PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR
ÁLLAT- ÉS AGRÁR KÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Környezettudományok Tudományág
Iskolavezetı:
Témavezetı:
Dr. habil. Anda Angéla
Dr. habil. Anda Angéla
Az MTA doktora
Az MTA doktora
A BALATON VÍZHÁZTARTÁSÁNAK ELEMZÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PÁROLGÁSSZÁMÍTÁS ÉS MÉRÉS MÓDSZERTANI ÉS TERÜLETI KÉRDÉSEIRE
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Készítette: Varga Balázs
KESZTHELY 2009
TARTALOMJEGYZÉK
1. A KUTATÁS ELİZMÉNYEI
3
2. A VIZSGÁLAT CÉLKITŐZÉSE
4
3. A VIZSGÁLATOK ANYAGA ÉS MÓDSZEREI
5
3.1. A területi csapadék számítása a tófelszínen és a vízgyőjtın
5
3.2. A párolgás meghatározásának módszerei, mérési helyszínei
6
3.3. A vízmérleg és a természetes vízkészlet-változás számítása
8
4. A VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI 4.1. A Balaton vízháztartási elemeinek vizsgálata 4.2. A párolgásmérés és számítás módszereinek vizsgálata
9 9 15
4.2.1. A helyszín hatása a potenciális párolgásra
15
4.2.2. A mérési módszer hatása a párolgásértékek alakulására
18
4.2.3. A vízszint-meghatározás módszerének hatása a kádpárolgásra.
21
5. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK
22
6. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBEN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK 24
2
1. A KUTATÁS ELİZMÉNYEI A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, átlagmélysége ezzel szemben mindössze 3,3 méter, víztömege is körülbelül csupán 2 km3. A viszonylag csekély vízmennyiséggel szemben a tófelszín közelíti a 600 km2-t, ami jelentıs potenciális párolgó felületet jelent. A Balaton vízháztartásának részletes vizsgálata a 2000-2004 közötti idıszak vízállási szélsıségeit követıen került ismételten az érdeklıdés középpontjába. A fı kérdést az jelentette, hogy a 60as, 70-es években zajlott átfogó vízháztartás-vizsgálatok óta a klímaváltozás lehetséges hatásait is figyelembe véve módosult-e a tó vízháztartása, és ha igen, mely tényezık változásai okozhatták a kérdéses idıszakban a tó vízszintjének jelentıs csökkenését és melyek azok, melyek a jövıben alapvetıen meghatározhatják a vízgazdálkodás fenntarthatóságát. Még a témával foglalkozó szakembereket is meglepte a 2000-es évek elején kialakult hirtelen vízszintcsökkenés és hasonlóan hirtelen következett be a kritikus helyzet teljes helyreállása, mely a 2005-ös évre tehetı. A gyors változások mindenképpen figyelmet és vizsgálatokat igényelnek, melyek a késıbbiekben bekövetkezı hasonló jelenségek következményeire való felkészülést segíthetik elı. A Balaton 1863-ban bekövetkezı szabályozását kövezıen felülrıl szabályozott tó, a vízszint szabályozási szintek között tartásának egyetlen eszköze
a
Sió-csatornán
keresztül
leeresztett
vízmennyiséggel
való
gazdálkodás. A Balaton vízkészletét a felszínre hulló csapadék mellett alapvetıen meghatározza a vízgyőjtırıl történı hozzáfolyás, mely számos tényezı mellett alapvetıen függ a vízgyőjtıterület csapadékviszonyainak alakulásától.
A
tó
vízmérlegének
összeállítása
során
a
legnagyobb
bizonytalanságot a múltban többször felülvizsgált módszertan ellenére mind a mai napig a felszín párolgásának pontos közelítése jelenti. A nyíltvíz feletti párolgásviszonyok folyamatos nyomon követése nem megoldott, jelenleg is 3
tóparti állomások adatait használják a számításokhoz. Párolgásvizsgálataink a Keszthelyi-öböl térségében a párolgás területi különbségeinek meghatározására irányultak,
melyeket
kiegészítettünk
a
párolgásmérés
módszertanának
felülvizsgálatával is.
2. A VIZSGÁLAT CÉLKITŐZÉSE
Vizsgálataink egyik fı célkitőzése a Balaton fı vízháztartási elemeinek hosszú idısoros éghajlat-statisztikai elemzése volt. A tófelszínre hulló csapadék és a párolgás éves mennyiségének és éven belüli alakulásának elemzését kiegészítettük a hozzáfolyás vizsgálatával is. A vízgyőjtırıl a tóba érkezı vízmennyiség módosulását tapasztalva célul tőztük ki, hogy meghatározzuk a vízgyőjtı csapadékviszonyainak változásait az 1921-2007 közötti idıszakban, és meghatároztuk azokat a részvízgyőjtıket, melyek legérzékenyebbek a klímaváltozás hatásaira, és melyek különösen fontosak a tó vízháztartásának hosszú távú fenntarthatóságában. A fı vízháztartási összetevık elemzését követıen célunk volt a tó vízmérlegének és természetes vízkészlet-változásának elemzése. A párolgásszámítás során tapasztalható bizonytalanságok hatására célul tőztük ki a párolgásviszonyok vizsgálatát a Keszthelyi-öböl térségében, melynek során három mérıhelyen, a meteorológiai állomáson, a tóparton, valamint a nyíltvíz felett végzett meteorológiai mérések eredményeibıl számított párolgásértékek között jelentkezı különbségeket kívántuk kimutatni. Eredményeink alapján választ kívántunk adni arra a kérdésre, hogy a jelenleg a párolgásszámítás során alkalmazott meteorológiai állomás párolgása alkalmase, vagy alkalmazható lehet-e a tófelszín párolgásának számításához. A párolgásmérés módszertani vizsgálata során arra kerestük a választ, hogy a különbözı módszerrel mért párolgásértékek összehasonlíthatók-e, 4
valamint a rendelkezésre álló 19 éves adatbázisunk alapján olyan korrekciós tényezıket kívántunk kidolgozni, melyek alkalmazását követıen a különbözı típusú párolgásmérı kádak mérési eredményei összehasonlíthatók lesznek. A folyamatos párolgásmérés módszerének kidolgozása és tesztelése révén a párolgás meghatározásának további pontosítása is vizsgálataink céljai közt szerepelt.
