AKTUÁLIS
2. oldal
ARCOK
9. oldal
TUDOMÁNY
16. oldal
Virtuális térben zaklatják a fiatalokat
Leó a két Farkas közt
Öveges diáklabor
Az utóbbi időben vészesen elharapóztak a fiatalok részéről a facebookon és az egyéb szociális médiafelületeken egymásnak küldözgetett zaklatások. Cikiző, lejárató üzenetek, erotikus tartalmú képek keringenek a neten, s egyre több a botrány is.
Megkérdeztük Leskowsky Albertet, hogyan fogadta a hírt, miszerint hangszergyűjteménye az egykori Városi moziba költözhet.
Nagy sikerrel rendezték a napokban az Öveges Diáklabor bemutatkozását a Piarista Gimnázium épületében. Cikkünk a 16. oldalon olvasható.
KECSKEMÉTI LAPOK CXI. évf., 10. szám 2015. október 29. www.hiros.hu
A VÁROS LAPJA ALAPÍTVA 1868-BAN
NAGYINTERJÚ
Hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehetek!
A városháza dísztermében tartottak ünnepséget az Európa Jövője Egyesület megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Ez jó alkalmat kínált arra, hogy Farkas Gáborral, a civil szervezet elnökével a megalakulás előzményeiről, és a jelenről beszélgessünk. Cikkünk a 10. oldalon SPORT
Élmezőnyben férfi röplabdásaink
Elérkezett végre a várva-várt pillanat: október 29-én lerakják az alapkövét a régi kórház helyén az új Gazdálkodástudományi Campus épületegyüttesének. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint minden adott ahhoz, hogy Kecskemét modern egyetemi várossá váljon.
12–13. oldal
Mi a véleménye A teknőcös a bulinegyed tervéről?
kislány
Hétfőn már láthatta a város az új főtér „aranymetszésében” csücsülő központi szobrot, a szökőkút közepén teknőccel és csigával játszó kislányt. Alkotójának, Szemők Zsuzsanna szobrászművésznek régóta dédelgetett terve valósult meg általa: a művésznő a kétezres évek elején Mauritiuson rajzolta meg az alkotás első terveit.
3. oldal
Folytatódik sorozatunk, melynek újabb részében olyan embereket kérdeztünk a leendő kecskeméti bulinegyed kialakításáról, akik nem a parkettát koptatják vendégként, hanem évtizedek óta a pult túloldalán pörgetik a lemezeket. Ők ismerik még azokat az időket, amikor sok-sok szó-
rakozóhely működött a belvárosban. Egybehangzó véleményük szerint a szórakozónegyed terve egészen kiváló. A kérdés csak az, hogyan valósítják meg a terveket, milyen funkciókkal indulhat el a várva-várt fejlesztés.
7. oldal
Hat mérkőzés után mindössze a bajnoki címvédő Kaposvár előzi meg a Kecskeméti Röplabda Club együttesét a bajnoki tabellán. A hírös városi csapat alaposan átalakult az előző szezonhoz képest. Cikkünk a 21. oldalon
Töklámpások, rongyboszik A napokban a „Tökös nap” rendezvényeinek keretében az Ifjúsági Otthon tükörteremében halloween tökből faragott töklámpákat készítettek a gyerekek. Emellett a rongyboszik is fölöttébb népszerűek voltak. Beszámoló és képgaléria a Hírös.hu-n.
OLVASSA AZ INTERNETEN MINDENNAP!
2015. október 29.
2 | AKTUÁLIS
KECSKEMÉTI LAPOK
virtuális térben zaklatják egymást a fiatalok
BEHÁLÓZVA:
TOVÁBBI RÉSZLETEK!
Ha otthon van a gyerek, nem eshet baja – így tartja a legtöbb szülő. Egészen addig, míg rá nem döbben arra, milyen kemény harcok dúlnak a cybertérben az okos telefonok, táblagépek korában. Míg ki nem derül, hogy tinédzser lányát vagy fiát épp akkor zaklatják szexuálisan vagy közösítik ki, amikor elvileg a háziját írja a szobájában. Ettől pedig szinte lehetetlen megóvni a digitális bennszülötteket, akik zsebükben hordják az internetet.
Leszbikus zaklató Renáta 13 éves volt, amikor egy kisebb település általános iskolájából bekerült az egyik kecskeméti hatosztályos gimnáziumba. Eleinte úgy tűnt, hogy gyorsan megtalálta a helyét az új közösségben. Jól szerepelt a tanórákon, kezdett barátokat szerezni, egy idő után azonban feltűnt a szüleinek, hogy szokatlanul csendes, zárkózott. Hiába faggatták, nem mesélte el, mi bántja. – Azt hittük, hogy az iskola váltást viseli nehezebben, ezért nem is gyanakodtunk – meséli Renáta édesanyja. – Villámcsapásként ért minket a hír, hogy szexuális zaklatás áldozata lett a lányunk. Az iskolából hívtak minket, hogy kiderült egy felsőbb éves lány a facebookon keresztül bombázza Renátát obszcén ajánlataival. A tinédzser lány egyébként korábban nem szerepelt a közösségi oldalon. Karácsonykor állt elő azzal a kéréssel, hogy szeretne ő is csatlakozni a facebookhoz, gyorsan rá kellett jönnie, milyen veszélyei vannak az online közösségi életnek. Egy 14 éves diáktár-
HOZZÁD!
sa környékezte meg a csinos, szép arcú lányt, folyamatosan randira hívta, ecsetelte üzeneteiben, mit is csinálna vele, ha találkoznának. Sőt arra is rá akarta venni, hogy egy barátnőjével együtt hármasban „szeressék egymást”. Renáta hónapokon át őrlődött, senkinek sem mert beszélni zaklatójáról. Míg egyszer a buszon kiborult, és egy osztálytársának megmutatta a mocskos üzeneteket. Az ő tanácsára fordult egy pedagógushoz, aki pszichológus segítségét kérte az ügyben, és értesítette a szülőket is. – Nem akartam hinni a fülemnek, amikor egy tanár felhívott, és elmondta, mi történt – mondja Renáta anyukája. – Azóta sem értem, hogy titkolhatott el egy ilyen szörnyűséget. Valószínűleg attól félt, hogy visszavisszük a régi iskolájába. Erre szerencsére nem volt szükség, ugyanis kirúgták a zaklatóját, másnap már nem kellett találkoznia vele. Mint kiderült, már visszaeső volt a lány. Renátának törölni kellett facebook profilját. Telefon nélkül nem merik elengedni otthonról, de szülei gyakran átnézik
KÖZEL HOZZÁD!
KECSKEMÉTI FŐISKOLA
Ha baj van, hívjon!
Internetes zaklatással kapcsolatban segítség kérhető a 116 111-es telefonszámon. További információ kérhető, bejelentés tehető a www.biztonsagosinternet.hu, illetve a www.saferinternet.hu oldalakon. az üzeneteit. Nincs internet a mobilján, sőt családja gondolkodik azon is, hogy inkább egy „buta” telefont adnak a lánynak, hátha akkor nagyobb biztonságban lesz.
erőszak legújabb formája az úgynevezett cyberbullying, ami azt jelenti, hogy a valóság helyett a közösségi oldalakon bántják és alázzák meg, közösítik ki egymást a tinédzserek. A felmérések szerint hazánkban minden negyedik gyerek érintett online zaklatásban. Vagy ő maga szenvedi el, vagy ő okozza, illetve részesévé válik az attrocitásnak. Ha a fiatalokkal próbálunk beszélgetni a témáról, gyorsan kiderül, számukra sokszor fel sem tűnik, hogy akár ők maguk is zaklatóvá válhatnak. – A Pali nem is mert bejönni múlt héten, amikor olyan szépen kiosztottuk a facebookon – büszkélkedik egy baseballsapkás fiú társainak a Malom liftjében, kezében iPhone. – De meg is érdemelte, amiért kitálalt az ofőnek a csajok fotói miatt. Amikor megszólítom, hogy meséljen a történtekről, először húzódozik, majd két
Minden negyedikKar GAMF gyerek érintett Renáta esete sajnos nem számít ritkaságnak. A fiatalokat érintő
KÖZEL HOZZÁD! ECSKEMÉTI KÖZEL HOZZÁD! KECSKEMÉTI KECSKEMÉTI FŐISKOLA FŐISKOLA FŐISKOLA
Kertészeti Főiskolai Kar
GAMF Kar
Kar
barátjával csak leülnek velem nyaimmal tartom a kapcsolatot beszélgetni, miközben felhaj- – mondja a tanárnő. A jelenlegi tanak néhány energiaitalt. – Az diákjaim jelölését nem is szía jó a facebookon, hogy egy kis vesen fogadom el, mert nem cikizéssel a legmenőbb csajok- biztos, hogy tudni szeretném, ról is tudunk meztelen fotókat miket posztolgatnak egymásszerezni. Addig hecceljük őket, ról. Borzasztó látni, hogy bár míg csinálnak egy-két cicivil- kötelező kikapcsolniuk az islantós selfie-t magukról, amit kolában a telefont, sokan nem mi persze gyorsan megosztunk képesek erre. Lehet hallani, egymás között – vigyorognak. amikor üzenetük érkezik, van, Alapszakok: Elmesélik azt is, hogy két éve aki nem tudja megállni, hogy kisebb tömegverekedés alakult ne nézze meg. Előfordult már, Anyagmérnöki (duális képzésben is) ki amiatt, hogy két kecskeméti hogy is) kirakattam a tanári aszGépészmérnöki (duális képzésben talrais) a telefont, aztán előkerült lány összeveszett (duális a facebooJárműmérnöki képzésben kon. helyette egy másik. Egyikis)óráMérnökinformatikus alapszak (duális képzésben mon megesett Műszaki menedzser (duális képzésben is) az is, hogy míg Online a táblára írtam, egy fiú hátára Műszaki megszégyeszakoktató alapszak sértő alapszak kifejezéseket ragasztot- alatt) (akkreditálás Gazdálkodás és menedzsment nítés a tanórán Felsőoktatási szakképzések: tak, majd lefotózták és megA pedagógusok persze leg- osztották a közösségi oldalon. Mérnökinformatikus asszisztens többször nemProgramtervező is sejtik, mi fo- Ezinformatikus az ügy természetesen oszasszisztens lyik egy-egy osztályközösség tályfőnöki figyelmeztetéssel cyber játszóterén. Gerstmár végződött. A diákoknak pedig Rita, a Katona József Gimnázi- el kellett magyarázni, mi is volt um magyar és történelem sza- a probléma. Ugyanis olyannyira kos tanára is szembesült azzal, megváltozott a világszemlélehogy diákjai a virtuális térben tük, hogy szinte el sem tudják élnek közösségi életet. – Bár képzelni az életüket a világháén is fent vagyok a faceboo- ló nélkül. kon, leginkább a régi tanítvá- Pásztor Andrea
Alapszakok:
Alapszakok: GAMF Kar
Alapszakok: Anyagmérnöki (duális képzésben is) Anyagmérnöki (duális képzésben is)
Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak
Mi lehet a megoldás?
Gépészmérnöki (duális képzésben is)Gépészmérnöki (duális képzésben is) Alapszakok: Járműmérnöki (duális képzésben is) Járműmérnöki (duális képzésben is) alapszak Mérnökinformatikus alapszak (duálisKertészmérnöki képzésben is) Mérnökinformatikus alapszak (duális képzésben is) Műszaki menedzser (duális képzésben Anyagmérnöki (duális képzésben is) is) Felsőoktatási szakképzések: Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak Műszaki Műszaki menedzser (duális képzésben is) szakoktató alapszak Gépészmérnöki (duális képzésben is) (akkreditálás alatt) Gazdálkodás és menedzsment alapszak Felsőoktatási szakképzések: Mérnökinformatikus asszisztens Műszaki szakoktató alapszak A kecskeméti A. Béla komolyan Járműmérnöki (duális képzésben is) Programtervező informatikus asszisztens (akkreditálás alatt)asszisztens Gazdálkodás és menedzsment alapszak Mérnökinformatikus Programtervező informatikus Mérnökinformatikus alapszak (duálisasszisztens képzésben is) nyegetést. Négy évvel ezelőtt
veszi ezt a feegy bonyolult Műszaki menedzser (duális képzésben is) kémprogramot telepített akkor 13 éves lányáFelsőoktatási szakképzések: Műszaki szakoktató alapszak Kertészmérnöki mesterképzés nak laptopjára, amely rögzít minden leütést a Mesterképzések: Kertészeti Főiskolai Kar (akkreditálás alatt) Gazdálkodás és menedzsment alapszakszakképzések: Felsőoktatási billentyűzeten. Testre szabva alkalmazta ezt Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés Kertészeti Főiskolai Kar Kertészmérnöki mesterképzés Gazdasági és vidékfejlesztési agrármé Alapszakok: Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés lánya táblagépén és androidos telefonján is. Alapszakok: Mérnökinformatikus asszisztens Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Kertészmérnöki asszisztens – Négy év alatt egyszer sem kellett lekérnem Felsőoktatási szakképzések: Programtervező informatikus asszisztens Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak Kertészmérnöki (DUÁLIS KÉPZÉSBEN IS) Kertészmérnöki alapszak azt a szöveges fájt, ami összefoglalja Betti inKörnyezetgazdálkodási agrármérnök Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki asszisztens Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak Kertészmérnöki asszisztens ternetes ténykedését – nyilatkozta a gondos Mesterképzések: Környezetgazdálkodási agrármérnöki asszisztens apuka, aki első generációs PC őrültként nőtt Felsőoktatási szakképzések: Kertészmérnöki mesterképzés Kevés gyermek kér segítséget szüleitől fel. – Lányommal megbeszéltük, hogy etikai Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés Tanítóképző Főiskolai Kar Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki asszisztens kérdés, belenézek-e beszélgetéseibe, én pedig Kertészmérnöki asszisztens Környezetgazdálkodási agrármérnöki asszisztens megbízom benne annyira, hogy tartsam ma- sősorban az osztályközösségekben kell végbeAlapszakok: Tanítóképző Főiskolai Kar Alapszakok: gam ehhez. Ha azonban bajba kerülne, ne adj’ mennie egy szemléletváltásnak. Ebben komoly Tanító alapszak isten egy nap nem jönne haza, pillanatokon be- szerepe lehet a szülőknek, az osztályfőnöknek, Óvodapedagógus alapszak Alapszakok: Tanító alapszakkikkel és miről beszélt. az iskola szellemiségének, a médiának, sőt az lül kiderülne, rmérnöki alapszak Tanító alapszak Óvodapedagógus Óvodapedagógus alapszak Földesi Tamás,alapszak a Nemzetközi Gyermekmen- egész társadalom felelőssége, hogy változzon tő Szolgálat Safer Internet projectjének önkén- a helyzet. Felsőoktatási szakképzések: nöki alapszak Felsőoktatási szakképzések: Mivel azonban ennek a korosztálynak a tagtes előadója is úgy véli, az informatikai eszköCsecsemő- és kisgyermeknevelő asszisztens Csecsemő- és kisgyermeknevelő asszisztens asszisztens zök sokkal inkább reaktívak, mint preventívek. jai leginkább egymásra hallgatnak, a legtöbterképzések: Ifjúságsegítő Ifjúságsegítő asszisztens Felsőoktatási szakképzések: Válaszként születnek, ha valakit már kipécéz- bet ők tehetik ennek érdekében. A tedxteen. Felsőoktatási szakképzések: észmérnöki mesterképzés tek facebookon. Ilyenkor lehet blokkolni a com-on közzétett videó tanúsága szerint péCsecsemő- és kisgyermeknevelő asszisztens kfejlesztési agrármérnöki KERESSmesterképzéshttp://felveteli.kefo.hu támadó személyt vagy jelenteni. Az egyszerű dául Trisha Prabhu (egy tinédzser lány) kidolGazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki asszisztens Ifjúságsegítő asszisztens szűrőprogramok pedig csak arra jók, hogy ha- gozott és egy kontrollcsoporton le is tesztelt Kertészmérnöki asszisztens http://facebook.com/kfgolya MINKET! http://facebook.com/kfgolya mis biztonságérzetbe ringassák a szülőket. – A egy szoftvert, amely minden problémás megKörnyezetgazdálkodási agrármérnöki asszisztens megelőzés kulcsa inkább az, hogy a gyerekek jegyzésnél rákérdez arra, hogy biztosan ezt fejében történjen változás – hangsúlyozza Föl- akarja-e posztolni a felhasználó. Mint kiderült, desi Tamás. – Egyedül persze senki sem veheti egy ilyen előugró kontrollkérdés az esetek 93 fel a harcot a „cikiző” osztálytársakkal szem- százalékában megakadályozná egy-egy bántó Alapszakok: ben, ha a cyberbullying céltáblájává válik. El- megnyilvánulás közzétételét.
Mesterképzések:
alapszak
Tanítóképző Főiskolai Kar
Nyílt na
lai Kar
Nyílt nap:
2015. november 18.
Nyílt nap:
2015. novemb
2015. november 18.
őiskolai Kar
KERESS JÖVŐRE EGYETEM! JÖVŐRE MÁRMÁR EGYETEM!
Tanító alapszak Óvodapedagógus alapszak
Nyílt nap: MINKET!
http://felveteli.kefo.hu
http://facebook.com/kfgolya
2015. október 29.
KRÓNIKA | 3
KECSKEMÉTI LAPOK
KECSKEMÉTI KRÓNIKA
November végétől árverezik az állami földeket November 23-ától december 10-éig rendezik megyénkben a földárveréseket a „Földet a gazdáknak!” program keretében – tájékoztatott az árveréseknek helyszínt adó Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Az állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti kijelölt földterületek értékesítése a kormányhivatal 6000 Kecskemét, Halasi út 34. és 6000 Kecskemét, Halasi út 36. szám alatti épületeben lesz.
Hétfőn már láthatta a város az új főtér „aranymetszésében” csücsülő központi szobrot, a szökőkút közepén teknőccel és csigával játszó kislányt. Alkotójának, Szemők Zsuzsanna szobrászművésznek régóta dédelgetett terve valósult meg általa: – A kétezres
évek elején Mauritiuson rajzoltam meg a terveit. Akkor még madagaszkári teknős szerepelt rajta, de amikor végül itt, Kecskeméten öltött végleges alakot, természetesen mocsári teknősre változtattam a mellékfigurát, az itteni természeti adottságokhoz al-
A Nap bearanyozta a MegaLuxot
kalmazkodva – részletezte a művésznő a szobor kialakulásának fázisait. A kislány a szökőkút közepén ül egy bronzkavicson, a kezében csigát tart, a kőből és a csigából is víz folyik. A teknősnek a lányka vizet kínál. Szemők Zsuzsanna Kecskemétről
csapat közül újoncként a 7. helyre befutni azonban óriási teljesítmény. Az első három helyen két holland és egy japán csapat végzett, és az első hat között van a michigani és a stanfordi egyetem is. A kecskemétieket csak olyan csapatok előzték meg, amelyek a legutóbbi 2013-as versenyen is az élmezőnyben végeztek. A MegaLux gyorsabb volt például az összes ausztrál csapatnál.
Mentőállomáskorszerűsítés 38 millió forintból Kecskeméten közel 38 millió forintból valósulhatott meg a mentőállomás „dinamizálása”. Ebből az összegből végezték el a fűtéskorszerűsítést, a részleges nyílászáró cserét, és kialakították azt a mentőkocsi-mosó helyiséget is, amely az ünnepség helyszíne volt. Emellett felújították a fertőtlenítő helyiséget, riasztó rendszert építettek ki, napkollektorokat szereltek fel, de új burkolatok kialakítására, festésre-mázolásra is gondot fordítottak. A munkálatokat több mint hét hónap alatt végezték el a kivitelezők, közben folyamatos volt a mentőállomáson a munka. Dr. Zentay Attila régióigazgató, Engert Jakabné képviselő, az Esélyteremtési Bizottság elnöke, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Gyöngyösi Péter vágták át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot a mentőautó-mosó helyiségben, majd a projectigazgató adta át a megújult létesítmény kulcsát Rózsa Józsefnek, a kecskeméti mentőállomás megbízott vezetőjének.
származik, évtizedekig élt Mauritiuson, ahol sok szobrát avatták fel az ott töltött idő alatt. Visszatérve részt vett a főtérfelújítási pályázatban, makettet készített az évtizedekig formálódó kompozícióról, így lett végül Kecskemét dísze a teknőcös kislány.
Parádés műsor az idősek napjára Az Idősgondozó Szolgálat szervezésében megrendezett ünnepi gálát Sirkó László színművész szerkesztette és vezette. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester ünnepi köszöntője után a Katona József Színház művészei, és a város művészeti iskoláinak növendékei léptek színpadra.
Ausztrália átszelése, 3022 km megtétele után hetedikként ért célba a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata napelemekkel hajtott autója a World Solar Challenge-en. A MegaLux magyar idő szerint október 22-én reggel negyed 9 körül haladt át a célvonalon az Ausztrália déli partján található Adelaide-ben. A csapat szerényen csak a célba érést tűzte ki célul, a Challenge kategóriában induló 29
Mauritiuson „született” Legyen újra a teknőcös a magyar kislány kajszi városa Kecskemét!
Hatalmas sikert aratott a Kecskeméti Városszépítő Egyesület akciója. Kecskemét lakossága pár óra alatt elkapkodta a kajszibarackfákat, aztán ugyanezt tette a második alkalommal is. Pedig mindkét eseményt kétnaposra tervezték. A Kecskeméti Város szépítő Egyesület célja, hogy újra meghonosodjon a kajszi Kecskeméten, és minél több kertben legyen legalább egy kajszibarackfa. Ennek érdekében október 17-18-án ingyenesen osztottak kajszibarack csemetefákat és tanácsokat a kerttulajdonosoknak. A 400 darab facsemete néhány órán belül gazdára talált, így a második napra már semmi nem maradt. A hatalmas érdeklődést látva Kecskemét város önkormányzata egy újabb akció mellé állt. A városvezetők, városszépítők és a Hírös Faiskola október 24-25-re hirdetett eseménye is csak néhány óráig tartott. A féláron (500Ft/db) értékesített kajszifát (és a hozzá ajándékba adott 1-1 db meggyfa csemetét) ugyanis megint gyorsan elkapkodták a kerttulajdonosok.
2015. október 29.
4 | MOZAIK
KECSKEMÉTI LAPOK
Milyen az intelligens buszmegálló? – Az önkormányzat megrendelésére a hetvenhét buszmegállóba telepített intelligens utastájékoztató oszlopokat a T-Systems Magyarország Zrt. A hivatalos nevén „Komplex Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer” feladata a közösségi közlekedésben résztvevő járművek operatív irányításának informatikai támogatása, valamint a valós idejű adatok alapján az utazóközönség tájékoztatása. A rendszer úgy működik, hogy a kecskeméti autóbuszokon elhelyeztek egy-egy fedélzeti eszközt, amely a diszpécser és a járművezető közti – A hazai és uniós támogatásból kommunikáció támogatásán túl, onmegvalósuló közösségi közlekedés line GPS adatokat szolgáltat a közfejlesztési program három fő rész- pontnak. Ezek alapján a diszpécserek ből áll – tájékoztatta a Kecskeméti nyomon tudják követni az egyes járLapokat Szeberényi Gyula Tamás al- műveket, és szükség esetén beavatpolgármester. – Az első a huszonöt kozást tudnak kezdeményezni, pélhibrid autóbusz beszerzése volt, ami dául mentesítő jármű küldése, járat 2014 elején valósult meg. A második áthelyezése, stb. A beérkező adatok a 77 intelligens utastájékoztató tele- alapján a megállóhelyi kijelzők is vapítése és a buszmegállók felújítása. A lós adatokat tudnak megjeleníteni az harmadik pedig a déli iparterületen, utasok részére. Megmarad a jelenlegi az új autóbusz telephely megépíté- statikus menetrendi tájékoztatás is, se. Az eredetileg tervezett befejezési de a megállókban lévő elektronikus határidő 2015 decembere lett volna, kijelzőkön az érkezések, indulások viszont az autóbusz telephelyhez kap- pontos idejéről és az esetleges késécsolódó elhúzódó beszerzések miatt a sekről is értesülhetnek az utasok. Általánosságban 30 másodpercenként zárás áthúzódik a jövő évre. – Mit tudhatunk az intelligens vagy percenként frissülnek majd a megállóhelyi kijelzők adatai. Az utautastájékoztató eszközökről? zók várhatóan novembertől élvezhetik a minőségi változást hozó fejlesztés eredményeit a kecskeméti autóbuszvonalakon. – Az utastájékoztatás javítása mellett a buszmegállók is megújulnak. Ez mit jelent a 77 utastájékoztató tábla már működik. gyakorlatban? Fotó: Noszlopy M./keol – A beruházás része-
Fotó: Banczik Róbert
Az elmúlt időszakban komoly előrelépések történtek Kecskemét közösségi közlekedésének fejlesztésében. Ezek közül jelentős volt a soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzése, de több fontos beruházás van folyamatban jelenleg is, illetve áll előkészítés alatt. Ezekben a hetekben 77 autóbusz megállóban zajlik az intelligens utastájékoztató eszközök kihelyezése és a buszöblök szükség szerinti átépítése.
ként, a kényelmesebb beszállás érdekében szegélycsere, a burkolatok és egyes helyszíneken buszvárók felújítása is megvalósult a kijelölt, legforgalmasabb 77 helyszínen. A kivitelezők 4 szektorra bontva végezték a busz megálló felújítási programot, a műszaki átadás október utolsó hetében kezdődik meg. Fontos eleme a felújításnak az akadálymentesítés, amelynek keretében a vakok és gyengénlátók számára speciális burkolatot képeztek ki a buszmegállóban, ami könnyebbé teszi számukra a felszállás helyének megtalálását. Ezek az úgynevezett taktilis kövek az október 15-i Fehér Bot világnapjára már mind a 77 megállóhelyen
kikerültek. Két típusuk van. Az egyik a vezető kő, ami hosszirányban bordás. A másik pedig a megállító kő, amiben félgömbök találhatók. Az utastájékoztatóknál is gondoltak a gyengénlátókra. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Szövetségével egyeztetett 10 helyszínen a megállóhelyi kijelzők “vakgombbal” lettek ellátva, amelyek biztosítják a valós idejű adatok hangos felolvasását. Ezt a „gombot” azzal a speciális távirányítóval lehet működtetni, amelyet a vakok és gyengénlátók már használnak a lámpás gyalogátkelőhelyeknél is. – Említette, hogy a program része
egy új autóbusz telephely építése is. „Mit tud” majd a komplexum? – A földmunkák májusban kezdődtek el a déli iparterületen, a Georg Knorr utcában, az új Knorr üzem mellett. A kecskeméti önkormányzat tulajdonában lévő 30 ezer négyzetméter nagyságú ingatlanon több mint két és félezer négyzetméter alapterületű ipari épület létesül, amelyből mintegy 16 ezer négyzetméteren szerelőcsarnok, 875 négyzetméteren pedig kétszintes szociális és irodaépület lesz. A telephely területén megépül továbbá egy üzemanyagtöltő állomás, valamint 19 szóló és 36 csuklós autóbusz fogadására alkalmas parkoló.
