PE‐Energia Akadémia 70 Paks 2 – gondolatkísérletek Ígértem egy korábbi atomos írásomban, hogy szükség esetén vissza‐visszatérünk a paksi ügyekre. Most két téma is megszólalásra késztet. Egyrészt az erőmű bővítésével kapcsolatos három szerződéshez, másrészt a „Többesélyes paksi forgatókönyv”, ill. „Nyugati felügyelet Paks felett” címmel megjelent híradásokhoz érdemes gondolatfüzéreket kapcsolni. Ha nincsen kielégítő híradás, akkor gondolatkísérletekkel vagyunk kénytelenek a helyzetet „szimulálni”, minthogy mostanában ez divatos. Amint tudjuk, a klímakutatások eredményei is hatalmas klímamodellekre alapozott szimulációs vizsgálatokon nyugszanak. Hogy az eredmények nincsenek összhangban a mérési adatokkal, nem zavarja a klímahívő kutatókat és az őket követő hadoszlopokat (a környezetvédőket, újságírókat, politikusokat, kormányokat, illetékes minisztereket, nem beszélve az egész EU‐vezetésről, s mindezek zászlóvivőjéről: az IPCC‐ről, bezárólag az ENSZ‐klímacsúcsokkal és klíma világ‐ konferenciákkal.) Nem lehet kétségünk, hogy a hiteles és egyedül érvényes tudomány végül győzedelmeskedni fog a globális háttérhatalom által irányított klímamanipuláció felett. Miért említem mindezt e helyen? Mert ez határozza meg teljes mértékben az EU energiapolitikáját, amely ránehezedik a hazai energiapolitikára is. Pl. csak meg kell figyelni, hogy milyen energetikai célokra költjük azt a kevéske EU‐s támogatást, amelyhez hozzájutunk. (Egy friss németországi energiahatékonysági vizsgálat szerint egy ablakcsere átlagosan 30 év alatt, a falszigetelés 14 év alatt, egy kazáncsere 5‐8 év alatt, egy öko‐hűtőszekrény 3‐4 év alatt, és egy új villanymotor 2 év alatt térül meg. És mi mit csinálunk: elsősorban ablakokat cserélünk, és a falakat szigeteljük.) A részletes szerződésekről Emlékeztetőül megemlítjük, hogy 2014. elején aláírásra került a Paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos magyar‐orosz államközi szerződés, majd év közben a hitelnyújtási szerződés. Mindkettőt a parlament jóváhagyta. Most 2014. dec. 9‐én a Paks II. Zrt. és a Roszatom aláírta a megvalósítási megállapodásokat. Ezek: a./ A létesítendő két 1200 MW teljesítőképességű 3. generációs atomerőművi blokk tervezésével és építésével; b./ A felépült blokkok üzemeltetésével és karbantartásával; c./ Az üzemanyag ellátással és az un. kiégett kazettákkal kapcsolatos megállapodásokat részletezik. A hírek lényege gyakorlatilag csupán egy‐egy mondat. Többet érdemelnénk! E helyen a c./ pont alatti témakörrel kívánunk foglalkozni, minthogy annak következményei a nagyaktivitású radioaktív hulladékok sok évezredes utóhatásai miatt kiemelten fontosak. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a megállapodás tartalmáról sajnos semmit sem tudhatunk. A b./ alatt jegyzett üzemeltetési és karbantartási témákban túl korai a megállapodás, hiszen még alig tudunk valamit az új blokkokról. Remélhetőleg csak előzetes, nagyvonalú megállapodásról van szó, s majd kb. 7‐8 év múlva érdemes nagyobb tudás birtokában a témára visszatérni. Az a./ pont alatti tervezési és létesítési megállapodás viszont aktuális és