3. A VIZSGÁLATOK ANYAGA ÉS MÓDSZEREI
Vizsgálatokat végeztünk a Balaton teljes felszínére vonatozóan, melynek során a tó fı vízmérleg-tagjainak alakulását elemeztük. Az adatbázist a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltsége, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Kutató Intézet Nonprofit Kft. bocsátotta rendelkezésünkre, mely adatsorokat az általuk számolt eredeti formában dolgoztuk fel, munkánk során a származtatott adatokat állítottuk elı. Az adatsorok tartalmazzák a tófelszínre hulló csapadék, a vízgyőjtıre hulló csapadék és a lefolyási tényezı által meghatározott, valamint a bányavíz bevezetésekkel kiegészített hozzáfolyás, a tópárolgás, valamint a Sió-csatornán leeresztett vízmennyiség havi összegeit az 1921-2007 közötti idıszakban. Az adatsorokon, leíró statisztikai vizsgálataink során, a múltbeli trendekre vonatkozó megfigyeléseinket az adatsorokra illesztett regressziós
egyenesek
értékelésébıl,
valamint
a
WMO
ajánlásának
megfelelıen számított 10 éves csúsztatású 30 éves átlagok alapján végeztük.
3.1. A területi csapadék számítása a tófelszínen és a vízgyőjtın
A Balaton teljes tófelszínére számolt csapadékot Thiessen-poligonháló módszerrel állítottuk elı. A területi átlag csapadékot az egyes poligonokban 5
hullott mennyiségeknek, a poligonok méretével arányosan súlyozott átlaga formájában kaptuk meg. A csapadékot részmedencénként számoltuk, majd ezekbıl képeztük a teljes felszínre származtatott értéket. A tófelszíni átlag csapadékot a részmedencékre kapott csapadékátlagok súlyozását követıen határoztuk meg. A teljes vízgyőjtıterület csapadékviszonyainak jellemzése során a Balaton vízgyőjtıjét 5 részvízgyőjtıre osztottuk. Az egyes részvízgyőjtık elhatárolásánál a földrajzi helyzetük mellett figyelembe vettük a tó vízgazdálkodásában játszott szerepüket és klimatikus sajátosságaikat is. Kiemelten kezeltük a Zala vízgyőjtıjét a vízháztartásban játszott szerepe és klimatikus sajátosságai alapján, így azt a Keszthely-Zalacsány-Tilaj vonal mentén két részre osztottuk. A maradék három részvízgyőjtı elhatárolásánál a korábbi besorolások alapján jártunk el ezek a tó körül három égtájirányban húzódnak: Balaton északi, Balaton déli és Balaton keleti részvízgyőjtık, rendre 5, 6 és 3 csapadékmérı állomással. A vízgyőjtıt lefedı 25 állomás nagyrészt hagyományos Hellmann-féle csapadékmérıvel felszerelve. Automaták a 2000es évek elején fıleg a nagyobb állomásokra lettek telepítve. A területi csapadékot az adott részvízgyőjtın elhelyezkedı állomások adatainak számtani átlagolásával számítottuk.
3.2. A párolgás meghatározásának módszerei, mérési helyszínei
A Balaton havi párolgásának számításához a siófoki és a keszthelyi éghajlati adatokat használják fel. 1921 és 1974 között az eredeti Meyerformulával, 1975-tıl 1985 között annak módosított változatával számolták a felszíni vízvesztést. A tófelszín párolgásviszonyainak idısor elemzése, valamint a vízháztartás vizsgálatok során az adatsort a VITUKI-tól átvett eredeti formában értékeltük.
6
A Keszthelyi-öböl párolgás viszonyainak pontos meghatározására három helyszínen végeztük méréseket. Adatbázisunk alapját a Pannon Egyetem Georgikon Karának Meteorológia és Vízgazdálkodás Tanszéke által mőködtetett,
az
Országos
Meteorológiai
Szolgálat
által
fenntartott
meteorológiai állomáson végzett megfigyelések képezték. Vizsgálataink második helyszíne a Balaton partján 2006-ban létesített párolgásmérı állomásunk volt, mely mérıhely a keszthelyi Jacht Club közvetlen tóparti területén található. Harmadik mérési helyszínként 2006 ıszétıl a Balatoni Integrációs
Közhasznú
Nonprofit
Kft.
mérırendszeréhez
csatlakozva
lehetıségünk nyílt az általuk kihelyezett mérıoszlopon tófelszín feletti mérésekre. A Keszthelyi-öböl nyíltvízi területén a párolgásszámításhoz szükséges légnedvesség és léghımérséklet méréseket mindhárom helyszínen azonos módon, 2 méteres szintben szabványos hımérıházikóban elhelyezett DO-9406-típusú adatgyőjtıvel végeztük, 10 perces gyakorisággal. A Keszthelyi-öböl térségében folytatott párolgás-vizsgálatokhoz a hazai gyakorlatban széles körben alkalmazott Antal-formulát alkalmaztuk. A potenciális evapotranszspiráció napi értékének meghatározására alkalmas tapasztalati módszer külföldön is ismert, és alkalmazott eljárás. 0,74 , 1 , ahol
α: a levegı hıtágulási együtthatója (273K-1 ) E: a napi középhımérséklethez tartozó telítési páranyomás (mbar) e: a napi átlagos páranyomás (mbar) T: a napi középhımérséklet (oC).
Kádpárolgás méréseink fı helyszíne a Tanyakereszti Meteorológiai Kutatóállomás volt. Itt öt különbözı típusú (A-, U-, GGI-3000-, INEP-, és 20 m2-es kád) evaporációs kád mőködött, melyek mérési eredményeinek összehasonlító vizsgálatát az 1982-2000 közötti idıszakban végeztük el, statisztikai t-próba alkalmazásával. A meteorológiai állomáson a párolgásmérı kádak vízszintjének mérése naponta egyszer, reggel 7 órakor történt. A kádak vízhımérsékletének mérése 7
reggel 7-kor és 13 órakor folyt a vizsgált intervallumban. A vízszint meghatározása a teljes idıszakban Piche-csöves módszerrel történt. A Balaton partján 2006. június óta mőködı párolgásmérı állomásunk központi eleme egy A-típusú párolgásmérı kád, valamint a hozzá tartozó vízszint és vízhımérséklet szenzor. A regisztráló a telepítést követıen kapacitív érzékelı volt, majd hidrosztatikai szenzort helyeztünk üzembe. A párolgásmérı kádnál a tesztüzemben az automata vízszintregisztráló 10 perceként végzett vízszintméréseivel párhuzamosan reggel 7-kor hagyományos módon, Piche-csıvel is mértük a kád vízszintjét.
