napló
Bácskai BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA
ÚJ!
L ANTÓ MOST ENTE ET KÉTH ÜNK www.bajavaros.hu E JEL N ! MEG
(2. OLDAL)
ÜNNEPRE KÉSZÜL A III. BÉLA GIMNÁZIUM (16. OLDAL)
AUTÓMENTES NAP (3. OLDAL)
LENDÜLETBEN A BLSE (13. OLDAL)
OLIMPIAI KVÓTA (13. OLDAL)
(9. OLDAL)
2007. szeptember 14. • I. évfolyam 5. szám
135 ÉVES A BAJAI TŰZOLTÓSÁG
Októberben háromnapos ünnepségsorozattal köszönti fennállásának 250. évfordulóját a patinás iskola
BAJA VÁROS ÚJ JEGYZŐJE
MAGAS VÍZÁLLÁS ÁRHULLÁM VONUL LE EZEKBEN A NAPOKBAN A DUNÁN. A FOLYÓ PÉNTEKEN TETŐZIK BAJÁNÁL 790 CENTIMÉTERREL.
Szeptember 11-én, kedden reggel 6 óra óta első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben az ADUKÖVIZIG gondozásában lévő 127 kilométeres védvonalon, a Duna bal partján – tájékoztatta a Bácskai Naplót Telkes Róbert. Az ADUKÖVIZIG igazgatója közölte: a tetőzés 14-én, pénteken várható 790 centiméternél, ami több mint 1,5 méterrel alacsonyabb a tavalyi árvíz szintjénél. A vízügyi igazgatóság területén egyébként hatvanan dolgoznak a védelmi vonalon, az ár- és belvíz elleni védekezésben. A Duna felsőbb szakaszán megindult újabb árhullám Telkes Róbert szerint Baja térségébe már „ellapulva” érkezik, az a legvalószínűbb, hogy lassítani fogja az apadás ütemét. Az előrejelzések szerint szeptember 17-ére, hétfőre 740 centiméterre csökken a folyó vízszintje, viszont csak nagyjából a jövő hét végére mutathat majd a bajai vízmérce hét méter alatti értéket. Az önkormányzat kezelésében lévő fővédvonalon és nyári gáton kedden rendelt el első fokú árvízvédelmi készültséget Baja polgármestere. Dr. Révfy Zoltán lapunknak elmondta: az érintett területeken a városháza szakemberei nappali figyelőszolgálatot működtetnek. A Nagy-Pandúr-szigeten lévő nyári gáton lezárták az árvízvédelmi zsilipet, és kijavították a töltéskorona kisebb hibáit. Dunafürdő területének 95 százalékát szerda óta víz borítja, de kiköltöztetésre nem került sor. A polgármester közölte: a jelenlegi vízállás mellett sem a Petőfiszigeten, sem a Nagy-Pandúr-szigeten nincs szükség további beavatkozásra. BANGA SZABOLCS Képünk Dunafürdőn készült.
HÍRBÖNGÉSZŐ
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Ünnepel a tűzoltóság Baja Város Képviselő-testületének és Baja Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának nevében a bajai tűzoltóság megalakulásának 135. évfordulója alkalmából meghívjuk a város és a környező települések polgárait 2007. szeptember 15-én az Ifjúsági Házban (Baja, Petőfi-sziget) rendezett kiállításra, amelyen bemutatkozik a bajai tűzoltóság. A kiállítás megnyitója 10 órakor kezdődik. Ezt követően 10 óra 30 perctől tűzoltási, műszaki mentési és technikai bemutatót tart a bajai tűzoltóság az Ifjúsági Ház előtti parkolóban. A programok ingyenesek, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. DR. RÉVFY ZOLTÁN POLGÁRMESTER OSSÓ JÁNOS TŰZOLTÓPARANCSNOK
Hüvelyk Matyi Nem lopták el, csak kölcsönkérték. A Budapest Galéria igényelte a várostól Hüvelyk Matyi szobrát, hogy másolatot készíthessenek róla – mondta a Bácskai Naplónak Éber András városi főépítész. Az alkotás felfrissítve fog a kö(BSZ) zeljövőben visszakerülni a helyére.
Kulturális örökség Baján a nagy szerb templom csatlakozott a Kulturális Örökség Napjához. Ennek keretében szeptember 15-én, szombaton egész napos rendkívüli nyitva tartással fogadják az érdeklődőket, vasárnap 10 órától istentiszteletet tartanak, (ZL) melyre mindenkit szeretettel várnak.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés idei kitüntetéseit augusztusban adta át Kecskeméten Bányai Gábor, a megyei önkormányzat elnöke. Városunkból négyen vehettek át elismerést. Bács-Kiskun Megye Művészeti Díjat kapott Rendes Béláné nyugalmazott rajztanár. Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjban részesült Dr. Kakuszi István főorvos (Bajai Kórház). Glasenhardt János főiskolai tanár (EJF) a Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségeiért Díj birtokosa lett. A megyei közgyűlés elnöke Bács-Kiskun címerével díszített aranygyűrűt adományozott Tajdina József apátplébánosnak, pápai káplánnak (Belvárosi Római Katolikus Plébánia). A szeremlei Marsovszky Lászlóné, a Napköziotthonos Óvoda vezetője a Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díjat kapta. A közgyűlés elnökének kitünető díját Kertészné Molnár Anna, a garai Napraforgó Otthon szabadidőszervezője vette át.
Új vízügyi igazgató Dr. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter döntése értelmében 2007. szeptember harmadikától Telkes Róbert látja el az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság direktori teendőit. A bajai születésű szakember vízépítő mérnöki és közgazdász diplomával, valamint angol nyelvismerettel rendelkezik. Első, máig egyetlen munkahelye az ADUKÖVIZIG. 1996tól a bajai szakaszmérnökséget vezette.
Kerekasztal Szeptember 19-én, szerdán 18 órától kerekasztal-beszélgetést tart a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének bajai szervezete a Szent László ÁMK-ban „Mindenki egyért és egy mindenért” – Kereszténydemokráciával egy idő élére címmel. A beszélgetés résztvevői: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Szászfalvi László (KDNP), az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának alelnöke, Hargitai János (KDNP), a Parlament Költségvetési Bizottságának tagja. A kerekasztal-beszélgetést vezeti: Lanczendorfer Erzsébet (KDNP), a KÉSZ győri elnöke, a Parlament Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának tagja. A részvétel díjtalan.
FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY
Megyei kitüntetések
102. születésnap Augusztus 20-án ünnepelte 102. születésnapját Hechtl Ernőné, akit a város nevében dr. Révfy Zoltán polgármester is felköszöntött. Az irigylésre méltó frissességű Margitkát a környező lakók is elhalmozták jókívánságaikkal. B. SZ.
Határon átnyúló fejlesztési tervek A Bajai Többcélú Kistérségi Társulás a tavalyi évben Interreg pályázatot nyert el a hercegszántói határátkelőhelyhez vezető 51. számú főút fejlesztési terveinek elkészítésére. A projekt a befejezéséhez közeledik, a tanulmányterv és a kiviteli engedélyezési tervek elkészültek, az engedélyek kiadása folyamatban van. A munka teljes költségvetése meghaladja a 27 millió forintot, melynek 95%-át az Európai Unió az INTERREG Közösségi Kezdeményezés programból támogatja.
Új iroda Helyi Vidékfejlesztési Iroda nyílt a napokban Baján, a Déri Üzletház (Déri sétány 13.) harmadik emeletén. A vidékfejlesztési források hatékonyabb felhasználásának elősegítésén dolgozó szervezet szakemberei hétfőtől csütörtökig 9-től 12 óráig várják az érdeklődőket. Telefonszámuk: 79/325-390.
BÁCSKAI NAPLÓ – BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA. Fõszerkesztõ: Bócsa Barnabás • Lapszerkesztõ: Banga Szabolcs Felelõs kiadó: a Baja Marketing Kft. ügyvezetõje • Szerkesztõség: 6500 Baja, Szentháromság tér 11. Telefon: 20/345-18-15. E-mail:
[email protected]. Hirdetésfelvétel: Nagy Előd 20/663-44-16, Lőrinczi Csaba 20/933-54-24. Nyomdai munkálatok: Arculat Nyomda Kft., Baja ISSN 0201-114X
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Gyűjtés a szegényeknek Az október 17-i Szegények Világnapja alkalmából gyűjtést szervez városunkban a Bajai Egyesített Szociális Intézmény, az egyházak, a Karitász és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete. Hasonló akciót 2004-ben és 2005-ben is tartottak, legutóbb félmillió forint értékű adomány érkezett. A szervezők három szombaton, szeptember 29-én, október 6-án és 13-án délelőtt forgalmas bevásárlóközpontok előtt fogadják a tartós, száraz élelmiszert és a pénzbeli adományokat. (Ez utóbbiakból szintén hosszan elálló ételeket vásárolnak majd.) A rászorultak a személyre szabott ajándékcsomagokat a tervek szerint október 17-én, egy műsoros est keretében vehetik majd át a városi színházteremben. A szakemberek szerint ma Magyarországon 800.000 ember él koB. SZ. moly szegénységben.
BAJA
BICIKLIÚT ÉPÍTÉSÉRE PÁLYÁZIK A VÁROS
Képviselő-testületi döntések
Új pályázatok
lenne. Az épület alsó szintjére vendéglátóipari egységet terveznek. A beruházás becsült teljes költsége 450-550 millió forint közé tehető. ■
Az augusztus 30-i rendkívüli testületi ülésen a képviselők egyhangúlag a város jegyzőjévé választották dr. Sas Gábort. Az aljegyzői pályázat ügyében nem volt döntés, mivel a váltás miatt dr. Tirpák József előző jegyző nem kívánt jelölést megfogalmazni. Így új pályázat kiírására kerül sor, s az elbírálásig továbbra is dr. Havassy Sándor a megbízott aljegyző.
A Dél-Alföldi Operatív Program keretében kerékpárút kivitelezésére nyújtott be pályázatot az önkormányzat. Ezúttal a város belső bicikliútjainak fejlesztése a cél. Siker esetén az 51-es főút bevezető szakasza mellett, a körforgalomtól egészen a várostábláig épülne kerékpárút, illetve a főiskola Szegedi úti épülete és a Tóth Kálmán tér között. A munkák költsége 115.344.000 Ft lenne.
■
■
Bruttó 32.500.800 forintos áron a bajai önkormányzat még az idén megvásárolja a jelenleg a Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynöksége kezelésében lévő volt helyőrségi klubot – döntött egyhangúlag a képviselő-testület augusztusban. Az ingatlan hasznosításának konkrét formájáról később születik döntés.