fontos. Csak remélhetjük, hogy kellően rugalmas és megfelelő tartalékokkal rendelkezik minden tekintetben e megállapodás, mert borítékolhatók a határidőcsúszások és a költség túllépések. Ezzel a témakörrel kapcsolatban szólni kell még a hatósági engedélyezési eljárások kulcsszerepéről. Mint tudjuk az egyedi eljárások halmozódása a létesítés során egy hatalmas csúcsidőszakkal rendelkezik. Ennek kezelésére ma biztosan nem állnak rendelkezésre a szervezeti és szakértői feltételek. Az egész projekt akár el is csúszhat ezen. Az Üzemanyag szerződés részletesebb elemzésre érdemes, s majd eljön az ideje annak, amikor e gondolatkísérlet összevethető lesz a valósággal. A valósággal: amikor eldől a kiégett kazetták, ill. a nagyaktivitású hulladékok végleges sorsa. Érdemes újra idézni az államközi szerződés 7. cikkelyét, amely az üzemanyag ellátással kapcsolatos, hiszen nagyon rövid: Fűtőanyag ellátás és a használt fűtőanyag kezelése 1. A felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Paksi Erőmű új blokkjainak nukleáris fűtőanyag ellátására, kész fűtőelem‐kazetta formájában és a kezdeti feltöltéshez, valamint a további újratöltéshez szükséges mennyiségben, valamint szabályozó rudak rendelkezésre bocsátására az üzemeltetéshez szükséges mennyiségben. Az ellátási kötelezettség legalább 20 (húsz) évig áll fönn, a meghosszabbítás lehetőségével. 2. A felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Megvalósítási Megállapodás alapján (összes alkotóelemeikkel együtt) átadott fűtőelem‐ kazetták kezeléséről. Kezelés alatt az értendő, hogy a használt fűtőelem‐kazettákat az Oroszországi Föderáció területére szállítják ideiglenes technológiai tárolás vagy technológiai tárolás és reprocesszálás céljából. A használt fűtőelem‐kazettákat, vagy reprocesszálás esetén a nukleáris hulladékot Oroszországi Föderáció területén tárolják ugyanannyi időn keresztül, amely időtartamot a 7. cikk 1. bekezdésében említett megállapodás (szerződés) előír a nukleáris fűtőanyag ellátásra, ezt követően visszaszállítják Magyarországra.
Információk hiányában vegyük sorra a lehetőségeket és próbáljuk azokat az iskolai osztályozás szerint minősíteni (előbújik belőlem a volt egyetemi oktató): 5‐ös, sőt csillagos 5‐ös osztályzatot az a változat érdemel, amely esetén nem kell Magyarországon nagy aktivitású hulladék tárolót létesíteni. Az új blokkok kiégett kazettái a blokkok teljes élettartama során, valamint a jelenlegi atomerőműből származó összes kiégett kazetta Oroszországba kerül visszaszállításra reprocesszálás céljából és az újrafeldolgozás során keletkező folyékony és szilárd „nukleáris” hulladékok Oroszországban kerülnek végleges elhelyezésre. Ez esetben a blokkok majdani lebontása során keletkező kis mennyiségű nagyaktivitású hulladékok végleges elhelyezéséről kell majd csak gondoskodni, ami a Bátaapátiban (a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges tárolására) megépített NRHT‐ban viszonylag kis költséggel megoldható. A jelenlegi atomerőműből származó kiégett kazettákon az erőmű mellett lévő átmeneti tárolóban (KKÁT), illetően az ezt követően oda kerülő kazetták értendők. A csillagos 5‐ös osztályzatú értékelés azonban csak akkor adható, ha a KKÁT‐ban tárolt kazetták visszaszállítása az 1994‐ben aláírt államközi szerződés‐ kiegészítésében foglaltak szerint minél előbb újra elindul, és ezt követően rendszeresen folytatódik, hogy a KKÁT‐t ne kelljen a továbbiakban jelentős költségekkel bővíteni.