Egyre több az állás, fejlesztenek a munkaközvetítők is Sokat hallani mostanság a hírekben, hogy egyre kedvezőbben alakul a gazdaság, a válság hatásai már alig-alig érződnek. Ez magával hozza azt is, hogy a munkaerőpiacon is egyre több a lehetőség. Bács-Kiskun megye gazdasági potenciálját tekintve eddig is inkább az élvonalba tartozott, azonban az utóbbi időben nem csak a gazdsági elemzésekben, hanem a mindennapokban is érezni lehet a növekedést – mondta el Gyifkó Anita, a Viapan Group kecskeméti kirendeltségének vezetője. Azonban ennek sem örülhetünk felhőtlenül, hiszen leginkább a termeléshez köthető cégek, különösen az autóipari vállalatok akkorát növekedtek az elmúlt időben, hogy lassan kihívás lesz munkaerőt találni. Gyifkó Anita elmondása szerint nagy problémát jelent a munkavállalási kedv csökkenésén kívül a megfelelő képzettség hiánya és, hogy a növekvő bérek ellenére még mindig sokan választják külföldet. Pedig egy talpraesett, dolgozni akaró munkavállaló az országos átlagnál akár 2030%-kal többet is hazavihet a kecskeméti régióban, de Bács-Kiskun megye távolabbi részein is jók a kilátások. Nagy a kereslet fémmegmunkáló és villanyszerelő szakemberekre, de a szállítmányozás, logisztika és anyagmozgatásban jártasak is keresettek. A kisegítő és betanított munkánál fontos szempont a tapaszta-
lat. Néhány éves gyakorlattal akár 30%-kal többet is hazavihet egy munkavállaló A friss diplomások kilátásai is jók, azonban nyelvismeret mindenképpen szükséges. A régióban elsősorban a német nyelvtudás a fontos, de ha angolul és németül is beszél valaki, arra egészen biztosan lecsapnak a cégek. Fontos a műszaki, IT-s vagy gazdasági beállítottság, hiszen elsősorban ezekre a területekre keresnek a cégek fiatal és rátermett munkaerőt. Akinek van bárminemű munkatapasztalata, az iskolapadból szinte át is ülhet a munkahelyi székébe. Munkatapasztalatot diákként is könynyű szerezni, hiszen számos lehetőséget kínálnak a környék iskolaszövetkezetei. A Viapan Grouphoz tartozó MELÓ-DIÁK rengeteg nyitott pozícióval várja egész évben az iskola mellett tapasztalatot szerezni vágyókat. Az egyszerű fizikai munkáktól a műszaki, IT-s, HR-es munkákig számos lehetőséget kínálnak. Gyifkó Anita a tavalyi év nagy sikereként emeli ki, hogy több, mint 30 diák munkavállalónak teljes állást is tudtak kínálni. Anita elmondta, hogy a Viapan Group is igyekszik felkészülni arra, hogy a munkaerő igény a jövőben csak fokozódni fog. November 2-től egy új, modern irodában várják azokat akik a Dologidő Kft.-n keresztül felnőttként vagy diákként a MELÓ-DIÁKON keresztül szeretnék egyengetni karrierjüket.
www.dologido.hu 76/493-633 www.melodiak.hu 76/412-255 Viapan Group: Kecskemét, Dobó István krt. 3.
Készen áll a sikerre?
Az ALDI Magyarország a piacon meghatározó szerepet betöltő, nemzetközi kereskedelmi vállalat. A diszkont elv következetes megvalósítása mellett köteleztük el magunkat, amely egyet jelent azzal, hogy a lényegre koncentrálunk: tartósan magas minőséget kínálunk folyamatosan alacsony áron.
Üzletvezető
KECSKEMÉT és környékén Az ideális jelölt: • lezárt - akár nem kereskedelmi - legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, • felelősségteljes és átlagon felül elkötelezett, • szívesen dolgozik emberekkel, • vezetői képességekkel rendelkezik és képes motiválni munkatársait, • jó kommunikációs képességű. Feladatai: • árurendelés és áruprezentáció, • a munkaerő beosztásának tervezése, a beosztottak irányítása és motiválása, • kasszák leszámolása, • árufeltöltés, • adminisztrációs feladatok.
Amit kínálunk: • átfogó betanulási program, • változatos és érdekes munkakör, • kezdettől fogva átlagon felüli fizetés. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázati anyagát kézzel írt önéletrajzzal, fényképpel és a végzettséget igazoló okmányokkal 14 napon belül várjuk az alábbi címre:
ALDI Magyarország 2051 Biatorbágy, Pf.: 300
[email protected]
2015. október 29.
ARCOK | 5
KECSKEMÉTI LAPOK Rosta Szabolcs „A beszélő köntös” kiállítás megnyitóján
A város képviselő-testülete egyhangúlag döntött arról, hogy újabb öt évig Rosta Szabolcs vezetheti a Kecskeméti Katona József Múzeumot. A régi új igazgató egy nagyszabású fejlesztési tervet vázolt fel pályázatában, amelynek megvalósításával a 21. századi elvárásoknak megfelelő, modern, közönségbarát, értékközvetítő múzeumi rendszer épülne ki a hírös városban. – Sok volt az az ötven év, míg megyei fenntartásban működtünk, most viszont, a külső viszonyok rendeződése után, végre lehetőségünk nyílhat a változtatásra. A kecskeméti múzeumot ugyanis újra ki kell találni – nyilatkozta lapunknak Rosta Szabolcs, aki szerint új időszámítás kezdődött, amikor városi fenntartásba kerültek a helyi múzeumok. – Van egy vízióm a kecskeméti múzeumi korzó létrehozásáról, amely három, ma is létező múzeumi egységből állna. Az egyik vasútparki épületünk lenne, amely 1996 óta be van zárva, eddig nem is volt lehetőség arra, hogy változtassunk méltatlan körülményein. Terveim szerint újra megnyitnánk a közönség előtt az egykori nyári kaszinó épületét, és ez lenne a város klasszikus múzeuma. A múzeumi korzó másik fontos eleme a Cifrapalota és környékének rendezése. A Cifrapalota Kecskemét egyik legimpozánsabb, emblematikus épülete, amely jelenleg a nagy installációs kiállításoknak ad otthont. Véleményem szerint ez a koncepció disszonanciában áll azzal a könnyedséggel, amit a Cifrapalota jelent a kecskemétiek és az ide látogató vendégek
Fotó: Sipiczki Sándor
Múzeumi korzó Kecskeméten?
számára. Bővítéssel oldanánk fel ezt a disszonanciát, erre pedig nem is tudnék méltóbb épületet elképzelni, mint az egykori zsinagógát. Ezzel egy klasszikus múzeumi negyed épülhetne ki a Kecskeméten. Harmadik, talán legfontosabb része az általam megálmodott múzeumi korzónak a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, amely a múzeumpedagógia bölcsője. Egy olyan különleges intézmény, amely nagyon sokáig egyedülálló volt az országban, de ma is párját ritkítja. A Szórakaténuszban folyó kiváló szakmai munkának egy funkcióbővítéssel szeretnék új lendületet adni. Ehhez természetesen elengedhetetlen az épület kibővítése, amit a naív gyűjteménynek helyet adó Bánó-ház átalakításával képzelnék el. Már akkor megfogott ennek az épületnek a hangulata, amikor gyermekkoromban először jártam Kecskeméten, a kertje pedig, azt hiszem, a legtöbb kecskeméti kedvenc udvara. Úgy gondolom, hogy a játékmúzeum a Naív Művészek Múzeumának épületével kiegészülve ideális helyszíne lehetne egy modern gyermekközpontnak. Azt hiszem, csodálatos ajándék lenne a kecskemétieknek, ha az Open 2018 programjával együtt megvalósulhatna. A múzeumi korzó egy olyan nyitott szellemiséget is jelentene, amelynek jegyében együtt gondolkodhatunk, közös programokat valósíthatunk meg a város kulturális intézményeivel. A Múzeumok éjszakája a legjobb bizonyíték arra, milyen sikeres lehet egy ilyen széles körű összefogás. Bízom benne, hogy ez az együttműködés tovább erősödhet a következő években. Pásztor Andrea
A vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata Október vége szerencsére viszonylag enyhe idővel köszöntött ránk. A következő napokban azonban egyre nagyobb az esélye annak, hogy megérkezzenek akár a nagyobb fagyok is. A BÁCSVÍZ Zrt. ügyfelei közül erre azoknak kell kiemelten figyelni, akiknek vízmérő aknájuk a hideg időjárásnak kitett helyen van, nekik érdekük és kötelezettségük a vízmérőket megóvni a fagytól. – Már az általános iskolában tanuljuk fizikából, hogy a víz nulla fok alatti hőmérsékleten megfagy, folyékony halmazállapotúból szilárddá válik, és térfogata megnő. A vízellátó rendszerek vezetéki, szerelvényei is ki vannak téve a fagyveszélynek, ami ellen védekezni kell – hívja fel a figyelmet Szigeti Tibor, a BÁCSVÍZ Zrt. szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. A szolgáltatási szerződés a hatályos jogszabályok alapján tartalmazza a szerződő felek kötelezettségeit. A jogszabály azt írja elő, hogy a fogyasztó a vízmérő akna, illetve vízmérőhely hozzáférhetőségének biztosításáról és tisztántartásáról, valamint a vízmérő fagy elleni megfelelő védelméről gondoskodni köteles. Ez utóbbival kapcsolatban két külön esetként említeném a lakott és a lakatlan ingatlanokat. – Melyek a legfontosabb teendők lakott ingatlanok esetében? – Amennyiben a vízmérő aknát szabályosan építették meg, akkor folyamatos fogyasztás mellett teljes a védelem ahhoz, hogy az aknában a mérő, illetve a szerelvények ne szenvedjenek fagykárt. A biztonság kedvéért mégis ajánljuk, hogy a téli időszakban az aknafödémet valamilyen hőszigetelő anyaggal takarják le. Sok esetben találkozunk olyan
megoldással is, amikor magukat a szerelvényeket fedik be hőszigetelő anyaggal. Ezt a megoldást azért nem javasoljuk, mert meghibásodás esetén az eltávolítás időt vesz igénybe, kisebb szivárgásokat pedig ez el is takarhat. Emellett gátolhatja a leolvasást, és a szerelvények működtetését is, amire a téli időszakban is szükség lehet. Inkább az akna fedelét szigeteljük, ahol a fagy le tud húzódni az aknába. Abban az esetben, ha a vízmérő hely fűtetlen pincében található, szintén gondoskodni kell a fagy elleni védelemről. Gyakran előfordul, hogy a vízbekötéshez közeli ablakot télen is nyitva hagyják szellőzés céljából, és amikor éjszaka komolyabb lehűlés van, akkor elfagy a vezeték, sérül a vízmérő. Javasoljuk, hogy a pincében is biztosítsák a 0 fok feletti hőmérsékletet. Sajnálatos személyes tapasztalatom, hogy egy kerti csap elfagyásához elég egy kisebb, kora ős�szel jellemző talajmenti fagy is, ezért érdemes erre időben felkészülni, az öntöző rendszert vízteleníteni. – Mennyiben más a helyzete annak a fogyasztónak, akinek lakatlan ingatlana van? – A lakatlan ingatlanok – elsősorban hétvégi- és üdülőházak, félkész építmények – esetében a vízmérő-akna és a házi vízhálózat fagyvédelmét
különös gondossággal kell elvégezni. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem elegendő a vízmérő aknában elzárni a csapot vagy csapokat. Lakatlan ingatlan tulajdonosának gondoskodnia kell arról is, hogy a belső vezetékek le legyenek ürítve. A hálózaton szolgáltatott víz körülbelül 16 fokos; ahol naponta van vízfogyasztás, ott ennek temperáló hatása érzékelhető. De ahol nincs naponta vízvétel, ott télen a csővezetékekben a bennmaradt víz megfagy. A fagyás következtében a térfogat növekedés miatt elrepedhetnek a csövek és sérülnek a szerelvények, a hiba pedig csak tavasszal jelentkezik az olvadáskor. Gyakori, hogy egy-egy lakatlan ingatlanban több száz köbméter ivó-
víz elfolyik, ami nagyon sokba kerül a fogyasztónak, nem beszélve arról, hogy az épületben jelentős károkat tud okozni a vezetékből kifolyt víz. Az új vízbekötéseknél már kombinált főcsapot szerelünk fel, ezekben van egy olyan funkció, mely a víztelenítést lehetővé teszi. Lezárás után az ürítő csavart ki kell csavarni, vagy praktikusan annak helyére be lehet egy plusz kis ürítő csapot szerelni, és ezzel le tudjuk üríteni a szerelvény utáni vezetéket. Fontos az is, hogy a fogyasztási helyeken megnyissuk a csapokat, hogy a rendszer levegőt kapjon, mert egyébként a vákuum-hatás miatt nem ürül le teljesen a víz a csövekből. – Tapasztalataik szerint elvégzik
az eddig leírt tennivalókat az ingatlantulajdonosok? – A fagyveszélyre és a védekezés fontosságára a vízdíjszámlák borítékjain és külön e témáról tájékoztató szórólapjainkon is minden évben felhívjuk felhasználóink figyelmét, ennek ellenére évről évre fordulnak elő fagykárok.
2015. október 29.
6 | ARCOK
KECSKEMÉTI LAPOK
A felújított Rákóczi út a múlt héten elnyerte a megyei építészkamara elismerését. Az „Év Háza Bács-Kiskun Megyében 2015” díjat az átépítés által megteremtett speciális mikroklímáért vehette át a kecskeméti Boros Pál. Az Ybl-díjas építészt megkérdeztük Kecskemét más építészeti jellegű ügyeiről is. – Boros Pál a várostervezés, az urbanisztika specialistája, egyetemen is tanította ezt a tudományt. Mi a legfontosabb alapelve a tervezésnél? – Úgy gondolom, hogy az egyes épületek tervezésénél is át kell tekinteni minimum a szűkebb környezetet; abból is következnek dolgok a megtervezendő épületre, nem csak a tervezési programból, amit a megbízó meg akar valósítani. Természetesen a várostervezést sem lehet úgy művelni, hogy nem gondoljuk végig, hogy az egyes telkeken mit lehet majd megvalósítani. Egyébként, azért érdekes ez a kérdés, mert a műfaj, az urbanisztika 200 évvel ezelőtt még nem is létezett… – Érdekes, úgy tudom, hogy a jóval korábbi reneszánszban is volt már úgynevezett ideális város elképzelés… – Igen, de az nem annyira tudományos oldalról közelített, hanem sokkal inkább művészeti oldalról, illetve közvetlenül hatalmi, hadászati célúak voltak ezek a megvalósult ideális városok, a védelmet tartották szem előtt. Azután a 18-19. században, különösen Párizsban megelégelték a kusza, szűk utcákat, a fertőzéseket. A kor nagy városrendezője, Haussmann báró a nagy sugárutakkal – ezek jól lőhetők ágyúval – szektorokra osztotta Párizst, aminek a kommün alatt bizony nagy hasznát vette a hatalom. A modernisták a 20. században minden régit taroltak volna, de a hetvenes évektől jön egyfajta visszarendeződés. Ekkor a tervezők, a lakók és a politikusok is rájöttek, hogy van érték a régi városrészekben. Visszafordult a várostervezés a normalitás irányába, ami figyelembe veszi a település történeti kialakulását az egyes épületeknél és természetesen a városrészek tervezésénél is tekintettel van a környezet meghatározottságaira. Ahogy az előbb is említettem, én ezt a „pulzálást”, a telek és környezete közötti oda-vissza ható figyelmet tartom a legfontosabbnak minden egyes tervben. – Kecskeméten belül melyik a kedvenc része? Továbbá hol lát még fejlesztési lehetőséget a városban? – Nyilván a főtérrendszert nem lehet felülmúlni, azok az épületek a legjobbak, a parkosítottsága, a templomai – régi történet, de tetszik. És kicsit válaszolva az előzőekre, érdekes, hogy a mai főtér bontásokkal jött létre, az Arany János utcától a
Rákóczi úti fák Boros Pál építész az „Év Háza Bács-Kiskun Megyében 2015” díj átvételekor Fotó: Vandlik János
TOVÁBBI RÉSZLETEK!
Rákóczi úti életképek Fotók: Banczik Róbert
A KIK-FOR Kft (Kecskemét) VEZETŐI ASSZISZTENS munkatársat keres alkalmazotti foglalkoztatási keretben Amit elvárunk: Feladatok: Hasonló, bizalmi munkakörben szerzett releváns Titkárság napi feladatellátása, iktatás Tárgyalásokról, értekezletekről emlékeztető, szakmai tapasztalat A szükséges számítógépes programok alapos jegyzőkönyv vezetése A Társaság általános levelezésének ismerete Nagyfokú teherbírás, precizitás bonyolítása Telefonok kezelése, faxolás, szkennelés, Kiváló problémamegoldó képesség táblázatok készítése A vonatkozó szabályzatok naprakész, alapos ismerete Lojalitás, jó csapatépítő képesség Amit ajánlunk: Bizonyítási, fejlődési lehetőség Ami előnyt jelent az elbírálásnál: Gyors- és/vagy gépírás készség szintű ismerete Konstruktív vállalatvezetés Nagyvállalati tapasztalat lehetőleg a versenyszférából Belvárosi irodai környezet Versenyképes fizetés Jártasság a közigazgatásban
Motivációs levelét, szakmai önéletrajzát 2015. november 5-ig e-mailben várjuk a
[email protected] címre. További információk: www.kikfor.hu Jelentkezését köszönjük és bizalmasan kezeljük!
zsinagógáig három épülettömb volt még 130 évvel ezelőtt. Mindig kényes dolog, hogy mit kell megőrizni, mikor, mit kell bontani, miért… Akkor egyébként a piac miatt kellett növelni a teret, mert köztudott, hogy Kecskemét volt az ország legnagyobb gyümölcs exportőre, a Rákóczi útra pedig azért volt szükség, mert azon át szállították a vasútra az árut. Persze a főtér mellett ezer dolog van, lehetne épületet mondani vagy akár például egy kis kaput, amit mindig megnézek, hogy megvan-e még. Amiben pedig nagy lehetőséget látok, és amire szerintem sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani, az a Homokbánya. Egységes egészként kezelve ott még nagy dolgot lehetne csinálni. – A Rákóczi út tervezésénél mi jelentette a legnagyobb kihívást? – A legizgalmasabb a faállomány kérdése volt. Én azon az állásponton voltam, hogy az egész növényzetet le kell cserélni 10-15 éves, úgynevezett „túlkoros” fákra, amelyeket a járdák mentén és a régi fák közé ültettünk végül. Az eredeti elképzelésem szerint háromszáz, homogén megjelenésű, szimmetrikusan elhelyezett, egykorú fával lett volna végigtelepítve a sugárút. – Megújul a Rudolf laktanya. Egy régi épületet kaphat-e mai kornak megfelelő funkciót? – Azért is drukkolni kell sajnos, mert nem túl jó fizikai állapotú az épületállománya. Ennek ellenére sok mindenre alkalmas lenne ma is. A Kodály iskolát tudom példaként hozni, ahol a régi laktanyaépület tájolása nem felelt meg az alaptantermeknek, ezért szaktanteremmé alakítottuk őket, a gyerekek pedig a legtöbb idejüket az új részben töltik. Kis odafigyeléssel minden megoldható. Egyébként a régi épületeket azért érdemes megtartani, mert fel tudjuk újítani őket, de ilyeneket mi már nem fogunk építeni. Márpedig ezek adják az arcát a mai mindennapi valóságunknak. Vandlik János BOROS PÁL (60) Diploma: Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki kar (1979) Jelentősebb elismerései: Pro Architectura-díj a Kodály iskola tervezéséért (1998) Ybl-díj (1999) DLA-fokozat (Doctor of Liberty Art) (2004) Kada Elek-díj (2009) Fontosabb munkái: A Katona József Színház rekonstrukciója (1987) Magyar Fotográfiai Múzeum (1991) Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola (1998) Rákóczi út megújítása (2012)
Duális képzés – felsőfokon! A Kecskeméti Főiskola és konzorciumi partnerei, az AIPA Nonprofit Kft. és a Türr István Képző és Kutatóintézet egy európai uniós projekt keretében sikeresen továbbfejlesztették a duális képzés kecskeméti modelljét. A „kecskeméti modell” ma már országos mintává vált, követendő példa lett a felsőoktatásban, idén 19 hazai felsőoktatási intézményben 231 partnerszervezet együttműködésével indult el a duális képzés. A fejlődés töretlen, a napokban le- anyagok áttekintésére, átdolgozására zárult egy közel kétéves projekt, mely a duális képzés igényeinek megmár nem az alapok megteremtéséről, felelően. Az elvégzett munkának hanem a duális képzés fejlesztéséről köszönhetően fejlődik a gyakorlatoszólt. „A kecskeméti duális képzési rientált képzés, nő a foglalkoztatottmodell a kiemelt járműipari térség- ság, javul a felsőoktatás minősége. projekt azonosítószáma: ben, a társadalom sikerességének, A a nemzetgazdaság fejlesztésének TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019 szolgálatában” című projekt során ún. Fehér Könyvekben rendszerezték a tapasztalatokat, amelyek segítséget, szakmai útmutatást nyújtanak más intézmények, vállalatok, hallgatók számára. Újabb szakokon veEurópai Szociális Alap zették be a duális képzést, valamint %()(.7(7e6$-g9ė%( előkészítették új szakok indítását is, továbbá sor került a tantervek, tan-
2015. október 29.
MOZAIK | 7
KECSKEMÉTI LAPOK
SZÓRAKOZTATÓK
a szórakoztató negyedről
Folytatódik sorozatunk, melynek újabb részében olyan embereket kérdeztünk a leendő kecskeméti bulinegyed kialakításáról, akik nem a parkettát koptatják vendégként, hanem évtizedek óta a pult túloldalán pörgetik a lemezeket. Ők ismerik még azokat az időket, amikor sok-sok szórakozóhely működött a belvárosban.