Az 2006-os árvízzel kapcsolatban újabb, kiegészítő pályázatot nyújtott be az önkormányzat az Európai Szolidaritási Alaphoz, melynek segítségével a Duna Szálló mögötti lépcsőt szeretnék rendbe tenni. A Sugovica magaspartjának állékonysága évek óta nem biztosított, az árvíz és az esőzések tovább rontottak a feljáró állapotán.
■
■
Az ún. Norvég Finanszírozási Alaphoz a bajai önkormányzat a Szentháromság tér 3. szám alatti Bajai Áruház felújításával pályázik. A város ott egy egységes kulturális központot szeretne kialakítani, így kiváltható lenne több másik, hasonló funkciójú ingatlan. A volt Bajai Áruház központi, nagy légterű és nagy alapterületű helyiségében akár mozi, akár színházi vagy kulturális előadások is lehetnének, de bálteremként is használható
A szeptemberi rendkívüli ülésén a képviselő-testület döntött a Baja Energetika Kft. törzstőkéjének emeléséről. Október elsején a Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht., mint egyik tulajdonos 156,5 millió forint értékű, nem pénzbeli hozzájárulással emeli meg a törzstőkét. A döntéssel a távhőszolgáltató teljes egészében átkerül az önkormányzati tulajdonú kft-hez, így mind a kht., mind a kft. profiltisztán B. tud működni a jövőben. (A témára visszatérünk.)
Testvériskolák lettek Testvériskolai megállapodást írt alá augusztus végén a bajai III. Béla Gimnázium igazgatója Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceum és a Református Kollégium vezetőivel. Polgár László, az idén 250 éves bajai iskola direktora lapunknak elmondta: dr. Révfy Zoltán polgármesterrel a Bolyai Líceum és a Református Kollégium 450 éves fennállását ünneplő rendezvénysorozaton vettek részt, közben szakítottak időt az együttműködést elmélyítő dokumentum aláírására. A kapcsolatnak már korábban is voltak előzményei, ám a felek most érezték elérkezettnek az időt a to-
vábblépésre. A jövőbeni közös tervek között kölcsönös látogatások, a 9. évfolyamos tanulócsoportok közötti testvérosztályi kapcsolat életre hívása is szerepel. Az igazgató a pedagógusok közötti szakmai, módszertani tapasztalatcserében is komoly fantáziát lát. Sőt, mindkét intézményben tevékenykednek színjátszósok, akik ugyancsak színesíthetik az együttműködést. A Bolyai Farkas Líceum és a Református Kollégium egyébként 2005 óta újra, hivatalosan is magyar tannyelvű oktatást folytathat, ezért is fontosak számukra az anyaországgal kialakítandó újabb B. SZ. kapcsolatok.
Ösztöndíj
Hajómalom
A város hetedszer csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, s e célra 10 millió forintot különít el a 2008-as költségvetésében. A felhívásra minden évben nagyjából négyszáz helyi fiatal jelentkezik.
A város is támogatja a Bajai Hajómalom Egyesület tervét, egy vízimalom és skanzen létrehozását a Duna partján. A megvalósítás érdekében az egyesület a Norvég Alaphoz pályázik. Az önkormányzat pedig a civil szervezet térítésmentes használatába ad egy folyóparti területet.
HIRDETÉS + BAJA ÉS KÖRNYÉKE
Kombinált fuvarozás Baján tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Magyar Logisztikai Szolgáltatói Központok Szövetsége. Az MLSZKSZ tagjainak információs rendszert működtet, ellátja érdekképviseletüket illetve lobbitevékenységet is folytat a közös céljaik, a kombinált fuvarozás részarányának növelése érdekében. A szeptember 5-6-i program részeként a vendégek megismerkedtek a helyi
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
kikötővel, majd a városházán egyeztették feladataikat. A résztvevőket köszöntötte dr. Révfy Zoltán is. A polgármester rámutatott: Baja történelme és jelene elválaszthatatlan a logisztikától. A fejlesztési elképzelések között is az egyik kitörési pont a medencés kikötő megvalósításának terve. A rendezvény helyi szervezője, a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. egyébként nyáron kapta meg az intermodális logisztikai B. SZ. szolgáltató központi címet az illetékes szakmai szervezetektől.
Iskolakezdési hitel akció! Maximum igénybe vehető összeg:
200.000 Ft Lejárat: 1 év • Kamat: 18% Egyszeri kezelési költség: 1% BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET Érdeklődjön kirendeltségeinken: Baja, Tóth K. u. 14/b • Borota, Dózsa György u. 22. Rém, Május 1. u. 17/a • Jánoshalma, Kossuth u. 4. Felsőszentiván, Szabadság u. 9. • Csávoly, Eötvös u. 1. Kiskunhalas, Bokányi D. u. 11.
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE + HIRDETÉS
Új APEH ügyfélközpontot avattak Baján
FOTÓK: ZALAVÁRI LÁSZLÓ
Bács-Kiskun megye déli részét felölelő, három korábbi kirendeltség (Baja, Kalocsa és Kiskunhalas) tevékenységét összpontosító új ügyfélközpontot avatott fel Veres János pénzügyminiszter és Szikora János, az APEH elnöke augusztus 16-án, csütörtökön Baján, a Bezerédj utcában.
Szikora János, Veres János és a kivitelező cég ügyvezetője, Hévizi János A hivatalos ünnepség előtt Tamásné Czinege Csillla, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának igazgatója és Vadas Gábor osztályvezető, a kirendeltség vezetője körbevezette az épületben a vendégeket. Az új központban 63 irodahelyiség található, ezek egy része még üres, ugyanis „ráhagyással” dolgozott a kivitelező Aktív Kft., de a várható létszámbővüléssel előbb-utóbb majd ezek is használatba kerülnek. A 2,5 ezer négyzetméter alapterületű irodaház több mint 700 millió forintba került, és ppp-konstrukcióban valósult meg. Az APEH a kivitelező Aktív Kft-től 15 éves időtartamra bérli az ingatlant havi 25 ezer eurós bérleti díjért – közölte az APEH elnöke az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón. Az új kirendeltségben öt osztály kap helyet: az ügyfélkapcsolati, a társas vállalkozókat ellenőrző, a magánszemélyeket és egyéni vállalko-
zókat ellenőrző, az áfa ellenőrző osztály, valamint a hátralékkezelési és végrehajtási osztály. Csúcsforgalom idején – a korábbi három helyett – kilenc pultnál tudják fogadni az adózókat, ráadásul a korszerű ügyfélirányító rendszernek köszönhetően egyenletes elosztásban. Kalocsán és Kiskunhalason most már csak kisebb ügyfélszolgálat működik. Az avatást kisebb ünnepség előzte meg, majd Veres János mondott ünnepi beszédet, melyben többek közt az alábbiakat hangsúlyozta: „A hetekkel ezelőtt meghozott kormánydöntések az ellenőrző hatóságok megerősítésére, a gazdaság kifehérítése érdekében eredményesek voltak, többletbevételeket eredményeztek, azonban konzekvensen és következetesen folytatni kell ezeket a lépéseinket”. A pénzügyminiszter később leszögezte: „nem lesz olyan zuga és szeglete az országnak, ahol a szabályokat ne kellene betartani”, majd hozzátette: „a tisztességes magyar vállalkozók és a tisztességes magyar állampolgárok érdekében” folytatni kell, és a tervezett két év alatt végre kell hajtani az egyensúlyt biztosító intézkedéseket, „ezt követően a dinamikusabb növekedés az ország előtt álló perspektíva”. Szikora János az új regionális iroda tevékenységéről szólva úgy fogalmazott, bár létrejöttét elsősorban a megye nagysága indokolja, minta lehet a közeljövőben arra, hogy az adóhivatal szerkezete hogyan alakul át országosan is. A szalag átvágása előtt még különböző elismeréseket, jutalmakat adtak át, így pl. a kivitelező cég munkatársainak, illetve Bezerédjdíjat vehetett át Vadas Gábor, az építkezés sikeres lebonyolításáért Z. L. Szikora János elnöktől.
ÁLLÁSAJÁNLAT A Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht. felvételt hirdet pályázati projektmenedzser munkakörbe, szakmai és operatív feladatok ellátására. Jelentkezési feltételek: felsőfokú végzettség, jó tárgyalókészség, önálló feladatvégzés, nyelvtudás, szakmai gyakorlat előny. Jelentkezését 2007. szeptember 17-ig várjuk szakmai önéletrajz és motivációs levél megküldésével, fizetési igény megjelölésével a
[email protected] címre.
INFORMÁCIÓK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Baja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet aljegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek: – magyar állampolgárság, – büntetlen előélet, – cselekvőképesség, – igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, – jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés, vagy ezek hiányában a közigazgatási szakvizsga egy éven belüli megszerzése, – legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat, – vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése, – munkaköri egészségügyi alkalmasság. Ellátandó feladatok: – jegyző helyettesítése és a jegyző által meghatározott feladatok ellátása Előnyt jelent: – közigazgatásban szerzett legalább 2 év vezetői gyakorlat, – jogi szakvizsga, – idegen nyelv ismerete (legalább középszint), – számítógép-kezelői ismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell: – a pályázó személyi adatait tartalmazó részletes szakmai önéletrajzot, – iskolai végzettségét, szakképesítését tanúsító okiratok másolatát,
– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – nyilatkozatot az előírt vagyonynyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, – adatkezelési nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázat tartalmát megismerhetik. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítása a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a vonatkozó helyi rendelet és az Egységes Közszolgálati Szabályzat szabályai alapján. A munkakör – a pályázat elnyerése esetén – 2007. 11. 01. napjától tölthető be. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázatot zárt borítékban Baja Város Jegyzőjéhez (6500 Baja, Szentháromság tér 1.) címezve, „Pályázat aljegyzői munkakörre” jeligével ellátva kell benyújtani. Érdeklődni a 06 (79) 527-120-as telefonszámon, vagy személyesen a jegyzőnél lehet. A pályázat benyújtásának határideje a Hivatalos Értesítőben történő megjelenést követő 30. nap. A pályázat elbírálásának határideje: A pályázat elbírálásáról Baja Város Képviselő-testülete a pályázatbenyújtási határidőt követő legközelebbi ülésén dönt. A pályázat elbírálását követő 8 napon belül a pályázatok egyidejű visszaküldésével minden pályázó írásbeli értesítést kap.
Előkészítő szakkör
Tajcsi
A bajai III. Béla Gimnázium hatodik és nyolcadik osztályosok részére középiskolára előkészítő, szintre hozó szakkört hirdet matematikából és magyar nyelvtanból.