3.3. A vízmérleg és a természetes vízkészlet-változás számítása A Balaton vízmérleg-számítását a bevált gyakorlat szerint az alábbi képlettel végeztük: ∆ ahol,
Cs: a tófelszínre hulló csapadék (mm) H: a felszíni hozzáfolyás (mm) P: a vízfelszín párolgása (mm) Vk: A tavat közvetlenül érintı vízfelhasználás (1971-óta) (mm) ∆K: a tó vízkészlet-változása (mm) L : a Sión keresztül leeresztett vízmennyiség (mm)
A tó vízmérlegét meghatározó hidrológiai és meteorológiai elemek esetleges módosulásának a tó vízháztartására gyakorolt hatásait a természetes vízkészlet-változás (∆KT) elemzésén keresztül vizsgáltuk: ∆
8
4. A VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI 4.1. A Balaton vízháztartási elemeinek vizsgálata A Balaton vízmérlegének bevételi oldalát alapvetıen a csapadék határozza meg, közvetlenül a tófelszínre hullva és közvetve a vízgyőjtırıl érkezı hozzáfolyás formájában. Az 1921-2007 között mért éves csapadékátlag 618 + 108 mm (szórás), míg az 1971-2000-es klímanormál 601 mm volt. A legkevesebb csapadék a mérések kezdete óta 1932-ben hullott, a tófelszínre számítva mindössze 433 mm, míg a legcsapadékosabb év 5 évvel ezt követıen, 1937-ben volt, 905 mm-es területi csapadékkal. Az adatsor terjedelme 472 mm-nek adódott 92,3 mm-es átlagos abszolút eltérés mellett. A lineáris trendillesztés eredményeként a csapadék alakulásában csökkenı tendenciát tapasztaltunk, melynek mértéke 62,5 mm/100 év volt, ez azonban az R2 érték (0,021) alapján nem jelentett 5%-os szignifikancia szinten statisztikailag igazolható változást. A 86 éves adatsort felbontottuk 30 éves periódusokra, melyeket rendre 10 évvel csúsztattuk. A WMO ajánlásának megfelelı átlagok alapján is kimutatható volt a csökkenés, elsısorban az idıszak második felében. A csapadék éven belüli alakulásának vizsgálata során nem találtunk olyan hónapot, ahol a lehullott mennyiség szignifikáns változása 5%-os szinten igazolható lett volna az 1921-2007-es idıszakban. A tófelszínre számított éves csapadékadatokat neurális hálózattal interpolálva és az eredményt ábrázolva a teljes idıszaki trendektıl eltérıen éven belüli átrendezıdéseket tapasztaltunk (1.
ábra).
Az
idıszak
elsı
felét
jellemzı
májusi és
szeptemberi
csapadékmaximum az 1950-es évekre fokozatosan egy markáns fımaximumba ment át, oly módon hogy a tavaszi idıszakban a csapadékmaximum júniusra tolódott át, míg az ıszi magasabb csapadékkal jellemezhetı periódus fokozatosan jelentısen korábbi (augusztus, majd július) idıpontra helyezıdött át. Az 1950-es évekre június-júliusi csapadékmaximum alakult ki.
9
A
kevésbé
markáns
fımaximum
kedvezıtlen
a
tó
nyári
vízgazdálkodására, mivel a nyári és ıszi hónapokban az éves mennyiségeket figyelembe véve jelentısen kisebb a tó hozzáfolyásból származó vízkészletgyarapodása, és ebben az idıszakban elsısorban a közvetlen tófelszínre hulló csapadékból pótlódhat az elpárolgott vízmennyiség.
1. ábra A csapadék éven belüli átrendezıdése 1921-2007 között neurális hálózattal interpolálva
A Balaton vízgyőjtıjén mőködı 25 állomás adataiból a teljes vízgyőjtıre számolt évi csapadékösszeg területi átlagértéke az 1921-2007 közötti idıszakban 684,4 + 111,4 mm, míg az 1971-2000-es klímanormál értéke ennél jelentısen alacsonyabb, 657,3 mm volt. Több állomásra kiterjedı 5%-os szinten szignifikáns csapadékcsökkenést csak a Zala vízgyőjtı északi részvízgyőjtın
tapasztaltunk,
a
másik
négy
részvízgyőjtınél,
bár
a
trendegyenes meredekségei mindenhol negatív elıjelőek, mégis csak egy-egy állomásnál (Siófok, Fonyód, Nagyvázsony, Keszthely) tapasztaltuk az évi csapadékösszeg idısorban 5 %-os szinten szignifikáns csökkenést. Az állomások többségében statisztikailag nem igazolható csapadékváltozással rendelkezı négy részvízgyőjtıbıl háromnál az 5%-os szignifikancia szinten igazolható változást mutató állomás tóparti mérıhely volt (Keszthely, Fonyód és Siófok). A WMO ajánlása alapján minden mérıhelyre elıállítottuk a 10 éves 10
csúsztatású klímanormálokat. A Zala északi vízgyőjtıjén található állomások többségénél a csapadék alakulását hasonló görbe írta le, kivételt képez ez alól Zalaegerszeg, ahol a teljes idıszakban fokozatos csapadékcsökkenés figyelhetı meg. A Zala déli részvízgyőjtıjén Felsırajk, Vése, Zalakomár és Zalavár állomásoknál az északi részvízgyőjtın jellemzı görbealakulás kimutatható volt, a legmagasabb 30 éves átlag azonban az állomások többségénél késıbbi idıpontra tolódott, az 1951-1980-as érték volt. A Balaton északi vízgyőjtıje változatos képet mutatott a csapadéktendenciák alapján. A Tapolcaimedencében az 1921-1950 közötti átlagtól egészen az 1941-1970-es értékig egy állandó csapadékosságú idıszakot követı hirtelen csökkenés után kialakuló, alacsonyabb szinten állandósuló csapadékbevételt figyeltünk meg. Nagyvázsony térségét a teljes periódusban dinamikusan csökkenı trend jellemezte. Szintén csapadékcsökkenés jellemezte Balatonalmádit is, viszont ez itt elsısorban az 1962-1990-es átlagtól kezdıdıen volt jellemzı.
Az
állomásokhoz képest feltőnı volt Tihany és Szentantalfa idıben állandó csapadékossága, mely a mérıhelyek földrajzi elhelyezkedésével hozható kapcsolatba. A Balaton déli részvízgyőjtıje a csapadéktrendek alapján a vízgyőjtı egyik legváltozatosabb területe. Balatonkeresztúr és Balatonlelle idıben állandó csapadékossága mellett a többi állomásnál az idıszak elsı felében különbözı mértékő növekvı tendencia volt megfigyelhetı állomástól függıen
a
2-4.
klímanormálig.