Fotó: Banczik Róbert
Mint azt megírtuk, a városvezetés azt tervezi, hogy létrehoz egy szórakoztató negyedet a város kevésbé lakott részében, hogy a fiataloknak és az idősebbeknek legyen hol kulturáltan szórakozni. Az is cél, hogy a szülőknek ne kelljen azon izgulni, gyermekük épségben hazatér-e egy vidéki, fővárosi buliból. Akiket most megkérdeztünk, sok tízezer embert szórakoztattak már Kecskeméten és az ország számos pontján. Ennek tudatában válaszoltak a kérdésre: a felkínált helyek közül melyiket tudnák leginkább elépzelni. Kincses Szabolcs (Dj Kincses) Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, ez valóban egy nagyon jó ötlet. Mert jelenleg Kecskeméten nagyon kevés a minőségi szórakozási lehetőség. A harminc évnél idősebb korosztály hétvégenként nem igazán tud eljárni mondjuk egy igényesebb funky clubba. Az általunk szervezett bulik ilyenek, de csupán havonta, kéthavonta szervezünk ilyeneket. Azt is remélem, lesz lehetőségem játszani a megvalósuló szórakozónegyedben. A Rudolf laktanyát azért tartanám ideális helynek, mert közel van a városközponthoz. Ott a főiskola, folyik az új beruházás, könnyen megközelíthető a homokbányai kollégium felől is. Ráadásul jövőre még több főiskolás jön Kecs-
kemétre. Ha ide kerül, a legjobb helyre kerül. Ehhez az kell, hogy minőségileg 120%-osra alakítsák ki az épületeteket, többféle szórakoztatási lehetőséget nyújtva. Azért azt ne feledjük, hogy lassan száznyolcvanezres kistérségről beszélünk, és könnyű megszámolni, hány ember jár el szórakozni ebből. Ha egy hét leforgása alatt ezer fő, akkor lehet, hogy már sokat mondok. Ez a szám három, négyszeres volt 10-15 évvel ezelőtt. Túlzás lenne azt állítani, hogy ilyen forgalom újra várható, mert sajnos az embereknek kevesebb a pénze. Ám ha épül egy ilyen komplexum,
A lehetséges helyszínek
és mindenféle zenei stílust, réteget és korosztályt kiszolgál, akkor lehet létjogosultsága ennek a kezdeményezésnek. Sok sikert kívánok hozzá, én 100%-ban mellette vagyok!
1.) Deák Ferenc tér és közvetlen környezete 2.) Rudolf laktanya környezete 3.) Erzsébet laktanya környezete 4.) Wéber Ede utcai terület 5.) Szt. István krt. – Szolnoki út által határolt terület 6.) Szt. István város, műfüves pálya környéke 7.) Dunaföldvári út – Kadafalva – Írisz utca által határolt terület.
Kis Nándor (Dj Voice) Rendkívül örülök, és nagyon szorgalmazom ezt az ötletet. Most nincs a városban normális szórakozóhely. Az egyetemmé válás nagy előrelépés lesz a városnak, és természetesen azokat a fiatalokat, akik oda járnak, és azokat a fiatalokat, aki egyébként most nem járnak sehova, remekül ki tudja
majd szolgálni. A hely egyértelmű. A Rudolf laktanya lehet a legjobb a bulinegyed! Ha az infrastruktúra megvan, úgy tudnám elképzelni, hogy a hétköznapi bulik mellett – hiszen az egyetemistákat ki kell szolgálni – működnie kell a péntek-szombat estéknek is. Ha ez megvalósul, végre nem egy-egy kis helyiségben megrendezett buliba kell járni a fiataloknak, hanem egy normális klubban szórakozhatnak. Fontosnak tartom, hogy legyen a közelben pizzéria, alapozós helyek, kocsmák, pubok, és legyen egy normális klubunk, vagy akár kettő is. Igényes, színvonalas 3-4500 fős klub, nem nagy csarnok. Ábrahám Péter (Pat Duff)
Ábrahám Péter (Pat Duff)
Kincses Szabolcs (Dj Kincses)
Kis Nándor (Dj Voice)
Nagyon sok helyre megyünk a csapattal szerte az országban. Úgy tapasztaljuk, nagyon ritka, hogy kint a város szélén, a jelenlegi büdzsék, költségek mellett,
úgy tudjon működni hosszú távon egy szórakozóhely, hónapról hónapra, hogy rentábilis legyen. Ami működik, az a város maga, ami a pezsgésről szól. Azt gondolom, a fiatalok nem mennek ki majd a város szélére szórakozni. Viszont egy egyetemi komplexum (campus), ami ha jól tudom elérhető távolságra lesz a várostól, működőképes lehet itt Kecskeméten is. Ugyan úgy, mint számos nagyvárosban, pl. ahogy Miskolcon! Ott apraja-nagyja összegyűlik, az egyetemisták és a külsősök bejárnak szórakozni, és mindenki jól érzi magát. Jelenleg nem bővelkedünk olyan szórakozóhelyekben, ahol mindenki megtalálná a maga zenei világát! A huszon-harmincévesek számára nincs hely, ahol kulturáltan tudnának szórakozni. Jó lenne egy ilyen „városrész” több kisebb klubbal, hogy mindenkinek meglegyen a saját stílusa. Csenki Csaba
Rákóczi út 4. (volt Szigma áruház):
Rákóczi út 4. (volt UniCredit Bank):
Kecskemét főterén, a Cifrapalota mellett 180 m2 alapterületű, teljes portálos kialakítású, korszerű infrastruktúrával rendelkező (PC-kábelezés, központi klíma, szünetmentes tápellátás hálózata)
Kecskemét felújított főutcáján, a Rákóczi úton, 647 m2 + 170 m2 pince alapterületű, kiszolgáló helyiségeket is magába foglaló, portálos kialakítású, impozáns, többfunkciós tevékenységre alkalmas
üzlethelyiség kiadó.
üzlethelyiség kiadó.
Kecskemét, Rákóczi út – Wesselényi utca sarkán 266 m2 alapterületű, portálos kialakítású, előzőleg pénzintézetként működő, jó műszaki állapotban lévő, korszerű infrastruktúrával rendelkező (PC-kábelezés, központi klíma, szünetmentes tápellátás hálózata)
üzlethelyiség kiadó.
Érdeklődni: 06-30/3-717-258
Csányi J.krt. 14. (volt T-Com):
2015. október 29.
8 | VÁROSRÉSZEK
KECSKEMÉTI LAPOK
Az csak véletlenszerűség, hogy a Petőfivárost és Felsőszéktót magába foglaló egyéni választókörzet éppen az 1-es számot viseli, de az ott élők számára érthetően tényleg ez Kecskemét első számú területe. Tudja ezt Kósa József, a körzet önkormányzati képviselője is, aki a lehetőségekhez mérten mindent igyekszik megtenni a városrész további fejlődéséért.
Fotó: Banczik Róbert
– Örömmel mondhatom, hogy a Petőfiváros és Felsőszéktó környezete tovább épül, szépül, egyre komfortosabbá válik – jelentette ki Kósa József. – A polgárok megfelelő komfortérzetéhez pedig a jó és biztonságos közlekedési lehetőségek is hozzátartoznak. A közelmúltban például Petőfiváros közlekedésével foglalkoztunk lakossági fórumon. Felmerült, hogy a korábban a teljes városrészre érvényes 40 kilométer/óra sebességkorlátozást jelző táblákat 30-asra cseréljük. A másik alternatíva az volt, hogy szedjük vissza a 40-es táblákat, és maradjon a belterületen érvényes 50 kilométer/ órás sebességhatár. A fórum résztvevői egyöntetűen ez utóbbi mellett tették le a voksukat. Így azokban a közlekedés szempontjából veszélyeztetett utcákban, ahol eddig is 30-as maximális sebességgel lehetett autózni, ott ez nem változik, az összes többinél pedig föloldottuk a korlátozást. – Ha már közlekedésről beszélünk, mi a helyzet Felsőszéktón? – Felsőszéktó közlekedését két főbb út határozza meg, a Csalánosi út és a Széles köz. Ez utóbbi burkolt részének kátyúzását sikerült megoldani még az időjárás téliesebbre fordulása előtt. Azt a szakaszát, amelyen nincs szilárd burkolat, ebben a hónapban kijavítják, kőzúzalékos burkolatát ugyancsak alkalmassá teszik a téli közlekedésre. A Csalánosi út mellett kerékpárút épül, és még idén birtokukba is vehetik a közlekedők. Ezzel egy régi adósságot
TOVÁBBI RÉSZLETEK!
Kósa József: „A közelmúltban a Petőfiváros közlekedésével foglalkoztunk lakossági fórumon.”
pótolunk, az átadás után a Nyíri út és az Auchan áruház közötti teljes útszakasz alkalmas lesz kerékpározásra és futásra is. Folyamatban van a Csalánosi útra a tömegközlekedés tervezése is, keressük a lehetőségét annak, hogy miként tudnánk oda kivinni egy helyi buszjáratot. Amint az elképzelések kivitelezhetővé válnak, három buszöböl kialakításának az előkészítését is megkezdjük a Csalánosi úton. Ezzel párhuzamosan az úton lévő gyalogátkelő-helyeknél szeretnénk sárga villogó lámpákat is kihelyezni. A Csalánosi úton egyébként továbbra is érvényben
marad az 50 kilométer/órás sebességkorlátozás. – Hogy állnak a városrészt érintő, egyéb infrastrukturális fejlesztések, beruházások? – Az köznevelési intézményekben sok tennivaló volt, illetve van még jelenleg is. A huszonöt éves Vásárhelyi Pál Általános Iskolában rendkívül rossz állapotban voltak az öltözők és mosdók, zuhanyzók. A falak vizesedtek, és sok gond volt az épületgépészettel is. Sikerült pályázati, önkormányzati és alapítványi pénzből, összesen hárommillió forintból
teljes körűen megoldani a javításokat. Ennek a hónapnak a végéig az iskola játszóterét az uniós előírásoknak megfelelővé tesszük, a sportudvar pedig műfüves borítást kap. Ennek a költsége tizenöt millió forint, amelyből nyolc és félmilliót a Knorr-Bremse Kft. biztosít egy pályázatnak köszönhetően, négymilliót a város költségvetéséből kapunk, a többit pedig alapítványi pénzből, szülői felajánlásokból tudjuk fedezni. A műfüves pálya alól kitermelt hatvan-nyolcvan köbméter salakot Felsőszéktó rossz állapotú földútjainak stabilizálására tudjuk for-
dítani. Az Egyetértés utcai óvoda udvarán a képviselői keretből nyolcszázezer forintot fordítottunk arra, hogy a játszótér szintén megfeleljen az uniós előírásoknak. Folyamatosan fejlesztjük a Petőfi parkot, ott is költöttünk a játszótérre, térfigyelő kamerákat, padokat, asztalokat, szabadtéri sportszereket helyeztünk ki, növényeket pótoltunk, de tervezzük kerítés, járda és kerékpártároló építését is. Ebben az évben összességében mintegy 250 millió forint értékben valósulnak meg fejlesztések, beruházások a választókörzetben. Sipiczki Sándor
KECSKEMÉTI TERMOSTAR HŐSZOLGÁLTATÓ KFT.
Sajtóközlemény UNIÓS TÁMOGATÁSSAL VALÓSULT MEG A KECSKEMÉTI ÁRPÁDVÁROSI GERINCVEZETÉK I-II. ÜTEM KORSZERŰSÍTÉSE ÉS 3 DARAB FELHASZNÁLÓI HŐKÖZPONT TECHNOLÓGIAI FELÚJÍTÁSA A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 46,5 millió forint támogatást nyert a „Távhő-szektor energetikai korszerűsítése, megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségével” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 47,3 millió forintos összköltségvetésű beruházásból a kecskeméti Árpádváros DN200 gerincvezeték I-II. ütem korszerűsítése és a Muraközi J. u. 4., a Batthyány u. 45., Arany János u. 10. szám alatti hőközpontok technológiai felújítása valósult meg. A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft., az utóbbi években Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyik legnagyobb vagyonnal, üzleti forgalommal rendelkező társaságává vált. Közszolgáltatói tevékenysége, nagyságrendje miatt stratégiai jelentőségű cég, hiszen
11.645 lakossági felhasználó, valamint 213 egyéb felhasználó (intézmény, üzlethelyiség) fűtését látja el, továbbá 10.418 fogyasztói helyen biztosít használati meleg vizet. Egyik fő stratégiai célja a piacbővítés, új fogyasztók távhőre csatlakoztatása, a távhőellátás presztízsének növelése. Ennek érdekében új műszaki megoldásokkal törekszik az ellátás színvonalának emelésére, a szolgáltatói oldal korszerűsítésére. A hőközponti és vezetéki korszerűsítések csökkentik a szolgáltató primer energiaigényét. Ez a projekt a kecskeméti Árpád-II. primer távhővezeték cseréjére és a Muraközi J. u. 4., a Batthyány u. 45., az Arany János u. 10. szám alatti felhasználói hőközpontok technológiai felújítására irányult. A hatvanas években épült elavult,
hagyományos vasbeton védőcsatornás, primer vezetékhálózat helyett közvetlenül a talajba fektethető, jó minőségű, előre gyártott hőszigeteléssel és hibajelző rendszerrel ellátott távhővezeték került kiépítésre, mely 2009 óta működik. A már korszerűtlen, nagy terjedelmű, a 70-es években épült FŰTŐBER gyártmányú, hőcserélős berendezések helyett új, változó térfogatáramú, lemezes hőcserélőkkel kialakított, kompakt hőközponti blokkok, zárt tágulási tartályok, automata vízlágyítók, DDC szabályozók, ultrahangos hőmennyiségmérők kerültek beépítésre. A fejlesztés megvalósulását követően csökkent a hőveszteség, így a hőfelhasználás is, és a felhasznált villamos energia is kevesebb lett. A beruházási projekt saját elhatározásból, a támogatási feltételeknek is megfelelő lebonyolításban került megvalósításra, így lehetőségünk volt utólagos finanszírozású retrospektív pályázati forrás igénybevételére.
Kohéziós Alap
%()(.7(7e6$-g9ė%(
2015. október 29.
ARCOK | 9
KECSKEMÉTI LAPOK
Leó A KÉT FARKAS KÖZT
– Amikor felhívott Farkas Gábor, a Leskowsky Hangszergyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és elmondta, hogy új helyre, a volt Városi mozi felújított épületébe költöztetik a gyűjteményt, először csak tudomásul vettem a dolgot. Persze örültem belül, de az igazi katarzis akkor jött el, amikor végiggondoltam, hogy mi mindent átéltem hatéves koromtól azon a helyen, ahová most „költözöm”. – Sok emlék köti ide? – Rengeteg. És csak jöttek, jöttek az emlékek, a gyerekkori élmények a kétforintos vasárnapi matinéról, az ifjúkori kötelező mozikról, mint a
Leskowsky Albert és Szilágyi Áron
Lenin Lengyelországban, meg a Hard Days Night, amikor először láttuk a Beatlest „élőben”, akkor valami hatalmas boldogság töltött el. – Mi ez a két Farkas közt, amit mosolyogva említett? – Ott volt egyik Farkas Gábor az gyűjtemény felől, a másik Farkas Gábor a felújítás felől, én pedig köztük. Nagyon boldogan. Mert egyre jobb érzés volt, hogy azon dolgoznak, az általam felépített, és negyven éven át ápolt gyűjteménynek megteremtsék a legjobb helyet. Farkas Gábor építésznek elismerésem, mert mindent
Fotók: Banczik Róbert
Megkérdeztük Leskowsky Albertet, ismertebb nevén Leót, hogyan fogadta, mikor megtudta, hangszergyűjteménye az egykori Városi moziba, a Hírös Város Turisztikai Centrumba költözik.
Leskowsky Albert: „Az, hogy a homlokzaton öles betűkkel ott van a nevem, hát, hatalmas érzés!”
A gyűjtemény a volt Városi moziban kapott helyet
megtett azért, hogy az épület ilyen gyönyörű és jól használható legyen. – Részt vesz az új kiállítás berendezésében? – Teljesen Szilágyi Áronra bízom. Ő a gyűjtemény vezetője, nagyon érti a dolgát. Én csak bemegyek néha nézelődni, nosztalgiázni. Ez a költözés arra is jó, hogy több mint negyven év távlatából újra végiggondoljam, mit is vittem véghez. – Most, hogy már látja a maga teljességében a helyet, milyen érzéssel tölti el? – Az, hogy a homlokzaton öles betűkkel ott van a nevem, hát, hatalmas
érzés! Ha valaki azt mondja nekem hatéves koromban, hogy itt, ahol an�nyi mindent átéltünk a cimborákkal, ez történik, jól elküldtem volna, hogy ne szórakozzon. – Mi volt a legfelemelőbb az egészben? – Két dolog. Egyik, hogy egy olyan színvonalas intézménnyel kerül egy fedél alá a gyűjteményem, mint a kamaraszínház, a másik, amikor a megnyitó színházi előadáson egyszer csak felhangzott az Illéstől a „Ne gondold!” Hiszen az egész, a kalandok, a gyűjtemény elindulása, mindez velük, nekik köszönhetően kezdődött. CsCs
Fejlődő piaci szektorok, innovatív mentorok A gazdaság- és a vállalkozásfejlesztést helyezi középpontjába az AIPA Nonprofit Kft. 2016tól igénybe vehető komplex szolgáltatásrendszere, melyet a Kecskeméti Főiskolával és a Kecskeméti Önkormányzattal együttműködve a Tudáspark elnevezésű TÁMOP-4.2.1.C-14/1/ Konv-2015-0011-projekt keretein belül, neves hazai szakértők bevonásával alkottak meg. Kifejezetten a változó piaci igényekre épül az a tanulmányokból, képzési tematikákból és tanácsadónaplókból álló csomag, melyet előzetes feltérképezés alapján állítottak össze az AIPA Nonprofit Kft. (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Kft.) megbízásából olyan hazai szakemberek, akik főiskolákon, egyetemeken, valamint a saját vállalkozásukban is ezeket a módszereket alkalmazzák. Kiderült, hogy jelenleg a szellemi tulajdonvédelem, az innováció menedzsment, a technológia-fejlesztés, a start-up programok elindítása, az inkubációs szolgáltatások és az információs adatbázisok üzemeltetése jelentik a hazai vállalatok számára a legnagyobb kihívásokat. Az egyes területeken született sokrétű eredmények, alkalmazási lehetőségek és gyakorlati tanácsok közérthető formában kerültek fel az AIPA megújult honlapjára (www.aipa.hu), ahonnan bárki letöltheti őket. Legyen szó kezdő cégekről, régóta működő szervezetekről, átadás előtt álló- vagy éppen családi vállalkozásokról az AIPA által nyújtott szolgáltatások igazodnak a cég életritmusához, hiszen a cél, hogy olyan eredmények szülessenek, melyek mind az egyéni
sikereket, mind pedig a régió gazdaságát előrébb tudják lendíteni. A megújult honlap mellett pedig, egy most felállított, komplex CRM-adatbázis is támogatja a tanácsadói munkát. Fontos tudni, hogy a 2016-tól igénybe vehető szolgáltatások nem csupán az AIPA és a 3P Klaszter tagjai számára elérhetőek, hanem nyitottak a térségi és az országos, kis- és középvállalkozások, vagy nagyobb vállalatok szá-
mára is. Az átfogó projekt minőségét fémjelzi, hogy a Tudáspark pályázat keretében elért eredményeket megismerve a Salgótarjáni Innovációs Központ már egy együttműködési megállapodás keretében át is veszi az itt kialakított jó gyakorlatot. – Egy, már a gyakorlatban is kipróbált tanácsadási folyamat segítségével alaposan fel tudjuk térképezni, hogy a hozzánk forduló vállalkozás-
nak milyen innovatív megoldásra van szüksége – ismertette a programot Csapó Ágnes, az AIPA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Néha elég néhány jól irányzott kérdés, de van, hogy komplexebb szakmai tanácsadásra van szükség és ilyenkor rögtön a megfelelő, célzott megoldás felé tudjuk terelni a hozzánk forduló vállalkozásokat. A pályázat további részeként Innovációs és benchmar-
king klubokat szerveztünk, illetve Design gondolkodás tréningek segítségével kívánjuk az innovatív gondolkozást a céges hétköznapokba beépíteni, hiszen az innováció nem csupán egy új terméket vagy egy új technológia alkalmazását jelenti, hanem azt a munkafolyamatokban és problémamegoldásban is megjelenő kreatív gondolkodásmódot, amely a cégünk jövőjét hordozza magában.
2015. október 29.
10 | AKTUÁLIS A városháza dísztermében tartottak ünnepséget október 19-én az Európa Jövője Egyesület megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. A jeles jubileum jó alkalmat kínált arra, hogy Farkas Gáborral, a civil szervezet elnökével a megalakulás előzményeiről, az elmúlt negyedszázadról, illetve további tervekről beszélgessünk.
KECSKEMÉTI LAPOK
Hálás vagyok a sorsnak...
...hogy részese lehetek! sok tehetséges gyerek mutathatta meg magát a találkozókon. Barátságok kötődtek, csiperós házasságok, gyermekek, unokák születtek. Azt a szeretetet, amit kapunk, soha semmilyen kitüntetéssel nem lehet pótolni. Egy idő után egyébként már nemcsak gyerektalálkozókat szerveztünk. A jugoszláv háború idején például ENSZ engedéllyel vihettünk karácsonyra élelmiszert, ruhát, gyógyszert a Vajdaságba. A székelyföldi Kobátfalván az árvíz után hatvan személyes óvodát tettünk rendbe. Három évig tartott,
Honnan jött a Csiperó ötlete? – 1990-ben az Erdei Ferenc Művelődési Központban dolgoztam, szervezési-rendezési osztályvezetőként. Abban az esztendőben, egyfajta jóvátételként díszvendégekként vehettünk részt feleségemmel a Duna-menti Folklórfesztiválon. Annyira feldobott a program, hogy ott, Kalocsán kitaláltam egy fesztivált Kecskemétre. Megfogalmazódott bennem a nemzetközi gyerektalálkozó ötlete. Arra gondoltam, hogy hívjunk meg kétévente
Európa országaiból gyerekeket. Lakjanak családoknál, majd a következő évben a külföldi csoportok hívják viszontlátogatásra vendéglátóikat. A gyermektalálkozókra érkező külföldi csoportoktól csupán annyit kérjünk, hogy hozzanak magukkal nyelvi nehézségek nélkül átadható ajándékot, zenét, táncot, olyan műsort, mely megismerteti kultúrájukat másokkal. Az első pillanattól kezdve nagyon hittünk benne, hogy ez az ötlet életképes.
de elkészült. Ebből nőtt ki az is, hogy a megyei kórház orvosai egy hétre elmentek felmérni a lakosság egészségi állapotát. Ezek a szűrővizsgálatok azóta is rendszeresek. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a negyedszázad alatt nem kellett megváltoztatni a céljainkat, nem kellett módosítani a gyerektalálkozó megjelenési formáin. Az egyesültben nem voltak válságok, viták, cirkuszok, nem szakadt ketté, hárommá a csapat. Az elnökségben kényszerű változások voltak, de az alapítók közül öten ma is itt vagyunk.
Farkas Gábor Magyar-történelem szakos tanár, több évtizedes népművelő, kulturális szervező tapasztalattal. Az Európa Jövője Egyesület elnöke. Kezdeményezője és kigondolója az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozónak, melyet 1991 óta rendeznek meg Kecskeméten. Ezen kívül több nemzetközi nagyrendezvény sikeres szervezője, EU-pályázatok kidolgozója és megvalósítója. (Európa Napok, Régió fiataljai a jövő Európájáért stb.)
– Hogy alakult a saját élete az évek során? – 1994-ben sajnos egyik pillanatról a másikra megváltozott, mert hirtelen meghalt a feleségem, Andrea. A csiperós csapat akkor is nagyon sokat segített. Hála Istennek, kegyes volt hozzám a sors, mert később új családot alapítottam, amely szintén biztos hátteret nyújt ahhoz, hogy a rög eszméimnek élhessek. Nem vagyok gazdag ember abban az értelemben, ahogy a köztudat azt számon tartja. Nincs vagyonom, soha nem volt gép-
kocsim, már nem is lesz, a lakásunk is a feleségemé. Más szempontból viszont rendkívül gazdag ember vagyok, mert van egy csodálatos családom, egy drága feleségem, van Csiperó, van rengeteg barátom itthon és szerte Európában. Bármikor fölhívhatom telefonon Torbent vagy a Thomast Dániában, Alit vagy Erdogán bácsit Törökországban, Mézes Rudit Felvidéken. A Csiperó révén váltak barátaimmá, és nem baj, ha nem találkozunk két évig, négy évig, ugyanott tudjuk folytatni a beszélgetést.
Az első nemzetközi találkozó – Szerencsénk volt, mert fiatal polgármestere lett a városnak. Merász József, aki német egyetemet végzett, rögtön mellénk állt. Az első találkozót azonban úgy szerveztük meg, hogy nem kértünk az önkormányzattól támogatást. Úgy gondoltuk, ha bizonyítunk, akkor a továbbiakat úgyis támogatnia kell majd a mindenkori városvezetésnek. Azt hiszem, Európa-csúcsot döntött Kecskemét, 1991. július 8-án megnyílt az első Európa Jövője Nemzetközi
Gyermektalálkozó. Kevesebb, mint tíz hónap alatt nemzetközi kapcsolatokat építettünk ki, megszereztük a szükséges anyagi és technikai feltételeket. Hatalmas amatőr segítő csapatot szerveztünk. Eleinte félő volt, hogy nem lesz elég külföldi partner. Sok országban ugyanis nagyon rossz vélemény élt a hazánkról: van-e élelmiszer, van-e orvos, ilyen és hasonló kérdéseket is kaptunk. Aztán jött a találkozó, és amiben sokan nem hittek, hatalmas sikert hozott.