Kezdőknek is. Szeptember 21-től péntekenként 17.30-tól újra a Bányai Júlia ÁMK szabadidőtermében.
Érdeklődni és jelentkezni a III. Béla Gimnázium titkárságán lehet 2007. szeptember 28. (péntek) 15 óráig személyesen vagy telefonon. (79-325-642)
Klubhírek A Szívzűr Klub következő találkozója szeptember 18-án 18 órától a Duna Szálló éttermében lesz. • A „Most mutasd meg, mire vagy képes” Klub szeptember 25-én 15 órára várja tagjait a Duna Szálló éttermébe.
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
F O G A D Ó Ó R A • Zsigó Róbert országgyűlési képviselő irodájának címe: Baja, Vörösmarty utca 14., nyitva tartás: hétfő, kedd, szerda, péntek: 9-12 óráig, csütörtök: 14-17 óráig. Telefon/fax, mobil: 79/422-034, 20/25570-40. Irodavezető, választókerületi titkár: Vedelek Norbert. E-mail:
[email protected]. • Márfai Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő választókerületi irodájának nyitva tartása: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óráig. Helye: Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon: 79/325-064. • Vancsura Gábor Imre, a VIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Vöröskereszt tér 1. sz. alatt (I/c osztály). • Ágfalvi György, a XIV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). • Dr. Barna Hedvig, a XIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). • Bán Béla, a X. számú választókerület önkormányzati képviselője szeptember 20-án, csütörtökön 18 órától fogadóórát tart a Szent László ÁMK-ban. • Kajtár József önkormányzati képviselő szeptember 18-án, kedden 17 órától fogadóórát tart a Kiscsávolyi ÁMK-ban.
• Fercsák Róbert, a III. számú választókerület önkormányzati képviselője szeptember 28-án, pénteken 18 órától fogadóórát tart a BKMÖ Barátság téri speciális iskolájában. • Gorondy István, az I. számú vk. önkormányzati képviselője szeptember 24-én, hétfőn 18 órától fogadóórát tart a Szentistváni ÁMK-ban. • Király József, a VI. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Bereczki Máté SZKI-ben. • Várhalmi Antal Miklós önkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a városházán, az emeleti 2-es szobában, a képviselői irodában. • Dr. Zöld Lászlóné, a IX. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján 17 órától fogadóórát tart a Központi Általános Iskola ebédlőjében. • Nemes Gábor, a XI. számú vk. önkormányzati képviselője szeptember 19-én, szerdán 17 órától fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK-ban. • Hajdú Miklós önkormányzati képviselő szeptember 17-én, hétfőn 17 órától fogadóórát tart az ÉnekZenei Ált. Iskolában (Táncsics utca). • Horváth Roland önkormányzati képviselő szeptember 17-én, hétfőn 17 órától fogadóórát tart a Központi Általános Iskolában. • A Bajai Horvát Kisebbségi Önkormányzat minden hónap első péntekjén 10-11 óra között fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal I. emeleti, képviselői irodájában.
VÁROSSZEMLE BAJASZENTISTVÁNON 2007. október 1-jén, 14-től 17 óráig. Minden hónapban egyszer a város vezetése városszemlét tart Baja egyes városrészeiben. A szemlén a polgármester úr, az alpolgármester úr, a jegyző úr, a hivatal illetékes szakemberei, a Kommunális Kht. vezetője, illetve az adott városrész helyi képviselője vesz részt.
A terület bejárása nyilvános. A résztvevő szakemberek azonban nem egyedi hatósági ügyekben kívánnak meghallgatást tartani, hanem a helyszínen szeretnék felmérni az újonnan adódó feladatokat és a régebb óta húzódó problémákat. Az első városszemlét a szentistváni városrészben tartják, melynek időpontja október 1. 14-17 óráig.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Bajai Kórház intézményvezetői
Még három ízes hétvége
(főigazgatói) álláshelyére Baja Város Önkormányzata (6500 Baja, Szentháromság tér 1.) pályázatot hirdet a Bajai Kórház (6500 Baja, Rókus u. 10.) intézményvezetői (főigazgatói) álláshelyére. Ellátandó feladat: az intézmény vezetése (az alapító okiratban meghatározott egészségügyi alaptevékenység és egyéb kiegészítő tevékenység ellátásának biztosítása, a kórház rendeltetésszerű működése) Pályázati feltételek: • büntetlen előélet, • egyetemi végzettség (elsősorban orvostudományi egyetemi, vagy egyéb); • legalább 5 éves vezetői gyakorlat; • egészségügyi (szak)menedzseri képesítés, vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés; • orvostudományi egyetemi végzettség esetén előnyt élvez a szakorvosi képesítéssel rendelkező pályázó Baja Város Képviselő-testülete a vezetői gyakorlat, valamint az egészségügyi (szak)menedzseri képesítés, vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés alól felmentést adhat, ha a pályázó a képzésben részt vesz vagy vállalja a képesítésnek 5 éven belül történő megszerzését. A pályázatnak tartalmaznia kell: • részletes szakmai önéletrajzot, • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, • az előírt képesítést igazoló dokumentumok hiteles másolatait, • a munkakör ellátásával kapcsolatos koncepciót, • nyilatkozatot arról, hogy a bírálatban résztvevők megismerhetik a pályázatot. Pályázati felhívással kapcsolatos egyéb információk: • bér: Kjt. szerint, • beadásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 napon belül, • elbírálási határidő: a benyújtási határidőt követő 30 napon belül • a munkakör 2008. január 01. napjától tölthető be, • a magasabb vezetői megbízás 5 évre, határozott időre szól, • a pályázatokat előkészítő bizottság véleményezi, amely a pályázati feltételeknek megfelelő pályázókat személyesen meghallgatja, • a pályázat elbírálásánál előnyt élvez a többirányú szakorvosi képesítéssel rendelkező pályázó. A pályázatokat zárt borítékban, Baja Város Polgármesteréhez (6500 Baja, Szentháromság tér 1.) címezve, „Pályázat a Bajai Kórház intézményvezetői álláshelyére” jeligével ellátva kell benyújtani. A munkakörrel kapcsolatos bővebb felvilágosítás dr. Révfy Zoltán polgármestertől kérhető (tel: 79/527105).
A múlt szombati „Sobri-hétvége” táncosai a Szentháromság téren FOTÓ: B. SZ. SZEPTEMBER 15. ALFÖLDI ÉTELEK HÉTVÉGÉJE (19 ÓRÁTÓL)
Kísérő rendezvények: szeptember 14. péntek: 18:30 Magic Show I. (a Magic Dance Táncstúdió vidéki csoportjainak előadása), 21:00 Karaoke (Coca-Cola) Szeptember 15. szombat 20:00 Ed Philips Blue Moon Riders (Elvis live show) SZEPTEMBER 22. A BAKONY ÍZEI (19 ÓRÁTÓL)
Kísérő rendezvények: szeptember 21. péntek 20:00 Bajabeat, szeptember 22. szombat 18:00 Hastánc, harcművészet, hajlékonyság (Adry Svraka, a Fashion Dance, az Angels valamint a Bajai Harcművészeti Egyesület bemutatója), 20:00 Western Time koncert
Szeptember 23. vasárnap 19:00: Őszi divatshow 2007. (a Fashion Dance Golden Team közreműködésével) SZEPTEMBER 29. SZÜRETI HÉTVÉGE (19 ÓRÁTÓL)
Kísérő rendezvények: szept. 28. péntek 19:00: III. Bajai Népzenész Találkozó szept. 29. szombat 20:00: Story Ville Jazz Band koncert szeptember 30. vasárnap 19:00: Magic Show II. (a Magic Dance Táncstúdió bajai csoportjainak műsora) A gasztro udvar folyamatos nyitva tartása: hétfőtől péntekig 10-24 óráig, szombat-vasárnap 10-02 óráig. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
HIRDETMÉNY Értesítjük, hogy a Köztemetőben, valamint a Rókus-, a Kálvária-, a Józsefvárosi, a Bajaszentistváni és a Kiscsávolyi temetőkben: – a száz évre megváltott kripták, – a 25 évre megváltott sírok, – a 10 évre illetve 20 évre megváltott urnasírok, és a – a 10 évre illetve 20 évre megváltott urnahelyek rendelkezési jogának időtartama (használati idő) lejárt. Tájékoztatjuk az érintetteket, amennyiben a sírhelyek újra használatba vétele nem történik meg, úgy a temetési hely megszüntetésre kerül.
A sírhelyeket a temető gondnokánál kell megváltani, az évente esedékes fenntartási díj befizetése mellett. Tájékoztatás kérhető: Köztemető: Márity András vagy Fekete Károlyné: 06-20-317-2836 vagy 79/323-457 Rókus és Kálvária temetők: Riaviczné Pfeil Csilla 79/420-842 (Rókus temetőben) Bajaszentistváni és Józsefvárosi temetők: Szerletics Péter 06-20-490-0612 (Dózsa Gy. út. 216.). Kiscsávolyi temető: Makai István 06-30-2834-548 E hirdetmény alapja a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet. BAJAI KOMMUNÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KHT. TEMETKEZÉSI ÁGAZAT
8
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Ünnepség augusztus 20-án
„Csak hiteles vezető tud nagy dolgokat véghez vinni” Augusztus 20-án, Szent István király és az államalapítás ünnepén hagyományosan Bajaszentistvánon tartották a városi megemlékezést. Az ünnepség 9 órakor szentmisével kezdődött a Szent István királyról elnevezett templomban. Az istentisztelet keretében nemcsak államalapító királyunkat ünnepelték, hanem dr. Bábel Balázs, a KalocsaKecskeméti Főegyházmegye érseke ekkor iktatta be hivatalába Kiss István atyát, az új lelkészt, és egyúttal letette esküjét az egyházközség új képviselő-testülete is. A szentmisén jelen volt a város képviseletében Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, dr. Révfy Zoltán polgármester, dr. Zöld Lászlóné egyházügyi tanácsnok és Bán Béla református lelkész, önkormányzati képviselő is. A mise után az iskola mellett, Szent István király szobra előtt tartották az ünnepi műsort, melyben közreműködtek a Szentistváni ÁMK diákjai, valamint a Danubia Néptáncegyüttes, a Bácska Banda zenei kíséretében. A megemlékezés szónoka ezúttal Búcsú Lajos alpolgármester, a városrészhez tartozó 2. számú választókerület képviselője volt. Beszéde elején úgy vélekedett, hogy az államalapítás a magyar nép talán legnagyobb döntése volt történelme során. Szent királyunk olyan döntést hozott, amely gyökeresen átalakította népe
addigi mindennapjait, szokásait. Milyen hatalmas személyiség az, aki fel tudja, fel meri vállalni ezt a hatalmas döntést? István rendkívüli képességekkel rendelkezhetett, de talán önmagában még ez is kevésnek bizonyult volna történelmi tettének megvalósításához. Döntésének meghozatalához volt egy szilárd alap, ami eltökéltté és magabiztossá tette. Ez a kereszténység erkölcsi ereje. Szent István királyunk számára ez volt az elvi alapvetés, ami az országépítést lehetővé tette. Vajon napjainkban döntéseinket mi alapozza meg? – tette fel később a kérdést Búcsú Lajos. Hozhat-e akár mindennapi döntéseket egy államelnök, egy miniszterelnök, egy városvezető, vagy bármilyen ember úgy, hogy nem vesz figyelembe alapvető erkölcsi normákat? Lehete hazugságra, erkölcsi káoszra építeni mindennapjainkat, vagy egy ország életét? Éppen István király élete és államalapítása mutatja meg, hogy nem. Csak hiteles vezető tud nagy dolgokat véghez vinni, hazugságra nem lehet hosszú távon államot, országot építeni. (…) (…) Ha lesz hitünk, elszántak leszünk és összefogunk, jöhet tatár, török, vagy bármilyen rossz központi kormányzás, együtt a bajaiak felvirágoztatják városukat!” A megemlékezés végén megkoszorúzták Szent István király Z. L. szobrát.
