – mondta Molly. – Helló, Heloise. – Helló, Ms. Abberwick. Úgy értem, Mrs. Trevelyan. – Heloise szégyenlősen mosolygott. Egy nagy; kibontott dobozt szorongatott. – Aranyos kis kölyök. – Mi is így gondoljuk. – Molly a méretes dobozra nézett. – Nagyon kedves, hogy ajándékot hozott, Heloise. Heloise nyakig pirult. – Igen, izé, ez nem egészen ajándék. Befejeztem a prototípust. Gondoltam, szívesen megnézné. 391

Harry felnyögött. – Köszönjük, de inkább majd máskor. – Pedig működik – erősködött Heloise, és szégyenlősségét lelkesedés váltotta fel. – Legalábbis elméletben. Valójában még nem volt alkalmam kipróbálni. Megfelelő alanyra van szükségem. Olyasvalakire, aki megfelelő agyhullámokat bocsát ki. Harry elkomorodva hátralépett. – Ne rám nézzen. – He? – Heloise csúfondárosan nézett rá. – Nem magára gondoltam, dr. Trevelyan. Olyasvalakire van szükségem, akinek már megmutatkoztak bizonyos pszichés képességei. – Remek – mosolygott nyájasan Harry. – Nos, azt hiszem, akkor én kiesem. Molly nevető pillantást vetett rá, majd Tessához fordult. – Hogy van a zseniális kávéházi tanácsadó? – Júniusban egy új Gordon Brooke Kávéházat nyitunk Bellevueben – mondta Tessa öntelten. – Ezúttal rendesen meg lesz csinálva. Tarolni fogunk. És részesedést kapok a profitból. – Azt hiszem, ideje új munkatárs után néznem – mondta Molly. – Valami azt súgja nekem, hogy nem sokat foglak látni a jövőben. – Soha nem fogom elszakítani a gyökereimet – bizonygatta Tessa. – De most azon morfondírozom, hogy kivetetem a szemöldökpirszingemet. Mi a véleményed? – Ne tégy semmit elhamarkodottan – tanácsolta Molly. – Neked megvan az imidzsed, ne mondj le róla. – Van benne igazság – mondta elgondolkodva Tessa. Halk kopogás jelezte, hogy újabb látogató érkezett. – Bejöhetek? – kérdezte Josh. – Persze – felelte Molly. – Ismerd meg Sean Jaspert. – Sean Jasper? Király egy név. – Josh beóvakodott a szobába, és megállt a kanapé mellett. – Úgy tűnik, az öregére fog hasonlítani. – Mit akar ez jelenteni? – kérdezte Harry. 392

Josh vigyorgott. – Mondjuk úgy, nem ő a legszemrevalóbb kis ürge a Trevelyan klánban. – Márpedig gyönyörű – jelentette ki határozottan Molly. – Pont, mint az apja. – Köszönöm szépen – dünnyögte Harry. – A szépség nézőpont kérdése, szerintem. Majd ha elhagyja azokat a ráncokat, lehet, hogy valamivel jobb lesz. Újabb léptek hallatszottak. Kelsey jelent meg a küszöbön, a vállán kis hátizsák. – Most érkeztem, Molly. Kicsit késett a gép. Ginny mondta, hogy lekéstem a lényegről. Jól vagy? – Mindketten jól vagyunk – felelte Molly. – Ó, de imádni való! – Kelsey a kanapé felé indult, de megtorpant, amikor észrevette Josht. Elpirult. – Szia. – Szia. – Úgy tűnt, Josh nemigen tudja eldönteni, mit mondjon. – Karácsony óta nem láttalak. – Úgy van. Amikor leöntöttél punccsal. – Az nem én voltam – tiltakozott Josh. – Nekem kiváló reflexeim vannak. Családi örökség. Milyen a suli? – Klassz – mondta Kelsey. – És te hogy vagy? – Jól – felelte Josh. – Pompásan. Félszeg csend ereszkedett rájuk. Csak nézték egymást, mintha egyedül lettek volna a szalonban. Molly Harry re pillantott, és felvonta a szemöldökét. Harrynek nem volt szüksége telepátiára ahhoz, hogy tudja, mire gondol. Josh és Kelsey között így mentek a dolgok azóta, hogy nem sokkal az esküvő előtt megismerkedtek. – Na, összeraktam mindent – jelentette Heloise, megtörve a csendet. – Mindenki álljon hátrébb, míg bekapcsolom. – Mit? – Harry megpördült, és látta, hogy Heloise kivette a furcsa küllemű szerkezetet a dobozból. Különböző fémkarmantyúk lógtak 393