2006-os év egyik legnagyobb kulturális sikere is a nevéhez fűződik: a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrehozása a világhírű karmester, Vásáry Tamás irányításával. 1995-ben a Kecskemét Közművelődéséért-díjat, 1996-ban a Bács-Kiskun Megye Ifjúságáért díjat kapta meg. Tevékenységét a köztársasági elnök 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetéssel ismerte el. 2005-ben Kecskeméten az Év embere elismerést vette át. 2007ben Kecskemét város díszpolgára lett. 2013-ban az Európai Parlament elnökétől vehette át az Európa Polgár díjat, illetve megkapta a Lehel László-díjat is.
Fotók: Sipiczki Sándor
– 1968-ban ifjú titánként, sokak segítségével én rendezhettem Kalocsán az első Duna-menti Folklórfesztivált – mondta Farkas Gábor. – Ez életem meghatározó eseménye volt. A fesztivál fő szakmai mestere, Vásárhelyi László koreográfus, az ország Laci bácsija tanárom és egyben jó barátom is lett. A rendezvény fantasztikus szakmai és közönségsiker volt. Sok olyan dolgot alkalmaztunk, amit később a Csiperónál is, de akkor, 1968-ban ez még túl korai volt. Augusztus 18-20-a között zajlott a fesztivál. Már a sikernek örültünk a záróünnepségen, és csodálkoztunk, hogy eltűnt a párizsi folklór együttes. Eközben vonultak be ugyanis a tankok Prágába, amiről mi akkor semmit sem tudtunk, csak másnap. Megdermedt körülöttünk a levegő, és a továbbiakban én sem foglalkozhattam ilyen dolgokkal. A folklórfesztivál története szerencsére folytatódott, csak én lettem tőle eltiltva. – Hogy lett a Csiperó ötletéből sikeres rendezvénysorozat? – Elmondtam az elképzelésemet Andrásfalvy Bertalannak, az akkori művelődési miniszternek, aki éppúgy biztatott, mint a feleségem, aki addig is mindenben társam volt. A támogató szavak földobtak, úgyhogy megosztottam az ötletet Pető Istvánnal, az akkori megyei tanács művelődési osztályának munkatársával, a kalocsai fesztivál egyik fő szervezőjével. Később bevontuk Kriston Vízi Józsefet, a Szórakaténusz akkori igazgatóját, így négyen, velük és Andreával, a feleségemmel indítottuk el a dolgot. Egy hónapra elmentem szabadságra – ez azóta sem fordult elő velem –, és az idő alatt pontosan 76 emberrel beszéltem, akikről úgy gondoltam, hogy meghatározzák Kecskeméten a közvéleményt. Mindenki a terv mellé állt. – Azóta eltelt 25 év, és a Csiperó a város életének szerves részévé vált. Mire büszke ebből a negyedszázadból? – Elsősorban arra, hogy az eredeti elképzelésünk megvalósult. Nagyon
Fotó: Banczik Róbert
Sipiczki Sándor
2015. október 29.
KULTÚRA | 11
KECSKEMÉTI LAPOK
Mathiász: borászok királya, királyok barátja
Borlovag-avatással a közepén, szekszárdi nedűk kóstoltatásával és a legnagyobb operettslágerekkel igazi bacchanália a „Borban él az élet”
Szőlőbűvészként is becézték, kora sem tudta igazán feldolgozni Mathiász János szőlész-borász termékeny életútját és magyar szemmel szokatlan világsikerét. Súlyához mérten nem eléggé ismert életművéről, és a róla szóló színházi darabról beszélgettünk dédunokájával, Mathiász Gáborral, a Katona József Színház Borban él az élet című operettgálájának premierjén. – Hogyan született a darab, hogy került Kecskemétre? – A fővárosi operettszínházban 2011-ben megalakítottunk a Hungarikum Szövetséget, beemelve egyebek mellett a Béres-életművet, a Mathiász-életművet, a magyar operettjátszást stb., és ekkor Kerónak eszébe jutott (Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője – a szerk.), hogy mi lenne, ha színpadra állítana egy Mathiász-darabot. Vártunk még vele egy kicsit, én nem konkrétan operettre gondoltam, abból kiindulva, hogy a magyarság nagy drámaírójának, Németh Lászlónak a legsikeresebb drámája a Mathiász-panzió. Végül nagyon jó dolog született belőle, negyvenkétszer le is ment a darab az operettszínházban. Mindig kóstoltatással, borlovag-avatással; a legjobb borászokat, borrendeket hívtuk meg, ahogy itt,
Mathiász lánya (Hajdú Melinda) és a szőlész-borász nagyságát versben is megéneklő Vikár Béla (Kiss Zoltán)
a kecskeméti színpadon is várható a Cseke Péter direktor által rendezett változatban. – Mi az igazi jelentősége Mathiász Jánosnak? – Mathiász János az a magyar szőlész-borász, akiről elmondhatjuk, hogy kvázi ő telepítette újra a szőlőt a világon a nagy filoxéra-járványt követően, az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején. Akkoriban szinte minden kipusztult. Egyedül a Felvidéken, Szőlőskén és Mádon, két Mathiász–Andrássy birtokon maradt meg a növény, mert a dédnagyapám kitalált egy olyan trükköt, amivel meg tudta
MINDENSZENTEK BEHAJTÁSI REND KÖZTEMETŐ: Október 30. PÉNTEK: 10 óráig engedélyezett a behajtás, utána kizárólag mozgáskorlátozottak hajthatnak be a temető területére. (Ingyenes belső buszjáratok ezen a napon is közlekednek.) Október 31. SZOMBAT: 10 óráig engedélyezett a behajtás, utána kizárólag mozgáskorlátozottak közlekedhetnek a temetőben. (Ingyenes belső buszjáratok ezen a napon is közlekednek.) November 1. VASÁRNAP: a behajtás 10 óráig engedélyezett, utána gépjárművel behajtani TILOS. Ingyenes belső buszjáratok közlekednek.
Szentháromság temetőbe behajtási rend: Október 30-án 6-16 óráig, Október 31-én 6-16 óráig, November 1-jén 6-16 óráig be lehet hajtani gépkocsival is. A hetényegyházi temetőbe mindhárom nap biztosított az egész napos bejutás.
Mathiász János
A temető körüli parkolási lehetőségekről Társaságunk ezúton tájékoztatja mindazokat, akik a Kecskeméti Köztemetőhöz gépkocsival érkeznek, hogy a temető körüli parkolási lehetőségek bővültek. Parkolásra nyílik lehetőség az eddigieken túl a Kecskemét, Nyomda utca felőli gyalogos bejárattal szemben, a Városgazdasági Nonprofit Kft. telephelyén, valamint az újonnan megnyitott III. kapu előtti parkolóban (Print 2000 Nyomda Kft. után, a földúton kb. 200 m követően).
menteni a tőkéket. Azóta sem tudja senki, hogyan történt, de megcsinálta! Utána áttelepítette az ültetvényeit ide Kecskemét környékére, mert a gyökértetű (a filoxéra – a szerk.) a kvarchomokot nem bírja, megfullad benne. Majd innen telepítette vissza a szőlőt tokaji birtokaira, aztán az egész világra… – Tehát innen, Kecskemétről származik a világ szőlőállománya? – Bizony… Kalifornia, Krím-félsziget, Dél-Korea, Kína, Palesztína, Tunézia, Ausztrália, Argentína – gyakorlatilag ahol most szőlő van, az nagymértékben Mathiász Jánosnak,
nekünk, magyaroknak, illetve Kecskemétnek az érdeme. – Óriási marketing guru is volt, nagy emberekről nevezett el szőlőfajtákat… – Damjanichtól Horthy Miklósig, Edisontól Napóleonig, Arany Jánostól Petőfiig. Korának minden nagyja tisztelője volt a munkásságának. Andrássy gróf, a kiegyezés körüli miniszterelnök például még a halálos ágyán is Mathiászról beszélt, sőt, hagyott rá birtoktesteket is. Arany János azt mondta róla, hogy Mathiász olyan szőlészetben-borászatban, mint Petőfi a költészetben. – Mit szól a kecskeméti elismertségéhez? – Két nagy név van itt Kecskeméten, Kodály Zoltán és Mathiász János. Először 1986-ban jártam itt, akkor úgy éreztem, hogy Mathiászt elfelejtették. Akkor is ezt mondanám, ha engem Kovács Tihamérnak hívnának. Pedig ma, amikor minden a marketingről szól, nagyon nagy bevételeket hozhatna Kecskemétnek a Mathiász Jánosra való hivatkozás. Én, mint a Hungarikum Szövetség alelnöke, folyamatosan teszek ajánlatokat a városnak – barátságosan fogadnak, meghallgatnak, de igazi előrelépés nem történt. Azt viszont egy óriási eredménynek tartom, hogy a Budapesti Operettszínházból ide került ez a darab – hátha végre-valahára elindul valami… Vandlik János
Pályázat erősítette a művészeti profilt a Vásárhelyiben Ahogy a programzáró rendezvényen elhangzott, az oktatás mit sem ér a nevelés nélkül, a nevelésnek pedig ősidők óta fontos eszköze a művészet. A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 17 program megvalósítása mellett tárgyi eszköz beszerzésekben is segített az „Esélyt a kisiskolának és a művészeteknek!” című, TÁMOP 3.1.4.C-142015-0482. jelű pályázat. Az október 20-án lezárt, elmúlt tanév végén kezdődött program szerteágazó lehetőségekhez nyitott kaput az intézmény számára. A másféltucatnyi programot színesítették öko- és összművészeti táborok, pályaorientációs kirándulások, színházlátogatások, angol nyelvi témahét, informatikai szakkör, komplex közlekedési ismereteket oktató program és továbbképzések. Lehetőség nyílt a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására, kirándulására. A megvalósítás során kiemelkedő szerepet kapott a tehetséggondozás. A programzárásnak különleges időszerűséget adott, hogy fennállásának éppen 10. évfordulóját ünnepelte Európai Szociális Alap az intézmény arculatának megha%()(.7(7e6$-g9ė%( tározó eleme, a művészeti iskola.
2015. október 29.
12 | AKTUÁLIS
KECSKEMÉTI LAPOK
Lépésről lépésre az áhított célért
KECSKE
A helyi iparvállalatok és a Kecskeméti Főiskola egyre szorosabb együttműködésének köszönhetően minden adott ahhoz, hogy Kecskemét 21. századi, modern egyetemi várossá váljon. 2016-ban egyetemi képzés kezdődik, 2017-ben pedig elindul az élet a Gazdálkodástudományi Campuson. Az elmúlt években nagyon sok, a lakosság számára „láthatatlan” lépés segített abban, hogy ma már teljes bizonyossággal kijelenthetjük: Kecskemét egyetemi várossá válik! Mindez nagyban köszönhető a Mercedes-Benz megjelenésének, de vissza kell tekinteni az időben ahhoz, hogy lássuk a lépcsőfokokat, melyek a csúcsra vezetnek. Amikor megjelent a gépészmérnöki, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki és a környezetgazdálkodási szakirány, ezekhez igazodva folyamatosan javultak az oktatás feltételei. Létrejött egy Járműipari Technológiai Transzfer Iroda, mely kutató, fejlesztő és innovációs tevékenységet folytat, elkészült a Kecskeméti Főiskola GAMF karának infotere, valamint egy hegesztőközpont, megvalósult a tanítóképző kar Természettudományi Központja, a kertészeti kar laboratóriuma, felépült a Tudósház. Nagyon jó volt tehát az alap akkor, amikor megjelent a Mercedes-Benz, melynek elvárásai közt szerepelt egy járműipari tanszék elindítása. A tanszék kiépítése, és ezzel a duális képzés elindítása még erősebbé és ismertebbé tette a főiskolai képzést. A „kecskeméti modell”-nek köszönhetően ma már országosan 19 felsőoktatási intézményben 445 hallgató kezdte meg tanulmányait duális rendszerben, 231 céggel és szervezettel együttműködésben. A Kecskeméti Főiskola tehát mindent megtett azért, hogy megteremtse az alapját az egyetemi képzésnek, a város vezetése pedig tovább lendítette az ügyet. A cél, hogy Kecskemét egyetemi város legyen. Nagyon fontos, hogy a duális képzésen alapuló oktatási modellnek köszönhetően a leendő egyetem hallgatói nem csak egy minőségi diplomát szereznek, hanem ezzel párhuzamosan karriert is építenek. A Kecskeméti Főiskola új területre lép a jövőben. Ennek egyik eleme a Szolnoki Főiskolával való egyesülés, aminek révén a Közép-magyarországi régióban új egyetemet hozunk létre. És ami világszinvonalúvá teszi a kecskeméti oktatást, az a Magyar Nemzeti Bankkal, a Mercedesszel és a Kecskeméten található nemzetközi vállalatokkal való együttműködésnek köszönhető. Az MNB által létrehozott Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) által Gazdálkodástudományi Campus megépítése az egykori Izsáki úti kórház 30 000 négyzetméteres területén. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta, az oktatásban is szükség van tudatos építkezésre. Fontos, hogy az óvodában, általános és középiskolákban tudatosabban megjelenjen az innovatív szemlélet. A cél, hogy lokálisan megteremtsük az oktatás teljes spektrumát, és lokálisan adjunk alternatívát a helyi fiataloknak. „Ezen dolgozom, ez a fő célom, hogy az óvoda-általános iskola-középiskola bemenet táplálja nekünk a helyi főiskolai, egyetemi lehetőséget. Az alapot, a magot, a stabilitást a lokális jellegből kellene biztosítani. Hogy aki itt születik Kecskeméten, itt, helyben szerezhesse meg a lehető legmagasabb képzettséget, itt építsen karriert.”
A helyben megszerezett tudás helyben hasznosul
– A város vezetésének milyen szerepe volt az egyetemmé válás folyamatában?
– Egy város vezetése maximálisan felelős az ifjúság és az elkövetkezendő generációk sorsáért, boldogulásáért – felelte Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere. – Ezért minden, ehhez a célhoz vivő folyamatban aktívan részt kell vennie. Ez történt Kecskeméten is, ahol az önkormányzat felismerte, hogy az aktív szerepvállalás, és a főiskolával való együttműködésnek lehet az eredménye a minőségi felsőoktatás létrehozása a városban. Ez pedig nem csak azt biztosítja, hogy itt, helyben keresnek és találnak megfelelő felsőfokú intézményt a fiatalok, de azt is, hogy a helyben megszerzett, minőségi tudással helyben tudjanak boldogulni, és családot alapítani. – Az oktatási és infrastrukturális fejlesztéseken túl mivel ösztönzi a város a helyben maradást?
– Az ösztöndíj program keretében az önkormányzat ötven millió forintot biztosít a főiskolának, mely által a hallgatókat és a fiatal oktatókat támogatja. A hallgatók közül az elbírálás során előnyben részesülnek a kecskeméti vagy Kecskemét környéki, valamint a határon túli hallgatók. – Az Ön által vezetett település történelmi mérföldkő előtt áll. Hogyan éli meg ezt a „terhet”? – Óriási megtiszteltetésnek tartom azt, hogy Kecskemétet egy olyan történelmi korszakában vezethetem, amikor gazdasági, infrastrukturális, köznevelési területen is sikerül mérföldköveket lerakni. Én, személy szerint tiszta szívből hiszek abban, hogy a jövőt a megfelelő tudás, az innováció biztosítja, és politikusként is arra törekszem, hogy ebbe az irányba vigyem el Kecskemétet.
Közös erővel a fejlesztésekért – A főiskola is kivette a részét a Campus megtervezésében? – Folyamatosan egyeztettünk az előkészítés során, ennek eredményeként születtek meg a végleges tervek – válaszolta Hegmanné Nemes Sára, a főiskola kancellárja. – Mintegy 15 ezer hallgató számára, 30 ezer m2 hasznos alapterületen valósul meg a campus. – Az alapítvány nem csak építője, üzemeltetője is lesz a campusnak. Hogyan segítheti a későbbiekben az egyetemi oktatást? – A PADMA alapító okiratának megjelölt célja, hogy a kecskeméti közgazdász képzést megalapozza és megerősítse, ezzel együtt a határainkon túl élő magyar diákokat is ide vonzza. Az alapítvány azon túl, hogy megépíti a campust, a későbbiekben abban is segíti munkánkat, hogy olyan nemzetközi hírű oktatókat, talán még Nobel-díjas
tudósokat hoz ide, akár csak egy-egy előadásra is, ami egy költségtérítéses képzésen elképzelhetetlen lenne. – Ezek a fejlesztések egyaránt szolgálják a főiskola és a város érdekeit. Hogyan tudnak együttműködni az önkormányzattal a közös célok érdekében? – Főiskolánk előremutató fejlesztései elképzelhetetlenek lennének a várossal való kiváló együttműködés nélkül. Mi is kivesszük a részünket az önkormányzat projektjeiben, és ők is mindenben segítenek, támogatnak minket. Az önkormányzat körforgalmat épít, hogy megfelelő közlekedési lehetőségeket biztosítson a régi és az új létesítmények között, fejleszti a Rudolf-laktanyát, amely szabadidő-, sport- és ifjúsági programok helyszíne lesz. Ez számunkra is nagyon fontos ahhoz, hogy hallgatóink megtalálják a helyüket a városban, a tanulás után legyen hol feltöltődniük. Így lehet az új egyetemi városrész lüktető lelke a jövő Kecskemétének…
2015. október 29.
AKTUÁLIS | 13
KECSKEMÉTI LAPOK
EMÉTI EGYETEM TOVÁBBI RÉSZLETEK!
Soha nem látott esély a térség számára Október 29-én az évszázad egyik legjelentősebb oktatási beruházása kezdődik Kecskeméten – ünnepélyes alapkőletétellel. A majd harmincezer négyzetméteren épülő gazdálkodástudományi campus 15 milliárd forintos beruházás keretében valósul meg. Az összeget az erre a célra létrehozott, kecskeméti székhelyű Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány finanszírozza, önkormányzati költség bevonása nélkül. 2017 szeptemberéig 30 ezer négyzetméteren először három, majd összesen öt épület, oktatási, igazgatási-adminisztrációs, könyvtár, kollégium és kulturális központ épül fel. Az egyetem-fejlesztés egyik kezdeményezőjének és irányítójának, Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek a véleménye szerint a beruházás nem valósulhatott volna meg a Mercedes Kecskemétre hozatala nélkül. Ez volt az első lépés a megfelelő gazdasági környezet kialakításához, amit természetesen követett a duális képzés bevezetése és számos egyéb intézkedés is. A tudásközpont, az új campus pedig újabb távlatokat nyithat a térség életében. – Gyakran lehet hallani, hogy a továbbtanulóknak, pályakezdőknek azért kell külföldre menniük, mert idehaza nincs nemzetközi szintű, nemzetközi környezetet biztosító oktatási rendszer, és kevés lehetőség van munkahelyek megszerzésére. Egyáltalán, hiányoznak az előrelépés, a szakmai karrier feltételei – mondta a Hírös.hu-nak Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. – Az egyetemi fejlesztéssel véleményem szerint soha nem látott esélyhez juttatjuk Kecskemét és a térség fiataljait. Az új campuson induló gazdasági képzés ugyanis nemzetközi lesz, a szó szoros értelmében: az oktatók és a hallgatók egy része a határokon túlról érkezik. Ezen persze nem csak a Kárpát-medence magyar fiataljait kell érteni, bár kétségtelen, hogy ebből a szempontból is kiemelkedő lehetőséget biztosítunk. Az oktatók, a hallgatói kör is részben más országból jön. Ráadásul, a duális képzéshez hasonlatosan jóval könnyebben juthatnak majd munkalehetőséghez az itt tanuló kecskeméti, térségbeli fiatalok. Az sem mellékes, hogy a világhírű vállalatok Kecskemétre hozzák a nemzetközi tudást, tapasztalatot, technológiát.
Az elvégzett munka koronája
Az egyetemmé válás vágya mindig bennünk élt
– Állandóan tele vagyunk tervekkel – mondta dr. Ailer Piroska rektor. – Az oktatás mellett a vállalati kapcsolatok bővítése és elmélyítése, a kutatás-fejlesztés, a duális képzés fejlesztése, a gazdasági képzés előkészítése is nagy erővel folyik. A munkánkat egy tavaszi virágoskerthez tudnám hasonlítani: fokozatosan érnek be, nyílnak ki „virágaink”. Ebben a folyamatban az egyetemmé válás olyan, mint „i”-re a pont, koronája az elvégzett munkának. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt években azon, hogy talpon maradjunk. Ennél azonban sokkal többet értünk el előre mutató fejlesztési tevékenységünkkel. Eredményeink akkor is „működnének”, ha az intézmény főiskola maradt volna, a lényeg nem ezen áll vagy bukik. Az egyetemmé válás inkább azt mutatja a főiskolán
– A vágy mindig ott volt a város értelmiségi és oktatásban résztvevő polgárai között, hogy jó lenne, ha Kecskemétnek lenne egyeteme – nyilatkozta a Kecskeméti Lapok kérdésére Varga László, a PADMA alapítvány elnöke. – A jogi képzés elindításakor úgy tűnt, ez meg is valósulhat, ám nem tudtunk átlépni a küszöbön. Teltek az évek, és mindenki, aki tehetett valamit, azon törte a fejét, hogyan lehetne Kecskemét felsőoktatását a következő lépcsőfokra segíteni. Időközben nagyon komolyan megerősödött a GAMF kar, és bár az idők folyamán a másik két karra nem jelentkeztek olyan sokan, de az oktatás megőrizte azt a színvonalat, ami miatt érdemes volt Kecskemétre jönni főiskolára. 2014 tavaszán Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke felkért, hogy a Pallas Athéne Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi elnökeként segítsek abban, hogy Kecskemét egyetemi város lehessen, mégpedig egy újabb kar, a gazdálkodástudományi kar elindítá-
belül a kollégáknak, az oktatóknak, a hallgatóknak, és az intézményen kívül a városnak, a régiónak, a világnak, hogy jól végezzük a ránk bízott feladatot. Egyetemi várossá válni: a kecskemétiek régi vágya válhat most valóra. A szeptemberben életbe lépett törvénymódosítással bevezetett új felsőoktatási intézmény kategória, az alkalmazott tudományok egyeteme éppen rólunk szól. Főiskolánkon nagy hangsúlyt kap a tudományos eredmények alkalmazása, mert mi a vállalatokkal szorosan együttműködő, duális képzést folytató, a hallgatók gyakorlatias észjárását és tapasztalatait bővítő intézmény vagyunk. Az egyetemmé válás nem valaminek a lezárása, hanem egy olyan állapot, amiben benne van mindaz, amit az elmúlt időszakban tettünk a jövő megalapozásáért. 2016. július 1-jével egy új fejezet kezdődik a kecskeméti felsőoktatás történetében: nagy öröm számunkra, és lélekben is felemelő, hogy ennek részesei lehetünk.
sával. Ennek az első lépéseit tesszük meg most, két vonalon egyszerre. Az egyik az építkezés, az infrastruktúra megteremtése egy 21. századi egyetemi épület megvalósításával. A másik pedig, amiben elsősorban a jelenlegi főiskola rektora, tanárai vesznek részt, a tanszékek megszervezése, oktatók és a szükséges képzett fők megtalálása, Kecskemétre hozatala. Ez a két vonal együtt indult el 2014 nyarán, amikor alapítványunk elkezdte a működést, és a főiskolán belül is megkezdődött Ailer Piroska rektor asszony vezetésével a gazdasági szak kialakítása, a tanárok, tantervek és az akkreditációs eljárás elindítása. A legfontosabb lépés az volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank megvásárolta az Izsáki úti kórház 54000 négyzetméteres telkét. Hat építészt kértünk fel arra, hogy készítsen olyan látványtervet, amely alapján a kuratórium és a szakemberek eldöntik, melyik épüljön meg. A tényleges tervezéshez szükséges tervezési programot a Kecskeméti
Főiskola tanáraiból alakult csoport állította össze azzal, hogy megadta, mi az, ami egy egyetem kimagasló működéséhez szükséges. Így jutottunk el oda, hogy ez év tavaszán megadhattuk a megbízást a tervező Bánáti + Hartvig Építész Irodának, amely egy olyan tervet prezentált, mely méltó arra, hogy megmutassa, milyen jövőt álmodtunk.
2015. október 29.