MÁ R T ON KE R E S KE D E L M I É S S Z OL G Á LTAT Ó KF T. SZOLGÁLTATÁSAINK:
TERMÉKEINK:
• Bélyegzőkészítés
• Fénymásolópapírok
• Spirálkötés
• Leporellók
• Szakdolgozatkötés
• Nyomtatványok
• Fénymásolás
• Irodaszerek,
• Laminálás • Névjegykártya készítés
írószerek • Térképek • Bélyeg
Várjuk kedves vásárlóinkat a következő üzleteinkben: Ünnepi néptánc FOTÓ: B. GY.
Baja, Szentháromság tér 11. 79/426-350 Baja, Pázmány P. u. 2. 79/321-527 Baja, Dózsa Gy. út 76. 79/324-427
• Jegyző Úr, Baja egy új közeg az Ön számára. Hol tart az ismerkedéssel? • A város természetesen teljesen új terep. Azt már az elején szerencsémnek tartom, hogy szeretem a halászlevet. Az eddigi egy hét alatt kb. hat liter halászlé folyt keresztül rajtam... Állítólag még egy csónakot azért vennem kell, mert úgy hallottam, akkor leszek normális, elfogadható bajai. • Dicséretes, ahogy igyekszik felvenni a ritmust. De mi újság a hivatalban? A helyzetfelmérés után milyen tervei vannak? • A városházán egy-két héten belül túl leszünk az első alapvető ismerkedéseken, a szabályzatok, a rendeletek, a koncepciók áttanulmányozásán. Elsődleges feladatom a költségvetés megismerése. A büdzsével kapcsolatban nincs okunk ujjongásra, de tragédia sincs, nagyon oda kell figyelni a költségvetési folyamatokra. A hivatallal kapcsolatban azt érzem, hogy egy kicsit gazdátlanul működik. A hivatal munkáján érződik, hogy nem teljesen zavartalan az előkészítés és a testületi munka kiszolgálása. Sínre kell tennem a hivatalt, mind elképzeléseiben, mind elvárásaiban. Ha szükséges, bizonyos finomhangolásokat is el kell végeznünk: át kell tekinteni, hogy a hivatal szervezete és szerkezete megfelel-e a követelményeknek. Továbbá nagyon meg kell erősíteni a bizottsági munkát, annak érdekében, hogy a testületi munka már olajozottan történhessen. Egyik személyes ambíciómat úgy lehetne összefoglalni, hogy ébresztő Baja! Gondolkozzunk együtt azon, miként tudjuk kiráncigálni magunkat a bajból. Jól látszik ugyanis, hogy más nem fog segíteni rajtunk. Meggyőződésem, hogy Bajából egy ökoturisztikai, szabadtéri központot kell csinálni. A főtérre egy komolyabb színpadot, és egy állandó nyári pezsgést képzelek el. Szabadtéri fesztiválsorozatot a központba, pici rockfesztivált a Petőfiszigetbe. Hihetetlen ez a város, olyan, amelyiknek még van magyar jellege. A főtér pedig egész egyszerűen magával ragadó. Engem nap mint nap megfog. Ma Magyarországon népszerű kimozdulni egy-egy hétvégére. Divatba kell hozni Baját, városunkba
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
INTERJÚ
9
Beszélgetés dr. Sas Gáborral, Baja város új jegyzőjével
„Ébresztő Baja!” A képviselő-testület augusztus 30-i ülésén (a városatyák egyöntetű támogatásával) dr. Sas Gábort választották Baja új jegyzőjévé. Elődje, dr. Tirpák József meggyengült egészségi állapota miatt mondott le a címről. Az új jegyző szeptember elsején állt munkába.
DR. SAS GÁBOR Pécsett született 1961-ben, 1986-ban diplomázott a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1991-ben elnyerte Keszthely jegyzői állását, majd egy évvel később megpályázta Budapest első kerületének jegyzői címét, amit sikeresen elnyert. 1995-ben másoddiplomát szerzett az Államigazgatási Főiskolán önkormányzati gazdálkodási szakon. 1997 február elsején bírói kinevezést kapott Győrben. 2000 márciusától az APEH Bűnügyi Igazgatóságát vezette. 2001 januárjától pedig már a Pénzügyminisztérium Jogi és Koordinációs Főosztályát irányította. 2006 március elsejétől ügyvédként dolgozott. Nemrégiben elvált, egy fia és egy lánya van.
kell csábítani a turistacsoportokat, mindehhez az önkormányzat leginkább rendezvényteremtéssel tud hozzájárulni. • Amióta belépett a városházára – gondolom – számtalan benyomás érte. Említene néhányat? A bajai polgárok mit vehetnek majd észre munkájából a közeljövőben? • Engem zavar, hogy bizonyos esetekben nem érzem a kollégáim magatartásán, hogy mi tulajdonképpen az ügyfelekért vagyunk. Egész nonszensznek tartom, hogy pénteken már 12 órakor bezár a hivatal. Zavar, hogy sokaknak az okmányiroda előtt az utcán kell várakozniuk, miközben szervezéssel megoldható lenne, hogy ez ne így legyen. Egy kis rugalmassággal sok dolgon lehetne segíteni.
Nagy, közérzetjavító tervem a városszemlék gyakorlatának bevezetése, amikor havonta egyszer egy-egy városrészt gyalogosan keresnek fel a politikai vezetők, a jegyző, a kht. és a városüzemeltetés szakemberei. Feljegyzés készül az ott tapasztaltakról, a tennivalókról, az apróbb hibákról, például, hogy hol hiányzik egy pad, egy kuka stb. Utána egy héttel már csak egy ellenőrzés szükséges, hogy elkészült-e a dolog. Ezek a szemlék másutt nagyon jól működnek. Tervem továbbá, hogy normális helyre költöztessük a szociális osztályt, hogy az ügyfelek ott is megfelelő kiszolgálásban részesüljenek. Úgy látom, a hivatal egy picit szétesettnek tűnik, ez nem azt jelenti, hogy alapvető bajok vannak, de szükséges némi korrekció. Azt kell mondanom, hogy első ránézésre – más, hasonló nagyságú városokkal összevetve – a hivatal létszáma picit túlzó, esetleg szó lehet létszámleépítésről. Tudomásul kell venni, hogy amikor pedagógusokat, orvosokat kell elbocsátani, akkor téved, aki azt hiszi, hogy a hivatal megúszhatja. Nem fogja megúszni! Hozzá kell nyúlni bizonyos tekintetben a hivatalhoz. • Ilyen tervek ismeretében hogy fogadták a házban? • Nem mindenki volt teljesen lelkes. De szerintem ez normális. Meggyőződésem, hogy sokan átállnak majd az én oldalamra.
• Egyébként miért fordult meg a fejében, hogy a fővárosból versenybe szálljon a bajai jegyzői címért? • Nem sok helyre pályáztam, s csak olyan települések érdekeltek, amelyeknél jóval nagyobb a bennük rejlő érték, mint amennyit kihoztak magukból. Ráadásul vidéken szerettem volna dolgozni. A fővárosban túlzottan átpolitizálódott minden. Amire Baján azt mondják, hogy nagyon éles politikai csata, arra én azt mondom: még ha 300 százalékkal fokozódik is a helyzet, azt még könnyedén elviselem. Hozzám igazán közel áll a jegyzői munka, nagyon szerettem csinálni. Meghatározó élmény volt számomra a rendszerváltozás idején jegyzősködni. Ebben a munkában minden van, amiről egy jogász álmodhat, annak ellenére, hogy csökkent a közigazgatás presztízse. A jegyző egyszerre szakember, jogalkotó, vezető, tárgyal szerződéses ügyekben, képviseli az önkormányzatot, egyszer igazgatási ügyekkel, máskor pénzügyekkel vagy éppen városüzemeltetéssel foglalkozik. A jegyzői munkát tartom a szakma egyik csúcsának, a bírói ténykedés mellett. Nagyon örülök, hogy ismét jegyző lehetek. Baja, mint város nagyon tetszik. Rám különösen hat, hogy egyszerre a Dunántúl kapuja és az Alföld kezdete. Nyilván nehéz lesz a helyiekkel elfogadtatnom magamat, hiszen nagyon lokálpatrióták. Úgy gondolom azonban, ha őszinte vagyok, akkor inkább utóbb, mint előbb, de befogadnak. BANGA SZABOLCS
INFORMÁCIÓK
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
BURSA HUNGARICA és Kulturális Minisztériummal együtt-
december 10-ig írásban értesíti a pályá-
ben történő nyilvánosságra hozatalához.
zókat. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium
„A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Baja Város Önkormányzata az Oktatási
sítás célja érdekében szükséges mérték-
2008/2009. tanév első féléve). Az ösztöndíj folyósításának kezdete:
A pályázatot Baja Város Polgármesteri
Támogatáskezelő Igazgatósága 2008.