Természetesen a kiégett kazetták Oroszországba történő visszaszállítása nem kis pénzbe kerül, de nem kell végleges nagyaktivitású tárolót építeni, amelyhez az előkészületek (túl korán) már el is indultak, és a KKÁT‐t sem kell bővíteni. De ami a legfontosabb, hogy egyetlen atomerőművünk miatt ne kelljen olyan súlyos örökséget sok‐sok generációra hagyományoznunk, mint amilyent egy ilyen tároló képez, ahol ma még ismeretlen technológiával hosszú évezredeken keresztül kell a sugárzó hulladékokat nagy mélységben és nagy költséggel ellenőrzött módon tárolni. Tudomásunk szerint Oroszországban olyan kapacitású reprocesszáló üzem működik, amely az összes Oroszországban gyártott üzemanyag kazetta visszafogadására és újrafeldolgozására alkalmas. A keletkező nagyaktivitású folyékony hulladékot üvegbe ágyazottan és hordókban elhelyezve átmenetileg a paksi KKÁT‐hez hasonló felépítésű un. száraz tárolóban tárolják. Ezen adottságok alapján reális célként fogalmazható meg e változat, amelyről az orosz fél is meggyőzhető. Hiszen számára ez üzleti szempontból sem lebecsülendő. Tudomásunk szerint a kiégett kazetták visszaszállítása 1998‐ban, a Horn‐kormány idején leállt oly módon, hogy a magyar fél nem kívánt tovább élni a lehetőséggel. E súlyos döntést vajon kik hozták? Rövidlátó döntés volt! A rövid távú pénzügyi előnyök miatt egy nagyon hosszú távú terhet vállaltak, amit majd szinte beláthatatlan ideig az utódainknak kell hordozniuk. E döntés bizonyosan összefügg a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok kezelésére (svéd minta alapján) létrehozott társaság (RHK Kft.) alapításával, amelyhez az említett KKÁT vagyonilag is átkerült. S amely óriási többletköltséggel megépítette 250 m mélységben a bátaapáti tárolót (NRHT), ahol a hulladékos hordókat tartalmazó ugyancsak költséges vasbetonkonténerek elhelyezésre kerülnek. Az aktivitás kicsi, és az aktivitástól függetlenül a hordók e nagymélységben egységesen kerülnek végleges lerakásra, s ebből eredően a költségek indokolatlanul nagyok. A finanszírozás az erőmű által befizetett nukleáris pénzügyi alapból történik, ami végül a villamos energia fogyasztókat terheli. Ezért egyáltalán nem mindegy hogy a hulladékkezelés teljes vertikumában hogyan gazdálkodnak a sokmilliárdos nagyságrendű ráfordításokkal. Ideje lenne a kapcsolatos felelősségek megfogalmazása és tisztázása, ideértve visszamenőlegesen a költséggazdálkodást és a személyes összefonódásokat. Az RHK Kft. feladata a nagyaktivitású hulladékok majdani elhelyezésével kapcsolatosan, egyelőre a Mecseki Környezetvédelmi Kutató Bázis létrehozása is, amelyre e változatnál nincsen szükség. Egyébként is megkérdőjelezhető. Itt az ideje, hogy nyilvánvalóvá tegyük: a költségek maximalizálása távolról sem szolgálja arányosan a biztonságot. Csak hát e kényes területen kialakult a belterjesség, és nincsen olyan felelős „tanfelügyelet”, amely felelős szakmai gátakat szabna. De hogy is lenne, amikor az oktatás területén is megszűnt. E szükségszerű kitérő után visszatérhetünk a további változatokra. Folytassuk a legrosszabb változattal, amely bukásként értelmezhető azzal a kitétellel, hogy itt nincsen osztályismétlésre mód. 1‐es osztályzattal kell minősíteni minden olyan változatot, amelyek esetében kiégett kazetták végleges elhelyezésére Magyarországon mélységi tárolót kell létesíteni. Erre kerülhet sor, ha az orosz szerződő fél semmiféleképpen sem hajlandó visszafogadni a jelenlegi erőműben keletkező, ill. a KKÁT‐ban átmenetileg tárolt kiégett kazettákat reprocesszálás céljából. De ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az új blokkok kiégett kazettáit csak „ideiglenes technológiai tárolás” céljából szállítanák Oroszországba. Hiszen az ideiglenes tárolás után a kazetták visszakerülnek Magyarországra. Ennek a változatnak nem sok értelme van, hiszen az átmeneti tárolást magunk is meg tudjuk oldani. Felesleges a kazettákat kétszer megutaztatni az Ural hegységen túlra, ill. vissza, noha a táj gyönyörű