14 | APÁK
KECSKEMÉTI LAPOK
Igenis indokolt az Apák napja 1. Egy raklap jókedvvel, lazasággal, vidámsággal és őszinteséggel érkeztek meg a Köz’Pont bárba a teremtés koronái, hogy az „Apaság” nevű extrém sportról nyíltan beszélgessünk. Eltérő a foglalkozásuk, a koruk, az életpályájuk, a családi állapotuk, de közös bennük, hogy imádják a gyerekeiket, bármire képesek értük. Kiváló stílusérzékkel nyúltak a témához – hiszen szakértők.
Szlanka Tamás, két gyerek apukája, Luca 6, Tomi 2 éves.
– Mi az első, ami beugrik, ha valaki kimondja, hogy apaság? FELELŐSSÉG.– Az a helyzet, hogy kár boncolni a témát, mert egybehangzóan ezt válaszolta mindenki, ami azért igen megnyugtató. (Egyúttal, meg is magyarázza, miért félnek tőle manapság annyian. Azért ismerek olyat is, akinek az első, ami eszébe jutott a tejfakasztó buli volt... – a szerk.) Balázs: A felelősség és a kezdeti ijedtség után a tudatosság és szeretet. Peti: Felelősség, védelem és háttér. Robi: Nagyjából a halálos pánik és a rettegés közé pozícionálnám. Misi: A felelősség és a háttér a legfontosabb. A legtöbb, amit tehetsz, hogy biztosítod. Lehet ezt szépíteni, de a gyerek életében az anya az első. Olyan ez, mint az esküvő, ott is mindenki őt nézi a fehér ruhában, Te bemehetnél akár strandpapucsban is, a kutyát nem érdekelné. Ezt el kell fogadni. * A mai világban gyakran tekintik egyenjogúnak a szülők szerepköreit. Gyakran várják el egy férfitól, hogy női fronton is helyt álljon és egy nőtől, hogy a férfi szerepeket is maradéktalanul betöltse. Mennyire érzitek jogosnak vagy helyesnek ezt az „esélyegyenlőséget”? Tamás: A klasszikus szerepek nagyon fontosak. A gyereknek az apja akarok lenni nem az anyja. Amikor a világ felé megindul a gyerek, és meg akarja tapasztalni azt, akkor óriási jelentősége van, hogy az apa ott legyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem végzem el a
kezdeti feladatokat is, pelus szaGértő vagyok és már a hajcsatok sem mindig fognak ki rajtam. Balázs: A napi logisztika borzasztóan embert próbáló tud lenni. Ha nem veszi ki mindkét fél a részét, akkor el is csúszott az egész. Így ebből a szempontból is fontos egymás támogatása és ez néha azzal jár, hogy a szerepeket megosztjuk. Persze az ésszerűség határain belül, nem a régi sztereotípiák mentén. A legkisebb fiam például minden este úgy alszik el, hogy fogom a kezét, és ha otthon vagyok, akkor az esti mese az én kiváltságom. Ettől függetlenül hiszem, hogy az anyai szó és érintés pótolhatatlan. Robi: Nincsenek csak apa és anya feladatok, kire mikor miből jut több. Két különböző pólus vagyunk, akik kiegészítik egymást, anélkül,
Rozsnyói Krisztián, egy kislány apukája, Hédike 3 éves.
Raskó Balázs, három fiú apukája: Zsiga 8 éves, Bandi 6, Vili 4.
TOVÁBBI RÉSZLETEK!
Egy tea mellett – az élet nagy dolgairól
Csík Róbert, három gyerek apukája, Marci 17, Jázmin 11, Barnabás 4 éves.
hogy erőt kellene fitogtatni, ki melyik szerepet látja el jobban. Krisztián: A klasszikus szerepek a mai világban már igen ritkán működnek. Viszont attól még, hogy nem vagy rákényszerítve: rendszeresen moss, vasalj, porszívózz, az nem jelenti azt, hogy nem is kell birtokolni ezeket a képességeket. Nem lehet és nem is kell válogatni a teendők között, legyen az munka, háztartás, vagy gyereknevelés. Misi: A nők is építhetnek karriert és lehetnek sikeresek attól, hogy már anyává váltak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a legjobb mindent életszakaszokra osztani. Mindennek megvan a maga ideje, meg kell találni az arany középutat. Egyet tudomásul kell venni, az élet a gyerekvállalás után már soha nem lesz ugyanolyan.
Nem rosszabb – valószínű, jobb – de másabb lesz, az biztos. Azonban ez nem zárja ki azt, hogy egy apa férfi, munkatárs és barát legyen, ahogy egy nő is vágyik az elismerésre, minden területen. Nekünk pedig kutya kötelességünk támogatni ebben. Peti: Azt gondolom, hogy nem baj, ha egészséges kereteken belül a határok összemosódnak. Úgy tudnám szemléltetni, hogy van egy belső és egy külső gyűrű. A belső az anya, a melegség, a család, a külső az apa, a védelem, a biztonság. Ami pedig a kettő keresztmetszete, ott mosódnak össze a teendők. És ez független bármilyen sovinizmustól, a szerepeket tudni kell megosztani, de az alapoknak is állni kell. Puha Éva Folytatjuk
Gara Mihály, egy ikerpár apukája, Nelli és Lilla 7 évesek.
Olajos Péter, egy ikerpár apukája, Bence és Máté 3 évesek.
2015. október 29.
KULTÚRA | 15
KECSKEMÉTI LAPOK
Pestiek a
Budai utczában
Kecskeméten már megszokottá vált, hogy nem csak a gyerekek rajonganak a bábszínházért. A felnőttek is kíváncsian várják, milyen vendégelőadásokat kínál számukra a Ciróka „Pestiek a Budai utczában” című sorozata. Erről kérdeztük Kiszely Ágnes igazgatót. – Ezúttal négy izgalmas előadásra hívjuk a felnőtteket. November első hétvégéjén a világhírű Wilde &Vogel társulat Baudelaire versek ihlette Spleen című előadása lesz látható. A bábszínházi műfaj két kiváló képviselője, a különleges produkcióiról ismert német alkotópáros, Michael Vogel és Charlotte Wilde egy hetes work shopot is tart társulatunk számára. A közös munka során a bábszínházi műfaj komplex megközelítése, a tárgy által való inspirálódás kerül a középpontba. Az élőszereplős „Anyegin”
Márciusban Pintér Béla és Társulata lesz a vendégünk a Soha vissza nem térő című előadásával, amire a fővárosban hosszú várólistán lehet bejutni. Egy rendkívül izgalmas előadás lesz a sorozat következő darabja. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című produkciója egy Borges novella alapján készült. Ez valójában egy modern Passió-játék, amelyben katartikus erőket szabadítanak fel az előadók. Én kétszer láttam, és biztos vagyok benne, hogy a kecskeméti közönség számára is életre szóló élményt jelent majd ez a különleges előadás. A három vendégjáték után saját előadásunk következik. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művének színpadi adaptációját a Kecskeméti Filharmonikusokkal közösen a tavalyi tavaszi fesztivál nyitányaként már láthatta a közönség. Az érdeklődők most a zenekar nélküli verziót nézhetik meg, amely egy előjátékkal gazdagodott: a híres zeneszerző és a képeket festő művész, Viktor Hartmann baráti levelezésébe kapunk betekintést. – Hogyan szólítják meg a középiskolás korosztályt? – Korábban a felnőtt sorozat keretében kínáltunk számukra érdekes vendégelőadásokat, amelyek rendszerint a korosztályt érintő problémákat boncolgattak. Volt olyan sorozatunk, amely kifejezetten tabutémákkal foglalkozott. A felvetett témákat szakember által vezetett drámapedagógiai foglalkozáson dol-
Jelenet az „Egy kiállítás képei” című előadásból
Fotók: Banczik Róbert
Katartikus előadások felnőtteknek gozhatták fel a fiatalok az előadások után, a színészek közreműködésével. Olyan sikeresek voltak ezek a beszélgetések, hogy úgy éreztük, ideje lenne egy saját ifjúsági előadás létrehozása. Tavalyelőtt el is készült a Címzett: Anyegin című előadásunk Ivanics Tamás rendezésében. Ez az osztálytermi előadás Puskin művére épül, de nem a történet bemutatása a fő célja. Időről-időre megszakad az előadás, a szereplők kikérik a diákok véleményét a látottakról. Úgy elemzik Tatjána és Anyegin érzéseit, helyzeteit, mintha saját kortársaikról beszél-
getnének. Ezt az iskolák meghívására ebben az évadban is helyszínre vis�szük. Ivanics Tamás másik rendezésére, az EgyMás című előadásra pedig a bábszínház kistermébe várjuk a diákokat. Ez az előadás egy értelmileg sérült fiúról szól. Az ő családon és az osztályközösségen belüli helyzetét mutatja be azzal a céllal, hogy beszélgetést indítson el a diákok körében arról: sérülten vagy egészségesen, a lényeg az ember maga. – Jövőre lesz a bábszínház harminc éves évfordulója. Hogyan készülnek a születésnapra?
– Sok újdonságot tervezünk a 2016/17-es évadban, erről azonban még korai lenne szólni. Annyi biztos, hogy addigra szeretnénk rendbe hozni színházunk épületét. Szükség lenne egy tatarozásra, tisztasági festésre, de a folyamatosan beázó pincénk is felújításra szorul. Emellett a padlózat cseréjének is itt lenne az ideje. Bízunk abban, hogy sikerül támogatókat találnunk ezekhez a munkákhoz, és közönségünkkel egy megújult épületben ünnepelhetjük a harmincadik évfordulót. Pásztor Andrea
Az új kecskeméti kormányablak már a 173. az országban Elkészült Kecskeméten az újabb, 20 munkaállomásos kormányablak, ahol integrált kormányzati ügyfélszolgálat várja azokat, akik a különböző, például gépjárművel vagy okmányokkal kapcsolatos és egyéb ügyeiket szeretnék intézni. Ezzel a múlt hétig már 173 kormányablakot adtak át az országban, közöttük megyénk 14 helyszínnel képviselteti magát.
Az állam több csatornán is segít Dr. Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár a megnyitón elmondta, ös�szesen már 173 helyszínen működik kormány ablak hazánkban, hiszen csak a kecskeméti megnyitó napján hatot adtak át országszerte. – Az állampolgárok alapvető elvárása – mondta a helyettes államtitkár –, hogy az ügyeiket hatékonyan, gyorsan, egyszerűen és rugalmas nyitvatartási időben tudják intézni. Ennek az elvárásnak az állam több csatornán szeretne eleget tenni, mert a megvalósítandó 280 kormányablak mellett elektronikus kormányablakok is rendelkezésre állnak majd, amelyek a tervek szerint lehetővé teszik, hogy jelentős számú ügyet személyes jelenlét nélkül, otthonról is el lehessen intézni. Hozzátette, a települési ügysegédi rendszer továbbfejlesztésével pedig azoknak szeretnének segíteni, akinek a kormányablakok fizikai megközelítése nehézséget okoz. Számukra az ügysegédek házhoz viszik majd a szolgáltatást.
Kecskemét is hozzájárult a beruházáshoz Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a megnyitón megköszönte Szemereyné Pataki Klaudia polgármester által képviselt Kecskemét város hozzájárulását az új kormányablak kialakításához. A kormányhivatal alkalmazottainak pedig azért mondott köszönetet, mert az átmeneti időszakban, amíg a Rákóczi úti régi
okmányiroda átalakult kormányablakká, és több – köztük ideiglenes – helyszínen kellett dolgozniuk, addig is magas színvonalon végezték munkájukat.
működik, hiszen egy helyen sokkal több ügyét intézheti majd az ügyfél időt és energiát megtakarítva magának.
Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben kezdeményezhetnek az ügyfelek eljárást, tehát szinte négyszer annyi ügyüket intézhetik el egy helyen, mint eddig. Ráadásul a 21. századnak megfelelően kialakított, akadálymentesített, modern környezetben, jól felkészített ügyintézők segítségével. A kormányablakokban intézhető ügyek száma folyamatosan növekszik, hamarosan az ezret is meghaladhatja, így sok esetben még annak is meg fogja érni felkeresni a kormány ablakot, akinek a településén okmányiroda
mány céljának megvalósítása érdekében, az ügyintézés során valódi szolgáltatást fog tudni nyújtani. Az ügyek intézése során már nem kell az ügyfeleknek a „hivatali labirintusokban” bolyonganiuk, elég felkeresni a kormányablakot, ahol udvarias és gyors kiszolgálás mellett egy helyen intézhetik az ügyeiket, vagy ha az adott ügy még nem intézhető a kormányablaknál, világos útbaigazítást kaphatnak. Erre utalt Salacz László országgyűlési képviselő is, amikor a második kecskeméti kormány ablak átadásakor hangsúlyozta: a közigazgatás racionalizálása aktuális kérdés, és a magyar gaz-
Az ügyintézés kerüljön Megnégyszereződtek a lehe- közelebb az állampolgárhoz! tőségek és tovább bővülnek Ezzel a Kormányhivatal nagy lépést tesz a kor-
Az új kecskeméti kormány ablak nyitva tartása: Hétfő óta teljes kapacitásával fogadja az ügyfeleket Kecskeméten a Rákóczi úti kormányablak is, hétfőn 8-17 óráig, kedden 8-19, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig 8-18 óráig állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ugyanazokban az ügytípusokban nyújt segítséget az új kormányablak, mint a másfél éve megnyitott Deák téri – a kiskörúton, a megyeháza épületében található – párja. daság teljesítménye az utóbbi években megteremtette a fedezetet ehhez a munkához. A racionalizálás célja, hogy az ügyintézők kerüljenek közelebb a polgárokhoz, és ne a polgároknak kelljen az ügyek után járniuk – mondta Salacz László.
2015. október 29.
16 | HITÉLET, KULTÚRA
KECSKEMÉTI LAPOK
A Piarista Rend Magyar Tartománya szervezésében tartották meg a Természettudományos centrum létrehozása Öveges József egykori kecskeméti piarista iskolájában című projekt zárórendezvényét.
Lapunk archívumából Fekete szüret
a tapasztalat beleivódik a gondolkodásukba, a magatartásukba, olyan nyitott, békére törekvő emberekké válhatnak, akik a másik személyre tisztelettel tudnak tekinteni. Akik nem csak észreveszik a különbözőségeket, de engedik, hogy a másik megmutassa értékeit is. Labancz Zsolt úgy vélte, hogy a rend alapítója, Kalazanci Szent József is ebben a szellemben hozta létre az első piarista iskolákat, a diáklabor működtetésével az ő példáját követi az iskola. Varga Géza
KECSKEMÉTI LAPOK
A zsinagóga titkai
Gyenge terméssel számoltak a kecskeNovember közepén lesz a bemutatója a Kecskeméti Lapok legújabb méti gazdák. „A piaci árak naponta jelkötetének. A Zsinagóga című, angol-magyar nyelvű, reprezentatív zik a gyenge gyümölcs- és még gyengébb kiadvány „A kecskeméti főtér történelmi épületei” című sorozat szőlőtermést. Évek óta nem voltak ilyen második részeként látott napvilágot, és már most jelentős a szakmai visszhangja. magasak az árak, mint most, amikor az almát kivéve, nagyon rosszul jártak a ter– A könyv előkészítése somelők. A város szikrai szőlőtelepén aligha rán kerültünk szembe azlesz 1000 hektó, a holdankénti átlagtermés 3 hektóra becsülhető.” zal a sajátos problémával, A KECSKEMÉTI FŐTÉR TÖRTÉNELMI ÉPÜLETEI (KL, 1940. október 20.) hogy ennek az emblemaHISTORICAL BUILDINGS OF THE KECSKEMÉT MAIN SQUARE tikus épületnek valójában SYNAGOGUE A Mollináry-ak ünnepe két története van – mondja dr. Lovas Dániel, a KecsÜnnepségsorozatot szervezett a Molkeméti Lapok könyvkiadó lináry ezred tiszti kara. „Az 1878-iki részlegének vezetője, a hadjáratban Bosznia elfoglalása alkalmákönyv szerkesztője. – Küval elesett bajtársai emlékének megörökilön kellett feldolgoznunk tésére a kath. nagytemplom homlokfaláaz eredeti zsinagóga törba diszes emléktáblát falaztatott be.” ténetét, valamint az 1944 (KL, 1890. október 25.) után használaton kívül került, majd átépített mai, Sipos Ida emlékezete Tudomány és Technika Háza épületének történeAz országszerte ismert kecskeméti tét. írónő halála mély részvétet keltett. A történeti áttekintés „Istenáldotta tehetség, gazdag lélek, mellett művészettörténeti nagy írói készség: óh, hírnévben és érdekességekre is rámutat anyagiakban is mily hatalmas ereda könyvben ifj. Gyergyáményt érhetett volna el ezekkel desz László, de a kecske3990 Fta tulajdonságokkal V. Sipos Ida, ha más, méti zsidóság múltját is hangosabb és elevenebb természetű áttekinti a kötet, amely körbe született volna bele, nem pedig számos érdekességet tartogat az olvasók számára. egy sokévszázados református lelkészi családba. [...] Élete utolsó korszaAzt sokan tudják például, hogy az kiderült, hogy az első rengésnél csak kát Kecskeméten töltötte el, írásai a 1911-es földrengés leglátványosabb megdőlt, és a másodiknál omlott le Kecskeméti Lapok és a Reformátusok áldozata a zsinagóga eredetileg hagy- teljesen a kupola. A földrengés utáni ma formájú kupolája volt. Bakoss Ti- újjáépítés során nyerte el lótusz alaLapja hasábjain sokszor megtalálták bor festőművész július 16-án és 17- kú formáját a torony. Akkor építették az utat az olvasó szívéhez.” én készült tollrajzairól azonban az is hozzá a Dózsa-termet, a Rákóczi út (KL, 1940. november 3.) ZSINAGÓGA
SYNAGOGUE
ZSINAG Ó GA
ZSINAGÓGA_BORITO_03.indd 1
Fotók: Banczik Róbert
A program előadói először a pályázat révén megvalósult fejlesztésekről számoltak be. A Piarista Iskola épületének második emeleti, Gyenes tér felőli oldalán egy diáklabort hoztak létre. Az uniós támogatás segítségével tanári szoba, előkészítő, vegyszer raktár és a vendégdiákok öltözője mellett két 20 fős laborhelyiséget alakítottak ki. Mindkét laborban öt tanulói szigetasztal van felszerelve gáz, víz, áram és internet csatlakozóval, a hatodik asztal a tanári asztal. Ott csak a vezérlő panelek kaptak helyet, kísérletezéshez szükséges vezetékek, csatlakozások nem. Ez is azt jelzi, hogy ebben a laborban a tanár nem mutat be kísérleteket, itt a diákok kísérleteznek. A rendezvényen felszólalók az Öveges diáklabor működtetésének lehetőségeit és nehézségeit is ismertették. Mikulás Domonkos projektmenedzser egy Országos Laborszövetség megalakításában látja a jövő útját. Úgy vélekedett, hogy hosszú távon csak az uniós pályázattal kialakított 66 diáklabor összefogása nyithat távlatokat a fejlesztés érdemi működtetéséhez. Utolsó előadóként Labancz Zsolt tartományfőnök beszélt arról, hogy a tapasztalati természettudományos oktatás miért fontos a piarista nevelésben. Elmondta, hogy a mai gyerekek már egy virtualizált világban élnek, a gyakorlattól szinte teljesen elszakadva. Az Öveges diáklabor nagyszerű lehetőséget ad ahhoz, hogy a fiatalok a tényleges valósággal találkozzanak. Itt a gyerekek rácsodálkozhatnak arra, hogy a valóság érdekes, meg lehet ismerni, sőt, hatni is lehet rá. Ha ez
Öveges diáklabor
felőli toldalékot is, Baumhorn Lipót tervei szerint. Új szakasz kezdődött azzal, amikor 1944-ben a Kecskemétre beköltöző SS tisztek ragaszkodtak ahhoz, hogy itt altassák a lovaikat, ezzel megszentségtelenítették az épületet. Az 1970 es évek elejéig tartó elhagyatottság időszakról, amikor például bútorraktárként is használták az egykori zsidó templomot, olyan fotókat közöl a könyv, amelyek nyomtatásban még nem voltak láthatóak. Kerényi József tervei alapján építették újjá 1972-re a zsinagóga épületét, erről az időszakról maga az építész mesél az olvasóknak. Olyan felvételekkel illusztrálják ezt az izgalmas időszakot, amelyek alig voltak publikálva. A levéltárból kerültek elő a zsidó templom eredeti tervrajzai, ugyanakkor az átalakítás terveit is bemutatja könyv, ezek együtt még nem voltak láthatóak. – A kötet újdonsága az is, hogy egyedül itt olvasható a Tudomány és Technika Házában található Michelangelo másolatok különleges gyűjteményének teljes leírása, Melocco Miklós pedig a szobrok restaurálásáról ír a könyvben. Az egyedülálló fotóanyagot egészítik ki Öveges László főépítész művészi felvételei. Úgy gondolom, hogy egy rendkívül gazdag, látványos, ugyanakkor élvezhető stílusban íródott kötet született, amely méltó Kecskemét ikonikus épületének rangjához – hangsúlyozza dr. Lovas Dániel. Pásztor Andrea
2015.09.21. 13:25:33
A város krónikáiból 175 éve, 1840. október 22-én Kecskeméten született Sántha Károly evangélikus lelkész, költő, egyházi író. Iskoláinak java részét szülővárosában végezte. Kecskeméti tanárai, Obernyik Károly és Bulcsu Károly buzdították a költészetre. Egyházi és világi lapok közölték költeményeit, dolgozatait és cikkeit. Az Arany János által szerkesztett Koszorú című folyóiratban is publikált. Ódájával első díjat nyert a Katona József születésének századik évfordulójára meghirdetett pályázaton. 150 éve, 1865. október 28-án született Faragó Béla jogász, tanár, árvaházi igazgató. Jogi végzettséget és polgári iskolai tanítói diplomát is szerzett. A központi kulturális igazgatás különféle területein működött, többek között a tanítói nyugdíjalapból fenntartott országos tanítói árvaházak szervezésének és ellenőrzésének referense volt. 1899-ben őt bízták meg a kecskeméti országos tanítói árvaház szervezésével. Árvaházi munkája mellett 16 évig tagja volt a községi iskolaszéknek, és részt vett a törvényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság munkájában is. Az I. világháború idején javaslatára szervezték meg a kecskeméti népirodát. 1926. november 4-én Kecskeméten hunyt el.
2015. október 29.