Hivatala Önkormányzati Iroda Közgaz-
március 14-ig írásban értesíti a települési
dasági Osztályán (6500 Baja, Szenthá-
önkormányzat által támogatásban ré-
romság tér 1. I. em. 10. sz. iroda) írásban,
szesített pályázókat a Bursa Hungarica
a hivatalban hozzáférhető vagy a
ösztöndíj teljes összegéről és az ösztön-
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkor-
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy
www.bursa.hu illetve a www.bajava-
díj-folyósítás módjáról.
mányzati Ösztöndíjpályázatot felsőok-
a támogatott pályázó hallgatói jogviszo-
ros.hu honlapról letölthető pályázati űr-
Az ösztöndíjban részesülő hallgató
tatási hallgatók számára a 2007/2008.
nya a 2007/2008. tanév második félévé-
lapon, a pályázó által aláírva, egy
köteles az ösztöndíj folyósításának idő-
tanév második és a 2008/2009. tanév
ben megfeleljen a pályázati kiírásnak.
példányban kell benyújtani.
szaka alatt minden, az ösztöndíj folyósí-
első félévére vonatkozóan.
Amennyiben a támogatott pályázó hall-
A pályázati űrlap letölthető a
tását érintő változásról haladéktalanul
gatói jogviszonya nem felel meg a pályá-
www.bursa.hu, a www.bajavaros.hu
(de legkésőbb 15 napon belül) írásban ér-
zati
honlapokról valamint a Városháza por-
tesíteni a folyósító felsőoktatási intéz-
táján igényelhető.
ményt, és az OKM Támogatáskezelőt
működve ezennel kiírja a 2008. évre a
A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a kép-
2008. március.
kiírásnak,
a
támogatott
az
ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti. Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni.
zésre vonatkozó keretidőn belül, állami-
Az ösztöndíj csak azokban a hóna-
lag támogatott, teljes idejű (nappali
pokban kerül folyósításra, amelyekben a
tagozatos) felsőfokú alapképzésben,
pályázó beiratkozott, államilag támoga-
mesterképzésben, egységes, osztatlan
tott hallgatója a felsőoktatási intéz-
képzésben, felsőfokú szakképzésben
ménynek.
A pályázat benyújtási határideje: 2007.
(1244 Budapest, Pf. 920). Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon
október 31. A pályázat kötelező mellékletei:
belül köteles teljesíteni az alábbi adatok
1. A felsőoktatási intézmény által ki-
változásakor:
töltött eredeti Jogviszony-igazolás.
tanulmányok halasztása;
Amennyiben a pályázó egy időben
tanulmányok helyének megváltozása
több felsőoktatási intézménnyel is hall-
(az új felsőoktatási intézmény, kar, szak,
Azokban a hónapokban, amelyekben
gatói jogviszonyban áll, pályázatában
munkarend, finanszírozási forma meg-
a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel,
csak azt a felsőoktatási intézményt kell
adásával);
Figyelem!
az ösztöndíj folyósítása – a folyósítás vég-
megneveznie, amellyel elsőként létesített
Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet 1.
határidejének módosítása nélkül – teljes
államilag támogatott hallgatói jogvi-
egészében szünetel.
szonyt. A felsőoktatási intézmények szer-
folytatják tanulmányaikat.
§ (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi
és
katonai
felsőoktatási
intézmények hallgatói. A középiskolai akkreditált iskolarend-
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó-
ződése
alapján
folyó,
közösen
tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma) változása; személyes adatainak (név, állandó lakcím) változása.
meghirdetett – egyik szakon nem hité-
Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles
terheli, azonban az adóalapot növelő jö-
leti, a másik szakon hitoktató, illetve hit-
a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a fo-
vedelemnek számít.
tanár – két szakos képzés esetében a
lyósító felsőoktatási intézmény részére
hallgató az állami felsőoktatási intéz-
visszafizetni
és TB járulékfizetési kötelezettség nem
szerű felsőfokú szakképzésben résztvevő
A pályázó pályázata benyújtásával
tanulók nem jogosultak a Bursa Hunga-
hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási
rica ösztöndíjra.
intézmény hallgatói jogviszonyáról az
2. Igazolás a pályázó és a vele egy ház-
megítélt támogatást az önkormányzat
Doktori (PhD) képzésben résztvevők
Oktatási és Kulturális Minisztérium Tá-
tartásban élők egy főre jutó havi nettó
visszavonhatja, ha az ösztöndíjas elköltö-
nem felelnek meg a pályázati kiírás fel-
mogatáskezelő Igazgatóságának, illetve
jövedelméről.
zik a települési önkormányzat illetékes-
tételeinek.
a támogató önkormányzatnak tájékoz-
Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.
tatást nyújtson. A pályázó pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon
A felsőoktatási hallgatók számára
ményt köteles megnevezni.
3. A szociális rászorultsága igazolására
ségi
területéről.
A
települési
a 2.) pont szerinti jövedelemigazoláson
önkormányzat ebben az esetben hatá-
kívül a testvérek tanulói jogviszonyának
rozatban rendelkezhet a támogatás visz-
igazolása
szavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félév-
rögzített személyes adatait a pályázatot
A pályázati űrlap csak a fent megha-
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2007.
kiíró települési önkormányzat nyilván-
tározott kötelező mellékletekkel együt-
szeptemberében tanulmányaik utolsó
tartásba vegye és azokat a megyei ön-
tesen érvényes, valamely melléklet
Amennyiben megállapítást nyer, hogy
től ható hatállyal hozható meg.
évét megkezdő hallgatók is. Amennyi-
kormányzat, és az Oktatási és Kulturális
hiányában a pályázat formai hibásnak
a pályázó a pályázatban nem a valóság-
ben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya
Minisztérium Támogatáskezelő Igazga-
minősül.
nak megfelelő adatokat szolgáltatta
2008. őszén már nem áll fenn, úgy a
tósága részére – kizárólag az ösztöndíj-
A beérkezett pályázatokat Baja Város
vagy a pályázati feltételeknek egyébként
2008/2009. tanév első félévére eső ösz-
pályázat lebonyolítása és a támogatás
Képviselő-testülete Egészségügyi és Szo-
nem felel meg, támogatásban nem ré-
töndíj már nem kerül folyósításra.
jogosultság ellenőrzése céljából – átadja
ciális Bizottsága 2007. november 28-ig bí-
szesülhet még abban az esetben sem, ha
illetőleg a pályázati forduló lezárultáig
rálja el:
az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékozta-
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallga-
maga kezelje.
a települési önkormányzat a határ-
tást már kézhez vette.
tói jogviszonya a felsőoktatási intéz-
A pályázó pályázata benyújtásával
időn túl benyújtott, vagy formailag nem
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön-
ményben a pályázás időpontjában
hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és
megfelelő pályázatokat a bírálatból ki-
kormányzati Ösztöndíjrendszer jogsza-
szünetel. Az ösztöndíj folyósításának fel-
Kulturális Minisztérium Támogatáske-
zárja;
bályi hátteréül a felsőoktatásban részt
tétele, hogy a 2007/2008. tanév második
zelő Igazgatósága személyes adatait az
az ösztöndíj elbírálása kizárólag szoci-
félévére már beiratkozzon a felsőoktatási
ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a tá-
ális rászorultság alapján, a pályázó tanul-
fizetendő
intézménybe.
mogatás jogosultság ellenőrzése céljából
mányi
51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.
– a pályázati forduló lezárultáig kezelje.
történik.
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap,
A pályázó pályázata benyújtásával
azaz két egymást követő tanulmányi
hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre
félév (2007/2008. tanév második, illetve a
bocsátott személyes adatainak az azono-
eredményétől
függetlenül
A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A döntésről és annak indokáról 2007.
vevő hallgatók juttatásairól és az általuk egyes
térítésekről
szóló
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a http://www.bursa.hu Internet címen.
INFORMÁCIÓK
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
BURSA HUNGARICA „B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
nettó jövedelméről. 2. A szociális rászorultsága igazolására az 1.) pont szerinti jövedelemigazoláson kívül a testvérek tanulói jogviszonyának igazolása
Baja Város Önkormányzata az Oktatási
– a folyósítás véghatáridejének módosí-
A pályázati űrlap csak a fent megha-
Minisztériummal együttműködve ezen-
tása nélkül – teljes egészében szünetel.
tározott kötelező mellékletekkel együt-
nel kiírja a 2008. évre Bursa Hungarica
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó-
tesen érvényes, valamely melléklet
Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-
és TB járulékfizetési kötelezettség nem
hiányában a pályázat formai hibásnak
pályázatot felsőoktatási tanulmányokat
terheli, azonban az adóalapot növelő jö-
minősül.
kezdeni kívánó fiatalok számára.
vedelemnek számít.
A beérkezett pályázatokat Baja Város
pon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor: – tanulmányok halasztása; – tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási forma megadásával); – tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma) változása; – személyes adatainak (név, állandó lakcím) változása.
A pályázó pályázata benyújtásával
Képviselő-testülete Egészségügyi és Szo-
Az ösztöndíjas 30 napon belül köte-
A pályázatra azok az önkormányzat
hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási
ciális Bizottsága 2007. november 28-ig
les a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a
területén állandó lakóhellyel rendel-
intézménybe történő felvételi vizsgája
bírálja el:
folyósító felsőoktatási intézmény ré-
kező, hátrányos szociális helyzetű fiata-
eredményéről az Országos Felsőoktatási
– a települési önkormányzat a határidőn
lok jelentkezhetnek, akik:
Információs Központ az Oktatási és Kul-
túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja;
szére visszafizetni A „B” típusú ösztöndíjasok szociális rászorultságát az önkormányzat évente egy-
a) a 2007/2008. tanévben utolsó éves,
turális Minisztérium Támogatáskezelő
érettségi előtt álló középiskolások; vagy
Igazgatóságának, illetve a támogató ön-
– az ösztöndíj elbírálása kizárólag szo-
szer jogosult és köteles felülvizsgálni.
b) felsőfokú diplomával nem rendel-
kormányzatnak tájékoztatást nyújtson.
ciális rászorultság alapján, a pályázó ta-
Amennyiben az ösztöndíjas a szociális rá-
kező, felsőoktatási intézménybe még
A pályázó pályázat benyújtásával
nulmányi eredményétől függetlenül
szorultság vizsgálata során az önkormány-
történik.
zat által kért igazolásokat nem bocsátja
felvételt nem nyert érettségizettek;
hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrla-
és a 2008/2009. tanévtől kezdődően
pon rögzített személyes adatait a pályá-
A döntésről és annak indokáról 2007.
rendelkezésre, vagy az önkormányzattal a
felsőoktatási intézmény keretében álla-
zatot kiíró települési önkormányzat
december 10-ig írásban értesíti a pályá-
vizsgálat során az együttműködést egyéb
milag támogatott, teljes idejű (nappali ta-
nyilvántartásba vegye és azokat a me-
zókat. A pályázó az elbíráló szerv dön-
módon kifejezetten megtagadja, az ön-
gozatos)
alapképzésben,
gyei önkormányzat, és az Oktatási és
tése ellen fellebbezéssel nem élhet.
kormányzat az ösztöndíjas szociális rászo-
egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú
Kulturális Minisztérium Támogatáske-
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium
rultságának megszűntét vélelmezi, azaz az
szakképzésben kívánnak részt venni.
zelő Igazgatósága részére – kizárólag az
Támogatáskezelő Igazgatósága 2008.