Különbséget
jelentett,
hogy
a
csapadékcsökkenés elsısorban Fonyód és Nagybajom esetében nyomon követhetı volt az idıszak végéig, míg Somogyvámos és különösen Marcali térségében az idıszak végén a tendencia változott és mérsékelten növekedtek az értékek.
A Balaton keleti részvízgyőjtıjének a tó vízháztartása
szempontjából kisebb a jelentısége, csapadékosságának változása mégis figyelemre méltó. Mindhárom állomás esetén csökkenı trendet tapasztaltunk, mely Siófok esetén volt a legmarkánsabb, Lepsénynél mérsékeltebb, és a délebbre fekvı Karád állomáson a csökkenést követıen az idıszak végén növekvı tendencia is megjelent. A tó vízháztartása szempontjából a csapadék 11
éven belüli megoszlása szintén kiemelkedı jelentıségő. Magyarország csapadékviszonyainak elemzésében több tanulmány a másodmaximum eltőnését már napjainkban megtapasztalt jelenségként kezeli, azonban ezt a Balaton vízgyőjtıjének csapadékviszonyait reprezentáló 25 állomás adatai nem erısítették meg. Ezzel szemben a 25-bıl tíz állomásnál (Sümeg, Zalavár, Zalakomár, Vése, Tapolca, Balatonkeresztúr, Marcali, Fonyód, Balatonlelle, Siófok) az elmúlt harminc évben a teljes idıszakhoz képest az augusztusi csapadék aránya a fımaximumhoz képest 5-10 %-kal, szignifikánsan megemelkedett és több állomásnál is meghaladta a júniusi csapadékösszeget.
A vízgyőjtıre hulló csapadékmennyiség egy része a Balaton vízháztartásában, a vízmérleg bevételi oldalának legjelentısebb tagjaként, hozzáfolyás formájában jelenik meg. A teljes tófelszínre számított éves hozzáfolyás a lehullott csapadék mennyiségének függvénye, azonban a sokéves átlag (878 mm) alapján a tó hozzáfolyásból származó vízbevétele másfélszerese a közvetlenül a tófelszínre hulló csapadéknak. A hozzáfolyás átlagos értéke 874 + 300 mm volt 1921-2007 között. Az adatsor terjedelme 1681 mm, míg az átlagos abszolút eltérés 230,4 mm volt. A lineáris trendegyenes meredeksége alapján a hozzáfolyás csökkenésének mértéke 332 mm/100 év, ami az R2 (0,078) alapján, 5 %-os szignifikancia szinten statisztikailag is igazolható változást jelentett. A 10 év adataiból képzett mozgóátlag is szemléletesen mutatta a csökkenı tendenciát. A 30 éves átlagok alapján is kimutatható a hozzáfolyás csökkenése, ami fıleg az idıszak második felére volt jellemzı. Az átlagok egészen az 1971-2000 közötti idıszakig a teljes idıszaki átlag felett alakultak, ezt követıen viszont meredeken csökkentek az értékek. A meredek hozzáfolyás-csökkenéshez járul hozzá a 2000-2004 között a Balaton térségében és legmarkánsabban a Zala vízgyőjtı nyugati részén tapasztalható jelentıs csapadékhiány, továbbá az a tény is, hogy a legkisebb éves hozzáfolyású 15 év közül 10 az 1990-2007 közötti idıszakra esett. December és január kivételével minden hónapban a lineáris trend 12
csökkenését tapasztaltuk, viszont statisztikailag 5%-os szinten igazolható változás csak februárban (48,1 mm/100 év), valamint júniusban (41,1 mm/100 év) és júliusban (40 mm/100 év) volt igazolható.
Az 1921-2007 közötti idıszakban a Balaton párolgásának átlaga 900,7 + 71,4 mm volt. A legtöbb víz 1946-ban került a légkörbe a tófelszínrıl, 1073 mm, míg a legkevesebb 1970-ben, mindössze 723 mm. Az adatsor terjedelme 350 mm volt, 57,1 mm-es átlagos abszolút eltérés mellett. Az alsó kvartilis értéke 857 mm, a felsı pedig 949 mm volt, vagyis az évek felében a két érték között várható a tó párolgása. A lineáris regressziós trendegyenes alapján csökkenı tendenciát tapasztaltunk, melynek mértéke 29,7 mm/100 év, a változást azonban statisztikai vizsgálataink nem igazolták, így a teljes idıszak alapján a tó éves párolgása nem változott. A 10 év átlagából képzett mozgóátlag alapján azonban elkülöníthetık idıszakok, mikor a változás határozottabb volt. Hasonló eredményre jutottunk a 10 évvel eltolt 30 éves átlagok vizsgálata során is. Az 1921-50, az 1931-60-as átlagok a teljes idıszak átlagpárolgásánál valamivel intenzívebb párolgású idıszakok voltak, majd az 1941-70-es átlag hasonlóan alakult a teljes idıszakhoz. Ezt követıen a párolgás jelentıs csökkenése volt megfigyelhetı. Az 1950-80, valamint az 1961-90- es átlagértékek mérsékelt párolgású idıszakot mutattak, és az ezt követı intervallumokban a párolgás intenzitásának fokozatos növekedését mutattuk ki. A tó párolgása március és május kivételével minden hónapban szignifikánsan változott, a tendencia elıjele azonban eltérıen alakult. A tó párolgása csökkent az intenzív párolgású idıszakban, áprilistól-szeptemberig, és az adatok alapján növekedett az ıszi és téli hónapokban, októbertıl-februárig. A változás októberben (17,2 mm/100 év), valamint novemberben (32,7 mm/100 év) jelentkezett a legintenzívebben, de nem elhanyagolható a téli hónapok párolgásnövekménye sem. A legjelentısebb csökkenés júniusban és júliusban volt megfigyelhetı, ekkor a változás mértéke 27,7 mm/100 év, valamint 26,9 13
mm/100 év volt. A párolás éven belüli átrendezıdése látható a neurális hálózat segítségével interpolált és ábrázolt adatbázis alapján is. Annak ellenére, hogy a nyers adatok alapján márciusban nem tapasztaltunk változást, ebben az esetben szembetőnı az intenzívebb párolgású idıszak korábbi idıpontra tolódása, hasonlóképpen novemberben is a magasabb párolgású idıszak késıbbi idıpontra történı elmozdulása látszik (2. ábra).