MOZAIK | 17
KECSKEMÉTI LAPOK
Mindig magasabbra! Gyermekkorától a vizet taposta, majd a felhők fölé emelkedett, mégis két lábbal a földön jár. Reális célokat tűz ki maga elé, bár ezek egy átlagember számára földtől elrugaszkodottnak tűnhetnek. Jenei Vilmossal beszélgettünk arról, hogy tudja az ember mindig túlszárnyalni önmagát. – Tizenhat évet vízilabdáztam élsportolóként. Kecskemét után a Fradi ifi csapatában, majd Vasas OB I/B-s fiókcsapatában játszottam. Ifjúsági válogatott voltam a 2007/2008-as bajnoki idényben. A vízilabda átívelt gyermek– és ifjúkoromon. Általános iskolás koromban kezdtem, leérettségiztem, szereztem két diplomát, utána kimásztam a medencéből. Ma már csak időnként járok az uszodába, hogy karban tartsam magam. – Miért maradt abba a vízilabda? – Amíg az ember tanul, addig van igazából alkalma és lehetősége arra, hogy komolyabban foglalkozzon a sporttal. Aztán, előbb vagy utóbb, tudomásul veszi, el kell döntenie, vagy ebből él, vagy más irányt vesz az élete. Előbbi keveseknek adatik meg, ha az ember időben rájön, hogy van élet az élsporton túl is, újabb célokat találhat. Ami nagyon fontos, és ami miatt mindenképp megéri, hogy a sport rengeteg pluszt ad. Mind mentalitásban, akaratban, kitartásban, mind különböző dolgokhoz való hozzáállásban, győzni vágyásban, amiket utána hasznosítani tud az életében. – Mit tudtál ebből hasznosítani? – Nagy teherbírást, a kihívások keresését, és a maximalizmusra törekvést. Ilyen volt az Öbölátúszás is tizenhét éves koromban. Pénteken délután megérkeztünk a balatoni nyaralásba, este megláttam egy kiírást, hogy másnap, szombaton, Balatonalmádiból indul az Öbölátúszás. Szombaton délelőtt tíz órakor már a rajtnál álltam. Mondtam anyának, úszni tudok, nagy baj nem lehet. Tizenhét évesen korosztályomban elsőként, összetettben második helyen végeztem. És itt nem volt idő arra, hogy mentálisan felkészüljek a megmérettetésre, ami egyébként alapfeltétele a jó eredménynek. Egyébként ilyen típusnak tartom magam. Ha
Az a csodálatos naplementés repülés
látok valamit, amiben kihívást vélek felfedezni, akkor azonnal dolgozik bennem, hogy meg kell próbálni, meg kell csinálni. És csak a maximummal vagyok elégedett. – Lehet ezt bírni a végtelenségig? Hova lehet még emelkedni? – Mindig maximalista voltam. Soha nem volt elég, amit elértem, mindig többet akartam, feljebb és feljebb vágytam. Amikor 5,3-es átlagom lett a főiskolán, és ezzel az évfolyam egyik legjobbja lettem, örültem, de az éreztem, hogy volt egy-két olyan ZH-m az év folyamán, ami jobban is sikerülhetett volna. De ugyanez van most is. A Légügyi Hivatalban vizsgázunk angol nyelven a pilótaképzés során. Az utolsó két vizsgám, a Légijog és a Műszertan 100%-os lett. Minden vizsgám 90% felett volt, de az utolsó kettőre mondtam, hogy ez így már tetszett. – Maximalizmus kipipálva. Ehhez párosulnia kell egy nagyfokú teherbírásnak is, ha jól sejtem. – Azt gondolom, ezt is a tizenhat évnek, no meg édesanyámnak, köszönhetem. Hiszen az élsport mellett szereztem két diplomát. A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájára és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára jártam. Ami jól érzékelteti a teherbírásomat, az egy külföldi „kaland” volt. Kimentem Hollandiába pólózni 2012-ben. Egy évet kint játszottam, miközben itthon csináltam, az egyetemen a master képzést. És hogy mindehhez legyen pénzem, egy raktárban dolgoztam, ahol fizikai munkát, komissiózást végeztem. Három hónap alatt hét kilót fogytam. Amikor minden nap negyed ötkor kelsz, eltekersz a munkahelyedre négy kilométert, hattól délután kettőig dolgozol, hazatekersz, bevásárlás, négykor otthon vagy, főzöl és eszel valamit, majd a maradék időben megpróbálsz kicsit
A haverok is imádnak repülni
Repülés naplementében Vizsga utáni első egyedülrepülés anyával és a húgommal
pihenni, és sokat tanulni úgy, hogy hétkor már a medencében vagy az edzésen. Aztán háromnegyed tízkor ágyba kerülsz, és úgy fel vagy pörögve, hogy nem bírsz elaludni. Szeptemberben kimentem, decemberben, a vizsgaidőszakban hazajöttem, levizsgáztam, írtam a szakdolgozatomat, és áprilisban mentem még visszamentem játszani. Igazából csak három vagy négy meccsről maradtam le. Aztán úgy döntöttem hazajövök, új kihívásokat keresek. – És akkor egy ugrással a medencéből a levegőbe kerültél? – A repülés szeretete régebbre nyúlik vissza. Édesanyám angol tanár, és a vadászpilótákat, valamint a katonai állományt képezte át NATO angolra a 2000-es évek elején a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Akkor nagyon sokat jártam ki vele a katonai repülőtérre, és ott, tizenkét évesen, a repülőket látva azonnal pilóta akartam lenni. Ment közben a gimnázium, a főiskola és a sport. Úgy nézett ki a szobám, hogy egyik fele repülés, másik fele vízilabda. Plakátok, érmek, ereklyék. Első éves főiskolásként jött a nagy lökés, mely röppályára állított. Szolnokon részt vettem egy táborban, ahol az arra alkalmas fiatalokat megismertették a kisgépes repüléssel, valamint belekóstolhattak a katonai repülés világába. Itt az első felszállásnál eldőlt, hogy én ezt akarom csinálni. Volt, akit a vadászpilóta lét vonzott, én a civil vonal felé orientálódtam. Utasszállító pilóta szeretnék lenni, ennek érdekében ötödik éve repülök a jakabszállási reptéren. – Hogy haladsz, hogy bírod? – A munka mellett a tanulás, a pilótaképzés, a hétvégi budapesti oktatások a szabadidőm 99%-át kitöltik. De én így érzem jól magam. Nagy a hajtás, egyre többet kell tanulni, ami pedig nagy koncentrációt, odafigyelést és nem mellesleg szorgalmat kíván. Azonban a kitűzött cél hajtja az embert előre, jó érzés tudni azt, hogy mit is szeretnék az életemben elérni és, hogy van miért küzdeni. Csenki Csaba
2015. október 29.
18 | HITÉLET
KECSKEMÉTI LAPOK
2018-BAN LEGYEN KECSKEMÉT AZ EURÓPAI EGYHÁZAK ÉS FELEKEZETEK KÖZÖTTI PÁRBESZÉD FŐVÁROSA!
Újabb lépés a nagy cél felé A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) 2015. június 28. és július 1. között megtartott éves nemzetközi konferenciáján dr. Róna Tamás is részt vett. A rangos római eseményen az Alföldi Régió vezető rabbija szorgalmazta, hogy három év múlva a tanácskozást Kecskemét rendezhesse meg. Kérése „zöld lámpát” kapott, erről értesítette őt a napokban a szervezet ügyvezető főtitkára, Anette Adelmann.
Varga Géza
A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács vezető testülete a római konferencián
A másikban a magyarországi egyházak és felekezetek által is egyöntetűen támogatott saját kezdeményezésemet írtam meg: 2018-ban legyen Kecskemét az Európai Egyházak és Felekezetek Közötti Párbeszéd Fővárosa! – Hogyan sikerült a kéréseket a katolikus egyházfőhöz eljuttatnia? – Rabbi Abraham Skorka, a Buenos Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium rektora segített. A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács vezető testületének tagja több évtize-
Dr. Róna Tamást Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta
– Ferenc pápa az ICCJ konferenciája után, míg a katolikus egyházfő tevékenységét közvetlenül segítő hivatali apparátus augusztusban töltötte szabadságát, így tudtam, hogy nagyon gyors választ nem várhatok. A pápához eljuttatott kérések egyébként is olyan jelentősek, amelyekre a reagálást széleskörű egyeztetés előz majd meg. A közelmúltban azonban egy újabb „csoda” történt. A római tanácskozáson az ICCJ vezető testületének több tagjával is egyeztettem arról, hogy a szervezet éves konferenciáját 2018-ban Kecskeméten tart-
KÉ ÍTŐ S EG
S LE TE HI
MEGÚJULÓ
TELJES KÖRŰ
PROFESSZIONÁLIS
ÜGYFÉLKÖZPONTÚ
AM
Ő ÖD LDÓ ŰK TM EGO
TA ÜZLET PA ILEG K SZ ORREK TA T LT
ÜT
JÓTANÁCSADÓ Pályázatkészítési, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
ÉM
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4., 76/505-952 20/485-29-55
[email protected]
BL
Teljes körű pályázati ügyintézés – nyolc éve Kecskeméten
Y EG
Forduljon hozzánk bizalommal!
O PR
Uniós pénzből fejlesztene?
MEGBÍZHATÓ KREATÍV
JÓTANÁCSADÓ Pályázatkészítési, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. jotanacsado_brosura_borito_a5_levil.indd 1
jotanacsado.hu
10/11/14 17:29
sa meg. A napokban emailt kaptam a szervezet ügyvezető főtitkárától. Anett Adelmann arról értesített, hogy a közelmúltban összeült a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács vezető testülete, és javaslatom „zöld lámpát” kapott tőlük: a három év múlva esedékes tanácskozást a hírös város rendezheti meg. Ez óriási horderejű döntés, következményeit ma még fel sem tudjuk mérni. Ennek érzékeltetésére talán elég, ha annyit mondok: a római eseményen a világ öt kontinensének 40 országából közel 300 kiválóság vett részt: egyetemi rektorok, tudósok és természetesen vallási vezetők, köztük például rabbi Ehud Bandel, a Rabbik az Emberi Jogokért nemzetközi emberi jogi szervezet alapító igazgatója, professzor dr. Philip A. Cunningham, a philadelphiai Szent József Egyetem Zsidó-Katolikus Kapcsolatok Intézetének igazgatója, David Rosen, az Egyesült Államok ortodox rabbija, a Vallásközi Konzultációk Nemzetközi Zsidó Bizottsága elnöke, valamint Ferenc pápa. Ez a rendezvény az általam megálmodott „Párbeszéd Éve” központi eseménye lehetne. Nagyszerűen összesimulhatna a város nagy fesztiváljával, a reményeink szerint már az Európa Ifjúsági Fővárosa cím birtokosaként szervezett 2018-as Csiperóval. – Hogyan tovább, mi lesz a következő lépés? – Novemberben az ICCJ delegációja érkezik majd Kecskemétre. A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács küldöttei a magyarországi egyházak és felekezetek és a város vezetőivel is találkoznak. Reményeim szerint egy közös szándéknyilatkozat aláírása után utaznak majd vissza. 10/11/14 17:29
Az egyik levélben Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere támogató és a programokat befogadó nyilatkozata állt.
de Ferenc pápa egyik legbizalmasabb barátja, tanácsait, javaslatait Buenos Aires egykori érseke mindig megfogadja. Mindketten állhatatos hívei a vallások közötti párbeszédnek, így amikor a római konferencián Skorka rabbinak elmondtam, hogy a párbeszéd évével én is ugyanezt a célt szeretném Kecskeméten szolgálni, ő is az ügyünk mellé állt. Az ő révén rendkívüli magánkihallgatási lehetőséget kaptam, és a Kecskemétről hozott leveleket így nem közvetítők útján, hanem személyesen adhattam át Ferenc pápának. – Milyen élményt őriz erről a találkozásról? – Maga a csoda volt az az öt perc. A magánkihallgatás előtt természetesen izgultam, majdani első megszólalásom szavait félve kerestem, de amikor kezet fogtunk, minden aggódásom szertefoszlott. Ferenc pápa meleg mosolyát még most is magam előtt látom. Közvetlensége, az a figyelem, ahogy végighallgatott, magával ragadó volt. A leveleket átvette, és Kurt Koch-tól, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnökétől már másnap kaptam egy kisebb, finom visszajelzést is arról, hogy „értő fülekre talált a kérésem”. – Azóta több hónap is eltelt már. Érkezett-e válasz a Vatikánból?
acsado_brosura_borito_a5_levil.indd 2
szokásos, éves konferenciáján részt vehettem. Az elmúlt 15 évben hazánkból senki nem kapott meghívást, ezért is éreztem különösen nagy ajándéknak, hogy a nyári római tanácskozáson ott lehettem. Tudtam, hogy a rendezvényen Ferenc pápa is részt vesz, így az itáliai útra már két levéllel a zsebemben indultam el. A spanyol nyelven megfogalmazott dokumentumokban a legapróbb részletekre is figyeltünk.
SZ
Ez a lehetőség egy lépéssel közelebb hozta dr. Róna Tamás egy másik kezdeményezésének megvalósítását is, melyet a magyarországi egyházak és felekezetek és a hírös város vezetői is egyöntetűen támogatnak: 2018-ban legyen Kecskemét az Európai Egyházak és Felekezetek Közötti Párbeszéd Fővárosa! – Hogyan született meg az ötlet, s melyek voltak az első lépések? – Tavaly szeptemberben Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke invitálására egy végtelenül lelkes csapat gyűlt össze azért, hogy az Európa Ifjúsági Fővárosa cím majdani elnyerése érdekében az első lépéseket megtegyük – emlékezik a kezdetekre dr. Róna Tamás. – A megbeszélésen kiváló kecskemétiek, például Buda Ferenc és Füzi László mellett én is részt vettem. A város mindig nyitott volt az új lehetőségek iránt, illetve sok alkalommal bizonyította már befogadókészségét is. Kecskemét ezen nemes hagyományaira építve fogalmaztuk meg célunkat: a rangos címet a 2018-as évre pályázza meg a város! A történelmi egyházak és felekezetek és a város vezetői azonnal az ötlet mellé álltak. Munkacsoport alakult a pályázat előkészítésére, kidolgozására, engem az ifjúsági évre vonatkozó vallási programok referensi feladatainak ellátására kértek fel. – A kandidálás megtörtént, és eddig csupa jó hír látott napvilágot. – Igen, eddig nagyszerűen szerepeltünk, hiszen 19 másik európai várossal versenyezve bejutottunk a döntőbe, ahol már csak négy vetélytársunk akad. Kemény munka áll emögött, esélyeinket a legkülönbözőbb módon próbáltuk növelni. Az egyik lehetőségünk a minél nagyobb befolyással bíró támogatók szerzése volt, és ebben a feladatban nekem is jutott szerep. A magyarországi Keresztény-Zsidó Társaság társelnökeként az a megtiszteltetés ért, hogy a nemzetközi szervezet
2015. október 29.
ARCOK | 19
KECSKEMÉTI LAPOK
MI Közéleti személyiségek, akikről régen hallottunk… VAN NÉVJEGY ? VELE Író-olvasó találkozón Csátalján 1975 októberében
Gál Sándor jogász, író, újságíró, a Petőfi Népe korábbi főszerkesztője 1935. október 27-én Gyulán született. Családjával Gyomán nevelkedett fel, majd 1945 augusztusában Csátaljára költöztek, igazi otthonának a Bács-Kiskun megyei sváb települést tartja. Iskoláit a gyomai Református Elemi Népiskolában kezdte meg, Csátalján folytatta, azután Baján, a Türr István Közgazdasági Technikum diákja lett. Érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán tanult tovább, jogi diplomáját 1959-ben vette át. Egy évig Szegeden könyvtárosként dolgozott, azután a Gyulai Városi Ügyészség fogalmazója lett. 1962 januárja óta Kecskeméten él. 33 éven át a Petőfi Népe újságírója volt. Először az egyszemélyes levelezési rovatot vezette, később a belpolitikai rovat munkatársa, vezetője, azután olvasószerkesztő, majd helyettes főszerkesztő lett. 1986-tól 1991-ig az újság főszerkesztői feladatait látta el. Ezt követően öt évig főmunkatársként dolgozott a lapnál, majd 60. születésnapja után néhány nappal, 1995. november 1-jén nyugdíjba ment. A költészet gyermekkora óta vonzza. Verseit különböző kiadványokban egyetemi évei óta publikálja, két önálló kötete is megjelent már. Tényfeltáró írásait és bűnügyi regényeit több folyóirat és napilap is közölte.
Jogásznak készült, de a költészethez már egyetemi évei alatt közel került. Ügyészségi fogalmazóként eltöltött egy év után a Petőfi Népe újságírója lett, majd bejárva a „szamárlétrát”, 1986-tól öt éven át a szerkesztőség munkáját is irányította. A rendszerváltás előtti években közölt tényfeltáró írásai sokak érdeklődését és elismerését is kiváltották. Gál Sándor immár húsz éve nyugdíjas. Elégedett ember, elképesztő precizitással emlékezik a régmúltra és a közeli években történtekre. – Szakmai pályája csúcsán, a Petőfi Népe főszerkesztői székében érte a rendszerváltás. Mi történt Önnel azóta? – Sohasem merültem el a politikában, ennek ellenére, amikor a rendszerváltást követően a lapot eladták, az új tulajdonos új főszerkesztővel gondolta a folytatást. Ez abban az időben egy természetes lépés volt. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha engem kértek volna fel, akkor sem vállaltam volna, hiszen olyan munkatársaktól kellett volna megválni, akikkel én 20-30 évig együtt dolgoztam. Az elbocsájtásukhoz semmiképp sem asszisztáltam volna. Ettől eltekintve – velem szemben – az Axel Springer Magyarország vezetője, dr. Bayer József korrekt módon viselkedett, számomra megfelelő megoldást javasolt: legyek a lap főmunkatársa. Ebben a beosztásban azután arról írhattam, ami érdekelt, valójában azzal foglalkozhattam, amivel akartam. Öt évig maradtam még a lapnál, majd amint elértem a hatvan évet, 1995. november 1-jével nyugdíjba mentem. Ezekben az években a Tanítóképző Főiskolán is oktattam, különböző kurzusokon újságírói műfajokból tartottam előadásokat. – 1995 óta már húsz év is eltelt. Mivel töltötte ki ezt a két évtizedet? – Van egy kertem, ami tavasztól őszig folyamatosan ad munkát. Emellett kialakítottam egy kis házi műhelyt is, ahol székely őseimtől örökölt ezermesteri képességemet gyakorolhatom. Nagyapám, Gál Lukács a bölcsőtől a koporsóig bármit megcsinált az embereknek. Őt követve a villanyszereléstől a bútorfelújításig, kárpitozásig én is mindent elvégzek. Egyáltalán nem nyűg számomra ez a munka, sőt, szeretem, és örömmel látom, ha kezem alatt valami formálódik. Megmetszeni egy
Lajos öcsémmel Gyomán 1945 februárjában
fát, föltárcsázni a kertet vagy egy antik széket lecsiszolni épp akkora örömet jelent számomra, mint egy Thomas Mann-tanulmányt elolvasni. Természetesen a családra is sok időt szakítok. Fiam, Csaba Szegeden végzett jogon, ahol egykor én. Feleségével és gyermekeivel Fehérvárott él, polgári bíróként dolgozik, de hozzám hasonlóan a költészet is vonzza: tavasszal már a negyedik verses kötete fog megjelenni. Idősebb lányom, Rita ápolónő a megyei kórházban, míg a legkisebb gyerek, Zita sokáig újságíró volt, az utóbbi hónapokban a szegénységben lévők életének jobbításáért küzd, egy kecskeméti adományboltot is irányít. Ők hárman már 10 unokával megörvendeztettek, minden velük töltött perc ajándék számomra. – A versírás szinte egész életét végigkísérte. Megmaradt ez a szerelem a nyugdíjas években is?
GÁL SÁNDOR – Már általános iskolás koromban érdekelt a költészet. Emlékszem, amikor a magyar tanárom, Röckl József bejött az egyik órára, és bejelentette, hogy aznap az orosz Petőfiről fogunk tanulni, én önkéntelenül bekiáltottam, hogy „Puskin”. Tanárom rögtön rám dörrent „Hát te ezt honnan tudod?” – kérdezte. „Olvastam” – válaszoltam félve, de nem kellett volna valamiféle retorziótól tartanom, sőt, azonnal kaptam egy hetest – abban az időben ez volt a legjobb jegy. Nem sokkal később nővérem, aki ekkor már varrónőként dolgozott, megvette nekem a Petőfi-összest. Elmerültem benne, attól kezdve egy álomvilágban éltem. A szegedi egyetemen azután, a bölcsészkaron Király professzor stílusgyakorlataira én is eljártam, ott sok irodalombaráttal találkoztam, verseim ettől kezdve a Tiszatájban és a Délma-
Félegyházán „ködmönpróbán” az 1970-es években
gyarországban rendszeresen megjelentek. A költészet iránti vonzalmam mind a mai napig tart. Éveim kútkáváján címmel nyolc évvel ezelőtt már a második kötetem jelent meg. Azóta verseimet különböző antológiák közölték. – Mi a véleménye napjaink irodalmáról, költészetéről? – Erről nem nagyon merek nyilatkozni! Amikor magyarból felvételiztem, mondandómat így kezdtem: „A maradandó írásművek összességét irodalomnak nevezzük.” A mai szerzők alkotásairól ez csak később derül majd ki. Már Petőfi korában jelent meg antológia, az abban publikáló közel 50 költő közül egyet sem ismerünk. Valószínűleg így lesz ez a maiakkal is. Egyik egyetemi professzorom mondta, hogy a költészet olyan, mint az őserdő: van aljnövényzet, cserjék, bokrok, fák és óriásfák egyaránt. A
cserjék jó ha egy évig élnek, míg a mamutfenyők akár ezerig is. Az nagy baj, ha valaki nem tudja fölmérni, hogy mire képes. Ismernünk kell önmagunkat, céljainkat is ehhez mérten kell kijelölnünk. Én is szerettem volna nagy költő lenni, de amikor József Attila Talán eltűnök hirtelen című utolsó versét elolvastam, tudtam, legfeljebb egy kis „bokor” lehetek a költészet őserdejében. – Verseskötetei mellett bűnügyi regényt is publikált már, és a hetvenes-nyolcvanas években megjelent, ma már tényfeltáró riportként emlegetett írásai is nagy feltűnést keltettek. Lesz folytatás ezen a téren? – Már a rövid életű, alig egy évig tartó ügyészségi munkám során kiderült, hogy nem szívelem túl jól, ha valaki a hatalmával visszaélve magának jogtalan előnyöket akar kapni. Újságíróként sem tudtam elfogadni, hogy bizonyos információkat el kell hallgatni. Nem érzem, hogy valami rendkívülit tettem volna, amikor például a Korhánközi úti vasúti átjáróban bekövetkezett tragédia, vagy a kiskunmajsai cigányügy legapróbb részleteit is igyekeztem a legpontosabban közzétenni. Csak az igazat írtam meg, semmi különöset nem tettem. Hasonló riportokat már régóta nem írok, de egy kötetre való elbeszélésem még a fiókban vár megjelenésre. S van egy regényem is, amely egy falusi gyerekről szól, aki a városba kerülve belecsöppen az ’56-os eseményekbe. Fesd át az eget! címmel szeretném kiadni, remélem, még megérem! Varga G.
NÉZZEN MINKET MINDENNAP! HÍRÖS HÍREK minden hétköznap 19 órától, ismétlés 20:10 és 23 órakor SPORTMAGAZIN keddenként 19:30-tól VÁROSON KÍVÜL szerdai napokon 19:30-tól KÖZÉLET csütörtökön 19:30-tól MÚZSA pénteken 19:30-kor MOZDULJ KI! csütörtökön 20:00-kor ÉS SOK MÁS SZÍNES, ÉRDEKES MŰSOR HELYI TÉMÁKKAL! Kövesse műsorainkat online a www.kecskemetitv.hu oldalon!
Keressen minket a kábelszolgáltatóknál: Invitel, a DIGI kábeles csomagjában, a Hírös Netnél és a T-Home IPTV-s platformján is!
2015. október 29.