ösztöndíjas ösztöndíját elveszíti. A telepü-
A pályázók közül csak azok részesülhet-
ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a tá-
március 14-ig írásban értesíti a települési
lési önkormányzat ebben az esetben ha-
nek ösztöndíjban, akik 2008-ban először
mogatás jogosultság ellenőrzése céljá-
önkormányzat által támogatásban ré-
tározatban rendelkezhet a támogatás
nyernek felvételt felsőoktatási intéz-
ból – átadja illetőleg a pályázati forduló
szesített pályázókat a Bursa Hungarica
visszavonásáról. A határozat csak a meg-
ménybe és tanulmányaikat a 2008/2009.
lezárultáig maga kezelje.
ösztöndíj teljes összegéről és az ösztön-
hozatalát követő tanulmányi félévtől ható
díj-folyósítás módjáról.
hatállyal hozható meg
felsőfokú
tanévben ténylegesen megkezdik.
A pályázó pályázata benyújtásával
Figyelem!
hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és
A pályázó a felvételi értesítő másola-
A felsőoktatási intézménybe jelent-
-Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet 1.
Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő
tának megküldésével köteles írásban
kezők számára megítélt támogatást az
§ (2) bekezdése értelmében nem része-
Igazgatósága személyes adatait az ösz-
2008. szeptember 1-ig az Oktatási és
önkormányzat visszavonhatja abban az
sülhetnek Bursa támogatásban a rend-
töndíjpályázat lebonyolítása és a támo-
Kulturális Minisztérium Támogatáske-
esetben is, ha az ösztöndíjas elköltözik a
védelmi
gatás jogosultság ellenőrzése céljából – a
zelő Igazgatósága részére bejelenteni,
települési önkormányzat illetékességi
pályázati forduló lezárultáig kezelje. A
hogy a 2008/2009. tanévben melyik fel-
területéről. A települési önkormányzat
-A középiskolai akkreditált iskola-
pályázó pályázata benyújtásával hozzájá-
sőoktatási intézményben kezdi meg ta-
ebben az esetben határozatban rendel-
rendszerű felsőfokú szakképzésben
rul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény
nulmányait. Továbbá a pályázó köteles
kezhet a támogatás visszavonásáról. A
résztvevő tanulók nem jogosultak a
hallgatói jogviszonyáról az Oktatási és
írásban nyilatkozni arról, hogy a 2008-as
határozat csak a meghozatalát követő
Bursa Hungarica ösztöndíjra.
Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő
felvételi évet megelőzően nyert-e felvé-
tanulmányi félévtől ható hatállyal hoz-
Az ösztöndíj időtartama 3 x 10 hónap,
Igazgatóságának, illetve a támogató ön-
telt felsőoktatási intézménybe. Az a pá-
ható meg
azaz hat egymást követő tanulmányi félév.
kormányzatnak tájékoztatást nyújtson. A
lyázó, aki értesítési kötelezettségének
Amennyiben megállapítást nyer,
Az ösztöndíj folyósításának kezdete a
pályázó pályázata benyújtásával hozzájá-
nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósítá-
hogy a pályázó a pályázatban nem a va-
rul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott
sából és az ösztöndíjrendszer következő
lóságnak megfelelő adatokat szolgál-
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy
személyes adatainak az azonosítás célja
évi fordulójából kizárható.
tatta vagy a pályázati feltételeknek
a támogatott pályázó hallgatói jogvi-
érdekében szükséges mértékben történő
szonya a 2008/2009. tanév első félévé-
nyilvánosságra hozatalához.
és
katonai
felsőoktatási
intézmények hallgatói.
2008/2009. tanév első féléve.
Amennyiben a “B” típusú pályázat
egyébként nem felel meg, támogatás-
során támogatásban részesülő ösztöndíjas
ban nem részesülhet még abban az
ben megfeleljen a pályázati kiírásnak.
A Baja Város Polgármesteri Hivatala
a támogatás időtartama alatt sikeresen
esetben sem, ha az ösztöndíj elnyerésé-
Amennyiben a támogatott pályázó hall-
Önkormányzati Iroda Közgazdasági Osz-
pályázik “A” típusú ösztöndíjra, “B” tí-
ről szóló tájékoztatást már kézhez vette.
gatói jogviszonya nem felel meg a pá-
tályán (6500 Baja, Szentháromság tér 1. I.
pusú ösztöndíját automatikusan elveszti.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön-
lyázati kiírásnak, a támogatott az
em. 10. sz. iroda) írásban, a hivatalban hoz-
Az ösztöndíjban részesülő hallgató
kormányzati Ösztöndíjrendszer jogsza-
ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.
záférhető vagy a illetve a honlapról le-
köteles az ösztöndíj folyósításának idő-
bályi hátteréül a felsőoktatásban részt
Az ösztöndíj csak azokban a hóna-
tölthető pályázati űrlapon, a pályázó által
szaka alatt minden, az ösztöndíj folyósí-
vevő hallgatók juttatásairól és az általuk
aláírva, egy példányban kell benyújtani.
tását érintő változásról haladéktalanul
fizetendő egyes térítésekről szóló
(de legkésőbb 15 napon belül) írásban
51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.
pokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támo-
A pályázat benyújtási határideje:
értesítenia folyósító felsőoktatási intéz-
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön-
A pályázat kötelező mellékletei:
ményt, és az OKM Támogatáskezelőt
kormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilá-
amelyekben a hallgató hallgatói jogvi-
1. Igazolás a pályázó és a vele egy
(1244 Budapest, Pf. 920). Az értesítési
gosítás kapható a http:// www.bursa.hu
szonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása
háztartásban élők egy főre jutó havi
kötelezettséget a hallgató 5 munkana-
Internetcímen.
gatott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. Azokban a hónapokban,
2007. október 31.
HÍREK Bronzérem Koch Renáta, a Mogyi SE Baja válogatott sportolója szenzációs eredménnyel zárta a szeptember elején Hamburgban rendezett triatlon világbajnokságot. A bajaiak 22 éves kitûnõsége az U23as nõk futamában világbajnoki bronzérmet nyert! Említésre méltó, hogy a németországi világverseny elõtt néhány héttel Tiszaújvárosban tartott triatlon csapat világbajnokságon a magyar válogatott tagjaként a 4. helyen végzett.
egészség:
s ó b a r l a n g allergia, asztma, légúti betegségek kezelésére Baja, Jelky tér 3. szórakozás: fallabda spinn-racing fitball aerobic
Fekete öv Immár két fekete öves 3. danos karatemestere van a bajai Tetsushin Dojo kyokushin klubnak. Róka Györgyi a hollandiai nemzetközi táborban tett sikeres danvizsgát. Férje, Kern Róbert a 4. danfokozatra vizsgázott volna, de egy sérülés miatt (combizom-szakadás) a próbatételt kénytelen volt elhalasztani jövõre.
Kajak-kenu EB Kaiser Adrián 9. lett a belgrádi ifjúsági kajakkenu Európa-bajnokságon. A bajai kenus C-4es magyar válogatott tagjaként indult a kontinensversenyen, s mivel a célkitûzés a döntõbe jutás volt, a fiatalok elmondhatják, hogy megfeleltek az elvárásoknak. (L. CS.)
Felhívás új közterület elnevezésére Tisztelt Bajai Polgárok! Baja város közigazgatási területén kialakított új közterület (utca) elnevezéséhez várjuk a lakosság véleményét, javaslatait. A városrész nevek, közterület nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének rendjéről szóló, 40/1999. (XI.5.) sz. helyi rendelet 4. § (4) bekezdése alapján, „az elnevezéssel kapcsolatos eljárásban biztosítani kell, hogy a város lakossága a javasolt elnevezés tekintetében véleményt nyilváníthasson”. A helyi rendelet az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
– 5. § (2) bek.: „Új közterületek és magánutak elnevezésénél figyelemmel kell lenni a településen belüli elhelyezkedésére, a hagyományokra és a helytörténeti vonatkozásokra, törekedni kell a tömörségre és a közérthetőségre. A közterület nevének tartalmaznia kell előtagként az azonosító tulajdonnevet, utótagként a közterület jellegére utaló elnevezést (pl. tér, utca, dűlő stb.). Hiányos szerkezetű közterület név nem adható. – 5. § (3) bek.: „Közterületek élő személyről nem nevezhetők el, továbbá nem kaphatnak arab vagy római számot.” – 5. § (4) bek.: „A város közigazga-
tási területén több azonos közterület elnevezés nem lehet.” A mellékelt térképrajzon bejelölt új utca elnevezésére tett alábbi névjavaslatok Baja Város Képviselő-testülete Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága egyetértésével, a bizottság által felkért Köztér Esztétikai Munkacsoport javaslatai. Ezek: Géza/Géza fejedelem utca, Taksony utca, Tormás utca, Zolta utca Kérjük, hogy a névjavaslatokkal kapcsolatos véleményüket, ill. javaslataikat 2007. szeptember 24-ig írásban juttassák el Baja Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályára (6500 Baja, Szentháromság tér 1.), Czeglédi Anita ifjúsági, közművelődési előadó részére.
Baja Város Képviselő-testülete a közterület elnevezéséről 2007. szeptember 27-i ülésén dönt. BÁN BÉLA, A KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG ELNÖKE
BÁCSKAI SPORT
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Remekel a BLSE
Varga Tamás
Megvan az olimpiai kvóta!
A negyedik fordulót játszották le az NB III-as labdarúgó bajnokság őszi szezonjában. Az Alföldcsoportban szereplő Bajai LSE csapata az elmúlt hét végén is folytatta ragyogó sorozatát, hiszen idegenben győzte le a jó erőkből álló Algyő csapatát. A győzelem értékét növeli, hogy a csapat 75 percen keresztül emberhátrányban játszott, mert a játékvezető kiállította Gazsi Jánost, s ekkor még az algyői csapat vezetett egy nullára. Ezen a mérkőzésen Papp Péter volt a csapat és a mezőny legjobbja, hiszen lőtt egy bombagólt, adott egy gólpaszt, lőtt egy kapufát, sok jó megmozdulás jellemezte játékát. A további gólokon László Miklós és Hernády Márk osztozott.