2. ábra A párolgás éven belüli átrendezıdése 1921-2007 között neurális hálózattal interpolálva
A Balatonból a Sió-csatornán keresztül leeresztett víz mennyisége mesterségesen szabályozott, így ennek a vízmérleg tagnak az alakulásából messzemenı következtetések nem vonhatók le. A leeresztett vízmennyiséget a tóba
érkezı
víztömeg
mellett
alapvetıen
meghatározta
az
aktuális
vízgazdálkodási koncepció, mely többször is változott a vizsgált idıszakban. Az 1921-2007 közötti idıszakban a leeresztett vízmennyiség átlaga 573+384 mm volt. Az idısor vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy egészen 1993-ig minden évben szükség volt kisebb-nagyobb mértékben a vízállás mesterséges csökkentésére, viszont ezt követıen 1993-ban, majd 2000. áprilistól 2005. szeptemberig a zsilipek a Sió-meder átöblítését kivéve zárva maradtak. Az adatsor terjedelme 1791 mm volt, 305 mm-es átlagos eltérés értékek mellett. Az alsó kvartilis értéke 275 mm, míg a felsı kvartilis 850 mm-nek adódott. A 14
trendvizsgálat során a leeresztett víz mennyiségének szignifikáns csökkenését állapítottuk meg, melynek mértéke meghaladta a 400 mm/100 éves értéket. A változás mértékének jelentıségét jelezte, hogy az 1921-2007-es átlag 574 mm, míg az utolsó 30 év átlaga mindössze 379 mm volt, ami 35%-os csökkenést jelentett. 4.2. A párolgásmérés és számítás módszereinek vizsgálata 4.2.1. A helyszín hatása a potenciális párolgásra A Keszthelyi-öböl térségében a párolgás vizsgálatára 2006-ban és 2007ben volt lehetıségünk, de egyik mérési periódus sem fedte le a teljes intenzív párolgású idıszakot. A nyílt vízfelszín feletti mérésekeinket 2006-ban szeptember 6-án tudtuk indítani. A napi adatokból számított párolgásértékek összehasonlító vizsgálata során a Balaton-parti párolgásmérı állomáson, valamint a meteorológiai állomáson számolt potenciális evapotranszspiráció alakulásában nem találtunk szignifikáns különbséget. A szeptember 6-tól november 15-ig terjedı idıszakban az öböl felszíne felett mért adatokból számított
párolgás
5%-os
szignifikancia
szint
mellett,
statisztikailag
igazolhatóan eltért mind a tóparton, mind a meteorológiai állomáson számított párolgástól. Az öböl felett a számított potenciális evapotranszspiráció a vizsgált idıszakban 14,8%-kal meghaladta az állomáson számított értékeket. A számítások eredményeként megállapítottuk, hogy az ıszi hónapokban a nyílt tófelszín felett a potenciális evapotranszspiráció jelentısen meghaladta a jelenleg a Balaton vízmérleg-összeállításához felhasznált párolgás számítása során figyelembe vett állomás adatait. A különbségek igazolását a 2006. szeptember 6 - november 15. közötti idıszakban a kumulatív párolgás-értékek alapján is elvégeztük és megállapítottuk, hogy a tófelszín feletti párolgás már a mérési periódus elejétıl intenzívebb volt, mint a tóparton, valamint a meteorológiai állomáson tapasztalt értékek (3. ábra). A kimutatott különbség folyamatosan növekedett, a tapasztalt eltérés nem néhány nap különösen 15
intenzív párolgásából adódtak, hanem az intenzitás intenzitás-különbség az idıszak során tendenciajelleggel megfigyelhetı volt. A teljes id idıszaki párolgás a tófelszín felett 186 mm volt, mely érték szignifikánsan magasabb volt, mint a tóparton számított 158 mm-es, es, valamint a meteorológiai állomáson számolt 162 mm mm-es párolgás. Vizsgálatunkban a két különböz különbözı helyszínen nyert párolgás közti kapcsolat lineáris volt. A meteorológiai állomáson mért párolgásértékekb párolgásértékekbıl (x) a tófelszín feletti evaporáció (y) megfelel megfelelı hatékonysággal számítható volt az y = 0,92x + 0,52 egyenlettel. 2006 2006-ban összehasonlítottuk a meteorológiai állomás és a tóparti állomás kádpárolgását kádpárolgását. A 2006. augusztus 12-e és november 29-ee között mért napi párolgásösszegeket tekintve a két kád mérési eredményei látszólag közel estek egymáshoz, a köztük lév lévı különbség azonban 5%-os szinten szignifikáns volt.
3. ábra A Balaton-part part és a Keszthelyi Keszthelyi-öböl párolgás összehasonlítása 2006. szeptember 6-november november 15. Az egész megfigyelési idı idıszakra vonatkozóan a napi összegekbıl számolt átlagos abszolút eltérés 0,67 mm mm-nek adódott, melynél a parti állomás adatai az esetek felében magasabbak, s felében alacsonyabbak voltak a meteorológiai állomáson A káddal mért párolgásoknál. A középérték arányában kifejezett eltérés a két állomás között –szintén a napi átlagokból meghatározva 4,3% volt. Nagyobb csapadék és szél ese esetében igen magas különbséget tapasztaltunk, s valószín valószínősítettük, hogy ez nem a mérési eljárásból 16
fakadó hiba következménye. Ezeken a napokon semmiképpen nem javasolható a két közelítés összevetése. 2007-ben a számított párolgások összehasonlítását a DO-loggerek meghibásodásából adódó adathiányos idıszakok nehezítették. Április 1. és június 9-e között a meteorológiai állomás és a Balaton part párolgásában az elızı évi eredményekhez hasonlóan nem tudtunk különbségeket kimutatni. A 70 mérınap összegeként 314 mm, míg a tóparton rögzített adatok alapján 312 mm párolgást számítottunk. 2007. június 18-tól augusztus 17-ig a meteorológiai állomás és a tófelszín felett végzett mérések eredményeibıl számított párolgásadatok összehasonlítása során 5%-os szinten szignifikáns különbséget kaptunk, mely alapján megállapítottunk, hogy a tófelszín felett a párolgás (354,6 mm) jelentısen, 31,3 mm-rel meghaladta a meteorológiai állomás párolgását (323,4 mm). A két mérıhely párolgásának különbsége az 58 mérınap statisztikája alapján 8,9 % volt. 2007. augusztus 18-tól mindhárom mérıhely párolgási viszonyainak összehasonlítására lehetıségünk volt. A Balaton parton (193,4 mm) és a nyílt tófelszín felett (195,6 mm) a párolgásban a 78 napi mérés alapján nem tudtunk statisztikailag igazolható különbséget kimutatni, a két terület párolgása ebben az idıszakban azonos volt, ami a korábbi idıszakokhoz képest új eredményül szolgált. A meteorológiai állomáson mért adatokból számolt párolgás (176,6 mm) szignifikánsan (5%) elmaradt mind a tóparti mind a nyíltvíz feletti párolgás értékeitıl, a különbség az állomási és nyíltvíz feletti evapotranszspiráció alakulásban 9,7 % volt. 2007ben is számoltunk kumulatív párolgást a 2006. évinél hosszabb idıszakban, június 18. és október 31. között a meteorológiai állomás és a Keszthelyi-öböl nyíltvízi területe esetében. A párolgáskülönbség ebben az évben is a mérési idıszak elsı napjaitól kezdve megfigyelhetı volt, mely végeredményben a 142 mérınap alatt a nyíltvíz felett 101,5 mm-rel, vagyis 16 %-kal 5%-os szinten szignifikánsan
magasabb
párolgásösszeget
eredményezett.