20 | MOZAIK
KECSKEMÉTI LAPOK
A Kecskeméti Televízió műsora – 2015. október 29. – november 11. 2015. október 29., csütörtök 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 08:00 Hírös Hírek ism, 08:30 Madárpark – dokumentumfilm ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Városon kívül – magazin műsor ism., 17:30 Egészséges Bács-Kiskunért – magazin műsor, 18:00 Családban marad – magazin műsor, 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:25 Természet hírei, 19:30 Közélet – magazin műsor, 20:00 Mozdulj ki! – programajánló, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Zene Tv: Steve Hackett Live in Budapest 2004/2. ism. (Gramy Records), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Közélet – magazin műsor ism., 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. október 30., péntek 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Közélet – magazin műsor ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 A fenyő útja – dokumentumfilm ism. (Rubin Stúdió), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Közélet – magazin műsor ism., 17:30 Természetvédelem határok nélkül 66. – magazin műsor ism., 18:00 Női arcok – női élethelyzetek: Dr. Bene Éva ism., 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:25 Mozdulj ki! – programajánló, 19:30 Múzsa – kulturális magazin, 20:00 Piacoló, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Karcok: Csongrádi Béla ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Múzsa – kulturális magazin ism., 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG– benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. október 31., szombat 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Múzsa – kulturális magazin ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08.30 Közélet –magazin műsor ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Városon kívül – magazin műsor ism., 17:30 Summerfest – Záró 1. rész (Halom Tv. Százhalombatta),19:10 Rockmagazin: The Cork ism. (Trió Tv. Kiskunfélegyháza), 19:30 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 20:00 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 20:30 Zene Tv: Steve Hackett Live in Budapest 2004/2. ism. (Gramy Records), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 23:30 Hírös Hét 2015 – dokumentumfilm ism., 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG
2015. november 1., vasárnap 07:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 07:30 Közélet – magazin műsor ism., 08:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 08:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Múzsa – kulturális magazin ism., 17:30 Szószék, 18:00 Családban marad – magazin műsor ism., 18.45 Női arcok – női élethelyzetek: Dr. Ailer Piroska ism., 19:30 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 20:00 Elmúlás, gyász, megbékélés – dokumentumfilm ism., 20:13 Feloldozás és megtisztulás – dokumentumfilm ism., 20:27 Az utolsó átváltozás – dokumentumfilm ism., 20:40 A halottak városa – dokumentumfilm ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 23:30 MK Torontálvásárhely – dokumentumfilm ism. (Pannon Rtv. Szabadka), 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG
2015. november 2. hétfő 07:00 A Hét – válogatás a Hírös Hírekből, 07:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 08:00 A Hét – válogatás a Hírös Hírekből, 08:30 Szószék ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Szószék ism., 17:30 Zene TV: Banai Szilárd és Gulli Briem ism. (Gramy Record), 18:00 Női arcok – női élethely-
zetek: Székely Emese ism., 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Üzleti Negyed – októberi gazdasági magazin (Veszprém TV), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 3., kedd 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 Üzleti Negyed – októberi gazdasági magazin ism. (Veszprém TV), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Sopron – KTE Duna Aszfalt bajnoki kosárlabda mérkőzés, 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:20 Természet hírei, 19:30 Sportmagazin, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Egészséges Bács-Kiskun – magazin műsor (Császártöltési TV), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Sportmagazin ism., 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 4. szerda 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Sportmagazin ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 MK Rabe – dokumentumfilm ism. (Pannon Rtv. Szabadka), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Sportmagazin ism., 17:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 18:00 Országos Könyvtári Napok 2015 ism., 18:30 Természetvédelmi Körkép 150. ism., 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz!, 19:30 Városon kívül – magazin műsor, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Természetvédelem határok nélkül 66. – magazin műsor ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG– benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 5., csütörtök 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 Épí-Tech – szeptemberi építési magazin ism. (Veszprém TV), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Városon kívül – magazin műsor ism., 17:30 Üzleti Negyed – októberi gazdasági magazin ism. (Veszprém TV), 18:00 Női arcok – női élethelyzetek: Georgina Michaela Kares ism., 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:25 Mozdulj ki! programajánló, 19:30 Közélet – magazin műsor, 20:00 Természet hírei – Természetvédelmi Körkép 150., 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Zene Tv: Steve Hackett Live in Budapest 2004/1. ism. (Gramy Records), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Közélet – magazin műsor ism., 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 6., péntek 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Közélet – magazin műsor ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 Természet hírei – Természetvédelmi Körkép 151. – ismétlés, 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Közélet – magazin műsor ism., 17:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 18:00 Mi történt akkor hajnalban – dokumentumfilm ism. (Dtv), 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:25 Mozdulj ki! programajánló, 19:30 Múzsa – kulturális magazin, 20:00 Piacoló, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Karcok: Szepesi Angéla ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Múzsa – kulturális magazin ism., 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 7., szombat 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Múzsa – kulturális magazin ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08.30 Közélet – magazin műsor ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Városon kívül – magazin műsor ism., 17:30 Summerfest – Záró 2. rész (Halom TV Százhalombatta), 18:40 Természet hírei – Természetvédelmi Körkép 151. ism., 19:00 Természetvédelem határok nélkül 67. magazin műsor, 19:30 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 20:00 30 éves a KAFF – dokumentumfilm ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 23:30 Virág virágossága 1. – dokumentumfilm ism. (Dtv), 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG
Vérüket adták a BÁCSVÍZ munkatársai
2015. november 8., vasárnap 07:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 07:30 Közélet – magazin műsor ism., 08:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 08:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Múzsa – kulturális magazin ism., 17:30 Szószék, 18:00 Portugál koncert 2014, 19:30 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 20:00 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 20:30 Családban marad – magazin műsor ism., 21:10 KÉPÚJSÁG, 23:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből, 23:30 Virág virágossága 2. – dokumentumfilm ism. (Dtv), 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG
2015. november 9., hétfő 07:00 A Hét – válogatás a Hírös Hírekből, 07:30 Természetvédelem határok nélkül 67. magazin műsor ism., 08:00 A Hét – válogatás a Hírös Hírekből, 08:30 Szószék ism., 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Szószék ism., 17:30 Zene Tv: Djabe with Steve Hackett ism. (Gramy Records), 18:00 Történetek családról… dokumentumfilm ism. (Rubin Stúdió), 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:30 ÉpíTech – októberi házépítők magazinja (Veszprém TV), 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Kapáspont – októberi horgász magazin (Kapos TV Kaposvár), 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Épí-Tech – októberi házépítők magazinja ism. (Veszprém TV), 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 10., kedd 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Épí-Tech – októberi házépítők magazinja (Veszprém TV), 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 Zene Tv: Djabe with Steve Hackett ism. (Gramy Records), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 KTE Duna Aszfalt – Paks bajnoki kosárlabda mérkőzés, 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz, 19:20 Természet hírei, 19:30 Sportmagazin, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Kedvenc – októberi kisállat magazin ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Sportmagazin ism., 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG – benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
2015. november 11., szerda 07:00 Hírös Hírek ism., 07:30 Sportmagazin ism., 08:00 Hírös Hírek ism., 08:30 Kapáspont – októberi horgász magazin ism. (Kapos Tv. Kaposvár), 09:00 KÉPÚJSÁG, 17:00 Sportmagazin ism., 17:30 Épí-Tech – októberi házépítók magazinja ism. (Veszprém TV), 18:00 Női arcok – női élethelyzetek: Asztalosné Zubcsák Erika ism., 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz!, 19:30 Városon kívül – magazin műsor, 20:10 Hírös Hírek ism., 20:30 Természetvédelem határok nélkül 67. magazin műsor ism., 21:00 KÉPÚJSÁG, 23:00 Hírös Hírek ism., 23:30 Városon kívül – magazin műsor ism., 00:00 – 7.00 KÉPÚJSÁG– benne óránként a Hírös Hírek ismétlése
A BÁCSVÍZ Zrt. vezetése számára a magas színvonalú víz- és csatornaszolgáltatás, valamint az egyéb szakmai tevékenységek mellett rendkívül fontos a társadalmi szerepvállalás is. Ennek keretében több éve szerveznek önkéntes véradó napokat a társaság Izsáki úti központjában, ahova ilyenkor a külső telephelyekről is várják a kollégákat. Legutóbb október közepén tartották meg az akciót, ekkor több mint hetvenen adták vérüket, hogy ezzel rászoruló embertársaiknak segítsenek. Természetesen köztük volt Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató is, aki elmondta: ezeket az alkalmakat mindig komoly szervezőmunka előzi meg. A cég gondoskodik például a külső telephelyeken dolgozók beszállításáról is. A társaság több elismerést is kapott az utóbbi években ezért a társadalmi tevékenységért. – 2013-ban például Bács-Kiskun megyében Véradóbarát munkahely kitüntetést kaptunk, ami számunkra nagy
Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult
A KTV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! A KTV telefonszáma: +3676 570 440
elismerés. A BÁCSVÍZ Zrt. hosszú ideje elkötelezett amellett, hogy a vérellátó szolgálat munkáját segítse. Évente két alkalommal tartunk szervezett véradást, és örülök annak, hogy az utóbbi években mindig sokan vettek részt ezeken, és minden alkalommal elégedetten távoztak a vérellátó szolgálat munkatársai. A közösségért végzett tevékenységnek egyik formája a véradás, de azért társaságunk emellett számos területen, például a kultúra és a sport területén is igyekszik helytállni, és a társadalmi felelősségvállalását megélni a hétköznapokban – jelentette ki Kurdi Viktor. Egy-egy donortól ezúttal is négy és fél deciliter vért vettek le. Ez a mennyiség három alkotórészével, a plazmával, a trombocitával és a vörösvérsejtekkel három ember életét mentheti meg. Az október 13-ai véradáson így összesen több mint kétszáz rászorulónak, például műtétre váró betegeknek, szülő nőknek, balesetek sérültjeinek segítettek a BÁCSVÍZ Zrt. munkatársai.
1139 Budapest, Frangepán utca 7. Tel.: +36-1/303-47-38 Fax: +36-1/303-47-44 e-mail:
[email protected] www.observer.hu
TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, HÁROM LÁNY – HARMINCKÉT NYELVVIZSGA! Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves „kreatív nyelvtanuló”, negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négyhavonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját!
A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. Három dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, mondat és a hanganyag megtanít beszélni – tanári segítség nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi anyagát – ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt – újra elővéve – bármikor felfrissíthetjük vele nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot, hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet.
www.kreativnyelv.hu
Gaál Ottó nagysikerű tankönyveinek bemutatója Kiskunfélegyházán és Kecskeméten!
ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN!
Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ, HORVÁT tananyagok megtekinthetők és 21990 Ft egységáron megvásárolhatók:
KISKUNFÉLEGYHÁZÁN
a Petőfi Sándor Művelődési Központban (Petőfi tér 1.) 2015. november 3-án, kedden és november 10-én, kedden 17-től 19 óráig
KECSKEMÉTEN
a Hírös Agórában (Deák Ferenc tér 1., 32-es terem) 2015. november 4-én, szerdán és november 11-én, szerdán 17-től 19 óráig
TRIPLÁZZA MEG HIRDETÉSE HATÉKONYSÁGÁT, KÉRJE KEDVEZMÉNYES AJÁNLATUNKAT ÚJSÁG, TV, ONLINE FELÜLETEKRE! Kecskeméti Lapok következő megjelenés november 12-én. Lapzárta november 5-én 12 órakor.
Hirdetésfelvétel és médiaajánlat kérhető:
[email protected] 76/570-440
Pályázati kommunikációra, állás, oktatás, kulturális és sport témájú hirdetésekre kedvezményt biztosítunk.
KECSKEMÉTI LAPOK
2015. október 29.
SPORT | 21
KECSKEMÉTI LAPOK
Harcos, kemény évre számítanak a KTE-Duna Aszfaltnál A szurkolók minden bizonnyal jobb rajtot vártak a KTE-Duna Aszfalt kosárlabdacsapatától a 2015/2016-os bajnokságban. A mieink öt forduló után a 11. helyen állnak a 14 csapatos alapszakaszban. Mindössze a Szeged és a Jászberény ellen sikerült nyerni itthon, Szombathelyen és Körmenden viszont esélye sem volt a mieinknek, a Székesfehérvár pedig a Messzi István Sportcsarnokban verte már-már megalázó módon a kecskemétieket. Nem voltak földindulás-szerű változások a bajnokság előtt a KTE-Duna Aszfalt játékoskeretében. A tulajdonosok tartják magukat ahhoz a filozófiához, amely a klub fennállása óta kialakult. Ennek alapja kettős: a működés, a gazdálkodás mindig az aktuális pénzügyi lehetőségekhez alkalmazkodik, másrészt a csapatban zömmel magyar, lehetőleg fiatal játékosok kapjanak jelentős szerepet. Sörös Jenő, a klub ügyvezetője a Kecskeméti Lapoknak elmondta:
Boris Maljkovic szerint a kerettagok összeszokottsága nagy előnyt jelenthet
Stojan Ivkovic távozása után az új szakvezetőt, Boris Maljkovic-ot természetesen ennek szellemében választották ki a tulajdonosok, és a játékoskeret is megfelel ennek a kívánalomnak. – A tavaly bajnoki és kupaezüstérmes csapatból ketten mentek el, James Kinney és Filip Barovic. Ugyanakkor a keret többi része együtt maradt. Szerződtettük a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiában nevelkedő Pintér Dávidot és Fehér Pétert is. A névadó szponzor, a Duna Aszfalt maradt, ugyanakkor egyéb forrásból idén kevesebb pénz folyik be. Ha sikerrel
járnak a tárgyalások újabb pénzügyi lehetőségek felkutatása kapcsán, a csapatot center poszton szeretné még megerősíteni a vezetőség – jelentette ki Sörös Jenő. A bajnokság első öt fordulója igazolta: harcos, kemény éve lesz a csapatnak. – Látható, hogy az ellenfelek sok játékost igazoltak annak a szabálynak köszönhetően, hogy ebben a bajnokságban egyszerre öt külföldi játékost lehet játszatni, vagyis egy csapatban egyszerre öt légiós lehet a pályán – mondta Boris Maljkovic,
a csapat vezetőedzője. – A mi lehetőségeink szerényebbek, ugyanakkor nagy előny, hogy a kerettagok jó ideje együtt játszanak, összeszokottsággal nincs probléma. Az elmúlt években Stojan Ivkovic kialakított egy nagyon harcos, hatékony, a védekezésre épülő játékot, ezt visszük tovább természetesen néhány változtatással. Az első meccsen a Falco ellen nem játszottunk jól, a második mec�csen viszont hazai pályán a Szeged ellen nyertünk, és voltak a meccsnek olyan periódusai, amivel elégedettek lehetünk. Körmenden egy nemzet-
közi szintű csapattal játszottunk, és ez a végeredményben meg is mutatkozott. Az Alba Fehérvár jó napot fogott ki Kecskeméten, ráadásul mi sok labdát eladtunk, ez hozta a 31 pontos vereségünket. A Jászberény keményen küzdött, kellemetlen ellenfelünk volt Kecskeméten, de végül fontos győzelmet arattunk. A KTE-Duna Aszfalt együttese legközelebb október 31-én, szombaton a Sopron vendégeként lép pályára, november 7-én pedig az Atomerőmű SE csapatát fogadja Kecskeméten. S.S.
Élmezőnyben a férfi röplabdásaink Hat mérkőzés után mindössze a bajnoki címvédő Kaposvár előzi meg a Kecskeméti Röplabda Club együttesét a bajnoki tabellán. Ennek értékét tovább növeli, hogy hírös városi csapat alaposan átalakult az előző szezonhoz képest, a társaság nagy részét tehetséges, de az élvonalban még kevés rutinnal rendelkező játékosok alkotják.
A Hartának nyolcat rúgott a KLC-KTE, a bajnoki tabellán azonban jelenleg csak a hatodik helyen áll
Egyelőre kétséges a KLC-KTE felsőbb osztályba lépése Úgy tűnik, a következő bajnokságot is a megyei első osztályban kell végigjátszani a KLC-KTE labdarúgó csapatának. A kecskemétiek ugyanis négy fordulóval az őszi szezon vége előtt a tabella hatodik helyén állnak, tizenkét ponttal lemaradva a jelenlegi éllovas Kiskunfélegyháza mögött. A bajnokság kezdete előtt a klub vezetése az tűzte ki célként, hogy legkésőbb négy éven belül ismét legyen legalább másodosztályú csapata Kecskemétnek. Ehhez az első lépés a megyei első osztályból az NB III-ba jutás lenne. A 2015/2016-os bajnokságban ez már aligha jöhet össze. A KLC-KTE legutóbb október 24-én a
szintén az NB III-as tagságra vágyó Tiszakécske otthonában szenvedett vereséget, de korábban kikaptak már a másik bajnokaspiránstól, a Kiskunfélegyházától is. A mieink ráadásul Jánoshalmán is elvesztettek egy csatát, további három ponttól pedig saját szurkolóinak fegyelmezetlensége fosztotta meg őket. Az eset – amely-
ről korábban már beszámoltunk – szeptember 20-án, a Kalocsa elleni hazai derbin történt. A találkozót a 64. percben a vendégek 1-0-s vezetésénél félbeszakították, miután kecskeméti drukkerek sörös dobozzal eltalálták az egyik partjelző lábát. A versenybizottság első fokon a Kalocsának ítélte a három bajnoki pontot, 3-0-s gólkülönbséggel. Ezt a döntést a fellebbviteli bizottság helyben hagyta. A kecskemétiek az őszi szezonban még négy mérkőzést játszanak: itthon a Kecel és a Kiskőrös, idegenben a Kiskunmajsa és a Bácsalmás lesz az ellenfelük. Sipi
Legutóbb október 25-én az előző bajnoksághoz képest megerősödött, bajnokesélyesnek is kikiáltott Kazincbarcikát fogadta a Messzi István Sportcsarnokban a KRC. Gyurkó Sándor tanítványai gyakorlatilag kiütötték a vendégeket, akik szettet sem tudtak nyerni. A hazaiak győzelmét az sem veszélyeztette, hogy a napokban leigazolt Mészáros Dömötör sportorvosi adminisztrációs hiba miatt nem léphetett pályára. A 38 éves ütőjátékos Katarban idegenlégiós, a közel-keleti országban azonban majd csak jövő év elején kezdődik a pontvadászat. Úgy volt, hogy a Kazincbarcika elleni rangadón már a mieinket erősíti, a már említett ok miatt azonban nem léphetett pályára. A következő bajnokin, Debrecenben viszont már számíthat rá Gyurkó Sándor, aki a Kecskeméti lapoknak elmondta: a Kazincbarcika elleni győzelmet komoly fegyverténynek tartja – Magyarország két profi csapata közül az egyiket itthon tudtuk megverni 3:0-ra, ez szép siker. Nyitásainkkal kiszámíthatóvá tudtuk tenni az ő támadásaikat, blokkban tudtuk tar-
Debrecenben már Mészáros is pályára léphet
tani őket. Nem mi voltunk az esélyesek, a teher a Kazincbarcikán volt. A meccs előtt azt mondtam a fiúknak, bármi lesz is az eredmény, dolgozunk tovább. Ez a győzelem viszont még több erőt adhat a közös munkához. Ugyanakkor semmiképpen sem tehet elbizakodottá bennünket, minden játékosunknak minden mérkőzésen az adott feladatra kell koncentrálnia, és a maximumot nyújtania. Hogy mindez mire lehet elég, azt az alapszakasz félidejében már tisztábban láthatjuk – mondta Gyurkó Sándor edző.
2015. október 29.
22 | REJTVÉNY, ANYAKÖNYV Készítette: GYIME
MENY− ASSZONY
KÕR ÁSZ ÉS PIKK DÁMA OTT− HONA!
SZÉT− ZÚZ
AZ 1. KI− ADVÁNY CÍME
IMPROVI− ZÁCIÓS ÉNEK− TECH− NIKA
TÁVO− ZÁSRA BÍR
KECSKEMÉTI LAPOK ...; A FÖLDÖN− KÍVÜLI (FILM)
FESTÕ NEVÉT VISELÕ PRÁGAI HÍD
TÁPLÁL− KOZÁSRA ALKAL− MAS ANYAG
SZÁLKÁT− LANÍTOTT HALHÚS
TÁVOLI ELÕD
TEMPUS
MADÁR− VONULÁ− SI FOR− MÁCIÓ
RELÉ VÉGEI!
C
HELYI KI− ADVÁNY− SOROZAT (1. RÉSZ)
KICSI
FOSZFOR
NYAK KÖZEPE!
SAKK− DÖNTET− LEN
KÁLIUM
RÁDIUSZ
NÁTRIUM
MAFLA
ELÕTAG: ÚJ
LAJOSKA
HANG− FEKVÉS
HÓD− PATKÁNY
HÓ− KUNYHÓ
ELLEN− ÕRZÉS, R
SUGDO− LÓZIK
BALATO− NI ÜDÜ− LÕHELY
NÉVELÕ
MADZAG D−OLASZ KÖZSÉG, (ÓKOR− BAN: VELIA)
RÓMAI 50
"ROTTER− DAMI" ÖSZTÖN− DÍJPROG− RAM! SZEGED FOLYÓJA
HÍM SERTÉS
KÖLTÕI NAPSZAK
LAOSZ HATÁRAI!
RÓMAI 1 CSEH FÉRFI− NÉV
VÉS
SZÍNÉSZ (CHRIS− TIAN)
A KILENC MÚZSA EGYIKE
2. KIADV.
GAUSS
A
Előző lapszámunkban megjelent rejtvény megfejtése: Természetgyógyász napok – tombola előadások bemutatók NYERTESEK: Két személyes belépőt nyert a ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdőbe: Vincze Jánosné (Kecskemét, Diófa u.)
Kecskeméti Lapok könyvcsomagot nyert: Vénné Vas Szilvia (vvszilvia74@...) Kérjük a nyerteseket, hogy a 76/570-440 –es telefonszámon egyeztessenek időpontot a nyereményük átvételéhez.
ALAPÍTÓ FÕSZERKESZTÕ: Madarassy László (1868), Homoki József (1956), dr. Lovas Dániel (1989) SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Tel.: 76/570–440
[email protected] ISSN 0865–3194 Kiadja a Kecskeméti Televízió Hírszolgáltató Divízió Főszerkesztő: Bán János NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS: Euro Bioinvest Kft. NYOMTATÁS: Lapcom Zrt. Szeged Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza.
VÁLTOZIK A NAGYBANI PIAC NYITVA TARTÁSA Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy a lakossági kéréseknek megfelelően 2015. november 2. hétfőtől megváltozik a Szt. László körúti Kecskeméti Zöldség-gyümölcs Nagybani piac nyitva tartása: reggel 7-től tart nyitva.
VETERÁN AUTÓÉS MOTORALKATRÉSZ BÖRZE Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Kecskeméten a Szent László körúti vásártéren – a gokart pálya melletti területen – veterán autó- és motoralkatrész börzét tartunk november 21-én. Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet Kecskeméten, a Szent László körúti vásártéren minden szombaton – kivéve a munkaszüneti napokat – kirakodóvásárt, és minden vasárnap – kivéve a munkaszüneti napokat – kirakodó- és autóvásárt tart. Minden érdeklõdõt tisztelettel várunk. Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet
RÓMAI 50 GRAMM PÁSZ− TOR− KÖLTE− MÉNY
KOTO− RÁSZIK
KÖRÖM− LAKK− LEMOSÓ
EBBEN AZ ESETBEN
Z
LEGEN− DÁS HUN KIRÁLY
R
VÁSÁR− LÓI KÖ− ZÖSSÉG
KÓKUSZ− DIÓ HÚSA
CSOR− DULTIG
UDVARI− ASAN HÍVAT
MOSÓ− POR− MÁRKA
2. RÉSZ
3 kis segítség: Ascea, Lyra, kopra TANTÁL ULTIMA ...; VÉG− SÕ ÉRV
MAGA− SABB Á− RAT ÍGÉR
VÍZ ROM− BOLÓ HA− TÁSÁTÓL VÉDÕ É− PÍTMÉNY A LANT CSILLAG− KÉP LATIN NEVE
TONNA
GYAKORI IGE− VÉGZÕ− DÉS
Keresztrejtvényünk megfejtői között kisorsolunk két főre szóló belépőt a ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdőbe, valamint egy Kecskeméti Lapok-könyvcsomagot. A megfejtéseket november 5-ig várjuk az
[email protected] e-mail címre, vagy postán a Kecskeméti Televízió címére: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2.