Kedvező sorsolásának köszönhetően az ötödik és a hatodik fordulóban is hazai pályán szerepel a BLSE. Szeptember 15-én 16 órakor Dabas csapata, míg szeptember 22én 16 órakor a Tisza Volán Szeged vendégeskedik a Vasvári Pál utcai pályán. Ez utóbbi találkozó igazi csemegét ígér a szurkolóknak, hiszen mindkét csapat száz százalékos teljesítményt nyújtott eddig a bajnokA. ságban.
A BAJAI LSE EDDIGI EREDMÉNYEI: BLSE–BP. HONVÉD LIGACSAPAT 5-3 SZOLNOKI SPARTACUS–BLSE
0-4
BLSE–HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
5-1
ALGYŐ–BLSE
1-3
MÜNCHENI VILÁGBAJNOKSÁG – Az evezősök versenyszezonja az Európa-
bajnokság és a hosszú távú válogató kivételével befejeződött. A mérleg: 12 bajnoki cím és az utánpótlás világversenyeken részt vett nyolc bajai versenyző kiváló teljesítménye. De a legnagyobb eredmény Varga Tamásé, a kvalifikációs felnőtt világbajnokságon elért hetedik helyezésével, ami egyben indulási jogot jelent a 2008-as pekingi olimpián könnyűsúlyú kétpárevezősben Hirling Zsolt (váci) partnerével. A Luzerni Világkupa ezüstje után érmet vártunk tőlük. Három héttel a világbajnokság előtt Hirling Zsolt súlyos hátizom sérülést szenvedett, ami már előre jelezte, hogy a nagy bravúr elmarad. A cél ezek után a több, mint negyven indulóból az első tizenegy hely valamelyikének megszerzése volt. A „B” döntőt megnyerték, ami az összetettben a hetedik helyezést jelentette számukra. Három hét múlva az Európa-bajnokságon bizonyíthatják, hogy ennél sokkal többre képesek – B. mondta lapunknak Bartos Nándor szakedző.
Szeptember 15-én 16 órától Dabas csapata vendégeskedik Baján
HIRDETÉSEK
EGYHÁZAK + INFORMÁCIÓ
Magyar Mise a Barátok templomában Húsz évvel ezelőtt, 1987. július közepén mutatták be először a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Tolcsvay László (zeneszerző) és Tolcsvay Béla (szövegíró) nagyszabású alkotását, a Magyar Misét. A mű oratórikus megszólaltatásában (és az akkor készült bakelitlemezen) a hazai zenei élet legkiválóbb képviselői működtek közre: operaénekesek (Pitti Katalin, Begányi Ferenc), rocksztárok (Demjén Ferenc, Vikidál Gyula), népzenészek (Muzsikás együttes), a kortárs zenét képviselő Amadinda ütősegyüttes, dzsessz- és beatzenészek (köztük a fél Fonográf együttes), férfi és női kórusok, összesen több mint száz énekes és muzsikus! A mű azóta már többféle szereposztásban nagyon sokszor felcsendült – – nem csak Magyarországon, hanem Erdélyben, a Felvidéken és Németországban is. Néhány évvel ezelőtt a sugovicai vízi színpadon, az augusztus 20-i városi ünnepség keretében már elhangzott nálunk is a Tolcsvay-testvérek alkotása. Az idei – jubileumi – országos turné során Baján is újra meghallgathatjuk a Magyar Misét, ezúttal a Barátok templomában szeptember 22-én, szombaton este 7 órai kezdettel. Az előző alkalommal a budapesti Rotunda énekelte a Mise kórusszólamait, most a helyi Ad Libitum Kórus készül már tavasz óta a bemutatóra. A szólisták – Sáfár Mónika, Sasvári Sándor és Tolcsvay László – most is Budapestről érkeznek. (Engedtessék meg némi kulisszatitok: március 19-én az Ady Endre Városi Könyvtárban adott nagysikerű koncertet Tolcsvay László, és az előadás után „támadta le” Őt az ötlettel Schmidt Toncsi, majd rögtön ott helyben „konferenciát” is tartottak a Magyar mise bemutatásáról. Ezen részt vett Schindler Mátyás atya, a Barátok temploma plébánosa, dr. Révfy Zoltán polgármester és Pethőné Kővári Andrea, az Ad Libitum Kórus karnagya, valamint Mezei Lajos a támogatói oldalról, és sikerrel egyezségre jutottak Tolcsvay Lászlóval. Ez a története a mostani előadásnak.) A nagyon változatos zenei elemekből építkező, sokszínű alkotás kiállta az idő próbáját. Rendszeresen előadják, és egyes részletei különösen népszerűek. A rendezvényre a jegyeket elővételben a Szín-Vonal Galériában (Szentháromság tér), az Aréna Könyv- és Zeneszalonban (Déri sétány) és a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában (Árpád tér) lehet ZALAVÁRI LÁSZLÓ megvenni 500 Ft-os egységáron.
KOSÁRLABDA FESZTIVÁL A Központi Általános Művelődési Központ hetedik alkalommal rendezi meg szabadtéri kosárlabda fesztiválját. A rendezvény időpontja: 2007. szeptember 22. szombat 9 óra. Helyszín: az iskola udvara (Baja, Deák Ferenc u. 11.) A versenyt 4 korcsoportban hirdetjük meg, melyek a következők: – 3-4. osztály, – 5-6. osztály, – 7-8. osztály, – családi vagy vegyes kategória, amelyben 2 felnőtt és 2 gyermek alkot egy csapatot. Ebben a csoportban minden 14 éven felüli
résztvevő felnőttnek számít. Dobóversenyek, melynek korosztályai:– első osztály, – második osztály. A csapatok létszáma: 3+1 fő Nevezési díj: 700 Ft/fő. Nevezni lehet: személyesen az iskolában Aradi Mária és Molnár Hajnalka tanárnőnél, telefonon: 06/79-322761. E-mail:
[email protected], csapatnévvel, létszámmal, a nevezési díj befizetésével, a pólóméret megadásával. Nevezési határidő: szeptember 14. péntek 16 óra. A helyszínen nevezni nem lehet. A SZERVEZŐK
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Városi szívnap a szigeten Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt szeptember 29-én, szombaton 9 órától a városi szívnapra. Helyszín: Baja, Petőfi-sziget. Programok 9-től 12.30-ig a Véndió és az Ifjúsági Tábor között felállított színpadon: • 9 órakor a városi szívnap megnyitása: dr. Zöld Lászlóné, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány titkára, önkormányzati képviselő. • 9.30: „Mozgás mint az élet teljessége”, gyógyító testedzés, együttmozgás 3 éves kortól 90 éves korig. A programot Szabó Edit gyógytornász, a Baja Városi Kórház dolgozója vezeti. • 10 órától folyamatosan: ingyenes szűrések: vérnyomás-, testzsírtömeg-, vércukormérés. A kapott eredményeket a helyszínen belgyógyász kardiológus orvos értékeli.
– „Ne csak együnk, hanem táplálkozzunk”, a Szív Konyhája receptgyűjtemény népszerűsítése, makrobiotikus ételbemutató Virrasztó Irén és Müller Józsefné, a Bajai Természetgyógyász Egyesület részvételével. – Családi kerékpártúra Baja-Vaskút-Baja útvonalon, – „Fuss az egészségedért” családi futás – Véradás a Magyar Vöröskereszt Bajai Szervezete szervezésében 1014 óráig az Ifjúság Házban – Gyermekprogramok: aszfalt rajzverseny az előzetesen meghirdetett nevezések alapján, játszóház és gyermeksport programok. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Rendezők: Egészséges Baja Városért Közalapítvány, Magyar Vöröskereszt Baja Városi Szervezete, Szívzűr Klub, József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház
Abaligeti kirándulás Az Egészségügyi- és Szociális Bizottság pályázatán nyert pénzösszeg birtokában augusztus legmelegebb napján (23-án) 34, nehéz anyagi körülmények között élő gyermekkel indultak a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozói Abaligetre. Mindenki izgatottan várta az utazást, hiszen a legtöbben nem voltak még cseppkőbarlangban. A nagy hőségben kimondottan jólesett az egyórás barlangi séta, az allergiások különösen élvezték a tiszta, friss levegőt. A túravezető előadásából sok érdekességet tudtunk meg a több millió éves barlangról.
Délután a pécsi állatkertben töltöttünk el pár órát, ami szintén nagy élményt jelentett a gyermekeknek. Ezúton szeretném megköszönni Baja Város Képviselő-testülete Egészségügyi- és Szociális Bizottságának, valamint a Bajai Egyesített Szociális Intézmény igazgatójának támogatását, a családgondozók munkáját, hogy ezt a kirándulást megvalósíthattuk, felejthetetlen élményt szerezve a résztvevő gyermekeknek, akiknek ez a nap volt a legszebb nyári programjuk.
SPORTLÖVÉSZET
lyezett, sportpu. 520 köregys. 4. helyezett. Fel-
Kiválóan szerepeltek a Vízügyi Lövészklub Baja sportolói augusztus 18-án, a Városföldi Sport Egyesület által rendezett VÁROSFÖLD-AMG-EURÓ-ANTHÉRA KUPA meghívásos minősítő lövészversenyen. A három fegyvernemes verseny egyéni eredményei:
köregys. 4. helyezett, stand.pu. 269 köregys. 4.
Felnőtt nő korcsoportban Karsay Jolán lpu. 173
Csapatversenyben a Karsay, Karsayné, Majoros
köregységgel II. helyezett, stand.pu. 266 köregys.
összeállítású női csapat légpuskával I., standard
II. helyezett, sportpu. 533 köregys. II. helyezett,
puskával I. és sportpuskával I. helyezett. A Forner,
Karsay Lehelné lpu. 173 köregys. I. helyezett,
Komáromi, Kovács összeállítású férficsapat lég-
stand.pu. 268 köregys. I. helyezett, sportpu. 541
puskával II., standard puskával II., és sportpuská-
köregys. I. helyezett, Majoros Ildikó lpu. 143 kö-
val I. helyezett. A hat versenyző egyéniben
regys. 7. helyezett, stand.pu. 260 köregys. III. he-
tizenegy, csapatban hat dobogós helyezést ért el.