A
jelenleg
alkalmazott módszerrel szemben tehát jelentısen pontosabb értékeket jelenthetne, ha a tó párolgásszámításához a tófelszín felett mért értékeket 17
használnánk fel. A meteorológiai állomáson számított értékbıl a hosszabb adatsor
alapján
a
2006-os
értékekhez
képest
lényegesen
magasabb
determinációs együttható mellett számítható a tófelszín feletti evaporáció az x=0,7x+0,61 egyenlet alapján. Abban az esetben, ha a jövıben nem állnak rendelkezésünkre tófeletti mérési eredmények a nyíltvíz feletti párolgás közelítése megoldható lesz. 2007-ben
kádpárolgás
méréseink
március
1-tıl
október 31-ig
folyamatosak voltak mindkét mérıhelyünkön. Március-áprilisban a két mérés eredményei
párhuzamosak
voltak,
kisebb
különbségek
csak
egy-egy
mérınapon adódtak. Ebben az idıszakban a két mérıhely A-kádjának párolgása statisztikai vizsgálataink alapján is azonos volt. Májusban és júniusban azonban már szignifikáns különbség volt a két terület között, melyhez hasonlóan alakult a két párolgás júliusban és augusztusban is. A két kád párolgása statisztikailag szeptemberben és októberben nem különbözött. 4.2.2. A mérési módszer hatása a párolgásértékek alakulására A párolgásmérı kádak elhelyezésükbıl és méretükbıl adódóan eltérıen reagálnak a párolgást alapvetıen meghatározó meteorológiai
elemek
változásaira. Az elemzés során olyan arányszámokat kerestünk, melyek segítségével
lehetıség
nyílik
az
egyes
kádak
párolgásadatainak
összehasonlítására, s ha szükséges egymásba való átszámítására (1. táblázat). Az INEP-kád párolgása esett a legközelebb az A-kád vízvesztéséhez. A földbe süllyesztett és szigeteléssel ellátott kettıs falú kád esetén viszonylag nagyobb eltéréssel és szórással a nyár végén, augusztusban és az ıszi hónapokban találkoztunk, amikor a párolgás abszolút értéke már jelentısen csökkent. A tavaszi hónapoktól augusztusig az A-kád és az INEP-kád evaporációja gyakorlatilag azonosnak tekinthetı. A GGI-kád párolgása sem tért el lényegesen az A-kádétól, bár a differencia az INEP/A-kád összehasonlítási értékéhez képest egy kissé
18
megemelkedett. A GGI-kádnál is az ıszi hónapokban jelentkeztek magasabb eltérések és szórások. Tavasztól ıszig az „A” és a GGI-káddal mért evaporáció eltérése nem haladta meg a 10%-ot, így szükség esetén egymással helyettesíthetık is. A két talajba süllyesztett kád közül a GGI vízhımérséklete gyorsabban
követte
a
léghımérséklet
változásait.
Áprilistól
júniusig
mérsékelten, júliustól októberig jelentısebben meghaladta a GGI-kád evaporációja az A-kád párolgását. 1. táblázat Az A-kád és a hazánkban gyakrabban alkalmazott 20 m2-es, U, GGI-3000 és INEP kád párolgási arányszámainak havi átlagai 19822000 között Keszthelyen Hónap/Kádtípus IV. A-kád 20 m2 –es kád 20 m2–es kád U-kád U-kád szórása GGI-3000 GGI-3000 kád INEP-kád INEP-kád
1 0,75 +0,11 0,85 +0,09 1,05 +0,12 0,99 +0,12
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
1 0,76 +0,11 0,87 +0,09 1,04 +0,13 0,99 +0,12
1 0,82 +0,05 0,87 +0,07 1,06 +0,17 1,01 +0,16
1 0,81 +0,05 0,87 +0,05 1,10 +0,18 1,02 +0,12
1 0,85 +0,08 0,87 +0,07 1,09 +0,1 1,10 +0,19
1 0,86 +0,11 0,84 +0,09 1,11 +0,20 1,07 +0,15
1 0,97 +0,19 0,91 +0,16 1,19 +0,20 1,12 +0,22
Évi átlag 1 0,83 +0,06 0,87 +0,05 1,09 +0,11 1,05 +0,12
A 20 m2-es kád párolgása jelentısen kisebb volt, mint az A-káddal mért érték. Az összes kádtípus közül a 20 m2-es kád párolgása 3 év kivételével a legalacsonyabb volt a vizsgált 5 párolgásmérı kád közül. A mérsékeltebb evaporáció oka részben méretbeli különbségre, részben a 20 m2-es kád talajba süllyesztett voltára vezethetı vissza. Az arányszámok értéke minden hónapban, s évi átlagban is mindkét kádnál elmarad az 1-tıl. A méréssorozatból szeptemberben 2-szer, októberben pedig 3-szor magasabb volt a 20 m2-es kád párolgása, mint az A-kádé. A párolgási arányszám a 20 m2-es kádnál az év során folyamatosan emelkedı tendenciájú volt. Tavasszal az eltérés igen 19
jelentıs (20-25%-ot meghaladó) volt, majd ıszre némiképp mérséklıdött, mely a nagyobb víztömeg lassabb felmelegedésével, s vontatottabb lehőlésével állhatott kapcsolatban. Az U-kád párolgása a teljes évet figyelembe véve alig volt magasabb, mint a 20 m2-es káddal mért evaporáció, viszont az egyes hónapok párolgásában jelentıs különbséget tapasztaltunk. Tavasszal a párolgási arányszám értéke magasabb volt, mint a 20 m2-es kád esetében tapasztalt érték. Az ıszi idıszakban az U-kád párolgása elmaradt a 20 m2-es káddal mért evaporációtól. Itt is a nagyobb víztömeg fokozottabb energiavisszatartása eredményezhette a 20 m2-es kád megemelkedett párolgását. A 19 év átlagaként kapott arányszámok minden hónapban elmaradtak az A-kád értékeitıl, s júniusban csupán egy évben, valamint egyszer októberben találtunk olyan idıszakot, amikor a havi párolgás meghaladta az A-kád evaporációját. A számított korrekciós tényezık alkalmazhatóságát a vizsgált idıszak eredményei alapján ellenıriztük. A kádtípusok párolgásában jelentkezı eltérések szignifikancia szintjét elsı lépésben párosított t-próbával állapítottuk meg, mely esetben van szükség korrekcióra. Összehasonlítási alap minden esetben az A-kád volt. A GGI-kádnál 2 hónapban, míg az INEP-kád esetén csupán júliusban tapasztaltunk szignifikáns eltérést a párolgás alakulásában. A kevés kimutatható különbség és a kisebb számú gyakorlati alkalmazás miatt korrekció a két kisebb térfogató földbe süllyesztett kád esetében nem volt indokolható. Ezt sejtette korábban az arányszámok 1-hez közeli értéke is. A 20 m2-es kád október kivételével, az U-kád pedig nyáron az A-kádtól szignifikánsan eltérı párolgású volt, ezért az evaporációjuk átszámításához korrekciójuk indokolt. A korrekciós tényezık alkalmazását követıen mind a 20 m2-es kád mind az U-kád párolgása statisztikailag megegyezett az A-kád evaporációjával.