KOPASZ
ANYAKÖNYVI HÍREK Legifjabb kecskemétiek Váradi Jázmin Barbara anyja neve: Kisgyörgy Melinda – Lajosmizse, Árva Noel Róbert / Bokros Éva – Lajosmizse, Vajda Levente / Szőke Zsuzsanna – Kecskemét, Viglási Gergő / Polyák Krisztina Judit – Fülöpháza, Koller Zara Betta / Kis Beatrix – Kecskemét, Somodi Attila / Somodi Andrea – Tiszaalpár, Józsa Gábor / Sztrain Marianna – Bócsa, Thám József / Strausz Zsuzsanna – Helvécia, Baranyi Szebasztián Erik / Bakró-Nagy Annamária – Lajosmizse, Csepregi Dorina / Bodonhelyi Annamária – Fülöpszállás, Szűcs Lázár / Fazekas Nóra – Kecskemét, Bársony Blanka / Czifra Judit – Kecskemét, Hajnal Medox / Karádi Nauzika – Kecskemét, Steiner Noel Gábor / Kottyán Alexandra Angéla – Szabadszállás, Csatári Anna Virág / Kulcsár Tímea – Kecskemét, Majorszki Hanna Lili / Laczkó Mónika – Kecskemét, Schettrer Márton / Kovács Annamária – Szabadszállás, Hasan Flóra Alíz / Kövér Kinga – Lajosmizse, Kovács Gréta / Székesi Vivien Éva – Vác, Darányi Zétény / Bencsik Mária – Szentkirály, Lovas Boglárka Gréta / Katz Natália – Kecskemét, Szedres Kamilla / Kocsis Hajnalka – Kecel, Gebei László Lajos / Bene Tímea – Lajosmizse, Gebei Ákos György / Bene Tímea – Lajosmizse, Király Hunor / Király Renáta – Nagykőrös, Szabó Mihály / Serfőző Linda – Kecskemét, Jeszenszki-Tóth Jázmin / Kovács Edina – Nagykőrös, Mészáros Maja / Heckenberger Nóra – Kecskemét, Susánszki Soma / Virág Tímea – Kiskunfélegyháza, Oláh Ádám Noel / Kecskés Alexandra – Lakitelek, Márton Hanna / Zámbori Anikó – Tiszakécske, Borsos Doroti / Szabó Kitti – Izsák, Kovács Fanni / Nagy Eszter – Lajosmizse, Seöbő Dominik / Szabó Nóra – Nyárlőrinc, Turóczi Liliána / Dóczi Orsolya – Csengele, Szél Áron / Szabó Aranka – Orgovány, Bognár Emese / Gere Orsolya – Kecskemét, Fülöp Benett / Réczi Beáta – Kecskemét, Fülöp Milán / Réczi Beáta – Kecskemét, Zsarnóczki Panna / Takács Mária – Kecskemét, Iványi Flóra / Szigeti Erzsébet – Kondoros, Iványi Gergő / Szigeti Erzsébet – Kondoros, Illés Milán / Szilvási Annamária – Lakitelek, Sinkó János / Sinkó Tünde Veronika – Nagykőrös, Faragó Leila / Borbás Dalma – Helvécia, Mikulesz Hanna / Kálozi Beáta – Kunszentmiklós, Farkas Norina Mariann / Horváth Mariann – Szabadszállás, Abonyi Milton Andor / Said Szelina – Kerekegyháza, Rideg Szebasztián / Kis Ilona – Kecskemét, Kalocsa Gergő / Nagy Zsuzsa – Nagykőrös, László Noémi / Kiss Viktória Mária – Szentkirály, Fejős Dominik Tibor / Pál Anikó – Nagykőrös, Marczisák Zorka / Varga Tünde Erzsébet – Nagykőrös, Tamás Dániel / Varga Tímea Edina – Lajosmizse, Hornacsek Csaba / Kéri Krisztina – Lajosmizse, Cipressi Elisabetta / Papp Anikó – Orgovány, Tóth Eliza Zselyke / Török Mária – Kecskemét, Vecsei Hanga és Vecsei Kende / Virág Hajnalka Ágnes – Kecskemét, Polai László Dominik / Szőrös Andrea
– Kecskemét, Varga Patrik Máté / Kuruc Ildikó – Kiskőrös, Rigó-Sinkó Zselyke / Sinkó Veronika – Tiszaalpár, Spierk Olivér / Krekó Anna – Kecskemét, Turi Balázs / Besenyi Katalin – Nyárlőrinc, Tohai Anna Gréta / Szabó-Kis Réka – Kecskemét, Juhász Zalán Gábor / Kóródi Andrea – Cserkeszőlő, Tóth János / Lantos Szilvia – Kiskunfélegyháza, Frigyer Hunor / Szúrócki Krisztina – Bölcske, Farkas Alexandra / Farkas Erzsébet – Nagykőrös, Deák Jázmin / Gszelmann Renáta – Soltvadkert, Patai Dorka / Czakó Emese – Kiskunfélegyháza, Tamasi Áron / Papp Zsuzsanna – Kecskemét, Szemerédi Dávid / Suba Andrea – Kecskemét, Gergely Natália / Csáki Györgyi – Kecskemét, Rácz Boglárka / Füri Mónika – Kiskunfélegyháza, Szűcs József Dániel / Bihar Katalin – Kecskemét, Szárics Diána / Tarjányi Krisztina – Kiskunfélegyháza, Tajti Ádám / Tóth Renáta – Kecskemét, Sárközi Zalán / Forgács Anett – Nagykőrös, Szabó Bianka / Tejfel Annabella – Kiskunfélegyháza, Mesándi Zalán / Fazekas Erika – Orgovány, Tóth Patrik / Sárosi Anett – Kiskunfélegyháza, Kiss Anna Csilla / Munkácsi Melinda – Kiskunfélegyháza, Nagy Gergő / Manó Nikolett – Kecskemét, Átrok Adél / Németh Krisztina – Orgovány, Parádi Jázmin / Parádi Barbara – Kecskemét, Angeli Albert / Gubényi Eliza – Kecskemét, Kozma Róbert / Görbe Judit – Fülöpjakab, Kutasi Máté / Szombati Márta – Lakitelek, Babos Alexa / Iványi Mónika Erzsébet – Kiskunfélegyháza, Mező Hanna / Lázár Anett – Kerekegyháza, Kovács Lotti / Oberfrank Dóra Helga – Kerekegyháza, Horváth Kata / Balogh Mária – Örkény, Gondi Natália / Récze Krisztina – Kiskunfélegyháza, Duka Viktória / Jaäger Mária – Kecskemét, Fehér József / Fehér Ágnes – Kiskunfélegyháza, Petrovics Gellért / Vér Katalin – Kecskemét
Halottaink
Kovács Ferencné Molnár Gabriella 1963. – Kecskemét, Nánássy Tibor Zsolt 1957. – Szabadszállás, Sántha Károly 1926. – Lakitelek, Dézsi Pálné Halutkai Katalin 1951. – Lakitelek, Varga István 1933. – Lakitelek, Sahin-Tóth Istvánné Oláh Margit 1926. – Kecskemét, Benkovics József 1948. – Szabadszállás, Faragó Lajos 1957. – Jakabszállás, Száraz Ferencné Bugyi Etel 1924. – Tiszaalpár, Fekete Ferencné Fábián Mária 1954. – Kecskemét, Rékasi Imréné Csordás Erzsébet 1928. – Helvécia, Vincze Gyuláné Surnyák Valéria 1943. – Helvécia, Pesti Pálné Makány Erzsébet 1933. – Városföld, Fábián Sándor 1952. – Kecskemét, Szabó József 1958. – Kecskemét, Klinger Ferencné Molnár Gizella 1935. – Kecskemét, Pálinkás Jánosné Konfár Katalin 1927. – Kecskemét, Kisjuhász Istvánné Nagy Mária 1930. – Kecskemét, Fekete Gyula Imréné Nemes-Nagy Magdolna Zsuzsanna 1939. – Kiskunfélegyháza, Pelyva Elek 1936. – Városföld, Oláh Jánosné Dobronyi Anna Erzsébet 1944. – Ballószög, Frittman László 1938. – Izsák, Szilágyi József Attila 1967. – Kecskemét, Horváth György 1949. – Szabadszállás, Holló
Ferencné Bodor Mária Magdolna 1941. – Helvécia, üWalter László 1961. – Kecskemét, Kis Balázs 1930. – Kecskemét, Lukács Mihályné Orosz Irén 1930. – Helvécia, Dobai István 1955. – Kecskemét, Pál-Szabó András 1935. – Kecskemét, Nagy Istvánné Balai Mária Magdolna 1935. – Kecskemét, Tóth Sándor 1927. – Kecskemét, Tóth Pálné Asztalos Rózsa Márta 1953. – Kecskemét, Léder Lászlóné Kis Anna 1936. – Kecskemét, Valter Zoltán 1950. – Kerekegyháza, Kabai Zsolt 1975. – Tiszaug, Váczi Péter 1923. – Kunszentmiklós, Vargáné Dóka Margit Anna 1942. – Kecskemét, Kalocsai Zsolt Gábor 1974. – Kecskemét, Vincze Mihályné Szabó Anna 1925. – Kecskemét, Magó Józsefné Sziget Erzsébet 1951. – Kecskemét, Andrási Kálmán Vincéné Iglói Gertrud Anna 1933. – Kecskemét, Kőrös János László 1924. – Kecskemét, Csontos Pálné Csősz Erzsébet 1923. – Kecskemét
Házasságot kötöttek Ujszászi Kornél és Vasas Viola, Korpácsi György Zoltán / Kerekes Melinda Emese, Antal István / Hazafi Krisztina, Zagyi Csaba Sándor / Tóth Erika, Szalai Attila / Kovács Renáta, Horváth Tibor / Czokán Dóra, Marócsik Zsombor András / Molnár Csilla, Koch Róbert / Farkas Anikó, Hommer Tibor / Juhász Anita, Slonszki Mihály / Pintér Krisztina, Juhász János / Nyári Szilvia
HASZONBÉRLET Kecskemét város közigazgatási területén külterületi ingatlanok mezőgazdasági művelés céljára
haszonbérbe adók. Az ingatlanok listája a www.kikfor.hu honlapon tekinthető meg.
2015. október 29.
PROGRAM | 23
KECSKEMÉTI LAPOK
PROGRAMAJÁNLÓ OKTÓBER 29 – NOVEMBER 11. MOZI Otthon mozi Kecskemét, Kossuth tér 4. 29-én 18h, 30-31-én 20h Kötéltánc (12) Színes szinkronizált amerikai film dráma 120’ 30-31-én 18h, november 1-3-ig 18h Veszettek (16) színes magyar játékfilm 5-én 18h A föld sója (12) Művészettörténeti filmklub színes, fekete-fehér, feliratos, francia-olasz-brazil dokumentumfilm, 110’ Oscar-díj jelölés (2015) – legjobb dokumentumfilm Jegyár: 600 Ft A vetítés előtt bevezetőt mond Mészáros Marianna művésztanár. 6-án 14h Mikkamakka-bérlet Agymanók(6) színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film Jegyár: 500 Ft 7-8-án 14h Agymanók(6) Családi mozi színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film Jegyár: 600 Ft 7-8-án 16h Saul fia (16) színes magyar filmdráma 107’ 6-10-ig 18h Anyám és más futóbolondok a családból színes, magyar filmdráma, 108’ 6-7-én 20h, 12-13-án 18h Mélyütés (16) színes, feliratos, amerikai dráma, 123’ 10-én 18h Anyám és más futóbolondok a családból Lélek filmklub színes, magyar filmdráma, 108’ A vetítés után a beszélgetést vezeti Koltói Lilla pszichológus 11-én 18h és 20.15h Szerelem (18) Kiemelt helyár színes, feliratos, francia-belga erotikus dráma , 130’ 13-14-én 20h, 14-én 18h is, 15-én 18h Legújabb testamentum* színes, luxemburgi-francia-belga vígjáték A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
SZÍNHÁZ Ciróka Bábszínház Kecskemét, Budai utca 15. 7-én 19h Pestiek a Budai utczában! SPLEEN – Nagyterem Figurentheatre Wilde&Vogel előadása Németországból Hírös Agóra – Ifjúsági Otthon Kecskemét, Kossuth tér 4. 14-én 15h A Pótszék Társulat bemutatja: Háy János: Házasságon innen és túl Színház nőkről, férfiakról, feleségekről, férjekről, szeretőkről… Rólunk. Aki már benne van, kifelé kacsintgat, aki még kívül van, befelé vágyik… Rendező: Nagy János www.potszek.hu Katona József Színház Kecskemét, Katona József tér 5. 29-31-ig, november 3-án 19h Szerelem 5-én17 h Carmen – Petőfi Sándor-bérlet 6-án 19h Carmen – bérletszünet 7-én 19h Borban él az élet – bérletszünet 10-én 11h Nyolckor a bárkán – Óvodás bérlet 10-én 15h Nyolckor a bárkán – Bartók Béla-bérlet 11-én 15h Nyolckor a bárkán – Janikovszky Eva-bérlet 12-án 15h Nyolckor a bárkán – Móra Ferenc-bérlet Kelemen László Kamaraszínház Kecskemét, Rákóczi út 15. 29-én, 30-án 19h Tied a világ! 6-án 19h Tóték – bemutató 7-én 15h Tóték 8-án 15h Tied a világ! 12-én 19h Balett + Esszencia + Csík – bemutató Ruszt József Stúdiószínház Kecskemét, Katona József tér 10. 13-án 19h Macska a forró bádogtetőn – bemutató
KÖNNYŰZENE Technika Háza Kávézó Kecskemét, Rákóczi út 2.
Ciróka Bábszínház
LÚDAS MATYI
november 9-én, hétfőn 14 órakor
30-án 21.30h Sold out! – Wellhello 31-én 21.30h Ladánybene 27-30 Harmincadik születésnap a Tekában. Kapunyitás 20 óra Jegyek előételben 1200,- Ft, a koncert napján 1500,- Ft 6-án 21h Paddy and the rats Kapunyitás 20 óra Jegyár: 2000,- Ft 7-én 19h Depresszió 19h Kapunyitás, 19:40 Burnout, 20:30 AWS, 21:30 Depresszió Jegyár elővételbe 1999,- Ft 13-án 20h Watch my dying Kapunyitás 20 óra. Fellépők: 20:30 Lost Continent, 21:30 SamaS, 22:40 Watch My Dying Belépők: 20:30-ig 1000,- Ft, 20:30 után 1200,- Ft A szervezők a változtatás jogát fenntartják. Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. 3-án 19h Angyal mellettem Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Belépődíjak: 6.500,- és 7.500,- Ft 8-án 18h Bohém Ragtime Jazz Band jótékonysági koncertje a Kecskemét Táncegyüttes javára Belépők: 1000,- Ft diák, nyugdíjas, 1500,- Ft felnőtt A műsor jegybevételét a Kecskemét Táncegyüttes utánpótlás csoportjainak viseletkészítésére fordítják. 11-én 19h Quimby koncert Belépődíj: 4.800,- Ft
GYERMEK Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Kecskemét, Piaristák tere 8. 5-én, 12-én 10.15h és 11h Az arany fülemüle – játékok török népmesékkel 7-én 10.30h és 15h Mesékből áll a világ! – mesehallgatás, könyvajánlás Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. 14-én 10h Barangolás hangszer országban – ismerkedés a hangszerek csodálatos világával A cselló – Játékmester: Závori Erika, a hangszert bemutatja: Balogh Előd Ciróka Bábszínház Kecskemét, Budai utca 15. 8-án 10.30h Az ördög három aranyhajszála – Nagyterem 9-én 10h Az ördög három aranyhajszála – Nagyterem 9-én 14 h Lúdas Matyi – Nagyterem 9-én 17h EgyMás – testvérmonológok – Kisterem 10-én 10 h Az ördög három aranyhajszála – Nagyterem 10-én 14h Lúdas Matyi – Nagyterem 11-én 14.30h Lúdas Matyi – Nagyterem 11-én 17h Márton napi Lúdas Matyi – Nagyterem
KIÁLLÍTÁS Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Kecskemét, Piaristák tere 8. 1-30. keddtől szombatig 10-19h Katona József kecskeméti kutatói – dokumentumkiálltás Bozsó Gyűjtemény Kecskemét, Klapka u. 34. december 6-ig csütörtöktől vasárnapig 10-18h Újragondolás címmel Gilly Tamás szobrászművész kiállítása a kertben CIFRAPALOTA Kecskemét, Rákóczi út 1. 2016. február 26-ig „A beszélő köntös” nyomában – „Boldog lehetsz immár, Kecskemét, Megkaptad a szultán ködmenyét.” – időszaki kiállítás.
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskemét, Árpád krt. 4. 13-ig Smutáné Dobos Edit festménykiállítása Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. 2-30-ig A hónap alkotója: Zoványi István fotográfus Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Kecskemét, Kossuth tér 4. október 24-től november 4-ig 9-18h „Lámpások és termések”
Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskemét, Katona József tér 12. 12-ig 12-17h Az örökség – posztszocializmuson innen és túl című fotókiállítás Népi Iparművészeti Gyűjtemény Kecskemét, Serfőző u. 19. március 10-ig Gyermekvilág – a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület kiállítása Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Kecskemét, Gáspár András u. 11. február 13-ig 10-16h Marbushka Játék Manufaktúra, ahol a játékok születnek
MINDENMÁS Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Kecskemét, Piaristák tere 8. 10-én 17h November angyalához – emlékezés a húsz éve elhunyt Baka Istvánra 12-én 17h Katona József Napok Nemzedékek Katonája – kerekasztal beszélgetés a Bánk bán tanításáról Résztvevők: Bajtai Mária, Füzi Péter, Komáromi Attila, Orbán Edit Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. 4-én 18h Balogh Béla előadása (információ 76/503-880) 7-8-án 9-18h TOUREX Spa Wellness és Gyógyturisztikai Kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok (információ 30/983-62-22) 7-én 19h Bödöcs Tibor – Cefre Palota című előadása (információ: 76/503-880)
TOVÁBBI PROGRAMOK!
9-10-én 10-18h Képzési kiállítás és állásbörze A Hírös Agóra Kulturális Központ és a Kecskeméti Szakképzési Centrum szervezésében szakképző intézmények és a duális képzésben résztvevő partnerek közreműködésével. (részletes lista a www.hirosagora.hu honlapon) Jó szakma-jó állás Tanulj akár második szakmát is ingyenesen! (információ: 76/503-880) 9-én 18h Felsőoktatás – felsőfokon Vezeti: Buknicz Éva Orsolya pályaválasztási tanácsadó, tréner 10-én és 24-én 18h A lélek útja – térkép keresőknek címmel beszélgetéssorozat az élet dolgairól Belépő 800 Ft (információ: Vörös Vera 20/591-50-08) 10-én 19h „Az a fontos, hogy érdekes legyen az életem” Frei Tamás előadása Belépődíj: 2.500 Ft Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Kecskemét, Kossuth tér 4. október 29-én, 30-án Pizsamabuli – részletek a Köz-tér Facebook oldalán KÖZ-tér / 10 perc Ifjúsági Klub Információ: Ferencz Klaudia,
[email protected] 18-án 18h Kerülj képbe az uniós továbbtanulási lehetőségekkel Téma: A külföldi felsőoktatási lehetőségek az Európai Unióban Vezeti: Cserkúti Ágnes Euroguidance nemzetközi információs tanácsadó Hírös Agóra – Eleven Közösségi tér és információs pont Kecskemét, Széchenyi sétány 11. 11-én 14-19h Társasjátéknap Várunk minden játszani vágyó fiatalt és régebb óta fiatalt, aki ki szeretné próbálni a Catan telepesei, a Santago de Cuba, az Aranyváros és a Szuperfarmer játékokat. 14-én 14-19h Eleven 10 próba Minden, ami Eleven. Ügyességi, logikai, fizikai játékok, amiben mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Hírös Agóra – Kék Elefánt Közösségi tér és ifjúsági iroda Kecskemét, Batthyány u. 33. 3-án 14-19h Karaoke parti Zenés karaoke délután a közösségi térben. Válassz a kedvenc dalaid közül és érezd jól magad! 10-én 14-19h Gofri sütés Édes szájúaknak, konyhai ügyeskedőknek, lekváros-pudingos-csokis ízlés szerint.
2015. október 29.
24 | MOZAIK
KECSKEMÉTI LAPOK
A segíteni akaró férfi ellen is eljárás indult Különös eset történt a napokban a város szívében. Az egyik bevásárlóközpontjának közelében, még a Nagytemplom oldalában összeverekedett egy pár. Civakodásuknak szemtanúja volt egy arra haladó 29 éves férfi, aki úgy vélte, közbe kell lépnie a hölgy védelmében. A közbeavatkozásnak verekedés lett a vége, aminek a 29 éves férfi azzal vetett véget, hogy az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverével egy alkalommal a leve-
gőbe lőtt. A kiérkező járőrök mind a hármukat előállították – a nőt kivizsgálásra kórházba szállítoták. Mint a rendőrségtől megtudtuk, a Kecskeméti Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a nőt bántalmazó H. Csaba 25 éves kecskeméti lakossal szemben garázdaság vétség, míg a hölgy védelmére kelő N. Tibor 29 éves kiskunmajsai férfival szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Mivel kicsit különösnek tűnik, hogy a végén az jár rosszabbul, aki másnak segíteni akart, az ügyre még visszatérünk.
Tíz percen belül elfogták az idős asszony támadóit Előző vasárnap kora délután a kecskeméti piac közelében két fiatal kezdett követni egy idős nőt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint amikor a sértett mellé értek, kitépték a kezéből a táskáját és a kabátját, majd az ellopott értékekkel együtt futva elmenekültek a helyszínről. A 75 éves sértett bejelentést tett a történtekről a rendőrségre, amelyet követően a kecskeméti járőrök azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását. Az egyenruhások 10 percen belül a helyszín közelében igazoltattak két 17 éves nagykőrösi fiút, akiknél a ruházatuk átvizsgálása során megtalálták az eltulajdonított táskát, majd – az utcán eldobva – az asszony kabátját is. A rendőrök a két fiatalkorút előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Bács-Kiskun megyében tizennégy helyszínen valósult meg a kormány ablakok akadálymentesítése Sikeresen lezárult „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés” című, TIOP3.3.1/A-12/2-2013-0009 azonosító számú pályázat megvalósítása, amelyre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 500.000.000 forint vis�sza nem térítendő uniós és hazai támogatást nyert. A beruházás a megyében 14 helyszínt érintett, ezeken a kormányablakok által végzett közszolgáltatások komplex akadálymentesítése valósult meg. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal konzorciumi partnerségben valósította meg a projektet, amely eredményeként akadálymentes kormányablakok jöttek létre Bácsalmáson, Baján, Izsákon, Jánoshalmán, Kalocsán, Kecskeméten (a megyeszékhely esetében két helyszínen: a Deák Ferenc tér 3. és a Rákóczi út 5. szám alatt), Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kunszentmiklóson, Solton, Tiszakécskén és Tompán. A fejlesztés a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretén belül 2011. január 1-jén megnyílt első 29 kormányablak működésének tapasztalatait is felhasználva valósult meg a teljes, országos hálózat kialakításán dolgozó szakértői csoportok munkája eredményeként. A Kormány elkötelezett a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása mellett, az EU irányelveivel is összhangban. Ezt volt hivatott megvalósítani a TIOP-3.3.1/A-12/2 kódszámú projekt a kormányablakok akadálymentesítése révén. Az akadálymentesítés olyan tudatos tevékenységek összefoglaló neve, amelyek a különféle (fizikai, érzékszervi vagy értelmi) fogyatékossággal élők számára biztosítanak olyan körülményeket, amelyek lehetővé teszik számukra azon tevékenységek elvégzését, amelyben akadályoztatva vannak. A projekt célja az intézményrendszer teljes körű akadálymentesítése volt, ezáltal a nyújtott szolgáltatások minőségének javítása az igénybe
vevők megfelelő ellátásának megteremtése érdekében. A fejlesztések közvetetten hozzájárultak ahhoz, hogy az érintett intézmények célcsoportjához tartozó speciális és hátrányos helyzetű, sérülékeny társadalmi csoportok társadalmi aktivitása, életminősége javuljon, és a helyi közösségben való aktív részvétele növekedjen. A projekt keretében prioritást élvező akadálymentesített közszolgáltatások ellátásának helyszínei a kormányablakok, amelyek nagy ügyfélforgalmat bonyolítanak. A projekt keretében a kormányhivatali feladatkörbe tartozó leggyakoribb ügyeknek helyt adó, az „egyablakos ügyintézés”-t megvalósító ügyfélfogadó terek akadálymentesítése történt meg, annak érdekében, hogy az állampolgárok számára az egyenlő esélyű hozzáférés megvalósulhasson. Fő cél volt a fogyatékos személyek, továbbá az időskorú, járókerettel közlekedő, továbbá nagycsaládos, babakocsival közlekedő; mozgásukban vagy kommunikációjukban egyéb okból átmenetileg akadályozott emberek vagy gyermekek életminőségének javítása, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása útján. A konstrukcióban a kormányhivatal és az illetékességi területéhez tartozó, közszolgáltatást nyújtó és ügyfélforgalmat bonyolító szervezetek ügyfelek fogadására szolgáló tereinek komplex (fizikai és infokommunikációs) akadálymentessége jött létre.
Európai Regionális Fejlesztési Alap
%()(.7(7e6$-g9ė%(
Zuzu feledtette a bánatot Szerelem volt első látásra: Frigyesi Tünde azért ment az állatmenhelyre, hogy körülnézzen. De Zuzut képtelen volt otthagyni. – Az első kutyánkat is az utcáról fogadtuk be – meséli Frigyesi Tünde balettmester, a Kecskeméti Katona József Színház rendezőasszisztense. – 14 évesen hagyott itt bennünket. Akkor férjem (Csizmadia László színművész, a kecskeméti teátrum tavaly elhunyt örökös tagja – a szerk.) azt mondta, hogy soha többé nem akar kutyát. Én viszont kitartottam amellett, hogy kutya nélkül nem maradhatunk. A vitát a lányom, Sára zárta le azzal, hogy karácsonyra meglepett bennünket egy kis tacskóval. Betyár a férjem kutyája lett: imádták egymást, és amikor tavaly Laci elment, az akkor 10 éves Betyár követte őt. Tünde egy hétig bírta kutya nélkül. – Üres volt a lakás, csendes minden – tennem kellett valamit! – meséli. – Elhatároztam, hogy kimegyek a Mentsvár telepére, és körülnézek. Egyelőre nem akartam hazahozni kutyát, mert a színházban rengeteg feladat várt. Nem tudtam volna otthon lenni az új jövevénnyel. Ember tervez – Zuzu pedig végzett… Először egy fekete kutyust ajánlottak, de kiderült, hogy már van gazdája. Ekkor vettem észre a kis vörös keveréket, Zuzut, aki akkor még Flórián volt. Elvittem sétálni, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Aztán amikor visszaértünk a men-
helyre, a kapuban lehajtotta a fejét, behúzta a farkát és meg se moccant. Három másodperc alatt döntöttem el, hogy hazaviszem! Nem beszállt a kocsiba, hanem berepült! Hihetetlen jó volt látni, mennyire boldog!. Zuzu 3 éves keverék. Ballószögön kóborolt, mielőtt a menhelyre került. Új gazdája hamar rájött, hogy különleges társra talált benne. – Végtelenül jámbor, ugyanakkor okos és figyelmes. Agresszivitásnak nyoma sincs benne. Imádja az embereket, különösen a gyerekeket. Addig dörgölőzik, kedveskedik, amíg simogatást nem kap – meséli Tünde. – Innen jött az ötlet,
hogy hátha beválna terápiás kutyának. Utánaérdeklődtem, és kapcsolatba kerültem a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvánnyal, amelyet dr. Juharos Ágota vezet. Zuzu azóta rendszeresen jár a képzésre, és sokat gyakorol. Ha tavasszal sikeres vizsgát tesz, sérült gyerekek életét segítheti majd. – Én kutyát szerettem volna, Zuzu pedig gazdira a vágyott. Tökéletesen összeillettünk. Valószínűleg elcsapták otthonról, de szerintem nem bántották. Bízik az emberekben és szereti őket. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy örökbe fogadtam őt. Rákász Judit