BOUSSOUSSOU ÁGOTA SZAKMAI VEZETŐ
nőtt férfi korcsoportban Forner László lpu. 172
PROGRAMKÍNÁLAT A József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház őszi – téli programkínálata MOZGÁSMŰVÉSZET Gyerekeknek: bukfenc torna, jazz balett, Kata Fitnesz, klasszikus balett, néptánc, kung-fu Fiataloknak-felnőtteknek: capueria, hipp-hopp tánc, néptánc, aerodance, aerobic, kubai salsa CSALÁDI PROGRAMOK Népmese napja: szeptember 29. Állatok napja: október 6. Kézműves játszóház: október 27. Adventi hétvégék: december TANFOLYAMOK kézműves, foltvarró KIÁLLÍTÁSOK Szeptember 15-21.: 135 éves a bajai tűzoltóság. Szeptember 28-29.: Fiatal amatőr grafikusok kiállítása. Október 2-20: Fotókiállítás „Kato-
naélet képekben” December 13-31.: Groll Zsuzsa keramikus kiállítása ÉVFORDULÓS RENDEZVÉNYEK – Batthány Lajos Emlékév Szeptember-november: levelezős vetélkedő általános iskolások részére Október 2.: A volt Rádió Lokátor Alegység megalakulásának 45. évfordulója tiszteletére rendezett emlékülés és kiállítás Október 20.: Nyugdíjasok 8. Népdalköri Találkozója FILMES RENDEZVÉNYEK Őszi filmklub sorozat – „Lélektől lélekig” címmel. Október 30., november 6., 13., 20., 27. 19 órai kezdettel. A sorozat vendége: Ragályi Elemér operatőr, rendező. Bővebb információ: 79/326-242, 70/338-5459. Ifjúsági Ház, Petőfi-sziget 11.
Szépkorúak mesemondó találkozója – nevezés Minden év szeptember 30-át, Benedek Elek születésének évfordulóját a Népmese Napjaként tiszteljük. Ennek alkalmából 2007. október 4-én 14 órára a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház és a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (Baja) meghirdeti mesemondó találkozóját szépkorúak, nagyszülők részére. „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek elfelejtését, háttérbe szorulását. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig értékes, érvényes, uno-
káink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket” (A Magyar Olvasástársaság felhívása) A találkozóra várjuk azok jelentkezését, akik 55. életévüket betöltötték. Téma: a magyar, illetve egyetemes népmese elmondása – felolvasása. Jelentkezési határidő: szeptember 25. Információ Torma Zsuzsánál. (Telefon: 79/326-633) A találkozó helyszíne: JAMKIH (Baja, Árpád tér 1.) Időpont: október 4. (csütörtök) délután. A találkozón nem hirdetünk győztest, de a gyermekközönség eldönti melyik mese, illetve melyik mesemondás nyerte el leginkább tetszését.
helyezett, sportpu. 555 köregys. II. helyezett, Komáromi Csaba lpu 168 köregys. 8. helyezett, stand.pu. 271 köregys. III. helyezett, sportpu. 564 köregys. I. helyezett, Kovács Zsolt lpu. 174 köregys. II. helyezett, stand.pu. 259 köregys. 7. helyezett, sportpu. 510 köregys. 6. helyezett.
Számítógépkezelői tanfolyam SZÉPKORÚAK ÉS NYUGDÍJASOK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! A József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház a nagy érdeklődésre való tekintettel idősek részére 30 órás számítógép-kezelői tanfolyamot szervez. (14 fő jelentkezése esetén tudjuk a tanfolyamot elindítani) 2007. október 10. és 18.
közötti indítással. A tanfolyam díja: 15.000,- Ft/fő. Helyszín: Újvárosi ÁMK Baja, Oltványi u. 14. Tanfolyamvezető: Somogyi Róza. Jelentkezni lehet írásban pontos név, lakcím, telefonszám megadásával az alábbi címen: József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Baja, Árpád tér 1. 79/326-633.
16
AJÁNLÓ
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. SZEPTEMBER 14.
Történelmi dráma és gálaműsor készül
HOL? MI? ■ KIÁLLÍTÁS
Bélás jubileumi programok Fennállásának 250. évfordulóját ünnepli idén a III. Béla Gimnázium. A jeles jubileumhoz méltó, nagyszabású, háromnapos ünnepségsorozattal kíván az iskola megemlékezni az évfordulóról. Az iskolatörténeti kiállítástól kezdve a történelmi drámán és az egész estés gálaműsoron keresztül a sporteseményig igen változatos kínálattal várják az iskola egykori és jelenlegi diákjait, tanárait, valamint minden „civil” érdeklődőt is. Az egész rendezvénysorozatból ezúttal a két színházi előadás, a dráma és a gálaműsor részleteiről szól rendezőjük, Ottmár Attila, a III. Béla Gimnázium Színistúdiójának vezetője. Száraz György: III. Béla című drámájára az iskola egyik magyartanára véletlenül talált rá tavaly, majd odaadta véleményezésre Ottmár Attilának. Utóbbi tetszését egyből elnyerte a mű, melynek írója a kortárs magyar drámairodalom egyik kiemelkedő, Kossuth-díjjal is elismert alakja, aki azonban sajnos már nem lehet közöttünk. Az ő némileg elfeledett darabja III. Béla trónra kerüléséről, és testvérével, Géza herceggel való viszályáról szól. A mozgalmas műben 11 szereplő van, akiknek igen igényes szöveget kell elmondaniuk, ezért olyan egykori és jelenlegi színistúdiósokat kellett kiválasztani, akik méltóképpen tudják tolmácsolni a közönség felé ezt a szépen megírt dámát. Így III. Bélát Kalocsai Kristóf alakítja, míg Géza herceget Földes Péter. A próbákat augusztus utolsó hetében kezdték el, kilenc nap alatt lezajlottak a rendezői próbák, jelenleg már a finomítások folynak. A 12. században játszódó darab díszletei és jelmezei is nagy kihívást jelentettek. Az előbbieket ezúttal is Földes Péter tervei alapján készíti a társulat kreatív csapata, a Studio Art. A jelmezeket – nagy megtiszteltetésre – most is a Jelky András Szakképző Iskola ruhaipari szakának tanárai és diákjai tervezik és varrják a korabeli stílusnak megfelelően. Öszszesen 13 korhű kosztümre van szükség, ugyanis a címszereplő és felesége, Chatillon Anna is átöltözik egyszer a darab folyamán. A bemutatót október 12-én, pénteken este 7 órakor tartják a színházteremben,
Az Újvárosi ÁMK Iskolagalériájában (Baja, Oltványi I. u. 14.) Énekes Zoltán festő alkotásaiból nyílt kiállítás. Az alkotások szeptember 30-ig tekinthetők meg. ■
Uhlár Mária, a „Most mutasd meg, mire vagy képes” alkotócsoport tagja „Régi Baja, régi keretben” című festménykiállítása tekinthető meg a Duna Szálló rendezvénytermében e hónap végéig. ■ KONCERT
azonban, hogy minél többen láthassák, a következő héten, 18-án, 19-én és 20-án még három alkalommal előadják. A jogdíj kérdése miatt is felvették a kapcsolatot a szerző fiával, aki nagyon közvetlen és kedves volt, egyből hozzájárult az előadáshoz, sőt megígérte, hogy testvérével és családjával együtt személyesen is megtekinti majd valamelyik nap. Szombaton, 13-án délután 5 órakor kezdődik a kétrészes nagyszabású gálaműsor, melyet közösen szerveznek, rendeznek Pethőné Kővári Andrea tanárnővel. Egy színes kultúrkavalkád fog megjelenni a színpadon az iskola jelenlegi és korábbi növendékeinek közreműködésével. Fellépnek az intézmény kórusai (benne a lánykar összevonva az Ad Libitummal), hangszeres szólistái, versenytáncosai, a színistúdió énekesei és tánckara, próza- és versmondók mind-mind, hogy méltó módon ünnepeljék meg a szép jubileumot. Fellépnek: Bélás Leánykar, Ad Libitum Kórus, Vadvirág Népdalkör, Maracas Ütőegyüttes, „Francia saláta”, hegedűegyüttes, versenytáncosok, Steingárt Renáta (hegedű), III. Béla Gimnázium Színistúdiójának tánckara. Versmondók: Kolti Helga színművész, Balogh Eszter, Bálint Adrienn, Balázsevits Tamás, Gyukity István, Kalocsai Kristóf. Énekes szólisták: Hoffbauer Bory, Horváth Krisztina, Nagyapáti Noémi, Péter Barbara, Simon Boglárka, Terray Orsolya, Ottmár Attila. Az est háziasszonya: Borbás Mária. Mindkét eseményre a művelődési központ és az iskola közösen árulja a – meghívók után fennmaradó – jegyeket, egységesen 800 forintos áron. ZALAVÁRI LÁSZLÓ
Koncert a Zene Világnapján A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneiskola, valamint a Baja Marketing Kft. közös szervezésében 2007. október 1-jén, (hétfőn) 19 órakor a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának au-
lájában a Zene Világnapját köszöntjük. Fellép (többek között): a Lisz Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneiskola tanulóinak vonós zenekara, Lovretity Erika tanárnő vezetésével, valamint az iskola volt növendékei.
A Bajai Baleseti Sebészetért Közhasznú Alapítvány jótékonysági gálaműsort szervez arthroszkópos kéziműszerek vásárlására. Szeptember 28-án, pénteken 19 órától a városi színházteremben (Oroszlán utca) fellép: „A budapesti három basszus”, a bajai Sweet Melody Singers Ottmár Attila vezetésével, Vedelek Zita kétszeres magyar hastáncbajnok, a Maracas ütőegyüttes, a vaskúti ír táncegyüttes. Sztárvendég: Caramel és Bartók Eszter. A rendezvény fővédnöke dr. Simonka János Aurél, a Magyar Traumatológus Országos Baleseti Társaság elnöke, a Szegedi Traumatológiai Centrum vezető professzora. Védnökei: dr. Révfy Zoltán polgármester, dr. Tóth Gábor mb. főigazgató. Jegyek válthatók a JAMKIH jegyirodájában (Árpád tér 1., telefon: 79/324-229) és a helyszínen 1500 illetve 2000 forintért. ■ SZÜRETI MULATSÁG
Szeptember 28-án szüreti mulatság lesz Fölvégen. A menet 15 órakor indul a Flórián utcai iskola elöl. 18 órakor vacsora: birkapörkölt, sült hal. (Rendelés: Kiss Anikó 79/325-817). 19 órakor: Utcabál.
Az ünnepi rendezvény kísérő programjaként a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Képző- és Iparművészeti Tagintézménye diákjainak alkotásaiból nyílik kiállítás az aula folyosóján. A belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel várunk! A SZERVEZŐK