20
4.2.3. A vízszint-meghatározás módszerének hatása a kádpárolgásra. A
párolgásmérı
kádak
vízszintjének
mérése
során
automatikus
vízszintregisztráló szenzor tesztelése jelentette megfigyeléseink fı tárgyát. A kapacitív szenzor 2006. június 1-i üzembe helyezést követıen a mőszer által mért adatok alapján számolt evaporációt hagyományos módon mért párolgással hasonlítottuk össze. Az eredményeink alapján a kapacitív szenzor nem bizonyult megfelelınek a párolgás mérésére. Az automatikusan rögzített értékek jelentıs eltérést mutattak az ugyanazon kádon hagyományosan meghatározott vízszint és párolgás értékektıl, a különbség statisztikailag is igazolható volt. A szenzor mőködési hibáit és az irreális vízszint értékeket feltehetıen az érzékelı vízbe nem merülı részének párásodása, valamint a kád vizének hullámzása okozhatta. A vizsgált 44 mintanap alapján a kapacitív automata párolgásmérı által mért evaporáció 25%-kal volt alacsonyabb, mint a standard körülmények között mért érték és jelentıs különbség volt a napi átlagok és különösen a szórások esetén is. Az eredmények alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a kapacitív szenzor az adott mérıhely nyújtotta körülmények között alkalmatlan a párolgás pontos meghatározására. A hidrosztatikus érzékelıvel 2007. március 1. és május 31-e közt mért értékek már jelentısen közelebb álltak a kézi mérés eredményeihez. A vizsgált három hónap adatai alapján nem adódott szignifikáns különbség a mérési eredményei között, egyik hónapban sem. Az idıszaki párolgásösszegek közötti különbség minden esetben 10% alatt maradt és a szórások is jelentısen mérséklıdtek. Az új szenzor a tesztmérések alapján alkalmas lehet a kád vízszintjének automatikus meghatározására, de mindenképpen javasolható a hagyományos mérés
kiegészítésére.
Amennyiben
automata
csapadékmérıvel
társul
alkalmazása, a külsı behatásra történı vízszintváltozások jó hatékonysággal kiszőrhetık a megfelelı gyakorisággal végzett mérések alapján.
21
5. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK
1.
A
Balaton
teljes
vízháztartása
1921-2007
között
többnyire
egyensúlyban volt, és a 2000-2004-es idıszak kivételével nem volt komolyabb probléma a tó vízháztartásában, ami a tó-vízgazdálkodás és a vízszintszabályozás eredményességét tükrözi. Mivel a Balaton természetes
vízkészlete
az
1921-2007
között
kimutathatóan
szignifikánsan csökkent napjainkig, az egyensúly fenntartása a Siócsatornán leeresztett egyre kisebb vízmennyiségnek volt köszönhetı. A rendelkezésre álló vízkészletek csökkenése jelentıs mértékben a tó vízgyőjtıjérıl történı hozzáfolyás-csökkenésének következménye, melyhez hozzájárult a tófelszínen, a vizsgálati idıszak utolsó évtizedeiben tapasztalt csapadékcsökkenés. A vízkészletek változása nem hozható összefüggésbe a párolgás módosulásával, mivel ez utóbbinak éves összege a vizsgált idıszakban nem változott. 2.
A
Balaton
vízgyőjtıjén
teljes
részvízgyőjtıre
kiterjedı
csapadékcsökkenés csak a Zala északi részvízgyőjtıjén tapasztalható, a többi részvízgyőjtın csupán egy-egy állomásnál mutattunk ki szignifikáns csapadékcsökkenést. A tó teljes vízgyőjtıjét májusi és októberi
csapadékcsökkenés,
valamint
júliustól-szeptemberig
változatlan csapadékmennyiségek mellett decemberben, elsısorban a Balaton keleti részvízgyőjtıjét csapadéknövekedés jellemezte. 3.
A Balaton felszínére hulló csapadék esetén 1921-tıl az 1950-es évekig a májusi és szeptemberi csapadékmaximum fokozatos átalakulása, júniusi fımaximum fejlıdése figyelhetı meg. Az 1980-as éveket követıen augusztus-szeptemberi csapadékmaximum kialakulása és május-júniusi csapadékcsökkenés mutatható ki. A tófelszín párolgása áprilistól szeptemberig csökkent az 1921-2007 közötti idıszakban, míg 22
októbertıl februárig a felszíni evaporáció intenzitásának fokozódását figyeltük meg. 4.