(tanúsíthatom, mert jártam a reprocesszáló üzemben). De ennek az eldöntéséhez látni kellene az átmeneti tárolás árait. 2‐es osztályzat adható, ha a jelenlegi és az új blokkokban keletkező összes kazettát az orosz fél visszafogadja reprocesszálásra, és az annak során keletkező, üvegbe ágyazott folyékony nagyaktivitású hulladék visszaszállításra kerül Magyarországra. Minthogy az üvegezett tömbök fémhordókban, és három‐három hordó hermetikusan lezárt rozsdamentes hengeres tartályban nyernek elhelyezést, e kompakt, szállítható tartályok a Bátaapátiban létesült tárolóba kerülhetnek, természetesen külön tároló kamrákban elhelyezve (ha már 250 m mélyre sikeredett), a még kidolgozandó technológia szerint. Valószínűleg az orosz fél is tett már lépéseket e feladat megoldása területén. A lényeg, hogy ebben az esetben sem kell nagyaktivitású hulladéktárolót építeni. 3‐as és 4‐es osztályzat ez esetben nem adható, mert nincsen elfogadható közbenső változat. Erről jut eszembe a műegyetemi Czigány professzor, aki ábrázoló geometriát tanított. Az első előadáson a miheztartás végett tájékoztatta a hallgatókat: kérem, ezt a nehéz tárgyat csak én tudom ötösre. Önök esetleg kettesre vagy hármasra tudnak majd levizsgázni. Négyest kaphatna a tanársegédem, de csak azért, mert a vejem. A szerződésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy részletesebb információk már sérthetnék az üzleti titkokat. Természetesen a szerződés minden bizonnyal számos ilyen üzleti adatot, megállapodást tartalmaz, de a tartalmáról annyi csak elárulható, hogy a fenti osztályozás elvégezhető legyen. Persze nem az osztályozás a lényeg, hanem a kiégett kazetták várható sorsa, ami mindannyiunkra tartozik, hiszen erősen sugárzó és hosszú felezési idejű radioaktív hulladékról van szó. Egyszerűen tudnunk kell, hogy az aláírt szerződés értelmében mire számíthatunk, hogy az abban foglaltak ismeretében kialakíthassuk az álláspontunkat az atomenergia hazai hasznosításának jövőjével kapcsolatban. Ugyanis az atomenergia hasznosításának egyik kulcskérdésről van szó. Az állampolgárok felelős álláspontjának kialakításához ezért korrekt és kielégítő tájékoztatást kell biztosítani, ami mindez ideig elmaradt. Utóbbi kérdéskörhöz egy emlékképem tartozik. Sajnos az atomerőművel kapcsolatos tájékoztatás területén mindig is alapprobléma volt, hogy mit mondhatunk el és mit nem, ill. mikor beszéljünk mellé. A 90‐es évek első felében megkereset az egyik igazgató Pakson az erőműben, azzal a problémával, hogy mit mondhat el egy újságírónak, aki riportot szeretne vele készíteni. A válaszom egyszerű volt: az igazat és csakis az igazat mond, mert nincsen semmi takargatni valónk. Elámult, nem értette, mert úgy szocializálódott. Sokan máig sem értik. Összefoglalóan: 5*‐ös osztályzat jár, ha az üzemanyaggal kapcsolatos szerződésben úgy sikerült megállapodni, hogy Magyarországon nem kell a kiégett kazetták végleges tárolására alkalmas nagymélységű tárolót építeni. 1‐es osztályzat adható csak, ha mégis kellene építeni. Azért fogalmazok feltételes módban, mert ez esetben újra kell tárgyalni a szerződést, és mindenáron el kell érni, hogy Oroszország méltányolja azt az érvünket, hogy egyetlen atomerőmű miatt ne kelljen az évezredekre kiható tárolással foglalkozni. Miután Oroszországnak mindenképpen kell ilyen tárolót építeni, és a Magyarországról visszaszállított kazetták csak nagyon kis hányadot képviselnek. Persze ehhez új és alkalmas tárgyaló delegációra van szükség, és természetesen a politikának, a
kormánynak is fel kell vállalnia ezt a nemes harcot. A tét nagy, a nemes küzdelmeket viszont érdemes vállalni. Külön ki kell térni az EU azon álláspontjára, mely szerint a határokon át nem szállíthatok hulladékok, tehát a tagországoknak ott kell megoldani a hulladékok kezelését és végleges tárolását, ill. elhelyezését, ahol azok keletkeznek. Mondhatom szép elvi álláspont, csak a nagyaktivitási hulladékok esetében teljesen irracionális. Az EU‐ban éppen azt kellene szorgalmazni, hogy összefogással egyetlen közös tárolót építsenek azok a kis közép‐európai országok, amelyek itt a szomszédságban csupán egy‐két atomerőművel rendelkeznek. Ugyanis ez képezné a legolcsóbb és legkisebb kockázatokkal rendelkező megoldást. A „nyugati felügyeletről” majd a következő írásban. (Petz Ernő, 2014. 12. 27.)