róla, a bonyolult elektronikus műszerfal tele volt különféle mérőkkel és tárcsákkal, és egy hosszú kábel vezetett ki belőle a közeli konnektorhoz. – Mindenki kész? – kérdezte ragyogva Heloise. – Álljunk meg egy percre! – Harry a gépezet felé indult. – Itt nincs helye az ilyesminek. Heloise elfordította a kapcsolót. A műszerfal kigyulladt, mint egy karácsonyfa. – Huh – lélegzett fel. – Most lajstromoz valamit. Ez az első alkalom, hogy ilyen reakciót mutat. – Azannya! – Kelsey ledobta a hátizsákját, és a gépezethez ment. – Mi ez? Most mit csinál? – Még nem tudom biztosan. – Heloise tekergetni kezdte a tárcsákat, és beállításokat végzett. Josh Kelsey mellé állt. – Mi ez a cucc? – A paranormális agyhullámok mérésére tervezett szerkezet. – Heloise a műszerfal fölé hajolt. – Hónapokig dolgoztam rajta, hála az Abberwick Alapítványtól kapott támogatásnak. Hűha! Valaki itt, ebben a szobában nagyon erős rezgéseket bocsát ki. Harry félúton a szerkezet felé megállt. – Vigye innen ezt az ostoba ketyerét, Heloise. Ez nem a megfelelő hely és idő a bemutatóra. – Várj, Harry. – Molly a karjába vette Sean Jaspert, lerúgta a takarót, és kiült a kanapé szélére. – Hadd lássam, mit alkotott Heloise. – Neked pihenned kellene – dörmögte Harry. – Jól vagyok. Látni szeretném, hogyan működik Heloise masinája. Harry átkozta az Abberwick-féle kíváncsiságot. Még távolabb ment a szerkezettől. A műszerfalon nem halványultak el a fények. – Mindenki kapaszkodjon! – Heloise állítgatott valamit a lelógó vezetékeken. – Határozottan jelzéseket észlelek. Hű, de izgalmas. Valaki ebben a szobában őrületes paranormális agyhullámokat bocsát ki. 394

– Remélem, én – mondta Kelsey. – Szeretném, ha paranormális agyhullámaim lennének. Heloise az egyik mérőműszert közel tartotta hozzá. – Nem. Sajnálom, nem tőled jön. – Próbáld Harrynél – ajánlotta Josh. – Mindenki azt mondogatja a családban, hogy ő Látó. Heloise Harryre nézett. – Ide ne jöjjön azzal a kütyüvel! – figyelmeztette Harry. – Maga az én szakvéleményem ellenére támogatást kapott az Abberwick Alapítványtól. Kidobott pénz, ha engem kérdez. Ez a kutatás kétséget kizáróan nélkülöz minden tudományos alapot. – Gyere, Harry – nógatta Molly. – Hadd kapcsolja rád a mérőt Heloise. Mi bajod lehet belőle? – Tényleg – tódította Josh. – Mi baj lehet belőle? – Az, hogy erőszakot tesz a tudomány törvényszerűségeinek minden alapelvén – mondta Harry. – És én nem vagyok hajlandó részt venni egy ilyen ostoba kísérletben. – Na, Harry, ne legyél már ilyen – kérlelte Molly, de elhallgatott, mert Heloise hirtelen előtte termett. – Mi az, Heloise? Mi történik? – Mindjárt kinyúlok! – Heloise megbűvölten figyelte a mérőműszert. – Épp itt nagyon erős a jel. – Nálam? – Molly felragyogott. – Nem, nem hiszem. – Heloise óvatosan pásztázott a műszerrel Molly és a kis Sean Jasper körül. – Nem magánál. – Pech – fintorodott el Molly. – Reméltem, hogy van egy kis pszichikai képességem. – A baba! – jelentette ki Heloise. – A paranormális hullámok Sean Jaspertől erednek! – Jóságos ég! – suttogta Molly. Áhítatosan csillogott a szeme. – Ez öröklődés! 395

Harry a kisfiára meredt. Aztán lassan elmosolyodott. – Ne engem hibáztass. Valami azt súgja nekem, hogy ez a fiunk felmenőinek mindkét ágán megvan. Molly nevetett. És abban a pillanatban Harrynek nem volt szüksége semmilyen különleges pszichikai képességre, hogy futólag meglássa a rá váró szeretetteljes jövőt. Kristálytisztán látta ezt a jövőt Molly ragyogó szemében. Ebben kétséget kizáróan biztos volt.

396