A Keszthelyi-öböl térségében az éven belüli idıszaktól függıen a nyílt vízfelszín feletti potenciális párolgás 8,7-14,8 %-kal meghaladta a jelenlegi gyakorlat szerint a meteorológiai állomás alapján számított párolgást, így eredményeink alapján pontosabb párolgásértékeket eredményezne, ha a gyakorlatban a nyílt vízfelszín feletti értékeket alkalmaznánk. A két terület párolgása vizsgálataink alapján magas determinációs együttható mellett átszámítható volt.
5.
A párolgásmérı kádak összehasonlító vizsgálata során megállapítottuk, hogy az INEP-káddal, valamint a GGI-3000 típusú káddal mért eredmények korrekció nélkül megfeleltethetık az A-kád párolgásának, míg a 20 m2-es kád, valamint az U-kád evaporációja havonta változó korrekciós
tényezıkkel
módosítva
összehasonlítható
az
A-kád
párolgásértékeivel. A kádak vízszintjének automatikus nyomon követésére
párás,
nedves
környezetben
hidrosztatikai
szenzor
alkalmazása javasolható, mely szenzorral mért értékeit fel tudtuk használni a kádak vízvesztésének számításához, mely párolgás statisztikailag azonos volt a hagyományos módszerrel közelített evaporációhoz.
23
6. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBEN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Angol nyelvő lektorált folyóiratcikkek: BOLDIZSÁR, A. – VARGA, B. /2006./: Evapotranspiration and development of helophytes. Georgikon for Agriculture Vol. 9 No 1. p. 91-102. VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – GIMESI, L. /2007/: Some remarks on water balance components of Lake Balaton. Georgikon for Agriculture Vol.10 No.1. p.69-82. Angol nyelvő poszterek: BOLDIZSÁR, A. – VARGA, B. – KOCSIS, T. /2006/: Microclimate and transpiration of reedbeds at changing water level on Lake Balaton. 6th Annual Meeting of the European Meteorological Society, Ljubljana. (CD ISSN 1812-7053) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. /2006/: Water balance components of Lake Balaton from 1921 until today. 6th Annual Meeting of the European Meteorological Society, Ljubljana. (CD ISSN 1812-7053) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. /2006/: Water management’s analysis of Lake Balaton. Ecological Problems of Our Days - From Global to Local Scale International Conference, Keszthely. (CD kiadvány ISBN 963-9639-14-1). Magyar nyelvő lektorált folyóiratcikk: ANDA, A. – VARGA B. /2004/: A Keszthelyi-öböl néhány párolgási sajátossága az elmúlt évtized mérései alapján. Hidrológiai közlöny, 84. évf. 3. p. 65-69. ANDA, A. – VARGA B. /2008/. Párolgásmérı kádak összehasonlító vizsgálata Keszthelyen 1982-2000 között végzett megfigyelések alapján. Hidrológiai Közlöny, 88. évf. 2. sz. 24
BOLDIZSÁR, A. – VARGA B. /2006/: Mocsári növényállományok párolgási jellemzıi. Hidrológiai Közlöny, 86. évf. 4. p.12-15. VARGA, B. /2006/: A Balaton és a Keszthelyi-öböl vízháztartásának hidrometeorológiai vonatkozásai. Légkör, LII. évf. 2. p. 21-26. VARGA,
B.
–
ANDA,
A.
/2007/:
A
Balaton
párolgásának
és
energiaháztartásának felülvizsgálatát célzó kutatások és az elsı eredmények bemutatása. Tudományos Közlemények, 7. évf. 1. 2. kötet p. 479-485. VARGA, B. – ANDA, A. /2007/: A Balaton fı vízmérlegtagjainak alakulása 1921-2005 között. Tudományos Közlemények, 7. évf. 1. 3. kötet p. 741-747. VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. – BEM, J. /2006./: A Balaton párolgás vizsgálatának történeti fejlıdése. Egyetemi Meteorológiai Füzetek No.20. ISBN: 963 463 874 0. Magyar nyelvő poszterek, tudományos elıadások: ANDA, A. – VARGA, B. /2007/: A Keszthelyi-öböl párolgásbecslése. XLIX. Georgikon Napok, Keszthely(CD kiadvány ISBN 978-963 9639-22-5) ANDA, A. – VARGA, B. /2007/: A tó felett végzett elızetes sugárzásra vonatkozó megfigyelések a Balatonon. Környezeti ártalmak és a Légzırendszer XVII. kötet.(CD kiadvány, ISBN: 978-963-87327-1-2) BOLDIZSÁR, A. – VARGA, B. – KOCSIS, T. /2006./: Mocsári növények vízfelhasználása. XLVIII. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 963- 9639-11-7) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. /2006/: A Balaton vízháztartási elemeinek alakulása 1921-tıl napjainkig. Poszter a VAHAVA Projektzáró-konferenciáján VARGA, B. /2004/: A Balaton vízszintváltozásai az éghajlatváltozás tükrében. XLVI. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 963 9096 962) 25
VARGA, B. /2004/: A Keszthelyi-öböl párolgásának vizsgálata 1991-2002 között. XLVI. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 963 9096 962) VARGA, B. /2005/: A párolgásmérés módszereinek összehasonlító vizsgálata. XLVII. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 963 9639 03 6) VARGA, B. /2006/: Szélsıségek a Balaton vízállásának alakulásában 1876-tól napjainkig. XII. Ifjúsági Tudományos Fórum, Keszthely. VARGA, B. /2007/: A Balaton párolgásának jellemzıi. A sport szerepe a turizmus fejlıdésében nemzetközi konferencia, Keszthely. VARGA, B. – ANDA, A. /2007/: Új eredmények a Balaton energiamérleg alkotóinak kutatásában. XLIX. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 978-963 9639-22-5) VARGA, B. – ANDA, A. /2007/: Kezdeti eredmények a Balaton pontosabb méréssel történı párolgásbecsléséhez. Környezeti ártalmak és a Légzırendszer XVII. kötet.(CD kiadvány, ISBN: 978-963-87327-1-2) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. /2006./: A Balaton vízháztartása és az éghajlatváltozás. XLVIII. Georgikon Napok, Keszthely (CD kiadvány ISBN 963 9639 11 7) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. /2006/: A Balaton vízmérlegének alakulása az elmúlt évtizedek mérései alapján. V. Természet-,
Mőszaki-
és
Gazdaságtudományok
Alkalmazása
Nemzetközi Konferencia, Szombathely. (CD kiadvány: ISBN: 9639290-69-6) VARGA, B. – BOLDIZSÁR, A. – KOCSIS, T. /2006/: A Balaton vízgazdálkodásának múltja és prognosztizált jövıje. Környezeti ártalmak és a légzırendszer. XVI. Kötet. p. 213-224.
26
